ITT ÉS MOST
Mindannyian akarjuk az autonómiát, ebben konszenzus van, de úgy gondolom, addig is cselekedni kell, nem pedig várni „a három B”-re.
Nyaranta újra és újra előkerül a téma. Vannak, akik szerint addig nem változik semmi Székelyföldön, amíg nem lesz területi autonómia. Vannak, akik szerint már van bizonyos fokú mozgástér, csak élni kell vele. Mindannyian akarjuk az autonómiát, ebben konszenzus van, de úgy gondolom, addig is cselekedni kell, nem pedig várni Bukarestre, Budapestre vagy Brüsszelre (ahogy emlegetni szoktam: „a három B”).
Abban hiszek, hogy itt és most ki kell használni e mozgásteret, amennyire csak engedi a jelenlegi jogi környezet, különben később már nem lesz, akiért dolgozni. Továbbra is amondó vagyok, hogy bölcsebben tesszük, ha a csodavárás helyett a munkára koncentrálunk, mert azt más nem fogja helyettünk elvégezni. Nagyon meg kell fontolni, mire fordítunk nagyobb energiát. Oda kell figyelni, hogy olyasmivel foglalkozzunk, aminek van értelme, hosszú távú hatása. Komoly dolgokkal csak komolyan.
Felteszem a kérdést: ha lenne területi autonómia, akkor vajon annak a vezetése mást csinálna-e, mint most Hargita Megye Tanácsa? Azt gondolom, hogy nem, lényegében ugyanezt csinálná. És ez nagyon fontos! Úgy is fogalmazhatunk: mivel a területi autonómiát megteremteni nem áll hatalmunkban, igyekszünk úgy cselekedni, mintha az autonómia már létező valóság lenne.
Az alábbiakban megpróbálom a lehetetlent: átfogóan bemutatni Hargita Megye Tanácsa szerteágazó tevékenységét. A cél
Azzal kell elsősorban törődnünk, amin a magunk erejéből tudunk változtatni. Méhek módjára. Egy fenntartható, önerőből gazdálkodni és fejlődni képes székely társadalomban kell gondolkodni. Korábban is felhívtuk a figyelmet arra, hogy ha a szakiskoláink nem nyújtanak jó képzettséget, szakmát, és középiskoláinkban a gyermekek többsége sikertelenül érettségizik a tizenkettedik osztály végén, akkor mi az ő jövőjüket lopjuk el, és azt az autonómiát is, amit maguknak meg szeretnének teremteni. Az egyik legfontosabb közös cél ez kellene legyen, hogy itthon teremtsünk biztos jövőt a fiataljainknak. A fiatalok itthon mAradása érdekében olyan projektekben gondolkodunk, amelyek lehetőséget adnak a fiatal vállalkozóknak, hogy akár az iskola elvégzése után, a lehető legjobb körülmények között indíthassák el első vállalkozásukat. Nagy erő van a közbirtokosságainkban, jelentős szerepük van közösségeink életében, így szükség lenne részvételükkel olyan fejlesztési alap létrehozására, mellyel a fiatal vállalkozókat tudnánk hangsúlyosan támogatni. Mindez a közbirtokosságok tulajdonában levő vagyon révén valósulhatna meg. Sikerek Tennivaló akad bőven, ugyanakkor sikerekről is be tudunk számolni. Az egyik siker a Székely termék mozgalom, amelynek segítségével jövedelemhez juthatnak a termelők. Vagy ott van a székelykeresztúri tejfeldolgozó üzem, amelyet a gazdák szövetségbe tömörülve megvásároltak, azaz saját kezükbe vették sorsukat, és nincsenek kiszolgáltatva a felvásárlóknak. Az agrárium támogatása egyébként is kiemelt célunk, enélkül elképzelhetetlen egy erős Székelyföld. Összefogással sikerült távol tartani a nagy multi céget, a helyi vállalkozók érdekeit szem előtt tartva – léptünk, amikor kellett, felkészültünk a helyzetre. Említhetjük még a Hargita megyei kalákamozgalmat, az ország legprofesszionálisabb önkéntestűzoltó-hálózatát, az ország egyedüli vidéki fedett műjégpályáját (Csíkkarcfalva). Sokszor csak egy egyszerű döntésen múlik a siker. Dolgozni kell,
és mi dolgozunk a Székelyföldi családok saját lábon állásáért, egzisztenciális biztonságáért, a demográfiai csökkenés megállításáért, kistelepüléseink felvirágoztatásáért (Kisfalu keretprogram), a fiatalok hazavonzásáért, a turizmus fellendítéséért, a vendégéjszakák számának növekedéséért, a hegyi túrázók biztonságáért, gyermekeink érvényesüléséért (a szakoktatás fellendítéséért és a román nyelv tanítási módszerének megváltoztatásáért), a Székelyföldi felsőoktatás erősítéséért, vállalkozóink lehetőségeinek bővítéséért. Falugondnoki rendszerünk is kiemelkedő színvonalú. (Mindezekről egy kis összefoglaló elérhető itt.)
A fentiek mind az autonómiát jelentik. Ha erősödik és jól érzi magát egy közösség, ha a fiatalok hazavágynak és jövőt látnak szülőföldjükön, ha a másutt élők egyre többen látogatnak el hozzánk, akkor jó úton járunk. Azért, hogy ez így legyen, nap mint nap tenni kell, nem várhatunk, amíg Bukarestben egy tollvonással vagy egy törvénnyel autonómiát adnak, amely ha lenne is, tudjuk, hogy milyen lenne, körülbelül olyan, mint az új helyi szimbólumos törvény, nesze semmi, fogd meg jól. Hiába valósulna meg a világ legtökéletesebb autonómiamodellje Romániában, a Bukaresti minisztériumok hetek alatt csutakra tennék az egészet, látszik ez már most is.
Létező jogok
Azt kell számon kérni elsősorban a mindenkori Bukaresti vezetéstől, amit nemzetközi szerződésben vállalt, és bizony a román állam törvényben vállalta, hogy szavatolja a helyi autonómiát minden helyi és megyei önkormányzatnak a nemzetközi normáknak megfelelően. Erre mint létező jogra hivatkozhatunk, és ezen harcunkban szövetségesünk lehet minden romániai helyi és megyei önkormányzat Tulceától Biharig.
Ugyanakkor nem mutogathatunk mindig a fővárosra, amikor számos kulturális, oktatási, egészségügyi, sport-, ifjúsági és egyéb intézményt magyar ajkú személy vezet Erdélyben, főleg Székelyföldön, és rengeteg magyar többségű önkormányzat működik. A döntés nagyon sok esetben a mi kezünkben van. Márpedig megvan a lehetőség a cselekvésre! Élni kell a lehetőségekkel! Hargita Megye Tanácsánál erre törekszünk mindennap.
Határokat feszegetünk
Amint azt már többször kifejtettem, nem beolvadás vagy szórványosodás elleni modellekben kell nekünk gondolkodnunk, hanem kivándorlás elleni modellekben, ezek lényege pedig a munkahelyteremtés, a gazdaságfejlesztés.
Sokszor az elsőre nem túl hangzatos ötletből jöhetnek létre nagy dolgok, például ha sikerül a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban létrehozni egy kutatói központot, az sokat jelenthet a térség egészségügyi rendszerének fejlődésében. A szakorvosok vonzására épített Csíkszeredai szolgálati lakások is sikeres kezdeményezésnek nevezhetők, ezúttal is köszönöm a magyar kormánynak e programhoz és még sok máshoz nyújtott támogatást. A programot folytatjuk, akárcsak a többi beruházást e területen. A beruházásokon kívül fontos kiemelni, hogy a több mint 200 orvosi, asszisztensi, ápolói és munkásállás elfoglalása érdekében folyamatban van a versenyvizsgák meghirdetése.
Hargita Megye Tanácsánál sok feladatot vállaltunk, olyat is, ami nem a mi hatáskörünk, de amikor látjuk a rossz folyamatokat – például évről évre az érettségi és a kisérettségi gyenge eredményeit, főként román nyelv és irodalom tantárgyból –, és ezekkel senki sem foglalkozik érdemben, akkor lépnünk kell, az érintett szereplőket asztalhoz ültetve. Ilyen téma a szakoktatás és a pályaválasztás előtt álló fiatalok helyzete. Foglalkozunk például a pályaorientáció kérdésével, mert úgy látjuk, ha nem mozdítunk valamit, akkor a dolgok ugyanúgy mennek évről évre, mert egyes illetékesek belekényelmesednek a helyzetbe.
Ennek érdekében Hargita Megye Tanácsa több olyan kezdeményezést indítványozott, amelyek egy magyarországi együttműködési rendszer kiépítésére irányulnak, ugyanis számos szakképzéssel, pályaorientációs tanácsadással, tangazdasággal kapcsolatos jó gyakorlatot és tapasztalatot a megyében is meg lehet valósítani. A Duna Régió Szakképzési Klaszter által többoldalú partnerségben megvalósítható a Magyarországon jól működő duális képzés visszahonosítása. Szükségesnek tartjuk azonban egy helyi klaszter létrehozását is, ennek megvalósítása érdekében helyeztük kilátásba a Székelyföldi Szakképzési Klaszter létrehozását.
Beszámolóim alkalmával többször is hangsúlyoztam, hogy az elmúlt években folyamatosan nagy figyelemben részesítettük a fiatalokat, teszünk és dolgozunk azért, hogy megfelelő képzést kapjanak, hogy megoldjuk az őket foglalkoztató problémákat. Erre ténylegesen törekszünk, az itthoni elindulást, a vállalkozásokat, a munkahelyek teremtését, a fiatalok alkalmazását intézményeinkben ugyancsak prioritásként kezeljük.
Beleszólunk, ha nem is kérdeznek
A fentieken kívül több törvénymódosító javaslat és vitaanyag született az elmúlt években Hargita Megye Tanácsa szakembereinek a közreműködésével, mert ha nem is törvény által előírt kötelességünk, a parlamentben elfogadott jogszabály-tervezetek természetesen ránk is érvényesek, ezért amikor lehetett, éltünk a demokratikus közvitában való megszólalás lehetőségével. Az emberéleteket veszélyeztető medvék, illetve vadkárok ügyében szintén megszólaltunk, jelentést is készítettünk, bár ez sem hatásköre a megyei tanácsnak, de valamit tenni kell, ha egyszer a vonatkozó törvények nem engedik (tiltják) a hatékony helyi fellépést, vagy ha az illetékes hatóságok nem lépnek idejében. Térkép készült, többször fordultunk mind a prefektúrához, mind a kormányhoz segítségért – kevés sikerrel –, majd a miniszterelnöknél is lobbiztunk. És nem beszéltünk hiába. Amit önerőből megtehettünk, megtettük, például a megyei integrált hulladékgazdálkodási projektből vásároltunk 46 medvebiztos szemeteskonténert, indirekt módon próbáltunk segíteni, ha már Bukarest nem segít rajtunk.
A regionalizáció témájában is többször kifejtettük álláspontunkat, mivel szerintünk ez olyan jelentős kérdés, amelybe mindenképpen bele kell szólnunk. Azért is rendkívül fontos ügy ez, mert a román közigazgatás rákfenéje az együttműködések hiánya, miközben Hargita megye az együttműködések, az összefogás terén jól áll, példa erre a kaláka, a LEADER-program, az önkéntes tűzoltókkal, valamint az egyházakkal való összefogás. Ez utóbbira nagy hangsúlyt fektetünk, hiszen felekezeteink által kétezer éves közösségszervezési tapasztalatra alapozhatunk. Kezdeményezéseinkre más megyékben is felfigyeltek.
A helyi szereplők közötti konszenzusra törekvő döntési struktúrákra van szükség, erre kellene építeni a régiós átszervezés során, az érdemi, összehangolt munkára. Jelenleg sajnos egymás mellett élés jellemző a megyék, térségek közötti viszonyra, mint ahogyan egymás mellett élés van a magyar–román viszonyban is. Ezen változtatni kell, és már a jelenlegi struktúrában is jobban együtt lehetne működni! Alaposan meg kell vitatni, mi az, amit megyei hatáskörben hagyunk, mi az, amire nincs szakemberi kapacitás, és régiós szinten kellene szervezni (például útépítés, -felújítás esetében), és mi az, amit (akár magyarországi mintára) járások szintjén. (Tény, hogy ha bármilyen jogkört elvesznek Bukaresttől, és lehoznak alacsonyabb szintre, azt mi Hargita megyében üdvözöljük.) Egymás között
Ide tartozik a megyék közti együttműködés kérdése. Óriási lehetőséget jelentenek az önkormányzati fejlesztési társulások, például Hargita és Kovászna megye turizmusa fellendítésének összehangolására megalakult a Csomád–Bálványos Közösségi Fejlesztési Társulás, amely Székelyföld turisztikai minisztériuma lehetne. Egységes turisztikai programokban kell gondolkodnunk. A közös bérlet ötlete a Hargita Sírégióban valósult meg –amely a modern síturizmus alapköve Székelyföldön –, és ugyanezt szeretnénk a wellnessközpontok esetében is, összekapcsolva a sírégiós bérlettel. A tervezéstől a szakképzésig össze kell hangolni a különböző tevékenységeket, egymást segítve kell megoldani a sajátos problémákat, ezért is vettünk részt a Székelyföldi turisztikai klaszter megalakításában. Ennek értelmében a nyári Székelyföldi rendezvényeket is össze lehetne kötni, csomagban kínálva őket az ide látogatóknak. Például Tusványos és a Csíki Jazzfesztivál között pár nap „üresen” mAradt, ilyenkor kellene idejében szervezni a kettő közé egy rendezvényt, hogy a turisták itt mAradjanak mindhárom rendezvényre. (Turisztikai támogatásainkról itt egy infografika.)
Az a kérdés is ide tartozik, hogy miként bánunk étkezési kultúránkkal, hogyan termelünk, árulunk, készítjük és fogyasztjuk el ételeinket, mivel ez hatással van az egészségünkre, környezetünkre, életkedvünkre, tágabb értelemben az életminőségünkre, településeink megtartó erejére. Bár a Székelyföldi Kulináris Központ kezdeményezése Hargita megyéből indult, ez Székelyföldi program kell hogy legyen. Meg kell teremteni a „székely szolgáltatás” minősítést, megszervezve ennek folyamatos belső ellenőrzését is, amely egyrészt biztosítani tudja a szakmai színvonal emelését, másrészt a Székelyföldi és idelátogató fogyasztó védelmét.
A fentiek tükrében fontosnak tartjuk egy rendszeresen működő Székelyföldi statisztikai adatszolgáltató rendszer létrehozását. Ennek érdekében statisztikai szemléket készítettünk a három megyére vonatkozó adatokkal.
És még nem is említettem a „fizikai” összeköttetést: sokszor felvetődött a három megye – Hargita, Kovászna és Maros – egymásba vezető útjainak a felújítása. Ne feledjük: a közös jövőtervezés gyerekeink itthon mAradását szolgálja. Nincs rendjén az, hogy a bözödiek és a székelykeresztúriak csak nagy kerülővel juthatnak el egymáshoz, miközben mindössze néhány kilométer választja el őket! Az utak minősége közösségek, rokonok kapcsolatát befolyásolja, ezért nagy figyelmet kell szentelnünk az átjárhatóságnak. A megyei utak fejlesztésével összeköthetjük Székelyföldet, az útszerkezetek felújítása direkt és indirekt módon is hozzájárul a gazdaság fejlődéséhez, fontos a gazdasági szempontból stratégiai pontok összekötése. A fejlettebb gazdaság pedig megélhetést, biztosabb jövőt jelent a lakosság számára, ez pedig hozzájárul a demográfiai mutatók javulásához.
Büszkék lehetünk szociális rendszerünkre, amely Kelet-Közép-Európában kiemelkedő teljesítményű. A hátrányos helyzetű gyermekekkel több szinten is foglalkozunk, hogy minél többen családi környezetben, nappali központok létrehozását támogatva. Ezt az idősek számára is szorgalmazzuk. E téren valamennyi partnerség fontos, és amikor kellett, kiálltunk azok mellett, akikre a hatóságok rászálltak.
Kulturális követeink
A beruházások, munkahelyteremtés mellett pedig ott vannak a kulturális eseményeink, programjaink, kiadványaink, pályázataink, amelyek az identitás erősítését szolgálják:
• A Hargita Megyei Kulturális Központ évente megszervezi a térség kulturális életének egyik legfontosabb eseményét, a Csíkszeredai Régizene Fesztivált, amely 2015-ben elnyerte a legjobb európai fesztiváloknak járó EFFE minősítést, és tagja a REMA európai régizene-hálózatnak. A fesztivál révén évről évre többen látogatnak el térségünkbe.
• A Székelyföld Napok októberi rendezvényei az egész székely közösséget megmozgató események, az együttműködést szorgalmazzák, ugyanakkor a Székelyföldi értékekre hívják fel a figyelmet. • A Nemzetközi Felolvasó maratonnak 2014 óta a Csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár a főszervezője, Hargita Megye Tanácsával együttműködésben. A programra való igényt és a közösségépítés fontosságát tükrözi, hogy három év alatt a mozgalomban részt vevők száma 16 ezerről több mint 30 ezerre növekedett, és magyar nyelvterületen a hét ország 115 településéhez további 5 ország több mint hatvan települése csatlakozott.
• A Hargita Kiadó is fáradhatatlanul munkálkodik szellemi örökségünk megőrzésén és folyamatos fejlesztésén, széles körű ismertetésén. Kiemelném a Székely Könyvtár kiadványait. A könyvsorozatból négy év alatt negyven kötet jelent meg.
• Fontos megemlíteni a Székelyföld kulturális folyóiratot is, amely az évek során Hargita megye egyik legfontosabb kulturális brandjévé vált. A folyóiratnak közel ezer előfizetője van.
• A székelység története című kötet megérte második, javított kiadását, ami önmagáért beszél.
• Egy másik programunkban négy szakembert kértünk fel, hogy felkutassa Székelyföld történelmi címereit, pecsétjei és zászlóit. Munkájuk nem csupán azt szolgálja, hogy minél szélesebb körben meg tudjuk ismertetni értékeinket és magát a székelységet, hanem azt is, hogy létrejöjjön egy olyan szabályozás, amely hosszú távon biztosíthatja a fejlődést oly módon, hogy a helyi jelleg is megmAradjon. A felsorolt beruházások, programok, kezdeményezések mind-mind az autonómiáról szólnak. És ehhez összefogás kell, amit már sokszor szorgalmaztunk. Szórványprogramunkkal ráadásul egy szélesebb körű összefogást valósítunk meg. Ugyanakkor keresni kell annak lehetőségét, hogy közös, magyar–román kiállás legyen jó néhány arra érdemes és mindannyiunkat érintő ügyekben, mert lehetséges. A Székelyföldi románság kérdésével, a Hargita megyei magyar–román viszonnyal többször is foglalkoztunk, előkészítve a jó együttélési kódexet.
Székelyföld fejlesztésében stratégiai jelentősége van a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karainak, így az intézménnyel több pontban is együttműködésre törekszünk. Egyebek mellett hagyományos termékek bevizsgálására alkalmas laboratóriumot működtethetne az egyetem, s az energiahatékony épületek témakörében is együttműködhetnénk.
Populizmus vagy közös megoldáskeresés?
Ezt a sok mindennel foglalkozást szokás akár populizmusnak nevezni, én viszont közös megoldáskeresésnek hívom (lásd még a konzultációt). Félreértés ne essék, nem cinikus megjegyzésnek szánom, de akik populizmust emlegetnek, valószínűleg nem értik, hogyan működnek a dolgok ebben az országban. A ma Romániájában jobban, eredményesebben lehet haladni, ha egy adott ügyben az érintettek egyetértenek intézkedéseinkkel, értik, mely lépés miért történik. Legtöbbször a „tömeg” nyomására el tudjuk érni, hogy a hivatali dolgozók erőt vegyenek magukon, és dolgozzanak, előkészítsenek és aláírjanak dokumentumokat annak érdekében, hogy haladjanak az elakadt ügyek még akkor is, ha a jelenlegi román jogszabályi környezet olyan, mint egy kalandparki túra biztosítókötél, sisak, háló nélkül. A Dâmbovița partján csak korrekciókra, toldozásra-foldozásra képesek, a román parlament mondhatni mellékintézmény lett, amely csak a tömeg nyomására próbál változtatni valamennyit, de inkább csak kullog az események után. Mi magunk, saját erőből kell elvégezzük a munkát, nem várva a „három B”-re. Természetesen a parlament továbbra is fontos, ezért keményen kell dolgoznunk, hogy a magyarság minél nagyobb számban képviseltesse magát az őszi választás után is. Csupán azt próbálom érzékeltetni, hogy a választók már nem várnak, a kommunikációs eszközök gyors fejlődése hatására naprakészebb, pörgősebb döntéshozatalt várnak el, aminek bizonyos szinten meg kell felelnie a törvényhozásnak, kezdeményező módon, nem csak követve az eseményeket.
Ma már az emberek többet várnak el a politikusoktól, mint 10–15 éve, és a körülmények is változtak: elsősorban nem a törvények hiánya a gond, hanem azok értelmezése, alkalmazása, sőt legtöbbször az egymásnak ellentmondó szabályozás miatt akadnak igen komoly problémák. Éppen ezért az érdekeltek bevonása egy-egy ügy részleteibe (lásd például az egyik útfelújítás esetében) nagyon fontos. Úgy lehet hatékonyan végezni a munkát, ha az érintetteknek segítünk megérteni az adott problémát, és ennek nyomán akarják az általunk vázolt megoldást.
A területi irodáink is a közös megoldáskeresésben segítenek. A lakosság irodáink iránti bizalmát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az évek során már közel 17 ezren fordultak hozzánk különböző területeken felmerülő problémáikkal. A földek ügye, utak és hidak, egyházi, oktatási és szociális problémák csupán töredékei azoknak a témaköröknek, amelyekkel kapcsolatosan felkeresik kollégáinkat. Emellett mintegy 700 petíciót nyújtottak már be kirendeltségeinkhez, és büszkén mondhatjuk, hogy az esetek több mint 90 százalékában megoldást találunk a felmerülő problémákra. Live streames fogadóóra
Az idei EU Táborban Facebook-királynak neveztek, de más körökből hallottam azt is, hogy né, a populista, már a Facebookon is nyomul élő videós közvetítéssel. Pedig szerintem ebben nincs semmi kivetnivaló, a világ legtermészetesebb dolga, hogy élő videóval jelentkezem az internetes közösségi oldalon, mert olyankor azonnal kérdezhetnek tőlem az érdeklődők, a megye legtávolabbi sarkából is. Az online konzultációm alapján is úgy látom, a legújabb kommunikációs eszközök használata fontos a választóknak is a politikussal való kapcsolattartásban, ajánlom kollégáimnak. Szerintem az csak jó, ha a politikusnak a hivatalos fogadóórákon kívül is alkalma van beszélgetni a választóival. Aki erre azt mondja, hogy populizmus, az lenézi a választókat. Ma már annyi óra nincs fogadóórára, hogy elég legyen. Hozzám naponta ötvenen jelentkeznek be, hogy fogadjam őket, talán utasítsam el őket, vagy találjunk rá megoldást. Mi találtunk, de keresünk más lehetőséget is. Akinek van ötlete, kérem, jelezze.
Saját lábra kell állnunk!
Tehát mint már említettem, olyasmivel kell foglalkoznunk, aminek van az emberek számára is kézzelfogható eredménye, értelme, hosszú távú hatása. Az élet számos területén folytatni kell a munkát, például azért, hogy a kitermelt fát minél nagyobb arányban itthon dolgozzák fel, és feldolgozva értékesítsék – ezáltal ugyanis munkahelyek jönnek létre –, vagy épített örökségünkért, a hagyományos falukép megőrzéséért, székely kapuink megmentéséért, a fából való építkezés bátorításáért, amiknek köszönhetően több turista érkezhet térségünkbe – mindezek a saját lábon állás esélyeit növelik.
Ugyanezt a célt szolgálja a műemlékvédelmi programunk és a Modern Székely Ház program egyaránt. Szándéknyilatkozat született arról, hogy a döntéshozó politikum, az építész/örökségvédő szakma és a civil szféra együttműködik a Székelyföldi értékek megőrzésében, ami azt jelenti, hogy elkészülnek a településenkénti helyi védettségi listák és a helyi értékvédelmi rendeletek, folytatódik a Modern Székely Ház pályázat, lépéseket teszünk a hagyományőrző, de korszerű faluképbe illő épületek megóvása érdekében, valamint az örökségvédelmi képzés, az oktatás és a társadalom bevonása ügyében. Cselekvési terv készült az épített és táji értékek megőrzésére, melyben a szakma, a politikum és a civil szféra hosszú távú feladatai jól körvonalazhatóan szerepelnek. A legfontosabb irányelveket chartában fogalmazták meg a szakemberek. A fentiek érdekében készült el műemlékvédelmi stratégiánk. Épített örökségünket védjük akkor is, amikor a gyergyószárhegyi Lázár-kastély közösségi rendeltetésének visszaállításáért harcolunk.
Az embereknek munkahely kell, a falvaknak fejlesztés kell, ezzel kell foglalkozni. Szoktam emlegetni – Böjte Csaba ferences szerzetestől kölcsönözve a gondolatot –, hogy a kevesebb cirkusz, több munka jegyében dolgozunk, mert nem hiszünk abban, hogy a perek, cirkuszok előbbre vinnének – azok csak növelik a közösség kudarcérzetét. Ahol konfliktus van, ott a fiatalok rendszerint nem kapnak kedvet a családtervezéshez.
Figyelmeztető választók
A politizálásra térve: amikor arról beszélek, hogy meg kell nézni, mire fordítjuk a legtöbb energiát, akkor értem ezt például az oktatási törvény alkalmazása vagy a zászlótörvény körüli hercehurcára. Vigyáznunk kell, nem szabad belesétálnunk azokba a csapdákba, amelyeket a magyar–román konfliktus gerjesztésében érdekelt körök gerjesztenek. Mindezek tükrében egy következő alkalommal alaposabban meggondolandó a kormányra lépés, amit korábban a fenti két törvény miatt vállaltunk, mert az eredmény nulla. A zászlótörvény alapján vetetik le a lobogót, és ha a minisztérium nem bólint rá egy zászlós tervezetre, akkor az a jogszabály nem ér semmit. Az oktatási törvényt sem alkalmazzák a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, továbbra sem...
Többször komoly figyelmeztetés érkezett a választók részéről, amit komolyan kell venni. (Konzultációim a különféle témakörökben: ifjúsági, kikapcsolódás, érettségi-kisérettségi eredmények, árvizek, rendezvények, gyermekek továbbtanulása, választási részvétel.) A részvételi arányban és a leadott szavazatokban mutatkozik meg, mennyire értékelik egy politikus munkáját, és a választók nagyfokú lemorzsolódása mutatja, ha rossz irányba haladunk.
Ha elvermeljük magunkat mi, politikusok, mint az a bizonyos japán katona, aki évtizedek óta várta az amerikaiak támadását az őserdőben, mert nem szólt neki senki, hogy a háborúnak rég vége van, akkor nem vesszük észre, hogy az élet túllépett rajtunk. Ezért mondtam a fiataloknak nemrég, az EU Táborban, hogy kérjék számon a politikusoktól, dolgoznak-e legalább napi nyolc órát úgy, hogy annak értelme is legyen. Én e számonkérésnek elébe megyek, jelen írásommal azt próbálom elmagyarázni, aminek jegyében eddig is dolgoztam.
Vannak, akik a beolvadástól féltenek bennünket, pedig az anyaországon kívüli magyarlakta térségek közül egyedül Székelyföld az a térség, ahol növekszik a magyarság etnikai aránya. Hargita megyében, aki a beolvadástól fél, ennek veszélyéről regél, annak nem tudok mást mondani, mint azt, hogy hallucinál. Én azt látom, hogy az emberek teszik a dolgukat, az egyházak is teszik a dolgukat, a különféle önszerveződő közösségek, valamint a politika úgyszintén, de sajnos vannak olyanok, ahhoz a bizonyos japán katonához hasonlóan, akik elvermelték magukat napjaink realitásai, kihívásai, problémái elől, és nem akarják elfogadni azt, hogy nem a látványos nagy harcok idejét éljük, hanem a kevésbé látványos, kitartást, egymásra odafigyelést, sok türelmet és kölcsönös bizalmat igénylő közösségépítés korszakát.
Hosszúra sikeredett írásomat azzal a kérdéssel zárnám, amelyet az írásom elején feltettem, és amelyet mások is sokszor feltettek, de soha meg nem válaszoltak: ha holnap Bukarest nyakon öntene bennünket a területi autonómiával, akkor mi változna, mi lenne az, amit másként csinálnánk, mint most. Ami Hargita Megye Tanácsát illeti, szerintem semmi érdemi változást nem jelentene, mert területi autonómia ide vagy oda, a jelenlegi román törvények, amelyek az élet ezer dolgát szabályozzák, ugyanúgy érvényben mAradnának, azok a törvények, amelyek ma az európai uniós alapelvnek számító helyi autonómia elvét az élet számos területén kiüresítik. Hiába hoznánk létre akármilyen autonómiatanácsokat, és gyűléseznénk naphosszat, a dolgok ugyanúgy mennének, mint most. Azt kell látnunk, hogy sokkal nagyobb a baj annál, mint ami egy területi-közigazgatási jogszabály módosításával javítható lenne, értve ezalatt akár egy Székelyföldi területi autonómiát létrehozó jogszabály-módosítást. Tegnap a televíziók azzal voltak tele, hogy a szenátusi elnök a gépjárművezetői engedélye érvényességének meghosszabbítása céljából megkerülte az 1000 (nem elírás, ezer) főből álló sort. A 21. században, az IT-sok tízezreit foglalkoztató országban itt tartunk, ezer fő áll sorban egy igazolványért. És ez van az adók befizetésénél meg mindenhol, állnak az emberek sorban, miközben sok száz millió eurót elpalltak mindenféle szoftverfejlesztésekre kézzelfogható eredmény nélkül. De vegyünk egy másik területet. A törökök kiűzése után az osztrák adminisztráció néhány évtized alatt öszvérrel, mérőléccel és mindenféle kezdetleges eszközzel a felszabadított területeket felmérte, telekkönyvet készített. Pontos, precíz telekkönyvezésen esett át a Partium, a Bánság meg Erdély. Mi van ma? Nagy semmi. Két-három évente előáll valaki, hogy most már tényleg telekkönyvezni kellene a földeket, és megnézni, hogy mi hol van, és azzal nagyjából annyi. Akkor, amikor lassan Mari néni is GPS-es telefonnal járkál a faluban.
Ezek a problémák, és ilyenekből ezer van, amely megnyomorítja az emberek mindennapi életét, nemzetiségtől függetlenül. Nekünk ezekkel kell foglalkoznunk most, nem a magunk kis különszámát danolásszuk úton-útfélen, amellyel egyébként is egy dolgot értünk el mostanáig: azt, hogy a lassan száz éve folyó Bukaresti pénzszivattyú meg mindenféle centralizálás, bürokratizálás ellen tiltakozni szándékozó temesváriakat, kolozsváriakat, brassóiakat, nagyszebenieket a Bukaresti média és a mögötte álló (pártállástól függetlenül, a jelenlegi állapotok megőrzésében érdekelt) Bukaresti politikusok időnként elhallgattassák azzal, hogy vörös posztóként lobogtatják előttük területi autonómiás követeléseinket.
Természetesen mindannyian akarjuk a területi autonómiát, ezért is dolgozni kell, és persze hogy fontos a Bukaresti törvényhozás meggyőzése erről. Tehát nem akarom elbagatellizálni a témát, egy ilyen struktúrában minden könnyebb és egyszerűbb lenne. Saját, térségre vonatkozó szabályokat lehetne hozni az élet több területen való megszervezésére, ez lenne a kívánatos és fontos helyzet, ám addig is, amíg ezt elérjük, dolgozni kell. Minden közösségi összefogással, saját erővel kifejtett munka erről, a saját ügyeink kezeléséről szól. Ellenkező esetben jelentős számú elvándorlással kell számolnunk térségünkben.
Vannak bajok tehát, de azért a cikkem szerintem mégis arról szól, hogy vannak lehetőségek, és lehet elérni eredményeket, csak akarni kell dolgozni.
Borboly Csaba
A szerző Hargita Megye Tanácsa elnöke.
Transindex.ro

