Erdélyi értéktár létesül (Útban a hungarikum felé)
A kolozsvári székhelyű Kriza János Néprajzi Társaság tegnap a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tartott vándorkonferenciáján mutatta be az Erdélyi Értéktár létrehozása céljából elindított szellemi mozgalmat, amelynek népszerűsítésére a szervezetet a magyarországi vidékfejlesztési és földművelődésügyi minisztérium szárnya alatt működő Hungarikum Bizottság kérte fel.
A huszonöt esztendeje alapított néprajzi társaság sespsiszentgyörgyi vándorkonferenciáján fiatal néprajzosok mutatták be kutatásaik eredményeit, az általuk használt bibliográfiákban gyakran fordulnak elő háromszéki néprajzosok munkái, talán ez is indokolta, hogy az Erdélyi Értéktár létrehozásának szándékát éppen Háromszéken jelentették be. A Magyar Értéktár mintájára létesítendő értékgyűjtemény kialakításának feltételeit, az ezzel járó kötelezettségeket Vajda András marosvásárhelyi néprajzos szakember ismertette, a letűnőben lévő XX. századi erdélyi népéleti mintákat, hagyományokat bemutató kiállítást Jakab Albert Zsolt, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke nyitotta meg.
A konferencia felvezető előadásában Pozsony Ferenc egyetemi tanár, akadémikus tisztázta a hagyomány, örökség és érték fogalmát, amelyek egy nép, nemzet, közösség tárgyi és szellemi értéktárának kialakításában jelentős szerepet játszanak, mintegy utalva arra, hogy ezeknek a fogalmaknak mentén kell kiválasztani az értékek gyűjteményének darabjait. Miközben a Kriza János Néprajzi Társaság és az Erdélyi Értéktár létrehozása első lépéseinek, az értékgyűjteménnyel kapcsolatos feladatoknak, célkitűzéseknek népszerűsítésével szintén megbízott Élő Erdély Egyesület végzi a tájékoztató munkát, az RMDSZ meghirdette az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság létrehozását, amelynek feladata az erdélyi értékek beazonosítása, a Magyar Értéktárba való emelése – ismertette az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság szerepét Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. „Határozottan állítjuk, az erdélyi magyar értékeknek ott a helyük a Magyar Értéktárban, ezért feladatunknak tekintjük mindazon értékek beazonosítását, amelyek egyedivé teszik közösségünket.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Derűs emlékezés
Kézdivásárhely után Sepsiszentgyörgyön is bemutatták B. Kovács András Vándorszékely hazatalál. Egy ragaszkodás története című kötetét, mely a kézdivásárhelyi születésű, Bélafalván élő, Sepsiszentgyörgyön dolgozó Boldizsár Béla élettörténetét meséli el.
Szerdán este a megyei könyvtár Gábor Áron Termében tartott könyvbemutatón – miután Szonda Szabolcs könyvtárigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, a szerző B. Kovács András pedig röviden ismertette a kötet megírásának körülményeit, és bemutatta interjúalanyát – Boldizsár Béla sajátosan ízes, humoros stílusában maga mesélte el röviden élete néhány fontosabb fejezetét. Az est meglepetésvendége Sebestyén Rita középiskolás diáklány volt, aki saját versét szavalta el a hallgatóságnak. Boldizsár Béla gyulafehérvári kántoriskolai élményeiről, házasságairól és hat gyermekéről, külföldi kirándulásairól, sokféle szakmájáról, a rendszerváltás utáni kalandos munkáséveiről, gyermekeivel kapcsolatos viszontagságairól és mostani életéről, az általa szervezett munkássztrájkokról, Márton Áron püspökkel való kapcsolatáról, az elismerésekről és kitüntetésekről, amelyeket rangos magyarországi politikusoktól kapott, saját politikai és társadalmi szerepvállalásairól, valamint egészségi gondjairól mesélt, melyek közül egyesek vaklármának bizonyultak, de amelyek egy anyajegy miatt végül komollyá változtak.
Bámulatra méltó az életkedv és elégedettség, amellyel visszatekint, a derű, amellyel életútjának kudarcait, szomorú eseményeit is szemléli és szemlélteti. Kemény harcához kitartást kívánunk, hogy egyszer majd vidám történetei közé sorolhassa anyajegyes kalandjait is.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Háromszék a Nemzetiben
A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes A banda című előadásával kezdődött a határon túli színházak előadás-sorozata pénteken a budapesti Nemzeti Színházban. A Könczei Árpád által rendezett és koreografált előadás a palatkai zenészek világába vezet egy lakodalom révén.
A Háromszék Táncegyüttes és a Heveder előadását a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulatának előadása követte, vasárnap bemutatták I. L. Caragiale Az elveszett levél című komédiáját, október végén a komáromi Jókai Színház vendégszerepel a Nemzetiben, a sort novemberben a Zentai Magyar Kamaraszínház zárja. A határon túli színházi sorozat ismertetőjében Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója úgy fogalmazott, „azért különleges színházak ezek, mert azon túl, hogy magyarok, megtermékenyülnek egy másik nemzet kultúrájával is, és ezáltal egy nagyon erőteljes jó hatás érvényesül bennük”. Kulcsár Edit, a Nemzeti dramaturgja szerint pedig ezek az előadások reprezentatív mintát adnak a környező országokban működő magyar színházi törekvésekből.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bezárt a “magyar szoba” Sepsiszentgyörgyön
A székelyudvarhelyiek közül sokan, miután (Magyarország felé dolgozó) területi tévéstúdiója lett a városnak, a csíkiak, miután ott magyar főkonzulátust nyitottak, kissé lekicsinylően mondták, hogy Szentgyörgyön “magyar szoba” nyílott, mert nekik csak annyi jutott. Tény, hogy a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális és Koordinációs központja (2006 óta) komoly intézménnyé nőtte ki magát, amely igen jelentős eseményeknek adott otthont, illetve olyan programokat is kezdeményezett az évek során, amelyek maradandó hatásúak. Ezt az intézményt négy éven át – 2011 szeptembere és 2015 augusztusa között – Lakatos Mihály vezette.
Lakatos Mihály (1964) Székelyudvarhelyen született, magyar–francia szakos tanár, író, szerkesztő, műfordító, nagyon jól tudta, hová pályázik. Túl mindezeken, “odakint” is olyan munkakörben dolgozott, amelyben nemhogy elszakadt volna szülőhelyétől, hanem még inkább idekötötte magát a határ innenső oldalán levő magyar kultúrához, hiszen korábban, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM) főosztályvezetőjeként tevékenykedett. Annak idején tevőlegesen is hozzájárult, hogy ez az intézmény létrejöjjön Sepsiszentgyörgyön, de túl mindezeken, folyamatosan szervezett ösztöndíj-programokat, táborokat az erdélyi és székelyföldi írók részére. Mandátuma most lejárt, s ezzel a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja (MKK) sepsiszentgyörgyi kirendeltsége, legalábbis időlegesen, bezárta ajtaját. A magyar kormány egyelőre nem hirdette meg a megüresedett posztot.
Ez az intézmény annak idején azért jött létre, akkortájt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma kezdeményezésére, hogy elsősorban a székelyföldi régióba juttasson el bizonyos kulturális programokat.
Az intézmény vezetője Romániába tizennyolc év után tért vissza, ahol, mint mondotta, a körülmények nem változtak meg annyira, hogy ne tudott volna könnyen beilleszkedni. Sűrű programja volt, általában heti egy tevékenységet szervezett, s a szűkös anyagi keret, meg az emberi korlátok ellenére is terveinek mintegy nyolcvan százalékát megvalósíthatta. Ilyen kiemelkedő program volt a „madéfalvi veszedelemmel” kapcsolatos képzőművészeti pályázat, amelyre 35 remek alkotást küldtek be, s amelyeket sikerült a helyi önkormányzat tulajdonába juttatni. Emlékezetes és fontos pillanat volt a közös román–magyar értékeket bemutató programok között a sepsiszentgyörgyi Hubbes László Hamvas Béla-fordítása, annak megjelentetése és bemutatása, és jó ötletnek tartja a Gábor Áron-pályázatot is. Fájlalja, hogy félbemaradt a magyar építészek bemutatása. Öt évre tervezett. Ha lett volna lehetőség akkor be tudna fejezni a magyarok történetéről szóló előadás-sorozatot is, amellyel csak a Horthy-korszakig sikerült eljutni, most következett volna az észak-erdélyi történet, ez kiemelten szerepelt volna mint az ittenieket különösen érdeklő fejezet, aztán a második világháború, a Rákosi-korszak, 1956, a Kádár-korszak és végül a rendszerváltás. “Így lett volna teljes a kép. – Így is örvendek – mondotta -, hogy Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen több ezren vettek részt a lezajlott előadásokon, s az is nagy elégtétel, hogy középiskolás diákoknak – rendhagyó történelem órák keretében – mutathattuk be a történelem bizonyos aspektusait, s talán felkelthettünk bennük a múlt iránti érdeklődést is.” Van egy másik projekt is, amely túllépi a mandátumot: az Erdélyi Magyar Írók Ligájával közösen szervezett, 2015. szeptember 3.és 5. között, Árkoson lezajlott zajló tábor, ahol jelen volt néhány magyarországi író, akit fordítottak román nyelvre, és román író, akinek műveit magyar nyelvre ültették át, valamint műfordítók is. Mindig jó, főleg, ha két olyan népről van szó, mint a román és a magyar, ha a művészek megismerik egymást, általában az ilyen barátságok jót tesznek a kétoldalú kapcsolatoknak. Ezt a tanácskozást követné egy kortárs magyar irodalmi antológia megjelentetése román nyelven. A Nemzeti Kulturális Alap támogatja a kezdeményezést, és a szervezés is elég jó szinten áll, feltehetőleg 2016 májusában a Bookfesten majd be lehet mutatni a két könyvet, egy verses- és egy prózakötetet, amely a kortárs magyar irodalom aktuális állapotát tükrözi.
Az intézmény jövőjéről egyelőre nem tudni semmit. Azt mondja Lakatos Mihály, hogy érkezése előtti is volt egy három hónapos időszak, amikor üres volt ez a poszt. Ő maga, lévén családos ember, aki három fiúgyermeket nevel, nem kíván a továbbiakban itt dolgozni, mert a gyermekeket megviselné az újabb környezetváltás, de minisztériumi beosztásában a jövőben is hasonló tevékenységet folytat majd, ezek után nem Sepsiszentgyörgyön, hanem ismét Budapesten.
Tegyünk hozzá még annyit, hogy reméljük, a közeljövőben is fog publikálni a Kultúrhonban, hiszen az elmúlt négy év során, több-kevesebb rendszerességgel jelen volt ebben a rovatban.
Simó Márton
Székelyhon.ro

Eltűnt a székely zászló
Ismét eltűnt a székely zászló a Székely Nemzeti Tanács sepsiszentgyörgyi székházáról, tegnap délután Gazda Zoltán sepsiszéki elnök vette észre, hogy nincs a helyén. Legutóbb két évvel ezelőtt, a székelyek nagy menetelését megelőzően veszett nyoma a kék-arany lobogónak, két nappal később a közeli ortodox temetőben találtak rá.
„Úgy látszik, jó úton járunk, ismét nagy és ütős megmozdulást szervezünk, ha valakik számára újra fontos volt a zászlónk eltüntetése” – kommentálta Gazda Zoltán, a másfél hét múlva esedékes székelyföldi őrtűzgyújtás egyik fő szervezője. Hangsúlyozta, biztos benne, hogy nem szél fújta el a lobogót – nem is volt erős légmozgás, de egyébként is megerősítették a zászlót a tartóban –, csakis valaki felmászva szedhette le azt a hírszerző szolgálat egyik épületével szemben álló székház homlokzatáról, amelyet egyébként kamerával is figyelnek az utca túloldaláról.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely történész hunyt el
Október 13-án este életének 62. évében Sepsiszengyörgyön hirtelen elhunyt illyefalvi Kádár Gyula magyar történész, közíró, helytörténész, a székely szabadság élharcosa, a Háromszék című napilap munkatársa. /Sepsiszengyörgy, 1953. febr. 18. - Sepsiszengyörgy, 2015. okt. 13./
Sepsiszentgyörgyön érettségizett, néhány évig helyettes tanár Maksán, Dálnokon, Székelyszáldoboson, Felső- és Alsócsernátonban (1973–79), közben a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen történelem szakos tanári oklevelet szerzett (1979). Igazgató-tanár Lisznyóban (1980–82), Uzonban (1982–86), tanár Bodokon, majd Sepsiszentgyörgyön.
Már középiskolás korában megírta szülőfalujának történetét; város- és falutörténeti írásai A Hét, Művelődés, Előre, Brassói Lapok, Megyei Tükör című lapok hasábjain jelentek meg, feldolgozta a sepsiszéki lakodalmast és Illyefalva helyneveit. Nagyobb tanulmányait (Községi rendtartás Háromszéken; Sepsiszentgyörgy története; A székelyek törvénykezési joga; A háromszékiek harca a szabadságért – 1848–49) a Megyei Tükör közölte sorozatban 1981–82-ben, illetve a Brassói Lapok 1982-ben (A háromszéki városok és Brassó közti kereskedelmi ellentétek a középkorban).
Az 1989-es fordulat után középiskolában tanított Sepsiszentgyörgyön, tanfelügyelői feladatokat is ellátott, sokat tett a történelmi hagyományok ápolásáért, a szülőföld megismertetéséért. Az 1990-es években megalapította és szerkesztette Történelmünk, majd Történelmi Magazin című folyóiratát, létrehozta a Scribae Kádár Könyv- és Lapkiadó Kft-t, amely kiadta a korábban tiltott, de hézagpótló történelmi, néprajzi köteteket.
Főbb művei: A romániai magyarság rövid története, 1991, Váraink a századok sodrában: Sepsiillyefalva templomvára, 1992, Gál Dániel, 1993, Mátyás, a győzhetetlen hadvezér, 1993, Erdély és Háromszék népének szabadságharca 1848-1849-ben, 1994, Történelmi fogalomtár –Ókor, középkor: Történelmi események, kifejezések, események, nevek, 1995, Történelmi fogalomtár – Újkor: Történelmi események, kifejezések, események, nevek, 1995, Tanulmányok Székelyföld történetéből: város, népesség, iskola, 1996, Székelyföld határán, 2010, Sepsiszentgyörgy korai története és népessége. Székely vértanúk, 2013.
