Beszélgetés Király András tanárral, oktatási államtitkárral
„Úgy érzem, hogy semmi sem hullott az ölembe véletlenül” (1.)
– Mikor jöttél haza?
– Tegnapelőtt, csütörtök este. Tegnap Temesváron részt vettem egy konferencián. Azt feszegették, hogyan lehetne magyar iskolába csalni a többnyelvű családok gyerekeit.
– Mi a magyarázata annak, hogy az ország sokadik kormánya megtartott téged a tanügyminisztérium kisebbségi államtitkári posztján?
– Amikor 2010-ben odakerültem, épp kormányváltás történt, de az RMDSZ-é volt ez a poszt. Előttem Béres András, Kötő József, illetve Pásztor Gabriella voltak a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárok, tehát létezett egy folytonosság. És ebben senki nem látott semmi kivetnivalót, hisz kormányon volt az RMDSZ. Közben változott a kormánykoalíció összetétele, de megegyeztek, hogy ez a tisztség marad az RMDSZ-nél. Ezen a szinten a többségieknek benőtt a feje lágya, és belátták, hogy ezt az államtitkárságot egy kisebbséginek kell vezetnie, aki ismeri a kisebbségi oktatást, amelyben a lelket a magyar oktatás tartja… Ezenkívül nekem van még egy kompetenciám a tanügyminisztériumban: felelek a parlamenti kapcsolatokért. Képviselőként én már megismertem a parlamenti munkát… Február 10-én töltöttem ott a hetedik évemet. De most már elég volt!
– Fárasztó lehet ez a munka.
– A hét eleje macerás. Hétfőn és kedden dolgozik a parlament. Hétfő délután 4 órakor kezdődik a plénum mind a szenátusban, mind a képviselőházban. Volt olyan helyzet, hogy azonos időben kellett fenntartani vagy elutasításra javasolni egy-egy törvénytervezetet mindkét házban. A kedd bolond nap számomra, mert déli egy óráig mind a két ház plénumot tart, és ahogy végeznek, kezdődik a munka a bizottságokban. Minden bizottság ugyanabban az időben kezd, megtörténik, hogy ugyanabban az órában 4-5 helyen kell megjelennem. És egy régebbi határozat szerint csak államtitkári szinten lehet fenntartani az álláspontokat.
– Nem fáraszt túlságosan az állandó ingázás?
– Úgy megyek oda, hogy felvállaltam azt, ami evvel a tisztséggel jár. Úgy gondolom, hogy azok közé tartozom, akik teljes mértékben komolyan veszik ezt a feladatot.
– Meddig akarod még csinálni?
– Másfél évvel ezelőtt már kértem a helyettesítésemet. Mert valóban sok! 2010 és 2017 között 10 miniszterrel dolgoztam, 10 ember munkastílusát kellett megszoknom. Az első időszak jól telt, több türelmem is volt. Az utolsó 2-3 évben egészen más koncepcióban dolgozott a minisztérium, vagy inkább koncepció nélkül, ami a közoktatást illeti. Mindenesetre, addig maradok, míg nem találják meg a helyettesemet. Nem engedhetem meg magamnak, hogy jókedvemben írjak meg egy lemondást.
***
– Szeretsz repülővel utazni?
– Nagyon szeretek. Az ország majdnem minden repülőterén jártam már.
– Szereted a munkádat?
– Szeretem, attól függetlenül, hogy nem vagyunk kormányon, és nincs mögöttem az a támasz, amire szüksége van egy minisztériumban még az államtitkárnak is, hogy megvalósíthassa maradéktalanul a közösség elvárásait.
– Hogy kerültél kapcsolatba annak idején a politikával?
– ’89 decemberében nagyon örültünk, vártuk, hogy történjen valami. Úgy éreztem, hogy lehetőség van arra, hogy tegyünk valamit. Nem felejtem el azokat a napokat, amikor a Vörös Lobogó 8-as szobájában vezettük a beiratkozásokat az alakuló RMDSZ-be. Több mint hétezren jelentkeztek. Arra is emlékszem, amikor egy éjjel segélyszállítmányokat kellett kipakolnunk az állomáson egy vagonból… Lassan kerültem bele ebbe a tevékenységbe, és ott ragadtam. Azután különböző megbízatásokat kaptam: ’92-ben a Pedagógusszövetség megyei szervezete elnökének választottak. Szép tíz év volt. Azután 2001-ben, meglepetésemre, az RMDSZ megyei elnöke lettem. Tíz évig töltöttem be ezt a tisztséget. Úgy érzem, hogy semmi sem hullott az ölembe véletlenül.
– 2004 decemberében bekerültél a parlamentbe.
– Négy évig voltam képviselő. És ha nem változik meg a mandátumszerzés rendszere, akkor még két mandátumot szerezhettem volna.
– Jobb lett volna neked a képviselőség, mint az államtitkári tisztség?
– Két különböző típusú munka. Amikor parlamenti képviselő voltam, megyei elnökként is működtem. Pontosan ismertem a megyét, megyei szervezeteinket, állandó kapcsolatom volt a helyi elnökökkel, a székházban dolgozókkal, és megvallom, szerencsém is volt, mert 2004–2008 az egyik legsikeresebb parlamenti ciklusa volt a romániai magyarságnak, és egyben az Arad megyei magyarságnak is. Felfelé ívelő gazdaságban, jó parlamenti, jó kormány-, és jó helyi pozíciókkal szinte mindent meg tudtunk valósítani abból, amit kellett. Akkor még a kormány osztotta le a pénzeket különböző beruházásokra. Megkérdezték, mit szeretnék megvalósítani Arad megyében. Eszembe jutott a Nagyvarjas–Nagyiratos út leírhatatlanul rossz állapota. Azt javasoltam, hogy ez legyen az első megvalósításunk. Utána jött a többi községi út modernizálása, aszfaltozása: Nagyiratos–Kisiratos, Tornya–Kisvarjas, a szentpáli bekötőút, a bélzerindi bekötőút. Abban az időben építettük újra a megye magyar iskoláit. Külön fejezet a sportcsarnokok és tornatermek építése… Szerencse is kellett ezekhez a dolgokhoz. Amellett, hogy jól működött a szervezet, többen a szövetségünkből fontos tisztségekbe kerültek. Nagyon erős megyei struktúránk volt: megyei tanácselnök-helyettes, alprefektus, aradi alpolgármester, községi polgármesterek. Jó személyes kapcsolataink voltak az RMDSZ csúcsvezetésével, s ezen keresztül azokkal az emberekkel, akik országos tisztségekbe kerültek.
– A Csiky Gergely Főgimnázium új épülete finanszírozásának megszerzése is személyedhez kapcsolódik?
– A Csiky új épülete helyi kérdés volt. Bognár Levente alpolgármesterként „nyomta az ügyet”, Horváth Levente alprefektusként segített. Csapatmunka volt. Én csak prezentáltam a kérdéseket.
– Mit tartasz legnagyobb politikai sikerednek?
– Két dolgot szeretnék külön kiemelni. Első helyen áll a Szabadság-szobor helyreállítása, második pedig a Csiky, az önálló magyar középiskola létrehozása. Én is szereplője voltam ezeknek a sikertörténeteknek. Lenne egy harmadik is: az, hogy 2007-ben Aradra tudtam hozni az RMDSZ kongresszusát.
– Mi köt Aradhoz?
– Itt születtem. Apám 11 éves volt, amikor 1919-ben a családja Aradra költözött. Anyám családja tősgyökeres aradi. Az ő nagyapja Augsburgból jött városunkba, míg anyjának a családja aradi szerb határőr-leszármazottak. Egy bajor és egy szerb család keverékéből lett egy tökéletes magyar. Nagyanyám nem is tudott és nem is akart a magyaron kívül más nyelven beszélni.
– Egy év folyamán körülbelül mennyit töltesz itthon?
– A pihenőszabadsággal együtt több mint 150 napot vagyok távol a fővárostól. Szabadságomat igyekszem nem Aradon tölteni.
– Lokálpatrióták az aradiak?
– Egy részük. Azok, akik kötődnek a városhoz, főleg a mi generációnk. Ők emlékeznek még az aradi korzóra, a nagy UTA-meccsekre, a Csálai erdőre, meg a Hármas szigetre. Igen, mi lokálpatrióták vagyunk.
– Vannak kedves gyerekkori emlékeid az Ilona utcából?
– Az Ilona utcát le kellene védenünk márkanévnek. Többen, egykorú fiúk nagyon jó barátok voltunk: Dávidházy Imre, Matúz András, Orosz István, aki már nincs köztünk. Ha összejövünk néha, nagyon jókat tudunk beszélgetni, nosztalgiázni azokról az évekről. Együtt járkáltunk meccsekre, az erdőbe… Én a mai napig ott lakom.
***
– Beszélnél röviden tanulmányaidról?
– A Süveg téri óvodába írattak. Ott találkoztam későbbi jó barátaimmal. Azután kényszerből átírattak az OCL kereskedelmi vállalat napközijébe. Keserves volt, mert nem volt magyar csoport. A sok román gyerek között találtam ott is egy Ilona utcait, Czirmer Ferit, akivel „alcsoportot” alkotva átvészeltük az iskola előtti időszakot.
– Következett az iskola.
– Az Ilona utcában hagyomány volt, hogy mindenki a 3-as Számú Líceumba járt. Elsőtől érettségiig ott tanultam. A szülők kiharcolták, hogy az Ilona utca ne a Fürj utcai iskolához tartozzék.
– Kedvenc pedagógusaid?
– Első két évben Vajda Ilona volt a tanítónőnk. Pályakezdő. Miután felavattuk a visszaállított Szabadság-szobrot, felhívott telefonon Marosvásárhelyről. Utána felkerestem. Szép találkozó volt. Ugyanolyan búgó volt a hangja, mint annak idején. Később, a tanárok közül nem különösképpen kedveltem a reál tantárgyakat tanítókat, annak ellenére, hogy reál szakra jártam. Borzasztó sokat olvastam, és ösztönszerűen a történelem felé vonzódtam.
– Gazsi tanította?
– Kovách Géza sohasem tanított. Calvasina Károly, „Csoszi bácsi” tanította nekem a történelmet. Nagyon megfogott a stílusa. Másik érdekesség, hogy magyarra Ficzay sem tanított soha. Elkezdtem az ötödiket Sántha Alajossal, folytattam Princz Palival és befejeztem Mózer Istvánnal. Mindhárom elvégezte tisztességesen a munkáját, senki sem reklamált a szülők közül… Bennem maradt egykori diákként nagy keserűen, hogy abban az időben nem volt egyetlen lyukasóránk sem. Később került be a köztudatba ez a fogalom… Azért, ha tanáraimról beszélek, meg kell említenem, hogy később nagyon jó viszonyba kerültem Kovách Gézával, de Vadász Ernő az, aki kiemelkedik közülük, hisz ő volt első osztályfőnököm, ötödik-hatodikban. Megmaradt bennem az a komoly hozzáállása, ahogy a kisebb diákokat is kezelte. Egyébként jó volt az iskolában. Nekem nem volt vele különösebb bajom. Lehet, hogy az iskolának több baja volt velem, mint fordítva.
– Következett az egyetem.
– Egy sikertelen felvételi után Kolozsváron a Babeș–Bolyai Tudományegyetem történelem karára, egy évig futballoztam az országos bajnokságban, a Vagongyár ifjúsági csapatában. Nagyon jó évet töltöttem el. Volt munkahelyem; műszaki rajzoló voltam – papíron. S közben tanultam. Végül a 360 jelentkezőből bejutottam a 45 hely egyikére.
– Jól érezted magad Kolozsváron?
– Élveztem a város hangulatát. Másrészt, nagyon jó közegbe kerültem, és még sikerült elfognom a Bolyai nagy tanári gárdáját.
– Például?
– Bodor András – ókor, Jakó Zsigmond – középkor, Pataki József, Imreh István… Olyan asszisztenseik voltak, mint Magyari András, aki később prorektor lett.
– Mi történt veled az egyetem elvégzése után?
– Megtapasztaltam, hogy nem minden úgy történik, ahogy szeretném. Elkezdtem tanítani falun. Szapáryligeten bekerültem egy olyan falusi közösségbe, amely még megőrizte a régi zamatát. Abban a faluban magyarok, svábok és szlovákok laktak, de az utca nyelve a magyar volt. Két kilométernyire volt egy román kolónia; nem zavartuk egymást. Jól működő kollektív gazdasága volt a falunak. A fiatalokkal sportkört szerveztünk, és tornatanár kollégámmal, Varga Andrással megalapítottuk a falu futballcsapatát, beiratkoztunk a bajnokságba, én is velük fociztam, bajnokok lettünk… És ott ismerkedtem meg a feleségemmel. Tehát jó hozadéka volt ennek az egésznek… Négy év után elkerültem Nagyiratosra, egy egészen más közegbe. De nem volt rossz. Két év után átvettem ott az iskola igazgatását. Iratos mai vezetőgárdája a kezem alól került ki. Papp Attila polgármester mindig elmondja: „Igaz, hogy kaptam néhány pofont, de nem biztos, hogy eleget.”
– A falusi epizód 15 éve után kerültél a Csikybe?
– A 21-es iskolába és a gáji általánosba jutottam. Amikor újraalakult Mosóczy-telepen a magyar tagozat, felvállaltam ott is a történelem tanítását Komádi Sanyival, aki a földrajzot tanította. Óriási fájdalmamra, miután felfuttattuk, négy év után megszűnt. Akkor elvállaltam nagyon szívesen Ujj Jancsi katedrájának az óráit a Csikyben, ugyanis ő igazgató lett.
Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)

Kortárs hangon: fiatal irodalmárokat díjaztak Kolozsváron
Kiosztották az egri Eszterházy Károly Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) és az Erdélyi Magyar Írók Ligája által 13. alkalommal meghirdetett Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázat idei díjait. Az eseményre a BBTE Bölcsészettudományi Karának épületében került sor csütörtök délután, a zsűri 14 versenydíjat, négy lapdíjat és egy különdíjat ítélt oda.
A többségében fiatal, pályakezdő írók és költők nyertes műveit 3 ország, tíz egyetemének 77 pályázója közül választotta ki a neves romániai és magyarországi irodalmárokból álló 7 tagú zsűri. Az eseményen Jónás Zoltán, az Eszterházy Károly Egyetem nyugalmazott kulturális programigazgatója bemutatta a díjnyertes munkákból szerkesztett új kötetet és kitért a 2005 óta tartó, immár sikertörténetnek mondható irodalmi pályázat idei alkotásaira. Jónás Zoltán kiemelte: az elmúlt évekhez hasonlóan, a BBTE hallgatói idén is kiváló teljesítményt nyújtottak és munkáikkal tükröt tartanak társadalmunk aktuális problémáira. A nyugalmazott kulturális programigazgató, és egyben az új Kortárs Hangon kötet főszerkesztője idézte a zsűri elnökének, Kusper Juditnak az üzenetét, aki bátorította a fiatal tehetségeket, hogy írjanak és bátran próbálkozzanak, függetlenül attól, hogy sikerül-e elsőre műveiket közölni, vagy sem.
Berszán István író, a BBTE oktatója és a nemzetközi zsűri egyik tagja részletezte a beérkező 150 munka elbírálásának nemegyszer nehéz és szubjektív folyamatát. Az irodalmár szerint, a fiatal írók és költők műveit csak szubjektíven, olvasóként tudja még a szakavatott és sokat olvasott zsűri is megítélni és kategóriákba sorolni, és fontos, hogy az építő kritika mellett, egy-egy mű pozitív tulajdonságait is kiemeljék a bírálatukban. A nemegyszer „modoros” vagy „sztereotip” kategóriákba sorolt és az idei díjtól elesett művek is fontosak, hisz olyan fejlődőképes és tehetséges hallgatók írásairól van szó, amelyek előbb-utóbb révbe érhetnek.
Az elismerésben részesülők és a főszervezők a hétvégét a szamosújvári Téka Szórványkollégiumban töltik, ahol irodalmi műhelymunka keretében lehetőségük lesz egymás munkájának alaposabb megismerésére.
A díjazottak névsora: I. díjas Kriegel Zsófia (EKE, Eger), Mărcuţiu-Rácz Dóra (BBTE, Kolozsvár). II. díjas Sárkány Tímea (BBTE, Kolozsvár), Kovács Péter (BBTE, Kolozsvár), Rump Tímea (EKE, Eger). III. díjas György Alida (BBTE, Kolozsvár), Farkas Beatrix (Miskolci Egyetem), Fülöp Dorottya (BBTE, Kolozsvár). Különdíjban részesült Bihari Csilla Rozália (BBTE, Kolozsvár), Kocsis Dorottya (Miskolci Egyetem), Balogh Alexandra (SJE, Komárom), Kolumbán Adrienn (PKE, Nagyvárad), Baka L. Patrik (SJE, Komárom) és Csató Anita (EKE, Eger). A pozsonyi Irodalmi Szemle különdíját Sárkány Tímea (BBTE, Kolozsvár), a Várad irodalmi, művészeti lap különdíját Józsa Evelin (SJE, Komárom), a Helikon irodalmi folyóirat különdíját Kocsis Dorottya (BBTE, Kolozsvár) valamint az Agria irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat különdíját Pálffy Tamás Szabolcs (EMTE, Marosvásárhely) kapta.
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

