Erdélyi turnén az Udvari Kamaraszínház!
A magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház erdélyi turnéjának első állomása a marosvásárhelyi Kultúrpalota. A 2002-ben alakult délvidéki társulat június 28-án, szerdán 19 órától a Kié ez az ország? című előadást mutatja be, amelyet június 29-én, csütörtökön Szovátán a Domokos Kázmér Művelődési Otthonban szintén 19 órától ismétel meg. A marosvásárhelyi előadásra a belépés díjtalan, támogatásokat, adományokat elfogadnak. Népújság (Marosvásárhely)

SZNT-bírságok: elhatárolódik a Maros megyei csendőrség
A csendőrség megyei parancsnoksága nem szólhat bele a városi alakulat munkájába – szögezte le a Krónikának Ioan Eugen Todoruţ Maros megyei parancsnokhelyettes, amikor megkérdeztük, mi a véleménye arról, hogy a csendőrség futószalagon veszíti el azokat a pereket, amelyeket a tavalyi székely szabadság napján megbírságolt szervezők és résztvevők indítottak intézményük ellen.
A nemrég kinevezett, Neamţ megyéből áthelyezett Todoruţ kifejtette: minden egyes jegyzőkönyvért annak kitöltője és aláírója felel. „A bíróság dolga eldönteni, hogy igaza volt a bírságot kiszabó csendőrnek, vagy sem” – tette hozzá a parancsnokhelyettes.
A megyeszékhelyi csendőrség a gyülekezési törvény nem létező passzusára hivatkozva – miszerint a szervezők nem rendelkeztek hatósági engedéllyel a 2016. március 10-ei felvonulásra, ám mégis utcára hívták a tömeget – bírságolni kezdték a rendfenntartásban segédkező civileket, valamint a videófelvételek alapján azonosított résztvevőket.
Olyan személyek nevére is küldtek ki büntetési jegyzőkönyvet, akik nem vettek részt sem a székely vértanúk emlékoszlopánál szervezett megemlékezésen, sem az utcai felvonuláson.
A székely szabadság napja alkalmával rendezett tüntetést szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) civil szervezete, a Siculitas Egyesület hivatali visszaélés, szolgálati hanyagság és okirat-hamisítás miatt bűnügyi panaszt tett a katonai ügyészségen a csendőrség ellen. A gyülekezési törvény értelmében egy tüntetés megszervezéséhez nem kell hatósági engedélyt kiváltani, mint ahogyan Dorin Florea polgármester többször is kijelentette. A törvény mindössze a rendezvény bejelentésére kötelezi a szervezőket. Amennyiben a hatóságok megalapozottnak tartják, 48 órán belül betilthatják azt. A székely szabadság napján szervezett felvonulással ez eddig egyik évben sem történt meg.
A jogtalanul megbírságoltak közül – mint ismeretes – több mint százan indítottak peres eljárást a csendőrség ellen. Alapfokon a bíróság eddig egyetlen kivétellel minden esetben megsemmisítette a jegyzőkönyvet.
A panaszosokat képviselő Kincses Előd ügyvéd elmondta, alapfokon eddig több mint hetvenöt pert nyert, és az eddig tárgyalt néhány csendőrségi fellebbezésben is a tüntetőknek adtak igazat.
Az idei felvonulásért a szervezőknek egyetlen bírságról sincs tudomásuk. A karhatalom megfélemlítési akciói dacára az SZNT bejelentette, hogy 2018. március 10-én is Marosvásárhelyen szervezik a székely szabadság napját és ennek keretében az autonómiatüntetést.
Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár)

Makkai Gergely Marosvásárhely új alpolgármestere
A marosvásárhelyi tanács soros gyűlésének napirendjén szerepelt az alpolgármester választás. Az RMDSZ marosvásárhelyi választmánya és önkormányzati frakciója Makkai Gergelyt javasolta a tisztségre, akinek bizalmat szavazott a testület.
„Tekintettel arra, hogy jogi kényszer állt elő az alpolgármester megválasztására, így az RMDSZ nem engedhette meg, hogy a helyi tanács legnagyobb frakciójaként ne legyen jelöltje és a magyar közösségnek alpolgármestere. Fontos, hogy közösségünk is képviselve legyen a város vezetésében, legyen akihez forduljanak a marosvásárhelyi magyar emberek”- nyilatkozta Vass Levente, a Marosvásárhelyi RMDSZ elnöke.
A marosvásárhelyi tanács soros gyűlésének napirendjén szerepelt az alpolgármester választás. Az RMDSZ marosvásárhelyi választmánya és önkormányzati frakciója Makkai Gergelyt javasolta a tisztségre, akinek bizalmat szavazott a testület.
„Tekintettel arra, hogy jogi kényszer állt elő az alpolgármester megválasztására, így az RMDSZ nem engedhette meg, hogy a helyi tanács legnagyobb frakciójaként ne legyen jelöltje és a magyar közösségnek alpolgármestere. Fontos, hogy közösségünk is képviselve legyen a város vezetésében, legyen akihez forduljanak a marosvásárhelyi magyar emberek”- nyilatkozta Vass Levente, a Marosvásárhelyi RMDSZ elnöke. maszol.ro

Ideiglenes megoldásként Lemondtak a katolikus iskola önállóságáról
A marosvásárhelyi tanács tegnapi ülésén egyhangúlag megszavazta Marosvásárhely jövő évi beiskolázási tervét azzal a kiegészítéssel, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum, önálló jogállását elvesztve, de szerkezetét megtartva a Bolyai Farkas Elméleti Líceum fiókintézményeként működjön tovább.
A tanácsülést megelőzően, tegnap meghívást kaptunk az iskolahálózatról készült füzet ma déli bemutatójára, amelyben tanfelügyelőségi források szerint nem szerepel a katolikus iskola. A tegnapi tanácsülésen az RMDSZ-képviselők nevében Bakos Levente az ülés napirendjének 19. pontjaként feltüntetett határozattervezet visszavonását kérte, amelyben az RMDSZ-tanácsosok a Római Katolikus Teológiai Szaklíceum megalapítását javasolják a 2017-18-as tanévtől. Ez az új intézmény – Mihai Viteazul u. 15. szám alatti székhellyel – magába olvasztotta volna a jelenleg is működő katolikus líceum diákjait és tanárait. A határozattervezetet, akárcsak a korábbiakat, ezúttal is megtámadta Horaţiu Lobonţ iskolákért felelős aligazgató, aki szerint az új iskolát a 2017-18-as tanévtől nem lehet beindítani és a tervezet törvényességét a polgármesteri hivatal jogügyi osztálya is több ponton kifogásolta. Mindezek után Bakos Levente tanácsos egy nyilatkozatot olvasott fel, amelyben elhangzott, hogy az RMDSZ marosvásárhelyi frakciója már nem tartja időszerűnek a több mint egy hónappal korábban iktatott határozat tervezetét a katolikus iskola tényleges megalapításáról. – Döntésünket az indokolja, hogy a határozattervezetben hivatkozási alapként szolgáló tanfelügyelőségi döntést alapfokon megsemmisítette a bíróság, a jegyző pedig nem értett egyet a tervezettel sem. Mivel „a szövetség továbbra is kitart az iskolaalapítás mellett, így a lehető legrövidebb idő alatt egy olyan határozattervezetet nyújt be, amely az elmúlt két évben jóhiszeműen működtetett iskolától teljesen független. Az elmúlt hét hónapban számtalan próbálkozás volt arra vonatkozóan, hogy a jelenlegi iskola jogi helyzete tisztázódjon, hogy a tanintézmény önállóan folytathassa működését, azonban ezek a próbálkozások sikertelennek bizonyultak. A marosvásárhelyi magyar közösség igénye és akarata egyértelmű, szükség van egy római katolikus felekezetű iskolára. Éppen ezért kezdeményezzük egy új iskola alapítását, amely az érvényben lévő módszertan és törvényes előírá- sok által rögzített lépések szerint lenne létrehozva. Bízunk abban, hogy ez az új iskola a 2018–2019-es tanévtől kezdődően megkezdheti működését. A két éve működtetett iskola szempontjából, lévén, hogy több bírósági eljárás is folyamatban van, illetve a kétes jogi helyzet miatt a cikluskezdő osztályokat sem lehetett beindítani, a legjobb megoldás az lenne, ha a Bolyai Farkas Elméleti Líceum fiókintézményeként (structură arondată) működne tovább. Az RMDSZ csak olyan iskolahálózat elfogadását tudja támogatni, amelyben ez a megoldás szerepel… Nem akarjuk veszélyeztetni a több ezer nyolcadikos diák iskolai beiratkozását, azonban érdekképviseleti szervezetként nem tudunk eltekinteni attól sem, hogy több mint 400 diák, több száz szülő és a katolikus egyház akaratát kel immáron több mint hét hónapja… Éppen ezért, a szülői közösség és az egyház akaratával összhangban, az a kérésünk, tegyék lehetővé, hogy a katolikus iskola a Bolyai Farkas Elméleti Líceum fiókintézményeként folytassa tevékenységét, ha már önállóan nem működhet” – hangzott el a nyilatkozatban. A Peti András vezette ülésen Radu Bălaş, a POL tanácsosa azt kifogásolta, hogy a sűrű levelezés helyett a tanfelügyelőségtől, amely számára állítólag annyira fontos az iskolahálózat jóváhagyása, senki nem vett részt az ülésen, hogy a tanácsosok kérdéseire válaszoljon. Többek között arra, hogy mi történik akkor, ha nem szavazzák meg az iskolahálózat tervezetét, amire a hivatal jegyzője a vonatkozó törvényt idézve azt felelte, hogy érvényben marad a régi iskolahálózat, amit a katolikus líceumba járó diákok szülei, akik tiltakozásképpen jelen voltak az ülésen, hosszan megtapsoltak. Kérésre Horaţiu Lobonţ, az iskolákért felelős aligazgató számolt be, hogy Marosvásárhely iskolahálózat-tervezetében továbbra is 26 iskola szerepel, amelyek a tanfelügyelőségtől zöld utat kaptak, a nyolc kifogásolt egység helyzetét pedig tisztázni kell – tette hozzá. A továbbiakban történteket Magyary Előd, az RMDSZ-tanácsosok frakcióvezető-helyettese magyarázta. – Első sürgősségi napirendi pontként a marosvásárhelyi iskolahálózat ellen szavaztunk, mivel nem foglalták bele a katolikus teológiai líceumot. Peti András ülésvezető javaslata alapján megszavaztuk azt a kiegészítést, hogy a katolikus iskolát szerkezetként a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz csatolják és hét kifogásolt óvoda oktatási szintként működjön. Ezt továbbítjuk a megyei tanfelügyelőségnek, ahol csütörtökön ígéretet kaptunk arra, hogy a javaslatot egy minisztériumi rendelettel véglegesítik. Határidőt sajnos nem tudok mondani, de a megbeszélések értelmében pár nap alatt megszületik a megoldás. A minisztériumi rendelet alapján pedig a katolikus iskola kilencedik osztályaiba is iratkozhatnak a végzősök – szögezte le Magyary Előd. A szavazást megelőzően Györfi Júlia, a POL tanácsosa vetette fel, hogy nem ajánlásként (se propune), hanem határozatként (se decide) kellene elfogadni a határozattervezet kiegészítését, ami az ülésvezető magyarázata szerint akkor lesz végleges határozat, ha a tanfelügyelőség és a szaktárca beleegyezik. A szavazást követően zavarodottan és csalódottan távoztak a szülők. – Csak akkor fogadhatjuk el, hogy iskolánkat szerkezetként a Bolyaihoz csatolják, ha a cikluskezdő osztályok megmaradnak, és az indításukat megtiltó 70-es számú februári határozatát visszavonja a tanfelügyelőség. A három kilencedik osztályunkat nem adhatják senkinek, mert az törvénytelenség lenne, és követeljük azt is, hogy szerkezetként iskolánk megőrizze a nevét – nyilatkozta Zsigmond Imola a szülői közösség nevében. – A vatikáni nagykövet, aki Marosvásárhelyen járt, hogy megegyezésre bírja a feleket, tisztában van azzal, hogy helyileg nem tartották be az ígéreteket, ezért szabadságáról visszatért, hogy dolgozzon az ügyön – tette hozzá. Annyi rosszindulatú félrevezetés után joggal merül fel a kérdés, hogy újabb csapdába sétáltak-e a tanácsosok, vagy a tanfelügyelőség betartja az ígéretét, amely felemásan pillanatnyi megoldást jelentene, de az önállóságát vesztett katolikus iskola sajnos akkor sem lenne a régi.
Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely)

Könyvbemutató a Nemzetiben
Az Állami Színház 1961–1978
Évadzáró eseményként könyvbemutatót szervezett kedd délután a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. A saját munkatársaik által szerkesztett Az Állami Színház 1961–1978 című kiadvány a színház kutatóközpontja hároméves gyűjtőmunkájának eredménye és a marosvásárhelyi intézményes színház 17 évet felölelő korszakát dokumentálja Ferencz Éva és Keresztes Franciska szerkesztésében. A kötet Horváth Bea 2006-ban megjelent A Marosvásárhelyi Székely Színházban bemutatott darabok előadás-történetének legfontosabb adatai 1946–1961 című könyvének folytatásaként a magyar tagozaton bemutatott előadások legfontosabb adatait közli, és a levéltárban található dokumentumok felhasználásával készült el. A kötet olvasmányosságáról a hivatkozási anyagon kívül számos – a korabeli sajtóból származó – részlet, valamint rengeteg fénykép gondoskodik.
A Nemzeti emeleti előcsarnokában szervezett könyvbemutatón, szépszámú közönség jelenlétében Keresztes Attila művészeti igazgató üdvözölte a megjelenteket.
– Ez az első alkalom, amikor ennyi embert érdekel egy itteni könyvbemutató. Annak idején, amikor Gáspárik Attila idekerült, kitalálta, hogy a létező archívumból egy kutatóintézet-szerűséget hoz létre, és erre megtalálta az emberét Ferencz Éva személyében, aki ugyancsak megtalálta segítségét Keresztes Franciska személyében. A tavalyi 70. születésnapon már láttuk a tárlatsorozatot, azt, hogy milyen fontos a mi életünket bemutatni, hiszen a múlt kifolyik a kezünkből. A tanítványaink egyáltalán nem tudják, hogy kik azok a nagy színészek, akik tíz évvel ezelőttről számítva meghatározzák az elmúlt 60 évet. Ugyanígy nem fogják tudni rólunk sem, ha nincs egy intézmény, ami ezzel foglalkozik, ami tárggyá teszi mindazt, ami itt történt. Jó lenne, ha archiválnánk az élő beszélgetéseket is, amíg ki nem szaladnak a kezünkből. Végtelenül hálás vagyok ezért a kötetért, remélem, hogy az egyetemeken kutatási célból felhasználják majd, és az lenne az igazán csodálatos, ha eljutna a nézőkhöz is.
A korszak történelmi hátteréről Gáspárik Attila vezérigazgató, a kötet előszavának szerzője beszélt.
– Marosvásárhelyen egy színészről, rendezőről, díszlettervezőről sem neveztek el még utcát. Ferencz Éva és Keresztes Franciska megpróbálja összeszedni és összeragasztani a részeket a múltból, hogy megpróbáljunk tanulni a hibákból, amiket az elődeink elkövettek. Erdélyben az elmúlt 25 évben nagyon sok történelmi kutatás jelent meg, de színházkutatás nem történt, mert nincs alapkutatás, nincsenek alapforrások. Ezen a könyvön három éven keresztül dolgoztak a kollégák, előttük pedig nagyon sok munkát végeztek az irodalmi titkárok, például Székely Ferenc, akinek nagyon sokat köszönhetünk. Az időszak, amiről szó van a kötetben, illetve ennek az időszaknak az előzményei számos történelmi fordulatot hoztak: 1945 nyarán megszületik a Székely Színház alapító okirata, amit Kemény János egyedül írt meg – ez eredetileg Székelyföldi Játékszín címre hallgatott, Marosvásárhely és Brassó helyszínekkel. 1962-ben sok minden megváltozik. Az általános vélekedéssel ellentétben nem Tompa Miklós hozta ide a román tagozatot, ez egy 1959-ben kezdődő mechanizmus része volt, ami 1956-ból táplálkozott. ‘56 után hatalmas tömegeket, 25.000 embert zárnak börtönbe. 1956-ban a Maros autonóm tartományban 74 operatív szekustiszt működött, kétharmaduk magyar volt. Az egész ellenőrző rendszer odáig fejlődött, hogy 42.000 hálózati ember lett, 1989-ben pedig 500.000. Kik azok, akik naprakészen kapták a jelentéseket? Többek között az igazgatók. A színházigazgatók is. Minden a párt irányítása alá tartozott, és az irodalmi titkárok lavírozni voltak kénytelenek. De nem volt egy egységes rendszer. Amikor összegyűjtöttük az adatokat, ezzel számolnunk kellett. Ugyanakkor az előadások nagyon magas szinten kerültek bemutatásra, a muszájdarabok között rangos drámákat is bemutattak. 1974-ben felavatják ezt az épületet. A kitekintés Gálfalvi Zsolt akkori színházigazgatónak köszönhető, ő mutatta be először például a Tótékat, Örkény is itt volt a premieren. 1971-ben színháztörténeti eseménynek számított Nagy István Özönvíz előtt című drámájának bemutatása. Ekkor szakítottak a Sztanyiszlavszkij-rendszerrel, és a rendező, Harag György tízéves kutatómunkája után új formanyelvre találtak. Érdekes, hogy mindössze 16-szor játszották Vásárhelyen és 17-szer vidéken. A könyvben mindezek mellett van példa arra is, hogy hogyan működött az ideológiai megtekintő bizottság, amely jóváhagyta az előadásokat, ízelítőt nyújtunk abból, hogy ez miként történt, a kiszolgáltatottságból, amin az alkotók végigmehettek. Közzéteszünk különböző besúgói jelentéseket is, amelyeket azért készítettek, hogy a feszültségeket fenntarthassák és manipulálni tudjanak.
A Communitas Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatott, nekik köszönhetően jöhetett létre ilyen szép formátumban ez a könyv, amely idővel szabadon elérhetővé válik az interneten. A kutatóintézetünk hatalmas munkát végzett eddig is, legutóbbi eredményük ez a kötet.
Ferencz Éva szerkesztő hozzátette: – A kötet a második része egy megkezdett munkának, és reméljük, lesz harmadik rész is. Amikor összegyűjtöttem és rögzítettem az anyagot, arra gondoltam, meg kellene ismertetni egy szélesebb közönséggel, fiatalabbakkal is mindezt. Ezért is kértem a Franciska segítségét. Az elkezdett székely színházi albumban lévő táblázatokat tovább folytattuk, legnagyobb részt az írott dokumentumokra támaszkodtunk, oral historyt csak a felmerült kérdőjelek esetében használtunk. Köszönjük a központ támogatását, most már kezdenek nagyon megbízni bennünk, hagyatékok kerülnek hozzánk, reméljük, lesz időnk megőrizni őket.
Keresztes Franciska társszerkesztő elmondta, nem az előadások teljes rekonstrukciójára törekedtek, szükségszerűen egy válogatásról van szó, amely a szerkesztők merítése. – Jellemző momentumokat igyekeztünk kiválogatni, amelyekből kirajzolódik az olvasó képzeletében az illető előadás. Két célközönségünk is van: mindazok, akiknek emlékeik vannak erről a periódusról (reméljük, új emlékekkel is gazdagodnak), illetve azok, akiknek semmiféle kapcsolatuk nincs ezzel a korral, és ezzel kialakulhat egy kép számukra is az akkori produkciókról – úgy, ahogyan én is jártam az adatok nézegetése közben.
A jó hangulatú könyvbemutató beszélgetéssel ért véget. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)

