Az RMDSZ elutasítja a községek összevonását
A Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) defenzívába szorították a nemsokára véget érő parlamenti ciklusban, de az érdekképviselet a választások után, a következő négy évben is arra készül, hogy felemelje szavát a beolvasztási politikák ellen - hangsúlyozta Tánczos Barna, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.
A politikus telefonon nyilatkozott az MTI-nek azt követően, hogy az első ülésnapon kollégái megerősítették frakcióvezetői tisztségében.
Kifejtette: parlamenti munkája során az RMDSZ-nek egyrészt saját törvénytervezetei elfogadtatásához, másrészt az - utóbbi időben heti rendszerességgel napirendre kerülő - kisebbségellenes kezdeményezések leszavazásához kell a szükséges támogatást megszereznie. A frakcióvezető a parlamenti ülésszakból hátralévő néhány hónapban - a szokásos populista, fizetés- és nyugdíjemelési javaslatokon kívül - arra számít: további magyarellenes kezdeményezésekkel is szembesülnek majd a parlamentben.
Az RMDSZ törvényhozási célkitűzéseiről szólván Tánczos Barna az önkormányzati szakemberek bérezési gondjainak orvoslását, és a jogi személyek földvásárlásának korlátozását említette.
Arról a Bukaresti kormányzati kezdeményezésről, amely közös közigazgatásba vonná össze az elnéptelenedett községeket, azt mondta: az RMDSZ elutasítja az átszervezést. Székelyföldön három magyar község összevonása is magyar községet eredményez, de ahol nem tömbben él a magyarság, egy közigazgatási összevonás rendkívül veszélyes lehet - magyarázta.
Az elmúlt négy év parlamenti mérlegét firtató kérdésre kifejtette: RMDSZ-frakciónak fontos szakpolitikai javaslatokat sikerült elfogadtatni, példaként saját kezdeményezését, az - új adózási és támogatási rendszert bevezető - szövetkezeti törvényt emelte ki. Negatívumként szólt arról, hogy az RMDSZ-t defenzív politikára kényszerítették az utóbbi négy évben.
"Folyamatosan arról szólt kisebbségpolitikai szempontból is a munkánk a parlamentben, hogy próbáltuk kivédeni a támadásokat. Nem kerültünk olyan helyzetbe, hogy mi tudjunk átvinni javaslatainkból jelentős dolgokat" - fogalmazott Tánczos Barna.
Az RMDSZ politikusa úgy értékelte: 2017-18-ban új időszámítás kezdődik Romániában, az ország alkotmánymódosítással és közigazgatási átszervezéssel készül az államalapítás századik évfordulójára, ezért a magyar érdekképviseletnek is hallatnia kell hangját és száz évvel ezelőtti ígéretei betartását kell követelnie a román államtól.
"Nem azt írták le a (Román Királyság és Erdély egyesülését kinyilvánító 1918-as) Gyulafehérvári kiáltványban, amit a román állam művel ma a kisebbségekkel. Gyakorlatilag a magyar kisebbség mAradt még az egyedüliként, amely még színfoltja Romániának, és amely fel tudja emelni szavát mindenféle beolvasztási politika ellen: ez az amire készülünk a következő négy évben" - zárta nyilatkozatát az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.
szatmar.ro

Fordítási bakin múlott a Kolozsvári magyar kulturális intézet létrehozása
A jelölt román állampolgárságáról való lemondásának nehézkessége akadályozza a Bukaresti Magyar Kulturális Központ Sepsiszentgyörgyi fiókintézete új vezetőjének kinevezését. Nincs előrelépés az évekkel korábban bejelentett Kolozsvári magyar kulturális intézet létrehozásában sem. Ezt az akadályozza, hogy a vonatkozó magyar-román kormányközi egyezmény szövegének magyar és román változata egy pontatlan fordítás miatt lényegesen eltér.
A Sepsiszentgyörgyi kulturális központ tavaly augusztusban, több mint egy éve mAradt vezető nélkül, miután a korábbi igazgatónak lejárt a négyéves mandátuma. Lakatos Mihály utódjának kiválasztására a Magyar Kulturális Központok hálózatát működtető Balassi Intézet kiírta a pályázatot, amit értesülésünk szerint Szebeni Zsuzsa, Kolozsvári születésű, Budapesten élő színháztörténész nyert meg.
Kinevezését átmenetileg a leendő igazgató román állampolgársága akadályozza, derült ki Szijjártó Péter tájékoztatásából, amelyet a magyar külügyminiszter Mesterházy Attila országgyűlési képviselő „Mi lesz a Bukaresti Magyar Kulturális Központ Sepsiszentgyörgyi Fiókintézetének sorsa? "című kérdésére adott június 30-án. Szijjártó szerint „a legjobb pályázatot benyújtott jelölt kinevezéséhez szükséges eljárás folyamán derült ki, hogy a jelölt román állampolgársággal is rendelkezik, amely a hatályos magyar jogszabályok miatt akadályát képezi kinevezésének. A jelölt az állampolgárságáról történő lemondási eljárást elindította a román hatóságok felé, annak lezárultával azonnal – várhatóan néhány héten belül – elfoglalhatja állomáshelyét”.
A Maszol érdeklődésére, hogy hol tart jelenleg Szebeni Zsuzsa kinevezésének ügye, a Sepsiszentgyörgyi fiókintézetet is irányító Bukaresti Magyar Kulturális Központ vezetője, Kósa András László nem tudott információt nyújtani. Elmondta, a kinevezés késése ellenére a Sepsiszentgyörgyi fiókintézet az elmúlt időszakban is folytatta tevékenységét, az intzémény működését Bukarestből irányítják.
Többek között támogatták a napokban Árkoson zajlott Erdélyi Magyar Írók Ligájának (EMIL) táborát, a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér Design táborát; a hétvégén lezajlott Sepsiszentgyörgyi 1956-os forradalom és szabadságharcra való megemlékezés megszervezését a Csíkszeredai főkonzulátus segítette, illetve a szeptember közepén zajló Sepsiszentgyörgyi pulzArt fesztiválon Nádas Péter fotókiállítást szerveznek.
Kósa András László úgy véli, a Sepsiszentgyörgyi fiókintézet élén „jó lenne a személyes jelenlét”, viszont az ebből adódó hiányosságokat próbálják Bukarestből pótolni, hiszen a két intézet egymás mellett működik, és a Balassi Intézet Bukaresti vezetője havonta egyszer megfordul Sepsiszentgyörgyön.
Szebeni Zsuzsa színháztörténész 1970-ben Kolozsváron született, irodalom-filozófia szakon végzett, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa, kutató. Székelyföldön több kiállítás kurátoraként ismert meg a nevét a kultúrakedvelő közönség. A Maszolnak Szebeni Zsuzsa megerősítette, hogy elnyerte a központ vezetésére kiírt pályázatot, azonban kinevezéséig egyelőre nem óhajtott nyilatkozni.
Magyarország kulturális központjának Sepsiszentgyörgyi irodája 2006 november 29-én nyílt meg a Bukaresti intézet fiókintézeteként. Az intézmény székhelyét a Kovászna megyei Tanács által biztosított helyiségekben, a Sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár épületében alakították ki. Első irodavezetője Hadnagy Miklós volt, aki 2011 júniusáig töltötte be irodavezető tisztséget, majd Lakatos Mihály vezette az intézményt 2011 és 2015 között.
Pontatlan fordítás miatt késik a Kolozsvári kulturális központ létrehozása
A Magyar Kulturális Központ Kolozsvári intézetének évek óta tervezett létrehozása egyelőre várat magára, mivel a magyar és a román kormány eltérően értelmez a kulturális intézmények alapításáról szóló egyezmény szövegét.
A magyar kormány 2014 nyarán döntött arról, hogy Kolozsváron megnyitja a Bukaresti Magyar Kulturális Központ fiókintézetét. A magyar kormány és a román kormány között a Bukaresti Magyar Kulturális Központ és a Budapesti Román Kulturális Intézet működéséről szóló, 2005 október 20-án aláírt egyezmény alapján a magyar fél teljesítette bejelentési kötelezettségét, és 2015 októberében jegyzékben tájékoztatta a román felet a nyitás szándékáról.
„Az egyeztetések során kiviláglott, hogy 2005-ben az akkori tárgyaló felek az Egyezmény szövegét nem kellő gondossággal véglegesítették, így a román és a magyar nyelvű szövegekben olyan lényeges eltérések találhatóak, melyek alapján a felek eltérő módon értelmezik annak rendelkezéseit” – írja Szíjjártó Péter külügyminiszter egy hozzá intézett kérdésre adott válaszában.
Az egyezmény román nyelvű változata egyértelműen úgy fogalmaz, hogy a felek kölcsönösségi alapon, egymás országaiban egy-egy fiókintézet megnyitására jogosultak. Ez megtörtént magyar részről a Sepsiszentgyörgyi fiókintézet megnyitásával, a román fél szerint tehát további fiókintézet létrehozásának nincs jogi alapja.
A magyar kormány számára irányadó magyar nyelvű szöveg – a dokumentum 1. cikkelyének 3. bekezdése – már nem tartalmaz sem kölcsönösségről szóló kikötést, sem számbeli korlátozást a fiókintézetek megnyitásáról, ennek megfelelően a Kolozsvári intézet létrehozásának bejelentésével a magyar fél is az egyezménynek megfelelően járt el.
Zajlanak a diplomáciai egyeztetések
Értesüléseink szerint korábban a probléma áthidalására Bukarest azt is felvetette, hogy a Sepsiszentgyörgyi irodát költöztessék Kolozsvárra, erre azonban a magyar fél nem volt hajlandó. Tájékoztatásában ugyanakkor Szijjártó Péter úgy fogalmaz: „a magyar fél ezen értelmezési problémákat áthidalhatónak tartja, és az Egyezmény 16. cikkelye alapján szakértői tárgyalásokat javasolt. A román fél a javaslatot elfogadta. A diplomáciai egyeztetések lezárultával megtesszük a szükséges elő készületeket a fiókintézet megnyitására Kolozsváron”.
A Kolozsvári központ sorsáról Kósa András László, a Bukaresti Magyar Kulturális Központ vezetője a Maszolnak elmondta: zajlanak a kultúrdiplomáciai és szakmai egyeztetések. Arról még nem tudott információkat mondani, hogy ki lesz a központ vezetője, ugyanis amíg zajlanak a szakértői tárgyalások, nem tudni, hogy az új intézet önállóan vagy a Bukaresti Kulturális Központ fiókjaként működik majd, esetleg magyar konzulátushoz vagy nagykövetséghez tartozik, így még azt sem tudni milyen pozícióra írjanak ki pályázatot.
maszol.ro

Budapesti nívódíj a Kincses Kolozsvár Egyesületnek
Átadták kedden Budapesten a Magyar Termék Nagydíj pályázat Kárpát-medenceéért Nívódíját többek között a Kincses Kolozsvár Egyesület elnökének. Gergely Balázs Potápi Árpád Jánostól, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárától vette át a Kolozsvári Magyar Napok életre hívásáért kiosztott elismerést a Parlament Felsőházi termében szervezett ünnepségen.
További erdélyi kezdeményezéseket is díjaztak: a Magyar Termék Nagydíj tanúsító védjegy használati jogát érdemelte ki a Marosvásárhelyi Petry Látványműhely és Múzeum (Petry Retail Kft.), a szintén Marosvásárhelyi Petry Zsigmond kedvenc házi kenőmájas és töpörtyűkrém hagymával termékei (Primacom Kft.), illetve a Székelyudvarhelyi Rega Egyesület Lámpás program, mint a Székelyföldi mezőgazdaság modernizációjának szakmai programja.
A Magyar Termék Nagydíj pályázat Kárpát-medenceéért Nívódíját kapta a Kincses Kolozsvár Egyesületen kívül a Pro Cultura Subcarphatica és a Vajdasági Magyar Diákszövetség. Idén egyébként 60 vállalkozás 66 terméke és szolgáltatása érdemelte ki a Magyar Termék Nagydíj Tanúsító Védjegy használati jogát. A 19. alkalommal meghirdetett pályázatra először jelentkezhettek a határon túlról, a díjazottak 4 százaléka külhoni. Potápi Árpád János államtitkár kiemelte, a pályázat által nyújtott lehetőség hozzájárul a Kárpát-medencei magyarság gazdasági megerősítéséhez. A külhoni magyar közösségek oktatási, kulturális megerősítésén túl lépéseket kell tenni gazdasági megerősítésükért is – szögezte le az MTI szerint.
Idén 38 kategóriában lehetett pályázni a tanúsító védjegy elnyerésére; a bírált pályaművek 92 százaléka nyert. A díjátadón Kiss Károlyné, a Magyar Termék Nagydíj pályázati iroda ügyvivő igazgatója elmondta, a legtöbb nyertes pályázat az élelmiszergyártás, élelmezés területéről érkezett. A nyertesek egyharmada Budapesti, csaknem kétharmada vidéki székhellyel rendelkezik, az ország 16 megyéjéből. Az idei díjakkal 609-re emelkedett a Magyar Termék Nagydíj 19 éve alatt kiadott elismerések száma. Az ügyvivő igazgató szerint örömteli, hogy egyre több pályázat kötődik az építőiparhoz, és a kozmetikai témakörhöz fűződő pályázatok száma és színvonala is stabil pályázói kört jelent. Hangsúlyozta, a védjegy használata az elnyerés évében díjmentes, ezután csak utóellenőrzéssel lehetséges viselni és díjkötelessé válik – ismertette.
Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a korábbi, sikeres pályázati csoportok mellett az idén előtérbe kerültek a kulturális termékek és szolgáltatások, amelyek képesek a határokat átlépve növelni Magyarország nemzetközi ismertségét és elismertségét. Mint mondta, egyre fontosabbá válik a patrióta gazdasági szemlélet, éppen a Magyar Termék Nagydíj hírnevének köszönhetően egyre többen előnyben részesítik azokat a vállalkozásokat, amelyek Magyarországon termelnek és foglalkoztatnak, itt fizetnek adót.
MTI
Erdély.ma

Gyűlnek a rászoruló diákoknak szánt tanszeradományok
Székelyföldi és mezőségi kisiskolások számára gyűjtött tanszeradományt magyarországi és más országokban élő jótékonykodóktól az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány, amely szeptember második felében juttatja el a tanulóknak a támogatást.
A gyűjtés ugyanakkor nem zárult le: szeptember 23-áig várják a tárgy- és pénzbeli adományokat, a részleteket az érdeklődők a www.erdelyimagyarok.com honlapon találják meg.
Tetlák Örs, az alapítvány kommunikációs vezetője rámutatott: az augusztus 20-án indult akcióban eddig nagyon sok iskolástáska gyűlt össze, így a továbbiakban tanszerekre – füzetre, írószerre, körzőre, vonalzóra, ecsetre, festékre, tolltartóra –, egyéb iskolai segéd- és készségfejlesztő eszközökre és pénzadományra van szükség, ez utóbbiból helyben vásárolnak felszereléseket és tartós élelmiszert. Az összegyűlt tanszereket és más tárgyakat szeptember 24–25-én adják át, személyesen keresik fel a gyermekotthonokat, bentlakásokat, rászoruló családokat, valamint a Székelyföldi – sóvidéki, valamint varsági – és mezőségi iskolákat.
Az alapítvány idén immár negyedik alkalommal szervezi meg az Iskolatáska Erdélybe elnevezésű jótékonysági akcióját. A gyűjtés minden évben augusztus 20-án kezdődik, és a 6–18 éves korosztályt célozza. A Hargita megyei Székelyvarság faluba egyébként már a szervezet 2011-es bejegyzése óta rendszeresen ellátogatnak – iskolakezdéskor és karácsonykor –, sőt 2012-ben egy tanintézet teljes felszerelését sikerült eljuttatniuk a településre. A Sóvidék új helyszín: ott olyan falvakba szeretnének eljutni, amelyeket elkerülnek a turistaútvonalak, ennek érdekében már felvették a kapcsolatot a térség iskoláival.
„A választás tulajdonképpen érzelmi alapon történt, a térségbe több önkéntesünk jár rendszeresen nyaralni, de rokoni, baráti kapcsolatok is ide kötnek. A helyszínek annyiban változnak, hogy a korábbi években a Mezőség falvai és Székelyvarság volt a célpont, ezeket a régiókat idén sem szeretnénk elhanyagolni, de újabb apró falvakba is el akarunk jutni. A helyszíneket bővíteni szeretjük, nem lecserélni” – magyarázta Tetlák Örs.
Bár a civil adakozókedv változó, minden évben jelentős mennyiségű adományt tudtak gyűjteni. A kommunikációs igazgató azt is elmondta: a magyarországi jótékonykodók mellett partnerük a Svájci Magyar Ház Alapítvány, online adományok és átutalások alkalmanként a világ legkülönbözőbb pontjairól érkeznek. Hozzátette: erdélyi gyűjtőpontok csatlakozását is örömmel veszik. „Mindig a logisztika a komolyabb kihívás, hogy az összegyűlt adományokat miként tudják eljuttatni a gyerekekhez, azonban eddig minden alkalommal sikerült ezt megoldani” – mutatott rá Tetlák.
Dósa Ildikó |
Krónika (Kolozsvár)

Kié itt a tér?
A címbéli kérdés motiváhatta a helyi román civil szervezetek – nyugalmazott katonatisztek, háborús veteránok, egyéb hadastyánok meg jámbor ortodoxok – ama minapi kezdeményezését, hogy a szentgyörgyi Szabadság tér egy bizonyos részét átkereszteljék Trikolór térré. Igen, a kérdés – kié itt a tér? – eldöntése igen fontos, különösen a románság Székelyföldi terjeszkedésére való tekintettel. Jelentősége szimbolikus: azt jelzi, erősek-e már annyira, illetve éreznek-e magukban annyi erőt a betelepültek, betelepítettek, hogy a köztereket is birtokukba vehessék. Jól tudjuk, a központi hatalom kiknek, milyen erőknek a kezében összpontosul, a helyi önkormányzatokban többnyire még a tömbben élő helyi lakosság kezében van az irányítás, de már Székelyföldön sem mindenütt. Lásd Marosvásárhely magyar szempontból történt „elestét”.
Az államilag és egyházilag támogatott román terjeszkedés következő célpontja – a vak is láthatja – Sepsiszentgyörgy. Tehát illik ennek megfelelően a kellő körültekintéssel és gyanakvással fogadni a hasonló jámbor kezdeményezéseket. Vásárhelyiként tapasztalhattam ezt-azt az utóbbi ötven esztendőben, úgy hiszem, tudom, miről beszélek… Nem úgy Bálint József Néppárti önkormányzati képviselő, aki felszólalásában többek közt azt is kijelentette: a névvel magával nincs gond – akár Sepsiszentgyörgynek valamely részét el is lehetne így nevezni –, hiszen a kérésben nem szerepel, hogy mely nemzet trikolórjáról van szó, mind a magyar, mind a román népre érvényes, hogy a zászló három szín szerinti tagolású, de „ne a szabadság megkurtítása legyen az ára”. Márpedig a szabadság megkurtításával van dolgunk minden egyes esetben, amikor régi, hagyományosnak tekinthető utcanevet változtatnak meg. Igen, a lakosság etnikai összetételének tükröződnie kell, kellene az utcanevekben is. Kérdem én: hol vagyunk ettől? Legalábbis Marosvásárhelyen, de Szentgyörgyön is elég messze, és nem közeledünk, hanem távolodunk a vágyott állapottól…
Bálint Józsefnek pedig azt üzenem: ne legyenek kétségei afelől, mely nemzet trikolórjáról neveznék el a teret a kezdeményezők, gondoljon csak a kérés megfogalmazóira, illetve a mellette szavazó képviselőkre.
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az EMNT azt ígéri, csak segít a kvótareferendumon szavazni
Biztosítja a kvótanépszavazáson a levélszavazás titkosságát Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, és azt is, hogy nem fogják befolyásolni a hozzájuk segítségért forduló erdélyi szavazók választási opcióját - mondta el a Transindex kérdésére Sándor Krisztina. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke azzal kapcsolatosan tartott Kolozsváron sajtótájékoztatót, hogy a szervezet segít a szavazás lebonyolításában azoknak a magyar állampolgársággal rendelkező erdélyi magyaroknak, akik élni kívánnak a szavazati jogukkal az október 2-i magyarországi kvótanépszavazáson. Sándor Krisztina elmondta, noha egy korábbi közleményben egyértelművé tették álláspontjukat a kvótanépszavazás ügyében, a szerdai sajtótájékoztatón nem kíván az ügy politikai vetületére kitérni, a fő üzenet segíteni az embereknek a szavazatuk leadásában. "Az igen és nem szavazatok begyűjtését egyaránt vállaljuk, és eljuttatjuk a konzulátusokra" - mondta, és hozzátette, a szervezet munkáját úgy kell elképzelni, mintha az egy kihelyezett kormányablakként működne.
A kvóta bevezetése ellen kiálló magyar kormánnyal szerződéses viszonyban áll az EMNT, amely korábban kifejtette véleményét azzal kapcsolatosan, hogy ellenzi a betelepítési kvótát.
Sándor Krisztina mellett Tiboldi László és Hupka Félix Székelyföldért illetve Közép-Erdélyért felelő alelnökök is megszólaltak. Elmondták, ki-ki a maga régiójában abban segít az embereknek, hogy regisztráljanak, megfelelően kitöltsék az azonosító lapot, majd a levélszavazatokat összegyűjtik és átadják Magyarország valamely külképviseletének.
Mindkét régióelnök azon az állásponton volt, hogy a szavazók ne bízzák a román postára a levélszavazatukat, mert megtörténhet, hogy nem ér a levél idejében célba. Regisztrálni szeptember 17-ig lehet, aki addig nem teszi meg, az nem szavazhat a népszavazáson.
Sándor Krisztina elmondta, kommunikációs kampányt indítanak el a népszavazás népszerűsítésére, ami nem politikai tartalmú, a szavazás menetére vonatkozó információkat fognak terjeszteni.
Bármi lesz az október 2-i népszavazás eredménye, az EU-nak nem kell azt figyelembe vennie. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy magyar EP-képviselő kérdésére ezt válaszolta: "A jövőbeni európai parlament, tanácsi vagy bizottsági kezdeményezésekről vagy határozatokról valamely tagállamban tartott népszavazás eredménye nem kötelező érvényű az uniós intézményekre nézve, és nem érintheti az adott tagállam uniós jog szerinti kötelezettségeit" - áll Juncker válaszában. (tudósítónktól)
Transindex.ro

