Közvitán az autonómiatervezet (Lépett a Néppárt)
Nyilvános vitára bocsátotta autonómiakoncepcióját az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Toró T. Tibor tegnap Marosvásárhelyen ismertette a néppárt regionális autonómiakoncepcióját, amely meglátása szerint Románia állami modernizációjának egyik kulcsa lehet.
Az EMNP szerint a törvényalkotó folyamatnak három szakaszból kell állnia. A most közvitára bocsátott, régiókról szóló kerettörvény-tervezetet az erdélyi magyar közösség szempontjából fontos két sajátos jogállású régió, a Székelyföld és a Partium létrehozásáról rendelkező törvénytervezetek kidolgozásának kell követnie. Ezután következik a két régió statútumának megszövegezése. Az EMNP elnöke elmondta, a mostani elképzelések a Bakk Miklós politológus által vezetett munkacsoportnak – az aszimmetrikus regionalizmus elvéből kiinduló – törvényalkotó munkája eredményeire építenek.
A néppárt által javasolt törvénycsomag nemcsak a Székelyföld sajátos jogállású közigazgatási régió létrejöttére teremt lehetőséget, hanem az ország más régióira, például a Partiumra, Bánságra, Dobrudzsára vagy Észak-Bukovinára is alkalmazható – tette hozzá Toró T. Tibor. A bejelentés szerint a nyilvános vita április és május folyamán zajlik, a szakmai koordinációra pedig Bakk Miklós politológust és a Bálványos Intézetet kérik fel. Az EMNP elnöke hozzátette, egyeztetést kezdeményeznek az RMDSZ szakértői bizottságával is, noha a testületről egyelőre nem sokat tudni.
A néppárt elnöke a sajtótájékoztatón kijelentette, szükség van a nemzeti kisebbségek statútumáról szóló törvényre, azonban az RMDSZ által 2005-ben kidolgozott törvénytervezet, amely szerepel a kormánykoalíció protokollumában, „konfliktusokat fog szülni”. Rámutatott, amikor még RMDSZ-es képviselő volt, módosító javaslatokat nyújtott be a törvénytervezethez, melyek nélkül a törvény „tökéletlen lesz, és konfliktusokat fog szülni, főként a nemzeti kisebbségek közösségeiben. A törvénytervezet bizonyos szervezetek monopóliumát akarja bevezetni – nem csupán a magyarok esetében, hanem úgy általában –, és előnyben részesíti az etno-businesst. Úgy gondolom, hogy ebben az alakjában nem lesz hasznos törvény. Kisebb, nem túl radikális módosításokkal azonban el lehet érni, hogy a törvény beteljesítse alkotmányos hivatását és kötelességét” – mondta Toró.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Partiumi honismereti találkozó
Múlt szombaton a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) tartották meg a Partiumi honismereti találkozót.
A PKE dísztermében tartott találkozón Dukrét Géza az eseményt szervező Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd az előadások következtek. Sárközi Zoltán a nagyváradi 4-es honvéd gyalogezred történetéről, és a harcszíntéren felállított emlékhelyekről beszélt, Puskel Péter a százhúsz évvel ezelőtt elhunyt Kossuth Lajosról, valamint Aradról, a magyar Golgotáról tartott előadást, a további előadók Vallasek István, Olasz Angéla, dr. Vajda Sándor, Ujj János, Wilhelm Sándor és Nagy Béla voltak. Az előadások után következett a közgyűlés. Az elnöki és a pénzügyi beszámoló után a PBMET idei programjairól kaptak tájékoztatást a megjelentek, melyek közül kiemelkedik a XX. Partiumi Honismereti Konferencia, amelyet az idén Biharszentjánoson rendeznek meg szeptember 5-7 között. A közgyűlésen elhangzott, hogy az idei kutatási program része az első világháború, ezért felkérték a tagságot, hogy írják össze a Partiumban és a Bánságban található összes első világháborús emlékművet. A tervek szerint a gyűjtemény anyagát könyv formájában is kiadják majd. A közgyűlés tagjai döntöttek arról is, hogy kik kapják meg az idén a Fényes Elek díjakat. Az elismerésben az idén Wilhelm Sándor tanárt és Révész Gizellát, a Határon Túli Emlékhelyekért Alapítvány elnökét részesítik. A Fényes Elek díjakat a szeptemberi honismereti konferencián adják majd át.
Pap István
erdon.ro,

Ott kell lennünk Brüsszelben (EP-választási kampányindító)
Székelyudvarhelyen tartotta európai parlamenti (EP) választási kampánynyitóját az RMDSZ. A szombaton a sportcsarnokban tartott rendezvényen Kelemen Hunor szövetségi elnök nyomatékosította, az RMDSZ tovább kívánja folytatni a harcot azért, hogy az Európai Unió (EU) szabályozást fogadjon el az őshonos nemzeti közösségek védelméről.
Az elnök hozzátette, a szövetség a luxemburgi bíróságon keresi igazát az Európai Bizottság (EB) által elutasított polgári kezdeményezése ügyében, de emellett meg akarja erősíteni az európai kisebbségi szolidaritást, és további partnereket keres a közös igazság érvényesítésére. A kampánynyitó nagygyűlés díszvendége, Böjte Csaba ferences szerzetes elmondta: nagyon fontos, hogy minél több magyar embert küldjünk Brüsszelbe, azért, hogy ők a mi közös hangunkat hallassák. A hitemet szeretném a jelöltek tarisznyáiba tenni, útravalóul – emelte ki, majd hozzátette: politikusainknak párbeszédet kellene folytatniuk még akkor is, hogyha az ellenzékről van szó. Szükség van arra, hogy munkájuk során nyissanak a román vezetők felé is. Böjte Csaba rámutatott, hisz a kimondott szó erejében, a bölcs párbeszédben, ezért elmegy szavazni, és mindenkit arra biztat, hogy vegyen részt a választásokon, és támogassa szavazatával azokat, akik vállalják, hogy egyházainkat, népünket képviselik majd a bukaresti, a budapesti, a brüsszeli döntéshozó fórumokon. Markó Béla, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője, a szövetség korábbi elnöke Trianont megemlítve idézte fel, hogy mi történik, ha a magyarság képviselői nincsenek jelen a döntések meghozatalakor, ha nem tudnak hatással lenni Európára. Markó úgy vélte, a közösségnek a közöny, a kishitűség a legveszélyesebb ellenfele. Az RMDSZ jelöltlistáját vezető Winkler Gyula EP-képviselő arról beszélt, hogy a most kezdődő új tervezési időszak Erdély gazdasági fellendítésére, Székelyföld, a Partium, a Bánság modernizációjára is új lehetőségeket nyújt. Meglátása szerint a gazdasági fejlesztés eszközt ad a közösség kezébe, hogy az autonómia alapjait is megerősítse. Sógor Csaba EP-képviselő, a lista második helyezettje elmondta, az elmúlt évek során elvittük Erdélyt Európába, bemutattuk táncainkat, hagyományainkat, értékrendünket, amelyekkel Európát gazdagítjuk. Annak a lobbitevékenységnek köszönhetően, amelyet a szövetség EP-képviselői végeztek Brüsszelben és Strasbourgban, ma már Európában is hallottak és hallanak a Romániában élő magyarokról. Ismerik közösségünket és ismerik azokat a gondokat, amelyekkel küzdünk és amelyeken változtatni szeretnénk – mutatott rá. Vincze Lóránt, az EP-lista harmadik helyezettje kijelentette, a következő mandátum alatt létre kell hozni a nemzeti közösségek védelmét jelentő szabályozást.
Május 25-én közösségünk európai képviseletéről döntünk – mondotta Kelemen Hunor beszédében. Az a közös érdekünk, hogy minél több magyart küldjünk Brüsszelbe. Mert jól tudjuk és nap mint nap tapasztaljuk, hogy a magyarok érdekeiért csak a magyar képviselők küzdenek, értékeinket csak ők viszik el Európába. Mi itthon az elmúlt huszonöt évben arra törekedtünk, hogy helyet és jogot teremtsünk anyanyelvünknek, a magyar nyelvnek. A mai napig érik támadások szabadságunknak ezt a szeletét, támadják és kifogásolják az anyanyelv használatát, megkérdőjelezik használatának szabadságát. Nekünk Európában is képviselnünk kell az igazunkat, és el kell hoznunk, meg kell szilárdítanunk Romániában azt az európai értéket, amely az anyanyelvhasználat egyenrangúságát hirdeti: el kell hoznunk Dél-Tirolt, és el kell hoznunk Katalóniát. Mi itthon az elmúlt huszonöt évben azon voltunk, hogy megóvjuk, megmentsük pusztulásra ítélt kulturális értékeinket, mert a kommunista diktatúra halálra ítélte mindazt, ami nem román: halálra ítélte a magyar kultúrát, de nem sikerült kipusztítania. A kultúra nemcsak múlt, hanem jelen és főleg jövő. Ezért mi huszonöt éve egyszerre mentjük múltunk értékeit, és intézmények építésével, fenntartásával az értékteremtést tekintjük egyik feladatunknak. A transzszilvanizmus szellemiségét kell itthon megerősíteni, és ezt kellett és kell felmutatnunk Európában is a politikai képviselet eszközeivel. Európa csak akkor vesz tudomást rólunk, ha jelen vagyunk.
Az uniós csatlakozás megteremtette azt a valóságot, amelyet a magyar politikai képviselet jelenít meg: a közös célokért romániai és szlovákiai magyar képviselők együtt harcolnak a magyarországi európai parlamenti képviselőkkel. Ott kell lennünk, nem szabad hiányoznunk Brüsszelből a nyári névsorolvasáskor. Európának védenie kell jogainkat, kötelező szabályozást kell elfogadnia az őshonos nemzeti kisebbségek védelmére. Mi itthon az elmúlt huszonöt évben azért harcoltunk, hogy Erdélyben a magyar emberek, a magyar közösség nemzeti identitása biztonságban legyen. Jogegyenlőség, törvény előtti egyenlőség, egyenlő esélyek minden egyén és közösség számára. Ha kellett, a parlamentben tárgyaltunk, ha kellett, az utcára vonultunk. Halkan és hangosan, kormányban vagy ellenzékben, televízióban vagy tereken, de mindig civilizált körülmények között mutattuk meg, hogy képesek vagyunk megharcolni minden magyarért. Most pedig azért dolgozunk, hogy meghallják és megértsék Brüsszelben is az erdélyi magyarok akaratát, hogy nemzetközi törvény erejére emeljük a nemzeti kisebbségi közösségek védelmét.
Brüsszelnek meg kell értenie, hogy nem fordíthat hátat az őshonos kisebbségeknek, nem dughatja fejét a homokba, mert Európa biztonsága és stabilitása, Európa szabadsága azon is múlik, hogy szabadnak érzik-e magukat a nyelvi és etnikai őshonos kisebbségek, biztonságban érzik-e identitásukat vagy sem. A küszöbön álló változás nem történhet meg nélkülünk. Ha az RMDSZ jelöltjei nem jutnak be az EP-be, minden erdélyi magyar képviselő helyét egy román foglalja el. Ha nem leszünk ott, Romániában is meggyengül a politikai súlyunk – itthon nehezebben fogjuk érvényesíteni akaratunkat. Az idei választások tétje tehát túlmutat az európai képviseleten. A május 25-i választásokon a magyarság itthoni képviseletéről, az RMDSZ jövőjéről szavazunk. Huszonöt évvel ezelőtt az RMDSZ azt vállalta, hogy ő lesz az erdélyi magyarok szabadságának őre. Az emberek ma is ezt várják tőlünk: védjük meg jogainkat, és tartsuk egybe közösségünket. Huszonöt év alatt hosszú utat jártunk be együtt és külön-külön is. Minden sikerünk mögött ott áll a mezőségi, a szilágysági, a székelyföldi, a partiumi magyarok másfél milliós, erős közössége. Az RMDSZ sikerei az erdélyi magyarság sikerei. Az ő akaratuk pedig a mi feladatunk. Mert huszonöt éve minden magyar számít. És mi minden magyarra számítunk!
Szekeres Attil
Háromszék (Sepsiszentgyörgy), a

Erdély mint szimbolikus tér
Március 23–31. között több mint 313 Bihar megyei és Partiumi lakost kérdeztek meg a nagyváradi Pro Demokrácia Egyesület önkéntesei azon felmérés keretében, amely a magyarországi választási kampány hatásait volt hivatott felmérni a külhoni magyarság körében. Az eredményeket tegnap ismertette Simon Adrián, az egyesület elnöke.
A felmérésből kiderült, a romániai magyar lakosság nagy része ritkán és rendszertelenül követte a magyar pártok kampányát. Érdekes adat emellett, hogy a felmérés alapján öt magyarból kettő nem tudta magát határozott politikai rendszerhez sorolni. A megkérdezettek 28%-a egyébként keresztény-demokratának vallotta magát, 17%-a pedig liberálisnak. A legapróbb arányt a magukat „zöldnek” vallók érték el 3 százalékkal.
A volt miniszterelnökök közül két jobboldali politikus, Orbán Viktor és Antall József tevékenységét értékelték legtöbbre a megkérdezettek. Előbbi 9,1-es, utóbbi pedig 8,7-es átlagot ért el a tízes skálán. Medgyessy Péter tevékenységét ugyanakkor 4,8-re, Gyurcsány Ferencét 2,8-re, Horn Gyuláét pedig 4,3-re értékelték átlagosan. Mint Simon Adrián megjegyezte, Medgyessy esetében az is sokat számított, hogy részben erdélyi származású.
Azzal kapcsolatban, hogy melyik pártra szavaz majd, a megkérdezettek 86 százalékának volt konkrét elképzelése. Nyolc százalékuk még nem döntötte el, 6% pedig egyáltalán nem akar szavazni. A megkérdezettek jelentős hányada (mintegy 66%-a) egyébként a Fidesz-KDNP mellett voksolna. A JESZ/MDF-re 13%, a Jobbikra pedig 14% szavazna, a Független Kisgazdapártra pedig 4%. A Pro Demokrácia Egyesület munkatársai ugyanakkor a felmérés alapján elkészítették a különböző pártok tipikus szimpatizánsainak profilját. Ezek a Jobbik esetében 45–65 éves vidéki férfiakat jelentenek, akik az Simon megfogalmazásában „a rendszerváltás vesztesei”. A kisgazdapártot elsősorban olyan 60 év fölötti férfiak támogatják, akik „a ’90-es évek politikai rendszerénél ragadtak meg”. A JESZ/MDF támogatói pedig kisvárosban vagy falun élő 45 fölötti férfiak, illetve 65 fölötti nők, akik határozott politikai értékrenddel rendelkeznek és főként keresztény-demokraták. A Fidesz-KDNP szimpatizánsai változatos nemű, életkorú, irányultságú polgárok, sokukra jellemző azonban, hogy nem a pártot, hanem a pártvezetőt támogatják.
Mint Simon Adrián elmondta, a külhoni magyarok szavazata valószínűleg csak egyetlen mandátumot jelent pluszba vagy mínuszba egyik vagy másik pártnak. Ennek fényében a Jobbik erdélyi kampányával kapcsolatban (amely az egyedüli olyan párt volt, amely aktívan kampányolt a régióban) elmondta, hogy sokkal inkább a magyarországi választópolgároknak szólt, semmint az ittenieknek. Mint hozzátette, „Erdély továbbra is szimbolikus tér marad a magyar pártok diskurzusában”. Szombati-Gille Tamás. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Erdélyben turnézik a Nemzeti Színház
Erdélyben és a Partiumban turnézik a Nemzeti Színház: a budapesti teátrum Székelykeresztúron és Nagyváradon vendégszerepel Tamási Áron Vitéz lélek című darabjával.
A Nemzeti Színház a második hete zajló Madách Nemzetközi Színházi Találkozó hétfői lezárását követően ma Székelykeresztúron, csütörtökön pedig Nagyváradon mutatkozik be Tamási Áron darabjával. A Vidnyánszky Attila rendezte Vitéz lélek a Nemzeti Színház idei évadának első bemutatója, a székelykeresztúri és a nagyváradi vendégszereplés a 29. és a 30. előadás lesz a sorban – olvasható az intézmény közleményében. Mint írják, a társulat a két fellépés mellett Tamási Áron szülőfalujába, Farkaslakára is elutazik, hogy megkoszorúzza az író sírját. A Vitéz lélek című előadást korábban már Révkomáromban, Szatmárnémetiben, Ungváron, Beregszászon, Munkácson és Debrecenben is eljátszotta a budapesti társulat. A Nemzeti Színház – a korábban ígértekkel összhangban – a továbbiakban is azon dolgozik, hogy előadásai eljussanak a Kárpát-medence színházaiba. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Etnikai diszkrimináció Nagyváradon
A nagyváradi magyarok alapvető kisebbségi jogainak csorbulását állapította meg az Országos Diszkriminációellenes Tanács, tudtuk meg Menyhárt Gabriellától, a Kisebbségi Jogvédő Szolgálat erdélyi munkatársa által tartott sajtótájékoztatón.
A jogvédő szolgálat tavaly óta munkálkodik a Partiumban is, s ezzel párhuzamosan megalakult a Szent Mihály Békéje és Igazsága Emberjogi Egyesület is, melynek elnöke szintén Menyhárt Gabriella. A jogszakértők pártoktól függetlenül próbálnak jogvédő és felvilágosító munkát végezni, egyelőre Bihar megye területén, ugyanis mint ezt az ügyvédnő elmondta, a magyarok zöme még most, 2014-ben sem ismeri alapvető anyanyelvi, kisebbségi jogait, vagy ha ismerik is ezeket, attól tartanak (nem is alaptalanul), hogy ezek követelése különféle retorziókat von majd maga után.
Ezelőtt három évvel Románia is elfogadta a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának előírásait a nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatáról, s mivel háromévente kell erről a nemzeti jogvédőknek jelentést készíteniük, ez éppen idén esedékes. Menyhárt Gabriella elmondta, folyamatos terepmunkán vizsgálják azokat az eseteket, amelyek Bihar megyében sértik a magyar emberek alapvető kisebbségi jogait, s ezeket belefoglalják a készülő jelentésbe.
Egy konkrét esetről is szó volt a tegnapi sajtótájékoztatón, éspedig arról, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács megalapozottnak találta azt a panaszt, amelyet a nagyváradi magyar utcanévtáblák hiánya miatt tett a nagyváradi Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnöke, Molnár Csongor, és emiatt megrovásban részesítették a váradi önkormányzatot.
A diszkriminációellenes tanács megállapította továbbá azt is, hogy a váradi önkormányzat hivatalos honlapján nagyon hiányosak és áttekinthetetlenek a magyar nyelven közzétett közérdekű információk, illetve a városi tanácsülésekről szóló magyar nyelvű tájékoztatás teljes mértékben hiányzik. Írásbeli figyelmeztetésükben felhívták a váradi önkormányzat figyelmét arra, hogy tekintve az érvényben levő kisebbségi jogokat, a város vezetőinek ezeket a hiányosságokat pótolniuk kell.
A 2006-ban megszavazott tanácsi határozat szerint Nagyváradon az utcanévtáblákon magyarul is fel kell tüntetni a közterület jellegét (utca, park, tér, sétány stb.), valamint azoknak a magyar nemzetiségű személyiségeknek a nevét, akikről utcákat, tereket neveztek el magyarul, a helyesírási szabályoknak megfelelően kell kiírni.
A nemzeti jogvédő szolgálat azonban úgy véli, figyelembe véve Nagyvárad magyar múltját és magyar ajkú lakosságának számarányát, a nemzetközi kisebbségvédelmi jogok lehetővé teszik azt, hogy az egykori történelmi utcaneveket is fel lehessen tüntetni. A diszkriminációellenes tanács december 16-án hozott határozatát a váradi önkormányzat kézhez kapta, az azonban még nem derült ki, hogy a törvény adta lehetősséggel élve ez ellen óvást nyújtanak-e be. Amennyiben ez megtörténik, úgy bírósági úton folytatódik az ügy. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács három hónapig monitorizálni fogja Nagyváradot, hogy teljesebb képet alkossanak arról, milyen anyanyelv-használati jogsértések érik itt a magyar nemzetiségű polgárokat.
Szőke Mária
reggeliujsag.ro. Erdély.ma