A szabadság állapota
Interjú a 70 éves Ágoston Vilmossal
A Humanizmus: ettől – eddig?, a Lassú vírus, a Húzd a himnuszt, ne káromkodj, a Godir és Galanter, Az érvelés ideje, A konvenció vendégei és más kötetek szerzője 1947. július 8-án született Marosvásárhelyen. Az író, esszéíró, kritikus, újságíró 1986-ban települt át Magyarországra. Ott is folytatta tanulmányírói, szerkesztői munkáját, több könyve Budapesten látott napvilágot. Hosszabb ideje az Amerikai Egyesült Államokban él. Az alább olvasható születésnapi beszélgetésre a világháló adott lehetőséget.
– Nem tartozol a gyakran közlő írók közé. Ezért egyeseknek talán fel sem tűnt, hogy régóta nem olvashattak tőled semmit. Sokan azt sem tudhatják, hogy évek óta Amerikában éltek. Nehezen elképzelhető, hogy olyan tollforgatóként, akinek mindenre kiterjedt a figyelme, beérnéd a nagyapai teendőkkel. Az ottani valóság nem kínált föl semmilyen írói provokációt?
– A Húzd a himnuszt, ne káromkodj című könyvem írásakor döbbentem rá, hogy vannak helyzetek, amikor ha valaki elmegy egy közösségből – az 1980-as években valóban hermetikus határokkal körülzárt közösségben éltünk Romániában –, az otthon maradtak számára olyan, mintha meghalt volna. Egyesek, a közeli barátai követik, hogy hova, merre visz az útja, de az otthon maradtakat is annyira lekötik a saját mindennapi problémáik, hogy ha valaki nem ír naponta nekik, nem szól hozzájuk, az számukra nem létezik. Én ezt tudomásul vettem már akkor, amikor Magyarországra menekültem (települtem, „migráncsoltam”) az elviselhetetlen légkörű romániai diktatúrából. Az erdélyiek jó ideig nem olvashatták írásaimat, mert azok a régi Magyar Nemzetben jelentek meg Budapesten, illetve más magyarországi lapokban, amelyek alig jutottak be a hermetikusan elzárt országba. De a magyarországiak sem ismerték a korábbi, romániai írásaimat, mert nem terjesztették Magyarországon a romániai sajtót. Néhány erdélyi írón kívül senkit nem ismertek Magyarországon. Az, hogy közel tíz éve most már Amerikában élek, és mindössze egy-két egykori otthoni barátommal, ismerősömmel tartom a kapcsolatot, kevés magyarországi lapba írok, most már természetesnek tűnik számomra. Valóban kevesebbet közlök, de az utóbbi évtizedekben is inkább alapítványoknak írtam tanulmányt és könyveket, amelyeket szintén szűkebb körben terjesztettek. A Kisajátított tér című tanulmánykötetemről is elsősorban a magyarországi sajtó írt, nem az erdélyi, pedig kimondottan erdélyi írókról szól. A másik magyarázat, hogy szeretném elkerülni annak még a látszatát is, mintha az áttelepülés után beleszólhatnék, „okos tanácsokkal” láthatnám el az otthon maradtakat, és szövegeimmel meg tudnám változtatni a körülményeiket. A társadalmi gondokkal, együttéléssel naponta, újból és újból meg kell küzdenie mindenkinek éppen ott, ahol él. Természetesen más hatások, tapasztalatok értek, amikor Vásárhelyről áttelepültem Budapestre, megintcsak más, amióta itt élek Texasban. De ezeket a tapasztalatokat a legjobban naplóban lehetne rögzíteni. Többek között ezért írt naplót Márai Sándor is San Diegóban. Na meg valóban leköt az unokáim oktatása, iskoláztatása. Rajtuk keresztül jobban belelátok az amerikai társadalomba, közvetlenebbül megértem az amerikai kultúrát, oktatást, nevelést. Fiatal koromban Zoltán Ildikó marosvásárhelyi tanárnőmtől kaptam kölcsön Németh László tanulmányköteteit. Azóta is foglalkoztat az Iskola Kakaskúton című írása. Most azokat az oktatási módszereket próbálgatom tanítani a Texasban született unokáimnak angolul és magyarul. Nagy örömömre szolgál, hogy tapasztalataimról beszámolhatok és néha tanácsot kérhetek egykori tanárnőmtől Marosvásárhelyről.
– Tudom, hogy onnan is próbáltál figyelni a magyarországi és a romániai eseményekre, történésekre, közhangulatra. Szépirodalmi, fikciós műben, vagy esszében, tanulmányban sikerülne inkább megragadnod a honi realitások lényegét, sajátosságait?
– Az igazság az, hogy az interneten olvasható újságokból nemigen tudom közvetlenül érezni az otthoni élet súlyát. Mint ahogyan az itteni életről is csak ideológiai információk jutnak el a világsajtóba. Feltételezem, otthonról is nehezen tudjátok elképzelni, hogy milyenek a reális amerikai hétköznapok. Amikor nem történik semmi, és az emberek élik a normális életüket. Olvasom az otthoni politikai szövegeket, de nem tudom például, mennyibe kerül egy kiló kenyér, vaj, szalámi Romániában. Sok az, vagy tűrhető ár egy átlagembernek? Eddig minden évben hazalátogattam. Végigsétálok a főtéren. Már alig találkozom valakivel, akinek köszönni kellene. Valamelyik szállodai szobából hallgatom elérzékenyülve a Vártemplom harangjának hangját, amely gyerekkoromat végigkísérte, hiszen ott laktam a Rákóczi utcában, a vár alatt. Persze, már ezekre az utcanevekre sem emlékeznek a maiak. A Bolyaiból (korábban Rángecz József iskola) hazafelé a Sáros utcán vagy a Kazinczyn mentem, és az egyik nagynéném a Kossuth utcában lakott, a másik a Jókai utcában. Hát ezeket az utcaneveket már hiába keresném. Ugyanakkor a városban olyan híres, tehetséges személyiségek élnek, mint Kovács András Ferenc, Láng Zsolt, Gáspárik Attila, Tompa Gábor, Parászka Boróka, Székely Csaba és még sokan mások. Az idősebbeket, a korosztályomat nem is említem. Szerintem ők jobban meg tudják írni, mi van Erdélyben, mint én, innen Texasból.
– Szekusdossziéi tanulmányozása nyomán több erdélyi író könyvben is közzétette ezzel kapcsolatos életérzéseit, gondolatait. Téged annak idején meghurcolt, sokat zaklatott a politikai rendőrség; a veled, veletek történteket nem kellene valamilyen formában a mai nyilvánosság elé tárnod?
– Erről az élettapasztalatról írtam a Lassú vírus című könyvemet. Jellemző az ellentmondásos romániai cenzúrára, hogy a könyv megjelent, mégpedig Ceauşescu idején, a Kriterionnál. Molnár Gusztáv szerkesztette, Elekes Károly képzőművész tervezte a borítót. Senkinek nem kellett magyarázni, hogy miről szól. A könyvben valójában a szekuritáté tisztjeinek a kérdéseit parodizáltam, rá akartam döbbenteni az olvasót, hogy ezekkel a bornírt ideológiai kérdésekkel nem lehet megközelíteni az irodalom, a képzőművészet és a zene alkotóinak a gondolatvilágát. Magával a konkrét „doszárjaim” nyilvánosságra hozásával több gondom is van. Az egyik és talán legfontosabb: egy nyelvi-alkotói kérdés. Nem hinném, hogy magyarul hitelesen rekonstruálni tudnám azt a sajátos szekus román nyelvet, amelyen ezek a jegyzőkönyvek, jelentések készültek. Anélkül viszont éppen az egyik lényegi jellemzője veszne el a dokumentumnak: a szekusnyelv. A másik, hogy hiába írtam két levelet a 90-es évek közepén a titokhivatalnak Bukarestbe, azt a választ kaptam, hogy nincs dossziém. Humorosnak találtam, hiszen diákkoromban egy és fél évig voltam a kolozsvári szekuritáté pincéinek és különböző kihallgatási szobáinak a vendége. A hivatalos minőségem: „cercetare în stare de libertate” volt. Kivizsgálás szabadlábon. Így tanultam meg a román diktatúrában a „szabadság állapotának” fogalmát. A kihallgatást mindennap megszakították 1-2 órára, így nem kellett koszt-kvártély-ruhát adniuk nekem. A dossziém egy részét már akkor láttam. Mielőtt átküldték a katonai törvényszéknek, ideadták, hogy olvassam el, írjam alá az egészet. Akkor elolvashattam a barátaim ellenem tett vallomásait, láthattam a felsorolt bizonyítékok egy részét. A nyomozati anyagot később ismertem meg, amint egyes akadémiai kutatók, köztük elsősorban Molnár Gusztáv barátom, megszerezték nekem néhány dossziém másolatát. Tehát van anyagom, de nem teljes. Most ismét kérhetném a titokhivatalt, hogy immár több „titkot” tudok ugyan magamról, kérem a többit is. A doszárom valóban tartogatott (esetleg még mindig tart) meglepetéseket. Nem az, hogy ki mit mondott rólam, bár az is érdekes, hogy Gáspárik Attila olvasta a levéltárban, hogy még Magyarországról is jelentettek rólam a román titkosszolgálatnak. De ez engem ott már nemigen érdekelt. A nyomozati részen is ma már csak nevetni lehet, mint Svejk Lukas főhadnagyon. Mennyi energiát és pénzt beleölt a hatalom, hogy megfigyeljenek, fényképezzenek minket… És akkor még jól néztünk ki, fiatalok voltunk. Mi az, amin a legjobban megdöbbentem? Az, hogy a korabeli világot nem lehet fekete-fehér fogalmakkal leírni. Igen ellentmondásos volt. Nem lehet most úgy gondolni a korra, hogy egyik oldalon voltak a jók, azokat elvitték, a másikon csak a hatalom és a rosszak. Gyűlöletmentes zónát kellene teremteni, hogy higgadtan lehessen elemezni a múltat. Én például csak a dossziémból tudtam meg, hogy Magda Ludovic, a kolozsvári katonai ügyészség főügyésze (alezredes volt abban az időben), akihez felterjesztette Liviu Calian őrnagy a Securitatétól a doszáromat, elutasította az ellenem hozott vádakat, felmentett, és lezárta a dossziét. Ezért nem került az ügyem a kolozsvári katonai törvényszék elé, mint ahogyan azt a Securitate szerette volna. A nyomozók nem vették tudomásul a főügyész állásfoglalását, folytatták a kivizsgálásomat, és kizárattak az egyetemről, pontosan egy évvel később. Ha nem lett volna Szilágyi Júlia (szerkesztő), Gáll Ernő (főszerkesztő), Méliusz József (írószövetségi alelnök) és Domokos Géza (a Kriterion vezérigazgatója), akik kiálltak mellettem, és továbbították ügyemet az RKP Központi Bizottságához, ahol szintén volt emberük, hogy megmentsenek, akkor talán egészen másként alakul a sorsom. A világ nem volt egyértelműen fekete-fehér, mint ahogyan ma képzelik egyesek. Az igaz, hogy mindenki nyomasztó félelemben élt, a hatalmon belül és kívül egyaránt. Az én félelmem akkor szűnt meg, amikor magyar „migráncsként” átléptem a román–magyar határt. Azóta legfeljebb csodálkozom azon, amit látok a világban, de félelem nélkül élek. Nehéz a szabadságban rekonstruálni az egykori félelem világát.
– Tudomásom szerint nemcsak az irodalom, az irodalmi élet érdekelt, jártas vagy a képzőművészetben is. Sokan jogosan kapcsolják a nevedet a MAMŰ-jelenséghez, a honi vizuális avantgárd kibontakozásához. Emiatt is számos támadás ért a diktatúra idején. Mintha később eltávolodtál volna ettől a csoportosulástól. Nincs már mondandód róla?
– Dehogynincs. Korábban tanulmányt írtam Szörtsey Gáborról. A tavaly nyitottam meg Antik Sándor képzőművész, egyetemi tanár, egykori MAMŰ alapító tag kiállítását Sepsiszentgyörgyön. Természetesen most már a mai technikai lehetőséggel, Skype-on keresztül szóltam a hallgatósághoz innen San Antonióból, amelyet a sepsiszentgyörgyi tárlatlátogató közönség helyben nézhetett kivetítőn. Előzetesen a kiállításra kerülő anyagot interneten megnézhettem. A virtuális világban közelebb vannak az emberek egymáshoz, mint a reális térben. Még ma is gyűjtöm a felvételeket a kiállításaikról. Éppen te nyújtottál nagy segítséget a vásárhelyi kiállítások dokumentálása során. De visszatérve a régi időkre, a Marosvásárhelyi Rádiónál, ahol riporter voltam, és te voltál a művelődési osztály vezetője, neked köszenhettem, te tartottad a hátad a főnökök felé, hogy én nyugodtan foglalkozhasam az avantgárd képzőművészekkel, fiatal írók műveivel, elmehettem a kiállításaikra, hangfelvételeket készítettem velük, és műsorokat szerkeszthettem olyanokkal, mint Baász Imre, vagy az első Médium kiállítás alkotóival, később a szárhegyi táborban, valamint részt vehettem a stúdióban a MAMŰ első tárlatának a zsűrizésén is. Később Magyarországon is én nyitottam meg a MAMŰ utolsó közös tárlatát Szentendrén. Az utóbb Budapesten létrejött MAMŰ társaság már más történet. Azt nem ismerem annyira. A korábbi, marosvásárhelyi avantgárd műhelyről könyvet szeretnék írni, hiszen sok dokumentumot, hangfelvételt őrzök, kár lenne azokat olyanokra hagyni, akik nem tudják, mihez kezdjenek vele.
– Sok mindennel próbálkoztál az eltelt évtizedekben. Az esszé-, a kritika-, a tanulmány- és regényírás mellett a lapszerkesztésbe, újságírásba is belekóstoltál. Interjúk is készültek veled, de nemigen olvastam arról, hogy a rádiózást is kipróbáltad. Közel negyven éve lettél a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője, amíg a hatalom el nem távolított onnan. Mennyire hatott rád az élő szó varázsa? Gazdagodtál-e valamiképpen általa?
– Fiatal korom óta újságíró szerettem volna lenni. Igen érdekelt, hogy miként élnek, gondolkoznak az emberek. Ez a kíváncsiság vezetett a különböző építőtelepekre, gyárba, bányába, ahol érettségi után dolgoztam. A szellemi munkát (irodalmat, filozófiát, kritikai gondolkozást) és fizikai munkát a mai napig egyenlőnek tartom. Örömmel, a saját kezemmel építettem egykor a gödöllői házamat is. Az egyetemre is úgy kezdtem járni, hogy nappal dolgoztam egy kolozsvári építőtelepen. Amikor az egyetemet elvégeztem, éppen a korábban említettek miatt nem vettek fel egyetlen laphoz sem. Csíkszeredába kerültem tanárnak. Ezek lettek a legszebb fiatal tanári éveim. Tanár koromban több tanulmányt, könyvet írtam, és szerencsére nem kellett újságíróként robotolnom, nem kellett olyasmiről írjak, amit nem szerettem volna. Később Budapesten, a Magyar Nemzet újságírójaként, valamint a Köztársaság és a Respublika rovatvezetőjeként már arról írhattam, amiről akartam, eléggé szabadon választhattam meg a témáimat és riportútjaimat.
A Marosvásárhelyi Rádióhoz véletlenül kerültem. Mivel az orvosok tanácsára el kellett költöznöm a számomra oly kedves, de sokszor ködös Csíkszeredából, a vásárhelyi tanfelügyelőség visszautasította kérésemet, nem találtak angoltanári állást nekem a megyében. Akkor hallottam meg, hogy a rádió munkatársakat keres. Bodor Pálnak, az RTV akkori magyar adásai főszerkesztőjének köszönhetem, hogy az ajánlására és politikai felelősségvállalására felvettek a Marosvásárhelyi Rádióhoz. Eleinte az ipari osztályra kerültem, mert nálad, a művelődési osztályon nem volt hely. Bizony keményen tanultam a mesterséget. Nem szégyelltem bevallani, hogy ahhoz én nem értek. Amikor kimentünk egy gyárba, vagy valakivel riportot kellett készíteni műszaki témáról, azzal kezdtem, hogy őszintén bevallottam neki, nem értek hozzá, mondjon el mindent róla. Én angoltanár vagyok, nem mérnök. Így tettem a statisztikai hivatalokban is, mindent összemásoltam, sokat dokumentálódtam, később még a kollégák is tőlem kértek adatokat. Ebben az időben a legtöbbet Gyarmati Dénestől tanultam. Megmutatta nekem, hogy nincs elveszett hanganyag. Szinte hangokból össze lehet ragasztani az olyan beszélgetéseket, amelyekben az alany rendkívül nehezen fejezi ki magát. Ez a tapasztalat igen hasznos volt később, amikor a te osztályodra kerültem, és a fiatal képzőművészekkel akartam interjút készíteni. Volt közöttük olyan, aki alig tudta elmondani, mire gondol. Én hiába sejtettem, intuitíven ráéreztem, hogy mit akar, neki kellett megfogalmaznia, nem mondhattam el helyette. Ilyenkor segített az olló, a „fonotekálás”. Persze, manapság már komputeren vágnak, jártam az új vásárhelyi rádióstúdióban, talán alig tudják elképzelni, hogy korábban még óriási munka volt akadozó, nyögdécsélő szövegből folyamatos beszédet készíteni. Sokat tanultam, jó közösség volt, igazi jó hangulatú alkotómunkában voltunk együtt. Tanulságos zenei kísérletem is volt. Egyszer ugyanezzel a technikával meg akartam vágni egy Beethoven-szimfóniát. Bárki megpróbálhatja. Lehetetlen. Nincs egyetlen lélegzetnyi szünet sem a műben, ahol vágni lehetne. Néhány hónappal ezelőtt igen meglepődtem. Szekrényi Katalin, egykori kollégánk felesége írta, hogy nyugdíjba megy a rádiótól, addig ő kezelte az Arany-szalagtárat. Aztán felhívott egyik rokonom Csíkszeredából. Kérdem, hogyan jutottam eszébe? Mondja, most hallgatja a riportomat Seres András néprajzkutatóval a vásárhelyi rádió szalagtárából. Döbbenetes. Közel negyven éve készítettem a hangfelvételt egy kis Kovászna megyei faluban. Azt hittem, a hangfelvételeim mind elvesztek a jilavai börtönben, amikor bezárták a rádiót. Legalábbis a képzőművészeti anyagok tudtommal eltűntek.
– Itthon, Erdélyben több fontos visszaemlékezés, önéletírás jellegű kötet jelent meg az utóbbi időben. Hetvenévesen már nem meglepő, ha valaki ilyenszerű számvetéssel rukkol elő. Téged nem kísértett meg ez a gondolat?
– De igen, néha gondolok erre is. Feltehetően ráérek megírni. Még csak hetvenéves vagyok.
– Ebben egyetértünk. Isten éltessen sokáig! Népújság (Marosvásárhely)

Méltányosan kezelnék, finanszíroznák a kisebbségi adást
Törvény garantálja ezután a közszolgálati tévé és rádió kisebbségi műsorainak finanszírozását – jelentette be az RMDSZ. Szász Attila, a marosvásárhelyi rádió magyar szerkesztőségének vezetője szerint a jogszabály kiindulópontnak nem rossz, de az alkalmazhatóság még nem világos, és leghamarabb jövő évtől számíthatnak a pozitív változásra.
„Ettől az évtől megváltozott a köztévé és közrádió finanszírozása, a két médiaintézményt állami költségvetési forrásokból tartják fenn, nem a rádió- és tévéilletékből, mint eddig. Ilyen körülmények között az RMDSZ számára fontos volt, hogy törvény által biztosítsuk a kisebbségi műsorok és szerkesztőségek finanszírozását. Ezért a vonatkozó törvényhez olyan módosító indítványt fogalmaztunk meg, amely garantálja a közrádió és -tévé kisebbségi adásainak pénzügyi hátterét” – jelentette ki Cseke Attila, a szövetség szenátusi frakcióvezetője az RMDSZ tervezetéről, amelyet döntéshozó kamaraként fogadott el a szenátus. A Krónika megkeresésére Szász Attila, a marosvásárhelyi rádió magyar szerkesztőségének vezetője elmondta, a törvény kiindulópontnak nem rossz, alkalmazása kimondottan hasznos lenne a magyar szerkesztőségek számára. „Jelen pillanatban Romániának majdnem 15 százaléka valamilyen kisebbséghez tartozik, illetve más anyanyelvet vallott magáénak a legutóbbi népszámláláskor. Ez az arány a közszolgálati rádióra levetítve – a tévé esete más – megfelelő, vagyis az adásidő és a kisebbségek számának aránya nagyjából megegyezik, és nem vet fel különösebb problémát a mi szempontunkból. Van Kolozsváron egész napos magyar adás, Vásárhelyen 18 óra, ami 24 órásra fog bővülni, Bukarestben, Temesváron, Resicán is a magyar műsor és az adásidő nagyjából tükrözi a valós igényeket. A lefedettség szempontjából vannak gondok, de ez külön kérdés, amiről a törvény nem szól” – mondta Szász Attila. Kifejtette, az anyagiakat illetően nem lehetnek elégedettek, a konkrétan kisebbségi nyelven készülő adásokra fordított összeget pedig neház kvantifikálni. „Amikor például veszünk egy számítógépet, szoftvert, autót a rádió számára, akkor azt nem a magyar, német vagy román szerkesztőségnek vesszük, hanem a rádiónak. Amit kvantifikálni lehet, az a tartalomgyártásra, fizetésekre és jogdíjara fordított összeg. A törvény újabb érv lehet arra vonatkozóan, hogy méltányosan kell támogatni a kisebbségek nyelvén készülő műsorokat, erre hivatkozás a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartája és a keretegyezmény, viszont a törvény alkalmazhatósága továbbra is kérdéses számomra. Mindazonáltal örülök, hogy egy érvvel több van a kezünkben, amikor azt mondjuk, hogy nem kapunk arányosan támogatást a rádió összköltségvetéséből” – fogalmazott Szász Attila. Utalt arra is, hogy a rádió jelenleg igazgatótanács nélkül működik, úgy tűnik, hogy októberig nem is lesz igazgatótanács, mert jövő héttől kezdődik a parlamenti vakáció, a törvény pedig jó esetben jövőtől lenne alkalmazható: a 2018-as költségvetési évtől várható, hogy a kisebbségi műsorokra külön költségvetési keretet kelljen meghatározni.
„A szakbizottsági munkálatok során kezdeményeztük, hogy a vonatkozó jogszabály tegye lehetővé azt is, hogy ezután a köztévé és -rádió éves költségvetésében külön tételként szerepeljen a kisebbségi műsorok finanszírozása. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy a közszolgálati televízió és rádió igazgatótanácsa a rendelkezésre álló pénzt a területi stúdióknak utalta ki, az azonban nem volt külön költségvetési tételben megszabva, hogy ebből mennyit kell a kisebbségi adásokra fordítani. Ez ahhoz vezetett, hogy számarányunkhoz képest jóval kevesebb pénzt kaptak a magyar nyelvű műsorok, mint kellett volna” – olvasható az RMDSZ honlapján Turos Lórándnak, a szenátus kulturális bizottsága alelnökének nyilatkozata. A Szatmár megyei szenátor arról is beszámolt, a szakbizottsági vita során sikerült azt is elfogadtatni, hogy a Románia által ratifikált nemzetközi egyezményeket is vegyék figyelembe a közszolgálati rádió és tévé műsorrácsának összeállításakor. „Jelenleg a műsorszerkezetet a hatályos romániai törvények és uniós irányelvek alapján állítják össze. Ha az ország által ratifikált nemzetközi egyezmények is mérvadóak lesznek e tekintetben, az azt jelenti, a kisebbségi nyelvi charta is jogalapul szolgálhat ezután a köztévében és a közrádióban a kisebbségi műsorok létére, fejlesztésére” – fogalmazott Turos. Az RMDSZ jogszabálya az államfő kihirdetésére vár. Kis Judit / Krónika (Kolozsvár)

A bűnvádi nyomozás elindult
A március tizedikei Székely Szabadság Napját bejelentő Siculitas Egyesület tájékoztatást kapott a Korrupció Ellenes Ügyészség Igazgatóságától, hogy a hatóság megkezdte a nyomozást az egyesület által benyújtott bűnvádi panasz ügyében.
Az egyesület ez év márciusában két panasszal fordult a hatósághoz: Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere és Valentin-Constantin Bretfelean, a helyi rendőrség igazgatója ellen hatalmi visszaélésért. Ez év március tizedikét megelőzően a polgármesteri hivatal egy olyan közleményt adott ki, amellyel megpróbálta a törvényesen bejelentett marosvásárhelyi felvonulást megakadályozni, semmibe véve a gyülekezés jogról szóló törvény előírásait, semmibe véve a Maros Megyei Törvényszék 2016. január 8-án meghozott döntését.
Másrészt az egyesület panasszal élt a 2018-ra bejelentett tüntetés törvénytelen betiltása miatt is. 2017. március 16-án, a láttamozó bizottság ülésén Valentin-Constantin Bretfelean, mint a polgármester képviselője azzal az indokkal próbálta megakadályozni a 2018-ra bejelentett felvonulást, hogy a menet útvonala a Szentgyörgy (Revoluţiei) utcai kórház előtt halad el, és kórházak előtt a törvény tiltja a nyilvános rendezvények megtartását. Ezzel szemben a szervezők nem egy rendezvény megtartását tervezik a kórház előtt, hanem a továbbhaladást a város egyik legforgalmasabb autóútján. Ezen túlmenően, a tiltás indoklása mellőzi azt a tényt is, hogy ez a kórház nem szerepel a marosvásárhelyi tanács azon határozatában, amely felsorolja azokat a helyszíneket, ahol nem lehet nyilvános rendezvényt tartani.
Dorin Florea polgármester megerősítve a helyi rendőrség igazgatójának álláspontját, és ezáltal megtiltva a felvonulás megtartását, azt közölte, hogy csak 10 ember mehet el a Székely Vértanúk emlékművétől a Prefektusi hivatalig. A polgármester 2017. március 23-án meghozott döntésével ismételten túllépte a betiltásra vonatkozó 48 órás, törvényben megszabott határidőt.
Úgy értékeljük, a polgármesteri hivatal mindkét intézkedése törvénysértő, az állampolgárok gyülekezési jogát próbálja korlátozni, és egyértelműen hatalommal való visszaélésnek minősül. A közvélemény tudomásra hozzuk, hogy készülünk 2018-ban is a Székely Szabadság Napjának megtartására, a bűnvádi feljelentéssel pedig nem azért éltünk, hogy valamilyen „jóváhagyást” próbáljunk kieszközölni a hatóságoktól, – hiszen a nyilvános rendezvények megtartásához és megszervezéséhez ilyen jóváhagyás nem kell – hanem azért, hogy törvényes eszközökkel vessünk véget a Marosvásárhelyi polgármesteri hivatal folyamatos és törvénysértő jogkorlátozó próbálkozásainak. Sepsiszentgyörgy, 2017. július 2. A Székely Nemzeti Tanács Sajtószolgálata; Erdély.ma

