Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. február 7.
Székely Bál Budapesten
Negyedik alkalommal rendezték meg szombaton a budapesti Székely Bált a Várkert Bazárban. Tarlós István főpolgármester ünnepi beszédében úgy fogalmazott: „összetartozunk, magyarok voltunk, vagyunk és leszünk”.
A főpolgármester megköszönte, hogy negyedik alkalommal lehet a bál védnöke, s kitért arra, hogy idén már öt külhoni magyar kedvezményezettje van a rendezvénynek. A bál célja az összetartozás, a magyar–magyar összefogás, Székelyföld és az anyaország kapcsolatának erősítése, valamint a rászorultak segítése – emelte ki Tarlós. Rámutatott: Székelyföld több mint 800 ezer lelket számlál, s a székelyek már az államalapításnak is részesei voltak. Ezek mind-mind arra ösztönöznek, hogy az összetartozást természetesnek tekintsük. A magyarság híres székelyeknek lehet hálás – tette hozzá, és példaként említette többek között Benedek Eleket, Tamási Áront, Apáczai Csere Jánost, Kőrösi Csoma Sándort, Puskás Tivadart, Kányádi Sándort, Márton Áront, Gábor Áront, Orbán Balázst. Szász Jenő, a bált szervező Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke azt mondta: csak az a nemzet képes felemelkedni, ahol a jó ügyek megtalálják a maguk jó embereit. A bál több hiánypótló társasági eseménynél, a belépőjegyekből begyűlt összeggel több jó ügyet segítenek. Hozzátette: a nemzetegyesítés és a nemzet egysége mellett tesznek tanúságot. Együttérzését fejezte ki a csíki sör meghurcoltatása miatt a manufaktúra tulajdonosai, dolgozói felé. „Mostanság nagyobb a medvék védelme, mint a székely közösségé” – jegyezte meg Szász Jenő. A rendezvényen az előző évek hagyományainak megfelelően tiszteletbeli székely címet is átadtak, idén Zsukovszky Miklós kárpátaljai lelkipásztor, Zsuráfszky Zoltán táncművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetője, György Géza, az Alföldi Nyomda elnök-vezérigazgatója és Naszvadi György, a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány vezetője, a jegybank elnöki tanácsadója részesült az elismerésben. A szervezők tájékoztatása szerint a korábbi évekhez hasonlóan a bál teljes bevételét – jótékonysági céllal – öt külhoni magyar közösségnek ajánlják fel: az oklándi unitárius közösségnek, a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Társulás árváinak, a Mária Rádió Erdély Egyesületnek, a Beregszászi Református Gyülekezet fenntartásában működő Pulzus Rádiónak, valamint Atyha római katolikus temploma újjáépítésére.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Játék legyen a tanulás” – Nagyenyeden tartotta vándorgyűlését az RMPSZ
A 25 éves Romániai Magyar Pedagógus Szövetség civil szervezetként vállalja fel a magyar nyelvű oktatás-nevelés szakmai támogatását. Ennek egyik legsikeresebb rendezvénye a vándorgyűlések sorozata, amely 2014-ben Sepsiszentgyörgyön kezdődött, majd Szatmárnémetiben (2015), Besztercén (2016), Nagybányán (2016), idén pedig Nagyenyeden (2017) tartották, de ebben az évben Temesváron is terveznek további folytatást. A kétnapos nagyenyedi vándorgyűlést a Bethlen Gábor Kollégiumban tartották. Bebizonyosodott, hogy a szívet melengető személyes találkozásokon túl a szakmába vágó előadások, párbeszédek, helyzetjelentések igen hasznosak, az önértékelés szempontjából is. Az összetartás, az egymásra figyelés és a spontánul kialakuló tapasztalatcsere áthatotta a tanácskozást. A különböző tevékenységeken 75-80 pedagógus fordult meg. Ők ma is a „nemzet napszámosai.”
BAKÓ BOTOND
Első nap: találkozás Fehér megyei pedagógusokkal
A találkozón az RMPSZ elnöke, Burus Siklódi Botond és az alelnökök tevékenyen irányították az eseményeket, őket segítette jelenlétével a tiszteletbeli elnök, Lászlófy Pál. Jelen volt Demény Piroska, a BBTK tanára, a továbbképzés szakembere, továbbá a Partiumi Egyetem képviselője, a tanügyminisztérium államtitkári kabinetjének igazgatója, Nagy Éva. A Fehér megyei pedagógusok szép számmal jelentek meg Magyarlapádról, Balázsfalváról, Gyulafehérvárról, Péterfalváról, Torockóról, Bethlenszentmiklósról és más helyekről. Olyan felújított iskolában fogadták az ideérkező kollégákat, amelynek manapság tájainkon kevés hasonmása akad. Sok volt tanítvány pedagógusként tért vissza, büszkén számoltak be eredményeikről. Román iskolában tanító pedagógusok is voltak, akik mindig magyar nyelvű továbbképzésekre jelentkeznek. Lászlófy Pál megjegyezte, hogy „kevés olyan bástyánk van, mint a Bethlen-kollégium, amit nagy gonddal kell megőrizni.” Szőcs Ildikó házigazda-igazgató a nagybányai ülésen ajánlotta fel az elnökségnek, hogy jöjjenek el Nagyenyedre is a vándorgyűléssel. Ugyancsak ő emlékeztetett arra, hogy a 90-es években az első nyári Bolyai Akadémia is a kollégiumban volt. A nemrég lebonyolított óvópedagógia továbbképzés is bizonyította, hogy a kollégium új, tetszetős külleme mögött megfelelő infrastruktúra is rendelkezésre áll egy nagyszabású pedagógus találkozóra.
A konferenciát az elnök Burus Siklódi Botond átfogó vetített képes előadással nyitotta meg, az RMPSZ történetéről. Előadásában olyan problémákat említett, mint a csökkenő gyermeklétszám és az ebből adódó helyzetek kezelése, a nagyrészt autonóm módon működő tanügyi rendszerünk megerősítése. Semmiféle párt vagy politikai érdeknek nem vethetjük alá gyermekeink sorsát. Az előadást élénk problémakezelő beszélgetések követték. Felmerült a magára hagyott szórvány iskolák sorsa, a kallódó magyar gyermekek összegyűjtése szórvány kollégiumokba. Pozitív példaként merült fel a magyarlapádi iskola, ahol szórványbennlakás épült és sikerült összefogást teremteni a Református Egyház, az iskola, a szülők, az Etnika Alapítvány és az önkormányzati vezetés között. Összegyűjtötték a magyar gyermekeket a környező vegyes lakosságú falvakból a lapádi iskolába, ahova autókkal minden héten behozzák és hétvégén hazaviszik őket. Anyagi támogatást kapnak internátusi és iskolai költségeikre. A délutáni közös tanulásra újabban a helybeli gyermekek is bejárnak. A 8. osztály elvégzése után a megegyezés szerint minden gyermek útja a Bethlen-kollégium valamelyik osztályába, akár szakmai képzésre is vezet. Szőcs Ildikó kollégiumi igazgató szerint az óvodás gyermekek sorsára helyben kell megoldást találni, mert a szülők nem fogják őket néhány éves korukban iskolaközpontokba engedni. Fel kell használni a pozitív diszkrimináció elvét. Amennyiben szükséges, minden gyermekért harcolni kell. Székelyföldön előfordul, hogy 1-2 gyermekkel indítanak román nyelvű osztályt. Ezt a magyar szórványvidékeken is alkalmazni kell az anyanyelvi oktatásban.
Második nap: szakmai megbeszélés az Apafi-teremben
Az Apafi Mihály fejedelemről elnevezett előadóteremben vetített, tematizált előadások hangzottak el.
Szabadság (Kolozsvár)

2017. február 8.
Szemléletváltást sürgetnek
Adóval a turizmusfejlesztésért
A megyei statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint több mint 97 ezer turista fordult meg Háromszéken az elmúlt év során, illetve 520 ezernél több éjszakát töltöttek különböző szálláshelyeken, ami indokolttá tenné az idegenforgalmi adó bevezetését, hiszen az ebből befolyó összegből a helyi turizmus fejlesztését, népszerűsítését lehetne támogatni. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a megyei önkormányzat és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület képviselői közösen lépnek fel az idegenforgalmi fejlesztésekért.
A jelek szerint sikerül követni az elmúlt években tapasztalt irányt, a megszálló turisták száma évről évre növekszik a megyében, és lassan eléri a célként meghatározott százezres létszámot – értékelte a statisztikai adatokat Grüman Róbert, a megyei önkormányzat alelnöke. Nem változott ugyanakkor a külföldi és belföldi turisták aránya, ez továbbra is tíz, illetve kilencven százalék megoszlást mutat. A céltelepüléseket illetően az első helyen tavaly is Kovászna városa állt, ide több mint 45 és fél ezer turista érkezett, második helyen Torja község áll (tulajdonképpen Bálványos és környéke) közel 18 ezer látogatóval, harmadik Sepsiszentgyörgy valamivel több, mint 13 ezer vendéggel. Az alelnök a kovásznai számmal kapcsolatosan hozzátette: itt még mindig jelen van az úgynevezett szociális turizmus, azaz az államilag támogatott gyógykezeltetési jegyekkel érkezők is belekerültek a statisztikába, de a fürdővárosban más jellegű idegenforgalom is jelen van, négycsillagos szállodák is megvetették a lábukat. Arra a kérdésre, hogy a szociális turizmussal élők hány százalékát teszik ki a Kovászna városba érkezőknek, nem rendelkeznek pontos adattal, de a teljes megyei vendégszámnak ez körülbelül a húsz százaléka lehet, ami nem egy számottevő arány. Torja és Sepsiszentgyörgy eddig is a preferenciák közé tartozott, ahogyan Kézdivásárhely is egyike volt az előkelő helyen álló turisztikai célpontoknak (tavaly több mint 6600-an fordultak meg a városban). A községek közül a már említett Torján kívül egyébként Bardoc községben volt látványos ugrás megfigyelhető, míg 2015-ben 678 szállásfoglaló turistát jegyeztek, addig tavaly ez a szám felugrott 1200 fölé. Grüman Róbert, valamint Édler András-György, a kamara elnöke véleménye szerint ennek oka az olaszteleki Daniel-kastély felkapottságában keresendő. Hasonló fejlesztésekre szükség lesz a továbbiakban, illetve a népszerűsítésre ezután is nagy hangsúlyt kell fektetni.
Ennek kapcsán Grüman Róbert, valamint László Endre, a kamara alelnöke, idegenforgalmi szakember úgy véli ideje lenne, ha Kovászna példáját követve, a megye többi településén is bevezetnék az idegenforgalmi adót. Ezt kizárólag a turisták fizetnék be, a helyi önkormányzatok költségvetésébe kerülne, és a szállás árához viszonyítanák, vagy egy szimbolikus összeg lenne, mint jelenleg a fürdővárosban: éjszakánként egy lej. Ez az adónem egyébként más térségekben sikeresen működik, külföldön már bevett gyakorlat. Tekintve, hogy Háromszéken tavaly több, mint 520 ezer éjszakát (ami személyenként 5 éjszakát jelent nagyjából) töltöttek a megszálló turisták, ha ezt csak egy lejjel szoroznánk be, az 520 ezer lejt jelentene, amit az idegenforgalom fejlesztésére lehetne fordítani helyi szinten, az európai gyakorlat szerint elsősorban a népszerűsítésre. Érdeklődésünkre, hogy ez az összeg aránytalanul magas lenne egyes közigazgatási egységekben, másokban pedig elenyésző, Grüman Róbert, valamint László Endre rámutattak: tekintve, hogy a népszerűsítés terén egyre szorosabb az együttműködés a különböző intézmények között, egy egységes felhasználási stratégiát is ki lehet alakítani ezen a téren. László Endre ugyanakkor arról is beszámolt, hogy már tárgyaltak az adónemről, de egyelőre több kifogás is felmerült például a behajtás körül, ezeket remélhetőleg sikerül rendezni. A fő gond az, hogy ez pár éve egy fakultatív adónem, és az önkormányzatoktól függ, hogy bevezetik-e vagy sem, és sokan nem akarnak többletmunkát vállalni. Az idegenforgalom egyébként továbbra is mintegy két százalékát teszi ki a megye gazdaságának, az ágazati vállalkozások 22 millió euró körüli forgalmat jegyeztek tavaly.
Ami 2017-et illeti, ez egyben a turizmus éve is Háromszéken, továbbra is érvényes, hogy szemléletváltásra van szükség, ami az idegenforgalmi szolgáltatásokat illeti, azaz csomagokban kell gondolkodni, helyspecifikus programokat nyújtva az idelátogatóknak. A cél, hogy minél hosszabb ideig itt lehessen tartani a turistákat, ehhez pedig emelt hozzáadott-értékkel kell az alapszolgáltatásokat ellátni. László Endre szerint emellett a szolgáltatások színvonalán is javítani kell, valamint az oktatást és továbbképzést is biztosítani kell. A sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola elindult ezen az úton, de bővíteni kell ezeknek a képzéseknek a körét – tette hozzá. László Endre szerint idéntől alapvető változtatásokat vezetnek be a népszerűsítés vonalán, egységesítik az arculatot – eddig mindenki a maga feje után is végezte ezt –, illetve a szakkiállításokon igyekeznek túllépni a nonprofit népszerűsítésen (így a közös Székelyföld stand a soron kívül következő Romexpo kiállításon új helyszínen, a legerősebb idegenforgalmi irodák között jelenik meg).
A népszerűsítés terén a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület több tervet is kidolgozott: a megyei turisztikai iroda megnyitása, az információs tanulmányutak folytatása bukaresti újságírókkal és bloggerekkel, egy megyei turisztikai applikáció kidolgozása, valamint budapesti, bukaresti kiállításokon és a hamarosan megrendezésre kerülő manchesteri Góbé Feszten való részvétel.
Nagy D. István

Egy új Erdély története – román szemmel
Történészként az ember sok könyvbemutatón megfordul. Legtöbbször az ilyen eseményeken a bemutatandó kötet szerzője, családja, barátai, kollégái és egy szűkebb, a sajtóból értesülő értelmiségi csoport vesz részt. Néhány tucat ember általában, akik az adott téma iránt különös érdeklődést tanúsítanak. Ellenben január végén a Néprajzi Múzeum impozáns nagytermében mintegy négyszáz résztvevő gyűlt össze egyetlen kötet miatt: Ioan Aurel Pop történész, akadémikus és Ioan Bolovan rektorhelyettes a Scoala Ardeleana (Erdélyi Iskola) kiadónál megjelent Erdély története című legújabb, bővített és javított kiadását mutatták be. Nemcsak a kötet, de az esemény maga is eléggé érdekes volt ahhoz, hogy ezzel egy kicsit részletesebben foglalkozzunk.
Erdély története – a kötet címe értelemszerűen nagyon fülbemászó és a téma monumentalitásához illően nagy tömegekhez szól. Az elsősorban történelmi könyvek kiadására szakosodott román kiadó honlapján talán pont ezért jelenik meg ez a kötet úgy, mint „bestseller”. A sikere borítékolható. Ez nemcsak azért szükséges, mert a Román Tudományos Akadémia és a Banca Transilvania által támogatott kötet költségei az egeket verik (színes fotók, krétalap, keményfedeles kötés), de a két szerző neve már eleve biztosíték a sikerhez. Ioan Aurel Pop az elmúlt években a román sajtóban egyre gyakrabban a Lucian Boia-féle kritikai történetírás és nemzetmítoszokat romboló historiográfia legnagyobb élharcosaként jelenik meg. Nemcsak kiváló rétori tehetsége, de címei és akadémiai státusza is legitimálja őt arra, hogy egy újfajta román történetírást vezessen be. Ez a történetírás a 19. századi buzgó romantikus nacionalizmus és a Lucian Boia-féle nehezen megfogható, negatív és nemegyszer olcsó mítoszromboló historiográfia közzé helyezhető. Az új Erdély története előtt már Pop tavaly kiadta az Erdély, öntudati állapotunk (Transilvania, starea noastra de veghe), enyhén patetikusra sikeredett című kötetét, amelyben megelőlegezte a jelenlegi kötet ideológiai hátterét. Ugyancsak érzékelhető a Ioan Aurel Pop-féle történetírás szelleme a Lucian Boiának írt válaszkötetében, ahol élesen bírálja a bukaresti történészt és a nemzetromboló gondolatok helyett a nemzeti identitás megerősítését, az „egészséges” románságtudatot népszerűsíti.
Ez a jelenség volt érzékelhető a hétvégi könyvbemutatón is. Volt ott román pópa, polgármester, egy sor akadémikus is és olyan óriási tömeg, amelyhez hasonlót magyar nyelvű könyv bemutatóján jómagam még nem láttam. A jászvásári egyetem rektorhelyettese által tartott könyvbemutatón is kiderült, hogy a Nagy Egyesülés közeledte új fordulatot fog hozni a hivatalos román történetírásban. Óriási hangsúlyt fog kapni a román nemzeti öntudat, nemzeti büszkeség fiatalos lendületű megerősítése és egy új nemzetprojekt kidolgozása, melynek legfőbb célja az, hogy a románok ne szégyenkezve éljék meg kulturális és nemzeti identitásukat itthon és különösen külföldön, hanem büszkeséggel és öntudattal. Ez a jelenség jól illeszkedik az Európában és a tengerentúlon is jelentkező újfajta nacionalizmus hullámához is, ahol az értékvesztett, dekadens, ultraliberálisnak mondott, önön vesztébe rohanó Nyugat-Európa morálja kerül kissé megerőszakolt kontrasztba a tradicionális, régi elveire büszke és saját identitását, nemzeti múltját újrafelfedező társadalmakkal.
Ioan Aurel Pop rövid, de szép beszédében kiemelte, hogy ő nem képes másképp, csakis románként megírni Erdély történetét. A kötetben a románság szemszögéből láttatja azt az európai régiót, amelyet ma egy mini-Európának is tekinthetünk. Hangsúlyozta, hogy bár a két szerző igyekezett „objektív történetírásra”, ez egy ilyen téma esetén aligha érhető el. Ellensúlyként ajánlotta a néhány éve megjelent háromkötetes, 1600 oldalas Erdély történetét, amelyet német és magyar szerzőkkel együtt szerkesztettek és írtak, és amelyik sokkal részletesebb, árnyaltabb, az objektív történetíráshoz közelebb álló művet ad az olvasók kezébe.
Az, hogy egy történész elismeri, nem tud objektív történetírást írni még nem is túl nagy baj. Persze, akkor kérdés, hogy miért kell olyan hevesen bírálni az ugyancsak elfogultságáról ismert Lucian Boiát. Az már kevésbé örömteli azonban, hogy az eseményen egyetlen magyar történész sem vett részt, és ahogy ez lenni szokott, a párhuzamos történetírás úgy tűnik, továbbra is létezik Erdélyben. A kötet tehát a Nagy Egyesülés centenáriumának egyik előszavaként jelent meg és egy újfajta román történetírás mintapéldányaként, amelyre érdemes lesz majd az elkövetkezőben jobban figyelni. Az esemény pozitív jellegéről talán annyi emelendő ki, hogy az internetes médiák és a jó marketing valóban képes ma is több száz embert vasárnap délben is egy könyvbemutatóra vonzani. A kötetben a magyarok, szászok és zsidók története is viszonylag objektív arányban jelenik meg. A gazdagon illusztrált kötetben ott találjuk a magyar királyok és erdélyi fejedelmek portréi mellett az erdélyi magyar kultúra nagy alakjait is, Brassaitól, Szilágyi Sándor történészen át egészen Bartók Béláig, aki legfeljebb gyűjtései és koncertjei révén kötődik a történelmi Erdélyhez.
Csak reménykedni tudunk abban, hogy az 1986-os monumentális, három kötetes Erdély története és az annak rövidebb, egykötetes 1989-es és 1993-as Erdély rövid története után megjelenik majd magyarul is egy új szintézis Erdélyről, lehetőleg román és magyar történészek közreműködésével. A nemrég megjelent monumentális Székelyföld története ugyan visszhangra talált a magyar értelmiség körében, az továbbra is kérdés, milyen fogadtatása lesz a román történészek és érdeklődő nagyközönség körében. Az a magyar történetírás szerepe is lenne, hogy a román kollegákkal összefogva az „új nemzet-projekt” fogalmába és az új történetírás ideológiájába megfelelő helyett biztosítsanak az erdélyi magyarság, szászság, zsidóság vagy örménység történetének és múltjának is.
T. Szabó Csaba

