Megtalálta a helyét múzeumpedagógusként
Az elkövetkező húsz év minden napjára tudna új kihívást nyújtani számára szakmája. Kádár Kincső múzeumpedagógusként teszi vonzóvá a Csíki Székely Múzeum kiállításait, számos programot szervezve próbálja meg eloszlatni azt a tévhitet, miszerint a múzeum egy poros intézmény, hiszen szerinte ez az információ- és a tudásszerzés zseniális, ingergazdag helye.
Mindenképpen tanítani szeretett volna, ezért választotta a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőt középiskolaként, majd a Babeș–Bolyai Tudományegyetem néprajz és antropológia-magyar szakát, a néprajzra úgy gondolva, hogy azt majd tanárként hobbiként műveli egy településen. Kádár Kincső az iskola mellett is rengeteg tevékenységbe bekapcsolódott, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyletnél tevékenykedett minden nyáron, táborokat, gyerekprogramokat szervezett, diákkörökre járt, újságot szerkesztett, kórusban énekelt.
„Úgy érzem, szakmailag megfogtam az Isten lábát, és sok barátommal, ismerősömmel ellentétben tényleg azt csinálom, amit tanultam. Mindig úgy gondoltam, hogy tanítani szeretnék, de nem feltétlenül iskolában, formális keretek közt. Itt mindazt tudom hasznosítani, amivel foglalkoztam” – meséli lelkesen Kádár Kincső, akinek a munkába állása nem nevezhető zökkenőmentesnek. Így emlékezik erre: „Az egyetemnek csúnya vége lett számomra, ugyanis belekerültem az első bolognai rendszerbe, és utolsó év végén közölték velünk, hogy csak az egyik szakra fogunk oklevelet kapni, a másik elveszik. Így elveszítettem a magyar szakomat, maradt a néprajz, azzal próbáltam elhelyezkedni. Sajnos a munkapiacon senkinek nem volt rám szüksége abban az évben. Boldog vagy boldogtalan munkanélkülivé váltam, és valahányszor jártam pecsételtetni, mindig bejöttem a várba, és közöltem, hogy én itt akarok dolgozni. Pár alkalommal a kapunál be is fejeződött a beszélgetés azzal, hogy nincsenek betölthető állások, ez 2008-ban történt, a válság idején.
Aztán addig jöttem, míg sikerült az igazgatóhoz eljuttatnom az önéletrajzomat, és azt mondták, hogy majd értesítenek. A CV-ből kiderült, hogy foglalkoztam vasárnapi iskolával, táborokkal, gyerekprogramokkal. Akkor indult az Egyiptom művészete a fáraók korában kiállítás, és behívtak, hogy hétvégeken tartsunk múzeumpedagógiai foglalkozást négyen. Aztán a kiállítás végére már egyedül maradtam ezen a területen, és az intézmény jóvoltából elkerülhettem a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum képzéseire, előbb elvégeztem a múzeumpedagógiait, majd a kiállításrendezőit. Most már ezeket próbálom minél jobban egybegyúrni.”
Bevallása szerint az első három-négy év nagyon nehéz volt, míg kialakult a menetrend, beletanult a pályázatírásba. „Lassan kezdett kialakulni az évi menetrend, és már nemcsak az alap- vagy időszaki kiállítások mellé szerveztem programokat, hanem gondolkodtam családi napokban, később a kollégák segítségével nyári táborban. Most már három táborunk van. Sorra a kiállításokat is felszereltük múzeumpedagógiai eszközökkel, kezdtük a vártörténetivel, utána a készülő néprajzit már úgy terveztük, hogy helyük legyen az ilyen eszközöknek. Most a várostörténetinél figyelünk arra, hogy már ne csak a gyerekeknek szóljanak, hanem az erre kíváncsi felnőtteknek is az öt érzékszervére hassunk, minél interaktívabb, élményszerűbb legyen a kiállítás” – magyarázza.
Kollégáival terveik között szerepel a székelyföldi múzeumok „összekapcsolása”, hálózatban gondolkodnak, hogy minél több érdekes programmal vonzzák oda az embereket. Nagy lemaradást kell behozni múzeumpedagógiai téren Székelyföldön, hisz például a bostoni múzeumban már a múlt század húszas éveiben megjelentek a múzeumi gyerekprogramok – említette meg. „Megéri a gyerekekbe, az ifjúságba fektetni, most sikerült kialakítani ezt a múzeumpedagógiai foglalkoztató termet a Mikó-várban, és ezzel is fel szeretnénk hívni a székelyföldi múzeumok figyelmét, hogy egy inspiráló kulturális térben gondolkodjanak.”
Ami nagyon sokat jelent Kádár Kincső számára, hogy amit tanult, azt használhatja, „nem egy tőlem idegen dologgal foglalkozom, illetve sokat jelent a gyerekek hozzáállása is, főleg azoké, akik már kinőttek a táborainkból, és visszajárnak önkénteskedni. Annak ajánlom, aki folyamatosan nyitott az új információkra, aki már több mindent kipróbált: cserkészkedett, fesztivált szervezett, gyerekprogramokban részt vett, vasárnapi iskolákban tevékenykedett, táborozott. Az ilyen embereknek a későbbiekben is inspiráló.”
Bár nagyon elfoglalt, hobbiként decembertől rajzolgat, készített is unokaöccsének egy leporellót saját rajzaival illusztrálva. emellett kézműveskedik, és boldog, amiért megtalálta helyét szakmai téren, úgy érzi, ez egy nagy talentum.
Izsák-Székely Judith. Székelyhon.ro

Szükségünk van a hitre – interjú dr. Kinda Eleonórával
Dr. Kinda Eleonóra nem csak a Székely Mikó Kollégium megbecsült vallástanára, hanem az illyefalvi református egyházközség történetének megírója is. Frissen megjelent kötetéről a sepsiszentgyörgyi bemutatója után beszélgettünk, de szó esett további terveiről és jövőt firtató gondolatairól is.
– Miért éppen Illyefalvát és református közösségének történetét választotta első tudományos munkája témájául?
– Elsősorban azért, mert ebben a helységben születtem, és így 24 éven át voltam annak a református egyházközségnek a tagja, melynek 450 évre visszatekintő, küzdelmekkel teli múltját eddig még senki sem tárta fel. Ugyanakkor jómagam is tudni akartam, hogy egykori közösségem gyökerei mennyire nyúlnak mélyre, merre ágaznak szét, és milyen termést hoztak.
– Minderről hol lehetett ismereteket szerezni?
– Sepsiszentgyörgyön az állami, szülőfalumban pedig a református egyházi levéltárban, ugyanis mindkét helyszínen hatalmas mennyiségű anyag állt a rendelkezésemre, amit viszont az összegyűjtésen, rendszerezésen, tanulmányozáson és szerkesztésen kívül, még a mai nyelvjárásba is át kellett ültetni ahhoz, hogy közérthetővé váljék.
– Sikerült-e olyan történések, tények nyomára bukkanni, melyek emléke már kiesett a köztudatból, vagy csak a mondák szintjén van jelen?
– Igen, feljegyzéseket találtam például a titkos járatokra vonatkozóan, melyekből kiderült, hogy két alagút is létezett, egyik ÉNY-i és a másik DK-i irányba vezetett ki a vártemplomból, és rajtuk keresztül az erdő széléig lehetett eljutni. Ugyanakkor az is bebizonyosodott, hogy a közösség élelmiszerkészletét – a szájhagyománynak megfelelően – valóban a bástyákban helyezték biztonságba, és 1842-ben még 118, e célnak megfelelő kamra létezett. Kiderült továbbá, hogy a Józsa Sándor lelkész által 1902-ben építtetett parókia ma is használatban lévő, impozáns épületének anyagát a belső várfal délkeleti szakaszának lebontásából nyerték. 
– Mit jelent önnek kutatása eredményeinek könyvben való megjelentetése? 
– Hálás vagyok a Jóistennek, hogy erre sor kerülhetett, hiszen múltunk egy szeletének a történéseit rögzítve, azt megmentettem az utókor számára is. Ugyanakkor abban reménykedem, hogy példámat követve, a diákjaim között is akadnak olyanok, akik majd hasonlóan cselekszenek. Tetteink, hétköznapi küzdelmeink rögzítésével ugyanis nem csak őseinknek tartozunk, hanem az utánunk következő nemzedékeknek is, mert az őket itt megtartó folytonosságtudat érdekében tudniuk kell rólunk, valamint arról is, hogy egy élhető jövő érdekében mit és miként cselekedtünk. 
– Várható-e a folytatása tudományos munkájának?
– Más egyházközségek még feldolgozatlan történetét is meg szeretném írni, mert sajnos egy olyan Európában élünk, mely kezdi megtagadni keresztény voltát, és egyesek ma már Székelyföldön is megkérdőjelezik a vallásórák létjogosultságát. Ilyen körülmények közepette pedig égetően fontos meg- és felmutatni, hogy a kereszténység értékeket teremtett, hogy a múlt megpróbáltatásai közepette kapocsként tartott össze minket, hogy a belőle fakadó hit volt az a forrás, melyből erőt merítettünk a mindenkori újrakezdésekhez, és meríthetünk a jövőben is.
Bedő Zoltán
Dr. Kinda Eleonóra Az illyefalvi református egyházközség története a kezdetektől
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Végre bejegyezték a Lacto-Coop Szövetkezetet 
Fejér László Ödön képviselő közbenjárásával, két jogi és hét magánszemély társulása révén megalakult a Lacto-Coop nevű szövetkezet, amelyet hosszas ügyintézés után végre sikerült bejegyeztetni.
Az alapító tagok a múlt héten a csíkszépvízi és székelykeresztúri szövetkezetek képviselőivel találkoztak a kézdivásárhelyi inkubátorházban, ahol a vendégek eddigi sikeres tevékenységeik során szerzett tapasztalataikat osztották meg a helyiekkel.
A megbeszélésen Tamás Sándor megyetanácselnök felemlegette a tavalyi, Dél-Tirolban tett tanulmányi utat, amelyen Petroczki Gézával, a székelykeresztúri szövetkezet vezetőségi tagjával vettek részt, hogy az ott látottakat itthon is gyakorlatba lehessen ültetni. 
– A tanulmányút után a megye minden részén összehívtunk 100–150 gazdát, vázoltuk a lehetséges jövőképet, de akkor mindenki csak a nyakát tekergette. A folyamat 2015. április elseje után gyorsult fel, mikor a gazdák rájöttek, hogy a literenkénti 50–55 banis tejár mellett képtelenség megélni, tehát lépni kell – részletezte Tamás. – Gyakorlatilag két helyen, Illyefalván és Kézdiszéken történt előrelépés az Agrosic Egyesület és a mezőgazdasági kamara támogatásával. Az illyefalvi termékek azóta a piacon is megjelentek, Kézdiszéken egyelőre nem beszélhetünk erről. A megyei tanács évi 100 ezer euróval segíti az Agrosicet, és ezután a termelőegységek finanszírozását helyezzük előtérbe – hangsúlyozta, hozzátéve, ez fontos is, hiszen a tej európai uniós átlagára 1,5 lej, míg Dél-Tirolban 2,5, de Keresztúron is sikerült elérni, hogy 1-1,2 lej közötti összeget kapjanak a gazdák.
A találkozón Ambrus Tibor egyetemi docens és vállalatfejlesztési szakértő, illetve Tankó László, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság székelyudvarhelyi elnöke is előadást tartott.
– A tudáson a lényeg, hiszen a pénz jön-megy – emelte ki Ambrus. – Nyugaton sincs sokkal több pénz, viszont jó minőségű, könnyebben értékesíthető terméket állítanak elő. Ehhez szükséges a szövetkezet megértése, a szövetkezeti tudás alkalmazása. Székelyföldnek a jövője a tudás, erre kell fektetni a hangsúlyt. Hiába van pénz, ha nem tudjuk munkába állítani – mondta az egyetemi docens. 
A kézdivásárhelyi szövetkezetet Farkas Sándor Barna (Kézdimartonos), Gajdó Réka (Nyujtód), Horváth Sándor (Kézdiszentlélek), Imre László (Szentkatolna), Máthé István Olivér (Kézdialmás), Sütő András Emil (Szentkatolna), Vatány István (Bereck), az Agrosic Közösségek Közti Társulás és az Ozsdolai Szarvasmarhatartó Gazdák Egyesülete alapította azzal az elsődleges céllal, hogy a tejet jó áron és feldolgozott formában is lehessen értékesíteni. 
Bartos Lóránt. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nyomdában a Székelyföld háromkötetes története
Nyomdába került a Székelyföld története című, háromkötetes történelmi monográfia. Az Erdélyi Múzeum Egyesület, a Magyar Tudományos Akadémia/Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete, valamint a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum közös kiadásában megjelenő mű huszonhárom történész, régész szakember munkáját összegzi mintegy 2200 oldalon.
A Székelyföld múltját és történelmét bemutató – egyelőre ötezer példányban megjelenő – kötetek eladási ára egyenként 250 lej lesz. Az előfizetési lehetőségekről a múzeum honlapján tesznek közzé információkat.
A Székelyudvarhely polgármesteri hivatala által kezdeményezett és finanszírozott tevékenység 2012-től zajlik. 2008-ban Bunta Levente polgármester Sólyom László udvarhelyi látogatása alkalmából kérte az akkori köztársasági elnököt, hogy támogassa a Székelyföld történetének megírását. 2011-ben szerkesztői és szerzői csapat körvonalazódott, Egyed Ákos történésszel az élen, az akadémikus jelentős munkát vállalt a háromkötetes kiadvány összeállításában.
Egyed Ákos korábban elmondta, az őskort és a középkort Kordé Zoltán és Benkő Elek írja, az erdélyi fejedelemség korszakát Oborny Teréz és Balogh Judit dolgozza fel, a 18–19. század történetét Pál Judittal osztják meg, a legújabb korral pedig Oláh Sándor és Novák Csaba Zoltán foglalkozik, de más szakembereket is bevontak a munkába. Krónika (Kolozsvár)

Romániai Vámpírok Egyesülete?
Nem az a dühítő, amikor egy törvény rossz, hiszen az mindenkinek egyformán rossz. Az igazán frusztráló az, amikor kettős mércét alkalmaznak, amikor egy jogi előírást nem úgy értelmeznek egyik esetben, mint a másikban. A marosvásárhelyi ítélőtábla szerint például Székelyföld nem létezik, mert Romániában a közigazgatási egységek a községek, városok és megyék, így a megnevezés nem használható turisztikai népszerűsítésben.
Először is: mi közük van hozzá? Kit és miért érdekel az, hogy mivel akarják idecsalogatni a turistákat? Legfentebb nem jönnek, miért fáj az nekik? Mit számít az, hogy Drakulának a világon semmi köze nem volt a törcsvári kastélyhoz, ha egyszer ez tízezrével hozza a turistákat a romantikus várhoz? Vagy hivatalosan bejegyezték volna a Romániai Vámpírok Országos Egyesületét? Nem akarnák megváltoztatni a Szent Anna-tó nevét, mert nincs hiteles bizonyíték arról, hogy vajon tényleg szép lányokat fogott-e a testvérével vetélkedő várúr a hintó elé? Arról nem is beszélve, hogy Székelyföld történetesen létezett és létezik, ezt olyan térképek százaival lehet bizonyítani, amelyeket nem az elmúlt fél évszázadban készítettek, mint a dákoromán kontinuitás történelemmé előlépett mítoszát. 
Másodszor: hogyan lehet az, hogy 2015 novemberében Gura Humoruluion katonai tiszteletadással, miniszterek, helyi hivatalosságok és megszámlálhatatlan pópa jelenlétében ünnepélyesen felvonhatták Bukovina zászlóját? Bukovina megye, város vagy község?
Harmadszor: hogyan lehetséges, hogy a brassói kosárlabda Final Four újságírói akkreditációit hivatalossá tevő bélyegzőn az áll: Barcasági Sportegyesület?
Mostanában szidni illik az Egyesült Államokat, de az ott alkalmazott precedensjognak (a precedens olyan korábbi jogeset, amely lényegi elemeinél fogva egy újabb esetre alkalmazandó) van egy óriási előnye: következetes. Tehát kizárja a kettős mércét. Csakhogy egész Románia a kettős mércére épül, amelyet a törvényhozás legutóbb a speciális nyugdíjakkal is megerősített.
Erdély András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hiánypótló kezdeményezés
Kereseti lehetőséget adó szakképzés Háromszéken 
A Kovászna Megye Tanácsa fenntartásában működő sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola az elmúlt év folyamán számos új képzési lehetőséget kínált a háromszékieknek: szabás-varrás, lakberendező-, szakács-, pincér-, oktatásianimátor-, fazekas- és projektmenedzser-képzéseket.
