Fogy a magyar, fogynak a szavazók
Az erdélyi magyarság katasztrófát előrevetítő eredményt produkált a vasárnapi önkormányzati választásokon, a politikai szereplők mégis önmagukat dicsérik, nyugtatgatják, sőt ünneplik – eget verő a mellébeszélés és a handabandázás. A mindenkori hatalom által dédelgetett „politikai elemzők” szerint azonban minden a papírforma szerint történt, gond egy szál se.
A „győztes” RMDSZ, valamint a két romániai magyar párt négy év alatt összesen 107.394 szavazatot veszített, legalábbis ami a megyei pártlistákra leadott voksokat illeti. Íme, a konkrét számok.
Az RMDSZ megyei listái 81.486 szavazattal kaptak kevesebbet 2016-ban, mint 2012-ben, azaz 16,57 %-kal. Az EMNP 6.061 szavazattal szerzett kevesebbet, a veszteség 13,69 %-os. Az MPP még ennél is gyengébben teljesített: 19.847 szavazattal gyűjtött kevesebbet most, mint négy évvel ezelőtt. Ez több mint ötven százalékos csökkenés.
Ehhez képest az RMDSZ és „elemzői” azt sulykolják, hogy növelte a fölényét a párt az erdélyi magyar politikai versenyben a másik két szereplőhöz képest, mert nekik csak ez tűnik fontosnak. Tény, hogy a magyar lakosság létszáma összességében is egyre jobban csökken Romániában – az öt év múlva esedékes népszámlálás talán már egymillió magyart sem talál itt, a 2011-es cenzuskor még 1,25 millióan voltunk, negyedszázaddal ezelőtt pedig 1,7 millióan –, és a szavazók számának fogyása nyilván ennek is betudható. Ugyanakkor az, hogy a szavazásra jogosultaknak még a fele sem él ezzel a jogával, illetve nem magyar pártokra voksol, az igencsak sokat mondó. Egyszerre jelzi a népesség fogyását, a politikai osztályból való kiábrándulását, a közéleti szerepvállalás elutasítását – összességében a közöny terjedését.
Ehhez mérten ismételten antagonisztikusnak és propagandisztikusnak bizonyult Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesnek a magyar kormány nevében megfogalmazott és széltében-hosszában terjesztett álláspontja, aki úgymond „gratulációját fejezte ki a vasárnapi romániai önkormányzati választásokon induló magyaroknak az elért eredményekért.” Orbán Viktor kormányfő kereszténydemokrata helyettese ráadásul külön gratulált az RMDSZ-esek sikeréhez, merthogy „ Székelyföld két legnagyobb városában, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön nagy győzelmet arattak”. Ez azért kínos, mert egyrészt egyik kisvárosban sem forgott kockán egy pillanatig sem a magyar győzelem, másrészt Székelyföld legnagyobb-legnépesebb városa Marosvásárhely, ott pedig az RMDSZ kudarcot vallott, a másik két párttal karöltve. Ugyanakkor Székelyföld másik két „legnagyobb”’ városában, Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson az RMDSZ simán alulmaradt magyar vetélytársaival szemben.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Potápi Árpád János is gratulált a romániai helyhatósági választásokon elindult magyar jelöltek választási sikereihez, de legalább nem próbálta meg részrehajlón dicsérgetni az eddigi támogatóinak egyötödét elveszített RMDSZ-t. Neki azt mondták, hogy „stratégiai fontosságú helyeken erősödött a magyarság önkormányzati jelenléte”, ám csak Szatmárnémetit hozta fel példaként, ahol az erdélyi nagyvárosok közül egyedüliként lesz magyar nemzetiségű polgármester.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt tartott fontosnak hangsúlyozni, hogy az eredmények szerint pártja továbbra is Erdély vezető magyar politikai ereje. Amit viszont annak függvényében érdemes értékelni, hogy az egész régió vezető ereje a Nemzeti Liberális Párt, amely a legtöbb erdélyi nagyvárosban és megyében győzött, bár országos szinten és a népesség egytizede által lakott fővárosban a Szociáldemokrata Párt lett a nyerő.
A román baloldali nacionalizmus és jobboldali nacionalizmus szorításában a romániai magyarság számára egyedül az autonómia jelentheti az életbiztosítást, de ennek eddig nem igazán volt élharcosa „Erdély vezető magyar politikai ereje”, ami különösen aggasztó. Választások ide vagy oda.
R. Balogh Mihály
itthon.ma//szerintunk

RMDSZ-párti maradt az erdélyi magyarság
A négy évvel ezelőtti helyhatósági választásokhoz képest kisebb százalékban, a szavazóképes romániai választópolgárok 48,44 százaléka adta le voksát vasárnap a polgármesterekre és a helyi és megyei önkormányzatok képviselői listájára. A polgármester-választásokat országszerte a Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte 37,62 százalékkal és 1638 mandátummal, a második helyre szorult Nemzeti Liberális Párt (PNL) részesedése 32,80 százalék 1065 polgármesteri mandátummal. A negyedik helyen az RMDSZ végzett 4,35 százalékkal és 195 polgármesterrel. A helyi és a megyei önkormányzatok listáján szerzett szavazatok alapján az RMDSZ mindkét esetben átlépte az országos öt százalékos küszöbértéket.
A Központi Választási Iroda keddi, 97,99 százalékos feldolgozottság mellett közzétett adatai szerint az RMDSZ 93, az EMNP és az MPP 6-6 mandátumot szerzett a megyei önkormányzati listáin. A helyi tanácsokban az RMDSZ mérlege 2281 tanácsos, az Erdélyi Magyar Néppárt 207, a Magyar Polgári Párt pedig 158 tanácsosi mandátum birtokosa. Az RMDSZ a magyar politikai alakulatokra leadott szavazatok 88,17 százalékát gyűjtötte be, az EMNP a 8,21 százalékát, míg az MPP a 3,62 százalékát. Az RMDSZ megyei listáira 410 213 szavazat érkezett. Az EMNP és az MPP megyei listáira 38 215, illetve 16 824-an szavaztak. Az RMDSZ 16, az EMNP 7 megyében, az MPP csak Kovászna ésHargita megyében állított megyei listát.
RMDSZ-párti Székelyföld
Hargita megyében Székelyudvarhely kivételével a legtöbb városban papírforma szerinti eredmények születtek. Az RMDSZ-es Ráduly Róbert Kálmán 72 százalékos támogatottsággal úgy tudott újabb mandátumot szerezni Csíkszeredában, hogy még csak meg sem próbált kampányolni. Az sem meglepő, hogy a megyeszékhely tanácsában megőrizte a többségét az RMDSZ: a szövetség 14 önkormányzati képviselőt állíthat, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) listájáról 3 tanácsos jutott be, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) két, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig egy képviselőt delegálhat.
A csíkszéki településeken Balánbánya kivételével minden községnek magyar polgármestere van. A legnagyobb meglepetést a megyében kétségkívül a harmadik esélyesként induló, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az EMNP által is támogatott Gálfi Árpád győzelme okozta Székelyudvarhelyen. Gálfi maga mögé utasította a korábbi polgármestert, Bunta Leventét és az RMDSZ jelöltjét, Arros Orsolyát is. A tizenkilenc tagú önkormányzati testületben a végleges eredmények szerint az EMNP–MPP választási koalíciónak tizenegy képviselője foglalhat helyet, míg az RMDSZ nyolc tanácsosi mandátumot szerzett. Szentegyházán az EMNP–MPP koalíció jelöltje, Molnár Tibor győzött. Gyergyószentmiklóson a Magyar Polgári Párt megőrizte a városvezetői tisztséget: a legtöbb szavazatot a várost korábban ideiglenesen irányító Nagy Zoltán kapta.
A helyhatósági választások egyértelmű győztese Kovászna megyében is az RMDSZ volt.
A szövetség a megyében 34 polgármesteri mandátumot szerzett, és három további településen – Gelencén, Málnáson és Zabolán – az RMDSZ által is támogatott MPP-s jelölt győzött. Mind a négy magyar többségű város élén RMDSZ-es polgármester áll, és önkormányzati többséget is szereztek. Az Erdélyi Magyar Néppárt egyetlen polgármesteri mandátumot sem szerzett: elveszítette Maksát, ahol az RMDSZ nyert, és Nagyborosnyót, ahol a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) jelöltje győzött.
A kampányban rendkívül diszkrét Antal Árpád (RMDSZ) ezúttal is simán, a szavazatok 73 százalékát megszerezve újrázott Sepsiszentgyörgyön, legfontosabb kihívója, a néppártos Bálint József csupán 9 százalékot kapott.
Szatmárnémeti siker, váradi vereség
Szatmár megyében a végleges adatok szerint a szavazásra jogosultak 47,82 százaléka vonult urnák elé. A legádázabb küzdelem a megyeszékhelyen, Szatmárnémetiben zajlott, ahol a szövetség négyévi szünet után magyar polgármester állítását tűzte ki célul Kereskényi Gábor parlamenti képviselő személyében. A végleges adatok szerint Kereskényi a leadott voksok 42 százalékával lett a partiumi város polgármestere, ahol a magyar közösség a lakosság 36 százalékát teszi ki. Az RMDSZ tíz tanácsost juttat be a szatmárnémeti döntéshozó testületbe, és így a tanács legnagyobb frakciója lesz, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 7, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) pedig 3–3 tanácsosi mandátumot szerzett.
Elsöprő győzelmet aratott a szövetség Nagykárolyban is, ahol Kovács Jenő eddigi polgármester a leadott voksok 67,77 százalékát szerezte meg. Emellett Avasújváros, Börvely, Mezőpetri, Érendréd, Hadad, Halmi, Kolcs, Kökényesd, Lázári, Mezőfény, Pusztadaróc, Szatmárhegy, Sárközújlak élén áll RMDSZ-es polgármester, de Egriben, Szatmárpálfalván és Ákoson elvesztette a községvezetői széket. Az MPP Egriben, Kaplonyban, Csomaközön és Mezőteremben szerzett polgármesteri széket.
Az elmúlt két évtized legnagyobb vereségét szenvedte el az RMDSZ Nagyváradon, ennek eredményeként az eddiginél jóval kisebb súllyal bír majd a helyi tanácsban, ahol két magyar tanácsossal lesz kevesebb. Ilie Bolojan eddigi polgármester hatalmas fölénnyel nyerte a versenyt, a PNL-es politikus a voksok 70,95 százalékát szerezte meg, az őt követő Huszár István csupán a szavazatok 13,03 százalékát kapta. Nagyváraddal ellentétben a megyében az RMDSZ-nek nagyjából sikerült megőriznie erejét, az eddigi 24 polgármesterből 23-at sikerült megtartani.
Szilágy megyében Debren, Haraklány, Ipp, Kárásztelek, Kraszna, Krémer, Oláhbaksa, Sarmaság, Szilágybagos, Szilágycseh, Szilágyperecsen, Szilágysámson, Szilágyszeg, Varsolc élén áll majd RMDSZ-es polgármester, míg Szilágynagyfaluban MPP-s támogatással független jelölt nyert. Szintén MPP-s támogatással nyert a szövetség jelöltje a Máramaros megyei Hosszúmezőn. Nagybányán a magyarok jó szereplésének köszönhetően két RMDSZ-es önkormányzati képviselő is lesz a tanácsban.
Jobb eredmény Kolozsváron
Kolozs megyében a végleges adatok szerint a szavazati joggal rendelkező lakosok 44,88 százaléka vonult urnák elé, a megyeszékhelyen ennél kisebb volt a részvétel. Emil Bocot hatalmas szavazatfölénnyel választották ismét elöljárójukká a kolozsváriak, az eddigi polgármester a voksok 69,1 százalékát kapta. Őt Horváth Anna követi.
A helyi tanácsosi lista is nagyobb arányú támogatottságot szerzett, ennek köszönhetően az RMDSZ a jelenlegi négy helyett öt tanácsost juttathat be a döntéshozó testületbe, és jobb alkupozícióból tárgyalhat az eddigi koalíció esetleges fenntartásáról a győztes Nemzeti Liberális Párttal (PNL). A szövetségnek egyébként a szórványban is sikerült polgármesteri székeket szerezni, Beszterce-Naszód megyében Árpástón, Fehér megyében Torockón és Székelykocsárdon, míg Brassó megyében Apácán, Alsórákoson és Ürmösön van magyar elöljáró.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ízelítő az új Székely Népből
Egy évet váratott magára a Székely Nemzeti Tanács időszakos kiadványa, a Székely Nép 9. számának a megjelenése, de bizonyára mindenki tudja, hogy a 40 000 példányban kinyomtatott és ingyenesen terjesztett újság nem tartalom, hanem anyagiak hiányában késett. Az új lapszám két fő téma köré csoportosítja írásainak jelentős részét.
Az első Márton Áron püspökünk születésének 120. évfordulóján tisztelegve közli a püspök 1946-os csíksomlyói beszédét, melyet Andory Aladics Zoltán korabeli színes Agfa diapozitívei kísérnek. Ehhez csatlakozik Ferenczes István Búcsúzóban (Márton Áron utolsó fényképe alá) című írása. A lapszám másik fő vonulata a decemberre időzített III. Székely Kongresszus, melyet Darvas Kozma József pápai káplán, címzetes esperes kezdeményezett, megszervezését a Sapientia tudományegyetem és a Székely Nemzeti Tanács vállalta fel, „előbbi a magas szintű szakmai megközelítést szavatolná, utóbbi az »autonómiamozgalom védjegyét« adná” – jegyzi Nevében a sorsa című írásában Izsák Balázs. Egyed Ákos akadémikus a Valóságban 2013-ban megjelent, Az 1902-es Székely Kongresszus száz év távlatából című tanulmányából közöl részleteket másfél oldalon az újság. Nem feledkeztek meg a lap szerkesztői az utóbbi időszak három fontos eseményéről sem: Székelyföld határának kivilágításáról (Határozat Székelyföld határait kijelölő mozgalom elindításáról), a székely szabadság napjáról (Kiáltvány a székely szabadság napján, 2016. március 10-én), valamint a makfalvi székely majálisról (Jövőt teremteni a szülőföldön, Vass Imre, Makfalva polgármesterének beszéde). Elolvashatjuk Izsák Balázs felszólalását a Helsinki 40 – Strasbourg 20 konferencián, Nem vagyunk ellenségei Romániának címmel, mely tavaly novemberben hangzott el Budapesten, illetve az Európai Szabad Szövetség (EFA) közleményét Az Európai Unió intézményei aknázzák alá saját elveit és kezdeményezéseit címmel, mely az SZNT EU-s polgári kezdeményezése visszautasítása utáni luxemburgi per döntése nyomán született. Négy teljes oldalon négy téma, négy szín a laptestben. Szubjektív jelentés Székelyföld fővárosáról címmel Szentgyörgyi László jegyzi gondolatait Marosvásárhely lejtőn haladásáról; Haáz Sándorral, az SZNT idei Gábor Áron-díjasával Csinta Samu készített interjút; Izsák Balázs Tőkés Lászlóról írt laudációja a 2014. december 13-án Torockón átadott Duna-díj alkalmából; az SZNT tevékenységi naptára, mely a 2009-es év nagy részét foglalja magában. Verset olvashatunk Illyés Gyulától (Csángók), Csíki Andrástól (Székely Passió), illetve jegyzetet arról, miként figyelik a titkosszolgálatok az SZNT vezetőit (Tudjuk, hogy ők tudják), illetve nyílt levelet Markku Markkula úrnak, a Régiók Bizottsága elnökének. A lapszámot színesíti Ütő Gusztáv illusztrációja, sok más fotó mellett Fodor István légi felvétele Csíksomlyóról. Hamarosan a háromszékiek postaládájába kerül, így tartalmas időtöltést kíván a Székely Néppel:
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Huszártoborzó: végiglovagolták Háromszék településeit
A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület hétvégén, hetedik alkalommal szervezi meg a Háromszéki Huszártoborzót. Június 11 és 12-e között szombaton és vasárnap Kovászna Megye Tanácsának és az esemény útvonalába eső háromszéki települések önkormányzatainak támogatásával a toborzó csapatok a hajdani Miklósvárszék településeit járják végig, hogy felelevenítsék a régi katonai szokást, a huszártoborzást.
A szervezők felkérnek minden hagyományőrzőt valamint székely lovasembert, hogy egyenruháját vagy nemzeti viseletét magára öltve csatlakozzon, ugyanakkor meghívják Háromszék civil lakosságát, hogy kövesse nyomon a csapatok vonulását a kijelölt útvonalon, és tapasztalja meg, hogyan csalogatták zászlaik alá a hadba vonuló huszárok és honvédek a székely regrutákat.
Kádár László huszárőrnagy lapunknak elmondta: a mai ember számára a huszártoborzó lehetőséget teremt megismerni a székelység ezer éves katonai múltját és történetét, másrészt a látvány miatt is érdemes csatlakozni az eseményhez.
A háromszéki hagyományőrzők a hajdani toborzások legbékésebb módját mutatják be, mutatott rá a huszárőrnagy, aki szerint azt elevenítik fel, ahogyan a hadsereg tisztjei és veteránjai megjelentek a településeken, köztereken vagy kocsmákban szóba álltak a helybéliekkel, együtt italoztak, összebarátkoztak majd kihívták egymást egy verbunkos táncra.
Sokszor azzal sikerült meggyőzni a férfiakat, hogy ha csatlakoznak a hadsereghez ilyen életük lesz. Ha valamelyik helybéli férfi elfogadta a felkérést és kezet fogott majd ivott a katonák borából, csákót tettek a fejére és akkor már nem volt visszaút, mennie kellett katonának, magyarázta Kádár László.
A toborzók pénteken este gyülekeznek Bölönben, ugyanis mindannyian 40 – 80 kilométert lovagolva érkeznek a rendezvényre. Szombaton reggel 9 órakor szervezik az első toborzót a bölöni Erzsébet parkban, majd Nagyajtán, Középajtán, Miklósváron, Köpecen toboroznak és este Barótra érkeznek, ahol este huszárbált szerveznek. Ekkor avatják huszárrá azokat, akiket korábban regrutáknak választottak.
Az avatási ceremónián „kardlappal illetik az újdonsült huszárok ülepét”, majd mikor ezen átestek, el kell fogyasszanak egy pohár bort és kezet fogjanak a tisztikarral, mondta Kádár László, aki szerint az felavatott huszárok számára másnap nem mindig esik könnyen a lovaglás, de ez is hozzátartozik a huszárélet kihívásaihoz. Kádár László szerint Barótról vasárnap reggel 8.30-kor indulnak tovább és Olasztelek érintésével látogatják meg Felsőrákost, majd visszatérnek Barótra, ahol délben 12 órakor a városközpontban tartanak huszártoborzót.
Kádár László szerint három éve már jártak Erdővidéken, de akkor nem sikerült a térség minden településén toborozni, viszont az idei esemény után elmondhatják majd, hogy Háromszék minden települését végigjárták az elmúlt évek során. A toborzások során a jelentkezők először regrutákká válnak, majd ha megfelelő magatartást bizonyítanak, vállalják kihívásokat és bebizonyítják a helytállásukat később huszárok lesznek belőlük.
A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesületben nem csak lovas huszárok tevékenykednek, hanem vannak gyalogosok és hagyományőrző tüzérek is. Az egyesületnek több mint 80 tagja van, akiknek többsége az elmúlt évek toborzói révén csatalakozott, közülük mintegy 45-en lovas huszárok. Kádár László szerint majd minden hétvégén szerveznek gyakorlatokat amikor bemutatókra készülnek, illetve felelevenítenek hajdani nagy csatákat is, így eddig bemutatták a madéfalvi veszedelmet, a kökösi csatát, a nyerges tetői csatát, most pedig készülnek a marosmenti lófuttatásra, ahol a segesvári csatát elevenítik fel. A huszárőrnagy rámutatott kizárólag hagyományőrző tevékenységgel foglalkoznak, és a hatóságoktól rendelkeznek mindenféle engedéllyel.