Markáns vezetői vélemények Székelyföld múltjáról, jelenéről és jövőjéről
A III. Székely Kongresszus részeként a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara épületében az önkormányzati vezetők egymást váltó péntek délutáni felszólalásaira megtelt az előadásoknak helyet adó terem.
Harmadik alkalommal szervezik meg a Székely Kongresszus tudományos konferenciát a hétvégén három székelyföldi városban. Csíkszeredában az egyik kiemelt témakör az önkormányzatok és a közintézmények szerepe volt a székelyföldi régióban. Előadást tartott Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai városvezető, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, illetve Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke. Az előadássorozattal olyan közpolitikai javaslatok megfogalmazását tűzték ki célul, amelyek elősegítik a régió fejlődését. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, a házigazda egyetem oktatója A székelyföldi városok szerepe a régió fejlődésében címmel tartott előadást. A városvezető szemléltetésként egy térképet rajzolt a táblára, amelyen Székelyföld hat „fontos városa”, Marosvásárhely, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely szerepelt. Mint mondta, nagyjából egyenlő távolságra vannak egymástól, mégis van közöttük egy kakukktojás: a felsoroltak közül ötben ma is többségében magyar lakosság él, de Marosvásárhelyen már más a helyzet. „Az öt említett város saját színházat működtet a saját pénzéből, miközben Marosvásárhelyen állami magyar színház van. Megvizsgáltam a három megyeszékhelyet, és azt láttam, hogy a hét marosvásárhelyi kulturális intézményből egyet sem tart el a város. Csíkszereda öt kulturális intézményéből négyet a város tart el. A másik identitáskifejező lehetősége egy városnak a sport. Az régi közhely, hogy a csíkszeredai hokicsapat egy székely csapat, de azzal, hogy Csíkszereda akár az FK Csíkszereda révén fenntartja ezeket az identitásmegőrző szimbólumokat, többletterhet vállal. Tény, hogy az elmúlt 27 évben az említett öt önkormányzat azért tudott kevesebb figyelmet és messze kevesebb forrást fordítani különböző gazdasági jellegű kérdésekre, mert a figyelmük mellett a forrásaik nagy részét ezekre a többletvállalásokra fordították a székelyföldi identitás megőrzésének érdekében” – hangsúlyozta Ráduly. A polgármester hozzátette, a kultúra és a sport fontossága mellett az együttműködés is kiemelt célként kell szerepeljen a tervek között. Nekifogtunk egy együttműködés kidolgozásának, de be kell vallanom, hogy nem könnyű. A magyar ajkú polgármesterek héthavonta tervezett találkozója megkönnyíthetné az együttműködést, de az eddig megszervezettek közül egyszer sem sikerült minden polgármestert asztal köré ültetni – emelte ki Ráduly, hozzátéve, „mára azonban látszik, hogy ki az, akire azért nem lehet számítani a székely ügyekben, mert olyan várost vezet, ahol jelentős testvérközösség él, és ki az, akire valamilyen más okból kifolyólag nem lehet ebben az együttműködésben számítani”.
Megfogalmazása szerint „azon kell lennünk, hogy próbáljuk újrafogalmazni egyrészt a saját szerepünket, másrészt a saját helyzetünket”. „Vannak ciklusok az életben, és mi a 2008 után zajló, a saját hatáskörben végzett regionalizációs székely jellegű, magyar jellegerősítő tevékenységekkor értünk a csúcsra. Gondolok itt például a székely zászlókra, a magyar helységnévtáblákra, vagy a kék közúti jelzőtáblákon elől szereplő magyar feliratokra. Azóta azonban van egy elég jelentős ellenszél, amivel harcolni, küzdeni kell ezekben a törekvésekben. Azt is el kell ismernünk, hogy bűn rosszul állunk a szakmaisággal kapcsolatban, amikor ellenszélben kell védeni jogainkat a bíróság előtt – mutatott rá Ráduly. Hallgatói kérdésre elmondta, nem tartja megfelelőnek a jelenlegi „polgármester-centrikus” rendszert. „Azon fáradozunk, hogy olyan hivatalt építsünk megfelelő csúcs- és középvezetőkkel, amelyik akkor, ha polgármester nélkül marad a közigazgatás, akár jobban működik, mint előtte. Már minden értelmes ember látja, hogy a közigazgatás ebben a struktúrában, ahol mindenki megbújhat a polgármester mögé, nem tud jobb lenni. Ezért lenne szükség az embereink képzésére, és megfelelően meg kellene fizetni őket. Felnőttképzésre mindenkinek szüksége van” – hívta fel a figyelmet Ráduly. A következőkben Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere tartott előadást Erős közösség, fejlesztő önkormányzat címmel. Mint mondta, fontos megvizsgálni, hogy hol, és milyen körülmények között élnek az erdélyi magyarok.
„Körülbelül 30 százalékuk olyan településen él, ahol a magyarok aránya meghaladja a 90 százalékot, 56,9 százalékuk pedig olyan helyen, ahol ez az arány több mint 50 százalék. 73,6 százalékuk 50 ezer lakosnál kisebb településen lakik. Az erdélyi magyarok 57,4 százaléka tehát olyan közigazgatási egységben van, ahol magyar nemzetiségű a polgármester. Ez azt jelenti, hogy az erdélyi magyarok közel 60 százaléka olyan településen él, ahol van egy kis magyar világ” – ismertette Antal, rávilágítva arra is, hogy „szoros összefüggés van a gyerekvállalás és a települések mérete között: minél kisebb egy település, annál több gyereket vállalnak az ott élő fiatalok.” Szerinte az a tény, hogy az erdélyi magyarok kisebb településeken élnek, demográfiai szempontból egy fontos erőforrás, és ezzel számolnunk kell. „Bukarestben például a szülőképes nők átlagosan kevesebb mint egy gyereket, pontosan 0,9 gyereket vállalnak, míg Székelyföldön ez az arány 1,83. Ez azt jelenti, hogy ha azonos mértékű a kivándorlás, akkor a magyar közösség meg tudja őrizni, vagy akár növelni is tudja az arányát Erdélyen belül” – magyarázta Antal. Hozzátette, két oka van annak, hogy 2011 után Székelyföld politikai és a román államigazgatás szempontjából nagy nyomás alá került. „Az egyik az, hogy a 2011-es népszámlálási adatok azt mutatták, hogy megfordult egy közel 100 éves trend Székelyföldön, azaz nagyobb mértékben fogyott a románok aránya, mint a magyaroké. A másik pedig az, hogy a 2012-es választásokon katasztrofálisan szerepelt az RDMSZ, és gyakorlatilag mindent elveszítettek Székelyföldön kívül. „Akkor csak Hargita és Kovásza megyében voltak önkormányzati tisztségeink, és nyilvánvaló volt mindenki számára Bukarestből, hogy ha ebben a két megyében szétvernek az önkormányzatisok között, miközben azért gesztusokat tesznek az RMDSZ felé – mint például az az intézkedés, hogy akkor is jusson be a parlamentbe, ha 4 százalékot kap csak a választásokon –, akkor a politikai képviseltet Bukarestben tudja, és nem az utcán. Azt hitték, hogy így a székelyföldi önkormányzati képviselőket lefejezik, de nem így történt. A 2016-os választásokon viszonylag jól szerepeltünk, és így meghalt ez a projekt, kissé megváltozott a világ” – emelte ki a polgármester. Sepsiszentgyörgy vezetője továbbá kiemelte, Magyarországon és Erdélyben is a jövőképpel van probléma. Mint mondta, míg a két világháború között mindenki azt érezte, hogy egy lábon is kibír még egy, öt vagy tíz évet, mert „előbb-utóbb úgyis revízió és magyar világ lesz”, addig ma a jövőképpel nagyon nagy a probléma. A maximum, amit megfogalmazunk, az az autonómia kérdése, de ez az emberek számára nem egy érthető fogalom. Sokan azt hiszik, hogy az autonómia egyszer csak ránk fog zúdulni, megoldja minden problémánkat, és nem úgy közelítenek az ügy irányába, hogy azt fel kell építeni. Azt kell elérjük, hogy a közbeszéd végre ne arról szóljon, hogy milyennek kellene az autonómiának lennie, hanem arról, hogy mikor és hogyan valósítjuk meg – húzta alá Antal. Előadásában kitért arra is, hogy titkosszolgálati vezetők elmondása szerint a román igazságszolgáltatás tulajdonképpen egy taktikai mező.
„Terrorizmussal vádoltak engem is egy adott pillanatban, továbbá azt is megfogalmazták, hogy nemzetbiztonsági veszélyt jelentek Románia számára. Ezt ki lehet terjeszteni, és azt lehet mondani, hogy ebben az országban magyarnak lenni nemzetbiztonsági kockázat. Ezzel egyfajta nyomás jár a hatóságok részéről, és sok esetben nem könnyű magyarnak lenni, maradni, ezért sokan azt választják, hogy inkább beolvadnak. Hála Istennek az erdélyi magyarok többsége szereti azt, hogy magyar, és megfelelően viszonyul ehhez a kérdéshez. Ahhoz, hogy egy erős közösség legyen az erdélyi magyar közösség, nagyon fontos, hogy úgy a politikai vezetők, mint a legkisebb falu legkisebb utcájában élő székely ember is azt érezze, hogy ha bajba kerül a magyarsága miatt, akkor nem engedik el a kezét” – zárta Antal. A városvezetők után Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Jó példák és vezérelvek Székelyföld integrációs folyamatában címmel tartott előadást.
„A közösségépítés legfontosabb szereplői az egyházaink. Megyénkben, ahol egy kisfalvas szerkezet van, több mint száz településen az egyedüli intézmény az egyház, és ő kell foglalkozzon mindennel, ezért kiemelten fontos a támogatásuk. Véleményem szerint a legfontosabb vezérelv az, ha van egy közös jövőképünk az élet bármely területén. Nagy baj van a tervezéssel: tűzoltásszerűen dolgozunk nagyon sokan, és nem beszélünk távlatosan. Rengeteg területen több évre előre eldől a sorsunk, hogy hogyan tudunk hozzáférni forrásokhoz, mégsem dolgozunk eleget ezen. Egy brüsszeli döntés hatását a saját zsebünkön, bőrünkön majd csak évek múltán fogjuk érezni, a kérdés az, hogy megszületése előtt van-e erőnk, kapacitásunk dolgozni, és van-e jövőképünk arra vonatkozóan, hogy hová akarunk eljutni” – mondta Borboly.
Iszlai Katalin / Székelyföld.ro

Migrációról és Székelyföld társadalmi szerkezetéről a Székely Kongresszuson
A Marosvásárhelyen is tartott III. Székely Kongresszuson bemutatták a székelyföldi társadalom állapotát a térség demográfiai folyamataira, a migrációra, a társadalom szerkezetére és az itt élő romákra vonatkozó előadások formájában.
A Sapientia EMTE koronkai kampusza adott otthont a hétvégén a Székelyföld-konferencia marosvásárhelyi szekcióüléseinek: az érdeklődők Az örökségesítés új kontextusai. Értéktárolás és értékvédelem a Székelyföldön, Székelyföld társadalmi állapota, illetve nyelvi jogok Székelyföldön témakörökben hallgathattak meg tudományos előadásokat. Ezek célja a mai Székelyföld társadalmi állapotára és néprajzi értékeire vonatkozó tudás számbavétele, amely a szakemberek szerint kiemelt fontosságú, hiszen a politikai, a gazdasági, a kulturális folyamatok megértését megelőzik azok az értelmezések, amelyek a statisztikailag megragadható adatsorokból épülnek fel, a lélekszámra, eloszlásra-megoszlásra, rétegződésre, a hányan vagyunk?, merre mozgunk?, miképpen tagolódunk? kérdésekre adott válaszokból indulnak ki. A demográfia, mobilitás, migráció témakörében szó volt a népességstatisztikai számbavételek eredményeiről, a népességmozgásról és az elvándorlásról. A társadalomszerkezeti áttekintésben elsősorban a városi és falusi népességről, iskolázottságról, foglalkozásszerkezetről, a vagyoni helyzet szerinti különbségekről voltak előadások, valamint a folyamatosan a figyelem előterében álló, időnként égetően aktuális témaként megjelenő székelyföldi romák helyzetéről: velük kapcsolatban a kistáji jellemzők, konfliktushelyzetek, gazdasági stratégiák, területi szegregáció témái kerültek terítékre. Belső- és külső elvándorlás, munkamigráció Horváth István a Kiss Tamással együtt kutatott Migrációs folyamatok című tanulmány ismertetésében rámutatott, az 1902-es első Székely kongresszust is a migráció kapcsán szervezték meg, ez a társadalmi folyamat ugyanis nem újkeletű, gyakran előfordult a három székely megyében. Konkrét számadatokkal alátámasztva rámutatott az ipari fejlődésnek a belső migrációra gyakorolt hatásaira, a faluról városra, majd a megyék közötti vonatkozásaira, majd az 1990-es évektől megindult kivándorlási tendenciákra, illetve a napjainkra jellemző külföldi munkavállalásra és a 2005-től számított városról falura (szuburbanizáció) költözésre. Székelyföld megközelítőleg arányainak megfelelően vett részt az erdélyi magyarság migrációjában, annyi különbséggel, hogy a székelyföldiek főként Magyarországra és elsősorban időszakosan költöztek ki, míg Erdély más részeiből a magyarok a románokhoz hasonlóan Spanyol- és Olaszországban életvitelszerűen berendezkedtek – fogalmazott a kutató. Bodó Julianna elmondta, a székelyföldi munkamigrációt a rendszerváltás óta kutatják (Migráció és család, Migráció és térátlépések, Kultúrák találkozása – közelítés és eltávolítás, Migráció – ellenségépítés, Migráció és idegenség), az elmúlt 26 évben Székelyföld kibocsátó közegként jelent meg, a külföldi munkavállalás folyamatos és intenzív, a magatartások és mentalitások, társadalmi, kulturális gyakorlat szintjén pedig három korszakot különített el: az 1990-es évek, a 2000-es évek eleje és a transznacionális, illetve az elsősorban a fiatalok esetében körvonalazódott új trendek korszaka. Összefoglalásként kijelenthető, hogy a téma aktualitása nem csökken, a munkamigráció folyamatosan dinamikus és fokozott társadalomtudományi érdeklődés övezi, különös tekintettel a napjainkban megmutatkozó trendszerű változásokat, annak érdekében, hogy reális helyzetképet lehessen felrajzolni a fejlődés és a migráció kapcsolatának árnyaltabb megközelítése mentén.
Következtetések, tervek
A konferencia szervezői egy szakmai látlelet elkészítését tekintik elsődleges feladatnak – nem a történeti távlatokra, hanem a jelenkorra, az 1989 utáni időszakra összpontosítva. Elsősorban a székelyföldi kisrégiók, megragadható társadalmi entitások vizsgálata, helyzetük bemutatása, az erre vonatkozó kutatások áttekintése a szempont, és csak ezt követheti a különbségek és az egységes jellemzők megragadása. A III. Székely Kongresszus szervezője, Bakk Miklós a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, szeretnék, ha a rendezvény egyedi eseményből folyamattá nőné ki magát, azaz a térség fejlődését célzó Székelyföld-centrikus szakmai, tudományos fórumként intézményesítenék a konferenciát, de a részletekről még korai beszélni, ugyanis a hétvégi rendezvény kiértékelése még folyamatban van. „Az biztos, hogy hamarosan megújul a rendezvény honlapja, ahova feltöltjük az előadásokat és a különböző szekcióülésekről összegyűjtött közpolitikai javaslatokat, a kiértékelésről pedig sajtótájékoztatót tartunk” – mondta megkeresésünkre Bakk Miklós.
Gáspár Botond / Székelyhon.ro

Hagyományok Háza: alappillér lesz Székelyudvarhely
Háromnapos programmal mutatkozik be Székelyudvarhelyen a budapesti Hagyományok Háza. A néphagyomány ápolásáért és továbbéltetéséért létrehozott magyarországi intézmény viszont nemcsak néhány napig, hanem hosszú távon is jelen lesz a városban, hiszen Székelyudvarhely ad majd otthon az egyik határon túli fiókjának.
A magyarországi Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által több mint tizenöt évvel ezelőtt alapított Hagyományok Háza – melynek célja a Kárpát-medencei néphagyomány ápolása és továbbéltetése – számtalan tevékenységet folytat alapcéljai érdekében. Ezekből kap ízelítőt a csütörtök esti táncházzal kezdődően szombat estig a székelyudvarhelyi közönség. Orendi István, az Udvarhely Néptáncműhely vezetője elmondta, már egy éve egyeztetnek a Hagyományok Háza-napokról, és szerencsés egybeesés, hogy időközben a magyarországi intézmény úgy döntött, határon túl is bővítené hálózatát, melynek egyik csomópontja Székelyudvarhely lenne.
Ezzel kibővítik programjaikat, ugyanakkor össze is fogják azokat a tevékenységeket, amelyek Erdélyben, Délvidéken, Felvidéken, Kárpátalján zajlanak, és így közösen dolgoznánk, szerveznénk – részletezte az együttműködésben rejlő lehetőségeket Orendi István. A Hagyományok Háza ugyanakkor szakmailag és anyagilag is támogatná a hálózatot. Erdélyben négy településről, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Csíkszeredából és Székelyudvarhelyről kerestek meg partnereket, Udvarhelyen Orendi Istvánt kérték fel az együttműködésre. Szerinte a város aktív táncházas életének köszönhető, hogy Székelyudvarhely volt az egyik választás, ugyanakkor számított az is, hogy itt ezerötszáz gyerek tanul néptáncot, illetve hogy több néptáncegyüttes és gazdag kézművesmozgalom is van. Nem kőben és fában, azaz nem irodában gondolkodnak, hanem a meglévő tevékenységekre építenek, és azokat bővítik ki a Hagyományok Háza tevékenységeivel, mivel az intézmény központként fogja össze azokat, akik népzenével, néptánccal és népi kultúrával foglalkoznak – magyarázta Orendi, aki szerint Marosvásárhely mellett Székelyudvarhely lesz az erdélyi Hagyományok Háza-hálózat alappillére.
A tervek szerint az analóg gyűjtéseket digitalizálják, valamint feltérképezik a gyűjtés szempontjából még fehér foltoknak számító térségeket, és ott autentikus néptánc- és népdalgyűjtéseket szerveznek, valamint rendezvényeket és képzéseket. Már az elején leszögeztük, hogy célunk megörökíteni és továbbadni azokat az értékeket, amelyektől mi voltunk és vagyunk valakik. A néptánc, népzene, népi játékok, kézművesség, valamint a szöveges folklór is része ennek – fogalmazott az Udvarhely Néptáncműhely igazgatója.
Veres Réka / Székelyhon.ro

Székelyföld-konferencia – III. székely kongresszus Számvetés és útkeresés
A csütörtök este Marosvásárhelyen megnyitott és szombaton zárult III. Székelyföldi Tudományos Kongresszus Székelyföld jövőjének szellemi alapját kívánta megfogalmazni. A három helyszínen – Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön – tartott tudományos konferencia keretében 16 szekcióban mintegy száz elő- adó tartott előadást Székelyfölddel kapcsolatos fontos témákról.
A konferenciát Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, a rendezvény fővédnöke levélben üdvözölte. Véleménye szerint „Székelyföld magyarságában való megmaradása azon áll, hogy egységbe tudjuk-e fogni hagyományaink megőrzését napjaink szakmai, tudományos és gazdasági teendőivel”. A gondok ugyanazok maradtak A marosvásárhelyi megnyitón Egyed Ákos történész idézte fel az 1902-ben Tusnádfürdőn tartott I. székely kongresszust, megállapítva, hogy azóta sem sokat változtak a dolgok, a gondok ugyanazok maradtak. Szerinte a legégetőbb probléma az 1900-as évek elején az volt, ami ma is: a kivándorlás, a silány meg- élhetési lehetőség. Székelyföld gazdasági fejlődése elmaradt, ettől nőtt a feszültség, nőttek a megélhetési gondok, ami elvándorláshoz vezetett. Elmondta, hogy az első kongresszus öt szekciója közül a székelyek elvándorlásának a megállítását célul kitűző szekciót tartották a legfontosabbnak a szervezők. Hozzátette, az vezetett a székelyek tömeges elvándorlásához, hogy a székelység a 20. század elején is megmaradt a maga konzervativizmusában. Az iparűzést méltóságán alulinak találta, fejtette ki Egyed Ákos, részletesen elemezve Székelyföld családi gazdasági rendezését. Az 1902-es kongresszus előadói „mához is szóló üzeneteket fogalmaztak meg, úgy vélték, hogy szükség van a modernizációra, de valamilyen módon a hagyományokat is meg kell őrizni”. Fájdalmasan életszerű diagnózis Kolumbán Gábor vállalkozó, a 2002-ben tartott II. székely kongresszus főszervezője megállapította: a székelység leszakadása a 20. század eleje óta folytatódik. Véleménye szerint 1902-ben a modernizáció érte felkészületlenül Székelyföldet, a 21. század elején pedig Románia NATO- és EU-csatlakozása. „Rajtunk múlik, hogy milyen lesz a Székelyföld jövője. Senki nem fog minket kívülről megváltani. Ki kell találnunk azt a megoldást, ami fenntarthatóvá teszi a székelyföldi létformát” – fogalmazott. A 2002-es kongresszus kapcsán beszélt a folytonosságról és a folyamatosságról. Véleménye szerint a két első kongresszus közötti száz évben szinte semmi sem változott, ezért szerveztek három tudo- mányos konferenciát. „A diagnózis fájdalmasan élet- szerű, a mai viszonylatban is, sőt, bizonyos szempontból rosszabbul állunk, mint 1902-ben, mert például a tulajdonviszonyok rendezése rendkívül megkésett, ami súlyos hatással van az emberek életére” – jelentette ki. Székelyföldet sajátos kultúrával rendelkező értékrendek tárházának nevezte. A tudományos konferencia otthonra lelt Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke azt hangsúlyozta, valami mégis megváltozott a korábbi székely kongresszusok óta: immár a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vállalta a szervezést, és ezáltal a tudományos konferencia otthonra lelt. Sikernek nevezte, hogy a Sapientia azt a tekintélyt, amit a tudományos világban elért, a székelyek ügye mellé állította. „Elindult egy folyamat, és nem véletlenül neveztük III. székely kongresszusnak, mert reméljük, hogy folytatása lesz. Az idők változásával a szellemi elit mindig fel fog figyelni a körülötte lévő régi- óra, a Sapientia körüli régióra, és pontosan az a lényeg, hogy a rendelkezésre álló szellemi elitet mozgósítsuk Székelyföld jövőjéért. Azt hiszem, ezt sikerült megtenni, még akkor is, ha bizonyára lesznek elégedetlen hangok, de az is ösztönözni fogja a szervezőket, a követező kongresszusok résztvevőit, hogy kijavítsák a hibákat és újabb adalékokat tegyenek hozzá az eljövendő rendezvényekhez” – nyilatkozta az SZNT elnöke. A tudomány az a közös nevező, amivel megoldást találhatunk közös gondjainkra Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora is az egyetem szerepvállalását hangsúlyozta. Felidézte, Amerika mai fejlődésének egyik motorja, a Szilícium-völgy a 19. században egy mezőgazdasági övezet volt. Az emelte ki a környezetéből, hogy 1891-ben létrehozták ott a Stanford egyetemet, amely a gyakorlatias ok- tatást tűzte ki célul. Úgy vélte, hasonló szerepet tölthet be a Székelyföld számára a Sapientia egyetem. Mint mondta, az oktatásban a Sapientia már jeleskedik, ám az egyetemnek mint universitasnak más feladata is van. Ilyen feladat a régió, a közösség szolgálata, és a lehető legjobb példája annak, hogy tudományos módszerekkel, tudományos műhelyek segítségével próbálnak választ adni a régióban, a Székelyföldön felmerült gondokra, és kialakítani egy élhető jövőképet. „Meggyőződésem, hogy ez az egyetlen járható út a többség és kisebbség párbeszédében, mert a tudomány az a közös nevező, az a közös alap, amivel megoldást talál- hatunk a közös gondjainkra. Mert az, hogy egy kisebbség otthon érzi- e magát, van-e megfelelő jövőképe, az a többségnek is gondot jelent” – hangsúlyozta Dávid László. Kijelentette: a közösség akkor lesz igazán erős, ha megvan a meg- felelő tudás és megvan a megfelelő összefogás. Jó, hogy a konferenciát a Sapientia, vagyis egy egyetemi intézmény vállalta fel, mert abban megvan az a következetesség, hogy továbbvigyék a kitűzött célokat. Tudományos konferencia – tágabb célokkal Bakk Miklós politológus, a konferencia főszervezője a rendezvény több célját is megjelölte. Szerinte a kongresszus egyfelől megpróbálja áttekinteni azt, hogy különböző tudományos területeken milyen tudás halmozódott fel Székelyfölddel kapcsolatban. Azt is célnak tartotta, hogy a tanácskozás révén kialakuljanak a székelyföldi tudományos együttműködés új útjai. Fontosnak tartotta ugyanakkor a konferencia közpolitika-gerjesztő jellegét. Kijelentette: felkérték a konferencia szekcióvezetőit, zárják tanácskozásukat közpolitikai javaslatok meg- fogalmazásával. Kérdésre válaszolva mondta el, hogy pontos mérleget csak a konferencia utáni időszakban tudnak majd megvonni, amikor begyűjtik mindhárom helyszín anyagát. „Azt szeretnénk elérni, hogy minél több tudományos és szakmai területről fogalmazzanak meg közpolitikai javaslatokat, amelyek közvetlenül alkalmazhatók lesznek a helyi önkormányzati eszközök segítségével, és ebből a javaslatgyűjteményből szeretnénk egy kis kiadványt letenni a politika asztalára”. Hozzá- tette: az első lépés az lenne, hogy a konferencia anyagai utólag egy külön honlapon jelenjenek meg, amely bárki számára elérhető lenne, és az érdeklődők betekintést nyerhessenek abba, hogy mit jelent a régióépítés a maga komplexitásában, a kulturális, területfejlesztési minták meghonosításának kérdésében. Demográfia, migráció, nyelvi jogok, értéktár A konferencia marosvásárhelyi helyszínén a demográfia, mobilitás, migráció témakörben szó volt a népességstatisztikai számbavételek eredményeiről, a népességmozgásról és az elvándorlásról a kistájak vonatkozásában. A társadalomszerkezeti áttekintésben a városi és falusi népességről, iskolázottságról, foglalkozásszerkezetről, a vagyoni helyzet szerinti különbségekről beszéltek. De napirenden volt a székelyföldi romák helyzete, a konfliktushelyzetek, gazdasági stratégiák, a területi szegregáció témái is. Fontos téma volt a székelyföldi értéktár, a nyelvi jogok és Székelyföld társadalmi állapota. Ebben a szekcióban azokat a tudományosan szemlélt folyamatokat és társadalmi, kulturális, mediális kereteket vették számba, amelyek meghatározzák a székelyföldi néprajzi értékek gyűjtésének, őrzésének, tárolásának, értelmezésének és megjelenítésének, illetve egykori és mai használatának a formáit. Külön szekció foglalkozott a nyelvi jogok helyzetével a Székely- földön, illetve Romániában. Csíkszeredában a regionalizmus földrajzi és településhálózati vetületei; a régióépítés szerepe a székelyföldi közigazgatásban és önkormányzati működésben; vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön; a vidék és az agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában szekciók ülései zajlottak. Sepsiszentgyörgyön a történelem, a székelyföldi oktatás, a népegészségügy, az épített örökség helyzete, a közösségi gazdálkodás és a falusi kultúrházak helyzete és funkcióváltása témakörökben hangzottak el tudományos előadások. Ma különösen fontos képet adni Székelyföld állapotáról A konferencián jelen volt Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, aki a Népújság kérdésére kijelentette: „Ha valaha fontos volt, most különösen fontos, hogy a tudományos élet képviselői, a székely értelmiség képet adjon Székelyföld mai társadalmi állapotáról, amelybe beletartozik a demokrácia, a szülő- földön való boldogulás lehetőségeinek a vizsgálata, az, hogy 1989 után hogyan alakult át a társadalom szerkezete, és új lehetőséget teremt arra, hogy ennek a leltárnak az alapján, ha szükséges, tekintsük át azt a koncepciót, ami Székelyföld autonómiájának a kérdését jelenti. Én azonban nem ebből a szempontból tartom elsősorban fontosnak, hanem abból, hogy a 21. század második évtizedének a közepén és több mint 25 évvel a rendszerváltozást követően milyen állapotban van ma a székely társadalom. Ebből szerintem a döntéshozóknak, politikusoknak kell meríteniük, hogy szükség esetén korrigálják a ma meglévő irányokat vagy pedig erősítsék meg azt, ami az eddigi elképzelésekben jónak bizonyult”.
Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely)

