Az elmúlt száz esztendő egyik legnagyobb áradása Dicsőben
Huszonkét személyt kellett kimenteni az elárasztott övezetekből Dicsőszentmártonban, miután a keddi esőzést követően a megáradt Botorka-patak vize elöntötte a város nagy részét. Száz tűzoltó dolgozott a mentésnél.
A kedd délutáni felhőszakadás nem csak a városban, de a környéki falvak egy részében is gondot okozott. Ádámoson, Magyarsároson és a Szeben megyei Balázstelkén is elárasztott a víz lakásokat, pincéket, udvarokat. Dicsőszentmártonban tizenhat felnőttet és hat gyereket kellett kimenteniük a tűzoltóknak a víz által elszigetelt házakból. Ádámoson egy 92 éves asszonyt mentettek ki, aki a tűzoltók érkezéséig már életveszélyesen átfázott.
Sorin Megheşan dicsőszentmártoni polgármester úgy nyilatkozott, hogy ilyen áradás nem volt az elmúlt száz esztendőben, talán csak az 1970-es és '75-ös mérhető ehhez. Az Omega üveggyár, a Gecsat szigetelőanyag-gyár és a Lukoil üzemanyagtöltő-állomás egyméteres vízben állott. A megáradt Botorka-patak autókat vitt el – köztük a vészhelyzetiek Cielóját is –, elárasztotta a Dicsőszentmárton és Medgyes közötti 14A jelzésű országutat, továbbá a 107-es Balázsfalva felé vezető megyei út jelentős részét Ádámos területén.
Összesen 200 lakóházat érintett az áradás, a Vasile Moldovan Általános Iskolában szerdán nem tudtak vizsgázni a nyolcadikos diákok, így a matematika szintfelmérőt az Avram Iancu-iskolában írták meg. A város nyolc utcája és az Őrhegy (Botorca) lakónegyed szigetelődött el az árvíz miatt, a legtöbb beavatkozásra ezeken a részeken volt szükség. Szerdán délelőtt még sok helyen volt víz az épületek alagsori részeiben. Ugyancsak szerdán délelőtt 11 órakor összehívták a helyi vészhelyzeti bizottságot.
Lucian Goga prefektustól úgy értesültünk, hogy az esőzés okozta károk felmérése folyamatban van a megye 17 érintett településén, egyelőre az előzetes összesítések alapján úgy tűnik, hogy az anyagi kár értéke eléri a két és fél millió lejt. Dicsőszentmártonban mintegy 200, június 19-én Kutyfalván 353 házat érintettek az áradások (itt az anyagi kár értéke eléri a 835 ezer lejt). Maros megyében Ádámoson, Szásznádason, Csatófalván és Szovátán adódtak még gondok az eső miatt.
A megyei vészhelyzeti felügyelőség vezetője, Dorin Oltean mérnök-ezredes elmondta: több mint száz tűzoltó segédkezik a mentésnél, a víz kiszivattyúzásánál. A saját motorosszivattyúik mellett felhasználták (és használják jelenleg is) a környező városok által felajánlott pumpákat is. Néhány személygépkocsit elkapott az áradat az ország- és megyei utakon, ezek kimentésére egy markológépet küldtek a helyszínekre.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Tizedik évadát zárta az M Stúdió
„Talán a Flow Fesztivált emelném ki elsősorban az évad eseményei közül, amely által olyan előadásokat próbáltunk elhozni Sepsiszentgyörgyre, amelyek a mozgásszínház műfaján belül különböző irányokba mutatva nemzetközi minőséget képviselnek. Bízom benne, hogy a fesztivál szervezése révén hosszú távon is csak nyerhet a társulatunk, és a Sepsiszentgyörgyi nézők is, hisz azt a színházi műfajt próbáljuk ezáltal közelebb vinni hozzájuk, amellyel aligha lehet alkalmuk találkozni az erdélyi színházakban” – mondta el lapunknak Márton Imola, az M Stúdió Mozgásszínház művészeti vezetője az évadzárás kapcsán.
A társulatvezető kifejtette, az idei évad mindhárom produkciója fontos együttműködések eredményeképpen született: a Julie kisasszony Tarkovszkij-jelenetekkel című, Nagy Botond által rendezett előadás első koprodukciójuk volt a Tamási Áron Színházzal, először dolgozott a társulattal Horațiu Mihaiu rendező, aki Ibsen darabja alapján A tenger című előadást vitte színre, és ebben az évadban készült Sztravinszkij Tavaszi áldozat című balettjéből az első, klasszikus zenére épülő előadásuk Andreia Gavriliu rendezésében. Mindezek mellett a már említett Flow Fesztiválra olyan világhírű társulatok produkcióit hozták el, mint a Frenák Pál Társulat, a Horváth Csaba által vezetett Forte Társulat vagy a Fehér Ferenc állandó alkotótársaiból álló együttes. Márton Imola arról is beszélt, hogy az évad során fontos fesztiválokon vett részt a csapat: Gyergyószentmiklóson a Nemzetiségi Színházak Kollokviumán és a Dance.movement.theatre nevű fesztiválon, Nagyszebenben a Festivalul Tânăr nevű seregszemlén, Szkopjeben (Macedónia) a Panphys Nemzetközi Pantomim és Fizikai Színházi Fesztiválon, Aradon az Új Színházi Fesztiválon, Târgoviștén a Nemzetközi Bábel Fesztiválon, ezenkívül pedig vendégszerepléseket is vállaltak Temesváron, Budapesten, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Marseille-ben is, Kézdivásárhelyen és Brassóban pedig bérletes előadásokat játszottak. Mint mondta, a korábbi évadokhoz képest idén nagyobb figyelmet fordítottak a belföldi jelenlétre.
A következő évadban a tervek szerint Radu Afrim, Fehér Ferenc és Bocsárdi László rendez a társulatnál, Afrim előadása az Andrei Mureșanu Színházzal együttműködésben készül, a Fehér Ferenc által rendezett produkció pedig western lesz mozgásszínházi változatban. Mint megtudhattuk, új színészi állást hirdet az M Stúdió, amelyre nők és férfiak is jelentkezhetnek július 20-ig, bővebb információkat ezzel kapcsolatosan az m-studio.ro honlapon találhatnak az érdeklődők. A társulatvezető azt is elmondta, hogy a színház technikai szempontból is fejlődni próbál – idén bővíteni tudták fénytechnikai berendezésüket, ami nagy jelentőségű beruházás volt –, és az elmúlt évadokhoz viszonyítva előadásaikat is többen látogatták, ami örvendetes, mert azt bizonyítja, hogy egyre nyitottabbá válik irányukba a szentgyörgyi közönség.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hungarikum magyaroknak, románoknak
Színvonalas néptáncelőadások és operettgálák ide, érdekes gyermekprogramok, konferenciák és kiállítások oda, mégiscsak a gulyásfőzés és főként -kóstolás tette igazán emlékezetessé meg vonzóvá a nagyszebeni Hungarikum Napokat.
A péntektől vasárnapig, immár hetedik alkalommal szervezett fesztivál azon túl, hogy megmozgatta az egykori szászváros maroknyi magyarságát, ismét kiváló névjegykártyának bizonyult a helyi románság felé.
„Ha egyéb haszna nem is lenne a fesztiválnak, akkor már az is nyereségnek számít, hogy míg hét évvel ezelőtt alig három szebeni vendéglőben lehetett gulyást rendelni, ehhez képest ma három olyan étterem lehet, amelynek az étlapjáról hiányzik a jellegzetes magyar eledel” – állítja büszkén Serfőző Levente főszervező, a fesztivál ötletgazdája.
Bár a zsűri elnöke, a Szolnokról érkezett, Magyarország Gulyáskirálya címet viselő Csányi Sándor szerint a versenybe nevezett tizenhat csapat közül egyetlen egy sem főzte azt az igazi, az anyaországban ismert gulyást, a rendezvény több száz résztvevője mégis megnyalta a száját. A rendezvénysorozat harmadik és egyben utolsó napján a világ legnagyobb gulyásfesztiváljának a főszervezője, Csányi Sándor maga mutathatta be, miként főzik a magyarországi nagyok az alföldi marhagulyást csipetkével.
A Hungarikum Napokról az idén sem hiányoztak a különböző bemutatók, gyermekelőadások, a hangulatteremtő népzene- és néptáncelőadások, de jurtaépítés, íjászat, kőleves főzése is szerepelt a műsoron.
Krónika (Kolozsvár)

Gulyáspogácsás Hungarikum Napok Nagyszebenben
„A jó gulyás titka a magyar lélek”
A péntek esti hivatalos megnyitót a Magyar gasztronómia – szolnoki és nagyszebeni képekben című tárlatmegnyitó előzte meg a Tanácstoronyban, a Magyar Gulyás Gasztro-Turisztikai Egyesület szervezésében.
De a később kezdődő ünnepi műsorból sem mAradtak ki a szolnokiak, hiszen a Magiszter Fényes Adolf Szolnoki Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium fiataljainak táncelőadását láthatta a nagyérdemű. Serfőző Levente, a rendezvény főszervezője beszédében örömmel számolt be arról, hogy az Ars Hungarica fesztiválhoz hasonlóan a Hungarikum Napok is bekerült a város hivatalos rendezvényeinek jegyzékébe. Ugyanakkor elmondta: reméli a szolnoki kapcsolat továbbfejlődését is. Molnár Beáta, a Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat elnöke röviden ismertette az általa képviselt szervezet tevékenységét. Megjegyezte: nem titkolt céljuk, hogy 2016 szeptemberében testvérvárosi és kulturális együttműködési szerződést írjanak alá a nagyszebeni illetékesekkel.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)

Örökségvédelem és hagyományőrzés egy szórványközösségben (VII. Hungarikum napok Nagyszebenben)
Szebenben nem érezzük egyáltalán, hogy háttérbe szorulnánk, és azt sem, hogy másodrendű állampolgárok lennénk. Élhetünk kultúránknak, anyanyelvünknek, hagyományainknak, és ez senkit sem zavar – vallja Józsa Benjamin nyugalmazott nagyszebeni magyartanár, akivel a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete által július 1–3. között szervezett VII. Hungarikum Napok szabadtéri programjain találkoztunk. A közel százhektáros Astra falumúzeumban tapasztalt nyüzsgés, a szebeni magyar napoknak is nevezett rendezvényen gyakran hallott román szó, a gulyásfőző verseny vegyes csapatai bizonyították a mondottakat – ebben a közegben anyanyelvétől függetlenül valóban egyenrangú mindenki.
A magyar kultúra értékeinek bemutatása, jelentőségének hangsúlyozása céljával szervezett Hungarikum Napok az Ars Hungarika fesztivál mellett a nagyszebeni magyar szórvány legkiemelkedőbb eseménye. Mindkettőnek a HÍD egyesület a szervezője, de a nagyszebeni önkormányzat és civil szervezetek, önkéntesek támogatása nélkül egyik sem lehetne sikeres. Serfőző Levente, a HÍD elnöke lapunknak elmondta, úgy állítják össze az évi kulturális programokat, hogy mindenki találjon benne magának valót, az is, aki a komoly, nehezebb műfajokat kedveli, és az is, aki pusztán találkozásra, kikapcsolódásra vágyik.
Ez a szemlélet a VII. Hungarikum Napok esetében is érvényesült: első nap a híres Szolnoki Gulyásfesztiválról szóló fotókiállításon fogadták az érdeklődőket a patinás Tanács Toronyban, a Thalia nagyteremben pedig a Magiszter Fényes Adolf Szolnoki Művészeti Szakközépiskola tánctagozatának évzáró műsorából látott részleteket a közönség, valamint nóta-, operett- és musical-összeállítással fellépett a Kolozsvári Operettisimo együttes. Második napra szervezték a szabadtéri programokat, amelyek vasárnap is folytatódtak, amikor a kulturális ínyencségek műsorfolyamát fotókiállítással és könyvbemutatóval gazdagították. A református templom galériájában báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola, az első világháború sebészeti különítményének ápolónője, a szegények pártolója, Bánffy Miklós múzsája pályaképét bemutató fényképkiállítást nyitottak meg. A Hungarikum Napok záróestéjén bemutatták Szucher Ervin Toronyba zárt anyanyelvünk című könyvét, amely a szerző szórványban készült riportjainak egy részét tartalmazza, és amelyet hídnak szánt az Erdélyben és az Erdélyen kívüli területeken élő szórványmagyarok között, akik még beszélik vagy már nem beszélik anyanyelvüket, de magyarságukhoz továbbra is ragaszkodnak.
Transylvanicum versus hungarikum
Az örökségvédelem érdekében történő összefogás volt a témája a Transylvanikum versus hungarikum című minikonferenciának, amelyen a magyarországi hungarikumtörvény alapján tavaly létrehozott Erdélyi Értéktár Bizottság és a Szeben, Maros és Brassó megyei örökségvédelmi civil szervezeteket tömörítő TransylvaNet Föderáció mutatkozott be. Az Astra – Erdélyi Népi Civilizáció Múzeuma alig egy hónapja átadott multikulturális pavilonjában tartott tanácskozáson Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke, az Erdélyi Értéktár Bizottság tagja ismertette a helyi, regionális és erdélyi értéktárak jelentőségét és az azokat kezelő bizottságok működését. Elmondta, kevesebb mint egy év alatt száznegyven javaslat érkezett felvételre az értéktárba, ebből kilencvenöt erdélyi, a többi helyi érdekeltségű.
Utóbbi közé tartozik a négy eddig regisztrált Háromszéki érték: a Jancsó-udvarház és a Szent Imre római katolikus műemlék templom Gelencéről, a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épületegyüttese és Kézdivásárhely történelmi központja (forrás: a Kriza János Néprajzi Társaság digitális értéktára,http://www.kjnt.ro/ertektar/erdelyi/kovászna).
Széman Péter lapunk kérdésére válaszolva elmondta, a Hungarikum Napok is nagy értékeink közé tartozik, hisz nagyon jó példája, hogy miképpen lehet szórványban is megőrizni a hagyományokat. Eugen Vaida, a húsz Szeben, Brassó és Maros megyei örökségvédelmi szervezetet tömörítő TransylvaNet Föderáció elnöke hangsúlyozta, feladatuknak tartják az értékőrzést, amelynek szabályozásához jó törvényre van szükség, a terepen végzett konzultációk, közmeghallgatások alapján kívánnak törvénykezdeményezéseket megfogalmazni. Úgy látja, az államnak segítenie kell az épített örökség tulajdonosait, hogy karbantarthassák, felújíthassák az értékes ingatlanokat, amelyek megőrzése közös felelősség. Vaida elmondta: együttműködést javasolt az örökségvédelmi szervezetek között, bővíteni szeretnék a TransylvaNetet, mert szerinte közös összefogással több eredményt lehet elérni. A magyar közösség szempontjából fontos jelentségre hívta fel a figyelmet Mirela Iancu, az Astra múzeum marketingfelelőse. Elmondta, a kommunista időkből úgy örökölték, hogy a falumúzeum több száz éves parasztházai, ipari létesítményei (szám szerint közel négyszáz – szerk. megj.) mind a román népi kultúra képviselői, holott ez nem igaz, és nekik az utóbbi években sikerült ezt a történelmi tévedést kiigazítaniuk, feltüntették a házak valós identitását, és létrehozták a nemzeti kisebbségek sétányát, ahová három szász házat is telepítettek, mert korábban egy sem volt. Az ország legnagyobb skanzene ma nyitott a rendezvények számára is, mesterségbemutatókat, múzeumi foglalkozásokat tartanak, hogy minél közelebb hozzák a népi kultúrát, a népi örökséget a mai emberhez – mondotta.
Gulyástól a kőlevesig
Készítsünk vajas pogácsatésztát, nyújtsuk ki, kenjük meg töpörtyű- és gulyáskrémmel, hajtogassuk össze, ismét nyújtsuk ki, daraboljuk pogácsaszaggatóval, kenjük be a tetejét gulyáskrémmel és süssük szép pirosra – így készül a Csányi Sándor-féle gulyáspogácsa. A magyar gulyáskirály saját találmányát mi is megkóstolhattuk a Hungarikum Napokon, a kemencében sült pogácsa nagyszerűen bevezet a gulyás ízvilágába, amiben bőségesen volt része a falumúzeum egyik szegletében megszervezett gulyásfőző verseny közönségének. A híres Szolnoki Gulyásfesztivál főszervezője lapunknak elmondta, a magyar éttermekből egy kicsit kiszorult a gulyás, viszont ez az étel a magyarságtudatunkat erősíti. Szerinte a gulyásfőző versenyeknek éppen az a célja, hogy ezt a tudatot és a magyar gasztrokultúrát erősítsék.
Míg közel húsz bográcsban rotyogott a főként marhahússal készített étel, a gyermekek a kőlevesről szóló bábjátékon mulattak, majd mindannyian megkóstolták a meséből szőtt kőlevest. Az üstök alatti tüzek füstjében észrevettük a Torja csapata feliratot, rögtön kérdeztük, hogy kerülnek a Háromszéki gulyásfőzők a Hungarikum Napokra. Kiderült, a torjaiak Nagyszebenben kaptak néhány évvel ezelőtt jól jövedelmező munkát egy régebb odatelepedett falustársuknál, most összeálltak, és bíznak abban, övék lesz a legfinomabb gulyás.
A kézművesek során is találkoztunk Háromszékiekkel: ott volt a bodosi mézeskalácsos, a Sepsiszentgyörgyi csontfaragó, a kovásznai fafaragó, a sepsiillyefalvi kovács. Standjuknál gyakran hallottunk román szót, alig sikerült elcsípni szebeni magyar embereket, akik elmondhatják, mit jelentenek számukra a Hungarikum Napok. A Balavásáron született, több évtizede nagyszebeni Borsai István szerint ilyenkor látszik meg, hogy ki vallja magát magyarnak, Páskuly Ibolya pedig azt mondta, ez a legjobb találkozóhelyük, ahová minden magyar eljön, mert a városban szaladnak az emberek a dolguk után, nincs idejük egymásra. Török-Szász Annát még a Németországban élő leánya is felhívta, nehogy kihagyja a Hungarikum Napokat, nem is mAradt otthon, láthatóan jól érezte magát a falumúzeumban tartott majálison.
Igaza van Józsa Benjaminnak, aki szerint a háromezer főnyi (kétszázaléknyi – szerk. megj.) szebeni magyar lakosság nagyon lelkes, „különösen, amióta két kultúrszervezetünk van, a Polgári Magyar Művelődési Egyesület és a HÍD, amelyet Serfőző Levente vezet, azóta megpezsdült a szellemi élet”.
Felzárkózni és megmAradni
Templomban, könyvesboltban, kiállító- és előadóteremben, multikulturális pavilonban, az ország legszebb és leggazdagabb falumúzeumában három nap alatt több ezren fordultak meg, magyarok és románok, hazaiak és külföldről hazaérkezettek.
Lapunk számára Sefőző Levente főszervező összegezte a Hungarikum Napok lényegét: „Szórványban minden műfajt meg kell mutatni, hisz a magyar kultúra egészéhez tartozunk, oda próbálunk felzárkózni és megmAradni a Kárpát-medencei körforgásban, és ahhoz, hogy ezt megtehessük, ébren kell tartanunk értékeinket, hagyományainkat. A nagyobb eseményekkel nem csupán a magyar közösséget kell megszólítani, hisz Nagyszebenben rengeteg a vegyes házasságban élő magyar ember, aki ilyenkor büszkén fogja meg a párját és gyermekeit, akiket lehet, hogy nem sikerült megtanítania magyar nyelvre, de most megmutathatja, ő milyen kultúrából származik. Egyesületünk neve nem véletlenül HÍD, eseményeinkkel próbálunk híd lenni kultúrák és nemzetiségek között.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székedi Ferenc: Gál Sándor: a szülőföld tisztelgése
Mint bárkinek a földi sorsa az idő múlásában, Gál Sándor élete is mindenekelőtt két dátum közé szorítható. 1817-ben Csíkszentgyörgyön, látta meg a napvilágot, és 1866-ban az olaszországi Nuterinában hunyt el, sírhelye mindmáig ismeretlen. De nem csupán halálát fedi homály, hanem részben életét is. Mikor ezredesnek nevezik, mikor tábornoknak, mikor kiváló gyakorlati hadvezérnek, mikor a magyar forradalom és szabadságharc nemzetőrsége, majd honvédsége katonai szabályzata megalkotójának, azaz egy hadsereg felépítése és működtetése, valamint a hadi állapotok nélkülözhetetlen elméleti szakértőjének. Úgy emlékezünk rá, mint a senki előtt meg nem hunyászkodó forradalmárra, Kossuth feltétel nélküli hívére, de az utókor ugyanakkor azt is tudja, hogy az emigrációban végleg összekülönbözött egykori bálványával, és útjaik szétváltak. Róla és a Nyerges-tetői ütközetről Kányádi Sándor írt verset, amely mindkettőt a legendák magasságába emeli, a történelemkönyvek közül többen viszont kászonújfalusi csatának nevezik azt az ütközetet, amelyről minden március 15-én és augusztus elsején megemlékezünk.
Jómagam munkatársaimmal az utóbbi évtizedben minden évben dokumentumfilmet készítettünk a Csíkszeredai március 15-i ünnepségekről, amelyek egy része a Nagy Ödön alkotta Gál Sándor szobor körül zajlik és hogy ne tévedjünk, hogy ne ismételjük önmagunkat, igyekeztem rengeteg olyan forrást felkutatni, amelyek az eddigieknél sokkal szélesebb megvilágításba helyezik Gál Sándor életét és munkásságát.
Annyi bizonyos, hogy Kézdivásárhelyen és Olmütz-ben tanult, a ma Csehországban található város akkoriban nem csupán Európa egyik legfontosabb egyetemi városának, hanem történelem-alakítójának is számított. A tizenötödik században itt tették Mátyás király fejére a cseh koronát, és a tizenkilencedik században itt lett császár I. Ferencz József, a magyar szabadságharc leverése után pedig itt fogalmaztak meg olyan, a központosítást részben lebontó birodalmi alkotmányt, amelyet két év múlva, gyakorlati kivihethetlensége miatt, félretettek. Az olmützi kadétiskolát az osztrák birodalom egyik legkiválóbb katonai kiképzőjeként tartották számon, a mindössze huszonegy éves székely fiatalember 1838-ban lépett osztrák császári szolgálatba, majd alhadnagyként 1842-ben az első csíki székely határőr ezredhez vezérelték, ahol 1848-ig a hadnagyi rangra vitte.
A magyar forradalom kitörésének hírére Pestre utazott, és a rá következő szűk félévet – néhány májusi és júniusi napot kivéve – nagyrészt ott is töltötte. Az Országos Nemzetőrségi Haditanácshoz, majd a fővárosi nemzetőrség főparancsnokságára nevezték ki segédtisztnek. Hivatali munkája mellett a tanulmányaiból merített, az általa fordított és szerkesztett katonai szabályzatok kiadásával foglalkozott. Májusban viszont Hajnik Sándorral és Klapka Györggyel együtt Marosvásárhelyre küldte Gr. Batthyányi Lajos miniszterelnök. Tény és való, hogy ekkor, majd 1848 augusztusát követően és 1849-ben, Gál Sándor mintegy húszezer székely katonát szervezett be, miközben ő maga gyorsan emelkedett a tiszti ranglétrán, és 1849 januárjában ezredessé nevezték ki. A források eltérően vélekednek arról, hogy bejárta vagy sem a kötelező főhadnagy, százados, őrnagy, alezredes rangsort, annyi bizonyos azonban, hogy január 23-án ezredesként vette át Csíkszeredában az 1. székely határőr-gyalogezred irányítását. Már létező katonai kereteinek felhasználásával Gál Sándor három honvéd zászlóaljat szervezett, majd január utolsó napjaiban Csíkból Háromszékre és Erdővidékre indította őket, hogy az ottani erőkkel egyesülve csatlakozzanak a Bem vezette, Nagyszeben alatt álló erdélyi fősereghez. Az út oroszokkal és osztrákokkal vívott, vesztes és győztes csatákkal teletűzdelt, egy részükben maga Gál Sándor is részt vett. 1849 februárjában visszatért Csíkszeredába és Bem megbízásából újabb csapatokat toborzott, illetve az egész Székelyföld katonai irányítójaként, a tábornok utasítására, elkezdte a hadianyag gyártást.
Kézdivásárhelyen már januárban újraindították az ágyútermelést, emellett Csíkszentdomokoson is ágyú- és golyóöntő, valamint lőporgyárat akartak felállítani. Csíkmadarason március 18-án kezdték meg a lőporgyár építését és május 1-én indult meg a termelés. Gál Sándor a hadianyag-gyártás hátterét leginkább a parajdi só eladásából, majd a termények rekvirálásából szerette volna fedezni, de keménykezű katonaként több más tekintetben is beleszólt a Székelyföldi polgári közigazgatásba, odáig menően, hogy helyi székely tisztségviselőket tartóztattatott le, illetve székelyeket szeretett volna áttelepíteni Beszterce vidékére.
Olykor önkényességbe hajló ténykedését Budapestről nem nézték jó szemmel, már ekkor megindultak vitái a központi hatalommal, illetve az erdélyi magyar kormánymegbízottal. Katonai szempontjait továbbra sem adta fel, megszervezte a Székelyföldi Mátyás huszárezredet, amelyet a már létező hasonló magyar alakulatok parancsnokai nem fogadtak kitörő örömmel, és Marosvásárhely polgári vezetősége is tiltakozott a véleménye szerint túlzásba vitt újonc-sorozások miatt. Gál Sándor azonban az újoncok mellé helyben szeretett volna tiszteket és altiszteket kiképezni, Csíkban és Háromszéken egy-egy olyan katonai iskolát akart felállítani, amelyben a polgári iskolát már elvégzett tizenöt-tizenhét éves fiatalok részesülnek rövidebb vagy hosszabb idő alatt felhasználható gyalogsági, tüzérségi és utászati ismeretekben.
Ezekbe és a Székelyföldi hadikórházak felállítását szolgáló elképzeléseibe azonban beleszóltak az 1849 júniusában Erdélybe betörő orosz és osztrák csapatok. Források szerint július 29-én tábornokká nevezték ki, amiről ő még nem tudott, amikor augusztus elsején Tuzson János alezredes vezetése alatt kétszáz honvédre bízta azt a Nyerges-tetői csatát, amelynek hősies részletei leginkább fennmAradtak a közemlékezetben.
A sorozatos vereségek után Gál Sándor mAradék seregével Kolozsváron csatlakozott Kazinczy ezredes csapataihoz, majd az augusztus végi fegyverletétel után egy ideig a Szatmár környéki mocsarakban bujkált, majd 1850-ben sikerült külföldre szöknie. Azonnal felvette a kapcsolatot a magyar emigrációval, hamburgi és londoni ténykedések után Kossuth Konstantinápolyba küldte és 1851-ben kinevezte az erdélyi felszabadító hadsereg főparancsnokává. Így Gál Sándor részt vett a nemzetközi helyzetet meglehetősen tévesen értékelő Makk Károly vezette székely összeesküvés előkészítésében, amelyet székely árulás nyomán az osztrák hatóságok kemény kézzel felszámoltak és megtoroltak.
Gál Sándor nem adta fel, 1861-ben tagja lett az olaszországi magyar légiónak, de a korabeli rendkívül bonyolult olaszországi és nemzetközi politikai életben, Kossuth tanácsai nyomán vagy éppen ellenében sem tudott eligazodni, ezért Nápolyban, útmutatásai nyomán, le is tartoztatták. Valószínű, hogy ezekben az években írta vagy diktálta magyarról olaszra átfordított vagy olasz nyelvű életrajzát, emlékiratait, de az is lehet, hogy egykori magyar tiszttársak a szerzők. A kötet magyar fordításban, 2006-ban, a néhai Tőzsér József vezette Pallas-Akadémia kiadónál jelent meg, és csupán más forrásokkal összevetve értelmezhető.
Gál Sándor élete és munkássága még sokáig mArad témája a történelemtudománynak, töretlen forradalmisága, elszántsága viszont mindegyre visszatérő ihletője a művészeteknek. Sárpátki Zoltán – számos történelmi jellegű Székelyföldi, erdélyi és magyarországi emlékplakett és szabadtéri szobor, valamint a nemrég felszentelt kiváló Csíkszeredai Márton Áron szoborkompozíció megalkotója – a csíkszentgyörgyi helyi közösség felkérése nyomán készítette el a most leleplezendő mellszobrot. Az 1977-ben született és a Csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceumban végzett, majd a Temesvári Nyugati Egyetemen és ösztöndíjasként a Budapesti Képzőművészeti Egyetemen tanulmányokat folytató művész nem a világhálón is megtalálható Gál Sándor-festményt ültette át a térbe, hanem visszatért a reformkor forradalmi lelkületéhez, az ifjúsághoz, a kezdődő felnőttkorhoz. Felfogásában itt, Csíkszentgyörgyön, egy olyan Gál Sándor mArad meg az elkövetkező nemzedékek számára is, amely a székelység jobb és szebb jövőjét fürkészi és konok kitartással tesz is érte. Ha párhuzamokat akarunk keresni a mai élettel, a jelkép megkerülhetetlen: szülőföldjéről messzire távozott, hogy tudást és tapasztalatot szerezzen, de visszatért hazájába, amikor úgy érezte, hogy közösségének szüksége van rá. A szobor talapzatát, környezetét műszaki szempontokból Albert Homonnai Márton tervezte, gyakorlatilag a Dóczy András szobrászművész, illetve a Gál Ernő vezette vállalkozást kivitelezve. Az idők összecsengésének sokatmondó bizonyítékaként Dóczy András azoknak a zsögödi kőfaragóknak az utóda, akik többek között az ugyanitt élt, a Nyerges-tetői emlékművet kifaragó olasz mestertől, Pulini Jánostól tanultak. A szobrot Sántha Csaba szobrászművész Szovátán öntötte bronzba, és a csíkszentgyörgyi közösség képes volt önerőből állni a költségeket.
A csíkszentgyörgyiek, Gál Sándorral együtt, nem szemlélői, hanem részesei, alkotói a magyar történelemnek. A 2016. július 21-én felavatott szobrot, a sok viszontagság árán megmentett emlékházzal és székely kapuval együtt, úgy kell megőrizniük a jövőnek, hogy az mindig emlékeztessen az önállóság és az összefogás, az alkotó, a szülőföldet gyarapító gondolkodás és az önzetlen közösségszolgálat szükségességére.
(A csíkszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal munkatársunkat kérte meg, hogy a szoboravató ünnepségen legyen Gál Sándor életének és munkásságának, valamint a szobrászművésznek a bemutatója. Az ott elhangzott szöveget a szerző kisebb szerkesztési módosításaival közöljük.)
maszol.ro