A huszárőrnagy szerint a hagyományőrzők egy része saját maga készítteti el egyenruháját, de inkább az jellemző, hogy egyesületeken keresztül pályáznak a ruházat költségeire. A legolcsóbb huszárruha 500 euróba kerül, de egy tiszti egyenruha ára meghaladhatja az 1000 eurót is. Továbbá, aki lovas huszárnak készül alapfeltétel, hogy legyen saját vagy kölcsön kapott lova, amivel a gyakorlatokon, bemutatókon részt tud venni.
Kádár László szerint átalakulóban van Székelyföldön a ló használata, hiszen évtizedekkel ezelőtt elsősorban mezőgazdaságban, fakitermelésben használták a lovat, kevésbé lovaglásra, ma viszont már egyre inkább elterjedőben van a hobbi lovaglás és sok a hagyományőrző lovas huszár is.
Kovács Zsolt
maszol.ro

Az autonómia és a kölcsönösség (Miért ne lehetne Sepsiszentgyörgynek román alpolgármestere?)
Ha lehet hinni a híreknek, Sepsiszentgyörgynek (megint) nem lesz román nemzetiségű alpolgármestere – legalábbis ilyen irányú tapasztalatairól számolt be Mădălin Guruianu helyi liberális politikus. Guruianu – akit eddigi információink alapján nehéz lenne valamiféle magyarellenes hátsó szándékkal gyanúsítani, lévén a kevés párbeszédképes román politikus egyike – keserűen jelentette be, hogy távozik a politikából, mert a városvezetés szerint „egyelőre nem időszerű” egy román alpolgármester megválasztása. (Persze elképzelhető, hogy az elkövetkező időszak történései rácáfolnak erre, és akkor – szerencsére – okafogyottá válik az egész gondolatmenet.)
Vitatkozhatunk azon, hogy egy – helyi szinten – nem túlzottan nagy súllyal bíró politikai párt képviselőjeként mennyire etikus „bejelentkezni” az alpolgármesteri tisztségre, és a visszautasítást közösségi érvényű kudarcként értékelni, de vaknak kell lenni ahhoz, hogy ne lássuk: itt többről van szó. Ha az egyébiránt rokonszenves polgármester, Antal Árpád szerint tényleg nem időszerű ez az ügy, akkor joggal tehetjük fel a kérdést, hogy mégis mikor, milyen kritikus tömeg esetén válik időszerűvé? Mert lehet ugyan zsigeri szinten reagálni erre a felvetésre, történelmi meg egyéb sérelmekre hivatkozva, de a tények makacs dolgok: a tény pedig az, hogy a háromszéki megyeszékhely lakosságának mintegy negyede román etnikumú, és ez az arány, tetszik vagy sem, a közeljövőben nem is fog radikálisan megváltozni. Az tehát, hogy Sepsiszentgyörgy két alpolgármestere közül az egyik a román közösség tagja legyen, cseppet sem ördögtől való elvárás. Ahogy az sem ördögtől való, hogy Kolozsvár, Marosvásárhely vagy Nagyvárad alpolgármestere viszont magyar legyen. A román alpolgármester gondolatának elutasításával ezeknek a vegyes lakosságú városoknak a magyar közösségei kerülnek rendkívül kényelmetlen helyzetbe: mert milyen jogalappal kérhetnék, hogy a városvezetésben biztosítsák számukra a képviseletet, ha a magyar többségű városok elöljárói elzárkóznak a helyi (román) kisebbség jogos igényeinek teljesítése elől? Muszáj tudomásul vennünk, hogy minden, a székelyföldi románsággal szembeni indokolatlanul barátságtalan gesztus árát a román többségű vidékeken élő magyarok fizetik meg, kamatostul. És ez nemcsak elvi kérdés, nemcsak az erdélyiség nemes eszméiről szól, hanem nagyon is pragmatikus ügy: tévednek azok, akik azt gondolják, hogy a Székelyföld nagyon is kívánatos autonómiája megvalósítható az ott élő románság jelentős részének meggyőzése – vagy legalábbis félelmeinek, frusztrációinak eloszlatása – nélkül. Azt bizonygatni, hogy sok román alaptalanul tart attól, hogy egy autonóm Székelyföldön rosszabb státusa lesz, mint eddig, közben pedig képtelennek lenni egy ilyen elemi gesztus megtételére: nos, különös stratégia. És talán nem véletlenül jut eszünkbe róla egy másik erdélyi város, ahol a polgármester szájából ki nem esik a multikulturalizmus, de bíróságon támadja meg a többnyelvű helységnévtáblák ügyét.
Ejsze lehetnénk egyszer mi is nagylelkűek. (Főtér.ro)
Papp Attila Zsolt
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda : Magyar Bukarest 13. (Részletek)
A katolikus közösség története nagymértékben eltér a reformátusétól. Miután a Propaganda Fide kongregáció átvette a romániai katolikusok irányítását, és a Barátok (Bărăţia) templomának birtokosa lett, a magyarok nemkívánatossá váltak, ezért csak egyetlen magyar pap maradt. 1883-ban a Vatikánnal folytatott tárgyalások eredményeként megalakult a román állam ellenőrzése alatt álló Bukaresti Katolikus Érsekség.
Habár, ahogy azt Fr. Damé megjegyzi, a katolicizmus régebbi volt a Román Fejedelemségekben, mint az ortodoxia, hívei száma nem volt túl magas, Damé dolgozatának megjelenésekor csak 149 667 katolikus élt két egyházmegyébe, a bukarestibe és a jászvásáriba szervezve; a hívők többsége idegen volt. A katolikusok soha nem tettek közzé nemzeti és anyanyelvi megoszlásról szóló statisztikákat, ilyen téren csak becsült adataink vannak, de mindegyik a magyarok többségéről tanúskodik. Bukarestben a magyarság felekezetre való tekintet nélkül részt vett a Magyar Társaság által szervezett kulturális eseményeken; többször is volt katolikus elnöke a szervezetnek. A magyar katolikusok szellemi központja azonban évtizedeken keresztül a Barátok temploma maradt. A XX. század kezdetén még élt az a hiedelem, hogy ezt a templomot a csíki székelyek építették maguknak. Habár a magyarok közt mindig több volt a katolikus, mint a protestáns (kálvinista, evangélikus vagy unitárius), és a más nemzetű katolikusoknál (osztrákok, németek, olaszok, franciák vagy bolgárok) is többen voltak, sohasem alkottak külön egyházi közösséget, és saját iskoláik sem voltak. Sebestyén Ede újságíró 1902-ben bejutott az érsekség levéltárába, az alábbi számokat adta meg a bukaresti katolikusokra vonatkozóan: 15 ezren a Szent József-templomhoz tartoztak, 35 ezren a Barátok templomához és 805-en a ciopleai templomhoz. A katolikusok többsége tehát magyar kellett hogy legyen. 1886-ban György István katolikus pap kezdeményezte elsőként megszervezésüket: megalakította a bukaresti magyar nőegyletet, később, 1887. január 28-án egy karitatív egyesületet is. Mégis ezek hatékonysága nagyon alacsony maradt. (...) Nem csoda, hogy ilyen körülmények között a legtöbb magyar tanuló a román állami iskolát választotta, ami elkerülhetetlenné tette a beolvadást. Ezekben a román iskolákban csak a román történészek nézőpontjából ismerték meg a magyar történelmet, és ez ,,a magyar gyerek lelkét megmérgezi, megöli” – írta Sebestyén Ede. Az újabb, elsősorban Székelyföldről érkezett bevándorlók nem törődtek bele sem a külön egyházközösség, sem a magyar nyelvű iskolák hiányába, panaszt is tettek az anyaországban, sajnos, nem sok sikerrel. Gyökeres változást a bukaresti magyar katolikusok életében 1898-ban Bálinth János pap (1862–1905) megérkezése hozott a magyar katolikus identitás megerősítésében; két lap, a Romániai Magyar Néplap és a Bukaresti Magyar Újság szerkesztője is volt 1900–1903 között. A kereszténység felvételének 900. évfordulója alkalmából, 1900. március 31-én Bálinth megalapította a Szent István Király Egyesületet, és ezzel bevezette Magyarország első, apostoli királyának kultuszát. Eredetileg az egyesület a csíksomlyói búcsú zarándokútjainak megszervezésére alakult. Elnöknek Boga Tamás kocsigyártót választották, a vezetőtanács nagyrészt mesteremberekből állt. 1900 decemberében újjászervezték a katolikus nőegyletet Mária Egyesület néven, a tagok száma meghaladta a háromszázat.
A következő évben Bálinth szerkesztésében megjelent A Bukaresti Szent István Király Egyesület alakulási Emlékkönyve, amely a romániai diaszpóra magyar mestereit magasztalja. Annak ellenére, hogy a bukaresti magyarok közt nincs tudós vagy bankár, jegyzi meg Bálinth, ők mégsem a magyarság söpredéke, hanem már a kezdetektől itt megtelepedett kisiparosok, becsületes és szorgalmas, megbecsülésnek örvendő emberek.
A diaszpóra felkarolása érdekében a magyar hatóságok támogatását is kereste, kitartásának köszönhetően a budapesti vallásos társaságok hajlandóak voltak pénzt adni a magyar iskolahálózat és templomok építésére.
1903 szeptemberében Bálinthot Giurgiura helyezik, tevékenysége a románok körében sem maradt észrevétlen. Több román értelmiségi, köztük B. P. Haşdeu, Spiru Haret és Onisifor Ghibu hevesen támadta őt és Hornstein érseket, akárcsak a Poliány-féle Naptárat. Az Apărarea naţională napilap két, egymást követő számában Românism-Ortodoxism alcímmel Haşdeu Hornsteint „a bukaresti magyar propaganda közönséges ügynökének” nevezte, azzal vádolta, hogy mivel megengedte a magyar klubok, egyesületek és egy újság létrehozását Bálinth vezetésével, most ezek a „báránybőrbe bújtatott farkasok pénzt gyűjtenek olyan magyar iskolák számára, mint a galaci”. A napilap a püspököt a román állammal szembeni ellenséges magatartással is megvádolta: „elfeledi Szentséged, hogy a katolikus egyház nem ismer nemzetiséget, hanem csak keresztényeket? S ezért elfeledi, hogy a vallás lelkes terjesztőjéből a sovinizmus, és egy egész, Rómából eredő nép elleni gyűlölet terjesztőjévé válik?... Vajon még meddig élhet vissza ez a titokzatos alak a román nép és állam türelmével?!” Poliány nagy Naptárának megjelenése után Haşdeu biztosította az „aggódó” románokat, hogy a naptárat többé nem fogják eljuttatni moldvai csángó megrendelőinek. Haşdeu lapjában a kor más román kiadványaihoz hasonlóan zsidóellenes támadások is megjelentek. (...) Bálinth erőfeszítéseinek eredményei 1903-tól kezdtek látszani, ebben az évben november 15-én alakult meg az óromániai magyar katolikusok független közössége, amely ezúttal már nem a német közösség filiája volt. Elnökének Poliány Zoltánt választották, a magyar hívők lelkipásztora Nemes Tóth Zsigmond lett.
Az első magyar nyelvű katolikus iskola Bukarestben 1903 szeptemberében nyitotta meg kapuit Spiru Haret minisztersége alatt. Az építkezést Gondorfi műépítész (?) vezette. Az iskola igazgatója Lukász Péter lett. A három fiú- és két leányosztályba 311 tanuló iratkozott be; egy szomszédos épületben volt a tanítók és a papok lakása. 1904-ben a katolikus lányiskola is megnyitotta kapuit a Scaune utca 10. szám alatt, a fiúiskola szomszédságában; több osztályterem, egy díszterem, egy ebédlő és egy tornaterem volt az új épületben. Hamarosan megnyílt ugyanitt egy ingyenes óvoda is. A lányiskola igazgatónője 1903 és 1914 között Baynovics Anna (1879–1914) volt, akit a román kormány is érdemrenddel tüntetett ki. Többszöri bővítés után, 1905-től az iskola adott szállást a német és magyar katolikus iskolák tanfelügyelőségének, de a tanítónők lakásának és egy betegszobának is. (...) A tanulók és tanügyi káderek száma nagyon gyorsan gyarapodott. Az 1906/1907-es tanévben az iskolát 745 tanuló látogatta, ezek közül 695 magyar volt, 37 román, 11 német és 2 más nemzetiségű. A szülők foglalkozása szerint 449 gyermek szülője mester volt, 26-é kereskedő, nyolcnak tisztviselő, 169-nek napszámos, 72-nek cseléd, 21 egyéb. 1907-ben létesült a négyéves polgári lányiskola, egy hároméves szabóiskola és egy inasiskola.
1909. február 16-án nyílt meg az első magyar iskolai menza a fiúiskolában; szimbolikus összegért 500 gyermeknek biztosított meleg ételt, a szegények pedig ingyen kosztozhattak. A katolikus iskolák az ingyenes tízórait is bevezették, ami egy pohár tejből és egy darab kenyérből állt. A Julianus Egyesületnek köszönhetően az iskolai könyvtárat 300 könyvvel látták el. A katolikusok utolsó épületei a Tăbăcari (Tímárok) negyedben, a Cuza-Vodă utca 100. szám alatt épültek fel (jelenleg a Művészeti Népiskola székháza), ugyanis abban a negyedben akkoriban nagyon sok magyar lakott. Már az 1912/13-as tanévtől működött a negyedben egy elemi iskola és egy óvoda, az emeletes épület négy, egyenként 60 fős osztályteremből, egy óvodából, ebédlőből, betegszobából és a tanítók lakásaiból állt. Az iskolát 1913. december 3-án szentelte fel Augustin Kuczka pápai prelátus. Ugyanebben az évben a Juliánus Egyesület iskolai könyvtárat nyitott 235 kötettel. 1903-tól sorra alapították a vidéki magyar katolikus iskolákat is (Pitești-en, Târgoviștén, Brăilán, Krajován, Giurgiuban, Ploiești-en, Buzăuban, Szörényváron és Galacon), magyar nyelvű miséket pedig a buzăui és a brăilai templomokban tartottak. A világháború előtti utolsó statisztikák az 1913/14-es tanévre vonatkoznak; ezek szerint 1244 gyermek tanult Bukarestben.
A román hatóságok elzárkóztak a nemzeti, de legfőképp magyar alapon történő katolikus templomok építésétől. Titu Maiorescu, 1910–1913 közötti miniszterelnök és külügyminiszter az alábbiakkal indokolta olasz kollégáinak egy olasz templom építésének megtagadását: „Gondoljanak csak a magyarok törekvéseire, akik már régóta követelnek egy saját bukaresti magyar templomot, saját lelki segítséggel, magyar nyelven. (...) Itt, egy saját magyar templomot! Nem, ez semmiképp sem lehetséges! (...) Amíg én töltöm be ezt a hivatalt, semmiféle magyar templom sem fog épülni...” 1914. június 4-én Titu Maiorescu visszavonult a politikai életből. Még abban az évben megkezdődött a magyar katolikus templom építése Carol Cortobius (1874–1955) tervei alapján. A templom a Cuza-Vodă utca 102. szám alatt, az iskola mellett épült fel, és Szt. Ilona nevét vette fel, egy gazdag magyar nő, Sterian Ilona után, aki 10 ezer frankot adományozott építésére. Az alapkövet Augustin Kuczka tette le 1914. június 3-án; neki egy későbbi, 80 ezer lejből és egy festett ablakból álló adomány köszönhető. Ősszel Abonyi asszonyság egy harangot adományozott a templomnak. A Szt. Helénát ábrázoló bejárati külső mozaik, valamint a 12, szentekkel díszített, zömében latin feliratú ablak még ma is megvan. A szentek közül öt árpádházi (Sanctus Stephanus, Sanctus Emericus, Sanctus Ladislaus, Sancta Elisabeth és Sancta Margareth). Az adományozókat is feltüntették az ablakokon, ez a magyar nyelvű felirat az egyetlen nyom, mely a templom eredetére utal.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem nagy, kicsi, de vereség
A korábban soha nem tapasztalt érdektelen választási kampány után túl vagyunk a választásokon is. A részvételi arány országos szinten nem érte el az ötven százalékot, a Székelyföldön pedig tíz szavazásra jogosult polgárból alig négy tartotta érdemesnek, hogy leadja a voksát.
Ettől némileg eltért a marosvásárhelyi helyzet, ahol az átlagosnál valamivel magasabb volt a választási kedv. Egyébként a magyar szempontból a leginkább érdekes két helyszín egyike éppen Marosvásárhely volt. Ám a számítások éppen a másik, a szatmárnémeti helyszínen jöttek be. Ennek okain sem lenne érdektelen elgondolkodni.
A marosvásárhelyi újabb vereség azonban számos kérdést vet fel, beleértve az újabb kudarcért felelősök megnevezését is. Sőt, akár a személyi konzekvenciákig elmenő felelősségre vonást is. Mert az lehetetlen, de mindenképpen abszurd helyzet, hogy Vásárhelyen, Maros megyében minden kudarc rendre következmények nélkül marad. Mert egy választási vereség mégiscsak vereség. A legnagyobb hibát akkor követnék el az RMDSZ-ben, ha a voksolás számszerű eredményeiből arra a következtetésre jutnának, hogy minden a legnagyobb rendben van, hogy sínen vannak. Mert a szoros eredmény nem a magyar jelölt magas támogatottságának, hanem ellenkezőleg, hanem a sok éve regnáló román polgármester zuhanó népszerűségének köszönhető. Továbbá: arra is magyarázatot várnánk, hogy miért engedték versenybe Soós Zoltánt a választópolgárok számára a legfőbb hívószónak számító tulipán jele nélkül. Megválaszolatlan az a kérdés is, hogy az RMDSZ vezetői – merthogy kizárólag rajtuk múlott – miért tagadták meg a közös önkormányzati képviselőjelölt-lista állítását, ami mozgósító erővel hatott volna, akár a képviselőtestületi magyar többség visszaállítását is eredményezhette volna.
Visszakanyarodva az alacsony részvételre: tagadhatatlan a választók fásultsága, kiábrándultsága. Mondhatnak bármit a politikusok, pártvezérek, ez azt jelenti, hogy tovább nőtt, mélyült a szakadék a közember és a politikai osztály között. A jövőt, különösen az őszi parlamenti választásokat tekintve ez komoly aggodalmakra adhat okot, még akkor is, ha bizonyos RMDSZ-körökben, az alternatív küszöb, azaz a parlamenti jelenlét biztosításának „kijárása” után, úgy tűnik, teljes a nyugalom, hisz biztosnak látszik a „mentőcsónak”…
Szentgyörgyi László
[Központ]
itthon.ma//szerintunk

Egy történet Bukarestből
Hajlamosak vagyunk gyorsan átsiklani a június 5-i önkormányzati választások eredményeinek értékelésén. Érthető módon: meglepetés nem született, az RMDSZ hatalmas sikerről beszél, de még a kisebb párt is talál olyan adatot, amit eredményként próbál hirdetni választóinak. Mi meg, persze, legyintünk: ugyan már, hol itt a siker, ha Székelyföldön, de úgy általában Erdély-szerte oly kevesen tartották érdemesnek a szavazóurnák elé járulni? Hogy lehet győzelemről, nagyfokú legitimitásról beszélni, ha adott esetben a szavazati joggal rendelkezők alig negyede támogat egy jelöltet?
