Világítsuk ki Székelyföld határait!
Ötvenhat önkormányzat, remélhetőleg 2000–2500 önkéntes, szervező, 200–250 ezer résztvevő, Székelyföld határvonalán számos helyen meggyújtott tüzek, reflektorok fénycsóvái, ökumenikus istentiszteletek, kulturális műsorok, összetartozást erősítő közösségi élmény, világos és egyértelmű üzenet: Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható – nagyjából így összegezhető a Székely Nemzeti Tanács által meghirdetett, október 24-én esedékes, Világítsuk ki Székelyföld határát nagyszabású megmozdulás lényege.
A román kormány közigazgatási átszervezésről szóló tervei elleni különleges tiltakozó megmozdulás előkészületeiről számolt be tegnap Sepsiszentgyörgyön Izsák Balázs, az SZÉKELY NEMZETI TANÁCS elnöke. Elkezdték a konkrét szervezőmunkát, Gazda Zoltánnal, a sepsiszéki székely tanács elnökével bejárták a sepsiszéki, orbaiszéki határtelepüléseket – megfordultak Illyefalván, Kökösben, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Zágonban, Kommandón, Kovásznán, Zabolán –, találkoztak a polgármesterekkel, lelkészekkel, egyházi vezetőkkel, és ismertették elképzelésüket. Izsák Balázs elmondta: igyekszik személyesen eljutni mind az 56 határtelepülésre, hogy beszámoljanak a megmozdulás céljairól, illetve tájékozódjanak a helyi közösségek terveiről.
Eddigi tapasztalatai alapján jó a fogadtatása az akciónak, lelkesedést tapasztalt a helyi közösségek képviselői részéről, több ötlet, javaslat is felmerült a találkozókon. Gazda Zoltán hangsúlyozta: a Székelyek nagy menetelésének egyértelmű és pontos forgatókönyvétől eltérően ezúttal a helyi közösségek kezdeményezése a meghatározó. Fontos, hogy ők álmodják meg és valósítsák meg a rendezvényt.
A tervek szerint 56 határ menti település közül legalább 40-ben szerveznek megmozdulást, délután fél hatkor ökumenikus istentiszteletek zajlanak majd, de kulturális műsorok, egyéb akciók is színesíthetik az összejövetelt, majd a résztvevők elindulnak azokra a helyszínekre, ahol egy később meghatározandó időpontban óriásmáglyát gyújtanak, vagy ahol a járművek fényszórói elé szerelt tükör segítségével világítják meg Székelyföld határait. Azt pontosan nem tudják még, hány helyen lobban fel a láng: az eredeti elképzelés szerint kilométerenként kellett volna tüzet vagy egyéb fényforrást biztosítani.
Ez azonban kivitelezhetetlen, településenként két-három pontnál több helyszínen nem nagyon tudnak őrtüzet gyújtani, de arra törekednek majd, hogy erdős hegyes vidéken például minden csúcsot világítsanak ki. Továbbá arra számítanak, hogy több ezer járművel kapcsolódnak be a rendezvénybe, ezek pedig könnyen mozdítható fényforrások. A fő cél amúgy sem az, hogy a rekordok könyvébe kerüljünk vagy afféle kuriózumként tálalják az akciót, sokkal fontosabb az a közösségi élmény, amely biztosítja egyúttal azt az autonómia eléréséhez szükséges tudást is, hogy merre húzódnak Székelyföld határai – mondta Izsák Balázs.
Bíznak abban, hogy az akcióval sikerül elérni a nemzetközi sajtó ingerküszöbét, a magyarországi közmédiát már megkeresték azzal a kéréssel, hogy élő közvetítés révén is segítsen a rendezvény népszerűsítésében. Tájékozódnak, keresik a megoldást arra is, hogy műholdas felvételeken örökítsék meg azokat a pillanatokat, amikor fénylenek Székelyföld határai. Azt kívánják jelezni: ez az a régió, amelyet a közigazgatási átszervezés során sem beolvasztani, sem felosztani nem lehet, és amely számára autonóm státust kérnek.
Mivel egy időben több tucat helyszínen zajlanak rendezvények – kisebb távolságot kell tehát utazniuk azoknak, akik nem határ menti településen laknak – arra számítanak, még több ember kapcsolódik majd be az akcióba, mint a Székelyek nagy menetelésébe, amikor Kökös és Bereck között 120–150 ezren vonultak fel Székelyföld autonómiájáért. Ha településenként ötezer emberrel számolunk, akkor 200–250 ezer résztvevőre számíthatunk, igaz, sokkal több szervezőre, önkéntesre is szükség van – magyarázta Izsák Balázs.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Árkosi magyar–román írótábor
Háromszéki fiókszervezetet hozna létre az E-MIL
A magyar–román írók, költők és műveik ismerkedéséről, találkozásáról szólt az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) tizennegyedik írótábora, melyet idén is Árkoson tartottak szeptember 3–6. között.
Az Irodalmak, határvidékek elnevezésű rendezvény csütörtökön este nyitotta és vasárnap reggel zárta kapuját. A meghívott írók, költők, műfordítók és a kiadók képviselői a magyar és román irodalom kapcsolatát és különbözőségeit boncolgatták, külön kitérővel a műfordítások, valamint a két nyelvterület könyvkiadásának helyzetére.
A feszesen tartalmas tábori program pénteken délelőtt a Sepsiszentgyörgyön élő Hubbes László (Hamvas Béla A bor filozófiája c. művének román fordítója), illetve Dósa Andrei (ő Kemény István reprezentatív verseit fordította le) és Markó Béla költők beszélgetésével indult. A meghívottak az általuk végzett fordítások fontosságát járták körbe, valamint a műfordítói munka működését támogató intézményrendszer hiányosságait és szükségességét boncolgatták Karácsonyi Zsolt E-MIL-elnök moderálásával.
Az egyetlen programpont, ami elmaradt, az írószervezetek vezetőivel beharangozott, Szövetségek, határvidéken című beszélgetés volt, melyre a magyarországi résztvevők az ideiglenesen szüneteltetett vonatforgalom okán nem érkeztek meg, Varujan Vosganian pedig parlamentbeli elfoglaltsága miatt volt kénytelen az utolsó percben lemondania a meghívást. A táborban jelen lévő fiatal román költők Fischer Botond és Horváth Előd Benjámin költők közreműködésével magyarul is ízelítőt nyújtottak alkotásaikból. Előbbi beszélgetőtársként is faggatta őket alkotói hitvallásukról, nemzedéki hovatartozásukról.
Szombaton délelőtt a könyvkiadók képviselőin volt a sor a bemutatkozásban. Király Zoltán költőt, a Sétatér Egyesület ügyvezetőjét, Kovács Attila Zoltánt, a budapesti Helikon Kiadó irodalmi vezetőjét, Dan Lungu írót, a jászvásári Irodalmi Múzeumok Kiadójának igazgatóját és Marin Mălaicu-Hondrari költőt, a besztercei Charmides Kiadó vezetőjét Lakatos Mihály író, költő kérdezte sajátos kiadói politikájukról, gondjaikról és a könyvkiadás buktatóiról.
A déli E-MIL-közgyűlés az elnöki beszámolóval kezdődött, majd felvetődött a háromszéki fiókszervezet létrehozásának az ötlete is, melyet a jelen levő tagság támogatásáról biztosított. Délután beszélgettek többek között az alkotás és fordítás folyamatáról, író és fordító személyes kapcsolatának szükségességéről, a román szerzők alkotói hitvallásáról, rövid felolvasásokkal is tarkítva a találkozót.
Utolsó este Horváth Előd Benjámin, Varga László Edgár, Fischer Botond és Kali Ágnes költők osztották meg a hallgatósággal verseiket – Dósa Andrei brassói költő tolmácsolásában románul is –, majd a Fekete Vince kérdéseire adott válaszaikból az irodalomban való fogadtatásukról, a nemzedékük sajátosságairól is képet kaptunk.
Dimény H. Árpád
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Iskolatáska harmadszor
Több mint kétezer háromszéki előkészítő osztályos kisdiák kap tolltartóval, ceruzákkal, üzenőfüzettel, szendvicsdobozzal felszerelt iskolatáskát a megyei tanács három évvel ezelőtt indított programja révén, az 1063 rózsaszínű és 1130 kék hátizsákot tegnap Sepsiszentgyörgyön vették át az iskolaigazgatók.
A Székely Mikó Kollégiumban tartott táskaátadón Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke hangsúlyozta, idén tíz lejjel többet fordítottak egy-egy csomagra, mint tavaly, személyenként hatvanöt lejbe került a táska és a benne lévő felszerelés. A helyi cégtől vásárolt tanszereket feltétel nélkül minden előkészítő osztályos megkapja, az iskola annak is biztosítja az ajándékot, aki tanévkezdés után érkezik. Az igazgatók találkozójának második felében Marcela Ştefu főtanfelügyelő-helyettes hívta fel az óvoda- és iskolavezetők figyelmét néhány újdonságra, szabálymódosításra.
Marcela Ștefu tájékoztatott arról, hogy megérkeztek az I. és II. osztályos tankönyvek, amelyeket a napokban osztanak szét, de azt nem hangsúlyozta, hogy a magyar elsősöknek továbbra sem lesz számtankönyvük, a másodikosok pedig idén is csak a román nyelvű kommunikációkönyvre számíthatnak. Közölte, a szeptember 14-én kezdődő tanév százhetvenhét tanítási napból áll, a nyári vakáció pedig szeptember 4-éig tart, a következő tanév egy héttel korábban kezdődik a szokásosnál. Marcela Ştefu kérte az igazgatókat, az épületek bejáratánál biztosítsák a mozgássérültek számára a feljárókat, az érintett diákok osztályait rendezzék be a földszinten. Ismertette az új iskolaigazgatók és aligazgatók névsorát, valamint a tanfelügyelőség személyzetében történt változásokat, és szólt azokról a jogszabályokról, amelyek az alkalmazásokra vonatkoznak. Az iskolák feladata, hogy saját településükön minden olyan, nyolcadik osztályt végzett tanuló családját felkeressék, aki nem iratkozott be kilencedikbe, és próbálják elérni, hogy a tizenévesek ne hagyják abba tanulmányaikat – hangsúlyozta a tanfelügyelőség képviselője, aki bízik abban, a napokban a betöltetlen állásokra is kerül jelentkező, és egyetlen osztály sem marad tanító, tanár nélkül. Végül a jelenlévőknek sok sikert kívánt az új tanévben, és közölte, a tanév első megyei igazgatói munkaülését szeptember 29-én tartják.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Ez az ember is provokál” – Mircea Diacon közleményben panaszkodik
A megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője, Mircea Diacon egy általa aláírt közleményben arról panaszkodik, hogy a magyar nyelvű médiában azt kérik Tamás Sándor megyetanácselnöktől és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestertől, hogy lépjen közbe annak érdekében, hogy őt leváltsák.
Az idézett közleményben Mircea Diacon leszögezi, hogy közhivatalnok, és versenyvizsgával került annak a hivatal élére, mely nincs alárendelve sem a megyei tanácsnak, sem pedig a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak. Ugyanakkor megemlíti, hogy „Antal és Tamás urak valóban erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy leváltsák”, ugyanis a két önkormányzati vezető közösen írt a kormánynak, parlamentnek, az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak, az ombudsmannak, valamint az Országos Fogyasztóvédelmi Hivatalnak, és kérték, hogy őt egy magyar nemzetiségűvel helyettesítsék. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere újságírói kérdésre válaszolva egyelőre nem kívánta „sem megerősíteni, sem cáfolni a híresztelést”.
– Mindenki számára egyértelmű, hogy ez az ember is provokál. Provokálja a közösséget, provokál minket, és mi ezt jeleztük már tavaly a miniszterelnöknek is, másoknak is, de valakiknek az az érdeke, hogy ő itt provokáljon – válaszolt röviden az elöljáró.
(kiss) Székely Hírmondó
Erdély.ma

Nyeregben érzi magát Diacon
„Együttműködőbb”, magyar nemzetiségű igazgatóra cserélnék a megyei és sepsiszentgyörgyi vezetők – állítja Mircea Diacon legutóbbi közleményében.
A fogyasztóvédelmi hivatal magyarellenes megnyilvánulásairól és túlkapásairól ismert igazgatója szerint „Tamás és Antal urak” (Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester – szerk. megj.) „a magyar sajtó nyomására” léptek fel ellene, és valóban erőfeszítéseket tesznek a leváltására: több panaszt is benyújtottak a nép ügyvédjénél, a fogyasztóvédelmi központ irányításánál, az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, a kormánynál, a parlamentnél stb. Diacon leszögezi: a megyei fogyasztóvédelmi hivatal főfelügyelő-helyettese közhivatalnok, tisztségét versenyvizsgával foglalta el, és nem alárendeltje sem a megyei tanácsnak, sem a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalnak; hatásköre törvényesen megszabott, főként ellenőrzésekre korlátozódik, amelyeket az érvényes szabályok és előírások szerint lát el. A fogyasztóvédelmi igazgató megemlíti, hogy augusztus folyamán ellenőrzéseket végeztek az Uzonkafürdőn, Katrosán, Csomakőrösön, Csernátonban, Zabolán és Árkoson szervezett táborokban, és mindegyikben találtak (a szállásra, az étkezésre és a szükséges engedélyekre vonatkozó) rendellenességeket, ezért bírságokat róttak ki, és tanácsadásban részesítették a rendezvényekért felelős személyeket. A közlemény megemlíti, hogy Csomakőrösön az egyik szervező (egy megyei tanácstag) megígérte, hogy büntetés esetén ugyanúgy Bukarestbe fogják „előléptetni”, mint Codrin Munteanu volt prefektust. Az augusztusi táborellenőrzések során 14 „gazdasági egységet” látogattak meg, ebből 11-ben akadt hiba, és 9-ben büntettek is a különböző kihágások miatt, összesen 24 ezer lej értékben. Ezek nagyrészt formai mulasztások. Mircea Diacon közleménye legalább egy helyen csúsztat: az árkosi táborban nem bírságoltak, még ellenőrzési joguk is kérdéses, mert magánrendezvénye volt az unitárius egyháznak, amely nem sorolható a gazdasági egységek közé. A leváltására irányuló kezdeményezésekről Antal Árpád polgármester nem nyilatkozott, csak annyit jegyzett meg: mindenki számára egyértelművé vált, hogy Diacon provokálni akar, ezt jelezték is felsőbb szinten, de valakiknek érdeke a provokálás.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Évfordulós évad az M Studiónál
Mozgalmas új évadnak néz elébe a 10 éves M Studio Mozgásszínház. A tervezett három új bemutató mellett folytatódnak a fesztiválszereplések és vendégjátékok, évfordulójuk megünneplésére pedig egy mozgásszínházi fesztivált is terveznek Sepsiszentgyörgyön.