A kard hősét ünnepelték
Héjjasfalván és Székelykeresztúron
Mert nem a nemzeti gyász emlékünnepélyére, hanem a felemelő büszkeség éltető alkalmára jelentünk meg ma itt. A Segesvári csata 167. évfordulóján nemcsak Petőfi Sándor, de Zeyk Domokos élete, tette és emléke is megkerülhetetlen…, hiszen "a lant 26 éves mesterének és a kard 32 éves hősének halála egybeesett, és egybe is fonódott elválaszthatatlanul"– hangzott el Kónya-Hamar Sándor előadásában a tartalmas, szép héjjasfalvi Zeyk Domokos-ünnepségen.
A református templomban Iszlai Kamill Zsolt helybeli lelkész a Lukács evangéliumából (24/50.) vett igével adta meg az alaphangot, majd ezt követően Haller Béla, a Castellum Alapítvány vezetője köszöntötte Zákonyi Botondot, Magyarország romániai nagykövetét, Kerekes Károly parlamenti képviselőt, Micea Salagean mérnököt, Héjjasfalva polgármesterét és Hegyi Péter alpolgármestert, a hivatal képviselőit, valamint a Zeyk-leszármazottakat: Vita Etelt, Bodor Katalint, Bárczay Évát, Török Gáspárt és családtagjaikat. Török Gáspár jóvoltából, aki mozgatója, szervezője volt a szobor avatása óta tartott legnagyobb ünnepségnek, a Zeyk Domokosnéról készült festményt is láthatta a gyülekezet.
A történelmi tényekről, Zeyk Domokos életéről, a szabadságharcban betöltött szerepéről és hősi haláláról Kónya-Hamar Sándor emlékezett meg. Felidézte a gazdatiszti és Berlinben filozófiai-jogi ismereteket szerzett, hatalmas testalkatú, daliás fiatal férfi lelkesedését a szabadságharc iránt, belépését, majd a marakodó és áruló osztrák főtisztekben megrendülő bizalma miatti kilépését a forradalmi hadseregből. A Marosvásárhelyt felszabadító Bem tábornok példáján felbuzdulva szállt újra híres lovára, a Wesselényi Miklóstól ajándéka kapott félmuraközi sárga paripára. Hősiessége már Nagyszeben ostromakor is megmutatkozott, ahol parancsnoka, gr. Mikes Kelemen ezredes ágyúgolyó által kettészakított élettelen testével a roham élére állva egy egész ezredet nyert meg a honvéd seregnek, amiért főhadnaggyá, majd századossá nevezték ki. Kónya-Hamar Sándor megható jelenetként idézte a 32 éves, elszánt katona búcsúját a Segesvári csatába indulás előtt feleségétől és két kisgyermekétől. Mivel méreggyűrűjét az éjjeliszekrényen felejtette, a Bem tábornok menekülését fedező, és a Petőfi mentésére is odafigyelő vitéz végső megoldásként, hogy ne kerüljön rabságba, pisztolyával vetett véget életének. Egy olyan korban, amikor nem depresszióra és önsajnálatra, hanem összefogásra és a szülőföldhöz való ragaszkodásra, az állhatatos feladatvállalásra és a nemzet jogos büszkesége hordozóinak megtalálására van szükségünk, Zeyk Domokos gerinces magyarsága jelentheti számunkra a történelmi esélyt – hangsúlyozta az előadó. Beszédének végén örömmel újságolta, hogy a Segesvári csata hősének felejthetetlen és megkérdőjelezhetetlen vitézségéről az Orbán-kormány ifjúsági filmprogramjának köszönhetően filmet forgatnak (Zeyk Domokos diadala).
film zenei aláfestése Kodály Zoltán műve lesz, aki a Segesvári csata hősének példájától megihletődve újra megzenésítette Vörösmarty Mihály Szózatát. Tette ezt az új himnusz megkomponálása helyett, amit az 50-es évek kommunista vezetése kért tőle, és amit visszautasított.
Haller Béla arról számolt be, hogy Zeyk Domokos születésének 200. évfordulóján a Castellum Alapítvány a Zeyk-év jegyében megemlékező és emlékállító akciók sorát indítványozta. Tagtársuknak, a Zeyk-leszármazott Török Gáspárnak köszönhetően szervezték meg a vasárnapi ünnepséget, és állították fel az emlékmű elé a háromnyelvű magyarázótáblát. Szervezőmunkáját a héjjasfalvi gyülekezet, annak lelkipásztora és a helyhatóság is támogatta. Megvalósításra vár az emlékmű restau- rálása, a szomszédságban levő ház és telek megvásárlása emlékház és parkoló kialakítása céljából, bronzrelief elhelyezése a Marosvásárhelyi Teleki-házon, amit Hunyadi László szobrászművész készít el, és egy utca elnevezése Zeyk szülővárosában – olyan feladatok, amelyek meghaladják az alapítvány lehetőségeit.
Az istentiszteleten Bartalis Annuska és Németh Kálmán helybeli lakosok mondtak verset, az orgonán játszó Iszlai Júlia kántor énekelt, és az általa vezetett furalyaegyüttes tagjai játszottak szép küküllőmenti népviseletben. Az istentiszteletet követően a székelykereszt-úri fúvószenekarral az élen az ünneplők az emlékműig vonultak, ahol a leszármazottak, a nagykövet, a Castellum Alapítvány, Héjjasfalva polgármestere és alpolgármestere, az RMDSZ, a református egyházközség és a Komáromi család koszorúzott, majd Iszlai Júlia kántor mondta el Szász Károly Zeyk Domoskosnénak ajánlott A bajnok vére című versét. A forgalmas főúton a menetet a helyi rendőrség autói biztosították. A templomból kijövet és az ünnepi ebéden a helybeli asszonyok kínálták a résztvevőket.
Délután a székelykeresztúri Zeyk Domkos szakközépiskolába várták a vendégeket. Az iskola névadójának szobra előtt felsorakoztak a Történelmi Vitézi Rend udvarhelyszéki képviselői. Tekeres Imola történelem szakos tanárnő a múlt század elején tanítóképzőnek készült, a rendszerváltás előtt árvaházként működő iskola történetéről, Zeyk Domokos életéről és hőstettéről beszélt. Az intézmény három – kihajtott gallérú fehér ingbe öltözött – diákja, Szabó Norbert, Péter Norbert és Tóth Norbert irodalmi-történelmi összeállítást adott elő nagy átéléssel, majd a résztvevők megkoszorúzták Zeyk mellszobrát, Demeter Zsigmond István alkotását. A jelen levő pedagógusok, Antal Erzsébet, Tekeres Imola és Balázs Mihály pedig megvendégelték a résztvevőket.
Sok idősebb és fiatalabb személyt megmozgató, felemelő ünnepség volt mind Héjjasfalván, mind Székelykeresztúron a vesztes csatában önmagát feláldozó katonáról, Zeyk Domokosról, aki a fogság helyett a szabadság örök érvényű eszméjéért vállalt hősiességet választotta.az ebben szerepet vállaló civil helyi szervezeteket, hogy minden évben újabb programkínálattal rukkoljanak elő – mondta Gáspár Ildikó.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Szilvássy Carola újra Marosvécsen
Kiállítás egy különleges asszony életéről
A helikoni leszármazottak idei találkozóján báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola újra visszatért a marosvécsi Kemény-kastélyba. Tette ezt Szebeni Zsuzsanna színháztörténész, a Budapesti Színháztörténeti Intézet munkatársának jóvoltából, aki gróf Bánffy Miklós író, politikus, rendező életét és munkásságát kutatva figyelt fel a 20. század kezdetének egyik legérdekesebb, legizgalmasabb, rendkívül művelt, nonkonformista Kolozsvári nőalakjára.
Abból a meggyőződésből kiindulva, hogy szükségünk van női példaképekre, Szilvássy Carola életéről és egyéniségéről Szebeni Zsuzsanna érdekes kiállítási anyagot állított össze – Egy modern társadalmi felelősséget vállaló asszony szerepei a századfordulón címmel –, amelyet először a Budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum Körtermében állítottak ki. Az úgynevezett bolygó kiállítást a Kolozsvári magyar napokon a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Reményik Sándor Galériájában láthatta a közönség. A Szilvássy Carola életútját dokumentumok, naplórészletek, fotók, vallomások, alapján bemutató tárlat jelenleg a nagyszebeni református templomban és a marosvécsi kastélyban tekinthető meg.
Báró Bornemissza Elemérné nem először "tartózkodik" Marosvécsen, hiszen a helikoni találkozók elmAradhatatlan résztvevőjeként rendszeresen jelen volt a Kemény-kastély vendégei között, s közben a szervezésben is jelentős segítséget nyújtott a házigazdáknak. Állítólag az ő javaslata volt, hogy a szabadtéri tanácskozások színhelye a kastélypark százados tölgyei alatt legyen, ahol Kós Károly terve alapján a Kuncz Aladár emlékére állított helikoni kőasztal helyét is kijelölte. Régi jó ismeretség fűzte gróf Kemény Jánoshoz és feleségéhez, Augustához. Augusta fivérét John Patont, Szilvássy Carola testvére, Szilvássy Margit és férje, gróf Béldi György hívta meg Erdélybe, ahol az angol állampolgárságú férfit az első világháború kitörésekor internálták. Az erdélyi arisztokrata családoknál eltöltött "kényszerfogság" annyira jól telt, hogy 1922-ben egy levitézlett hadi motorkerékpárral újra visszatért Erdélybe, és magával hozta a húgát, Augustát is. A jármű Marosvécsen elromlott, így ismerkedett meg a kastély fiatal ura a lánnyal, s mivel Kemény János anyanyelve is az angol volt, könnyen szót értettek.
A találkozás szerelemmel és a Béldi család mezőségi lakhelyén, Gyekén megkötött házassággal végződött – számol be a nem mindennapi történetről Marosi Ildikó Versailles- i repkény című könyvében. A vécsi kastélyban megnyílt emlékkiállításon megtekinthető egy régi keresztelőről készült fénykép, amelyen a Kemény család elsőszülött gyermekét, a korán elhunyt Jánoskát keresztanyaként báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola tartja az ölében. Tisztségeit hosszú felsorolni, aktív közéleti tevékenysége során "a Kolozsvári Nőszövetség elnöke, a Marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság tagja, az Erdélyi Színpártoló Társaság alelnöknője, az Erdélyi Helikon védasszonya, az Óvári Szalon mozgatórugója, az Erzsébet Rend kitüntetettje, a diakonisszamozgalom első számú támogatója" volt. Szerteágazó tevékenységéhez hasonlóan gazdag egyénisége is – derül ki arról a tablóról, amelyen kortársai vallomását olvashatjuk. Alakját regényekben, képzőművészeti alkotásokban (portréban, rajzban, szoborban) örökítették meg. Bár gróf Bánffy Miklóssal való kapcsolatából (ez utóbbi apjának az ellenállása miatt) nem lett házasság, ötvenöt éves barátság fűzte őket egymáshoz.
"17 éves volt, amikor először láttam, egész életemen át ismertem és becsültem. Az Erdélyi történet Adrienne-jében sok vonást felhasználtam belőle, egész irodalmi pályámban érvényesült a befolyása…" – olvasható Bánffy Miklós vallomásában.
A Szilvássy Caroláról alkotott kép nem volt egyértelmű a korabeli Kolozsváron, erről Kuncz Aladárt idézi a kiállítás kurátora: "Ha igaz, amit a városban beszélnek róla, (...) akkor "M." grófnő valóságos démon. Házasságokat, eljegyzéseket bont fel. Hódolói vannak Európa mindegyik nagyvárosában. Színészeket fogad a lakásán… Még ápolónőnek is kiképeztette magát. Szeszélyes, nyugtalan, s aki leírhatatlan hatáskörének bűvkörébe kerül, azt, legyen férfi, nő, gyerek, vagy öreg ember, biztosan pusztulásba is kergeti. Ezt és hasonlókat beszélnek róla a városban. Klára meg van győződve, hogy mindez túlzás".(Felleg a város felett, 1931)
"Aligha ismertem nőt, aki Carolánál gyakrabban szolgált volna meglepetésekkel. Szenvedélyesen tudott gyűlölni, és ugyanolyan szenvedéllyel tudott jó lenni. Szerette az életet, mindig érdekesnek, izgalmasnak, még a legnehezebb pillanataiban is szépnek tartotta. Nem félt senkitől és semmitől, megingathatatlan volt fatalista hitében. (Ne tévesszük ezt össze a protestáns egyházak predesztináció-tanával.) Az élet csúcsain álló emberek között nagyon sok ellenséget szerzett magának harcos szókimondásával, de egyre több és több barátot, csodálót az elesettek, az igazi nyomorultak és szerencsétlenek között…" – jellemezte Karácsony Benő. Franyó Zoltán verset írt róla.
Keresztfia, Óváry Zoltán, a New York-i egyetem világhírű kutatóorvosa Emlékeimből című memoárkötetében (Kriterion, 2004) nagy szeretettel idézi fel Szilvássy Carola alakját. Édesanyja, Óvári Elemérné Purjesz Olga híres Kolozsvári szalonjában "lágy szépségével" mindenkinek a figyelmét magára vonta. Ráadásul a legelegánsabban öltözködő nő volt az egész Osztrák- Magyar Monarchiában – állítja a keresztfiú, majd hozzáteszi, hogy kivételesen jártas volt az irodalomban és a művészetekben, a magyaron kívül beszélt még németül, franciául, angolul és olaszul. Az év legmelegebb hónapját Velencében töltötte, ahol a régi velencei családok mindig szívesen fogadták.
Az egyik tablón unokahúga, Siemers Ilona emlékírása olvasható Carola szüleiről, gyermek- és fiatalkoráról, esküvőjéről, szivágyi vadászkastélyukról.
Szilvássy Carola 1876-ban született Szilvássy Béla hadrévi földbirtokos és báró Wass Antónia házasságából. A család minden telet Bécsben töltött, ahol lakásuk volt és a két lányukat iskoláztatták. Amikor befejezték tanulmányaikat, a család visszatért Kolozsvárra, hogy Carolát bevezesse az úri társaságba, ahol azonnal nagy sikert aratott. Hasonlóképpen Velencében is megfordultak utána, és egy olasz szobrász márvány mellszobrot készített róla.
"Carola időközben szép és érdekes lánnyá serdült. Magas, karcsú alakja és szép járása volt. Természetes göndör haja sötétszőke. Nagy szeme tengerzöld színű. Bőre inkább sötét árnyalatban játszott. Arccsontja kissé előreugrott, mint a régi magyaroknak. Szája nagy és kifejező. Szellemes, élénk és temperamentumos lány volt. (…) Kivételesen szórakoztató és intelligens …, és ezt az erényét idős korban is megőrizte, akárcsak különc természetét."
Szilvássy Carola 1896-ban ment feleségül báró Bornemissza Elemér szilágycsehi földbirtokoshoz, aki a Károlyi grófok tiszttartója és ügyintézője volt. Ő mentette meg a grófi családot a csődtől. Színpompás esküvőjüket a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartották. A jó gazdaként és üzletemberként ismert férj rövid időn belül figyelemre méltó vagyont szerzett, ebből Szivágyon vadászkastélyt épített, amit gondosan rendeztek be. Ott született kisfiuk, Hubert, akit Carola nagy szeretettel nevelt. A szép és okos kisgyermek 1903-ban skarlátban meghalt. Attól kezdve élete végéig feketében járt – emlékezik Siemers Ilona.
Szilvássy Carola bécsi színházi élményei hatására már gyermekkorától vonzalmat érzett a drámai jelenetek iránt. A kortárs kritika szerint Janovics Jenő színházigazgató pártfogoltjaként mély átéléssel játszott a Kolozsvári színpadon, többek között Ibsen Nóráját. Színészi pályája mégsem teljesedhetett ki, ugyanis beszédhibáját (érezhetően raccsolt) nem lehetett korrigálni. A filmezéssel is próbálkozott. 1913-ban Hetényi Elemérrel közösen forgatták Az apacs nő szerelme című moziszkeccset, amelyet a Kolozsvári nőegylet bazárján mutattak be. Az indián történet első helyszíne, az apacstanya után az erdélyi valóságot mutatta be a New York kávéházban filmezett jelenettel. Az apacs nőt ő maga, a többi szerepet arisztokrata ismerősei játszották. Keresztfia, Óváry Zoltán visszaemlékezése szerint Szilvássy Carola volt a világon az első nő, aki repült. Amikor 1909-ben a francia repülőgép- feltaláló, Louis Blériot Budapesten mutatta be találmányát, a tengernyi kíváncsiskodó között a házaspár is jelen volt.
Mivel a feleség kérését a francia feltaláló nem akarta teljesíteni, állítólag csillagászati összeget, 10.000 aranykoronát kért, hogy eltántorítsa szándékától. A pénzt azonban báró Bornemissza Elemér fél órán belül kifizette. Arról, hogy Carola valóban felrepült-e a levegőbe, "ami a női egyenjogúság felé tett első lépésének tekinthető", nincsen dokumentum. Életének meghatározó szakasza, hogy az első világháborúban önkéntes ápolónőként dolgozott. Hivatalosan is elvégezte a bábaképző főiskolát, majd sebészorvos mellett asszisztálva gyűjtött tapasztalatot. Két évet töltött az orosz–lengyel fronton, s amikor hazatért, legfontosabb hadiélményei nem a csatákról, hanem emberekkel való találkozásairól szóltak. Ápolónői ruhában készült fényképe, aláírása és egy hálás ápoltjának a köszönőlevele is látható a kiállításon. Emlékkönyvébe katonák, politikusok, előkelőségek és hétköznapi emberek írtak emléksorokat különböző nyelveken, mások rajzokkal, kis festményekkel, versekkel emlékeztek meg találkozásaikról. "Hans Eder brassói szász festő az első világháború alatt merész háborúellenes képeket rajzolt és festett. Egyik eredetije megtalálható ebben az emlékkönyvben. Carola szép kezét ábrázolja, amint egy haldokló német katona fejét simogatja…"– írta Karácsony Benő.
Háborús naplója, amelybe félmondatos feljegyzéseit írta, a kutató számára is bőven ad munkát, számolt be Szebeni Zsuzsanna a napló megfejtése közben tett felfedezéseiről. Szivágyi kastélyukat az 1918-as erdélyi bevonuláskor kifosztották. Bornemissza Elemér, akit politikai okokból üldöztek, a birtokait is elveszítette. A határon átszökve Magyarországon kezdett új életet. A két világháború között Szilvássy Carola figyelme az irodalmi élet felé fordult. Nagy segítségére volt a Kemény családnak a helikoni találkozók szervezésében. Bár egyik prózai próbálkozása olvasható a kiállításon, ő maga nem volt író, szervezőként azonban kiváló. Szerkesztői munkájának minőségét jelzi, hogy Szerb Antal kéziratait ő olvasta el először, és szerkesztette Szántó György és Bánffy Miklós könyveit is. Kemény Augustának a vendéglátásban segített, feltehetően konyhaművészeti tudományának is a hasznát vették.
Szakácskönyve Marosi Ildikó szerkesztésében jelent meg (Kipróbált receptek. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2009). Az amúgy is testes Szántó György író panaszolta, hogy meghízik Marosvécsen, olyan jól főznek, ezért Carola mindennap megsétáltatta a már nem látó írót. A Kolozsvári nőegylet elnökeként kivételes szociális érzékenységéről tett tanúbizonyságot, jótékonysági, segítségnyújtási célokból rengeteg levelet írt. Gondja volt például, hogy a mezőgazdasági minisztertől segítséget kérjen a tanítóképzőbe járó lányoknak, akiknek nem volt cipője. A református püspökkel való levelezésében fontosnak tartotta a gyermekek nevelését. Korán elhalt kisfia emlékére 1933-ban jelentős adománnyal segítette a Kolozsvári Magyar utcai aggmenház melletti kisdedóvó kiépítését, ami több mint 30 gyermek napközi gondozását tette lehetővé. A református leánygimnázium jó előmenetelű tanulóit könyvvel jutalmazta, amit személyesen adott át. Életének utolsó éveiben együttműködött a diakonisszákkal, és lakását is rájuk hagyta.
A második világháború kezdetén gróf Bánffy Miklóssal, gróf Bethlen Istvánnéval és egy bécsi orvossal húsz szekéren 60 árva kisgyermeket mentettek ki az ostrom alá vett Nagyszebenből. Ez olyan hősies tett volt, ami további kutatásokat érdemel – fogalmazott Szebeni Zsuzsanna. Szilvássy Carola szerencsés módon menekült meg attól, hogy az Óvári család tagjaival és vendégeivel együtt megöljék. 1944. október 11-én, amikor a szovjet csapatok elfoglalták Kolozsvárt, szokás szerint vacsoravendég volt a közelében lakó családnál, amikor a komornája értesítette, hogy az orosz katonák be akarnak törni a lakásába. Bátorságát jelzi, hogy hazaszaladt, miközben azon este vagy éjszaka az Óvári házaspárt és két vendégüket titokzatos módon meggyilkolták, és csak a cselédlánynak sikerült elmenekülnie. Ma sem lehet pontosan tudni, hogy kik követték el a mészárlást. Élete 1948-ban 72 éves korában, kórházi ágyon, nagy szenvedések között ért véget. Egyszerű sírja a Házsongárdi temetőben van, amelyre utolsó kívánsága szerint temetésekor Bánffy Miklós helyezett el egy nagy csokor rózsát.
– Akit a kettőjük kapcsolata érdekel, sokkal jobban jár, ha Nyáry Krisztián könyve helyett (Így szerettek ők), amelynek megírásakor nem dokumentálódott megfelelően, Bánffy Miklós Erdélyi történetének első kötetét (Megszámláltattál) olvassa el. Egy finom művészi szűrőn átengedve életükből sok elem köszön vissza a könyvben, ami úgy jelent meg, hogy a szerző minden sorát felolvasta Szilvássy Carolának, aki egy múzsánál sokkal többet jelentett számára – zárta szavait Szebeni Zsuzsánna. A kiállítás a Sipos Gábor vallástörténész vezette Erdélyi Református Levéltár eredeti anyagainak felhasználásával készült. A marosvécsi Kemény-kastélyban naponta 10-18 óra között tekinthető meg, a családi fotók, Kemény János dolgozószobája, a helikoni dokumentumok, kéziratok, az írókról készült filmrészlet, valamint a Nagy Pál képzőművész vázlatait és dr. Madaras Sándor népi feliratos falvédőit bemutató kiállítások szomszédságában. Szebeni Zsuzsánna mellett, aki a kiállítás ötletgazdája és kurátora, külön köszönet illeti Marosi Ildikót, továbbá Siemers Ilonát, aki megírta a Wass-kor című kötetet számos adattal Szilvássy Carola gyermekkorára vonatkozóan, valamint Deésy Anikót, aki az anyaggyűjtést és a Carola Egyesületet, amely a kiállítás megvalósulását támogatta. A Házsongárdi temetőben a Bethlen-kripta, Bánffy Miklós végső nyughelye közelében Tőkés Erzsébet áldozatos munkája nyomán immár Szilvássy Carola sírhelye is látogatható.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Vámszer Géza
Vámszer Géza tanár, néprajzkutató, szakíró születésének 120, halálának 40 éves évfordulója alkalmából emlékezik a jeles személyiségre Kozma Mária.
Vámszer Géza (Nagyszeben, 1896. augusztus 13.–Kolozsvár, 1976. szeptember 21.) néprajzkutató és művészettörténész, néprajzi és művészeti szakíró; gimnáziumi tanulmányait Nagyszebenben végezte, majd a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán rajztanári oklevelet szerzett. A nagyszebeni tanítóképző, majd 1926-tól a Székelyudvarhelyi állami líceum tanára volt, 1929–1941 között életpályájának meghatározó állomásává vált Csíkszereda, ahol a római katolikus főgimnázium rajztanáraként dolgozott. Iskolai tevékenysége és néprajzi adatgyűjtései mellett jelentős szerepet vállalt a természetjárás és a turistamozgalom megszervezésében is, ami akkor az egészségmegőrzés propagálásán kívül, az erdélyi magyarság számára a honismeret és helytörténet népszerűsítésének egyféle rejtett, mondhatnám, álcázott formája is volt. 1930-tól az Erdély című turisztikai és honismereti folyóirat munkatársa, később főszerkesztője volt. 1931-ben kezdeményezte a Csíki Turista Egyesület megalapítását, majd 1934-ben megjelentette Csík vármegye turistakalauza és térképe című munkáját. Folyamatosan közölt helytörténeti és honismereti cikkeket a Csíki Lapokban, a Csíki Néplapban, a Keleti Újságban, az Erdélyi Fiatalokban, az Ethnográphiában, 1952 után a Művelődésben. Tanítványaival együtt bejárta Csík, Gyergyó, Kászon és Gyimes településeit, ahol szinte megszállottan rajzolt, fényképezett és néprajzi tárgyakat gyűjtött. „Az adatokat lassan, apránként gyűjtögettem – vallotta Vámszer Géza –, főként 1934–1940 között. Az adatgyűjtést nagyrészt személyesen, több falubeli öreg ember kikérdezésével végeztem. Némelykor, ha bizalmatlanul is fogadtam a szájhagyomány révén mondott furcsa adatokat, de mert helytörténeti szempontból érdekesek voltak, mégis lejegyeztem őket.” Pontosan felmérte a székely falvak művészettörténeti értékeit, településszerkezetét, lakáskultúráját, népművészetét, kézművességét és gazdálkodását. E falulátogatások idején szerteágazó ismeretterjesztő tevékenységet is végzett. Ekkor érlelődött meg benne egy Csíki Székely Múzeum létesítésének gondolata. 1930 tavaszán Domokos Pál Péterrel és Nagy Imrével együtt Csíkszeredában egy nagyszabású néprajzi és művészettörténeti kiállítást szerveztek, a pünkösdi búcsú napjaira időzítve azt. Ezzel a gyűjteménnyel alapozták meg a csíki múzeum létesítését. Meghatározó szerepet játszott a csíki székely népviselet, népzene és néptánc tömeges rendezvényeken történő bemutatásában is. Mindeközben meglátogatta a pusztuló műemlékeket, s hozzájárult nemcsak szakszerű dokumentálásukhoz, hanem helyreállításukhoz is. A Csíki-medence és Gyimes területén végzett néprajzi adatgyűjtésének eredményei, az adatok feldolgozása nyomon követhető közleményeiben. Ezek közül néhány: A csíkdelnei Szent János-templom, A népies elemek egyházművészetünkben, A székely vagyon- és földközösség, A gyimesi csángók eredete, települési és gazdasági viszonyai, Adatok a csíki farsangi szokásokhoz, A csíkrákosi Cserei-kúria falképmAradványai stb. Mindez hiánypótló is volt egyben, hiszen Orbán Balázs A Székelyföld leírása című összefoglaló könyve óta sokáig egyetlen szakkönyv sem jelent meg a Székelyföld középkori művészetének egészéről. Csíkról különösképpen nem. Részlettanulmányok is csak a huszadik század 20–30-as éveiből foglalkoznak csíki műemlékekkel. Az Erdélyi Tudományos Füzetek sorozatában Vámszer Géza kezdi meg a csíki templomok monográfiaszerű ismertetését 1935-ben az akkor és általa helyreállított csíkdelnei Szent János-kápolna leíró értékelésével. Bevezetőjében egy sorozat indítójának szánta füzetkéjét, azonban folytatás nem következett.
Csíkszereda elkötelezett közéleti személyiséget, kiváló pedagógust ismert meg és tisztelt Vámszer Gézában: Csíkszereda városi tanácsosa, a Csíki Székely Múzeum alapító tagja volt. Kezdetben általános néprajzzal, később főleg településtörténettel foglalkozott.
1941-től a Kolozsvári állami gimnázium tanára volt. Ma is élő tanítványai szeretettel és nagyrabecsüléssel emlékeznek rá. Cseke Gábor Egykori rajztanárom üzenete címmel eleveníti fel diákkori emlékeit az ötvenes évek tanáráról, majd így összegez: „Polgári vétetésű szorgalmának akkor nem volt se istene, se fóruma, se barátja, se pártolója, se társadalmi felhajtó ereje. És akkor persze azt sem tudhattuk, hogy Vámszer tanár úrnál nem csupán műkedvelő fellángolás, hiszen a Pallas-Akadémia Könyvkiadónál [...] megjelent munka is fényesen igazolja, hogy hosszú évekre nyúló Csíkszeredai tanárkodása vette rá őt arra: mintsem, hogy középszerű grafikus legyen az erdélyi prérin, inkább segít begyűjteni mindazt, ami megtartotta az erdélyi magyarságot: hagyományokat, népi értékeket, az omló múlt üzenetét. Fájdalmas dolog, hogy mindezt Neki már nem tudom megvallani, de kötelességem most nyilvánosan kimondani: gyermekkorom ideje, a nagy népi demokratikus átalakulások szelleme sajnálatosan nem kedvezett a hagyományos értékeknek, bár azt hirdette, hogy »mindent az emberért«. Egy egész sor európai hírű szakember húzta meg magát, egyszerű tanári dokk-köpenybe bújva, értelmük megannyi sziporkáját küldve felénk, minket pedig vakká és süketté tett a korszellem.” Tanári munkája mellett Kalotaszegen végzett néprajzi gyűjtéseket. Eredményeit a Faragó Józseffel és Nagy Jenővel közösen írt kalotaszegi magyar népviselet című kiadványban tette közzé 1977-ben.
Kolozsvári évei alatt tudatosan rendezgette korábbi csíki gyűjtéseit. Legjelentősebb dolgozatai 1977-ben jelentek meg Életforma és anyagi műveltség. Néprajzi dolgozatok, gyűjtések, adatok. 1930–1975 című gyűjteményes kötetében a Kriterion néprajzi könyveinek sorozatában. Megjelenését a szerző nem érte meg. Azelőtt egy évvel a könyvhöz még előszót írt, amelyben szükségét érezte, hogy az olvasónak megmagyarázza anyaggyűjtő munkájának indíttatását: „Nem valami romantikus parasztábránd vezetett bennünket – írja –, de tudtuk, hogyha ismerni és érteni akarjuk a mai falu társadalmában végbemenő nagy átalakulásokat, ehhez az út a nép alkotó szelleméről tanúskodó anyagi és szellemi értékek megismerésén és megbecsülésén keresztül vezet. Tudtuk, hogy a gyűjtött anyagnak nem mint holt múzeumi tárgynak van létjogosultsága, hanem mint a nép által a maga szükségletére és szépérzéke szerint teremtett szellemi és tárgyi valóságnak. S amit a nép múltjának sokszor viharos évszázadai alatt alkotott, legyen az népdal, néptánc, szokás, viselet, szerszám, épület vagy esetleg egész település, annak valamilyen formában bele kell épülnie mai életünkbe.”
Gondolatainak időszerűsége mit sem veszített frissességéből. Vámszer Géza munkásságának számottevő része a totalitárius rendszer ideológiája és kortársainak közömbössége miatt kiadatlan mAradt. E páratlan szorgalommal és kitartással összegyűjtött dokumentációs anyagot halála után lánya, Vámszer Márta Kolozsváron és Kelemen Ferenc Marosvásárhelyen őrizte meg. Életművének jelentős része, a Vámszer-hagyaték 1997-től a Kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság dokumentációs központjában található és tanulmányozható.
A Pallas-Akadémia Kiadó 2000-ben adta ki Vámszer Géza Helytörténeti adatok a hajdani Csík vármegye (Csík, Gyergyó, Kászon) településtörténetéhez című könyvét dr. Pozsony Ferenc előszavával, majd 2007-ben jelentette meg újra Csík vármegye településtörténete. Helytörténeti adatok címmel – olyan könyvet óhajtva olvasói kezébe adni, amellyel nemcsak a nagy néprajzkutató emlékének tiszteleg, hanem a kiadó alakulásakor megfogalmazott, egyik legfontosabb célkitűzésének – nevezetesen a régió- és helytörténeti munkák felkutatása és megjelentetése – is eleget tesz. A korábbi kiadással szemben, ez kiegészült Szőcs János jegyzeteivel. „Nem lebecsülendő értékek hordozója a Vámszer Géza munkája – magyarázza Szőcs János a jegyzetek szükségességét. – Csík és települései történetéről ma jóval többet tudunk, mint amennyit szerzőnk tudott. Ismereteink pontosabbak, mert azóta egy sor forráskiadvány, történeti munka, néprajzi tárgyú könyv látott nyomdafestéket. Leginkább ezek figyelembevételével tehettük meg kiegészítéseinket, pontosításainkat. Ha a felmerülő kérdésekre ma pontosabb választ tudunk adni, akkor nyilvánvaló, hogy meg is kell tennünk azt.”
Hargita Népe (Csíkszereda)