Aztán mindenki levonja a maga következtetését: mi üzenjük a politikumnak, hogy egyre inkább hitelét veszti, hogy a távolmaradók nem azért nem mentek el szavazni, mert egyéb sürgős dolguk volt, hanem mert úgy érezték – teljes joggal! –, nincs, kire. Változtatni kellene hát, új emberekre, új programra, új vezetési stílusra lenne szükség, különben még nagyobb méreteket ölt a távolmaradás. A politikus következtetése azonban más: minek kellene bármit is változtatni, ha így is tisztségben marad? Miért lenne érdeke mindenkit meggyőzni, ha legszűkebb támogatói köre is elegendő ahhoz, hogy választást nyerjen? És így megy ez tovább újabb négy évig, a következő voksolásig, amelyen aztán még kevesebben vesznek részt, mégis mindenki győzelmet hirdet. Hogy meddig? Mindaddig, amíg azt hisszük, a távolmaradás valóban üzenet értékű, ér valamit, hozhat változást. Mindaddig, míg elhisszük, hogy nincs, akire szavazni, mindaddig, míg nem teszünk azért, hogy legyen, kire. Érdemes e tekintetben Bukarestre vetnünk pillantásunkat, ahol a szociáldemokrata jelölt fölényes győzelmet aratott ugyan, de ahol a második helyre egy „új arc” futott be, a korábban civil aktivistaként ismert Nicuşor Dan. Nem állt mögötte hatalmas pártapparátus, pártmédia, nem kellett különféle vállalhatatlan politikai alkut kötnie, mégis igen szép, 30 százalékos eredményt ért el – beseperve az oly nehezen mozgósítható értelmiségiek, fiatalok voksait –, és bejelentette: mozgalmát országos párttá alakítja.
A bukaresti történetnek pedig mindenki számára lehet tanulsága. A politikus számára az, hogy hosszú távon nem alapozhat kizárólag szűk támogatói körére, mert a sokáig távolmaradó szavazók is bármikor megmozdulhatnak, ha úgy érzik, van, kire voksolniuk. A távolmaradást választó, csalódottá vált, kiábrándult választópolgárok számára is lehet üzenete Nicuşor Dan sikerének: megoldás nem kizárólag a politikai pártok irányából érkezhet, hanem a civil szférából is – ha elég erős a civil társadalom. Ha tehát a politikai pártokból való kiábrándultságunk okán nem fordítunk hátat a közélet egészének, akkor ez a hátország igenis, kitermelhet magából hiteles vezetőket.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Választási kerekasztal: a román-magyar verseny mozgósít. De a magyar-magyar?
Miért nem született több új párt, és miért nem voltak eredményesebbek? Kik mentek el szavazni, és kik maradtak otthon? Politológusokkal beszélgettünk.
A június 5-i önkormányzati választásokról szervezett kerekasztal-beszélgetést a Transindex és az Erdély FM a választásokat követő csütörtökön. Barna Gergő szociológus, Illyés Gergő, Székely István, Székely István Gergő és Toró Tibor politológusok a kerekasztal alább olvasható első részében a törvényi háttérről és a részvételről beszélgettek. Az átirat második részében a magyar pártok szerepléséről lesz szó, míg a harmadik rész a román pártok szereplését, illetve ennek következményeit elemzi. A beszélgetést Balázsi-Pál Előd moderálta.
AZ ELŐZMÉNYEK: PÁRTALAPÍTÁS, KAMPÁNYSZABÁLYOZÁS
Székely István: Módosították a feltételeket, teljesen liberalizálták a pártalapítást. Ezért azt gondoltuk, nagyon sok helyi pártot fognak majd bejegyezni. Nyugat-Európában és Magyarországon, ahol a civil szervezetek is indulhatnak a választásokon, a tízezer lakos alatti települések esetében nyolcvan százalék feletti a függetlenek és a helyi szervezetek, koalíciók aránya.
Romániában is elmozdulni látszik a pártrendszer ebbe az irányba. Ezelőtt négy évvel a megyei tanácsok esetében (ha az összes függetlent egynek számoljuk) harminckét szervezet indult, és tizenhat szerzett mandátumot, most pedig hatvanhárom szervezet indult, és huszonhét szerzett mandátumot. Ez azt jelenti, hogy majdnem megduplázódott az indulók és a mandátumot szerzők száma, de távolról sem aprózódott fel olyan mértékben a politikai mezőny, mint ahogy azt eredetileg gondoltuk.
Valószínűleg ez azzal magyarázható, hogy a romániai önkormányzatok nagyon erősen központfüggőek, ki vannak szolgáltatva a mindenkori kormánytöbbség kényének-kedvének. Ezért azok a helyi csoportok, akik fantáziát láttak az önkormányzatokban, inkább valamelyik országos párt színében próbáltak indulni, és nem helyi pártot jegyeztek be, amelyik nincs bekötve az országos pártstruktúrába. Volt egy másik kérdés is, a támogató aláírások kérdése: mennyire nehezíti ez meg az indulást? A magyar szervezetek esetében azt látom, hogy ott, ahol találtak jelöltet, az aláírásokat is sikerült összegyűjteni. A megyei tanácsok esetében viszont komoly gond volt: az RMDSZ nem tudott jelöltlistát állítani a Kárpátokon kívül, ezért vesztett tízezer szavazatot, illetve nem tudott megyei tanácsosi listát állítani Krassó-Szörényben és Szebenben sem. Ennek ellenére el lehet mondani, hogy ott, ahol kellő számú választó is volt, az aláírásgyűjtés formalitásnak bizonyult, hiszen ezeket az aláírásokat senki sem ellenőrizte.
A harmadik, amire kitérnék a szabályozás kapcsán, az a kampányfeltételek teljes átírása. Mivel az állam bizonyos feltételek mellett megtéríti a kampányköltségeket, ezért érdeke volt, hogy minél több tételt „kilőjön”, csökkentve ezáltal saját költségeit. Olyan elemeket vettek ki, amely hiánya nagymértékben megnehezítette a kampányt: az óriásplakátokat, a molinókat, illetve szűkre szabták a plakátozási helyeket. Ami a magyaroknak nagyon hátrányos volt, az a kulturális rendezvények teljes tilalma, és ezt elég komolyan is vették. A régi választási kampányok arról szóltak, hogy mondjuk Dancs Annamari az egyik irányból, a Gruppenhecc a másik irányból, az Operettissimo pedig a harmadikból „szántja fel” Erdélyt. Ami eszköz maradt, az nagyon erősen a door to door irányába viszi el a kampányt.
Az új szabályozásnál fennállt annak a veszélye, hogy olyan mértékben szűkíti a kampánylehetőségeket, hogy az nagyon alacsony részvételt eredményez. Ez nem történt meg, tehát nem kérdőjeleződik meg ez a szabályozás, szerintem ez marad a továbbiakban is. Mindez az adatbázisok fontosságát és a door to door kampányt erősíti.
Moderátor: A door to door kampánynak nincs olyan veszélye, hogy a pártok négyszemközt még nagyobbat tudnak lódítani a választópolgároknak, mint ahogy azt a nyilvánosság előtt megengedhetnék maguknak?
Toró Tibor: Szerintem nincs. Ha van olyan párt, amelyiknek van akkora apparátusa, hogy minden családdal negyed órát, húsz percet beszélgessen, hogy legyen impaktja is a beszélgetésnek, az eddig is csinálhatta volna ezt. Az új kampányszabályozás kulcsa, hogy az elején úgy tűnt, hogy a kispártokat fogja segíteni, kiegyenlítődik a mezőny, de végül azok tudtak jól szerepelni, akik azelőtt is tudtak mozgósítani, akik ezt a door to door kampányt már tudták művelni, akik már rendelkeztek adatbázisokkal, akik úgymond „el tudták hozni a halottakat szavazni” azelőtt is. Szerintem ez a szabályozás teljesen át fogja alakítani a kampányt.
Székely István: Ami magyar mozgósítás szempontjából nincs megoldva, az az interetnikus nagyvárosok lakónegyedei. Monostor nyolcvanezres lakosából például nagyon nehéz kimazsolázni a tízszázaléknyi magyart, a lépcsőházakba be sem lehet menni, hiszen ezek zártak.
Toró Tibor: Ha így marad a szabályozás, előbb-utóbb nagyobb hangsúlyt fog kapni az, hogy újra tömegbázisod legyen valamilyen formában, tehát az, hogy jobban belemenj a közegbe, ismerd a házmestereket, utcafelelőseid legyenek, foglalkoztasd az embereket négy éven keresztül.
Illyés Gergő: Ami viszont látszik, hogy az éppen hivatalban levő polgármestereknek van arra lehetősége, hogy kulturális rendezvényt vagy bármi mást szervezzenek. Persze nem kampányrendezvényként, hanem városnapok vagy bármi más címen, de tudjuk, hogy a hatás hasonló, s mivel leszűkítették a kulturális rendezvények megszervezésének a lehetőségét, előnybe hozták a hivatalban levő városvezetőt.
Moderátor: Az új pártok megjelenése nem kellett volna egyfajta felhajtóerőt jelentsen a szavazói kedv szempontjából? Székely István Gergő: Éppen azoknak kedvezett kevésbé az új kampányszabályozás, akik újonnan akartak belépni, hiszen pontosan nekik jött volna jól, ha néhány óriásplakátjuk lett volna, és egy kicsit jobban láthatóvá válnak.
Viszont ehelyett az történt, hogy teljesen új csatornákon kellett megkeresni az embereket, és ez pont az újakat érintette hátrányosan, hiszen ha egy új párt megjelenik, annak általában nincsen apparátusa. A Bukarestben megjelent Uniunea Salvati Bucurestiulnak (USB) előtte is léteztek a struktúrái, ezzel magyarázható, hogy ott sikeres volt egy új párt. A román médiában amúgy komoly kérdésként merült fel, hogy Kolozsváron miért nem jelent meg egy ehhez hasonló kezdeményezés, mert itt is lett volna táptalaja. Székely István: Mert Boc becsatornázta.
Toró Tibor: Bukarestben azért tudtak átalakulni párttá, mert már be volt épülve a társadalomba, ez sehol máshol nem volt meg.
A VÁLASZTÁSI RÉSZVÉTEL
Barna Gergő: Nem tartom kicsinek ezt a részvételt. Ha 1996-tól 2016-ig nézzük ezt a húsz éves trendet, akkor láthatjuk, hogy nagyjából ötven és hatvan százalék között mozgott az önkormányzati választásokon a részvétel. Érdekes, hogy ez sokkal stabilabb, mint a parlamenti választásoknál, ahol volt egy jelentős zuhanás, majd 2012-ben egy jelentős emelkedés. Ha korrigált mutatókkal, 16 millió szavazópolgárral számolunk (nem tudjuk pontosan, hogy hányan laknak Romániában, de a 18 millió választópolgár nem reális), ez már 55-56 százalékos részvételnek felel meg, és ez lehet több is.
Ezenkívül van még két dolog, mind a kettő érdekes, és hosszútávon következményei lehetnek magyar szempontból is.
Az egyik feltételezésünk nekünk az volt, hogy figyelembe véve, hogy 2012-től jelentkezett egy elég jelentősen emelkedő tendencia: mind az önkormányzatin az USL-hullámban, mind a parlamentin, mind az EP-választásokon, mind az elnök-választásokon nőtt Romániában a választási részvétel, tehát azt feltételeztük, hogy ez a tendencia fog folytatódni.
Ebben az esetben tévedtünk, ez a tendencia megtört, és úgy tűnik, hogy kisebb volt ez az önkormányzati választásokon való részvétel mint a 2012-es. Kérdés, hogy mi lesz ősszel, de én most inkább arra hajlok, hogy ősszel sem lesz olyan nagy, mint 2012-ben.
Ami magyar szempontból érdekes, viszont rossz hír, az az, hogy az olló nyílik ki, és a magyarok részvétele egyre inkább elmarad a román részvételtől. Ennek majd a parlamenti választásokon lesz jelentősége.
Székely István Gergő: Ezt azért annyival árnyalni kell, hogy az interetnikus közegben szerintem éppenséggel nem maradt el, mint az előző választáson. A magyar tömbvidék az, ami lefelé húzza a részvételi arányt. Etnikailag vegyes közegben viszont éppen a részvétel a kulcsa, hogy néhány nagy városban jobb eredményt lehetett elérni, mint négy éve.
Moderátor: Kérdés az, hogy mi számít tétnek? A magyar-román verseny számít tétnek, vagy adott esetben számíthat tétnek a magyar-magyar verseny is?
Toró Tibor: Attól függ, hogy hol van, és milyen jelöltek vannak. A részvétel is azért volt alacsony országosan, mert nem volt tétje a választásoknak, főleg abban az értelemben, ahogy a PNL szerepelt az elmúlt egy-másfél évben. Ez a 2008-as helyzethez hasonlítható.
Ugyanígy nem volt tétje, vagy nem volt annyira tétje magyar szempontból Csíkszeredában vagy Sepsiszentgyörgyön. Ott, ahol kiegyensúlyozottabbak voltak a jelöltek, ott nagyobb volt a részvétel.
Barna Gergő: Amikor kilencet elütötte az óra, az RMDSZ már kiírta a Facebookra, hogy 54 polgármestere van. Nyilván ezek azok a települések voltak, ahol egy jelölt volt, és érdemes megnézni ezeken a településeken a részvételi adatokat.
Székely István: Van egy feltételezésem: érdekes, hogy Hargita megyében a román részvétel lenyomta a magyart, és ugyanez érvényes Bodzavidékre Háromszéken, ahol szintén nagyobb volt a román részvétel, mint a magyaroké a megyében. Ugyanakkor az is látható, hogy az elmúlt években is a tömbben volt nagyobb probléma, és nem interetnikus környezetben.
Megfogalmazható-e az, hogy az interetnikus verseny mobilizál? A magyar-magyar verseny szerintem nem, hiszen többnyire személyeskedésbe torkollik, de interetnikus környezetben a magyar részvétel jobban tartja magát a románhoz. Először látjuk azt, hogy Hargitában és Háromszéken is megnőtt a különbség a magyar és a román részvétel között, illetve, hogy Marosvásárhelyen kiemelkedő részvétel volt.
Barna Gergő: Szerintem Hargitában és Kovásznában nem volt nagy a román részvétel, hanem kicsi volt a magyar.
Toró Tibor: A magyar részvétel is ott volt magasabb, ahol kisebbségben vannak, a román részvétel is ott magasabb, ahol kisebbségben vannak, mivel magyar többségű megyékről van szó.
Barna Gergő: Az a kérdés, hogy mit értesz interetnikus közegen? Ahogy mi elemeztük a részvételi adatokat, az látszott, hogy ahol 40-60 százalék közötti a magyarság számaránya, ott a részvétel is nagyobb. Ahol van etnikai tétje a választásnak: ha a magyarok mobilizációja magasabb, akkor nagyobb az esélye, hogy hatalmi pozícióba kerüljenek.
Toró Tibor: Meg lehet nézni azt is, hogy ahol a Néppárt erősebb jelöltet állított, ott magasabb volt a részvétel. Székely István: Én azt mondanám, hogy nagyobb mértékben demobilizál a tétnélküliség, mint a versenytárs hiánya. Mert az önkormányzati választások sajátossága, hogy háromszáz szavazattal ugyanazt az egy polgármestert és x tanácsost választod meg, mint háromezerrel.
Barna Gergő: De az a tétje, ha van egy erős ellenjelölt, nem? Hogy megnyered, vagy nem nyered. Ha egyedül vagy, akkor két szavazattal is tudsz nyerni.
Székely István Gergő: A parlamenti választások esetében kicsit másképp van, mert ott akkor is van tét, ha mindenki magyar a településen: hogy országosan hány szavazat keletkezik, mennyivel jutsz be, vagy nem jutsz be.
Barna Gergő: De azért még vannak különbségek, ott van például Gyergyóremete, ahol 63 százalékos volt a részvétel, s nem volt másnak esélye nyerni, mint az RMDSZ-nek. Ezt csak azért mondom, mert az is fontos, hogy tematizálja a jelölt, hogy mi a tét. Mert el lehet adni a tétet másképp is. De akár Kolozsvárt is vehetjük egy példának. Itt mi volt a tét? Itt az RMDSZ és Horváth Annáék meg tudták fogalmazni a tétet, és ezért volt a magyarok részvétele akkora, mint 2012-ben és nem mint 2008-ban. Illyés Gergő: Nagyváradon például nem tudták megfogalmazni, hogy mi a tét, és a PNL kétharmadot szerzett, de erről senki nem beszél.
Székely István Gergő: Nem akarom megkérdőjelezni az interetnikus versenyt, hogy az jobban mobilizál. Viszont végeztem néhány nagyon egyszerű számítást, ami némileg árnyalja ezt az állítást. A jelenlegi és a múltkori választási részvételt hasonlítottam össze, és azt néztem meg, hogy mennyivel csökkent a részvétel, illetve hogy mennyivel csökkent az RMDSZ-nek az eredménye, és a kettőt arányítottam. És az jött ki, hogy messze Kolozsvár a legjobb, vagyis itt csökkent a legkevésbé az RMDSZ szavazóinak a száma, mármint ami az abszolút szavazatszámot illeti, miközben a részvétel meg a román szavazószám lecsökkent. A másik véglet, ami megint nagyon egyértelmű, az Várad. Viszont ha tovább nézem az erdélyi nagyobb városokat, Várad mellett az egyetlen, ahol negatív ez a arány, az Vásárhely. És Szatmár sem található a nagyon magasan pozitívak között, megelőzi Temesvár, Zilah, Arad.
Székely István: Nekem Kolozsvárral az a bajom, hogy az, amit te alapnak veszel, és amihez viszonyítasz, az nagyon alacsony szint. 2012-ben az RMDSZ padlót fogott Kolozsváron. Nincs értelme abszolút számokban gondolkodni, ha nem egyforma a részvétel.
Amikor egy adott település magyar lakosságához méred a részvételt, és azt nézed, hogy száz magyarból hány szavaz magyar szervezetekre, akkor két olyan hely van, ahol „dugi” szavazattal lehet számolni: Szatmár megye, és Kolozsvár. Szatmáron sok olyan személy szavaz magyarokra, aki a népszámlálás alkalmával németként határozta meg magát, Kolozsváron pedig van 5000 olyan személy, aki nem nyilvánította ki nemzetiségét, de vélhetően többségében magyar.
Székely István Gergő: Igazad van, hogy 2012-ben viszonylag gyenge eredmény volt Kolozsváron. Én azt vettem alapnak, és azt néztem, hogy csökken-e tovább a 2012-es alapszinthez képest, és Kolozsváron nem csökken. A legtöbb helyen ugyanis abszolút szavazatszámban csökkenés van még a 2012-es alacsony viszonyítási alaphoz képest is. de vannak olyan helyek, ahol ez kevésbé látványos: Kolozsváron nem nyílt tovább az olló a román és magyar részvétel között, vagy még talán jobb is lett a magyar mobilizáció. Váradon viszont nagyon kinyílt az olló.
Toró Tibor: Jobban kinyílt, mint ahogy a részvétel csökkent.
Székely István Gergő: Pontosan. És azt akartam mondani, hogy furcsa módon ez még Vásárhelyre is igaz, vagyis gyengébb, mint az előző választáson.
Van még egy hipotézisem, hogy miért alacsonyabb a magyar részvétel folyamatosan, mint a román: Székelyföldön mindenki egy virtuális magyarországi médiatérben él. Hiába, hogy a magyar tévében is szó van arról, hogy Romániában lesznek választások, de mégsem olyan súllyal jelenik meg, mint a román hírtévékben.
Barna Gergő: Nemcsak Székelyföld, hanem a határmentén Partium is egy virtuális magyarországi médiatérben él.
Székely István: Ez inkább majd a parlamenti választásoknál okozhat gondot. Ha már korrigálni kell a részvételt, meg lehetne nézni, hogy a külföldön levő több mint három millió személy arányosan hiányzik-e a megyékből. És ennek egy része decemberben itthon lehet.