Alkalmassági minimumfeltételek
Még a kormányváltás idején bejelentették az RMDSZ politikusai, hogy az alkutárgyalások nyomán a román kormányfő magyar prefektust fog kinevezni Maros megye élére. A nagy dobveréssel beharangozott helycsere azonban elmaradt. A nyugdíjkorhatárt is meghaladó szociáldemokrata-párti kormánybiztos megőrizte a beosztását, a romániai magyarok érdekvédelmi képviseletét fölvállaló szövetség pedig – ennek ellenére – áldását adta az éppen hatalmon lévő kormányra.
A fentről lefele szétosztott helyeket rekordgyorsasággal elkapkodták a leghűségesebb pártkatonák, és egy percig sem merült fel annak a veszélye, hogy a káderosztályt megkerülve, egyszerű „mezei magyarok” is bekerüljenek a nagy téttel bíró hatalmi játszmába. Az első körben kinevezték a minisztereket, aztán az államtitkárokat, később pedig a központi állami-közigazgatási hivatalok vezetőit. Ennek a névsornak, valamint az EP-jelöltlistának a tanulmányozása során egy eléggé sajátos földrajzi eloszlást figyelhetünk meg. A korábbinál nagyobb szerepet kaptak a székelyföldi politikusok, valamint a kolozsvári elnöki holdudvarhoz tartozó jelöltek, de ugyanúgy előtérbe kerültek a szórvány, a Partium és Bukarest aspiránsai is.
A kártyaosztás nagy veszteseként Marosvásárhelyt említhetjük, hiszen annak ellenére, hogy itt található a legnagyobb számú, és az egyik leghűségesebbnek mondható RMDSZ-szavazótábor, mégsem jutottak helyhez az itteniek. Ez az aránytalanság még akkor is feltűnő, ha egyesek azzal érvelnek, hogy a mostani felállás a korábbi „vásárhelyi hegemónia” megtörése, valamint a helyi politikusok visszavonulása, kiöregedése és hitelvesztése miatt jött létre.
Természetesen a politikában nincsenek véletlenek. A meghozott döntések mögött minden bizonnyal olyan elemzések állnak, amelyek a kormányváltás által megszerezhető szavazatokat, valamint a hatalomgyakorlással együttjáró – elsősorban anyagi – előnyöket a lehető legnagyobbra becsülték. Előfordulhat, hogy az elemzők kimutatták, a vásárhelyi választók akkor is az RMDSZ-re szavaznak, ha a közösségük sorából nem neveznek ki senkit vezetői funkciókra. De az is lehet, hogy nem találtak olyan alkalmas személyt, aki megfelelő intelligencia- és képlékenységi hányadossal rendelkezzen ahhoz, hogy a román kormány csapatába bekerüljön. Nem ment át a „képességi” vizsgán. Ilyen szempontból talán nem is olyan nagy tragédia, hogy most az egyszer kihagytak minket a csapatból. Aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók.
A még kiosztásra váró maradék helyeket is nagy valószínűséggel olyan személyeknek adják majd oda, akik eleget tesznek az eddig is előirt alkalmassági minimumfeltételeknek. De mit várhatnánk el a leendő Maros megyei magyar prefektustól? Talán azt, hogy a mindenkori román kormánytól különválasztható, a táskahordozói múlttól és a rokoni szálaktól független, a korrupciós ügyektől elhatárolható, képlékenységi tünetektől mentes politikai karrierrel rendelkezzen. Van ilyen az RMDSZ-ben? Ferencz Zsombor
Központ. Erdély.ma

Egyháztörténeti konferencia a kettős kisebbségi létről Váradon
Kettős kisebbségben. Vallási és egyházi identitás a Felvidéken és Partiumban címmel szervez nemzetközi egyháztörténeti konferenciát pénteken Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a szlovákiai református keresztyén egyház, a komáromi Selye János Egyetem református teológia kara, valamint a komáromi Kálvin János Teológiai Akadémia.
A rendezvény – amelynek a Partiumi Keresztény Egyetem ad otthont – már csütörtökön elkezdődött: az érdeklődők egyebek mellett Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének, Fazekas László, a szlovákiai református keresztyén egyház jelenlegi püspökének, valamint Erdélyi Géza volt püspöknek az előadását hallgathatták meg.
A rendezvénysorozat mai programja 9 órakor kezdődik a felsőoktatási intézmény székhelyén, a résztvevőket János Szabolcs, az egyetem rektora köszönti. A délelőtt folyamán elhangzó – a Partiumi Keresztény Egyetem és a komáromi Selye János Egyetem vezetői által tartott – előadásokon szó lesz az erdélyi, valamint a szlovákiai magyar nyelvű felsőoktatásról, a felekezeti oktatás jövőjéről, illetve a társadalmi felelősségvállalásról.
Az ebédszünet után folytatódnak a bemutatók: a két felsőoktatási intézmény szakértői a kettős identitás, illetve kisebbség kérdéséről, valamint egyházvezetői tapasztalatokról értekeznek. Krónika (Kolozsvár)

Egy politikai kalandor

Határtalanul: kevés magyar diák jut el Székelyföldig
A Bethlen Gábor Alap által harmadik alkalommal kiírt Határtalanul programja nagy népszerűségnek örvend a magyarországi iskolák körében. Erdély listavezető a a határon túli területek között, ám ezen belül Székelyföldre már jóval kevesebb diákcsoport érkezik. Idegenvezetők, helyi szervezők, diákok beszélnek arról, hogy miért.
Sok iskola él a Határtalanul lehetőséggel, anyagilag ugyanis nagyon megéri a diákoknak a kirándulás, mivel az Emberi Erőforrások Minisztériuma állja a gyerekek utaztatását és szállásdíját, a diákoknak csak az étkezést, a belépők árát, illetve a költőpénzt kell fedezni.
Erdély a legnépszerűbb, majd Felvidék, Délvidék következik a preferencialistán. A leginkább háttérbe szoruló helyszín Kárpátalja, egyrészt az útlevél-kötelezettség, másrészt a háborús helyzet miatt. Az idei, Kárpátaljára tervezett látogatások mind elmaradtak, a csoportokat átszervezték más területekre, számol be a programról a székelyföldi Sebestyén Zita, a magyarországi Talabor utazási iroda erdélyi referense.
Népszerű és hatékony a program
„Az iskolák többsége kihasználja ezt a lehetőséget, évről évre egyre többen vannak, megírják a pályázatokat és részt vesznek a programon, ezért idéntől a kormány is több pénzt szán erre. Első esztendőben alig öt csoportunk volt Erdélyben, két év alatt azonban megnégyszereződött ez a szám. Nagyon sok iskola szívesen foglalkoztat utazási irodákat, akik vállalják a teljes szervezést, mentesítve ez alól a pedagógusokat” – mondta Sebestyén Zita idegenvezető, aki éppen Székelyföld látványosságait mutatja be egy közel ötvenfős diákcsoportnak.
Az idegenvezető szerint a Határtalanul program hatékonysága évek múltán lesz mérhető. "Nagyon zsúfolt a program, nagyon sok helyszínt meglátogatunk, katonás a tempó, és egyértelmű, hogy nem tudnak mindent megjegyezni. De amikor a jelenlegi tizenévesből huszonéves lesz, akkor valószínű, hogy más értékrend szerint gondol majd ezekre a kirándulásokra és a magyarok lakta Kárpát-medencei területekre" – magyarázta.
Kevesen látogatják Székelyföldet
Erdély megtekintése sok iskola temérdek osztályánál ki lett pipálva, ám a statisztika azt mutatja, leginkább a határhoz közeli vidékeket járják be a magyarországi diákok, elsősorban Máramaros, Partium területeit: Nagyváradon át érkeznek be Erdélybe, majd Kolozsváron át és Déván keresztül Arad irányában utaznak haza.
Az idei program úgy alakult, hogy húszból csupán egy csoport érkezik Székelyföldre. Az idegenvezető szerint ennek oka elsősorban a távolság, a hosszabb utazás miatt, hiszen a több napos program több pénzt is igényel, azonban a gyerekek számára megengedett önrész stabil, nem lehet növelni az útvonal függvényében.
„Ha egy iskolának van egy talpraesett igazgatója, aki ismeri Székelyföldet, és tudja, hogy érdemes kikerülni idáig, akkor ő ragaszkodik hozzá, hogy ide jöjjenek a gyerekek. A többség azonban, akik nem tudják, mi van itt, megjárják az erdélyi kisebb utat és ezzel a program ki van pipálva” – mondta Sebestyén Zita.
Zsúfolt program, tele látnivalóval
A program nagyon kötött és zsúfolt, de az idegenvezető szerint teljesíteni kell, "ha törik ha szakad, ha esik, ha havaz". Történelmi, kulturális, földrajzi látványosságok együtt kapnak helyet a körútban.
A Székelyföld célpontú úton Nagyváradon a székesegyház, a püspöki palota, a kanonok-sor, a Szigligeti színház, a Saspalota, majd a Királyhágón keresztül Kolozsváron Mátyás király szülőháza és szobra, a Szent Mihály templom, a Házsongárdi temető látogatható. Ezt követi egy hosszú és kimerítő utazás Gyergyó vidékére, ahol olyan nevezetességeket csodálhatnak meg a diákok, mint a Gyilkostó, a Békás- szoros, a Madéfalvi veszedelem emlékműve, a Szent Anna tó, Mohos tőzegláp, Sóvidék, Parajd, Szováta, Udvarhely, Farkaslaka.
A hazafelé vezető út Marosvécsen visz át, ahol Wass Albert emlékhelye, Marosvásárhely látnivalói kapnak teret az utolsó napon. Mivel a látnivalók mellett az is fontos, hogy a magyarországi gyerekek itteniekkel találkozzanak, meglátogatták a Böjte Csaba által létrehozott gyergyószárhegyi gyerekotthont is.
Ha jó a szervezés, jó a látogatottság
Gyergyó vidékén a legkeresettebb helyszín Újfalu: a program indulása óta közel ezer diákot fogadtak itt: 2012-ben százan két iskolából, egy év múlva már 324-en öt iskolából érkeztek gyerekek és idénre is van már kétszáz jelentkező. A következő évre, amennyiben a pályázatok nyertesek lesznek, további 250-300 személyt várnak ide.
2011-ben a Határtalanul! program keretében két felhívás került meghirdetésre: a Tanulmányi kirándulások magyarlakta területekre és az Együttműködések magyar szakképző iskolák között. Az elsőben a nappali tagozatos, alapfokú képzés hetedik évfolyamán tanuló magyarországi diákok határon túli magyarlakta területekre irányuló tanulmányútja került támogatásra, míg a nagyobbaknak szóló a magyarországi és a határon túli magyar tannyelvű, nappali tagozatos, középfokú szakképzésben résztvevő diákok olyan együttműködését támogatta, amely egy magyarországi iskola, valamint egy határon túli magyar tannyelvű partnerintézmény együttes részvételével valósult meg.
A Határtalanul számokban
2012-ben 743-an nyújtottak be pályázatot, ebből 433 nyert támogatást. 465,3 millió Ft keretösszegből 30 millió Ft egyedi támogatás, 435,3 millió Ft pályázati konstrukció alapján nyújtott támogatás volt, ebből a pénzből 17 233 diák és 1 840 tanár utazását sikerült támogatni.
2012-ben a Bethlen Gábor Alap bizottságának döntése értelmében a Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek c. felhívás keretében 330 pályázat, az Együttműködés szakképző iskolák között felhívásban 65 pályázat, míg az Együttműködés gimnáziumok között felhívásban 38 pályázat nyert el támogatást. 2013-ban a 713 benyújtott pályázatból 393 nyert támogatást, 17 034 diák és 1 919 tanár utazását sikerült támogatni. maszol.ro