Kétpárti vita és az autonómia ügye az EMI-táborban
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke és Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke értekeztek az erdélyi magyar politika lehetőségeiről pénteken, a 12. EMI-tábor harmadik napján. A beszélgetésen megjelent két pártelnök a hárompárti egyeztetést szorgalmazta – számol be az EMI-tábor sajtószolgálata.
A „Beke-Szőcs-ügy” kapcsán Szilágyi Zsolt kifejtette: rendkívül aggályos, hogy ilyen hosszú ideig bizonyítatlan alapon tartották fogva a két fiatalt, és nagyon kevés részletet hoztak nyilvánosságra. „Csak azért, mert magyar, senki nem ártatlan. De senkit ne hurcoljanak meg csak azért, mert magyar” – foglalta össze álláspontját Szilágyi.
Ugyancsak nyugtalanítónak találta Szilágyi Zsolt a bírói testület múlt heti bejelentését, miszerint azt akarják elérni, hogy őket ne ellenőrizhesse a román titkosszolgálat. Úgy vélte, ez is azt bizonyítja, hogy a romániai igazságszolgáltatás nem független.
Biró Zsolt szerint most van az az idő, amikor „elkezdődhetne az értelmes együttműködés korszaka”, amelyet bizonyos célok mentén tart elképzelhetőnek, úgy, mint az autonómia vagy éppen a bebörtönzött fiatalok ügye. E tekintetben Szilágyihoz hasonlóan vélekedett, és hozzátette: „a bizonyítékok és a korrekt bírósági eljárás egyelőre számunkra láthatatlan”, és mindenek előtt átláthatóságra van szükség.
A „Dan Mașca-jelenség” kapcsán mindketten úgy vélték, fennáll a veszélye, hogy a Híd-Mosthoz hasonló vegyes párt jelenjen meg Erdélyben is, és ez komoly fenyegetést jelenthet a magyarságra nézve. Szilágyi Zsolt tényként kezelte, hogy ősszel egy PSD-RMDSZ kormány fog alakulni. Ugyanakkor Szilágyi szerint az „RMDSZ-MPP blokk” megbontotta a Székelyföld területi autonómiája körüli történelmi egységet.
Biró Zsolt hangsúlyozta: a politikában eszközökre van szükség. „Az MPP ellenzéki pártként határozza meg magát, és ellenzéki szerepet tölt be az erdélyi magyar pártpolitikában” – szögezte le a pártelnök. Ugyancsak pénteken zajlott beszélgetés Izsák Balázzsal, aki a székely autonómia lehetőségeivel kapcsolatos kérdésekre válaszolt. Az SZNT elnöke kifejtette, az általuk kidolgozott statútum az európai példákat ötvözi a székely hagyományokkal. Az RMDSZ tervezetéről úgy nyilatkozott: egyszerűen a dél-tiroli statútum másolata, amely Székelyföld esetében nem releváns, nincs a székelység helyzetéhez igazítva és aktualizálva.
Izsák Balázs figyelmeztetett: a román kormány által tervezett közigazgatási átszervezés továbbra is küszöbön álló veszély, még ha egyes vezető politikusok „altatnak” is. A régiósítás tervezetét a román jobb- és baloldal egyaránt támogatja, és az alkotmányba való beemelés előtt áll. Arra a kérdésre, hogy összeegyeztethető-e az autonómiatervezet Románia alkotmányával, igennel felelt Izsák, az Európa Tanács azon határozatára hivatkozva, amely kimondja: az egységes állam és az autonómia fogalma nem ellentétes egymással. Annak, hogy Románia nemzetállamként határozza meg magát, nincs jogi következménye, jelentősége Izsák szerint, ugyanis ilyen alapon nem lehet különbséget tenni az állampolgárok között a nemzetközi diszkriminációellenes egyezmények értelmében.
Izsák Balázs kitért az SZNT-nek az Európai Bizottság által elutasított európai polgári kezdeményezését ért magyarországi kritikákra. Úgy vélte, ezeknek a motivációja kizárólag politikai, ugyanis a magyarországi ellenzéktől származnak, amiért Magyarország az SZNT oldalán beavatkozott a perbe. A kezdeményezésnek van jogi alapja, mégpedig az Európai Szerződés 174. pontja, amely az EU kohéziós politikájára vonatkozik, ez pedig az EU és a tagállamok közös hatásköre – magyarázta Izsák.
A 2016-os Székely Szabadság Napján való részvételért kirótt büntetésekről is szó esett. Az, hogy olyan személyek kaptak büntetést állítólagos videofelvételes azonosítás alapján, akik nem is vettek részt a rendezvényen, Izsák Balázs szerint „kimeríti a csalás bűncselekményét”, ennek megfelelően az SZNT feljelentést is tett. Izsák ugyanakkor tájékoztatott: benyújtották az előzetes bejelentést, amely alapján a jövő évi Székely Szabadság napját meg fogják szervezni, így 2017. március 10-én a székely vértanúk emlékművénél tartandó megemlékezés után a tömeg a megszokott útvonalon fog a prefektúra épülete elé vonulni.
Székelyhon.ro