Beszélgetés Király András tanárral, oktatási államtitkárral
„Úgy érzem, hogy semmi sem hullott az ölembe véletlenül” (2.)
– Mikortól lettél fizetett politikus?
– Azért, mert politikus voltam, nem kaptam fizetést. Kevesen hitték el akkoriban, hogy a megyei RMDSZ-elnöki tisztségért nem jár anyagi ellenszolgáltatás. Ugyanez volt a helyzet a pedagógusszövetségnél is. Akkor kaptam először pénzt a politizálásért, amikor városi tanácsos lettem, és járt a pár száz lejes tanácsosi juttatás. Azután, képviselőségem idején, már járt a rendes fizetés.
– Melyiket tartod érdekesebbnek, a tanítást vagy a politizálást?
– Szerettem tanítani. Politikusnak lenni viszont különleges dolog számunkra. Európa jobb helyein politikusképzés létezik. Mi véletlenszerűen lettünk politikusok. De úgy érzem, hogy az amatőrök között mi vagyunk a legjobbak. Amit csinálunk, azt egy meghatározott cél elérése érdekében tesszük, egy közösség számára. Volt, amikor nem sikerült megoldani bizonyos problémákat, de ebben a környezetben is igyekeztem alkalmazni a közvetlen párbeszédet. Nem szerettem a köntörfalazást. Úgy érzem, hogy nem volt rossz időszak az, amikor a megyei RMDSZ élén álltam.
– Szeretsz hosszú gyűléseken ülni?
– Normális ember nem szereti a hosszú gyűléseket, de van, amikor rákényszerül végigülni őket. Meg lehet szokni. Számtalan konferencián, kongresszuson részt kellett vennem. A hosszabbak közben ki lehet menni a büfébe, régebben pedig tarthattam cigarettaszünetet.
– Dohányzol?
– Tíz évvel ezelőtt abbahagytam.
– Hogyan telnek egy államtitkár hétköznapjai?
– Létezik egy megszabott program. Csütörtök–péntekre kialakul a következő hét rendje. Hétfőn a miniszter úgynevezett minisztériumi kollégiumot tart. Ezen az államtitkárok és a főtitkár vesz részt. Megbeszéljük az előttünk álló problémákat. Egyébként a hétfő és a kedd számomra parlamenti nap, amikor tartom a kapcsolatot a tanügyminisztérium és a Parlament között… A minisztériumban van egy kabinetem, amelyben a folyó ügyeket intézzük. Van kabinetfőnököm, vannak tanácsosaim, van egy igazgatóság, amely a kisebbségi kérdésekkel foglalkozik, a különböző osztályoktól begyűjti a prezentálandó anyagokat. Ezek tevékenysége mind a hatáskörömbe tartozik. Közben tartunk találkozókat a többi kisebbségi szervezettel, időnként konferenciákon kell részt vennem; amíg kormányon voltunk bizonyos eseményeken én képviseltem a minisztériumot nemzetközi szinten.
– A kisebbségi oktatásban felmerülő konfliktushelyzetekbe volt alkalmad beleszólni?
– 2015-ig elsősorban velem tárgyalta meg a miniszter ezeket az ügyeket. Sajnos 2016-ban, amikor kialakult Marosvásárhelyen az a bizonyos eset a katolikus líceumban, a miniszter úgy döntött, hogy helyettem egy másik államtitkárt küld oda, aki azelőtt két héttel került a minisztériumba. És szerintem rosszul látták meg a kérdést.
– Szállodában laksz, vagy kaptál lakást Bukarestben?
– Államtitkárnak lakás jár, amit a minisztérium fizet. Van szolgálati gépkocsim is sofőrrel.
– Hol étkezel?
– A parlamenti napokon nincs időm hazamenni. Akkor bekapok valamit a parlamentben. Különben otthon, a lakásomon eszem.
– Főzöl magadnak?
– Időnként főzök, de általában viszek itthonról. Ellát a család.
– Mi a kedvenc ételed?
– Nem vagyok válogatós. Nagyon szeretem a sülteket, a pörköltet, de legjobban a halászlét. A csorbát is megeszem…
– Sokan ismernek Aradon?
– Tavaly augusztusban az Aradi Napok idején felsétáltunk a központba a Forray utcán keresztül. Összesen két ismerőssel találkoztam. Nagyon megváltozott a város…
– Elismerik mindazt, amit tettél a magyar oktatásért?
– Különösebben nem foglalkoztat ez a kérdés. Őszintén szólva, belátásom szerint, ez a mérleg nincs egyensúlyban. Első keserű tapasztalatom az volt – és nehezen emésztettem meg –, amikor a Csiky 90 éves születésnapjára kiadott emlékkönyvbe egy fél oldalt sem írhattam. Akkor, amikor a főgimnáziumi rangot is én harcoltam ki az iskolának.
– Nyugodj meg, én sem kaptam helyet a kötetben. Pedig én voltam az igazgató.
– Úgy érzem, hogy valahol eltolódások vannak. A megboldogult Tokay György szavai jutnak eszembe, aki azt mondta: „Nem elég jónak lenni, nem is fontos jónak lenni. Annak kell látszani!” Én nem szeretem az önreklámozást. De annak a híve vagyok, hogy ismerjük el azoknak a munkáját is, akik előttünk voltak.
***
– 2003-ban alakult meg a Szabadság-szobor Egyesület. A mai napig elnöke vagy. Hallhatnánk róla valamit?
– Pontos célunk volt az alapításkor. Az volt az elképzelésünk, hogy az Egyesület révén vigyük be a köztudatba a szobor fontosságát. Hogy érezzék az emberek azt, hogy nem csak visszaállítunk egy szobrot, hanem ez a mindenkori magyaroknak az a szobra, amellyel vissza tudnak tekinteni történelmükre. Úgy gondoltuk, hogy ezáltal az Egyesület tesz egy lépést a román fél felé is, és benne is tudatosítja, hogy ez egy értékes műalkotás. Két történészkonferenciát is rendeztünk… Végül is a Szabadság-szobor Egyesületet bízták meg azzal, hogy levezényelje az egész visszaállítást. Mi kötöttük meg a szerződéseket a magyar kormánnyal… Sokat dolgoztunk. A szobor újraállítási ünnepségén beszédemben elmondtam, hogy meg kell valósítanunk azt, hogy a város érezze magáénak ezt a műalkotást, kerüljön városi tulajdonba, és kerüljön fel a műemlékek lajstromára. Végül ezek mind megvalósultak.
– A szobor felállítása után milyen feladatai voltak-vannak az Egyesületnek?
– Írtunk számára egy új alapszabályt. Maradt a célok között a Szabadság-szobor körüli kérdések ébrentartása, az aradi magyar közösséggel való kapcsolattartás, a fiatalokkal való kapcsolatok kialakítása, helytörténeti munkák kiadása… Ezenkívül tulajdonunkba került a Kovách Géza-hagyaték. Megvásároltuk azt a családtól, és átadtuk a gyulai levéltárnak, akik nagyon készségesek voltak. Együttműködésünk eredményeként kiadtunk egy válogatott Kovách Géza-tanulmánykötetet. Idén az Aradi Magyar Napokra lesz készen egy második Kovách Géza-kötet, amelybe színesebb, rövidebb írásai kerülnek be. Idén negyedik alkalommal rendezzük meg az általános iskolások részére a helytörténeti vetélkedőt. Jövőre ki szeretnénk adni az Arad halad című kötetünk folytatását.
***
– Vannak igazi barátaid?
– Igaziak a gyerekkori barátaim. Akik még mindig megvannak.
– Milyen a viszonyod az emberekhez?
– A tisztségek, amelyeket betöltöttem, jelentős mértékben megváltoztattak engem. Sosem voltam túl nyitott ember, de idővel megtanultam, hogy közlékenynek kell lennem, ha jó kapcsolatot akarok, diplomatikusan, nyitottan kell hozzáállnom a dolgokhoz. Ma bármikor, bárkivel, bármilyen közösségi kérdésben nyugodtan tudok beszélgetni.
– Mi a véleményed a jelenlegi politikai helyzetről?
– Megvallom, hogy 2011 óta nem nagyon foglalkozom politikai kérdésekkel. 2011 után hagytam, hogy megyei RMDSZ-szinten utódaim tegyék a dolgukat úgy, ahogy ők látják jobbnak. Nem szólok bele a munkájukba. Szerintem lehetne jobban dolgozni, nyitottabban. Úgy érzem, hogy az aradi RMDSZ túlságosan beskatulyázta magát. A jelenlegi Arad megyei politikai pártok esetében általában a minőség hiányát érzékelem. Hiányoznak azok a minőségi emberek, akik a régebbi időket fémjelezték. És sajnos, ez kihat a parlamentre is. Gyenge ember gyengébbet küld a parlamentbe, akinek parancsolni tud. Ezt látom Bukarestben is. És ez nem jó!
– Vannak megvalósulatlan álmaid?
– Fiatalkoromban voltak álmaim. Ifjú tanárként sóvárogva néztem Európa térképét; rengeteg helyre el szerettem volna jutni. Európa-bolond vagyok. Nem kívánkozom Dubajba vagy a Távol-Keletre, de Európába nagyon szívesen megyek.
– Sokat utazol?
– Igen.
– Turistaként vagy hivatalból?
– Hivatalos külföldi útjaim már nemigen vannak, amióta nem vagyunk kormányon… Nagy élmény volt hivatali utam Türkmenisztánba. Ott megkérdezték, mit szeretnék. Elmondtam, hogy régi álmom látni a sivatagot. Erre kivittek a közeli sivatagba. Fantasztikus élmény volt.
– Ott is vannak tevék?
– Abban a sivatagban akkor csak homok volt…
– Melyik európai országot szereted a legjobban?
– Németországban élnek rokonaink; őket évente meglátogatjuk. Különben Olaszország áll legközelebb a szívemhez. És kedvenc focicsapatom a Juventus. Egyik gyerekkori álmom volt, hogy jussak el Torinóba és lássam futballozni a Juvét. Több meccsüket láttam a helyszínen. Akárhányszor ellátogatok Torinóba, elmegyek a Kossuth-szoborhoz is, amelyet Cegléd városa emelt.
– Voltak kudarcaid az életben?
– Hogyne! De ahogy múltak az évek, rájöttem, hogy a kudarcokból is tanulni kell. Az utóbbi időszakban, sajnos, mások kudarcait kell kijavítanunk. Gondolok itt oktatási és iskolai kérdésekre. Egyre nehezebben megy, mert vannak törvényes rendelkezések, amelyek meghatározzák pontosan, hogy egy kérdésben kinek mi a felelőssége, és hol van meghúzva a határ. Az emberek nem értik meg, hogy nem tudom orvosolni államtitkárként a kis közösségek összes, mindennapi gondját. Ezek egyszerűen nem minisztériumi kompetenciák. Úgy érzem, hogy ennek ellenére, csapatommal igyekszem elmenni majdnem a falig.
***
– Terveid?
– Azt hiszem, hogy aktív emberként elértem a maximumot. Február elején betöltöttem 70. életévemet.
– Isten éltessen sokáig!
– Az embernek tudnia kell, hogy van egy határ. Másfél évvel ezelőtt kértem helyettesítésemet. Mert hiába érzi magában az ember a lendületet, be kell látnia, hogy az évek nem múlnak el nyomtalanul, és sok mindent már rutinból próbál megoldani, sok mindennel már nem is tud megfelelően foglalkozni. Szeretném szépen lezárni ezt a fejezetet, és foglalkozni azzal, amivel helyi szinten érdemes. Gondolok itt a Szabadság-szobor Egyesületre, elsősorban azokra a tevékenységeire, amelyek a fiatalok felé irányulnak. Szívesen részt vennék a Megyei Kulturális Autonómia Tanács munkájában is, amelyet soha nem tudtunk megtölteni tartalommal. Megvan a tapasztalatom, az összeköttetéseim, erős civilszervezetet tudnánk ebből létrehozni, egy RMDSZ-hez kapcsolódó testületet, amellyel össze tudjuk fogni azokat, akik nem politikus beállítottságúak, és előre tudunk vinni elsősorban oktatási és ifjúsági kérdéseket.
– Elárulnál-e valamit családodról?
– Nagyon szívesen. Már elmondtam, hogy feleségemmel, aki nyugalmazott óvónő, Szapáryligeten ismerkedtünk meg. Házasságunk után született egy lányunk, Andrea, aki – hál’ Istennek – anyja pontossága mellett a szorgalmát is örökölte. Jogot végzett, ügyvéd. Megvan az a családi háttér, összhang, amire szükségem van. Sokszor elmondtam, hogy mindaz, amit elértem, ennek a családi háttérnek köszönhető. Feleségem és anyám, amíg élt, mindig mellettem voltak, és támogattak. Persze ezáltal feleségem nem tudta úgy kiteljesíteni elképzeléseit, mint ahogy szerette volna. De ebből sohasem volt különösebb problémánk.
– A politikusok hisznek Istenben? Egy politikusnak szüksége van a hitre?
– Mindenképpen szüksége van. De elsősorban önmagában kell hinnie. Aki nem hisz abban, amit csinál, inkább ne csináljon semmit! A múltkor egy állami szervnél azt kérték, hogy esküdjek fel a bibliára és a feszületre. Megmondtam, hogy reformátusként, a keresztre nem, de a bibliára szívesen felesküszöm, mert hiszek… A hit ad egy lehetőséget arra, hogy megnyugtassam a lelkiismeretemet, hogy higgyek olyan dolgokban, amelyek előrevisznek és segítenek. De nem vagyok hitbuzgó.
– Templomjáró vagy?
– A belvárosi református templom presbitere vagyok. Amikor itthon tartózkodom, elmegyek az istentiszteletre, úrvacsorát veszek. Úgy érzem, hogy megfelelő egyensúlyban van ez a kérdés. Hinni kell!
– Van elég szabadidőd?
– Időnként elgondolom, hogy ha már nem kell a parlamentbe meg a minisztériumba mennem, rengeteg szabadidőm lesz. Több időm jut majd a családra… Nagyon elkeserített minket rottweilerünk korai kimúlása. Hét és fél éves volt. Egy agresszív rák vitte el.
– Ő is a családhoz tartozott.
– Ez a kutya borzasztóan hozzánk nőtt.
– Vettetek másik kutyát?
– Azt mondtuk, hogy nem kell másik, de augusztusban veszünk egy rottweilert.
– Mit csinálsz legszívesebben szabadidődben?
– Sajnos, a mozi kimaradt az életemből. Fiatalságunk népszerű időtöltése volt. Jó filmeket vetítettek. A múltkor jutott eszembe, milyen szép film volt „A hegy” Spencer Tracy-vel, vagy „Moby Dick, a fehér bálna”. Ma is kedvencem, a „Keresztapa”, főleg az első része. Időnként újranézem. Otthon mozizok, segít benne a DVD-lejátszó.
– Szeretsz tévézni?
– Elsősorban a sportközvetítések érdekelnek, legjobban a Juventus meccsei.
– A híradót szoktad követni?
– Ritkán.
– Hogyan oldod a stresszt?
– Itthon szoktam néha kocogni, Bukarestben nincs meg rá a lehetőség. Viszont a minisztériumból lakásomig, ha tél van, ha nyár, sétálok. Reggel autó visz, hogy időben odaérjek… A gyűlések utáni, laza csevegések is segítenek oldani a stresszt.
– Mulatni szoktál?
– Nagyon ritkán. Régen nagy születés- és névnapokat tartottunk, de az a társaság szétment. Ma már legszívesebben otthon a családban ünnepelek. Szilveszterezni sem szeretek elmenni nyilvános helyre.
– Emlékszel még Beatles-számokra?
– Hogyne! A telefonomra a Yesterday-t töltöttem fel csengőhangnak.
– Vonz a képzőművészet?
– Amatőr szinten. Ami szép, az tetszik.
– Tudsz úszni?
– Jól. Mi a Maros mellett nőttünk fel. Nem a komppal mentünk át Zsigmondházára, a túlsó partra, hanem – virtusból – úszva.
– Borotválkozol mindennap?
– Vasárnap, mikor templomba megyek, természetesen, és hétfőtől péntekig a minisztériumban naponta.
– Ki szoktad kapcsolni a telefonodat?
– Soha. Kivéve, ha repülőn ülök, vagy egy megbeszélésen vagy gyűlésen vagyok. A szolgálati telefont nem is illik kikapcsolni.
– Pozitívan gondolkozol?
– Igen. Megtanultam, hogy ha szükségem van az életben egy sikerélményre, akkor csakis a pozitív gondolkozás segíthet. Erre tanítottam meg a munkatársaimat is.
– Van-e hiányérzeted?
– Időnként. Van, amikor úgy érzem, hogy nagyobb odafigyeléssel, több segítséggel többet tudtunk volna elérni. De ezeket a sikertelenségeket a saját számlámra írom.
– Mit tennél másképpen, ha most kezdenéd?
– Nem biztos, hogy szeretném újrakezdeni. Negyvenhét éves munkaviszonyom alatt voltak hullámvölgyek is, nem csak hullámhegyek. Nem sokat filozofálgatok ezen. Amit elrontottam, soha nem próbáltam másra kenni. Ezért szeretném, hogy akkor ismerjék el mindazt, amit tettem a közösségért!
Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)

Gyarmathy János bronzszobrai Déván
Nosztalgiák
A dévai Forma Galéria ritkán kényezteti szobrászati kiállítással a helyi érdeklődőket, Gyarmathy János marosvásárhelyi képzőművész tárlatához hasonlót pedig még sohasem láttak e falak – fogalmazott Torino Bocaniciu, a dévai képzőművészek egyesületének vezetője, házigazdaként köszöntve marosvásárhelyi művésztársát.
Gyarmathy János alkotásai valóban fantasztikusak. Ott áll a tárlatlátogató előtt egy 25-30 cm-es kis bronzszobor: magába szállt férfi, nyitott, lángoló mellkassal, s az ember érezni véli a pusztító-tisztító tüzet önmagában. És sorakozik tovább az Áldozat, az Apostol a Labirintus, Illés próféta, a Tékozló fiú hazavárása, ismert biblikus, mitológiai vagy akár hétköznapi témák kíméletlenül, mégis mély emberséggel tárva fel a lényeget, a valót.
A Nosztalgiák címmel megnyitott kiállításon elsőként, Mana Bucur kerámiaművész, a marosvásárhelyi képzőművészek egyesületének vezetője köszöntötte a művészt és a látogatókat, majd Oliv Mircea műkritikus, a tárlat kurátora mutatta be röviden Gyarmathy János művészi pályáját, illetve értékelte a kiállított 60 alkotást: a többnyire Dante ihletésű 26 bronzplakettet és 34, szintén bronzba öntött szobrot. Oliv Mircea a marosvásárhelyi művészközösség egyik tartóoszlopának nevezte Gyarmathyt, aki nyárádszeredai gyökerekkel érkezett mintegy 40 évvel ezelőtt a kolozsvári képzőművészeti akadémiára, majd 1980-ban Marosvásárhelyre, ahol azóta is kimeríthetetlen alkotókedvvel, tudással és elkötelezettséggel adja át a művészeti líceum növendékeinek a bronzba öntés titkát, szeretetét. A Déván kiállításra került alkotások kapcsán a tárlat kurátora elmondta: Gyarmathy János különleges érzékenységgel és tisztánlátással közelíti meg a lelkét átjáró törékeny témákat, melyek akár az erdélyi magyar értelmiség sajátos témáiként is értelmezhetők: a labirintus, az útkeresés, a lét és nemlét, illetve számos biblikus és mitológiai téma jellegzetes megközelítése. (…) Gyarmathy alkotásaiban ott feszül a vers, a metafora, akár allegorikus játéknak is tekinthetők a szobrok, de ennél mélyebbre kalauzolnak, a lét letisztult formáit jelenítik meg. (…) Mind tematikájukat, mind pedig anyagi megjelenítésüket tekintve a Gyarmathy-alkotásokban harmonikusan találkozik az ősi a modernizmussal, egyedi, impozáns formavilágot és üzenetet hordozva. (…). Remélhetőleg hamarosan Romániában is születnek felkérések Gyarmathy irányába köztéri szobrok megalkotására, hiszen Németországban, ahol immár évtizedek óta lehetősége nyílik műveit bronzba önteni, számos település közterét díszítik alkotásai, melyek nem csupán gyönyörködtetnek, de formaviláguk és üzenetük által nevelnek is – fogalmazott a kurátor.
A felszólalások sorát maga az alkotó zárta, aki román és magyar nyelven köszönte meg a szervezőknek és érdeklődőknek a kiállítási, találkozási lehetőséget. Kiváló alkotásait május 15-ig lehet megtekinteni a dévai Művészeti Galériában.
Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)