Kiszorítandó magyarok
Meglehetősen pontos keresztmetszetet ad a romániai politikai közállapotokról, ahogy a kisebbségi kérdést példásan megoldottnak tekintő Románia magát a magyarok barátjának mondó miniszterelnöke egy választási rendezvényen arról beszél: az időközi választásokon azért kell összefogniuk a román pártoknak az egyik Szatmár megyei választókerületben, nehogy a magyaroké legyen a képviselői hely.
Igaz, nem általában a magyarokról beszélt, hanem az egyik magyar politikai szervezetet, az RMDSZ-t emlegette olyan alakulatként, amelyet el kell ütni a győzelemtől, de a kontextusból egyértelmű: azért szorgalmazza a román összefogást, nehogy most magyar képviselő, majd a két év múlva esedékes önkormányzati választásokon magyar polgármester legyen Szatmárnémetiben és magyar megyei közgyűlési elnök Szatmárban.
Mindezt ráadásul még pikánsabbá teszi, hogy Victor Ponta miniszterelnök, valamint az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD) csupán alig néhány hónapja koalíciós partnere a most olyannyira legyőzni kívánt RMDSZ-nek.
Az már csak hab a tortán, hogy a közös román jelölt a liberális párti Ovidiu Silaghi lesz, aki korábban egyszer már mandátumot szerzett a kerületben, és most, a liberálisok kormányból való kilépését követően úgy indul el a megmérettetésen, hogy saját pártelnökét is meglepve átlép a liberálisok által újra ellenségnek tekintett PSD-be.
Mindez tökéletesen leképezi a romániai politikai viszonyokat. A PSD totális hatalomra tör, és ennek érdekében megpróbálja a liberálisoknak a kormányból való kilépés miatt elégedetlen kulcsembereit elszippantva gyengíteni korábbi szövetségesét, miközben a jelenlegi kormánytöbbséget biztosító koalíciós partnert hátba szúrja.
Úgy tűnik, az RMDSZ kormányszereplése tényleg csak arra kell, hogy a liberálisok távozása után Ponta és a PSD kezében maradhasson a kormányrúd. Persze a választásokon néha a koalíciós pártok is riválisai egymásnak, a mostani helyzet azonban többről szól. Ponta végre elismerte: Erdélyben és a Partiumban a román pártok szövetsége nem csak a hatalom megszerzésére irányul. Az egyik fő cél a magyarok háttérbe szorítása.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Vincze Lóránt Arad megyében járt
Romániai magyar érdekeket Brüsszelbe!
Amint azt a szombati lapszámunkban is hírül adtuk, vasárnap Arad megyei kampánykörúton vett részt Vincze Lóránt, az RMDSZ EP-képviselőjelöltje, akit elkísértünk Nagyiratosra, Nagyvarjasra és Szentpálra. Szentmise az anyák napja jegyében Vasárnap Bognár Levente RMDSZ-megyei elnök és Papp Attila nagyiratosi polgármester táraságában Vincze Lóránt részt vett a helybeli katolikus templomban 10 órától megtartott szentmisén, ahol ft. György Zoltán plébános anyák napja alkalmából köszöntötte az édesanyákat és a nagymamákat, akiknek egyúttal köszönetet mondott a családjukért kifejtett áldozatos munkáért. Szentbeszédében a tavasz beköszöntét, a természet újjászületését kapcsolatba hozta Szűz Máriával, aki vállalta, hogy anyja legyen Isten egyszülött fiának, Jézusnak. Őt szerető, gondoskodó anyaként óvta, szeretetben nevelte, átadva neki mindazokat a tapasztalatokat, amelyekre a földi élete során szüksége lehet. Szeretett fia mellett mindenkor, annak a keresztre feszítésekor is kitartott, mert tudta: ahol igent mondanak az életre, ott Isten áldása érvényesül. Éppen ezért a mai édesanyáknak is igent kell mondaniuk az életre, minél több gyermeket kellene szülniük, szeretetben felnevelniük, Isten dicsőségére, nemzetünk megmaradása érdekében. A szentmise végén a ministráló leányok színvonalas szavalatokkal, köztük a helybeli Veres József által az alkalomra írt verssel is köszöntötték az édesanyákat és a nagymamákat, akiknek a kijáratnál egy-egy Mária-képpel kedveskedtek. Felemelő érzés volt tapasztalni a nagyiratosi hívek egyházi énektudásának színvonalas megnyilvánulását. Nem választani, szavazni kell! A községháza tanácstermében közel 40 polgár gyűlt egybe a meghirdetett lakossági fórumra. Papp Attila polgármester mutatta be vendégeit, Vincze Loránt EP-képviselőjelöltet, Bognár Levente RMDSZ-megyei elnököt és Faragó Péter ügyvezető elnököt, majd a május 25-re tervezett EP-választásokon való minél nagyobb részvétel szükségességét ecsetelte, kiemelve a betegek, illetve az idősek számára szolgáló mozgóurna előzetes igénylésének a fontosságát. Bognár Levente megyei elnök hozzászólásában köszöntötte az édesanyákat és a nagymamákat, majd kiemelte: a romániai magyarság 25 évvel ezelőtt a kezébe vette a sorsát, minden alkalommal bebizonyítva, hogy képes képviselőit az ország, illetve az utóbbi két alkalommal az EU törvényhozásába is bejuttatni. Most egy újabb próbatétel előtt állunk, aminek a feladatához, összefogással, újra fel kell nőnünk! Vincze Lóránt köszöntőjét követően jó kezdetnek tartotta, hogy a nagyiratosi, lelkesen éneklő hívekkel először a templomban lehetett része a nagyszerű közösségi élménynek. Miután maga is köszöntötte az édesanyákat és a nagymamákat, egy újabb nagyszerű közösségi élményről, a soron következő EP-választásokról beszélt, ahol tömbben szavazva újabb alkalom adódik bebizonyítani: mi, magyarok együtt erősek vagyunk. Mert ez a közel másfél milliós romániai magyarság nem veszítette el az összetartozás érzését, a hitét, de a bizalmat sem életünk jobbra fordulásában. Már 25 évvel ezelőtt is tudták a magyarok, hogy csakis egy magyar szervezet képviselheti méltón az érdekeiket: az elmúlt 25 évben sikerült visszaszerezni a kommunizmus által eltörölt olyan jogainkat, mint az anyanyelv-használat a közigazgatásban, a teljes körű oktatás, az elkobzott közösségi ingatlanok visszajuttatásának az ügye, amelyekben még vannak megoldatlan kérdések, de az ügy jó irányba halad. Ugyanakkor igen sok tervet sikerült megvalósítani a magyar emberek, a közösségek javára, hiszen az RMDSZ mindig ott volt a bukaresti törvényhozásban, illetve 7 éve az Európai Parlamentben is ott vannak a képviselői, akik Brüsszelben az erdélyi magyar emberek gondjairól beszélnek. Mert a brüsszeli politikusok rólunk, erdélyi magyarokról annyit tudnak, amennyit az ottani képviselőink elmondanak rólunk. Helyettük más biztosan nem fogja elmondani, méghozzá a többi, őshonos európai kisebbséggel együtt, hogy minden közösség számára az EU-ban hatékonyabb legyen a kisebbségvédelem. Együtt vannak a dél-tiroli németekkel, a finnországi svédekkel, a dániai németekkel, illetve a többi kisebbséggel, akikkel elhatározták: elmennek az EU intézményei elé, ahol védelmet kérnek a kisebbségi jogoknak. Azt is el akarják érni, hogy a finnországi svédek által élvezett önrendelkezés a romániai magyar közösség különböző csoportjai számára is megvalósítható legyen. Ha Dél-Tirolban meg lehetett teremteni az autonómiát, az nálunk is megvalósítható. E célkitűzéseken nemcsak az EP-ben, hanem itthon is dolgozni kell, hiszen a hosszú évek óta elodázott kisebbségi törvényt, az EU-ban élő kisebbségek támogatásával, remélhetően el lehet majd fogadtatni. Érintette az EU-támogatással megvalósult projekteket, kitérve a területalapú támogatásokra, de azokra a programokra is, melyek jóvoltából a hazai fiatalok az EU-ban tökéletesíthetik a tudásukat. A jelzett programok kidolgozásánál, jóváhagyásánál azonban az erdélyi magyarok képviselőinek is ott kell lenniük, ha azt akarjuk, hogy ne mások döntsenek a fejünk fölött. Nem csak az EP-ben, de az itthoni ügyintézésben is részt kell vennünk. Ha a Szövetség kormányon van, a kisebbségi ügyek mellett egy-egy országos érdekeltségű tárcának a vezetését is vállalja, hogy aktív részesei legyünk az ország vezetésének, a sorsunk jobbra fordításának. Ehhez azonban minden választáson nagy számban kell részt vennünk, hogy az RMDSZ elérhesse az 5%-os választási küszöböt a helyi önkormányzatokban, a bukaresti parlamentben, valamint a brüsszeli Európai Parlamentben is. Mivel mindig az volt az elvárás, hogy ne legyen magyar–magyar verseny, a következő EP-választáson ez teljesül, hiszen Romániában csak az RMDSZ-lista magyar, ezért éljünk a lehetőséggel. Május 25-én tehát nem kell választani, hanem szavazni kell az erős magyar képviseletre – összegezte mondanivalóját Vincze Lóránt EP-képviselőjelölt. Előtérbe a kisebbségi jogokat! A hozzászólások során Kiss István, mintegy nyugtázva az elhangzottakat, a képviselőjelöltet alaposan felkészült, a mandátumra méltó fiatalembernek nyilvánította, akárcsak a község által két évvel ezelőtt megválasztott fiatal, dinamikus polgármestert, Papp Attilát. Éppen ezért, a választásokon minél nagyobb számú részvételre szólította fel a jelenlévőket. Tomuţ Csaba az Ukrajnában zajló nemzetiségi feszültségekről kért véleményt Vincze Lóránttól, aki aggasztónak találja az ottani helyzetet, ami azonban azt is érzékelteti, mennyire fontos, ha egy ország tagja az Európai Uniónak vagy a NATO-nak. Ukrajna viszont, részint önhibájából, egy polgárháború küszöbén áll. AZ EU-nak is rá kellett jönnie, hogy a közép-kelet-európai bővítés együtt jár a nemzetiségi kérdések megjelenésével, amit nem lehet a szőnyeg alá seperni. Éppen ezért változik az EU is, amelyben nem lehet elmenni a kulturális és szabadságjogok mellett úgy, hogy ne érintsék a kisebbségi jogokat is. Az RMDSZ kezdeményezése volt a kisebbségek európai összefogása, amiben maga az elmúlt 3 évben dolgozott. Winkler Gyula EP-képviselő irodájában a kisebbségvédelem területén dolgozik, míg Kelemen Hunor szövetségi elnök megbízásából az RMDSZ külügyi kapcsolatait építi a 93 tagot számláló Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójában (FUEN), amelyiknek az alelnöki tisztségét is betölti. A most záruló mandátumban nem sikerült EU szinten elérni a közösségi jogok felkarolását, a következőben azonban sokkal határozottabb lépéseket tesznek az úton. Vincze Lóránt abban bizakodik, hogy az EP-t sikerül majd rávenni a kisebbségi ügyekkel való hangsúlyosabb foglalkozásra, hogy a lehetőségét is elkerüljék egy, az ukrajnai helyzethez hasonló kialakulásához. A továbbiakban Papp Attila polgármester javaslatára Romániának a schengeni övezethez való csatlakozásával esedékes, Kisvarjas–Dombegyház közötti időszakos határátkelőnek átjáró úttá válási esélyeit mérlegelték, míg Faragó Péter RMDSZ-ügyvezető elnök az EP-választások technikai kérdéseit járta körbe. Ezek szerint minden párt egy-egy országos listát nyújt be, amire bárhol az országban szavazni lehet, egy pótlista segítségével. Mivel az országnak 32 parlamenti képviselője lesz, az országos listán minden párt ennyi jelöltet tüntethet fel, a szavazólapon az RMDSZ a III. helyen található, tehát arra kell szavazni, hogy a 32 hely közül minél többet lehessen megszerezni. Akik egészségi okokból nem tudnak elmenni a szavazóhelyiségbe, orvosi igazolás alapján kérhetik a mozgóurna lakhelyükre szállítását. Erre nagyon oda kell figyelni, meg kell szervezni, hogy minél többen szavazhassanak. A községháza tanácstermében Papp Attila polgármester ebédet adott a vendégek, illetve a sajtósok tiszteletére, majd az EP-képviselőjelölttel és az RMDSZ-megyei elnökkel az élen az otthonukban keresték meg a nagyiratosi magyarokat, akikkel ismertették a választásokon való részvétel fontosságát, a tudnivalókat tartalmazó szórólapokat osztogatva. Kampány, előadás Nagyvarjason Miután a jelzett csapat Nagyvarjason is házalva kereste meg a magyarokat, 17 órától a helybeli kultúrotthonban találkoztak a lakossággal. Both István helybeli RMDSZ-es tanácsos bemutatta a vendégeket. Közülük elsőnek Papp Attila köszöntötte az édesanyákat, ismertette az EP-választásokon való részvétel elemi fontosságát, majd Bognár Levente megyei elnök, illetve Vincze Lóránt EP- képviselőjelölt fejtették ki a már ismertetett véleményüket. Ezt követően jó szórakozást kívántak a Tapasztó Ernő technikai segítségével fellépett Kulcsár-Székely Attila színművész által bemutatott darabhoz, Nyirő József Halhatatlan élet című egyszemélyes népi vígjátékához. A 45 perces, vérbő humorral, mimikával előadott vígjáték vastapsot aratott a közel 30 nagyvarjasi magyar körében. Nagy érdeklődés Szentpálon Ugyanaznap délután az EP-képviselőjelölt és megyei RMDSZ-elnök által vezetett kampánystáb Szentpál magyar családjait is felkereste, hogy az otthonukban mondják el, szórólapokkal támasszák alá a választásokon való részvétel fontosságát. A szentpáli kultúrotthonban 19.30 órától száznál több érdeklődőnek mutatta be Sandu Piroska alpolgármester a vendégeket, Vincze Lóránt EP-képviselőjelöltet, Bognár Levente megyei RMDSZ-elnököt, Király András oktatási államtitkárt, valamint Faragó Péter ügyvezető elnököt. Az említettek közül elsőnek Bognár Levente vázolta a május 25-én sorra kerülő EP-választással kapcsolatos tudnivalókat, majd Király András államtitkár az RMDSZ elmúlt 25 évi munkáját értékelte szentpáli, Arad megyei, illetve országos szinten. Amint hangsúlyozta, a közérdekű elképzelések megvalósítását csakis a szavazópolgárok támogatásával, vagyis az RMDSZ-listára való szavazás segítségével lehet kivitelezni. Az eddigi EP-választásokon való jó szereplése jóvoltából Szentpálon fel lehetett újítani a bekötőutat, hozzáfoghattak a csatornázáshoz, illetve további beruházásokhoz. A település jövője érdekében a legközelebbi megmérettetésre is felkérte a helybelieket, hogy Erdélyt Európában, a magyar érdekeket Brüsszelbe lehessen érvényesíteni. Miután Vincze Lóránt megköszönte a biztatást az előtte szólóknak, köszöntötte a szép számban megjelenteket, itt is vázolta az EP-választások már ismertetett fontosságát. A Szentpálon megkeresett emberektől szeretetet, biztatást kapott, ami sok lelki erőt kölcsönöz az érdekképviseleti munkához. Annak a reményének adott hangot, hogy a 25 éve az RMDSZ-ben folyó építőmunka a polgárok támogatásával, bizalmával folytatódni fog, ha az önkormányzatban, a román parlamentben, de Brüsszelben is képviselhetik az erdélyi magyarságot. Mindezt méltón, csakis a romániai magyar képviselők tehetik meg, ezért e munkához kért a szentpáliaktól támogatást. Az elhangzott beszédek után a szentpáli kultúrotthon közönsége is jót mulatott a Kulcsár-Székely Attila által bemutatott Nyirő József-komédián, ami, ha lehet, a nagyvarjasi sikert is túlszárnyalta. A szentpáli kampánytalálkozót, előadást követően Sandu Piroska és csapata nemcsak vendégeknek, hanem a közönség tagjainak is igen ízletes sült kolbásszal kedveskedett. Az egész napos vasárnapi program, a sok emberrel történt civilizált, bensőséges találkozás is azt bizonyítja: Erdély, a Partium és a Bánság valóban Európához tartozik, ahol az érdekeink képviseletét rátermett, tehetséges politikusokra bízhatjuk. A sikerhez azonban május 25-én minden magyarnak az urnákhoz kell járulnia, hogy a romániai magyar érdekeket hatékonyan képviselhessék Brüsszelben.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

„Vershitet nem cseréltem soha…”
Köszöntjük a 85 éves Kányádi Sándort
Kányádi Sándor Herder- és Kossuth-díjas költő, író, műfordító ma nyolcvanöt éves. Generációk nőttek fel versein.
Kolozsvárról Budapestre kényszerült – hát Budai otthonában kerestük meg. Életművéről, a megélt történelmi korszakváltásokról, gyermekverseiről, illetve további terveiről beszélgettünk. Kányádi Sándor történetekből kifogyhatatlan és fiatalos lendülettel beszél: „Nyilvánvaló, hogy különböző történelmi fordulók meglátszanak az írásaimon, de egy dolgot mondhatok: én vershitet nem cseréltem soha. Ez az, amit én fiatal koromban a magyar költészetben láttam”, vallja.
– Hogyan befolyásolták a történelmi korszakváltások költészetét, költői magatartását?
– Általában dátumozni szoktam az írásaimat, ezeket el kell olvasni és abból kiderül. Babits Mihály azt mondja, hogy a vers három részből áll (úgy, mint a bogártanban): a címéből, a törzséből és az aláírásból. Hozzátenném – nem azért, mert én bölcsebb lennék, mint Babits Mihály –, hogy a dátumából is. Erre példaként egy olasz verset szoktam felhozni: a Nobel-díjas, keveset író és nagyon „gazdaságosan” fogalmazó költő, Ungaretti versét, amelynek címe: Katonák. „Állnak, mint ősszel a levelek a fákon.” Ennyi a vers. Ha nem volna alatta, hogy 1918, akkor nem is értenénk, hogy mi ez. Akkor volt ugyanis vége a háborúnak, és mint ősszel a lombját hullató fa, a lerongyolódott fa, úgy álltak a katonák is. Nyilvánvaló, hogy különböző történelmi fordulók meglátszanak az írásaimon, de egy dolgot mondhatok: én vershitet nem cseréltem soha. Ez az, amit én fiatalkoromban a magyar költészetben láttam – például Petőfi Sándornál, ő sem cserélt… nem is volt ideje. Nekem lett volna. (nevet) De Arany János sem cserélt. És ezért irányadó az, amit Petőfi mondott: „Az utókor elmondhatja, hogy gyönge poéta voltam, de azt is el fogja mondani, hogy szigorú erkölcsű férfi valék.” Ezek voltak az én iránytűim, nem pedig a nagy politikai beszédek és fordulatok. Én igaz híve voltam – hiszen mi más is lehetett az ember, amikor fiatal volt – a szocializmusnak, mert az emberségesnek ígérte magát. Aztán lassan, már az ’50-es évek legelején kezdtem észrevenni, hogy amit az egyetemen tanulunk, az nincs azsúrban, nem talál azzal, ami otthon történik édesapámmal, a gazdasággal, egyáltalán a politikai életben.
Amikor ’46-ban a szlovákiai magyarokat kezdték kitelepíteni, a nagyhatalmak belementek volna, hogy minket is kitelepítsenek, esetleg még a Partiumból adtak volna egy darabot Magyarországnak, és odahozták volna mondjuk a székelyeket, a több száz éves templomaikkal, temetőikkel – ugye, hát hogy van ez? Azt mondta Groza Péter, aki mindmáig az egyik legtisztességesebb politikusnak számít, hogy ha a magyarok nem akarnak kitelepedni, akkor a lenini alkotmányt alkalmazzák. Ettől mindenki megijedt. A lenini alkotmányról egy Svájcba emigrált magyartól hallottam, akivel ’68-ban, Zürichben találkoztam: „Fiam, nézze azt a szállodát, abban lakott Lenin, ott van az a könyvtár, oda járt, és ott másolta le a Svájci Alkotmányt, ami szó szerint megegyezik a Szovjet Alkotmánnyal, azzal a különbséggel, hogy ahol magántulajdon volt, ő közösségi tulajdont írt be, és ahol kanton volt, oda autonómiát.” És ez így is volt.
A mi nyelvrokonaink például, a vogulok, ötezren voltak csak, 500 km-es körzetben laktak Szibériában, ismertem néhányat személyesen is közülük, iskolájuk volt, anyanyelvükön tanultak, központokat építettek, ahol tanultak. Bár kétnyelvűek voltak, az anyanyelvüket megtanulhatták. A II. világháborúban aztán több veszteség a nemzetiségekből volt, mert azokat küldték az első vonalba. Ez is hozzátartozik a dologhoz. Az a terület, ahol a mi nyelvrokonaink laktak, azok a Gulág legszomorúbb helyei voltak. De én voltam például Izsevszkben, ahol a votjákok, az udmurtok laktak, és ott, az izsevszki egyetemen, a finnugor tanszéken magyarul tartottam több mint 50 hallgatónak és diáknak előadást. És egy szép udmurt–magyar szakos orosz kislány mondta nekem, hogy „Sándor bácsi, tessék még szép magyar verseket mondani.”
Tankó Anna, Csősz Enikő, Józsa István. Szabadság (Kolozsvár)

