Székelyföld lefejezése
Régóta kereshettek, kutathattak a korrupcióellenes hatóságok, hogy végre Háromszéken is felmutassanak valamit, és megyénket is felhelyezzék az ország egyre pirosodóbb térképére. Hogy mit találtak? Egyelőre úgy tűnik, üres lufit, csak mondvacsinált ügyet sikerült összetákolniuk, jelzi ezt az is, hogy többórás kihallgatás után polgármesterünk többé-kevésbé szabadon távozhatott. Ritka ez manapság, mikor oly nagy előszeretettel tartanak fogva legalább 48 óráig minden gyanúsítottat...
A hét közepén történtek azonban túlmutatnak a vehemens korrupcióellenes harcon, és üzenetük is több ennél. Székelyföldet, nehezen, de végre fejlődésnek indult városait igyekeznek lefejezni, eltávolítani azokat, akik mozdítani, tenni mertek valamit, akik kinyitották a szájukat. Egy évvel ezelőtt Hargita megyében hasonlóan jártak el Csíkszereda és Gyergyószentmiklós polgármesterével. Ügyük azóta is függőben, bár az első vádak szépen, lassan semmivé silányulnak az igazságszolgáltatás lassan őrlő malmaiban, talán évek múlva majd kimondják, hogy tévedés volt meghurcolásuk. Addig azonban lebénult a két város, leálltak a fejlesztések, senki nem mer semmit mozdítani. Felmentés hiányában pedig a választásokon sem indulhatnak a meghurcoltak. Jól irányzottan emeli ki a titkosszolgálatokkal és a háttérből irányító sötét erőkkel összefonódott korrupcióellenes hatóság a székelyföldi magyar közösség legelismertebb szószólóit. Azokat, akik nemcsak városgazdaként igyekeztek tenni valamit, de az autonómiaharcban is élen jártak, megfogalmazták, kimondták, mire lenne szükségünk, hogy megmaradhassunk, azokat, akik saját szervezetük vezetőivel is szembementek, ha úgy látták, nem a magyarság érdekeit szolgálják. Az üzenet egyértelmű: így jár, aki pofázni mer – aki hallgat és meghúzza magát, annak nem esik bántódása.  Régóta nem titok, vannak, kiknek érdekük, hogy Székelyföld ne fejlődjék, ne mozgolódjon. Maradjon szegény, sötét vidék, kiszolgáltatott és minden szempontból alárendelt. Ne nőhessenek ki azok a vezetők, kik kiemelhetik, hitet, reményt adhatnak az itt élőknek. Erőre kaptak, kik már nem is csak a kilencvenes évek magyarellenes hangulatát, de a nyolcvanas évek félelemmel teli légkörét költöztetnék vissza lelkeinkbe, fejeinkbe. 
Minden szempontból vízválasztóhoz érkeztünk, most derül ki, a ránk nehezedő, egyre erőteljesebb nyomás összeroppant, vagy megerősíti megmaradni, élni akarásunkat. Beletörődünk a sorsba, melyet egyesek nekünk szántak, vagy képesek vagyunk kiállni egymásért, magunkért, gyermekeink jövőjéért. Ha félünk, akkor legyőznek bennünket!
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Történelem és jövőkép
Hogyan kapcsolódott be Háromszék a magyarországi, erdélyi és romániai politikai, gazdasági és szellemi életbe, milyen jövőképet képzeltek el a helyi vezetők és értelmiségiek és ezt a változó történelmi időszakokban hogyan próbálták kivitelezni – erről szól az Elitek Háromszéken a 19–20. században. A politikai, gazdasági, egyházi és kulturális élet szereplői című, Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban tegnap bemutatott tanulmánykötet.
A Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Kulturális Központ által támogatott kutatás eredménye a gyökereink hiteles történetét bemutató könyvsorozat legújabb darabja; hiszen a megye vezetősége – ellentétben más régiókkal, ahol régi „szakmunkák” újrakiadásával foglalkoznak – fontosnak tartja a forrásfeltárást, fontosnak tartja, hogy saját történelmünk megismertetésére olyan könyvek megjelenését támogassa, melyek akadémiai magasságokban is megállják helyüket – mondta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. 
Tamás Sándor hozzátette, mindaddig, amíg hagyják – bár egyre szembetűnőbb, sokaknak nem tetszik, hogy ésszel tervezünk jövőt –, a hasonló kutatásokat finanszírozzák, és tervezik egyre több kiadvány megjelentetését román és angol nyelven is, hogy minél többen lássák, miért fontos nekünk Székelyföld. A kötetet Sztáncsuj Sándor, a Székely Nemzeti Múzeum régésze mutatta be, a benne foglalt tizenkét tanulmány mindenikét röviden összefoglalva, és kiemelve, e kötet esetében a hiánypótló jelző valóban nem közhely. Mint fogalmazott, a tanulmányok mélyfúrásszerű kutatások, elemzések összegzései, a székelyföldi modern elitről a Székelyföld jelenkori elit történészei által feldolgozva. A kötet szerkesztője, illetve a kutatói program irányítója, Novák Csaba Zoltán történész megjegyezte, a kötet, bár a tematikai sokszínűség jellemzi (politika, gazdaság, szellemi, egyházi élet), rávilágít, Székelyföldet az elmúlt százötven év során ugyanazok a kérdések foglalkoztatták, mint manapság is, az egyes tanulmányok azt vizsgálják, a mindenkori kihívásokra milyen válaszokat fogalmazott meg, a közösség jövőképének alakításában milyen szerepet játszott az elit.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

ANTAL ÁRPÁD JÖVŐ IDEJE ÉS A SZÉKELYFÖLDI MAGYARSÁG
Bár az előző esetek tükrében akár biztató fejleményként is kezelhetnénk, hogy az első körös kihallgatás után nem a fogva tartást rendelte el az ügyészség, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester ügye lélekfagyasztó hatást gyakorolt a romániai magyar közhangulatra. Éppen úgy, ahogy azt az intézkedés eltervezői és kivitelezői szánták. Főleg azzal együtt, hogy az elöljárót kényszerintézkedésként hatvan napra eltiltották hivatala gyakorlásától.
A többi, a körítés semmiben sem különbözött a híres-hírhedt Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) korábbi fellépéseitől. Hajnali házkutatás után félnapos ellenőrzés a hivatalban, irodalepecsételés, majd a kamerák tüzében és a mikrofonok zajában az elsötétített ablakú furgonok elindultak Bukarestbe a gyanúsítottal. Akit valamivel éjfél után ugyan szabadon engedtek, de néhány órán belül vádlott lett, miután a nyomozó hatóság bejelentette: bűnvádi eljárást indít a háromszéki megyeszékhely első embere ellen. A DNA közleménye szerint Antal Árpádot a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank között 2010-ben kötött hitelszerződéssel összefüggésben gyanúsítják a közpénzből garantált kölcsön nem rendeltetésszerű felhasználásával. A becsült kár félmillió euró.
Az intézkedés nyomán keletkező erkölcsi kár azonban felbecsülhetetlen. Antal Árpád célkeresztbe kerülésével ugyanis bezárult a kör: Csíkszereda és Gyergyószentmiklós után Sepsiszentgyörgy is elesett. E három település vezetői jelentették ugyanis a székelyföldi önkormányzatok vezetőinek kemény magját, akik városgazdai feladatuk többnyire elismerés által övezett ellátása mellett a szimbólumhasználat, a nyelvhasználat, az önrendelkezés ügyében az államhatalommal vívott mindennapi gyürkőzésekben is karakteres pozíciót foglaltak el.
Egy évvel korábban Antal Árpád úgy fogalmazott: 2015-ös tevékenységének eredményessége elsősorban azon múlik, hogy hagyják-e dolgozni. Hogy kik, hogyan és miért? Természetesen a rendszer. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyik ülésén elhangzott beszéde nyomán a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság, a DIICOT által indított vizsgálódásai ugyanis időt és energiát foglaltak le, a pszichés nyomásról nem is beszélve, hiszen ha az embert az foglalkoztatja, vajon mikor hívják be, kevésbé képes a munkájára koncentrálni.
Az utóbbi időben egyre kevesebb illúziót érdemes táplálni: a román nemzetállamot építő rendszer változatlanul dolgozik, legfeljebb más eszközökkel, mint ’89 előtt, és lassabban jelentkező eredményekkel. Az elmúlt negyedszázadban e tevékenység két nagy sikert tudhat a magáénak: magához ragadta Marosvásárhely irányítását, illetve az emberek tudatában egyre hatékonyabban választotta le Maros megyét Székelyföldről. A folyamatban a következő célpont nyilvánvalóan Sepsiszentgyörgy gyengítése.
A Háromszékre nehezedő nyomás fokozásával a rendszer működtetői valószínűleg úgy okoskodnak, hogy a másik irányú peremvidéktől befelé kezdik gyengíteni Székelyföldet. A székelyföldi terroristahálózat december elsejei, épp a román nemzeti ünnep reggelén való felgöngyölítése azóta sem hozott új elemeket, a két célszemély viszont változatlanul vizsgálati fogságban várja a viktimizálás barkácsmunkájának újabb bizonyítékait.
Miután a világszerte mintaként emlegetett korrupcióellenes hadjárat díszletei között Romániában ma népszerűtlen dolog megkérdőjelezni a DNA intézkedéseinek megalapozottságát, egyelőre Antal Árpád ügyében is csak a várakozás marad. Az azonban mindenképpen elgondolkodtató, hogy a rajtaütést olyan időpontra időzítették, amely kétségessé teszi az elöljáró újabb mandátumért való indulását a júniusi önkormányzati választásokon. És az elbizonytalanítás újabb jeleként kezelhetjük azt is, hogy Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere gondolkodási időt kért annak eldöntésére, vállal-e újabb mandátumot a céhes város élén.
Ha a DNA-vizsgálat és annak következményei Antal Árpád politikai-közéleti pályájának végét jelentik, azzal a székelyföldi autonómiamozgalmat érheti az egyik legnagyobb veszteség: a háromszéki vezetők nyomása nélkül az RMDSZ vezető testületeinek prioritáslistáján ugyanis borítékolhatóan hátrébb sorolódik a térségi önrendelkezés kérdése. De a fejlemények átírhatják a Kelemen Hunor által vezetett érdekvédelmi szervezetnek a magyar kormánypártokkal való viszonyát is, hiszen Sepsiszentgyörgy polgármestere központi szerepet játszott abban a folyamatban, amelynek végén a sokáig szocialista elkötelezettségű, a Fidesszel fagyos viszonyban lévő RMDSZ végül átjutott a túlsó partra.
Az egzisztenciális törékenység, a mesterségesen gerjesztett etnikai konfliktusok, a romániai magyarsággal szemben folyamatosan alkalmazott kettős mérce, a titkosszolgálati üzelmek és erőszakszervezeti elnyomás generálta légkörben egyre több erdélyi magyarban felmerülhet a kérdés: megéri ebben az egyre ellenségesebb, kiszorítóbb, idegenebb országban maradnia? Vállalni bármiféle közéleti, vezetői szerepet?
Antal Árpád ügye nem a jelenről, sokkal inkább a székelyföldi magyarság jövőjéről szól.
Csinta Samu. Magyar Idők (Budapest)

A régiósítás réme
Ismét napirendre került hát a székelyföldi – de az erdélyi magyarság egésze számára is – oly fontos kérdés. Az ország területi-közigazgatási átszervezéséről tegnap maga a kormányfő beszélt a romániai községek egyesülete által kezdeményezett megbeszélésen. És bizony, túl sok derűlátásra nem ad okot mindaz, amit Dacian Cioloş ezzel kapcsolatban mondott.
A román média tegnapi tudósításaiban elsősorban a miniszterelnöknek a községek pénzügyi helyzetével kapcsolatos kijelentéseit emelte ki. S bár Cioloş kétségkívül sok igazságot megfogalmazott – például, hogy a kormány tartalékalapjából politikai hovatartozás szerint utalják ki a pénzeket, s ezt a gyakorlatot meg kellene szüntetni, hiszen az sem biztos, hogy olyan beruházásokat finanszíroznak, amelyekre valóban szüksége van a helyi közösségnek –, már ezek között is találni vitatható vagy aggasztó kijelentést. A költségvetési bevételek növelésére például nem nagyon lát más megoldást, mint a helyi adókat szabályozó rendszer megváltoztatását – magyarán: adóemelést –, de a háromezer, illetve ötezer lakos alatti községek önállóságának megszüntetéséről is szólt a kormányfő. Számunkra a legfontosabb kérdés mégis a megyék, régiók sorsa: ezzel kapcsolatban Dacian Cioloş több lehetséges átszervezési változatról szólt. Egyik lehetőségként több megye társulását említette egy közjogi társulásba megyeközi programok lebonyolítása végett. Két másik elképzelés a jelenlegi fejlesztési régiók közigazgatási hatáskörrel való felruházásáról szól – a radikálisabb felszámolná a megyei tanácsokat, a másik megtartaná azokat. Végül olyan változatról is beszélt, amelyben 15–18 közigazgatási régió jönne létre két-három szomszédos megye egyesülése révén. Számunkra, Székelyföldön élő magyarok számára ez utóbbi elképzelés tűnhet a legkevésbé rossznak, hiszen a jelenlegi fejlesztési régiók közigazgatási hatáskörrel való felruházása esetén számarányunk jelentősen csökkenne. Ráadásul ezen utolsó változat ismertetésekor Cioloş a történelmi-kulturális azonosságokat is azon kritériumok közé sorolta, amelyek alapján eldöntenék, hogy mely megyék egyesüljenek. Remény helyett azonban inkább aggodalomra van okunk, hiszen mindebből az látszik, hogy a már létező, jól körülhatárolható történelmi régiók mentén történő átszervezésről még egy – szavazatokra amúgy nem szoruló – szakértői kormány sem beszél, márpedig számunkra minden más megoldás csak rossz vagy nagyon rossz. S bár választási év lévén, kevés az esélye, hogy ekkora horderejű változást véghezvihet a technokrata kormány, hátra nem dőlhetünk, hisz a nagy pártok egyezsége esetén bármikor elfogadhatnak egy olyan közigazgatási reformot, amely révén Székelyföldet beolvasztják egy román többségű adminisztratív régióba.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Házhoz vitt megelevenített irodalom
Új ismeretek közlése, rendhagyó irodalomóráknak is beillő színházi produkciók szervezése a célja az Erdélyben négy éve úttörő jelleggel működő Borostyán Produkciós Irodának. Némethy Norbert impresszárió a Krónikának adott interjúban elmondta, már túl vannak a megkereséses időszakon, és most már az igények függvényében dolgoznak.
– Érdekes, hogy amikor a 90-es évek elején fellendült a vadkapitalizmus vállalkozó szelleme, a legkülönbözőbb kisvállalkozások indítása közepette sem jutott senkinek az eszébe produkciós irodát nyitni, felvállalni az impresszárió könnyűnek semmiképp sem mondható, de annál érdekesebb és kreatívabb munkáját. Pedig a szakma nem új keletű, ha nem csalódom, nagyjából a filmipar felfutásával egyidős. Ön tudatosan akart úttörő lenni a magyar nyelvű művészi piacon, Erdélyben, vagy véletlen, netán kényszer volt-e?
– A kérdés utóbbi két lehetőségére mondhatom azt, hogy is-is. Előadások szervezésével külsősként kapcsolatban álltam színházakkal, amikor egy volt barátnőm elkészítette Weöres Sándor Psyché című művét a szatmári színház keretében, de annak ellenére, hogy nagyon jól sikerült, a színház néhány előadás után „kijátszotta”. Azt mondták, ebből elég lesz ennyi. Valamit ki kellett találnunk – így jött létre a Borostyán. Elindultunk vele a megyébe, nem bántuk meg.
Következett a vállalkozás jogi-adminisztratív hátterének megteremtése, megkerestem egy ügyvédet, ő készítette el a formaságokat, és lett belőlem egyéni vállalkozó, nálunk ismertebb nevén PFA. A Psyché sikerét látva megkeresett egy erdélyi színész Salinger Zabhegyező című művének feldolgozásával, ami aztán le is fedte Erdélyt, a Partiumot és Kelet-Magyarországot. Tizennyolcadik éve ugyanis kisebb-nagyobb megszakításokkal kint élek, kapcsolatban állok magyarországi színházakkal is.
– Vagyis nem bánta meg, hogy belevágott?
– Nem, dehogy, sőt. Igaz, hogy a szervezési munka sok jövés-menéssel jár, de a szabadságérzés, hogy nem vagyok lekötve egyetlen színházhoz sem, mindent kárpótol. Végső soron azt csinálom, amit mindig is akartam.
– Műfaji megkötés van?
– Eddigi legnagyobb sikereink közé tartozik Hobo, illetve Berecz András műsora. Gondolom, Hobót nem kell bemutatnom, Berecz András mesemondó-népdalénekes, kettejük világa különböző. Ha pontosabban szeretném megfogalmazni, mi is a Borostyán célja, az volna a legtalálóbb, hogy két lábon áll: az egyik láb az új ismeretek közlése, a másik iskolai jellegű. Rendhagyó irodalomórának is mondható több produkciónk, házhoz visszük a megelevenített irodalmat.
Érdekes, hogy alig-alig van ugyanabból a műből két azonos előadás, mivel a tanerők nem egyformán rugalmasak. Sőt vannak, akik nem is veszik szívesen a kívülről jövő „beavatkozást” a tananyagba, mások viszont egyenesen kérik. Ugyanis maximális az interaktivitás, amit a diákok nagyon élveznek. Nem hagynak egyetlen nekik feltett kérdést sem megválaszolatlanul, épp ellenkezőleg, gyakran kérdeznek még sok mindent hozzá.
– Miért lett Borostyán a produkciós iroda neve?
– Mert olyan növény, ami bárhol megveti gyökereit, mindig a fény felé tör, levelei mindig az új hajtásokat részesítik előnyben. Bevallom, én is szívesebben dolgozom fiatal művészekkel, nemcsak színészekkel, de zenészekkel, festőkkel is. Jelenleg például van egy kiállítás, Élet a kastélyban a címe. A nagykárolyi Károlyi-kastélyt mutatja be Jula Ciprian szatmári fotós 28 képből álló fotósorozata, a megnyitón korabeli ruhákban egy 16 éves leányka énekelt, hasonló korú zongoristalány kísérte.
Ez volt számukra a kiugrás lehetősége, azóta részt vettek egy megmérettetésen, elismertek lettek. Tehát a fiatal művészek számára a lehetőség biztosítása is bekerült a produkciós iroda céljai közé, bár igazából a lényeg közelebb hozni a fiatal generációhoz a színházat azzal, amiről már beszéltem: házhoz visszük nekik. Nem mondom, hogy az összegyűlt diákság között nincs olyan, aki épp egy másik óráról akar emiatt ellógni, de úgy vélem, ha száz közül tíz színházbarát lesz, akkor máris megérte. Ezért nem érzem, hogy az én, a mi munkánk konkurencia volna a színháznak, épp ellenkezőleg. És a már szintén említett interaktivitás is nagyon vonzza a diákságot.
– Előfordult-e már, hogy valahol „megrendeltek” egy előadást?
– Hogyne. Épp a legutóbbi műsorunk, Gajai Ágnes Édes Anna produkciója is megrendelésre jött létre. Hivatalosan 2012-től működik a Borostyán, de már túl vagyunk a megkeresésen, most már az igények függvényében dolgozunk. Sokat kellett szelektálni, mert sokan kérdezték, hogy ez vagy az nincs-e. Készítettem egy körkérdést, mik lennének a leginkább igényelt művek, így jött be az Édes Anna, az első, teljesen saját „gyermek”. Érdekességként említem, hogy előbb Kosztolányi Pacsirta című kisregénye került szóba, de Szatmáron és Károlyban két-két iskolában is az Édes Annát kérték, és ennél maradtunk.
– Eddig minden említett produkció egyszemélyes. Ez véletlen vagy tudatos?
– Abszolút tudatos. És nemcsak azért, mert az egyszemélyes műsor szervezésileg könnyebb, de épp az interaktivitás miatt az előadónak el kell érnie, hogy őt maguk közé fogadják a jelenlévők. Kettő vagy több szereplővel a diákság körében már nem működne ez a befogadás-befogadtatás.
– A szervezést említette: a Psychéhez képest bővült vagy szűkült a lefedettség?
– Nagyjából ugyanaz. Vagyis Kelet-Magyarország, Partium, Erdély. A Székelyföldön jól ismerik és szeretik a produkciókat. Sokan besegítenek a szervezésbe is, de alapjában véve egyedül szervezek. Tudom azt az 5, 6, 7, 8 helyet, ahol mindig biztosan szívesen látnak, a többi hely gyakran magától adódik. Nagy ellenségem az idő, nem könnyű mindenhová eljutni. Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön hatszáznál több az állandó közönségünk, mert ez olyan műfaj, ami arrafelé kihalóban van, és érzik, hogy épp ezért kell ápolni.
– Közelebbi és távolabbi terveik?
– Az iskolai szinten Babits Jónás könyve, Kosztolányi Esti Kornélja következik, egy újabb Berecz András és Hobo-turné. Hobo mondta, aki a budapesti Nemzeti Színház deszkáiról jött, hogy hallott olyat: több diák az egyéni műsorának interakciója miatt ment később színházba is. Áprilisban Berecz András új műsorral jön, a Káin és Ábel történetét feldolgozó Láttam a Holdat előttem címmel. Március végén Gajai Ágival megyünk a Székelyföldre, tehát van munka bőven.
– Nem gondolt a vállalkozás bővítésére?
– Ősztől még egy embert szeretnék felvenni, aki a pályázatokkal foglalkozna, mert arra nekem már fizikailag nem jut időm. Vagyis pozitívan látom a jövőt: ha többen is belekezdenének hasonlóba, akkor sem félek attól, hogy a Borostyán ne működne. Hisz ugye a névadóját sem lehet olyan egykönnyen kiirtani!
Molnár Judit. Krónika (Kolozsvár)

