Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2007. február 27.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya február 24-én Marosvásárhelyen tartotta közgyűlését. Az elmúlt évi tevékenységet dr. Kovács Dezső egyetemi tanár, a szakosztály elnöke ismertette. Az 1300 tagot számláló szakosztályba az elmúlt év során 100-an iratkoztak be. A 12 nyilvántartott szakcsoport közül a legélénkebb tevékenységet 2006-ban a családorvosi, fogorvos- tudományi, gyermekgyógyászati és kardiológiai csoport végezte, amelyek továbbképző tanfolyamokat szerveztek. Az elmúlt évben új csoportok jöttek létre, így például a Mátyus István nevét viselő orvos- és gyógyszerésztörténeti valamint a bőrgyógyászati szakcsoport, s készülőben van az egészségügyi mendzsment – egészségbiztosítás szakcsoport megalakulása. A szakosztály 2006. április 27-29. között Csíkszeredában tartott tudományos ülésszakán kiosztották az elmúlt évi díjakat. November 17-én ünnepelték a szakosztály fennállásának századik évfordulóját, amelynek történtét dr. Péter Mihály és dr. Péter H. Mária írta meg. Dr. Szilágyi Tibor felelős szerkesztő vezetésével megjelent az Orvostudományi Értesítő három száma, s a negyedik folyamatban van. A kolozsvári EME-központtal továbbra sem felhőtlen a kapcsolatot, a legnagyobb taglétszámú szakosztály a vélemények szerint nem részesül az elvárt támogatásban. A 2007-re szóló tervek között van az évi tudományos ülésszak, amelyet április 12-14. között Kolozsváron tartanak, márciusban a családorvosok számára szerveznek tanácskozást Székelyudvarhelyen, április végén pedig a magyarországi Falusi Körorvosok Országos Szövetségével közös rendezvényre kerül sor, szeptemberben Szilágysomlyón, a Báthori Napok keretében szerveznek továbbképzőt. /(bodolai): Kolozsváron tartják az évi tudományos ülésszakot. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 27./
2007. február 28.
Tizenhét évvel a marosvásárhelyi „fekete március” után a Maros Megyei Törvényszék európai elfogatási parancsot adott ki az akkori események következtében elítélt Barabás Ernő ellen. A tíz év szabadságvesztésre ítélt Cseresznyés Pál mellett a márciusi eseményeket követően Magyarországra távozott Barabás Ernőt is ugyanennyi ideig tartó börtönbüntetésre ítélték, a magyar állam azonban egyszer már elutasította kiadatását. Barabás Ernőt Kincses Előd ügyvéd képviseli, aki kijelentette, hogy jogi és politikai hibának tartja a törvényszék eljárását a Barabás-ügyben. Barabás Ernő kegyelmi kérvényét az államelnök elutasította. Kincses Előd szerint furcsa, hogy a Maros Megyei Törvényszék, noha azt is vizsgálja egy párhuzamos perben, hogy a büntetés végrehajtható-e vagy sem, még mielőtt megszületett volna az erről szóló döntés, európai elfogatási parancsot bocsátott ki. Ugyanakkor úgy véli, hogy az RMDSZ vezetősége nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy a márciusi eseményekről kiderüljön az igazság. Ugyancsak Kincses Előd képviseli Szoboszlay Aladár családját abban a perben, amelynek célja rehabilitálni az 1958-ban tizedmagával kivégzett Szoboszlay Aladárt. /Antalfi Imola: Kegyelem helyett európai elfogatási parancs Barabás Ernő ellen. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 28./
2007. március 1.
A Székelyvásárhely Egyesület által szervezett előadás-sorozat célja a székelyföldi önrendelkezés különböző aspektusainak megvilágítása. A marosvásárhelyi Kövesdombi Unitárius Egyházközség tanácstermében március 1-jén Pál-Antal Sándor, Fodor Imre, Izsák Balázs és Bod Aladár értekezik az önrendelkezés történelmi, jogi és gazdasági hátteréről. /Újra a székelyföldi autonómiáról. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 1./
2007. március 1.
A tervezett képzőművészeti szak beindítását segítő adományt vehetett át a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem vezetősége a magyarországi Béres Alapítványtól. A húsz korszerű számítógépet Béres Klára, az alapítvány elnöke személyesen adta át. Béres András, az egyetem rektora elmondta: a tervek szerint ősztől induló képzőművészeti szak munkáját segítik majd az adományként kapott számítógépek. Kovács Levente, az egyetem magyar tanszékének vezetője közölte: a díszlettervezéshez kapcsolódó új szakra vonatkozóan jóváhagyási kérelmet nyújtanak be a minisztériumnak. /Új szakot indítanának. = Krónika (Kolozsvár), márc. 1./
2007. március 1.