Filmek mesterségeinkről
Hét Székelyföldön művelt kézművesmesterség bemutatását tartalmazó DVD-sorozat jelent meg Barangolás a Székelyföldi hagyományos mesterségek világában címmel. A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) célja felmutatni élő kézműves értékeinket itthon és a nagyvilágban, de – mivel az eladásukból beérkező összeg az alapítvány tehetségalapjába kerül – újabb értékek generálása is.
Az egységes arculattal piacra dobott korongok – a grafika a Sepsiszentgyörgyi Ördög-Gyárfás Ágnes munkáját dicséri – a mezőgazdálkodás, a kőfaragás, a méhészkedés, a sajt-, kályha-, szíj- és hangszerkészítés folyamatát mutatják be. A szereplők mindannyian művelői szakmájuknak, a technológiai folyamat bemutatása mellett a filmek, amelyeket a szintén Sepsiszentgyörgyi Reccont Stúdió készített, miniportrék is a mesterről. Egy-egy DVD 20–25 perces filmanyaga a mesterség igényes bemutatása mellett a többi mesterség vázlatos összefoglalóját is tartalmazza. Újdonsága, hogy hasonló termék értékesítés céljából nincs a piacon – mondta Bereczki Kinga. A HKA igazgatója szerint a termék vonzó, a fiatalok által is kedvelt módon mutatja be értékeinket, és egyben közösségi célt is szolgál, hiszen a bevétel az egy éve létrehozott Székelyföldi Tehetségalapot gazdagítja, amely évente egyenként 1000 lej értékű ösztöndíjat biztosít száz Székelyföldi tehetséges gyermeknek és fiatalnak. Tervezik a sorozat bővítését további mesterségek bemutatásával, illetve a filmek román és angol nyelvű változata is elkészül.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 22. Részletek
A Bukaresti szociális-karitatív tevékenység kezdeményezője a katolikus Szociális Testvérek Társasága volt, amelyet 1923-ban Slachta Margit alapított Magyarországon. A Bukaresti katolikus érsekség hívására érkező társaság 1931-ben nagy nehezen megkapta az engedélyt, hogy a román fővárosban segítsen a katolikus fiatalságon. Az általuk nyitott otthonban nemcsak magyarokat, hanem bukovinai és bánsági németeket és minden bizonnyal románokat is elszállásoltak.
Munkájukat az Angolkisasszonyok Intézetének főnővére és Horváth Árpád György, a Barátok templomának kanonokja irányította. Az olasz Tomasini adományának köszönhetően a nővérek leányszállást rendeztek be a Petru Poni utca 3. szám alatt, az Északi pályaudvar (Gara de Nord) közelében; a szállás három szobából állt, összesen 14 ággyal. 1932-ben megalapították a szolgálólányok egyletét. 1933-ban a misszió ugyanettől az olasz családtól még egy épületet kapott öt szobával és egy tágasabb teremmel. Egy apácának az volt a feladata, hogy az állomáson várja a Székelyföldi vagy bánsági vonatokat, és 15 lejért éjszakánként szállást ajánljon az érkező lányoknak, amíg munkát találnak. Ugyanekkor nyílt a Barátok templománál egy munkaerő-közvetítő iroda, amely később a Petru Poni utcába költözött. 1938-ban egy 12 férőhelyes diáklányotthont is létesítettek. Az 1931. május 14-én átadott munkaerő-közvetítő iroda nem működött sokáig, tudjuk meg a Sziguránca levéltárából. Miután évente mintegy 2000 fiatalt juttatott álláshoz „nemzetiségre való tekintet nélkül”, egy munkaügyi minisztériumi felügyelő jelentése miatt 1937 végén bevonták működési engedélyét. A jelentésben szereplő indoklás: az iroda „a magyar irredentizmus és katolikus prozelitizmus fészke”, „súlyosan sértette a román népet és a román tulajdonosokat”, szállásdíjat és önkéntes felajánlásokat szedett, ami az 1921-es lakhatási törvény szerint jogtalan volt. 1939-ben Ottilia Schannen, a Szociális Testvérek főnővére a Bukaresti érsekség pápai nunciusához fordult segítségért, de a román hatóságok elutasították a katolikusok kérelmét, az állambiztonságra túlságosan veszélyesnek találták ezt a főleg cselédek által megrohant irodát.
A magyar reformátusok munkaerő-közvetítő irodája, mely valamivel a katolikus után létesült, tovább működhetett, és az evangélikus német fiatalok elhelyezésére is alakulhatott egy iroda. A Bukaresti eklézsia erre a célra 75 000 lej támogatást kapott a Kolozsvári református püspökségtől. A Th. Aman utcai épület minden bizonnyal a katolikus magyarok háború után elkobzott ingatlanja volt, ám a reformátusoknak bért kellett fizetniük érte a román államnak. (...)
A református leányszállás 1935. évi tevékenységéről szóló jelentés szerint 3394 fiatal nő fordult hozzájuk segítségért, de csak 318-nak sikerült elhelyezkednie. A szálláson ideiglenesen 180 nő lakott, 27-en több, mint egy hónapig mAradtak, 15-en közülük ingyen szállást kaptak. A 180 nőnél nem számított a felekezeti hovatartozás, közülük csak 124 volt református. A reformátusok egy mentőakciót is szerveztek a prostitúció megelőzéséért. Mintegy száz fiatal nőt kerestek fel a bátrabb hívek; a református parókiára hívták őket, és apróhirdetések által szereztek munkát számukra, általában szolgálólányként. Az állás bizonyos fokú anyagi függetlenséget jelentett, jobb esetben a szállást és a kosztot is.
Nem tudjuk, más kisebbségek hogyan oldották meg a tisztességes munkahely biztosítását nemzettársaik számára. Összetartásra és szervezőképességre volt szükség, és a közösség gazdagabb tagjainak adományára. 1931-ben az egyik magyar lap felsorolta a három legfontosabb Bukaresti magyar intézmény, a Magyar Társulat, a Magyar Párt és a református eklézsia fő feladatait. A címzettek közül hiányoztak a gazdag magyarok, a szabadfoglalkozásúak, a katolikus érsekség és a munkásszakszervezetek. Az újságíró szerint ezek volnának a fő feladatok: egy munkaerő-közvetítő iroda megnyitása, a cselédek jogvédelme, a munkanélküliek és szegény családok segélyezése, valamint egy patronátus létrehozása a magyar iskolák számára. A kitűzött célokból vajmi kevés valósult meg. Más közösségek talán összetartóbbak és gazdagabbak voltak. A németek és zsidók kétségkívül jobb anyagi háttérrel rendelkeztek.
Az 1932-es Bukaresti Magyarság Naptára felhívta a figyelmet a középosztálybeliekre, a műhelytulajdonos kisiparosokra, kocsmárosokra, a kisvállalkozókra és szabadúszó értelmiségiekre: orvosokra, ügyvédekre, mérnökökre, gyógyszerészekre, vagyis mindazokra, akik a kis- vagy középpolgársághoz sorolhatóak.
Egy listát is közöltek, felsorolva mintegy 180 mestert: 33 cipészt, 21 szabót, 17 fodrászt és borbélyt, 11 asztalost, 10 mészárost stb. A kocsigyártók és kocsisok már nem voltak keresettek. Csak két kocsigyártót említ a lista, a háború előtti kocsisok átalakultak taxisofőrökké, akik a Budapesti rádiót hallgatták; utasaikkal románul, franciául vagy magyarul beszéltek. Ez a lista minden bizonnyal hiányos, Osváth Jenő mérnöktől tudtuk meg, hogy egyik székely származású nagybátyja, Gáspár János jónevű asztalos és bútorfaragó volt azokban az években, több divatos háznak is dolgozott Bukarestben. Románia Enciklopédiája feljegyezte az aktív népesség 16,4 százalékát kitevő, iparban dolgozók, beleértve a magánipart űzők és kisiparosok számát is, de nem adta meg a magyarok részarányát. A gazdasági válság nagymértékben sújtotta a kisiparosokat: jövedelmük csökkent, sokan elveszítették műhelyeiket. Míg a válság előtt egy szobafestő heti 2500–3500 lejt keresett, ekkor jövedelme alig érte el az 1000 lejt.
A hirdetésekből tudjuk, hogy 1926-ban több magyar vendéglőt is nyitottak a főváros központjában: az Astoria az Erzsébet sugárúton, a Transilvania és a Metropol a Victoriei út 35., illetve 85. szám alatt, az Amiciţia a Magyar Társulat épületében és egy másik vendéglő a Smârdan utcában. A magyarok tulajdonában azonban ennél jóval több kocsma lehetett, egy szemtanú például Klein magyar vendégfogadóját említi a Popa Tatu utcában. Volt még néhány magyar panzió is. Románia Enciklopédiája utalt a viszonylag nagyszámú magyar, német és zsidó származású szabadfoglalkozásúra, orvosokra, ügyvédekre és műépítészekre, anélkül, hogy számadatokkal szolgálna. A magyar források nagyon ritkán említik őket, a magyar gazdasági és pénzügyi elitről pedig még kevesebbet tudunk, annak ellenére, hogy néhány magyar nyelvű szaklap – a búza, a vas vagy az autók tőzsdéjéről, a textil- vagy a nyomdaiparról – kimondottan nekik szólt. Az 1938-as Magyar Vicces Naptár eléggé kimerítő listával szolgált az orvosokról (33 névvel), román források egybevetésével a harmincas években mintegy 70 Bukaresti magyar orvosról tudunk. Legtöbb adatunk és információnk dr. Bakk Elek orvosról (1899–1972) van, hála felesége, Bakk-Takács Sára és lányai, köztük a Marosvásárhelyi orvos Bakk Éva könyveinek és cikkeinek. Tizenegy gyermekes székely családból származott, és Tamási Áron rokona volt. Miután Budapesten belgyógyász orvosként lediplomázott, Párizsban képezte tovább magát. 1927-ben jött Bukarestbe, Tőkés esperes felvette mindenesnek négy gyermeke mellé. A román nyelv megtanulása után honosíttatta diplomáját, és 1930–1940 között a Neurológiai, Elme- és Endokrinológiai Betegségek Intézeténél dolgozott. Az általa kezelt hírességek között volt Arghezi felesége is. A szegényeket, de a magyar egyetemistákat, tanítókat és papokat is ingyen vizsgálta, ugyanakkor napi szállást és kosztot biztosított a rászoruló magyaroknak. A református iskola és templom tevékenységében is részt vállalt. 1941 nyarán behívót kapott, és elhagyta a várost; a háború után Székelyudvarhelyen telepedett le. Egy másik orvos, Papp Béla, aki ismert volt a református közösségben vállalt szerepéről, Budapestről érkezett és az Occidentului (Nyugati) utcában nyitott rendelőt. A Bukaresti Magyarság oldalain több írása is megjelent a barcasági csángókról.
A magyar forrásokat románok is kiegészítik, elsősorban a harmincas évek Bukaresti címmutató évkönyvei. Ezek hátránya, hogy legtöbb esetben nem azonosíthatóak a magyar nevek, ugyanis a keresztneveket mindig románosítva írták. Összegezve kutatásaink eredményeit, azonosítottunk 12 ügyvédet (köztük Tőkés Sándort, az esperes fiát), legalább öt műépítészt és mintegy 30 mérnököt, zömében építészeket. A legismertebbek: a műépítész Katona József, akihez több ízben fordult a református közösség, valamint Balla Pál vállalkozó, aki gyakran megvendégelte a diákokat. A mérnök Ráskai Béla a bélyeggyár alkalmazottja volt, de ugyanakkor műegyetemi adjunktus is. Majdnem mind erdélyiek voltak, de legalább egyikük Bukaresti: Koncz Barna kémikus. 1935-ben mintegy 15 mérnök állt a Közmunkálatok Minisztériuma, a vízművek vagy az államvasutak szolgálatában. Bukarestben élt rövidebb ideig Sebestyén Artúr (1868–1946) Budapesti műépítész is, aki Magyarországon és Románián kívül Oroszországban és Svédországban is dolgozott. Bukarestben megtervezte 1930-ban a Lido Hotel nagy népszerűségnek örvendő hullámmedencéjét, három évvel az ugyancsak általa tervezett Budapesti után.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vallásszabadság Romániában: papíron igen, a valóságban nem
Az emberi jogok érvényesítéséről szóló országjelentésnek Romániával foglalkozó negyven oldalán az Egyesült Államok külügyminisztériuma bőségesen foglalkozott a romániai magyar kisebbség jogsérelmeivel.
A jelentésben szót ejtenek a magyar nyelv hivatalos használatának tiltásáról, a kétnyelvű helységnévtáblák hiányáról, az önálló, állami finanszírozású magyar egyetem alapításának elutasításáról, a székely zászló és egyéb Székelyföldi szimbólumok tiltásáról, a csángóföldi magyar oktatás akadályoztatásáról, valamint az egyházi és közösségi ingatlanok restitúciójának késlekedéséről.
Igaz, Washington óvatos volt: mindezt nem állította határozottan, hanem csupán úgy közölte, hogy erre panaszkodik a romániai magyarság érdekvédelmi szervezete, az RMDSZ.
Lassú az elkobzott javak visszaszolgáltatása
Az amerikai külügy a romániai vallásszabadság betartását elemző, nemrégiben megjelent jelentésében is úgy fogalmaz, hogy habár a romániai törvénykezés és maga az alkotmány is szavatolja a teljes vallásszabadságot, védi a vallási kisebbségeket – így például azok állami támogatásban részesülnek –, a román hatóságok nem minden esetben tartják tiszteletben a vonatkozó jogszabályokat.
A jelentés hangsúlyozza, hogy bizonyos állami megszorítások miatt egyes vallási csoportokat nem ismernek el az országban, és akadályozzák az 1940 és 1949 között elkobzott vagyonok visszaszolgáltatását. Erre példaként elsősorban a görög-katolikusok hozza fel, akik több templomukat mindmáig nem kapták vissza, mivel a hatóságok nem hajtották végre a bírósági döntéseket. Az ortodox egyház befolyására egyébként a helyi hatóságok igyekeztek megakadályozni a nem ortodoxok ortodox temetőkbe történő temetkezését.
Erre elsősorban a görög-katolikusok és a hetednapi adventista egyház képviselői panaszkodtak. Szó esik arról is, hogy az ortodox egyház nyomást gyakorol mind az oktatási tárcára, mind pedig az iskolákra a vallásórák kötelezővé tétele érdekében.
Meggyalázott zsinagógák, fasiszta vezetők ünneplése
A jelentés szerzői dicsérően szólnak arról, hogy a román kormány igyekszik gyakorlatba ültetni a Nemzetközi Holokauszt Bizottság ajánlásait, és az iskolai programokba belefoglalta a holokauszt tanulmányozását is. Azt viszont megállapítják, hogy 2015-ben az alkotmánybíróság elutasította azt az új törvényt, amely lehetővé tette volna az elkobzott vagyonok visszaszolgáltatásának elsőbbségét a holokauszt túlélői számára. A román kormány ugyanakkor azon van, hogy mégis érvényt szerezzen ennek a törvénynek.
A tavalyi év alatt több antiszemita megnyilvánulás is volt Romániában. Zsinagógákat szentségtelenítettek meg, voltak, akik tagadták a holokausztot, bizonyos szervezetek egyszersmind ünnepségeken emlékeztek meg a vasgárdista mozgalom fasiszta vezetőiről.
A jelentés kitér arra is, hogy Bukarestben hatalmas mecset épülne, amely nagy ellenkezést vált ki a lakosság körében. Így például sertésfejeket dobáltak a mecset építésére kiszemelt területre, sertést legeltettek, keresztekkel tűzdelték tele a telket.
Az amerikai Külügyminisztérium jelentése leszögezi: az Egyesült Államok Bukaresti nagykövetsége nem egy alkalommal kifejezte aggodalmát a román illetékeseknek az egyházak elkobzott javainak lassú visszaszolgáltatása miatt, és bár értékelte a kormány korábbi eredményeit, sürgető feladatnak tartotta a holokauszt borzalmainak teljes elismerését, a holokauszt iskolai oktatásának további javítását.
Személyes találkozók
A Bukaresti amerikai nagykövetség valamint az amerikai Külügyminisztérium tagjai több alkalommal is találkoztak a görög-katolikus egyház vezetőivel, akikkel egyházuk és az ortodox egyház közötti kapcsolatok javításáról tárgyaltak, ez alkalommal szóba kerültek a két egyház közötti incidensek is.
Az amerikai nagykövetség képviselői többször is találkoztak a zsidó közösség, a zsidó szervezetek vezetőivel. A nagykövetség a megbeszélések során külön kihangsúlyozta, hogy Washington határozottan támogatja az antiszemitizmus leküzdéséért folytatott harcot.
A nagykövetség tagjai ugyanakkor a romániai muzulmán közösség képviselőivel közösen a vallási toleranciát szorgalmazó számos rendezvényen vettek részt – zárul az Egyesült Államok Külügyminisztériumának a vallásszabadság betartásának helyzetét elemző jelentése.
Bogdán Tibor
Transindex.ro

Egyél jót, tegyél jót a Rákóczi-várért
Májusban, pünkösd előtt kapták meg az engedélyt a gyimesbükkiek a Rákóczi-vár felújítására. A munkálatok elkezdése azonban késik, a közbeszerzési eljárást a következő napokban írják ki, de a felújításra szükséges pénznek is csak a töredéke gyűlt össze.
Székely, Csángó és Magyarörmény Művészeti Fesztiválnak adott otthont a Nagyboldogasszony ünnepét megelőző napokban Gyimesbükk. A rendezvényt a Budapesti Örmény Önkormányzat, a Csík Körzeti Magyar-Örmény Szentháromság Alapítvány és a Gyimesbükkért Egyesület szervezte. Az eseményt felvezető sajtótájékoztatón Deáky András, a fesztivál házigazdája elmondta, késik a Rákóczi-várként ismert őrtorony (eredeti nevén Blockhaus) felújítása. Az 1626 körül Bethlen Gábor idejében épített váracska romjait évente turisták ezerei keresik fel, ezért is időszerű a munkálat elkezdése.
A késésnek két oka van: egyrészt a régészeti feltárások eredménye nyomán módosítani kellett az eredeti terveken, másrészt a közbeszerzési eljárás egy hosszú folyamat. Deáky elmondta, hogy a felújítást a Gyimesbükkért Egyesület, a Budakeszi Alapítvány és Gyimesbükk önkormányzata vállalata fel – a világ magyarságának támogatásával. A tervek szerint kétemeletes lesz a látogatható felület, az alsó szinten kiállítótermet, a felső részen pedig egy kilátót, illetve egy kávézót alakítanak ki. A munkálatokra 80 millió forintra, azaz kb. 200 ezer euróra lenne szükség – hangsúlyozta Deáky –, és jövő pünkösdre szeretnék befejezni.
A hétvégi gyimesbükki rendezvényen indították útjára az Egyél jót, tegyél jót! jótékonysági mozgalmat is, amelynek bevételéből a Rákóczi-vár felújítását támogatják. A tradicionális gasztronómiára támaszkodva székely, csángó, magyarörmény és magyarországi ételeket, valamint éttermeket vonnak be a mozgalomba, és az ételek eladásából befolyt összeggel is segítik a munkálatokat – újságolta Esztergály Zsófia, a Fővárosi Örmény Önkormányzat elnöke. Az eseményen jelen volt Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó, aki felvállalta a mozgalom fővédnökségét. A mozgalom erdélyi nagykövete György Ottilia. Elhangzott, hogy Székelyföldi és anyaországi vendéglőket vonnak be a mozgalomba, hagyományos örmény ételek kerülnek fel az étlapokra.
Az először megrendezett fesztivál négy helyszínen zajlott: a kontumáci templomban és a templom melletti szabadtéri színpadon, a Rákóczi-vár alatti kempingben, a Deáky Panzióban és a gyimesbükki plébániatemplomban. A fesztiválon fellépett Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó, Vaszi Levente népdalénekes, az érdeklődők betekintést nyerhettek egy hagyományos csángó lakodalomba. Levetítették Kaszás Géza: A Lovasíjász című filmjét, meg lehetett tekinteni a Márton Áron püspök életéről szóló, illetve Kabdebó János örmény témájú kiállítását. A Magyar Kollégium keretében Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület elnöke az erdélyi, avagy magyarörmény identitásról, Bogos Mária kutató a szépvízi örményekről, Halász Péter néprajzkutató a csángókról, Páll Ágoston a korondi kerámia motívumrendszeréről, Darvas-Kozma József Csíkszeredai plébános pedig Márton Áron püspökről tartott előadást. Az eseményen fellépett a keleties zenét játszó Örmény Trió, a kisvárdai Koszta Zoltán bőrműves bőrpáncélokat, Árpád-kori viseleteket mutatott be, lovas és harci hagyományokat ismertetett, és a fesztivál kezdetén ő fújta meg szarukürtöt.
Dobos László |
Székelyhon.ro

Potápi: ezen a héten Kolozsvár a nemzet fővárosa
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerint a Kolozsvári Magyar Napok hetében a kincses város az egész magyar nemzet fővárosa.
A politikus a rendezvénysorozat hétfő esti nyitógálán úgy vélte, a magyar napok hozzájárultak ahhoz, hogy a Kolozsvári magyarság jövőt építsen magának, és a városban lakó magyarok büszkén vállalják identitásukat.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök köszöntésében azt hangsúlyozta, hogy a Kolozsvári magyarság a magyargyűlölő Gheorghe Funar polgármester városvezetése után a magyar napok által nyerte vissza önbizalma jelentős részét. A politikus megjegyezte: a kultúra akkor köti össze a románokat és a magyarokat, ha kölcsönös tisztelet övezi a két nép kultúráját. Úgy vélte, a kölcsönös tisztelet tekintetében van még tennivaló. Példaként a Kolozsvár bejárataitól még mindig hiányzó román-magyar-német helységnévtáblát említette.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke kijelentette: Kolozsvár fel nem adható város, nélküle „beroggyan" az a képzeletbeli híd, mely a jelentős magyar lakossággal bíró Partiumot és Székelyföldet köti össze. Gergely Balázs, a magyar napok főszervezője nagyszabású kulturális kalákának nevezte a szombaton kezdődött egyhetes rendezvénysorozatot, amely kölcsönösségi alapon szerveződik, és a Kolozsvári magyarság egységét jelzi.
A nyitógála keretében idén másodszor adták át a Kincses Kolozsvárért díjat, amelyet posztumusz Kötő József Kolozsvári színháztörténész, Brendus Réka, a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezető-helyettese és a Kolozsvári magyar vállalkozók által alapított Euréka egyesület kapta.
A nyitógálán jelentették be a szervezők, hogy a kárpátaljai magyar iskolák tavalyi megsegítése után idén a Kolozsvári magyar napok közönsége a Kolozsvári Életfa Egyesület Szeretnék játszani című programját támogathatja adományaival. A program célja, hogy Kolozsvár játszótereire olyan hinták kerüljenek, amelyeket kerekesszékes gyermekek is használhatnak.
Kiss Károlyné Ildikó, a Magyar termék nagydíj pályázatot lebonyolító Industorg védjegyiroda ügyvivő igazgatója bejelentette: a magyar napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesületnek szeptemberben az Országházban Kárpát-medenceéért nívódíjat adnak át. A nyitógála előadásán a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató három évadának résztvevői és más erdélyi hagyományápolók álltak a Kolozsvári Magyar Opera nagytermét zsúfolásig megtöltő közönség elé.
MTI |
Krónika (Kolozsvár)

Hargita megyéért díjat kapott Lipthay Antal
Hargita megyéért díjjal tüntette ki Lipthay Antalt, a Gyergyószárhegyi Lázár-kastély többségi örökösét a Hargita megyei önkormányzat.
A megyei tanács közleménye szerint az ünnepi tanácsülésen Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács alelnöke méltatásában elmondta, Lipthay Antal (képünkön jobbra) mecénási tevékenységével járult hozzá ahhoz, hogy Hargita megye kulturális és turisztikai szempontból fejlődjék.
Lipthay Antal márciusban jelentette be, hogy a Böjte Csaba ferences szerzetes által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítványnak adományozta a Gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban birtokolt 13/24-edes tulajdonrészét. Az adománnyal a mecénás lehetővé tette, hogy a Székelyföldi reneszánsz kastély megőrizze kulturális szerepét.
Az egykor államosított kastélyban az elmúlt évtizedekben művészeti központ működött, ám az ingatlan visszaszolgáltatása után az intézményt be kellett zárni, mert a másik két tulajdonos egyike beperelte a létesítményt bérlő Hargita Megyei Tanácsot, és olyan magas bért követelt, amelyet az önkormányzat nem tudott kifizetni. Barti Tihamér méltatásában hangsúlyozta: talán ez az egyetlen olyan kastély Romániában, „ahol lelkes embereknek köszönhetően nem lerombolták, hanem gyarapították az elkobzott, majd jogos tulajdonosainak visszaszolgáltatott vagyont”.
Lipthay Antal köszönetében elmondta, hogy a díj és a méltatás tovább erősíti Székelyföld iránti elkötelezettségét. Úgy fogalmazott, hogy a Lázár-kastély Székelyföldről üzen a nagyvilágnak, ezért a továbbiakban is legyen kulturális központ, szolgálva a térség hagyományait. A 15. században épített, a 16. és 17. században többször átépített Gyergyószárhegyi Lázár-kastély az erdélyi reneszánsz építészet egyik legszebb alkotása.
Krónika (Kolozsvár)

