Szőcs Petra Csoszogj úgy című rövidfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp fődíját
Szőcs Petra Csoszogj úgy című alkotása nyerte el a  Filmgalopp erdélyi rövidfilmes verseny fődíját – közölték a szervezők vasárnap.
A vasárnap ért véget a 16. Filmtettfeszt erdélyi magyar filmszemle, amelynek keretében második alkalommal rendezték meg a Filmgalopp rövidfilmes versenyt. A fődíjas Csoszogj úgy című kisfilmben egy anya felbérel egy színészt elhunyt férje helyettesítésére, hogy megvigasztalja gyászoló lányukat. A 14 perces alkotás egymillió forintos pénzjutalmat kapott, amelyet idén is a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa ajánlott fel.
A szakmai zsűri tagjai Osváth Gábor producer, Hegedűs Bálint forgatókönyvíró, valamint Kárpáti György filmesztéta voltak.
A versenyprogram közönségdíját Püsök Botond Kendeffy című rövidfilmjének ítélték oda a nézők. A 12 perces, történelmi ihletésű, kosztümös film 1833-ban, Erdélyben játszódik. Főszereplője egy szegény származású fiú, aki gróf Kendeffy Ádám támogatásával ösztöndíjat nyer az első magyar viadalintézetbe. A Filmgalopp közönségdíjasa 1000 lej pénzjutalomban részesült a Nobila Casa felajánlása révén.
A rövidfilmes versenymezőnyben idén hét kisjátékfilmet és egy animációs filmet vetítettek. Az alkotásokat a fesztivál valamennyi helyszínén bemutatták. A szekció filmjeire a fesztivál 11 városában – Kolozsváron, Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Nagyszebenben, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Besztercén, Zilahon és Szatmárnémetiben – szavazhatott a közönség. Aradon jövő héten láthatják a produkciókat a nézők.
A szervezők hangsúlyozták, hogy az erdélyi magyar filmek versenyével a helyi, fiatal tehetségeket szeretnék alkotásra ösztönözni.
(MTI) erdon.ro

Tartalommal feltöltött testvérvárosi kapcsolat
Magyar történelmi élménypark Déván
Újabb magyarországi fejlesztési partnerség iránt puhatolózik Déva városvezetése, ezúttal turizmus terén. Az új városvezetés konkrétummal tölti fel a testvérvárosi kapcsolatot: míg korábban ezen kapcsolatok lényegében arról szóltak, hogy a városvezetés küldöttsége ellátogat a testvérváros ünnepére, néhány napot kellemesen elmulatnak, majd viszonozzák az egészet. Nos, a meglehetősen népes dévai küldöttség, amely részt vett az augusztusi nagyméretű szigetvári ünnepségen, konkrét fejlesztési kapcsolatok után is érdeklődött. Néhány hete a szigetvári önkormányzat által ajánlott Morvai Ferencet hívta meg Dévára a városi meleg víz és esetleg távfűtés megoldására, a minap pedig a szintén szigetvári kapcsolat révén megismert Kollár László turizmus szakember-vállalkozót, aki történelmi élménypark létesítése céljából érkezett terepszemlére.
Látvány és élmény
A Baranya megyei 800 lakosú Bikal faluban ugyanis Kollár László már létesített egy ilyen történelmi emlékparkot. 1993-ban megvásárolta a romokban heverő kastélyt, melyet történelmi jellegű szállodának rendezett be. A kastélyszálló körül idővel élményparkot épített ki, Magyarország első tematikus élményparkját, amely feleleveníti a középkort. Régi parasztházakat középkor-hűen újított fel, óvárosi központot alakított ki, lovagi küzdőteret létesített. Vagyis mesterek, kézművesek, színészek, harcedzett lovasok és íjászok, gyakorlott madarászok közreműködésével 7 hektáron felelevenítette a középkori Magyarországot turisták számára. A modern körülmények nyilván nem hiányozhatnak, az élménypark korszerű konferencia központtal és a török időket idéző élményfürdővel is rendelkezik.
Kollár László tapasztalata szerint a potenciális turistákat nemcsak a látvány érdekli, hanem az élmény is. A várak, kastélyok, múzeumok nagyszerű látványt nyújtanak, élményt viszont keveset. Ellenben a különféle fesztiválok élményt jelentenek, de kevés látványt. Egy többtagú családban – nagyobb csoportról nem is beszélve – bizonyára akadnak olyanok, akik a látványt kedvelik jobban, mások viszont az élményt. Az olyan 800 000 eurós beruházással létesített bikali élményparkban összekötötte a kettőt, oly módon, hogy a családok minden tagja találhasson valami érdekeset, ami vissza is vonzaná, illetve barátoknak, ismerősöknek ajánlaná. Vendégei 60%-a ugyanis visszatérő.
Déva és Hunyad megye történelme magyar köntösben
Răzvan Mareş dévai alpolgármester hasonló élménypark Déván való létesítése céljából folyamodott Kollár László segítségéért. Utóbbi meglátogatta a tavasszal felújított dévai várat, illetve a 20 kilométerrel arrább fekvő vajdahunyadi várat. Mindkettő nagyszerű látványt nyújt a turistáknak, de kevés élményt. A várakból hiányzik az élet, ami élményt nyújthat a látogatóknak, véli Kollár László.
Az alpolgármester a vár tövében lévő teret, különösképpen az elköltöztetendő korcsolyapálya környékét javasolta Kollár Lászlónak történelmi tematikus park létesítésére. Egyéb helyszín is felvetődött, valahol Déva és Vajdahunyad között feleúton, s akkor a történelmet állandó jelleggel felelevenítő tematikus park egyszerre szolgálná a dévai és vajdahunyadi várakat. A park felépítése olyan másfél-két év alatt történne, a finanszírozást vagy magánvállalkozókkal, vagy EU-s projekből lehetne megoldani, az önkormányzat(ok) pedig a 3-5 hektárnyi terület közművesítését biztosítaná(k). Konkrétumokról még korai lenne beszélni, egyelőre csupán a kezdeti tárgyalások és a helyszíni terepszemle fázisában vannak, hangsúlyozta Kollár László. Sőt, még az sem biztos, hogy Vajdahunyad csatlakozna a közös tervhez, a kohászváros önkormányzata ugyanis EU-s pályázatot készített a nyáron hasonló állandó középkori részleg várban való berendezésére. A pályázatot visszadobta ugyan a temesvári regionális fejlesztési ügynökség, de a város vezetése annak kijavítását és kibővítését tervezi.
Az élménypark azonban mindkét városnak előnyére válna; a két várat meglátogató turisták száma ugyan látványosan növekszik, a vendéglátóiparban azonban ez nem érződik annyira. A legtöbb turista ugyanis nem Déván vagy Vajdahunyadon tölti az éjszakát, a vár(ak) meglátogatása után tovább megy és Temesváron, Gyulafehérváron és különösképpen Nagyszebenben szállásolja el magát. A történelmi élménypark ezen a téren is jelentős előrelépést hozhatna a helyi vendéglátóknak.
Chirmiciu András Nyugati Jelen (Arad)

Nagyszeben: magyar napok turisztikával „fűszerezve”
A nagyszebeni HÍD Egyesület első alkalommal szervez Magyar Turisztikai Konferenciát október 19–20-án az ASTRA Szabadtéri Múzeum Multikulturális Pavilonjában. A konferencia célja Nagyszeben turisztikai nevezetességeinek bemutatása, szabadidős ajánlatainak kiemelése, turisztikai infrastruktúrájának megismertetése, valamint a magyar turisztikai struktúrák és a nagyszebeni turisztikai szolgáltatók közötti kapcsolatteremtés.
Csütörtökön ugyanakkor elkezdődik a XVIII. Szeben Megyei Magyar Napok kéthetes rendezvénysorozata is, amely kortól függetlenül, minden érdeklődő számára változatos kulturális programokat kínál. A színes felhozatalban szerepel kiállításmegnyitó, ünnepi megemlékezés, ’56-os előadás, humorfeszt, néptánc, színházi előadás, bábszínház, szüreti bál, filmvetítés. Szabadság (Kolozsvár)

Kikerülik Székelyföldet? (Észak-erdélyi autópálya)
A szállításügyi minisztérium honlapján közzétett interaktív térkép szerint Marosvásárhelynél véget ér az észak-erdélyi autópálya, azaz a kormány által jóváhagyott infrastruktúra-fejlesztési tervben már nem szerepel a Segesváron keresztül Fogarasig vezető szakasz, helyette más nyomvonalat jelöltek meg. A nemrégiben az autópályák és országutak társaságából kivált országos útkezelő társaság illetékesei a hírt közlő Economica.net portálnak megerősítették: az említett szakasz költségei már nem szerepelnek az elkövetkező évek pénzügyi terveiben.
A kiiktatott szakasz helyett a fejlesztési tervben a Torda–Szászsebes szakasz szerepel (A10-es), illetve megmaradt a Nagyszeben–Brassó közötti (a kettőből – összesen több mint 170 kilométert tesznek ki – egyébként eddig egy méter sem épült meg). Ez azt jelenti, hogy aki Kolozsvárról Brassóba akar jutni, annak Torda után Szászsebes irányába kell majd mennie, illetve onnan a dél-erdélyi autópályán Szeben felől közelítheti meg a Cenk alatti várost. 
A társaság azzal indokolta a döntést, hogy az országos közlekedési és szállítási modell ellenőrzése nyomán arra a következtetésre jutottak, a Marosvásárhely–Segesvár–Fogaras–Brassó útvonal a fenntarthatóság szempontjából messze alulmaradna a Torda–Szászsebes szakaszhoz képest, így a kritériumrendszer alapján utóbbi nagyobb pontszámot kapott, tehát bekerülhetett a fejlesztési tervbe. Ugyanők azt is jelezték: a terv kezdeti változataiból is ki volt már iktatva mint beruházás. Az Economica.net felidézte, hogy a Segesvár–Fogaras szakaszra még tavaly meghirdették a közbeszerzési eljárást a megvalósíthatósági tanulmány előkészítésére, de végül ez forráshiány miatt elmaradt. A portál ugyanakkor megjegyzi, hivatalosan még senki nem jelentette ki, hogy végérvényesen lemondanak a Székelyföldet érintő szakasz megépítéséről, vagy csak a jelenlegi fejlesztési tervből maradt ki. Az viszont biztos, hogy amennyiben ez a változat marad, a sofőrök csak jó nagy kerülővel juthatnak majd el Nagyváradról Brassóba (a Kolozs megyei Gyaluig ismét csak a régi autóúton, majd Tordától Szászsebesig és végül a dél-erdélyi autópályán, Nagyszebent érintve). Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nagyszeben, a multikulturális város
Célkeresztben a turizmus
Erdély egyik sajátos nemzetiségi olvasztótégelye Nagyszeben, de példája is annak, hogy miként lehet ezt a kulturális örökséget a városfejlődés érdekében kihasználni, és nem úgy élni a jelenben, hogy állandóan a múlt sérelmeit vetik egymás szemére az együtt élő nemzetiségek. Persze úgy lehet, ha már a kisebbségiek politikailag nem befolyásoló tényezők. Szeben jelene és jövője, amely egyértelműen a kulturális örökség idegenforgalmi értékesítésén is alapszik, erről mesél.
Kulturális örökségvédelem
Szeben újkori történetében nemcsak az 1989-es rendszerváltás jelentette az igazi fordulatot, hanem az, amikor 2004-ben eldöntötték, hogy 2007-ben Nagyszeben Európa kulturális fővárosa lesz. 2004 és 2007 között a román kormány nagyon sok pénzt áldozott arra, hogy előkészítse a várost a kulturális programsorozatra. És ez nemcsak azt jelentette, hogy az eseményeket karolták fel, hanem a történelmi központ majdnem minden épülete a 2007-et megelőző közvetlen időszakban újult meg és kapott díszkivilágítást. És ebben egy szásznak (Klaus Johannis polgármester) és egy magyarnak (Guttman Szabolcs főépítész) is oroszlánrésze volt. A 2007-es – Európa Kulturális Fővárosa címmel járó – eseménysorozat ráirányította nemcsak Európa, hanem a világ figyelmét is Nagyszebenre. Ez igazolta azt, hogy az épített és a kulturális örökség színvonalas értékesítése fellendítheti a városban elsősorban az idegenforgalmat, ami minden ebben implikálódott tényezőnek (önkormányzat, magáncégek, állami- és magánszolgáltatók), de még a lakosságnak is hasznot hoz. Nem lehetett mást tenni, mint hogy "erre a hajóra felülni és a szelet kihasználni" a lehető leghosszabb távon.
Ezt vallja Serfőző Levente is, a HÍD Egyesület, a szebeni magyarok szervezetének vezetője, aki több évtizede szervezi a kulturális életet. Jelenleg két sikeres rendezvényük van: a nyári Hungarikum Napok és az nagyobb múltra visszatekintő őszi Ars Hungarica. Október 19-én és 20-án pedig magyar turisztikai konferenciát szerveztek azzal a céllal, hogy magyarok is szerepet vállaljanak a szebeni kulturális örökség értékesítésében.
"A rendezvény része egy nagyobb projektnek, amelynek kivitelezését pályázati úton támogatja a szebeni önkormányzat is. Ennek célja, hogy magyarul mutassuk be Nagyszebent a térségben, Erdélyben, de akár Kárpát-medencében is. Beláttuk, hogy nem voltak a városról magyar nyelvű szórólapok, internetes ismertetők. Az említett terv keretében a megyei tanács turisztikai egyesületének honlapját már lefordítottuk magyar nyelvre, elkészült a www.szeben.ro portál turisztikai információinak a fordítása is, amelyet nemsokára feltöltenek, és sikerült egy olyan magyar nyelvű turisztikai kiadványt is megjelentetni, amelyben a város történetébe ékelve a magyar vonatkozású helyeket, történelmi eseményeket is ismertetjük. A műemlék épületeket magyar nyelven is feliratoztuk, még 2007-ben, Guttman Szabolcs főépítésznek köszönhetően – azóta ellátták digitális kóddal is, amelynek a szövegeit is szintén lefordítjuk. A konferencia első napján Nagyszeben turisztikai kínálatát ismertettük meg a Magyar Turisztikai Ügynökség képviselőivel és meghívottaival, míg a második napon az északi és a dél-alföldi turisztikai lehetőségekről ismerkedhettek meg nagyszebeni irodák képviselői. Nagyszebenben nincs gond, nyugodtan lehet bármilyen magyar eseményt szervezni. Mi büszkén vállaljuk magyarságunkat, nincsenek konfliktusok, összetűzések, nyugodtan bemutathatjuk kultúránkat, hagyományainkat, a turisták biztonságban, kényelemben érzik magukat Szebenben. Ezt tudjuk nekik kínálni" – mondta a Népújságnak Serfőző Levente. Népújság (Marosvásárhely)

Jeles elismerést kapott Püsök Botond Nagyszebenben
Angéla című dokumentumfilmjéért a legjobb romániai rendező díját nyerte el Püsök Botond a 23. alkalommal megszervezett Astra Filmfesztiválon. Szabadság (Kolozsvár)

Magyarellenes rigmussal „büntették” Török Rolandot az erdélyi kosárrangadón
Kifelé a magyarokkal az országból-rigmussal „büntették” a Nagyszebeni CSU szurkolói Török Rolandot, a Kolozsvári U-BT erőcsatárát a férfi kosárlabda-bajnokság 4. fordulója keretében megrendezett erdélyi derbin, amikor a második félidő közepe táján, általuk sportszerűtlennek ítélt módon faultolta kedvencüket, a szerb Igor Mijajlovicsot. A pár másodpercig tartó magyarellenes kilengésnek súlyos következményei lehetnek a nagyszebeniekre nézve, ugyanis galerijük visszaesőnek számít. 
A szombati találkozón történt incidensről sokáig csak virágnyelven számoltak be a honi kosárlabda-bajnokságra szakosodott portálok. A Nagyszebeni CSU–Kolozsvári U-BT mérkőzésről (az összecsapást a vendégek nyerték 87-84-re) szóló tudósítások alatti kommentekben a nagyszebeniek szégyenkezve/sajnálkozva, a kolozsváriak pedig számon kérően, de még mindig konkrétan megfogalmazott vádak nélkül beszélték meg az eseményeket.
Fegyelmi ügy lesz belőle
Ilyen esetekben nem elég, ha a sportcsarnokban helyet foglaló közel 2000 ember hallotta a gyalázkodást, ahhoz, hogy a szakszövetség, ez esetben a Román Kosárlabda Szövetség (FRB) kivizsgálja a történteket, az is szükséges, hogy a mérkőzés megfigyelője belefoglalja jelentésébe a magyarellenes megnyilvánulást.
„Hétfőn reggel kaptuk meg Mircea Martis megfigyelő jelentését, szó szerint benne van, hogy a nagyszebeni szurkolók mit kiáltottak Török Rolandnak” – erősítette meg a Maszolnak Dan Berceanu, a FRB főtitkára. Arra a kérdésünkre, hogy mit lépnek ezek után, Berceanu elmondta, fegyelmi eljárást kezdeményeztek, az etikai bizottság tagjainak elküldik a megfigyelő jelentését és a felvételeket, akik ezt követően döntenek a szankciókról.
Nem először viselik ki magukat
Tekintettel arra, hogy a Nagyszebeni CSU szurkolói visszaesőknek számítanak, a szankciók elég súlyosnak ígérkeznek. Még 2014 márciusában történt, hogy a Marosvásárhelyi BC elleni, idegenbeli mérkőzésre csapatukat elkísérő nagyszebeniek nyomdafestéket nem tűrő, magyarellenes feliratot tartalmazó molinót feszítettek ki a marosvásárhelyi sportcsarnok lelátóján és magyarokat sértegető jelszavakat skandáltak.
Az ügyet az RMDSZ helyi szervezete és a BC kosárlabdacsapat az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elé vitte, a szurkolók szervezetét, a nagyszebeni klubot is és a Román Kosárlabda Szövetséget (FRB) is bepanaszolták. A diszkriminációellenes tanács felmentette a szurkolói szervezetet, viszont 3-3 ezer lejes büntetéssel sújtotta a nagyszebeni klubot és a FRB-t.
Asztalos:  a CNCD büntetéssel nevel
Megkerestük Asztalos Csabát, a diszkriminációellenes tanács elnökét, aki a Maszoltól értesült a Nagyszebenben történtekről. Arra viszont emlékezett, hogy a CSU szurkolói nem először „ragadtatják el” magukat.
„Meg kell azt is vizsgálnunk, hogy a szövetség betartotta-e a szabályzatában lefektetetteket. A játékvezetőnek meg kellett volna állítania a játékot, hangosbemondón figyelmeztetni a közönséget arra, hogy törvénytelenséget követ el, és ha ennek ellenére sem hagyják abba a diszkriminatív skandálást, akkor el kellett volna távolítani a nézőket vagy be kellett volna rekeszteni a mérkőzést” – mondta a Maszolnak Asztalos Csaba.
Arra a kérdésünkre, hogy a CNCD milyen „nevelő célzatú” intézkedésekkel tudná az efféle megnyilvánulásoknak elejét venni, Asztalos kifejtette, ez elsősorban a szakszövetség és a klubok feladata, leghatásosabbnak mindeddig a zártpályás büntetés bizonyult, ugyanis a szurkolók számára nincs nagyobb fegyelmező szankció, mint az, hogy nem nézhetik meg kedvenceiket.   
Török: nem ezt érdemeltem 
A 26 éves, nagyváradi születésű Török Roland több évi magyarországi légióskodás után tavaly szerződött a Kolozsvári U-BT-hez. A román-magyar kettős állampolgárságú 203 centiméteres kosaras a román válogatott oszlopos tagja.
„Ami engem illet, nem tudok mit mondani! Személy szerint nem hiszem, hogy olyasmit tettem volna, amivel kiérdemeltem azt, hogy a közönség így reagáljon” – fejtette ki a Maszolnak Török Roland. A sportoló hozzátette: nem szokta figyelembe venni a szurkolók ilyen fajta megnyilvánulásait, és meggyőződése, hogy ezt a fajta viselkedést nem kellene behozni egy sport eseményre, legyen az bármilyen sport.
Portálunk megkereste a Nagyszebeni CSU-t és a CSU Fans szurkolói csoportot is, de feltett kérdéseinkre nem kaptunk választ. 
Moldován Árpád Zsolt maszol.hu

