Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Marosvásárhely/Székelyvásárhely (ROU)
15982 tétel
2006. augusztus 7.
Három kontinensről érkeztek vendégek a 16. Kalotaszentkirályi Népzene- és Néptánctáborba. A tábort életre hívó kolozsvári Archívum Kulturális Alapítvány idén is a hagyományokhoz hűen szervezett. A táborban közel háromszázan fordultak meg, nemcsak Erdélyből, Magyarországról is érkeztek vendégek. A sátorozók közül többen visszajáró vendégek. Németh Attila szervező elmondta, az is előfordult, hogy a korábban főiskolás táncos ma a családjával érkezik Kalotaszentkirályra. A táborban hangszeres zene-oktatás is folyt Sinkó András marosvásárhelyi, illetve Kostyák Alpár kolozsvári zenetanár irányításával. A népdaloktatást Sánta Emőke vezette, aki már tíz éve rendszeresen kijár kalotaszegi dalokat tanítani. A magyar folklór meghódította a világot, Japántól kezdve Amerikáig mindenhol működnek magyar tánccsoportok. /Márton Éva: Kalota-parti tábor nemzedékről nemzedékre. = Krónika (Kolozsvár), aug. 7./
2006. augusztus 8.
Soha semmiféle nyilatkozatot nem írtam alá a volt Szekuritáténak, jelentette ki a Népújságnak Borbély László területrendezési miniszter. Az Evenimentul Zilei napilap egy listát közölt, amelyen néhány neves politikus – közöttük Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Borbély László területrendezési miniszter és Verestóy Attila szenátor – neve szerepelt, akik állítólag „legalább egyszer” együttműködési nyilatkozatot írtak alá a szekuval. Borbély a listát hamisnak nevezte, és kijelentette, hogy három évvel ezelőtt ő maga kérte, hogy a saját dossziéját hozzák nyilvánosságra. Erre a felkérésre a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) a mai napig sem adott hivatalos választ. Markó Béla RMDSZ-elnök a múlt hét végén Marosvásárhelyen kijelentette, hogy az RMDSZ egyetért a politikusok dossziéinak a nyilvánosságra hozásával. Ugyanakkor hozzátette, hogy tudomása szerint az RMDSZ vezetői között nincsenek szekus kollaboránsok. /(mózes): „Soha semmit nem írtam alá a szekunak”! = Népújság (Marosvásárhely), aug. 8./
2006. augusztus 8.
Már a kezdet kezdetén komoly vita volt az RMDSZ prominensei között abban a kérdésben, hogy nyíltan meghirdethető-e az erdélyi magyarság autonómiaigénye vagy sem. Domokos Géza a végsőkig küzdött a többszintű autonómia követelésének hivatalos programba foglalása ellen. A Nemzeti Liberális Párt akkori elnökével, Radu Cimpeanuval 1990. március 22-én, a vásárhelyi magyarellenes pogrom után aláírt nyilatkozat kifejezetten elutasította az autonómia követelését. Ebben a nyilatkozatban megjelenik a kétoldali szélsőségesek motívuma: a szöveg megfogalmazói a tragikus végkifejletű marosvásárhelyi eseményekért való felelősséget a magyar irredentizmus híveire és a szélsőséges román nacionalistákra hárították. Valójában akkor nemcsak a politikában, de még a magyar társadalomban sem volt érdemi irredentizmus.  A nyilatkozat hitet tett Románia szuverenitása és területi integritása mellett és rögzítette, hogy a hivatalos nyelv a román, holott mi sem lett volna természetesebb, mint arra törekedni, hogy elismertessék hivatalos nyelvként a magyart is, finn mintára (Finnországban a 6%-os svéd kisebbség nyelve második hivatalos nyelv).  Az aláíró Domokos Géza szerint az általa vezetett szervezetet támogató polgárok nem kívánják Erdély valamely részének autonómiáját sem. Mit kapott mindezért cserébe az RMDSZ? Egy utalást a decentralizáció szükségességére s az anyanyelvű oktatáshoz való jog általános elismerését. „A lib-lab (liberális – labanc) paktumok végigkísérik az RMDSZ történetét” – írta Borbély Zsolt Attila. „E paktumokat jellemzően az RMDSZ liberális/libertinus szárnya kötötte a Domokos Géza, majd Markó Béla által vezetett labancokkal.” /Borbély Zsolt Attila: A múlt tükörcserepei 1. Az első lib-lab paktum. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 8./
2006. augusztus 8.
A régóta megszokott hosszú sorok állnak Marosvásárhelyen az útlevélosztályon. A túlzsúfolt helyiségben nincs hová leülni. Nincs szellőztetés, elviselhetetlen a levegőtlenség. 2007. januártól tervezik a jelenlegi kétablakos kiszolgálást négyablakosra bővíteni, ugyanakkortól napi 8 órában folyik majd a lakosság kiszolgálása. /Bögözi Attila: Idegtépő útlevélküzdelem. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 8./
2006. augusztus 8.
Az utóbbi években ismét fellendülőben van az orgonaépítő, restauráló szakma. Ezt bizonyítja az is, hogy létrejött a jelenleg tizenkét erdélyi műhelyt tömörítő egyesületük, melynek tagjai között ismert orgonaművészeket is találni. Tavalyelőtt Brassó megyében svájci támogatással orgonaépítő iskolát is nyitottak. A jövőben az itt képzett szakemberekből alakuló bizottság fog dönteni a nagyobb szabású javítási munkálatok módozatairól – jelezte a Kolozsvárról elszármazott, Budapesten élő Barta Tibor. A „civilben” idegsebész orgonaművész nemrég székelyföldi turnéra indult, és több Hargita megyei orgonát is megszólaltatott. A 19. századi, erdélyi, ezen belül székelyföldi orgonák szakértője elmondta: a rendszerváltozás előtti években a székelyföldi és Maros menti orgonákat a marosvásárhelyi Mesnyi János tartotta karban. Az időközben elhunyt restaurátor és orgonaépítő főként a vásárhelyi Kultúrpalota orgonáját gondozta. Feladatát a nagyszebeni volt fizikatanár, Wieder Hermann vette át, aki napjainkban is széles körű tevékenységet folytat a régióban. A székelyföldi orgonák zöme nem koncertorgona, ezeket többnyire azzal a céllal építették Kolonics István műhelyében (Kolonics 1851-ben telepedett le Kézdivásárhelyen, és több mint 200 orgonát készített), hogy a liturgiákat kísérjék. Ennek ellenére vannak kivételek, ilyen a csíksomlyói kegytemplomban lévő hangszer is. A gyergyóditrói orgona szerényebb kivitelezésű. A restaurált orgonák közül szakértelem hiányában vagy a szűkös anyagiak miatt sok hangszert „elrontottak” az évek során. Kolonics legnagyobb orgonája a gyulafehérvári katedrálisban található. Barta külön felhívta a figyelmet a csíkbánkfalvi, a csíkszentgyörgyi és a tusnádi orgonák egyediségére: az itt játszó orgonistáknak nincs szükségük segédekre ahhoz, hogy előadás közben hangszínt vagy regisztert váltsanak. Hasonló mechanikai megoldást, Bécs kivételével, sehol nem alkalmaztak Nyugat-Európában. /Jakab Lőrinc: Székelyföldi orgonák és építők. = Krónika (Kolozsvár), aug. 8./
2006. augusztus 8.
