Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2006. november 21.
A Téka Rotary Club ez évi tevékenységét a színházi élet támogatásának szenteli, segítve a mikházi Csűrszínház újjáépülését, ez volt az ország egyetlen ilyen jellegű vidéki játszóhelye. Amennyiben ez sikerül, akkor összművészeti központtá válik Mikháza. Ebben az ügyben találkozott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban Lokodi Edit megyei tanácselnök, Szélyes Ferenc ötletgazda és Koszta Árpád Rotary-klubtag építész, az új Csűrszínház tervezője. Szélyes Ferenc elmondta: a Csűrszínház felépítése az eddigi évi két és fél nap miatt nem indokolt. Érdemes viszont úgy, hogy minden létező vásárhelyi és nem csak vásárhelyi kultúrintézmény ott felléphessen. Itt nem üzleti vállalkozásról lesz szó, hanem arról, hogy a színház, a bábszínház, a filharmónia, a színi egyetem kivigye műsorait vidékre. Lokodi Edit partneri szerződés megkötését javasolta a nyárádmenti kisrégióval, pályázni lehet majd a Kultúra 2007 keretén belül. A kisrégiónak jól működő adminisztrációja van, szakemberekkel, logisztikával, és nyitottak a Csűrszínház ügyében. Kecskemét önkormányzatának pénzadománya már útban van. /Nagy Botond: Komoly terv az ügy érdekében. Mikházából összművészeti központ. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 21./
2006. november 21.
November 18-án Marosvásárhelyen a Keresztelő Szent János plébánia nőszövetsége által szervezett hagyományos Katalin-bálra meghívták az ötven éve létrehozott Állami Székely Népi Együttes alapító tagjait. Az 1956-ban megalakult együttes 12 alapító tagját Csató Béla főesperes köszöntötte. /(b. gy.): A Katalin-bálon. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 21./
2006. november 21.
„Két eltörülhetetlen jellemvonása van az Isten képének: az igazság és a szeretet; ezek a fény és a meleg, a halandó porban tündöklő örökkévaló Nap sugarának szálai, melynek világossága a végtelennek fellegein áthatolva, mind a külső, mind a belső világában magának az Ősképnek feltétlen szépségét hirdeti.” Ezzel a mondattal kezdi Bolyai Farkas a matematikai főművének számító Tentament, melynek első kötetéhez csatolva, függelékként jelent meg fiának, Bolyai Jánosnak zseniális műve, az Appendix. Ez is egyik gyönyörű szimbóluma apa és fia együvé tartozásának. Bolyai Farkas 1804-től közel egy fél évszázadig volt professzora marosvásárhelyi református kollégiumnak, János pedig egykori diákja. Az, hogy ennek az iskolának a neve megtalálható a világ különböző országaiban megjelenő nagyobb méretű tudománytörténeti könyvekben és lexikonokban, az a két Bolyainak köszönhető. Bolyai Farkas nem csak matematikus, hanem polihisztor volt. Hat színművet írt, német és angol költők alkotásaiból fordított magyarra, szerzője az első magyar nyelvű erdészeti szakmunkának valamint zeneelméleti, néprajzi, neveléstani, állatgyógyászati, borászati és még számos más szakdolgozata maradt az utókorra. Képzőművészeti tehetséggel is rendelkezett. Új, jobb hatásfokú kályhákat és kemencéket tervezett. /Weszely Tibor: 150 évvel ezelőtt halt meg Bolyai Farkas. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 21./
2006. november 23.
Marosvásárhelyen azt nyilatkozta az orvosi univerzitás rektora: szeretné, ha az egyetemen három évig angolul tanulnának. Azt is mondták az egyetem oktatói, hogy lehetetlen mindenüvé fölszegezni a magyar nyelvű feliratokat a felsőokítás épületében. Ezután kérdés, ha angolul tanulnak a diákok, az nem baj, csak ha magyarul tanulnak, akkor lenne baj? – Az egyetemen amikor egy magyar oktatói állás ürült, nem magyart pályáztattak a helyére, hanem románt, nemzeti kádert. A cikkíró, Sebestyén Mihály még emlékszik, hogy az egyetem minden ajtajára, termére, helyiségére és laborjára magyarul is fel volt írva a pontos megnevezés a román mellett. Ki szedte le és miért? /Sebestyén Mihály: Kakukkerkölcs. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./
2006. november 23.
Marosvásárhelyen Kossuth Lajost törvényszék elé állították, a város akaratával szembeszállva. Kossuth Lajossal olyanok pörlekednek, akik a magyar államférfi emberi és politikusi nagysága mellett nem tudnak mit kezdeni önnön kicsinységükkel. Kossuth kezdeményezte a jobbágyok felszabadítását, azokét a jobbágyokét, akik a mostani ellenzők ősei voltak. Szerintük ugyanis az elnyomottak mind románok, az elnyomók pedig magyarok voltak. Azért tagadja meg a független bíróság az utcanévhez való jogot, mert a vádlók felmenői, Kossuth kortársai 1848–49-ben nem a Világszabadság oldalán keresték szabadságukat. Kossuth Lajost az utókor mindenütt Európában, elismeri, csak itt rettegnek az igazságtól. – Az Európai Unió kisebbségvédelmi elképzelései hihetetlenül naivak és erélytelenek. /Sebestyén Mihály: Vásárhelyi híres promenádon. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 23./
2006. november 23.