Összeér, ami összetartozik
A Szövetség Romániáért nevű nacionalista párt jelöltlistáin indul a parlamenti választásokon a magyar nyelv és a magyar szimbólumok használatát folyamatosan megtorpedózó blogger, Dan Tanasă – jelentette be Facebook-oldalán a párt elnöke, Marian Munteanu. Tájékoztatása szerint Dan Tanasă a párt Hargita vagy Kovászna megyei jelöltlistájára kerül fel. „Biztos vagyok benne, hogy méltó képviselője lesz az erdélyi románoknak a parlamentben” – írta Munteanu. Marian Munteanu a rendszerváltás utáni diáktüntetések vezéralakja volt, később több ultranacionalista mozgalmat alapított, a Szövetség Romániáért is egyik ilyen mozgalomból alakult át idén párttá. Idén a Nemzeti Liberális Párt főpolgármesternek jelölte, de a lépésnek annyira negatív visszhangja volt, hogy visszavonták a jelölését. (Maszol)
KIFELÉ A MAGYAROKKAL. Ismét magyarellenes rigmust skandáltak egy bajnoki mérkőzésen a Nagyszebeni CSU kosárlabdacsapat szurkolói. A Nagyszebenben játszott szombati mérkőzésen a vendég Kolozsvári U-BT csatára, Török Roland szabálytalankodott – a szebeni szurkolók megítélése szerint – sportszerűtlenül. Válaszként a szebeni csapat vezérszurkolója a Kifelé a magyarokkal az országból! szólamot kezdte skandálni, és ezt több százan átvették a zsúfolásig telt sportcsarnokban. A nagyszebeni csapat szurkolóinak nem ez az első nacionalista megnyilvánulásuk. 2014 áprilisában a marosvásárhelyi Maros KK csapatával vívott mérkőzésen nyomdafestéket nem tűrő, magyarellenes feliratot tartalmazó molinót feszítettek ki a marosvásárhelyi sportcsarnok lelátóján. Az akkori kilengés miatt a diszkriminációellenes tanács mind a klubot, mind a román szövetséget háromezer lejes büntetéssel sújtotta. (MTI)
KELL A SZÜKSÉGLAKÁS. Nem adhatók el többé az Országos Lakásügynökség (ANL) által a fiataloknak épített lakások, mert minden városban szükség van sürgősségi esetekben használható szociális lakásokra – jelentette ki Nagykárolyban Vasile Dîncu kormányfőhelyettes. Dîncu a besztercei robbanást említette példaként, ennek nyomán ugyanis ötven családot kellett sürgősen más lakásba költöztetni. Az új lakástörvényt még ezen az őszön kidolgozzák, majd a parlament elé kerül. Dîncu szerint elfogadhatatlan, hogy a Romániában lévő lakásoknak mindössze két százaléka van állami vagy közösségi tulajdonban. „Kellenek a szükséglakások, és kellenek lakások az új nemzedékeknek” – jelentette ki a kormányfőhelyettes. Ennek érdekében további ANL-lakások építésére van szükség, akár a polgármesteri hivatalok, akár a magánszféra bevonásával — tette hozzá. (Agerpres) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdély tájain – Turistavár, turistabál, turistaelődök
Koszorú Reményik Sándor és Csepcsányi Tibor sírjánál
ól sikerült néprajzi bált szervezett az EKE október 15-én, a harmadikat a 125 éves fennállása óta, erről viszont már részletesen beszámolt a Szabadság rögtön a bál után.
Az EKE-sek azonban nemcsak kirándulnak és báloznak, hanem tisztelik a múltat és jövőt építenek. Így történt ez az október közepi hétvégén is. Szombaton és vasárnap közmunkára került sor Várfalván, az EKE-Vár udvarán, ahol a pályázati támogatással két négyszemélyes kisházat fognak felállítani a már meglévő épületek mellé. Az alap kiásására már előbb sor került, most magát az alapot készítették el, amire majd a kisházakat helyezik. A közmunkában brassói, háromszéki, kolozsvári, székelyudvarhelyi, tordai EKE-tagok vettek részt.
Halottaira emlékezett az EKE 
KOVÁCS D. ZSUZSA
Dr. Csepcsányi Tibor /1886. július 15., Hőlak – 1916. október 1., Sellenberknél a nagyszebeni ütközetben/ kiváló turistarajzoló és fényképész Szabadság (Kolozsvár)

Családi és vallási kötelékek az 5. Interferenciák fesztiválon
A Kolozsvári Állami Magyar Színház által kétévente megszervezett Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadása november 24. – december 4. között zajlik, a fesztivál idei mottója Az idegen odüsszeiája.
November 25-én 19 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagyszínpadán Bölcs Náthán története elevenedik meg Lessing szövege alapján. Az előadás központi témája a vallás és annak előítéletmentes megítélése, a különböző vallások békés egymás mellett létezésének lehetősége. A történet a különbözőség és összetartás között egyensúlyoz, a vallási viták helyét ideiglenesen átveszi a megbékélés, ám Lessing ideáljait hamar maga alá gyűri a valóság. Úgy tűnik, akkoriban is, akárcsak manapság, a különböző vallási nézetek kibékíthetetlenül csaptak össze; mindennapos terrorba és mértéktelen erőszakba torkolltak. A németországi Schauspiel Stuttgart és a szebeni Radu Stanca Nemzeti Színház színészeivel színpadra állított előadás a konfliktus okait keresi. A kommunikáció és a megértés a békés egymás mellett élés kulcsaként jelenik meg. November 26-án 16 és 22 órától a Remarul gyárban a nagyváradi Mária Királyné Színház mutatja be Az éjszaka szívében – Lear epizód című előadását, Gavriil Pinte rendezésében. Az előadás Shakespeare művének témáján alapszik: egy király, aki le akar mondani a trónról, szeretné szétosztani királyságát három lánya közt, ám mielőtt bármilyen döntést hozna, arra kéri őket, fejezzék ki az iránta érzett szeretetüket. Ragaszkodásuk bizonyítékai nyomán úgy határoz, hogy őszinte vallomása miatt elűzi legkisebb lányát, ezt követően azonban idősebb lányai eltaszítják maguktól, arra ítélve, hogy fájdalomtól elborult elmével bolyongjon. Az előadás az elme éjszakájáról, a bolyongások éjszakájáról, értelemtől és szeretettől mindinkább eltávolodó világról szól, ahol gyűlölet, erőszak, cselszövés, száműzetés, elidegenedés és gyilkosság uralkodik, hogy aztán, az éjszaka végén, lázasan keresse az utat a fény felé. Szintén 26-án a németországi Schauspielhaus Bochum a Joseph Roth regénye nyomán készült Jób című előadással vesz részt a fesztiválon. A színház nagytermében 19 órától látható előadásban szereplő kelet-európai zsidó család története Galíciában indul és Amerikában végződik. Lisa Nielebock rendezőt az előadás középpontjában levő mélységesen emberi probléma foglalkoztatja: hogyan tegyünk magunkévá valamit, amit nem tudunk, nem akarunk elfogadni? Számára Roth regénye elképesztő és szokatlan történet, amely éles szemmel, de humorral mutatja be a zsidó életet, emellett az eset bármely más vallási közegben ugyanúgy megtörténhetett volna. A rendező szerint Roth regényében a vallás az épület, amelyben a szereplők biztonságban érzik magukat. A vallás egy módja annak, hogy fedezékbe vonuljunk. A fesztivál programjában szereplő tíz nagytermi előadásra Interferences Grand 2016 néven 200 lejért kedvezményes jegycsomag vásárolható online a www.biletmaster.ro weboldalon, vagy személyesen a színház jegypénztárában. A fesztivál teljes programja elérhető a színház honlapján (http://huntheater.ro/oldal.php?soid=159&mm=58).
Szabadság (Kolozsvár)

Gazdálkodik és matematikai tudományos kutatásokat folytat – elismerésre méltó
Sándor József farcádi származású matematikus kapta idén az Udvarhelyszéki tudományért díjat. Az elismerést szombaton adták át a székelyudvarhelyi Művelődési Házban, a magyar tudomány napja alkalmából szervezett gálaesten.
Az idei díjazott nevét csak a gálaesten hozták nyilvánosságra, ezt megelőzően Czári Tibor székelyudvarhelyi születésű, Temesváron élő zeneszerző zongoraelőadását hallhatták a jelenlévők.
A gálaesten Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója arról beszélt, Székelyudvarhely az egyik példa arra, hogy nem csak az akadémiai központokban lehet tudománnyal foglalkozni. Ezért csatlakozott néhány éve a múzeum az Areopolisz Egyesület által életre hívott rendezvényhez. Úgy fogalmazott, egy ilyen kisebb városban a múzeumnak kötelessége, hogy a kiállítások szervezésén túl a tudománynak is helyet adjon, hiszen ezek egymásra épülnek. Azt is hangsúlyozta, hogy Székelyudvarhely mindig elismerte nagyjait.
Az eseményen Gálfi Árpád polgármester is beszédet mondott. „Nemcsak azokra a székelyudvarhelyiekre vagyunk büszkék, akik itthon maradnak, hanem azokra is, akik az egyetemes művészetek, a tudományosság felé nyitva idegenben tevékenykednek, mert így is erősítik a város hírnevét” – fogalmazott a városvezető.
Szabó Károly Csúcsok a ködben című rövidfilmjéből derült ki, hogy a díjazott Sándor József. A matematikus Farcádon született, Székelyudvarhelyen járt középiskolába, majd Kolozsváron, matematikaszakon végezte el az egyetemet. Előbb Nagyszebenben, majd Székelyudvarhelyen volt matematikatanár. 1997-től a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, később docense. 1998-ban megszerezte a doktori címet matematikából. „Élete a kutatásról szól” – hangzott el a kisfilmben. Azt is megtudhatták a jelenlévők, hogy számos bel-, illetve külföldi matematikai szaklap szerkesztője, valamint tizenkét könyvet publikált, melyek közül többet híres külföldi kiadóknál. Jelenleg Farcádon és Székelyudvarhelyen él, innen végzi kutatói teendőit. Gazdálkodik, közben publikál. Kutatási területei a matematikai analízis, a számelmélet, a geometria, a Bolyai-kutatás.
A kisfilm után Hermann Gusztáv Mihály az Areopolisz Egyesület részéről, valamint Gálfi Árpád polgármester adták át az Udvarhelyszéki tudományért díjat. Sándor József megköszönte az elismerést, majd azt mondta, úgy érzi, ez a díj nemcsak neki, hanem a matematikának is szól. A tudományos kutatómunka nehézségeiről, a szorgalomról, az odaadásról beszélt. Féltékeny szeretőhöz hasonlította a tudományos kutatást, aki csak annak nyom csókot a homlokára, aki neki szenteli életét. Háláját fejezte ki mindazoknak, akik mellette álltak, illetve Székelyudvarhelynek, melyet szellemi szülővárosának tart.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro

Ars Hungarica Borsos Miklósra hangolva
A 110 éve született Borsos Miklós szobrászművész életére és munkásságára összpontosított a nagyszebeni Ars Hungarica magyar kulturális fesztivál első három napja. Nagyszeben híres szülöttének emléke előtt tisztelegtek mindazok, akik részt vettek az életművének egy kis szeletét bemutató kiállításon, a gyergyószárhegyi Borsos Miklós Alkotótábor munkáiból nyílt tárlaton, a Nagyszebenhez kötődő önéletrajzi írása román és angol nyelvű fordításának bemutatóján, valamint a budapesti és gyergyócsomafalvi Borsos Miklós partnerszervezetek részvételével szervezett konferencián.
Csütörtök délután Borsos Miklós 110 év című tárlattal kezdődött a hatnapos rendezvénysorozat. A Tanácstorony első szintjének kiállítóterének falára felkerült néhány Borsos Miklós illusztrációiból, és a szobrait megörökítő fényképekből. „Nagy öröm számunkra, hogy a fesztivált ismét Borsos-tárlattal nyithatjuk akárcsak tizenegy éve az első Ars Hungarica alkalmából. Mindannyian tudjuk, hogy értéket teremteni hatalmas feladat, és a partnerszervezetekkel közösen azon dolgozunk, hogy az értékteremtő művész munkásságát minél szélesebb körben megismertessük” – mondta a tárlatmegnyitón Serfőző Levente a HÍD Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke. Bartunek Katalin a budapesti alapítvány művészeti vezetője, a kiállítás kurátora elmondta: Borsos Miklós művészete olyan kultúrából nőtt ki, amely Szebenre jellemző. Hozzátette: nem volt könnyű kiválogatni a hatalmas életműből a kiállítás anyagát, de mivel Borsos Miklós szobrászművészete meghatározó, ugyanakkor grafikusként is kiteljesedett, munkásságának ezt a két szeletét villantja fel a tárlat. Szávosz Katalin képzőmű- vész szintén Borsos Miklós munkásságának műfaji sokszínűségére mutatott rá. „Minden műfajban kiválót alkotott: festészetben, szobrászatban, éremművészetben, grafikában. Emellett kiváló előadó, író ember volt, és zenével is foglalkozott. A hatalmas tárgyi életmű hihetetlen életszeretettel és temperamentummal társult” – beszélt a mű- vész sokrétűségéről és jellemvonásairól a képzőművész.
A temesvári Csiky Gergely Színház művésze, Molnár Bence a képzőművészet világából a színházművészetébe kalauzolta nézőit.
Dézsi Ildikó
Szabadság (Kolozsvár)

A magyar szórvány napja
A magyar Országgyűlés 2015. november 3-án a határon túli magyarság iránt viselt, az alaptörvényben rögzített felelősségnek megfelelve november 15-ét, Bethlen Gábor (1580-1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának napját a magyar szórvány napjává nyilvánította. A magyar parlament felhívta az intézményeket, szervezeteket, és egyúttal felkérte a polgárokat, hogy a nemzet szerves részét alkotó szórványmagyarság támogatásának egy kiemelt napot szenteljenek, és ettől az évtől kezdve ezt a napot közösen, méltó keretek között ünnepeljék meg.
Az RMDSZ nagyváradi kongresszusa már 2011. február 27- én határozatban nyilvánította november 15-ét a magyar szórvány napjává, amelyet Erdélyben 2011 óta ünnepelnek meg. A döntést azzal indokolták, hogy az anyaország határain kívül tömbben, kisebbségben és szórványban élő magyarok sajátos gondokkal küszködnek, és a szórványban élők a leginkább veszélyeztetettek közülük.
A magyar szórvány napján a főszereplők a szórványban élők, kultúrájuk, mindennapjaik bemutatása. Szórványon az összefüggő területi kapcsolattal nem rendelkező kisebbséget értjük, akik idegen nyelvi környezetben élnek a Kárpát-medencében és Moldvában. A szórvány függ az adott település lélekszámától, iskolarendszerének és egyéb intézményrendszerének meglététől, fejlettségi szintjétől is. Létszáma nehezen meghatározható: a Kárpát-medencében 200 ezer és 1 millió között ingadozik. A szórványosodási folyamat egyre gyorsul, és a határon túli magyarságon belül egyre többen élnek így.
Az anyaország részéről világos szórványstratégiára van szükség, mert a szórványban élőknek az elsődleges problémát a nyelv, a kultúra megtartásának eszközei, a közintézményekben az anyanyelv használata jelenti. A magyarság megmaradásának biztosítása ott a legnehezebb, ezért akár területenként külön programokat kell alkotni, hogy megállítsák a szinte már megállíthatatlant. Ennek érdekében már 2011- ben megalakult a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportja. Az anyaország jelentős összegekkel támogatja a szórványban élő magyarság védőbástyáinak számító magyar szervezeteket és intézményeket.
Folyamatos a konzultáció a szórványban élőkkel, a Bethlen Gábor Alapból számos intézményt és programot támogattak és támogatnak, amelyek e közösségek megerősítését célozzák. A Petőfi Sándor-program keretében immáron második éve küldenek ki 50 ösztöndíjast a külhoni magyarság szórványközösségeihez, segítségükkel több helyszínen indult be vagy indult el újra a magyar nyelv, a néptánc és a népzene oktatása.
A Romániában első alkalommal 2011. november 12-13- án megtartott központi ünnepségek helyszíne a Hunyad megyei Déva volt. Az RMDSZ szórványkonferenciáján megállapították, hogy a szórványkollégiumok létrehozása, működtetésük és fejlesztésük jelentős mértékben hozzájárul az anyanyelvű oktatás beindításához és megerősítéséhez olyan térségekben, ahol a magyar nyelvű oktatás feltételei nem biztosítottak. Az ünnep alkalmából alakult meg Brassóban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szórványtanácsa.
A 2012. évi rendezvények során Kelemen Hunor RMDSZ- elnök a magyar szempontból szórványnak minősülő kilenc erdélyi megye képviselőinek részvételével tartott konferencián bejelentette, hogy a szövetség szórványmenedzser-szolgálatot indított, melynek keretében 14 szórványkollégium működését támogatja, és próbálja megakadályozni a településeiken tíz százalék alatti arányt képviselő, elszórtan élő magyarok asszimilációját. Az RMDSZ műemlék- örökbefogadási programot is indított az erdélyi magyar kisközösségeknek.
A magyar szórvány ünnepe 2013-ban már az egész Kárpát-medencére kiterjedt. A magyarországi központi eseményt november 12-én Budapesten, a Magyarság Házában tartották, ahol szakmai konferencián tekintették át az erdélyi, a vajdasági, a felvidéki és a kárpátaljai szórványstratégiákat, az asszimiláció jelenségét és a szórványkollégiumok helyzetét. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az EMNT több mint ötven helyszínen ültetett fát a nemzethatáron, hogy aztán évről évre megszemléljék és számba vegyék ezeket a "határőröket". Kelemen Hunor RMDSZ- elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy "semmiféle ellentét nincsen és nem is lehet a tömb és a szórvány érdeke között, a kettő kiegészíti egymást".
A 2014. évi, negyedik magyar szórvány napja alkalmából – a magyar nyelv napjával összevontan – konferenciát tartottak a budapesti Magyarság Házában. Erdélyben Szeben megye volt a házi-gazda, Medgyes és Nagyszeben adott otthont az ottani központi rendezvényeknek.
Az RMDSZ 2015-ben a magyar szórvány napja központi rendezvényét Temesvárott rendezte meg. Itt fogadták el az új szórvány cselekvési tervet, ez azokat a konkrét eszközöket veszi számba, amelyekkel az RMDSZ támogatni szeretné a romániai magyar szórványt azonossága megőrzésében.
A magyar szórvány napja alkalmából idén is számos rendezvényre, konferenciára, kulturális eseményre és programra került sor szerte a Kárpát-medencében. Besztercén jelentette be az RMDSZ, hogy a székelyföldi megyék és a szórványmegyék között kezdeményezett partnerség jegyében Hargita megye parlamenti képviselői jelöltlistáján befutónak számító helyet biztosít egy olyan szórványból érkező jelölt számára, akinek a saját megyéjéből nem volna esélye bejutni a parlamentbe. (MTI)
Népújság (Marosvásárhely)