Elhunyt Molnár János evangélikus lelkész /sz. Diósgyőr, 1921. jan. 29./ 1943-ban szentelték lelkésszé, először a felvidéki Jolsva, majd Kolozsvár, utána pedig Marosvásárhely volt a szolgálati helye, ahova 1944. augusztus 23-án érkezett meg. Egy időre még visszarendelték Nyíregyházára, ahol püspöke megkérdezte tőle, hajlandó-e Marosvásárhelyre visszamenni, akkor is, ha esetleg országhatár kerülne közéjük? Molnár János válasza egyértelmű „Igen!” lett. Így került vissza Marosvásárhelyre. Sokan kérdezték tőle, miért éppen akkor jön, amikor mindenki megy? – „A nyájnak éppen most van szüksége a pásztorra!” – mondta. Így kezdte meg 52 évig tartó szolgálatát Molnár János, neve lassan Marosvásárhellyel összenőtt fogalom lett. Egy mára már letűnt kor értékrendjét és embertípusát képviselte. Sokszor megakadályozták, hogy külföldre utazzon, és sokszor felszólították, hogy menjen, de végleg, családostul! Február 21-én hetedhét országból összesereglettek az eltávozottak, temetni jöttek. /A régi Vásárhely egy kis darabja tűnt el vele. Elhunyt Molnár János evangélikus lelkész. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 1./
2007. március 1.
A Székely Golgota című rockopera Papp Kincses Emese és a Role együttes harmadik közös produkciója, a Ne késsetek, harangok! és a Szent Erzsébet oratórium után. A rockoperát – amely az 1764-es madéfalvi vérengzés tragikus eseményeit örökíti meg – tavaly mutatták be Csíkszeredában, a hétvégén pedig Kolozsváron és Marosvásárhelyen adták elő. Papp Kincses Emese író, zeneszerző elmondta, hogy a zongora szakon végzett a marosvásárhelyi konzervatóriumban. Az általa rendezett előadások üzenete a mának szól. A Ne késsetek, harangok! az első közös produkciója volt a Role együttessel. Ezelőtt tizenegy évvel úgy érezte, hogy a rendszerváltozás eredményeiben csalódott emberekben erősítenem kell a hitet, a bátorságot. Ezért választotta a Páskándi Géza szövegkönyve és a Kormorán együttes által megzenésített A költő visszatér című rockoperát, amit átdolgozott. A Szent Erzsébet legendája és a Székely Golgota teljes egészében saját produkció, ő írtam a verseket, és ő szerezte az alapdallamokat. Papp Kincses Emese nem végzett rendezői szakot, de sokat tanult rendező testvérétől, Elemértől. /Szucher Ervin: Valóság és álom között. = Krónika (Kolozsvár), márc. 1./
2007. március 2.
Az 1989. decemberi megalakulását követően az RMDSZ első vezető testülete az Ideiglenes Intéző Bizottság volt. Az Ideiglenes Intéző Bizottság elnöke Domokos Géza, tiszteletbeli elnöke Tőkés László, titkára pedig Verestóy Attila. Az RMDSZ első kongresszusát 1990. április 21–22-én tartották Nagyváradon. A kongresszus konklúziója az volt, hogy az RMDSZ-nek egységesen és önállóan kell fellépnie a romániai politikai környezetben. A kongresszuson már jelentkezett a polarizáltság. Ezt egyfelől Domokos Géza képviselte, akinek elnökké választását elsősorban a helyi és megyei szervezetek támogatták, másfelől Szőcs Géza, aki viszont elsősorban a MISZSZ radikálisabb tagjainak támogatását élvezte. Kompromisszumos megoldással Domokos Gézát az RMDSZ elnökévé, Szőcs Gézát pedig főtitkárává választották. A kettő között mintegy integráló szerepet töltött be a tiszteletbeli elnöknek megválasztott Tőkés László. A kongresszuson megválasztotta a 19 tagú elnökséget, az pedig az RMDSZ alelnökeit: Bodó Barna lett a politikai, Formanek Ferenc a szervezési, Béres András pedig a kulturális alelnök. Az RMDSZ II. kongresszusa: 1991. május 24–26.,Marosvásárhely. Szervezeti reformra tett kísérletet a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége által elkészített szabályzattervezet, amelyet azonban a kongresszusi küldöttek többsége elutasított. A kongresszuson megjelent a „mérsékelt-radikális” ellentét. Az RMDSZ radikálisabb küldöttei a romániai magyarság társnemzeti státusának programba foglalását szorgalmazták, a mérsékeltebb küldöttek egy kompromisszumra kész, kooperatív, Bukarestben elérendő eredményekre koncentráló politizálás mellett tették le a voksukat. Domokos Géza újra az RMDSZ elnöke lett. Szőcs Gézát a kongresszus nagy többséggel a politikai alelnöki tisztségbe emelte, Tőkés Lászlót pedig újból tiszteletbeli elnöknek választották. Az RMDSZ III. kongresszusa: 1993. január 15–17., Brassó. Az RMDSZ-en belül létrehozták a hatalmi ágak szétválasztásának megfelelő struktúrákat. A belső törvényhozó testület szerepét a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) töltötte be, az operatív vezetés feladata az Ügyvezető Elnökség (ÜE) hatáskörébe került, létrehozták a belső alkotmánybíróság szerepét betöltő Szabályzatfelügyelő Bizottságot. Markó Bélát választották elnöknek, Tőkés Lászlót ismét tiszteletbeli elnöknek. A kongresszus úgy határozott, hogy két éven belül meg kell szervezni a belső választásokat. A platformok nagyobb