Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Marosvásárhely/Székelyvásárhely (ROU)
15982 tétel
2007. február 15.
Sólyom László köztársasági elnök, aki a történelmi egyházak vezetőinek társaságában elfogyasztott közös vacsorával zárta kétnapos romániai látogatását, márciusban visszatér Erdélybe. Elmondta: annyi szeretetben részesült, és annyi tennivalóval szembesült, hogy idén több erdélyi látogatást is tervez. A püspökökkel tartott vacsorát megelőzően az elnök az Erdélyi Múzem-Egyesület dísztermében a kolozsvári értelmiségiekkel és intézményvezetőkkel találkozott. Az összejövetelen Sólyom rövid összefoglalót kapott néhány civil szervezet történetéről, tevékenységéről és aktuális gondjairól: a beszámolókban visszatérő motívumként szerepelt a finanszírozás kérdése. A felszólalók elsősorban az Illyés Közalapítvány megszűnése miatti aggodalmukat fejezték ki, és a köztársasági elnök közbenjárását kérték a helyzet megnyugtató rendezésére. A vendég szembesült a Babes–Bolyai Tudományegyetem egyes magyar oktatóinak véleménye és a Bolyai Kezdeményező Bizottság tagjainak nézetei közti különbségekkel is. Magyari Tivadar rektor-helyettes-jelölt úgy fogalmazott: a tanároknak tanítani kell, és életben tartani a különböző oktatási programokat. Bodó Barna BKB-elnök felszólalását nemcsak a teremben lévőknek szánta, hanem azoknak is, akiknek „meg kellene hallaniuk. ” Az EME-székházban rendezett összejövetel záróakkordjaként Sólyom László Hantz Péterrel, a BKB alelnökével együtt emelt a magasba egy olyan magyar feliratú táblát, amely a Hantz és Kovács Lehel elbocsátásának eredője volt. „Az elnök ismertette velünk útja tapasztalatait, mi pedig igyekeztünk kifejezni nagyrabecsülésünket, hogy ellátogatott közénk” – foglalta össze az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőivel tartott találkozót Adorjáni Dezső Zoltán püspök. A Gandul napilap emlékeztetett, hogy Sólyom László a romániai magyarságot a magyar nemzet részének nevezte, majd pedig Tőkés László református püspökkel egyeztetett. „Történelmi megbékéléseket kötött a két ország, amikor a NATO és az EU kapujában álltak, a szecesszionizmus borzalmas betegsége azonban ismét előbújt” – írta a bukaresti lap. Azt is kiemelte, hogy Sólyom László Marosvásárhelyen nem rejtette véka alá a román államfő és a közte lévő véleménykülönbséget az autonómia kérdésében. A Romániát Keletről sarokba szorították című írásban a Ziua című napilap azt fájlalja, hogy míg Ukrajna államelnöke szemrehányást tett Romániának az itt élő ukrán kisebbség jogfosztottsága miatt, és Moldova föderalizálását kérte, a magyar államfő a területi autonómia mellett foglalt állást. /Csinta Samu: Elnöki vizit: folytatása következik. = Krónika (Kolozsvár), febr. 15./
2007. február 15.
Elhunyt Barabás István festőművész /Lapusnyak, 1914. jan. 19. – Marosvásárhely, 2007. febr. 12./, Marosvásárhely kiemelkedő személyisége. Művésznemzedékeket indított útjukra a marosvásárhelyi művészeti iskola tanáraként, tizennyolc éven át töltötte be a tartományi Képzőművész Szövetség elnöki tisztét. Több kiadvány mutatta be művészetét. /Barabás István. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 15./
2007. február 16.
Az Erdélyi Református Egyházkerület Elnöksége és az Esperesek Kollégiuma február 15-én kiadott felhívásában azzal a kéréssel fordult az SZKT-hoz, hogy találják meg a közös lista állításának lehetőségét, és az európarlamenti választásokon függetlenként induló Tőkés László püspököt tegyék a biztosan befutó második helyre. Amennyiben kérésüket figyelmen kívül hagyják, akkor Tőkés László támogatására fogják buzdítani az egyházkerület tagjait a május 13-án sorra kerülő választásokon. Az SZKT és a SZET Marosvásárhelyre összehívott ülésének fő napirendi pontja az RMDSZ Operatív Tanácsa által hozott, az EP-képviselőjelöltek rangsorolásáról szóló határozat jóváhagyása. Potyó Ferenc gyulafehérvári római katolikus általános helynök elmondta: nagyon szerették volna, hogy az egység létrejöjjön. Jakubinyi György érsek semleges, kijelentette: sem az RMDSZ jelöltjeit, sem a református püspököt nem támogatja. Az egyháznak mindig is az volt a véleménye, hogy bár az egyháznak jelen kell lennie a mindennapi politikában, ez nem a papoknak a feladata. Szavazzon mindenki lelkiismerete szerint. Szabó Árpád unitárius elmondta: nem áll szándékukban állásfoglalást közreadni az európarlamenti választásokkal kapcsolatban, a hívekre bízzák annak eldöntését, hogy a függetlenként induló Tőkés Lászlóra, vagy az RMDSZ jelöltjeire szavaznak. – Tőkés László független jelöltként való indulását úgy tekintjük, mint a püspök személyes ambíciójának a megnyilvánulását – nyilatkozta Kelemen Hunor RMDSZ-es képviselő, az RMDSZ kampánystábjának a vezetője. – A református püspök arra számít, hogy ha utolsó püspöki mandátumát megszakítja a politikai pálya kedvéért, 2010-ben ismét jelöltetheti magát az egyházi méltóságra – vélte a képviselő, aki szerint sok református lelkész azért támogatja Tőkést, mert meg akar szabadulni tőle. Ami az Erdélyi Református Egyházkerület közleményét illeti, Kelemen Hunor zsarolásnak tartja. /Felhívást intéz a református egyház az SZKT-hoz. Tőkés László kerüljön befutó helyre a közös listán. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./
2007. február 16.