Valódi vezetőkre van szükség (EMI-tábor)
A kedvezőtlen időjárás ellenére sikeres volt az augusztus 10–14. között szervezett 12. EMI-tábor – hangzott el a szervezők sajtótájékoztatóján. A Gyergyószentmiklós melletti 3-as kilométernél szervezett rendezvénynek közel 5000 résztvevője volt, a szokatlanul esős időjárás ellenére még nőtt is tavalyhoz képest a hetijegyet váltók száma.
A sajtótájékoztatón az EMI elnöke és a tábor főszervezője, Sorbán Attila Örs elmondta: gördülékenyebben zajlott a rendezvény, mint a tavalyi évben, a helyszín átrendezésével idén egy élőbb, mozgalmasabb teret sikerült kialakítani, ahol a résztvevők kedvükre válogathattak a különböző tevékenységek közül. Az 1956-os forradalom köré tematizált programban kiemelt helyet kaptak a történészek és ’56-osok előadásai csakúgy, mint a szabadságért vívott harc mai kérdései. Feldolgozták a hagyományosnak mondaható, de minden évben aktuális témákat, mint amilyen Székelyföld önrendelkezése és az erdélyi magyar nemzetpolitika kérdései. Az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt elnökeinek részvételével tartott kerekasztal-beszélgetés kapcsán Sorbán megjegyezte: a legnagyobb támogatottságot élvező párt, az RMDSZ távol mAradt, a két választás között nem hajlandó kiállni a választópolgárok elé egy pártfüggetlen rendezvényen. Az elmúlt évben a magyarságot ért atrocitások – az Ismerős Arcok koncertjébe való beavatkozástól kezdve a zászlóügyeken át Beke István és Szőcs Zoltán ügyéig – rendkívül kedvezőtlen képet festenek az erdélyi magyarok jogainak tiszteletben tartását illetően, ezek tisztázása pedig a magyar pártok, főként az RMDSZ feladata lenne, mivel ők rendelkeznek a legtöbb eszközzel ehhez – mondta az EMI vezetője. A magyar képviselet részéről valódi vezetőkre van szükség – jelentette ki –, akik mögé felsorakozva, a magyarság ki tudja vívni anyanyelvi, jelképhasználati jogait, meg tudja oldani a magyar egyetemek ügyét, lehetőséget tud teremteni a fiataloknak az itthon mAradásra. A főszervező megköszönte a támogatók és a résztvevők hozzájárulását a rendezvény megvalósulásához, külön kiemelve a Kárpátia zenekar lelki és anyagi támogatását, mely nélkül az idei tábor nem jöhetett volna létre.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Honvédtalálkozót tartottak
A hősiesség példaképeit ünnepelték
Augusztus 13-án, szombaton a bibarcfalvi református templomban tartották meg a II. világháború frontszolgálatos katonáinak sorrendben 19. erdővidéki bajtársi találkozóját.
Az ünnepségen Krizbai Imre baróti nyugalmazott református lelkész, a találkozók kezdeményezője és elindítója Ámos próféta igéje alapján („Jaj azoknak, akik gondtalanul élnek a Sionon”) mondott prédikációt. Felhívta a figyelmet napjaink társadalmának visszásságaira, a megalkuvás egyre nyilvánvalóbb, az egészséges közélet alapjait egyre inkább züllesztő veszélyeire.
„Ma sötét módon fosztják meg az embereket véleményüktől, akik azt mégis kinyilvánítják, azoknak elveszik kenyerét, ellehetetlenítik életét. Nagy baj van a Sionon, de vannak még, akik az igazságot képviselik” – fogalmazott.
A vendégeket, a megjelent honvédeket Székely Lajos bibarcfalvi lelkipásztor is üdvözölte, kifejezve reményét, hogy a találkozó kedves momentumként fog megmAradni a helyiek emlékezetében.
Hat egykori magyar honvéd jelent meg a találkozón: Boér Imre és Román Jenő Barótról, Mokán Ferenc Nagybaconból, Albert Andor Olasztelekről, Tánczos Sándor Vargyasról és Maczkós Balázs Erdőfüléből.
Közülük Boér Imre nyugalmazott tanár volt ezúttal is az, aki felolvasott személyes nyilvántartásából, miszerint a II. világháborúban a frontra vezényelt háromezer erdővidéki katonából 25-en vannak még életben. Részletezte azt is, hogy az 1925-ben születettek voltak a legfiatalabbak, akiket még ugyan leventekatonaként, de már a harcterekre szólítottak.
Beszámolója után a felvidéki dr. Popély Gyula történész mondott alkalmi beszédet, emlékezve az 1940-es erdélyi bevonulásra, amelyen édesapja is részt vett, majd figyelmeztette a jelenlevőket arra, hogy nemcsak Felvidéken, de Erdélyben is fogyóban a magyarság.
„Ezt a folyamatot csakis házunk küszöbén állíthatjuk meg, megfogva a gyengék kezét, nekik személyes példaadással utat mutatva” – mondta.
Máthé Lóránt Pál, a Horthy Miklós Vitézi Rend Székelyföldi törzskapitánya a találkozón megjelent honvédeket a magyar hősiesség még élő bizonyítékainak nevezte, akik hazaszeretetből is példát mutattak.
„Ma azonban lassan már bűn hazafinak lenni, azt követelik tőlünk, legyünk multikulturálisak. Ám mi inkább ódivatúak mAradunk, lelkesedünk magyarságunkért, átadva ezt a lelkesedést másoknak is” – hangsúlyozta beszédében.
A találkozó ünnepi műsorral folytatódott: Máthé Bíborka, Máthé Melinda, Fogarasi József, Kelemen Csongor, a baróti Wesselényi Miklós kórus, a Tisza István dalkör és Szuróczki Judit dalokkal, versekkel szebbé, emlékezetesebbé tették a honvédek számára a napot. Végül a templom előtti téren kettős keresztet avattak, azt a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a baróti Székely Társalgó Egyesület állíttatta, avatóbeszédet Murányi Levente 56-os szabadságharcos mondott.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Ízig-vérig székely sorsú” olimpiai bajnokokról készít filmeket Becze Zoltán
Jelenleg 6 olyan olimpia bajnok sportoló van, aki Székelyföldön született. Az ők történeteit szeretné felkutatni és filmen bemutatni a Csíkszeredai Becze Zoltán sportújságíró, akinek lassan a harmadik filmje is elkészül a magyar sportnak olimpiai aranyérmet nyerő Székelyföldi sportolók témában.
A Parajdon született Keresztes Lajos birkózóról (aki 1928-ban, Amszterdamban lett olimpiai bajnok), illetve a korondi Lőrincz Márton birkózóról (aki 1936-ban, Berlinben lett olimpiai aranyérmes) már elkészült egy-egy 26 perces, rövid dokumentumfilm, a gyergyószentmiklósi Molnár Endre vízipólókapusról (aki Faragó Tamás és Szívós István társaságában, 1976-ban, Montrealban állt az ötkarikás dobogó legmagasabb fokára) pedig most van folyamatban.
Becze állítása szerint mindhármuk sportolói karrierje, életútja ízig-vérig székely sors. Erről kérdeztük a szakértőt.
Miért kezdett el a székely magyar olimpikonok témájával foglalkozni?
- 1979-ben csak kétévente mehettünk külföldre, így amikor kijutottunk, akkor csak habzsoltuk a magyar könyveket, újságokat, folyóiratokat, amikhez hozzájuthattunk.
Én akkor vettem egy Magyar ifjúság évkönyvet és egy Világ ifjúság évkönyvet. Az egyikben volt egy cikk azzal a címmel, hogy Az igazi Toldi Miklós, és az első Székelyföldön született olimpiai bajnokról, Keresztes Lajosról szólt. Ebben leírták, hogy Toldihoz hasonlóan Keresztes is a szarvánál fogva csapta földhöz a megvadult bikát, háromszor is megcsinálta mészáros inas, majd mészáros mesterként egy pesti vágóhídon, tanuk előtt. Ebben ugyan még nem írták, hogy Parajdon, pontosabban a Parajd községhez tartozó Alsósófalván született.
Egy fél órára rá egy Molnár Endréről szóló cikket olvastam, amiben a Faragó- és Szívós-féle nagy vízilabda csapatról volt szó, akik ugye 1976-ban lettek olimpiai bajnokok. És megragadta a figyelmemet egy mondat, amit soha nem fogok elfelejteni. Azt írta Molnárról, hogy hozta magával a székely hegyek nyugalmát, kitartását, erejét. Határozottan emlékszem, azt írta Székelyudvarhelyen született, de később kiderítettük, hogy gyergyói. Megmutattam ezt a cikket édesapámnak, majd a másikat is Keresztesről. És ő mondta: ez is székely.
És akkor életemben nem tudom hányadszor, de boldog voltam, mert kiskorom óta gondolkodtam azon, hogy mi mit adtunk a világnak. Tudtam, hogy vannak feltalálóink, mint Irinyi János vagy Puskás Tivadar, nagy íróink, mint Kányádi és Sütő, de mindig szerettem volna, hogy legyen egy olyan pillanat, amikor egy székely a világ tetején áll. Akkor ott megtudtam, hogy két székely kétszer állt a világ tetején.
A '90-es fordulat után indult egy sportnapilap Csíkszeredában, az Új Sport, ott kezdtem el másodállásban sportújságíróként dolgozni, utána a Csíki TV sportrovatának lettem a főszerkesztője. Így vettem részt 1991-ben egy sportújságíró kongresszuson Paks mellett, ahol Schmitt Pállal a MOB egykori elnökével is készítettem egy interjút az Új Sportnak. Ő mondta nekem, amikor végeztünk: Született nálatok 3-4 olimpiai bajnokunk, nem néznél utána?
Ezzel kezdődött el számomra a gyűjtés. Tisztán emlékszem, az első gyűjtési napom az az augusztusi nap volt, amikor puccsolták Gorbacsovot. Elindultam Parajdon és Korondon kérdezősködni. Később derült ki, hogy van egy harmadik olimpiai bajnok is, Lőrincz Márton, akinek akkor még élt a testvére. Ekkor teljesülhetett a gyerekkori álmom, mert nemcsak cikket írtam róluk, hanem dokumentumfilmeket is készítettem. Először egy másfél perces hír lett belőle, majd egy 3, 5, 12 perces film. Az első bemutatók 1995-ben voltak. Az előző olimpián már bemutatták a 12 perces filmeket. Azóta Keresztesről és Lőrinczről már 26 perces film is készült, Molnár Endréről pedig most készül a 26 perces film. Így indult el ez az egész.
Ugyanakkor a paralimpiai hősünkről, Novák Edéről is van már filmem. Igazából vele foglalkoztam először, az első 26 perces filmem vele készítettem.
De nem csak ez a három székely olimpiai bajnok van...
- Székelyföldön hat olimpiai bajnok született. Négy magyar színekben indult, Keresztes, Lőrincz, Molnár és Hazai Kálmán (A Marosvásárhelyi születésű vízilabdázó 1936-ban nyert olimpiai bajnoki címet a csapattal - szerk.), kettő pedig román színekben lett olimpiai bajnok, Urzică Marius és Szabó Katalin. Természetesen tudok róluk. Nekem az első Népsportban megjelenő nagy cikkem még 1990 májusában egy Szabó Katival készült interjú volt.
Jelenleg közülük a már említett három bajnokról és a paralimpiai bajnok Novákról van filmem, de a jövőben szeretném kiegészíteni másokkal is. Hazai Kálmán története még fehér folt, nagyon keveset tudunk róla. Szabó Katiról azért már többet tudunk, sőt archív felvételek is vannak róla. A gyűjtést már megkezdtem.
Mennyi munkát kellett befektetni a kutatásba? És honnan lehet információkat szerezni?
- A 2008-as olimpiára döntöttem el, hogy 2016-ig elkészítek 2-3 rövidfilmet ezekről a bajnokokról, a többiről pedig 2020-ig forgatok egyet-egyet. Rém nehéz információkat gyűjteni. Lőrincz Márton esetében például vannak oldaláig rokonok, de nagyon nehezen lehetett egy mondatot is kiszedni belőlük, egy fényképet vagy egy újságcikket megkapni. Minden idők egyik legnagyobb magyar sportújságírója,Szepesi György például csak annyit írt Lőrinczről, hogy Korondon született '11-ben. Innen indult a kutatás, hogy legyen egy 26 perces film belőle.
Nem vagyok olyan, mint a kollégáim, akiknek ha van egy témájuk, akkor azt, és csak azt végigviszik. Ha pályázaton nyerek pénzt az egyik filmre, akkor saját zsebből még ott töltök 3-4 napot, és a másikhoz is dokumentálódóm. De szerencsére nagyon jó a kapcsolatom a Magyar Olimpiai Bizottsággal és a Magyar Olimpiai Akadémiával, kapok tőlük dokumentumokat.
Ugyanakkor, mivel kétszer megrendeztem a magyar és román olimpiai akadémiák találkozóját, a román féllel is jóban vagyok, tehát ha kérek Katiról valamit, akkor biztosan meg fogom kapni. De besegítenek a Román Televízió Magyar Adásának munkatársai is, mert a nagyobb eseményekről én vagyok a sporttudósítójuk.
Azt írtad, hogy ízig-vérig székely sorsuk volt ezeknek az olimpikonoknak. Számodra ez mit jelent?
- Mert nemcsak a sportvetélkedőkre kellett felkészüljenek. Nemcsak az ellenféllel kellett megküzdjenek, hanem a bírókkal, a szakszövetséggel és az egész rendszerrel. Elmondom a példákat. Keresztes Lajos 1924-ban simán jutott be a döntőbe, ahol egy finn birkózóval kellett megküzdjön. De a szakszövetség megváltoztatta a zsűri összetételét, egy dánt és három finnt rakott a zsűribe. Így kapott ki 3-1-re. Mindezt úgy, hogy a másikat, a birkózók nyelven mondva, 20 percig forgatta. A francia közönség Trianon után négy évvel akkora tüntetést rendezett mellette, hogy lovas rendőrökkel kellett szétverni.
Molnár Endre olimpia bronzzal kezdte Mexikóban, ott talán még nem is csaltak, de 1972-ben az utolsó három meccsükből kettőt egy román, Mărculescu nevű bíró vezetett, és nem a magyar szimpátiájáról tett tanúbizonyságot. Ha a négy meccsük bármelyikén csak egy góllal is többet dobnak a magyarok, a gólarány miatt már ők az olimpia bajnokok. Molnártól is elvettek legalább egy olimpiai aranyat.
Ilyenkor mindenki azt mondaná, hogy nincs kedvenc olimpiai hőse, de én másképp vagyok ezzel. Nekem a kedvencem Lőrincz Márton. A sorsa ízig-vérig székely sors, de a történelemtől megkapta az igazságtételt. Lőrincz 6 éves volt, amikor a román csapatok 1916 augusztusának végén bevonultak és nagyon feldúlták a Sóvidéket, több halálos áldozata is volt az eseménynek. Így amikor megkapta a katonai behívót, akkor eldöntötte, hogy nem akar román katona lenni, és átszökött Magyarországra. Ott kezdett el birkózni, még Keresztes segített neki. Előbb magyar bajnok, majd Európa-bajnok lett, Berlinben pedig az olimpiát is megnyerte. Megszereztem azt a képet is, amikor áll a dobogó tetején, kezében az olimpia tölggyel, amit ott adtak a bajnokoknak, hogy mindenki ültesse el a szülőfalujában.
Lőrincz jelezte a román szövetségnek, hogy el szeretné ültetni Korondon az olimpiai tölgyét. A románok azt mondták, csak akkor, ha utána román színekben szerepel. Ő pedig visszaírta, hogy édesanyám székely-magyar asszony, tehát nem. Több mint 10 magyarországi település jelentkezett, hogy fiává fogadná, csak náluk ültesse el a tölgyet. Barátai tanácsára Szentes városa mellett döntött. Ott ültették el az olimpiai tölgyet. Eltelt azóta közel 80 év, és a tíz magyar bajnoki címhez kapott tölgy közül egyedül az övé él, virágzik és egészséges. Azé, aki a saját falujában nem is ültethette el. Világszintem sem tudom, hogy hány olimpiai tölgy van olyan állapotban, mint az övé. Ez szerintem a nagy igazságtétel volt számára, aki annak idején a szülőfalujában még csak el sem ültethette.
G. L.
Transindex.ro

Putyinnal rendeznék Románia és Moldova egyesítését, megvétóznák a szerb EU-csatlakozást
Traian Basescu szerint Bukarestnek tárgyalásokat kell kezdenie Moszkvával Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről, még ha a moldovaiak többsége ezt nem támogatja is. A volt államfő a kisebbségben élő románok hagyományos nyári egyetemén beszélt a kérdésről.
A határon túli és a Székelyföldön élő románok képviselőinek idei találkozóján, Marosfőn (Izvorul Muresului) Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülése, illetve a történelmi román közösségek jogfosztása volt a fő téma. George Simion, az Actiunea 2012 Unionista Platform elnöke figyelmeztette a román miniszterelnököt, hogy „a szavak ideje lejárt", és felszólította Dacian Ciolost, hogy kezdjen intézményesített és állandó párbeszédet Chisinauval. A témában felszólaló volt román elnök, Traian Basescu úgy vélte, Bukarestnek Moszkvával kell párbeszédet kezdenie Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről. Hangsúlyozta: „Putyin olyan ember, akivel lehet beszélni", de ehhez a román diplomáciának fel kell hagynia a jelenlegi „öreges stílussal".
Basescu szerint abból kell kiindulni, „amit Moszkva tesz és mond. Elfoglalta Abháziát és Dél-Oszétiát, hogy megvédje az ott élő orosz ajkú kisebbséget. (...) Ebből az elméletből kiindulva Románia is jogosult arra, hogy párbeszédet kezdjen Moszkvával a moldovai román kisebbségről."
A volt román államfő – aki nemrégiben megszerezte a moldovai állampolgárságot – utalt arra, hogy le kell mondani a Dnyeszteren túli területekről, illetve figyelmeztetett, hogy a tárgyalások sokáig eltarthatnak, de legalább addig kialakulhat a Moldovai Köztársaságban is az egyesülést támogató többség.
A mintegy száz meghívott részvételével zajló rendezvényen elhangzott: a történelmi román közösségek pusztulásra vannak ítélve, ha az anyaország nem lép közbe a nyelvük, kultúrájuk és hitük védelmében. A legtöbb panasz Bulgária és Szerbia kormányát érte. Ivo Gheorghiev, a bulgáriai románok képviselője szerint Románia déli szomszédja gyakorta teszi ki megaláztatásnak a románokat; az ottani közösség napról napra olvad, sürgős beavatkozás nélkül a megszűnés fenyegeti. Predrag Balasevici, a szerbiai románok és vlachok képviselője arra panaszkodott, hogy Belgrád nem támogatja a román nyelvű oktatást, istentiszteletet és sajtót. Erre reagálva Basescu közölte: Románia megvétózhatja Szerbia EU-csatlakozását, ha az nem tartja tiszteletben a szerbiai román kisebbség jogait biztosító kétoldalú megállapodást.
Mint ismeretes, az egyezmény aláírása volt a feltétele annak, hogy Szerbia megkapta a tagjelölt státust 2012-ben. Az uniós külügyminiszterek ominózus összejövetelén Cristian Diaconescu, a román diplomácia akkor vezetője több órán át „lebegtette" a román vétót.
A marosfői nyári egyetemen a diaszpóra képviselői felrótták a román államnak, hogy a választási törvénykezés nem támogatja a külföldi románok tömeges részvételét a szavazáson. Az Európai Románok Egyesületeinek Szövetsége nevében felszólaló Daniel Tecu úgy vélte: a helyzet rosszabb, mint 2014-ben volt, amikor a választókörzetek előtt hosszú órákon át várakozó románok ezrei előtt csukták be az ajtót urnazáráskor; becsléseik szerint a novemberben esedékes parlamenti választáson az érdekeltek mintegy harmada adhatja le voksát.
Népszabadság

Antal Árpád: a Külhoni Magyarságért Díj azt jelzi, jó irányba tartunk
MTI - A Külhoni Magyarságért Díjjal kitüntetett Antal Árpád Sepsiszentgyörgyi polgármester szerint az elismerés odaítélése megerősítette a hitüket abban, hogy jó úton indultak el, és Budapest odafigyel a tevékenységükre, értékeli azt.
Antal Árpád az MTI-nek péntek délután telefonon azt mondta, az elmúlt években a másik három kitüntetett erdélyi településvezetővel együtt azon dolgoztak, hogy a térség versenyképessé váljon, Székelyföld és a székelyek érzékeljék a fejlődést és ott megvalósuljanak a nemzetpolitikai célok.
Ebben fontos szerepe volt és van azon vállalásuknak, hogy a polgármesterség mellett közösségi vezetők is. Arról, hogy ők később Csíkszeredában kapják meg a díjat, a Sepsiszentgyörgyi polgármester úgy nyilatkozott: jelzésértéke van annak, hogy az elismerést Székelyföldön vehetik át.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a péntek délelőtti Budapesti díjátadó ünnepségen arról beszélt, a nemzeti ünnep alkalmából átadott kitüntetésnek három üzenete is van. Egyrészt jelenti a nagyszerű emberek értékelését, másrészt az adott nemzetrész elismerése, jelzése annak, hogy a magyar állam figyel rájuk, szereti, az egyetemes magyar nemzet meghatározó részének tekinti őket. Hangsúlyozta: a díjnak van egy politikai üzenete is, mégpedig az, hogy üldözött magyarjaink kezét nem engedjük el.
Úgy fogalmazott, a mostani kitüntetések politikai üzenete szándékolt és tudatos, ugyanis azok az „erdélyi barátaink” kapják az elismeréseket, „akiket koncepciós módon hurcoltak meg”.
A Külhoni Magyarságért Díjat a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes javaslatára a kormányfő adományozza a külhoni magyar közösségek érdekében végzett közéleti, oktatási, kulturális, egyházi, tudományos, valamint a gazdasági önszerveződés területén végzett kiemelkedő munkáért.
Idén kitüntették Antal Árpád mellett Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós volt polgármesterét, Ráduly Róbert Kálmánt, Csíkszereda polgármesterét és Szőke Domokost, Csíkszereda alpolgármesterét is.
Erdély.ma

Nem fizet a tanügy, alig van matektanár
Nagymértékű hiány tapasztalható a matematika szakos tanárok körében Hargita megyében, és úgy általában Székelyföldön. A probléma már az ezredforduló óta fennáll, a legtöbb – főképp vidéki – iskola állandó hiánnyal küzd, sok esetben kénytelenek visszahívni a már nyugdíjazott oktatóikat – fejtette ki érdeklődésünkre Hodgyai László matematika szakos tanfelügyelő.
Ennek egyik oka, hogy az utóbbi időben egyre kevesebb frissen végzett Székelyföldi diák jelentkezik matematika szakra az egyetemeken. Az országban egyedülinek számító Kolozsvári magyar nyelvű matematika tagozaton az évenkénti ötven meghirdetett helyből jó esetben is csak húsz telik be.
Egyre kevesebb fiatal választja ezt a pályát, mivel egyrészt – ahogy az iskolások eredményein is látszik – nagyon sokat kell tanulnia és dolgoznia egy számtantanárnak, tehát nagymértékű elhivatottság szükséges a szakmához, másrészt pedig ha valaki elvégzi a matematikaszakot az egyetemen, azt követően pedig szétnéz a munkaerőpiacon, hamar rájön, hogy sokkal jobban lehet keresni más, matematikai tudást igénylő szakmákkal (például az informatikai vagy a banki foglalkozások terén), mint egy kezdő tanári állással – magyarázta a tanfelügyelő. „Tehát, ha valaki matematikai szakirányt választ a felsőfokú tanulmányaiban, ebbe pedig sok időt és energiát fektet bele, akkor legtöbb esetben olyan pályát választ, amely a tanügynél jobban fizet” – összegzett Hodgyai.
„A kilencvenes évek előtt sokkal nagyobb elismertségük volt a reál tantárgyaknak – fizika, kémia, matematika –, mint napjainkban. Épp ezért is sokkal jobban el volt látva matematika szakos tanárokkal Hargita megye. Viszont ez a kilencvenes évek után megfordult, és inkább a humán tantárgyakra tevődött a hangsúly. Nyilván, az ideális állapot szerint egy normális egyensúly kellene legyen a két irányzat között” – fejtegette Hodgyai. Nem beszélve arról – fűzte hozzá –, hogy akkoriban a tanügyi pálya biztosabb megélhetést jelentett, mint ma. „Manapság ez részben megváltozott, az általam vizsgált statisztikai adatok szerint például 2000 és 2010 között száz matematika szakos tanárral lett kevesebb Hargita megyében” – számolt be a tanfelügyelő.
„A hiány egyik megoldása lehetne, ha a környékünkön is lenne matematika szakos tanári képzés. Egyelőre erre magyar nyelven csak Kolozsváron van lehetőség, bár ott is sokkal kevesebben jelentkeznek, mint a meghirdetett helyek száma. Több megbeszélést is folytattunk a Sapientia egyetemmel, hogy Csíkszeredában is legyen ilyen képzés, mivel vannak olyan jó képességű, szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok, akik számára nagyon jó lehetőséget teremthetne ez a szakirány. Viszont nem egyszerű új szakot elindítani” – taglalta Hodgyai László.
Makó Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának dékánja kérdésünkre közölte, több kerekasztal-megbeszélést is folytattak a matematikai szakirányú képzés elindításával kapcsolatban, viszont erre jelenleg nincs lehetőség, de a jövőben még változhat a helyzet. „Mivel ez egy teljesen új típusú képzés lenne, viszonylag kis diáklétszámmal tudna csak működni, mi pedig csak akkor tudunk elindítani egy új szakot, ha legalább tíz jelentkező van. Nem beszélve arról, hogy ha itt is indulna ilyen képzés, megosztaná az amúgy is kevés diákkal üzemelő Kolozsvári magyar nyelvű matematika szakot” – mondta Makó.
„Valóban reális probléma ez. Városon még egyelőre nem érzékelhető, vidéken viszont már egyre nagyobb gondot jelent a matematikatanárok pótlása. Hosszabb távon igencsak negatívan hathat a tantárgy tanítására” – vélekedett a dékán. Ennek okán – fűzte hozzá – az egyik megoldás az lehetne, ha egy ösztöndíjrendszerű kiegészítést kapna az a személy, aki a matematikatanári pályát választja.
Valóban létező problémáról van szó – fogalmazott a hiánnyal kapcsolatos kérdésünkre Bálint Gergely, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium matematika szakos tanára és egyben igazgatója. Mint közölte, bár térségükben jelenleg mindenhol megfelelő számú matematika szakos pedagógus van, tavaly és tavalyelőtt problémát jelentett a szóban forgó tanári hely betöltése az általa irányított intézményben. Mindemellett pedig, jövő tanévtől ő is nyugdíjba vonul, és egyelőre nem tudja, hogy lesz-e jelentkező a megüresedett posztjára.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro

„Meghurcolt” Székelyföldi elöljárók kaptak Külhoni Magyarságért Díjat
MTI - A Külhoni Magyarságért Díj egyik üzenete, a politikai azt fejezi ki, hogy nem engedjük el üldözött magyarjaink kezét – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken, az elismerések Budapesti átadásán.
„A nemzeti ünnep alkalmából átadott kitüntetésnek három üzenete is van, egyrészt jelenti a nagyszerű emberek értékelését, másrészt az adott nemzetrész elismerése, jelzése annak, hogy a magyar állam figyel rájuk, szereti, az egyetemes magyar nemzet meghatározó részének tekinti őket” – jelentette ki Semjén Zsolt. Hangsúlyozta: a díjnak van egy politikai üzenete is, mégpedig az, hogy üldözött magyarjaink kezét nem engedjük el.
A kereszténydemokrata politikus szerint a mostani kitüntetések politikai üzenete szándékolt és tudatos, ugyanis azok az „erdélyi barátaink” kapják az elismeréseket, „akiket koncepciós módon hurcoltak meg”. „Ezek az emberek magyarságukért üldöztetés szenvednek, és ezt azért csinálják velük, hogy megfélemlítsék a magyarságot: ne vállaljon közéleti szerepet” – fejtette ki Semjén Zsolt. Kijelentette, világos jelzést küldünk barátainknak és ellenfeleinknek, hogy nem engedjük el az üldözött magyarok kezét. Semjén Zsolt kiemelte azt is, hogy akkor van megmAradás, ha a magyarság minden egyes nemzetrésze megmArad, ha elvész valamelyik, akkor „az egyetemes magyarság csonkul”.
Az ünnepségen tíz Külhoni Magyarság Díjat adtak át, amelyet a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes javaslatára a kormányfő adományoz a külhoni magyar közösségek érdekében végzett közéleti, oktatási, kulturális, egyházi, tudományos, valamint a gazdasági önszerveződés területén végzett kiemelkedő munkáért. Idén kitüntetést kapott négy erdélyi politikus: Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Mezei János, Gyergyószentmiklós volt polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere és Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere.
Tevékenységük méltatása mellett az is elhangzott, hogy Antal Árpád András ellen egy 2014 decemberi politikai nyilatkozata miatt a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni igazgatóság bűnügyi eljárást kezdeményezet. Ezt 2016 májusában vádemelés nélkül zárták le. Mezei János ellen 2015 januárban indult korrupcióellenes ügyészségi vizsgálat, vádat emeltek ellene, de állítólagois tetteit azóta sem tudták bizonyítani. Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos ellen 2015 áprilisában az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály vizsgálatot indított. A négy kitüntetett nem tudott jelen lenni az ünnepségen, a díjakat később veszik majd át.
Díjat vehetett át a Felvidéken élő egyetlen jezsuita szerzetes, Puss Sándor, aki a Nagyszombati Jezsuita Rendház tagja. Az atya egész életét a nehéz sorsú emberek megsegítésének és a fiatalság nevelésének, tanításának szenteli. Puss Sándor a kárpátaljai, ezerötszáz lakosú, felerészben magyar ajkú közösségben, Ráton gyermekotthont alapított jezsuita társaival. Kitüntették Zelei Miklós írót, aki 1994-ben kezdte kutatni a második világháború végén a szovjet-csehszlovák vasfüggönnyel kettévágott Kisszelmenc és Nagyszelmenc történetét. Díjat kapott a felvidéki Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma, valamint a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (Svédország) is. A díjakat Semjén Zsolt és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára adta át.
Székelyhon.ro

Újabb kisebbségvédelmi kudarc
Több sebből vérzik a hazai kisebbségpolitika. Egyrészt ismertek az erdélyi, Székelyföldi magyarságot hátrányosan érintő intézkedések, másrészt az országhatáron kívül élő románok most azért elégedetlenkednek, mert úgy érzik, Bukarest magukra hagyta őket.
A határon túl élő románok képviselői ezt a marosfői nyári egyetemen hangoztatták, a szerbiai Timok-völgyi képviselőjük pedig kerek perec kimondta, a román diplomaták többet ártanak nekik, mint használnak. Rendhagyó módon a határon túliak panaszáradata most elnyomja a Székelyföldi románok megszokott sirámait. Igaz, elég nehéz túlharsogni azt a komor helyzetjelentést, amelyet a Timok völgyében élő, mintegy 350 ezer fősre becsült vlachok képviselője, Predrag Balasevici fogalmazott meg: a szerbek ellenkezése miatt nem érvényesülnek alapvető, nemzeti identitásukhoz köthető jogaik, nem részesülnek román nyelvű oktatásban, s a saját iskolák mellett hiányoznak templomaik is, de anyanyelvű sajtójuk sincs. Mint Balasevici mondta, a román állam képviselői kifejezetten akadályozzák vezetőik identitásmegőrző tevékenységét, „oda jutottunk, hogy a Timok-völgyi románok minden abbéli reményüket elvesztették, hogy sorsuk valaha jobbra fordulhat. Már semmilyen elvárásunk nincs Romániával szemben.”
E tragikus helyzetjelentést követően szólalt fel a fórumon Traian Băsescu. A volt államfő ráérzett e lehangoló helyzetben rejlő politikai potenciálra, és máris megfogalmazta bírálatát, pontosabban javaslatát. Eszerint Románia megvétózhatja Szerbia EU-csatlakozását, ha a balkáni ország továbbra is fütyül arra a kétoldalú kisebbségvédelmi megállapodásra, amely a szerbiai román kisebbség jogait biztosítaná. A 2012 márciusában Brüsszelben aláírt dokumentumban ugyanis Bukarest a román kisebbség jogainak tiszteletben tartásához kötötte Szerbia EU-tagjelölti státusának megadását, mert sérelmezték azt, hogy Szerbia nem ismeri el a Timok-völgyi román kisebbséget. Nehezen hihető, hogy Băsescu intelmeit megszívlelnék a döntéshozók. A szakértői kormánynak sem ideje, sem ereje nincs e helyzeten változtatni, s a választások után sem ez lesz elsődleges. Ám hogy Bukarest érzéketlen a más országokban élő románok súlyos, nemzeti önazonosságukat érintő problémái iránt, különös, de nem teljességgel meglepő. Hiszen egy többségi nemzet akkor lehet igazán fogékony idegenbe szakadt, illetve szomszédos államokba született nemzettársai sorsa iránt, ha maga is elkötelezett a kisebbségvédelem tekintetében. Ha nem is érzi át teljességgel, de legalább nyitott, és érteni próbálja e sajátos problémakört. De – közel száz évvel a Gyulafehérvári ígéretek után – ez nem mondható el, így félő, hogy mArad a nemzetállami közöny, melynek egyik következményeként maguk a Timok-völgyi román jogfosztottak is feledésben mAradnak.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyderzs, az elherdált világörökség
Székelyderzs, a Székelyföld és a Királyföld határán fekvő eldugott falu, 1999-ben került fel a világ idegenforgalmi térképére, unitárius erődtemplomát ugyanis, hat másik hasonló erdélyi szász objektummal egyetemben, az UNESCO felvette a Világörökség Listára. A település ezzel egy hatalmas esélyt kapott a fejlődésre, amivel azonban mostanáig nemigen tudott élni.
Nyolc évvel ezelőtt, télvíz idején jártam először Székelyderzsen, s bizony felemás benyomást tett rám az egyetlen magyar vonatkozású erdélyi világörökség helyszínnel büszkélkedő Hargita megyei település. Az unitárius erődtemplom tetszett, de vastag jégen csicsonkázva lehetett csak eljutni hozzá, s mivel a kocsmaajtón is lakat lógott, az egész faluban nem volt egy zug, ahol megihatott volna egy kávét, megmelegedhetett volna a cidriző látogató.
Mikor idén útnak indultam, csak abban voltam biztos, hogy jégen csúszkálni nem fogok, egyébként kíváncsian vártam, hogy hova fejlődött a vendégfogadás Székelyderzsen. Arról hamar meggyőződtem, hogy a távolsági tömegközlekedés tartja a nyolc évvel korábbi szintet: napi egy járat köti össze a falut Udvarhellyel, így tehát, aki nem társasutazásra fizetett be és kocsija sincs, az csak gyalogszerrel, jobb esetben alkalmival juthat el a főúttól 11 km-re fekvő településre. Szerencsémre keveset kellett gyalogosan poroszkálnom, egy szívélyes helybéli ingyen és bérmente elfuvarozott Székelyderzsre.
„Hogy jönnek-e a turisták? Mi az, hogy. Régebben a kocsmában dolgoztam, volt olyan nap, hogy 38 buszt számoltam össze” – meséli. Higgyem, ne higgyem? Bármennyire is rokonszenves az elbeszélő, enyhe túlzásnak vélem az adatot, legfeljebb Segesvárról tudom elképzelni, hogy egyetlen nap alatt 38 busznyi turista keresse fel. Persze, tudom, amiért nem hiszem, attól még igaz lehet.
Az élő erőd
Mielőtt bemennék az erődtemplomba, szétnézek a településen. A porták rendezettek, az utcán itt-ott gondozott virágágyások, látszik, hogy dolgos emberek lakják a falut. Hagyományos székely parasztház is akad elég, igaz, egyik-másik lakatlan, idő kérdése csak, mikor dől össze. A kocsma most is zárva, a legközelebbi kávézóig, cukrászdáig valószínűleg Udvarhelyre kellene menni, de sebaj, vegyesbolt van kettő is, s a Pepsi harmadával olcsóbb, mint Kolozsváron.
A várkerítésen és a bástyákon új cserép díszeleg, ám a műemlékegyüttes restaurálása még folyik, a templom fel van állványozva. A kapuban idegenvezető fogad, ajánlkozik, hogy körbevezet.
Megtudom, hogy Kelemen Hunor kulturális minisztersége alatt a derzsi templom 1,015 millió lejt kapott felújításra a Művelődési Minisztériumtól az Országos Műemlékvédelmi Program keretében. A templomot körülvevő várfal belső felén kialakított színekben korabeli fotókból, hagyományos mezőgazdasági- és kézműves szerszámokból kiállítást rendezett be az egyházközség.
A bástyák egy részét hagyományos rendeltetésüknek megfelelően, szalonna és füstölthús tárolására használja a helyi közösség. Méreteiben, komplexitásában a székelyderzsi erődtemplom elmArad az UNESCO listára felkerült szász társaitól, ugyanakkor unikumnak számít abban a tekintetben, hogy nem egy felbomlott kultúra üresen mAradt díszlete, napjainkban is belakja a közösség, amely létrehozta.
Az egyik használaton kívül levő bástyában rövidesen fegyverkiállítás nyílik, egy másikban pedig bolt, ahol a faluban előállított élelmiszereket (lekvárt, juhsajtot, szalonnát stb.) lehet majd vásárolni, magyarázza Demeter Sándor Lóránd. A lelkész tíz éve szolgál Derzsen, jelenleg háromszor annyi turista keresi fel az erődtemplomot, mint szolgálata kezdetén. A falura ugyanakkor a tranzitturizmus jellemző, a látogatók kiszállnak a buszból, szétnéznek az erődtemplomban, s aztán általában mennek is, bár van a faluban négy kulcsosház és egy panzió, igaz ez utóbbi sem működik állandóan, a tulajdonosok Udvarhelyről járnak ki. Annak, hogy a turisták nem mAradnak sokat, s így nem sok pénzt hagynak a faluban, prózai oka van: a helyi programkínálat lényegében nulla, tehát költeni sincs mire. A derzsiek szinte kizárólag mezőgazdaságból és építkezési vállalkozásokból élnek, mostanáig nem sok hajlandóságot mutattak idegenforgalmi szolgáltatások beindítására. A lelkész szerint ennek két fő oka van: „A mezőgazdasági kifizetési ügynökségtől (APIA) kapott támogatások több pénzt hoznak, mint a turizmus. Ugyanakkor, bár a település befogadó lelkületű, a hagyományos életforma nem feltételezi azt, hogy idegeneket engedsz be az életedbe”.
Demeter Sándor Lóránd azt mondja, háttérből ő a helyi turizmus egyik fő mozgatója, célja pedig Székelyderzsnek, mint idegenforgalmi célpontnak a népszerűsítése. Ennek jegyében a Norvég Alaptól megpályázott pénzből sikerült kitenni a megyében 21 nagyméretű információs táblát, amelyek a falu fő látványosságára hívják fel az utazók figyelmét. A következő lépés a turisztikai szolgáltatások kiépítése lenne, ám ebbe már a lelkész, akinek 600 fős gyülekezet van a gondjaira bízva, nem tud belefolyni. Ötletei azért vannak, szerinte fel lehetne vinni a vendégket a falu fölé magasodó Erős-tetőre, ahonnan belátni az egész Udvarhelyi-medencét.
Füstbe ment ebéd
Arról, hogy a turisztikai szolgáltatások Derzsen még gyerekcipőben járnak, a magam kárán magam is meggyőződöm. Étterem, kifőzde a faluban nincs, világosít fel a erődtemplom idegenvezetője, majd elirányít az egyetlen panzióhoz, próbálkozzam ott. Idősödő házaspár fogad, készségesen felajánlják, hogy megetetnek savanyított zöldséglevessel, s bécsi szeletet is rántanak mellé. Fél egyre várnak, legyek pontos, mert koradélután Udvarhelyre kell menniük. Kb. fél óra múlva az erődtemplomban nézelődöm, amikor szól az idegenvezető, hogy lefújták az ebédet, mivel vendéglátóimnak a tervezettnél korábban kell a városba indulniuk.
Azért nem mindenki megy el korgó gyomorral Székelyderzsről. Egy fiatal pár lehetőséget lát a közétkeztetésben, tavaly óta turistacsoportokat traktálnak hidegtálakkal, birkatokánnyal, pálinkával előzetes bejelentkezés alapján. Idén három csoport vette igénybe a szolgáltatásukat. A saját portájukon nincs hova leültetniük sok embert, ezért a kultúrotthont szokták kibérelni erre a célra. „Volt aki szóvá tette, hogy a szabadban jobban esne az ebéd, ezért azon gondolkozunk, hogy az udvarunkon alakítsunk ki egy étkezőhelyet” – mondja a fiatalasszony.
Kifelé baktatva a faluból leintem az első kocsit, amelyben épp a panzió tulajdonosai, Pál Ferenc és neje utaznak. Kedvesen kérik az elnézést az elmAradt ebéd miatt, nem fért bele az idejükbe. Nem neheztelek rájuk, hiszen nem hivatásszerűen, inkább kedvtelésből foglalkoznak vendégfogadással. Megélni nem is lehetne belőle, mondják, nemigen van mivel eltölteni az időt a faluban, ezért aztán kevés turista éjszakázik ott. Invitálnak, legközelebb feltétlenül nézzek be hozzájuk, elválás előtt e-mail címet cserélünk.
Hosszú távú idegenforgalmi stratégiára van szükség, jelenti ki István Adrián, frissen megválasztott polgármester, majd sorolja, milyen programokkal lehetne szórakoztatni a látogatókat: szalonnafesztivál, biciklitúra, esztenalátogatás, italkóstolás a két helyi pálinkafőzdében, nyáron lovastúra és szekerezés, télen szánkirándulás. Sokat lendítene a falun, véli, ha sikerülne meghívni Károly brit trónörököst.
„Hatalmas potenciál van az idegenforgalomban. Székelyderzsnek 600 lakosa van, az idelátogató turisták száma pedig 5-6000. Hol van még olyan, hogy a turisták tízszer annyian legyenek, mint a helybeliek? Ilyen még Budapesten sincs” – jelenti ki az elöljáró, hozzátéve: alig melegedett meg a polgármesteri székben, időre lesz szükség az ötletek gyakorlatba ültetéséhez.
Erősség, de nem prioritás
A megyei önkormányzat számára Székelyderzs nem tartozik az idegenforgalmi prioritások közé, legalábbis ezt sugallja Hargita Megye Turizmusfejlesztési Stratégiája. A 287 oldalas tanulmányban négyszer szerepel Székelyderzs, egy grafikonon és három, általánosságokat tárgyaló szövegkörnyezetben. A dokumentum a megyei turisztikai erőforrásainak erősségei közé sorolja a világörökséghez tartozó erődtemplomot, ugyanakkor minimális teret szentel neki. A szerzők a Kulturális látványosságok: erődtemplomok és egyéb vallási építmények című nyúlfarknyi fejezetben foglalkoznak érdemben Derzzsel, azt javasolva, hogy a megye templomait ne egymással versengve, hanem egységes turisztikai ajánlatként népszerűsítsék. A dokumentum készítői meglepő szintű tájékozatlanságról tesznek tanúbizonyságot, azt állítva, hogy „az énlaki templom szintén világörökségi akkreditálás alatt áll”. Ekkora baki egy ilyen tanulmány kissé kínos.
Étel és szállás igen, programok nuku
A Segesvár és Kőhalom között fekvő Szászkézd lényegesen többet profitál a turizmusból, mint Derzs, bár ez részben valószínűleg annak tudható be, hogy a forgalmas E60-as műút mentén fekszik. A látnivaló is több, ugyanis a világörökségnek nyilvánított, gótikus stílusú erődtemplomon kívül egy a dombtetőre épült, romosan is látványos középkori parasztvár van a településen, na meg a falukép is kellőképpen archaikus. A lakosságszámhoz arányított Turisztikai Információs Központok számának tekintetében Szászkézd valószínűleg a világelithez tartozik, hiszen kettő is van az 1500 lelkes faluban, egymástól kb. 100 méterre. Hogy mi szükség van kettőre? Bizonyára az égvilágon semmi, még csak megélhetést sem biztosítanak helyi embereknek, lévén, hogy serdülőkorú önkéntesek dolgoznak bennük. 2008-ban, mikor először jártam Szászkézden, bejártam a fél falut, míg rátaláltam arra a szemmel láthatóan értelmi fogyatékos asszonyra, aki a templomkulcsot őrizte. Azóta nagyot fordult a világ, a templomot restaurálták, s naponta délelőtt 10-től délután 6 óráig várja a látogatókat, idegenvezetés is van. A településen négy panzió és vendégház üzemel állandó jelleggel, az impozáns, Szászkézd dicső múltját idéző községháza mellett állóban vendéglő is van. Tiszta Nyugat, gondolhatná a betérő éhes utazó, ám a valóság nem ennyire idilli. A személyzet mogorva, de legalább lassú. A pincérnő egy balsors sújtotta, vérig sértett királynő arckifejezésével rakja elém a felejthető disznósültet, verbális kommunikációja egy karthauzi szerzetesével vetekszik.
A település német nevét viselő panzió ellenben kifogástalan. Nem olcsó, de a szobák tágasak, hűvösek és igényesen berendezettek, az ablakból pedig a várra nyílik kilátás. Maximum két napot érdemes eltölteni a faluban, fejti ki a panzió tulajdonosa, azon maroknyi helyi szászok egyike, akik nem vándoroltak ki a rendszerváltást követően. Nem mintha Szászkézd érdektelen lenne a turisták számára, de jelen pillanatban semmiféle szervezett programot nem kínál az odalátogatóknak. Vannak naiv lelkesedők, mondja, akik unszolják, hogy reklámozzák a települést, ám addig, amíg nincsenek turisztikai szolgáltatások nem látja ennek értelmét. Tény azonban, Kézd lényegesen előbbre jár az idegenforgalmi potenciál kiaknázásában Székelyderzsnél, egy cég és egy alapítvány is állít elő, illetve árusít, főleg turistáknak, élelmiszereket helyi alapanyagokból, s a közelmúltban beindult egy kerámia központ, ahol hagyományos kézdi stílusú tárgyakat gyártanak.
Idegenforgalom hétfőtől péntekig
Ha előzetesen nem tudok róla, Nagybaromlakról biztosan nem feltételezem, hogy a világörökséghez tartozó erődtemploma van, sőt még azt sem, hogy egykor főleg szászok lakták, a falukép ugyanis határozottan romános.
A főtéren álló, a környezetétől elütő, felújításra váró zömök vártemplomot a magány és az elmúlás ritkás levegője lengi körül. Turisztikai Információs Központ Nagybaromlakon is van, igaz, hogy szombaton délelőtt zárva tart. „Hétfőtől péntekig vannak ott, de ma munkaszüneti nap van” – világosít fel egy traktort bütykölő férfiember. Logikus is, csapok a homlokomra, normális turista hétfőtől péntekig kirándul, hétvégén meg otthon ül, s ha mégsem, akkor magára vessen. Ezek után nem lep meg, hogy az erődtemplom kapuját zárva találom, elvégre nem azért építették a derék szászok, hogy oda minden jöttment bármikor bemehessen. Felhívom a hirdetőtáblára kitett telefonszámot, s Weber úr közli, öt percen belül érkezik. Nyílt tekintetű, joviális ember az erődtemplom gondnoka, az utolsó épkézláb, tisztavérű wurmloch-i szász.
„Még szerencse, hogy otthon dolgoztam, s nem a mezőn kaszáltam, mert akkor aztán várhatott volna” – közli, aztán körbevezet az épületegyüttesben. Jövögetnek a turisták, mondja, szálláslehetőség azonban nincs a faluban, s étkezni sincs hol. Itt aztán tényleg öngyilkosság lenne panziót nyitni, gondolom magamban, ez az a hely, aholy Székelyderzstől és Szászkézdtől eltérően valószínűleg még csak meg sem fordul senki fejében, hogy az idegenforgalom pénzt hozhat a házhoz, gazdaságilag erősítheti a helyi közösséget.
A lutheránus egyház ki akar ugyan alakítani néhány vendégszobát az egykori lelkészlakban, ám elsősorban nem turisztikai célzattal, hanem azért, hogy legyen hol elszállásolni azokat a jövőbeli önkénteseket, akik segítkeznének a templom karbantartásánál, felújításánál. Bárkinek, aki a sok stressz után ingerszegény környezetre vágyik, jó szívvel tudom ajánlani: jelentkezzen önkéntesnek a nagybaromlaki erődtemplomba.
Egy pozitív példa: Hollókő.
Arra, hogy a Világörökség Listára való felkerülés munkahelyeket teremthet és tetemes bevételt termelhet egy kisközösség számára a legjobb példa a magyarországi Hollókő, mely az 58 hagyományos stílusú házból álló falukép miatt került az Unesco védelme alá 1987-ben. A települést éves szinten 100 ezernél több turista keresi fel, akik sok pénzt hagynak a faluban, mivel van mire költeni. A védett parasztházakon és a váron kívül Hollókőn van Palóc Babamúzeum, Erdészeti Múzeum, Falumúzeum, Postamúzeum, Legendák Háza Panoptikum, Vármúzeum, Szövőhéz és Tájház. A faluban 17 szálláshely várja állandó jelleggel a vendégeket, s az év végéig még öt nagyszabású turistacsalogató rendezvényre kerül sor: Mesés Várjátékok, Szent István Napi Várjátékok, Gasztró Vár, Szüreti Mulatság és Szent Márton Napi Vigasság. Természetesen mindez nem kizárólag helyi erőből valósult, valósul meg, a magyar állam is figyelmet fordít a hollókői idegenforgalom fejlesztésére.
Előnyben az egzotikus helyszínek
Különféle internetes oldalok a világörökség részeként reklámoznak három másik erdélyi magyar települést is, Torockót, Gelencét és Énlakát, ami fantasztikus volna, nagy kár, hogy nem igaz. Torockó 2012-ben, Kelemen Hunor művelődési minisztersége idején valóban felkerült a világörökség várományos listájára, ám azóta nem történt előrelépés. Hegedűs Csilla műemlékvédelmi szakember, az RMDSZ ügyvezető alelnökének elmondása a Fehér megyei település ügyében nem is várható pozitív fejlemény addig, míg a Művelődési Minisztérium élére nem kerül a nemzeti kisebbségek kulturális értékeire nyitott ember.
Legalább ekkora gond, hogy az UNESCO úgy véli, Európa túl van reprezentálva a Világörökség Listán a többi kontinens rovására, ezért aztán inkább az egzotikus helyszíneket részesítik előnyben. „Álmok persze, mindig vannak, volt szó a vajdahunyadi várkastélyról és a Teleki Tékáról is. 50 évvel ezelőtt könnyű lett volna ezeket felvenni a Világörökség Listára, jelenleg azonban nagyon nehéz” – nyilatkozta a Maszolnak Hegedűs Csilla. A szintén az UNESCO patronálta Szellemi Kulturális Örökségbe ugyanakkor könnyebb bekerülni, a Csíksomylói búcsú például várólistán van, de jelölését a szakértői kormány – ismeretlen okokból – vissza akarja vonni.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Oktatás a dombok mögött – tapasztalatok egy Székelyföldi falusi iskolában
Egy nagyobb Székelyföldi várostól 20-30 kilométerre található az a falu, ahová egy évvel ezelőtt csöppent egy fiatal tanár. Az anonimitását megőrizni óhajtó oktató a tapasztalatait, gondolatait egy éven át rögzítette a Dombok mögött című blogban. A Maszolnak adott interjúban arról beszél, hogy milyen környezetbe csöppent és hogyan élte meg a román oktatási rendszer visszásságait.
A blogban sem, de most sem akarsz arról beszélni, hogy milyen településen tanítottál. Mi az, amit elmondhatsz a faluról?
Sűrűn vannak arra buszjáratok, így könnyen megközelíthető, szemben sok más, hasonló faluval. Ahogy beérsz, a házakon, a főúton nem látszik, hogy szegény volna a település, van is egy szűk réteg, amelyik eléggé jómódú, és a gyerekek is tudják ebben a körben, hogy például milyen végzettsége volt a nagymamának… A többiek viszont nagyon szegények, és a két réteg között nem igazán van átmenet.
Most építettek óvodát, de egyre kevesebb a gyerek: I-IV-ben és V-VIII-ban is van összevont osztály. Egyre több a cigány gyerek, ami azért gond, mert a figyelem és a pedagógusok felkészültségének hiánya miatt lemorzsolódnak. A társadalmi különbségek egyre inkább látszanak, pedig a cigány gyerekek minőségi foglalkoztatása fontos volna a közösség jövője számára is.
A blogot azért kezdtem írni, hogy megosszam az élményeket. Azt a falat látom most is magam előtt, amelyen még 1919-es propagandaújságból, de a negyvenes évekből is voltak újságkivágások, fényképek. Ezek ott mAradtak az iskolában úgy, hogy azóta volt már meszelés, de mindent visszatettek a helyére. Már az elején tudtam, hogy érzékeny dolgokról kell írnom, amivel megsérthetek embereket – ezért mAradtam anonim. Ugyanakkor nekem abban a (tanári és szülői) közösségben kellett dolgoznom, így fontos volt – legalább látszat szinten – fenntartani a hangulatot. Mindössze egyetlen kolléganőm tudja, hogy én vagyok a Dombok mögött blog szerzője.
Ez volt az első éved. miért akartál tanítani?
Meg akartam tudni, hogy van-e értelme számomra az oktatási rendszerben gondolkodni, hogy milyenek valójában a körülmények, lehet-e változtatni, annak, aki szeretne, bármit is tenni. Igazából a városban szerettem volna tanítani, egy jó iskolában, de már az elején meglepetések értek: a kiírt helyek eltűnnek, nem ajánlották, hogy megpályázzam stb. Eleinte ki is zártam a távolabbi településeket, mert túl sok energiát vesz el az utazás a gyerekekre szánt időből – de végül a tanfelügyelő meggyőzött azzal, hogy az ilyen településeken is kell valakinek tanítania. És ebben nagyon igaza van.
Milyen történetekkel találkoztál?
Minden blogbejegyzés egy vagy több gyerek története, ezek beágyazása, elhelyezése a rendszer működésében. Legutóbbi például egy negyedikes gyerekről írtam, akit az osztályomba járó bátyja által ismertem meg. Nagyon szeret focizni, barátságos, jólelkű gyerek, és amikor filmvetítéseket szerveztünk a kollégámmal, ő is gyakran eljött, de nem volt pénze teát venni sem – ilyenkor kisegítettük őt. Fontos volt, hogy senki ne érezze magát kirekesztve, senkit ne hagyjunk magunk után. Az évzárón két csokor virággal jött oda hozzánk úgy, hogy otthon senki nem kérte erre.
Most azon dolgozom, hogy anyagi fedezetet találjak számára ahhoz, hogy két faluval arrébb járhasson fociedzésekre. Egész évre körülbelül hétszáz lejre volna szükség buszjegyre, ezen kívül öltözékre, kiegészítő kellékekre (a további részletekről a blogon lehet olvasni, hamarosan pedig a gyűjtőakcióról is írunk – a szerk.). Felmerül persze a kérdés, hogy mi alapján dönthetem el, kin segítek? – ez az egész tanév alatt folyamatos kérdés volt, hogy kinek, mikor és hogyan érdemes segíteni, megmutatni egy lehetőséget. Ezen a kérdésen még nem tudtam magam átrágni: minden gyerek megérdemeli a maga kis személyre szabott lehetőségét, esélyét.
Milyen kapcsolatot ápoltál a kollégákkal?
Nincsenek nyílt konfliktusok, mert létezik egy korlát. Amikor például a tanáriban a menekültekről folyt a beszélgetés, többek minden együttérzés nélkül nyilatkoztak, olyan is volt, aki közben Hitler befejezetlen munkáját idézte fel. Én ilyen helyzetekben egyszerűen kimentem, mert érzem, hogy többé nem tudnánk leülni egy asztalhoz, ha élesben ütköznénk és kiderülne, hogy teljesen megférhetetlenek vagyunk.
Többször téma volt az, amit a kollégák fenyítésnek hívnak, én pedig gyermekbántalmazásnak. Az a baj az oktatási rendszerrel, mondták többen, hogy a tanárok már nem verhetik meg a gyereket (vagy enyhébb módon nem fenyíthetik), mert jön a rendőrség. Erre pedig mindenkinek volt személyes hozzáfűznivalója: őt is megverték, mikor gyerek volt, és milyen hasznosnak bizonyult ez. Ők mind gyerekek voltak valaha, és ezt hozták magukkal, ugyanakkor szakemberként az észérveket a gyerekkori (tév)hitek elé kellene tudni helyezni, az oktatási rendszer minősíthetetlen állapotát pedig elválasztani a személyes traumáktól.
A nyílt rasszizmus, a cigányozás is mindig előjött. Azt nem tudom pontosan, hogy az órán hogyan viselkednek a gyerekekkel, mert ahogyan a családon belüli erőszakot is sokszor a magánszférárén belülinek látjuk, úgy mintha az iskolában is működne egy hallgatólagos egyesség: nem szólunk bele, hogy ki mit tesz a saját óráján. Ez nagyon rossz, az együttműködést például teljesen ellehetetleníti. A gyerekek persze sokmindent elmondanak, viszont nem mindig látják helyesen, és gyakran egyetértenek a tanárral.
Nem beszéltünk még a szülőkről. Milyen viszonyba kerültél velük?
Fontosabb volt a szerepük, mint gondoltam. Az osztályomban a gyerekekkel kezdtem el például egy túrát szervezni, és a szülők elégedetlenek voltak, mert nem vontuk be őket. Az év alatt kezdett látszani, hogy mennyire fontos a szülő véleménye, például amikor minősíti a tanárokat, mert ez a gyerek hozzáállását is befolyásolja.
Milyen lehetőségeid voltak alternatív megoldásokra és milyen fogadtatásban részesültek ezek?
Nem egy kész tervvel fogtam a dolgokhoz. Bár szeretnék, szerettem volna olyan bátor lenni, hogy teljesen letérjek a megszokott útról. Hiába nem akartam, élt bennem egy kényszer, hogy a tantervet, a tankönyvet, a szövegeket, a módszertant kövessem, megpróbáltam eltérni ettől, de közben nem voltam biztos abban, hogy jó, ahogy próbálkozom. A kollégák részéről azt hallottam, hogy a modern pedagógiai módszerek rosszak: túl sok minden van kinyomtatva, mindent készen kapnak a gyerekek, ők bezzeg be kellett magolják és tudták is kívülről…
Azt is mondták, hogy kooperatív módszerekkel nem lehet elérni sokat. Valójában ezek a kritikák nem a módszerre, hanem a helytelen alkalmazására vonatkoztak. A kooperatív tanulásszervezést könnyű elrontani, sok időbe és energiába is kerül megvalósítani. Olyan csoportmunkákról van szó, amelyben mindenki kap feladatot, és ha nem végzi el, a közös eredmény sem születik meg, és fordítva: az elkészítéshez egymást kell segíteniük a tanulóknak. Volt ahol ez működött és volt ahol nem. Látszott, hogy a szociális kompetenciák hiánya, az előítéletek miatt nehézségekbe ütközünk: nem tudtak társaikkal beszélgetni, zavarba jöttek, ha valakinek a közelébe kellett üljenek, nehéz volt nem egyéni munkában és versengésben gondolkodni.
Drámapedagógiai módszerhez is nyúltam, ahol dramatizáltunk, olvastunk, eljátszottuk a jeleneteket – és az a gyerek is örvendett, aki csak egy sort kellett megtanuljon, mert számára az volt kihívás, ugyanakkor sikerélmény is. Jól szórakoztunk a két hét alatt, és közben sokat tanultunk az együttműködésről, a türelemről vagy arról, hogy megfogjuk a másik kezét.
maszol.ro