Szilágyi: az RMDSZ miatt csorbult a magyar képviselet Vásárhelyen
Az RMDSZ-es tanácsosokon múlt, hogy Marosvásárhelynek nem lett két magyar alpolgármestere, a szövetség politikusai ugyanis a másik magyar jelölt helyett a PSD által nevesített személyt támogatták – véli Szilágyi Zsolt EMNP-elnök. A vásárhelyi magyar közösség tagjai is kifogásolták a döntést.
A marosvásárhelyi alpolgármester-választás sürgős kivizsgálásának kezdeményezésére kéri Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetője Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt, mivel Szilágyi meglátása szerint a voks végkimenetelét tekintve kijelenthető, hogy a kisebbségi képviselők cserbenhagyták a helyi magyar közösséget.
Szilágyi a Krónika birtokába jutott személyes hangvételű, július elsejei keltezésű levelében mutatott rá a csütörtök este véget ért alpolgármester-választás visszásságaira, és arra kérte Kelement, ne engedje, hogy „a magyar közösség ilyen szintű elárulása következmények nélkül maradjon”, illetve járjon közben annak érdekében, hogy ilyesmi többé ne fordulhasson elő.
A marosvásárhelyi tanács csütörtöki rendes havi ülésén két alpolgármestert választottak: Makkai Gergely az RMDSZ, Sergiu Papuc pedig a Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben jutott tisztséghez.
Az eredmény nemcsak az EMNP, hanem – a közösségi médiában megfogalmazott hozzászólások, vélemények tanúsága szerint – a helyi magyar közösség tagjainak felháborodását is kiváltotta, ugyanis gyakorlatilag a szövetség tanácsosain múlt, hogy a megyeszékhelynek nem lett két magyar alpolgármestere. Györfi Júliát, a másik magyar jelöltet a Szabad Emberek Pártja (POL) nevesítette, az alakulat pedig az RMDSZ-szel többséget alkot a testületben, így a szövetség támogatása esetén Györfi Júlia és Makkai Gergely is megszerezte volna a tisztséget.
„Egyszerű politikai akaratra és döntésre lett volna szükség” Szilágyi Zsolt levelében hangsúlyozta: történelmi lehetőség nyílt arra, hogy – miután tavaly nem sikerült magyar elöljárót választani Marosvásárhely élére – két alpolgármesterrel erősítsék az érdekképviseletet. „Mindez az RMDSZ helyi képviselői miatt nem valósulhatott meg, akik az egyik magyar jelölt helyet a PSD román jelöltjét támogatták.
Mindannyian jól tudjuk, a Szabad Emberek Pártja támogatásával meglett volna a többség, s így a városnak két magyar alpolgármestere lehetett volna” – fogalmaz az EMNP-elnök.
Szilágyi emlékezteti Kelemen Hunort az idén tavasszal, a fekete március évfordulóján tett kijelentésére, miszerint „bőven van még teendőnk a magyar közösség jogbiztonsága megteremtésének terén, és ebben még az sem tántoríthat el bennünket, hogy az 1990-es években tapasztaltakhoz hasonló ellenállásba ütközünk”.
A néppárt vezetője rámutatott: ezúttal „szó sem volt »az 1990-es években tapasztalt ellenállásról«, egyszerű politikai akarat és döntés kérdése volt, hogy lesz-e két magyar alpolgármestere Marosvásárhelynek”. Szilágyi úgy véli, a vásárhelyi tanácsosok döntése ismét a visszalépés, a csalódás és a sikertelenség érzését kelti a helyiekben. Hogyan képzelitek el a nyelvjogi harcok megvívását, vagy épp az iskoláink ellen irányuló támadások visszaverését, ha közben magyar emberek ellen szavaztok – a PSD javára?” – hangsúlyozza Szilágyi a levélben, amelyben magyarázatot vár a történtekre.
A helybeli magyarok is felháborodtak Az alpolgármester-választás egész hétvégén téma volt a közösségi médiában: a vásárhelyi magyar közösség tagjai ugyancsak azt kifogásolták, hogy a számok alapján könnyen lehetett volna két magyar alpolgármestere a városnak. A helybeli magyarok is felháborodtak Az alpolgármester-választás egész hétvégén téma volt a közösségi médiában: a vásárhelyi magyar közösség tagjai ugyancsak azt kifogásolták, hogy a számok alapján könnyen lehetett volna két magyar alpolgármestere a városnak.
Többen azt is szóvá tették: távolról sem tartják jó döntésnek, hogy az RMDSZ helyi szervezete a PSD-vel kötött szövetségre hivatkozva támogatta Sergiu Papucot. Akiről nem mellesleg megjelent egy párperces hangfelvétel is, amelyen a szavazatszámlálás közben durván szitkozódik Peti András ülésvezető – aki bekapcsolva felejtette a mikrofonját – és Claudiu Maior, Dorin Florea polgármester személyes tanácsadója társaságában.
Az alpolgármester-választásra vonatkozó tervezetet Hermann Mark Christian, a POL tanácsosa nyújtotta be, mivel sürgetőnek érezte, hogy egyéves szünet után végre teljes legyen a város vezetősége. A pártok látszólag érdektelenek voltak az ügyben, Magyary Előd, az RMDSZ-es frakcióvezető-helyettes például még a csütörtöki tanácsülés előtt is úgy nyilatkozott: a választás nem prioritás számukra, Sergiu Papuc pedig nem kívánt nyilatkozni. Az ülésen viszont kiderült, hogy a háttérben komoly egyeztetések folytak, a pártok pedig azonnal megnevezték jelöltjüket.
Hermann Mark Christian kifogásolta, hogy a tárgyalásokba nem vonták be a POL három tanácsosát, majd magyar nyelvű felszólalásában reményét fejezte ki, hogy az RMDSZ-es tanácsosok bizalmat szavaznak Györfi Júliának is. A voks eredménye szerint azonban a szövetség és a PSD jelöltje kapott 16–16 szavazatot, Györfi Júliára hárman voksoltak, míg a nemzeti liberális (PNL) Moldovan Călinre öten. Kőrössy Andrea / Krónika (Kolozsvár)

Tiszta vizet a pohárba – a katolikus gimnázium helyzetéről kérdeztük Magyari Tivadart
„Románozhatunk, dénéázhatunk, mutogathatunk egymásra – egy állami iskolát (ha felekezeti profilú is) úgy alapítanak, mint például a tavalyelőtt Szamosújváron: egy megszavazott helyi tanácsi döntés szövege, kifejezetten, határozatként kimondja az iskola megalapítását, nem csak utal rá, nem csupán javasolja megalapítását” – jelentette ki a Maszolnak Magyari Tivadar. Az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnökét a marosvásárhelyi katolikus gimnázium helyzetéről kérdeztük.
– Hogyan látja, azzal, hogy a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz sorolják a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumot, az intézmény teljesen elveszíti az önállóságát? És ha igen, mekkora esélye van azt visszaszereznie? Mit lehet tenni, mit tehet az RMDSZ ennek érdekében?
– Előre el kell mondanom, hogy ebben a témában nekem és az oktatási főosztálynak, a nekünk jutó feladatunknál fogva egy meglehetősen száraz, technikai ismeretem és mondanivalóm van, de természetesen az ügy érzelmi részével is azonosulok. És határozottan egyetértek azzal, hogy szükség van egy ilyen iskolára. Azt is el kell mondanom, hogy ennek az iskolának a témájában naponta megjelenő sajtóanyagok sokszor túlnyomó részükben nem fogalmazzák meg pontosan azt, ami történik, történt. Ennek az oka az, hogy a helyzet bonyolult, és a róla szóló beszédet még jobban elbonyolították.
A kérdésére válaszolva: a katolikus iskolának eddig sem volt önállósága, abban az értelemben, hogy az oktatási rendszer nem ismeri el ezt a jogi önállóságot, mióta (tavaly nyár vége óta) kiderült, hogy az iskola alapításáról – mint költségvetési, közintézmény megalapításáról – nem hozott a marosvásárhelyi városi tanács döntést. Márpedig Romániában, kinek tetszik, kinek nem, így alapítanak állami iskolát: helyi képviseleti testületi döntéssel (speciális iskolákat megyei tanácsi döntéssel).
Magunk között lelkesen vagy csüggedten évekig megbeszélhetjük, hogy szerintünk milyen egyéb döntések, papírok, mellékletek, szerződések, engedélyek, tanulmányok helyettesíthetnék ezt a döntést, de ezzel nem érünk semmit. Románozhatunk, dénéázhatunk, mutogathatunk egymásra – egy állami iskolát (ha felekezeti profilú is) úgy alapítanak, mint például a tavalyelőtt Szamosújváron: egy megszavazott helyi tanácsi döntés szövege, kifejezetten, határozatként kimondja az iskola megalapítását, nem csak utal rá, nem csupán javasolja megalapítását, nem valami más döntés kontextusában emlegeti. Marosvásárhelyen tulajdonképpen ez történt, ha jól meghámozzuk, lefejtjük az ügyet: egy sor döntés, lépés révén – aminek azonban a közös jogalapja, az alapításról szóló határozat sajnos hiányzott – működésbe hoztak egy iskolát. Az iskola ellátta a feladatát, a tanárok tették a dolgukat, az iskola minden reggel 8-kor becsengetett, folyt az oktatás, ahogy kell. Viszont, miután kiderült, hogy ennek éppen az alapja hiányzik, a minisztérium nem fogja új osztályok beiskoláztatását elvégezni.
Miután a tavasz és a nyár egy része eltelt abban a reményben, hogy mégsem igaz, amit az előbbiekben megfogalmaztam, ezután várhatóan ez történhet: a már bent levő osztályokat vagy ki fogják vinni, végzésig, tehát negyedikig, illetve nyolcadikig, tizenkettedikig - ennek vannak jelei, hiszen a de facto létező iskolát elfogadták, finanszírozták –, vagy ezeket az egyházi épületben működő osztályokat egy másik iskola „leányvállalatának” fogják tekinteni. A városi tanács ezt az utóbbit választotta azáltal, hogy ezeket az osztályokat úgy szerepeltette a város iskoláit tartalmazó listán (ezt hívják városi iskolahálózatnak), mint a Bolyai Farkas líceum „leányvállalatát”. Egyébként az ország iskoláinak több, mint fele ilyen: más iskolák része, de külön épületben van, és ez faluhelyre jellemző, ahol a kisebb falusi iskolák a maguk épületében működnek, de a községközpont vagy a közeli város iskolájához tartoznak. Nagyobb városokban ez a módszer ritkábban jellemző, inkább óvodákat érint.
Ahhoz, hogy saját jogi személyiségű, állami, katolikus iskola létezhessen Marosvásárhelyen, a városi tanácsnak döntést kell hoznia, nyilván az RMDSZ kezdeményezésére. A mindenkori hatályos, oktatási jogszabályok behatárolják ezt a döntést, de ezeknek a jogszabályoknak az alakításban is van szerepe, feladata az RMDSZ-nek. Tudom, hogy az iskola a jogi személyiség számos kellékével rendelkezik, ám ezeket most már majdnem egy éve vitatják, hibás folyamat következményének tartják. Sokan azt mondják, hogy bíróság tudná kimondani, hogy mi a tényleges állapota az iskolának, viszont jelenleg egyetlen bírósági per sem kifejezetten az iskola státusáról szól.
– Lát-e hajlandóságot az új kormányban arra, hogy a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyének megoldásában segítsen?
– Súlyos problémának, megengedhetetlen nagyvonalúságnak tartom, hogy a minisztérium majdnem egy éve érzékelte a jogi hibát, de nem foglalkozott saját kezdeményezéséből azzal, hogy ennek az iskolának a helyzetét megoldja, attól a pillanattól kezdve, hogy ezt a hibát felfedezte. A minisztérium eddig annyit tett, hogy az iskola időközben kialakult osztályait vitte, viszi tovább – s még jó, hogy ezt megtette. Azzal nem foglalkozott, hogy a jogi helyzetét tisztázza, ebben együttműködjön a helyi tanáccsal, áthidaló megoldásokat keressen, pótolja azt, ami elmaradt. Szinte csak akkor foglalkozott az üggyel, ha szülők vagy politikusaink ezzel „zavarták”. Szülők és politikusok nélkül is, saját kezdeményezéséből napirendre kellett volna tűzni a problémát, és addig nem venni le róla, amíg megoldás nem születik. Terheli az ügyet az is, hogy a vásárhelyi román politikusok zöme nem szeret semmiféle magyar iskolát, sehol az országban, ők erre vannak nevelve, szocializálva, tehát nekik jól jön ez a felfordulás az egész körül.
– Szándékszik-e az RMDSZ nemzetközi fórumokhoz folyamodni ez ügyben?
– Igen. Antal Erika / maszol.ro

A bűnvádi nyomozás elindult Dorin Florea és Valentin Bretfelean ellen
A március tizedikei Székely Szabadság Napját bejelentő Siculitas Egyesület tájékoztatást kapott a Korrupcióellenes ügyészség Igazgatóságától, hogy a hatóság megkezdte a nyomozást az egyesület által benyújtott bűnvádi panasz ügyében.
Az egyesület ez év márciusában két panasszal fordult a hatósághoz: Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere és Valentin-Constantin Bretfelean, a helyi rendőrség igazgatója ellen hatalmi visszaélésért. Ez év március tizedikét megelőzően a polgármesteri hivatal egy olyan közleményt adott ki, amellyel megpróbálta a törvényesen bejelentett marosvásárhelyi felvonulást megakadályozni, semmibe véve a gyülekezési jogról szóló törvény előírásait, semmibe véve a Maros Megyei Törvényszék 2016. január 8-án meghozott döntését.
Másrészt az egyesület panasszal élt a 2018-ra bejelentett tüntetés törvénytelen betiltása miatt is. 2017. március 16-án, a láttamozó bizottság ülésén Valentin-Constantin Bretfelean mint a polgármester képviselője azzal az indokkal próbálta megakadályozni a 2018-ra bejelentett felvonulást, hogy a menet útvonala a Szentgyörgy (Revoluţiei) utcai kórház előtt halad el, és kórházak előtt a törvény tiltja a nyilvános rendezvények megtartását. Ezzel szemben a szervezők nem egy rendezvény megtartását tervezik a kórház előtt, hanem a továbbhaladást a város egyik legforgalmasabb autóútján. Ezen túlmenően, a tiltás indoklása mellőzi azt a tényt is, hogy ez a kórház nem szerepel a marosvásárhelyi tanács azon határozatában, amely felsorolja azokat a helyszíneket, ahol nem lehet nyilvános rendezvényt tartani. Dorin Florea polgármester, megerősítve a helyi rendőrség igazgatójának álláspontját, és ezáltal megtiltva a felvonulás megtartását, azt közölte, hogy csak 10 ember mehet el a Székely vértanúk emlékművétől a prefektusi hivatalig. A polgármester 2017. március 23-án meghozott döntésével ismételten túllépte a betiltásra vonatkozó 48 órás, törvényben megszabott határidőt.
Úgy értékeljük, a polgármesteri hivatal mindkét intézkedése törvénysértő, az állampolgárok gyülekezési jogát próbálja korlátozni, és egyértelműen hatalommal való visszaélésnek minősül. A közvélemény tudomására hozzuk, hogy készülünk 2018-ban is a Székely Szabadság Napjának megtartására, a bűnvádi feljelentéssel pedig nem azért éltünk, hogy valamilyen „jóváhagyást” próbáljunk kieszközölni a hatóságoktól – hiszen a nyilvános rendezvények megtartásához és megszervezéséhez ilyen jóváhagyás nem kell –, hanem azért, hogy törvényes eszközökkel vessünk véget a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal folyamatos és törvénysértő jogkorlátozó próbálkozásainak. A Székely Nemzeti Tanács sajtószolgálata; Népújság (Marosvásárhely)

Vass Levente: az RMDSZ nem akart alpolgármestert választani, sem egyet, sem kettőt kérdezett:
Marosvásárhelynek lehetett volna két magyar alpolgármestere. Az RMDSZ városi szervezetének elnökét kérdeztük, miért nem így lett.
Marosvásárhelynek a tavaly júniusi önkormányzati választások óta nincs alpolgármestere, ugyanis a megyei szintű megállapodást kötő, a városi tanácsban is többséggel rendelkező RMDSZ és PSD úgy döntött, nem kívánja támogatni Dorin Florea polgármester munkáját. A Szabad Emberek Pártja (POL) városi tanácsosa, Hermann Mark Christian azonban benyújtott egy alpolgármester-választásra vonatkozó határozattervezetet, majd a csütörtöki tanácsülésen azt kérte az RMDSZ-től, támogassák a POL jelöltjét, Györfi Júliát. A szavazáson azonban csak a POL három tanácsosa támogatta a jelöltjüket, az alpolgármesteri tisztségeket pedig az RMDSZ-es Makkai Gergely és a PSD-s Sergiu Papuc szerezte meg.
- Ön a Facebookon is közzétette álláspontját az alpolgármester-választás kérdésében. Ebben a bejegyzésében említi az üres alpolgármesteri székek politikáját. Mennyire közismert a marosvásárhelyiek körében ez a stratégia?
- Nem tudom, hogy mennyire használták ezt a kifejezést. De ez volt az elképzelés, hogy nincs alpolgármester, pont azért, hogy a polgármesternek egyedül kelljen szembesülnie azokkal a városvezetési gondokkal, amiket korábban könnyen leosztott, és érezze annak a jelentőségét, hogy egy várost közösen kellene vezetni az alpolgármesterekkel és a tanáccsal. Ezért álltunk erre az álláspontra, ezért tartottuk fontosnak együtt a szociáldemokratákkal ezelőtt egy évvel, hogy ezt a stratégiát, ezt a taktikát válasszuk.
Amikor RMDSZ-es megyei tanácselnököt és két PSD-s alelnököt nevesítettünk, akkor úgy egyeztünk meg, hogy együtt megyünk ebben a dologban, és teljesen természetes, hogy ezt a megegyezést nem rúgtuk fel. Most nem történik semmi egyéb, mint együtt folytatjuk azt a munkát, amit elkezdtünk. Nehogy azt higgyük, hogy a PSD-nél jobban szeret bennünket a PNL, ami a magyar kérdéseket illeti, és világosan szeretném hangsúlyozni, hogy mindaddig, amíg a POL minden eszközt megtalál, hogy az RMDSZ-t üsse, addig senki ne várja el tőlünk, hogy tárt karokkal fogadjuk egy ilyen pártnak az utolsó percben felajánlott javaslatát, hogy mi az ő jelöltjüket megszavazzuk. Mi nem kértük a támogatásukat az alpolgármesteri választásoknál, és nem is ígértük meg a támogatásunkat. Politikai szubkultúrára vall az, hogy a POL egy alpolgármester-jelölést ejt meg, amikor nagyon világosan tudták, hogy izolálni akarjuk a polgármestert, és a tanácsülés előtt – vagy pedig akár a tanácsülés alatt, de megfelelő időben – nem próbál politikai többséget kialakítani, utána pedig a frusztrációját megpróbálja rákenni másra, és magyarkodással próbálja magyarázni a bizonyítványát.
- Vagyis a POL nem egyeztetett a többi párttal, mielőtt beterjesztette az alpolgármester-választásra vonatkozó határozatot, illetve utána sem, a választást megelőzően?
- Az eredmények ezt mutatják. Nem az a kérdés, hogy ki mit szándékozott, és mit nem szándékozott tenni. A POL, amely javasolta az alpolgármesteri pozíciót, három szavazattal maradt, vagyis a saját szavazataival. Se a PSD, se a PNL, se az RMDSZ nem szavazta meg a POL jelöltjét.
- A POL határozattervezete egy alpolgármester megválasztásáról szólt volna. Ha jól tudom, az RMDSZ azt támogatta, hogy két alpolgármestert válasszanak. Miért történt ez így?
- Az RMDSZ nem akart alpolgármestert választani, sem egyet, sem kettőt. Attól a perctől fogva azonban, hogy a POL kért egy alpolgármesteri pozíciót, amiről ugye nem egyeztetett, és amihez nem szerezte meg a kritikus többséget, változott a helyzet. Az érvényes szabályok szerint, ha az RMDSZ és a PSD nem javasol alpolgármester-jelöltet, akkor valószínűsíthetően a PNL és a POL jelöltje közül a PNL jelöltje, Dorin Florea polgármester pártjának a jelöltje lett volna az alpolgármester, hiszen a második fordulóban nem szükséges az egyszerű többség, hanem a legtöbb szavazatot kapó jelölt elfoglalhatja az alpolgármesteri tisztséget..
Teljesen természetes, hogy akkor, amikor mi nem akartuk az alpolgármesteri helyet, és amikor a POL javaslata egy egyéves (és négy évre tervezett) taktikánkat húzta keresztül, mielőtt bementünk a tanácsülésre, a szociáldemokratákkal leültünk az utolsó percben, és megegyeztünk, hogy ebben az esetben, ha változtatnunk kell a stratégiánkon, akkor az elkövetkezőkben is együtt fogunk menni, bátran felvállalva ezt, és ők is egy alpolgármestert, mi is egy alpolgármestert fogunk nevesíteni.
De hozzáfűzöm, hogy a napirendi pontok megszavazásánál, utolsó percig remélve azt, hogy elhúzódik a tanácsülés, és nem lesz idő az összes napirendi pontra, kértük, hogy a legutolsó napirendi pont legyen az alpolgármester-választás, és ezt meg is szavaztuk. A sorrendben a felszólalásoknál sorrendben a PNL-t, a PSD-t és a POL-t kértük fel, hogy nevesítsenek jelölteket – a PNL-t a PSD-vel, a POL-t pedig velünk társítva egymásutániságában. Ha nem nevesített volna jelöltet a PNL és a POL, akkor mi sem nevesítettünk volna jelölteket, és nem lett volna alpolgármester megválasztva.
Arra a kérdésre, hogy két magyar alpolgármester versus egy magyar alpolgármester és egy PSD-s alpolgármester: világos politikai döntés volt. És az a véleményünk, hogy ma Marosvásárhelyen az egymás mellett élés és az együtt dolgozás nem azon múlik, hogy két magyar alpolgármester van-e, hanem azon fog múlni, hogy van-e egy többségi koalíció, magyar és román emberekkel egyaránt. És ez megtörténhet egy PSD-RMDSZ együttműködésben, amely képes akár városfejlesztési stratégiákat letenni az asztalra közösen. Ha a POL mindig, amikor nincs utcanévtábla, nincsen iskolaügy vagy nincsen valami egyéb, nem politikai frusztrációjával próbálná megoldani és kommunikálni ezeket a dolgokat, akkor akár időnk is lenne dolgozni, és nem folyamatosan tüzet oltani. A PSD-s alpolgármester, Sergiu Papuc személye nem kényelmetlen az RMDSZ számára? A POL több magyarellenes megnyilvánulására hívta fel a figyelmet.
Balázsi-Pál Előd / Transindex.ro

Emlékműavatás és zászlótárlat
Beszámolóval egybekötött sajtótájékoztatót tartott szerda délelőtt dr. Ábrám Zoltán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület közép-erdélyi régiójának alelnöke – a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében sorra került beszélgetésen az EMKE pár múltbeli, jelenlegi és jövőbeni kezdeményezéséről, képviseletéről, rendezvényéről esett szó.
– Elsőként a beregszászi, kishegyi honfoglalási emlékmű avatásáról szólnék, amelyen az EMKE képviseletében voltam jelen július elsején – mondta dr. Ábrám Zoltán. – A kárpátaljai település határában, a csizaji szőlészet területén 1890-ben gazdag leletet, honfoglalás kori tehetős polgárok sírját találták fegyverekkel, kincsekkel és különösen fontos, speciálisan magyar süvegcsúccsal. Ezt megünneplendő, a megtalálás 125. évfordulójára időzítették a helyi szervezők az emlékműavatást, de nem kapták meg időben az engedélyeket, így az idénre tolódott mindez. Az alkotást Szilágyi Sándor apa-fia helybéli művészcsapat készítette, Sándor Attila székelyudvarhelyi művész pedig a hét kopjafát, amelyek körülveszik. Az avatóünnepség kárpátaljai sajátosságok szerint zajlott, részt vettek rajta ukrán és magyarországi hivatalosságok is. Az emlékmű szép példája a szolidaritásnak, alulról jövő kezdeményezés, egyesületek és vállalkozók pénzéből sikerült felállítani. További kárpátaljai érdekesség és népek közötti összekötő elem II. Rákóczi Ferenc, aki Kárpátalján jellegzetes kapocsként működött a nemzetiségek között. A ruszinok például máig imádják, településeket neveztek el róla. Talán jobban kihangsúlyozva Rákóczi szellemiségét, eredményesebben tudnánk erősíteni az erdélyi–kárpátaljai összetartozást. Az utóbbi az összmagyarság legszegényebb része, erősíteni kellene őket, akár testvérvárosi, egyházi kapcsolatok létrehozásával is. A hitéletük, lelkiségük közel áll hozzánk. A hivatalos kapcsolat Magyarországgal nagyon bürokratikus, ezért önkormányzati szinten nehéz összeköttetést teremteni, ráadásul ha Magyarország nem támogatná nagyon keményen a kárpátaljai magyarságot, talán ma már nem is léteznének.
A továbbiakban két kiállításról szólnék. Az egyik a Marosvásárhelyen már bemutatott Erdélyi református élet című fotótárlat, amely az idén 500 éves reformáció, 450 éves magyar református egyház és csíksomlyói búcsú előtt is tiszteleg. Ökumenikus egybecsengés ez, a negyven fotóból álló kiállítás jelenleg Csengerben van, de visszatér az országba. Megjelent róla egy kis könyvecske is. Ehhez csatlakozott Ábrám Noémi mariazelli zarándokútjának beszámolója, a két eseményt az ökumené keretében együtt mutattuk be, a tárlatot EMKE-rendezvényként hirdettük meg.
A soron következő tárlattervünk reményeink szerint az idén megvalósul. Sokszor nem vagyunk teljesen tisztában a fogalmakkal, tudatlanok vagyunk, nincsenek helyes információink például a székely zászlóról, avagy az autonómia fogalmáról. Ennek a jobbítására szeptember 17-én déli 12 órakor kettős esemény veszi kezdetét az EMKE szervezésében: egy tárlatnyitó és egy előadás. Eljön Balog László az általa működtetett budapesti magán-zászlómúzeum képviseletében, valamint Hévízi Józsa, aki az autonómia fogalmáról tart majd előadást. Az értekezés mellett zászlókiállítást állítunk fel autonóm területek zászlaiból. Iskolás osztályok is meglátogathatnák, lehetne nyílt óra mindebből.
A megyében a továbbiakban pár helyen bemutatnám a tárlatot, és azok előtt tisztelegnék vele, akik az autonómia, illetve a helyi magyar kisebbségek melletti harcban vesztették életüket. Még ha elsőre hihetetlennek tűnik is, sokan vannak: érett férfiemberek, akik a stressz, a hiábavalónak tűnő küzdelem nyomására megbetegedtek, akiknek a szíve fiatalon, életük teljében felmondta a szolgálatot. Nekik is szeretnék emléket állítani ezzel a rendezvénnyel.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)