Marosvásárhelyen a Márton Áron-zenemű
Népemért vállalom című, Márton Áron tiszteletére íródott zeneművével ismét Marosvásárhelyen áll színpadra a Mustármag énekegyüttes. Március 1-jén, kedden 19 órától a Kultúrpalota nagytermébe várjuk az érdeklődőket.
A Mustármag énekegyüttes több mint 120 zenei missziós szolgálatot végzett az utóbbi években. 2012 őszén Márton Áron püspökről megalkotta a Népemért vállalom című zeneművet, és azóta már közel 40 alkalommal mutattuk be Erdély- és Magyarország-szerte. Márton Áron egyénisége nagy erővel hat még ma is. Erre az igényre válaszolva fogtunk hozzá a Márton Áronról szóló, Zord idők csillaga című játékfilm megalkotásához, melyet közösségi összefogással szeretnénk létrehozni.
Annak érdekében, hogy minél több embert meg tudjunk szólítani és bevonni a közösségi alapú vállalkozásba, turné keretében Erdély több nagyvárosában is bemutatjuk a Népemért vállalom című zeneművet. Maros- vásárhelyet követően Sepsiszentgyörgyön, majd Székelyudvarhelyen tervezünk zenei szolgálatot. Az alkalmakra a belépés ingyenes. Adományokat szívesen fogadunk a Márton Áron film elkészítéséhez.
A Népemért vállalom zenemű
Márton Áron püspök jellemét nagy idők sorsfordító viharai formálták és próbálták meg. Az érettségi padból kivitték a doberdói harctérre. Átéli az ezeréves keresztény magyar királyság szétdarabolását, és még ebben az évben jelentkezik a teológiára. 1939-ben püspökké szentelik. Megéli a II. világháború borzalmait és az erőszakos román kommunista rendszer tombolását. Végigjárja a legendás bérmakörutakat, majd a börtönök megalázó nyomorúságát. Részt vesz az egyháztörténelmet új irányba fordító II. Vatikáni Zsinaton. Az egyházmegyét ebben a kritikus korszakban kézben tartja, és népét a hit győzelmére vezeti.
Amikor Boros Károly kapnikbányai plébános korában egy nagybányai közhivatalban egy Márton Áron által aláírt iratot letett az asztalra, egy ott álló férfi térdet hajtott és megcsókolta a püspök aláírását, mondva: "Én ezzel az emberrel együtt voltam börtönben..."
Illyés Gyula, a XX. század nagy írója Áron püspökkel való első beszélgetése után azt mondta: "Egy emberkatedrálissal találkoztam!".
Ebben a zeneműben azt keressük, hogy miből épül fel ez az "em-berkatedrális"? Mit lát benne az egy- kori rabtárs? Mi éltette, mi táplálta ezt a szilárd jellemet, mi tartotta meg a viharokban, mint rendületlen bérci fenyőt?
Leásunk a romba dőlt csíki székely lelkiség omladékai alá, és keressük a rejtőző kincset. Keressük azt a beomlott forrást, amely egy emberöltővel ezelőtt még bámulatos erővel és tisztán úgy tört felszínre Áron püspök alakjában, mint a Székelyföld borvízforrásai. Mélységekből indulnak el, és a sokféle kőzetrétegen átszivárogva, a tápláló, gyógyító ásványokat magukkal hozva, a fenyvesek között zubogva felszínre törnek.
Áron püspök monumentális személyiségét szülőföldjének szimbólumain, címerén keresztül közelítjük meg. A szimbólum magába sűríti a közösségnek sok nemzedéken át összegyűjtött élményét, kipróbált életbölcsességét, tapasztalatát, tudását, az életet fenntartó törvényeket, értékeket.
A zenemű szerkezete:
I. Megerősödik a háborús idő megpróbáltatásaiban;
II. Belegyökerezik Krisztusba és népének örökségébe;
III. Helytáll népe szolgálatában a börtönben és a történelmi kényszerek között.
A Márton Áron játékfilm
A játékfilm Erdély legkritikusabb történelmi korszakának küzdelmeit, ugyanakkor legszebb erkölcsi győzelmeit hivatott szemléltetni. Azt szeretnénk, hogy ez az alkotás a hívő népközösség tanúságtétele legyen. Mivel a filmnek közösségi súlypontja van, ezért több ezer szereplőt, 750 lovast vonunk be, több mint húsz helyszínen 140 helység lakóit tervezzük megszólítani. A nagyobb tömegek megmozgatása lehetőséget ad arra, hogy népünk újrafogalmazza önmagát, önerőre ébredjen. Már az előkészület alatt felszínre kerül mindaz, ami abban az időben éltette és összetartotta a népet: a hit, az együttműködés, a kölcsönösség, az egymásért érzett felelősség.
Vélemények a film forgatókönyvéről:
"Tömör drámaisága mindenképpen egy átütő, nagy hatású filmet ígér... És erre van most szükség." – László Márton történész, Marosvásárhely
"A forgatókönyv alapos, tartalmas, valósághű... A történet fő- és mellékszereplői – véleményem szerint – jól ábrázolják a korszakot, Márton Áron életét és munkásságát." – Novák Csaba Zoltán történész, Marosvásárhely
"A forgatókönyv érdekes, ízes és hiteles." – dr. Xantus Gábor rendező- operatőr, filmegyetemi tanár, Kolozsvár
"Nagy öröm volt elolvasni a forgatókönyvet... veretes és értelmes." – Tarjányi Krisztina Irma színművész, Bonn
"Isten segítségével nagyon szép filmet fogunk készíteni. Nagyon erős és szép történet. Különösen megkapó Márton Áron és a nép kapcsolata." – Dér András filmrendező, Budapest
,,...volt, ahol folytak a könnyeim, volt, ahol borzongtam, volt, ahol dühöngtem... Nagyon precízen kidolgozott terv, amelynek az erénye többek között a sokoldalúság és részletesség, a valósághűség és sorolhatnám." – Varga Gabriella újságíró, szerkesztő, Budapest
Áron Film Egyesület. Népújság (Marosvásárhely)

Ráduly Róbert Kálmán: „hármunkon áll vagy bukik”
Nem mondta ki egyértelműen, hogy lesz-e polgármesterjelölt. Bár azt sem szögezte le, hogy nem. Azt viszont határozottan kifejtette, hogy szerinte az RMDSZ az utóbbi időszakban szétesett. A Csíki Hírlapnak adott interjúból az is kiderült, sokkal többet várt el mindazoktól, akik a város ügyeit jelenleg kézben tartják.
– Nem túlzás kijelenteni, hogy az egész várost érdekli: indul-e a polgármesteri tisztségért Csíkszeredában?
– A lemondásom óta a helyzet alapvetően nem változott, illetve ezt mondtam volna egy héttel ezelőtt is. Időközben annyiban változott, hogy elkezdődött Antal Árpádnak, Sepsiszentgyörgy polgármesterének meghurcoltatása is. Amikor egy éve Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós polgármesterét a maszkosok megrohanták és 24 órára visszatartották, néhány nappal később Antal Árpáddal közösen elhívtuk egy beszélgetésre Tusnádfürdőre. Ott azt mondtam Árpinak, nem az a kérdés, hogy minket mikor visznek el, hanem az, hogy téged vagy engem visznek-e el hamarabb. A múlt heti fejleménnyel annyiban változott számomra a gyerek fekvése, hogy szeretnék egy alapos beszélgetést folytatni az említett két sorstárssal, mert immár hármunkon áll vagy bukik a magyar politikai tartás ügye.
– Kérem, fejtse ki ez utóbbi kijelentését.
– Látni kell, hogy az RMDSZ szétesett, gyakorlatilag a mostani választási keménykedésen túl nem létezik. Én például szerettem volna, ha Verestóy Attila szenátor úr Bukarestben olyan kemény az autonómia ügyében vagy a nyelvhasználat kérdésében, ahogy Bunta Leventével, Székelyudvarhely polgármesterével szemben megmutatta, hogy tud kemény lenni. Szerettem volna azt is, hogy Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára ugyanezekben a kérdésekben ennyire kemény és határozott, nem pedig egy olyan emberrel szemben, aki ha saját érdekében is, de két évtizeden keresztül tolta az RMDSZ szekerét. Lassan már csak hármunkon áll, hogy az autonómia ügye lesz-e újra közbeszéd témája, mert amióta engem is elvittek, azóta a rettegésen és a hallgatáson túl különösebb fejlemény nincs. Holott elmondhatjuk, hogy az utóbbi kilenc hónapban – amióta pályán kívül vagyok – a „községháza” és „városháza” felirat, a városzászló, de a nyelvhasználat terén is igen erőteljes vereségeket szenvedett a közösségünk. Homályosan megfogalmazott jogszabályi mondatok alapján az igazságszolgáltatás elmeszel, kiiktat, megszüntet. Az a baj, hogy a félanalfabéták most elmagyarázzák a nyelvújító szavakat: a városháza és a községháza a polgármesteri hivatal, az önkormányzat pedig a helyi tanács, mert románul „consiliu local”. Ezeknek a téves fogalmaknak a közbeszédbe való beépítése, a másodrendűvé lealacsonyító agymosás sajnos egyik-másik választott elöljárónktól sem idegen. Van egy másik vonatkozás is, amit mérlegelni kell: miért próbálkozzon az ember olyan tisztséget vállalni, amelyet úgysem gyakorolhat, mert a román állam mindenféle aljas eszközzel megakadályozza. Mérlegelnünk kell tehát nekünk is, és a közösségnek is, hogyan tovább.
– Csak hát közben az idő telik...
– Persze hogy telik, de drámai az, hogy mennyire nem voltunk felkészülve Csíkszeredában arra, hogy amennyiben polgármester és alpolgármester nélkül hagyják a várost, akkor ki lép majd a helyükre. Ha az önkormányzati képviselő-testületnek van olyan tagja, aki azon gondolkodik, hogy indulna polgármesternek, akkor azonnal kellett volna jelentkeznie: „Emberek válasszatok meg átmeneti polgármesternek, hogy bizonyítsam tudásomat a közösségnek!”. Ne pedig automata üzemmódba kapcsolni a várost, hogy minden úgy maradt, ahogy Szőke Domokos alpolgármesterrel hagytuk még tavaly áprilisban.
– Tizenegy évig vezette a várost. Ön szerint milyen városvezetőre lenne szüksége Csíkszeredának?
– Szűk tizenkét éve is embert próbáló feladat volt felrázni a városházát és irányt adni, illetve ritmust diktálni a hétköznapi munkában. Ehhez tudás, kapcsolatrendszer és támogatás kellett, amit a városvezetés meg is kapott a választásokon, akkor a szavazatok 73 százalékát szereztük meg. Mi nem egy gyökértelen, kozmopolita város élére kerültünk, hanem egy római katolikus többségű, értékcentrikus, szabálytisztelő közösség élére. Voltak nehéz küzdelmek, amiket gyorsan elfelejtünk: ilyen volt például a vörös csillag kitűzése az emlékműre. Akkor felhívtam a tűzoltóparancsnokot és leordítottam a fejét: fél órája van, hogy levegye. A csillag el is tűnt. Kíváncsi vagyok, ki lesz az a székely elöljáró, aki egy ilyen típusú történetben lépni mer és megoldja. Számos olyan történet volt, amikor a közösségi becsület nevében lépni kellett, és léptünk is. Ettől más ma Csíkszereda, mint mondjuk Marosvásárhely. Érdemes ma elmenni Marosvásárhelyre, és a főtéren bemenni egy üzletbe, ahol a magyar eladó nem mer megszólalni magyarul, ha van az üzletben egy román. Ez bizonyára összhangban van azzal, hogy ott a magyar önkormányzati képviselők az ülésen nem használják az anyanyelvüket. Nekik most nem a választási listákról kellene beszélniük, hanem arról a tartásról, amit bevisznek a választás után a városházásra, és onnan „szétterítik” a városra: azt, hogy a magyar nyelv pont olyan fontos, mint a hivatalos nyelv.
– Egyszerű polgárként hogyan látja napjaink Csíkszeredáját?
– Egyértelműen látszik, az önkormányzat nem volt felkészülve arra, hogy két alapembert egyik napról a másikra elveszít. Ebből kifolyólag nem csoda, hogy nem is találta meg a megfelelő kiutat abból az átmenetből. Amikor négy éve az emberek előválasztásra jelentkeztek, mindenki abban a tudatban tette, hogy Ráduly Róbert Kálmán lesz a polgármester, Antal Attila és Szőke Domokos pedig alpolgármesterként folytatja a munkát. Tehát olyanok jelentkeztek, akik kizárólag döntéshozatali szerepkört akartak vállalni, nem végrehajtóit. Ez így is lett, így nem kell csodálkozni azon, hogy nem volt úgynevezett árnyékkormány, amit elő lehetett volna léptetni. Én nem engedtem volna meg azt a luxust, hogy ne legyen háromfős vezetés, vagyis egy megbízott polgármester és két alpolgármester abban a helyzetben, amikor a testületre rászakadt a végrehajtói szerepkör is. Minden komoly emberre szükség lett volna. Ez a hiányosság rányomta mindenre a bélyegét.
– Mire érti ezt? Mondjon néhány példát!
– Minden önkormányzati képviselő kellett volna kapjon két tömbházat, amit napi rendszerességgel ellenőriz, hogy zajlik-e a hőszigetelés. Ez sajnos nem történt meg. Mivel sem a megbízott polgármester (Antal Attila), sem a Szőke Domokost helyettesítő alpolgármester (Füleki Zoltán) nem volt képes megfelelő módon pótolni Domokost a hőszigetelés kérdésében, ezért ennek egyik fontos lenyomata egy ötmillió lejes veszteség a városnak, ami lehet még több is, mert június végéig minden hőszigetelést be kell fejezni. Ebben a tavaszi februárban a cégeknek már rég kellene dolgozniuk.
– Ha már nincs is ott a városházán, szavaiból kitűnik, hogy folyamatosan figyeli a csíkszeredai fejleményeket. Ha kérnék, adna tanácsokat?
– Ha elválsz a feleségedtől, a gyerekek még a tieid, így az teljesen természetes, hogy ha még el is tiltanak tőlük, aggódsz a sorsukért. Így az is természetes, hogy figyelem a közügyeket. Csak egy példát mondjak: rendkívül kellemetlenül érintett a nyolc rendőrnek megszavazott ingyenes úszóbérlet ügye. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor levelet írtam az RMDSZ városi elnökének (Füleki Zoltánnak), hogy kifejezzem: értem én, hogy valaki fél, hogy alkalmazkodni, sorakozni akar, de ez mégis több a soknál. Ne felejtsük el, hogy még nem telt el két év sem a három halálos áldozatot követelő közúti balesettől, amit részeg rendőrök okoztak, és ami még a mai napig nincs részletekbe menően tisztázva. Ugyanakkor a megyei rendőrparancsnok (Radu Sandu Moldovan) mind a mai napig nem kért bocsánatot a helyi közösségtől. Sőt, mivel én kértem a lemondását, ennek hatására indult el ellenünk az első akció, amikor a szekus világ szolgái mondvacsinált dolgokra hivatkozva az életünkre törtek. Szóval bennem kérdőjeleket hagyott, hogy hol van a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testületben az a tartás, amit mi képviseltünk. Ezek szerint csak én és Szőke Domokos képviselte volna? Nekem fájna, ha így lenne.
– Mivel nem kaptam egyértelmű választ, ezért visszatérek: vállalna újabb mandátumot polgármesterként?
– Ezelőtt egy héttel egyértelműen azt mondtam volna, hogy nem, hiszen azok a körülmények, amelyek miatt becsületből lemondtam, azok továbbra is állnak. Azóta egy újabb, rendkívül kellemetlen esemény következett be. Sepsiszentgyörgy polgármesterének elvitele kapcsán most már ott van az is, hogy lassan mindenhol Fazekas Jánosok (miniszter volt a Ceaușescu-korszakban – szerk. megj) lesznek, akiknek egyedüli gondjuk, hogy a székben megmaradjanak, kifelé pedig el lehessen mondani, hogy a magyarok közöttünk vannak. És ha valahol gond akad, akkor oda lehessen küldeni, hogy elmondhassa, mint Fazekas János: „emberek, én vagyok a ti képviselőtök a román kormányban, hát bennem nem bíztok? Csendesedjetek el”. Nagy baj volna, ha ez a típusú magatartás teret hódítana Székelyföldön.
Kozán István. Székelyhon.ro