Székelyország Tündérkertje Budapesten
Marosszéki sokadalmat szerveznek Budapesten Magyarország nemzeti ünnepe alkalmából. A Kispesten kialakított Székelyország Tündérkertje Látványparkban megrendezendő esemény fővédnöke Bölöni László labdarúgóedző – számol be írja Gligor Róbert László a kronika.ro-n.
A kispesti látványparkban idén kezdődik a székely székeket bemutató programsorozat, amelynek első állomásaként Marosszéket ismerhetik meg közelebbről az anyaországi magyarok és az ott élő erdélyiek – tudtuk meg Bacsó Andrástól, a látványpark megálmodójától és megteremtőjétől, aki a nemzeti egység ünnepére változatos programot állított össze.
Augusztus 20-án délben nyitja meg kapuját a látványpark, népdalénekesek, előadóművészek, zenészek lépnek fel, Gligor Attila Csaba budaörsi fotós pedig Marosvásárhelyt és Nyárádszeredát bemutató fényképeiből, illetve természetfotóiból mutat be válogatást. A rendezvényen Budapesti személyiségek is részt vesznek, a nap fővédnöke és díszvendége a Maros megyei születésű Bölöni László labdarúgóedző lesz, aki előadást is tart. Ezután szentelik meg a székely kenyeret, majd a nemzeti összetartozás és a megmAradás jelképeként fáklyát gyújtanak.
A program idején marosszéki „tokányt”, helyben sütött kürtőskalácsot és székely sört lehet fogyasztani, jelképes áron sorsjegyeket lehet vásárolni, amellyel székely termékek nyerhetők. A gyerekeket kézműves alkotóházban foglalkoztatják. A látványparkot a kispesti Bujdosó Székely éttermet működtető, a Székelyföldről származó Bacsó András hozta létre, és idén májusban avatták fel Böjte Csaba ferences szerzetes részvételével a Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára szervezett jótékonysági nap keretében.
A látványparkban megismerheti a közönség a Székelyföld régióit, a Székelyföldi ásványvizeket, hagyományos eszközöket, találkozhat a medvével és a hargitai rengetegben mAradt Ábellel, de lesz Csíksomlyóra „vezető” imahely, Márton Áron-kultúrcsűr és a gyergyói születésű, 2013-ban eltűnt Erőss Zsolt hegymászó tiszteletére állított mászófal is. Bacsó tervei szerint szeptember 10-én Csíkszéket mutatják be a látványparkban, október folyamán valószínűleg Gyergyószék is sorra kerül, majd jövő év tavaszán folytatják a sorozatot, hiszen nemcsak az egykori székeket, hanem azok „fiúszékeit” is szeretnék majd megmutatni a magyar fővárosban – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Kiállításmegnyitó, opera és operettgála, valamint örökzöld slágerek a PMN első napján
Péntek délután a PMN 15 éves történetét összefoglaló kiállítás megnyitója egyben a tíznapos rendezvénysorozat megnyitója is volt. Ezt opera- és operettgála követte a Szakszervezetek Művelődési Házában. A Széchenyi utcában az Elvis Band és a Beatles-slágereket játszó The Bits koncertezett.
Pénteken megkezdődött a jubileumi, 15. Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozata. A Szakszervezetek Művelődési Házának előterében kiállítás nyílt, amely a rendezvénysorozat történetének legfontosabb momentumait foglalja össze. A tárlat anyagában a fotókon kívül műsorfüzeteket, trikókat és szórólapokat is láthatunk.
A kiállítás megnyitója egyútal az idei PMN megnyitója is volt. Ahogy a tizedik kiadás megnyitóján, úgy most is jelen volt az ötletgazda Bódi Attila, mellette a főszervező Identitas Alapítvány elnöke, Szőcs Péter, a társszervező RMDSZ Szatmárnémeti és Szatmár megyei elnöke - Kereskényi Gábor polgármester és Pataki Csaba megyei tanácselnök -, valamint Stier Péter, az esemény műsoráért felelős szervező köszöntötte az egybegyűlteket. A felszólalók nosztalgiázva emlékeztek vissza az első kiadásokra. Mint elhangzott: nagy bátorság kellett az első PMN megszervezéséhez, ám ebből a bátorságból már sok más településen is merítettek a Székelyföldtől a szórványig.
A művelődési ház előadótermében ezt követően vette kezdetét a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művészeinek az előadása. Az első részben ismert operaáriákat adtak elő a tehetséges művészek, a második részben operettslágerekkel és táncbetétekkel szórakoztatták a közönséget.
Eközben a Széchenyi utcában 20 óra körül megkezdődött a Szatmárnémeti Elvis Band koncertje, majd őket a magyarországi The Bits formáció követte a színpadon.
A Püspöki Palota előtti utcaszakaszon már péntek este jelen voltak a pálinka és bortermelők, sült a kürtöskalács és a flekken, így minden adott volt egy remek hangulatú estéhez.
szatmar.ro