Fordulatra várva III.
Azt kérdeztem legutóbb, milyen belső átrendeződés, koncepcióváltás zajlik érdekvédelmi szervezetünk berkeiben, s a nyilvánosságra jutott hírek alapján bajos lenne kielégítően válaszolnom rá, ezért inkább az általam kívánatosnak tartott irányokról írnék.
Az anyaország határok fölötti nemzetegyesítési törekvése felerősödőben, ez szavatolna egy olyan új helyzetet, melyben a belső érdekvédelemnek is váltania kellene, hogy megfeleljen küldetésének. Pillanatnyilag ígéret van – hányadszor már? – a meglehetősen kilúgozott kisebbségi törvénytervezet naprendre tűzésére és elfogadására, s az a kulturális önigazgatás némi előképével kecsegtet. Székelyföldön nyilvánvalóan távolról sem lenne elegendő, itt ugyanis kollektíve nagyobb a mozgástér, s éppen ez ütközik állandóan, már rendszeres vegzálásnak minősíthetően, korlátokba.
Mert mi ma a Székelyföld és rajta a mi 80 százalékos többségünk, a legutóbb összeszámolt közel hétszázezer lélek, aki szinte ötszáz településén éli ezeréves hagyományra visszamenően a maga tömbszerűen szervezett és megalapozott, nagy arányban még mindig öntörvényű, bár jogilag nem kellőképpen kanonizált életét? E szinte 13 ezer négyzetkilométer sajnos máig kibocsátó területnek számít, ami magyarán azt jelenti, hogy különben évszázadok óta több itt az ember, mint akit e terület társadalma eltartani tud. Most nem Pesten és Kolozsváron cselédkednek, napszámoskodnak kivándorlói, a Regátban sem, inkább Magyarországon, illetve annak érintésével vagy a románság különben ijesztő exodusától is sodortatva, még nyugatabbra keresi e sajnálatosan felesleges többletnek minősülő tömeg a maga boldogulását. Kelet-Európában persze általános jelenség, legfeljebb fékezni lehet, s még közép távon sem felszámolható. Lassítani és megfordítására törekedni viszont kötelesség, mert gyengíti az itthoniak helyzetét, bár időszakosan hasznát is láthatják az itthoniak. A folyamat kimeneteléről jósolni még korai, de a belső munkahelyteremtés és életnívó emelés annál parancsolóbb követelmény. Kellő ütemben és források birtokában folyik-e ez? Erről a vélemények nagyon eltérőek, de hogy többet is tehetnénk, mindenki elismeri. Hát még ha átfogó társadalomépítés is kezdetét vette volna?
B. Kovács András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. február 9.
A prefektusok a fejlődés kerékkötői
Ahelyett, hogy a térség fejlesztésében lenne partnere a megyei és helyi önkormányzatoknak, a prefektúra pereket zúdít a nyakukba. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján Sebastian Cucu kormánymegbízottnak egy korábbi nyilatkozatára reagált. Idézte Codrin Munteanu korábbi prefektust, miszerint az a feladatuk, hogy a kézifék szerepét töltsék be a helyi közigazgatásban.
Tamás Sándor a megyei tanács januári soros ülésén kitört zászlóvita során említette, hogy 2012 óta a prefektusok több mint száz eljárást indítottak a megyében anyanyelv- és jelképhasználat okán. Sebastian Cucu évértékelőjén erre reagálva közölte, nem tudja, az elnök honnan vette a számot, mert adataik szerint csupán 38 ilyen bírósági eljárás volt, és ezek közül csak ötben érintett a megyei önkormányzat. Tamás Sándor most viszontreagált: „a prefektus matekje páratlan, de nem hibátlan”. Kifejtette, 2012 és 2016 között 104 esetről van szó, ezek 96 iratcsomót jelentenek. Ezekből 2 büntető jegyzőkönyv, 44 felszólítás és 50 bírósági ügy. És ezeken kívül ott van a hivatásos feljelentő, aki 16 pert indított. A Dan Tanasă megyeházának címzett 190 beadványából összeállított iratcsomót felmutatta az elnök.
A felszólításokból többnyire bírósági eljárás következett. Arra is volt példa, hogy a felszólítás a bírósági idézéssel egy napon érkezett meg. Sok esetben a felszólítás is elmaradt, a Kovászna Megyei Törvényszék idézéséből tudták meg, hogy keresetet nyújtott be az éppen aktuális prefektus. A jóindulat hiányáról árulkodik az említett 50 bírsági ügy, mely a megye közigazgatási egységeire vonatkozik. Kovászna Megye Tanácsát hét felszólítás és tíz bírósági kereset érinti, pontosított az elnök, aki idézett egyes esetekből.
Néhai Lőrincz Zsigmond kovásznai polgármester ellen azért indítottak eljárást, mert nem viselte a kék-sárga-piros keretszalagot a Kőrösi Csoma Sándor Líceum fennállásának 55 éves évfordulóján. Olyan kereset is volt, hogy kötelezzék az alperes önkormányzatot Sepsibodok község bejáratánál felállított „kézműves” helységnévtábla kicserélésére. A községben a hivatalos bejárati tábla – fent Bodoc, alatta Sepsibodok – mögött, a hídon túl állítottak egy köszöntő táblát: Isten hozott Bodokon/Bine aţi venit în Bodoc felirattal. Egy másik keresetben a kökösi önkéntes tűzoltó-alakulat székházának feliratába kötöttek bele, nem tetszett, hogy a román és a magyar szöveg egymás mellett van, kérték, hogy a románt a magyar fölé helyezzék. Az elnök kedvence az, amikor a megyeháza iratainak háromnyelvű fejlécét kifogásolták. Két prefektus is felszólítást küldött, végül beperelte Dan Tanasă, ám elveszítette a pert a táblabíróságon. Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét tízezer lejre bírságolták, mert nem voltak megelégedve a visszaszolgáltatás ütemével. Tamás Sándor hozzátette, Romániában nem itt kellene keresni a visszaszolgáltatás lassúságát, hanem egész más helyen, mint az elmúlt időszak bizonyította. S ezt az esetet nem is számolták bele a közölt adatba. Azt viszont igen, hogy Bokor Tibort, Kézdivásárhely polgármesterét ötezer lejre bírságolták, mert 2014-ben Románia nemzeti ünnepén „nem volt elég zászló kitűzve”.
Az elnök elmesélte, egy Aurel Filon nevű állampolgár a Călăraş megyei Săruleşti Gară nevű településről észrevette és kifogásolta, hogy Sepsiszentgyörgyön az önkormányzat által támogatott, a László Kálmán Gombászegyesület által a Székely Nemzeti Múzeumban szervezett Gombanap plakátja nem kétnyelvű, hanem külön volt magyar és külön román nyelvű plakát. Az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult. Érdekes módon, szóról szóra ugyanazt a beadványt, ugyanazokkal a hibákkal, elírásokkal nyújtotta be a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma is ebben a kérdésben.
Tamás Sándor ironikusan kifakadt: az országban minden probléma meg volt oldva, már csak a kökösi önkéntes tűzoltók tábláján levő sorrend és a megyeháza fejlécének kérdése maradt. Az a gond, hogy amíg az önkormányzatok konkrét gondok megoldásával foglalkoznak, a prefektusoknak – amint azt Codrin Munteanu megfogalmazta az akkori belügyminiszter jelenlétében – a helyi közigazgatás kézifékének szerepét kell betölteniük, mondotta Tamás Sándor. Hozzátette, sajnos nagyon sokszor igaz is, hogy a prefektusok Székelyföldön kézifékként működnek. 2012 óta Codrin Munteanu, Dumitru Marinescu, Marius Popică és Sebastian Cucu volt prefektus. A legtöbb támadás – 44 eset – a legrövidebb ideig regnáló Marius Popică idejében született. A kormánymegbízottak többségéről elmondható, hogy egy gyufásdoboznyi fejlesztési értéket nem hoztak a megyébe.
Szekeres Attila
Háromszék
Erdély.ma

Fordulatra várva IV.
Mit szeretünk a Székelyföldben? Sokféle válasz adható rá, én a magamét úgy fogalmaznám meg: teljes értékű emberi és magyar életet szeretnék itt élni minden minőségemben. Az egyén a viszonylag szerény életfeltételekkel, a polgárosodás alacsonyabb fokával is megbékél, ha alapvető emberi igényei bár részben vagy belátható jövőben, vagy akár valós remények formájában kielégülnek, ha nem a maga, legalább közvetlen utódai életében.
Nem dicsekedhetek páli fordulattal, nem Damaszkusz felé tartva tértem meg a Székelyföldre, ugyanis sosem kerültem, mi több, riporterként kimondottam kerestem a székely témákat és helyszíneket, és egyre közelebb sodródtam hozzájuk. Szárhegyről és Bözödújfaluból elszármazott székely őseim azonban Kolozsváron keresték a maguk megélhetését, szüleim itt találtak egymásra, én Kolozsvárott nőttem fel, s az ántivilág kihelyezési körhintájáról pottyantam le Brassóba tanári pályámat elkezdendő. Riporterként már Bukarestből utaztam Szatmártól Udvarhelyig végig Erdélyt, s amikor tíz év után ismét választani kellett, nem akaratom ellenére döntöttem Sepsiszentgyörgy mellett, ahol családalapítási terveim valóra is váltak a szakmaiakkal egyetemben. Nem bántam meg, most azonban azzal szembesülök, hogy itt nevelt fiaim esetleg másutt telepednek meg, a székely vándorsors mintegy folytatódik bennük. No de annál székelyebbek leszünk, vigasztalom majd magam, ha valóban úgy lesz. Én, miután végiglaktam az ország pár vidékét, állítom: magyarnak még mindig itt érdemes a leginkább élni. A székely tömb ugyanis mindenképpen marad, és számára új reményt kellene nyújtani.
Ez lenne a következő évtizedek nemzeti és székely feladata, egy intenzívebb gazdaságfejlesztési gyakorlattal megtámogatva, melyet összhangba kell majd hozni az etnikai arányok megtartásának feladatával, mert ha azok ellenünkre alakulnak e többségi, egyelőre fölöttébb tökéletlen demokráciában, az jogfosztáshoz vezetne, márpedig itt joggyarapításra, sőt ún. pozitív diszkriminációra van szükség, pontosan a teljes értékű, asszimilációmentes emberi lét megélése érdekében.

Biró Zsolt: most esélytelen az autonómiastatútumról szóló vita
A Magyar Polgári Pártnak az RMDSZ listáján tisztséget nyert két parlamenti képviselője hat irodát nyit Székelyföldön. Továbbá lapunk azt is megtudta, hogy az autonómia kérdését érdemben szeretnék tárgyalni, amire a mostani helyzetet nem tartják alkalmasnak.
Mindhárom székelyföldi megyében két-két parlamenti képviselői irodát tervez nyitni a Magyar Polgári Párt. Erről Biró Zsolt pártelnök számolt be lapunk érdeklődésére. Megtudtuk, Kulcsár-Terza József Sepsiszentgyörgyön, Baróton és Csíkszeredában, míg Biró Zsolt Marosvásárhelyen, Makfalván és Székelyudvarhelyen fogadja majd a lakosság észrevételeit, javaslatait.
„Marosvásárhelyen a prefektúra, azaz a régi városháza épületének 82-es szobájában lesz az irodám. Emellett Makfalván is főleg a Küküllő-mentiek rendelkezésére állunk, a településen eddig Borbély László működtetett képviselői irodát. Továbbá fontosnak tartom, hogy az MPP fellegvárának számító Székelyudvarhelyen is legyen a pártelnöknek irodája. Mindezek hamarosan megnyílnak” – mondta érdeklődésünkre a képviselőház oktatási bizottságában tevékenykedő Biró Zsolt.
Lapunk továbbá arra is kíváncsi volt, hogy mikor várható az RMDSZ-MPP autonómiatervezet benyújtása a parlamentbe, illetve az önrendelkezés témáját mikor tervezik a képviselők elé vinni. „Az autonómiát sosem tehetjük zárójelbe. Minden lépés, amely a valós decentralizációt szolgálja, az az önrendelkezés irányába is elmozdulást jelent. Emellett kétség nem férhet hozzá, hogy az autonómiastatútumot is iktatni kell, de annak nincs sok értelme, hogy az MPP képviselői akár naponta iktassák és minden alkalommal vita nélkül lesöpörjék az asztalról. Akkor kell ezt letenni, amikor valamennyi esély mutatkozik arra, hogy erről valós politikai vitát folytassunk, legalább a szakbizottságokban, de miért ne, a plénumban is. Így elmondhatnánk, hogy mit értünk kulturális autonómia alatt, mit jelentene a területi autonómia, és mindezt miért tartjuk fontosnak” – fogalmazott a Vásárhelyi Hírlap kérdésére Biró Zsolt.
Ami a Btk. és a perrendtartás módosítását, valamint az emiatt kialakult helyzetet illeti, Biró Zsolt elmondta, ez a gond nem újkeletű, hiszen az elmúlt kormányok összesen 156 alkalommal módosították a rendelkezéseket.
A kormánypártokkal kötött megállapodás pedig erre nem vonatkozik, hanem a magyarságot érintő kérdéseket és infrastrukturális beruházásokat érint. „Ezekben a kérdésekben még nem történt olyan, amiért fel kéne rúgnunk a megállapodást. Amikor majd például a marosvásárhelyi iskolaügyekben nem lesz előrelépés, akkor felülvizsgáljuk az egyezséget” – ismertette a parlament magyar frakciójának álláspontját Biró.
Hétvégén kongresszust tart az MPP
A hétvégén Szatmárnémetiben kongresszust tart az MPP, amelynek legfőbb napirendi pontja a teljes körű tisztújítás és az alapszabály-módosítás. Az eseményre nyolc megyéből mintegy 90 küldöttet várnak, valamint erdélyi és magyarországi meghívottakat. A szervezéssel megbízott Salamon Zoltán, az MPP Hargita megyei szervezetének elnöke szerint a kongresszus ünnep és munkaülés is egyben, amelyet a számadás, a mérlegkészítés és az új kihívások alakítanak. A pártelnöki tisztségre egyedül Biró Zsolt pályázik, és egy új testület létrehozását is kezdeményezik, amely a párt választott tisztségviselőiből – polgármesterek, tanácsosok, parlamenti képviselők – áll majd.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

2017. február 10.
Székelyföld elszigetelődésétől tart Vékás László temesvári akadémikus
Az oktatás helyzete, a dialógus hiánya és székelyföldiek elszigetelődési tendenciája aggasztja, ez késztette Vékás László Temesváron élő fizikust arra, hogy aláírja a román akadémikusok „nemzetféltő felhívását” – mondta el a Maszolnak. Az akadémia közben elhatárolódott a felhívástól.
Mint korábban írtuk, román akadémikusok egy csoportja a Románia nemzeti egysége és területi épsége irányuló támadások leküzdésére felszólító állásfoglalást tett közzé. A román sajtó egy része szerint a nacionalista hangvételű dokumentumot aláírói a Szociáldemokrata Párt (PSD) propagandáját veszik át, amikor a korrupcióellenes tüntetések közepette az ország területi egységéért aggódnak.
Az aláírók között szerepel dr. Vékás Lászlónak, az akadémia levelező tagjának, a temesvári mérnöki kutatóintézet (ICCTFA) vezetőjének a neve is. Megkeresésünkre a 71 éves fizikus elmondta, utólag „kissé bánja”, hogy nevét adta a felhíváshoz. Ezt azzal magyarázta, hogy barátai időközben felhívták a figyelmét a PSD-s propagandának a dokumentumban fellelhető elemeire.
„Igazat kell adnom nekik, ez elkerülte a figyelmem, de nem akarom most kivonni magam a felelősség alól. Amikor aláírtam a felhívást, egyetértettem a tartalmával” – jelentette ki a Maszolnak. Hozzátette: maga is úgy látja, hogy a kormány „nem járt el korrektül” a Btk.-t módosító sürgősségi rendelet elfogadásával, de az elmúlt napok eseményei aggodalommal töltötték el.
Vékás László elmondta, éppen azért írta alá a felhívást, mert nagyon hiányolja most a párbeszédet a hazai közéletben. „Egyetértek akadémikus társaimmal abban, hogy az országnak most dialógusra van szüksége. A párbeszéd hiányát a lehető legnagyobb bajnak tartom” – magyarázta.
Az akadémikusok állásfoglalása a hazai oktatás aggasztónak helyzetére is felhívja a figyelmet, és ezeket az aggodalmakat a temesvári fizikus is osztja. „Lezüllött a tanügy az utóbbi években. Igaz, ez nem új keletű probléma, de az akadémikus társaim felhívása az oktatás siralmas helyzetére is rávilágít” – fogalmazott a kutató.
Az akadémia elhatárolódik. A Román Akadémia egy csoportja által február 8-án közzétett felhívás nem tükrözi az intézmény hivatalos álláspontját - szögezte le pénteken a Román Akadémia sajtóirodája. A közlemlény szerint felhívás személyes kezdeményezés volt, az aláírók szövegezték meg. Csütörtökön Mircea Dumitru volt tanügyminiszter elhatárolódott a Román Akadémia több mint 80 tagjának állásfoglalásától, kijelentve, hogy sem annak stílusával, sem retorikájával nem ért egyet, de a megfogalmazott gondolatok nagy részével sem. Hasonló álláspontra helyezkedett Wilhelm Dancă római katolikus teológiai tanár is.
"Árt az elszigetelődés a székelyföldieknek"
Arra a felvetésünkre, hogy a felhívás nem az oktatásról szól, és kezdeményezői voltaképp „magyarveszéllyel” riogatnak, amikor aggasztónak nevezik az "alkotmány előírásaiba ütköző etnikai alapú autonóm enklávék" létrehozására irányuló próbálkozásokat, és Románia területi épségét féltik a kormányellenes demonstrációktól, Vékás kijelentette: Székelyföldön elszigetelődési tendenciát tapasztalt, és ez szerinte árt az ottani magyar közösségnek.
Az akadémikus elmondta, több mint két évtizede vesz részt közös kutatási programokban egy székelyudvarhelyi gyár mérnökeivel, és kiváló tudományos eredményeket értek el együtt a nanotechnológia terén.
„Tehát jól ismerem a székelyföldieket. Reális problémának tartom, hogy az ott lakók többsége nem tud jól románul kommunikálni, nehezen tud kitörni abból a közösségből. És ez szerintem nem tesz jót a régiónak. A székelyföldi munkatársaim megmutatták, hogy lehet ezt másképpen is” – fogalmazott.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

2017. február 11.
MPP-tanácskozás: újraválasztották Biró Zsoltot
Újraválasztották Biró Zsoltot a pártelnöki tisztségbe a Magyar Polgári Párt (MPP) országos tanácsának Szatmárnémetiben tartott tanácskozásán február 11-én, szombaton.
Biró Zsolt egyedüli jelölt volt a tisztségre, nyolcvan támogató és hét ellenszavazattal nyerte el az újabb, négy évre szóló mandátumot. Kongresszusi beszédében Biró Zsolt ahhoz kért felhatalmazást a küldöttektől, hogy az erdélyi magyar politikai párbeszéd mélyítésén és bővítésén dolgozzon, és ebbe mindenkit bevonjon, „aki erre készen áll”.
Úgy vélte: az eddigi eszköztelenségéből kilépő pártnak az lesz a feladata, hogy a 15 polgármestere által vezetett településeken javítsa az emberek életkörülményeit, a bukaresti parlamenti jelenléte által pedig hozzájáruljon a romániai magyar érdekképviselet hatékonyságának növeléséhez és a román–magyar kapcsolatok javításához. Meglátása szerint az MPP hatékony eszköz lehet abban, hogy több mint negyedszázad után Romániában is lezáruljon a posztkommunizmus kora, hogy „a 89 előtti rendőrállamból és a jelenlegi ügyészállamból az ország végre jogállammá váljon”.
Úgy vélte: a párt ahhoz is hozzájárulhat, hogy az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as Gyulafehérvári nyilatkozatban a magyaroknak megígért teljes nemzeti szabadság Székelyföld területi autonómiájában és az erdélyi magyar kulturális autonómiában öltsön testet. Azt a meggyőződését hangoztatta, hogy Székelyföldön nem a jogelméletileg legjobb, hanem a „lehetséges legjobban és legegységesebben támogatott autonómiatörvény-tervezetre van szükség”.
„Az RMDSZ-nek azt ígérjük, hogy miként a politikai versenyben, úgy a politikai együttműködésben is mindig kiszámíthatóak leszünk. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) arra számíthat részünkről, hogy nem fogjuk elkövetni velük szemben azokat a hibákat, amelyeket ők követtek el az MPP-vel szemben” – fogalmazott Biró Zsolt.
Biró Zsolt szerint „kutyakötelesség” megtalálni annak a módját, hogy az erdélyi magyar többpártrendszer ne gyengítse, hanem erősítse a nehéz kisebbségi sorban levő magyarságot. Úgy vélte: mára egyértelművé vált, hogy azok is tévedtek, akik „ördögtől valónak gondolták, ha mások megbontják a politikai egységet”, és azok is, akik „azt gondolták ördögtől valónak, ha valakik képviseleti kizárólagosságra törekednek”.
Arra is emlékeztetett, hogy a korrupció elleni harc az MPP soraiból szedte az első ártatlanul meghurcolt magyar áldozatot. A bíróság ugyanis jogerős ítéletben mentette fel a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádjai alól Rácz Károly volt kézdivásárhelyi polgármestert, akinek azonban kettétörte politikai pályáját az ellene indított eljárás. A felszólaló küldöttek sorában Kulcsár Terza József parlamenti képviselő bejelentette: törvénytervezetben készül kezdeményezni, hogy március 15. is legyen munkaszüneti nap Romániában.
Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere elmondta: ellene is eljárást indított a DNA egy városházi tisztviselő feljelentése alapján. Megjegyezte, a feljelentője zsarolásként értelmezte, hogy ő a város érdekét próbálta érvényesíteni. „Azt mondom az EMNP vezetőinek, hogy gondolják át az elmúlt időszakot, és legyen meg bennük az az alázat, hogy egy sorba kell állnunk, Székelyföld jövőjét együtt kell építenünk. (...) Összefogás, alázat nélkül nincs eredmény” – üzente az EMNP meghívottként jelen levő alelnökéhez, Zakariás Zoltánhoz szólva Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere.
A kongresszus megválasztotta a párt öt alelnökét, és az alapszabály módosításával létrehozta az országos választmányt, amelyben az elnök és az alelnökök mellett a párt színeiben megválasztott polgármesterek és a megyei szervezetek elnökei kaptak helyet. Az országos tanács posztumusz vasakarat díjjal tüntette ki a két évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt Márton Zoltánt, a párt volt alelnökét, a Maros megyei Makfalva volt polgármesterét.
kronika.ro