Barna Gergő: Novemberben lesz a választás.
Székely István: Ha megnézzük a részvétel szempontjából kullogó megyéket, az utolsó tízben van négy moldvai megye, ami azért nem így szokott lenni.
Toró Tibor: És akkor azt gondolod, hogy a Székelyföldön is lehet részben magyarázat az, hogy el vannak menve itthonról?
Székely István: Mindenhonnan elmentek. Általában Erdélyben többen, és mondom, hogy bejön egy Vaslui, Iași, bejönnek a dél-moldvai megyék, ahol nem szokott gondot okozni a részvétel.
Toró Tibor: Feltehetően az elektronikus rendszernek is köze volt ahhoz, hogy nem tudtak csalni, „elvinni a vendégmunkás családokat szavazni”, miközben azok Olaszországban dolgoztak. Szerintem ez egy nagyon fontos dolog, hogy nemcsak hogy ott kellett legyen a személyid, hogy szavazni tudj, hanem be is szkennelték.
Székely István: Árnyalnám a kérdést. Részvétel szempontjából a város-falu negyven-hatvan százalékon áll. Azok a visszaélések, amelyeket feltételezünk a hetven-nyolcvan százalékos déli megyéknél inkább falvakon lehettek, ahol sokkal nagyobb volt a részvétel. De a választók most nem onnan hiányoznak, ahol feltételeztük, hogy eddig tömegesen csalnak.
Toró Tibor: De ne felejtsük el, hogy kevesebben szavaztak pótlistán. Ha beszkennelik a személyidet, akkor meggondolod kétszer, hogy mennyi pénzért mész és szavazol még egyszer. A kilenc csalási módszerből kettőt vagy hármat ellehetetlenített ez a rendszer.
Barna Gergő: Ehhez azt érdemes hozzátenni, hogy Teleormanban továbbra is magas volt a részvétel. Ez azt jelenti, hogy vagy továbbra is vannak olyan eszközeik a polgármestereknek, pártoknak, hogy tudják működtetni a féldemokratikus mozgósítási formákat, mert azért nem hiszem, hogy ilyen kulturális különbségek lennének.
Toró Tibor: Az elektronikus rendszerrel kapcsolatban még hozzátenném, hogy az, hogy te online láthatod, hogy egyes körzetekben hogy áll a részvétel, sokat kellett volna segítsen a pártoknak a mobilizációban, de ez nem jött be ennél a választásnál.
Transindex.ro

TÖRTÉNELMÜNK A VÁDLOTTAK PADJÁN
Egy nemzet vagy népcsoport kivéreztetésének hatékony eszköze, hogy emlékezetétől és önazonosságától igyekeznek megfosztani. E törekvésnek véres és mulatságos esetei egyaránt vannak. Utóbbi iskolapéldája az úgynevezett székelyzászló-per Romániában és Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bíróságán. Bármilyen furcsa, a nagyváradi közigazgatás képes volt perbe fogni az erdélyi história egyik jelképét, nevezetesen Székelyföld történelmi lobogóját. Bár a múlt meghamisítása a környező országokban Trianon óta bevett gyakorlat, efféle eljárásra még sehol sem került sor.
Tőkés László európai parlamenti képviselő 2014. június 18-án bátorkodott kifüggeszteni a székelyek zászlaját nagyváradi irodája erkélyére. Azt a jelképet, amelyet a magyar Országgyűlés és számos településünk a sajátja mellett használ. Éppúgy, ahogy a sváb, tót, horvát, szerb eredetű községek a magyaron kívül a magukét, azzal a címerrel, melyet többnyire a Habsburgoktól, köztük Miksa és Ferdinánd császártól, végül Mária Terézia királynőtől kaptak. Ehhez képest a másfél milliós székelység szimbólumát a román bíróság olyan veszélyesnek találta, hogy két éven át húzódó pert indított, majd az elkövetőt, Tőkés Lászlót jogerős ítéletben elmarasztalta. Nehéz eldönteni, az indokláson sírjunk-e vagy nevessünk. Ugyanis az eljárást nem a Ceausescu-féle diktatúra kezdeményezte, hanem az Európai Unió egyik tagállama, a moldovai románok jogainak harcos védnöke.
Arany János szerint: „Ha per, úgymond hadd legyen per.” A román bíróság a Partiumban, Nagyszalontán született költő intelmét megfogadva ugyanazzal a lendülettel beperelte a Partium (Részek) zászlaját is. A nagyváradi ítélőszék 2016. április 25-én kelt elsőfokú határozatában a székely lobogóéval azonos megállapítást alkalmazta, vagyis a vásznat propagandamolinónak minősítette. Az ítélet az előző szövegével szóról szóra megegyezik. Az érvelés olyan elképesztő, hogy érdemes idézni: „A zászló kitűzésével a panaszos (Tőkés László) a közönség figyelmét akarta felkelteni önnön cselekedeteire és az általa kezdeményezett akciókra, következésképp a zászló kitétele reklámcéllal történt.”
Az ürügy nevetséges jogi csűrcsavar, mivel reklámhordozónak minősít két nemzeti szimbólumot, melyek szabad használatát a román alkotmány szavatolja. A bíróság figyelmen kívül hagyta Tőkés László történelmi tényekkel alátámasztott érvelését, hisz azok mérlegelése éppoly kínos lett volna, mint mondjuk a védett házsongárdi temető, a szász erődtemplomok vagy a bonchidai Bánffy-kastély és más műemlékek felújítása – jobban mondva megóvásuk az enyészettől.
Ehhez képest a törcsvári Drakula-kastély remek állapotban van. Szerencsére.
Ugyanis Bram Stoker kitalált rémtörténetével ellentétben a várat 1377-ben Nagy Lajos király engedélyével építették, épp a havasalföldi román vajdák betöréseinek megakadályozása céljából. Később a brassói szászok zálogba kapták és felújították, majd II. Lajos király a zálogjogot meghosszabbította, azzal a kikötéssel, hogy kapitánnyá mindenkor magyart nevezzenek ki. Törcsvárnak köze nem volt a Drakula grófként ismert Vlad Tepeshez, Mátyás király vazallusához. Jelenleg a román uralkodóház leányági örökösei, Habsburg Mária Magdolna és Habsburg Domonkos építész birtokolják. Rendbe hozatták, egy ideje árulják, de a román állam annak ellenére sem óhajtja megvenni, hogy újszerű állapota, múzeuma és a Drakula-mese miatt jelentős idegenforgalmat vonz. Persze meg sem közelíti a Székelyföld és a partiumi magyar városok látogatottságát. Csakhogy ebben az esetben a jókora bevétel sem számít. A bizánci stílusú román politika nemcsak a történelmet írja felül, hanem a puszta anyagi érdeket és a székely-magyar lakosság, vagyis a romániai adófizetők gyarapodását, illetve a terület fejlesztését is. Nem tudni, a zászlóper megindítását félelem vagy irigység motiválja, mindenesetre maga a tény, hogy Strasbourgban vár döntésre, egyet-mást elmond az Európai Unió állapotáról is.
Nemzetközi bíróságnak kell határoznia egy történelmi jelkép ügyében.
A zászló eredete a XV. századra vezethető vissza. Bögöz, Székelyderzs és más települések templomi freskóin, gyámkövein és késő gótikus bútorain akkortájt kezdték alkalmazni a székelyek két szimbólumát, a holdsarlót és a nyolcágú napot. Később feltűntek a hadi lobogókon, majd a két égitest a XVI. század folyamán beépült az Erdélyi Fejedelemség címerébe. Az égszínkék mezőben ragyogó arany napról és ezüst holdról a szászsebesi országgyűlés 1659-ben kimondta: „A székely nemzet pecsétjén légyen egy fél hold és nap.” 1765-ben Erdély Nagyfejedelemség hivatalos jelképei közé került, ma pedig részét alkotja Románia címerének.
A lobogó kék alapszínének és arany sávjának Székely Mózes fejedelem több mint négyszáz éves hadi zászlaja képezi az alapját. Ezért választotta szimbólumává a Székely Nemzeti Tanács és tűzte ki Gyergyócsomafalván 2005-ben, majd Sepsiszentgyörgyön 2009 elején, végül sorra az ottani településeken. A nyolcágú nap a székely székeket: Marosszéket, Udvarhelyszéket, Gyergyószéket, Csíkszéket, Bardóc- Miklósvárt, Sepsiszéket, Kézdiszéket és Orbaiszéket, illetve azok összetartozását jelképezi.
Ez szúrja a szemét a román közigazgatásnak. Van egy európai ország, ahol a büntetést a múlt sem úszhatja meg. Csak remélni lehet, hogy a francia területen fekvő strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, vagyis egy EU-s intézmény nem követi az abszurd román gyakorlatot. Ha pedig mégis jóváhagyja, egy kapavágással tovább mélyíti a sokat emlegetett „európai értékek” sírját.
Wodianer-Nemessuri Zoltán
Magyar Idők (Budapest)

A székely zászló ellen (Támad a prefektus)
A Kovászna Megye Tanácsának adományozott székely zászló kapcsán perel Sebastian Cucu prefektus. Az adományozó Kulcsár-Terza József tegnap postán kapta meg a Kovászna Megyei Törvényszéktől a keresetet. Lapunknak elmondta, a Kovászna megyei kormánymegbízott a törvényszék közigazgatási részlegén kérte egyrészt az adományozási szerződés, másrészt az adományt elfogadó tanácsi határozat megsemmisítését, továbbá kéri, kötelezzék a tanácselnököt a zászlónak a tanácsteremből való eltávolítására, és perbe fogta személy szerint Kulcsár-Terzát.
Kovászna Megye Tanácsának februári soros ülésére Kulcsár-Terza József székely zászlóval vonult be a tanácsterembe, és Tamás Sándor elnök jóváhagyásával kitűzte azt az Európai Unió, Románia és Kovászna megye zászlaja mellé. A Magyar Polgári Párt megyei önkormányzati képviselője kérte, hogy az adományt tanácsi határozattal fogadják el, és iktassák be azt a megye ingó vagyonába, mert fél, hogy eltűnik, ugyanis erre utalnak az utóbbi időszakban Székelyföldön történtek. A határozat védeni fogja a zászlót, mondotta, és reményét fejezte ki: a hatóságok felnőnek oda, hogy ne üldözzék jelképeinket, anyanyelvünket. Az adományt a márciusi soros ülésén egyöntetű szavazattal határozatban fogadta el a közgyűlés. (Úgy adódott, hogy akkor csak a magyar pártok képviselői voltak jelen.)
Sebastian Cucu áprilisban felszólította a megyei önkormányzatot az adományt elfogadó tanácsi határozat visszavonására. Szerinte törvénytelen az „úgynevezett székelyföld” zászlajának kitűzése. A levélben hétszer fordul elő a Székelyföld kifejezés, mindannyiszor kisbetűvel, idézőjelbe téve, és megbélyegző jelzővel: úgynevezett. A kormánymegbízott elmélete szerint a szóban forgó zászlót Hargita Megye Tanácsa saját megyezászlóként fogadta el, ezért nem lehet az Székelyföld zászlaja. Későbbi magyarázkodásában jelzi, hogy nem hivatalos Hargita megye zászlaja, mert az ottani prefektus megtámadta a határozatot. Amennyiben mégsem Hargita megye zászlajáról, hanem Székelyföld zászlajáról lenne szó, annak az ülésteremben való kitűzése a Románia nemzeti jelképeit szabályozó törvénybe ütközne – érvel a prefektus.
Különben is, Románia és az Európai Unió zászlaján kívül bármely más jelkép kitűzése tilos – teszi hozzá a kormánymegbízott. Igaz ugyan, hogy a kisebbségi nemzeti közösségek kitűzhetik saját lobogóikat, de azt is csupán bizonyos rendezvények idejére, semmiképpen sem állandó jelleggel – folytatja Cucu.
A megyei tanács többségi szavazattal áprilisban visszautasította az adományt elfogadó tanácsi határozat visszavonását. Ezek után lépett a prefektus, a közigazgatási bíróságon támadta meg a határozatot, és kéri a zászló eltávolítását. Kulcsár-Terza József felháborítónak nevezi a prefektus támadását.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kiállítások a váradi Szent László Napokon
Öt kiállítás is megnyílik a szombaton kezdődő 4. Szent László Napok keretében a nagyváradi várban – a megújult létesítményben rengeteg kiállításra alkalmas teret alakítottak ki, a június 18–26. közötti kulturális fesztivál szervezői pedig próbálták ezt maximálisan kihasználni.
Egyik rangos esemény a Márton Áron-emlékkiállítás lesz. Zatykó Gyula főszervező emlékeztetett, Erdély római katolikus püspöke születésének 120. évfordulója alkalmából 2016-ban a magyarországi nemzetpolitikai államtitkárság Márton Áron-emlékévet hirdetett, ennek keretében született meg az a kültéri kiállítás, mely Áron püspök munkásságát és eszmerendszerét mutatja be tőle kölcsönzött, és róla szóló idézeteken keresztül. A kétnyelvű (magyar–román) kiállítást június 20-án, hétfőn 17.30-kor nyitják meg, de a rendezvény ideje alatt bármikor megtekinthető a nagyváradi várban.
Retrospektív címmel nyílik kiállítás a Szent László Napok keretében a nagyváradi származású Molnár László József grafikus alkotásaiból. Az ünnepélyes megnyitóra június 21-én, kedden 18 órától kerül sor a váradi várban kialakított galériában. A tárlat anyaga végigkalauzol bennünket Molnár László József teljes munkásságán, a kezdetektől, a hetvenes évektől napjainkig. A képíró Zórád – Kiállítás a művész irodalmi illusztrációiból – ezzel a címmel nyílik rendkívüli tárlat Zórád Ernő munkáiból június 19-én, vasárnap 18 órától, szintén a nagyváradi várban. Zórád Ernőt a Fülest rendszeresen lapozgatóknak és a képregénykedvelőknek nem kell bemutatni, a „Precíz Bohém" ugyanis egyszerre volt képregényrajzoló, festő, grafikus, illusztrátor, karikaturista és iparművész.
Egy másik tárlat az először 2015 őszén Sepsiszentgyörgyön megszervezett Design-héthez kapcsolódik. Balázs Zoltán, a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti tanszékének képviselője felidézte: a váradi egyetem első perctől benne volt a projektben, tavaly ősszel Made in Partium című tárlatukkal képviselték is a térséget a székelyföldi városban. Most pedig fordult a kocka: a sepsiszentgyörgyiek hozzák el Erdély, a Székelyföld művészetét Váradra. A június 22-én 19 órától kezdődő kiállítás-megnyitót követően kerekasztal-beszélgetést is tartanak a jövőbeni együttműködés lehetőségeiről.
Különös színfoltja lesz az idei Szent László Napoknak a Kontrasztkiállítás, ami a fiatalok és a családjuk életét érintő legfontosabb kérdéseket hozza felszínre, méghozzá kíméletlenül őszintén. A magyarországi református egyház és a magyar rendőrség közös család- és ifjúságmentő projektje olyan multimédiás tárlat, amely a látogató minden érzékszervét megdolgoztatja, de elsősorban elgondolkodtat, és igyekszik pozitív döntésre sarkallni.
Érdekes újdonsága emellett az idei Szent László Napoknak, hogy Android- és iOS-platformokon elérhető mobilalkalmazáson is követhetők lesznek a programok: a Codespring segítségével a kulturális fesztivál jelen lesz a Festiv Appban, amely rendezvények programjának böngészésére alkalmas. A 4. Szent László Napokról részleteket, illetve számos érdekes információt találnak az érdeklődők az esemény honlapján (www.szentlaszlonapok.ro), valamint Facebook-oldalán.
Krónika (Kolozsvár)

Kinek árt a prefektus?
Prefektusunknak hideglelése van, ha bármilyen magyar vonatkozású határozattal szembesül, és görcsös aggodalom lesz úrrá rajta, ha székely zászlóval, Székelyfölddel kapcsolatos döntés kerül asztalára. Rögtön támad, lesöpörne, érvénytelenítene mindent, ami itthonlétünket hivatott igazolni e tájon. Kétség nem fér hozzá, ez a fő foglalatossága, a törvényesség tiszteletben tartásának örve alatt ő is, munkatársai is azzal töltik hivatali idejük legnagyobb részét, hogy lehetőség szerint eltüntessék a magyar feliratokat, a székely zászlókat, s ha mód lenne rá, a magyar szót is száműznék.
A Kovászna megyei kormánybiztost más nem is nagyon érdekli. Ritkán, ímmel-ámmal tartott sajtótájékoztatóin kiderül, felszínes adatai sincsenek fontos dolgokról, nem tudja, hogy áll a föld-visszaszolgáltatás, mekkora kárt tesznek a vadak a megyében, és sorolta ugyan szám szerint, hány kihágás történt a választások alatt, de érdemi részleteket már nem tudott mondani.Világgá kürtöli, hogy skarlátjárvány miatt óvodát zárnak be, hogy délutánra kiderüljön, alig pár gyermek beteg, legfennebb egy-két csoportban szünetel majd a foglalkozás. Ám az ilyen prózai, hétköznapi dolgok nem foglalkoztatják, sokkal nagyobb az ő feladata meg kell akadályoznia például Sepsiszentgyörgy új főterének befejezését, a sárkánydomb elkészülését, akár a nevetségessé válás árán is. Ha már nem elég hatásos a titkosszolgálatokkal, honvédelmi minisztériummal való riogatás, perel az autós bejáratért. Neki ehhez joga van, neki ez jár...
Nem kis munka éberen ügyelni, nehogy ismét feltűnjön valahol egy székely zászló, előbukkanjon egy Községháza felirat, figyelni kell minden elfogadott határozatra, ki tudja, mit rejtettek el benne a buzgó önkormányzati képviselők. Veszély leselkedik minden papíron, meg kell hát védenie Romániát s egységét. Sebastian Cucu pedig, akit az intézmény jogászaként e feladatra képeztek ki hosszú évek során, hősiesen helytáll. Időt, energiát nem kímélve hadakozik az „úgynevezett” Székelyföld ellen, harcol lakóival, választottaikkal, de esze ágában sincs számonkérni a visszaéléseiről, túlkapásairól elhíresült főfogyasztóvédőt, hisz egyik lebuzgóbb társa e nagy csatározásban. Miközben mind több idő és jobbra hasznosítható energia megy el e végeérhetetlen hadakozásra, marad a kérdés: mi értelme? Milyen veszélyt hordoz néhány lobogó, magyar felirat, kinek árt, ha felcsendül a magyar vagy székely himnusz? Kevesebb lesz mindezek által Románia? Csökken a kormány hatalma? A történelem során már számos alkalommal bebizonyosodott, hogy a sorozatos jogtiprások csak az ellenállást növelik, a prefektusunkhoz hasonló, fülledt nacionalizmust hirdető bohócok pedig nekünk rossz közérzetet okozhatnak, de elsősorban saját hazájuknak, nemzetüknek ártanak.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hírfoszlány a szórványból
Miközben hetekig a választási kampányról szóló hírek uralták a közéletet, alig lehetett hallani a szórványról. A csendesen málló térségek hétköznapjairól. Igaz, magyar szempontból a szórványban a választási küzdelemnek kisebb a tétje, a közösség önkormányzati képviselői legfennebb szövetségesként számíthatnak, hiszen szórványvidéken egyre kevesebb a magyar érdeket képviselő választott. Persze, a végvárakon azért még állnak a katonák, s ahogy lehet, védik a bástyát. Ahogy lehet, ahogy tudják.