Az M Studio 2015/2016-os évadának terveit Márton Imola művészeti vezető ismertette a társulat évadnyitó sajtótájékoztatóján. A sepsiszentgyörgyi mozgásszínházi társulat négy fesztiválszerepléssel indítja az évadot: szeptember 20-án a Brassói Magyar Napok keretén belül mutatják be a Kampf című előadást, 26-án Gyergyószentmiklóson, a Nemzetiségi Színházak Kollokviumán játsszák a Személyazonosság című produkciót, október 1-jén a szebeni Fiatal Színházi Fesztiválon (Festivalul Tânăr Sibiu) mutatják be a Kampfot, október 4-én pedig Macedóniába, a szkopjei Panphys 2015 – Nemzetközi Pantomim és Fizikai Színházi Fesztiválra kaptak meghívást a Kecsevecse című előadással.
Szabadság (Kolozsvár)

Építőművészek Háromszéken
Egységes Kárpát-medencei építészeti arculatot szeretnénk kialakítani, amely a magaslatoktól az Adriáig ér – mondta lapunk érdeklődésére Ferencz István, a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatának vezetője abból az alkalomból, hogy a szakosztály első erdélyi kihelyezett ülése kezdőnapján a testület Sepsiszentgyörgyre látogatott.
A szakmai kirándulásokkal egybekötött tagozati ülés házigazdái azok a székelyföldi építészek, akik az akadémia rendes, illetve levelező tagjai. Háromszéket Zakariás Attila képviseli a harminckét főnyi csapatban, de a gyimesközéploki Borospatakán szervezett ülésen több helyi építészkollégájával együtt vesz részt, akik kiállítási anyagot is visznek magukkal az eddig elkészített székelyház-gyűjteményből. Bogos Ernő csíkszeredai építész, a tíz éve alakult Erdélyi Országépítő Kós Károly Egyesülés ügyvezető igazgatója, az MMA levelező tagja lapunknak elmondta, arról az útkeresésről szeretnének nyíltan beszélgetni, amit a helyi építészek végeznek. „A Kós Károly Egyesülés kezdeményezésére ezelőtt hét-nyolc évvel elindult egy faluképvédelmi program Hargita megyében, aminek a következménye, hogy két-három konferencián is túl vagyunk, amelyeket a Kovászna megyei építészekkel közösen szerveztünk. Sikerült a politikusokat megnyerni, Hargita Megye Tanácsa pénzt különített el e célra, így a megye néhány településén a falukép szempontjából fontos leltár és szabályozás valósult meg, amelyet tudnak használni a rendezési tervek elkészítésénél. Háromszéken például a bikfalvi táj- és építészeti kataszter készült el ugyanennek a programnak részeként.” Arról, hogy milyen elveket követ az MMA az építészet terén, illetve hogyan tud hatni az építészeti stratégiákra a legkisebb településtől a legnagyobb nagyvárosi beruházásokig, Ferencz István, az MMA Építőművészeti Tagozatának vezetője elmondta: szakosztályuk lelki, szellemi iránytűje, hogy a Kárpát-medencében ide való házakat, épületeket kell tervezni. „Csupán hároméves tevékenységünk hatása egyelőre még nem tetten érhető, de tekintve, hogy a harminckét akadémista mind tagja valamely építészszervezetnek, szakmai kamarának, építőművész-szövetségnek, bízunk abban, hogy széles körben érvényesíthetjük szakmai elveinket. Be kell vinnünk a köztudatba, el kell fogadtatnunk a mindenkori kormánnyal, hogy minket nem lehet kihagyni, a Magyar Művészeti Akadémiát belefoglalták az alaptörvénybe, de akkor használják is azt a tudást, tapasztalatot, amit a tagok szakmai életük során felhalmoztak. Ennek egy­előre nagyon kevés eredménye van, de annyi már igen, hogy olykor-olykor már megkérdeznek minket, illetve megkérnek valamire. Ez ugyan még nem észlelhető a széles építészeti világban, de követjük azt az elvet, hogy az építészet nem internacionalista, hisz egy épület, egy ház adott helyre kerül, figyelembe kell venni a szomszédságát. Egy ház vagy iránymutató a jövőre nézve, vagy szervesen beépülő az adott környezetbe. Azt szeretnénk, ha ez a fajta építészeti arculat érvényesülne az egész Kárpát-medencében.”
Az építészek tegnap a székelyek és örmények kapcsolatának építészeti vonatkozásait vizsgálták Gyergyószentmiklóson és Szépvízen, ma a Gyimes völgyé­ben kirándulnak, és találkoznak a vidék építészeivel, vasárnap Énlaka és Székelyderzs szerepel a programban. Ferencz István lapunknak elmondta, a tavalyi felvidéki és idei erdélyi utazás után a testület jövőre Délvidékre készül, majd szerre minden elcsatolt területre ellátogatnak.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újdonságokról, orvos-beteg kapcsolatról beszélnek (Tizedik háromszéki orvosnapok)
A korszerű eljárások, szakmai újdonságok mellett orvos és beteg kapcsolatáról, az orvosi műhibák megelőzéséről is értekeznek a csütörtök délután Sepsiszentgyörgyön megnyitott X. Háromszéki Orvosnapok résztvevői. A rendezvény tegnap déltől képzés jellegű, az előadások sorozatát ma a Dr. Bíró András-díj átadásával zárják.
Olyan sokrétű a beküldött dolgozatok tematikája, hogy rendezvényünknek nincs egy központi szakterülete, ellenben a felkért előadók témaválasztását a szervezők is befolyásolták – tudtuk meg dr. Deme Judit fül-orr-gégész szakorvostól, aki lapunknak elmondta: „A szakmán túl első alkalommal érintünk olyan témákat is, mint a rossz hírek közlése, a beteget érintő esetleges orvosi műhibák elkerülésére való nagyobb odafigyelés, a beteg-orvos kapcsolat specifikus esetei, mint például, ha megtörténik egy nemkívánatos esemény, miként járunk el ahhoz, hogy azt a kellemetlenséget, tévedést emberségesen lehessen megoldani. Vannak szakmák – és ilyen az orvosi is –, ahol nem megengedett, hogy kiderüljön, ha rossz napunk van, meg kell tanulni uralni ezt, ezért felkérésünkre ilyen jellegű előadások is lesznek.”
A képzés kategóriában felkért pécsi, marosvásárhelyi, brassói egyetemi tanárok tartanak előadásokat, de egy-egy szakterület specifikumairól he­lyi orvosok is értekeznek. Dr. Deme Judit kiemelte dr. Gerlinger Imre, a Pécsi Fül-orr-gégészeti és Fej-nyaksebészeti Klinika professzorának jelenlétét, aki a fülzúgás modern megközelítéséről tart előadást. Dr. Lőrinczi Lilla, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem mikrobiológiai tanszékének ta­nára a tuberkulózis kórismérvézéséről értekezik a klasszi­kus módszerektől a modern molekuláris biológiai eljárásokig, dr. Alin Cucu brassói orvosprofesszor a daganatok szűréséről beszél, dr. Carmen Barbu, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház törvényszéki orvosa az orvosi műhibák megelőzésére hívja fel a figyelmet, és szintén a megyei kórhházból dr. Roşu Mátyás tart előadást a radiológiai és képalkotói eljárások modern aspektusáról – sorolt fel még néhány címet Deme doktornő abból a több tucatból, amely ma délig elhangzik a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának amfiteátrumában.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A második bécsi döntés 3. (Bevonulás Háromszékre )
A Kézdivásárhelyre bevonult 2. gépkocsizó dan­dár helyébe szeptember 21-én vitéz nemes Domaniczky Ödön tábornok vezetésével az egri 20. gyalogdandár törzse és a 44. gyalogezred érkezett. Szeptember 5-én lépte át a határt Faluszlatinánál, és szep­tember 19-én ért Csíkszeredába, majd 20-án Kozmáson, Kászonújfalun át Szárazpatakra.
Itt az ezred kettévált: egyik része Kézdiszentléleken át Kézdivásárhelyre, onnan Berecken át Sósmezőre, a másik Kézdikőváron át Torján keresztül a Felső- és Alsócsernáton útvonalon, majd Albis és Dálnok mellett elhaladva, Maksa és Eresztevény érintésével érkezett Rétyre. A bevonulás hírére Erdély felszabadult helységeiben a lakosság a honvédség ünnepélyes fogadására készül. A Székely Nép szeptember 12-ei rendkívüli kiadásában közlik a honvédcsapatok ünnepélyes háromszéki fogadtatásának forgatókönyvét. A bevonulókat szeptember 13-án a megye határán báró Szentkereszty Béla fogadja Séra István gárdaparancsnok és dr. Ferencz Lajos ügyvéd társaságában, bár senki nem tudta, milyen irányból érkezik dálnoki Miklós Béla tábornok. Háromszék központjában, a piactéren kiemelik a kék-sárga-piros színezetű zászlórudat és piros-fehér-zöldre festik át, díszemelvény készül a park Székely Mikó Kollégiummal szemközti oldalán. Bérbe adják a kollégium internátusa, a városháza és a törvényszék ablakait a bevonulás napjára, a kormányzó levelezőlap-méretű arcképét, kokárdákat árusítanak. Ez utóbbiak kitűzését, az épületek fellobogózását még nem engedélyezik. A honvédség tervezett fogadása azonos forgatókönyv szerint történt: székely vagy magyaros népviseletbe, díszmagyarba öltözve virággal, kürtőskaláccsal, a helység bejáratánál épített díszkapunál fogadták az érkezőket, köszöntőbeszédek, szavalatok, zene emelte az esemény ünnepélyességét. A Székely Nép napilapnak köszönhetően csak a sepsiszentgyörgyi kettős bevonulásról maradtak írott forrásaink, még a kézdivásárhelyi helyi lapban is csupán egy kétsoros utalást találunk. Ennek ellenére bizonyság, hogy Málnáson, Oltszemen, Szentgyörgyön, Rétytől Kovásznáig, valamint Szárazpatakon, Kézdiszentléleken, Kézdivásárhelyen át Sósmezőig nemcsak a gyorshadtest haladt át, hanem 20-án vagy 21-én a VII. hadtest egri 20. gyalogdandárja is, tehát ezekbe a helységekbe kettős bevonulás történt. Tény az is, hogy a gyorshadtest szeptember 12–13-án csak az útjába eső helységeket érintette. Ha a bevonulók útvonala elkerülte a települést, lakói a vonulási út legközelebbi pontján sorakoztak fel, itt állítva meg és köszöntve az érkezőket. Így például Bodok, Étfalvazoltán és Zalán lakossága a vasútállomás mögött, Gidófalva, Fotosmartonos, Kőröspatak, Kálnok népe a gidófalvi keresztútnál, Felsőrákos, Olasztelek, Székelyszáldobos és Vargyas pedig a Vargyas–Olasztelek, Fel­sőrákos–Székelyszál­dobos útkereszteződésnél köszöntötte a bevonuló magyar katonákat. Megtörtént az is, hogy egy szakasz, letérve a főútvonalról, a közeli helységbe is bekukkantott, majd újból csatlakozott csapatához – Ba­rót–Köpec–Nagyajta (sőt, Középajta)–Bölön; Sár­falva–Hi­lib–Gelence–Haraly–Zabola, illetve Kovászna–Csomakőrös–Papolc. A megye hely­ségeiben a katonai közigazgatást végző és ellenőrző helyőrség közvetlenül a szeptember 20–21-ei érkezést követő napokban rendezkedett be több esetben úgy, hogy a katonákat módosabb gazdákhoz szállásolták el. A csendőrőrsök egy része ezekben a napokban foglalta el kijelölt helyét. Szeptember 13-án Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen működésbe lépett a Magyar Királyi Posta. A következő napokban megérkezett a Magyar Nemzeti Bank és a pénzügyőrség, és máris megkezdték a pénz beváltását. A Háromszék Takarékpénztárnál 30 lejért egy pengőt fizettek. Megszervezték a helyi közigazgatást, mely a pillanatnyi viszonyokra való tekintettel katonai jellegű lett. Vármegyei katonai parancs­noknak vitéz Tallér Gusztáv nyugalmazott tábornokot, a megyeszékhely parancsnokának báró Gaudernák Emilt nevezték ki. A közigazgatási tisztviselők is tiszti rangban álltak, de mind szakemberek voltak. A katonai közigazgatás november 26-áig volt érvényben, majd a polgári adminisztráció váltotta fel.
Gazda József
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Médiapartnerségi megállapodás az ETV és az i2021 projekt között
Médiapartnerségi megállapodást írt alá Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Szepessy Előd, az Erdélyi Magyar Televízió ügyvezető igazgatója. A partnerség az i2021 Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa pályázat keretében jött létre, ezt szeptember 10-i közös sajtótájékoztatójukon hozták nyilvánosságra az együttműködő felek.
Sepsiszentgyörgy Székelyföld nevében, Csíkszeredával, Gyergyószentmiklóssal, Kézdivásárhellyel és Székelyudvarhellyel közösen pályázza meg idén az Európa Kulturális Fővárosa címet. Választ adva az i2021 csapata által felkínált médiapartnerségi ajánlatra, Szepessy Előd ügyvezető igazgató személyesen képviselte az Erdélyi Magyar Televíziót a Sepsiszentgyörgyön csütörtök délben szervezett sajtótájékoztatón.
Ennek keretében Szepessy Előd többek között az ETV intézményes támogatásáról biztosította a szervezőket és a városvezetést, ugyanakkor hangsúlyozta a szándék komolyságát is: "Sepsiszentgyörgy és Székelyföld megbízható partnerre talált az Erdélyi Magyar Televízióban. Minden lehetséges eszközünkkel és tartalmunkkal támogatni fogjuk a kezdeményezést, illetve igyekszünk nézőinkben is megerősíteni a tényt, miszerint ez a régió megérdemli, hogy Európa kulturális fővárosa legyen".
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere köszönetét fejezte ki az ETV eddigi támogatásáért, illetve a most létrejött partnerség jelentőségét is kiemelte: "Olyan korban élünk, amikor a média nélkül nehéz bármilyen, akár kulturális, akár más jellegű programot sikerre vinni. Mi most vettünk egy nagy lélegzetet, és nagyot álmodtunk, ehhez a nagy lélegzethez és nagy álomhoz szükségünk van azokra, akik ezt továbbítani tudják".
A sajtótájékoztatón a felek hivatalos dokumentum aláírásával pecsételték meg a partnerséget, illetve rögtön az eseményt követően meg is kezdték a tárgyalásokat az együttműködés konkrét feltételeiről.
Népújság (Marosvásárhely)

Óradnai Magyar Napok – Nem magyarul magyarok
Tizedik alkalommal szervezték meg Óradnán a Magyar Napokat. Ez alkalommal mutatták meg a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete kiadásában napvilágot látott Nem magyarul magyarok című riportkötetet is.
Mezőbergenyéből érkeztek a Domahidi-lányok, - Kata, Zsuzsa, Sára és Anna - akik előadásával vette kezdetét a szombat délelőtti eseménysorozat Óradnán.