Félsziget-pótló fesztiválra készülnek Gernyeszegen
Hatalmas – nemzetközi kitekintésű – fesztivál házigazdája lesz 10 évig a gernyeszegi Teleki-kastély, amelynek tulajdonosa, Teleki Kálmán partnerszerződést írt alá a fesztiválszervezőkkel. Mivel a több évig Marosvásárhelyen (Marosszentgyörgyön) szervezett Félsziget fesztivál megszűnt, a megye nagyobb zenei fesztivál nélkül maradt, a szervezők úgy döntöttek, hogy két nagyobb horderejű rendezvénnyel próbálkoznak.
Az egyik a megyeszékhelyen, a Félsziget korábbi helyszínén július 6-9. között zajló VIBE Fesztivál, míg a másik a szeptember 1-3-ra tervezett AWAKE fesztivál, amelynek helyszíne a gernyeszegi Teleki-kastély és annak környéke lesz. A VIBE és az Awake szervezői úgy döntöttek, közös jeggyel lehet majd kedvezményesen fesztiválozni, így a két fesztiválra együtt 260 lejért lehet bérletet váltani. A Double pass bérlet tulajdonosai, amelyet az eventim.ro hálózaton lehet kiváltani, a gernyeszegi fesztiválon is részt vehetnek.
„A VIBE Fesztivál szervezőiként szeretnénk, ha Marosvásárhely kulturális és egyetemi központi jellege megerősödne, és látható, hozzáférhető programok várnák a helyieket és a városba látogatókat. Támogatunk minden olyan rendezvényt, ami előrelépés Marosvásárhelynek és a megyének, és a helyi közösségnek pluszértéket nyújt. Az idén debütáló Awake és VIBE Fesztivál egyaránt segít, hogy Marosvásárhelyt visszahelyezzük a fesztiváltérképre” – mondta el Rés Konrád Gergely, a VIBE fesztiváligazgatója.
„Szeretnénk minél több fiatalt arra biztatni, hogy ismerje meg a fesztiválok világát. Gyakorlatilag ez a közös célunk: a zenekedvelő közösséget élő zenés eseményekre csábítani, a fesztiválokra hívni, melyek igazából sokkal többet nyújtanak a zenénél” – jelentette ki Laura Coroianu, az Awake fesztiváligazgatója.
Mindkét fesztivállal az a szándék, hogy hozzájáruljanak Maros megye turisztikai kínálatának szélesítéséhez. Az Awake fesztiválon, kihasználva a kastélykert fákkal övezett, dísztóval rendelkező területét, nemcsak zenei élményt nyújtanak az érdeklődőknek, hanem a művészetek és a természet harmóniájára is hangsúlyt fektetnek. A Teleki-birtok tündéri tájképébe különböző kreatív elemeket illesztenek be. Lesznek installációk, filmvetítések, interaktív színjátékok, spoken word poetry stb. A fellépők között lesz Rag’n’Bone Man, aki a 2017-es év zenei felfedezettje, továbbá Tom Odell, Dirtyphonics, Aeroplane, az Irie Maffia és még sokan mások. A teljes lista a www.awakefestival.ro honlapon érhető el. Igen szigorúak a részvételi feltételek. Karszalagos belépőrendszer lesz. A résztvevőknek nem szabad ételt vagy italt és háziállatokat bevinni a fesztivál területére. A gyerekek 12 éves korig díjmentesen léphetnek be, de csak szülő vagy nagykorú felügyeletével, a 12 és 17 év közötti fiataloknak jegyet kell váltaniuk, esetükben is a nagykorú személy jelenléte kötelező lesz.
Kolcsár Gyula, Gernyeszeg polgármestere elmondta, hogy a községnek is nagy kihívást jelent egy ilyen méretű fesztivál megszervezése, hiszen az önkormányzatnak kell gondoskodnia arról, hogy a helyszínt biztosító Teleki-kastély mellett megfelelő logisztika álljon a szervezők rendelkezésére. Első lépésként felkeresték a lakókat, és jegyzéket készítettek a szervezőknek azokról, akik a fesztivál idején vendégeket fogadnának, vagy megengedik, hogy a fiatalok az udvaron sátorozzanak. Megfelelő parkolóhelyet kell biztosítani, továbbá meg kell oldani a főúton a folyamatos forgalmat, de a közbiztonságot is erősíteni kell – mondta a polgármester, aki azt is elárulta, hogy a fesztiválnak külön áramellátást biztosítanak, és az ehhez szükséges engedélyeztetésben is segítenek. Folyamatosan kapcsolatban vannak a főszervezőkkel. A polgármester szerint a község csak nyerhet egy ilyen nagyszabású rendezvénnyel, hiszen nemcsak a kastély, hanem a település, de még a környék is ismertebbé válik, és az idegenforgalom hozzájárulhat a helyi szolgáltatások fellendítéséhez, továbbá a szállásadóknak is haszonnal jár. Biztos lesznek szervezési és egyéb gondok, amelyeket az elkövetkezendőkben kiküszöbölnek, de örül annak, hogy a község támogatja a kezdeményezést. Emiatt az idén nem is szerveztek falunapokat, reméli, hogy egy minőségi rendezvény ezt is pótolja majd.
Teleki Kálmán lapunknak elmondta, Horia Grigoraş marosvásárhelyi rendezvényszervező kereste meg az egyik legnagyobb bukaresti szakcéget, az Emagicot, és beajánlotta egy nagyszabású zenei fesztivál helyszíneként a gernyeszegi Teleki-kastélyt és környékét. Így léptek kapcsolatba a tulajdonossal a bukaresti cég képviselői, sikerült megegyezni velük és 10 évre szerződést kötni.
– A kastély épületét nem érinti a fesztivál, a koncertek helyszíne a park lesz. Az értékesebb fákat, szobrokat körbekerítjük, reméljük, hogy az esemény alatt érintetlenül maradnak. A sátortábor pedig a közeli legelőn, illetve a park egy részében lesz. Rengeteg embert várnak a szervezők, így izgalmas lesz az első fesztivál, de a tapasztalatukra alapozva, remélem, nem lesz gond – mondta Teleki Kálmán, és hozzátette: a bérleti díjat a kastély felújítására fordítja. Nagyon sok szaktanulmányt kell még készíteni ahhoz, hogy előkészítsenek egy európai uniós pályázatot. A folyamatot elindították, de minden pénzforrást meg kell találni ennek érdekében.
Az Emagic cég 2005-től működik, az országban több nagyszabású fesztivált, koncertet szervezett. Többek között olyan sztárokat és világhírű előadókat, együtteseket hozott az országba, mint Madonna, a Depeche Mode, Shakira, Kylie, a Metallica, Lenny Kravitz, az Iron Maiden, a Deep Purple, Roger Waters, Status Quo, Red Hot Chili Peppers, Roxette, Lady Gaga, Sting. A cég a B’estfest és a Tuborg Green Fest fesztivál kezdeményezője és szervezője. Ilyen szakmai névjegykártyával garantált, hogy színvonalas fesztiválsorozat indul el az idéntől Gernyeszegen.
Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)

Kitüntetésözön székelyföldieknek (A Magyar Művészetért Díjak)
A Magyar Művészetért Díj gáláját – alapításának 30. évében – idén két helyszínen: július elsején Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában, szombaton pedig Kézdivásárhelyen a Vigadó színháztermében tartották meg. Árpád fejedelem-díjban Pászka Lehel sepsiszentgyörgyi lovas íjász, Gubcsi Lajos Ex Libris díjban pedig tizenkét háromszéki és csíkszeredai személyiség, illetve intézmény részesült. A harminc év alatt – Budapestet leszámítva – a legtöbb, 9–9 Ex Libris díjat csíkszeredaiak és kézdivásárhelyiek kaptak.
A díjátadó gálán elsőként Dobra Imola, a Vigadó munkatársa tolmácsolta Bokor Tibor polgármester üzenetét és gratulációját, majd Gubcsi Lajos, az 1987-ben megalapított, A Magyar Művészetért Díj kuratóriumának elnöke üdvözölte a gála résztvevőit, külön köszönetet mondva Beke Ernőnek, a Gyűjtemények Háza tulajdonosának, aki az elmúlt fél évben oroszlánrészt vállalt a rendezvény megszervezésében. Elmondta, hogy az elmúlt harminc esztendő alatt A Magyar Művészetért Díjból a művészetek valamennyi ágában tizenöt másik díj nőtt ki, köztük a pontosan tíz évvel ezelőtt alapított Árpád fejedelem- és az Ex Libris díj. 1300 díjat adtak eddig át a Kárpát-medence azon kiemelkedő személyiségeinek és közösségeinek, templomainak, városainak, egyesületeinek, iskoláinak, várainak, akik/amelyek nemcsak megbecsülik, képviselik, ápolják és védik a magyar örökséget, hanem alkotó vagy egyéb szorgalmas munkájukkal mindennap újjá is teremtik azt a jövő számára. Ezt követően Szabó Enikő, a Csíki Játékszín színművésze magyar költők műveiből összeállított, Versek és dalok című egyéni műsorából adott elő részleteket Varga Nándor gitár- és Szabó Zsolt zongorakíséretében, majd Bagoly Anabella Illyés Gyula Haza a magasban című versét, Kalányos Roland pedig egy zeneszámot adott elő (mindketten a Nagy Mózes Elméleti Líceum tanulói). Gubcsi Lajos elsőként a herendi porcelánból készült Árpád fejedelem-díjat adta át Pászka Lehelnek, a kivételes tehetségű sepsiszentgyörgyi lovas íjásznak. Két mondat a laudációból: „A világrekord 2015-ben született – Pászka Lehel az Óriáspince-tetőn egy 400 méteres pályán kantár és nyereg nélkül vágtázó lóról 37.73 másodperc alatt 15 célzott lövést adott le, s mindannyiszor célba talált. A székelyek világrekordere lett, Guinness-rekordot állítva fel.” Ezt követően a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor-iskola Diákszínpadának művészi csoportja lépett színpadra, akik Babits Mihály Jónás könyve című művét adták elő, majd az Ex Libris díjak átadása következett. Elsőként Ex Libris díjban részesült a világ egyik legelismertebb élő magyar tudósa, a székelyföldi származású, Bostonban és Budapesten élő fizikus, hálózatkutató, Barabási Albert László. Egy mondat a laudációból: „Többek között Barabási érdeme, hogy a 90-es évek végén rájöttek: a hálózatok többsége nem véletlenszerű, nagyon bonyolult matematikai összefüggések fedezhetők fel bennük – s közben egy út a csíki Karcfalváról a világ közepébe.” A jelenleg Bostonban tartózkodó tudós díját Csíkszeredában élő édesanyja vette át. A következő Ex Libris díjat a csíkszeredai Beder Tibor nyugalmazott földrajztanár, volt főtanfelügyelő, közíró, kutató, tíz könyv szerzője, a Lármafa-talákozók szervezője vette át. Ugyancsak Gubcsi Lajos Ex Libris díjban részesült a Gyűjtemények Háza és a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad is. A díjat Molnár Jánosnak, a Diákszínpad jelenlegi vezetőjének nyújtották át. Bejan András, a Nagy Mózes Elméleti Líceum igazgatója is átvette a Gubcsi Lajos Ex Libris díjat. A Romániai Magyar Pedagógus Szövetségnek a magyar nyelv ápolásában vállalt szerepéért odaítélt Ex Libris díjat Péter Sándor magyartanár, a pedagógusszövetség sepsiszentgyörgyi elnöke vette át. A következő díjazott Sántha Attila kézdivásárhelyi író, költő, lapszerkesztő volt. Két mondat a laudációból: „Az Előretolt Helyőrség volt, ha nem is az egyetlen, ám a legnagyobb hatású csoport a prérin, amely az utóbbi évtizedekben komolyan elgondolkodott az irodalom mibenlétéről, papírra vetette elképzeléseit, és annak szellemében is próbált cselekedni. Mi mondtuk ki azt, hogy egyetlen urat ismerünk el magunk felett: az olvasót.” Ugyancsak Ex Libris díjban részesült Szabó Enikő csíkszeredai színművésznő, és díjazták Szima Csaba helytörténészt, a céhes város szülöttjét, Felső-Háromszék és egész Erdély elkötelezett lokálpatriótáját. Idén egy szakácsot, a város szülöttjét, a budapesti Bábel vendéglő vezető séfjét, Veres Istvánt is kitüntették, aki erre az alkalomra hazautazott, hogy személyesen vegye át a díjat. Utolsóként Vetró Bodoni András szobrászművész, a Nagy Mózes Közművelődési Egyesület Hagyományőrző Társaságának keretében működő 15. Székely Határőr Gyalogezred I. zászlóalja 1. századának parancsnoka vette át a díjat. Végezetül az ünnepséget és a díjazottakat Beder Imre református lelkész áldotta meg.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vibráló hétvége
Véget ért a VIBE Fesztivál
Vasárnap este véget ért az első marosvásárhelyi VIBE fesztivál. A Fiatalok által (főként) fiataloknak szervezett többnapos eseménysorozat az egykori Félsziget helyszínén zajlott, és méreteiben annak nyomdokaiba kíván lépni. Az első kiadást kísérő érdeklődést tekintve erre van esély, hiszen a négy nap alatt több ezren lépték át a Maros-parti fesztiválváros kapuját.
Amint azt a szervezők többször is hangsúlyozták, a VIBE több kíván lenni egyszerű mulatságnál, ezért szabadegyetemet is összehoztak az érdeklődőknek, a napközbeni víkendtelepi strandolás, sétálás és semmittevés alternatívájaként. Péntektől vasárnapig a Maros-parti ,,főutcán” már igencsak nehézkes volt a közlekedés, a jobb oldali parkolóban autók, motorok és lakóautók álltak, a Sörpatika asztalainál hol mulatozó, hol a messzi semmibe bámuló társaságok ültek, a Gokart Racing éttermének közelében színes sokaság forgolódott. Odabent zajlottak az említett nyári egyetem, a VIBE Koli előadásai. Mindennap délután a, illetve délelőtt 11 órától este 7-ig egymást követték a különböző értekezések a Koli két helyszínén: a Kertben és a Garázsban (a Gokart udvara, illetve étterme). Voltak előadások többek között a fotózásról, a nők elleni erőszakról, a tűzzsonglőrködésről, a régi egyetemekről, a mai magyar fiatalság igényeiről, különböző kommunikációs típusokról, szerelmi jó tanácsokról, a kultúrák, terek és emberek közötti összefüggésekről,
a celebségről, az erdélyi innovatív vállalkozásokról, a mai világpolitikai helyzetről, a vásárhelyi műemlékekről és közép-erdélyi kastélyokról, a regényírásról, a Brexitről, a fiatal politikusokról, a robotikáról, a menekültügyről, a drogproblémákról, mindezeket pedig irodalmi estek – Dsida-műsor, slam poetry, kreatív írásműhely – zárta. Az értekezések szépszámú közönséget vonzottak, a déli hőségben és a délutáni viharban egyaránt sokan kíváncsiak voltak az előadókra, a VIBE Kolit pedig olyan folyamatos programok egészítették ki, illetve gazdagították, mint a társasjátéksarok, a gyereksarok, a képzőművészeti és néprajzi jellegű kiállítások, a könyvsarok és a könyvturkáló, az egészségsátor vagy a különböző élménypedagógiás játékok.
A Kolit elhagyva, a gokartpálya végénél állt a fesztiválkapu, mellette mobilkórháznak berendezett csuklós busz, utána pedig a fesztiválváros. A meglehetősen nagy területen több színpad, bulisátor, kajaárusok és italmérések, miniatűr vidámpark fogadta a belépőt. Ez a többhektárnyi tér adott otthont az esti partiknak és koncerteknek, a négy helyszínen: a Magenta Stage-en, a Yellow Stage-en, a Blue Arenában, valamint a Kertben felállított Kompgyárban több mint hatvan együttes, illetve fellépő tette tiszteletét csütörtöktől vasárnapig, az esti koncerteken pedig többezres közönség bulizott együtt hajnalig. Koncertezett többek között a Koszika & The Hotshots, a Margaret Island, a Brains, a Palma Hills, a Vad Fruttik, Péterfy Bori, a Wellhello, az Intim Torna Illegál, a Moonfellas, a Sub Bass Monster, Kelemen Kabátban, a The Biebers, Borgore, a Pendulum, Sterbinszky és sokan mások.
A VIBE Fesztivál lapzártánk után, vasárnap este ért véget, így pontos adatokkal – a résztvevők számáról például – nem szolgálhatunk, de a szervezők szerint ígéretesnek bizonyult az első kiadás. Az eredeti tervek szerint sikerült megmozgatni az erdélyi fiatalságot, középiskolás és egyetemista diákságot, és összehozni a legnagyobb erdélyi diáktalálkozót.
Ha a VIBE sikeresnek bizonyul, és lesz folytatása, akkor nagy az esély arra, hogy Marosvásárhely ismét egy akkora, olyan fiatalos, színes és széles tömegeket megmozgató fesztivál házigazdája lehessen, mint a Félsziget volt fénykorában – pontosan tíz évvel ezelőtt.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)

A katolikus iskola oktatási feltételei biztosítottak
A jogász véleménye
Miért is merültek fel jogi problémák a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum létrehozásával kapcsolatban? Azok, akik hibáztak, tényleg korrupt, elvetemült bűnözők?
Két évvel ezelőtt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi területi kirendeltsége bűnvádi eljárást indított a Maros megyei tanfelügyelőség akkori főtanfelügyelője, Ştefan Someşan, valamint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum azóta tisztségéből felfüggesztett igazgatója, Tamási Zsolt József ellen, folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés és az igazgatói tisztség jogtalan felhasználásának gyanúja miatt, a korrupciós cselekmények megelőzéséről, felderítéséről és büntetéséről szóló 2000. évi 78-as törvény rendelkezései alapján. A bűnüldöző szervek szerint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum létrehozása nem a törvényes keretek tiszteletben tartásával történt, noha a líceum a Marosvásárhely Municípium Helyi Tanácsa 2014. július 29-i 271-es számú határozata alapján törvényesen létező oktatási intézményként szerepelt a tanügyminisztérium által kibocsátott országos tájékoztatási útmutatóban! Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség marosvásárhelyi területi kirendeltsége által végrehajtott szigorú és hosszadalmas nyomozati eljárás következtében kialakult az általános félelem légköre. Talán ennek következtében a Maros Megyei Tanfelügyelőség (ISJM) közigazgatási tanácsa 2017. február 27-én meghozta a 70-es számú törvénytelen határozatát. A határozat szerint, az intézményben a „2017-2018-as tanévben egyetlen cikluskezdő – nulladik, ötödik és kilencedik – osztály indítása sem engedélyezett”.
A líceum létrehozása során az első, pusztán adminisztratív jellegű baklövést – amelyik, véleményem szerint, a korrupció gyanúját mindenképp kizárja – Marosvásárhely Helyi Tanácsa követte el, azzal, hogy 2014. évi 271. számú határozata 1. cikke 5. bekezdésében az alapító okirat bemutatásának feltételéhez kötötte a Római Katolikus Líceumnak az iskolai hálózatba való besorolását – tehát az iskola alapításának elrendelése helyett csak javaslat jellegű döntést hozott.
A második, szintén közigazgatási jellegű tévedés a Maros Megyei Főtanfelügyelőség számlájára írható. 2014. szeptember 12-ei 115-ös sz. határozatával elrendelte a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum mint új, jogi személyiséggel rendelkező tanintézmény létrehozását. Csakhogy a 2011. évi 1-es számú közoktatási törvény 61. cikkelyének (2) bekezdése értelmében az iskolahálózatok megszervezése, az intézmények létrehozása „a helyi közigazgatási hatóságok feladata, az utólagos megyei tanfelügyelőségi egyetértés (=aviz conform) elnyerésével”. Sajnos, a tanfelügyelőség az egyetértő láttamozás fogalma helyett a létrehozás kifejezést használta, noha az iskolaalapítás a helyi tanács hatáskörébe tartozik. Alulírott – lehet, hogy régivágású ügyvédként – egyszerűen nem tudom megállapítani azt, hogy miben áll ez esetben is az a korrupciós bűncselekmény, amelynek felderítésén a DNA új típusú ügyészei évek óta nyomozgatnak, és zaklatják a szülőket, akiknek semmi közük az iskolaalapításhoz!
A tanfelügyelőség által jogalap nélkül elrendelt beiratkozási tilalom miatt sajnos a folyamatos oktatási tevékenység megakadályozásáig fajult a helyzet, annak ellenére, hogy a teológiai líceum önálló jogi személyiséggel rendelkezik, és jelenleg is törvényesen működik. Ezt a tényt a Romániai Közoktatás Minőségét Szabályozó Ügynökség (ARACIP) 2017. 02. 27-i 179-es számú átiratával is megerősítette, és a Tanügyminisztérium által kibocsátott ez évi rendeletek is alátámasztják. Figyelmen kívül hagyva ezt a tiszta, egyértelmű jogi helyzetet, valamint a büntetőeljárási tk. 4 cikkének az ártatlanság vélelméről szóló előírásait, a tanfelügyelőség közigazgatási tanácsa – többségi szavazattal – meghozta a 2017/70-es számú határozatát, amellyel megtiltotta a tanulóknak a 2017/2018-as tanévben a cikluskezdő osztályokba való beiratkozását. Kétségkívül, a vitatott határozat jogellenes közigazgatási aktus és sérti a tanintézmény jogait és azoknak a gyermekeknek és szüleiknek jogos érdekeit, akik a katolikus líceum cikluskezdő osztályaiba szerettek volna beiratkozni.
A határozat kibocsátását követően azonnal elindítottuk a közigazgatási bírósági eljárást. Az előzetes panaszunkat 2017. március 2-i számmal iktattuk. Ebben felhívtuk a Maros Megyei Tanfelügyelőség figyelmét arra, hogy a nulladik osztályba való beiratkozási időszak március 17-ig tart. Ezért azt kértük, hogy benyújtott panaszunkat a lehető leggyorsabban oldják meg, azért, hogy idejében elindíthassuk a peres eljárást. Az illetékesek barátságosnak egyáltalán nem minősíthető hozzáállását jellemzi az is, hogy az előzetes panaszunk visszautasítását csak 2017. március 31-én közölték, megvárván a nulladik osztályokba való beiratkozási időszak lejártát! Ennek ellenére a szülők 23 gyereket ideiglenesen beírattak.
Előzetes panaszunk visszautasítását azzal indokolták, hogy „az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi területi kirendeltsége a 2015/P/174-es ügyben a főtantanfelügyelő (sz.m.: prof. dr. Ştefan Someşan) és a szóban forgó intézmény igazgatója (sz.m.: prof. dr. Tamási Zsolt) ellen elrendelte a nyomozati eljárás elindítását, ezért a Római Katolikus Teológiai Líceum megalapítására és működésére vonatkozóan fennállhat a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja”. Csakhogy a cikluskezdő osztályokba való beiratkozást tiltó határozat indoklását, amely szerint az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi kirendeltségének az oktatási folyamatokba való beavatkozása miatt kellett meghozni, megcáfolta a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz (CSM) tartozó Bírókat és Ügyészeket Ellenőrző Igazságszolgáltatási Felügyelet 1947/II/ 363/DIP/2017-es számú határozata! A CSM Ellenőrző Felügyeletének határozata megállapította, hogy a Maros Megyei Tanfelügyelőség által az iskola cikluskezdő osztályaiba való beiratkozást tiltó intézkedéseit nem a Korrupcióellenes Ügyészség ügyésze rendelte el. Ezzel az indoklással a CSM ellenőrző felügyelete eldöntötte azt, hogy az illetékes ügyész nem követte el a 2004/303-as, a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény által büntetendő fegyelmi vétséget, mivel nem lépte túl nyomozói hatáskörét, nem befolyásolta az oktatási tevékenységet. Tehát a vitatott tanfelügyelőségi határozat indokolása, miszerint az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnek az oktatási folyamatba való beavatkozása miatt rendelte el a beiratkozás tiltását, nem igaz, ez pedig azt jelenti, hogy a közigazgatási döntés kötelező megindokolására vonatkozó törvényes előírás hiányzik, nem teljesült! Amennyiben a közigazgatási határozat nincs megindokolva, akkor a közigazgazgatási törvény értelmében semmis. Az érvénytelenségét pedig közigazgatási bírói eljárás során kell megállapítani. A Maros Megyei Törvényszék sajnos nem tartotta tiszteletben a sürgősségi eljárásra vonatkozó perrendtartási rendelkezéseket, és az ügyben az ítélethozatalt a kilencedik osztályba való beiratkozási határidő lejárta utánra, július 17-re halasztotta.
Ismételten felhívom a figyelmet arra, hogy mindaddig, amíg nem születik olyan végleges bírósági ítélet, amelyik kimondja azt, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum törvénytelenül működik, a Maros Megyei Tanfelügyelőség nem akadályozhatja a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum működését oly módon, hogy megtiltja a tanulók beiratkozását a cikluskezdő osztályokba. A cikluskezdő osztályokba való beiratkozás törvénysértő megtiltása kétségtelenül hivatali visszaélésnek minősül!
Ezúttal is rámutatok arra, hogy abszolút érthetetlen, logikátlan a főtanfelügyelőség érvelése, miszerint azáltal, hogy megtilja a cikluskezdő (0., 5. és 9.) osztályokba való beiratkozást, megakadályozza azt, hogy olyan helyzet alakuljon ki, amelyik súlyosan és visszafordíthatatlanul károsítja a tanulók iskoláztatását!? E szerint az érvrendszer szerint a cikluskezdő osztályokba beiratkozott tanulók sorsát kedvezőtlenül befolyásolná az, ha a Római Katolikus Teológiai Líceumban folytatnák tanulmányaikat, ezzel szemben a folyamatban levő évjáratok (1, 2, 3, 4, 6, 7, 10, 11, 12) tanulói a továbbiakban is akadálytalanul „fejlődhetnének”, esetükben nem állnak fenn a „kedvezőtlen következmények”? Joggal kérdezzük, a tanfelügyelőség miért gondolta, hogy a 0., 5. és 9. osztályba járó tanulók helyzete különbözik a többi évfolyamra beiratkozott tanulókétól? Arról nem is beszélve, hogy a tanfelügyelőség védhetetlen és törvénytelen határozatának milyen káros következményei vannak: szétválasztja a testvéreket, csökkenti a tanárok óraszámát és a tehetséges, az elméleti osztályokba igyekvő gyermekeket akaratuk ellenére szakiskolákba telepíti.
Arra is kitérek, senki sem vitathatja azt a tényt, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumban az oktatási tevékenység lebonyolításához szükséges feltételek teljes körűen biztosítottak:
– jogállásának meglétét az ARACIP (az egyetem előtti oktatás minőségét biztosító országos hatóság) és a Román Tanügyminisztérium ismételten rögzítette, kimondván, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum keretében tovább folytatható az oktatási tevékenység;
– tényállás: a teljes körű oktatás folytatásához rendelkezésre áll a szükséges épület (amelyik ráadásul a Római Katolikus Egyház tulajdona), valamint az oktatáshoz szükséges anyagi erőforrások; a megfelelő tanári, adminisztratív személyzet. Az önálló jogi személyiséggel rendelkező líceum diáklétszáma jóval meghaladja a kötelező 300 főt.
A Római Katolikus Teológiai Líceum ellen indított harc kiagyalói szem elől tévesztették azt a tényt, miszerint a marosvásárhelyi, Mihai Viteazul 15-16. szám alatti ingatlant a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék 2005. december 9-én, az 5874-es számú ítéletével visszaszolgáltatta a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek. A visszaszolgáltatás idején fennálló tevékenység megtartását előíró ötéves kötelezettség már 2010. december 9-én lejárt. Ennek következtében az Unirea Főgimnázium további működése a Római Katolikus Egyház tulajdonában álló ingatlanban kizárólag a tulajdonos nagyvonalúságának köszönhető, a Marosvásárhely municípiummal 2014. december 15-én megkötött bérleti szerződés rendelkezései következtében. A Római Katolikus Líceum megszüntetése a 25 évre megkötött bérleti szerződés megszüntetését vonhatná maga után, aminek következtében az Unirea Főgimnázium (amelyik több mint 40 éven keresztül a jelenlegi Petru Maior egyetem épületében működött, a Papiu líceummal átellenben) kilakoltathatóvá válna. Természetesen nem az a cél, hogy a szomszéd kecskéje is elpusztuljon!
Jelenleg tervben van a római pápa látogatása – ebben az összefüggésben ennek az iskolának a felszámolása, feldarabolása semmi esetre sem teremtene kedvező légkört Őszentsége Ferenc pápa történelmi látogatásának létre- jöttéhez.
Marosvásárhely, 2017. július 6.
Dr. Kincses Előd,
a Római Katolikus Teológiai Líceum ügyvédje / Népújság (Marosvásárhely)