Erdélyi, székelyföldi magyar gond, hogy a tömbben élők viszonylag keveset tudnak e csendesen szétmálló térségekről, az ott élőkről. Egyrészt, mert kikopott a közbeszédből a belső anyaország fogalma – mely szimbolikusan Székelyföld egyfajta védhatalmi státusát jelentette volna a szórvány felett –, másrészt, mert valóban nehézkes a kapcsolattartás a szórványban és a tömbben élők között, s hiteles odafigyelést, törődést csak emberi kapcsolattartás eredményezhet. Leegyszerűsítve: nem tudunk egymásról, mert nincs időnk egymásra. Ezen az áldatlan helyzeten próbál változtatni a maga módján a Diaszpóra Alapítvány: Facebook-profiljukon ugyanis számos szórvánnyal kapcsolatos információ követhető. Hírfoszlányokat, apró, de egy-egy közösség szempontjából igen jelentős történéseket tesznek elérhetővé az érdeklődők számára. Az alapítvány munkatársai évek, pontosabban évtizedek óta elkötelezett őrzői a szórványmagyarságnak, Vetési László református lelkész és csapata intézményt pótolva szolgálja az ügyet. Bejegyzéseikből nemcsak az derül ki, hogy a reformáció ötszázadik évfordulójára készülődve az Erdélyben egyedülálló, bürkösi magyar-szász templom feljavításáért is próbálnak cselekedni, hanem a szintén apadó szász közösségre is rápillantanak a jó értelemben vett, több nemzetiség sorsára figyelő erdélyi szellemiség jegyében. A Maszol cikkével emlékeztetnek a jellegzetes szórványsorsra: a Szeben megyei, egykor meghatározó szász közösséggel rendelkező faluban, Veresmarton az evangélikus templomban az idős Eginald Schlattner lelkész hétről hétről egyedül hirdeti az igét, a gyülekezet tagjai ugyanis már rég kivándoroltak Németországba, s a négy, még életben maradt idős lélek már nem tud elmenni a templomig...
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy más hírcsatornákon derűsebb jelentések is érkeznek: július 2-án a Fehér megyei Tűrön negyedik alkalommal szerveznek magyar napokat, a mulatságon az uzoni Atlantisz Fúvószenekar is muzsikál. A tűri esemény azért is kerül a háromszékiek látókörébe, mert a megyeháza, illetve az RMDSZ Összetartozunk szórványprogramjával vállalta, hogy felkarolja a Hunyad és Fehér megyei magyarokat. E szándékot az új önkormányzati képviselő-testületnek is tovább kellene éltetnie, erősítenie olyan tartalmas cselekedetek révén, amelyek segíthetik az érintetteket abban, hogy felemelt fejjel, magyarként létezhessenek a végeken. A legjobb az lenne, ha politikusok, civil szervezetek és egyházak összeadnának minden tudást és tapasztalatot, amit ezen a téren szereztek, hiszen addig kell szórványbeli nemzettársainkra figyelni, ameddig van, aki örüljön e figyelemnek. Hogy a szórványvidéki magyar templomokban ne ismétlődhessen meg a veresmarti látomás: áll egyedül és rendületlenül a lelkész a templomban, és hirdeti Isten igéjét.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Múltunk őrzői
A székelységnek fokozott szüksége volt a védművekre
Újabb hiánypótló munka született a Bölöni Unitárius Egyházközség, valamint a Dobó–Valál Egyesület jóvoltából. A bölöni unitárius templomvár című könyvet pénteken mutatták be a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A mindenkori ember számára a falakon belüli tér jelentette az anyagi és szellemi biztonságot, az otthont és a civilizációt – tudtuk meg a kiadványt méltató Sztáncsuj Sándor József régésztől. A különböző védművek megépítése és karbantartása közösen, az adott embercsoport egészének a közreműködésével történt. Éppen ezért olyanok lettek és akkorák, amilyenre az illető közösség fizikailag, anyagilag és technikailag képes volt formálni. Így a várak és erődítmények egyúttal az adott közösség önszervező erejét, hatalmát, tudását és szellemi képességeit is megjelenítették, illetve jelképezték. Ugyanakkor jellegükből adódóan és méreteikből kifolyólag hosszú időn keresztül használták és évszázadokon át építették, javítgatták, bővítették őket, vagyis fizikailag is összekapcsolódik bennük a múlt, jelen és jövő. A középkori ember halottait is nagy előszeretettel helyezte el a falakon belül, ily módon ezek nem csak az élőket és jószágaikat, valamint az Isten házát, hanem elődjeiket és múltjukat is védelmezték.
A székelység körében fokozott szükség volt a védművekre, hiszen földrajzi elhelyezkedésüknél és történelmi szerepüknél fogva, sorsuk nem alakult a legkedvezőbb módon. Mindezek ellenére sikerült megtartanunk legnagyobb kincseinket, az anyanyelvet és szabadon gyakorolható keresztény vallásunkat. Továbbá azt a nemes és fejlődésbiztosító szokásunkat is, hogy nem csak magunkért, hanem másokért is cselekszünk és imádkozunk, a közös szellemi emlékezetet, valamint az ekképpen formálódott sokszínű, de mégis egységes kultúránkat. E kultúra és viharos történelmünk emlékeit leghűebben talán a településeink arculatát meghatározó vártemplomok, illetve templomvárak őrzik, ezért feltárásuk fontos szerepet játszik múltunk megismerésében. Kutatásuk tehát a régész vagy művészettörténész számára valódi szakmai kihívást jelent, főleg Székelyföldön, ahol a legtöbb ilyen jellegű épületünk esetében nem rendelkezünk a rájuk vonatkozó írott anyaggal.
A bölöni vártemplom a szerencsés kivételek közé tartozik, ugyanis gazdag dokumentáció maradt fenn róla. Titkokat rejtő múltjának a feltárásához azonban még így is egy jó szimattal, szorgalommal és nem utolsó sorban szakmai fanatizmussal rendelkező kutatóra volt szükség. Mindannyiunk szerencséje, hogy Fehér János művészettörténész megfelelt ezeknek a követelményeknek, hiszen neki köszönhetően egy értékes tudományos dolgozattal lettünk gazdagabbak – fejtette ki véleményét a szakember.
Maga a szerző a reformáció után Nyugat-Európában lábra kapó protestáns jellegű templomépítészet egyik legszebb példájaként értékelte kutatása tárgyát. Olyan építményként, melynek megtervezésekor Pákey Lajos kolozsvári építész a protestáns liturgiához való alkalmazkodást és a vallásos érzület kiváltását tekintette a legfontosabb szempontoknak. Ennek a szemléletnek köszönhető a Paphegyen álló középkori vártemplom helyére 1893–94-ben emelt impozáns egyházi épületnek a hagyományostól élesen elütő formája és mérete is.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Új tartalom a hamis egység helyett
Egy híján a négy évvel ezelőtti helyi és megyei önkormányzati képviselői mandátumot szerezte meg az Erdélyi Magyar Néppárt, de elveszítette két polgármesterét. Toró T. Tiborral, a párt alelnökével a választások eredményeit értékeltük.
– A helyhatósági választások eredményei alapján van, aki már temeti az Erdélyi Magyar Néppártot. Rosszabbak az eredmények annál, mint amire számítottak?
– Ha a részvételi arányokat nézzük, akkor nincs okunk ünnepelni sem nekünk, sem másnak, hiszen a magyar pártokra szavazók tábora tovább apadt, újabb százezerrel. Nem vigasz számunkra az, hogy a mi táborunk fogyott a legkevesebbet – a politikai támogatás mértékét leginkább jelző megyei listáink mintegy 7000 szavazattal gyűjtöttek kevesebbet –, és az sem, hogy most, jóval kedvezőtlenebb körülmények között, egy híjával ugyanannyi önkormányzati mandátumot sikerült szereznünk, mint négy évvel ezelőtt. Nem vigasz, mert nem titkolt célunk a növekedés volt mind szavazatszámban, mind mandátumban.
– A tömbszórvány összehasonlításban hol maradt hangsúlyosabb a néppárt jelenléte?
– Tömbmagyar vidékeken mindig is nagyobb volt a fogadókészség a politikai verseny iránt, bár még itt is távol vagyunk a normalitástól. Értelemszerűen szavazataink és mandátumaink kétharmada a Székelyföldről származik, de növekedésünk Szilágy és Kolozs megyében azt jelzi, hogy a néppárt politikai jelenlétére egyre inkább igény van az interetnikus környezetben is. Még mindig jelentős a demokráciadeficit az erdélyi magyar társadalomban, de ez nem csoda, hiszen az RMDSZ mindent megtesz ennek az állapotnak a fennmaradásáért. Ebben a kampányban is látszott, értékelhető mondanivalójuk a hamis egységen és a közösségi biztonságígéreten túl nemigen volt. Találóan fogalmazott az, aki ezt a gyakorlatot – az alvilágban megszokott védelmi pénzszedés analógiájára – védelmi voksnak nevezte. Szavazzatok ránk, mert mi megvédünk titeket. Ha nem ránk szavaztok, megbüntetünk: nem nyertek pályázatot, nem juttok hozzá az amúgy alanyi jogon járó közpénzekhez.
– Ha újra lehetne kezdeni a kampányt, mit tennének másként?
– A választások többnyire nem a kampányban dőlnek el, a néhány hetes kampányidőszakban csak konszolidálni vagy rossz esetben elveszíteni lehet a négy év alatt összegyűjtött politikai tőkét, de szinte lehetetlen jelentősen növelni azt. Tehát fontosabb a négy év alatt elvégzett munka mennyisége, iránya és eredményessége, vagyis a néppárt társadalmi beágyazottsága, mint a kampányban elhangzott beszédek. Ugyanakkor az is fontos felismerés, hogy ami számunkra, aktív politikusok számára fontosnak látszik, például a korrupciómentes közigazgatás, a választópolgároknak nem biztos, hogy fontos, bármennyire furcsának is tűnik.
– Nem tartja ellentmondásosnak, hogy a közvélemény-kutatásokban támogatott korrupcióellenes küzdelmen gyakorlatilag átléptek a választók azzal, hogy a bűnvádi eljárás alatt álló román és magyar politikusok egész hadát betonozták be újra a helyi önkormányzatokba?
– Ha csak a magyarok esetében lenne ez így, akkor az egészet a román igazságszolgáltatás iránti bizalmatlansággal magyaráznám: elöljáróinkat azért zaklatják a román állam bűnüldöző szervei, mert magyarok. Ez azonban csak a ráadás. Keserűen veszem tudomásul, hogy a választópolgárok – románok, magyarok – többségének a fejében a politikai tevékenység és a korrupció természetes módon fonódik egybe. El sem tudják képzelni, hogy a politika lehet tiszta is, sehol nincs kódolva, hogy egy elöljáró nem nyúl hozzá a közpénzhez önös érdekből. Ezt lehet a mi kommunikációnk csődjeként is értelmezni, de azt hiszem, a helyzet ennél súlyosabb: a választók beletörődtek ebbe, mint megváltoztathatatlanba, szerintük ez a dolgok rendje. A sztereotípia az, hogy a korrupt politikus az ügyes, a becsületes pedig élhetetlen. Akit ez zavar, az legfeljebb távolmaradással tüntet és büntet ezáltal mindenkit, korruptat és becsületest egyaránt, de sajnos legfőképpen önmagát és a közösséget, amikor passzivitásával továbbélteti a korrupt rendszert. Meggyőződésem azonban, hogy ebbe nem beletörődni kell, hanem tovább harcolni a jelenség ellen.
– A néppártnak négy évvel ezelőtt voltak hangsúlyos magyarországi arcai, idén ilyenekkel nemigen lehetett találkozni Erdélyben. Az a néhány fideszes politikus, aki eljött kampányolni, elsősorban a marosvásárhelyi összefogás és a kolozsvári városi RMDSZ-es lista mellett tette le voksát. Érezték fideszes barátaik hiányát?
– Ha visszaemlékszünk, négy évvel ezelőtt sem adták egymásnak a kilincset Erdélyben magyarországi politikusok, sem a néppárt, sem az RMDSZ kampányában, talán csak Kövér László volt a kivétel, aki erkölcsi kényszert érzett, hogy tiszteletbeli elnökként az MPP kampányát hangsúlyosan megsegítse. Most sem az ő jelenlétüktől volt hangos a közélet, részvételük kampányrendezvényeken inkább kivétel volt, mint főszabály. Magasabb szintű magyarországi jelenlét a vélt vagy valós összefogások esetében volt tetten érhető. De alapjában egy választást megnyerni a jelölteknek kell, nem az őt támogató magyarországi politikai erőknek. Mint ahogyan a győzelem sem a támogató érdeme, a kudarc sem a támogatás hiányának tudható be. A hibát, ha a választók nem értették meg üzenetünket, nem barátainkban vagy ellenfeleinkben, hanem magunkban kell keresnünk.
– Úgy tűnik, a sokat hangoztatott összefogás egyféle létparancs lett az erdélyi magyar választók szemében, hiszen a néppárt néhány koalíciós listája volt igazából sikeres. Ha az MPP-vel több székelyföldi településen sikerült megegyezni, miért nem lett ebből erdélyi koalíció?
– Bár az összefogás önmagában soha nem érték, csak azáltal válik azzá, ha jó ügy érdekében történik, a politikai egység ma Erdélyben feltétel nélküli értékként jelenik meg a választók tudatában. Ezt egyesek komolyan gondolják és megpróbálják tartalommal és valós értékkel feltölteni, mások csak retorikai fogásnak használják, visszaélve közösségünk természetes egységigényével. A harsány propaganda sokszor elfedi a valóságot, így lehet a hamis összefogást valósnak felmutatni. Hazugságra azonban szövetséget, érdekképviseletet és jövőképet csak ideig-óráig lehet építeni. Természetesen jó lett volna egy valós – az erdélyi értékekre és a közösségi önrendelkezés szükségességére épülő – szövetség a néppárt és az MPP között az RMDSZ Bukarest-centrikus politikájának alternatívájaként. De az MPP országos vezetői a számukra felkínált parlamenti mandátumok, illetve néhány megtartható polgármesteri szék bűvöletében más utat választottak, ők az RMDSZ vezérkarával kötöttek alkut. Az MPP szándékosan leépített, immunrendszerében meggyengített szervezeti bázisa pedig nem tudta őket ebben megakadályozni. Így bármennyire szerettük volna megkötni ezt a megállapodást Erdély szintjén, csak ott sikerült, ahol az MPP helyi vezetői meg tudták engedni maguknak, hogy szembemenjenek pártjuk országos irányvonalával, mint ahogyan ez Székelyudvarhelyen történt.
– Marosvásárhely kivételével az RMDSZ-szel nem volt közös fellépésük a választásokon. A néppárt vajon mennyire hibás abban, hogy nem sikerült semmiféle kompromisszumot kötni?
– Az RMDSZ a választási törvény sajátos értelmezésével, miszerint kisebbségi szervezet csak saját jel alatt indulhat a választásokon, eleve kizárt minden választási koalíciót. Együttműködésként az RMDSZ vezetői csak egypártrendszerszerű megoldásokat kínáltak fel, többnyire közvetlenül az RMDSZ színeiben való indulást, amely kiszolgáltatottá teszi a helyi képviseletet a megyei vagy országos RMDSZ-vezetés politikai széljárástól függő paktumainak, vagy ami még rosszabb, a vezetők egyéni érdekeinek. Egy felelős politikai szervezet ilyenbe nem mehet bele, hiszen elsősorban tagságának és választóinak tartozik elszámolással. Mindazonáltal világosan tetten érhető az RMDSZ vezetőinek azon szándéka, hogy csupán látszatellenzéket tudnak a politikai pályán elképzelni. Ezért nem akartak a saját értékeihez következetesen ragaszkodó néppárttal semmilyen formában együttműködni, még akkor sem, ha ez a képviselet mennyiségi vagy minőségi rovására ment. Helyette inkább az összefogás hamis látszatát teremtették meg az MPP néhány országos és helyi vezetőjével.
– Az elnyert önkormányzati és megyei képviselői mandátumaik birtokában mire futja saját erejükből?
– A választások eredményeképpen Erdély magyarok által lakott településeinek nagy részében ellenzékből kell magyar közösségi érdeket érvényesíteni. Sem aszfaltozni, járdaszegletet cserélni, sem sok folyóméter nyílászárót középületeken kicserélni nem tudunk, ez a közigazgatás végrehajtóinak feladata. A Robin Hood-program gyakorlatba ültetéséhez, amelyet a kampányban meghirdettünk, és amelynek lényege az átláthatóság megteremtése, a közpénzek hasznos elköltésére és a korrupciómentes közigazgatásra való törekvés, elegendő akár egy önkormányzati képviselő is, aki bátor, szorgalmas és következetes. Vagyis igazi Robin Hood, aki a basáskodó helyi elöljárókkal szemben mindig a közösség pártján van. Hogy hány Robin Hoodot sikerült beküldenünk a helyi önkormányzatokba és mennyire hatékonyan dolgoznak, az a következő négy évben kiderül. A néppárt azon lesz, hogy politikai és szakmai hátországot biztosítson azon képviselőinek, akik akarnak és tudnak dolgozni a közösségért.
– Lesz-e újratervezés, új stratégia az őszi parlamenti választásokra? Van-e esélye annak, hogy rendkívüli tisztújító kongresszust hívjanak össze, ahol a választásokat kiértékelnék, illetve szóba jöhet-e akár a vezetőségcsere is?
– Egyelőre a választási eredmények kiértékelése zajlik a néppárt szakmai és választott testületeiben. Van mit feldolgozni és elemezni, és az is biztos, hogy szükség van újratervezésre is. Egyelőre az országos elnökség az előttünk álló hónapban a bizalmi szavazás kötelezettségét rendelte el minden olyan helyi és megyei szervezetünkben, amely mandátumban vagy szavazatszámban csökkenést könyvelt el a négy évvel ezelőtti eredményekhez képest. Másrészt önkormányzati testületeinket is újraalakítjuk a hatékonyabb működés jegyében, és gőzerővel folyik az országos választmány előkészítése, amelyet július 17-re hívott össze az országos elnökség. Ezen az országos elnökség választási kiértékelője és elszámoltatása mellett a parlamenti választási stratégia és egy esetleges kongresszus összehívása is napirenden szerepel. Egy politikai párt számára szinte kötelező gyakorlat a választási megmérettetéseken való indulás, mint céljai eléréséhez szükséges eszköz. Meggyőződésem, hogy a konstruktív vitának nem ennek értelméről, hanem a választásokon indulás különböző módozatairól kell szólnia.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Romániai magyar választók és pártok – így állunk most
Összefogásra vagy koordinált jelöltállításra van szükség, hogy az erdélyi magyarság erős képviselettel bírjon – hangzott el szerda este a Kolozsvár Társaság székházában, Szász Alpár Zoltán politológus és Buchwald Péter korábbi RMDSZ-elnök beszélgetésén.
„Több tanácsost nyertünk, de abszolút számokban kevesebben mentek el szavazni, és kevesebben szavaztak az RMDSZ-re is. Egyik szemünk sír, a másik nevet” – vezette fel a beszélgetést Buchwald Péter, az RMDSZ korábbi Kolozs megyei elnöke szerdán, Kolozsváron. Országos szinten 4,99 százalék szavazott a szövetségre, az ősszel következő országos választáson pedig öt százalékos a küszöb – emlékeztetett, majd feltette a kérdést. „Egy 6,7 százalékos kisebbség megengedheti magának a luxust, hogy három pártot tartson meg, amiből tulajdonképpen csak kettő párt, egy pedig érdekvédelmi szervezet?”
A pártelnökök választások utáni nyilatkozatait elemezve Szász Alpár Zoltán politológus rávilágított: miután a politikusok reményekkel kereskednek, nehéz beismerniük, ha ezeket nem váltották be. „Eleve reményvesztett kisebbséggel, de akár országgal kell számolni” – fogalmszott. A nagyvárosok csökkenő magyarsága szerinte érezheti azt, hogy a kisebbségi jelöltre leadott szavazat elveszett. „Lazul a közösségi képviselet és közösség közötti kapocs, erózió szemtanúi vagyunk, és nem felelősöket kell keresni, hanem a nyolc éve tartó trendet kell megfordítani” – jelentette ki.