A magyar államiságot ünnepelték Hármasfaluban
Szinte maratoni hosszúságú ünnepség heszíne volt szombaton Hármasfalu, ahol országalapító szent királyunk ünnepén felhúzták a Székely zászlót, majd Szent István előtt tisztelegtek, végül a Makk-féle összeesküvés 1854. évi áldozatai tiszteletére állított kopjafákat lepleztek le.
Csókfalván szombat délelőtt fúvószene mellett gyülekeztek az ünneplők az unitárius templom melletti világháborús emlékműnél. Tőkés Lóránt lelkésztől tudjuk, hogy ezen a helyen Orbók Gyula lelkész 1941. július 28-án nemzetiszín zászlótartó rudat emeltetett, amelyre „megváltó szent csodaként” felvonták a nemzeti lobogót. Vass Imre makfalvi polgármester azzal biztatta az ünneplőket, hogy mindennek eljön egyszer az ideje. Reménykedésünk, imáink nem voltak hiábavalóak, hisz mi még mindig itt vagyunk azon a helyen, ahová minket a Teremtő őrként állított, „vigyázzuk a világnak ezt a kicsiny szegletét”, Székelyföldet, a hegyeinket, a Kis-Küküllőt, és egymást, akik még megmAradtak székelynek, magyarnak a zivataros évszázadok alatt.
A székely zászló felvonását és megáldását követően a templomban Tőkés Lóránt lelkész bemutatta az önkormányzat támogatásával nemrég megjelent kiadványát. Az Apáink arcában című füzetben csókfalvi régi fényképek gyűjteménye a falu múltjának, kultúrájának egy kis lenyomatát mutatta be. Ma mindennapi dolog a fotózás, de száz éve annál hatalmasabb értéke volt egy fényképnek, amely egy életben egyszer vagy épp egy emberi élet utolsó perceiben készült – hívta fel a figyelmet a gyűjtő.
Ezután az ünneplők nemzetiszínű és székely zászlók vezetésével a székelyszentistváni templomba vonultak, ahol az ünnepi alkalomból Boldizsár Ferenc katolikus lelkész méltatta Szent István örömünnepét, „amikor másképp dobban a szívünk”.
A dalárda előadása után a templomkertben álló szobornál Szabó Árpád megyei tanácsos kifejtette: Szent István olyant alkotott, aminek ezer év távlatából is mindenki hódol, és nekünk is ez a kötelességünk. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy István létrehozta a magyar államot és azt közjogi alapokra helyezte, ezért lehetett Magyarország évszázadokon át a nyugati civilizáció védelmezője.
Magyarország üzenetét Farkas Balázs Csíkszeredai konzul tolmácsolta: Szent István államot alapított, felvette a nyugati kereszténységet, megteremtette a jövő szilárd alapjait. Az ő bölcs belátása és tevékenysége arra is figyelmeztet bennünket, hogy fel kell ismerni a közös nemzeti érdeket, és ezekről világnézettől, meggyőződéstől függetlenül meg kell tudni egyezni.
Az emlékezés koszorúinak elhelyezése után az ünneplés a szemközti Barátosi-udvarháznál folytatódott, ahol a helyi gazdakör helyet adott három kopjafa felállítására. A Makk-féle összeesküvésben való részvétel miatt Marosvásárhelyen kivégzett Török János, Horváth Károly, Gálfi Mihály neveit jelző oszlopok állnak itt ezután, de ez emlékeztet a többi négy Székelyföldön kivégzett vezetőre, és azokra, akiknek halálos ítéletét várfogságra változtatták, közöttük a szentistváni Musnai Pálra, aki tíz évig raboskodott. A három oszlopot a helyi Sándor János fafaragó mester készítette a gazdakör, Nemes József elnök és Csonta Ferenc tanácsos kezdeményezésére.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Milyen irányba tartson Sepsiszentgyörgy?
Harminchárom fő fejlesztési irányvonalat jelöl meg Sepsiszentgyörgy új, a 2014–2020-as időszakra vonatkozó fejlesztési stratégiája. A helyi tanács múlt heti rendkívüli ülésén elfogadott háromszáz oldalas dokumentumban új elemként szerepel többek között a Székely Nemzeti Múzeum, a Bodok Szálloda, a Vártemplom korszerűsítése, restaurálása, egy CityBike-rendszer kialakítása, az aktív életmódot szolgáló VeloPark, illetve egy kutatási és fejlesztési intézet létrehozása. Az elképzelések anyagi fedezetét nagyrészt uniós vagy kormánytámogatásokból tervezi megvalósítani az önkormányzat.
A korábban már összeállított és közvitára bocsátott tervezet az előzőkből már ismert fő irányvonalakat foglalja magában, az infrastrukturális fejlesztéseket – utak, utcák felújítását, a közszállítás, közvilágítás korszerűsítését, nehézforgalmi terelőút megépítését, parkolóházak létrehozását –, de szerepel benne egy agrárpark, további oktatási-nevelési intézmények létrehozása, a meglévők hőszigetelése, az ipari park beindítása, környezetbarát energia termelésére alkalmas beruházások, állatpark létrehozása, a szociális intézmények bővítése – multifunkcionális központ a Diakónia Keresztény Alapítvánnyal partnerségben, éjjeli menedék, öregotthon, roma gyerekek számára bentlakás étkeztetéssel –, helyi termékek feldolgozását végző üzem létrehozása. Emellett a Vártemplom restaurálása is szerepel az akciótervben.
A testületi ülésen Antal Árpád polgármester a dokumentumba frissen foglalt elképzelésekről beszélt, elsőként a Székely Nemzeti Múzeum épületegyüttesének felújítását említette. Kovászna megye Tanácsa, az ingatlan tulajdonosa, gondnoka hamarosan pályázatot készül benyújtani, és a támogatás elnyeréséhez segítséget nyújthat, ha Sepsiszentgyörgy fejlesztési stratégiájában is szerepel a közismert műemlék felújítása – magyarázta. A polgármester elmondta: szintén újdonság a tervben a CityBike elnevezésű projekt, amely nyugati mintára biciklikölcsönzést tenne lehetővé a város bizonyos pontjain. Az elképzelés a Sepsi Bike Egyesülettel kötött partneri egyezség mentén valósulna meg. Az aktív életmódot támogatná a VeloPark, mely szintén része a stratégiának. A létesítmény egyszerre nyújtana szórakozási, sportolási és oktatási lehetőségeket. A két elképzelés költségei nagyjából 10 millió lejre rúgnának. Az aktív életmódot egyébként az önkormányzat további bicikliutak kialakításával, valamint a városi uszoda korszerűsítésével is igyekszik támogatni. Az infrastrukturális, gazdaságélénkítő beruházások közé tartozik a városközponti Bodok Szálloda felújítása is. Antal Árpád ennek kapcsán kifejtette: egyelőre még nem tudják pontosan, milyen forrásokból, illetve milyen formában valósul meg. Új elképzelésnek számít egy kutatási-fejlesztési központ létrehozása – akár a magánszféra bevonásával –, amely több ágazatban – számítástechnika, mezőgazdaság, gyógyturizmus, erdő- és vadgazdálkodás, kreatív iparágak – hozhat elsősorban szellemi, de gyakorlati többletet is. Az innovációt a Design Bank támogatásával erősítené az önkormányzat, ez szintén része a stratégiának. A felsoroltak jelentős része uniós és kormánytámogatásokból (országos programok) valósítható meg.
A testületi ülésen Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt képviselője felvetette: hasznos lett volna még pár elképzelést belefoglalni az akciótervbe. A politikus méltatta a stratégiának a megyeszékhely jelenlegi helyzetét bemutató részét, illetve kijelentette: a jelek szerint érdemes volt később elfogadni a dokumentumot, mivel így eléggé átfogó tervet sikerült kialakítani. József Álmos az RMDSZ-frakció részéről megemlítette: Sepsiszentgyörgy nem túl vonzó például a Székelyföldi irodalmárok számára, mivel a városban nincs egy komoly könyvesbolt. Az önkormányzatnak erre is koncentrálnia kellene, akár egy könyvesház létrehozását is tervbe vehetnék. Antal Árpád szerint közvetlenül ezt nem tudják megvalósítani, magánkezdeményezés eredménye lehet csak egy könyvesház létrehozása egy vállalkozás keretén belül. Az önkormányzat csak a gazdaságélénkítő intézkedésekkel tud ebben az irányban tenni valamit, de ahhoz először a magánszférának kell lépnie. A testület ellenszavazat nélkül fogadta el a stratégiát.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Isten áldja Önöket, Isten óvja a Nemzetet!
Szent István-napi rendezvények Hármasfaluban
,,Valóságokat akartam láttatni, igazságokat akartam kiáltani. Valóságokat és igazságokat, amik fájnak a gyávának, elnémítják az árulót, megrontják az ellenséget, megállítják az elnyomni akarót, amik bátorságot adnak a csüggedőknek, világot gyújtanak a sötétben tévelygőknek, fegyvert adnak a védteleneknek. Ezt akartam kiáltani, és lehet, hogy kiáltószó leszek a pusztában..."
Kós Károly 1921-ben megfogalmazott gondolataival köszöntötte Vass Imre, Makfalva község polgármestere a csókfalvi unitárius templom előtt, a turulmadaras háborús emlékműnél egybegyűlteket augusztus 20-án, államalapító Szent István ünnepén.
Székelyföld autonómiája is eljön egyszer…
Vass Imre hangsúlyozta: "Mindenki, aki magyarnak érzi magát, szívén kell hogy viselje nemzete érdekét, felelősséget kell érezzünk egymás iránt, ennek a felelősségnek a terhét vállalnunk kell hittel, erkölcsös lélekkel".
Kijelentette: minden idő eljön egyszer, csak tudni kell rá várni. Székelyföld önrendelkezése, autonómiája is eljön egyszer, csak küzdeni kell érte nap mint nap, kitartóan és egységesen.
Emlékeztetett, hogy nemrég törvényszéki végzéssel vétették le a polgármesteri hivatal homlokzatáról a székely zászlót, az Atosfalva, Szentistván, Csókfalva helységnévtáblákat, de – ígérte – újabb és újabb zászlók fognak megjelenni a község területén, s más formában, székely furfanggal a helységnévtáblák is vissza fognak kerülni a helyükre. Ebben a küzdelemben kérte Makfalva község minden polgárának a támogatását.
Vass Imre egyebek mellett kijelentette: "A mai napon azért gyűltünk itt össze, hogy közösen állítsunk emléket annak a több mint egy évezredes Szent István-i akaratnak, amely egybe tartott minket itt, a Kárpát-medenceében. Reménykedésünk, imáink nem voltak hiábavalóak, hiszen mi még mindig itt vagyunk azon a helyen, ahová minket a Teremtő őrként állított, hogy vigyázzuk a világnak ezt a kicsiny szegletét: Székelyföldet. Vigyázzuk a hegyeinket, a Kis-Küküllő mentét, községünket, és vigyázzuk egymást, akik még megmAradtunk székelynek, magyarnak határon innen és túl a zivataros évszázadok alatt".
A beszédet követően felavatták a piros-fehér- zöld zászlórudat, amelyre a polgármester és Csonta Ferenc, a történelmi vitézi rend tagja felvonta a székely zászlót. Áldást mondott Tőkés Lóránt unitárius, Kiss Dénes református lelkész, valamint Boldizsár Ferenc római katolikus lelkipásztor.
Albumbemutató és történelmi előadás
A székely és magyar himnusz eléneklése után a rendezvénysorozat az unitárius templomban folytatódott, ahol Tőkés Lóránt bemutatta az Apáink harcában, csókfalviak régi felvételeken – több mint 50 régi fényképet és hét bejegyzést tartalmazó – fotóalbumot, majd Raffay Ernő történészprofesszor tartott előadást 1916 – román betörés Erdélybe címmel.
Az előadás után az egybegyűltek a fúvószenekar kíséretében, székely zászlókat lengetve, gyalog vonultak a székelyszentistváni református templomba, ökumenikus istentiszteletre, amelyen Boldizsár Ferenc római katolikus lelkipásztor hirdetett igét. Hatalmas ünnepnek nevezte Szent István ünnepét, amikor minden magyarnak "másképp" dobban a szíve, hisz "magyar államiságunkat köszönhetjük neki". István titkának az imát nevezte. Királyunk kapcsolatban az egyházzal, megerősítette azt, amit apja, Géza elkezdett, a keresztény kultúrkör kiépítését. Arra intette a híveket, hogy Istvánhoz hasonlóan bölcsességet kérjenek Istentől, mert az építés nemcsak István feladata volt, a miénk is: tovább kell építeni az országot, a nemzetet, a hazát.
Kopjafaavatás
Az istentisztelet végén fellépett a hármasfalui ökumenikus dalárda, majd a templom udvarán található Szent István-szobor koszorúzására került sor. Beszédet mondott a megyei tanács részéről Szabó Árpád, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, illetve Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. A himnusz eléneklése után leleplezték a székely vértanúk emlékére felállított, a Sándor János által készített kopjafákat Székelyszentistvánon, Erdély egyetlen településén, mely államalapító nagy királyunkról kapta a nevét.
A délután a kikapcsolódásé volt, a rendezvénysorozat borkóstolóval, bográcsozással, valamint a helyi Hatszentcsók néptánccsoport műsorával folytatódott. Fellépett Mátyus Vilmos és zenekara.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Bakk Pál kilencven éve
Szerencsés véletlennek tartom, hogy Bakk Pál szentkatolnai tanítóval és helytörténésszel megismerkedhettem közel negyven évvel ezelőtt, de az már szükségszerű volt, hogy igazi barátság és termékeny szellemi együttműködés jöjjön létre köztünk az évek és évtizedek során. A helytörténet ugyanis, ami számomra gyermekkori kaland volt, az ő számára életre szóló szenvedélyt, folyamatos gyűjtő- és feldolgozó munkát jelentett, s így atyai barátomnak is köszönhetem, hogy adott pillanatban magam is helytörténeti téma feldolgozásába fogtam.
Tíz évvel ezelőtt, egy júniusi napon Szentkatolna község önkormányzatának rendkívüli, ünnepi ülésén, Bakk Pál díszpolgárrá avatásán mondottam laudációmban, hogy akit a Testület kitüntet, a jó sorsnak köszönhetően ott aratott, ahol a magvetést végezte. A majd’ négy évtizedes oktatói-nevelői munkájának eredménye tükröződik ugyanis abban, hogy a faluközösség egyöntetű megbecsülése és tisztelete övezi személyét, illetve abban, hogy a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége 1996-ban, a millecentenárium alkalmából díszoklevél adományozásával tette országosan is ismertté nevét.
Pedagógusi munkájával mondhatni párhuzamosan végzett művelődési–helytörténeti tevékenységét pedig azzal koronázta meg Bakk Pál, hogy megjelentette a Szentkatolna község enciklopédiájának tekinthető helytörténeti művét (Szentkatolnai krónika. Hely- és művelődéstörténeti dolgozatok. Kézdivásárhely, Ambrózia Kiadó, 2001), amelyet az olvasók legkülönbözőbb rétegei forgathatnak haszonnal, ugyanakkor szakmai körökben is számon tartják, nagyra értékelik.
Most, utólag teszem hozzá, hogy helye lenne eme munka bővített változatának a Sepsiszentgyörgyi székhelyű Háromszék Vármegye Kiadó Székelyföld településeit bemutató könyvsorozatában, lévén, hogy mai napig sincs felkészültebb és elhivatottabb gazdája ennek a területnek. Már az első kiadáshoz írt ajánlásában Antal Árpád Kolozsvári professzor magát a munkát példaértékűnek, szerzőjét meg példaértékű embernek nevezte, s óhajként fogalmazta meg: „Vajha minden nagyobb településünknek vagy ilyesféle faluközösségünknek akadna ilyen kiváló szorgalmú, a voltakat feltérképező, jelennek és jövőnek egyaránt számot adó ’mindenese’!”
Időközben emlékiratait is megírta a jeles helytörténész, Útravaló címmel jelent meg (Kézdivásárhely, Ambrózia Kiadó, 2006) az az elbeszélésfüzére, amelyben megörökítette életének egy-egy sorsdöntő szakaszát, élményszerűen megidézve a számára kedves helyszíneket, régmúlt eseményeket és azok alakját, akiktől ő maga is igazi útravalót kapott egykor.
Bakk Pál betűvetésre tanított nemzedékeket, és a tudás iránti szomjat ébresztette fel bennük, miközben maga is betűvetővé és a helytörténet megbecsült művelőjévé vált az évtizedek során. Írástudó felmenői – mint amilyen a történetíró Bakk Endre volt a 19. században – így folytatódnak az ő munkásságában. De szülőfaluja, illetve a Szentkatolna községet alkotó falvak nagy szülötteinek vagy az itt tevékenykedő hírneves személyiségeknek az emlékét is ő ápolta példaszerű következetességgel és szorgalommal, politikai széljárásoktól függetlenül. Élő szóban és írásban idézte többek között a nyelvtudós Bálint Gábor, a grafikus Bálint Benedek, a nemzet festőjének tartott Barabás Miklós emlékezetét, vagy a múzeumalapító Cserey Jánosné tevékenységét. Hely- és művelődéstörténeti dolgozatai, irodalmi igényű visszaemlékezései rangos folyóiratokban és lapokban (Korunk, Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, Művelődés, Székelyföld, Helikon, Háromszék, Csernátoni Füzetek) olvashatók 1969 óta.
Végezetül azt mondhatom, hogy Bakk Pál egy körünkben élő és ma is tevékenykedő kiváló értelmiségi, aki – Arany Jánost parafrazálva – törzsének élt, érette, általa. Én magam a sors ajándékának tartom, hogy atyai barátomnak mondhatom a mai napon a kilencvenedik életévét betöltő Bakk Pált.
Isten éltessen, drága Pali bácsi!
Borcsa János
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Csökkent a katedra vonzereje
Nem vonzó a pedagógusi pálya a fiatalok számára, ez pedig az illetékesek szerint leginkább a matematika szakos tanári helyek, illetve a műszaki oktatói állások betöltésekor látszik meg. Nekik ugyanis jóval könnyebb jól fizető állást találni más területen, mint humán beállítottságú társaiknak. Az oktatási rendszerben tapasztalható utánpótláshiány a minisztériumot is foglalkoztatja, de Király András államtitkár szerint helyben kell megoldani a problémát.
Városon még nem érződik annyira, ám vidéken egyre nagyobb gondot jelent a tanári állások betöltése. A legnagyobb hiány a matematika szakos tanárok körében tapasztalható, és elsősorban Hargita megyében okoz gondot. A probléma már az ezredforduló óta fennáll, főképp a vidéki iskolák szembesülnek az állandó hiánnyal, sok esetben kénytelenek visszahívni a nyugdíjazott oktatókat – fejtette ki lapunknak Hodgyai László matematika szakos tanfelügyelő.
Hozzátette, ennek egyik oka, hogy az utóbbi időben egyre kevesebb frissen végzett Székelyföldi diák jelentkezik erre a szakra az egyetemeken. Az országban egyedülinek számító Kolozsvári magyar nyelvű matematika tagozaton az évente meghirdetett ötven helyre jó esetben is csak húszan jelentkeznek.
Pénzesebb állást találnak
Egyre kevesebb fiatal választja a tanári pályát, mivel egyrészt nagyon sokat kell tanulni és dolgozni, tehát nagymértékű elhivatottság szükséges a szakmához. Másrészt ha valaki elvégzi a matematika szakot, és szétnéz a munkaerőpiacon, hamar rájön, hogy sokkal jobban lehet keresni más, matematikai tudást igénylő területeken (például informatikai vagy banki foglalkozások terén), mint kezdő tanárként, magyarázta a tanfelügyelő. „Ha valaki matematikai szakirányt választ a felsőfokú tanulmányaiban, ebbe pedig sok időt és energiát fektet be, akkor legtöbb esetben olyan pályát választ, amely a tanügynél jobban fizet” – összegzett Hodgyai.
Rámutatott, a kilencvenes évek előtt sokkal nagyobb elismertségük volt a reál tárgyaknak, mint napjainkban. „Viszont ez a kilencvenes évek után megfordult, és a humán tantárgyakra került a hangsúly. Az ideális állapot szerint normális egyensúly kellene legyen a két irányzat között” – fejtette ki Hodgyai. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy régen a tanügyi pálya biztosabb megélhetést jelentett. „Manapság ez részben megváltozott, az általam vizsgált statisztikai adatok szerint például 2000 és 2010 között száz matematika szakos tanárral lett kevesebb Hargita megyében” – számolt be a tanfelügyelő.
Úgy vélte, a hiányra megoldás lehetne, ha a Székelyföldön is lenne matematika szakos tanári képzés. „Egyelőre erre magyar nyelven csak Kolozsváron van lehetőség, bár ott is sokkal kevesebben jelentkeznek, mint ahány hely lenne. Több megbeszélést is folytattunk a Sapientia egyetemmel, hogy Csíkszeredában is legyen ilyen képzés, mivel vannak olyan jó képességű, szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok, akik számára nagyon jó lehetőséget teremthetne ez a szakirány. Viszont nem egyszerű új szakot elindítani” – taglalta Hodgyai László.
Makó Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai karának dékánja kérdésünkre közölte, több megbeszélést is folytattak a matematikai szakirányú képzés elindításáról, de erre jelenleg nincs lehetőség, viszont a jövőben változhat a helyzet. „Mivel ez egy teljesen új típusú képzés lenne, viszonylag kis diáklétszámmal tudna csak működni, mi pedig csak akkor tudunk elindítani egy új szakot, ha legalább tíz jelentkező van. Nem beszélve arról, hogy ha itt is indulna ilyen képzés, megosztaná az amúgy is kevés diákkal üzemelő Kolozsvári magyar nyelvű matematika szakot” – mondta Makó.
Ugyanakkor elismerte, hogy reális problémáról van szó. „Városon még egyelőre nem érzékelhető, vidéken viszont egyre nagyobb gondot jelent a matematikatanárok pótlása. Hosszabb távon igencsak negatívan hathat a tantárgy tanítására” – vélekedett a dékán. Szerinte az egyik megoldás az lehetne, ha egy ösztöndíjrendszerű kiegészítést kapna az a fiatal, aki a matematikatanári pályát választja.
Nem opció a tanári pálya
„Nem jelent gondot a tanárhiány, a matematika szakos pedagógusok már több éve betöltik a katedrát, de hosszú távon csökkenni fog a jól felkészült tanárok száma” – mondta Laczkó György, a Székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium igazgatója. Kifejtette, a tanári pálya elvesztette presztízsét az alacsony fizetések miatt, így néhány kivétellel már csak azok választják a pedagógusi szakmát, akik nem találtak más állást a munkapiacon.
„Kevesen választják a tanári pályát azok közül, akik az egyetemen reál tantárgyakat tanulnak. Az utóbbi évek felmérései alapján a végzőseink sem gondolnak egyáltalán erre a lehetőségre. Tavaly is megkérdeztük a tizenkettedikeseket, és kiderült, egyik sem választaná ezt a hivatást” – magyarázta, hozzátéve, hogy ennek hosszú távon súlyos következményei is lehetnek, hiszen ha lesz is utánpótlás, az nem lesz minőségi.
Gondban a műszaki oktatás is
Az utánpótláshiány Kovászna megyébe is kezd begyűrűzni, hiszen egyre több pedagógus megy nyugdíjba, közölte lapunkkal Kiss Imre főtanfelügyelő. Mint mondta, a térségben egyelőre elenyésző a szakképzetlen helyettesítők száma, csupán elvétve, a kis falusi iskolákban fordul elő. Azonban gondot jelent, hogy a tanárok élnek azzal a jogukkal, hogy tízévente kivehetnek egy év fizetetlen szabadságot, sokan ez alatt az idő alatt jobban fizetett állás után néznek, vagy külföldön próbálnak szerencsét, ám a helyettesítésüket meg kell oldani.
Háromszéken a legnagyobb gondok a szaktantárgyak oktatása terén vannak, a gazdasági tantárgyakra még találnak szakembert, ám a műszaki tárgyak oktatása folyamatosan nehézséget okoz az iskoláknak, mesélte az illetékes. Kiss Imre szerint szinte lehetetlen faipari vagy építészeti mérnököt találni, aki havi 1400 lejért vállalja a diákok tanítását, hiszen ezeknek a szakembereknek általában vagy jobban fizetett állásuk, vagy saját vállalkozásuk van. Példaként elmondta, hogy a Sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskolában már négy éve hirdetik az építőmérnök-oktató állást, és nem jelentkezik senki, így aztán utolsó pillanatban visszahívják a nyugdíjas mérnököt, aki bevállalja a diákok oktatását, részletezte Kiss Imre.
Kolozs megye kivétel
Kolozs megyeben is inkább a szakiskolákban érzékelhető a szakemberek hiánya, mondta a Krónikának Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes. Mint mesélte, tavaly ezen a területen voltak gondjaik, de végül megoldották, nem mAradt betöltetlen állás, legfeljebb az fordult elő, hogy egy mesterember másfél normával dolgozott. „Ezen a területen azonban valóban jó lenne, ha többen jelentkeznének” – értékelt Török Zoltán.
A szakember szerint azonban eddig a megyében egyetlen iskolánál sem volt rá példa, hogy szakképzetlenekkel töltsenek be tanári állásokat. Az azonban jellemző, hogy a vidéki iskolákba nem jelentkezik elég tanerő, mivel a legtöbben Kolozsváron szeretnének elhelyezkedni. „Annak köszönhetően, hogy Kolozsvár egyetemi központ, nem küszködünk olyan gondokkal, mint más megyék. Tavaly matematikából, fizikából, kémiából, biológiából nem is kellett megyei szintű versenyvizsgát szerveznünk, mert augusztus végéig valamennyi állást elfoglalták” – magyarázta Török Zoltán.
Király András: helyben kell megoldást találni
A pedagógusok, a szakoktató mesterek, mérnökök hiánya az Oktatási Minisztériumot is foglalkoztatja, a kérdés tegnap is felmerült a Mircea Dumitru miniszter által összehívott megbeszélésen, mondta el lapunknak Király András. Az oktatási államtitkár szerint a gondok orvoslása egy hosszabb folyamat, az utánpótlást csak úgy lehet biztosítani, ha sikerül helyreállítani a pedagógusi szakma becsületét, ha lesz politikai akarat arra, hogy az oktatók munkáját tisztességesen megfizessék.
Elsősorban a vidéki tanintézetekből, az elszigetelt falusi iskolákból kapnak értesítést arról, hogy ha nyugdíjba megy egy tanár, vagy más pályát választ, akkor nehezen találják meg az utódját, ez a városi iskolákra nem jellemző. A szakpolitikus szerint az lenne az ideális, ha minden közösség ki tudná termelni a saját értelmiségi rétegét, a fiatalok a tanulmányaik befejezése után visszatérnének a szülőfalujukba, és ott folytatnák a munkát.
Király András ugyanakkor rámutatott: a szaktárcának nincs beleszólása az állások elosztásába, betöltésébe, azt a versenyvizsgák eredményeinek alapján a tanfelügyelőségek intézik, tehát szerinte helyben kell megoldást találni. Kifejtette, a minisztérium igyekszik egyszerűsíteni a bürokratikus folyamatokat, így a vizsgákat is, de „egy bizonyos szint alá nem mehet”. Úgy vélte, az elméleti pályára lépőket nagyobb megbecsülés kellene övezze, és ez már a középiskolában megkezdődhet, ha a terveknek megfelelően visszavezetik a felvételit. „Ezzel felértékelődhet az elméleti oktatás, hiszen jelenleg még átmenő jegy sem szükséges ahhoz, hogy egy gyerek bejusson elméleti középiskolába” – mondta Király András.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Elismerik a Székelyföldet, mint turisztikai úti célt
Szóbeli ígéretet kaptak a Háromszéki idegenforgalmi szakemberek a Romániai Idegenforgalmi Hatóságtól (ANT) Székelyföld, mint idegenforgalmi desztináció létezésének elismeréséről, de írásban is kérik a hatóság álláspontját – mondta el a Krónikának Albert Zoltán.
A Székelyföld Desztináció Menedzsment Klaszter vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy az ANT múlt héten Nagyszebenben szervezett találkozót a desztinációmenedzsment és a fogadóterületekre összpontosító gondolkodás témában, ahol elismerte: Románia soknemzetiségű volta előny az ország idegenforgalmának. A Székelyföldi turisztikai klaszter vezetői szerint ez azt mutatja, megváltozott az idegenforgalmi hatóság nézőpontja, és ki kell használniuk a segítőkész hozzáállást, hogy a térség számára kedvező módon alakíthassák a szabályozást.
A szebeni megbeszélés előzménye, hogy júniusban az Egyesült Nemzetek Világturisztikai Szervezete tartott konferenciát a témában, ahol több fenntartás megfogalmazódott a romániai egyesületi jogrendszer, a finanszírozás, illetve a fogadóterületek meghatározása kérdéskörében. Júliusban a Székelyföldi klaszter a hatóság elnökének, Anca Pavel-Nedeának címzett levélben ajánlotta fel tapasztalatait, és szakmai érvekkel támasztotta alá a bíróság által elutasított Székelyföld turisztikai egyesület létjogosultságát.
A nagyszebeni találkozón az ANT elnöke a decentralizáció mellett foglalt állást, és kifejtette, hogy nem a hatóságok, hanem a piac igényei igazolják egy turisztikai célterület létezését, számolt be Albert Zoltán. Megfogalmazódott, hogy Románia soknemzetiségű volta fontos az ország idegenforgalma szempontjából, és amikor újra felhívták a figyelmet a Székelyföld fogadóterület problémájára, pozitív volt a fogadtatás.
Különben Nagyszebenben az is kiderült, hogy a hatóságnak konkrét tervei vannak az ágazat fejlesztésére, az elképzelés szerint PPP-jellegű (Public Private Partnership), köz- és magán együttműködésre épülő rendszereket kell létrehozni, melyek célirányosan használják fel az idegenforgalmi és reklámadóból befolyt összegeket. Ezek az egyesületek dolgoznák ki a hosszú távú terveket, összehangolnák a reklámtevékenységet, közpolitikákat dolgoznának ki a szezonalitás csökkentésére, a látogatói élmény növelése érdekében, de tanácsadói szerepkört is betöltenének.
Albert Zoltán hangsúlyozta, a széleskörű együttműködés eredményeként hatékonyabban ki lehetne aknázni az erőforrásokat, a sok párhuzamos, de felesleges kezdeményezés helyett kevesebb, de erősebb irányvonalakat kialakítva. Példaként elmondta, jelenleg milliókat elköltöttek turisztikai információs irodák létrehozására, de sok közülük felesleges, hiszen soha nem lépi át a küszöbét egyetlen turista sem.
Keresik Háromszék hét csodáját
Pályázatot hirdet a Kovászna megye Turizmusáért Egyesület Háromszék hét csodájának megtalálására, ezek egyaránt lehetnek az épített örökség elemei vagy természeti látványosságok. A pályamunkáknak fotót és rövid leírást kell tartalmazni, a javaslatokat az irany.haromszek@gmail.com címre várják szeptember 1-ig. A „csodák” rangsorolása közönségszavazással és szakmai zsűri elbírálásával dől el. A kiválasztott turisztikai látványosságok bekerülnek a különböző népszerűsítő anyagokba, és a Háromszéki virtuális túrák állomásai lesznek, reményeik szerint bekerülnek a megye turisztikai körforgásába.
Jánó Szabolcs, az egyesület ügyvezető igazgatója szerint olyan rejtett kincseket szeretnének a felszínre hozni, melyek korábban fontos szerepet töltöttek be, ám mára a feledés homályába vesztek, és csak a helybeliek ismerik. A Bethlen Gábor Alap támogatásával meghirdetett pályázattal kettőst célt szeretnének elérni: tudatosítani a helyiekben a környezetükben levő „csoda” fontosságát, másrészt a turisztikai szenzáció kiépítésével növelnék a térség látogatottságát.
Hat évvel ezelőtt volt egy hasonló kezdeményezés, akkor a gelencei római katolikus templom, az illyefalvi és a bibarcfalvi református templom, a Csernátoni Népművészeti Múzeum, a Kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum, a Csomád–Bálványos természetvédelmi terület és a rétyi Nyír szerepelt a javaslatok között.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Ilyet még nem látott a kegytemplom!
A ferences szerzeteseknek is tetszett a Legendárium Babba Mária című rajzfilmje, amely Botár Gábor plébánosnak állít emléket.
Fél év alatt készítette el a Legendárium a Likas kő legendája és A rétyi nyír legendája utáni harmadik és negyedik rajzfilmjét. A tizenhat fős, fiatalokból álló csapat ezúttal a csíksomlyói Mária-kegyszobor legendáját, illetve a gyergyószéki táltos asszony mondáját dolgozta fel, sajátos ábrázolásmódokkal, stílussal kísérletezve.
A Csíksomlyóhoz kötődő rajzfilmet vasárnap a keletkezési helyén, a székelyek zarándokútjának végállomásául szolgáló kegytemplomban mutatták be, a hatalmas érdeklődésre való tekintettel kétszer is levetítették azt.
A premierről, a rajzfilmekről, a Legendáriumon belüli csapatmunkáról és a küszöbön álló nagyobb eseményekről lelkesen mesélt nekünk Fazakas Szabolcs ötletgazda, aki körbe is vezetett az egyre növekvő rajzfilmstúdióban, nyomtatott animációtervek, meseszekerek és sok-sok színes–vidám játék között, amelyek fokozzák a betérő jókedvét.
Nagyra tör a csapat
A Legendárium vezetőjének nem titkolt célja a Szejkefürdő székely disneylanddé alakítása, emellett a Kárpát-medencei legendavilág megismertetése a nemzetközi közönséggel. Az ezekhez szükséges technikai feltételek megteremtésén, illetve a megfelelő csapat kialakításán gőzerővel dolgoznak, magyarországi és amerikai szakemberek bevonásával.
A Székelyföldi rajzfilmstúdióban szinte kizárólag huszonévesek dolgoznak – Fazakas Szabolcs szerint a csapat toborzásakor az volt a legfontosabb szempont, hogy a jelentkezők tudjanak nagyban, távlatokban gondolkodni, ne ragadjanak le annál, hogy a produkciók egy kis stúdióban készülnek, ami a semmiből épült fel, és nem egy világcégnél. Volt, akit külföldről vagy más erdélyi városból sikerült hazacsábítaniuk.
Emellett azonban kulcsszó a fejlődni akarás: a csapattagok Budapesten tanulják az animáció csínját-bínját, és felkészülnek arra, hogy a Legendáriumnak sajátos animációs stílust tervezzenek. A harmadik rajzfilmjükben, a Babba Máriában különböző animációs technikákat kísérleteztek ki, s ezeket szeretnék átültetni a korábbi produkciójukba, a Likas kő legendájába is, mintegy ismertetőjegyként.
Az alkotások tehát azután is fejlődnek, hogy bemutatták őket – Szabolcs szerint a Székelyudvarhelyen pünkösdkor levetített Babba Mária és a múlt vasárnapi, Csíksomlyón bemutatott alkotás között rengeteg a különbség. Mivel a rajzfilmjeiket televíziós sugárzásra szánják, minden erejükkel azon vannak, hogy az ennek megfelelő színvonalat elérjék.
„Senki sem fogja levetíteni a rajzfilmünket csak azért, mert Erdélyből jöttünk. Vagy elég jó vagy nem foglalkoznak vele" – vázolja Szabolcs, majd elindítja a rajzfilmet, amelyet óriáskivetítőn láthatott a csíksomlyói közönség. A kegyszobor tatárjárás-korabeli legendáját a rajzfilmben a csuhás Gábor atya meséli el a kicsi Zetének a kegytemplom előtt Pünkösdkor, a csángó és székely keresztalják napba nézésének éjszakáján.
A rajzfilmbeli idősíkok különféle ábrázolásmódokat kívántak meg. A készítők odafigyeltek arra, hogy a kegytemplom, a Nyereg, a kápolna és a Hármashalom-oltár, sőt, még a csíki köd is megjelenjen a képkockákon, bónuszként pedig Botár Gábor plébános hangja is felcsendül a rajzfilmben.
Arckrém a Szűzanyának
A visszajelzések szerint a valóságos hatás nem mAradt el. A csapat kezdeti aggodalmai ellenére a kegytemplomban szíves egyházi fogadtatásra találtak; az atyák egyike meg is jegyezte, hogy a rajzfilmsikeresebb lehet a diplomácia terén, mint a hosszú tárgyalások.
A készítők azonban a gyerekeket tartják a rajzfilmek legfőbb kritikusainak, és elégedettek az eddigi kritikákkal. A vetítés közben ugyanis figyelték a reakciókat, és úgy látták, hogy a kicsik teljesen beleélték magukat a történetbe, magukénak érezték azt.
Az egyik kislány például riadtan nézte, ahogy a rajzfilmben a tatárok elhurcolják a helyéről a kegyszobrot, és csak akkor nyugodott meg, amikor látta, hogy az mégiscsak a templomban van. Egy másik kisgyerek pedig, a szobor vérző sebhelyét látva gyulladáscsökkentő krémmel akarta bekenni Szűz Mária arcát. Ezek a visszajelzések feledtetik a munka nehézségeit – hatódott meg Szabolcs, aki hamarosan egy saját kis „kritikusnak" örvendhet.
A Babba Mária tehát elérte végleges formáját – hivatalos Székelyudvarhelyi bemutatóját szeptemberre, az iskolakezdés környékére tervezik.
Közben elkészült a rajzfilm angol szinkronja is, a londoni Her Majesty-s színház jóvoltából, ebben hangsúlyozzák, hogy a csíksomlyói legenda jóval a Drakuláé előtt keletkezett. Külön odafigyeltek arra, hogy a személy- és helységneveket magyarul használják – mosolyra görbült a szánk, amikor angol színésznő kiejtésével hallottuk a Csíksomlyó szót.
Legendárium GO
Ugyancsak szeptemberben mutatnák be a rajzfilmsorozat negyedik részét, A táltos asszonyt, amely Gyergyószéken játszódik, és a szárhegyi székelyek tatárok fölött aratott győzelmét beszéli el.
Ebben a részben is fellelhetők a Babba Máriában látott új technikák, akárcsak a keretes szerkezet: egy molnár meséli el a történetet Zetének. A rajzfilm premierjét a gyergyói térségben tartanák meg.
Alighogy elkészült a két újabb rajzfilmmel, a csapat máris a következőt, azaz sorban az ötödiket tervezi. Az új alkotás amolyan nulladik rész lesz, amely a legendavilág hátteréről szól: többet tudhatunk meg Zetéről és az ördögről, megismerhetjük Csetliket, akinek társa is lesz, és kiderül, az ördög megkaparintja-e Csaba királyfi lovának ezüst patkóját, veszélybe sodorva a székelység legendáit.
A Legendárium azonban nem csak rajzfilmeket készít: könyvek, CD-k, játékok juttatják el egészen Amerikáig Székelyföld jó hírét. Sőt, a csapat nemrég informatikushallgatók segítségével egy telefonos alkalmazást is készített, amely utazás közben azokat a legendákat eleveníti fel, amelyek abban a térségben keletkeztek, ahol éppen áthaladunk. Biztosak vagyunk benne, hogy nem az utolsó újdonságukkal rukkoltak elő.
BÁLINT KINGA KATALIN
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Székelyföld: előbb a leszakadás fenyegetettségét kell megszüntetni
Nemzetközi konferenciát szervezne jövő év tavaszán a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Székely Tudományos Kongresszus néven.
Dávid László, a Sapientia rektora csütörtöki Marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján leszögezte: a tudományegyetemnek az oktatáson kívül más feladata is van, a régió és a közösség szolgálatába kell állni, ezért vállalták a partnerséget az SZNT-vel. A professzor szerint a tudomány az egyetlen járható út, amely révén a többség és a kisebbség választ kaphat közös gondjaira.
Izsák Balázs társszervező, a Székely Nemzeti Tanács elnöke azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy az autonómiáért folytatott harc eszköztárában a szellemi erőforrásokat is számon tartják. Szerinte a térség rendelkezik azokkal a szellemi erőforrásokkal, amelyekkel a gondok közép vagy hosszú távon megoldhatók. A kezdeményező csapat harmadik tagja, Bakk Miklós politológus úgy véli, a székely kongresszus megszervezésével elindíthatnak egy olyan folyamatot, amelynek keretében idővel a Székelyföld tudományos stratégiáját is kidolgozhatják.
Az ötletgazdák rámutattak, Székelyföldet nem a felzárkózás jellemzi, hanem ellenkezőleg, a leszakadás fenyegeti, amit mielőbb meg kell gátolni. Ez a törekvés szerintük a tudomány és a kultúra képviselői számára is feladatokat fogalmaz meg. Egy életképes, autonóm Székelyföldért olyan kérdésekre kell választ találni, mint például az, hogy a régió meg tudna-e élni saját erőforrásaiból, jelenti-e az önkormányzatiság, az autonómia a gazdasági önállóságot, mit kell tenni a székely közösségi identitás reneszánszáért, vagy mire épülhetnek Székelyföld szakpolitikái.
A tervek szerint 2017. április 19. és 21. között sorra kerülő kongresszus előkészítése érdekében külön szervezőbizottság alakul, addig a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi karán jelentkezhetnek mindazok, akik részt kívánnak venni a konferencia munkálataiban.
Szucher Ervin |
Székelyhon.ro