Kádár Gyula életében megjelent utolsó írását a Háromszék című lap közölte szeptember 26-án /Az erdélyi románok elnyomása
itthon.ma//erdelyorszag

A sepsiszentgyörgyi Mikó-ügy is szerepel az amerikai külügyminisztérium vallásszabadságról szóló jelentésében
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium „újraállamosítása", valamint a romániai egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának lassú folyamata is szerepel az amerikai külügyminisztériumnak a vallásszabadság nemzetközi állapotáról készült, Romániáról szóló jelentésében.
A tavalyi évre vonatkozó jelentés egyebek mellett megállapítja, hogy sok esetben a kisebbségi vallási csoportok nem tudták visszaszerezni az egykor tőlük elkobzott ingatlanok tulajdonjogát, holott erre feljogosítják őket a romániai törvények. A dokumentum megállapítja, hogy az igénylők szerint a helyi hatóságok akadályozzák a restitúciót, vagy rendszeresen későn szolgáltatnak információt a visszaigényelt ingatlanokról a különleges restitúciós bizottságnak és az országos restitúciós hatóságnak annak ellenére, hogy a törvények bírságokat állapítanak meg az ilyen esetekre.
Megjegyzik, a restitúciós hatóság 14 814 visszaigénylési kérelmet kapott, ezek közül 5026-ot tárgyalt meg tavaly augusztus végéig.
A jelentés jelzi, a román kormány továbbra is megtagadja az erdélyi római katolikus egyháznak a gyulafehérvári Batthyaneum könyvtár visszaszolgáltatását annak ellenére, hogy 16 évvel ezelőtt született erről egy bukaresti kormányzati sürgősségi rendelet, majd 2012-ben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága is elmarasztalta Romániát, amiért nem tisztázta az épület tulajdonjogát.
Kitér arra is, hogy a ploiesti-i ítélőtábla tavaly novemberben „újraállamosította" a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot – amelyet eredetileg 2002-ben szolgáltattak vissza az Erdélyi Református Egyházkerületnek -, és a visszaszolgáltatási bizottság három tagját három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.
Megállapítják, az ítélet szerint az iskola nem volt a református egyházé annak ellenére, hogy a kommunista hatóságoknak az államosításról szóló dokumentumai az egyházat jelölték meg tulajdonosként.
A jelentés részletesen foglalkozik a román görög katolikus egyházat ért hátrányos megkülönböztetési esetekkel is.
MTI
Erdély.ma

Kollégium lett a líceum (Székely Mikó)
Hivatalosan is visszanyerte történelmi nevét a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, mert az iskola többrendbeli kérésére az oktatási minisztérium a kollégiumok, vagyis a legmagasabb rangú iskolák közé sorolta a nagy múltú sepsiszentgyörgyi alma matert – közölte tegnap lapunkkal Kondor Ágota iskolaigazgató.
A jogszabály szerint a colegiu naţional vagyis nemzeti kollégium, főgimnázium címet olyan iskolák kaphatják, amelyeket legkevesebb hetvenöt éve alapítottak, és azóta működnek, gimnáziumi és középiskolai tagozattal is rendelkeznek, diákjaik sikeresek a záróvizsgákon és jó eredményeket érnek el tanulmányi versenyeken, tantestületükben pedig kiváló teljesítményű, pedagógusi fokozatokkal rendelkező tanárokat jegyeznek.
A kollégiumi rangra 2005-től lehet pályázni, de korábban feltétel volt, hogy a kérvényező iskola nem működhet más tanintézménnyel közös épületben. Emiatt a Székely Mikó Kollégium nem volt jogosult a kollégium címre, de a Mikó pályázott, ellenben az önkormányzat vonatkozó határozatát tavaly a prefektus megtámadta, a városvezetés fellebbezett, ezt a bíróság elutasította, és csak idén júniusban nyílt lehetőség az újabb kérvényezésre.
Háromszéken korábban egyedüliként a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul Főgimnázium használhatta ezt az elnevezést és élhetett a besorolással. A szaktárca október 7-i határozata értelmében a Székely Mikó Kollégium is hivatalosan és törvényesen tüntetheti fel az iskola eredeti elnevezését.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyökerekben rejlő kincsek
A korondi Ambrus Lajos Vezérek és atyafik – székelyföldi mondák, regék, történetek című, a Kriterion Könyvkiadó által kiadott könyvét mutatták be kedden este a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban. A szerző évtizedek alatt, tájegységek szerint gyűjtötte össze kötetét, arra figyelve, milyen történet rejlik a gyökerekben.
Népismerettel is alaposan foglalkozó költőként, prózaíróként köszöntötte a szerzőt Szonda Szabolcs, beszélgetőtársa, Czegő Zoltán pedig leszögezte, összes fejrevalóját megemelte, amikor olvasta ezt a remek könyvet, mely a magyar nyelv kincshordozója. Nemeskürty, Babits és Márai hazával kapcsolatos gondolataira hivatkozva – utóbbi vallotta, számára a magyar nyelv a haza – Ambrus Lajos úgy fogalmazott, „a lelki, az oszthatatlan haza küldött minket szép magyar mondákat keresni”. „Segítőtársa” volt ebben Orbán Balázs is, akinek főművét ismerve járta be a székely tájegységeket – Aranyosszéket is –, s kérdezősködött az öregektől a mondákról, próbálta megtalálni azt a gyökeret, amelyből fel lehet építeni a történetet, összeseperte, amit még lehetett. A történelem az, ami az ember lelkében él, a nép emlékezete pedig az, ami szentesíti a jövőt – tette hozzá.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hogyan épült a Nép Háza? (2. rész)
„Detasálás” és „koncsentra”
A szocializmus építésének sajátos módszerei közé tartozott a tartalékosok behívása mellett a kihelyezés is: előbbi a „koncsentra”, utóbbi a „detasálás” (a detaşare – kihelyezés jelentésű román szóból). Mindkettő lényege, hogy az országban zajló nagy építkezésekhez meglegyen a szükséges szakmunkaerő. Természetesen a „detasáltakat” is önként (!) ajánlották fel a gyárak, ha valamely nagy építőtelepen még így sem akadt elég munkaerő, következhetett a „koncsentra” (a megyei katonai parancsnokságok szakmánként és munkahelyenként tartották nyilván a tartalékosokat, így nem volt nehéz ácsot, kőművest, hegesztőt, lakatost stb. találni).
Elekes Józsefnek volt „szerencséje” mindkét kényszermunkarendszert kipróbálni. Előbb 1982-ben küldték el a gyártól, az IMASA-tól kihelyezéssel a rovinari-i építőtelepre, s mert a szép szóra nem hallgatott, egész egyszerűen megfenyegették: vagy megy, vagy kirúgják munkahelyéről. A felszólítást a műhelyfőnök és a gyár pártbizottságának elnöke írta alá... Még megpróbálkozott a munkások érdekvédelmi szervezeténél segítséget kérni, a „szindikát” (szakszervezet) akkori vezetője, Orbán Árpád azonban azt válaszolta, nem tehet semmit.
Ha muszáj, hát muszáj. De Elekes József nem olyan ember, aki könnyen megadja magát. Pillanatnyi ihlet lehetett, hiszen nem előre tervelte ki: mikor válaszút elé állították, azt mondta, ha már kényszerítik, elmegy Rovinari-ra, de egy feltétellel, ha megkapja a soron következő szakmai képesítési fokozatot, vagyis a hetes kategóriát. Megadták neki. És hasonlóképp megadták a következő kategóriát gyárbeli kollégáinak is, hiszen egyikőjük sem akart menni a kényszermunkára, de Elekes szólt, hogy milyen feltétellel vállalják el a kihelyezést. A gyár vezetősége nem örült a soron kívüli szakmai felminősítéseknek, de el kellett fogadnia, hiszen muszáj volt küldeni a szakmunkásokat.
Muszáj volt menni
– Hogyan került a Nép Házához?
– 1985-ben a vállalattól beküldtek a megyei katonai parancsnokságra, voltunk ott több gyárból, az IMASA-ból én egyedül, ez már nekem feltűnt. Sorba állítottak, a parancsnok olvasta a neveket, kettőnket marasztott, a többit elküldte. Ez volt reggel kilenc órakor, s egy órakor már kezünkbe kaptunk minden papírt, vonatjegyet, behívót, mindent. Akkor már semmit sem lehetett csinálni, mert közölték a minisztériummal, hogy kik vannak a névsoron, a dolog el volt döntve. Muszáj volt menni.
– Már másnap kellett indulni?
– Nem, három vagy négy nap múlva. Kellett jelentkezni a katonai egységnél, beöltöztettek katonaruhába, katonai salopétába, voltunk százharmincvalahányan, hegesztők az egész országból. S ott figyelmeztettek, hogy ügyeljünk, mit beszélünk, hogy beszélünk, mert többen eltűntek már onnan. Nem hívták fel a figyelmünket, hogy miket nem szabad beszélni, de ügyelnünk kellett.
– Tehát tűntek el közben emberek?
– Úgy állították, de nem tudom biztosan. Nagyon kellett vigyáznunk a beszéddel, mert őrizték az épületet, s voltak beépített emberek is, a mérnökről, de a darusról is azt mondták, hogy „szépfiú”. Nagyon kellett ügyelnünk, mi például 37 méter magasban dolgoztunk, de nem tudtuk, hogy mi épül alattunk vagy felettünk. Minden szintnek külön rajza volt, annyira titkos, hogy nem szabadott látni, sem kivinni az irodából.
– Ez a rettenetes titkolózás – innen nézvést – mire volt jó?
– Ezt nem tudom megmondani, nem tudom, mitől féltek. Amiről én tudok, hogy vastag ajtókkal lezártak részeket, atombiztos volt alul az épület, oda nem lehetett bemenni, mert katonák őrizték. – S fenn, az építkezésen?
– Feljebb a legtöbbet mi, koncsentrások dolgoztunk, de voltak civil csoportok is. Miután végeztünk a koncsentrával, nekem is felajánlották, hogy maradjak ott mint civil alkalmazott, mondták, hogy lakást biztosítanak, csoportot adnak, de nem vállaltam.
– Merthogy behívottként – koncsentrásként – is csoportvezető volt.
– Véletlenül annyi ember között nekem volt a legmagasabb kategóriám. Még meg is kérdezte a tiszt, mit csinált maga a vállalatnál, hogy ide küldték? Mondom, én semmit, de hogyha úgy veszi, hogy valamit csináltam, állítsa ki a menetlevelet, és én megyek haza azonnal. Nem, nem, azt mondja, mert csoportot kap. 42 ember volt a brigádban, ahova kerültem.
Ne szólj, szám?
– A tiszt kérdéséből azt a következtetést lehet levonni, hogy a behívás egyfajta büntetés volt?
– Hát én mindig ki mertem mondani a véleményemet, sokszor követeltem a fizetéseket, itthon is mondták, hogy te szóljál, mert te mersz szólni. Amikor Rovinari-ra küldtek, azt mondja egy mérnök, hogy adnak ingyen lakást, csak menjünk oda dolgozni. Mondtam, én nem megyek, ha csak pityókát eszem Szentgyörgyön, úgyis kapok munkahelyet, de ön, mivel Marosról jött, ingyen kapta a lakást, én meg kellett vegyem annak idején, önnek mindegy, mondom, hogy ott lakik vagy itt. S azzal kijöttem, s az ajtót betettem úgy... Aki ott volt, azt mondta, hát te erőst megmondtad nekik.
– Azt gondolja, hogy szókimondásának köszönheti a koncsentrát?
– Fennállhat az is, de közben megtudtam, hogy az akkori váltásmesterünknek, Szilvási Álmosnak „köszönhetem”, ő javasolt engem. S amikor jött a fiú, aki helyett elvittek, valami Ioniţa, mert végül őt is koncsentrálták, egy héttel azelőtt érkezett meg Bukarestbe, hogy én leszereltem, elmondtam neki. Azt mondja, reám ne haragudjon, Jóska bácsi, én nem vagyok hibás. Én reád nem is haragszom, mondom, de Álmosra erősen, hogy megtette ezt a lépést.
– Koncsentra alatt fizetést kaptak?
– Igen, postán küldték haza, a családnak. Megőriztem a szelvényeket, jól látszik a pecséten, hogy a feladó a Ministerul Apărării (honvédelmi minisztérium), és a katonai egység számát is feltüntették. Normára dolgoztunk, de a civilek nyerhettek rajtunk, mert koncsentrásként nem kaptunk annyi fizetést, mint ők. Mi hegesztettünk ennyi folyóméter vasat, az elszámolásnál kiderült, az nagyon sok, a katonaságnak úgyse fizetnek ki annyit, s akkor levágtak. A civil csoportok dolgoztak két hetet, hármat, s utána eltűntek. Idevalósi ácsok, lakatosok, mindenfélék, magyar emberek is voltak közöttük, tőlük tudom, hogy a fizetés közt különbség volt. Akkoriban elég szép pénz volt a 3000 lej, de volt, amikor itthon, az IMASA-ban még tízezer lejt is keresett az ember.
Élet a magasban
– Hova voltak elszállásolva?
– Blokkokba, egy apartamentben (lakrészben) hatan laktunk. Minden reggel, miután a kantinban végeztünk a reggelivel, jöttek a bányászkocsik, azokkal vittek a santierre (építőtelepre).
– Milyen volt az élet Bukarestben?