Bakk Miklós: Intézményesítenénk a Székelyföld-kutatásokat (INTERJÚ)
Közpolitikai célokat is megfogalmazott a nemrég zárult harmadik Székely Kongresszus. A többhelyszínes tudományos konferencia főszervezőjével, Bakk Miklóssal beszélgettünk arról, hogy miben volt sikeres és miben vallott kudarcot a rendezvény.
Okozott némi értelmezési nehézséget korábban, hogy társadalmi-politikai célokat is megfogalmazó kongresszusról vagy tudományos konferenciáról van-e szó. Végül melyik jelleg bizonyult erősebbnek?
- Is-is. Minden modernizációs törekvésnek a kiindulópontja egy kérdés: van egy hagyományunk, mit teszünk vele. És van két válasz. Az egyik az, hogy eldobjuk a hagyományt, a másik, hogy maradunk a medrében. A Székely Kongresszus esetében a hagyomány az, hogy Székelyföldnek van egy történelmileg kialakult peremhelyzete − így volt a dualizmuskori Magyarországon, de Romániában is egyfajta belső peremhelyzete van −, ami tartósítja az elmaradottságát, és erre keresik a megoldást az 1902-es tusnádfürdői kongresszus óta, konkrét gazdasági-társadalmi intézkedések sorozatával.
A mostani helyzetben is a különböző tudományterületeken azt kerestük, hogy túl a Székelyföld-kutatások áttekintésén, próbáljunk ott, ahol lehetséges, közpolitikai javaslatokat is megfogalmazni ilyen intézkedésekre, amelyeket már a jelenlegi önkormányzatok politikai eszközeivel is hasznosítani lehet. Tehát ezzel a közpolitikai indíttatással, mely nagyon hasonlít az 1902-es Székely Kongresszus motivációjára, maradtunk a hagyomány medrében.
Ugyanakkor ez egy tisztán tudományos igényű Székelyföld-konferencia is volt, többféle céllal. Az egyik az volt, hogy az egyes tudományterületek tekintsék át a Székelyfölddel kapcsolatos kutatások eredményeit, a másik viszont már tudománypolitikai jellegű. Mivel a konferencia intézményi összefogással valósult meg, azaz a Sapientia EMTE mellett társszervezője volt három székelyföldi múzeum és egy szakmai civil szervezet, a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság is, szinte adódott, hogy ezzel a jövőben kialakulhat valamiféle együttműködés a tudománnyal is foglalkozó székelyföldi szervezetek között – és ez már egy tudománypolitikai cél.
- Azt nyilatkoztad korábban a Főtérnek, hogy a rendezvény célja bemutatni, hol is állnak a különböző tudományterületeken a Székelyfölddel kapcsolatos kutatási témák és azok szintézisei. Mennyiben sikerült ennek a célnak megfelelni?
- Ezt nem tudom most pontosan megválaszolni, mert három helyszínen rendeztük a konferenciát, és át kell tekintenünk az egyes szekciószervezők beszámolóit, majd csak azok alapján kapunk világos képet arról, hogy ez mennyire sikerült.
Mindenesetre a székelyföldi társadalommal, annak problémáival, rétegződésével foglalkozó szekciókban sikerült néhány olyan dolgot megfogalmazni, ami a kutatások mai állása alapján releváns, másrészt a sepsiszentgyörgyi történelmi szekcióban is merültek fel olyan kérdések, amelyek a háromkötetes Székelyföld története-munkát tovább lendítik, azaz kiegészítik, illetve egyes megállapításait újraproblematizálják. Ezek olyan területek, amelyeken a kutatás jelenlegi állásának a felmutatása lehet jelentős.
Más területeken inkább a közpolitikai javaslattétel került előtérbe, a Kolumbán Gábor által vezetett szekciók – tehát az épített örökséggel vagy a közösségi gazdálkodással foglalkozó témakörök –, úgy tűnik, inkább ebbe a kategóriába tartoznak.
A nyelvi jogokkal kapcsolatos szekcióban, amelynek a munkálatai Marosvásárhelyen zajlottak, szintén született közpolitikai javaslat. Azt mondhatnám, hogy mindkét cél szempontjából sikerült valamit elérni, de pontos választ azután tudok majd erre adni, miután a konferencia anyagait begyűjtöttük, illetve azokat a közpolitikai javaslatokat is, amelyeket egy külön kis dokumentumban vagy kiadványban szeretnénk összefoglalni.
- Sikerült-e bevonni a munkába a nem magyar nyelvű tudományosságot is?
- Eredeti célkitűzéseink között szerepelt, hogy a konferenciát három nyelvűvé tegyük, tehát hogy a magyar mellett román és angol nyelven is megszólaltassunk román, illetve külföldi kutatókat. Ezt a célkitűzést sajnos nem sikerült megvalósítanunk.
- Mielőtt rátérnénk a közpolitikai javaslatokra, mit kell tudni a rendezvényről: milyen helyszíneken zajlott, hány előadó vett részt és milyen témakörökben zajlottak munkálatok?
- A konferenciának – amint azt a honlapunkon is feltüntettük – nagyjából 100 meghívottja volt, mintegy 90 százalékuk pedig el is tudott jönni. Mint említettem, három helyszínen folyt a munka. Marosvásárhelyen a társadalomtudományi szekció – melyet Gagyi József és Kiss Tamás szervezett − tulajdonképpen több szekciót is magában foglalt, hiszen három, illetve négy tématömb szerepelt benne.
Az egyik Székelyföld demográfiai helyzetéről szólt, ennek volt az egyik fő megállapítása az, hogy a jelenlegi romániai és kelet-európai rossz demográfiai helyzetben a trendek előre vetítése azt sugallja, Székelyföld megőrizheti népességmegtartó erejét. Külön kérdés volt a székelyföldi romák helyzete, a társadalmi rétegződés, a migráció és a székelyföldi fiatalság helyzete.
A marosvásárhelyi helyszín másik nagy szekciója a székelyföldi értéktár és általában az örökségesítés kérdése volt, amelyet Jakab Albert-Zsolt és Vajda András szervezett. És végül volt egy kis nyelvi jogos szekció, négy előadással, amelyben jómagam is előadó voltam.
Csíkszeredában három szekció volt, a területfejlesztés és gazdaság témakörében. Az egyik szekcióban az önkormányzatok szerepét vizsgálták a régióépítés kontextusában; a másik a székelyföldi vállalkozókkal és vállalkozásokkal foglalkozott; a harmadik pedig az agrárium kérdéseivel.
Végül pedig Sepsiszentgyörgy két nagy szekciónak adott helyet: az egyik az oktatás kérdésével foglalkozott, a másik pedig a már említett történelmi szekció; az oktatásit Bodó Barna szervezte, a történelmit Bárdi Nándor és Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója.
Emellett volt még három kisebb, inkább közpolitikai irányú szekció: Kolumbán Gábor említett két szekciója a közösségi gazdálkodás és az épített örökség témájában, illetve a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Vargha Mihály által szervezett szekció, amely a falusi kultúrházak funkcióváltásával, megváltozott szerepkörével foglalkozott, azzal a céllal, hogy ezen a téren is próbáljunk meg közpolitikai javaslatokat megfogalmazni.
- Milyen konkrét közpolitikai javaslatok fogalmazódtak meg, és hogyan ültethetők ezek gyakorlatba? - Az egyik javaslatot épp magam mutattam be: a nyelvi jogok szekciójában hangzott el. Ez tulajdonképpen egy korábbi javaslat továbbfejlesztése, és a Hargita és Kovászna megye társulásával létrehozható fordítói szakszolgálatnak a megszervezésére vonatkozik, amelyet még kiegészítettünk egy ötlettel, egy online terminológiai adatbázisnak a létrehozásával. Ez a szakfordítói közszolgálat mellett működne, és a romániai magyar közigazgatási szaknyelvi korpusz folyamatos karbantartását végezné. A jelek szerint több fontos javaslat érkezik a csíkszeredai szekciók vitaanyagából is, ezek előkészítésében Kassay Jánosnak és Geréb Lászlónak volt nagy munkája.
A rendezvény átfogó voltát, az előadások sokféleségét tekintve egyébként inkább sikeresnek tekintem a konferenciát. Amiben nem volt sikeres a rendezvény, az egyrészt a már említett román nyelvű és nemzetközi dimenzió elmaradása, a másrészt pedig a helyi érdeklődés alacsony szintje a három helyszínen. A helyi elit, illetve a művelt közönség nemigen volt jelen. A rendezvény ugyan nyitott volt, azonban – és valószínű, hogy ez is szervezési hibánk volt – nem sikerült a programot kellően jelenvalóvá és vonzóvá tenni a helyi médiában.
- Lesz-e folytatása a rendezvénynek?
- Törekszünk erre, pontosabban, szeretnénk valamilyen módon intézményesíteni a Székely Kongresszust. Nem feltétlenül úgy, hogy meghatározott periodicitással rendeznénk ilyen konferenciákat, inkább arról lenne szó, hogy egyfajta intézményes keretet hoznánk létre a Székelyföld-kutatások számára. Ez lehet egy online adatbázis, de a koncepcióját még ki kell munkálni, és ezt csak különböző partnerségekkel lehet megvalósítani.
Azon leszek, hogy ezt az elképzelést megvalósítsuk, de nem csak rajtam múlik, hiszen ez már komolyabb intézményi erőfeszítést igényel. A kihívás az, hogy intézményesítve folytassuk a kezdeményezést – mert mi, sajnos, az újrakezdésekben vagyunk jók, a folytatásokban már nem…
Papp Attila Zsolt / foter.ro/cikk

Imádság háború után – szerda este bemutató!
Premier és magyarországi meghívások
Régi-új bemutatóra kerül sor ma este a Maros Művészegyüttes kövesdombi székházában. Az Imádság háború után című táncszínházi produkció premierjéről van szó, amelyet ez alkalommal felújított változatban, más zenei alappal és más főszereplővel ad elő a társulat. A részletekről csakúgy, mint az együttes közelgő programjairól Barabási Attila Csaba vezérigazgató beszélt.
– Ezen előadásunkat 2014-ben, az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából vittük színre, és egy ideig folyamatosan játszottuk is. Nagy sikernek örvendett, díjat nyert, a nézőket is nagyon megérintette. De egy kimondottan színészfüggő produkcióról van szó, a folyamatos egyeztetés miatt pedig sokszor nem tudtuk színre vinni, ezért lekerült a műsorról. A társulat sorai között azóta stafétaváltás történt, sokan nyugdíjba mentek, megfiatalodott a tánckar, Tollas Gábor színművész pedig elvállalta a főszerepet, így elhárult az akadály az ismételt repertoárba foglalás elől. Ugyanakkor sok mindent megváltoztattunk. Noha a szakmának tetszett az eredeti verzió, felrótták, hogy a zenét autentikusabb hangszerekkel kellene játszani, zenei területen kellene javítani. Ezért megkerestük a Marosvásárhelyi Állami Filharmóniát, amelynek zenekarával és a mi zenészeinkkel közösen új hanganyagot állítottunk össze és vettünk fel. Így mutattuk be Győrben, ahol nagy sikert aratott a produkció. E verzióban játsszuk ezentúl Marosvásárhelyen, én pedig nagyon örvendek, hogy ismét műsoron van az előadás, mert eredetileg is legalább négy éven keresztül, az első világháború végének századik évfordulójáig repertoáron kívántuk tartani. Fizikailag nehéz produkció, de a táncosaink nagyon szeretik. Néptáncelemekre épülő táncszínházi előadás, amelyben számos eredeti első világháborús levél, megszólítás, továbbá vers is elhangzik. A prózai része ezen produkciónknak a leghangsúlyosabb. A bemutatóra ma, április 26-án este 7 órakor kerül sor, az előadást Varga János rendezte, asszisztense Hajdú Flórián, zene: Bonczó István. Meghívott vendégművész Tollas Gábor, díszlet: Boka Gábor, jelmez: Bandi Kati és Szélyes Andrea. Tánckarvezetők: Nagy Levente Lehel és Törzsök Zsuzsanna.
A premiert követően, április 29-én kerül sor a tánc világnapjára, amelyet évek óta komolyan megünnepelünk. Immár a harmadik éve szervezünk táncos villámcsődületet, ez az idén sem lesz másként: április 28-án a déli órákban a város több pontján kezdenek spontán táncba a táncosaink, a flashmob az előző évekhez hasonlóan valószínűleg nagy siker lesz. Április 29-én az erdőcsinádi Gyöngykoszorú találkozón veszünk részt, itt is megünnepeljük a világnapot. Kezdőmomentumként félezer táncos lép fel, este pedig a Ha te tudnád, amit én című előadásunkat visszük színpadra a találkozó keretében.
Május 14-étől a III. Székely Fesztiválon veszünk részt Budapesten, a Millenáris Parkban. Idén minket kértek meg, hogy Maros megyét képviseljük a szemlén, amelynek három napján a három székely megye mutatkozik be, lesznek könyvbemutatók, fotótárlatok, népviselet-bemutatók, néprajzi előadások. Maros megyéé a zárónap – mi a számos, általunk szervezett esemény mellett este Marosszék legszebb székely táncait mutatjuk be.
Nagy büszkeség számunkra, hogy az Imádság háború után című előadásunkat május 17-én a budapesti Nemzeti Színházban is bemutathatjuk, valamint, hogy részt vehetünk a május 13-a és 19-e között tartandó határon túli hivatásos néptáncegyüttesek fesz-tiválján. A budapesti Hagyományok Háza által szervezett szemlére nem kapott mindegyik hivatásos együttes meghívást, Maros megye azonban két társulattal is jelen lehet: a Maros Művészegyüttes és a Bekecs néptáncegyüttes is fellép a fesztiválon – mondta Barabási Attila Csaba.
K, Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)

Hajszálon múlt a lincselés Marosvásárhelyen
A Marosvásárhelyen vasárnap egy gyermeket elgázoló gépkocsivezetőn kívül, a sofőrre és a rendőrökre támadók ellen is eljárást indítottak a hatóságok. A környéken, ahol az incidens történt, már jó ideje áldatlan állapotok uralkodnak az ott élő cigány családok viselkedése miatt.
Nyolcéves kisgyereket gázolt el vasárnap Marosvásárhelyen, a Szabadi (Voinicenilor) úton egy gépkocsi: a marosszentannai cigány gyerek jelöletlen, tiltott helyen akart átszaladni az úttesten. A baleset után a cigányok egy része megtámadta a vezetőt, sőt a segítségére siető rendőrt is, emiatt csendőri beavatkozásra is sor került.
Andreea Pop rendőrségi szóvivő elmondta, a 42 éves marosvásárhelyi gépkocsivezető hölgy ellen gondatlanságból okozott testi sértés miatt indult eljárás, az áldozat ugyanis lábtörést és fejsérüléseket szenvedett. A rendőrség és a rohammentő-szolgálat (SMURD) egyébként a sofőr hívására érkezett ki, a gyermeket pedig azonnal kórházba szállították.
Az előírások szerint, amennyiben a közúti baleset áldozata sérüléseket szenved, a vezető ellen gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával kell eljárást indítani, majd a vizsgálat során fényt derítenek arra, hogy milyen mértékben volt vétkes a sofőr, illetve az elgázolt személy. Ennek függvényében kerül át az iratcsomó az igazságszolgáltatási intézményekhez, majd hoznak ítéletet az ügyben, megállapítva az érintettek a felelősségét.
Vasrúddal támadtak a sofőrre
Egy szemtanú a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy a vasárnapi baleset bekövetkezte után azonnal telefonált a 112-es egységes sürgősségi segélykérő számra, egy percen belül pedig oda is érkezett egy rendőrségi rohamkocsi és egy mentő. A környéken levő cigány felnőttek közül azonban ketten, látva, hogy a gyereket elütötték, és elesett, két méter hosszú vasrudat ragadtak, majd szaladva közelítettek a gázoló autóhoz, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy kárt tegyenek benne és esetleg a vezetőjében is. Az egyik rendőr megpróbálta megakadályozni ezt, lábával belerúgott a vasrúdba, mire a támadók az árokba estek.
A két felbőszült egyén ezután a rendőrre támadt, aki szolgálati autójába menekült. Egyikük belerúgott a rendőrségi autóba, a másik megpróbált bemászni a gépkocsiba, ahonnan a rendőrnek az utolsó pillanatban sikerült kimenekülnie. Ekkor a rendőrök segítséget hívtak, s rövidesen tíz rendőrségi és két csendőrségi jármű érkezett a helyszínre, erre a cigányok szétszéledtek. A hatósági alkalmazottaknak sikerült azonosítaniuk azokat a személyeket, akik megtámadták a rendőrt és az autót. A rendőrségi szóvivőtől megtudtuk: a sofőr ellen gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt folytatnak eljárást, ugyanakkor feljelentést tettek a támadó személyek ellen is rongálás, fenyegetés és bántalmazás miatt.
Nem felügyelik a gyermekeket
A közösségi hálón a fényképekkel is illusztrált esethez többen is hozzászóltak, többségük pedig a környéken uralkodó állapotokra hívta fel a figyelmet. Állításuk szerint a cigány családok gyerekei az úton hancúroznak, labdáznak, az asszonyok szőnyeget mosnak, a szülők egyáltalán nem felügyelik gyerekeiket, ezzel egyrészt baleset kockázatának téve ki őket, másrészt veszélyeztetve a mezőségi megyei úton közlekedőket. Gyakran felügyelet nélkül hagyott lovak csatangolnak az úton. Egy szemtanú azt is elmondta, hogy a balesetet okozó jármű vezetője nem is láthatta az úton átszaladni készülő kisgyereket, mert az útszélen parkoló kisteherautó mögül ugrott ki eléje.
Erdélyben egyébként több ízben történt már olyan eset, hogy cigány csoportok bántalmazták a balesetet okozó, vagy csak vétlenül a helyszínen tartózkodó járművezetőt. Ilyesmire legutóbb 2014-ben, Kézdiszentléleken volt példa: Kézdivásárhely irányából két szovátai motorkerékpáros érkezett a község egyik bejáratához, ahol mintegy négyszáz cigány él, az elöl haladó motoros elütött egy tizenegy éves kislányt, aki szabálytalanul próbált átkelni az úttesten. A 37 éves motoros szörnyethalt, a mögötte ülő 41 éves nő súlyos belső sérüléseket szenvedett.
A második motoron egy férfi ült, aki szemtanúja volt társa tragikus halálának. Mivel segíteni akart, megállt a baleset helyszínén, de az összegyűltek ütlegelni kezdték. A 28 éves motorost súlyos sérülésekkel, többek között tüdőszúrással szállították Brassóba. A felbőszült helybeliek a járművet is megrongálták. A lincselést a helyszínre érkező rendőrök és csendőrök akadályozták meg, az összesereglett 120–150 cigány viszont a rend őreivel is szembefordult. Később olyan vélekedések is napvilágot láttak, hogy a gázoló motoros halálában sem ártatlanok a lincselők.
Egy másik eset Marosvásárhely közelében történt jó néhány évtizede, még a múlt rendszer idején. Az akkori polgármester gépkocsivezetője elkérte a szolgálati autót a főnökétől, hogy hétvégén meglátogassák a szülőket. Hazafelé jövet arra lett figyelmes, hogy több cigány férfi az úton ütlegel egy cigány asszonyt. Megállt az autóval, amelyben a felesége és kisgyereke tartózkodott, kiszállt, hogy az asszonyt kiszabadítsa az ütlegelők köréből. A férfiak azonban ellene fordultak, és több késszúrással meggyilkolták családja szeme láttára.
Kronika.ro; itthon.ma/erdelyorszag

Felvételit hirdet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara felvételit hirdet a következő szakokra:
Alapképzés:
– Színész szak – osztályvezető tanár: Harsányi Zsolt és B.Fülöp Erzsébet;
– Mozgásművészet, koreográfia – osztályvezető tanár: Kis-Luca Kinga;
– Audiovizuális kommunikáció – forgatókönyv- és reklámírás, média – osztályvezető tanár: Kós Anna;
– Teatrológia. Dramaturgia – osztályvezető tanár: Ungvári Zrínyi Ildikó;
– Zenepedagógia – osztályvezető tanár: Elekes Márta.
Magiszteri képzés:
– Színészképzés – osztályvezető tanár: Papp Éva;
– Alkalmazott bábművészet – osztályvezető tanár: Máthé Rozália és Bakk-Miklósi Kinga;
– Művelődésszervezés. Impresszárió – osztályvezető tanár: Kuti Csongor;
– Drámaírás – osztályvezető tanár: Albert Mária;
– Kortárs zenei koncepciók – osztályvezető tanár: Molnár Tünde;
– Művészetek és új média – osztályvezető tanár: Szász Attila.
Májusban és júniusban minden hétvégén ingyenes felvételi előkészítőket, a felvételit megelőző héten pedig intenzív felkészítőt tartunk minden szakon. Részletes információ elérhető a www.szini.ro honlapon, illetve az egyetem hirdetőfelületein, székhelyén: Marosvásárhely, Köteles Sámuel utca 6. Nyugati Jelen (Arad)