A magyarországi Kormorán együttes koncertje jelentette az augusztus 5–6-án megrendezett Székelykáli Falunapok egyik fénypontját, de volt székely fiú és leány szépségverseny, ugyanakkor hagyományos bútorfestést is tanulhattak a falunapokon részt vevő gyermekek és fiatalok. Muresán Kilyén Emma tanárnő volt szervező. A művelődési otthonban látható volt A falu múltja, jelene és jövő nemzedéke elnevezésű fényképmontázs, amelyet Gyarmathy István falufelelős és Lukácsy Szilamér református lelkész, a tavalyi falutalálkozót megörökítő fotói tettek színesebbé. A helyi klubban, kiállították Both Gyula marosvásárhelyi takácsmester népművészeti gyűjteményét. A tavalyi falutalálkozó alkalmával felállítottak a háborús hősök emlékére egy kopjafát. /Gábor Ildikó: Székelykáli falunapok. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 8./
2006. augusztus 9.
Ismét elkezdődtek a régészeti ásatások Marosvásárhelyen, a vár udvarán. 1999 óta ez a hatodik feltáró munka. Idén Györfi Zalán és László Keve régészekkel, illetve Berecki Sándor és Barabás Miklós segítségével /Soós Zoltán régész az ásatások vezetője/ folytatják az egykori ferences kolostor feltárását. Az idei munkálatok pályázati pénzből valósulnak meg. Már az első napon 15. századi könyvcsatot, sarkantyút, kerámiapecsételőt, kályhacsempét és kerámiát találtak. Soós elmondta, nemrég fejezték be a magyarzsákodi unitárius templom kutatását. A templom nyugati és északi falai középkoriak, megmaradt a nyugati főbejárat kapukerete, amelyet a 14. sz. második felére datálnak. Az ásatások során középkori székely köztemetőt tártak fel, a déli oldalon előkerült egy Mátyás-kori pénzérme, amely datálja, hogy meddig használták a temetőt. Valószínű, hogy létezett egy kisebb méretű, Árpád-kori templom azon a helyen. Jövőre a templom belsejében folytatják a kutatást. /Gábor Ildikó: Átfogó régészeti munkálatok. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 9./
2006. augusztus 9.
A katolikus hittudományi főiskola beolvadása ellen indítottak akciót a hívek. Aláírásgyűjtésbe fogott a Bolyai Kezdeményező Bizottság, hogy a gyulafehérvári katolikus papnevelde ne tagozódjék be a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetembe. A nyílt levelet az Erdély.ma internetes hírportál tette közzé, augusztus 9-én estig közel kétszázan csatlakoztak a felhíváshoz. Az érsekség és a papnevelde tárgyalásokat folytat a kolozsvári egyetemmel arról, hogy a teológia – az egyházi felügyelet tiszteletben tartása mellett – az állami tanintézet részévé váljék. „Mi, romániai magyar katolikusok megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a papjainkat képző Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet elsősorban anyagi okok miatt beolvadni készül a Babes-Bolyai Tudományegyetembe” – áll a közzétett dokumentumban. Az aláírók idézik Márton Áronnak, Erdély nagy püspökének a levelét, amelyet 1948-ban írt a Magyar Népi Szövetségnek, miután szóba került a felekezeti oktatásnak az állami rendszerbe történő beolvasztása. Levelében Márton Áron az önálló egyházi iskolarendszer mellett tette le a garast. A nyílt levél szerint az erdélyi római katolikus hívek soha nem fognak belenyugodni abba, hogy „a bástyaként megmaradt egyházi intézmény, a papnevelde, amely közösségünk anyagi áldozatvállalása árán a kommunizmus nyomásának is ellenállt, most önként feladja függetlenségét, mikor a megoldás más útjait kereshetné”. Az aláírók úgy látják, a lépés súlyossága csak a Bolyai Egyetem elvesztéséhez hasonlítható, és szöges ellentétben áll Márton Áron örökségével. „Különösen súlyosnak tartjuk, hogy az intézményt a magyar közösség akaratának semmibevételéről elhíresült Babes-Bolyai Tudományegyetembe akarják beolvasztani” – áll a nyílt levélben, majd az aláírók arra kérik az egyház vezetését, bírálja fölül döntését. A Krónikának Potyó Ferenc, a főegyházmegye általános érseki helynöke elmondta: az egyházi vezetés mindenkor készséggel meghallgatja és megfontolja a hívek kérését, de a nyomásgyakorlás semmilyen eszközét nem tartják helyénvalónak. Potyó furcsának találta a protestáns egyházak részéről érkezett tiltakozásokat. „Engedtessék meg nekünk, hogy a saját intézményeink működtetésének