Példaértékű többnyelvűség Nagybányán
Ellenszavazat nélkül fogadta el a nagybányai önkormányzat csütörtökön azt a határozatot, amely alapján háromnyelvű helységnévtáblát helyeznek ki a város bejáratainál. A határozattervezetet nem a kéttagú RMDSZ-frakció, hanem a polgármesteri teendőkkel megbízott alpolgármester, Marinel Rob terjesztette be. A dokumentum szerint a helységnévtáblára a város román, magyar és német megnevezése – Baia Mare, Nagybánya, Neustadt – kerül fel.
Vida Noémi, Nagybánya alpolgármestere a Krónikának elmondta, egyeztetések következtében döntöttek arról, hogy a megbízott polgármester terjessze be a kezdeményezést, mivel így sokkal nagyobb volt az esély arra, hogy a képviselőtestület rábólintson a javaslatra. Vida úgy véli, ha az RMDSZ terjesztette volna be a határozattervezetet, azt akár politikai kezdeményezésnek is minősíthették volna. „Végül nekünk kedvezett a csillagok állása” – jegyezte meg.
Az RMDSZ-es alpolgármestertől azt is megtudtuk, a többi párt frakciója között volt olyan, amelyik korábban nem támogatta a kezdeményezést, viszont az utolsó pillanatban mégis igennel szavazott. Vida Noémi elmondta továbbá, a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezése többek közt az Európa Kulturális Fővárosa cím elérésében válhat a város javára. Vida szerint Nagybánya eséllyel küzd a a 2021-es címért, jelenleg csupán négy várossal verseng.
Bár Nagybányán a német lakosság aránya elenyésző, az őket képviselő Német Demokrata Fórum tagja a városi önkormányzatban többségben lévő Koalíció Nagybányáért (Coaliţia pentru Baia Mare) nevet viselő szerveződésnek, így nem volt kérdés, hogy három-, és nem kétnyelvű helységnévtáblákról fog szólni a tervezet – magyarázta lapunknak Vida Noémi. Az alpolgármester rámutatott, az önkormányzat által elfogadott határozatot Máramaros megye prefektusa még megvétózhatja, azonban reméli, hogy ez nem fog megtörténni.
Vida Noémit arról is kérdeztük, hogy a megyeszékhely lakosságának 10 százalékát kitevő magyarság érdekképviseletének milyen további magyar vonatkozású céljai vannak a közeljövőben. Vida Noémi a nagybányai magyar oktatáshálózat megtartását és fejlesztését, illetve a műemlékek többnyelvű feliratozását nevezte prioritásnak. A műemlékeket elhelyezkedés szerint rangsorolnák, a központiakkal kezdenék a feliratozást, így haladva a város szélei felé. Ennek a kivitelezésére legfeljebb két hónap múlva számíthatunk az alpolgármester szerint.
Kovács Richárd RMDSZ-es önkormányzati képviselő csütörtöki Facebook-bejegyzésében történelmi pillanatnak nevezte a döntést, hiszen a város magyarsága „megkapja a méltó tiszteletet, anyanyelvén is olvashatja a város nevét”. Az önkormányzati képviselő szerint „Nagybánya belépett az igazi európai szellemű városok közé, ami a kisebbségi jogokat illeti”.
A törvények egyébként csak azokon a településeken írják elő a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését, ahol egy kisebbség helyi aránya meghaladja a húsz százalékot. A 115 ezer lakosú Nagybányán a lakosság 10,3 százaléka vallotta magát magyarnak a legutóbbi népszámláláson. Romániában eddig elsősorban azokon a településeken kerültek ki a törvényes kötelezettség híján is román-magyar-német helységnévtáblák, amelyeken korábban a lakosság jelentős hányada német nemzetiségű volt. Így Brassóban, Nagyszebenben, Segesváron, és Temesváron is háromnyelvű táblák jelzik a település nevét.
Mint ismeretes, a Kolozsvári magyarságnak mindeddig annak ellenére nem sikerült elérni a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését, hogy az erre vonatkozó törvény 2001-es elfogadásakor még az 1992-es népszámlálás adatai voltak érvényben, amelyek szerint meghaladta a 20 százalékot a város magyar lakosságának az aránya. A legutóbbi népszámlálás alapján a magyarok a kincses város lakosságának 16 százalékát teszik.
Gyergyai Csaba, Sárosi István
Krónika (Kolozsvár)