2017. február 15.
Székely belháború
Ezt meg kell hallgatnia, mert kaptam én fejmosást, hogy elmondtam magának, pedig én csak az igazat mondtam, úgy, ahogy volt. S lássa, hogy nem csak velem történt meg, mással is pont úgy elbántak.
Persze, azért köszönés és kölcsönös üdvözlés előzte meg a fenti kifakadást, de a viszontlátás öröme után mindjárt következett a panasz. Mely elmondásának előzménye, hogy még decemberben egy vele készített interjúban a kézdiszentléleki Papp Benedek Csaba sajtkészítő elmondta, cudarul kifogadták egy alkalommal a csíkszeredai helyi termékek vásárán. Járogatott azelőtt is „fel Csíkba”, ahogy mifelénk mondjuk, árult is rendesen, hiszen terméke mindenütt kelendő, vevői köre is szépen alakulgatott. Aztán azt mondták egy alkalommal neki: le is út, fel is út. Udvariasan nyújtották át ugyan a bürökkel teli poharat, de kerek perec tudtára adták, a csíkszeredai hagyományos termékek vásárán nincs mit keresnie a háromszéki termelőnek, merthogy azt a vásárt Hargita Megye Tanácsa szervezi a Hargita megyei termelők számára. Mondta, fizetne is a helyért (ugyanis Csíkszeredában nincs asztalfoglalási díj), csak legalább a magával vitt sajtot eladhassa. De nem, sehogy sem.
Na, jöjjön, Katika elmondja magának, hogy járt ő Csíkban.
Azzal oda Katikához, aki édességkészítő, és szintén a vásárok éltetik. Nos, Katika épp e hónap elején próbált (volna) szerencsét Csíkszeredában, de hajszálra pontosan úgy járt, mint sajtkészítő társa: ugyanazzal a kifogással őt sem engedték árusítani.
Ez így nem helyes, ömlik a szó Katikából, hát mit csináljunk, rakjuk ki mi is őket Kézdivásárhelyről? Mert itt sem kell fizetni a helyért, mi is mondhatnánk, hogy ezt a vásárt a kézdi tanács szervezi a kézdiszéki termelőknek, de mi mégis szívesen látjuk a csíkiakat is, az udvarhelyieket is, itt soha senki nem mondta nekik, hogy nem jöhetnek. Persze, jöjjenek csak, minél többen vagyunk, annál színesebb a vásár, ha jó a terméke, mindenki el tudja adni. A beszédre felfigyelnek a szomszéd asztaloknál árusítók is, hamarost kisebb csődület támad, amolyan gyűlésféle alakul ki. Akad, aki szidja a csíkiakat, máris falat húzna Bükszád és Tusnádfürdő közé (ez manapság úgyis divatos), más a politikusoknak rója fel, hogy így egymásnak ugrasztották a székelyeket. Ott van az a bukaresti vásár is, az Ozosep piac, oda se nagyon engedik a háromszékieket beférkőzni, pedig amit itt huszonöt lejért lehet eladni, azt ott negyvenért – kerül terítékre egy másik sirám. Szó, ami szó, az Ozosep (ismerős az Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék kezdetű műdal?) vásárt a hargitaiak találták ki, híressé is vált a román fővárosban, ez az a ritka eset, amikor a nem igazán magyarbarátságukról híres tévécsatornák is szeretettel székelyeznek a vásárról szóló tudósításaikban. Papp Benedek Csabának egyszer volt alkalma kipróbálni a bukaresti piacot, menne is vissza szívesen – de nincs helye a „másik” székely csapatban.
Hát így állunk, feleim. A vita folytatásáról nincs értelme beszámolni (azért megnyugtatom csíki székely testvéreinket: jöhetnek bátran és nyugodtan ezentúl is Háromszékre, sem a kézdivásárhelyi, sem a sepsiszentgyörgyi vásárból nem fogja elűzni őket senki), az elhangzottakból egyvalamit érdemes kiemelni: már kezdett volna kialakulni a vásárok rendje, a hónap első hétvégéjén Szentgyörgyön, a másodikon Kézdin, a harmadikon Csíkszeredában, a negyediken Udvarhelyen, amikor ez a felépülőben levő rendszer a csíkiak önzősége miatt összeomlott. Így mind építgethetjük a brandet, nívózhatjuk a székely terméket, ajnározhatjuk az őstermelőket és termékeiket, ha ahelyett, hogy bővítenénk, egyre szűkítjük megélhetési lehetőségeiket. Mert – írtam is a fölé az interjú fölé címnek – az őstermelőt a vásár élteti, aki, ha nem tudja eladni termékét-terményét, előbb-utóbb bezárja a boltot, más megélhetés után néz. És nem Székelyföldön.
Tisztelt választott elöljáróink, kedves politikusaink, nem kéne ezt megbeszélni?
Vári O. Péter

Fordulatra várva V.
A ma tévében és politikában bőven tenyésző többségi előítéletek és burjánzó tévtanok, elfogultságok leküzdése nélkül persze nem fog sikerülni a teljesértékű emberi és magyar létezés feltételeinek biztosítása Romániában. No de javult-e a magyarság megítélése a román közvélemény szemében, miután két és fél évtizedig, a kis lépések politikáját követve, ott ültek képviselőink a parlament mindkét házában?
Be kell ismerni, nem sokat, sőt talán egyáltalában nem. Már csak ezért is váltani kellene. Mi több, valóságos politikai prostitúcióval vádolták meg az RMDSZ-t, mint olyan szervezetet, mely minden kormányban ott volt, mindenkivel ágyba bújt a román pártok közül, s a hatalomért mindenre képes volt. Holott minden azon múlik, milyen feltételeket szabunk a támogatásért cserébe, s azokból mennyi teljesül. Egy kisebbségnek totális ellenzékbe vonulnia, ha nem muszáj, sosem tanácsos különben. Én nem hibáztatnám ezért az ilyen politikai szerepvállalást, legfeljebb annak stílusán kellene változtatni. Ráadásul más a napi közéleti politizálás akár kormányban is, és más a nemzetépítés stratégiája. A legfőbb baj eddig az volt, hogy ez utóbbi alárendelődött az előbbinek, s ez vonta maga után a vádat, hogy egy tál lencséért a jövőnket adtuk/adták el.
A lökés belülről is érkezhet, de geopolitikai súlyú váltások várhatók a nagyvilágban, szűkebb kelet-európai világunkban nemkülönben. A nagyhatalmak, a másod- és harmadrangú erőközpontok is új alkukat kötnek majd, átstrukturálódnak a régiókon belüli viszonyulások. Országunk, benne Erdély és Székelyföld, új lehetőségekhez jut, régi kényszerei lazulnak, mások most erősödnek fel. Az RMDSZ bel- és külföldi partneri köre bővülhet, az anyaország fele nyitnia kell, ennek előszelét már érezni, alighanem egy húszéves, szűkös időszak lezárul, és nagyobb mozgástér nyílik meg a nemzetépítés előtt is, melyről 1992 után úgyszólván lemondani kényszerült. Az a pártszerű működés, amit amolyan kényszerzubbonyként adtak rá, maholnap levethető lesz. Egy kisebbségi érdekvédelmi szövetséget nem szabad párttá lefokozni, jóval több annál, állami pótléka az állammal nem rendelkező nemzetrésznek. Erdély egy megmaradt népe kér itt magának méltó egyéni és közösségi életlehetőséget, neki kedvező új közigazgatási, fejlesztési régiós formákat, amelyeknek mind az önrendelkezés elviekben kidolgozott feltételeihez kell minket közelebb vinniük.

2017. február 16.
Az üldözött székely zászló
Az utóbbi öt évben rengeteg rendőrségi büntetés és több tucat bírósági ítélet született a székely zászló használata miatt. A 2015-ben elfogadott zászlótörvény súlyosbította a helyzetet, és tovább korlátozta a magyar nemzeti szimbólumok használatát. Körképünkben a lépten-nyomon tetten érhető jogfosztást mutatjuk be.
ó ideje nincs már olyan nap, hogy valamelyik székelyföldi településen a román hatalom ne hurcolná meg a székely zászlót és annak kitűzőjét. Immár nemcsak a kormány által kinevezett prefektusok hadakoznak a magyarság szimbólumaival, hanem a magánemberi státusban tetszelgő hivatásos román feljelentők is árgus szemekkel figyelik: hol, mikor és mibe tudnak belekötni? Törvényi háttér ide vagy oda, Erdélyben egyre nehezebb büntetlenül használni a nemzeti jelképként számon tartott zászlóinkat.
A Romániában érvényes 2015/141-es zászlótörvény értelmében két területi-közigazgatási egységnek nem lehet azonos zászlaja, és a zászlón szereplő jelkép nem sértheti a nemzeti (román) szimbólumokat. A lobogóra felkerülhet a törvény által szabályozott közigazgatási címer és a település neve is. Azokban a közigazgatási egységekben, ahol a nemzeti kisebbségek aránya eléri a 20 százalékot, az adott kisebbség anyanyelvén is szerepelhet a felirat a román nyelvű szöveggel megegyező betűméretben. A zászlók a közigazgatási hatóságok (a helyi önkormányzat és polgármesteri hivatal) székhelyének homlokzatára, illetve a helyi érdekeltségű közintézményekre tűzhetők ki, de csak Románia és az Európai Unió hivatalos zászlajával együtt. A törvény azt is előírja, hogy a zászló helyi protokolláris események alkalmával is használható. A területi-közigazgatási egység zászlóinak száma nem haladhatja meg Románia és az Európai Unió zászlóinak számát és méretben is azonosaknak kell lenniük. A törvényes előírások be nem tartása kihágásnak minősül, és pénzbírsággal büntetendő.
A 2015-ös zászlótörvény megjelenése után a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Klaus Johannis államfőhöz fordult. A Székelyföld autonómiájáért küzdő civil szervezet levélben kérte a román államelnököt: a zászlótörvényt ne írja alá, és küldje vissza a parlamentnek. Az SZNT a nép ügyvédjét, az ombudsmant is felkérte, hogy a jogszabály felülvizsgálatáért forduljon az alkotmánybírósághoz, míg a magyar kormányhoz intézett levelében azt szorgalmazta, hogy a két ország közötti alapszerződés értelmében tegyen lépéseket a székely szimbólumok védelméért. Az SZNT kérésére román részről nem érkezett válasz, a magyar kormány több tisztségviselője nyilvánosan is állást foglalt a magyar szimbólumok erdélyi jogfosztása miatt, a magyar Országgyűlés homlokzatára pedig kitűzték a székely zászlót. Az SZNT elnöke, Izsák Balázs úgy fogalmazott: a zászlótörvényt nem azzal a céllal fogadták el, hogy a székely zászlónak a román zászlóval egyenlő használatát tegye lehetővé, hanem ellenkezőleg, a jogszabállyal a székely szimbólum használatát korlátozzák. Úgy vélte, a 2015/141-es törvény ellentmond a Románia által ratifikált Helyi Önkormányzatok Európai Chartájának és Románia alkotmányának is.
Székelyföldi zászlóperek
2013-mal kezdődően Székelyföld-szerte több peres eljárás indult a székely zászló kitűzésével kapcsolatban. Elsőként a Kovászna megyei kormánybiztos szólította fel a helyi közigazgatási hatóságok vezetőit, hogy az állami intézmények homlokzatáról távolítsák el a székely zászlót, mert azt jogtalanul helyezték ki. A megszabott türelmi idő lejártával öt háromszéki polgármester ellen indult peres eljárás, amelynek során a bíróság kivétel nélkül elmarasztalta őket törvénytelen zászlóhasználatért. A 2015-ös jogi szabályozás előtt a helyi és a megyei önkormányzatok egyszerű tanácsi határozattal fogadhatták el saját jelképeiket. Az új zászlótörvény kihirdetése után Kovászna megye az új eljárás betartásával elfogadtatta a régi, a bíróság által betiltott zászlaját, amely az Országos Heraldikai, Genealógiai és Pecséttani Bizottság véleményezése és a kormányhatározat megszületése után hivatalosan is kikerülhet a közintézmények homlokzatára Románia és az Európai Unió zászlója mellé. Fontos megjegyezni: ez a zászló nem azonos a székely zászlóval. Sőt, a törvény egyértelművé teszi: két közigazgatási egységnek nem lehet azonos zászlója, ezért gyakorlatilag meghiusítja annak lehetőségét, hogy a székely zászlót több megye, illetve több település saját zászlajaként – azaz Székelyföld lobogójaként – használhassa.
Az elmúlt öt évben a Kovászna megyei prefektusok 104 esetben 96 eljárást kezdeményeztek anyanyelv- és szimbólumhasználat miatt a megye önkormányzatai ellen.
A polgármesterek, illetve a megyei tanács elnökei esetében a szabálysértés megállapítása és a büntetés kiszabása a helyi kormánybiztosok (prefektusok) jogkörébe tartozik. A magán és a jogi személyek esetében a kihágás megállapítására a rendőrség illetékes.
Csak magánházon loboghat
Marosvásárhelyen három évvel ezelőtt kezdődött el az első zászlóper: az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a Klastrom utcai székházára tűzte ki a székely zászlót az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a párt saját zászlaja mellé. Noha a székház épülete magántulajdon, Olimpiu Sabău Pop USL-képviselő feljelentésére a városi rendőrség 2014-ben felszólította az EMNP helyi képviselőit, távolítsák el a homlokzatról a székely zászlót. Az alakulat tagjai a néppárt és az EMNT zászlóit levették, a székely lobogót azonban az épületen hagyták. A türelmi idő lejártával a rendőrség 30 ezer lejes büntetést szabott ki, arra hivatkozva, hogy a székely zászlónak, mint reklámlobogónak a kitűzésével megsértették a reklámtörvényt. Az EMNP a helyi bíróságon támadta meg a rendőrségi bírságot: 2014. október 7-én a marosvásárhelyi bíróság eltörölte ugyan a tetemes pénzbüntetést, de a zászló kitűzését kihágásnak minősítette és megtiltotta újbóli kihelyezését.
Az alperes ügyvédje, Kincses Előd lapunknak elmondta: a végső bírói döntés 2016-ban született meg az ügy kapcsán a Maros Megyei Törvényszéken. A bírói döntés kimondta, hogy a székely lobogó nem reklámzászló, kitűzését pedig egyetlen törvény sem tiltja a magántulajdonban lévő épületeken. A jogász szerint a zászlótörvény kizárólag középületekre vonatkozik, tehát magánszemély bármilyen zászlót kitűzhet saját ingatlanára.
Bihar megyében reklámzászló a székely lobogó
„A román zászlótörvény értelmében csak állami zászlót tűzhetünk ki középületre, a székely zászló pedig nem minősül állami szimbólumnak, ezért romániai középületen nem loboghat” – fejtette ki a marosvásárhelyi ügyvéd. Maros és Hargita megyében már nem rónak meg senkit azért, ha magántulajdonban lévő épületre székely zászlót tűz ki. Bihar megyében azonban más a helyzet: a román zászlótörvényt a Bihar megyei törvényszék sértette meg, amikor 2015 őszén jogerős ítéletében reklámzászlónak minősítette a székely lobogót.
A nagyváradi rendőrség még 2014 augusztusában szólította fel Tőkés Lászlót, hogy távolítsa el európai parlamenti irodája erkélyéről a székely zászlót. A helyi hatóságok 30 ezer lejes pénzbírsággal fenyegetőztek, Tőkés László azonban nem távolította el a lobogót, a Bihar megyei törvényszék pedig két évvel ezelőtt a helyi rendőrség javára döntött.
„Fellebbeztünk és az Európai Emberjogi Bírósághoz fordultunk, ahol befogadták az ügyet: a döntésre két-három év múlva kerül sor” – fogalmazott Kincses Előd, Tőkés László ügyvédje, aki optimista a strasbourgi bírósági döntéssel kapcsolatban.
Törvény által ellehetetlenített magyar zászlók
Nem nehéz kitalálni, hogy a 2015 júniusában elfogadott román zászlótörvényt a magyar szimbólumhasználat betiltására dolgozták ki. 2015 előtt kizárólag a területi-közigazgatási egységek dönthettek arról, milyen hivatalos jelképet használnak az adott térség szimbólumaként a középületeken. Az új törvény szerint minden területi-közigazgatási egység zászlótervét nyilvános vitára kell bocsátani, hogy a térség lakói kifejezhessék véleményüket a tervezett jelképpel kapcsolatban. Következő lépésként a zászlót be kell terjeszteni az Országos Heraldikai, Genealógiai és Pecséttani Bizottság elé, hogy a szervezet szakvéleményezze. Ezután a zászló a kormány elé kerül, amely elfogadja vagy visszautasítja azt. A zászlóperek előtt Romániában egy adott régió vagy megye maga dönthetett lobogójáról az általános zászlótörvények figyelembe vételével.
Elfogadás végett egy helyi zászló felterjesztése az ország kormánya elé jellegzetesen romániai eljárás, Európában alig van rá példa. Nem nehéz kitalálni, hogy a székely vagy más erdélyi magyar hagyományokat nem ismerő vagy azokhoz ellenségesen viszonyuló román kormányok mikor bólintanának rá egy helyi magyar zászló elfogadására. Jogkorlátozó előírásaival a román zászlótörvény tehát gyakorlatilag az erdélyi magyar szimbólumok használata ellen irányul.
„Hargita megyei példával élve: aki a vármegye zászlójaként akarja használni a székely lobogót, azt – azzal az indokkal, hogy a megyében nem csak székelyek élnek – a prefektus rendszerint megtámadja” – fogalmazott lapunknak Kincses Előd.
Háromszéken is a magánterület az egyetlen megoldás
Az elmúlt években a háromszéki Kézdivásárhely a revizionista merényletkísérlettel vádolt Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjainak meghurcolása mellett zászlós ügyeitől is hangos volt. A város szimbólumának tekintett Gábor Áron szobor melletti oszlopokra 2013. március 15-én húztak fel két székely lobogót, a prefektus azonban felszólította a polgármesteri hivatalt a zászlók eltávolítására. Az indok ezúttal is a jól ismert szlogen: közterületen csak állami jelképekkel ellátott zászló loboghat. Bár a brassói táblabíróság döntése értelmében a székely zászlót el kellett távolítani, 2014 nyarán a polgármesteri hivatal a prefektus tiltakozása ellenére újra felhúzta azt egy másik helyszínen: a régi katonanevelde épülete előtt.
Tavaly nyáron azonban a magyarellenességéről közismert székelyföldi Dan Tanasă magánszemély által indított újabb per és jogerős brassói ítélet után ezeket a lobogókat is el kellett távolítania a városi vezetőségnek azokkal együtt, amelyeket a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai húztak fel a zászlók korábbi helyére, Gábor Áron szobra mellé. Kézdivásárhely középületein ma csak Románia és az EU zászlaja lobog. Bokor Tibor polgármester tavaly lapunknak azt nyilatkozta, belefáradt a peres ügyekbe, így a magánterületek bevonása mellett döntött: a céhes város központjában számos magántulajdonban lévő ingatlanra kitűzték a székely zászlót.
Európai szabad zászlóhasználat
Az Európai Unió legtöbb országában ritka az a bírósági eljárás, ami Romániában bevett jogi szokásként használatos a székely zászlót kitűzők megfélemlítésére. A Kárpát-medencében Magyarország fogadta el elsőként törvényben a kisebbségek kulturális és személyi elvű autonómiájáról szóló jogszabályt. Ennek értelmében a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek megszorítások nélkül használhatják nemzeti jelképeiket. Ugyanakkor a zászlóhasználatot az 1990. évi LXV., az önkormányzatok működéséről szóló törvény szabályozza. Ennek alapján a helyi önkormányzat a törvény keretei között „önállóan alakíthatja szervezetét és működési rendjét, önkormányzati jelképeket alkothat, helyi kitüntetéseket és elismerő címeket alapíthat”. A román többségű Méhkeréken például a községházán a magyar zászló mellett évtizedek óta leng a román lobogó is. Nyugat-Európában is nagyjából hasonló a helyzet. Amikor zászlóviták akadnak, azt rendszerint nem az állami hatóságok gerjesztik, hanem különböző sportszervezetek képviselői, ahogyan többször is megtörtént a katalán zászlóval. Katalónia az önkormányzás számos szimbólumával is rendelkezik. A katalán zászló hivatalosan az autonómiával egyszerre született 1979-ben, mintázata megegyezik a katalán címerpajzs mintázatával, a 4 vörös és 5 arany vízszintes csíkkal. Nemzeti himnuszuk 1993 óta a mintegy száz éve született Els Segadors. Szeptember 11-i nemzeti ünnepükön függetlenségük 1714-es elvesztésére emlékeznek, ami ellenállásukat testesíti meg.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ugyanakkor többször megbüntette az FC Barcelonát, mert szurkolói a Bajnokok Ligájában több mérkőzésen is katalán zászlókat (estelada) lengettek a lelátón. Az estelada a katalán függetlenség támogatóinak jelképe, és mivel az UEFA szerint politikai szimbólumnak számít, használata tilos a futballmérkőzéseken.
Ahogyan a heraldikus látja
„A zászló hagyományos színekből összeállított, rendszerint téglalap alakú szövet, amelyet rúdra erősítenek, vagy őrfára vonnak fel, nagy mennyiségben előállítható és használható, valóságos vagy képzeletbeli személy, nemzet vagy eszme felismerését szolgáló megkülönböztető jelkép. Az árbocra vagy őrfára zsineggel felvont zászló megnevezése lobogó. A zászló hűségre kötelező szimbólumnak számít, ezért kényes kérdés más zászlaját gyalázni. Az állami lobogó felségjelvény, állami intézmények használják” – foglalja össze lapunknak a zászló meghatározásának ismérveit dr. Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke.
Zászlókat már az ókorban használtak, de a mai értelemben vett lobogókat a 17. század elejétől alkalmazzák. Németalföldről kiindulva terjedtek el. A háromszínű zászló – avagy trikolór – főleg az államok és nemzetek zászlaja. Hollandiában jelent meg, majd a francia forradalom idején vált ismertté, és a 19. század folyamán terjedt el főleg az 1848-as nemzeti ébredések idején. Ha a háromszínű lobogók a nemzeteket, országokat jelképezik, a kisebb területi egységeknek általában egy- vagy kétszínű zászlajuk van, legalábbis ez ajánlatos. Szekeres szerint a megyék, városok, községek zászlajának megalkotásánál figyelembe kell venni a közigazgatási egység címerét, annak egy vagy két fő mázából kell megalkotni a zászló színeit. A zászló lehet egyszínű is a ráhelyezett címerrel. Sepsiszentgyörgy esetében a címer pajzsa kék–arany, ezért a zászló színei arany–kék, úgy, hogy a vízszintes vágással keletkezett felső aranymezőbe nyúlik a címerpajzs kék felső fele, alul a zászló kék mezejében marad a pajzs arany része. A címert fel is lehet oldani. Ha egy címer kék mezejében ezüstszínű galamb látható, a zászló megoldható úgy, hogy a kék téglalapban megjelenik az ezüst vagy fehér galamb, pajzs nélkül. „Térségünkben történelmi címere a városoknak van, a községeknek kevésbé. 1993 után lehetőség nyílt helyi közigazgatási címereket tervezni és elfogadtatni. Tavaly a zászlóhasználatot is szabályozták Romániában, ám szűrőként a közigazgatási minisztériumot jelölték meg, és a tárca főleg politikai és nemzetiségi szempontból akadályozza a jelképek elfogadását. Ha van történelmi zászló, természetesen azt kell elfogadtatni közigazgatási zászlóként. Minél régebbi egy jelkép, annál értékesebb” – fogalmaz a háromszéki szakember. Zászlóperek eddig csak a székelyföldi zászlók ellen folytak – nemcsak a székely zászló ellen, hanem a főleg Háromszéken és Hargita megyében elfogadott közigazgatási zászlók miatt. Korábban nem szabályozták a zászlóhasználatot, ezért egyes közigazgatási egységek tanácshatározattal zászlót fogadtak el. Ezeket a döntéseket a prefektusok azzal az indokkal támadták meg, hogy a törvény nem szabályozza a zászlóhasználatot, tehát értelmezésükben tilos. És minden esetben nyertek is. Ez is a demokrácia fokmérője… Most, amikor hivatalosítani lehetne a zászlókat, a minisztérium mindent hátráltat.
Szekeres arról is beszélt lapunknak, hogy zászlóügyben eddig csak kirakatperek voltak, nem a lényeggel foglalkoztak, hanem formai kérdésekbe kötöttek bele. Szerinte a tavalyi zászlótörvény annyiban jó, hogy az annak alapján elfogadandó zászlókba később nem lehet belekötni. (Feltéve, ha a közigazgatási minisztérium nem működik továbbra is kerékkötőként.) Azt is tudni kell, hogy a jogszabály kizárólag a közigazgatási – megyei, városi, községi – zászlók elfogadásáról és használatáról szól, nem szabályoz mást, például nem közigazgatási egységnek minősülő térségi zászlókat, mint a székely vagy partiumi zászló. A román hatóságok figyelmét eddig csak a székelyföldi zászlók (újabban a partiumi is) keltették fel. Máshol büntetlenül loboghat bármi. Victor Ponta még miniszterelnök korában Moldva zászlajával pózolt, Gura Humorului városban katonai tiszteletadással hivatalosságok jelenlétében vonták fel Bukovina zászlaját. És akkor nem beszéltünk a pártok, a különböző alakulatok, a futballc

