Farkas Loránd: „Van valami varázsa a színpadnak…”
Bár eleinte izgult, nagyon hamar belejött a beszélgetésbe Farkas Loránd színművész, a 17. Livingroom vendége szombaton este a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában, a Légy jó mindhalálig előadás után. Az emlékek felidézésében jól informált beszélgetőtársai – Vajna Noémi és Laczkó Vass Róbert – segítették, megannyi izgalmas történetet hallhattunk. Már gyermekkorában szeretett énekelni és táncolni, idővel a foci, a zenélés és „az abszurd szeretete” is az élete részévé vált. Az építészet mind a mai napig lenyűgözi, legfőbb hobbijaként az éneklést és a teniszezést említi. Korántsem bánja, hogy az architektúrát a színészetre cserélte, elvégre „van valami varázsa a színpadnak: ha ott állhatok és megmutathatok, elmondhatok, elénekelhetek bizonyos dolgokat, az olyan elégedettség-érzést jelent számomra, ami felülírhatatlan”.
– 1982-t írtunk, szeptember 5-ét, amikor világra jöttem, reggel 6 óra 53 perckor, és Lorándnak kereszteltek a szüleim. Négyéves koromban egy kétszobás lakásból sikerült egy négyszobás lakásba költöznünk. Édesanyám ezt ügyesen kitervelte és meg is valósította, noha nem volt könnyű; akkor még csak hárman voltunk a családban, a testvérem később született. 1986-tól 2001-ig, amíg leérettségiztem, abban a négy szobában laktunk – magyarázta a sepsiszentgyörgyi származású színművész, aki édesanyja szerint nagyon jó gyerek volt, képtelen volt rosszat csinálni. A családban Dodó a beceneve, a testvérével, Zsolttal mindmáig így szólítják egymást. A megnevezés édesapjuktól származik, akiről, mint kiderült, köztudott, hogy nem szólítja az igazi nevükön a családtagokat, mindenkit „elnevesített, megbecézett”: a feleségét, aki egyébként Gizella, leginkább Vilmának és Sárának hívja, míg Lorándot többnyire Józsinak, Bélának és Dodónak.
Az éneklés és a tánc már korán előkelő helyre került az életében, kívülről fújta a Csárdáskirálynőt. Ha valaki meglátogatta az édesanyja felőli nagyszüleit Mikóújfaluban, és ő is jelen volt, nyomban elő is adta; a hallgatóság sem maradt hálátlan, a fizetségből egy-két fagylaltra való is összejött naponta. Egy másik pénzszerzési lehetőségként zsebeket varrt nagyapja szabóműhelyében – „aki jött hozzá, mindenkinek kötelező volt venni, egy zseb 5 lejbe került. Mobil zsebek voltak, két rongy összevarrva, és máris kész.”
A zeneiskolában hegedű szakon tanult, bár ez „sajnos nem úgy sült el”, ahogy tervezte. A hangszer fogásával ugyan megbarátkozott – amit a Livingroom keretében is alkalma nyílt megmutatni, kollégája, Váta Loránd útbaigazításával –, ráadásul a Megfogtam egy szúnyogot kezdetű dalt is megtanulta, ez azonban kevésnek tűnt a boldogsághoz. – Volt egy mű, amit még tudtam-forma, már nem emlékszem, hogy melyik, de abból megéltem három évig. Harmadikos koromban viszont megbuktam a hegedű vizsgán, és szólt a tanárom, hogy többé nem mehetek hegedülni. Rosszul esett, hogy megbuktam, ellenben boldog voltam amiatt, hogy többé nem kell mennem hegedülni – részletezte.
Öt-nyolcban a Váradi József Általános Iskolában tanult, majd kilencediktől a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban, csatárként játszott a szentgyörgyi B divíziós futballcsapatban, és a zenekari tevékenysége is erre az időszakra nyúlik vissza. Zakariás Zalánnal, aki jelenleg rendezőként dolgozik, már akkoriban jó barátok voltak, zenéltek is együtt. – A Mikesben hagyományuk volt a gitáresteknek, ahol régi magyar slágereket énekeltünk hetente, kéthetente. Egyszer felkértek az egyik helyi szórakozóhelyről, hogy Kurt Cobain halálának évfordulójára állítsunk össze egy kis Nirvana-műsort. Így történt, hogy zenekart alapítottunk: én énekeltem, Zalán gitározott, az egyik nagyon jó barátom, Krisztián basszusgitározott, Fekete Zsolt pedig, aki most Szentgyörgyön színész, ő volt a dobos – mondta.
Mindig is vonzották azok a tevékenységek, amelyeket szenvedéllyel tud művelni, a zene és a sport mellett a színház is felkerült a listára. „Összehoztak” egy előadást Mrożek Nyílt tengeren című abszurd komédiája alapján, amivel a zsámbéki fesztiválon is vendégszerepeltek. A Duna Televízió felkapta a dolgot, meghívták „egy röpke kis interjúra”. – Salek bácsi, a magyartanárunk kísért el bennünket, és arra kért, hogy figyeljünk oda a -csük, -sük végződésekre, nehogy valami hibát kövessünk el. Beültünk a stúdióba, előadtunk egy részletet az előadásból, és következett utána a beszélgetés. Az volt az első kérdés, hogy miért pont ezt a darabot választottuk. Kisebb csend, majd egymásra néztünk, gondoltam, megszólalok: „há’ azér’, me’ szeressük az abszurdot”, ez volt a válasz – ecsetelte, nyilván, derültséget váltva ki a közönségből.
A színészi pálya felé egy kis kitérővel jutott el, tizedikes koráig egyébként is fogorvos szeretett volna lenni. Idővel letett erről a szándékáról, és előszeretettel segédkezett Zakariás Zalán édesapja, Zakariás Attila műépítész műhelyében. Betekintést nyerhettek ott a tervek elkészítésébe, faházak összerakásában asszisztáltak, és Lorándnak egyre jobban megtetszett a szakma, elhatározta, hogy megpróbálkozik vele. Felvételizett a nagyváradi és a kolozsvári egyetemre is, de nem jutott be, a bukarestire viszont igen, ahol aztán két évet töltött el. Annak ellenére, hogy székelyföldiként nem jelentett számára gondot a román nyelv használata, nem érezte jól magát. – Az elején nagyon lelkes voltam, persze kicsit bánkódtam amiatt, hogy a barátaim közül mindenki Kolozsvárra vagy Váradra ment, de kíváncsian vártam, hogy mivel szembesülök. Sajnos csalódtam. Nem biztos, hogy a város volt ebben a hibás, lehet, hogy én zártam el magamtól mindent, de úgy éreztem, nem az én világom; nem tudtam nyitni sem az emberek felé, sem pedig a város felé – magyarázta.
Zakariás Zalán, aki abban az időben rendezői szakon tanult szintén Bukarestben, vállalta, hogy a színire felkészíti, ugyanakkor a szándékáról is ő tájékoztatta barátja édesanyját. A keményebb diót édesapja jelentette: nagyon nehezen fogadta a hírt, olyannyira, hogy pár hétig nem is beszélt vele. S noha a (mára már színész) fiatalember egyszer s mindenkorra hátat fordított az építészmérnöki képzésnek, az építészet továbbra is lenyűgözi: „bárhova megyek, mindig megnézem, hogy mi melyik stílushoz tartozik, különösen bejön a régi székely falusi építkezés. Az álmom az, hogy egyszer majd saját kezűleg készítek el egy gerendaházat.”
2007-ben végzett a BBTE Színház és Televízió Tanszékén Szilágyi-Palkó Csaba osztályában, az évfolyamtársai (Albu István, Bándi Johanna, Benedek Ágnes, Benedek Botond-Farkas, Domokos Erika, Gábos Albin, Nagy Eszter, Pethő Anikó) közül legtöbben a pályán maradtak. Farkas Loránd úgy érzi, Szilágyi-Palkó Csaba „volt az egyik oka” annak, hogy ő is köztük van, ezen felül pedig a kezdetektől fogva egyértelműnek tartotta, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színházban szeretne dolgozni. – Már a főiskola idején nagyon tetszett a város hangulata és a színház, úgy döntöttem, hogy vagy Kolozsvár vagy semmi. Ha nem vettek volna ide fel, nem tudom, mit csináltam volna, lehet, hogy nem is maradtam volna a pályán – összegezte.
Egyéb hobbijairól, a testét és a lelkét egyaránt fitten tartó teniszezésről, a basszusgitározásról, valamint a musicalek iránti rajongásáról és a zene szeretetéről – amely képes elröpíteni az egész lényét, ugyanakkor összekapcsolja az embert a barátaival – is szót ejtett a színművész, megjegyezve: soha nem keresi, hogy valami megérintse; inkább hagyja, hogy történjenek a dolgok, úgyis megtalálja, ami igazi lelkesedést adhat. Színpadi szerepei és a színészzenekarban vállalt teendői mellett pedig egy másik tisztségben is helytáll, a rendezvényen édesanyja ölében édesen szundikáló Katácska édesapjaként. – Ez valami fantasztikus érzés. Bármilyen fáradtan mennék haza, amikor meglátom szembemosolyogni a kicsit, én is egyből föltelek energiával. Olyankor csak ő létezik, csak a családom, semmi más, és ez gyönyörű – hangsúlyozta.
A jó hangulatot a finom falatok és a zenei pillanatok is biztosították az est folyamán: Laczó Júlia és Orbán Attila pincepörkölttel kedveskedett a vendégnek és a közönségnek, a zenei pillanatokról pedig a Bocskor Bíborkával kiegészült zenekar (Balla Szabolcs, Enyed Károly, Szép András, Viola Gábor) gondoskodott.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)