Kelemen Hunor: a Ciolos-kormány megpróbálja megakadályozni a csíksomlyói búcsú UNESCO-védettségét
Kelemen Hunor szerint a romániai szakértői kormány megpróbálja megakadályozni, hogy a csíksomylói búcsú felkerüljön az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) szellemi kulturális örökségi listájára.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Székelyföldi Csomakőrösön (Chiurus) egy szombati pódiumbeszélgetésen beszélt erről. Mint felidézte, kulturális minisztersége idején terjesztették fel 2011-ben a csíksomlyói búcsút az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára. “Informálisan tudjuk, hogy az UNESCO ezt elfogadta, hivatalosan hátra van még egy szavazás az év végén. Azonban a beterjesztő állam, jelen esetben Románia, bármikor visszavonhatja a jelölések közül a csíksomlyói dossziét. Néhány hónapja a román külügyminisztérium és a kulturális tárca azon dolgozik, hogy a szakemberek által összeállított, minden érdekelt fél beleegyezését és támogatását élvező indítványt, dossziét visszavonja” – idézte Kelemen Hunort az RMDSZ hírlevele.
Kelemen sérelmezte, hogy a Ciolos-kormány nem hozta létre a magyar pedagógusképző intézetet, holott a kormányhatározat hónapok óta elkészült, és az intézetre a költségvetésben pénzt különítettek el. “Tologatják a papírokat egyik minisztériumból a másikba, most éppen a külügyminisztériumban azt vizsgálják, hogy ennek az intézménynek milyen diplomáciai és külpolitikai vonzatai lehetnek. Ez abszurdum” – jelentette ki.
Az RMDSZ elnöke azt is felrótta a kormánynak, hogy az erdélyi regionális műemlékvédelmi bizottságból minden indoklás nélkül felmentett két magyar szakembert: Guttman Szabolcsot, Nagyszeben volt főépítészét és Csók Zsolt régészt. A kormány számlájára írta, hogy késik a mezőgazdasági támogatások folyósítása, és a kormány a nyári költségvetés-kiegészítéskor egyetlen lejt sem juttatott a megyei önkormányzatoknak.
“Ilyen körülmények között úgy vélem, nincs szükség technokrata kormányra” – idézte Kelemen Hunort a hírlevél.
Az őszi parlamenti választásokra vonatkozóan elmondta, várhatóan mintegy felerészben megújulnak az RMDSZ parlamenti frakciói. Kijelentette: a szövetség két befutónak számító képviselői helyet ajánl fel a Magyar Polgári Pártnak (MPP).
erdon.ro

Megakadályozzák a csíksomlyói búcsú UNESCO-védettségét?
Kelemen Hunor szerint a romániai szakértői kormány megpróbálja megakadályozni, hogy a csíksomylói búcsú felkerüljön az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára.
Az RMDSZ elnöke szombaton Csomakőrösön egy pódiumbeszélgetésen beszélt erről. Mint felidézte, kulturális minisztersége idején terjesztették fel 2011-ben a csíksomlyói búcsút az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára.
„Informálisan tudjuk, hogy az UNESCO ezt elfogadta, hivatalosan hátra van még egy szavazás az év végén. Azonban a beterjesztő állam – jelen esetben Románia – bármikor visszavonhatja a jelölések közül a csíksomlyói dossziét. Néhány hónapja a román külügyminisztérium és a kulturális tárca azon dolgozik, hogy a szakemberek által összeállított, minden érdekelt fél beleegyezését és támogatását élvező indítványt, dossziét visszavonja” – idézte Kelemen Hunort az RMDSZ hírlevele.
Kelemen sérelmezte, hogy a Cioloș-kormány nem hozta létre a magyar pedagógusképző intézetet, holott a kormányhatározat hónapok óta elkészült, és az intézetre a költségvetésben pénzt különítettek el. „Tologatják a papírokat egyik minisztériumból a másikba, most éppen a külügyminisztériumban azt vizsgálják, hogy ennek az intézménynek milyen diplomáciai és külpolitikai vonzatai lehetnek. Ez abszurdum” – jelentette ki.
Az RMDSZ elnöke azt is felrótta a kormánynak, hogy az erdélyi regionális műemlékvédelmi bizottságból minden indoklás nélkül felmentett két magyar szakembert: Guttman Szabolcsot, Nagyszeben volt főépítészét és Csók Zsolt régészt. A kormány számlájára írta, hogy késik a mezőgazdasági támogatások folyósítása, és a kormány a nyári költségvetés-kiegészítéskor egyetlen lejt sem juttatott a megyei önkormányzatoknak.
„Ilyen körülmények között úgy vélem, nincs szükség technokrata kormányra” – idézte Kelemen Hunort a hírlevél. Az őszi parlamenti választásokra vonatkozóan elmondta, várhatóan mintegy felerészben megújulnak az RMDSZ parlamenti frakciói. Kijelentette: a szövetség két befutónak számító képviselői helyet ajánl fel a Magyar Polgári Pártnak ( MPP).
MTI
Erdély.ma

Az 1916-os román betörés és Kolozsvár
Az első világháború 1916 nyarán mintha kifulladt volna.
Kisebb-nagyobb villongásoktól eltekintve az ellenséges felek tartották az arcvonalakat. A hátország pedig élte a hétköznapjait. Ha nem lett volna szinte minden családnak egy-két tagja valamelyik fronton, talán el is feledkezhettek volna róla, hogy háború van. Az újságok első oldalát azonban rendszerint a kevés újdonságot hozó hadijelentések foglalták el. Augusztus táján az antant-hatalmak megpróbálták siettetni a háború számukra kedvező kimenetelét, s erre az egyik jó eszköz volt a még semlegességet tanúsító államok bevonása a háborúba. Ilyen állam volt Románia. Még 1883-ban a központi hatalmak mellett kötelezte el magát, ami – tekintve a király német származását – természetesnek is tűnt. 1914-ben, a világháború kitörésekor, a király noszogatása ellenére az ország nem lépett be a háborúba, semlegességet nyilvánított. 1916 nyarán mindkét fél Románia kegyeiért esedezett, azt remélték, hogy belépése a háborúba döntő ütőkártya lehet. Románia azonban sokáig kivárt.
Augusztus folyamán a Kolozsvárt megjelenő három nagy napilap, az Ellenzék, az Újság, a Kolozsvári Hírlap jóformán minden száma foglalkozott Románia helyzetével. Egyes vélemények szerint nincs esélye a román támadásnak, mert hadserege gyengén felszerelt, nem lenne ütőképes. Mások úgy látták, hogy csak napok kérdése a román hadüzenet. Egyelőre Csend a tengertől a Kárpátokig – hirdette az egyik vezércikk. Amíg a románok jelentős hadsereget vontak össze a Kárpátok mentén, a Monarchia alig tartott katonaságot Erdélyben. Augusztus 10-én a magyar kormány meg akarta erősíteni a keleti végek közigazgatását, s ezért Betegh Miklós Torda-Aranyos megyei főispánt kormánybiztossá nevezte ki a nagyszebeni császári és királyi parancsnokság mellé, vagyis Erdély területére.
Augusztus 17-én az Ellenzék címében hirdeti: Románia döntés előtt, 23-án azt kérdezi: Mikor dönt Románia? Még napokig folyik a találgatás, pedig Románia 17-én döntött. Titkos szerződést kötött az antanttal, amelyben ígéretet kapott, hogy ha tíz napon belül belép az antant oldalán a háborúba, akkor megkapja a rég óhajtott magyar területeket egészen a Tiszáig. Így augusztus 27-én este háromnegyed 8-kor Edgar Mavrocordat bécsi román nagykövet megjelent a közös birodalmi külügyminisztériumban, s egy szolgálatos főtisztviselőnek átadta a román jegyzéket a hadüzenetről, mely szerint aznap este 9-től Románia a Monarchiával hadiállapotban lévőnek tekinti magát. Bármennyire is várható volt Románia lépése, az osztrák–magyar hadigépezetet felkészületlenül érte. Napok teltek el, amíg megtehette az ellenlépéseket. A válasz a szövetséges hatalmak részéről nem mAradt el: augusztus 28-án Németország, 29-én Törökország, szeptember 1-jén Bulgária üzent hadat Romániának, s a bulgárok szeptember 2-án már támadásba is lendültek Dobrudzsában, ami viszont a románokat érte váratlanul.
GAAL GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)

Elismerik a Székelyföldet, mint turisztikai úti célt
Szóbeli ígéretet kaptak a Háromszéki idegenforgalmi szakemberek a Romániai Idegenforgalmi Hatóságtól (ANT) Székelyföld, mint idegenforgalmi desztináció létezésének elismeréséről, de írásban is kérik a hatóság álláspontját – mondta el a Krónikának Albert Zoltán.
A Székelyföld Desztináció Menedzsment Klaszter vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy az ANT múlt héten Nagyszebenben szervezett találkozót a desztinációmenedzsment és a fogadóterületekre összpontosító gondolkodás témában, ahol elismerte: Románia soknemzetiségű volta előny az ország idegenforgalmának. A Székelyföldi turisztikai klaszter vezetői szerint ez azt mutatja, megváltozott az idegenforgalmi hatóság nézőpontja, és ki kell használniuk a segítőkész hozzáállást, hogy a térség számára kedvező módon alakíthassák a szabályozást.
A szebeni megbeszélés előzménye, hogy júniusban az Egyesült Nemzetek Világturisztikai Szervezete tartott konferenciát a témában, ahol több fenntartás megfogalmazódott a romániai egyesületi jogrendszer, a finanszírozás, illetve a fogadóterületek meghatározása kérdéskörében. Júliusban a Székelyföldi klaszter a hatóság elnökének, Anca Pavel-Nedeának címzett levélben ajánlotta fel tapasztalatait, és szakmai érvekkel támasztotta alá a bíróság által elutasított Székelyföld turisztikai egyesület létjogosultságát.
A nagyszebeni találkozón az ANT elnöke a decentralizáció mellett foglalt állást, és kifejtette, hogy nem a hatóságok, hanem a piac igényei igazolják egy turisztikai célterület létezését, számolt be Albert Zoltán. Megfogalmazódott, hogy Románia soknemzetiségű volta fontos az ország idegenforgalma szempontjából, és amikor újra felhívták a figyelmet a Székelyföld fogadóterület problémájára, pozitív volt a fogadtatás.
Különben Nagyszebenben az is kiderült, hogy a hatóságnak konkrét tervei vannak az ágazat fejlesztésére, az elképzelés szerint PPP-jellegű (Public Private Partnership), köz- és magán együttműködésre épülő rendszereket kell létrehozni, melyek célirányosan használják fel az idegenforgalmi és reklámadóból befolyt összegeket. Ezek az egyesületek dolgoznák ki a hosszú távú terveket, összehangolnák a reklámtevékenységet, közpolitikákat dolgoznának ki a szezonalitás csökkentésére, a látogatói élmény növelése érdekében, de tanácsadói szerepkört is betöltenének.
Albert Zoltán hangsúlyozta, a széleskörű együttműködés eredményeként hatékonyabban ki lehetne aknázni az erőforrásokat, a sok párhuzamos, de felesleges kezdeményezés helyett kevesebb, de erősebb irányvonalakat kialakítva. Példaként elmondta, jelenleg milliókat elköltöttek turisztikai információs irodák létrehozására, de sok közülük felesleges, hiszen soha nem lépi át a küszöbét egyetlen turista sem.
Keresik Háromszék hét csodáját
Pályázatot hirdet a Kovászna megye Turizmusáért Egyesület Háromszék hét csodájának megtalálására, ezek egyaránt lehetnek az épített örökség elemei vagy természeti látványosságok. A pályamunkáknak fotót és rövid leírást kell tartalmazni, a javaslatokat az irany.haromszek@gmail.com címre várják szeptember 1-ig. A „csodák” rangsorolása közönségszavazással és szakmai zsűri elbírálásával dől el. A kiválasztott turisztikai látványosságok bekerülnek a különböző népszerűsítő anyagokba, és a Háromszéki virtuális túrák állomásai lesznek, reményeik szerint bekerülnek a megye turisztikai körforgásába.
Jánó Szabolcs, az egyesület ügyvezető igazgatója szerint olyan rejtett kincseket szeretnének a felszínre hozni, melyek korábban fontos szerepet töltöttek be, ám mára a feledés homályába vesztek, és csak a helybeliek ismerik. A Bethlen Gábor Alap támogatásával meghirdetett pályázattal kettőst célt szeretnének elérni: tudatosítani a helyiekben a környezetükben levő „csoda” fontosságát, másrészt a turisztikai szenzáció kiépítésével növelnék a térség látogatottságát.
Hat évvel ezelőtt volt egy hasonló kezdeményezés, akkor a gelencei római katolikus templom, az illyefalvi és a bibarcfalvi református templom, a Csernátoni Népművészeti Múzeum, a Kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum, a Csomád–Bálványos természetvédelmi terület és a rétyi Nyír szerepelt a javaslatok között.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Átlépik a Kárpátokat
A Kárpátok hágóin való jelképes átkeléssel emlékezik meg a román hadsereg holnap arról, hogy Románia száz évvel ezelőtt lépett be az első világháborúba. A védelmi minisztérium közleménye szerint „a kiegészült Románia elsősorban a nemzet javát saját életüknél is előbbre tartó, a harcmezőn elesett vagy fogságban elpusztult román katonák véráldozatára épült”: az első világháborúban 330 ezer román katona halt meg, a harcok túlélői közül pedig 76 ezer mAradt hadirokkant.
A centenáriumi ünnepségsorozat első mozzanataként ma országszerte száz első világháborús emlékműnél, illetve katonai temetőben rendeznek névsorolvasást, amelyeken a térségben elesett hősök nevét sorolják el a megemlékezéshez csatlakozó közéleti személyiségek, katonai vezetők, a hősök leszármazottai, gyermekek és helyi polgárok.
Szombaton Curtea de Argeşen I. Ferdinánd király sírjánál, illetve a Brassó megyei Fundatán, az első román hősi halott emlékművénél rendeznek koszorúzást. Aznap 21 órakor, a száz éve kezdődött offenzívát felidézve, a Kárpátok tizenhat hágóján rendez felvonulást a román hadsereg egy-egy szakasza. A védelmi minisztérium arra biztatja az érintett települések lakóit, hogy maguk is csatlakozzanak a jelképes emlékmenethez.
Vasárnap Bukarestben az ismeretlen katona emlékművénél tartandó egyházi szertartással folytatódik a román védelmi minisztérium első világháborús megemlékezéseinek sorozata. A világháború kitörésekor még a központi hatalmak oldalán álló Román Királyság 1916. augusztus 27-én intézett támadást az Osztrák–Magyar Monarchia ellen, miután az antant arról biztosította Bukarestet, hogy győzelme esetén megkapja Erdélyt.
A román hadseregnek Csík és Háromszék vármegyét, Brassót és Nagyszebent sikerült elfoglalnia, majd az ellentámadásba lendült osztrák–magyar és német csapatok 1916 októberéig kiszorították a román katonákat Erdélyből.
Románia 1917-ben kötött békét a Bukarestet is elfoglaló tengelyhatalmakkal, majd 1918-ban újra hadat üzent Németországnak, csapatai ismét átkeltek a Kárpátokon, és a győztes oldalon fejezte be a háborút.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az 1916-os román betörés évfordulójára emlékeztek a Székelyföld szerzői
A Székelyföld folyóirat augusztusi száma a száz évvel ezelőtti 1916-os román betörésre emlékezik. A lapszámot a történész Lukács Bence Ákos konzul és Mihály János történész és Garda Dezső történész társaságában mutatták be csütörtök este a Csíkszeredai Székelyföld Galériában.
A Székelyföld havilap soros lapszámbemutatóját tartották csütörtök este Csíkszeredában. A Székelyföld Galériában tartott eseményen Lövétei Lázár László főszerkesztő vendégei Lukács Bence Ákos konzul – aki történész is –, Garda Dezső és Mihály János történészek voltak.
A tematika körüljárása során Garda Dezső, akinek a lapszám Az 1916. augusztus 27-i román katonai támadás és Gyergyó című írását közli, a betörés lélektani hatását domborította ki, a katonai művelet mikéntjének megélését ecsetelve. Lukács Bence Ákos a lapszámban IV. Károly király Székelyföldi látogatásai (1916–1918) címmel közölt.
Az esten IV. Károly király Székelyföldi látogatásait járta körbe. Mihály János az augusztusi Székelyföldben Feljegyzések az 1916. évi román betörésről címmel közöl írást.
Hozzászólásában az egyházi domushistoriák alapján vett megemlékezésekről beszélt, és a 82-es hadtest mozgásáról, a válaszlépésekről. Garda Dezső a támadó és védekező erők arányait ismertette: 400000 román katona és 34000 Erdélyt védő katona.
A lapszám további tanulmányai a témában:
Nagy József: A cs. és kir. 82. „székely” gyalogezred az 1916. évi Bruszilov-offenzíva idején
Benkő Levente: Balázs Béla feljegyzései az 1916. évi menekülésről és következményeiről
Gottfried Barna: Maros-védőállástól a Magyarosig. A m. kir. 10. (miskolci) honvéd gyalogezred Erdélyben (1916. szeptember–1917. március)
A világháború kitörésekor még a központi hatalmak oldalán álló Román Királyság 1916 augusztus 27-én intézett támadást az Osztrák-Magyar Monarchia ellen, miután az Antant arról biztosította Bukarestet, hogy győzelme esetén megkapja Erdélyt. A román hadseregnek Csík és Háromszék vármegyét, Brassót és Nagyszebent sikerült elfoglalnia, majd az ellentámadásba lendült osztrák-magyar és német csapatok 1916 októberéig kiszorították a román katonákat Erdélyből. Románia 1917-ben kötött békét a Bukarestet is elfoglaló tengelyhatalmakkal, majd 1918-ban újra hadat üzent Németországnak, csapatai ismét átkeltek a Kárpátokon, és a győztes oldalon fejezte be a háborút.
G. E.
maszol.ro