– Egy nagy ebédlőben ettünk a szállás mellett, de ott még a víz se volt jó abban a nagy melegben. Mindent meg lehetett venni, mert pénz volt, de reggeltől estig dolgoztunk, szombaton is. Váltásban, egy hétig reggel héttől este hétig, egy hétig este héttől reggel hétig. Éjszaka ki volt világítva nagy reflektorokkal. A 37 méter magasba úgy mentünk fel, hogy a liftházban beültünk egy csóré ládába, s egy kicsi púpos liftkezelő vitt fel. Fenn a gerendák és oszlopok között pallón kellett átjárni, elég veszélyes volt. A hegesztőket kikötötték az oszlopokhoz vagy gerendákhoz. Baleset is volt. Ahogy engedték be a hálót a két gerenda közé, belement egy munkás combjába. Lehozták, feltették egy 22 tonnás kocsira, s vitték a kórházba, szegény úgy ordított, hogy borzasztó. Egy másik alkalommal pont a szobatársam, Marcu, ahogy hegesztett ott kikötözve, nem vette észre, hogy hátul a csenturája hozzáért a forró vashoz, s mintha elvágták volna pengével, úgy átégette. Megingott, de szerencsére elkapta az oszlopot. Este mondta csak el, ej, mondom, jó, hogy nem történt valami.
Szépfiúk – Hat hónap alatt azért haladtak fölfelé, vagy csak egy szinten dolgoztak?
– Mi csak azt a szintet csináltuk, de az hatalmas területen feküdt. Alább már készítették a díszleteket, akik azzal foglalkoztak.
– A hegesztők csoportokra osztva több helyszínen is dolgoztak.
– Igen, de mindenki óvakodott mindentől. Örvendtünk, ha például szombaton nem kellett dolgozzunk, de volt, hogy vasárnap délelőtt is be kellett menni, utána elmentünk az üzletbe, valamit vettünk, valamit megittunk, s azzal mentünk is pihenni. Nem nagyon mertünk beszélgetni, pláne, ha azt se tudtuk, ki az illető. A szobatársakkal se hozódott elő soha a palota.
– Féltek a besúgóktól?
– Hát ott minden titkos volt. Az irodában tartották a rajzokat, s lenn volt az előkészítő műhely. Gondoltam, én nem sétálok annyit, hát leviszem a rajzot, onnan nézem az adatokat. Meglátott a mérnök, őrnagyi rangban volt, s azt kérdi (tisztán kimondva a nevem): Elekes, hova viszed a rajzot? Mondom, le, hogy ne sétáljak annyit. Nem, nem, a rajzot visszaviszed azonnal, leteszed, s ha kell, tízszer jössz be, kiveszed az adatokat, de tudod, hogy a rajzot nem szabad elvinni. Fontos ember kellett hogy legyen, mert csak úgy öntötték a betont, ha ő engedélyezte. Amikor azt mondta, na, ma többet nem öntünk, akkor vége volt.
– Az építkezésen az anyagellátás folyamatos volt?
– Kocsiszámra hordták a betont, a márványdíszeket, mindent, csupa jó minőségű anyagot. Vonatokon szállították az országból, de úgy intézték a vasúton, hogy szabadon menjenek, még a rapid (gyorsvonat) is meg kellett hogy álljon. Innen, Bükszádról is vittek követ, de a betonba csak egyforma méretű kavics került. A szegek is fényesebbek voltak. A betonban a háló 20–22-es vasbetonból, nem olyan, mint a blokkokban. Hatalmas munkálat, aki nem volt ott, nem tudja. Olyan is volt, hogy a felépített nagy templomot elhúzatták, mert pont rá kellett volna építkezni. Hidraulikusan felemelték, hengereket építettek alá, naponta pár centit mozdították arrébb.
– Járt az épületben azután még valaha?
– Elmentünk mellette egyszer, amikor voltunk a bolgároknál kosárlabdameccsen, hazafelé jövet a sofőr eltévesztette az utat, pont előtte jöttünk el. Ki volt világítva.
...akkor se maradok
– Ceauşescu látogatta az építőtelepet?
– Sokszor jöttek a minisztériumból s a volt államelnök, megálltak fenn a dombon, utasításokat adtak, olyankor leállt az egész munka az épületben. Járkáltak közöttünk, figyeltek, mert féltették Ceauşescut. Ő kinn megállt a tetőn a mérnökökkel, onnan adta az utasításokat.
– Akkor Elekes Józsefet nem érte az a szerencse, hogy személyesen találkozzon vele?
– Nem, nem is volt szükségem rá, nem búsulom, hogy kimaradt.
– Bánja, hogy az a hat hónap élete része kellett hogy legyen?
– Azt nem tudom kitörölni, nem egyébért, csak hogy a feleségem mennyit kínlódott a két kicsi gyermekkel. Szerencsére megértők voltak a kolléganői, két idősebb asszony, ők csinálták szerre a délutáni váltást. A feleségem reggel hatkor kellett nyisson a kicsi kenyérüzletben a Csíki utca sarkán, ötkor már a gyermekeket felköltötte, tette be egyiket az óvodába, másikat a bölcsődébe, s azzal szaladt le az új negyedből. Megismertem sok embert, mindent így nem bántam, de az, hogy hat hónapig a két kicsi gyermeket az asszony kellett hogy egyedül rendezze, s én mint szabad ember ott kellett üljek, azt nem tudom elfelejteni.
– Végül, amikor szeptemberben „leszerelték”, ismételten titoktartásra kötelezték?
– Nem, csak a legelején. Volt ott egy civil mérnök Suceaváról, mert őket is detasálták, több évre is, az kérdezte a végén, nem maradnék-e ott civil alkalmazottként, csoportot adnának, minden. Mondom, ha ezt a nagy palotát reám íratja, akkor se maradok, mert a levegő se jó itt, s a víz se. Elkacagta magát, azt mondta, igazad van, mert én sem maradnék itt, akármit reám írathatnak, alig várom, hogy megszabaduljak.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A washingtoni külügy ismét felrótta a restitúció halogatását
A magyar történelmi egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának késlekedését is felrója Bukarestnek az Egyesült Államok külügyminisztériumának éves jelentése, amely a vallásszabadság helyzetét vizsgálja a világban.
A csütörtökön nyilvánosságra hozott dokumentum Romániára vonatkozó része szerint negatívan érinti a kisebbségi vallási közösségeket a romániai kormányzati intézmények passzivitása, amely többek között az államosított tulajdonok visszaszolgáltatásának halogatásában nyilvánul meg. A dokumentum egyúttal bírálja a diszkriminatív hatósági gyakorlatot, az antiszemita megnyilvánulásokat, többek között Victor Ponta miniszterelnök egyes kijelentéseit is pellengérre állítva.
A jelentés külön megemlíti, hogy a kormán továbbra is megtagadja a gyulafehérvári Batthyáneum-könyvtár visszaszolgáltatását, holott azt egy tizenhat évvel ezelőtti sürgősségi kormányrendelet, illetve az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2012-es ítélete is előírja.
Megemlíti a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását is, amely a dokumentum megfogalmazása szerint annak ellenére történt, hogy a kommunista hatóságok által kiállított, az elkobzás tényét rögzítő dokumentumokban a református egyház szerepel tulajdonosként. Felrója azt is, hogy a visszaszolgáltatásról döntő testület tagjait három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.
„Az Egyesült Államok nagykövetségének munkatársai ismételten kifejezték aggodalmukat az egyházi tulajdon – különösen a görög katolikus és a kisebbségi magyar egyházak tulajdonai – visszaszolgáltatásának lassúsága miatt. A nagykövetség munkatársai és amerikai kormányzati illetékesek folyamatosan tárgyaltak a román kormányzati illetékesekkel a holokauszt mértékének hivatalos elismeréséről, a holokauszt oktatásban való megjelenítésének javításáról és a Wiesel-bizottság által 2004-ben megfogalmazottak teljes mértékű gyakorlatba ültetéséről" – mutat rá a külügyi jelentés.
A dokumentum felrója a görög katolikus egyházi tulajdon visszaszolgáltatásának halogatását, a nem ortodox vallási csoportok temetőkhöz való hozzáférésének korlátozását, a görög katolikus gyerekek zaklatását a hittanórákon, valamint a bukaresti római katolikus székesegyház mellett felépített toronyház lebontásáról szóló bírósági végzés gyakorlatba ültetésének késleltetését.
A jelentés kitér arra, hogy Victor Ponta miniszterelnök egy 2014 szeptember 7-én sugárzott televíziós műsorban úgy fogalmazott: Traian Băsescu államfő tízéves mandátuma „hasonló volt a németországi náci rendszerhez," amit aztán helyi és külföldi politikusok, a civil szervezetek képviselői, diplomaták, a Zsidó Közösségek Szövetsége és a Wiesel-intézet is bírált.
A külügyi dokumentum egy sor antiszemita megnyilvánulást is megemlít, többek között zsinagógák meggyalázását, antiszemita kijelentéseket, holokauszttagadó magatartást, valamint legionárius politikusokra való megemlékezéseket, azt is megjegyezve, hogy a román hatóságok ezen esetekben vizsgálatot indítottak.
A Wiesel-intézet továbbra is képzéseket tart a nagyközönség számára a holokausztról, és számos román politikus nyilvánosan elítéli az antiszemita és holokauszttagadó megnyilvánulásokat – áll a jelentésben, amely ugyanakkor bírálja az egyes televíziós műsorokban és az online médiában tapasztalható antiszemita megnyilvánulásokat.
Veszélyes a vallási közösségekre az Iszlám Állam
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet a világban számos helyen támadások sorozatát hajtotta végre a vallásszabadság ellen, megnőtt a vallási kisebbségek fenyegetettsége a Közel-Keleten, Afrikában és Ázsiában – állapította meg az amerikai külügyminisztérium a vallásszabadság nemzetközi állapotáról készült, szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében.
A tavalyi évre vonatkozó, csaknem kétszáz országra és területre kiterjedő jelentésében az amerikai diplomáciai tárca rámutatott, hogy az IÁ militánsai több száz éves keresztény közösségeket kényszerítettek az iszlámra való áttérésre, arra, hogy válasszanak az adófizetés és a halál között, emellett pedig több ezer nőt és gyereket raboltak és adtak el, tettek rabszolgává, valamint erőszakoltak meg vallásuk miatt.
A jelentés Magyarországról szóló összefoglalójában ismertette, hogy az alaptörvény elismeri a vallásszabadságot, elválasztja az államot és egyházat, valamint önálló entitásként ismeri el a vallási közösségeket, amelyekkel az állam közösségi célok érdekében együttműködhet. Az ebbe bevont vallási közösségnek parlamenti határozat alapján „elismert egyházként" kell tevékenykednie.
A szerzők ezzel kapcsolatban felhívták a figyelmet, hogy a 2011-es vallásügyi törvény alapján a hivatalos nyilvántartásból törölt több mint 350 vallási szervezet státusa nem változott több szervezet fellebbezése, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának végső ítélete ellenére, amely szerint a jogszabály a vallásszabadság vonatkozásában megsértette az egyesülési szabadságot.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Nem térkép e táj! – Szülőföldjüket fedezik fel a háromszéki diákok
Több mint ezernégyszáz gyerek ismerheti meg jobban szülőföldjét a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) Nem térkép e táj! elnevezésű, honismereti kirándulásokat támogató programja keretében.
Az alapítvány kuratóriuma kedden bejelentette: idén növelte a programra szánt költségvetést, így 35 pályázatot nyilváníthattak sikeresnek, öszszesen 36 ezer lejjel finanszírozzák a kirándulásokat.
A Háromszéki Közösségi Alapítvány arról is tájékoztatta a Krónikát, hogy összesen 1442 gyerek – 17 sepsiszentgyörgyi, 10 vidéki, 5 kézdivásárhelyi és 2 baróti osztályközösség – kirándulását támogatják a 2015/2016-os tanévben. A gyerekek a program keretében negyven Kovászna megyei vállalkozást vagy hagyományos kézműves műhelyt látogatnak meg, ugyanakkor 27 kulturális-turisztikai szempontból fontos helyszínt keresnek fel Kovászna megyében, partnerkapcsolatokat alakítanak ki más településen lévő hasonló profilú osztályokkal.
A program célja, hogy minél több gyerek ismerje meg szülőföldjét, tisztelje azt, és ragaszkodjék hozzá. A HKA értékelése szerint, átgondolt, felkészült szakmai kísérővel megvalósuló, a program céljait és prioritásait szem előtt tartó igénylések érkeztek be a kiírásra.
Az alapítvány hírszolgálata a nyertes pályázatokból is idéz, mely szerint a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Gimnázium diákjai az elkövetkező időszakban meglátogatják a sepsiszéki Cófalván Nemes György, Románia legjobb gitárkészítő mesterének műhelyét, ugyanakkor Kodály Zoltán és Bartók Béla zenei átiratok klasszikus gitárra című legújabb műsorukkal fel is lépnek a háromszéki település művelődési központjában.
A megyeszékhelyi Székely Mikó Kollégium osztálykirándulásán a program szerint pékséget, borvízforrást, kovácsműhelyt, üvegtermék-kiállítást látogathatnak meg a diákok, ahol helyi legendákkal, mesékkel ismerkedhetnek meg. A nyertes pályázatok listája megtekinthető a Háromszéki Közösségi Alapítvány internetes oldalán.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Marosvásárhely: előválasztás és nemzeti felelősség
Előválasztás zajlott a legjelentősebb erdélyi román–magyar frontvárosban, Marosvásárhelyen, amire 2000 óta nem volt példa. Maga az előválasztás megtartása is óriási eredmény, ha azt nézzük, hogy az RMDSZ döntnökei eddig sorra indítottak olyan jelölteket, akikről előre tudni lehetett, hogy veszteni fognak, s akikre egymás között szólva nemzetben gondolkodó magyar ember nem adhatta jó szívvel a voksát.
Egy olyan városban, ahol a magyarság aránya 50 százalék alatt van, csak olyan magyar jelöltnek van esélye győzni, aki képes integrálni a választóközönséget, és aki nem riasztja el az urnától az embereket. 2004-ben Kelemen Atilla – aki kevesebb, mint két évvel korábban Erdély elszakítására koccintott a Kempinsky szállóban – garantáltan alkalmatlan jelölt volt. Négy évre rá a Neptunt megjárt Borbély László bukása is előre borítékolható volt, hiszen nem kevesen vannak, akik inkább távol maradtak az urnáktól, minthogy a komprádor-politika egyik fő támogatójára adják voksukat. Fokozottan érvényes ez a legutóbbi választásokon induló Frunda Györgyre, aki azon túl, hogy maga is részt vett a neptuni tárgyalásokon, még inkább kitűnt a belső harcokban, és túlzás nélkül állítható, hogy mindenkoron az autonómiapolitika első számú kerékkötője maradt. Az ő esetében az elrettentő példák ismertetése és elemzése nem külön írást, de külön kötetet igényelne.