Emlékmű a Székely Hadosztály tiszteletére
Kétnapos rendezvénysorozattal elevenítenek fel néhány emlékképet az első világháború csíki és erdélyi történéseiről a Román Királyság hadba lépésének, valamint a román hadsereg Csíkszeredán való átvonulásának 100. évfordulóján.
Kiállítással, dokumentumfilm-vetítéssel, valamint emlékmű-avatással emlékeznek szeptember 9-én és 10-én Csíkszereda történetének egyik legtragikusabb időszakára, az 1916-os „román betörésre”, a csíki emberek Hajdú-Bihar megyébe való menekülésére és visszatérésére, illetve a Székely Hadosztályra és a császári és királyi 71. gyaloghadosztály kötelékébe tartozó alakulatokra.
A hétvégi rendezvénysorozatról szerdán sajtótájékoztatón számolt be Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója, Daczó Katalin, a kiállítás rendezője és Petres Kálmán, a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület vezetője.
„Az 1916-os év kapcsán három fontos dátum van: augusztus 27-én lépett hadba a Román Királyság és rögtön átlépte a határt, szeptember 8-án foglalta el Csíkszeredát a román katonaság és majd október 9-én verettetnek ki Csíkszeredából. E köré szerveződnek az események”– vezette fel Gyarmati Zsolt múzeumigazgató.
A rendezvény pénteken beszélgetéssel és filmvetítéssel kezdődik. A Csíki Moziban 19 órától mutatják be a Koszta István hadtörténelemíró, újságíró forgatókönyve alapján készült Székely kálvária című 52 perces dokumentumfilmet.
Szombaton délelőtt 10 órától a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület szervezésében koszorút helyeznek el Márton Áron püspök szobránál a Szabadság téren, majd 11 órától tartják a csíksomlyói Fodor-ház udvarán a Székely Hadosztály tiszteletére állított emlékmű avatását.
„2012-ben született meg a gondolat, hogy emeljünk egy emlékművet a Székely Hadosztály tiszteletére. A marossárpataki Miholcsa József szobrászművészt kértük fel, hogy tervezze meg, a Sepsibükszádról hozott kőtömbökből pedig Zavacki Walter szobrászművész faragta ki. Az emlékmű-csoport három első világháborús katonát ábrázol. Félkör alakban vannak elhelyezve, van egy frontoszlop, amelyen felirat található, a Székely Hadosztály címere és egy koronás turul. Az emlékmű-állításban széles körű összefogás volt tapasztalható, mellénk álltak és sok segítséget nyújtott Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusa, a Bethlen Gábor Alap, a magyar országgyűlés elnöke, Kövér László, Sepsibükszád önkormányzata, a magyar külügyminisztérium és az oldalcsíki és felcsíki közbirtokosságok is besegítettek, hogy ez megvalósulhasson. Az avatóünnepség partnere a Csíkszeredai önkormányzat, a Csíki Székely Múzeum és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet.”
Petres elmondta, minden engedéllyel rendelkeznek, ami a lovas felvonuláshoz és az ünnepség megtartásához szükséges.
A száz évvel ezelőtti történteket idézi fel a Csíki Székely Múzeum kiállítása, amelynek megnyitóját szombat délután 6 órától tartják. A kiállítás két részből áll, az egyik koncepciójának és szakmai irányítójának Daczó Katalint kérte fel a múzeum vezetősége, őt munkájában Máthé Klára látványtervező is segítette.
„Mint nő, mint civil közelítettem meg az eseményeket, mert ez az az oldal, amelyet a legkevésbé ismernek az emberek a '16-os román betörésből vagy a világháborúból. Azt, hogy mi történt, miközben katonáink a fronton voltak. A menekülés például az egyik legfontosabb pillanata ennek az időszaknak. Hogy milyen volt a város, a környék, amikor elmenekültek az itt lakók” – magyarázta Daczó Katalin.
Látható lesz egy szobabelső rekonstrukciója is, bemutatva, milyen látvánnyal szembesültek annak idején a visszatérők. A teremben visszaemlékezés-részletek is elhangzanak a meneküléssel kapcsolatban, színészek előadásában. Emellett pedig katonai jellegű fényképsort is vetítenek a látogatóknak. A kiállítás anyagának egy része román nyelven is elérhető lesz.
A kiállítás második része a hajdúnánási 39-es császári és királyi gyalogezred történetét mutatja be. A megnyitón beszédet mond Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere és Szólláth Tibor Zoltán, Hajdúnánás polgármestere. A kiállítást Darvas-Kozma József esperes és Kiss Róbert zászlós, az 5. Bocskai Lövészdandár tiszthelyettese nyitja meg. Házigazda Gyarmati Zsolt múzeumigazgató, a megnyitón közreműködik Márdirosz Ágnes színművész. A kiállítás három hétig látogatható, egy részét elviszik majd Hajdúnánásra is, ahol minden évben megszervezik a székely menekültek emléknapját.
A megnyitót követően Buczkó József hajdúnánási néprajzkutató, helytörténész a Székely menekültek Hajdúnánáson című kötete alapján tart előadást, melynek témája az 1916. évi román katonai támadás miatt bekövetkezett csíki és gyergyói székelyek menekülésének és befogadásának története Székelyföld és Hajdúnánás vonatkozásában.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro

EMNT: ne bízzák a román postára a levélszavazatokat
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) arra biztatja a romániai magyar állampolgárokat, hogy a kvótareferendumon leadandó levélszavazataikat ne bízzák a román postára – közölték a tanács vezetői szerdai Kolozsvári sajtótájékoztatójukon.
Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke elmondta, hogy a szavazással kapcsolatos politikai üzenetet Tőkés László elnök közvetítette még augusztusban. Az EMNT most azon dolgozik, hogy minél több erdélyi magyar szavazzon, érvényes szavazatot adjon le, és szavazata október másodikáig eljusson a Nemzeti Választási Irodához.
Hozzátette, az EMNT irodáiban szeptember 17-ig a választói névjegyzékbe való felvételben nyújtanak segítséget, később pedig abban, hogy a szavazók helyesen töltsék ki az azonosító űrlapokat. A legfontosabbnak azonban azt a segítséget említette, amelyet az EMNT a levélszavazatok összegyűjtésében és a főkonzulátusokra történő eljuttatásában nyújt.
Sándor Krisztina elmondta: arra biztatják az erdélyi magyar szavazókat, hogy levélszavazataikat adják át az EMNT helyi kapcsolattartó emberének, aki eljuttatja ezeket a tanács irodájába, onnan pedig Magyarország Kolozsvári és Csíkszeredai főkonzulátusára viszik a szavazatokat. Hozzátette, hogy a szavazatok begyűjtésével kapcsolatos helyi információkat egy hamarosan induló tájékoztatási kampány során közlik.
Hupka Félix, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke elmondta, az elkövetkező hetekben meghosszabbított programmal működnek az EMNT irodái, hogy a szavazással kapcsolatos bármilyen kérdésben segíteni tudjanak.
Tiboldi László, az EMNT Székelyföldi régióelnöke az azonosító nyilatkozatok helyes kitöltésének a fontosságára hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta: a személyi adatoknak éppen abban a formában kell bekerülniük az azonosító nyilatkozatba, ahogy a magyarországi okmányokban szerepelnek. Ha eltérés van, a szavazat érvénytelen lesz.
Az EMNT vezetői elmondták: az erdélyi szavazók már az elkövetkező napokban megkaphatják a levélszavazataikat. Hozzátették: becslésük szerint a választói névjegyzékbe felvett 265 ezer határon túli magyar állampolgár kétharmada él Erdélyben.
Részvételre biztat az Erdélyi Magyar Néppárt
Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács minden erdélyi magyart arra buzdít, hogy regisztráljon és vegyen részt a kvótareferendumon – mondta Szilágyi Zsolt pártelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán. A párt arra szólítja fel az erdélyi magyarokat, hogy ne mAradjanak közömbösek, hiszen a betelepítési kvóta nemcsak Magyarország, de az egész nemzet ügye is - mondta. Arra buzdítják az embereket, hogy „szavazzanak a kvóták ellen”. „Mi, erdélyi magyarok nagyon jól ismerjük, milyen az, amikor ránk telepítenek valakiket” – fűzte hozzá. Szilágyi Zsolt kiemelte: a migránsválság kezelésére román-magyar közös stratégiára is szükség lenne.
MTI |
Székelyhon.ro

Kitűzték az első tárgyalás időpontját (Székelyföldi terrorvád)
Szeptember 20-án kezdődik a Bukaresti táblabíróságon a terrorizmussal vádolt Kézdivásárhelyi Beke István Attila és Szőcs Zoltán pere. Beke István Attilát 2015. december 1-jén, Szőcs Zoltánt pedig december végén tartóztatták le azzal a váddal, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani a Gábor Áron téren a román nemzeti ünnepre szervezett december 1-jei katonai parádén.
Beke István Attila és Szőcs Zoltán ellen májusban emelt vádat a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság. Beke István Attilát közösség elleni merényletkísérlettel, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérletével, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletre való felbujtással, a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással vádolják. Az alapfokú tárgyalás akár hónapokig is elhúzódhat, de az is elképzelhető, hogy két-három tárgyalás után megszületik a nem végleges ítélet. A Legfelső Semmítő- és Ítélőszéken szeptember 13-án döntenek a házi őrizet meghosszabbításáról.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kadács az idők sodrásában
A Nyikómentén fekvő két Kadács – amely, mint az alábbi írásból is kiderül, tulajdonképpen egyetlen település – lakossága sosem volt népes. Ennek dacára sok értelmiségit adott a magyar szellemi életnek. A település egyházi, oktatási és kulturális múltját Gálfalvi Gábor ny. igazgató-tanító, néprajzi gyűjtő, helytörténész veszi számba.
Szép a Nyikó s a vidéke / Jámbor székely szabad széke…” – írta egykoron Tiboldi István kedei tanító. E jámbor székelyek által lakott nyikómenti falvak egyike a két Kadács, amelyről eddig keveset írtak. Orbán Balázs, a nagy Székelyföldi utazó A Székelyföld leírása I. kötetének 113–114. oldalán ír Kadácsról, elég röviden. Rajta kívül időközben Gálfalvi Sándor kadácsi származású tanár, az unitárius egyház egykori főgondnoka ír a templom és iskola történetéről a Keresztény Magvető című folyóiratban, P. Buzogány Árpád Faluriportok a Nyikómentéről könyvében a falutörténet rövid leírása után ír a két födeles fahídról, ugyanezekről értekezik Boda Csilla tanítónő, valamint Balázsi Dénes a Nyikómenti hármas könyvében, a 2005-ös árvíz után, azok megrongálódásáról.
Ez késztetett arra – mint Kadácsból elszármazott, ahol gyermekkorom egy részét töltöttem a kántor-tanító nagyapáméknál –, hogy részletesebb leírást készítsek falunkról, amely bár kettő, mégis egy, mert Kiskadács és Nagykadács egy falu. Hogy miért, az a későbbiekben kiderül. Az alkotó, munkálkodó ember élete során sárban, bozontos legelőkön, erdei tisztásokon a talpalatnyi földet ösvénnyé, úttá tapodja. Az idő lehet, hogy belepi ezeket a nyomokat sárral, porral, elkorhadt avarral, de úgyis útjelzők mAradnak. Életutak. Egy vagy több ember, egy generáció tapodja ki őket, de vannak, léteznek rövidebb-hosszabb időre, vagy talán örökre.
A kitaposott utak jelzik azt, amit az emberek alkottak, maguk után hagytak. Vagyis egy életutat. A jó az, hogy a nyom mAradandó, emlékezet után is létező.
Kadács lakóinak az volt a fontos, hogy alkotóképességük teljében alkossanak sokat, az utódokra örökíthetőt. Ehhez az is hozzájárult, hogy a kadácsi emberek mindig tiszteletben tartották a székely falurendet. Nemeskürty István megfogalmazása szerint „a múltunkat tőlünk elvenni nem lehet, de az csak akkor miénk, ha ismerjük is”. Mi más volna szándékom Kadácsból elszármazottként, mint megismertetni az ifjú nemzedékkel őseink kitartó, sokszor keserves, kínos küzdelmét a megmAradásukért. Mert az a boldog ember, aki az élete végén elmondhatja, nem élt hiába. Szőcs Kálmán ezt így fogalmazta meg: „S a fák virágai még tavasszal lehullanak / egy sűrű illatú éjszakán / De csillagos gyümölcsök között majd tudják az utódok / Kinyíltunk, szenvedtünk, szerettünk s teremtettünk.”
A történelem folyamán Kadács népe is sok szenvedést elviselt. Egyik elnyomás megszűnt, jött a másik, még kegyetlenebb. Tatárdúlás, 150 év török uralom, osztrák elnyomás majd jött a történelem boncolókése, Trianon. De mindezt átvészelték őseink. Aztán következett az „aranykorszak”, az embertelen kommunizmus, amely sok-sok szülő gyermekét a falvakból is az élet idegen tengerére sodorta.
A sorsüldözött gyermekek a nagyvilágot járják, s könnyes szemmel fogalmazzák meg magukban: „Lombkoronás kicsiny falum / piros tetős egyszerű kis háza / oda vágyom mindig vissza, / hívogat az édesanyám sírja.”
Az idegenbe szakadt ifjakban gyakran feltör a honvágy, s erre a gyógyszer nem más, mint a hazatérés, ha pár napra vagy pár órára is. Mert mindenki számára szent hely a szülőfalu, ahol a nagyszülők mesékkel traktáltak, a szülők nehéz munkájukkal és imádsággal felneveltek. Szent hely, ahol a bölcső ringott, szent hely a templom, ahol egykor a fejekre keresztvíz csorgott, ahol elrebegte minden ifjú az unitárius fogalmat. Szent hely az iskola, mely mindannyiunkat bevezetett a betűk és számok világába és szent hely a temető is, ahol szeretteink sírjai domborulnak, hol örök csend és béke honol. Mit kell hát tudni a két Kadácsról, amely tulajdonképpen egy helyre tartozik? A Nyikó középső folyásának két partján terül el e két kis falu, egymástól mintegy két kilométerre. (Régi nevükön Felső- és Alsókadács). Nagykadács keleten Kobátfalvával határos, szinte össze van nőve vele, Kiskadács nyugaton Siménfalvával határos, közvetlen szomszédságában található. E sajátos elhelyezkedéséből keletkezett a szinte mindegyik székely faluban valamilyen formában megjelenő legenda, Kadács esetében így mAradt fenn: azért települtek a falu birtokának két szélére, hogy az egyre terjeszkedő két szomszédos falu útjába „akadást” képezzenek. Azonban a falu elnevezésének legvalószínűbb magyarázata: személynév átviteléből alakult ki a település mai neve. Ezt látszik igazolni a falura vonatkozó első írásos adatok is: 1505-ből mAradt fenn Michael Akadáchi neve. (Székely Oklevéltár, VIII. kötet, 18–19., 220 oldal).
1695-ben Alsó- és Felsőkadács néven említik az ikerfalvakat, ekkor egyházilag Tarcsafalvához tartoztak, 1718-ban váltak külön. Érdekes módon a Nyikó jobb partján levő hívek a tarcsafalvi egyházközséghez, míg a jobb partján lakók a székelyszentmihályi egyházhoz tartoztak. A falu gazdasági megerősödésével egyre erőteljesebbé vált az anyaegyháztól való elszakadás és az önállósodásra való törekvés. Végül 1718. február 18-án kinyilvánították elszakadási óhajukat, meghatározták a papbér nagyságát, amiről „az Eccléssiában lévő minden embernek személy szerint, mind a Kis Kadátsiak, mind a Nagy Kadátsiak kezet adtak in Anno 1718”. Az elszakadás gondolatát az Egyház vezetősége nem támogatta. Az ádámosi zsinat 1718. június 19-i jegyzőkönyvében található: „A kadácsi Ecclának íratott levél, hogy mostan a mater Ecclától való elszakadástól sepersedeálljanak eo kgmek.” Almási Mihály püspök a „Kadácsi Unitaria Ecclésia-hoz” 1719. május 30-án írt levelében ugyancsak nem javasolta a szentmihályi egyházközségtől való elszakadást, mivel „a magát egybe foglalt erő erősebb a megmAradásra”. Hogy mikor történt az elszakadás, nem lehet pontosan megállapítani, de mivel az Egyházi Főtanács jegyzőkönyve 1724-ben kadácsi papként Karácsonyfalvi lelkész nevét jegyzi fel, valószínű az elszakadás 1718 és 1724 között történt. Ekkorra meghatározták az egyházi földeket, az allodiatúrákat is, pontosan megjelölve a falu három határában azok nagyságát, helyét, milyenségét (szántó, kaszáló), valamint azt, hogy az a pap vagy az eklézsia javát szolgálja.
Sárdi István lelkész (1736–1745) feljegyzéséből a következőket tudhatjuk meg: Az egyházközség gondoskodik a lelkész lakásáról is, ugyanis az 1767-es Generális Vizitáció intézkedéseket hoz a „Parochia körüli” kert használatáról. Megható az az igyekezet, ahogyan az egyházközség minden korú tagja törekedett temploma szépítésére. „Ao. Dni 1777. A.N. Kadatsi Unitárius iffiu legények, maguk buzgo indulattyukból meg rován magukat Nyolc Mariasaig tsináltatak az Unitárius Templomba egy pulpitust, vagy éneklő széket. Ugyanezen esztendőben N. Kadátsi Unitaria kegyes asszonyok vettek az éneklő székre kettős veress Selyem ruhát, a prédicallo szék boritására három sing zöld posztot sárga szegekkel le szegelve, melyly két rendbéli Collatum áll hat magyar forintokban. Ismét: Ezen Ecclésia beli iffiu lányok Istenes indulatytyukból vettek a Pap Széke borítására egy tarka kartont, flor l den 24.” – jegyzi fel „Josephinus Simo Solymosi jur. notár Ao 1777 Die 21 Novembri”. „Ao. 1783 Die 5 Decembri. Sz. Vizitacio alkalmatosságával mutattanak elő egy kis Ezüst Tanjer, melylyet Istenes jó indulatjából hagyott és legalt a N. Kadátsi Unitaria Eelenek az Úr Aztalára Néhai Tiszt, Miklós Kata, Donáth Ferenczné asszony. Ugyan ilylyen írás a fenekin: Miklós Kata T. Ajtai Donath Ferencz Ao. 1782. Legyen Isten előtt kedves áldozat” – tudjuk meg az egykori feljegyzésekből. A fentebb említett adományok abban a kis fatemplomban kaptak helyet, amelyet a különváláskor, 1718 és 1924 között építettek, és vásároltak két kis harangot, majd 1776-ban egy nagy harangot is. Az erőteljesen fejlődő egyházközség számára a meglévő kis templom szűknek bizonyult, ezért 1785–1786-ban Bölöni Bakó György, majd Andrási György lelkészek idején megkezdték az új templom építését a mai helyén. Azonban ezt nem tekinthetjük új templom építésének, hanem inkább a régi templom renoválásának. Hogy az 1786-ban felújított templomot csak időleges megoldásnak tekintették, onnan is kitetszik, hogy alig 50 év múlva, 1825-ben a keblitanács elhatározta egy új templom építését. Közel tíz évig készültek az építésre. Hozzájárulásként minden család a Lokon levő egy darab földjének tiszta hasznát fizette be évente a templom javára. Közben kivetettek 40 000 cserepet, 6000 téglát, megvásároltak 40 fenyőgerendát, nagy mennyiségű követ és meszet. A régi templom anyagának egy részét is beépítették az új templom falába. Úgyszintén felhasználták a deszka- és faanyagot is, amit az új templom karzatának padozata is igazol, ahol a régi templom festett mennyezetének beépített deszkáin a festés ma is látszik. 1836-ban, Inczeffi József lelkész és id. Marosi Mihály gondnoksága idején épült a templom a mai formájában. A berendezést egy év múlva, 1838-ban fejezték be, ekkor már a lelkész Nagybaconi Hegyi Pál volt. A templom szerény, de ízléses, áhítatos hangulatot keltő. A szószéket centrálisan helyezték el, hogy azt mindenki láthassa és a beszéd a templom minden részében hallható legyen.
A szószék előtti tér magas, alkalmas a keresztelés és az esketés elvégzésére és az úrvacsora osztására is. A torony az új templom mellett alacsonynak bizonyult, ezért 1863-ban Abrudbányai Ürmösi Sámuel lelkész és id. Marosi Péter gondnoksága idején a mai magasságig emelték s bádogtetővel látták el. A régi lelkészi lakás helyett 1881-ben Benczédi Pap Sándor lelkészsége idején ujjat építettek. 1887-ben, Bölöni Bakó Lajos lelkész és Tordátfalvi Boros György énekvezér alatt orgonát vásároltak, ami ma is a nyikómenti templomok legjobb orgonája.
Mivel Kiskadács 2 kilométerre található Nagykadácstól, az idősebb emberek részére sürgetővé vált egy templom építése. Így aztán 1812-ben Derzsi György idején Kiskadácsban is építettek egy kis templomot, amelyet orgonával is elláttak. A helyet rosszul választották meg, egy domb aljában, a Nyikó partján fekszik, s így esőzésekkor a víz áztatta az alapját, ami miatt a falak úgy megrepedeztek, hogy a hatóságok betiltották annak használatát. Így a kiskadácsiak továbbra is a Nagykadácsi templomba jártak, amelyet javítottak 1900-ban, 1938-ban, 1971-ben és 1987-ben. Nemcsak egyházi vonalon folyt az építkezés a kis faluban, hanem polgári téren is. Ezt bizonyítja az is, hogy a paplak építésével egy időben, 1881-ben megalakult az egyházi iskola is, ekkor épült a még ma is álló iskolaépület Karácsonyfalvi lelkész idején. Az épület része tanítói lakásként szolgált, a hátsó (nyugati) része volt az osztályterem. Hogy a templom és egyházi iskola egy időben épült, bizonyítja az is, hogy a két épületnek az udvara egy helyen van. Abban az időben a tanítók egyben kántor-tanítók voltak. Az egyházi iskolát – mint sok mást – 1948-ban államosították. Érdemes megemlíteni, hogy e kis településből sok értelmiségi került ki. Hogy miért nevezzük kis településnek, azt bizonyítják a statisztikai adatok: 1567-ben 8 kaput, 1614-ben 40 családfőt, 1786-ban 267 főt, 1850-ben 403, 1868-ban 448, 1910-ben 421, 1941-ben 338, 1941-ben 338, 1992-ben már csak 158 főt írtak össze. Ennek ellenére, mint fentebb említettük sok értelmiségivel gazdagította e kis falu a Székelyföldet. Elsőként említhetjük dr. Marosi Ferencet, aki Budapesten először minisztériumi tanácsosként tevékenykedett, majd Svájcban, a Magyar Konzulátuson dolgozott; Marosi Márton lelkész, Gálfalvi Péter tanító, Gálfalvi Pál lelkész, Gálfalvi János lelkész, Gálfalvi P. Péter lelkész-tanár, Gálfalvi Gábor tanító, Györke Alpár mérnök, Inczefi András tanító, Inczefi Olga tanító, Végh Albert tanár, Gyöngyösi Kálmán tanító, Végh Ella tanító, Elekes Imre tanító, Nemes Dénes lelkész, Váradi Viola tanító, Marosi György ügyvéd, Gálfalvi Sándor tanár, egyházi főgondnok, Györke Erzsébet tanító, Mátéfi József mérnök, Mátéfi Ferenc mérnök, Marosi Júlia óvónő. Ebből a kis iskolából indult értelmiségiek nagy száma azt bizonyítja, hogy a falu népe, bár településük a legkisebbek közé tartozott mindig, igen sokat adott az oktatásra-művelődésre. Természetesen ebben nagy részük volt az ott tevékenykedő tanítóknak és lelkészeknek is, akik Reményik Sándor Templom és iskola versében megfogalmazása szerint e téren „egy kézre dolgoztak”.
Az itt tevékenykedő tanítók meg lelkészek nevét nem sorolom fel, a fentebb említett lelkészek mellett azonban ki kell emelnem Lőrinczi László nevét (1927–1941), aki létrehozta a Gazdakört, bevezette a falu lakosságát a modern baromfitenyésztésbe; a tanítók közül Gálfalvi Péter id. nevét, aki a lelkésszel közösen megalakította a Hitelszövetkezetet, és széles körű kulturális tevékenységet végzett. Szám szerint e faluban eddig 33 lelkész szolgált, a 33-ik a 2012-ben megválasztott Vass Zsuzsánna. A jelenleg beszüntetett iskolában 17 tanító végzett eredményes oktató-nevelő tevékenységet, amelyet a fentebb említett innen kikerült értelmiségiek száma is igazol.
Mint ismeretes, a 20. század elejéig a falvakban nem voltak kultúrotthonok. Ennek ellenére pezsgő kulturális élet volt a faluban, színjátszó csoportok, énekkarok, tánccsoportok gyakran bemutatták műsoraikat, legtöbbször egy-egy nagyobb csűrben, az iskolák tantermében, de igen sokszor a zsidók kocsmáinak nagyobb helyiségében. A nyikómenti falvaknak egy részében fedeles hidakat építettek, melyekről Orbán Balázs így ír: „Itt felemlítem mi bizonnyal minden erre utazót meg fog lepni azon sok fedeles hidat, melyek egyáltalán Udvarhely-széken, de főképp a Nyikó völgyében előfordulnak: ezekben oly fényűzők a vidék lakói, hogy még a legcsekélyebb patakon, sőt még oly helyekre is (mint Kadácsban), hol a vízen túl alig van néhány ház, s azon túl semmi, még közlekedő út sincsen, egymással versengve díszes és költséges fedeles hídakat építenek. Az ily hidak szoktak főként esős időkben, a falu népségének a városi kávéházakat, felüdülési, ámolygási helyeket pótló gyülhelyei lenni, s gyakran csergedező patakok költői morajánál táncra kel és társas játékot folytat a gondtalan fiatalság.” (A Székelyföld leírása I., Pest, 1868, 119. o.)
A kiskadácsi hidat 1829-ben, a nagykadácsit 1866-ban építették a helybéli lakosok. Sajnos mindkettőt megrongálta a 2005-ben árvízzé duzzadt Fehér-Nyikó, a történésekről részletesen beszámoltak írásban Balázsi Dénes tanár és Boda Csilla tanítónő.
A fent említett fedeles hidakon szervezett kulturális eseményeknek 1911-től már az újonnan felépített kultúrotthon – melyet abban az időben „faluházának” neveztek – adott helyet. Ennek építésében mindkét Kadács kivette a részét. Az egész Nyikó-völgyében farsang idején itt rendezték a legeredményesebb színdarabos bálokat, amit az is bizonyít, hogy a környék összes falujából idesereglett az ifjúság. A táncmulatság szombat estétől vasárnap estig tartott, ezért nevezték a kadácsi farsangi bált „nagybálnak”.
A „faluháza” 1959-ig volt a kultúra hajléka, ugyanis akkorra annyira megrongálódott, hogy Jakab Zoltán tanító kezdeményezésére újat építettek. Sajnos az új épületben egyre inkább megritkultak a kulturális rendezvények, ennek egyik fő oka az elnéptelenedés, a másik a tévék elszaporodása. Mint P. Buzogány Árpád Nyikómenti krónikájában megfogalmazta: „Kadács mintha Csipkerózsika-álomba szenderedne lassan (…), egy-egy ház lakatlanná válik, és nem kerül új gazda. Inkább emlékeiből él már, mintsem jelenét építené.” Vajon mikor telik oda az idő, mikor érik meg a helyzet arra, hogy megérdemeljen egy rendes feltámadást?
Erre sajnos senki sem tud választ adni.
Irodalom: Orbán Balázs: A Székelyföld leírása, I. kötet
Székely Oklevéltár, Új sorozat, II., Demény Lajos–Pataki József
Székely Oklevéltár, Új sorozat, IV. Székely népesség-összeírások, Kolozsvár, 1998.
Román Országos Levéltár Hargita megyei Hivatala. Egyházi anyakönyvek gyűjteménye. Fond. 47. Kadácsi Unitárius Egyház anyakönyvei.
Keresztény Magvető, 93. évfolyam (114–119 o.)
Hargita Népe (Csíkszereda)