módjáról mi magunk döntsünk” – hangsúlyozta, hozzátéve, egyelőre csak tárgyalások folynak az egyetemmel. Elmondta, a tárgyalások megkezdését széles körű konszenzus előzte meg, a négy erdélyi egyházmegye püspöke jóváhagyását adta az elképzelésre, és a teológia tanári kara is beleegyezett. Ami a Márton Áronnal való példálózást illeti, Potyó Ferenc leszögezte: egészen más az egyház helyzete ma, mint 60 évvel ezelőtt. /Lukács János: Aláírásgyűjtés az önállóságért. = Krónika (Kolozsvár), aug. 10./ Az Erdély.ma közölte: Nyílt levél a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola önállóságának megőrzéséért Mi, romániai magyar katolikusok megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a papjainkat képző Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet, elsősorban anyagi okok miatt, beolvadni készül a Babes-Bolyai Tudományegyetembe. Ez a lépés a romániai katolikus magyar felsőoktatás önállóságának feladását jelentené. A történelem többször is megmutatta, hogy a mindenkori román hatalom célja, a romániai magyarságnak tett hangzatos ígéretei ellenére, a magyar nyelvű intézményrendszer felszámolása. Az erdélyi magyarság mindkét világégés után megtapasztalhatta oktatási és művelődési intézményrendszerének a csaknem teljes ellehetetlenítését. Márton Áron, Erdély nagy püspöke, 1948. március 24-én így válaszolt a Magyar Népi Szövetség érveire, amelyek a felekezeti oktatás állami oktatásba történő beolvasztása mellett szóltak: „Erdélyben – talán inkább, mint a világ bármely pontján – a közoktatást úgy alsó, mint felsőfokon századokon át kizárólag a vallási közületek látták el; (…) Valahányszor népünknek újra kellett kezdenie az életet – és hányszor ismétlődött ez a történelem során! – az új alapvetéshez a templomban gyűjtött erőt, az újraépítést pedig mindig az iskolában kezdte meg és az iskola által hajtotta végre. Iskoláit ezért építette és tartotta fenn súlyos áldozatok árán, ezért építette újra minden dúlás után, ezért követelte ki a mindenkori törvényhozó hatalmaktól azok jogainak tiszteletben tartását, s ezért védte meg azokat a támadó törekvésekkel szemben körömszakadtáig.” Az erdélyi római katolikus hívők soha nem fognak belenyugodni abba, hogy a bástyaként megmaradt egyházi intézmény, a papnevelde, amely közösségünk anyagi áldozatvállalása árán a kommunizmus nyomásának is ellenállt, most önként feladja függetlenségét, mikor a megoldás más útjait kereshetné. 1753-ban, alapításakor, az erdélyi püspökség csak igen szerény vagyonnal rendelkezett, a reformáció előtti gazdag püspöki uradalomnak csak a töredéke maradt meg. Sztoyka Zsigmond Antal püspök mégis létrehozta azt az intézményt, amely az erdélyi katolikus életre a legnagyobb befolyással volt. Ennek az intézménynek az önállóságát és egyházi fennhatóságát adják most fel az állami támogatás kedvéért? A lépés súlyossága csak a Bolyai Egyetem elvesztéséhez hasonlítható, és szöges ellentétben áll Márton Áron örökségével, a múlt, jelen és jövő iránti felelősségvállalás eszméjével. Különösen súlyosnak tartjuk, hogy az intézményt a magyar közösség akaratának semmibe vételéről elhíresült Babes-Bolyai Tudományegyetembe akarják beolvasztani. Tisztelettel kérjük Egyházunk vezetését, hogy bírálja fölül döntését, ne adja fel az utolsó bástyát, ne keltsen elégedetlenséget és csalódottságot híveiben. Csíkszereda-Kolozsvár, 2006. augusztus 7. Ajtay Kincses Maria dr., Marosvásárhely; Bács Béla János, Csíkszereda; Csép Katalin dr., Marosvásárhely; Dudutz Gyöngyi, Marosvásárhely; Ferencz Csaba, Sepsiszentgyörgy; Ferenczes István, Csíkszereda; Fodor Imre, Marosvásárhely; Fülöp Gézáné Mária, Marosvásárhely; Gál Gyula dr., Makó György Attila, Csíkszereda; Jeremiás Béla dr., Marosvásárhely; Kincses Imola, Marosvásárhely; Kovács Csaba, Csíkszereda; Kovács Lehel István dr., Kolozsvár; Macalik Arnold, Kolozsvár; Macalik Ernő, Kolozsvár; Márton Lajos, Marosvásárhely; Márton Lajos, Marosvásárhely; Oláh-Gál Róbert dr., Csíkszereda; Pál-Antal Sándor dr., Marosvásárhely; Soós Szabó Klára dr., Csíkszereda; Süket Levente, Csíkszereda; Tiboldi Enikő, Csíkszereda; Toró T. Tibor, Temesvár; Váradi István dr., Farkaslaka. /Erdély.ma, aug. 9./
2006. augusztus 10.