A Romániai Magyar Népfőiskolai Társaság, az EMKE országos elnöksége és Maros megyei szervezete, valamint a Kovászna Megyei Művelődési Központ november 17-én Marosvásárhelyen a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központban megrendezte a VII. honismereti népfőiskolát, amelynek a témája: A szórvány közművelődési helyzete és jövőképe. Dáné Tibor Kálmán, Imreh-Marton István, Balla Zoltán, Vetési László és Gál Sándor tartottak előadást. A kerekasztal-megbeszélésen szó volt a szórvány- és a tömbmagyarság kulturális kapcsolatépítésének lehetőségeiről. /A szórvány közművelődéséről. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 23./
2006. november 23.
Márciusban alakult meg Marosvásárhelyen a kövesdombi unitárius gyülekezet. December 2-án felszentelik az immár hét éve épülő kövesdombi templom főhajóját és beiktatják megválasztott lelkészüket, Kecskés Csabát. Most is dolgoztak a hívek, segítkeztek az új kövesdombi templom építésében. A Bolyai téri unitárius egyházközség közel négyezer unitáriust tart számon a városban és a peremtelepüléseken. Az új gyülekezet megalakulásakor kettéosztották a gyülekezetet. Azért osztották meg a nagy unitárius gyülekezetet, hogy jobban tudják gondozni a híveket. A templomszenteléssel még nincs vége az építkezésnek. Azt szeretnék, hogy az új templom kulturális, művelődési központ is legyen. /Templom és közösségépítés az új unitárius gyülekezetben. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 23./
2006. november 23.
Másodszorra szerveznek Besztercén egyhetes színházfesztivált, de először látnak vendégül magyar előadást is. A marosvásárhelyi Nemzeti Színház román és magyar tagozatát is meghívták, így a Ketten a neten vígjátékot anyanyelvükön hallgathatják a besztercei magyarok. /Mayla Júlia: Beszterce nyit a magyarokra. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./
2006. november 24.
A marosvásárhelyi METRO hipermarketet már a 2004-es megnyitásakor román- és magyar nyelvű tájékoztató és eligazító feliratokkal látták el. Kolozsváron 2005-ben a Selgros, majd egy évvel később a Cora áruház üdvözli látogatóit több nyelven, többek között magyarul is. Zsombolyán, Temes megyében, a román többségű lakosság magyar, ráadásul RMDSZ-es polgármestert választott, egymásután két alkalommal is. Ádám Gábor, kolozsvári Etnopolitikai Intézet (EDRC) igazgatója szerint nem az a cél, hogy „mindenáron” kitegyük a kétnyelvű táblákat. Elismeri, nem könnyű hinni abban, hogy Kolozsváron egyszercsak a románoknak jut eszükbe: nincs-e valami javaslat egy híres magyar személyiségre vonatkozóan, mert utcát kellene elnevezni róla? Ádám szerint ezért az eszményi világért „még sokat kell tennünk, többségieknek és kisebbségieknek is. Az első és legfontosabb lépés: megértetni a románokkal, hogy ez nekik is jó.” Ellenben most a Babes-Bolyai Tudományegyetemen a románok letépik és széttaposhatják a magyar nyelvű táblákat. A cikkíró szerint: „Ezt értük el.” Szerinte nem lehet erőltetni, idő kell, türelem. /Ádám Gábor: Táblaháború. Minek? = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./ (a szerző a kolozsvári Etnopolitikai Intézet (EDRC) igazgatója)
2006. november 24.
Változó olvasói szokások a digitalizált világban – újabb kihívások kereszttüzében a könyvtár és az iskola címmel szervezett tanácskozást novemberben az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége és a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete /RMKE/ Sepsiszentgyörgyön. A konferencián terítékre került gondokról fejtette ki nézetét Kiss Jenő, az RMKE vezetője, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója. A rendezvényen a válságként megélt olvasás volt a téma. A statisztikai mutatók az olvasás visszaesését jelzik. Gereben Ferenc, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója és olvasásszociológus készített egy felmérést a Kárpát-medencéről, melyből kiderült, hogy milyen napjainkban a klasszikusok olvasottsága. Magyarországon a legolvasottabbak nem magyar, hanem külföldi szerzők. Ezelőtt úgy tíz évvel még a magyar klasszikusok vezettek. A határokon túl még a magyarok vannak a klasszikusok élvonalában, de úgy tűnik, követik a magyarországi mintát. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi tagozatának tanárai is készítettek egy felmérést. A nyelvi megértést vizsgálták, s úgy tűnik, hogy a bonyolultabb szövegnél már gondok vannak a megértéssel a kisgyerekeknél és az elemi osztályokban. Az EU-s Lisszaboni Irányelvek előírják a helyi kulturális örökség – ezen belül könyvtárak, múzeumok, más művelődési intézmények – hozzáférhetőségét digitalizáció révén. A szakmai gyűléseknek lenne feladata az Erdélyben követendő stratégia kidolgozása. Szélesíteni kell az internetes hozzáférést az állomány és az internet szempontjából legrosszabbul álló községi könyvtárak esetében. Gondoskodni kell a szórványbeliek internetes hozzáféréséről. /Domokos Péter: Beszélgetés Kiss Jenővel, a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnökével. Válságként megélt olvasás. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./
2006. november 25.