Ráduly Róbert: az RMDSZ dezintegrálódott
Hevesen bírálta az RMDSZ-t Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda volt polgármestere, aki szerint a szövetség szétesett, a „választási keménykedésen” túl nem is létezik. A Csíki Hírlapnak és a Krónikának adott interjúban a korrupcióellenes ügyészség által hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel vádolt politikus nem adott egyértelmű választ arra, hogy indulna-e egy újabb polgármesteri mandátumért a júniusi helyhatósági választáson.
– Nem túlzás kijelenteni, hogy az egész várost érdekli: indul-e a polgármesteri tisztségért Csíkszeredában?
– A lemondásom óta a helyzet alapvetően nem változott, illetve ezt mondtam volna egy héttel ezelőtt is. Időközben annyiban változott, hogy elkezdődött Antal Árpádnak, Sepsiszentgyörgy polgármesterének meghurcoltatása is. Amikor egy éve Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós polgármesterét a maszkosok megrohanták és 24 órára visszatartották, néhány nappal később Antal Árpáddal közösen elhívtuk egy beszélgetésre, Tusnádfürdőre. Ott azt mondtam Árpinak, nem az a kérdés, hogy minket mikor visznek el, hanem az, hogy téged vagy engem visznek-e el hamarabb. A múlt heti fejleménnyel annyiban változott számomra a gyerek fekvése, hogy szeretnék egy alapos beszélgetést folytatni az említett két sorstárssal, mert immár hármunkon áll vagy bukik a magyar politikai tartás ügye.
– Kérem, fejtse ki ez utóbbi kijelentését.
– Látni kell, hogy az RMDSZ dezintegrálódott, gyakorlatilag a mostani, választási keménykedésen túl nem létezik. Én például szerettem volna, ha Verestóy Attila szenátor úr Bukarestben olyan kemény az autonómia ügyében vagy a nyelvhasználat kérdésében, ahogy Bunta Leventével, Székelyudvarhely polgármesterével szemben megmutatta, hogy tud kemény lenni. Szerettem volna azt is, hogy Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára ugyanezekben a kérdésekben ennyire kemény és határozott, nem pedig egy olyan emberrel szemben, aki ha saját érdekében is, de két évtizeden keresztül tolta az RMDSZ szekerét.
Lassan már csak hármunkon áll, hogy az autonómia ügye újra közbeszéd témája lesz-e, mert amióta engem is elvittek, azóta a rettegésen és a hallgatáson túl különösebb fejlemény nincs. Holott elmondhatjuk, hogy az utóbbi kilenc hónapban – amióta pályán kívül vagyok – a községháza és városháza felirat, a városzászló, de a nyelvhasználat terén is igen erőteljes vereségeket szenvedett a közösségünk. Homályosan megfogalmazott jogszabályi mondatok alapján az igazságszolgáltatás elmeszel, kiiktat, megszüntet.
Az a baj, hogy a félanalfabéták most elmagyarázzák a nyelvújító szavakat: a városháza és a községháza a polgármesteri hivatal, az önkormányzat pedig a helyi tanács, mert románul consiliu local. Ezeknek a téves fogalmaknak a közbeszédbe való beépítése, a másodrendűvé lealacsonyító agymosás sajnos egyik-másik választott elöljárónktól sem idegen. Van egy másik vonatkozás is, amit mérlegelni kell: miért próbálkozzon az ember olyan tisztséget vállalni, amelyet úgysem gyakorolhat, mert a román állam mindenféle aljas eszközzel megakadályozza. Mérlegelnünk kell tehát nekünk is és a közösségnek is, hogyan tovább.
– Csak hát közben az idő telik...
– Persze hogy telik, de drámai az, hogy mennyire nem voltunk felkészülve Csíkszeredában arra, hogy amennyiben polgármester és alpolgármester nélkül hagyják a várost, akkor ki lép majd a helyükre. Ha az önkormányzati képviselőtestületnek van olyan tagja, aki azon gondolkodik, hogy indulna polgármesternek, akkor azonnal kellett volna jelentkeznie: „emberek, válasszatok meg átmeneti polgármesternek, hogy bizonyítsam tudásomat a közösségnek!”. Ne pedig automata üzemmódba kapcsolni a várost, hogy minden úgy maradt, ahogy Szőke Domokos alpolgármesterrel hagytuk még tavaly áprilisban.
– Tizenegy évig vezette a várost. Ön szerint milyen városvezetőre lenne szüksége Csíkszeredának?
– Szűk tizenkét éve is embert próbáló feladat volt felrázni a városházát és irányt adni, illetve ritmust diktálni a hétköznapi munkában. Ehhez tudás, kapcsolatrendszer és támogatás kellett, amit a városvezetés meg is kapott a választásokon, akkor a szavazatok 73 százalékát szereztük meg. Mi nem egy gyökértelen, kozmopolita város élére kerültünk, hanem egy római katolikus többségű, értékcentrikus, szabálytisztelő közösség élére.
Voltak nehéz küzdelmek, amiket gyorsan elfelejtünk: ilyen volt például a vörös csillag kitűzése az emlékműre. Akkor felhívtam a tűzoltóparancsnokot és leordítottam a fejét: fél órája van, hogy levegye. A csillag el is tűnt. Kíváncsi vagyok, ki lesz az a székely elöljáró, aki egy ilyen típusú történetben lépni mer, és megoldja. Számos olyan történet volt, amikor a közösségi becsület nevében lépni kellett, és léptünk is. Ettől más ma Csíkszereda, mint mondjuk Marosvásárhely.
Érdemes ma elmenni Marosvásárhelyre és a főtéren bemenni egy üzletbe, ahol a magyar eladó nem mer megszólalni magyarul, ha van az üzletben egy román. Ez bizonyára összhangban van azzal, hogy ott a magyar önkormányzati képviselők az ülésen nem használják az anyanyelvüket. Nekik most nem a választási listákról kellene beszélniük, hanem arról a tartásról, amit bevisznek a választás után a városházára, és onnan „szétterítik” a városra: azt, hogy a magyar nyelv pont olyan fontos, mint a hivatalos nyelv.
– Egyszerű polgárként hogyan látja napjaink Csíkszeredáját?
– Egyértelműen látszik, hogy az önkormányzat nem volt felkészülve arra, hogy két alapemberét egyik napról a másikra elveszíti. Ebből kifolyólag nem csoda, hogy nem is találta meg a megfelelő kiutat abból az átmenetből. Amikor négy éve az emberek előválasztásra jelentkeztek, mindenki abban a tudatban tette, hogy Ráduly Róbert Kálmán lesz a polgármester, Antal Attila és Szőke Domokos pedig alpolgármesterként folytatja a munkát. Tehát olyanok jelentkeztek, akik kizárólag döntéshozatali szerepkört akartak vállalni, nem végrehajtóit.
Ez így is lett, így nem kell csodálkozni azon, hogy nem volt úgynevezett árnyékkormány, amit elő lehetett volna léptetni. Én nem engedtem volna meg azt a luxust, hogy ne legyen háromfős vezetés, vagyis egy megbízott polgármester és két alpolgármester abban a helyzetben, amikor a testületre rászakadt a végrehajtói szerepkör is. Minden komoly emberre szükség lett volna. Ez a hiányosság rányomta mindenre a bélyegét.
– Mire érti ezt? Mondjon néhány példát!
– Minden önkormányzati képviselőre ki kellett volna osztani két tömbházat, amit napi rendszerességgel ellenőriz, hogy zajlik-e a hőszigetelés. Ez sajnos nem történt meg. Mivel sem a megbízott polgármester, Antal Attila, sem a Szőke Domokost helyettesítő alpolgármester, Füleki Zoltán nem volt képes megfelelő módon pótolni Domokost a hőszigetelés kérdésében, ezért ennek egyik fontos lenyomata egy ötmillió lejes veszteség a városnak, ami lehet még több is, mert június végéig minden hőszigetelést be kell fejezni. Ebben a tavaszi februárban a cégeknek már rég kellene dolgozniuk.
– Bár már nincs ott a városházán, szavaiból kitűnik, hogy folyamatosan figyeli a csíkszeredai fejleményeket. Ha kérnék, adna tanácsokat?
– Ha elválsz a feleségedtől, a gyerekek még a tieid, így az teljesen természetes, hogy ha még el is tiltanak tőlük, aggódsz a sorsukért. Így az is természetes, hogy figyelem a közügyeket. Csak egy példát mondok: rendkívül kellemetlenül érintett a nyolc rendőrnek megszavazott ingyenes úszóbérlet ügye. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor levelet írtam az RMDSZ városi elnökének, Füleki Zoltánnak, hogy kifejezzem: értem én, hogy valaki fél, alkalmazkodni akar, de ez mégis több a soknál.
Ne felejtsük el, hogy még nem telt el két év sem a három halálos áldozatot követelő közúti balesettől, amit részeg rendőrök okoztak, és ami még a mai napig nincs részletekbe menően tisztázva. Ugyanakkor a megyei rendőrfőkapitány, Radu Sandu Moldovan mind a mai napig nem kért bocsánatot a helyi közösségtől. Sőt mivel én kértem a lemondását, ennek hatására indult el ellenünk az első akció, amikor a szekus világ szolgái mondvacsinált dolgokra hivatkozva az életünkre törtek. Szóval bennem kérdőjeleket hagyott, hogy hol van a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testületben az a tartás, amit mi képviseltünk. Ezek szerint csak Szőke Domokosban és bennem volt meg? Nekem fájna, ha ez így lenne.
– Mivel nem kaptam egyértelmű választ, ezért visszatérek korábbi kérdésemre: vállalna újabb mandátumot polgármesterként?
– Ezelőtt egy héttel egyértelműen azt mondtam volna, hogy nem, hiszen azok a körülmények, amelyek miatt becsületből lemondtam, azok továbbra is állnak. Azóta egy újabb, rendkívül kellemetlen esemény következett be. Sepsiszentgyörgy polgármesterének elvitele kapcsán most már megértük azt is, hogy lassan mindenhol Fazekas Jánosok (székelyföldi kommunista káder, miniszter volt a Ceauşescu-korszakban – szerk. megj.) lesznek, akiknek egyedüli gondjuk, hogy a székben maradjanak, kifelé pedig el lehessen mondani, hogy a magyarok közöttünk vannak. És ha valahol gond akad, akkor oda lehessen küldeni, hogy elmondhassa, mint Fazekas János: „emberek, én vagyok a ti képviselőtök a román kormányban, hát bennem nem bíztok? Csendesedjetek le.” Nagy baj volna, ha ez a típusú magatartás teret hódítana Székelyföldön.
Kozán István. Krónika (Kolozsvár)

Moldvában nem lehet keveset ülni
Az újtusnádi származású Petres László hat éve él és tanít magyar nyelvet a moldvai Lujzikalagorban. S bár elsősorban tudományos céllal költözött Moldvába, ottléte alatt mesemondó versenyt szervezett, csángó népviseletek gyűjtésébe kezdett. Az egyelőre vándorkiállítás formájában működő tárlatnak igazi helye Moldvában lenne, mondja, ahol egy tájházban nemcsak a turisták nyerhetnének bepillantást a csángók mindennapjaiba, de talán a helyiek is ráébredhetnének: a réginek, avíttasnak képzelt kultúrájuk olyan érték, amelyhez tudatosabban kellene viszonyulniuk.
– A kolozsvári Apáczai Gimnáziumban január második felében nyílt meg a Kalagori nagy hegy alatt… című kiállítása. Hogyan jött létre ez a tárlat?
– Az Apáczai Gimnázium képzőművész-rajztanárának, Székely Gézának van egy rendezvénysorozata, amelyben különböző erdélyi régiókat mutat be a diákoknak. Tavaly Székelyföld volt a téma, idén Testvéreink a csángómagyarok címmel a moldvai csángók kerültek a középpontba. Ez ügyben Székely Géza megkereste Tánczos Vilmos néprajzkutatót, javasoljon neki témákat. Tánczos tudta, hogy Moldvában viseleteket is gyűjtök, beajánlott hát az Apáczai tanárának. Így került a gyűjtemény egy része Kolozsvárra. Többnyire női viseleteket hoztam el, fele részben Lujzikalagorból, fele részben a környező falvakból. Moldvában, Csángóföldön ez a viselet még élő hagyomány, az idősebb nemzedék a katrincának nevezett szoknyát, házi szőttes inget még a mindennapokban is hordja. A fiatalabb nemzedék pedig valamilyen szinten el akar határolódni ettől az örökségtől – ezért a nagyszülők halála után a ládákban őrzött hozományokat nagyon sok esetben eltüzelik, szemétre dobják.
– A fiatalabb nemzedék elhatárolódása minek köszönhető?
– Egyértelműen az életmódváltással függ össze ez a fajta szemlélet. Ami a fiatalabb generációnak ma értékes, abban a régiségnek nincs helye, hiszen az az elmaradottság szimbóluma. Így az egész kultúra, a nyelv, amelyért a néprajzkutatók gyakran bejárnak Moldvába, és ami egy letűnt világ része, az nagyon sokszor a szegénységgel, nélkülözéssel kapcsolódik össze – ők is egy modern, új világban szeretnének élni.
– Egy gyűjtőnek szívesebben odaadják a tárgyaikat, ha tudják, hogy megőrzésre kerülnek?
– Nem, ez nem így működik. A legtöbb esetben könyörögni kell az idősebbeknek, hogy eladják a ruhadarabokat, hiszen sok-sok éjszakát töltöttek a petróleumlámpa mellett, amíg megvarrták ezeket a ruhákat, amíg megtanulták a hímeket, a mintákat, amíg megtermelték a lent, kendert, megszőtték a vásznakat – benne van fiatalságuk egy része. Azt szoktam mondani nekik, hogy nem azért kérem, hogy üzletet indítsak a tárgyaikból, hanem egy múzeum számára gyűjtöm. Ami persze nekik sokszor felfoghatatlan, hiszen a viselet még a mindennapjaik része.
– Van helyben is egy múzeum, ahol meg is nézhetik, valóban jó helyre kerültek a viseletek?
– Volt egy tájház Kalagorban, amit egy darabig működtettünk, egy 150 éves boronaház. Ebben állítottuk ki a tárgyak egy részét – de végül a tulajdonosnak más szándékai voltak az épülettel, ezért ki kellett abból költözzünk. Így a gyűjtemény, melyet a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége finanszírozott kezdetben a Kovászna megyei tanács támogatásával, és amit majd saját pénzemből folytattam – egyelőre vándorkiállítás formájában tekinthető meg, Kolozsvár után április közepétől Csíkszeredában lesz látható. Erdélyben két nagyobb csángóviselet-gyűjtemény van, az egyik Kallós Zoltáné Válaszúton, a másik Pozsony Ferenc gyűjteménye Zabolán, tehát egyik sem az eredeti közegében. Pedig fontosnak tartom, hogy Moldvában is megtekinthető legyen egy ilyen reprezentatív gyűjtemény, hiszen minden, ami a csángó örökség része, többnyire Erdélyben, de leginkább Magyarországon található. Egy élő tájházat álmodtam meg, ahol ez a letűnőben lévő fantasztikus és titokzatos világ vitalitásában mutatkozhat meg táborozó gyerekeknek, látogató felnőtteknek.
– Ha jól értem, a legnagyobb probléma, hogy saját kulturális hagyományaikat nem tekintik értékként. Lehet ezen változtatni?
– Moldvában ezek a dolgok sokkal bonyolultabbak és mélyebben gyökereznek. Mindegyik falunak megvoltak a saját jellemzőik: színhasználatban, motívumhasználatban, viselési módban különböztek egymástól, amelyekről meg tudták állapítani, ki honnan származik, milyen életkorú stb. Az utóbbi időben ezek a régi hímek felhígultak – megváltoztatták őket, nagy, virágos mintákat használnak, a len és kendervászon is egyre nehezebben beszerezhető. Lassan a finom kis különbségek eltűnnek. Ezzel együtt érdekes módon nagyon sok helyen a katolikus papok karolják fel a viseleteket. A helyi hatalom, a polgármester arra ösztönzi a helybélieket, hordják a viseleteiket, alapítsanak táncegyütteseket – s ezeket román viseletként, táncként definiálják. Az idősebb nemzedék már nem tiltakozik ez ellen, a középnemzedék számára már nem életbe vágó. Például a bákói televízió egy műsort készített decemberben guzsalyaskodó kalagori gyerekekkel – román viseletről, román szokásokról beszéltek mindvégig. Miután az iskolában elfogadott lesz, hogy ezek a román népi kultúra részei, akkor nyilvánvaló, hogy az ősök is románok voltak. S ekkor nyilván felteszik a kérdést, hogy miért is van szükség magyarórára, miért beszélünk itt magyar múltról, ha mindenki román volt.
– Ha már szóba kerültek az iskolai magyarórák – hogyan került Moldvába? Filozófia szakot végzett Kolozsváron, majd doktori tanulmányai során a 19. századi emlékiratokkal foglalkozott...
– Egyfajta tudományos érdeklődés miatt mentem Moldvába: érdekelt az a nyelv, amit ott beszélnek – a 18–19. századi emlékiratok nyelvezetének élő formája. De Moldvában nem lehet keveset ülni: egy kis idő elteltével óhatatlanul részese leszel ennek a világnak. Sok mindent elterveztem, elkezdtem, aminek hosszabb kifutása volt, mint egy év. Elindítottam a Baka András csángó mesemondó találkozót. Baka diószéni kántor, „diák” volt, háromszéki származású, tudatosan gyűjtötte a csángó meséket. Kitűnő mesemondóként szórakoztatta az egész falu népét. Az ő szellemi örökségéhez akartam visszanyúlni. Ezekre eljönnek a helyi mesemondók is – egyébként ők tréfás beszédeknek is hívják ezeket a történeteket, s még mindig a mindennapjaik részét képezik, bele-beleszövik a beszélgetéseikbe. A zsűribe helyi mesemondó asszonyokat, csíkszeredai színészeket, zenészeket, tanárokat is vendégül láttunk már. Zsigmond Emese főszerkesztő asszonnyal – aki nagyon lelkén viseli a moldvai csángó magyar gyerekek sorsát – állandó kapcsolatban vagyunk, a szerkesztőségNapsugár-különdíjjal jutalmazza a legjobbakat, akik részt vehetnek a Kriza János Ballada- és Mesemondó Versenyen Sepsiszentgyörgyön.
– A gyerekek hogyan viszonyulnak ahhoz, hogy a tanárok jönnek-mennek?
– A kalagori gyerekek egy részével én kezdtem el foglalkozni, ezért ők azt látják, hogy én odaköltöztem hozzájuk. De sokszor megkérdezik, nem vagyok valakinek a rokona Kalagorban? Persze, kialakul egy erős kötődés – azok, akik belekezdenek a csángóföldi oktatásba, előbb-utóbb szembesülnek azzal, hogy sok olyan dolog hárul rájuk, amely az iskolai oktatásban nem szokványos. Más világot képviselsz, több vagy számukra, mint egy pedagógus. Sokszor elmennek a házam előtt, „berikojtanak”, egy-két szót váltunk, a gyerekek megmutatják új ruhájukat, elmondják, milyen volt az iskolában, adnak egy szem cukorkát. A szülők pedig, mikor befogadnak, akkor majdnem családtagként kezelnek. Az elején, ha elmentem hozzájuk, „kirikojtottam” őket, kijöttek a kapuba s ott eldiskuráltunk. Ez nem távolságtartás a részükről, hanem így működnek, ezek a szokások. Utána már behívnak a ház elé, a harmadik-negyedik alkalommal már beinvitálnak a házba, aztán már természetes, hogy te bemész hozzájuk. Sokszor hívnak, menjek hozzájuk, „járjam meg” őket, s részükről ez természetes kérés: ha családtagként kezelnek, miért nem akarnál elmenni hozzájuk?
– Hat év után hogyan látja, milyen kifutása van a magyar nyelvű oktatásnak Moldvában?
– Ezt nagyon nehéz megítélni. Moldvából nagyon sokan elmentek a kilencvenes évek végétől Nyugat-Európába. A gyerekek előtt majdnem egyetlen alternatíva áll: elmenni innen. Nagyon él bennük az a meggyőződés, hogy pénzt csak külföldön lehet keresni. Az első nemzedék, amely elment, még azt tervezte, hazajön, minden falu szélén van egy ún. „új negyed”, amely üresen áll, mert nem jöttek haza. Kiürültek a falvak – eltűnik lassan az a nyelvi világ, ami a moldvai csángóknak nagy értéke, s amely generációról generációra öröklődött. Az elvándorlással pedig épp azok a generációk estek ki, amelyek tovább tudták volna adni, éltetni ezt az örökséget, amelyek példamutatók lehettek volna a közösség számára. Abban bízom, hogy a magyarórák kapcsán a gyerekek pozitív élménnyel maradnak, s a saját gyerekeiket már olyan irányba tudják terelni, hogy már tudatosabban vállalják identitásukat.
– Beilleszkedés szempontjából mi volt a legnehezebb?
– Amikor először odakerültem, füleltem, ki beszél magyarul. Mindenki románul beszélt – aztán rájöttem, magyarul beszélnek, csak amikor valaki idegen közeledik feléjük, akkor váltanak át románra, mert hát nem lehet tudni, ki az az idegen. Most már csak a magyar beszédet hallom, a titokzatos kalagori nyelvjárást. Elfogadtak, befogadtak, most már kalagori vagyok, annak ellenére, hogy „magyarkának” is neveznek, aki ott szolgál tanárként. Hihetetlen hitük, vallásosságuk mai napig meglep – az a mély meggyőződésük, hogy Jézuska és Szűz Mária a mindennapjaikban tevékenykedik, közöttük van. Ez nem bigottság, hanem egy nagyon mélyből jövő vallásosság, ami hihetetlenül szép és felkavaró. Meg hát a nyelvük is lenyűgöző – Varga Mihály volt a szomszédom, most decemberben halt meg, vele sokat beszélgettem, azaz inkább csak hallgattam, milyen tömören és kifejezően beszél. Amit én több mondatban elmondtam, azt ő pár szóban ki tudta fejezni, így azt éreztem, fecsegek mellette. Olyan kifejezéseket, mondatokat, szófordulatokat használnak, ami valóságos nyelvi kincs. Így sokat hallgatok és gyönyörködöm a beszédükben. Szép nehézség ez!
Demeter Zsuzsa. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Tánc legendás székelyekről
Az Üveghegy ösvénye című táncmisztérium lesz az Udvarhely Néptáncműhely idei évadjának első bemutatója. Kőrösi Csoma Sándor és Erőss Zsolt emléke előtt tisztelegnek az előadással, amelyet csütörtökön este 19 órától mutatnak be a székelyudvarhelyi művelődési ház nagytermében. 
Orza Călin koreográfus-rendező a produkció beharangozó sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, majdnem lehetetlen feladatot vállaltak, amikor elkezdtek egy hegymászó és egy nyelvtudós életéből táncjátékot „gyúrni”.
A koreográfus Mihályi Gáborral, a budapesti Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetőjével közösen Kőrösi Csoma Sándor „kacskaringós” életútját igyekezett az általa bejárt vidékek folklórján keresztül színpadra vinni. Mint mondta, Erőss Zsolt életútja kétszáz év különbséggel közös végpontban érintkezik Kőrösi Csoma Sándoréval, hiszen előbbi a Himalája egyik csúcsán halt meg, utóbbi pedig a Himalája lábánál van eltemetve. „A hegy, valamint szülőföldjük, a Székelyföld köti össze kettejüket. Egyébként sok közös nem volt életútjukban, csupán az, hogy önmegvalósító életet éltek, hatalmas áldozatokat hoztak azért, hogy megéljék álmaikat” – mondta Orza Călin.
Magát Kőrösi Csoma Sándort és Erőss Zsoltot nem jelenítik meg a műsorban, csak a hozzájuk fűződő érzéséket és eseményeket. „Nem dokumentarista előadás lesz ez, hanem balladai és szürreális képekből összeállt érzelmi folyamat, ami a tánc és a zene nyelvén szólítja meg a nézőt” – tisztázta Orza Călin. A magyar táncelemekkel párhuzamban a tibeti szarvastánc is megjelenik az előadásban, valamint magyarra fordított tibeti dalszövegek is.
A táncosok egyébként egy Kőrösi Csoma Sándorról szóló mesét is elmondanak, emellett Orza Călin egy Erőss Zsolt-interjúkból, a hegymászó utolsó rádióbeszélgetéseiből összeállított prózai jelenetet is belefoglalt az előadásba. A koreográfus elárulta, a halál motívuma többször is megjelenik, ennek ellenére mégsem negatív a végszó.
„Régi-új ismerősöm a társulat. Örvendek, hogy a közelmúlt mélypontja után sikerült talpra állítani az együttest. Fontos, hogy egy táncműhely nyitott legyen mindarra, amit pozitívumként tud belefoglalni” – mondta a koreográfus. Orendi István, az intézmény vezetője hozzátette, hogy gyakran kényszeres a nyitottság. „Ha nem egy ötpáros táncegyüttes lennénk, akkor valószínűleg nem volnánk ennyire ráutalva” – magyarázta. Az új produkcióhoz is sok bedolgozót kellett fogadniuk, amit saját költségvetésből nem tudtak volna megoldani, ám pályázati forrásokból mégis sikerült.
Veres Réka. Krónika (Kolozsvár)