Alexandru Colpacci rendezőt csalogatná Franciaországból Marosvásárhelyre, a maga megüresedett, versenyvizsgára is bocsátott művészeti aligazgatói helyére Kárp György. Kárp György elmondta, hogy ő ma is színész, mert ha 1994-ben, amikor kinevezték, elvállalta volna, hogy művészeti tanácsadó legyen, akkor a színháznak minden fellépéséért külön kellett volna hogy fizetnie. Kárp hangozatta, hogy ő a színházat hivatásból csinálta, és nem pénzért. Emlékeztetett, hogy a környező színházak művészeti vezetői mind nagy színházi nevek. Tompa Gábor, Czintos, Meleg Vilmos, Szász Enikő, Parászka Miklós, Bocsárdi László és ő. Olyan személyiségben kell gondolkodni, aki méltó a színház múltjához, hagyományaihoz. Szerinte például ilyen Tompa Gábor. Tíz éve hívja rendezni, de még nem jött. Kárp nem tartja megfelelőnek, hogy egy magyar társulat művészeti vezetőjének románul kell versenyvizsgáznia. /Bögözi Attila: Colpacci jön Vásárhelyre? = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 16./
2007. február 16.
Jó pár éve nem voltak annyian marosvásárhelyi könyvbemutatón, mint február 14-én a Kultúrpalotában. A budapesti Közdok Kiadó két új, marosvásárhelyi kötődésű kötetének bemutatóján számos érdeklődő állva hallgatta végig a rendezvényen elhangzottakat. A bemutatott könyvek két marosvásárhelyi képzőművészről szólnak – Hunyadi László szobrászművész életpályáját Nagy Miklós Kund szerkesztette kötetbe Hunyadi László művészete címen, míg a másik kötet Novák József „címerművész” munkáit tartalmazza. Nagy Zoltán, a Közdok Kiadó igazgatója kifejtette, évek óta azon fáradoznak, hogy mindent megtegyenek a határon túli magyarságért, ezért hozták létre a kiadót és a budapesti Székely Házat is. – Semmi rokoni szál nem fűz Erdélyhez, de annál mélyebbek a lelki gyökerek – mondta az igazgató. Pál-Antal Sándor történész, főlevéltáros méltatta a Novák József munkáit tartalmazó kiadványt. A kötet címe – Üzenet Erdélyből – Novák József különböző kiállításainak címe volt. A kötet a művész heraldikai munkásságának gyűjteménye. A rendszerváltás után nekifoghatott az anyaggyűjtésnek. Erdély, majd Marosvásárhely címerével kezdte. Következtek a vármegyék és a nemesi családok címerei. Az eleddig utolsó, tavalyi vásárhelyi kiállításán már címerrajz-sorozatát mutatta be. /Nagy Botond: A művész most Erdélyből üzen... = Népújság (Marosvásárhely), febr. 16./
2007. február 17.
Az RMDSZ Operatív Tanácsa által korábban hozott, az európai parlamenti választási lista rangsorolásáról szóló határozat jóváhagyása a fő napirendi pontja a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) és Szövetségi Egyeztetető Tanács (SZET) február 17-én, Marosvásárhelyen zajló együttes ülésének. Az SZKT-nak reagálnia kell a hozzá címzett felhívásokra. Az Erdélyi Református Egyházkerület Elnöksége és az Esperesek Kollégiuma felhívásukban arra kérik a testületet, hogy találják meg a közös EP-lista állítás lehetőségét, és a választásokon függetlenként induló Tőkés László püspököt tegyék a biztosan befutó második helyre. Hasonló felkéréssel fordult Markó Bélához és az RMDSZ csúcsvezetéséhez címzett levelében több magyarországi közéleti személyiség is. A felhívást aláírók – többek között Mádl Ferenc és Szűrös Mátyás volt államfő, Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Martonyi János volt külügyminiszter és Csoóri Sándor író – úgy vélik: az EP-választás jó alkalom lenne arra, hogy a romániai magyarok szavazóerejét, súlyát az RMDSZ megerősítse Tőkés László személyével. Úgyszintén felhívást intézett az RMDSZ országos vezetéséhez az RMDSZ Nemzetépítő Platformja. Vekov Károly platformvezető a közleményben leszögezte: tekintettel arra, hogy az erdélyi magyarság egy része RMDSZ-en kívüli szervezeteket támogat; emiatt nem tartja az egész közösség szempontjából reprezentatívnak az RMDSZ-es EP-listát. Felkérik az RMDSZ vezetőségét és az SZKT-t, hogy úgy módosítsák az EP-jelöltlistát, hogy a második helyen az RMDSZ-en kívüli politikai szervezetek által közösen jelölt személy szerepeljen. Súlyos hibának és zsarolásnak nevezte Markó Béla szövetségi elnök a református egyház vezetőinek állásfoglalását. Markó közölte, az RMDSZ álláspontja nem változik: a Szövetség továbbra is fiatal, tettrekész, felkészült politikusokat kíván az Európai Parlamentbe juttatni, Nagy Zsolt például 36, Winkler Gyula 43, Korodi Attila pedig 30 éves – tette hozzá az elnök. /Markó: Nem változik az RMDSZ véleménye az EP-lista ügyében. Marosvásárhelyen ülésezik ma az SZKT és a SZET. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 17./
2007. február 17.