Nőtt az autonomista tábor
Mielőtt szemügyre vennénk a vasárnap lezajlott előválasztás eredményét, érdemes két szót szólni a politikai versenyről, melynek tárgya elvben az, hogy egy adott közösség milyen jövőképet, milyen politikai programot, milyen kollektív stratégiát tart kívánatosnak. A politikai verseny eme ideális modelljének vannak általános problémái: a pártrendszer oligarchikus jellege, a politikai program alibiként való használata, a választók politikában való járatlansága és messzemenő befolyásolhatósága, a reklámpszichológia törvényszerűségeinek érvényesülése. Magyarán: a választópolgár sok esetben nem azt a politikai pártot támogatja, melynek a programja a legközelebb áll hozzá, hanem azt, amelynek legjobb a „csomagolása” és a sajtója.
Erdélyben az eredményt más torzító tényezők is befolyásolják. Az elektronikus és a nyomtatott média pártelkötelezettsége miatt Marosvásárhelyen az RMDSZ-es tudatmosás a legerősebb. Történelmi okokból ugyanakkor itt a leghangsúlyosabb a magyar egységreflex: az állandósult többségi nyomás miatt Marosvásárhelyen az országosnál sokkal erősebb az RMDSZ társadalmi beágyazottsága. Mindezek ellenére az előválasztáson megjelent szavazók mintegy 40 százaléka egy tisztának, korrektnek nevezhető versenyben nem az RMDSZ jelöltjét támogatta. Soós Zoltán az RMDSZ színeiben 62,04, Portik Vilmos az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje 28,9, Barabás Miklós független jelölt pedig 8,83 százalék voksot kapott. Ez az eredmény sokkal hívebben ábrázolja a nemzeti autonomista oldal támogatottságát, mint az országos választások.
Pártérdekek mentén
Érdemes szólni a nemzeti felelősség paradoxonáról is. Erdélyben a nemzet iránti felelősség sokszor szembefut a pártérdekkel. Az RMDSZ vagy az MPP ilyen esetben hezitálás nélkül a pártérdeket választja – az MPP esetében erről szólt többek között 2012-ben a saját esélytelen jelölt indítása Marosvásárhelyen akkor, amikor még lett volna elvi lehetőség közös magyar jelölt indítására Vass Levente személyében. Az RMDSZ esetében a példák vég nélkül sorolhatók, de a legdurvább talán az volt, amikor a Magyar Összefogás írott és íratlan szabályait, saját ígéreteit félreseperve 2010-ben ismét kormányzati szerepet vállalt ahelyett, hogy a 2009-es Székely Önkormányzati Nagygyűlés zárónyilatkozatát aláíratta volna polgármestereivel és tanácsosaival, illetve folytatta volna a nemzeti autonomista mozgalom távlati eredménnyel kecsegtető nagyszabású tervét.
Az Erdélyi Magyar Néppárt cselekvését és hatékonyságát viszont korlátozza, hogy vezetőit a nemzeti felelősség mozgatja. Ezért nem indítottak 2012-ben saját jelöltet Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön a dolgukat jól végző, s az autonómia ügye ellen soha fel nem lépő polgármesterek ellen. Hasonló meggondolás alapján olyan helyeken is tartózkodtak önálló jelöltek indításától, ahol a magyar–magyar verseny nélkül is kétséges a magyarság bejutása. Ezt az RMDSZ retorikai szinten kihasználja és az autonomista tábor erőtlenségeként értelmezi. Marosvásárhely megmutatta, hogy a választói bázisban megvan az igény egy karakteresebb, határozottabb hangvételű, a bukaresti paktumozgatáson túlmutató távlatos politikára.
Becsületbeli ügy Soós támogatása
Sokaknak meglepetést okozhatott – különösen a világhálós körinterjúkhoz fűzött kedvező olvasói kommentárok ismeretében –, hogy Barabás Miklós eredménye elég szerényre sikeredett. Ebben is van paradoxon: azok, akiknek voksaira a jelölt számíthatott volna, épp arról ismerhetők fel, hogy inaktívakká váltak, elfordultak a politikától.
Portik Vilmos első nyilatkozataiban úgy fogalmazott: a győztesnek meg kellene győznie párttársait arról, hogy Marosvásárhely akkor profitál igazán a nem kevés energiával megszervezett előválasztásból, ha létrejön a mindenkit befogadó, jogilag is jegyzett választási koalíció, ami az EMNP számára érthető okokból az egyetlen elfogadható megoldás a közös indulásra. Az RMDSZ viszont ebben a kérdésben mindig is kőkemény ellenállást tanúsított, így kicsi az esélye annak, hogy az országos szinten ma is hatalmas befolyással bíró Neptun-egységfront áldását adná a választási koalícióra. Mindenesetre akár lesz magyar koalíció, akár nem, az Erdélyi Magyar Néppárt számára becsületbeli ügy, erkölcsi és politikai kötelesség Soós Zoltán támogatása. Nem mellesleg ezt diktálja a nemzeti felelősség is.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szoborparkká váló múzeumkert
A Székely Nemzeti Múzeum kertje lassan-lassan szoborparkká változik: a múzeum tulajdonában levő művek sorát jövő év végéig Kolozsi Tibor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásai gazdagítják. Sajátos szobrok ezek, sajátos hangulatot adva a múzeumkertnek – és a hatás kölcsönös, hiszen a szobrok jelentése is változik a környezet változásával – véli Kolozsi Tibor.
A múzeumkert szobrokkal való megtöltése régebbi terve Vargha Mihálynak, ám a Székely Nemzeti Múzeum elég kevés tartós anyagú alkotással rendelkezik, a fa-, és főként a gipszszobrok pedig nem bírják a szabad ég alatt. Ezért hát „segítségért folyamodtunk” – fogalmazta meg a csütörtöki kiállításmegnyitón a múzeum vezetője, Kolozsi Tibor szobrászt meg nem kellett sokat győzködni, hogy több mint egy évre kölcsönadja hét nagyméretű művét. A Gyergyóditrón született, Kolozsváron élő, a Ion Andreescu Vizuális Művészeti Akadémián oktató Kolozsi Tibor művészete nem ismeretlen a háromszéki közönség számára.
Kolozsi kisplasztikáiból 2002-ben Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is kiállított – emlékeztetett Vargha Mihály. Mint mondta, a Székely Nemzeti Múzeumban látható Kolozsi-szobrok különlegessége az, hogy alkotójuk sosem távolodik el az emberi testtől, valamely anatómiai formát meghökkentő kontextusban, merész képzettársítással ábrázol, ezért a néző szabadsággal van megáldva – vagy megverve. A laza és spontán kompozíciós megoldások részleteiben azonban ott van az erdélyiség, a tömör megfogalmazás, a mívesség – emelte ki Vargha Mihály. Hozzátette, a múzeumkerti kiállítással nem titkolt szándéka az is, hogy induljon már el Erdélyben egy olyan szoborállítási folyamat, mely nemcsak a történelmi személyiségekre, a kiemelkedő történelmi pillanatokra összpontosít, hanem szabad témájú, példaként Kolozsi egyik különleges szobrát, az Évát hozta fel.
A maga során Kolozsi Tibor megtiszteltetésnek nevezte, hogy a székely fővárosban állíthat ki. Művészetéről vallva elmondta: megelőzendő a sok magyarázkodást, közismert témákat szeret feldolgozni, de sajátos megjelenítésben, a „megfagyott gondolat” jegyében, azaz nemcsak ábrázol, de alkotásai üzenetek is. A kiállításmegnyitó zárórészeként a kolozsvári Mátyás-szobor restaurálási folyamatát ismertette, hiszen Kolozsi Tibor nevét nemcsak alkotó szobrászként, de jeles alkotások felújítójaként is jegyzik – Fadrusz János szoborcsoportja mellett dolgozott az aradi Szabadság-szobron, legutóbb pedig a madéfalvi Siculicidium-emlékművön.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felépüléseim és kapcsolataim kölcsönhatásai (A Bonus Pastor Alapítvány országos találkozója)
Szatmárnémeti és Mezőpanit után Sepsiszentgyörgyön az Írisz Házban (Gyöngyvirág utca 5. szám) kezdődött tegnap délután a Bonus Pastor Alapítvány harmadik országos találkozója a címbeli témával. Az alapítvány különböző szenvedélybetegségekben szenvedőknek nyújt segítséget a terápia, az öngondozás és a megelőzés által. Évente három országos találkozót tartanak az ország különböző részein, hogy folyamatosan támaszt, lelki segítséget nyújtsanak azoknak, akik igénylik.
Több mint száz résztvevővel kezdődött a találkozó. Erdély minden régiójából érkeztek olyanok, akik már részt vettek rövidebb (kéthetes) vagy hosszabb (kilenc hónapos) terápián. Azokat is várják, akik elég bátrak, hogy szembenézzenek életükkel, és javítani szeretnének rajta. Kozma Ferenc, a sepsiszentgyörgyi csoport vezetője köszöntötte a jelenlevőket, majd a felolvasott ige alapján kívánta, hogy a hétvége alatt megnyíljon a szemük, lángoljon a szívük, majd osszák meg másokkal is, amit Isten velük tett. Szakács Előd az alapítvány nevében üdvözölte a jelenlevőket, és a zsoltáros szavait idézve, gitárral segített ráhangolódni a találkozóra. Müller Loránd áhítatában arra biztatott mindenkit, hogy béküljön meg ellenfelével, kövesse Jézust. Majd a jóvátétel bonyolult kérdéskörét boncolgatta, amelyhez alázatosság szükségeltetik, hogy a bűnöket, amennyire lehet, jóvátegyük, ezáltal rendeződjenek kapcsolataink és felszabaduljunk. Ezután egy férfi és egy nő őszinte, mély megosztása következett arról, hol állnak ők a jóvátétel útján. Nagyon fontos az önvizsgálat, az őszinteség, elsősorban önmagunkkal szemben, mert csak úgy nyerhetünk választ és megoldást életünk felmerülő kérdéseire – hangzott el. A témát kiscsoportokban vitatták meg. Vasárnap 10 órától a szemerjai és vártemplomi, 11-től a belvárosi és a Gyöngyvirág utcai gyülekezetben, 10.30-tól a Krisztus király-templomban és 12 órától a Szent József-templomban tesznek tanúságot megváltozott életükről.
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Román rácsodálkozás Háromszékre
A hagyományok, az épített örökség, a vendégszeretet miatt érdemes ellátogatni Székelyföldre, és bár furcsa, nem baj, hogy Romániában vannak helyek, ahol nem beszélnek románul – vélik azok a román bloggerek, akik október elején háromnapos információs kiránduláson vettek részt Háromszéken.
Szerintük a térség felfedezetlen, rejtett kincs. A 11 hazai bloggert a Kovászna Megyei Tanács és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület látta vendégül a bukaresti Travel Focus Egyesület logisztikai támogatásával, azzal a céllal, hogy megmutassák a román társadalomnak, mit jelent Székelyföld, és a közösségi hálózatokon népszerűsítsék a térség idegenforgalmi potenciálját.
A befektetés kamatozott, hiszen gyönyörű fényképek, hangulatos leírások jelentek meg már eddig is a térségről, és a szervezők szerint még további beszámolók várhatók. Eddig a résztvevők több blogon számoltak már be a háromszéki élményekről, és közösségi oldalon is népszerűsítették a látnivalókat.
Magda Săvuică, a 273 hely, amelyet meg kell látogatnod, mielőtt elhagyod Romániát című projekt és a hazánkban legkedveltebb, több mint 400 ezer rajongót számláló Facebook-oldal szerzője a Vargyas völgyéről, a Daniel-kastélyról osztott meg fotókat, Ovidiu Mureşanu divatblogger és Bianca Nuţu egészségeséletmód-blogger szintén az olaszteleki Daniel-kastélyban készült divat- és hangulatfotókat posztolt.
Megszabadultak az előítéletektől
Kovászna megye jelenleg nem tartozik a belföldi turizmus top tízes célpontjai közé, holott ott lenne a helye – állapítja meg Simona Stănescu, a Lipa-lipa.ro utazásblog szerzője, aki arról számol be, hogy ottjártakor egyetlen turistával sem találkozott, holott a térség éppen a békét, a csendet, a pihenést kínálja.
Megjegyzi, hogy szerinte a politikai és közigazgatási konfliktusok miatt is kerülik a turisták Háromszéket, beismerve, hogy kezdetben neki is fenntartásai voltak, és nem szívesen látogatott olyan romániai vidékre, ahol nem beszélik a román nyelvet. A látogatás után azonban megállapítja, hogy a háromszéki közösség összetartó, a házak rendezettek és szépek, az emberek egyszerűen élnek a kúriák mellett, a hagyományaikkal, népi mesterségekkel foglalkoznak, és ilyen körülmények között szerinte „már kevésbé releváns, hogy beszélik vagy sem a nyelvedet”.
A többség ebben a térségben is beszél románul, és már nem úgy van, mint régen, hogy ha ásványvizet kértél egy boltban, nem értette az eladó, hogy mit akarsz, mutat rá Simona Stănescu. Végül következtetésképpen elmondja, hogy miután saját szemével látta az itteni embereket, tájat, megtapasztalta az itteni vendégszeretetet, megszabadult az előítéleteitől.
„Természetes, hogy elfelejtették”
Radu Neagu a Cavaleria.ro oldalon meleglelkű, vendégszerető emberekről ír, és felidézi, gyakori elképzelés, hogy a magyarok „csúnyán néznek a románokra, és nem akarnak románul megszólalni”. Mint írja, a kis falvakban az emberek többsége tényleg nem tud románul, mert tanulták ugyan az iskolában, de ha húsz éve nem beszélik, „természetes, hogy elfelejtették”. Nincs, ahol román szót halljanak, mert nem nagyon járnak ki a faluból, csak ha személyi igazolványt kell cserélni, magyarázza Radu Neagu, majd gyönyörű fotókkal illusztrált beszámolóban mutatja be a háromszéki kastélyokat, kúriákat.
A hagyományok, az épített örökség, a vendégszeretet miatt érdemes ellátogatni a Székelyföldre Zina Tănase, a Eusuntzina.ro blog szerzője is, de a meghívott bloggerek zöme a kúriákról, kastélyokról, templomokról, népi mesterségekről, borvízforrásokról, mofettákról ír. Simona Stănescu például egy négynapos túrajavaslattal is előrukkol, módszeresen feltérképezve Kovászna megye kistérségeit, a látnivalókat, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot, a kézdivásárhelyi udvartereket, a kisbaconi Benedek Elek-emlékházat, a kovásznai borvízforrásokat vagy a bálványosi várat.
Többen lelkesen népszerűsítik a nemesi turizmust, a szálláshelyeket, az olaszteleki Daniel-kastélyt, vagy a maksai Benke-kúriát, Florin Arjocu, a Drumliber utazási blog alapítója pedig az UNESCO világörökség részét képező gelencei Szent Imre-templomról közöl részletes beszámolót. Zina Tănase a meglátogatott népi mestereket, a vargyasi bútorfestőket, kovácsmestert, kádárt dicséri. Elmeséli, hogy mindenütt terített asztallal és pálinkával fogadták, hogy a kovácsmester az izzó fogóban sütött nekik szalonnát, hogy a kádárnál diót ropogtattak, hogy a vízimalomnál kézzel törték a házikenyeret és házi zsírt, lekvárt kaptak mellé.
Megismétlik a kirándulást
Jövő héten egy csoport román turisztikai újságíró érkezik Háromszékre, majd külföldi újságírókkal, bloggerekkel is megismétlik az információs kirándulást, mesélte lapunknak Grüman Róbert, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület elnöke. Hozzátette, bár még nem vonták meg a mérleget, már most érződik, hogy a projekt sikeres volt, nemcsak a blogokon jelentek meg beszámolók, hanem a sajtó is tudósított a kirándulásról, így több fórumon is teret kaptak a háromszéki látnivalók.
Újságírók népszerűsítik Dálnokot
Újságírókat látott vendégül a Közösségért Alapítvány Dálnokon, hogy feldolgozzák a faluhoz kapcsolódó történeteket, és népszerűsítsék a települést. A Kolozsváron létrehozott Közösségért Alapítvány hivatalos partnere a MOL Románia, Dálnokon három évvel ezelőtt vásárolták meg a Gál-kúriát, hogy helyet biztosítsanak a tehetségtámogató és gyermekgyógyító programjaiknak. A felújított kúriát és a melléje épített vendégházat tavaly avatták fel, a központot Barabás Miklós festőművészről nevezték el, akinek édesanyja dálnoki Gál-leány volt. A központban a hétvégén bukaresti, kolozsvári és temesvári újságírókat láttak vendégül, akik feldolgozzák a faluhoz kapcsolódó történeteket: itt született Dózsa György az 1514-es parasztfelkelés vezére, itt gyermekeskedett Barabás Miklós, míg a felújított Gál-kúriában Gábor Áron ágyújába való golyót találtak. Az alapítvány vezetői abban bíznak, hogy a rendezvény révén ismertté válik a falu, fellendül a turizmusa, megtelik élettel a központ, a vendégforgalomból befolyt összeget pedig programjaik finanszírozására tudják majd fordítani.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Szokatlan tárlatot nyitottak a Szekuritáté által szemmel tartott művészek
Nem mindenkit érdekel, hogy volt-e szekus dossziéja, ám amikor kiderül, hogy volt, és valaki még fel is tárja azt, akkor kezd érdekfeszítővé válni a dolog. Hiszen a művészek, ahogy Elekes Károly, a MAMÜ csoport egyik tagja fogalmazott, „nem csináltak semmi rosszat, igazából nem politizáltak, a művészet volt az életük” – ennek ellenére megfigyelte őket a Szekuritáté.
A marosvásárhelyi Bolyai téren, a B5 Stúdióban október 28-ig látható a Megfigyelt művészek című tárlat, ahol a 70-80-as években alkotó, nagyváradi, marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi művészek – Antik Sándor, Baász Imre, Elekes Károly, Ferenczi Károly és Szörtsey Gábor – szekus dossziéból állítottak ki egy válogatást. A kiállítás kurátora Mădălina Brașoveanu, aki úgy fogalmazott, hogy „nem maga a művész volt a megfigyelt, hanem a magyar nacionalizmus, amellyel a művészeket gyanúsították”, a kiállítás pedig azt a viszonyt próbálja „demisztifikálni”, ami a szekuritáté és a korabeli művészet között létezett.
Erre a viszonyra, a feltárt szekus iratokra Antik Sándor szerint nem lehet a művészettörténet szempontjából reflektálni. Antik, aki szintén a megfigyelt művészek közé tartozott, úgy véli: „a dossziék alapján a művészeti eseményeket nem lehet rekonstruálni, ahhoz olyan művészettörténész kell, aki ismeri azokat a művészettörténeti helyzeteket, eseményeket, attitűdöket, amelyek azt a megfigyelt kort jellemezték, és kellő szakmai szintről képes tanulmányozni az iratokat.
Elekes szerint azért érdekes a feltárt anyag, mert egy titkos életrajz alakul ki egy olyan korszakról, amit a művészek nem dokumentáltak, vagy ha igen, akkor másképpen, mint a megfigyelők. „Szinte lélegzetelállító, hogy milyen gépezet működhetett abban az időszakban, ugyanakkor értelmetlen is az egész, mert hogy valójában nem csináltunk semmi rosszat, igazából nem politizáltunk, a művészet volt az életünknek a kardinális folyamata és ennek ellenére mégis foglalkoztak velünk, nem tudjuk, hogy igazából miért” – mondta Elekes Károly.
A tárlat október 28-ig látogatható.
Antal Erika
maszol.ro

Autóbuszok indulnak Sepsiszentgyörgyről Székelyföld határának megvilágítására
A sepsiszentgyörgyi Helyi Szállítási Vállalat október 24-én 16.45 órakor autóbuszokat indít Székelyföld határának megvilágítására.
A Lábas Ház elől Rétyre a központba, ahonnan a fúvószenekar kíséretével vonulnak a központi rendezvény helyszínére, Uzon községbe Bikfalva határán a Zákány aljába, Kökösbe a Gábor Áron emlékmű mögötti gyülekezési pontba.
Továbbá a sepsiszentgyörgyi Erzsébet-parki megállóból Aldobolyba, a Hágóra, vagyis a sepsiillyefalvi gyülekezési pontba indul autóbusz. Visszaindulás mindenhonnan 20.30 órakor. A jegyek egységes ára 4-4 lej menet-jövet.
Közlemény
Erdély.ma

Kakas a szemétdombon
Nem készülhet el teljesen idén év végéig Sepsiszentgyörgy új főtere, nem épülhet fel a sárkánydomb, mert a prefektusnak szúrja a szemét a monumentális terv. Bizonyára tart attól, hogy ablakából nap mint nap egy zöld „szörnyet” kell majd bámulnia – nézi inkább a kőtörmeléket, a földhányást, gondolhatja, az legalább nem hordoz veszélyt.
A kormány helyi megbízottja nem saját ötlete nyomán gáncsolja a sárkánydomb felépítését, rossz szellemei susogták tele fejét: az építménynek semmi más célja nincs, mint eltakarni Mihály vitéz szobrát, így akarja leválasztani a sunyi városvezetés a történelmi belvárosról a „román teret”, s elfedni a sétálók elől a nagy román hős emlékművét. Pedig semmi más nem történne, csak természetes válaszvonal születne a régi belváros és a nyolcvanas években ránk erőltetett szocreál kultúrházzal, tömbházakkal, szoborcsoporttal ékesített új központnak szánt tér között. Nem égig érő fal, néhány méteres domb csupán, mely inkább jelképes határ, nem mindent eltakaró építmény. Ki-ki ott sétálhatna, üldögélhetne, ahol neki kedvesebb – gondolhatná az egyszerű halandó, de nem így a bősz román hazafiak. Lăcătuşu elvtársék ismét világgá kiabálták a helyi románság ellen készülő újabb merényletet, így várható volt, hogy magas polcra ültetett emberük lépni fog. Mozgástere ez esetben szűkre szabottnak bizonyult, így hát a megvalósíthatósági tanulmányt és a városrendezési tervet támadta meg, azt kifogásolja, hogy a zöldövezet kialakítására készült elképzelést nem hagyta jóvá a honvédelmi és a belügyminisztérium, no meg a Román Hírszerző Szolgálat. Abszurd ország abszurd törvényei, melyeket még abszurdabb módon értelmez a helyi kiskirály. A XXI. századi, európai Romániában egy város választott testülete nem dönthet arról, hová ültet fát, alakít ki dombot, állít szobrot, csak ha ezt a központi erőszakszervek is jóváhagyják – prefektusunk értelmezésében ez a modern kori román demokrácia, ez az eredeti román önkormányzatiság.
Minden bizonnyal előbb-utóbb, évek múltával a bíróság kimondja majd, hogy jogtalan volt a legújabb kormánybiztosi gáncsoskodás (is), addig azonban ott marad ablaka alatt a törmelékhalom, nem készülhet el végleges formájában Sepsiszentgyörgy új városközpontja. Szégyenfolt lesz ez a javából, mely nap mind nap jelzi, mire jó a kormány helyi kirendeltsége, mi, helybeliek pedig rásegíthetünk még egy-egy vödörnyi szeméttel, magasodjék az a halom, ha nem is sárkányformájúra, a prefektus meg érezhesse a szó szoros értelmében is: ő a kakas a szemétdombon.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elismerés a Háromszék táncegyüttesnek
Számunkra az volt a fontos, hogy a folyton cserélődő csapat legújabb tagjaival is jól működő produkciót mutassunk be, bátorítsuk őket, ami sikerült is, hisz a szakmai kiértékelőn együttesünk kapta a legtöbb pozitív véleményt – foglalta össze lapunk érdeklődésére Ivácson László, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetője a társulat szereplését a XI. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóján, amit a hétvégén tartottak Székelyudvarhelyen.
A versengés nélküli szakmai seregszemlén a sepsiszentgyörgyi együttes a Furik Rita rendezte Az én mesém című előadással mutatkozott be, amelyről a neves szakemberekből álló értékelő testület megjegyezte: a produkcióban szerencsésen találkozott a mű és az alkotó. Hangsúlyozták a női tánckar teljesítményét, amelyről egyöntetűen azt mondták, kiforrott és erős lánycsapatról van szó, akik a táncban, énekben és a karakterformálásban is kiemelkedőt alkottak. Ugyanez nem mondható el a fiúkról, a megalázóan alacsony jövedelmek miatti folyamatos tagcsere oda juttatta a társulatot, hogy a legrégebbi táncos is csupán három éve alkalmazottja a Háromszéknek, de ebben az előadásban nem maradtak el a többi együttes férfitáncosaitól – értékelték. Deák Gyula együttesigazgató és Ivácson László szerint éppen említettek miatt volt fontos, hogy a rengeteg munka után pozitív visszajelzést kapjanak fiúk és lányok, ami egybecseng az együttes idei célkitűzésével, hiszen az a művészeti munka mellett a társulatépítést tartja elsődlegesnek. Válaszuk egyben reakció arra a kérdésre is, amit szakmai körökben egyesek felvetettek, hogy miért nem A banda című, Könczei Árpád által rendezett, a magyarpalatakai zenészek életéből ihletett, nemrég a budapesti Nemzeti Színházban is nagy sikert aratott, a Heveder zenekarral közös produkcióval jelentkeztek az esztendő egyetlen hivatásos találkozóján. Az Udvarhely Néptáncműhely szervezésében tartott rendezvényen Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus A magyar néptáncmozgalom és a színpadi néptáncművészet története az I. világháborútól a 80-as évekig címmel tartott előadást, és szorgalmazta, hogy magyarországi mintára Erdélyben is indítsanak szakmai köröket, ahol akár több művészeti ágazat képviselői is megoszthatják alkotói elképzeléseiket, tapasztalataikat.
Hiányzik a kritika az erdélyi táncéletből, nincs visszajelzés, az alkotók nem tudják, hogy jó úton haladnak-e – hangsúlyozta Orza Călin Magyarországon élő, elismert háromszéki koreográfus. Szerinte azok a néptáncegyüttesek tudnak előadásról előadásra megújulni, amelyek minden műhöz megtalálják a megfelelő alkotót, mint például a Háromszék Táncegyüttes, mert ha mindig ugyanaz a rendező és a koreográfus, egysíkúvá válhat a használt eszköztár.
A Háromszék Táncegyüttes fellépését Orendi István, a házigazda Udvarhely Néptáncegyüttes igazgatója is kiemelte, de méltatta a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Maros Művészegyüttes és a Nagyvárad Táncegyüttes előadását is. Jövőben a XII. Erdélyi Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozóját Sepsiszentgyörgyön tartják.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Duşa: nem lehet polgármester, aki nem tűzi ki a trikolórt
Mircea Duşa védelmi miniszter – aki egyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti képviselője – tulajdonképpen Sebastian Cucu Kovászna megyei prefektus kérésének eleget téve a héten beterjesztette a döntéshozók elé törvénymódosító javaslatát, amelynek értelmében idő előtt megszűnik egy polgármester mandátuma, ha megtagadja a román zászló kitűzését vagy a háromszínű szalag viselését ünnepi alkalmakon, fogadásokon, nyilvános ceremóniákon vagy esketések alkalmával – adja hírül Bálint Eszter a kronika.ro-n.
Az indítvány egyébként a helyi választottak jogállásáról szóló törvény módosítását célozza. Jelen pillanatban a román zászló kitűzésének vagy a szalag viselésének megtagadását 2500 és 5000 lej közötti pénzbírsággal sújtják, a védelmi miniszter szerint azonban ez nem elég.
„Miután voltak olyan helyzetek, hogy egyes hatóságok és közintézmények nem tartották be az említett törvényi előírásokat, hanem inkább vállalták a jogszabály által előírt bírság kifizetését, azt bizonyítja, hogy a jogszabály nem elégséges magaviseletük jobbá tételéhez. Megfelelő mértékű retorzió szükséges, ami a pénzbírságtól a törvényes előírásokat figyelmen kívül hagyó elöljárók mandátumának megszűnéséig terjedhet" – fogalmazott Duşa, aki október 19-én terjesztette be tervezetét, amit közzétettek a képviselőház honlapján.
A helyi választottak státusát szabályozó törvény értelmében egyébként jelenleg a polgármesterek lemondás, összeférhetetlenség, más településre történő költözés, jogerős, szabadságvesztéssel járó bírósági ítélet, bírói eltiltás, választási jogainak elvesztése, pártjából való kilépés vagy kizárás, illetve elhalálozás esetén veszíthetik el mandátumukat.
Amint arról korábban beszámoltunk, Sebastian Cucu prefektus azt követően rukkolt elő javaslatával, hogy szeptember elején a belügyminisztérium azt kérte tőle, ellenőrizze a törvény betartását, és rendeljen el szankciókat, mivel háborús veteránok azt állították, hogy a sepsiszentgyörgyi városháza képviselői nem engedték meg nekik, hogy kitűzzék a román zászlót az épületre. A háborús veteránok a város „felszabadításának" – azaz román hadsereg általi megszállása – 71. évfordulója alkalmából érkeztek Sepsiszentgyörgyre.
Cucu ezt követően bejelentette, hogy ügyészségi feljelentést tesz az ügyben. Közleménye szerint az elöljárók ellen a fasiszta, legionárius vagy xenofób szervezeteket, szimbólumokat és tetteket, illetve a háborús bűnösök kultuszát tiltó törvény megsértése miatt kezdeményeznek eljárást. A prefektúra álláspontja szerint az elöljárók akadályozták a hivatalos ceremóniát, melynek keretében Sepsiszentgyörgy „fasiszta-horthysta rendszer alóli felszabadítására" emlékeztek. A prefektus ugyanakkor közölte, hogy kezdeményezi az igazságügyi minisztériumban egy sor törvény módosítását. A mandátumra vonatkozó ötletén kívül azt is javasolta, hogy ismét vezessék be a büntető törvénykönyvbe a román nemzeti jelképek megsértésének a bűntettét, a zászlótörvénybe pedig iktassanak be egy olyan cikkelyt is, amelyik előírja, hogy a megyeszékhelyek polgármesteri hivatalainak legmagasabb pontjára is ki kell tűzni a román nemzeti lobogót.
Egyébként nem a Duşáé az egyetlen „zászlótörvény”, ami a parlament asztalán van: a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) 36 képviselője és szenátora nemrég egy olyan javaslatot nyújtott be, ami újra bevezetné a büntető törvénykönyvbe az 1 évtől 3 évig terjedő börtönbüntetést azok ellen, akik megvetést tanúsítanak a román nemzeti jelképek iránt.
A kezdeményezők úgy ítélik meg, hogy amennyiben nem alkalmaznak retorziót, az oda vezethet, hogy nem tűzik ki Románia zászlóját. A hatóságok által használt jelképek iránt tanúsított nyilvános megvetés egyébként hat hónaptól 2 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Díj helyes nyelvhasználatért
Két háromszéki diák tért haza éremmel a múlt hét végén Sátoraljaújhelyen tartott 43. Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny Kárpát-medencei döntőjéről. Az írásbeli versenyen – amely nyelvtani, nyelvhelyességi, helyesírási és stilisztikai feladatokat tartalmazott –, valamint az eredményben 67 százalékot kitevő három- perces beszédmű elkészítésével és előadásával szerzett pontszám alapján a vetélkedő legjobb teljesítményét nyújtotta Komán Attila, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum XII. osztályos diákja, felkészítő tanára Erdély Judit, és éremmel, valamint különdíjjal jutalmazták Biró Rékát, a baróti Baróti Szabó Dávid Középiskola végzős diákját, felkészítő tanára Csog Orsolya. (fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új kiadásban jelent meg a Székely Nemzeti Múzeumban található Apor-kódex
Új kiadásban jelent meg a legkorábbi magyar nyelvű zsoltárfordításokat tartalmazó Apor-kódex. A DVD-melléklettel ellátott kiadványt kedden mutatták be az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) Budapesten.
A kötet a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, az OSZK és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézetének közös gondozásában készült, a kiadványon dolgozó nyelvészek munkáját Korompay Klára, az ELTE nyugalmazott egyetemi docense vezette.
Madas Edit, az OSZK munkatársa az MTI-nek elmondta, hogy a Székely Nemzeti Múzeumban található Apor-kódex két másik könyvemlékkel – a Müncheni-kódexszel és az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményéhez tartozó Bécsi-kódexszel – együttesen őrzi a legkorábbi magyar nyelvű bibliafordítás, az úgynevezett Huszita biblia szövegeit.
A három kódex szövege ugyan nagyjából egy időben született a 15. század folyamán, de különböző helyszíneken másolták őket. A Müncheni-kódex a négy evangéliumot, a Bécsi-kódex a Kisprófétákat, míg a mostanáig új kiadással nem rendelkező Apor-kódex a zsoltárokat tartalmazza. A három könyv 2009-ben „találkozott” először az OSZK „Látjátok feleim” – Magyar nyelvemlékek a kezdetektől a XVI. század elejéig című kiállításán, ekkor restaurálták is a rendkívül rossz állapotban lévő Apor-kódexet – idézte fel Madas Edit.
A Régi magyar kódexek című sorozat 33. köteteként megjelenő új kiadványban a nyelvemlék másolata és betűhű átirata mellett jegyzeteket és egy több mint százoldalas, kilenc szakértő által írt bevezető tanulmányt is olvashatnak az érdeklődők. Az 570 oldalas kiadvány elérhető lesz kereskedelmi forgalomban is, az OSZK könyvesboltjában már kapható. A kiadványhoz DVD-melléklet is tartozik, amelyen megtalálható a teljes Apor-kódex digitalizált változata, valamint a bevezető tanulmány is.
A DVD-lemez tartalma nemsokára elérhető lesz a nyelvemlekek.oszk.hu oldalon is – tette hozzá Madas Edit, aki elárulta azt is, hogy a Régi magyar kódexek sorozat következő kiadványaiként a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) gyűjteményéhez tartozó Lányi- és Góry-kódexeket szeretnék megjelentetni.
Krónika (Kolozsvár)

Vers- és balladamondó verseny
Szerda délután Szatmári Ildikó és Tamás-Péter Réka magyartanárnők szervezésében a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium biztosított helyszínt a Kriza János mesemondó, balladamondó és balladaéneklő verseny számára.
Előbbit első, utóbbi kettőt pedig második alkalommal rendezték meg V-XII. gyermekek számára. Váradról a házigazda tanintézményen kívül az Ady Endre Középiskolából, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumból, a Mihai Eminescu Főgimnáziumból, a Iosif Vulcan Főgimnáziumból és a Szacsvay Imre Általános Iskolából, míg vidékről például Érmihályfalváról és Székelyhídról érkeztek diákok. Ez jelentette a megmérettetés megyei szakaszát, ahonnan évfolyamokra lebontva összesen tizenkét tanuló jutott tovább az országos döntőbe, melyet Sepsiszentgyörgyön bonyolítanak majd le november 13-15. között. A szakemberek alkotta zsűribe meghívták Brugós Anikót (Partiumi Keresztény egyetem), Kocsis Gyulát és Ozsváth Zsuzsát (Szigligeti Színház), Szakács Zoltán iskolalelkészt és Holczman Ilona magyartanárnőt. Az éneklésnél jó pontnak számított az tiszta intonáció, a szövegértés és -mondás, valamint az egy-egy tájegységre jellemző dialektus használata, míg a szavalás esetében a szövegérthetőség, a megfelelő előadásmód és a tiszta beszéd bizonyult nyerőnek. Azok, akik dobogós helyeken végeztek, könyvjutalmakkal és édességekkel térhettek haza.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

A szabadságra vágyó erdélyi magyarság 1956-ban
Néhány órával a magyar forradalom kitörése után Erdélyben megalakultak az első rendszerellenes szervezetek. A magyar nemzet soha nem tapasztalt egységbe kovácsolódott. Az új ember formálásáról szóló teóriák a magyar forradalom hatására percek alatt összeomlottak. Ki kell mondanunk végre: 1956-ban a legyőzhetetlennek hitt szovjet birodalom nemcsak a magyar forradalomtól kapott halálos sebet, az erdélyi, székelyföldi, bánsági, partiumi, szilágysági, máramarosi magyar szervezkedésektől, szervezkedési kísérletektől is végzetesnek bizonyuló tőrdöfést kapott!
1956. október 24-én a nagyváradi Klasszikus Magyar Vegyes Gimnázium (Líceum – ahogyan hivatalosan nevezték) X. B osztályában történelemóra volt. Az osztály – az egyetemi hallgatók százezres nagyságrendű budapesti tüntetésének, felvonulásának, a Debrecenben, Budapesten a rádiónál lezajlott fegyveres összetűzések ismeretében – felfokozott izgalomban, némán, csöndben és felállva üdvözölte a tanterembe belépő tanárt, András Gusztávot. „Ma nem ebből a könyvből tanulunk – tette le a Románia történelme tankönyvet a tanár úr –, ma a szomszédban testvéreink vérrel írják a történelmet, rájuk emlékezünk!” – jegyezte meg ugyancsak felfokozott hangulatban a história bűvkörében élő tanár. 1956. október 24-e és november 4-e között Erdély, Székelyföld, a Partium, a Bánság, a történelmi Máramaros nagy múltú vagy éppen frissen alakult magyar gimnáziumaiban hasonló egyperces néma felállásokra, az elesettekre való megemlékezésre került sor.
A nagyváradi diákmegmozdulás
A magyar forradalom hatására 1956 őszén alakult meg Nagyváradon az országos hírnevű Klasszikus Magyar Líceum diákjaiból, szakiskolásokból a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete azzal a céllal: „ha Nagyváradon is hasonló forradalom lesz, mint Budapesten, akkor készen álljanak, segítsék a forradalmat, a forradalmárokat”. Mindössze két felnőtt vett részt a szervezetben, a Klasszikus Magyar Vegyes Líceum két nagyszerű, országos hírnevű magyartanára, a huszonöt év börtönbüntetésre ítélt Kun József, illetve a húsz év börtönbüntetésre ítélt, jogászból lett magyar–francia szakos tanár, dr. András Ágoston – Öcsi bácsi –, nem voltak tagok, a diákjaik magyar szellemben való neveléséért ítélték el őket! A szervezet létrehozásának másik célja: minden eszközzel megakadályozni, hogy a nagyváradi vasútállomáson keresztül magyar forradalmárokat, foglyokat szállítsanak a Szovjetunióba. (A híresztelés nem volt alaptalan: visszaemlékezések igazolják, hogy a Szovjetunióba deportált foglyok a marhavagonok résein papírdarabkákra írt segélykérő üzeneteket küldtek a partiumiaknak, hogy azokat továbbítsák Magyarországra!)
A román kommunista hatalom igazi célja a koncepciós per megrendezésével csak a több tízezer oldalnyi perirat, megfigyelési és követési dossziék áttanulmányozása után deríthető ki: a Bolyai Tudományegyetem ellen indított perhez hasonlóan a romániai magyarság emblematikus intézményeinek ellehetetlenítése, fokozatos felszámolása, összevonása román középiskolákkal, tagozattá züllesztésük!
A nagyváradi Klasszikus Magyar Vegyes Líceum – kiváló tanárai révén, akik a második világégés, szovjet hadifogság után is ugyanott folytatták a világmegváltást, ahol abbahagyták! – minden diszciplinában nagyon alapos felkészülést biztosított a diákoknak, jelentős részük egyetemeken folytatta a tanulmányait. Egyértelmű konkurenciát jelentett az akkori Románia legnevesebb gimnáziuma számára. Az 1956-os magyar forradalom, annak leverése, az erdélyi magyar szervezkedések, kísérletek kiváló ürügyet biztosítottak a nacionalista kurzusra áttért legfelsőbb román párt- és államvezetés számára az önálló magyar intézményhálózat felszámolására. A retorziót elindító, mindvégig irányító legfelsőbb párt- és államvezetés, a titkosszolgálatok vallatói sem gondolták, gondolhatták komolyan, hogy 1956 őszén, a magyar forradalom idején, a tizenegy-tizenkét tagot számláló, tizenhárom-tizennégy éves gyerekekből álló Szabadságra Vágyó Magyar Ifjak Szervezete igazi veszélyt jelent a szocialista Románia biztonságára!
Az eddigi kutatás alapján is egyértelműen kijelenthető: a négy elemit végzett, 1923. május 11-én Körösfőn született Török Gergely – alias „Laci bácsi” –, Domokos Miklós nagybátyja, élesdi lakos, aki általános honvédelmi (AVSAP) ismereteket oktatott, tehát kezdetleges fegyverek fölött is rendelkezett, a Securitate amolyan „trójai falova” volt. Török Gergely 1956. október 25-én – a „véres csütörtökön”, amikor máig tisztázatlan körülmények között Budapesten a Kossuth téren az ávósok és a szovjet hadsereg összehangolt sortüze során a békésen tüntető tömegbe lőttek, s mintegy ezer ártatlan magyar esett a megtorlás áldozatául – Élesdről Nagyváradra utazott, felkereste unokaöccsét, Domokos Miklóst, s a magyarországi forradalmi harcok ismertetése után kijelentette: a diákok se tétlenkedjenek, hozzanak létre szervezetet, készítsenek röpcédulákat, azokat terjesszék, követeljék tanáraiktól az orosz nyelv kötelező tanításának megszüntetését. Török Gergely azt ígérte a gimnazistáknak: dinamitot és gyújtózsinórt szerez, hogy felrobbantsák azokat a vasúti hidakat, amelyeken keresztül a Szovjetunióba hurcolják az elfogott magyar forradalmárokat. Fegyverek beszerzését is meglebegtette. Domokos Miklós ekkor jelentette ki: „Magyarországon forradalom van, és mi itt állunk, és nem csinálunk semmit!” Rocska Gyula, a későbbi elsőrendű vádlott – akinek többkötetes hálózati dossziéja, az állambiztonsági szervekkel való együttműködést bizonyító hiteles dokumentumai vannak a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács bukaresti levéltárában – 1956. november 11-én kijelentette: Élesden ismeri Sipko Istvánt, akinek az édesapja a kavicsbányánál dolgozik, látott nála három méter gyújtózsinórt és öt darab dinamitot, amelyeket orvhalászat céljából lopott el, azokat elkéri, hogy felrobbantsák a vasúti hidakat, amelyeken elfogott magyar forradalmárokat hurcolnak a Szovjetunióba.