Száz éves a huszadik század legnagyobb, egyben legdilettánsabb hitszegése
1916 augusztus 27-én éjjel a Kárpátok szorosainak csendjét éktelen fegyverropogás és ágyúdörgés törte meg. A Román Királyi Hadsereg megtámadta az Osztrák-Magyar Monarchiát. A románok esküszegést követtek el, végigdúlták Erdély délkeleti részét – de legalább még bénák is voltak. Száz esztendős a huszadik század legnagyobb, egyben legdilettánsabb hitszegése.
A román politikai elitnek lényegében az ország 1877-es megalakulása óta (sőt, igazából már jóval korábban is) dédelgetett álma volt, hogy Havasalföld és Moldva után a „harmadik román államot” Erdélyt is bevonják a „nagy egyesülésbe". Ennek akkor még persze semmilyen reális esélye nem volt, ráadásul Románia az orosz katonai segítség mellett Bécs diplomáciai támogatásával nyerte el függetlenségét az Oszmán Birodalomtól. 1883-ban katonai szövetségre is léptek a Monarchiával, mely szerint a két ország köteles hadba lépni egymás mellett, ha valamelyiküket támadás éri. Az egyezményt ötévente megújították, utoljára 1913-ban fogadtak barátságot – hogy aztán három esztendővel később Románia hátba támadja a három fronton harcoló Monarchiát.
A fordulatot az I. világháború kitörése hozta meg – igaz Tisza István már 1914 nyarán is biztosra vette, hogy Bukarestre nem lehet számítani. Sőt, egyik legfontosabb érve az volt Szerbia megtámadása és a világégés kirobbantása ellen, hogy a Kárpátok védtelenül mAradnak. A miniszterelnök aggodalmait nem olyan soká igazolta az idő. A háború elején mindkét hadviselő fél megpróbálta a maga oldalára állítani az országot. A Központi hatalmak az akkor már négy évtizede orosz megszállás alatt álló Besszarábia visszaadását ígérték - ám a románok inkább a jóval kecsegtetőbb ajánlattal előálló Antant mellett döntöttek. Ők ugyanis nekik ígérték az évszázados álmot: Erdélyt – sőt, még annál is többet. Az 1916. augusztus 17-én aláírt Bukaresti titkos szerződés szerint ugyanis Románia Erdélyen, a Partiumon és a Bánságon kívül majdnem a Tiszáig megkapta volna az Alföld keleti részét.
Bukarest nem pazarolta az időt, 10 nappal később már meg is indultak a román csapatok, hogy birtokba vegyék a zsákmányt. Több mint 650.000 katonával indítottak támadást a Kárpátok összes járható szorosán.
Ezzel a magyar oldalon mindössze 34.000 ember és összesen 76 löveg nézett farkasszemet.
Hiába figyelmeztetett Tisza hónapokkal korábban több memorandumban is a határ közelében történt gyanús csapatösszevonásokra, a három fronton lekötött, az oroszokkal és olaszokkal szemben véres élet-halál harcot vívó Monarchia hadvezetése nem volt hajlandó (talán nem is tudott volna) komolyabb erőket összepontosítani Erdélybe. Hiába tudott a készülő támadásról a hírszerzés és a kormány - Erdélyt derült égből villámcsapásként érte. Kézdivásárhelyen a magyar és román vámtisztek délután még közösen uzsonnáztak – pár órával később már egymás vérét ontották. A 600 kilométeres határ szinte mindenhol teljesen védtelen volt. Augusztus 27-e pokoli éjjelén csendőrök, vámosok, vasutasok, és sok helyütt egyszerű helyi lakosok vetették magukat az idegen áradat elé. Nagy többségük hősi halált halt, vagy hadifogságba került – ahonnan aztán szintén rengetegen nem tértek vissza.
A román előrenyomulás azonban így is lassú és akadozó volt. Szeptember közepéig mindössze Oláhtoplica–Parajd–Székelyudvarhely–Fogaras– Nagyszeben–Petrozsény–Orsova vonalig jutottak el. Holott az eredeti terv szerint néhány nap alatt el kellett volna érjék a Marost. A nehézkes offenzíva oka elsősorban a haditerv átgondolatlansága volt. Elsőre jó ötletnek tűnt, hogy minden hágón, az egész határ vonalán egyszerre támadjanak, ám így erejük szétforgácsolódott nem is tudtak kialakítani sehol egy olyan súlypontot, ahol nagy erőkkel áttörhettek volna. Komoly problémát jelentett a román katonák alacsony harci morálja, és a katasztrofális fegyelmezetlensége. A koldusszegény, szinte írástudatlan regáti parasztfiúkat elvakították a Kárpátok túloldalán tapasztalt, az otthonihoz képest mesés jólétnek számító állapotok.
Vad rablásba, és fosztogatásba kezdtek, a kormány által terjesztett gyűlöletpropaganda pedig sok helyütt embertelen gaztettekre, vérengzésekre, kínzásokra sarkallta őket.
Kommandón például nem csak az összes csendőrt, de a laktanya közelében élő civileket - köztük számos asszonyt - is lemészárolták. Kifosztották Brassót, porig égették Csíkszeredát.
A kétségbe esett lakosság fejvesztve menekült a megvadult balkáni horda elől – méghozzá nemzetiségre való tekintet nélkül.
A román katonák sokszor ugyanúgy elhajtották a román parasztok állatait is, s, ha magyart, vagy szászt nem találtak, megerőszakolták a román asszonyokat is. Hódítókként érkeztek, és a szemükben mindenki meghódított alattvaló volt. Akadtak persze olyan helyi románok, akik hitték, hinni akarták, hogy „felszabadítóik” érkeztek el. A leggátlástalanabb és legelvakultabb kollaboránsokon kívül azonban hamarosan ők is keservesen csalódtak. A legtöbben azonban már eleve értetlenül fogadták, mit akarnak tőlük hegyen túlról érkező szegény, rongyos, és minden mozdítható dolgot ellopó „testvérek”. Ferdinánd román király csalódottan jegyezte meg, hogy „az erdélyi románok ellenségként fogadták testvéreiket”.
Nicolae Iorga Bukaresti képviselő pedig így panaszkodott: „Egyetlen üdvözlet sem hangzott el a helyi románok szájából, amikor csapataink átlépték a határt.”
Az offenzíva szeptember közepén végleg kifulladt. Ebben a szívós magyar ellenálláson túl komoly szerepe volt az ősz elején meginduló, Mackensen tábornok vezette német-bolgár-török támadásnak a Balkánon. Hamarosan Erdélybe is megérkezett az osztrák-magyar és német erősítés. S így Falkenhayn tábornok vezényletével megindulhatott az ellencsapás.
A döntő fordulat napra pontosan egy hónappal a betörés után érkezett el: szeptember 26 és 29 között, Nagyszeben mellett, négy napos, öldöklően kemény ütközetben szétverték az 1. román hadsereget. A 2. hadsereg délen gyorsan visszavonulóra fogta, de a persányi-hágónál október 5-én utolérték, és megsemmisítő vereséget mértek rájuk is. Az utolsó felvonás Brassó felszabadítása volt október 7-én. Két nappal később már egy román megszálló se mAradt Erdély földjén.
Az ellenség üldözése a határ túloldalán is folytatódott. December hatodikán a Mikulás már Bukarestben tehette be ajándékait a magyar és német katonák bakancsába.
Lucian Boia történész szerint Magyarország 1916-os megtámadása "őrültség" volt, amelyért a felelőtlen Bukaresti politikai elit a felelős. A professzor tavaly megjelent "Vesztesek és győztesek" című munkájában azt írja, Románia csak a történelem példátlan kegyének köszönheti, hogy a háború végén végül mégis sikerült birtokba vennie Erdélyt. Az akkori román vezetők nevével ma minden nagyobb romániai városban találkozhatunk, ám Boia leszögezi: ha rajta múlna, ő bizony egy utcát se nevezne el egy ilyen kudarcot vallott garnitúráról.
Ám az 1920 utáni román történetírás hőstörténetet faragott a csúfos vereségből, s ma az ország dagadó kebellel ünnepli a hetek alatt összeomló offenzíva századik évfordulóját.
Balogh Gábor
[Forrás: Alfahír]
itthon.ma

Centenáriumi megemlékezés
A román hadsereg átkelt a Kárpátokon
A Nagy Háború felidézése az egyik legnyomósabb érv az európai projekt folytatása mellett, amely immár több mint 70 év békét hozott – hangoztatta Klaus Johannis államfő vasárnap a Románia első világháborús hadba lépésének centenáriuma alkalmából rendezett megemlékezésen.
Az elnök úgy értékelte, Románia történelmének fordulópontja volt az ország első világháborús hadba lépése az Antant oldalán, amely lehetővé tette a nagy Egyesülést (Erdély Romániához csatolását) és meghatározta Románia európai útját. Az ismeretlen katona emlékművénél mondott beszédében Johannis az első világháború 800 ezer – katonai és civil – áldozatának emléke előtt tisztelgett, ugyanakkor méltatta az országot "ki- egészítő" Ferdinánd király bátorságát és eltökéltségét, valamint felesége, Mária királyné diplomáciai érdemeit, amelyekkel a "Nagy Háborúban aratott győzelem és a nagy egyesülés nemzetközi elismertetésében" játszott szerepet.
Az államfő felhívást intézett honfitársaihoz, hogy adózzanak tisztelettel minden román földben nyugvó hősi halott emléke előtt függetlenül attól, hogy milyen zászló alatt harcolt és milyen nyelven esküdött annak hűséget.
Romániában pénteken kezdődött az ország első világháborús hadba lépésének centenáriumáról megemlékező rendezvénysorozat, amelynek keretében a román hadsereg jelképesen ismét átkelt a Kárpátokon: egy-egy szakasza szombat este, a száz évvel ezelőtti offenzívát felidézve felvonulást rendezett az Óromániát Erdélytől elválasztó hegység 16 hágóján.
A világháború kitörésekor még a központi hatalmak oldalán álló Román Királyság 1916. augusztus 27-én intézett támadást az Osztrák-Magyar Monarchia ellen, miután az Antant arról biztosította Bukarestet, hogy győzelme esetén megkapja Erdélyt. A román hadseregnek Csík és Háromszék vármegyét, Brassót és Nagyszebent sikerült elfoglalnia, majd az ellentámadásba lendült osztrák-magyar és német csapatok 1916 októberéig kiszorították a román katonákat Erdélyből.
Románia 1917-ben kötött békét a Bukarestet is elfoglaló tengelyhatalmakkal, majd 1918-ban újra hadat üzent Németországnak, csapatai ismét átkeltek a Kárpátokon és a győztes oldalon fejezte be a háborút.
Népújság (Marosvásárhely)

„Korrektornak” jelentkeznek a székely turisztikai szakemberek
Felajánlották segítségüket a Székelyföldi turisztikai szakemberek a Romániai Idegenforgalmi Hatóságnak (ANT), hogy kijavítsák, átfogalmazzák a hatóság magyar nyelvű, Magyarországra szánt országnépszerűsítő anyagait.
Albert Zoltán, a Székelyföld Desztináció Menedzsment Klaszter elnöke levélben fordult Anca Pavel-Nedea elnökhöz, melyben felajánlotta: szívesen kijavítják a magyar nyelvű anyagokat, hiszen a hibás fordítások rontják az ország megítélését a magyar piacon. A levélben azzal érvelnek, hogy az elnök asszony a legutóbbi, Nagyszebenben tartott szakmai találkozón elismerte: az ország soknemzetiségű volta előny a turizmusnak.
Albert Zoltán lapunknak elmondta, évekkel ezelőtt már volt rá precedens, hogy a középrégiós turisztikai egyesületnek fordítottak magyarra népszerűsítő anyagokat. A klaszter elnöke rossz példaként egy 35 oldalas magyar nyelvű kiadványt említett, amelyben Erdélyt mindössze négy oldalon mutatják be, a Székelyföldet pedig meg sem említik. Ráadásul az anyag tele van helyesírási hibákkal, magyartalan megfogalmazásokkal, tükörfordításokkal. „Az oldalak, melyeket most a kezedbe veszel a rendelkezésedre teszik az eredeti hagyományok és a helyek rendszerezett adatait, valamint a románok létezését, a kulturális és történelmi szerkezet szerint, mely lehetségessé tette...” – ilyen és ehhez hasonló mondatok szerepelnek a kiadványban.
Albert Zoltán hangsúlyozta, a Székelyföldieknek előnyt kell kovácsolniuk abból, hogy jobb hozzáférésük van a magyar piachoz, ráadásul úgy vélte, a kétnyelvűség is kiaknázható. Példaként említette, hogy amikor a Székelyföldre szerveznek Magyarországról autóbuszos kirándulásokat, minden esetben beiktatnak egy pihenőt Nagyszebenben, Gyulafehérváron vagy Segesváron, tehát ezeknek a városoknak az idegenforgalma is profitálhat a kapcsolatból. Ugyanakkor a Moldvába, a kolostorokhoz szervezett kirándulások során a nyugat-európai turisták a Székelyföldön pihenhetnek meg, tette hozzá. Elmondta, egy másik vetülete a román–magyar idegenforgalmi kapcsolatnak, hogy sok székely vállalkozónak van kis vendégháza a Duna-deltában, magyar turistákat visznek oda, sőt többnyire székely idegenvezető segíti a csoportokat, aki románul és magyarul is beszél.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Az első világháború Erdélyben