Nem szórvány, hanem maradék
Bevallom, nem nyílt ki nem létező bicskám a zsebemben, amikor – minap – meghallottam, van ám ebben az ilyen-olyan világban szórványok napja. Beszédek hangzottak, táncok pörögtek, a fölvert por szépen belepte a szétszórt, szétszóródott nemzetrészek panaszait és jogait.
Akik benne élünk ebben az ihaj-csuhaj világnap penészetében, nem ugortunk ezen a napon se egy helyett kettőt. Inkább az jut eszünkbe, hogy amit szórványnak nevezgetünk, az bizony Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Ukrajnában, Horvátországban már nem szórvány, hanem a maradék, a megmaradt magyarság hóharmat-szitálása a magyar nemzet sujtásos zekéjén.
Ámulva jártam Fogaras vidékét, igen Szeben, Segesvár, Temesvár, Brassó nemrég még színmagyar, illetve német ajkú településeit – nincs ott már német szó, se magyar! Mit szól ehhez a világ? Ha erre járnak a nyugati országokból idősek, összecsapják a két tenyerüket: de hiszen itt egykor egy másik nép élt!
Nem vetek követ a szórványok napja után. Varjúsereg lepte be az egész tájat; a német ajkúakat, izraelitákat pénzért eladta Románia a gazdag, új vagy régi honnak. Kiürültek magyar többségű városok Erdélyben, csupa román világ lett. Vajon egyszer ebben a földi életben tűzte-e napirendjére az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ), esetleg Strasbourg illetékes parlamentje a nemzetiségek elszánt kiűzését, jogfosztottságát? Nem. Az Európai Unióról már nem is érdemes beszélni, Brüsszel ringyóvá vált, világ szégyenére. Még azt se mondhatom, hogy teljességgel érthetetlen, miért hallgatnak azok a nemzetközi szervezetek, amelyeket kimondottan az emberi jogok kötelező betartatására hoztak létre, és fizetnek.
Tisztelettel gondolok ma és mindig Andorra lakosságára. A Pireneusok keleti részén, Spanyolország és Franciaország között emelt fővel élnek. Nem gőgösek, csak büszkék a szabadságukra. Spanyol és francia a hivatalos nyelv, a lakosság száma 76 ezer.
Örvendezni nem tudunk a szórvány, a maradék napján. Akiknek nincs helyük a maguk beépítette szülőföldjükön, akiknek talajgyaluval takarították el sovén hatalmasok a temetőjét (lásd, azaz látnád, ha meglenne, a brassói evangélikus temető), azt nehéz koccintásra citálni-cipelni ősei s földjei riadalmában.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tőkés: A román-magyar viszonyt párbeszéd útján kell rendezni, nem paktumok által
Tőkés László szerint a román-magyar viszonyt a reprezentatív román és magyar tényezők párbeszéde útján kell rendezni, nem pedig titkos paktumok által.
Az európai parlamenti képviselő az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Reconstructio Egyesület által szervezett Nemzeti jelképek versus nemzetbiztonság című pénteki kolozsvári román-magyar konferencián mondott köszöntőbeszédet.
Tőkés László felidézte: az 1990-es évek eleje óta szorgalmazta – eleinte az RMDSZ-en belül – hogy paritásos alapon üljenek tárgyalóasztalhoz a románok és a magyarok reprezentatív képviselői, és konszenzusos alapon rendezzék a két nép közös dolgait, kezdeményezései azonban rendre elhaltak. Hozzátette, mára már a párbeszéd szó is üres kommunikációs gyakorlattá degradálódott.
A kolozsvári konferenciába Bukarestből az interneten keresztül bekapcsolódó Lucian Mândruța televíziós személyiség sajnálattal állapította meg, hogy míg a románok és a magyarok azon vitatkoznak, ki volt hamarabb Erdélyben, a demográfiai helyzet alapján száz év múlva az lehet a vita tárgya, ki volt az utolsó Erdélyben.
Bakk Miklós politológus az erdélyiség kudarcaként beszélt a nagyszebeni szász Klaus Johannis román államfői mandátumáról. Úgy vélte, Johannis azt mulasztotta el, hogy a nemzetek közös kormányzásának az erdélyi örökségét tegye Románia értékévé. Hozzátette, még ha az erdélyi hagyomány a székely, szász és magyar rendi nemzetekről is szólt, a hagyományt a mai megváltozott etnikai viszonyok között is fel lehetne éleszteni.
Gabriel Andreescu bukaresti politológus egyetemi tanár azt tartotta fájdalmasnak, hogy a Romániában 27 évvel a rendszerváltozás után is a titkosszolgálatok akadályozzák a román-magyar párbeszédet. Úgy vélte: a kommunista politikai rendőrség által kialakított magyarellenes klisék intézményesen továbbéltek a román titkosszolgálatokban, és még a székelyföldi terrorkísérletként bemutatott ügy vádiratában is visszaköszönnek. (Arra az esetre utalt, amely szerint a román hatóságok terrorcselekménnyel vádolták a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom – HVIM – kézdivásárhelyi tagjait, akik állítólag a város központjában Románia nemzeti ünnepén működésbe akartak hozni egy petárdákból összeállított, szemeteskukában elrejtendő robbanószerkezetet. A vádirat „úgynevezett Székelyföldet” emleget, és a Székelyföldet még földrajzi egységként sem ismeri el).
Smaranda Enache, a marosvásárhelyi Pro Európa Liga társelnöke sajnálattal állapította meg, hogy Románia az utóbbi években „az etnocentrizmus és az ortodoxizmus” irányába, Magyarország pedig az „illiberális demokrácia” irányába mozdult el, és az államközi párbeszéd teljesen megszűnt. Az emberi jogi harcos úgy vélte: olyan erdélyiségre lenne szükség, amelyik mind a bukaresti etnokráciának, mind a budapesti illiberalizmusnak ellenáll.
MTI
Székelyhon.ro

„Paktumok helyett párbeszédet!”
Pártokon túlmutató, reprezentatív román és magyar tényezők párbeszéde mentén kell rendezni a román–magyar viszonyt, és nem titkos paktumok, politikai alkuk révén – jelentette ki Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Nemzeti jelképek versus nemzetbiztonság című pénteki kolozsvári román–magyar konferencián.
Az EMNT és a Reconstructio Egyesület által szervezett rendezvényen Tőkés emlékeztetett: még az RMDSZ tagjaként több alkalommal is sürgette a román–magyar kerekasztal összehívását – ezt a javaslatot 1993-ban a szövetség kongresszusán meg is szavazták –, a biztató kezdetek után azonban ezek a kezdeményezések rendre elhaltak.
„Azt látjuk, hogy ma már a párbeszéd szó is üres kommunikációs gyakorlattá degradálódott, de soha nem szabad feladnunk az erre irányuló törekvéseket” – tette hozzá az európai parlamenti képviselő. Tőkés László ugyanakkor a magyar–magyar párbeszéd kapcsán megjegyezte: úgy látszik, hogy az RMDSZ előbb ül le tárgyalni a Szociáldemokrata Párttal (PSD) vagy a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), mint „saját testvéreivel”, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselőivel.
„Lassan azon fogunk vitázni, ki volt az utolsó…”
Lucian Mândruţă televíziós műsorvezető, egyetemi tanár Bukarestből, az interneten keresztül kapcsolódott be a kincses városi konferenciába. Arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a románok és a magyarok azon vitatkoznak, ki volt hamarabb Erdélyben, a demográfiai helyzet alapján száz év múlva az lehet a vita tárgya, ki volt az utolsó Erdélyben. Mândruţă szerint a közösségi médiában jól érzékelhető, hogy „bizonyos külső erők szítják a gyűlöletet, mert érdekük, hogy akadályozzák a román–magyar párbeszédet”.
Gabriel Andreescu bukaresti politológus, egyetemi tanár beszédében azt hangsúlyozta, hogy Romániában 27 évvel a rendszerváltozás után is a titkosszolgálatok akadályozzák a román–magyar párbeszédet. Úgy vélte: a kommunista politikai rendőrség által kialakított magyarellenes klisék intézményesen továbbéltek a román titkosszolgálatokban, és még a székelyföldi terrorkísérletként bemutatott ügy vádiratában is visszaköszönnek. Az egyetemi tanár arra az esetre utalt, amely szerint a román hatóságok terrorcselekménnyel vádolták a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi tagjait, akik az ügyészek szerint a város központjában Románia nemzeti ünnepén működésbe akartak hozni egy petárdákból összeállított, szemeteskukában elrejtendő robbanószerkezetet.
Gabriel Andreescu megjegyezte: maga a tény, hogy a kézdivásárhelyi ügyet terrorizmusnak nevezik, azt mutatja, hogy a hatóságok egyáltalán nincsenek felkészülve egy valós terrorveszélyre. Andreescu szerint az is sokatmondó, hogy a főügyészség szervezettbűnözés- és terrorizmusellenes ügyosztályának (DIICOT) vádirata „úgynevezett Székelyföldet” emleget, és a Székelyföldet még földrajzi egységként sem ismeri el.
Bakk Miklós politológus, egyetemi docens az erdélyiség kudarcaként beszélt a nagyszebeni szász Klaus Johannis román államfői mandátumáról. Úgy vélte, Johannis azt mulasztotta el, hogy a nemzetek közös kormányzásának erdélyi örökségét tegye Románia értékévé. Hozzátette, még ha az erdélyi hagyomány a székely, a szász és a magyar rendi nemzetekről is szólt, a hagyományt a mai megváltozott etnikai viszonyok között is fel lehetne éleszteni.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Szórványkonferencián vettek részt a szatmári unitáriusok
Az Északnyugat-Erdélyi Unitárius Szórványegyházközség szatmárnémeti gyülekezete képviseletében, Sándor Gyula gondnok, a Gergely házaspár (Ilona és Sándor, nyugalmazott tanárok) és Pálffy Anna-Mária lelkésznő vettek részt a Magyar Unitárius Egyház által szervezett szórványkonferencián, melyre e hónap 18-19-én került sor Déván. A Kolozsvárról küldött meghívó „a szórványegyházközségek és szórványban levő anyaegyházközségek lelkészeit és világi vezetőit" szólította meg. Pálffy Tamás Szabolcs beszámolója.
Folyó év október 18-án keltezett körlevelükben, a Főhatósági Hivatal illetékesei megfogalmazták, hogy „a szórványkonferencia témája a szórványegyházközségek és a nemzeti, illetve vallási szórványban tevékenykedő gyülekezetek helyzetének számbavétele, erőforrásaik és szükségleteik azonosítása, illetve a szolgálat jobb feltételeinek megvalósítására közös cselekvési terv kidolgozása."
A konferencia helyszínére, a dévai Dávid Ferenc zarándok- és szórványközpontba igyekvő szatmárnémeti csapat Szilágysomlyó városban tartott megállót, nem véletlenül. Lakásán keresték meg Szegedi Tünde unitárius szórványgondnokot, átadva az 56-os magyar forradalom és szabadságharc unitárius áldozatainak leszármazottai részére a Főtanács részéről küldött emléklapot.
A Déván találkozó unitárius szórványképviselők palettája színes virágcsokor, melyen a következő települések láthatóak: Szatmárnémeti, Nagybánya, Máramarossziget, Zilah, Szilágysomlyó (Északnyugat-Erdély), Déva, Vajdahunyad, Arad, Temesvár (Délnyugat-Erdély), Fogaras- Bukarest- Szeben (Dél-Erdély), Petrozsény, Lupény, Nagyenyed, Medgyes, Segesvár, Kőhalom-Homoród, Brassó-Óváros, Brassó-Újváros, Nagyvárad és Gyergyószentmiklós.
Helyzetkép jellegű előadások után, 18-án este unitárius lelkészjelölt teológushallgatók zenei szolgálata gazdagította a szórványkonferenciát.
19-én, az egyházközségi küldötteknek tíz perc idő állt rendelkezésre a szórványban élő hívek lelki életének alakulása, a vallási és nemzeti önazonosság-tudat éltetése és erősítése tevékenységek szemléltetésére. A szatmárnémeti helyzetről Gergely Ilona tanárnő beszélt, ezt követte Pálffy Anna-Mária lelkésznő vetítettképes beszámolója (Gyülekezeti nap; Unitárius konfirmáció; Részvétel a Tordai-hasadéki találkozó egyházköri rendezvényen; Együtt őszi hálaadás ünnepén; Férfiak Klubja jellegű, közös sport tevékenység terv).
A dévai unitárius imaház udvarán alig két hete felavatott-, fában megformázott Dávid Ferenc szobrot most tekinthették meg a szatmári küldöttek.
Szombat este, a háromszáztíz kilométeres visszaút (Déva-Szatmárnémeti) során, Sándor Gyula tavirózsához hasonlította a Szatmárnémetiben élő unitáriusok és más felekezetű családtagok helyzetét. „A mi gyülekezetünk tavirózsa életű. Most gazdagon virágzik, köszönhetően az elegendő napsütésnek. Van gyökerünk, rügyeink is vannak. Akárcsak a tavirózsa a tápanyagot, úgy mi is, gyökereinkkel szívjuk magunkba a lelki eledelt. Figyelnünk kell arra, hogy a töveket úgy teleltessük, hogy jövő évben is virágozzon a tavirózsánk."
szatmar.ro

Nehéz a feladata a mai erdélyi magyar közösségépítőknek
Rendezvények a szórványban: ébren tartani a nemzeti hovatartozás
Komoly nevelési és közösségépítő szerepe kell hogy legyen egy kulturális fesztiválnak – vallja Serfőző Levente a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke, aki idén tizenegyedik alkalommal szervezte meg az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben. A több mint egy évtized rendezvényszervezés bőven szolgál most már tapasztalattal, tanulsággal, ugyanakkor rálátással is arra, mikor és mire van szüksége a magyar közösségnek a szórványban, ahol a közösségépítés mindig nehezebb és körülményesebb feladat: nem csak az igényeknek kell megfelelni, hanem igényesnek is kell lenni egyszerre, mindezt pedig a rendszerint elégtelen anyagi források mellett kell megvalósítani. Interjúnkban Serfőző Levente mesél múltról és jövőről, arról, hogy régebb több lehetőséggel és kevesebb tapasztalattal rendelkeztek, ma pedig mindez fordítva érvényes, és milyen lehetőségeket meg korlátokat eredményez az önállóság.
A nagyszebeni hatnapos Ars Hungarica rendezvénysorozat programjai Borsos Miklós szobrász, grafikusra, az idén 230 éves nagyszebeni református templomra, valamint a november 15-ei szórványnapra összpontosítottak, de persze nem maradtak el a gyermekprogramok, színházi előadások és esti koncertek. A műfaji sokszínűség és a különböző korosztályú és nemzetiségű közönség megszólítása állandó jellemzője a fesztiválnak, amely évről évre a magyar kultúra népszerűsítésének fóruma. A különféle igényeknek való megfelelés nehézségeiről, az idei fesztivál erősségeiről faggattuk Serfőző Levente főszervezőt.
– Értékelje kicsit az idei Ars Hungarica fesztivált. Melyek voltak az erősségei, melyek a gyengepontjai? Hogyan épült fel az idei műsorstruktúra?
– Tizenegy éve szervezzük az Ars Hungaricat Nagyszebenben. Volt időnk kitapasztalni, hogy milyen a helyiek kulturális igénye, melyek azok a műsorok, amelyek a leginkább felkeltik az érdeklődésüket és melyek azok, amelyekre a legszívesebben eljárnak a vegyes házasságban élő párok is. Természetesen megkérdeztük a közönségtől, hogy mit hiányolnak a kínálatból, és kiderült, hogy a színházat. Ezért az idén két előadást is meghívtunk. A program összeállításakor figyeltünk arra is, hogy minden évben sok magyar fiatal érkezik a nagyszebeni egyetemekre, vagy éppenséggel munkát keresni, de gondoltunk a vegyes házasságokból származó gyerekekre, akiknek alternatívaként kínáljuk a magyar kultúrát és azt a lehetőséget, hogy kapcsolatba kerüljenek magyar gyerekekkel. Ez egy sokoldalú fesztivál, ami egyben az erőssége és gyengesége is, hiszen a programnak nagyon komplexnek kell lennie ahhoz, hogy az elvárások nagy részét kielégítse: az óvódás bábszínháztól a komolyzenei műfajokon keresztül, a szavalóestig, kiállításokig és a táncházig, továbbá népzene, jazz, rock vagy épp ezen műfajok vegyesen előadott koncertjéig terjed a kínálat. Ugyanakkor egy fesztivál nem szólhat csak a hatásvadászatról, hanem komoly nevelési és közösségépítő szerepet is fel kell vállalnia. Szervezőkként megfogadtuk, hogy az Ars Hungarica kulturális fesztivál is ilyen közösségépítő esemény, ezért a Kárpát-medence fiatal tehetségeinek munkásságát követjük, és ha alkalmunk, lehetőségünk van rá, akkor vendégül látjuk őket Nagyszebenben. Mert a nagyszebenieknek is találkozniuk kell a Góbé együttessel, Pély Barnával vagy Wágner Péterrel, hogy ne csak a tévében, hanem élőben is megcsodálhassák munkájukat, művészetüket. És ezektől lesz „magyarabb” Nagyszeben. Emellett figyeltünk a gyermekelőadásokra, négy műsort szerveztünk a kicsiknek idén. De nagy hangsúlyt fektetünk továbbra is a fiataloknak szóló eseményekre és az esti Atrium kávézóban, illetve Music Pubban szervezett koncertekre, amelyekre fogékonyabb a nagyközönség. Fennáll a veszélye a közhelyességnek, de meg kell említenem a gyenge pontokat is: az elégtelen anyagi források nemcsak a fesztivál szervezésére, hanem az iroda egész éves működésére is kihatnak, hiszen az eseménysorozatot egész évben szervezzük, ehhez pedig állandó alkalmazottra lenne szükség (vagy akár egy Petőfi-programos közösségszervezőre). Szerencsére ezt pótolja a 15-20 önkéntes lelkes munkája, akik hisznek az Ars Hungaricában.
– Mennyire sikerült bevonni, megszólítani idén a helyi közösséget?
– Egyik kiemelkedő rendezvényünket elsősorban a román közönségnek ajánlottuk: a Borsos Miklós Visszanéztem félutamból című könyvének nagyszebeni vonatkozású fejezeteit román (Sibiu, dragostea mea), illetve angol (Looking back halfway in life) nyelvű fordításának bemutatóját, valamint a Szülőföldjeim című életrajzi film rom​án feliratozással való levetítését. A könyvbemutatón és filmvetítésen kívül a szombat esti táncházba és bálba is ellátogattak, a vegyes házasságban élőkön kívül román és német vendégek is bekapcsolódtak a táncba. Természetesen a kiállítások megnyitóin – és minden évben legalább négy ilyen alkalmat kínálunk – szép számban jelennek meg más nemzetiségű nagyszebeniek. Az esti koncerteken az Atrium kávézó 60 férőhelyes, illetve a Music Pub 120 férőhelyes termeit fele-fele arányban tölti meg magyar és más nemzetiségű közönség. Természetes, hogy az egyetemes nyelven beszélő műfajok, mint a zene és tánc, vonzzák leginkább a nagyközönséget, bár a zárókoncert előadói, az Apnoe együttes magyar népzene átdolgozásokat játszottak, mégis nagy tapsot kaptak. Wágner Péter krétarajzai és a Borsos Miklós szobrairól készült fotók, könyvillusztrációk Nagyszeben két leglátogatottabb helyszínén tekinthetők meg november végéig: a központi Turisztikai Információs Központ galériájában és a Tanácstoronyban, így sokáig kapnak még az Ars Hungarica-ból a nagyszebeniek és a turisták. Meggyőződésem, hogy ami értékes és tiszta szívből felkínált, az átlépi a nemzetiségi határok kérdéskörét.
– Szórványközösségben mire kell nagyobb hangsúlyt fektetni?
– A fiatal nemzedékre és a nemzeti hovatartozás folyamatos ébrentartására kell jobban odafigyelnünk, ami messziről sem olyan könnyű, mint más megyékben. Meg kell erősíteni a pilléreket: a templomot, az iskolát és a kulturális eseményeket szervező intézményeket. Ne feledjük, hogy Nagyszeben a 12. század óta a magyarság déli határa, de egyre nehezebb a „megvédése”. Ez nem csak a magyar szórvány problémája: a 21. század életstílusa, az egyre kevesebb minőségi idő, kevés közösségi idő, a képernyő elől nehezen kimozdítható közönség, az asszimiláció, az igazi értékrendek felbomlása egyre hangsúlyosabb. És nagyon reméljük, hogy az Ars Hungaricával segítünk ezek elől menedéket nyújtani.
– Milyenek voltak a fellépők visszajelzései? Hogy érezték magukat Szebenben?
– A Góbé együttessel készült interjúban ez olvasható: „Nagyon jól éreztük magunkat Szebenben és a fesztiválon is. Volt alkalmunk megnézni a várost, kicsit belemenni az éjszakába, megkóstolni a helyi ételeket. Egy szó mint száz, nagyon örülünk, hogy itt lehettünk”. A David Yengibarian Trió azt nyilatkozta az erdélyi turné 11. és egyben utolsó állomásán, hogy itt, Nagyszebenben, de általában Erdélyben nagyon jó koncertezni, mert könnyebb kapcsolatot teremteni a közönséggel, az emberek ki merik mutatni az érzelmeket! És ez egy óriási dolog, amit továbbra is meg kell őrizni.
Szervezéskor odafigyelünk arra, hogy vendégeink számára is élmény legyen a fesztivál és Nagyszeben, mert ki tudja mikor, de egyszer biztos visszajönnek egyénileg, családjukkal, barátokkal vagy csoportosan. A művészek nem napszámosok, akik megkapják koncert végén a csekket és mehetnek haza, hanem megajándékoznak bennünket művészetükkel, egy darabkát hagynak itt magukból.
– Lehet-e már tudni valamit a jövő év terveiről, esetleg a tematikáról?
– Prioritás marad a minőségi színt megőrzése, esetleg növelése (de ennek több tényezője és összetevője van), új gyerekműsorok megszervezése és elismert magyar előadók, művészek meghívása városunkba.
– Hogyan látja, az elmúlt 11 évben merre fejlődött az Ars Hungarica?
– Első perctől kezdve nagyon magas volt a mérce, hiszen 2007-ben az Ars Hungarica fesztivál képviselte a magyar kultúrát Európa Kulturális Fővárosában. Persze, akkor több lehetőségünk volt, kevesebb tapasztalatunk, most pedig fordított a helyzet. De ebben a felállásban (állandó székház és fizetett alkalmazottak hiányában), és ilyen keretek közt (kevés pénzforrás politikai önállóság miatt) is a maximálisat próbáljuk kihozni a helyzetből. Most kezdett megtörni a jég, és kezd felszínre törni az elmúlt tizenegy év munkájának eredménye, de megoldatlan konfliktusok is visszatetszenek némelykor. Mindezt igyekszünk higgadtan kezelni, orvosolni, elnézést is kérünk az érintettektől, és minden tőlünk telhetőt megteszünk a „gyógyír” megvásárlására.
A mai erdélyi szervezőknek, közösségépítőknek nem könnyű a feladatuk. Nagyon nehezen lehet kompromisszummentesen cselekedni Erdélyben, mert bármely irányba fordulna az ember elkötelező módon viszonyulnak a támogatók, pályáztatók, és csak üzleti szempontokra építeni az erdélyi magyar kulturális életet lehetetlen a szociálisan rendezetlen helyzetben. Ezt ki is használják, hiszen a függővé tételnek az aranykorát éljük. Ez sem nemzeti identitásunk megőrzésének, sem anyanyelvünk ápolásának, sem közösségeink helyes fejlődési irányának nem kedvez. Ennek ellenére optimista maradok, talán-talán megkongatnak valahol egy vészharangot, ameddig nem késő.
Dézsi Ildikó
Szabadság (Kolozsvár)

Szórványkonferencia a dévai Dávid Ferenc központban
Jó unitáriusnak lenni a szórványban!
Szatmárnémetitől Nagyszebenig és Nagyváradtól Brassóig Erdély minden csücskéből, sőt Bukarestből is képviseltették magukat a helyi unitárius közösségek a dévai Dávid Ferenc zarándok- és szórványközpontban megtartott egyházszintű szórványkonferencián.
A Magyar Unitárius Egyházban a szórványkérdést illetően jelentős szemléletváltás történt az utóbbi időben. Az egyházi vezetőség felismerte: a szórványok megfelelő gondozása, a végvárak megerősítése kulcskérdése a megmaradásnak. A dévai konferencián elhangzó megállapítás, miszerint „egy felér a százzal” – azaz az elszórtan élő egy-két unitárius hívőre is éppúgy oda kell figyelni, mint a százlelkes gyülekezetekre – tulajdonképpen vezérfonala lett az egyházon belül kiépülő szórványstratégiának.
– A Magyar Unitárius Egyházban három vidékre: a délnyugat-erdélyi, az észak-erdélyi és a dél-erdélyi szórványegyházközségünkre szűkítettük hosszú időkig a szórvány fogalmát. Szolgálataink során azonban szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a szórványban lévő, amúgy anyaegyházközségnek minősülő közösségek (pl. Lupény, Petrozsény, stb.) is hasonló gondokkal küzdenek: nyelvi, nemzeti identitásvesztés, jelentős fizikai távolságok stb. Ezért fontosnak tartottam, tartottuk a szórványgyülekezet fogalmának az átértékelését és egy olyan stratégia kidolgozását, mely valamennyi ilyen helyzetben lévő közösségnek, az itt szolgáló lelkipásztoroknak reális támaszt nyújt az embertől emberig történő kapcsolatrendszer kialakításában. A népszámlálási adatok és az egyházi nyilvántartás adatainak találkozása arra enged következtetni, hogy egyházunk nagyon pontos és naprakész adattárral rendelkezik, pontosan tudjuk, hol hány unitárius lélek él. Ez azt jelzi, hogy a szolgálat létezik, működik, de az egyháznak ezt meg kell erősítenie olyan infrastrukturális és anyagi háttérrel, ami lehetővé teszi a tényleges lelkipásztori szolgálatot. Gondolok itt kommunikációs eszközök és autók biztosítására, illetve akár szállásbiztosításra is, hogy a szórványban tevékenykedő lelkészeknek ne csak a havi egy-két igehirdetésre legyen lehetőségük egy-egy távolabb eső közösségben, hanem a beteg- és családlátogatás is beleférjen a kiszállásba – fogalmazott a konferenciát megnyitó előadásában Bálint Róbert Zoltán, a Magyar Unitárius Egyház szórványért felelős előadó-tanácsosa. Vitaindító felszólalásában konkrét adatokkal illusztrálta az egyházközségek kialakulásának történelmi, társadalmi vonatkozásait, azokat a folyamatokat, melyek ezt befolyásolták, illetve melyek ma is alakítják az egyházközségek életét, jövőjét. Ezek tükrében került sor a konferencia másnapján a körvonalazódó szórványstratégia konkrétumainak megvitatására.
A szórványbeli szolgálat sajátos problémáira világított rá előadásában Koppándi-Benczédi Zoltán, a délnyugat-erdélyi szórványegyházközség lelkésze, aki immár 16 esztendeje szolgál e térségben. Egyéni tapasztalatait megosztva mondta: sajnos, a szórványba érkező lelkészeket senki nem készíti fel előzetesen legalább a jellegzetes problémákra, illetve ezek kezelésére. – Egyénileg kell kitaposnunk az ösvényt, sokszor magunkra maradva, olyan körülmények között, hogy a szomszéd (egyházközségi vonatkozásban) száz kilométerekkel odébb van. E helyzetből adódóan elsősorban a jókora fizikai távolságokkal szembesülünk, ami az emberközti kapcsolatok megteremtéséhez szinte állandó úton levést feltételez. Jelentős probléma továbbá a nyelvi, nemzeti dilemma. Hiszen mi a Magyar Unitárius Egyház szolgálatában végezzük a mindennapi lelkipásztori feladatainkat. De mi a teendő a vegyes házasságok, illetve a különböző szertartások esetén, amikor a jelenlévőknek csak kis százaléka érti a magyar nyelvet?! Ragaszkodjunk egyházunk, nemzetünk nyelvéhez, süket fülekre találva, vagy váltsunk nyelvet, feladva ezáltal identitásunknak egy vetületét?! Ezek olyan kérdések, mellyel minden szórványban tevékenykedő lelkipásztor szembesül, és melyekre közösen kell megtaláljuk a megoldást – fogalmazott Koppándi Benczédi Zoltán lelkipásztor, aki a rendezvény házigazdájaként örömmel nyugtázta, hogy az éves rendszerességgel megtartott Dávid Ferenc emlékzarándoklat mellett a dévai zarándok- és szórványközpont immár országos szintű konferenciának is méltó helyet tudott biztosítani.
A szórványegyházközségek, illetve az ezekben szolgáló lelkipásztorok helyzetének általános bemutatását követően a konferencián sor került valamennyi jelen lévő egyházközség bemutatkozására. A technika modern eszközeit felhasználva alakult ki a körkép: Brassó, Kőhalom, Fogaras, Nagyszeben, Nagybánya, Zilah, Szatmárnémeti, Temesvár, Déva, Lupény, Petrozsény és Bukarest helyzetéről. – Bár Brassó és Fogaras jelentős lélekszámú anyaegyházközségnek számít, a szórványra jellemző gondok itt is fellelhetők. A konferenciára való meghívásukban pedig az is közrejátszott, hogy szeretnénk felhívni az erős anyaegyházak figyelmét arra, hogy felkarolják a környékükön lévő apró gyülekezeteket – fogalmazott Koppándi-Benczédi Zoltán.
A konkrét helyzetek számbavételét követően a már kidolgozás és részben megvalósítás alatt álló szórványstratégia újabb elemeit vitatták meg a jelenlévők. – Egyházi szinten szeretnénk támogatni a szórványegyházközségek megerősödését szolgáló rendezvényeket. Éves vonatkozásban négy ilyen rendezvényre gondolunk, melyek kulturális és identitáserősítési céllal kerülnének megvalósításra. Kettő helyi szintű kezdeményezésként, egy a tömb–szórvány találkozására biztosítana alkalmat, egy pedig akár konferencia jelleget öltve a teljes szórványt érintő kérdések megvitatására nyújt majd lehetőséget – fogalmazott Bálint Róbert egyháztanácsos.
A helyi kezdeményezésű programok szintjén sok nagyszerű példa és ötlet hangzott el. – Mi itt, a délnyugat-erdélyi szórványban két ilyen rendezvényt ajánlottunk társaink figyelmébe. Az egyik az idén immár harmadízben megrendezésre kerülő ökumenikus jellegű Adventi Találkozások, melyen a helyi magyarság egy kulturális eseményen, illetve az azt követő, kézműves foglalkozással egybekapcsolt kötetlen együttléten vehet részt az adventi időszakban hétről hétre. A másik kezdeményezés a tavaly Temesváron megtartott Unitárius Nap, melyre meghívtuk a város elöljáróit, közéleti személyiségeket, testvérfelekezeteket és természetesen unitárius híveinket, illetve a velünk szimpatizálókat. Idén december harmadikán szeretnénk újra megrendezni a tavaly nagy sikernek örvendő Temesvári Unitárius Napot. Ezeket a rendezvényeket ajánlottuk a jelenlévők figyelmébe és a magunk során mi is sokféle nagyszerű ötlettel gazdagodtunk – fogalmazott Koppándi-Benczédi Zoltán lelkipásztor, hangsúlyozva, hogy mindannak, amit a Magyar Unitárius Egyház szórványstratégiájába foglal, be kell illeszkednie a helyi, régiós, erdélyi és össznemzeti megmaradást célzó stratégiába.
A rendezvénynek lélekemelő momentuma volt a konferencia első napját záró zenés istentisztelet, melyre a résztvevők mellett hivatalos volt a dévai magyar közösség is. Molnár Imola 26 esztendős nagyváradi lelkész megindító őszinteséggel beszélt a más nyelvű és vallású közösségek tengerében élő parányi unitárius gyülekezetben megélt tapasztalatáról. És ebből fakadóan meggyőződéssel állította: jó unitáriusnak lenni a szórványban! Jó egy olyan közösséghez tartozni, melyben az ember otthon érezheti magát, önmaga lehet, segítségre számíthat és számítanak rá. Sajátos megvilágításba helyezve a magvető példázatát, úgy fogalmazott: a szórványban, nyelvi, vallási elszigeteltségben élő emberek hasonlatosak az útszélre, kövek közé, tövisek közé esett búzamagokhoz. Ezek közül a könyörtelen környezet sokat elpusztít. De amelyek megmaradnak, szárba szökkennek, kalászt növesztenek, azoknak megerősödő gyökereik áttörik a felszínt, és az Isten igéje által táplált anyaföldbe kapaszkodva részévé lesznek a nagy búzatáblának. Elszórják magvaikat, ezek szárba szökkenve új kalászt növesztenek, és ha gyökereikkel elég mélyen kapaszkodnak a tápláló földbe, életet jelentő kis búzatáblákká lehetnek a kietlen vidéken. És zöldellő kalászaikkal hangos kiáltásként jelzik: itt vagyunk, élünk és élni akarunk! A szívhez szóló prédikáció üzenetét a kolozsvári Lángol ifjúsági csoport tagjai egyházi énekekkel és közismert, találó szövegű slágerekkel erősítették meg. Az különleges istentisztelet végén, a lelkésznő arra kérte a jelenlévőket, hogy az asztalra kihelyezett tiszta vizű tálba dobják be a lelküket éppen marcangoló fájdalmat, gondot, bajt jelképező apró kavicsokat, és helyezzék mellé az Isten felé irányuló hála szimbólumaként kikészített rózsaszirmokat, a különböző formában megtapasztalt gondviselésért. Emlékeztetőül pedig mindenki magával vihetett egy marék búzát, hogy gyermekeivel, unokáival elültesse és erőt merítsen az apró mag élniakarásából.
A lelket mélyen megmozgató istentisztelet nagymértékben hozzájárult a konferencia pozitív hangulatához, végkicsengéséhez: jó szórványban unitáriusnak lenni! Szükségünk van egymásra és közös erővel akarunk itt tovább élni, a mélyen gyökerező, zöldellő búzatábla részként!
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Az 1989-es forradalommal kapcsolatos vizsgálat kiterjesztését kérik
Az 1989-es forradalommal kapcsolatos vizsgálat kiterjesztését kéri a Főügyészségtől a forradalmárokat tömörítő 1989. December 21. Egyesület. Az Agerpres hírügynökségnek küldött közlemény szerint az egyesület tagjai kérik, terjesszék ki a bűnvádi eljárást azokra a "gyilkos tettekre és diverziós cselekedetekre", amelyeket a Román Kommunista Párt (PCR) Politikai Végrehajtó Bizottsága tagjainak, a pártfőtitkároknak, valamint a '89 decemberében tisztségben volt politikai és katonai vezetőknek tulajdonítanak. Az egyesület szerint emellett a vizsgálatnak ki kellene terjednie az egykori szekuritáté, a rendőrség (volt milícia) és az ügyészség temesvári, kolozsvári, nagyszebeni, brassói, bukaresti, marosvásárhelyi és más olyan városokban tevékenykedő munkatársaira, ahol december 14-étől letartóztatások voltak, illetve ahol halálos áldozatokat és sérülteket követelt a forradalom elfojtására tett kísérlet. Az egyesület ugyanakkor kéri az államelnöktől, a Legfelső Védelmi Tanácstól, a kormánytól és az akkori katonai szervek utódintézményeitől a román államhatár környékén 1989 decemberében Avax repülőgépekről végzett lehallgatások, valamint a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE), a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a védelmi minisztérium és a belügyminisztérium 1989 decembere és 1990 júniusa között kelt dokumentumai titkosításának feloldását. Az egyesület azt is kéri, bűnpártolás miatt indítsanak bűnvádi eljárást azok ellen, akik akadályozták a rendszerváltó forradalommal kapcsolatos események kivizsgálását, illetve akik lezárták a dossziét. (agerpres) Transindex.ro

Érdemleges munkát végezni (Új vezető a Balassi Intézet élén)
Mondhatni, az angyal hozta el. Hiszen mire mindenféle adminisztrációs és diplomáciai – román és magyar részről egyaránt felállított – akadályon sikerült túllépnie, lassan eljött a karácsony. De végül is az a fontos: a Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókintézete hosszú szünet után – korábbi vezetőjének, Lakatos Mihálynak a megbízatása tavaly augusztusban járt le – folytathatja tevékenységét, immár Szebeni Zsuzsa irányításával.
Szebeni Zsuzsa 1970-ben született Kolozsváron, irodalom–filozófia szakon végzett, színháztörténész. Egy ösztöndíjjal került Budapestre, házassága, majd munkája oda kötötte. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet határon túli referenseként pályázta meg a sepsiszentgyörgyi fiókintézet vezetői tisztségét, ami azért fontos, mert – bár munkája színházközpontú volt – húszéves muzeológiai háttérrel jószerével minden Kárpát-medencei kulturális intézményt sikerült megismernie. Munkássága Háromszéken sem ismeretlen, több, a Székely Nemzeti Múzeumban is bemutatott kiállítás kurátora volt, és néhány általa szervezett tárlatnak utóélete is lett: a 2010-es Bánffy-kiállításnak köszönhetően készült el a Székely Nemzeti Múzeumban az a Csaba királyfi-vitrálium, amelyet még Bánffy Miklós tervezett, vagy a 2008-as Ignácz Rózsa-kiállítást követően nyílt az írónőnek emlékszobája Kovásznán, a Kiss Manyi-kiállítás után Zágonban. A Balassi Intézet Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókintézetének frissen megyeszékhelyünkre költözött vezetőjét terveiről kérdeztük.
– Mi ösztönözte arra, hogy a fiókintézeti vezetői tisztségét megpályázza? Mi volt ebben a kihívás?
– Úgy kerüljek vissza Erdélybe, hogy érdemleges munkát végezhessek. A Bánffy-emlékév és a Koronázási emlékévnek az a része, amit sikerült eddig vinnem, megerősített, hogy a munka, amelyet végzek, talán nem haszontalan. Főleg az motivált, hogy úgy éreztem, valamilyen szinten folytatni tudom a húsz éve elkezdett munkát, de az én elképzelésem a kultúráról az utóbbi tíz évben érett be inkább, és itt nagyobb lehetőségem nyílik kitalálni azokat a komplex elképzeléseket, amelyeket szeretnék megvalósítani. És azért is mertem ezt a pályázatot elkészíteni, mert olyan kutatási területem van – a századforduló művészete, ezen belül az erdélyi Helikon –, amely további kiteljesedésre ad lehetőséget, és Sepsiszentgyörgy olyan város, ahol a színházi kultúra, a mozgásművészet, a képzőművészet virágzik. Tehát azt hiszem, sok területre tudjuk ezeket a programokat bevinni, kicsit gazdagítani, illetve olyan mezsgyékre vinni, amelyek eddig esetleg nem kaptak különlegesebb hangsúlyt. – Színházi emberként programelképzelései is színházközpontúak?
– Nem, pontosan azért, mert Erdély, ha nem a magyar nyelvterület egyik legjobb színháza működik Sepsiszentgyörgyön, és nyilván nekik nagyon konkrét és szilárd elképzelésük van a színházról. Ehhez én legfennebb egy kisebb szelettel tudok hozzájárulni, színháztörténeti témákra gondoltam, ezek általában nagyon sikeresek és népszerűek. 
– Pályázatában általános tervet kellett leadnia elképzeléseiről, ellenben, úgy tudom, az első évre, tehát 2017-re már a konkrét programok is megvannak.
– Vannak kiemelt, súlyozott programjaink, és fontos szempontként előtérben tartom a történelmi és művészeti témákban is a női szerepvállalást. Vannak olyan programok, amelyek szeretném, ha rendszeresek lennének. Ilyenek a könyvbemutatók, de a könyvbemutatókat egy picit bővíteni szeretném. Például a tavalyi év gasztrosikerkönyve volt Alexandre Dumas szakácskönyve, ennek bemutatását  főzésbemutatóval színesítjük. Vagy a Karády Katalinról szóló kötetet sanzonesttel szeretnénk összekötni, a Mesélő jelmezek című színháztörténeti alapmunkát divatbemutatóval. Ha nem is minden hónapban, de legalább öthetenként szeretnénk egy-egy könyvújdonságot bemutatni.
– Intézetvezetőként Sepsiszentgyörgyön egy képzőművészeti kiállítás szervezőjeként mutatkozott be.
– Nagyon nehéz az alternatív művészetéről híres Sepsiszentgyörgyre képzőművészeti területen érdekességet vagy újdonságot hozni, de megpróbáljuk. A debreceni Ajtósi Dürer Kör grafikusainak a kiállítása egy klasszikus műfaj tovább élésének a példája, Magyarországon is ritkaságnak számít ez az anyag, és úgy gondoltam, hogy az adventi időszakhoz illik egy ilyen témájú tárlat. A jövő év egyik fontos eseménye lesz a Gazda József által Kós András szobrászművészről írott kötethez kapcsolódó kiállítás: Kós Andrásnak azokat a munkáit mutatjuk be, amelyek korábban nagyközönség elé nem kerültek. Aztán olyan területre is „tévedtem”, amely nekem alapszakom volt, de soha nem voltam filozófus: van egy gyönyörű Hamvas Béla-tárlat, amely szeptemberben kerül ide, és én nagyon fontosnak tartom, hogy itt is megismerjék, mert az egyetemes magyar értékeket mutatja be. – Hamvas Béla az Ön elődjének, Lakatos Mihálynak is szívügye volt, hiszen az első román Hamvas-fordítás kiadását ő segítette elő. Ön tervez könyvkiadást? 
– A nők Háromszéken is hősök című őszi programunk az első világháborúhoz kapcsolódó női szerepvállalásról fog szólni, ezzel bővítjük is a Balassi Intézet Magyarországon és Bukarestben is nagy sikerrel bemutatott kiállítását, de a kutatási eredmények kötetben is megjelennek. A már említett Kós András-kötetet szintén együttműködésben adjuk ki, tervezzük Bornemissza Elemérné Szilvássi Carola – ő volt Bánffy Miklós múzsája – háborús naplójának a kiadását, és valószínűleg ugyancsak az egyik őszi kiállításunk alkalmával jelenik meg a H. Müller Ilona alkalmazott grafikusról szóló kötet. – Más kiemelt programok?
– Célul tűztük ki a csomakőrösi emlékszoba felújítását korszerű követelményeknek megfelelően a Kőrösi Csoma Sándor Emléknapokra, és ehhez kapcsolódóan egy nagyobb szabású rendezvénysorozatot is tervezünk. Illetve, aki engem ismer, az tudja, hogy előbb-utóbb gróf Bánffy Miklósba is belefutunk: mostanára összegyűlt egy tekintélyes anyag, mintegy ötven publikálatlan fotó a nevezetes Bánffy-ménesről, a Székely Vágtához kapcsolódóan szeretnénk ebből létrehozni egy szabadtéri tárlatot.
– Átbarangoltunk művészetekről más tudományok irányába: történelem, sport. E területeken is szándékszik programokat szervezni?
– Szeretnék olyan történészeket meghívni, akik érdekes témákkal foglalkoznak, egyelőre Ablonczy Balázsnak az előadása körvonalazódik. Van egy másik téma, amely a jeles történelmi évfordulóhoz kapcsolódik, bár inkább irodalom: Makkai Ádámnak van egy kitűnő verses műsora, amelyet sikerült még az ’56-os emlékév kapcsán meghívnom, és szeretném, hogy minél több helységbe eljusson ez a Budapesten nagyon sikeres előadás.
– Zene?
– Folytatni kívánom azt a kitűnő együttműködést, amely a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Kulturális Központ és a dzsesszegyüttesek között működik. Az emlékévekhez kapcsolódóan – bár már zárjuk a Bartók-emlékévet –: van egy kitűnő Bartók-kiállítás, azt szeretnénk itt is bemutatni, koncerttel összekötve, és ugyanígy kívánatos lenne a Kodály-emlékévet is méltóképpen ünnepelni – kiállítással és a hozzá kapcsolódó zenei programsorozattal. És ha minden jól megy, akkor egy kitűnő zenetörténész-menedzser, Zsoldos Dávid is eljön, illetve valószínűleg előadást is tart majd Sepsiszentgyörgyön. S talán a Magyar Állami Operaház székelyföldi turnéja is megvalósul.  – A sepsiszentgyörgyi fiókintézet elsősorban Székelyföld szolgálatára jött létre, ellenben elődei, Hadnagy Miklós és Lakatos Mihály is sokkal tágabb kitekintésben gondolkodtak, és amennyiben lehetett, odafigyeltek a szórványra is.
– Ez a tervem nekem is, elsősorban Brassóra és Szebenre szeretnék figyelni, de bárhová elviszünk programokat, ahol van fogadókészség. Ha van olyan rendezvényünk vagy olyan kiállításunk, amelyet meg lehet helyi alkalmazással valósítani, szeretném, ha kisebb településekre is eljutna. Egyes átfogó programok pedig egész Erdélyre kiterjednek.
– A Bukaresti Magyar Kulturális Központ nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a magyar kultúrát a román közönséggel is megismertesse, megszerettesse. Igaz ugyan, hogy Székelyföldön magyar többség van, de azért jelentős románság is él itt. Megszólításukra van elképzelése?
– Minden kiállításunkat, ha kivonatosan is, de lefordítjuk román nyelvre, éppen azért, hogy a román közönség is hozzájusson. Nemsokára megjelenik Bánffy Miklós Erdélyi történet című trilógiája román nyelven, Marius Tabacu fordításában, szeretném ezt is minél szélesebb közönség elé vinni. Volt ebből egy ízelítő, egy német-román felolvasás Kolozsváron, amely kitűnően sikerült, tehát azt hiszem, lesz fogadókészsége a kötetnek. Azt gondolom, fontos, hogy amikor szükséges, biztosítsuk a román fordítást, a plakátjainkon is megjelenjenek román nyelven az információk, ugyanis ha csak egy-két érdeklődő is figyel fel egy rendezvényünkre, de lényeges, hogy ők is tudomást szerezzenek arról, mi is történik tulajdonképpen egy ilyen magyar kulturális központban.
Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Családi legendáriumtól küldetéstudatig
Szebeni Zsuzsa a Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjánaksepsiszentgyörgyi fiókját vezeti december végétől. A kolozsvári születésű színháztörténész, akinek munkásságát több kiállítás kapcsán is ismeri az erdélyi közönség, arról is beszélt a Krónikának, hogy miként készül az intézet a kultúrát népszerűsíteni a Székelyföldön és a szórványban.
– A Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókintézetét vezeted december végétől. Kolozsváron születtél, huszonvalahány évig Magyarországon éltél, viszont az elmúlt években számos erdélyi városban bemutatkoztál az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) színháztörténészeként, különféle tárlatok kurátoraként, szervezőjeként, ötletgazdájaként. Mi indított arra, hogy vállald az intézet vezetését, és most már teljes gőzzel Erdélyben népszerűsítsd a kultúrát?
– Évek óta gondolkozom azon, hogyan tudjam a Magyarországon s vándorlásaim közben szerzett tudásomat és tapasztalatomat kamatoztatni. Ignácz Rózsa – Levelek Erdélyből – mondatai sokszor jártak az eszemben: „Kéthazájú emberek hontalanságával hánykolódom Erdély s Magyarország között... Pesten vagyok otthon (...) s mégis, olyan kapkodó igyekezettel megyek nyaranta haza, mint akinek életkérdés abból az egyetlen levegőből szippantania.” De arra a következtetésre jutottam, hogy én még a rémálmaimban is a kolozsvári Görögtemplom utcában vagyok otthon, s ez ellen nincs mit tenni. Persze a gyökerek is nagyon sokat számítottak, hiszen nagymamám Kiss Manyi legelső nézője volt, és nem ildomos, de magaménak érzem, akár azt a nyilván megérdemelt nyaklevest is, amit – Csutak lány lévén – a Székely Mikó Kollégium legendás igazgatójától, Csutak Vilmostól kapott. A családi legendárium erősítette a motivációt, de az is, hogy számomra példaértékű az a munka és lendület, ami a Székely Nemzeti Múzeumban zajlik, és remélem, gyakran lesz alkalmunk együttműködésre.
Szebeni Zsuzsa
Kolozsváron született, a 3-as számú Matematika–Fizika Gimnáziumban (ma Báthory István Líceum ) érettségizett. A debreceniKossuth Lajos Tudományegyetem irodalom–filozofia szakán végzett, majd ugyanennek az egyetemnek a doktori képzését hallgatta, PhD-dolgozata folyamatban. 1992-ben a Magyar Hírlap újságíró-stúdiójában újságírást tanult. A budapestiKommunikációs és Kereskedelmi Főiskolán művészeti menedzsment szakot végzett. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) határon túli referense közel húsz évig, amely időszakban több mint 15 vándortárlat kurátora. Ezek közül a legjelentősebb a Bánffy Miklós-kiállítás, amely öt országban 33 állomást járt végig. Ez időszakban számos cikket és öt színháztörténeti kötetet publikált a gyergyóiFigura Társulatról, Kiss Manyi, Kovács Ildikó, Bánffy Miklós pályaképéről. 2015-ben részt vett a Kolozsvári Magyar Opera jelmezrekonstrukciójában, ugyanebben az évben feltáró kutatómunkájáért Bánffy Miklós-díjjal jutalmazta az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE).
Mivel kialakult a kutatási területem, ahol elkezdtem bizonyos színháztörténeti témák következetes kutatását, „újjáépítését” – például gróf Bánffy Miklós művész-politikus pályájának megismertetésére irányuló kiállítások létrehozását –, körvonalazódott, hogy komplex terveket is képes vagyok kivitelezni, akár kicsit eltávolodva a színházi témáktól.
Ugyanis például a múzeumi szférában, bár nagyon szép munka, de kevés az átjárás az egyes területek között, és bár érdekel az adott téma, nem tudok vele kellőképpen foglalkozni, mert kötött a „táncrend”. Különösen a Bánffy-emlékév kapcsán úgy éreztem (Bánffy Miklós kolozsvári születésű író, művész, politikus, volt magyar külügyminiszter születésének 140. évfordulóján Erdély-szerte egész éves programsorozatot szerveztek 2013-ban és 2014-ban Szebeni Zsuzsa vezetésével – szerk. megj.), hogy képes vagyok önálló tevékenységre valamilyen szinten.
A másik lényeges dolog, hogy kezdtem átlátni: nehéz határon túli referensi munkát végezni Budapestről, annak ellenére, hogy havonta majdnem tíz napig voltam távol. És fejtörést okozott a kiállítások, rendezvények megszervezésének logisztikája, a folyamatos utazgatás. Bár komoly munka zajlott a különböző helyszíneken, nem volt adott mindenhol az infrastruktúra, így elkezdtem gondolkozni azon, hogyan lehetne hatékonyabban végezni ezt a munkát.
Régóta követem a Balassi Intézetek programjait, több alkalommal is belekapcsolódtam a tevékenységükbe, tetszett a nyitott és szerteágazó volta. Még az is tetszett, amit Ablonczy Balázs történész, a Párizsi Magyar Intézet korábbi igazgatója „cipősarkalásként” aposztrofált, ezt én a magam számára úgy értelmezem, hogy „magad, uram, ha szolgád nincsen”: tehát egyedül is érdemes elkezdeni dolgokat, mert kellő lelkesedéssel és kitartással segítőket szerez az ember. Különben meg szeretem a kihívásokat. Amikor meghirdették a sepsiszentgyörgyi fiókintézet vezetésének lehetőségét, úgy gondoltam, mindenképpen szeretném megpróbálni, és közben folytatom azt a munkát, amit elkezdtem, és amit eddig Erdély-szerte és a Székelyföldön is mindig jól fogadtak.
– Mivel elsősorban színháztörténettel foglalkoztál, ez valamiképpen tükröződik majd a fiókintézet tevékenységében, vagyis kiemelt helyen szerepelnek a színházi vonatkozások a kultúra más területeihez képest?
– Nem gondolom, hogy kiemeltebb lesz, viszont vannak már kész anyagok, amelyeket szeretnék bemutatni olyan helyszíneken, ahol eddig nem sikerült. Ugyanakkor támaszkodni a tapasztalataimra fogok, egy ideig ez lesz a „kályha”, a pont, ahonnan mindig el lehet biztosan indulni egy olyan különleges színészi tehetségekkel megáldott területen, mint Háromszék. Hiszen innen származik Gidófalvy Pál, Laborfalvi Róza, Kiss Manyi, Ignácz Rózsa, Bihari József, Köpeczi Bócz István, Kovács Ildikó – hogy csak a jelentősebb színházi embereket említsem. Ez a színháztörténeti pillér nem elhanyagolható kiindulópont, és persze ott van a kortárs színház is. Ugyanakkor persze a színháztörténészi a legerősebb oldalam. Így egyértelmű, hogy jelen lesznek a Balassi Intézet programjainak sorában a színházi témájú rendezvények, viszont nem szeretném, ha ez más területeket elnyomna. Másik lényeges dolog, hogy folytatom a kutatásaimat, és azt tervezem, hogy ki is bővítem valamilyen formában.
– Konkrétabban lehet már tudni, hogy milyen rendezvényekkel készül a fiókintézet, és mire számíthat a székelyföldi kultúrakedvelő közönség a 2017-es évben?
– A 2017-es év szerencsésnek mondható abból a szempontból, hogy több kerek évfordulót is ünneplünk. Még zajlanak az első világháború évfordulós ünneségei, 200 éve született Jókainé Laborfalvi Róza, 175 éve halt meg Kőrösi Csoma Sándor, így ez is kerek évforduló. A Kőrösi Csoma-jubileum megkülönböztetett program lesz a háromszéki Csomakőrös közelsége meg az ott tervezett emlékház-felújítás miatt is, ezen kívül kiállításokat és egyéb programokat szervezünk. Amit nagyon fontosnak tartok ebben az egész stratégiában: amikor megpályáztam ezt a munkát, figyelembe vettem, hogy Sepsiszentgyörgynek nagyon élénk a kulturális élete, számos lehetőség nyílik kulturális programokra. Azt szeretném, hogy a meglévő programokat bővítsem valami sajátságossal, ami gazdagításukat, színesítésüket szolgálja. Itt arra gondolok, hogy bizonyos programokat nemzetközi szinten is lehetne népszerűsíteni, nemzetközi vonatkozásokat behozni, vagy pedig magukat a programokat külföldre vinni, csupa olyasmire nyílhatna lehetőség, amire eddig nem nyílt.
– Például milyen helyi programra gondolsz?
– A szentgyörgyi Designhét jó példa erre: szervesen kapcsolódna a koncepcióhoz, hogy a rendezvény keretében történeti anyagokat is bemutassunk. Vagy a Kőrösi Csoma-napok egy vagy két programpontjának szervezését átvállalja a Balassi Intézet. A könyvkiadást is jelentősnek gondolom, három kötet létrejöttében is szeretnénk intenzíven együttműködni. Ugyanakkor igyekszem új dolgokat előtérbe helyezni, például erősíteni a női szerepvállalás témáját. Ehhez két programunk is kapcsolódik, az egyik az aradi vértanúk özvegyeiről szóló kiállítás, amit magyar és román nyelven is szeretnénk bemutatni, hiszen rendkívül érdekes pályaképekről van szó. Azt természetesen mindenki tudja, hogy az aradi vértanúkkal mi történt, mi volt a sorsuk, azt azonban már kevesebben, hogy kik voltak a feleségek, gyerekek, akik utánuk maradtak és feltalálták magukat megállták a helyüket.
A másik témába vágó rendezvény a Nők és hősök című kiállítás, amit a Balassi Intézet központja hozott létre, viszont mi egy bővített változatot szeretnénk bemutatni, amiben a székelyföldi korabeli női hősök életpályáját is ismertetnénk. A kiállítás formavilágát és koncepcióját felhasználva székelyföldi emblematikus, az első világháborúban szerepet játszó nőalakokat is igyekszünk bemutatni. Ezen kívül természetesen folyamatosan szeretnék könyvbemutatókat szervezni, de a tematikáját változatosan alakítani: ne csupán az irodalomra vagy a történelemre összpontosítsunk. Például egy Karády Katalinról szóló kötetet is ismertetünk, ami nemrég jelent meg a Helikon Kiadó sorozatában.
– Ezek az események nemcsak Sepsiszentgyörgyhöz kötött, hanem úgynevezett vándoresemények lesznek, és más székelyföldi helyszíneken is láthatják-hallhatják az érdeklődők?
– Nyilván elsősorban Sepsiszentgyörgyre koncentrálunk, de persze nemcsak ennyiről van szó, hiszen például több helyszínen emlékezünk a reformáció 500. évfordulójára. Brassóval, Szebennel is nagyon jók a kapcsolataink, akárcsak a csíkszeredai főkonzulátussal. Mindazokat az eseményeket, amelyeket megszervezünk, úgymond tovább tudjuk vinni, például az aradi vértanúk özvegyeit bemutató kiállítást Erdély-szerte láthatják majd az érdeklődők, az első helyszín persze Sepsiszentgyörgy lesz. A szórványt is erőteljesen be szeretnénk kapcsolni a programjainkba, például ha adott egy program, ami más területekre is „átnyúlik”, egy jeles személy szülőhelyének okán például, akkor azt elvisszük máshová is. A Székelyföld és a szórvány az elsőrendű kulturális célpontunk, Brassót, Szebent és környékét is kiemelt helyszíneknek tartjuk, ezeknek a területeknek a bevonását könnyedén meg is tudjuk valósítani. Mindenképpen elmondható, hogy a fiókintézet tevékenysége területi szempontból egyáltalán nem zárt.
– A mandátumod mennyi időre szól?
– Három évre szól a mandátumom. Az elmúlt hónapokban a bukaresti Balassi Intézet szervezte a szentgyörgyi programokat is, Kósa András, a központ igazgatója hősies munkát végzett. Decemberben viszont már itt dolgoztam: elsőként megszerveztem a debreceni Ajtósi Dürer-kör képzőművészeinek a tárlatát közösen az Árkosi Művelődési Központtal, a hagyományos technikákat felvonultató gyűjteményes grafikák január 9-áig lesznek láthatók a központ Olt utcai kiállítótermében.
– Januárban milyen rendezvényt terveztek?
– A Balassi Intézetek közös szervezése a Pentaton zenei ügynökséggel a nemzetközi Csárdáskirálynő-turné, mely három székelyföldi várost Kézdivásárhelyt, Csíkszeredát és Udvarhelyet érinti. A Park hotellel közösen szeretnénk szervezni egy Carola-bált, amely gasztronómiai esemény lesz, de nemcsak. A rendezvény báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola, Bánffy Miklós múzsájának receptjeit sorakoztatja fel, ugyanakkor színészek olvasnak fel egy dramatikus szöveget a jeles arisztokrata hölgy életéről.
Carola egy rendhagyó századforduló extremitását megtestesítő egyéniség volt, aki modernitásával megújította a női imidzset. Bátor, művelt, nem tartotta be az általa észszerűtlennek tartott szabályokat. Rajongott a művészetért, ismerte és tudatosan támogatta a művészeket, inspirálta irányította, és szükség esetén bírálta őket. Az első világháborúban a fronton ápolónőként vett részt, végig dolgozott, naplót vezetett, és ha ideje engedte, a hevenyészett hadi műteremben alkotott, vagy modellkedett olyan alkotók társaságában mint a brassói születésű Hans Eder. Jótékonysága legendás volt, számos kisdedóvót hozott létre Erdély-szerte. Irodalomszervező tehetsége és háziasszonyi kvalitásai nélkül a marosvécsi Helikon-találkozók szegényebbek lettek volna. A diakóniai mozgalom fáradhatatlan támogatója, különleges szociális érzékenységű hölgy volt. Január 28-án, az ő névnapján az ő tiszteletére, szellemisége felelevenítése érdekében szervezzük az eseményt Sepsiszentgyörgyön.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Az erdélyi magyar sebészet története (2.)
Leróni az adósságot
A Magyar Sebész Társaság elmúlt tíz éve (2006-2016) című elegáns, szép könyvben jelent meg dr. Péterffy Árpád nyugalmazott szívsebészprofesszor 23 oldalas tanulmánya az erdélyi magyar sebészet történetéről. A tanulmány első részében a szerző végigköveti azt a viszontagságos utat, amelyet a II. József által líceummá (lyceum) visszaminősített kolozsvári egyetem utódintézete tett meg, ahol két évig tartó oktatás keretében képeztek sebész- és szülészmestereket. A nehézségeknek a kolozsváriMagyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem 1872-es megalapítása vetett végett. A századfordulón bekövetkezett fellendülés során 63 egyetemi épület készült el, amelyekre a magyar állam sok millió koronát költött, és amelyeket 1919. május 12-én Scheller István rektor át kellett adjon a román egyetemnek – számoltunk be a legfontosabb adatokról a tanulmány ismertetésének első részében. 
A folytatásban azt olvashatjuk, hogy az elkövetkező években az egyetemi klinikákat jobbára csak a román lakosok vették igénybe, ezért Kolozsvár és környéke magyar lakosságának kórházi ellátására magánkórházak alakultak. 1920-ban Mátyás Mátyás sebészorvos a Monostori úton nyitotta meg a Park szanatóriumot, ahol széles körű orvosi ellátást nyújtottak több területen is. 1933-ban nyílt meg a Református Diakonissza Kórházdr. Filep Gyula belgyógyász igazgató orvos vezetésével, 24 diakonisszával és Kolozsváron diplomázott fiatal orvosokkal, mint például Kelemen László, Péterffy Pál és mások. Az 1944. június 2-i amerikai szőnyegbombázásban találat érte a kórházat, aminek következtében három nővér és egy orvos meghalt. Bár a háború befejeződése után a kórházat újraindította az egyház, 1948-ban államosították, és azóta sem adta vissza a román állam – jegyzi meg a szerző. 
A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem történetében 1940-ben a II. bécsi döntés hozott újabb fordulatot. Észak-Erdély visszacsatolása nyomán a román egyetem a teljes felszereléssel Nagyszebenbe és Temesvárra költözött. Ahhoz, hogy a lecsupaszított épületekbe visszatérhessenek a tanárok és hallgatók, a magyar állam 5 millió amerikai dollárnak megfelelő 26 millió aranypengőt költött. 1940 októberében Bartók György rektor vette át az egyetem vezetését. Az orvosi kar 18 tanszékkel indult újra. A tanári kart úgy választották ki, hogy előnyt élveztek az erdélyi professzorok, de egyharmaduk anyaországi volt, köztük Ludányi György,Krompecher István, Miskolczy Dezső, Haynal Imre, Klimkó Dezső, a sebészet professzora, akinek tehetséges tanítványai az erdélyi magyar sebészeti iskola elismert képviselőivé váltak. 
Az 1940-ben tartott felvételi vizsga nyomán 180 hallgató kezdhette meg az első évet a kolozsvári magyar egyetemen. 
A zsidó lakosság deportálása és az 1944. június 2-i amerikai terrorbombázás súlyos veszteségeket okozott. A már említett református kórház mellett ugyanis még kettőt ért bombatámadás, az ország legkorszerűbben felszerelt ortopédiai klinikáján 16 beteg halt meg. A bombatámadásban 362 civil, 32 honvéd és 65 német katona vesztette életét. A két sebészeti klinikán a támadást követően kezdetben napi 150 műtétet végeztek, hogy a 400 sebesültet ellássák. Klimkó Dezső érdeme, hogy egy bombabiztos sebészeti műtő létrehozását javasolta, amit az új klinika alagsorában alakítottak ki.
1944 augusztusában a kormány elrendelte a kolozsvári egyetem kiürítését. Az egyetem vezetői maradtak, de a két sebészeti klinika professzora, ahogy a tanárok többsége is, elmenekült. A hadikórháznak átvett „új klinika” katonai parancsnoka dr. Péterffy Pál főorvosra bízta a szakmai irányítást. A szeptemberi tordai csata idején csak az orvostanhallgatók bevonásával tudták ellátni a súlyos sebesülteket, köztük a szovjet hadifoglyokat is. Tisztességes hozzáállását azzal ismerték el, hogy a szovjet hadikórházban folytathatta tevékenységét. 
A szovjet csapatok október 11-én foglalták el Kolozsvárt. Pár nappal később a Nagyszebenben működő román egyetem vezetői a csendőrség támogatásával Miskolczy Dezső kolozsvári rektortól az egyetem azonnali átadását követelték, amit a rektor visszautasított. A kérést a szovjetek sem támogatták, a kolozsvári klinikákon ugyanis száz szovjet katonát ápoltak. A szovjet katonai közigazgatás bevezetése tette lehetővé, hogy 1944. december elején újrainduljon a magyar egyetem – számol be az eseményekről Péterffy Árpád. 
A továbbiakban azt írja, hogy az 1945-ben megalakuló Groza-kormány „trükkös” megoldáshoz folyamodott. A közelmúltban oly sokat emlegetett 1945. május végi 406-os és 407-es számú királyi törvényrendeletekkel az I. Ferdinánd Tudományegyetem visszatérhetett 1940 előtt használt kolozsvári helyiségeibe. A Ferenc József tudományegyetem 1945 májusában jogutód nélkül megszűnt, és 1945. június elsejétől az említett román királyi rendelettel magyar nyelvű tudományegyetem létesült, amely még abban az évben felvette a Bolyai Tudományegyetem nevet. Ez a rendelet megszüntette a jogfolytonosságot a régi és az új kolozsvári magyar egyetemek között, bár az új a réginek a tanári karára épült. Mindezek ellenére a magyarok örültek, hogy továbbra is van magyar egyetem, a román félnek jól fogott a gesztus a párizsi béketárgyalások során – olvashatjuk a tanulmányban. 
A kolozsvári magyar egyetem orvosi kara 1945-ben kénytelen volt Marosvásárhelyre költözni, mert a királyi rendeletben megfogalmazott előírások ellenére a román fél Kolozsváron nem biztosított számára helyet. Az alapítás 70. évfordulója kapcsán az egyetem történetét meghamisító táblát helyeztek el a marosvásárhelyi épület előcsarnokában. A tiltakozások következtében a valós tényeket ismertető kétnyelvű tábla is a királyt ábrázoló dombormű alá került, de a téves adatokat hirdető feliratot az egyetem vezetősége nem távolította el – kapcsolja össze a múltat a mával a tanulmány szerzője.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Országszerte utcára vonultak a közkegyelem ellen
Több százan vonultak utcára szerdán az ország számos nagyvárosában a bukaresti kormánynak a közkegyelemről szóló rendelettervezete ellen.
Hírügynökségi jelentések szerint Bukarestben mintegy háromezren tiltakoztak az ellen, hogy a Sorin Grindeanu vezette kormány közkegyelmet hirdetne egyebek mellett az öt évet meg nem haladó szabadságvesztéssel sújtott elítéltek egy részének. A fővárosi tüntetők – akik „vörös pestisnek" nevezték a kormányzó Szociáldemokrata Pártot (PSD) – a felvonulással egybekötött tüntetés során a kormány épülete előtt is demonstráltak.
Tüntetésekre került sor Temesváron, Nagyszebenben, Jászvásáron, Craiován és Kolozsváron is. Az engedély nélküli tiltakozáson résztvevő kincses városiak azt mondták: a közösségi médiában megjelent felhívásokra válaszolva gyűltek össze a Főtéren.
A résztvevők tábláin olyan feliratok szerepeltek, mint: „Kormányprogramot akarunk, nem elítélteket", „Közkegyelem nélkül, amnesztia nélkül, Kolozsvár nem amnéziás", „Demokráciát akarunk amnesztia nélkül" , „A demokráciában a tolvajok a börtönben ülnek". Adott pillanatban dulakodás alakult ki a csendőrök és a tüntetők között, mivel a karhatalom igazoltatni akarta a hangosbeszélőn szóló demonstrálókat.
Szerdán Florin Iordache igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a tárca kidolgozott két rendelettervezetet, amelyek közül az egyik a közkegyelemre vonatkozik.
Krónika (Kolozsvár)

Tízezrek tiltakoztak a kormány közkegyelmi tervezete ellen
Ismét tüntetők vonultak utcára a nagyvárosokban vasárnap a kormány közkegyelmi tervezete ellen tiltakozva.
Bukarestben az interneten terjesztett felhívásra több mint húszezren gyűltek össze az Egyetem-téren, megbénították a közlekedést, majd a tömeg az igazságügyi minisztérium, illetve a médiafelügyelet székháza felé indult. A tüntetők szerint a kormánykoalícióhoz közel álló hírtelevíziók valótlanságokat állítottak a múlt vasárnapi megmozdulásukról, ezért azt követelik a médiahatóságtól, hogy bírságolja meg őket.
A bukaresti tüntetésen nem voltak szónokok, és pártjelvények sem voltak láthatók, de több ellenzéki párt politikusa is jelen volt a tömegben. A több kilométeres menetelés során a tömeg több tízezresre duzzadt: az Agerpres hírügynökség csendőrségi forrásokra hivatkozva több mint húszezer tüntetőt említ, a Mediafax hírügynökség legalább harmincezresre becsülte a tömeget.
Kolozsváron, Nagyszebenben, Temesváron és más nagyvárosokban is ezrek vonultak utcára.
A január elején hivatalba lépett szociálliberális kormány egy közkegyelmi és egy másik, a büntető törvénykönyv módosítására irányuló tervezettel készül enyhíteni a börtönök túlzsúfoltságán. A jobboldali ellenzék és Klaus Iohannis államfő viszont azt állítja: valójában a korrupt politikusokat akarják megmenteni a felelősségre vonástól.
A tervezetek nyilvánosságra kerülése óta mindennaposak Romániában a tüntetések, vasárnap azonban – a múlt vasárnapi több tízezres demonstrációhoz hasonlóan – ismét nagyobb szabású, az egész országra kiterjedő megmozdulást szerveztek a közkegyelem ellenzői.
Felháborodásukat növelte, hogy a kormány fő erejének számító Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – a választási csalás megszervezéséért felfüggesztett börtönre ítélt és egy másik korrupciós ügyben vádlottként szereplő – Liviu Dragnea időközben tagadta, hogy ő lenne a tervezett bűnfeledés egyik kedvezményezettje. A kezdeményezést magára vállaló Florin Iordache igazságügyi miniszter egyértelművé tette, hogy a kormány a közfelháborodás ellenére is végig akarja vinni tervét.
A tervezeteket az igazságszolgáltatás csúcsszervei (legfőbb ügyészség, legfelső bíróság, legfelső bírói tanács), valamint Románia legfőbb szövetségesei is bírálták. Klaus Iohannis kedden népszavazást kezdeményezett a romániai korrupcióellenes harc folytatásáról és a köztisztviselőkkel szemben támasztott feddhetetlenségi követelményekről.
A kormányoldal szerint a büntetőjogi tervezetek körül az államfő szít feszültséget, hogy megcsappant népszerűségét helyreállítsa. A kabinet várhatóan szerdai ülésén dönt arról, hogy milyen formában, azonnal hatályba lépő sürgősségi rendeletként, vagy gyorsított parlamenti eljárással lépteti-e életbe a büntetőjogi módosításokat.
MTI
Erdély.ma

Dávid Ferenc (1520–1579) élete és reformátori munkássága
500 éves a reformáció
Az Erdélyben meghonosodó unitarizmus az evangéliumi racionalizmus talajában gyökerezik. Az unitarizmus erdélyi kialakulásában és elterjedésében a helyi reformátorok mellett jelentékeny szerepet játszottak Szervét Mihály (1511–1553) spanyol orvos, teológus, Rotterdami Erasmus (1466–1536) humanista tudós és az olasz emigráció jeles humanista képviselői: Valentino Gentile (1515–1566), Fausto (1539–1604) és Laelio Sozzini (1525–1562), Giorgio Blandrata (1515–1588).
A reformáció radikális ágaként Erdélyben kialakult unitárius felekezet Dávid Ferencet (1520–1579) tekinti alapítójának. A szász nemzetiségű David Hertel Kolozsváron született 1520 körül, és édesapja keresztneve után nevezte magát Franciscus Davidisnek, azaz Dávid Ferencnek. A jómódú tímármester három fia közül Dávidot iskoláztatta. Tanulmányait Kolozsvárott kezdte, és Gyulafehérvárott, a káptalani iskolában folytatta. Talán őt azonosíthatjuk azzal a Franciscus Colosvariusszal, akit 1545-ben matrikuláltak Brassóban. Két évet tölthetett a koronás városban, mert 1548-tól 1551-ig a wittenbergi egyetem hallgatója volt. Hazatérése után, immár a reformáció híveként, a kor gyakorlatának megfelelően iskolamesteri és prédikátori feladatokat látott el. 1551-ben Besztercén, 1552-ben Petresen, az esztendő végétől pedig szülővárosában tevékenykedett. Tekintélyének súlyát igazolja az, hogy 1555-ben a kolozsvári szászok plébánossá választották. Az 1550-es évek második felében egy sor latin nyelvű értekezésben védelmezte a lutheránus álláspontot az olasz orvos, Francesco Stancaro (1501–1574) krisztológiájával szemben. Ennek elismeréséül 1557-ben az erdélyi magyar protestánsok püspökévé (szuperintendenssé) választották.
Erdélyben az 1550-es évek végén két területi-nemzeti alapon szervezett protestáns szuperintendencia működött. Az egyikhez Szeben központtal a szász székek, a másikhoz Kolozsvár központtal a magyarok lakta területek tartoztak, függetlenül attól, hogy a reformációnak melyik irányzatát fogadták el. Dávid 1559-re a helvét reformáció hatása alá került, szakított korábbi lutheránus álláspontjával és lemondott szuper-intendensi tisztségéről. Az 1560-as évek úrvacsoravitáit az évtized második felében a Szentháromság-dogma kritikája váltotta fel. Blandrata György, János Zsigmond (1540–1571) fejedelem olasz udvari orvosa és diplomatája hatására Dávid Ferenc fokozatosan szembefordult egykori harcostársaival, és új álláspontját védelmezte. 1566-tól Dávid és Blandrata voltak az unitárius hitviták főszereplői.
Trinitárius és unitárius küzdelem
Már a reformáció korai szakaszában voltak olyan szerzők, akik bírálták a niceai (325), illetve konstantinápolyi (381) zsinaton elfogadott Szentháromság-tant. A tan legjelentősebb 16. századi bírálója Szervét Mihály spanyol orvos és teológus volt, aki a De trinitatis erroribus (A háromság téves voltáról) című, 1531-ben megjelent munkájában a dogma tarthatatlanságát bizonyította. Szervét művei Blandrata közvetítésével Erdélybe is eljutottak, és a helvét iránytól fokozatosan elszakadó antitrinitáriusok a spanyol gondolkodó főművéből, az 1553-ban megjelenő Restitutio Christianismi (A kereszténység helyreállítása) című művéből merítették a Szentháromságot bíráló érvkészletüket. A hatvanas évek végére a Szervét platonikus spekulációktól sem idegen krisztológiáját ötvözték a Lelio Sozzini-féle krisztológiával.  Ennek lényege az, hogy a János evangéliumában szereplő Logosz csupán metaforikus elnevezése a Máriától született ember Jézusnak, aki korábban nem létezett, tehát nem a Szentháromság második személye, hanem a Szentlélektől fogantatott, isteni adottságokkal felettébb megáldott ember. Ez az unitárius álláspont ütközött az 1566–1571 között rendezett nyilvános hitvitákon – Torda, Gyulafehérvár, Marosvásárhely, Nagyvárad stb. – a trinitárius felfogással. (A korabeli hitviták propagandisztikus kommunikációs eszközök voltak, a hitvitázók legtöbb esetben nem dialógust folytattak, hanem a megfelelő retorikai fogásokkal ellenfeleik lejáratására törekedtek. A hitviták több esetben megihlették a kortársak/résztvevők irodalmi fantáziáját is.) Az Isten egységét és/vagy háromságát első ízben az 1566. április 24-től 27-ig, a fejedelem és tanácsosai jelenlétében Gyulafehérváron tartott zsinaton vitatták meg. Itt Dávid Ferenc és társai elvetették az istenfogalommal kapcsolatos olyan skolasztikus kifejezéseket, mint „essentia, substantia, persona, natura”, mert ezeknek nincs bibliai alapjuk, ugyanakkor megígérték, hogy a bibliai terminológia helyreállításán túl minden további újítástól tartózkodnak. Az egyezséget lehetetlen volt betartani, és ezzel évekig tartó szellemi csatározás vette kezdetét. A második gyulafehérvári hitvita 1568. március 8-án kezdődött, és tíz napig tartott. Az 1569-ben Nagyváradon tartott hitvita során megindult a partiumi unitárius misszió. A magyar nyelven zajlott hitvita irodalmi emléke a Debreceni disputa vagy Válaszúti komédia soraiban öltött testet. 
A nyugat-európai gondolkodók, elsősorban Erasmus és Sebastian Castellio eszmeiségét Erdélyben a vallásos tolerancia szolgálatába állították, és 1568 januárjában Tordán, a korábbi országgyűlési végzésekre is hivatkozva – Európában egyedülállóan! –, törvénybe iktatták a szabad vallásgyakorlatot. Az országgyűlési végzés egyik előkészítője Dávid Ferenc volt. E határozat egyrészt az unitarizmus állami elismertetését és az egyház megalapítását szavatolta, másrészt a fejedelem toleráns valláspolitikájának köszönhetően lehetővé tette, hogy a Nyugat-Európában üldözött Szentháromság-tagadó teológusok Erdélyben találjanak menedéket. A kolozsvári városi iskolánál elhelyezkedő teológusok – Johann Sommer (1542–1574), Jacobus Palaeologus (1520–1585), Matthias Vehe-Glirius (1545–1590), Christian Francken (1550–1610) – hatására Dávid újólag felülbírálta krisztológiáját, és az ún. nonadorantista felfogás hirdetője lett, mely Jézusnak semmiféle istenségét nem ismerte el, és azt tanította, hogy nem szabad őt sem imádni, sem segítségül hívni.
A János Zsigmond halálát követően megváltozott politikai viszonyok következtében az Unitárius Egyház 1576-ban önálló egyházi struktúra szervezésére kényszerült. A protestáns egyházalkotmány mintájára szervezett zsinat-konzisztóriumi jellegű közösségeik 13 egyházkört alkottak, élükön a választott esperesekkel. Az egyház élén a zsinat választotta püspök állt, az igazgatás a lelkészek kezében volt. A liturgikus élet nem volt egységes, a lelkészek a Heltai fordította Szentírást használták, a szertartások – keresztség és úrvacsora – tekintetében azonban a hetvenes évek közepén nagyon megoszlottak a vélemények.
Az unitarizmus kezdettől fogva felkarolta az oktatás és nevelés, szélesebb értelemben a művelődés ügyét, és azt tehetős tagjai révén bőkezűen támogatta. A felekezet kisebb iskolái mellett Tordán, Gyulafehérváron, Désen, Marosvásárhelyen és Nagyenyeden felsőbb fokú, Kolozsvárt pedig szemináriumi rangú iskolát működtettek. A kolozsvári óvári iskola hazai és külföldi tanárai által nemcsak Erdély, de Közép-Kelet-Európa egyik legszínvonalasabb teológiai és filozófiai műhelye lett.
Dávid Ferenc elítéltetése és halála
János Zsigmond 1571-ben bekövetkezett halála után a katolikus vallású Báthory család tagjai követték egymást Erdély trónján. István (1571–1576) után testvére, Kristóf (1576–1581), majd kisebb-nagyobb megszakításokkal annak fia, Zsigmond (1588–1601). A család valláspolitikája a katolikus egyház restaurációjának kedvezett. Báthory István ugyan erőszakkal nem lépett fel az unitáriusok ellen, de fejedelemmé választása után egy sor intézkedése meggyengítette az unitáriusok pozícióit. A legsúlyosabbnak a vallásos munkák cenzúrája és az 1572. évi innovációs törvény bizonyult. Ez vezetett Dávid Ferenc tragédiájához is. A püspök a hetvenes évek közepén krisztológiájában eltávolodott korábbi álláspontjától, és azt hirdette, hogy Jézus ember volt, ezért őt nem illeti imádat; ezzel egyidejűleg elvetette a gyermekkeresztség gyakorlatát is. Blandrata úgy látta, hogy Dávid végzetes hibát követett el azzal, hogy a Sommer, de főként Palaeologus nyomán kialakított álláspontját a zsinat elé vitte. Az olasz orvos és politikus szerint Dávid veszedelembe sodorta az unitáriusok nehezen kimunkált egységét, ezért Fausto Sozzini Erdélybe hívásával próbálta visszatéríteni egykori harcostársát az 1571-ben elfogadott hittételekhez. A remélt kompromisszum 1579-ben kudarcba fulladt, ezért Blandrata Dávid Ferencet az innovációs törvény megsértésével bevádolta a fejedelemnél. Az ügy a gyulafehérvári országgyűlés elé került, ahol 1579. június 3-án a súlyosan beteg püspököt vallásújításért „mások példájára” várbörtönre ítélték, Déva várába zárták, ahol 1579. november 7-én meghalt. 
Az erdélyi reformáció utolsó és legradikálisabb ágaként jelentkező szombatosság vagy zsidózás egyik ideológusát Dávid Ferencben látja a felekezeti történetírás, és az unitárius püspök munkássága utolsó szakaszát összekapcsolják az ún. szombatos mozgalommal. Nem vitatjuk, hogy Dávid utolsó értekezéseiben merített a zsidózók alapforrásának számító, a kolozsvári kollégiumban tanító Matthias Vehe-Glirius tollán megszülető, Istenismeret című német nyelvű műből, ez azonban nem jelenti azt, hogy azonosult az egyébként is csak az 1620-as évek után meghonosodó szombatos gyakorlattal. A szombatosok szerint Jézus nem módosított az ótestamentumi törvényen, ezért Isten törvényeit megismerni és értelmezni egyedül az Ótestamentum alapján lehet, mi több, a híveknek –a körülmetélkedés kivételével – az Ótestamentum rituális törvényeit is be kell tartaniuk. Egyetlen hitelt érdemlő feljegyzés sem igazolja, hogy Dávid Ferenc ótestamentumi rituálét gyakorolt volna.
Az európai reformáció történetének egészében is különleges hely illeti meg az Erdélyi Unitárius Egyházat, hiszen a 16. századi Közép-Kelet-Európa unitárius közösségei közül egyedül az erdélyi élte meg a 21. századot.
Kovács Sándor
 
Népújság (Marosvásárhely)

Bukarestben 120, Kolozsváron 25 ezren tüntetnek a kormány ellen
Folytatódtak szerdán este Románia-szerte a bukaresti kormány büntetőjogot módosító döntése elleni nagyszabású utcai tiltakozások, amelyeken egyes becslések szerint több mint százötvenezren vettek részt. Bukarestben zavargásokba torkollt a demonstráció.
Bukarestben a kormány épülete előtt már szerdán reggel megjelentek tiltakozók. A délelőtti órákban mintegy 2 ezren gyűltek össze, délután egyre többen csatlakoztak. Este fél kilenckor már több tízezresre duzzadt a tömeg. A kormánnyal szemben kritikus Digi 24 hírtelevízió és Hotnews.ro hírportál becslése szerint csak Bukarestben több mint 120 ezer ember tüntet.
Az ország többi nagyvárosában is több tízezren vonultak utcára, így nem hivatalos adatok szerint Kolozsváron 20-25 ezren, Temesváron és Nagyszebenben 10-10 ezren, Nagyváradon 4 ezren. Több százan tüntettek a székelyföldi városokban, köztük Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is. Rendbontásról sehonnan nem érkezett hír.
A tiltakozók azt követelik, hogy a kormány vonja vissza a sürgősségi kormányrendeletet, amellyel módosította a büntető törvénykönyvet és perrendtartást, és enyhítette a hivatali visszaélésre vonatkozó cikkelyt. A rendelet értelmében ezentúl csak a 200 ezer lejnél nagyobb kárt okozó hivatali visszaélésért indítható bűnvádi eljárás.
Bukarestben 23 óra után incidensek zavarták meg a kormányellenes demonstrációt: a Victoria-palota előtti téren összegyűlt több mint százezer tüntető közül többen petárdákkal dobálták meg a kormány épületét védő csendőrséget, amely könnygázt vetett be ellenük. A Digi 24 hírtelevízió helyszínen lévő tudósítói szerint bukaresti futballcsapatok – elsősorban a Dinamo sportklub – szurkolói tartózkodtak ott, ahol a dulakodás kezdődött. Gergian Enache, a csendőrség szóvivője közleményben szólította fel a tüntetőket, hogy hagyják el a kormányszékház előtti teret, mert a csendőrség támadói ellen erőt fog alkalmazni. A rendbontók és csendőrök közötti összecsapás során a tömeg nagy része elmenekült a térről. A huligánok kövekkel, jégdarabokkal dobálják a rendfenntartó erőket, és újságosbódékat gyújtogatnak.
A büntető perrendtartás módosítása azonnal, a törvénykönyv módosítása a közzétételtől számított tíz napon belül lép hatályba. A kabinet egyelőre nem adta jelét annak, hogy meghátrálna, ezért a közösségi oldalakon mozgósított tüntetők arra készülnek, hogy a következő tíz napban minden nap utcára mennek hangot adni elégedetlenségüknek abban a reményben, hogy a kormány végül visszavonja a rendeletet.
Krónika (Kolozsvár)

A történelem kezdete
Diktatúrából jöttem én is, akárcsak egész nemzedékem. Nem is egyszerűen a kelet-európai kommunista rendszerek valamelyikéből, hanem a kivételesen kegyetlen Ceaușescu-féle román nacionálkommunizmusból.
Zsarnoki korban születtünk, így nőttünk föl, és így telt el fél életünk. Biztonságosan megszervezett, biztonságosan irányított államban, ahol nem a mi gondunk volt, hogy mi lesz holnap. 
Aztán 1989 decemberében összeomlott ez a diktatúra, és bár azelőtt jónéhány évvel már a szó szoros értelmében fázott és éhezett az egész ország, a népfelkelés napjaiban nem húst, fűtést és melegvizet követeltek az utcára vonuló tömegek, hanem szabadságot. Ezt skandálták városomban, Marosvásárhelyen, ezt kiabálták Erdély-szerte és Románia-szerte: „szabadságot”. Biztonságnak bővében voltunk azelőtt, hiszen minden lépésünket figyelte valaki, még a hálószobában sem voltunk magunkban, de a szabadság mellett követelhettük volna például az igazságot is egy velejéig romlott és hazug rendszerben. Csakhogy tulajdonképpen mindvégig ismertük az igazságot, ám ezzel a tudással nem nagyon kezdhettünk semmit. Mit értünk azzal, hogy tudtuk, mert széltében-hosszában suttogták: valahol Moldvában éppen egy gyümölcsösbe látogatott a diktátor, és mivel az almafák egy része nem termett abban az évben, cérnával kötözték fel az ágakra a máshonnan hozott almát, mert a rövidlátó vendég úgysem veszi észre a csalást. Igaz volt-e mindez, fogalmam sincs, de mindenképpen igaz lehetett volna. Egyébként tényleg rövidlátó volt a pártfőtitkár, és hiú is, vagy talán nem akart túlságosan entellektüelnek látszani, ezért nem viselt soha szemüveget, beszéde felolvasásakor sem a pártkongresszusokon. Éppen ezért a fontosabb hivatalokat olyan írógépekkel látták el, amelyeken a betűk a szokásosnál jóval nagyobbak, majdnem egycentisek voltak, és ilyen írógéppel írtak minden olyan beadványt, amely esetleg a diktátor szeme elé kerülhetett. Nem legenda ez, mindannyian láttunk akkoriban ilyen iratokat. (Később olvastam valahol, hogy talán Hitlernek is ilyen megnagyobbított betűkkel gépelték a jelentéseket, hasonló okokból. Hiába, tele van népmesei szörnyűségekkel a huszadik század!) Meg aztán, ha nem is láttunk mindent, közszájon forgott a festékszóróval zöldebbre festett fű, amerre a magasrangú látogató elhaladt, valahol Háromszéken, vagy a sietősen, krumplistól, mindenestől lehengerelt és leaszfaltozott krumpliföld egy segesvári nagyüzem bejáratánál, netán a Felső-Marosmentén az egyik farmról a másikra teherautóval ide-oda hordozott tenyészmarhák, mivel egyik tehén olyan, mint a másik, hadd lássa a bőséget a Kárpátok Géniusza. Mint ahogy kollektív emlékezetünk máig megőrizte a diktátornak virágcsokrot átnyújtó kisfiúk és kislányok fogorvosi vizsgálatát, nehogy rossz leheletükkel megfertőzzék az ország első emberének és asszonyának rózsaszínű álmait. És nem feledhetjük a főúri vadászatokat sem, a hónapokkal azelőtt beetetett medvéket, az elaltatott és helikopterrel az egyik erdőből a másikba szállított szarvasokat. Nem folytatom. 
Onnan jöttünk, ahol ez mind-mind megtörtént, és ennél sokkal több is. De hova megyünk? Eljutottunk-e, eljutunk-e valaha a szabadság országába, ami számunkra az ígéret földjét jelentette a diktatúra széthullásakor? 1989 végén, az euforikus decemberi napokban azt mondtam volna – mondtam is valójában, többször is –, hogy igen, célba érünk. Ma már keserűen nézem, hogy éppen olyan gyorsan múlt el ez az optimizmus, mint az 1992-ben villámsebesen elhíresült Francis Fukuyama-könyv (A történelem vége és az utolsó ember) igazsága. Miben is hittünk volna mi, egy zsarnoki kor megalázott, kiéheztetett, hallgatásra ítélt fiai, lányai, hogyha nem Francis Fukuyama azóta naivnak bizonyult jóslatában: „A történelem végén a liberális demokráciának már nincsenek komoly versenytársai. A múltban az emberek elutasították a liberális demokráciát, mert kevesebbre tartották a monarchiánál, az arisztokrácia uralmánál, a teokráciánál, fasizmusnál, kommunizmusnál, totalitarizmusnál vagy bármely egyéb ideológiánál, amelyben éppen hittek. Most azonban mintha általános egyetértés fogadná – az iszlám világon kívül – a liberális demokráciának azt az állítását, hogy rendszere a legészszerűbb kormányzati forma, vagyis az a fajta állam, amelyben a legteljesebben valósul meg az észszerű vágy és az észszerű elismerés” (Somogyi Pál László fordítása). Mi lehetett volna fontosabb érték számunkra egy már-már tökéletesen ellenőrzött rendszerből szabadulva, mint a szabadság és tolerancia? Ráadásul mi, erdélyi magyarok halmozottan hátrányos helyzetből léptünk ki a napvilágra: az általános elnyomáson innen és túl megtapasztaltuk a román kommunizmus sajátosságát, a nacionalizmust is, ahogy nyelvünket, kultúránkat fokozatosan kiszorították a nyilvános életből. Többet reméltünk, és meglehet, nagyobbat is csalódtunk emiatt. 2001. szeptember 11., az ikertornyok lerombolása után úgy tűnhetett, hogy a történelmi fejlődés Fukuyama által jósolt vége, vagyis a liberális demokrácia általános diadala azért nem következett be, azért kezdődött ismét elölről a történelem, mert a terrorveszély háttérbe szorította az egyéni szabadságjogokat, és mindenki számára a biztonság lett a prioritás. Micsoda drámai visszatérés ez oda, ahonnan elindultunk: a tökéletesen ellenőrzött társadalomba. És milyen keserves fintora a történelemnek, hogy időnként az az érzésem, a fiatalabb generációk valami különös exhibicionizmussal – Facebook-exhibicionizmusnak nevezném – még szinte vágynak is arra, hogy életük „nyitott könyv” legyen. Vagy stílszerűen: nyitott okostelefon. Azt mondhatnám, hogy a világháló, amely látszólag maga a megtestesült szabadság, egyenlőség, testvériség, és amely mindannyiunk nyilvánossághoz való jogának legékesebb példája, legyőzte azt az ideológiát, amely létrehozta: a liberális demokráciát, hiszen egyúttal ellenőrzésünk, ellenőrizhetőségünk legfőbb eszköze is ma már. Ilyen értelemben nem az Al-Kaida, nem az Isis, nem a terrorizmustól való indokolt rettegés, hanem mi magunk akadályoztuk meg, hogy bevégződjék a történelmi fejlődés, ha egyáltalán volt esély erre. Nem mérföldkő vagy törésvonal hát szeptember 11, hanem legfeljebb csak ürügy annak felerősítésére, ami már egy ideje azelőtt is működött újra: szabadságunk korlátozása, életünk folyamatos átvilágítása, vagyis mindaz, amit mi Romániában sommásan „szekus világnak” neveztünk hajdanában. Számomra már a kilencvenes évek elején nyilvánvalóvá kezdett válni, hogy van itt egy ellentmondás, egy rés az érvelésben, amelyet a Fukuyamát cáfoló Samuel P. Huntington (A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása) olyan messzehangzóan kihasznált. Ez az ellentmondás a hagyományosan nyelvek, kultúrák vagy akár fajok olvasztótégelyének tekintett Amerikai Egyesült Államokban csak mostanában kezd felszínre törni, legutóbb az elnökválasztáskor, de nálunk már rögtön 1989 után hangsúlyosan megjelent, bár akkor még azt hihettük – hittük is –, hogy ez csak a friss balkáni és kelet-közép-európai demokráciák gyermekbetegsége. Ha a liberális programok gazdasági fejezetétől eltekintünk – többek közt azért is, mert ez minket akkoriban, mi tagadás, nem nagyon érdekelt –, azt kell mondanom, hogy a kisebbségi sorsot megtapasztalt értelmiségi nem lehetne más, mint liberális. A minél teljesebb egyéni szabadság, a korlátlan véleménymondás, a magánélet sérthetetlensége, és persze a centrumában gyenge, önkormányzataiban erős állam mind-mind fontos célunk volt. Az viszont hamar gondolkodóba ejtett, hogy inkább elfogadják a liberális demokrácia hirdetői akár a – nem etnikai, hanem politikai kritériumok szerint szervezett – nemzetállamot is, mint az államon belüli kollektív jogokat a különböző nemzeti vagy regionális közösségek számára. Hányszor hallottam én azokban az években az érvet: várjunk türelemmel, mert az általános jogegyenlőség megteremtésével automatikusan megoldódnak a nemzeti identitáshoz kötődő nyelvi vagy oktatási problémák is. Jobb esetben azzal édesítették a keserű pirulát, hogy előbb alakítsuk ki a demokratikus feltételeket, egy mindenki számára egyforma jogrendet, és aztán később hozzátehetjük ehhez a sajátos jogokat is. Tulajdonképpen ezt a halogató érvet volt könnyebb visszaverni, mert ilyenkor mindig azt válaszoltuk, hogy nem lehet elképzelni egy általános demokráciát, ha azon belül egyik-másik csoportnak nincsenek egyenlő jogai. Ám azzal a szembenállással, hogy egyéni jogok versus kollektív identitás, azt hiszem, máig nem tudtunk mit kezdeni. Ez viszont már akkor sem volt csupán a mi romániai dilemmánk, hanem meggyőződésem szerint a magyarországi közélet is akkor, rögtön a rendszerváltás után szakadt szinte végzetesen ketté az úgynevezett nemzetpolitikai problémák mentén. Azóta is kétféle, egymással látszólag ellentétes demagógia határozza meg a magyar politikát, egyrészt jobboldalon a nemzeti elfogultságok folyamatos felszítása és az ehhez társuló gyűlöletkeltés, másrészt baloldalon a makacs bizalom abban, hogy egy jól működő demokrácia megoldja a szomszédos országokban is az ottani magyarok helyzetét, illetve hogy a határok nélküli, közös Európa mindannyiunk egyenlő otthona lehet akkor is, ha nem kalandozunk el a kollektív jogok aláaknázott területére. De tényleg aknamező-e az autonómia például? Tényleg összebékíthetetlen-e Fukuyama világhódító liberalizmusa Huntington civilizációk konfrontációját vizionáló térképével? És különben is nekünk, magyaroknak mit kellene választanunk? Marginális kérdés ez, mondhatná valaki. Pedig nem, éppenhogy ez a lényeg. Hiszen a mai Európa – ezt látom, erről merek igazán beszélni -, pontosabban az Európai Unió azért szorul korrekcióra, mert akár beismerjük, akár nem, kimondatlanul is egy olyan Európai Egyesült Államok létrehozását tűzte ki célul, amely szintén olvasztótégelyként egyneműsíti majd az európai nemzeteket, etnikumokat, régiókat. Liberális oldalon, úgy érzem, továbbra is makacsul ragaszkodnak egy ilyen elképzeléshez, jobboldalon meg a valóban létező működési zavarokat kihasználva, lassan-lassan kiöntenék a fürdővízzel együtt a gyermeket is. Való igaz, a huszadik század bebizonyította, hogy irtóznunk kell minden olyan kísérlettől, amely az állítólagos kollektív jogok – a nemzeti, etnikai vagy akár osztályszempontok – nevében lábbal tiporja az egyéni szabadságot. Volt fasizmus, volt kommunizmus, volt minden a múlt században, legyen már elég, mondhatnánk mi is. Annál is inkább, mert a kollektív identitás, a valamely közösséghez való tartozás könnyen felmentést jelent bárkinek az egyéni felelősség alól. Csakhogy valóban nem fér-e össze a liberális demokrácia eszméjével egy kollektivitás tagjának lenni? Ne tudnánk különbséget tenni a vérségi, származási, születési összetartozás önfelmentő ideológiája, a mindenkori genocídiumok alsóbb- és felsőbbrendűségi teóriái, és a szabadon vállalt – vagy akár választott – identitások között? Ma már nemcsak az az általánosan elfogadott, hogy elsősorban saját nyilatkozatunktól függ nemzeti hovatartozásunk, hanem elég sokan vannak, akik még nemükről, sőt bőrük színéről is maguk döntenek, akár műtéti beavatkozással is, ha szükséges. Állítólag ugyan mégsem plasztikai vagy másfajta beavatkozással lett az énekes Michael Jacksonból majdnem „fehér” ember, hanem egy súlyos bőrbetegség következtében, de egyébként arcberendezését ő is, mint sokan mások, szabad akaratából változtatta meg többször is. A történelem természetesen nem ért véget. De alapjában véve nem a demokrácia eszméje bukott meg azáltal, hogy kezdünk beletörődni: ellenőrizzenek minket, nézzenek bele a levesünkbe vagy a ruhásszekrényünkbe is, csak legyünk biztonságban. Csupán Fukuyama vallott kudarcot. Az az elképzelés, amelyről érzésem szerint az amerikaiak még mindig nem mondtak le, hogy egyfajta liberalizmus egyenruhájába – liberalizmus és egyenruha: minő ellentmondás – lehet bújtatni az egész világot. Persze hogy nem lehet. Valószínűleg még a biztonság és szabadság libikókáját sem lehet egyszer s mindenkorra megállítani, hol az egyik lesz felül, hol a másik. Egy olyan ország esetében, mint Magyarország, amelynek jelentős magyar közösségekkel kell számolnia a környező országokban, ebben a pillanatban két nemzetpolitikai tévút lehetséges. Az egyik a határok nélküli, eszméket, kulturális értékeket ide-oda áramoltató, polgárainak szabad közlekedését biztosító Európai Unió tagadása, a nemzetállami határok közé való bezárkózás tragikomédiája. A másik, a szörnyű történelmi előzményekre hivatkozva, a kollektív jogoktól való babonás félelem, annak az egyszerű igazságnak a meg nem értése, hogy lehetünk mindannyian szabadságunkhoz ragaszkodó, a másságot nem csak toleráló, de természetesnek tekintő egyének, miközben úgy tartozunk egy bizonyos közösséghez, hogy ennek a hovatartozásnak jogi kifejezést is akarunk adni. Tehát egyénként is, közösségként is szeretnénk egyenlők lenni más egyénekkel, illetve más közösségekkel. Mindaddig, amíg a nemzetpolitikát, vagyis a mi esetünkben a kárpát-medencei magyar közösségekkel kapcsolatos stratégia kidolgozását és alkalmazását egy magát liberálisként meghatározó értelmiség átengedi az úgynevezett (végül is ebben a térségben egyelőre minden csak „úgynevezett”) jobboldalnak, és nem próbálja saját programjába így vagy úgy beépíteni, számolnunk kell azzal, hogy – horribile dictu – éppen a nemzetállami elképzelések továbbélését támogatja akaratlanul. Azáltal is, hogy „növeli, ki elfödi a bajt”, hiszen kétségtelenül baj van mifelénk a magyar nemzet jövőképével, és a megoldáshoz ma is az kellene, ami tíz-húsz-száz esztendővel ezelőtt is kellett volna: az együttgondolkodás. Hogy miért is nő a baj, ha nem beszélünk róla? Romániai példával tudok élni. Ezelőtt két évvel erdélyi szász államelnököt választott magának az alkotmányában még mindig nemzetállamként meghatározott, félig balkáni, félig kelet-közép-európai ország. Nyilvánvalóan éppen azért választották meg, mert német, és másfajta magatartást reméltek tőle, mint egy román politikustól. Úgy tűnik, ennek viszont Nagyszeben egykori sikeres polgármestere, Klaus Johannis nincsen tudatában, mert szász származását nem tagadja le ugyan, de igyekszik megnyilatkozásaiban a román nemzetállami szemlélettel azonosulni, vagyis azzal, hogy aki román állampolgár, az román. Eddigi tevékenységének eredményeit és kudarcait nem sorolom (a mérleg nem igazán biztató), a lényeg az, hogy egy német államfő megválasztása akár liberális gondolkodásra is utalhat, tehát a legteljesebb toleranciára (ráadásul a Nemzeti Liberális Párt jelölte annak idején államfőnek), de közben ennek az égvilágon semmi hatása nem volt az országon belüli román-magyar viszonyra, amely inkább romlott, mint javult ebben az időszakban. Ki vádolhatná nemzeti türelmetlenséggel azt a román társadalmat, amely német politikust választ államelnöknek? Igen ám, csakhogy nem a romániai német közösség képviselőjeként, hanem vélt vagy valós egyéni képességeiért választották meg, azt a látszatot teremtve, hogy egyéni jogok tekintetében, legalábbis ami a megválaszthatóságot illeti, Romániában minden rendben van. Képtelenségnek tűnik, mégis igaz: a kollektív jogoktól rettegő, azokat integrálni képtelen liberális eszmeiség is hozzájárulhat a nemzetállam továbbéléséhez, ha másképpen nem, hát azáltal, hogy nem próbálja befolyásolni a nemzetről való gondolkodást. Holott a liberális értékekre nagy szükségünk lenne továbbra is, és bár nem hiszek a történelem végében, azt is jó lenne elkerülni, hogy tényleg elölről kezdődjék minden. Egyébként az esetleges félreértések eloszlatása végett: egyáltalán nem állunk jól az egyéni jogokkal sem Romániában, ismét időszerű itt is József Attila verse, a Levegőt!: „aktákba írják, miről álmodoztam”. Csak reménykedhetünk hát, hogy nem kell minden nemzedéknek azt sem saját bőrén megtapasztalnia, milyen a kizárólag „kollektív jogokon” (etnikum, osztály stb.) alapuló diktatúra, ahol zöldre festett fűben vagy leaszfaltozott krumpliföldön lépkedhet a zsarnok. Végtére is miért ne lehetne az egyén és a közösség szabadságjogait egyszerre érvényesíteni? És miért kell újra meg újra elfelejteni, hogy mindezeknek csakis együtt van értelmük?
Markó Béla
(a szöveg a Mozgó Világ 2017. januári számában jelent meg)
Transindex.ro

Kelemen Hunor: a kormány belátta tévedését
A bukaresti kormánypártok belátták, hogy tévedtek, amikor sürgősségi rendlettel módosították a büntetőtörvénykönyvet és büntetőeljárást – reagált Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke február 4-én, szombaton arra, hogy Sorin Grindeanu miniszterelnök bejelentette: a kabinet hatálytalanítani fogja a nagyszabású tiltakozási hullámot kiváltó sürgősségi rendeletét.
„Egy országot nem lehet sürgősségi kormányrendeletekkel vezetni. De a mai döntés csupán a kormány hibáját korrigálja, a probléma megmarad: a Btk. több mint 40 cikkelye továbbra is alkotmányba ütközik. Mi jogállamot akarunk és egyértelmű törvényeket. Ehhez pedig az szükséges, hogy – egy széles körű vita után – módosítsuk a Btk.-t a parlamentben” – idézte az RMDSZ elnökét a szövetség sajtóirodájának közleménye.
Az MTI emlékeztet, román sajtó korábban a parlamenti többség egységének meglazulásaként értelmezte azt, hogy az RMDSZ bírálta a PSD-ALDE kormánykoalíciót – amellyel decemberben parlamenti együttműködési megállapodást kötött –, amiért kormányrendelettel módosította a büntetőjogot. Az RMDSZ-frakció a parlamenti pártok közötti egyezséget javasolt, amelyben minden politikai alakulat vállalná, hogy kormányra kerülése esetén nem fogja sürgősségi rendelettel módosítani a Btk.-t és a büntetőeljárást.
A kormányfő bejelentését a helyzet „normalizálása” felé tett fontos lépésként értékelte Madalina Dobrovolschi, Klaus Johannis államfő szóvivője. „A kormány súlyos hibát követett el, és a kormány felelőssége, hogy megoldja az általa előidézett válságot. Az emberek tiltakozása legitim, demokratikus és korrekt” – jelentette ki az elnök szóvivője.
Nicușor Dan, a – mostanihoz hasonló civil mozgalmakból született, ellenzéki – Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke „az utca hatalmas győzelmének" nevezte a rendelet hatálytalanításáról szóló kormányfői bejelentést. A Btk.-módosító kormányrendelet hatályának felfüggesztését közigazgatási bíróságtól kérő Augustin Lazăr legfőbb ügyész úgy vélekedett: a „ráció a rendes kerékvágásba terelte a dolgokat”, amit ő is a civil társadalom sikereként értékelt.
Romániában az utóbbi két évtized legnagyobb tiltakozó mozgalmát váltotta ki az, hogy a szociálliberális kormány a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács véleményezése nélkül kedd este a kormányülés napirendjén nem szereplő sürgősségi rendelettel módosította a büntetőjogot. Az ország nagyvárosaiban estéről estére százezrek tüntettek az intézkedés ellen, amelynek szerintük valódi célja az, hogy megmentse a korrupt politikusokat a felelősségre vonástól.
Országszerte százezrek vonultak utcára szombaton is. Bukarestben több mint 90 ezren tüntettek, Temesváron (ahol egy kiáltványt is elfogadtak) és Kolozsváron pedig mintegy 40-40 ezer ember gyűlt össze a Főtéren. Az Agerpres szerint a kincses városi megmozduláson Ştefan Pop 70 éves forradalmár 1989-ben kilyukasztott nemzeti zászlaját egy kétéves kisfiúnak ajándékozta, aki apjával vonult fel a tüntetésen. Nagyszebenben mintegy 25 ezer tiltakozó gyűlt össze, de Erdély, a Partium és a Bánság más nagyvárosaiban is sok ezren folytatták a tüntetést.
Krónika (Kolozsvár)

„A magyarok számára fontos fejlesztéseket biztosít a 2017-es költségvetés"
Megszavazták kedden az RMDSZ parlamenti frakciói a 2017-es állami költségvetésről szóló törvényt, mivel az lehetővé teszi több, az erdélyi magyarság számára fontos projekt finanszírozását – tájékoztat közleményében az alakulat. Eszerint az elmúlt hetekben a szövetség szakpolitikusai több módosító javaslatot is beterjesztettek, amelyek nagy része bekerült az idei állami költségvetés-tervezetbe.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Korodi Attila szerint a költségvetés-tervezetben 903 millió lejt különített el az állam az észak-erdélyi autópálya építési munkálataira.
„Az RMDSZ parlamenti csoportja azt kérte a bizottsági munkálatok alatt, hogy gyorsítsák fel a munkafolyamatokat a kivitelezés alatt álló szakaszok esetében, Aranyosgyéres és Marosvásárhely között, illetve hogy a sztráda Bors-Berettyószéplak közötti szakaszára, amelynek munkálatait tavaly leállították, mihamarabb írjanak ki újabb versenytárgyalást. A Gyalu-Magyarnádas szakasz befejezésének támogatását is kértük, illetve az ehhez szükséges Szamos fölötti híd versenytárgyalásra való kiírását és annak megépítését' – idézi Korodit az RMDSZ közleménye.
A frakcióvezető azt is elmondta, hogy a dél-erdélyi autópálya Lugost Dévával összekötő szakaszára 805 millió lejt különítettek el a költségvetésben, a Tordát Szászsebessel összekötő sztrádára 950 millió lejt.
Korodi Attila rámutatott arra is, hogy minden magyarlakta megye esetében átlagban 1 millió lejjel emelkednek a megyei önkormányzatoknak visszaosztott, megyei és községi utak javítására szánt összegek, ugyanakkor a csíkszeredai, gyergyószentmiklósi, maroshévízi és székelyudvarhelyi vasútállomás felújítására a Román Vasúttársaság fog pénzalapokat biztosítani saját költségvetéséből.
Az infrastrukturális fejlesztések kapcsán az RMDSZ szenátusi frakcióját vezető Cseke Attila kiemelte, a nagyváradi repülőtér termináljának bővítését 8 millió lejjel, a marosvásárhelyi légikikötő kifutópályájának javítását 10 millió lejjel támogatja az állam.
Cseke szerint egy másik javaslatuk 2 millió lejt irányoz elő az államkasszából egy kisebbségi szakmai továbbképző központ létrehozására pedagógusok számára. Emellett „sikerült bevinni a költségvetésbe, hogy a magyarok által is lakott megyékben 5%-kal emeljék a nem klerikális személyzet (pl. kántor, harangozó) számát a történelmi egyházak esetében. Ezt azt jelenti, Hargita megyében összesen 16, Kovászna megyében 10, Maros megyében 36, Szatmár megyében 22, Szilágy megyében 26, Bihar megyében 43, Arad megyében 21 személlyel nő a nem klerikális alkalmazottak száma' – emelte ki Cseke.
A képviselőház pénzügyi szakbizottságának tagja, Erdei-Dolóczki István szerint az RMDSZ javaslatára 2017-ben több erdélyi város körgyűrűjének kiépítéséhez járulna hozzá az állam, így: a szatmárnémeti kerülőút megépítésére 137 millió lejt, a marosvásárhelyi körgyűrű építésére 106 millió lejt, a brassói körgyűrű munkálatainak befejezésére 51,7 millió lejt, a Bihar megyei, vaskohsziklási körgyűrű munkálatainak folytatására 48,9 millió lejt, a nagykárolyi kerülőút kivitelezésére 24 millió lejt, az élesdi terelőút munkálatainak elkezdésére 16 millió lejt, valamint a székelyhídi körgyűrű kivitelezésére 4 millió lejt irányoz elő. Emellett idén állami forrásokat utalnak olyan, nagy forgalmat lebonyolító országos jelzésű utakra, mint a Dévát Nagyváraddal összekötő út, a Nagyszeben-Medgyes-Segesvár út vagy a Marosvásárhely és Szászrégen közötti útszakasz.
Az RMDSZ Szatmár megyei szenátora, a kulturális bizottság tagja, Túros Lóránd kifejtette, a bizottsági munkálatok alatt a szövetség javaslatára egy olyan finanszírozási modellt rendeltek a közszolgálati tévé és rádió támogatásához, amely jelentősen könnyíti a magyar szerkesztőségek működését is.
Az állami költségvetés törvényét 208 támogató és 105 ellenszavazattal fogadta el kedden a parlament két háza.
agerpres.ro
Erdély.ma