„Ó, Helikon, ihless meg…”
Május 3-án töltené a nyolcvanat. Nyolc éve kellett távoznia. Számos 1937-es születésű, jó erőben lévő kortársa él még közöttünk, Adamovits Sándor is velünk lehetne. Kutatna, írna, szervezne rendületlenül. Ahogy tette csendben, kitartóan, céltudatosan több évtizeden át. Tovább keresné, mi az, amit még ki lehetne deríteni egykori szellemi nagyjaink, helikoni íróink életéről, munkásságáról, szaporítaná a róluk szóló cikkek, könyvek sorát, igyekezne gyarapítani az emléküket őrző rendezvényeket. Sajnos feltételes módot kell használnunk, életműve 2009-ben lezárult. Kötetei – A Helikon házigazdája, a Kapuk, kopják, haranglábak, A vécsi vár vendégei, a Helikoni nagyasszonyok és az utolsó, a halála előtt nem sokkal megjelentetett Szellemi helyszínelés Nagyenyedtől Marosvécsig – fellapozhatók, sok érdekességet, irodalom- és helytörténeti tudnivalót kínálva, haszonnal forgathatók. Aki azonban barátjának, jó ismerősének tekinthette Adamovits Sándort, az mindenekelőtt megnyerő, rokonszenves egyéniségét őrizte meg magában. És ez a személyesebb, ez az, amit az idő kevésbé homályosít el.
Úgy adódott, hogy nem csak közírói, szerkesztői munkásságát, néprajzos és irodalomtörténészi megszállottságát, a nyugdíjazása utáni időszakban rendkívül megpendült alkotó, szervező ténykedését követhettem nyomon, nem csupán a Helikon – Kemény János Alapítvány kurátoraiként dolgozhattunk együtt és szurkolhattunk a felújított marosvécsi találkozók, emlékünnepségek sikeréért, ifjúkori élménytárunkban is megannyi közös pontot, mozzanatot, értéket tarthattunk számon. Nagyenyed, a Bethlen Kollégium neki is, nekem is kimeríthetetlen élményforrást jelentett. Ő egy másik fontos erdélyi településen, Déván született, és ott töltötte gyermekkora első évtizedét, az Őrhegy alatti város azonban annyira meghatározta szellemi habitusát, akárha a szülőhelye lett volna. Azt hiszem, jelképesen annak is tartotta. Csillapíthatatlan helikoni vonzalmai is minden bizonnyal az enyedi helikonisták – Áprily Lajos, Kemény János, Szentimrei Jenő, Berde Mária, Sipos Domokos, Kacsó Sándor, Jékely Zoltán, Vita Zsigmond – hatására mélyültek el benne. Nagyon ragaszkodott Nagyenyedhez, s megpróbálta hatványozottan visszaadni mindazt, amivel a hely szelleme feltöltötte. Persze Marosvásárhelyt is lelkes lokálpatriótaként vallotta a magáénak. És Erdély több más térségét, települését is hasonlóan példás kitartással, módszerességgel térképezte fel magának. Az emberi kapcsolatai révén is. Egyik legfigyelemreméltóbb adottsága éppen ez a közvetlenség, bizalomgerjesztő képesség volt, amellyel a legkülönbözőbb életkorú és beállítottságú, felkészültségű embereket meg tudta szólítani, emlékidézésre, mesélésre tudta késztetni, ily módon könnyen feledésbe merülő információkat előcsalogatva a memória bugyraiból. Több száz közreadott írásához, irodalom- és kultúrtörténeti, néprajzi cikkéhez, fotójához, lexikoni szócikkéhez így is szerzett adatokat, amiket aztán tudományos alapossággal, ellenőrizve, kibővítve, megerősítve hozhatott nyilvánosságra. Aligha volt még egy olyan személy, aki ekképpen annyi érdekességet, lappangó információt derített volna fel például a marosvécsi emlékekről, mint ő. Az, hogy a helikoni örökség ma is eleven a honi magyar köztudatban, a Helikon – Kemény János Alapítványnak is jelentős mértékben köszönhető, amelynek élén mintegy évtizeden át Adamovits Sándor munkálkodott nagy odaadással. Az elhunyta után alapított Kemény János-emlékdíj méltó elismerése az elnöki teljesítményének.
E születésnapi sorok fölé címként az első marosvécsi találkozó egyik költő résztvevője, Bartalis János emlékkönyvbe írt fohászából idéztem egy részletet. A lírikus az 1926-os összejövetelen jelen levő több más írótársával együtt Bornemisza Elemérné kérésére vetette papírra az induláshoz fűződő gondolatait. A köszöntőket Adamovits Sándor egyik írásában olvashatjuk egybegyűjtve, a Művelődésben jelentette meg 2008-ban. Ki tudja, hányszor fohászkodott ő maga is a Helikonhoz ihletért? Nem hiába. Könyvei tartalmasan, adatgazdagon, olvasmányosan gyarapítják az irodalombarátokat.
N.M.K.
Adamovits Sándor /Déva, 1937. máj. 3. – Marosvásárhely, 2009. júl. 18./ Népújság (Marosvásárhely)

Marx József 25 éve távozott
Iskolateremtő fotóművész – ezzel a minősítéssel ajándékozták meg hívei, tanítványai Marosvásárhelyen, Erdélyben – Romániában, ahol kiállítások százain vett részt aktivitásának fél évszázadnyi szakaszában. A művészbarát közösség hálás és nagylelkű. Marx József 103 éve született, 25 éve távozott. Emlékét a nevét viselő fotóklubokban tevékenykedő, időközben mesterekké izmosodó tanítványok és azok újabb tanítványai ápolják.
Közel harminc évig dolgoztunk egymás mellett a képes lap szerkesztőségének kiutalt dohos pincében, a korszerűtlen technikával ellátott fotólaboratóriumban. Volt rá időnk, hogy kölcsönösen beszámoljunk fotográfusi élményeinkről. De csak ritkán éltünk ezzel a lehetőséggel. Marx Jóska nem fukarkodott az idejével, ha bármilyen technikai kérdéssel zaklattam – és tettem ezt gyakran, mert mindvégig ügyetlenül laboráltam. Ennél azonban izgalmasabb, további életpályámra nézve meghatározó jelentőségű volt, amikor kéretlenül is kifürkészte egy-egy érdekesebbnek ígérkező felvételből a kiemelésre (kinagyításra) érdemes részletet. Akár a többi, soktucatnyi marosvásárhelyi fiatal fotóst, engem is ő biztatott: már az expozíció, a képalkotást megelőző pillanatokban (órákban, napokban) azzal az igénnyel vegyük kézbe a kamerát, hogy a születendő fotográfia kiállításon tolmácsolja majd szerzője érzelmeit, gondolatait. Kollégái, tanítványai bemutatásra alkalmasnak ítélt képeinek jobban örvendett, mint a sajátjainak. Utóbbiakról nagyjából tudta, hol és hogyan fogják fogadni, de az első sikereit megélő tanítvány örömében fele-fele arányban osztozott.
Nem szóltam még a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség különböző (AFIAP, EFIAP, HON. EFIAP) címeinek odaítéléséről. Elsőként kapta meg a rangos kitüntetéseket. Követték évek múltán legjobb tanítványai.
A múlt század hetvenes, nyolcvanas éveiben a Kriterion Kiadó távlati terveiben szerepelt az erdélyi fotográfia történetét, ennek keretében kiemelkedő alkotóit is bemutató monográfiasorozat kiadása. A bevezető tanulmányokat tartalmazó két kötet (Orbán Balázs: Székelyföld képekben; Teleki Samu Afrikában) megjelentetése nyomán további három szerkesztéséről tárgyaltunk: Százéves fotóriport Erdélyről; Józsa Béla betiltott szociofotó-kiállítása; Marx József-monográfia. Botár Emma, a Kriterion szerkesztője külön levélben jelezte: elgondolásuk szerint a Marx Józsefet bemutató kötet lehetne az első. Párhuzamosan foglalkoztam a jelzett témákhoz kapcsolódó anyag gyűjtésével. Tapasztalnom kellett, hogy a hozzánk olyan közel álló Jóska bácsiról is oly keveset tudunk. Nem az ő hibája, hogy gazdag tapasztalatait, fotográfusként megélt történeteit már korábban nem rögzítette írásban, vagy legalább mélyinterjúk formájában. Működésének idején Erdélyországban még nem mutatkozott érdeklődés a fotóművészek emlékezései iránt, ami például Budapesten már napirenden szerepelt.
Remekbe sikerült felvétele a két világháború közti húsz esztendő erdélyi irodalmi életének nagy játékosait, Kós Károlyt és Kemény Jánost örökíti meg ritka találkozásuk perceiben. Miről beszélgettek a Varjú-, illetve a vécsi vár irodalomalkotó és -szervező tulajdonosai? Szóba került a fotográfia és a műemlékvédelem, vagy az írótalálkozók és a fényképészek együttműködése? Harminc évig fotózta az erdélyi magyar színházak bemutatóit,
olykor művészeinek magánéleti eseményeit is. Hogyan rendezte át a fénykép követelte formában egyik-másik jelenetet? Engem, aki a realitásokat is jellemző adomakincs fogyasztója vagyok, igencsak érdekelne, ténylegesen megtörtént-e ama szóbeliség útján terjedő történet, miszerint Marx Jóska némi borravaló ellenében rávette egy tehervonat mozdonyvezetőjét: állítsa le nyílt pályán egy-két percre a szerelvényt, hogy az állványra szerelt tüköraknás gépével a különlegesen szép tájról, a naplementét megelőző fényviszonyok mellett sorozatfelvételt készítsen, színszűrők közbeiktatásával. Hétköznapi, mosolyra késztető kaland – abban az időben álmatlan éjszakákat eredményező botrány. Emlékezetem szerint 1962-ben, talán ’63-ban. Vagy más: az Új Élet hasábjain érzékeltetni kell a kollektivizálás, a falu szocialista átszervezésének diadalát. Címlapon kell ezt megoldani. Polgár Pista kollégám feladata, hogy kijelölje a közeli Szentanna köztiszteletnek örvendő családját, akit majd Marx József örökít meg a csatlakozás aláírásának pillanatában. Megtárgyalták a település pártalapszervezetének titkárával, az agrármérnökkel, kijelölték az erre politikailag is megfelelő gazdát. Innét már Marx vette át az irányítást. Terített asztal köré telepítette a népes famíliát, ünneplő ruha, népviselet, virágok az asztalon, óvodáskorú dédunoka figyeli, hogyan írja alá a belépési nyilatkozatot a család tiszteletre méltó nesztora. A kép megfelel az elvárásoknak – a gond ott kezdődik, hogy napok múltán kiderül: a dédnagytata már szemüveggel sem tud olvasni. A falu népe röhög, az írja alá a belépési nyilatkozatot, akit vaksággal vert meg a Fennvaló. A hatalomnak nincs humorérzéke, a pártbizottság intézkedő elvtársa követeli az éberséghiányban szenvedő szerkesztők példás megbüntetését. Sütő Andrásnak kellett többszörösen interveniálnia – a pohár vízben kavart viharon túljutottunk. Ma már talán az egyedüli vagyok, aki emlékezik erre és több hasonló történetre.
Nem tudom, vajon másoknak is elmondta-e, a háború idején, Ukrajnában, ahol tiszti rangban az adminisztrációval foglalkozott, rendszeresen fényképezett. Visszavonulás idején mintegy kétezer negatívját egy vízhatlan dobozba helyezte. Hosszú évekkel később, amikor a szovjet hadifogságból szabadult, nem volt lehetősége felkutatni az anyagot. Nem tudni, milyen érzéssel fogadnánk, ha most a véletlen játéka folytán előkerülne. Néhány felvételéről részletesen beszámolt. Meglehet, mára már mást olvasnánk ki belőlük, mint amit szerzőjük az exponálás idején gondolt. Hasonló történet: Roman Vishniac világhírű művészfotós 16.000 felvételt készített Közép-Európa országaiban a harmincas években. A háború kitörésekor Amerikába menekült, de közben 2.000 felvételét Dél-Franciaországban elásta. Rokona találta meg az anyagot. Az ebből összeállított kiállítást meghordozták a világ legjelentősebb kiállítótermeiben.
A Marx Jóskát bemutató monográfiát végül is nem készítettem el. A nyolcvanas évek közepétől nagymértékben romlottak a körülmények, súlyosbodott a látható és láthatatlan cenzúra. Az áttelepülés gondjaival küszködtem. Jánosházy György írta meg a monográfiát a diktatúrát követő szabadabb években.
Az olvasó elnézését kérem az anekdotázásért. A fotóriporteri szakma mint önálló, időnként művészi kvalitásokat megközelítő foglalkozás Erdélyben a múlt század ötvenes éveiben született meg: képes lapok (a kolozsvári Dolgozó Nő, Marosvásárhelyen a Művészet, illetve az Új Élet) szerkesztőségei, múzeumok félnormával foglalkoztatott munkatársai gyakorolták. Közöttük talán Marx Jóska volt az első, aki már korábban országszerte elismert művészként szerzett magának nevet, és „ereszkedett le” a pártpropaganda napi munkáját szolgáló fotóiparosok” szintjére. Ugyanakkor vele és általa nőtte ki magát az a nemzedék, amely (részben) a művészi színvonalhoz való közelítéssel szerzett magának rangot és tekintélyt a köztudatban.
Jóska a „gyöngyös bokréta”, a szép kép, a csillogó ellenfény korszak művészeinek igézetében alkotott. Akkor is, amikor egy konfekcióüzem lélekgyilkos futószalagja, vagy a tordai cementgyárak sötéten füstölgő kéményei tövében fókuszálta gépét a kijelölt témára. Az már az ő szellemiségéből következett, hogy az erdélyi magyar színházak produkcióit a nemzetközi szalonokban való kiállítások színvonalához igazodó fotókban, vagy a hajdani várak romos falait olyan képekben örökítette meg, hogy azok a művészettörténeti riportokat készítő Szépréti Lilla kötetének egyenértékű illusztrációi lehettek.
Az élet szépsége, annak örömei volt az ő igazi, belülről táplált élményanyaga. Minden bizonnyal találni akár több egyéni kiállításra alkalmas szociofotót, társadalmi kritikát tükröző felvételt gazdag filmotékájában. De nem ezeket kereste. Mindig szemem előtt lebeg az a „konfliktusos” felvétele, amely egy meglehetősen pufók kamaszt örökít meg, amint iskolatáskáját a fején egyensúlyozva, óvatosan lépdel egy vasúti sínen. Ha cipője csak néhány centit félrecsúszik, bizony le fog lépni a sínről, kockáztatva a hibátlanul megtett néhány tízméternyi sikerélményét. Nem beszélve arról, hogy a fejéről le fog pottyanni a nehéz táska. Amiben azonban nem találtatott törékeny üveganyag. Vagy: két kamasz, akik romos várkapu árnyékában, tilos biztonságában meghúzódva rágyújtanak egy cigire. A kép kedvéért, no meg Ada Kaleh (azóta elárasztott) szigetének romantikáját megörökítendő sorozatért utazott le az ország déli határára… Nem sorolom: pontos statisztikák árulkodnak a nemzetközi szalonokban több mint ezer kiállított képéről, az alkotásait értékelő díjak százairól, a romániai fotóművész-szövetség tiszteletbeli elnöki tisztségéről. De, gondolom, mások is megírták, én a laboratóriumban elhangzott beszélgetéseinket idézve jelzem: nem lehet túlértékelni azt a társadalompolitikai hatást, amivel a pártcenzúra által korlátok közé szorított amatőr fotóművészek alkotókedvét életben tudta tartani, ösztönözni, sőt fokozni. Évtizedekig tartó kulimunka volt ez. Csak ő tudta, mennyi utánajárás, kedveskedés, ingyenes családfotózás, ki tudja, még mi más szükségeltetett ahhoz, hogy öt földrész kiállítótermeibe eljussanak a Maros menti amatőr társadalom legjobb felvételei. A maga oldalára állítania a cenzúra jogkörével felruházott vámtisztet, a pártbizottság, a néptanács kulturális osztályán fontoskodó aktivistát. Tette ezt mosolyogva, panaszkodás nélkül, ismétlem: évtizedeken keresztül.
Erdélyi Lajos
*
Emlékezzünk!
Negyedszázada, 1992. április 30-án hunyt el Marx József fotóművész.
A marosvásárhelyi Szakszervezetek Művelődési Házában, a kor igényeihez alkalmazkodva, az ő kezdeményezésére kezdi meg működését 1953-ban a később Marosvásárhelyi Fotóklubként ismertté vált fotókör. Jóska bácsi (mi így szólítottuk) ekkor már komoly fotós tapasztalattal rendelkezik. Tizenhét éves korában szüleitől kapta első fényképezőgépét, kerékpáron és gyalog bejárta Nagyenyed környékét, fényképezte a tájat, az embereket. A fényképezés varázsa annyira megérinti, hogy szenvedélyévé válik, és meghatározza életpályáját. 1933-tól már rendszeres résztvevője a hazai és nemzetközi kiállításoknak, majd a háborút követően új lendülettel fényképez, lelkesít, és javaslatára a marosvásárhelyi üzemekben, intézményekben gomba módra alakulnak a fotókörök. Amikor az Új Élet képes folyóirat útjára indul, Sütő András főszerkesztő őt kéri fel, vállalja el a fotóriporteri teendőket. Itt dolgozik nyugdíjazásáig. Ez idő alatt fotóművészeti munkássága is kiteljesedik. Fényképeit kiállítják öt világrész majd minden országában, számtalan díjban, elismerésben részesül, dicsőséget szerezve városunknak, valamint az egyetemes magyar fotográfiának.
Mint fotóriporter bejárja Erdély falvait, városait. Jól megszerkesztett művészi képriportjaival bemutatja a kor embereit, azok mindennapjait. Közben keresi a találkozást a fényképezés kedvelőivel, beszél a kép szépségéről, a kidolgozás varázsáról. Jóska bácsi közéleti tevékenységének köszönhető, hogy az erdélyi városokban – Nagyvárad, Brassó, Nagykároly, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely – és más településeken fotókörök és fotóklubok alakulnak, melyek napjainkban is működnek. Követői szeretettel emlékeznek rá.
Mi, a Marosvásárhelyi Fotóklub mindenkori tagjai nagyon sokat köszönhetünk néhai mesterünknek. A fiatalok és kezdők biztatása, az őszinte beszélgetések a művészetről, a fényképezés szépségéről erős közösséget formált, mely tisztelettel tekint a több mint hat évtizedes múltra. Így vált egyértelművé, hogy a 60. évforduló alkalmával, 2013-ban a klub felvette alapítójának nevét, majd ezt követően Marx József Fotóklub néven működik. Szellemiségét tiszteljük, emlékét megőrizzük a következő nemzedékek számára.
A Marx József fotóklub nevében
Bálint Zsigmond / Népújság (Marosvásárhely)

Udvarhelyen csírázik a Hagyományok Háza erdélyi hálózata
A magyar folklórhoz kerülhettek közelebb azok, akik a hétvégén a székelyudvarhelyi Művelődési Házban tartott Hagyományok Háza napokon vettek részt.
A magyar népmesékről, táncokról, kézművességről és népzenéről tanulhatott az a több mint félszáz résztvevő, akik a magyarországi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi rendezvényére regisztráltak. A Hagyományok Háza azért jött létre, mert többen arra a felismerésre jutottunk, ha valamit nem csinálunk, akkor a paraszti, kisközösségi kultúra el fog tűnni – avatta be a jelenlévőket Kelemen László, a magyarországi intézmény főigazgatója. A másik két ráismerés, ami elősegítette az intézmény létrejöttét, az volt, hogy a gyűjteményekből, a „holt” anyagból nehezebb tanulni, mint az élő forrástól, ugyanakkor Kelemen László szerint az intézményi forma a különböző mozgalmakat jobban megőrzi, ezért is akarták megalapítani a Hagyományok Házát.
„Nehéz dolog a huszonegyedik század hajnalán új intézményt alapítani, hiszen már minden van, már mindent kitaláltak, már mindenre van múzeum. Igen ám, de ezek olyanok, mint az egyiptomi szarkofágok, a turisták elcsodálkoznak ott, hogy milyen szép az a kultúra, de nem él ott semmi. Nekünk az volt a dolgunk, hogy azt, ami oly kedves nekünk, továbbéltessük” – magyarázta. Az igazgató szerint kezdettől fogva Kárpát-medencei jellege volt az intézménynek, Udvarhelyre is szeretnének jönni, hiszen szerinte emblematikus hely a táncházmozgalom történetében. Az erdélyi helyzet speciális, itt jóval többen vagyunk magyarok, hatalmas a terület és nagy az örökség, amit őrizni kell, ezért négy helyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron kezdtük el a hálózatosodást. Távlati cél az erdélyi Hagyományok Háza létrehozása – ismertette az igazgató. A terjeszkedéssel a magyar–magyar kapcsolatokat ápolnák a hajdani Magyarország területén, ugyanakkor a gyűjtéseket folytatnák, illetve a korábbi és helyi gyűjtéseket digitalizálnák és tennék közzé ingyenesen, hogy bárki számára hozzáférhető legyen.
„Az élő hagyomány átadása a harmadik és legfontosabb célunk. Ma már nemcsak szabadidős tevékenységeket tartunk, hanem kétéves felsőfokú végzettséget adó tanfolyamokat is” – hangsúlyozta. A képzéseket akkreditálnák Erdélyben is, és a klasszikus képzések mellett újakat vezetnének be, például a népi gyógyászatot. A főigazgató szerint a tudást nem importálni szeretnék Erdélybe, hanem inkább a helyi tudást akarják meghatározóvá tenni itt. Ezért nem ugyanazokat a tevékenységeket akkreditálták a Romániai Magyar Pedagógusszövetség segítségével. „Mindennek a kiemelt stációja a Hagyományok Háza napok székelyudvarhelyi kiadása, ezért jöttünk el mintegy hetvenen” – tette hozzá. Orbán Árpád, Székelyudvarhely alpolgármestere a pénteki megnyitón elmondta, hogy a városvezetés partner, „építő ember” akar lenni a Hagyományok Háza udvarhelyi hálózatának kiépítésében.
Veres Réka / Székelyhon.ro