A kultúránk egy összetartó erő
Január 22-én az RMDSZ Bihar megyei szervezete díjátadásokkal egybekötött gálaestet rendezett a nagyváradi Szigligeti Színházban A Magyar Kultúra Napja alkalmából.
Ünnepi beszédében Halász János fideszes országgyűlési képviselő, a Magyar Művészeti Akadémia felügyelőtestületének elnöke azon meggyőződésének adott hangot: nem véletlen, hogy értékeink és kincseink közül éppen nemzeti himnuszunk születése vált a magyar kultúra ünnepévé, hiszen mindenkinek vannak emlékezetes élményei a magyarság összetartozását jelentő himnusszal kapcsolatban. Kölcsey nagyszerű művében ugyanis nemcsak a magyar sorsunk, magasztos történelmünk viharos évszázadai sejlenek fel, hanem a nép által átörökített, a tudatunkban folytonosan jelenlevő és belőle építkező kultúra is, mely számunkra eligazító jelzőrendszer és tápláló forrás is egyben.
Bár január 22-e még az anyaországban sem hivatalos munkaszüneti nap, mégis olyan ünnepélyesség lengi körül a megemlékezéseket szerte a Kárpát-medencében és a világban, mint a nagy állami ceremóniákat. Persze nemcsak e napon járunk színházba, nézünk meg egy kiállítást vagy hallgatunk meg egy szavalatot, de a kultúránkat éltetők megtapasztalhatják, hogy ez a nap róluk szól minden évben, illetve rólunk is, akik tudjuk, hogy a kultúránk felfedezésének élménye nem fog megadatni az unokáinknak, ha a mi generációnk nem vigyáz rá, nem óvja kellőképpen. Így tehát közösségi és egyéni feladatunk is kultúránk ápolása, mert a magyar nemzetünknek szüksége van arra, hogy ennek értékét, szépségét megőrizve utat mutasson saját maga példájával a következő generációk számára is, hogy bárki, aki szívében magyarnak vallja magát, a kultúránk segítségével megtalálhassa azt, ahová tartozik- hangsúlyozta a politikus.
Válaszok
Cseke Attila szenátor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke felidézte, hogy mi bihariak, nagyváradiak elsőként, 16 éve csatlakoztunk e nap megünnepléséhez, Porkoláb Lajosnak, a berettyóújfalui Nadányi Zoltán Művelődési Ház akkori igazgatójának köszönhetően, és azóta közösen ünnepeljük ezt a lélekemelő születésnapot, A Magyar Kultúra Hetévé szélesítve, már Debrecent és Margittát is bevonva. Úgy vélte: most, a reformáció 500-ik esztendejében, talán még inkább felnagyítódik a magyar sorskérdés, és még inkább keresnünk kell a korszerű válaszokat, a megoldásokat. „Itt, a Partiumban, kifejezetten érvényes ez, hiszen kisebbségi sorsban, magyarként csak úgy lehet, csak úgy tudunk megmaradni és jövőt építeni gyermekeinknek, unokáink és az ő unokáik számára is, ha céltudatosan együtt vállaljuk és közös elszántsággal, lépésről lépésre megszerezzük magunk létünk és megmaradásunk zálogait”- fogalmazott. Hozzátette: kulturális örökségünk erre is utat mutat számunkra, hiszen mily bőséges, szerteágazó volt és az ma is e nemzetnek a művelődési élete, de amennyire szerteágazó ez a kultúra, legalább ugyanannyira egységes mondanivalójában és a magyar nemzet évszázadaiban betöltött szerepében.
Arról is szólt a honatya: a kultúránkért nap mint nap tennünk kell, ez nem az a terület, amelyben pihenni lehet. A nyelvet beszélni kell, a népdalt énekelni, a néptáncot ropni, a magyar hagyományokat éltetni szükséges, a magyar virtust gyakorolni kell. Nem mások ellenében, hanem éppen ellenkezőleg, hogy mások is láthassák milyen értékrendszer birtokosa ma is a magyar nemzet. És azt is észlelhetik, akik látni akarnak, hogy ez az értékrendszer soha nem irányult mások ellen, és ez az értéktár nyugodtan vállalható más nemzetek által is.
Szerinte ugyanakkor látnunk kell azt is, hogy A Magyar Kultúra Napja nem egy egynapos ünnep, amit letudunk egy jó előadással. Ez az ünnep egész évben érezteti hatását, hiszen kultúránkért mindennap tenni kell, nekünk pedig cselekvésünkben tudnunk kell, hogy csakis az lesz a miénk, amit magunknak ki tudunk harcolni, a magyar kultúránk elismertsége szempontjából pedig legfontosabb az lesz, amit mi magunk teszünk majd ennek megtartásához és népszerűsítéséhez.
Az RMDSZ Bihar megyei elnökeként megköszönte mindazok munkáját, akik az elmúlt évben is a magyar kultúráért tettek és cselekedtek, megerősítve ezáltal is az emberek és a közösségek elhivatottságát, helytállásukat és erőfeszítéseiket.
Díjak átadása
A beszédek után az RMDSZ Bihar megyei szervezetének kulturális szakbizottsága által megítélt díjaknak az átadására került sor, a laudációkat Szabó Ödön parlamenti képviselő, ügyvezető elnök és Hajdu Géza színművész olvasták fel. Magyar Kultúrért plakettet vehetett át Ferkő Jenő erdőmérnök, az érmihályfalvi Veres László Zsolt Városi Kórus és a nagyváradi Vura Vinotéka. Magyar Kultúrárt-díjban részesült Fábián Enikő színművésznő, a Szigligeti Színház tagja, a váradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum és a Váradi Dalnokok. Életműdíjat kapott Makai Zoltán nyugalmazott elektromérnök. Az In Memorian Jakobovits Miklós Társaság által alapított Jakobovits Miklós-díjnak dr. ifj. Böhm József műgyűjtő örvendhetett, őt Jovián György festőművész méltatta.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Unitárius találkozó Temesváron
„Mint élő kövek, épüljetek lelki házzá”
A Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség templomában január 21-én, szombaton immár második alkalommal szervezték meg az ország legnyugatibb megyéiben élő unitáriusok találkozóját. Az 1989-es forradalom templomában igét hirdetett dr. Koppándi Botond, a gyakorlati teológia tanára, a kolozsvári unitárius püspökség képviselője. A jeles eseményen részt vettek a temesvári történelmi egyházak lelkészei és plébánosai.
Dr. Koppándi Botond Péter apostol egy kisázsiai szórványgyülekezetnek írt első levelének szavaival üzent a maroknyi temesvári unitárius gyülekezetnek: „S magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá”. „Péter apostol megfogalmazta azt a közösségépítő stratégiát, amely máig érvényes: arra buzdítja a kis gyülekezet tagjait, hogy legyenek élő kövek, és úgy épüljenek föl lelki házzá, hogy erős, igaz közösséget alkothassanak. Péter erőt, bíztatást ad, megnyugtatja őket, hogy nem a kézzel épített templom, hanem sokkal inkább a lelkek közötti szövetség, az igaz érzések alkothatják a keresztény közösséget” – mondta dr. Koppándi Botond. „De mi a teendő a XXI. században, a szórványban, azokban a kis közösségekben, ahol már csak 2-3 magyar ember van, ahol nincsenek lelkészeink, és az emberek úgy érzik, hogy nincs jövendő, maholnap föl kell adni ezeket a legvégső bástyákat? Nincs válasz, nincs az a gyülekezetépítő recept, amely ezt egyértelművé tenné! Van isteni gondviselés, van egy-két elszánt ember, vannak végvári harcosok, akik ebben a nagy bekerítésben is derekasan megállják a helyüket. Egyetlen apró tanácsot adhatnék: az egymás lelke iránti érzéseket kellene megerősíteni, amit talán a legszebben Dsida Jenő fogalmazta meg Menni kellene házról házracímű versében:
„Menni kellene házrólházra, városról városra mintegy izzadt, fáradt, fanatikuscsavargó. Csak két égő szememet,szakadozott ruhámat, porlepettbocskoromat hívni bizonyságula szeretet nagy igazsága mellé,és rekedt hangon, félig sírvakiabálni minden ablak alatt:Szakadt lelket foltozni, foltozni!Tört szíveket drótozni, drótozni”
A temesvári unitárius találkozó résztvevőit, a történelmi egyházak képviselőit, a gyülekezet tagjait és a más felekezethez tartozó házastársakat Koppándi B. Zoltán dévai szórványlelkész köszöntötte. „A temesvári kis gyülekezet egy nagyobb szórványgyülekezet része, a délnyugat-erdélyi unitárius gyülekezet tagja, amelynek központja Déván van, és hozzá tartoznak Vajdahunyad, Temesvár, Arad és a környékbeli falvak. Nagy öröm számomra, hogy itt lehetünk és ilyen nagy számban ünnepelhetünk!” – mondta Koppándi B. Zoltán, aki külön köszöntötte a testvérfelekezetek képviselőit, akik elfogadták a meghívást és jelenlétükkel az ökumenizmust, az összetartást erősítették, valamint testvérbátyját, Koppándi Botond teológiai tanárt, lelkészt Kolozsvárról, aki az Unitárius Püspökség üdvözletét is elhozta a temesváriaknak. Koppándi B. Zoltán lelkész az Unitárius Egyház Főtanácsa nevében köszönő oklevelet adott át Szász Enikőnek, a temesvári gyülekezet gondnokának „a szórványban kifejtett egyházszolgálatáért és helytállásáért”.
A házigazda Temesvár-Belvárosi Református Gyülekezet nevében Fazakas Csaba lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, aki meghívta az unitárius találkozó résztvevőit, hogy jövőre, az erdélyi vallásszabadságot szentesítő 1568-as tordai országgyűlés 450 évfordulójának az évében is ezen a helyszínen tartsák meg a harmadik unitárius találkozót.
Az istentisztelet ünnepi műsorral folytatódott, amelynek keretében citerán játszott Illés Sándor, verset mondott Illés Izabella, népdalokat énekelt Szabó Abigél, végül Molnos András Csaba színművész szavalta el Babits Mihály Miatyánk című költeményét. A Himnusz eléneklése után az unitárius találkozó fehér asztal mellett folytatódott az Újvárossy Ernő nevét viselő közösségi teremben.
„Édesapám emléke kötelez”
A maroknyi, mintegy 40-50 lelket számláló temesvári unitárius gyülekezet gondnoka, Szász Enikő színművész a Nyugati Jelennek elmondta: ez a gyülekezet mintegy 150 esztendeje folyamatosan létezik, és a helyi evangélikus egyház szárnyai alatt fejti ki tevékenységét, ők biztosítják az istentiszteletekhez a helyszínt, a lelkészek pedig Nagyváradról szolgáltak be. „Az unitárius találkozót  Koppándi B. Zoltán tiszteletes úr kezdeményezte 2015-ben közösségerősítés céljából, illetve a testvérgyülekezetekkel meglévő jó kapcsolatok ápolása céljából – mondta Szász Enikő –, én magam csak rásegítek erre a kezdeményezésre összeterelni a híveket, felhasználva minden rendelkezésre álló kommunikációs csatornát. Magam is papi családból származom, édesapám Székelyudvarhelyen volt unitárius lelkész, sőt esperes is volt. Úgy érzem, hogy a rá való emlékezés kötelez az unitárius gyülekezet érdekében tenni valamit”. Szász Enikő szerint az unitárius hívek többsége Erdélyből, elsősorban a Székelyföldről került ide Temesvárra, a ritka kivételek között van Marossy Zoltán volt alprefektus, aki született bánságinak és unitáriusnak vallja magát.
„A Temes megyei Zsombolyán, római katolikus környezetben nevelkedtem – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Marossy Zoltán –, unitárius gyökereim édesanyám révén Küküllősárdra vezetnek, amely a Szászföld és a Székelyföld határán található. Gyermekkori vakációimat ott töltöttem Küküllősárdon, ahol a nagyapám volt az unitárius gyülekezet gondnoka. Az olvasottak vittek az unitárius valláshoz, mert engem katolikusnak kereszteltek, de azután úgy alakult, hogy feleségemmel Isten előtt házasságot a küküllősárdi unitárius templomban kötöttük. Később alkalmazkodtunk a temesvári helyi viszonyokhoz és fiainkat reformátusnak kereszteltük.” Marossy Zoltán szerint egyértelműen Szász Enikő a temesvári unitárius gyülekezet „motorja” és talán az sem véletlen, hogy a rendszerváltás utáni években a helyi RMDSZ vezetői között szép számmal voltak és vannak unitárius hívők (Marossy Zoltán, Sütő-Udvari Magda, Szász Enikő – szerk. megj.)
Az első két unitárius találkozó sikere, lelkesedése felvillantja a reményt, hogy itt, a bánsági szórványban is van jövője a piciny gyülekezetnek és „élő kövekként” valóban sikerül felépíteni azt a „lelki házat”, ahol egymásra találnak a régió unitárius hívői.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Beiskolázási tervek: nem csak a szórványban fogyunk, Hargita megyében is aggasztó a helyzet
Kétszázzal kevesebb kilencedikes lesz Hargita megyében a következő tanévben, Arad megyében sok magyar iskolában a minimális alatt van a diákok létszáma, Bihar megyében pedig a nyolcadikosok körülbelül ötvennel kevesebben vannak, mint tavaly – több részes összeállításunkban annak járunk utána, hogyan néznek ki a beiskolázási tervek azokban a megyékben, ahol magyar iskolák, tagozatok is működnek. 
Aggasztóan kevés lesz a következő tanévben a kilencedikes diákHargita megyében- közölte megkeresésünkre Görbe Péter főtanfelügyelő az előkészített beiskolázási tervekkel kapcsolatban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy tanintézmények szünnének meg emiatt – tette hozzá az elöljáró. 
Görbe Pétertől megtudtuk, hogy miután az önkormányzatoktól megkapták a következő tanévre vonatkozó iskolahálózati terveket, kiderült, hogy várhatóan egyetlen oktatási intézmény, a gyergyóditrói Siklódi Lőrinc Általános Iskola szűnik meg. De ez a diákok szempontjából nem jelent változást, csupán annyi történik, hogy az általános iskola jogi személyisége megszűnik, és a Puskás Tivadar Szakképző Líceum berkeiben tanulnak tovább a diákok, ugyanabban az épületben, ahová eddig jártak - hívta fel a figyelmet.
"A következő tanévre 526 óvodai csoport indítását tervezzük, ezt a számot a megyei statisztikai hivatal adatai, a megyében anyakönyvezett gyermekek száma alapján állapítottuk meg. De szinte biztosak vagyunk abban, hogy végül ennél kevesebb csoportra lesz szükség, hiszen lesznek olyan családok, akik elköltöznek, illetve olyanok is, akik nem akarják óvodába adni a gyermeküket" – ismertette a főtanfelügyelő. 
Az is biztos, hogy a következő tanévben hozzávetőleg hét kilencedik osztállyal kevesebb indul a megyében, ugyanis ebben a tanévben kétszázzal kevesebb nyolcadik osztályos diák tanul, mint a kilencedik osztályokban. A főtanfelügyelő meglátása szerint elég aggasztó ez a szám, és valószínű, hogy a tervezett 25-ös létszámok helyett több iskolában csupán 15-20 diákkal indítanak középiskolai osztályokat, annál is inkább, mert sok gyermek nyolcadik után nem akar majd továbbtanulni.  
A főtanfelügyelő elmondta, idén nem indul új szak a középiskolákban. A főtanfelügyelőség felmérést készített a megyében működő vállalatok körében, 120 cég küldött visszajelzést arra vonatkozóan, hogy milyen szakmunkásra lenne szükségük, összesen 916 munkahely vár betöltésre szerte a megyében. Az igényelt szakágakat jelenleg mind oktatják Hargita megyében. 
Arad megye folyton a létszámhatáron egyensúlyoz
A megyei tanfelügyelőségeknek január 23-ig kellett elküldenie az oktatási minisztériumnak a 2017–2018-as beiskolázási terveket. A megyében a magyar nyelvű óvodai csoportok és osztályok felett Damoklész kardjaként lebeg az örökös létszámproblémából adódóan az összevonás vagy a megszűnés veszélye - tájékoztatott Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes. Még a magyarok által jelentősebb számban lakott településeken is gondot jelent egy-egy évfolyam elindítása - figyelmeztetett. 
Az Arad megyei tanfelügyelőség beiskolázási tervei szerint az ősszel kezdődő új tanévben 3673-an kezdik meg az óvodát, 3662 előkészítő osztályos lesz, 3449-en járnak majd ötödik osztályba, és 2996 kilencedikessel számolnak. Emellett 168 első éves tanul az esti tagozatokon, 56-an csökkentett látogatású oktatási formában, 700-an kezdik meg a szakmunkásképzőt, 282-en pedig valamely posztliceális iskolát.
Mi a helyzet a magyar iskolákkal?
„Ha minden összeszámolunk, húsz feletti azoknak az intézményeknek a száma, amelyekben érdekeltek vagyunk, de tizenkettőt tartunk igazából magyar iskolának. Bár árnyalja a képet, hogy például a pécskai 2-es számú általános iskolát magyarnak nevezzük, így is ismerik, és szeretnénk, ha így is maradna, de igazából fele magyar, fele román. Vagy a színmagyarnak tartott ágyai iskolában is van egy összevont román osztály. A másik véglet, a varsándi általános iskola, amelyben a magyra tagozat csak két összevont osztály áll” – vázolta Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes a magyar, illetve a magyar tagozatú iskolák helyzetét a megyében.
Pozitív változás a jelenlegi tanévhez képest, hogy Nagyzerénden beindul a napközis óvodai csoport, és az aradi Kincskereső óvódában lesz még egy napközis csoport. Az arad-gáji Neuman Fivérek Általános Iskola ellenben– ahol az elemiben működik összevont osztályokkal a magyar tagozat – elveszti önálló jogi személyiségét, mert a diáklétszám jócskán a minimális 300 alatt van, még a román és magyar óvoda gyerekeivel együtt is.
A 2017–2018-as tanévben Arad megyében a magyar oktatásban 28 normál programú óvodai csoport lesz 460 gyerekkel, ehhez még jön öt napközis csoport 195 gyerekkel. Elemiben (előkészítőtől negyedikig) 40 osztály 570-580 gyerekkel, míg általánosban 39 osztály működik majd 644 diákkal. Középiskolai szintű képzés magyarul csak az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban van, ott három kilencedikes osztályt terveznek, plusz egy szakmunkásképzőt vegyes – autószerelő és turizmus – szakkal.
„A jelenlegi magyar csoportok és osztályok megmaradnak, ám sok helyen a minimális létszám alatti a diákok száma, de reméljük, hogy a tanügyminiszétrium jóváhagyja a kérésünket, és megadja a működési engedélyt az önálló osztályokhoz" – mondta Pellegrini Miklós. Hozzátette, hogy a középiskolában 15, az alsóbb tagozatokon pedig 12 a minimális osztályétszám. 
A kevés gyerek miatt gyakori a szimultán oktatás: Zimándújfalun elemiben és általánosban is összevont osztályok működnek, akárcsak Feketegyarmatonon, Nagyzerénden, Simonyifalván, Nagyiratoson, Majláthfalván. Veszélybe került a kisiratosi iskola is, pedig eddig ott nem volt gond. Szintén veszélyeztetettek az aradi kerületi iskolák magyar tagozatai, mert a minisztérium összevont osztályt csak faluhelyen képzeli el, ezért például az Aurel Vlaicu Általános Iskolában, ahol folyton csökken a létszám, nem biztos, hogy megkapják az engedélyt. "Emiatt a magyar tagozat is veszélybe kerülhet, hiszen a minisztérium háríthat azzal, hogy vigyék a gyerekeket más magyar iskolába a városban, ilyenkor viszont a szülők inkább román tagozatra íratják át gyermekeiket” – vázolta a helyzetet Pellegrini Miklós.
A főtanfelügyelő-helyettes szerint az Arad megyei magyar vagy vegyes családok gyerekeinek a fele jár magyar iskolába, a többi románul vagy németül tanul. „Csak becslésre hagyatkozunk, ezért lehet, hogy 40-60 százalék ez az arány, de mindenesetre nagy. A szülőnek szuverén joga oda vinni a gyerekét, ahová ő jónak látja. Mi próbálunk hatni rájuk, hogy melyik iskolát és tagozatot válassza, de nem erőszakolhatunk rá semmit. Előbb-utóbb ezeket a kerületi magyar tagozatokat nem tudjuk majd fenntartani, s akkor mindenki a Csiky-be jár magyar iskolába, vagy rosszabb esetben román tagozatra. Azért póbáljuk megtartani – még ha olyan áron is, hogy szimultán legyen az oktatás – az anyanyelvi oktatást, hogy aki szeretné, magyarul tanulhasson" – mondta a főtanfelügyelő-helyettes.
Biharban nem fenyeget iskolamegszűnés
Bihar megyében a tervek szerint nem szűnik meg olyan iskolai struktúra, amelynek magyar tannyelvű osztály is része – szögezte le a főtanfelügyelő-helyettes, Kéry Hajnal. Hozzátette, egyes, főleg vegyes tannyelvű iskoláknál gondot jelent, hogy nincs 500 diákjuk, és a decemberi, 935-ös kormányrendelet alapján elvesztek aligazgatói tisztségek. Ilyen például a lugasi, a belényesi és a fenesi iskolák, vagy Nagyváradon a Ioan Slavici és Lucreţia Suciu nevét viselő tanintézmény.
A megyében előkészítő osztályban jelenleg 1168 gyermek, IV. osztályban 945 tanuló, VIII. osztályban pedig 1110 diák tanul. A nyolcadikosok körülbelül ötvennel kevesebben vannak, mint tavaly, létszámuk alapján várhatóan 39-40 kilencedik osztály indulhat majd el. Az ötödik osztályok elindítását a tavalyihoz hasonlóan tervezik, a művészeti líceumban például indul a választható zene-képzőművészet szakos osztály.
Bihar megyében a diáklétszám nagyjából állandó – tudtuk meg Kéry Hajnaltól, aki hozzátette, jelenleg a harmadikos (1135 tanuló) és negyedikes (945 tanuló) diákok száma között van jelentősebb különbség. Ennek nem demográfiai oka van, a különbséget az okozza, hogy mikor bevezették az iskolaelőkészítő osztályokat, a szülők egy része azokba, míg mások első osztályba íratták gyermekeiket – tájékoztatott. 
A főtanfelügyelő-helyettes elmondta, tavaly már túljelentkezés volt a szakiskolákban, így előfordulhat, hogy a három éves szakoktatás iránt idén is megnő a kereslet. A duális szakoktatás lehetősége is szerepel a tanügyi törvényben, de ennek az oktatási formának még nincs módszertana – tette hozzá. Sok iskola viszont él azzal a lehetőséggel, hogy egy osztályon belül két szakot indít.  Az osztályon belüli két szak indítására mind a középiskolai, mind három éves szakoktatásban van lehetőség, ily módon elkerülhető, hogy azért kerüljön egy gyermek román osztályba, mert magyarul nincs lehetősége egy adott szakon tanulni – tette hozzá.
maszol.ro

Több marosvásárhelyi téma is felkerül az Erdélyi Krónikára
Hamarosan több marosvásárhelyi sajátosságú téma is felkerül az Erdélyi Krónika című történelmi portálra, amely a Kolozsvári Krónika című blogból fejlődött ki, és lépett működésbe január 2-ától.
Fodor János történész, a honlap marosvásárhelyi szerkesztője a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, az oldalt a szakmának, illetve az érdeklődő nagyközönségnek szánják, olyanoknak, akiket érdekel Erdély múltja, illetve mindaz a tudományos tevékenység, amely ezt hivatott feltárni.
Az Erdélyi Krónika elsősorban a történészeknek, kutatóknak nyújt lehetőséget eredményeik közzétételére, véleményük megosztására a szakmabeli kollégáikkal, illetve azokkal, akik kíváncsiak mindarra, ami a múlttal kapcsolatos – mondta Fodor János. A honlapon az ókorral, a középkorral, az újkorral és a jelenkorral kapcsolatos cikkek, tudósítások olvashatók, a portré rovatban többek közt Árva Bethlen Kata alakját jelenítik meg, vagy Haller Károlyét, a modern Kolozsvár megálmodóját, illetve megismerkedhet az olvasó Macskási Krisztina botrányos életével is.
Bár egyelőre az írások zöme Kolozsvárhoz kapcsolódik, hamarosan Marosvásárhelyről is több szó esik majd – ígéri Fodor János. A munkatársak Nagyváradot, Csíkszeredát, valamint még több erdélyi települést szeretnének megismertetni a történelem szempontjából. A kategóriák címszó alatt politikai, demográfiai, társadalmi, gazdasági, várostörténeti és egyháztörténeti témák szerepelnek. Az adattárban Kolozsvár alatt szerepel Marosvásárhely is, ahol egyelőre egy anyag kapott helyet, de remélhetőleg hamarosan többet olvashatnak a vásárhelyiek a városukról.
A történelmi tematikájú honlapnak jó a fogadtatása, árulta el a marosvásárhelyi szerkesztő, a visszajelzések pozitívak. „Alternatívát szeretnénk kínálni a szakmai szempontból hiteles történelem népszerűsítésnek” – tette hozzá. A honlapon a kutatások mellett az eseményekről, azok beharangozójáról olvashatnak, illetve tudósítások jelennek meg a rendezvényekről, konferenciákról, például a Marosvásárhelyen népszerűségnek örvendő Borsos Tamás Egyesület rendezvényeiről, vagy a Kós Károly Akadémia történelmi sorozatának előadásairól.
A pályázatokról, az esedékes tudományos ülésszakokról, nem utolsósorban a publikálási lehetőségekről is tudomást szerezhetnek az érintettek.
Antal Erika
Székelyhon.ro