Hol voltak a székelyek, amikor Románia megtámadta Erdélyt?
kérdezett: Simon Mária Tímea
Habár a nemzetegyesítési kísérlet Bukarest elestével végződött, a háború végén mégis a románoknak állt a zászló. Az 1916-os román betörés utáni eseményekről Nagy Józsefet kérdeztük.
1916 augusztusában Európa már két éve lángokban állt. A nyugati fronton a verduni csatában százezer számra estek el addigra a francia, brit és német katonák, keleten az osztrák-magyar, német és orosz katonák vívták a saját állóháborújukat.
Erdély és Székelyföld lakói csak a besorozott katonák leveleiből ismerték a háború borzalmait, 1916 augusztus végén azonban a háború közvetlenül is megérkezett a térségbe: augusztus 27-én a Román Királyság hadat üzent az Osztrák-Magyar Monarchiának, és a román csapatok közvetlenül a hadüzenet pillanatában átlépték a határt. A román betörést követő hadi eseményekről Nagy József történészt kérdeztük, akitől nemcsak azt tudtuk meg, hogy hol voltak a székelyek a román támadáskor, hanem azt is, hogy miért sikerült az osztrák-magyar és német csapatoknak a kezdeti hét-nyolcszoros román túlerővel szemben a későbbiekben mégis eredményesen fellépni.
A román csapatok augusztus 27-én este megtámadták az Osztrák-Magyar Monarchiát, Románia ezzel belépett az első világháborúba. Mennyire volt felkészülve az osztrák-magyar hadvezetés a támadásra? - A Román Királyi Hadsereg 4 hadseregből állt 1916. augusztusában. Ebből egy hadsereg volt Dobrudzsában, mert Bulgáriával is tisztázatlan volt Románia viszonya. Három hadsereg pedig a Kárpátok vonalára zárkózott fel, Orsovától Bukovináig, közel ötszáz kilométeres szakaszon egyenletesen elosztva. Az Erdély ellen támadó három hadsereg létszáma 380 ezer fő volt, és a hadüzenet pillanatában, 1916. augusztus 27-én este kilenc óra tájban lépték át az erdélyi szorosokban a határt. A határon vámőrség, magyar királyi csendőrség és néhány, augusztusban a különböző hadszínterekről ide irányított alacsony létszámú alakulat volt, aki felvette a román csapatokkal a harcot.
Augusztus 16-tól az Erdélybe irányított alakulatokat egységesen a császári és királyi első hadsereg alá szervezték, amelynek élére a nagyszebeni származású Arz Artúr von Straussenburg vezérezredes került, aki jól ismerte az erdélyi viszonyokat. Augusztus 27-re viszont még csak 34 ezer katona volt Erdélybe irányítva, ez azonban teljességgel elégtelennek bizonyult a támadó román csapatokkal szemben, körülbelül 7-8-szoros túlerőben volt a román hadsereg. Közben az augusztus 27-ét követő hetekben, október elsejéig több hadosztályt sikerült Erdélybe irányítani, de így sem éri el a támadó román hadseregek létszámát, szeptember 19-én is még csak 45 ezer fős a haderő.
Arz tábornok már 1916. augusztusában megpróbált hadműveleti terveket kidolgozni arra az esetre, ha támadnak a románok. Azonban a Monarchia hadvezetése úgy számolt, hogy a román támadás csak szeptemberre várható, addig azonban minél több csapatot igyekeztek Erdélybe küldeni, ezt viszont nem akarták tüntető módon elkövetni, nemcsak a rendkívüli nehézség miatt, hogy nem volt ahonnan csapatokat hozni, de ők sem akarták provokálni Romániát. Az osztrák-magyar hadvezetés, amennyire lehetett, el akarta kerülni a támadást, mert egyszerűen nem volt megfelelő védelmi ereje, hiszen százezer számra emésztette fel az emberanyagot mind a keleti, mind az olasz hadszíntér. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy a hadvezetés nem tartotta ütőképesnek a román hadsereget, és úgy gondolta, hogy egy román támadás egyelőre nem valószínű. Ennek ellenére a nagyszebeni katonai parancsnokság már augusztusban tudta, hogy be fog következni a román támadás, de ez már túl késő volt, hogy elegendő csapat érkezzen Erdélybe.
Mivel az Osztrák-Magyar Monarchia haderejét lekötötték a keleti és az olasz fronton zajló harcok, emiatt a hátországban az éppen kiképzés alatt álló úgynevezett menetzászlóaljakat irányították Erdélybe, és ezekből szervezték meg az új hadosztályokat. Emellett a Monarchia Németországtól is kért támogató csapatokat, így került Erdélybe a német kilencedik hadsereg. A németek a román csapatok térnyerése után szeptember végén már támadásba lendültek, ők Dél-Erdélyben vették fel a harcot a román csapatokkal szemben, az osztrák-magyar első hadsereg pedig a Keleti Kárpátok szorosain indította meg a támadást.
A román csapatok kezdetben körülbelül egy 100-150 kilométeres sávban nyertek teret Erdélyben, de az előrenyomulásuk lassan haladt, mivel a Kárpátok szorosaiban az utánpótlási vonalaik túlságosan megnyúltak. A román hadsereg felkészültsége és felszereltsége elmAradt a Monarchia és Németország felkészültségéhez képest, és azt is meg kell említeni, hogy a román katonák békebeli tapasztalatokkal indultak a hadjáratba, hiányoztak azok a háborús tapasztalatok, mind a hadvezetés, mind a katonák esetében, amelyeket Németország és a Monarchia szerzett két éven keresztül a különböző hadszíntereken. Egy osztrák-magyar tüzér több ezer lövésen volt már túl, miközben a román tüzérség akkor próbálta ki a lövegeit. Persze problémák akadtak a tüzérség és gyalogság együttműködéséből is, és nem mindig állt a helyzet magaslatán a hadvezetés sem, lassan hozták a parancsokat, és az is előfordult, hogy egymásnak ellentmondó parancsokat osztottak ki. Ezek a problémák összeadódtak, ami hozzájárult a román hadsereg vereségéhez.
Szeptember végére már olyan mennyiségű osztrák-magyar és német katona érkezett Erdélybe, hogy meg tudták indítani az ellentámadást, erre azért tudott sor kerülni, mert a román csapatok az 500 km-es frontszakaszon Bukovinától Orsováig teljesen egyenletesen oszlottak meg, nem volt döntő túlerő egyik szorosban sem, ráadásul nem vágták el az Arad-Gyulafehérvár vasútvonalat sem, ezért az utánpótlások gondtalanul tudtak jönni nyugati irányból a német és az osztrák-magyar csapatok támogatására. Az osztrák-magyar és német támadóékeknek, amelyek kis létszámuk ellenére csoportosultak és bizonyos terepszakaszokon döntő túlerőt hoztak létre, sikerült megvernie a román csapatokat, így jött létre szeptember végén a nagyszebeni csata, október első napjaiban a Brassói csata, amelynek következtében sikerült visszafoglalni a Barcaságot is.
Október 5-e után az osztrák-magyar első hadsereg a Székelyföldi szorosokat foglalta vissza, és a három román hadsereg Erdélyen belül elszakadt egymástól, és kénytelen voltak nagy veszteségeket szenvedve kivonulni a Kárpátok külső peremére, ahonnan indult a támadás. A Székelyföldi szorosokban a román csapatokat már novemberben orosz csapatok váltották fel, Oroszország Románia megsegítésére küldte az orosz kilencedik hadsereget, az Ojtoztól északra levő szorosokban vonult fel és november-decemberben kis híján be is tört újra Székelyföld területére, de az osztrák-magyar csapatoknak végül sikerült elhárítaniuk a támadást.
- Ha a nemzetiségi összetételt nézzük, milyen csapatok harcoltak az erdélyi hadszíntéren az Osztrák-Magyar Monarchia kötelékében? Hol voltak a székelyek?
– A Székelyföldi szorosokban a harcoló csapatok az Osztrák-Magyar Monarchia különböző területeiről meg a hadszínterekről visszahozott csapatok voltak, de nem székely csapatok. A székely gyalogezredek közül egyedül a 82-es Székelyudvarhelyi közös gyalogezredet hozták vissza Galíciából, az összes többi székely alakulat mAradt a galíciai hadszíntéren, hiszen ezek az alakulatok etnikailag vegyesek voltak. Némelyiknek negyven-ötven százalékát alkotta mezőségi vagy dél-erdélyi román legénység, és az osztrák-magyar hadvezetés nem tartotta szerencsésnek azt, hogy az erdélyi román a Román Királyi Hadsereg ellen harcoljon, emiatt ezeket az ezredeket nem szállították haza. De volt olyan is, hogy egyszerűen nem volt, hogy kivonni az adott hadszíntérről, mert akkor ott lett volna probléma. Ezért van az, hogy 1916-17-ben a 82-eseket leszámítva egyetlen székely gyalogezred sincs Erdélyben, és a keleti hadszíntéren maximum levelek formájában értesültek arról, hogy a szülőföldjüket is elérte a háború.
Gyergyóban pozsonyi és Budapesti hadosztályok harcoltak, Csíkban debreceni és kassai hadosztályok, egyes területeken pedig, ha kis létszámban is, de harcoltak erdélyi és bukovinai románok.
- Mit kell tudni a 82-esekről? Tényleg vasszékelyek voltak?
– Amint már említettem, azokat az ezredeket, amelyekben székelyek is szolgáltak nem hozták vissza, vagy azért mert nem tudták kivonni őket a frontról vagy mert etnikailag annyira vegyesek voltak, hogy nem lett volna szerencsés bevetni Románia ellen. A 82-eseket viszont azért is hozták haza, mert majdhogynem fellázadtak, amikor Galíciában meghallották a román hadüzenet hírét, de azt is hozzá kell tenni, hogy az ezrednek a kiürítési területe Csík és Udvarhely vármegyék voltak, amelyek a Gyergyótölgyesi-tölgyesi járást leszámítva gyakorlatilag színmagyar területek voltak, és emiatt az ezred legénységi állománya szinte teljesen magyar volt, csak néhány százaléknyi románság szolgált az ezredben.
Az ezred a Segesvár környéki harcokban kapcsolódott be a harcokba, az első fontos ütközetük a pálosi ütközet volt, ahol egy román seregtestet semmisítettek meg. De ugyancsak ők vettek részt a barcasági harcokban, majd az Erdővidéken is. Később őket az Ojtozi szorosban vetették be, és egészen 1918 tavaszáig itt is harcoltak.
A Monarchia egyik legkitűnőbb ezredéről van szó, sokszor az ezredparancsnokok is versengtek, hogy ki kerülhessen az ezred élére. Persze a saját mítoszuk is visszahatott a háború alatt rájuk, kihívás volt ebben az ezredben szolgálni, számtalanszor ki is tüntették őket. 1918 késő tavaszán, amikor az erdélyi hadszíntér felszámolódott, és megkötötték a békét, akkor őket is átvitték az olasz hadszíntérre.
- A román támadást követően hogyan reagált a lakosság? Voltak-e számottevő atrocitások a román hadsereg részéről?
– Amikor a román csapatok betörtek Erdélybe, akkor nem volt egy konkrét kiürítési terv, csak egy kiürítési rendeletet adtak ki, ami pánikszerű meneküléshez vezetett, ami azt jelentette, hogy mindenki, amit tudott, felpakolt a szekereire, az állataiból, amennyit tudott, magával vitt, és menekült nyugat felé. Meg volt szabva, hogy a megtámadott vármegyék lakói melyik vármegyébe kellett menjenek, például Csík vármegye Maros-Torda vármegyébe kellett menjen, onnan pedig vonatszerelvényekkel igyekeztek az embereket még tovább szállítani. Így kerültek a Csík vármegyeiek a Tiszán-túlra.
Októberben, amikor a történelmi határra sikerült visszaverni a román csapatokat, akkor a civilek is lassan visszajöttek. A román nemzetiségű lakosságból értelemszerűen sokkal kevesebben menekültek el, mint a magyar vagy a szász közösségekből, erről pontos statisztikáink viszont nincsenek, nagyon sok egymásnak ellentmondó információval rendelkezünk.
A bevonuló csapatok – és ez minden korban minden hadseregre jellemző volt – a saját maguk számára az élelmet és a lovaknak a takarmányt kíméletlenül rekvirálták. A lakossággal incidensek akkor fordultak elő, ha ezek megszerzésére konfliktusok alakultak ki a településen visszamAradt lakossággal, továbbá számított a településre bevonuló román katonák fegyelmezettsége, hogy mennyire tudta a parancsnokság a katonákat egyben tartani. Bármiféle megtorlásra a legfelsőbb hadvezetés parancsot nem adott, ami megtorlás történt, nem voltak számos és az adott alakulat kilengésének a számlájára írható. A polgári lakosság körében viszonylag kevés volt az áldozat, ennek ellenére voltak elrettentő események, mint például a gyergyószárhegyi bíró és a hét tanácsos nyilvános kivégzése a lakosság előtt, a sóvidéki kivégzések, de tömeges megtorlásra nem került sor. Ez valószínű azért is így volt, mert a román katonák arra voltak felkészítve, hogy ők Erdély felszabadítására érkeznek, és a román lakosság őket virágcsokorral fogja várni.
A román csapatok azonban hadimenetben nyomultak előre, rengeteg harci cselekmény is zajlott, a harcok miatt el volt menekülve a lakosság, ez megakadályozta, hogy virágkoszorúkkal és zászlólengetéssel várják a katonákat. Hogy megtudjuk, hogy valóban hogyan élte meg az erdélyi lakosság a román bevonulást, egy komoly társadalmi mélyfúrásra lenne szükség, hiszen rengeteg propagandaanyaggal átszőtt anyag áll a rendelkezésünkre, az egyik ilyen, a másik olyan éllel mutatja be ugyanazokat az eseményeket, az egyik csak a pusztulásra, a másik csak a nemzetegyesítésre emlékszik. Ezért a levéltári forrásokat kellene összevetni, hiszen azt látjuk, hogy Székelyföldön is több olyan mű született, amelyek a román csapatokat fosztogatással vádolják, ezeket a román hadsereg forrásaival kellene összevetni, hogy tisztábban lehessen látni, de ezenkívül vannak az 1917-1918-as kárfelmérő bizottságok jegyzőkönyvei, hitelesen még ezeket sem dolgozta fel senki. Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy mind a Székelyföldi, mind a szász falvakban a helyi csőcselék is részt vett a fosztogatásokban, és ez is számottevő, de a kárfelmérő bizottságok, amikor 1917-1918-ban felmérték a lakossági károkat, akkor nem biztos, hogy figyelembe vették, hogy a fosztogatásokat kik is követték el, hiszen ekkor már mindenki mondhatta, hogy a román katonák voltak. Nagyon sok oldala van ennek, ami árnyalttá teszi a teljes képet.
- Említetted, hogy ha kis mértékben is, de harcoltak bukovinai és erdélyi románok a Románia elleni háborúban. Ez az Akasztottak erdejét juttatja az ember eszébe, mennyire volt jellemző a dezertálás a román katonák körében?
– A román szakirodalom sokat foglalkozott a monarchia kötelékében harcoló román nemzetiségű katonák dezertálási kísérleteivel, pontos számadataink azonban nincsenek. Ez viszont azért nem egy nagy létszám, mert az erdélyi ezredek, amelyekben szolgált a románok zöme, mind a keleti hadszíntéren mAradtak. Például a marosvásárhelyi 22. honvéd gyalogezred ötven-ötven százalékban állt gyergyói, udvarhelyi székelyekből és mezőségi, Maros-Tordai, Kolozs vármegyei románokból, és ez az ezred végig Galíciában mAradt, így ők csak hírből hallottak a Romániával való háborúról. A máramarosi 85. gyalogezred 80 százaléka román nemzetiségű volt, de ott vannak a krassó-szörényi, szászvárosi vagy a nagyszebeni ezredek is. Több mint félmillió román katona harcolta végig a monarchia oldalán a háborút. A doberdói fennsíkon, a híres ütközetek helyszínén rengeteg román harcolt a szegedi 20. honvéd gyaloghadosztály kötelékében, és ott a források kiemelik, hogy a nemzetiségek közül a legjobban éppen ők harcoltak.
Elemeztem a 22. marosvásárhelyi gyalogezred levéltári anyagait, és ott egyértelműen látszik, hogy a bomlás 1918-ban kezdődik. A hadműveleti iratokból nem lehet etnikai problémákat találni, egyedül egy olyan forrást találtam, hogy 1916 augusztusában, mikor megkezdődik Romániával a háború, a kolozsvári hadosztály parancsnokság elrendeli, hogy az erdélyi románok levelezését fokozottabban ellenőrizze a cenzúra, hogy a katonák családtagjai miket írnak a háborúról.
Az viszont tény, hogy amíg 1914 őszén a románok románul, a magyarok magyarul teszik le a honvéd esküt Marosvásárhely főterén, és vállvetve együtt mennek a háborúba, 1918 őszén már nemzetiségekre bomolva özönlenek haza a monarchia katonái az olasz frontról. 1914 és 1918 között egy fokozatos változás megy végbe, ameddig felbomlik a monarchia hadserege. A háború kezdetekor még nagyon sok román nemzetiségű hivatásos tiszt szolgál a monarchia kötelékében, akik a birodalomért harcoló, császárhű katonaként mentek harcolni, hiszen a monarchia tisztképző intézeteiben szocializálódtak, ahol nem számított a nemzetiség, mindenki Ferenc József katonája volt. Azonban mikor a hivatásos tisztek elestek, akkor a tartalékos tiszti tanfolyamokról a tartalékos tisztek vették át a helyüket, és ezek a katonák már a hátország viszonyait vitték ki a harctérre az etnikai problémákkal együtt, és így fokozatosan ment végbe a monarchia hadseregének a bomlása. Ennek ellenére valóban voltak olyan román katonák, akik az erdélyi ezredekben szolgáltak, átszöktek a román oldalra, de a pontos számukat a bécsi archívumokból lehetne megtudni.
Transindex.ro