Kimerítő előadás a magyar őstörténetről
Kik vagyunk valójában?
Tisztában vagyok vele, hogy nem mindenkit érdekel népének története, pláne a régmúlt. Amíg kies hazánkban szép számmal akadnak olyanok, akik nem tudják, mit ünnepelünk húsvétkor, az anyaországban olyan fiatalok, akik nem tudják, ki volt Petőfi (sajnos, nem légből kapott példák), addig nyugodtan kijelenthetjük, hogy a magyar őstörténet amolyan marginális téma, amelyről a valóban érdeklődő művelt, de nem szakember nagyközönség is viszonylag kevés és bizonytalan tudással rendelkezik. Már csak azért is, mert az iskolában annak idején mást tanítottak neki, mint amit az utóbbi egy-két évtizedben számos kutató felvetett az előző (tévesnek vélt) beidegződések cáfolásának szándékával. A történészek sokszor a viszonylag közelmúlt dolgaiban sem tudnak megegyezni – a tényeket is sokféleképpen lehet értelmezni –, hát még a régmúltat illetően, amelyből nincsenek írott források (a későbbi korokból tudjuk, azok sem egyértelműen megbízhatók), legfeljebb sírokból származó leletekre, nyelvészeti érvekre, mondákra, legendákra lehet támaszkodni.
Vajon mi az igazság?
***
Kedden délután az arad-belvárosi református templom imaházában került sor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács aradi szervezete és az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete szervezésében Biró András Zsolt antropológus, a Magyar Természettudományi Múzeum kutatója, a Magyar-Turán Alapítvány elnöke A magyar őstörténet a természettudományok tükrében c. előadására. A „természettudomány” kifejezés sok emberben eleve bizalmat keltő, tudja ugyanis, hogy a régmúlt (de még a sokkal közelebbi múlt, sőt a jelenkor) tárgyalásában is rengeteg a sarlatánság, a feltételezés, a tények és adatok (nem elegendő tudásból adódó, de néha nagyon is tendenciózus) félremagyarázása. Nem hiába mondta az előadó egy adott pillanatban, hogy a történelem a leginkább átpolitizált tudomány, az adott társadalom hivatalos szemléletét, történelmi és nem utolsósorban politikai nézeteit kívánja alátámasztani. (Harc folyik azért, például, hogy mi kerüljön be a történelemkönyvekbe, amelyek nemzedékek felfogását irányítják.)
Baracsi Levente tiszteletes, a házigazda azt emelte ki rövid köszöntőjében, hogy az igazság a nép javára, a hazugság a gyalázatára szolgál, Borbély Zsolt Attila, az EMNT Arad megyei elnöke arról beszélt, hogy minden népnek tisztában kell lennie múltjával, s ennek alapja az őstörténet.
De mi az igazság az őstörténettel?
Tartok tőle, hogy a kedves olvasónak ezúttal nem tudom még nagyvonalakban sem összefoglalni Biró András Zsolt több mint két és fél órás – rendkívül dokumentált, ezernyi adatot felvonultató, nagyon érdekes előadását. (Egy újságoldal biztosan kevés lenne rá.) A lényeg mégis a finnugor származás cáfolása, a magyar őshaza az általunk ismerttel nem egyező elhelyezése, a Kárpát-medencébe kerülésének más útvonala lenne, valamint az, hogy az antropológiai kutatások (ezek egy részét az előadó 2006-ban Kazahsztánban végezte, többek között a madjiar, madjar törzs bevonásával) azt mutatják: Európában a magyarságnak a türk eredetű bolgárokkal való rokonsága a legszembetűnőbb. Az előadás során számtalan „apróságra” (nomád életmód magas civilizációs szintje, jurtaépítés, fegyverzet és harcmodor, majd európai „kalandozások” stb.) adott magyarázatot az előadó, aki mellesleg a Kurultáj (találkozó, összejövetel), a legnagyobb hagyományőrző rendezvény főszervezője is. A legújabb kurultájra számos ország részvételével idén augusztusban a magyarországi Bugacon kerül sor.
A téma iránt bővebben érdeklődőknek az internetet ajánljuk, ahol bőven található a témába vágó anyag.
Az aradi előadás egyébként egy hosszabb erdélyi turné (Nagyvárad, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy stb.) állomása volt, amely tegnap Temesváron fejeződött be.
Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad)

Új néven, de hasonló témakörökkel zajlik a programsorozat
Elkezdődött szerdán Marosvásárhelyen az Édesanyák hete rendezvénysorozat, amelynek keretében előadások, beszélgetések zajlanak. Három napon át a szülés, születés, gyerekgondozás, -nevelés, de a szülővé válás is terítékre kerül.
Új néven, de hasonló témakörökkel zajlik Marosvásárhelyen az a programsorozat, amelyet hetedik éve május első felében, az anyák napja körül szerveznek meg. A Születés hete néven ismert rendezvényt idén csíkszeredai mintára Édesanyák hetére keresztelték.
Azért változtattunk nevet, mert azt tapasztaltuk, hogy az emberek azt hiszik, kizárólag a szülés körül forog a programsorozat témája, éppen ezért a szülés előtt álló kismamák jöttek inkább. Holott eddig is a szülés mellett sok minden terítékre került, a gyerekgondozáson, -nevelésen át a lelki kérdésekig. Ugyanakkor gondolunk valamilyen módon az édesapákra is, idén Sebestyén Aba színművészt hívtuk meg, hogy az apa-lánya kapcsolatról beszéljen – mondja a rendezvénysorozatról a Védem Egyesület sajtószóvivője, Trella-Várhelyi Gyopár.
A Familia Centrum Egyesület, a Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő és Fejlesztőközpont, a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ, valamint a Védem – Marosvásárhelyi Édesanyák Egyesülete által szervezett esemény szerdán vette kezdetét a Család születik című rajzkiállítás megnyitójával a Deus Providebit Házban, ahol már előadások, beszélgetések is zajlottak.
Csütörtökön 16 órától folytatódik a program ugyancsak a Deusban, a Miért nem mindegy hogyan szülünk/születünk? című beszélgetést Mărgulescu Melinda, Lamaze szülésfelkészítő, dúla vezeti, majd a szoptatásról és hozzátáplálásról beszél Lorenzovici Anna háziorvos.
Pénteken már kettőkor elkezdődik, helyszín ugyanaz, a babamasszázs jótékony hatásairól Mezei Borbála gyógypedagógus beszél, de gyakorlati bemutató is lesz. Ide érdemes kisbabával jönni. 15 órától a mosható pelenkákról lesz szó, majd Szülni és születni jó című beszélgetés zajlik 16 órától Tölgyesi Izabella, bába és újszülött követésben dolgozó szakemberrel. 17 órától színielőadás lesz a gyerekeknek, majd 18 órától a rendezvénysorozat zárómomentumaként Becsky Borbála klinikai pszichológus, mentálhigiénés szakember, pszichoterapeuta vezetésével zajlik a Meditáció, mint eszköz. Relaxációs módszerek a szülésben című beszélgetés.
Szász Cs. Emese / Székelyhon.ro

A nézeteltérések továbbra sem hiányoznak
Három tanácsi határozat a katolikus iskola mellett
A tanügyminiszternél tett látogatás nyomán, amelyen a helyi hatóságok ultimátumot kaptak, hogy május 15-ig kötelező módon hárítsák el az akadályokat a Római Katolikus Teológiai Líceum további működését illetően, tegnapi rendkívüli ülésén újabb három határozatot hozott a marosvásárhelyi tanács. Tette ezt annak ellenére, hogy a polgármesteri hivatal jegyzője és jogtanácsosa, valamint az iskolaügyi igazgatóság ellenvéleményt fogalmazott meg a határozattervezetekkel kapcsolatosan.
A képviselők közel háromórás vita nyomán döntöttek arról, hogy a tanács elrendeli a Római Katolikus Teológiai Líceumnak mint önálló jogi személyiségnek a létrehozását, általános iskolai alsó és felső, valamint középiskolai tagozattal. A határozat rendelkezik arról is, hogy a tanfelügyelőségnek módosítania kell Marosvásárhely 2017–18-as iskolahálózatának a tervét, belefoglalva abba az önálló jogi személyiséggel rendelkező katolikus iskolát is. A második elrendeli a sokat vitatott 2014. évi 241-es tanácsi határozat kiigazítását, amelyben az áll, hogy a tanács „javasolja” a Római Katolikus Teológiai Líceum megalapítását (azzal a feltétellel, ha megkötik a szerződést, hogy a Római Katolikus Státus tulajdonában levő Mihai Viteazul utca 15. szám alatti épületet bérbe adják a polgármesteri hivatalnak), a javasolja szót a jóváhagyja szóval helyettesítik.
A harmadik elfogadott határozat pedig egy tanácsosokból álló héttagú bizottságról rendelkezik, amely az érintett hivatalok meghívottaival hat hónapon át követni fogja az iskola helyzetét, és megoldásokat keres a felmerülő problémákra.
A tanácsosok a vita nyomán megszavazták a Szabad Emberek Pártja és annak tanácsosa, Hermann Mark Christian által összeállított határozattervezeteket. A tanácsülés előtt Vass Levente, az RMDSZ városi szervezetének elnöke és Csíki Zsolt, a tanácsi frakció vezetője egy rövid sajtótájékoztató során kijelentette: voltak ugyan nézeteltéréseik a POL tanácsosaival, akik nem álltak melléjük, amikor megtagadták a költségvetés megszavazását, hogy a katolikus iskola problémáinak a megoldását sürgessék, továbbá a Szabad Emberek Pártjának képviselői bejelentették, hogy a jegyző ellenvetése miatt nem szavazzák meg az RMDSZ-tanácsosok korábbi határozattervezetét az iskolahálózattal kapcsolatosan, ezúttal mégis támogatni fogják a POL tanácsosainak javaslatát az RMDSZ-képviselők által tett kiegészítésekkel. Mivel a Szabad Emberek Pártjának tanácsosai azt kérték, hogy tartsák fenn a módosító indítványokat, egy rövid szünet után lemondtak azokról, és a tervezeteket abban a formában szavazták meg, ahogy a POL tanácsosai benyújtották és utólag kiegészítették. A többi párt képviselői közül ketten nemmel szavaztak, a többiek pedig tartózkodtak a szavazás során.
Hosszabb vita keletkezett amiatt is, hogy az RMDSZ-képviselők és Hermann Mark Christian mellett a szocáldemokrata és a liberális tanácsosok közül Benedek Theodora kivételével más nem akarta vállalni a bizottságban való részvételt.
Szövérfi László jegyzőtől számon kérték, hogy miért fogalmazott meg ellenvéleményt, holott ő is jelen volt a Pavel Năstase tanügyminiszterrel folytatott megbeszélésen, ahol a helyi hatóságok képviselői utasítást kaptak a katolikus iskola helyzetének rendezésére. A jegyző nyilvánosan elmondta, és kérdésünkre megerősítette, hogy azért nem ért egyet az iskola létrehozásával, mivel a mai napig érvényben van a minisztérium fejlécével a megyei tanfelügyelőség által kibocsátott 2015. augusztus 31-i határozat, amely a helyi tanács 2015. január 29-i 33-as döntésére hivatkozva rendelte el a Római Katolikus Teológiai Líceum megalapítását. Az iskola tehát létezik, ezért – véleménye szerint – nem kell megalapítani. Érdeklődésünkre hozzátette, hogy az említett okirat alapján egy végleges és visszavonhatatlan bírói ítélet hiányában a tanfelügyelőségnek nem volt joga a tanintézményt kihagyni a város iskolahálózatából, és megtiltani a kezdő osztályok indítását. Ebből kiindulva a jegyző javaslata az volt, hogy egy teljesen új iskolát kellene alapítani arra a lehetőségre felkészülve, hogy az iskola jelenleg érvényes alapító okiratainak törvényen kívül helyezése esetében legyen ahova áttenni az osztályokat. Ha erre nem lesz szükség, az újonnan létrehozott iskolát fel lehet számolni. Ezt kellett volna megbeszélni és határozattervezetet összeállítani a minisztériumban eldöntött szerdai találkozón, ami az RMDSZ-képviselők hiányában nem valósult meg – nyilatkozta Szövérfi László.
A tanácsülést Peti András irányította. Bevezetésképpen Stănescu Aurora, az Unirea Főgimnázium igazgatónője próbált eléggé nem valóságosan hangzó érvekkel az együttélés fontossága mellett érvelni, valamint a státus és a polgármesteri hivatal között megkötött szerződésnek a be nem tartását kifogásolni az osztálytermek elosztását illetően. Kijelentette, hogy nincsen szükség etnikai alapon szervezett iskolákra, és cáfolta, hogy az Unirea meg akart válni a magyar diákoktól és pedagógusoktól. A feldobott labdát a POL képviselői hamar leütötték azzal az érvvel, hogy a legnagyobb erdélyi magyar közösségnek önazonossága megőrzésének érdekében joga van önálló iskolákra. Ami pedig a szerződést illeti, az ülésen jelen levő Holló László, a Gyulafehérváron székelő Római Katolikus Státus igazgatója felolvasta a státus és a polgármesteri hivatal közötti szerződés azon cikkelyét, amely szerint a szerződés törvényerővel bír, és az abban vállaltakat a polgármesteri hivatalnak is teljesítenie kellene.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

Lövéte ma, képekben
Tavaly tavasszal Lövétén és környékén készültek azok a fotók, amelyekből kiállítás nyílik holnap Székelyudvarhelyen, a Hagyományőrzési Forrásközpontban. Akkor volt a 33-dik alkalom, amikor néhány fotós Orbán Balázs szemével figyelte és örökítette meg a Kis-Homoród völgyének legnépesebb községének mindennapjait.
Lövétei hétköznapok címmel fotókiállítás nyílik Székelyudvarhelyen. A megyei önkormányzat és a Hagyományőrzési Forrásközpont szervezésében az Orbán Balázs nyomdokán Lövéte községben elnevezésű 2016-os dokumentációs fotótábor válogatott anyagát mutatja be a tárlat. A megnyitó holnap 17 órakor kezdődik a Forrásközpont kiállítótermében, Róth András Lajos könyvtárőr mond beszédet, és népdal-összeállítással lépnek fel a lövétei iskolások. A kiállítás anyaga Lövéte és környékének hétköznapjaiba nyújt betekintést. Az évente más-más tájegységen szervezett fotótáborok elsődleges célja a még meglévő, múltat idéző építmények, tárgyak, motívumok, mesterségek, élethelyzetek, a változó és tünékeny emberi arcok, tájak megörökítése. A 33. fotótáborban Balázs Ödön (Székelyudvarhely), Csíki Csaba (Csíkszentdomokos), Egyed József (Lövéte), Erős Zoltán (Gyergyószárhegy), Fekete Réka (Székelyudvarhely), Kerekes István (Kazincbarcika – Magyarország), Kibédi Sándor (Székelyudvarhely), Szabó Béla (Öttevény – Magyarország), Tordai Ede (Marosvásárhely), Vinczefi László (Sepsiszentgyörgy), és Vitos Hajnal (Csíksomlyó) vett részt, és „hagyományukhoz híven átfésülték a falut” tavaly tavasszal, 2016. április 22–29. között, miközben vizuális értékmentést végeztek, mivel a megörökítésre érdemes pillanatokat, a múló jelent fényképezőgépeik segítségével rögzítik, ugyanakkor nem maradhatnak ki a sorból a jelenkor ízlésvilágát, vívmányait reflektáló képek sem.
Lövéte az egykori Udvarhely vármegye egyik legszínesebb természeti és néprajzi kistájának, a Homoródmentének, ezen belül pedig a Kis-Homoród völgyének legnépesebb községe. A föld megmunkálása mellett a helybéliek számára az állattartásból származó jövedelem és az erdőgazdálkodás, a vasbányászat, bizonyos időszakokban pedig a mészégetés, szekeresség és a sóbányászat nyújtott alapot a megélhetéshez. A foglalkozás terén két évtizede még a vasipar és a bányaipar volt a meghatározó, ugyanis a férfiak többsége a szentkeresztbányai vasüzembe és a hargitafürdői kaolinbányába járt dolgozni. 1990 után általánossá vált a Magyarországon való munkavállalás – foglalja össze a település történetét a Forrásközpont közleménye. Lövéte és környéke az év bármely szakában kiválóan alkalmas turizmusra, minden évszaknak megvan itt a maga varázsa és szépsége. Nemcsak a táj lenyűgöző szépsége, sajátos klímája, az üdülésre alkalmas helyek, a nádasszéki gyógyfürdő, a község sajátos népi építészete vagy a több mint 15 borvízforrás lehet vonzó, hanem az a hagyományos vendégszeretet is, amely a község székely-magyar lakosságát határainkon kívül is ismertté tette.
A holnap megnyíló, a község mindennapjait, épületeit, a mesterségeket, tájat, embereket bemutató tárlat egészen július 31-ig tekinthető meg Székelyudvarhelyen. Hargita Népe (Csíkszereda)

Több ezer erdélyi diák akar magyar osztályba járni
A beiskolázási adatok alapján mintegy kilencezer magyar anyanyelvű gyerek iratkozott be idén magyar tannyelvű osztályba Erdélyben. Megnyugtató tény, hogy a nagyobb városokban növekedett a lakónegyedi iskolákba beiratkozó gyermekek száma, és reménykedni lehet, hogy teljes osztályok indulhatnak Tordán, Szászrégenben, Désen, illetve Besztercében, anélkül hogy más, közeli településekről vonzanának el gyerekeket.
Zárult a beiratkozások első két szakasza Romániában, így már csak azokba az osztályokba lehet jelentkezni, ahol maradtak üres helyek, ide viszont szeptemberig fogadják az érkező gyerekeket. Sok helyen ezt az időt lehet felhasználni arra, hogy a törvény által előírt minimális tizenkét gyereket meg lehessen találni, amivel elindulhatnak a kisebbségi tannyelvű osztályok. Marosvásárhelyen, mint az összes nagyobb városban, természetesen nincs ilyen gond a belvárosi iskolákban, sőt ott helyenként még túljelentkezés is van, viszont a lakótelepeken már nem ilyen egyértelmű a helyzet.
„Utoljára négy évvel ezelőtt volt az, hogy két magyar osztályt terveztünk, és sikerült is megvalósítani, azóta a gyerekek létszáma sorozatosan csökken, a beiratkozók száma csökken, és ezt a statisztikai adatok is alátámasztják, hogy a negyedben kevesebb gyerek van, mint az elmúlt években. Nekünk sikerült ezt az osztályt megvalósítanunk, jelenleg huszonkét gyerek van beiratkozva az előkészítő osztályba” – mondta el a marosvásárhelyi 7-es számú iskola igazgatója, Körtesi Sándor Gábor.
Az iskolába egyébként nem túl nagy létszámban, de azért a környező falvakból is érkeznek diákok, ugyanakkor ide járnak azok is, akiket a szüleik nem tudtak vagy nem akartak belvárosi iskolába íratni.
Tekintettel arra, hogy az RMDSZ-nek nemrégiben zárult a „Minden magyar gyerek számít” kampánya, viszonylag jó rálátása van a kényesebb helyzetekre, hiszen a kampány éppen azokon a településeken volt élénk, ahol veszélyben volt a magyar osztályok beindítása, és sok helyen sikerrel is jártak, viszont végérvényes megoldásra nincs lehetőség.
„Erdély viszonylatában körülbelül kétezer oktatási intézményben van magyar (vagy magyar nyelvű is) oktatás és ennek egy olyan 10-15 százaléka a közvetlen megszűnés határán van, tehát 2020-ig valószínű, hogy 200-250 iskola, zömében falusi iskola be fog zárni, ez már elkerülhetetlen” – nyilatkozta Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásügyi alelnöke.
Az igazsághoz egyébként az is hozzátartozik, hogy ma már a román osztályok helyzete sem feltétlenül felhőtlen. A beindításhoz szükséges, törvény által előírt 15 gyereket megtalálni egyre több helyen jelent kihívást, és nem ritkán csak iskolák összevonásával lehet az összes évfolyamot megtartani.
Hír TV; tiszanews.org.ua

Több mint ötven dolgozatot mutattak be a konferencián
Közel negyven éve hozták létre az első iskolai tanácsadó központokat Marosvásárhelyen. 1978 óta sokat fejlődött az iskolai tanácsadás, ma minden oktatási intézményben van szakember. A Maros Megyei Nevelési Tanácsadó- és Erőforrás Központ országos szintű konferenciát szervezett.
Nemzetközi résztvevője is volt a nagyszabású hétvégi rendezvénynek, s a szervezők nem is találhattak volna megfelelőbb helyszínt a Kultúrpalotánál. A szombat reggeli megnyitón pszichológusokkal, iskolai tanácsadókkal, pedagógusokkal, logopédusokkal telt meg a Tükörterem. Porkoláb Annamária, a Maros Megyei Nevelési Tanácsadó- és Erőforrás Központ igazgatója nyitotta meg a konferenciát, amelynek legfőbb célja a szakemberek közötti tapasztalatcsere, az oktatási és kulturális értékek támogatása volt. 1978-ban alapították meg az első iskolapszichológusi kabineteket Marosvásárhelyen, akkor három szakember próbálta lefedni az egész megyét. Ma már iskolai tanácsadóknak nevezik őket, és minden oktatási intézményben van szakember. Az oktatásban tevékenykedő pszichológusokat, logopédusokat és mediátorokat tömörítő intézményeket 2012-ben nevezték el Nevelési Tanácsadó- és Erőforrás Központoknak, akkor már 59 pszichológus, hét logopédus és két mediátor dolgozott a Maros megyei intézményben. Adriana Cerghedi, a Maros megyei központ aligazgatója az iskolai tanácsadás történetének ismertetését követően a pszichológusokra jellemző képi társítás módszerével jellemezte a Nevelési Tanácsadó- és Erőforrás Központot, amely szerinte olyan, mint egy fa, amelynek van gyökere, törzse, tehát él, és segít lélegezni. A rendezvényen jelen volt Vasile Mureșan festő, muzeográfus, aki úgy fogalmazott, a pedagógusok legfontosabb szerepe, hogy a diákok megismerhessék saját kulturális identitásukat. Bár a konferencia kétnyelvű volt, a megnyitó román nyelven zajlott, ezt követően a magyar tagozaton résztvevő szakemberek a Kórusteremben, a román kollégák pedig a Tükörteremben mutatták be dolgozataikat. Összesen több mint ötven dolgozatbemutatón vehetett részt a közönség.
Hajnal Csilla / Székelyhon.ro

