Kijátszás
A magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészeti oktatást ért sorozatos arculcsapások közepette, amelyek a tagozat önállóságának, önrendelkezésének törvény biztosította jogának semmibevételét jelzik, folyton arra hivatkoztunk, hogy ezt a jogot 1945-ben a 407-es törvénnyel I. Mihály király biztosította a romániai magyarság számára. Ezt a fontosnak vélt adut játszották ki ellenünk május 20-án, s nem is akárhogyan, a trónörökös Margit hercegnő és Radu herceg jelenlétében, a királyi ház dicséretéről szóló ünnepség közepette. A rendezvény fénypontja az egyetem előcsarnokában leleplezett emléktábla volt, amelyen a király bronz domborműve látható, s alatta román nyelven a felirat: I. Mihály, Románia királya írta alá 1945-ben a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem megalapításáról szóló törvényerejű rendeletet. Ami csúfos elferdítése a történelemnek, az egyetem magyar eredetének tagadására tett kísérlet, a magyar oktatói féllel szembeni diszkrimináció. Ezt a szemünk előtt megtenni jó erős háttér kell hozzá.
A valóság ugyanis az, hogy az 1945. május 29-i Hivatalos Közlönyben megjelent törvény a Kolozsvári Magyar Tanítási Nyelvű Egyetem megalapítását rendelte el, s ennek keretében az orvosi fakultásét is. Ami valójában az 1944-ig Kolozsváron működő egyetem tevékenységének folytatását jelentette a kiegészülő új oktatói közösség irányításával. Bár a királyi rendelet 5. cikkelye előírta, hogy a Szebenből visszatérő I. Ferdinánd Király Egyetem támogatni fogja a magyar tannyelvű egyetemet azzal, hogy a laboratóriumi és a klinikai gyakorlatok a románegyetemnek átadott épületekben működhetnek, ebbe a román fél nem egyezett bele. A feszültségek elkerülése érdekében Petru Groza miniszterelnök ragaszkodott ahhoz, hogy a magyar egyetem külön épületben kapjon helyet. Mivel erre Kolozsváron nem találtak megfelelőt, az üresen álló marosvásárhelyi katonai alreáliskola épületét szemelték ki, ahol 1946. február 11-én kezdődött meg az oktatás, majd az 1948-as tanügyi reform nyomán jött létre a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet, amit 1962-ben telefonon közvetített pártutasításra hivatalos dokumentumok nélkül alakítottak át kétnyelvűvé.
A magyar nyelvű orvosi oktatás újraalakításának 70. évfordulóját használja ki a marosvásárhelyi egyetem vezetősége, a saját malmára hajtva a vizet, az éves ünnepség megszervezésében. Amivel nem is lenne gond, ha őszintén szólnának az események valós alapjáról, arról, hogy egy magyar alapítású egyetemről van szó. De hogyan is tehetnék ezt, miközben az egyetem szenátusa magasan a törvény fölé helyezett hatalmától eltelve az önálló magyar karok, főintézetek megalakulása ellen munkálkodik. Így hát, ami az ünnepi beszédekben szerdán elhangzott, az a művészi tökélyre vitt elhallgatás, mellébeszélés, a valóság semmibevételének mintaképe volt, a felavatott emléktábla pedig a tetten érhető cinikus történelemhamisítás tagadhatatlan jele. Szándékaikat ismerve, hogyan is számíthattunk volna egyébre, az viszont meglepő, hogy a jóindulatáról, segítőkészségéről ismert trónörökös és férje, akik eddig az erdélyi magyarság tiszteletét is élvezték, belementek ebbe a félrevezető marosvásárhelyi "valóságshow"-ba. Még akkor is, ha a protokollba beletartozott a Margit hercegnő 25 éves tevékenységéről szóló könyv bemutatója s a jordán királynővel való találkozás is.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

A magyar nyelvű felirat soha nem jóindulat kérdése
– Beszélgetés Kelemen Hunor szövetségi elnökkel –
Tizenhat magyarlakta megyében közel 3000 magyar műemlék feliratozását kéri az RMDSZ a helyi önkormányzatoktól megyei és területi szervezetei révén. A Kelemen Hunor minisztersége idején kidolgozott hatályos rendelet szerint több nyelven – így magyarul is – fel kell tüntetni a megnevezést. A rendelet előírásait országszerte gyakorlatba kell ültetniük a polgármestereknek. Erre hívja fel a figyelmüket az RMDSZ azzal a román és magyar nyelvű listával, amely megyénként tartalmaz valamennyi országos jelentőségű (A kategóriás) magyar műemléket, illetve a helyi jelentőségű (B kategóriás) magyar műemlékek egy részét. A miniszteri rendelet "atyját" kérdeztük a feliratozás jelentőségéről és ezzel összefüggésben az ingatlan- visszaszolgáltatás jelenlegi állásáról.
– Milyen jelentősége van a közösség számára ennek az újabb felirat-elhelyezésnek? Gondolok itt arra, hogy a nagy áttörést tulajdonképpen a kétnyelvű helységnévtáblák jelentették 2001-ben. Miért fontos ez az RMDSZ-nek?
– Az anyanyelvhasználat tekintetében egyformán fontos lépés mindkettő. És fontos párhuzam is: a 2001-es kormányrendelet hatályba lépése után is bőven akadt település, ahol az RMDSZ-nek külön kellett kérnie az alkalmazását. Most nemcsak kérünk, de segítünk is: a jelenleg érvényes országos műemléklista alapján előkészítettük a magyar műemlékek megnevezésének magyar és román nyelvű jegyzékét.
A helységnévtábla magyar felirata azt jelzi, hogy ott magyar közösség is lakik. A műemlékek magyar felirata viszont kettős jelentéssel bír: jelzi azokat az értékeket, amelyek létrehozásához köze volt a magyarságnak, másfelől azt mutatja, hogy ezek jelenleg is a magyar kulturális örökség részét képezik. Olyan tények ezek, amelyeket sem megkerülni, sem véka alá rejteni nem lehet. Bár a kisebbségekre vonatkozó jogszabályok alkalmazása akadozik, ez nem bátortalanít el minket. Azt is tapasztaltuk már számtalanszor, hogy kétnyelvű helységnévtáblát arra való hivatkozással nem függesztettek ki, miszerint a törvény csak 20 százalék fölötti számarányú kisebbségi közösség esetében teszi azt kötelezővé. Kisebb létszám esetén sem tiltja, csak akarat kell hozzá – egészíteném ki. De nálunk így szokás olvasni a törvényeket… A műemlék-feliratozás nincs ilyen meghatározott százalékhoz kötve, ugyanakkor a megyei, illetve helyi tanács is kérheti a kisebbségek nyelvén való feliratozást.
– Hol tartanak jelenleg ezzel a munkával? Kinek mi a dolga, és milyen eredményre számítanak?
– Az RMDSZ kulturális főosztályát bíztam meg a munka koordinálásával. Arad, Beszterce, Bihar, Fehér, Szatmár és Szeben megyében már el is készült az összesen 715 műemléket tartalmazó magyar és román nyelvű lista végleges változata. A többi megyébe is első lépésként mi küldjük ki a feliratozásra javasolt műemlékek listáját, amelyet átnéznek és ellenőriznek az RMDSZ megyei szervezetei által javasolt helyi szakértők, a véglegesítés után pedig, levél kíséretében, kérik a települések polgármestereitől, hogy magyarul is feliratozzák az illető magyar műemlékeket. Nagy munka ez, amelyet önkéntesen vállaltak a helyi szakértők, ugyanakkor fontos szerep hárul a megyei és területi szervezeteinkre a kapcsolatfelvételt, illetve az eredmény nyomon követését illetően. Az eredmény döntően a helyieken múlik. Az országos szervezet elvégzi a munka rá eső részét, de ez nem helyettesíti a helyismeretet, a helyiek kapcsolati hálóját. Ráadásul itt a legfontosabb az, hogy ténylegesen meg is valósuljon a feliratozás, illetve tudjunk azokról az esetekről, amelyekben ezt megpróbálják elodázni valamilyen ürüggyel.
Hozzátenném, hogy valamennyi megye esetében ez a lista bővül majd további helyi jelentőségű műemlékekkel, terveink szerint pedig május végére, június elejére valamennyi magyarlakta megyében sikerül véglegesítenünk azt az első lajstromot, amelyet a későbbiekben bővíteni is tudunk.
– Hogy áll jelenleg az ország a műemlékek feliratozása tekintetében? Kevésbé érthető, hogy a helyi önkormányza-tok miért nem látják hasznát annak, hogy a várost vagy községet látogató turisták több nyelven ismerkedjenek meg a helyi látványosságokkal… Ez nem éppen szokatlan gyakorlat Európában. Kell erre külön törvény, miniszteri rendelet?
– Valóban fontos szempont az idegenforgalom, de nem ez volt számunkra a kiindulópont. Ha jól belegondolunk, a többnyelvűségnek természetesnek kellene lennie nálunk is. Bizonyos mértékben ez működik is Temesváron, Nagyszebenben vagy Brassóban. De ez még mindig csak a helyi önkormányzat jóindulatának a szintje, és nem érvényesül minden tekintetben. Székelyföldön teljesen természetes, hogy mindenütt látunk magyar feliratot, de Marosvásárhelyen például a polgármestert a rosszullét környékezi a kétnyelvű utcanévtáblák láttán. Ráadásul egy olyan ember részéről, aki azt mondja, hogy a Vár sétány fáit mindenki vigye haza és tegye vázába, további, hasonlóan felháborító intézkedéseket is feltételezni lehet.
A műemlék-feliratozást szabályozó miniszteri rendelet tulajdonképpen szavatolja, illetve bizonyos körülmények között kötelezővé teszi ezt az európai gyakorlatot az épített örökségre vonatkozóan. De vannak korábbi jó példák, amelyek bizonyítják, hogy megfelelő értelmezés esetén a jogszabályi keretek eddig sem gátolták az ilyen jellegű intézkedéseket. Kolozsváron és Szatmárnémetiben is van ötnyelvű felirat – köztük magyar – a város számos magyar vonatkozású műemlékén. Az RMDSZ alpolgármestere, Horváth Anna, a másik esetben pedig egykori polgármestere, Illyés Gyula kezdeményezésére helyezték el ezeket a feliratokat még a rendelet megszületése előtt. Kolozsváron az ötnyelvű felirat mellett ugyanennyi nyelven rövid leírás is olvasható az illető műemlékről, ha a látogatók telefonjuk használatával többet szeretnének megtudni a műemlékről. Szatmárnémetiben pedig a törvény által akkoriban előírt román, angol és francia mellé felkerült – az egykori polgármester kezdeményezésére – a magyar és a német felirat és műemlékleírás. Most már konkrét törvényi keret is van erre, mi pedig azon leszünk, hogy ezt tiszteletben tartsák.
– A turisztikai látványosságoknak csak egy része van állami tulajdonban. A másik részét visszaszolgáltatták azoknak, akiktől a kommunizmus idején elkobozták. Hányadán állunk ma ezzel? Ehhez tegyük még hozzá azt is, hogy a korrupcióellenes intézkedések ezt a folyamatot is górcső alá vették, és vannak a társadalomban olyan hangok is, amelyek kifogásolják, hogy országos jelentőségű muzeális értékek, műtárgyak is visszakerültek tulajdonosaikhoz.
– Nézze, a tulajdonjog szent. Akkor sem lehet kétségbe vonni, amikor jelentős értékek kerülnek vissza magántulajdonba. A kommunizmus idején nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy az elkobozott javaknak mi az értékük, jelentőségük. Egyszerűen csak elvették, és kész. Ezeket vissza kell szolgáltatni azoknak, akiket megfosztottak tőlük. Ez társadalmi kötelesség, a jogállamiság alaptétele. Azon túl meg vannak a mindenféle, nem éppen szalonképes vélemények arról, hogy a római katolikus egyház "impériumot" épít a saját jogos tulajdonából, illetve az államnak vissza kell-e szolgáltatnia olyan muzeális értékeket vagy műtárgyakat, amelyek soha nem voltak az övéi. Ilyen körülmények között, persze, a populizmus lelassíthatja a visszaszolgáltatást. De a tények akkor is tények. Ahogy az is tény, hogy 2014-ig a visszaszolgáltatással foglalkozó bizottság 1100 ingatlant adott vissza a kisebbségi közösségek egyházainak. Ez a szám az összes elkobozott ingatlan 60 százalékát jelenti. A folyamat leállt azóta, hogy meghurcolták az illetékes köztisztviselőket, akiknek egyetlen feladatuk a törvény alkalmazása volt. A tulajdonjog kétségbevonásával a jogállamiság alapvető értékei is veszélybe kerülnek. Ezt nem felejthetjük el akkor, amikor a témában bármilyen álláspontot kialakítunk. Az RMDSZ a továbbiakban is kiáll – itthon és az európai, illetve nemzetközi fórumokon is – e történelmi jóvátétel mellett, továbbra is maradéktalanul támogatja a restitúció folyamatát, ellenzi a tulajdonjog korlátozását és minden olyan intézkedést, amely javaiktól megfosztja az illető értékek jogos tulajdonosait.
Bartha Réka

Népújság (Marosvásárhely)

Elrománosított „ősi” román föld
A történész Lucian Boia a többségiek közül talán elsőnek mondta ki legutóbbi tanulmányában, hogy a nagynemzetiek által emlegetett „ősi román földet” az utóbbi közzel 100 évben románosították el. Eredetileg nem volt sem ősi, sem román. Pontosabban a románok mellett nagy számban lakták más nemzetek is, sokszor többségben. Bukovinában például még 1910-ben is a rutének voltak többen, de majdnem negyede a lakosságnak német volt. Besszarábiában 1897-ben még a felét sem tették ki a moldovánok, nagy számban ukránok, zsidók és oroszok éltek, Dobrodzsában csak imitt-amott leltél egy-egy románt a török, tatár, orosz vagy bolgár mellett, sőt még Munténiában és Olténiában sem laktak kizárólag románok.
Erdélyről ne is beszéljünk. 1918-ban Kolozsvár 60 808 lakosából csak 7562 volt román, Marosvásárhelyen alig 1717-en laktak, Nagyváradon 3604-en, Nagyszebenben pedig, ahol az ortodox mitropolita székelt, 8824 román élt. Még Bukarestbe is nagyon sok idegen költözött, mert a románoknak semmi kedvük nem volt a szakmához, műhelyekhez, gyárakhoz, de a tanuláshoz sem. Nagy emberei közül Cantacuzino, Rosetti, I. L. Caragiale, Vasile Alecsandri görög származásúak voltak, a történész A. D. Xenopol zsidó-görög keverék, az építész Ion Mincu szerb, a mérnök Anghel Saligny francia apa és lengyel anya gyereke... 1918 után erre, a mai Ukrajnához nagyon hasonlító, a győztes nagyhatalmak által összetákolt országra mondták ki, hogy nemzetállam, s kezdték meg a kisebbségbe került népcsoportok elrománosítását hazugsággal, erőszakkal, ígérgetésekkel, majd ezek be nem tartásával.
A román iskolareform kidolgozója, Spiru Haret már Erdély annektálása előtt fel volt háborodva, hogy a Regátban élő rutének, bolgárok és magyarok, akiken a csángókat értette, nem románul tanulnak. A görög katolikus románokat is idegennek tartották (ezt a felekezetet fel is számolták), és 1909-ig a királyságban nem is engedtek ilyen templomot építeni. És erre még rájött a legendákból összetákolt történelem, a be- és áttelepítések, az erdélyiek teljes elnyomása. Bukarest, bármelyik rezsim alatt, minden eszközzel csak románosított tovább, és hordtak el mindent a náluk gazdagabb, csatolt területekről. És teszik ezt mind a mai napig. Hát ezt megünnepelni, megünnepeltetni elég nehéz lesz…
Román Győző
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kihal a magyar meg a szász szó Romániában? (Răzvan Lupescu)
Ha a magyar etnikumúaknak gondot okoz anyanyelvük használata, mit mondjunk azokról a románokról, akik meg akarnak tanulni magyarul? A magyar az erdélyi románok számára nemcsak egy idegen nyelv, hanem szomszédaik, barátaik, néha éppenséggel családjuk egyes tagjainak nyelve.
A magyar nyelv megtanulása nemcsak azt jelenti, hogy elsajátítasz egy idegen nyelvet, hanem azok történelméről, kultúrájáról, hagyományairól is tanulhatsz, akikkel együtt élsz. Egy idegen nyelv mindig szélesíti az ismereteid körét.
Nemrég, magyar nyelvtanfolyamot keresve, rábukkantam a Youtube-on egy magyar nyelvkurzus reklámjára. A megjegyzések között találtam néhány olyat is, mely szerint a magyar nem idegen nyelv, hanem szemét.
Szomorú látni, hogy egyesek frusztrációi egy nyelvre is kiterjednek. A könyvekben lehet találni ezt-azt a magyarok történelméről, arról, hogy miként látnak bennünket, románokat, de túl keveset. Milyen más módon lehet előítéleteket, sztereotípiákat megcáfolni, mint tárgyilagos tájékoztatással? A franciák a 20-as évek környékén arra kényszerítették a gyermekeket, hogy csak franciául beszéljenek az iskolában, tilos volt például okszitánul megszólalniuk. Ez csaknem 90 évvel ezelőtt történt. Az okszitán nyelvet ma nagyon kevesen beszélik. De a francia kormány ráébredt tévedésére, és megpróbálja feléleszteni azt okszitán szótárak, nyelvkönyvek kiadásával, tanfolyamok szervezésével vagy kétnyelvű – francia és okszitán – utca- és településtáblák kihelyezésével.
Kellene-e tanulnunk mások hibájából, vagy inkább ismételjük meg, sőt, tökéletesítsük azokat? Ma hányan tanulhatják meg a szász dialektust, ha szeretnék? Vannak nálunk a (némettől különböző) szász nyelvjárás megtanulására tankönyvek, szótárak, tanfolyamok? Nincsenek.
Foglalkozik-e ezzel a kormány, a művelődési minisztérium, vagy hagyjuk, hogy a szászok eltűnésével együtt dialektusuk is kihaljon?
A magyar nyelvre ez még nem vonatkozik. Itt a „még” a kulcsszó. De ha tovább folytatódik ez a politika, biztos eljutunk odáig is.
Nem ülhetünk babérjainkon és nem nyugtatgathatjuk magunkat azzal, hogy a magyarok sokan vannak és maguk is képesek megvédeni nyelvüket és kultúrájukat. Többségiként kötelességünk segíteni őket, a kormánynak és az állam hatóságainak pedig meg kell teremteniük a keretet, melyben megőrizhetik és továbbvihetik kultúrájukat, nyelvüket és hagyományaikat.
Az iskolákban olyan tankönyvekre lenne szükség, melyekből a gyermekek tanulhatnának a mellettünk élő etnikumokról, magyarokról, svábokról, szászokról, cipszerekről (szepességi szászok – a szerk.), landlerekről (a szászok közelében, a ma Nagyszeben részét képező Kistoronyra, Keresztényszigetre, Nagyapoldra korlátozott területen élő, német nyelvjárást beszélő népcsoport – a szerk.), romákról, szerbekről, ukránokról.
Jó együttélés csak akkor lehet, ha gyermekként megtanuljuk a tiszteletet azok iránt, akik bár más vallásúak, más kultúrájúak, és hagyományaik is mások, mint a mieink, de itt élnek mellettünk. Kisebbségieknek nevezzük őket, és azt mondjuk: „Nekik kell alávetniük magukat nekünk, a többségnek, és ha ez nem tetszik, menjenek el.”
Ezek miatt az emberek miatt szégyellem, hogy román vagyok
Egyesek azért mondják ezt, mert így tanulták, mások azért, mert nem értik őket, és azt hiszik, hogy aki nem olyan, mint ők, az ellenségük.
Szeretném, ha a könyvesboltban az olasz, spanyol, angol stb. nyelvkönyvek mellett szász nyelvjárás megtanulását szolgáló könyveket, szász társalgási szótárakat is találhatnék. Ugyanezt magyar nyelven is. Mert nem tudom elfelejteni a szégyenletes, sértő szavakat: „A magyar nyelv nem idegen nyelv, hanem szemét.”
Haragszunk, mert néha a magyarok nem néznek ránk túl nagy szimpátiával, de semmit sem teszünk az őket megalázók ellen, legfeljebb szabadkozunk, hogy nem tőlünk származnak azok a ronda szavak, hogy azokat csak maroknyi frusztrált és idegengyűlölő ember mondja. Felléptünk-e azokkal szemben, akik szerint a magyar nyelvet nem érdemes megtanulni? Ezek miatt az emberek miatt szégyellem, hogy román vagyok.
Arra a napra várok, amikor a szívemre tett kézzel mondhatom, hogy büszke vagyok a románságomra, és büszke vagyok, hogy Romániában a magyar nép zavartalanul tanulhat anyanyelvén és használhatja azt. Elvárom, hogy az állam egyenlő jogokat biztosítson számukra az anyanyelvhasználat terén, ahogy azt a románok esetében is teszi. Elvárom, hogy az állam ne csak „megtűrje” őket, vagy úgy viselkedjen, mintha szívességet tenne nekik, hanem egyszerűen tartsa tiszteletben jogaikat. Ez alapvető.
(Forrás: Corbiialbi.ro/Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