Hogyan lett „fejedelem” Mihály vajda?
„Pompával adta meg mintegy a végtisztességet a sírjába temetett Erdélynek”
Bizonyos körökben nem kis felháborodást keltett a Sepsiszentgyörgyi digitális turisztikai tájékoztatóban szereplő mondat, amit az egyik helyi román tanácsos „sérelemként” tálalt, miszerint Mihai Viteazul az akkori zűrzavaros időket kihasználva tette meg magát Erdély fejedelmének. Elismerjük, ez a megfogalmazás némileg elüt attól az idealisztikus képtől, amelyben Mihály vajda a három román ország (ebből egyik a 16. századi Erdély lenne) „egyesítőjeként” van megfestve, de sokkal közelebb áll az igazsághoz. Sőt.
Az említett tanácsos felszólalása olyan vihart kavart, hogy még Antal Árpád polgármestert is magyarázkodásra késztette, mondván, a vajdára vonatkozó információkat megvizsgálják, és ha hibásak, akkor kijavítják az infópont tartalmát. Némi módosítás valóban szükséges, mert Mihály vajda mindig és mindenütt azt hangoztatta, hogy 1600-ban ő Rudolf magyar király (a címet 1576 és 1608 között viselte) megbízásából tört be Erdélybe. A megfélemlített rendek is Rudolfnak, s neki csak mint helyettesének (locum tenens) tették le az esküt, aki ezután mint „Mihály havasalföldi vajda, ő császári és királyi fenségének tanácsosa, erdélyi helytartója, hadainak Erdélyben és a hozzákapcsolt részekben kapitánya” címeztette és nevezte magát.
Az első országegyesítő
„A oláh történetírók azt állítják, hogy Mihály Erdély fejedelme volt, s megkoronáztatta magát, azonban ez épp annyira mese, mint az, hogy egyesítette volna Erdélyt Havasalfölddel, s ezzel megalapította volna »Nagyromániát«. Mihálynak ilyen tervei nem voltak, s az erdélyi oláhsággal nem is törődött. Kétségtelen, hogy nagyvonalú ember volt, akit kalandorvére hajszolt arra, hogy minél többre vigye. De oláh nemzeti érzéke nem volt” – írja Asztalos Miklós A történeti Erdélyben (Bp., 1936) – és itt gyorsan megjegyezzük, hogy az oláh megnevezés helyett ma már a román használandó. Az más kérdés, hogy „ő azonban románul (helyesebben szláv nyelven) kibocsátott okleveleiben Havasalföld és Erdély fejedelmének címezte magát” – teszi hozzá Neagu Djuvara román (na jó, makedon) történész A románok rövid története című munkájában (Bukarest, 2008).
Mihály vajda 1600-ban már csak azért sem tekinthető Nagy-Románia megalapozójának, mert a korabeli Erdélyt erős túlzás lenne román fejedelemségnek venni. Nagyjából olyan, mintha a mai Franciaországot neveznénk muszlimnak. A három ország egyfajta politikai egységét Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem hozta tető alá, öt évvel korábban. „Mihály, Havasalföld »tekintetes és nagyságos vajdája« ekkor veti alá magát s országát Báthory Zsigmondnak, »Erdély, Havasalföld és Moldva fenséges fejedelmének«, letévén neki a hűbéresküt – olvashatjuk Szádeczky Kardoss Lajos Erdély és Mihály vajda története című munkájában (Temesvár, 1893). – Az 1595. május 25-én kötött szerződés szerint Oláhország vajdástól s összes népével örökös urukul s királyukul választják, és ismerik el Báthory Zsigmond erdélyi fejedelmet.
Ő erősíti meg ezután a havaselvi vajdát mint helytartóját kard-, buzogány- és dárdaküldés által, s a melléje főtanácsul adandó 12 bojárt. Kiváltságok az ő nevében adatnak; főbenjáró perek hozzá fellebbezendők; Havasalföld az erdélyi országgyűlésekre követeket küld; ezek adót szavaznak meg, miről a vajda számadással tartozik; fizetést a vajdának a fejedelem szab meg. A vajda címereiben nem használhatja a »Dei gratia« kifejezést, s csak családi pecsétjével él, míg az országét a fejedelem használja. A tisztviselők a fejedeleméi, nem a vajdáéi; külföldre követeket a vajda csak a fejedelem tudtával s engedelmével küldhet stb. Zsigmond ezek fejében Havasalföldnek teljes erőből való védelmezésére kötelezte magát. Hasonló szerződést kötött Báthory Zsigmond (1595. jún. 3.) az új moldovai vajdával, Rázván (Rézmán) Istvánnal is, kit az erdélyi sereg a törökhöz pártoló Áron vajda helyébe ültetett. Így e három keleti fejedelemség Erdély fönnhatósága alatt úgyszólván egy államtestté alakult.” De hogy ne csak magyar történészt idézzünk, gyorsan ideszúrunk egy mondatot újra Neagu Djuvara fentebb említett művéből: „Báthori Zsigmond egy személyben Erdély, Havasalföld és Moldva fejedelme lett, a két utóbbi vajdája pedig az ő vazallusa…”
Ezen hűségesküjét Mihály később, 1599. június 26-án Báthory András fejedelemnek is megerősítette, miközben hadaival már javában készült Erdély lerohanására. Mézes-mázas ígéreteivel, sűrű fogadkozásaival (az Isten őt oly nyomorúságba süllyessze, hogy eledele fia húsa, itala vére legyen, ha ő az erdélyieket megcsalná – hajtogatta több ízben Báthory követei előtt) azonban úgy el tudta „altatni” hűbérurát, hogy az majdnem elájult a meglepetéstől, amikor hírét vette a vajda beütésének. De nem csak a fejedelmet verte át: Kornis Gáspár, az erdélyi sereg későbbi főparancsnoka is kijelentette, bőrét engedi lenyúzatni, ha Mihály esküszegőnek és hűtlennek bizonyulna… Ma sem tudni, hogy tényleg bízott a vajdában, vagy csak a kezére játszott, de tény, hogy amikor a sellenberki csata elején „engedte elfogatni magát”, sokan árulónak tartották – hogy a következő évben mégis a vajda martalócai koncolják fel; de az már egy másik történet.
Mihály Bodzánál, a Tatárhavas-hágón tört be gyülevész hadaival Erdélybe, hogy tudja maga mellé állítani a Báthoryakat joggal utáló és velük szembe bosszúvágyat tápláló székelyeket. (Több mint 300 évvel később a román hadsereg ezt az útvonalat is használta, nagyjából hasonló „diplomáciai előkészítés” után – hogy finoman fogalmazzunk…) Követei révén sikerült is részben a maga oldalára állítani őket, ősi szabadságjogaik visszaállítását ígérvén, úgyhogy a továbbiakban seregének harmadát a székelyek tették ki.
Innen, a Béldiek mezejéről indult aztán Nagyszeben irányába, útközben végigrabolva a Barcaságot és Szászföldet, és Sellenberk mellett ütközött meg Báthory jóval kisebb seregével. Az erdélyiek még így is majdnem kicsikarták a győzelmet (csapatai már menekülésbe kezdtek, székely kapitányai vették rá a vajdát a folytatásra), ám a kozák zsoldosok átállása megpecsételte az Erdély Mohácsaként emlegetett csata kimenetelét.
Bolyongó egyiptomiak mögött
Miután kémei jelentették, semmiféle ellenállásra nem számíthat, a csatatérről bevonult Gyulafehérvárra. De adjuk át a szót a kortárs erdélyi krónikásnak, Szamosközi Istvánnak (1570–1612):
„Maga Mihály Gyulafehérvári bevonulása alkalmából nemes vérű, ragyogó, kékesfehér szőrű rác paripán lovagolt. Előtte kötőféken vezettek másik nyolcat, mindet drága arany- és ezüstszerszámmal felkantározva. Ő maga aranyszálakkal átszőtt, fehér selyempalástba és ugyanilyen anyagból készített ruhába volt öltözve. Palástjának szegélyén elöl széles csíkban, több sorban hímzett aranysólymok – családi címerének madarai –, amelyek mintha csőrükkel csipkedték volna egymást. Övén arannyal bevont és piros ékkövekkel kirakott kard függött. Magyar süveggel fedett fejét a baleári daru fekete bóbitájából készült, gazdag tollbokréta ékesítette. Bokáig vörösessárga kordovánbőrből, úgynevezett karmazsinból készült saru fedte a lábát, lába szárát egészen térdig borító sarukötője – ugyancsak sárga selyemből – sorban rávarrott gyöngyöktől csillogott. Ilyen büszke, még ünnepi játékokhoz vagy menyegzőhöz is túl díszes öltözetben lépdelt méltóságteljesen, ezzel a pompával adta meg mintegy a végtisztességet a sírjába temetett Erdélynek. Ezenkívül nyolc kürtös fújta törökösen hangzó melódiáit, amihez ugyanannyian ércdobokat verve szolgáltatták a kíséretet, valami barbár és fülsértő, hamis harmóniát. Ezek mögött síposok és furulyások tették még ünnepélyesebbé a zsarnok bevonulását.
Tíz citerás követte őket, abból a népségből, amelyet bolyongó egyiptomiaknak – köznyelven cigányoknak – neveznek; közvetlenül a vajda előtt ezek haladtak, a csupa barbársághoz képest nem is visszatetsző csoport: piszkosan, fedetlen fővel, úgy, hogy egész testi megjelenésükön és viselkedésükön látszott a szolgai meghunyászkodás és önérzet nélküli félénkség. A lovon ülő vajdát jobbról is, balról is nyolc-nyolc kengyelfutó szolga vette körül, férfihoz nem illő ruhában, futásra készen. Így vonult be kürtöknek, doboknak, mindenféle hangszernek a zengése közepette a György-kapun, és a fejedelmi palota felé tartott. Amerre haladt, bojárok és más hírneves nemesek lovagoltak a nyomában, katonák és fegyveresek hosszú sorától követve. A háború során zsákmányolt, a Báthoryak sárkányfogas címerével díszített fejedelmi zászlókat ott hordozták kibontva a vajda mögött. (…)
Mihály bevonulásából azonban, bármily nagyszerű pompával rendezték is meg, hiányzott valami, aminek elsősorban meg kellett volna lennie. Hiányzott az ország lakosságának szerencsekívánása, hiányzott a nép örvendező zúgása, a vidám ünnepi kiáltozás, üdvözlés. Senki sem lengette a karját, senki sem adott kegyes imával hálát az égi hatalmaknak. Nem futott össze a nép, mindenki otthonának falai közé rejtőzött, vagy csak a kapuk és ablakok rácsain keresztül nézte a barbár elhaladását. Gyászos csend borult az egész városra.”
Nos, ezt sokféleképpen lehet értelmezni, csak éppen szabad fejedelemválasztásként nem, tehát azt a megfogalmazást, hogy az akkori zűrzavaros időket kihasználva tette meg magát Erdély urává, meglehetősen diplomatikusnak érezzük. Persze, korántsem akarjuk ezzel azt sugallni, hogy a magyar történelem minden szereplője makulátlan lett volna, hiszen közöttük is szép számmal találunk hitszegőket, árulókat, becsvágyókat, gyilkosokat, zsarnokokat. Csak éppen nem szabad ennyire felkapni a vizet, ha netán az orrunk alá dörgölik.
Kocsis Károly
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Székelyfölddel ismerkedett az amerikai nagykövet
Először járt Hargita megyében Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok Bukaresti nagykövete. Lenyűgözte a táj és a helyiek, akikkel találkozott. „Az egyik célja Székelyföldi látogatásomnak, hogy beszéljek az itteniekkel a problémákról” – mondta. Hozzátette: árgus szemekkel figyelik a kisebbségi jogok betartását.
Hargita megyét látogatta meg hétfőn az Amerikai Egyesült Államok romániai nagykövete, Hans Klemm és felesége. Hétfőn előbb Csíkszeredában járt, majd Székelyudvarhelyen az SZKA képviselőivel találkozott. Közel egy éve nevezték ki nagykövetnek a diplomatát, aki szerint az Amerikai Egyesült Államok Romániát most nagyon pozitív helyzetben látja. „Ha a térséget tekintjük, akkor Románia a stabilitás és a fejlődés szigete lett, összehasonlítva a szomszédaival. A nemzetközi biztonság szempontjából pedig nincs jobb partnerünk ebben a térségben” – mondta Hans Klemm.
A nagykövet szerint a demokratikus értékek vállalása és a demokratikus intézmények erősítése terén sikereket ért el Románia, dicséretesnek tartja az ország korrupció elleni küzdelmeit. A nagykövet úgy látja, gazdasági szempontból nagyon gyors léptékben fejlődik az ország, így mindent összevetve jó irányban halad jelenleg az ország, és reméli, ez így fog folytatódni. „Románia és az Egyesült Államok is fontos választások előtt állnak, így nagykövetként szeretnék megbizonyosodni arról, hogy a partnerségünk továbbra is szilárd mArad, sőt erősebb lesz az elkövetkezőkben” – beszélt a céljairól.
Ez volt az első, hogy Hargita megyébe látogatott, és le is nyűgözte a látvány, illetve a helyiek, akikkel eddig találkozott. „Székelyföld ezen része igencsak sajátos, főként az etnikai összetétele miatt, valamint a Magyarországgal kapcsolatos múltja, és a magyar nyelv révén is” – mondta, hozzátéve, hogy igyekszik minél többet megtudni Hargita megyéről.
Az amerikai külügyminisztérium tavalyi emberi jogi országjelentésében kitértek a romániai magyar kisebbséget érő hátrányos megkülönböztetésre, például arra, hogy nem lehet használni a magyar nyelvet különböző intézményekben, a helyhatósági hivatalnokok sok helyen nem beszélik a magyar nyelvet, több város önkormányzata megtagadta a kétnyelvű helységnévtáblák elhelyezését, illetve több esetben megtiltották a székely zászló kitűzését is. Klemm elmondta, hogy a Bukaresti nagykövetség szorosan együttműködött a jelentés kidolgozásán az amerikai külügyminisztériummal, ennek ellenére nem tudta megmondani, ha a következő jelentésben jobb eredmények lesznek e téren, vagy úgy általában.
„Az Egyesült Államok számára fontos a kisebbségek értékeit tisztelni, ez számunkra is kihívás, és Romániában is népszerűsítjük ezt, valamint a vallási szabadságot, a sajtó szabadságát, a szólásszabadságot. Az egyik célja Székelyföldi látogatásomnak, hogy beszéljek az itteniekkel ezekről a problémákról” – fejtette ki.
Mint elmondta, Csíkszeredai látogatása alatt ismerte meg a Romániában élő magyarok kihívásait és gondjait, a szimbólumok használata mellett az oktatás minősége is felmerült. A diplomatát meglepte, hogy gondot okoz a románnyelv-oktatás minősége is a magyar anyanyelvű kisebbségnek. Megtudta ugyanakkor, hogy a térségnek gondot okoz elérni az uniós forrásokat, ennek hiánya pedig rosszul hat a helyi gazdaságra. Az amerikai nagykövet egyelőre nem hallott a Székelyföldi autonómia-törekvésekről Bukarestben, illetve a mostani látogatása alatt – válaszolta érdeklődésünkre, de hozzátette, igyekszik utánanézni a javaslatoknak.
Oroszország generálja a feszültséget és instabilitást
Hans Klemm a globális fenyegetettségről, illetve Románia Egyesült Államokkal és Oroszországgal folytatott kapcsolatáról is beszélt. Úgy látja, valóban növekszik a térségben a feszültség, az orosz agresszió miatt. A nagykövet szerint az Egyesült Államok, az Európai Unió és Románia egyaránt Oroszországot okolja a térségben létrejött konfliktusokért és instabilitásért, valamint a nemzetközi határok megszegéséért. Meglátása szerint a Fekete-tengeri térségében a legnagyobb ingatagságot Oroszország generálja, ennek ellenére hangsúlyozta, a Deveselu légi támaszponton telepített rakétaütegek, amelyet az európai NATO-rakétavédelmi rendszerbe is integrálnak, védelmi szerepet nyújtanak, az euro-atlanti térségen kívüli fenyegetésekre, és nem az oroszországiakra vannak irányítva.
A szimbólumhasználatról és a diszkriminációról tájékoztatták
A nagykövet délelőtt Borboly Csabával, Hargita megye Tanácsának elnökével és Ráduly Róbert Kálmánnal, Csíkszereda polgármesterével is találkozott Csíkszeredában. Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke a találkozón elmondta, hibának tartja a regionalizáció fogalom használatát a román politikában, mert egyfelől alkotmánymódosítás nélkül nincs miről beszélni, másfelől meg fogalmi gumicsont, és arra jó, hogy megakadályozzon minden érdemi szakmai vitát, elemzést, közös gondolkodást a román közigazgatás bajairól – áll a megyei önkormányzat sajtószolgálatának közleményében. A fejlesztési régiók kapcsán Borboly Csaba kifejtette, hogy a jelenlegi felosztás az ország nyolc nagyvárosának, illetve azok harminc kilométeres körzetének biztosít fejlődési lehetőséget, miközben a vidék elszegényedik, nő a vidék és a nagyvárosok közti szakadék. A közlemény szerint a szimbólumhasználat kapcsán Borboly kiemelte, minden megyének van saját zászlaja, de a hazai jogértelmezés lehetőséget biztosít rosszhiszemű feljelentőknek, hogy a székely megyékben megtámadják a közintézményekben való jelképhasználatot, és pert nyerjenek, ami által sérül a helyi autonómia elve, holott Románia elfogadta a vonatkozó nemzetközi chartát.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a gazdasági és az anyanyelvi téren történő diszkriminációról beszélt, amit a város és a térség esetében alkalmaz a román állam, valamint a Városháza felirat és a városzászló meg a székely lobogó miatti pert is ismertette. Kitért az anyanyelvhasználat körüli akadályokra, valamint a régiós felosztást bírálta, mert meglátása szerint a Központi Fejlesztési Régióban csak két város fejlődött gazdaságilag, Brassó és Szeben, statisztikák szerint pedig a vidék és e nagyvárosok közti életszínvonalbeli szakadék ma nagyobb, mint az EU-csatlakozás előtt.
A beszélgetés után Hans Klemm elmondta, hogy az amerikai kormány számára fontos a kisebbségek tisztelete, és kijelentette, hogy amerikai befektetőkkel való találkozóján mindenképpen megemlíti nekik Hargita megyét mint lehetőséget.
Amerikai sarokkal gazdagodott a Csíkszeredai könyvtár
Az Amerikai Egyesült Államok Bukaresti Nagykövetsége klasszikus és kortárs amerikai íróktól származó, angol nyelv tanulásához szükséges, valamint gyermekkönyveket és könyvespolcot ajándékozott a Kájoni János Megyei Könyvtárnak hétfőn.
Az ajándékot Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok Bukaresti nagykövete adta át. Elmondta, ez az első alkalom, amikor Hargita megyébe látogat, és örömet okoz számára, hogy értékes ajándékot adhat az ittenieknek.
Az ünnepséget követően Hans Klemm kerekasztal-beszélgetésen válaszolt az újságírók kérdéseire. A nagykövet kifejtette, korábban Kovászna megyébe is ellátogatott, így lehetősége volt megtapasztalni, hogy Székelyföld különbözik az ország többi részétől, pozitív benyomása van Hargita megyéről. Véleménye szerint a székely büszke, harcos, védelmező nép. Az aktuális problémákra térve az újságírók a kisebbségi kérdésről is érdeklődtek a nagykövettől, aki elmondta, védeni, tisztelni kell a kisebbséget. Arra a kérdésre, hogy a továbbiakban milyen kapcsolat fog kialakulni a megyével, azt válaszolta, hogy a Kájoni János Megyei Könyvtárral kialakult kapcsolat az alapja lehet annak az együttműködésnek, amely a megye kulturális és oktatási fejlődését szolgálja. Az elöljárókkal való találkozás folytatásaként közös terveket alkothatnak a megye gazdasági fejlődése érdekében.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Székely panaszáradat az amerikai nagykövetnek
Az Egyesült Államok számára nagyon fontos a kisebbségek tiszteletben tartása – jelentette ki hétfőn Csíkszeredában Hans Klemm, az Egyesült Államok Bukaresti nagykövete.
A diplomata kétnapos látogatás erejéig érkezett a Székelyföldre, ahol előbb Hargita megyét – Csíkszeredán kívül Székelyudvarhelyet – kereste fel, kedden pedig Sepsiszentgyörgyre utazik. Látogatása során a nagykövet több tucatnyi kötetet tartalmazó ún. Amerikai Könyvespolcot adományozott a Csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárnak, amely szak- és szépirodalmi művekkel, valamint az angol nyelvtanulás tökéletesítéséhez szükséges módszertani munkákkal gazdagodott.
A többségében magyarok lakta régióba látogató diplomatát Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke Ráduly Róbert Kálmánnal, a megyeszékhely polgármesterével közösen fogadta a megyeházán. Borboly elmondta, hibának tartja a regionalizáció fogalom használatát a román politikában, mert szerinte egyfelől alkotmánymódosítás nélkül nincs miről beszélni, másrészt úgy vélte, a „fogalmi gumicsont" arra jó csupán, hogy megakadályozzon minden érdemi szakmai vitát, elemzést, közös gondolkodást a hazai közigazgatás bajairól, illetve azok kiküszöbölésének lehetőségeiről. A tanácselnök arra is felhívta a nagykövet figyelmét, miszerint Románia nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettséget arra, hogy nem fogad el a kisebbségek számára hátrányos területi beosztást.
A romániai szimbólumhasználat kapcsán Borboly elmondta, miközben valamennyi megyének van saját zászlaja, a hazai jogértelmezés lehetőséget biztosít „rosszhiszemű feljelentőknek" arra, hogy a székely megyékben megtámadják a közintézmények jelképhasználatát, és pert nyerjenek, ami által sérül a helyi autonómia elve. A románoktatás problémájáról szólva úgy vélekedett, azért nem sikerül a Székelyföldi magyar diákok felének az érettségije, mert még mindig nem tanulhatják idegen nyelvként a románt. amely miatt a diákok több mint fele elbukik az érettségin. Borboly felhívta a figyelmet a dekoncentrált intézmények vezetőségében tapasztalható etnikai arányokra, amelyek fordított arányban vannak a megye lakosságáéval.
Ráduly Róbert Kálmán a román állam által a város és a térség esetében alkalmazott gazdasági és anyanyelvi téren történő diszkriminációról beszélt, ismertetve a nagykövet előtt a Városháza felirat és a városzászló, valamint a székely lobogó kifüggesztése ellen indított pert is. Csíkszereda polgármestere kitért az anyanyelvhasználat körüli akadályokra, továbbá bírálta a régióátszervezésre vonatkozó Bukaresti elképzeléseket. Ráduly felhívta a figyelmet, hogy a Székelyföldi régiót is felölelő Központi Fejlesztési Régióban csak Brassó és Szeben fejlődött gazdaságilag, statisztikai adatok szerint pedig a vidék és e két nagyváros közti életszínvonalbeli szakadék ma nagyobb, mint az EU-csatlakozás előtt.
Hans Klemm a két önkormányzati vezetővel folytatott megbeszélés után elmondta, mandátuma egyik prioritásának tartja Románia régióinak felkeresését, e téren pedig kiemelkedő szerepet kapnak a nemzeti kisebbségek lakta megyék. „Nagykövetként kiemelt szerepet tulajdonítok annak, hogy elősegítsük az Egyesült Államok és Románia biztonságát, a demokráciát, valamint a szabad és erős kormányzást. Mindemellett a Bukaresti nagykövetség és az Egyesült Államok számára nagyon fontos a kisebbségek tisztelete" – szögezte le a nagykövet, aki a nap folyamán Jean-Adrian Andrei prefektussal is találkozott. A diplomata csalódottságának adott hangot annak kapcsán, hogy Hargita megyében egyetlen amerikai befektető sem telepedett meg, arról biztosította viszont a vendéglátóit, hogy felhívja hazája vállalkozóinak figyelmét a térségre.
Hans Klemm egyébként nem először jár a Székelyföldön, idén januárban ugyanis a Háromszéki Árapatakon roma közösségeket látogatott meg egy civil szervezet meghívására. Akkor Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke tájékoztatta a romániai magyar közösség helyzetéről, felkérve a diplomatát, hogy a védnöksége alatt szervezzenek román-magyar kerekasztal-beszélgetést.
Krónika (Kolozsvár)

Temesvár nyerte az Európa kulturális fővárosa címet
A Bukaresti kulturális minisztériumban pénteken jelentették be a pályázatok elbírálásának eredményét Steve Green zsűrielnök és Corina Șuteu román kulturális miniszter jelenlétében. A címre tizennégy város pályázott, közülük választották ki decemberben a négy döntőst, Temesvárt, Kolozsvárt, Nagybányát és Bukarestet.
2021-ben Románia mellett egy görög város, valamint az EU-tagjelölt Szerbia vagy Montenegró egy települése viselheti a címet. Legutóbb 2007-ben volt romániai város, Nagyszeben Európa Kulturális Fővárosa (EKF).
Steve Green elmondta: nagyon erős volt a romániai verseny, ami igazolja, hogy az EKF-cím elnyerésére kiírt pályázat egyre vonzóbbá válik. „Ezt igazolja az is, hogy az utóbbi években megnőtt a pályázó városok száma" – tette hozzá.
A zsűrielnök értékelése szerint a romániai pályázatok eredetiek és innovatívak voltak, ezért a bíráló bizottságnak nagy kihívás volt odaítélni egyetlen jelöltnek a címet. „Ebben a versenyben senki nem veszít, hiszen 2021-ig Temesvár mellett egész Romániára fog irányulni Európa figyelme" – hangsúlyozta Green. Aki arra biztatott valamennyi pályázó települést, hogy folytassák az EKF-pályázat keretében megkezdett beruházásokat, és törekedjenek valamennyi közösséget – a hátrányos helyzetűeket is – bevonni a települések kulturális életébe.
A sajtótájékoztatón jelen volt Nicolae Robu, Temesvár polgármestere, aki egyebek mellett megköszönte a város valamennyi nemzeti kisebbségi közösségi vezetőjének, hogy támogatták a város pályázatát. MTI
Erdély.ma