Megkoronázott magyarszívatás
Hogy stílszerűek legyünk: a közelmúltban sikerült megkoronázni a mindenkori román illetékesek magyarszívató erőfeszítéseit.
A helyszín Nagyvárad, ahol az amúgy ötvenezres tömeget képező magyar közösség semmibevételében jeleskedő román többségű helyi önkormányzat – előzetes bejelentése értelmében – gesztust kívánt tenni a város magyarsága felé azáltal, hogy visszahelyez egy, a város középkori történelméhez kapcsolódó festményt a városháza dísztermébe.
A festményt Bihari Sándor nevű művész festette, s azt a jelenetet ábrázolja, amikor Luxemburgi Zsigmond magyar király Szent László váradi sírjánál fogadta Jagelló Ulászló lengyel királyt, de Trianon urán lekerült a helyéről. A városvezetés azonban nem ezt a festményt helyeztette vissza, hanem egy újat készíttetett egy román festővel, és egy olyan alkotás társaságában helyeztette ki, amely azt ábrázolja, amikor a román megszálló hadsereg 1919-ben a város főterén üdvözli a Váradra érkező román királyi párt.
A magyarok felé tett gesztus hitelességét már ez a festmény is megkérdőjelezte, de azért sikerült fokozni a felháborodást, kiderült ugyanis, hogy a másik alkotáson Zsigmond királyunk fejéről egyszerűen „lelopták” a Szent Koronát. Ez pedig még akkor is nettó történelemhamisításnak minősül, ha Zsigmond esetleg az ominózus eseményen nem a magyar királyi koronát viselte. Az eredeti festményen ugyanis a Szent Korona szerepel, tehát minden utólagos módosítás hazugság és tahóság. Ilyen alapon minden erdélyi, illetve partiumi műemléken – legyen az épület vagy egyéb jellegű műalkotás – el lehetne kezdeni a magyar jelleg eltüntetését.
A magyar népi motívumokat felvonultató, lechneri szecessziós jegyeket például légkalapáccsal lehetne lefaragni, hogy aztán a helyükbe a Románia Kárpátokon túli részének épített arculatát meghatározó két stílus, a Brâncoveanu–bizánci és a Ceauşescu–szocreál közül választva alkossanak valami, a román szíveknek kedveset. És ott vannak a még megmaradt magyar köztéri szobrok is. A kolozsvári Mátyás-szoborcsoport amúgy is régóta szúrja az illetékesek szemét olyannyira, hogy külön táblácskával jelölték meg, miszerint a magyar uralkodót csak István moldvai vajda győzte le.
Nos a tábla és minden egyéb helyett egyszerűbb lenne felírni a talapzatra, hogy Ştefan cel Mare, és megoldódna a probléma: máris kompatibilis lenne az uralkodó szemlélettel. És ezek után máris jóval élhetőbb, európaibb és kulturáltabb lenne egész Erdély és a Partium arculata.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Egy Székelyföld autonómiájáért tüntető helyzetelemzése

Hírsaláta
ORTODOX EGYHÁZFŐ ÜZLETE. Daniel pátriárka nem hazudtolja meg találékony üzletember voltát. Legújabban piacra dobtak egy JesusChips nevű terméket, melyen a Megváltó képe látható, de csak három napig, hisz a hívő ember olyan táplálékot, melyen Krisztus képe látható, nem fogyaszt el. De miután eltűnik a krumpliszelet-ropogósról, szívesen elfogyasztja, így a piac él, a vásárlók száma nem csökken, ami nagy örömmel tölti el az ortodox egyház fejét, mert a bevétel folyamatos. (Adevărul)
NINCS PÉNZ VÍZI MENTŐKRE. A kormány bejelentette, hogy a tengerparti vízimentő-szolgálat költségeit ezentúl a helyi városi tanácsok fizetik. A vízi mentők fizetése, a figyelőtornyok és az elsősegély pontok karbantartása közel 4 millió lejbe kerülne, ám erre sem a megyei tanácsnak, sem a helyi önkormányzatoknak nincs elkülönített keretük. A Konstanca megyei polgármesteri hivatalok szerint, ha a kormány nem utal ki pénzt, vízimentő-szolgálat nélkül maradhat a román tengerpart a nyáron. (Nagyvarad.ro) JÓL VAN AZ ÚGY. A Román Vasúti Társaság elutasította a Brassói Polgármesteri Hivatal kérését, hogy korszerűsítés céljából átvehesse a nagyállomás épületét. Azt állítják, 2007-ben uniós alapokból felújították már, és helyiségeit vasutasok, külső vállalkozók használják, bérlik. Ennek dacára Brassó vezetői nem mondanak le arról, hogy a nagyállomásból korszerű, európai normák szerint működő városkaput létesítsenek. (Marosvásárhelyi rádió)
AZ ELNÖKI PALOTÁBA VÁGYIK A BOHÓC. Az Antena 3 igazgatója bejelentette, hogy kérni fogják az elnöki hivataltól Mircea Badea akkreditálását az Cotroceni Palotába. A bohóckodásáról és erős Băsescu-ellenességéről ismert sajtós azt nyilatkozta: első alkalommal azt megkérdezné az államelnöktől: „Ismerve az Ön nagy külpolitikai tapasztalatát, véleménye szerint hány üveg vodkát fogyasztott el Rogozin nyilatkozata előtt?” (Jurnalul naţional)
FOGY A ROMÁN. Románia lakossága 2050-ben várhatóan nem éri el a 16 milliót sem. A Ceauşescu-féle „népesedési politikát” követően, 1989 után a lakosság létszáma jelentősen megcsappant. 25 évvel ezelőtt évente csaknem 315 ezer gyermek született, húsz évvel később számuk közel a felére esett vissza – derül ki a Gândul összeállításából. Szociológusok felmérései szerint a romániai családok egyre nehezebben szánják el magukat a gyermekvállalásra. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint például 2014 januárjában 1360-nal kevesebb gyermek született, mint a megelőző esztendő hasonló időszakában. A hivatalos kimutatások szerint Románia lakossága havonta 5000 személlyel csökken, miközben a nyugdíjasok száma eléri az 5,4 millió főt. Romániában ugyan óránként 21 gyermek születik, ami soknak tűnhet, ám az ország ezzel világszinten a kullogók között helyezkedik el.
NÁLUNK NE KUTASSANAK! Harminc alkalmazottját már elbocsátotta, és a folyamatos tiltakozások miatt a többit sem tudja foglalkoztatni a Bihar megyei Tótiban talajkutatásokkal megbízott magyarországi Acoustic Geophysical Services (AGS) vállalat – írja a Krónika. A cég tavaly érkezett a Partiumba, hogy feltérképezze a kőolaj-, illetve földgázlelőhelyeket. A talajmérést úgynevezett vibrációs technikával, szerkezetmegbontás nélkül végzik, amelyre végül a környezetvédelmi engedélyt is megkapták, és néhány helyi önkormányzat is rábólintott a kutatásra. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy politikai kalandor (4.)
Şaguna püspöki méltósága miatt kénytelen elvállalni a balázsfalvi nemzetgyűlés elnöki feladatkörét és a Nemzeti Komité elnöki tisztségét. A 25 tagú Komité feladata a román érdekek védelme. A román követelések képviseletére két küldöttséget szerveznek, egyet a bécsi udvarba és egyet a kolozsvári országgyűlésre.
A gyűlésen megszerkesztett petíciót gyorsan szeretnék eljuttatni a császárhoz, mielőtt a május 29-re összehívott erdélyi országgyűlés kimondaná Erdély unióját Magyarországgal. Rendelkezésükre kevés idő áll, sietniük kell Bécsbe. A bécsi küldöttség egy része már május 18. és 20. között elindul, csupán a küldöttség vezetője, elnöke, Şaguna az, akit nem tudnak rábírni, hogy velük együtt menjen. Neki most fontosabb feladatai akadnak, mint hogy a román ügyet Bécsben képviselje. Kolozsvárra utazik, és a főkormányzót tájékoztatja a kialakult helyzetről.
Úgy tűnik, Şaguna kivár, nem tudja elkötelezni magát az osztrákok mellett, mert még nem tudja, a mérleg nyelve hol állapodik meg. Nem tudja, hogy a küzdelemből a magyar forradalom vagy az osztrák reakció kerül-e ki győztesen, de azt sem, hogy a magyarok és az osztrákok nem kötnek-e egyezséget. A balázsfalvi gyűlés bécsi küldöttsége nélküle kénytelen boldogulni. Ő ekkor nem vállalja fel a román érdekek védelmét, de megpróbálja elhitetni a románokkal, hogy őket képviseli. Amíg teheti, húzza-halasztja az indulást. A 120 tagú, Balázsfalván választott küldöttséggel együtt Kolozsváron tartózkodik. Ez idő tájt Şaguna még mindig a magyar egyezkedés híve. Liviu Maior kolozsvári román történész úgy értékeli, hogy Şaguna ekkor mérsékelt álláspontot képvisel, a tömegek mozgósítását ellenzi.
Fő feladatának a románság és a magyar hatóságok közti közvetítést tartja, gondosan ügyel arra, hogy megfelelő gesztusokat, kijelentéseket tegyen az osztrák udvar felé is.
Képviselőségéről Alsó-Fehér megye főispánja és a megyei vezetés 1848. május 13-án arra kéri a Főkormányszéket, hogy a május 29-én kezdődő erdélyi diétán (országgyűlésen) Şaguna mint regalista, azaz királyi meghívott képviselhesse a románokat.
Igaz ugyan, hogy ez a hagyományos erdélyi jogrend alapján szabálytalan, mert Erdélyben a görögkeleti vallás csak megtűrt, így a püspök hivatalból való képviselői kinevezése jogtalan. Az erdélyi főkormányzó arról tájékoztatja a Bécsbe utazó gróf Mikó Imrét, hogy a magyar forradalom ügyének szolgálatáért jó lenne, ha a püspök ott lehetne az erdélyi diétán.
Szabó József és báró Bánffy Miklós, a balázsfalvi nemzetgyűlés kormányszéki biztosai szintén javasolják a Főkormányszék közbelépését azért, hogy Şaguna püspök részt vegyen az erdélyi országgyűlésen. Papiu Ilarian úgy véli, hogy a püspöknek regalistává való kinevezése nem szolgálja a románok érdekeit, a püspök hírének is „inkább kárára” van.
Román–magyar együttműködés
Báró Wesselényi Miklós a kolozsvári országgyűlés munkálatairól készített beszámolójában – melyet a belügyminiszternek állít össze – ismerteti a kolozsvári magyar és román képviselők közti tárgyalásokat. Elmondja, hogy sikerült megegyezni az oláhok (románok) jelentősebb vezetőivel, köztük az óhitű (görögkeleti) Şaguna püspökkel. A románok megnyugszanak, ha az országgyűlés kimondja Erdély népeinek egyenlőségét, az egyenlő jogokat és kötelezettségeket. Wesselényi Miklós megjegyzi, hogy az Erdély unióját kimondó első cikkely is ennek szellemiségében készült. A román történészek és politikusok állításaival szemben a kolozsvári országgyűlésen részt vevő románok megszavazták Erdély unióját Magyarországgal. E szavazás nem egyéni döntésként, hanem a városban tartózkodó, 120 tagot számláló balázsfalvi küldöttség tudtával, közös akaratából történt.
A szászok országgyűlési jegyzőkönyve is tud arról, hogy a román képviselők a szavazás előtt egyeztettek a román küldöttséggel. Feljegyzik, hogy Şaguna is „sokszor tárgyalt a magyarok képviselőivel”. Úgy tűnik, ekkor Erdélyben még megvolt az esély arra, hogy a románok ne az osztrák reakció csatlósai legyenek. A román–magyar együttműködés a Bánságban és a Partiumban megvalósult. A románság vezetői – köztük Emil Gojdu, Ioan Dragoş és Eftimie Murgu – az erdélyi románokat a magyarokkal való együttműködésre ösztönzik.
A püspök Bécsben
A bécsi román küldöttség 1848. június 5-én Noptsa László alelnök vezetésével császári kihallgatásra jelentkezik. Nem fogadják őket, fagyos légkörben hozzák tudomásukra, hogy a benyújtott balázsfalvi petícióra az uralkodó írásban fog válaszolni. A választ június 7-én keltezik, miután a kolozsvári országgyűlés a románokra vonatkozó törvényeket már megszavazta. Eszerint a román követelések tárgytalanok, mivel azokat az erdélyi diéta törvényekkel garantálja.
A román küldöttség június 16-án újabb petíciót terjeszt a császár elé. A válaszért Innsbruckba kénytelenek utazni, mert a forradalmi események miatt a császár székhelyét ideiglenesen áthelyezik a biztonságosabbnak vélt városba. Időközben Şaguna püspök is megérkezik, és kihallgatásra jelentkezik V. Ferdinándnál. A második petícióra június 23-án adott újabb válasz a korábbi ismétlését jelenti, vagyis azt, hogy a magyar törvények már elismerték a románok jogait. A császár Şagunát Pestre küldi, hogy bekapcsolódjon a pesti országgyűlés munkájába. Pesten nem kötelezi el magát, és semmilyen érdemleges feladatot nem vállal. Találkozik a Magyar kormány jeles képviselőivel, köztük Kossuth Lajossal. A püspök bizonyára jól forgatja a szavakat, mert elnyeri Kossuth bizalmát akkor, amikor a nagyszebeni Román Komité szélsőséges tagjainak magyarellenessége egyre nyilvánvalóbb.
1848. október derekáig a magyar forradalom vezetői támogatják Şagunát, mert még hisznek magyarhűségében. Batthyány Lajos magyar miniszterelnök 1848 októberében ezért is szólítja fel Şagunát – mint a magyar országgyűlés tagját is –, hogy segítse a kormányzatot a békesség helyreállításában. Bizalmatlanság Pesten
Miután Pesten az a lejárató jellegű hír kapott lábra, miszerint Şaguna még áprilisban „muszka zászlót” vitt Karlócáról az erdélyi románoknak, a püspök úgy érzi, hogy két szék között a földre esett, mert nem bíznak benne. Titokban hagyja el Pestet, és Nagyszebenbe megy, de itt sem fogadják kitörő lelkesedéssel, az osztrákok is gyanakvással figyelik.
A magyar politikusok közül id. gróf Bethlen János – az erdélyi liberálisok egyik vezetője – már 1848. május 20-án felfigyel a püspök kétkulacsos politikai viselkedésére. Azt írja a magyar minisztertanácsnak, hogy Şaguna nemrég még Bécsben járt, de Karlócát érintve tért Erdélybe. Olyan vélemény is van, amely arról tud, hogy a püspök kapcsolatban áll a délszláv mozgalommal, az illír párttal is. Jakab Elek történész a püspök jellemére utalva megjegyzi: „ment nép-békítni Hunyad vármegyébe, esküdni Karlovicra, informálni Pestre s a királyi kegyelmet megköszönni Bécsbe”. (folytatjuk) Kádár Gyula
Háromszék. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Autonómiafórum: Tőkés egyesítené a jobboldalt
Autonómia vagy politikai opportunizmus? – tette fel a kérdést kedden este Sepsiszentgyörgyön Tőkés László. Az EP-képviselő az Erdélyi Magyar Néppárt autonómiatervezetét ismertető fórumon vett részt, melyen Bakk Miklós politológus, Toró T. Tibor, a néppárt országos elnöke és Benedek Erika háromszéki elnök társaságában négy órán keresztül beszéltek aktuálpolitikai kérdésekről, a jövőképről és az autonómia megvalósulásának lehetőségeiről.
„Az elmúlt 25 év nem feltétlenül az autonómiáról, hanem az opportunizmusról, az autonómiát is magában foglaló politikai diskurzusról szólt. Gyakran megingott bennünk a bizalom, mert gyakran úgy politizáltak a választottaink, mint a magyarul beszélő román politikusok, úgy tekintettek az autonómiára, mint a román politikum" – szögezte le Tőkés László.
Az EP-képviselő szerint a néppárt kellő időben készítette el autonómiatervezetét, az önrendelkezést a társadalmi és politikai köztudat középpontjába állítva, hiszen az RMDSZ több mint egy éve ígéri a sajátját, de annak kiszivárogtatott változata „botrányos" autonómiapolitikát sejtet. „A szövetség székelyföldi autonómiatervezetének sem Székelyföldhöz, sem az autonómiához nincs köze" – jelentette ki Tőkés.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) szerinte letért az elvszerű autonómia útjáról. „Kettős kiütés történt a politikai pályán: a néppárt sem tudott feljönni, az MPP-re nem lehet számítani, ezért egyesíteni kell a nemzeti oldalt" – állapította meg az EMNT elnöke, aki szerint egységes autonómiaképviseletre van szükség, hiszen nevetséges, ha az erdélyi magyar szervezetek vezetői egymással versengenek, hogy kit fogad az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke. Hozzátette: Székelyföld autonómiája mellett ki kell állni a személyelvű autonómia, illetve a Partium autonómiája mellett is.
Mi döntünk a magunk dolgában
Sokféle közösség van, ezért az autonómiának sokféle meghatározása fogalmazható meg – kezdte a néppárt autonómiakoncepciójáról szóló előadását Bakk Miklós, aki közérthetően határozta meg, majd bontotta ki az önrendelkezés elemeit.
„Autonómia az, hogy mi döntünk a magunk dolgában. A »mi« a közösséget határozza meg, a »magunk dolga« a hatásköröket, a »döntés« pedig azt, hogy a létező demokratikus keretbe fel kell építenünk a magunk demokráciáját, ugyanazokkal a mechanizmusokkal, mint a többség, beleértve a törvényhozó és a végrehajtó szervet" – magyarázta a politológus.
Mint mondta, a néppárt koncepciójának alapelvei, hogy a régiókat nem Bukarestből kell megrajzolni, hanem a közösségek történelmi, kulturális összetartozását kell elismerni. A javaslatcsomagnak három eleme van: a kerettörvény, a régiók létrehozásáról szóló tervezet és a régiók saját működési statútumai, utóbbiba beilleszthető az SZNT Székelyföld-statútuma.
Fontos pontosítani a régió, illetve az ország közös ügyei közötti elhatárolódást, ahogyan azokat az ügyeket is, melyekben közösen döntenek, hívta fel a figyelmet az előadó. A költségvetési alap a fiskális föderalizmus elve alapján jönne létre, ezt svájci mintára építették be, ugyanakkor lehetőség van a szolidaritási alap létrehozására, amelybe a régiók egyformán fizetnek be pénzt, majd egymás között osztják el az összeget, a gyengébbeket favorizálva.
Bakk Miklós emlékeztetett, hogy a néppárt tervezetében sajátos a régiók területi felosztása: nem a jelenleg létező megyékből rakosgatja ezeket össze, mint a román pártok vagy az RMDSZ, amely a három megye – Hargita, Kovászna és Maros – társulása révén képzeli el a Székelyföldet, hanem a létező területi identitásokra építi rá. A tervezet ajánlat arra is, hogy milyen irányba kell elvinni az autonómiakérdésben a román–magyar párbeszédet, ez azonban akkor lehet hiteles, ha erőteljes mozgalmi háttere van, mutatott rá a politológus.
Nemzeti konszenzus kell
Toró T. Tibor a jövőképet vázolta, azt, hogy miként teheti az autonómia könnyebbé az életünket. „Most a dekoncentrált intézményeken keresztül Bukarest nyomja le a torkunkon az elképzeléseit. Lehet, hogy a fővárosban ezek működnek, de Erdélyben már nem jók" – mutatott rá a néppárt elnöke.
Toró a betelepítések veszélyére is felhívta a figyelmet, arra, hogy a többségi nemzet felvásárolja a földeket, összezsugorodik a Székelyföld élettere. Szerinte ez esetben is az autonómia az út és a megoldás, ennek eszköze a nemzeti konszenzus kialakítása, ezt várja az erdélyi szervezetektől a közösség.
„A nemzeti minimum kialakítása csak úgy lehetséges, ha közelítik egymáshoz a jövőképeket: az autonomisták és a jövőt Bukarestben elképzelők között kell megtalálják az utat. Fontos az autonómiamozgalmak erősítése, a polgári engedetlenség alkalmazása, hiszen békésen is lehet kemény lenni, például úgy, hogy a marosvásárhelyi tüntetésen lelépünk a járdáról. A nemzetpolitikai eszköz Budapesten van, és most kedvező számunkra, hiszen Orbán Viktor hajlandó konfrontálódni az autonómiáért. A külpolitikai eszköz pedig az, hogy újra és újra felhívjuk a figyelmet – különösen a jelenlegi geopolitikai viszonyok között – arra, hogy a nemzeti kisebbségek helyzetét rendezni kell, hiszen Ukrajna is belülről feszül szét" – vázolta a tennivalókat Toró T. Tibor.
A négyórás fórum a több mint száz résztvevő kérdéseivel, hozzászólásaival ért véget.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Erdélyt képviselve
Erdélyi körútja során csütörtökön este Székelyudvarhelyen is nyílt fórumot tartott Tőkés László európai parlamenti képviselő, Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke, valamint Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke kíséretében.
Az udvarhelyiek nagy érdeklődéssel fogadták a Küküllő Szállodában tartott rendezvényt: a jelenlévőket Nagy Pál, az EMNT udvarhelyi szervezetének elnöke köszöntötte, Szilágyi Zsoltnak adva át a szó, aki fontosnak tartotta kiemelni: az erdélyi magyarság nem pazarolhatja idejét ámításokra és szédítésekre, nagyon világosan kell haladnia az autonómia útján.
Tőkés László kifejtette: 25 évvel Temesvár után úgy látja, nem igaz, hogy csak események történtek 1989-ben. „Felkelés volt az, melyet eltérítettek. Sajnos az RMDSZ vezérkara – és itt nem a szavazóikra gondolok – kiveszi részét a múlt visszarendezéséből. Nem sikerült megbuktatni azokat, akik a múltat éltetik, és a magyarokat így visszahúzzák” – magyarázta. Szomorúnak nevezte, hogy ma már nem találni egy RMDSZ-es képviselőt vagy szenátort, aki hajlandó lenne felvállalni az autonómia ügyét és a román parlament elé terjeszteni az EMNP és SZNT autonómiatervezetét. Tőkés továbbá élesen bírálta a Magyar Polgári Pártot is, amely az RMDSZ melletti szavazásra buzdítja a magyarokat, miközben magyarellenesnek nevezik a Néppártot.
Az autonómiacsomag apropóján elmondta: Székelyföldnek nemcsak magára, hanem Dél-Erdélyre és Partiumra is kell gondolnia, hisz a magyarság erősebb, ha együtt gondolkodik és cselekszik. „Orbán Viktor a nemzeti lista révén megteremtette a magyar összefogást. Fáj, hogy vasárnap nem kérhetem az erdélyi magyarok szavazatát, de akkor is Erdélyt képviselem, ha magyarországi szavazatokkal jutok be az Európai Parlamentbe” – jelentette ki.
Kovács Eszter. Székelyhon.ro

Az autonómia „utazósebessége”
Erdélyi összmagyar szempontból Székelyföld ügye a kardinális kérdés – tartja Bakk Miklós, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem politológia szakának tanára. Ha sikerül Székelyföld számára autonómiamegoldást létrehozni, az lesz az a minta, amely alapján ki lehet alakítani egy más régiókban is alkalmazható mintakövető magatartást.
– Számítástechnikai szakembernek tanult, aztán mi lett belőle... Hol roppant meg a hite, s váltott egy komoly szakmáról politológiára?
– Az én történetem a hetvenes-nyolcvanas évek egyik tipikus képlete. A társadalomtudományok iránt érdeklődő fiatalok akkor ritkábban választottak érdeklődésüknek megfelelő szakot, mivel a kihelyezések rendszere megnyomorította ezeket a karriereket. A műszaki pálya azonban viszonylag szabadabb utat kínált, s a társadalomtudományok és történelem iránt érdeklődő, de matematikával is jó barátságban levő diákként én is ezt a „stratégiát” alkalmaztam.
– Temesvár jó helyszínnek ígérkezett a hasonlóan széles érdeklődésű emberek számára?
– Teljes mértékben, másodéves koromtól be is kapcsolódtam a magyar kulturális diákéletbe. A diáknegyed heti egy órás magyar adást is sugárzó vezetékes rádiójának, az M Stúdiónak voltam a rovatvezetője, de nagy élmény volt számomra, a Székelyföldről érkező diák számára a kulturális-világnézeti vitafórumnak számító, idén negyvenéves Látóhatár Kör, ami egyfajta világra való nyitást, univerzalizmust kínált. Akkor alakult, az alapító nemzedékéhez tartozom. Diplomázás után 14-15 évet lehúztam a szakmában, rendszermérnökként és programozóként dolgoztam, legtöbbet Lugoson, közben szabadegyetemet szerveztem a József Attila irodalmi kör keretében, így eléggé egyenes út vezetett oda, hogy a rendszerváltás után szinte azonnal pályát váltottam.
– A rendszermérnökség és informatika már csak az egzisztencia megteremtéséhez kötődő emlék?
– Annál azért több, a rendszermérnökség és programozás ugyanis rigorózus formát adott a gondolkodásomnak. Korábban nem is gondoltam volna, hogy a programozásnak ilyen jelentős strukturáló hatása van a gondolkodásra, de ma úgy érzem, meghatározó írásaim rendszerszerűségében. A mai számítógép-programozás persze már bőven meghaladta az én akkori tudásomat, s ha most kellene visszalépnem a szakmába, nagy bajban lennék.
– Ma a Babeş-Bolyai Tudományegyetem politológia szakának tanára. Mennyi látszott ebből a karrierből, amikor 1991-ben becsapta maga mögött a lugosi számítóközpont ajtaját?
– Kevés. Szabadságot éreztem, amit ki kell használni, hogy azt csinálhassam, amit igazán szeretek. Mindenek előtt írni. Politizálgattam is, helyi önkormányzati képviselő voltam, az RMDSZ országos választmányának tagja. Az 1993-as brassói kongresszus után felálló ügyvezető elnökség politikai alelnöke, Bodó Barna aztán úgy döntött, hogy az általa vezetett politikai főosztály stratégiai osztály lesz, ahol a szövetség hosszú távú politizálását meghatározó tervezetek és tanulmányok készülnek. Ez nekem nagyon tetszett, ott is feladatot vállaltam, párhuzamosan a Hét című folyóiratnál végzett munkámmal. Nagyon gyorsan eldöntöttük, hogy az RMDSZ dokumentumain túl külön is foglalkoznunk kell az autonómia kérdésével: egyrészt tanulmányozni a különböző példákat, másrészt levonni – akár tervezetek formájában is – a ránk vonatkozó tanulságokat.
– Autonómiatervezetek ügyében lehet fejlődési trendekről, ütemről beszélni?
– Az autonómiatervezetek esetében inkább változó politikai funkciókról beszélnék, három ilyet tudok megkülönböztetni. Az elsőben, 1991–1995 között az autonómiatervezetek a politikai közösségképzés identitáselemei voltak. Mivel az RMDSZ önkormányzati modellt hirdető ernyőmozgalomként alakult meg, és viszonylag kevesek számára volt nyilvánvaló, hogy párt lesz belőle – alávetve mindazoknak a szabályoknak és kényszerűségeknek, amelyek adott politikai kontextusban meghatározzák egy párt „viselkedését” – az első tervezetek célokat, viselkedés- és beszédmódokat jelöltek ki, hogy miként kell megszólítani a közösséget: nemcsak nemzeti, hanem a politikai identitás tekintetében is.
– Szükségszerűen így kellett ennek történnie?
– Ne feledjük, hogy az RMDSZ megszületése egy diktatúra utáni pillanatnyi állapot tükre. A Ceauşescu-diktatúrából kilépő romániai magyarságnak első élménye az volt, hogy egyénként és közösségként is megvallhatja magyar identitását, és ez olyan átfogó közösségi horizontot vázolt fel, amelyen belül az autonómia problematikájának tagoltsága még nem volt látható. Emellett az alapítók elsősorban kulturális-értelmiségi elithez tartoztak, amelynek éppen a kulturális nemzetépítő koncepciók megfogalmazásában volt jártassága. Ebben az időszakban, az ernyőszervezet megalapításakor az autonómiakoncepciók tehát fontos politikai döntéshozó, ideológiai szerepet töltöttek be. Kidolgozói abban már nem voltak érdekeltek, hogy részletesen lebontsuk ezeket a koncepciókat, megvizsgáljuk, milyen konzekvenciák adódnak ezekből a közigazgatás és közpolitika terén. Tulajdonképpen innen származnak az autonómiamozgalom megkettőződésének okai is.
– És ez a „kettős látásmód” jelenti ma is a legnagyobb törésvonalat.
– Induljunk onnan, hogy ’93-ban az RMDSZ benyújtotta a kisebbségekről és autonóm közösségekről szóló törvénytervezetét – amely elvont formában megfogalmazta az autonómia keretét is –, és a parlament egyetlen mozdulattal lesöpörte ezt az asztalról. Amikor ’96-ban felmerült az RMDSZ kormányra lépése, a vezető elit felmérte – immár pártként –, hogy jobb ma egy kis közpolitikai eredmény, mint holnap egy „autonómiatúzok”. A szövetségen belül maradt egy kisebb csoport, amelynek tagjai úgy tartották, tovább kell presszionálni a román hatalmat, még alaposabban ki kell dolgozni az autonómiatervezeteket. Az erőteljesebb, pragmatikusabb szárny viszont talonba tette az ügyet, s később csak akkor vette elő, ha a szervezet politikai identitásának megerősítése szükségessé tette. Nagyjából itt zárult az első időszak. Az autonómiatervezetek második periódusa Tőkés Lászlónak és híveinek 2003-as kiválásával kezdődött. Ők az autonómia ügyének újra napirendre tűzésével nemcsak vissza akarták hozni az előző időszak félbeszakadt logikáját, hanem politikai funkciót is adtak neki: ez lett az RMDSZ elleni kritika legfontosabb fegyvere, és ez egyben a második politikai funkció is, vagyis a politikai kritikáé.
– De 2003-ban lehetett onnan folytatni, ahol a kilencvenes évek derekán valami megszakadt?
– Szerintem nem, bár részben ez történt. Csapó József ’95-ben elkészítette Székelyföld autonómiastatútumát, amellyel szemben több szakmai kifogás is megfogalmazható volt, ugyanakkor politikai képviselhetősége eléggé hamar gettósíthatóvá vált. A belső önrendelkezés elvére épített, úgy gondolta, hogy a román nemzetállam érintetlenül hagyásával, csak Székelyföldre nézve, kül- és belpolitikai nyomással elérhető Székelyföld autonómiája. A tervezet, amellyel 2003-ban a Székely Nemzeti Tanács indult, ezt a logikát képviselte, és ez alkalmas is volt egy mozgalom, az SZNT megalapozásához. Ugyanakkor azidő tájt került előtérbe a regionalizmus kérdése is, és én úgy gondoltam, hogy megerősödik ennek a politikai jelentősége. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácson belül kialakított másik alternatívánk az lett, hogy a területi autonómiaelképzeléseket be kell építeni ebbe a regionalizációs kontextusba. Székelyföld autonómiáját olyan politikai alternatívaként kell felépíteni, amely Románia egészének régiós alapú modernizációját célozza, nem pedig olyan politikai törekvésként, amely lyukat akar ütni a román nemzetállam közepébe. Az aszimmetrikus regionalizmus koncepciója erre a belátásra épülve fogalmazódott meg először.
– Most akkor beszéljünk az autonómiáról keményen, székelyesen, vagy csomagoljuk be mindenféle kontextuális leplekbe? Mindkét szempontnak vannak hívei és ellenzői egyaránt...
– A politikai beszédben az autonómia fogalmát ma már nem nagyon lehet különböző szinonimákkal helyettesíteni, az erdélyi magyar vitatérben ez rögtön kritikákat szül. Ugyanakkor ebben a lecsupaszított formában, terminus technicusként nem prezentálható a román politikai közvélemény előtt, szükség van valami közvetítő fogalmi együttesre. Az autonómiatervek erdélyi képviselőinek tudniuk kell elmagyarázni a választóknak, hogy az autonómia fogalmi kontextusának beillesztése a romániai közigazgatás konceptuális rendjébe nem jelenti a terv feltétlen lefokozását. A román partnereknek pedig azt kell elmagyarázni, hogy az autonómia nem egy, az államtól idegen cél, hanem jelzője, minősítője annak a nagy közigazgatási átalakításnak, modernizációnak, amelyre Romániának tulajdonképpen szüksége van.
– Ehhez képest az emberek óriási többsége számára az autonómia továbbra is érzelmi kérdés. Az elmagyarázókban van a hiba, vagy a tömegek tudáshiányával van gond?
– Az autonómia természeténél fogva ugyanolyan homályos fogalom, mint a politika legfontosabb mozgósító jelszavai. Egyfajta jelölő, amellyel emocionális viszonyt alakítottunk ki a politikai viták szintjén úgy, hogy közben mindenki más tartalmat gondol mögéje. Hogy az autonómia tartalmát miként határozzuk meg, az politikai küzdelem tárgya is. Az autonómia fogalmának nem lesz konkrétabb tartalma, míg meg nem születnek a legfontosabb politikai kompromisszumok.
– Milyen kompromisszumokra gondol?
– Egy – ugyancsak általános – meghatározás szerint az autonómia az az eszköz, amely lehetővé teszi egy etnikai vagy más, külön identitásra igényt tartó közösségnek, hogy közvetlenül irányítsa sajátos ügyeit, miközben az átfogóbb entitásnak, az országos többségnek lehetőséget ad arra, hogy a közös érdekek fölötti hatalmat gyakorolja. A legfontosabb kompromisszum, megegyezés arra vonatkozik, hogy hol s hogyan határolhatók el a sajátos ügyek a közösektől. Ezt pedig alkotmányos szinten kell megfogalmazni. De a politikai viták szintjén a szimbólumok is fontosak, mert a szimbólumok kölcsönös elismerése lényegében a közösségek elismerését jelenti. Minden egyéb – hatáskör, jogkör, mechanizmus – folyamatosan javítható, finomítható a már működő, kölcsönös elismerésen alapuló autonómiákon belül.
– Mivel magyarázza, hogy az autonómia kérdése az erdélyi magyarságot is megosztja?
– Az autonómia kérdése politikai kérdés, és azok mindig megosztók. Az erdélyi magyarság egyetlen közös autonómiája követhetetlen cél. Nem érhető el az autonómia Székelyföld, a Partium vagy a szórvány számára is megfelelő, közös „utazósebessége”. Az RMDSZ politikai stratégiája sokáig ezen alapult: előbb az erdélyi magyarság kérdését kell megoldani, azon belül csupán részkérdés Székelyföld ügye. Én úgy gondolom, hogy erdélyi összmagyar szempontból Székelyföld ügye a kardinális kérdés. Ha sikerül Székelyföld számára autonómiamegoldást kialakítani, az lesz az a minta, amely kisugárzik a többi régióra. Valahogy úgy, ahogy Spanyolországban is történt: az egyes régiókban elért, eredményes megoldások mintakövetésre késztették a többi régiót is.
– Hogyan ítéli meg az RMDSZ-nek az Erdélyi Napló által közölt „titkos” autonómiastatútumát?
– Fontos, hogy a dolog nyilvánosságot kapott. Sok kritikai észrevételem lenne, de mégis egy pozitívumot emelnék ki: végre az RMDSZ is szembenézett a kérdés komplexitásával. A statútum szövegéből világosan kiérződik, keresik a megoldást olyan kérdésekre, mint például: mi érhető el, mi készíthető elő az alkotmányos keretek módosítása nélkül? Mikor és milyen alkotmánymódosítást kellene elérni? Mi építhető a jelenlegi regionalizációs trendre, a fejlesztési régiókra? A dilemmák tudatosításának azonban csak akkor lenne igazi haszna, ha tényleg elindulna a nyilvános vita.
Csinta Samu. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Mégsem olyan szegény Székelyföld
Alaposan rácáfol a kormány által a székelyföldi autonómia ellen oly sokszor felhozott érvre az Economica.net portálnak az állami költségvetésbe utalt pénzösszegeket megyénként górcső alá vevő térképe.
Kiderül ugyanis, hogy Hargita és Maros megye 1 milliárd lejnél is nagyobb összeget utal évente az államkasszába, Kovászna megyében pedig – ami egyébként az ország egyik legkisebb megyéje – ez az összeg ugyan alig 680 millió lej, de még így is nyolc megyét tudhat maga mögött.
Erdély – a Partiummal és a Bánsággal együttvéve – összességében igen jól teljesít, Kovászna megyén kívül csak Beszterce-Naszód és Szilágy megye került az 1 milliárdos küszöb alá.
A listavezető természetesen Bukarest, a főváros adja a büdzsé 17,5 százalékát akkor is, ha megtisztítjuk az összeget azoknak a nagyvállalatoknak a hozzájárulásától, amelyek kénytelenek Bukarestben fizetni adóikat.
Ebben az esetben 30 milliárd lejről van szó, és ha a legnagyobb hozzájárulókkal együtt számolunk, akkor közösen a költségvetés bevételeinek 60 százalékát biztosítják, ez az összeg 2013-ban elérte a 173,55 milliárd lejt. A különböző megyék által befizetett összegek messze elmaradtnak Bukaresttől, a második helyen található Konstanca megye 5,9 milliárd lejjel járult hozzá tavaly az államkasszához.
Erdélyből a legjobb helyezést Kolozs megye érte el a maga 4,3 milliárdjával, majd Ilfov (3,96 milliárd) és Temes megye (3,86 milliárd) következik. Az utolsó helyen eközben Călăraşi megyét találjuk, ahol a megyei adóhatóságnak alig sikerül félmilliárdot meghaladó összeget begyűjtenie. A Szilágy megye által befizetett 600 millió lejnél is kevesebbel járult hozzá az ország költségvetéséhez Tulcea (579 millió), Teleorman (575 millió) és Mehedinţi megye (520 millió).
Az első tizenötbe Erdélyből még Brassó (2,68 milliárd), Bihar (2,27 milliárd), Maros (2 milliárd), Szeben (1,88 milliárd), valamint Arad megye (1,8 milliárd) fért bele. Máramaros megyét a 20. helyen találjuk közel 1,3 milliárd lejes hozzájárulással, Fehér megye 1,1 milliárddal a 21., Szatmár megye 1,06 milliárddal a 22., Hargita megye pedig 1,05 milliárddal a 24. helyen áll a költségvetésbe befizetett összegek tekintetében.
Beszterce-Naszód megyében eközben 708 millió lejt sikerült az adóhatóságnak begyűjtenie, ami a 34. helyhez volt elegendő, közvetlenül utána pedig Kovászna megyét találjuk a maga 680 milliójával. Krassó-Szörény megye következik 654 millió lejjel, Szilágy megye 600 millió leje viszont csak a 39. pozícióhoz volt elegendő.
Bálint Eszter. Székelyhon.ro