Autonómiaküzdelem helyett megalkuvás?
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke egy nyilatkozatot fogalmazott meg tegnap Strasbourgban a fenti címmel, amit az európai parlamenti képviselő sajtóirodája ma adott ki. Alább olvasható.
Az új román törvényhozás felállása óta a Magyar Polgári Pártot bekebelező Romániai Magyar Demokrata Szövetség első komoly próbatétele a váratlanul előállott kormányválság volt. Egyeduralmát visszaszerző érdekszövetségünk nem állotta ki a próbát. Az állampolitikai rangra emelkedett, intézményes korrupció ellen fellázadt polgári tömegekkel szemben a szövetséges posztkommunista kormányerőkkel vállalt bűnrészességet.
Az MPP akarva-akaratlanul hasonlóképpen cselekedett. Újraválasztott elnöke szerint „a parlamenti bizalmatlansági indítvány – múlt – szerdai szavazásán jó lelkiismerettel se igennel, se nemmel nem lehetett szavazni”. Tehát tartózkodtak. Márpedig az erdélyi magyarok „jó lelkiismerete” 1989 óta azt diktálja, hogy ne vállaljunk közösséget egy bűnös rezsim hordozóival, azokkal, akik a törvényesség látszatának örve alatt Románia egész népét és – benne – magyarságunkat egyaránt kifosztják. Az erdélyi magyarok parlamenti képviseletének nem a kormány, hanem a jogosan tüntető százezrek oldalán lett volna a helye.
Az MPP RMDSZ-arculatú szatmárnémeti kongresszusán fennen dicsérték a magyar összefogást. Pedig nyilvánvaló, hogy az RMDSZ-t és polgári platformját nem az összefogás, hanem a kölcsönös megalkuvás tartja össze. Az RMDSZ megalkuszik a román hatalommal, az MPP pedig megalkuszik az RMDSZ-szel. A kettő pedig egy.
Várható és látható módon „a kettő egy” bukaresti magyar politikai képviselet következő komoly próbatétele a székelyföldi területi autonómia képviselete lesz. Az előjelek igencsak baljósak. Minekutána a váltig fogadkozó RMDSZ jó ideje beígért autonómiatervezetének a benyújtását már évek óta halogatja, íme, a hozzáidomuló MPP régi-új elnöke is a halasztás mellett foglalt állást, amikor is kijelentette, hogy olyankor kell beterjeszteni a székelyföldi autonómiatervezetet, amikor esélye van annak, hogy a parlamenti szakbizottságban és a plénumban megvitatják.
Ezt halljuk az RMDSZ-től immár évtizedek óta: „még nem aktuális”. Netalán megszívlelték Liviu Dragnea pártvezér és a Ceauşescu, valamint Iliescu nyomdokában járó román akadémikusok országféltő üzenetét?
De mit szólnak ehhez a székelyek? Nevezetesen azok a polgári székelyek, akik ott tapsoltak Szatmárnémetiben. Talán azért éppen ott, mivel a Székelyföld szívében ugyanezt nem tartották volna ildomosnak megtenni?
Decemberben óvatos fenntartással azt mertük remélni, hogy a Fidesz–KDNP nélkülözhetetlen támogatásával ismét parlamenti helyeket nyert RMDSZ jó irányba fog elmozdulni, s a bukaresti önfeladás helyett a polgári-nemzeti politizálás irányvonalát választja. Az azóta eltelt idő és a bekövetkezett fejlemények sajnos nem támasztják alá reményeinket és elvárásainkat.
Hogyan tovább? – tevődik fel a kérdés. Egészében véve a bukaresti magyar érdek- és közképviselet autonómiapolitikája fogja megadni a választ.
http://itthon.ma/erdelyorszag

2017. február 18.
Templom a Hargitán
„Szó, szó, szó” – mondja Hamlet. „De mi a veleje?” – hangzik rá a kérdés Poloniustól. Mélyen elgondolkodtató, hogy mennyi minden rejlik egy egyszerű szó, egy egyszerű mondat mögött. Keresztényellenesség. Csak egy szó. Mégis benne az egész világtörténelem. Az Ó- és Újtestamentum minden rezdülése, a kereszténység terjedése, eluralkodása a világon, a keresztes háborúk, az inkvizíció szörnyűsége, a reformáció. A szó mögött rejtőzik Magyarország Európához tartozása, felemelkedése, államalapítónk zsenialitása. És ott lapul az iszlám 150 éves zsarnoksága, Mindszenty bíboros örök érvényű lelki ereje és kitartása, és a kommunizmus legalább százmillió embertársunkat és hitét kiirtó kegyetlensége is.
Ma pedig erre a múltra épül a nemzetállamok végleges eltörlésére irányuló liberális törekvés, a gyökerekhez való ragaszkodás felszámolása, a keresztény hit föld színéről történő eltörlésének elementáris erejű célja, s fajunk megcsúfolása, álságos emberi jogi jelszavak mögé bújtatva. S bizony, az ember- és nemzetellenes ultraliberális eszme nyilai gyakran célba érnek.
Az Európai Unió bürokratái rettegtek attól, hogy a kereszténység megtartóerejét rögzítse a szervezet alapokmánya. Márai Sándor így írt: „Ha a keresztény Európa meg akarja tartani vezető szerepét, új aszkézisra kell elszánnia magát… Ha a civilizációt nem tudjuk megtölteni egy ősrégi örökség, az európai keresztény műveltség és erkölcs tartalmával, elhal benne a nemesebb emberi becsvágy, és az élethez való jogunk.” E szavak rögzítésekor 1941-et írtunk. Ma 2017-et. Soha aktuálisabb gondolatok Európáról, mint Márai 76 éves szavai.
Keresztényüldözés Európában. Szó, szó, szó. És a „veleje”? 2010-ben Franciaország lakosságának 28, Németországnak 25, Hollandiának 42 százaléka vallotta magát ateistának. Európa roskadozik a „funkcióváltó” templomoktól.
A holland Arnheimben a Szent József-katedrálisban görkorcsolyáznak, más templomokban konditerem és szupermarket működik. Glasgow-ban az Òran Mór [skót gael nyelven: „nagy dal” – a szerk.] névre átkeresztelt templomba kocsma települt. Edinburgh-ban a skót egyház honlapon hirdeti a templomokat eladásra. Manchester közepén a valamikori Szent György-templom tornyában luxuslakás épült. A The Wall Street Journal adatai szerint az elmúlt években az anglikán egyház átlagban évente húsz, a német katolikus egyház ötven templomot zár be. Tény, hogy a kommunisták ugyanúgy féltek a kereszténységtől, mint ma a liberálisok, mert a történelmi egyházak szerepe mindig is jelentős volt, ha létezhettek. Vallási, erkölcsi, oktatási, karitatív, egészségügyi, nemzetösszetartó szerepük elvitathatatlan minden társadalomban.
Nem véletlen tehát, hogy Erdélyben is rengeteg a romos, magára hagyott, vagy éppen tóba süllyesztett keresztény templom. S amikor napjainkban a legádázabb jeleit tapasztaltuk az újabb keresztényüldözésnek, a keresztényellenességnek és az erőszakos iszlamizációnak, amikor már temettették velünk a keresztény hitet, történt valami. Tán isteni elrendelés?
2016. szeptember 18-án leégett egy katolikus templom Székelyföldön, Atyha községben. Volt ugyan villámhárítója, de a természet ereje nagyobb volt az emberi képességeknél. A templom a történelem során súlyos megpróbáltatásokon ment keresztül az 1790-es években történő megépítése óta.
1867-ben leégett, 1927-ben vihar vitte el a tornyát. És most ismét megtörtént a lehetetlen: ugyanabba a templomba csapott a mennykő. Mintha a mennybéli Atya elrendelte volna, hogy a Sóvidék legmagasabb pontján, több mint 700 méter magasan álló, messziről is jól látható templomot a községben uralkodó végtelen szegénység ellenére újra és újra fel kell építeni. A kereszténység és Isten dicséretére és a hívők lelke érdekében. Mert nem lehet feladni. Még a keresztényellenesség reneszánszában sem. Kétszáz, főként idős magyar lakja a települést. Mindnyájuk egy életen át tartó munkája sem tudná talán előteremteni az újjáépítéshez szükséges 112 millió forintnak megfelelő román valutát. Adorján Imre atya augusztusban került a plébániára, abban bízva, hogy szép, nyugodt nyugdíjasévei lesznek a Hargita tövében.
A templomban volt a tragédia idején, s csak az életét tudta megmenteni egy miseruha kíséretében. Könnyeivel küszködve mondta el a kameráknak, hogy ők egyedül képtelenek lesznek megépíteni Isten házát. Így a felszentelt ravatalozóba költözött a hit gyakorlása. Shakespeare sem találhatott volna ki szimbolikusabb üzenetet. Székelyföldön az Atyha (Atya) nevű községben a XXI. századi keresztényüldözés idején Isten imádata a ravatalozóba kényszerült.
De megtörtént a csoda. Összefogtak az anyaországi, a romániai, a clevelandi magyarok, civil szervezetek, erdélyi önkormányzatok és a magyar állam, s fél év alatt összeadták az új templom anyagi fedezetét. A magyarok megint fityiszt mutattak a liberális, istentagadó világnak, mert a magyarok többsége mélyen a lelkében érzi, hogy több évezredes fennmaradásunkhoz az isteni hit kellett. Így ezeknek az embereknek a jóvoltából Atyhában a mennyei Atya visszatérhet a ravatalozóból a templomba.
Templomépítés összefogásból. Csupán szavak. De mit is takarnak? A keresztény értékrend visszatérését egy olyan világba, amely már ünnepelte a nihilizmust, az önmagát megtagadó emberi lényt, a szabályok nélküli, önpusztító nyílt társadalmat. A Civil Összefogás Fórum a páratlan sikertörténet megünneplésére és még egy utolsó adomány biztosítására jótékonysági estet szervez nagyszerű művészek közreműködésével a Vigadó dísztermében március 13-án, este 7 órakor.
Ünnepelünk. Szó, szó, szó. De ami mögötte van, az remélhetőleg az istentagadó világ összeomlásának kezdete. A magyar nemzet egy része megint irányt mutatott. Köszönet érte! S boldogan értünk egyet XII. Pius pápa gondolataival: „A társadalmi egyensúly legszilárdabb alapja egy olyan erkölcsi rend, amely nem hideg és számító logikából, hanem Krisztus példáját követve az igazságosságból és a nagylelkű szeretetből táplálkozik.”
Bencze Izabella
A szerző jogász
Magyar Idők

2017. február 20.
Hatvan kopjafa az 1956-os forradalom évfordulójára
Hatvan kopjafából álló kompozíciót avattak szombaton a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban, az 1956-os forradalom 60. évfordulója tiszteletére rendezett emlékünnepségen.
A kompozíciót Balázs Antal fafaragóművész (fotó) készítette. A kopjafákat Grezsa István a magyar Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa avatta fel.
A sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség által szervezett rendezvényen hangsúlyozta, az 1956-os forradalom eseményei egyformán érintették Budapestet és Székelyföldet, hiszen Romániában a forradalom később ürügyül szolgált olyan intézkedések bevezetéséhez, melyek nagymértékben megnehezítették a magyar kisebbség életét.
„Az emlékhely átadásával adósságot törlesztünk ’56 hősei és az ügyükért kiálló, határon túl élő magyarság felé” – hangsúlyozta a kormánybiztos.
Bíró Blanka

Bocskai Napokat rendeztek Nyárádszeredában
Színes kulturális programsorozattal ünnepelték Nyárádszeredában a 24. alkalommal megszervezett Bocskai Napokat. A rendezvény bizonyítéka annak, hogy a múlt és a hagyományok előtt fejet hajtanak, de a jelenbeli értékeket is becsülni tudják.
Amint lenni szokott, ezúttal is együtt ünnepeltek a szeredaiakkal az Aszód, Hajdúdorog, Szerencs, Mór és Zalaegerszeg testvértelepülésekről érkező vendégek, akikkel szoros barátságot ápolnak a helybéliek. A Bocskai Napokon a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának köszöntőjét dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott tolmácsolta.
A hét végi háromnapos rendezvénysorozat egyik színes mozzanataként Hagyomány és megújulás a nemezművészetben címmel a nyárádszentsimoni Mihály Eszter képzőművész egyéni tárlata nyílt meg a szeredai művelődési otthonban. A fiatal művész kézügyességét és fantáziáját dicsérő, ízléses darabokkal állt a közönség elé. Hagyományos, ősi technikával és mintavilággal készült kirgiz, türkmén mintájú nemeztakarók, ülőlapok és a selyem-nemez „összeházasításából” született kelmék, sálak, mellények, táskák, fejfedők kerültek bemutatásra.
Elismerés a legügyesebb „kuruttyolóknak”
A Bocskai Napok kiváló alkalom volt arra, hogy ünnepélyes keretek között elismerő oklevéllel értékeljék azoknak a gyerekeknek a teljesítményét, akik a Kurutty kisiskolás vetélkedőn, valamint az óvodásoknak szánt Kiskurutty Játéktanoda általános műveltségi versenyen jól szerepeltek, illetve köszönetet mondjanak azoknak a lelkes pedagógusoknak, akik fáradságot nem kímélve, sok esetben szabadidejüket is erre áldozva azon munkálkodnak, hogy a tananyag mellett a gyerekekben rejlő készségeket fejlesszék, és kreativitásra ösztönözzék őket. – Tudott dolog, hogy a nevelő, tanító egész életre szóló példát ad, egy olyan új világot nyit meg emberségben és tudásban, amit a gyermek soha el nem felejt. Boldog vagyok, hogy iskolánkban ilyen példaadó pedagógusok oktatnak. Hiszem, hogy igaz embereket nevelnek a társadalomnak, akik megállják a helyüket az életben. És remélem, hogy évek múltán itthon építenek majd otthont, a Székelyföldön, Erdélyben, figyelve Bocskai intésére: „Erdély megléte legerősebb pajzsa a mi nemzetünk fennmaradásának, abból várhatjuk tán örökös megtartását egész nemzetünknek” – fogalmazott Tóth Sándor polgármester, majd gratulált a pedagógusoknak, gyerekeknek és szülőknek egyaránt.
A Kiskurutty Játéktanoda megyei fordulójának tavalyi első helyezettjei: Csiszér Tibor, Kiss Adrienn, László Gergő, Varga Zselyke óvodások, akiket Balogh Judit és Kádár Ica óvónők készítettek fel.
A legügyesebben „kuruttyoló” szeredai kisiskolások: Csipán Réka, Kátai Zsanett, László Boglárka, Török Ivett. Felkészítő tanítónő: Kátai Judit. Az előbb említett tanítónő és óvónők tanítványai, Kiss Adrienn és Török Ivett első helyezést értek el a mesemondó verseny megyei szakaszán is.
A helyi intézmények nagy része a teljes térséget szolgálja ki Szombat délután két érdekes előadásnak adott otthont a Deák Farkas Általános Iskola amfiteátruma. Mivel az egyik meghívott előadó, Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere nem tudott részt venni a rendezvényen, helyette Tóth Sándor, Nyárádszereda elöljárója tartott előadást a Kisváros mint kistérségi központ címmel. A polgármester már az elején hangsúlyozta, számos tényező van, ami indokolja, hogy Szeredát a Nyárádmente – legalábbis a Közép-Nyárád mente – központjaként emlegessék. Mint mondta, a nyolc ággyal működő, tavaly felújított nyárádszeredai kórházban ellátott betegek több mint fele nem helybéli, hanem a környező községek lakója. A magyarlakta településeken élő idősek ódzkodnak attól, hogy Marosvásárhelyre menjenek orvosi ellátásra, ugyanis nem beszélnek románul. Ezért óriási segítség számukra, hogy a szeredai kórházban anyanyelvükön szólnak hozzájuk. Hasonló a helyzet a pár évvel ezelőtt megalakított helyi rohammentő-szolgálattal, bár ennek költségeihez a kisváros járul a legnagyobb mértékben hozzá, a szolgálat a környező településeket is kiszolgálja. A helyi, uniós finanszírozással kibővített és korszerűsített idősotthon szintén a teljes kistérséget kiszolgálja, még marosvásárhelyi bentlakók is vannak. Bár a városvezetés abban reménykedett, hogy sikerül önellátóvá tenni az intézményt, tavaly nyáron mégis elő kellett irányozni egy bizonyos összeget a működési költségek fedezésére. Mindemellett a polgármester szólt a Bekecs Néptáncegyüttesnek nyújtott anyagi támogatásról, például nemrég korszerű próbatermet alakítottak ki a táncosoknak, akik a környéken 750 gyereknek oktatnak néptáncot. Ugyanakkor a Nyárádmente Kistérségi Társulás működtetéséhez is hozzájárulnak.
Tóth Sándor előadásában rámutatott, a városi cím birtokában Nyárádszereda több szempontból hátrányba került, ugyanis nem pályázhatott vidékfejlesztési, sem pedig Leader-pénzalapokra. Viszont a hamarosan kezdődő Leader pályázati ciklusban végre a városokat is elfogadják, bár nem arányosan vannak elosztva a megpályázható összegek. A Leader-program keretében Nyárádszereda ezúttal is a teljes kistérséget érintő projektben gondolkodik, a helyi piacot szeretnék korszerűsíteni, ami szerdánként a környező községekből érkező több száz termelő és vásárló találkozóhelye. A megújult piac látványterve elkészült, az elöljáró be is mutatta, és hamarosan meglesz a kivitelezési terv is. Az előadás keretében a polgármester ismertette a kisváros főterével kapcsolatos további elképzeléseiket is.
Erdélyben mindenki atyafi egymással
A polgármestert követően Buksa Ferenc, rigmányi és nyárádszentsimoni református lelkész Családfakutatás a Nyárádmentén című előadását hallgathatták meg az érdeklődők. A lelkipásztor elismerte, a Nyárádmente áll a szívéhez a legközelebb, hiszen Szentgericén született, és eddigi munkássága során mindvégig a térségben teljesített szolgálatot. 12 évvel ezelőtt kezdte a családfakutatást, és a történelmi Marosszék, de főként a Nyárádmente jelenti a kutatási területét. Mint mondta, az ember általában három, de legtöbb öt generációra visszamenőleg ismeri az elődei nevét, de azon túl kevesen veszik a fáradságot, hogy utánanézzenek a családfájuknak. Mint mondta, különböző írásos forrásokra alapozva például a főnemesi családoknál akár a 12-13. századig is vissza lehet vezetni a családi ágakat. Kutatások támasztják alá, hogy valójában Erdélyben mindenki atyafi egymással, például egy településen, ha kétszáz évre visszamegyünk a családfakutatásban, kimutatható, hogy az ottlakókat mind rokoni szálak kötik össze.
Az előadók után a testvértelepülések képviselői köszöntötték a nyárádszeredaiakat, elsőként Sztán István, Aszód polgármestere gratulált a rendezvénysorozat szervezőinek. Rámutatott, sok minden összeköti a két települést, ugyanis Aszód is kisváros, és ott is azért dolgoznak nap mint nap, hogy eleget tegyenek a lakosság elvárásainak. A nyárádszeredai főtér megújításával kapcsolatos elképzelések hallatán Aszód elöljárója elmondta, tavaly 75 millió forintot költöttek a főtér felújítására, és ezért az új köntösbe öltöztetett főteret ábrázoló festménnyel ajándékozta meg a szeredai vendéglátókat.
Szerencs alpolgármestere, dr. Egeli Zsolt kifejtette, hasonló gondokkal küszködnek, mint a nyárádmenti város lakói, az egyik legfőbb probléma, hogy a jó szakemberek külföldre vándorolnak, így otthon nincsen szakképzett munkaerő. A települések jelenlegi vezetőinek nagyobb kihívásokkal kell szembenézniük, mint az előző nemzedékeknek – véli az alpolgármester, majd hozzátette, a nehézségek ellenére az utóbbi években azt tapasztalták, hogy Nyárádszereda évről évre fejlődik.
Ennek kapcsán Tóth Sándor hangsúlyozta, magyar állami támogatásnak köszönhetően jelentős előrelépés történt a szakmunkásképzés terén Nyárádszeredában, a Bocskai István középiskola százhúszezer euró értékű támogatást kapott, amiből egy korszerű autószerelő műhelyt alakítanak ki, és nagy reményeket fűznek ahhoz, hogy ennek köszönhetően sikerül jóval magasabb szintre emelni a helyi szakképzést.
A szombati napot a Bekecs Néptáncegyüttes Esszencia című előadása zárta. Menyhárt Borbála
e-nepujsag.ro