A politológus felidézte: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nagy sikerről beszélt, a helyi eredményeket hangsúlyozva, Bíró Zsolt MPP-elnök úgy értékelte, hogy híd szerepet játszhat a pártja, az EMNP elnöke, Szilágyi Zsolt pedig azt nyilatkozta, a párt megőrizte súlyát, és másokat hibáztatott. „Akik a versengést kártékonynak tartják, nem feltétlenül tévednek, mert van, ahol ez nem jelent hátrányt. Szórványban versenyezni viszont képteleség” – fogalmazott. Szász szerint összefogásra van szükség ősszel, bizonyos helyeken pedig koordináltan érdemes jelölteket állítani.
Megszólítani, aki most „születik” választópolgárként
Már négy éve elmaradt a romántól a magyar közösség helyhatósági választáson való részvétele, ez idén még erősödött. Ez a jelen konstellációban maradni fog – állapította meg a politológus. Szavai szerint 2012 után a parlamenti választást, EP-választást, elnökválasztást és a helyhatósági választást vizsgálva körülbelül 350-450 ezer között stabilizálódik a magyar közösség szavazata. „Ahhoz képest, hogy 1990-ben 1,9 millióval kezdtünk, ez egy szomorú helyzet” – fogalmazott.
A politológus szerint a most választópolgárokká váló magyar fiatalokat kell megszólítani a jövőben, sem a távolmaradók megmozgatása, sem a negatív kampány nem segít. Emlékeztett: korábban voltak kísérletek az összefogásra is, de ezek kudarcba fulladtak. Véleménye szerint több párt mellett mindenképp szükség van összefogásra és koordinációra, pártkoalíciót lehetne létrehozni, kárpátaljai mintára. „Vannak persze választók, akiket ez a megoldás távol tarthat, de kevés emberről beszélünk, és őket is meg lehet győzni” – hangoztatta az elemző.
A másik két párt fölöslegessé válik
Buchwald Péter úgy látja, mindhárom magyar párt táborában vannak olyanok, akik nem mennének el szavazni egy összefogás esetén, és talán többen is vannak, mint azt Szász gondolná. Igaz, hogy összefogással nem vesztődnek el szavazatok Székelyföldön, de ha más magyar pártok bejutó tanácsosai úgyis együtt szavaznak az RMDSZ-esekkel, akkor fölöslegessé válik a két másik párt – vélekedett.
Szász szerint a választásoknak komoly tétje van, ennek ellenére kiábrándultak nemcsak a magyar, de a román szavazók is az elmúlt két és fél évtized alatt. Véleménye szerint a reményeink voltak erőszakosak. „Valami kézelfoghatót kell nyújtani, nem biztos, hogy interneten, írott sajtón keresztül, de úgy, hogy mindenki meghalja. Nagyon egyszerűt, nagyon közérthetőt” – fogalmazott. Szerinte a magyar közösség jobban teljesít, amikor nyomást érzékel. "De azzal sem szabad játszani, hogy veszélyérzetet keltünk az emberekben” – szögezte le.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Székelyföldi tehetségnap: Csutak Vilmos-mellszobrot avattak Sepsiszentgyörgyön
Manapság, amikor az oktatás helyzete egyre csak romlik, gyengül a minőség, sok fiatal elhagyja szülőföldjét, szükség van az olyan pozitív példákra, mint a Csutak Vilmosé (1878–1936), aki ízig-vérig székelyként, a nemzetéért cselekvő emberként élt és dolgozott – mondta Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács (SzTT) elnöke tegnap a sepsiszentgyörgyi Eurocenter Amőba Oktatási Központ udvarán Csutak Vilmos mellszobrának avató ünnepségén.
A Székely Mikó Kollégium egykori igazgatója, a Székely Nemzeti Múzeum őre nehéz időkben is megtartotta azokat az intézményeket, amelyek fontosak voltak a székelység megerősödése szempontjából, felkarolta a tehetséges diákokat és követte pályájukat, hogy tehetségüket, tudásukat ott kamatoztassák, ahol azt gyarapíthatták – méltatta Csutak Vilmos munkásságát az SzTT elnöke, és megköszönte Túri Török Tibornak, a szobor budapesti alkotójának az ajándékot. Kisgyörgy Zoltán helytörténész, lapunk munkatársa történelmi visszapillantóban emlékezett meg a neves mikós tanárokról, akik, miként Csutak Vilmos emberként, pedagógusként mély nyomot hagytak tanítványaik nemzedékeinek egész sorában, és hangsúlyozta az emlékápolás fontosságát.
Az alsórákosi kőtömbalapzatra (a helyi Puskás Tivadar Szakközépiskola ajándéka) elhelyezett mellszobrot az alkotó és Molnár György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hálózatfejlesztési igazgatója leplezte le, verset mondott Miklós Janka és énekelt Balázs Gergő mikós tanuló.
A szoborajándékról Túri Török Tibor – akinek Kárpát-medence-szerte láthatóak szabadtéri szobrai, történelmi és hagyományőrző témájú gyűjteményei kiállítására pedig saját múzeumokat hozott létre – lapunknak elmondta, adományozása alapját képezi az az elv, miszerint „tartozunk a hazának, a hazának adni kell, miként a gyermek a szüleinek, miután mindent megkapott tőlük és felnőtt, majd rajta a sor”.
Csutak Vilmos szobrának avatója bevezetője volt a mai Székelyföldi Tehetségnapnak, amit a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi oktatási központjában tartanak, és célja a tehetségek és mentoraik bemutatása, társadalmi elismerése.
Fekete Réka

Erdély.ma

Székelyföldi terrorvád – Elrendelték a per megkezdését
Ahogy az várható volt, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészei június 13-án iktatott kérésükben Beke István Attila és Szőcs Zoltán vizsgálati fogságának újabb harminc nappal történő meghosszabbítását kérték.
A bukaresti táblabíróság rekordidő alatt, már 16-án délelőttre kitűzte a tárgyalást. Beke István Attila és Szőcs Zoltán legutóbbi vizsgálati fogsága június 28-án jár le. A taláros testület megállapította, hogy fogva tartásuk teljes mértékben megalapozott és jogszerű, ezért elutasította azon kérésüket, hogy vonja vissza fogva tartásukról szóló döntését, illetve az előzetes fogság helyett helyezze őket házi őrizetbe. Ugyanakkor a soron következő aznapi tárgyaláson elutasították előzetes letartóztatásuk ellen benyújtott kérésüket, és elrendelték a per elkezdését. Az ítélet egyik esetben sem végleges, fellebbezni lehet 48 órán, illetve a közléstől számított három napon belül a Legfelső Semmítő- és Ítélőszéken.
A vármegyések kézdivásárhelyi elnöke immár közel kétszáz napot, erdélyi elnöke pedig mintegy 170 napot töltött a bukaresti rendőrség központi fogdájában, illetve a rahovai börtönben, ahol jelenleg fogva tartják őket.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Üvegtárgyak, kerámiák és szász hímzés a múzeumban (Szőcs Fülöp Károly, a gyűjtő)
Szőcs Fülöp Károly atyhai származású, szakemberek által igen nagyra értékelt fogarasi gyűjtő kincseiből nyújt ízelítőt a csütörtökön a Székely Nemzeti Múzeumban megnyitott időszakos kiállítás. A Toleranciateremben szász hímzést és festett bútorokat, a Lovagteremben az erdélyi üvegművesség és fazekasság termékeiből nyújtott válogatást csodálhat meg a látogató.
Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója köszöntőjében úgy minősítette Szőcs gyűjteményét, mint amelyet bármely múzeum megirigyelhetne. Hozzátette, a kiállított anyag csak a jéghegy csúcsa, a teljes gyűjtemény hatalmas. Ezt követően Szőcs Fülöp Károly munkásságának és gyűjteményének három jó ismerője szólt az egybegyűltekhez. Dr. Elena Băjenaru, Fogarasföld Múzeumának igazgatója elmondta, a gyűjtő és a muzeológus között az a különbség, hogy előbbi számára lelke van minden egyes műtárgynak, mindeniknek saját története van. Közölte, Szőcs Fülöp Károlyt a közönség számára a brassói néprajzi múzeum fedezte fel, a fogarasi várban hat termet rendeztek be Szőcs gyűjteményéből. Szőcs úr tudta, hogyan kell kiválasztani, gyűjteni a legreprezentatívabb tárgyakat, rengeteg kincset mentett meg a pusztulástól. Prof. dr. Ioan Opriș tudományos főkutató, nyugalmazott muzeológus, volt kulturális államtitkár kétszeres élménynek nevezte ittlétét. Egyrészt felemelő a Kós Károly által tervezett épületben, a szakemberek által nagyra értékelt Székely Nemzeti Múzeumban lenni, másrészt Szőcs Fülöp Károly tárlatában gyönyörködni. A kiállítást olyan ajándéknak nevezte, amit a gyűjtő „székely szeretettel” hozott Sepsiszentgyörgyre – mondotta. Dr. Szőcsné Gazda Enikő, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzi részlegének vezetője, a kiállítás kurátora elmondta, a gyűjtőktől a muzeológusok is rengeteget tanulhatnak. Az igazi gyűjtő nem műkereskedőktől vásárol, hanem maga rója a padlásokat, maga keresi a múlt jeleit, helyszínen, eredeti környezetben ismeri meg a tárgyakat, információkat gyűjt a tulajdonosoktól. Az igazi gyűjtő nem bír megválni tárgyaitól, mert minden tárgy egy emlék, egy történet, az életének egy része. A valódi gyűjtő nélkülöz inkább, de még csak azért is megszerzi a tárgyat! A jó gyűjtő nemcsak birtokolni akar, de tudni is, mit birtokol. Olvas, művelődik, múzeumokat jár és analógiákat keres, azonosít és fanatikussá válik, ha kiderül, van egy olyan tárgytípus, ami még nincs meg a gyűjteményében. A legritkább gyűjtő az, aki igyekszik feldolgozni a gyűjteményét vagy a mások gyűjteményeit, tudását átadja és tanít, bevezeti az évtizedeken át gyűjtött információk csodás világába az érdeklődő fiatalabb generációt. Szőcs Fülöp Károly ilyen „csúcsgyűjtő”. Autodidaktaként tanult, olvasott, hatalmas szakkönyvtárat hozott létre önerőből, keresett, kutatta a tárgyak eredetét. Rótta a Fogaras környéki falvakat, de eljutott Székelyföld legrejtettebb zugaiba is. Tudását, tapasztalatait a rendszerváltás után hat éven át a nagyszebeni Astra Múzeum muzeológusainak adta át, majd évtizedek óta adja a fogarasi múzeumnak és „nekünk” – mondta a sepsiszentgyörgyi szakember.
A 83 éves Szőcs Fülöp Károly hozzászólásában elmondta, gyűjteményének csupán kis részecskéje látható itt közel három hónapig. A tárlatról közölte, Székelyföldre nem székely tárgyakkal készült, hanem nagyon el akarta hozni a szász varrottasokat, mert annak ellenére, hogy a Barcaság a szomszédban van, még nem tudatosult bennünk, hogy mennyire nívós népművészet élt az erdélyi szász falvakban. A kiállításon még porumbáki, feleki és sepsibükszádi üvegeket, valamint erdélyi kerámiát láthatunk.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„AKINEK LEVÁGTÁK A KEZÉT ÉS A LÁBÁT, SOKÁIG ÉRZI MÉG SAJOGNI AZ UJJAKAT, AMIK NINCSENEK”
A BALLIBERÁLIS HANGADÓKAT NEM ÉRDEKLI TRIANON
Aki nem vállal érzelmi, lélektani, kulturális és történelmi közösséget a magyarsággal, az mitől lenne magyar? Ahogy Illyés Gyula fogalmazott: „Magyar az, akinek fáj Trianon.”
Megszokhattuk már, hogy a baloldali és liberális körök számára a történelmi események egy része szabadon értelmezhető, relativizálható, megtagadható. Ennek egyik legújabb ékes bizonyítéka a Párizsban élő Kende Péter szociológus állásfoglalása. (A Nagy-Magyarország nem létező képlet című interjú a szélsőbalos és liberális szellemiségű Népszavában jelent meg 2016. június 20-án.) Az egykori kommunista, Németh Péter főszerkesztő szerint Kende egy kvalifikált, tekintélyes történész, aki érdekes és érvényes véleményt fogalmazott meg. Kende szerint a „Trianon-eszme” nem népszerű, a közbeszédben már alig esik szó róla. „De hát mit lehet erről beszélni csaknem 100 év távlatában? (…) Trianonról ma sokkal kevésbé esik szó, mint 2010-ben vagy az Antall-kormány idejében. Mert kiderült gyakorlati használhatatlansága, értékének vitathatósága…”
Trianonnal tehát nem érdemes foglalkozni, mert már senkit sem érdekel. Transznacionalista-kozmopolita nézőpontból Kende eszmei állásfoglalása elfogadhatónak tűnik, annak ellenére, hogy köszönőviszonyban sincs a valóssággal. Ugyanis az ország nemzeti-jobboldali elkötelezettségű része még emlékszik a Magyarország eltörlésére irányuló aljas kísérletre, és egy-egy koncert végén még ma is zeng a nézőtér: „Vesszen Trianon!” A skandálók tisztán látják a jelenlegi helyzetet, de ettől még meglehet a véleményük. A magyarok jelentős része Székelyföldön járva otthon érzi magát, mert az ott élők ugyancsak magyarok, és szinte minden ház, műemlék, temető stb. a magyar múlt szerves része. Még akkor is, ha ez az érzés Washington és Brüsszel ügynökei számára tudatos provokációt vagy ósdi múltba révedést jelent. Az egyik székelyföldi gimnázium ballagásán a diákok az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című számát adták elő (a magyar himnuszt nem szabad, a románt pedig nem akarták elénekelni). A jelenlévők átszellemült arccal énekelték: „Mi egy vérből valók vagyunk.” Mielőtt a trianoni békediktátum kedvelői a fajelmélet emlegetésébe kezdenének, gondolják végig, mik a feltételei az izraeli állampolgárság megszerzésének.
Kende környezetében Trianon nyilvánvalóan nem téma, a balliberális, progresszív értelmiségiek számára Magyarország brutális szétdarabolása nem túlságosan jelentős esemény. A baloldali világnézet életidegen, torz felfogásának bizonyítéka az alábbi mondat is: „Ha a világot nem valamilyen ósdi nacionalizmus szemüvegén keresztül nézzük, akkor kiderül, hogy a határon túli – erdélyi, felvidéki stb. – magyarok egy része is habozna, ha azt kérdeznénk tőlük, hogy ők milyen nemzethez tartoznak.” Minden nemzetnek vannak árulói, és minden közösség tagjai között akadnak gazemberek, de én még olyan – a Kárpát-medencében élő – határon túli magyarral nem találkoztam, aki ne vállalta volna a magyarságát. Tudjuk, hogy például Franciaországban a nemzeti identitás vállalása elavult és nevetséges dolog, de a frankfurti iskola és ’68 neomarxista beteges szellemisége még ott sem fertőzött meg mindenkit.
Kende azonban bátran ítélkezik: „Aki itt felelőst keres, azon politikai álgondolkodók közé tartozik, akik a történelmi események mögött rejtett összeesküvést keresnek, háttérhatalmakat, holott az események nagyon jól megmagyarázhatóak a közvetlen adottságokból. Trianonra is így kell emlékezni.”
A „nemzeti összetartozás napja” szerinte értelmetlen kifejezés.
Kende lekezelő cinizmusa vérlázító. Valóban nincs szükség ideidézni az úgynevezett háttérhatalmakat, mert pontosan tudjuk, hogyan jutottunk Trianonig. Tudjuk, mit műveltek a román és szerb nacionalisták, milyen gyalázatos szerepet játszott a magyarság megcsonkításában Edvard Benes, Tomás Masaryk és Georges Clemenceau. Emlékszünk még az amerikai Thomas Woodrow Wilson semmibe vett pontjaira. De tudjuk azt is, hogy mennyire rosszul vizsgázott a magyar politikai osztály egésze, és mekkora felelősség terheli a szabadkőműveseket, valamint a szocialista-kommunista mozgalmakat. A magyar nép óriási árat fizetett a Tanácsköztársaság nevű kommunista diktatúráért.
De Kende Péter nincs egyedül ezzel a torz és magyarellenes szemléletével. 2015-ben Bauer Tamás, az SZDSZ egykori meghatározó figurája így emlékezett Trianonra: „A mai magyar establishment ma megint a nemzeti összetartozás napját ünnepli. A trianoni békeszerződés évfordulójának ünneplése nyilvánvalóan szamárság. A trianoni békeszerződés kész tényeket rögzített: az Osztrák–Magyar Monarchia szétesett, Magyarország románok, szerbek, horvátok, szlovákok lakta területei Romániához, Jugoszláviához, Csehszlovákiához kerültek, és a határokat a háborús győztesek javára vonták meg. Addig több mint tízmillió nem magyar élt kisebbségi sorban Magyarországon, ezen túl két-három millió magyar került kisebbségi helyzetbe a szomszéd országokban. Aki ezt nemzeti tragédiának tekinti, az több jogot vindikál a magyaroknak, mint a szomszéd népeknek. Ez számomra nem elfogadható.” Nehéz súlyos jelzők használata nélkül véleményezni Bauer eszmefuttatását.
Az ugyanehhez a szubkultúrához tartozó Kálmán C. György számára Trianonra emlékezni szánalmas dolog: „Bármilyen tartalommal, bármilyen alkalomból és bárkitől – ömlik a trianonozás, többé-kevésbé jól formált magyar mondatok ezrei hagyják el a klaviatúrákat naponta. Közvetett haszna máris van: a trianonozók (minden nemzetmentő búbánatuk dacára) bizonyára jól érzik magukat, ez hosszú távon egészségmegőrző és termelőerő-megújító hatású. Már csak azt kellene kieszelni, hogy hogyan másképp tudnánk még igába hajtani ezt a látens energiát.”
Ebben a témakörben mindenképpen érdemes szó szerint idézni az MSZP egyik titkos aktivistáját, Braun Róbertet, aki főtanácsadóként szolgálta Medgyessy Pétert, Gyurcsány Ferencet, Bajnai Gordont és Simor Andrást. Braun túllép Kendén, Trianon számára is ünnepnap. „Az új morális rend középpontjában a politikai nemzet áll: a közösség, mely létének értelme – az, amitől tagjainak többet ad, mint a puszta gazdasági érdekközösség – nem a felsőbbrendűség vagy etnikai-kulturális egyediség, hanem a közösen vallott értékek. A morális autonómia, a szabadság, a kultúrák és életformák egyenrangúságának, az ember veleszületett, elidegeníthetetlen jogainak és méltóságának a tisztelete, a fékek és ellensúlyok rendszerének, a pillanatnyi kisebbségi vélemények és értékek védelmének, a demokrácia rendjének elfogadása és megvédése. A nyugatos értékrendet procedurális értékelv támogatja: egyenrangúságra, demokratikus vitára, a kisebbségi vélemények tiszteletben tartására épülő folyamatok biztosítják, hogy senkit ne zárjunk ki a nemzetből. Ezt a lehetőséget teremtette meg Trianon: azt, hogy másoktól függetlenül, szabadon és autonóm módon képviselhessük saját kultúránk értékeit és érdekeit. (…) Az új, 1920. június 4-én kezdődő történet – a tragédiában fogant nemzeti függetlenség és szabadság története – a magyar kultúrát képviselő és őrző politikai nemzet létét és fönnmaradását ünnepli. Az ünnep nem önmagáért való, hanem az értékekért, melyeket a nemzet képvisel.”