A Kölcsey Egyesület tudományos ülésszaka
Város a Partium és Bánság határán
Szívből üdvözöljük az Aradi Kölcsey Egyesület kezdeményezését egy tudományos ülésszak megrendezésére. Aki nem próbálta, nem tudhatja, mennyi munkával, vesződséggel, egyeztetéssel jár egy ilyen rendezvény megszervezése. De vállalták és sikerrel teljesítették. Az ülésszakra Arad bizonyára legszebb és legpatinásabb helyiségében, az aradi Városháza (ma Ferdinánd román királyról elnevezett) gyönyörűen felújított dísztermében került sor, anyagából a Fecskés Könyvek sorozatban kötetet adtak ki, amelyet az ülésszak végén a résztvevők (aláírás fejében) díjmentesen megkaptak.
A több mint 170 oldalas kötet pedig (Arad és a Kölcsey Egyesület a Bánság és a Partium határán) a tudományos ülésszakon elhangzott előadásokat tartalmazza – azt a kettőt is, amelyeket szerzőik, egyéb elfoglaltságuk miatt, nem tarthattak meg. A két és fél órás szimpózium így is a mai Kölcsey Egyesület egyik legsikeresebb rendezvényének minősíthető.
Bevezetésként Fekete Károly, az Egyesület titkára olvasott fel terjedelmes részletet Krenner Miklós, a két világháború közötti romániai magyar újságírás legendás Spectatorjának, a Kölcsey Egyesület valamikori elnökének Arad c. írásából, amely, meghatározása szerint „az igazi lokálpatriotizmus, az aradiság csodálatos példája”. „Akár a nagy Magyar Alföld, Budapest, Nagyvárad, Temesvár felől közeledünk hozzá, akár a hűvös és rejtélyes Erdély felől ereszkedünk le hozzá, valami furcsa, nyomasztó hangulatunk támad. Önkéntelenül fölébred bennünk a kérdés, ugyan miért van Arad ott, ahol van”” – írja 1930-ban megjelent tanulmányában. Ma, több mint nyolcvan esztendővel utána, a tudományos ülésszak a mai Románia három nyugati, viszonylag közeli nagyvárosa, Nagyvárad–Arad–Temesvár viszonylatában vizsgálta, hogyan alakultak modern városokká, milyen volt egymáshoz való viszonyuk a természetes és egészséges, tettekre serkentő versengés közepette a XIX. század utolsó évtizedeitől nagyjából a második világháborúig. A városukra méltán büszke lokálpatrióták számára bizonyára rendkívül fontos, hogy Várad, Arad vagy Temesvár közül melyik volt és mikor a többi fölött jelentős városfejlesztési eredményekben (a lakosság száma, a jelentős köz- és egyházi épületek, vízvezeték, csatornázás, villanyvilágítás, városi közlekedés, gazdasági és pénzügyi élet, telefon, sajtó, színházi élet stb. – az idők során mindegyiküknek vannak elsőségeik). Dr. habil Fleisz János nagyváradi történész, Muntean Tibor és Lehotszky Attila aradi történelemtanár (örvendetes, hogy a helytörténeti kutatásokban a fiatalabbak is szerepet vállalnak), Piroska Katalin aradi származású, ma Magyarországon élő színháztörténész, dr. Bodó Barna szociológus, egyetemi tanár, Temesvár) átfogó képet kapott a hallgató egy egész régió, és különösen Arad – nem is kimondottan Partium, nem is Bánság, hanem a kettő közötti átmenet – gyors felemelkedéséről (1910-ben még a három közül a legnépesebb város volt, rendkívül erős gazdasági és pénzügyi élettel), majd 1918-1920 után viszonylagos hanyatlásáról. Egy beszámoló keretében nem részletezhető az öt, tényekben, adatokban rendkívül gazdag előadás (amelyeket a könyvben Puskel Péter és Makai Zoltán tanulmányai egészítenek ki): érdemes a kötetet részletesen tanulmányoznia annak, akit e térség utóbbi jó másfél évszázadának történései érdekelnek.
Az ülésszak megnyitójában Jankó András Kölcsey-elnök a szimpózium megszületésének ötletéről szólva azt is megemlítette, hogy szándékaik szerint ezután évente rendeznek hasonlót. Köszönetet mondott nemcsak valamennyi előadónak és a résztvevőknek, hanem a városi tanácsnak is, amely jelentős anyagi támogatást biztosított a rendezvénynek és az ez alkalommal megjelentetett fontos kiadványnak. Bognár Levente alpolgármester, egy előző felszólalóra utalva, természetesnek mondta, hogy „a városháza a polgároké”, és hogy maga, Cziszter Kálmán tanácsos társával együtt minden tőle telhetőt megtesz a magyar kulturális és tudományos rendezvények támogatása érdekében.
Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad)

Nemzeti államok alakultak?
Trianon sebei 94 év távlatából se gyógyulnak
1920-ban hiéna módjára darabolták, marcangolták szét a történelmi Magyarországot. A legnagyobb arcátlanság a nemzetállamok létrehozásának hazug jelszava volt. Ezt hangoztatva roncsolták–zúzták szét hazánkat, és sikerrel vitték be a köztudatba a területszerzések jogosságának gondolatát.
Arra hivatkoztak, hogy Magyarország soknemzetiségű állam. Azt azonban nem mondták el, hogy a magyar nép kelet és nyugat kapujában, a Török és az Osztrák Birodalom határán őrlődve, évszázadokon át befogadta az ide menekülő románokat, szerbeket és más nemzetiségűeket, így alakult ki az 55%-os magyar számarány. Mindez nem érdekelt senkit, és gondtalanul vertek szét egy páratlanul tagolatlan földrajzi, történelmi tájat, gazdasági egységet. Egy olyan országot engedtek szabad prédára, amelyben ha erre nem kerül sor, akkor a mainál összehasonlíthatatlanul magasabb életszínvonalon élnénk. Egy olyan államot, amely 1918 táján eljutott a nemzetiségi kérdés kantonális megteremtésének gondolatához. Ehelyett megszületett a világtörténelem egyik leggyászosabb békediktátuma: Trianon.
Olyan nemzetállamokat tákoltak össze, mint Csehszlovákia, Jugoszlávia és Nagyrománia. A Csehszlovák nemzetállam szlovákiai részében – a mai Szlovákia (Felvidék) területén – a szlovákok kisebbséget alkottak, azaz 1 874 000 szlovák mellett 1 702 000 (47,59%) nem szlovák élt. A szövetségi állam cseh része is csehül állt, de ott sem dukált az önrendelkezés joga az egy tömbben élő 3 millió németnek. A Jugoszláv nemzetállamban, az elszakított területeken, ideértve Horvátországot is, az 1 029 000 szerb (24,96%) mellett 3 093 000 (75,03%) nem szerb élt. A Horvátország nélküli, elszakított magyar területen, a Délvidéken, mind a magyarok, mind a németek számaránya külön-külön túlhaladta a szerbekét, természetesen nekik sem járt az önrendelkezés joga. Az önrendelkezés diadalaként megszületett Jugoszláv nemzetállam – az 1990-es években több véres háború eredményeképp – hét önálló államra bomlott.
Akárcsak Jugoszlávia, Csehszlovákia is a múlté. A három területharácsoló országból részben még Románia áll. 1920-ban az összes szomszédos országtól, amelyek mindenikével szövetségben (is) állt, elárulva azokat, tákolták össze Nagyromániát. Természetesen, alig két évtized után, e nemzetállam elvesztette a 98%-ban nem román lakta Kadrilátert, amely visszakerült Bulgáriához. Később Besszarábia területén megalakult a mai független Moldovai Köztársaság. A történelmi Moldvához tartozó Észak-Bukovina és más területek, köztük a Dobrudzsa megszerzéséért 1878-ban Oroszországnak átadott Cahul, Izmail és Bolgrád megyék ma Ukrajna részei. Ami Erdély bekebelezését illeti, Erdélyben a 2 465 000 (53,8%) fős románság nevében döntöttek egy olyan területről, ahol még 2 800 000 (46,2%) nem román élt. Tették mindezt a nemzetállam kialakításának jogosságára hivatkozva!
A területrablók a mai napig sem hajlandók elismerni az őshonos erdélyi magyarság egyenrangúságát. A román államnacionalizmus megtagadja a székely népnek azt a jogát, hogy népszavazással véleményt mondjon a területi autonómiáról. Mindezt az alkotmány első cikkelyére alapozva tagadják meg tőlük.
Kérdezzük, azok, akik úgy gondolják, hogy 1920-ban jogos volt az 53,8% arányú románságnak elszakítani Erdélyt, Bánságot, Partiumot Magyarországtól, úgy, hogy nem engedélyeztek népszavazást, miközben a gyulafehérvári (kirakat) nagygyűlésen sem képviselte senki Erdély népességének felét, most miért nem tartják jogosnak a hetvenhat százalékarányban magyarlakta Székelyföld autonómiáját? Talán azért, mert Románia nemzetállam?
Kádár Gyula. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Bakk Miklós: cél az aszimmetrikus regionalizmus
Az autonómia olyan eszköz, mely lehetővé teszi, hogy a magunk dolgában mi döntsünk
Májusban az Erdélyi Magyar Néppárt több erdélyi település érintésével autonómiakaravánt indított, amelynek keretében vezetői és szakértői ismertetik a korábban közvitára bocsátott néppárti autonómiakoncepciót. Dr. Bakk Miklós politológus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára elmondta: az autonómia éppen annak az eszköze, hogy az adott térség gyorsabban, jobban, saját adottságainak megfelelően fejlődjön.
– Több mint 10 évvel ezelőtt a székelyföldi önrendelkezés követeléséhez két autonómiastatútumot készítettek. Az elsőt Csapó I. József írta, míg a másodikat ön állította össze 2003-ban. Mi késztette ennek az autonómiaszabályzatnak a kidolgozására?
- Amiket ön említ, azok csupán a rendszerváltást követő első autonómiastatútumok. Hiszen Székelyföld státusával kapcsolatosan az I. világháború után, a két világháború között, és a még a II. világháború után is – egészen a párizsi békeszerződés aláírásáig – elkészült néhány tervezet. Ezekről a tervezetekről Bárdi Nándor és Vincze Gábor történészek írtak remek öszszefoglaló tanulmányokat. 1995-ben Csapó I. József tette közzé Székelyföldre vonatkozó statútum-tervezetét. Azzal a szándékkal készült, hogy ezt az RMDSZ majd fölvállalja. Az ezt támogató, RMDSZ-en belüli „autonomista frakció” azonban igen hamar marginalizálódott, s ahogy a szövetség kormányra került, az autonómia kérdése lekerült a politika napirendjéről. Székelyföld kérdése 2003-ban került újra napirendre, amikor az RMDSZ-en belül bekövetkezett a szakadás, tehát Tőkés László és az őt követők kiváltak a szervezetből. Ezzel újra feléledt az autonómiáról való nyilvános gondolkodás, a kérdés megvitatása. 2003-ban két mozgalom jött létre: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).
Az utóbbi fölvállalta a Csapó-féle tervezetet, és kisebb módosításokkal a mozgalom alapdokumentumává tette. Ez a tervezet a belső önrendelkezés alapján áll. Tehát egy nagyfokú politikai-közigazgatási autonómiával rendelkező területet szeretnének megvalósítani az egységes szerkezetű román állam kellős közepén. Az EMNT-n belül létrejött egy munkacsoport, amelynek a koordinációjával engem bíztak meg, és 2003-ban kidolgoztunk egy három részből álló tervet. Az első – és talán a legfontosabb – rész egy kerettörtvény-tervezet a romániai régiókról. Ennek az volt a kiindulópontja, hogy Romániában 2000 után kezdett előtérbe kerülni a fejlesztési régiók és a regionalizmus problematikája. Akkor úgy tűnt, hogy az ország egy regionális reform felé halad. Ezért úgy gondoltuk, érdemes Székelyföld autonómiáját úgy prezentálni, hogy az beleilleszthető legyen a román regionális reformba. Nos, ennek lett „kulcsszava” az aszimmetrikus regionalizmus.
– Mit jelent ez a fogalom?
– Azt jelenti, hogy olyan regionalizmusra van szükség Romániában, amely lehetővé teszi a sajátos jogállású régiók, azaz, a mi szempontunkból a Székelyföld régió kialakítását. Ez a kerettörvény-tervezetünk leírja a régiókat, de nem foglalkozik azzal, hogy területileg azokat hogyan kell pontosan meghatározni, hanem hatásköreiket, közjogi helyzetüket, a régiós szervek működését mutatja be. Abból az elvből kiindulva, hogy amikor regionális reformra kerül sor, akkor a területi kérdésre való összpontosítás „ki is siklatja” a kérdést. Általában a nyilvános vitákban a területi kérdés tűnik a legfontosabb, legizgalmasabb aspektusnak, és emellett könnyen háttérbe szorulnak a régiók alkotmányos jogállásával, biztosítékaival, hatásköreivel kapcsolatos témák. Mi ezzel a kerettörvény-tervezettel pedig éppen ezekre összpontosítottunk. Ugyanakkor a tervezetünk azt is tartalmazza, hogy saját jogállású régiók is létrejöhetnek a kerettörvény bizonyos feltételei mellett.
A munkacsoportunk által létrehozott dokumentum még két törvénytervezetet tartalmazott; egyik a Székelyföld régió létrehozásáról, míg a másik annak statútumáról szólt. Tehát ez a három törvénytervezet alkotta a „csomagunkat”. 2004-ben vita alakult ki az EMNT és az SZNT között. Az utóbbi úgy vélekedett, hogy Székelyföld autonómiája kérdésében egyedül ő illetékes statútumot megfogalmazni. Az EMNT pedig a megegyezés érdekében lemondott az általunk kidolgozott három részből álló tervezet politikai érvényesítéséről. Így ez a „csomag” 10 évig ad acta tétetett, és csak a mostani kontextusban került újból előtérbe, miután már Romániában ténylegesen is lezajlott egy vita a regionális reformról. Ezzel összefüggésben vált újra aktuálissá Székelyföld kérdésének regionális megközelítése. A másik ok, amiért az Erdélyi Magyar Néppárt fölvállalta 2003-as javaslatainkat, nem más, mint az, hogy az RMDSZ a saját maga által meghirdetett tervezethez igencsak tétován viszonyul.
A 2013-as RMDSZ-kongresszuson bejelentették, hogy elkészítenek egy Székelyföld-tervezetet, és még az év végéig nyilvános vitára bocsátják azt. Erre a nyilvános vitára nem került sor, s közben az RMDSZ a kormánykoalíció tagja lett, tehát érezhető, hogy a kormányzati pozíció egyfajta „szűrőt” jelent az autonómiatörekvések útjában. Victor Ponta miniszterelnök egyértelműen kijelentette, hogy Székelyföld autonómiájának kérdését nem lehet napirendre tűzni. Így az RMDSZ a korábbi ígéretét nem tudja betartani kormányzati szerepvállalása miatt. Az Erdélyi Magyar Néppárt éppen ezért nyúlt vissza a 10 évvel ezelőtti tervezethez, és aköré próbál nyilvános vitát fölépíteni. A most zajló autonómiakaravánnak ez a fő célja.
– Több politológus szerint az autonómiafogalom egyértelmű tisztázásában a nemzetközi szakirodalom sem segít, mert az elismert szakértők igen különböző álláspontokat képviselnek. Ön miként definiálná az autonómia fogalmát?
- Annak a közösségnek, amely meggyőzően és politikailag képes artikulálni az akaratát, továbbá számbeli és társadalmi súlyánál fogva is jelentős, meg kell tudnia teremteni azokat a közjogi kereteket, amelyek közt saját ügyeiben döntési jogkörökkel rendelkezik. A fő kérdés az, hogy melyek azok a „saját ügyek”. Azok mindig politikai egyeztetésekkel, bizonyos mértékű kompromisszummal alakulnak ki. Tehát az autonómia fogalma alatt olyan megoldást kell értenünk, amely egy területi és identitással is rendelkező közösségnek a saját ügyeiben döntési jogköröket és annak megfelelő végrehajtó kompetenciákat biztosít, miközben a magasabb szintű entitásnak is biztosítani kell azt, hogy a közös ügyekben intézkedhessen.
A saját és a közös ügyeket egy konkrét autonómiastatútumban vagy -törvényben, valamint az annak megfelelő jogszabályi és alkotmányjogi rendelkezésekben kell meghatározni. Az is lényeges, hogy az autonómia csakis akkor működik jól, ha nem csupán elismerik egy közösség döntési jogköreit, s mindent, ami ezzel jár, tehát a közösségi létezés szimbólumait, hanem mindehhez garanciákat is nyújtanak. S ezeknek a garanciáknak olyan természetűeknek kell lenniük, hogy a kialakult autonómiamegoldás stabil maradjon, tehát egyoldalúan egyik fél se módosíthassa az autonómia statútumát. Mindez tulajdonképpen megosztott szuverenitást jelent, ami lényegében már a föderalizmus irányába mutat.
– A Néppárt autonómia-csomagterve csak Románia azon területére vonatkozik, ahol nagy számban magyarok is élnek, vagy az ország minden területi közösségének önrendelkezést adna? - Valójában az ország egész területére vonatkozik ez a csomagterv, hiszen az egyik kiindulópontja a régiók jogállásáról és működéséről szóló kerettörvény-tervezet. Emellett a Néppárt 2013- ban az ország regionális felosztására olyan koncepciót alkotott, amely 15 régiót határoz meg Romániában, köztük három metropolisz régiót. Ebben az alapelv az volt, hogy a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni szükséges. Tehát a régiók Romániában alapvetően történelmi-kulturális örökségként léteznek. Ezért az elsődleges követendő elv a történelmi-kulturális valóság elismerése. Természetesen, mindez önmagában nem elegendő, mert tekintettel kell lenni a gazdasági, térszerkezeti tényekre is, továbbá arra a modern regionalizmusban jól leírt fejlődési jellegzetességre, hogy egy gazdasági és kulturális potenciállal rendelkező nagyváros az, ami az adott régió fejlesztési pólusaként szolgálhat.
– Mi a lényeges különbség a Néppárt és a többi párt, mozgalom autonómia- csomagterve között?
- Az összes többi tervezet, melyeket a román kormánypárt és az ellenzék alkotott, a létező fejlesztési régiókra alapoz. Amelyek a jelenlegi megyékből tevődnek össze. Ezek tehát a jelenlegi megyék csoportosításával határoznak meg régiókat. A Néppárt tervezete viszont abból indul ki, hogy szükség esetén át kell alakítani a megyéket is, sőt új megyéket is létre kellene talán hozni. Tehát átírja a jelenlegi megyei-területi kereteket, s így közelít a történelmi-kulturális adottságokhoz. Mert csak így lehet olyan régiókat kialakítani, mint amilyen a Bánság, a Partium vagy a Székelyföld. – Mit tapasztal: az Erdélyben, Partiumban, Székelyföldön élő románok tartanak-e a területi autonómiától? - Több irányzat létezik az autonómiával kapcsolatban a román közgondolkodásban. S ezeknek az arányát, súlyát nehéz fölmérni. Kétségtelen, nagy súlya van annak az irányzatnak, amelyet a politikai elit favorizál: ez a nemzetállami gondolkodás. De az elmúlt évtizedben az erdélyi román társadalomban is felszínre került egy olyan regionális gondolkodásmód, amely az erdélyiség eszméit tartja lényegesnek. Nem túl sokan, de egyre többen úgy látják az északi országrészben élő románok körében, hogy a román nemzetállamon belül Erdély egésze nem más, mint egy hátrányosan adminisztrált nagyrégió, amelyet lényegében belső gyarmatként kezelnek Bukarestben. Ez a regionális gondolkodásmód jelent meg 10 évvel ezelőtt a Sabin Gherman neve által fémjelzett mozgalomban, s most úgy tűnik, hogy ez a gondolat tér vissza az újonnan szerveződő Erdélyi Demokratikus Ligában.
Ez a szervezet egyértelműen erre a gondolatkörre próbál egy új stratégiát fölépíteni, politikai értelemben is – de egyelőre civil mozgalomként. Úgy gondolom, hogy a következő időszakban követni kell ennek a szervezetnek a tevékenységét, s ezáltal követhető lesz, hogy a román közegben milyen fogadtatása van az említett gondolatnak. Az is kérdés persze, hogy ez az erdélyi román civil szervezet képes-e párttá alakulni majd. Hiszen a román párttörvény rendkívül szigorú, s ha elvileg nem is tiltja, de gyakorlatilag megakadályozza a regionális pártok bejegyzését. Ez történt annak idején Sabin Gherman esetében is, mert a bíróság akadályozta meg azt, hogy az általa vezetett mozgalom párttá alakuljon.
– A területi autonómia meglétének helyi forrás-felhasználási haszna is lehet?
- Az aszimmetrikus regionalizmus azt is jelenti, hogy a régióknak valamilyen külön hatáskört kell biztosítani a saját erőforrásaik kihasználására. A dél-tiroli minta alapján pedig kijelenthetjük, hogy az autonómiának nem előfeltétele a gazdasági fejlettség, hanem maga az autonómia az eszköze annak, hogy az adott térség gyorsabban, jobban, saját adottságainak megfelelően fejlődjön. Természetesen ezeket a potencialitásokat mindig konkrét megoldásokkal kell alátámasztani. Nincs tehát konkrét, mindenütt jól beváló „recept” az autonómiára. Mert az autonómia megegyezést is jelent, ami gyakorlatilag a különböző erőforrások tekintetében specifikus engedményeket, lehetőségeket teremt egy adott régió számára.
– Mit tapasztalt, mekkora az érdeklődés az autonómiakaraván különböző állomásain?
- Eddig még nem sok állomáson tartottam előadást, de ahol jelen voltam, azt vettem észre, hogy főleg az erdélyi magyar társadalom képzettebb, közéletileg aktívabb része teszi ki a hallgatóság többségét. Az is felmérhető, hogy a romániai magyar szavazók többsége az autonómia fogalmára pozitívan tekint, azonban az autonómiáról mint a megoldás konkrét formájáról a közvélemény elég keveset tud. Tehát az autonómiakaraván állomásain kettős célt követünk: népszerűsítünk egy politikai víziót és vitaalapot a Néppárt autonómiafelfogásáról, de közben igyekszünk az autonómia fogalmát szakszerűen is megismertetni az érdeklődőkkel.
Magyar Fórum. Erdély.ma

Tőkés: valljon színt az RMDSZ
Megbosszulta magát az RMDSZ „pártos kizárólagossága”, a szövetség ugyanis sokkal rosszabbul szerepelt az Európai Parlamenti (EP) választásokon, mint öt vagy hét évvel korábban, az erdélyi magyarság pedig eggyel kevesebb képviselőt juttatott a testületbe – jelentette ki Tőkés László csütörtökön Nagyváradon.
A Fidesz-listán EP-mandátumot szerzett képviselő szerint az RMDSZ annak ellenére „döntött negatív rekordot” a választáson, hogy versenytárs nélkül pályázott az erdélyi magyarok szavazatára, és olyan politikai személyiségek segítették a kampányát, mint Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Böjte Csaba ferences szerzetes. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöki tisztségét is betöltő képviselő a sajtótájékoztató után kiadott nyilatkozatában színvallásra szólította fel az RMDSZ-t politikai kapcsolatainak a kérdésében.
„A magyarság érdeke, hogy az RMDSZ ne álljon össze mindenféle párttal, ne Bukarestet, ne a Ponta-kormányt képviselje a magyarság irányában, hanem Erdély ügyét” – fogalmazott Tőkés, aki szerint az RMDSZ-nek el kell döntenie, hogy a magyar nemzetpolitika imperatívuszának a függvényében ki a barátja, és ki az ellensége. Továbbá politikai promiszkuitásnak nevezte azt, hogy a szövetség itthon együtt van a baloldali szociál-demokratákkal, miközben Brüsszelben „büszke” tagjai az Európai Néppártnak.
Székely zászlók a Partiumban
Szerdán este egyébként Tőkés László székely zászlót tűzött ki nagyváradi irodája erkélyére, és ezzel egy időben a Partium és a Banság tizennégy pontján helyezték el a lobogót a magyar szimbólumok miatt üldöztetett személyekkel szolidaritást vállaló EMNT és Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselői.
„Tiltakozunk a kommunista visszarendeződés ellen, a magyar kulturális, irodalmi szimbólumaink és a székely zászló meggyalázása ellen” – jelentette ki a volt püspök a nagyváradi nyilvános sajtótájékoztatóval egybekötött villámcsődületen. Emlékeztetett a Székelyföldön történt zászlóbotrányokra, valamint arra, hogy a Hargita megyei rendőrség elkobozta az utcai árusoktól a Wass Albert-köteteket a csíksomlyói búcsún, majd az író szovátai magánterületen felállított emlékművét kobozták el a Maros megyei hatóságok.
Az EMNT-elnök elmondta: tűrhetetlennek és elfogadhatatlannak tartja, hogy huszonöt évvel a rendszerváltás után „futni hagyják” az igazi kommunista bűnösöket, de poraiban gyalázzák meg a magyarság ártatlan nagyjait. „Azt szeretnénk, ha tiszteletben tartanák jogainkat a nemzeti szimbólumaink használatára” – fogalmazott Tőkés László.
„Örülünk, hogy békén hagytak”
Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke rámutatott: a magyar érdekképviselet kis lépéses politikája oda vezetett, hogy az autonómia helyett alapvető nemzeti szimbólumaik használati jogáért kell harcolniuk az erdélyieknek, még a többségében magyar lakta Székelyföldön is. A villámcsődületen emlékeztetett arra is, hogy hamarosan elkészülnek a szintén önrendelkezést szorgalmazó Partium jelképei is. Tőkés portálunknak elmondta, hogy kíváncsi a helyi hatóságok reakciójára az irodájánál elhelyezett székely zászló kapcsán, de már azt örömtelinek tartja, hogy a szerdai megmozduláson békén hagyták őket.
Az EMNT helyi szervezetének felhívására amúgy a váradiak közül többen is a Romániában háborús bűnösnek tartott és emiatt tiltott Wass Albert-kötettel a kezükben érkeztek a rendezvényre, amelyet a székely himnusz eléneklésével zártak le.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Székelyhon.ro