Buksa Éva-Mária újabb hősei
Átadni a szikrát
Jelenvaló múlt címmel a marosvásárhelyi Juventus Kiadónál jelent meg Buksa Éva-Mária magyartanár, író újabb könyve, amely a XIX. század három jeles erdélyi történelmi személyiségének – Bodor Péter, Bölöni Farkas Sándor, Orbán Balázs – dramatizált élettörténetét tartalmazza. A kötetet Sebestyén Spielmann Mihály történész ajánlotta a Deus Providebit Ház nagytermét kedden délután színültig megtöltő közönség figyelmébe.
Szucher Ervin a kiadó nevében köszöntötte a szerzőt, aki harmadik hasonló jellegű kötetét mutatja be a diákszínjátszóknak szánt Történelmi színjátékok, históriák, Üzen a múlt után.
Az új könyv, amelynek címe az is lehetne, hogy „jelent valló múlt”, azaz egy olyan múlt, amely megvallja a saját jelenét, és a miénkhez is van némi köze, három héroszról, hősről szól – kezdte méltatását Spielmann Mihály. Bár nagyon különböző személyiségek, a közös bennük az, hogy valamennyien a 19. században éltek, annak különböző korszakában. Közös vonást jelent székely eredetük is, Bodor Péter marosszéki, Bölöni Farkas Sándor erdővidéki, háromszéki, Orbán Balázs udvarhelyszéki székely. Mindhárman különböző világot képviselnek. Egyfelől Bodor Péter, a zseniális ezermester, aki mindig kívül kerül a történelem, a hatalom sáncain, a feltaláló, akinek nincs párja, nincs társa Erdélyben, a társadalom számkivetettje, akit egyetlen dolog, a feltalálás tud motiválni. Ha ez az út nem megy, marad a másik, a járhatatlan, a társadalom által elítélt, a csalás, hamisítás útja, de zsenialitását jelzi, hogy 1848–49-ben új típusú gyutacsot készít. Élete Pál-Antal Sándor kiváló történészt és a szépírókat is megihlette, neve Marosvásárhelyen a főtéri zenélő Bodor-kutat juttatja eszünkbe.
A könyv másik hőse Bölöni Farkas Sándor, a világcsavargó, később művelődésszervező. Elindul Bölönből, s bár jelentéktelen kis állásokhoz jut Kolozsváron, ez elérhetővé teszi számára, hogy megismerje az erdélyi arisztokráciát. Egyikük társaságában utazik Nyugat-Európába, majd Amerikába. Mivel nyelveket tud, és jó a megfigyelőképessége, felfedezi a nyugati demokráciát. Ennek modelljét szeretné Erdélyben is megvalósítani, ami 1848-ig utópia marad. Bár könyveit ma újra kiadják, korának tragikus figurája marad, tevékenységét korlátozták, könyvét (Utazás Észak-Amerikában) betiltották.
A harmadik színmű főhőse Orbán Balázs, a sikeres ember, akinek az élet mindent megadott. Bár számkivetettként élt egy ideig Keleten, nagyon sokat tanult, s az erdélyi ember vonzalma Kelet iránt az Utazás Keleten című könyvének is köszönhető. Hazatérése után 1859-től járta be a Székelyföld minden helységét, összegyűjtötte az írott dokumentumokat, és kikérdezte az értelmiségieket és az egyszerű embereket. Tette ezt annak ellenére, hogy az önkényuralom idején nem volt könnyű Erdélyben utazni. Az 1868-tól hat kötetben kiadott A Székelyföld leírása című munkájában azt a pillanatot, azt az Erdély-képet rögzíti, amikor a hagyományos világ bomlani kezd, és olyan szokásokat ír le, amit a húsz év múlva arra járó kutatók már nem találnak meg. Könyve sokáig a tiltott kötetek közé tartozott, és érdekességük, hogy az eredeti példányokban olvasható az előfizetők névsora is.
A három hősről szóló három írást, A remények zátonyán, avagy a lángelme krónikája, az Új idők fuvallata és A székely lélek apostola, avagy küzdelem a jóért és igazságért dramatizált életképeknek nevezi a szerző. Buksa Éva-Mária olyan életképeket mutat be, amelyeket könnyen el tudunk képzelni, nagy erényük a közérthetőség, és a szerző színpadra álmodja őket. Nem világszínpadra, hanem iskolai színjátszóknak, amatőr együtteseknek szánja, amelyek manapság darabhiányban szenvednek. Van közöttük olyan, mint például a Bodor Péterről szóló, amelyet az erdőszentgyörgyi tanerők elő is adtak, s a bemutatón jelen volt a Bodor Péterről szóló életrajzi könyv szerzője, Pál-Antal Sándor is. A legendákat a szerző kibővíti, hősei életközelbe kerülnek, számunkra is megfoghatókká válnak, ami a szerző tehetségét dicséri – hangsúlyozta Spielmann Mihály. A szerző célja a hazafiságra nevelés. Buksa Éva-Mária bátran el meri mondani, hogy egy erdélyi tudatot szeretne kialakítani, amelyben fontos, hogy legyenek hőseink, támaszpontjaink, legyenek kisemberek is, akik együttesen ezt a tudatot elfogadhatóvá, ismerőssé teszik. Másfelől a beszédkultúrát szeretné csiszolni, beszélni tanítani a diákokat, amit manapság elhanyagolnak az iskolában.
„Távoli rejtélyes múltunkat kutatva… korszakok, eszmék országútját bejárva érkeztem…” – kezdte mondanivalóját a szerző. Veretes szavaiból kiderült, hogy Buksa Éva-Mária az örök tanár, pedagógus marad. Aki tudja, hogy „történelmi- és művelődéstörténeti múltunk felelevenítése és őrzése identitástudatunkat erősíti”, és nemzeti közösségünkkel való azonosulásérzésünket fokozza. „Szellemi-kulturális örökségünk ismerete és – örök példaként világító – szellemi óriásaink életművének jövőbe mutató törekvései magyar közösségünk számára bátorítást, biztatást jelentenek”, és felcsillantják a jövőben való bizakodás reményét.
Ars poeticája szerint a Jelen szolgálata és a Holnapért való tenni akarás és cselekvés – eszmei síkon – lelkesítő erőforrás és kötelesség. „Művelődéstörténeti gyökereink feltárása… olyan értékmentő törekvés, amely nemzeti öntudatunknak, önértékelésünknek és összetartozásunknak erősítését hivatott szolgálni, hogy mindannyian kultúránk őrei, ápolói legyünk! Emlékezni kötelesség és együtt emlékezni öröm!” – mondta a szerző, aki Müller Pétert idézve a szikrát szeretné átadni, ami az olvasóban kaphat lángra.
Eddigi írásainak sikere a díjakon túl (EMKE-díj, a Magyar Írószövetség kiemelt elismerése) abban mérhető le, hogy első és második kötetéből több darabot színre vittek diákok és felnőttek, itthon és például Hollandiában is.
A bemutató során Kilyén László és Korpos András színművészek adtak elő két jelenetet Bodor Péter és Bölöni Farkas Sándor dramatizált élettörténetéből. Aszalós Enikő zenetanárnő pedig Gounod Ave Maria áriáját énekelte.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)

Könyv az 1940-es észak-erdélyi magyar katonai közigazgatásról
Megszervezték Székelyföld élelmiszer-ellátását: ez volt az Észak-Erdélyben 1940 őszén bevezetett magyar katonai közigazgatás csúcsteljesítménye. A bécsi döntés után ugyanis a Székelyföld vasúton megközelíthetetlenné vált, különösen Udvarhelyszék szigetelődött el – fejtette ki Sárándi Tamás történész Levezényelt visszacsatolás című kötetének kolozsvári bemutatóján a hétvégén.
A Pro Print Kiadó gondozásában megjelent, A magyar katonai közigazgatás Észak-Erdélyben, 1940 alcímű kötet bemutatójának az Erdélyi Múzeum Egyesület Jókai (Napoca) utcai székháza adott otthont. Sárándi Tamás elmondta, a magyar katonai közigazgatás átvette a román polgári közigazgatás struktúráját, 1944-ig sem változtattak rajta. A legfelsőbb szinten a hadsereg parancsnokai, a tábornokok vármegyei, a tisztek pedig járási szinten irányították a közigazgatást.
A magyar hadsereg gyakorlatilag lecserélte a teljes jegyzői kart, akik részben a trianoni Magyarországról érkeztek, részben pedig átvették a román adminisztrációban is dolgozó jegyzőket, de azokat is áthelyezték másik településre. A falusi bírók ugyanakkor megmaradhattak tisztségükben, akkor is, ha történetesen román nemzetiségűek voltak, ez persze csak román többségű falvakban fordulhatott elő.
Kérdésünkre a történész elmondta, a legnagyobb konfliktus ugyanakkor nem a katonai vezetés és a helyi magyar közösség, hanem a katonai vezetés és a melléjük rendelt tanácsadó testület között alakult ki, a katonatisztek ugyanis szívesebben hallgattak a helyismerettel is rendelkező, erdélyi magyar elit képviselőinek véleményére. Később a polgári közigazgatásban jelent meg az úgynevezett „ejtőernyős probléma”, ugyanis az új magyar polgári közigazgatás tagjainak mintegy 30 százaléka a magyarországi magyarok közül került ki. Az erdélyi magyarok ugyanakkor lényegesen nagyobbnak érzékelték ezt az arányt.
Mint a történész részletezte, ennek az volt az oka, hogy annak ellenére, hogy a főispánok a helyi magyar emberek közül kerültek ki, akárcsak a polgári közigazgatás alsó szintjén dolgozó írnokok, a közigazgatási hierarchia közepét elfoglaló tisztségviselők Magyarországról érkeztek. Az erdélyi magyarok, ha elmentek a polgármesteri hivatalba ügyet intézni, akkor mindig ezekkel az emberekkel találkoztak. Egyébként azért jöttek ilyen nagy számban, mert a magyar állam elsősorban a szakértelmet tartotta szem előtt, Erdélyben pedig akkor egész egyszerűen nem volt elég szakképzett magyar tisztségviselő. Sárándi Tamás muzeológus-történész, tanulmányait a Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem szakán végezte 2005-ben, a Szatmár Megyei Múzeum munkatársa.
Kiss Előd-Gergely
A magyar katonai közigazgatás Észak-Erdélyben, 1940. Összeállította Sárándi Tamás – Források a romániai magyarság történetéhez /Pro Print, Csíkszereda, 2016/
Krónika (Kolozsvár)

2017. február 21.
Tíz csapat a döntőben (Jancsó Benedek Történelmi Emlékverseny)
A sepsiszentgyörgyi vártemplom és Sepsiillyefalva ostrománál közel kilencszáz fő esett el az 1658–1661 közötti tatárjárás idején, és ugyanekkor a támadók felgyújtották a csíksomlyói templomot, de a Szűz Mária-kegyszobor sértetlen maradt – tudtuk meg a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum hetedik osztályos diákjainak pályamunkájából, amellyel a hét végi értékelőn bejutottak az első tíz csapat közé a Jancsó Benedek Történelmi Emlékversenyen.
A helytörténeti témákat feldolgozó, jeles személyiségeket bemutató, történelmi eseményeket ismertető háromfőnyi diákcsapatok kisfilmekkel, vetített képes prezentációkkal jelentkeztek a szombati sepsiszentgyörgyi fordulóra, a tizenöt csapatból tízet választott ki az Egyed Ákos történész, akadémikus elnökletével értékelő bizottság. A továbbjutó baróti, csernátoni, gelencei, kézdiszentléleki, kézdivásárhelyi, lemhényi, mikóújfalusi, sepsiszentgyörgyi és torjai csapatoknak a március 25-i gelencei döntőn a székelységhez kapcsolódó történelmi, irodalmi, építészeti, földrajzi, népi kultúra témában kell feladatokat megoldaniuk. Az emlékversenyt a magyarországi Jancsó Alapítvány és Kovászna Megye Tanácsa szervezte a Bethlen Gábor Alap támogatásával. Jancsó Antal, az alapítvány kuratóriumának elnöke lapunknak elmondta, a döntőre várják azokat a csapatokat és felkészítőiket is, akik nem jutottak be a tíz közé. A versenyt jövőben is megrendezik, szeretnék egész Székelyföldre kiterjeszteni a felhívást – közölte Jancsó Antal.
Fekete Réka

2017. február 22.
Székelyföld: noha a törvényszék szerint nem létezik, mégis nagy az érdeklődés iránta
Egyre nagyobb érdeklődés övezi Székelyföld turisztikai látványosságait – derült ki a bukaresti Romexpón megszervezett turisztikai vásáron. Ott legalább szabadon használható a Székelyföld (románul Ținutul Secuiesc) megnevezés.
A bukaresti Romexpón megszervezett nemzetközi turisztikai vásáron a látogatók 2009-ben ismerkedhettek meg első alkalommal Székelyföld turisztikai látványosságaival. A többnapos vásárt minden évben két alkalommal szervezik meg a fővárosban: van egy tavaszi és egy őszi kiállítás.
A Székelyföld nevű stand az elmúlt évek többségében mindkettőn várta az érdeklődőket, de arra is volt példa, hogy a Hargita megyeiek csak az egyikre látogattak el. A kiállítók szerint évről évre nő az érdeklődés Székelyföld látványosságai iránt, mindez annak ellenére, hogy egy tavalyi, Hargita Megyei Törvényszéken hozott döntés szerint a régió nem is létezik.
A Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség létrehozását 14 Hargita, Kovászna és Maros megyei turisztikai és vidékfejlesztési egyesület kezdeményezte 2015 novemberében azzal a céllal, hogy székelyföldi turisztikai célpontokat népszerűsítsen itthon és külföldön. A szövetséget a Hargita Megyei Törvényszéken szerették volna hivatalosan is bejegyeztetni az egyesületek képviselői.
A törvényszék a bejegyzési kérvény iktatása nyomán nem a szövetség tevékenységét, hanem az alapszabályzatban szereplő Székelyföld kifejezést kifogásolta, és ennek megváltoztatását kérte. Az ítélet idézi az alkotmányt és több más törvényt, amelyek szerint közigazgatási szempontból Romániát községek, városok és megyék alkotják. „Mivel a régió hivatalosan nem létezik, a terület turisztikai népszerűsítése sem elfogadható, ezért a törvényszék elutasítja a szövetség bejegyzését” – olvasható a törvényszéki ítéletben.
A kezdeményezők az elsőfokú ítélet ellen fellebbezést nyújtottak be a marosvásárhelyi ítélőtáblához, ezt azonban 2016-ban elutasították. Ezzel kapcsolatban a Hargita Megye Tanácsa által létrehozott Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás igazgatója, Mezey Zsolt elmondása szerint a turisták böngésző szokásaira az jellemző, hogy nem Hargita vagy Kovászna megyére keresnek rá, hanem Székelyföldre. „Mondhatjuk azt, hogy Székelyföld mint régió nem létezik, de nagyjából mindenki tudja, hogy mi az, és hol van, főleg itt Romániában” – húzta alá az igazgató.
A február 16–19. között megszervezett bukaresti nemzetközi turisztikai vásáron 14 ország (Ausztria, Bulgária, Egyiptom, Horvátország, Oroszország, Görögország, Izrael, Moldovai Köztársaság, Palesztina, Lengyelország, Dominikai Köztársaság, Románia, Törökország és Magyarország) több mint 250 irodája vett részt. Interaktív standdal népszerűsítették a Székelyföldet Kovászna, Hargita és Maros megye turisztikai egyesületei. A három megye egységes arculattal, ugyanakkor térségükre jellemző turisztikai ajánlattal rukkolt elő.
A Székelyföld megnevezéssel kapcsolatos viták ellenére a román sajtóban is több cikk jelent meg a vásárt követően: az Amosnews független román hírügynökség például arról számolt be, hogy Székelyföld hagyományos értékeit mutatták be a Romexpón. Írásukban kifejtik, hogy Székelyföld egy népszerű turisztikai célpont a bukarestiek körében. Cikküket a következőképpen zárták: az idei vásár kézzel fogható bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a vonzó külföldi ajánlatok mellett a románok nagy százaléka mégis a belföldi, csendes kikapcsolódást választja, beleértve a székelyföldi célpontokat.
Másfél hónapos készülődés
Mezey Zsoltot a nemzetközi vásárra való készülődésről, illetve az ott szerzett tapasztalatokról is megkérdeztük. „Amikor egy ilyen vásárra készülünk, azzal kezdjük a tervezést, hogy mit viszünk oda, mivel mutatjuk be a kínálatunkat. A készülődés elején le kell szögeznünk, hogy idén milyen arculattal megyünk, hány négyzetmétert bérelünk, társkiállítókat viszünk-e magunkkal, vagy csak az anyagokat visszük el. Általában több mint másfél hónapot vesz igénybe az előkészületek időszaka, és az is fontos, hogy minél hamarabb foglalunk, annál jobb helyet kapunk. Nem mindegy, hogy egy olyan helyre tesznek, ahol csak a megyék vesznek részt, vagy bekerülünk egy olyan helyre, ahol nagy a körforgás, és a szomszédos standok a legnépszerűbbnek számító Bulgária vagy éppen Görögország – idén egyébként pontosan az utóbbi szerencsés helyzetbe kerültünk. Mostanáig a standokat saját elképzeléseink szerint építettük fel, idén viszont beavattunk egy ezzel foglalkozó szakcéget is, és a tapasztalatok szerint ez egy jó döntés volt, ugyanis másképp álltak hozzánk az érdeklődők. Az idei egy sokkal világosabb és kisebb stand volt, ezért azt vettük észre, hogy az emberek barátságosabban közelítettek felénk, mint a korábbi években” – magyarázta Mezey.
Az igazgató hozzátette, Hargita megyéből 36 polgármesterrel vannak partneri viszonyban, ami azt jelenti, hogy tájékoztatják őket a kiállításon való részvételükről, ők pedig egy megszabott határidőig összegyűjthetik a környező szálláshelyek népszerűsítő anyagait, így ezek is helyet kapnak a standon.
„Az elmúlt másfél évben 68 programcsomagot állítottunk össze, amelyeknek fő célja, hogy a turistát ne csak egy napig, hanem lehetőleg minél hosszabb távon tartsuk itt. Készítettünk háromnapos, ötnapos, egyhetes, illetve hosszú hétvégés csomagokat, amelyeket úgy viszünk el a kiállításra, hogy figyelembe vesszük a közelgő eseményeket. Hargita, Kovászna és Maros megye küldöttsége külön utazott a vásár helyszínére, ott találkozunk. Azt tapasztaltuk, hogy idén több érdeklődőt vonzott a stand, talán azért is lett népszerűbb idén Székelyföld, mivel Európa legbiztonságosabb célpontjai közé tartozik. Az is sokat számít, hogy az emberek, akik idelátogatnak, pozitív tapasztalatokkal távoznak. Jellemző, hogy aki minket keres, az már járt Székelyföldön, és családostól szeretne visszatérni. A turizmus gasztronómia nélkül nem működik, ezért kisebb kóstolócsomaggal is készültünk: székely falatokat vittünk, amelyeket meg lehetett kóstolni. Ez azért is fontos, mert amíg egy ilyen csipetkét elvesznek, addig tudunk mesélni egy kicsit a megyéről” – emelte ki Mezey.
Érdeklődnek a medvék iránt
Mezey szerint a látogatókat elsősorban az érdekli, hogy ha egy hosszabb időre Székelyföldre látogatnak, akkor mit tudnak itt csinálni: milyen szabadidős programokat tudnak ajánlani, milyen a gasztronómia, vagy milyen szálláshelyek vannak.
„A húsvéti időszak például nagyon népszerű, és pünkösdre is sokan évente visszatérnek. A turisták sok esetben elfogultak, és a hallottak alapján érdekes kérdéseket tesznek fel, például azt, hogy medvét hol lehet látni. Megpróbáltuk elmagyarázni, hogy nem egy háziállatról van szó, ami láncra van kötve, hanem néha előjön. Ezeken a vásárokon általában az idősebb korosztály képviselteti magát, és azt tapasztaltuk, hogy a legkedveltebb célpontok továbbra is Görögország, Ciprus és Törökország” – hangsúlyozta az igazgató.
Iszlai Katalin