Péter Ferenc: a szálak összevarrása a prioritás
Maros megyet Székelyföld szerves részeként kell kezelni és megjeleníteni, hisz ez semmiképp nem lehet sértő a románság számára – állítja Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat új elnöke.
Szerinte mielőbb össze kell varrni azokat az infrastrukturális szálakat, amelyek a térséget a szomszédos megyékkel – elsősorban Hargitával – összekötik. A nyáron megválasztott megyevezető elsődleges célként kezeli az elődjei által elkezdett projekteket.
– Amikor három hónappal ezelőtt tisztségbe került, nem kezdett panaszkodni az elődjére, ami meglehetősen szokatlan a hazai politikai életben. Annyira elégedett volt a megyei önkormányzatnál talált helyzettel, vagy tényleg nem esett ki egyetlen csontváz sem a szekrényből?
– Soha nem foglalkoztatott az, hogy ki mit tett, vagy éppenséggel nem tett előttem, mindig az érdekel, mit tudok én megvalósítani. Nem írom le elődöm terveit, ellenkezőleg, megpróbálom azokat befejezni. A politikusoknak nem az ujjal való mutogatás volna a feladatuk, mint ahogy az sem, hogy elődjeiket szapulják. Arra kell törekednünk, hogy a ránk hagyott teendőket felleltározzuk, és minél előbb és jobban vigyük véghez. Tudom, hogy nem ez a trend, hisz főként kormány-, de talán alsóbb szinteken is divattá vált az elődökre hárítani mindent. Ez nem az én stílusom.
– Megoldásra váró gondokat mégiscsak örökölt. Melyek a legfontosabbak ezek közül?
– A legnagyobb kihívást a két nagy uniós pályázat lezárása jelenti: gondolok a kerelőszentpáli hulladékgazdálkodási rendszer működésbe helyezésére, valamint a csergedi motorpark építésének befejezésére. Ezek azért is számítanak prioritásnak, mert ha nem sikerül időben befejeznünk, nagyon sokat veszíthetünk. Magyarán: a lehívott támogatást vissza kell fizetnünk.
– Értsem úgy, hogy a motorparkba való további pénzek injektálásával leginkább azt nyerhetjük, hogy nem veszítünk?
– Ezt nem így fogalmaznám meg. Inkább azt mondanám, hogy amennyiben befejezzük, elköltünk egy bizonyos összeget. Ha leállunk az építkezéssel, veszítünk egy bizonyos, az előbbivel körülbelül azonos összeget. De akkor elveszítjük magát a beruházást is, és egy építőteleppel mAradunk. Amennyiben ezt a versenypályát sikerül jól, gazdaságosan és ötletesen működtetni, kimondottan nyerünk, hisz még egy ilyen sehol nincs sem Erdélyben, sem Romániában. Azt se feledjük, hogy az autópálya egy csomópontja is a motorpark közelében lesz, ami komoly turisztikai potenciállal ruházza fel.
– Melyek azok a területek, melyek radikális szemléletváltást kívánnak a megyei önkormányzatban, illetve az alárendeltségébe tartozó intézményeknél?
– Ahhoz, hogy egy közel ötezer személyt foglalkoztató intézményt átlássál nem elég egy-két hónap, de talán három sem. Nem hinném, hogy a térségben lenne még egy olyan cég vagy intézmény, amely ennyi alkalmazottal rendelkezne. A saját apparátusunkról tudom, hogy nagyjából ugyanazokkal a gondokkal küszködik, mint az ország más helyi vagy megyei önkormányzatai. A műszaki igazgatóságunknál csaknem öt megüresedett mérnöki állás van, viszont semmi garanciánk nincs arra, hogy a megadott bérezési lehetőségeinkkel sikerül rövid időn belül betöltenünk őket. Pedig a hozzánk tartozó úthálózat korszerűsítése és karbantartása a megye egyik legfontosabb prioritása. Sajnos nem ez az egyetlen igazgatóság, amely szakemberhiánnyal küszködik. Hasonló meg másfajta gondok vannak a repülőtérnél, a kórházaknál is… De, hogy ne csak panaszkodjak: a beruházási, fejlesztési osztályra sikerült néhány pályázatíró munkatársat alkalmazni, akiknek már most rengeteg munkája van, hisz uniós alapokból szeretnénk folytatni a Kultúrpalota restaurálását és a természettudományi múzeum felújítását.
– Apropó, repülőtér: végre sikerült kinevezni Peti Andrást az intézmény élére. Melyek az elvárások?
– Röviden fogalmazva az, hogy juttassa vissza a vidrátszegi légikikötőt oda, ahol néhány évvel ezelőtt volt, ahol lényegében a helye van. Az utóbbi időben – főleg az utasforgalmat, a célállomásokat és a légitársaságokat illetően – nagyot zuhant a Transilvania Nemzetközi Repülőtér, ezt a mélyrepülést kell valahogy megállítani. Elfogadhatatlan, hogy fele annyi járat van, mint öt-hat évvel ezelőtt, míg Kolozsvárról a Tarom mellett már a Blue Air és a WizzAir naponta több járatot indít Bukarestbe, nálunk az a heti kettő sem mAradt meg, arról nem is beszélve, hogy a légi operatőröket illetően a Transilvania egy lábon áll, mindössze a WizzAir-re támaszkodik. És akkor még nem beszéltem a felújításra szoruló kifutópálya állapotáról. Nem lesz könnyű az új igazgatónak, hisz a verseny óriási; körülöttünk olyan repterek nőtték ki magukat, mint a Kolozsvári meg a nagyszebeni, de akár a Temesvárit és a jászvásárit is említhetném. A közeljövőben tárgyalásokat kezdeményezünk az EUrópai Uniónál minket feljelentő Kolozs megyei önkormányzattal, hisz mindkét félnek meg kell értenie, hogy nem egymás ellen kell harcolnia, hanem egymást kiegészítve megtalálnia a kölcsönösen előnyös megoldásokat. Abban a pillanatban, amikor elkészül az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely–Torda szakasza, már csak egy szűk óra fogja elválasztani a két repülőteret. Én ebben inkább lehetőséget látok, mintsem fejetlen versengésre való okot.
– Az utóbbi négy évben nem csak országos, de megyei szinten is mintha zárójelbe tevődött a magyarság – mind vidékfejlesztési, mind közösségépítési szinten. Hogy érzi, akad helyretenni való ebben a kérdésben?
– Nem csak a magyarlakta vidékek tevődtek zárójelbe. Az elmúlt négy évben azok az önkormányzatok tudtak hatékonyan dolgozni, amelyek pályázati tartalékokkal rendelkeztek. Ugyanis az elmúlt négy évben kormányszinten jóformán egyetlen beruházási program sem volt tetten érhető, az európai uniós pályázatok pedig kifutóban voltak. Ennek tulajdonítható, hogy hiányoztak a beruházások, főként az infrastrukturális fejlesztések. A kis települések a LEADER-programon keresztül próbáltak apróbb-cseprőbb dolgokat megvalósítani, de ezeket nem sorolhatjuk a jelentős megvalósítások közé. Persze mindemellett jócskán érzékelhető volt, hogy sem az ország-, sem a megyevezetés számára nem a magyarság jelentette az egyes számú prioritást. Maros megye elöljárói is inkább oda igyekeztek irányítani a pénzeket, ahonnan a szavazók érkeztek. Nem igaz, hogy a román vidékeken nincs jó helyen a pénz, de azért valóban érezhető volt, hogy lényegesen több jutott oda, mint felénk. Ettől függetlenül tanácsosainknak sikerült kimozdítaniuk a holtpontról a bözödújfalui tó felé vezető út helyzetét. A nyáron elkezdődött a munkálat, jövő tavaszra aszfalt kerül a mintegy nyolc kilométeres szakaszra, utána a hátramAradt három kilométernek is nekilátunk úgy, hogy lehetőleg 2017-re tudjuk összekötni Erdőszentgyörgyöt Székelykeresztúrral, vagyis Maros megyet Hargitával. Ez az aszfaltos út nem csak távolságokat rövidítene le, de jelentőset lendítene a térségen.
– Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök az utóbbi években többször is nehezményezte, hogy Maros megye jóformán semmit nem tesz annak érdekében, hogy több és jobb infrastrukturális szál kösse össze Hargita megyével. Az említett szakaszon kívül még volna egy pár jobb sorsra érdemes köves, poros út…
– Ezt már fel is térképeztük, és a múlt héten közösen körbejártuk, felmértük ezeket az utakat. Egy hozzávetőleges számítást is fogunk végezni, lássuk, mit jelentene ezeket a szálakat összevarrni. Példaként említem meg, hogy a tavaly megépült Nyárádmagyaróst Sóváraddal összekötő út folytatása Siklód és Küsmöd irányába még felújításra vár. Ha nem is tudjuk leaszfaltozni, de legalább le kellene köveznünk úgy, hogy a kisautók számára is járhatóvá tegyük. Ugyanez lenne az elképzelés a Bözöd és Gagy irányába vezető úttal is. De számunkra nem csak a Hargita megyei szálak fontosak; van még tennivaló a Beszterce-Naszód, Fehér és Szeben megye felé vezető utakon is. Számomra elfogadhatatlan, hogy 2016-ban még mindig vannak olyan megyei utak, amelyekre nemhogy aszfalt, de még kő sem jutott! Olyan utak, ahol nem csak a személygépkocsik, de a terepjárók is nehézkesen tudnak végigmenni. Már csak azért is tartom fontosnak ezen másodrangú utak felújítását, mert az országutak oly zsúfolttá váltak, hogy – főként nyári időszakban – szinte lehetetlen azokon normális körülmények között közlekedni. Sajnos az útépítést illetően az elkövetkezendő években sincs kilátás túl jelentős uniós támogatásra. Egyelőre a Nyárádtő–Dicsőszentmárton és a Segesvár–Szentágota útszakasz felújítására sikerült pénzt szereznünk. Ez mindössze egy pár százalék a megye közel nyolcszáz kilométeres úthálózatából. Ha nem kapunk kormánytámogatást, önerőből soha nem fogjuk tudni ezeket rendbe tenni.
– Szintén az elmúlt ciklus liberális uralma alatt úgy festett, mintha Maros megye nem is lenne Székelyföld része. A közös rendezvényeken – akár itthon, akár Magyarországon vagy Nyugaton – csak Hargita és Kovászna tartotta a frontot. Mondja, hogy ebben nem folytatja Ciprian Dobre politikáját!
– Ebben eddig sem osztottam a volt elnök véleményét, és amikor tehettem, Szováta polgármestereként csatlakoztam Hargita és Kovászna megye kezdeményezéseihez, már csak azért is, hogy Marosszék se mAradjon le ezekből. Természetesen mostanra változott a helyzet, Maros megye ismét hathatósan szeretné képviseltetni magát minden olyan akcióban, amely Székelyföld népszerűsítéséről szól. Sőt kötelességemnek tartom az efféle rendezvények szervezését vagy támogatását. Úgy vélem, semmiképp nem lehet sértő egyetlen román lakos számára sem, ha például egy Székelyföldi grafikai biennálén Maros megye is képviselteti magát, és a megnyitón szót kap az önkormányzat elnöke is.
– Milyen az együttműködés azzal a Szociáldemokrata Párttal, amelynek megyei elnöke egy évvel ezelőtt azért kardoskodott, hogy bárki, csak ne magyar ember kerüljön prefektusi tisztségbe?
– Pillanatnyilag nagyon jó, s remélem, így is mArad. Már a beiktatási ülésen is lehetett látni, működik az egyezség: még véletlenül sem voltak mellészavazások. A két PSD-s alelnökkel jól együtt tudok működni, aminek szerintem meg is lesz az eredménye.
– Az utóbbi időben a megyemenedzseri tisztség létrehozása és annak állítólagos várományosának a személye borzolta, főként a közösségi oldalakon, a kedélyeket. Valóban Kelemen Márton a kiszemelt?
– Személyekről nem beszéltünk, csak hát valaki, valakik elkezdték ezt terjeszteni, mások meg ragozták. Tudni kell, hogy a megyemenedzsert nem az elnök nevezi ki. Ez egy pályázat alapján elnyerhető tisztség. Egyelőre nem sietjük el, keressük a megoldást. Az első hónapokban nem ez az elsődleges célunk, hanem a teljes intézményrendszer átvilágítása. Kelemen Márton – aki tanácsadóként valóban tagja a csapatomnak – nagyon jól ismeri a rendszert, hisz több mint egy éven keresztül alelnökként tevékenykedett, tapasztalt, de egy fél szóval sem jelezte, hogy ilyenszerű igényei vagy álmai lennének. Ha érdekli az állás, jelentkezik majd a versenyvizsgán.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Erdélyi, székely, Háromszéki címerekről
Erdélyi, székely, Háromszéki címerekről is szó volt a Fogarasföld Múzeuma által a fogarasi várban szeptember 22–23-án szervezett éves nemzetközi tudományos ülésszakon.
A Trónteremben tartott megnyitót követő plenáris ülésszakon Szekeres Attila István Sepsiszentgyörgyi heraldikus vetített képes előadás keretében bemutatta az árkosi Tinta Kiadónál nemrég megjelent, Háromszék címerkincsét feldolgozó, román nyelven írt könyvét – Patrimoniul heraldic al județului Covasna. A kiadványt Constantin Ittu nagyszebeni heraldikus méltatta. A régészet–történelem–címertan szekcióban a Tomori-bástyában Szálkai Tamás debreceni heraldikus az erdélyi fejedelmek címeradományairól értekezett. Német nyelven készített előadását a közönség kérésére magyarul mutatta be, és azt Sepsiszentgyörgyi kollégája tolmácsolta románra. Szekeres Attila István A nap és a holdsarló a székely heraldikában címmel tartott előadásában bemutatta a székely közösség címerének alakulását, valamint az égitestek jelenlétét a közigazgatási címerekben. (M. I.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyi panoráma Ópusztaszeren
Az 1849-es nagyszebeni csatáról készült Erdélyi panoráma című festményt bemutató kiállítás nyílt csütörtökön az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Ez az első alkalom, hogy együtt látható a két nagy magyar történelmi körkép: az Erdélyi panoráma és a Feszty-körkép.
A kiállítást abból az alkalomból rendezték, hogy Ópusztaszeren tartják az International Panorama Council huszonötödik, jubileumi közgyűlését. Az Erdélyi panoráma, más néven a Bem–Petőfi-körkép 18 darabját, valamint a festmény népszerűsítésére készült két olajnyomatot a lengyelországi Tarnów múzeuma adta kölcsön az emlékparknak.  Jan Styka 1896-ban kapott felkérést arra, hogy készítsen egy körképet az 1848-as forradalom ötvenedik évfordulójára. A megrendelők kérése az volt, hogy a csatakörkép állítson emléket a lengyel–magyar barátságnak, a szabadságharc egy dicsőséges ütközetét ábrázolja, ne sértse az osztrákokat, de azt nem kifogásolták, ha oroszellenes. (Magyar Idők)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felzúdulás a SZÁT listaátrendezése miatt
„Az RMDSZ bukaresti szervezete semmiképp nem fogadja el, hogy felülírják a helyi döntést” – szögezte le a Krónikának Buday Richárd, akinek a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) döntése értelmében a befutónak számító parlamenti képviselői helyet az esélytelen szenátorira kellene cserélnie. Amint arról beszámoltunk, a SZÁT döntése alapján a Hargita megyei képviselőjelöltek rangsorában a 4., befutó helyre kerül a szórványmagyarság képviselője, Benedek Zakariás építkezési vállalkozó, a szövetség Szeben városi szervezetének elnöke. A korábban az udvarhelyszéki területi szervezet által befutó helyre jelölt Birtalan József ugyanakkor az RMDSZ bukaresti képviselőjelölt-listáját vezeti majd. Eredetileg erre a helyre Buday Richárd bukaresti RMDSZ-elnököt rangsorolták, ő azonban átkerült a fővárosi szenátusi lista élére, ami már nem számít befutónak. A Krónika információi szerint az RMDSZ vezetősége semmiképpen sem támogatta, hogy Buday mandátumhoz jusson.
A bukaresti szervezet elnöke a Krónikának kifejtette, reméli, hogy a SZÁT nem végleges döntést hozott, hanem csak javaslat fogalmazódott meg, melyre a bukarestieknek is rá kell bólintani. „Itt nem az én személyemről van szó, hanem elvekről. Folyamatosan arról beszélünk, hogy decentralizáció kell, hogy ne Bukarestben döntsenek a települések sorsáról. Akkor a szövetségen belül is a decentralizáció elve kellene érvényesüljön. Felelőtlenségnek tartom, ha felülírjuk a helyi döntést” – mondta Buday Richárd. Hozzátette, azt sem érti, hogy ha a szebeni jelölt Hargita megyében indul, akkor a hargitai miért nem Szebenben, és miért Bukarestben kerül fel a listára.
„Nem vagyunk mi másodrangú RMDSZ-esek. Ha az a jelszavunk, hogy minden magyar számít, akkor minden szervezet is egyformán számít” – hangsúlyozta a fővárosi szervezet elnöke, aki szerint, ha a szövetség központi vezetősége így folytatja, veszélybe kerülhet az ötszázalékos bejutási küszöb. A Krónikának kifejtette: szombaton a bukaresti választmány megerősítette, hogy nem fogadja el a SZÁT módosítását, de a küldöttgyűlés is dönteni fog. „Ha nem a mi döntésünk érvényesül, nem mi lépünk ki az RMDSZ-ből, hanem tulajdonképpen kizárnak minket” – jelentette ki Buday, aki szerint a szövetség vezetősége valószínűleg nem bánná, ha lemondana. Sok mindenben nem értenek egyet, hiszen ő nem látja az oly sokszor hangsúlyozott megújulást. „Gyenge vezető, aki nem meri széles körben átengedni a döntés jogát, inkább központosít” – jelentette ki Buday.
A SZÁT döntését az érintetteken kívül a szövetség számos neves politikusa is kifogásolta. Miközben Kovács Péter ügyvezető elnök a Facebookon „szolidaritáson alapuló, merész, bölcs és több szempontból is kiegyensúlyozott” döntésként jellemezte a határozatot, Frunda György egykori szenátor és államfőjelölt hozzászólásában „antidemokratikus, gyalázatos döntésnek” minősítette azt.
„Rangsorolás volt Kolozsváron. A rangsorolók magukat minősítették” – fogalmazott a közösségi portálon közzétett bejegyzésében Eckstein Kovács Péter volt szenátor is. A volt kisebbségügyi miniszter több Maros megyei RMDSZ-eshez hasonlóan Jakab Istvánnak, a Környezetvédelmi Alap elnökének a félreállítását kifogásolta. Úgy vélte, kiváló, külföldön is elismert szakemberként Jakab befutó helyet érdemelt volna. „Mivel garantáltabb Biró Zsolt, vagy Vass Levente frakcióhűsége, mint a Jakabé, vagy hátrányt jelent, ha valaki jó szakember és nem megélhetési politikus?” – tette fel a kérdést Eckstein-Kovács arra utalva, hogy sajtóinformációk szerint a SZÁT tagjai attól tartottak, Jakab szakpolitikusként nem biztos, hogy betartaná a frakciófegyelmet, illetve visszaköltözhet Brüsszelbe. Jakab István a Transindex kérdésére nem kívánta kommentálni a számára kedvezőtlen döntést. Biró Zsolt MPP-elnök ezzel szemben a hírportálnak nyilatkozva üdvözölte a SZÁT határozatát, kijelentve: bölcsnek tekinti azt. „Szavazatmaximalizálás szempontjából is fontos döntés a SZÁT döntése, de természetesen továbbra is minden MPP-szimpatizáns és minden magyar szavazó jelöltjeként fogok kampányolni. A közös lista lényege, hogy a teljes közösséget képviseljük” – mondta a Transindexnek Biró Zsolt.
Bíró Blanka, Pap Melinda
kronika.ro
Erdély.ma

Bizalomkereső egyetemi tanévnyitó
Elkezdődött hétfőn az állami egyetemeken a 2016/2017-es új tanév: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen három nyelven tartották a tanévnyitót, közben Klaus Johannis az egyetemi év kezdetét Temesváron ünnepelte, Dacian Cioloş pedig Kolozsvárra látogatott el.
Három nyelven nyitották meg hétfőn a 2016/2017-es új tanévet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), igaz nem az elhangzott beszédeket fordították idegen nyelvre, hanem a felszólalók közölték mondandójukat más-más nyelven.
Ugyan a MOGYE szenátusának döntése alapján már múlt héten, szeptember 28-án megkezdték a tanítást, a hivatalos – rövid, lényegre törő – tanévnyitóra viszont csak hétfő délelőtt került sor a Kultúrpalota nagytermében. Az eseményen előbb a Gaudeamus, majd a román himnusz csendült fel, ezután következtek a felszólalók. Leonard Azamfirei rektor románul szólt főként az elsőévesekhez, akiknek felhívta a figyelmét arra, hogy az új tanévtől a felsőoktatási intézmény többet követel a hallgatóktól, de többet is fog nyújtani nekik.
Alkalmazkodni kell a rendszerhez
Nagy Előd rektorhelyettes magyarul tartotta meg beszédét, amelyben kifejtette: a gólyák túl vannak az első megmérettetésen, hiszen bejutottak a MOGYE-re, de a neheze csak ezután következik, hiszen a fiataloknak gyors ütemben kell folyamatosan igazodniuk a változó egészségügyi rendszerhez. Nagy szerint a szakma elsajátításának kihívásaival mindenkinek egyedül kell megküzdenie, a tanulásban, a helytállásban ugyanis „senki más nem illetékes rajtuk kívül”, a felnőtté válás időszakában pedig nemcsak egyénileg változnak, hanem másokat is formálnak. A rektorhelyettes megígérte az elsőéveseknek, hogy a felsőoktatási intézmény oktatói legjobb tudásuk szerint segítik majd őket az ismeretek megszerzésében, a szakma elmélyítésében.
Angolul köszöntötte a külföldi hallgatókat Angela Borda rektorhelyettes, aki az oktatói közösség nevében partnerséget ajánlott és kért az összes diáktól, hogy közösen tehessék emlékezetessé az ott eltöltött éveket.
Lucian Goga Maros megyei prefektus arról beszélt, hogy a MOGYE immár védjeggyé vált, így nemcsak országos, de nemzetközi szinten is ismert és elismert. Az ünnepség végén a román és a magyar diákszervezet, valamint az angolul tanuló külföldi diákokat képviselő hallgatók köszöntötték társaikat, akiket elszántságra, kitartásra és összetartásra biztatták.
Hétfőn tartották a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tanévnyitóját is: délelőtt a tagozatok közös rendezvényére került sor, majd 16 órakor kezdődött a magyar tagozat tanévnyitója, amelyen Néda Zoltán fizikus, a MTA külső tagja tartott előadást. A BBTE egyébként újdonsággal készül az új tanévre: december elejéig Mentor Klub címmel interaktív kommunikációs tréninget tartanak diákoknak.
Johannis: Temesvár kiváltságos helyzetben van
A 2021-es Európa Kulturális Fővárosa cím fontosságáról és a közszereplőket érintő plágiumbotrányokról is beszélt Klaus Johannis államfő a Temesvári Nyugati Tudományegyetem hétfői tanévnyitóján. Az államelnök egyrészt biztos benne, hogy a kulturális főváros projekt elsöprő sikerű lesz, szerinte ugyanakkor a megyei és helyi önkormányzatnak meg kell győznie a kormányt arról, hogy anyagilag és más formában is támogassák az akció kivitelezését.
„Ez az egyik legfontosabb dolog, ami történhet egy várossal – a projekt meg fogja változtatni Temesvárt. A megyeszékhely egyébként is kiváltságos helyzetben van, hiszen 1989-ben innen indult el a forradalom, 2021-ben pedig európai főváros lesz” – hangsúlyozta Johannis, aki egyébként Nagyszeben polgármestere volt, amikor a város elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet. Az államfő szerint nincs bevált recept a sikerre, minden településnek valami egyedit kell megalkotnia.
Cioloş: bízni kell a rendszerben
Dacian Cioloş miniszterelnök hétfőn a kolozsvári Iuliu Haţieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanévnyitójára látogatott el, ahol az orvostanhallgatókhoz szólva úgy fogalmazott: reméli, hogy amikor a fiatalok nekiállnak dolgozni, visszanyerik az egészségügyi rendszerbe vetett bizalmukat, illetve ugyanehhez hozzásegítik az ország lakosait is. „Mindehhez elsősorban őszinteségre, egyenességre és bátorságra van szükség, hogy a dolgokat merjük nevükön nevezni” – fogalmazott a miniszterelnök. Hozzátette: beszélni kell az egészségügyi rendszer problémáiról, de azt is el kell mondani, hogy mi az, ami jól működik.
Ingyenesen igényelhető az A kártya
Már igényelhetik a kincses városi egyetemisták a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által kiadott A kártyát, amely az új tanévben is ingyenes, viszont új arculattal, más szín- és formavilággal rendelkezik. A kártyával a diákok ingyenes buszbérletet válthatnak ki, és a KMDSZ partnercégeinél is kedvezményben részesülnek, ugyanakkor külföldön is használható. A hallgatóknak előbb regisztrálniuk kell az Akartya.ro honlapon, ahol egy fényképet is fel kell tölteniük magukról. Ezt követően a KMDSZ-irodában fel kell mutatni a személyi igazolványt és az aktuális tanévre lepecsételt ellenőrzőt, a harmadik lépés pedig a 2017. szeptember 30-áig érvényes kártya átvétele.
Szülinapot ünnepelt a Sapientia
Noha a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán már szeptember közepén elkezdődött az új tanév, a magyar felsőoktatási intézmény is ünnepelt: hétfőn tartották az egyetem 15. születésnapját. A kétnapos rendezvénysorozat vasárnap kezdődött: a szervezők bográcsozásra, dokumentumfilm-vetítésre, a Házsongárdi temetőben vezetett sétára és koncertre várták az érdeklődőket, a hivatalos ünnepnapot pedig hétfőn tartották a Tordai úti főépületben, ahol felidézték, hogy az egyetemet 2001. október 3-án nyitották meg.
Dávid László rektor a kezdeti nehézségekről, az akkreditáció körüli bonyodalmakról, majd a sikeres jelenről beszélt. Dávid szerint a Sapientia ma már nemcsak a tudományos igényeket elégíti ki, hanem elismert márkává vált.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke Barabási Albert László fizikust, hálózatkutatót idézte, aki évekkel ezelőtt úgy fogalmazott: a Sapientia EMTE kiváló kezdeményezés, hosszú távon kihívója lehet a nemzetközi egyetemeknek. A püspök azt is elmondta: a magyar állam mintegy 33 milliárd forinttal támogatta az egyetemet megalakulása óta, ennek jelentős részét infrastruktúra-fejlesztésre költötték. Kató Béla hangsúlyozta: a felsőoktatási intézmény komoly múltra tekint vissza, hiszen több generáció elballagott innen.
Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja kifejtette: a Sapientia ereje abban rejlik, hogy teljesítményét nem másokhoz mérten, hanem saját mércéjük szerint értékeli. A jubiláló felsőoktatási intézményt a magyar kormány részéről Grezsa István kormánybiztos köszöntötte, majd átadták az egyetem elismeréseit: a Bocskai István-díjat Sándorné Dr. Kriszt Éva, a Budapesti Gazdasági Egyetem rektora és Rostoványi Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora vehette át, ugyanakkor a Sapientia nyugdíjba vonuló tanárainak is elismeréseket adtak át.
Gáspár Botond, Kiss Előd-Gergely, Kőrössy Andrea Krónika (Kolozsvár)|