szerepet kaptak. Az RMDSZ IV. kongresszusa: 1995. május 26–28., Kolozsvár. Az alapszabályzatban történt módosítások – az Operatív Tanács hatáskörének növelése, a Területi Képviselők Tanácsa (TEKT) létrehozása, a szövetségi elnök hatáskörének bővítése – az RMDSZ-en belüli belső pluralizmus rovására, a pártosodás irányába tett lépés első jelei voltak. Az előző kongresszuson előírt szervezeti tisztújítást nem szervezték meg. Három személy jelöltette magát a szövetségi elnöki tisztségre: Markó Béla, Borbély Imre és Kónya Hamar Sándor. Az előbbit 226 szavazattal újból elnöknek választották, míg ellenfelei 51, illetve 57 szavazatot szereztek. Tőkés Lászlót a kongresszus negyedszer is megerősítette tiszteletbeli elnöki tisztségében. Az RMDSZ V., rendkívüli kongresszusa: 1997. október 3–4., Marosvásárhely. A kongresszuson megfogalmazták az RMDSZ kormánykoalíciós cselekvési prioritásait. A dokumentum elfogadására megkésve került sor, figyelembe véve, hogy az RMDSZ gyakorlatilag már egy éve a kormánykoalíció tagja volt. Az RMDSZ VI. kongresszusa: 1999. május 15–16., Csíkszereda. Az RMDSZ belső ellenzéke kísérletet tett több változtatás elfogadtatására. Ezek elsősorban az RMDSZ Erdély-centrikus politizálásának kialakítását célozták, valamint a több éve húzódó tisztújítás kérdését rendezték volna. A javaslatok közül néhány bekerült a programba is: az Erdély-központúság és az erdélyi regionális érdekek hangsúlyozása. A tisztújításra azonban nem került sor. A kongresszuson a tisztségben levő elnököt, Markó Bélát újraválasztották a küldöttek 274 szavazatával, míg ellenjelöltje, Kincses Előd 157 szavazatot szerzett. Az RMDSZ VII. kongresszusa: 2003. január 31–február 2., Szatmárnémeti. A belső ellentétek és a már tíz éve elhalasztott belső választások töréshez vezettek. Gyakorlatilag ezen a kongresszuson indult el a belső ellenzék kiválásának folyamata, ami mára több, az RMDSZ-en kívüli politikai szervezet – MPSZ, SZNT, EMNT – létrejöttét eredményezte. A kongresszuson megszüntették a tiszteletbeli elnöki tisztséget, a TEKT mellett pedig létrejött a Platformok Konzultatív Tanácsa. Határozat született a belső választásoknak májusig történő megtartásáról, bővült az Operatív Tanács létszáma. Újraválasztották a szövetségi elnököt, Markó Bélát. /Márton János politológus: Kongresszustörténelem. RMDSZ-kongresszus. = Krónika (Kolozsvár), márc. 2./
2007. március 2.
Első alkalommal szervezték meg az Erdélyi Kárpát-Egyesület fotókiállítását a Kolozsvári Magyar Opera előcsarnokában. Kolozsvári, marosvásárhelyi, csíkszeredai, székelyudvarhelyi, szecselevárosi, révi, nagyváradi és gyergyói természetképeket tekinthettek meg az érdeklődők. A tervek szerint a tárlatot kétévente fogják megszervezni. Az EKE tárlat képeit megtekinthették már Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen és Torockószentgyörgyön is, nemsokára a nagyváradiak, a szatmáriak és a nagybányaiak is láthatják a felvételeket. /D. I. : EKE tárlat a Magyar Operában. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 2./
2007. március 2.
Marosludason zsúfolásig megtelt a Magyar Ház Petrőczi Kata Szidónia költőnő nevét viselő kiállítóterme Kiss Ibolya nyugdíjas tanárnő, amatőr festőművész századik tárlatának megnyitóján. Megismerkedhettek Berecz Irén marosvásárhelyi ny. pedagógussal is, aki a férje, Berecz Ferenc emlékére írt könyvének (Tulipánból meg lehet élni) ismertetését ötvösművészeti kiállítással kötötte egybe. Berecz Ferenc réz, elefántcsont, gyümölcsmag anyagú vésett munkái sorakoztak a kiállításon. /Sz. A. : Ima a természetért, a hitért, az emberért. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 2./
2007. március 2.;
Kolozsváron a Tordai úton egy telek a Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) birtokába került. Az intézmény elhatározta, hogy kétrészes ingatlant épít a telekre, a Képzőművészeti Kar és a Természettudományi Kar számára. Ez csak egyike a Sapientia ingatlanfejlesztési terveinek. A Sapientia EMTE felújította a csíkszeredai Hargita Szálló megvásárolt épületét. Ez ad otthont az ottani karnak, és az egyetemi bentlakásoknak. Marosvásárhelyen elkészült az egyetem épülete, amely a Segesvár felé kivezető útról jól látható. Dávid László rektor közölte: az ottani karok már mind odaköltöztek. Marosvásárhelyen tervezik a bentlakást. Ez az akkreditáció miatt is szükséges. Dávid László elmondta: a kolozsvári fejlesztéshez szükséges pénzt úgy teremtették meg, hogy az egyetem telket vásárolt, és annak felértékelődése miatt, az eladási árából kikerül az összeg. Kolozsváron az építés körülbelül másfél évet vesz majd igénybe, tehát 2009-re elkészülhet a kettős ingatlan. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Ingatlanfejlesztésre készül a Sapientia–EMTE. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 2./;
2007. március 3.
Elhunyt Sinka Károly színművész, rendező, színházigazgató /Bukarest, 1934. szept. 28. – Szeged, 2007. márc. 2./, 1956-ban végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben és Temesvárra szerződött. 1957–1965 között a marosvásárhelyi színház tagja volt és tanított a főiskolán. 1965-ben visszatért Temesvárra és 25 éven át, 1990-ig a Temesvári Állami Magyar Színház igazgatója volt. Játszott tragédiákban és vígjátékokban, alakított királyt és pórt, gyakran vállalkozott rendezésre, irodalmi szövegek dramatizálására, vendégszerepelt Kolozsváron, a Temesvári Nemzeti Színházban, gyakori vendége volt a bukaresti televízió magyar nyelvű adásainak. Országos színházi fesztiválokon alakításait számos díjjal jutalmazták. Mintegy tíz román és magyar filmben játszott, klasszikus költők verseiből hanglemezt adott ki. /Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: Sinka Károly színművész. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 3./
2007. március 5.
Március 2-án Kolozsváron mutatták be a szerző jelenlétében Bartis Attila marosvásárhelyi származású író A nyugalom című regényének román fordítását: Tihna címen idén adta ki a Paralela 45 Kiadó. A román fordítás készítője Anamaria Pop. Iulia Popovici bukaresti irodalomkritikus szerint a nemzetiség, a hovatartozás kérdése egyike a könyv visszatérő motívumainak. /K. B. : Nyugalomba burkolózva. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 5./
2007. március 6.
Teremavató kiállításon mutatkozott be Marosvásárhelyen a kövesdombi unitárius egyházközség közösségének Marton Márta Ágota festőművész. A fiatal alkotó munkáit idősebb kolléga, Kedei Zoltán ajánlotta a közönség figyelmébe. /(nk): Érzelmek hullámhosszán. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 6./
2007. március 7.
A marosvásárhelyi Pro Europa Liga (PEL) vallási felmérése a vallási intoleranciát mutatta ki. A PEL arra volt kíváncsi, miként zajlik az iskolai vallásoktatás, milyen tankönyvekből tanítanak, melyek az előnyt élvező felekezetek, illetve melyeket zárnak ki. A megkérdezettek többsége az ortodox vallást uralkodó vallásként azonosította, jelentős részük megveti a Romániában élő, más vallási felekezethez tartozókat. Ez ugyanígy jellemző a tolerancia fellegváraként ismert Temesvárra, mint az ország más régióira, jelezte Smaranda Enache, a PEL vezetője. Az ortodox vallási tankönyv kizárólag az ortodoxiáról beszél mint történelmi egyházról, a görög katolikus egyházat pedig a nemzet ellenségeként, bomlasztó erőként tünteti fel. A Religie – Cultul ortodox (Hit – Az ortodox vallás) című könyv nemcsak a vallási szektákat, hanem a görög katolikus egyházat is prozelitizmussal – erőszakos hittérítéssel – vádolja. A könyv szerzői a bukaresti Patriarhul Justinian Ortodox Teológiai Főiskola tanárai. /Szucher Ervin: Oktatott intolerancia. = Krónika (Kolozsvár), márc. 7./ Az ortodoxia egyeduralmáról tanúskodik a vallásügyi államtitkárság honlapja is. A weboldal készítője a naptárban csak a görögkeleti egyház ünnepeit jelenítette meg, az ország térképén pedig csak az ortodox püspökségeket tüntette fel. A templomok fejezetnél az oldal látogatója kizárólag ortodox templomokról készült felvételekkel ismerkedhet meg. A római katolikus egyház kiadványai között egyetlen magyar nyelvű folyóiratot sem említenek. Az ortodox dominanciát kifogásolta a baptista egyház is, amelynek vezetői az ellen tiltakoztak, hogy lelkészeik nem vehetnek részt az iskolai ünnepélyeken. /Antal Erika: Egyoldalú honlap. = Krónika (Kolozsvár), márc. 7./
2007. március 7.
Lőrinc István marosvásárhelyi, Sipos Levente magyarországi és Székely Ferencz nyárádtői lelkész beszélt a családlátogatás szerepéről. Lőrinc István lelkész évente 120-140 családot látogat meg. Folyamatosan látogatja a családokat, így is legalább három évre volt szükség, hogy mindenkihez egyszer eljusson. Magyarországon jelentősen megváltozott a gyülekezet jellege, mondta el Sipos Levente magyarországi lelkész. Átszíneződött a családlátogatás, s ma már legtöbben azt kérdeznék, ha otthonaikban meglátogatná őket: mit akar tőlem a pap, miért jön hozzánk, mint egy házaló? /Családlátogatás – szolgálat, lehetőség, magánügy? = Népújság (Marosvásárhely), márc. 7./
2007. március 7.
Borzási István, a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetségének elnöke, marosvásárhelyi lelkész beszámolt arról, hogy Erdélyben 8700 tagot számlálnak, Maros megyében a baptisták száma 250-re tehető. A baptista egyház nem kér és nem fogad el támogatást az államtól. A Nagyvárad, Zilah környéki nagy baptista gyülekezetek támogatják a kis létszámúakat. /Nem apad a magyar baptisták közössége. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 7./
2007. március 7.
Csíkszeredában is előadást tartottak a Kriza János Néprajzi Társaság vezetői, akik Marosvásárhelytől Kézdivásárhelyig tartó körútjukon utóbbi tizenegy kiadványukat népszerűsítették, mutatták azt a szellemi termést, amely az elmúlt évek gyümölcse a Kriza társaságnál és a BBTE néprajz-antropológia tanszékén. Pozsony Ferenc, az egyesület elnöke beszélt a néprajzkutatás néhány évtizeddel ezelőtti nehézségeiről: a hetvenes-nyolcvanas években megtörtént, hogy a csángó falvakban a Szekuritáté emberei félholtra verték a néphagyományok kutatóit. Minden városban egy-egy kötetsort adományoztak a könyvtáraknak. Most a csíkszeredai Sapientia könyvtárát bővítették egy kisebb polcnyi kiadványunkkal. Fontos, hogy a kötetek eljussanak az erdélyi magyar kultúrát ápoló, főként tudományos intézményekbe. Anyagi okok miatt könyveik csak mintegy háromszázas példányszámban jelennek meg. Évkönyvükben a tematikus konferenciák anyagai mellett a kerek évfordulót ünneplő kutatóikat mutatták be. Második sorozatukat fiatal, pályakezdő néprajzkutatóiknak szentelték. A Lenyomatok sorozatnak most jelent meg az ötödik kötete, ebben főleg magisztereknek, doktorandusoknak a munkái olvashatóak. Értesítő elnevezésű sorozatuk idei számában Háromszék honismereti tipográfiáját közölték, a két világháború közötti erdélyi magyar néprajz tipográfiájának dokumentumai mellett. Kallós Zoltán nyolcvanadik születésnapjára kiadott könyvükben az életinterjú mellett a híres néprajzkutató szakmai levelezéséből is közöltek részleteket. Újdonság a BBTE-n működő tanszék két kiadványa, ezek Tánczos Vilmos és Pozsony Ferenc összegzései, Egyetemi jegyzetek címmel. /Jakab Lőrinc: Erdélyi körúton a Kriza János Néprajzi Társaság. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 7./
2007. március 8.
Marosvásárhelyen kiköltözött a Deus Providebit Tanulmányi Házból a Sapientia- Erdélyi Magyar Tudományegyetem /EMTE/, átköltöztek a két évvel ezelőtt átadott koronkai campusba. „A campusban is éppen csak elférünk, de legalább tudjuk, hogy a saját házunkban vagyunk. Még szerencse, hogy a mérnöki szak végzősei számára az utolsó félévben nincs didaktikai oktatás, így könnyebb elosztani a tantermeket” – nyilatkozta Hollanda Dénes dékán, aki azt szeretné, ha még idén elkezdődnének egy új ingatlan felépítésének munkálatai. A Sapientia-EMTE vezetősége eddig három alkalommal hirdetett versenytárgyalást a bentlakás terveinek elkészítésére, de egyszer sem volt elégedett a benyújtott pályázatokkal. Virág György, a Pro Vita Cristiana Alapítvány ügyvezetője elmondta, hogy a római katolikus egyház tulajdonában levő négyszintes Deus Providebit házba beköltözik a Caritas marosvásárhelyi irodája, a ház működtetői tárgyalást folytatnak a Dáné Károly vezette, bukaresti székhelyű Országos Tankönyvkiadóval. Ezenkívül olyan intézmények és szervezetek jelentkezését várják, amelyek tevékenysége beleillik egy egyházi tanulmányi központ arculatába. /Szucher Ervin: A campusban is szűk a hely. = Krónika (Kolozsvár), márc. 8./
2007. március 8.
Bőséges kínálattal érkeztek március 6-án Nagyenyedre a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó képviselői. Az Áprily-estek keretében a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban megrendezett könyvbemutatón Káli Király István, a Mentor igazgatója elmondta, történelmi sorozatuk az Erdély emlékezete. Néprajzi kiadványaik közül húsvét előtt Téglás István Dél-erdélyi hímes tojások c. műve időszerű. A szépirodalmat a Wass Albert-sorozat képviseli, újdonsága a Barackvirág és béke c. Wass Albert-breviárium. Az irodalmi esten a marosvásárhelyi Nagy Pál Napló nélkül c. művét maga a 83 éves szerző ismertette. Bölöni Farkas Sándor: Erdély történetei c. művének bemutatását szintén Nagy Pál vállalta, hiszen a könyv sorsa elhunyt barátja, Izsák József sorsához kötődik. A Bölöni Farkas-kézirat az unitárius püspökség levéltárából való elkobzása után mintegy 20%-ban megsemmisült. Koncz József: A Marosvásárhelyi Evang. Reform. Kollégium története 1557–1895 között c. kötete Enyedhez is kapcsolódik, hiszen Koncz József az itteni kollégium diákja volt. Sebestyén S. Mihály megírta a marosvásárhelyi kollégium 1895–1944 közötti történetét. Derűt csempészett az előadásba Spielmann Mihály és Spielmann András: Túlélő készlet – kelet-európai vicceket (1917–1989) tartalmazó kötete. A Mentor Kiadó másik bemutatott vaskos kötete pedagógiatörténeti kiadvány: Az erdélyi tanító- és óvóképzés történetéből, Szabó K. Attila szerkesztésében. /Takács Ildikó: Könyvcsemegék Nagyenyeden. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 8./
2007. március 9.
Néhány hete Szentgyörgyi István-díjjal jutalmazták tevékenységét, március 15-én a Jászai Mari-díjat is átveheti Nemes Levente, a szentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze. Idén két erdélyi színművész kap Jászai Mari-díjat, Nemes Levente mellett B. Fülöp Erzsébet, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művésze. Nemes Leventével a Tamási Áron Színháznak immár négy Jászai Mari-díjas tagja lesz, Bocsárdi László 2003-ban, Pálffy Tibor 2004-ben, Szabó Tibor tavaly kapta meg e kitüntetést. /Váry O. Péter: Nemes Levente Jászai Mari-díjas. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 9./
2007. március 10.
A csíktaplocai Fazakas János László (Yana) munkáiból nyílt kiállítás a marosvásárhelyi Bernády Házban Dicsőség az állandóságnak címmel. A színes tusrajzoktól az alumínium nyomatokig széles kínálattal, többnyire portrékkal érkezett a művész Marosvásárhelyre. A Yana névvel alkotó Fazakas János László grafikus Szegeden, majd Pécsett folytatta tanulmányait grafika szakon. Hat évig tartózkodott Magyarországon, ahol tanított, könyveket illusztrált és közben alkotott. /Antal Ildikó: Továbbképző a néprajzoktatásban. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 10./
2007. március 10.
A marosvásárhelyi Mentor Kiadó évi rendszerességgel látogat Nagyenyedre. A Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban kevés szó esett az Enyed és egész Erdély számára igen fontos „Az erdélyi tanítóképzés és óvóképzés történetéből” című kötetről, melyet Szabó K. Attila, az udvarhelyi kollégium nyugalmazott pedagógiatanára állított össze. Több mint 10 évi munkával, szakmai hozzáértéssel irányította a 23 erdélyi képző történetét leíró, nagyrészt gyakorló pedagógusokat. A különböző stílusú munkákból Sebestyén Mihály szerkesztése révén vált egységessé a kötet. Az eredeti oklevelekkel illusztrált könyvben 60 oldalt foglalt el a nagyenyedi képző története. A klasszikus középfokú tanító és óvóképzésnek érkezett el most az alkonya, helyét a főiskolai képzés veszi át. /Bakó Botond: Mentor-látogatás Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 10./
2007. március 12.
A felvilágosodás Európája című tematikus tárlattal várja látogatóit a marosvásárhelyi Teleki Téka. A tékát nyugat-európai tanulmányai és utazásai során tudományos igényességgel összegyűjtött könyveiből hozta létre Teleki Sámuel. A tárlat megnyitóját tudományos értekezlet előzte meg. A tékában őrzött matematikai, fizikai, biológiai, történelmi, földrajzi, kémiai, zoológiai, orvostani, filozófiai, illetve irodalmi munkákról Deé Nagy Anikó és Carmen Munteanu nyugalmazott könyvtáros, valamint Kovács Bányai Réka és Kimpián Annamária, a Teleki Téka munkatársa beszélt. /Antal Erika: A felvilágosodás könyvei. = Krónika (Kolozsvár), márc. 12./
2007. március 13.
Sólyom László köztársasági elnök március 12-én négynapos magánlátogatásra érkezett Erdélybe. Marosvásárhelyre érkezett repülőgéppel, majd gépkocsival továbbutazott az egykor elárasztott Bözödújfalu és Szováta felé. Március 13-án az államfő megkoszorúzza a Segesvár és Fehéregyháza között ispánkúti emlékművet, amelyre ismeretlenek trágár feliratot mázoltak, melyet a rendőrség eltávolított. Sólyom László megérkezett látogatása első helyszínére, Bözödújfalura. A küldöttség délután továbbutazott Szovátára, ahol Sólyom László megtekintette a Teleki Oktatási Központot, találkozott a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) vezető tisztségviselőivel, este pedig a megyei és városi vezetőkkel, helyi elöljárókkal vacsorázott a szovátai Danubius szálloda éttermében. A magyar államfő látogatása kapcsán a román sajtó azt írta: Sólyom László köztársasági elnök Tőkés László református püspökkel ünnepli március 15-ét. A Gardianul című lap az elmúlt időszakban több magyarellenes írást is közölt. Sólyom László erdélyi látogatásával a március 12-i román lapok zöme nem foglalkozott. A Mediafax hírügynökség ismertette Nicolae Popa konzervatív párti képviselő nyilatkozatát, aki szerint miközben a román hatóságok „passzívan szemlélik Sólyom László magánlátogatását, a magyar elnök a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetőivel készül találkozni, ami a román állam integritására és szuverenitására nézve rendkívüli módon veszélyes”. Markó Béla, az RMDSZ elnöke bízik abban, hogy az egység üzenetével érkezik a magyar államfő Erdélybe, s Sólyom László találkozója Tőkés László püspökkel nem tekinthető politikai állásfoglalásnak. Markó hangsúlyozta: ma sem tekint alternatívaként Tőkés Lászlóra, szerinte továbbra is az RMDSZ-en belül kell érvényesíteni az alternatívákat. Nem politikai okból, hanem erdélyi útja miatt nem lesz jelen az államfő a március 15-i Kossuth téri zászlófelvonáson. Az államfő a rendszerváltozás óta először nem tartózkodik Magyarországon egy nemzeti ünnep délelőttjén. /Erdélyi körúton Sólyom László. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./ Marosvásárhelyen Sólyom László fogadásán jelen volt Lokodi Edit Emőke megyei tanácselnök és Csegzi Sándor, Marosvásárhely polgármester-helyettese. Bözödújfalu úttalan útjára hirtelen vadonatúj kövezés került. A néhány szavas településismertetőt Tar András Erdőszentgyörgy polgármestere mondta el Sólyom Lászlónak és feleségének, akik meghatottan hallgatták a vízbe fullasztott falu történetét. „Kimondhatatlan volt a fájdalom, torokszorító a kiszolgáltatottság érzése” – mesélte fájdalmas emlékeit a köztársasági elnöknek Szombatfalvi József székelykeresztúri unitárius esperes, aki gyerekként élte meg a szörnyű tragédiát. Elmondta: minden évben, augusztus első szombatján, akik még élnek, és akik megtehetik, eljönnek a gyűjtőtó közelében felállított „panaszfalhoz”, hogy emlékezzenek. A szomszédos Kőrispatakról érkezett Szűcs Lajos, a világhírű szalmakalap-múzeum alapítója, ajándékba adott egy szalmakalapot Sólyom Lászlónak. /Bögözi Attila: Erdélyben a „civil” Sólyom László. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./
2007. március 13.
Eltüntették a Petőfi-emlékműre firkált futballgraffiti nyomait. Az ispánkúti Petőfi-emlékhely talapzatát március 10-én fújták le festékszóróval. A firkálásnak nincsenek szemtanúi. Hegyi Mózes, a fehéregyházi RMDSZ elnöke elmondta, akkor is sajnálatos az emlékműgyalázás, ha az nem a költő vagy a magyarság ellen irányul. Hunyadi László marosvásárhelyi képzőművész alkotását az elmúlt évtizedek során több alkalommal is meggyalázták. Az 1990-es marosvásárhelyi események idején az ispánkúti emlékmű domborművét is megrongálták máig ismeretlen tettesek megcsonkították az alkotást. A másfél évvel ezelőtti felújítás idején úgy döntöttek, hogy érintetlenül hagyják a megrongált részt, az emlékmű frontján Gyarmathy János, marosvásárhelyi szobrászművész új, Petőfit ábrázoló bronzplakettjét helyezzék el. Az erdélyi magyarság egyik legjelentősebb zarándokhelyét 2005. július 31-én avatták újra. A régi emlékművet marosvásárhelyi értelmiségiek kezdeményezésére 1969-ben állították fel az Ispánkút közelében. /Szucher Ervin: Szemtanú nincs, szurkolókra gyanakszanak. = Krónika (Kolozsvár), márc. 13./
2007. március 13.
A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen hagyománynak számít az évente megrendezett Nyitott kapuk elnevezésű eseménysorozat. „A rendezvény célja, hogy a középiskolások körében népszerűsítse az egyetemet, a tananyagot, és jelentkezőket toborozzon” – mondta el Farkas Ibolya színészmesterség-tanár. /Antal Erika: Nyitott kapuk a színin. = Krónika (Kolozsvár), márc. 13./
2007. március 14.
A Szabadság magyar fordításban közölte a Cotidianul című bukaresti román lapban megjelent, Székelyföld autonómiájával foglalkozó cikket. A Székely Nemzeti Tanács népszavazást rendezett az autonómiáról. „A referendum célja tudatosítani a székelységben az autonómia szükségességét” – mondta Ferenc Csaba, a SZNT alelnöke. A két román cikkíró szerint az autonómiát az egyszerű emberek körében nem övezi feltétlen egyetértés. A szerzők azt elismerik, hogy a kormányzat 1989 után késleltette a régiók fejlesztésének elvén alapuló decentralizációt. Az RMDSZ szerint az autonómia feltételezi a régiók korszerűsítésének elsőbbségét, így a Székelyföldét is. Az SZNT etnikai kritériumokra támaszkodó autonómiát akar, ezért hívta a székelyeket az urnákhoz. Kolumbán Gábor, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem politológus tanárának véleménye szerint, az SZNT által javasolt modell túlhaladott. Gagyi József, a Sapientia antropológusa szkeptikus az autonómia előnyeit illetően. A Román Akadémiai Társaság tanulmánya szerint a székelységben az egy főre eső saját jövedelem az országos értékek alatt maradt, ez a régió az újraelosztás során többet kap a központtól, mint amennyit fizet. „Nem tudjuk, hogyan működne egy autonómia a Székelyföldön, mert még nem létezett ilyen”, mondta Smaranda Enache, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga társelnöke. Kolumbán Gábor adjunktus szerint Székelyföldet regionális fejlődési struktúra keretein belül kell felépíteni, de nem etnikai kritériumok alapján. Fodor Imre felhívta a figyelmet arra, hogy Marosvásárhelyen 13 általános iskola működik. Az egyiknek Friedrich Schiller a neve, a másiknak Európa, a többi román személyiségek nevét viseli, annak ellenére, hogy a város lakosságának fele magyar. Másik példa: 1996–2000 között Maros megye Közigazgatási Bizottságának 27 tagja volt, közülük csak ő volt magyar. A többi 26 román volt. /Marius Cosmeanu, Remus Radu: A székelyek autonómiája: a harc a szív és a pénztárca között folyik. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13., folyt. 14./
2007. március 14.
Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Novum Forum Siculorum Társaság március 15-e alkalmából ünnepi műsort tart, amelynek keretében bemutatják a társaság által kiadott marosvásárhelyi történelmi arcképcsarnokot tartalmazó könyvet. /Novum Forum könyvbemutató és műsor. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 14./
2007. március 15.
Bonchidára, Válaszútra, majd Zsobokra utazott március 14-én Sólyom László magyar köztársasági elnök, este pedig a kolozsvári Magyar Operában tartott március 15-i ünnepség díszvendége volt. Az elnököt és feleségét felállva és tapssal fogadták a jelenlévők. Az operagála előtt Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Sólyom László ünnepi beszédet mondtak. Az 1848–1849-es forradalomra és szabadságharcra emlékezve mindketten a nemzet egységére hívták fel a figyelmet. Sólyom László magyar állami kitüntetéseket adott át jeles erdélyi közéleti személyiségeknek. A köztársasági elnök Nagyváradon vesz részt a március 15-i ünnepségeken, majd innen utazik tovább Budapestre. A bonchidai Bánffy-kastélyban Szabó Bálint, a Transylvania Trust Alapítvány elnöke, üdvözölte az elnököt és feleségét. Szabó Bálint felhívta Sólyom László figyelmét: szükséges közös stratégiák kidolgozása a magyar tudományosságért, az épített örökség védelméért. Sólyom László elmondta: csak gratulálni tud a Transylvania Trust Alapítvány munkájához. Vallomása szerint bármikor szívesen visszajönne Bonchidára, megcsodálni az egykor „Erdély Versailleseként” számon tartott Bánffy-kastélyt. Válaszúton a szórványkollégiumot látogatta meg Sólyom László, majd megtekintette Kallós Zoltán néprajzkutató saját gyűjtésű néprajzi múzeumát is, ezután Zsobokra utazott, ahol a gyermekotthont látogatta meg. A kolozsvári Magyar Operában Markó Béla mondott beszédet leszögezte: 1848 szabadságharca után a nemzetállam eszméje legyőzte a nemzeteket, most pedig a nemzeteknek kell legyőzniük a nemzetállamot. Az Európai Unióban „végre együtt lesz, együtt lehet magyar a magyarral” – mondta. Markó az egységet hangsúlyozta: „Csak egymásnak ne ugorjunk!” Sólyom László beszédében hangsúlyozva: Magyarország nem fordított hátat a környező országokban élő magyar közösségeknek, hozzáfűzve, hogy az egyesülő Európában rohamosan nő a kisebbségvédelem joga. Elismerést nyert az is, hogy az anyaországnak joga van más államok kisebbségét képező nemzetrésze identitásának és kultúrájának támogatására, mondta az elnök. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kisebbségek kulturális autonómiája magától érthető minimum, a kisebbségi jogok pedig ott, ahol minden feltétel és igény megvan rá, a területi autonómia lehetőségét is magába foglalja. Hozzáfűzte: korábbi hivatalos látogatásán már tolmácsolta, hogy ez a magyar kormány álláspontja is. Sólyom László kijelentette: csak érzelmi alapú politizálással nem jutunk előre, az új viszonyoknak megfelelő, az anyaországot és a többi nemzetrész jövőjét egységben látó nemzetstratégia kialakítása nem halogatható tovább. Sólyom László végül köszönetet mondott felesége és munkatársai nevében azért a szeretetteljes fogadtatásért, amelyben az erdélyiek részesítették. Ezek után a magyar államfő átadta a magyar állami kitüntetéseket, majd operagálával zárult az est. /Farkas Imola, Köllő Katalin: Európában a magyar nemzet megint egységes lehet. Sólyom László bármikor szívesen visszatér Erdélybe. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./ Díjazottak: Auch Sándor, a marosvásárhelyi izraelita hitközség elnöke – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje; Boér Ferenc, a kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje; Cs. Erdős Tibor képzőművész – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje; Gálfalvi György író – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje; Horváth Andor író – Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje; Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere – Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje; Marius Tabacu, a Videopontes Stúdió vezetője – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje; Márkos Albert hegedűművész – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje; Öllerer Ágnes zenetanár – Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt; Szilágyi Júlia író – Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje. /Díjazottak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./
2007. március 15.
Hiába tiltja a törvény a háborús bűnösök kultuszának ápolását, Marosvásárhely polgármesteri hivatala még mindig Antonescu nevét használja a vár melletti sétány megnevezésére – figyelmeztet a marosvásárhelyi Pro Europa Liga emberjogi civil szervezet. Haller István, hozzátéve, bűnvádi panaszt tesznek Dorin Florea polgármester ellen. Az utca nevének megváltoztatására évekkel ezelőtt hozott határozatot a városi tanács. Ennek ellenére folyamatosan jelennek meg a Dorin Florea polgármester nevével jegyzett hirdetések, amelyekben következetesen a háborús bűnös román személyiség nevét használják. Smaranda Enache, az emberjogi szervezet társelnöke elmondta, több alkalommal is figyelmeztették a város elöljáróját a törvénytelenségre. Egy alkalommal Florea válaszolt is, sajnálatát fejezte ki, és azt mondta, tévedésről van szó csupán. Idén március 13-án viszont a Cuvantul Liber című román nyelvű Maros megyei napilapban egy újabb újsághirdetés jelent meg, amelyet szintén Dorin Florea írt alá. A hirdetésben a város lakosságát, illetve az érintett utca lakóit a lomtalanítás időpontjáról tájékoztatják, az utcát pedig a háborús bűnös Ion Antonescu marsall nevével közlik. A Pro Europa Liga az Európai Néppárthoz is küldünk levelet, tekintve. A Pro Europa Liga egyúttal az 1990 márciusi események újravizsgálását is kéri Laura Codruta Kövesi főügyésztől, mivel mai napig nem derült fény a megmozdulás mögött állók kilétére. A PEL tizenhét év alatt eddig valamennyi főügyészhez fordult már ugyanezzel a kéréssel. /Antal Erika: Háborús bűnös utcája. = Krónika (Kolozsvár), márc. 15./