Kincses Előd életében szerepelni nem kifizetődő, mert maga a főhős állandóan megbukik. Már amikor a győzelmet hatalom, tisztség és elismerés jelentené. Kitúrta magából az erdélyi és a magyar politika. Pedig legszűkebb hazája, Marosvásárhely és legtágabb hazája, a nagyvilág magyarsága is állt már Kincses irányítása alatt. Innen is, onnan is menekülnie kellett, rágalmak és intrikák miatt. Kincses Előd a neves (síkfutó) Balkán-bajnok, majd neves ügyvéd (Tőkés László védője), majd neves politikus, majd neves menekült igazából bűnbakként lett híres, rá akarták fogni, hogy Marosvásárhelyen 1990 márciusában magyarellenes pogromra uszította a környékbeli románokat. A forrófejű Kincses mindezeket dermesztő nyugalommal fogadta. Réka lányuk filmes lett és megcsinálta az apja filmjét. A Balkán-bajnok dokumozi, egy életrajzi és egy konfliktusriport elkészítésének riportja. Réka viszont nyer, filmjeihez pénzt, filmjével nagydíjakat, magyart, románt, németet s apjával és anyjával olyan szülőt, akiktől érdemes megszületni. /Füzes Oszkár: Apa, csíkon. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 17./
2007. február 17.
Elhunyt Tamás Pál, akit a szünet nélküli tevékenység jellemzett, mindig voltak friss munkái. Magyarországon élt az utóbbi évtizedekben megváltoztathatatlan erdélyiként, kiállításai, fémdomborításai, rajzai sikeresek voltak. Nemrég Tamás Pál édesapja falujának, az udvarhelyszéki Oroszhegynek adományozta 100 fémmunkáját, létrehozva az első falusi székely népművészeti ötvösmúzeumot. A felajánlás az autodidakta művész dicséretes gesztusa volt. Tavaly megjelent album őrzi munkáinak egy részét. Tamás Pál Bukarestben született székely mesteremberek gyermeke, majd Marosvásárhelyen volt munkás. /N. M. K. : Tamás Pál nincs többé. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 17./
2007. február 19.
Február 17-én Marosvásárhelyen tartották az RMDSZ parlamentjeként működő Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) és a Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET) együttes ülését, A testület tagjainak elsöprő többsége azt az EP-jelöltlistát fogadta el, amelynek az első két, befutó helyét Nagy Zsolt és Winkler Gyula miniszterek foglalják el, így meghiúsult az a lehetőség, hogy Tőkés László püspök felkerüljön az RMDSZ-es lista második befutó helyére. Markó kiemelte: szemléletváltásra van szükség, fiatalokat kell Brüsszelbe küldeni, akik következetesen képviselik az RMDSZ álláspontját. Leszögezte: az RMDSZ rosszul járna az egyéni választókerületi szavazási rendszer bevezetésével, melyet most Basescu elnök szorgalmaz. Borbély László miniszter szerint Tőkés László „kamikazé-akcióba” kezdett, ugyanis nem képes megszerezni a bejutásához szükséges szavazatmennyiséget, így az a célja, hogy az RMDSZ se jusson be az európai döntéshozó fórumba. Eckstein-Kovács Péter szenátor kijelentette, ha nem sikerül találni egy modus vivendit, akkor könnyen Erdélybe importálhatják a magyarországi társadalom kettészakadását. Eckstein-Kovács azt javasolta: további tárgyalásokat folytathassanak az esetleges közös lista állítása érdekében. Verestóy Attila szenátor úgy látja, a református egyház állásfoglalása nem okoz majd törést a magyarságban, és az RMDSZ továbbra is bízhat „a nyugodt többség” támogatásában. Az RMDSZ külső ellenzékéhez közelebb álló Sógor Csaba szenátor kijelentette: nem ért egyet a szövetség vezetőinek álláspontjával, miszerint az egyház zsarolná a szövetséget. Az egyháznak joga van megszólalni ebben a témában. Toró T. Tibor RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki egyben az EMNT alelnöke, úgy vélte: a jelöltek listájának változatlan formában való elfogadása esetén az RMDSZ elveszíti erkölcsi alapját, hogy a romániai magyar közösség egységéről beszélhessen. Szerinte az RMDSZ a református egyházzal vállal „konfrontációt”, ha saját listáját fogadja el. Lakatos András oktatási ügyvezető alelnök szerint naivitás volt azt hinni, hogy őszinte Tőkés László és az EMNT párbeszédre irányuló hajlandósága. /Borbély Tamás, Papp Annamária: Elsöprő többséggel elfogadták az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistáját. Az SZKT visszautasította a református egyház „ultimátumát”. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./ Markó Béla súlyos hibának minősítette az Erdélyi Református Egyházkerület állásfoglalását, amellyel az aláírók „megzsarolják az RMDSZ-t”. Verestóy Attila szenátor kijelentette: „Közöttünk palástban is földi emberek járnak, és nem vagyok hajlandó szentté avatni, azokat, akiknek gyarlóságait, eredményeit, sikereit, vagy bukásait mindannyian jól ismerjük. Mi sem vagyunk különbek, csak betartjuk a szabályokat. ” /Salamon Márton László: Véglegessé vált az RMDSZ EP-jelöltlistája. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 19./ ,,Nem fogadhatom el, hogy az RMDSZ nem az egyetlen és egységes képviselője lenne a romániai magyarságnak” – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök. Markó kifejtette, meggyőződése, hogy sikerül az RMDSZ-nek erősnek maradnia, a területi elnökök egy nappal korábban mindenhonnan azt az üzenetet hozták, hogy ,,gondok vannak, de baj nincs”.,,Az egyház érdekében vissza kell utasítanom a református egyház álláspontját. ” – fejtette ki az elnök. A Kereszténydemokrata Mozgalom nevében Puskás Bálint támogatásukról biztosította Markót. Kónya Hamar Sándor felhívta az SZK figyelmét arra, hogy tanulniuk kellene a múlt hibáiból.,,Tudomásul kell vennünk, hogy az erdélyi magyar közösség pillanatnyilag három dimenzióra szakadt. Hatalmon vagy RMDSZ-en belüli, kívüli, illetve RMDSZ-en aluli közösségre” – vélekedett, és gondolkodásra, okos döntésre szólította a testületet. Sógor Csaba szenátor kitért arra, hogy az RMDSZ a pénzelosztással befolyásolni próbálta a civil szervezetek és egyházak életét. Toró T. Tibor kifejtette, az SZKT konfrontatív politikára készül az egyházzal, a másképp gondolkodókkal. /Farkas Réka: Nemet mondtak Tőkésnek és az egyháznak (Döntött az EP-listáról az SZKT). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 19./
2007. február 19.
Tibori Szabó Zoltán, a lap munkatársa szerint sem a Tőkés László püspököt támogató reformátusok döntése, sem pedig a marosvásárhelyi RMDSZ-fórum határozata nem tekinthető eléggé megfontoltnak. Egyik oldal sem tett meg mindent annak érdekében, hogy az erdélyi magyarság jelentős többsége által szorgalmazott cselekvési egység megvalósuljon. Igaza van az RMDSZ-nek: Tőkés Lászlónak, az RMDSZ tagjának adott volt a lehetősége, hogy a nyilvánosan meghirdetett jelölési procedúra idején jelezze, a szövetség listáján kíván indulni az EP-választásokon. Igaza van Tőkés Lászlónak: az RMDSZ nem tett meg mindent annak érdekében, hogy az egység helyreálljon. Igaza van az RMDSZ-nek: a püspökkel nem könnyű a csapatmunka. Igaza van Tőkés Lászlónak: az RMDSZ nem vette komolyan, hogy az egység újrateremtése érdekében tágra nyissa a szövetség kapuit. A református egyház berángatása a politikai iszapbirkózásba nem volt szerencsés döntés. /Tibori Szabó Zoltán: Kinek az igaza igazabb? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./
2007. február 19.
Kijáró politikának nevezte Gémesi Ferenc államtitkár, hogy a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetői támogatást kértek Sólyom László államfőtől az intézmény finanszírozása ügyében. A budapesti Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára a Népszabadságnak leszögezte: a magyar kormány „állja a számlát”, vagyis biztosítja az egyetem működéséhez szükséges forrásokat, de ehhez feltételeket is szab. „Feltétel, hogy a tavalyi megállapodás szellemében a magánegyetem átláthatóan működjön, a magyar kormány képviselője helyet kapjon a több mint 95 százalékban anyaországi költségvetési forrásokból finanszírozott felsőoktatási intézmény gazdálkodását felügyelő testületben, valamint érdemi haladás történjen az akkreditáció ügyében” – hangsúlyozta Gémesi, emlékeztetve: a 2007-re szóló 1,4 milliárd forintos támogatásból egymilliárdot folyósítanak a magyar költségvetésből a Sapientiának, 400 millióra pedig pályázni kell a Szülőföld Alapnál. Az államtitkár kifogásolta, hogy az eredetileg Csíkszeredában alapított Sapientia Egyetem a tervezett egy láb helyett immár négyen áll, vagyis úgy bővült marosvásárhelyi, nagyváradi, majd kolozsvári karokkal, hogy a terjeszkedésről nem egyeztettek a magyar kormánnyal. Gémesi szerint a kolozsvári megjelenés szakmailag nem eléggé átgondolt, és a Babes–Bolyai Tudományegyetem mellett nem volt célszerű magyar felsőoktatási intézményt indítani. Kató Béla püspök-helyettes, a Sapientia Alapítvány elnöke elmondta, örömmel hallja, hogy a magyar állam biztosítani kívánja az 1,4 milliárd forintot, noha most sem világos: mennyi esélyük lesz pályázat útján megszerezni a 400 millió forintot. Leszögezte: a 2006-ban folyósított 1,65 milliárdhoz képest – különösen az akkreditáció évében – az idei támogatás a létfenntartáshoz sem elég. „Mi nem árulkodtunk, csupán őszintén elmondtuk a gondjainkat Sólyom László államfőnek – szögezte le Kató Béla. – Három éve vezetem az alapítványt, most hallom először, hogy kizárólag a csíkszeredai központban gondolkodtunk volna. Nem tervezzük a kolozsvári kirendeltség túlzott kibővítését, sőt ez a fakultás kapja a legkevesebb anyagi támogatást, ám létjogosultságát nem lehet megkérdőjelezni. ” Hozzátette: Sólyom Lászlóhoz hasonlóan Arató Gergely oktatási államtitkár is meggyőződhetett a Sapientia eredményeiről, valamint arról, hogy az egyetem vezetősége jól gazdálkodott a fenntartására eddig kiutalt mintegy 12 milliárd forinttal. /R. Sz. : Gémesi bírálja a Sapientiát. = Krónika (Kolozsvár), febr. 19./
2007. február 19.
Tisztújító közgyűlést tartott Marosvásárhelyen a pedagógusok Maros megyei szakmai szervezete. Tőkés András megyei elnök beszámolójában elhangzott, egy ideje kispadon ülnek. A magyar kormány éveken át a szövetségen keresztül nyújtott támogatást a pedagógusoknak. Így jött lére a Bolyai Nyári Akadémia (BNYA) és a Teleki Oktatási Központ (TOK), az anyanyelvű továbbképzés két fontos fóruma. Idővel azonban a politika rátette a kezét a támogatások egy részére, s a BNYA-n mind kevesebb lett a helyek száma. A pénztelenség, az elszegényedés egyre kiszolgáltatottabbá tette a szövetséget. Márton Zoltán, a TOK vezetője némileg ellentmondott Tőkés Andrásnak abban, hogy szó sincs a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének halódásáról, mivel például Hargita megyében jól működik. Dáné Károly, a Tankönyvkiadó igazgatója az általa vezetett intézmény lehetőségeiről számolt be, és támogatást ígérve könyvírásra biztatta a pedagógusokat. Elhangzott, hogy újabb kis iskolákat fognak felszámolni. Ha ez megtörténik, pedagógusok maradnak állás nélkül. Horváth Gabriellát, a Bolyai Farkas Főgimnázium aligazgatóját választották meg a megyei szervezet élére, a két ügyvezető elnök Fülöp Judit és Molnár Zoltán lett. /(bodolai): Új vezetőség a pedagógusszövetség megyei szervezete élén. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 19./
2007. február 20.
Egy magyar nemzet él a Kárpát-medencében, az anyaországon kívül élő magyarok pedig nem „kisebbségek”, hanem az egységes magyar nemzet Erdélyben vagy Délvidéken élő részei, jelentette ki kolozsvári látogatásán Sólyom László köztársasági elnök, hozzátéve: folyamatosan ezt hangoztatta körútja során, hogy megértsék a magyarok, de a románok is. Ez az állásfoglalás hosszú évtizedek óta először villantja fel a tényleges nemzetegyesítés lehetőségét, hiszen míg a „kisebbségeknek” legjobb esetben csak többletjogok jár(ná)nak, addig népek gyakorolhatják az önrendelkezést. Sólyom László erdélyi ‘56-osokkal találkozott, és kitüntetéseket adott át nekik. A román államfővel megpróbálta megértetni az önálló állami magyar egyetem és a BBTE-n létrehozandó magyar karok szükségességét, a két óhajtott autonómiaforma mellett viszont még a magyarországi diplomácia jellegzetes szemérmetességével állt ki: azt mondta, az EU-ban a kulturális autonómia szükséges, a területi pedig lehetséges, ha az állam alkotmányával is összhangban áll. Sólyom László Marosvásárhelyen, a Sapientia Egyetemen tartott előadásában leszögezte: a romániai magyarságnak joga van a teljes körű, önálló anyanyelvi képzésre. A kulturális autonómia Európában magától értetődő jognak számít, de ha egy közösség akarja, a területi önrendelkezés is megvalósítható, fejtette ki. Sólyom László az általa Erdély fővárosának nevezett Kolozsváron szóvá tette a magyar feliratok hiányát, a magyar egyetem ügye elleni fellépéseket, a két magyar oktató elbocsátását és a kisebbségi törvény megfeneklését. A köztársasági elnök Hantz Péter BKB-alelnök ajándékát, a kitenni nem engedett Magyar Irodalomtudományi Tanszék feliratú táblát magasba tartva vállalt közösséget a BKB-val és a magyar felsőoktatásért harcolókkal. /Bagoly Zsolt: Új korszakot nyithat az államfő kijelentése. Sólyom László: Nem kisebbségek, nemzetrészek! = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 20./
2007. február 21.
A Gyergyótölgyesen élő Dakó Magdolna elmondta, még most is fél, de tovább nem hallgathat. 1959-ben a gyergyószárhegyi könyvtár könyvtárosa volt. Parancsba kapták, hogy a faluban égessenek el minden régi könyvet. Ő figyelmeztette az embereket, hogy ügyeljenek. Sok értékes könyvet dugtak el akkor, elégetés helyett. Egyik este a könyvtárban megjelent a néptanács elnöke, a tartományi főkönyvtáros – néhai Mészáros József – és a helyi rendőr. Közölték, hogy leltározni kell menni a kolostor könyvtárába. Két szekus is jött, akik rájuk ijesztettek, hogy ami ezután fog történni, arról halálukig hallgatniuk kell, különben többet nem látnak napvilágot. Mészáros odasúgta, amit csak lehet, mentsenek meg. Megkezdődött a leltározás. A könyveket összecsomagolták. Jegyzőkönyvet írtak a könyvekről. Dakó Magdolna az egyik szép kéziratos könyvet, Gyergyó történetét, megpróbálta kicsúsztatni az ajtó mögé a folyosóra. Észrevették. Ezután rajtuk volt a szekusok szeme. A régi kéziratok, könyvek, aranycsatos misekönyvek érdekelték őket. Tudta, hogy a könyveket Marosvásárhelyre vitték. Később érdeklődtek még a Teleki Tékában is, de nem találta meg egyik elvitt könyvet sem. Felkereste Mészáros Józsefet is. Ő csak annyit mondott, hogy Vásárhelyig elhozták a teherautón, azonban őt a város szélén leszállították, s azóta ő sem tudja, hová vitték a ferencesek könyveit. Még most is retteg, de el kellett mondania valakinek, vallotta meg Dakó Magdolna. Vajon hányan élnek hasonló történetek miatt rettegésben ma is? /Bajna György: A félelem nem múlik el. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 21./
2007. február 21.
Marosvásárhelyen a Kultúrpalota a nótakedvelő közönségnek élmény volt a Farsangi nótaszó című műsort kínáló kis „összmagyar” társaság. Jakab Attila és zenekara muzsikálta végig a műsort. Marosvásárhelyiek, felvidéki, vajdasági, budapesti, kecskeméti énekesek váltogatták egymást. A műsort gazdag operett-ráadással tetézték a művészek. /Bölöni Domokos: „Beléptünk az Unióba, mégis szól a magyar nóta!” = Népújság (Marosvásárhely), febr. 21./
2007. február 21.
Kubinyi Anna budapesti textilművész vallja, hogy nemzetben gondolkodik, február 15-én nyílt meg a kiállítása a marosvásárhelyi Bernády házban. Az „Erdélyi sorozat” című alkotásai bejárták a világot. A kiállítás anyaga Tokióból érkezett Sepsiszentgyörgyre, az első erdélyi állomásra, majd Bukarestben is bemutatták 2006. novemberében az akkor megnyíló Magyar Kulturális Központ avatása alkalmával. Kubinyi Anna több egy évtizeden át Franciaországban élt, majd hazatért. Ne hagyjuk veszni ősi értékeinket, bíztat Kubinyi Anna, és ő maga is azt teszi, amikor gyűjti és művészien megjeleníti az erdélyi töredékeket. Az „Erdélyi sorozat” nemsokára Székelyudvarhelyre kerül. /Bakó Botond: Erdélyi töredék. Kubinyi Anna kiállítása a Bernády házban. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21./
2007. február 21.
Az avantgárddal foglalkozik Balázs Imre József doktori értekezésének könyvformájú változata /Az avantgárd az erdélyi magyar irodalomban. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2006./. Ez a korszak az erdélyi magyar irodalomban is kiemelkedőnek nevezhető, többekre is hatott, sokan alkottak jelentős életművet az avantgárd hatására. /Sándor Boglárka Ágnes: A nikkelszamováron innen és túl. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21./
2007. február 22.
Nagy József marosvásárhelyi színművész vehette át a magyarországi Játékszíni Társaság által felajánlott hűségdíjat Marosvásárhelyen. Egy ideje az anyaország kezdi támogatni azokat a művészeket, akik évtizedeken át szolgálták a színházat. Nagy József 1953-ban kezdte pályafutását. Színházalapítóként is emlegetik, hiszen részt vett a nagybányai magyar színház megalakításában. Színművészként öt évtizeden át szolgálta hűséggel a marosvásárhelyi és erdélyi színpadokat egyaránt. A közönség ma is láthatja a Liliomfi és a Hallottátok, mi esett meg útban a fórum felé című musicalben. /Menyhárt Borbála: Érték a hűség. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 22./
2007. február 22.
Megjelent dr. Dezső István sebészorvos önéletrajzának első kötete /Egy erdélyi sebész emlékei 1947-1961, Szekszárd/. Ebben a Vajdakamarásról induló mezőségi fiú írja le életútját, amelynek meghatározó állomása volt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet. Az intézmény történetéről készült dokumentum jellegű művek mellett a személyes emlékeket rögzítő könyvek egész sorából rajzolódik ki a részletek sokasága. A kiváló emlékezőtehetséggel megáldott szerző megörökítette mindazt, aminek ismerete fontos lehet múltunk, történelmünk megértése szempontjából. „Az egyetemen és Marosvásárhelyen, mindenütt mindenki csak magyarul beszélt, természetesen a közhivatalokban is, de minden nyomtatvány és irat is csak magyarul készült” – olvasható a könyvben. Elgondolkodtató, hogy mindössze hatvan-hetven év alatt mennyi minden megváltozott a városban, amelynek Dezső István 1951-től 57-ig volt a lakója. A Magyarországra áttelepedett sebészorvos megírta további emlékeit is. Mert ott sem találta meg azt, amire a kisebbségi sorsból kiszabadulva vágyott. /(bodolai): Egy erdélyi sebész emlékei 1947-1961. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 22./
2007. február 23.
Március 22-ére halasztották a tárgyalást a marosvásárhelyi Kossuth utcanév ügyében indított fellebbezési perben. A helyi tanácsot képviselő Kerekes Károly ügyvéd szerint az alperesek célja az időhúzás. A február 22-re kitűzött tárgyalás immár a második, amit a bíróság elhalasztott. /Antalfi Imola: Halasztás a Kossuth utca ügyében. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 23./
2007. február 23.
Jó eséllyel pályázik az Európai Integrációs Minisztérium helyett létrejövő regionális fejlesztési tárca vezetésére Borbély László közmunkaügyi és területfejlesztési megbízott miniszter. A politikus február 22-én Marosvásárhelyen Kelemen Atilla parlamenti képviselővel, a Maros megyei RMDSZ elnökével együtt tartott sajtótájékoztatón nyilatkozott erről. Kelemen Atilla az európai parlamenti választások kapcsán bejelentette: az RMDSZ Maros megyei szervezete negyvenötezer aláírás begyűjtését vállalta és ennek nyolcvan százalékát már teljesítette is. Úgy értékelte, az RMDSZ az ország egyetlen politikai szervezete, amely nyílt kártyákkal, európai parlamenti képviselőjelöltjeit nevesítve kezd kampányba. Felhívta a figyelmet, hogy a Tőkés Lászlót támogató aláírásgyűjtők megnehezítik az RMDSZ dolgát és becsapják az embereket, mivel azt mondják nekik, hogy két jelöltlistát is aláírhatnak. /L. I. : Az RMDSZ-é lehet a régiófejlesztés. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 23./
2007. február 23.
Nagyváradon, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület székházának dísztermében február 25-én megemlékezést tartanak a kommunizmus áldozatairól. Bemutatják az 1956 emlékezete Biharban című könyvet, a Partiumi füzetek 45. számát. A 182, Bihar megyei 56-os meghurcoltatásait, életrajzát ismertető könyv gazdag dokumentációs és fényképmelléklettel jelent meg, Dukrét Géza és Kupán Árpád szerkesztésében. Legújabb kiadványait mutatta be február 22-én a Kriza János Néprajzi Társaság a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum szervezte közönségtalálkozón. Az érdeklődők a Kriza János Néprajzi Társaság 14. Évkönyvét vehették kézbe, ezenkívül a Tanulmányok Szentimrei Judit 85. születésnapjára című emlékkönyvet, Gazda Klára és Tötszegi Tekla szerkesztésében, Pávai István Zene, vallás, identitás a moldvai magyar népéletben című munkáját, valamint Tánczos Vilmos Folklórszimbólumok és Pozsony Ferenc Erdélyi népszokások című könyvét. A marosvásárhelyi Bod Péter Napok keretében a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központban Csép Sándor Egyetlenem és Áldás, népesség című filmjeit vetítették. /Kultúr hírek. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 23./
2007. február 24.
Tizenegy könyvét mutatja be a Kriza János Néprajzi Társaság. Marosvásárhelyen kezdődött február 22-én az a rendhagyó erdélyi könyvbemutató-sorozat, amelyre a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) vállalkozott – a körút következő állomása Csíkszereda lesz. „Ma már nemcsak reprezentatív munkákat adunk ki. Újabban lehetőséget biztosítunk a néprajz szakos tanárainknak és diákjainknak, hogy értékesebb jegyzeteiket könyv formájában közölhessék” – emelte ki bevezetőjében Szabó Árpád Töhötöm, a társaság alelnöke. A sorozatot a műfaj két kiváló erdélyi képviselője kezdte: Tánczos Vilmos és Pozsony Ferenc. Utóbbi, aki a társaság elnöki tisztségét is betölti, Erdélyi népszokások című kötetében a népszokásokat egy dinamikusan alakuló kultúra elemeiként mutatta be. A társaság évkönyve egyfajta fórumnak tekinthető, ahol előre meghirdetett tematika mentén Budapesttől a Székelyföldig mindenki megszólalhat. A Kriza János Néprajzi Társaság külön kötetet szentelt a 80 éves Kallós Zoltánnak. A kötetben szemelvények találhatók abból a gazdag levelezésből, amelyet a néprajzkutató folytatott a szakma képviselőivel. A moldvai csángók bibliográfiája, mely 5376 bibliográfiai tételt tartalmaz, hamarosan digitalizált formában a szervezet www.kjnt. ro című honlapján is olvasható lesz. /Szucher Ervin: Néprajzi könyvzápor. = Krónika (Kolozsvár), febr. 23./ A tavalyi évkönyvben dr. Gazda Klára egyetemi docenst, az idei 14. évkönyvben Szentimrei Judit néprajzost köszöntötték. A Kriza Könyvek sorozatban a 27. kötetnél tartanak, a sorozatnak célja, hogy fiatal, pályakezdő kutatók elemző munkáinak biztosítsanak helyet. Az egyetemi jegyzetek kiadványainak sorozatában két kötet látott napvilágot, Táncos Vilmos Folklórszimbólumok és Pozsony Ferenc Erdélyi népszokások című egyetemi jegyzetei. A moldvai csángók bibliográfiája lengyel, olasz, német és magyarországi összefogással készült Ilyés Sándor összeállításában. Ehhez a témához kapcsolódik Pávai István Zene, vallás, identitás a moldvai magyar népéletben című kötete, amely a szerző összegyűjtött írásait tartalmazza. A bemutató végén Pozsony Ferenc a társaság 10 ezer kötetes szakkönyvtáráról, archiváló adattáráról és a 20 ezer alkotást őrző fotótáráról tartott ismertetőt. /(berekméri): Bemutatták a KJNT legújabb kiadványait. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./
2007. február 24.
A marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ idén az Áldás, népesség mozgalom által kezdeményezett Beszéljünk a népességről című konferencia köré építette kétnapos /február 21-22./ rendezvénysorozatát, melyen egyházi és civil szervezetek, intézmények képviselői vettek részt. A nagycsaládok csak az egyházra számíthatnak – mondta Csép Sándor, az Áldás, népesség mozgalom kezdeményezője. Két nyárádmagyarósi családot, a 11 gyerekes György Gézáét és a 10 gyermekes Nagy Béláét, egyenként 2500 lejes pénzadománnyal jutalmazta meg az Erdélyi Református Egyházkerület. A Beszéljünk a népességről konferencia Csép Sándor előadásával kezdődött, majd Kovács Istvánt, az egyházkerület diakóniai ügyosztályának tanácsosát, Csató Béla római katolikus főesperest, Peták Istvánt, a Magyar Televízió kurátorát, Bornemissza Esztert, az MTV Magyar Ház műsorának vezetőjét, Benkő Ágotát, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnökét, Csíki Sándort, az Erdélyi Nagycsaládosokért Egyesület elnökét, Fülöp Dénesnét, a vártemplomi Diakóniai Otthon ügyvezetőjét és dr. Ábrám Zoltánt, a MOGYE egyetemi tanárát hallgathatták meg a jelenlévők. Csép Sándor két filmjét mutatták be. Az egyik 1975-ben a gazdag Kalotaszegen készült /Egyetlenem/, a másik 2000-ben, a szerényebb Szilágy megyei Désházán. Az első filmben a pompás, jó móddal épített házakban élő párok egy szem gyerek nevelésére vállalkoztak, arra is nehezen, mert a vagyont fontosabbnak tartották a gyermekáldásnál. A második film a désfalviak életét mutatta be, ahol a családok – kevesebb földi jóban dúskálva – bátran vállalták a 3-4 gyermeket. Menni vagy maradni? címmel pályázatot hirdettek a Református Asszisztensképző Iskola diákjai számára. A díjazottak pénzjutalomban is részesültek, amelyet a dr. Csiha Kálmán nyugalmazott püspök által működtetett alapítvány ajánlott fel. /Mezey Sarolta: Bod Péter Napok másodszor. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./
2007. február 24.
Marosvásárhely és Zalaegerszeg testvértelepülések. Wass Albert idézetet /”…és maradok ez úton, míg csak élek, töretlen hittel, ember és magyar. ”/ véstek be a zalaegerszegi Testvérvárosok Parkjában felállított székely kapuba. A Marosvásárhely–Zalaegerszeg Baráti Kör Egyesület nevében Cseh Gábor elnök kérte a zalaegerszegi polgármestert, dr. Gyimesi Endrét és az illetékes erdélyi tisztségviselőket, hogy az általuk elérhető fórumokon tegyenek javaslatot: Wass Albert író születésének 100., halálának 10. évfordulója kapcsán a 2008-as esztendőt nyilvánítsák Wass Albert-emlékévvé. /Wass Albert-emlékévjavaslat. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./
2007. február 24.
Február 9-én Marosvásárhely harmadik alkalommal szervezte meg farsangi bálját a Marosvásárhely – Zalaegerszeg (MA–ZA) Baráti Társaság. Mindez a lelkes szervezőknek, elsősorban Cseh Gábor elnöknek köszönhető. /(erdélyi): A harmadik farsangi bál. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./
2007. február 24.
A POLÍSZ című budapesti folyóirat februári száma közölte többek között a Kárpát-medencei Keresztkötések Konferencia előadásait. A Népújság az erdélyi Mezőséggel és kiemelkedő személyiségeivel foglalkozó írásokból tallózott. „Tudja-e, uram, hogy a sztálini román nemzeti proletárdiktatúra által kitagadott, mindenéből kifosztott és kisstílű csirketolvajok júdáspénzért elmakogott rágalmai alapján halálra ítélt író, Wass Albert írta meg az erdélyi román paraszt apoteózisát?” (Cselényi László). Nagyercsén már csak Karcsi bácsival lehet magyarul beszélni. Ő a gondnok és a harangozó. (Bálint Zsigmond). Kövesdi Kiss Ferenc gyakran hangoztatta: Édesanyám mind az öt fiát hazaimádkozta. Egész életén át magyar, református és lévita volt. Valamennyi politikai rendszer fényes állásokkal kínálta meg. Mindegyiket elhárította. Ehelyett tanított Maroskeresztúron, Székelyföldváron, Brailán, Ákosfalván, Szentgericén. Osztatlan iskolákban 80-90 gyermeket. Irányította a faluközösségeket, dalárdákat szervezett, tánccsoportokat alakított. Istentiszteleteken szolgált, és temetett. (Papp Vilmos). Egyetlen völgy, a Füzes mente három jeles személyt indított útjára, alig tíz km-es távolságra egymástól: Vasasszentgotthárdon volt Wass Albert birtoka, Katonában született Barcsay Jenő szentendrei festő, és Pusztakamaráson született Sütő András. Ugyanitt van Kemény Zsigmond író sírja is. (Vetési László) A konferencián Székely András Bertalan nyitotta meg Gálfy-Bódi Tamás Marosvásárhelyről Budapestre áttelepült festőművész kiállítását és megköszönte Kilyén Ilka színművésznőnek a versekkel való közreműködését. /(bölöni): Jajszavak a szórványból. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./
2007. február 24.
Két új könyvet mutattak be, mindkettő a marosvásárhelyi Mentor Kiadó kötete. Az egyiket első megjelenése után 110 évvel lelkes, fiatal csapat varázsol valódi könyvvé. Koncz József A Marosvásárhelyi Evangélikus Református Kollégium története (1557-1895) című könyvének kiadása másfél éves munka eredménye, A 450. évfordulóját ünneplő kollégium Erdély történelmének egyik legreprezentatívabb intézménye, a kötetet lapozó olvasó Erdély négyszázötven évnyi történelmét is felfedezi benne. A szerkesztője, a latin és német nyelvű szövegek fordítója, Dóczy Örs elmondta, a fordítás több hónapot vett igénybe. A könyv a kollégium történetének 1557 és 1895 közötti időtartamát öleli fel, jórészt megsemmisült dokumentumokat közöl. A második könyv egy új sorozat második kötete. Márton Áron hagyatékáról van szó: a püspöknek sok meg nem jelenhetett szövege maradt fenn kézirat formájában. 2005 szeptemberében megjelent a sorozat első kötete, a Házasság, család alcímet viselő. Az új kiadvány Márton Áronnak a bérmálásról szóló írásait tartalmazza. Az erdélyi románság három százaléka vallja magát hitetlennek. Az erdélyi magyarság körében ugyanez az arány öt százalék. A magyarországi magyarok esetében: huszonhét! Erdélyben példát ad Márton Áron hagyatéka, a kollégiumi szellemiség. /Nagy Botond: Márton Áron hagyatéka és kollégiumtörténet. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./
2007. február 24.
Az 1924-ben született Nagy Pál mintha örökre vállalta volna fel egy erdélyi Figyelő örökös szellemi magaslesét, ezt mutatja Napló nélkül. Élet, irodalom, egyéb apróságok /Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2007,/ című könyve. Az ő világa, vallja, a Mezőség és a Küküllők mente, Pusztakamarástól Farkaslakáig, Székelyudvarhelyig. (Középen persze Vásárhely.). Az erdélyi magyar közírás (főleg 1918 utáni) erős vonulatának sodrását követi, a Benedek Elek – Kacsó Sándor – Tamási Áron fényutat; igazmondásban, érzékletes, szép magyar stílusban is, méltatta munkásságát Bölöni Domokos. /Bölöni Domokos: Az utolsó székely mohikán. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./
2007. február 26.
Két néhai unitárius értelmiségi személyiségről nevezték el ünnepi istentisztelet kíséretében a nemrég felépült marosvásárhelyi, kövesdombi unitárius templom épületegyüttesének két termét. A tanácsterem Bözödi György író nevét vette fel, a még épülőben levő ifjúsági termet pedig Balázs Ferenc lelkész-íróról nevezték el. Balázs Ferenc szellemi hagyatékát Kecskés Csaba, az új egyházközség első lelkipásztora elevenítette fel. Bözödi György emlékét Gálfalvi György író idézte fel. Az újsütetű Bözödi György teremben megnyílt Marton Ágota Márta festményeinek tárlata. A két nevet kapott terem névadóját plakettek is megidézik, melyeket Hunyadi László szobrászművész adományozott a kövesdombi unitárius egyházközségnek, /Benedek István: Névadó ünnepség a kövesdombi unitáriusoknál. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 26./