VI. Hungarikum Napok Nagyszebenben
Kirakodóvásárral és könyvbemutatóval kezdődnek pénteken, 2015. július 10-én Nagyszebenben az idén hatodik alkalommal megszervezett Hungarikum Napok. A HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete az Erdélyi Kézmíves Céhvel, az Astra Nemzeti Múzeummal, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesülettel, a Nagyszebeni Református Egyházközséggel és az RMDSZ Szeben megyei Nőszervezetével közösen, Szeben Megye Tanácsának és Kovászna Megye Tanácsának támogatásával ezúttal is tartalmas programot kínál a nagyérdeműnek.
Szabadság (Kolozsvár)

Nemzeti kisebbségek Európában – kihívások és perspektívák
Július 8–10. között a temesvári Adam Müller-Guttenbrunn-házban zajlik a Nemzeti kisebbségek Európában – kihívások és perspektívák című nemzetközi konferencia. A külügyminisztérium, a Romániai Német Demokrata Fórum, valamint a németországi Konrad Adenauer Alapítvány és a Kelet-Európai Német Kultúra Alapítványa által közösen szervezett temesvári konferencia megnyitóján részt vett Bogdan Aurescu román külügyminiszter, valamint a július 7–8-án Temesváron ülésezett román–német kormányközi vegyes bizottság társelnökei: George Ciamba román külügyi államtitkár és Hartmut Koschyk Bundestag-képviselő, a német szövetségi kormány kivándorlás- és nemzeti kisebbségügyi megbízottja.
Az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezménye elfogadásának 20. évfordulóján megszervezett temesvári konferencia bevezetőjeként dr. Paul Jürgen Porr, a Romániai Német Demokrata Fórum elnöke az Adam Müller-Guttenbrunn előcsarnokában megnyitotta a Romániai német kisebbség múltja és jelene az egyesült Európábancímű vándorkiállítást, amely bemutatja az erdélyi szászok, a bánsági és szatmári svábok, a cipszerek, landlerek, a bánsági hegyvidék német közösségei, a bukovinai és a dobrudzsai németek több évszázados történetét. „A romániai német kisebbség 800 000 főről 40 000 főre zsugorodott – mondta dr. Porr –, így már csak a katalizátor szerepét töltheti be a román társadalomban, amit fel is vállal mind a hazai politikai életben, mind a Románia és Németország közötti kapcsolatok területén.” A kiállítás-megnyitón mondott köszöntőjében Bogdan Aurescu román külügyminiszter hangsúlyozta: az ország sokat köszönhet a német kisebbségnek, amelytől rengeteget tanulhatott a történelem során, ugyanakkor nagyra értékeli, hogy a németek mindig lojális állampolgárai voltak az országnak. A romániai német kisebbséget bemutató vándorkiállítást előzőleg már Nagyszebenben és Szatmárnémetiben, valamint három német nagyvárosban (Wiesbaden, München és Berlin) is láthatta a közönség.
A kisebbségi konferencia résztvevőit Sven-Ioachim Irmer, a Konrad Adenauer Alapítvány romániai képviseletének igazgatója köszöntötte. Bogdan Aurescu román külügyminiszter megnyitó beszédében kiemelte, hogy 20 évvel ezelőtt Románia elsőként fogadta el és ratifikálta az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezményét. A külügyminiszter szerint Románia modellértékű kisebbségvédelmi politikát folytat, amely felülmúlja a nemzetközi szabályozásokat. A külügyminiszter ismételten a „romániai kisebbségekhez tartozó személyek” etnikai, nyelvi, kulturális és vallási identitásának a megőrzéséről beszélt, amit a román interkulturális modell biztosít a kisebbségek számára. Ez a modell szerinte túlmutat a multikulturális megközelítésen, ami a különböző etnikai identitások békés együttéléséről szól, lehetőséget adva a kisebbségeknek a közéletben és a velük kapcsolatos döntések meghozatalában való részvételre. Aurescu ugyanakkor azt is elismerte, hogy a kisebbségek védelmét biztosító jogszabályokat folyamatosan javítani kell, és meg kell feleltetni a változó valóságnak. A miniszter szerint Románia megértette, hogy a kulturális sokszínűség a demokrácia, valamint a kölcsönös tiszteleten és békés együttélésen alapuló társadalom alapvető értéke.
Hartmut Koschyk, a német szövetségi kormány kisebbségügyi megbízottja megnyitó beszédében kiemelte, hogy szükség lenne az Európai Unióban élő nemzeti kisebbségek védelmi koncepciójának megerősítésére. Koschyk azt is hozzátette: vannak az Európai Unióban követendő példák a kisebbségek pozitív diszkriminációjára, mint például Dél-Tirolban vagy a Belgiumban élő német kisebbség esetében.
A temesvári kisebbségi konferencián a romániai magyarságot Vincze Loránt FUEN-alelnök, az RMDSZ külügyi titkára, Molnár Zsolt Temes megyei parlamenti képviselő és dr. Székely István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója képviseli.
A konferencia szerdán este az európai kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló vitával folytatódott. Csütörtökön délelőtt A kisebbségek jövője a fiatalok kezében van című előadás nyitotta meg a konferencia munkálatait, majd a Közép- és Kelet Európában élő német kisebbségek helyzetéről számoltak be romániai, a magyarországi és a szerbiai német közösségek képviselői.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Budapesti ecsetvonások a kolozsvári Főtéren
Az egykori Nagy-Magyarország területén lévő nagyobb városokba látogat el Forster Jakab festőművész, hogy alkotásain megörökítse a városokat meghatározó épületeket, azok környezetét – nyilatkozta lapunknak az eredetileg belsőépítésznek tanult budapesti festő tegnap, a kolozsvári Főtér sarkán.
Hozzátette: immár harmadik éve veszi nyakába a várost minden nyáron, 2013-ban Nagyszebenben járt, tavaly Segesvár és Brassó volt soron, idén pedig Torockó és Kolozsvár festményeinek (és tartózkodásának) helyszíne. Közel az emberekhez, közel a világhoz mottója is tükrözi, hogy nemcsak rideg épületeket szándékszik ábrázolni a képein, hanem környezetük varázsa is magával ragadja alkotás közben. A világlátott művész jövőre Kassára és Pozsonyba látogat, azután pedig a szepesi bányavárosok következnek. Azt reméli, ha minden kép elkészül, vándorkiállításon mutathatja be őket a különböző helyszíneken.
Szabadság (Kolozsvár)

Ráduly Tusványoson: csak magunkra számíthatunk
Csíkiakként már nem biztos, hogy otthon vagyunk Csíkszeredában – jelentette ki a város becsületből lemondott polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán szerdán Tusványoson, az integrált városfejlesztési stratégiákat körüljáró fórumon.
A volt városvezető csípős kritikái nem kímélték sem a központi hatalmat, sem Hargita megye vezetőjét, a Lőrincz Csaba-sátor zsúfolásig meg is telt a felszólalására.
Turizmusra épülő stratégia
Az előadás témájával kapcsolatban először Albert Tibor, Tusnádfürdő jutott szóhoz: mint fogalmazott, az integrált városfejlesztési stratégia – amelynek megléte követelmény az európai uniós pénzek pályázatokon keresztüli lehívásához – egy kistelepülés esetében is „a nagyobbakéval azonos fontossággal bír”. A fürdővárosnak a turizmus a fő gazdasági tevékenysége, így szerinte a stratégiát is erre kell beállítani.
„Munka- és tudásalapú közösséget kell kialakítani. A fiataljainknak a helyi igényeknek megfelelő szakmát kell választaniuk, ha itthon akarnak maradni. Hiába tanulnak harmincan jogásznak, ha csak egy-kettőre van szükség” – húzta alá Albert Tibor. Borboly Csabához, Hargita Megye Tanácsa elnökéhez fordulva azt mondta, „most már ideje, hogy a magyar politikusok jobban lobbizzanak Bukarestben Székelyföld és Csík fejlődése érdekében”. A gazdaságot, civil szférát, városfejlesztési terveket, kultúrát összehangoló integrált stratégia egyik – polgármester szerinti – nagy negatívuma is szóba került: a felnőtt romaképzés. „Kimondom: ez ablakon kidobott pénz. Nem a roma felnőtteket kell képezni, hanem a gyermekeket, hogy idővel meglegyen az átalakulás” – hangsúlyozta.
Társadalmi párbeszéd polgármester nélkül
Jakab Attila székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő meglehetősen kritikusan állt a témához. „Mindenkinek van stratégiája, de ezeket bedobják a fiókba, kevesen használják” – osztotta meg. A képviselő úgy látja, nem a fontossági sorrendet szem előtt tartva történnek „fejlesztések” az egyes településeken, hanem az számít, hogy mire lehet uniós pénzt lehívni. Szerinte így történhet meg, hogy van olyan udvarhelyszéki község, ahol híre-hamva sincs a turizmusnak, mégis felhúztak egy új, kihasználatlanul álló turisztikai információs központot, vagy máshol pályázati pénzből úgy építtettek sporttermet, hogy utána évekig nem vezettette be a községvezetés a vizet. Hozzátette, számos helyen épül uniós pénzből szennyvízhálózat, fektetődnek le a vezetékek – ezek azonban nem csatlakoznak semmire, nincsenek bekötve, „tulajdonképpen se elejük, se végük”, az embereknek semmi hasznuk belőle. Eközben például – egészítette ki – az integrált fejlesztéshez elengedhetetlen, Hargita megye egyik legfőbb turisztikai célpontjának számító, Szent Anna-tó irányába vezető, katasztrofális állapotban lévő megyei úton évek óta nem történt semmilyen javítás.
Az integrált városfejlesztési stratégiák „használhatóságáról” Jakab elmondta, ezek rengeteg községben úgynevezett „copypaste”, betűről betűre lemásolt, csak a település megnevezésében eltérő szövegek. A közönséggel az önkormányzati képviselő ismertette, Székelyudvarhelyen készülőben van egy stratégia, amely társadalmi párbeszéddel, a prioritások feltérképezésével kezdődik – ezeken viszont a polgármester nem vesz részt.
Térségfejlesztésre van szükség
„Nálunk integrált városfejlesztésről nehéz beszélgetni, hiszen itt minden mindennel összefüggésben van. Integrált székelyföldi fejlesztésekben kell gondolkodni” – fejtette ki véleményét Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. „Székelyföld a periférián van, és azt is láthattuk az elmúlt 25 évben, hogy sem Bukarestből, sem Budapestről nem lehetett ezt a térséget fejleszteni. Az látszik egy-egy megoldásnál, hogy a helyi összefogás az, ami működhet” – egészítette ki. Szerinte egy sikerrel működő régió megoldásainak átvétele nem biztos, hogy jó ötlet, mivel „az adott helyhez adott szabályrendszerre van szükség”. A megyei önkormányzat elnöke a románokkal való párbeszéd fontosságát is említette. „Többször elmondtam az elmúlt években, hogy a románsággal való párbeszéd hiányában nem tudunk menni előre. Együtt kell valahogy jövőképet kitaláljunk, amit a sajátjuknak is tudnak érezni” – emelte ki Borboly.
Ráduly: stratégia csak azért van, mert kell
A volt csíkszeredai elöljáró felszólalásában azonnal ellentmondott a mellette ülő Borboly Csabának, mivel szerinte „ezek a szavak, mint Bukarest, Budapest, meg össze kell fogni, jól hangzanak, csakhogy Bukarest nemhogy nem oldja meg a gondjainkat, hanem teljes mellszélességgel Székelyföld ellen dolgozik”. A 2007–2013-as uniós költségvetési ciklusban integrált városfejlesztésre lehívható uniós pénzekkel kapcsolatban elmondta, míg Hargita és Kovászna megyét „kikerülték”, „alanyi jogon” Brassó, Marosvásárhely és Nagyszeben is jelentős eurótízmilliókat kapott, „amit arra költhettek, amire akartak”. A közép-romániai fejlesztési régió további több száz városának összesen mindössze 40 millió jutott, ezért kellett versenyezni, és ebből sikerült Csíkszeredának „egy jó és jól megírt pályázattal nagyobb összeget megszereznie”. Szerinte a jelenlegi védelmi miniszter „nagyon sokat próbált tenni azért, hogy Csíkszereda pályázatát kibuktassa”, de ez végül nem sikerült neki. Ezen a vonalon továbbhaladva Ráduly kifakadt, hogy „Afganisztánban, Irakban sincs annyi rendőr, katona, mint Székelyföldön”. A fejlesztési stratégiáról úgy vélekedik, „az csak azért van, mert kell”.
„Külcsín tekintetében sok minden változott Csíkszeredában, van sportarénánk, uszodánk, de mi csíkiak otthon vagyunk-e benne?” – tette fel a kérdést. „Az volt a legfontosabb feladatunk, hogy a városnak a székely-magyar jellegét tudjuk hangsúlyosabban megjeleníteni, mint korábban. Ez az ellenségeink miatt kezd leépülni. Téved, aki azt gondolja, hogy a románokkal karöltve kell fejlődjünk. Saját magunkra kell támaszkodnunk” – közölte. Kitért arra, hogy Hargita megyében „tehetetlenül végig kell nézzük”, hogy 161 tanügyest leépítenek. „Merénylet zajlik, központilag nélkülünk döntenek, nem tudunk beleszólni” – mondta.
Az integrált városfejlesztési stratégiára térve elismerte, hogy „Csíkszereda önmagában semmit sem ér, csak a térséggel közösen fejlődhet” – ezért hozták létre a regionális vízszolgáltatót és indították el a térségi szemétszolgáltatást is.
Pinti Attila
Székelyhon.ro