Az elmúlt évszázad különösen tisztelt, kiemelkedő erdélyi nagyságainak Panteonjában kimagasló helyet foglal el Isten Szolgája, boldogemlékű Márton Áron római katolikus megyéspüspök – hangsúlyozta jeles életrajzírója Marton József dékán, egyetemi tanár. Márton Áron 110 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokos nagyközségben. Szülei egyszerű földművesek voltak. Tanulmányait szülőfalujában, Csíkszeredában, valamint Gyulafehérváron végezte. Végigharcolta az első világháborút, négyszer sebesült meg. 1920-ban jelentkezett a Gyulafehérvári Papneveldébe. 1924-ben szentelte pappá Majláth Gusztáv püspök. Gyergyóditróra, majd Gyergyószentmiklós, ezután Marosvásárhelyre nevezték kit. 1934-ben főpásztora az Erdélyi Katolikus Népszövetség igazgatójává nevezte ki. 1932-től következett Márton Áron kolozsvári szolgálata: az egyetemi ifjúság lelkipásztora, majd a Szent Mihály központi egyházközség plébánosa. György Lajossal és Venczel Józseffel megalapította és szerkesztette az Erdélyi Iskola című népnevelő és kulturális folyóiratot. 1938 karácsonyán XI. Piusz pápa kinevezte a 42 éves Márton Áront erdélyi megyéspüspökké. 1940-ben Észak-Erdély visszatért, a határváltozás kettévágta egyházmegyéjét, azt, ő azonban az ősi székhelyen, Gyulafehérváron maradt, kisebbségi sorsba került hívei mellett. 1944. május 18-án a kolozsvári Szent Mihály-templomban felemelte szavát az erdélyi zsidóság deportálása ellen. A hatóságok ezért azonnal kiutasították Észak-Erdélyből. Ma Jeruzsálemben, a Yad Vashem hősök temetőjében, az Igaz Embert jelző emléktábla hirdeti bátor tettét. Márton Áron a második világháború után mindent megtett, hogy a határok újrarendezésének igazságossága érdekében hallgassák meg az erdélyi magyarságot is. 1948-ban egyházmegyéjét mindenéből kifosztották. Elvették az európai hírű Batthyaneum könyvtárat, valamennyi katolikus tanintézetet, az ezekhez tartozó összes ingatlant, felszámolták a katolikus sajtót. Moszkvai mintára, az erdélyi katolikus egyházat el akarták szakítani a római pápától. Márton Áron tiltakozó álláspontra helyezkedett. Körlevélben emelte fel szavát a görög katolikusoknak az ortodoxiába való beolvasztása ellen. Inkább lemondott az államsegélyről, de nem volt hajlandó csökkenteni papjainak létszámát. 1949. június 21-én letartóztatták. Perét katonai törvényszék tárgyalta titokban, s életfogytiglani börtönre ítélték. A börtönben is alázatos, másokat szolgáló, imádkozó segítője volt sorstársainak. 1955 januárjában büntetését a nemzetközi tiltakozás miatt felfüggesztették, s február 2-án kiengedték a börtönből. Gyulafehérvárra csak március 24-én érkezett meg, addig „feljavító” kezelésen tartották a bukaresti érsekségen, mert úgy ki volt éheztetve, hogy nem merték a nép elé engedni. 1955 és 1957 között szabadon mozoghatott egyházmegyéjében. Mindenütt hatalmas lelkesedéssel fogadták. 1957-től kezdődően, tizenkét évi házi fogságra kényszerítették. Az egész püspöki palotába (beleértve a kertet is) lehallgatókészülékeket rejtettek el. Csak a székesegyházba mehetett át. 1967-ben azután, külföldi nyomásra, a szobafogságát feloldották. A püspök 1969-ben és 1971-ben Rómába is eljuthatott. A megöregedett püspök újra szabadon mozoghatott, bérmaútjai diadalmenetekké váltak. Betegségére hivatkozva négyszer kérte a felmentését, de csak 1980 áprilisában hagyta jóvá II. János Pál. A püspök 1980. szeptember 29-én elhunyt. Már életében szentnek tekintették. 1992. november 17-én az Apostoli Szentszék engedélyezte, hogy egyházmegyei szinten elinduljon Márton Áron szenttéavatási pere, ami jelenleg is folyamatban van. /Fodor György: Főhajtás az Emberkatedrális emléke előtt. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 10./
2006. augusztus 11.
A júliusi felvételik során maradtak üres helyek a marosvásárhelyi egyetemeken, ezek betöltésére az érdeklődők szeptemberben ismét szerencsét próbálhatnak. A marosvásárhelyi Sapientia egyik legnépszerűbb szakán, a kommunikáción 13 tandíjas helyre pályázhatnak ősszel az érdeklődők. A pedagógia és a kertészmérnöki szakokon minden helyet már nyáron elfoglaltak. Az informatikán 20, mechatronikán 25, számítástechnikán 13, míg az automatizáláson 16 hely maradt üresen. A marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen a zenetanári szakon egy tandíjas, a zenepedagógián pedig 11 hely maradt, amelyből 6 tandíjmentes és 5 tandíjas. A bábszínészi szakon 3 tandíjmentes és 5 tandíjas hely betöltetlen. /Menyhárt Borbála: Sok betöltetlen hely a marosvásárhelyi egyetemeken. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 11./
2006. augusztus 14.
Az erdélyi magyar arisztokráciát tömörítő Castellum Alapítvány augusztus 12-én tartotta szokásos találkozóját Gernyeszegen, másnap a több mint száz résztvevő ellátogatott a bonchidai Bánffy-kastélyba. David Baxter, a restaurátor-központ igazgatója felvázolta a restaurátor-képzés főbb jellegzetességeit. Haller Béla, a Castellum Alapítvány elnöke elmesélte, az alapítvány Nagyenyeden jött létre 1993-ban Pap László akkori plébános kezdeményezésére, aki úgy érezte, az erdélyi nemesi réteg rendelkezik azzal a szellemi potenciállal, amellyel újra az erdélyi társadalom elé léphet, és amellyel átmentett értékeit a jövő szolgálatába állíthatja. A Castellum felöleli a köznemességet is. Az alapítvány mostani taglétszáma 190 fő körül mozog. Negyedévenként találkoznak Marosvásárhelyen a Szabadi úti református gyülekezeti teremben, félévenként irodalmi esteket tartanak, legutóbb az erdélyi emlékírók, ősszel pedig Mikó István vadászíró munkássága lesz az est témája. Az évenkénti augusztusi gernyeszegi találkozó az alapítvány legrangosabb rendezvénye, ugyanis ilyenkor visszatérnek azok is, akik Magyarországon vagy Nyugat-Európában élnek, még Ausztráliából is érkeznek meghívottak. /Nagy-Hintós Diana: Főúri vendégek a bonchidai Bánffy-kastélyban. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 14./ A találkozón többek között a Bánffy, Teleki, Kálnoky, Haller, Apor családok, régi és új ismerősök köszöntötték egymást. Csép Sándor újságíró szólt az elmúlt tíz évben megszervezett találkozókról. Haller Béla, a Castellum elnöke Torma Miklósra emlékezett beszédében, aki nemrég távozott köreikből, és aki jelentős szerepet töltött be a Castellum életében. A jelenlévők meghallgatták Adamovits Sándor az Erdélyi Helikon 80 évének szentelt előadását. /Gábor Ildikó: Castellum-találkozó Gernyeszegen. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 14./
2006. augusztus 14.
Társadalmi-művelődési életünk legkiemelkedőbb, évenként megismétlődő eseménye ez a vásár –mutatott rá megnyitó beszédében Katona Mihály, Korond polgármestere. Mesteri alkotásokat vonultatott fel a több mint 20 helybeli fazekas. Idén sem maradt el a Firtos Művelődési Egylet Hazanéző Könyvek sorozata (szerkesztője Ambrus Lajos költő, Korond művelődési életének „mindenese”) újabb kötetének megjelentetése: a 2004-ben elhunyt marosvásárhelyi Berecz Ferenc ötvösművész-ékszerész életét és munkásságát bemutató, Tulipánból meg lehet élni című kötet, szerzője az elhunyt művész hitvese, Berecz Irén. A kétnapos rendezvényen nyílt meg Páll Antal neves keramikus emlékkiállítása. /Hecser Zoltán: 29. Árcsói Fazekasvásár. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 14./
2006. augusztus 14.