A felnőttoktatásnak számító képzések hiánypótló kezdeményezések Háromszéken, hiszen az elmúlt években a vállalkozók egyre inkább jól képzett szakembereket kerestek. Erre az igényre ad választ az intézmény képzéseivel és továbbképzéseivel. Az ajánlatok sokrétűek, vannak rövid, elsősorban európai uniós pályázati forrásokra koncentráló, egy hétvégés kurzusok, egyhetes, elsősorban vállalkozók munkáit elősegítő képzések és több hónapig tartó, az Oktatási és Szakképzési Programok Országos Hivatala által elismert oklevelet adó szakképesítések. A tizennyolc éven felüli személyeknek szóló, több hónapos elméleti és gyakorlati képzéseket az árkosi Felnőttoktatási Központban tartották, ahol az adott szakterület alapjait 114 résztvevő sajátította el az elmúlt évben.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke kiemelte, a jó szakemberre nemcsak Székelyföldön, hanem országszerte szükség van. „A romániai oktatási rendszer egyik nagy gyengesége a minőségi szakképzés. A ma még működő szakiskolák nem töltik be maradéktalanul rendeltetésüket, az ott tanuló gyerekeknek nincs mindig lehetőségük elsajátítani egy adott szakma gyakorlati alapjait, mert nem biztosítottak a feltételek. Asztalosokra, varrónőkre, fazekasokra és ácsokra, hogy csak néhányat említsek, mindig szükség lesz és van. A megyei önkormányzat fenntartásában működő népiskola ezeket a mesterségeket karolja fel és adja tovább, lehetőségét biztosítva ezáltal a háromszéki embereknek pénzkereseti lehetőséget adni, a szakmában elhelyezkedni.”
Gáj Nándor, a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola igazgatója elmondása szerint Háromszéken szükség van az ilyen jellegű, fejlődési lehetőséget biztosító tanfolyamokra. „Célunk minőségi, főleg a gyakorlati oktatásra kiélezett kurzusokat tartani, amelyek olyan szakembereket képeznek ki, akiket bármelyik kereskedelmi egység bátran alkalmazhat.” A nagy érdeklődésnek köszönhetően a tanfolyamok idén is folytatódnak. A szabás-varrásra február 15-ig, kávépincér-képzésre és a lakberendezői tanfolyamra február 29-ig lehet jelentkezni. Érdeklődni a felnottkepzes.sepsi@gmail.com e-mail címen lehet. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Etnikai alapon szerveződik a nem létező Székelyföld?
A Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség egy olyan Székelyföld nevű, nem létező területi egység turizmusát kívánja népszerűsíteni, amely etnikai alapon szerveződik – ezzel az enyhén szólva ellentmondásos magyarázattal utasította el a Maros megyei táblabíróság a szervezet bejegyzését.
A Pro Turismo Terrae Siculorum az interneten is elérhetővé tette a háromoldalas indoklást, amelyben a táblabíróság megjegyzi, egy nem létező régió népszerűsítése ellentmond az alaptörvény közigazgatási szerveződésre vonatkozó 3. cikkelyének, amely kimondja, az országot községek, városok és megyék alkotják.
A táblabíróság kitér arra is, hogy a Pro Turismo Terrae Siculorum által a fellebbezéshez csatolt dokumentumok – amelyek bizonyítják, hogy számos más történelmi régió nevét szabadon lehet használni – nem mérvadóak, mivel Bukovina, Barcaság, Naszód és Avasvidék nem etnikai alapon szerveződik.
Megjegyzik továbbá, az etnikai alapon szerveződő régió létrehozását korábban több bírósági döntés is elutasította. Példaként említik, hogy a marosvásárhelyi táblabíróság jogerős ítéletben érvénytelenítette a gyergyószentmiklósi önkormányzat autonómiapárti határozatát. A tavaly meghozott ítélet indoklása szerint a helyi tanács túllépte a hatáskörét azzal, hogy egy olyan közigazgatási régió létrehozásáról fogadott el határozatot, amely 153 település területi-közigazgatási hovatartozására vonatkozik, és ebből mindössze 68 található Hargita megye területén.
Amint arról beszámoltunk, a Hargita megyei törvényszék alapfokon elutasította a Székelyföld idegenforgalmi népszerűsítésére létrehozott Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség bejegyzését arra hivatkozva, hogy Székelyföld nevű területi egység hivatalosan nem létezik. A szövetség alapítóinak a fellebbezését a marosvásárhelyi táblabíróság február 4-én utasította el.
A Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség létrehozását 14 Hargita, Kovászna és Maros megyei turisztikai és vidékfejlesztési egyesület kezdeményezte tavaly októberben azzal a céllal, hogy székelyföldi turisztikai célpontokat népszerűsítsen Romániában és külföldön. A szövetséget a Hargita megyei törvényszéken szerették volna hivatalosan is bejegyeztetni az egyesületek képviselői. A Székelyföld szó használatát a szövetség alapszabályában a kérést megvizsgáló ügyész kifogásolta, aki szerint a megnevezés alkotmányellenes. A kezdeményezők a kifejezést Székelyföld turisztikai úti célra változtatták, de kérésüket így sem fogadta el a törvényszék.
Románia más történelmi régióinak a megnevezése egyébként mindennapos például a televíziók időjárás-jelentéseiben, és állami hivatalok is viselik közigazgatásilag nem létező történelmi régiók nevét. A belügyminisztérium alárendeltségében működő katasztrófavédelmi hatóság (ISU) egységei az ország több megyéjében a régió történelmi nevét viselik. Létezik például Bánsági, Körösvidéki és Dobrudzsai Katasztrófavédelmi Felügyelőség is.
Gyergyai Csaba. Székelyhon.ro

Visszaesett a születések és a házasságkötések száma
Csökken a születések és a házasságkötések száma Háromszéken. Utóbbi tekintetében Székelyföldön rosszabb a helyzet, mint a romániai átlag, egyben hasonló, mint Magyarországon, de ennél kedvezőtlenebb adatok is léteznek Európában.
A Kovászna megyei személynyilvántartó hivatal összesítése szerint Háromszéken tavaly 1972 születési bizonyítványt (egy évvel korábban 2122-t, 2008-ban 2337-et), 1047 házasságkötési bizonylatot (az előző évben 1216-ot, 2008-ban 1343-at, ám 2007-ben 2475-öt), 2367 elhalálozási bizonyítványt (egy évvel korábban 2355-öt, 2010-ben 2555-öt) állítottak ki.  A 2007-től tavalyig terjedő, éves lebontásban közölt adatok alapján dr. Gergely Orsolya szociológust, egyetemi adjunktust kértük, értékelje a helyzetet. A számok mögött egy sor társadalmi átalakulás is áll – mondta. Egyrészt módosult a házasság, mint intézmény értékelése, megváltozott az egyedülállókkal szembeni társadalmi elvárás. Urbánusabb térségekben 1989 előtthöz képest szinte teljesen megszűnni látszanak olyan társadalmi íratlan szabályok, melyek korábban erősen éreztették hatásukat. Ma már lehet házasság nélküli párkapcsolatban élni, vagy egyedülállóként is gyereket vállalni, az egyházak által támasztott elvárásokat már nem érzi követelménynek a fiatalok jelentős része. Az ezer főre eső házassági arányszám 2014-ben Háromszéken 4,4, Hargita megyében 4,3, a romániai átlag 5,1 volt. Tehát itt alacsonyabb a házasságkötési arány, mint ami országos szinten tapasztalható, viszont hasonló ahhoz, amit Magyarország, Ausztria, Írország esetében jegyeztek. Léteznek negatívabb adatok is, például Olaszországban vagy Spanyolországban, ahol 2011-ben ez az arány 3,1, illetve 3,2 volt. Tény, hogy Európa-szerte ilyen trendek vannak, és ami nálunk tapasztalható, az nem tér el az átlagtól, és nem is a legrosszabb helyzet – magyarázza Gergely Orsolya. Magyarán, Románia „jobb” arányokat mutat, mint a legtöbb uniós ország, s úgy tűnik, Székelyföld „hamarabb felzárkózik” a nemzetközi trendekhez.
A születési adatok tekintetében hasonló a helyzet. Csökkenő tendencia tapasztalható, ahogy Románia más megyéiben is. Összehasonlító adatok hiányában a számok nem sokat mondanak. Az látszik, hogy a vidéki térségben élők körében stabilabb a születési arány, bár ott is van fogyás, viszont városon kevesebb gyerek születik. Ezt sem lehet általánosítani, mivel a városok között is megfigyelhetők kis eltérések, ahogy a falusi települések esetében is.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Akkor lehetünk hűek Márton Áron emlékéhez, ha vállaljuk örökségét
Megkezdődtek a Márton Áron-emlékév rendezvényei pénteken Csíkszeredában, a római katolikus püspök felszentelésének a 77. évfordulóján. „Ha Márton Áron közöttünk lenne, szóvá tenné azokat a sérelmeket, amelyeket az erdélyi magyar embereknek el kell szenvedniük” – jelentette ki Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
A magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága a püspök születése 120. évfordulója alkalmából nyilvánította Márton Áron-emlékévvé a 2016-os évet, az ebből az alkalomból tartott rendezvények fővédnökségét Áder János köztársasági elnök és Jakubinyi György, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye érseke vállalta.
A csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumban tartott péntek délutáni ünnepi rendezvényen Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár a püspököt olyan emberként mutatta be, aki „nemcsak a gyulafehérvári püspökség, hanem az erdélyi magyarság és az egész magyar nemzet sorsát a vállára vette”. Tulajdonságai közül az alázatosságot és szókimondást emelte ki, megjegyezvén, hogy ha Márton Áron közöttünk lenne, ma sem hallgatna.
„Szóvá tenné azokat a sérelmeket, amelyeket az erdélyi magyar embereknek el kell szenvedniük – jelentette ki az államtitkár. – Kimondaná, ahogy nekünk is ki kell mondanunk, hogy hiába állítják hivatalos szervek, hogy Székelyföld nevű területi egység nem létezik, és jelképei ezért nem is számítanak regionális jelképeknek. Mi tudjuk, hogy ez nem igaz. Sőt hisszük és valljuk, hogy a székelyeknek elidegeníthetetlen joguk van ahhoz, hogy ezen a területen önállóan döntsenek ügyeikről” – fogalmazott Potápi Árpád. „Szóvá tenné azokat a sérelmeket, amelyeket az erdélyi magyar embereknek el kell szenvedniük – jelentette ki az államtitkár. – Kimondaná, ahogy nekünk is ki kell mondanunk, hogy hiába állítják hivatalos szervek, hogy Székelyföld nevű területi egység nem létezik, és jelképei ezért nem is számítanak regionális jelképeknek. Mi tudjuk, hogy ez nem igaz. Sőt hisszük és valljuk, hogy a székelyeknek elidegeníthetetlen joguk van ahhoz, hogy ezen a területen önállóan döntsenek ügyeikről” – fogalmazott Potápi Árpád.
„Szóvá tenné azokat a sérelmeket, amelyeket az erdélyi magyar embereknek el kell szenvedniük – jelentette ki az államtitkár. – Kimondaná, ahogy nekünk is ki kell mondanunk, hogy hiába állítják hivatalos szervek, hogy Székelyföld nevű területi egység nem létezik, és jelképei ezért nem is számítanak regionális jelképeknek. Mi tudjuk, hogy ez nem igaz. Sőt hisszük és valljuk, hogy a székelyeknek elidegeníthetetlen joguk van ahhoz, hogy ezen a területen önállóan döntsenek ügyeikről” – fogalmazott Potápi Árpád.
MTI. Székelyhon.ro

Üdvözlet a nem létező régióból
A térség vendégforgalmi lehetőségeit népszerűsíteni hivatott Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség bejegyzését elutasította a marosvásárhelyi táblabíróság, mert szerintük Székelyföld nevű közigazgatási egység nincs. Tehát nem létezik.
Márpedig ami nem létezik, azt népszerűsíteni sem lehet – érvelnek a Székelyföld fővárosában székelő bírák. Hogy például Bukovina sem közigazgatási egység, mégis lehet zászlaja, s lehet turisztikai célpontként népszerűsíteni?
Az más. Ők nem magyarok, nem másodrangú polgárok, nem nemzetbiztonsági kockázati tényezők. Lényegében ezt mondják ki a bírák, akik az ítélet indoklásában a kettős mérce alkalmazását úgy magyarázzák ki: Barcaság, Bukovina és más hasonló régiókkal szemben Székelyföldet azért nem lehet népszerűsíteni még vendégforgalmi célokkal sem, mert etnikai alapon „szerveződik”. Tehát alkotmányellenes.  Oly gyakran hangoztatják a fenti szavakat, oly jól ismerjük már ezt az egész, pofátlan, hazug, mélységesen felháborító és mélységesen megalázó érvelést, hogy azt is tudjuk: sem a jogegyenlőség, sem a tolerancia, sem a legközérthetőbben kifejtett történelmi-földrajzi-kulturális érvrendszer nem tudja azt megdönteni.
A beletörődés helyett talán nem volna érdektelen eljátszanunk az ötlettel, hogy milyen lehetőségeket rejt magában ez a valóságot, létünket is tagadó szentencia. Miként tudnánk például nem politikai, hanem kevésbé konvencionális eszközökkel rámutatni jogsérelmeinkre, a létünket is tagadó, bennünk kizárólag veszélyforrást látó hatalmi politikákra? Diplomáciai, politikai, gazdasági, társadalmi marketing-eszközként használhatnánk létünk tagadását, és a szlogenen sem kell törnünk a fejünket, hisz adott: Székelyföld, a nemlétező régió vagy Székelyföld, a régió, amely nem létezik. S ha már a román média félretájékoztat, érdemes volna más kommunikációs csatornákon is próbálkozni, hiszen a közösségi oldalak nyilvánossága rengeteg lehetőséget kínál arra, hogy rámutassunk és felhívjuk a román és a nemzetközi közvélemény figyelmét eme abszurditásra. Mi volna, ha felmutatnánk, hogy például a kürtőskalács, amit oly nagy kedvvel fogyasztanak, a borvíz, amivel szomjukat oltják – Székelyföldről származik, a nemlétező régióból. Vajon válthatna-e ki érdeklődést, szimpátiát, ha például a térség vendégforgalmi különlegességeit bemutató fotók, kiadványok, honlapok egy „nemlétező” térségbe csalogatnák az érdeklődőket? Vajon miként reagálnának többségi nemzettársaink, ha például képeslapokkal árasztanánk el és üdvözölnénk őket a szomszédból, a nem létező régióból? Vajon felkapnák-e fejüket az ország-világ más vidékeiről érkezők, ha azzal szembesítenénk, hogy nem létező helyre jöttek?
Vajon sikerülhetne-e a józan gondolkodás, a gúny fegyverével nevetségessé tenni és megtörni a nemzetféltés, a gátlástalan asszimilációs törekvés, a hatalmi gőg oly kemény falát?
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Autonómia csak nemzeti összefogással
Másfél év után ült össze újra a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) tegnap Budapesten, a testület napirendjén szerepelt a Kárpát-medencében azóta történtek értékelése, az autonómia ügyének számbavétele a tagszervezetek beszámolója alapján, az európai, nemzetközi helyzet áttekintése az autonómiaküzdelem vonatkozásában.
Tőkés László, a KMAT elnöke szerint külhoni magyarság önrendelkezése az a politikai intézmény és érték, amely a nemzeti felemelkedés célját szolgálja, és amelyen nyugodhat a nemzetpolitika, és ebben elengedhetetlen a nemzeti összefogás. Orbán Viktort idézve, miszerint eljött az ideje az improduktív belső konfliktusok lezárásának, Tőkés kiemelte, az autonómia ügyében felül kell emelkedni a pártpolitikán. 
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke a közelgő székely szabadság napjára hívta fel a figyelmet. Ez a március 10-e arról is szól, hogy Romániában érvényesül-e a gyülekezési jog – mutatott rá. Jelezte: megpróbálnak fellépni a tervezett közigazgatási átalakítás ellen, és szeretnék kinyilvánítani a közösség akaratát Székelyföld autonómiájára. Egyértelmű, ezt otthon kell kiharcolni, és rájuk olyan mértékben figyelnek, amekkora súllyal megjelennek – mutatott rá, hozzátéve: bíznak abban, hogy be tudják bizonyítani, nem lankad az autonómiamozgalom. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a kárpátaljai magyar van a legnehezebb helyzetben a külhoni magyar közösségek közül. Ebben a nehéz helyzetben is meg kell tartani az ottani magyarságot – hangsúlyozta, hozzátéve: Ukrajnában az autonómiatörekvések szempontjából különösen nehéz a helyzet, az ukrán elit rendkívül érzékenyen viszonyul minden ilyen elképzeléshez. Kitért az ottani magyarság választási sikereire, és reményét fejezte ki, hogy a decentralizáció során olyan közigazgatási egységet lehet létrehozni, amely segíti a magyarság törekvéseit.
Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) igazgatója szerint a teljes körű autonómia megvalósításáért kell harcolni. De ahhoz, hogy amikor ez megvalósul, még éljenek az adott külhoni területeken magyarok, tűzoltómunkára van szükség – közölte. Kitért az intézet tevékenységére, a jogsegélyszolgálatukra, és azt mondta: sokféle együttműködési lehetőség van a KMAT és a KJI között. Egyik ilyen lehetőségként vetette fel a kisebbségi monitoring rendszer területén való. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újabb kifogás Székelyföld ellen
A marosvásárhelyi táblabíróság megállapítása szerint Székelyföld az etnikai jellege miatt nem lehet turisztikai célpont.
A taláros testület ezt abban az ítéletben írta, amelyben február 4-én jogerősen elutasította a Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség bejegyzését. A bírósági indoklást közösségi oldalán hozta nyilvánosságra a szövetség. A táblabíróság közölte, hogy a szövetség olyan térség turizmusának a népszerűsítésére alakult, amelyik három különböző megye településeit tömöríti „kizárólag etnikai alapon.” A bíró szerint ez ellentmond az alkotmánycikkelynek, amelynek értelmében Románia területét adminisztratív szempontból megyék, városok és községek alkotják. A bíróság szerint az ellentmondás akkor is fennáll, ha a kérvényező nem közigazgatási egységként, hanem turisztikai célpontként tekint Székelyföldre. Szabadság (Kolozsvár)

Csíkszeredában megkezdődtek a Márton Áron-emlékév rendezvényei
MTI - Megkezdődtek a Márton Áron-emlékév rendezvényei pénteken Csíkszeredában, Márton Áron erdélyi római katolikus püspök felszentelésének a 77. évfordulóján.
A magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága a püspök születése 120. évfordulója alkalmából nyilvánította Márton Áron-emlékévvé a 2016-os évet, az ebből az alkalomból tartott rendezvények fővédnökségét Áder János köztársasági elnök és Jakubinyi György, a Gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye érseke vállalta.
A csíkszeredai Márton Áron főgimnáziumban tartott péntek délutáni ünnepi rendezvényen Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár a püspököt olyan emberként mutatta be, aki "nemcsak a gyulafehérvári püspökség, hanem az erdélyi magyarság és az egész magyar nemzet sorsát a vállára vette". Tulajdonságai közül az alázatosságot és szókimondást emelte ki, megjegyezvén, hogy ha Márton Áron közöttünk lenne, ma sem hallgatna.
"Szóvá tenné azokat a sérelmeket, amelyeket az erdélyi magyar embereknek el kell szenvedniük - jelentette ki az államtitkár – fogalmazott Potápi Árpád. – Kimondaná, ahogy nekünk is ki kell mondanunk, hogy hiába állítják hivatalos szervek, hogy Székelyföld nevű területi egység nem létezik, és jelképei ezért nem is számítanak regionális jelképeknek. Mi tudjuk, hogy ez nem igaz. Sőt hisszük és valljuk, hogy a székelyeknek elidegeníthetetlen joguk van ahhoz, hogy ezen a területen önállóan döntsenek ügyeikről".
Az államtitkár úgy vélekedett, hogy akkor lehetünk hűek Márton Áron emlékéhez, ha vállaljuk örökségét, "ha nem hallgatunk, hanem bátran felszólalunk, hitünk, és nemzetünk megtartása érdekében".
Az emlékév keretében megannyi rendezvényt tartanak Erdélyben. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke úgy vélekedett: "a 2016-os év legnagyobb kalákája lesz" az emlékév rendezvényeinek a megszervezése. Márton Áron püspökké szentelésének a 77. évfordulója alkalmából péntek délelőtt a csíksomlyói kegytemplomban tartottak ünnepi szent misét, melyet Jakubinyi György érsek celebrált.
Életfogytiglanra ítélték
A gyulafehérvári római katolikus főegyházmegyét 1939 és 1980 között vezető Márton Áron püspök a 20. századi erdélyi magyar közélet egyik legkiemelkedőbb alakja volt. 1944-ben felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, amiért az akkori magyar hatóságok kiutasították Kolozsvárról, ám 1999-ben a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a Világ Igaza címet adományozta neki.
A kommunista hatalommal szemben is állást foglalt. 1949-ben letartóztatták, 1951-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, majd 1955-ben nemzetközi nyomásra szabadon bocsátották. 1956-tól 1967-ig nem hagyhatta el a gyulafehérvári püspökség épületét, de látogatókat fogadhatott. Püspöksége idején az erdélyi római katolikus egyház nem kötött konkordátumot a román kommunista állammal.
maszol.ro

Székely Fesztivál másodszor
A tavalyi hagyományteremtő próbálkozás után, idén is tartanak Székely Fesztivált Budapesten. A rendezvény fővédnöke Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Bár az első is sikeres volt, a másodikat még inkább a magas színvonal és az értékfelmutatás jegyében kívánják lebonyolítani. Lukács Csaba újságíróval, a Székely Szeretetszolgálat Alapítvány vezetőjével, a fesztivál ötletgazdájával beszélgettünk az idei tervekről és a szervezési folyamat jelenlegi állásáról.
A második kerületben, Budán található Millenáris kitűnő helyszínnek bizonyult – mondotta Lukács Csaba –, viszonylag könnyen megközelíthető, kellőképpen tágas, jelentős külső és belső terek állnak rendelkezésre. Magát a fesztivált május 5. és 8. között tartjuk, egy olyan hétvégén, amikor az emberek túl vannak május 1-jén, ami idén vasárnapra esik, úgyhogy nem kell munkaszüneti adni Magyarországon, s egy héttel előzi meg pünkösd ünnepét, ami tudvalevőleg többszázezer Kárpát-medencében élő ember számára immár rendszerint és természetes módon magába foglalja a Csíksomlyóra irányuló zarándokutat.
Kiváló az időzítés
Ebben az időszakban felértékelődik, rendszerint előtérbe kerül a Székelyföld, úgyhogy akár a tervezett utazás bevezetője, testi-lelki ráhangolódás ez a négy, illetőleg három nap, s ekkor lehet tájékozódni és akár tervezni egy nagyobb nyári utazást is.
– Mi jellemzi az idei fesztivált? Miben fog különbözni a tavalyitól?
– Idén Kovászna megye a díszvendég. Az első napon, május 5-én, csütörtökön zártkörű szakmai napot tartunk. Mivel most az egészségturizmus a központi téma, a mofetták, a sós- és borvízes fürdők, az ásványvizek, a gyógyiszapok, a gyógynövények szolgáltatják a központi témakört, s azok a vállalkozások, amelyek e szegmensekben tevékenykednek. A következő három nap folyamán – tehát május 6. és 8. között – a lehető legszínesebb kulturális kínálatot szeretnénk biztosítani.
A Székelyföld nem csak az Erdély-romantika része
Mivel a D épületben vetítőterem van, kihasználjuk a lehetőséget és egyúttal olyan természet- és dokumentumfilmeket mutatunk be, melyek jelentős sikereket értek el a különböző seregszemléken, s amelyek reprezentatív módon vallanak a Székelyföldről (Méregzöld mesék, Két székely, Párhuzamos múlt, Ha nem használ, nem is árt stb.). Meg akarjuk mutatni a turisztikai szakmának Magyarországon, hogy a Székelyföld nem csak rokoni látogatást jelent, nem csak az Erdély-romantika része, hanem annál jóval több.
Ebben a fontos régióban komoly lehetőségek vannak és egyre nagyobb a kapacitás az egészségturizmus terén is… És sok gyermekprogramot tervezünk. A két megye – Hargita és Kovászna – csapata mellett, itt lesz a Székelyföldi Legendárium; a Nőileg magazinnal közösen pedig beszélgetéseket tartunk „székelyföldi celebekkel”. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy a gasztrokulturális majális ne csak a magyaroké, ne csak a budapestieké legyen, hanem alkalmat kínáljon azok számára is, akik elköltöztek a Székelyföldről, meg azoknak is, akiknek már a felmenői telepedtek le az anyaországban. Ilyen vonatkozásból a gyökerek megkeresését és erősítését szolgálná a rendezvénysorozat.
– Hogyan lehet jelentkezni?
– Működik a honlapunk: www.szekelyfesztival.hu. Elektronikus úton kínáljuk fel a nevezés lehetőséget, villanyposta-fiókokon, mobil-telefonszámokon lehet hívni a szervezőket; értelemszerűen ki kell tölteni a portálon található felületet, és a megadott címre vissza kell küldeni nekünk a kiállító adatait tartalmazó űrlapot.
Prémium-kategória és Nagy Találkozás
Hangsúlyozom, hogy fenntartjuk magunknak a jogot a prémium-kategóriás termékek megválogatására. Száz kiállító egységet tudunk fogadni. Csak akkor jöhet egy-egy kiállító, ha a saját portékáját hozza! A Nagy Találkozáshoz virtuális falusgazdákat keresünk, akik a közösségi hálózatok révén, interneten, ismeretségi körben, a rokonságban összegyűjtik a földijeiket.
A települések szervezetten érkező képviselőinek kedvezményes belépőt biztosítunk. A Székelyudvarhelyről, Szovátáról, Bölönből elszármazottak már jelentkeztek. A fesztivál harmadik napján majd időpontokat sorsolunk ki, amikor a települések képviselői összegyűlhetnek ismerkedni és közös fényképet készíttetni. Rendezvényünk hivatalos fotósa a csoportok rendelkezésére fog majd állni.
– Van-e bérleti díj a cégek számára? Milyen áron lehet belépőt venni?
– A száz kiválasztott bemutatkozó a székely kézművesség, a helyipar, a kultúra és a vendéglátás elitjét fogja képviselni. Számukra a bemutatkozási és árusítási lehetőség ingyenes. A belépő, azaz a napijegy ára 1000 Ft, tíz év alatti gyermekek számára ingyenes. Jelentkezni, úgy a kiállítóknak, mint a települések képviselőinek február 28-ig lehet.
Simó Márton. Székelyhon.ro

Így dolgozik a román titkosszolgálat Székelyföldön
A Székelyföldön a román titkosszolgálatok által odatelepített ügynökök, megbízást teljesítő állami hivatalnokok, főállású provokátorok dolgoznak azon, hogy egyrészt megfélemlítsék a magyarokat, másrészt kiprovokáljanak valamit, amire hivatkozva majd jól odacsaphat a bukaresti hatalom. A parajdi származású budapesti újságíró, Lukács Csaba a Magyar Nemzet hasábjain közölt erről egy összegző ismertetést, alább olvasható.
Február hatodikán boldogan jelentette be Facebook-oldalán Dan Tanasă román újságíró, hogy elérte a tízezer lájkot, vagyis ennyien kedvelik a szakmai oldalát. Négy nappal korábban arról írt büszkén, hogy blogját (dantanasa.ro) a tavalyi esztendőben 372 ezer ember látogatta meg, akik közel hétszázezer oldalletöltést produkáltak. Ezzel egy román internetelemző szolgáltatás szerint az egyik legolvasottabb szerző a helyi blogszférában, egyre növekvő nézettséggel: az oldal idén januárban már 99 ezer egyéni látogatót és 151 ezer oldalletöltést hozott a konyhára.
De ki ez a 34 esztendős fiatalember, aki évente a székelyföldi magyar önkormányzatok tucatjait citálja bíróság elé, és annyit publikál, mint máshol egy egész szerkesztőség? Aki ismeri a családját, azt mondja: a nyolcvanas években, a Ceaușescu-féle iparosításkor Moldvából Sepsiszentgyörgyre betelepített egyszerű román munkásszülők gyereke. Ő már a székelyföldi településen született, ott végzett (román nyelvű) középiskolát, aztán a Facebook-profilja szerint a brassói Transilvania Egyetem pszichológia és neveléstudományi karán diplomázott, majd 2011-ben mesterfokozatot szerzett kommunikációból és PR-ból. A szakdolgozata a Románia és a románok a romániai magyar nyelvű sajtóban címet viselte.
Dan Tanasă saját bevallása szerint 2008 óta ír az „RMDSZ és a Magyar Polgári Párt által ellenőrzött helyi önkormányzatok vaskos visszaéléseiről”, amelyeket Hargita és Kovászna megye román lakosai ellen követnek el. Jó ideje nemcsak cikkeket, hanem feljelentéseket is szövegez, hogy megállítsa az említett megyékben azt az „etnikai tisztogatást, amelynek ki vannak téve a románok”. Büszkén idézi Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét, aki egy helyi lapnak azt nyilatkozta: „egy vagy két ember a hivatalban gyakorlatilag csak azzal foglalkozik, hogy megválaszolja Dan Tanasă vagy más hasonlók kéréseit”. Lia Olguța Vasilescu korábbi nagy-romániás, majd szociáldemokrata szenátor, jelenlegi craiovai polgármester szerint „ha Dan Tanasă nem lenne, akkor ki kellene találni”.
A feljelentéseket gyakran egy hangzatos nevű szervezet, a Civil Egyesület a Büszkeségért Európában (ADEC) nevében teszi meg. Ezt a román cégbíróság adatai szerint négyen alapították: a blogger az elnök, Cristina Florentina Stancu a főtitkár és Adina Tanasă az alelnök. Sem a legnépszerűbb kereső, sem a közösségi oldal nem ad releváns találatot ezekre a nevekre, és a negyedik tagra Valentin Călugăru néven (ez magyarul Bálint szerzetest jelent) is csak egy zárt Facebook-csoportot találtunk. Az egyesület célkitűzései között a román nemzetállam népszerűsítését, az alapvető emberi jogok védelmét nevezik meg, kiemelve, hogy utóbbiakat a román nyelvű román állampolgárok esetében tartják fontosnak, éljenek a határokon belül vagy a diaszpórában.
Sok embert, köztük több kollégát megkérdeztem Erdélyben a Dan Tanasă-jelenségről. Kevesen merik névvel vállalni az elmondottakat, mert attól tartanak, a notórius feljelentő azonnal bíróság elé citálja őket. Abban szinte mindenki egyetért: a férfinak köze van valamelyik titkosszolgálathoz. Mivel úgy védi a székelyföldi románok jogait, hogy közben előbb Spanyolországban töltött éveket, most pedig éppen Németországban él, nagy valószínűséggel a román külügyi hírszerzés (SIE) embere. Külföldről másképpen egyszerűen nem lehetne ilyen hatékonyan értesülni arról, ha egy eldugott kis falu polgármestere kitűzi a székely lobogót – napokon belül megy a blogger által aláírt feljelentés a bíróságra a helyszínen készült fotókkal.
Akad, aki úgy véli, a romániai citizen journalism, egyfajta civil újságírás egy eléggé idegesítő és elfogult előfutára, de mindenképpen úttörő munkát végez. Ő állította össze az első adatigénylés-útmutatót is Romániában, utat nyitva egyrészt a tényfeltárással foglalkozni vágyó kollégáknak, másrészt azon civileknek, akik kérdésekkel szeretik bombázni a hivatalokat.
Szőke László erdélyi újságíró a Székelyhon portálon megjelent írásában összeszedte, hogy a bloggerre valóságos díjeső hull: tavalyelőtt a Hargita–Kovászna megyei románok védelmében kifejtett bátorságáért a Voiculescu család alapítványa 50 ezer lejes (három és fél millió forintos) pénzjutalommal járó elismerésben részesítette, mellette megkapta a szabad sajtóért kifejtett Bátorság díjat, valamint a Hargita–Kovászna–Maros megyei románok civil fóruma elismerő oklevelét is. A Ceaușescu-rendszer egykori működtetőjéből lett médiamágnás és nagyvállalkozó oligarcháról, Dan Voiculescuról jó tudni, hogy korrupció miatt tízéves börtönbüntetését tölti. Úgy tudjuk, a blogger már az egyetemi tanulmányai alatt kapott az üzletember-politikus alapítványától ösztöndíjat – az biztos, hogy Voiculescu médiatermékeinek, így például az Antena 3 televízió nem éppen magyarbarátságáról híres beszélgetőműsorainak is gyakori vendége.