A hazaszeretet áldozata
Négy fénykép (kettő azonos, de különböző hátoldali szöveggel), egy hiányos katonai azonosító kazetta (dögcédula), a Hadtörténeti Múzeum Levéltárának tájékoztatója, szórványos, ellentmondásos adatok, amelyeket C. E. második világháborúban eltűnt (?) honvéd lánya apja életének utolsó hónapjairól idősebb rokonoktól, édesanyjától hallott. Ebből kellene összeállítani Voloncs Lajos sepsiszentgyörgyi iparos életének második világháborús történetét, elestének vagy eltűnésének tényét.
Ki is volt Voloncs Lajos? A katonai azonosítója szerint Kézdiszentléleken született 1915. augusztus 25-én római katolikus ötgyermekes családba. Mindkét szülő a spanyol influenzajárvány áldozatául esett 1918-ban, így a legnagyobb testvérre, az akkor 18 éves Máriára hárult a négy kisebb gyermek gondozása, nevelése. Lajos már serdülőkorától különböző munkahelyeken dolgozott, katonáskodott a román hadseregben, míg végül a brassói gumigyárban kapott állandónak nevezhető állást. Brassóban ismerkedett meg leendő feleségével, a gelencei születésű Aros Katalinnal, aki négy testvérével már hároméves korában elveszítette munkabalesetben fakitermeléssel foglalkozó apját.
Az 1940-es második bécsi döntés után a fiatal házaspár több száz brassói magyar családdal Sepsiszentgyörgyre költözött. Kernászt József üvegező- és képkeretező-mesternél és kereskedőnél tanulta ki a szakmát. 1941-ben megszületett E. lányuk.
A helyőrségi csapatok Háromszékre érkezése (1940. szeptember 21–22.) után a megyében is megkezdődött az ifjak leventefelkészítése, majd sorozása és a román hadseregben szolgált, még katonaköteles férfiak átképzése. Székelyföldön a magyar 9. hadtestparancsnokság és a Székely Határvédelmi Erők Parancsnoksága (megszervezője és első parancsnoka felsőtorjai Kozma István) alakulatai tartózkodtak, Sepsiszentgyörgy a marosvásárhelyi 27. székely könnyűhadosztály első zászlóaljának tartózkodási helye volt. A zászlóalj géppuskás századába hívták be átképzésre Voloncs Lajost is, amint azt két felvétel is igazolja: egyik 1941 júliusában a Rétyi Nyírben készült, a másik 1941 októberében Sepsiszentgyörgyön (magyar bronz érdemkereszttel tüntetik ki).
Magyarország 1944. március 19-i német megszállása, illetve a szovjet csapatoknak az ország keleti határaihoz való gyors közeledése a magyar hadvezetést tervei megváltoztatására késztette: a román határvédelem mellett fel kellett készülni az orosz határvédelemre is. Az 1. magyar hadsereg az Északkeleti-Kárpátok előterében 1944 áprilisának közepén lendült támadásba Németország oldalán a Vörös Hadsereg ellen. A hadsereg állományába beosztották a marosvásárhelyi 27. székely könnyűhadosztályt és a 2. önálló székely huszárszázadot, amelyek távozása érzékenyen érintette a székely határvédelmet. A megalakított új hadosztály 1944 április végén Galíciában, a Kuty–Kosow–Pistyn ütközetben került először komolyabb tűzharcba, Voloncs Lajos is itt szerezhette második kitüntetését (magyar bronz vitézségi hadiérem).
Az egyetlen fennmaradt, frontról hazaküldött levelében, amelyet 1944 pünkösdje előtt írt, az alábbiakat olvashatjuk: ...mivel ünnep jön, egy kicsit hosszabb levelet írok, hogy az ünnepen legalább levélben legyek köztetek. Édeseim, ne búsuljatok, hogy valóban az ünnepeken nem lehetek köztetek, mert így kívánja a haza érdeke, de annál nagyobb ünnep lesz számunkra majd annak idején, ha hazamegyünk a ránk bízott feladat elvégzése után... édes fiam, úgy intézz mindent, hogy nem sokára ott lesz az idő a szüléshez és édes fiam, feltétlenül menj el a kórházba szülni, és kérd meg addig Lazikát, hogy háljon… a lakásban és Ágotáékat is kérd meg, addig segítsenek rajtad és nekem meg azonnal írjatok és küldjetek egy születési bizonyítványt, mert akkor elengednek szabadságra és akkor én is megláthatom az én kicsikémet, hát édes fiam, még egyszer kívánok a jó Istentől kellemes, boldog pünkösdi ünnepeket, várom én is a kis pünkösdi csomagot. Ezzel bezárom a lapom, szeretettel csókolja katona apuka Bözsikét és anyukát… innen, a messzi orosz frontról. Lajos… küldöm ezt a kis orosz pünkösdi rózsát.
Amint egy családi kép igazolja, 1944. augusztus 20-án itthon tartózkodott, nem tudni, hány napot. A fényképen feleségével, E. lányával és újszülött K. kislányával látjuk. Két példány is megmaradt ebből a felvételből, az egyiket családjának adta, a másikat viszontagságos körülmények között eljuttatta Ágota nővérének (Kurta Józsefnének). Ennek a képnek az érdekessége, hogy nővére a kommunizmus alatti esetleges megtorlásoktól való félelmében a testvére zubbonyán látható kitüntetéseket lekaparta a fényképről. Szájhagyományból tudjuk, hogy felesége és Ágota nővére kérte Lajost, ne menjen vissza a frontra, lenne lehetősége az elrejtőzésre. Az oroszok közeledésének híre, valószínű, már vidékünkön is terjedt, közel volt augusztus 23-a, a román hadsereg átállásának napja, s azt sem tudhatjuk, hányadikán ért véget Lajos szabadsága. Lajos azonban szerettei könyörgésére így válaszolt: Megyek vissza, mert a Haza így kívánja.
Lajos testvére, Ágota úgy mesélte, hogy a neki szabályszerűen, pontosan megcímzett, de postára fel nem adott családi fényképet (amelyen tintával ez olvasható: Emlékül Frontról hazajött szabadságom alkalmából, 1944. VIII. 20. Sepsiszentgyörgy) a szentgyörgyi állomásfőnök felesége a vasúti sínek között találta, és személyesen adta át. Az üresen maradt helyeken Lajos évtizedek folyamán nagyon megkopott, s így nehezen kiböngészhető tintaceruzás írása olvasható: Édes családom és testvérem. Élek!, hálistennek egészséges vagyok, orosz fogságban vagyok sok régi bajtárssal együtt (olvashatatlan rész)… imádkozzatok értem, minden helyre fog jönni / sokszor csókollak, édes feleségem, gyermekeim, édesapátok Lajos / a megszabadulásunk még egyelőre (olvashatatlan szó), majd sűrűn kihúzott rész alatt címem. Ugyancsak tintaceruzával írta rá valaki a 43896 számot (tábori postaszám?). Lajos tehát orosz fogságba esett, és a nála levő, feltételezhetően megtartani kívánt és tintával keltezett képet sebtében a tintaceruzával írt szöveggel valaki olyannak adhatta, aki Sepsiszentgyörgyön átutazott, és az állomáson áthaladva ledobta a vonatból. A fogságba esés ténye elfogadható hadtörténeti szempontból is, hisz a csapattest történetét olvasva megtudjuk, hogy azt 1944. szeptember 5-én Galíciából visszavonták, és Észak-Erdély területén vetették be a szovjet csapatok ellen (talán épp a szeptember 15. és október 7. között dúló, nagy emberveszteséggel járó véres tordai csatában). A Magyar Hadtörténeti Intézet C. E.-nek 2016. május 18-án küldött tájékoztatójából kiderül, hogy (Voloncs Lajos) 1944. 09. 20-át követően a szovjet csapatok ellen frontszolgálatot teljesített, melynek során ismeretlen időpontban és helyen hadi eredetű halált halt. Téves lehet a levél azon megállapítása, hogy ez alkalommal kapta a bronzérmet (hacsak ez nem a második, bár akkor már ezüstnek kellett volna lennie), hisz azt a fénykép tanúsága szerint a galíciai csatákban szerezte. Lánya úgy hallotta, hogy egy háborúból, de inkább (moldovai vagy szovjet) fogságból hazatérő árkosi férfi azt állította, Lajossal együtt súlyos fertőző betegséget (tífusz, vérhas?) kaptak, egymás mellett feküdtek valamelyik láger kórházában, s egy reggel arra ébredt, hogy Lajos már nincs mellette. Amennyiben így történt, Lajos életének e betegség vetett véget. Egyetlen kérdés maradt: hogyan került szeretteihez Lajos azonosító kazettája (benne az azonosító papír felével), hisz azt csak az életben maradottak hozták haza, az elesetteké bizonyítékként a hadtestnél vagy a fogolytáborban maradt.
József Álmos

Saját címert fogadott el a Marosszéki Székely Tanács
A székely öntudat erősítésének egyik eszköze a saját jelképek használata, köztudatba visszahozása. A történelmi Székelyföld határain belül erre talán Marosszék esetében van a leginkább szükség.
A jelképet Székelyföld címerével együttesen ajánlja a települési tanácsok és az önkormányzatok figyelmébe és arra kéri őket, hogy rendezvényeiken használják, székhelyeiken helyezzék azt méltó helyre. Marosszék Székely Tanácsának címere azonos a történelmi Marosszék címerével.
A széki tanács hasonló határozatok elfogadására ösztönzi a többi széki tanácsot, abból a megfontolásból kiindulva, hogy jelképesen is fel kell mutatni a székely székek élni akarását, hiszen a székelység törekvéseivel ellentétes tervek a Ceausescu-féle megyék megtartására épülnek. Marosszék Székely Tanácsa (február 18-án) szombaton Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota kistermében ülésezett.
[kolozsvariradio.ro]
http://itthon.ma//erdelyorszag

2017. február 23.
Aki független sajtóról beszél, az hazudik
Ágoston Balázst szókimondó cikkeiről ismerik. Az évi rendszerességgel Erdélyben is megforduló budapesti újságíró munkájáról, a világ dolgairól, a magyarság esélyeiről és gasztronómiai szenvedélyéről is beszélt lapunk Sajtóklub sorozatában.
– Önéletrajzi bejegyzésedben azt írod magadról, hogy számodra a nemzethűség és az értékek védelme gyerekkorod óta természetes. Mit jelent ez manapság?
– Személyes erkölcsi és intellektuális integritást, valamint az ettől elválaszthatatlan közösségi integritást, az egyéni és a nemzeti identitás tudatos megélését. Ma már senki sem tagadhatja, hogy nagy világfordulást élünk: az elmúlt évtizedekben ismert világrend recsegve-ropogva változik. Felemelkedőben a Kelet, alászállóban a Nyugat. Miközben a nyugati világ, azaz Európa és az Egyesült Államok a rendelkezésre álló erőforrások és javak nagy részét birtokolja, a társadalmai lassan felszámolják magukat az elöregedéssel és a természet rendjével való makacs szembeszegüléssel. Miközben dübörög a történelem, tervezett és szervezett folyamat keretében a harmadik világ civilizálatlan hordái zúdulnak ránk. Európa számos meghatározó vezető politikusa még mindig bárgyún tapsikol, és nem veszi észre, hogy háború van, még ha nem is az eddig ismert fegyverekkel vívjuk. Mások a geopolitikai átrendeződés kellős közepén azzal vannak elfoglalva, hogy magukat sem nőnek, sem férfinak nem érző különös emberek számára külön mellékhelyiséget létesítsenek. Ide süllyedt Európa. Ebben a zűrzavarban különösen fontos, hogy tisztában legyünk saját identitásunkkal egyénileg és közösségileg egyaránt. Ragaszkodnunk kell önazonosságunkhoz, gyökereinkhez, ismernünk és tisztelnünk kell önmagunkat, és másoktól is meg kell követelni a tiszteletet.
– Hogyan kötelezted el magad az újságírás mellett?
– Nem volt tudatos folyamat, inkább sorsszerű. Alkatilag sohasem bírtam elviselni az igazságtalanságot, az arcátlanságot, a silányságot. S mivel ebből fakadóan mindig volt véleményem a körülöttem zajló eseményekről, logikusnak tűnt ennek hangot adni. Már csak azért is, mert jobb, ha az ember kiírja magából, ami bosszantja, mint ha mérgében felrobban. Ez egyfajta terápia is. A közélet is mindig érdekelt, hiszen emberként, magyarként nem lehetek közömbös az iránt, hogy mi történik a népemmel, a hazámmal. Legkorábbi olvasmányélményeim is ezt erősítették bennem: Amerika őslakói, az indiánok a szülőföldjüket, a hagyományaikat védték a hódítókkal szemben, a Pál utcai fiúk a grundot a vörösingesek ellen, Eger csillagai pedig a hazát jelentő várat védelmezve feltartóztatták a muszlim áradatot. Egyszóval minden impulzus azt erősítette, hogy mindez fontos. Ezért már iskolás koromban írtam több nemzeti, jobboldali lapba, egyszóval belenőttem.
– Azon magyarországi újságírók közé tartozol, akik rendszeresen járják a Kárpát-medencét. Nehéz általános véleményt megfogalmazni az Őrvidéktől Kárpátaljáig vagy Székelyföldig. Mégis hogyan látod ennek a szétszakadt magyarságnak a boldogulási esélyét?
– Örülök az Őrvidék név használatának, mert feláll a hátamon a szőr, amikor egyébként derék hazafiak is burgenlandozzák Nyugat-Magyarországot mintegy beletörődve, hogy még a velünk bukó Ausztria is kiharapott egy darabot Magyarországból. S aztán szenvedélyesen neki is fogott asszimilálni az ottani magyarokat, sajnos elég nagy sikerrel… Ami a kérdést illeti: szeretnék derűlátó lenni, de sajnos nem vagyok az. A magyarság politikailag az elszakított országrészekben is megosztott, a nemzet ügye iránt elkötelezett szervezetek mellett rendre megjelennek a tájba simuló, az utódállamok vélt vagy valós érzékenységét elsődleges szempontnak tekintő önsorsrontó csoportok, és még jó, ha ezeket nem az utódállami akarat hozta létre… A közösség pedig – amint az a választásokon rendre kiderül – valamiért az ilyen pártokat támogatja meggyőző többséggel. Ezért nem látom azt az áttörési pontot, amitől például Székelyföldön megvalósulhatna a területi és kulturális önrendelkezés, legalábbis ami a Bukarest által szentesített jogi keretrendszert illeti. Felvidéken rémisztően erős az asszimiláció, a magyar párt ciklusok óta nem tud visszakerülni a pozsonyi parlamentbe. Az ukrán állam által elfelejtett, magára hagyott Kárpátalján tragikus a gazdasági helyzet, a kelet-ukrajnai harcok miatt sokan elhagyták szülőföldjüket, mert nem akarnak idegen érdekekért harcolni, főleg nem azon állam érdekeiért, amely nyíltan elnyomja a magyarságot. Délvidéken formailag létezik a kulturális önigazgatás, de a munkavállalás terén szemérmetlen nyíltsággal különböztetik meg az etnikumokat: egy magyar és egy szerb pályázó közül borítékolhatóan a szerb kapja meg az állást. Sajnos arra is van példa, hogy anyaországi vállalkozók nem Délvidéken, hanem Szerbiában fektetnek be. A horvát állam empatikusan viszonyul a magyarsághoz, persze az a körülbelül 14 ezer, területileg széttagolt magyar nem jelent fenyegetést Zágráb számára. A szlovén állam rokonszenvesen segítőkész, de sajnos a Lendva környéki néhány ezer magyar így is ki van téve az etnikai arányokból adódó beolvadás veszélyének. Borúsan látom tehát a helyzetet, de azért vannak biztató jelek is: Székelyföldön például az utóbbi időben javult a népesedési helyzet, ami életösztönt mutat, és több fontos ügyben sikerült összefogni. Erre lehet és kell is építeni.
– Erdélyi vagy délvidéki magyarnak furcsának tűnhet, amikor a magyar sajtó bizonyos részében azt olvassa, hogy Magyarország egyre élhetetlenebb. Újságíróként jól ismered a magyar valóságot. Hogyan látod Magyarország megerősödését, mennyire kormánypárti kampány ez és mennyire valóság?
– Részben kampány, persze, de ilyen a politika természete. Másfelől van is, mivel kampányolni. Gazdasági és pénzügyi téren egyértelműen sikeres Magyarország: ma már nem vagyunk közvetlenül kiszolgáltatva külső tényezőknek. Az államadósság nagyobb részével hazai szereplőknek tartozunk, ami lényeges változás a 2010 előtti helyzethez képest. Az oktatásban és a politikailag életveszélyesnek számító egészségügyben is kedvező folyamatok indultak el. A munkanélküliség gyakorlatilag eltűnt, ma már a munkaerőhiány jelent egyre nagyobb gondot összefüggésben a népesedési mutatókkal, amelyek minimálisan javultak ugyan, de a helyzet továbbra is aggasztó. A honvédelemben is pozitív irányú változások várhatók, amennyiben emelkedik az erre fordított költségvetési forrás. A kultúra terén is számos örömteli fejlemény történt az elmúlt években: kastélyok, várak, turistaházak, múzeumok, műemléképületek újultak meg. És ma már nem kizárólag magyarellenes, szélsőliberális, aberrált, magukat művészeknek nevező provokátorok juthatnak forrásokhoz. A legjobb nyilván az lenne, ha az ilyenek egy fillér közpénzt sem kapnának, de hát ismerjük a hazai és nemzetközi erőviszonyokat ezen a téren… Összességében úgy érzem: Magyarország és benne Budapest is élhetőbb, magyarabb lett, mint a 2010 előtti évtizedekben volt. De tagadhatatlan, hogy ahol nagy az erő és sok a lehetőség, ott a vámszedők, a sakálok, a hiénák is megjelennek, és ezek arrogáns rongyrázása nyomán okkal nyílik a bicska minden jóérzésű ember zsebében. Az is igaz ugyanakkor, hogy ettől még épül és fejlődik Magyarország.
– Budapestről nézve milyennek tartod az erdélyi lapokat?
– Számomra nagyon rokonszenves, hogy Erdélyben erős a regionális sajtó és lojális az olvasótábor. Az erdélyi magyar sajtó nagyobb része emellett világnézettől függetlenül nemzethű, és magyar érdeket képvisel. Ez olyan érték és erő, amit feltétlenül meg kell őrizni, annál inkább, mert érezhetően terjed az SZDSZ-vírus is. Ezzel szembe kell szállni, mert a közösség bomlasztása halálos bűn, különösen most, amikor napról napra változik a világ.
– Mindenhol temetik a nyomtatott sajtót, amit az itt dolgozó újságírók válságként élnek meg. Vajon gond nélkül helyettesíthető a papír?
– Biztos, hogy nem, és nem is hiszem, hogy temetni kell a nyomtatott sajtót. A hírműfajokban persze nem lehet versenyezni az elektronikus felületekkel, főleg a világhálóval. De komolyabb, elmélyültebb elemzéseket, publicisztikákat valószínűleg ezután is papíralapon olvasnak majd azok, akik egyáltalán olvasnak bármit. A jövő szerintem a nyomtatott sajtó és a világháló együttműködése lesz: a cikkek kiegészülnek például a témába vágó rövidfilmekkel, és így élővé válnak.
– Egyre nagyobb a vita a sajtó hitelességéről. Hogyan látod ma az újságírás szerepét?
– Meggyőződésem, hogy aki független sajtóról beszél, az hazudik. A sajtó és az újságíró nem lehet közömbös a körülötte zajló események iránt, nem szemlélhet semlegesen olyan történéseket, amelyekben saját népe, hazája érintett. A sajtó dolga az olvasó alapos, tényszerű, sokoldalú tudósítása, de emellett egyfajta nemzetnevelő küldetése is van. El kell magyarázni az összefüggéseket bizonyos jelenségek között – erősítve és formálva az olvasó identitását. A sajtó fegyver, amit a fajtánk és a hazánk védelmére kell használni.
– Melyek a kedvenc műfajaid, miben érzed magad otthonosan?
– Ha választani kell, akkor az aprólékos terepmunkával – ahogy mondani szoktuk, egerészéssel – járó riportot, illetve a publicisztikát választom, leginkább ezek állnak közel hozzám.
– Milyen a magánember Ágoston Balázs, amikor éppen nem ír vagy nem szerkeszt?
– Bő tíz éven keresztül tevékenykedtem az Erdélyi Magyar Ifjak testvérszervezetében, az Egyesült Magyar Ifjúságban, amíg el nem lehetetlenítették. Szerveztük a délvidéki EMI-tábort, a gyergyói EMI-táborban is a kezdetektől jelen vagyok. Emellett előszeretettel hódolok a gasztronómiai élményeknek: rajongok például a keleti konyhákért. De azért nemrég jóféle kocsonyát főztem, szóval a magyaros vonal itt is jelen van. Szeretem élvezni a képzőművészetet, nem tudnám elképzelni az életem zene nélkül, a rock és a metal világa a fő csapásirány, de azért nem kizárólagosan. És persze örök szenvedélyem a foci: ha tehetem, ott vagyok a legismertebb magyar ember, Puskás Ferenc klubja, a Kispest meccsein.
Ágoston Balázs
Budapesten született 1976-ban. 2002-ben szerzett sajtó szakirányú kommunikációs diplomát az egri Eszterházy Károly Főiskolán. 1991 óta jelennek meg írásai a Magyar Fórumban, a Hunniában, az Új Időkben, a Nyugati Magyarságban, a Karpatiában, a Barikád hírportálon. 2002 óta a Magyar Demokrata munkatársa, 2005 óta főmunkatársa. Társszerzője két publicisztikai gyűjteménynek: „Mi sokkal jobban gyűlölünk titeket”–magyarellenes és neosztálinista közbeszéd a magyarországi médiában (Magyar Ház Kiadó, 2004), Turulmadár az Akropoliszon–tényezők az európai civilizációért (Magyar Ház Kiadó, 2005), illetve a Lámpást adott-e az Úr kezünkbe? esszégyűjteménynek (a Jövő Értelmisége Projekt kiadványa, 2015).
Makkay József |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Május 13-án Zilahon tartja kongresszusát az RMDSZ
Zilahon tartja május 13-án kongresszusát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség – jelentette be február 24-én, pénteken Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök. Mint emlékeztetett: a Szövetség idei kongresszusának a tétje irányt mutatni a következő két esztendőre, számot adni arról, hogy mit sikerült megvalósítani a parlamenti választást követő időszakban.
Porcsalmi Bálint a helyszínválasztásról elmondta: „Szilágy megyében egy olyan erős magyar közösség él, amely összefogásból mindig példát mutatott egész Erdélynek. 2016-ban is az élen járt mind a két választáson, de ez nem újdonság, hiszen Szilágy megye mindig az élen jár. Nekünk oda kell figyelnünk erre az erős magyar közösségre, meg kell hálálnunk az elmúlt évi támogatásukat. Be kell vonnunk az ott élő magyar embereket országos terveinkbe, hiszen számítanak ránk. Megérdemlik, hogy Zilahon legyen a kongresszus.” Rámutatott: Székelyföld és a Szórvány után most újra Partiumon a sor a kongresszus-szervezésben.
Az RMDSZ egy héttel ezelőtt nyilvános konzultációt hirdetett alapszabályzatának és programjának módosítására, arra kéri a civil szervezeteket, a pedagógusszövetséget, a történelmi magyar egyházakat, a Szövetség tagjait, de főként a magyar embereket, hogy március 17-ig fogalmazzák meg javaslataikat.
A Szövetség az alapszabályzat- és programmódosító javaslatokat a kongresszus@rmdsz.ro e-mail címre várja. Az alapszabályzat és program megtalálható a http://rmdsz.ro/page/alapszabalyzat éshttp://rmdsz.ro/page/program linken.
rmdsz.ro

Markó Béla: A korrupció visszaszorítása ne legyen pártfüggő
Az elmúlt huszonöt év legsikeresebb magyar politikusa Markó Béla – ezt állította Majtényi László, a demokratikus ellenzéki pártok államelnökjelöltje a Bibó társaságban tartott beszédében. Merthogy Markó vezetésével Erdélyben sikerült létrehozni a magyar nyelvű közoktatás rendszerét az óvodától az egyetemig, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kivívta a hivatalos nyelvhasználat jogát, visszaszerezte a ma szabadon működő magyar egyházak és magánemberek javait. Igaz: az utóbbi időben megbicsaklott valami.
– Igaz lenne, hogy recseg-ropog az ön életműve?
– Számomra megtisztelő, ha valaki személyes teljesítményemet is látja azokban a pozitív fejleményekben, amelyek Erdélyben történtek az elmúlt 25 évben, mégis mindaz, amit elértünk, közös eredmény. Azt a minősítést viszont készséggel elfogadom, hogy a Kárpát-medence legeredményesebb politikai szervezete az elmúlt 25-27 évben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt.
– Jól értem? Csak volt?
– Nem, most is az. De el kell ismernem: bizonyos értelemben tényleg veszélyben van mindaz, amit létrehoztunk. De ez nem a mi szervezetünk belső problémáira vezethető vissza. Az RMDSZ továbbra is azt vallja, hogy az erdélyi magyarságnak egységes politikai szervezetre van szüksége, helyzetében alapvető változásokat csak parlamenti politizálással, bukaresti befolyással lehet elérni. Romániában is megroskadt azonban az a demokratikus építmény, amelynek létrehozásában nekünk is szerepünk volt. És itt alapvetően nem is a román–magyar viszonyról van szó – amellyel egyébként szintén nagy gondok vannak. Az igazi baj, hogy Romániában is egymásnak feszül a parlamentáris köztársaság eszméje és az autoriter populizmus. Magyarországon sokan azt hiszik, hogy a jelenlegi válság a jobb- és a baloldal összecsapásáról szól. Nem így van. Az én nemzedékem megpróbált létrehozni a képviseleti demokrácia elveiből kiindulva egy nyugati típusú, a hatalommegosztás elvére épülő demokratikus rendszert. A mostani bukaresti tüntetések viszont azt mutatják, ez a demokratikus építmény elfáradt, meggyengült.
– A nyugatos fiatalok csapnak össze az autoriter hatalommal?
– Nem. Az utcán a populizmus hullámát látjuk. A tüntetők a képviseleti demokráciát próbálják helyettesíteni a közvetlen civil beleszólás illúziójával. Mert lehet ugyan az utcáról változásokat követelni, bizonyos eredményeket elérni, de kormányozni bizonyosan nem lehet. Hosszú folyamat vezetett idáig, hiszen Romániában már több mint egy évtizeddel ezelőtt megkezdődött a parlament eljelentéktelenítése, azóta folyik kísérlet a törvényhozás kompromittálására. Nyilvánvaló, hogy ehhez Romániában is hozzájárult számos politikus, aki a köz érdeke helyett a sajátját követte. Persze hogy a manapság olyan sokat emlegetett korrupció is aláásta a parlamenti eszme alapjait. Ennek következménye volt, hogy lassan-lassan kikerültek a valós döntések a parlamentből. Egy részük az államelnökhöz került, mások a bírósághoz.
– Vagy éppen a titkosszolgálathoz, amely most nagyobb, mint 1989 előtt volt.
– Igen, a titkosszolgálat is befolyásolja a politikai döntéseket. Odáig jutottunk, hogy az utóbbi időben már az ügyészség és az igazságszolgáltatás más szervei is beszélnek arról, hogy szerintük milyen törvényeket kellene elfogadnia vagy nem elfogadnia a parlamentnek. Ez nagyon távol áll a klasszikus hatalommegosztástól.
– Tamás Gáspár Miklós azt írta, Romániában mocskos zűrzavar van, amiben senkinek sincs igaza. A korrupció persze bűnös dolog, de aligha jobb, ha egy korrupcióellenes ügyészségnek nevezett testület az óriásira hízott titkosszolgálat árnyékában demokratikus kontroll nélkül vág rendet a politikusok között. Ráadásul ki tudja, milyen alkuk nyomán papírra vetett tanúvallomások alapján.
– Romániában sem könnyű értelmezni azt, ami történik, még nehezebb átlátni Magyarországról. Egyetértek Tamás Gáspár Miklós diagnózisával, amelyet, úgy látom, Magyarországon kevesen osztanak az úgynevezett balliberális oldalon. A magyar elemzők többsége úgy ünnepli a romániai válságot, mintha valamiféle autoriter, posztkommunista rendszerrel szemben a nyugati típusú liberális demokráciát támogató civil tömeg vonult volna utcára. Ez óriási tévedés. Lehet, hogy a civil tömeg elégedetlenségét nyugati minták motiválják és ösztönzik. Ám a kopott és korrumpálódott parlamenti rendszer valójában olyan koncepcióval ütközik, amelynek egyik mozgatója az igazságszolgáltatás, az ügyészség és mögötte alighanem a titkosszolgálat is. Romániában a büntető törvénykönyv számos pontja kellőképpen homályosan fogalmaz ahhoz, hogy az ügyészség politikai döntések miatt is eljárást indíthasson. Az a cikkely, amely körül a legfőbb konfliktus kibontakozott, arról szól, hogy Romániában bűncselekménynek minősül a hivatali visszaélés. Ám a törvénykönyv szerint hivatali visszaélésnek minősül az is, ha valaki hibás, rossz döntéseket hoz. Ezt akarta a jelenlegi kormány úgy módosítani, hogy csak a jogszerűtlen, a törvényellenes döntéseket lehessen visszaélésnek minősíteni. A tüntetések nyomán ez nem történt meg, pedig könnyen belátható, hogy mérlegelés kérdése, mi számít hibás döntésnek. És baj, ha politikai döntések minőségéről ügyészek és bírák döntenek.
– Jól képzett, nyugatos, városi fiatalok akár szándékuk ellenére is a parlamenti demokrácia ellen tüntetnek, miközben sejthető, hogy manipulálják őket?
– Közülük persze senki sem fogalmazna úgy, hogy a parlamenti demokrácia ellen tüntet. Ők a politikai elit ellen tüntetnek, amely történetesen a parlamentben működik. A pártokkal és a politikusokkal elégedetlenek, aminek persze megvannak az igen nyomós okai. Nekem is meglehetősen rossz véleményem van a parlamentről, az ott működő pártok és politikusok jó részéről. A pártok tele vannak meggyőződés és program nélküli politikusokkal, akik kedvükre és érdekeik szerint sétálnak át egyik pártból a másikba, mert nem tartja őket vissza semmiféle eszmény, politikai program. Csak az a kérdés, kiket akarunk az elkopott politikusok helyébe ültetni. Milyen programot kínálunk– Nem láttam, hogy a tüntetések fel tudnának mutatni célt, programot.
– Mit jelent a válság a magyaroknak– Hol a helyük a zűrzavarban?
– Nekünk, Romániában élő magyaroknak egy olyan rendszer az érdekünk, amelyben minél hathatósabban bele tudunk szólni a döntésekbe. Ha ezek színtere a parlament, a kormány és az önkormányzati világ marad, akkor azokra így-úgy hatásunk lehet. Nekünk nem lehet jó olyan rendszer, amelyben fontos ügyekben egyetlen ember, például az államelnök határoz. Ahol nem választott, hanem kinevezett tisztségviselőkön múlnak a döntések, tartozzanak bár az ügyészségez vagy más bürokratikus hierarchián alapuló szervezetekhez. Persze nemcsak a magyaroknak, de az egész társadalomnak is a jól működő parlamenti demokrácia lenne az érdeke. Tény: vissza kell szorítani a korrupciót. Csak azt nem politikai megfontolások, hanem szabatos jogszabályok alapján kell definiálni és fülön csípni – ideológiától és pártoktól függetlenül.
A nagy közös sakk
A gordiuszi csomót nyilván ketté kellett vágni, és előbb-utóbb a sakktáblát is ketté kell vágni, hogy a fényes fekete ruhások békét hagyjanak a fényes fehér ruhásoknak, s hogy a fényes fehér ruhások ne akarják mindenképpen maguk alá gyűrni a fényes fekete ruhásokat, tűzzel, vassal, fűrésszel és lángvágóval kell őket szétválasztani, az ilyen futókat az olyan futóktól, az ilyen lovakat az olyan lovaktól, az ilyen parasztokat az olyan parasztoktól, be kell vezetni az áramot a sakktábla két fele közé, vizesárkot kell ásni vagy magas falat emelni, hogy a fehér ruhások és a fekete ruhások tehetetlenül vicsorogjanak egymásra, de az az igazság, hogy egy fél sakktábla is alkalmas egy jó kis játszmára, mondjuk, az egyik bástya a másik bástya ellen, az egyik futó a másik futó ellen, hát ezt is irgalmatlanul ketté kell szelni, persze, az a helyzet, hogy egy negyedtábla is, sőt, egy nyolcadtábla vagy egy tizenhatodtábla is veszélyes lehet, tűzzel, vassal, vizesárokkal, fallal, atombombával kell darabokra verni ezt az átkozott sakktáblát, hogy végre ki-ki a maga kockáján: parasztkocka, királykocka, vezérkocka, lókocka, Istenkocka, hullakocka stb.
– Az RMDSZ eddig épp abban volt sikeres, hogy kiharcolta: a magyarok közös érdekeit érintő ügyekben nem lehetett a magyarok nélkül dönteni. Ez veszélybe került?
– Igen, manapság gyakran előfordul, hogy tárgyalásos politikai alkuk során már kivívott jogokat is megkérdőjeleznek. Az utóbbi években átkerült az igazságszolgáltatáshoz számos, alkotmányba és törvénybe foglalt jog felülvizsgálata. Például: Székelyföldön prefektusok és civilek feljelentést tettek azért, mert az önkormányzat épületére az van kiírva, hogy „községháza”, és ennek a szónak nincsen pontos román megfelelője. Ha vitát tudunk erről folytatni, akkor simán megtaláljuk a megoldást, a bíróság azonban úgy döntött, a feliratokat le kell venni. Ez magyar szempontból abszurd történet. Vagy egy másik eset: Marosvásárhelyen az elmúlt években sikerült megállapodni arról, hogy a magyar református középiskola és a nagy állami középiskola mellett működjön külön római katolikus magyar líceum is. Az ügyészség azonban eljárást indított Maros megye román nemzetiségű főtanfelügyelője ellen azon a címen, hogy állítólag adminisztratív vétséget követett el az iskola létrehozásának valamelyik fázisában. Így veszélybe került a római katolikus líceum léte.
– Ön már nem szenátor, kilépett a politika világából. Azért döntött így, mert változóban van a politika és veszélybe került az is, amire ön az életét tette fel?
– Decemberben járt le a parlamenti mandátumom, és a választásokra már nem jelöltettem magam, pedig megtehettem volna. De a döntést már régen, 2010 második felében meghoztam, amikor nem vállaltam újabb elnöki mandátumot az RMDSZ-ben. Már akkor úgy éreztem, lezárult egy hosszú folyamat, amely 1989 végén úgy kezdődött, hogy néhány erdélyi magyar értelmiségi romantikus érdekvédelmi küldetést vállalt és politizálni kezdett. Közöttük voltam én is. Ahogy lehetőség adódott rá, politikai szervezetet hoztunk létre, hogy alapvető jogokat vívjunk ki a magyarok számára. A feladatot teljesítettük. Ezzel le is zárult a romantikus politizálás kora: azok közül, akik minket váltottak, sokan karrierpolitikusok. Mi nem voltunk azok. Én nem szeretem, ha valaki a politikára szakmaként tekint. Számomra viszont eljött a pillanat, amikor már elemezni kell, visszatekinteni arra, mit hogyan csináltunk, mit rontottunk el. Mert örülök, ha most eredményekről és teljesítményekről beszélgetünk, de azért tudom: sok mindent rosszul csináltunk.
– Versek helyett emlékiratokat fog írni?
– Emlékiratokat is fogok írni.
– Azt mondja, hogy ön nem tartja szakmának a politizálást. Pedig komoly tudás, tapasztalat kell hozzá.
– Persze, kellenek az ismeretek. De ha én tanár, orvos vagy mérnök vagyok, akkor az életemet tervezhetem. A politikára viszont nem lehet és nem szabad életpályát alapozni. Aki politikusnak áll, annak el kell viselnie, ha belebukik. Nagy baj, ha valaki mindenáron a székébe kapaszkodik, mert igazából semmihez sem ért. Aki úgy képzeli, hogy neki mindenképpen politikusnak kell lennie, esetleg élni fog a hatalom megtartásának legerkölcstelenebb eszközeivel is, ártani fog a választóinak.
– A Fidesz korábban megpróbált az RMDSZ-szel szemben alternatív szervezeteket létrehozni, a decemberi választás során viszont a két párt együttműködött. Ezt Budapestről sokan úgy látták: megjelent és diadalmaskodott a NER Erdélyben is.
– Én kezdettől fogva azt vallottam, az RMDSZ-nek Magyarországon is egyértelművé kell tennie, hogy – szándékában legalábbis – minden erdélyi magyar politikai szervezete, függetlenül attól, ki hol áll, ki jobboldali, ki baloldali. Szoros kapcsolatot kell kiépítenünk a mindenkori magyar kormánnyal, akár a baloldal kormányoz, akár a jobb. Kezdetben jól együttműködtem a Fidesszel is, később azonban a viszony hidegebb lett. Sohasem értették meg, hogy mi nem választhatunk ideológiát. A Fideszben nem szerették, hogy mi jó viszonyt akarunk ugyan, de ragaszkodunk ahhoz, hogy a ránk vonatkozó döntéseket mi hozzuk meg, mert mi tudjuk a legjobban, hogy mire van szükségünk. Az RMDSZ-en kívüli erdélyi magyar pártok kétségtelenül a Fidesz támogatásával jöttek létre, de az távirányítóval is mozgatható szervezeteket akart Erdélyben működtetni. Ez nem vált be.
– Budapesten sokan úgy látják, az Erdélyi Riport című lap megszüntetése volt az ára az együttműködésnek. Vagy éppen a távirányítás új jele.
– Ennek azért voltak pénzügyi okai is. Az is igaz, hogy az RMDSZ-ben van néhány kolléga, aki nehezen viseli el a kritikát. Azt hiszem, hogy a költségvetési okok mellett ez is hozzájárult ahhoz, hogy az Erdélyi Riportnak az RMDSZ elengedte a kezét.
Mint az összecsukott sakktábla
Olyan vagyok, mint az összecsukott sakktábla, a király cikornyás feje odakoccan a paraszt sima fejéhez, egymással elkeverednek a fehér és fekete figurák, s egymásba simulnak hallgatagon a fehér és fekete kockák, hiába figyelek befelé, mert boldog összevisszaságban hever még minden, s mert a szét nem választott világ is tabula rasa, akár a gyanútlan csecsemő, aki még nem tudja, hogy az első kimondott szóval, már elkezdődik a játszma, egyre jobban szeretem a későn megszólalókat, a sokáig várakozókat, akikben öntudatlanul alusznak a koronás fők, a vezérek, a bástyák, a lovak, a futók és a parasztok, örök dicsőség a habozóknak, akik már azelőtt lesöpörték a figurákat, mielőtt fölrakták volna őket!
Marosvásárhely, 1991. december 23.
– Amikor a Fidesz nagy erőkkel jelent meg Erdélyben 2010-ben, egy pillanatra felmerült a lehetőség, hogy az RMDSZ cserébe a magyar politikai pályán induljon el. Egyébként szerintem Budapesten is bejutottak volna a parlamentbe. Voltak akkor komoly hívó hangok?
– Igen, többen is megkerestek Magyarországról, mondván: ez nagyon jó ötlet, és nemzetpolitikai kérdésekben nekünk tényleg lenne fontos mondanivalónk. De mi Erdélyben vagyunk otthon, és aki nem Magyarországon él, nem tud érvényeset mondani arról, amiről a politikai váltógazdaság itt szól. Másrészt miközben a Magyarországgal való szoros együttműködésre törekedtem, attól azért féltem volna, hogy a politikai figyelmünket eloldozzuk Romániától.
– Viszont úgy tudom, mostanában feloldozta magát a hallgatási fogadalom alól, és úgy döntött: ha fontos a mondandója, kész anyaországi kérdésekben is hallatni a hangját.
– Nagyjából így van. Sok mindenről van véleményem, de a legfontosabb talán az, hogy egyáltalán nem vagyok elégedett Magyarország és a környező országok kapcsolatrendszerével. És ezen belül persze szívügyem a román–magyar viszony. A két ország között egyszerűen nincsen napi politikai kapcsolat.
– Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a napokban mondta, hogy a kapcsolatok javítása nem Magyarország miatt késik.
– Mindig kettőn áll a vásár. Persze nem gondolom, hogy Románia szorgalmazná a Magyarországgal való szoros kapcsolatot. Bukarest Washingtonnal vagy Brüsszellel szeretne szoros kapcsolatot. Tény, hogy Románia szomszédságpolitikája is rendkívül gyenge. De kinek erősebb érdeke, hogy ezek a kapcsolatok létezzenek– Nekünk, magyaroknak. Hogy Romániában hol lehet vagy hol nem lehet a magyar nyelvet használni, milyen mértékű az önkormányzatiság, ez az államközi kapcsolatokon is múlik. Nekünk, magyaroknak fáj jobban, ha a két ország között nincs párbeszéd.
Markó Béla
erdélyi magyar költő, író, szerkesztő, politikus
Kézdivásárhelyen született 1951-ben. 1974-ben szerzett magyar–francia szakos tanári diplomát a Babes–Bolyai egyetemen. 1976 és 1989 között a marosvásárhelyi Igaz Szó folyóirat szerkesztője, 1989 és 2005 között a Látó című irodalmi lap főszerkesztője.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapító tagja volt 1989-ben, 1990-től Maros megyei szenátor. 1993-tól 2011-ig az RMDSZ elnöke. 2004 és 2007 között, majd 2009 és 2012 között a román kormány miniszterelnök-helyettese.
Politikai pályája idején is termékeny szerző, több mint negyven könyve jelent meg.
BARÁT JÓZSEF
168 Óra (Budapest)