Megjelent Kiss Levente gyergyóalfalvi származású, Marosvásárhelyen élő szobrászművész munkásságát bemutató kis könyv: Kiss Levente (Pallas–Akadémia Kiadó, Csíkszereda, Műterem-sorozat 20.) Az előszót Nagy Miklós-Kund írta. /Új könyv. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 14./
2006. augusztus 15.
Ion Iliescu volt államelnök szerint a titkos dossziék nyilvánosságra hozatala egyfajta boszorkányüldözés. Németh Júlia, a Szabadság munkatársa hozzátette: mire ment volna a volt államelnök 1989 után az általa továbbéltetett szeku nélkül? Mire kellettek a marosvásárhelyi események? S vajon ki hívta a szemüvegeseket és nyakkendősöket kiirtani óhajtó bányászokat Bukarestbe? Iliescunak a haja szála sem görbült. A volt titkosszolgálati emberek a kiszivárogtatással, az üldözők és üldözöttek egy tálba helyezésével egybemossák a tényeket. /Németh Júlia: Boszorkánytalanítás. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 15./
2006. augusztus 15.
Idén decemberben lesz 17 esztendeje a temesvári népfelkelésnek és az érdekérvényesítési lehetőségek megnyílásának az erdélyi magyarság előtt. Közel két évtized: történelmi távlat. Borbély Zsolt Attila felvillant az elmúlt 17 esztendőből pillanatképeket. Ezzel akarja bebizonyítani, hogy a bolsevik, az bolsevik, aki párttitkár-lelkületű, az is marad, a neptunista, az neptunista. A Neptun-ügy 13 esztendős. A Markóék által dominált sajtótól nem várható, hogy megírja a Neptun-ügyet. Szólni kell a román nemzeti liberálisokkal a marosvásárhelyi pogrom után aláírt paktumról, melyben az RMDSZ elhatárolódott az autonómiaköveteléstől, szólni kell Agyagfalváról, Szőcs Géza 1991-es törvénytervezetéről, a Hargita megyei választási listahamisításról, az 1992-es Kolozsvári Nyilatkozatról, a bal-liberálisok sajtóoffenzívájáról, Borbély Ernő SZKT-elnökségének megtorpedózásáról, Tőkés László 1993-as hátbatámadásáról, a Nagy Benedek-ügyről, a Szőcs Géza elleni ismételt támadásokról, az 1996-os puccsszerű kormányalakításról, a Bolyai Egyetem elleni 1997-es libertinus támadásról, a Petőfi–Schiller egyetem torz ötletéről és politikai hátteréről, Alsócsernátonról, Érmihályfalváról és Nyárádszeredáról, a Kincses–Markó párharcról s annak passzív fideszes szemléléséről is. A tanügyi törvényről, a protokollumpolitikáról, a Magyar Ifjúsági Tanács /MIT/ lecseréléséről, az SZKT fokozatos elsatnyulásáról, egy magyar nemzeti önkormányzat román versenypárttá válásáról. /Borbély Zsolt Attila: A múlt tükörcserepei 2. Pillanatképek az erdélyi magyarság rendszerváltás utáni történetéből. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 15./ Előző rész: A múlt tükörcserepei 1. Az első lib-lab paktum. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), 2006. aug. 8./
2006. augusztus 16.
Frunda György RMDSZ-szenátor megtekintette mind az öt szekusdossziét. Az átvilágító bizottság /CNSAS/ leköszönő szóvivője, Cazimir Ionescu bejelentette: ezentúl titkosan, és csakis igennel vagy nemmel szavazhatnak, de mindaddig nem hoznak döntést a politikusok ügyében, ameddig a két titkosszolgáltat, az RHSZ és a KHSZ nem adja írásban, hogy valamennyi politikus-dossziét átadtak. Frunda, miután szembesítették dossziéi tartalmával, ismételten kijelentette: nem működött együtt a Szekuritátéval. Nem írt alá együttműködési kötelezvényt, nem írt jelentéseket, nincs fedőneve, a róla kiállított megfigyelési dossziékban viszont öt álnevet használtak vele kapcsolatban. – Ebben a helyzetben van a többi RMDSZ-vezető is – vélekedett Frunda, aki szerint ennek a dosszié-cirkusznak a célja – többek közt – a szövetség kompromittálása. Elmondta: ’89 előtt két nyilatkozatot is írt, az egyikben visszautasította az együttműködést, a másikban pedig arról „tett ígéretet”, hogy nem hozza nyilvánosságra a titkosrendőrség behálózási kísérletét. E két nyilatkozat közül csak a második lelhető meg az iratok közt. A szenátornak összesen öt, két hálózati és három megfigyelési dossziét mutattak be. Frunda szerint a hálózati iratcsomók, amelyeket azon személyek számára is kiállítottak, akiket megpróbáltak ugyan behálózni, de nem sikerült, az ő esetében is ilyen sikertelen kísérletről tanúskodnak. – Amikor 2000-ben az államfői tisztségre jelöltek, kértem, mutassák meg a dossziémat, de visszautasítottak azzal az indoklással, hogy olyan tisztek neve szerepel benne, akik még mindig aktívak, és akiknek személyét nem lehet nyilvánosságra hozni. Most viszont, amikor átnéztem az iratcsomók tartalmát, egyetlen ilyen nevet sem találtam, csak azokét a régi szekusokét, akik még Marosvásárhelyen figyeltek – mondotta. Sorin Oprescu szociáldemokrata párti szenátor szerint ez az egész dosszié-hisztériának Traian Basescu az értelmi szerzője. Basescu mindent megpróbált, hogy kiteljesítse hatalmát. A szenátor szerint azzal, hogy Basescu jóváhagyta a parlamenti képviselők eddig titkosított dossziéinak a nyilvánosságra hozatalát, elsősorban nem a szekusmúltat akarja tisztázni, hanem a román törvényhozást akarja lejáratni, a teljes káoszban pedig kiprovokálni az előrehozott választásokat. Az SZDP szóvivője, Cristian Diaconescu bejelentette: pártja megfosztja párttagságától minden olyan tisztségviselőjét, akiről kiderül, hogy együttműködött a Szekuritátéval. Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt (KP) elnöke, akit az átvilágító bizottság korábban elmarasztalt, kijelentette: biztos forrásból tudja, hogy Traian Basescu államfő is együttműködött a Szekuritátéval. Ezt az álláspontot képviseli Emil Constantinescu volt államfő is, aki már tavaly decemberben megkereste a bizottságot azzal a kéréssel, hogy világítsák át Basescu múltját. Claudiu Secasiu, a bizottság elnöke bejelentette: elkezdték a vizsgálatot Constantinescu bejelentése nyomán, eddig azonban csak a Külügyi Hírszerző Szolgálattól /SIE/ kaptak választ, amely szerint egyetlen, Basescu elnök múltjával kapcsolatos dokumentumra sem akadtak az archívumban. Cazimir Ionescu szóvivő cáfolta azokat a sajtóban napvilágot látott információkat, amelyek szerint a következő „csomagban” olyan politikusok dossziéi szerepelnek, mint Theodor Stolojan, Teodor Melescanu, Adrian Severin és Mircea Geoana. Ioan Talpes független szenátor, a SIE volt elnöke azt nyilatkozta, hogy azon politikusok, akiknek megfigyelési dossziéja – akár hiányosan is – a CNSAS-nál van, egytől-egyig besúgók és ügynökök. Ezzel Talpes cáfolta a politikusok azon állítását, miszerint a megfigyelési dosszié léte nem a Szekuritátéval való együttműködést, hanem a megfigyelést jelentette. Ioan Talpes szerint újabb dosszié-hullám várható: az 1990 után keletkezett dossziék is a politikusoknak a Szekuritátéval való együttműködését bizonyítják. Szerinte léteznek olyan politikusok, akik 1990 után is együttműködtek a Szekuritátéval a régi hagyományok szellemében, akiket új, „pozitív, a változásoknak megfelelő” feladatok elvégzésével bíztak meg. /Sz. K.: Szavazási módszert változtatott az átvilágító bizottság. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./
2006. augusztus 16.
Mielőbb ki akarja telepíteni Marosvásárhelyről a környező településekről származó, mintegy nyolcvantagú, tizenöt roma családot Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester. Drasztikus megoldást javasol: a roma családokat arra a településre szállíttatná, amely a személyi igazolványukban utolsó lakhelyként szerepel. Ha másképp nem megy, a rendőrség és a csendőrség támogatását fogja kérni. A Bodoni úton élő romák többsége Lukailencfalváról származik, állította Florea. Nem ért egyet a Floreával Iszlai Tibor, Lukailencfalva polgármestere. – Ezek az emberek nem is akarnak visszaköltözni a falujukba – mutatott rá Iszlai. Elmondta: ezeket az embereket eddig már két-három alkalommal is visszakergették a községbe, de alig két napot maradtak ott. /Dorin Florea kitelepítené a romákat. = Krónika (Kolozsvár), aug. 16./
2006. augusztus 16.
A kerámiának jut a főszerep a Bolyai Alkotótáborban, amelyet a marosvásárhelyi várban a Mészárosok bástyájában hatodik alkalommal szervezett meg az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) helyi fiókja. Az augusztus 15-én megnyílt művésztelepre grafikusokat és szobrászokat is meghívtak. Csegzi Magdolna szervező közölte, tizenkilenc képzőművészt hívtak meg, Magyarországról is érkeznek művészek. Idén újdonságnak számít a geometriatábor, amely a művészteleppel párhuzamosan zajlik, és amelynek célja a Bolyai-eszmeiség népszerűsítése. A Bolyai Farkas Gimnáziumban és a Teleki Tékában tartanak előadásokat, amelyekre matematikusokat, Bolyai-kutatókat, akadémikusokat várnak. /Antal Erika: Művészek és matematikusok. Bolyai Alkotótábor Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), aug. 16./
2006. augusztus 16.
Augusztus 15-én a Víkendteleppel ismerkedett húsz budapesti diák, egyhetes táborozásra érkeztek Marosvásárhelyre, ahol húsz helybeli fiatallal vesznek részt a város és a Székelyföld egy részének a megismerésében. A Marosvásárhelyi Tanáccsal partnerkapcsolatban levő XI. Kerületi Polgármesteri Hivatal helybeli gyerekeket táboroztatott Magyarországon, s most a budapestiek jöttek a cseretáborozásra. A budapestieket a Teleki Sándor cserkészcsapat látja vendégül. /(b.): Cseretáborozáson budapesti diákok. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 16./
2006. augusztus 16.
Augusztus 12-ével kezdődően tartották a VI. Oroszhegyi Ifjúsági Napokat, 15-én pedig az oroszhegyi egyházközség ünnepét, a Nagyboldogasszony-napi búcsút. A hagyományos bállal zárultak az Oroszhegyi Kulturális Ifjúsági Egyesület és Oroszhegy község polgármesteri hivatala szervezésében megrendezett Oroszhegyi Ifjúsági Napok. A programok sorát a filmklub nyitotta meg, majd önismereti játékokra és szabadtéri koncertekre került sor. A búcsú napján kiállítást szerveztek az üknyédi cserkésztáborban alkotott gyerekmunkákból. Délután pedig Tamás Pál iparművészeti kiállítását lehetett megtekinteni. A Bukarestben született Tamás Pál művész tehetsége Marosvásárhelyen bontakozott ki, és közel húsz éve már Magyarországon él. Időközben felfedezte oroszhegyi gyökereit, és azóta úgy érzi, itt otthonra lelt, ezért művészetét is idehozta. A kiállításon bemutatott munkáit a községnek ajándékozta, hogy azok árából majd a helyi tehetséges gyermekek taníttatását támogassák. Az Oroszhegyi Kulturális Ifjúsági Egyesület idén már második évadját könyvelheti el. Az egyesület fele-fele arányban kiveszi részét a májusi Nárcisznapok szervezési munkálataiból is, októberre pedig készül a Gyermek Néptáncfesztivállal. A búcsúra sok elszármazott hazajön, ilyenkor a több mint 1900-as lélekszámú falu népessége majdnem megháromszorozódik. /Ünnepi hét Oroszhegyen. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 16./
2006. augusztus 18.
Statisztikai léptékben nézve pár ezer 1956-1959 között letartóztatott ember, több mint ezer kicsapott egyetemista, súlyos börtönbüntetések, húsz halálos ítélet történelmével szembesíti hamarosan Romániát egy Bukarestben készülő, Varga Andrea történész által koordinált kiállítás. Eredeti, egyedi, romániai '56-os dokumentumok bemutatásával készül megismertetni a közönséggel a kommunista/szocialista korszak történéseit az a vándorkiállítás, melynek anyagát a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) archívuma alapján készítenek elő jelenleg Bukarestben. A tervezett állomásokon Craiova, Temesvár, Arad, Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Iasi, Brassó, Bukarest – a korszak bemutatásának célközönsége egyrészt a diákság, és célja a tudatosítás, a tolerancia is – mutatott rá Varga Andrea projektvezető, történész. A magyarországi események ugyanis jelentős rokonszenvhullámot keltettek a romániaiak, elsősorban az erdélyi magyarság körében. Ezért a Szekuritáte kíméletlenül lépett fel a magyar közösség ellen, részben az etnikum rendszerhez hű tagjainak segítségével. 1956-ban erős magyarok iránti szimpátiahullám volt megfigyelhető a román diákság részéről is, de ezt később, sajnos, nem sikerült életben tartani. Mindent egybevetve, a magyar közösségek részéről a szervezők több mint 30 ezres látogatói létszámra számítanak. A kor hangulatának érzékeltetése céljából a kiállítási tárgyak mellett az ötvenes évek vizuális-akusztikai emlékeiből is ízelítőt nyújtanak korabeli újságcikkek, hirdetések, a kor slágerzenei számai, hazafias énekek, vagy híradórészletek a rádió archívumából. A kiállítást októberben Brüsszelben egy Románia csatlakozásáról szóló rendezvényen, majd novemberben Budapesten a második magyar-román közös kormányülésen is bemutatják /Gergely Edit: Szembenézés a rácson át. Romániai '56-os dokumentumokból készül áttörő, interaktív vándorkiállítás. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 18./
2006. augusztus 18.
Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd bejelentette: a kolozsvári ügyészséghez fordulva perújrafelvételt kezdeményezett Wass Albert író ügyében, akit a Kolozsvári Népbíróság 1946-ban háborús bűnösként halálra ítélt. Kincses a pitesti-i hadügyi, illetve a bukaresti külügyminisztérium levéltárából újabb bizonyítékokat szerzett Wass Albertre vonatkozóan. /Perújrafelvétel Wass Albert ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 18./
2006. augusztus 19.
Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd közölte: a strasbourgi Emberjogi Bíróság (CEDO) elfogadta a meghiúsított székelyföldi autonómia-népszavazások ügyében benyújtott keresetét, annak tárgyalására azonban csak két-három év múlva lehet számítani. Erre reagált Borbély László miniszter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke: a CEDO-keresetek csupán az imázsépítést szolgálják, az autonómiát ugyanis kizárólag hazai egyezség útján lehet elérni. Leszögezte: az erdélyi magyarok 99 százaléka akarja az autonómiát, fölösleges tehát erről a magyarságot népszavazáson megkérdezni. Rámutatott, hogy az autonómia szerepel az RMDSZ programjában, s annak megvalósításáért a parlamentben küzdenek, hiszen azt csakis politika eszközökkel, a kiegyezés, a többség parlamentben történő meggyőzésének útján lehet elérni. /Az autonómia-csatát a parlamentben kell megnyerni. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 19./
2006. augusztus 23.
Zeteváralján életmódtábor zajlott a normális és paranormális határán. Előadást tartott például a Kanadából érkezett reikimester. A megjelentek távol lévő barátjuknak energiát küldtek. Az életmódtáborba a normális gyakran összefonódik a paranormálissal. Itt olyasmik történnek, mint a MISA-soknál, jegyezte meg az újságíró. Győrfi Annamária, az életmódtábor szervezője elismerte, akadnak közös vonások, de szerinte a MISA és a mozgalom külföldre menekült szellemi vezetője, Gregorian Bivolaru sokat ártott a szép és jó eszmének. Győrfi Annamária, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanárnője, aki anyagi ellenszolgáltatás nélkül immár negyedik éve szervezi az erdélyi életmódtábort. Kanadából, Franciaországból, Magyarországról és Erdélyből sereglettek össze az egymást régi barátként köszöntő ismerősök. Számukra természetes hinni az inga kilengéseiben, az öngyógyászat erejében, a kozmikus üzenetekben, a szellemvilág munkálkodásában, a homeopátia lehetőségeiben, a szellemek felküldésében vagy a világvége pontos időpontjában. Az egyik táborlakó pálcájával beméri, hogy a nála jelentkezőnek milyen egészségi bántalmai lehetnek. /Szucher Ervin: „Világunkból majd csak a jók maradnak” Zeteváraljai életmódtábor a normális és paranormális határán. = Krónika (Kolozsvár), aug. 23./
2006. augusztus 23.
Ákosfalván a Szent István-napi ünnepséggel egybekötött falunapokat tartottak. Augusztus 19-én istentisztelettel kezdődött, majd a katolikus plébánia oldalán lévő Szent István emléktáblát koszorúzták meg. Osváth Csaba polgármester szólt az ünneplő gyülekezethez. A kultúrotthonban címerkiállítást nyitottak meg, amelynek keretében felavatták és bemutatták a közösségnek Ákosfalva címerét is. A címert Novák József marosvásárhelyi képzőművész készítette. Az etnikumközi néptáncfesztiválon magyar, román, roma és szász tánccsoportok léptek fel, a házigazda az ákosfalvi Forrás együttes volt. A szervező az Ákosfalváért Alapítvány volt, a polgármesteri hivatal támogatásával. Lokodi Edit, a Maros megyei tanács elnöke szerint Ákosfalva tizenöt év múlva része lesz Marosvásárhelynek. /Menyhárt Borbála: Ünnepelt Ákosfalva. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 23./
2006. augusztus 23.