Nagyszeben nem csak magyar ünnepe
A tömbmagyarság vagy akár a Kolozsvári Magyar Napok akolmeleg ünnepségeihez szokott embernek ajánlatos teljes mértékben átállítania érzékelőit, ha a szórványmagyarság rendezvényeire indul. Ha viszont sikerül, garantáltan jól érzi majd magát.
Az elmúlt hét végén a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete által Nagyszebenben rendezett 6. Hungarikum Napok a multikulturális és több nyelvű közeggel való együttélés minőségi változatát villantották fel. Az alig 3500 fős szebeni magyarság rendezvényének igazán rangos helyszínt biztosított az Astra Nemzeti Múzeumkomplexum, amely gyönyörű parkerdejével, skanzenjével, gondozott sétányaival és tavaival önmagában is vonzó célpont. A partnerségéért Serfőző Levente főszervező, a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke is hálás, nem győzi hangsúlyozni a múzeum részéről megnyilvánuló szíves vendéglátást. Pedig akár zokon is vehette volna, hogy a lacikonyhákat nem engedte be a múzeum igazgatója, a szabály azonban szabály, a környezet védelme pedig mindennél fontosabb.
Persze azért volt ott minden, mi szem-szájnak ingere, az élelmiszeri és használati kézműves termékek standsora mellett nem lehetett érzéketlenül elmenni, a gulyásfőző verseny 18 csapatának produkciója közül pedig több is finomra sikerült. Akinek a tekintetében parányi érdeklődés is látszott, rögtön történelmi mélységű adomázó jellegű borelőadásban részesült, akár helyben is készítettek neki faragott tojást, evőeszközt, méretezték a fejére a szalmakalapot. De minimum elérhetőségeket cseréltek, hiszen a kereslet-kínálat viszonyt ma már nemcsak a személyes találkozások táplálják.
A háromszéki önkormányzat Összetartozunk Székelyföld–Szórvány Partnerségi Programja keretében a sepsiszentgyörgyi Városi Művelődési Ház Fenyőcske Néptánccsoportja és zenészei szórakoztatták a jelenlevőket, s az udvarhelyszéki és szatmári táncok mellett román és szász miniprodukcióknak is tapsolhatott a közönség.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Brassai: Nem akarunk mesterséges akadályt gördíteni az előválasztás elé
A fenti kijelentés tegnap, az RMDSZ megyei székházában tartott sajtóreggelin hangzott el, amelyen Brassai Zsombor elnök és Soós Zoltán városi tanácsos az előválasztásokról, az összefogás fontosságáról, illetve az Azomures vegyikombinát ügyében javasolt népszavazásról beszélt.
Soós Zoltán egyfajta partnerséget kért a magyar sajtó részéről, hiszen "nehéz 10 hónap áll előttünk, lesz egy magyar–magyar megmérettetés, aminek az az előnye, hogy egy magyar jelölt maradjon a választásokig, mert a magyar–magyar konkurencia káros hatású". Fontosnak tartja Marosvásárhely különböző politikai alakulatainak az összefogását, amely "a Vásárhelyi Forgatag során megvalósult egy bizonyos szinten", és erre alapozva remélik, hogy tovább tudnak lépni, nem csak a kulturális rendezvények kapcsán.
"Alvó" városból a szecesszió fővárosa
Élhető Marosvásárhelyt szeretnének, jelentette ki, ez programja egyik fontos része. Ezen belül a környezetszennyezés és természetesen az Azomures. Kikérnék a város lakóinak a véleményét, hogy végre legyen egy jogi eszköz a kezükben. Emellett határozatban kérik a várostól orvosi tanulmány készítését, hogy konkrét adataik legyenek, milyen egészségkárosító hatása van a vegyi kombinátnak.
Beszélt a Marosvásárhely kulturális főváros projektről, amely fontos, mert szerinte "Vásárhely ma alvó város gazdasági szempontból, a kitörési pont meglehetősen kevés, a rossz városvezetés az elmúlt 16 évben nem volt képes Vásárhelyt növekedési pályára állítani". Nagyszeben példáját hozta fel, ahol az említett státus pozitív folyamatokat indított el ismertség és gazdasági fejlődés szempontjából is. A projektnek köszönhetően, reméli, megszűnik a nacionalista propaganda, és javulni fog a közhangulat. Véleménye szerint Marosvásárhely a szecesszió fővárosa kellene legyen Romániában, illetve a kultúra kapuja Erdélyben, összehangolva a repülőtér, illetve a nagyvárosi övezet fejlesztésével.
Brassai Zsombor szerint a magyar sajtó szerepe felértékelődik a következő időszakban, vannak fontos témák, amelyeket partnerként kell kezelni. Ilyen közös problémának az Azomures ügyét nevezte, nem tagadva a politikum felelősségét sem, de, mint mondta, a jövő szempontjából kell kezelni ezt a mindig aktuális kérdést, amely az egész városra, sőt a környező falvakra kiterjedő közérdekű problémát jelent.
Fontosnak nevezte a politikai összefogáson alapuló előválasztást is, ebben is a magyar sajtó támogatását kérte, hiszen egy hosszú évek óta tartó politikai szembenállást sikerült feloldani. Véleménye szerint az előválasztásokkal Maros megyében pontot tudnak tenni erre a kérdésre.
Népújság: – Az összefogásról, a magyar–magyar politikai szembenállás feloldásáról beszélt. Ezzel szemben az elmúlt napokban az Erdélyi Magyar Néppárt bejelentette, hogy külön indul a választásokon. Hogyan beszélhetünk összefogásról, amikor az egyik párt külön szándékszik indulni?
Brassai Zsombor: – A Néppárt döntése egy kicsit ellentmondásos, a nyilatkozatban arról beszélnek, hogy országos szintű összefogás nem lesz, de nem kifogásolják a helyi szintű összefogást. Azt azonban értékelem, hogy Portik Vilmos megyei elnök a bejelentést követően azonnal kijelentette, hogy Marosvásárhelyen minden marad az egyezség szerint, és így megyünk tovább.
Soós Zoltán: – Az összefogással kapcsolatosan annyit jegyeznék meg, hogy Portik Vilmossal való baráti kapcsolatom, és a Forgatagban kifejtett közös munka is garancia arra, hogy az összefogást a mi részünkről nem fenyegeti semmiféle veszély. Úgy érezzük, itt nem a személyekről van szó, hanem a közösségről. Még lehet jelentkezni, és minél többen jelentkeznek, annál inkább erősítjük az előválasztások hitelességét.
Népújság: – Van-e újabb jelentkező, és hogyan állnak a regisztrációval?
Brassai Zsombor: – A regisztrálók száma növekedett, 3000 körül tartunk. Újra Portik Vilmosra hivatkozva mondom, hogy jó lenne, ha a magyarok 10%-a regisztrálna, ami kb. 5000 regisztrációt jelent. Viszont a nyári időszakban értelmetlen különösebben befektetni az előválasztási kampányba, de a nyár vége felé elindítunk egy, az egész várost behálózó kampányt. Egyébként a konzultációinkból az derül ki, hogy a város magyar lakosságának mintegy 70-75%-a tud az előválasztásról, 30-35%-a azt is pontosan tudja, hogy mikor lesz, és még többen tudják, hogy kik a jelöltek. Tehát az előválasztás mint olyan, érdekli a lakosságot. Viszont elismerem, hogy a regisztráció, amelyet egyébként mindhárom párt jónak tartott, úgy tűnik, mintha akadályozná a tulajdonképpeni részvételi szándékot. Gyanús. Ez a gyanú abból az RMDSZ- átszervezési cirkuszból ered, amit 2013 elején indítottunk el, szokatlan, idegen stb., jóllehet ez nemzetközi gyakorlat, az Egyesült Államoktól Magyarországig mindenhol gyakorolják. De ha ez valóban akadály, nyilván ezt is újragondoljuk. Nem akarunk semmiféle mesterséges akadályt gördíteni az előválasztás elé.
Népújság: – A kombináttal kapcsolatosan népszavazásról beszélt; hogyan képzeli el?
Brassai Zsombor: – A népszavazást törvény szabályozza, amely szerint többféleképpen lehet kezdeményezni: aláírásgyűjtéssel, de a helyi tanács egyharmadának kezdeményezésére is napirendre tűzhető a kérdés, és egyszerű többséggel a helyi tanács dönt arról, hogy a népszavazást kiírja vagy nem. Ma bejelentjük, hogy a következő tanácsülésig előkészítjük az anyagot, és napirendre fogjuk tűzni.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

MADISZ úszótábor Szentegyházán: oktatás mellett csapatépítő játékok és csillagles
A Medgyesi MADISZ (a MIÉRT tagszervezete) a Kisebbségek Európája projekt keretén belül 2015. július 26. és augusztus 1. között szervezte meg az V. Úszótábort. A szentegyházi eseményen Szeben megyéből – Medgyes, Nagyszeben, Erzsébetváros, Szentágota, Kiskapus, Mihályfalva, Berethalom, Küküllőalmás – valamint Hargita és Kovászna megyéből összesen 72 fiatal vett részt.
Idén a szervezők számos meglepetéssel készültek, hiszen a napi úszásoktatás mellett – ahol a táborozók úszni tanultak vagy az úszástechnikájukat fejleszthették –, csapatépítő játékokon vettek részt. Mindezek mellett délutánonként előadások és sokféle tevékenység zajlott.
Első este megadott címek alapján állítottak össze és adtak elő különféle történeteket a fiatalok. Hétfőn délután közösen állítottak fel egy jurtát, közben legendákat és meséket hallgattak, majd az íjászatot is kipróbálták. Kedden délután egy igazán érdekes előadást hallgattak meg: Cseh Gyopárka a csillagászatról és a csillagokról beszélt a résztvevőknek. Este pedig népzenére táncoltak a táborlakók. A szerda délután a bűvészkedésről szólt: Varga Attila számos trükköt mutatott be a résztvevőknek, akik nagyon figyelmesen követték az előadó mozdulatait. Ahogy az első csillag és a Hold megjelent, rögvest távcsőbe kukkantottak a táborozók – az est további része a csillagok nézésével telt.
Szabadság (Kolozsvár)

Pluszmunkával elért országos siker
Első díjat érdemeltek ki az Udvarhelyszéket képviselő lányok a Nagyszebenben megrendezett népi mesterségek országos versenyén.
Mintegy százhatvan tanuló vett részt július 29. és augusztus 3. között Nagyszebenben, az Astra Múzeumban megtartott népi mesterségek országos olimpiáján. Udvarhelyszéket idén öt tanuló képviselte, akik a verseny megyei szakaszán, júniusban első helyezést értek el szakágaikban. Az országos megmérettetés korábbi kiadásain is az Udvarhelyszéket képviselő diákok érték el a legjobb eredményeket, ezúttal viszont mindenki első helyezett lett – adta tudtunkra Bán Erzsébet szakirányító. A szakmai zsűri a diákok elméleti és gyakorlati tudását értékelte, de figyelembe vették a versenyen készült alkotás nehézségi fokozatát, viseletük eredetiségét is.
A versenyen a székelyudvarhelyi Cimbora Gyerekek Klubjának tanulói, Kovács Anita és Antal Eszter népi hímzők (oktatójuk Bán Erzsébet), valamint László Noémi bútorfestő (oktatója Tifán Irén) bizonyítottak, de Székelyudvarhelyt képviselte Sîrbu Cristina bútorfestő (oktatója Sîrbu Andrea) is. Jelen volt Nagyszebenben László Kinga tibódi csipkeverő is, akit szentkirályi nagymamája, Berze Ibolya tanított a mesterségre. Bán Erzsébet elmondta, hogy a tehetséges lányok nem első alkalommal versenyeznek: László Kinga immár negyedszer, Sîrbu Cristina pedig harmadik alkalommal vetélkedik az országos versenyen.
László Noémi korábban kétszer kapott első díjat népi hímzés szakágban, most viszont bútorfestéssel bizonyított, amit egyébként tavaly október óta tanul a Cimbora Házban.
Veres Réka
Székelyhon.ro

A Temesvári Római Katolikus Püspökség reakciója a Romániát ért támadásokra
Tisztelt hölgyek, tisztelt urak, a média tisztelt képviselői!
A Temesvári Római Katolikus Püspökség szomorúan vette tudomásul az angol nyelvű The Telegraph online változata, folyó év augusztus 3-i számában közölt írott anyagot, amely többek között, de elsősorban a Máriaradnai Pápai Bazilika és a ferences kolostor felújítására vonatkozott. Abban az ünnepi hangulatban, amelyben folyó év augusztus 2-án celebráltuk az említett kegyhely és kolostor felújításának a megáldását, keserű szájízt hagy bennünk. Éppen a hazai és külföldi sajtó által az ünnepség iránt tanúsított kiemelt érdeklődés miatt, az ünnepi eseményt az írott és internetes sajtó minden formája mellett a kereskedelmi és közszolgálati magán-, illetve állami tévéállomások is figyelemmel kísérték. Minden hazai és európai sajtótermék és tévéállomás az ünnepségről a Dale-Harris úrtól eltérő véleményt tükrözött. Az eseményen részt vett minden újságíró, aki akkreditálást igényelt, azt megkapta, de bőséges információkkal is szolgált az intézményünk, a közvélemény tárgyilagos tájékoztatása érdekében.
Nagyon szomorú a tény is, hogy a szöveget, amiről beszélünk, és amit Nagyszebenben közölt Luke Dale-Harris úr, átvette a hazai román nyelvű sajtó is. Ezzel együtt senki nem fordult hozzánk az ünnepségre, illetve a felújításra vonatkozó tájékoztatásért, hanem a közléssel gerjesztették azokat a téveszméket, amelyeknek semmi közük nincs a valósághoz. Ennél az oknál fogva kényszerítve érezzük magunkat a válaszadás jogát igényelni a hazai és a külföldi sajtótól, pontosítva a Máriaradnára vonatkozó építészeti és vallási tényeket.
A projekt kedvezményezettjeként határozottan visszautasítjuk az olyan vádakat, miszerint különféle kőalakzatok, a bazilika tetejéről, illetve a faláról származó, vagy a kolostorhoz tartozó, bármilyen tartósított állapotban lévő elemét Németországban adták volna el vagy bármilyen módon kisajátította volna a Püspökség vagy tudott volna efféléről. Amint az áldási ünnepségen, de nyilvánosan is hangoztattuk, a felújítási munkálatok még nincsenek befejezve. Augusztus 2. után folytatódnak a munkálatok, míg az épület felújítása során előkerült különböző kategóriájú és méretű köveket a projektben hasznosítjuk.
A projekt megalapozott tanulmánytervekre támaszkodik, szem előtt tartva, hogy a műemlék az elmúlt évszázadban több megpróbáltatáson esett át, példának okáért, az 1923-as tűzvész, a helyiségeknek 1948–2003 közötti önkényes, brutális használata, a felületes vakolások, a gyenge minőségű tető- és padlószigetelések miatt. Az állításokkal ellentétben, az épület szerkezetében lévő eredeti építőanyagokat használták fel restaurálva, rehabilitálva. A tetőszerkezetben csak a történelmi értéket nélkülöző elemeket cserélték ki (a múlt század elejéről származott fibrocement lapokat, és az utóbbi évtizedből származó hullámpalát. Pontosítjuk, hogy a bazilika tetőszerkezete 1997-ben lett felújítva, nem a jelenlegi projektben. A toronysüvegek az 1911-ben használt rézlemezekkel egyenértékű anyaggal vannak bevonva. A tornyonként 4-4 díszváza, amelyek megszépítik a tornyokat, az eredeti, 1911-ben készült, minimális restauráláson átesve. A tetőszerkezet elemeit a bazilikán és a ferences kolostoron különös figyelemmel óvták, restaurálták. Ahol szükséges volt, az eredetivel egyenértékű faanyaggal egészítették ki, betartva a műemlékekre vonatkozó építészeti előírásokat.
Szándékos félrevezetés és megalapozatlan az az állítás is, miszerint betontömbök helyettesítik az eredeti köveket, mivel a valóságban éppen fordítva történt. A XX. századból származó beton lépcsőket masszív, természetes kőlépcsőkkel helyettesítették, míg a cementes vakolatokat a restaurálási projektben előírt burkolatokkal helyettesítették.
A jelenlegi munkálatok alatt a ferences kolostor épülete nem esett át olyan korszerűsítésen, ami megváltoztatná az építészeti jellegét. A boltíveken kívül a ferences kolostor nem tartalmaz barokk építészeti elemeket, mivel a ferences felfogást a komorság jellemzi. Más tekintetben, a kolostor egyik szárnya 1826-ban épült, amikor a barokk stílus már nem volt divatban sem nálunk, sem Európában. A bazilika homlokzatának a barokk stílusa teljes egészében megmaradt, restaurálták. A kőből készült ajtó- és ablakkereteket megtisztították az időközben rákerült cementtől, illetve festéktől. Azokat manapság meg lehet csodálni, új életre keltek. Sajnos, azok a fotók, amelyekkel Luke Dale-Harris az írását illusztrálja, régi felvételek, nem felelnek meg a jelenlegi realitásoknak.
Más tekintetben Máriaradnán a vasbeton elemeket kísérleti jelleggel 1911-ben már alkalmazták, amikor is a tornyokat jelentősen megnövelték, a mai állapotra.
A bazilikának egy Disney kastéllyal történő összehasonlítása teljesen értelmetlen, nagyban árt a bazilika hírnevének, a ferencesek több évszázados történelmének, az építészeti remekműnek, az egész projektnek, mindazoknak akik e nehéz, komoly hozzáértést igénylő munkában részt vettek. Valószínűleg a bazilika és a kolostor homlokzatainak sárga színárnyalatai ismeretlenek a szerző számára. Pontosítjuk: az uralkodó sárga színárnyalat megfelel a bazilika eredeti színének, amit Kaisergelb (császári sárga) vagy Schrönbruner Gelb néven ismernek és alkalmaztak a Habsburg monarchia idején a XVIII. században minden középületen. Pontosítjuk: az EU alapokból finanszírozott máriaradnai munkálatok 26 075 301,16 lejt, illetve 5 795 000 eurót tesznek ki. A projekt befejezésekor leközlünk minden, a felújításra vonatkozó pontos adatot. Leszögezzük: Luke Dale-Harris 2015 áprilisában tájékoztató adatokat kért a projektről. 2015. április 7-én elküldtük neki a projektre vonatkozó összes adatot, amelyeket már akkor megismerhetett.
Nem ismerjük Luke Dale-Harris úrnak a munkások szakképesítésére, javadalmazására, korára, szociális helyzetükre vonatkozó hírforrásait, azt viszont leszögezzük: a projekten dolgozók között sem kiskorú, sem túl idős, sem fogvatartott vagy elítélt nincs. A javadalmazások az alkalmazó vállatokkal megkötött munkaszerződésekben vannak rögzítve.
Visszautasítjuk, teljes meg nem értésünknek adunk hangot a gyanúsítás okán, miszerint a pénzek a projekt kedvezményezettje és a munkálatokban érdekelt cégek között közlekednek. A munkálatokban közreműködő vállalatokat közbeszerzési eljárások alapján választottuk ki, olyanokkal dolgozunk, amelyek a történelmi emlékművek felújításában jártas szakemberekkel rendelkeznek, a munkálatok egész idején betartottuk a finanszírozó, az Európai Unió által megkövetelt előírásokat.
A projekt rendelkezik a Történelmi Műemlékek Országos Tanácsának, a Művelődési Minisztérium Történelmi Műemlékek Igazgatóságának az engedélyével, a projektet sokoldalú képzéssel rendelkező csapat készítette, a román és az európai uniós előírások értelmében.
A püspökség újra kifejezi teljes nyitottságát a sajtóval, illetve mindazokkal szemben, akik a hazai és a nemzetközi közvélemény tárgyilagos tájékoztatásában érdekeltek.
Temesvár, 2015. augusztus 4.
Nicolae Lauş
püspökségi kancelláriaigazgató
Erdély.ma