A román betörésre emlékeznek
Kétnapos rendezvénysorozaton emlékeznek ma és holnap Csíkszeredában a román hadsereg száz évvel ezelőtti Székelyföldi betörésére.
A rendezvény ma beszélgetéssel és filmvetítéssel kezdődik, a Csíki moziban mutatják be a Koszta István hadtörténetíró, újságíró forgatókönyve alapján készült Székely kálvária című, 52 perces dokumentumfilmet. Az alkotás a Székelyudvarhelyi 82. gyalogezred, a Marosvásárhelyi 9. népfelkelő huszárosztály és a Brassói 2. huszárezred védelmi harcainak megélt története, ahogyan az élő emlékezet megőrizte családi levelekben, harctéri naplókban, fényképeken. A román betörés és a székelyek Hajdu-Bihar vármegyébe történő menekülését idézi fel az a kiállítás is, amelyet Ráduly Róbert Csíkszeredai és Szólláth Tibor Zoltán hajdúnánási polgármester nyit meg holnap a Csíki Székely Múzeumban. Amint Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, a kiállítás az 1916-os év három fontos dátumára összpontosít: augusztus 27-ére, amikor a Román Királyság hadba lépett és hadserege átlépte az akkori Magyarország határát, szeptember 8-ára, amikor a román hadsereg elfoglalta Csíkszeredát, majd október 9-ére, amikor a magyar hadsereg visszafoglalta a várost. A rendezvények során emlékművet is avatnak holnap Csíksomlyón az első világháború végén alakult Székely hadosztálynak. A Miholcsa József szobrászművész által tervezett és Zavacki Walter szobrászművész által kifaragott emlékmű kőtömbjein első világháborús katonák, a központi oszlopon pedig a Székely hadosztály címere és egy koronás turul látható.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A száz évvel ezelőtti román betörésre emlékeznek Csíkszeredában
Kétnapos rendezvénysorozaton emlékeznek pénteken és szombaton Csíkszeredában a román hadsereg száz évvel ezelőtti Székelyföldi betörésére – közölte csütörtöki számában a Krónika.
A rendezvény pénteken beszélgetéssel és filmvetítéssel kezdődik. A Csíki moziban mutatják be a Koszta István hadtörténetíró, újságíró forgatókönyve alapján készült Székely kálvária című, 52 perces dokumentumfilmet. Az alkotás a Székelyudvarhelyi 82. gyalogezred, a Marosvásárhelyi 9. népfelkelő huszárosztály és a Brassói 2. huszárezred védelmi harcainak megélt története, ahogyan az élő emlékezet megőrizte családi levelekben, harctéri naplókban, fényképeken.
A román betörés és a székelyek Hajdu-Bihar vármegyébe történő menekülését idézi fel az a kiállítás is, amelyet Ráduly Róbert Csíkszeredai és Szólláth Tibor Zoltán hajdúnánási polgármester nyit meg szombaton a Csíki Székely Múzeumban.
Amint Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója egy szerdai sajtótájékoztatón elmondta, a kiállítás az 1916-os év három fontos dátumra összpontosít: augusztus 27-ére, amikor a Román Királyság hadba lépett és hadserege átlépte az akkori Magyarország határát, szeptember 8-ára, amikor a román hadsereg elfoglalta Csíkszeredát, majd október 9-ére, amikor a magyar hadsereg visszafoglalta a várost.
A rendezvénysorozat keretében emlékművet avatnak szombaton Csíksomlyón az első világháború végén alakult Székely hadosztálynak. A Miholcsa József szobrászművész által tervezett és Zavacki Walter szobrászművész által kifaragott emlékmű félkör alakban elhelyezett kőtömbjein első világháborús katonák, a központi oszlopon pedig a Székely hadosztály címere és egy koronás turul látható. A Syékely hadosztály Magyarország területeinek a megvédésére jött létre 1918 decemberében.
Románia 1916 augusztusában indított támadást Magyarország ellen Erdély elfoglalása céljával. Az eseményt a román történetírás Románia első világháborúbeli hadba lépéseként, a magyar történetírás pedig román betörésként tartja számon.
Népújság (Marosvásárhely)

Új Lustra
A Székelyudvarhelyi múzeum új székhelye, a Haberstumpf-villa gazdag tevékenységgel és színvonalas programokkal való megtöltésére tett ígéretével indítja a Lustra harmadik évfolyamát a múzeum igazgatója, dr. Miklós Zoltán.
A folyóiratot ismét változatos tartalom jellemzi: Salló Szilárd, az Udvarhelyi Forrásközpont néprajzosa az énlaki juhászat 20–21. századi változásairól közli újabb kutatási eredményeit, Mihály János történész 16–17. századi Székelyföldi tánctörténeti adalékokat ad közzé, Bicsok Zoltán levéltáros folytatja a Csíkszeredai levéltár fondjait ismertető sorozatát, ez alkalommal a csíksomlyói-Csíkszeredai római katolikus gimnázium iratait ismertetve. Gidó Csaba és Kápolnási Zsolt történészek az 1916. évi román megszállás dokumentumaiból közölnek, Veres Péter muzeológus Sikó Miklós iklándi-vadadi Filep Lászlóról készült rajzát hozza közelebb az olvasókhoz. Tóth Boglárka, Sófalvi András, Botár István és Grynaeus András folytatják az udvarhelyszéki templomtornyok dendrokronológiai keltezéséről 2015-ben indított cikküket, Nyárádi Zsolt régész-történész Székelyudvarhely régi piacteréről közöl nem csak ásatási eredményeket.
Két kötet is bemutatásra kerül: Róth András Lajos könyvtáros-történész a Székelyföldi jelképkutatás újabb kötetét, a Székely jelképek pecséten, címerben című 2015-ben megjelent tanulmánykötetet, Bernád Rita, a Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltár főlevéltárosa Bicsok Zoltán Koronák, hat tyúk, liliomok – Crini, coroane, lebede című kétnyelvű kötetét ismerteti. A folyóiratban rövid felvezető és részlet található a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Haáz Rezső Múzeum közös kiadásában 2016-ban megjelent Székelyföld története háromkötetes monográfia bevezetőjéből.
Külön figyelmet érdemel Reisz T. Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára címzetes igazgatójának írása Székelyudvarhely címeréről a Magyar Nemzeti Levéltár Budapesti palotájában.
A cikkeket forrásértékkel bíró illusztrációk kísérik. A kiváló nyomdai kivitelezésben megjelenő, 64 oldalas folyóirat harmadik évfolyamának kiadási költségeit a Bethlen Gábor Alap támogatja.
Élő Székelyföld Munkacsoport
eloszekelyfold.wordpress.com

Lóversenyzés – Székely huszárezredes emléke előtt tiszteleg a Nemzeti Vágta
Kisorsolták a kilencedik Nemzeti Vágta előfutamain versenyző 71 település sorrendjét, amely alapján lovasok és lovaik rajthoz állhatnak szeptember 17-én Budapesten, a Hősök terén – számol be a kronika.ro. A hagyományoknak megfelelően a Nemzeti Vágtát idén is a hadtörténelem egyik kiemelkedő személyisége emlékének szentelik: Kiss Sándor (1809–1849) székely huszárezredes előtt tiszteleg a rendezvény. Kiss Sándor a határőrvidéki székely huszárezred vezetőjeként Batthyány Lajos miniszterelnök kérésére védte a bácskai magyar és német településeket 1848-ban. Székelyföldre visszatérve a Brassói hadosztályt vezényelte, amikor betört 1849 nyarán az Erdély lerohanására küldött orosz V. hadtest. A túlerőben lévő orosz csapatok ellen vereséget szenvedtek, ám a harcban Kiss Sándor a felelős parancsnoki gondolkodásról, önfeláldozásról tett tanúbizonyságot, a legvégsőkig irányítva csapatát – mondta el Kedves Gyula hadtörténész.
A fővárosi futamokra tizenkét magyarországi és négy határon túli elővágta dobogósai jutottak be, akik a szombati előfutamokon, majd azokon továbbjutva a másnapi elődöntőkön mérhetik össze gyorsaságukat, hogy a vasárnap esti döntőn indulhassanak a 2016 leggyorsabb lovasa címéért és a győztesnek járó ötmillió forintért. A maksai Óriáspince-tetőn júliusban szervezett Székely Vágta első három helyezettje és minden elővágta szervező települése indulhat a lovasversenyen, így négy Kovászna megyei település lesz ott lesz a Nemzeti Vágtán: Lemhény, Réty, Mikóújfalu és Sepsiszentgyörgy – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Új arcok, régi örökség?
Jól hangzik és nagyobb részben igaz is, hogy megújuló csapattal, fiatalokkal és szakpolitikusokkal gazdagított listával vág neki a Háromszéki RMDSZ az őszi parlamenti választásoknak. Több nevet kétségkívül szakmaiság, közösségi megbecsülés leng körül, és az is figyelemre méltó, hogy Benkő Erika személyében a csapat élére olyan, a Székelyföldi autonómia ügye iránt elkötelezett fiatal nő került, aki a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetőjeként vált ismertté, és konkrét eredményeket tud felmutatni törekvéseinknek a világgal való megismertetésében.
Gondok nem is az új nevekkel vannak – saját szakterületén nagyjából minden új jelölt fel tud mutatni a közösség számára hasznos megvalósításokat –, de azzal a most készülődő csapatnak is számolnia kell, hogy kezdenie kell valamit a korábbi gárda örökségével. Ami, ismerjük el, nem sikerült túl fényesre. Két Háromszéki szenátorunk közül az egyik, Olosz Gergely korrupciós ügybe keveredve mondott le mandátumáról, Felső-Háromszék azóta felsőházi képviselet nélkül mAradt – az is kérdés, érzik-e a különbséget. De Klárik László tevékenységéről sem tudunk sok mindent: az Erdővidéket és Sepsiszentgyörgyöt képviselő szenátor nem tartotta fontosnak, hogy bár időnként sajtótájékoztatón számoljon be munkájáról. Képviselőink száma is megfogyatkozott: Markó Attila a Mikó-ügy áldozata lett. A másik két honatya, Márton Árpád és Fejér László Ödön azonban újrázni készül, folytatnák, úgymond, a munkát. Jó lenne hát, ha legalább most, a voksolás előtt beszámolnának tevékenységükről, hadd tudja a választópolgár, pontosan mit szeretnének folytatni. Némely ügyben talán magyarázattal is szolgálhatnak: a Háromszéki kisnyugdíjasok bizonyára kíváncsiak arra, miként képviseli a választópolgárok érdekeit az, ha Bukarestbe küldött honatyáik saját maguk részére szavaznak meg különnyugdíjat. Honatyáink elszámolása azért is oly fontos, mert ha a papírforma szerinti három képviselői és két szenátori hellyel számolunk, az öt befutó hely közül kettőt a régi csapat tagjai kapnak, egy jut az MPP-nek – így gyakorlatilag csak egy képviselői és egy szenátori tisztség jelenti a megújulást és a szakmaiságot.
Márpedig a legnagyobb kihívás régi és új neveknek egyaránt az lesz, hogy meggyőzzék a választópolgárokat: van tétje a Háromszéki parlamenti jelenlétnek, nem mindegy, hányan és kik jutnak be a törvényhozásba. Az elmúlt négy év tapasztalata ebben nem sokat segít, ezért politikai alkuk megkötése, rangsorok és listák felállítása, nevek bemutatása után lassan arról is el kellene kezdeni beszélni, hogy milyen elképzelésekkel, programmal kívánnak a parlamentbe jutni, és milyen esélyekkel tudják a célkitűzéseket valóra váltani.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest (26. / részletek)
A magyarok válasza az agresszív román asszimilációs politikára 1927-től öltött konkrét formát, amikor megalakult a Magyar Revizionista Liga, és 1933-ban a Magyar Párt kongresszusa programpontjai közé iktatta Székelyföld autonómiáját. Ugyanakkor a Magyar Párt 34 alkalommal fordult a Nemzetek Szövetségéhez vagy különböző külföldi vallási egyesületekhez, nemzetközi érdeklődést keltve. Másfelől a román kormány igyekezett bebizonyítani, hogy a magyar kisebbség nem hűséges a román államhoz.
A maguk részéről a románok 1933-ban megalapították az Antirevizionista Ligát, amelynek minden erdélyi városban volt fiókja vagy alfiókja; a vezetőbizottságban Románia pátriárkája, különféle egyesületek képviselői és neves értelmiségiek kaptak helyet. 1938 januárjában Silviu Dragomir lett a kormány kisebbségügyi megbízottja, és még ugyanabban az évben létrehozták a Kisebbségekkel Foglalkozó Általános Bizottságot (Általános Kisebbségi Bizottságot). Minden politikai pártot felszámoltak, és tárgyalások folytak, hogy rávegyék a magyarokat, lépjenek be az egyetlen engedélyezett romániai pártba, a Nemzeti Újjászületési Frontba. Az 1939-es választásokon a magyarok tizenhat képviselője jutott be a parlamentbe, vezetőjük gróf Bánffy Miklós volt.
Az irredentizmus felé sodródás azért következett be, fejti ki Lucian Nastasă, mert a román kormányok kudarcot vallottak a nemzeti identitás megőrzéséhez kötődő problémák megoldásában, és nem tartották be az 1919-es kisebbségvédelmi egyezményt. A román hatóságok képtelenek voltak kezelni a magyarság életéhez kapcsolódó eseményeket, akár iskolai, felekezeti, hagyományőrző, akár történelmi megemlékezésekről volt szó, tiltásokhoz folyamodtak, hatalmas rendőrségi erőket vonultattak fel, és mindennek elsősorban a magyarok megfélemlítése volt a célja. A harmincas évek vége felé Erdélyben a kommunisták támogatásával egy új politikai szervezet jelent meg, a Madosz, amely a Magyar Párt doktrínáját és tevékenységét kívánta ellensúlyozni. 1937-től az egyszerű munkásból újságíróvá és íróvá váló Kurkó Gyárfást választották az antirevizionista beállítottságú, de önmagát minden magyar jogait védőnek deklaráló szövetség elnökévé. A mozgalomhoz olyan jeles írók csatlakoztak, mint Méliusz József és Kacsó Sándor. 1944-től a Madosz átalakult Magyar Népi Szövetséggé, 1944 novembere és 1945 márciusa között fontos szerepet játszott Észak-Erdély igazgatásában. 1944 őszén a szovjet hadsereg a román hadsereg, a rendőrség és a Maniu-gárdisták atrocitásai és túlkapásai miatt távozásra kényszerítette Észak-Erdélyből a román adminisztrációt. Az atrocitások kölcsönösek voltak mindkét nép részéről. A legszörnyűbb magyarellenes atrocitásokról, a szárazajtai székelyek lefejezéséről Domokos Géza is beszámolt Beke Györgynek adott interjújában, Benkő Levente könyvet is írt róla. A fatuskót, amelyen a kivégzések történtek, évtizedekig őrizték a Sepsiszentgyörgyi Székely Múzeumban. Domokos Géza állításait az utóbbi években megjelent dokumentumok is igazolják, amelyek részeltekkel szolgálnak a lakosságot rémületbe kergető „gépfegyveres tömeges kivégzésekről a Bihar megyei Tenkén és Magyarremetén és lefejezésekről Szárazajtán”. Papokat, falubírákat és jegyzőket, de egyszerű embereket, köztük nőket és betegen fekvő öregeket is megvertek, kiraboltak és megöltek. Egy másik véres eseményre 1944 szeptemberében a Bihar megyei Feketekápolna községhez tartozó Gyantán került sor. Itt a román csapatok felgyújtották a református templomot, és 45 magyart öltek meg. Ezt az esetet egy dokumentumfilm is feldolgozta, amelyet 2004-ben bemutatott a Román Televízió magyar nyelvű adása is. Abban a faluban paposkodott a magyar adás főszerkesztője, Boros Zoltán édesapja. A magyarok elleni túlkapások a háború után is folytatódtak. 1946. július 21-én az erdélyi református egyházmegye panaszt nyújtott be a miniszterelnökhöz, az ország vezetőinek segítségét kérte, „mert a mi népünk állandó félelemben él, a románok pedig erőnek erejével minden vagyonunkat elvennék, hogy elűzzenek az országból”.
1944-ben Észak-Erdély vezetését egy központi bizottság vette át Tudor Bugnariu prefektus, egyetemi tanár és Demeter János alprefektus vezetésével. A román és a magyar nyelvet is hivatalos nyelvvé nyilvánították a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban; minden hivatalos iratot két nyelven szerkesztettek. Három zászlót vontak fel, a románt, a magyart és a szovjetet; a magyar zászlót a Magyar Népi Szövetség 1948-ig továbbra is használta. Két külön tanügyi hálózatot szerveztek, román és magyar nyelvűt, a szövetség prioritásként kezelte az anyanyelvű oktatást. 1945 márciusában visszatért a román közigazgatás Észak-Erdélybe, és minden korábbi törvényt érvénytelenített. Az ez alkalomból szervezett ünnepségen Mihály király is részt vett, itt kérte nyilvánosan Vásárhelyi János református püspök a magyar voltuk miatt lágerekbe zárt papok és értelmiségiek szabadon bocsátását.
Ezalatt a román kormány magyarellenes tüntetéseket szervezett, és újra megjelentek a háború előtti feliratok: „Vorbiţi doar româneşte” (Csak románul beszéljenek), vagy újak, mint: „Nem lesz addig itt demokrácia, amíg a magyarok nem mentek el Ázsiába, a zsidók meg Palesztinába”. A vádak ugyanazok voltak, mint a háború előtt, és ugyanazok mAradtak mind a mai napig, miszerint a magyarok csak a határok megváltoztatását és az etnikai szeparatizmust akarják. (...) Az erdélyi magyarság megosztottsága, ezen belül vezetői egy részének balos beállítottsága már a második világháború utáni első évektől jelentős változásokat hozott a Bukaresti magyarság helyzetében. Mindez a román kormány tárgyalópartnerévé avanzsáló Magyar Népi Szövetségnek volt köszönhető. Szovjet nyomásra és egy kedvezőtlen, Erdély elvesztésével járó béke fenyegető árnya alatt a románok a kisebbségekre nézve kedvező törvények és kormányrendeletek meghozásával próbálták saját oldalukra csábítani a magyarokat. 1944 novemberében külön Nemzetiségi Minisztérium alakult, és 1945-ben megjelent a kisebbségi statútum (anélkül azonban, hogy az alkalmazó szabályzatot valaha is elfogadták volna), egyúttal hatályon kívül helyeztek minden diszkriminatív jellegű törvényt. Még az év júniusában létrehozták Kolozsváron a Bolyai Egyetemet. A tanügyi minisztérium két kisebbségi felügyelőséget létesített Brassó és Kolozsvár székhellyel; az 1945–46-os tanévvel kezdődően a felekezeti iskolák magyar tanerői is állami fizetést kaptak. A Népi Szövetségnek 417 ezer tagja volt, saját listát 17 megyében állított, és 538 862 szavazatot kapott, egyértelműen bizonyította erejét, amellyel számolni kellett az 1946-os választások után. A szavazatok 8,6 százalékával 29 helyhez jutott a parlamentben, ezzel a második legerősebb politikai alakulattá vált, és elismerték a magyarság kizárólagos képviselőjeként. A román kormánynak erre a külön magyar pártra csak a békeszerződés aláírásáig volt szüksége, hogy bizonyítsa, a magyarság képviselete egyetért Észak-Erdély visszacsatolásával Romániához. A szövetségre nagy nyomást gyakorolt Petru Groza miniszterelnök és a magyar származású Vasile Luca (Luka László), a magyarság egyetlen képviselője a Román Kommunista Párt politikai bürójában. A románok megszerezték az oly áhított beleegyezést, így 1947-ben aláírhatták a békeszerződést. A szövetséget, amely nem tartotta fontosnak a határok pontos megvonásának kérdését, a magyarság Erdély eladásával vádolta.
A Népi Szövetség fokozatosan megerősítette Bukaresti helyzetét és szerepét, politikai, kulturális és propaganda jellegű döntései nagyban befolyásolták a fővárosi magyarság életét is. Kezdetben tevékenysége még szerény mértékű, egy 1944 decemberében megtartott népgyűlésre és 1945 januárjában Petőfi Sándor születésnapjának megünneplésére szorítkozik; 1945-től azonban, miután székhelye a Magyar Társaság Zalomit utcai házába költözik, sokkal határozottabb programmal lép fel. Az épület csodával határos módon menekült meg az eladástól, a vevő a „magyarfaló” Universul napilap lett volna, amelynek szerkesztősége a szomszédos Brezoianu utcában volt; a lap tulajdonosa Stelian Popescu, az Antirevizionista Liga elnöke.
A szövetség első fontos kultúrpolitikai intézkedése a Bukaresti rádió magyar nyelvű adásának beindítása 1945 tavaszán. A szerkesztőségben kezdetben négyen dolgoztak, heti fél órában sugároztak, de ez kevesebb mint két év alatt napi két félórás műsoridőre bővült. Magyar nyelvű adás 7.30 és 8 óra, illetve 19 és 19.30 óra között volt, valamint vasárnaponként egy-egy fél óra. A műsor bel- és külpolitikai hírekből és nagy magyar írókkal készített interjúkból állt; fokozatosan női, ifjúsági és gyermekműsorokkal bővült. Egy év múlva megalakult a Kolozsvári Rádió magyar nyelvű szerkesztősége is.
A Magyar Népi Szövetség előnyös helyzete kedvező hatással volt a Bukaresti magyar iskolára is. Az iskola időközben református felekezeti gimnáziummá vált és a Brassói tanfelügyelőséghez tartozott, 1946-ban Petru Groza miniszterelnök személyesen is megtekintette, új tanerőket alkalmazhattak, három tanítónőt, egy református és egy evangélikus papot, illetve egy orvost. (Groza ez alkalommal a Petőfi Házat is meglátogatta.) Azonban hamarosan az új, 1948-as tanügyi törvény államosította a felekezeti iskolákat, a Bukaresti iskola tehát 1949-től állami líceummá alakult. Adott pillanatban az a veszély is fennállt, hogy az iskola elveszíti az épületét, azt már kijelölték a románok számára, azonban a szülők tiltakozása és a Magyar Népi Szövetség közbelépése ezt meghiúsította. (folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyvek „bedeszkázott” korszakai (Beszélgetés Kiss Jenő nyugalmazott könyvtárigazgatóval – nem csak könyvekről)
Több mint három évtizeden át vezette a Sepsiszentgyörgyi megyei könyvtárat, egyensúlyozgatott a kényes ideológiai körülmények között, s közben mentette a halálra ítélt könyveket. Kiss Jenővel az értelmiségi példa érvényességéről is beszélgettünk.
– Csak a zebrán volt hajlandó átmenni. Régi vágású értelmiségi attitűd, amely minden gesztusával példát kíván mutatni?
– Valahol a háttérben ott lehet egy nagyon régi, talán a hetvenes évekből származó emlék, amikor Rácz Gáborral a leánylíceumból ballagtunk a központ felé. Akkoriban negyedóránként ment arra egy autó, de ő csak a kijelölt helyen volt hajlandó átkelni az úttesten. Akkor mondta, hogy nekünk, tanároknak minden pillanatban oda kell figyelnünk a cselekedeteinkre. Megragadt bennem. – Értették a könyvtár alkalmazottai, hogy mit is akar az ilyen furcsa dolgokkal az igazgatójuk? – Azt hiszem, igen. Visszagondolva talán kissé diktatórikus is voltam e vonatkozásban – főleg a rendszerváltást közvetlenül követő időszakban, amikor a nagy szabadság közepette is megköveteltem, hogy a könyvtárosok rendszeresen járjanak színházba, múzeumba, kulturális események megnyitójára. Elsősorban saját művelődésük és tájékozódásuk érdekében, de üzenet gyanánt is, miszerint a könyvtáros a város értelmiségének része.
– Akinek jelentős szerepe lehet az olvasási kedv kialakításában és fenntartásában is. Az önök szemszögéből milyen a jó könyvtárlátogató?
– Szente Ferenc, az Országos Széchényi Könyvtár egyik igazgatója szerint az az izgalmas olvasó, aki nem tudja, milyen könyvért jött. Támaszkodik a könyvtárosra, mert igaziból arra akar választ kapni, mi az élete értelme, hol a helye a világban. Aki nem kizárólag a hitben keresi a választ ezekre a kérdésekre, a könyvekhez fordul. A műveltségnek, a kultúrának, a könyvnek ugyanakkor nimbusza van, reményt ad. Nos, ezt a reményt nem szabad megcsalni sohasem. A könyvtárosnak ezért kell műveltnek lennie, a közönséggel napi kapcsolatban lévőnek mindenképpen, messze nem elég a szakma ismerete.
– Az ön megfogalmazásában miben áll a könyvtárosi szakma?
– Az információk gyors szolgáltatásában, amihez ismerni kell a könyvtártant, tudni kell alkalmazni a tizedes összeírásnak most már a számítógépes változatát is. Azaz meg kell tanulnia a könyvek tíz nagy csoportban való osztályozását, majd azok újabb és újabb tízes csoportokra bontását tartalmi és egyéb szempontok szerint. Egy jó szakember ennek alapján hat számból meg tudja mondani, hogy például ez egy 19. századi francia regény. Az 1974-ben felszámolt kétéves könyvtárostechnikumban – Romániában 1990 előtt nem volt egyetemi szintű könyvtárosképzés – ezt tanulták, meg egy kis könyvtár- és irodalomtörténetet. A katalógus alapján elő kell tudnia venni, amit az érdeklődő kér, illetve meg kell találnia az igényelt tételt a katalógusban. Az igazi könyvtáros a tanácstalan olvasónak ajánlani tud témára, emberre szabottan – és igazából a munkahelyen szívja magába a mesterséget. – Abban a korban, amikor minden kultúraközeli tevékenység gyanús volt, milyen mértékben kezelte a hatalom veszélyes helyként a könyvtárat?
– A könyvtár nem látványos terep, ezért kevésbé tudták használni ideológiai célokra. A számonkérésekkor a könyvtáros adatokkal tudta bizonyítani, hogy nőtt a szociálpolitikai témájú könyvek olvasottsága, ergo nagyon jó politikai munkát végeznek. Csakhogy ebbe a kategóriába tartoztak a történelemkönyvek is, s ez jól festő számokban testesült meg. Rá is jöttek erre az elvtársak, a rendezvényeket és könyvkiállításokat kezdték szorgalmazni, ami mindenekelőtt a Ceauşescu-művek népszerűsítését jelentette. De csak a munkaterv volt fontos: ha rákérdeztek, vagy már megtartottuk, vagy épp halasztani kellett. Csak a tervet, esetleg a beszámolót ellenőrizték. Soha nem buktunk el ezzel a trükközéssel. A pártkongresszusokon rendezendő könyvkiállításokat azonban nem tudtuk kibekkelni. Eleinte bajban voltunk, mert komolyan vettük a feladatot, igyekeztünk a szakma szabályai szerint felépíteni a kiállítást. Rá kellett azonban jönnünk, hogy a pártaktivisták semmi egyebet nem akarnak látni, csak Ceauşescu-könyveket. Egy művészi érzékkel megáldott kolléganő egyszer csak elkezdett tornyokat és egyéb alakzatokat építeni a könyvekből, kértünk a kertészetből virágokat, nagy sikerünk volt vele. Innentől kezdve mindig ezek előtt fényképeztették magukat az elvtársak. – Egyéves megszakítással több mint harminc éven át vezette a megyei könyvtárat, eltávolítását „erkölcsi okokkal” magyarázták. Melyik parancsolat ellen vétett?
– Van ennek azért némi háttértörténete. 1977-ben újrafestették a könyvtár oromzatát, s a hajdani megyecímert fehérre mázolták. Vettem a munkásoknak egy üveg vodkát, vittem mintának egy megyecímert, s megkértem őket, annak megfelelően színezzék ki. Néhány nap múlva látom az irodám ablakából, amint a megyei propagandatitkár, Constantin Stanca és a Securitate főnöke, Ioan Hancheş az oromzatot nézegeti. Nem sokkal később hívatott Stanca, előbb emberi, már-már baráti hangon igyekezett meggyőzni, hogy festessem le a címert, aztán hangnemet váltott, miután jeleztem neki: én ezt nem tehetem meg, mert nem tudom megmagyarázni az embereknek. Egyértelműsítettem, hogy nem lesz más választásom, mint azt mondani, hogy az ő utasítására történt. A tűzoltóegység embereivel akarták leszedetni, de előző éjjel nagy fagy volt, a jégpáncéllá változott éjszakai eső miatt nem tudták megközelíteni a címert. Végül a kisipari szövetkezet emberei fedték el egy deszkaalapzatra rögzített bádogra festett megyecímerrel, még nyugtatgattak, hogy ezalatt semmi bántódása nem eshet a régi címernek. 1989. december 22-én este le is szereltük, ez volt az én külön forradalmam. Ez a történet húzódott a mögött, hogy a válásomra való hivatkozással elbocsátottak. – Pályája „gyanús” kis időszakának, a cenzorságnak is saját története van? – 1972-ben Gidófalván tanítottam, amikor hívattak a pártbizottságra, és felajánlották, hogy legyek cenzor a Megyei Tükörnél. Egy óra alatt kellett döntenem, felmentem a főszerkesztőhöz, és megkérdeztem tőle: lehet ezt csinálni úgy, hogy az ember ne köpje szembe magát? Dali Sándor azt mondta, vállaljam el, ha nem bírom, átvesz a szerkesztőség állományába. Amúgy az újságírókban működött az öncenzúra, úgyhogy egyetlen alkalommal sem kerültem kínos helyzetbe. Ettől azonban még igyekeztem szabadulni a cenzorságtól, amint lehet, de nem volt könnyű, mert az elvtársak nem szerették a fluktuációt ebben a műfajban.
– Milyen jövőt álmodott a könyvtárnak a forradalom után?
– Alapvető dolgokat: állománybővítés, személyzeti létszámnövelés. Kilenc emberrel ért bennünket ’89 decembere, ezt a számot sikerült feltornászni öt-hat év alatt 34-re. Ebben az is segített, hogy a kezdeti években intenzíven részt vettem az RMDSZ tevékenységében, egy ideig művelődési alelnök voltam, meg önkormányzati képviselő. Azonnal elkezdtük a kapcsolatépítést az anyaország felé. Pénzt is kaptunk könyvvásárlásra, három év alatt megháromszorozódott a könyvállomány.
– Mekkora hányadot képviseltek ebből a kommunizmus idején „száműzetésbe” kényszerített könyvek? – Az úgynevezett zárt állományt annak idején több forrás is „táplálta”. Egy disszidált uzoni orvos könyvtárát például teljes egészében behozták, a könyvek legtöbbjének semmi „vétke” nem volt, csak annyi, hogy az ő tulajdonából származott. Voltak közöttük persze indexes könyvek is, mint például Herczeg Ferenc tíz kötetben vagy Móricz Zsigmond Erdélye. A kommunizmus utolsó éveiben az országból eltávozó írók könyveit ki kellett vonni forgalomból, még a falusi könyvtárakban lévőket is össze kellett csomagolni és elhelyezni a megyei könyvtárban. MegmAradásukban sokat segített, hogy – a romániai gyakorlatnak megfelelően – ezt az utasítást sem kellett rendesen végrehajtani, nem köteleztek, hogy küldjük papírmalomba, így a változások után nekünk csak annyi feladatunk volt, hogy kicsomagoljuk őket.
– A kilencvenes évek eleje hozta el a könyvtárosszakmában dolgozók egymásra találását is. Nehezen ment? – Először az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület égisze alatt hoztunk létre könyvtári szakosztályt. Elnökként ezt alakítottam át önálló egyesületté, mert az ambícióim ennél jóval messzebb terjedtek. Nagyon fontos volt, hogy lássuk, mi van a szakmában országos szinten, mert korábban egyszerűen nem tudtunk egymásról, néhány kolozsvári kollégát például egy gárdonyi konferencián ismertem meg. Elkezdtünk „vadászni” a hazai magyar könyvtárosokra, szervezni a könyvtárosi olvasótáborokat, negyven-ötven résztvevővel, szakmai képzéssel, írókkal való ismerkedéssel. Infrastruktúra hiányában hatalmas munka volt. Még az EMKE előtt létrehoztuk a Mikes Egyesületet olyan rendezvények szervezésére, amelyeket állami intézmény nem vállalhatott fel. Az eddigi legnagyobb Mikes-konferenciát rendeztük meg Szentgyörgyön 300 emberrel. Úgy szállásoltuk el őket, hogy felhívást tettünk közzé az újságban otthoni vendéglátásra. Annyian jelentkeztek, hogy nem is jutott mindenkinek vendég. E tevékenységek nagy részének szervezése a könyvtár révén zajlott, ez kissé háttérbe is szorította az ottani munkámat, de úgy ítéltem meg, hogy a magyar közművelődés a fontos. – Az Erdélyi Digitális Könyvtárat csak önnel lehet megcsinálni, jelentette ki Székely István, az RMDSZ egyik alelnöke, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke. Mit jelent ez? – Valóban együtt tervezgettük ezt a projektet, én azonban már jóval előtte foglalkoztam a hazai kiadású könyvek összegyűjtésével. A községi könyvtárak állományából szedegettem ki ritka vagy eltűnőben lévő könyveket, és hoztam Szentgyörgyre. A fordulat után hamar egyértelművé vált, hogy a könyvkereskedőket nem érdekli az erdélyi magyar termés – nincs benne üzlet. Egy ideig a Művelődés című lap Könyvesház mellékletében kezdtük ezt rendszerezni, de nem volt könnyű, nem nagyon volt pénz a szerzők honorálására. Aztán a kollégák próbálták feltérképezni a városukban megjelent kiadványokat, de ez is nehézkesen ment. Ekkor jött Székely István kezdeményezése, aminek megvalósítását csakis Szentgyörgyön tartottam elképzelhetőnek. Itt van rá megfelelő ember és hely. Már csak a megfelelő eszközöket kell biztosítani hozzá.
KISS JENŐ
Könyvtáros, tanár, Sepsiszentkirályban született 1943. október 26-án. Nős, két fiú édesapja. Iskolai tanulmányait a Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végezte, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarának magyar nyelv és irodalom szakán diplomázott 1967-ben. 1974-től 2008-as nyugdíjazásáig a Sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója. A Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének alapító elnöke, az EMKE székelyföldi alelnöke. Díjak, kitüntetések: Szinnyei József-díj (2001), EMKE Monoki István-díj (2005).
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ahol méltóképpen lehet emlékezni a Székely Hadosztályra
Emlékezőkkel telt meg szombat délelőtt a csíksomlyói kegytemplom szomszédságában levő Fodor-ház udvara, ahol a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület szervezésében rendhagyó istentisztelet keretében felavatták a Székely Hadosztály tiszteletére állított emlékművet.
Az ünnepség székelyzászló-felvonással, a székely és magyar himnuszok eléneklésével kezdődött, a csíkkozmási Tuzson János fúvósegylet, valamint a csíkszentimrei Zöld Fák fúvószenekar közreműködésével. Ezt követően rendhagyó istentiszteletet tartottak, amelynek keretében arra hívták fel a figyelmet a felszólalók, hogy kötelességünk emlékezni elődeinkre és példát venni kitartásukról, hősiességükről, hogy ezt a mindennapjainkban kamatoztatni tudjuk.
„Nem csupán megemlékezni szeretnénk a dicső magyar múltról, bár van mit felidéznünk – és ebben egy jeles példa a Székely Hadosztálynak az ellenálló mozgalma, – hanem szeretnénk kibontani azokat a tartalmakat, amelyeket a múlt hagyatékozott ránk. (…) Szeretnénk ezt a hagyatékot kibontani, a kor szerint értelmezni, kivirágoztatni, gyümölcsöztetni és megvalósítani úgy, ahogy a Jóisten ránk bízta” – mutatott rá Csapai Árpád egyetemi lelkész.
Kincses Kálmán szenterzsébeti református lelkész rámutatott, eljött az idő, hogy beszéljünk a múltról. „Száz év távlatából beszélnünk kell arról, ami népünk legviharosabb idejét idézi, de beszélnünk kell arról is, ami a neves és névtelen székely hősöknek a hagyatéka. És nekünk legfőképpen erről a hagyatékról kell beszéljünk, hogy megértsük, ez a hagyaték ránk nézve kötelesség. Ez a hagyaték nekünk feladatot ad, szolgálatot ad és megtanít a küzdelemre. Azok a székely katonák, akikre ma emlékezünk azért harcoltak, azért merték vállalni a halált is, hogy neked és nekem ma házam, hazám, szülőföldem legyen. Nekünk ma sokszor cudar valóságban kell ugyanúgy küzdeni, áldozatot vállalni, szolgálatot vállalni és itthon mAradni.”
Szombatfalvi József székelykeresztúri unitárius lelkész is arra buzdította a jelenlevőket, hogy ma is helyt kell állniuk, miként helyt álltak azok is, akikre emlékezünk. „Tudták, mit kell tenniük, anélkül, hogy parancsba adták volna, noszogatták volna őket. Tudták, mert hazaszerető emberek voltak.”
Petres Kálmán, a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, 2011-ben született meg a döntés, hogy méltó emléket állítsanak a Székely Hadosztálynak és elkezdtek támogatókat, segítőket keresni. Megköszönte a bizalmat és a támogatást Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának, a Bethlen Gábor Alapnak, Kövér Lászlónak a Magyar Országgyűlés elnökének, Sepsibükszád önkormányzatának, a Millecentenáriumi emlékbizottságnak, Fodor Pálnak és Gergely Istvánnak a felajánlott területet, a közbirtokosságoknak, cégeknek, a Heveder és Role zenekarnak, a mintegy kétezer zarándok adományozónak, az ünnepség társszervezőjének, Csíkszereda önkormányzatának és a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek a segítséget. Mint elmondta: az összefogás eredményeként jött létre a Miholcsa József tervezte és Zavacki Walter által kifaragott Székely Hadosztály emlékmű.
„Fontosnak tartjuk, hogy ezt a méltatlanul elfelejtett, az emlékezetekből szándékosan kitörölt hős alakulatot visszaemeljük a köztudatba. Ezekre a példaképekre, hősökre, az ők megidézésükre, erre a végveszélyben is cselekvőképes hazaszeretetre van ma is szükség. Akkor, amikor a mi szeretett Székelyföldünk fölött sötét gondolatok és ártó kezek húznak új régiót, vagy megyehatárokat, megbontva azt a földrajzi egységet, amelyben évszázadok óta él a mi őshonos népünk, a székely nép, naponta küzdenünk kell azért, hogy utódainknak is helye, élettere legyen az ősi szálláshelyen. Tudással, munkával és a szívekben is megszülető összefogással megalkuvás nélkül kell harcolnunk, hogy a Székely Hadosztály méltó utódaiként írjuk be nevünket Székelyföld, valamint a magyar nemzet történelmébe.”
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere köszöntőbeszédében példaértékűnek nevezte a hagyományőrző huszárok tettét. „Székelyföld kérdését hiába gondoljuk, hogy megtudjuk oldani úgy, hogy ülünk nyugodtan otthon, nézzük a tévét, hallgatjuk a rádiót és néha-néha elmegyünk egyet szavazni, ha egyáltalán elmegyünk. Ennél sokkal-sokkal többre van szükség. A hétköznapokban, és az ünnepeken is. Ezért példaértékű és előremutató az a szándék, álom, amelyet a csíkszéki hagyományőrző huszárok megfogalmaztak. (…) A nagy dolgok azok, amelyeket mi megálmodunk és meg is csinálunk. Ennél sokkal, sokkal többre van szükség, ilyen típusú szerepvállalásra, ilyen cselekvésre, amit most ezúttal anyagi mivoltában és szellemi kisugárzásában láthatunk – fejtette ki Ráduly. „Abban reménykedek, hogy amikor a zarándokok eljönnek Csíksomlyóra, akkor idejönnek, ránéznek erre az emlékműre, hallanak erről a székely hadosztályról, és rájönnek, hogy nekünk van egy csodálatos történetünk” – tette hozzá. Felszólalása végén úgy fogalmazott, hogy ez a nap nem csak a csíkiaké, hanem az egész Kárpát-medencei magyarságé. Szerinte együvé tartozunk, még akkor is, ha a határok elválasztanak bennünket.
Zsigmond Barna Pál Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja üzenetét Csige Sándor Zoltán vezető konzulja tolmácsolta, melyben az első és második világháborús történéseket elevenítette fel. „Mint láthattuk, az utóbbi száz évben többször is reménytelennek tűnő helyzetben kétségbeesésben tudtak az erdélyi magyarok, a székelyek megmAradni, kiutat találni. Hol hősies véráldozattal, mint 1918-ban, vagy 1944-ben, hol pedig a hétköznapok csendes hősiességében. „De éppen történelmi fordulatok mutatják, hogy a kétféle hősiesség egy tőről fakad, csupán különböző helyzetek különböző hősöket kívánnak. Ma aki szülőföldjén vállal gyermeket, épít magának otthont, aki itt találja meg a boldogulását és aki gyermekeit magyar iskolába adja, az is hős, és hasonló lélekjelenlétről tesz tanúbizonyságot, mint véráldozatot hozó elődeink. A ma itt élők gyakran érezhetik reménytelennek és kilátástalannak a helyzetet, ha elcsüggedés vesz erőt rajtuk, gondoljanak arra, hogy az otthon lenni érzésért mindig is meg kellett küzdeni, áldozatot kellett hozni”.
Az ünnepségen beszédet mondott még Berkecz Gábor, a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatója megosztotta gondolatait Ambrus Ágnes, a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki székkapitánya és Benkő Emőke, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke is.
Az ünnepi felszólalások sorát Gergely István, Tiszti beszéde zárta, aki néhány momentumot elevenített fel a Székely Hadosztály, Márton Áron életéről, és ő is kitért az emlékezés fontosságára. „Itt el lesz helyezve egy asztalka, néhány pad és mindenki fogja meg a gyermekének és az unokájának a kezét, sétáljon el, jöjjön ide, üljön le és emlékezzenek. Emlékeztesse a gyermekét, az unokáját, de önmagát is” – fejtette ki. Mint mondta, emlékezni annyit jelent, mint emészteni, felszívni és új erőre kapni.
„Legyen ez szent hely számunkra, ne csak a kegyetlenségekre emlékeztessen, hanem ez felhívás a szeretetre, békére, egymás megbecsülésére” – ezekkel a szavakkal áldotta meg a leleplezett szobrot Göthér Gergely, csíksomlyói plébános az istentisztelet végén, amelyet megkoszorúztak a jelen levő tisztségviselők és egyesületek képviselői.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro

SegédKezek kalákatábor Aranyosszéken
A Magyar Unitárius Egyház keretében működő egyháztársadalmi szervezetek, a Gondviselés Segélyszervezet és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), idén az ötödik SegédKezek kalákatábort szervezték meg.
A 2016. augusztus 29. – szeptember 4. között tartott önkéntes munkatábor helyszíne Torda környéki, aranyosszéki települések voltak. A tábori központ helyszíne Várfalva volt. A résztvevők elsősorban rászoruló idős személyeknek nyújtottak segítséget, illetve közösségi helyszíneken (templom, közösségi ház, paplak, temető) kalákáztak. A táborsorozat célja a rászorulók közvetlen segítése, ugyanakkor a közösségi szolidaritás évszázados hagyományának, a kalákának a népszerűsítése.
Az 50 résztvevő (14 és 30 év közötti ifjak) 23 különböző erdélyi településről érkezett Aranyosszékre, ahol kilenc településen összesen 40 családnál, illetve közösségi épületeknél a következő munkaterületeken dolgozott: háztáji takarítás, favágás, gyomlálás, kaszálás, lakások, kapuk és kerítések festése, egyebek. A kalákatábort istentisztelettel zártuk, számba vettük a munkálatok eredményeit és a rendezvény egészét.
A kalákatábor előzményei a Kolozsvári unitárius középiskolás lányok 1943 és 1944 nyarán szervezett, három-három hetes kalákatáboraira nyúlnak vissza. Az akkori résztvevők Székelyföldi falvakban nyújtottak segítséget kétkezi munkával a világháború frontjain harcoló vagy már elesett férfiak családjainak. Az elmúlt négy évben újraindított sorozat eddigi helyszínei: Homoród mente (2012, 2013), Erdővidék (2014), Nyikó mente (2015).
A kalákatábor támogatói: a Magyar Unitárius Egyház, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Együttműködési Alap, az amerikai egyesült államokbeli Unitárius-Univerzalista Egyesület, a Várfalvi Unitárius Egyházközség, Várfalva Önkormányzati Hivatala, Alsófelsőszentmihály Önkormányzati Hivatala, az érintett unitárius egyházközségek, magánszemélyek. Támogatóinknak ezúton is köszönetet nyilvánítunk!
A rendezvény lezajlását tükröző fényképek a Gondviselés Segélyszervezet honlapján (www.gondviseles.org) és Facebook-felületén láthatók.
A Gondviselés Segélyszervezet és az ODFIE elnöksége
Népújság (Marosvásárhely)

Egy példaértékű kezdeményezés nyomában
Kisiratos kincsei, sok település szolgálatára
Amikor az idei Kisiratosi Falunapok megnyitójáról, a könyvbemutatókról írtunk, megígértük: visszatérünk a Kisiratos kincsei címmel elkészült értéktárra, ami Arad megyében egyedülálló kezdeményezés. A kiadványról a szerkesztővel, Czöndör Mihályné Joó Katalinnal beszélgettünk, aki előrebocsátotta: 2015 végén jelent meg a pályázat, aminek részét képezte a külhoni települések értéktárainak magyarországi partnerekkel közösen történő elkészítése. A pályázat feltétele volt a partnertelepülési viszony, aminek jóvoltából a Székelyföldön, a Vajdaságban és a Felvidéken is készülnek értéktárak. Ebben nemcsak egy-egy település, hanem egy egész tájegység értéktárának az elkészítésére is lehetőség nyílik.
– Milyen kritériumok alapján választották ki a jelzett értékeket?
– A nyilvántartásba kerülő, feldolgozandó értékek kiválasztásán már évek óta dolgozunk, tehát van rálátásunk az olyan helyi értékek felismerésére is, amelyekről a falubeliek esetleg nem gondolnák, hogy kulturális értékeket képeznek, hordoznak. Már több magyarországi település értéktárának az elkészítésében is segédkeztünk, amely során a lakosok is elmondhatják, mit tekintenek értékeknek. Ez azért is fontos, mert példának okáért a jelentősebb kisiratosi értékeket tovább lehet javasolni az Erdélyi Értéktárba. Az oda bekerülő értékek iktatásáról azonban egy magasabb fórum dönt. Ha a jelzett érték Erdélyen is túlmutat, a Hungaricum Bizottság elé kerülhet. Kisiratoson is van oda kívánkozó, például Páter Godó Mihály hagyatéka, ami már túlmutat Kisiratoson, ezért tagja lehet az Erdélyi Értéktárnak, de akár Hungaricum is lehet.
– Melyek voltak a kisiratosi értéktár elkészítésének a lépései?
– Tekintve, hogy csakis határon túli partnertelepüléseknek segíthetünk, első lépés volt a 2007-ben megkötött partnertelepülési szerződés, majd 2016. március 8-án Almási Vince kisiratosi és Csányi Kálmán pusztaszabolcsi polgármesterek együttműködési megállapodást írtak alá a Kisiratosi Értéktár Projektről. Ezt követően a pusztaszabolcsi munkacsoport a pályázati program és a módszertani anyagok alapján felkészült az értéktár létrehozásának a segítésére. Vagyis meghatároztuk: ki milyen tartalommal, milyen módszerekkel, mikor, hol, kiknek nyújt segítséget és ettől milyen eredmények várhatók. A módszerek közül a műhelymunka kapott kiemelt szerepet, de nagy hangsúlyt kaptak a megbeszélések, előadások, bemutatók, interjúk, illetve az úgynevezett „látó utak” által szerzett tapasztalatok. Kisiratoson megismerkedtünk az ottani munkacsoporttal, átadtuk nekik a módszertani és a segédanyagokat. A munka nálunk folytatódott, ahol a kisiratosiak háromnapos felkészítőn, majd a bizonyos „látó úton” megismerkedhettek nemcsak Pusztaszabolcs, hanem Fejér megye, benne Kiskunfélegyháza, illetve Veszprém nevezetességeivel is. Az értéktári munkafolyamat és gyakorlat, illetve a hungarikum törvény és végrehajtási rendeletének a megismertetése a partnereikkel tájékoztatás útján történt. Ezt követte a gyűjtés módszereinek, az értéklista elkészítésének, az összegyűjtött értékek végrehajtási rendelet szerinti csoportosításának az elvégzése. Ezt követően Kisiratoson, értéklista alapján, értékfeltárás történt, melynek során szakirodalmi anyagot, interjúkat, fényképeket gyűjtöttünk az értékekről, amelyekről értéktárba kerülési indoklásokat készítettünk. Mindezeket értéklapokon dokumentáltunk. Közben a pusztaszabolcsiak kisiratosi értékúton vettek részt, megismerkedni a település értékeivel. Fontos lépés volt a Kisiratosi Értéktár Bizottság létrehozása, a szervezeti működési szabályzat alapján. Ezt követően a kisiratosi munkacsoport további értékek önálló feltárását végezte, a tervnek és a módszertannak, az előzetes egyeztetéseknek megfelelően. Ennek során a feltárt anyagot a helybeli civilszervezetekkel, a lakossággal és a képviselőkkel szembesítette, illetve további javaslatokat kért. Az elkészült értéklapokat elküldték Pusztaszobolcsra, az ottaniakkal állandó villámposta kapcsolatban voltak. Ott az értéklapokat a Kapcsos Könyvbe foglalták, majd elküldték a Kisiratosi Értéktár Bizottsághoz. A Kisiratos kincsei kiadvány összerakása, a képeslapok tartalmi és formai megjelenésének a megbeszélésére 2016. június 8-án került sor a két csoport közös munkájával.
Kisiratosi értékek
– Melyek azok a kisiratosi értékek, amelyek helyet kaptak az értéktárban?
– Azokat nyolc csoportba soroltuk: I. Agrár- és élelmiszer-gazdaság, ahova az üvegház, a kisiratosi kenyér, Vígh Irénke tortái és a méhészkedés került. A II., Egészség és életmód csoportba a savanyú leves, a Pió atyáról elnevezett gyermekotthon, gyógynövények és házi praktikák, kézimunkák kerültek. A III., Épített környezet csoportba a jellegzetes régi épületek, a kultúrház, az iskolaépület, a halottasház, a templom és a parókia tartozik. IV. csoport: Ipari és műszaki megoldások. V. Kulturális örökség, ahova az 1881. szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalása tiszteletére felszentelt római katolikus templom, a díszpolgárok szellemi öröksége, dr. Almási Béla, a Kisiratosi Tájház, a kisiratosi népi gyermekjátékok, nyelvjárások (Vajda Noémi, Öregapám mesélte; a Páter Godó Mihály jezsuita atyáról elnevezett általános iskola tevékenysége; Péter Godó Mihály jezsuita atya öröksége; a II. világháborúban elesett kisiratosiak emlékműve; a halottak elbúcsúztatása versben, illetve a temetés előtti virrasztás énekes asszonyokkal. Temetéskor a kiharangozás módja; a Nemzetközi Citera-, Népzenei és Néptánctábor; a hagyományos falunapok; a kunhalmok Kisiratos történetében; a tizennyolc évesek ünnepe; a település jelképei; tablógyűjtemény 1952-től; alkotótábor; a Rónasági citerazenekar; a Szalbek Vegyes kórus; népzene és néptánc; anyakönyvek a XIX. századból. A VI. csoport a sportot öleli fel. A VII. csoport a természeti környezet: Kisiratos természeti adottságai, a Rónaság; a kisiratosi gyógyvíz. A VIII. csoport a turizmus és vendéglátás: Kisiratos Kupa, fogathajtó verseny. E hosszú névsor végén szerepel: a Kisiratosi Értéktár Bizottság fenntartja az értéklista változtatásának, bővítésének a jogát. Vagyis, ha új értékek kerülnek felszínre, azokat a Kapcsos Könyvbe foglalják. Ha az összegyűlt anyag megér egy újabb kiadványt, abba foglalják.
Várják az értéktárigénylőket
– Hogyan lehet az értéktár elkészítését kiterjeszteni más Arad megyei vagy bánsági településekre?
– Ahogyan mi mentoráltunk más településeket, úgy a kisiratosiak is segíthetnek e témában más Arad megyei településeket. Azért is tettünk meg mindent a kisiratosi értéktár elkészítéséért, dolgoztunk együtt az általuk kijelölt személyekkel, hogy a közös munka folyamán megtanulják, hogyan kell nyilvántartásba venni, feldolgozni a helybeli értékeket, hogy a továbbiakban ők is segíthessenek más települések értéktárainak az elkészítésében. Őszintén szólva e témában központi szerepet szántunk Kisiratosnak, amelynek a szakemberei segíthetnek más településeknek is az értéktáraik elkészítésében. Tulajdonképpen az értéktárak elkészítésének a szükségessége Lezsák Sándornak és munkatársainak a fejéből pattant ki. Mert nagyon fontos a kulturális értékeinknek az összegyűjtése, valahol történő nyilvántartása, a megőrzés biztonsága érdekében. Az értéktárban szereplő értékeket ugyanis életre lehet kelteni, azok turisztikai vonzatot képezhetnek. Kisiratoson eddig is vigyáztak az értékekre, hiszen a Pro Ki Dor Egyesület eddig is egy sor hagyomány-, illetve értékmentő munkát végzett.
– Kérem, ismertesse e hatalmas munkában részt vett személyek nevét!
– Pusztaszobolcsról a Hagyományőrző Alapítvány munkatársai: Ádámné Farkas Beáta, Mányi Lajosné, Molnár Sándor, Bartókné Piller Magdolna, Fehér Mihályné, Rideg Lászlóné, László Jánosné, Ádám László és jómagam, Czöndör Mihályné Joó Katalin. A kisiratosiak közül Almási Vince – az Értéktár Bizottság elnöke –, Almási Gábor, Benedek Sándor, Korondi Józsa Erika, Németh Anna, Németh Emese, Pataky Lehel Zsolt, Sarusi Mihály, Vajda Noémi és Wágner Szabó János dolgozott a Kisiratosi Értéktár összeállításán.
– A pályázat elkészítéséhez szükséges-e az önrész?
– Nem szükséges, sőt előfinanszírozású. Vagyis amikor benyújtottuk a pályázatot, azt elbírálták, majd értesítettek a nyertes voltáról, megtörtént a szerződéskötés és küldték is a pénzt. Ez a pályázat 3 millió forint támogatást kapott, amiből a kiadvány nyomtatási költségei mellett eszközbeszerzési, étkezési, illetve utaztatási költségeket is fedezni lehet. A kisiratosiakat abból a célból vittük el Pusztaszabolcs környéki települések, turisztikai létesítmények megtekintésére, hogy az ottani tapasztalatok alapján maguk is könnyebben felismerhessék az itthoni értékeiket. Éppen ezért ajánlom más Arad megyei, esetleg bánsági vagy partiumi települések értéktárainak az elkészítését, hiszen annak turisztikai vonzata is lehet, nemcsak a települések jobb megismeréséhez, hanem a gazdasági fejlődésükhöz is hozzájárulhat.
– Köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Fáj, ha csitul a halál?
Nem kell óvatosan közelítenünk a területi autonómia fogalmához, nem robban az. 1952 és ’68 között sem robbant, csak elolvadt a román fajgyűlöletben még az is, ami volt benne. Hamarább robban a Marosvásárhelyi Cuvântul Liber (Szabad Szó, de szerintem inkább szabad szófolyás) nevű lap, s abban az egyik gyutacs, Lazăr Lădariu. Képtelen, szinte hamisíthatatlan képzelményeiből idéznék, s nem csak az alacsony vérnyomásúak kedvéért. Azt mondja őkelme, hogy 1952-ben „néhány magyar és két zsidó kérte” csak a magyar autonómiát Romániában. Továbbá – és itt már derűsebb az ő román történelme! – a szinte világbíró Sztálin „az autonómiát azon román politikusok megbüntetésére rendelte el, akik harcoltak a sztálinizmus ellen”. Hát nem hercig?!
Aki élt akkoriban, emlékezhet, milyen őrjöngve dicsőítették Romániában a kommunizmust. A Román Kommunista Párt megalakulása oltári szentség volt a sztálinista román kommunizmusban. Fiatal egyetemista korunkban mondotta nekünk a Bolyai Tudományegyetem professzora Kolozsváron, Kohn Hillel: miként rendíthette meg a párt megalakulása a földet, hiszen 1924-ben négyen voltunk a tagjai mindössze!
Románia Hitler első csatlósai között volt, megtámadta délről a Sztálin vezette Szovjetuniót, Hitler ígéretei fedezékében. 1944-ben, amikor már biztos volt Hitler legyőzése, titkon átállt Sztálin oldalára a hírhedt augusztus 23-án. Lám, alakul a sztálinizmus ellensége! Lădariu magyar neveket sorol, akik ki akarták űzni a románokat a Magyar Autonóm Tartományból. Érdekes, akik békésen szántottak, iparoskodtak, tanultak és tanítottak magyarokként, azok Brassóföldvárra kerültek, a haláltáborokba, a Regátba a Duna-csatornához, börtönökbe. Ki merészelt szólalni?!
És azt is a mellünkre írja az újságot és a román történelmet megíró Lădariu, hogy „a Magyar Autonóm Tartomány tüske volt Európa szívében”. No, és a többi autonómia Európában, és a sok többi „állam” egymás mellett ugyanott? Nem vitázom, csak iskolakezdés előtt mutogatom a történelemkönyveket és íróját.
Hadd véssem ide és nemcsak figyelemkeltés, de a derű kedvéért is, hogy ez a ládányi Lădariu fölrója minapi cikkében (augusztus 12.), hogy az RMDSZ elnöke, Markó Béla annak idején a román kormányban Koszovó függetlenségére szavazott, az összeomlott tákolmány Jugoszlávia szomszédságában. Lădariu ezt kétségbe ejtő szándékkal említi: hogy létezett ez?! „Ne felejtsük Kalota Köztársaságot, melyet a fasiszta Kós Károly hozott létre…” Lehet köpni és nevetni. Kós, a jeles író, műépítész – fasiszta emitt!
És a jellegzetes politikáról: Hitler után Sztálinhoz (!) fordult Románia 1945-ben (nyílván: a győztesekhez dörgölődzvén a koncért), hogy „Románia szeretné ismét a saját határain belül érezni magát”.
Mármint vissza Észak-Erdélyt. Micsoda ősrégi román határ! Hát nem? És ide még egy csattanó a ládányiból, Lădariutól! „Székelyföld nincs is, Székelyföld a magyar autonómia kozmetikázott változata.”
Napóleon mondotta Talleyrand-ról (1754–1838), kora egyik legnagyobb politikusáról, hogy ő a leghűségesebb áruló. Lădariu újságíró azzal fenyeget bennünket, hogy a románoknak nem szabad felejteniük. Én azt remélem, hogy nem felejtik el azt a rettenetes népirtást, amit elműveltek német segítség nélkül a zsidók ellen, 1940–44 között. (Lásd: Matatias Carp romániai zsidó könyvét: Holokauszt Romániában, 1940–1944.)
Talleyrand mondotta azt is, hogy a Bourbonok semmit se felejtettek, és semmit se tanultak – mármint a saját történetükből. Amúgy nem akarom bántani hírét-nevét az elhunyt Bourbon Anna címzetes román királynénak, aki sosem volt román királyné, hiszen a Román Köztársaság kikiáltása (1947. dec. 30.) és Mihály – már csak exkirály– eltávozása után fél évvel ment férjhez Mihály volt királyhoz. Kegyeletsértés ne essék, én kérem.
Emlékezzék, s tanuljon a román politika, nem árt az. És nem annyira bonyolult, mint külön történelmet összehazudozni piramis magasra. Az autonóm tartományunk idején valamennyit csitult a magyarok irtása, kiüldözése, megöletése. Csitult. Nos, ez fáj MA a gátlástalan cikket és történelmet hazudó Lădariuknak. És még egyszer Talleyrand-ról! Ő volt egyben a lefizethetőség atyamestere, persze, távol Romániától.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Székelyfölddel ismerkedett az amerikai nagykövet
Először járt Hargita megyében Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok Bukaresti nagykövete. Lenyűgözte a táj és a helyiek, akikkel találkozott. „Az egyik célja Székelyföldi látogatásomnak, hogy beszéljek az itteniekkel a problémákról” – mondta. Hozzátette: árgus szemekkel figyelik a kisebbségi jogok betartását.
Hargita megyét látogatta meg hétfőn az Amerikai Egyesült Államok romániai nagykövete, Hans Klemm és felesége. Hétfőn előbb Csíkszeredában járt, majd Székelyudvarhelyen az SZKA képviselőivel találkozott. Közel egy éve nevezték ki nagykövetnek a diplomatát, aki szerint az Amerikai Egyesült Államok Romániát most nagyon pozitív helyzetben látja. „Ha a térséget tekintjük, akkor Románia a stabilitás és a fejlődés szigete lett, összehasonlítva a szomszédaival. A nemzetközi biztonság szempontjából pedig nincs jobb partnerünk ebben a térségben” – mondta Hans Klemm.
A nagykövet szerint a demokratikus értékek vállalása és a demokratikus intézmények erősítése terén sikereket ért el Románia, dicséretesnek tartja az ország korrupció elleni küzdelmeit. A nagykövet úgy látja, gazdasági szempontból nagyon gyors léptékben fejlődik az ország, így mindent összevetve jó irányban halad jelenleg az ország, és reméli, ez így fog folytatódni. „Románia és az Egyesült Államok is fontos választások előtt állnak, így nagykövetként szeretnék megbizonyosodni arról, hogy a partnerségünk továbbra is szilárd mArad, sőt erősebb lesz az elkövetkezőkben” – beszélt a céljairól.
Ez volt az első, hogy Hargita megyébe látogatott, és le is nyűgözte a látvány, illetve a helyiek, akikkel eddig találkozott. „Székelyföld ezen része igencsak sajátos, főként az etnikai összetétele miatt, valamint a Magyarországgal kapcsolatos múltja, és a magyar nyelv révén is” – mondta, hozzátéve, hogy igyekszik minél többet megtudni Hargita megyéről.
Az amerikai külügyminisztérium tavalyi emberi jogi országjelentésében kitértek a romániai magyar kisebbséget érő hátrányos megkülönböztetésre, például arra, hogy nem lehet használni a magyar nyelvet különböző intézményekben, a helyhatósági hivatalnokok sok helyen nem beszélik a magyar nyelvet, több város önkormányzata megtagadta a kétnyelvű helységnévtáblák elhelyezését, illetve több esetben megtiltották a székely zászló kitűzését is. Klemm elmondta, hogy a Bukaresti nagykövetség szorosan együttműködött a jelentés kidolgozásán az amerikai külügyminisztériummal, ennek ellenére nem tudta megmondani, ha a következő jelentésben jobb eredmények lesznek e téren, vagy úgy általában.
„Az Egyesült Államok számára fontos a kisebbségek értékeit tisztelni, ez számunkra is kihívás, és Romániában is népszerűsítjük ezt, valamint a vallási szabadságot, a sajtó szabadságát, a szólásszabadságot. Az egyik célja Székelyföldi látogatásomnak, hogy beszéljek az itteniekkel ezekről a problémákról” – fejtette ki.
Mint elmondta, Csíkszeredai látogatása alatt ismerte meg a Romániában élő magyarok kihívásait és gondjait, a szimbólumok használata mellett az oktatás minősége is felmerült. A diplomatát meglepte, hogy gondot okoz a románnyelv-oktatás minősége is a magyar anyanyelvű kisebbségnek. Megtudta ugyanakkor, hogy a térségnek gondot okoz elérni az uniós forrásokat, ennek hiánya pedig rosszul hat a helyi gazdaságra. Az amerikai nagykövet egyelőre nem hallott a Székelyföldi autonómia-törekvésekről Bukarestben, illetve a mostani látogatása alatt – válaszolta érdeklődésünkre, de hozzátette, igyekszik utánanézni a javaslatoknak.
Oroszország generálja a feszültséget és instabilitást
Hans Klemm a globális fenyegetettségről, illetve Románia Egyesült Államokkal és Oroszországgal folytatott kapcsolatáról is beszélt. Úgy látja, valóban növekszik a térségben a feszültség, az orosz agresszió miatt. A nagykövet szerint az Egyesült Államok, az Európai Unió és Románia egyaránt Oroszországot okolja a térségben létrejött konfliktusokért és instabilitásért, valamint a nemzetközi határok megszegéséért. Meglátása szerint a Fekete-tengeri térségében a legnagyobb ingatagságot Oroszország generálja, ennek ellenére hangsúlyozta, a Deveselu légi támaszponton telepített rakétaütegek, amelyet az európai NATO-rakétavédelmi rendszerbe is integrálnak, védelmi szerepet nyújtanak, az euro-atlanti térségen kívüli fenyegetésekre, és nem az oroszországiakra vannak irányítva.
A szimbólumhasználatról és a diszkriminációról tájékoztatták
A nagykövet délelőtt Borboly Csabával, Hargita megye Tanácsának elnökével és Ráduly Róbert Kálmánnal, Csíkszereda polgármesterével is találkozott Csíkszeredában. Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke a találkozón elmondta, hibának tartja a regionalizáció fogalom használatát a román politikában, mert egyfelől alkotmánymódosítás nélkül nincs miről beszélni, másfelől meg fogalmi gumicsont, és arra jó, hogy megakadályozzon minden érdemi szakmai vitát, elemzést, közös gondolkodást a román közigazgatás bajairól – áll a megyei önkormányzat sajtószolgálatának közleményében. A fejlesztési régiók kapcsán Borboly Csaba kifejtette, hogy a jelenlegi felosztás az ország nyolc nagyvárosának, illetve azok harminc kilométeres körzetének biztosít fejlődési lehetőséget, miközben a vidék elszegényedik, nő a vidék és a nagyvárosok közti szakadék. A közlemény szerint a szimbólumhasználat kapcsán Borboly kiemelte, minden megyének van saját zászlaja, de a hazai jogértelmezés lehetőséget biztosít rosszhiszemű feljelentőknek, hogy a székely megyékben megtámadják a közintézményekben való jelképhasználatot, és pert nyerjenek, ami által sérül a helyi autonómia elve, holott Románia elfogadta a vonatkozó nemzetközi chartát.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a gazdasági és az anyanyelvi téren történő diszkriminációról beszélt, amit a város és a térség esetében alkalmaz a román állam, valamint a Városháza felirat és a városzászló meg a székely lobogó miatti pert is ismertette. Kitért az anyanyelvhasználat körüli akadályokra, valamint a régiós felosztást bírálta, mert meglátása szerint a Központi Fejlesztési Régióban csak két város fejlődött gazdaságilag, Brassó és Szeben, statisztikák szerint pedig a vidék és e nagyvárosok közti életszínvonalbeli szakadék ma nagyobb, mint az EU-csatlakozás előtt.
A beszélgetés után Hans Klemm elmondta, hogy az amerikai kormány számára fontos a kisebbségek tisztelete, és kijelentette, hogy amerikai befektetőkkel való találkozóján mindenképpen megemlíti nekik Hargita megyét mint lehetőséget.
Amerikai sarokkal gazdagodott a Csíkszeredai könyvtár
Az Amerikai Egyesült Államok Bukaresti Nagykövetsége klasszikus és kortárs amerikai íróktól származó, angol nyelv tanulásához szükséges, valamint gyermekkönyveket és könyvespolcot ajándékozott a Kájoni János Megyei Könyvtárnak hétfőn.
Az ajándékot Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok Bukaresti nagykövete adta át. Elmondta, ez az első alkalom, amikor Hargita megyébe látogat, és örömet okoz számára, hogy értékes ajándékot adhat az ittenieknek.
Az ünnepséget követően Hans Klemm kerekasztal-beszélgetésen válaszolt az újságírók kérdéseire. A nagykövet kifejtette, korábban Kovászna megyébe is ellátogatott, így lehetősége volt megtapasztalni, hogy Székelyföld különbözik az ország többi részétől, pozitív benyomása van Hargita megyéről. Véleménye szerint a székely büszke, harcos, védelmező nép. Az aktuális problémákra térve az újságírók a kisebbségi kérdésről is érdeklődtek a nagykövettől, aki elmondta, védeni, tisztelni kell a kisebbséget. Arra a kérdésre, hogy a továbbiakban milyen kapcsolat fog kialakulni a megyével, azt válaszolta, hogy a Kájoni János Megyei Könyvtárral kialakult kapcsolat az alapja lehet annak az együttműködésnek, amely a megye kulturális és oktatási fejlődését szolgálja. Az elöljárókkal való találkozás folytatásaként közös terveket alkothatnak a megye gazdasági fejlődése érdekében.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Megnyitotta kapuit a Márton Áron Tehetséggondozó Központ Csíkszeredában
A tanévkezdés napjára időzítették a Csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ avatási ünnepségét. A Stadion utcai kollégium és lelátó építéséhez tavaly nyáron fogtak hozzá, egy év után költözésre kész, impozáns épület előtt vághattak szalagot a hétfői avatóünnepségen.
Az Futball Klub (FK) Csíkszereda focistái, a kollégium leendő diákjai és azok szülei, hozzátartozói, illetve egyházi és világi vezetők, valamint a magyar kormány képviselői gyűltek össze hétfőn délután, hogy felavassák a Márton Áron Tehetséggondozó Központ. A városi sportpálya mellé épített négyszintes épületben kollégium, étkezde, lelátó, öltözök és egyéb kiszolgáló helyiségek, valamint sportorvosi rendelő kapott helyet. A tehetséggondozó központot a Bethlen Gábor Alapon keresztül, a magyar állam támogatásával építették, működtetését közösen az FK Csíkszereda és a Szent Kereszt Plébánia vállalták.
„Ezt jól kifociztuk magunknak” – fogalmazott ünnepi felszólalásában Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke, majd köszönetét fejezte ki a támogatóknak és a felcsúti barátaiknak, mert szerinte a baráti kapcsolatok hozták létre ezt a létesítményt. Mint kifejtette, 2013-ban kötöttek együttműködési megállapodást a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiával, akkor álmodták meg a kollégium létrehozását is. „Meg kell becsülni a befektetett munkát, és tenni kell azért, hogy minél többen akarjanak a tehetséggondozó központ részesei lenni, és még sikeresebbek lenni” – tette hozzá.
A magyar kormány képviseletében Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára szólt az ünneplőkhöz. „Igyekszünk mind stratégiai partnerként, mind biztos támaszként segítséget nyújtani a székelység részére, éppen ezért a magyar kormány fontosnak tartja támogatni a határon túli magyarság identitásának megőrzését és megerősítését, anyanyelvének, kultúrájának ápolását és rokoni kapcsolatainak fenntartását” – emelte ki az államtitkár. Hozzáfűzte, a magyar kormány jó úton halad akkor, amikor a gyermekek jövőjében látja a siker kulcsát, és jól jár el akkor is, amikor a sport életre szóló megkedveltetését és a rendszeres testedzést tartja kiemelkedő céljának. „Ezúton gratulálunk Székelyföldnek a fejlesztésekhez és kívánom, hogy a Csíkszeredai futballklub vezetőségének kívánsága váljék valóra, és 2019-ben vagy már hamarabb az első osztályú bajnokságot nyerjék meg fiatal tehetségeikkel” – hangsúlyozta Szabó Tünde.
Mészáros Lőrinc, a magyarországi Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke ünnepi beszédében kifejtette, 3-4 évvel ezelőtt döntötték el, hogy nyitnak határon túlra, és szakmai partnereket keresnek labdarúgás terén, így esett a Csíkszeredai klubra a választásuk. A Márton Áron Tehetséggondozó Központ kapcsán úgy fogalmazott, hogy egy ilyen létesítmény nagyszerű dolog, a fiatalokért épült, amelyért nekik is tenniük kell. „Nem titok az sem, hogy szeretnénk, hogyha a legtehetségesebb gyermekek Magyarországon, a Puskás akadémiánál folytatnák pályafutásukat” – fejezte ki reményét az elnök, aki magánemberként jelentős összeggel támogatta a Márton Áron Tehetséggondozó Központ létrejöttét.
Pro Urbe-díjakat adtak át
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint Székelyföld egy pompás kollégiummal gyarapodott, később pedig arról beszélt, hogy reméli, innen kerül ki a következő Bölöni László tehetségű labdarúgó. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere és egyben az építkezés projektmenedzsere arról beszélt, hogy sokan megkérdőjelezték még a kollégium építésének kezdetén, hogy összefér-e a sport és a tanulás, utalva arra, hogy az épületben kollégium és lelátó is helyet kapott, illetve az FK Csíkszereda focistáinak és a helyi középiskolások diákjainak szolgál egyszerre bentlakásul. „Ezt a kérdést az, aki fiatalon sportolt és tanult, az nem fogja feltenni, a sportnak és a tanulásnak együtt kell lennie” – hangsúlyozta a polgármester. Ünnepi beszéde végén Pro Urbe-díjjal tüntette ki Mészáros Lőrincet, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnökét önzetlen támogatásáért, valamint Szondy Zoltánt, a Futball Klub Csíkszereda elnökét, a Csíkszeredai labdarúgás fellendítéséért.
Az ünneplő felszólalók sorát Darvas Kozma József, római katolikus esperes követte, aki kiemelte, hogy Márton Áron püspök nevét viseli a központ, a neve kötelez. „Törekedni kell, hogy hitünkben erősek, erkölcsünkben tiszták, identitásunkban, magyarságunkban szilárdak legyünk” – intette óva a kollégium leendő lakóit, akikre a hargitafürdői Pálos rend is felvigyáz majd.
Az avatóünnepség végén Tamás József püspök megáldotta a létesítményt, majd ezt követően ünnepélyesen átvágták a magyar nemzeti színű, valamint a vörös-fekete színű szalagot. Ezután a résztvevők beléphettek az épületbe, és megtekinthették a lelátót is. Az avatóünnepségen a Művészeti Népiskola valamint a Nagy István Művészeti Szakközépiskola közös zenekara tartott rövid zenés előadást.
Székelyhon.ro