Borboly Csaba: ÓRIÁSI HIBA. Ideje van a közéleti önvizsgálatnak

A virágkor vége, a szolgaság kezdete
Erdély kiegyezés utáni rohamos fejlődésének az első világháború vetett véget. A súlyos emberi veszteségek mellett Erdély gazdaságilag is teljesen tönkrement, az újjáépítést pedig a bukaresti hatalom szisztematikusan bojkottálta. Az első világégést és annak erdélyi vonatkozásait Murádin János történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója segítségével elevenítettük fel.
Köszönhetően annak is, hogy 1867. után az országot és Erdélyt érintő katonai konfliktus nem volt, a kiegyezés utáni évtizedekben Erdély minden téren jelentős fejlődésnek indult. Az is igaz, hogy ezt megelőzően Erdély és a déli peremvidékek az Osztrák–Magyar Monarchia legelmaradottabb részei voltak. Nem csoda, hogy ezeknek a térségeknek a gazdasági fellendülése volt a leglátványosabb a századfordulón.
Murádin János történész szerint „az 1880-as évektől kezdődik el az a folyamat, amikor nagyobb ütemben fejlődik a Királyság és annak peremvidékei, mint a Cseh-medence, az osztrák örököstartományok. Nem csupán az ipar fejlődött rohamosan, hanem az ezzel összefüggő ágazatok is, például az építőipar. Ekkor alakul ki a nagyvárosi polgáriasodás modellje Erdélyben. A régi, középkori hálózatokkal bíró kisebb települések nagyvárosokká fejlődnek.” Az ipar megtelepszik Kolozsváron, Temesváron, Brassóban, Vajdahunyadon, a bányászati-kohászati szegmens, a mezőgazdaság erőteljes fejlődést mutat a térségben. Ezzel együtt jár a tőkefelhalmozás, és ennek következtében nagyobb anyagi rész jut a kultúrának is. Virágkorát éli a magyar mellett a román és a szász művelődési élet is. Ennek a minden szempontból jelentős fejlődésnek vet véget szinte kataklizmaszerűen az 1914-es válság. Senki nem is sejtette, hogy ennyire egyből érkezik, és ilyen elhúzódó háború lesz, és a vége az lesz, hogy e jól fejlődő térség szétrobban, és ezt azóta is traumaként éli meg az erdélyi ember (és nem csak). „Magát a háborút évtizedekig az erdélyi románság is traumaként élte meg, a két világháború közötti visszaemlékezésekben vagy sajtótermékekben mindig is jelen van a Nagy Háború által okozott veszteségeknek a felsorolása. Ne feledjük, a háborúban nagyon sok erdélyi román katona is elesett, aki az Osztrák–Magyar Monarchia seregeiben szolgált, majd később a román királyi hadseregben, amikor a román–magyar háború volt 1919-ben” – mondja a történész. Az 1914–1918 közötti időszak gyakorlatilag korszakváltást hozott. Erdélyre hatványozottan igaz a történészek azon elmélete, miszerint a „hosszú 19. század” a francia forradalomtól 1914-ig tartott Európában, a „rövid 20. század” pedig az első világháborútól 1989-ig. Ez különösen igaz Erdély szempontjából – véli Murádin. A francia forradalom hatására az 1800-as évek elején, a reformkorban indul meg a magyar nemzeti öntudatra való ébredés Magyarországon. Erdélyben, ahol már vegyes lakosság él, de a magyarok még mindig 45 százalékot tesznek ki, szintén ekkor kezdődik a nemzeti érzés kialakulása. Ez zárul le, és ér egyből véget 1914-ben.
Sorozások, dezertőrök
A háború kitörésekor katonai szempontból felemás helyzetben volt Erdély. Európai szemszögből nézve 1914-ben nem egy vezető nagyhatalom az Osztrák–Magyar Monarchia, de nem is kis állam. Egy regionális, középhatalom, amely katonai szempontból körülbelül a negyedik, ötödik hadsereggel bír Európában, a haditechnikai felszereltsége pedig a hetedik, nyolcadik szinten mozog. Gyarmatai nincsenek, az osztrák–magyar hadiflotta ráadásul későre épül ki, stratégiai szempontból pedig nagyon kényes helyzetben van. Egyszerre a Kelet és a Nyugat közötti átjáró Európában, az Oroszországgal szembenálló első olyan ellenfél, akivel annak a terjeszkedés folyamán meg kell vívnia. Ugyanakkor a Balkán kapuja, nem beszélve arról, hogy az etnikai kérdést belsőleg nem tudta rendesen megoldani. Belső stabilitása viszonylag kiforratlan, így katonailag nem számítható a vezető hatalmak közé. Érdekes kérdés, hogyan fogadták a románok a besorozást a monarchia hadseregébe. Murádin János szerint ez régió kérdése volt: ha a dél-erdélyi területeket – Fogaras környékét – nézzük, nagyon sok volt a dezertőr. Inkább átmenekültek a Kárpátokon, hogy megszabaduljanak a besorozástól. A belső-erdélyi térségekben, ahol jóval kevertebb volt lakosság – nem beszélve a Partiumról, ahol nem nagyon volt olyan román ember, aki ne beszélt volna magyarul – egészen másként tevődött fel a kérdés. Utóbbi régiók ugyanis mindig fejlettebbek voltak, és a románság számára is nagyobb munkalehetőségek kínálkoztak. Számukra fontos volt az, hogy társadalmilag elismert pozíciókba kerüljenek, illetve a hadseregen belüli ranglétrán való emelkedéssel – ami háború esetén felgyorsul – olyan társadalmi pozíciókra tegyenek szert, amit a háború után gazdasági előnyökre válthatnak. Összességében az Osztrák–Magyar Monarchián belül 250 ezer erdélyi román katona harcolt, ami masszív tömegnek számít. Noha ezt a számot a román történészek később cáfolták, a bécsi archívumokban pontosan le van írva minden, foglakozástól a vallásig. Bár a vezérkarban nem voltak románok, de főtisztek, akik ezredeket, hadosztályokat vezényeltek, voltak közöttük. A vezérkar 80 százaléka német volt, illetve erdélyi szász vagy sváb, egy külön kaszt, ahová nehéz volt bekerülni.
A hadsereg összetétele
Az osztrák–magyar hadsereg hármas osztású volt: a közös, vagyis a Kaiserlich und Königliche Armee (császári és királyi) hadsereg, aminek elit alakulatai, tüzérsége, légiereje, haditengerészete volt. Külön volt Landwehr, az osztrák fél saját honi hadserege, és a Magyar Királyi Honvédség, a Monarchia magyar elemeinek hadserege. Ez számbelileg a közös hadsereg mindössze 20 százalékát tette ki, hadi eszközeik pedig korlátozottak voltak. A háború elején csupán a közös hadsereg vett részt a harcokban, majd a veszteségek pótlására bevetették a Honvédség és a Landwehr alakulatait is. A Királyi Honvédség a magyar katonai hagyományokra épült, a honvédség vezéralakulata a huszárság volt. Haditechnikai szempontból felvehették a versenyt a közös hadsereggel, de számbelileg jóval elmaradtak attól. A Magyar Királyi Hadseregben kivételesen a vezényleti nyelv is magyar volt. Erdélyben a Honvédség volt számottevő, tagjainak 38-40 százalékát Erdélyből toborozták. Ugyanakkor az erdélyi románok és egyéb nemzetiségek általában a közös hadseregbe kérték felvételüket. A Székely Hadosztály 12 ezer főt tett ki, és három nagyobb szegmensből tevődött össze: a kolozsvári ezredtörzsből, a nagyszámú székelyföldi határezredek maradványaiból, valamint a menetközben a frontról hazatérő és melléjük csapódó hadosztálytöredékekből. 1919. januárjában a Székely hadosztály sikeresen állt ellen Csucsánál a bevonuló Román Királyi Hadseregnek.
Félmillió erdélyi áldozat
Ferenc Ferdinánd meggyilkolása után, tehát 1914. június 28-át követően a Monarchia megosztott volt politikailag. A császár hajlott a háborúra, de csak abban az esetben, ha német támogatást kap. A Monarchiának szüksége lett volna egy gyors győzelemre, hogy a belső széthúzó erőket is visszafogja. Gróf Tisza István ki is fejezte aggodalmát, miszerint nem biztos, hogy jó ötlet háborút indítani. Úgy vélte, a Monarchiába bekerülhet egy óriási szerb tömeg, ezáltal pedig tovább csökkenne a magyar lakosság aránya. A viták miatt kerül sor csak július 28-án a hadüzenetre. Ezután már felgyorsulnak az események, és elkezdődnek a sorozások. Ezek egyenlő arányban érintették a Monarchia különböző régióit, tehát ugyanúgy vittek el erdélyi magyarokat, románokat, szászokat, svábokat, mint cseheket, dél-szlávokat, olasz vagy szlovén nemzetiségűeket. Erdély akkori lakossága, az 1910-es népszámlálás szerint 5 millió 250 ezer fő volt. Az erdélyi részekből 840 ezer embert vittek el – az aktív lakosság zömét. Az Osztrák–Magyar Monarchia nagy veszteségei már a háború elején megnyilvánultak, a szerbek ugyanis sikeresen állnak ellen, bevonulnak a hegyekbe, elhúzódik a déli frontnak a lerendezése, az oroszok ellen pedig egy hatalmas vereség következik be. 1914. szeptemberében a Monarchia jelentős személyi veszteséget könyvelhetett el. A háború Erdély teljes gazdasági összeomlásához vezetett. A hadiipar szükségletei miatt átalakul az ipari termelés, a mezőgazdaságból kivonódik a munkaerő, a háború utolsó éveiben már a termést sem volt ki learassa, és a háború után gazdaságilag igencsak megterhelő volt visszaállítani mindent a háborút megelőző állapotokra. 1919 után a bevonuló román hadsereg elhordott mindent, ami mozdítható volt hadizsákmány fejében. A friss bukaresti adminisztráció gyanakvással tekintett új „gyarmatára”, befektetni nem akart, nagyobb beruházásokra sem pénz, sem politikai akarat nem volt. Gyakorlatilag itt már tragikus fordulatot vesz a háború, ugyanis a Monarchia a hadseregének egynegyedét elveszítette – a katonák meghaltak, fogságba estek. Méghozzá a veszteség nagy része az elit alakulatokat érintette. Az egész háborút tekintve a besorozott erdélyiek 60 százaléka vagy elesett, vagy fogságba került, illetve sebesülten érkezett haza. „Nagyjából félmillió erdélyi halt meg vagy a háborúban, vagy azt követően, a fogságból betegen hazatértek közül”– mondja Murádin János. Ráadásul az erdélyi szászokat ezek a veszteségek különösképpen érintették: nemzeti öntudatból, de a német vezényleti nyelv miatt is, tömegesen jelentkeztek önkéntesen a hadseregbe.
Nanó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Három az egyben
Borbély Zsolt Attila könyveinek bemutatója Kisjenőben
Baráti hangulatú beszélgetés keretében mutatta be kedden a kisjenői Ifjúsági Házban Borbély Zsolt Attila politológus, az Erdély Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei elnöke a múlt esztendő második felében megjelent három könyvét. A beszélgetés moderátora Burián Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt Arad megyei elnöke volt, akinek első kérdése az autonómia mibenlétére vonatkozott.
A szerző elmondta, hogy az autonómia lényege az, hogy mi magyarok döntsünk saját ügyeinkben. Területi autonómia esetében a külügy és a hadügy kivételével minden fontos államszervezési kompetencia az adott terület lakosságát képviselő testület kezébe kerülne, a Partiumra és a Bánságra kiterjedő kulturális autonómia esetében a magyarság által megválasztott testület döntene arról, hogy milyen intézményrendszer keretekben, mit kíván tanítani a felnövekvő generációknak, a forrást pedig ehhez a központi költségvetésből, a magyarság által befizetett adórész kultúrára szánt hányada képezné, amit a közösség visszakapna.
A továbbiakban a szerző részletesen szólt mindhárom kötetéről: a Neptun-ügyről szóló dokumentumokat azért tartotta fontosnak összegyűjteni, mert 1996 óta a Neptun-logika határozza meg az RMDSZ politikáját. Ennek lényege, hogy a szervezet legitimálja – jellemzően kormányszinten – az elnyomó román hatalmat, kisebb-nagyobb, de az autonómiát és általában közösségi létünk alapvető peremfeltételeit nem érintő engedmények fejében. Eleve ki van zárva e paradigmán belül az erdélyi kérdés nemzetköziesítése és a külpolitikai nyomásgyakorlás, ami első számú fegyverünk lehetne egy olyan ügyben, melyben egyetlen román politikai erő sem mutat engedékenységet.
A Nemzeti önrendelkezés – a magyar jövő útja című munkáról szólva, a szerző kiemelte az Erdélyi Napló nevű hetilapnak az elmúlt húsz esztendőben az erdélyi közéletben betöltött kiemelt szerepét, és szólt arról is, hogy miért válogatta be a kötetbe az anyaországi, valamint a felvidéki magyarság sorsával foglalkozó írásait. Célja az volt, hogy a múlt tükörcserepeiből egységes képet rajzoljon ki a 1993 és 2013 között eltelt két évtized magyar vonatkozású Kárpát-medencei történéseiről.
A harmadik kötet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából látott napvilágot. A 2003 és 2013 között eltelt tíz esztendő erdélyi magyar politikatörténetét az EMNT szemszögéből összefoglaló monográfia értelemszerűen szól az RMDSZ-ről és az MPP-ről is, hiszen, mint a szerző rámutatott, az EMNT nem légüres térben mozog. Az EMNT megalakulását az tette szükségessé, hogy 2003-ban az RMDSZ Szatmárnémetiben egyszerre számolt le a nemzeti önkormányzati struktúrával, a belső választások és a nemzeti kataszter 1993-ben elhatározott célkitűzésével és a kommunista múlttal való szembenállás eszmei-politikai örökségével.
A családias hangulatú könyvbemutató dedikálással végződött.
Nyugati Jelen (Arad)

Turulmadaras emlékművet avattak a Partiumban
A partiumi Hegyközpályi református templomának kertjében turulmadaras emlékművet avattak szombaton a második világháborúban elesett kilenc helyi áldozat emlékére.
A szoboravatás ünnepi istentisztelettel kezdődött a zsúfolásig megtelt templomban, ahol Katona János lelkész hirdetett igét. A reformátusok himnuszának kezdősorát – Tebenned bíztunk eleitől fogva! – ismételte többször, hangsúlyozva azt, hogy a magyarság többször kényszerült – reménytelen helyzetből is – újrakezdeni az életet, mint ahogy Hegyközpályi is. A falu 1685-ben, a török időkben elpusztult, ám egy maroknyi lakos megmenekült és visszatért, s Lipót császár alapító levelének köszönhetően újból felépítették a templomot, majd a többi épületet.
A 70 évvel ezelőtt elesett hegyközpályi hősöknek most állítanak méltó emléket, köszönhetően a református egyházközségnek – hangzott el a rendezvényen. Az emlékmű tetején elhelyezett turulmadarat egy határon túli hívő adományozta, aki nevének titokban tartását kérte.
Somogyi Lajos polgármester köszöntötte Kriza Ákost (Fidesz-KDNP), Miskolc, Berényi Andrást (Fidesz-KDNP), Hosszúpályi és Kovács Kálmánt (független), Zsáka polgármesterét.
Ünnepi beszédükben Cseke Attila és Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti képviselői hangsúlyozták: a romániai magyar közösség mindenkire számít a megmaradás érdekében.
MTI. Erdély.ma

A megmaradás és a jövőépítés a feladatunk
A színházban csütörtökön este megtartott ünnepi műsorral vette kezdetét a II. Szent László Napok, amelyen fellépett Sebestyén Márta és a Cantemus gyermekkórus. A lovagkirály olyan történelmi személyiség, akire kötelességünk emlékezni, hangzott el a megnyitón.
A felszólalások sorát Zatykó Gyula főszervező kezdte meg, aki köszönetet mondott a rendezvény megvalósításában szerepet vállalóknak, valamint a városvezetőknek, akik idén partnerként járulnak hozzá a programhoz. „A Szent László Napok önbecslésünk megerősítéséről szól, a Nagyváradon élő más nemzetiségűek felé pedig híd és kapocs kell legyen” – hangsúlyozta Zatykó Gyula. Kiemelte: a rendezvény legfőbb feladata elérni azt, hogy a várost alapító, itt eltemetett Árpád-házi Szent László magyar király alakja mindenki számára természetes módon hozzátartozzon a város arculatához. A lovagkirály megkerülhetetlen alakja Nagyvárad múltjának, olyan történelmi személyiség, akire kötelességünk emlékezni. „Szent László magyar király minden vallásos emberé, minden magyar emberé, minden lovagias emberé. Akit bámulatra gerjeszt a hősiesség, aki szereti magyar hazáját, az mind tisztelettel tekint föl a hős Szent László magyar királyra” – idézte Zatykó Gyula a nagyváradi Jogakadémia első dékánjának, Hoványi Gyulának a szavait. A városalapító lovagkirály emlékének ápolása mellett a Nagyváradi Magyar Napok céljai között szerepel az önkéntesség, a környezettudatosság, valamint a jótékonykodás népszerűsítése is – mondta Zatykó Gyula.
Magyar városok
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke ünnepi köszöntőjében kifejtette: „Száz évvel ezelőtt az erdélyi és partiumi városok többsége, köztük a Partium fővárosaként emlegetett Nagyvárad is a magyar kultúra fellegvárai és a tudományosság laboratóriumai, az erdélyi identitás őrzői voltak. Trianon után városaink szellemiségét sok támadás érte, és amit nem tettek tönkre a két világháború közötti időszakban, majd az azt követő kommunizmus értékromboló évei alatt, azt napjainkban próbálják semmisé tenni. A Kolozsvári Magyar Napok nyomdokait követő Szent László Napok üzenete, hogy megvédjük bástyáinkat, felemelt fejjel küzdjünk a megmaradásért, hiszen értékteremtő közösség vagyunk” – fogalmazott a Néppárt elnöke. „Üzenetértéke van annak, hogy a váradiak ’magyar napokat’ szerveznek, és azt Szent László Napoknak nevezik. Az a legfőbb üzenete, hogy otthon érzik magukat városukban, és be akarják lakni annak tereit, meg akarják mutatni magukat, megmutatni, hogy mennyien vannak, megmutatni, hogy milyenek” – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna, Magyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára megnyitóbeszédében.
Elutasított kitüntetés
Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja elmondta: hármas céllal érkezett Nagyváradra, a Szent László Napokra. Az ünnepélyes megnyitón való részvétel mellett állami kitüntetést adott át Ujvárossy László grafikusnak, a Partiumi Keresztény Egyetem professzorának az Alkalmazott víziók elnevezésű jubileumi tárlaton. Kitüntetést szeretett volna átnyújtani Fejes Rudolf Anzelm premontrei apátnak is, aki azonban úgy érezte, hogy nem érdemli meg, mivel elmondása szerint kudarcot vallott a premontrei rend egykori gimnáziumának restitúciója ügyében. Magdó reményét fejezte ki, hogy Fejes Rudolf Anzelm a későbbiekben elfogadja a magyar állam kitüntetését. Úgy vélekedett: „nem mindig csak az eredményt kell értékelni, hanem néha a küzdelmet is”.
Hatékony eszközöket
Végül Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szólalt fel. Köszöntőbeszédében a volt királyhágómelléki református püspök a múlt történéseit, küzdelmeit, tragédiáit is felelevenítve hangsúlyozta, hogy a jövőbe nézve kell cselekednünk – felelősséggel minden iránt, ami napjainkban emberi és nemzeti kihívásnak számít, a környezettudatos életviteltől az értékek megőrzésén át a gazdag örökség továbbadásáig. Felidézte a holokausztot, melynek során „a magyar zsidókat kiirtotta az idő gazul, és kiket nem irtottak ki, azokat eladtak kemény valutáért. A holokauszt hetvenedik évfordulóján őket is itt érezzük a nagyváradi magyarság körében, mert nagy gazdagságai voltak Nagyváradnak. Ugyanakkor hozzátesszük, hogy nem akarunk a zsidók sorsára jutni, és azért is érzem azt, hogy a Szent László Napoknak élő üzenete a megmaradás. Nem törődnek velünk eléggé Európában, nehezen tudjuk érvényre juttatni az érdekeinket, miközben minden brüsszeli csapból a multikulturalitás és a mások kultúrája iránti tisztelet folyik, ennek ellenére nagyon gyakran ügyet sem vetnek a nemzeti kisebbségi közösségekre, arra a negyven-ötven milliónyi európai polgárra, akik közé mi is tartozunk itt, Románia területén. Ezen is változtatni kell. (…) A Szent László Napok ennek az élni akarásának, a küzdelem vállalásának legyenek a bizonyságai. (…) Nekünk hatékony eszközöket kell találnunk arra, hogy Szent László városa ne süllyedjen el. És ez az eszköz az autonómia” – fogalmazott Tőkés László.