Értékelő Király András leköszönt államtitkárral
A délutáni foglalkoztatásban rejlő lehetőségek
Király András leköszönt oktatási államtitkárral dióhéjban megpróbáljuk összefoglalni az Oktatási és Nevelési Minisztériumban eltöltött közel nyolc évet, illetve Arad megyei anyanyelvű oktatásunknak a jelenét, a jövőbeli kilátásait tesszük mérlegre.
– Pontosan mennyi ideig volt oktatási államtitkár, és az idő alatt hány miniszter „dőlt ki” ön mellől?
– 2010. február 12-én foglaltam el a hivatalomat, a 2-3 nappal korábban megszületett kinevezésem után. Sem én, de szerintem más se gondolta volna, hogy egy ilyen hivatalban hét és fél évet el lehet tölteni. Ez egyrészt elégtétel az ember számára, hogy mégsem volt annyira hülye, nem követett el akkora hibákat, amik esetünkben, az anyanyelvű oktatás kérdésében jelentkezhettek. Az államtitkárságom idején közreműködött 11 oktatási miniszter kinevezésének, illetve menesztésének a kérdései külön sorozatot érdemelne, de ezt most ne boncolgassuk. Számomra teljesen újszerű munkakör volt, mert négyévi parlamenti tevékenység, illetve a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatói székében eltöltött félév után, volt bizonyos rálátásom a romániai magyar oktatásra. A jelzett szolgálatnak voltak jó és kevésbé jó időszakai.
– Talán kezdjük a jó időszakokkal.
– Megadatott, hogy jól kezdtünk, mert becsöppentünk egy munkának majdnem a közepébe, ami egy új tanügyi törvény kialakításával kezdődött. Merem állítani, hogy ez a törvény a mai napig az egyik legjobban összeállított jogszabály volt Daniel Funeriu miniszter részvételével. Ő olyan ember volt, aki a kollégákat hagyta dolgozni. Természetesen, voltak vitáink, ugyanakkor egy óriási előnye is volt ennek az időszaknak, hogy az RMDSZ erős kormánypozícióban volt. Markó Béla nemcsak idézőjelben volt miniszterelnök-helyettes, hanem kimondottan odafigyelt a tanügyi törvényre, ugyanakkor az RMDSZ-nek jó miniszteri csapata is volt Borbély László és Cseke Attila, továbbá sok államtitkár és vezérigazgató személyében. Tehát minden szinten érezték, hogy súlya van annak a csapatnak, amit a szövetség delegált. Egy nagyon jó tanügyi törvényt állítottunk össze, amiben két cikkely jut a kisebbségi oktatásnak, azon kívül elszórva cikkelyek vagy bekezdések, amelyek hivatottak voltak a kisebbségi oktatás fejlesztésére. Én a kisebbségi oktatás kifejezést használom, de le kell szögeznünk, hogy az a mi magyar nyelvű oktatásunkat jelenti, hiszen a kisebbségi oktatásban foglalkoztatott nagyjából 200 ezer diák közül 160-166 ezer között mozgott a magyar diákok létszáma az óvodától az érettségiig. Tehát a számokból is látszik, hogy a többi kisebbség a „futottak még” kategóriába sorolható.
– Ezzel párhuzamosan a német gazdaság vonzáskörében, a német nyelvű oktatás is felfutott.
– Az egy külön történet, ahol talán a németet tanítják németül, de a tantárgyak zömét már román nyelven oktatják. Ez a német gazdaság vezető szerepének a vonzatában lehetőséget kínál kitörni a romániai viszonyokból, illetve továbbtanulni, de ezzel most ne foglalkozzunk! Mi, természetesen, a magyar oktatásra figyeltünk oda, ezért jól láttuk, hogy a mi és a többi kisebbség oktatása között fajsúlyos eltolódások vannak. A Minisztériumban nehezen tudták felfogni, miért kell nekünk oktatási központ, miért akarunk beleszólni a tétel-összeállítás kérdésébe. Erre elmondtuk nekik, hogy nekünk komoly hagyományokkal rendelkező pedagógiai líceumaink, felsőoktatási intézményeink, egyetemeink vannak, ahol minőségi munka folyik. Funeriu ismerte a magyar rész műszaki kutatásainak az eredményeit, főként a fizika és a kémia terén, mert Lányi Szabolcsot szinte istenítette. Éppen ezért, támogatta az ilyen törekvéseinket. Elfogadtattuk velük, hogy nem csak vagyunk, hanem dolgozunk is.
Úgy táncolni a jégen, hogy kevésszer essünk el
– Sikerült-e a törvényt teljesen életbe léptetni?
– A nagy baj a törvénnyel, hogy két éve se volt, hosszú vita után, 2011 februárjában felelősségvállalással léptette életbe a kormány, mert a Szenátus bojkottálta a megtárgyalását, miközben a Képviselőház megszavazta. Félig sem igaz történet, hogy a parlament nem ismerte. A törvénynek szüksége lett volna még két évre ahhoz, hogy kiérje magát a működése. Sajnos, 2012 májusában megbukott az RMDSZ-t is magában foglaló koalíciós kormány. Utána jöttek a bal vagy bal-közép orientáltságú kormányok, amelyeknek érkeztek, illetve mentek az emberei. Én is folyamatosan vártam a miniszterelnöki „elbocsátó szép üzenetet”, amikor egy este telefonált Markó Béla, Verestóy Attila és Kelemen Hunor, akik elmondták: most jönnek a miniszterelnök úrtól, akivel megegyeztek, hogy olyan hivatalokban, mint a Tanügyi Minisztérium és a Kisebbségi Hivatal, ott maradnak az RMDSZ legmagasabb szintű emberei. Ez a felfogás bement a köztudatba, ezért a miniszterelnöktől függetlenül, továbbra is maradtak a tisztségviselőink. 2014. után az RMDSZ tartósan nem került vissza a kormányzásba, kivétel volt 6-7 hónap Victor Ponta miniszterelnöksége idején. A hatalomból való kimaradás megérződött a mi tevékenységünkön is. Végkövetkeztetésem: bárki, aki minisztériumban államtitkári tisztséget tölt be, annak szüksége van a pártjának a támogatására. Mivel a pártunk nem volt kormányon, megpróbáltunk a jégen úgy táncolni, hogy kevésszer essünk el.
– Véleménye szerint, a hét és fél évvel ezelőttihez viszonyítva, az anyanyelvű oktatásunk milyen pozícióban van?
– Történelemtanárként, folyamatosan figyelemmel kísértem a számokat és az eredményeket. Pozitívumként értékelhető, hogy a magyar oktatási hálózat szélesen kiterjedt, vagyis intézményekben nincs hiány, sőt a gyermekhiány miatt talán szűkíteni szükséges. Mert hiába van óvodánk és iskolánk bárhol, ha nincs benne gyermek. Tehát ez az egyik nagy kérdés, amit gyorsan meg kell oldani, és ami minőségileg is kihat anyanyelvű oktatásunkra. Úgy érzem, vannak előrelépéseink, mert az úgynevezett „veretes iskoláink” megerősödtek.
– A MOGYE-ügyet miért nem sikerült megoldani?
– Sok ügyet nem sikerült megoldanunk. A MOGYE ügyét minden normális államban megoldottnak tekinthettük volna, hiszen a törvény fehéren, feketén leírja, hogy melyek a kétnyelvű egyetemek, és a MOGYE benne van. A törvény tovább megy és elmondja: ahol akkreditált, tehát jóváhagyott oktatási program zajlik, ott a következő lépéseket kell betartani: az úgynevezett kutató igazgatóságokat (departamenteket) kell létrehozni, amelyek nem azért fontosak, hogy ott valaki igazgató legyen, hanem azért, mert az igazgatóság pénzügyi szervként is működik, ezért költségvetése van, meghatározza a saját tevékenységi területét, az állások meghirdetésének az időpontját vagy azt, mikor szűkítheti azokat. Ebbe a MOGYE nem ment bele. Itt Daniel Funeriu vagy kötött egy kompromisszumot vagy nem figyelt oda. Mert a törvény azt mondta, hogy az egyetemeknek meg kell szerkeszteniük kartájukat. Mi folyamatosan követtük, mindig az volt a válasz, hogy nincs karta vagy nem jött még meg, végül is túlment a 30 napon, ezért az úgynevezett hallgatólagos elfogadása következett. Akkor, újoncként érthetetlen volt számomra, miért is olyan nagy probléma, amikor vele szemben, szintén Vásárhelyen a Művészeti Egyetem külön magyar és román fakultásban dolgozott, a Babeş–Bolyain is sorozatban alakultak meg magyar vonalak. Idővel aztán kiderült, hogy Marosvásárhely akkor is, mai egy frontváros. Már Baba tanügyminiszter idején is a hajnali órákig végigültük azt a politikai egyeztetést, amely a Minisztérium és a MOGYE vezetősége között zajlott a méltányos rendezés érdekében. Ezzel együtt, zsákutcába jutott. Érdekes, hogy mennyire erős, mondhatnám a magyarellenes, de inkább azt mondom, a nemzeti vonal Vásárhelyen. Mert utána Victor Ponta miniszterelnökkel az élen, Andronescu oktatási miniszterrel, a felsőoktatásért felelős államtitkárral, RMDSZ-szel (legfelső szinten), helyben leírták a megoldásra váró 7 pontot, amelyeket a mai napig sem sikerült megoldani. Még hivatkozni sem igen akartak a 7 pontra, mert olyan válaszok érkeztek rájuk, hogy hajnali három órakor már nem tudom, mit írtam alá – mondta a rektor és a szenátuselnök. Tehát a MOGYE körül nem egészséges a hangulat. A MOGYE ügyében talán sebtapasz lehet a 2003-as miniszterelnöki rendelet, amely kimondja: a MOGYEn fele-fele arányban kerülnek be magyar, illetve román vonalra diákok, az a mai napig érvényes. Tehát 135 orvosi hely van magyar nyelven is, ahova ugyancsak anyanyelven felvételiznek, magyar nemzetiségű tanárok javítják a dolgozatokat. Hasonló a helyzet a Gyógyszerészeti és a Fogorvosi Egyetemen is. Ahol lefaragtak és ideologizálták, azok az úgynevezett fizetéses helyek, mondván: ha a diák fizet, akkor a tanulmányi eredményei döntsenek. Innen erednek azok a problémák, amelyekről senki nem beszél szívesen: vagyis, hogy a 215. román felvételizőnek jobb az átlageredménye, mint a 136. magyarnak. Tehát magyarok nem tudnak fizetős helyre bejutni, esetleg nagy ritkán 2-3-an. A fizetős helyek megállapítása és elosztása, teljesen szenátusi döntés alapján történik. Ezen úgy próbáltunk enyhíteni, hogy minden felvételi után összegyűjtik az el nem foglalt ingyenes helyeket, amelyeket országosan szétosztanak a jó egyetemek között. Így kap még 10-15 helyet a MOGYE magyar vonala is, de ugyanannyit kap a román vonal is, mert ingyenes helyek.
Nyugdíjasként is segítene
– Hogyan tovább a magánéletben?
– Nyugdíjas vagyok, az élet megy tovább. Ha igénylik, én nagyon szívesen segítem az érdekvédelmi szövetségnek azt a vonalát, amely a civilszervezetekkel foglalkozik. Úgy érzem, ehhez van egy adag tapasztalatom, amihez belföldi és külföldi ismeretségi kör is társul. Ha nem igénylik a segítséget, a Szabadság-szobor Egyesületben folytatom a munkát.
– Térjünk vissza az MKT-ülésen elhangzott kijelentésére, miszerint erdélyi szinten Arad megyében a legrosszabb a helyzet az iskolaigazgatók versenyvizsgája terén. Ezt hogyan értelmezi?
– Hosszú idő után az Oktatási Minisztérium kiírta az iskolaigazgatói versenyvizsgákat, amikre már régóta nagy szükség volt. Sajnos, éppen a technokrata kormány írta ki a versenyvizsgát, nagy helyzetismeret nélkül. A legnagyobb gond a Tanügyi Törvénynek a be nem tartásával van, ugyanis az világosan kimondja: az iskolaigazgatók versenyvizsgáját a tanfelügyelőségek szervezik meg, a helybeli polgármesteri hivatalok és tanácsok aktív segítségével. Ezúttal azonban teljesen központosították a vizsgát, amibe a szakszervezetek is többször beleszóltak. Éppen ezért, egy olyan lecsó lett belőle, hogy nem lehetett tudni, kinek, mi a szerepe. Mivel az akkori tanügyminiszter egy jó kutató, egy harmincoldalas tesztet állított össze, ami egyrészt túl összetett volt, de a mieink a román szöveg jó részét nem is értették pontosan. Az Arad megyei 12 magyar jelentkező közül egy igazgatónak és egy aligazgatónak sikerült a tesztje, ami magáért beszél, Erdély-szerte, a legrosszabb magyar eredmény. Átírták a főtanfelügyelők és a helyettesek módszertanát is, ami szintén hiba volt, mert a feltételek és a gondok ismerete hiányában történt. Mindent összevetve, jelenleg az Arad megyei magyar iskoláknak egy igazgatója és egy aligazgatója rendelkezik négyéves mandátummal. A többit kinevezték a versenyvizsgáig, ami július végén lesz. Megdöbbentő, hogy ezekre a tisztségekre nem jelentkeznek, noha nagyon fontos a nagy iskolák számára, ahol komoly magyar közösség él, hogy előrelátható tervezést lehessen készíteni.
– A mostani teszteket az előbbieknél jobban átgondolták?
– Tudtommal, még nem foglalkoznak velük. A versenyvizsga könyvészete azonban megvan, azon könnyítettek. Sajnos a Minisztériumban még most sem értik meg, hogy a tanügyben szükség lenne stabilitásra, amely jóvoltából legalább négy évre lehetne tervezni. Gimnáziumi szinten megvannak az új tantervek, már tudják, mit, hány órában fognak tanítani. Ehhez azonban olyan iskolai vezetőség szükséges, amely felkészíti a tanári karát, de a szülői közösséget is a diákokkal való foglalkozás hatékonyságának a növeléséért.
– Lesz-e komoly érdeklődés az igazgatói tisztségek iránt?
– A személyes beszélgetések alapján, nem gondolnám, hogy túl nagy verseny lenne az Arad megyei iskolákban az igazgatói tisztségekért. E hozzáállás a Csiky Gergely Főgimnázium, esetleg az erős vidéki iskoláknak a szintjén enyhén szólva megdöbbentő.
Vészes gyermekhiányban szenvedünk
– Több vidéki iskolánkban a gyermekhiány miatt az osztályok összevonásának a veszélye fenyeget. Kisperegen megszűnt a gimnáziumi rész. Hol fognak ezután tanulni a felső tagozatosok?
– A kisperegi történetbe minden évben belefolytam, mondván: addig tartjuk – és ebben támogatom is őket –, ameddig tartani akarják. Végül is, született egy olyan döntés, hogy a néhány felső tagozatos – mert az előkészítő osztálytól a nyolcadikig, talán 20 gyermek volt – Pécskára fog ingázni. Addig tartották a felső tagozatot, amíg arra igény volt. Ebben maximális támogatást kaptak, de hogy a továbbiakban milyen minőségű oktatás zajlik majd az összevont elemiben, az más kérdés. A kisperegi egy olyan esetnek a bizonyítéka, amikor a szülők nem érzik az egymásra utaltságot, hiszen azért járt oda olyan kevés gyermek, mert sok szülő Pécskára vitte a gyermekét.
– Melyik Arad megyei magyar iskola van még a kisperegihez hasonló, bizonytalan helyzetben?
– Visszakérdezek: melyik nincs? Mert ha szigorúan vesszük a törvény előírásait – amelyeken feltétlenül változtatni kell –, akkor marad a Csiky Gergely Főgimnázium és az Erdőhegyi Általános Iskola. Vegyük tudomásul: vészes gyermekhiányban szenvedünk, amit kezelni kellett volna. Sajnos, az Arad megyei nagyban hasonlít az országos helyzetképre, hiszen mindenhol drasztikusan csökkent a gyerekszám vagy túl sok az intézményünk. Erre székelyföldi példákat is hozhatnék. Példának okáért, Székelyudvarhely egy 30 ezer fős város, ahol azonban 5 líceum működik. Azokba a diákokat a környező falvakból gyűjtik be, azokban viszont diákhiány miatt veszélybe kerül az iskola. Úgy érzem, eljött az ideje, hogy őszintén beszéljünk anyanyelvű oktatásunknak az alapvető gondjairól. Egyik ilyen, hogy a vegyes lakosságú vidékeken, ha a szülő egy kicsit is elégedetlen az anyanyelvű oktatással, azonnal elviszi a gyermekét román iskolába.
– Mi lehetne az ellenszere a magyar diákok elvándorlásának?
– Amikor a legutóbbi parlamenti választáson a szenátori listán indultam, a kampányomban meghirdettem a délutáni oktatás minőségi javítását. Vagyis behozni olyan anyagi alapokat, meg kell találni olyan erőforrásokat, amelyekből nemcsak a diákok délutáni foglalkoztatását fedezzük, hanem a velük foglalkozó pedagógust is honorálhatjuk. Tehát délután minőségi munkának kell folynia, ami viszont nem a délelőtti munkának a folytatása. Felzárkóztatás, tehetséggondozás idegen-nyelv vagy számítógép kezelés terén. Tehát a szülőnek látnia kell, hogy a többlet, hasznos foglalkozást nem neki kell megfizetnie, ezért érdemes a gyereket abba az iskolába járatni.
– Hol lehetne ilyen anyagi erőforrásokat találni?
– E témában vannak megbeszéléseim, minden elismerésem a Magyar kormány erőfeszítéseiért, amelyeket a csángóoktatásért tesz. Ugyanakkor az anyaországiak is elismerik, hogy e tekintetben kissé „vizet hordunk a Dunába”. Én viszont állítom, hogy nem hiábavaló, hiszen a körülményesen beindított csángóoktatásban manapság több mint 1000 diák érdekelt, annyian tanulnak magyarul. Ha az megér ekkora erőfeszítést, ugyanúgy a szórványban is megérné a hasonló ráfordítás.
– Tegyük fel, hogy lesz pénz, de ki tudná e hatalmas munkát megszervezni, felvállalni?
– Szerintem adottak a feltételek, hiszen a Magyar Kormány az itteni helyzet felkarolásában a Pedagógus Szövetséget tekinti partnernek. Beszéltem az RMPSZ vezetőségével, ők nyitottak e munkára, mert érzik annak a halaszthatatlan szükségességét. Úgy érzem, ha e kérdésben előre tudunk lépni, akkor van perspektíva, mert a gyermekek délutáni programja, együttléte a közösségépítés szempontjából is fontos. Ha beindul, e munkában magam is szívesen részt veszek.
– Sok sikert kívánunk hozzá minden résztvevőnek, köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Széttépte egy 17 éves juhász combját a medve
Juhászra támadt szombat hajnalban egy medve a Retyezát-hegységben. A megsebesített fiatalembert a SMURD helikopterével szállították Marosvásárhelyre.
Az Agerpres beszámolója szerint az eset a Zlata-csúcs tövében lévő esztenánál történt. A fiú el akarta kergetni a juhok körül ólálkodó medvét, a nagyvad rátámadt és szétkaszabolta a jobb combját – nyilatkozta a hírügynökségnek a Hunyad megyei hegyimentő szolgálat vezetője.
Ovidiu Bodean elmondta, a medvetámadásról a juhász egyik társa értesítette őket hajnali fél ötkor. A fiatalembert a hegyimentő szolgálat helyszínre siető csapata részesítette elsősegélyben. Mivel a fiú sérülései súlyosak, riasztották a SMURD-ot. Az áldozatot mentőhelikopterrel szállították egy marosvásárhelyi kórházba. maszol.ro