A Bethlen-kollégium titka
A református egyházi tulajdonban levő Bethlen Gábor Kollégium felújításának alkalmából tartottak hálaadó istentiszteletet szeptember 17-én Nagyenyeden.
Erdély legkorszerűbb, legjobban felszerelt iskolájává varázsolták a frissen felújított nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumot. A patinás épületegyüttes kívülről-belülről gyönyörű látványt nyújt. A több száz éves alma mater épületeit uniós forrásokból, valamint az egyházkerület és a helyi önkormányzat anyagi hozzájárulásának köszönhetően újították és szerelték fel korszerű, digitális oktatóeszközökkel. A beruházás értéke mintegy hatmillió euró.
A felújítás nehézségei
A református egyház 2004-ben kapta vissza az épületegyüttest, a kollégiumnak régen azonban nem csak ezek az épületei voltak a birtokában. A kommunista államosítás előtt tanári lakásokkal, erdővel, földekkel rendelkezett, ez a vagyon tette lehetővé azt, hogy a kollégium önfenntartóan tudott működni. A visszaszolgáltatást követően időbe telt birtokba venni a kollégium ingatlanjait, mert az épületegyüttesben található a dokumentációs könyvtár és a természetrajzi múzeum is. Amúgy a két közgyűjteménynek otthont adó épületet szintén az egyházkerület újította fel, annak költségei ugyanis nem szerepeltek az uniós projektben. Saját költségén újította fel az egyházkerület a kollégiumi étkezdét is. A református egyház így mintegy 3,5 millió lejt fektetett az ingatlanok korszerűsítésébe, ennek jelentős részét a magyar állam finanszírozta.
A nagyenyedi önkormányzat egyébként partner volt az uniós pályázat benyújtásában és támogatásában: nélküle az egyházkerület nem tudta volna felújítani a kollégiumot. Az egyezség szerint az egyházkerület 25 évre elengedte a kollégium bérleti díját, cserébe azért, hogy az önkormányzat pályázati úton megszerezte a felújítás költségeit. „Az önkormányzat kiszámolta, hogy olcsóbban jön ki, ha segít uniós forrásokból felújítani az épületegyüttest ahelyett, hogy 25 évig fizesse a bérleti díjat” – fogalmaz a püspök. A vonatkozó törvények értelmében ugyanis egyházi ingatlanban működő állami iskola esetében az önkormányzatnak megszabott bérleti díjat kell fizetnie az egyháznak. A nagyenyedi önkormányzattól eltérően más városoknak – köztük Kolozsvárnak is – sajnos hiába ajánlott fel az egyház ugyanilyen együttműködést, mert nem voltak rá vevők.
Korszerű felszerelés, nagy érdeklődés
Kató Béla szerint annak ellenére, hogy a Bethlen Gábor Kollégium állami intézmény, az egyházkerület a református oktatás szerves részének tekinti. Nemcsak kívülről, hanem belül is teljesen megújult a középiskola. A kollégiumban (bentlakásban) immár minden szoba saját fürdőszobával rendelkezik. Erdély szinte minden vidékéről járnak ide gyerekek. A beruházással az érdeklődés is megnőtt az intézmény iránt. Jól példázza ezt az egyik végzős diák, akivel az ünnepség alatt elegyedek szóba. Tankó Gyöngyi három éve diákja az iskolának, Gyimesközéplokról érkezett. Csodálkozó kérdésemre – miért nem ment közelebb, egy székelyföldi iskolába – azt mondja, nem ő az egyetlen a vidékről, aki a Bethlen Gábort választotta. „A három tizenkettedik osztályban heten vagyunk Gyimesközéplokról. Én az ikertestvéremmel érkeztem, ő a turisztika szakra, én a tanítóképzőbe járok. Nagyon jól érezzük magunkat, igaz, haza csak a sátoros ünnepek alkalmával tudunk menni. Sok ideig szívtuk a port, de megérte, hiszen nagyon szép lett az épület és a bentlakás is” – magyarázza Tankó Gyöngyi.
Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója szerint a modern felszerelés része a projektnek: három számítógépes labor és vadonatúj kémialabor áll az iskola diákjainak rendelkezésére, ugyanakkor minden osztálytermet a legkorszerűbb berendezésekkel látták el. A bútorzatot is kicserélték, ezt a Bethlen Gábor Alap támogatta. Minden osztályteremhez tévé, laptop és vetítő, sőt még nyomtató is tartozik. Szőcs Ildikó igazgató az iskolai oktatással kapcsolatban elmondja: a Bethlen Gábor Kollégiumban – Erdélyben egyedülálló módon – kabinetrendszerben működik az iskola. Vagyis a gyerekek óráról órára más terembe vándorolnak, akárcsak az Egyesült Államokban.
Erdély büszkesége
A hálaadó istentiszteleten a Zakariás 3,2b bibliavers alapján Kató Béla püspök hirdetett igét. Mi a titka a Bethlen Gábor Kollégiumnak, miért tud évszázadok óta szinte folyamatosan működni? – tette fel a kérdést igehirdetésében a püspök. „Jeruzsálemben és környékén évezredeken keresztül harcoltak, a várost többször lerombolták, de mindig újjáépült, mert az emberek hittek abban, hogy az Úr velük van. Az Isten oltalmában való erős és személyes hit a titka annak, hogy az enyedi kollégium ma is él és virágzik. Ez a hit öröklődött nemzedékről nemzedékre, és ez éltette a generációkat annyi évszázadon keresztül” – fogalmazott Kató Béla.
Igehirdetését követően Szőcs Ildikó igazgató a nyolc évvel ezelőtt megkezdett munkálatokról beszélt, valamint arról, hogy a kollégium úgy újult meg, mint a poraiból feltámadt főnixmadár. Maksay Ádám egyházkerületi műszaki előadó, tervezőmérnök többek között azt hangsúlyozta, nehéz volt megoldani azt, hogy a több éves felújítási munkálatok során folyamatosan biztosítani lehessen az oktatást diákok és tanárok számára.
Köszöntötte az egybegyűlteket Horaţiu Mihai Josan, Nagyenyed leköszönt polgármestere is, aki a kollégiumot a város kincsének nevezte, ahol olyan kiválóságok tanultak, mint Kőrösi Csoma Sándor tibetológus. A városnak kötelessége volt támogatni a felújítást, hiszen az oktatás és a kultúra rendkívül fontos a város és a különböző nemzetiségű, egymással jó viszonyban élő lakosok számára. „Isten éltesse az iskolát, amely Nagyenyed, Erdély és Románia büszkesége lehet” – mondta Josan.
Az ünnepségen felszólalt Oana Iuliana Badea polgármester is, aki annak idején Bukarest részéről az Oktatási Minisztérium államtitkáraként írta alá a papírokat. „A társadalom alapjainak az építését jelenti, ha ilyen iskolákat tudunk felmutatni” – mondta a polgármesterasszony.
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök köszöntőjében elmondta: felmenői mind a nagyenyedi kollégiumban tanultak. Ám nem csak ők, hiszen sok barcasági, királyföldi, dél-erdélyi evangélikus is, akik a nehéz körülmények miatt nem tudtak dunántúli vagy felvidéki magyar scholákba iratkozni. „Ezért a ma Erdélyben élő több tízezres magyar evangélikus közösség a nagyenyedi Bethlen Gábornak is köszönheti létét” – zárta felszólalását a püspök.
Nem könyöradomány
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszédét követően Balog Zoltán miniszter üdvözölte a jelenlevőket. Erdélyben a reformátusoknál szinte minden Bethlen Gáborral kezdődik. Az erdélyi fejedelem nem tehetett meg mindent, amit kellett, de igyekezett mindent megtenni, amit lehet – fogalmazott a miniszter. Most a magyar és a román állam, az önkormányzat és az egyház közös erővel példamutatóan összefogott, és mindent megtett, hogy az európai uniós pályázatból az iskola megújuljon. A pénzt azonban nem szabad könyöradománynak tekinteni, hiszen tudnunk kell azt, hogy a kelet-európai országok 1990 után átadták leszegényedett gazdaságukat a nyugati, német, francia, olasz stb. vállalatoknak szinte adó- és vámmentesen, hogy azok meggazdagodjanak, és általa egy kicsit mi is fejlődjünk. Mi itt Kelet-Európában egymásra vagyunk utalva, meg kell értetnünk mindenkivel, hogy csak együtt munkálkodva tudunk megmaradni, együtt építve a nemzetek Európáját egy olyan időben, amikor láthatólag a kontinens fölé viharfelhők gyülekeznek – mondta Balog Zoltán.
Fekete Károly tiszántúli püspök a Kárpát-medencei Református Egyházak Generális Konventje elnökének, Szabó István dunamelléki püspöknek a köszöntését tolmácsolta, majd a jelenlevő főméltóságok átvágták a szalagot, és az épületet hivatalosan is átadták. Ezt követően emléktábla-avatásra került sor, amelyet gróf Mikó Imre és Vásárhelyi Boldizsár emlékére a Magyar Út- és Vasútügyi Társaság, a Közlekedéstudományi Egyesület, a Magyar Mérnöki Kamara és az Erdélyi Magyar Műszaki Társaság állíttatott.
Színes programok a kollégiumban
Délután a közelről és távolról érkezett vendégek számos programpont közül választhattak. A Collegium Gabrielense régizene együttes, a kollégium Fügevirág néptánccsoportjának és a Ficfa zenekar, valamint a gyomaendrődi mazsorettek műsora után a fiatalok a Bagossy Brothers Company koncertjén lazíthattak. Mások az iskolatörténeti, természetrajzi múzeumot, sportfotó- és rajzkiállítást tekinthették meg. A gyerekeket kézműves foglalkozások várták, az új cserkészotthonban cserkésztalálkozóra került sor, mások virtuális iskolalátogatáson vehettek részt vagy a biológiai laborban kísérleteket végezhettek. Kárpát-medencei református tanévnyitó
Kárpát-medencei református tanévnyitó
Bethlen Gábor Kollégium ünnepélyes felavatását követő napon, vasárnap délelőtt került sor a Kárpát-medencei református iskolák közös tanévnyitójára. Az istentiszteleten a Kárpát-medence 36 református tanintézete képviseltette magát. A nagyenyedi vártemplomban tartott ünnepség alkalmával Szegedi László missziói előadó, a kollégium egykori diákja hirdette az igét 1Móz 6,9-22 alapján. Majd Brendus Réka, a kollégium volt diákja, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezető-helyettese köszöntötte a dél-erdélyi magyarság egyik legkiemelkedőbb intézményének diákjait és tanárait. A román oktatásügyi államtitkárság kabinetigazgatójaként Nagy Éva szólt az egybegyűltekhez. „Megmaradni csak úgy lehet, ha értékeinket megőrizzük és továbbadjuk. Ezek közé tartozik anyanyelvünk is, amely ősi hitünkkel együtt önazonosságunk alapját jelenti” – hangsúlyozta. A köszöntéseket követően Ábrám Tibor, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi alelnöke, a miskolci Lévay József Református Gimnázium iskolaigazgatója tartotta meg tanévnyitó beszédét, amelyben hangsúlyozta, intézményeink egyre inkább érzékelik, hogy Európa egyik legnagyobb keresztyén református nevelési rendszerének tagjai. Ez a stratégiai tervezés lehetőségét és felelősségét jelenti számunkra. Ábrám Tibor elmondta: a testvéri közösségvállalás gyakorlata érhető tetten a Kárpát-medencei református oktatásalap adománygyűjtésében is. Ennek eredményeképpen a nagyenyedi kollégium kilencedikes tanulói ajándékban részesültek: minden diák egy Bibliát kapott kézhez. A Fórika Éva által vezetett kollégiumi kórus műsorát követően a 2004-ben alapított Bethlen-díj átadására került sor. Idén Királyhágómellékről érkezett a kitüntetett Popper Cserepes Zsófia tanárnő személyében, akit Kovács Laura méltatott. A díjazott német–magyar szakon végzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, majd 30 évig Nagyváradon tanított. A Lórántffy Zsuzsa Gimnáziumba került 1991-ben, majd néhány év múlva az igazgatója lett.
Somogyi Botond
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kinek szent László?
Fél évezredes kódolt üzenetek, székely falakon. A freskós templomok bámulásán túl megérkezhetsz saját kultúrádba.
Idén, 2017-ben Szent László emlékév van. S akkor? Mit jelent ez? Mire is emlékezünk pontosan? Kik emlékeznek, kinek fontos ez? Bár alap dolgokat tudunk Szent Lászlóról? Miért kellene tudnunk? Hol találunk hiteles információkat Szent Lászlóról, amit sem az egyház, sem a politika, sem a népi emlékezet nem idealizál túl, és a történelmi kutatások sem cáfolnak? Székelyföldön miért botlunk lépten-nyomon Szent László elnevezésekbe vagy kulturális emlékekbe? Miért van itt annyi Szent László-freskós templom?
Temérdek kérdés, melyekre az emlékév kezdeményezőinek célkitűzései szerint a 2017-es év során meg kellene kapnunk a válaszokat.
Ezek a célkitűzések:
A Szent László által képviselt értékek aktualizálása, figyelemfelhívás a közép-európai nemzetek egykor magvalósult keresztény egységére, a zarándokturizmus fejlesztése és a zarándokutak vonzóbbá tétele, a Szent László kultusz megerősítése, útmutató a szentlászlói lelki úthoz, a Szent László által alapított egyházmegyék közötti kapcsolat erősítése, Szent László szellemiségével, örökségével hozzájárulni a kisebbségi magyarság megmaradásához, továbbá bevonni a lengyel, román, horvát, szlovák civil szervezeteket, egyházakat és politikai szereplőket.
Ha ez mind megvalósul, akkor a bevezető kérdésekre válaszokat fogunk kapni. Fontosnak tartom ezt azért, mert a kérdések hétköznapi emberekben merültek fel.
Már november óta egy jó pár alkalmat megragadva, vegyes társadalmi- és vallási hovatartozású embereket kérdeztem Márton Áronról, a tavalyi emlékévesről és Szent Lászlóról is. Közel 70 ember vélekedésébe, hozzá eljutott információkba és ködös ismereteibe láthattam bele, csak amolyan érdeklődő kérdések szintjén, ismerős alapon.
Összegezve ezeket, már jogos lett volna megkérdőjeleznem a Szent László emlékév hatékonyságát is, de előtte természetesen körbenéztem.
Kicsi falvak nagy falai
Továbbra sem a püspökségi-, miniszteri- vagy megbízott szervezői szintek érdekeltek, mert annak csak akkor van értelme, ha terveik a gyakorlatban megmutatkoznak kisebb közösségek, egyházközösségek, netán egyének életében.
Logikusnak gondoltam, hogy egy ilyen tematikájú évkörnek, amit közép-európai szintűvé szeretnének tenni, annak mindenképp része kell legyen Erdély olyan vidéke, ahol leginkább jelen van Szent Lászlóképi és legendai emlékezete. Megkerestem hát olyan templomok papjait Udvarhelyszéken és Háromszéken, ahol Szent László freskók vannak.
Megkérdeztem őket, hogy valamivel készülnek-e a Szent László emlékév kapcsán és, hogy kérte-e fel őket valaki arra, hogy ilyen jellegű eseményt szervezzenek egyedi Szent Lászlós környezetükben?
A válasz minden esetben „nem" volt. Önszorgalomból, saját költségvetésből egyes lelkészek terveznek valamit Szent László napjára, de ezt valószínűleg az emlékév nélkül is megtennék.
Szenttelenül szentek között
Mivel a legtöbb Szent László freskós templom olyan egyházi gyülekezetnek ad helyet, akik számára a szentek nem isteni közbenjárók, megpróbáltam kideríteni, hogy vajon nem ezért ennyire érdektelenek-e. De olyan nyitottságra találtam e téren, ami az ellenkezőjét bizonyította.
Egyes lelkészek külön érdeklődtek, hogy tudok-e ilyen konkrét programról vagy javaslatokról az emlékév kapcsán.
Azt láttam, hogy az a pap, akit ilyen templom egyházközösségének élére neveztek ki, az eleve elfogadta, hogy neki papi kötelezettségein túl extra feladatai is vannak. Hogy őt az év bármelyik napján turisták zargatják, hogy akár éveken keresztül romok között kell miséznie az aktuális ásatások miatt, vagy akár szakemberek átjáróháza az a templom, ahol ő vallásos közösséget próbál összekovácsolni.
Egy kisebb katolikus plébániát is megkerestem, ahol tervezik, hogy itt-ott hangsúlyozottan kiemelik a programjaikban Szent Lászlót. Jelentse ez az ifjúsági vagy nőközösségi lelkigyakorlatok tematikáját, vagy a Szent László napi prédikációt. De ők jelezték, hogy még nem kapták meg az éves előírt programfüzetüket Gyulafehérvárról.
Mindezek után úgy summáztam, hogy az egyes UNESCO által is elismert Szent Lászlós helyszíneken a 80 millió forintos magyar állami támogatásból nem fog vándorkiállítás, zarándoklat, egyházi ünnep, tudományos konferencia, pályázat, sportverseny, gyermektábor, fiatalok számára rendezett történelmi verseny megvalósulni, ahogy az a szervezői programban általánosan szerepel.
Természetesen még hátra van az év java és remélhetőlegdecemberben nemcsak egy képletes emlékévet tudunk újra magunk mögött, aminek üzenete vagy egyáltalán nem jut el számottevő emberhez vagy eleve megfogalmazottan jut el, ami még csak esélyt sem ad arra, hogy a saját életünk mindennapjaiba beépülhessen.
Ezt a folyamatot, segítő szándékommal támogatva, összegyűjtöttem pár alaptudnivalót Szent László kapcsán.
10 dolog, amit Szent Lászlóról érdemes tudni
1. Árpádházi királyunk, aki Szent István után 39 évvel került a trónra 1077-ben.
2. A történelmi Erdély fővédnöke és védőszentje.
3. 10 székelyföldi templomban tártak fel Szent László freskókat. A legtöbb Szent László falfestmény Erdélyben és Felvidéken van.
4. Ő alapította a nagyváradi székesegyházat.
5. Első királyunk, aki hódításra alkalmassá szervezte a magyar államot.
6. Szent László nemcsak királyi, de pápai előjogokat is gyakorolt: zsinatot hívott össze, püspököket nevezett ki, székesegyházakat alapított.
7. Szent László törvényei a legszigorúbb magyar törvénykezések közé tartoznak. Ezeknek köszönhetően sikerült egységesíteni és belső rendet teremteni a középkori Magyarországon. Legrészletesebb törvénykezései elsősorban a lopásra és a hadseregre vonatkoztak.
8. Uralkodásának idején egy vezető pozícióban lévő ember bármely rokona, ha tyúknál nagyobb értéket lopott, felakasztották. Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően meghonosult Magyarországon a magántulajdon tisztelte.
9. Történelmünkben a leginkább idealizált uralkodó mind vallási-, politikai-, hadászati- és jellembeli szempontból. Temérdek legenda, monda, csoda, gyógyítás, emberfeletti tulajdonság kapcsolódik nevéhez.
10. Szent Lászlót Boldogasszony lovagjaként is számontartják. A női tisztelet és védelem példája. Egyházi és politikai taktikájának köszönhetően Szent László óta tiszteljük Szűz Máriát Magyarország patrónájaként.
Erdélyi templomok, melyekben Szent László freskókat tártak fel:
Székelyderzs, Homoródkarácsonyfalva, Bögöz, Oklánd, Homoródszentmárton, Gelence, Szacsva, Kökös, Sepsikilyén, Bibarcfalva, Kézdiszentlélek, Erdőcsinád, Csíkszentmihály, Mezőtelegd, Magyarremete, Ördöngösfüzes, Szék, Almakerék, Darlac, Kristyor (Criscior), Ribice, Őraljaboldogfalva.
Mit kell nézni egy Szent László freskón?
Az első látogatásaim alkalmával, csak bámultam a romos falfestményeket és összefüggéseiben nem értettem, honnan is kellene kezdenem a szemlélődést. Bár az aktuális képtár vezető, vagy templomi megbízott mindig elmondta, hogy én ott épp mit látok, és én nem láttam azt. Aztán elkezdtem utánajárni ennek, és pár barátommal, akiket hivatásszerűen is érdekelté tette mindez, már könnyebb volt helyére tenni a látottakat.
A Szent László freskók örökérvényű szimbólumokat közvetítenek, így képi üzenetük minimum három szinten értelmezhető. Egyrészt mindenik falfestmény egy történelmileg leellenőrizhető eseményt, a cserhalmi kun-magyar csata részletét örökíti meg.
A képsor minden templomban jól felismerhető ismétlődő jeleneteket tartalmaz:
Ezeket Jankovics Marcell művészettörténész és Kossuth-díjas filmrendező, Csillagok között fényességes csillag könyve alapján állítottam össze.
Várad és Szent László herceg (vagy megkapja épp a csata hírét, vagy épp kivonul seregével Váradról, vagy áll a vár előtt) – Csatajelenet – Szent László üldözi és megsebesíti a magyar leányt elrabló kunt – A két vitéz fegyvertelenül küzd – A magyar leány lefejezi a Szent László által térdre kényszerített kunt – Fejbenézés, amikor Szent László a fejét a leány ölébe hajtva pihen.
Mindig a templomok északi falára van festve a képsor és balról jobbrahalad. Tehát a felkelő Nap fénye világítja meg sorban a jelenteket.
Egyes esetekben a történet a csillagos ég hátterében zajlik, ami eleve kiemeli a történelmi hűség ábrázolásvilágából, és kozmikus értékűvé teszi a megjelenített képeket.
Ezentúl megfigyelhetünk furcsa ábrázolásokat, tudatos vonalvezetéseket, színhasználatokat, képarányokat:
Szent László lova világos vagy fehér színű, a kun vitézé sötét vagy fekete; mindkettőjükhöz képileg hozzárendelődik egy fa; a leány alakja gyerekméretűtől a felnőtt méretig jelenetenként egyre nagyobb lesz; a dárdával átszúrt kun nem hal meg, a következő képekben birkózik Lászlóval; a kun vitézt nem a dicső herceg fejezi le, hanem a leány,László herceg a haját fogja ezalatt stb.
„...ezeknek az ősidőkből öröklött képeknek mélyebb tartalma kell legyen, mint egyik, nevezetes királyunk hősi tettére való emlékezés. Valóban így is van: e képsor a világosság és a sötétség erőinek harcát ábrázolja, jóval a honfoglalás előtti, jóval László királyunk előtti időkből. Ezt az ősi mondát 'keresztelték meg', amikor Szent László tisztelete kialakult és mindenféle régebbi, csodás történet gyűlt össze személye körül." (László Gyula, Széchenyi-díjas magyar régész-történész 1910-1998, Hunor és Magyar nyomában könyvrészlet)
Kutatásaim szerint tehát a három lehetséges értelmezési szint egyfelől a történelmi esemény átörökítése, másfelől a női tisztaság védelmezése, mint az értelmes férfi küzdelem tárgya, a szív és alelkiség útjának követése, továbbá a mindenkori egyéni életút kivetített belső harca, amikor se kun, se ellenség, se trón, se nő nincsen, csak saját belső vívódásaink és azok kivetülései.
5 érdekes legenda Szent Lászlóról
1. Levitált – egyik csatlósa megleste ima közben és látta, hogy a föld felett lebeg.
2. Feltámadt – halála után 250 évvel a tatárok Erdélyt megtámadták, de a tatár seregek fölényéhez képest a székelyek mégis legyőzték őket. A foglyul ejtett tatárok Szent Lászlót látták a sereg élén. Eközben a váradi székesegyházból, a Szent László ereklyék közül eltűnt a feje, ami a csata után visszakerült helyére.
3. Ő fakasztotta az oroszhegyi Urusos gyógyító vizű forrást és a mátraverebélyi kutat.
4. Szava nyomán lett a csíki falu Szépvíz.
5. Olyan tekintélynek örvendett a középkorban, hogy a keresztes hadjáratok vezetésével őt bízták meg.
KOMSA ANDREA KATALIN
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Ítélethalasztás a partiumi zászló perében
Január 16-án tájékoztatta a nyilvánosságot Tőkés László EP-képviselő ügyvédje, dr. Kincses Előd a nagyváradi európai parlamenti iroda erkélyére kitűzött és a helyi önkormányzat által megtámadott magyar közösségi szimbólumok (székely és partiumi zászlók) ügyének állásáról.
A székely zászló levételét előíró közigazgatási határozat jogerőre emelkedett, Romániában már nincsenek jogorvoslati lehetőségek, ezért az EP-képviselő az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. A strasbourgi magas instancia túlterhelt, ennek ellenére befogadta és tárgyalásra alkalmasnak találta a múlt esztendő végén a keresetet, de egyelőre nem tudni, mikor kerülhet erre sor. Alapfokon a partiumi zászlót is reklámhordozónak, ebből adódóan pedig kifüggesztését törvénytelennek, illetve engedélykötelesnek ítélte a Nagyváradi Bíróság. Tőkés László fellebbezését aznap tárgyalta a Bihar Megyei Törvényszék, ítélethirdetést január 30-ára ígértek. Tegnap azonban az ítélethirdetés február 6-ra való halasztásáról szóló információ jelent meg az igazságügyi minisztérium honlapján a 284/271/2016-os számmal regisztrált dosszié kapcsán.
erdon.ro