Nemzeti identitás és európai integráció címszó alatt szervezett országos fórumot Dorin Florea, Marosvásárhely. A fórumon a szélsőséges magyargyűlölő politikusok újabb kirohanásai hangzottak el. A székelyföldi autonómiakezdeményezés felett tartottak ítélőszéket, látszólag EU-konform érvekkel alátámasztva az autonómia ötletének elutasítását. A rendezvényen jelen volt több, a Demokrata Párt holdudvarába tartozó helyi intézményvezető, köztük a polgármester, a párt megyei elnöke is. George Pruteanu, Aurelian Pavelescu és Mircea Chelaru tábornok volt Dorin Florea polgármester mellett a nemzeti identitás, decentalizáció, autonómia és a romániai kisebbségek státusa témakörének felszólalója. A fenti témakörről érdemben szinte egyáltalán nem esett szó. Pruteanu szerint szégyen az országra nézve, hogy a területi autonómiát követelő magyar miniszterelnök-helyettes még mindig hivatalban van. Az RMDSZ mérsékelt és radikális szárnya mára egybeolvadt, és „Markóék alig várják már az újabb 1990 márciusát” – állította Pruteanu. A most a Parasztpártban alelnöklő Pavelescu szerint az RMDSZ-nek azért sürgős az autonómiakövetelés, mert Európában nem ismerik el a kollektív kisebbségi jogokat. Pavelescu és Mircea Chelaru tábornok, konzervatív párti alelnök szerint az RMDSZ annyira szélsőségessé vált, hogy veszélyt jelent a magyarságra nézve, ezért szerintük a magyar közösségnek meg kellene szabadulnia szélsőségessé vált vezetőitől. Dorin Florea szerint felháborítóak az RMDSZ autonómiakövetelései. Az említettek egyhangúlag kifogásolták, hogy meghívásukat nem fogadta el Frunda György RMDSZ-szenátor. Frunda György szenátor a következőket nyilatkozta a Népújságnak: „Meghívtak erre a rendezvényre, még hétfőn, de kérdésemre nem tudták megmondani, hogy kik a meghívottak, később a programból láttam, hogy George Pruteanuval és Aurelian Pavelescuval kellett volna vitát folytatnom. Szívesen vitázom az autonómia témájában európai szemléletű politikusokkal, de ezek nem közéjük tartoznak, korábban mindkettőjükkel csak negatív tapasztalataim voltak. Jobbnak láttam, ha nem adok hitelt a nevemmel és a személyemmel egy szélsőséges rendezvénynek.” Kérdés: vajon a demokrata pártivá vedlett, kormánypártinak számító Dorin Florea kinek a sugallatára hívott meg csupa közismerten elfogult előadót. Az RMDSZ megkérdezhetné ez ügyben Emil Boc pártelnököt. /Benedek István: Szélsőséges tiráda európai mázban. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 25./
2006. november 25.
„Ha 1848. március 15. a magyar nemzet születésnapja, akkor 1956. október 23. a magyar nemzet újjászületésének napja” – jelentette ki Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke a Kolozsváron megtartott Magyar Tudomány Napja Erdélyben elnevezésű fórumon. 1956 – A vég kezdete. Forradalom és ellenállás Közép- és Kelet-Európában című konferencia második napján Egyes Ákos elmondta: 1956 a huszadik század egyik történelemformáló eseménye, amelynek hatása kiterjedt Erdélyre, a Kárpát-medencére, az egész világra. Az értekezleten tizenöt előadást hallgathattak meg a jelenlévők, jeles magyarországi és hazai történészek elemezték az 1956-os forradalom eseményeit, illetve annak hatását Erdélyben, a Kárpát-medencében, a világtörténelemben. Előadást tartott Pomogáts Béla irodalomtörténész, Gyarmati György, a magyar Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója, Fischer Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem tanára, Pál-Antal Sándor, a Román Országos Levéltár Maros Megyei Igazgatóság nyugalmazott főlevéltárosa, Dávid Gyula irodalomtörténész, Novák Zoltán Csaba, a marosvásárhelyi Gheorghe Sincai Kutatóintézet képviselője, továbbá Tófalvi Zoltán, az ELTE doktorandusza, Buzogány Dezső egyetemi tanár, Vekov Károly docens, Bura László irodalomtörténész, Olti Ágoston, valamint az ELTE doktoranduszai, Ioanid Ilona és Benkő Levente kutatók. A rendezvényen hidvégi Gróf Mikó Imre emléklapokat nyújtottak át Pál Antal Sándornak, Dávid Gyulának és Bura Lászlónak az ’56-os események kutatása terén, illetve az EME-ben kifejtett munkásságuk elismeréseképpen. Ez alkalomból jelentette be Hámori József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alelnöke, hogy 2007. január 1-től létrejön az MTA hatodik, egyben első határon túli akadémiai bizottsága. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB), amelynek az EME ad majd otthont, feladata a romániai magyar tudományos közösség munkájának a segítése és a tudományos ismeretterjesztés lesz. /P. A. M.: Magyar Tudomány Napja Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 25./
2006. november 25.