Az SZVISZ – ahogyan a partiumi és erdélyi magyarság kollektív emlékezetében a szervezet neve rögződött – konkrét tettei: a bevezetőben említett történelemóra után, 1956. október 24-én Rocska Gyula, Takács Ferenc és a kollégiumban lakó diákok az Eminescu utca 11. szám alatt lévő bentlakásban meghallgatták a budapesti Szabad Magyar Rádió adását. Amikor a bemondó azt közölte, a forradalmárok elfoglalták a rádiót, a Duna-parton is harcok dúlnak, a nevelő kivitte a készüléket a hálóból, és többé nem adta vissza. 1956. október 25-én délután öt órakor a 4. számúnak átkeresztelt Klasszikus Magyar Vegyes Gimnázium diákjai Nagyváradon a Párizs-patakot elvezető föld alatti csatornában találkoztak: Domokos Miklós, Takács Ferenc IX., Balogh Lajos, Karcis Lajos és Jancsó Csaba VIII. osztályos tanulók. Domokos Miklós bejelentette: létrehozzák a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetét, amelynek célja a magyarországihoz hasonló forradalom kirobbantása. 1956. október 25-én este csatlakozott a szervezethez Rocska Gyula, Létay Zoltán, Krepelka Barna, Fekete Imre, néhány nappal később Nagy Csaba VIII. osztályos tanuló. 1956. október 28-án, vasárnap újabb diákok csatlakoztak a szervezkedéshez: Sass Béla – az 1958. december 2-án Szamosújváron kivégzett Sass Kálmán érmihályfalvi lelkész IX. osztályos fia –, Sótanyi József, Sárközy Endre – dr. Sárközy Endre tasnádszántói református lelkész fia –, Udvari András. Takács Ferenc László javaslatára a frissen alakult szervezet vezetője a jelenleg Sztánán nyugdíjas közgazdászként élő Domokos Miklós lett. (Takács Ferenc László tanár a magyar–román kapcsolatok szakértője, az 1990 utáni Határon Túli Magyarok Hivatalának kiváló munkatársa, számos irodalmi kötet recenzense, a Vasgárda történetét, ma is töretlenül ható szellemiségét bemutató, az Erdélyi Szövetség kiadásában 2011-ben megjelent nélkülözhetetlen kézikönyv, A Mihály Arkangyal Légió szerzője. Ő fordította magyar nyelvre Matatias Carp Bukarestben kiadott, a Securitate által a világ összes nagy könyvtárából kilopott, Romániában megsemmisített Fekete könyvét, a romániai zsidók 1940–1944 közötti szenvedései című négykötetes, a romániai politikai és közéletben nagy vihart kavart művét.)
Sárközy Endre, a tíz év börtönbüntetésre ítélt műegyetemi hallgató, a jelenleg Budapesten élő, nyugdíjas számítástechnikai szakember, tanár az SZVISZ egyik fontos akciójára így emlékezett: „1956 november elején éjszaka kiszöktünk a kollégiumból Domokos Miklós felhívására, és felírtuk az egyik kis utcában, a Hegel utcában a falra: Le a párttal! (Csak egy párt létezett: a Román Munkáspárt). Másnap reggel már le volt meszelve. A felirat fényképét viszontláttam 1960 őszén, a letartóztatásom (1960. november 8., este tíz órát követően) után.”
A magyar forradalom és nemzeti szabadságharc 1956. november 4-i leverése után a nagyváradi diákok tovább reménykedtek. Mindezt éltette a Márciusban Újrakezdjük – MÚK – jelszó. 1957 nyarán kilépett a szervezetből az egyik alapító tag, Sótanyi József, de az SZVISZ tovább folytatta tevékenységét. 1957 végén Sárközy Endrét megválasztották pénztárosnak a kollégium udvarán. Jelen volt Domokos Miklós, Bartos János, Rocska Gyula, Szilágyi József, Udvari András. Összesen tizenhárom lej tagdíjat fizettek be a jelenlévők. Egyes visszaemlékezések szerint 1957 decemberében, mások szerint 1958 elején Domokos Miklós feloszlatta az SZVISZ-t, mert valaki figyelmeztette: a Securitate biztosan tud a szervezetről. 1958 szeptemberében azonban újra elkezdte a szervezkedést, és 1960 októberéig, a letartóztatási hullám kezdetéig folytatta. Corpus delictiként a nagyváradi Újlaki István Csaba 1956 és a sepsiszentgyörgyi Váncsa Árpád MÚK (Márciusban Újrakezdjük) című versét mellékelték. Váncsa Árpádot a 451. számú, 1961. december 15-én kihirdetett ítélet az SZVISZ ideológusának nevezi, aki verseivel uszított a lázadásra. Újlaki Csaba István – akinek jelenleg is meghatározó szerepe van a magyar cserkészmozgalomban – 1956. november 8-án rögzítette papírra az 1956 című versét, amelyért kilenc év börtönbüntetésre ítélték:
(…) „Sztálin nagy ércszobrát ledöntötték végre, Meghalt rég a vezér, pusztuljon a képe! Oroszt magyar diák ne tanuljon többé, Cirill betűs könyvem, légy te is a földé! Petőfi szobráról diákok szavalnak, Forradalmi verseit a rég elhunyt nagynak. Valóra váljon hát minden remény, álom, Forradalom, tőled a győzelmet várom.” Váncsa Árpád 1957 márciusában írta meg MÚK című versét, amelyért hat év börtönbüntetésre ítélték: „Hát nem kezdték, nem kezdhették újra, sem márciusban, sem azután! Tombol a bárgyú bosszú s a félelem. Az remeg az áradó Dunán. Tavaszköszöntő hurrá-énekek recsegnek föntről nagy hangosan. Ordítják a plakátok álnokul: Örüljünk, hogy újra béke van. Mert béke, az van most Budapesten. S hogy legyen, fegyőr s puskatus ügyel. A Duna-parton tankok vonulnak, Hangjukra romos ház omlik. Mégis tavasz van, s tavaszok jönnek, Nem fogy el soha tiszta nedvük. Borzongva, félve, de friss erővel Egy márciusban újrakezdjük.” A mintegy ötszáz letartóztatott közül ötvenkilenc személyt ítéltek el összesen 540 évre.
Tófalvi Zoltán
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vizsgák előtti továbbképzés
A huszonhat háromszéki versenyvizsgázónak fele érte el a szükséges pontszámot, hogy az országos oktatásmenedzsment-testület tagjává váljék, péntekig lehet fellebbezni. Az iskolaigazgatók számára őszre ígért versenyvizsgát a szaktárca, amelyre azok a pedagógusok jelentkezhetnek, akik tagjai az országos oktatásmenedzsment-testületnek, emiatt van tétje a nemrég zárult megmérettetésnek. A jelenlegi igazgatók ideiglenes kinevezéssel töltik be a tisztséget, számukra a tagság nem kötelező.
Ellenben aki felvételért pályázik, annak korábban részt kell vennie egy legkevesebb hatvan kreditpontos menedzsmentkurzuson, amelyet a háromszékiek a sepsiszentgyörgyi Csutak Vilmos Pedagógusok Házánál végezhetnek el.
Botos Erika házigazgató lapunknak elmondta, eddig négy csoport számára tartottak ilyen, száznyolcvan órás továbbképzőt, az utolsó október 24-én indul, és december közepéig tart.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az ’56-os forradalom kitörésére emlékeznek Erdélyben
Erdély-szerte megemlékeznek a hétvégén az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kitöréséről. Kolozsváron az RMDSZ Kolozs megyei szervezete és a Kolozsvár Társaság pénteken 13.30-tól tart megemlékezést a Sétatéren álló ’56-os emlékműnél.
A nemzeti ünnep alkalmával 17 órától a belvárosi unitárius templomban felekezetközi ünnepi istentiszteletet tartanak. Fellép a János Zsigmond Unitárius Kollégium énekkara, majd megkoszorúzzák az 1956-os hősök emlékére a templom bejáratánál állított márványtáblát.
Nagyváradon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt szervezésében pénteken 11 órától tartanak rövid megemlékező műsort a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán, az ’56-os emléktáblánál, melyen jelen lesz Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke is. Pénteken 17 órától Hidak, korok, Budapest címmel nyílik kiállítás a Partiumi Keresztény Egyetem emeleti aulájában, a Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezésében. A tárlatot Módos Péter, az Európai Utas Alapítvány elnöke, a kiállítás kurátora mutatja be az érdeklődőknek.
A kiállítás az elmúlt 300 év történelmét mutatja be Budapest (Pest és Buda) hídjainak történetén keresztül, felhasználva a legjobb magyar képzőművészek, festők, rajzolók műveinek másolatait és fotódokumentumokat. A kiállított anyagok között több 1956-os kötődésű fotó is található, ily módon az esemény egyben megemlékezés is az 1956-os magyar forradalomra.
Marosvásárhelyen pénteken három helyszínen is emlékeznek az ’56-os forradalom és szabadságharc kitörésének 59. évfordulójára. Az EMNT Maros megyei szervezete 13 órától a Bolyai téri unitárius templomba várja az emlékezőket, ahol ’56 erdélyi vonatkozásait Kálmán Attila történész ismerteti. Az 1956-os Bajtársi Társaság 18 órától a Vártemplomban tart ünnepi megemlékezést, majd megkoszorúzzák a templom udvarán levő 1956-os kopjafát. A Magyar Dolgozók Egyesülete és az Erdélyi Magyar Baloldal szintén 18 órától a Deus Providebit Tanulmányi Házban tart emlékrendezvényt, ahol Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója tart rövid történelmi visszatekintést.
Sepsiszentgyörgyön 11 órától megkoszorúzzák a polgármesteri hivatal homlokzatán található Gloria Victis emléktáblát, valamint Szalai Attila ’56-os mártír Csíki utcai emléktábláját. A nemzeti ünnep alkalmából a kommunista diktatúra áldozatainak emlékházában 12 és 17 óra között nyílt napot tartanak. A látogatáshoz előzetes bejelentkezés szükséges a 0726–237947-es telefonszámon. 18 órától az ’56-os emlékparkban hajtanak fejet a hősök és mártírok előtt, majd fáklyás körmenetet tartanak az Erzsébet parkig, ahol a kommunizmus áldozatainak emlékére állított kopjafánál helyeznek el virágokat.
Kézdivásárhelyen 13 órától a református temető kopjafáinál tisztelegnek az ’56-os hősök előtt, majd 18.30-tól az iskolák diákjai vonulnak fel fáklyákkal a Gábor Áron téren. A megemlékező műsor és koszorúzás a Hősök Emlékművénél 19 órától kezdődik.
Kovásznán pénteken 17 órától a központi parkban lévő emlékműnél emlékeznek. A Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont udvarán pénteken 17 órától kezdődik a megemlékezés. Csíkszeredában pénteken 11 órától a Kalász lakótelepi temető előtti téren felállított 1956-os kopjafánál kezdődik a programsorozat. A központi ünnepség 17 órától lesz az 1956-os téren, a Gloria Victis-emlékműnél.
Székelyudvarhelyen 18 órakor a Székelyföldi Filharmónia kamaraestjével kezdődik megemlékezés a városháza Szent István Termében, majd 19 órától az Udvarhely Néptáncműhely lép fel a művelődési ház színpadán. 20 órakor innen indul a fáklyás felvonulás az üldözöttek és áldozatok emlékművéhez, ahol ünnepi műsor és koszorúzás lesz.
Gyergyószentmiklóson a római katolikus temetőben tartanak emlékműsort pénteken 17 órától.
Krónika (Kolozsvár)

Kozma Dezső köszöntése
Kolozsvár, Györgyfalvi negyed. A város egyik legrégebbi és legzöldebb, emberszabású lakótelepe. Fás, ligetes kis allé a Băiţa (Kérő) utcában. Azt hinné a járókelő, hogy egy kisváros csöndes negyedében sétál, holott a „kincses” nagyváros ott zubog, kattog, forrong és nyüzsög két utcányira.
Alkotói, „interaktív” szoba a negyedik emeleten. A barnára pácolt polcokon körös-körül könyvek ezrei, két-három párhuzamos sorban. Folyóiratok, újságok feltornyozott halmazai színesítik és bélelik a falakat. A tekintélyes méretű íróasztal a szoba negyedét uralja. Papír- és tollsercegés helyett most a számítógép billentyűzete kattog.
Igazi irodalom-birodalom ez, amelynek mosolygó, fehérhajú ura Kozma Dezső professzor. Legújabb könyvét, talán a huszonkettediket, éppen mostanában fejezte be. Eddigi irodalomtörténészi munkásságának egyfajta szintézise, több mint félezer oldalon, egy újabb nagy pohár tiszta irodalom. Címe: Irodalmunk útjain – Erdélyben (Madách Irodalmi Társaság, Szeged, 2015).
Klasszikus bölcsész életút az övé. Vidékről, az egykori Kolozs (ma Szilágy) megyei Középlakról indult. A katedra igézete hamar befonta. Rövid ideig – fiatal tanárként – a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban tanított, hogy aztán egy versenyvizsga 1959 elején végleg Kolozsvárra repítse – a Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalmi Tanszékére.