A marketinges Braun számára az ünneplés közben – az Egyesült Európa képében – felcsillan a boldog jövő lehetősége is.
„Az egészen bizonyos, hogy a Trianon előtti múlt narratív lezárása nélkül, a kontinuitás fönntartása mellett nincs modern és nyugatos Magyarország. Miközben nekem személyesen számos vitám van a nyugati politika jelenlegi gyakorlatával, az alapokkal kapcsolatban – szabadság, demokrácia, egyenrangúság, szolidaritás – nincsenek kételyeim. Vagyis a narratív lezáratlanságra épülő politika nemcsak tragikus, de káros is: szegénységet, szomorúságot és deprivációt eredményez. Mindennek tragikus aktualitást ad Macron francia és Gabriel német gazdasági miniszter közös cikke a The Guardianben: az Egyesült Európa ma már nem vízió, hanem történeti pillanaton belül létrejövő valóság. A magyar elitnek ma még van választása abban, hogy hova akar tartozni. Pár év elteltével, ha Magyarország nem változtat politikai világnézetének alapjain és illiberális politikai gyakorlatán, kívül reked a politikai és társadalmi egyenlőséget és minél többek számára gyarapodást és jó életet kínáló modern és nyugatos politikai kereteken. Évtizedek elteltével majd újra átkozhatjuk a nyugat igazságtalanságát és kiálthatjuk a magyarság cserbenhagyását. A Trianon fájdalmára, szenvedés- és nagyságtörténetére épülő narratíva fönntartása, a múlt le nem zárása ezt eredményezi. A történelem nem a szemünk előtt, hanem a részvételünkkel zajlik. Most. MOST. Ezért van szükség új, a független és önálló nemzeti létet ünneplő narratívára a progresszív oldalon, és ezért érdemes lezárni a kivagyi nagymagyar narratívát a konzervatív oldalon.
„A többi megbeszélhető.”
Nyilván e megbeszélhető dolgok közé tartozik az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű Facebook-csoport idei közleménye: „Ma van az ultranagymagyarok sírásnapja!!! Trianon, nemnemsoha, hiszekegyhülyeség! Vissza (Kis)Nagymagyarországot!” Ide vezet a nemzeti identitás feladása, a szellemi-kulturális önazonosság elveszítése. Ez politikailag abszolút korrekt, és az emberjogi fundamentalisták számára is elfogadható. A balliberális értelmiségi csoportokat egyáltalán nem zavarja, hogy Trianonban teljesen figyelmen kívül hagyták a Kárpát-medence etnikai viszonyait, hiszen minden harmadik(!) magyar egy idegen állam polgára lett. A nagyhatalmak a kisebbségek bosszúvágyának kielégítése érdekében lemondtak a népek önrendelkezésének és a méltányosságnak oly sokat hangoztatott elvéről is.
Ezt a diktátumot tudomásul lehet venni, de lélekben elfogadni nem szabad. Aki ezt teszi, az kiiratkozik a magyarok közösségéből. Mert aki nem vállal érzelmi, lélektani, kulturális és történelmi közösséget a magyarsággal, az mitől lenne magyar? Ahogy Illyés Gyula fogalmazott: „Magyar az, akinek fáj Trianon.”
Végezetül emlékezzünk Karinthy Frigyesre, aki világpolgárnak nevezte magát, de az alábbi sorokat mégis ő vetette papírra: „De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”
Tóth Gy. László
A szerző politológus
Magyar Idők (Budapest)

István, a király! – Jótékonysági koncert Csíkszeredában
Az Egyesület a remény kis emberei közösségért idén harmadszorra viszi színpadra az István, a király! rockoperát 200 mélyszegénységből érkező fiatal közreműködésével. Akárcsak az elmúlt években, most is nagy a készülődés: augusztus 20-án mindenkit szeretettel várnak a „a remény kis emberei” Csíkszeredába, a Szabadság térre a harmadik előadásukra!
Az egyesület azért jött létre, hogy hangsúlyozza a Kárpát-medencei árva és nehéz sorsú gyerekek szerepét és fontosságát, illetve támogassa őket, mind anyagilag, mind lelki téren, különböző programokkal, élményszerzési lehetőségek megteremtésével. Ezt támasztja alá a kultikus darab színpadra vitele is, immáron harmadik alkalommal, anyaországi és külhoni – Kárpátaljáról, Erdélyből, Gyimesekből, Moldvából és Vajdaságból érkező – fiatalok és önkéntesek szereplésével. Ezek a gyerekek vagy mélyszegénységből jönnek, vagy gyermekotthonokban nevelkednek. Az előadás célja, hogy a szervezők megmutassák a számukra az értékességüket, hogy képesek magukon túlmutatva, magukat felülmúlva olyan értéket teremteni, ami sok mindenki mást is megerősít.
Az első előadásra 2014. augusztus 30-án került sor Budapesten, a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. Több mint 3000-en mentek el az ingyenes produkcióra, hogy megnézzék a „remény kis emberei” alkotását. A darab alatt a nehéz sorsúak támogatására is lehetőség nyílt. Az összegyűlt adományokból így a felejthetetlen két héten túl anyagi segítséget is tudott nyújtani az egyesület a hazaérkező gyerekeknek. Az előadás nem egyszeri volt, a szervezők 2014 őszén engedélyt kaptak a folytatásra, ezért a következő években a résztvevők származási helyére vihetik ki a magyarok számára kultikus darabot. Az első állomás Délvidék volt; Csantavéren 2015. augusztus 22-én, az ottani bazilika méretű Páduai Szent Antal plébániatemplom mögött kialakított színpadon lépett fel újra a lelkes csapat. A szervezők a rockopera alatt gyűjtést szerveztek, aminek eredményeképpen a zentai magyar kórház újszülött osztályára tudtunk egy 10.000 € értékű reanimációs készüléket adományozni.
Idén pedig Székelyföld következik! 2016. augusztus 20-án, szombaton este fél 9-kor a csíkszeredai Szabadság téren lesz a harmadik előadás, melynek fővédnöke Dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. A szereplők között a Hargita megyei 2-es és 3-as számú Gyermekelhelyező Központ fiataljai is helyet kapnak. A darab alatt befolyt felajánlásokat a csíkszentsimoni gyermekotthon felújítására fogják fordítani.
Szűcs Emese
Erdély.ma

Egyetlen tehetség se vesszen el ( Székelyföldi tehetségnap)
A tehetséggondozáshoz, a tehetség támogatásához összefogásra van szükség a pedagógusok, a tehetségsegítők, a családok és a magyar fiatal tehetségek között, hisz csak összefogásban válik beváltott ígéretté a tehetség – hangsúlyozta Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkára szombaton, a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi tanulmányi központjában tartott harmadik Székelyföldi Tehetségnapon. A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács (SzTT) által szervezett rendezvényen a tehetséggondozás fontosságáról és mikéntjéről beszéltek a mentorok és a finanszírozók, valamint bemutatkoztak néhányan az SzTT felfedezettjei, támogatottjai közül.
Az erdélyi magyarság több mint fele, hatszázezer magyar ember él Székelyföldön, emiatt sokszorosan nagy a felelősségünk a tehetségek gondozása terén – mondta a tehetségnap megnyitóján Bereczki Kinga, az SzTT elnöke. „Tehetségeink fontos értéket képviselnek társadalmunkban, amelyre figyelnünk kell, és ezt a lángot ébren kell tartani. Lassan Székelyföldre összpontosul Erdély magyar jellege, ez a tűz tudja táplálni az erdélyi magyarság életerejét. Fontos feladat ez számunkra, akik itt élünk, és a döntéshozók számára is, akik a legmagasabb szinten döntenek a sorsunkról.” Schanda Tamás ismertette, hogy a nemzeti tehetségprogram civilek, tanárok, professzorok kezdeményezésére jött létre, akik felismerték, hogy szükség van egy rendszerszintű támogatásra a tehetséggondozás területén. Elmondta, 2008-ban a Magyar Országgyűlés összpárti konszenzussal támogatta és fogadta el a 2008 és 2028 közötti időszakra megfogalmazott tehetségprogramot. „Ebből is kitűnik, hogy ez olyan össznemzeti ügy, amely mögé megteremthető a teljes társadalmi konszenzus. Ez az összefogás működteti a mai napig a nemzeti tehetségprogramot civilek, egyházak, szakemberek és a kormány összefogása révén, és részt vesznek benne szakemberek és fiatalok a Kárpát-medence minden pontján.” A helyettes államtitkár kiemelte a magyar adófizetők részvételét is a programban, 2015-ben 333 ezren ajánlották fel adójuk 1 százalékát tehetséggondozásra, ami 1,4 milliárd forintot jelent, ezt a magyar kormány megduplázta, és így 2016-ban 2,8 milliárd forinttal indult a program, amit ettől az évtől kiterjesztettek a határon túli magyar tannyelvű oktatási intézményekre, ugyanakkor az egyéni pályázási rendszerben is részt vehetnek az elcsatolt területek fiataljai. A tehetségtámogatásban eddig évente 350 ezren részesültek, Schanda Tamás azt reméli, ez a szám a közeljövőben növekszik a program határon túlra való kiterjesztése által. A tehetséggondozásról, a Magyar Nemzeti Tehetségsegítő Tanács és a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) működéséről további adatokat sajtótájékoztatón közöltek az érintettek. Bajor Péter, említett két testület ügyvezető elnöke elmondta, a jelenleg működő tehetségpontok hálózata révén juttatják el az információkat az oktatási intézményekhez, tehetséges fiatalokhoz, ez nem minden esetben sikerül egyforma hatékonysággal a szórványban és a tömbmagyar területeken, de Magyarország különböző régióiban is vannak egyenetlenségek. Úgy tartja, a pedagógusok felelőssége is, hogy egyetlen magyar tehetség se vesszen el, legyen szó tudományokról, művészetekről, kétkezi tehetségről vagy akár szervezői készségről.
Balogh László, a Matehetsz elnöke, szakmai vezetője szintén a sajtótájékoztatón vázolta, hogy korábban is voltak tehetségprogramok Magyarországon, 2009 és 2012 között a Magyar Géniusz, 2012–2015 között a Tehetséghidak, de tudatos, szisztematikus tehetségkeresést csak a jelenlegi program biztosít, amely korszerű, és összhangban van nyugat-európai modellekkel.
A Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetének tanáraként a tehetségnap konferenciáján Balogh László Mitől (lehet) tehetség a tehetség(ígéretből) címmel tartott előadást, amelyben a tehetség genetikai, személyiségbeli, intellektuális és a környezeti tényezőktől függő aspektusairól beszélt, amelyeket meghatároz a véletlen, az otthon, az iskola, a közösség és kultúra, a nemi hovatartozás, és hangsúlyozta a szülők, pedagógusok felelősségét az esély megteremtésében, hogy a meglévő tehetség kibontakozhassék. Szerinte óriási tévedés a mai gyakorlat, hogy az iskolák különböző szakköröket hoznak létre a többlettudás átadására, és ahhoz keresik a diákokat, holott éppen fordítva kellene: meglátni a gyermek tehetségét, és ahhoz igazítani az egyéni fejlesztést.
Megállapításával egyetértett a németországi Franz Mönks, az Európai Tehetségsegítő Tanács nyolcvanéves tiszteletbeli elnöke, aki leszögezte: miközben az egyéni tanulási és fejlesztési szükségletek különbözőek, az iskolai tananyag ugyanaz mindenki számára, és ez nincs jól, hisz az alkalmasító oktatás minden gyermeknek jó, de a tehetségeknek szükséglet. Beszélt az iskolán kívüli tudásgazdagító programokról, az intelligenciahányados szerepéről, és hangsúlyozta, az IQ sokat elárul, de nem mindent, mert a személyiséget és a kreativitást nem méri. A tehetséggondozás receptje, hogy sok évtizeden, évszázadon keresztül kell művelni, amit eleinktől tanultunk – állapította meg Sütő István, a vargyasi bútorkészítő és -festő Sütő-dinasztia tizenötödik nemzedékének tagja, aki családja példáján keresztül beszélt a tehetség fenntartásáról, Berszány Tibor, a Bertis üzletlánc tulajdonosa pedig vállalkozóként szólt az adottságokról. A tehetségnap kiemelt mozzanata volt a Csutak Vilmos-díj átadása, amelyet idén hárman kaptak meg. Gazda József kovásznai nyugalmazott magyar nyelv és irodalom tanárnak, közírónak, a kovásznai diákszínjátszás megalapítójának Csutak Vilmos-életműdíjat adományozott a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács, Kakasi Zsolt, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum zenetanára és Szakács Ágnes, a Székely Mikó Kollégium tanítója megosztott Csutak Vilmos-díjban részesült. Az alkalomból három új tehetségpont – a kézdivásárhelyi Kelengye Hagyományőrző Egyesület, a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely és a ditrói Siklódi Lőrinc Általános Iskola – kapott oklevelet, ezek elindíthatják az akkreditálási folyamatot, amely két évet tart. A harmadik Székelyföldi Tehetségnapon közreműködtek: a Plugor Sándor Művészeti Líceum DoReMi gyermekkórusa, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum Kis batyusok néptánccsoportja, Tőkés Zsolt néptáncoktató, valamint egyéni sikeres előadók.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bemutatkoztak a bútorfestő tanítványok
Akik a bútorfestő-iskolába járnak, nemcsak szép tárgyakat készítenek, hanem a lelkük is megszépül – hangsúlyozta Pál Tünde oktató, a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola helyi és baróti bútorfestő-szakosztálya tegnapi évzáró kiállításán. Az iskola megyeközponti székházában tartott tárlaton gyertyatartók, kazetták, ládák, tálak, sulykolók, tükörrámák és egyéb használati és dísztárgyak vonultatták fel Székelyföld és távolabbi erdélyi vidékek mintakincsét.
A megnyitón Gáj Nándor iskolaigazgató elmondta, a bútorfestők népi kultúránk olyan értékét őrzik és adják tovább, amelynek minden háztartásban helye lehetne, és kereseti lehetőségnek sem rossz a festett tárgyak készítése. Pál Tünde megköszönte, hogy korábbi szűkösebb évektől eltérően, amikor otthonról kellett pótolni a faanyagot és a festéket, idén megkaptak mindent, ami a tanításhoz, tanuláshoz kellett.
A bútorfestő-iskola sikerességét jelzi, hogy tavaly Baróton is indult egy tizenhat főnyi csoport Tordai Iluska vezetésével, aki korábban Pál Tündétől tanulta a művészi mesterséget, tegnap az ő tanítványai is kiállították munkáikat, amelyek közül a kazetták a baróti Cimbora Óvoda falát díszítik, köszönetképpen azért, hogy az óvodában tarthatják a délutáni bútorfestőórákat. A felsőrákosi származású, Bibarcfalván élő Tordai Iluska lapunknak elmondta, nagybeteg édesapja gondozása alatt kereste a kikapcsolódási, feltöltődési lehetőséget, akkor kezdett bútorfestéssel foglalkozni, és olyan pozitív lelki feltöltődést kapott, olyan lelki egyensúlyt talált meg ezáltal, hogy teljesen megváltoztatta az életét. Amit mi sem bizonyít jobban, hogy a Művészeti és Népiskola baróti csoportja mellett a nyári időszakban rövid bútorfestő-tanfolyamokat is tart a baróti önkormányzat támogatásával. A bútorfestő tanítványok kiállítása június 30-ig látogatható
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fölszállott a páva: Nyárádszeredában tartottak válogatót
Erdély minden szegletéből érkeztek ifjú tehetségek a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató műsor területi válogatójára Nyárádszeredába. Nemcsak a művelődési ház volt népzenétől hangos vasárnap Nyárádszeredában, ahol a Fölszállott a páva tehetségkutató erdélyi területi válogatóját tartották, az utcán is szólt a muzsikaszó, és akadt, aki a járókelők mellett ropta a legényest.
A televíziós műsor hét Kárpát-medencei területi válogatója közül a nyárádszeredai volt az utolsó, ahol Erdély, Bánság, Székelyföld és Csángóvidék első válogatáson átesett jelentkezői mérettettek meg komoly szakmai zsűri előtt: Juhász Erika és Bárdosi Ildikó népdalénekes, népzenetanár, Györffy Erzsébet pedagógus, népdalénekes, az erdélyi néptáncmozgalom egyik alapítója, Balogh Júlia, az MTVA vezető szerkesztője, Adócs Gergely néprajzkutató, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, a Magyar Néprajzi Társaság népzene és néptánc tagozatának elnöke, Kostyák Alpár kolozsvári zenész, az erdélyi néptáncmozgalom egyik alapítója, Benő Barna táncos, koreográfus, a Bekecs Néptáncegyüttes vezetője, Gombai Tamás népzenész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára véleményezte a versenyzők tudását.
Az erdélyi válogatóra 36 produkciót jegyeztettek be, ebből 28 az ének, 3 a hangszerjáték, 5 a néptánc kategóriában. A gyerekek a Temesvártól Pusztináig, Brassótól Méráig terjedő terület egészéről érkeztek Moldova, Gyergyó, Kászon, Felcsík, Udvarhelyszék, Sóvidék, Nyárádmente, Küküllő, Mezőség, Kalotaszeg népzenei, néptánc- és hangszeres anyagával. A két és fél órás színpadi bemutatást követően a zsűri elvonult, bő másfél órára volt szüksége a döntés meghozatalához.
Az értékelőn a szakemberek tanácsokat osztogattak, elmondták, hol és mit kell még csiszolni, „hogy gyémánttá váljon" az adott produkció, felhívták a figyelmet a dallamválasztásra, az előadásmódra, a repertoár bővítésére, az izgalom legyőzésére is. Ugyanakkor köszönetet mondtak a szülőknek, hogy „ebben a bolond világban" a magyar népzene, népdal, néptánc felé terelik gyerekeik érdeklődését, de a pedagógusokat is köszönet illette, akik igyekeznek ráirányítani tanítványaik figyelmét ezekre az értékekre. Mint elhangzott, Erdélyben és Csángóföldön szép, ősi népdalkincset tárt fel Bartók és Kodály, és ma is ezekhez kell nyúlni. A szakemberek arra biztatták a gyerekeket, ne csak egy verseny erejéig tanuljanak meg valamit, hanem folyamatosan műveljék ezt a kultúrát.
A fellépők 56 és 70 közötti pontszámokat értek el, de szereplésük eredménye csak néhány nap múlva derül ki. Csütörtökön a budapesti Hagyományok Házában tartják az arányosító zsűrizést: az egy bizonyos pontszám fölötti teljesítményeket felvételről elemzik, egymással is összemérik. Ekkor dől el, melyik 48 produkció jut tovább a televíziós fordulókba. Nyári balatoni táborozáson vesznek részt a kiválasztottak, novemberben és decemberben lesznek az élő adások, a döntő karácsony előtt várható.
Agócs Gergely elmondta, az erdélyi és felvidéki magyarok hasonló gonddal küzdenek. Míg Magyarországon állami vagy önkormányzati támogatással működő művészeti iskolákban tudnak bekapcsolódni a gyerekek, fiatalok a néphagyományok művelésébe, addig a határon túliak alig kapnak ilyenfajta támogatást az államtól. A Hagyományok Háza ezért azt tervezi, hogy programot indít népi kultúrát oktató pedagógusok részére: népdal, hangszeres népzene, néptánc területén szeretnének oktatókat képezni. „A lemaradás nemcsak anyagi vagy intézményi szinten, hanem módszertanilag is megmutatkozik, és ezzel valamit kezdeni kell. Ennek ellenére a határon túliak semmivel sem maradnak le az anyaországi produkciók mögött" – vélekedett Agócs Gergely.