November 24-én Marosvásárhelyen, a Néprajzi és Népművészeti Múzeumban folytatódott az a tanácskozás, amely jeles néprajztudósok, néprajzkutató szakemberek, muzeológusok jelenlétében kereste a választ arra, hogy miképpen lehet felkutatni, megőrizni és értékesíteni a népi nemzeti kulturális örökséget. A marosvásárhelyi gyűjtemény történetéről, a múzeumalapító Nicolae Filimon tevékenységéről Aurelia Diaconescu, az etnográfiai múzeum igazgatója tartott előadást, majd az elsősorban szőttesekből álló gyűjtemény bemutatása következett. A résztvevők a múzeum háromnyelvű kiadványából is tájékozódhattak a hallottakról. A bemutatófüzetben áll (sajnos, a magyar fordításban sok a helyesírási és nyelvhelyességi hiba), hogy a múzeum a román, magyar és szász közösségeket képviselő gyűjtemények otthona, ezt azonban a kiállított tárgyak korántsem tükrözik. Aki a néprajzi múzeumból szeretné megismerni a megye magyarságának, a szász vagy a roma lakosság népművészetének történetét, mondjon le erről. A három-négy tárlóban kiállított erre vonatkozó anyag szegényes és nem tükrözi a bemutatófüzetben kinyilvánított szándékot. A kiállítás célja elsősorban a román kontinuitás bizonyítása, és nem a megye sokszínű népi kultúrájának a bemutatása. /(bodolai): Sokszínűség helyett egyoldalúság. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 25./
2006. november 25.
November 24-én Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában szervezett Studium-esten a Miskolczy Dezső-emlékérem átadására és a Studium Alapítvány új igazgatóinak a bemutatására került sor. Idén Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány irodavezetője részesült a kitüntetésben. Ez a magyarországi alapítvány az egyetlen olyan intézmény, amely magas szinten támogatja a határon túli magyar felsőoktatást. – Jóvoltából több mint húszezer határon túli magyar részesülhetett különféle képzésekben – méltatta az alapítványt Egyed Zsigmond Imre egyetemi professzor, mecénásnak nevezve a támogatót. Csete Örs ünnepi beszédében a múltra emlékezett, amikor 1999-ben a Studium jelenlegi igazgatója, Vass Levente, kéréssel fordult hozzájuk, a rezidenseknek kollégiumot szerettek volna létrehozni, hogy megakadályozzák őket szülőföldjük elhagyásában. Azóta sok mindent sikerült megvalósítani, épületeket, képzéseket. A magyarországi támogatási rendszer változások előtt áll, Csete Örs reméli, hogy a közalapítvány továbbra is tudja folyósítani a határon túli támogatásokat. Az emlékérem átadását követően a Studium Alapítvány jelenlegi vezetősége átadta a stafétát fiatalabb társaiknak, így az ügyvezető igazgató Koncsag Előd, friss diplomás orvos lett, gazdasági igazgató pedig Hadnagy László hatodéves orvostanhallgató. Dr. Vass Levente, az alapítvány eddigi igazgatója elmondta, ők ezután a kuratórium tagjaiként dolgoznak tovább. /Menyhárt Borbála: Új vezetőség a Studium Alapítvány élén. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 25./
2006. november 25.
Mi lesz veled, szépirodalom? – ez a kérdés uralta a Pallas-Akadémia Kiadó november 22-i estjét a marosvásárhelyi Bernády Házban. A két irodalomtörténész főszereplő hosszú utat vállalt a vásárhelyi olvasók kedvéért. Pomogáts Béla Budapestről, Bertha Zoltán Debrecenből jött Erdélybe. Az alkalmat újabb könyvük megjelenése szolgáltatta. Mindkettőjük kötete erdélyi fogantatású, mindkét kiadvány a Pallas-Akadémia rangos Bibliotheca Transsylvanica sorozatának jelentős darabja. Bertha Erdélyiség és modernség című tanulmánygyűjteménye az 50., Pomogáts Magyar ezredforduló (Felelősség Erdélyért, III.) című nemzetpolitikai jegyzetválogatása az 51. a sorban. A kiadó főszerkesztője, Kozma Mária írónő az erdélyiek régi, hűséges barátaiként, a könyvműhelyükhöz szorosan kapcsolódó szerzőkként mutathatta be őket. Az irodalomtörténészek lehangolónak tartják a magyarországi valóságot. Az írótársadalom mára háttérbe szorult vagy önként visszavonult. A politikusok nyomultak a helyükbe, az önös érdekek, a pénz, a hazugság dominál. Bertha Zoltán sárospataki születésű, debreceni lakos, budapesti egyetemi tanár, annak a nemzedéknek a jeles képviselője, amelynek tagjai még a múlt rendszerben rendszeresen járták hátizsákkal Erdélyt, s hozták a könyvet, egyebet, amire az itteni magyaroknak szüksége volt. Számos könyvet, dolgozatot írt erdélyi írókról, költőkről: Sütő Andrásról, Székely Jánosról, Kányádi Sándorról, Bálint Tiborról, Szilágyi Domokosról, Páskándiról. És a régebbiekről, például Tamási Áronról, Kós Károlyról, Derzsi Sándorról és így tovább. Pomogáts Béla irodalomtörténészként folyamatosan jelenteti meg jelentős tanulmányait, könyveit, a Magyar Írószövetség egykori elnökeként, az Anyanyelvi Konferencia és az Illyés Közalapítvány elnökeként nemzetpolitikai kérdésekhez is rendszeresen hozzászól. Mostani kötete, a Felelősség Erdélyért immár harmadik cikkgyűjteménye. 1998 és 2000 között napvilágot látott jegyzeteit adta közre. /(nk): Irodalomtörténészek Erdélye. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 25./
2006. november 25.
Marosvásárhelyen, a Stúdium Alapítvány székhelyén bemutatták az általános orvos szakon hatodévet végzett Koncsag Előd Biometria madártávlatból című könyvét, mely a Stúdium Alapítvány támogatásával jelent meg. Ez jelentős lépés, mivel 1973 óta nem adtak ki magyar nyelvű statisztikai könyvet az orvosi egyetemen. /Ferencz Melánia: Biometria madártávlatból. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 25./
2006. november 27.
Markó Béla honoráriuma, rejtélyes szerzői jogdíjból származó tavalyi bevétele ügyében vizsgálódik a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). Az ügyészek az elmúlt hetekben több erdélyi magyar könyvkiadótól levélben kértek tájékoztatást arról, hogy milyen szerződéseket kötöttek az elmúlt időszakban Markó Bélával, és ezek folyományaként milyen összegeket fizettek ki a miniszterelnök-helyettesnek. „Épp a napokban állítottuk össze a DNA által kért dokumentációt” – nyilatkozta a Krónikának Káli Király István, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó igazgatója. Markó Béla miniszterelnök-helyettes márciusi vagyonbevallásában feltűnően nagy összegű szerzői jogdíjként kapott jövedelemről számolt be. A dokumentumból az derült ki, hogy Markó 2005-ben többet keresett költőként, mint miniszterelnök-helyettesként, szenátorként és RMDSZ-elnökként együttvéve. Államminiszterként ugyanis 43 197 lejt, RMDSZ-elnökként 45 376 lejt, irodalmi művei jogdíjaként viszont 90 000 lejt és 16 000 forintot könyvelhetett el. Mindezt úgy, hogy 2005-ben egyetlen könyvet sem jelentetett meg, korábban pedig kijelentette: 1990 óta, amikor politikai pályára tért, nem jut már ideje versírásra. A Krónika május 2-án közölt írásában Markó azzal magyarázta a nagy összegű bevételét, hogy öt évre eladta versei kiadási jogát egy erdélyi és egy magyarországi kiadónak. Jelezte, hogy nagyon rövid időn belül megjelenik egy gyermekverseskötete. A Markó-sorozat azonban nem jelent meg. – Mi már májusban elküldtük az ügyészség által kért dokumentumokat – nyilatkozta Tőzsér József, a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó igazgatója. A Pallas-Akadémia jelentette meg idén Lábujjhegyre állt ország címen Ágoston Hugó Markóval készített interjúsorozatát. „Ezután azonban csak Ágoston Hugónak járt honorárium.” – mondta Tőzsér József. A Mentor Kiadó a Markónak fizetett osztalékról tudott beszámolni. A miniszterelnök-helyettes ugyanis a kiadó részvényeinek a 22,2 százalékát birtokolja, ennek alapján kilencezer lejt utaltak át Markó bankszámlájára. – Nem hiszem, hogy mi erről akartunk beszélni – vágott vissza ingerülten Markó Béla, amikor több mint két héttel ezelőtt nemcsak a pozsonyi tárgyalásairól kérdezte a Krónika, hanem a június-júliusra ígért gyermekverseskötetét is szóba hozta. Markó kitért a válasz elől, jelezte: nem tartja időszerűnek, hogy könyvkiadási ügyeiről is kérdezze a lap. A Krónika az ezt követő két hétben napi rendszerességgel próbált interjút kérni a miniszterelnök-helyettestől, sajtótitkárának azonban nem sikerült időpontot egyeztetnie. Az RMDSZ képviselői segítségével nyirbálta meg a parlament azt a törvénytervezetet, mely az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) létrehozására vonatkozik. A kormány által benyújtott tervezet szerint az ügynökség feladata a politikusok vagyongyarapodásának az ellenőrzése lenne. A törvény vitája során az RMDSZ a Nagy-Románia Párttal, a Szociáldemokrata Párttal és a Konzervatív Párttal alkotott alkalmi koalíciót, hogy le tudjon faragni az ANI ellenőrzési jogosítványaiból. A szövetség ezzel az EU haragját is kiváltotta. Franco Frattini, az Európai Bizottság alelnöke és Olli Rehn bővítési biztos szeptemberben személyesen Markó Bélának címzett levélben kifogásolta, hogy a szövetség az ANI-törvény ellen fordult. /Gazda Árpád: Ki lehet a honor-donor? = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./
2006. november 27.
A Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat keretében az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Matematikai és Informatikai Szakosztálya november 25–26-án Csíkszeredában megrendezte a Bolyai Farkas Emlékkonferenciát, amelyen matematikai, informatikai, matematikatörténeti és módszertani előadások hangzottak el. Itt adták át először az idén alapított Farkas Gyula emlékérmet. Az idei díjazottak: Bandi Árpád (Marosvásárhely), Bencze Mihály (Brassó) és Farkas Miklós (Segesvár) tanárok. Az emlékérem Széchenyi Kinga magyarországi képzőművész alkotása, amelyet minden évben a Farkas Gyula Egyesület a Matematikáért és Informatikáért, a Radó Ferenc Matematikaművelő Társaság, valamint az Erdélyi Múzeum-Egyesület Matematikai és Informatikai Szakosztálya képviselői ítélnek oda. A konferencia matematikatörténeti előadásai Bolyai Farkasnak állítottak emléket, aki 150 évvel ezelőtt, 1856. november 20-án hunyt el, és aki 47 éven keresztül tanított matematikát, fizikát és kémiát a marosvásárhelyi Református Kollégiumban. /Borzási Péter: Bolyai Farkas Emlékkonferenciát tartottak. Első ízben adták át a Farkas Gyula Emlékérmet. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./
2006. november 27.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület agrártudományi szakosztálya második alkalommal szervezett Marosvásárhelyen, november 25-én a Sapientia Egyetem campusában tudományos szimpóziumot. A rendezvényről dr. Jakab Sámuel, az agrártudományi szakosztály elnöke és dr. Csávossy György számolt be. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület november 24-én megtartotta plenáris ülését. Az agrártudományi szakosztály azért választotta Marosvásárhelyt, hogy a Sapientián és a nyárádszeredai kihelyezett kertészeti karon tanuló kertészmérnöki hallgatók részt vehessenek. A szakosztály lapot ad ki, az Erdélyi Múzeumi Füzetek agrártudományi sorozatát, amelynek az első száma két héten belül megjelenik. Sebestyén Csaba előadást tartott, amelyben részletesen felmérte az EU csatlakozás összes feltételét és hozadékát. Agrárszakemberek, kertészek, tájkertészek, növényvédő szakemberek, a talajtan ismerői, vízügyi, állattenyésztési szakemberek tartottak előadásokat. Az egyetem munkatársai tudományos dolgozatokkal is segítik az akkreditációs folyamatot. /EME agrártudományi szimpózium. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 27./
2006. november 27.
November 25-én a Mentor Kiadó két új könyvét mutatta be Vida Gábor író, Látó-szerkesztő Marosvásárhelyen. Az egyik Szabó Róbert Csaba: Az egész Antarktisz kontinens című prózakötete, a másik Vermesser Levente: Az egyensúly ígérete című verseskönyve. A szerzők első kötetesek. Szabó A Hét, majd a Látó szerkesztője, Vermesser Balánbányán magyartanár. /Lokodi Imre: Kettős könyvbemutató a marosvásárhelyi Mentor szerzőitől. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./
2006. november 27.
A Pece-partról jöttem című könyvével jelentkezett Varga Vilmos nagyváradi színművész. A regényes önéletírást a Bihar–Hajdú-Bihar Eurorégió és az Európa Szívében Alapítvány támogatásával a Kiss Stúdió Alapítvány jelentette meg. Kolozsváron Bányai Éva Sikertörténet kudarcokkal. Bukaresti életutak /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár/ című interjúkötetét mutatták be. Marosvásárhelyen Pomogáts Béla Felelősség Erdélyért című, nemzetpolitikai jegyzeteit összesítő kötetét, illetve Bertha Zoltán Erdélyiség és modernség című tanulmánykötetét ismertették. Mindkét könyv a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadónál látott napvilágot. /Új kötetek az erdélyi magyar könyvpiacon. = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./
2006. november 28.
Az ördög művének nevezte az RMDSZ által kezdeményezett székelyföldi önkormányzati társulást Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere. Kijelentette, hogy amennyiben a város magyar többségű önkormányzata megszavazza a gazdasági társuláshoz való csatlakozást, ő egyszerűen nem vesz tudomást a döntésről, és nem hajtja végre. Florea szerint a Székelyföld újjáélesztése olyan, mintha valaki Sarmizegetusán és környékén kikiáltaná az újraalakult Daciát. Vásárhely polgármestere a Demokrata Párt megyei elnökeként a közeljövőben körlevelet fog írni a régió összes elöljárójának. Ebben elmagyarázná a vidéki polgármestereknek, miként lehet társulási szerződés aláírása nélkül is uniós támogatáshoz jutni. A polgármesteri hivatal által rendezett hét végi integrációs fórummal kapcsolatosan Marosvásárhely két alpolgármestere, Csegzi Sándor és Bárczi Győző elmondta, hogy Dorin Florea őket nem vonta be a szervezésbe. A szervezéssel kapcsolatosan az önkormányzati képviselők véleményét sem kérte ki a város polgármestere. Az európai integrációról szóló fórum George Pruteanu, Aurelian Pavelescu, Mircea Chelaru és más politikai és egyházi méltóságok magyarellenes felszólalásaiba torkollott. /Szucher Ervin: Florea: ördögi társulás. = Krónika (Kolozsvár), nov. 28./
2006. november 28.
November 25-26-án Marosvásárhelyen, a Színművészeti Egyetem színháztudományi konferenciát szervezett. Három szekció előadásai zajlottak párhuzamosan: az A szekció a román és francia nyelvű előadásokat jelentette, magyar (valamint angol) nyelvűeket pedig a B és a C szekció. A kínálat gazdagnak és változatosnak bizonyult, elméleti és gyakorlati kérdésekkel is foglalkoztak a jelenlevők. Témakörök: Intézmény és identitás, Nonkonformizmus és intézmény, illetve Színházesztétika és ideológia. A felszólalók között volt a magyarországiak mellett János Szabolcs (Nagyvárad, PKE) és Ungvári Z. Ildikó (Marosvásárhely, SZE). A C szekció témakörei: Intézmény és képzés, A kortárs dramaturgia kérdései és Kortárs színház: élmény és intézmény. Az előadók között volt többek között Hatházi András, Bodó Márta és Egyed Emese (Kolozsvár, BBTE), Kovács Levente, Killár Kovács Katalin, Gyéresi Júlia, Budaházi Attila, Albert Mária, Farkas Ibolya, Balási András és Csiky Csabat (Marosvásárhely, SZE). A színházi intézményekről és egyetemi reformokról szóló kerekasztal-beszélgetéssel zárult a sikeresnek bizonyult színháztudományi konferencia. Az elhangzott összes előadás olvasható lesz az intézmény Symbolon című színháztudományi folyóiratának következő számában. /Nagy Botond: Színháztudományi konferencia a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 28./
2006. november 28.
Alig egy hónap alatt kilenc erdélyi városban kutatta a tehetségeket a Médiabefutó csapata, és nem hiába. Minden helyszínen jócskán akadtak olyan jelentkezők, akik továbbjutottak a regionális döntőkbe. December 3-án Székelyudvarhelyen, december 10-én Marosvásárhelyen folytatódik a megmérettetés. A legjobbak pedig december 18-án Csíkszeredában léphetnek színpadra az országos döntőn. Kolozsváron zsúfolásig telt a Báthory István Gimnázium díszterme a Médiabefutó helyi szakaszán. Hajni és TSZ (Debreczeni Hajnalka és Tóth Szabolcs), a verseny állandó műsorvezetői jelenlétében kezdődött a megmérettetés. Nem hiányzott a tavalyi győztes, Felméri Péter sem. Szatmárnémetiben a Filharmónia épületében folyt a verseny. Marosvásárhelyen a Színművészeti Egyetem Stúdió Színházának nemcsak az előadóterme, hanem előcsarnoka is megtelt érdeklődőkkel. A Cinige együttes nem először mutatkozott be. /Regionális döntőkre készülnek. Médiabefutó 2006: véget értek a helyi selejtezők. = Krónika (Kolozsvár), nov. 28./
2006. november 28.