Ezt követően a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen annak rendje-módja szerint végigjárta a ranglétrát: gyakornok, tanársegéd, lektor (adjunktus), docens, 1994-től professzor, közben doktorandusokat irányít, dékánhelyettes. Nyugdíjazása után, 2003-tól az éppen alakuló nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem hívja meg. Egy évtizedig fáradhatatlanul ingázik Várad és Kolozsvár között, tanít, tekintélyével, dékánként szilárdítja a fiatal váradi egyetem létét és működését.
Életműve tekintélyes: 22 könyv, köztük tankönyvek, több száz tanulmány, számos szakközlemény, kritika, publicisztika. Kutatási területéhez hűséges, a XIX. század magyar irodalma érdekli elsősorban. Az 1972-ben megjelent, A valóság igézete című könyvében rég elfeledett, sorsüldözött, kettétört életű erdélyi írók, egykori szerkesztőségek alig ismert világát tárta fel az irodalomkedvelő olvasók nagy örömére.
Petelei István, Thury Zoltán, Gozsdu Elek, Kovács Dezső, Meltzl Hugó, Iványi Ödön, Malonyay Dezső, Török Gyula és mások lappangó műveiről fújta le a port, és emelte újra napfényre a bezuhant sötétségből. Az egyetemen a XIX. század és a századforduló nagyjainak (Petőfi, Arany, Madách, Kemény, Jókai, Vajda, Mikszáth, Gárdonyi, Krúdy) műveiről tartotta előadásait, nem feledkezve meg a klasszikusok erdélyi utóéletéről, kultuszáról sem. Közben előadásokat tart Erdély-szerte, Magyarországon, részt vesz (Bécsben, Rómában) a szakma nemzetközi ülésszakain is.
Kozma Dezső az örök és régivágású professzor típusa, aki mert a szó jó értelmében tradicionális, konzervatív lenni – mint az igazi őrlelkek. Ma is vonaton utazik, tökéletes gavallérsággal, mosolygó vendégszeretettel fogadja a hozzá betérőt. Mosoly nélkül soha nem láttam az arcát, pedig biztosan lett volna oka a komor szomorúságra nem egyszer. Volt tanítványaként ma is úgy látom, hogy ő az igazi értékek felkutatója, gazdája és fóruma. Megbízható „mérce”, tudós, gyakorlati segítségnyújtásra mindig kész – kedves Magdájával együtt.
Nekünk, volt tanítványainak egyfajta „lelki szerviz” volt lakásuk. Irodalmi kispad, ahol jó üldögélni és hallgatni az okosabbat. Tanulni tőle emberséget, kedvességet, szakmai hűséget. Több mint négy évtizede ismerem, azóta alig változott. Tanítványa voltam, ma már büszkén vallhatom barátjának is magam. Pedig nem léptem a nyomába, engem nem fogott meg a katedra igézete, más utat szánt nekem a sors. Éppen azért nézek fel ma is rá tisztelettel és szeretettel, mert az ilyen őrlelkekből már nagyon kevés van. Kolozsvárott talán ő az utolsó a régi klasszikus professzori gárdából.
Kozma Dezső és nemzedéke lelkierejét kellene valahogy eltanulni a mai tanárnemzedéknek is. Félek azonban, hogy ez manapság nem trendi. Kozma professzor azok közé tartozik, akik számára irodalom és katedra, tudós tanári magatartás és otthonról hozott emberség harmonikusan fonódik eggyé. Kozma Dezső november 6-án lesz 80 éves, de sem testben, sem lélekben nem „vállalja” az öregséget. Számára ez csak „külső” korhatárt jelent: 80 évét oly könnyedén hordja, mint Kinizsi a malomkövet. Lélekenergiája friss és elnyűhetetlennek tűnik ma is.
Kedves Professzor úr, kedves Kozma Dezső: az Isten éltesse!
Ütő-Dávid Lenke
A szerző Magyarországon élő nyugalmazott felelős szerkesztő
Krónika (Kolozsvár)

A hősök előtt tisztelegtek az emlékparkban
Ünnepi műsorral, koszorúzással, valamint fáklyás felvonulással emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire pénteken Sepsiszentgyörgyön, az ’56-os emlékparkban.
Klárik László háromszéki szenátor ünnepi beszédében úgy fogalmazott: „A pesti ifjak nem meghalni, hanem élni akartak, de haláluk kiáltó szóként járta be a világot (…), bátorságot nyújtva, hogy a zsarnokság igenis legyőzhető”.
A „vörös terror” biztos, hogy a magyar nemzettől kapta az első halálos döfést, ami oda vezetett, hogy sok sebből vérezve elkotródjon az országból – hangoztatta a szenátor, elmondva: ezen a napon nem csupán az ’56-os hősök előtti tisztelgés kifejezése miatt gyűltek össze, hanem a jelenkor kérdéseinek válaszkeresése céljából is, hiszen miközben napjaink embere tankönyvekből tanulja a történelmet, ezzel egy időben munkássága is történelemmé válik. „Sokan úgy érzik, hogy 1989-ben kitavaszodott, de ez a tavasz veszélyben van” – tette hozzá a szenátor, aki a közelmúlt eseményeit, így a himnuszpert, valamint a kovásznai Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház névváltoztatásának esetét felhozva magyarázta kijelentését.
Muráncsik László, Sepsiszentgyörgy testvértelepülésének, Mosonmagyaróvár önkormányzatának képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a ma embere úgy válhat méltó örökösévé az ’56-os hősöknek, ha tudatosan cselekszik, önálló véleménye van, közéleti szerepet vállal, illetve a magyar nemzet vallási és nemzeti értékeit megbecsüli. „A siker eléréséhez saját magunkat kell legyőznünk, nem követhetjük nyugati világot” – tette hozzá Muráncsik László. Farkas Balázs, Magyarország csíkszeredai konzulátusának konzulja az anyaország üzenetét átadva elmondta: ideig-óráig győzhet az erőszak, mert az önkényt a félelem, a kétségbeesés vezérli, s csatát lehet nyerni, de az igazság és a szabadságvágy nem győzhető le, ahogyan ezt 1956 is megmutatta. Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének elnöke a forradalom áldozatainak nevében szólalt fel, majd rövid imádságot tartott Zelenák József evangélikus esperes. Ezt követően koszorúzásra, a magyar és székely himnusz eléneklésére került sor.
A megemlékezés következő mozzanataként fáklyás felvonulásra hívták a szervezők a jelenlevőket, amelynek célja a kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére állított, Erzsébet parkban található kopjafa volt. Szavalt Dana Karola, Péter Izolda, illetve Bedő Kinga Noémi – mindhárman a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola diákjai. A megemlékezés során közreműködött a Kónya Ádám Művelődési Ház, a művészeti szakközépiskola drámatagozatos diákjai, a 14-es számú Dr. Kovács Sándor cserkészcsapat, a 40-es számú Szent György cserkészcsapat, 77-es számú Bora István cserkészcsapat, a 115-ös számú Bölöni Farkas Sándor cserkészcsapat, valamint fellépett a Cantus Firmus Vegyeskar, továbbá a Magyar Férfidalárda.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Az őshonos nemzeti közösségek autonómiájáért
Interjú Csóti Györggyel, a Kisebbségi Jogvédő Intézet vezetőjével (3.) Csóti György: Mi, ellenzéki politikusok a felvidéki magyar politikai pártok vezetőivel folyamatosan kapcsolatban álltunk, egyeztettünk, próbáltuk menteni a menthetetlent. Ugyanis a magyar kormány egyetlen alkalommal sem kérte ki a felvidéki magyarok véleményét, mindig csak utólag tájékoztatta őket, mire jutottak. Duray Miklós keményen és nyíltan, Bugár Béla visszafogottabban tiltakozott.
Szerettek volna a Benes dekrétumok magyarokra vonatkozó passzusainak eltörlésére legalább ígéretet kapni, garanciát az anyanyelvi oktatásra, a magyar kultúra ápolásának feltételrendszerét az alapszerződésben látni, és így tovább. De miben reménykedhettünk, amikor a Meciar-kormány magyarellenes intézkedések sorát hozta és tervezte meghozni kormányprogramja alapján az államnyelv egyoldalú uralkodóvá tételétől a közigazgatási határok erőszakos megváltoztatásáig? (Ami ellentétes az 1201-es ajánlásban foglaltakkal!) A szlovák miniszterelnök egészen nyíltan a magyarság asszimilációját tűzte ki célul. Jellemző az a cinikus nyilatkozat is, melyet Meciar a párizsi aláírás előtt egy nappal mondott: „örökre levehettük a napirendről a magyar autonómia kérdését”. − Hogyan alakult a szerződéskötés Bukaresttel?
− A magyar–román alapszerződés hasonló módon köttetett meg. Annyi különbséggel, hogy Iliescuék ügyesebbek és erősebbek voltak. Ők be sem vették az Európa Tanács 1201/1993-as ajánlását. Holott mind Szlovákia, mind pedig Románia korábban a többi ET-ajánlással együtt ezt is elfogadta magára nézve kötelezőnek. Strasbourgban ezt aláírásukkal hitelesítették! Iliescu Aradra rendelte Horn Gyulát, ahol nem sokkal korábban Ceauşescu alázta meg Grósz Károlyt, és 1996. szeptember 16-án aláíratta vele a magyarság számára különösen hátrányos szerződést. A szociálliberális kormány az erdélyi magyarokat is elárulta. Külpolitikájában konzekvensen az euroatlanti integrációnak vetette alá a szomszédságpolitikát, és a jó szomszédság érdekében feláldozta az elcsatolt nemzetrészek érdekeit. Ezzel alkotmányellenesen cselekedett, mert nem érzett felelősséget a határon túli magyarokért, felelősségi körét a jelenlegi magyar határokkal lezárta.
− 2005 és 2011 között az Echo Televízió kül- és nemzetpolitikai műsorának szerkesztő-műsorvezetője volt. Abban láttam többek közt Emil Constantinescu elnökkel készített interjúját. Mesélne a román politikusokról szerzett élményeiről?
− Akikkel találkoztam, Iliescu kivételével, többnyire szimpatikusak is. Emil Constantinescu pozitív értelemben lóg ki a sorból. Ő az egyetlen közülük, aki nem gyűlöli a magyarokat, vagy nem volt politikai érdekből magyarellenes, mint Petre Roman. Ő nem kétszínű, mi több, egyenes ember. A többiekre mind az jellemző, hogy velünk tárgyalva megértőek, együttműködést színlelnek, kivéve Iliescut, otthon pedig magyarfalókká válnak.
Petre Romannal miniszterelnök korában ismerkedtem meg Svájcban egy nemzetközi fórumon, 1991-ben. Bár nem voltunk egy súlycsoportban, aki mer, az nyer alapon négyszemközti találkozót kértem tőle. Némi meglepetésemre kötélnek állt. Roman szimpatikus, jól felkészült, több nyelven beszélő sármos fiatalember volt, akkor 45 éves. Apja nagyváradi magyar zsidó, anyja spanyol szabadságharcos a Franco elleni polgárháborúban, mindketten kommunisták. Petre fiúk azonban soha nem lett kommunista, de otthon mindig bizonyítania kellett románságát. Külföldön mindig mindenhol azonnal megnyerte tárgyalópartnereit, közönségét. Kedvesen fogadott, valóban négyszemközt voltunk. Többek között a kolozsvári főkonzulátus újranyitásáról tárgyaltunk. Megnyugtatott, ő is egyetért az újranyitással, de sajnos, a helyi lakosság tiltakozása miatt ez nem lehetséges. (!) Félnek, hogy a főkonzulátus a románellenes propaganda terjesztésének fészke lesz, és a román nemzetet sértő nézetek innen fognak kisugározni egész Erdélyre. Ő ugyan tudja, hogy ez a félelem teljesen alaptalan, de időbe telik, míg a lakosságot erről meggyőzik. Megdöbbentő válaszára azt javasoltam, amíg meggyőzik a lakosságot, nyissunk főkonzulátust Marosvásárhelyen. Kitűnő ötlet, mondta, azonnal intézkedem, megkeressük az ügyben a Magyar Külügyminisztériumot. Még most is keresik… A román kormányfő rövid időre felvillantotta otthoni arcát is. Szóba hoztam az anyanyelv használatát, az iskolai oktatásban tapasztalható, magyarságot sértő anomáliákat, a tévé magyar nyelvű adásainak háttérbe szorítását. Tárgyalópartnerem arca ekkor megkeményedett, kézfelemeléssel kért, ne is folytassam, s emelt hangon, indulatosan válaszolt: „Látja, ez a baj, hogy maguk ezzel foglalkoznak.” És közölte, hogy addig nem is lesz jó kapcsolat a két ország között, amíg mi ezt folytatjuk. Értsük meg végre, hogy azok az emberek románok, még ha magyarul beszélnek is. – Úgy érti, hogy román állampolgárok? – vágtam közbe. Mire ő szórakozottan bólintott, de annyit még leszögezett: nekik maguknak kell elintézni a saját dolgaikat.
– A kilencvenes évek elején Sepsiszentgyörgyön tanítottam, és emlékszem, hogy sok román háziasszony szívét dobogtatta meg a sármos politikus. A Don-kanyar becenévre hallgató kerthelyiségében hallottam e mondókát: „Szép vagy, szép vagy, te is komám, de még szebb a Petre Roman!” – Romannal később négy évig együtt dolgoztam az Észak-atlanti Közgyűlésben, mai nevén a NATO Parlamenti Közgyűlésében. Sokat és sokszor beszélgettünk. Egyszer egy folyosói öt-hat fős beszélgetésen említésre került a dákoromán elmélet. Fogadást ajánlottam a volt kormányfőnek: ha Erdélyben talál egyetlen román eredetű földrajzi nevet, hegyek, folyók, települések neveit, mely a 18. század előtt keletkezett, vagy egyetlen régészeti tárgyi bizonyítékot a 13. század előtti időkből, ami román eredetű, esetleg ilyen korból származó román oklevelet, akkor kap tőlem egy üveg francia pezsgőt. Nevetve válaszolt, egy sor ilyen van, majd a következő ülésre hozza a listát. Erre később mindig rákérdeztem, és egyre ingerültebben válaszolta, hogy nem volt rá ideje. Még ma is keresi…
S. KIRÁLY BÉLA
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)