A művelődési otthonban székelyudvarhelyi, salgótarjáni és marosvásárhelyi vendégek előtt mutatták be a MÚRE-táborban született riportokból szerkesztett kötetet, amelynek szerzői többek közt a magyar tannyelvű oktatást, az anyanyelv-használat korlátait és a nyelvcserét, Óradna és Radnaborberek jelenlegi gazdasági helyzetét járták körül.
Ahogy Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője fogalmazott, kilométerszámban nincs nagyon távol, a tudatokban mégis messze fekszik az a vidék Marosvásárhelytől, Kolozsvártól, Sepsiszentgyörgytől, vagy Brassótól. De leginkább azoktól a tömbmagyar településektől, ahol mi sem természetesebb, mint az anyanyelvű kommunikáció, a magyar oktatás az óvodától az egyetemig.
Arra is kíváncsiak voltak az újságírók a júniusban szervezett riporttáborban, hogy a bányák bezárása ellenére miért maradnak otthon a radnaiak, illetve a borberekiek, miből élnek, miből építik nagy és szép házaikat, és főleg mire, milyen jövőre számíthatnak.
A könyvről, amelyben 18 szerző írása olvasható, és amelyet Szűcs László szerkesztett, elsőként Rácz Éva, a MÚRE elnöke beszélt, aki elmondta, voltak újságírók, akik már többször is megfordultak Óradnán és Radnaborbereken, míg másoknak a két hónappal azelőtti tábor jelentette az első alkalmat.
A kötet létrejöttére alig két hónap állt a szerzők és szerkesztők rendelkezésére, ezért gyorsan kellett dolgozniuk, annál is inkább, mert elhangzott az ígéret: az Óradnai Magyar Napok alkalmából kerül sor az első könyvbemutatóra. A riportjaik témájáról, a vidékkel való találkozásról a jelenlevők, Bögözi Attila, a vasarhely.ro, Szucher Ervin, a Krónika, Gáspár Sándor és Gáspár Melinda a Marosvásárhelyi Rádió, Rácz Éva, a Kolozsvári Rádió, valamint e tudósítás szerzője, a Maszol munkatársa beszélt.
A kötetben olvasható többek közt Szekeres Attila riportja az óradnai beszélő kövekről, Sarány István Ahol az Úr lépked hallgatag című írása, Ambrus Attila Ami arany, arany marad című riportja, Farkas-Ráduly Melánia Óradna elmozdult a holtpontról című riportja.
Deák Gyöngyi és Maksay Magdolna arról írt, hogy a borbereki víz visszavár, Sarány István és Sarány Orsolya a bányászfeleségekről, Kovács Péter az Ünőkőről, Moldován Zenkő a besztercei magyarokról kérdezte Antal Attila tanácsost, Prózsa Lilla-Zsuzsanna és Vadas Henrietta a borbereki és óradnai gasztronómiáról írt színes riportot.
maszol.ro

A szülőföldet művelni kell (Tanévnyitó a Sapientia-egyetem sepsiszentgyörgyi központjában)
A magyar kormány abban érdekelt, hogy képzett, a hagyományokat integráló, de a modern dolgokban jól tájékozódó fiatal felnőttek kerüljenek ki az iskolákból, egyetemekről, akik környe­zetükben minőséget képviselnek, és így gyarapítják a világ magyarságát – hangsúlyozta Grezsa István, a budapesti Miniszterelnökség határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztosa tegnap a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyön tartott tizenötödik tanévnyitóján. Kolozsvár, Marosvásárhely és Csíkszereda után a háromszéki megyeközpont a Sapientia negyedik oktatási helyszíne, ahol négyéves agrármérnök szakkal indul az első évfolyam.
Az első erdélyi magyar nyelvű agrármérnökképzést az egykori Gámán János Szakközépiskola felújított Csíki utcai főépületében indítja a Sapientia EMTE. Az első felvételin betelt mind a 25 tandíjmentes és az öt tandíjköteles hely.
Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke megnyitóbeszédé­ben elmondta: a rendszerváltás óta több ezer hektár föld és erdő került vissza az emberek tulajdonába, de nem azért, hogy ez a terület parlagon maradjon vagy esetleg eladják olyanoknak, akik nem kötődnek ehhez a földhöz. A szülőföldet őrizni és művelni kell – hangsúlyozta. Az alapítvány szeretné hozzásegíteni az agrárszakon végző fiatalokat, hogy amikor elhagyják az egyetemet, hozhassanak létre mintagazdaságokat Erdély-szerte, és az első pillanattól tudjanak gazdálkodni, ezért tervezik földek, erdők vásárlását, amelyeket kedvezményesen bérbe adnának említett célra – ismertette Kató Béla. Elmondta, az első ilyen jellegű adományt már megkapta az alapítvány, és számítanak többre is, Simon Katalin Kolozsváron élő bikfalvi származású idős tanár húsz hektárnyi erdőt ajándékozott a Sapientiának.
Dávid László az új oktatási helyszín kiválasztását azzal indokolta, hogy biztosítani kívánják a régió felemelését, az értelmiség utánpótlását és az elvándorlás megállítását, ezért nem indul az új szak egy már működő Sapientia-központban, bár az könnyebb lett volna. Az EMTE rektora elmondta, a sepsiszentgyörgyi képzés a marosvásárhelyi és a csíkszeredai Sapientia összefogása és szakmai segítségével, az önkormányzatok, valamint a magyar kormány támogatásával jött létre. A Sapientia-egyetem a határon túli magyar felsőoktatás zászlóshajója – mondta Grezsa István miniszteri biztos, aki szerint az egyetem tizenöt éves sikertörténete azt bizonyítja, hogy a magyarságnak szüksége van egy, az erdélyi szellemiséget meghatározó intézményre. „A magyar kormány nevében annyit ígérhetünk meg, hogy minden segítséget megadunk az itt tanuló diákoknak, és mindent elkövetünk azért, hogy emelkedő és gyarapodó nemzet legyünk a közeljövőben.” Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete a Sapientiára jellemző kitűnő tanár-diák kapcsolatot és a folyamatos innovációt emelte ki, Jávor András, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese pedig szakmai segítséget ígért az egyetemnek, és azt mondta, a Sapientia eddigi története garancia arra, hogy dinamikus lesz a fejlődés.
Székelyföldön abból fogunk megélni, amit a karunk erejével, az eszünkkel és a műveltségünkkel magunk megteremtünk – szögezte le Tamás Sándor megyeitanács-elnök. A kiművelt ember, a jó szakember Székelyföld legjobb tartaléka – mondotta, és hátrányként említette, hogy régiónkban a lakosság alig tíz százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel. Székelyföldnek több mint ötszázezer hektár magántulajdonban levő erdőterülete és több mint ötszázezer hektár mezőgazdasági területe van. A szentgyörgyi Sapientia azt a célt szolgálja, hogy ez a vagyon jövedelmező legyen. Eddigi polgármesteri pályafutása legnagyobb eredményének tartja a Sapientia-egyetem sepsiszentgyörgyi központjának megnyitását – mondta Antal Árpád, aki szerint „ma Romániában a Sapientia-egyetem az igaz­ságtalanság szimbóluma. Nem elfogadható az, hogy mi, erdélyi magyarok a román államnak fizetjük az adónkat, de ha magyarul akarunk tanulni, bizonyos szakok esetében csak a magyar kormány pén­zén biztosított egyetemen tudjuk ezt elérni. Mi itt, Székelyföldön rendelkezünk mindennel, ami a világon egyre inkább hiánycikknek számít. Van vizünk, tiszta levegőnk, félmillió hektár erdőnk, legalább ennyi termőföldünk. Ha mindezt jól képzett szakemberekre bízzuk, akik szeretik szülőföldjüket, biztos a siker”.
Székely Gyula, a Sapientia EMTE rektorhelyettese, a sepsiszentgyörgyi oktatási központ igazgatója elmondta, a helyi önkormányzat az épület külső felújítását vállalta, a belső kivitelezést és a felszerelést a magyar kormány biztosította, és olyan egyetemi központ kapuját nyitják meg, amelyet vonzóvá kívánnak tenni minél több erdélyi fiatal számára. A első sapientiás tanévnyitón közreműködött a Mácsafej zenekar.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újraindult az erdélyi magyar agrárképzés Szentgyörgyön
Az erdélyi magyar agrárképzés újraindulását ünnepelte a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) hétfő délelőtt a Sepsiszentgyörgyön szervezett, tizenötödik központi tanévnyitóján.
A felsőoktatási intézmény sepsiszentgyörgyi épületének – az önkormányzat által felújított egykori Gámán János mezőgazdasági iskola – udvarán megtartott rendezvényen többek között Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, Kató Béla református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke és Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet köszöntötte az ország egyetlen magyar tannyelvű agrármérnöki szakán tanévet kezdő 30 diákot.
Székely Gyula, a Sapientia rektorhelyettese, a sepsiszentgyörgyi központ igazgatója a Krónikának elmondta, Kolozsváron az ötvenes évek végén megszűnt a magyar tannyelvű agrárképzés, és örvendetesnek nevezte, hogy Háromszék szívében pótolhatják ezt a hiányosságot. Antal Árpád polgármester hét éve tartó mandátuma legnagyobb megvalósításának nevezte a központ létrehozását.
A Sapientia EMTE fejlesztési stratégiájában egyébként 2013 óta szerepel új oktatási központok kialakítása és hiánypótló szakok indítása. A sepsiszentgyörgyi központért a helyiek is lobbiztak, hogy a visszakapott földeken és erdőkben versenyképes gazdálkodás jöhessen létre. Az egykori Gámán János-szakközépiskola épületét közösen újította fel az önkormányzat és a Sapientia, a belső munkálatokat – a tantermek, irodák, laboratóriumok kialakítását és felszerelését – a magyar állam több mint egymillió euróval finanszírozta.
Az épületcsoportban 16 labor, két szemináriumi terem és egy amfiteátrum kapott helyet. Az egyetem májusban kapta meg a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Hatóság részéről a működési engedélyt, 25 tandíjmentes és 5 fizetéses helyet hirdettek, ezek be is teltek. Négyéves alapképzést biztosítanak, a szak a Marosvásárhelyi Műszaki és Humán Tudományok Kar alegységeként működik, koordinációját a marosvásárhelyi kertészmérnöki tanszék végzi. A Sapientia alapállású oktatóinak munkáját magyarországi partneregyetemek vendégtanárai is segítik.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Felszabadításunk évfordulója
A II. bécsi döntés értelmében vitéz Nagybányai Horthy Miklós 1940. szeptember 3-án Gödöllőn kiadta híres hadiparancsát: „Honvédek! Előre a Keleti-Kárpátok gerincéig!” Ennek nyomán pedig a Magyar Királyi Honvédség csapatai szeptember 13-án bevonultak Sepsiszentgyörgyre és Kézdivásárhelyre is. Ezzel vette kezdetét a székelyek által „kicsi magyar világnak nevezett” magyar közigazgatás, melynek négy éve alatt vasúti pályák, utak, gabonaraktárak és iskolák épültek, közintézmények jöttek létre, újraindították a sóbányákat, fejlesztették a közegészségügyet, és még hosszasan lehetne sorolni a megvalósításokat, pedig Magyarország abban az időszakban háborút viselt.
Ami azonban a legfontosabb: lehulltak a román hatalom lelket és tudatot bénító bilincsei, s ezáltal az emberek visszanyerték önbizalmukat és életkedvüket, ami viszont hatalmas energiát és alkotóerőt szabadított fel bennük. Ugyanakkor a románság ama része, mely elfogadta az új helyzetet, jogai teljes birtokában békésen és háborítatlanul folytathatta mindennapi életét. Olyannyira, hogy az immár újra Magyarországhoz tartozó Észak-Erdély iskoláiban a román nyelv a magyar gyermekek számára is kötelező, mi több, érettségi tantárgyként szerepelt, a magyar tanító- és óvónőképzőkben diplomavizsgázni is kellett belőle.
Ezzel szemben az 1944. szeptember 8-án az orosz és román csapatokkal Sepsiszentgyörgyre, majd a még túlnyomó részt magyarok lakta Észak-Erdély egészébe visszatérő bukaresti hatalom a civil magyar lakosság legyilkolásába és tömeges deportálásába fogott. Sanyarúságunk pedig azóta is tart, hiszen szellemi és fizikai vagyonunk elkobzásán túl jogainktól is megfosztottak, és az 1989-es változás utáni áldemokrácia 26 esztendeje alatt mindennek csak a töredékét kaptuk vissza. A gyakorlatban ugyanis ennek az országnak megtűrt, jogokkal csak papíron rendelkező, a nacionalista támadásoknak naponta kitett állampolgárai vagyunk, akiket még nemzeti imájuk nyilvános elénekléséért is büntetni lehet.
Éppen ezért, ameddig a helyzetünk nem változik, tőlünk ne várja el senki, hogy ujjongjunk és örvendezzünk a nekünk elnyomást hozó esemény évfordulóján, felszabadulást ugyanis eddig nekünk csak 1940. szeptember 13-a hozott.
Bedő Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Megállítani az elvándorlást
Sapientia-évnyitó Sepsiszentgyörgyön
Agrármérnöki karral bővítette oktatási kínálatát a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyön. Antal Árpád polgármester szerint abból is látszik, hogy ez egy fontos nemzetpolitikai intézmény, hogy „még ki sem nyitottuk a kapukat, s már piszkálódnak a román ellenőrző hivatalok”.
Néhány évvel ezelőtt aligha tudtuk volna elképzelni, hogy ebben az épületben, ahol a „kommunizmus rabszolgáit” képezték, agrármérnöki képzést indítunk – mondta hétfői köszöntőbeszédében Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke. – A rendszerváltás után visszakapott földterületek nem maradhatnak parlagon, nem adhatjuk el olyanoknak, akik nem kötődnek ehhez a vidékhez, hanem meg kell művelnünk.
A református püspök szerint arra készülnek, hogy termőföldet vásárolnak, amit kedvezményesen adnak majd bérbe a leendő mérnököknek, hogy azon mintagazdaságokat hozzanak létre. Köszönetét fejezte ki a megye és a város elöljáróinak a támogatásért, mert „ha mindig csak a magyar kormány segítségét várjuk”, abból nem lehet hosszú távon megélni.
Dr. Dávid László rektor kijelentette: „Sepsiszentgyörgy ezzel igazi egyetemi várossá vált”, és úgy vélte: a helyben maradás záloga a tudás kihelyezése.
– A Sapientia-egyetemnek van egy hosszú távú célja, hogy Székelyföldet valami módon élhetővé tegye. Ehhez meg kell állítani az elvándorlást, amely azzal kezdődik, hogy elmennek a fiatalok egyetemre, és nagy részük nem jön haza. Ha itt van egyetem, itt van tudás, akkor nem innen mennek el, hanem ide fognak jönni – szögezte le a rektor.
Grezsa István miniszteri biztos azt mondta: az egyetem létrehozását egymillió euróval segítette a magyar állam, mert komolyan gondolja, hogy „minden magyar számít”, és azt szeretnék elérni, hogy a trianoni döntés századik évfordulóját emelkedő, gyarapodó nemzetként érjük meg.
Tamás Sándor szerint az elmúlt 25 évben 500 ezer hektár erdő- és ugyanennyi legelő- és szántóterület került vissza magyar magántulajdonba. Ez a kincs az elmúlt ezer évben is eltartotta Székelyföldet, ezután is eltartja, de csak akkor, ha megfelelően képzett, a hagyományokat tisztelő, de a modern technikát uraló szakembergárda kezelésébe kerül – mondta a megyetanácselnök.
Antal Árpád polgármester „hét­éves mandátumának legnagyobb megvalósításaként” értékelte a Sapientia megnyitását, és megjegyezte: az „illetékes elvtársak már hónapokkal ezelőtt piszkálni kezdték”, hogy milyen körülmények között adta át a tanács az épületet az egyetemnek.
– A Sapientia története az igazságtalanság története is, mert nincsen rendben az, hogy mi a román államnak fizetjük az adót, de ha bizonyos szakokat magyarul akarunk tanulni, azt csak a magyar adófizetők pénzén tehetjük meg – jelentette ki az elöljáró.
Az egyetemen idéntől 25 ingyenes és öt költségtérítéses helyen 30 diák kezdi meg a tanulmányait, mintegy huszonöt, részben helyi, részben a marosvásárhelyi, kolozsvári és csíkszeredai karokról betanító egyetemi oktató irányítása alatt.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A két világháború közötti magyar revíziós törekvések
A 2. bécsi döntést 1940. szeptember 3-án hirdették ki, és az azt követő napokban Horthy Miklós kormányzó hadparancsban indította útnak a Magyar Királyi Honvédséget, hogy ellenőrzése alá vonja a Magyarország javára megítélt területeket. A 75 éves évfordulón Nagyváradon és Szatmárnémetiben tartottak megemlékező ünnepséget. Raffay Ernő történész, Trianon-kutató, a Horthy-korszak kiváló ismerője idén több erdélyi előadásban is taglalta az 1940-es események történetét. Az évforduló kapcsán a bevonulás előzményeiről és a „kis magyar világról” beszélgettünk.
– Beszélgetésünket Trianonnal kell indítanunk: miként tudott a Horthy Miklós kormányzó nevével fémjelzett korszak magyarországi politikai elitje megbirkózni az országra nehezedő megpróbáltatásokkal?
– A Horthy-korszak 1920. március 1-jén kezdődött, amikor Horthy altengernagyot megválasztották a Magyar Királyság kormányzójának. Az ezt megelőző világháború lerombolta az ország gazdaságát. Az 1918. október 31. utáni, Károlyi Mihály gróf vezette kormány katonailag feladta az ország területi integritását, amivel a Tanácsköztársaság egyetértett. Ezt Kun Béla külügyi „népbiztos” meg is erősítette egy Clemenceau-hoz írt jegyzékében. A kommunista diktatúrát leverő, Budapestet 1919. augusztus 4-én megszálló román hadsereg szabályosan kirabolta Magyarország Győrig terjedő területeit. Számításaim szerint a román katonaság 30–40 ezer vagon rabolt holmit vitt el Magyarországról, amiért a mai napig nem fizettek kárpótlást. Magyarországot tehát először gazdaságilag újjá kellett építeni. Ezzel egyidőben a magyarság lelki fölemelését, újjáépítését is meg kellett valósítani. A Horthy-korszak végéig az elvett területeink visszavétele lett a legfőbb lelki és külpolitikai célkitűzés.
– Horthy Miklós kormányzása idején egy ütőképes magyar gazdaságot és szociális ellátórendszert sikerült tető alá hozni. A trianoni előzményeket ismerve hogyan volt ez lehetséges?
– Gróf Bethlen István miniszterelnök kormánya az 1924–1927 közötti évekre elérte a különböző iparágakban az 1913. évi termelékenységet, annak ellenére, hogy az országot megfosztották legtöbb nyersanyagától. 1924-ben 30 millió aranykorona alaptőkével megalakult a Magyar Nemzeti Bank, majd a húszas évek közepén bevezették az értékálló pengőt, amely Európa egyik legerősebb fizetőeszköze lett. A húszas években megszűnt az ország pénzügyi-gazdasági, majd katonai ellenőrzése. A gazdasági világválság kezdetéig tehát a Magyar Királyság pénzügyi-anyagi és külpolitikai szempontból független ország lett. Ennek elérése történelmi jelentőségű tett volt, ugyanis ez teszi majd lehetővé a területi revíziót. A horthysta kormányok komolyan fejlesztették az oktatásügyet és az egészségügyet, annak ellenére, hogy a tüdőbaj népbetegség maradt a korszak végéig. Emiatt is növelték a kórházak és az ezekben lévő betegágyak számát. A Horthy-korszakban a szociálpolitika európai színvonalon állt, ugyanis céltudatos fejlesztését az angol szociálpolitikai helyzethez mérték. Az 1927-es kötelező betegség- és balesetbiztosítási törvény mintegy egymillió dolgozót, plusz a családtagjaikat, azaz több millió magyar állampolgárt érintett. Eszerint a táppénz fizetése a bér 55–75 százalékára nőtt, baleset alkalmával pedig járulékot kapott a dolgozó, amely a fizetés 60-66 százalékát tette ki. Ezen túlmenően a kormányok bevezették a kötelező öregségi, rokkantsági, özvegységi és árvasági biztosítást. 1920–1930 között országos lakásépítési programot szerveztek: 10 év alatt 290 ezer új ház és lakás épült, ez mintegy 25 százalékos növekedést jelentett. A Horthy-korszakban a százezer főre jutó orvosok száma a duplájára nőtt, a százezer főre eső kórházi ágyak száma 329-ről 467-re emelkedett. A szociálpolitika nagyot fejlődött; 1930 előtt csak a mezőgazdasági munkások esetében volt elmaradás. Viszont lényegesen csökkent a munkanélküliség: míg 1920-ban 15–20 százalék volt ez az arány, addig e szám 1930-ban lement 10 százalékra. Tehát a két háború közötti magyar kormányok a II. világháborúig modernizációt hajtottak végre, sőt megkísérelték a magyarok uralmát visszaállítani az élet minden területén.
Az újraegyesülés reménye az elszakított részeken
– Az utódállamokban rekedt magyarság számára mit jelentettek a következő évtizedek?
– 1918 óta a szétszakított magyarság ellenséges gyűrűben él: a (cseh)szlovák, román, szerb és horvát állam gyakorlatilag a megszállásuk alá került magyarság megsemmisítésén dolgozik. 1918 ősze óta a megszállás alatti magyarok élete küzdelem a megmaradásért, attól függetlenül, hogy az adott „utódállamban” éppen polgári demokrácia vagy kommunista diktatúra létezik-e. A két világháború között, miután a Magyar Királyságot felvették a Népszövetségbe, Horthy kormányai Genfben komoly kisebbségvédő tevékenységbe kezdtek. Sok eredményt ugyan nem lehetett elérni a korabeli európai hatalmi viszonyok között – ez a felismerés is elmélyítette a magyar politikai elit revíziós szándékait. Mindenesetre a megszállt magyar területeken élő magyarok biztosak lehettek abban, hogy a magyar királyi kormány – és persze a teljes magyar lakosság – a végsőkig mellettük áll. E tudat egységben, együttes revíziós szándékban tartotta a Kárpát-medence magyarságát.
– Mennyiben segítette ez a revíziós tudat a megszállt területek magyarságát a talpraállásban?
– Egyértelműen segítette, hiszen az anyaországtól elszakított nemzettestek néhány év alatt magukra találtak, annak ellenére, hogy a három utódállamban egyaránt meghozott ún. földreformtörvények célja a földvagyon magyar tulajdonosoktól történő elvétele volt. A román állam mind a mai napig nem fizetett kárpótlást a sok milliárdot érő, törvényi erőszakkal elkobzott földekért, birtokokért valamint házakért, vagyontárgyakért. A román megszállás után néhány éven belül anyagi katasztrófahelyzet keletkezett: ebből kiindulva a megmaradt csekély lehetőségre építve kellett megszervezni a nemzetfenntartó tevékenységet. Gondoljunk Kós Károly vagy báró Kemény János tevékenységére: a meghagyott, bár erősen lecsökkentett magyar polgári és arisztokrata vagyonok mozgósításával lehetett fenntartani, sőt kivirágoztatni a magyar szépirodalmat, a szakfolyóirat-tevékenységet, a sajtót, és ami a legfontosabb, a magyar iskolahálózatot. A húszas évektől tudják az erdélyi magyarok, hogy a román hatalom célja a magyar iskolák megszüntetése, amivel a magyar nemzettudatot legyengítve érhetik el az önfeladást.
– Hogyan készült a két világháború között a magyar politikai elit az elszakított nemzetrészek újraegyesítésére?
– Eleinte különféle társadalmi egyesületek rendezvényein beszéltek nyíltan a területi revízióról. A magyar királyi kormány legmagasabb politikai szinten először 1927-ben nyilvánult meg, tehát akkor, amikor a politikai és gazdasági stabilizáció megvalósult: Bethlen István gróf egy debreceni beszédében – minden bel- és külföldi elemző számára megdöbbentő módon – hosszan beszélt a magyar határok megváltoztatásának fontosságáról. A debreceni beszéd után nyílt lett a revíziós kommunikáció: a sajtó mellett megkezdte revíziós tevékenységét a Herczeg Ferenc író által vezetett Magyar Revíziós Liga. A magyar szándék komoly angliai és olaszországi támogatást kapott Rothermere lordtól és Mussolinitől, egy „sajtómágnástól” és egy nagyhatalom első emberétől. Sőt, az 1920. évi trianoni békéről ennek nagyhatalmi megalkotói többen nyilvánosan elismerték, hogy a románok, csehek és szerb politikusok hamis adatokkal becsapták őket. Az 1930-as évek közepére készen állt mind az európai nagyhatalmi politika, mind a hazai belpolitika és a közvélemény a revízió megvalósítására.
Katonai akciót tervezett a honvédség
– Milyen előzményei voltak a 2. bécsi döntésnek?
– Németország külpolitikája és a III. Birodalom katonai megerősítése új helyzetet teremtett Európában. A magyar állam számára – amelynek vezetői nem voltak sem nácik, sem szélsőségesek, csak a magyar érdeket képviselték – az új európai nagyhatalmi erőviszonyok lehetőségeket teremtettek az aktív, revíziós külpolitika kezdeményezésére. 1938 szeptemberében zajlottak a müncheni négyhatalmi tárgyalások. Ezen az angolok és a franciák úgymond „a béke megóvása érdekében”, de valójában gyáva meghunyászkodással Hitler hatókörébe engedték addigi szövetségesüket, Csehszlovákiát, ezt az életképtelen műállamot. A müncheni egyezményhez csatlakozva a lengyel és a magyar kormány azt kérte a négy nagyhatalomtól, hogy segítsék hozzá országaikat a csehszlovák állammal való területi vitáik megoldásához. Ez vezetett az 1939 őszi csehszlovák–magyar tárgyalásokhoz, majd 1939. november 2-án az 1. bécsi döntéshez, amelyben a csehektől visszavettünk mintegy 12 ezer négyzetkilométert, ahol a magyar lakosság aránya 86,6 százalék volt. Ez a területgyarapítás nem Hitler kezéből származott, hanem a magyar és lengyel kormány helyzetfelismeréséből és bátor cselekvéséből. A revízió 1939. március idusán, Kárpátalján folytatódott, amikor az ottani ruszin kormány Hitler elismerését kérte: a Magyar Királyi Honvédség és előtte a Rongyos Gárda bevonult a Kárpátok gerincéig. Ezzel létrejött a lengyel–magyar közös határ, amelyet Lengyelországban a mai napig nagyon fontos pozitív eseménynek tartanak, ugyanis 1939 őszén a megtámadott Lengyelországból e határon menekülnek lengyelek tízezrei az őket megvédő Magyar Királyságba. S jött az 1940-es, sorsdöntő év.
– A magyar revízió felvidéki és kárpátaljai előzményei mennyire készítették elő az Erdélyt érintő 2. bécsi döntést?
– Teleki Pál gróf miniszterelnök 1940 nyarán meglátogatta Hitlert s bejelentette, hogy Magyarország háborút indít Románia ellen, s katonai erővel foglalja vissza az elvett területeinket. Hitler nem árulta el Telekinek, hogy a Wermacht vezérkaránál már készítik a Szovjetunióval szembeni támadás katonai terveit, s mivel szüksége volt a román kőolajra, azt indítványozta a magyar delegációnak, hogy levelet ír a román királynak, amelyben azt javasolja, hogy Románia maga kérje döntőbíráskodással a román–magyar területi vita megoldását. Eközben a szovjet kormány – Molotov külügyi népbiztos révén – kijelentette, hogy az oroszok támogatják a magyar területi igényeket. A román kormány – Gigurtu miniszterelnök és Manoilescu külügyminiszter – közben húzták az időt. Emiatt a Honvéd Vezérkarnál kidolgozták a Románia elleni háború katonai tervei című dokumentumot és a m. kir. 1. és 2. honvéd hadsereget a Tiszántúlra vezényelték, együtt a három, újonnan szervezett magyar hadtesttel. Bizonyos határ menti lövöldözések után, 1940. augusztus 21-én és 27-én Románia maga kérte a döntőbíráskodást, miközben még júniusban a szovjet hadsereg egyszerűen bevonult Moldáviába.
– A magyarok az Erdélyben kért területeknek egy részét kapták meg. Ez a döntés kitől függött?
– 1940. augusztus 16-24. között a Turnu Severin-i tárgyalásokon a román kormány nagyvonalúan előbb 14 ezer, később 27 ezer négyzetkilométert adott volna át Magyarországnak, azzal az előfeltétellel, hogy utána a teljes székelyföldi lakosságot áttelepítsék Magyarországra. A magyar kormány ezt nem fogadta el, helyette a Maros vonaláig kérte a területeket, azzal, hogy Brassó visszatéréséről helyi népszavazás döntsön. (Itt érdemes megjegyeznem, hogy a teljes népességcserét ismét 1977-ben Ceauşescu vetette fel, amit Kádár nem fogadott el). 1940. augusztus 30-án a bécsi Belvedere palotában von Ribbentrop német és gróf Ciano olasz külügyminiszter visszaadott Magyarországnak 43 591 négyzetkilométert, annak ellenére, hogy a magyarok legalább 72 ezer négyzetkilométert kértek. Hitler azt mondta Ribbentropnak, mielőtt ez Bécsbe utazott, hogy a magyarok a kért területnek csak legfeljebb kétharmadát kaphatják vissza.
– Mennyire ment nehezen a 2. bécsi döntés érvényesítése?
– A döntést követően a román csapatok, amit tudtak, ismét elraboltak a visszaadandó településekről. Lehet, hogy Teleki Pál grófnak volt igaza, aki nem tárgyalással, hanem katonai támadással akarta területeinket visszavenni Romániától. Az erdélyi részleges revízióról nyilatkozta Tamási Áron a magyar rádiónak: a románok mondják meg a dél-erdélyieknek, hogy „az igazságot is meg lehet szokni.” Annyi bizonyos, hogy a magyar diplomácia fölényesen legyőzte a románt: bebizonyította, hogy amennyiben nemzetközi lehetőség keletkezik – ami a nagyhatalmak közötti érdekellentétből származik –, a magyar kormány képes komoly siker elérésére.
Visszatért erdélyiek a fontos állásokban
– A korabeli filmfelvételek azt mutatják, hogy a magyar lakosság mindenhol kitörő örömmel fogadta az érkező honvédeket. Budapest mennyire alapozott az erdélyiekre az új adminisztráció kialakításában?
– Az a híresztelés tartja magát azóta is, hogy a horthysta hatóságok nem az erdélyieket ültették a hivatalokba, hanem Magyarországról jött emberek kerültek oda. Nos, a hír nem igaz. A Magyarországról jött emberek óriási többsége olyan ember volt, aki 1918–között volt kénytelen elmenekülni a román állami terror elől. 1940 őszén nyilvánvalóan elsősorban őket hozták vissza a különféle fontos hivatalokba.
– Gazdaságilag, társadalmilag mit jelentett az észak-erdélyi magyarság számára a 2. bécsi döntés nyomán beköszöntött négyéves magyar világ?
– A „kismagyar idők” négy éve, bár rövid ideig tartott, mind a mai napig sokat jelent az erdélyi magyarság számára. Mind a négy területi revízió után a magyarság anyagilag és lelkileg egyaránt megerősödött. A visszatért területeken élő magyarok hirtelen szaporodni kezdtek, hiszen volt értelme új életeket világra hozni. Ha a terület-visszacsatolás hosszabb ideig megmarad, ez az erdélyi magyarság lényeges megerősödését jelentette volna, ma nem kellene autonómiára gondolnunk. Ennek az időszaknak a története mindenekelőtt azt a tudatot erősíti, hogy a trianoni és az 1947. évi területi döntés nem örökérvényű: megfelelő anyaországi külpolitikával ezen változtatni lehet.
– A román történetírás az elmúlt évtizedekben tudatosan felnagyított néhány olyan háborús történetet, amiben román civilek sérültek meg, vagy életüket veszítették a magyar csapatok bevonulása során. Hogyan vélekedik erről?
– Ahol a hadseregek mozognak, ott általában vér szokott folyni. Amennyiben a román állam önként belátta volna, hogy semmi joga Kelet-Magyarországra, 1918–1919-ben nem vonult volna be magyar területre. Nem volt kötelező a román haderő és hivatalnokok számára a magyar anyagi javak elrablása; nem volt kötelező a magyar elöljárók megbotozása és az a tömérdek, 22 éven át tartó megalázás, amit a megszállók a magyar őslakossággal szemben elkövettek. A magyarokban nagyon sok feszültség gyülemlett fel a több évtizedes román állami tevékenység következtében. Úgy ítélem meg ezeket az atrocitásokat, mint a hazai, 1919. évi vörösterror-fehérterror összefüggéseit: ne tessék vörösterrort csinálni, s akkor nem lesz fehérterror sem. Ellenkező esetben pedig ne tessék csodálkozni a visszavágáson…
– A román történetírás teljesen más szemszögből közelít a korabeli magyar revíziós törekvésekhez. Szó lehet egyáltalán konszenzusról ebben a kérdésben a két nép történetírói között?
– A román történészeknek nincs igazuk az erdélyi részleges magyar területi revízió minősítésében. Az én álláspontom ezzel szemben az, hogy a 43 591 négyzetkilométer visszatérése jogos tulajdonosához nem volt teljesen igazságos, mert a teljes 103 ezer négyzetkilométer visszatérése lett volna az. Azt javaslom a román történészeknek: gondolkodjanak el azon, hogy hosszú távon nem lehetséges az, hogy államuk elrabol egy szomszéd néptől egy országnyi területet, s ez így marad az idők végezetéig. Javaslom, kezdeményezzék az 1947. évi párizsi szerződés első paragrafusának újratárgyalását: a román népnek is jobb volna megegyezni a területi kérdésben a magyarokkal, mint örökös rettegésben élni a magyaroktól. Akik még a területi autonómia megadásától is elzárkóznak, azok megérdemlik a megszállt területek elveszítését. Jómagam bármikor hajlandó vagyok Bukarestbe utazni a részletek megvitatása céljából. Persze, csak akkor, ha a „horthyfasisztázás” helyett román kollégáim képesek a kultúremberi tárgyalásokra.
A magyar csapatok erdélyi bevonulásának kronológiája 1940. szeptember 5. Szatmárnémeti, Nagykároly, Máramarossziget, Érmihályfalva 1940. szeptember 6. Nagyvárad, Kapnikbánya 1940. szeptember 7. Szilágysomlyó, Dés, Nagybánya 1940. szeptember 8. Zilah, Felsőbánya, Beszterce, Naszód, Bánffyhunyad, Szamosújvár 1940. szeptember 10. Marosvásárhely, Szászrégen, Gyergyószentmiklós 1940. szeptember 11. Csíkszereda, Gyimes, Kolozsvár 1940. szeptember 12. Tusnádfürdő, Barót, Sepsiszentgyörgy, Nagyszalonta 1940. szeptember 14. Kézdivásárhely, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Párbeszéddel és empátiával
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester személyesen tárgyalt Mircea Dușa honvédelmi miniszterrel, miután Sebastian Cucu prefektus az ügyészséghez fordult amiatt, hogy a városháza tornyára nem kerülhetett fel a román zászló. Újságírói kérdésre a városvezető nem kívánt részleteket közölni a találkozóról, csupán csak ennyit mondott: „Megegyeztünk abban, hogy párbeszéddel és empátiával minden problémát meg lehet oldani”.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A himnuszperek találkozása
Unitárius közösségi házat avattak
Ünnepi istentisztelet keretében, Bálint Benczédi Ferenc püspök jelenlétében avatták fel tegnap Sepsiszentgyörgyön a József Lajos Unitárius Közösségi Házat, amelyet a Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség egykori lelkészéről, esperesről neveztek el.
A közösségi házat, mint ahogy az épületen található tábla is hirdeti, a hívek áldozatos munkájával és adományából, a memphisi, indianapolisi és utrechti testvérgyülekezetek, valamint Sepsiszentgyörgy önkormányzatának támogatásával hozták létre, a régi imaház átalakításával.
„Számomra megtiszteltetés és hála, hogy olyan irányt szabott József Lajos ennek a közösségnek, amelyet én felvállalhatok, folytathatok és büszke vagyok, hogy az idő különböző partjain együtt munkálkodhatunk”, mondta Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész. Hozzátette, a közösségi ház egyben sok rendezvénynek ad majd otthont: a tanításnak, az együttlétnek, az ünnepeknek, konferenciáknak, ugyanakkor szálláshelyet biztosíthatnak a vendégeknek, a városnak. „Arra is számítunk, hogy a szeretetkonyhánkat a közösség szolgálatába állíthatjuk különböző alkalmakkor, akár szegényeken is segíteni. Számos rendezvényt álmodunk ide, és hisszük, hogy megtöltjük tartalommal, és ez a ház tényleg otthona legyen sok-sok magasztos értéknek”, nyomatékosított a lelkész.
„Sajnos, nagyapámat nem ismertem, de örvendek, hogy most itt lehetek fiammal, unokámmal, tehát az ő ükunokájával. Nagyon kevés információm volt róla, így én magam gyűjtöttem. A fényképek hála az Istennek megmaradtak, itt vannak kiállítva, és reméljük, hogy az emléke ezután tovább gazdagodik mindnyájunk körében”, mondta József Lajos unokája, József Álmos nyugalmazott tanár, helytörténész, aki jómaga lelt rá a Székely Nép lap azon beszámolójára is, amelyben József Lajost és társait 1920-ban perbe fogták amiatt, hogy az amerikai unitárius küldöttség tiszteletére szervezett ünnepségen elénekelték a himnuszt. „Ez nemcsak azt jelzi, hogyan ismétli a történelem magát, hanem azt is, hogy akármi is történik, mi ugyanúgy itt vagyunk”, fogalmazott annak kapcsán Kovács István unitárius lelkész, hogy 95 évvel később József Lajos unokája is jelen volt szeptember 15-én az úgynevezett himnuszper tárgyalásán.
Felszólalt dr. Benedek János is, aki kifejtette, hogy „magyarnak akarnak maradni, de Romániának hűséges állampolgárai”. A hadbíróság végül felmentette a vádlottakat, és majd kiderül holnap, hogy a történelem ismétli-e önmagát.
A közel egy évszázaddal ezelőtti büntetőperről, amelyet a nagyszebeni hadosztály-bíróságon tárgyaltak, a Székely Nép lap így írt: „A vádbeszéd elhangzása után, amit kiváló szónoki routinnal egy főhadnagy ügyész mondott el, de amiben a vádlottakról nem éppen a leghízelgőbben nyilatkozott, a védők ismertették a büntetőper anyagát s a bevett bizonyítékok alapján kimutatták a vád tarthatatlanságát s arra is felhívták a figyelmet, hogy az ezen ügyben hozandó ítéletet Amerika is élénk figyelemmel kíséri.
Kiss Edit
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Agrármérnöki képzés Sepsiszentgyörgyön a Sapientián – Végzés után földet is kaphatnak a diákok
A Sapientia Alapítvány erdőket és földeket vásárol közelebbről, amelyeket kedvezményesen bérbe ad majd a Sepsiszentgyörgyön jelen tanévben induló agrármérnöki szak végzettjeinek, hogy azon gazdálkodjanak, felhasználva azt az elméleti, de főként gyakorlati tudást, amelyet a négyéves képzés alatt megszereztek – jelentette be Kató Béla, az alapítvány kuratóriumának elnöke a sepsiszentgyörgyi egyetemi központ első tanévnyitóján. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet fenntartó alapítvány szándékáról lapunk Kató Bélát kérdezte.
A Sapientia Alapítványt a négy erdélyi magyar történelmi egyház hozta létre 2000-ben, hogy megszervezze és kiépítse a magyar állami támogatással létrejött alapítványi magánegyetemet Erdélyben. A kuratórium biztosítja az egyetemi képzés anyagi hátterét, valamint ellátja azokat a feladatokat, amelyeket esetleg egy minisztérium végezne el, mint a személyi kinevezések, a szabályzatok elfogadása, a charta jóváhagyása – ismertette Kató Béla, aki 2003 szeptembere óta tölti be a kuratórium elnöki tisztségét, és 2012 februárjától az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
Lapunk érdeklődésére, hogy miért indítanak agrárképzést az egyetemen, az alapítvány elnöke elmondta: „Lassan rádöbbenünk, hogy az Isten által adott természetben vagyunk a legjártasabbak, a föld művelése, őrzése a legősibb foglalkozásunk. És rájöttünk arra, hogy ebben a modern világban sem fejlődik enélkül élet, és ezt az adottságot itt, Európa közepén ki kellene használni. A másik pedig, hogy lassan eltűnik az a falu, az a társadalom, amelyben kétezer hektáron ezer ember dolgozik, és szükség van arra, hogy ezt a kétezer hektárt akár csupán húsz ember is meg tudja művelni a korszerű mezőgazdaság eszközeivel, nemcsak egy kis szeletet látva el belőle, hanem egységben az egészet. Tulajdonképpen ők adják majd a vidék gerincét. Aki ezen az egyetemen végez, olyan gazdaságot kell hogy tudjon vezetni, amelyből ő maga megél, és még jó néhány embernek megélhetést biztosít, de fel is tudja venni a versenyt azzal a világgal, európai renddel, amelyben most vagyunk.”
A földeket és az erdőket az alapítvány nevére vásárolják, soha nem lesznek eladhatóak, de a végzett agrármérnökök kedvezményesen bérbe vehetik. Tehát ők már úgy mennek ki az egyetem kapuján, hogy úgymond várja őket egy lehetőség, amit nyilván ki is kell tudniuk használni. „A gazdaságokat úgy képzeljük el, hogy több faluban induljon el kettő-három, ha ezeket biztosítjuk, és a fiatalok meg tudnak élni belőle, az jó példa lesz másoknak is. Ezt majd más intézményekkel is meg kell támogatni, szóba jöhet egy hitelrendszer, gépek bérbeadása, de először az igénynek kell meglennie az emberekben, hogy ők ezt szeretnék elvégzeni, és a képesség arra, hogy egy ilyen szintű gazdaságot vezessenek.” – mondta Kató Béla.
Az alapítvány úgy véli, az agrárképzésnek nagyon gyakorlatközpontúnak kell lennie, ugyanakkor egyfajta duális oktatásként tekintenek rá, amelynek végén a fiatalok helyzetbe kerülnek, s az alapítvány további támogatásával gazdálkodhatnak. A kuratórium elnöke elmondta, a földek és erdők vásárlása mellett bíznak az adományozásban is, „hisz a történelem során sem vásárlás útján gyarapodott az egyházak vagyona, hanem adományokból, és Erdélyben sok olyan egyedülálló, idős ember él, aki azon gondolkodik, mi lesz az ő vagyonával. Ha összehordanánk ezeket a javainkat, óriási eredménye lehetne, és biztosítani is tudjuk, hogy ez a föld nem lesz eladó, megmarad e közösség tulajdonában. Ahol föld van, ott élet születik, családok jönnek létre, és akkor majd lesz iskola is mellette, és sok-sok pozitív következmény származik majd ebből. Azt hiszem, sokat kell még beszélnünk erről minden szinten, de ha az ajándékozás, az áldozathozatal örömét egyszer megérzi az ember, akkor értelmes élete lesz.”
Az első magyar nyelvű erdélyi agrárképzés hallgatói négy esztendő múlva szereznek mérnöki oklevelet, addig van idő gyarapítani azt a föld- és erdővagyont, amelynek első húsz hektárja a Kolozsváron élő, bikfalvi származású Simon Katalin nyugdíjas tanár jóvoltából már megvan. Ha lesznek hozzá hasonló mecénások, akkor létrejöhetnek jövedelmező gazdaságok, amelyeken jól felkészült szakemberek gazdálkodnak, és beérik az a gyümölcs, aminek első magvait most ülteti el a Sapientia Alapítvány.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékezés egy őszi éjszakára
Hatvanöt évvel ezelőtt, 1950. szeptember 23-án éjjel zörgettek, verték a sepsiszentgyörgyi Kulcsos Ház vaskapuját. Áldott emlékű Gecse Laci bácsi, apám ifjú barátja, aki befogadott ‘49-ben, kinyitotta. Három marcona milicista ordítva felrohant az emeletre, ahol a Laci bácsi konyhájában laktunk. Beugrottak a nyitott ablakon, egyenesen a szüleim lábára: Gyorsan, gyorsan, repede, öltözni, a gyermekek is!
„Én hét, a nővérem tizenegy éves volt, csomag nélkül kellett indulnunk. Felraktak egy teherautóra (már megint), és Brassóba vittek a Triajba, hogy ne lássák az emberek Háromszék színe-java új utazását. 76 személyt – 7 hónapostól 60 évesig – begyúrtak a marhavagonba, amit jól bezártak, se ételünk, se italunk nem volt, csak két katona őrködött puskával, nehogy a díszes-szerencsétlen társaság megdöntse a szocializmust. A vagont bizonyos idő után egy mozdony után kötötték, de nem lehetett tudni, hová visz. Amikor a vonat a cernavodai hídon zakatolt, vagy Dobrudzsára, vagy Szibériára gondoltunk. Két nap után a vonat letette a társaságot elcsigázva, étlen, szomjan, síró gyermekekkel Cataloi állomásán, ahonnan újból teherautóval vittek a Măcin rajonban levő Pecineaga és Traian falu közötti farmra, ahol rizsgyomlálás lett a munkánk.
13 évet tartott ez a kényszermunka, kényszer-élet, de mindnyájan becsülettel, munkával, alázattal helytálltunk. A 76 személyből még nyolcan élünk.
Emlékezzünk, imádkozzunk szüleinkért, sorstársainkért, magunkért.
Beczásy Tatjána
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Földet vásárol a Sapientia, hogy bérbe adja leendő agrármérnökeinek
Erdőket és mezőgazdasági területeket vásárol a Sapientia Alapítvány, majd kedvezményesen bérbe adja a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) keretében Sepsiszentgyörgyön idén induló agrármérnöki szakon végzett fiataloknak – adta hírül a Háromszék napilap.
Kató Béla református püspök, az alapítvány kuratóriumának elnöke (képünkön) a lapnak arról beszélt, segítik a fiatalokat, hogy elkezdhessenek gazdálkodni, felhasználva a négy év alatt szerzett elméleti és gyakorlati tudást.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet fenntartó alapítvány elnöke úgy fogalmazott, aki a sepsiszentgyörgyi egyetemet elvégzi, „olyan gazdaságot kell tudjon vezetni, amiből megél, és még néhány ember számára megélhetést biztosít”. Mint mondta, a földeket és az erdőket az alapítvány nevében vásárolják, azokat nem lehet eladni, de a frissen végzett agrármérnököknek kedvezményesen bérbe adják, tehát mire elvégzik az egyetemet, várja őket egy lehetőség, amit ki kell tudjanak használni.
Kató Béla kifejtette, azt szeretnék, ha több faluban elindulna két-három hasonló jellegű mintagazdaság, amiből a fiatalok megélnek, és jó példát mutatnak másoknak is a szakszerű gazdálkodásra. Az alapítvány elvárása szerint az agrárképzésnek gyakorlatközpontúnak kell lennie, az itt végzett fiataloknak, az erdők és földek bérbeadásán kívül további támogatást is biztosítanak, például hitelrendszert vagy mezőgazdasági gépek kölcsönzését is megoldanák.
Az alapítvány vezetői abban bíznak, hogy adományokból is gyarapítani tudják a föld- és erdőtulajdont, hiszen amint a Háromszékben idézett püspök megfogalmazta, „a történelem során sem vásárlás útján gyarapodott az egyházak vagyona, hanem adományokból”. Erdélyben sok egyedülálló, idős ember él, aki azon gondolkodik, mi lesz a vagyonával, nagy eredmény lenne, ha ezek a földek megmaradnának a közösség tulajdonában, nem válnának eladókká – magyarázta Kató Béla.
Az idén újraalakult erdélyi magyar nyelvű agrárképzés hallgatói négy év múlva végeznek, az alapítvány kuratóriuma pedig abban bízik, hogy addig sikerül megalapozni az erdő- és földvagyont. Az első húsz hektár már megvan, azt a bikfalvi származású, Kolozsváron élő Simon Katalin nyugdíjas tanár ajánlotta fel a Sapientia Alapítványnak. Kató Béla reméli, hogy mecénások is támogatják a Sapientia Alapítvány kezdeményezését, és a jól felkészült szakemberek jövedelmező gazdaságokat hozhatnak létre a Székelyföldön.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Terra Siculorum egyesület alakul (Európa Kulturális fővárosa-terv)
Terra Siculorum (Székelyföld latin megnevezése, szó szerinti fordításban a székelyek földje – szerk. megj.) névvel alakul civil szervezet, melynek célja a Sepsiszentgyörgy – Európa kulturális fővárosa 2021 terv támogatása. A Terra Siculorum 2021 Egyesület tagjai Sepsiszentgyörgy önkormányzata, valamint a Kovászna Megyei Kulturális Központ és a Hargita Megyei Kulturális Központ. A két utóbbi csatlakozásáról tegnap döntöttek, Sepsiszentgyörgy tanácsa szeptember 30-i ülésén hoz határozatot.
Kovászna Megye Tanácsa rendkívüli ülést tartott tegnap a sepsiszentgyörgyi városházán. A napirenden egyetlen téma szerepelt, az alárendelt Kovászna Megyei Kulturális Központnak az egyesülethez való csatlakozása, és sikeres terv esetén a megye hozzájárulásának mértéke. Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere napirend előtti felszólalásában elmondta, komoly sikerélménnyel érkezett Hargita Megye Tanácsának szintén tegnap tartott üléséről, melyen a jelen lévő 30 tanácstag egyöntetűen megszavazta a Hargita Megyei Kulturális Központ csatlakozását. A polgármester elmondta, 2021-ben egy romániai és egy görögországi város lehet Európa kulturális fővárosa. Sokan mondták, hogy túl nagy fába vágták fejszéjüket, de ez nem így van, s kifejtette: európai tendencia a 100 ezer lakos alatti városok felkarolása. Sepsiszentgyörgy partnereivel – Csíkszeredával, Szé­kelyudvar­hellyel, Kézdivásárhellyel és Csíkszeredá­val, valamint Kovász­na és Hargita megye tanácsával – együtt pályázik Székelyföld nevében. Antal Árpád közölte, van példa arra is, hogy valamely város többedmagával pályázott és nyert, s arra is, hogy egy nemzeti kisebbségi térség nevében pályáztak. Utóbbihoz példaként említette, hogy Hollandiát a frízföldi Leeuwarden, Spanyolozrszágot a baszkföldi San Sebastian képviselte, s nem hinné, hogy Madrid ennek nagyon örvendett volna, de a nemzeti kormányoknak ebben nincs felülbírálati joga. Sepsiszentgyörgy pályázatának célja az egyéni és közösségi identitások megértésének elősegítése. Hiszen a különbözőségek meg nem értése, el nem fogadása feszültségeket szül egész Európában. Éppen ezért a kultúrát szeretnék felhasználni e feszültségek helyi csökkentésére. Antal Árpád arra kér mindenkit, hogy higgyen a tervben, és csatlakozzék hozzá. Meggyőződése, hogy ezzel, azon túlmenően, hogy erősítik a székelyföldi önkormányzatok közötti együttműködést, és elkészítik Székelyföld kulturális stratégiáját, mindenképp hozzájárulnak a különböző csoportok közötti párbeszéd elősegítéséhez.
A bemutató után Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke szavazásra bocsátotta a Kovászna Megyei Kulturális Központnak az egyesülethez való csatlakozásáról szóló tervet és nyertes pályázat esetén a tervnek hat év alatt 1,75 millió euróval való támogatását. A 30-ból jelen levő 21 tanácstag egyöntetű szavazattal bátorította a megvalósulást.
Szekeres Attila
Erdély.ma

Nyelvi jogok Európában – Románia nem modell
A nyelvek európai napjának kikiáltott szeptember 26. előtt egy nappal a regionális nyelvekről, a nyelvi jogokról, a rendkívül különböző anyanyelvhasználati lehetőségekről tartottak konferenciát Sepsiszentgyörgyön. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat által szervezett rendezvényen Kárpát-medencei és európai „körúton” vehettek részt az érdeklődők, pozitív és negatív példák sokaságát ismerhették meg, nemcsak a romániai helyzet fonákságaival szembesültek, de bepillantást nyerhettek az ennél is rosszabb felvidéki valóságba, hallhattak a jelentősen jobb vajdasági eredményekről, de a katalánok és a finnországi svédek helyzetéről is.
A román média képviselői, intézményvezetők távol maradtak, így a nyelvi jogok kiterjesztésének szükségességéről, az anyanyelvhasználat fontosságáról, a népek önrendelkezési jogáról megfogalmazott üzenetek nem érhettek célba.
A külföldi vendégek felé tett gesztusként angolul üdvözölte az egybegyűlteket a szervezők nevében Benkő Erika, reményét fejezte ki, hogy új, hasznos tudásra tehetnek szert a jelenlevők. Magyarul folytatta Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, aki elsősorban arra hívta fel a figyelmet, nem a román állam képviselőinek kell megfogalmazniuk, hogy példaértékű-e a romániai kisebbségek helyzete, erről véleményt mondani nekünk van jogunk. Valóban rengeteg előrelépés történt 1989 óta, de véleménye szerint azok az európai országok tekinthetőek modellnek, ahol egyenlő partnerként ismerik el a kisebbségben élő nemzeti közösségeket. Románia csak külső nyomásra volt hajlandó engedményeket tenni, most azonban ennek hiányában egy helyben állnak a dolgok, sőt, annak a veszélye is fenyeget, hogy elvesznek a megszerzett jogokból. Az ilyen konferenciák nagy hozadéka, hogy meg tudja mutatni a román közvéleménynek, mi az európai gyakorlat – vélekedett Kovács Péter.
Az önrendelkezés alanyi jogon jár
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke rövid székelyföldi bemutatót tartott a vendégeknek, majd Csóti György, a magyarországi Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója kapott szót, áttekintést nyújtott a magyar nyelvhasználati jogok Kárpát-medencei helyzetéről. Erdélyről szólva kiemelte, a román kisebbségpolitika szemfényvesztő és kétszínű. Elvárásként fogalmazta meg: anyanyelvhasználat születéstől a halálig, az élet minden területén. Ez a nemzeti megmaradásnak is alapfeltétele – mondotta. Nemzetpolitikai ars poeticaként jelentette ki: nem a többségi nemzettől kell várni, hogy jogokat adjon, az önrendelkezés alanyi jogon jár, hisz itt születtünk, őseink itt éltek, építkeztek, alkottak.
A magyarság megmaradását a különféle autonómiák szavatolhatják, és ezek megvalósításához két feltételnek kell teljesülnie: a legszélesebb össze­fogásra van szükség a magyar politikai erők között (véleménye szerint egy gyűjtőpárt tudna a leghatékonyabban fellépni), és kell az áldozathozatal a politikum és az egyszerű polgárok részéről egyaránt.
Az előbbieknek le kell tudniuk mondani a hatalomról, ha nem teljesülnek feltételeik, a kis lépések politikája nem hozta a várt eredményt, a lakosságnak pedig meg kell mozdulnia, tüntetésekre, közös fellépésekre, tömegtiltakozásokra lenne szükség. Székelyföldön megindult valami, lát kitörési lehetőséget – mondotta, de idézte Makovecz Imre tíz évvel ezelőtti kijelentését: „A szavak ideje lejárt, cselekedni kell”.
Pozitív példák
A dél-tiroli helyzetet ismertette Sergiu Constantin, az ottani Kisebbségi Jogok Európai Akadémiájának kutatója a teljes kétnyelvűségről és a ladinokat érintő részleges háromnyelvűségről beszélt, az oktatási hálózatról, a közigazgatási, igazságszolgáltatási nyelvhasználatról, a kultúrához való korlátlan hozzáférésről, és körvonalazódott az a modell, amely a kisebbségbe kényszerült magyarság számára egy­előre elérhetetlen álom.
A romániai helyzetnél sokkal jobb a szerbiai – derült ki Beretka Katinka előadásából, aki a Magyar Nemzeti Tanács nyelvhasználati bizottságának tagjaként számolt be eddigi munkájukról, stratégiájukról, és példákkal is igazolta, kevés pénzzel is el lehet érni jó eredményeket. Szerbiában a magyarság aránya 3,5 százalék, jelentős többségük a Vajdaságban él, körülbelül 250 ezren. A szerb az állam nyelve, de minden más nyelv hivatalosan bevezethető, ha az azt anyanyelvének tekintő lakosság aránya eléri a 15 százalékot. Vajdaság 45 önkormányzata közül 31-ben a magyar nyelv egyenrangú a szerbbel. „Ez azt jelenti, hogy minden olyan szervnek, amely valamilyen közszolgáltatást végez, egyenrangúként kell használnia a magyar nyelvet is. Az összes eljárást magyar nyelven kell folytatni, ha ezt kérik, el kell fogadniuk a magyar nyelvű kérvényeket, magyar nyelvű okiratokat kell kiadniuk, illetve egyenrangúként kell elfogadniuk azokat, minden településen, intézményen meg kell jelentetni a két- vagy többnyelvű feliratokat” – mondta el.
Beszélt a magyar kisebbségi önkormányzat, a demokratikusan megválasztott Magyar Nemzeti Tanács feladatairól és arról a nyelvhasználati stratégiáról, amely vázolta, hogy 2012–2017 között honnan hová kell eljutni a jogérvényesítésben. A jogi keretek bővítésén túl igyekeztek a lakosságot is felrázni, reklámfilmekkel, szórólapokkal népszerűsítették jogaikat, és így érték el, hogy míg korábban heti egy, ma már napi 15 bejelentés érkezik a sérelmekről. Államot segítő akcióik is voltak, például kis szótárat állítottak össze a szerb hivatalnokok számára magyar alapkifejezésekkel, ebből több tízezer példányt juttattak el az önkormányzatoknak. Beretka Katinka azt is elmondta, hogy mindezen sikeres akcióikat nagy összefogással és kevés pénzből hajtották végre, 40 ezer euróból fedezték a költségeket.
Anyanyelv és identitás
Adrian Szelmeczi, az ActiveWatch munkatársa számos példával mutatta be, miként sérülnek az erdélyi magyarság nyelvhasználati és más jogai. Románia nagyon jól áll a törvények területén, nemzetközi jogszabályokat is ratifikált, de ezek gyakorlati alkalmazása hiányos, aránytalan a média és a hatóságok reakciója a kisebbségi követelésekre, a román hatóságok nagyobb figyelmet szentelnek a román nyelvi jogok tiszteletben tartására, mint a kisebbségi nyelvi jogokéra – mutatott rá. Bogdán Andrea és Mohácsek Magdolna a romániai Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkáját ismertette, Marc Gafarot i Monjo pedig a katalánok helyzetéről beszélt. A barcelonai Külügyi Intézet közpolitikai koordinátora a spanyolországi autonóm tartomány történelmét vázolta, a nyelvi standardizációs törvény volt az egyike az elsőknek, amit az autonómia elnyerése után a katalán parlament elfogadott, és minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy valós kétnyelvűség alakult ki.
Neki katalán az anyanyelve, de a spanyolt nem tekinti idegen nyelvnek, és nagyon sok spanyol család tanítja otthon is katalánul gyermekét, mert tudja, ez segíti boldogulását. Az autonómia elnyerése után megtapasztalták a katalán nyelv újjászületését, és ez nagyon fontos az identitás megőrzése szempontjából – mondotta. Peter Backa szociológus a finnországi svédek történelmét, jelenkori helyzetét ismertette, nem kisebbségként élnek Finnországban – kikérik maguknak, ha valaki így nevezi –, amelynek már alkotmánya is kimondja: kétnyelvű ország. Finnországban a nyelvi küszöb 8 százalék, de számos esetben ennél kisebb arányú lakosságnál is bevezetik a kétnyelvűséget, mert az állam sok pénzt ad a svéd fordításokra. A kép, amelyet helyzetükről festett, az erdélyi magyarság számára álomszerűen ideális, problémáik, dilemmáik pedig eltörpülnek az itteni gondok mellett.
Nagyon hasonlít a romániai helyzethez a szlovákiai – derült ki Kovács Balázs felvidéki nyelvi jogi aktivista előadásából, sőt, sok szempontból még nehezebb, sötétebb a helyzetük, mint a miénk. A szlovák törvények a szlovák nyelv használatát kötelezik, megengedik ugyan a magyarét is, de mindenütt alárendeltként jelenik meg, és ebben a légkörben ez olyan, mintha be lenne tiltva – fejtette ki. Elsősorban a civil aktivisták tevékenységeit ismertette, több oka volt annak, hogy létrejött az új mozgalom: a népességfogyás jelentős mértéke – húsz év alatt 180 ezerrel fogyott a ma 448 ezres szlovákiai magyar közösség –, de hozzájárult a magyar politika fokozódó válsága is, mint fogalmazott, „összetévesztették a dolgokról való beszélést a munkával”, és megjelent egy új nemzedék új szemléletmóddal, új eszközrendszerrel. Számos akciójuk volt, magyar településtáblákat szereltek fel, tüntetéseket szerveztek, céljuk, hogy a magyar nyelv a szlovákkal egyenrangú regionális nyelv legyen – fejtette ki.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szavak helyett
Érdekes, tartalmas, rangos előadókat felvonultató konferencia zajlott pénteken Sepsiszentgyörgyön. Finnországból, Vajdaságból, Felvidékről, Magyarországról, Katalóniából, Dél-Tirolból érkeztek a meghívottak, és bemutatták az ott kisebbségben élő nemzeti közösségek nyelvi jogait, helyzetüket, a központi kormányzatok viszonyulását kéréseikhez, a maguk kezdeményezéseit.
Az ilyen rendezvények alkalmat jelenthetnek egymás megismerésére, tévhiteket oszlathatnak el, sztereotípiákat bonthatnak le, elősegíthetik a többség és kisebbség közötti párbeszédet. Mindez azonban csak elmélet mifelénk: a román sajtó látványos távolmaradással bojkottálta az eseményt, így aztán mondhatni, magunk között voltunk, mi mondtuk, mi hallottuk. Persze, a konferencia attól még hasznos: megismerhetünk más modelleket, alkalmunk nyílik ellesni a jó példákat, erőt meríthetünk küzdelmeinkhez, felmérhetjük, másokhoz képest hogy állunk. Csakhogy e tekintetben is igen lehangoló a kép: a meghívottak előadásaiból ugyanis az derült ki, 25 évvel a rendszerváltozás után is utunk elején járunk még jogaink érvényesítésében.
Nyilván, azt nem várhatjuk el, hogy az legyen a legnagyobb gondunk, mint a finnországi svédeknek, akik szerint a migránsválság nyomán most kicsit nyomottabb a társadalom közhangulata. Az is csak vágyálom számunkra, hogy, miként Dél-Tirolban teszik a német, olasz és ladin nyelvközösségek tagjai, nekünk is a magyarok és románok számarányának egyensúlyával kelljen foglalatoskodnunk. De az például már több, mint elgondolkodtató, hogy a nem is uniós tagállam Szerbia is több figyelmet fordít a kétnyelvűségre, mint Románia.
A vajdasági helyzetképben azonban van olyan is, ami nem Belgrádtól vagy Bukaresttől függ, és amiből akár mi is példát vehetnénk: Beretka Katinka azt ismertette, a Magyar Nemzeti Tanács mindössze 40 ezer eurós költségvetésből miként valósított meg egy, a magyar nyelv minél szélesebb körben való használatát célzó programot. Mert felismerték: jogszabályi változást elérni időigényes, addig is viszont hatékonyabban kellene alkalmazni azt, amire a törvények lehetőséget biztosítanak. De a sok tekintetben még az erdélyi magyarokénál is nagyobb elnyomással szembesülő felvidéki sorstársainktól is tanulhatunk: például hogy miként egészítheti ki a politikai érdekérvényesítést a civil aktivizmus.
Végezetül pedig a több országban élő Kárpát-medencei magyarság helyzetét ismertető Csóti György diagnózisára is odafigyelhetnénk: összefogásra, nagyobb áldozatvállalásra van szükség küzdelmünkhöz, szavak helyett pedig a cselekedetek ideje jött el.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ahol Erdély védőhálóját fonják
Több száz "lámpást" indított útjára a Székelyföld és a – sokszor teljes elsötétüléssel fenyegetett – szórvány iskoláiba, egyházi gyülekezeteibe az elmúlt negyedszázadban a marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskola. A jubileumi évfordulón a tanintézetet több mint két évtizeden át vezető dr. Barabás Lászlóval idéztünk múltat és körvonalaztunk jövőt.
– Milyen szükséglet hívta életre 1990-ben a marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskolát?
– A magyar művelődéstörténetben, kultúrában mindig fontos hivatásuk volt a lelkipásztor és az iskolamester között elhelyezkedő, mind egyházi, mind világi szolgálatot végző kántortanítóknak. A változást 1949-ben a kommunista hatalom hozta, amikor a tanügyi reform bevezetése után felszólították a kántortanítókat, hogy vagy az egyházi szolgálatot vállalják, vagy a tanítóit. Nyilván nagyon sokan ez utóbbit választották, és így megritkultak a kántorok a gyülekezetekben. A negyvenesztendős erőszakos homogenizálás során egyre több helyen alakult át az iskolarendszer is, és nem képeztek annyi tanítót és tanárt, amennyire magyar közösségünknek szüksége lett volna. Így érte meg az erdélyi magyarság a változások idejét, amikor csak Maros megyében 200 magyar tanítóra, oktatóra és Erdély-szerte nagyon sok kántorra lett volna szükség. A kommunista időszak politikája hozzájárult ahhoz, hogy a fiatal nemzedék "Isten nélkül" nőjön fel, és történelmi hagyományaitól is eltávolodjon. Így óriási feladat tornyosult az egyház képviselői előtt: a lelkipásztorok mellé munkatársakat, népnevelő, keresztény értelmiségieket kellett nevelni. Ezt ismerték fel Marosvásárhelyen is a történelmi magyar egyházak képviselői, akik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Maros megyei szervezetével közösen röviddel a rendszerváltás után, még 1990 őszén létrehozták az akkor még Zenepedagógiai Főiskolát, a mai Kántor- Tanítóképzőt. Az iskola vezetésére az alapító marosvásárhelyi egyházak képviselőiből és szaktanárokból kuratórium alakult, amely Fülöp G. Dénest, a marosvásárhelyi Vártemplom néhai lelkipásztorát választotta elnöknek, és Varga Erzsébet pedagógia-lélektan szakos tanárnőt bízta meg az intézet ügyvezetésével. 1993-ban vettem át tőle a főiskola igazgatását.
– Hány diákkal indult a főiskola?
– Két osztályban 60 hallgató kezdte a tanévet, közülük húszan már helyettes tanítóként dolgoztak. Az első két osztályba inkább Marosvásárhelyről és környékéről jöttek diákok. Az 1991–92- es és az 1992-93-as tanévben évfolyamonként egy-egy újabb osztályt indítottunk 30-30 diákkal. A létszám 1993-ra így 112-re emelkedett. Az iskola megismerésével fokozatosan bővült a kör, Erdély minden vidékéről jöttek hozzánk fiatalok: Sepsiszentgyörgytől Nagybányáig, Nagyenyedtől Csíkszeredáig, a székelységből és a szórványvidékekről is.
– Milyen akadályokba ütköztek az induláskor és az azt követő években?
– Az első években az iskola fennmaradását a felekezeti összefogás, a tanárok és lelkészek önzetlen hozzáállása, a hallgatók kitartása és nem utolsósorban a külföldi testvéregyházak, gyülekezetek és magánszemélyek támogatása biztosította. Az első évben 35 szaktanár és négy lelkész díjmentesen, a második és harmadik évben szimbolikus óradíjért vállalta a tanítást. A legfőbb gondot az állami jóváhagyás késése jelentette, amelyet az iskola alapítói még az indulásnál, 1990 szeptemberében kérvényeztek, az engedély azonban csak 1993-ban érkezett meg. A diákjaink helyzetét a végzettség szempontjából addig is jogilag rendezni kellett. Ebben a nehéz helyzetben sietett a segítségünkre a Nagykőrösi Református Tanítóképző, amely szintén a ’90-es évek elején alakult újjá. A nagykőrösi, illetve a marosvásárhelyi református gyülekezet testvérgyülekezeti kapcsolata alapján még 1992-ben testvériskolai kapcsolatot létesítettünk a nagykőrösi tanintézettel, amely a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara. A szakmai képesítés megszerzésében, illetve az oklevelek biztosításában is segítettek. Iskolánk a tanítói szakot illetően jelenleg is a Nagykőrösi Református Tanítóképző Főiskola kihelyezett tagozata, annak 2002-ben akkreditált, majd 2005-ben a bolognai folyamatnak megfelelően újból minősített képzése. A kántor szakot az Erdélyi Református Egyházkerület és a Marosvásárhelyi Református Vártemplomi Egyházközség működteti. Nemcsak református, hanem katolikus, evangélikus, unitárius és baptista fiatalokat is képezünk, így az iskola belső élete egyházi szempontból ökumenikus jellegű.
– Beszéljünk egy kicsit a negyedszázad sikereiről.
– Azt hiszem, maga a főiskola léte annak tekinthető. Az, hogy e viharos negyedszázad sok küzdelmében fenn tudott maradni, és minden évben új generációt adott az erdélyi magyarságnak, azt hiszem, már önmagában nagy eredménynek számít, és hálát adhatunk érte a Jóistennek. Ezért tarthatjuk az elmúlt negyedszázadot kegyelmi időnek, amint azt az évfordulóra megjelent jubileumi könyv címében is jelezzük. Arról nincs számadatokkal mérhető kimutatásunk, hogy diákjainknak, közösségünknek mit jelentett a főiskola, de vallanak öregdiákjaink, tanárkollégáink. Tanintézetünk jellegzetességei közül kiemelném hiánypótló jellegét az első évtizedben, "templom és iskola" szellemiségét, lelkiségét, ökumenikus egyházi jellegét, közösségi, kultúrafenntartó népművelői, nemzetnevelői törekvéseit. Fontos volt számunkra a népi tehetségek ösztönzése, a hátrányos helyzetű fiatalok elindítása, a családias belső légkör megteremtése. Hozzánk nem a felső tízezer, hanem főleg a vidéken élő, nehezebb anyagi helyzetben levő családok gyermekei, árvák, félárvák jöttek, akik egy egyházi iskolától vártak segítséget.
"Minden végzettünk egy intézmény"
– Hány diákja volt a huszonöt év alatt a főiskolának?
– A jelenlegi fiataljainkat is beleértve közel ezer diák fordult meg nálunk, és mintegy 800-an diplomáztak. Az erdélyi egyházaknak 300 diplomás kántort adtunk, egyházi és világi zenei szolgálatuk Gyimesközéploktól Nagyváradig, Nagyenyedtől, Szászvárostól Székelyudvarhelyig, Sepsiszentgyörgytől Kolozsvárig, Aranyosegerbegytől Segesvárig és Medgyesig behálózza az egyházközségeket, iskolákat, művelődési intézményeket, nem beszélve Marosvásárhelyről és környékéről. Ezek nem óriási számok, de úgy gondolom, hogy az erdélyi magyarság számára számottevőek, és mindenik végzettünk nemcsak egy statisztikai adat, hanem egy intézmény a maga nemében. Hiszen akik régen végeztek, ma már az erdélyi magyar pedagógustársadalom derékhadához tartoznak, iskolaigazgatók, pedagógiai vezetők, a kulturális, művészeti élet irányítói. Egyik legfőbb célkitűzésünk volt a szórványvidéken élőket is megszólítani, hogy ne csak a tömbmagyarságból, a Székelyföldről, hanem Erdély egész területéről jöjjenek hozzánk felsőfokú végzettséggel nem rendelkező tanítók. Itt olyan képzést biztosítottunk számukra, amelynek köszönhetően a szakmájukban maradtak, és többnyire oda tértek vissza, ahonnan jöttek. Más kérdés, hogy jelenleg az óvodapedagógusi, tanítói állások telítve vannak, de a kántori állások nincsenek telítve, a református erdélyi egyházkerület gyülekezeteinek csak 25 százalékában van diplomás kántor.
– A marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskolát gyakran említik a szülőföld iskolájaként.
– A végzettjeink 90 százaléka itthon maradt, mi ugyanis nem a Nyugatnak képeztünk diákokat. Aki pedig elment, valamiképpen szintén a szülőföld felé tekint. Van olyan végzettünk, aki Londonban él, de ott is magyar óvodát vezet.
– Hogyan látja a főiskola jelenét, jövőjét? Úgy tudom, az utóbbi években csökkent a diáklétszám.
– Az új nemzedékeknél mentalitásváltás következett be, amely bennünket is újabb kihívások elé állított. A frissen érettségizettek közül az utóbbi években egyre kevesebben jelentkeztek főiskolánkra nappali tagozatra, és egyre népesebbek lettek a levelező tagozatos csoportok. Ugyanakkor egyre kevesebben szerették volna a tanítói mellett a kántori szakot is vállalni. Ebben a helyzetben újra kellett gondolnunk a képzési rendet, elkülönítve a kántor szakot a tanítóitól, jobban meghatározva mindkettő egyediségét és képzési szintjét. A kántor szak megmentésére többszintes képzésben gondolkoztunk. Egyrészt folytattuk a nappali tagozatos főiskolai kántortanítói képzést, másrészt elindítottuk a külön kántori, egyszakos képzést a Károli Gáspár Református Egyetem keretében, amely egyetemi, egyházzenészi oklevelet biztosít a sikeresen vizsgázóknak. Harmadsorban: már helyettes kántorként vagy műkedvelőként kántorizáló egyháztagoknak biztosítottunk lehetőséget arra, hogy kétéves posztliceális tanulmányi rendben szakmailag felkészüljenek a kántori szolgálatra. Az óvodapedagógus tanítóképzést illetően az erdélyi magyar gyermeklétszám csökkenését látom a legnagyobb fenyegetésnek, ennek következtében ugyanis egyre kevesebb óvónőre és tanítóra van szükség főleg a szórványvidékeken, de a tömbmagyarság körében is.
88 diákból 21 gólya
Szombaton délelőtt a Vártemplomban tartott ünnepi istentisztelet keretében nyitották meg a Kántor- Tanítóképző Főiskola új tanévét. Hány diákkal indul az év? – kérdeztük Gál József református lelkipásztort, tagozatvezetőt, aki tavaly vette át a Kántor- Tanítóképző Főiskola igazgatását.
– A 2015–16-os iskolai évben 88 hallgatónk van, közülük 42-en nappali tagozatú tanítói, kilencen nappali kántor szakon tanulnak. Levelező tagozaton 37 diákunk végzi a tanítói képzést. Emellett négyen a posztliceális kántor szakra járnak. Az idei tanévben 21 gólyánk van – tájékoztatott Gál József, aki azt is elmondta, hogy tavaly, a kezdeti lelkesedésben három új szak indítását is tervezte. Ez egyelőre nem valósulhatott meg, de továbbra is töretlen kedvvel irányítja az intézményt, és a háromból két új szak létrehozásán az elkövetkezőkben is munkálkodni szándékszik.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Uniós projekt keretében segítettek az írástudatlanoknak
Meglepően sok az írástudatlan Romániában – erre a következtetésre jutottak a felnőttek beiskolázását elősegítő program lebonyolítói.
Sepsiszentgyörgyön zárták le a másfél éves, Reintegrációt elősegítő nevelési-oktatási szolgáltatások című uniós projektet hétfőn . Az eredményekről a kezdeményező Junior Business Club (JBC) és partnerei, a Kovászna, Neamţ és Botoşani megyei munkaerő-elhelyező ügynökség, valamint a Kovászna és Vrancea megyei tanfelügyelőség szakemberei számoltak be.
A négy megyében több mint ötszáz felnőtt tanulta meg az írást és az olvasást. Bokor Attila Kovászna megyei tanfelügyelő a háromszéki tapasztalatokról elmondta, meglepően sok írástudatlant azonosítottak, a projektben részt vevő 11 háromszéki településen több mint 600 személyről derült ki, hogy kimaradt az iskolából, nem tud írni-olvasni, sőt közülük 150-en soha nem ültek iskolapadban. Végül Háromszéken 486 felnőttet sikerült bevonni a programba, közülük 386-an el is végezték az öt hónapos képzést.
A projekt során gondot jelentett, hogy a beiskolázottak többségének nem voltak irataik, lejárt a személyazonossági igazolványuk, vagy közben külföldön vállaltak munkát, de hasonlóképpen nehéz volt naponta iskolában tartani őket. Végül ötvenen a négy osztályt is elvégezték, ők akár folytathatják is a tanulmányaikat, de a többiek is ki tudnak már tölteni egy típusnyomtatványt.
Bokor Attila hangsúlyozta, a programnak két hozadéka is van. Egyrészt kialakult egy negyvenfős pedagóguscsapat, amely hasonló képzésekre bevethető, másrészt abban bíznak, hogy a tanfolyamon részt vevők már jobban odafigyelnek, saját gyerekeiket rendszeresen küldik iskolába, mert ráébredtek az oktatás fontosságára.
Karácsony Zsolt, a programot kezdeményező JBC elnöke kifejtette, az ország még mindig szociális gondokkal küzd, ezért maradnak ki sokan az iskolából, és mutatkozik igény hasonló programokra. Sorin Iuga projektkoordinátor elmondta, nehéz, bürokratikus pályázat volt, mert az állami intézmények rendszere nem elég rugalmas, nehéz a tevékenységüket összeegyeztetni.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

15. Filmtettfeszt
Idén szeptember 30. és október 4. között szervezik meg Erdély magyar filmfesztiválját. A Filmtett „születésnapi rendezvényeként” Kolozsváron megalapított Filmtettfeszt első kiadását 2001-ben szervezték meg, amelynek célja az volt, hogy friss magyar filmeket vetítsenek le a kolozsvári közönségnek – olyan alkotásokat válogattak be, amelyek nem kerültek moziforgalmazásba Romániában –, ugyanakkor bemutatkozási lehetőséget és nyilvánosságot akartak biztosítani az erdélyi filmesek alkotásainak. Az azóta eltelt több mint egy évtizedben a magyarországi filmválogatás mellett megerősítették a program erdélyi vonulatát is: némafilmek, amatőr alkotások, kisjáték-, dokumentum- és animációs filmek befutott alkotóktól, diákmunkák, illetve Erdélyben készült egészestés alkotások egyaránt terítékre kerültek.Kísérőrendezvényként közönségtalálkozók, filmes témájú kerekasztal-beszélgetések, könyvbemutatók, különféle workshopok és filmszakmai gyorstalpalók tarkítják évről évre a programot.
A Filmtettfeszt 2011-ben kilépett Kolozsvárról: a Metrion Egyesület segítségével egy napra Nagyváradra is átköltözött. 2012-ben nagyszebeni és székelyudvarhelyi helyszínek csatlakoztak, 2013-ban hét, 2015-ben pedig – hála lelkes partnereiknek – összesen 12 erdélyi városban (az említetteken kívül Nagybányán, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Besztercén, Zilahon és Aradon) szervezték meg a Filmtettfesztet. Helyszínek: Kolozsvár Győzelem / Victoria mozi (Hősök u. 51. sz.), Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – aula (Tordai út 4. sz.), Insomnia Café (Egyetem u. 2. sz.), Nagyvárad: Partiumi Keresztény Egyetem – Díszterem (Városháza u. 36.), Székelyudvarhely: Városi Könyvtár (Kőkereszt tér 2. sz.), Stúdió mozi (Rákóczi Ferenc u. 1. sz.), Homoród mozi (Kossuth u. 20. sz..), Kaufland parkoló (Bethlen Gábor u. 79. sz.); Nagyszeben: Habitus Könyvesbolt (Kispiac tér 4. sz.); Csíkszereda: Csíki Székely Múzeum (Vár tér 2. sz.); Sepsiszentgyörgy: Kónya Ádám Művelődési Ház (Kossuth Lajos u. 13. sz.); Nagybánya: Teleki Magyar Ház (Thököly Imre út 5–7. sz.); Kézdivásárhely: Vigadó Művelődési Ház (Gábor Áron tér 21. sz.); Kovászna: Városi Művelődési Ház (1918. December 1. u. 1. sz.); Beszterce: Zsinagóga Multikulturális Központ (Grigore Bălan u. 10. sz.); Zilah Szilágy Megyei Kulturális és Művészeti Központ (1918 Dec. 1. tér, 11. szám); Arad: TEBA-gyár (Maros-part).
Simó Márton
Székelyhon.ro

Másodfokon is érvénytelenítették a magyar himnusz énekléséért kirótt bírságot
A Kovászna megyei törvényszék elutasította kedden a prefektus fellebbezését, és másodfokon is érvénytelenítette a magyar himnusz éneklése miatt kiszabott bírságot.
Az ítéletnek a törvényszék honlapján közölt kivonata szerint a törvényszék megalapozatlannak tartotta a kormány helyi képviselőjének a fellebbezését, és érvényben hagyta az alapfokú ítéletet. Az ötezer lejes bírságot azért rótta ki a prefektus hivatali elődje, mert a Magyar Polgári Párt (MPP) által szervezett tavalyi sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezés végén az összegyűltek elénekelték a magyar himnuszt.
Az alapfokon ítélkező sepsiszentgyörgyi bíróság április elején három ponton is elfogadta az MPP érveit, és semmisnek nyilvánította a büntetést kirovó jegyzőkönyvet. Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az ítélet jogerős, nem lehet ellene fellebbezni. Ez az információ – a megszokottól eltérően – nem került be az ítélet interneten közzétett kivonatába.
A politikus köszönetet mondott az erdélyi magyar pártoknak, civil szervezeteknek, amelyek mind az MPP mellett voltak a pereskedés során. Megjegyezte: a himnusz védelmében az egész magyar közösség egységesen lépett fel.
Kulcsár Terza József hozzátette, egy bírósági ügyben elméletileg ennek nem lenne jelentősége, de Székelyföldön sajnos hozzá kellett szokniuk ahhoz, hogy a magyar közösség jogainak nem mindig sikerül érvényt szerezni a bíróságon.
A törvényszék által is megerősített alapfokú ítéletben a bíróság megállapította egyfelől, hogy a jegyzőkönyvet nem a megfelelő jogi személyre állították ki. A trianoni megemlékezést az MPP városi szervezete tartotta, a büntetést viszont a megyei szervezetre rótták ki. A bíróság annak a kormányhatározatnak a törvényességét is vitatta, amely alapján a prefektus a bírságot kirótta. A kormányhatározat ugyanis a román nemzeti jelképek használatára vonatkozó törvény végrehajtási utasításait tartalmazza. A törvényben pedig nincsen semmilyen megkötés más államok himnuszának az éneklésével kapcsolatban.
Az ítélet azt is kimondta, hogy jogi személy nem énekelhet himnuszt, így nem is bírságolható ezért. A törvényszék szerint egy tömegrendezvényt szervező jogi személy ellen csak akkor szabható ki büntetés, ha nem teljesíti a rendezvényszervezés kötelező feltételeit.
erdon.ro

Az ifjúságot szólítják meg (Régi-új programok a HKA-nál)
Októbertől újból elindul a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) két, már bejáratott kezdeményezése: az iskolásokat célzó Nem térkép e táj! pályázat, valamint a Youth Bank (Ifjú bankár) program. Az előző években sikeres akciók idén újdonsággal is szolgálnak.
Október 5-éig nyújthatják be pályázataikat azon osztályközösségek, amelyek részt kívánnak venni az alapítvány által idén is meghirdetett Nem térkép e táj! elnevezésű programban, amely révén tematikus osztálykirándulásokra lehet támogatást nyerni – jelentette be Bereczki Kinga, a Háromszéki Közösségi Alapítvány elnöke. A szervezet 25 ezer lejt különített el erre a célra, pályázónként legkevesebb ötszáz, legtöbb ezer lejt lehet lehívni. Az osztályközösségek pályázati csomagjának az alapítvány honlapjáról letölthető űrlapon kívül egy alaposan összeállított kirándulási programtervet kell tartalmaznia, és felkészült kísérőt is meg kell jelölniük. Csak papíron, a szervezet székhelyén benyújtott pályázatokat fogadják el. Eredményt október 19-én hirdetnek, a kirándulásokat október 20. és november 30. között kell lebonyolítani.
A kezdeményezéssel most is kettős célt szeretnének elérni: egyrészt segíteni az iskolásokat szülőföldjük megismerésében, emellett a közösségek összeforrásában, a csapatszellem kialakításában is részt kívánnak venni. A program újdonságokat is tartalmaz. Előnyt élveznek az elbírálásnál azok az osztályközösségek, amelyeknél a kirándulás útvonalában egy helyi vállalkozás megtekintése is szerepel – ez lehet hagyományőrző műhely, mezőgazdasági termelő, ipari egység vagy szolgáltató, lényeg, hogy nagyrészt helyi tőkéből lábra állított vállalkozás legyen. Bereczki Kinga szerint egy ilyen látogatással lehetőség nyílik megmutatni az ifjaknak a szülőföldön maradás lehetőségeit. A pályázatban idén csak az úti- és az étkezési költséget lehet elszámolni, a belépti díjakat különböző kulturális intézményekbe nem.
Szintén októberben indítja útjára a HKA a Youth Bank elnevezésű programot, melynek célja ifjúsági kezdeményezéseket az erre a célra létrehozott alapba begyűlt adományokból támogatni. Amint a korábbi években, most is fiatal önkéntesek végzik az adománygyűjtést. Idén 12 középiskolás önkéntest választanak ki erre a célra, indul a toborzás, majd november végén a tulajdonképpeni támogatásgyűjtés az önkéntesek által kitalált közösségi munka révén. A pályázat kiírása március folyamán esedékes, a megvalósításra pedig április-májusban van lehetőség. Bereczki Kinga elmondta: idén csak Sepsiszentgyörgyön bonyolítják a programot, a befolyó adományok összegét pedig a Multi Nr. Kft. duplázza meg, miután az előző partner, az OTP Bank visszalépett.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzetközi diákprogram (Kézdivásárhely)
Múlt héten, hétfőtől vasárnapig az Erasmus+ csereprogram keretében hetvenkilenc magyarországi, török, görög, olasz és katalán diák és tanár tartózkodott Kézdivásárhelyen a Bod Péter Tanítóképző vendégeként. A csereprogram lényege, hogy a legkevesebb öt partnerországból érkező fiatalok adott témában tapasztalatot cseréljenek egymással. Az európai uniós projekt 2014 és 2016 között zajlik, és hat ország hat intézménye vesz részt benne. Koordinátora Baumgartner Szilvia, a budakeszi Nagy Sándor József Gimnázium angoltanára, és a Bod Péter Tanítóképző mellett egy rodostói, egy olaszországi, egy athéni és egy katalóniai iskola részese a pályázatnak. Témája az életre való felkészítés a 21. században, és a tanítóképzőből hatvan tanuló vesz aktívan részt kivitelezésében, illetve a hat országban sorra kerülő projekttalálkozókon.
A program célja elsősorban az iskolák közti partnerség kialakítása és az együttműködés fenntartása, az angolnyelv-tanulás fejlesztése (a közös nyelv az angol), közös programok kivitelezése stb. A kézdivásárhelyi a második diáktalálkozó, az elsőre Budakeszin került sor, majd jövő év tavaszán Spanyolországba utaznak, végül Rodostóban zárul a látogatássorozat. A programban két tanár- és négy diáktalálkozó szerepel.
Deme Ildikó angoltanár, a kézdivásárhelyi projekt felelőse arról számolt be, hogy a hat ország tanulói nemzetközi csoportokba osztva közösen dolgoznak a naponta kijelölt feladatokon. A vendégek Brassóba, Prázsmárra, Sepsiszentgyörgyre, Csernátonba, Bálványosra és a Szent Anna-tóhoz látogattak. A kézdivásárhelyi csereprogram kiállítással zárult, a tanulók által készített fotókat állították közszemlére. Szombaton sporttevékenységeket tartalmazott a program.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)