Székelyföldön van szellemi potenciál (A régióépítő szakpolitikák)
Székelyföldön létezik olyan szellemi potenciál, amely megfelelő válaszokat tud adni a jövő kihívásaira, és ennek legméltóbb fóruma a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – írja Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke a III. Székely Kongresszust kiértékelő tegnapi közleményében.
A III. Székely Kongresszust tavaly nyáron közös nyilatkozatban hirdette meg Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Bakk Miklós, az egyetem docense, főszervező és Izsák Balázs. A tudományos konferencia jelmondata – Tegyük Székelyföldet működő, modern régióvá – indokolttá tette, hogy a kongresszus meghirdetői a tudományos világ számára kérdéseket fogalmazzanak meg: meg tudna-e élni saját erőforrásaiból az autonóm Székelyföld? Jelenti-e az önkormányzatiság, az autonómia a gazdasági önállóságot? Mi a régió valós gazdasági helyzete? Milyenek a tulajdonviszonyok, és alkalmasak-e Székelyföld érdekeinek és értékeinek a fenntartására? Mit lehet tenni a mezőgazdaság, az idegenforgalom, az ipar, az infrastrukturális fejlesztés, a környezetvédelem területén már a jelenlegi viszonyok között, és mi az, ami autonómia nélkül nem valósítható meg? Mit kell tenni azért, hogy a gazdasági fejlődés segítse Székelyföld regionális identitásának a kibontakozását? Mit kell tenni a székely közösségi identitás reneszánszáért, a székelyek hazatéréséért a nagyvilágból? Meg lehet-e fordítani a negatív demográfiai trendeket? Mire építhetőek Székelyföld szakpolitikái? Milyen eszközöket kínál az autonómia és a nemzetközi, valamint a közösségi jog? Hogyan kell viszonyulni az autonómiák Európában, a nagyvilágban kialakult gyakorlataihoz? Mit lehet a jelenlegi román jogi keretekről mondani az autonómia szemszögéből? Idén április 19. és 21. között három helyszínen, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön lezajlott a III. Székely Kongresszus. Az SZNT úgy ítéli meg, hogy a rendezvény beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Bebizonyosodott, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nemcsak az erdélyi felsőoktatásban foglal el kulcsszerepet, hanem fóruma lehet Székelyfölddel, a régió jövőjével foglalkozó szellemi alkotómunkának. Az egyetem katedráin oktató tudósok mellé felsorakoztak az előadó pódiumokon a Székelyfölddel foglalkozó legtekintélyesebb alkotók és a pályakezdő kutatók is. A nagyközönség hamarosan megkapja a tudományos szervezők értékelését és az elhangzott anyagokat is. Köztük számos olyan előadás is elhangzott, amelyek alapján olyan hosszabb projektek is indíthatóak, amelyeknek a részeredményei is fontosak.
Fontosnak tartjuk a IV. Székely Kongresszus időpontjának a kitűzését, abban a megerősített meggyőződésben, hogy létezik Székelyföldön olyan szellemi potenciál, amely megfelelő válaszokat tud adni a jövő kihívásaira, és ennek legméltóbb fóruma a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – írja Izsák Balázs. Hozzáteszi: folytatni kell a székely társadalmi valóság feltárását, azzal a felelősséggel, ahogyan a népi írók viszonyultak a magyar társadalom megoldásra váró gondjaira, mert csakis a valóság ismeretében lehet a jövő szakpolitikáit felépíteni. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Virágba borult a Sapientia EMTE
Megalakult az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete
A változó időjárás ellenére a hét végén nagyon sokan kilátogattak Marosvásárhelyről a Sapientia egyetem campusába, ahol az épület előtti udvaron az idén először rendezték meg a Dísznövény 2017 – nemzetközi kertészeti kiállítást és vásárt. Ugyanakkor ebben az időszakban zajlott a IV. Erdélyi Kertész- és Tájépítész-konferencia is, és megalakult az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete.
Változatos programkínálat nem csak a szakembereknek
A szervezők először is arra törekedtek, hogy a rendezvény ne csak „szárazon” a szakembereknek szóljon, ezért olyan kiegészítő programok is voltak, ahol bárki közérthető információkhoz jutott. Ugyanakkor gondoltak a gyerekes családokra is. Egy sátorban animátorok segítségével ügyességi játékok voltak, és a kisebbek megtanulhatták azt is, hogyan kell helyesen egy virágot, növényt elültetni. A színpadon az ismeretterjesztő előadások szüneteiben kulturális műsor volt. A dísznövényeken, virágokon és cserjéken kívül különböző kézműves- és egyéb helyi termék közül is válogathattak az érdeklődők. A vásárlásban elfáradtakat pedig büfé várta, ahol falatozni is lehetett. S hogy mindez vonzóbb legyen, kérdőíves nyereményjátékon is szerencsét próbálhattak a résztvevők. S bár az eső egy kicsit feláztatta a helyszínt, jó ötletnek bizonyult, hogy a kiállítók sátrait nem sokkal a megnyitó előtt kiépített, lekövezett, hangulatos utcalámpákkal ellátott sétány mellé állítsák fel, amelyek körébe igen jól beilleszkedett az egyetem korábban elkészített dísztava. Húsz dísznövénytermesztő és forgalmazó hozta el termékeit, ezenkívül hat más (kézműves, helyi kisiparos) kiállító is jelen volt a háromnapos rendezvényen.
A szakma és a tudományos kutatás összekapcsolása
Az esemény megnyitója május 5-én, pénteken délelőtt az egyetem kertjében felállított színpadon volt. Házigazdaként először dr. Dávid László rektor szólalt fel. Többek között elmondta: az egyetem elkötelezte magát a közösség szolgálatára. A diákok és tanárok több tudományos jellegű rendezvényen, versenyen vettek részt, ahonnan jelentős eredményekkel tértek vissza. De felmerült a kérdés, hogy a közszolgálatiság csak ennyiben merül ki? A dísznövény-kiállítás adta meg a választ, – amely úttörő rendezvény –, és amelyen a tudományos munkát összeköthetik a gyakorlattal, és ezáltal is nyit az egyetem a helyi közösség felé.
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke örömét fejezte ki amiatt, hogy az önkormányzat részese, támogatója lehet ennek a rangos szakmai rendezvénynek, hiszen „mindannyiunk lelkéhez közel áll a kiállítás, mert szeretünk kertészkedni”. Maros megye erdélyi viszonylatban az első helyen áll a dísznövény- és virágtermesztés terén, így a rendezvény, ahol gyönyörű környezetben a szakma képviselői találkozhatnak az oktatókkal, termelőkkel, diákokkal és az érdeklődőkkel, még jobban buzdítja majd a fiatalokat arra, hogy ezen a területen dolgozzanak, tevékenykedjenek.
A magyarországi Földművelődésügyi Minisztériumot dr. Torda Márta, a Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztályának az osztályvezetője képviselte, aki tolmácsolta Tóth Katalin helyettes államtitkár üzenetét, majd elmondta: „A díszkert ágazat a Kárpát-medencében több száz éves múltra tekint vissza. A felgyorsult fejlődés, az életkörülmények változása egészen más tartalmat kölcsönöz a dísznövénytermesztés fogalmának, mint azt korábban tartottuk. Az elmúlt évtizedekben nemcsak az ipari termelés növekedett rohamos léptekkel, hanem a mezőgazdasági termelés is fellendült, vele párhuzamosan egyre gyorsabb üteművé vált a városiasodás. Ez a folyamat az emberre és a környezetére jelentős hatást gyakorolt. A természetes táj helyébe előtérbe került a termesztő- és az üdülőtáj, így a táj- és környezetrendezésben a dísznövény az egyik legfontosabb funkcionális elemmé válik, amelynek szociálhigiéniai, pszichológiai jelentősége mellett klimatikus, biológiai és esztétikai hatása is fontos. Ezért a közületi és a lakossági dísznövény- és virágellátás alapvető gazdasági feladattá vált. A díszkertészet az egyéb mezőgazdasági ágazatoknál fajlagosan sokkal nagyobb értéket állít elő” – mondta, majd hozzáfűzte, a szaktárcának évek óta jó kapcsolata van a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának kertészeti tanszékével, az ösztöndíj- és gyakornokprogramok támogatásával segítik az egyetemet. „Kívánom, hogy ez a rendezvény is járuljon hozzá a fiatalok pályaválasztásához, hogy az itt szerzett diplomával jövőjüket a szülőföldjükön tudják megteremteni, és olyan közösségbe kerüljenek, amire büszkék lehetnek életük folyamán.”
Dr. Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szövetségének elnöke betegsége miatt nem tudott jelen lenni a rendezvényen, helyette Lukács Zoltán okleveles kertészmérnök, a Magyar Faápolók Egyesületének elnöke, a díszkertészek szövetségének vezetőségi tagja a szervezet nevében szólt az egybegyűltekhez. A kertészmérnök elmondta: a szövetség 1990-ben alakult meg szakmai, érdekvédelmi szervezetként. 27 év alatt sok minden történt, az alapító tagok közül többen már nincsenek közöttünk. Voltak nehezebb időszakok is, de a szövetségnek mindeddig sikerült teljesítenie a küldetését. A szervezet legnagyobb érdeme, hogy a díszkertészeket „egy asztalhoz ültette”. Megerősítette, hogy támogatják az erdélyi, illetve más határon túli hasonló szakmai szervezet létrejöttét, mert a Kárpát-medencei kertészekkel is jó kapcsolatot szeretnének kiépíteni. Ennek első lépése ez a kiállítás, amely közelebb hozza egymáshoz az egy ágazatban dolgozókat.
Dr. Kentelky Endre adjunktus, a rendezvény szakmai főszervezője kiemelte, hogy az esemény nem jöhetett volna létre Krébecz József, az ASSA-Divi Kft. ügyvezetője nélkül, aki több éve hasonló kiállítást szervez Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen. Innen jött az ötlet, hogy a Sapientia EMTE, ahol a kertészmérnöki tanszéken belül kertészmérnöki, tájépítészeti, növényorvostani mesterkurzus, illetve Sepsiszentgyörgyön agrármérnöki oktatás van, alkalmas lenne a rendezvény megszervezésére. A kiállítás a gyakorlati oktatást is erősíti, hiszen ezáltal a hallgatók megfelelő kapcsolatokat alakíthatnak ki a termelőkkel, kereskedőkkel. „Akkor vagyok boldog, ha a 10 éves találkozón mosolygós embe-rekkel találkoznak, akik a szakmából meg tudnak élni – mondta a tanár, majd megköszönte a kiemelt támogatóknak, a megyei önkormányzatnak, a magyar Földművelődésügyi Minisztériumnak, illetve a Koronkai Polgármesteri Hivatalnak a segítségét is.
Színvonalas szakmai előadások
A kiállítás és vásár szakmai programja két irányból szólította meg az érdeklődőket. A kertben felállított színpadon felszólaló szakemberek azokhoz szóltak, akik hobbiszinten foglalkoznak kertészettel, netán a tömbházlakások erkélyein ápolnak virágot, dísznövényt, de gondoltak gyümölcsfa- és szőlőtermesztőkre is. Szó volt többek között a díszfák szakszerű metszéséről (Lukács Zoltán), a dísznövénytermesztés erdélyi helyzetéről (dr. Kentelky Endre), a vágott virágok kezeléséről (dr. Kentelky Endre). Ismertették a szőlőtermesztés jelenlegi helyzetét Erdélyben (dr. Moldován Csaba adjunktus, Sapientia egyetem), gyakorlati bemutató volt gyümölcsfák oltásáról (dr. Bandi Attila adjunktus), az orchidea ápolásáról Kovács Mariann tartott előadást. Majd dr. Fazakas Csaba bemutatta az egyetem kertészmérnöki tanszékének kínálatát és szőlősben végzendő munkákról is tájékoztatta az érdeklődőket.
A kiállítással egy időben tartották a IV. Erdélyi Kertész és Tájépítész- konferenciát, amelyen az egyetem a meghirdetett célnak megfelelően fórumot biztosított a magyarországi és hazai szakemberek ismerkedésére, kapcsolattartására és tapasztalatcseréjére. Ugyanakkor a tanárok mellett a diákok is bemutathattak szakdolgozatokat. A plenáris, illetve a szekcióüléseken olyan témákról tartottak előadásokat, mint tájépítészet szerepe a kortárs műépítészetben, a bánlaki Karátsony-kastély kertjének története, a természetben létrejött alkotások performativitása, az erdélyi táj rehabilitációjának lehetőségei, Nagybánya főterének arculatváltásai, a különböző növényfajok vizsgálatainak és a növényorvostani, valamint a szőlő-, gyümölcsfa-, illetve a paradicsomtermesztésben elért kutatások eredményeinek ismertetése.
Az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesületének alakuló ülése
Pénteken délben a Magyar Díszkertészek Szövetsége képviselőjének jelenlétében hazai dísznövénytermelő és -forgalmazó cégek, valamint és az oktatási intézmény képviselőinek jelenlétében megalakult az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete. A szervezet elnöke dr. Kentelky Endre lett, alelnök Tamás Attila kertészmérnök, főtitkár Rendi Amália, tagok Kluzsán Attila, Bán Lehel termelők lettek.
Dr. Kentelky Endre elmondta, az egyesület székhelye az egyetem központja, a dísznövény-laboratórium lesz, nem véletlenül, mivel a visszajelzésekből ítélve az oktatási intézménynek fontos szerepet kell vállalnia a szakma szervezésében, abban, hogy mind a termelőkhöz, mind a kereskedőkhöz minél több ismeretanyag jusson el. A cégek képviselői magánszemélyekként lettek alapító tagok, és elkötelezték magukat, hogy a saját szakterületükön mozgósítják majd társaikat, hogy csatlakozzanak az érdekvédelmi szervezethez. Az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete fontosnak tartja, hogy ismertesse és népszerűsítse a tagoknak mind a romániai, mind a magyarországi, illetve EU-s pályázati lehetőségeket. A magyar szövetséggel partnerkapcsolatot létesítenek, hogy minél erőteljesebben képviseljék a szakágat a hazai, külhoni és, ha kell, az európai fórumokon is. Az egyesületet hivatalosan Asociaţia Floricultorilor din Transilvania (Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete) néven jegyzik be, várhatóan egy hónapon belül. És ez jelzés arra, hogy nemcsak magyar, hanem román szaktársak is csatlakozhatnak díjmentesen. Hiszen azt is eldöntötték, hogy egyelőre nem lesz tagdíj. Mi több, várják, hogy minél több volt diák is jelentkezzen, hiszen ők viszik majd előre a szakmát. Már a kiállításon is több cég kérte, hogy az egyetem szervezzen állásbörzét a végzős hallgatók körében, mivel a termesztők és a forgalmazók körében egyaránt szükség van a képzett munkaerőre. Ebben pedig fontos szerepet vállal majd az egyesület.
Sikeres rendezvény
A várakozásokat felülmúló rendezvényt zárhattak vasárnap a szervezők, ugyanis több mint 6000 ember látogatott ki a hét végén a Sapientia EMTE campusába. A szakmai előadásokon, a kulturális műsorokon „minden hely elkelt”, és volt olyan időszak is, amikor a helyszínre érkezett gépkocsikkal várni kellett, ugyanis minden parkolóhely foglalt volt. A főszervező a visszajelzésekből úgy ítélte meg, hogy a siker titka az volt, hogy a látogatók nem csak növényeket, virágokat vásárolhattak és „száraz szakmai tanácsot kaptak”, hanem érdekfeszítő, gyakorlati tapasztalatokat nyerhettek virágkötésben, a vágott virágok kezelésében, fametszésben vagy a szőlőtőke gondozását illetően. A kulturális események, a gyerekeknek szánt mesekert is nagyon sok érdeklődőt vonzott. A forgalmazók és a termelők is jelezték, hogy eladás is volt bőven. Mi több, voltak olyan látogatók is, akik a szervezőkhöz címzett személyes leveleikben köszönték meg azt, hogy kellemes és hasznos hétvégét tölthettek az egyetem udvarán a „szép növények társaságában”. S ez megerősítette a szervezőket abban, hogy a marosvásárhelyi nemzetközi dísznövény-kiállításnak és -vásárnak hosszú távú jövője lehet.
VAJDA GYÖRGY / Népújság (Marosvásárhely)

RMOGYKE-továbbképző
Május 8–12. között kerül sor a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület XC. továbbképző ülésszakára. Az alkalmazott biofizikai előadások hétfőtől csütörtökig 16–20 óra között zajlanak. Helyszín: RMOGYKE Tanulmányi Központ, Deus Providebit Tanulmányi Ház, Marosvásárhely, Rózsák tere 61. szám. A 15 kreditpontos előadásokon való részvétel díjmentes. Vendégelőadók a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának oktatói: prof. dr. Nyitrai Miklós, a Biofizikai Intézet vezetője, dr. Maróti Péter, dr. Varga Péter tudományos munkatársak, MediSkillsLab – Szimulációs Oktatási Központ. Népújság (Marosvásárhely)

Megírta Erdély történetét a magyar–román információs háborút vizionáló rektor
Valamivel objektívebb látószögből szemlélteti legújabb könyvében Erdély történetét Ioan Aurel Pop kolozsvári történész, a BBTE rektora, aki szerint a román és a magyar történelemírás soha nem fog azonos hullámhosszra kerülni.
Soha nem fog azonos hullámhosszra kerülni a román és a magyar történelemírás, hisz száz évvel ezelőtt Románia „kiegészült”, Magyarország pedig elveszítette területének nagy részét – jelentette ki Ioan Aurel Pop kolozsvári történész. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora Marosvásárhelyen mutatta be a Ioan Bolovan kollégájával együtt írt Istoria Transilvaniei (Erdély története) című kötetét.
Pop azoknak is válaszolt, akik ötezer éves múltat vizionálnak a román nemzetnek. Legújabb munkája a nemzeti identitást erősítő „egészséges románságtudatot” hivatott népszerűsíteni: a kiadvány a néhány éve megjelent háromkötetes, ezerhatszáz oldalas könyvének leegyszerűsített változata. Ezt a szerző ismerte el, mondván, az egyesülés 100. évfordulójára egy olyan történelmi dolgozatot szeretett volna letenni az asztalra, amely a sietős átlagolvasó számára is érthető és élvezetes. A színes nyomás, a sok-sok illusztráció és a krétapapír is a Şcoala Ardeleană Kiadónál napvilágot látott könyv „fogyaszthatóságára” utal.
„Románként írtuk”
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora ezúttal kihagyta a szerzői csapatból a magyar és német kollégáit, mindössze Ioan Bolovan rektorhelyettest kérte fel társszerzőnek. Lapunk felvetésére viszont hangsúlyozni kívánta, hogy igyekezett az ő szemléletüket is bevinni munkájába. A hétvégén bemutatott könyvében Pop valóban nem tudja le mindössze pár mondatban az erdélyi magyarok, szászok és zsidók történetét. A székelyeknek külön fejezetet szán, mert szerinte „külön nemzetet alkottak”.
Persze azt is belátta, hogy ő nem képes másképp, csakis románként megírni Erdély történetét. „Amennyire lehetett, tiszteletben tartottuk a történelmi valóságot. Nem kívántuk a rendkívül kényes, vitatott témákat feszegetni, beértük a román, illetve a magyar fél álláspontjának ismertetésével. Hogy a kettő közül melyik a helyes, és melyik a helytelen, azt csak a Fennvaló tudná megmondani. Persze attól nem tekintettünk el, hogy Erdélyben mégiscsak a románok voltak többségben, ők képezték a lakosság kétharmadát” – fejtette ki lapunknak a kolozsvári rektor.
Kiegészítés szükséges
Bár távol áll a Lucian Boia-féle mítoszromboló vagy Neagu Djuvara fájó igazságokat feltáró stílusától, Ioan Aurel Pop és Ioan Bolovan mégis objektívebb látószögből szemlélteti Erdély történelmét, mint például a mindmáig sokat idézett Constantin Daicoviciu. Popnak ki kell ábrándítania azokat, akik mindmáig úgy tudták, Románia jelenlegi területén több millió géta-dák élt. A sűrűn lakott területeken is négyzetkilométerenként legfeljebb húsz személyt tartottak számon. A dák nyelv pedig annyira hasonlított a latinra, mint például a román a németre – érzékeltette a különbségeket.
„Ha Decebal idejében itt csakugyan több millió dák élt volna, a rómaiak nem negyvenezer katonát küldenek Dacia meghódítására. Ovidius, a költő arról számolt be, hogy hat évébe telt, amíg valahogy elsajátította a dák nyelvet. Ugyanakkor azt is leírta, hogy az itt élő barbárok semmit nem értettek abból, amit ő latinul szavalt nekik. De azt sem mondhatjuk, hogy mi már ötezer éve létezünk, amikor franciák meg olaszok nem is voltak. Be kell látnunk, a mi történelmünk szegényes, részleges, és számos kiegészítésre szoruló” – jelentette ki a Ioan Aurel Pop. Amint arról beszámoltunk, az elmúlt napokban nagy port kavart az a „leleplezés”, amelyet Ioan Aurel Pop tett.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