Ezért nem épülhetett több autópálya Romániában – súlyos visszaélések?
Felfüggesztették tisztségéből az autópálya- és főútkezelő társaság beruházásokért felelős aligazgatóját, és fegyelmi eljárást kezdeményeztek ellene, miután egy televíziós műsorban felhívta a figyelmet, hogy valószínűleg le kell zárni és újjá kell építeni a dél-erdélyi autópálya Nagyszeben és Szászváros közötti szakaszát.
A tavaly novemberi államelnök-választás előtt sebtében felavatott sztráda alatt ugyanis nincs megfelelően megerősítve a talaj, a sorozatos földcsuszamlások miatt az arra autózok életveszélyben vannak, mondta egy televíziós műsorban Alin Goga. Az utat Victor Ponta miniszterelnök, akkor államelnökjelölt, valamint Ioan Rus akkori közlekedési miniszter kifejezett kérésére adták használatba, bár a kivitelező ezt még nem tervezte. Az átadáskor a szállítási tárca vezetője azt mondta, napi 24 órában figyelik a veszélyeztetett szakaszt, és tovább dolgoznak a megerősítésén.
A beruházásokért felelős aligazgató arról is beszélt, 2007 óta a vállalat 13,5 milliárd eurós költségvetésből gazdálkodhatott, amiből csaknem 2000 km autópályát lehetett volna építeni kilométerenként 7 millió euróval számolva.
Ehhez képest azonban 2008 óta Romániában mindösszesen 430 kilométernyi sztrádát adtak használatba, a teljes pályahálózat pedig alig éri el a 700 kilométert. Mindeközben hatezer embert foglalkoztatnak, akiknek alig 10 százaléka mérnök, noha egy műszaki vállalatról beszélünk, amelyben a többséget kellene kitenniük ezeknek a szakembereknek. Alin Goga szerint olyan regionális igazgatóságaik is vannak, amelyek mindössze négy mérnököt foglalkoztatnak. „Az igazgatóknak azonban volt gondjuk arra, hogy valamennyi rokonjuknak állást biztosítsanak" – idézte a felfüggesztett vezetőt az esetről beszámoló Ziarul Financiar című gazdasági lap.
Az autópálya- és főútkezelő társaság vezetősége közölte, Alin Gogát augusztus 28-án meghallgatja a vállalat fegyelmi bizottsága, és kérik, hogy bizonyítékokkal támassza alá állításait. Addig is felfüggesztették a munkaviszonyát, mert belső rendszabályzatuk tiltja, hogy a beosztottak a sajtóban nyilatkozzanak.
mediatica.ro
Erdély.ma

Háromszéki hagyományőrzők Nagyszebenben
Tíz kézműves mester, a felsőrákosi hagyományőrző női dalcsoport, a Százlábú Néptáncegyüttes és a bodzafordulói Cununa Carpaţilor néptáncegyüttes képviseli Háromszéket mától a nagyszebeni XIII. Nemzeti Hagyományok és Szokások Fesztiválján.
A hagyományok és szokások nagyszebeni fesztiválját 2001-től szervezi az Astra Nemzeti Múzeum Központ, célja, hogy lehetőséget nyújtson a különböző tájegységek élő hagyományainak bemutatására és népszerűsítésére. A népzenei, néptánc- és mesterség bemutatókat, valamint a sajátos gasztronómiai különlegességek ismertetőit a nagyszebeni Fiatal erdőben kilencvenhat hektáron elterülő szabadtéri néprajzi múzeum­együttesben tartják, amely 1963-ban nyitotta meg kapuit, és a világ négyszáz tájegysége népművészeti értékeinek reprezentatív gyűjteményét tárja a látogatók elé. A fesztiválra a háromszéki kulturális ajánlatot a Kovászna Megyei Művelődési Központ válogatta össze. Az említett csoportok, mesterek mellett a megye természeti és kulturális örökségét bemutató kiállítással, hagyományos népi mesterségekről szóló dokumentumfilmekkel is népszerűsítik Háromszék értékeit.
A háromszékiek Erdélyből egyedüliként vesznek részt a seregszemlén, mellettük Moldva és Munténia képviselői, valamint a határon túli románok egy-egy szerbiai, moldovai, bulgáriai, magyarországi és ukrajnai csapata mutatkozik be.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromszék képviseli Erdélyt Nagyszebenben
Kovászna megye képviseli Erdélyt a péntektől vasárnapig tartó XIII. Nemzeti Hagyományok és Szokások Fesztiválján, amely helyszíne a nagyszebeni Astra Néphagyományok Múzeuma. Az eseményen több hagyományőrző csoport, valamint kézműves képviseli a régiót.
A nagyszebeni Fiatal Erdőben található múzeumkomplexumban megszervezendő fesztiválon minden évben három megye kap lehetőséget a bemutatkozásra, ennek megfelelően tehát egy megye Erdélyből, egy Munténiából, illetve egy Moldvából – tájékoztatnak a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársai. Az említett régiókból érkező megyéken kívül ugyanakkor meghívást kapnak a határon túli román közösségek képviselői is a Moldovai Köztársaságból, Szerbiából, Bulgáriából, Magyarországról és Ukrajnából. A tizenharmadik alkalommal tartandó eseményen jelen levő romániai megyék: Argeş, Caraş Severin, valamint Kovászna.
A hétvégén zajló fesztivál célja különben a lehetőség megteremtése a különböző tájegységek élő hagyományainak megmutatására és népszerűsítésére. Ennek megfelelően az idei programot népzenei és néptánc produkciók, mesterség-, továbbá gasztronómiai bemutatók fogják színesíteni, ahol bemutatkozhatnak a meghívott közösségek még élő népi hagyományaikkal, értékeikkel. A nagyszebeni fesztiválon Erdély a Kovászna Megyei Művelődési Központ által válogatott kulturális ajánlattal lesz jelen: a helyi népdalokat éneklő és helyi népviseletbe öltözve fellépő, 1970-ben alakult felsőrákosi Hagyományőrző Dalcsoport, az ezredfordulón elindított bodzafordulói „Cununa Carpaților” Együttes, továbbá a sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes.
Az említett fellépőkön kívül tíz népi kézműves mester, egy kiállítási anyag Kovászna megye természeti és kulturális örökségéről, valamint hagyományos népi mesterségekről szóló dokumentumfilmeket is bemutatják, amelyek valóban a háromszéki közösségek identitását igazoló védjegyek lehetnek a rendezvényen.
Mint ismeretes, az eseményt az Astra Nemzeti Múzeum Központ kezdeményezésére első alkalommal 2001-ben szervezték meg a Művelődési Minisztérium és a Román Kulturális Intézet védnöksége alatt, illetve a Hagyományos Kultúrát Megőrző és Népszerűsítő Nemzeti Központtal, a meghívott megyék közigazgatási intézményeivel, továbbá művelődési központjaival közösen. Az eseményt támogatja még Szeben Megye Tanácsa és a Szebeni Polgármesteri Hivatal.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Nevek, ha hamisan visszhangzanak
Nem tudom, mások hogy vannak vele, de én ugyancsak fanyalgok, ha elkezdik magyarázni nekem szűkebb pátriám, Erdélyország helységneveit. Mert igaz, hogy nem voltam ott az alapításuknál – mármint a településekéinél – de néminemű ismereteket átörökítettek nekem egykor szüleim, valamivel későbbecske tanáraim, s még később, sakál-koromban újdondász kollégáim. Ezért aztán fölöttébb furcsállom, amikor szembesülök azzal, hogy a történelmi hangzásokat is hordozó keresztnevemről elnevezett, Szászkézdhez tartozó Zoltán falucskának manapság úgy mondják, hogy Mihai Viteazu. Még ha Vitéz Zoltánnak mondanák, csak-csak lenyelném valahogy, de hogy lemihályozzák... Érdekes. A Kovászna megyei Étfalvazoltán (1900 előtt még csak Zoltán volt, oszt’ egyesült Étfalvával, amúgy Gidófalva része, ott Sepsiszentgyörgytől hét kilométernyire) államnyelven is Zoltan (így, ékezet nélkül, de mégiscsak Zoltán), s érdekes módon senkit nem zavar. A mi Zoltánunkat elmihályosították. Vagy ott van a 683 esztendős Mezőbodon. Annak a hivatalos neve Papiu Ilarian. Egyszerűen azért, mert Papiu apja ott volt ortodox lelkész, anyja ott van eltemetve az iskola kerítése mellett. Aztán Marosvécs is Erdély idegen nevet kapott. 1974-ig jól elvolt a Vécsre hajazó Ieciu névvel, akkor aztán eldöntetett, hogy egy 17–18. században élt havaselvi fejedelmi család nevét kapja. Mezősámsond sem volt jó Sámsondként, Şincai lett belőle. Ugyanúgy, mint Bodonból Papiu. Csatófalvából, az egykori Domáldból (lásd: Bolyaiak), vagy Hundorfból is a jellegtelen Viişoara lett. Csak sejteni tudom, hogy mi köze lehet a falunak a szőlőhöz (a pónyik almával már jobban elboldogulnék). No, de ne is próbáljunk ott rációt találni, ahol nincsen.
Jó ha tudjuk, hogy mi volt ezeknek a településeknek az eredeti neve, jó, ha használjuk ezeket a neveket, amíg még vagyunk, amíg még vannak utódaink, s jó, ha megtanítjuk rá őket is. Mert ha nem, máshonnan tanulják. Például abból az internetes kiadványból, amelyik a minap elkezdte magyarázni az erdélyi helységneveket. Nem rosszindulatból magyarázott félre, egyszerűen csak tudatlanságból. Legalábbis merem remélni, hogy így történt. Merthogy aszongya az inkriminált internetes portál nagyot dobbantani óhajtó szerkesztője, hogy az erdélyi megyék nevei mögött minden alkalommal egy-egy történet áll. Ez még akár igaz is lehetne, ha nem volna hamis. Fehér megyét például a várfalak fehér kövei, az erdélyi gyula tisztség (itt jön be Gyulafehérvár) teremtette fehérré. Eddig még hagyján. De Aradnál már meglódul a képzelete. Mert nem talál egy történetet rá, behoz trák, dák meg távolabbi (svájci, francia, krétai) botcsinálta analógiákat, s amikor belefárad, egyszerűen feladja. Bihar megye attól bihar – szerinte – mert a szerb vihorból származik, de az is lehet – siet megfelelni az elvárásoknak –, hogy a trák-dák vár, a Biharea nevéből származik (bi = kettő, harati = vinni). Még szerencse, hogy az indusokkal nem akar mindenáron rokonítani. Brassó is dák eredetű, oktat: a bîrsa dák szó metatéziséből (hangátvetéséből) lett brassó – állítja. Kolozs a latin clusium (fallal körülvett város) németbe való ültetéséből Klausenburggá vált, és íme, itt is van a város, amiből kilett neki a Kolozs. Ezek után már szinte természetes, hogy Kovászna az indoeurópai kavoSNa szó származéka. Hargita pedig a sémi har – domb, és a török Ağrı összeolvadásából lett az, ami. A Szeben – Cibin (szláv sviba) eredetnek ad egy alternatívát – lehet ugyanis, hogy a szeben szó a dák cebonie/cedonie szebenné való alakulása, vélekedik.
Nos, ezért kell újra megtanulnunk, észben tartanunk és továbbadnunk a neveket, amelyekre megtanítottak bennünket szüleink, tanáraink, hogy az ilyen tévelygő etiomókusoknak ne dőlhessenek be ártatlan utódaink.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

„Marosvásárhely éppen csak túlél”
Kolozsváron egyre több a befektető, Szebenben egyre több a turista, Marosvásárhely éppen csak túlél, elkerülik a befektetők, gyenge az idegenforgalma – miért van ez így? – erről tartottak kerekasztal-beszélgetést Marosvásárhely, a város, amely túlél címmel a Vásárhelyi Forgatag keretében.
Jakab István vállalkozó, a Clinilab igazgatója, Albert Attila, a Bioeel gyógyszergyár igazgatója, Dan Mașca vállalkozó, Radu Bălaș újságíró, vállalkozó vitázott arról a Borudvarban, hogy miért tart ott gazdaságilag Marosvásárhely, ahol tart, mi ennek a magyarázata és melyek a lehetőségei a változásnak. A beszélgetést Cora Muntean újságíró moderálta.
A régióban nagyon alulmarad gazdasági és társadalmi szempontból is, úgy tűnik, hogy évek óta a középszerűség útján jár Marosvásárhely, amelynek több oka is van – derült ki a beszélgetésből, amelynek volt egy román-magyar vetülete is. Albert Attila a nemzeti kisebbségek, azon belül is a magyarság fogyására hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy amikor iskolába járt, német iskolatársai is voltak, de ma már nincsenek németek Marosvásárhelyen. Az 1989-es forradalom előtt a vásárhelyi lakosság 55 százaléka magyar volt, most ez 45 százalékra csökkent. „Meg szoktak nyugtatni, hogy a románok közül is sokan elvándorolnak” – fogalmazott. Kifejtette, miért rossz a gazdasági helyzetre nézve, ha a kisebbségi közösség tagjai elhagyják az országot, és hogyan lehetne meggyőzni a fiatalokat, hogy maradjanak itthon. Azért, mert nincsenek beruházások, a helyieket okolta a vállalkozó, és egy példát hozott fel arra, hogy kezdeményezni bárhol lehetséges, az adottságokat ki kell használni. Például Svájcban sízés közben egy pohár bort akart inni a hegy tetején, és megkapta a pohár borát. Egyfajta bor volt csupán, az igaz, de létezett, mert valakinek érdeke volt, hogy ott is kiszolgálja a turistákat.
Radu Bălaș szerint a magyarok nem voltak itt leigázva, kifosztva, sokkal inkább gazdasági okokból távoztak, a legtöbben Magyarországra, mert nem kellett elsajátítaniuk egy idegen nyelvet, és mert ott jobbak voltak a gazdasági lehetőségek. A vállalkozó beszélt a városvezetés hiányos gazdasági stratégiájáról, a közpénzekről, amelyeket nem célszerűen használ. Például a sok úgynevezett ingyen koncertet is a helyi adófizetők pénzéből szervezik. „Magyarok és románok egyformán lelkesednek, amikor egy ingyen koncerten vehetnek részt. Ha tíz lejt kérne a szervező, azt már nehezményeznék” – tette hozzá.
A statisztikai adatok szerint Maros megye a harmadik helyen áll Romániában, ami a turisták számát illeti, de ez Segesvárnak és Szovátának köszönhető. „Marosvásárhelyen húsz éve csak szobrokat állítanak, mert csak ennyi eszük van a magyaroknak és a románoknak is. A románok körében már nagy a krízis, ha egy újabb magyar kezdeményezésre egy román szoborral kell előhozakodniuk” – magyarázta Dan Mașca, aki szerint ezek a szobrok nem érdeklik sem a német, sem a japán turistákat, csak a helyieknek fontosak.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Lezárta Johannisék dossziéját a DNA
Vádemelési javaslat nélkül lezárta a Johannis család nagyszebeni ingatlanvásárlásai ügyében lefolytatott nyomozást az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) – adta hírül a hét végén a România hírtelevízió.
A csatorna szerint a jelenlegi államfő, felesége és három közeli hozzátartozójuk ellen még 2008-ban tettek feljelentést csalás és törvénytelen ingatlan-visszaszolgáltatás gyanújával a főügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes főosztályán (DIICOT). A nyomozó hatóság azonban illetékesség hiányára hivatkozva nem sokkal később a DNA-hoz továbbította a dossziét, a vádhatóság pedig a napokban a hírtévé megkeresésére közölte, hogy vádemelés nélkül lezárta az ügyet.
Mint arról beszámoltunk, az államelnök és felesége vagyonosodásáról nemrég a Riseproject.ro oknyomozó portál közölt átfogó elemzést. Ebben azt állította, hogy a Johannis család csalással (egy végrendelet meghamisításával) kaparintott meg egy Nagyszeben központjában álló ingatlant, a város polgármesteri tisztségéből tavaly államfővé választott Klaus Johannis pedig vagyonnyilatkozatában letagadta a szóban forgó ingatlan bérbe adásából szerzett bevételei egy részét.
A Riseproject.ro szerint Nagyszebenben birtokolt hat ingatlanuk közül hármat Johannisék az adócsalás és okirat-hamisítás nyomán befolyt összegből vásárolták. A bukaresti elnöki hivatal közleményben cáfolta a vádakat, leszögezve, hogy az államfő minden bérleti díjból származó bevételét feltüntette vagyonnyilatkozataiban, és az adót is befizette utánuk. Mindazonáltal a Cotroceni-palota nem reagált arra a vádra, miszerint a Johannis család törvénytelen módon alapozta volna meg ingatlanvagyonát.
Krónika (Kolozsvár)

Lobog-e még piros-fehér-zöld a Székház homlokzatán? (Búcsúbeszélgetés Lakatos Mihállyal)
Egy héttel ezelőtt baráti beszélgetésre hívott. Semmi különös, máskor is megesett. Ezúttal azonban azzal kezdte: lejárt megbízatása, megy vissza Magyarországra. Eltelt már az öt esztendő? – kérdeztem. Nem, csak négy. Nem módosította ugyanis a magyar kormány azt a törvényt, miszerint a kulturális intézetek vezetői négy plusz egy évet tölthetnek tisztségükben. Ha valamiért rossz szájízzel maradt Lakatos Mihály, a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókintézetének vezetője, az éppen ez az egy hiányzó év. Ugyanis pályázatában öt évre tervezett. A meg nem adatott évet pedig nemcsak ő, de az intézet által szervezett rendezvényeket látogató székelyföldi közönség is hiányolni fogja. Budapestre való visszautazása előtt hát egy újabb lezárult, Sepsiszentgyörgy kulturális életében mély nyomot hagyó korszak mérlegének megvonására kértük Lakatos Mihályt.
– Négy évvel ezelőtt tervekkel és illúziókkal telten jöttél Sepsiszentgyörgyre. Hogyan távozol?
– Nagyon szép időszakot tudhatok magam mögött, és ha mégis kicsi keserűség van most a lelkemben, az csak azért, mert néhány dolognak én már nem tudok személyesen a végére járni. Olyan programoknak, amelyek a pályázatom koncepciójának fontos pillérei. – Mi az, amit el lehetett végezni?
– Eredmények tekintetében azt mondhatom, hogy körülbelül 80 százalékát sikerült megvalósítanom terveimnek. Úgy szeretek dolgozni, hogy maradjon utánam valami időtálló is. Ilyen a siculicidium alkalmából kiírt képzőművészeti pályázat: a harmincvalahány alkotásból nagyon jó kis tárlat keletkezett, aminek egyébként Madéfalva híjával volt: utánanéztünk, csupán három olyan, a 20. században született műalkotást tudtunk azonosítani, amely a madéfalvi eseményt dolgozta fel. Ráadásul még azt is sikerült elérni, hogy magyar kormányzati támogatással a műalkotások Madéfalva birtokába kerüljenek. Ez a pályázat azért is fontos, mert a művészet, amelyben benne van az irodalom is, sokat tehet azért, hogy emberközelbe hozzon egy időben nagyon távoli eseményt. Hasonló, hogyha nem is olyan nagy sikert arató volt a Gábor Áron-pályázat, amelynek nyomán keletkezett egy új színmű. Igaz, még nem volt megmérettetve valójában, hiszen csak egyszer mutattuk be felolvasószínházi keretek között, de a közönség reakcióján is úgy láttam, ez is lehet időtálló, legalábbis egy 21. század eleji feldolgozása a Gábor Áron-témának. A harmadik dolog, ami szintén nem mulandó, hogy sikerült Hamvas Béla első román nyelvű fordítását megjelentetni. Ezt szinte a sors játszotta a kezemre, mert Hubbes László, akivel egyetemi társak voltunk Kolozsváron a 90-es évek elején, már A bor filozófiájának kész fordításával keresett meg ideérkezésemkor, és csak az egyik legnevesebb román kiadó, a Curtea Veche igazgatóját kellett meggyőzni, hogy érdemes kiadni. A román értelmiség kö­rében igen nagy a sikere a műnek.
– A magyarországi borvidékek bemutatásának szándékával programsorozatot indítottál, amely azonban csak az első kiadást érte meg.
– 2012-ben a Székelyföldi Eger Napokkal kezdődött, de a másodikat nem sikerült megvalósítani, mert a minisztérium mindössze tíz százalékát biztosította a szükséges költségvetésnek. Ez összefüggésben állt az ottani személyi változásokkal is, nem ismerték fel, hogy nemcsak borászati bizniszről van szó, bár ez önmagában is jó dolog lenne, hanem kapcsolódik hozzá egy olyan kulturális meg társadalmi eseménysorozat, amelynek hatása ezen túl mutat. Az egri bor ürügyén először járt Székelyföldön például a Gárdonyi Géza Színház, a Harlekin Bábszínház, és az Agria szerkesztősége sem fordult meg itt azelőtt. Megismerkedtek az itteni színházakkal, bábosokkal, az itteni irodalmi műhelyekkel, tehát a kapcsolat megszületett. A Tokaji Napokat már megszerveztük a tokaji borászokkal, a Miskolci Nemzeti Színházzal, a Csodamalom Bábszínházzal meg az Avas Néptáncegyüttessel, amikor kiderült, hogy a minisztériumi támogatás nem elég. Még úgy sem, hogy előző évben Kovászna Megye Tanácsa nagy részt vállalt a szervezésben.
– Milyen volt az együttműködés a háromszéki intézményekkel, illetve hatóságokkal?
– Nagyon jó, itt, Szentgyörgyön talán csak az Erdélyi Művészeti Központtal nem szerveztünk közös rendezvényt. A legtöbb programot, nyilván, a helyzetből adódóan, a Bod Péter Megyei Könyvtárral bonyolítottuk, rögtön utána a Székely Nemzeti Múzeum következik, de közösen szerveztünk eseményeket a Lábas Házzal, a Gyárfás Jenő Képtárral (amíg működött), a Magmával, a Kónya Ádám Művelődési Házzal, a vadászati múzeummal, a Tamási Áron Színházzal is néhány esetben, és a Háromszék szerkesztőségével, persze. Anélkül, hogy az együttműködésnek intézményes keretet adtunk volna, ezek emberi kapcsolatokon múltak. Amikor megkerestem őket, vagy ők keresték meg az intézményt, mindenki igyekezett segíteni a másikon. De ugyanez mondható el a székelyudvarhelyi, csíkszeredai, gyergyószentmiklósi kulturális intézményekről, a kézdivásárhelyiekről vagy a kovásznaiakról nem is beszélve.
– A Gábor Áron-pályázat esetében tudom, intézményei révén Kovászna Megye Tanácsa jelentős támogatást biztosított. Más programoknál is beszállt a városi, megyei önkormányzat?
– Hogyne, például a Székelyföldi Eger-Napokkor az összes vendég elszállásolását a megyei tanács biztosította, meg a szórólapokat, plakátokat is. Nem mindig csak az segítség, ha az embernek pénzt adnak, hanem az is, ha olyan dolgokat biztosítanak, amelyekért egyébként fizetni kéne.
– Általában kényes az anyagiak kérdését feszegetni, mégis: hogyan alakult a rendelkezésedre álló pénzkeret? – Stagnált. Gyakorlatilag, amit költségvetésből biztosítottak, az 2011-ben is ugyanannyi volt, mint 2015-ben, de ez nem kirívó, ilyen az összes kulturális intézet ellátottsága. Ennek ellenére a Székelyföldön túl is eljutottam, pár alkalommal Kolozsváron, Nagyszebenben, Brassóban is szerveztem programot. De ilyen financiális háttérrel és ekkora személyzettel, ami gyakorlatilag egy embert jelent – mert a titkárnő csak az adminisztratív ügyekben segít –, nem lehet egész Erdélyt lefedni. – A mit nem lehetett megcsinálni fejezet mit tartogat még?
– A történelmi előadás-sorozatnál csak a Horthy-korszakig sikerült eljutni, most következett volna az észak-erdélyi történet, ez kiemelten szerepelt volna mint az ittenieket különösen érdeklő fejezet, aztán a második világháború, a Rákosi-korszak, 1956, a Kádár-korszak és a rendszerváltás. Így lett volna teljes a kép. De hát nézzük a pohárnak a tele lévő háromnegyedét, így is főként annak örülök, hogy a középiskolások – Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium diákjai – mindezzel szembesülhettek, mert igyekeztem a történészszakma ajánlása alapján minden korszaknak a legjobb ismerőjét elhívni, és ők a tankönyvekben még benne sem levő legújabb kutatásokat is beépítve tartották meg előadásaikat, a tanulók tehát olyan pluszt kaphattak, amihez másként nem jutottak volna hozzá. – Ha a történelmi előadás-sorozat az idő miatt nem tudott kifutni, volt egy másik elképzelésed, amely elég hamar elakadt: a magyar olimpikonok bemutatása.
– Ettől azért ment el a kedvem, mert napjaink nagy sportolóit, akiket mindenki ismer, és akikkel mindenki szeretett volna találkozni, egyszerűen nem lehetett rávenni, hogy eljöjjenek. Amikor itt járt a kétszeres olimpiai bajnok tőrvívó, Rejtő Ildikó és a kilencszeres kenuvilágbajnok, Wichmann Tamás, nem döntöttünk nézői csúcsot. És volt egy másik, szintén félbemaradt sorozat, a magyar építészek bemutatása. Csupán Ekler Dezső vette rá magát, hogy eljöjjön, a többiekkel nem tudtam zöld ágra vergődni. Le is vontam a következtetést, hogy építészeink olyanok, mint az alkotásaik: nehezen mozdíthatóak.
– Említetted beszélgetésünk elején, hogy van néhány dolog, amelynek már nem tudsz a végére járni, de elindítottad szervezésüket.
– Az egyik az Erdélyi Magyar Írók Ligájával közösen szervezett, szep­tember 3–5. között Árkoson zajló tábor, ahol jelen lesz néhány magyarországi író, akit fordítottak román nyelvre, és román író, akit magyar nyelvre, valamint műfordítók is. Mindig jó, főleg, ha két olyan népről van szó, mint a román és a magyar, ha a művészek megismerik egymást, általában az ilyen barátságok jót tesznek a kétoldalú kapcsolatoknak. A másik egy kortárs magyar irodalmi antológia megjelentetése román nyelven. A Nemzeti Kulturális Alap támogatja a kezdeményezést, és a szervezés is elég jó szinten áll, feltehetőleg 2016 májusában a Bookfesten majd be lehet mutatni két könyvet, egy verses- és egy prózakötetet, amely a kortárs magyar irodalom aktuális állapotát tükrözi. Mert minden évben jelenik meg egy, két, három lefordított mű, de ebből a román olvasó nem kap átfogó képet, hogy mi zajlik most, miről gondolkodnak, mit írnak, hogyan írnak a mostani magyar költők, írók. – Irodalom. Íróember vagy, az elmúlt négy év során jó néhány magyarországi írót hívtál meg Székelyföldre, de sajátos elképzelés szerint.
– Arra fordítottam a hangsúlyt, hogy olyan szerzőket hívjak meg, akik értéket alkotnak, de valahogy mégis az irodalmi kánon perifériáján vannak, nevük nem igazán került be a köztudatba. Ilyen Hász Róbert, gondolom, nagyon kevesen hallottak a szerzőről, pedig a Künde című regénye tényleg az egyik legjobb magyar regény, amelyet a 21. század elején írtak. Ács Margit, Temesi Ferenc kitűnő szerzők, vagy a műhelyek közül a Kortárs egy irányadó irodalmi orgánum, vagy a Hitel, ezek mind először fordultak meg Erdélyben. Sepsiszentgyörgyön, meg általában Székelyföldön az utóbbi években nagyon mozgalmas kulturális élet zajlik, az érdeklődő közönség nagyon sokszor a bőség zavarával küszködik. Az volt a célom, hogy azokat a szerzőket mutassam be, akiket a helyiek ilyen vagy olyan okból nem hívnak el, erre a résre álljak rá, ahol hiány mutatkozott.
– Ugyancsak irodalommal kapcsolatosak nemzeti ünnepeinkkor bemutatott műsoraitok is.
– Kiderült, hogy az alkalmi zenés-irodalmi összeállításokra van kereslet. Amikor az első október 23-ai műsor végén láttam, hogy az embereknek könnyes a szemük, világossá vált, hogy ez olyan műfaj, amelynek ma is van létjogosultsága, amellyel érdemes foglalkozni.
– Végére hagytam egy nehéz kérdést. Kinevezéseddel egyúttal kultúrdiplomáciai megbízatást is vállaltál. Ez valami bonyodalmat okozott-e, kerültél-e az elmúlt négy év során konfliktusos helyzetbe? – Én nem, de a sors szeszélye folytán a titkárnőm, Szőcs Erika igen. Egy alkalommal, amikor én nem voltam az irodában, bejött egy román fiatalember számlatömbbel a kezében, és felszólította Erikát, hogy azonnal vegye be a magyar zászlót, mert a könyvtárnak nincs joga azt kitenni. És már akarta megírni a büntetést. De Erika felvilágosította, nem a könyvtár tette ki, hanem ez egy magyarországi intézmény. Erre a fiatalember nem volt felkészülve, ezek szerint nem tudott az intézmény létezéséről, eltette a számlatömböt és szó nélkül kiment. Kellett jeleznem a főkonzulnak, hogy volt egy ilyen kisebb incidens, aki megnyugtatott, hogy az általunk bérelt területen akár minden ablakba is kitehetnénk egy magyar zászlót.
– Múltról jövőbe. A Balassi Intézet nem hirdetett versenyvizsgát a sepsiszentgyörgyi fiókintézet vezetői tisztségének betöltésére. Ez azt jelenti, hogy felszámolják az intézetet?
– Egész pontos információm nincs, egyelőre nem született döntés, miként folytatódik az intézet működése. Kétirányú megoldás lehetséges: ideiglenesen felfüggesztik az intézet működését, akárcsak ideérkezésem előtt, akkor három hónapig nem működött, aztán velem újraindult, de számolhatunk azzal is, hogy nem indul újra, és ez lenne a legrosszabb forgatókönyv.
– Ha újra meghirdetik az irodavezetői tisztséget, megpályázod?
– Valószínűleg nem. Nem azért, mert a szívem nem húzna vissza, de még sok irányba húz a család is, a gyerekek. Ha legényember lennék, minden további nélkül. Mert Sepsiszentgyörgy szívem szerinti jó hely.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

"...állták Tordánál a csatát fejtetőig vérben..."
Hetvenegy éve annak, hogy a tordai csatában a magyar és német csapatok közel egy hónapra feltartóztatták a többszörös túlerőben lévő román és szovjet csapatokat, megakadályozva a Kárpátalja térségében harcoló 1. magyar hadsereg és a német csapatok szovjetek általi bekerítését, valamint az egyesült román-szovjet seregek áttörését Magyarország belső területei felé.
A magyar királyi honvédség egyik legszámottevőbb második világháborús hadművelete 1944. szeptember 5-én indult és a harcok október 8-ig húzódtak el. A Transindex Tordán járt, ahol az eseményeket serdülő fiúkként megélő Molnár Lajossal, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság tagjával és Halmágyi Bélával jártuk be az egykori hadszínteret. A szervezésben nyújtott segítséget köszönjük Józsa Lajos unitárius lelkésznek, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnökének.
Előzmények Románia 1944. augusztus 23-i átállása a tengelyhatalmak oldaláról a szövetségesek oldalára, alapjaiban változtatta meg a hadászati védelem tervezett elképzeléseit Dél- és Közép-Kelet-Európában. Augusztus 10-én még vitéz dálnoki Veress Lajos altábornagy, a kolozsvári IX. hadtest parancsnoka a Békási-szorosban tartott megbeszélést, ahol a német Dél-Ukrajna Hadseregcsoport vezérkari főnökével a Keleti-Kárpátok védelméről tárgyaltak. Részben az első világháborús tapasztalatok alapján úgy vélték, hogy hét-nyolc sorhadosztállyal, a székely határvédelmi erőkkel megvédhető az ezeréves határ. A vezérkar természetesen Romániával, mint szövetségessel számolt, és nem a szovjetekkel szövetségben lévő ellenséggel.
A román kiugrás következtében viszont a védelem déli szakasza összeomlott, a német Dél-Ukrajna Hadseregcsoport öt teljes hadtest-törzset és 18 hadosztályt veszített el. A megnyitott arcvonalon át a 2. Ukrán Front gyorskötelékei megközelítették a Keleti-Kárpátok déli szakaszának átjáróit, és a Déli-Kárpátok szorosait is igyekeztek mielőbb birtokba venni. Ezt megakadályozandó a honvédcsapatok a magyar-román határ teljes hosszát igyekeztek megszállni, ami távolról sem volt egyszerű feladat.
A hadvezetés elsősorban az ezeréves határra összpontosított, mivel Erdély román kézen maradt területein nem állomásoztak jelentős erők, és kelet felől a román 3. és 4. hadsereg, valamint az előrenyomuló 2. Ukrán Front harckocsi és gépesített egységei legelőször a Keleti-Kárpátokat érhették el. Székelyföld és az ezeréves határ védelme mellett foglalkozni kellett a Déli-Kárpátok jelentette természetes védővonallal is, hisz ezt is birtokolni kellett volna. A Minisztertanács ülésén így az a döntés született, hogy az átjárókat lehetőleg még a szovjetek megérkezése előtt birtokba kell venni. A feladat végrehajtásához csupán magyar erők álltak rendelkezésre, azok is igen korlátozott mértékben. Augusztus 25. és 30. között a IX. hadtest törzséből felállították az erdélyi 2. hadsereg-parancsnokságot, melynek élére Veress Lajos került, szeptember 1-jétől vezérezredesi rendfokozatban. Közvetlen harcvezetésre alárendeltségébe utalták a mozgósított székesfehérvári II. hadtestet. Ugyancsak mozgósítottak több pótseregtestet, amelyek közül a 7. és 9. tábori póthadosztályokat kijelölték a támadásban való részvételre. Hogy a gyengén felszerelt és kiképzett, alacsony létszámú pótezredek és tüzér pótosztályok mellett legyen olyan seregtest, amely ütőerőt is képvisel, szeptember 4-ére beérkezett felvonulási körletébe a magyar 1. hadseregtől, az Északkeleti-Kárpátokból átvezényelt 2. páncéloshadosztály.
A támadás szeptember 5-én hajnalban indult meg, és a legújabb kutatások azt mutatják, hogy a 2. hadsereg-parancsnokság végleg lemondott az eredetileg kitűzött célról, de az is kérdéses, hogy komolyan gondolták-e valaha.Veress Lajos valószínűleg látva, hogy milyen harcokra lehet számítani úgy tervezte, hogy egy minél jobban védhető terepszakaszt érdemes birtokba venni. A Maros-Aranyos vonal ideálisnak tetszett ebből a szempontból.
Középen, a Kolozsvárt Tordával összekötő műút vonalában a 9. tábori póthadosztály támadott. Tőle jobbra a Gyalui-havasok keleti előhegyei közt a 7. tábori póthadosztály alakulatai nyomultak előre a Magyarlóna-Borrév közötti úton az Aranyos folyó felé, míg a balszárnyon Vasasszentgotthárd térségéből a 2. páncéloshadosztály lendült mozgásba Nagysármás irányába. A támadás a románokat meglepte. A honvédek, pedig román 20. kiképző gyaloghadosztály parancsnokát, Constantin Visarion hadosztálytábornokot is fogságba ejtették. A 3. harckocsiezred páncélosai elérték Marosludast, a 9. tábori póthadosztály erői birtokba vették Tordát, a jobbszárny küzdői pedig Borrévnél kijutottak az Aranyoshoz. Itt csatlakoztak a nagyváradi 25. gyaloghadosztály első beérkezett osztályai. A harcedzett, jól felszerelt és kiképzett hadosztályt szintén az Északkeleti-Kárpátokból dobták át, s később a tordai csata fő súlya erre a seregtestre nehezedett.
Az ellenséges páncélosok már másnap, szeptember 6-án gyülekezni kezdtek Nagyszebennél, ami egyértelművé tette, hogy a hadművelet eredeti célját nem tudja elérni. A magyar hadvezetés ennek ellenére nem állította meg a csapatokat, mert a románokra mért vereség „jót tett” a harci morálnak. Így a csapatok elérték a Kis-Küküllő vonalát Dicsőszentmártonnál, birtokba vették Marosújvárt és Felvincet, míg a 7. tábori póthadosztály Nagyenyed előtt állt. A szovjet csapatok és a román páncélos hadtest ellentámadása miatt a magyar csapatok az Aranyos-Maros vonalára húzódtak vissza, a szakaszt különösen Torda és Aranyosegerbegy között műszakilag is megerősítették. Itt már részben felvonultak a 25. gyaloghadosztály csapatai, a terepszakasz pedig különösen jól védhető volt. Egyrészt a folyó, másrészt pedig a folyóvölgy északi partján húzódó 60-80 méter magas, meredek és kopár lejtőjű dombvonulat (rideau) miatt.
Erre a védelmi vonalra a szovjet 2. Ukrán Front román 4. és szovjet 27. hadsereg magasabb egységei zárkóztak fel. A szovjet legfelsőbb főparancsnokság azt tűzte ki célul, hogy Malinovszkij marsall szeptember 15-re érje el a Kolozsvár - Beszterce általános vonalat, zúzza szét az ellenség erdélyi csoportosításait, majd támadjon tovább északkeleti irányba és egyesüljön a Kárpátokból nyugat-délnyugati irányban előretörő 4. Ukrán Front főerőivel. Látható, hogy egy nagyszabású átkaroló hadműveletet terveztek a szovjetek, melynek harapófogójában a német 6. és 8., valamint a magyar 2. hadseregnek, egyszóval a teljes Dél-Ukrajna Hadseregcsoportnak meg kellett volna semmisülnie. Ennek megakadályozására fejlődött ki a tordai csata, mely a M. kir. Honvédség egyik legsikeresebb hadművelete volt a II. világháborúban.
Harcok kezdődnek Tordánál
A szovjet-román támadás fő irányában a 25. gyaloghadosztály védekezett, amelyik szeptember 12-én kapott parancsot a tordai védőállás elfoglalására, amely a Torda-nyugat 380-as magassági ponttól egészen Gerendkeresztúrig húzódott mintegy 25 km hosszan, súllyal Tordánál és Aranyosegerbegynél, ahol a visszavétel biztosítására hídfőket képeztek. A védelmet ugyanakkor szilárdabban is meg tudták volna szervezni, ha a 9. tábori póthadosztály ellenállása nem omlik össze. Szeptember 13-án este ugyanis Tordától nyugatra, Alsószentmihályfalvánál megjelentek a szovjet 5. gárda-harckocsihadtest páncélosai, pánikot idézve elő a visszavonulók között.
Az ad hoc jellegű védelmi harcot este és másnap Böszörményi Géza ezredes, a 25. gyalogezred parancsnokának irányításával a 25/III. gyalogzászlóalj, az 59. utászzászlóalj és a 25. ezredközvetlen nehézpáncéltörőágyús-század vívta meg, mely utóbbi egy nap alatt hét szovjet harckocsit lőtt ki.
A román kiképző 20. gyaloghadosztály Aranyospolyán területéről a várostól keletre húzódó Szent János-patak völgyében támadást kezdett az ún. Sósfürdő irányába. Az erőhiány miatt csak az 1/I. zászlóaljjal megszállt ridón az ellenség felsodrította a védelmet, s elérte Torda-keletet. A súlyos harcokban az 1/I. zászlóalj parancsnoka is elesett. A helyzetet végül a 25/I. gyalogzászlóalj ellenlökése tisztázta.
13-án és 14-én a szovjet 5. gárda-harckocsihadtest balszárnya a várost nemcsak arcban támadta, hanem nyugatról is megpróbálta megkerülni. Az addigra a 25. gyaloghadosztálytól jobbra felvonult 2. hegyi tábori pótdandár Szind községtől délre, nagy veszteségek árán csak úgy tudta megállítani a Tordatúr irányába indított szovjet támadást, hogy gyenge zászlóaljait a legkritikusabb pontokon a német „Kessel” zárócsoport kis létszámú, de igen nagy tűzerejű és mozgékony páncélozott gyalogsága alátámasztotta. Így a város lerohanása, bekerítése meghiúsult.
A szovjet páncéloserők lefékezésében Vértes Vilmos százados 7,5 cm-es gépvontatású páncéltörő ágyúkkal felszerelt 25/1. rohamtüzér-ütegének is komoly szerepe volt. A fent említett két napon igen erős aknavető- és tüzérségi tűzben három harckocsit, egy sorozatvetőt és néhány más nehézfegyvert lőtt ki, hét további harckocsit pedig harcképtelenné tett. A százados másnap egyik lövegszakasza élén egy közelharcban hősi halált halt, fegyvertényeiért megkapta a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet.
Szeptember 15-én aztán heves aknavető és tüzérségi támadással kezdetét vette az átfogó szovjet-román támadás.
Az összeállítás során a következő hadtörténeti munkákra támaszkodtunk:
Bús János (szerk.): ...állták Tordánál a csatát fejtetőig vérben... (Emlékkönyv a "Tordai csata" 60. évfordulója alkalmából), Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság, Torda, 2005
Illésfalvi Péter: A m. kir. Honvédség erdélyi harcai 1944-ben.
Hollósy-Kuthy László: Élményeim a második világháború alatt 1939-1945.
Ravasz István: Az erdélyi hadműveletek 1944 késő nyarán-kora őszén
Transindex.ro

Nem mentek üres kézzel
A szórványban kirándultak a barótiak
A Kovászna Megyei Művelődési Központ támogatásával, a Kulturális Örökség Napok program keretében, a Baróton működő Erdővidék Múzeuma szeptember 18–20. között kirándulást szervezett Dél-Erdélybe.
A kirándulás során a résztvevők Kerc, Nagyszeben, Magyarigen, Borosbenedek, Ompolygyepű, Zalatna, Abrudbánya, Verespatak, Brád, Marosillye, Piski, Szászváros, Gyulafehérvár és Tür nevezetes, többnyire magyar vonatkozással is bíró helyeit látogatták meg.
– A kirándulás egyik célja volt, hogy a háromszékiek is közelebbről megismerhessék azt a felbecsülhetetlen értékű szellemi- és épített örökséget, melyet Erdélynek ezen a részén a szórványban élő magyarság kitartóan őriz, ápol – mondta az idegenvezető szerepét is ellátó Demeter László, Erdővidék Múzeumának igazgatója.
A kirándulók nem mentek üres kézzel: Barát Istvánnak, az abrudbányai református egyházközség lelkészének átadták azt a pénzadományt, melyet Krizbai Imre nyugalmazott baróti református lelkész küldött az Apafi-ház felújítására, továbbá a szászvárosi, gyulafehérvári, abrudbányai és türi magyar gyermekeket fa játékokkal lepték meg. A baróti Fauna játékgyár adományait Lukács Tibor vállalkozó kézbesítette.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

325 éves az esztelneki ferences kolostor
Ma 325 éve, hogy a Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány Szent György vértanú védelme alatt kolostort alapított Esztelneken. A ferences barátok erre a jeles évfordulóra rendezvénysorozattal emlékeznek, melynek csúcspontja a ma 18 órakor a ferences templomban kezdődő hálaadó jubileumi és Szent Ferenc tiszteletére bemutatásra kerülő szentmise.
Bemutatja és szentbeszédet mond Tamás József püspök. A rendezvénysorozat kedden kezdődött, amikor a szentmise után Urbán Erik, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója, érseki helynök Az erdélyi ferences nagyokról – esztelneki kötődéssel címmel tartott előadást. Erik testvér három ferences szerzetes életét ismertette részletesebben, az Esztelneken született Veres Györgyét, a későbbi fráter Lajosét (1697–1763), a Budapesten született Takács Albertét, Gábor atyáét (1896–1974) és az esztelneki születésű Kiss Béláét, Márton atyáét (1880–1979). Ők számunkra példaképek lehetnek – hangsúlyozta előadása végén.
Előadását követően Erik testvért arról kérdeztük, mit kell tudni az erdélyi ferences rendről. Elmondta: a ferencesek Erdélyben először a szász vidékeken – Szászvárosban, Szászsebesen, Nagyszebenben – telepedtek le, majd onnan érkeztek Székelyföldre. Felső-Háromszék missziós területén, ahol ferencesek voltak, ott maradt meg a tömbkatolikusság. A ferences életnek itt, Esztelneken van folytatása, ha innen kivonul a rend, akkor nemcsak itt, Háromszéken sem lesznek ferencesek. Hála az Istennek, Székelyföldet ellátjuk a ferences lelkiséggel, hiszen Szárhegyen, Csíkban és Udvarhelyen is közösségeink vannak. Az erdélyi rendtartomány érzi a negyvenéves kommunizmus hatását, hiszen négy évtizeden át nem vehettek fel jelentkezőket, ami nemcsak abban mutatkozott meg, hogy hirtelen elfogyott az utánpótlás, hanem ki is öregedett a rendtartomány, hiszen a legfiatalabb atyák közel hetvenévesek vagy annál is idősebbek voltak. 1990-ben, az újraszerveződéskor új, fiatal tagok is jelentkeztek. Jelenleg az erdélyi rendtartománynak közel ötven örökfogadalmas tagja van, akik tíz kolostorban élnek, az átlagéletkor negyvenegy év. Ha évente egy-két jelentkező akad, és ez folytatódik, fenn tud maradni a ferences lelkiség Erdélyben, illetve a szatmári egyházmegyében. Tegnap, ugyancsak a szentmisét követően Varga Kapisztrán, a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára a Ferencesek letelepedése magyar földön: Magyarország, Erdély, Esztelnek címmel tartott előadást. A rendezvénysorozat vasárnap este a felújított művelődési otthonban a Nagy Mózes-iskola és a kolostor által iskolás gyermekek számára meghirdetett, Az esztelneki ferences kolostor alapításának 325. éve című jubileumi rajz- és fogalmazáspályázat kiértékelésével és a díjak átadásával ér véget.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyar frontváros élhető jövője a tét
Az előkészülés jegyében a 2016-os helyhatósági választásokra, október 11-én, Marosvásárhelyen összmagyar előválasztást tartanak. A választói névjegyzékben regisztrált marosvásárhelyi magyarok döntik el, hogy ki lesz a közösen támogatott polgármesterjelölt, aki jövőre a városvezetői székért mérkőzik meg a román jelöltekkel. Az előválasztáson három személy indul: Barabás Miklós független jelölt, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanára, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) aktivistája, Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Maros megyei szervezetének elnöke és Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, városi önkormányzati képviselő. Öt kérdést tettünk fel: a jelöltek válaszait ábécésorrendben közöljük.
– Melyek a legfontosabb, megoldásra váró teendők, amelyeket ön, Marosvásárhely leendő magyar polgármestereként prioritásként kezelne? Az elmúlt negyedszázad tapasztalatai alapján min szeretne gyökeresen változtatni?
– Barabás Miklós: Az elmúlt negyedszázadban azt tapasztaltam, hogy akadálytalanul zajlik Marosvásárhely lakosságának a mintegy felét kitevő magyarság térvesztése. Mindamellett, hogy nagy számban voltunk jelen az önkormányzati döntéshozatalban, anyanyelvünket szinte egyetlen közintézményben sem használhatjuk. A vegyes tannyelvű iskolákban a magyar gyerekek is azt tanulják, hogy megtűrtek, másodrangú állampolgárok vagyunk. Az RMDSZ több marosvásárhelyi tagja az elmúlt negyedszázadban a város magyarságának köszönheti képviselői, szenátori mandátumát, de miniszterünk, sőt, miniszterelnök-helyettesünk is akadt. Elfogadhatatlannak tartom, hogy a magyar közösség ügye Marosvásárhelyen nem prioritás az érdekképviselet számára, nem kezelik kellő odaadással és hozzáértéssel. Ezen a hozzáálláson szeretnék változtatni. Jelszavam: közösségi érdekvédelem másként. El kell végre készíteni azt a hosszú távú stratégiát, amivel a marosvásárhelyi magyarság további térvesztését képesek vagyunk megállítani, illetve vissza tudjuk szerezni elveszített pozícióját. Célom, hogy szülővárosomban a közösségem ne diszkriminált, megtűrt közösségként élje mindennapjait, hanem a románsággal egyenlő félként.
– Portik Vilmos: Meg kell szüntetni a város elviselhetetlen légszennyezettségét. Közszállításunk az ország szégyene: fel kell számolni a maxi-taxi járatokat, és nemcsak az autóbuszállomány szorul sürgős korszerűsítésre, hanem újra kell gondolni a teljes tömegközlekedési hálózatot, hogy a rohamosan fejlődő világ elvárásainak 20-30 éves távlatban is megfeleljen. A kétnyelvűség teljes körű érvényesítése csupán végrehajtás kérdése, de a város imidzsének újjáépítése idegenforgalmi, innovációs és gazdasági szempontok szerint már sokkal nagyobb kihívás és szép feladat.
– Soós Zoltán: Ahhoz, hogy a város élhető legyen, elsőként a környezetszennyezést kell felszámolni. Marosvásárhely a legszennyezettebb romániai városok egyike, az Azomureş szennyezésébe szó szerint belefulladunk. A légúti megbetegedések száma messze az országos átlag felett van. Nem könnyű ez a csata, hiszen komoly érdekekkel állunk szemben, ezért harcolnunk kell, amíg sikerül. Megtartjuk a népszavazást: 1500 munkahelyért cserébe megengedhetetlen, hogy százszor több ember egészségét kockáztassuk. A város fejlődéséhez munkahelyeket kell teremteni, fejleszteni az ipari parkot, idevonzani a befektetőket. Marosvásárhely Erdély szíve: földrajzi adottságai, kulturális öröksége páratlan lehetőséget teremt a turizmus fejlesztésére. Városunk számára szerintem ez a kitörési pont.
Marosvásárhely magyar identitásáért
– A magyarság szempontjából Marosvásárhely frontváros, ahol sok elvarratlan szál nehezíti a román-magyar kapcsolatokat. Milyen lépéseket tart a legfontosabbnak ahhoz, hogy a magyarság otthon érezze magát szülővárosában?
– B. M.: Mivel Marosvásárhelyen a magyar nyelvet a közigazgatásban nem használják, alig vannak magyar feliratok, nem létezik magyar ügyintézés, a románok nem látják és nem ismerik közösségünket. „Elvarratlan szálak” szerintem nincsenek: a román városvezetés és a helyi döntéshozók a problémát lezártnak tekintik. A munkahelyteremtés, az oktatás támogatása mellett mindenképpen az anyanyelvhasználatot oldanám meg. Amennyiben olyan stratégiai területeken nem használhatjuk az anyanyelvünket, mint a közigazgatás, oktatás, igazságszolgáltatás, egészségügy, az asszimilációnkat semmi nem akadályozza meg. Valós kétnyelvűség megteremtése a cél: olyan környezet, amelyben mindkét közösség tagjai szabadon használhatják anyanyelvüket. Marosvásárhelyt valóban frontvárosnak tartom, mivel itt él a legnagyobb romániai magyar közösség, mintegy 60 000 ember. Az itteni események végeredménye az összes többi erdélyi település magyarságának a sorsát meghatározza. Ha Marosvásárhelyen sikerül megvalósítanunk a kétnyelvűséget, akkor ez más településeken is menni fog. Ha elbukunk, akkor máshol sokkal nehezebb lesz a próbálkozás.
– P. V.: Egyelőre azt látom, hogy sok esetben mi magunk viselkedünk úgy, mintha másodrendű állampolgárok lennénk. Minap egy magyar politikai szervezet által szervezett és kétnyelvűnek tervezett közvitán négy-öt román ajkú résztvevő miatt az első húsz perc után órákon keresztül csak románul beszéltek. Olyanra is volt példa, hogy magyar a magyarral román nyelven vitatkozott. Állítom, hogy a városban akkor fogjuk, jól érezni magunkat, ha lesz bátorságunk belakni, ha a román ismerőseinkkel etnikai kérdésekről is merünk beszélni, illetve lesz bátorságunk ahhoz, hogy ügyünket, céljainkat megvédjük. A kétnyelvűség alkalmazása mellett a magyar emberek az intézményekben is meg kell találják a helyüket. Közösségileg kell elérnünk azt, hogy a nagyvállalatoknál ne etnikai kritériumok szerint alkalmazzák a munkavállalókat. Van, ahol konkrét intézkedésekkel tud segíteni az önkormányzat, de van, ahol csak az öntudatára ébredő, cselekvő és magabiztos közösség tud változást előidézni.
– S. Z.: Ezen a területen is változás kell. Az én városomban nem számít, hogy ki magyar és ki román, mert mindenkinek azonos jogai vannak a nyelvhasználatban is. Meggyőződésem, hogy a városvezetésen és szimpatizánsaikon kívül senkit nem zavarnak a kétnyelvű táblák. Meg fogom oldani ezt a kérdést: 90 napon belül minden utcának kétnyelvű táblája lesz Marosvásárhelyen. Kétnyelvűvé kell tenni az ügyintézést is. A múzeumban, amit igazgatok, már bevezettük a kétnyelvűséget, és senki nem tiltakozott ellene. Ám ahhoz, hogy közösségünk a városban otthon érezzemagát, véget kell vetnünk a politikaiacsarkodásnak, az intrikáknak, a felesleges viszályoknak. Fontos, hogy képesek legyünk az együttműködésre, függetlenül attól, hogy bizonyos kérdésekben mást gondolunk – jó példa erre az évről évre megszervezett Vásárhelyi Forgatag.Vagy ahogy most, a polgármesteri előválasztás kapcsán is sikerült összefognunk. Csak együtt vagyunk erősek! Együtt vissza tudjuk szerezni a jelenlegi vezetés által elkobzott törvényes jogainkat.
Közös csapatttal a nyertes mögött
– Milyen esélyt lát arra, hogy a három magyar jelölt közül kikerülő nyertes mögé a másik két alulmaradó jelölt és annak csapata, szavazótábora fenntartások nélkül felsorakozzon? Lesz-e közös, koalíciós választási lista?
– B. M.: Abban az esetben, ha a nyertes jelölt a közösség érdekeit őszintén és a megvezetés szándéka nélkül felvállalja, a marosvásárhelyi magyarság követni fogja. A közös, koalíciós választási listával kapcsolatban azt tudom mondani, hogy az előválasztás számomra annyit jelent: október 11-e után kiderül, ki lesz a magyar pártok polgármesterjelöltje a jövő évi helyhatósági választáson.
– P. V.: Ez egyelőre meglehetősen ködös helyzet. Megegyezésünk szerint az előválasztásokat a megfelelő jelölt megtalálásának a céljával terveztük. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy a pártok alázatot kell tanúsítsanak, nem szabad politikai üggyé változtatni az eseményt. Ez szép gondolat, mégis azt látom, hogy nem mindannyiunk számára sziklaszilárd elv ez. Határozott törekvések vannak arra, hogy a jelölteket a pártok jelöltjeiként mutassák be. A mai marosvásárhelyi közállapotokat figyelembe véve mélységesen helytelen elképzelés ez, hiszen itt nem a pártok a fontosak, hanem közös csapat kialakításával olyan polgármesterjelöltet állítani a jövő évi választásokra, amelyikben megbíznak a marosvásárhelyiek. A koalíciós lista, a választási szövetség a felelős politikai vezetők bátorságától, elsősorban az RMDSZ-es kollégák bölcsességétől, helyzetfelismerésétől és a már említett politikusi alázattól függ. A néppárt országos vezetése arról biztosított, hogy határozottan támogatja a közös választási jel alatt indulást. Meggyőződésem, hogy a marosvásárhelyi magyarok is ezt látnák szívesen, ami rég nem tapasztalt részvételt hozna a jövő évi helyhatósági választásokon.
– S. Z.: Abban állapodtunk meg, hogy összefogunk. Mindkét riválisom komoly ember, az egyik még a barátom is. Nincs okom kételkedni, hogy betartják azt, amiben megállapodtunk és támogatni fognak abban, hogy változás legyen Marosvásárhelyen. Példátlan ez az összefogás. A matematikai lehetőség eddig is adott volt arra, hogy Marosvásárhelynek magyar polgármestere legyen. Most erre ráerősítettünk. Az összefogás által már a politikai lehetőség is adott. Ezekután remélem, lesz közös választási lista is. Különben mi értelme lett volna az egésznek?
– Volt-e olyan polgármestere Marosvásárhelynek az elmúlt száz évben, akinek a munkásságát példának tekinti, és akinek városfejlesztési elképzeléseivel azonosulni tud?
– B. M.: 1989 után Fodor Imre polgármester fogalmazta meg azt az igényt, hogy a magyar közösség érdekeit érvényesíteni kell. Úgy tűnik, ő ezt képviselte, de a törvényes keret ezt akkor még nem tette lehetővé. 2001-ben jelent meg a 215-ös közigazgatási törvény, ami tág kereteket biztosított amagyar nyelvhasználatra a közigazgatásban, de ő sajnos ekkor már nem volt polgármester. Az ő munkásságát, hozzáállását tartom követendőnek.
– P. V.: Nem igazi marosvásárhelyi az, aki ne hallott volna a városépítő polgármesterként emlegetett Bernády Györgyről. Ha valaki munkásságából erőt lehet, erőt kell meríteni, akkor az ő hozzáállását érdemes megvizsgálni. Akkor is korszakváltás zajlott le a világban, ezért a bátorsága és jövőtervező hozzáállása példamutató lehet napjainkban is.
– S. Z.: Egyértelműen dr. Bernády Györgyre gondolok. Mind emberi, mind történész szemmel elképesztő volt a munkássága. A poros kisvárosból ő teremtett modern nagyvárost. Sokan tudják, hogy a Kultúrpalota és a Városháza fűződik a nevéhez, de azt talán kevesebben, hogy a közvilágítás, a csatornázás, a kövezett és aszfaltozott utcák kialakítása is az ő munkáját dicsérik. Soha akkora infrastrukturális fejlődés nem volt a város életében, mint az ő idejében, pedig akkoriban nagy ellenállás fogadta elgondolásait. Bernádytól tanultam, hogy merjünk nagyot álmodni, nagy terveket megfogalmazni, mert csak így érdemes.
Megszólítani a románokat
– Magyar polgármesterjelöltként számít-e román szavazókra? Milyen üzenettel tudná őket megszólítani?
– B. M.: Az előválasztáson most amagyar közösség megszólítására törekszem. De a három jelölt közül csak én kommunikálok a román közösséggel románul is közszereplői Facebook-oldalon. Tevékenységemet a román közszereplők, a román média is követi. Tudom, hogy a város román közösségének is fontos lenne az átláthatóság, a közpénzek racionális elköltése. Ők isérzékelik, hogy a város gazdasági fejlődése elmarad Kolozsvár, Brassó vagy Nagyszeben mellett. Nincsenek nagybefektetők, a jelenlegi városvezetés nem fektet megfelelő hangsúlyt az innovációra. Ezen az állapoton is változtatni szeretnék, ezt irányukba jelzem.
– P. V.: Azt azért látni kell, hogy a mai Marosvásárhelyen az etnikai szavazás elsősorban a román lakosságra jellemző. Az elmúlt három választás minden eredménye azt mutatja, hogy ők sokkal inkább etnikai megfontolás alapján, fegyelmezetten szavaznak, mint mi, magyarok. Ez a trend csak akkor fog megváltozni, ha olyan magyar jelölt lesz Marosvásárhelyen, akiről a románok elhiszik, hogy nem kell félniük, mert a döntéshozatalban megmarad a helyük. Nagy kihívás, de ilyenjelölt szeretnék lenni. Marosvásárhelyiségem és a velünk együtt gondolkodni képes román ajkú véleményvezérek lehetnek ebben segítségünkre.
– S. Z.: Mindenkire számítok, aki változást akar Marosvásárhelyen, magyarra és románra egyaránt. Akit nem a múltbéli hibák, hanem a jövő teendői foglalkoztatnak: hogyan lehet élhető, fejlődő várost teremteni. Másfél évtizednyi elvesztegetett idő után itt az ideje, hogy visszavegyük a várost. Nekünk, magyaroknak és mindenkinek, akinek elege van a jelenlegi városvezetésből. A változást csak egy erős háttérrel rendelkező jelölttel lehet véghezvinni. Ezért abban bízom, hogy aki a jelenlegi polgármestert le akarja váltani, október 11-én is rám fog szavazni.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Irodalmi-zenés előadás
Én sem volnék, ha nem volnál…
Nagyszeben, Székelyudvarhely és Csíkszereda után Marosvásárhely volt az utolsó állomása annak a turnénak, amelyet a Sebő együttes, Jordán Tamás színművész és Fűzfa Balázs irodalomtörténész erdélyi városokban tett az Én sem volnék, ha nem volnál... című nagy sikerű irodalmi-zenés előadással. A marosvásárhelyi előadáson Jordán Tamás Kossuth- és Prima Primissima díjas színművész objektív okokból nem vehetett részt.
Az erdélyi turnét a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesület és a Kovászna megyei Bod Péter Megyei Könyvtár szervezte, hogy Kányádi Sándor és erdélyi költőtársainak líráját közelebb vigyék főként a fiatal közönséghez. Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum díszterében nagyon nagy sikerrel, telt ház előtt léptek fel. Az erdélyiek által is kedvelt Sebő együttest Sebő Ferenc, Kossuth-, Prima- és Nemzet Művésze díjas zenész, előadóművész, népzenekutató vezeti. Az együttesben mellette muzsikál Barvich Iván és Perger László. Sebő Ferencet az erdélyi közönség többek között a Felszállott a páva népzene- és néptáncvetélkedő zsűrijéből is ismerhetik. A Sebő együttes, az általuk elindított mozgalom óriási szerepet vállalt a magyar népzene és irodalom megőrzésében és közvetítésében. Most Kányádi-verseket és erdélyi magyar költők műveit adták elő.
Az előadás hangulatteremtője Fűzfa Balázs, innovációdíjas irodalomtörténész, aki többek között arról híres, hogy Jordán Tamással együtt A nagy versmondás és A 12 legszebb magyar vers programokat működteti. Harminc nagy sikerű kis- és nagylemezt jelentetett meg Magyarországon és külföldön. Hatalmas szerepük van a magyar népzene és irodalom értékeinek megjelenítésében, közvetítésében.
"Én sem volnék, ha nem volnál,/ ha te hozzám nem hajolnál,/ te sem volnál, ha nem volnék,/ ha én hozzád nem hajolnék" – énekelték, mondták Kányádi Sándor Két nyárfa című, az előadás címét adó versét. A jelen levő Markó Béla költő is felolvasta két versét.
Az előadáson a költészet, az irodalom és a zene olyan élményét felfokozódását tapasztalhattuk meg, amiben nem mindennap lehet része a közönségnek.
Felemelő közösségi élmény volt!
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Megosztott fődíjat adott a Filmtettfeszt zsűrije
Visky Ábel Romanian Sunrise és Bertóti Attila Mese című alkotásának megosztva adták a Filmgalopp névre keresztelt rövidfilmes versenyprogram fődíját tegnap este, a 15. Filmtettfeszt záró gáláján a kolozsvári Győzelem moziban. A Filmtett Egyesület által első alkalommal meghirdetett versenyre összesen 26 filmet neveztek, az előzsűri ezek közül választott ki 9 kisjátékfilmet és 2 animációs alkotást, amelyeket a rendezvénysorozat összes helyszínén levetítettek. A trófea és az azzal járó 1 millió forintos pénzjutalom odaítéléséről szakemberek döntöttek – Angelusz Iván, a Katapult Film vezető producere, Mihai Fulger kritikus, Szimler Bálint rendező –, de ugyanakkor a nézők véleményére is kíváncsiak voltak a szervezők. Az 1000 lejjel járó közönségdíjat is Visky Ábel filmje kapta, az elismerést Kürti István operatőr vette át. (A képen: Bertóti Attila és Kürti István)

Harminc percnél rövidebb, az utóbbi két évben forgatott filmjeiket küldhették el a Filmtett felhívására az alkotók, olyanokat, „amelyek stábjának kulcsfigurái (író, rendező, operatőr, producer, főszerepet alakító színészek) nagyrészt erdélyi alkotók, javarészben erdélyi helyszíneken készítettek, javarészben magyar nyelven”. Már a beharangozó sajtótájékoztatón szó esett arról, hogy sokféle film érkezett: olyanok is, amelyeken érződik a képzés és a szakmában való jártasság, de nem hiányoztak azok sem, amelyeket inkább a filmkészítés iránti „puszta érdeklődés”, a kíváncsiság és a próbálkozás izgalma vezérelt.
Az előzetesen kiválasztott tizenegy filmet két tömbben vetítették a fesztivál helyszínein (Kolozsvár mellett Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Nagyszebenben, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Nagybányán, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Besztercén, Zilahon és Aradon is), ami a versenyen túl arra is lehetőséget biztosított, hogy minél többen megismerjék a fiatal erdélyi alkotók munkáit, s egyfajta képet kapjanak arról, hogy milyen témák foglalkoztatják őket.
A tegnapi díjkiosztón két alkalommal is elhangzott Visky Ábel neve, egyrészt a (megosztott) fődíj, másrészt pedig a közönségdíj átadásakor. Filmje, a Romanian Sunrise egy harminc év körüli magyarországi fiúról, Dánielről szól, aki a román tengerpartra érkezik, hogy egy váratlan kéréssel meglepje gyerekkora óta nem látott apját. A másik fődíjas film, Bertóti Attila animációja (Mese) klasszikus esti meseként indul, majd a gyermeki fantáziához méltó, újító, képileg és a történet szempontjából is egészen rendhagyó sztoriba megy át.
A közönség voksai alapján egyébként ez az animáció végzett a népszerűségi lista második helyén (19 százalék), a bronzérmes pedig Bán Attila A Paradicsom című filmje lett (16 százalék). A zsűri nevében Angelusz Iván értékelte a Filmgalopp versenyprogramját a színpadon, mint mondta, függetlenül attól, hogy a vetített produkciók között gyengébbek és sikeresebbek is vannak, érződik rajtuk egy-egy sajátos szín, lenyomat, ami semmi máshoz nem hasonlítható.
Balogh Zsolt és a Sárga csikó-életműdíj
A vasárnapi gálán adták át az első erdélyi magyar játékfilmről, a Sárga csikóról elnevezett életműdíjat is, amelyhez a Koncsag Ádám szobrászművész tervezte, filmszalagban vágtató csikó-trófea mellett idéntől 1 millió forintos pénzjutalom is társul. A Filmtett Egyesület által 2012-ben alapított elismeréssel olyan személyiségeket jutalmaznak, akik munkásságukkal jelentősen segítik a kezdő és tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását. Ezúttal Balogh Zsolt Balázs Béla-díjas filmrendezőre, egyetemi tanárra esett a választás, aki 2005 óta tanít a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári, fotó-, film-, média szakán, szinte minden évfolyamon, rendezést, dramaturgiát, és színészvezetést egyaránt.
Jakab-Benke Nándor filmkritikus, rendező, a Filmtett munkatársa laudációjában köszönetet mondott mindazért az energiáért, tudásért, jókedvért, barátságért, amit egyetemista korukban Balogh Zsolttól kaptak, mint mondta, minden alkalommal sokat segített, valahányszor egy-egy „éles forgatásra” készültek – „eljött, hogy szétszedjen, majd összerakjon bennünket forgatás előtt”. A díjat és a pénzjutalmat a felajánló intézmények képviselői, Kósa András László (Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet) és Kollarik Tamás (Magyar Média Mecenatúra program, Médiatanács) adták át. A díjazott megjegyezte: azt kívánja „ennek a fiatal, erős és egyre tehetségesebb generációnak, amelynek tagjai filmkészítéssel foglalkoznak, hogy továbbra is legyenek bátrak, kutassanak, figyeljenek, keressék az élet értelmét, az embert”.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

RMKT vándorgyűlés a tudásról, megújulásról és jövőről
Jól sikerült az idei, 24. Közgazdász Vándorgyűlés, amit Marosvásárhelyen szervezett meg a hétvégén a Romániai Magyar Közgazdász Társaság – közölte az RMKT.
A szakmai konferencia témája a tudás, a megújulás és a jövő volt, a kis- és középvállalkozások versenyképessége a globalizált világban. Az előadások a technológia legújabb vívmányaitól kezdve, a pénzügyön, az üzleti intelligencián az emberi elkötelezettségig, széles palettát jártak körül, valamennyi résztvevő megtalálta azt a témát, ami a legjobban érdekelte.
A háromnapos rendezvénysorozat sikeréhez hozzájárult a helyszín is, az, hogy első nap, a megnyitóra és a plenáris ülésre a Kultúrpalota nagytermében került sor. A megnyitón Peti András alpolgármester egy olyan gazdasági térképről beszélt, ahol Marosvásárhely a második rangsorolást kapta. Elmondta azt is, hogy egy nemzetközi kiadvány a várost az infrastruktúra, az adókedvezmények tekintetében országosan a 9. helyre sorolja.
Bár sokan úgy érzik, hogy Kolozsvár mellett háttérbe szorul, kapcsolatai által, akár abból is előnyt faraghatna, hogy közel van Kolozsvárhoz, Szebenhez, Brassóhoz, hogy számos jelentős külföldi várossal áll partneri viszonyban. Marosvásárhelyen jelenleg 18 ezer cég szerepel a céglistán, amelyből 8 ezer aktív. A 2014.es esztendőben 16 milliárd lej (közel 4 millió euró) volt az kereskedelmi forgalma – ismertetett néhány adatot az alpolgármester.
Kelemen András, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karának dékánja arra hívta fel a figyelmet, hogy a kis- és középvállalkozókhoz hasonlóan a kis egyetemek is nagyon fontos szerepet tölthetnek be a társadalom gazdasági életében, ha azt teszik, amit kell. Ezt erősítette meg Szécsi Kálmán, az RMKT elnöke, aki arról beszélt, hogy minden vándorgyűlés alkalmával együttműködnek annak a városnak az egyetemével, amelyben gyűléseznek, illetve arra törekednek, hogy az erdélyi egyetemekről is legyenek előadóik.
Pénzügyi stabilitásról, gazdasági hanyatlásról
Miért van szüksége a reálgazdaságnak pénzügyi stabilitásra és mi újat hoz a makroprudenciális politika? – ez volt a témája Dr. Nagy Ágnesnek. A román nemzeti bank igazgatótanácsi tagja, egyetemi előadótanár egy történelmi hasonlattal vezette be az előadását: arról beszélt, hogy milyen pénzügyi deficit rázta meg a Római Birodalmat 33-ban, amely végül a bukásához vezetett. Kísérteties a hasonlóság a közel kétezer évvel ezelőtti események és a maiak között – hangsúlyozta az előadó, aki többek közt az átgondolatlan, mértéktelen, keresztül-kasul történő hitelezést, a likviditás elakadását, a pánikot említette az okok között.
Tiberius császár hatékonyan cselekedett: például likviditást pumpált a gazdaságba, hitelezői kamat nélküli kölcsönt nyújtott, a romlásért felelős személyeket pedig kivégeztette. Tehát a rendszerszintű pénzügyi válság a 21. században nem újdonság, a szélsőséges hitelezői lufik kipukkantak, az új normalitás pedig nagyon hasonlít a régi normalitáshoz, az adóhátrálékok csökkentéséhez időre van szükség – állapította meg a szakember. Előadását Romániára vonatkoztatta Nagy Ágnes, aki arról beszélt, hogy a fenntarthatatlan, túlzott hitelezés, a jelentős kockázatvállalás, a pénzügyi fegyelem hiánya vezetett többek közt a gazdaság romlásához.
A munkaerő megnyerése
A szekcióülések közül öt tematikai közül választhattak a résztvevők. A Sapientia EMTE koronkai kampuszában tartott szakmai konferencián a Marketing a vállalati vezetésben, Innováció és gazdaság: IOT, az eszközök hálózata, Vállalatok finanszírozása: a tőkebevonás alternatívái, A munkaerő „megnyerése”, valamint a Vállalkozások életciklusa szekciók szerepeltek a programban.
Kánya Hajnalka, a Partiumi Keresztény Egyetem Gazdálkodási és Menedzsment Tanszékének tanszékvezetője Az érzelmi kompetenciák fejlesztésének hasznossága az üzleti életben címet adta értekezésének. Az érzelmekről, az érzelmi intelligenciáról, azok fejleszthetőségéről beszélt az üzleti szempontból megközelítve. A magyar nyelvben számos kifejezés létezik, amely az érzelmet határozza meg: például ismerjük az érzelmek elfojtását, feldolgozását, kifejezését, beszélünk az érzelmi adottságokról, az érzelem kifejezéséről, érzelmi kiegyensúlyozottságról, kreativitásról, krízisról, érzelmi memóriáról – fejtegette.
Az előadása kulcsfogalmai az érzelmek, az érzelmi intelligencia és az érzelmi kompetencia voltak. Elmondta, hogy pszichológiai és közgazdasági szempontból is az érzelmeket mentális állapotként lehet meghatározni, illetve olyan folyamatnak, amely során az események értékelése történik. A munkahelyi érzelmek és a kompetenciák kötődése kapcsán az előadó rávilágított arra, hogy mindezt a menedzser tudja befolyásolni. Ha jó a szervezet érzelmi klímája, a dolgozók is jól érzik magukat és jobban teljesítenek, mint abban az esetben, amikor ez az érzelmi klíma nem megfelelő. Az érzelmileg intelligens menedzser legfontosabb jellemzői a konfliktustűrés, a kreativitás és innovációs képesség, lelkesedés, lelkierő, önismeret, önkontroll, szorgalom – mondta Kánya Hajnalka.
A munkahelyi elkötelezettségről tartott előadásában Szécsi Gyöngyike, a Coats Odorhei Kft. igazgatója az előtte elhangzottakhoz kapcsolódott. Arról beszélt, hogy egyre több vállalatnak fontos az alkalmazottak részéről történő visszajelzés. Ott, ahol elkötelezett alkalmazottak dolgoznak, a cégek 19 százalékkal növelték a munkahelyi profitjukat, és 28 százalékkal emelkedtek részvényeik értéke egy év alatt. Ahol viszont alacsony volt az elkötelezettség, 32 százalékkal csökkent a profit és 11 százalékkal a részvények értéke.
Antal Erika
maszol.ro

Újraépítik az autópályát
Az autópálya-társaság szakértői jelentése szerint teljesen el kell bontani és újra kell építeni a dél-erdélyi autópályának egy tavaly novemberben átadott szakaszát. A jelentés azután készült, hogy szeptember elején lezárták a Nagyszeben–Szászváros autópálya egyik 12 kilométeres szakaszát, és a forgalmat a pályával párhuzamos országútra terelték.
A szakértők megállapították, hogy 8–10 méteres mélységben víz szivárog be az autópálya alá, és ez okozza a felszínen megjelenő repedéseket, ezért a pálya 60-as kilométerénél a burkolat és az alapozás teljes elbontását és a vízelvezetés utáni újraépítését javasolják. Egy korábbi szakértői jelentés alapján az autópálya-társaság egyértelműen a kivitelezőt tette felelőssé a kialakult helyzetért, azt állítva, hogy az olasz Impregilo Salini társaság nem a kivitelezési technológiának megfelelően járt el, és nem megfelelő minőségű anyagokat használt a munkálatok során.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Feltárják az EMKE múltját: elkezdődtek a levéltári kutatások
Interdiszciplináris konferenciával ünnepelte fennállásának 130 éves évfordulóját az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a hétvégén.
A csütörtöki kolozsvári előadásokat követően – amelyek a szervezet történetének egy-egy szeletét elevenítették fel – a résztvevők pénteken egy algyógyi kiránduláson vettek részt.
Széman Péter EMKE-elnök lapunk megkeresésére elmondta: fontos, hogy feltárják a szervezet múltját és egykori értékeit, hiszen „a múlt ismerete nélkül nem lehet építeni a jövőt".
A kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban jelenleg újra megtekinthető az EMKE első tíz évét bemutató kiállítás is, amelyet Bartha Katalin Ágnes állított össze, és amelyet eredetileg még tavasszal mutattak be, azóta több helyre is eljutott, így Nagyszebenbe, Zilahra és Pécsre, és a tervek szerint a közeljövőben Szilágysomlyóra és Sárospatakra is elviszik.
Hatméternyi múlt
Széman elmondta, a szervezet levéltárát az állami levéltárban őrzik, és sokáig egyáltalán nem volt kutatható.
Már hét éve kérik ennek a hatalmas anyagnak – összesen 30 folyóméter iratcsomó – a kutathatóvá tételét, a levéltártól viszont eddig mindig azt a választ kapták, hogy egyelőre nincs feldolgozva az anyag. Idén azonban hat folyóméternyi anyagot, a szervezet első tíz évének írásos emlékeit rendelkezésükre bocsátották, a mostani konferenciára tulajdonképpen ez adott lehetőséget.
Ugyanakkor Széman szerint nagyon sok kapcsolódó levéltári anyag segíthet az EMKE múltjának feltárásában, többek között a kolozsvári bölcsészkar levéltára – ez az anyag is most vált nyilvánossá – vagy az EMKE alapító-titkára, Sándor József saját levelezése is érdekes információkkal szolgálhatna, utóbbi azonban egyelőre szintén nem kutatható.
A csütörtöki konferencián Gaal György Haller Károly jogtudósról tartott előadást, aki az EMKE-alapítást kezdeményezte, Berki Tímea pedig az EMKE-alapító Sándor József életpályájáról értekezett. „T. Szabó Levente például a kolozsvári bölcsészkar levéltárában kutatott, és nagyon érdekes adatokat talált az EMKE, a bölcsészkar és a helyi egyleti élet összefüggéseiről az 1880-as években. Nagy Botond arról beszélt, hogy az EMKE milyen szerepet vállalt a 19. század végén például a székelykérdés megoldásában, hiszen akkoriban a Székelyföld Nagy-Magyarországon belül perifériára szorult, nagy volt az elvándorlás, nem voltak munkahelyek – amely probléma mára újra aktuálissá vált –, az EMKE pedig akkor szorgalmazta a gazdaságtelepítést, az infrastruktúra javítását" – magyarázta Széman Péter.
Tóth Szabolcs Barnabás Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület jelenléte Háromszék közművelődési életében címmel tartott előadást, amely Széman szerint azért érdekes, mert az EMKE segédkezett az első székelyföldi civil egyesületek létrehozásában is. Vetési László arról beszélt, hogy az EMKE megalakulásakor hogyan működött a szórványban, hiszen már 130 évvel ezelőtt is az volt a szervezet egyik fő célkitűzése, hogy megállítsa a szórványosodást, illetve a magyarságtudat megőrzésében segítse a szórványban élőket.
Az elnök szerint ezek a mai szervezetnek is a fő célkitűzései közé tartoznak azzal a különbséggel, hogy akkor még jelentős gazdasági erőforrások is az EMKE rendelkezésére álltak, ma viszont sokkal szerényebbek az anyagi lehetőségeik. Az elnök elmondta, a konferencián elhangzott előadások anyagát kötet formájában is szeretnék megjelentetni, jövőre pedig egy hasonló konferenciával szeretnék folytatni az EMKE múltjának feltárását.
Szerény eszközök a szórványban
Arra a kérdésre, hogy milyen eszközei vannak a mai szervezetnek a szórványosodás megállítására, Széman elmondta, idén például az EMKE az RMDSZ-szel és a budapesti Nemzeti Művelődési Intézettel karöltve képzéseket indított el, amely a kis közösségek helyi értékeinek feltárását szorgalmazza, és amelyeket elsősorban a szórványközösségeknek szántak.
Ugyanakkor az elnök bevallotta, hogy az EMKE lehetőségei eléggé behatároltak a szerény anyagi lehetőségeik miatt, hasonló képzések és művelődési programok rendszeres szervezésével azonban tudnak segíteni a szórványközösségek magyarságtudatának megerősítésében. Példaként a Besztercén és Radnaborbereken nemrégiben megszervezett Reményik Sándor-megemlékezést említette. Fontos eredménynek tartja ugyanakkor a pusztakamarási felújított Sütő András-emlékház közelmúltban történő átadását is, ahol szintén szervezhetnek a továbbiakban kulturális eseményeket.
Az elnök ugyanakkor elmondta, hogy már tárgyalnak a budapesti Nemzeti Művelődési Intézettel egy 2-3 éves képzés beindításának lehetőségéről, amelyet közművelődési és kulturális szakemberek figyelmébe ajánlanak elsősorban, de helyi civil szervezetek vezetői és a helyi értékek feltérképezésével foglalkozó szakemberek számára is hasznos lehet.
Széman Péter kérdésünkre elmondta, korai lenne arról beszélni, hogy hol szerveznék meg ezeket a képzéseket, de az biztos, hogy több erdélyi helyszínen – a Székelyföldön, a Partiumban és Közép-Erdélyben, Kolozsvár környékén is – indul majd ilyen képzés, ha a tárgyalások eredményesek lesznek. „Magyarországon már léteznek hasonló képzések, így azoknak a logisztikáját használnánk fel az itteni képzések beindításakor, az ott tanító szakembereket hoznánk el az elején" – hangsúlyozta Széman Péter.
Erdélyi hungarikumokat keresnek
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke a csütörtöki konferencia megnyitóján elmondta, hogy az RMDSZ koordinálásával létrehozzák az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottságot, amely a Hungarikum Bizottság mintájára fog működni, feladata pedig feltárni a legfontosabb erdélyi magyar értékeket. A bizottságba való részvételre az EMKE képviselőit is felkérték.
„A legfontosabb, hogy elindítsuk a kisközösségek helyi értékeinek gyűjtését, feltérképezését. Tulajdonképpen a bizottságnak is akkor lesz munkája, akkor lesz mit elbírálni, ha sok helyről jelzik a saját értékeiket a közösségek, ezeket pedig több kategóriában lehet majd rangsorolni annak függvényében, hogy helyi, regionális, nemzeti érték vagy hungarikum az illető térség sajátossága. Jövőre képzéseket is tervezünk ebben a témakörben több helyszínen" – tette hozzá Széman Péter.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Új kapitány régi csapattal
Stratégiai hibának tartja a szociáldemokraták Erdéllyel kapcsolatos eddigi politikáját Liviu Dragnea újonnan felkent SZDP-pártelnök, ugyanis szerinte a rossz üzenetek, illetve „etnikai vagy radikális pártokkal kötött elsietett szövetségek” miatt elveszítették az itteni választók támogatását. Kissé sejtelmesen fogalmaz, noha etnikai szövetségesként vélhetően az RMDSZ-re utal, hiszen korábban a szociáldemokraták vele egyezkedtek kormányzati céllal.
Érdekes fordulat ez egyébként, hiszen míg az erdélyi magyarok egy része már rég úgy vélekedik, hosszú távon nem járható a bratyipolitika útja a szociáldemokrata „partnerekkel”, immár a magát baloldalinak tartó párt csúcsvezetése is feledné a régebbi kényszerházasságot. Nyilvánvalóan nem lelkiismereti okokból, hanem mert ezáltal próbálja magához csábítani az erdélyi román választókat. Ami egyáltalán nem könnyű feladat, hiszen többségük a tavalyi elnökválasztáskor nem voksolt Pontára, a szavazati arányokat tükröző térképen élesen el is határolódott Erdély az ország többi részétől. Ezért Dragnea most sebtiben autópályát ígér az erdélyieknek. Ez írva s mondva egyaránt nevetséges, elég visszautalni a Nagyszeben és Szászváros közötti tizenkét kilométeres útszakasz tragikomikus helyzetére.
De mire számíthat az erdélyi, székelyföldi magyarság a kommunizmus bűneiért késve bocsánatot kérő, szociális téren és közalkalmazottak bérével zsonglőrözésre készülő politikustól, akit különben választási csalás és befolyással üzérkedés miatt alapfokon elítéltek, illetve az SZDP megújult vezetésétől? Jóra aligha, amennyiben már most hamut szórnak fejükre „etnikai” szövetségeseik miatt, arról nem is beszélve, hogy választásokkor a magyar kártyát még mindig nyerőnek vélik, s inkább újra előveszik, mintsem felvállaljanak közös erdélyi célokat. Tekintve a mostani, a székelyföldi magyarok megalázására építő bukaresti irányvonalat, aligha feltételezhető, hogy ezen Dragneáék változtatnának. Ez már csak azért sem valószínűsíthető, mert Dragnea korábbi régiósítási elképzeléseiben sem volt hajlandó tudomást venni Székelyföldről. De alighanem az erdélyi románok számára is illúzió marad a baloldal korszerűsödése, hiszen szerény kormányzati eredmények mellett bármikor szavazatokban mérhető haszonnal vethető be a marosfői, szélsőségesen nacionalista szavalókórus. Sokáig úgy tűnt, Pontáék után nem következhet rosszabb. Ám most, látva a tétova kezdőrúgást, félő, hogy a szociáldemokráciát mímelő csapat régi játékosai az új kapitánnyal is csak a harmadosztály szintjén gurigáznak majd. És ez mind az országra, mind az erdélyi, székelyföldi magyarokra nézvést igen siralmas lehetőség.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)