„Az RMDSZ-nek több Ráduly Róbertre lenne szüksége”
Bírálta egy interjúban az RMDSZ vezetését Csíkszereda volt polgármestere, aki hajlik arra, hogy induljon az önkormányzati választásokon. Kovács Péter ügyvezető elnök a kritikákra úgy reagált: az RMDSZ-nek több Ráduly Róbertre lenne szüksége.
„A mostani, választási keménykedésen túl az RMDSZ nem létezik” – jelentette ki Ráduly Róbert a Székelyhon.ro-n megjelent csütörtöki interjúban. Csíkszereda volt polgármestere elsősorban azt rója fel a szövetség vezetőinek, hogy az autonómia ügyében vagy a nyelvhasználat kérdésében nem voltak olyan kemények, mint ahogyan Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármesterrel szemben felléptek.
„Szerettem volna (…), hogy Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára ezekben a kérdésekben ennyire kemény és határozott, nem pedig egy olyan emberrel szemben, aki ha saját érdekében is, de két évtizeden keresztül tolta az RMDSZ szekerét” – jelentette ki Buntára utalva.
Arra a kérdésre, hogy indul-e végül polgármesterjelöltként az önkormányzati választásokon, Ráduly kijelentette: ezelőtt egy héttel nemmel válaszolt volna, ám a sepsiszentgyörgyi polgármester elleni bűnvádi eljárás elgondolkoztatta. Arra hivatkozott, hogy Antal Árpád ellehetetlenítésével alig maradt önkormányzati vezető Székelyföldön, akiben van tartás, „lassan mindenhol Fazekas Jánosok (székelyföldi kommunista káder, miniszter volt a Ceauşescu-korszakban – szerk. megj.) lesznek, akiknek egyedüli gondjuk, hogy a székben maradjanak”,  és nagy baj volna, ha ez a típusú magatartás teret hódítana Székelyföldön.
Kovács Péter: tisztelem Ráduly szókimondását
Az RMDSZ ügyvezető elnöke a Maszolnak elmondta, elfogadja Ráduly Róber kritikáit. Kovács Péter emlékeztetett, hogy amióta közszerepet vállalt, a volt polgármester mindig is élesen fogalmazott, és soha nem rejtette véka alá a véleményét. „Ezt én mindenképpen tisztelem benne, és szerintem az RMDSZ-nek több Ráduly Róbertre lenne szüksége” – jelentette ki.
Kovács Péter meggyőződését fejezte ki, hogy az RMDSZ-t az ilyen jellegű viták viszik előre. Szerinte abban Csíkszereda volt polgármesterének igaza van, hogy a szövetséget meg kell erősíteni. „Amikor tavalyi kongresszuson azt mondtuk, hogy újratervezünk, meg kell erősítenünk, nyitottabbá kell tennünk az RMDSZ-t, akkor éppen arról beszéltünk, amire most Ráduly Róbert felhívta a figyelmet: nagyon sok helyen újra kell építenünk a szervezetet” – fogalmazott az ügyvezető elnök.
A politikus nagyon fontosnak nevezte Ráduly Róbertnek azt a kijelentését, miszerint gondolkodik azon, hogy induljon a júniusi önkormányzati választásokon. „Én a nyilvánosság előtt is többször elmondtam, hogy Ráduly Róbertre Csíkszeredának szüksége van. Az a városvezető, aki mind politikai, mind menedzseri szempontból is tudja mi a feladata, és előreviszi ezt a közösséget” – hangoztatta Kovács Péter.
Az autonómia témájában való „keménykedés” kapcsán Kovács Péter megjegyezte: nem biztos, hogy Székelyföldön kívül a kemény fellépés eredményhez vezet. Hozzátette, az RMDSZ április 17-én lezárja a jelöltállítási folyamatát, és bízik abban, hogy egy olyan csapattal tudnak továbbmenni, akik helyenként keményen tudnak fellépni, helyenként – főként a szórványban – tárgyalásokkal, kompromisszumokkal lendíti előre az erdélyi magyar közösség ügyeit.
Cs. P. T. maszol.ro

Miniszterelnökségi államtitkár: nemzeti érdek a Kárpát-medencei fiatal vállalkozók erősítése
Nemzeti érdeknek nevezte a Kárpát-medencei fiatal vállalkozói réteg megerősítését Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Bukarestben.
Hangsúlyozta, a magyar kormány támogatása azt szolgálja, hogy a fiatal vállalkozók példaképpé válhassanak környezetük és az egész magyarság számára.
Az államtitkár a Romániában jelen levő magyarországi üzletemberek érdekeit képviselő Romániai Magyar Üzleti Egyesület (RMÜE) és a bukaresti magyar nagykövetség által közösen szervezett gazdasági konferencián ismertette, áprilisban írják ki a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve keretében meghirdetett 525 millió forint értékű pályázatot. Ezen 40 évnél fiatalabb vállalkozók 3-6 millió forint vissza nem térítendő hitelre pályázhatnak - jegyezte meg.
Az MTI kérdésére elmondta, mintegy 100-120 vállalkozó kaphat támogatást, akik várhatóan már a nyáron hozzájutnak a pénzhez. Hangsúlyozta, azokat is támogatják, akik még nem indítottak vállalkozást, de van ötletük és üzleti tervük.
Az áprilisi kiírás előtt elkezdődik az a 14 helyszínes konzultáció, amelyen kapcsolatba lépnek a pályázat iránt érdeklődő fiatalokkal, hogy közvetlenül is hallják az információkat. Erdélyben a nagyobb városokban tartanak ilyen találkozókat.
Rámutatott: az elmúlt években a magyar kormány sokat tett közjogi értelemben a magyar nemzet újraegyesítéséért. Most egyre fontosabb a külhoni magyarok szülőföldön való boldogulásának elősegítése, mert az egész Kárpát-medencében tetten érhető az elvándorlás.
Hozzátette: azért támogatják a fiatal vállalkozókat, hogy egyre erősebb magyar gazdasága legyen a Kárpát-medencének. Előadásában kifejtette: Erdélyben a gazdaság fejlett Temes, Kolozs megyében, Partiumban Nagyvárad vonzáskörzetében, valamint Dél-Erdélyben Brassó környékén, de ettől a fejlettségtől nagyon leszakadt például Kárpátalja, Vajdaság, de Székelyföld is.
A konferencián Diósi László, az RMÜE elnöke és az OTP Bank Románia vezérigazgatója Románia főbb gazdasági mutatóit ismertette. Megállapította, hogy az ország egyharmada gazdasági fejlettség szempontjából rendkívül leszakadt az általános növekedési ütemtől, ami azt mutatja, hogy az előző román kormányok nem tettek eleget azért, hogy ezekben a régiókban is elősegítsék a befektetéseket. Diósi a román gazdaságról megállapította, hogy természetesen növekszik, és fontosnak nevezte a makrogazdasági stabilitás hosszú távon való megőrzését.
Rámutatott: a befektetőknek általában a bürokrácia, a korrupció és a kiszámíthatatlan jogrendszer miatt vannak fenntartásaik Romániával szemben, ennek ellenére óriási befektetési lehetőségnek nevezte a román a piacot.
Pozitívumként állapította meg, hogy a magyar befektetői közösség az egyik legnagyobb Romániában, és a román-magyar kereskedelmi kapcsolatokban csak 2009-ben volt visszaesés a válság miatt, azóta töretlenül növekszenek. MTI

Népviselet-gyűjteményes kötetet mutattak be
Kisné Portik Irén Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte című népviselet-gyűjteménye fontos néphagyományi mérföldkő az egész Székelyföld életében. Fotókkal gazdagon illusztrált kötetét péntek délután mutatták be Csíkszeredában.
A gyergyói néprajzkutató több éven keresztül tanulta, tanította, művelte, összegyűjtötte és közreadta azt a páratlan értékű kincset, melyet a Hargita Kiadó gondozásában megjelent kötet foglal magában. E könyv által olyan magas értékrendű gyűjtemény jut el az emberekhez, amely erősíti, óvja népünket az idegen hatásoktól, benyomásoktól. A könyv legfontosabb üzenete az értékmentés, hagyományápolás. Egy népviselet akkor tölti be igazi szerepét, ha viselik – fogalmazott a kötet méltatásakor Péter Csaba, a Hargita Megyei Művészeti Népiskola vezetője.
A megyeháza márványtermében házigazdaként Borboly Csaba megyeitanács-elnök köszöntötte a nagy számú érdeklődőt, majd Sarány István publicista beszélgetett Kisné Portik Irénnel, a könyv szerzőjével, Lövétei Lázár László szerkesztővel, Iochom Zsolt fotóssal és Siklódy Ferenc tipográfussal. A könyvbemutatón személyes tapasztalataikat is megosztották a néprajzkutató tanítványai, akiknek tovább adja a népi tudást.
A bemutatót követően a Megyeháza Galériában kiállítás nyílt a Művészeti Népiskola csíkszeredai, gyergyószéki, valamint a Csíkdánfalván működő kihelyezett tagozatok munkáiból. A kiállítás-megnyitón elhangzott, hogy az elmúlt négy évben a megye hat helységében közel kétszáz fiatal és felnőtt tanulta, illetve tanulja a népi szövés-varrás, hímzés és viseletkészítés fortélyait.
„Elődeink nem egyenruhában jártak, hanem mindenki saját viseletben, amely a lelki világát, családi helyzetét, módossági fokát kifejezte, minden rajta volt az alsó szoknyától a pártáig” – hangsúlyozta Kisné Portik Irén a bemutatón. Az eseményen közreműködtek a művészeti népiskola tanulói és tanárai, népdallal és néptánccal emelve a rendezvény színvonalát.
Iochom Zsolt. Székelyhon.ro

Ki védi meg az erdőket?
Károly brit trónörökös aggódik a nyaklótlan romániai erdőirtás, pontosabban Európa utolsó érintetlen erdőinek sorsa miatt. Az évente néhány napot Erdélyben nyaraló herceg a Greenpeace-nek adott nyilatkozatában adatokat és érveket sorolt fel véleményének alátámasztására, illetve a román hatóságok és természetvédők mozgósítására, és végül vitathatatlan királyi udvariassággal kijelentette: meggyőződése, hogy a románok képesek a hosszú távú erdőgazdálkodás kihívására méltóképpen megfelelni, hiszen ez mindannyiunk, gyermekeink és unokáink érdeke is.
Irigylésre méltó ez a jóindulat, amelynek címzettjei éppen azok, akik hagyták lekopasztani a Kárpátok lejtőit. Már nem csak eldugott helyeken irtanak, a Fogarasi-gerinc pár éve még összefüggő rengetegek által borított északi hegylábainak Brassó–Szeben országútról is ijesztő méretű fehér foltokat látni, még a papíron védett övezetek, nemzeti parkok területén is vágnak. Lentről, hazai polgári szintről nézve erdő nélkül maradt hegyeinket igen kevéssé lehetünk bizakodóak, inkább elkeseredésre és haragra van okunk. Mert van ennek az országnak minden megyéjében környezetvédelmi hivatal és őrség, állami erdőfelügyelőség, vízügyi hatóság, erdőtörvény, víz- és vadgazdálkodási törvény – és lehetne még folytatni a sort, de minek, ha mindezek mellett is úgy festünk, mint a senki földje, ahonnan csak az nem rabol, aki nem veszi magának a fáradtságot a favágáshoz? Hol az a korrupcióellenes szerv, amely ennek gátat vet? Nem elég a fatolvajokat elfogni, azzal még nem mentettük meg az erdőt, csak a tulajdonos szekérnyi fáját, no meg az állam részét (adóját, illetékét) belőle. Nálunk jóformán csak a civil szervezetek hangját hallani, bár ez sem elég erős: a zöld egyesületek még a takarítást sem győzik (mert még az amúgy szintén törvénytelen szemetelésnek sem képes gátat vetni semmi Romániában), s ha akad is néhánynak ereje törvényszegések feltárására, ezek a leleplezések következmények nélkül maradnak. Láthatjuk ezt a Schweighofernek szállított retyezáti rönkökkel, de van bőven más példa is. Maradjunk a Fogarasi-havasoknál: a sokkal nagyobb kiterjedésű déli oldalon a két világszép hegyi patakot már évekkel ezelőtt eltüntették, csövekbe zárták (teljesen törvénytelenül), és könnyű megjósolni, hogy a körülöttük kialakult élővilág – a pisztrángoktól a kőszáli sasig, a ritka virágoktól a százados fákig – halálra van ítélve. Most már nyugodtan (!) kivághatják az erdőt, ezzel csak lassú pusztulását, lábon való kiszáradását előzik meg. Felelősségre vonás nincs, és a módszer már Székelyföldet is elérte. A jövő láthatóan nem foglalkoztatja azokat, akik tehetnének is valamit az erdők és a benne élők védelmében. Igaz, a gyermekek és unokák igen nagy része hagyja itt ezt a földi édenkertet, amelynek értékei csak külföldről látszanak. Még néhány évig?
Demeter J. Ildikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföld Bukarestben
A húsvéti ajánlatok, szabadidős tevékenységek, lovasprogramok, wellness, gyógyturizmus, román vonatkozású látványosságok, városlátogatások iránt érdeklődtek leginkább a Székelyföld-standhoz látogatók a hétvégén Bukarestben megszervezett Országos Turisztikai Vásáron – adta hírül közleményében a Hargita és Kovászna megyei tanács.
Tájékoztatásuk szerint az eseményen a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás, Kovászna város, a Csík Info, az Udvarhelyi Turinfo, a hargitafürdői Balu Park, a Gyimesvölgyi Turisztikai Egyesület és a csíkszeredai Hunguest Fenyő Hotel is népszerűsítette a térség látványosságait, programajánlatait. A Kovászna és Hargita megyei turisztikai szakemberek szerint a február 25–28. között megszervezett idegenforgalmi vásáron azért is volt kiemelten fontos a részvétel, mert a Lonely Planet 2015-ben Erdélyt a top 10 úti cél közé sorolta, így minden alkalmat meg kell ragadni a közös népszerűsítés érdekében. A bukaresti vásáron több tízezren fordulnak meg. Az idősebb korosztályt leginkább Kovászna és Tusnád gyógykezelési lehetőségei, a fiatalabb korosztályt a szabadidő aktív eltöltése, szabadidős programok érdekelték. A román utazási irodák szállodákkal való együttműködési kapcsolatok kialakítását szorgalmazták. Az érdeklődők pozitívan fogadták a székelyföldi részvételt a kiállításon, hiszen lehetőséget nyújt a belföldi, a székelyföldi ajánlatok megismerésére is, amelyek mostanában – a divatos külföldi úti célok miatt – hátrányba szorultak. Egy hét múlva, március 3–6. között Budapestre „utazik” Székelyföld, ahol az Utazás 2016 kiállítás szintén kiváló lehetőséget biztosít a térség népszerűsítésére és a turisták vonzására.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Falurombolás után tájrombolás?!
Amilyen támadássorozat folyik ma Romániában – a törvényesség nevében! – bizonyos magyar kifejezések, földrajzi nevek és nemzeti szimbólumok használata ellen, feltételezhető, hogy nincs minden rendben a törvényhozás és igazságszolgáltatás körül, következésképpen nem lehet kizárni a politikai maffia működését.
Mert például ahol jogszabályokra vagy akár az alaptörvényre hivatkozva kimondhatja megyei törvényszék, sőt: ítélőtábla is (!), hogy a Székelyföld nem létezik, vagy hogy a román zászló mellől el kell távolítani a mi zászlóinkat, ott a demokrácia álruhában jár.
Üdvözlendő a reformokra és a korrupció felszámolására való törekvés (kormányváltás, prefektuscserék, jogerős ítéletek adócsalás, kenőpénz-elfogadás és hasonló ügyekben), csakhogy a kisebbségek hátrányos megkülönböztetésére alkalmas jogszabályokat jobbára az a baloldal hozta, amelyből még ma is sokan vannak a törvényhozásban. Azt sem szabad elhallgatnunk, hogy a rossz törvények meghozatalában érdekképviseletünk parlamenti frakciójának is van némi felelőssége.
A korrupciós ügyek – amint az közismert – a politikusokon kívül kiterjedtek például ügyészekre, bírákra, vezérigazgatókra. Ezért kérdőjelezi meg a közbeszéd a Székelyföld történelmi-földrajzi tájegységről hozott bírósági döntés igazság- és valóságtartalmát. A már sokszor hallott kijelentés, mely szerint hivatalosan Székelyföld nem létezik, a kommunista diktatúra gyakorlatát juttatja eszünkbe: egy az egyben hasonlít a diktátor falurombolási tervéhez. Akkor is kijelentették: ez és ez a falu nem létezik többé.
Úgy tűnik, most erdélyi ősi magyar tájegységet akar lerombolni, eltüntetni a sajátos romániai demokráciára nyomást gyakorló magyarellenes politika. Azt állítani a való igazról, a reálisról, hogy nem létező – a ’89-es fordulat előtti pártpolitikai gondolkodásmódot tükrözi. Ismeretes, hogy a román hivatali bürokráciának nem tetszik a Székelyföld mint kifejezés, de attól még létező valóság. Még akkor is így van ez, ha „a hatályos törvények értelmében ilyen területi szervezeti egység nincs, közigazgatási szempontból Romániát községek, városok és megyék alkotják”.
Szánalmas, sovány mellébeszélés ez, hisz román, német, angol nyelvű történelmi, földrajzi, nyelvészeti, turisztikai munkákban is előfordul a Székelyföld földrajzi név, történelmi régió megfelelője az említett nyelveken. De nincs az sehol előírva – és ha lenne, egetverő szamárságnak számítana –, hogy például egy turisztikai (magán)vállakozás (kft.) csak akkor jegyezhető be, ha valamelyik romániai megye vagy település nevét viseli...
Közben kibújt a szeg a zsákból: fellebezés alkalmával jogászok méltóztattak kibökni, hogy a Székelyföldnek még a latin nevével is – Terra Siculorum – az a baj, hogy etnikai színezetű, ezért nem lehet bejegyezni! Ebben az országban, saját szülőföldünkön, a Székelyföldön, már szemünkbe nyíltan ki merik mondani: amit szabad a románoknak, nem szabad a magyaroknak. Hogy igazán látványos legyen a diszkrimináció! Persze az etnikai színezet történelmi-földrajzi-nyelvészeti-néprajzi értelmezésben hamis, mert a tájegység a Székelyföld nevet – sok száz évvel ezelőtt – magyar–magyar viszonylatban kapta, amikor mai formájában Románia még nem létezett. Így tudja ezt számos román nyelvű tudományos munka is.
A Székelyföld román megfelelője a Ţinutul Secuiesc vagy a Secuimea, ţinut locuit de secui = székelyek lakta tájegység. A -föld utótag számos tájegység, régió nevében előfordul: Szászföld, Királyföld, Palócföld, Matyóföld, Mátyusföld, Havasalföld. Szóval nem az „ősi román föld” ellenében találták ki Trianon után, amint azt bizonyos politikai körök vélik.
Tudományos munka írja: „A székely történelem része a magyar és azon belül az erdélyi történelemnek, mint ahogyan az emberemlékezet óta magyarul beszélő székelység is szerves alkotó része a magyar népnek. (...) A Székelyföld földrajzi név azt a területet jelöli, amelyet évszázadok óta, és jelenleg is döntő többségben székelyek (azaz magyarok – K. Gy.) népesítenek be.” (A székelység története, tankönyv és kézikönyv diákoknak és felnőtteknek, Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont Kiadó, 2015). Tájegység jelentése lehet az -ország utótagnak is: Murokország, Somogyország, Székelyország (régebb használták = Székelyföld), Tótország.
Lássuk, mit ír az Oxfordban 1997-ben kiadott Cambridge lexikon a székelyekről: „Magyar nyelvű népcsoport a Székelyföldön (DK-Erdély, 1918 óta Románia). Összefüggő tömbben élnek és abszolút többséget alkotnak a mai Hargita és Kovászna megyében...” Nyugodtan kiegészíthetjük: és Maros megye egy – tekintélyes – részében. Írják az újságok, hogy a Székelyföld elnevezés és a tájegység területi autonómiája között magyar veszélyt, nemzetbiztonsági kockázatot sejtetnek szélsőséges, magyarellenes figurák. Főként olyanok, akik önkormányzati és parlamenti választási évben még mindig el tudják adni a témát elég széles tömegeknek.
Ugyan Bukarest és néhány nagyváros kikényszerítette a baloldali kormány menesztését, de a parlament nem változott. S még ráadásul van bátorsága hangadóinak a mostani szakértői kormány megbuktatásával fenyegetőzni. Nagyon indokolt és időszerű a Bukarestben kinyilvánított népakarat: a politikai osztály teljes megújulása. Különös tekintettel arra, hogy 25 éves késésben van.
Komoróczy György
A szerző székelyudvarhelyi nyelvművelő, közíró. Krónika (Kolozsvár)