Több erdélyi kolléga megpróbálta interjúra kérni a férfit, de nekik még csak nem is válaszolt a megkeresésre. Mi szerencsésebbek voltunk, ímélben feltehettünk neki kérdéseket. Arról érdeklődtünk, eddig összesen hány feljelentést, észrevételt, panaszt és kérdést fogalmazott meg a székelyföldi magyar önkormányzatok és más magyar vezetésű hatóságok ellen, és honnan van ideje ennyi papír legyártására a rengeteg blogbejegyzés megírása közben. Azt is megkérdeztük, honnan jönnek a tuti tippek, és ezekben hogyan tud megbízni, hiszen ő külföldön él. Az utolsó kérdésünk arra vonatkozott, nem gondolja-e gyávaságnak, hogy Nyugat-Európában él, miközben – szerinte legalábbis – a Székelyföldön élő románoknak segítségre van szükségük. Kérdéseinkre lapzártáig nem kaptunk választ.
Ha aprólékosan végigkövetjük több ember Facebook-profilját, megnézzük a keresztlájkokat, a posztolások idejét, összeáll a kép: Dan Tanasă napi kapcsolatban van a magyarlakta megyék egykori és jelenlegi román prefektusaival, a Kovászna megyei főfogyasztóvédővel (róla mindjárt bővebben), Ioan Selejan egykori székelyföldi ortodox püspökkel, valamint az érintett megyékben lakó románok különféle szervezeteivel. És nem hallgathatjuk el azt sem, hogy Dan Tanasă aknamunkáját nagy valószínűséggel segíti sok sértett vagy csak egyszerűen rosszindulatú székelyföldi magyar ember is.
Miközben nagyon sok pert megnyer (ilyenkor diadalittas poszt születik a blogján), néha balul sül el a feljelentése. 2014-ben a gyergyószentmiklósi Nyírő József-emlékünnepséget támadta meg, beadványában azt sérelmezve, hogy a magyarok olyan rendezvényt szerveztek, ahol fasiszta, románellenes és antiszemita eszméket népszerűsítettek. A gyergyószentmiklósi ügyészség elutasító határozatában kimondta: „Az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet nem rendelkezik olyan dokumentumokkal, melyek nevezett Nyírő Józsefről azt bizonyítanák, hogy bármely román vagy nemzetközi bíróság elítélte volna fasizmus, rasszizmus vagy emberiesség elleni bűntett vádjában.” A Nyírő-híveknek immár román hatósági papírjuk van arról, hogy az íróval kapcsolatos események nem büntethetők.
Dan Tanasă professzionális módon használja ki azt a tényt, hogy a román törvények és szabályok sok esetben egymásnak ellentmondanak, így a bíró kétféleképpen dönthet, és jellemzően a bloggernek ad igazat.
A blogger bejegyzéseinek lelkes lájkolója és megosztója egy Háromszékre küldött állami alkalmazott, Gheorghe-Mircea Diacon. Ő a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetője, és mindent megtesz azért, hogy bekerüljön a központi román sajtóba mint a székelyek könyörtelen Cattani felügyelője, aki azonnal lecsap minden vélt vagy valós törvénytelenségre. Az Ébredj, román! nemzeti himnusz szellemében indult megbírságolni az ellenséget, vagyis a magyarokat. Egyszer a „székely ízvilág” miatt büntet, máskor a taxisok SIC matricája szúrja a szemét, a lényeg a show és a több ezer lejes bírság.
A Háromszék napilapban Szekeres Attila tollából alaposan dokumentált írás jelent meg arról, hogy a hős moldvai fogyasztóvédő rendőrnek nem volt jó: fogdaőri állásából kirúgták, mert egy bezárt nő feljelentést tett ellene nemi erőszak vádjával. Utána a polgárőrségtől is mennie kellett, mert részegen többször lejáratta magát saját kollégái előtt, ezért átnyergelt a politikusi karrierre a kommunista utódpárthoz. Aztán eltűnt, Spanyolországba ment dolgozni, ahol különösen jól sikerült neki valami, mert egyetlen év alatt, 2010-ben szülővárosában egy beltelket, egy házat és öt kültelki parcellát írattak a nevére. Egy székelyföldi faluban is kapott telket, Sepsiszentgyörgyön pedig összesen négy tömbházlakás birtokosa – igaz, ezeket korábban vette. A vagyonnyilatkozatában egyébként nem tesz említést külföldön szerzett jövedelemről. 2013 óta vezeti a hivatalt. Amikor megbüntette a „székely íz” szókapcsolat használatáért a háromszéki hentesüzemet, a Marosvásárhelyi Rádió érdeklődésére kifejtette, hogy nem létezik „székely íz”, egy élelmiszer édes, keserű vagy savanyú lehet. „Manapság egyre képtelenebb helyeken használják a székely megnevezést, lehet, hogy majd megjelenik a székely vécé vagy székely temető is” – nyilatkozta, de nem reagált arra a kérdésre, hogy mi van a román áruházakban bőven megtalálható, „tradicionális román ízeket” tartalmazó élelmiszerekkel.
Buzgalma néha már tragikomikus: mivel ragaszkodik minden egyes termék nevének román feliratozásához, a kézdivásárhelyi Rigó Jancsi cukrászdában a névadó édesség, vagyis a cigányprímásról, Rigó Jancsiról elnevezett rigójancsi termékcímkéjét is kicseréltette. „Mierla Ionică” van felül, alatta pedig a magyar megnevezés szerepel.
Amikor a Háromszék egy publicisztikában megírta, hogy az igazgató közröhej tárgyává tette az állam egyik fontos intézményét, a felügyelőség ellenőrei rászálltak az újságosbódékra. Figyelmeztetéseket osztottak és bírságokat róttak ki, azt is kifogásolva, hogy hiányzik a román felirat például a székely és a magyar kártyáról, a vécépapírról, valamint a szemetes zacskóról. A kiadó hat jegyzőkönyvet megtámadott a bíróságon, négy esetben már alapfokon nyert.
Az állami alkalmazott Gheorghe-Mircea Diacon Facebook-profilján a megosztások zöme magyarellenes tartalmú, és néha becsúszik egy-egy, a saját fogyasztóvédelmi fellépését dicsőítő közlés. És persze állandó vendégként Dan Tanasă blogposztjai. Némi keresés után találunk közös képet is a bloggerrel, amelyen a castellóni Vermut Playa bejáratánál pózolnak.
A hivatalnok egyértelmű magyarellenességének nincsenek jogi következményei, hiába kérték ezt többször például a megyei tanácsban, arra is hivatkozva, hogy ilyen rovott múlttal nem is tölthetné be az adott tisztséget. „Mircea Diacon magaviselete tulajdonképpen Románia mai államigazgatását jellemzi” – olvashatjuk a Háromszék cikkének utolsó megállapítását.
Funartól Tudoron át Tepesig
Gheorghe Funar
1992-ben választották meg Kolozsvár polgármesterévé a „magyar veszéllyel” kampányoló Gheorghe Funart, aki 12 évet töltött a város élén. El akarta távolítani a főtérről Mátyás szobrát, később „csak” román zászlóerdővel vette körül, s magyarázó tábla került talapzatára. Idővel nemcsak a padokat, a város utcáit akkoriban behálózó égősorokat, hanem az utcai hulladékgyűjtőket is román nemzeti színekkel díszítette, kisebb zavart okozva egyébként viszonylag mérsékeltebb hívei körében. Funar 2004-es bukása után is a régi maradt: néhány éve Jézus dáciai eredetét bizonygatta, egy esztendeje pedig azért ítélte pénzbüntetésre a bukaresti diszkriminációellenes tanács, mert a magyart a „lovak nyelvének” nevezte. Máig élénken tiltakozik, ha magyarellenességgel vádolják; ő csupán az RMDSZ szeparatizmusára kíván figyelmeztetni.
Corneliu Vadim Tudor
2000-ben bejutott az elnökválasztás második fordulójába a nagy-romániás Corneliu Vadim Tudor, Ceausescu korábbi „udvari költője”, akit Ion Iliescu végül legyőzött. A megszállott nacionalista politikus nemcsak a magyarellenességgel tudott szavazatokat szerezni magának – az RMDSZ betiltása, az „illojális magyarok” kitoloncolása visszatérő témája volt –, hanem antiszemitizmusával is. Az ezredforduló utáni években gyors népszerűségvesztését az sem állította meg, hogy például 2012-ben megfenyegette Vass Ádámot, a kolozsvári CFR-hez igazolt focistát, hogy „elvágja a nyakát”, mert arra a magyar címer volt tetoválva. 2013-ban összeveszett Gheorghe Funarral, akit a 2014-es elnökválasztási kampányban „elmebeteg kolozsvári disznónak” nevezett, míg a voksoláson győzelmet arató Klaus Johannist nemes egyszerűséggel Hitler kretén unokájaként aposztrofálta.
Vissza Ionesti-et! 
2012 januárjában alakult meg az a szélsőséges, jelentéktelen, leginkább az abszurd kategóriájába tartozó, ám eszmeileg több újságcikkel megtámogatott Facebook-csoport, amely bejelentette „Románia területi igényét” többek között Ionesti-re (Hódmezővásárhely), Debretinre (Debrecen), Macaura (Makó), Mestecanesti-re (Nyíregyháza) s az egész „elmagyarosított” Tiszántúlra.
Új vasgárdisták
2015 novemberében hivatalosan is párttá alakult az ezredforduló óta működő vasgárdista Új Jobboldal (Dreapta Noua). A szervezet aktivistái az 1918. december 1-jei gyulafehérvári határozatra emlékező román nemzeti ünnepen Sepsiszentgyörgyön tartottak magyarellenes felvonulást.
Drakula ükunokái
2016 januárjában Vlad Tepes Őrjárata néven félkatonai szervezetet hozott létre a szélsőjobboldali Egyesült Románia Párt (PRU), amelyet a jelenleg független parlamenti képviselő, Bogdan Diaconu alapított, aki Funarhoz hasonlóan szintén élénken tiltakozik a magyarellenesség vádja ellen. Régi műsor új emberrel: terítékén az RMDSZ és a magyar feliratok betiltása, a „románellenes” külföldiek kiutasítása szerepel.
Lukács Csaba. mno.hu

Izsák Balázs azt üzeni… 
Izsák Balázs azt üzeni,  Vásárhelyre fel kell menni. Ha még egyszer azt üzeni,  Mindnyájunknak el kell menni!  Éljen a székely szabadság, s a magyar haza!  „Ejsze” jobb lesz most elmenni,  Az ügyünkért síkra szállni,  Mert, ha nem lesz több üzenet,  Mindnyájunkat elvesztenek!  Éljen a székely szabadság, s a magyar haza!
Már előre látom némely kedves olvasó rosszallását és tiltakozását, hogy Kossuth Lajost sejtetem összehasonlítani Izsák Balázs úrral, de ez túlzás, mert Kossuth Lajos csak egy van, úgy ahogy Batthyányi, Széchenyi és Petőfi Sándor is csak egy volt és van. És ebben igazat is adnék a kedves olvasónak, mert a jelenlegi előjáróink közül nincs olyan személyiség, aki nyomukba léphetne. De bátorkodom felhívni mindenkinek szíves figyelmét, hogy ennek alapján megvizsgálhatjuk a másik oldalon történő, egyszerű emberek hozzáállását is. 
Vajon a hőskorbeli székelyeket is nem lehetne ugyanígy egyedieknek nyilvánítani? A népet, mely odaadta saját fiait, s ha kellett önmaga is elment, hogy szaporítsa a magyar honvédek számát. És nem holmi szombat, vasárnapi békés felvonulásokra, zászlólengetésekre, hanem élet-halál harcokra. Levette harangjait, hogy ágyúkat öntsenek belőle, odaadta állatait, és búzáját, hogy a honvédeket élelmezni tudják. Mert, ahogy a korabeli krónikások írták, Bem apó nem engedélyezte a székely honvédeknek a rablást. Áldozatokat hozván tehát végig a történelem folyamán, még az értelmetlen háborúkban is. 
Nem lett volna nekik is biztonságosabb az a megalkuvó magatartás, amelyet sajnos ma egyre több magyar követ, hogy, feladom, nem küszködöm többet, török, tatár, osztrák, orosz vagy román alattvaló leszek? Családot nevelek, földet művelek más nemzetek szolgálatában, és fejet hajtok a hódítók előtt. Adót fizetek, és csendes nyugalomban sínylődöm életem végéig! 
Ők maguk is hősök voltak, nemcsak a nemzet nagyjai, mert átvészelni annyi szenvedést, bánatot és csalódást hatalmas, hősiességig menő kitartást igényelt. És akkor fel lehet tenni újra az előbb elhangzott kérdést: nekünk, közszékelyeknek, jogunkban áll, hogy nyomukba léphessünk? 
Ha őszinték akarunk lenni, akkor be kell vallanunk, hogy jelen pillanatban kisebbségi magyar sorsunk bármennyire is sanyarú, nem kér olyan nagy erőpróbákat, mint őseinktől kért. A mostani nemzetmentő akcióink sikerét nem szuronyrohamok döntik el, taposó aknák kerülgetése, illetve mások öldöklése, hanem egyszerű demokratikus jogainkkal való békés élés. Ha még azt sem bírjuk megtenni, akkor ez nagyon szomorú, mert elmondhatjuk, mint ahogy az előbb utaltam rá, hogy a székely ember is olyan egyedi, amely csak volt, de már nincs, mert nem üti a mércét úgy, mint elöljáróink sem ütik a Kossuth, Széchenyi és a Batthyányi mércéjét! 
A lelátókról nagyképűen lekiabált bírálatokat hallgatok, vagy olvasok, miszerint nevetségesek azok a módszerek, melyekkel az SZNT harcol. Ilyen a menetelés, a határok kivilágítása, felvonulás, tüntetés, nemzetközi fórumokhoz intézett panaszok és a többi. De arra a kérdésre, hogy szerintük hogyan kellene, komolyan harcolni nem adnak semmilyen választ. A bírálat javaslat nélkül olyan, mint az okoskodás megvalósítás hiányában. De egy szempontból még rosszabb, ugyanis nemcsak félrevezet, hanem elbizonytalanítja, elkedvetleníti azokat az embereket is, akik tennének valamit az ügyért. A magyarság demoralizálása egyike a legtöbbet ártó eszközöknek, fakadjon egyszerű feltűnőségi viszketegségből, rosszindulatból, vagy hatalmi és anyagi érdekből! Olyan, mint egy rákos daganat az élő szervezetben, amit azonnal el kell, távolítani mielőtt összeomlást okozna, és amit hadiállapot esetén egyszerű főbelövéssel távolítottak el.
Az erdélyi magyarok problémái csupán abból az egyszerű okból fakadnak, hogy léteznek. Most nem arról beszélünk, hogy Erdély területén a történelmi időkben mindig is ne lettek volna különböző nemzetiségek, mint a szászok, magyarok, románok, szláv népek, örmények, zsidók és mások. De voltak okos fejedelmek, akik a különböző népeket úgy vezettek és koordináltak, hogy ne egymás rovására szaporodjon el számuk, és mások elnyomásával erősödjenek meg. Hanem, hogy egyforma jogokkal rendelkezzenek, és minden nép tehetsége szerint járuljon hozzá kincses Erdély fejlődéséhez. Lásd Bethlen Gábor korát, aki, amikor a több nemzetiség veszélyével riogatták így válaszolt: egy szép, gazdag ország olyan, mint egy virágos rét és annál szebb minél változatosabb virágok pompáznak benne. Jó is lett volna a sokszínűség, és még magasabbra ívelt volna Erdély gazdagsága, ha megmaradt volna az egyetértés is. Csakhogy egy nép jobban elszaporodott, mint a többi, kivált a közösségből, és hiába éltek magasabb életszínvonalon, mint a környező országokban élő testvéreik, egyesült nemzetet alkotott velük, és ettől a perctől véget ért Erdély virágzása.
A nemzetállam féltékenységből, bizalmatlanságból nem tűri meg a nemzeti kisebbségeket, még akkor, sem ha ez gazdasági és kulturális visszaeséssel jár. Lépésről, lépésre szorította ki önmagából a más nemzetiségieket, minden történelmi fordulatot felhasználva erre a célra, eszközökben nem válogatva, a világ szeme láttára és hallgatólagos beleegyezésével olyan fondorlatos módon, amire talán nincs példa a történelemben. 
Az utolsó roham most Székelyföld mielőbbi beolvasztásáért folyik, és ebben ne kételkedjen senki, mert ugyan most, azután, hogy elnyelték majdnem egész Erdély területét, pontosan velünk tennének kivételt? Akkora veszélyt látnak bennünk, hogy még a nagyobbat jelentő migránsáradattal sem törődnek. Minden lehetséges erőt bevetnek ellenünk: a politikum zömét, a vérszomjas nacionalistákat, a hírszerzőszolgálatot, de még az ortodox egyházat is.
És mégsem ez a legnagyobb veszély. A legnagyobb veszélyt egy nemzetre nem a külvilág jelenti, amint már említettem, hanem a belső, saját testünkben ártó rákos daganatok. A különböző politikai pártok széthúzása, kik akarva, akaratlanul ellenségeink vágya szerint cselekednek. Mint például a marosvásárhelyi történések, hogy inkább vesszen a székelyek fővárosa, mint Mohács annak idején, ha nem én leszek a polgármester! Vagy vágjuk ketté az élő gyermeket, ha nem lehet az enyém! De még itt sincs vége, mert az állandó civakodás és a „devidá et impera” hatására is napról napra demoralizálódik a székely közösség. Az a közösség, aki alig négy emberöltővel ezelőtt nyomorékra verte a Habsburgokat és a forradalom ellen garázdálkodó martalócokat, és bizonyára nem győzte volna le senki, ha meg nem töri őt az orosz túlerő. Annak a maroknyi embernek a leszármazottjait is kik megadás helyett inkább hősi halált haltak a Nyerges-tetőn! 
Talán lesz, aki megéri közülünk, de ne úgy érje meg, hogy olyan ötven év teltével kényelmetlen kérdést szegezzen neki történelmünket olvasó unokája: 
- Nagyapa, hol voltatok ti, amikor népünk megsemmisítése folyt? Milyen jogon korcsosítottatok el bennünket? Úgy, ahogy őseitek megőrizték számotokra a földet, nyelvet, kultúrát és virtust, úgy nem lett volna kötelességetek nekünk átadjátok?
Székely testvéreim! Nem hiszem, hogy ezt akarjuk, és ha nem ezt akarjuk, akkor legyünk ott március tizedikén, a vásárhelyi Postaréten és mindenütt ott legyünk, amikor és ahol szükség lesz ránk, hogy lelkiismeretünk tiszta maradjon! 
Sebők Mihály. Erdély.ma

Cselekedni kell a szórványmagyarságért (Barót)
Hunyad, Szeben és Fehér megyei magyarokat képviselő szervezetek vezetői találkoztak szombaton Baróton, hogy megbeszéljék az idei szórványstratégiát. A felszólalók a tömbmagyarságban és a szórványban élők közötti együttműködés fontosságát hangsúlyozták: csakis akkor sikerül a fogyóban levő közösségek gyors elvesztését megakadályoznunk, ha közösen cselekszünk – vallották egyöntetűen a résztvevők.
Az eseményt üdvözölte Barót polgármestere, Lázár-Kiss Barna András, aki a szórványban élők magyarságáért küzdők megbecsülésére szólított fel, Grüman Róbert, a háromszéki megyei RMDSZ ügyvezető elnöke pedig a civil szervezeteknek mondott köszönetet munkájukért. Demeter László, a szórvánnyal való kapcsolattartásért felelős Kún Kocsárd Egyesület elnöke szervezetük megalakításának előzményeire, majd a 2010-es bejegyzésére emlékezett. Kiemelte: azóta számos magyarságerősítő programot szerveztek: koncerteket, színházi és bábszínházi produkciókat vittek el az évtizedek óta magyar nyelvű előadást nem élvező közösségekhez, konferenciákat tartottak, emlékjeleket állítottak, és közvetítettek a háromszéki és a szórvány diákjai között. Bár igaz, hogy a tömbben élőkhöz viszonyítva a Hunyad, Szeben és Fehér megyei magyarság sokkal jobban zsugorodik, a visszajelzések azt mutatják, komoly igény van a magyar szóra. Fogyásuk némileg visszafogható lenne, ha nemcsak a megyei tanácsok, hanem a székelyföldi és az anyaországi önkormányzatok is bekapcsolódnának a szórvánnyal való együttműködési programokba. Amennyiben testvértelepülési kapcsolatok alakulnának ki a döntően románok lakta városokkal és községekkel, többszörös lenne a nyeresége a magyarságnak: nemcsak segíteni tudnák önazonosságuk megőrzésében az egyre gyengülő közösségeket, hanem a magyarságot is megismertetnék a többségi nemzettel, így az előítélet falainak lebontását is elősegítenék.
Fazakas Attila Szeben megyei RMDSZ-elnök a hozzájuk eljuttatott programok fontosságát emelte ki, mondván, nekik a táborok és képzések többet jelentenek, mint a tömbben élőknek: az együttlétek nemcsak néptánctanulásról vagy táborozásról, hanem magyarságuk megéléséről szólnak. Széll Lőrincz Hunyad megyei RMDSZ-elnök a Székelyföldtől és Magyarországtól kapott támogatás meghatározó, közösségegyesítő szerepét emelte ki, majd a Hunyad Megyei Magyar Napokról szólt. Mint mondotta, az elmúlt hat évben megszervezett esemény nagyon fontos szerepet játszik életükben: közös gondolkodás és cselekvés hozta létre, s összetartó ereje van, ráadásul – mivel látványos részét az utcára is kivitték – kultúránkat és értékeinket a románsággal is megismerteti. Kun-Gazda Viola Kinga, a dévai Téglás Gábor Elméleti Középiskola magyar szakos tanára a Hunyad Megyei Magyar Napok megszervezéséhez kapott segítséget köszönte meg a háromszékieknek: egymaguk nem tudnának ilyen rangos eseményt évről évre megszervezni. Antal Amália Zsil-völgyi nőszövetségi elnök úgy fogalmazott: számukra nem a nagy és látványos, hanem a gyakori kis lépések megtétele a fontos ahhoz, hogy az ezeréves magyar jelenlét „ne maradjon abba”. Régi tervüknek mondta egy lupényi szórványközpont létrehozását, amely a magyarságtudat ápolása révén a közösség megmaradásához járulhatna hozzá. Wersánszky Eduárd petrozsényi RMDSZ-elnök az alig ötszázaléknyi magyarság magmaradásában kulcsszerepet játszó egyházi vezetők helyi magyar közéletben vállalt szerepének fontosságát és a háromszékiekkel való együttműködés jelentőségét emelte ki. Gúdor Botond nagyenyedi református esperes a 350 ezres Fehér megyében élő tizennégyezer magyar mindennapjairól szólt. Mint mondotta: arra van szükségük, hogy a politikum, az egyházak és a civil szervezetek minél inkább fogjanak össze, s tartalommal megtöltött programokat dolgozzanak ki és ültessenek gyakorlatba. Serfőző Levente, a nagyszebeni Híd Egyesület elnöke a dél-erdélyiek nevében mondott köszönetet Kovászna és Hargita megye tanácsának, amiért a szórványt segítik, és lehetővé teszik a Hungaricum Napokhoz hasonló események megszervezését. Szabó Gábor RMDSZ-elnök arra kérte a háromszékieket, ha Brassó és Nagyszeben között utaznak, ne hajtsanak át városukon, hanem álljanak meg, s csodálják meg a gazdag magyar történelmi emlékekkel rendelkező Fogarast. Arra figyelmeztetett, a tömbmagyarság szélén lakók igényeire igencsak oda kell figyelnünk, mert ellenkező esetben ott is felgyorsulhat az elszórványosodás: 1910-ben még nem számított szórványnak Fogaras, hiszen hatezer lakosából négyezer volt magyar, s csak kétezer román, mára viszont jóformán teljesen felszívódott az alig száz éve még erős közösségünk, a 45 ezer lakosból alig ezer magyar. Hasonló helyzet játszódott le az iskolákban is – a kilencvenes évek elején még 126-an tanultak magyarul, mára viszont már nem létezik anyanyelvi oktatás a magyarok számára. Ezért gyakoribbá kell tenni a nemrég elkezdett fakultatív magyaroktatást a még meglévő fiataljaink számára. A Petőfi-program Fogarason tevékenykedő baróti ösztöndíjasa, Bokor Csongor a Babits Mihály Önképzőkör hasznosságát emelte ki, s bejelentette a május 7-ére tervezett Fogarasi Magyar Napok megszervezését. Puskás Attila, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa a Magyar gyermek – magyar iskola program sokszor félreértelmezett céljáról beszélt. Nem az a céljuk, hogy a szórványban élő magyar gyermekeket „elszippantsák” a tömbmagyarság számára: a magyar környezetben való szocializálódás lehetőségét csakis azok kapják meg a Székelyudvarhelyen való továbbtanulás által, akik számára otthon hiányzik az. A baróti származású Puskás Attila a program másik fontos célját is hangsúlyozta: pénzt szerezni és minden egyéb, a megmaradásukhoz hozzájáruló eszközt nyújtani a szórványban működő magyar intézmények megtartásához. Az esemény sajtónyilvános részét követően a szervezetek vezetői belső tanácskozáson tárgyalták meg a szórványstratégia idei célkitűzéseit. Mint Demeter Lászlótól megtudtuk, a szervezetek együttműködésének módozatai, illetve a gyermekekkel való foglalkozás kérdésköre került terítékre. Folytatni akarják, sőt, hangsúlyosabbá kívánják tenni a kulturális vonzata miatt megtartó erővel bíró magyar napokat, a fiatalok számára pedig olyan programok kidolgozását tennék lehetővé, amelyek magyarságtudatukat erősítik.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Irányt és értéket mutatnának a szórványprogramban
Brassó, Fehér, Hunyad, illetve Szeben megye kultúrszervezői, valamint háromszéki oktatási és kultúrintézmények vezetői, képviselői találkoztak az idei szórványstratégia megbeszélés apropóján Baróton.
Az eseményen az Összetartozunk Székely-Szórvány Partnerségi Program felelősei is jelen voltak. Grüman Róbert az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke, illetve a program ifjúsági vonalának egyik alapítója elmondta: „a székely-szórvány együttműködés a pénzügyi támogatáson túlmutat: egy valódi közösségépítő, identitáserősítő program”.
A jelenlevők egyetértettek abban, hogy a szórványvidékeken nagy szükség van a közösségépítő, magyarságtudat-erősítő rendezvényekre. Gudor Botond gyulafehérvári református esperes a szórványprogram lelkesítő hatásának példájaként említette Alvincet, „ahol néhány évvel ezelőtt háromszéki fiatalok önkéntes munkával felújítottak egy szenes, üszkös épületet, a helyiek pedig ezen fellelkesedve ma már manzárdban gondolkodnak, és egy táborozó helyet hoznak létre önerőből”.
Megfogalmazódott annak gondolata is, hogy bár a székely-szórvány program nem oldja meg az alapvető közösségi gondokat, irányt és értékeket mutat, lelkesít, erősíti az identitástudatot és ezért van nagy szükség rá.
Újdonság, hogy a szombati találkozó alkalmával újabb háromszéki szervezetek, intézmények csatlakoztak a programhoz. A Székely Mikó Kollégium igazgatónője, Kondor Ágota és Kolumbán Laura, a Mikes Kelemen Líceum tanárnője elmondták, szeretnék szorosabbra fűzni kapcsolataikat a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiummal, illetve a dévai Téglás Gábor Iskolaközponttal.
A rendezvényen az RMDSZ Nőszervezetének háromszéki, szebeni, valamint Hunyad megyei vezetői is megállapodást kötöttek, hogy a székely-szórvány vonalon is igyekeznek összekapcsolni programjaikat. A nőszervezeti együttműködés céljai egybecsengenek a program eddigi törekvéseivel: erősíteni a szórványban élő közösségek összetartozását, identitását azáltal is, hogy egyéni, vagy éppen családi barátságok születnek, a két vidék megismerheti egymás kultúráját, hagyományait.
„A világ egyensúlya is úgy működik, hogy mindig az erősebb vigyáz a gyengébbre. Ebben az esetben Székelyföld a tömbvidék, az erősebb. A mi feladatunk segíteni, közös lehetőségünk pedig, hogy ápoljuk ezt a kapcsolatot” – összegzett az eseményen Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro

Lesz felvonulás a székely szabadság napján
Az alkalmat az adta erre a sajtótájékoztatóra, hogy a hét végén kézhez kaptuk az írásos indoklást abban a perben, amelyet a polgármesteri hivatal ellen indítottunk, és amelynek az ítéletét január 8-án már ismertük – nyilatkozta tegnap Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
Elsősorban nem csak azért nevezte fontosnak az indoklást, mert a polgármester kilátásba helyezte, hogy az írásos indoklás kézhez vétele után fellebbezni fog, hanem mert úgy gondolják, hogy az indoklás tartalma Marosvásárhelyen mindenki számára tanulságos lehet. Ennek, és a korábbi tapasztalatok tükrében megállapította, nem először jár el törvénytelenül Marosvásárhely polgármestere a gyülekezési jog gyakorlását illetően. "Nem először történik meg az, hogy a 60/1991-es számú, a gyülekezési jogra vonatkozó törvényt önkényesen értelmezik, és önkényesen alkalmazzák.
A kérésünket azzal az elhárító indoklással utasították vissza a tavaly tavasszal, hogy több mint egy évvel korábban letettük az előzetes bejelentést, jóllehet a törvény azt mondja, hogy legkésőbb három nappal a rendezvény előtt kell letenni."
Mi a különbség a legkevesebb és a legtöbb között?
A továbbiakban az elnök felolvasta a bíróság indoklását, amely elmagyarázza, mi a különbség a legkevesebb és a legtöbb között. Eszerint a törvény megszabja ugyan, hogy legkevesebb három nappal az esemény előtt be kell jelenteni, de azt nem, hogy mikor lehet legkorábban. Következésképpen, nincs törvényes alapja a korai visszautasításnak. "Tehát a legtöbb és a legkevesebb közötti különbség probléma Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalának, a bíróság kellett nekik tisztázza".
Azért tartotta fontosnak felhívni erre a figyelmet, mert, mint mondta, más civil szervezetek is beleütközhetnek ebbe a gyakorlatba.
Elmondta, hogy 2014-ben a polgármesteri hivataltól egy olyan átiratot kaptak – még mindig perben állnak emiatt –, amelyben közölték, nem hagyják jóvá a székely szabadság napi felvonulást. A törvény értelmében a polgármester 48 órán belül betilthatja a rendezvényt a törvény megszabta feltételek mellett. A betiltás egy közigazgatási, jogi aktus, az átiratnak azonban nincs jogi következménye. Erről 2014 óta vitáznak a bíróság előtt a polgármesteri hivatallal. Most a bíróság kimondta, hogy az átirat nem közigazgatási okirat, és nincs kötelező jogi ereje, nem tekinthető betiltó határozatnak.
Az SZNT elnöke hangsúlyozta: a gyülekezési jog alapvető jog, amihez nem kell külön jóváhagyás. Tanulságosnak nevezte az indoklást az SZNT számára is abban az értelemben, hogy megerősítette, hogy ha a polgármesteri hivatal részéről túlkapást észlelnek, akkor a bírósághoz kell fordulni. Az előzetes bejelentésnek megfelelően lesz tehát megemlékezés, lesz felvonulás és lesz tüntetés a székely szabadság napján.
Izsák Balázs a Népújság kérdésére elmondta, hogy a rendezvény március 10-én 16 órakor megemlékezéssel kezdődik a Székely vértanúk emlékművénél, és 17 órakor ér véget a prefektúra előtt. A rendezvény három részből áll: megemlékezésből, felvonulásból és tiltakozó tüntetésből. "A Székely Nemzeti Tanácsnak egyetlen célja van: Székelyföld területi autonómiája, az autonómiáért tüntetünk, de Románia tervezett közigazgatási átrendezése ellen is, hiszen ennek a veszélye nem múlt el" – mondta végül az SZNT elnöke.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Az autonómia pártján
Eddig 62 tanács fogadta el 
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére eddig a 153 székelyföldi önkormányzatból 62 fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánítják, hogy a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységhez akarnak tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolná az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv lenne a magyar is.
Az érintett prefektusok rendre megtámadták az autonómiapárti határozatokat, és ezek egy részét már érvénytelenítette is a bíróság. Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke lapunk érdeklődésére elmondta, az SZNT továbbra is minden önkormányzatot arra biztat, fogadja el a határozatot.
Háromszéken eddig összesen 16 önkormányzat tett eleget az SZNT felkérésének, a Kovászna megyei prefektus tavaly öt határozatot támadott meg a közigazgatási bíróságon, három esetben a kormányhivatal javára született ítélet, kettőnek a tárgyalása még folyamatban van. Kérdésünkre, hogy mi az oka annak, hogy két év után sem sikerült mindenhol napirendre tűzni az SZNT által javasolt tervezetet, Gazda úgy vélekedett, talán a polgármesterek félnek a bírósági pertől, illetve nem érzik kellőképpen annak fontosságát, hogy ezt a határozatot elfogadják.
Székelyföld összlakosságának 47,08 százalékát képviseli az a 62, Kovászna, Hargita és Maros megyei helyi tanács, amely eddig elfogadta az autonómiapárti határozatot, és az SZNT továbbra is azt szorgalmazza, hogy azok az önkormányzatok, amelyek eddig még nem tették meg, határozatban fejezzék ki az általuk képviselt közösség igényét Székelyföld területi autonómiájára.
Gazda elmondta, a Székely Nemzeti Tanács képviselői újra megkeresik a polgármestereket, Háromszéken ebben a kérdésben az RMDSZ megyei vezetőségével is tárgyaltak. 
Kiss Edit. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Biró Zsolt csak jön-megy
Mint arról beszámoltunk, a másfél éves szünet után összeült Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) február 12-i budapesti tanácskozásán sem az egyik alapítónak számító Magyar Polgári Párt, sem a megfigyelői státussal rendelkező RMDSZ nem vett részt. Előbbi most jobbról előzne, utóbbi meg csak lapít.
Bíró Zsolt MPP-elnök a tanácskozás házigazdájának, a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának írt egy kínosan mentegetőző levelet, amiben azt állította, hogy azért nincs jelen az ülésen, mert pártja nem kapott meghívást. A Tőkés László KMAT-elnök által szignált meghívó minden tagszervezetnek és meghívottnak kiment, beleértve az MPP-t, Biró nem is írhatta volna meg a levelét, ha nem tudott volna a tanácskozásról.
A közvélemény ugyanakkor már tisztában van az MPP hintapolitikájával és ügyeskedéseivel, hiszen a párt hol a nemzeti-polgári oldalon tetszeleg, hol az RMDSZ-szel köt többé-kevésbé nyilvános paktumokat. A minipárt előző elnöke, Szász Jenő legutóbb az RMDSZ-re való voksolásra biztatta az erdélyi magyarokat, utóda viszont a 2012-es romániai választások után olykor-olykor kritikus hangokat ütött meg a Bukarestben mindenhez csak statisztáló szövetséggel szemben. Az idei választások előtt pedig ismét Kelemen Hunorral paktumozgat Biró Zsolt, miközben folyton Budapesten kopogtat a magyar kormánypártok ajtain. Birónak szokásává vált, hogy a különféle nemzetpolitikai események előtt vagy után próbál külön tárgyalni magyarországi politikusokkal és külön médiaszereplést kieszközölni a társaságukban. Legutóbb a KMAT-ülésen találkozhatott volna például Szili Katalinnal, ha megjelent volna az autonómiaküzdelem állásáról szóló tanácskozáson, ám ő külön találkozót kért másnap a határon túli magyar közösségek autonómiaügyeinek koordinálására felkért miniszterelnöki megbízottal. 
Az MPP egy vasárnap keltezett közleményben számolt be a Biró és Szili közötti találkozóról. Eszerint a felek külön elemezték az autonómiastatútumok kapcsán felmerülő vitás kérdéseket, és egyetértettek abban, hogy a jelenlegi helyzetet a túlzott átpolitizálás jellemzi, ami megnehezíti a közös fellépést, ezáltal pedig a megvalósíthatóságot sodorja veszélybe. Az MPP folyvást közvetíteni akar, de nem tudni, mit és kik között, csupán utalás történik arra, hogy mielőbb a román parlament elé kellene kerüljön egy olyan autonómiatervezet, amely mögött a lehető legszélesebb társadalmi támogatottság mutatható fel. Vélhetőn arról a tervezetről van szó, amit az RMDSZ és az MPP állítólag közösen dolgozott ki hajdanán a Székelyföld területi autonómiájáról, de amit a parlamenti képviselettel egyedüliként rendelkező magyar párt, az RMDSZ mindmáig nem nyújtott be. Az MPP állítólag két éve sürgeti a statútum parlamenti beterjesztését, ám ezt az RMDSZ eddig nem tartotta időszerűnek. Az az RMDSZ, amellyel az MPP folyton választási paktumokat köt, önállóságát apránként feladva. R. B. M. itthon.ma//szerintunk

"Teljes és azonnali leszámolás a magyarokkal!"
Moszkva Erdély elrománosításával vádolta meg Romániát. Még mindig tabu, mi történt 1944-1945-ben: a románok tudtával és segítségével hurcoltak el több ezer németet és magyart szovjet lágerekbe.
Moszkva a múlt héten a második világháború történetének meghamisítási kísérletével vádolta meg Romániát. Az orosz külügyi szóvivő, Maria Zaharova Erdély elrománosítását is szóvá tette. 
Oroszország álláspontját egy az erdélyi szászok 1945-ös deportálásáról szóló bukaresti kiállítás kapcsán fejtette ki Zaharova, aki emlékeztette Romániát, hogy a Szovjetunióba elhurcolt erdélyi szászok és magyarok listáját román köztisztviselők állították össze, és ezt arra használták fel, hogy a németek és magyarok létszámát csökkentsék a románság javára. Bukarest „sajnálatosnak és nehezen összeegyeztethető összemosásnak” nevezte az orosz külügyi szóvivő szavait. 
A második világháború története még hetven évvel az események után is sok feldolgozatlan traumát hordoz magában, amelyekről sokáig nem volt szabad beszélni, ilyen az 1944-45-ös időszak, amikor röpke egy év leforgása alatt Erdélyből több százezer embert hurcolnak el csupán származása miatt. Amíg 1944. május 16. és június 9-e között a németek a magyar adminisztráció segítségével deportáltak több mint 130 ezer zsidót Észak-Erdély területéről, addig pár hónappal később, 1944. októberében a szovjetek a románok közreműködésével visznek el több mint 25 ezer magyar férfit. 1945. januárjában a németek is sorra kerülnek, amikor 100 ezer erdélyi németet visznek el a Szovjetunióba kényszermunkára. 
Ezekről a történetekről sokáig nem beszéltünk, s a román külügy válasza azt mutatja, hogy Románia számára továbbra is a tabutémák közé tartozik ennek a korszaknak a feldolgozása. Az 1944 őszén lejátszódó eseményekkel kapcsolatban dr. Murádin János Kristóf történészt, a Sapientia EMTE tanárát kérdeztük, aki a téma egyik szakavatott kutatója. 
Bukarest nem értette vagy nem akarta érteni az orosz külügyi szóvivő szavait? 
– Nyilván nem akarta érteni Bukarest, itt arról van szó, hogy bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű, hiszen ami az erdélyi deportálásokat illeti, mind a két fél benne volt. Ez egy olyan téma, amellyel nem volt ildomos foglalkozni a baráti országoknak. Mára nagyon kevés túlélő maradt, aki tudna mesélni azokról az időkről. Oda jutottunk hetven évvel a történtek után, hogy mivel a téma kikerült a társadalmi köztudatból, újra vissza lehet hozni a politikába, ezáltal lehet ujjal mutogatni egymásra, mivel az emberek előtt az igazság annyira ködbe veszett, hogy ez már nem jelent veszélyforrást. A társadalom nem fog felülbírálni ilyen politikai töltetű kijelentéseket ebben a kérdésben.  Mi történt a román átállást követően Észak-Erdélyben? 
– A Szovjetunió számára 1943-ig mindegy volt, hogy Magyarország vagy Románia, mind a két ország ellenség volt. A sztálingrádi csatát követően a román politikai vezetés érezni kezdte, hogy vesztésre áll a helyzet, ezért elkezdett közeledni a Szövetségesek irányába. A románok mindig is ügyesebben játszottak diplomáciailag, mint a magyarok, akiknél hamarabb belátták, hogy a Szovjetunióhoz kell közeledni és nála kell keresni a fegyverszünet lehetőségét. Románia hamarabb lépett, mint Magyarország, 1944. augusztus 23-tól már nem ellensége a Szovjetuniónak, hanem szövetségese a németekkel szemben. Ezzel szemben Magyarország még ellenség. 
Ezért 1944 őszén úgy alakulnak az események, hogy amikor a Vörös Hadsereg átlépi a szovjet határokat, az első két ellenséges terület, ahová szovjet katona lép, az Kelet-Poroszország és Észak-Erdély. Itt kerül először ellenséges területre a szovjet hadsereg, hiszen amikor Iaşi-nál áttörik a szovjetek a frontot, a román hadsereg átáll, így a szovjeteknek Moldván pillanatok alatt sikerült átjutniuk. Augusztus 26-án, három nappal a román átállást követően már az Uz-völgyén nyomul előre a szovjet hadsereg, és megpróbálnak betörni Erdély területére.
Itt kerülnek tehát először konkrét ellenállásba úgy, hogy ellenséges területen vannak, és nem a „fasisztákat” kell kiűzni a szovjet földről. Idegen területen vannak, ahol ellenséges lakosság lehet, és fegyveres ellenállásba ütközhetnek. A Szovjetunió saját tapasztalatából kiindulva attól félt, hogy a front háta mögött partizán tevékenység alakulhat ki, amely megnehezíti az előrenyomulást Budapest és Berlin irányába. 
Ezt a félelmet játssza ki a román fél, aki a szovjet katonai parancsnokság és Malinovszkij marsall számára listákat állít össze, hogy kik azok a veszélyes elemek, akiket össze kell gyűjteni és el kell hurcolni, mert ezek civilbe öltözött katonatisztek, akik a front mögött lemaradva partizán alakulatokat fognak szervezni. Mivel a Szovjetunió elsődleges célja a német főváros mielőbbi elérése, ezért a védelmi és utánpótlás vonalai szentek voltak, ezért az esetleges partizán tevékenység egy olyan kérdés volt, amit nagyon gyorsan meg kellett oldani. Ezért van az, hogy már szeptemberben, az első harcok idején a román listák alapján azonnal megkezdi a begyűjtést: ekkor csak magyarokat. 
A magyar elhurcolás rögtön a frontátvonulás után zajlik le, sőt, vannak olyan esetek is, hogy átment a front a falun, és már aznap elkezdik begyűjteni onnan az embereket. Ez a begyűjtés sok esetben valóban a román feljelentések és a román szomszédok nyomravezetése, valamint a román hatóságok által összeállított listák alapján történt. Kolozsváron például Gheorghe Onişoru román konzul valamint Aurel Milea helyi ügyvéd segítette a szovjet katonai hatóságokat. 
A listákat Bukarestben állították össze, úgy, hogy az észak-erdélyi magyarságnak azt az értelmiségi rétegét érintette, amely az 1940-44 közötti időszakban politikai szerepet is vállalt: így kerültek fel a listára olyan nevek, mint Vita Sándor országgyűlési képviselő, Mikó Imre jogász, magyar parlamenti képviselő, az Erdélyi Párt országos politikai főtitkára, Járosi Andor evangélikus lelkész, aki a vészkorszakban zsidókat mentett, Mikecs László történész, a csángó kutatás egyik kiváló szakértője, és természetesen olyan értelmiségi emberek is, akik meghatározóak lehettek a következő értelmiségi generációk kinevelésében, így vitték el Kolozsvárról a református kollégium teljes tanári karát is. 
Papíron a partizán akció megakadályozása a cél, a gyakorlatban etnikai tisztogatás zajlik az értelmiség lefejezésével. Elősegíteni azt, hogy az erdélyi magyar közösség védtelenné váljon, és a szétbomlás felé menjen. A cél tehát elsősorban az erdélyi magyarság megfélemlítése volt, hogy az tömegesen hagyja el Erdélyt. Ezt akarták elérni a román paramilitáris egységek is, amelyek számos atrocitást követtek el a magyarok ellen, gondoljunk itt csak a jól ismert szárazajtai vagy az egeresi esetekre, de ennél sokkal több volt. 
Hogyan viszonyult a román hatóság illetve az erdélyi román lakosság a magyarok deportálásához? 
– A román hatóságok pontosan tudtak az elhurcolásokról, a román lakosság meg elővigyázatos volt, ezért sok helyen felírták az ajtóra, hogy “casă românească – román ház”, mert arra gondoltak, hogy ha bejön a román és a szovjet hadsereg, és atrocitásokra vagy rablásokra kerül sor, akkor ők mentesítve legyenek. A román társadalom mindenestül elégtételt akart venni a bécsi döntésért, és ki máson tudott volna elégtételt venni, mint a magyarságon. 
Elég csak Ion Bozdog prefektus szavaira gondolni, aki 1944. szeptember 28-án így fogalmazott: „Hajthatatlan vagyok, mint az öreg Cato, és nem szűnök meg ismételni: teljes és azonnali leszámolás a magyarokkal! Most vagy soha! A magyarok által annyiszor bemocskolt erdélyi földön mától fogva csak egyetlen nemzetnek van létjogosultsága: a románnak. Ne legyen nyugta a román szívnek, és a román férfi karja ne engedje el a fegyvert mindaddig, amíg Erdélyt meg nem tisztítottuk ettől a nemzettől.” S nem Bozdog volt az egyetlen a román társadalomban, aki hasonlóan gondolkodott, és akkor a korabeli sajtót még nem is említettem, hiszen rettenetes uszító hadjárat ment végbe a magyarok ellen a román sajtóban. 
Abban az időszakban szomorú divat volt a kollektív bűnösség gondolata, elég itt csak a Beneš-dekrétumokat említeni. A románság is úgy állt hozzá, hogy eljött az idő a bosszúra. Sajnos nagyon kevés ember volt, aki toleránsabb nézőpontból tekintve a kérdést, arra intette volna a lakosságot, hogy csak a bűnösöket büntessék meg, és ne egy egész népcsoportot. Tulajdonképpen most látták lehetőségét annak, hogy a magyar adminisztráció által elkövetett rengeteg hibát megtorolják. 
Észak-Erdély visszacsatolásakor a magyarországi tisztviselők, az ún. “ejtőernyősök” sajnos sok esetben ostoba módon viszonyultak a román kisebbséghez, s ne feledjük el, hogy Észak-Erdélyben egymilliót meghaladó román kisebbség élt 1940-ben, vagyis az akkori lakosság több mint 40 százaléka. Olyan megalázó esetek voltak, hogy a kötelező katonai behíváskor a román földművesek ingjének az öv alatti részét a magyar parancsnok levágatta, mondva, hogy magyar bakánál ilyen nincsen. Ez sértő és megalázó, nyilvános megszégyenítés volt. Felesleges, ostoba, feszültségeket generáló esetek voltak, és sok esetben az észak-erdélyi magyar lakosság is hozzájárult ehhez. Sokan úgy gondolták, hogy a románságon vesznek elégtételt a trianoni döntésért, és 1944-ben, amikor fordult a kocka, akkor a románok akartak elégtételt venni. 
Mennyire volt tudatos a szovjetek részéről, hogy Kolozsvárról olyan sok magyar férfit vittek el? 
– A szovjetek egyik legkiemeltebb célpontja Kolozsvár volt, hiszen itt van a legtöbb értelmiségi, innen 5000 magyar férfit vittek el, abból a városból, amelynek az összlakossága a frontátvonulás után 73000 fő volt. Ennek az 5000 embernek a 16 százaléka értelmiségi: jogászok, papok, tanárok, tanítók, azt kell mondjuk, hogy ez célirányosan végrehajtott deportálás volt. 
Más okai is voltak a deportálásoknak, szovjet tekintetben az egyik ilyen ok a már említett partizángyanús elemek eltávolítása a hátországból, a másik ok, hogy a Szovjetunió 22 millió halálos áldozattal járult hozzá a háborús győzelemhez, és a nyugati területei az országnak holdbéli tájak voltak, hiszen ahol a német hadsereg végigvonult, ott kő kövön nem maradt. A szovjetek visszavonuláskor szintén a felperzselt föld taktikáját alkalmazták, így teljes területek váltak pusztasággá, újjá kellett építeni a Szovjetuniót, ahhoz pedig munkás kéz kellett. Tehát munkaerőként is számítottak erre a többezer emberre. 
Hogyan zajlott le az elhurcolás, és honnan vittek el több embert? 
– Ahol hosszabb időre megállt a front és megakadt az előrenyomulásban a szovjet hadsereg, ott több embert hurcoltak el, ahol hamarabb sikerült átjutni, ott kevesebb embert szedtek össze, de mindenünnen vittek el embereket. Tordáról (a tordai csatában egy hónapig fenntartják a kisebb magyar alakulatok a szovjeteket) hétszáz magyar embert vittek el, abból a városból, amelynek a magyar lakossága 7300 fő, ott szó szerint megtizedelik a magyar lakosságot! Összesen minimum 20 000 magyar embert vittek el Észak-Erdélyből, de ez csak nagyon óvatos becslés. Valószínűleg ennél többen lehettek, akiket civilként foglyul ejtettek. 
Elhurcolási hullám még Székelyföldön volt, itt körülbelül 6-7000-re tehető azoknak a száma, akiket elvittek, a legtöbbet a Csíki medencéből, elsősorban a hágókon való küzdelmek után következett ez be, s ahogy átjutnak ezeken a szorosokon, végigvonultak Al- és Felcsíkon, ekkor összegyűjtöttek vagy 3000 embert. Körülbelül ugyanennyire tehető a partiumi elhurcolások száma is, ahol a debreceni páncélos csata állította meg a szovjet hadsereget, s járult hozzá, hogy erről a környékről nagyobb arányban vigyenek el embereket. 
Az elhurcolásokkal kapcsolatban el kell mondani, hogy a bűnhődés sok esetben nem volt összhangban a bűnnel, mert nagyon sok olyan embert vittek el, akik teljesen ártatlanok voltak. Én magam is több olyan interjút készítettem, ahol a 14 éves gyermeket felküldik az óvóhelyről a lakásba, a szovjet járőr összeszedi, és elviszik négy évre Szibériába. Nagyon sok volt a 18 év alatti diák, aki Szibériában, a lágerekben nő fel, szörnyű körülmények között. 
Amikor elfogytak a listák, akkor már azt vittek el, akit értek. Először a törvényszék fogdájába vitték az embereket, és húsz embert is bezsúfoltak egy három személyes cellába, majd hajnalonként, hogy ne legyen nagyon feltűnő, a Tordai úton kísértek fel több száz főt és indítottak el Torda irányába gyalogosan. Azért úgy, mert a visszavonuló német csapatok berobbantották a kolozsbósi alagutat és felszaggatták a vasúti síneket, így a vasútvonal használhatatlan volt. Tordán bevagonírozták őket és Aranyosgyéresen keresztül Brassó, Focşani, Iaşi irányában a Szovjetunióba vitték. 1944. decemberéig mind a 20-25 ezer észak-erdélyi magyart elviszik a Szovjetunióba. 
Hogyan kerülnek haza ezek az emberek? 
– Van, akinek hamar sikerült hazajönni, például akik szovjet szempontból “hasznavehetetlenek” voltak, mert nem tudtak dolgozni. Őket az első transzporttal hazaküldik, közvetlenül a háború befejezése után, de közülük sokan nem érnek haza, mert már a vonaton meghalnak az elgyengülés és a betegségek miatt. 
A többséget viszont kinn tartották évekig, az utolsók csak 1953-ban jutottak haza, Sztálin halála után. Az egyik túlélő elmesélte, hogy az utcáról szedték össze, s amikor megpróbált elszaladni, akkor a géppisztolyból kilőtt sorozattal ijesztették meg és kényszerítették vissza a sorba. 16 éves volt akkor, és kilenc évet töltött a Szovjetunióban.
A németek deportálása miben különbözött a magyarokétól? 
– A németek deportálása már más kontextusban zajlott le. A németeket úgy vitték el, hogy a románoknak 300 000 embert kellett biztosítani a Szovjetuniónak kényszermunkára. Persze ezt nem így mondták, jóvátételi munkának nevezték, amiért Románia részt vett a Szovjetunió elleni háborúban. Ekkor nem a románokat küldték, hanem a németeket, a „fasisztákat”, ahogy nevezték, akiket meg kellett büntetni. Ezek a „fasiszták” 16-17 éves lányok és fiúk voltak 1945-1946-ban. Körülbelül 90-100 ezer németet vittek el 1945. januárjában. 
A bánsági svábok közül több mint 50 ezer embert hurcoltak el, a besztercei szász területekről és a szebeni szászok közül is rengeteget, és 15 ezer embert elhurcoltak az akkor már nagyon elmagyarosodott szatmári sváb közösségből is. Így kerültek ki a németek és azok, akiket „németeknek” neveztek, a szovjet lágerekbe. Nagyon sokat csak a németes hangzású neve miatt vittek el. 
A németek esetében tehát jóval szisztematikusabb volt a begyűjtés, és nem a partizántevékenység volt az ürügy, hanem munkáskézre volt szüksége a Szovjetuniónak, ezért ekkor már lányok is bekerültek a transzportba. Amíg a magyarok esetében elsősorban a férfiakat vitték el, addig a németek esetében egész családokat deportáltak, sőt terhes nőket is, voltak olyan esetek, hogy ott szülte meg a gyermeket a lágerben. 
Amíg a negyvenes évek elején Erdély valóban egy multietnikus környezet volt, ez mostanra teljesen megszűnt, és ez a második világháború végén kezdődött. 1944-ben elvitték a zsidókat, 1945-ben deportálták a németeket. Így ma már lehet nyugodtan német államelnöke Romániának, mert németek már nincsenek. Én őszintén félek attól, hogy néhány évtized múlva magyar államelnöke lesz az országnak… Mert az azt fogja jelenteni, hogy mi már nem vagyunk, vagy legalábbis politikailag is jelentéktelen a maradék, összezsugorodott magyar közösség. Mint tudjuk, magyarok ma már egyre kevesebben vannak Romániában, maradtak a románok és azok a romák, akik még nem románosodtak el. Erdély hajdani etnikai sokszínűsége tehát elveszett. 
Az 1944 novemberében bevezetett szovjet katonai közigazgatás a magyar emlékezetben mintha pozitívként maradt volna meg. Mi az oka ennek a kettős emlékezetnek, hiszen a szovjetek voltak azok, akik alig egy hónappal azelőtt még deportálták az embereket? 
– Az 1944 őszi események mindenkit pánikszerűen érintettek. 1944 késő nyara volt a pánik csúcsa. Az erdélyi magyarok érezték, hogy a románok átállásával nagyon nagy a baj. A frontátvonulás, az atrocitások és a deportálások is viszonylag gyorsan lejártak, és kezdett visszatérni a normális élet. A szovjet megszálló alakulatok számára elsődleges cél volt, hogy lecsillapítsák a kedélyeket, ezért is parancsolták ki a román adminisztrációt, amely a szovjet hadsereg mögött érkezett. 
Először Kolozsvárról október 15-én, alig négy nappal a bevonulás után, Kolozsvár város parancsnoka visszautasította a román adminisztráció bevonulási kérelmét, és a román hivatalnokoknak el kellett hagyniuk a várost. Az ő közbenjárására, de szovjet felsőbb utasításra is, Malinovszkij marsall egy hónappal később elrendelte, hogy egész Észak-Erdélyből tűnjön el a román adminisztráció. A magyar fél ekkor úgy érezte, hogy a Szovjetunió megmentette őt a románoktól, és esély van arra, hogy ne kerüljön az egész terület Romániához, mert ne feledjük el, hogy a szeptemberi fegyverszüneti egyezmény úgy hangzott, hogy „Erdély vagy annak nagyobbik része adassék vissza Romániának”. 
A Szovjetunió nagyon okosan taktikázott, és nyitva hagyta a kérdést. A magyarság nagyon reménykedett abban, hogy a Szovjetunió mégsem fogja hagyni a helyzetet teljesen eldurvulni, és a szovjetek is úgy állították be magukat, hogy felszabadítóként érkeztek az országba. Néhány hónapig a magyarok azt hitték, hogy ha a szovjet árnyékban baloldali orientációt vesznek fel, jobb fényben tűnnek fel a Szovjetunió előtt, és ez a béketárgyalásokon segíteni fog abban, hogy megmaradjon Erdély egy része magyar területként. 
Ebben nagyon komolyan kezdtek hinni, sőt, volt egy másik vonulat is, amelyik azt mondta, hogy hátha elérhető egy magyar-román, svájci mintára szerveződő, önálló Erdély. A Szovjetunió ugyanis – mint ahogy Tofik Iszlamov levéltári kutatásaiból is tudjuk – egy ideig, 1943. decemberéig ezzel a gondolattal is játszadozott, hogy Magyarország és Románia közé kellene egy ütköző állam, így a Szovjetunió rovására egyik sem tudna megerősödni, és mindig sakkban tartanák egymást. Ezt a szovjet propaganda nem is titkolta, és ez eljutott Erdélybe, így sok baloldali orientációjú értelmiségi kezdett ebben gondolkodni. 
1944. november 14-től 1945. március 6-ig abban reménykedtek, hogy hátha sikerül etnikai megegyezésre jutni a románok és a magyarok között, s ne feledjük el, hogy akkor csak Észak-Erdélyben 1 millió 300 ezer magyar élt, az egy más etnikai közeg volt, akkor még lehetett beszélni román-magyar Erdélyről. Amikor a Groza-kormány hatalomra került, Románia hivatalosan is baloldali orientációt vett fel, méghozzá jóval korábban, mint Magyarország. Románia kezdett szebb fényben feltűnni Moszkvában, és a bukaresti kormányzat is inkább kommunistává vált, csak hogy Észak-Erdélyt megkapja, ezért, amikor márciusban Petru Groza hatalomra kerül, a Szovjetunió Románia javára dönt. Ekkor több szempontot is figyelembe vettek: a románok megígérték, hogy lemondanak Besszarábiáról és Észak-Bukovináról, cserébe viszont kérik Észak-Erdélyt. 
Ezért volt olyan nagy csalódás, amikor márciusban újra bevonult a román adminisztráció, és kiderült, hogy egész Észak-Erdély újra a románoké lesz. Talán emiatt is utólag még szebb fényben tűnik most fel az a pár délibábos hónap, ami az erdélyi köztársaság időszakát jelentette 1944. novembere és 1945. márciusa között.
Simon Mária Tímea. Transindex.ro

A Kárpátok őrei
A székely vitézség ezer éve 
Babucs Zoltán hadtörténész-muzeológus hiánypótló könyve Magyarországon sikeresnek bizonyult, ám Székelyföldre kevés jutott el belőle, holott épp nekik, róluk íródott. Két évet kellett várni a székelyföldi kiadásra.
A marosvásárhelyi Garabontzia Kiadó gondozta az immár bővített kötetet, amely végigkíséri a székelyek hadtörténelmét az Árpád-kortól egészen a második világháborúig. A székely nemzet a harcra teremtődött, évszázadokon át történelmi hivatásuk volt a keleti határok védelme.
A kötet betekintést nyújt történelmünk kevéssé ismert fejezeteibe, részletesen dolgozva fel hadtörténeti érdekességeket, olvasmányos történeteket, valamint a hon szolgálatában tett, hősies helytállásokról tanúskodó visszaemlékezéseket. Többek között olvashatunk a madéfalvi veszedelemről, a nyergestetői csatáról, Gábor Áron nagyságáról, az Úz-völgyi és az ojtozi beáramlásokról. A szerző könyvében tudományos-ismeretterjesztő stílusban mutatja be a székelyek katonáskodását, s munkáját ajánlja mindazoknak, akik szívükön viselik szülőföldjük, Székelyföld boldogulását.
Ilyés András Zsolt
Babucs Zoltán: A Kárpátok őrei - A székely vitézség ezer éve /Garabontzia Kiadó, Marosvásárhely/ Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az ügyészség szerint sincs korrupciós vád Antal Árpád ellen 
A román ügyészség közleménye szerint sincsen korrupciós vád a sepsiszentgyörgyi elöljáró ellen, aki csütörtök délután sajtótájékoztató keretében megköszönte a sepsiszentgyörgyi lakosság bizalmát és támogatását, és biztató szavakat intézett a polgármesteri hivatal munkatársaihoz. Az elöljáró köszönetet mondott a sepsiszentgyörgyieknek és minden más településen élő embereknek, akik „imádkoztak és aggódtak érte”, megköszönte a támogatást és elmondta, hogy ahogyan eddig, úgy ezután is számíthatnak rá.
A polgármesteri hivatal dolgozóinak, akikkel az elkövetkező hatvan napban nem beszélhet, azt üzente, tudja, hogy „ezek nehéz pillanatok” de bízik bennük, és arra kéri őket, a munkájukat továbbra is legjobb tudásuk szerint végezzék, „kétszer olyan lelkesedéssel, mert nem szabad hátradőlni, nem szabad elbizonytalanodni, előre kell menni, mert a szentgyörgyi embereknek szükségük van erre.”
A sajtótájékoztatón ismertette azt is, hogy az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bankkal (BERD) kötött hitelfelvételi szerződés az első ilyen típusú szerződés volt Romániában, a másodikat Sepsiszentgyörgy után Szeben kötötte. A BERD és a Világbank Romániában újfajta szerződéstípusokat vezetett be, a munkálatok és kivitelezés minőségének javítása érdekében. A hitelfelvételi folyamatot és a pénzek felhasználási módját a BERD folyamatosan monitorizálta és mindent rendben talált, amit tavalyelőtt a Számvevőszék vizsgálódása idején ez ügyben határozottan ki is fejtett. „Minden eurocentet pontosan és szabályszerűen használtunk fel, a BERD engedélyével” – hangsúlyozta a polgármester.
Habár az önkormányzat a BERD-del 12 millió eurós szerződést kötött, ennek a pénznek kevesebb mint felét hívta le eddig az önkormányzat. A vizsgálódás következményeként a fennmaradó összeget az önkormányzat valószínű már nem hívja le, ezért a város elesik egy jelentős beruházási forrástól. Ez egyértelműen a sepsiszentgyörgyi emberek vesztesége, hiszen ebből a pénzből további utcákat, járdákat és közvilágítást újítottak volna fel.
„Ezzel a beruházással is a város érdekeit tartottuk szem előtt, hogy úttörőkként Romániában minőségi munkálatokat tudjunk elvégezni. Ha az ügyészeket az igazság kiderítése érdekli, akkor teljesen nyugodt vagyok. Ha viszont más szándék vezérli őket, akkor ez hamarosan kiderül. Az elkövetkező hatvan napra fizetés nélküli szabadságot veszek ki, mert nem tartom korrektnek, hogy fizetést vegyek fel, miközben nem dolgozhatok. Mindezek ellenére nem adom fel, mert számomra kiemelten fontos az erdélyi magyarság és Székelyföld sorsa” – mondta Antal Árpád.
Közlemény. Erdély.ma

Címerek és pecsétek útján (A székely jelképekről)
Negyedik kiadványát rendezhette nyomda alá a közelmúltban Kovászna és Hargita megye önkormányzatainak kezdeményezésére a hét évvel ezelőtt életre hívott, a székelyföldi kutatókat, szakértőket tömörítő Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport. Az újabb tanulmánykötetet, amely a Székely jelképek címerben, pecséten címet viseli, kedden mutatták be Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban.
 Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója örömmel állapította meg, hogy az utóbbi években reneszánszát élte és éli a székely szimbólumok (zászlók, címerek, pecsétek) kutatása, az eredmények pedig az ilyen és hasonló – a megyei önkormányzatok által támogatott – kiadványok révén a nagyközönség számára is megismerhetővé válnak. A mecénási szerepet vállaló megyei testületek vezetői, Borboly Csaba és Tamás Sándor is megosztották gondolataikat. Előbbi egyrészt a szimbólumok minél alaposabb ismeretéről értekezett, a fiatalok itthon maradása egyik eszközének nevezte, megállapította, hogy kevesebb cirkuszra és több munkára, nyugodt építkezésre lenne szükség. Tamás Sándor a Székelyföld a székelyeknél van a legjobb helyen gondolat köré építette mondandóját. A mi történészeinknek kell feltárniuk múltunkat, a mi szakembereinknek kell megírniuk a jelen és a jövő forgatókönyveit – fejtette ki az elnök, és hozzáfűzte: olyan emberekre van szükség manapság, akik bátrak és minőségi munkát végeznek. A két székely megyében ezért támogatják a kutatást, forrásfeltárást, amely eredményeként ilyen kiadványok láthatnak napvilágot. Mindkét önkormányzati vezető kiemelte: a tanulmánykötet hamarosan román és angol nyelven is elkészül, előbbit pedig Bukarestben is bemutatják.
A székelyudvarhelyi székhelyű Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont gondozásában megjelent, hat levéltári, történész, illetve címertani szakember munkáját, tanulmányát összesítő kiadvány a 2009-ben a székely jelképtörténet terén elindított kutatássorozat újabb eredménye – derült ki Mihály János történész, szerző ismertetőjéből. A szakember szerint hét évvel ezelőtt kristályosodott, hogy szakmai igényességre és megalapozottságra van szükség a székely szimbólumok kutatásánál, a rendszerváltást követően ugyanis csak amatőr próbálkozások voltak. A hozzáértők valamiért hosszabb ideig ódzkodtak a témától, 2009-ben a marosvásárhelyi Pál Antal Sándor, a sepsiszentgyörgyi Szekeres Attila István, a székelyudvarhelyi Zepecáner Jenő segítségével sikerült elindítani azt a folyamatot, amely eredménye az eddigi négy tanulmánykötet, valamint egy székelyföldi történelmi zászlósor összeállítása és felállítása – mondta el a történész. Mihály János ugyanakkor a kutatás sokoldalúságára és mélységére is rámutatott. A tanulmányok nemcsak települések, térségek címereinek, pecsétjeinek kutatására szorítkoznak, hanem alapos ismertetővel szolgálnak az egyházi, illetve a nemesi jelképekről is.
Zárásként Szekeres Attila István az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke, a kiadvány egyik szerkesztője a székely jelképek Románia heraldikájában történő továbbéléséről tartott rövid vetített előadást. A történész a Trianon utáni Nagy-Románia címerének születésétől – Keöpeczi Sebestyén József címerművész munkája – indulva ismertette azokat momentumokat, amelyek során Székelyföld, a székely városok, illetve az egykori vármegyék címerei és ezen belül a székely szimbólumok – a nap és a hold, valamint a csillagok – szenvedtek el esetenként ijesztő átalakításokat. Amint az sejthető volt, a legjelentősebb rombolás a kommunizmus idején történt – erőltették a heraldikával még köszönőviszonyban sem lévő elemeket –, viszont már korábban, a királyi Románia illetékesei is tettek jócskán azért, hogy a szimbólumok terén is jelezzék az új hatalmi viszonyokat. Mégis ezek a jelképek mindezt túlélték, mára pedig nagyjából sikerült visszaállítani az 1920 előtti állapotokat.
Nagy D. István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Morzsolódó magyar oktatás
Románul tanulnak a szórványban 
A szórványmagyarság helyzetét, a szórványban élők Székelyfölddel való kapcsolattartását taglaló baróti értekezleten óhatatlanul szóba került a szórványban élők magyar anyanyelvű oktatásának kérdése is. Erről a baróti származású Puskás Attila, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa beszélt.
Puskás elmondta, az intézet nem végrehajtó szerv, annak nem tisztje a gyakorlati megoldások életbe ültetése. Amivel foglalkoznak, az a stratégiák kidolgozása, a szórványmagyarság anyanyelvi oktatását elősegítő, helyspecifikus tervek közzététele.
Ennek értelmében az intézmény kidolgozta a Magyar gyermek magyar iskolába elnevezésű projektjét, ami arról szól, hogy amennyiben a szórványban egy adott településen nincs magyar nyelvű oktatás, akkor a magyar diákoknak felajánlják a lehetőséget, hogy máshol folytathassák tanulmányaikat. Erre a célra ösztöndíjat biztosítanak. Így például a szórványban nyolcadik osztályt végzett diákok Székelyudvarhelyen vagy a négyfalusi Zajzoni Rab István Középiskolában tanulhattak tovább ezen ösztöndíjak révén, nyilván, magyar osztályokban. Másrészt azt is szorgalmazzák, hogy a szórványban levő magyar oktatási intézmények továbbra is megmaradjanak.
– Programjainkat kutatási szinten működtetjük, ezután válik el, hogy tapasztalataink révén azokból milyen következtetéseket fogunk leszűrni – mondta.
Az is fontos lenne – hangsúlyozta –, hogy a szülők meggyőződjenek a magyar nyelvű oktatás fontosságáról, és gyermekeiket magyar osztályokba írassák.
– Szeben, Brassó, Hunyad vagy Fehér megyében a nyolcadik osztályt magyarul végző diákok 25%-a román osztályban folytatja tanulmányait, óriási tehát a lemorzsolódás – fogalmazta meg aggályait ezzel kapcsolatban. 
Böjte Ferenc. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Értekezlet a szórványban élőkért
Minden magyar felelős minden magyarért 
Szombaton a baróti református altemplom adott otthont annak a találkozónak, amelyen a székelyföldi és a szórványban élő magyarság képviselői az együttműködés lehetőségeit vizsgálták. Pontosabban, hogy Székelyföld, azaz Kovászna és Hargita megye mit tudott tenni az elmúlt években a Hunyad, Fehér, Szeben és Brassó megyében élő magyarokért, továbbá, hogy milyen hozadékai voltak a Kovászna megye és Hunyad megye között 2010-ben kötött együttműködési szerződésnek.
A találkozón jelenlevőket Lázár-Kiss Barna, Barót polgármestere köszöntötte, hangsúlyozva, a Székelyföld és a szórványvidékek közötti együttműködési programra szükség van, mert részint egymásra vagyunk utalva, másrészt nekünk, székelyföldieknek kell segítő kezet nyújtanunk, hiszen a szórványban élők száma fogyóban van, önazonosságuk megőrzéséért tett erőfeszítéseik felkarolása égető.
Kovászna Megye Tanácsának részéről Grümann Róbert azt emelte ki, hogy a Kovászna és Hunyad megye közötti együttműködési szerződés révén több száz közös program valósulhatott meg az elmúlt hat évben, a baróti Demeter László, a programok háromszéki koordinátora pedig vetített képek segítségével ismertette ezeket. Demeter megállapította: sem Háromszék, sem Hargita megye nem tudja egész Erdély szórványmagyarságát felkarolni, ezért azt szorgalmazná, hogy a magyarországi megyék is kössenek partnerségi kapcsolatokat azokkal a Székelyföldön kívüli erdélyi megyékkel, ahol magyarok élnek. Továbbá jó volna, ha a székelyföldi települések is arra törekednének, hogy ápolják a kapcsolatokat a szórványmagyarsággal, ha nem is feltétlenül önkormányzati szinten, de legalább egy-egy megvalósítandó közös program erejéig – hangsúlyozta.
Ezután a szórványban élő magyarok képviselői szólaltak fel. Fazekas Attila, Széll Lőrincz, Antal Amália, Kun-Gazda Kinga, Wersánszky Eduárd, Gudor Kund Botond és Serfőző Levente egyaránt a megvalósított programok hasznosságára reflektált, kifejezte háláját a székelyföldieknek, egyben arra is felhívta a figyelmet, hogy az erdélyi magyarság örökségének megőrzése közös ügy, és úgy becsületes, ha azért ezután is együtt cselekszenek szórványbeliek és székelyföldiek.
Némileg borúlátóbb hangnemben beszélt Szabó Gábor, a fogarasi RMDSZ elnöke. Ő azt mondta, Fogaras az a város, amelyen mindenki csak átmegy, de senki nem áll meg, holott vannak olyan látnivalók, mint a fogarasi vár vagy a református templom, amely Árva Bethlen Kata eredeti menyasszonyi ruháját őrzi. Néhány éve megszűnt a városban a magyar oktatás, számbelileg már ezer alatt van a magyarok száma. „Mi már a szórvány alatt vagyunk” – fogalmazott. De a remény itt is pislákol: egy baróti egyetemista, Bokor Csongor a Petőfi Sándor-program ösztöndíjasaként tevékenykedik Fogarason, ahol megszervezte a Babits Mihály Önképző Kört, most meg készülnek, hogy május 7-én első alkalommal megszervezzék a Fogarasi Magyar Napokat is.
A találkozó második felében az elkövetkező időszak teendőit vitatták meg. 
Böjte Ferenc. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Árus: Románia vezetői elzárkóznak a párbeszédtől
Csík-, Gyergyó- és Udvarhelyszék Székely Tanácsainak az elnökei tavaly decemberben kapcsolatot kerestek, párbeszédet szerettek volna kezdeményezni az ország két vezetőjével. Az államelnökhöz és a miniszterelnökhöz címzett kérésükre azonban semmilyen válasz nem érkezett – írja Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke.
Közleményében tudatja, a két tisztségviselőt arra kérték, fogadják székelyföldi önkormányzati és politikai vezetők egy küldöttségét, hogy párbeszéd útján közösen keressenek kiutat a fennálló helyzetből. Ezt indokolja, hogy – Árus Zsolt szavai szerint – az utóbbi évben a romániai magyar közösség helyzete radikálisan rosszabb lett.
Példaként említi egyebek mellett, hogy az ország közbiztonsági stratégiájának a tervezetében az autonómia igényének a kinyilvánítása kockázati tényezőként, a társadalmi béke veszélyeztetőjeként jelent meg, és azt is, hogy futószalagon születnek a magyar feliratok, illetve magyar és székely jelképek eltávolítására kötelező bírósági ítéletek. Ebből kiindulva „érthető és jogos tehát a közösség körében egyre nagyobb méreteket öltő elégedetlenség, ami petíciók és köztéri tüntetések egész sorát eredményezte” – írja közleményében Árus. 
Az államelnökhöz és a miniszterelnökhöz az év végén írt levelet januárban ezért újra elküldték – és szintén nem jött válasz.
„Elfogadhatatlan, de veszélyes is az a mód, ahogyan ez a két elöljáró ebben a helyzetben viselkedik. Véleményünk szerint felelős vezetőkként kötelességük az egyre növekvő társadalmi feszültség mielőbbi csökkentése, Székelyföld helyzetének Románia kötelezettségvállalásaival összhangban való rendezése, ehhez pedig párbeszédre van szükség. Ezúton nyilvánosan is felszólítom tehát őket, hogy minél hamarabb fogadják az általunk említett küldöttséget, vállalják a helyzet rendezésében rájuk háruló feladatot” – áll a közleményben. Székelyhon.ro

Székely–Szórvány egyeztetés Baróton
Magyarország is beférne a partnerségbe
Baróton tanácskoztak a napokban a Székely–Szórvány partnerség keretében egymásra lelt erdélyi megyék képviselői. – Újszerű találkozó volt az idei, hiszen az elmúlt esztendőkben Nemes Előd kollégámmal minden év elején végigjártuk azon szórványvidéki közösségeket, Hunyad, Fehér, Szeben és Brassó megyében, akikkel Háromszék immár hetedik esztendeje partnerséget vállalt. E körutak alkalmával kristályosodott ki a további együttműködés iránya. Az évek során azonban nem csupán a Székely–Szórvány kapcsolat erősödött, hanem a szórványközösségek egymás közt is szorosabbra fűzték az ismeretséget. Ezért döntöttünk úgy, hogy idén közösen tanácskozunk a további teendőkről – fogalmazott a baróti találkozót követően Demeter László, a szórvánnyal való kapcsolattartásért felelős Kún Kocsárd Egyesület elnöke.
A rendezvényen jelen volt Barót polgármestere, Kovászna Megye Tanácsának, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének és a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek képviselője is, háromszéki oktatási és kultúrintézmények vezetői valamint Brassó, Fehér, Hunyad és Szeben megye magyar közösségeinek képviselői. Utóbbiak mindannyian nagyra értékelték a Székely–Szórvány kapcsolat keretében megtapasztalt együttműködést, támogatást. Hangsúlyozták: e partnerség nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a kis létszámú, de jelentős kulturális örökséggel bíró közösségek is rangos rendezvények keretében mutathassák be értékeiket. Ennek kapcsán a megbeszélésen elhangzott: Kovászna megye tanácsa továbbra is partner kíván lenni a kiemelt fontosságú szórványvidéki rendezvények megszervezésében, lásd Hunyad Megyei Magyar Napok, Nagyszebeni Ars Hungarica Fesztivál, Medgyesi Vándorcsizma Néptáncfesztivál, Fehér megyében a Tűri Magyar Napok, gyulafehérvári kulturális rendezvények, illetve az idén első ízben megrendezésre kerülő Fogarasi Magyar Nap, melyet május 7-re terveznek. Emellett továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekek, diákok csereprogramjaira, honismereti, kapcsolatteremtő tevékenységek támogatására.
Egyéni ötletek, igények is megfogalmazódtak a szórványvidéki képviselők részéről. Kun-Gazda Kinga Viola, az RMDSZ Hunyad megyei Nőszervezetének elnöke női vonalon is szeretné szorosabbra fűzni a kapcsolatot. Konkrét meghívással fordult Kondor Ágota mentálhigiénés szakemberhez, aki képzés lehetőségét kínálta fel a szórványbeli nőszervezeteknek. Továbbá a személyes, családok közti kapcsolatot is erősíteni szeretnék a Székely–Szórvány partnerség keretei között.
A Zsil-völgyi küldöttség tagjaként Antal Amália lupényi RMDSZ-nőszervezeti elnök a Szórvány–Székely kapcsolat kettős hozadékára világított rá: „Nekünk Zsil-völgyi magyaroknak nagyon sokat jelentenek identitástudatunk megőrzésében a Székelyföldről érkező előadók, legyen az színtársulat, tánccsoport, zenészek vagy pedagógusok. De úgy érzem mi, a magunk helytállásával, gazdag örökségünk bemutatásával is tudunk valamit nyújtani a tömbvidékieknek. Azt mindenképp tapasztaltam, hogy amióta e partnerség létezik, egyre kevesebben csodálkoznak ránk, hogy jé, a Zsil völgyében is vannak magyarok?!” – fogalmazott Antal Amália. Továbbá elmondta: régi álmuk valóra váltásához kérik a székelyföldiek bárminemű támogatását. A lupényi közösség megmaradásában fontos szerepet játszana egy szórványközpont létrehozása, amely azonban a hasonló jellegű intézményektől eltérően nem könyvtárnak meg internetklubnak biztosítana teret, hanem a helyi magyarság érdekeit szolgálva egy életképes, gazdasági tevékenységet folytató központ lenne. Konkrétan kulturális turizmussal, iskolán kívüli magyar oktatással, idősek szociális gondozásával szeretnének foglalkozni, és természetesen teret biztosítani a helyi magyar rendezvényeknek – magyarázta Antal Amália.
A baróti tanácskozást követően Demeter László hangsúlyozta: a Székely–Szórvány partnerség az évek során jócskán túlnőtt az eredeti kereteken. „Sokoldalú, szerteágazó kapcsolatrendszer van kialakulóban, melyben úgy látom, helye lenne az anyaországi partnerségnek is. Különösen Temes és Krassó-Szörény megyék esetében látnám indokoltnak a határon átnyúló együttműködést, tekintettel földrajzi elhelyezkedésükre. De általában véve is úgy látom, gyümölcsözőbbé válhatnának e partnerségek, ha magyarországi testvértelepülések, testvérmegyék is bekapcsolódnának és tartalommal töltenék meg az esetleg már létező kereteket” – vélekedett Demeter László.
Az idei közös tanácskozás kapcsán pedig elmondta: szeretnék, ha ezután minden esztendőben valamennyi érintett fél részvételével zajlanának az értékelések, továbbtervezések, és e találkozók vándorjellegűvé válnának: évről-évre más megye közössége látná vendégül a közösségépítésben partnerséget vállaló intézmények, szervezetek képviselőit. 
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Nekik áll a bál
Jobb házaknál – úgy tűnik – érdemes vidéki intézetnek, intézménynek közvetlenül a fővároshoz tartozni. Több ott a pénz, és kevesebb a bürokrácia, míg az intézkedések a csigalépcsőn a földszintre, a munkálat színhelyére jutnak. Nálunk, Székelyföldön más a munkálatok elfektetése. 
Sepsiszentgyörgyön a híres Gyárfás Jenő Képtár évek óta zárva, ugyanis Bukarest és ott is ki tudja, ki mindenki gátolja az épület felújítását. Az élet megy tovább állítólag, mert az élet élni akar. Viszont AZ az élet, amely ott lobogott, ma halott. Se élő, se holt képzőművész ott ki nem állíthat, író és látogató oda nem, csak a kapuig juthat.
Műemlék épület a százvalahány éves egykori szálloda is. Ma a Balkán legrondább postaépülete; a városban már a mostani kor szemléltető példája, ahol már szorongani is nehéz. Az alkalmi deszkafalon ott dísztelenkedik a papírplakát, román nyelven, hogy a korrupció veszélyezteti stb. Ez nagy igazság másutt is, csakhogy nálunk labodaként növekedik.
A Szemerja negyedi postából butikot csináltak. A megyeszékhelynek, a városnak nincs beleszólása még abba sem, mikor szakad a központban a mennyezet a tömött két sorra. Ugyanis csak két ablak mögött van élet, és előttük dermedt emberek, asszonyok. Szellőztetés nulla. A mennyezetről, falakról hulldogál a vakolat, mintha már mindegy lenne. Utolsó festés talán 1943-ban.
Posta ma kettő van a városban. Hihetetlen, de abszolút balkáni – a fővároshoz tartozik ez is. Mintha igazolni akarná Bukarest a megállapítást minden bélyeggel, átokkal, hogy Erdélyt nemcsak az Isten, de a 95 éves jelen ugyanvalóst magára hagyta.
Bukarest nem is akar tenni, amíg a száztíz éves épület ránk nem omlik. Láttam én már karón varjút, varjún is karót, láttam éjjeliőrt nappal meghalni, de még mindig tartogat Székelyföld számomra meglepetéseket. Ahol a medve védett állat a falun belül is, ki védi meg ott a bennszülötteket?
Az országos politikában kitartottak kitartóan védik ezt az állapotot. Nekik áll a bál.
Czegő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)