Felkészülés a székely önrendelkezési törekvés száz éves évfordulójára
2017. július 15-én Sepsiszentgyörgyön ülésezett a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága. Az elnöki beszámoló meghallgatása után a testület kitűzte a Székely Nemzeti Tanács soron következő ülésének időpontját, amelyre 2017. október 21-én kerül sor.
Ez alkalommal napirenden lesz a Székely Nemzeti Tanács elnökének megválasztása, valamint a centenáriumi év ünnepélyes meghirdetése, hiszen 2018. november 19-én lesz száz éves a székely önrendelkezési törekvés, száz éves lesz a Székely Nemzeti Tanács.
2010. november 19-én a Székely Nemzeti Tanács a Magyar Parlamentben megtartott ülésén kimondta a történelmi folytonosságot az 1918. november 19-én Budapesten és a 2003. október 26-án a székely falvak és városok közösségeinek akaratából Sepsiszentgyörgyön létrehozott Székely Nemzeti Tanács között.
A határozat a Székely Nemzeti Tanács alapítási napjának 1918. november 19-ét nevezte meg, azt a napot, amikor Gróf Bethen István kezdeményezte az erdélyi Székely Nemzeti Tanács megalakítását. A későbbiek során elkészül a centenáriumi év esemény-naptára, a legfontosabb megemlékezésekkel és helyszínekkel, a száz év történelmét áttekintő konferenciák, kiadványok, kiállítások sorával. Mindezekben számítunk a székelység és az egész magyarság támogatására.
Az Állandó Bizottság a Gábor Áron díjat a 2017. évre dr. Dávid Lászlónak, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorának adományozza. A gyűlés résztvevői egyetértettek abban, hogy dr. Dávid László mérnökként, alkotó tudósként, egyetemi tanérként és Székelyföld legfontosabb felsőoktatási intézményének vezetőjeként is rászolgált a kitüntetésre, de tekintettel voltak arra is, hogy a III. Székely Kongresszus megszervezésével megnyitotta az utat, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a székely jövőépítés szellemi központja legyen.
A hagyományoknak megfelelően, a díjátadó gálára, a Székely Szabadság Napján 2018 március 10-én, Marosvásárhelyen kerül sor.
A Székely Nemzeti Tanács Sajtószolgálata; Erdély.ma

Kavarunk, szenátor úr, kavarunk?
A jelek szerint egyeseknek semmi sem drága, ha nem létező etnikai konfliktusok, különösen vélt magyar túlkapások miatt tiltakozva, a román érdekek védelmében fellépve némi politikai tőkére tehetnek szert. Feltehetőleg ez motiválhatta az utóbbi esetet is.
Szükségük is lenne erre, mert politikai alakulatuk, az egykori államelnök, Traian Băsescu pártjának népszerűsége a bányászbéka ülepe alatti szintre zuhant. Igaz, nem kizárólag ők vannak így ezzel.
A legfrissebb hasonló természetű konfliktus – vagy csupán annak látszata – Marosvásárhely tövében, Koronkán pattant ki, méghozzá régi ismerősünk, Marius Paşcan Maros megyei szenátor jóvoltából. Aki az előző években azzal dicsekedett, azt tartotta prefektusi, illetve törvényhozói mandátuma legfőbb eredményének, hogy sikerült megakadályoznia a Felső-Maros menti államosított erdők visszaszolgáltatását egykori – természetesen magyar – tulajdonosainak, illetve azok leszármazottainak. Szintén ő volt az, aki a március 10-i Székely Szabadság Napja megszervezése miatt perrel fenyegette a Székely Nemzeti Tanácsot. Sőt, megvádolta a magyar kormányt is, amiért az szerinte támogatja az „úgynevezett” Székelyföld autonómiáját, ami által a pattanásig feszültek az etnikumközi kapcsolatok. Azt is mondta emberünk, hogy „az ilyen uszítások, szeparatista és szegregációs törekvések, és a nemzeti alapú diszkrimináció folyamatosan jelen van Románia közepén az oktatásban, a köz- és egészségügyi intézményekben”.
Ha pedig nincs feszültség – mármint etnikai, amit természetesen a magyar kormány közreműködésével szítanak –, akkor kelt ő maga, természetesen hazafiúi felbuzdulásában. Amint tette ezt legutóbb éppen a koronkai iskolai évzáró esetében a minap. Facebook-bejegyzésében azt állította, hogy diszkrimináció érte a koronkai iskola román diákjait azáltal, hogy nem vehettek részt a magyar nyelven tartott tanévzárón, és csak magyar nyelvű okleveleket nyomtatott az iskola. A magyar oldal ezt cáfolta, igaza tudatában beadvánnyal fordult az oktatási illetékesekhez, illetve a prefektúrához, kérve, vizsgálják ki az ügyet. A tanfelügyelőség ezután vizsgálóbizottságot küldött a Tholdalagi Mihály Általános Iskolába, a vizsgálódás eredménye a magyar szülőket igazolta.
Mindez „úgynevezettet” aligha érdekli, ő megelégszik azzal, ha a hasonló gyűlöletkeltő, mondjuk ki: magyarellenes megnyilvánulásaival ideig-óráig az érdeklődés középpontjába kerül. Másként a kutya sem figyel rá. Véleményem szerint.
Szentgyörgyi László / Központ.ro; itthon.ma/szerintunk

Felkészülés a székely önrendelkezési törekvés századik évfordulójára
2017. július 15-én Sepsiszentgyörgyön ülésezett a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága. Az elnöki beszámoló meghallgatása után a testület kitűzte a Székely Nemzeti Tanács soron következő ülésének időpontját, amelyre 2017. október 21-én kerül sor. Ez alkalommal napirenden lesz a Székely Nemzeti Tanács elnökének megválasztása, valamint a centenáriumi év ünnepélyes meghirdetése, hiszen 2018. november 19-én lesz százéves a székely önrendelkezési törekvés, százéves lesz a Székely Nemzeti Tanács. 2010. november 19-én a Székely Nemzeti Tanács a magyar parlamentben megtartott ülésén kimondta a történelmi folytonosságot az 1918. november 19-én Budapesten és a 2003. október 26-án a székely falvak és városok közösségeinek akaratából Sepsiszentgyörgyön létrehozott Székely Nemzeti Tanács között. A határozat a Székely Nemzeti Tanács alapítási napjának 1918. november 19-ét nevezte meg, azt a napot, amikor gróf Bethen István kezdeményezte az erdélyi Székely Nemzeti Tanács megalakítását. A későbbiek során elkészül a centenáriumi év eseménynaptára, a legfontosabb megemlékezésekkel és helyszínekkel, a száz év történelmét áttekintő konferenciák, kiadványok, kiállítások sorával. Mindezekben számítunk a székelység és az egész magyarság támogatására. Az Állandó Bizottság a Gábor Áron-díjat a 2017. évre dr. Dávid Lászlónak, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorának adományozza. A gyűlés résztvevői egyetértettek abban, hogy dr. Dávid László mérnökként, alkotó tudósként, egyetemi tanárként és Székelyföld legfontosabb felsőoktatási intézményének vezetőjeként is rászolgált a kitüntetésre, de tekintettel voltak arra is, hogy a III. Székely Kongresszus megszervezésével megnyitotta az utat, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a székely jövőépítés szellemi központja legyen. A hagyományoknak megfelelően a díjátadó gálára a székely szabadság napján, 2018. március 10-én Marosvásárhelyen kerül sor.
A Székely Nemzeti Tanács sajtószolgálata; Népújság (Marosvásárhely)

Nemesek több változatban
A 15. század legvégén tragikus esemény dúlta fel Marosvásárhely mezőváros nyugalmát: egy nyárádszentbenedeki nemes tucatnyi familiárisával és azok embereivel, a történész Benkő Elek szerint egész kis hadsereggel tört rá a városra, és meggyalázta a plébániatemplomot, sőt megölte annak plébánosát. A támadók akkora erővel léptek fel, hogy a város nem tudta megvédeni egyházi emberét. A Székely Oklevéltár 7. kötetében található dokumentum tartalmazza a peranyag egy részét.
Az eset, akárcsak más hasonlók, arra vezeti rá a történészt, hogy a kollektív nemességet élvező székelység fő tömegei fölött létezett egy olyan magyarországi értelemben is nemesinek nevezhető réteg — előzményei már a 13–14. században kimutathatók—, amely a feudalizálódás úttörőjeként az ősi egység megbontásán dolgozott. A székely társadalom átalakulása tehát korábban megkezdődött, mint eddig hitték, a főemberekből és kiemelkedő közszékelyekből, a beköltöző magyar nemességből kialakult egy maga köré familiárisokat gyűjtő nagyobb hatalmú és gazdagabb réteg, mely sokban hasonlítható az erdélyi vármegyei részén élő nemességhez (de magánbirtoka volt a Székelyföldön is), azzal nemegyszer családilag össze is fonódott.
Ilyenkor is azonban mindig különbséget kell tenni az nemesi birtok és az ún. székely örökség között, utóbbira egészen más, a székely jog szabályai vonatkoztak. Előfordult, hogy a székelységbe beházasodott erdélyi nemes székely örökséghez, pl. lófőséghez is jutott, és ezzel ama joghoz, hogy beválasztható legyen a nemek és ágak megszabott rend szerint „körben járó” vezetői tisztségeibe. A két jogrend, az ősibb székely és feudális magyar tehát egymás mellett létezett, nemegyszer egymásba fonódva. A kliensi viszonyban álló székely azonban sem jobbágy, sem kimondottan vazallus nem volt, évente egyszer, húsvétkor például – két nagy búzakenyér átadása után – urat válthatott szabad akaratából.
Benkő Elek különben a székelyföldi váraknak és udvarházaknak mint hatalmi központoknak szentelt remek fejezetben is e nemesség meglétére vonatkozó bizonyítékokat lát: …a „kővárak azt sejtetik, hogy a 13–14. századi Székelyföld nem volt olyan homogén, egységes jogállású terület, mint a kora újkoriban, amikor területi egységét csak néhány vármegyei enklávé bontotta meg”.
B. Kovács András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kortárs művészeti fesztivál Marosvásárhelyen
Nagyon sokszor leírtuk már, hogy Marosvásárhely a fesztiválok városa. Fölösleges nekifogni a számolgatásnak, az esztendő mindegyik évszakában rengeteg szemlét rendeznek a városban a klasszikus zenétől kezdve a filmművészeten keresztül a – mondhatni – olyan, szélesebb tömegeknek kínált rendezvényekig, mint a Forgatag, avagy az ez évben első alkalommal megszervezett Vibe. Ezen, jellegzetes eseménysorozatok közé tartozik a Szféra Kortárs Művészeti Fesztivál is, amelyre az idei Vásárhelyi Forgatagot megelőző hétvégén, augusztus 18-a és 20-a között kerül sor. A szemle egyedi módon közelít közönsége igényeihez, hiszen amint azt a szervezők is hirdetik, ha emberek együtt gondolkodnak, dolgoznak, táncolnak vagy csak együtt kikapcsolódnak, lehetnek bármilyen különbözőek, ez a közösségi lét egy olyan kapcsot képez köztük, amelyen keresztül jobbá tehetjük és élvezhetjük az életet. A Szféra Kortárs Művészeti Fesztivál három napig tart, és egy csodálatos helyszínen, a szebb napokat megért Aranykakas kertjében zajlik. A szervezők ízelítőt kínálnak a művészetek valamennyi ágazatából: zene, irodalom, utcai művészetek, szobrászat, film és sok minden más.
A Szféra zenei kínálata a kortárs zenei szcéna legújabb és legérdekesebb alkotóit mutatja be, nagy hangsúlyt fektet az új zenekarokra és zenei kollektívákra. A szervezési koncepció szerint a még nem teljesen kiforrt, a kísérleti és spontán művészeti megmozdulások legalább olyan izgalmasak, mint a már nagy népszerűségnek örvendő alkotók és alkotások, mert ezek megmutatják, hogy ma hol vagyunk és merre tartunk.
Akik már biztosan fellépnek az idei Szféra fesztiválon: Manaky (Magyarország) – eredeti jamaicai reggae lüktetés, soul, funk és hip-hop elemekkel, friss hangzással és társadalomkritikus szövegekkel. A lélek mélységeit kutatják Apey-vel (Magyarország) egy költői és közvetlen akusztikus koncerten, de itt lesz Magyarország legrégebbi és legismertebb alternatív zenekara, a Pál Utcai Fiúk is.
A szervezők büszkén jelentették be, hogy idén a hazai alternatív zenei világ legjelentősebb zenészközössége, a The Jam Community is ellátogat a Szférára. A közönség tagjai nemcsak koncerten hallhatják és láthatják őket, hanem együtt is bulizhatnak majd velük a Bunkerben. Vasárnap pedig egy közös alkotóműhelyre hívják a Maros megyei zenészeket, ismerkedni és együtt muzsikálni.
Pénteken és szombaton, esténként 10 óra után a Bunkerben folytatódik a hajnalig tartó buli, a legjobb hazai underground dj-kkel.
A Szféra a művészetekről, örömről, barátságról, a környezetünkről és a kreatív közösségi életről szól – áll a fesztivál ismertetőjében.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)

A mindig derűs, csupa szív Sövér Elek
Ma is köztünk élhetne, éppen nyolcvan éves lenne a gyergyóalfalvi festőművész, akinek sokan köszönhetik, hogy az ecsettel szoros barátságba kerültek. Sövér Elek tiszteletére szervezik Alfaluban a Művészetek Éjszakáját, de hogy ki is volt ő valójában, arról családtagjai, tanítványai tudnak a legtöbbet. Húgánál, Sövér Erzsébetnél jártunk. Erzsike néni Sövér Elek egyik alkotását, az édesanyjukról készült képet őrzi • Fotó: Balázs Katalin 1937-ben járunk. Öt év házasság után nagy öröm éri Sövéréket, július 25-én megszületik első gyermekük. A nagyapa nevére, Eleknek keresztelik. Aztán kétévente született testvér mellé, tíz évvel kisebb testvére, Erzsébet úgy fogalmaz, „nyolcan voltunk, akik éltünk.” Sövér Sándor családjának világába Erzsike néni enged be bennünket. Gazdálkodó család, nyolc gyermekkel, nehéz megélhetés közepette. Az édesapa erdei munkán dolgozott, az édesanya, Anna nevelte a cseperedőket, a kertben zöldséget termelt, ami a család szükséglete fölött volt, eladta. A gyermekek hamar megismerkedtek a mezei munkával, kaszálni, takarni kellett, a szántóföldbe krumpli, len, kender került. Ma is tudja Erzsike néni, hogy huszonöt kévéből lesz a kalongya, a kendert áztatni, vagdalni, tilolni kellett... s hosszú folyamat után lehetett fonni, szőni. Nem az ételt nézte... A szigorú édesapa céltudatosan állított minden gyermeket a munka mellé. Mégis, amikor azt látták, hogy Elek fiúk jó eszű és kezű diák, ötödik osztálytól Marosvásárhelyen iskoláztatták. Erzsike néni azt mondja, ő már arra emlékszik vissza, hogy Elek a vakációkban hazajött Vásárhelyről, hol „a kert sarkára felülve” festett, hol a patak partján, de nagyon szerette az erdőket is járni. „Amikor evett, akkor sem az ételt nézte, hanem a könyvet, olvasott egyfolytában.” Arra is emlékszik a húga, milyen volt, amikor egy nyáron a szülők „küssőföldre”, Vásárhely környékére mentek aratni. Elek volt a legnagyobb, a felügyelő, hagytak neki pénzt is, hogy kenyérre s amire kell, legyen. A nyolcgyermekes Sövér családban elsőként érkezett Elek „Öt fiú után én voltam a legnagyobb leány, én kellett főzzek ötödik, hatodik osztályosként. Ami volt a házban, abból főztem. Elfogyott a kenyér. Én nem tudtam, ő pedig elfelejtette, hogy édesanyánk a kredencben hagyott pénzt. Így amikor a szomszédasszony sütött, s adott, akkor ettünk kenyeret, máskor krumplilevest, laskalevest, amit tudtunk. Aztán, amikor két hét után szüleink hazaértek, s édesanyánk meglátta a pénzt a poharak között hiánytalanul, sírva fakadt” – emlékszik nevetve bátyja feledékenységére Erzsébet. Tanárainak nem parancsolhatott Amikor Marosvásárhelyen befejezte tanulmányait, a nagyváradi színházban dolgozott, majd a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festészeti szakán tanult. Onnan Aradra helyezték ki rajztanárnak, majd hazakerült Alfaluba. Szerették a diákjai, egyvégbe vitte őket erdőre, mezőre festeni. „Balázs Jóska ma is elemlegeti: ha ne legyen Elek, én most nem lennék festőművész” – mondja Erzsike néni. Alfaluban azt akarták, legyen ő az iskolaigazgató. Szülőfalujába nem tudta ezt vállalni, nem tudott volna azoknak parancsolni, akik őt tanították. Pár év múlva barátai biztatására Csíkszeredába ment tanítani, képességeit fejleszteni. Ott lett a művészeti iskola igazgatója. Akkor már nős volt, egy egészségügyi asszisztensnőt vett feleségül, két gyereke született, Zsolt és Levente. „Csíkszeredában élnek, jövögetnek haza, főleg öcsémhez, a családi házba, az a hely összevonzza a rokonságot” – meséli Erzsike néni. Jó szíve lett a veszte Már gyermekkorában mindenkivel barátságos volt, és ez végigkísérte életét. Ha hazatért Alfaluba, mindig beköszönt az üzletekbe, megállt a falustársakkal is beszélgetni. „Mindig vígan, kacagva jött haza, akármilyen baja volt, soha nem keseredett el, ez maradt meg nekem. A családját nagyon szerette, és mindig fejlődni akart. Hogy nagyobb legyen... ne nézzék le őt, hogy egyszerű parasztcsalád sarja.” Akin lehetett, segített. „Jó szíve lett a veszte – mondja a húga. Csíkszeredai tanárként, ha alfalvi diák került a keze alá, úgy védte, mint saját gyermekét. Tízórait is vitt nekik, nehogy éhezzenek. Egyszer, amikor krumpliszedni vitték a diákságot az iskolából, eső kerekedett. Levetette kabátját, és az egyik tanonca hátára tette, meg ne fázzon. Ő fázott meg, tüdőgyulladás érte, és egyikből a másikba esett, sosem volt többé egészséges. Tudta azt is, hogy közeledik az élet vége, egyfolytában festett, képeit eladta, hogy a családja ne nélkülözzön. Marosvásárhelyen, Magyarországon is próbálták gyógyítani, meg is műtötték tüdejét. Azt mondták, ha nyolc hónapot meghaladja, életben marad. Amikor az idő letelt, újabb betegséggel súlyosbodott az állapota. Sövér Elek feleségével és két fiával Végig tudta, milyen gyógyszereket adnak neki, és az mire hat. Hallgatta a zenét, és készült elmenni. Az utolsó időszakban, a kórházban a kedvence, az Amott legel, amott legel ének egy másikra cserélődött: „Falu népe szépen sorban megindul a harangszóra / Sírdogál egy régi nóta, s halvány színű őszirózsa / Hulldogál a koporsóra.” 1982. május 7-én hunyt el Csíkszeredában, Alfaluban temették el. Harangszóra indult a falu népe szépen, sorban... Művészeteké a vasárnap éjszaka „Sövér Elek ezt megérdemli” – így fogalmaz Gál Mihály, a Sövér Elek Alapítvány elnöke, ismertetve a festőművész születésének 80. évfordulójára szervezett programot. Olyan eseménysorozat lesz vasárnap, amilyen még nem volt, ráadásul úgy, hogy nem mennek „kölcsön kovászért”, a délután öt órától éjjel kettőig tartó rendezvényen minden művészeti ág megjelenítője gyergyóalfalvi lesz. Művészetek Éjszakája az esemény neve, melynek alkalmával előadóművészek lépnek fel a templomban és a Szent István téren, a galériákban pedig több mint hetvenhat alkotó több mint háromszáz művét láthatja az érdeklődő, többek között Sövér Elek magángyűjteményekben lévő munkáit is. Az est folyamán látogatható lesz a Szárhegyi Képzőművészek Galériája, a Márton Árpád Képtár, Sövér Elek gyűjteményes kiállítása, a Pincegaléria, a művelődési ház épületében lévő galéria, benne a Vadárvácska tábor Zarándoklat kiállításával, a néhai Páll Zoltán emlékszobája. Az iskola dísztermében az amatőr képzőművészek alkotásai és Balázs József festőművész meglepetéssel várja a betérőket, Borzonton pedig az Alkotóházban (a volt posta épületében) várják szintén alfalviak munkáival a nagyérdeműt. Az eseménysorozaton a szombaton kezdődő Vadárvácska Nemzetközi Alkotótábor résztvevői, Sövér Elek tanítványai is részt vesznek, így alkalom adódik a velük való találkozásra is.
Balázs Katalin / liget.ro

A kétnyelvűségről Tusványoson: a hivatalos magyar nyelv az egyetlen megoldás
A kétnyelvűség alkalmazásának a Bukarestből gerjesztett cirkusz és a pénz a legfőbb befolyásolója, az egyetlen megoldása pedig a magyar nyelv hivatalos regionális nyelvvé tétele – összegezhető a Gúzsba kötött többnyelvűség című szerdai tusványosi panelbeszélgetés üzenete, amelyen a három székelyföldi megye tanácsának elnöke is részt vett.
A szerdán kezdődött 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik kora délutáni programpontja volt a kétnyelvűség kérdéskörét feszegető panelbeszélgetés, amelyen részt vett Borboly Csaba, Tamás Sándor és Péter Ferenc, Hargita, Kovászna és Maros megye tanácselnöke is. Mellettük Zakariás Zoltán Hargita megyei önkormányzati képviselő és Magyar Anna, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának alelnöke foglalt helyet az asztalnál, a beszélgetést pedig Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke moderálta.
Székely István felvezető beszédében a többféleképpen értelmezhető törvények hátrányos hatására hívta fel a figyelmet, és tömören kitért az ezt létrehozó, majd pedig az ezen javítani kívánó politikai folyamatokra. „Ami Hargita és Kovászna megyében működik, az Maros megyében csak korlátozottan, más megyékben pedig szinte egyáltalán” – mutatott rá a politikus.
Borboly Csaba: a kétnyelvűség plusz terheket jelent
Borboly Csaba korábbi felmérésre hivatkozva elmondta: Hargita megye lakosságának 80 százaléka szerint helyi szinten nincs különösebb gond a kétnyelvűséggel, de a bukaresti politikum és a központi sajtó által generált konfliktusok helyi szinten is mérgezik a levegőt.
„Emellett a törvényeket bírósági ítéletek is felülírják. Ezt Klaus Johannis tegnapi látogatásán is szóvá tettük – mondta el Hargita Megye Tanácsának elnöke. – 2010-ben munkacsoportot hoztunk létre, amelynek feladata az intézmények közti kommunikációban a magyar nyelvhasználat terjesztése. Azzal is szembesültünk ugyanakkor, hogy a kétnyelvűség plusz terheket jelent időben és pénzben is. Közösségi fejlesztési társulás létesítésével akartuk megteremteni annak a lehetőségét, hogy anyagi forrásokat biztosítsunk fordításokra, a helyi önkormányzatok számára is. Sajnos jogi úton megtámadták ezt az intézkedésünket”.
Zakariás Zoltán megyei tanácsos megjegyezte: a kétnyelvűség egyrészt a tömbmagyarságban élő román kisebbség számára biztosított jogokat is jelenti, de az erdélyi magyarság szempontjából az a lényeges, hogy a választott elöljárók milyen mértékben élnek a biztosított jogokkal.
„Sajnos helyi és megyei vezetőink nem használják ki eléggé a törvények nyújtotta lehetőségeket, holott nekik egyfajta szerepük a népnevelés is, feladatuk, hogy elterjedjen a közigazgatásban a magyar nyelvhasználat. Jelenleg ez hivatalról hivatalra véletlenszerűen működik, de meglátásom szerint, ha sikerülne egységesíteni, az a vele járó költségeket is csökkentené” – fejtette ki Zakariás.
Péter Ferenc: a joghézagokat kezelni kellene
Székely István a törvényi mellett a procedurális nehézségekre is felhívta a figyelmet – ki és mikor fordít, a kérvényező milyen nyelven kaphat választ stb. –, mielőtt átadta a szót Péter Ferencnek, a Maros Megyei Tanács elnökének.
Maros megye a változatos népességi térképe miatt egész Erdélyt leképezi – mutatott rá a tanácselnök –, és azt a tapasztalatát hangoztatta, miszerint a kétnyelvűségi kérdés ott jelent problémát, ahol a magyarság aránya nem éri el az 50 százalékot. Marosvásárhelyi eset kapcsán azt is megjegyezte: az utcanévtáblákra vonatkozóan valósak lehetnek az aggályok, mert egyes cikkelyek alapján – kellő rosszindulattal – valóban támadható a kétnyelvű eljárás.
„Ezek olyan dolgok, amelyekre nem kellene időt és energiát pazarolnunk, mert természeteseknek kellene lenniük. Persze bizonyos szervek éppen azt akarják, hogy erre fordítsunk energiát, mert addig másra nem tudunk” – fogalmazott Péter Ferenc. A megyeelnök is hangsúlyozta: égetően fontosak, hogy ezeket a joghézagokat mihamarabb kezelje a politikai képviseletünk.
A beszélgetés moderátora megjegyezte: objektíven szemlélve a fordítás valóban nem lehet minden igényt kielégítő megoldás. „Ha 10 ezer lakos kérvényez fűtéstámogatást, akkor 10 ezer fordítás abszurdnak tűnik” – vezette fel Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnökének üzeneteit Székely István.
Tamás Sándor: ártó szándékkal szembesülünk
Tamás Sándor konkrét példákkal szemléltette, hogy milyen a közigazgatásban alkalmazott magyar nyelvhasználat valós helyzete, illetve az ehhez való viszonyulás. Két plakát – egy magyar és egy román –, a megyei tanács dokumentumain szereplő háromnyelvű fejléc, és egy könyvtáros – akitől a magyar nyelv ismeretét is megkövetelték – esetét részletezte, mindhárom hosszú hónapok pereskedését váltotta ki.
„A rosszhiszemű értelmezések, amelyeket a prefektúra, a titkosszolgálat vagy a számvevőszék alkalmaz, valóban és szándékosan alkotó energiát szív el tőlünk – fogalmazott Tamás Sándor, felhívva a figyelmet arra, hogy a helyi közigazgatási és a központi közigazgatási területen változóak az előírások. Ennek értelmében a polgármesteri hivatalokban benyújtható magyar nyelven egy kérelem, de például az egészségbiztosító pénztárnál már nem. – Finnországban az állam finanszírozza a kétnyelvűséggel járó többletköltségeket. Mi is kértük ugyanezt, a válasz az volt, hogy az államnak nem áll módjában pénzt biztosítani erre a célra. Csakis egyetlen megoldás van: a román mellett a magyar is legyen hivatalos nyelv, ott, ahol a népességi arányok ezt indokolják.”
A tanácselnök megjegyezte: súlyos gond az is, hogy a közigazgatásban dolgozók – saját magát is beleértve – sem a magyar, sem a román szaknyelvet nem beszélik tökéletesen. Ugyanakkor hozzátette: a kétnyelvűségre vonatkozóan az alkotmány és a törvényes előírások mögé bújás sem lehet kifogás. „Nem az alkotmányt kell az életünk után igazítani, hanem az életünk után kell igazítani az alkotmányt” – jelentette ki.
Kovács Boglárka / maszol.ro