Előzetes felmérés: nem a magyarok miatt költöznek el a románok Székelyföldről
Kormánytámogatással kutatnák Hargita megyében a magyarok és románok együttélési gondjait. Az eredmények segítségével a megyei tanács véglegesíti a három éve előkészítés alatt lévő román-magyar együttélési kódexet. Az erről szóló tanácshatározatot előbb a megyei önkormányzatnak is el kell fogadnia, a leendő kutatás hipotéziseit Borboly Csaba megyeelnök már hétfő reggel bemutatta a sajtónak.
Nem a magyarok feszélyezik a Hargita megyei románokat, és nem a magyar közösség miatt vándorol el kétszer annyi román fiatal a megyéből, mint magyar, hanem azért, mert itthon nincs jövőképük. Borboly Csaba megyei tanácselnök szerint várhatóan ez derül majd ki abból az egy évi tartó, szakszerű és hivatalos kutatásból, melyet Hargita Megye Tanácsa végeztetne el – ha az erre vonatkozó tanácshatározatot megszavazza hétfői ülésén a testület.
Felmérés: nincs etnikumok közötti viszály
Borboly Csaba egy nem reprezentatív mintára támaszkodó – kis mintájú – felmérés eredményeire alapozza hipotézisét. A közvélemény-kutatásban a megye 92 településének 207 román anyanyelvű lakosát kérdezték meg a román-magyar viszonyról. A januári telefonos lekérdezés eredménye – akárcsak a 2013-ban a magyarok körében végzett hasonló kérdőívezés – merőben ellentmond annak a képnek, amit a politikum, illetve a központi sajtó tükröz vissza a „románfaló székelyekről” – fogalmazott Borboly az egyébként román nyelven megtartott hétfői sajtótájékoztatóján.
A megkérdezettek 48 százaléka szerint nagyon jó a kapcsolat a két etnikum között, a válaszadók alig fél százaléka véli úgy, hogy feszültség tapasztalható. Arra a kérdésre, hogy ki generálja a feszültséget a román-magyar kapcsolatban, a megkérdezettek döntő többsége a bukaresti politikusokat jelölte meg. A felmérésből kiderül, hogy a román lakosság felét nem zavarja a székely szimbólumok használata, a válaszadók 49 százaléka szerint nem lesz hatással az életére a székely zászló megyezászlóként való elfogadása, 22 százalék válaszolta azt, hogy ez a kérdés jelentősen befolyásolja az életét. A válaszadók 90 százalékát nem zavarják a kétnyelvű, román, magyar feliratok a közintézményeken. 
Arra hivatkozott, hogy az előzetes kutatás eredményei szerint a véletlenszerűen kiválasztott 207 főből alig néhányan okolták a magyarokat az etnikumok közötti feszültségek miatt. A megyei tanácsnak még az e havi ülésén kell fogadnia azt a határozattervezetet, amely alapján elindítják a hivatalos, kormányalapokból támogatott kutatást. Ebben az etnikumközi kapcsolatok hivatala és a kolozsvári kisebbségkutató intézet is partner lesz.
Az elképzelés szerint az egy évig tartó, kérdőívezéssel és fókuszcsoportokkal végzett kutatás végén a Hargita megyében élő románok, illetve magyarok olyan valós problémáira derül fény, amelyeket nem szabad ismét a „magyar kártyával” söpörni a szőnyeg alá – mondta a politikus.
Borboly: megelőzni a manipulációt
Borboly jelezte: ha zöld utat ad a testület a programnak, várhatóan bebizonyosodik a teljes, szakszerű mintára is az a részeredmény, amit a 2013-as román és magyar-, illetve a mostani, románok körében végzett kutatás kimutat. Mint mondta, ez az egész közbeszédet alakítja majd, mivel gyakorlatilag kioltja a román-magyar ellenségképet a megyében.
Az elképzelések szerint a kutatás alapján kidolgozandó együttélési kódexet beépítenék a Hargita megyei települések statútumába, a felmerülő gondokra pedig ez alapján, a nemzetiségi érzékenységeket is figyelembe véve keresnekk megoldásokat. A cél: a megye magyar és román lakossága jól érezze magát otthon, és ne váljanak manipulálhatóvá az etnikai feszültségek hangoztatásával.
Tănasă  és Izsák "senkin sem segít"
Borboly Csaba egyébként úgy látja: a kormány semmit nem tesz a Hargita megyei románokért. Nincsenek programok, vállalkozás-fejlesztő képzések, se beruházások. Ami van, azokat mind a megyei önkormányzat indította – mondta. Mint jelezte, az előzetes kutatásaik szerint nincs jelképháború sem, a Hargita megyei románságot a trikolór mellett nem zavarja a székely zászló.
Szerinte Izsák Balázs vagy Dan Tănasă tevékenysége „senkin se segít”, mivel a mesterségesen keltett zászlóháború-érzettel fedik el a valós megélhetési gondokat. A leendő együttélési kódex segítségével megoldásokat lehet ezen gondokra keresni, amibe szerinte akár az is beletartózhat, hogy például a Székelység története nagysikerű tankönyvbe a román történészek – akár ellentétes – véleménye is belekerüljön – közölte a megyei elnök.
Gellért Edit. maszol.ro

Székely szabadság napja: bizonytalankodik az RMDSZ 
Míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) arra biztatja szimpatizánsait, hogy vegyenek részt az Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által meghirdetett március 10-ei marosvásárhelyi megemlékezésen és tiltakozáson, továbbra sem egyértelmű, hogy az RMDSZ miként viszonyul a székely szabadság napján tartandó rendezvényhez – adja hírül Bencze Melinda, és Gyergyai Csaba a kronika.ro-n.
A szövetség háromszéki szervezetének képviselői egy héttel korábban attól tették függővé részvételüket, hogy a helyhatósági választásokra készülve mit tart előnyösnek az alakulat marosvásárhelyi szervezete és Soós Zoltán polgármesterjelölt, egyértelmű választ azonban még mindig nem kaptak.
Brassai Zsombor, a szövetség Maros megyei szervezetének elnöke csütörtökön a Krónikának azt mondta, a marosvásárhelyi rendezvény nem tekinthető politikai rendezvénynek, ezért nem egy politikai alakulat képviselőiként, hanem magánemberként vesznek részt a rendezvényen. „Én arra biztatok mindenkit, hogy saját belátása és lelkiismerete szerint döntsön a részvételről” – tette hozzá.
Hasonlóan reagált kérdésünkre Peti András, a városi szervezet elnöke is, aki leszögezte: nem RMDSZ-es tisztségviselőként vesz részt a székely vértanúk emlékművénél tartandó megemlékezésen. Ezzel szemben Soós Zoltán, a vásárhelyi magyarság polgármesterjelöltje az MTI megkeresésére azt mondta, az RMDSZ testületei és kampánystábja csütörtök este dönt az esetleges mozgósításról és arról, hogy – az SZNT felkérésének megfelelően – mondjon-e beszédet a székely szabadság napján.
„Erőt kell felmutatni!”
Csütörtök délelőtt egyébként az EMNP, az MPP és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) képviselő közös sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatójukon számoltak be arról, hogy segítenek a szervezőknek a mozgósításban.
Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke úgy vélte: a székely szabadság napjának a résztvevői nemcsak a Székelyföld autonómiája mellett állnak majd ki, hanem a merényletkísérlettel gyanúsított kézdivásárhelyi férfiak, és az ügyészség által meghurcolt székelyföldi polgármesterek ügyében is.
Kulcsár Terza József azt hangoztatta, hogy az erdélyi magyar politikai szervezeteknek nem szabad hagyniuk, hogy megosszák őket, egységesen kell fellépniük az autonómia ügyében. A politikus kijelentette: Marosvásárhelyen erőt kell felmutatni, és nem szabad teret engedni a provokációknak.
Zakariás Zoltán arra kérte a székelyföldi munkaadókat: tegyék lehetővé alkalmazottaiknak, hogy délutánra Marosvásárhelyre érjenek. Úgy vélte, a Székelyföld más területeiről érkezők bátorítást adhatnak a marosvásárhelyieknek, hogy ők is nagy számban vegyenek részt a március 10-én tartandó megemlékezésen, felvonuláson és tüntetésen. Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke arra kérte a résztvevőket, hogy minél több székely zászlót hozzanak magukkal, és hagyják otthon a pártok, szervezetek zászlóit.
Külföldi autonomistákat is meghívtak
Gazda Zoltán, a Székely Nemzeti Tanács sepsiszéki vezetője elmondta, a tervek szerint a rendezvényen többek közt Izsák Balázs SZNT-elnök és Tőkés László, az EMNT elnöke is beszédet mond, de meghívást kapott az eseményre három külföldi, autonomista mozgalmakat támogató felszólaló is. A történelmi székely székekről harminc autóbuszt indítanak, ezek igénybevétele díjmentes, iratkozni az SZNT helyi szervezeteinél, valamint a demokrácia-központokban lehet.
Az SZNT egyébként önkéntes rendfenntartókat toboroz Marosszéken. A szervezet által csütörtökön közzétett felhívás szerint a jelentkezőknek vállalniuk kell, hogy a szervezők szándékának, akaratának megfelelően járnak el és a gyülekezési jogról szóló törvény előírásai szerint fejtik ki tevékenységüket. A segítőkész helybeliek a testület marosvásárhelyi székhelyén jelentkezhetnek jövő szerdáig.
Amint arról beszámoltunk, az SZNT egy évvel ezelőtt jelentette be a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban a március 10-én tartandó tömegrendezvényt. A hivatal levélben jelezte, hogy korainak tartja a bejelentést. Ennek a levélnek az értelmezését kérte a bíróságtól, mely januárban hozott ítéletében a bejelentés tudomásul vételére kötelezte Dorin Florea polgármestert. Az elöljáró fellebbezett a bírósági ítélet ellen, a tömegrendezvény időpontja előtt azonban már nem születhet jogerős ítélet az ügyben.
A székely szabadság napja elnevezésű rendezvényen az SZNT az 1852-ben felgöngyölített, Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetője – Török János, Gálfi Mihály és Horváth Károly – marosvásárhelyi emlékoszlopánál szervez 2004 óta megemlékezést. A 2013-as és 2014-es rendezvény felvonulással és a romániai régiók kialakítására vonatkozó romániai kormányzati elképzelések elleni tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által részben betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt. A polgármesteri hivatal tiltása után az SZNT 2015-ben nem szervezett tömegrendezvényt Marosvásárhelyen a székely szabadság napján – írja a kronika.ro. Erdély.ma

Fokozódó magyarellenesség
Sepsiszentgyörgyön hetek óta egy csendőrségi terepjáró járőrözik. A benne ülők lépésben haladva róják vele a várost, ha éppen nem a Gróf Mikó Imre utcában vagy a Bodok hotel előtt kialakított pihenők valamelyikében állnak lesben. Ugyanakkor egy idő óta a rendőrség járművei is sűrűbben tűnnek fel, mint eddig, így ha valaki esti sétára indul, tekintete lépten-nyomon a karhatalmi szervek járműveibe botlik.
Mindezek láttán óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés, hogy mi lehet a készültségi állapot oka. Válasz híján azonban csak találgatni lehet, bár egy demokratikus államban az ilyen és hasonló intézkedések bevezetését nemcsak az érintettek tudomására hozzák, hanem meg is indokolják. Nálunk nem, főleg a szerintük nem is létező Székelyföldön, ugyanakkor viszont az is megtörténhet, hogy csak itt követelik meg a fokozott éberséget. Számtalanszor bebizonyosodott ugyanis, hogy Bukarest gyarmatként kezeli ezt a vidéket, őshonos lakóit pedig ellenségnek nézi. Így az sem véletlen, hogy mifelénk a rendőrség, csendőrség és titkosszolgálatok állományának létszáma jóval magasabb az országos átlagénál.
Az a tény pedig, hogy a fegyveres testületek nálunk szolgálatot teljesítő tagjai még veszélyességi pótlékot is kapnak, akárcsak afganisztáni küldetésük alatt, mindent elárul a nálunk betöltött szerepükről, illetve a hatalom szándékáról. És hogy ez számunkra semmi jót sem ígér, azt a velünk szemben tanúsított pökhendi viselkedésük, valamint arrogáns, olykor agresszív magatartásuk is bizonyítja. Gondoljunk csak a durván bántalmazott gidófalvi és szentléleki fiatalokra vagy a február 20-án Kézdivásárhelyen általuk elkövetett halálos gázolás elhallgatására. Legújabban pedig terrorista veszélyre hivatkozva fokozzák a magyarellenes intézkedéseket. 
Minden jel arra mutat tehát, hogy kezdenek visszatérni a Ceauşescu-féle kommunista diktatúrának az erdélyi magyarság megfélemlítésére és megsemmisítésére irányuló gyakorlatához. Szándékuk megvalósítását azonban összefogással és bátor kiállással meg lehet akadályozni! 
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Gazdaságilag is meg kell erősíteni a magyarságot a Kárpát-medencében
A szimbolikus jogszabályok után Magyarország gazdaságpoltikai eszközökkel is tenni akar a szülőföldön boldogulásért - mondta Potápi Árpád államtitkár a bukaresti RMÜE konferencián.
Romániában új növekedési ciklus vette kezdetét, és az elmúlt ciklusokat is figyelembe véve, rendkívül fontossá vált, hogy levonjuk a megfelelő tanulságokat. Következtetéseket kell megfogalmazni a prociklikus és anticiklikus gondolkodásmód alapján: ne adósodjunk el még jobban akkor, amikor már nem kéne, illetve próbáljuk meg a vállalkozásainkat úgy diverzifikálni, hogy abból hosszú távon is kiegyensúlyozott, saját, biztonságos növekedésünk lehessen - mondta Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója a Romániai Magyar Üzleti Egyesületáltal Magyarország Bukaresti Nagykövetségével, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Román Tagozatával és a Romániai Magyar Közgazdász Társaság bukaresti fiókjával közösen, Bukarestben szervezett üzletember találkozón.
Ha a román gazdaság teljesítményét európai viszonylatban vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy nagyon szép gazdasági növekedésünk volt az uniós átlaghoz viszonyítva - mutatott rá Diósi. Hozzátette: Románia gazdasága természetes módon növekedett ilyen ütemben, ami különösen biztató, hiszen szinte semmi nem történik, ami ezt elősegítené: nincsenek nagy beruházások, nem beszélhetünk az uniós pénzek jelentősebb beáramlásáról, és nagyobb külföldi tőkeberuházásokról sem - fogalmazott a vezérigazgató, aki elmondta, a román gazdaság növekedését jelenleg a belső kereslet növekedése, a fogyasztás fűti.
A vezérigazgató előadásában arra is kitért, hogy bár a megyék egy része szépen kiveszi a részét Románia gazdasági növekedéséből, az ország harmada rendkívüli mértékben leszakadt az általános növekedési tempótól, ezt a változást pedig az ingatlanárak is jól tükrözik. Diósi szerint ez arra hívja fel a figyelmet, hogy az előző kormányok többsége nem sokat tett annak érdekében, hogy olyan fejlesztési programot dolgozzanak ki, amely a déli országrészben, Kovászna megyében, vagy az elmaradottabb területeken befektetőbarát környezetet hozzon létre.
Rámutatott, munkanélküliség tekintetében ugyan látszólag rendkívül jól állunk, hiszen EU-s összehasonlításban a 6,5%-os munkanélküliségi ráta alacsonynak számít, fontos ugyanakkor azt is figyelembe venni, hogy a munkaképes lakosság jelentős része külföldön vállal munkát, illetve nagyon sokan kiesnek a statisztikából. Elmondta, a foglalkoztatottság szerkezete sem mutat túl biztató képet, a lakosság mintegy 30%-a ugyanis mezőgazdaságból él Romániában, de  döbbenetesek azok az adatok is, amelyek szerint az Európai Unióban működő kis családi gazdaságok harmada nálunk található.
Diósi kifejtette, bár önmagában jó hírnek számítana, hogy az elmúlt időszakban növekedtek a munkabérek, de ront az összképen, és rendkívül veszélyes helyzetet teremt, hogy a hazai termelékenység növekedése nem tart ütemet a munkabérek emelkedésével. "Ugyanezt láttuk 2007-ben is, amikor a bérek elaszabadultak, és a termelékenység mögöttük maradt. Akkor ennek nagyon rossz vége lett" - mondta a vezérigazgató.
Diósi szerint problémát jelent az is, hogy az állam nagyon gyengén veszi ki a szerepét a gazdaságépítésből, illetve, hogy a külső befektetők számára rendkívül fontos jogi biztonság is nagymértékű csorbát szenvedett az elmúlt időszakban. Elmondta, a külföldi befektetők körében a túlzott bürokrácia, a korrupció jelenléte, illetve a jogrendszer kiszámíthatatlansága is jelentős kérdőjeleket vet fel. 
Pótápi Árpád: gazdaságilag is meg kell erősíteni a magyarságot a Kárpát-medencében
"Az elmúlt másfél évben radikális váltás következett be a magyar nemzetpolitikában. A szimbolikus jogszabályok meghozatala után ugyanis Magyarország egyre nagyobb figyelmet fordít a szülőföldön való boldogulás elősegítésére, amelyet immár gazdaságpolitikai eszközökkel is támogat. A cél az, hogy csökkentsük, vagy lehetőleg megállítsuk az elvándorlást, ami különböző mértékben, de azért mindenhol jellemző a magyarságra" - mondta Potápi Árpád János magyar államtitkár, aki előadásában Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának tevékenységéről is beszámolót tartott. 
Az államtitkár előadásában kitért azokra a határon átnyúló határmenti programokra is, amelyek a magyarság 80%-ának teremtenek lehetőséget arra, hogy az uniós pénzek lehívásába magyar-magyar együttműködés keretén belül tudjanak bekapcsolódni. A kapcsolatrendszer fejlődésében gondot jelenthet ugyanakkor, hogy a közép-erdélyi, illetve a székelyföldi magyarság ezekbe a határmenti programokba nem bevonható - mutatott rá az államtitkár, hozzátette viszont, hogy keresik a módját annak, hogy a Budapesten kiírt pályázatok lehívásába ezeket a térségeket is be lehessen kapcsolni.
Potápi elmondta, a gazdaságélénkítés egyik stratégiai alapillérét továbbra is a szakképzés támogatásában látják, hiszen a Magyarország által felvállalt gazdasági motor szerepet nem tudják teljesíteni, ha a szakemberek mennyisége és minősége nem növekedik. "Az elmúlt években egyre többet beszélünk a duális szakképzés jelentőségéről és megerősítéséről. Magyarország 2016-ban is, akárcsak 2015-ben, 500 millió forintot (mintegy 1,61 millió eurót) fordít konkrét határon átnyúló fejlesztésekre, tanműhelyek felújítására, illetve eszközök beszerzésére" - mondta az államtitkár.
Olti Ágoston: megéri lehetőséget adni a fiatal vállalkozóknak
Olti Ágoston, az OTP Consulting Románia vezérigazgatója a vállalat Bukaresti Műszaki Egyetemmel partnerségben 2015-ben lebonyolított vállalkozásfejlesztési projekjéről számolt be, amely alapvetően a bukaresti és a délvidéki régióra korlátozódott. A projekt keretében 400 személyt, köztük 200 egyetemistát képeztek vállalkozói alapismeretekre. A résztvevőkből 40 új vállalkozó került ki, akik egyenként 10 ezer eurós támogatást kaptak egy üzleti terv verseny részeként új vállalkozás indítására. 
A projekt részeként a 40 kezdő vállalkozás mellett 80 munkahely jött létre. A nyertes cégek között volt 7 informatikai vállalkozás, magas hegyvidéki turizmusban tevékenykedő cég, fogorvosi rendelő, de különböző kreatív szakmák képviselői is. Olti elmondása szerint, amikor a vállalkozásokat kiválogatták, elsősorban azt tartották szem előtt, hogy az üzleti ötlet életképes legyen, és egyedi.
A vezérigazgató kiemelte, a projekt egyik legsikeresebb részének azokat a rendezvényeket tartja, ahol a kezdő vállalkozások egymással találkozhattak, és egymás közt tanultak meg üzletelni. A projekt részeként ugyanis azon túl, hogy tanácsadással segítették a kezdő vállalkozókat, fontosnak tartották, hogy ne csak a POS DRU program keretén belül megnyert 10 ezer eurót adják, hanem hozzásegítsék a kezdő vállalkozásokat az új üzleti lehetőségekhez is.
Olti rámutatott, érdekes tapasztalat volt számukra is, hogy a vállalkozásaik az üzleti tervükben a támogatás jelentős részét fordították marketingköltségekre. "Eleinte szörnyülködtünk a reklámköltségek magas összegén, de később a vállalkozások online jelenléte és sikere is őket igazolta" - mondta. Hozzátette, sajnos a fiatalok még mindig félnek az EU-s forrásoktól és a bürokráciától, hiszen a tapasztaltabb vállalkozók és a média is gyakran nagyon negatív képet mutatnak a támogatásban rejlő lehetőségekről.
Tamás Péter: a magyarság még mindig kiaknázatlan üzleti lehetőség
Magyarnak lenni egy rendkívül jó üzleti lehetőség - hívta fel a figyelmet Tamás Péter, a temesvári székhelyű Tifel vállalat tulajdonosa, aki a romániai magyar üzleti vállalkozások elindulásának buktatóiról, illetve lehetőségeiről tartott előadást. Elmondta, a szórványban, vagy a nyugati országokban élő magyar közösségek nagyon gyakran nem vállalják fel az értékeiket, és nem ismerik fel az ebben rejlő potenciált. "Van bennük egy kis komfortizmus, miszerint egy magyar étterem például a románokat úgysem érdekli. Azt gondolom, ez egy hatalmas tévedés, és egy elszalasztott üzleti lehetőség" - mondta a vállalkozó.
Tamás rámutatott, azért is fontos lenne ezeknek az értékeknek a kiemelése, mert az infrastruktúra fejlődésével nem csupán a külföldről érkező, hanem a belföldi turisták száma is lényegesen növekedni fog. "Erre fel kell készülni. Székelyföldön például nagy előrelépések történtek ebben a tekintetben, egyre több a vendég. A szórványvidékekre azonban ez még talán nem jellemző" - fejtette ki. Hozzátette, nem feltétlen "magyarkodásra" van szükség, hanem egy olyan környezet kialakítására, amely a turizmus szempontjából célravezető lehet.
A networking nem más, mint a tudatos üzleti kapcsolatépítés megfűszerezve azzal, hogy bizalmi alapon, jutalékmentesen egymás kapcsolati hálóját megosztjuk, és ezen erősödünk - emelte ki előadásában Bács Ferenc, a BNI Észak-Kelet Magyarország regionális igazgatója. Rámutatott, az üzleti előrementelt gyakorlatilag nem a kapcsolatok mennyisége, hanem a minősége határozza meg.  Bács Ferenc: a legolcsóbb marketing a névjegykártya
"Nagyon sokan arra koncentrálnak, hogy minél több névjegykártyát gyűjtsenek. Nem ismerik fel, hogy stratégiailag kell összekapcsolniuk magukat erős vállalkozásokkal. Stratégiai partnerségnek pedig azt lehet nevezni, amikor ugyanazt az ügyfélkört több partner más-más szolgáltatásokkal egészíti ki" - mondta Bács. Kiemelte, a kapcsolatok minőségi irányba való elmozdítása azért is nagyon fontos, mert rengeteg felesleges kiadástól kímélheti meg magát a vállalkozó.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Román Tagozatának szerepéről beszélt előadásában Rák János Zoltán, a tagozat titkára. Elmondta, az 1999-ben létrehozott tagozat feladata a kétoldalú gazdasági kapcsolatok erősítése Románia és Magyarország egész területén. Kiemelte, hogy 2012-től minden Magyarországon jegyzett vállalatnak kötelező regisztrálnia a kereskedelmi és iparkamara valamely tagozatához. "A vállalatoknak a regisztrációhoz körülbelül 5 ezer forintos díjat kell fizetniük. Eleinte nehezen fogadták ezt a kötelezettséget, később azonban felismerték, hogy ezért a díjért cserébe az MKIK olyan szolgáltatásokat nyújt, mint a pénzügyi, adózási és hitelezési tanácsadás, üzleti partnerkeresés, illetve pályázatfigyélés" - mondta a tagozat titkára.
Rák János jelentős előrelépésként számolt be arról, hogy a kötelező regisztrációnak is köszönhetően, most már össze tudnak állítani egy olyan adatbázist is, amelyben kategóriákra bontva a tagok meg tudják tekinteni a leendő partnerek vagy ügyfelek adatait. Emellett naprakész információkkal is tudnak szolgálni azokról a területekről, amelyek iránt a tagozat tagjai érdeklődést mutatnak.
Kicsid Attila. Transindex.ro

Új könyv – Oláh Sándor: Kényszerek – Tanúságtevők
Ma is félve beszélnek az évtizedekkel korábbi egyéni és közösségi tragédiákról
Olvasmányos, de főleg igaz és komor történeteket tartalmaz Oláh Sándor társadalomkutató új kötete. Máig velünk élő sztorik a múltból.
Elfojtott emlékek vannak, de hitelesek a források, amit el kell fogadni – hangzott el mintegy huszonöt érdeklődő, köztük szép számú homoródalmási származású előtt csütörtök délután a múzeum képtáréban, ahol az almási származású Oláh Sándor társadalomkutatónak a csíkszeredai Pro Print kiadónál megjelent, Kényszerek – Tanúságtevők című új kötetét mutatták be.
Történetek a Homoródok mentéről
A könyvben tíz, visszaemlékezések alapján megírt történet kapott helyet, illetve egy interjú a szerzővel – az írások nagy része már megjelent az elmúlt években a Székelyföld folyóiratban, melynek szerkesztője, a csíkszeredai Molnár Vilmos méltatta az almási szociográfus új, de az eddigi munkáitól nem nagyon eltérő művét.
Oláh Sándor több évtizedes munkássága főleg szűkebb szülőföldje, a Homoródok mentének történetére fókuszál – az évek során több tanulmánykötete jelent meg, ezek egy része a szocializmus időszakával foglalkozik, ezen belül a székelyföldi életformaváltással. Mostani kötetébe is több ilyen jellegű írás került, de olyanok is, amik a mögöttünk hagyott szocialista-kommunista rendszer kegyetlen világáról, a besúgókká lett vagy kényszerített egyszerű emberekről szólnak.
Eltüzelték volna a forrásanyagot
Mit hiszünk el és mit nem? – tevődött fel a kérdés a könyvbemutatón, amit Molnár Vilmos azzal indokolt, hogy manapság ha az ember három magyarországi televízióadó híradását nézi meg este egy adott eseményről, háromféleképpen tálalják ugyanazt a történetet. Feltehető a kérdés, hogy kinek és hogy higgyünk, amikor évtizedekkel ezelőtti forrásokkal dolgozunk, vagy az akkori idők tanúit szólaltatjuk meg. Oláh Sándor ezt tette, az oral history (szóbeli közlés) módszer segítségével, illetve hiteles dokumentumokat, forrásanyagokat használva.
Az almási cserépkészítő Antónya Dénes történetét például úgy írta meg, hogy az illető lánya a kutató rendelkezésére bocsátotta édesapja naplófeljegyzéseit. A könyvbemutatón egy másik érdekes történet is elhangzott: a hetvenes évek végén két tanárember Almáson egy konyhában borozgatott, amikor észrevették, hogy a kályha alatt egy dobozban tűzgyújtónak vannak előkészítve „valami furcsa papírok" – mint kiderült, egy házaspár levelezése volt az első világháború idejéről. Ezeket eljuttattak Oláh Sándorhoz, aki utánajárt és ezekből a dokumentumokból is írt egy hiteles történetet.
Félve beszélnek a régi dolgokról
A kötetben jobbára személyes történetekről van szó: egyszerű emberekéről, akik a huszadik század nagyon nehéz évtizedeiben próbáltak emberként és magyarként a szülőföldön megmaradni. „Kényszerekről, függésről, alkalmazkodási módokról van szó. Minél szélesebb társadalmi körkép derül ki ezekből, ha valaki időt szán rá és végigolvassa a könyvet." – jelentette ki a szerző, aki az is hangsúlyozta, hogy ami a szekuritáté egykori beszervezett embereinek történeteit illeti, különbséget kell tenni a kényszerített, megfélemlített egyszerű emberekről, akik alig adtak használható információt a szekunak és az olyanok között, mint a kötetben szereplő Izsák Vilmos egykori lelkész, aki három egyetemi tanárt juttatott börtönbe.
Oláh szerint azért fontos visszaemlékezni ezekre a régi, több esetben tragikus, de minimum szomorú történetekre, hogy azok napjainkban ne fordulhassanak elő többé. Tapasztalatai szerint egyesek még most is félve beszélnek a néhány évtizeddel ezelőtti történésekről, nem beszélve arról, hogy a fennmaradt dokumentumok, jegyzőkönyvek ellentmondanak az érintettek által elmondottaknak.
A kötetben két írás is foglalkozik Homoródalmás nagy szülöttével, a huszadik századi erdélyi magyar irodalom egyik legnagyobb alakjával, Szabó Gyulával. Oláh Sándor kötete olvasmányos: nem tele lábjegyzetelt történelmi szakszövegeket, hanem kerek történeteket tartalmaz, amiket érdeklődéssel forgathat a szűkebb pátriánk múlt századi története iránt érdeklődő olvasó. Nagyapáink, nagyanyáink szomorú életeit.
Katona Zoltán
uh.ro. Erdély.ma

Táncolók és táncoltatók (Beszélgetés Csáky Zoltán televíziós személyiséggel)
Megjárt mennyet és poklot, televíziós személyiségként előbb a bukaresti magyar adás, majd a Duna Televízió egyik meghatározó arcaként vált milliók kedvencévé. Csáky Zoltánnal a távolba szakadt ember véleményformálási jogáról és az erdélyi magyar életről is beszélgettünk.
– A marosvásárhelyi magyarok többnyire a Bolyai-líceum mindenekfelettiségével hozakodnak elő. Ön is?
– Persze. Nagyon jó tanáraim voltak, műveltségem alapjai, az erkölcsi tartás, minden onnan származik. Egész életemben kísért az emlék, amikor 1962-ben, a ballagás előtt néhány nappal hívattak az igazgatói irodába. Kozma Béla, a legendás igazgató fogadott, társaságában két, számomra ismeretlen férfi. – Az elvtársak a pártbizottságtól jöttek, szeretnék, ha románul búcsúztatnád az évfolyamot. Hajlandó vagy-e, fiam? – kérdezte. – Igazgató elvtárs, mondtam, itt évtizedek óta magyarul búcsúzunk, én is magyarul mondom el a beszédemet. – Hallották az elvtársak? – fordult feléjük. És ezzel vége volt. 
– Milyen volt az akkori Vásárhely?
– In floribus! Nagy színészgenerációk nőttek ki, a kilencven százalékban magyar játékosokból álló ASA futballcsapata virágkorát élte. A Bolyai igazi magyar sziget volt, a romántanárnőnk már akkor mondogatta: vigyázzatok, mert csak Székelykocsárdig tudtok érvényesülni a magyar nyelvvel. Persze, nem zárkóztunk el a román kultúrától sem, a Székely Színház sztanyiszlavszkijos világa után igazi nagy reveláció volt az akkoriban alapított román tagozat frissessége, új, a mozgástechnikát felértékelő stílusa. – A mai városról is hajlandó véleményt mondani?
– Azt tartom, hogy messzire távozott ember ne ítélkezzék. Bár az is igaz, hogy másfél évtizeden át tévésként havonta jártam vissza. A Duna Televízióval végrehajtott egyik legnagyobb médiatettünk az erdélyi március 15-i ünnepségek közvetítése volt, ezek során éreztem igazán a változást. A Postaréten ünneplő marosvásárhelyiek egyre megfáradtabb közösséget alkottak, míg Székelyföldön beljebb haladva nőtt az ünnep jó értelemben vett harsánysága, életereje. Marosvásárhely megváltozása elsősorban a Markó Béla, Frunda György, Borbély László triász nagy bűne, riporterként, a Heti Hírmondó főszerkesztőjeként éveken át követhettem a politikai habitus változásait.
– A kívülálló számára a bukaresti televíziós pálya egészen kivételes státusnak számított a hetvenes években. Belülről nézve is az volt?
– Életem egyik legjobb döntése volt, hogy eleget tettem Bodor Pál hívásának. Az egyetem után, 1969-ben a Vörös Zászlónál kezdtem dolgozni színikritikusként. Ebben a minőségemben 1971-ben kritikát írtam a bukaresti televízió magyar adásáról. Miután a lapszám a Bodor kezébe került, felhívott, és azt mondta: ha minket bírálsz, gyere és csináld. Remek idők voltak, akkoriban még lehetett az erdélyi magyarságot szolgáló, nézhető műsort készíteni. Lehetővé tette ezt szakmai felkészülésünk, de Bodor „széles háta”, azaz az apósa, a központi bizottsági tag, Gere Mihály is. Torockóról, Székről készítettünk riportokat, portrékat erdélyi szellemóriásokról. És olyan igazi közösségteremtő műsorokat is, mint a Zenés karaván, a Kaláka, amelynek például az volt a jelszava: Jobb, ha mi táncolunk, mint ha minket táncoltatnak. Gyorsan mozgalommá vált, hólabdaszerűen nőtt, ugyanakkor egyre veszélyesebbé vált a hatalom szemében.
– Szekusdossziéja hogyan „emlékszik” ezekre az időkre?
– Sok érdekes dolog derült ki belőle, de én semmit sem érzékeltem az egészből. Az első jelzés az akkori feleségemtől, Sikó Ildikótól érkezett, aki kisírt szemmel érkezett haza Vásárhelyre egy bukaresti fejtágítóról. Kincses Előd ügyvéd figyelmeztette: vigyázz, mert Zolit megfigyelik. Az utolsó rólam szóló jelentés 1988-ból származik, ráadásul egy kalákás jelentett, Jakabffy Attila. Illetve az 1989. februári, Budapestre való áttelepedésünk után is született még egy jelentés az első interjúról, amelyet a Kossuth rádiónak adtam, Nadia Comăneci szökése ügyében szólaltattak meg mint „szakértőt”. – Tévésként soha nem kényszerült utólag nehezen magyarázható helyzetbe?
– Kivételezettnek tarthatom magam, mert Bodor engem soha nem bízott meg politikai tárgyú műsorokkal, se tévés publicisztikával. Nem is emlékszem, ki kellett-e mondanom valaha a képernyőn Ceaușescu nevét. Kalákáztam, kollégiumoztam, portrékat készítettem. Bodor távol tartott engem – s talán még Boros Zoltánt – az aktuálpolitikától, így utólag nem is lehetek eléggé hálás neki ezért.
– Fel sem tűnt, hogy közben mások vergődnek a pártos sajtó béklyójában?
– A magyar adásról nemrég megjelent könyv egyik bemutatóján „vallomásoztunk”, emlékeket idéztünk. Akkor mondta el Máthé Éva, hogy ő sajnos nem tud csupa szépre emlékezni. Vele csináltatták meg ugyanis az adás első negyedóráját, amely kizárólag a nagy vezető dicsőítéséről szólt. Név és arc nélkül ugyan, de akkor is.
– Ha ilyen burokban élt, mi érlelte meg önben a Magyarországra telepedés gondolatát? – Két keserű dátum van az életemben: 1985. január 11. és 2015. január 11. Az első egy borzasztóan hideg hétfői nap, Vásárhelyről repültem Bukarestbe, a szerkesztőségben pedig azzal fogadtak: miért jöttél, nincs adás. Hogyhogy nincs adás? Te semmit sem tudsz? Nem. Előtte való pénteken szó szerint adás közben húzták ki a dugaszból a német nyelvű műsort. Szélnek eresztettek bennünket. Bodor 1983-as távozása után ugyan egyre inkább éreztük a megszorításokat, de ezt a drasztikus megoldást semmi sem vetítette elő. Én a bukaresti rádió erdélyi tudósítója lettem, termelési riportokat készítettem. A második feleségemet, Emőkét gyerekgyógyászként Romanba helyezték, néha hazajött, néha én mentem a Trabantommal, Zselyke lányunk a nagymamánál nevelkedett. Ez így nem élet, mondogatta a nejem, aztán egyszer csak biztatni kezdett, hogy adjam be a kitelepedési kérelmet. Mivel Magyarországon születtem, ennek elvileg könnyebbséget kellett jelentenie. Beadtam, nyilván rögtön kirúgtak a rádiótól. Akkor már nem volt visszaút, eljöttünk.
– A rövidesen bekövetkező változások nyomán nem merült fel önben, hogy itthon kezdjen újra mindent? – Bodor Pál a tanúm, hogy 1990 februárjában haza akartam jönni. Októbertől a magyar rádiónál dolgoztam a határon túli műsor szerkesztőségében. Januárban a tévé megbízásából már újra otthon voltam, Jelentés Erdélyből címmel készítettem egy háromrészes riportsorozatot. Jelen voltam például Tőkés László első szabad istentiszteletén, a templom előtt még katona vigyázott rá. A februári vásárhelyi gyertyás tüntetés után – bár akkor már nagyon készültem haza – Bodor azt mondta: várj még. A fekete március aztán mindent eldöntött.
– Milyen eseményhez kötődik a másik cezúra, 2015. január 11-e?
– Az a budapesti tévés életem végének időpontja. Újabb hétfői nap, mentem be a Duna Televízió Kívánságkosár című műsorába, amikor rohan utánam az adásszerkesztő. Jól vagy, Zoli? Jól, persze. De van egy kis gond: nem vezetheted a műsort. Nem írták alá a szerződésedet. Szó nélkül megfordultam, összeszedtem a személyes dolgaimat, és eljöttem. A nagy tévés leépítési hullám engem is elsodort. Jólesett viszont, hogy a nézőknek a világ minden részéről és a kollégáknak is nagyon hiányoztam.
– Most, bő egy év után hogy érzi magát? Még inkább fáj? Vagy szűnőben van?
– Az tart némileg karban, hogy mindenhonnan hívogatnak. Megjelent két kötetem, keresik a filmjeimet, bemutatókra járok. Az emberek ragaszkodása megindító: egy éve nem vagyok a képernyőn, és még mindig nem akarnak elfelejteni. Persze, jó lenne valami új kihívás, mert azért fáj a szakmai megbecsülés hiánya. Nem kaptam választ az Erdély kifosztásáról szóló, Zöld arany című filmtervem szinopszisára. Az utolsó arcél című dokumentumfilm-tervem azonban most megvalósulni látszik. A jugoszláv hadsereg egykori alezredeséről, Sutus Józsefről szól, aki feleségét követve ma Macedóniában él. Első világháborús honvédsírokat tárt fel Szkopjében, ahol a régi temetőt magyar temetőnek hívják. Ő a szkopjei magyarok vezetője, tevékenysége nyomán a városban emléktáblát helyeztek el, négy utcát magyar személyiségekről neveztek el. Erős hiányérzetként él viszont bennem, hogy nem tudtam folytatni az ortodoxia erdélyi térhódításával foglalkozó Hagymakupolás honfoglalás című filmemet. 
– Merre szerette volna továbbvinni ezt a nagy visszhangot kiváltó történetet?
– A katolikus egyház irányába. Jakubinyi György érsek annak idején nem nyilatkozott nekem, de megváltozott az optikája, mióta a pápa Romániában járt, Erdélybe viszont nem látogatott el. Úgy gondolom, a székelységnek, Székelyföldnek gyakrabban kellene pozitív impulzusokat, üzeneteket küldenie magáról a nagyvilágnak. A csíksomlyói búcsú, az összmagyarság legnagyobb ünnepe közvetítésekor gyakran megfordult a fejemben: mi lenne, ha a ferences atyák felkérésére a somlyói nyeregben összegyűlő ötszáz-hatszázezer székely-magyar-csángó zarándok aláírásával hitelesítenének egy, a Szentatyához címzett meghívót? 2017-ben, a négyszázötvenedik jubileumi évben Ferenc pápa látogatása aktuális lehetne. És akkor Őszentsége szembesülhetne a ténnyel: az ortodoxia hiába potyogtatta tele Székelyföldet hagymakupolákkal, így próbálva jelezni, hogy ősi román föld, ott bizony félmillió katolikus hívő előtt misézhet.
CSÁKY ZOLTÁN
Sümegen született 1945-ben. Nős, három gyermek apja, egy unoka nagyapja. Gödöllőn él. Tanulmányait Marosvásárhelyen a Bolyai Líceumban, majd Kolozsvárott a BBTE bölcsészeti karán végezte. 1971-től az RTV magyar szerkesztőségének tagja, a Kaláka és a Kollégium című műsorok szerkesztője, műsorvezetője. 1989-ben családjával Magyarországra telepedett. A Kossuth rádió munkatársaként dolgozott, majd a Duna Televízió alapító tagjaként a Heti Hírmondó főszerkesztője és műsorvezetője, dokumentumfilmek szerzője. Hagymakupolás honfoglalás című filmjét levetítették a University London East European Studies karán. 2010 és 2014 között az MTVA műsorvezetője, az Arcélek portrésorozat szerzője. Kötetei: Hagymakupolás honfoglalás (2004), A jóisten politikája (2010). Díjak, kitüntetések: Pethő Sándor-díj, Julianus-díj.
Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vezényelt történelem (Gazda József rendhagyó regénye )
Rendhagyó mű Gazda József legutóbb megjelent*, több mint hétszáz oldalas könyve. Műnemét tekintve is az. Néhol a regény műfaji sajátosságai dominálnak, melyeket megrázó lírai vallomások váltanak, hogy aztán a szociográfia ténykimondó stílusa vegye át a helyét.
Van, amikor családi legendáriumok elevenednek meg, van, amikor költői metaforákban gazdag esszévé változik. De találhatók benne történelmi reflexiók vagy éppen tömény történelemfilozófia is. Szinte észrevétlenül csúszik át egyik műfaj a másikba. De bármelyiket használja is a szerző, mindenütt keserű. Pontosabban: megkeseredett. Ami feltételezi más, valamikori jobb állapotok elmúltát.  A szerző több műfaj eszközét használja fel, veti be, hogy feleletet találjon a kínzó kérdésre: miként és miért kerülhetett a székelység a mostani állapotába? Mi juttatta ide, és hogyan hatott rá? Miként élte ezt át és éli meg ma is?
Mi is hát Gazda József könyve? Történelmi detektívregény, amely egy nép közelmúltját nyomozza? Sok-sok székely ember prózában megírt tragikus balladája? Oknyomozó történelmi megariport? Egyvalaminek semmiképpen nem nevezhető: mesének. Mivel hiányzik belőle az, amivel a mesék végződni szoktak: a kizökkent idő helyretolásának, az alapjaiból kifordult világ helyrebillentésének mozzanata. Ez még várat magára. A valóságban is. Egyelőre csak a szerencsétlen áldozat értetlenkedése kiált az égre: kirablója ráadásként miért rúg újra és újra belé? A kötet alcíme: Sorsregény. De nem egy bizonyos szereplő életének történetéről szól, hanem a székelység legutóbbi százvalahány évének szomorú, kollektív sorsregénye. Remélhetőleg nem végzetregénye.  A könyvnek van ugyan egy Géza nevű főszereplője – aki mintha a szerző alteregója volna –, de az ő személye csak közbe-közbe, nagy szünetekkel jelenik meg, nem tolakszik előtérbe. Egyéni boldogságát is az őt körülvevő közösség sorsának alakulása határozza meg: „Más emberek fájdalma ugyanúgy fájt neki, mint a saját fájdalmai, vagy talán még jobban, a maga pici öröme ellenében ott lüktetett benne a milliók fájdalma, s az igazi boldogságról így csak álmodozott.” Az egész könyv azt sugallja, arra figyelmeztet, hogy legyen bár sajátos, különleges az egyes ember személyisége, élete, végeredményben sajátos, különleges is csak a nyelvét, tudatát, egész valóját születésétől kezdve formáló közösség ráhatásával, segítségével tud lenni: „…a te egyéni lépteid csak látszólag egyéniek, vagy úgy egyéniek, úgy tudnak egyéniek lenni, ahogyan az a sodrás, áramlás alakított, formált”. És: „ritka az az egyén, aki közössége sorsától függetleníteni tudja az ő egyéni sorsát”.
A könyv a székelység XX. századi kalamitásainak krónikája. 
Gazda József évtizedekig gyűjtötte a Székelyföld (a könyvben: Sóhajd) különböző vidékein élő, különböző korú és foglalkozású emberek visszaemlékezéseit az általuk megélt történelemről. Az egyes emberek számára a közelmúlt történelme nem elvont fogalom, saját bőrükön tapasztalták, szenvedték meg, vagy közvetlen felmenőik meséltek az általuk átéltekről. Sok ilyen visszaemlékezés közbeiktatása gazdagítja, teszi hitelessé a könyvet. A valóság megrázóbb, fájdalmasabb minden kitalációnál. Gazda József könyvében minden rész annyi más résszel függ össze, annyi minden kapcsolódik és kapcsolható hozzá − akár más olvasmányélmények, akár saját élettapasztalatok mentén −, hogy az olvasóban újabb és újabb kérdések és tisztáznivalók fogalmazódnak meg közössége múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Olyan ez a könyv, mint egy motívumokban bővelkedő textília: külön-külön is izgalmasak az egyes elemek, még inkább összességükben. Olyan ez a könyv, hogy mindenik alfejezetéből külön-külön is regényeket lehetne írni. Együtt az egész szinte emberfeletti vállalkozás. Aminek a szerző emberül megfelelt. 
Molnár Vilmos
* Gazda József: Vezényelt történelem. Sorsregény. Budapest, 2014, Hét Krajcár Kiadó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékezzünk és tiltakozzunk székely méltósággal!
A székely szabadság napja a székely vértanúkra való emlékezés, a tiltakozás, az autonómia melletti kiállás napja is. Ezért a Székely vértanúk emlékművénél tartott megemlékezés után Marosvásárhely főterére vonulunk, hogy a prefektúra előtt tiltakozó nagygyűléssel nyomatékosítsuk követeléseinket.
Rendkívül fontos, hogy mind a megemlékezés, mind a felvonulás és tiltakozó nagygyűlés a legnagyobb rendben, a hatályos gyülekezési törvényt betartva történjen. Emlékezzünk és tiltakozzunk székely méltósággal, azzal az erkölcsi tartással, amely – a székely hagyományoknak megfelelően – népünk minden megmozdulását jellemezte a történelem során, és jellemzi ma is. Ne adjunk helyet semmilyen esetleges provokációnak, jöjjön az bárhonnan, a békés, de határozott kiállást megzavarni akarókat azonnal szigeteljük el, és figyelmeztessük a legközelebbi rendfenntartó személyt. A rendezvény egész ideje alatt a szervezők saját felelősei, de a hatósági rendfenntartók is rendelkezésre állnak.
A hatóságok akár nagyszámú jelenléte is a résztvevők biztonságát szolgálja, akárcsak a csendőrség által a helyszínen készített fényképek vagy filmfelvételek! Megértéssel és együttműködve viszonyuljunk a hatóságokhoz. Senkinek nincs oka félni tőlük. A szervezők saját rendfenntartói sárgászöld mellényt fognak viselni, és közvetlen kapcsolatot tartanak a hatóságokkal. Ne hozzon senki magával pártok, ideológiai csoportok zászlóit és egyéb jelképeit. Fegyvert, fegyverként használható éles vagy hegyes eszközöket, szeszes italt, kábítószert nyilvános rendezvényre hozni súlyos törvénysértés!
Kérek mindenkit, hogy kerüljük a Székely Nemzeti Tanács által megfogalmazott céltól idegen jelszavakat, gyűlöletkeltő, uszító, mások személyiségi jogait sértő, a rendezvény méltóságával összeegyeztethetetlen feliratokat. Ne adjunk alkalmat a céljainkat nem értőknek, hogy rendbontókként bélyegezzenek meg. Figyelni fog ránk az egész világ. Legyünk sokan, hogy ne mondhassák Bukarestben, beletörődtünk a jogfosztottság állapotába, beletörődtünk abba, hogy polgármestereinket meghurcolják, naponta terjesszenek elő a törvényhozásban magyarellenes törvényjavaslatokat, végül olyan új régió létrehozását erőltetik ránk, melyben a székelyek is elszórványosodnak. Ezért kell eljönni Marosvásárhelyre március tizedikén a Székely vértanúk emlékművéhez!
Emlékeztetünk egyben arra, hogy Székelyföld autonómiáját alkotmányos úton akarjuk elérni. A megvalósítás útján mindig jogkövető magatartást tanúsítottunk, és erről az útról ezután sem fogunk letérni! Ezt követeli meg tőlünk egész történelmünk, a székely közösségi gondolkodás és magatartás!
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Népújság (Marosvásárhely)

A prefektus szerint nem engedélyezett a felvonulás
Maros megye prefektusa nem tekinti engedélyezettnek a székely szabadság napja alkalmából csütörtökre meghirdetett marosvásárhelyi felvonulást és tiltakozást.
Lucian Goga prefektus, a kormány Maros megyei képviselője az Agerpres hírügynökségnek kedden kijelentette, megítélése szerint „a Siculitas egyesület (a szervező Székely Nemzeti Tanács nevében eljáró civil szervezet) rendezhet megemlékezést a Székely mártírok emlékművénél, de ha felvonulást is akar tartani Marosvásárhely főterén, az a felvonulás engedély nélküli lesz”.
A prefektus azzal magyarázta álláspontját, hogy a polgármesteri hivatal fellebbezése felfüggesztette a szervezők számára kedvező elsőfokú törvényszéki határozatot mindaddig, amíg jogerős ítélet nem születik az ügyben.
Lucian Goga ugyanakkor felszólította a megemlékezés részvevőit és Marosvásárhely lakosait, hogy tegyenek bizonyságot racionalitásról és nyugalomról, mert a hatóságok készen állnak arra, hogy kezeljék a helyzetet. „Mi tiszteletben tartjuk minden állampolgár véleményszabadságát és gyülekezési jogát, de senkinek nem áll jogában a közrend megzavarása, Marosvásárhely felbolygatása” – mondta a prefektus. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke a prefektus nyilatkozatára reagálva az MTI-nek elmondta, a bejelentett forgatókönyv szerint tartják meg a megemlékezést, a felvonulást és a tiltakozást. „Mi eleget tettünk a törvény által előírt kötelezettségünknek. A gyülekezési jogot a törvény szabályozza. A törvény írja elő a mi kötelezettségeinket is, és a hatóság kötelezettségeit is. Ehhez kell igazodnia még a prefektusnak is” – mondta Izsák Balázs.
A székely szabadság napja – az SZNT bejelentése szerint – a székely vértanúk obeliszkjénél kezdődik csütörtökön délután 4 órakor. A helyszínen az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek elnökei, valamint a baszk és a katalán nép, illetve az Európai Szabad Szövetség (EFA) képviselői mondanak beszédet. A részvevők ezt követően mintegy két kilométert vonulnak Marosvásárhely főteréig, ahol a romániai régiósítási tervek ellen és Székelyföld autonómiájáért tüntetnek, valamint átadják a demonstráció petícióját a kormány Maros megyei képviselőjének. A rendezvény a bejelentett forgatókönyv szerint este 7 órakor befejeződik.
MTI. Székelyhon.ro