Gligor Róbert László
Krónika (Kolozsvár)

Egységesen kell fellépni
Korlátok nélkül az autonómiáért
„A Székely Nemzeti Tanács megalakulásakor a székelység autonómiaigényének közképviseletére kapott meghatalmazást. Világossá tettük már akkor, nem veszünk részt a választásokon, és nem tesszük vita tárgyává célunkat, amelynek képviseletére vállalkoztunk, és amelyet egy eredményes népszavazás is a viták fölé emelt” – áll az SZNT szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében, amelyet az alábbiakban idézünk.
A közösségi meghatalmazás erejével mondhatjuk ki: a Székely Nemzeti Tanács alapdokumentumába foglalt célok és elvek fölötte állnak minden vitának, ezeket meg fogjuk erősíteni, ha kell újra és újra, függetlenül attól, hogy éppen választási évben vagyunk vagy sem, úgy, ahogyan eddig is tettük. Mindez beleillik abba a közös szándéknyilatkozatba, amelyet a Székely Nemzeti Tanácson kívül az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt is aláírásával hitelesített, és amely leszögezi: „az autonómia iránti egységes szándéknak a kinyilvánításán túl nem folytatnak vitát egymással a megvalósítás részleteiről”.
A Székely Nemzeti Tanács részéről nem új álláspontról van szó tehát, hanem arról, hogy megerősítettük, amit eddig is számtalanszor kimondtunk, például a Székelyföld autonómiájának sérthetetlen alapelveiről szóló közleményben.
Ezzel párhuzamosan igaz az, hogy az autonómiaküzdelem legsikeresebb eseményei között tarthatjuk számon a közös fellépéseket, amikor a fenti elveket nem sértve, együtt álltunk ki az autonómia mellett. Ilyen volt az autonómia-statútum tervezetének parlamenti beterjesztése vagy a Székelyek Nagy Menetelése.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Húszezer átlagon felüli
A tehetséggondozás társadalmi összefogást igényel
Tévhit, hogy a tehetség utat tör magának, azt gondozni kell, méghozzá szakszerűen, mindehhez társadalmi összefogásra van szükség – erre próbálja felhívni a figyelmet a székelyföldi tehetségnap, amelyet harmadszor szerveztek meg. A vándorrendezvénynek Marosvásárhely és Csíkszereda után ezúttal Sepsiszentgyörgy adott otthont.
Egy közösség húsz százaléka átlagon felüli képességgel rendelkezik, egy százaléka pedig kiemelkedő tehetség. Régiónkra kivetítve ez húszezer átlagon felüli képességekkel rendelkező gyereket és fiatal tehetséget jelent, ezek kibontakozását szeretné támogatni a 2013-ban magyarországi mintára megalakult Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács.
Székelyföldön mindig volt hagyománya a tehetséggondozásnak, ennek konkrét példája, hogy közösségi összefogásból építettek iskolákat, mint ahogy a Székely Mikó Kollégiumot is. De nemcsak múltja, hanem jelene is van a társadalmi felelősségvállalásnak, hiszen tavaly Székelyföldi Tehetségalapot hoztak létre vállalkozók, közéleti személyiségek – hívta fel a figyelmet Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke a tehetségnapon megtartott sajtótájékoztatón.
Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár a Nemzeti Tehetség Program körül kialakult összefogást hangsúlyozta. Mint mondta, a Magyar Országgyűlés 2008-ban ötpárti konszenzussal támogatta a programot. Magyarországon évente 350 ezer fiatal tehetség kap segítséget, a program kibővítéseként, idéntől a határon túli tehetséggondozással foglalkozó civil szervezetek, köznevelési intézmények is jelentkezhetnek a kiírt pályázatok túlnyomó többségére, de egyénileg is lehet pályázni A Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjra – hívta fel a figyelmet az államtitkár.
A civil, szakmai oldalt képviselve szólalt fel Bajor Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács ügyvezető elnöke, aki elmondta, tehetséghálózatot hoztak létre, ma már 1400 tehetségpont van a Kárpát-medencében, ahol korszerű pszichológiai, pedagógiai módszertanon nyugvó tehetséggondozás zajlik. Ez a hálózatban működő tehetséggondozás példaértékű, amelyre Európában is kezdenek felfigyelni, tudtuk meg dr. Balogh László egyetemi tanártól, a Nemzeti Tehetségtanács elnökétől. A magyarországi előzményeket ismertetve elmondta, mindig is volt tehetséggondozás, de nem volt szisztematikus tehetségkeresés és egyéni fejlesztés. Megjegyezte, végre a gyermek került a tehetséggondozás középpontjába.
A harmadik székelyföldi tehetségnapon szakmai előadásokat és személyes életutakat hallgathattak meg a tehetséggondozásban részt vevő pedagógusok, mentorok, ugyanakkor székelyföldi tehetségek mutatkoztak be. Idén is átadták a Csutak Vilmos-díjakat, amely a tehetséggondozásban kiváló eredményeket felmutató székelyföldi szakemberek elismerése: életműdíjat kapott Gazda József kovásznai nyugalmazott magyartanár, író, valamint megosztott díjban részesült Szakács Ágnes, a Székely Mikó Kollégium tanítónője és Kakasi Zsolt, a Plugor Sándor Művészeti Líceum zenetanára.
Gy Turoczki Emese
---
Ízig-vérig székely volt
A 3. székelyföldi tehetségnap előfutáraként tartottak szoboravatót péntek délután a sepsiszentgyörgyi Eurocenter Amőba Oktatási Központ udvarán. Csutak Vilmos mellszobrát a budapesti alkotó, Túri Török Tibor ajándékozta a 20. születésnapját ünneplő oktatási központnak, a talapzatot a Puskás Tivadar Szakközépiskola készíttette el.
– Sokan feltették a kérdést, hogy miért kell még egy szobor Csutak Vilmosról, hiszen van már Sepsiszentgyörgyön, erre én azt válaszoltam, legyen minél több, hiszen minél több Csutak Vilmosra van szükség – emelte ki ünnepi beszédében Bereczki Kinga, az Eurocenter Amőba Oktatási Központ vezetője. – Nehéz időket élünk a romló oktatási helyzetben, gyermekeink, fiataljaink elmennek, nincsenek pozitív példák, amiből erőt meríthetnek.
Csutak Vilmos okosan gazdálkodó vezető volt: a Székely Mikó Kollégium legendás igazgatója, tanára, a múzeum őre, majd igazgatója, vezetése alatt épült a Székely Nemzeti Múzeum épülete és a leánygimnázium, azaz a mai Mihai Viteazul Főgimnázium.
– Ízig-vérig székely ember volt, Székelyföldért, nemzetéért élt és munkálkodott, olyan pedagógus, aki a legeldugottabb székely faluban nemcsak felkutatta a tehetséges gyermekeket, hanem sorsukat később is követte. Fontos volt számára a tehetség mint érték, de az is, hogy a tehetség azt a közösséget gazdagítsa, amelyik őt kitermelte, olyan példakép volt, akitől a mai tehetséggondozásban is tanulni lehet – hangzott el a szoboravatón.
Kisgyörgy Zoltán közíró neves mikós tanárokra emlékezett, beszédét anekdotákkal fűszerezve, de nem felejtve azt sem, hogy adósok vagyunk a híres tanáraink emlékének ápolásával. A mellszobrot az avatón jelen levő alkotó és Molnár György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hálózatfejlesztési igazgatója leplezte le, fellépett a Székely Mikó Kollégium két kisdiákja: Miklós Janka szavalt, Balázs Gergő énekelt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Székedi Ferenc: A gyökerek
Nem először hallom és egészen biztosan nem is utoljára. Azt mondja az egyik, Székelyföldről közvetlenül a romániai fordulat után Magyarországra telepedett ismerősöm, aki gyakran jár haza, hogy az erdélyi magyarnak egyetlen biztos ismertető jele van: Magyarországon románnak, Romániában pedig magyarnak tekintik.
Noha jópofáskodásnak, amolyan bon mot-nak vélhető ez a szófordulat, mégis rengeteg igazság rejlik benne. Ez a megállapítás nekem nem tűnik sem viccesnek, sem cinikusnak, nem háborít fel, nem szomorít el, hanem egész egyszerűen tényként kezelem. Mint ahogyan azt is, hogy valamennyi Magyarországra kitelepedett erdélyi magyar, amikor visszatér egykori városába, községébe, falujába, esetleg már mások lakta otthonába, akkor egész egyszerűen azt mondja, hogy hazajön.
Mélyebb gyökereire mutat rá ennek a jelenségnek Kós Anna a Transindexen nemrég megjelent Transzilvanizmus reloadedcímű írása, amely voltaképpen a legutóbbi marosvásárhelyi választások eredményének elemzésével indít, de számos, más gondolatot „tölt fel újra” az erdélyiséggel kapcsolatban. Sem tér, sem idő, hogy most kitérjek valamennyire, csupán azt a részt szeretném idézni, amely szoros kapcsolatban áll a szövegem első mondatával. Az erdélyi magyar (kulturális) identitásnak több összetevője van – emeli ki Kós –,vitathatatlanul közéjük tartozik a nyelv is. A többi komponens viszont a többnyelvű társadalomban való szocializálódás tapasztalatából ered, ebben a folyamatban felhalmozódik egy közös ismeretanyag azzal a népességgel, amellyel a közösség a maga területét megosztja (vagyis a román lakossággal), és ezek az ismeretek viszont nem közösek azzal a népességgel, amely ugyanazt a nyelvet beszéli, de egy másik társadalomban, másik területen, a mi esetünkben Magyarország területén szocializálódott.
És valóban, innen eredeztethetők a legfontosabb különbségek. A magyarországi magyar az önkormányzati jelleggel is bíró, de csekély létszámú kisebbségeinek elismerése ellenére egynyelvű, egynemzetű országban él. Az erdélyi magyar már a romániai magyar iskolarendszer kezdő lépcsőfokain is tudomásul veszi, hogy köze van a román nyelvhez, majd kamasz- és felnőtt korában egyre inkább rájön, hogy a romániai intézményrendszerekben él, dolgozik, a saját szülőföldjénél egy jóval tágabb országban, amelynek – ha éppen akarja – állampolgárként akár valamennyi földrajzi térségét is magáénak tekintheti.
Az adófizető erdélyi magyar ember saját országa jelenleg Románia, és mivel ennek az államnak az oktatási, egészségügyi, munkaügyi, szociális ellátási és sok-sok más alrendszerét veszi igénybe, ezekről nem lehet leszakítani, ha pedig bizonyos politikai megfontolások úgy tekintik, hogy igen, akkor ez kárára van. Hogy egyértelmű legyen, miről beszélek: a magyar nemzetpolitika számos esetben a Magyarország határain túl élő magyar közösségek számára egyfajta virtuális valóságot teremt. Azoktól a médiatényektől kezdve, hogy egyre gyakrabban már nem is a Kárpát-medencéről, hanem Kárpát-honról beszélnek, hogy a határon túli vagy más műsorokban megemlített helységekhez már nem is csatolják azoknak az országoknak a nevét, ahol azok jelenleg éppen találhatók, egészen addig, hogy minden további nélkül budapesti parlamenti vagy kormányzati döntéseket tartanak érvényesíthetőnek más országok területén, azt sugallják az ott lakóknak, mintha mindenhol ugyanazok a fogalomrendszerek és elvek működnének mint Magyarországon.
Mintha a határon túli magyar közösségek leválaszthatók lennének azokról az országokról, ahol jelenleg élnek, és csupán azok az elvek, gondolatok, szavak és pénzügyi támogatások alakítanák mindennapjaikat, amelyek Magyarországról érkeznek.
Ez a saját országuktól és többségi lakosaiktól való politikai leválasztási taktika azonban kockázatos. Egyrészt mert szegényít, esetünkben megfosztja az erdélyi és a székelyföldi magyarokat attól a többlettől, amelyet számukra a másság megismerése és elismerése jelent és amelyet összmagyar, de Magyarország és Románia közötti, valamint európai összefüggésekben is kiválóan tudnának kamatoztani. Másrészt pedig olyan tudathasadásos állapotokhoz vezet, amelyekben a mindennapi romániai és virtuális magyar valóság elemei keverednek, ennek minden – nem utolsósorban jogi – következményével egyetemben.
Úgy tűnik, ez a taktika arra alapoz, hogy nemzetpolitikai szempontból hosszútávú előnyöket jelent, ha az erdélyi és székelyföldi magyarokat egy egész ország helyett beszigeteli saját kisebb vagy nagyobb földrajzi vagy éppen kulturális és szellemi térségeikbe, ahelyett, hogy arra biztatná: erdélyi magyar vállalkozók, magyar művészek, magyar középiskolások, álljatok a lábatokra, legyetek önállóak, használjatok ki minden romániai lehetőséget, ha kell, ha úgy gondoljátok, keljetek át akár a Kárpátokon is, ott mutassátok meg, hogy versenyhelyzetben mire vagytok képesek, ott is használjátok ki, hogy a többséggel egyazon – nem csupán hátrányt, hanem számotokra is sok előnyt jelentő – országban éltek és akkor már nem a kürtöskalács, az áfonyabefőtt és a népviseletes táncikálások miatt ismerik meg a székelyt, az erdélyi magyart, hanem attól, hogy sok más téren is jól, esetleg jobban tud teljesíteni.
A transzilvanizmus – noha ezt így, szó szerint nem mondta ki – egykor a kisebbségi helyzetbe szorult magyarság kisebbségrendűségi érzéseit szerette volna felszámolni és az erdélyieket saját javaival rendelkező, önálló közösséggé tenni. Ez ma sincs másképpen. Az erdélyi magyar azért román Magyarországon és azért magyar Romániában, mert történelmétől, neveltetésétől, több nemzedéknyi tapasztalaitól fogva önállóan látja a világot. Ettől az önállóságtól kár lenne megfosztani. Mint ahogyan semmilyen irányból és semmilyen eszközzel nem érdemes kisebbrendűvé vagy alattvalóvá tenni, saját javait valamiféle sajátos nemzeti globalizálódásban feloldani. Mert így is lehet veszíteni. És nem is keveset.
maszol.ro

Semjén Zsolt: a magyarságnak és a románságnak is érdeke az együttműködés
Semjén Zsolt kormányfő-helyettes a román–magyar államközi viszonnyal kapcsolatban úgy véli, hogy a magyarságnak és a románságnak is érdekében áll a két ország szoros együttműködése – számol be Bíró Blanka a kronika.ro-n.
„A mi kezünk ki van nyújtva, és reméljük, a következő román kormányban nagyobb hajlandóság lesz a magyar–román kapcsolatok javítására, mint a Ponta-kabinetben volt" – jelentette ki csütörtökön Sepsikőröspatakon újságíróknak nyilatkozva Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Az Országos Erdészeti Egyesület jubileumi vándorgyűlésén résztvevő kereszténydemokrata politikus leszögezte, a magyar–román kapcsolatok a Demokrata-Liberális Párt (PDL) és az RMDSZ közös kormányzása idején voltak a legjobbak. Semjén emlékeztetett, hogy a Mihai Răzvan Ungureanu vezette kabinet abba bukott bele, hogy nem tudta átvinni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyét.
„Akkor is voltak vitás kérdések, de a gazdasági kapcsolatok szárnyaltak, a politikai kapcsolatok is jók voltak. Székelyföldre például soha nem érkezett annyi fejlesztés, mint Elena Udrea minisztersége idején" – mutatott rá a kormányfő-helyettes, hozzátéve: a Ponta-kormány idején viszont „zuhanásszerűen" romlottak a kapcsolatok. Felidézte, hogy alapvető kisebbségi jogokat korlátoztak, az igazságszolgáltatás álcája alatt pedig megfélemlítés zajlik, hogy a magyar politikusok ne merjenek elindulni a választásokon.
„A magyarságnak és a románságnak is érdeke, hogy Magyarország és Románia között szoros együttműködés legyen, például a határ menti együttműködéssel olyan uniós pénzeket tudunk lehívni, amit másként nem tudnánk. Ha jó a székelység közérzete, ha jó a magyar–magyar együttműködés, az a románoknak is hasznára válik" – szögezte le a miniszterelnök-helyettes.
Semjén egyébként úgy vélekedett, nem a brit választópolgárok, hanem a brüsszeli bürokraták felelőssége lenne, ha Nagy-Britannia kilépne az Európai Unióból. A politikus úgy véli, a bennmaradást és a kilépést támogatók táborának kiegyenlítettsége azt mutatja, hogy a brit közvélemény elégedetlen Brüsszellel. Emiatt Semjén szerint a brüsszeli bürokratáknak át kell gondolniuk a saját szerepüket, hiszen „olyan mértékben szétzüllesztették az Európai Uniót, hogy a britek fele azt gondolja, ki kell lépni" – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Székelyföldön méltatta a magyar erdészeket Áder János
A magyar erdészek már másfélszáz éve felismerték: az erdő védendő érték, egy nemzet pótolhatatlan vagyona – mondta Áder János köztársasági elnök a 150 éves Országos Erdészeti Egyesület sepsikőröspataki ünnepi vándorgyűlését köszöntő beszédében csütörtökön.
Az államfő felidézte: a székelyföldi származású Bedő Albert által szerkesztett Erdészeti Lapok az 1870-es években arról írt, hogy az erdőpusztítások hatással vannak „a klíma szabálytalanságára", a hőmérsékletre, a levegő és a vizek minőségére. Áder János emlékeztetett arra is: már az 1879-es magyar erdészeti törvény kimondta, hogy az erdő „hasznot csak úgy hajt, ha a vele való törődés kiállja a fenntarthatóság próbáját".
A köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy az Országos Erdészeti Egyesület alapítóinak, a máramarosi Aknasugatagból származó Wagner Károlynak, a selmecbányai Divald Adolfnak, és a sepsikőröspataki Bedő Albertnek az egyik célja a magyar nyelvű erdészképzés megteremtése volt. „A 150 évvel ezelőtti bátor kezdeményezőknek köszönhető, hogy a józan mértékletesség lett a vezérfonal, és a Kárpát-medence erdői nem váltak a féktelen felhasználás martalékává" – idézte az MTI Áder Jánost. Az államfő hozzátette, egy kicsiny, de elszánt szakmai közösségnek köszönhetően „előrelátó, a jövő iránt felelős erdőgazdálkodás vette kezdetét" Magyarországon.
„Volt és maradt a cél: erdeink óvása, gondozása, ápolása, telepítése, a felelős gazdálkodás. Ezt a célt tartották szem előtt mindazok, akik tekintélyt adtak a magyar erdészszakmának. Akik minden történelmi veszteség után is hűek maradtak hivatásukhoz Magyarországon, a Kárpát-medencében és mindenütt a világon" – fogalmazott Áder János. Úgy vélte: ezt az örökséget őrizték meg azok a magyar erdészek, akik a Trianon után határon túlra került területek hatalmas erdőségeiben, vagy az 1956-os forradalom után Kanada erdőiben kamatoztatták tudásukat. Beszéde végén Áder János köszönetet mondott azért, hogy a jó hagyományt követve a magyar erdészek ma is ugyanúgy gondolnak a jövőre, mint nagyszerű elődeik.
Az Országos Erdészeti Egyesület – mely Magyarország egyik legrégebbi, folyamatosan működő szakmai civil szervezete – Bedő Albert alapító tiszteletére tartja 147. vándorgyűlését az OEE alapító titkárának, majd tiszteletbeli elnökének szülőfalujában, a Kovászna megyei Sepsikőröspatakon. A csütörtöki jubileumi közgyűlésen – amelyen több mint ezren vesznek részt, és beszédet mond Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, és Fazekas Sándor földművelési miniszter is – tiszteleg a tagság az elmúlt 150 év erdészeinek értékteremtő tevékenysége előtt. Pénteken Sepsiszentgyörgyön hajt fejet az egyesület az 1898. évi közgyűlés és Bedő Albert emléke előtt.
kronika.ro