Hagyományos, mégis modern a Székelyföldi építészet
Mecénásoknak tartja Köllő Miklós építész azon megrendelőket, akik nyitottak a tervezők kortárs megoldásjavaslataira, és akikkel együttműködve nemcsak szakmailag vállalható, hanem építészeti nívódíjra is érdemes épületek születhetnek. Ilyen értelemben kedvező időket él a Larix Stúdió: a csapat több elismerést is kapott az Arhitectura.6 megmérettetésén.
Ez hat megye kétévenként megrendezett építészeti tárlata, több településen is bemutatandó vándorkiállítása. A kiállításra érdemes alkotások kiválasztása után a legjobbak díjazása szeptember másodikán történt meg. A Hargita, Brassó, Kovászna, Maros, Szeben és Vâlcea megyei építészek munkái között jeleskedtek a Hargita megyei tervezőirodák, kiemelten a gyergyószentmiklósi műhely. Egyébként az Arhitectura.6 kiállításának anyaga városnapokon Gyergyószentmiklóson is bemutatásra kerül.
Az eredmények tükrében a régió építészeinek „háziversenyeként” is tekinthető megmérettetésen az utóbbi időszak legjobb tervei kerültek bemutatásra. Nyolcvankét tervből az előválogatás során ötvenhatot válogattak be a kiállítandók közé, ezekből kerültek ki a díjazottak is.
A Larix Stúdió tíz munkával jelentkezett, mindegyik átment a rostán. Díjra jelölték a zetelaki buszmegállót, az ivói vízi fűrészt, restaurálás-épületfeljavítás kategóriában a gyergyószentmiklósi Benedek-kúriát és a remetei, magánkézben lévő, felújított malmot.
A Larix Stúdió két díjat nyert, egyet a gyergyóújfalvi malom restaurálásáért és a zsűri különdíját. Ezt az elismerést általában egy kiváló minőségű terv kapja, olyan, amely valamiért mintaértékű. Ebben az évben másként döntött a zsűri: a Larix Stúdió és a megrendelői az általános tevékenységükért kaptak elismerést, azért a szemléletért, ahogyan a környezetbe beavatkoznak, ahogyan életet generálnak a térben. „Ilyen még nem volt, hogy nem tervért, hanem tevékenységért járjon a zsűri különdíja. Nekünk ez most nagyon jólesett. Bő termés volt az utóbbi két évben, és jól jött a szakmai elismerés is” – fogalmazott Köllő Miklós, a tervezőműhely szakmai vezetője. A zsűri a következőképpen motiválta a rendhagyó döntést: „A Larix Stúdió csapatának – és megrendelőiknek, akikkel ily módon dolgozhattak – egy olyan szakmai tevékenységért, amely tudatosan és koherensen a helyi értékek fennmAradásáért tesz, és amelyben a gesztusok finom eleganciáját mindig a sérülékeny épített örökségre való figyelés kíséri, nyilvánvalóvá téve hogy ennek elherdálása számukra megengedhetetlen."
A tizenkét fős csapat munkájának értékelése mellett Köllő Miklós elmondta, a kiállított munkák megrendelőire is nagyon büszke. „Ezen beküldött munkák megrendelői szinte-szinte mecénásként viselkedtek. Nem bőkezűen szórták a pénzt, a költséghatékonyságot tartották szem előtt, de építészetileg ránk bízták a munkát, nagyvonalúan nyitottak voltak a szakmaiságra.” Hozzátette, fontos elfogadni, hogy van hagyományos és abból kinövő, ökoregionális kortárs építészet, s egy száz évvel ezelőtti világot nem szabad rákényszeríteni görcsösen a mára. Olyan ez, mintha a családtag műtét közben az orvos kezét akarná fogni – jött a hasonlattal az építész, állítva, ha jó az együttműködés a megrendelővel, úgy lehet tervezni, hogy „miközben fogod a ceruzát, muzsikálnak az angyalok.”
Egy korábbi Arhitectura.6 alkalmával az egyik zsűritag fogalmazta meg, hogy az érintett megyék építészei nagy költségvetésű beruházásokon, általában izomból dolgoznak, terveznek, próbálván kézjegyüket hagyni az alkotáson. Ezzel szemben a Székelyföldiekre az jellemző, hogy nagyon kis költségvetésből, nagyon finom húzásokkal alkotnak, igazodva a tájhoz, a környezethez.
Szintén jellemző a Hargita megyei szakemberek elitjére, hogy olyan terveket készítenek, amelyek nem szakadnak el a hagyományoktól, mégis a máról beszélnek. Mert a nosztalgiákon illene túllépni, s szembe kell nézni a lehetőségeinkkel – véli az építész.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Kelemen Hunor: minőségi oktatás kell az erdéyi magyarság megmAradásához - A magyarságnak akkor van jövője Erdély bármelyik részén, ha megteremti fiataljainak a minőségi oktatás feltételeit - hangoztatta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke hétfőn a Székelyföldi Balánbányán, ahol részt vett a helyi iskola ünnepélyes tanévnyitóján - számolt be a szövetség hírlevele.
Az RMDSZ elnöke az elmúlt 27 év fontos eredményének nevezte a romániai magyar nyelvű oktatás rendszerének újjáépítését a bölcsődétől az egyetemig, hozzátéve, hogy a munkát folytatni kell, az RMDSZ-nek az a dolga, hogy minden olyan erdélyi településen, ahol magyarok laknak, minőségi feltételeket teremtsen az oktatáshoz, fejlődéshez, mindennapokhoz.
Kijelentette: olyanná kell tenni Erdélyt, hogy vonzó legyen a fiatalok számára. "Hogy ne elmenni akarjanak innen, hanem az otthonteremtésen, családalapításon gondolkodjanak. Olyan perspektívákat, célokat, lehetőségeket kell nekik teremtenünk, hogy utána velük közösen tudjuk Erdélyt tovább építeni. Mert az erdélyi magyar fiatalok jövője az erdélyi magyarság jövője. Igaz ez a szórványban, igaz ez a Partiumban, és igaz itt is, a Székelyföldön" - mondta Kelemen Hunor.
Kelemen Hunor a Csíkszeredai futballakadémia ünnepélyes avatóünnepségén is részt vett. A 200 férőhelyes kollégium épületében 150 helyet a gimnáziumi tanulók, 50-et pedig a székely futballakadémia ifjú tehetségei foglalhatnak el idén ősztől.
"Amit ma itt megvalósulva látunk, nem csak az elhatározásról és az akaratról szól, hanem az összefogásról is. Arról is, hogyan tevődnek egymás mellé, hogyan fonódnak egybe a jó ügyek, a jó törekvések. Hogyan fog össze az egyház, az önkormányzat és a sportklub. Hogyan lesz szállása a tehetséges diákoknak és a jövő székely futball reménységeinek. Ha mindenki jól végzi dolgát, évtized múltán innen kerülnek majd ki az új Bölöni Lászlók is" - idézte Kelemen Hunort az RMDSZ hírlevele.
Romániában több mint hárommillió diák kezdte meg hétfőn az új tanévet, köztük több mint 160 ezren tanulnak magyarul 1400, magyar tagozattal is rendelkező vagy önálló magyar tannyelvű iskolában.
Balánbánya/Bukarest

Fehér megyében is van magyar jövő
„Szórványban magyarként élni, értéket ápolni nem könnyű feladat, viszont az az önzetlen munka, amelyet az RMDSZ Fehér Megyei Szervezete nap mint nap végez, azt üzeni: Fehér megyében is van magyar jövő, de kitartóan kell dolgozni érte. Ahhoz viszont, hogy ez a közösség és Erdély magyarsága is sikeres legyen, a régiók közötti szolidaritásra is szükség van: fel kell ismerni Székelyföldön, hogy egy december 11-i magas választási részvétel az erős Székelyföldi képviselet mellett erős szórványképviseletet is biztosíthat” – fogalmazott felszólalásában Bodor László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke Nagyenyeden, a Fehér Megyei Küldöttek Tanácsának ülésén. A rangsoroláson eldőlt: a Szövetség színeiben Lőrincz Helga, a megyei szervezet elnöke szenátor-, Vincze András, Felvinc volt alpolgármestere pedig képviselőjelöltként indul.
Szabadság (Kolozsvár)

Amerikai látszatpolitika
Az Egyesült Államok számára egyáltalán nem ismeretlen a Romániában élő nemzeti kisebbségek, köztük a magyarok helyzete.
Nem is lehet számára idegen a téma, elvégre elmúltak már azok az idők, amikor Amerika – és vele együtt tulajdonképpen az egész Nyugat – alaposan megszűrt információkat kapott az országban uralkodó állapotokról, emiatt pedig kritikátlanul elhitte és elfogadta azt, amit a Bukaresti kommunista rezsim propagandája „beadagolt” neki. Például a Ceaușescu-diktatúra bikkfanyelvén arról, hogy „a román nép és az együtt élő nemzetiségek szoros testvéri egységben a szocialista Románia nagy családját alkotják”.
A washingtoni külügyminisztérium Romániáról évente kibocsátott emberi jogi jelentései rendre arról tanúskodnak, hogy a tengerentúl nagyon is tisztában vannak azzal, miképpen érvényesülnek az emberi, ezen belül a kisebbségi jogok az országban. Pontosan tudják, miként tiltják, akadályozzák a hatóságok és az önkormányzatok a magyar nyelv hivatalos használatát, a kétnyelvű helységnévtáblák elhelyezését, miként utasítja el hosszú ideje a román állam az önálló, állami finanszírozású magyar egyetem létrehozását, hogyan folyik szisztematikus hadjárat a székely zászló és egyéb Székelyföldi szimbólumok ellen. És a sort folytathatnánk a csángóföldi magyarórák akadályoztatásával, az egyházi és közösségi ingatlanok restitúciójának késlekedésével.
A baj csak az, hogy a magyar közösség képviselői által több-kevesebb intenzitással jelzett problémakörök tudomásulvételén és csokorba gyűjtésén túlmenően Amerika nemigen tesz lépéseket ezeknek a gondoknak az orvoslásáért. Csak egy példa. Az Egyesült Államok Bukaresti nagykövetsége a minap dörgedelmes hangvételű közleményben bírálta a román jegybankot (BNR) amiatt, hogy egykori, a Vasgárdával és a legionáriusmozgalommal rokonszenvező elnökét is ábrázoló emlékérmét bocsátott ki. Szóra sem méltatja viszont a diplomáciai képviselet a magyar jelképek üldöztetését.
Dicséretes, hogy az amerikai nagykövet végre személyesen igyekszik tapasztalatokat szerezni a tömbmagyar Székelyföld valóságáról, megkeseredik azonban a szánk íze, amikor a „kisebbségek tiszteletben tartása” fontosságának hangsúlyozása közben nem pontosítja, milyen csoport, közösség tagjaira utal tulajdonképpen. A feladat tehát nem könnyű: arról kell meggyőzni Amerika képviselőjét, hogy a dolgok nevén nevezésén túlmenően konkrét lépéseket is tegyen magyarügyekben.
Rostás Szabolcs |
Krónika (Kolozsvár)

A román betörés Háromszéki emlékezete
Románia ünnepi „színjátékkal” is emlékeztetett arra, hogy a román hadsereg száz évvel ezelőtt, az antanttal területszerzés reményében kötött titkos megállapodás alapján 1916. augusztus 27-én betört Erdélybe, annak magyar lakosságát menekülésre kényszerítve. Célja Erdély és az Alföld Tiszáig terjedő részének megszerzése volt.
A hadüzenet pillanatában a Kárpátok szorosain, hágóin – Orsovától a Tölgyesi-hágóig – az előnyomuló románok a legtöbb helyen könnyen, néhol harcok közepette törtek be Erdélybe, így a Barcaságba és Székelyföldre is. Alcsíkba az Úz völgyében, a szomszédos Csobányos-patak mentén, Háromszékre Sósmezőn és onnan az Ojtozi-szoroson át Bereck és Kézdivásárhely felé. Putna völgyéből Ozsdola volt a legközelebbi célpont, a Musa-hágón át a Zernye fűrésztelep, majd Gelence volt az útvonal, Kommandóról Kovászna, majd Kézdivásárhely, illetve Sepsiszentgyörgy felé, a Bodzai-szoroson Magyarbodza, s onnan Nagyborosnyó irányába, a Tömösi-szoroson Brassó felé nyomultak a román csapatok.
A betörést megélők feljegyzései
A betörés és az ezt követő események történelmi leírása közismert, de az azt megélők emlékei, feljegyzései, naplói alapján történő tanulmányozása adatgazdagságuk miatt még ma is újdonságokkal, érdekes részletekkel szerezhetnek meglepetéseket. Elég, ha itt a Székelyföld című folyóirat ez évi augusztusi számával példázódunk, mely teljes anyagát épp az erdélyi betörés eseményeinek szenteli, vagy ha a Sapientia Magyar Tudományegyetem ez alkalommal szervezett kétnyelvű szimpóziumának tárgykörét tanulmányozzuk.
Az alábbiakban a Háromszéki betörés néhány vonatkozását kevésbé vagy egyáltalán nem ismert idézettel próbálom árnyalni, érzékeltetni az olvasóval a történtek lakosságra gyakorolt mélyen megrázó hatását. (Itt jegyezzük meg, hogy a Sepsiszentgyörgyi megszállás napjairól Balázsovits Sándor gyógyszerész naplójából tudhatunk meg érdekes részleteket. A naplóról a Székely Nemzeti Múzeum Acta Siculica című 2011. évi évkönyvében Nagy Szabolcs tollából olvashatunk tanulmányt.)
Dimény Jánosék a legelőn voltak
A világháborúban őrvezetőként szolgáló, rétyi származású Dimény János a hadüzenet napján néhány bajtársával együtt mezőgazdasági munkálatokra kapott szabadságát töltötte otthon. Visszaemlékezéseiben olvashatjuk:
„… Augusztus 27-én vasárnap este édesanyámhoz mentem haza tisztálkodni és látom, hogy egy repülőgép kereng Komolló felett. Ez a repülőgép nekem nagyon gyanús volt, hisz ide a legközelebbi front is nagyon messze volt… Úgy terveztük, reggel megyünk sarjú kaszálni, el is indultam a rétre. Mikor a vizen átmentem, hallok két ágyúdörgést Bodza felől… Alig tíz percet kaszáltam, hát a faluban hirdetnek, hogy kiütött a háború az Osztrák Magyar Monárkia és Románia között és azonnal meneküljön mindenki… Édesanyám sírt, én vigasztaltam, ne sírjanak, mAradjanak idehaza, ne meneküljenek el. Én katona vagyok, nekem menni kell. Nem mAradunk, mindenki készül, mi is megyünk. Akkor éjjel megháltunk az oltszemi réten, az egész falu menekült. Nagy szekértáborok voltak, másnap elértünk a Hatodon keresztül a nagybaczoni méhes kertbe. Az uton tovább menni nem lehetett, az asszonyok sírtak. Édesanya, mi indulunk most vissza. Mikor látták a többiek, egy részük megtért, így a falunak több mint fele visszatért. Mi, akik katonák voltunk, egy kicsit féltünk, hogy nehogy fogságba essünk, de azért a szekereket még hazakisértük. A román katonák már megjárták volt a falut, de kimentek, üres volt a falu. Másnap korán reggel keltünk, s kezdtünk készülődni… este felé indultunk Angyalos felé. A román csapatok előőrsei előttünk haladtak el, egy csapat lándzsás Szentgyörgy felé haladt, egy másik Besenyőtől Angyalos felé tartott... Megvártuk, amíg elhaladtak, aztán indultunk Angyalos, Gidófalva, Körispatak felé. Körispatakon megháltunk, reggel korán a Vadason keresztül Középajtára értünk, innen Mikósvárra, ahol megháltunk. Másnap aztán több falun keresztül Homoródkőhalomba értünk, itt már nagyon sok német és osztrák-magyar csapat volt, akik készültek a román előnyomulást megállítani…”
Sepsiszentgyörgy kiürült
A Budapesten megjelenő Az Est című napilap 1916. szept. 6-i számának beszámolója szerint a mintegy tizenegyezer főt számláló Sepsiszentgyörgyön ötszáznyolcvanhárman mAradtak vissza. A Sepsi Református Egyházmegyéhez tartozó községeket ért károkat összegző esperesi jelentés szerint az egyházmegyéhez tartozó harminckilenc település közül harmincból menekült el a lakosság nagy többsége, hatba a menekülők jó része még a megszállás alatt visszatért, illetve háromból eleve nem menekültek el nagy számban.
Dr. Király Aladár megyei alispán 1917. jan. 20-i jelentésében így emlékezik:
„1916. aug. 28-án fél egy órakor Gábor Péter szolgabíró azzal költött fel lakásomon, hogy a románok betörtek a vármegyénkbe. Azonnal felöltözködtem, feljöttem a vármegyeházához, gondoskodtam arról, hogy... a sepsi járási, a Sepsiszentgyörgy városi tisztviselők készenlétben legyenek és reggel 9 órakor a betörés körülményeire vonatkozóan kérdést intéztem távbeszélőn a helybeli csendőrszárny parancsnoksághoz. Ez a szomorú hír valódiságát megerősítette, és egyben távbeszélőn értésemre adta azt is, hogy a románok több oldalról törtek be a megyébe, hogy a Tatárszoros, a Kisbotán és Musatelepen levő, körülbelül 40-40 főből álló őrségünket az ellenség elfogta, és Bodza-Krasznatelep lángokban áll. Ezen értesítés alapján fél 2 órakor a m. kir. belügyminiszter úrhoz távbeszélőn jelentést tettem és egyben a kormánybiztos úrral is összeköttetést kerestem. A belügyminiszter úr nyomban rendelkezett az államjavak biztonságba helyezésére vonatkozóan, elrendelte a fontosabb közigazgatási iratok, értékek biztosítását és azzal, hogy a kiürítés tekintetében később fog intézkedést kiadni. Kérésemre kilátásba helyezte, hogy a menekülő közönség részére körülbelül 1000 vasúti kocsit fog rendelkezésre bocsátani... S elindult a menekülők áradata… ment a székelység gyalog, kocsin, szekéren a bizonytalan jövő elé, alig alig mentve meg valamit, hátrahagyva minden vagyonát, dús termését, ősi házát, apái temetőjét a martalócoknak. Én augusztus 28-án du. 6 órakor hagytam el Sepsiszentgyörgyöt... Balavásáron útközben sikerült a kormánybiztossággal távbeszélőn összeköttetésbe jutni s így tudtam meg, hogy Békés megyében kell letelepednünk.”
Pusztítottak, raboltak
A jelentéséből azt is megtudjuk, hogy „az ellenség nagy mennyiségű gabonát élt fel és vitt el. Hasonlóan a szövetséges német hadsereg is… Állatállományunk tönkrement. A menekülés alkalmával elszállított állatok elhulltak, vagy olcsón túladtak rajtuk, az itthon mAradtat pedig az ellenség elvitte, leölte, elfogyasztotta, a csőcselék ellopta, a hadsereg állandóan requirálja.”
Végh Endre, a Székely Mikó Kollégium rajztanárának feljegyzése a fentiekre rádupláz: „...a termést pusztította és rabolta az ellenség, erőszakkal veszi el szövetségesünk, saját katonaságunk is rabolta, az itthon mAradtak megrabolták az elmenekültek gabonáját, s mikor a menekültek visszatértek, hogy ne kerüljenek az igazságszolgáltatás kezére, a gabonát mázsaszámra a patakba, a folyóba öntötte.”
Az alispán kitér a román katonaság és a helyi románság közötti viszonyra, és a katonák tetteire is: „Az oláh papok és tanítók – 2-3 kivétellel – mindebben előljártak, még a lopások, fosztogatások irányításánál is, mire bizonyíték, hogy az ellopott tárgyak jelentékeny része az oláhok által lakott vidékeken van. A megyénkben lakó oláhság... a bevonuló ellenséget örömmel fogadta, felvirágozta, ünnepelte, sok helyen pedig a bevonulásnál vezette. Részt vett az ellenség által szervezett táncmulatságokon, népünnepélyeken. Rávezette azt polgártársai vagyonára, segédkezett a középületek, gyárak lisztraktárak feltörésénél. Árulkodott az itthon mAradt magyarságra és állandóan rettegésben tartotta azt az ellenséggel való folytonos érintkezésével
A köpeczi honvéd emlékoszlopot meggyalázták, összetörték, s körülötte oláh papok, tanítók jártak körtáncot. Az árapataki, hidvégi, szászmogyorósi és ágostonfalvi hidakat felégették, részben felrobbantották. A kökösi Gábor Áron híd vasszerkezetét felrobbantották, az Ojtoz patakán és a Brassó–Bodzakraszna útvonalon számos hidat megsemmisítettek. Bereckben, Sósmezőn, Rétyen, Kézdivásárhelyen mintegy 200 épületet égettek fel.”
Sepsiszentgyörgyről vonatokat nem indítottak
Sepsiszentgyörgy megyei főjegyzője, dr. Béldi Pál és dr. Demeter Gyula másodfőjegyző Az Est szerkesztőségének közlésre küldött beszámolójából idézünk: „A váratlanul ért oláh orvtámadás virágzó székely otthonunkat, Sepsiszentgyörgy szintiszta székely várost éjjeli nyugalmából verte fel. A hajnali óráik bizonytalansága után reggel 6 óra tájban vette a közönség a felsőbb helyről jött rendelkezést a kiürítésre vonatkozólag, mely szerint három óra alatt a várost el kell hagynia. Sepsiszentgyörgy város közönségének nagy részét a vármegye székhelyén kereskedők s iparosok teszik ki s központján elhelyezett hivatalok tisztviselői s kultúrintézmények hivatalnokai, s a közönség alig egy negyed része foglalkozik földműveléssel. Ezt előre kell bocsátani azért, mert a kora reggeli órákban a város lakosságának háromnegyed része a vasúti állomásra tolult vonaton remélvén a továbbításukat. Köztudomású, hogy Sepsiszentgyörgyről – még ma is közelebbről nem ismert okból – vonatokat nem indítottak, a közönséget azzal utasították vissza, hogy »ma vonat nem indul«. Elképzelhető a podgyászokkal kihurcolkodott közönség rémülete arra a gondolatra, hogy tengelyen, fuvarokkal kell menekülnie, mikor a fuvarosokra a földművelő lakosságnak magának is szüksége volt, s már elterjedt a híre annak, hogy a fuvarok még a közjavak elszállítására sem voltak elegendők, s hogy a közeli földvári állomásig 1000 koronákat kínáltak egy bérkocsinak. Csak így lehet megérteni, hogy mindenki igyekezett a podgyászt redukálni, s a lakosság legnagyobb része a legszükségesebb ruházatokat is visszahagyta s gyalog indult a nagy útnak, s ha valamit még magával hozott, azt útközben fáradtságtól megtörve dobta el magától. Így magyarázható az út szélén heverő csomagok, utazótáskák s batyuk sokasága. S mintha a sors kétszeresen verte volna székelyeinket, aki útközben elérte a vonatot, a felszálláskor hagyta el csomagjait, hogy a túlzsúfolt vonatokon bár személyének helyet könyörögjön a már a kocsin podgyásszal elhelyezkedet utasok között…”
Meneküljünk, mert jő az ellenség!
Jakab István zajzoni születésű tizedes és katonatársai frontszolgálat közben szereztek tudomást a történtekről. Naplójában 1916. augusztus 28-ról így ír:
„…hogy megérkeztem, bementem a József kaszárnyába, utána összejártam az egész várost, minden meg volt zavarodva az új hírre, hogy az oláhok betörtek Erdélybe, talán épp ezekben az órákban tör be az oláh hadsereg Erdélybe, ezekben az órákban kondult meg a vészharang sokaknak, meneküljünk, mert jő az ellenség, ekkor szedte össze magát az én jó anyám és menekült ő is, ott hagyva mindent mije volt, ugyan nem sokat, hisz szegény asszony özvegy, a gazdaságot el nem lopják, nem ez vitte őt, hanem a magyar érzelme, nem tűrhette az ellenséget és még félt is, mert az a hír járt a nép száján, előre jönnek a muszkák, ezek meg veszedelmes népek visszagondolva a 48-as időkre, miket az öregek meséltek úgy téli estéken.”
1916. szept. 4-i keltezéssel pedig így folytatja:
„...raporton kértem szabadságot Pestre a szülőm után érdeklődni, hír szerint a románok elfoglalták Brassót és vidékét, erősen nyomulnak előre, csupa bocskorban…”
A szintén rétyi Kovács László tizedes 1984-ben írt visszaemlékezésében kitér a hadszíntereken az erdélyi katonák egyre eluralkodó, szülőföldjük felszabadításáért harcolni kívánó követeléseire:
„...más nap jött a bévagonérozás olyan hatalmas szerelvény állt elé, hogy elöl is hátul is két mozdony állt. Irány Erdély, de mikor elindult nem Erdély, hanem az olasz front az irány, megvolt a nagy zavargás puskatussal és gyalogsági csákányokkal mind beverték a vagonok oldalát.
A leibaki (Leibach – ma Ljubljana, Szlovénia fővárosa – J. Á. megj.) állomásnál kiszállt az egész legénység, nem tovább, vissza innen Erdélybe, Isztriát védje meg az osztrák, hangzott a kiabálás, mi Erdélyt kell védjük a románok ellen ….. Jött egy tábornok, tartott egy nagy beszédet, hogy lemegyünk a frontig, ott az ezredet kiegészítik és onnan le fognak vinni Erdélybe, a tisztjeink is rajta voltak, a századunk parancsnoka egy Kézdivásárhelyi Bors nevű főhadnagy aszongya, nem megyünk, a századját sorakoztatta, a sínekre fektette és ő feküdt elöl. Őrnagy úr mehet, mi nem megyünk, itt mAradunk. A tábornok kijött az állomásra, több törzstiszt itt megint nagy buzdító beszédet mondott, Bors főhadnagyot körülfogták, úgy beszéltek neki, míg ö is bele egyezett, az összetört vagonokat kicserélték és ujra bévagonéroztak...”
A megszállás utolsó órái
Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai szeptemberben indították az ellentámadást. Az idegen megszállást előbb a nagyszebeni (szeptember 25–29.), majd a Brassói csata (október 5–7.) pecsételte meg. Kelemenné Zathureczky Berta Sepsiszentgyörgyi író, a háború alatt önkéntes betegápoló, a helyi Vöröskereszt alelnöke naplójában a megszállás utolsó óráit idézi:
„Október 10. Az Olt hídjától Kilyénig van felállítva a visszavonulást fedező román hadsereg. Tűzérségük nincs. A távolban dörögnek a nehéz ágyuk,….. Ebbe beleszól az Olt-menti malomból a városnak irányított román fegyverek kattogása, a huszárkarabélyok ropogása, a vágtató lovak dübörgése. Solymossy kapitány olyan eréllyel, olyan tűzzel vezeti az ő huszárjait, hogy az ellenség tévedésbe jő és több századnak minősíti őket. Erre a „román sasok” szép csendesen elrepülnek a határról.
Október 11. Ma délelőtt megszólalt a harang a katolikus templomban, hírdetve Isten jóságát és kegyelmét….. Dícsőség az Úrnak a magas egekben, ki visszaadott nekünk téged, te áldott Székelyföld!”
József Álmos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Székely panaszáradat az amerikai nagykövetnek
Az Egyesült Államok számára nagyon fontos a kisebbségek tiszteletben tartása – jelentette ki hétfőn Csíkszeredában Hans Klemm, az Egyesült Államok Bukaresti nagykövete.
A diplomata kétnapos látogatás erejéig érkezett a Székelyföldre, ahol előbb Hargita megyét – Csíkszeredán kívül Székelyudvarhelyet – kereste fel, kedden pedig Sepsiszentgyörgyre utazik. Látogatása során a nagykövet több tucatnyi kötetet tartalmazó ún. Amerikai Könyvespolcot adományozott a Csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárnak, amely szak- és szépirodalmi művekkel, valamint az angol nyelvtanulás tökéletesítéséhez szükséges módszertani munkákkal gazdagodott.
A többségében magyarok lakta régióba látogató diplomatát Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke Ráduly Róbert Kálmánnal, a megyeszékhely polgármesterével közösen fogadta a megyeházán. Borboly elmondta, hibának tartja a regionalizáció fogalom használatát a román politikában, mert szerinte egyfelől alkotmánymódosítás nélkül nincs miről beszélni, másrészt úgy vélte, a „fogalmi gumicsont" arra jó csupán, hogy megakadályozzon minden érdemi szakmai vitát, elemzést, közös gondolkodást a hazai közigazgatás bajairól, illetve azok kiküszöbölésének lehetőségeiről. A tanácselnök arra is felhívta a nagykövet figyelmét, miszerint Románia nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettséget arra, hogy nem fogad el a kisebbségek számára hátrányos területi beosztást.
A romániai szimbólumhasználat kapcsán Borboly elmondta, miközben valamennyi megyének van saját zászlaja, a hazai jogértelmezés lehetőséget biztosít „rosszhiszemű feljelentőknek" arra, hogy a székely megyékben megtámadják a közintézmények jelképhasználatát, és pert nyerjenek, ami által sérül a helyi autonómia elve. A románoktatás problémájáról szólva úgy vélekedett, azért nem sikerül a Székelyföldi magyar diákok felének az érettségije, mert még mindig nem tanulhatják idegen nyelvként a románt. amely miatt a diákok több mint fele elbukik az érettségin. Borboly felhívta a figyelmet a dekoncentrált intézmények vezetőségében tapasztalható etnikai arányokra, amelyek fordított arányban vannak a megye lakosságáéval.
Ráduly Róbert Kálmán a román állam által a város és a térség esetében alkalmazott gazdasági és anyanyelvi téren történő diszkriminációról beszélt, ismertetve a nagykövet előtt a Városháza felirat és a városzászló, valamint a székely lobogó kifüggesztése ellen indított pert is. Csíkszereda polgármestere kitért az anyanyelvhasználat körüli akadályokra, továbbá bírálta a régióátszervezésre vonatkozó Bukaresti elképzeléseket. Ráduly felhívta a figyelmet, hogy a Székelyföldi régiót is felölelő Központi Fejlesztési Régióban csak Brassó és Szeben fejlődött gazdaságilag, statisztikai adatok szerint pedig a vidék és e két nagyváros közti életszínvonalbeli szakadék ma nagyobb, mint az EU-csatlakozás előtt.
Hans Klemm a két önkormányzati vezetővel folytatott megbeszélés után elmondta, mandátuma egyik prioritásának tartja Románia régióinak felkeresését, e téren pedig kiemelkedő szerepet kapnak a nemzeti kisebbségek lakta megyék. „Nagykövetként kiemelt szerepet tulajdonítok annak, hogy elősegítsük az Egyesült Államok és Románia biztonságát, a demokráciát, valamint a szabad és erős kormányzást. Mindemellett a Bukaresti nagykövetség és az Egyesült Államok számára nagyon fontos a kisebbségek tisztelete" – szögezte le a nagykövet, aki a nap folyamán Jean-Adrian Andrei prefektussal is találkozott. A diplomata csalódottságának adott hangot annak kapcsán, hogy Hargita megyében egyetlen amerikai befektető sem telepedett meg, arról biztosította viszont a vendéglátóit, hogy felhívja hazája vállalkozóinak figyelmét a térségre.
Hans Klemm egyébként nem először jár a Székelyföldön, idén januárban ugyanis a Háromszéki Árapatakon roma közösségeket látogatott meg egy civil szervezet meghívására. Akkor Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke tájékoztatta a romániai magyar közösség helyzetéről, felkérve a diplomatát, hogy a védnöksége alatt szervezzenek román-magyar kerekasztal-beszélgetést.
Krónika (Kolozsvár)

Háromszéken tájékozódott az amerikai nagykövet
Tájékozódás, az itteni helyzet jobb megismerése végett érkezett Kovászna és Hargita megyébe Hans Klemm amerikai nagykövet, és bár rendkívül diplomatikusan kitért a kényes kérdések megválaszolása elől, alkalma volt a térség, az itt élők legfontosabb gondjaival szembesülni, és Sepsiszentgyörgyi, szűk félórás sajtótájékoztatója során legalább tízszer kimondta a Székelyföld románok által tagadott nevét angolul: Szeklerland.
Hans Klemm egy nappal korábbi Csíkszeredai látogatására utalva hangsúlyozta, nem csak politikusoktól tájékozódott, alkalma volt egyszerű polgárokkal is beszélni, hogy megértse az itteni kulturális, gazdasági, politikai helyzetet. Sepsiszentgyörgyre reggel tíz órakor érkezett, Tamás Sándor megyeitanács-elnökkel, Antal Árpád polgármesterrel és Kató Béla református püspökkel találkozott, majd az újságírók kérdéseire válaszolt.
Amerikai álláspont
A táj szépségeit ecsetelő és az itteniek vendégszeretetét méltató szokásos bevezető után Amerika emberi és kisebbségi jogokat, demokráciát támogató álláspontját hangsúlyozta arra a kérdésre válaszolva, hogy az Egyesült Államok támogatja-e az itt élő magyarság népszavazással és százezres tüntetéssel is megerősített területi autonómiaigényét. „Az Egyesült Államok maximálisan támogatja a Székelyföldi emberek jogát, hogy petíciókat nyújtsanak be és tömegtüntetéseken adjanak hangot elégedetlenségüknek a kormánnyal szemben” – mondotta. A Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ügyében nem foglalt állást, de figyelik a restitúciós folyamatot, felgyorsítását sürgeti – derült ki egy másik kérdésre adott válaszából.
Lapunk kérdésére, mely szerint azt követően, hogy 60 évvel ezelőtt, az ’56-os forradalom során Amerika nem állt ki a szovjet hatalom és kommunizmus ellen fellázadt Magyarország mellett, van-e okuk attól tartani az erdélyi magyaroknak, hogy jogköveteléseik elsikkadnak a Romániával kötött stratégiai partnerség miatt, Hans Klemm általános választ adott. Maga elé mormolva megjegyezte: „A nagyszerű ’56, érdekes...”, majd az Egyesült Államok prioritásait ismertette: a biztonság és stabilitás, melynek fenntartásában Romániának nagy szerepe van; a demokrácia, beleértve a kisebbségi jogok tiszteletben tartását – itt felsorolt más alapvető jogokat, a vallás- és szólásszabadságot, a gyülekezési szabadságot, a nők jogait, az emberkereskedelem megakadályozását –, és hozzáfűzte, ezek kiteljesítése soha véget nem érő próbálkozás. Harmadikként a gazdasági fejlődést említette, Románia jó mutatóit – bár ez nem jelenti, hogy problémái megoldottak, beleértve a kisebbségi kérdést is – fűzte hozzá –, és reményét fejezte ki, hogy a decemberi választások után is folytatódik a jelenlegi irány, sőt, erőteljesebbé válhat a két ország közötti együttműködés.
Magyar sérelmek
Rövid és keveset mondó sajtótájékoztatója után a nagykövet a „szomszédba” vonult a prefektussal találkozni, magyar vendéglátói pedig összegezték mindazt, amit ők elmondtak neki. Tamás Sándor kiemelte, már bevezetőjében elmondta, nem panaszkodni akarnak, partnert keresnek problémáink megoldására. Ismertették, a NATO- és EU-csatlakozásig valóban bővültek az erdélyi magyarság jogai, ám azt követően próbálják visszafordítani az alkotmányban leszögezetteket és jogszabályokba foglaltakat: visszaállamosítás, decentralizáció zajlik, kettős mércét alkalmaznak a hatóságok. Ez utóbbi alátámasztására képekkel is bemutatták, hogy míg Bukovinában hivatalosságok állnak a térség zászlója alatt, Székelyföldön büntetik a székely zászló önkormányzatok általi használatát. Azt is elmondták, hogy mindaz, amit az erélyi, Székelyföldi magyarság kér, az EU 15 államában működik, külön kiemelték Dél-Tirol példáját, és hangsúlyozták, nem szeretnénk mást, csak, ami máshol is lehetséges. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának akadályozását vetette fel, jövőben ünneplik egyházuk 500 éves fennállásának évfordulóját, ez alatt a fél évezred alatt nagyon fontos volt, hogy ne csak a templomban szolgáljanak, de az oktatást és a diakóniát is támogassák, a kommunizmus alatt elkobzott ingatlanjaik e célokat szolgálták. Mindaz, ami Romániában jelenleg történik, a vallásszabadság korlátozását jelenti, megértik ugyan a geopolitikai helyzetet, de az Egyesült Államoknak is méltányolnia kellene, hogy az itt élő magyarok mindeddig békés, törvényes eszközökkel követelték azt, ami a jog szerint is megilleti őket. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere azzal kezdte beszámolóját, hogy mi, magyarok lojális állampolgárai vagyunk Romániának, mégsem szeretnek bennünket, egyrészt mert mindig kimondjuk az igazságot, másrészt, mert szenvedélyesen szeretjük szülőföldünket, és bár száz éve folyamatosan nyomás alatt tartanak, mégis itt vagyunk. Kitért arra is, hogy úgy érezzük, az Egyesült Államok a Romániával kötött stratégiai partnerség miatt lemondott arról, hogy az erdélyi magyarság ügyét markánsan képviselje. Az amerikai alapértékekkel egyetértünk, de lehet-e vallásszabadságról beszélni, miközben elveszik az egyház javait? Úgy értelmezik-e a demokráciát Amerikában, mint Bukarestben, hogy három farkas többségi szavazással dönthet a bárány megevéséről (a bárány ez esetben az erdélyi magyarság – pontosított), egyenlőség-e, hogy a Székelyföldi önkormányzatoknak tiltják azt, ami az ország más tájain lehetséges – sorolta a kérdéseket. Kitért a tervezett regionális átszervezésre, hogy olyan elképzelés körvonalazódik, amely az önkormányzatokat is kiveszi a magyarság kezéből, olyan régióba kívánják beolvasztani a Székelyföldi magyar közösséget, ahol nem lesz többségben, így a döntéseket sem befolyásolhatja. „Világosan elmondtuk, vannak olyan ügyek, amelyekben nincs kompromisszum, az itt élők szembeszálltak Ceauşecuval, Băsescuval vagy Dragneával, amikor szét akarták darabolni a régiót, és szembeszállnak bárkivel, akinek hasonló a szándéka” – ismertette tájékoztatójuk lényegét Antal Árpád.
Amerikai Könyvespolc a könyvtárnak
Hans Klemm a prefektussal folytatott tárgyalás után meglátogatta a Magmát és az Erdélyi Művészeti Központot. A Bod Péter Megyei Könyvtárnak átadta az Amerikai Könyvespolc nevű, 128 címből álló, 2593 dollár összértékű könyvadományt, amelyben szak- és szépirodalmi művek (klasszikus és kortárs amerikai irodalom, gyermekirodalom), valamint az angolnyelv-tanulás tökéletesítéséhez szükséges módszertani munkák találhatóak.
Háromszéki látogatása végén még egy rövid, de kötetlenebb beszélgetésre hívta az újságírókat, mely során meghallgatta egyebek mellett a nyelvi jogok betartásával, a román nyelv oktatásával kapcsolatos észrevételeket. Véleményét szavakban nem fogalmazta meg, de bólogatásai, arca elárulta, nem érti, miért ütközik akadályokba alapvető dolgok biztosítása. Elismerte: aludnia kell még az itt tapasztaltakra, a román és magyar felektől sokszor egymásnak szögesen ellentmondó tájékoztatót kapott, és ahhoz, hogy megértse az itteni helyzetet, meg kell emésztenie mindezt
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)