A bürokrácia és az empátiát nélkülöző törvények csapdájában
Pál atya nem engedi el a gyermekei kezét
Miközben az állam feladatát látja el, azaz nehéz sorsú, szétesett családokból származó gyerekeket nevel, a bürokrácia, valamint az állami támogatás megvonása ellehetetleníti a Bakó Béla Pál, azaz Pál atya, ferences rendi szerzetes által működtetett Szent Erzsébet Társulás munkáját. Bár a saját forrásaikból tíz kiskorút tudnának ellátni, Pál atya képtelen arra, hogy 28 gyermeke közül bármelyikről is lemondjon, ezért minden követ megmozgat annak érdekében, hogy tisztességgel felnevelje a család nélkül maradt gyerekeket.
A ferences lelkület – amid van, oszd meg a szegényekkel – és a keresztény szeretet élteti a Szent Erzsébet Társulás munkáját. Pál atya szívügyének és küldetésének tekinti a nehéz sorsú gyerekek felkarolását, mint mondta, ő azt a feladatot kapta a Jóistentől, hogy gyermekkort teremtsen azoknak a kiskorúaknak, akiknek egyébként ez nem adatott volna meg. Itt megsimogatják őket, ha szomorúak, mesét olvasnak nekik ágyba bújás előtt, és tanulnak velük, ha éppen gondot okoz a másnapi lecke. A teremben, ahol beszélgetünk, sorakoznak az igényes meséskönyvek, és öröm hallgatni, ahogyan Pál atya, akárcsak egy büszke nagyapa, mesél a gyermekeiről. Nem fér kétség ahhoz, hogy igazi családra találnak a hozzá került kiskorúak. Az évek során közel százhúsz gyerek sorsát egyengette. Bár a közel két évtized során, amióta a ferences rendi jótevő gyermeknevelésre adta a fejét, számtalanszor kellett szembenézniük anyagi nehézségekkel, mindig kerültek adakozó kedvű emberek, akik segítettek továbblépni. Ugyanakkor nagyot nyomott a latban az is, hogy mindig számíthattak a Maros Megyei Tanácson keresztül juttatott állami támogatásra. Ettől viszont idén elestek, és a bürokrácia, amibe ütköznek a működéshez szükséges licenc megszerzése során, ellehetetleníti a tevékenységüket. Ha volt hely, jó, ha nem, szorítottak – A Marosvásárhelyen és Marossárpatakon családi típusú otthonokat működtető Szent Erzsébet Társulás 1998 decemberében indult – emlékezik vissza a kezdetekre Pál atya. – Annak idején én mint ferences szerzetes azzal a céllal indítottam el, hogy olyan gyerekeket, fiatalokat fogadjunk be családi típusú házakba, akiket nem fogad be senki, akik nem gyermekhez, nem emberhez méltó körülmények között nevelkednek. Nem árvaházban gondolkodtunk, hanem otthonban, ahol igazi családi légkörben nevelkednek ezek a gyerekek. Vannak közöttük árvák, félárvák és szociálisan árvák, ez utóbbi valójában egy diplomatikusabb kifejezés, mert zavar, amikor egy gyerekről azt mondják, hogy elhagyott. Nem mintha nem fedné a valóságot, csak bántó a gyerekre nézve. Sokáig az otthonok működtetése az állam támogatásával történt, pontosabban a Maros Megyei Tanács támogatásával. 2000-2001-től szerződésben álltunk a Maros Megyei Gyermekvédelmi Igazgatósággal. Voltak ugyan kisebb-nagyobb gondok, de párbeszéddel, megértéssel mindent meg lehetett oldani, úgy érzem, hogy 18 éven keresztül nagyon jól együttműködtünk. Hozzánk azok az esetek kerültek, amelyekre máshol nem sikerült megoldást találni. Telefonáltak a gyermekvédelemtől, hogy van egy problémás esetű gyermek, be tudjuk-e fogadni. És mindig igen volt a válasz. Ha volt hely, jó, ha nem, akkor szorítottunk. Azt sem tudtuk, hogy fiú-e vagy lány-e, fehér vagy fekete, de nem ez számított, hanem az, hogy van egy gyerek, akinek most van szüksége a segítségünkre, akit fel kell karolni, akinek gyermekkort kell biztosítani. Ennek a küldetésnek igyekeztem maximálisan eleget tenni a munkatársaim, valamint nagylelkű, adakozó embereknek a támogatásával. Nagyon sok pozitív tapasztalatom van ezen a téren, hiszen az évek során nemzetiségtől függetlenül, Vatra Dorneitól Bukarestig jöttek az emberek segíteni, és bár állandó támogatónk nincsen, visszatérő annál több, és amikor nehéz helyzetben voltunk, kibillentettek a holtpontról. Most sajnos ezen a téren is változott a helyzet, akikre eddig rendszeresen számíthattunk, tovább már nem tudnak segíteni – jegyezte meg a ferences rendi jótevő. „Kómában” van a társulás
A jelenleg 24, öt és tizenhat év közötti, valamint négy nagykorú gyereket nevelő Pál atyának óriási fejfájást okoz, hogy kötelezik őket a működéshez szükséges licenc megszerzésére. Ennek hiányában nem folytathatják tovább a tevékenységet, és augusztusban nem pá- lyázhatnak támogatásra a megyei tanácsnál. – Olyan helyzetbe kerültünk, hogy meg kell szereznünk a licencet. Már 2015 óta kérik, viszont nekünk 2017 június közepéig akkreditálásunk volt. Mivel ez lejárt, előkészítettük az aktákat, és benyújtottuk a licenckérelmet, hogy tudjunk tovább működni a jelenlegi felállításban. Több alkalommal visszautasítottak, mondván, hogy bizonyos feltételeket nem teljesítettünk, de nem adtak egy listát, hogy tudjuk, pontosan minek is kell eleget tegyünk. A személy, akit ezzel megbíztunk, az internetről tájékozódott arról, hogy általában mire van szükség hasonló helyzetben. 2015-től a tevékenységünk 80 százaléka bürokratikus tevékenység. Képtelenség, hogy mennyire a papírokra koncentrál az állam, a hivatalnokok, a lényeg pedig háttérbe szorul, senki nem a gyerekek javát nézi, hogy van egy otthonuk, hogy meg van oldva az étkeztetésük, ruháztatásuk, és emellett, ha a szükség úgy hozza, külön tanárt fogadunk melléjük, különprogramokra járnak: úszni, gyógytornára, táborokba. Előfordul, hogy egy évben hétszer mennek táborba. Amit lehet, megteszünk értük, és elmondhatom, hogy nyolcvan százalékban sikeres felnőttekké válnak, sokan leérettségiznek, egyesek egyetemre mennek. Nálunk általá- ban 40-45 gyerek szokott lenni, de sajnos ez a szám leapadt 28-ra, mert nincs lehetőségünk többet befogadni, mivel az alkalmazottakat, valamint a közköltséget nem tudnánk fizetni. Érthetetlen, hogy az állam válláról levesszük a terhet, ennek ellenére megölnek bennünket ezekkel a törvényekkel. Azt mondhatjuk, hogy a Szent Erzsébet Társulás jelenleg az intenzív osztályon, kómában van. Olyan ördögi körbe kerültünk, amiből nem tudom, hogyan mászunk ki. A bürokrácia iskolapéldája Az állam megvonta a támogatást, amit a megyén keresztül kaptunk, és amiből az alkalmazottak bérének egy részét biztosítani tudtuk. Viszont ha a licencet meg akarjuk szerezni, a törvény előírja, hogy az alkalmazottak számát növelni kell. Vásárhelyen például egy munkapontnál, az egyik háznál van négy gyerek, és három alkalmazott kell legyen. Továbbá utasítást kaptunk, hogy egy szobában csak két gyerek lehet. Lehet a szoba hétméteres is, de ezt akkor is be kell tartani, hiszen feltétel, hogy a licencet megszerezzük. Továbbá a tűzoltói engedélyek megszerzése során is megnehezedett a dolgunk, hiszen szigorú feltételeket szabtak. Például 63 füstérzékelőt és további hőérzékelőket kellett felszerelni, ami 7 ezer euróba került volna. Addig kerestük a cégeket, amíg találtunk valakit, aki szinte feléért felszerelte. Bár még most is adósságunk van emiatt, eleget tettünk ennek is. Ezenkívül követelték az épületek tűzálló szigetelését, hiába voltak még az épület átvételétől származó aktáink, amelyek bizonyították, hogy erre a típusú faanyagra nem kell tűzálló szigetelés, úgyis el kellett végezzük ezt a beruházást is, ami további 3600 lejbe került. És még mindig nem szereztük meg a tűzoltósági jóváhagyást, mert egy fadarabot, amin elvégezték a tűzálló szigetelést, el kellett küldjünk Kolozsvárra, hogy rábólintsanak, rendben van-e, és az ottani illetékesek három hete nem adnak választ. Ettől függ, hogy a tűzoltóság pecsétjét megkapjuk-e. A feltételek között van, ami logikus elvárás, és az ember ezeknek eleget tesz, ha a bicskája beletörik is, de vannak érthetetlen dolgok is. Például Bukarestből utoljára azért dobták vissza az iratcsomót, mert nem volt feltüntetve a dokumentációban, hogy a sárpataki munkaponton a házak fala kívülről milyen színűre van festve. Nem az számít, hogy olyan feltételek vannak, amelyek a gyerekeknek a kényelmét szolgálják, hogy bent tisztaság van, vagy van meleg víz, hanem, hogy történetesen narancssárga-e vagy zöld a ház külseje. Ezenkívül az épületen átalakításokat kellett végezzünk, mindaz, ami közel két évtizedig jó volt, most már nem felel meg – sorolta az útjukba gördített akadályokat Pál atya. Kicsúsznak az időből Mint rámutatott, az utóbbi időben olyan szociális törvények születtek, amelyek ellehetetlenítik azok hely- zetét, akik ezen a téren tevékenykednek. Miután évekig számíthattak a megyétől érkező anyagi támogatásra, a megváltozott törvénykezés nyomán akárcsak számos nemkormányzati szervezetnek, amelyek a hátrányos helyzetű rétegek megsegítésén munkálkodnak, januártól a Szent Erzsébet Társulásnak is megszűnt a finanszírozási szerződése a gyermekvédelmi igazgatósággal. – Januártól májusig nem kaptunk támogatást, a húsz alkalmazottunkat négy hónapon át nem tudtuk fizetni. Május elején visszamenőleg megkaptuk a négyhavi összeget, de azóta nem számíthatunk az állami támogatásra, mert a licitet, amit meghirdettek, nem nyertük meg. Felfoghatatlan számomra, hogy egy gyerek, egy ember eltartását licitálják, amelyik szervezet, alapítvány kevesebbért vállalja, hogy gondoskodik a gyerekről, annak adják – áll döbbenten a jelenlegi helyzet előtt Pál atya. A megyei önkormányzat augusztusban újabb kiírást hirdet meg, viszont ahhoz, hogy erre pályázhassanak, addig meg kellene szerezniük a licencet. – Ha a hét végéig meg is kapnánk Kolozsvárról a rábólintást, hogy megfelelő a tűz- álló szigetelés, és ennek birtokában elküldenénk Bukarestbe a licencdossziét, az illetékes állami szerv jogi osztálya most szabadságra megy, tehát mire megszerezhetnénk a jóváhagyást, október lesz, és megint elesünk az augusztusi pályázati lehetőségtől, amit a megye hirdet meg. Sajnos a törvény változott ezen a téren is, licenc hiányában a megye sem fogadhatja el a pályázatunkat, nem vehetünk részt a liciten. Valami csoda kell történjen, és ezért imádkozom, mert ha a licitről lemaradunk, arra kényszerülünk, hogy teljes egészében a saját forrásainkból éljünk meg – tette hozzá a gyermekei sorsáért aggódó atya. Melyiket a 28-ból? Az állami támogatás hiányában, kizárólag a saját forrásaikból tíz gyereket tudnak eltartani, viszont jelenleg 28-an nevelkednek náluk. Legrosszabb esetben tizennyolc gyerektől meg kellene válniuk, őket a gyermekvédelmi igazgatóság kellene elhelyezze. Pál atya viszont határozott, minden követ megmozgat annak érdekében hogy az összes gyerek tovább nevelkedhessen nála. Nem csoda, hiszen mindeniket a magáénak érzi. – A legnagyobb gondot az okozza, hogyan válasszam ki, hogy ki menjen és ki maradjon. Úgy érzem, nincs jogom ezt megtenni. Ha egyszer felelősséget vállaltam ezekért a gyerekekért, akkor felelősséggel vigyem őket tovább, ha koldulni megyek, akkor is. Kívülállóként könnyű azt mondani, hogy elviszik a gyereket egy másik alapítványhoz, amely kedvezőbb áron vállalja az ellátásukat, vi- szont nem mindegy a gyereknek, aki már egyszer magára maradt, aztán hozzánk került, és itt nőtt fel nálunk, megszokott egy közösséget, hogy új, számára idegen helyre kerül, tehát ismét kap egy pofont az élettől. Nem lehet csak úgy, a ki ajánl kevesebbet elv alapján cserélgetni a gyerekek életterét, ennek minden fejlődéslélektani elmélet ellentmond. Én mindent megteszek, hogy itt maradhasson nálunk az összes gyerek. Erre kaptam indíttatást, és ennek nem lehet ellenállni, mint ahogy Szent Pál apostol is mondja, Krisztus szeretete sürget minket, ennek nem lehet ellenállni. Ameddig az Úristen ad kegyelmet és erőt, hogy 13 műtét után is tudjam végezni ezt a hivatást, hiába gördítik az utunkba ezeket az akadályokat, megyünk tovább. Ha az alkalmazottak számát le is kell csökkentsük, reménykedem, hogy az Úristen, valamint a jó emberek segítségével fenn tudunk maradni. Vannak, akik tényleg akarnak segí- teni, és ezt hálával elfogadjuk a túl- élés érdekében, de sajnos nem tudják pótolni a kiesett állami támogatást. Havonta a fizetéseket, adókat, épületfenntartást, mindenféle költségeket összeszámolva 11 ezer eurós költségeink vannak. Állataink vannak, gazdálkodunk, és most azon gondolkodunk, hogy saját vállalkozást nyissunk, aminek a bevételéből a Szent Erzsébet Társulás meg tud élni, de sajnos ez nem egyik napról a másikra történik. Saját forrásokat kell keressünk, hogy legalább azok a gyerekek, akiket nevelünk most, itt maradhassanak mind.
Menyhárt Borbála / Népújság (Marosvásárhely)