Két helyi vonatkozású könyvvel jelentkezett az idei könyvnapokon Pál-Antal Sándor történész, nyugalmazott levéltáros. Az egyik az 1956-os forradalmat követő megtorló intézkedéseket vette számba, az egykori Maros Magyar Autonóm Tartomány területén. (Áldozatok – 1956. Mentor Kiadó, Marosvásárhely). Pál-Antal Sándor nekiállt a Maros Magyar Autonóm Tartományban (MMAT) folytatott büntetőperek feldolgozásához. A katonai ügyészség irattára 1985-ben került a marosvásárhelyi levéltár birtokába, s a fordulat után vált kutathatóvá. A Maros Magyar Autonóm Tartományban már a forradalom idején megtörténtek az első letartóztatások, s az azt követő években a perbe fogottakkal együtt összesen 826 személyt állítottak bíróság elé. A vádiratban a tanúknak a forradalom alatti viselkedésére való utalás szerepelt. Rendszerint olyan véleménynyilvánításról, vagy a rendszer ellen megfogalmazott kritikáról volt szó, amelyért még egy hivatali megrovás sem járt volna. Egyesek a Szabad Európa Rádiót hallgatták és a híreket kommentálták, mások tiltott magyar énekeket énekeltek, őket rendszerint öt éven felüli börtönbüntetésre ítélték. A szervezetben vagy baráti csoportokban tevékenykedők elleni büntetés legkevesebb 15 év volt. A letartóztatottak elleni vádat különböző módszerekkel megszerzett adatokkal (besúgó cellatársak, megfélemlített tanúk vagy a letartóztatottakból kicsikart beismerő vallomás) addig dokumentálták, amíg abból rendszerellenes bűncselekmény lett. Az október 28-án kezdődött letartóztatási hullám során a Securitate emberei a milícia segítségével felgöngyölítették a szovátai munkásfiúk szervezkedését. A legnagyobb akció az. ún. Faliboga vezette szervezet felszámolása volt. A terror 1958–59-ben érte el tetőfokát. 1958-ban 15 szervezet, illetve csoport és 42 egyén ellen indítottak bűnvádi eljárást, 1959-ben 325-en kerültek a Szekuritáté fogdájába és 268 ellen hirdettek ítéletet. A Securitate akciói változó intenzitással 1965-ig tartottak. /Bodolai Gyöngyi: Megtorlások tükre. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 28./
2006. november 29.
Bara László katolikus papot 1996-ban nevezte ki az érsek Marosvásárhelyre egyetemi és meggyesfalvi lelkésznek. Munkája gyümölcsözőnek bizonyult, a múlt hét végén – péntektől vasárnapig – háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelték a Ma-Fia (Marosvásárhelyi Fiatalok) tizedik születésnapját. Veteránok tértek vissza és emlékeztek a kezdetekre, amikor lassanként kezdett kibontakozni egy összetartó közösség. Egy önképző, önszerveződő körhöz hasonlítható a Ma-Fia, melyet ugyanakkor egy lelkész és egy segítőnővér irányít. /(ferencz): Tízéves a Ma- Fia. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 29./
2006. november 29.
Sajtótájékoztatót tartott az EMKE Maros megyei szervezete, Ábrám Zoltán elnök a hétvégi kolozsvári közgyűlésről, a szervezet jövő évi terveiről beszélt. Országos szinten az EMKE 66 társszervezettel és 18 saját szervezettel működik együtt, ezek mindegyike jogi személy. Feltett céljuk létrehozni az Erdélyi Magyar Művelődési Intézetet, hogy intézményes keretet is biztosíthassanak a működésüknek, rendezvényeiknek. Ezt az EMKE hozná létre, de a későbbiekben önállóan működne. A Maros megyei EMKE székházgondjai továbbra sem oldódtak meg, nincs normatív támogatás. 2007-ben lesz többek között mezőségi szórványprogram, Gyöngykoszorú, vásárhelyi Mindentudás Egyeteme, Vártemplomi esték, emlékező rendezvény a Don-kanyari áldozatokra, magyar kultúra napja, Bod Péter-napok, Rákóczi-megemlékezés, EMKE Tavaszi Fesztivál és Maros megyei Civil Fórum. /Nb.: EMKE-tervek, EMKE- díjak. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 29./
2006. november 29.
Az idei Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián (ETDK) kevesebb dolgozat versengett ugyan, de ezek minősége jobb volt elődeikénél. Idén a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) szervezte konferenciát, nagy számban jelentkeztek dolgozattal Nagyváradról és Marosvásárhelyről is diákok. Három egyetem: a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE), a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) és a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) hallgatói mérték össze szakmai felkészültségüket. Néhány cég és civil szervezet különdíjat hirdetett meg hagyományteremtő szándékkal. Mint minden évben, idén is részvételt nyertek a dobogós helyezést elért dolgozatok az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK – Magyarország). /Végh M. Balázs: IX. ETDK. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./
2006. december 4.
December 2-án Szabó Árpád erdélyi unitárius püspök felszentelte Marosvásárhelyen a kövesdombi egyházközség templomát, és beiktatták tisztségébe az újonnan alakult egyházközség első lelkészét, Kecskés Csabát. A templom hét év alatt épült, még nincs befejezve. /Benedek István: Templomot szenteltek az unitáriusok Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 4./
2006. december 4.
Megjelent Tömöry Péter: Erdélyi Anekdotika /Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ című könyve. A szerző 1989–1990 között írt tárcasorozatában csokorba szedte erdélyi létezés eseményeit, Sepsiszentgyörgyön, Bukarestben, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Kolozsváron… Veszprémben – azokon a tájakon, ahol pályája során megfordult. /Új könyv. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 4./