2017. február 24.
Szamosújvári anyanyelvünnep könyvbemutatókkal, sószobával
A nyelvi sokszínűségre irányítja a figyelmet világszerte a február 21-én ünnepelt anyanyelv nemzetközi napja. A szamosújvári Téka Alapítvány három rendezvénnyel is népszerűsítette az olvasást a közelmúltban. 15-én Zsigmond Ilka ismertette az általa és csapata által kiadott műemlék-pedagógiai könyvsorozatot, a Kolozsváros. Milyen város? címűt, illetve a legújabb Örökségünk című tanári segédkönyvet.
A szerző szívesen emlékezett a kezdetekre, amikor a Téka Alapítvány székhelyén tartották, Donát alapítványos kollégáival közösen az első, szamosújvári középiskolásoknak szóló képzésük. Azok a diákok már felnőttek, amint az akkor körvonalazódó módszerből mára honismereti tanagyag lett. Interaktív, felfedezésre ösztönző módszerrel ismerik meg a gyerekek a kincses város történelmét. Bár szamosújvári diákok is tanulnak várostörténelmet választott tantárgyként, biztos színesíteni lehetne ezen gyakorlatok kipróbálásával. A Téka Alapítvány nyári honismereti táborában is hasznosítóak lesznek Zsigmond Ilka ötletei.
Történelmi kalandozás részesei voltunk, a múltba, jelenbe, és Erdély különböző részeibe kalauzolt Csinta Samu vetített képes könyvbemutatója. Kellemes élmény volt február 16-án, az Arisztokraták honfoglalása, Erdély újranemesítői című könyvsorozat bemutatója a szép számban összegyűlt érdeklődőknek. Erdélyi történelmi családok múltja, 1990 utáni „újjászületése”, olvasmányos formában. Nemcsak Erdély közelmúltjába tekintünk be általa, hanem emberségről és tartásról példát mutatnak az arisztokraták.
Idén a helyi Magyar Tannyelvű Elméleti Líceummal közösen szervezte a Téka Alapítvány a február 21-ei hagyományos olvasómaratont. Ez jó alkalomnak bizonyult az iskola sószobájának felavatására. Ezúttal Szabó Magda műveiből olvastak fel a diákok. A délelőtt folyamán a városban működő két óvoda nagyobbacskái is meglátogatták a sószobát, nekik az óvónénik a sóról meséltek, mesét mondtak. Az elemisek Bárány Boldizsárral, Tündér Lalával ismerkedtek, a nagyobbak a Sziget-kék illetve Abigél című művekből hallgattak részleteket az olvasószobának is nevezett alagsori teremben. A középiskolásokAz ajtó című regényből kaptak ízelítőt. Összesen 352-en olvastak a szamosújvári magyar iskola sószobájában, illetve a délután folyamán a Téka Szórványkollégium diákjai is csatlakoztak az eseményhez.
A felolvasómaraton a sószoba hivatalos megnyitójának is számított. A parajdi sótömböket és „sóhomokot” is tartalmazó szobát ezután az iskola minden tanulója bérmentesen használhatja, a tanórákon kívül pedig minden érdeklődő számára elérhető előzetes egyeztetés után, jegy vagy bérlet vásárlása szükséges ehhez. Egyeztetni a 0743-068236 telefonszámon lehet.
A csíkszeredai Kájoni János Könyvtár által szervezett olvasómaraton idei jelentkezőinek száma az előzetes összesítés alapján meghaladta a 31 ezret, 10 országból több mint 160 településről csatlakoztak e kezdeményezéshez. Idén Romániából közel 28 ezren olvastak fel, 16 megye 130 településéről közel 200 intézmény, szervezet vett részt a közös felolvasáson, Erdély és Székelyföld számos településén, a távoli szórványvidékig és Bukarestig. A külföldi felolvasók száma közel 3500 – olvasható a főszervező.

Dél-Erdély pedig van
Lapunk tavaly közölt hatalmas, román falfeliratot Brassó városából, amelyen újból tudomásunkra hozták a szerzők, mennyire utálják a magyarokat; azt is jelezvén a gyakorlatban is, hogy hiába törlik le azt, úgyis visszaírják. Hiába na, szavatartók a szerzők. Én most Brassó lakosságának tudomására akarom hozni és örömmel, hogy nem vész el minden, amit veszett kutyák riogatnak. Lám, a városról írásos emlékünk van már 1252-ből, IV. Béla magyar királyunk egyik adományleveléből. Nyilván, adományozni már 750 évvel ezelőtt is csak azt lehetett, ami megvolt. És Brassó megvala.
Brassót Dél-Erdélyhez sorolja mind a történelem, mind a történetírás –, na, én itt hozakodom elő a magam friss, mai felfedezésével, hogy mindenki tudjon arról. Jelenkori történelmünkben járom Sepsiszentgyörgy várost, felejthetetlen a város mellett ez a járkálás is. Be kellett köttetnem a villanyt a lakásba. Hát ez a kálváriám tartott sok iroda és annyi déli harangszó között… Tudhatják a mai lakók, mennyit.
Az egyik papíron olvasom a román nyelvű írást, fordítom magyarra emitt: Elektromos Energiaszolgáltató Szövetség Dél-Erdélyben. Brassó. Ettől – tíz nap után – új erőre meg derűre kaptam. Hiszen ha van Dél-Erdély, akkor van Észak-Erdély is, és ott van az Erdélyi-érchegység is a sok történelmi papíron. És a dolgok ilyen állapotában meg kell lennie Székelyföldnek is, ma is!
Hogy is van az, hogy manapság begyepesedett, megélhetési fajgyűlöletbe jármozott román történészek és ugyancsak hasonló kötelezettségű politikusok szerint olyan föld, fogalom, hogy Székelyföld nincs! Punktum! Ebből a zavaros léből következik, hogy székely lakosság sincs.
Innen már csak egy (malom-) kőhajításnyira van az a bukaresti elképzelés, hogy újra kell osztani s kebelezni a „nem létező” Székelyföldet, annak nem is létező magyar lakosságát, el Brassó, Bákó felé, kinek mennyi kell s mennyi jut a földünkből. És a munkánkból. Meg az adónkból. Aztán ha nem loccsan, akkor cseppen Bukarestből valamennyi vissza, hogy el tudjuk látni az elnyomott, halmozottan hátrányos helyzetű nemzeti kisebbségeket…
Mindig is mondtam, el kell olvasnunk a számlák titokzatos szövegeit, a falfeliratokat, IV. Béla magyar király leveleit, ha még levelező viszonyban vagyunk őfelségével is.
Czegő Zoltán

Zilahon tartja „irányt mutató” kongresszusát az RMDSZ
Zilahon tartja május 13-án kongresszusát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség – jelentette be pénteken Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök.
Mint emlékeztetett: a Szövetség idei kongresszusának a tétje irányt mutatni a következő két esztendőre, számot adni arról, hogy mit sikerült megvalósítani a parlamenti választást követő időszakban.
Porcsalmi Bálint a helyszínválasztásról elmondta: „Szilágy megyében egy olyan erős magyar közösség él, amely összefogásból mindig példát mutatott egész Erdélynek. 2016-ban is az élen járt mind a két választáson, de ez nem újdonság, hiszen Szilágy megye mindig az élen jár. Nekünk oda kell figyelnünk erre az erős magyar közösségre, meg kell hálálnunk az elmúlt évi támogatásukat. Be kell vonnunk az ott élő magyar embereket országos terveinkbe, hiszen számítanak ránk. Megérdemlik, hogy Zilahon legyen a kongresszus.” Rámutatott: Székelyföld és a Szórvány után most újra Partiumon a sor a kongresszus-szervezésben.
Az RMDSZ egy héttel ezelőtt nyilvános konzultációt hirdetett alapszabályzatának és programjának módosítására, arra kéri a civil szervezeteket, a pedagógusszövetséget, a történelmi magyar egyházakat, a Szövetség tagjait, de főként a magyar embereket, hogy március 17-ig fogalmazzák meg javaslataikat.
maszol.ro
Zilahon tartja május 13-án kongresszusát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség – jelentette be pénteken Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök.
Mint emlékeztetett: a Szövetség idei kongresszusának a tétje irányt mutatni a következő két esztendőre, számot adni arról, hogy mit sikerült megvalósítani a parlamenti választást követő időszakban.
Porcsalmi Bálint a helyszínválasztásról elmondta: „Szilágy megyében egy olyan erős magyar közösség él, amely összefogásból mindig példát mutatott egész Erdélynek. 2016-ban is az élen járt mind a két választáson, de ez nem újdonság, hiszen Szilágy megye mindig az élen jár. Nekünk oda kell figyelnünk erre az erős magyar közösségre, meg kell hálálnunk az elmúlt évi támogatásukat. Be kell vonnunk az ott élő magyar embereket országos terveinkbe, hiszen számítanak ránk. Megérdemlik, hogy Zilahon legyen a kongresszus.” Rámutatott: Székelyföld és a Szórvány után most újra Partiumon a sor a kongresszus-szervezésben.
Az RMDSZ egy héttel ezelőtt nyilvános konzultációt hirdetett alapszabályzatának és programjának módosítására, arra kéri a civil szervezeteket, a pedagógusszövetséget, a történelmi magyar egyházakat, a Szövetség tagjait, de főként a magyar embereket, hogy március 17-ig fogalmazzák meg javaslataikat.
maszol.ro
2017. február 25.
Székelyföldről kisugárzó minták (Beszélgetés BAKK MIKLÓS előadótanárral, a Székely Kongresszus egyik szervezőjével)
Száztizenöt évvel az első, Tusnádfürdőn tartott kongresszus után, 2017. április 20–21-én három helyszínen, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön újabb Székely Kongresszust rendeznek. Bakk Miklóssal, a tanácskozás szakmai előkészítő bizottságának vezetőjével tervekről és elvekről egyaránt beszélgettünk.
- Mire készülnek, mi kerüljön a kongresszus munkálatainak előterébe: a tiszta tudományosság vagy az 1902-es hagyományokra visszautaló közpolitikai-szakpolitikai kérdések, újítások? – Sokat vacillált ebben a kérdésben a kongresszus szakmai előkészítő bizottsága. Úgy próbáltunk feloldást találni, hogy az idei Székely Kongresszus ne csak visszautaljon az 1902-es, majd 2002-es felújítás kínálta előzményekre és hagyományokra, hanem tétként is megfogalmazza, hogy a jövőben intézménnyé alakuljon. A metaforikus, hagyományokra visszautaló elnevezéssel gyakorlatilag azt az állandóan működő szakmai és politikai kerekasztalt jelentse, amely ahhoz szükséges, hogy Székelyföld jól előkészített döntések, saját erőforrásai alapján fejlődhessen. Ehhez állandó tevékenységi keretet, szakmai konzorciumot kell kialakítani, az idei kongresszus ennek első lépcsőfoka kíván lenni.
– Honnan, kitől származik a Székely Kongresszus életre lehelésének alapötlete?
– Az ötletnek több forrásvidéke is van. Az 1902-es előzményeken túl közvetlen impulzus is érkezett Darvas-Kozma József csíkszeredai plébánostól, akinek javaslatát a Székely Nemzeti Tanács is felkarolta, ebből is szűrtünk át az első programvázlatba. Ne feledjük ugyanakkor, hogy 2002-ben, jóval az SZNT neve által fémjelzett mozgalom előtt Kolumbán Gábor már szervezett egy szakpolitikainak szánt, megújító jellegű konferenciát. Az eredeti, 1902-es kongresszussal a magyar állam valamiképpen reagálni kívánt az akkori Magyarország egyik legszegényebb, nagyfokú kivándorlás által is sújtott perifériájának égető kérdéseire. Székelyföld perifériajellege azóta sem változott alapvetően, csakhogy a térség immár a román nemzetállamon belüli belső periféria. Elsősorban saját, az önkormányzatokban megtestesülő politikai erőforrásaira építhet, ezen az alapon kell újragondolni a régióépítést. Miközben két állami centrum is hatással van Székelyföld fejlődésére: a román nemzetállam, azaz Bukarest és a magyar kormány, vagyis Budapest.
– Milyen ideákkal, elképzelésekkel láttak neki a szervezésnek?
– Amikor 2016 augusztusában elvállaltam a szakmai előkészítést, nagy léptékű tudományos konferenciára gondoltam, amely nagyjából tükrözi a térségre mint régióra vonatkozó releváns tudományos kutatások eredményeit, másrészt megjeleníti, hogy hol is tart Székelyföldön a „tudománytermelés”, milyen lehetőségei vannak a tudományos javak helyi előállításának, illetve milyen a székely jelenlét a világ tudományosságában. Most úgy látom, ezt nem sikerül elérni. De talán elkezdhetjük a folyamatosan működő intézménnyé való alakítást, ami idővel összefogja azt a szakmai, részben tudományos gondolkodást, és szolgálja a következő időszak közpolitikai döntéseinek előkészítését és megalapozását.
– Elvárásainak megfelelően alakult a tervezet társadalmi, illetve politikai és civil szervezetek általi fogadtatása? Az 1902-es kongresszus előkészületeinek történetéhez ugyanis az is hozzátartozik, hogy szervezőinek megosztottsága miatt két jelentős erdélyi gazdaszervezet végül kimaradt a dologból.
– Azt érzékelem, hogy a Székelyföldben való gondolkodás a távolabbi centrumokban nem igazán tűnik fontosnak. Részben még mindig tartja magát az a 19. századból, a dualizmus korából származó gondolkodásmód, amely szerint Székelyföldnek a fejlődő erdélyi nagyvárosok, Kolozsvár, Brassó, Temesvár etnikai hátországának kell lennie, népességtartalékait modernizációs szükségleteiknek megfelelően felszippanthatják ezek a városok. Ma stratégiaváltást tartok fontosnak, amely Székelyföldet is a modernizációs centrumok közé emelné, ahonnan minták sugároznának ki más, magyarok által lakott régiókra is. Belátom, nehéz ügy, amolyan fából vaskarika, hiszen a modernizáció ma is alapvetően a nagy urbánus központok kisugárzása. De már nem kizárólag.
– Milyen érvekkel igyekszik meggyőzni az ellenállókat?
– Egyre inkább érzékelhető, hogy az erdélyi magyar városi társadalom kisvárosivá kezd átalakulni. A nagyvárosokban visszaszorult a magyarság, kiszorult a modernizációs folyamatok befolyásolásából, ezért ma már a kisvárosokban való építkezést kell felfognunk modernizációs építkezés gyanánt. Itt kell a közösségek életének területi-települési és kulturális fejlődését valamiképpen összekapcsolni, és mi más lenne ez, mint modernizáció? Olyan modernizációban – és ebben vagyunk érdekeltek –, amely elsősorban az etnikai térszerkezetből indul ki, és olyan modelleket eredményez, amelyek elsősorban a közép- és kisvárosokban hozhatnak létre kisugárzó mintákat. Ebből a szempontból pedig Székelyföld elsődlegessége vitathatatlan.
– Azt tartják, hogy azok a minták életképesek, amelyek más közegbe is átültethetők. Biztosan alkalmazhatók a székelyföldi minták gyökeresen más etnikai, demográfiai, önkormányzati környezetben? – Az első benyomás talán az lehet, hogy nem, de sok probléma oldható meg Székelyföldön úgy, hogy az intézményesítés révén a megoldás máshol is alkalmazható legyen. – Például?
– Székelyföldön például könnyen megvalósítható lenne egy nyelvi-szakfordítói közszolgáltatás, amely magas szakmai színvonalon támogathatná az önkormányzatokban, hivatalokban a hivatalos kétnyelvűséget. Egyelőre ugyanis a törvény által engedélyezett kétnyelvűséggel sem élünk, az objektív okok között pedig ott van az is, hogy egyelőre nem létezik koncentrált, magas szakmai színvonalú fordítói kompetencia, amely létrehozná és életben tartaná a szükséges magyar közigazgatási szaknyelvet. A kisebb településeken ugyanis nem tudnak fordítókat alkalmazni, akik helyi szinten képesek lennének előállítani a kétnyelvű dokumentumokat. A két székely megye társulásában létrehozandó szakszolgálat biztosítani tudná a professzionális fordításokat, a szinkrontolmácsolást, magyar nyelvű önkormányzati honlapok előállítását. Beépíthető ebbe egy baszk minta is, az online terminológiai adatbázis, egy bárki által lekérdezhető jogi-közigazgatási szótár, amelyet épp a napi fordítói gyakorlat kihívásai tartanának naprakészen. Hozzá lehetne kapcsolni a tudományos szférát is, nyelvészeinket, nyelvtudományi műhelyeinket, ez lenne a romániai magyar hivatalos nyelv tervezési kerete. És ennek alapja már most megteremthető székelyföldi önkormányzati összefogással.
– Tekinthetjük mindezt egyfajta általánosan beépíthető tudásnak?
– Úgy hiszem, igen. Az erdélyi magyarság egésze számára távlatilag hasznos megoldások többnyire nem a bukaresti törvényhozásban születnek, ahol az erdélyi magyarság képviselői azt valamilyen szerencsés konjunktúra folytán elérik. A román–magyar együttélés mintáit elsősorban helyi szinteken kell kidolgozni, elérni, és itt fontosak lehetnek azok a minták, amelyek elsősorban Székelyföldön valósulhatnak meg a helyi demokrácia követelményei között. A törvényhozás feladata pedig, hogy felismerje azokat, és törvényszövegek révén segítse elterjesztésüket.
– Szűk két hónappal a rendezvény előtt milyen célkitűzések tűnnek megvalósíthatóknak a kongresszuson? – Néhány kérdéskörben mindenképpen képesek leszünk közös gondolkodást gerjeszteni. Az egyik a térségi identitáshoz, egy másik a fejlődéshez kapcsolódik. Külön szekció foglalkozik a székelyföldi értéktárral, a történelmi szekcióban pedig olyan problémafelvetésekre számítok, amelyek a Székelyföld története című háromkötetes munkával is összefüggenek. De tárgyaljuk a székelyföldi épített örökség témáját, a demográfiai és a romakérdést is. A fejlesztéssel foglalkozó szekció napirendjét még nem zártuk le, a sok ötlet közül fontosnak tartom a területfejlesztési irányokra koncentrálót, illetve az önkormányzatok hálózatszerű együttműködését taglaló témákat, ehhez nemzetközi előadókat is igyekszünk találni. A fontosabb városok közötti hálózati együttműködés kialakítása azért is fontos, mivel Székelyföldnek nincs igazi nagyvárosi centruma, amely mozdonyként húzhatná maga után az egész térséget. Ezért lenne szükségünk a városhálózati együttműködés sikeres európai mintáira. – A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem szervezői státusa azt üzeni, hogy az oktatás is a központi témák között szerepel...
– Valóban, a szervező tudományos társintézmények, a három székelyföldi múzeum, a Székelyföldi Regionális Tudományos Társaság és a Sapientia között a helyszíneket adó egyetem a primus inter pares. Már csak azért is, hogy ily módon is erősödjék a Sapientia regionális hivatása, megtalálja azt az utat, amelyen az oktatási kínálatát képes közelíteni a régió igényeihez. Az oktatási témakörön belül külön szeretnénk reflektálni a közoktatás és a felsőoktatás témakörére is.
– Az önkormányzatiság kérdéskörében legilletékesebb politikai-közösségi vezetők reakciói mit ígérnek? – Segítőkészséget tapasztalok, témaérzékenységet is, persze változó színvonalon, a vezetők nem egyformán szembesülnek azzal, hogy a székelyföldi önkormányzatiság a gyakorlati politika színterén is megújulásra szorul. Az áprilisi Székely Kongresszus csak kezdet lehet ebben a megújításban, amelyet intézményesíteni kell, keretet kell létrehozni a további minél rendszeresebb, szakpolitikai alternatívákat felmutató kisebb szakmai rendezvények megvalósításához. Nagyon fontos, hogy egyfajta folytonosságot valósítsunk meg, hogy ne mindig újrakezdeni kelljen, hanem folytatni lehessen már megkezdett dolgokat. Bakk Miklós
Politológus, a Bihar megyei Székelyhídon született 1952. június 14-én. A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnáziumban érettségizett, 1976-ban diplomázott a Temesvári Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán, filozófiai doktori címét 2006-ban szerezte a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. 1991-ig mérnökként és rendszerelemzőként dolgozott. 1991–1999 között A Hét című hetilap szerkesztője, 2001-ig a Krónika című napilap politikai elemzője, publicistája, majd 2003-ig a lap főszerkesztője. 2004–2012 között a BBTE Politikatudományi Tanszéke magyar tagozatának vezetője volt, 2016-tól a Sapientia – EMTE kolozsvári karának docense. Kutatási területei: regionalizmus, etnoregionalizmus, kisebbségpolitika, kisebbségi pártok, politikaelmélet.
Csinta Samu