Immár ötödik éve gyermektáborba gyűjtenek a kisbaconi református egyház és a Bodvaj Egyesület jóvoltából 36 kisbaconi gyermeket, akik bepillanthatnak a báb- és színművészet titkaiba, de alkalmuk lesz népdal és néptánc tanulására is. A kis táborlakók zöme már évről évre visszajár Uzonkafürdőre, a Kálvin-otthonba. Cseke Péter, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház színésze és neje, Cseke Erzsébet tanárnő már második alkalommal vállalták a gyermekcsapat szakmai irányítását. /(hecser): Paprika Jancsi öröme. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 23./
2006. augusztus 23.
Augusztus 19-én Budapesten a Magyar Művelődési Intézetben (MMI) megnyílt a Fotó Natura természetfotó-kiállítás. A tárlat a marosvásárhelyi Örökmozgó Természetjáró Egyesület, a Népújság, valamint az Aquaserv Kht. által meghirdetett pályázatra érkezett magyarországi és hazai alkotók munkájából állt össze. A pályázatot a marosvásárhelyi egyesület Magyarországon is meghirdethette. A szervezők azt tervezik, hogy a jövőben Kárpát-medencei Fotó Natura tárlatot hirdetnek meg. A természetjáró-egyesület nevében Vajda György, a szervezet alelnöke meghívta a jelen levő magyarországi alkotókat, hogy fedezzék fel Erdély szépségeit, jöjjenek el fotózni. /-vagy-: Budapesten is látható a Fotó Natura. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 23./
2006. augusztus 24.
Hosszas betegség után elhunyt Bónis Johanna /Misztótfalu, 1950. jún. 21. – Marosvásárhely, 2006. aug. 22./, a Maros Megyei Múzeum igazgatója. Bónis Johanna elvégezte Kolozsváron a Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem szakát. 1979-ben lett a Maros Megyei Múzeum munkatársa, 1982-től főmuzeológusként, az utóbbi két évben az intézmény vezetőjeként dolgozott. Fő kutatási területe Erdély történelme, ezen belül a középkori kézműipar, város- és céhtörténet, a művészeti intézmények fejlődése. Kötete jelent meg az erdélyi céhekről, a székelyföldi iparmúzeumról, képes útikalauzt írt Marosvásárhelyről. /Antal Erika: Elhunyt Bónis Johanna. = Krónika (Kolozsvár), aug. 23./ Mennyi történelmi, muzeális értéket átmentett Bónis Johanna, amikor ez bűntettnek számított. Álma az volt, hogy Erdélyi Magyar Múzeumot létesítsen Marosvásárhelyen, az egykori Székelyvásárhelyen. Könyvének dedikációjába is ezt írta Ötvös József lelkésznek: „a közösen megálmodott Erdélyi Magyar Múzeum-ügy sikerének reményében (...) 2003. karácsonyán”. Az Erdélyi Magyar Múzeum helyett Ráth Károly Alapítvány lett. – Nem Székelyföldön született, de a Székelyföldi Iparmúzeum lett Bónis Johanna élete. Ha egykor egy újabb Kultúrpalota homlokzatára felkerülnek a 20. század marosvásárhelyi személyiségeinek arcképei, akkor ott lesz Bónis Johanna arca is. /Ötvös József: In memoriam Bónis Johanna. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 24./
2006. augusztus 24.
Életének 77. évében elhunyt dr. Kiss Elemér /Brassó, 1929. aug. 25. – Marosvásárhely, 2006. aug. 23./ matematikaprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, jeles Bolyai-kutató. A középiskolát Csíkszeredában, egyetemi tanulmányait a kolozsvári Bolyai Egyetemen végezte. Az utóbbi másfél évtizedben Bolyai Jánosnak a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtárban található kéziratos hagyatékát tanulmányozta. A Bolyai-életmű eddig teljesen ismeretlen fejezeteire világított rá, kimutatva azt, hogy Bolyai János a számelmélet akkori aktuális kérdéseivel is foglalkozott. Nagy lelkesedéssel vett részt az Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalapításában, a Sapientia Alapítvány marosvásárhelyi fiókjának első elnöke volt. /Elhunyt Kiss Elemér Bolyai-kutató professzor. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 24./ A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Műszaki és Humán Tudományok Kara mély megrendüléssel tudatja, hogy dr. Kiss Elemér matematikaprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, jeles Bolyai-kutató, életének 77. évében csendesen megpihent. A Marosvásárhelyi Tanárképző Főiskola matematikai tanszékének adjunktusa, 1976 és 1985 között tanszékvezetője volt. Az intézet megszűnése után a mostani Petru Maior Tudományegyetem tanáraként folytatta munkáját. Értékes kutatói munkája eredményeként 2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjai közé választotta, 2006-ban pedig megkapta Marosvásárhely díszpolgára címét. /Dr. Kiss Elemér. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 24./ Három önálló könyv szerzője, több könyvnek társszerzője. Augusztus 18-án, a Marosvásárhelyen szervezett Bolyai Geometriai Tábor résztvevői felkeresték betegágyán. Kiss Elemér még átadta előadásának szövegét, amit előzőleg feleségének diktált éjjel három óráig. Augusztus 20-án magához hívta Oláh-Gál Róbertet, és megkérte, válaszolja meg tudományos levelezését. Ezt augusztus 21-én, halála előtt két nappal is folytatták. A tudományos és tanári munka mintaképe volt. /Oláh-Gál Róbert: Elhunyt Kiss Elemér professzor. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 24./
2006. augusztus 24.
Az immár több mint hatvanéves marosvásárhelyi magyar orvosképzés bővelkedett nagy tanár-orvos egyéniségekben. Közéjük tartozott dr. Fazekas András is, aki fáradhatatlan szorgalommal a tudománynak szentelte életét. Dr. Fazekas András /Magyarszarvaskend, 1920. okt. 26. – 2006. aug. 7./ utolsó medikusi éveit már a Bolyai Tudományegyetem Orvosi Karán Marosvásárhelyt töltötte és 1948-ban az utolsók közt vehette át latin nyelvű doktori diplomáját. A Haranghy László vezette Kórbonctani Intézetben dolgozott kezdettől fogva és ehhez szakhoz hű maradt egész pályafutása alatt. Németországba távozott, ott halt meg. /Dr. Komjátszegi Sándor: Búcsú dr. Fazekas Andrástól. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 24./