Irány Székelyföld (Turisztikai vásár Budapesten)
Székelyföld-stand is jelen volt a március 3–6-a között Budapesten megszervezett Utazás Kiállítás 2016 turisztikai expón, amelyen 28 ország 350 kiállítója vett részt. Háromszéket a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, A borvíz útja programot az Aquasic Egyesület képviselte, Hargita megyét a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás, továbbá Udvarhelyszéket a Szinfotour, Csíkszeredát a Csíkinfo Iroda, Gyergyószéket Gyergyószentmiklós önkormányzata – tájékoztatott  a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület.
A budapesti Hungexpo kiállítótérben tartott turisztikai vásáron ismét bebizonyosodott, hogy a magyarországiak számára kedvelt úti cél Székelyföld. A standot látogatók főként falusi szálláshelyek, szervezett programok, gyermekbarát szállások, szabadidős tevékenységek, mofetták és gyógykezelések felől érdeklődtek. Kíváncsiak voltak a kulturális rendezvényekre, és igen érdeklődtek az Ezer Székely Leány Napjáról és a csíksomlyói pünkösdi búcsúról. Dombora Lehel, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület ügyvezető igazgatója szerint olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a több ezer szóróanyag, katalógus kevésnek bizonyult. A háromszéki borvizes fürdőket működtető Aquasic Egyesület jóvoltából ásványvizeket kóstolhattak meg a látogatók, és gyógykezelési lehetőségekről tájékoztatták őket. Sokan érdeklődtek kiépített kempingekről, ám ez egyelőre hiánycikk Székelyföldön, pedig számos megfelelő helyszín kínálkozik e célra.
A stand látogatói a budapesti Székely Fesztivál felől is kérdezősködtek. A májusi rendezvényen szintén részt vesznek a kiállítók, az alkalmat kihasználják, hogy újabb turistákat Székelyföldre csalogassanak. (sz.) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A „neoceauşiszta” ideológia feltámadása
Ami az úgynevezett „nemzeti kisebbségek” védelméről szóló nemzetközi és nemzeti normák romániai be (nem) tartását és meg (nem) valósítását illeti, a 2015-ös év kimondottan szégyenteljes volt. Több tucat nyilvánvalóan önkényes közbelépés és döntés született kormánymegbízottak, polgármesteri hivatali felügyelők, bírók stb. részéről –alkotmányos szlogenekkel („Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam”) alátámasztva, de teljes mértékben figyelmen kívül hagyva a Románia által évekkel ezelőtt aláírt és ratifikált szerződéseket és chartákat –, melyek különösen az erdélyi és még inkább a székelyföldi magyarok közösségében szinte általános elégedetlenséget és a központi hatóságok képviselőivel szembeni növekvő feszültségeket okoztak.
A kérdéses visszaélésekről gyakorlatilag semmit sem írnak a román nyelvű központi sajtóban, ezzel szemben számos inkrimináló anyag jelenik meg a magyarok jogos óhajairól. Ebből a nacionalista propagandaízű médiacenzúrán/embargón és egyoldalú „tájékoztatáson” alapuló publicisztikai gyakorlatból az következik, hogy a médiában és a közhatóságoknál nincs elég információ a „nemzeti kisebbségekkel” kapcsolatos sajátos jogszabályokról. Továbbá nincs elég publicisztikai vagy politikai akarat, hogy az etnikai közösségeket úgy mutassák be, amilyenek: történelmi nyelvi és kulturális közösségekként, melyek gyökeret vertek az általuk jelenleg lakott térségekben, több száz vagy akár több mint ezer éves közösségekként (mindegyikük régebbi vagy sokkal régebbi mint maga… Románia), melyeknek – ebből következően – számbeli arányuktól függetlenül elméletben és a gyakorlatban is ugyanolyan jogokkal és kötelezettségekkel kellene rendelkezniük, mint a többi etnikai közösség. Mi lenne ha...
Ha Románia átültetné a gyakorlatba a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt és a Románia és Magyarország közötti jó szomszédságról és együttműködésről szóló szerződést – melyeket már több éve aláírtak és ratifikáltak –, akkor az erdélyi etnikumok közötti kapcsolatok képe összehasonlíthatatlanul jobban festene. Konkrétan:  – szinte kivétel nélkül két-, három- vagy négynyelvű felirataink lennének az összes (németek/szászok vagy magyarok által alapított és más nemzetiségek által is lakott) erdélyi városban és számtalan faluban/községben; – az összes nemzetiség nyelvét, kultúráját és történelmét az iskolákban minden etnikai csoportnak tanítanák; – a köztisztviselők a rendőrség kötelékében, a titkosszolgálatoknál, a hadseregben, az igazságszolgáltatásban, a kihelyezett szolgáltatásokban mindenféle nemzetiségből származó alkalmazottak lennének, akik beszélik a „kisebbségi” és regionális nyelveket, a kérdéses nyelvek használata pedig a mindennapos gyakorlat része lehetne;
– az állami médiában arányosan jelennének meg a „kisebbségi” témák; a filmekben, a tévésorozatokban, a zenedarabokban stb.; 
– a magyar nyelvű egyetemek/karok tényként léteznének és nem csak óhajként vagy viszály okaként (lásd a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvosi egyetem létrehozásának elutasítása);
– a nemzetiségek jelképei (zászlók, címerek) és ünnepnapjai szabadon megjelenhetnének és nem kellene tartani a kormánymegbízottak, bírók és/vagy nacionalista bloggerek és bérkommentelők zaklatásától; – azonnal véget érnének a nacionalista diverziók, az etno-demográfiai ügyködések, a médiamanipulációk és a „laboratóriumi” gyűlölet, melyeket a titkosszolgálatokon vagy más „hard” intézményeken (rendőrség, hadsereg stb.) belüli nacionalista és etnokratikus csoportok utasítására találnak ki és terjesztenek;
– összességében az (igazi kölcsönös megismerésen, tiszteleten, egy többetnikumú társadalmon belüli jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatos konszenzuson alapuló) egyetértés élvezne elsőbbséget;
– nagyrészt megszűnnének az egyes „kisebbségiek” részéről tapasztalható nacionalista megnyilvánulások, lásd például azokat a székely fiatalokat, akik jelenleg bizonyos nacionalista, potenciálisan irredenta magyarországi mozgalmak körül csoportosulnak; Kik a kerékkötők?
Ne bújjunk az ujjunk mögé: némi érzékelhető előrelépés ellenére Románia még mindig messze áll attól, ami akkor lehetne, ha átültetné a gyakorlatba a vonatkozó nemzetközi és nemzeti kötelezettségek összes rendelkezését – és, sajnos (mások számára „szerencsére”), nem is tűnik úgy, hogy olyan állammá szeretne válni, amely tényleg minden lakosát képviseli. Vajon kik azok, akik általában ellenzik azon normák alkalmazását/betartását, melyekről itt szó van? Azt hiszem, nagyrészt azokról van szó, akik más, különösen a politikai pluralizmussal, az emberi jogokkal, a részvételi civil társadalommal, a korrupcióellenességgel, a diszkriminációmentességgel, a Közép- és Kelet-Európával való szinkronba kerüléssel kapcsolatos területeken is ellenezték vagy ellenzik a törvények alkalmazását.
Másképp mondva – és a múltba is visszatekintve: azoknak van a „magyarokkal” „valami bajuk”, akiknek hajdanán a szászokkal/svábokkal is gondjuk volt, amíg még többen voltak, akiknek 1990-ben gondjuk volt az Egyetem téri tüntetőkkel vagy akár azokkal is, akik 1989. december 17–22-én és az ezt követő napokban és hónapokban kivonultak az erdélyi/bánsági városok és Bukarest utcáira. Míg a demokratizálás és a politikai pluralizmus terén némiképp javult a helyzet – bár még mindig vannak gondok a jogállamiság működésével –, a „nemzeti kisebbségek” védelme terén még viszonylag az út elején, vagy legjobb esetben is a felénél járunk, és számos jel arra mutat, hogy a román hatóságok NEM akarnak annál előrébb lépni, mint ameddig eljutottak. Ellenkezőleg, szemmel láthatóan hajlamosak visszavonni a már megadott (indokolt) vagy megvalósításra váró jogokat. Mottójuk: Ha amúgy sincsenek szankciók, akkor miért tartanánk be az ígéreteinket? Hová vezet ez?
Ugyanúgy, ahogy az emberi jogok korlátozása és a közvélemény fontos döntések meghozatalában való részvételének elutasítása, például a nagy (a környezetre és a helyi közösségekre nézve felesleges és ártalmas kulcsszavak: Verespatak, Chevron, Schweighofer, Kronospan stb.) beruházások esetében utcai megmozdulásokhoz, kollektív elégedetlenséghez, valamint az érintettek diskurzusainak és szándékainak radikalizálódáshoz vezetett, a „nemzeti kisebbségekre” vonatkozó normák betűje és szelleme hű betartásának elutasítása elkerülhetetlenül ugyanolyan következményekkel fog járni, vagy jár máris. 
Ugyanolyan ok ugyanolyan hatást vált ki.
Más szóval: aki azt várja el, hogy a magyarok ne merészeljék kifejezni elégedetlenségüket/felháborodásukat a nacionalista-magyarellenes mátrixszal szemben, amelybe számos közhatóság és a média egy része belekényszeríti őket, ugyanígy azt is követelhetné, hogy Newton törvényét kizárólag az almákra alkalmazzák, a körtékre nem…
És most azoknak, akik őszintén azt hiszik, hogy Románia állítólag „modell” a „kisebbségek” ügyében. Közismert, hogy Romániában egyetlen területen SEM tartják be a törvényeket a betűjüknek és szellemüknek megfelelően, amikor a nem alkalmazásuk (jogtalan) előnyöket biztosíthat egyes kiváltságosoknak (lásd a fentebb említett cégek gazdasági tevékenységeit). Akkor, kérdezem, miért hiszik, hogy a törvényeket éppen a „kisebbségek” esetében alkalmaznák következetesen, sőt, példás módon?  Sőt: Alapos okunk van azt hinni, hogy a „kisebbségek” és a történelmi régiók ügye az utolsó helyek valamelyikén szerepel a politikai-közigazgatási döntéshozók prioritásainak listáján. Egy „neoceauşiszta”/„neoszekus” áramlat feltámadásának és érvényesítésének vagyunk tanúi, amely afelé tendál a törvények megsértésével, hogy megvalósítsa a nemzeti-kommunista korszak fő etnodemográfiai projektjét: a többetnikumú régiók, különösen Erdély etnikai megtisztítását, illetve asszimiláción és emigráción keresztül az elrománosítását. Mondom ezt, látván: 
– hogy Kolozsváron egy régi-jelenlegi polgármester, volt KISZ-vezető (Kommunista Ifjak Szövetsége – a szerk.) elkeseredetten ellenzi kétnyelvű táblák elhelyezését a város bejáratainál, ugyanakkor kollektív skizofrén módon megpályázza „Cluj-Napoca” nevében az „európai” kulturális fővárosi címet; – hogy Marosvásárhelyen az „importált” polgármester azzal büszkélkedik, hogy az etnikai mérleget sikerült a magyarok rovására kibillenteni (a Magyarországgal kötött szerződés egyértelmű rendelkezéseinek megsértésével!);
– azokat az etnikai-demográfiai statisztikákat, melyek azt mutatják, hogy a magyar lakosság legalább 20 százalékkal (!) csökkent az utóbbi 25 évben, miközben a románok aránya „csak” 10 százalékkal lett kevesebb;
– hogy Csíkszeredában megtartanak a tisztségében, rendőrkapitánnyá neveznek ki és rekordméretű bért fizetnek egy volt nemzeti-kommunista pribéknek, Moldovan Radu Sandunak;
– hogy 2015-ben, szintén Csíkszeredában, börtönérett politikusok egy csoportja – Mircea Duşă, Gabriel Oprea, a már „híres” Moldovan Radu Sandu – jelentős anyagi és emberi forrásokat, különleges csapatokat, a honvédelmi minisztérium járműveit és buszait mozgósította azért, hogy néhány ázott katona menetelése közben felhúzzák „Hargita megye legnagyobb trikolórját”! …
Mindezt akkor, amikor a Kovászna megyei kormánymegbízott bepereli azokat a polgármestereket, akik Románia zászlója mellett(!) ki merik tűzni a székely zászlót is;
– mert olyan félkatonai alakulatok jönnek létre, mint Bogdan Diaconu politikai etnoimposztor Karóbahúzó Vlad Gárdája, melyeknek kimondottan Székelyföld is a célpontjuk;
– látva, hogy Déván (!) lebontották egy hajdani magyar fejedelem nemrég felállított köztéri emlékművét – mindezt „banális adminisztratív okokból”, hogy egy élő klasszikust idézzek (utalás Klaus Iohannisra – a szerk.), egy „jóakaró” polgár közbenjárására;
– Dan Tanasă nacionalista-troll blogger tevékenységét – meglepetések meglepetése! – éppen a szekus-kleptokrata Dan Voiculescu alapítványa részesíti jutalomban.
És tovább lehetne folytatni a mindennapos zaklatások sorát, melyek a „Beszélj románul, mert Romániában vagy!” szlogennel kezdődnek…
A fentiekből az következik… szigorúan LOGIKUSAN, hogy a „kisebbségi” jogrend betű- és szellemhű alkalmazása Románia számára is a jogállamiság megerősítését, a törvény uralmát, polgáriságot, európaiságot, meritokráciát jelenti – az ország minden lakójának javára. Ugyanakkor, szintén szigorúan LOGIKUSAN az is következik, hogy az erdélyi (és nem csak itteni) őshonos nemzetiségek legitim és szükséges jogaiért való szerepvállalás jogos és szükséges polgári, európaiassági és jogállamvédelmi lépés.
Én magam szerepet vállalok ebben (is), és azt tanácsolom más polgárjogi aktivistáknak is, hogy hatoljanak be erre a kevésbé feltárt, de mindnyájunk számára nagyon is releváns területre: a kollektív identitások, a „fejlett szintű” etnikumok közötti megértés és együttélés, regionalizmus, politikai transzilvanizmus terepére. Ez távolról sem annyira nehéz és „aláaknázott” terület, ahogy azt azok az etnoimposztorok sugallják, akik kisajátították e témában a tömegeknél fogadókészségre számító diskurzust (szemben a tudományos, „elit”, a történelmi igazsággal és a mai tényhelyzettel szinkron és összeegyeztethető diskurzussal, ld. Boia, Mitu, Djuvara). A megoldás továbbra sem más, mint az írott és íratlan törvények – jóhiszemű – alkalmazása, aminek révén csak nyerhetünk – mindnyájanuár Regionalizmus = európaiasság = polgáriság = hazafiság – íme, ez a mágikus képlet „Erdély kérdésére” – és talán egész Romániára vonatkozóan is.
Hans Hedrich
(neuerwEg.ro/Főtér.ro) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely Szabadság Napja – Autonómiát és az erről szóló párbeszéd elindítását követeli a tüntetés kiáltványa
Székelyföld területi autonómiáját és az erről szóló párbeszéd elindítását követeli a székely szabadság napja alkalmából szervezett marosvásárhelyi tüntetés kiáltványa, melyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke olvasott fel csütörtökön a székely vértanúk emlékműve előtt.
A közfelkiáltással elfogadott kiáltványban a tüntetés résztvevői követelték, hogy a történelmi Székelyföld alkosson sajátos hatáskörökkel felruházott önálló fejlesztési és közigazgatási régiót, és ezt a közjogi státuszt Székelyföld autonómiastatútuma szavatolja. Kezdeményezték, hogy a román kormány folytasson párbeszédet Székelyföld jogállásáról a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal.
Azt is követelték, hogy Románia maradéktalanul tartsa tiszteletben Románia és Magyarország alapszerződését, különös tekintettel a dokumentumnak arra a szakaszára, amelyben a felek vállalják, hogy tartózkodnak minden olyan gyakorlattól, amely megváltoztatná a nemzeti közösségek által lakott régiók nemzetiségi összetételét.
MTI
Erdély.ma

Székely Szabadság Napja – A nemzetpolitikai államtitkárság támogatja a felvonulást 
A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága támogatja a Székely Nemzeti Tanács által szervezett marosvásárhelyi felvonulást, amely Székelyföld autonómiájának fontosságára hívja fel a figyelmet. A Miniszterelnökség csütörtöki közleménye szerint a kormány határozott álláspontja, hogy a különböző autonómiaformák, amelyekkel más európai kisebbségek rendelkeznek, jár a székelyeknek és jár valamennyi külhoni magyar közösségnek. A nemzetpolitikai államtitkárság támogatja a székelység törekvését, hogy anyanyelvét és szimbólumait szabadon használhassa, ugyanakkor a leghatározottabban elítéli a Székelyföld önkormányzati vezetői, polgármesterei ellen irányuló román hatósági fellépéseket.
Az államtitkárság fontosnak tartja, hogy a székely vértanúk 1854. március 10-ei marosvásárhelyi kivégzésének évfordulóján minél többen emlékezzenek meg e szomorú eseményről és csatlakozzanak a székely szabadság napi rendezvényhez.
A Székely Nemzeti Tanács Székelyföld területi autonómiájáért szervez csütörtökön Marosvásárhelyen felvonulást és tüntetést, amelyre székelyföldiek tízezreit várják.
A székely szabadság napjának nevezett rendezvény megemlékezéssel kezdődött helyi idő szerint 16 órakor (közép-európai 15 óra) a marosvásárhelyi székely vértanúk emlékművénél. Az obeliszk az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés vezetőinek, az 1854. március 10-én kivégzett Török Jánosnak, Gálfi Mihálynak és Horváth Károlynak állít emléket.
A helyszínen az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek elnökei (a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökét leszámítva), valamint a baszk és a katalán nép és az Európai Szabad Szövetség (EFA) képviselői mondanak beszédet. A résztvevők ezt követően mintegy két kilométert vonulnak Marosvásárhely főteréig, ahol petíciót adnak át a kormányt képviselő prefektusnak.
MTI. Erdély.ma

Kiáltvány a székely szabadság napján
Ma, 2016. március 10-én, a marosvásárhelyi Postaréten, a Székely vértanúk emlékművénél a székely szabadság napján összegyűlt székelyek, a jog és a demokrácia útját járva következetesen kinyilvánítjuk akaratunkat: igényeljük Székelyföld területi autonómiáját! Ezt teszik velünk ma a támogatásunkra idesereglett erdélyi magyar közösségek képviselői és szerte a nagyvilágban mindazok, akik megértették a székely szabadság napjának üzenetét: számunkra ez a nap nemcsak a vértanúinkra, történelmi példaképeinkre való közös emlékezés napja, de az összetartozásé, a jogkövetelésé is, amely csakis a nemzeti önrendelkezés jegyében fogalmazódhat meg.
Jogos követeléseinket mindaddig fenntartjuk, amíg Székelyföld státuszát megnyugtató módon törvény garantálja. Ismételten kénytelenek vagyunk megállapítani:
Románia nem tartja be önként vállalt nemzetközi kötelezettségeit, kiemelt figyelemmel az Európa Tanácshoz való csatlakozáskor vállalt, a tanács 1993/1201-es számú ajánlásának teljesítésére; Románia nem tartja tiszteletben a Kisebbségi Keretegyezményben és a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájában foglalt kötelezettségeit;
Románia nem veszi figyelembe az Európai Unió javaslatait, amikor regionális reformot, az ország közigazgatási átalakítását tervezi.
Románia nem veszi figyelembe saját állampolgárainak demokratikusan kinyilvánított akaratát. Mi több, a hatóság nyílt vagy burkolt formában támadja közösségünk választott vezetőit, szimbólumainkat, tényleges és szimbolikus gesztusokkal, megkérdőjelezhető jogi eljárásokkal, a diktatúrára jellemző intézkedések egész sorával kíván félelmet kelteni, eltántorítani követeléseinktől. Korlátozza a szólásszabadságot, a szabad gyülekezéshez való jogunkat.
Székelyföld területi autonómiája olyan közjogi intézmény, amely – szervesen beépülve az ország közigazgatási átalakításának folyamatába – megteremti az itt élő, őshonos székely-magyar többségi kollektivitás számára a teljes és tényleges egyenjogúság feltételeit. Az autonóm régió az állam és a kollektivitás között elhelyezkedő, demokratikusan választott testülettel rendelkezik, az önigazgatás hatásköreit gyakorolja, illetve államhatósági jogosítványokkal is bír. Teszi mindezt a Székelyföld területén élő minden nemzeti közösség nevében és érdekében.
Székelyföld jogi státuszának rendezéséért párbeszédet és együttműködést akarunk a román kormánnyal a helyi közösségek szabad akarata, az állampolgárok közti szolidaritás és a konstruktív együttműködés messzemenő figyelembevételével. A nyílt és őszinte párbeszédre azért is van esély, mert Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát. A párbeszéd elutasítása ezzel szemben a szélsőségek megjelenését bátorítja.
Mindezek szellemében követeljük:
A történelmi Székelyföld alkosson sajátos hatáskörökkel felruházott, önálló fejlesztési és közigazgatási régiót!
Ezen közjogi státuszt szavatolja Székelyföld autonómiájának statútuma! A statútum elfogadása érdekében a kormány kezdjen párbeszédet Székelyföld jogállásáról a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal!
Románia kormánya maradéktalanul tartsa tiszteletben a Románia és Magyarország között kötött, a megértésről, az együttműködésről és a jószomszédságról szóló szerződést, különös tekintettel a 15/9. szakaszra, amelyben a felek vállalják, hogy tartózkodnak minden olyan gyakorlattól, amely megváltoztatná a nemzeti közösségek által lakott régiók nemzetiségi összetételét!
Teljes és tényleges szabadságot és egyenlőséget akarunk Székelyföld minden lakosának! Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek!
Marosvásárhely, 2016. március 10. Erdély.ma