Dávid Ferenc (1520–1579) élete és reformátori munkássága
500 éves a reformáció
Az Erdélyben meghonosodó unitarizmus az evangéliumi racionalizmus talajában gyökerezik. Az unitarizmus erdélyi kialakulásában és elterjedésében a helyi reformátorok mellett jelentékeny szerepet játszottak Szervét Mihály (1511–1553) spanyol orvos, teológus, Rotterdami Erasmus (1466–1536) humanista tudós és az olasz emigráció jeles humanista képviselői: Valentino Gentile (1515–1566), Fausto (1539–1604) és Laelio Sozzini (1525–1562), Giorgio Blandrata (1515–1588).
A reformáció radikális ágaként Erdélyben kialakult unitárius felekezet Dávid Ferencet (1520–1579) tekinti alapítójának. A szász nemzetiségű David Hertel Kolozsváron született 1520 körül, és édesapja keresztneve után nevezte magát Franciscus Davidisnek, azaz Dávid Ferencnek. A jómódú tímármester három fia közül Dávidot iskoláztatta. Tanulmányait Kolozsvárott kezdte, és Gyulafehérvárott, a káptalani iskolában folytatta. Talán őt azonosíthatjuk azzal a Franciscus Colosvariusszal, akit 1545-ben matrikuláltak Brassóban. Két évet tölthetett a koronás városban, mert 1548-tól 1551-ig a wittenbergi egyetem hallgatója volt. Hazatérése után, immár a reformáció híveként, a kor gyakorlatának megfelelően iskolamesteri és prédikátori feladatokat látott el. 1551-ben Besztercén, 1552-ben Petresen, az esztendő végétől pedig szülővárosában tevékenykedett. Tekintélyének súlyát igazolja az, hogy 1555-ben a kolozsvári szászok plébánossá választották. Az 1550-es évek második felében egy sor latin nyelvű értekezésben védelmezte a lutheránus álláspontot az olasz orvos, Francesco Stancaro (1501–1574) krisztológiájával szemben. Ennek elismeréséül 1557-ben az erdélyi magyar protestánsok püspökévé (szuperintendenssé) választották.
Erdélyben az 1550-es évek végén két területi-nemzeti alapon szervezett protestáns szuperintendencia működött. Az egyikhez Szeben központtal a szász székek, a másikhoz Kolozsvár központtal a magyarok lakta területek tartoztak, függetlenül attól, hogy a reformációnak melyik irányzatát fogadták el. Dávid 1559-re a helvét reformáció hatása alá került, szakított korábbi lutheránus álláspontjával és lemondott szuper-intendensi tisztségéről. Az 1560-as évek úrvacsoravitáit az évtized második felében a Szentháromság-dogma kritikája váltotta fel. Blandrata György, János Zsigmond (1540–1571) fejedelem olasz udvari orvosa és diplomatája hatására Dávid Ferenc fokozatosan szembefordult egykori harcostársaival, és új álláspontját védelmezte. 1566-tól Dávid és Blandrata voltak az unitárius hitviták főszereplői.
Trinitárius és unitárius küzdelem
Már a reformáció korai szakaszában voltak olyan szerzők, akik bírálták a niceai (325), illetve konstantinápolyi (381) zsinaton elfogadott Szentháromság-tant. A tan legjelentősebb 16. századi bírálója Szervét Mihály spanyol orvos és teológus volt, aki a De trinitatis erroribus (A háromság téves voltáról) című, 1531-ben megjelent munkájában a dogma tarthatatlanságát bizonyította. Szervét művei Blandrata közvetítésével Erdélybe is eljutottak, és a helvét iránytól fokozatosan elszakadó antitrinitáriusok a spanyol gondolkodó főművéből, az 1553-ban megjelenő Restitutio Christianismi (A kereszténység helyreállítása) című művéből merítették a Szentháromságot bíráló érvkészletüket. A hatvanas évek végére a Szervét platonikus spekulációktól sem idegen krisztológiáját ötvözték a Lelio Sozzini-féle krisztológiával.  Ennek lényege az, hogy a János evangéliumában szereplő Logosz csupán metaforikus elnevezése a Máriától született ember Jézusnak, aki korábban nem létezett, tehát nem a Szentháromság második személye, hanem a Szentlélektől fogantatott, isteni adottságokkal felettébb megáldott ember. Ez az unitárius álláspont ütközött az 1566–1571 között rendezett nyilvános hitvitákon – Torda, Gyulafehérvár, Marosvásárhely, Nagyvárad stb. – a trinitárius felfogással. (A korabeli hitviták propagandisztikus kommunikációs eszközök voltak, a hitvitázók legtöbb esetben nem dialógust folytattak, hanem a megfelelő retorikai fogásokkal ellenfeleik lejáratására törekedtek. A hitviták több esetben megihlették a kortársak/résztvevők irodalmi fantáziáját is.) Az Isten egységét és/vagy háromságát első ízben az 1566. április 24-től 27-ig, a fejedelem és tanácsosai jelenlétében Gyulafehérváron tartott zsinaton vitatták meg. Itt Dávid Ferenc és társai elvetették az istenfogalommal kapcsolatos olyan skolasztikus kifejezéseket, mint „essentia, substantia, persona, natura”, mert ezeknek nincs bibliai alapjuk, ugyanakkor megígérték, hogy a bibliai terminológia helyreállításán túl minden további újítástól tartózkodnak. Az egyezséget lehetetlen volt betartani, és ezzel évekig tartó szellemi csatározás vette kezdetét. A második gyulafehérvári hitvita 1568. március 8-án kezdődött, és tíz napig tartott. Az 1569-ben Nagyváradon tartott hitvita során megindult a partiumi unitárius misszió. A magyar nyelven zajlott hitvita irodalmi emléke a Debreceni disputa vagy Válaszúti komédia soraiban öltött testet. 
A nyugat-európai gondolkodók, elsősorban Erasmus és Sebastian Castellio eszmeiségét Erdélyben a vallásos tolerancia szolgálatába állították, és 1568 januárjában Tordán, a korábbi országgyűlési végzésekre is hivatkozva – Európában egyedülállóan! –, törvénybe iktatták a szabad vallásgyakorlatot. Az országgyűlési végzés egyik előkészítője Dávid Ferenc volt. E határozat egyrészt az unitarizmus állami elismertetését és az egyház megalapítását szavatolta, másrészt a fejedelem toleráns valláspolitikájának köszönhetően lehetővé tette, hogy a Nyugat-Európában üldözött Szentháromság-tagadó teológusok Erdélyben találjanak menedéket. A kolozsvári városi iskolánál elhelyezkedő teológusok – Johann Sommer (1542–1574), Jacobus Palaeologus (1520–1585), Matthias Vehe-Glirius (1545–1590), Christian Francken (1550–1610) – hatására Dávid újólag felülbírálta krisztológiáját, és az ún. nonadorantista felfogás hirdetője lett, mely Jézusnak semmiféle istenségét nem ismerte el, és azt tanította, hogy nem szabad őt sem imádni, sem segítségül hívni.
A János Zsigmond halálát követően megváltozott politikai viszonyok következtében az Unitárius Egyház 1576-ban önálló egyházi struktúra szervezésére kényszerült. A protestáns egyházalkotmány mintájára szervezett zsinat-konzisztóriumi jellegű közösségeik 13 egyházkört alkottak, élükön a választott esperesekkel. Az egyház élén a zsinat választotta püspök állt, az igazgatás a lelkészek kezében volt. A liturgikus élet nem volt egységes, a lelkészek a Heltai fordította Szentírást használták, a szertartások – keresztség és úrvacsora – tekintetében azonban a hetvenes évek közepén nagyon megoszlottak a vélemények.
Az unitarizmus kezdettől fogva felkarolta az oktatás és nevelés, szélesebb értelemben a művelődés ügyét, és azt tehetős tagjai révén bőkezűen támogatta. A felekezet kisebb iskolái mellett Tordán, Gyulafehérváron, Désen, Marosvásárhelyen és Nagyenyeden felsőbb fokú, Kolozsvárt pedig szemináriumi rangú iskolát működtettek. A kolozsvári óvári iskola hazai és külföldi tanárai által nemcsak Erdély, de Közép-Kelet-Európa egyik legszínvonalasabb teológiai és filozófiai műhelye lett.
Dávid Ferenc elítéltetése és halála
János Zsigmond 1571-ben bekövetkezett halála után a katolikus vallású Báthory család tagjai követték egymást Erdély trónján. István (1571–1576) után testvére, Kristóf (1576–1581), majd kisebb-nagyobb megszakításokkal annak fia, Zsigmond (1588–1601). A család valláspolitikája a katolikus egyház restaurációjának kedvezett. Báthory István ugyan erőszakkal nem lépett fel az unitáriusok ellen, de fejedelemmé választása után egy sor intézkedése meggyengítette az unitáriusok pozícióit. A legsúlyosabbnak a vallásos munkák cenzúrája és az 1572. évi innovációs törvény bizonyult. Ez vezetett Dávid Ferenc tragédiájához is. A püspök a hetvenes évek közepén krisztológiájában eltávolodott korábbi álláspontjától, és azt hirdette, hogy Jézus ember volt, ezért őt nem illeti imádat; ezzel egyidejűleg elvetette a gyermekkeresztség gyakorlatát is. Blandrata úgy látta, hogy Dávid végzetes hibát követett el azzal, hogy a Sommer, de főként Palaeologus nyomán kialakított álláspontját a zsinat elé vitte. Az olasz orvos és politikus szerint Dávid veszedelembe sodorta az unitáriusok nehezen kimunkált egységét, ezért Fausto Sozzini Erdélybe hívásával próbálta visszatéríteni egykori harcostársát az 1571-ben elfogadott hittételekhez. A remélt kompromisszum 1579-ben kudarcba fulladt, ezért Blandrata Dávid Ferencet az innovációs törvény megsértésével bevádolta a fejedelemnél. Az ügy a gyulafehérvári országgyűlés elé került, ahol 1579. június 3-án a súlyosan beteg püspököt vallásújításért „mások példájára” várbörtönre ítélték, Déva várába zárták, ahol 1579. november 7-én meghalt. 
Az erdélyi reformáció utolsó és legradikálisabb ágaként jelentkező szombatosság vagy zsidózás egyik ideológusát Dávid Ferencben látja a felekezeti történetírás, és az unitárius püspök munkássága utolsó szakaszát összekapcsolják az ún. szombatos mozgalommal. Nem vitatjuk, hogy Dávid utolsó értekezéseiben merített a zsidózók alapforrásának számító, a kolozsvári kollégiumban tanító Matthias Vehe-Glirius tollán megszülető, Istenismeret című német nyelvű műből, ez azonban nem jelenti azt, hogy azonosult az egyébként is csak az 1620-as évek után meghonosodó szombatos gyakorlattal. A szombatosok szerint Jézus nem módosított az ótestamentumi törvényen, ezért Isten törvényeit megismerni és értelmezni egyedül az Ótestamentum alapján lehet, mi több, a híveknek –a körülmetélkedés kivételével – az Ótestamentum rituális törvényeit is be kell tartaniuk. Egyetlen hitelt érdemlő feljegyzés sem igazolja, hogy Dávid Ferenc ótestamentumi rituálét gyakorolt volna.
Az európai reformáció történetének egészében is különleges hely illeti meg az Erdélyi Unitárius Egyházat, hiszen a 16. századi Közép-Kelet-Európa unitárius közösségei közül egyedül az erdélyi élte meg a 21. századot.
Kovács Sándor
 
Népújság (Marosvásárhely)

Bérpalotából bitorolt palota
Továbbra sem kapta meg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség annak az ítéletnek a hivatalos törvényszéki indoklását, amelyben 2016. december 16-án a román Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a Nagyváradon csak pénzügyi palotaként ismert ingatlan nem a katolikus egyház, hanem a Bihar megyei tanács tulajdonát képezi, tudtuk meg tegnap Böcskei László római katolikus megyéspüspöktől.
A december közepén meghozott ítélet óriási felháborodást váltott ki nemcsak a nagyváradi magyarság köreiben, de egész Erdélyben, sőt nemzetközi visszhangja is volt a restitúciós törvényeket furcsa mód megkerülő, semmibe vevő ítéletnek.
A Nagyvárad belvárosában álló, eredetileg irgalmasrendi, egyházi ingatlant 2012-ben kapta vissza a püspökség, ám a megyei önkormányzat megtámadta az illetékes bizottság határozatát, arra hivatkozván, hogy az épület valójában a magyar állam tulajdona volt, amelyet a trianoni döntés nyomán a román állam vett át. A visszaszolgáltatás érvénytelenítését a Bihar Megyei Önkormányzat kérte, a per során azonban a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal is csatlakozott a perhez. A Piteşti-i táblabíróság tavaly áprilisban kimondott első fokú ítéletével elutasította a keresetet, és elismerte az egyház tulajdonjogát az épület fölött. Ezt az ítéletet változtatta meg tavaly decemberben a román Legfelsőbb Bíróság, figyelmen kívül hagyva az addigi tárgyalásokon felsorakoztatott összes bizonyítékot.
A pénzügyim palota történetéről az alábbiakat kell tudni, hogy átlássuk a jogi hercehurca visszáságait. A Betegápoló Irgalmas (mizerikordiánus) Rend egy laikus férfi szerzetesrend, a legjelentősebb betegápoló katolikus férfirendként működött. Tagjai orvosok, gyógyszerészek, ápolók voltak. A rend más szerzetesi közösségekkel ellentétben soha nem rendelkezett földbirtokkal, a működéséhez, betegápoláshoz szükséges jövedelmek mindig kamatozó tőkepénzekből, bérbe adott ingatlanokból folytak be. A XIX. század végén a nagyváradi rend már csak úgy tudta fenntartani a kórházat, rendelőket, patikát (melyekben zömmel szegény sorsú embereket gyógyítottak ingyen), ha újabb ingatlanokat építtetett, hogy ezek bérleti díjából fedezze az egészségügyi tevékenységhez szükséges kiadásokat és a kórház fejlesztését. Ezért 1899. márciusában a rend akkori váradi perjele, Wimmer Julián doktor elrendelte: építsenek egy bérpalotát a Fő utca 35. szám alatt, hogy ennek a bérbeadásából befolyó jövedelmekből fedezzék az egészségügyi intézményeik költségét.
A Bihar Megyei Tanács fellebbezésében ezért hivatkozott arra, hogy a bérpalota nem templom vagy rendház volt, így nem számít egyházi vagyonnak. A ma is meglevő iratok azonban egyértelműen igazolják, hogy az államosításig mindvégig és egyedül az irgalmasok rendje szerepelt az épület tulajdonosaként, és nekik a román királyi hatóságok is bért fizettek, miután Erdélyt Romániához csatolták. Márpedig, ha ez az ingatlan nem az egyházé lett volna, a román állam bizonyára nem fizet érte bérleti díjat. Böcskei László lapunk megkeresésére elmondta, egyszerűen értetlenül állnak a Legfelsőbb Bíróság döntése előtt, ám tudomásul kellett venniük, hogy az ítélet ellen a püspökség romániai bíróságokon már nem tud fellebbezni. Ami felháborító, hogy mindeddig nem kapott az egyház semmilyen hivatalos indoklás arról, miért született meg ez a végleges döntés, noha a püspökség több tárgyalási szinten, dokumentációkkal igazolta, hogy a bérpalota egyházi tulajdon és ezt több román bíróság is elismerte. A főpásztor elmondta, várják a bírósági indoklást, ugyanis csakis annak tükrében tudnak a nemzetközi hatóságokhoz fordulni az eset kapcsán. A Legfelsőbb Bíróság ítélethozói ugyanis semmilyen magyarázatot nem adtak mai napig arra, hogy miért is változtatták meg az addigi bírósági ítéleteket, vagy milyen bizonyítékokkal állt elő a megyei tanács, mely erre a legutolsó döntésre késztette a bírákat. Márpedig, ha nemzetközi fórumokon alkarnak tiltakozni az egyház szerint igazságtalan döntés ellen, az a minimum, hogy tudják, mi ellen is tiltakoznak tulajdonképpen, fejtette ki a püspök. Az ítélethozatalt követően hat hónap fellebbezési idő van érvényben, ebből másfél már eltelt.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Bukarestben 120, Kolozsváron 25 ezren tüntetnek a kormány ellen
Folytatódtak szerdán este Románia-szerte a bukaresti kormány büntetőjogot módosító döntése elleni nagyszabású utcai tiltakozások, amelyeken egyes becslések szerint több mint százötvenezren vettek részt. Bukarestben zavargásokba torkollt a demonstráció.
Bukarestben a kormány épülete előtt már szerdán reggel megjelentek tiltakozók. A délelőtti órákban mintegy 2 ezren gyűltek össze, délután egyre többen csatlakoztak. Este fél kilenckor már több tízezresre duzzadt a tömeg. A kormánnyal szemben kritikus Digi 24 hírtelevízió és Hotnews.ro hírportál becslése szerint csak Bukarestben több mint 120 ezer ember tüntet.
Az ország többi nagyvárosában is több tízezren vonultak utcára, így nem hivatalos adatok szerint Kolozsváron 20-25 ezren, Temesváron és Nagyszebenben 10-10 ezren, Nagyváradon 4 ezren. Több százan tüntettek a székelyföldi városokban, köztük Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is. Rendbontásról sehonnan nem érkezett hír.
A tiltakozók azt követelik, hogy a kormány vonja vissza a sürgősségi kormányrendeletet, amellyel módosította a büntető törvénykönyvet és perrendtartást, és enyhítette a hivatali visszaélésre vonatkozó cikkelyt. A rendelet értelmében ezentúl csak a 200 ezer lejnél nagyobb kárt okozó hivatali visszaélésért indítható bűnvádi eljárás.
Bukarestben 23 óra után incidensek zavarták meg a kormányellenes demonstrációt: a Victoria-palota előtti téren összegyűlt több mint százezer tüntető közül többen petárdákkal dobálták meg a kormány épületét védő csendőrséget, amely könnygázt vetett be ellenük. A Digi 24 hírtelevízió helyszínen lévő tudósítói szerint bukaresti futballcsapatok – elsősorban a Dinamo sportklub – szurkolói tartózkodtak ott, ahol a dulakodás kezdődött. Gergian Enache, a csendőrség szóvivője közleményben szólította fel a tüntetőket, hogy hagyják el a kormányszékház előtti teret, mert a csendőrség támadói ellen erőt fog alkalmazni. A rendbontók és csendőrök közötti összecsapás során a tömeg nagy része elmenekült a térről. A huligánok kövekkel, jégdarabokkal dobálják a rendfenntartó erőket, és újságosbódékat gyújtogatnak.
A büntető perrendtartás módosítása azonnal, a törvénykönyv módosítása a közzétételtől számított tíz napon belül lép hatályba. A kabinet egyelőre nem adta jelét annak, hogy meghátrálna, ezért a közösségi oldalakon mozgósított tüntetők arra készülnek, hogy a következő tíz napban minden nap utcára mennek hangot adni elégedetlenségüknek abban a reményben, hogy a kormány végül visszavonja a rendeletet.
Krónika (Kolozsvár)

Rossz oldalon az RMDSZ
Tőkés László európai parlamenti képviselő felszólította az RMDSZ-t, hogy mondja fel a kormányzó pártokkal aláírt együttműködési megállapodását, és határolódjon el azon jogszabályoktól, amelyek ellen országszerte tüntetések zajlanak.
Nagyváradon tartott tegnapi sajtótájékoztatóján Tőkés azt mondta, meggyőződése, hogy az RMDSZ-nek fel kell bontania a hatalmon lévő pártokkal kötött együttműködési megállapodást, és rá kell jönnie, hogy a barikád rossz oldalán áll. A tüntetések ugyanis konkrétan a kormányzó politikai formációk ellen irányulnak, de közvetett módon az RMDSZ ellen is, amely Tőkés szerint hallgatólagosan támogatja a kormányt, annak projektjeivel együtt, amint azt a megállapodás előírja.
Az EP-képviselő azt mondta: amíg az RMDSZ nem határolódik el a Btk.-t módosító rendelettől, addig a kormány és a vitatott jogszabályok cinkosa marad a szövetség. Tőkés kifejtette, a Grindeanu–Dragnea-kormány hadat üzent a jogállamiságnak, a demokráciának, és ebben az RMDSZ-nek nem kellene részt vennie, belerántva a magyar közösséget egy „katasztrofális” politikai helyzetbe, ehelyett inkább az államfőt kéne támogatnia. Az EP-képviselő hozzátette, tiszteli és csodálja a romániai civil társadalmat, amely ismét felemelte szavát a vezető politikai osztály ellen, mint mondta, a korrupció ellen fellázadt tüntetőkben a 27 évvel ezelőtt megkezdődött rendszerváltás folytatóit látja. Arra a kérdésre, hogy a kialakult közhangulatban megszakítja-e az RMDSZ a parlamenti együttműködését a kormánypártokkal, amelyek ellen százezrek tüntetnek, Kelemen Hunor azt mondta, az együttműködést el sem kezdték, a Btk.-val kapcsolatban pedig az RMDSZ semmilyen kötelezettséget nem vállalt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

In memoriam dr. Kürti László
Megint szegényebbek lettünk egy nagyszerű EMBERREL. Bár hosszú betegsége, melyet mindvégig türelemmel és méltósággal viselt, előrevetítette, hogy bekövetkezik az elmúlás ideje, mégis megdöbbenést és mély fájdalmat váltott ki belőlünk a gyászhír.
Sokoldalú ember lévén nagyon sokan hiányoljuk a nagyszerű családapát, közösségi vezetőt, színjátszót, civil szervezet aktív tagját, vitézt és főgondnokot egy személyben. Az élet minden területén legjobb tudása szerint, maximális odaadással teljesítette a reá szabott, vagy önként vállalt feladatokat. Becsületessége, pontossága, megbízhatósága, segítőkészsége kivívta embertársai tiszteletét, megbecsülését. Orvosként levette pácienseiről a fájdalmat és visszaállította fogaik egészségét, színjátszóként – született tehetségének köszönhetően – jókedvet adott, mosolyt varázsolt a nézők arcára. Meghatározó, vagy főszerepet játszott, menetrendszerűen, több mint két évtizeden keresztül. Alapító tagja volt a színjátszó csoportnak. Kedvelték a kollégák és a közönség egyaránt, és nagyon hiányolták, amikor egészségi állapota miatt már nem léphetett fel.
Közéleti tevékenység
Érdekvédelmi szervezetünk munkájában első perctől részt vett, majd 13 éven keresztül Ő volt az első embere. Elhivatottsággal végezte munkáját, minden erejével védte a magyarság érdekeit. Babérokra, fizetségre nem tört, hiszen soha nem akart önkormányzati képviselő lenni. Elnökként viszont nagyszerű érdekvédelmi képviselő volt. Amikor változások következtek be a helyi RMDSZ elképzeléseiben, közszolgálati tevékenységét áttette az egyház berkeibe, ahol a margittai (2009–2016 között) és az egyházmegyei (2010–2016 között) főgondnoki tisztséget is betöltötte. Mint minden más területen itt is teljes odaadással a maximumot nyújtotta. Egészségi állapotának megromlásakor lemondott ezen tisztségéről és kénytelen volt visszavonult életet élni. Viszont így is folyamatosan figyelemmel kísérte a város társadalmi, civil szervezeti és kulturális életét. Alapító tagja és egyik „szülőatyja” volt a város első kulturális civil szervezetének, a Horváth János Társaságnak, melynek tevékenységében igen aktívan részt vett. Életpályájára felfigyelt a Vitézi Rend is, mely tagjai közé hívta és 2004-ben saját érdem alapján vitézzé avatták. A reá háruló feladatokat itt is kivétel nélkül teljesítette mindaddig, míg egészségi állapota megengedte.
Dr. Kürti László Nagyzerinden született 1944. január elsején, ott végezte el az elemi iskolát, majd Nagyváradon a volt Premontreiben folytatta és a marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen fejezte be, ahol 1967-ben diplomázott. Tulajdonképpen nem orvosnak készült, hiszen irodalmi beállítottságú volt, rengeteget olvasott és a műkritikusi gondolattal játszadozott. A szülők biztatására azonban átnyergelt a fogorvosi pályára. Élete legszebb éveinek a Vásárhelyen eltöltött hat évet tartja. Ők voltak az utolsó generáció, akik tiszta magyar évfolyamon végeztek. Friss diplomásként 1967 novemberében azt a Margittát választotta, melyet azelőtt csak hallásból ismert. Megszerette a várost, melyhez munkája, majd családja és közéleti tevékenysége kötötte. Az évek során igazi lokálpatriótává vált, hamvai is itt fognak nyugodni.
Lacikám! Nagyon fogsz hiányozni nekünk barátként és munkatársként egyaránt. Megtiszteltetés volt a barátodnak lenni és jó volt veled együtt dolgozni. Elfeledni soha nem fogunk, hiszen az élet minden területén ott vannak a közös élmények, melyek emlékedet ébren tartják majd. Rajtunk túl, úgy gondolom, az egész városnak hiányozni fogsz. Reméljük, hisszük, hogy az általad kiérdemelt helyre jutottál és onnan fentről is követni fogod munkánkat. Nyugodjál békében!
Szőke Ferenc, a Horváth János Társaság elnöke
erdon.ro

Határtalan Napok Fesztivál: főszerepben Nagyvárad
Szabadka, Marosvásárhely, Komárom és Kassa után Nagyváradé a főszerep a Miskolci Nemzeti Színház Határtalan Napok fesztiválján: a Szigligeti Színház társulatai mellett bemutatkozik Deák Árpád képzőművész, valamint a Várad Kulturális Folyóirat.  A háromnapos programsorozatban színházi előadások, kiállításmegnyitó, író-olvasó találkozó és összművészeti performansz is helyet kapott.
A február 9-11. között megszervezendő esemény célja, hogy hidakat építsen az anyaországi és határon túli közösségek között, valamint, hogy keresztmetszetét adja a határon túli városok kulturális életének.
Az események sorát Deák Árpád képzőművész kiállításának megnyitója kezdi. Az est folytatásában, 19 órától Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiája látható. Másnap, február 10-én 17 órától a Várad Kulturális Folyóirat Élő Várad mozgalma és a színház összművészeti performansza látható, Határon innen és turul címmel, 19 órától pedig Csiky Gergely Buborékok című nagysikerű komédiája kerül műsorra. Február 11-én rendhagyó Törzsasztal író-olvasó találkozóra,
erport.ro

„A magyarok számára fontos fejlesztéseket biztosít a 2017-es költségvetés"
Megszavazták kedden az RMDSZ parlamenti frakciói a 2017-es állami költségvetésről szóló törvényt, mivel az lehetővé teszi több, az erdélyi magyarság számára fontos projekt finanszírozását – tájékoztat közleményében az alakulat. Eszerint az elmúlt hetekben a szövetség szakpolitikusai több módosító javaslatot is beterjesztettek, amelyek nagy része bekerült az idei állami költségvetés-tervezetbe.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Korodi Attila szerint a költségvetés-tervezetben 903 millió lejt különített el az állam az észak-erdélyi autópálya építési munkálataira.
„Az RMDSZ parlamenti csoportja azt kérte a bizottsági munkálatok alatt, hogy gyorsítsák fel a munkafolyamatokat a kivitelezés alatt álló szakaszok esetében, Aranyosgyéres és Marosvásárhely között, illetve hogy a sztráda Bors-Berettyószéplak közötti szakaszára, amelynek munkálatait tavaly leállították, mihamarabb írjanak ki újabb versenytárgyalást. A Gyalu-Magyarnádas szakasz befejezésének támogatását is kértük, illetve az ehhez szükséges Szamos fölötti híd versenytárgyalásra való kiírását és annak megépítését' – idézi Korodit az RMDSZ közleménye.
A frakcióvezető azt is elmondta, hogy a dél-erdélyi autópálya Lugost Dévával összekötő szakaszára 805 millió lejt különítettek el a költségvetésben, a Tordát Szászsebessel összekötő sztrádára 950 millió lejt.
Korodi Attila rámutatott arra is, hogy minden magyarlakta megye esetében átlagban 1 millió lejjel emelkednek a megyei önkormányzatoknak visszaosztott, megyei és községi utak javítására szánt összegek, ugyanakkor a csíkszeredai, gyergyószentmiklósi, maroshévízi és székelyudvarhelyi vasútállomás felújítására a Román Vasúttársaság fog pénzalapokat biztosítani saját költségvetéséből.
Az infrastrukturális fejlesztések kapcsán az RMDSZ szenátusi frakcióját vezető Cseke Attila kiemelte, a nagyváradi repülőtér termináljának bővítését 8 millió lejjel, a marosvásárhelyi légikikötő kifutópályájának javítását 10 millió lejjel támogatja az állam.
Cseke szerint egy másik javaslatuk 2 millió lejt irányoz elő az államkasszából egy kisebbségi szakmai továbbképző központ létrehozására pedagógusok számára. Emellett „sikerült bevinni a költségvetésbe, hogy a magyarok által is lakott megyékben 5%-kal emeljék a nem klerikális személyzet (pl. kántor, harangozó) számát a történelmi egyházak esetében. Ezt azt jelenti, Hargita megyében összesen 16, Kovászna megyében 10, Maros megyében 36, Szatmár megyében 22, Szilágy megyében 26, Bihar megyében 43, Arad megyében 21 személlyel nő a nem klerikális alkalmazottak száma' – emelte ki Cseke.
A képviselőház pénzügyi szakbizottságának tagja, Erdei-Dolóczki István szerint az RMDSZ javaslatára 2017-ben több erdélyi város körgyűrűjének kiépítéséhez járulna hozzá az állam, így: a szatmárnémeti kerülőút megépítésére 137 millió lejt, a marosvásárhelyi körgyűrű építésére 106 millió lejt, a brassói körgyűrű munkálatainak befejezésére 51,7 millió lejt, a Bihar megyei, vaskohsziklási körgyűrű munkálatainak folytatására 48,9 millió lejt, a nagykárolyi kerülőút kivitelezésére 24 millió lejt, az élesdi terelőút munkálatainak elkezdésére 16 millió lejt, valamint a székelyhídi körgyűrű kivitelezésére 4 millió lejt irányoz elő. Emellett idén állami forrásokat utalnak olyan, nagy forgalmat lebonyolító országos jelzésű utakra, mint a Dévát Nagyváraddal összekötő út, a Nagyszeben-Medgyes-Segesvár út vagy a Marosvásárhely és Szászrégen közötti útszakasz.
Az RMDSZ Szatmár megyei szenátora, a kulturális bizottság tagja, Túros Lóránd kifejtette, a bizottsági munkálatok alatt a szövetség javaslatára egy olyan finanszírozási modellt rendeltek a közszolgálati tévé és rádió támogatásához, amely jelentősen könnyíti a magyar szerkesztőségek működését is.
Az állami költségvetés törvényét 208 támogató és 105 ellenszavazattal fogadta el kedden a parlament két háza.
agerpres.ro
Erdély.ma

Sodort az élet a normális mederben
Makai Zoltán Ferdinánd 1936. július 21-én született Nagyváradon. A család elsőszülött fiaként elemi iskolai tanulmányait Székelyhídon végezte (1942–1949), ahol a sakk iránt meggyökereztek az édesapja által elültetett érdeklődés magvai. A középiskolát a nagyváradi 2-es számú Magyar Fiúlíceumban végezte, ahol 1953-ban érettségizett. A temesvári Műszaki Egyetem Elektrotechnikai Fakultásán szerzett villamosmérnöki diplomát 1958-ban. A Nagyváradi Áramszolgáltató Vállalatnál kapott állást fiatal mérnökként, ahol az akkori vezetőség egyik kedves tagja ismertette meg vele a köznyelvben villanytelepként emlegetett intézmény történetét. A későbbi évek másik kedves elfoglaltsága – a sakktörténeti kutatások mellett – a nagyváradi és a Bihar megyei villamosság- és ipartörténet még megfogható részeinek feltárása és átörökítése.
 „Családi háttérnek köszönhető, hogy most itt ülhetek”
Makai Zoltán a műszaki egyetem elvégzése után fiatal mérnökként került a Nagyváradi Áramszolgáltató Vállalathoz, ahol nyugdíjazásáig, 1998-ig dolgozott. Ezt követően, a helyi Proenerg villamossági cég szaktanácsadójaként tevékenykedett 2013-ig, ahol a kutatásai számára fenntartott egykori irodájában fogadott. Az aprócska helyiség egyszerű berendezési tárgyaival és a falakat borító, a nagyváradi villanytelep történetét bemutató képekkel egy kiállításra emlékeztet, ahol a látogató a tavaly 80. életévét betöltő Makai Zoltán tárlatvezetésében részesül.
„Az, hogy én nyugodtan itt ülhetek, és foglalkozhatok ezekkel a dolgokkal, a családi háttérnek is köszönhető. Feleségemmel, Judittal, aki német szakos tanárként oktatott az Ady Endre Líceumban, két fiút neveltünk fel, akik öt unokát adtak nekünk. Kíváncsiak, érdeklődők, és még egyetemista korúak, de nem valószínű, hogy technika- vagy sakktörténeti kutatásokra adják majd a fejüket. A tenni akarás azonban mindannyiuknál érvényesül, hiszen szorgalmasak, tanulnak, képzik magukat. Nagyon hálás vagyok nekik” – meséli büszkén családjáról.
„Nagyváradon az áramszolgáltató vállalatnál kezdtem el dolgozni különböző munkakörökben, amit mindenki villanytelepnek hívott – kezd el mesélni. – A fiatalokat mindig nagyon nagy szeretettel fogadta a vezetőség, és mindent kipróbálhattunk. Ez azt jelentette, hogy félévenként voltam karbantartó, művezető, laboratóriumi vezető. Mondhatni, sodort az élet a normális mederben. 1960-ban kaptam aztán egy nagyobb feladatot az akkori főmérnöktől, Andrássy Gyula bácsitól. Akkoriban nem voltak bürokratikus kinevezések, a főmérnök egyszerűen behívott, és azt mondta: »Zoli! Holnaptól kezdve te felügyeled majd az első 110 kV-os vonal építését!« A megye ezzel csatlakozott az országos villamosenergiai rendszerhez, tudniillik itt akkoriban egy hőerőmű és egy diesel-erőmű volt, amely elszigetelődve működött. Akkor még nem megyékről beszéltünk, hanem a Crişana tartományról, hiszen szovjet mintára tizenhat tartománya volt Romániának – 1968-ig. Ez az ún. 110 kV-os vonal Vaskohról indult, és nagyjából 78 kilométer volt Váradig. A munka felügyeletét eleinte két kollégával, aztán egyedül végeztem és nagyon sokat tanultam. 1961 februárjában helyeztük üzembe a rendszert. Számomra ez egy jelentős feladat volt.”
A villanytelep mint közösség
Ma már jóformán elképzelhetetlen a sok frissen egyetemet végzett számára, hogy hosszú évtizedekre elkötelezzék magukat egy-egy cégnél vagy intézménynél. Makai Zoltánt valóban az élet sodorta választott pályáján, és ő engedte is, hogy sodorja.
„Ez a villanytelep egy óriási közösség volt – folytatja a mérnök. – Sporttevékenység is működött itt, sőt több dolgozó híres futballista volt, például Ion Vasile mérnök. Tudni kell, hogy 1948-ban az úgynevezett ICO (Întreprindere Comunală Oradea) futballcsapat román bajnok volt! Én azonban a családi hagyományt követve, a sportegyesületünk sakkszakosztályában tevékenykedtem. Hamarosan aztán felelősségteljesebb feladatot kaptam: osztályvezető, majd szekcióvezető lettem, és a legnagyobb megtiszteltetés 1990-ben ért: műszaki igazgatóvá léptettek elő. Ami talán érdekesnek tűnhet, hogy fokozatosan engem is megismertek országos szinten az akkori Villamossági Minisztériumban, és több munkabizottságba bevontak. Nekünk, fiatal mérnököknek, egy nagyon kedves mentorunk volt Bolcaş Victor főmérnök, aki tíz évvel volt idősebb nálunk, és bevezetett minket a villanytelep történetébe: hogyan is született meg Nagyváradon a villanytelep, beszélt a kezdeményezőkről, például a híres fizikusról, Károly Iréneusz Józsefről. Ahogy szétnéz ezeken a falakon, a születő villanytelep életképeit láthatja: csoportképek, berendezések, egy generátor, portrék, például a villanytelep első igazgatójáé, Belányi Imréé; az elosztó-kapcsoló tábla ma is megvan, jóllehet a rendeltetése ma már más. Nekem nagy fényképgyűjteményem van ezekből az időkből, és jólesik ezekre ránézni, amikor hetente háromszor bejövök ide dolgozgatni.”
Ipar- és technikatörténeti kutatások
„A nyugdíjazásom után még több idő állt rendelkezésemre, hogy az ipar- és technikatörténetben kutakodjam. 1990 után pedig különböző civil szervezetek alakultak, amelyekhez jómagam is csatlakoztam, például a Román Energetikusok Társasága, amelyen belül igyekeztünk jó kapcsolatot kiépíteni a román és magyar elektrotechnikusok között. Tagja lettem továbbá az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaságnak (EMT), aztán Váradon a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságnak (PBMET) és a Premontrei Öregdiákok Egyesületének” – magyarázza Makai Zoltán.
A mérnök tudatja: „A 90-es évektől kezdtem el ipartörténettel foglalkozni. Az EMT, PBMET és a premontreiek nagy hangsúlyt fektetnek műszaki múltunk megismerésére, főleg a magyar értelmiség szerepének népszerűsítésére. Egy nagyon komoly műszaki értelmiség nőtte ki magát Nagyváradon, és ez nagyon fontos. Komoly ipari szakiskolák működtek, és nagyon sok jó technikus került ki belőlük, akik alapemberekké váltak ezekben a gyárakban. Nagyváradnak jelentős műszaki és közgazdasági értelmisége volt, akik a közéletben, a kultúrában is jeleskedtek. Látva azt, hogy ennek a múltnak a darabjai egymás után tűnnek el, tizenhárom helytörténész kollégával összefogtunk, és megírtuk Nagyvárad ipartörténetét, amely a Partiumi Füzetek-sorozatban jelent meg, majd egy pár év múlva megjelent a Szemelvények Bihar megye és térsége ipartörténetéből című kötet is. Nem kimerítő cikkek szerepelnek benne, de mindent megemlítettünk, ami 1990-ig működött Nagyváradon és a megyében.”
Az ipartörténethez szervesen kapcsolódnak iparoscsaládok történetei is, amelyeket szintén szívesen kutat, például a Medra családé, amelynek az államosításkor hat vízimalma volt a megyében, és apáról fiúra adták át a molnármesterséget.
Az anyaggyűjtés nem csupán levéltárakban történik, mint meséli, hanem egy annál sokkal izgalmasabb és szerencsésebb úton is: beszéltető módszerrel, azaz a korabeli szemtanúk, leszármazottak megszólaltatásával.
„Nem lehet állandóan lapátolni egy témában”
„Annak dacára, hogy villamosmérnök vagyok, számomra nem idegen különböző ipari létesítményekről vagy szakágakról írni. Kedvencem a bányaipar, és aztán egyre jobban kezdett érdekelni az uránbányászat. Nem árt tudni, hogy Románia első komoly uránbányája Vaskohszikláson volt. Összeszedtem azokat az információkat, amelyek a rendelkezésemre álltak, de ma persze sok témával már nem foglalkozom, igyekszem új ötletekkel előállni, mert nem lehet állandóan lapátolni egy témában. Évek óta együttműködöm például a Román Televízió magyar adásának belső munkatársával, Miholcsa Gyulával, akinek csapata évek óta sok jó dokumentumfilmet készített. Az első ilyen film Károly Iréneusz Józsefről szólt, amelyhez én szolgáltattam néhány fotográfiát, a legutóbbi együttműködésünk tavaly októberben volt, egy Irinyi Jánosról, a zajtalan gyufa feltalálójáról szóló kisfilm kapcsán. Most egy másik kedvenc témán dolgozom: egy családtörténeten, amely szamosújvári születésű feleségem egyik nagybátyjához, Bocsánczy Jánoshoz kötődik, aki jelentős bányamérnöki és tanári karriert futott be Magyarországon a múlt században. Másfelől az én nagyapámat Miokovichnak hívták, bunyevác gyökerekkel is rendelkezem ily módon, és nemrég felvettem a kapcsolatot a szabadkai leszármazottakkal, akikre tavaly bukkantam egy helyi újságcikkben. Szóval az újabb témák sok esetben adják magukat, és nem is kell messzire menni értük.”
Makai Zoltán tiszteletbeli tagja a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek és a Magyar Mérnöki Kamarának, valamint kitüntetett tagja az Erdélyi Magyar Műszaki Társaságnak (EMT). Ipartörténeti kutatásainak fő területei a villamosítás kezdetei megyénkben, a megye ipari létesítményei és a vízenergia hasznosítása. Aktív és nyugdíjas kollégákkal rendszeresen vesznek részt kerekasztal-beszélgetéseken, megemlékezéseken, amelyek például a villamosközlekedés beindulásának évfordulóit is számon tartják. Cikkei, írásai hazai és magyarországi szaklapokban és folyóiratokban jelennek meg. Számos kitüntetés és díj tulajdonosa, legutóbb, idén január 22-én Életműdíjban részesült. „Hogy az élet mit hoz, és hogy mit hoz a jövő, nem tudjuk megjósolni. Egyet tudunk: dolgozunk továbbra is a magyar kultúra érdekében. Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves vendégek, kívánok mindannyiunknak jó egészséget, derűs napokat és örüljünk az életnek!” – ezekkel a szavakkal köszönte meg a magyar kultúra napján átvett Életműdíjat a nagyváradi mérnök.
Szamos Mariann
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Évértékelő a Kölcsey Egyesület leköszönő elnökével
Jankó András mindig szívesen tette a dolgát, de…
Amint azt a Nyugati Jelenben is közöltük, február 15-én, szerdán 18 órától a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében tartja beszámoló és tisztújító közgyűlését az aradi Kölcsey Egyesület. A hír hallatán megkerestük Jankó Andrást, az Egyesület elnökét, akivel az elmúlt évi közművelődési tevékenységet értékeljük, az idei terveket vesszük számba.
– Elnök úr, hogyan értékeli az elmúlt évet?
– Értékelés helyett inkább röviden felsorolom a tavalyi év eseményeit, hiszen, gondolom, az aradi magyar kultúra iránt érdeklődők ismerik a tevékenységünket. Mármint azok, akik többnyire jelen voltak minden rendezvényünkön.
Január 22-én szerveztük a Kölcsey-díjak átadását, március 1-jén tartottuk az előző évre vonatkozó beszámoló közgyűlést. Március 21-én bemutattuk Csanádi János Eleinkről szól a fáma című kötetét, amit később, a szerző jelenlétében Gyulán és Nagyváradon is bemutattunk. Április 11-én Szép Mária Terézia könyvét mutattuk be, és a férje festményeiből kiállítást rendeztünk. Május 22-én Feszty-konferenciát szerveztünk, május 25-én megtartottuk az első Iskolakórus Találkozót, júliusban volt a KITÁSZ közgyűlése. Szeptember 28-án rendeztük meg Steinhübel Zoltán kiállítását, október 4-én Olosz Lajos-megemlékezést tartottunk, ugyanakkor egy kötetét mutattuk be. December 3-án volt az általunk szervezett kórusfesztivál, 15-én Bodó Barna bemutatta a 2015-ös Erdélyi Magyar Civil Évkönyvet.
– Tehát színes program áll az Egyesület mögött. Az elnök milyennek értékeli a tavalyi rendezvényeiknek a színvonalát?
– A Feszty-konferencia és a KITÁSZ-találkozó, a kiállítások, kórustalálkozók, könyvek kiadása és bemutatása szerintem kimagaslóan jól sikerült rendezvények voltak, amelyeket csak egy jól összeszokott csapat tudott végrehajtani. De az is igaz, hogy nem volt zökkenőmentes a munka, voltak nézetkülönbségek is. A magam részéről azt gondolom, ennél többet már nem tudok levezényelni, ezért átadom a helyem másnak, aki tovább tud lépni, és még magasabb színvonalra emelheti az Egyesület munkáját. Éppen ezért nem jelöltetem magam a meghirdetett tisztújításon.
– Számomra a bejelentése meglepő, hiszen az aradi kultúraigénylő magyarság körében Önöket az év csapataként emlegetik…
– Az, hogy nem jelöltetem magam, nem újdonság, legalábbis azoknak nem, akik olvasták a Nyugati Jelenben tavaly januárban megjelent éves beszámoló interjút. Akkor már jeleztem visszalépési szándékomat. Ehhez még azt is hozzáfűzhetem, hogy amikor elvállaltam az Egyesület vezetését, azért tettem, hogy bebizonyítsam: nincs halálra ítélve ez az Egyesület! Vállalásomat, gondolom, teljesítettem, ezért nyugodt lélekkel állhatok fel, helyet adva egy arra rátermettebb személynek, akinek már most sok sikert kívánok! Ugyanakkor felajánlom a segítségemet is, ha arra szükség lesz.
– Köszönöm szépen a beszélgetést, ugyanakkor az aradi és a megyei magyarság nevében is megköszönöm az anyanyelvű kultúránkért, eddig kifejtetett, önzetlen munkáját.
– Én köszönöm a lehetőséget, mindig szívesen tettem a dolgomat.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Több erdélyi magyar diák tanulna külföldön, mint román. Vajon hazajönnek?
Bár átfogó tanulmány nem készült még, helyi adatok alapján úgy tűnik, hogy az erdélyi magyar fiatalok a románoknál nagyobb arányban iratkoznak külföldi egyetemekre.
A romániai középiskolások legkevesebb 16 százaléka szeretné külföldön folytatni a felsőfokú tanulmányait - derül ki egy tavalyi tanulmányból, melyet az Ipsos közvéleménykutató cég egy civil szervezettel (Şcoli de Valori) közösen készített. A diákokat az oktatás magasabb színvonala, a kecsegtetőbb karrierlehetőségek és a hazainál magasabb bérek ösztönzik az idegenben való továbbtanulásra.
A külhoni egyetemek felé kacsingatók motivációja arra enged következtetni, hogy jó eséllyel nem fognak hazatérni tanulmányaik végeztével. A tanulmány azt mutatja, hogy a külföldre tartó végzősök aránya a városi elit líceumokban jóval magasabb az országos átlagnál. A többség orvosi, informatikai és mérnöki tanulmányokat szeretne folytatni. A megkérdezettek 21,6 százaléka nem tudott, illetve nem akart válaszolni, 1,4 százalék határozatlannak mondta magát, 61 százalék pedig hazai felsőoktatási intézménybe akar beiratkozni.
Akik maradnak, kényszerből teszik?
Az a tény, hogy a diákok túlnyomó többsége idehaza szándékozik folytatni a tanulmányait, örvendetes, ám jelentős részük ezt kényszerből teszi, ugyanis anyagi okoból nem engedheti meg magának, hogy külföldre menjen - hangsúlyozzák a tanulmány készítői. Ez abból derül ki, hogy a sokan a külföldinél jóval alacsonyabb költségeket nevezték meg választásuk fő okaként.
Az itthon továbbtanulók körében a társadalomtudományok a legnépszerűbbek (21 százalékkal), 16 százalék mérnöki, 13 százalék közgazdasági, 11 százalék orvosi, 8 százalék pedig katonai pályára készül. Szakemberek szerint ez messzemenően nem tükrözi a munkaerőpiac igényeit, mérnökből ugyanis jóval többre lenne szükség, míg a társadalomtudományok terén túlképzés van.   
A székelyek 20 százaléka menne külföldre
Az erdélyi magyar fiatalok körében nem készült hasonló tanulmány - mondja Horváth István, a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem szociológia tanszékének oktatója. Helyi felmérések vannak, melyek azt mutatják, hogy a magyar diákok körében nagyobb az elvándorlási szándék, mint a románoknál. Egy 2015-ben, székelyföldi elit líceumokban végzett felmérés során a tanulók körülbelül 20 százaléka  nyilatkozott úgy, hogy külföldön akar továbbtanulni. Azok aránya, akik ténylegesen határon túli egyetem hallgatói lesznek, ennél minden bizonnyal alacsonyabb - hangsúlyozza Horváth István.  
A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium végzősei esetében a fentebb említett értékek körüli a külföldi egyetemeken tanulók aránya, ugyanakkor növekvő tendenciát mutat. A 2014-ben érettségizett 156 diák közül 20 választott határon túli felsőoktatási intézményt, ez 12,8 százalékos arányt jelent. Egy évre rá a végzősök 19,6 százaléka preferált külföldi egyetemet, tavaly pedig 15,6 százalékuk. A népszerűségi rangsorban toronymagasan Magyarország vezet, három év alatt 72 kölcseys közül 67 ment az anyaországba, s csupán öten választottak nyugati egyetemet.
Debrecen miatt?
B. néhány éve végzett a nagyváradi Ady Endre Líceumban. Az osztályába 29-en jártak. Hárman nem tanultak tovább, tízen erdélyi egyetemre iratkoztak be, tizenhatan pedig külföldire, utóbbiak közül egy az Egyesült Államokban van, a többiek Magyarországon. Az osztálynak 55 százaléka döntött tehát külföld mellett, ha pedig csak azon diákokat számoljuk, akik folytatták a tanulmányaikat, akkor az arány még magasabb, 61 százalék.
Szíve szerint B. leginkább Kolozsvárra iratkozott volna, azonban barátai szinte kivétel nélkül Magyarország mellett döntöttek, ő pedig velük akart maradni. Elképzelhető, hogy Nagyvárad esetében az erdélyi átlagnál nagyobb a külföldön továbbtanulók aránya a debreceni egyetemi központ közelsége miatt.
2007-ben még hozzávetőleg 170 ezer diák fejezte be Romániában a XII. osztályt, tavaly már csak 86 ezer szerzett érettségi diplomát. A magyar osztályok végzőseinek száma is csökkent. A kedvezőtlen demográfiai folyamatok, melyeket a külföldre irányuló mobilitás felerősít, oda vezettek, hogy egyes magyar egyetemi szakokra lasszóval kell fogni a jelentkezőket, a Partiumi Keresztény Egyetemen pedig több szakot megszüntetnek. 
Pengő Zoltán
maszol.ro

Az RMDSZ javaslatai a nagyváradi városvezetésnek
Harminchárom tételből álló javaslatcsomagot nyújtott be Nagyvárad városvezetésének a városi helyi tanács RMDSZ-frakciója, mely többek között Szent László szobor elkészítését is javasolja.
Huszár István, az RMDSZ nagyváradi szervezetének elnöke és ifj. Ritli László, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke tartottak csütörtökön sajtótájékoztatót, melyen ismertették azokat a projekteket, amelyeket a szövetség megítélése szerint a váradi önkormányzat idei évi költségvetéséből támogatni kellene. A politikusok hangsúlyozták, hogy az RMDSZ által összeállított lista nem csak a magyar közösséget, hanem a város teljes lakosságát érintő projekteket is magában foglal. Mint ifj. Ritli László elmondta, számos helyről és számos módon kaptak jelzéseket polgároktól, szervezetektől, és a kapott ötletekből egy prioritási listát állítottak össze. A tervek megvalósítása az RMDSZ számításai szerint mintegy 46,5 millió lejbe kerülne. Ritli László hozzátette, hogy a tavaly a város beruházási költségvetése mintegy 115-120 millió lej volt, ami azonban nem foglalta magában a nemzetközi finanszírozású beruházásokat, ugyanakkor az RMDSZ javaslatcsomagja sem csak beruházásokat foglal magában, hiszen például az egyházak támogatására 500 ezer lejt irányozna elő.
Az összesen harminchárom tételből álló javaslatcsomagot tegnap nyújtotta be a városvezetéshez a nagyváradi helyi tanács RMDSZ-frakciója. Ritli László hozzátette: igyekeztek úgy kidolgozni a javaslatokat, hogy azok illeszkedjenek a városvezetés elképzeléseibe. Többek között ezzel is magyarázható, hogy az RMDSZ tervezetében szerepel a gyorsforgalmi út befejezésére vonatkozó, 2,7 millió lejes költségvetési tétel és a Bémer (Ferdinand) tér felújításáról szóló javaslat, mely utóbbira az idén kilencmillió lejt kellene elkülöníteni az RMDSZ szerint. A csomagban vannak olyan beruházások is, amelyeknek elvégzését nem lehet már halogatni. Ebben a vonatkozásban Huszár István kiemelte az egykori Szabadság mozi felújításának a fontosságát, hiszen az az épület olyan rossz állapotban van, hogy félő, egyes részei összeomlanak. Ugyanilyen sürgős lenne a Szacsvay iskola főépületének a felújítása is, ugyanakkor a főépület belső udvarán lévő épületre egy emeletet kellene ráépíteni, hogy legyen végre a sulinak sportterme és díszterme. Noha nem számít sürgősnek, de a Szacsvayt érinti az iskolához tartozó biharpüspöki Juhász Gyula iskolában a műfüves sportpálya megépítésére vonatkozó RMDSZ-es javaslat. Huszár István szintén sürgősen megoldandó ügynek nevezte a nagyállomás mögötti városrész rehabilitációját, hiszen elfogadhatatlan az, hogy egy-egy nagyobb esőzés után az ott lakók gumicsizmában kell járjanak az utcán. Szintén költségvetési tételt kellene kiadni a meddő iszaptározó és a volt timföldgyár területének környezetvédelmi rehabilitációjára. Huszár István megjegyezte: tisztában van azzal, hogy ott magántulajdonok vannak, de a városvezetésnek mihamarabb le kell ülni tárgyalni a tulajdonosokkal erről a kérdésről. Az idén már el is lehetne készíteni a megvalósíthatósági tanulmányt, amire 450 ezer lejet kellene elkülöníteni.
Mire költsön a város
Kiemelten fontos lenne egy tanmedence építése az akvapark és az Alexandrescu elnevezésű városi uszoda közelében. Fontos lenne továbbá, ha a város támogatná az olyan jelentős kulturális eseményeket, mint a Festum Varadinum, vagy a Szent László Napok, előbbire 100 ezer, utóbbira 40 ezer lejnyi támogatást kér az RMDSZ a városvezetéstől, de a Mandala nyári színházi fesztivál és a virágkarnevál megszervezésében is anyagi támogatást kérnek, mint ahogy a váradi színházak által rendezett eseményekre is 100 ezer lejnyit költségvetési tételre tett javaslatot a szövetség. Ifj. Ritli Lászó nagyon fontosnak nevezte azt, hogy az idén ismét beindítsák a 2012-ben elkezdett, de akkor meg is rekedt orvosi szűrőprogramot előkészítő osztályos és ötödik osztályos diákok számára, ami ingyenes szem-, és fogvizsgálatot, ortopédiai vizsgálatot, valamint egy általános egészségfelmérő vizsgálatot foglalna magában. Erre a célra 400 ezer lej elkülönítését javasolja az RMDSZ. Külön kategóriát képeznek a javaslatcsomagban a különböző emlékhelyek rehabilitációjára, illetve új emlékhelyek létrehozására vonatkozó javaslatok. Huszár István elmondta, hogy fel kellene újítani a Szacsvay Imre szobor körüli térséget, amelyre egyébként 2016-ban elő is irányoztak költséget, csak éppen a munkát nem végezték el. Emlékhely kialakítását javasolja a szövetség a nagyváradi szőnyegbombázásban elhunytak, továbbá az egykori szőllősi temetőben eltemetettek emlékére, mely beruházásokra összesen 450 ezer lejt kellene előirányozni a költségvetésben. Az RMDSZ szerint a Rimanóczy családnak és Kabos Endrének, Nagyvárad egyetlen olimpiai bajnokának is szobrot kellene állítani a városban az idén, ezekre a tervekre külön-külön 400 ezer lejes költségvetési tételt ajánl a szövetség a városvezetésnek.
Szent László szobor
Szent László lovas szobrának elkészítését és köztérre állítását is kéri az RMDSZ, mely 900 ezer lejből gondolja megvalósíthatónak ezt az elképzelést, a szobor lehetséges helyszínéül pedig a Szent László teret vagy a nagyváradi vár belső udvarát jelölte meg. Az általános javaslatok között szerepel, de a történelmi múlt ápolását szolgálná a belváros történelmi utcaneveinek kihelyezése úgy mint ahogy történt az Medgyesen, Segesváron és Nagyszebenben. Ezt az elképzelést 200 ezer lejből lehetne megvalósítani.
Pap István
erdon.ro

Hatvan éve hunyt el Horthy Miklós, az országgyarapító
Pontosan hatvan évvel ezelőtt, 1957 február 9-én távozott az élők sorából Magyarország korábbi kormányzója, aki majd negyed századig vezette a trianoni diktátum következményeképpen ezer sebből vérző, ellenségektől körülvett, sokak által a térképről is eltüntetni akart országot.
Vitéz nagybányai Horthy Miklós személyéről rengeteg dolgot elmondtak már, elfogult, gyűlölködő, vagy éppen tárgyilagosságra törekvő írásokban. Mi, határokon túlra került magyarok nem tudunk és nem is igazán akarunk  a politikai korrektség, vagy a történészi precizitás ismérveinek megfelelni, amikor felrémlik szemünk előtt a kormányzó alakja. Horthy Miklós számunkra egy ikon, aki jelképpé magasztosult személyében hordozza mindazt, ami magyarként számunkra fontos lehet, majd száz évvel a trianoni gaztett után. 
 A kiváló államférfi sokak szerint az egyetlen olyan huszadik századi magyar vezető volt, aki sikerélményt adott nemzetének. Ez ránk nézve hatványozottan igaz, hiszen mi, a trianoni csonka országon kívül rekedt magyarok (illetve nagyszüleink) csupán szűk négy esztendeig érezhettünk ebből valamit. Számunkra a huszadik századból valódi sikerélményt csak az 1940-44 közötti időszak hozott, ez a négy év pedig eltéphetetlenül a kormányzó nevéhez kapcsolódik. 
Talán nem túlzás azt mondani, hogy az akkor visszacsatolt területeken ma még azért találni magyar önazonosságú embereket, mert a kormányzó vezette anyaország húsz évi következetes munkával elérte a trianoni diktátum békés, részleges felülvizsgálatát. Képzeljük el, hány magyar élne ma Nagyváradon, Kolozsváron, vagy éppen Marosvásárhelyen, e nélkül a négy év nélkül? Elég ránézni a teljesen szórvánnyá vált, magyar szempontból kiürült dél-erdélyi nagyvárosokra, hogy belássuk annak a négy évnek mekkora közösségmegtartó ereje volt. Ha másért nem (pedig ezer egyéb ok is volna) már csak ezért is a legnagyobbjaink sorában kellene számon tartanunk Horthy Miklós személyét. Ami biztos, hogy a nemzetben gondolkodó magyarok között osztatlan tisztelet övezi személyét, hiszen minden bizonnyal létező emberi, politikusi hibái mellett egy óriási erényt tudhatott magáénak: mindig, minden körülmények között nemzet javát szolgálta, az általa helyesnek vélt eszközökkel. Ezt pedig napjainkban igen kevés politikusról mondhatjuk el. 
Barta Béla
    
http://itthon.ma//szerintunk

Csütörtökön is tüntetések voltak a kormány ellen
Tizedik napja tüntettek csütörtökön Bukarestben a kormánypalota előtt, a Grindeanu-kabinet lemondását követelve.
Becslések szerint mintegy négyezer személy gyűlt össze a Győzelem téren, hogy a kormány ellen tiltakozzon.
Néhány óráig az emberek kormányellenes jelszavakat skandáltak, Románia, az Európai Unió és az Egyesült Államok zászlóit lengették.
A tüntetők táblákat tartottak a kezükben olyan feliratokkal, mint „Egy demokráciában a tolvajok a sitten ülnek", „Éjjel, mint a tolvajok", „Pihentebben, ismét itt vagyok", „Nem őrizhetünk benneteket minden éjjel".
A kormány épületére azt vetítették: „Folytatjuk". A tiltakozók telefonjaikkal világították meg a teret. Az ország több nagyvárosában, többek közt Kolozsváron, Nagyszebenben, Nagyváradon, Brassóban és Konstancán is voltak tüntetések. Kolozsváron este 8 óráig a rendfenntartó erők becslése szerint mintegy 1000 személy gyűlt össze a Főtéren, követelve a Grindeanu-kabinet lemondását. A tüntetés már este 7-kor elkezdődött.
Nagyszebenben szintén körülbelül ezren tüntetnek a hatóságok ellen, a megmozdulások szervezője, Doru Apostol szerint.
Nagyváradon 50, Brassóban 70 körüli volt a kormány ellen tüntetők száma csütörtök este.
agerpres.ro
Erdély.ma

Gróf Bánffy Miklós román hangja (Beszélgetés Marius Tabacu műfordítóval, a kolozsvári filharmónia igazgatójával)
Szépreményű zongoristaként indult, aztán román értelmiségiként derékig benne volt a kolozsvári „irredenta” mozgalmakban. Marius Tabacu révén az első világháború előtti Magyarország képe, gróf Bánffy Miklós Erdély-trilógiája is eljuthat a román olvasóhoz.
– Elégedett a Bánffy-trilógia román fordításával?
– Biztosan nagyon jó, és addig nem is derülhet ki az ellenkezője, míg nem jelenik meg. Volt néhány „próbafelolvasás”, de egészében még senki sem látta. 2016 őszén fejeztem be a fordítást, a szerkesztési munkálatok még hátravannak.
– Feltéve, hogy remek a fordítás, milyen fogadtatásra számít a román olvasóközönség részéről?
– Vegyesek a tapasztalataim a magyar művek román fordításának fogadtatásáról. A Bánffy-mű tekintetében a legnagyobb kockázati tényező, hogy hatalmas a terjedelem, 1500 oldal. Kell hozzá egy alapos történészi szakértői háttér is, szerencsére Lucian Nastasă-Kovács professzor, a kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatója örömmel vállalta a felkérést. A kor rengeteg olyan politikai hátterét kell megvilágítani, ami egyrészt nem derül ki a regényből, előismeretek nélkül pedig értelmezhetetlen lenne a román olvasó számára. De megkockáztatom, a magyarok többsége számára is. A világháború előtti évek Magyarországa, annak parlamenti világa olyan dzsungel, amelyben nem könnyű eligazodni.
– Fordítás közben szembesült-e azzal a magyar–román párhuzamossággal, amely az erdélyi közös történelmünk megítélését máig jellemzi?
– Nehéz erre válaszolnom, mert munka közben teljesen beszippantott Bánffy Miklós nagyon demokratikus és nyitott, egyszerre kritikus és önkritikus gondolkodása, látásmódja. Ismeretes, mekkora felháborodást váltott ki a könyv megjelenése, a magyar arisztokrácia sok tagja magára ismert, vagy magára vélt ismerni. Amúgy természetesen élt bennem a kor kettős megítélésének érzése. Arról is értesültem, hogy a kiadó lábjegyzetekkel készül ellátni, „barátságosabbá” tenni a könyvet, én mindenképpen tiltakozni fogok ez ellen, kérdés, hogy milyen hatással. Ez ugyanis szépirodalmi mű, másrészt meg ott lesz a történészi háttér, Lucian Nastasă-Kovács tudásában és ítélőképességében teljes mértékben megbízom.
– Mi fogta meg leginkább a regényben?
– Sokat gondolkoztam azon – és mi tagadás, meg is hatódtam tőle –, hogy a regény írása közben vajon mi lehetett ennek az embernek a lelkében. A trilógiát, amelynek cselekménye az első világháború kitörésekor zárul, a harmincas évek végén fejezte be Bánffy, már a háború következményeinek ismeretében rögzítette a történéseket. És így is képes volt igazán elegáns úri távolságtartással leírni mindazt, ami Trianon után következett, és ami egész Kelet-Közép-Európa számára súlyos kataklizmát jelentett. Olyan helyzetek alakultak ki, amelyeket a mai napig képtelenek vagyunk rendesen kezelni, nem tudunk például mit kezdeni a kisebbségek kérdésével, erre sem a román politika, sem a román közvélemény nem volt felkészülve. De a környező országoké sem. Egészen megdöbbentőnek tartom, hogy Trianon sem a magyar, sem a román szépirodalomban nem jelent meg azzal a súllyal, amekkora törést jelentett a két ország, a két nemzet életében.
– Amúgy honnan támadt a késztetés önben a trilógia lefordítására?
– Nincs megragadható pillanat, körülöttem, a társaságomban észrevétlenül megjelent és egyre sűrűbbé vált a Bánffy-jelenség. Legelőre talán Szebeni Zsuzsa színháztörténész kért meg, hogy fordítsak le egy szöveget egy rendezvényhez. Beismerem, a regény fordításához jelentős lökést adott, hogy gyakorlatilag megrendelést kaptam rá a Nemzeti Kulturális Alaptól. Amikor nekiláttam, még nem olvastam teljes egészében a trilógiát, megkérdeztem viszont az ebben a tekintetben roppant alapos feleségemet, hogy belevágjak-e? Ő meg egyértelműen azt mondta, hogy igen, és a továbbiakban is nagy segítségemre volt, amikor elbizonytalanodtam, kételyeim támadtak. Ezek részben abból fakadtak, hogy a könyv irodalmi színvonala szerintem egyenetlen. Mintha a következmények ismeretében, a körülötte kialakult katasztrófa láttán Bánffynak néha-néha elment volna a kedve a folytatástól.
– Milyen mértékben segített önnek e világ megjelenítésében, hogy élete során gyakorlatilag bejárta ezeket az erdélyi tereket?
– Mit bejártam, beéltem! A Margitta melletti Tótiban születtem, ahová édesapámat körorvosként kihelyezték, de tíz hónapos koromban már Szilágysomlyóra költöztek a szüleim. Amikor megszületett az öcsém, engem – édesanyámat tehermentesítendő – Temesvárra küldtek a katonás apai nagymamámhoz. Ő beíratott a német óvodába, ahogy az a temesvári kispolgári „sznob” családokban szokás volt. Mivel egyetlen hangot sem tudtam németül, ültem a sarokban, és igyekeztem kitalálni, mit mond az óvó néni. Valószínűleg megsajnált, és mivel időközben elkezdtem zongorázni tanulni, azt mondta, játsszak valamit. Aztán nyilván megkérdezte, mi az, amit játszom? Én meg teljes lelki nyugalommal válaszoltam, hogy a negyvenhetes. Hogy ki írta, fogalmam sem volt. Az iskolai évekre is ott ragadtam, mert egyrészt egyre ügyesebben zongoráztam, másrészt a szüleim folyamatosan hazakészültek Temesvárra. Bár megszenvedtem, hogy a szüleim magamra hagytak, már nem hagytam el Temesvárt, mert immár zongoristaként is egyre több vesztenivalóm lett volna. Az ottani zeneiskolában végeztem. A soknyelvűség is ezekben az években ragadt rám, de sohasem okozott bennem identitászavart, mindig is román értelmiséginek tartottam magam.
– Miért nem ünnepelhetjük ma önt világhírű zongoristaként?
– Ennek több oka is van. A legfontosabb talán az, hogy eljutottam egy olyan szintre, amikor már felismertem: sokkal jobban kellene zongoráznom. Ha akkor folytatom, most is a jó középmezőnyhöz tartozó zongorista lennék. A másik ok, hogy a nyolcvanas évek elején már nyíltan ellenzékieskedtem, egy idő után nem is szerepelhetett a nevem plakáton. Az első fordításom, Székely János regénye, A nyugati hadtest például az anyai nagyapám, Ion Tudoran neve alatt jelent meg. Egyfajta erkölcsi elégtétel volt számomra, hogy az orosz fogságban elpusztult nagyapám nevét megjelentethettem nyomtatásban. A belső indíttatások és a külső nyomások lassan az íróasztal irányába toltak, olyan alkotások felé, amelyeket fiókba lehetett rejteni. Persze a fiókot is kiürítették egy házkutatás alkalmával.
– Mitől érdemelte ki a szervektől a megfigyelt „státust”?
– Első feleségem, Balla Zsófia révén bekerültem egy írókból, művészekből álló társaságba. Összeforrott csapatot alkottunk Tamás Gáspár Miklóssal, Szőcs Gézával, Orbán Györggyel, Cselényi Lászlóval és másokkal, és természetesen szemet szúrtunk a „kék szemű” fiúknak. Aztán egyszer csak előttünk volt Ion Lăncrănjan Cuvînt despre Transilvania (Szónoklat Erdélyről) című könyve, amelynek megjelenése Ceaușescu nacionálkommunizmusa kibontakozásának első és legközvetlenebb jele volt, a pártpropaganda révén pedig jelentős visszhangja is lett. Szőcs Gézával elkezdtünk aláírásokat gyűjteni a könyv ellen. Én írtam hozzá egy hosszabb kommentárt is, amelyben egyáltalán nem dicsértem Lăncrănjant és az általa gerjesztett jelenséget. Benyújtottam írott véleményemet a kommunista párt Központi Bizottságához, kaptam is egy iktatási számot annak rendje és módja szerint. Persze volt rá gondom, hogy máshová is eljusson az írás, így aztán amikor a Szabad Európa Rádióban beolvasták, az elvtársak nagyon idegesek lettek. Igazából egy évvel később erősítettek be, hogy most már végérvényesen felszámolják a kolozsvári irredenta fészket. Többször kihallgattak, elsősorban arra voltak kíváncsiak, milyen módon jutott ki az írás nyugatra. Én meg azt mondtam, hogy talán a Központi Bizottságól küldhette ki valaki, hiszen oda nyújtottam be. Hogy akkor nem kaptam egy hatalmas pofont, azon ma is csodálkozom.
– Mi zavarta leginkább a Lăncrănjan-féle könyvben?
– A legtöbb erdélyi román értelmiségi család gyermekei skizofrén helyzetként élték meg, hogy egyet tanultak az iskolában, és mást hallottak otthon. Nagyapámék és apámék a Szabad Európa Rádión lógtak, édesapámnak volt Nagyváradon egy újságárus ismerőse, aki félretette Tabacu doktornak a Romániában hozzáférhető francia újságokat, azokon nőttünk fel. Lăncrănjanban pedig minden zavart: a hangnem, a hazugság, a primitivizmus. De megfigyelt emberként is meghagytak zongoratanári állásomban, nem bántottak, holott 1987-ben kiléptem a pártból. Ezt követően kicsit fenyegettek, de 1988-tól már érezni lehetett a magatartásukon, hogy valamiféle változásra számítanak. Az volt a másik szerencsénk, hogy nem akartak hőst csinálni belőlünk. Mi, értelmiségiek nem voltunk számukra veszélyesek, a nagyobb tömegekre hatást gyakorló munkásvezéreket vagy papokat viszont gond nélkül eltették láb alól.
– A forradalom utáni tévézést követően néhány éve a kolozsvári filharmonikusok igazgatója, szakértők szerint vezetése alatt a formáció újra Románia legjobb szimfonikus zenekarává vált. Tervez valamiféle újabb hajtűkanyart?
– Nem, bár néha elgondolkodom, hogy még egy ciklust szívesen végigvinnék a filharmónia élén. Igazából azonban már csak arra vágyom, hogy végre magamra is jusson időm: az írásra, a fordításra. Talán még az olvasásra is.
MARIUS TABACU
Műfordító, zongorista, a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia igazgatója. A Bihar megyei Tótiban született 1952. január 13-án, a temesvári Ion Vidu Zenelíceumban érettségizett 1971-ben. Zongora főszakon diplomázott 1975-ben a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián. Ezt követően zongoratanárként dolgozott a kolozsvári zenelíceumban, 1990 és 1993 között szerkesztő volt az RTV kolozsvári stúdiójában, majd 2007-ig a Video-Pontes Alapítvány elnöke, az általa működtetett tévéprodukciós kft. ügyvezetője. Legfontosabb fordításai: Székely János: Ce este norocul (A nyugati hadtest, 1990), Tamás Gáspár Miklós: Idola tribus (2001), Bodor Ádám: Zona Sinistra (Sinistra körzet, 2005), Vizita arhiepiscopului (Az érsek látogatása, 2010), Bartis Attila: Plimbarea (A séta, 2007), Józsa Márta: Bunicuța pierdută (Amíg a nagymami megkerül, 2011), Papp Sándor Zsigmond: Vieți mărunte (Semmi kis életek, 2012). Díjak, kitüntetések: Bethlen-díj – 1990, Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje – 2007, Anonimul filmfesztivál, első díj a legjobb forgatókönyvért – 2007.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gazdák fóruma a PKE-n
Újabb éves konferenciáját tartotta a Partium-Debrecen Agrárklub Nagyváradon. A szombati tanácskozás a PKE-n zajlott.
Hogy mi is ez a fórum? Mint elnökétől, Gáspár Istvántól megtudtuk, 2013-ban alakultak. A Debreceni Egyetem (DE) Mezőgazdaságtudományi Kara 2005-ben mezőgazdasági mérnök szakon kihelyezett képzést indított a Partiumi Keresztény Egyetemen. A nagyváradi intézmény infrastrukturális hátterének és a DE oktatóinak köszönhetően a szak indítása sikeres volt, mára már a végzett hallgatók szép számban vesznek részt Msc és PhD képzésekben, illetve dolgoznak a mezőgazdaság területén. A Partium-Debrecen Agrárklub nyolc Nagyváradon végzett hallgató – Belényesi Imre Lajos, Boros Ferencz, Filep Ferenc Miklós Zoltán, Gáspár István, Glökner Irén Gyöngyi, Makra Máté, Papp László Béla és Székely Zsuzsanna –, illetve egy Szegeden végzett kezdeményezésére, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK) oktatóinak támogatásával alakult. Az alapítók célja, hogy segítsék a MÉK Partiumi Keresztény Egyetemre kihelyezett szak hallgatóinak a beiskolázását, támogatást nyújtsanak a hátrányos helyzetű diákoknak a diplomaszerzésben, és ösztönözzék a hallgatók továbbtanulását – ismertette terveiket Gáspár István elnök. A klub tanulmányutakat is szervez a hallgatóknak, valamint segít a gyakorlati helyek felkutatásában a hetedik félévre beiratkozott mezőgazdasági mérnökök számára. A célok között szerepel szakmai előadások, határon átnyúló találkozók szervezése, valamint kapcsolattartó hálózatok kiépítése. Az Agrárklub létrehozását támogató debreceni és nagyváradi egyetemi vezetők célja, hogy a klubot olyan partiumi, magyarországi mezőgazdasági vállalkozók is megismerjék, akik a végzettek számára munkát tudnak adni a szakmai gyakorlatok keretében, illetve a diploma megszerzése után is.
Nem adják fel
Az idei a negyedik ilyen jellegű konferencia volt, igazából gazdafórum zajlott a PKE-n, amelynek fő témája ezúttal a gyümölcstermesztés volt. A szakmai előadásokra nagyon sokan voltak kíváncsiak, ám emellett azt is megtudhattuk, hogy a két egyetem kapcsolata az 1990-es évekre nyúlik vissza, és már azóta próbálnak a PKE-n önálló agrárszakot létrehozni. Ez a mai napig nem sikerült, ám a Debreceni Egyetem (DE) Mezőgazdaságtudományi Karának itteni kihelyezett képzésén már 80–90-en végeztek az elmúlt években. A PKE részéről dr. Szilágyi Ferenc hozzátette: az egyetem vezetése továbbra is fontosnak tartja, hogy Váradon magyar nyelvű agrárképzés legyen, a jelenlegi formája is lényeges, és nem tettek le a saját szak indításáról sem. Ajándékképp amúgy Szilágyi Ferenc kiosztotta a Partium térképét, amely tavaly jelent meg, és amelyet többek között a Partiumi Területi Kutatások Intézete jelentetett meg. Hozzátette: az intézetük a magyar agrártárca támogatásával idéntől immár mezőgazdasági tematikájú kutatásokat is folytatni fog.
Támogatják
Jelen volt a tanácskozáson Csomortányi István is, aki lapunknak elmondta: az Érmelléki gazdák Egyesülete is támogatja a rendezvényt, és a konkrét újdonság velük kapcsolatban, hogy a magyarországi szaktárca támogatásával idén a PKE két olyan hallgatójának tudnak ösztöndíjat biztosítani, akik az említett kihelyezett váradi képzésben vesznek részt.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Eseteim lágyszívű szekusokkal
SZILÁGYI ALADÁR újabb emlékező írása arról szól, hogy miként került közvetlen, személyes-szívélytelen kapcsolatba a Securitate néhány tisztjével a hetvenes-nyolcvanas években.
Fiatal házasokként a régente Sal Ferenc (manapság Dunărea) nevű utcában laktunk, annak sikátorrá szűkülő felvégén, melynek alvégén, szemtől szembe a Barátok templomával a Securitate székelt. Mivel naponta elhaladtunk a laktanyaépület előtt, gyakran láttuk ki-bejárkálni kapuján a belbiztonságiakat. Sokukat ismertük látásból, s néha azzal szórakoztunk a párommal, hogy a hátuk mögött haladva, a tarkójuk láttán tippeltünk: az ipse benyit-e vagy sem a Dunărea 2. szám alatti szárazkapun. Valamiféle aurája lehetett az elvtársak tarkójának is, hiszen általában beváltak a tippjeink…
Sokáig volt szemközti szomszédom itt, az Eminescu (régente: Szaniszló) utcán egy kvietált kapitány, aki forgalmas ügyvédi irodát működtetett. Magyar volt az istenadta, hangulatos úr benyomását keltette. Hamar köszönőviszonyba kerültünk. Még javában fúrtam-véstem új otthonunk falait az elavult szerelékeket kicserélendő, amikor egy délelőtt beállított, és érdeklődéssel asszisztálta a bergmanncsövekkel való birkózásomat. Egyszer rajta kapott, amint a létra tetején – a saját munkamorálom emelése végett – munkadalokat improvizálok, afféléket, hogy „nincs szebb, mint a szerelem, / míg a villanyt szerelem…” Produkcióm sikert arathatott, mert hazaugrott, és egy jóféle szatmári szilvapálinkát tartalmazó butykossal tért vissza. Amidőn alkoholszintje a kérkedhetnékig emelkedett, elmesélte, hogy ő ifjúkorában – már a Securitate állományának tagjaként – Kolozsvárott tanult jogot, méghozzá magyarul, a Bolyai Egyetemen. És tejfölösszájú hadnagyocskaként azt a harci feladatot kapta, hogy néhány kollegájával karöltve személyesen faggassa ki a professzorait, Balogh Edgár, Demeter János és Jordáky Lajos elvtársakat. Sajnos, a későbbiekben már nem vette elő ilyen mértékű őszinteségi roham, bár szívesen rögzítettem volna az emlékeit, legalább azzal az ominózus koncepciós egyetemi perrel kapcsolatban.
Egyébiránt derék magyar lehetett, nyugodjék békében, elvégre az RMDSZ létrejötte után, annak hőskorában, ott láttam tüsténkedni az alapító atyák körében. Jogi tudományoknak sem lehetett híjával, hiszen ő maga készítette fel sikeresen egy szem lányát az egyetemre. Az ambíciózus leányzó – szülei nem kis büszkeségére – a rendszerváltás után nem sokkal egyetemet váltott, a Babeş-Bolyait otthagyva, meg sem állott Oxfordig…
Az őrnagy, aki közel fél esztendőn keresztül „foglalkozott velem” a 70-es években, a nagy „Ady-körös balhénk” idején, joviális hivatalnok kinézetű emberke volt. Verejtékben úszva rótta gyöngybetűit a kihallgatási jegyzőkönyv lapjaira. Ha pocolista korában még létezett volna olyan diszciplína, hogy „szépírás”, bizonyára csupa kitűnővel jutalmazta volna a tanító nénije. Alapos önismeretre vallott, hogy amikor úgy érezte, be kell erősítenie, csatlakoztatott maga mellé egy szúrósabb tekintetű, megtermettebb fickót, segítségül. Nem, nem bántottak, meg se simogatták a fejemet. Én meg úgy védekeztem, ahogy tudtam. Amikor egy-egy éjszakai műszak leteltével fölszólt a villanytelep portársa a vezérlőterembe, hogy „Sziszikém, már várnak!”, mire a kapuhoz értem, gyakran sikerült kívülre helyeznem magamat magamon. Ilyen felülkerekedett állapotban, outsiderként mertem nekik szegezni a kérdést:
„Árulják el, magukat addig nem engedik haza, amíg nem produkálnak rólunk valamit, akármit, irredenta szeánszot, szexorgiát, székelyhimnuszt, egyebet?”
Olyankor szemlátomást meg is sértődtek, de az én őrnagyom hamar túltette magát az efféléken.
Később, amikor felső utasításra lezárták – ha nem is tették ad acta – az ügyünket, összefutottam vele a Fő utcán. Őrnagyom széles mosollyal üdvözölt, és megkérdezte: „Ce mai face cenaclul Ádi?” Úgy érdeklődött az Ady kör hogyléte felől, mintha egy kedves, közös ismerősről lett volna szó…
Harmadik példaesetem a rendszerboruláshoz közeli történet. Ennek a lakásnak, melyet 1982-ben béleltünk otthonunkká, előzőleg egy román család volt az albérlője. Az asszony tanárnő, a férfi szekus alezredes volt. Valamiféle nosztalgia mocoroghatott bennük az Eminescu utcai kertes ház iránt, hiszen elköltözésük után néha meg-meglátogatták az udvar lakóit. Egyszer az alezredes egyedül állított be. Az volt a feltűnő rajta, hogy ez a mindig kifogástalan öltözékű, vőfély eleganciájú, kinyalt férfiú, most fésületlenül, megbontott nyakkendővel, nyitott ingnyakkal, alkoholbűzbe burkolózva jelent meg. A markában egy félig telt borosüveget szorongatott. Egyedül voltam otthon, éppen bevallatlanul rejtegetett írógépemen pötyögtettem valamit a kerti bádogasztalon. Elmagyarázta, hogy az ő ötvenedik életévét ünneplő szülinapi bankettjéről szökött meg. Engedélyt kért, hogy letelepedhessen velem szemben. Majd arra is, hogy kicsit körülnézhessen a lakásban, mely „az első nagyváradi otthonunk volt, ahol nagyon boldogok voltunk, ahol a kisfiúnk gügyögte az első szavait, ahol megtette az első lépéseit stb., stb.” Bejelentetlen látogatóm nosztalgiája elég csöpögősre-nyúlósra sikeredett. Valamit kiolvashatott tartózkodó testtartásomból, mert kérdezés nélkül, diszkrét böffentések közepette, elkezdett mentegetőzni. Elmagyarázta, hogy őurasága szívesebben maradt volna a tanári pályán, csak hát fiatal házasokként semmi esélyük sem volt arra, hogy az isten háta mögötti hegyi faluból, ahová repartizálták őket, jobb helyre kerülhessenek. A Securitate a 60-as években fiatal, több nyelven beszélő értelmiségieket toborzott, ő az anyanyelvén kívül magyarul, oroszul is értett, angolul is valamelyest. Jelentkezett, és fél éven belül bekerültek Nagyváradra, ebbe a zárt városba, a felesége is kapott állást. Három évig laktak itt albérletben, aztán saját lakáshoz jutottak a központban. Mindezt sűrűn mentegetőzve, sunnyogva szövegelte, talán megérezhetett valamit a széljárásból, hiszen ’89 őszét írtuk akkoriban…
Rezzenetlen arcom láttán, elibém tolta a maradék italt. Amikor felállt, akkor vettem észre, hogy megereszkedett nadrágján jókora húgyfolt terjeszkedik.
A negyedik eset nem sokkal későbbi, 1989. október hatodikához kötődik. Gábor barátom a maga nyíltan merész módján felhívott telefonon, és aziránt érdeklődött, hogy holnapután nem tartok-e vele Aradra. Igenlő válaszom mások érdeklődését is fölkelthette, mert másnap délelőtt három férfiú állított be hozzánk. Bevezettem őket, s az egyikük ékes magyarsággal próbált lebeszélni arról, hogy hajnalban felüljek az aradi vonatra. Azt nem kérdeztem meg hívatlan vendégeimtől: ugyan honnan van tudomásuk arról, hogy hová készülünk, inkább affelől érdeklődtem: mitévők lettek volna, ha nem találnak idehaza? Holnap hajnalban az állomáson vártuk volna – válaszolták készségesen. Kiderült, hogy a másik két vizitelőm is beszél magyarul. Anyanyelvemre fordítva a szót, kevésbé választékosan, de nagy igyekezettel igyekeztek lebeszélni a zarándoklatról. „Ezek az idők nem alkalmasak az ilyen gyülekezésekre!” – hajtogatták sokat sejtetően.
Valóban, nem mentem el. Másnap este a Kossuth rádió bemondta, hogy az aradi vesztőhely környékét október 6-án motorverseny miatt lezárták, meg sem lehetett közelíteni. Tehát „beigazolódott” jóakaróimnak az időpont „alkalmatlanságára” vonatkozó jóslata. Különben amikor távoztak, az egyikük visszaszólt:
„Reméljük, be is tartja az ígéretét, nehogy holnap véletlenül egy autó elgázolja Aradon!”
Értettem a szóból. Azt viszont én sem sejtettem, hogy a kisebbik gyermekem aznap nem ment iskolába, mindent hallott a szomszéd szobából. A tizenhat éves leányka riadt őzikeszemekkel került elő az érettem „aggódó” szekusok távozása után…

erport.ro

Korszerű tankönyveket szerkesztenek a hitoktatók
Az erdélyi magyar nyelvű római katolikus egyházmegyék hitoktatói által mindmáig használt hittankönyvek formailag és tartalmilag sem felelnek már meg a mai társadalomban élő gyermekek, diákok oktatási, tanulási módszereiknek és igényeiknek. Frissítésre volna szükség, új, korszerű anyagok kiadásával – erre a következtetésre jutottak a már néhány hónapja közösen gondolkodó és együtt dolgozó négy egyházmegye katekétái. Böcskei László nagyváradi megyéspüspök fő támogatója ennek a hitoktatás terén korszerűsítést előmozdító kezdeményezésnek, amelynek egyik legfontosabb célja az, hogy élményszerűvé tegye a hitoktatást, hogy nemcsak a hitnek – mint bármely más tantárgynak – az oktatásáról, hanem élményszerzésről beszélhessünk, amely által a diákok könnyebben képesek lesznek saját életükbe építeni – nem annyira az információt, mint inkább – a lelkületet, amellyel a hittanórák alatt kapcsolatba kerültek
Kedden, 2017. február 7-én, Nagyváradon az Egyházmegyei Pasztorális Központban találkoztak az új V.–VIII. osztályos hittankönyvek szerkesztésének céljából a gyulafehérvári főegyházmegye, illetve szatmári, temesvári és nagyváradi egyházmegyék hitoktatóinak képviselői. Egy nappal korábban, hétfőn Gyulafehérváron találkoztak a hitoktatók, hogy a katolikus hittanolimpia anyagát dolgozzák ki. Nagyváradon a tankönyvszerkesztésre vonatkozó feladatokat osztották le, megállapították azt, hogy ki melyik anyagrésznek a szerkesztésével és kidolgozásával foglalkozik, illetve egyeztették az alapelveket és a munkamódszert ahhoz, hogy a végeredmény formailag egységes lehessen. Benedek Ramóna hitoktató hangsúlyozta, hogy az anyagok egymásra épülnek: a következő év tankönyve mindig az előző év tankönyvéből indul ki. A temesvári egyházmegye hitoktatói vállalták a könyvek román nyelvre való fordítását. A hitoktatók múltbeli egyházmegyeközi találkozói alkalmával a több területen való együttműködés igénye és lehetősége is felmerült, többek között a közös tankönyvszerkesztés is, így tehát ez az első kézzelfogható megnyilvánulása a közös gondolkodásnak és közreműködésnek.
A kezdeményezés az erdélyi magyar nyelvű római katolikus egyházmegyék főpásztorainak a jóváhagyásával jött létre, és annak ellenére, hogy vannak még kisebb fenntartások és kételkedések – főleg ami az állami hatóságok által való jóváhagyást illeti –, úgy néz ki, hogy jó irányba haladnak a dolgok, sokan mutatnak készséget és nyitottságot ezen a téren. „Ha azt akarjuk, hogy állami, minisztériumi szinten komolyan vegyenek minket, hittanversenyeinket, tanrendszerünket és tankönyveinket elismerjék országos szinten, akkor mindenképpen együtt kell, hogy dolgozzon a négy egyházmegye, egységes módon kell az erre vonatkozó kéréseinket, anyagainkat jóváhagyás végett benyújtanunk” – mondta Böcskei László püspök. „Kormányok jönnek-mennek, a törvényhozás is változik, és jöhetnek még olyan rendelkezések, amelyek eltiltják a hitoktatást az országos tanrendszerből. De most, amikor ennek a lehetősége megvan, élni kell vele, és minden eszközt meg kell ragadnunk azért, hogy a lehető legjobban tegyük, hiszen felelősek vagyunk a mai diákok oktatásáért, vallásos neveléséért” – tette hozzá a nagyváradi főpásztor.
A következő hetekben a megbízott csoportok tovább folytatják munkájukat, majd a kidolgozott anyagokat egységesítik és az előírt szabályoknak megfelelően járnak el elismertetésük ügyében, hogy a hitoktatók mielőbb korszerű segédeszközként használhassák az új tankönyveket.
Micaci Cristian
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Túl a Gutenberg-galaxison és a világhálón – felolvasó körúton az E-MIL
Farsangi felolvasás-sorozatot tart mától péntekig hat városban az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL). Karácsonyi Zsolt, az E-MIL elnöke a Krónikának elmondta, az irodalmi felolvasó körút keretében ezúttal Aradra, Temesvárra, Nagyváradra, Marosvásárhelyre, Brassóba, valamint a határon túlra, Szegedre is ellátogatnak az erdélyi írók-költők.
A rendezvénysorozat kedden az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban indul, ahol a város szülöttje, Karácsonyi Zsolt, valamint Serestély Zalán és Varga László Edgár lép fel. „Néhány éve sikeres sorozatunk volt az Irodalmat a vidéknek, amikor falvakban, olyan településeken találkoztunk az olvasókkal, ahová ritkábban jutnak el írók.
Tulajdonképpen ennek a folytatása a mostani farsangi felolvasássorozat, amelynek keretében hat városba érkezik az E-MIL íróinak egy-egy komolyabb különítménye" – mondta el az elnök. Kérdésünkre kitért arra is, hogy felolvasásaikon generációtól függetlenül részt vesznek az olvasók, a szerzők pedig mindenkit várnak az eseményekre – Aradon például diákoknak tartják az irodalmi estet a Csiky Gergely Főgimnáziumban. „Magyarországon, de Délvidéken, Felvidéken is felolvastak már az erdélyi írók, a mostani szegedi »kiszállással« is az a célunk, hogy ne csak mi hívjunk meg külföldi szerzőket, de az erdélyi írók, irodalom is bemutatkozzék a határon túl. Az E-MIL írótáborába, a Kolozsvári kikötőbe, valamint a Kolozsvári Magyar Napokra is rendszeresen hívunk külföldi szerzőket. A felolvasás, irodalmi est egyébként a legjobb módja a művek népszerűsítésének, hiszen a Gutenberg-galaxison és a világháló dominanciáján túl is van élet: fontosnak tartjuk a személyes jelenlétet, az olvasókkal történő élő találkozást" – mutatott rá Karácsonyi Zsolt.
Hozzátette, az E-MIL-rendezvények a jövőben is rendületlenül folytatódnak, az Álljunk meg egy szóra kolozsvári beszélgetősorozat következő állomásán, február 23-án Selyem Zsuzsa írót faggatja László Noémi. Márciusban az 5 éve elhunyt Fodor Sándorra emlékezik a liga: konferenciát tartanak az író munkásságáról. „Azért is fontosnak tartjuk a Fodor Sándorra való emlékezést, mert ő volt az E-MIL első elnöke, majd tiszteletbeli elnöke" – fogalmazott Karácsonyi Zsolt.
A felolvasó körút résztvevői kedden Aradon, a főgimnáziumban és Temesváron, az Új Ezredév Református Központban, szerdán Szegeden, a Millenniumi Kávéház és Klubban, csütörtökön Nagyváradon, a Posticum-házban, pénteken Brassóban, a Reménység Házában, szintén pénteken Marosvásárhelyen, a G. Caféban várják a közönséget. Műveiből olvas fel többek közt Balázs Imre József, Bálint Tamás, Dimény H. Árpád, Farkas Wellmann Éva, Fekete Vince, Király Farkas, Király Zoltán, László Noémi, Lövétei Lázár László, Szakács István Péter, Zsidó Ferenc.
Kiss Judit 
Krónika (Kolozsvár)

Két könyvbemutató, egy filmvetítés Váradon
A polgári oldal szinte naponta hívja egy-egy, általában ingyenesen látogatható közösségi-kulturális rendezvényre a váradiakat, bihariakat, környékbelieket.
Ma, február 14-én 17 órától tartanak könyvbemutatót a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban (Ezredévi emléktér, ma P-ța Libertății 40. szám). A Gulag-emlékév alkalmából, a Gulág-emlékbizottság és a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával k előadásra is sor a Polgári Esték rendezvénysorozat keretében: minden érdeklődőt szeretettel várnak a Magyar Polgári Egyesület és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács soron következő előadására. A Magyarok szovjet fogságban című kötetet Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja, a könyv társszerzője mutatja be.
Holnap, február 15-én, szerdán 18 órától Sütő Éva érmihályfalvi újságíró legújabb könyvének nagyváradi bemutatóját ejtik meg a Partiumi Keresztény Egyetem székházának Bartók termében, a szerző jelenlétében. Az Érmelléki embermesék című kötetet annak előszóírója, Dénes László szerkesztő mutatja be. Közreműködik Szabó János, az érmihályfalvi Móka színjátszó csoport vezetője, aki a Mi urunk, a pénz című Ady-összeállításból ad elő részleteket.
Február 16-án, csütörtökön 17.30 órától a régi filmek szerelmeseit várják az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács székházába (Kálvin János u. 1. szám). A Halálos tavasz című, Jávor Pál és Karády Katalin főszereplésével forgatott filmmel folytatja a Szent László Egyesület és az Erdélyi Magyar Néppárt Nagyváradon a Magyar Filmek Klubja című rendezvénysorozatot. A vetítés mellett ezúttal is lesz beszélgetés, amelynek során Karády Katalinról, Jávor Pálról és az 1930-40-es évek világáról hallhatnak majd érdekességeket Farkas László szervezőtől, aki a filmet a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézettől szerezte be.
/Bank Barbara, Bognár Zalán, Tóth Gábor: Magyarok szovjet fogságban, Nemzeti Emlékezet Bizottsága Kiadó, Budapest, 2016/
itthon.ma

Jobbról előzne az RMDSZ Nagyváradon
Az RMDSZ nagyváradi szervezete meglehetősen elhíresült az elmúlt években, a nemzeti szempontból kényes témák miatti érzéketlensége okán. Elég visszagondolni arra, hogyan tették nevetségessé néhány éve a kétnyelvű utcanévtáblák ügyét idétlen félrefordításaikkal.
Éppen ezért is lepett meg, amikor pár napja arról olvastam, hogy a négy tagú nagyváradi RMDSZ frakció harminchat tételből álló javaslatcsomagot nyújt be a város vezetésének. Ebben nem volna még semmi különös, hiszen a kívánságlista nagy része egy helyi szinten ellenzékbe szorult párt vágyálmait tükrözi, amiben könnyen dobálóznak a nagy összegekkel, hiszen pontosan tudják, megvalósulásukra vajmi kevés esély van. Annál érthetetlenebb viszont, hogy miért foglalták bele a harminchat pontba a következőket is:
1. Köztéri lovas szobor Szent László tiszteletére, melyet vagy a nagyváradi várban, vagy a Szent László téren kívánnak felállítani.
2. A történelmi magyar utcanevek kihelyezése a belvárosban, a medgyesi, segesvári nagyszebeni minta alapján.
Emellett a két pont mellett még számos, a nagyváradi magyarság szempontjából amúgy jogos, természetes és hasznos felvetést tartalmaz, melyeknek egy magát érdekvédelmi szövetségként meghatározó szervezet céljai között helye van. Visszás, taszító és hiteltelen ugyanakkor a fenti két pont belefoglalása a listába, hiszen éppen az RMDSZ volt az, mely az egyik ügyet nevetségessé tette és ellehetetlenítette, a másikat pedig eddig semmilyen módon nem támogatta. Mindkét ügy civil kezdeményezésnek indult annak idején, az utcanévtáblák ügyét az Erdély Magyar Ifjak helyi szervezete, a Szent László szobrot pedig nagyváradi polgárok egy csoportja kezdeményezte. A történelmi magyar utcanevek ügyét maga az RMDSZ járatta le elhíresült félrefordításaival, a egy új Szent László-szobor köztéri kihelyezését pedig közel nyolcezer polgár támogató aláírása ellenére söpörte le az asztalról a román városvezetés, úgy hogy az RMDSZ semmilyen érdemi támogatást nem nyújtott az ügyben.
Az a tény, hogy a két kérdéssel most hozakodnak elő, amikor a korábbi hét helyett mindössze négy RMDSZ-es tanácstag ül a nagyváradi városháza dísztermében, több mint beszédes. Az önkormányzati választások óta az RMDSZ viszonya látványosan megromlott Ilie Bolojan polgármesterrel, és a PNL megyei szervezetével. Ennek folyományaként nincs magyar alpolgármestere sem Nagyváradnak, így a fenti, amúgy teljesen jogos kérések megvalósulási esélye nulla. Ebből el is vonhatjuk a következtetéseket:
1. RMDSZ vagy azért kéri most mindkét, a nagyváradi magyaroknak fontos ügy megoldását, mert pontosan tudja, hogy nem lesz belőle semmi, ebben az esetben viszont elmondhatják, hogy ők megpróbálták, de a románok nem akarták. 
2. Az RMDSZ jóhiszeműen kéri, amit kér. Ebben az esetben politikai helyzetértékelésük mondott csődöt, és finoman szólva sem tudnak időzíteni.
3. Az RMDSZ lépéskényszerben van, hiszen huszonhét évig (!) elszabotálta ezeket a kérdéseket, és most attól tart, hogy majd mások oldják meg a kérdést – nélkülük. Erre meg is van az esély, hiszen az Erdélyi Magyar Néppárt és a román városvezetés szemmel láthatóan közeledett egymáshoz, konkrét ügyek mentén.
Akármelyik esetről is van szó, az RMDSZ alaposan eljátszotta hitelét a nagyváradi magyarok előtt, amit a választási eredmények is pontosan mutatnak. Ami biztos, hogy ha a nagyváradiak magyar utcaneveket és Szent László szobrot szeretnének, nem az RMDSZ  háza táján kell kopogtassanak.
Barta Béla
http://itthon.ma//szerintunk

Farsangi felolvasások az E-MILesektől
A kortárs szerző is ember
„Azért járunk ilyen helyekre, hogy megmutassuk, hogy nem csak Arany János, Pilinszky, Petőfi vagy Ady és a többi volt nagy költő, hanem bizony az élő szerzők is meg tudnak állni a saját lábukon, kényelmesen el tudnak helyezkedni egy széken, akárcsak ti, ugyanúgy emberi lények vagyunk” – így indított a farsangi felolvasás első állomásán Karácsonyi Zsolt költő a Csiky Gergely Főgimnázium könyvtárában.
A kortárs magyar irodalmat népszerűsítő Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) írói-költői elhatározták, hogy február 14–17. között, több mint 1200 kilométert megtéve gondoskodnak arról, hogy az irodalomkedvelők a farsangi időszakban se nélkülözzék a kortárs szerzőket.
A Csiky Gergely Főgimnázium X–XI. osztályos diákjaival találkozott február 14-én délben az E-MIL három tagja:Karácsonyi Zsolt aradi születésű, egykori csikys diák, akinek eddig több verseskötete is megjelent már, jelenleg a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztője és az E-MIL elnöke. Őt elkísérte a felolvasó körútra Serestély Zalán író, költő, akinek eddig egy verseskötete jelent meg, készülőben van a prózakötete, valamint Varga László Edgár költő, író, akinek szintén egy kötete jelent meg, most dolgozik a másodikon.
A kortárs szerzők saját költeményeket olvastak fel a diákoknak, majd beszéltek az alkotási folyamatról, az irodalmi pályakezdésről, az ihletről vagy annak hiányáról, és egy általuk összeállított kortárs szerzők neveit tartalmazó listával járultak hozzá a Csikys Kortárs Könyvkommandó csapatának a támogatásához.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája irodalmi rendezvénysorozatának második állomása Temesvár, majd az alábbi állomások következnek:
Szeged, Millenniumi Kávéház és Klub (Dugonics tér 12.), február 15. 19 óra.
Fellépnek: Farkas Wellmann Éva, Karácsonyi Zsolt, Serestély Zalán, Varga László Edgár. Beszélgetőtárs: Elek Tibor.
Nagyvárad, Posticum Ház (Teiului utca 26.), február 16. 18 óra. Fellépnek: Karácsonyi Zsolt, Király Farkas, Varga László Edgár. Beszélgetőtárs: Serestély Zalán.
Brassó, A Reménység Háza (Moldovei utca 2.), február 17. 18 óra. Fellépnek: Bálint Tamás, Dimény H. Árpád, Szakács István Péter, Zsidó Ferenc. Beszélgetőtárs: Szonda Szabolcs.
Marosvásárhely, G Café (Cuza Vodă utca 33.), február 17., péntek 18 óra. Fellépnek: Balázs Imre József, Fekete Vince, Király Zoltán, László Noémi, Lövétei Lázár László. Beszélgetőtárs: Zsigmond Andrea.
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

Váradi Szent László Napok a lovagkirályról szóló tematikus év fényében
A nagyváradi Szent László Egyesület előadás-sorozattal és kulturális fesztivállal tiszteleg a lovagkirály előtt az uralkodóról szóló idei tematikus évben.
Véget vetettek szerdán a titkolózásnak: idén június 19–25. között tartják meg a nagyváradi Szent László Napokat. A szervező Szent László Egyesület ugyanakkor egy, a Partiumi Területi Kutatások Intézetével közösen szervezett előadássorozattal is próbálja minél szélesebb körben ismertté tenni Várad alapítójának életét és tevekénységet.
Mint Zatykó Gyula főszervező emlékeztetett, szent királyunk trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Szent László-évnek nyilvánította a 2017-es esztendőt, Nagyvárad pedig Győr, Krakkó és Zágráb mellett az emlékév egyik kiemelt helyszíne. A Körös-parti város egyházi és világi eseményekkel is készül a február 17-én, pénteken Győrben elrajtoló Szent László-évre, az egyházi rendezvényeket a római katolikus püspökség szervezi, a világiak esetében pedig a Szent László Egyesület a Nemzetpolitikai Államtitkárság partnere. Mint Zatykó Gyula elmondta, több javaslatot is beterjesztettek az államtitkárságra, ezek még elbírálás alatt állnak, de az már biztos, hogy állantitkárság önálló programmal érkezik a Szent László Napokra.
Előadások a lovagkirályról
A Szent László Egyesület saját programokkal is készül a Szent László-évben, a Partiumi Területi Kutatások Intézetével közösen Szent Lászlóról szóló előadássorozatot is indít. Debrenti Edit a kutatóintézet képviseletében a sajtótájékoztatón elmondta, az előadók között lesz művészettörténész, aki a Szent László-legendák erdélyi falképeiről tart vetítőképest előadást, mint ahogy Váradra érkezik a Szent László-freskók restaurátora is. Antropológus-biológus szakember avatja majd be az érdeklődőket a győri ereklyekoponya körüli felfedezésekbe – ugyebár nemrég készült el Szent László arcrekonstrukciója, és történész beszél majd a középkori szentkultuszról.
Alakul a kulturális fesztivál
A Szent László Napokról a családbarát kulturális fesztivált immár ötödik éve tető alá hozó Szent László Egyesület elnöke, V. Korpos Dalma árult el részleteket. Mint kiemelte, már önmagában véve is ünnep lenne a 2017-es Szent László Napok, hiszen a Szent László Egyesület és partnerei immár ötödik alkalommal készülnek tető alá hozni Nagyvárad legnagyobb kulturális fesztiválját. De még nagyobb rangot ad az eseménynek, és még nagyobb terhet rak a szervezők vállára a tény, hogy Szent László-év az idei.
Elmondta, a szervezés már teljes gőzzel zajlik, a fellépő sztárokkal is elkezdték megkötni a szerződéseket, így ígérik, hogy hamarosan jelentkeznek a részletekkel. De addig is annyit elárult, hogy az idei Szent László Napok is javarészt a nagyváradi várban zajlik, szlogenje pedig: Szent László Napok – a királyi hét. „Természetesen idén is lesz Nagyváradról elszármazottak találkozója, lesz össznépi örömfőzés, lesz kézművesvásár, sok-sok gyermekprogram – hiszen továbbra is családbarát kulturális fesztiválként határozzuk meg magunkat. Idén ugyanakkor még több rendezvényünk középpontjában áll majd Szent László – tudományos előadásoktól a mesékig mindenhol találkozhatunk majd városalapító lovagkirályunk alakjával" – avatott be V. Korpos Dalma. És természetesen az esti fellépések sem maradnak el, csütörtöktől a vasárnapi zárásig négy napon át rendkívül népszerű sztárok szórakoztatják majd a határon innen és túlról érkezőket.
A szerdai sajtótájékoztatón ugyanakkor elhangzott, hogy érdemes követni a Szent László Napok Facebook-oldalát, illetve Instagramját (szentlaszlonapok), ahol amellett, hogy betekintést lehet nyerni a szervezés kulisszatitkaiba, egy-egy titokról is lerántják a leplet menet közben, és – Szent László-év lévén – még több, Szent Lászlóval kapcsolatos kuriózumot mutatnak meg.  
Krónika (Kolozsvár)