Identitásukkal fizetnek a csángók a békéért
A Bákótól alig néhány kilométerre fekvő Lujzikalagor Csángóföld mindmáig egyik „legtisztább” települése. A mára több ezres nagyközséggé duzzadt település mintegy 92 százaléka megőrizte ősi, római katolikus vallását. Bár az emberek magyarul beszélnek, a legtöbb helyi hivatalosan mégis románnak vallja magát.
Az Erdélyből vagy az anyaországból érkezőknek már a műútról való letérőtől meglepetést rejteget Lujzikalagor. Azok, akik egy lepusztult, elszigetelt, szegény falura számítanak, ahol népviseletbe öltözött öregek ülnek a poros út menti kunyhóik előtt, csalódniuk kell. Már a falunévtábla előtti szakaszon Lujzikalagor egy virágzó település képét nyújtja. Egymás mellett sorakoznak a szebbnél szebb emeletes házak. Bent a faluban minden harmadik házon látszik, hogy az utóbbi tíz-tizenöt évben épült. Az idegen kapkodja a fejét, miközben azon töpreng, miből tellett ennek „az archaikus népnek” ilyen palotákra. A sikertörténet mögött azonban komoly fizikai munka és sok lelki áldozat rejlik.
A szorgalmas mesteremberek hírében álló kalagoriak már a 90-es évek közepétől külföldön keresik kenyerüket; az elején csak Magyarországra merészkedtek át, aztán egyre távolabb. Legtöbbjük számára hosszú ideig Olaszország biztosította a gyarapodás lehetőségét, mára viszont a kedvelt célállomások odébb kerültek.
A mai fiatalok Nagy Britanniát vagy a skandináv államokat választják. A kívülállóknak nincs honnan tudniuk, hogy számos villa félig vagy teljesen üresen tátong. Jobb esetben a vendégmunkások hazatértek, de a külföldön felnőtt gyermekeik már nem. Rosszabb esetben a teljes család a végleges kitelepülés mellett döntött, és most árulni próbálja a házát.
Munkásokból lett vállalkozók
Gábor Florentin – aki kilenc esztendőt húzott le az olasz csizma szárában – a szerencsésebbek közé tartozik. Felnőtt gyermekei itthon szeretnének boldogulni, így feleségével, lányával és fiával egy fedél alatt lakik. Ma már semmi pénzért nem menne külföldre, meg is engedheti ezt magának, hiszen jó hírnévnek örvendő építkezési vállalkozó. Nem ő keresi a munkát, hanem a munka találja meg őt. Egyetlen gondja van: egyre nehezebben kerít szakembert. Akkora a hiány, hogy újabban a Pruton túli Moldáviából érkezőket kell foglalkoztatnia. Irigykednek is a környékbeli románok, hogy a lujzikalagoriaknak milyen jól megy soruk. „Mük megdolgoztunk a pénzért, nem loptuk azt!” – állítja büszkén az ötven esztendős vállalkozó. Mint meséli, a csángók rosszallói már azt is kitalálták, hogy a magyar kormány pénzeli őket. Legutóbb azt hallotta vissza, hogy „bezzeg ennek a csángó falunak még vendéglője is van”! Florentin büszke a falujára, sőt a vendéglőjére is, amely akkora, mint egy bálterem. Dicsekedhet vele, hiszen ő és a csapata építette. Mint meséli, a bákói románok is a katolikusokkal szeretnek dolgoztatni, mert sokkal megbízhatóbbnak tartják őket, mint saját szakembereiket.
Gábor Florentinnal ellentétben a Veres házaspár nemcsak a falu és a megye határán lépett túl, de gombatenyészetével a teljes moldvai piacot behálózta. A havi húsz tonna gomba előállításán és értékesítésén harminc alkalmazott dolgozik. Pétert és Lilit csak az bántja, hogy a hipermarket-láncok a különböző illetékeikkel teljesen lebőrözik a termelőket. A multinacionális cégek –amelyek üzleteikben csak a polcot biztosítják busás összeg fejében – kétszer annyit nyernek a terméken, mint ők, akik megkínlódnak a gomba előállításával és forgalmazásával. A rövid szavatosság okozta kockázatokról nem is beszélve. „Van, amikor nyáron tonnaszámra dobjuk el a gombát. De nem panaszkodunk, mert megver az Isten; a húsvét előtti nagyböjti időszak előre kárpótol” – mondja Veres Péter.
Megfékezni a megállíthatatlant
Míg az öregek egymás közt csángóul beszélnek, a fiatalabbak románul. Értenek magyarul, de ha nem muszáj, nem erőltetik meg magukat. Őseik nyelve nem csak a templom meg az iskola falai közül szorult ki, az otthonokból is kezd kikopni. Szélmalomharcán keresztül a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége megpróbál mindent megtenni a megállíthatatlan megállításáért. A nyelvi asszimiláció fékezéséért pedagógusai idestova tíz éve biztosítják a fakultatív magyarórákat.
Petres László 2010 szeptembere óta él és tanít Csángóföldön. A kincses várost és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem katedráját cserélte fel Lujzikalagorra és Ádámék ingyen a rendelkezésére bocsátott családi házára, amelynek egyik szobájába osztálytermet, a másikba pedig az otthonát rendezte be. Hét évvel ezelőtt doktorálni készült, ezért vállalta az egyesztendős kiruccanást. Aztán rájött, hogy az oktatásban nem érdemes egyéves ciklusban gondolkodni, így kitolta háromra. De miként lett a három esztendőből hét? „Moldva-betegség” – vágja rá. Ez idő alatt tájházat hozott létre, focibajnokságot szervezett, mesemondó-találkozókat rendezett, és sok-sok gyereket tanított – vagy legalábbis tanítgatott – anyanyelvén megszólalni. Mindezt kemény ellenszélben tette, ugyanis hol az iskolaigazgató, hol a polgármester, hol valamelyik pap igyekezett keresztbetenni. Kimondottan nagy meccseim nem voltak. De nekem nem is kell kampányolnom a szülőknél, hogy küldjék a gyermekeiket magyarórára. Jönnek azok maguktól; testvér testvért hoz, barát barátot. És így, szép lassan terjed a híre” – mondja a „tanító bácsi”, aki jelenleg is heti két-három alkalommal mintegy félszáz gyerekkel foglalkozik. Ez az iskolaköteles kalagoriak egynegyedét teszi ki, ami lehet sok is, kevés is – nézőpont kérdése. Ha figyelembe vesszük, hogy a faluban már 1844-ben működött magyar tannyelvű iskola, míg a románt rá negyvenkét évre alapították, nagyon kevés. Szintén kevés, ha a második világháború utáni helyzettel vonunk párhuzamot. A településen 1948 és 1955 között nemcsak óvoda és hétosztályos magyar nyelvű általános iskola működött, de bentlakás is létezett, ahová más csángótelepülésekről is érkeztek gyerekek. Sőt az 1954–1955-ös tanévben a román tagozaton is bevezették a magyar nyelv oktatását.
De abban az esetben is kevésnek számít a fakultatív órákra járó nebulók száma, ha azt nézzük, hogy Lujzikalagorban szinte mindenki római katolikus, és a lakosság csaknem 70 százaléka érti és beszéli anyanyelvét. Soknak tűnhet az ötven gyerek, ha a községvezetés, az állami iskola tanügyi káderei és a papság ellenséges hozzáállását vesszük figyelembe. „Nem tiltják, de hittanórán meg-megkérdezik a gyerekektől, hogy tulajdonképpen miért is járnak magyar órára. A papok azt próbálják az itteniekbe sulykolni, hogy az érvényesüléshez a csángóknak jó románoknak kell lenniük” – mondja Petres.
Ilyen körülmények között szinte esélytelen „bevinni” a magyar órákat az iskolába. Valamikor a jelenlegi tanító elődje, Szász Csilla idejében volt rá kísérlet, hogy a szülők aláírást gyűjtöttek. Azonban a polgármester és az igazgató egyenként hívatta be a kérvényezőket, és „kérte fel” őket szignójuk visszavonására.
Gondok az öntudattal
Petres László, a csángók életébe jócskán belekóstolt kívülálló úgy látja, a faluban a továbblépéshez leginkább a nemzeti öntudat hiányzik. „Ha megkérdezed a falu lakóit, minek tartják magukat, azt mondják, elsősorban románoknak. Merthogy Romániában élnek. Másodsorban római katolikusoknak. Csak harmadsorban jön be a nyelvi tényező. Így van akkor is, amikor szavazni kell. A politikában a szociáldemokrata és a liberális párt létezik számukra, az RMDSZ-t és célkitűzéseit nemigen értik. »Mit tud tenni értünk az udéméré?« – szokták kérdezni” – ecseteli a helyzetet az Újtusnádról származó, Kalagorban ragadt pedagógus. Minden egyes szavát alátámasztja Gábor Florentin eszmefuttatása is. A középkorú férfi szülei egymás közt magyarul beszélnek, ő és felesége viszont románul kommunikál. Nagykorú gyermekei jobbára csak az állam nyelvét beszélik, anyanyelvükön legfeljebb tőmondatokat képesek megfogalmazni. Mint mondja, mindig is románul beszéltek a gyerekekkel, hogy ne tegyék ki annak a megaláztatásnak, amiben hajdanán nekik volt részük. „Mük nem tudtunk helyesen oláhul, ezért sokat csúfolódtak velünk Bákóban” – emlékszik vissza a megyeszékhelyen töltött középiskolás éveire. Amikor egy kicsit meredekebb témára, a Székelyföld autonómiájának kérdésére térünk, a családfőnek teljesen elkomolyodik a tekintete. Fejcsóválások közepette fejtegeti, hogy az önrendelkezés esetleges kivívása miért nem tenne jót a csángóságnak. „Így is sokat bozgoroznak münket, azután még jobban támadnának. Nekünk egy dologra van szükségünk: a békére!” – mondja, és érveit, legalábbis a csángóság szemszögéből, szinte lehetetlen nem elfogadni.
Bármennyire is furcsa, a lujzikalagori csángók nemzeti öntudata leginkább az 1989 utáni szabad világban kopott meg. A 19. század végén a falu 1878 lakosából 1802 vallotta magát magyarnak. Ez az arány fél évszázadon keresztül szinte nem is változott: a két világháború között, 1930-ban az 1879 kalagoriból 1800 tartotta magát magyar anyanyelvűnek. Sőt a nemzeti szocializmus tomboló korszakában, 1984-ben a 6329 lakó zöme is magyar anyanyelvűként nyilatkozott a cenzuson. Az arány száznyolcvan fokos változása alig nyolc év múlva, az 1992-es népszámláláson következett be. Ekkor az 5277 megkérdezettből mindössze 27 személyt jegyeztek be csángóként és egyetlen egyet magyarként. A statisztikai adatok azóta sem változtak, a 2002-es népszámlálás öt magyart és kilenc csángót talált a faluban, a legutóbbi 2011-es cenzuson a 3333-ból alig 35 fő vallotta magát magyar anyanyelvűnek. Mindezt olyan körülmények között, hogy sem bevándorlás, sem lakosságcsere nem történt.
Az identitás formálásában – vagy nevezhetjük így is, átformálásában – a legnagyobb szerepet a Jászvásárból irányított római katolikus egyház játssza. A csángók általában – és a lujzikalagoriak főként – nemcsak hogy istenhívők, de templomjárók is. Nincs olyan roráté, amely Florentin édesapja, a 77 esztendős Gábor János nélkül kezdődne el. Az öreg naponta fél hatkor kel, s ha esik, ha hull, hatkor már ott ül a majdhogynem katedrális méretű templomban. Az Olaszországban töltött kilenc év alatt fia négy olyan vasárnapot számolt össze, amikor valamilyen okból kifolyólag nem jutott el a szentmisére. A jászvásári püspökség újabban csángó papokat kezdett kiküldeni Itáliába, hogy románul szolgálják az ott élő moldvai közösséget. Bizonyos számítások szerint csupán Lujzikalagorból mintegy ezernyolcszázan élnek a csizma különböző részeiben.
Az sem mellékes, hogy a falu több mint száz papot adott az utóbbi fél évszázadban. Közülük több mint nyolcvanan most is szolgálnak – legtöbbjük Moldvában, néhányan Erdélyben, Magyarországon vagy Nyugaton. Csupán a két, egybenőtt falvat, Lujzikalagort és Oszebicet jelentő községben a plébános mellett még öten tevékenykednek. És az utánpótlás sem marad el… „Most is van két hetedik osztályos diákom, akik teológiára szeretnének felvételizni, de még gondolkodnak, hogy Gyulafehérvárra jelentkezzenek-e vagy Jászvásárra, azaz magyar papok legyenek vagy románok” – mondja Petres.
Papi diktatúra
A csángóföldi magyar misézés örök álom marad. Több mint száz évvel ezelőtt Camilli jászvásári püspököt idézve dr. Iosif Petru lelkipásztor a következőket írta a lujzikalagorikanak: „1915. május 6-án néhány öntudatlan lujzikalagori fellebbezőnek válaszolva, akik azt kérték, hogy templomaikban magyarul énekeljenek és prédikáljanak, a püspök így válaszolt: a panaszosok kellene hogy tudják, hogy Romániában a román nép nyelve a román, és nem is lehet más. Tehát átkot követne el saját nemzete ellen az a román állampolgár, aki azt követelné, hogy saját országában egy idegen nyelvet beszéljenek, például a magyart. Most kérdem én Lujzikalagor lakóit, azokat, akik »nem keverednek más nemzetekkel« , akiknek ebben az országban megadatott minden állampolgári és politikai jog, akik ebben az országban születtek és nőttek fel, amelynek kenyerét eszik, mondják meg nekem, magyarok ők, vagy románok? Mert hogyha magyarok, menjenek Magyarországra, ahol a magyar nyelvet beszélik, de ha románok, ahogy valójában azok, akkor meg kellene szégyelljék magukat, hogy nem ismerik hazájuk nyelvét; bizonyíték erre a levél is, amelyet szintén román nyelven írnak.” Bő évszázad elteltével a helyzet mit sem változott. Minden hasonló kérésre a jelenlegi egyházfő, Petru Ghergheli majdhogynem azonos választ szokott adni.
A magyar az ördög nyelve
A Jászvásáron képzett papok nemcsak a liturgia nyelvét határozzák meg, de a csángóság „gyermekszobájába” és „konyhanyelvébe” is jócskán beleszólnak. A templomtorony egyik lépcsőfordulatánál kétoldalas gépelt lista hirdeti, milyen keresztneveket lehet adni a születendő utódoknak. A lehető legtermészetesebb, hogy a lajstrom nem tartalmaz Kevin, Dzsenifer, Lolita, Arnold, Tárzán vagy Vulfia-szerű neveket, azonban hiányzik a Béla, az Eszter, a Hunor, a Réka, meg egyáltalán minden, ami magyar csengésű. Nem is csoda, hisz nem egy olyan lelkész fordult meg a faluban, aki az ördög nyelvének nevezte a magyart vagy éppenséggel azt a jellegzetes csángó nyelvjárást, amit egykoron felmenői is beszéltek, és ő maga is értett. Néha-néha a közösségnek viszont olyan káplánhoz is van szerencséje, aki nem tagadja meg nemzetét, a templom falain kívül hajlandó egy-egy utcasarkon az idősebbekkel magyarul is elcsevegni. Amint kitudódik, hogy magyarbarát, társai beárulják, a püspök meg azon nyomban elhelyezi – állítják a helyiek.
A falu szülöttje, Ádám Valérián Marosvásárhelyen élő és a moldvai csángók jogaiért küzdő orvos az egyik háztetőre mutat: „Ott van az a parabolaantenna, mit ír rajta? Semmit. De látszik, hogy valamikor valamit írt, csakhogy lefestették fehérre.” A lujzikalagori „tányérfestésnek” külön története van; minden a Duna TV segélyakciójával kezdődött. Amikor a 90-es évek közepén a nemzet televíziója úgy döntött, az adó – és más magyar nyelvű csatornák – vételezésére parabola antennákat ajánlott fel ajándékba, az akkor Budapesten tanuló Ádám Valérián negyvenkét tányért „irányított” szülőfalujába. Mindenki örült, és nyomban felszerelte a világra néző szerkentyűt háza tetejére. Sőt a dunások csángóföldi látogatása során kétszázhetvenen be is álltak a tévések baráti körébe. „Amikor egy pár hét után ismét hazalátogattam, azt vettem észre, hogy a tányérok eltűntek a háztetőkről. Kiderült, hogy a plébános megtiltotta a használatukat. Azon a címen szereltette le, hogy azon szexfilmek mennek! Nyilván nem a felnőtt csatornák jelentették a gondot, különben a papok nem kötelezték volna a falubelieket, hogy álljanak ki a dunások baráti köréből. És a ma is imitt-amott még fellelhető tányérokon nyilván, nem a Duna TV neve lenne lekenve” – állapítja meg keserűen a történtek óta orvosi oklevelet szerzett fiatalember.
Vannak kivételek is…

Művelődés – 2017. júliusi lapszám
„Hosszan sorolhatnék még érveket, hogy miért gondolom úgy, nincs veszve semmi, miért gondolom úgy, hogy igenis többet olvasnak az emberek, mint régen. Sokat bővült a kínálat a (magyar) könyvkiadók is fejlődtek, éppen azért, mert a csúcstechnológiával – televízió, 3D-s mozi, számítógép, stb – kell felvenniük a versenyt; tehát szebbnél szebb könyvek látnak napvilágot. „ – írja A könyv marad című vezércikkében Dimény-Haszman Árpád költő, szerkesztő, az idén immár ötödik alkalommal megrendezésre került, csernátoni kézműves és olvasótábor egyik szervezője.
A Közösség rovatban Dáné Tibor Kálmán idézi fel, hogy a rendszerváltás utáni másfél évtizedben hogyan indult be Erdélyben, sok szempontból Balázs Ferenc nyomdokain, a népfőiskola mozgalom. Az írás az Unitárius Egyház által szervezett Balázs Ferenc Emlékkonferencián 2017 május 26-án elhangzott előadás szerkesztett szövegváltozata.
Az Enciklopédia rovatban Szekernyés János, Temesváron élő bánsági újságíró, helytörténész idézi Bartók Béla nagyszentmiklósi éveit, a nagy magyar zeneszerző életének ehhez a bánsági településhez kötődő mozzanatait.
Az Emlék-lapok rovatban Süli Attila budapesti hadtörténész, korabeli dokumentumokra támaszkodva, idézi a Köpecen született Móricz Sándor ezredes 1848-49-es forradalomban és szabadságharcba vállalt szerepét.
A Galéria rovatban Suba László Tordán élő képzőművész ír az erdélyi szobrászatról és mutat be néhány jeles hazai képzőművészt.
A Könyvesház rovatban Balla Sándor ír Lapohos András: Pro Natura Park Ördöngösfüzesen című, a kolozsvári Grafikolor Kiadónál idén megjelent, kötetéről. A Tudomány rovatban a Marosvásárhelyen élő Jakab Sámuel geológus, egyetemi tanár, földrajzi szakíró emlékezik a 135 évvel ezelőtt született Balogh Ernőre, aki meghatározó személyisége volt az erdélyi magyar természettudományi életnek.
A Szabadidő rovatot Farkas György egyetemi oktató jegyzi, A közel-vagy makrofotózás izgalmai és fortélyai címmel, melyben hasznos tanácsokkal látja el mindazokat, akik hobbiból, kedvteleséből, vagy éppen szakmájuk révén foglalkoznak, főleg a természet világának, „közelebbi” megismerésével.
A Híradó rovatban a lap újra közli a brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület a XXIV Bartalis János versmondó és énekelt vers vetélkedő versenyfelhívását. Erdély.ma

Orosz Endre, a „papa”: apahidai tanító, régész, etnográfus
Nyelveket tanult, népeket kutatott, kelta sírmezőt talált
Orosz Endre – tanító, régész, helytörténész a 19. század végén, a 20. század első felében élt és szenvedéllyel munkálkodott. Az iskolai vakációkat régészeti és néprajzi kutatásokkal töltötte, autodidakta módon nyelveket tanult, antropológiai-etnográfiai megfigyeléseket is végzett például a sátoros cigányok körében. Több tucatnyi ládára rúgó felbecsülhetetlen értékű gyűjteményéből több szekérnyi jutott a Mátyás király szülőházában alapított EKE-féle néprajzi múzeumnak, később a kolozsvári Néprajzi Múzeumnak, másik része – az első világháborúban még a földbe is elrejtett apahidai kelta leletek – hányatott sorsot élt meg, amikor a kolozsvári városi tanács 13 év után letett annak feldolgozásáról, és az 1970-es években hiányosan visszaadta a családnak. Orosz Endre unokáinak – dr. Flora Orosz Katalin és Maier Orosz Judit – sikerült megőrizniük a több ládányi gyűjteményt, majd 2015-ben a Maros Megyei Múzeumnak adományozták.
Marosvásárhelyen néhány hete állandó kiállítás nyílt Orosz Endre hagyatékából, amelyet dr. Berecki Sándor régész rendszerezett, katalógusban dokumentált (Horti Emese, Kacsó Károly és Nyulas Dorottya segítségével). Orosz Endre apja korai halála után öt gyermeket nevelő özvegy édesanyja támasza lett. Későbbi élete során soha nem vetette fel a pénz, de annál több kötelezettsége volt, mégis csodálatraméltó szenvedélyességgel vetette bele magát a föld rejtett titkainak kutatásába, amihez feleségében bámulatos segítőtársra lelt. Orosz Endrére az alábbiakban unokája, Orosz Judit emlékezik.
Nagyapánk 1871. július 4-én született Kolozsváron, hat testvér közül elsőként. 1875-ig a Széchenyi tér 20. szám alatti Berde-házban laktak, ezután Szamosújvárra költöztek, ahol dédnagyapánk állást kapott. Nagyapánk, Orosz Endre itt végezte alap- és középfokú tanulmányait a Szamosújvári Örmény-Katolikus Fiúiskolában, majd 1888-tól a kolozsvári Magyar Királyi Állami Tanítóképzőben, ahova gyalog ment Szamosújvárról (!) személyesen egyeztetni az intézet igazgatójával, hogy felvegyék.
Mentorok: a tanár és a bujdosó őrnagy
Kutató szenvedélyének felkeltésében két személy játszott döntő szerepet: dr. Mártonfi Lajos, szamosújvári természetrajztanára és Orstein József nyugalmazott őrnagy. Mártonfi Lajos 1888 júniusában a teljes létszámú osztályt elvitte egy tanulmányi kirándulásra Torockó, Torda és Tordatúr környékére, ahol nagyapánk első ízben találkozott a szorosok őskorban is lakott barlangjaival, ahol később számos kutatást végzett. Orstein József nevéhez kötődik a szamosújvári római segédcsapattábor (Castellum) korát meghazudtoló pontosságú kutatása. Nagyapánknak tulajdonképpen mintaképe volt Orstein, akinek élete regénybe illő. 1829-ben született a felső-sziléziai Raciborzban (ma lengyel terület), Simon Pappenheim néven. Amikor 1849-ben az orosz hadsereg átvonult városán a magyar szabadságharcot leverni, ő Pestre ment a lelkes lengyel fiatalokkal, és beállt a magyar hadseregbe, majd honvédtüzérként Erdélybe került. A szabadságharc leverése után, hogy elrejtse valódi származását és elkerülje a haditörvényszéket, nevét Orstein Józsefre változtatta és budapesti lakhelyet vallott. Ezáltal észrevétlenül a császári hadseregben maradhatott, ahol egészen az őrnagyi rangig jutott el. 1881-ben nyugdíjazták és Szamosújvárra költözött, családja amúgy sem lévén, már kimondottan csak régészeti jellegű kutatásainak élt (főképp a város római múltja érdekelte).
Közte és nagyapánk között olyan mester-tanítványféle kapcsolat alakult ki, melyet mi sem mutat jobban, minthogy 1912 januárjában halálos ágyán egyedül Orosz Endrének vallotta be igazi identitását és kérte, hogy értesítse családját, akik évtizedekig nem tudtak róla. Nem sokkal később nagyapánk felvette a kapcsolatot a Berlinben élő Pappenheim hozzátartozókkal és értesítette őket rokonuk haláláról. Örökös híján szerény vagyonát nagyapánkra hagyta, aki őt mindvégig példaképének tartotta és azt vallotta, hogy az őrnagy meghatározó jelenség volt életében. Nekrológot írt róla az Erdély folyóiratban és a Szamosújvári Hírlapban.
A tanítóképző elvégzése után 1892-ben a Torontál vármegyei Nagykőcsére kerül nevelőnek, Alsó-Lukaveczi Mixich Ottó földbirtokos három fia mellé. Itt is folytat terepkutatásokat és felfedezi Kőcsétől délkeletre a Kurjácska Gréda őstelepet, amelynek eredményeiről 1896-ban az Erdélyi Múzeum kiadványának különnyomatában megjelent tanulmányában számolt be.
1891-től az EME Orvosi és Természettudományi szakosztályának tagja, ahova dr. Koch Antal geológus ajánlására vették fel. Még Kőcsén él, amikor tagja lesz a Magyar Földtani Intézetnek (csodálatos épület, érdemes meglátogatni) és ebben az időben tartja első előadását a Dél-magyarországi Történelmi és Régészeti Társulat választmányi ülésén, Temesváron. Munkásságában Kuun Géza és dr. Hermann Antal támogatták.
1898-tól az Országos Régészeti és Embertani Társulat rendes tagjává választja. 1895–1920 között az apahidai állami iskola igazgatója. Rendkívül nehéz időszak ez az életében, mert apja korán bekövetkezett halála után özvegy édesanyját és öt ifjabb testvérét részben neki kellett eltartania.
1899 nyarán részt vesz egy régészeti tanfolyamon Budapesten, s ezután önszorgalomból ősrégésznek képezi ki magát. Ugyanebben az évben részt vesz dr. Primics György, az EME ásvány- és földtani őrsegédje vezetésével a Magyar Földtani Intézet indítványozására kezdeményezett tudományos kiránduláson a Vlegyásza hegyvonulat geológiai felmérésére. Erről az útról különösen érdekes útinaplót vezet. 29 évesen tagja lesz a Magyar Földtani Intézetnek, amelynek gyönyörű diplomáját a Sapientia tudományegyetemnek adományoztuk.
1889-ben a közoktatási miniszter a Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyeletének ajánlására 300 forint állami segélyt juttat neki a Szolnok-Doboka, Torda-Aranyos és Kolozs vármegyék őstelepeinek kutatására. Ebből az összegből még ugyanazon év nyarán és őszén felásatta a Tordai-hasadék barlangját, a Dóm ásatásánál előkerült ősemberi koponyákat és egyéb csontokat a budapesti Embertani Múzeumban helyezték el.
Élet Apahidán iskola és kutatás között
1901. július 4-én házasságot köt Hübner Ilona 7 diplomás tanárnővel, és e frigyből négy gyermek születik. Együtt tanítanak Apahidán, ahol nagyanyánknak sokszor kell őt helyettesítenie, amikor tudományos munkássága máshova szólítja el. Rajztanári diplomával is rendelkező felesége sokszor dokumentálta a begyűjtött régészeti vagy etnográfiai tárgyakat rendkívül szép rajzokkal és művészi írással.
Apahida a régi Apáthídja helyén, a Szamos és a Garla patak mentén húzódik, vegyes, négy nemzetiségű község, román, magyar, zsidó és cigány lakossággal. Mindenki tudta, hogy az igazgató igazságszeretete nem tűrt meg semmiféle nemzetiségi, vallási vagy társadalmi megkülönböztetést. Apahidán a tanév fénypontja az év végi vizsga, és az ezt követő záróünnepély volt, rajz- és kézimunka kiállítással, valamint nagy tornabemutatóval egybekötve. A szünidőnek egyaránt örültek a diákok és a szülők is, de legjobban a tanító, aki kezében csákánnyal, hátán hátizsákkal bekóborolhatta a szabad természetet, a Fogarasi-, Radnai-havasokat, a Ciblest, a Gyalui-havasokat. Itt heteket, sőt hónapokat töltött el a pásztorokkal az esztenában, akárcsak jó barátja, Hermann Antal, aki képes volt hónapokig a sátoros cigányokkal kóborolni. Mindketten elsajátították a cigány nyelvet, hogy jobban elnyerjék a népség bizalmát és behatóbban tanulmányozhassák nomád életmódjukat az ősember életének megvilágítása céljából. Nagyapánk ezenkívül autodidakta módon megtanult latinul, görögül és németül is.
Itt idéznék nagyanyánk emlékiratából, akinek a sok gyermek ellátása, nevelése, a nagy háztartás vezetése, a tanári teendők ellátása mellett csodálatos módon jutott arra is ideje, hogy mindvégig segítőtársa legyen nagyapánknak kutatótevékenységében.
„Csodálatos volt az égő, önzetlen lelkesedés, mellyel a tudomány szolgálatába szegődött s minden anyagi segítség nélkül, mindent megvonva magától küzdött és áldozott a nemes cél érdekében. Mivel szótlan, magába zárkózott volt, a köznapi un. társasági életet folytató emberek közül kevesen értették meg s excentrikus bolondnak tartották, aki amint csak tehette menekült közülük ki a mezőre, hegyekbe, erdőkbe.”
Legjobb önfegyelmezés a napirend pontos betartása, írja Apahidán 1900-ban, s az alábbi napirendet állapítja meg magának: Felkelés 6-kor; Öltözködés 6:30; Apródolgok, reggelizés 7-ig; Nyelvtanulás 7–8-ig; Iskolai tanítás 8–11-ig; Olvasás 11–12-ig; Ebéd, apródolgok 12–1-ig; Olvasás: 1–2-ig; Tanítás 2–4-ig; Séta 4–6-ig; Vacsora stb. 6–7-ig; Irodalom 7–10-ig; Lefekvés: 10-kor. Amint napirendet és tízparancsolatot állapított meg magának, úgy volt bevételi és kiadási rendszere és minden hóra költségvetése. Kiszámította, hogyha csak a legcsekélyebb összeget költené is el cigarettára vagy más fölösleges kiadásra, az éveken keresztül mily összeget tenne ki. Így volt csak lehetséges, hogy az így megtakarított pénzből értékes, nagy tudományos könyvtárat szerzett magának, s könyveinek megbecsülését jellemzi, hogy mindent gyönyörűen beköttetett. Könyvtárában annyira otthon volt, hogy a vaksötétben is megtalálta ott, amit keresett. Könyvtárán olvasható jelmondata: „Ein gutes Buch der beste Freund” (Egy jó könyv a legjobb barát). Dicséretére legyen mondva, hogy az önmagának előírt szabályokat egész életén keresztül szigorúan betartotta.
Múzeumteremtés Mátyás szülőházában
Gyakori terepi sétái alkalmával a régészeti és geológiai leletek mellett különös figyelmet fordított az adott tájegység néprajzi jellegzetességeire, tekintélyes gyűjteményt halmozott fel. Később az I. Mihály Király Kulturális Alapítvány (Fundaţia Culturală Regele Mihai I) átvesz 5500 tárgyat etnográfiai magángyűjteményéből, amely tulajdonképpen az alapját képezhette az 1923-tól működő, Romániában elsőként megalakuló Erdélyi Néprajzi Múzeumnak. Ezt megelőzően számos kiállítás alkalmával is bemutatta néprajzi gyűjteményét. 1900 áprilisában a város Mátyás király szülőházát az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) rendelkezésére bocsátotta egy néprajzi kiállítás és múzeum megrendezése végett. Nagyapánk a héttagú csapat résztvevője, amelyet a múzeum anyagának összegyűjtésével bíztak meg, és amelynek az akkor 20 éves Roska Márton is tagja volt, később a Szegedről visszaköltöztetett kolozsvári magyar egyetem tanára, az Érmészeti Intézet, illetve az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárának igazgatója, aki többek között Orosz Endrének dedikálta az 1942-ben megjelent Erdély régészeti repertóriumát.
1902-ben sikerül megnyitni az EKE Múzeumot, nagyapánk jól megrakott ökrösszekérrel szállította Apahidáról a Mátyás király szülőházába az 1300 darab magyar, román és cigány etnográf tárgyat tartalmazó gyűjteményét.
Itt állandó jelleggel EKE székhely és kiállítás volt, amíg 1935-ben a városi tanács döntése folytán az EKE kiköltözni kényszerül, mely alkalommal egy szekrény alatt talált régi fegyverek kapcsán nagyapánkat, mint EKE-főtitkárt és Szathmáry Ferenc szolgát titkos fegyverrejtegetéssel törvény elé idéznek, de végül sikerül tisztáznia helyzetét.
Kereles Edit
FOLYTATJUK Szabadság (Kolozsvár)