Mi, a köztörvényesek és „ők”
Alig több mint három hónap alatt nyugdíjba vonult a helyi és megyei rendőrség vezérkara, ugyanezt tette az udvarhelyi főügyész is. Távozókról vagy jót, vagy semmit, de azért halkan megjegyzem, hiába az agyonhivatkozott bűnözési statisztika – melyben, ugye, Hargita megye és Udvarhely mindig „túlteljesít” –, azért van/lenne mit a most nyugdíjazottak fejére olvasni. Nem teszem, mert megrögzött pozitivistaként reménykedem: tisztább és tökös(ebb) rendőrségi-ügyészségi vezetőkre várok, akik a titkosszolgálatokkal közösen nem annak rendelik alá a (helyi!) bűnüldözést, illetve a közbiztonság kérdését, hogy (mi, Székelyföldi magyarok) mennyire is jelentünk nemzetbiztonsági kockázatot – szerintük.
Ideje végre kinyitni Pandora szelencéjét, már csak azért is, mert rég ismerjük a benne rejlő „titkokat”! Bizalmatlanság volt, van és lesz Székelyföldön, így Udvarhelyen is. A rendőrség, ügyészség és bíróság működésére mindig is kihat, hogy még valamiféle román nemzetbiztonsági szempontokat is figyelembe kell venni. Nekik. Mi meg, az akaratunkon kívüli magyarok, e rendszer tárgyai (máshol csak sima állampolgárok!) szintén bizalmatlanok vagyunk. Pont azért, amiért nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetünk. Azért, mert vagyunk, olyanok amilyenek, nem mellesleg őshonos „mások”. Szerintük persze „jövevények”, de ez most mellékszál…
Délibábot kerget, aki azt hiszi, hogy a közeljövőben gyökeresen változna a helyzet. Most, hogy az USA atomfegyvereinek is otthont ad Románia – meg nem erősített hírek szerint –, emberi és közösségi jogainkat még nehezebb lesz érvényesíteni, mert ezután a geopolitika még inkább közbeszól. Nincs az az amerikai vagy Soros-pénzekből eltartott jogvédő(?) szervezet, amely ezután fajsúlyosabban állna ki mellettünk. Valljuk meg, eddig se vitték túlzásba, de ez legyen az ő saruk. De akkor miként tovább – legalábbis közbiztonsági fronton?
Ó, nem várunk nagy dolgokat, dehogy. Amúgy is rá vagyunk utalva, el kell fogadnunk a román(iai) igazságszolgáltatást úgy, ahogy van. Nincs más, bíznunk kell benne, mert ez az egyetlen út. Alternatíva márpedig nincs, és nem is lesz. (Az álomkergetők most hagyjanak!)
Francokat akarok geopolitikai elemzésekbe bocsátkozni. Én csak a Székelyföldi közbiztonságról, illetve saját, tehát magyar köztörvényeseinkről beszélek. A közbiztonság kérdését le kéne már választani az előbbiekben érintett román(iai) nemzetbiztonsági kurzusról, netán gyakorlatról. A titkosszolgálat helyi korifeusainak, de a rendőrségnek is ideje lenne belátni, hogy saját maguk és központi/más küldetésük szempontjából is visszaüthet, ha helyi köztörvényeseket szerveznek be besúgóknak, akik cserébe „előjogokban”, netán elnézőbb bánásmódban részesülnek, ha lyukra futnak. Az ilyen „elnéző kegyességekkel” csak hergelik a törvénytisztelőket, azokat is, akiktől adó formájában a fizetést kapják – jó na, az ún. Székelyföldi „veszélyeztetettségi juttatásokon” túl. Ki kell mondani végre, hogy eddig ez és így zajlott, ezt a gyakorlatot kéne „normális” mederbe terelni.
Persze én is túl vagyok már délibábkergető korszakomon. Mégis, most van némi esély arra, hogy a majdani rendőrségi, ügyészségi vezetők leszámoljanak az eddigi gyakorlattal. Hogy pitiáner, egybites bűnözőknek legyenek előjogaik csak azért, mert sikerül megvezetniük a szerveket s néha odadobnak egy-két koncot, valakit saját bűntársaik közül. Várom a végleges kinevezéseket, várom első lépéseiket, és azt is, hogy a közbiztonság kérdéséhez miként viszonyulnak. Hogy vajon az újonnan kinevezettek mennyire hódolnak be a szép statisztikáknak és áldozzák be saját hivatástudatukat – már ha van/lesz nekik olyanjuk...
Akkor is bizakodón várom, ha krónikus álmodozónak tűnnék. Írni és álmodozni ugyanis szabad. Még
Szőke László
Székelyhon.ro

Telt házas Forgatag-megnyitó
Nem csak négy napra miénk a város
Szerda délután negyedik alkalommal indult el a vásárhelyiek színekben, hangokban, ízekben gazdag, nagy találkozásokat, közös élményeket ígérő Forgataga.
A 400 éves szabad királyi város négynapos ünnepének első perceiben a magyar, majd a székely himnuszt énekelte felállva a Kultúrpalota telt házas közönsége. Ezt követően a megnyitó házigazdái, Ritziu Ilka Krisztina és Kinda Szilárd színművészek üdvözölték az anyaországi vendégeket, a helyi vezetés és a történelmi egyházak képviselőit, illetve a sok száz fős nagyérdeműt, majd a Forgatag két főszervezője lépett az egybegyűltek elé.
– Ritkán adatik meg a Marosvásárhelyi magyaroknak, hogy köszönetet mondhassanak a polgármesteri hivatalnak. Azt a gesztust, hogy a Forgatag a város szívébe költözhetett, mi tudjuk értékelni – mondta Portik Vilmos, majd a városvezetéssel folytatott kommunikáció előmozdítóinak köszönte meg a támogatást. A továbbiakban azon reményét fejezte ki, hogy a rendezvény fővédnökeként jelen levő Kövér László, az Országgyűlés elnöke az elkövetkezőkben is Marosvásárhely segítségére lesz.
– Különlege év számomra az idei – kezdte beszédét Soós Zoltán, majd az egyházaknak, civil szervezeteknek és azon szavazópolgároknak mondott köszönetet, akik a polgármesteri választásokon támogatták.
– Egymásra találtunk, és ez óriási eredmény. Ezzel a munícióval négy év múlva senki sem tud megállítani – ígérte Soós, majd azokról a "gesztusokról" szólt – mint például a Bethlen Gábor-szobor állítása – amelyekkel a városvezetés még tartozik Marosvásárhelynek.
A továbbiakban a politikai pártok és civil szervezetek képviselői szóltak a nagyérdeműhöz. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke újra a Székelyföldi területi autonómia megvalósulásának fontosságáról beszélt.Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke az erdélyi városokban megrendezésre kerülő magyar napok szükségességét, közösségössze-tartó erejét hangsúlyozta. Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Vásárhelyi Forgatag sikertörténete azt bizonyítja, él még városunkban a közösségi tudat.
– Erős közösséggé elsősorban a kultúra kovácsol – hangsúlyozta Biró Zsolt, végül így zárta gondolatmenetét: – Erős közösségként éljük hétköznapjainkat, azzal a tudattal, hogy nem csak négy napra miénk a szabad királyi város.
Péter Ferenc megyei tanácselnök Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének üdvözletét tolmácsolta, majd a maga nevében is gratulált a rendezvény szervezőinek.
– A történelem azt mutatja, hogy a város, illetve a térség akkor tudott fejlődni, amikor megvolt hozzá az akarat. Marosvásárhely sokat köszönhet Bethlen Gábor fejedelemnek és Bernády György polgármesternek is, aki új irányt szabott a fejlődésnek... A Forgatagnak első perctől célja megmutatni értékeinket, azt, hogy a magyar közösség képes összefogni egy jó ügy érdekében – mondta a megyei tanács elnöke, végül azt az örömteli hírt közölte, hogy az önkormányzat nemsokára pályázatot nyújt be a Kultúrpalota restaurálására.
"Minden európai polgár kicsit vásárhelyi"
– MAradtunk-e elegen Bernády városában? – tette fel az 1990 márciusa után és most is időszerű kérdést KövérLászló, a Magyar Országgyűlés elnöke. Ennek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy ma már az 1990-es magyar közösség minden második tagja hiányzik Marosvásárhelyről, és ez a számokban tükröződő valóság nemcsak a román politikai vezető réteg magyarellenességéről, hanem az erdélyi és magyarországi nemzetpolitika teljesítményéről vagy annak hiányáról is vádlón szól. A múltba visszatekintve Kövér László a 400 évvel ezelőtti város kétezer székely lakosának védekezőképességére, majd az 1990-es februári könyves, gyertyás tüntetésre emlékezett, amely ismételten bizonyította, hogy a vásárhelyi magyar közösség "nem a szalmaláng, hanem az el nem alvó gyertyaláng népe." A továbbiakban a Forgatag fővédnöke európai viszonylatban szólt a szülőföldhöz való jog elvesztésének veszélyéről.
– Amikor vannak politikusok, akik a népakaraton nyugvó demokráciából éppen a népet száműzik, minden európai polgárnak kijut a vásárhelyi magyar sors. Minden európai polgár kicsit vásárhelyi, csak még nem tud róla. Előbb- utóbb a román emberek is kénytelenek lesznek szembesülni azzal, hogy őket is kísérti a Marosvásárhelyi, az erdélyi magyar sors: vannak olyan erők és érdekek a nagyvilágban, amelyek hasonlóan el akarják idegeníteni a románokat a szülőföldjüktől, hasonlóan szét akarják zilálni nemzeti önazonosságukat, hasonlóan meg akarják őket fosztani hitbéli kapaszkodóiktól.
Kövér László a közös erdélyi jövő megőrzésének lehetőségét abban látja, hogy Románia végre felismeri, az erdélyi magyarság nem veszélyforrás, Magyarország nem ellenség, hanem érték- és érdekközösségben levő szövetséges. A házelnök Bethlen Gábor végrendeletéből idézve tolmácsolta jókívánságát a vásárhelyieknek: "Az Isten segítsen, igazgasson benneteket az igaz egységre és egymás iránti szeretetre". A Forgatag fővédnöke beszéde végén arra kért minden romániai magyar választópolgárt, hogy a decemberi romániai parlamenti választáson szavazatukkal erősítsék az erdélyi magyar politikát, a kettős állampolgársággal rendelkezők pedig ne feledkezzenek meg az október 2-ai magyarországi népszavazásról, és voksoljanak nemmel az unió által tervezett kényszerbetelepítésekre.
A megnyitó második felét Tompos Kátya Budapesti színésznő, énekesnő és zenekara egy Európán átvezető, könnyed zenei utazással töltötte ki. A nagyérdemű Sepsiszentgyörgyi cigány éneket, megzenésített Váci Mihály-verset, francia sanzont, jiddis, orosz és angol dalt is hallhatott. A Forgatag az est következő órájában a Kultúrpalotából a Teleki Téka udvara felé vette az irányt, ahol a Four Bones harsonakvartett szépszámú közönségnek játszhatott.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)