„Nem halogathatjuk a döntéseket”
Nyíltan, egyenesen kell beszélni oktatásunk helyzetéről – hangsúlyozta Kelemen Hunor május 6-án Marosvásárhelyen, az RMDSZ által szervezett pedagógusfórumon. A szakmával közösen kell döntéseket hozni, gyorsan és felelősen, különben az egyes problémák az egész rendszer válságát okozzák. Az RMDSZ különösen fontosnak tartja a magyar diákok számára készült román nyelvű tankönyvek minőségét, ezért pályázatot ír ki azok elkészítésére – jelentette be a szövetségi elnök.
Szakmai fórumot rendeztek Marosvásárhelyen annak érdekében, hogy lajstromozzák az erdélyi magyar oktatás problémáit és azok lehetséges megoldásait. „Az oktatási reform előkészítése közös feladatunk. Ehhez rendszeres egyeztetésre és tervezésre van szükség. A bírálatokat meghallgatjuk, és ahol tudunk, változtatunk. Azt viszont közösen kell belátnunk, hogy csak a mindenki, a pedagógustársadalom által is elfogadott, szakmailag jól előkészített álláspont vezethet előre. Hiszen, ha nincs konszenzusos álláspont, akkor csak kapkodás van. Ennek alapja a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével kialakított jó viszony” – nyomatékosított Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
2013–2015 között helyi szinten olyan dokumentumokat készített elő az RMDSZ és az RMPSZ, amelyek akkor alkalmasak voltak a problémák feltárására és megoldására. „Ezt a munkát most újra kell kezdeni, a korrekciókat el kell végezni, ha valóban gyermekközpontú oktatást akarunk. Az elmúlt fél esztendőben gyakran azzal kellett szembesülnünk, hogy sokszor tűzoltó munkát végzünk, az utolsó pillanatig húzzuk a döntéseket, mert senki sem akarta, senki sem merte felvállalni a felelősséget. Egyaránt szükség van elkötelezett politikusokra, felkészült pedagógusokra és lelkes szülőkre ahhoz, hogy céljaink ne sérüljenek, és az oktatás arról szóljon, amiről szólnia kell: a gyerekekről” – tette hozzá Kelemen Hunor.
A felmérések azt mutatják, alapvető gond a román nyelv tanítása. „Ezért döntöttünk úgy, hogy a következő években ösztöndíjak formájában támogatjuk azokat, akik vállalják a román tankönyvek megírását. A Szövetség az ösztöndíjak lebonyolítását a pedagógusszövetséggel közösen szeretné kivitelezni” – fogalmazott Kelemen Hunor.
A marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügye nyomán olyan törvénymódosítást készít elő az RMDSZ, amely megoldást nyújtana azokban a helyzetekben, amikor az önkormányzat nem mer, vagy nem tud döntést hozni. Azt javasolja, hogy ilyenkor dönthessen a tanügyminisztérium, hiszen az a tapasztalat, hogy az államelnöki hivataltól kezdve, a tanfelügyelőségen át senki sem tudott megoldást találni a vásárhelyi iskola ügyének megoldására. „Tisztában vagyunk a kezdeményezés hátulütőjével is, hiszen önkormányzati hatáskört helyez vissza központi szintre. De úgy gondolom, hogy ennek kivételnek kell lennie, hiszen az ilyen helyzeteket is kezelni kell. Bízunk abban, június végéig sikerül törvényt alkotni” – zárta beszédét a szövetségi elnök.
Az RMDSZ oktatásügyi tennivalóit összegezve Magyari Tivadar oktatásért felelős ügyvezető alelnök azt hangsúlyozta, a 2013–2015 között kidolgozott megyei oktatási terveket aktualizálni és javítani kell, ezért egységes módszertant vezetnek be a megyei szintű cselekvési tervek kidolgozására és ciklikus ellenőrzésére. Mint elmondta, ezt a munkát sokkal szélesebb konzultációra alapozzák: „minden megyében, térségben egy szakmai-szakpolitikai testület alakult, amely minden fontos helyzetben ajánlásokat fogalmaz meg az önkormányzatoknak és a politikai képviseletnek. A megyei oktatási tanácsok működési elveit és döntési kompetenciáit központilag újra kell értékelni”. Az oktatási törvény küszöbön álló módosításával kapcsolatban meggyőződése szerint széleskörű szakmai és szakpolitikai konzultációra, és minden eddiginél jobban időzített döntésekre van szükség. Az ügyvezető alelnök elmondta, az RMDSZ szakemberei az Iskolák veszélyben program helyzetjelentését és prognózisait szeptemberig készítik el.
Szabó Ödön, az RMDSZ parlamenti képviselője, a képviselőház oktatási bizottságának alelnöke a Szövetség bukaresti munkájáról beszámolva emlékeztetett, a magyar tannyelvű iskolákban tanuló diákok román nyelvből sajátos tanterv alapján készített speciális, könnyített tételekből vizsgázhatnak a képességvizsgán és érettségin, amennyiben a képviselőház után, az RMDSZ kezdeményezését döntő házként a szenátus is megszavazza. „A kisebbségi diákok másfajta tanterv alapján tanulnak, tehát másfajta, azaz speciális tételekből kell vizsgázzanak román nyelvből” – hangsúlyozta, majd úgy értékelte, ez egy első sikeres lépés a Szövetség választási programjában is megfogalmazott célkitűzésekből. A képviselő további kezdeményezésként megemlítette: „a jelenlegi tej és kifli program mellett ősztől országszerte minden megyében, összesen körülbelül 50 iskolában indul be az a program, amely meleg ételt biztosítana a tanulóknak. Az RMDSZ javaslata az volt, hogy ezt a kezdeményezést bővítsék ki több iskolára is”. Az elkövetkező időszak egyik prioritásként a magyar oktatáskutató és továbbképző központ létrehozásának sürgetését nevezte meg.
A román nyelv idegen nyelvként való oktatása kapcsán Király András államtitkár úgy fogalmazott, fel kell gyorsítani a minisztériumi munkát azért, hogy a speciális tantervek mihamarabb elkészüljenek. „Fontos, hogy a román tankönyvek minősége megfelelő legyen, ezért üdvözlöm az RMDSZ kezdeményezését, azt, hogy júniusban nyílt pályázatot hirdetnek a román tankönyvek megírására” – fogalmazott.
A pedagógusfórumon Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke házigazdaként köszöntötte a résztvevőket: „örvendek, hogy Marosvásárhely ad otthont ennek az oktatási értekezletnek, mert ahogyan bizonyára sokan tudnak róla, Marosvásárhely most különösen komoly problémákkal küzd az oktatás területén, a városnak ugyanis még mindig nincs elfogadott iskolahálózata. Az RMDSZ számára az egyik legfontosabb kérdés az anyanyelvű oktatás biztosítása, hogy gyermekeink magyarul tanulhassanak, és színvonalas képzésben részesüljenek. Az oktatási kérdések rendezése azért is fontos, hogy fiataljaink versenyképes tudással rendelkezzenek, így könnyebb lesz nekik is az elhelyezkedés, és egy-egy régió fejlődése is nagymértékben függ attól, hogy milyen a munkaerőpiaca, rendelkezik-e felkészült szakemberekkel”.
A fórumon résztvevők a szórványoktatás, a román nyelv idegen nyelvként való tanítása, a tankönyvek előkészítése, a tanárhiány, a megyei oktatási tervek, az oktatáskutató és továbbképző központ létrehozásának témájában tanácskoztak. Egyetértettek abban, hogy azonnali döntésekre és cselekvésre van szükség, a tűzoltómunka helyett hosszú távú tervezésre, illetve folyamatos és szélesebb körű szakmai konzultációra. Reggeli Újság (Nagyvárad)

A korral lépést tartó 25. Bolyai Nyári Akadémiát szerveznek idén
Többszörösen is fontos évfordulót ünnepel a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Ezek közül a legfontosabb, hogy idén huszonötödször szervezik meg a Bolyai Nyári Akadémiát. A július 9–29. között zajló rendezvénysorozat különlegessége, hogy idén a játék, a játszva tanulni, illetve a tanulva játszani lesz a központi témakör.
Az idei felhozatalról, valamint az újdonságokról Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke, valamint Ferencz Salamon Alpár, az akadémia koordinátora számolt be a sajtónak hétfőn Csíkszeredában.
A szövetség elnöke visszaemlékezett a 25 évvel ezelőtti első akadémiára, illetve az RMPSZ egy évvel korábbi indulására is. De a pedagógusok számára létrehozott Magiszter című folyóirat indulásának 15 éves évfordulóját is idén ünneplik. A Bolyai Nyári Akadémiát a Kárpát-medencében ekkor beinduló, társ-pedagógusszervezetek által kezdeményezett hasonló rendezvények inspirálták: egy évvel korábban indította a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége a nyári továbbképzés-sorozatát. Burus Siklódi Botond elmondta, hogy a névválasztást a Bolyai Tudományegyetem újraindításának sikertelensége adta. Azóta pedig a székelyföldi helyszínek mellett igyekeztek Erdély, a Partium és a Bánság területére is elvinni az akadémiát, így többek között Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Nagyenyeden, Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Aradon is volt már akadémia.
Az akadémia 25 éves jubileuma, az elnök szerint, az útkeresés lehetőségét kínálja az RMPSZ számára, új kihívások elé állítja a pedagógusokat, akiknek a megváltozott igényeknek való megfelelés, az egyre izgalmasabb témák tárgyalása került előtérbe. Ezzel a gondolattal szervezik meg a játék hetét az idei Bolyai Nyári Akadémián.
Ferencz Salamon Alpár, az akadémia programfelelőse az idei kínálatot ismertette. A kéthetes rendezvény első része Legyen a játék tanulás! elnevezést kapta, ugyanis ebben játékpedagógiai tematikus foglalkozásokat hirdetnek mintegy 200 pedagógus számára. A előadássorozat átfogó témájával az oktatási és nevelési folyamat gyermekközpontúságának szükségességét hangsúlyoznák, vagyis azt, hogy a játék eszköz, módszer, jelképes kulcs a gyermekhez, amelyet a tananyagközpontú oktatási rendszer egyelőre ellehetetlenít.
Az előadásokon a különleges kommunikációs eszközökkel, drámapedagógiával, élménypedagógiai módszerekkel, de a népi gyermekjátékok hasznával is megismerkedhetnek a résztvevők.
A július 9–29. között zajló képzésekre RMPSZ-tagsággal rendelkező pedagógusok online pályázhatnak június 16-ig. A 13 szekció 16 csoportjának jegyzéke, a pályázati felhívás és egyéb fontos információk a szövetség honlapján, a www.rmpsz.rooldalon érhetők el. A nyári akadémia megvalósulását idén az Emberi Erőforrások Minisztériuma mintegy 17,1 millió forinttal támogatja.
Kovács Boglárka / maszol.ro

Négynapos miniévadra készül a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat
Az András Lóránt Társulat csütörtöktől vasárnapig miniévadot tart székhelyén, Marosvásárhelyen, a Brăila utca 10. szám alatt. A patkány esküvője és a NEXT című előadásokat utolsó alkalommal láthatja a közönség.
Csütörtökön este hét órától a Famme című darabbal kezdenek. „Ez a darab számomra a belső törvények harcáról szól. Az ember kiszolgáltatottsága természetének bonyolultságában rejlik: önfeláldozó és egyben bosszúszomjas, mindent fölülmúlóan szeretni és engedhetetlenül gyűlölni képes, életet adó, mentő és kioltó. Génjeiben, természetében hordozza életútját? Szabad akarata által meghatározott lény, akinek megvan rá a lehetősége, hogy tudatosan és szabadon válasszon az alternatívák közül, de létezik valóban szabad akarat, ha az alternatívákat nem ő állítja fel? Rendezésemben egy nyitott szerkezet létrehozására törekedtem, amelynek célja, hogy a nézőket aktivizálja, kérdéseket indukáljon bennük. Az előadás a drámai szöveg dramaturgiai ívétől rugaszkodik el, azonban egy non-verbális, vizuális, auditív, metaforikus nyelvezetben a dráma mélységét törekszik eljuttatni a befogadóhoz" – mondta el Bezsán Noémi rendező-koreográfus.
Péntek este 7 órától a szintén Bezsán Noémi rendezte Flowlátható, a rendező-koreográfus szerint a cím „az előadás mozgásvilágának atmoszférájára, energiaáramlására utal, ugyanakkor mozgatórugója az előadás konceptuális témájának. A Flow-élmény a szerelem állapotában is meghatározó, az érzésben való teljes elmerülés determinálja, és az elme ezen állapota a dependencia kiszolgáltatottságának mókuskerekében örlődik. Hogy mi a dependencia tárgya ebben az esetben, az vitatható: függünk egy másik személytől, az ösztön diktálta érzéstől vagy egyáltalán az ideától? A függőség által létrejövő viktimizáció milyen áldozathozatalra kényszerít? Ezen problematikát boncolgatja az előadás, egy szerelmi háromszög, szubtilis humorral ábrázolt viszonyrendszerén keresztül.”
Szombaton este 7-től lesz A patkány esküvője, az előadás rendező-koreográfusai Joó Renáta, Kányádi György és Szabó Franciska. "Néha nincs kihez szólni...sokszor viszont van, LENNE pár kíváncsi vállalkozó, aki az ember lelki utazásaiban önként vállalná a “csomaghordó” szerepét, de a kommunikáció fárasztó és felelősséggel jár. Miért is adná fel az ember a magányban rejlő kényelmes SZENVELGÉST??? Jóval egyszerűbb a HIÁNY és az elfojtott VÁGY őrangyalának lenni. A dialógus nehéz kereszt, végtelen és kényszerű lelki golgota, melyet csak kivételes szentek és ámokfutó boldogságkutatók képesek talpon maradva bejárni...vagy talán ők sem" – olvasható az előadás leírásában.
Vasárnap este 7-től a NEXT lesz műsoron, az előadásról Dabóczi Dávid rendező-koreográfus a következőket írja: „Az ember élete során, kortól függetlenül, ideje legnagyobb részét kapcsolatok kialakítására fordítja. Igaz barátokat, szeretetet, szerelmet remél, de sokszor merően más irányt vesznek a dolgok. Viszonyaink fájdalmat, szenvedést, bánatot, az önmagunkról való lemondást is magukban hordozzák. Érzéseink józan korlátok közt maradnak-e vagy eluralkodik rajtunk valamiféle abszurd állati késztetés és önként semmisítjük meg magunkat egy hamis ideáért? Tetteinkre a szeretetből származó odaadás vagy az érthetetlen függőség lesz jellemző?” maszol.ro

A régióépítő szakpolitikák szellemi háttere
A III. Székely Kongresszus értékelése
Április 19. és 21. között Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön lezajlott a III. Székely Kongresszus, a Székely Nemzeti Tanács úgy ítéli meg, hogy a rendezvény beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
Bebizonyosodott, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nem csak az erdélyi felsőoktatásban foglal el kulcsszerepet, hanem fóruma lehet a Székelyfölddel, a régió jövőjével foglalkozó szellemi alkotó munkának. Az egyetem katedráin oktató tudósok mellé felsorakoztak az előadó pódiumokon a Székelyfölddel foglalkozó legtekintélyesebb alkotók és a pályakezdő, fiatal kutatók is.
A nagyközönség hamarosan megkapja a tudományos szervezők értékelését, és az elhangzott anyagokat is, köztük számos olyan előadás is elhangzott, amelyek alapján olyan hosszabb projektek is indíthatóak, amelyeknek a részeredményei is fontosak.
– Fontosnak tartjuk a IV. Székely Kongresszus időpontjának a kitűzését, abban a megerősített meggyőződésben, hogy létezik Székelyföldön olyan szellemi potenciál, amely megfelelő válaszokat tud adni a jövő kihívásaira, és ennek legméltóbb fóruma a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Folytatni kell a székely társadalmi valóság feltárását, azzal a felelősséggel, ahogyan a népi írók viszonyultak a magyar társadalom megoldásra váró gondjaira, mert csakis a valóság ismeretében lehet a jövő szakpolitikáit felépíteni – fogalmazott Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Legendák előadás-sorozatába kezd a Bekecs
Tündérek, ördögök, székelyek, mondák
Jövő héten tartja legújabb darabjának bemutatóját a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes: a Legendák kertjében című produkcióval legalább akkora sikerre számítanak, mint amit tavaly a Hamupipőkével elértek.
Új produkcióval lép közönség elé a Bekecs táncegyüttes, tavalyi mesejátéka után ezúttal a legendákhoz nyúlt. Egyik kolléga ötlete volt, hogy felkeressék a Székelyföldi Legendáriumot, és egy ilyen jellegű előadást készítsenek – árulta el Benő Barna Zsolt együttesvezető. Úgy gondolták, a Hamupipőke után időszerű lenne helyi, minket jellemző dolgot keresni forrásként, amiből mesét lehet építeni. Egyrészt, hogy a gyerekek megismerjék a helyi meséket, legendákat, hogy rájöjjenek, a világ nemcsak Andersen meséiből áll, másrészt ezek a történetek, legendák itt vannak körülöttünk.
Az előadás öt legendára épül: Tündérek gyülekezőhelye (Makfalva), Paladomb tündérei (Nyárádszentimre), Isten széke, Az Ördög-tó (Libán) és a Gyilkos-tó mondája. Ezek egymásba kapcsolódnak, egy cselekményszálon futnak, az első négy adja az előadás egyik részét, a Gyilkos-tó mondáját pedig jobban kibontották.
Nincsenek főszereplők
A munkát novemberben kezdte el a csapat, Ivácson László sepsiszentgyörgyi rendező-koreográfus kéthetente utazott Szeredába, ilyenkor két-három napot dolgoztak reggeltől estig, közben más előadásokat is tartottak, csoportjaikat oktatták. Így a darab április végére készült el teljesen, viszont egy kissé megkéstek a jelmezek készítésével, ugyanis az elismert felvidéki Furik Rita jelmeztervező, aki érdekes világot teremtett, betegség miatt egy ideig nem tudott kiutazni, hogy a varrodák munkáját segítse, ezért kénytelenek voltak az előadásokat is eltolni, ugyanis az új jelmezeket meg kell szokni, ugyanúgy a jelenetek közötti átöltözések sem egyszerűek. A zenét Molnár Szabolcs, a Heveder együttes egyik prímása alkotta, de a Legendárium rajzfilmzenéjét is használják. A darabban tíz lány és nyolc fiú vesz részt, és annyira alkalmazkodniuk kell egymáshoz, hogy ha már két szereplő hiányzik, a darabot nem lehet előadni. Nincsenek főszereplők, de van két visszatérő, a Fülöp Eszter alkotta tündér, illetve a negatív elemet megtestesítő Mészáros Zoltán, aki főördögöt, káplárt, zsiványt is játszik, aztán van egy székely ember, egy róka és Eszter (Gyilkos-tó mondája), a többiek tömegszereplők, tündérek, ördögök, mulatozók, erdőjelenet alkotói.
A több történet összekapcsolása nyomán egy nagyon színes előadás született, amely remények szerint a közönség tetszését is elnyeri. Ez az első darab, amit hivatásos együttesként visz színpadra a Bekecs.
Nyilvános próba a bemutató előtt
A darab nyilvános főpróbáját kedden tartották Szovátán, ahol félezernél több gyerek követhette végig két előadásukat. Mivel interaktív előadásról van szó, a bemutató előtt mindenképp főpróbára volt szükség, hogy kiderüljön, miként reagálják le az egyes jeleneteket a nézők, a gyerekek, a hiányosságokat pedig kiküszöbölhessék - magyarázta Benő Barna. A bemutatóra május 15-én kerül sor Nyárádszeredában, ekkor és másnap is két-két előadást tartanak, ahová a helyi és bekecsalji iskolásokat is meghívták. A Nyárád alsó folyásán élők május 30-án Nyárádkarácsonban láthatják a darabot, 31-én pedig Erdőszentgyörgyön a Kis-Küküllő középső folyásánál élők. Marosvásárhelyen május 24-én és 25-én 10 és 12 órától két-két előadás lesz a Maros Művészegyüttes előadótermében, június 6-7-én újabb két-két fellépés, amelyből egyik este 7 órától, hogy a felnőttek is láthassák a darabot, hiszen a mondáknak, legendáknak a felnőttek számára is van mondanivalójuk. A darabot a nyáron valószínűleg bemutatják a Tusványoson is, de hazai és magyarországi fesztiválokra is elviszik. Szeretnének erdélyi és székelyföldi turnékat szervezni, és nemcsak a nagyvárosok színházaiban, hanem számos község színpadján is látható lenne. Ezt viszont saját költségvetésből nem tudják megoldani, a jegyeket pedig elérhető szinten (8-10 lej) szeretnék tartani, így feltétlenül támogatókra van szükségük. A tavaly hetven előadást ért meg a Hamupipőke című darabjuk, a Legendák kertjében-nel is legalább ennyire számítanak, de lehet, hogy ennél is többször bemutatnák. Ahol a tavaly felléptek a Hamupipőkével, mindenhonnan pozitív visszajelzést kaptak, ezért azokra a helyekre ezt a darabot is elviszik, de például Székelyudvarhely körzetében a múlt évinél több előadást terveznek.
Show helyett legenda
Benő Barna bevallotta: eredetileg nem ezt a darabot képzelték el, nem legendákat szerettek volna feldolgozni, hanem Arany János A nagyidai cigányok című hőskölteményét, de mindenképp örül, hogy a legendákhoz nyúltak, mert ennek a darabnak sokkal mélyebb mondanivalója van, míg a másik darab inkább show-előadás lett volna. Sokat dolgoztak, de az első visszajelzések jók, a gyerekek élvezik, a felnőttek pedig sírtak az előadáson. Kérdésünkre, hogy a Hamupipőke után a Legendák kertjében című darabot mesejátékként, táncjátékként vagy táncszínházként lehet-e meghatározni, Benő elmondta: ennek eldöntését a nézőkre bízza: legendákat dolgoz fel és mesél el a tánc nyelvén.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely)