Potápi: egységesebb lett a nemzetpolitika
- Az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke szerint a Fidesz-KDNP-kormány elérte, hogy egységesebb lett a hazai nemzetpolitika, és jelentős szemléletváltással ma már szövetségesként tekint a diaszpórában élő magyarságra.
Potápi Árpád János (Fidesz) az MTI-nek adott interjúban a testület elmúlt három évét értékelve emlékeztetett arra, hogy a bizottság feladata elsősorban a Kárpát-medencében és a világszerte szétszórva élő magyarság segítése, parlamenti képviselete, valamint az őket érintő jogszabályok véleményezése.
A testületnek ezen túl feladata a határon túli magyarságot tömörítő pártokkal, történelmi egyházakkal, civil szervezetekkel való kapcsolattartás is; a bizottság üléseinek rendszeres vendégei voltak magyar szervezetek képviselői Ausztráliától Csíkszeredáig - tette hozzá. A grémium egy kivétellel minden határon túli, magyarok lakta régióban tartott kihelyezett ülést, amelyet utolsóként Horvátországban a tervek szerint 2014. februárban rendeznek meg - mondta.
A bizottsági elnök fontos változásnak nevezte, hogy a jelenlegi kormány elsőként tekint szövetségesként a nyugati magyarságra, amelyet a szocializmus évtizedeiben ellenségnek tartottak, az azt követő húsz évben pedig az anyaország próbált kapcsolatot kiépíteni velük.
"Büszkéknek kell lennünk rájuk, mert szorgalmukkal, akaraterejükkel bizonyították, hogy a világ bármely részén megállják a helyüket" - fogalmazott.
Kitért arra, hogy a szomszédos országokban eltérő a magyar kisebbség helyzete; mint utalt rá, Szlovákiában nem megoldott a kettős állampolgárság kérdése, amit jelez az is, hogy kevesen kérték az egyszerűsített honosítást. Hozzátette: a probléma megoldására szűk lehetőség van, miután Szlovákia mereven ragaszkodik álláspontjához, amely nem ismeri el a kettős állampolgárságot. Bár Ukrajna hasonlóan alkotmányellenesnek tartja a kettős állampolgárság intézményét, az ukrán állam nem él szankciókkal a magyar állampolgárságot felvett magyarokkal szemben. "Olyan esetről hallottunk, hogy a belbiztonsági szervek megfigyelték a magyar állampolgárságot kérőket, de retorziótól nincs tudomásunk" - jegyezte meg.
Potápi Árpád János egyértelmű sikernek nevezte, hogy 2010-től 500 ezren vették fel a magyar állampolgárságot az egyszerűsített eljárás keretében, és közülük december 20-ig több mint 87 ezren regisztráltak a 2014-es országgyűlési választásra. Úgy vélte, a regisztrálók száma el fogja érni a 200 ezer főt.
Ez a szavazatszám legfeljebb 2-3 mandátum sorsáról fog dönteni, ami most nem befolyásolja a választás eredményét - mondta.
Azzal kapcsolatban, hogy a határon túli kettős állampolgárok levélben történő szavazása miatt érheti-e hátrány a magyar kisebbségeket, leszögezte: álláspontja szerint nem jelent veszélyt a postai úton történő szavazás.
"Úgy látjuk, hogy nincs olyan helyzet egyik szomszédos országban sem, amelyben hátrány érheti a kettős állampolgárokat. Ha a románok emiatt hátrányosan megkülönböztetnék a magyarságot, gondolniuk kell arra, hogy a moldovai kettős állampolgárságú románokat is hátrányok érhetik ugyanilyen helyzetben" - mondta. "Eddig úgy látjuk, hogy a többségi nemzetek tagjai nem foglalkoznak a magyar választással - jegyezte meg.
A grémium elnöke úgy vélte, 2010 óta egységesebb lett a hazai nemzetpolitika; "akarva-akaratlanul a baloldalnak is megváltozott az álláspontja, ők is támogatták az állampolgársági törvényt, és mennek a határon túli szavazatokért". Akármilyen kormány alakul 2014-ben vagy 2018-ban, a határon túli magyarok érdekeit figyelembe kell vennie - húzta alá.
A hazai kisebbségi jogokról szólva kifejtette: az intézményrendszer és a törvényi háttér 1990 után kialakult, a 2014-es választással a nemzetiségek parlamenti képviselete is megoldott lesz.
"A hazai nemzetiségek legnagyobb gondja, hogy nem egy tömbben élnek, és szinte mindenhol kisebbségben vannak a magyarsággal szemben. Ezért a helyi önkormányzatoknak pozitív diszkriminációval kell feléjük fordulniuk, és a kötelező jogoknál többet kell biztosítani számukra" – mondta.
(MTI)

Illegális megemlékezések? – Megosztó rendezvények Petőfi születésnapján
Január elsején, Petőfi Sándor születésének 191. évfordulóján a hagyományokhoz híven az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület délben szervezett megemlékezést a költő marosvásárhelyi szobránál. Délután pedig a Lakó Péterfi Tünde köré csoportosuló, önmagukat Vásárhelyért Társaságnak titulálók tartottak rendezvényt, mint kiderült, mindkettőt engedély nélkül.
Az EMKE délelőtti rendezvényére közel 100-an gyűltek össze. Bevezetőként Kilyén Ilka színművész az EMKE nevében üdvözölte a megjelenteket, majd elmondta, a város 2000-ben állíttatta a szobrot, az EMKE 2001-től január elsején a költő születésnapjára emlékezik.
Az idén Sebestyén Spielmann Mihály történész olvasta fel rövid, a költőről szóló jegyzetét, amelyben többek között kifejtette: „Az új év ajándéka szlovák anyától és délszláv, szerb apától minden magyarnak, a világ-(irodalom)nak szánt ajándék. Az a kérdés, miként becsüljük, miként bánunk ezzel a különleges ajándékkal.
Élő-eleven-e, vagy a tankönyvekbe és megcsontosodott hagyományba ágyazott, múzeumok számára preparált irodalom Petőfi költészete? Úgy látom, mintha manapság maga a költészet lenne félárnyékban. Petőfi egy név, amely azonosságunk jele. Inkább jelszó, mint vers”.
Ezt követően Szöllösi Kata népdalénekes, diák Petőfi-vers alapú dalt énekelt, majd Hajlák Attila plébános mondott rövid beszédet és imát, amelynek végén a maga és minden vallásfelekezetű paptársa nevében kívánt boldog új esztendőt a jelenlevőknek és nem csak. A végén a Vártemplom Psalmus kórusa énekelt több közismert „Petőfi-dalt”. A zárást követően a megemlékezők spontánul elénekelték a magyar illetve a székely himnuszt.
Ahogy befejeződött a rendezvény, az addig gépkocsiban szemlélődő rendőrök a szervezőkhöz léptek, és az engedélyt kérték, illetve afelől érdeklődtek, hogy melyik szervezet készül még megemlékezésre. A beszélgetés nyomán kiderült, hogy bár már több mint egy évtizede az EMKE is kivonul a szobor elé, az idén nem jelentették be a rendezvényt, „hiszen eddig sohasem volt gond”. Kilyén Ilka elmondta, a főszervező Ábrám házaspár nincs a városban, ő vette át a szervezést, s biztos volt abban, hogy a szervezet Maros megyei vezetője „intézkedett”.
A délutáni összejövetellel kapcsolatban pedig kifejtette, az említett társaság tagjai valóban megkeresték őt, mivel nincsenek hivatalosan bejegyezve, hogy szervezzék együtt a rendezvényt. Tekintettel arra, hogy az EMKE hagyományosan a déli órákban rendezi a „születésnapot”, nem akarták megváltoztatni az időpontot, s mivel a társaság, azzal az indoklással, hogy sötétségre van szükségük, hiszen valójában egy színpadi előadásról van szó, ragaszkodott az estéhez. Miután az EMKE képviselője felajánlotta, hogy emlékezzenek meg közösen délelőtt, majd az irodalmi jellegű műsort tartsák meg teremben, a társaság egyik főszervezője azt válaszolta, nem bújhatnak el, mert „vissza akarják foglalni a teret”. Lapunknak azt mondták, hogy „beadták ugyan a kérvényt az engedélyre, de még nem jött válasz”...
Az esti műsorra mintegy 70 személy jött el, a sorokban láthattuk többek között Lakó Péterfi Tündét, de a Hatvannégy Vármegye, illetve a Jobbik (sz. m.: nem hivatalos) és az MPP megyei képviselőit is. Kozsik József mintegy 30 perces egyéni produkcióját követően, amelyben dalok és versek szerepeltek, gépzenei aláfestéssel hangzottak el a himnuszok, s bár a rendezvény ideje alatt a helyszínen cirkáltak a rendőrség és a helyi rendőrség járőrautói, ezúttal nem szálltak ki a járműből a hatóságok képviselői. Az esti előadás végén Kozsik József sajnálattal jegyezte meg, hogy „egyesek megosztják a magyarságot, mert nem engedték, hogy közös rendezvény legyen”. A replika azonnal jött a sorokból, mivel az EMKE délelőtti rendezvényét szervező Kilyén Ilka este is kijött, s azonnal válaszolt: nem ők a megosztók.
A két rendezvény nyomán a következtetést Fodor Imre volt polgármester vonta le, aki délelőtt is jelen volt, majd délután csak körülnézett: „Petőfi szobrát nem azért állíttattuk Marosvásárhelyen, hogy egy nap kétszer egy-egy maroknyi magyar emlékezzen!”
Vajda György
e-nepujsag.ro
Erdély.ma,

Az erdélyi magyar politikai vezetők évértékelője 1.
A Kossuth Rádió Határok nélkül című műsora arról szólt, miként értékelik az elmúlt esztendőt a romániai magyar politikusok.
Oláh Gál Elvira előbb Kelemen Hunorral, az elnökével beszélgetett, aki elégedett azzal, hogy ellenzéki pozíciójuk ellenére is sikerült bevinni az alkotmánytervezet első cikkelyébe azt, hogy a nemzetiségi közösségek államalkotó tényezők, ha nem is éppen abban a formában, ahogy azt ők szerették volna. Kelemen nem mondja, hogy a közösségi jogok terén áttörés történt, de szerinte valamiféle mentalitásváltásra mindenképpen sor került.
Kelemen Hunor azt is sikerként emlegeti, hogy a 70 százalékos kormányzati többséggel szemben demokratikus eszközeikkel sikerült megakadályozzák a régió-átalakítást, ami szerinte katasztrofális következményekkel járt volna úgy Székelyföld, mint a Partium számára. Az elnök arra is büszke, hogy a decentralizációs törvény tárgyalásánál az ők módosító javaslataiknak több mint felét elfogadták. Az RMDSZ elnöke a Székelyek Nagy Menetélésében vállalt szerepükről is szólt, kihangsúlyozva, hogy a közösségi akarat, és az RMDSZ politikája között nincs szakadék.
A brüsszeli kezdeményezésükről Kelemen azt mondta, hogy sikerült egy olyan kisebbségi szolidaritást elérni, amely példátlan a FUEN keretein belül, amit nem szakmai, hanem csupán politikai érvekkel tudtak elutasítani.
Mindezek értelmében Kelemen Hunor sikeresnek tartja a 2013-as esztendőt, hiszen állítja: betudták bizonyítani, hogy ellenzékből is elérhetők ilyen szintű eredmények, viszont amihez nem férnek ők hozzá, azok a költségvetési pénzek.
Végül Kelemen Hunor elmondta, hogy a nemzeti minimum mindig létezett, az autonómiáról sosem voltak vitáik, esetleg csak az eszközök használatáról vitáztak, na meg arról, hogy ki képviselje az erdélyi magyarságot, azaz kié legyen a hatalom.
2014-ben nekünk a legnagyobb kihívás az EP választás, a Magyarországi parlamenti választásokon az erdélyi magyaroknak élni kell szavazati jogukkal – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
László Edit Zsuzsannával beszélgetve Biró Zsolt, az MPP elnöke az elmúlt év eseményeiből kiemelte, az RMDSZ ígéretét, miszerint tárgyalni fognak az EP választásokkal kapcsolatosan és örömmel nyugtázta, hogy az autonómiáért vívott harcban sikerült áttörést elérni, és most már ez ügy mellé minden erdélyi magyar politikai erő felsorakozott.
Biró bízik abban, hogy az EP választásokra sikerül egy olyan listát összeállítani, amit majd mindenki magáénak fog érezni, hiszen az MPP rendelkezik egy olyan szakember-garnitúrával, amelyet bejutós helyre tud ajánlani a „válogatottba.” Mi szövetségben gondolkozunk – jelentette ki az EP-listáról az MPP elnöke.
Mi elsősorban az RMDSZ fele próbálunk elmozdulni, de mindenkivel tárgyalunk, nem zárkózunk el a Néppárttól sem, viszont vegyék figyelembe az erőviszonyokat: Hargita megyében 7 polgármesterünk van, de van polgármesterünk Kovászna megyében és a Partiumban is.
Lehőcz Lászlónak Toró T. Tibor, az EMNP elnöke elmondta, hogy pártja is koalíciót szeretne az EP választásokra úgy, hogy Tőkés László a közös listán induljon. Mi egy pártkoalícióban gondolkozunk, mert ha összefogunk, akkor elérjük azt az eredményt, amit 2009-ben elértünk, magyarázta az elnök. Mivel Lech Walenza és Vaclav Hável mellett Tőkés László neve is a rendszerváltók között van, az nem szabad kérdés legyen, hogy folytassa-e ő azt a munkát, amit Brüsszelben elkezdett, Tőkés László a kárpát-medencei magyar egység egyik szimbolikus figurája – fogalmazott az Toró. Hozzátette: Tőkés Lászlóra az RMDSZ-nek is szüksége van, még akkor is, ha politikailag sok kérdésben nem egyeznek vele.
Toró elégedett azzal, hogy 2013-ban sikerült a közösséget megmozgatni, példának említve itt március tizedikét, a Székely Szabadság napját, amikor Marosvásárhelyen mintegy 30 ezer ember gyűlt össze, vagy októberben a Székelyek Nagy Menetelését, amelyre százezres nagyságrendben sikerült mozgósítani a székelyeket, és nem csak őket. Hozzátette: a menetelés kialakított egy olyan hangulatot, amellyel szemben egyelten politikus sem merne menni.
A Néppárt elnöke megemlítette a feszültségeket is, amelyek az RMDSZ-nek tulajdoníthatóan a közéletet „szabdalták” és jelentős zavart is okoztak a fejekben.
A magyarországi választások az erdélyiek számára olyan mint az olimpia: a részvétel a fontos, mert a mi szavazataink ugyan nem befolyásolják érdemben az eredményt, viszont ha magas lesz a részvétel, ez akkor azt jelenti majd, hogy az Orbán-kormány döntéssorozatai fontosak voltak a külhoni magyarok számára – fejtette ki Toró.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

Erdélyi földvásárlásra készül a magyar állam
Miután a rendszer működőképessé válik, életjáradékot kapnak, halálukig a nevükön marad és használhatják is a földeket azon gazdák, akik a magyar államnak szeretnék eladni területeiket. Interjú Szabó József Andorral, a bukaresti magyar nagykövetség mezőgazdasági attaséjával.
– Ön nemrég egy Marosvásárhelyen tartott gazdasági előadásában azt állította, hogy mind Romániában, mind Magyarországon egyre nagyobb azoknak a száma, akik visszasírják a ’90-es éveket. Miért van ez így?
– A rendszerváltást követően, az új struktúrák kialakulása közepette mindkét ország gazdasági és jogi környezete tele volt olyan kiskapukkal, melyek kihasználása lehetővé tették az adómentesített azonnali haszonszerzést. Mint tudjuk, ez ma már nem így működik, életbe léptek a szigorítások, megjelentek a nemzetközi jogszabályok, új szereplők és új lehetőségek vannak. De a zavarosban való halászás nem valamiféle román vagy magyar különlegesség volt, az összes kelet-európai volt szocialista ország keresztülment ezen, és nem csak az agrárium területén.
– Apropó új szereplők és új lehetőségek: minek tudható be az, hogy ezt inkább Magyarország használja ki, mint Románia, hisz az áruáramlás onnan errefelé jóval nagyobb, mint fordított esetben.
– Valóban oly nagy az eltolódás, hogy ez az áruáramlás majdnem egyoldalú. Ez elsősorban a Romániában még mindig érvényes derogációs időszakból keletkezett nyersáru-hiánynak tulajdonítható. Magyarán: ha Románia exportálni akar az EU-ba valamiféle tej- vagy húsipari terméket, az kizárólag az unióból származó alapanyagból készült lehet. A saját alapanyagát csak belső használatra dolgozhatja fel. Másrészt Romániának – nagyon érdekes módon – agrárium szempontból nem is jelent prioritást az uniós piac. Az itteni termelőknek sokkal fontosabb a történelminek számító arab meg ukrán piac, valamikor így voltak a magyarországi exportőrök az orosz piaccal. Így jut el például a romániai búza Egyiptomba, egy olyan helyre, ahol a magyarországi jóformán nincs is jelen.
– Azon túl, hogy nagyságrendileg az arab piacok konkurálják az uniós piacokat, igénytelenebbnek is nevezhetők?
– Ez esetben nem igényesség kérdése. Inkább az különbözteti meg a kettőt, hogy míg az európai államokban feldolgozott terméket vásárolnak, az arab országokban alapanyagra van igény.
– Bár a vegyesvállalatok révén a külföldiek romániai földvásárlására eddig is kínálkozott lehetőség, egy statisztika szerint aránylag kevés erdélyi föld került magyarországi beruházók tulajdonába. Létezik-e egy állami stratégia arra, hogy január elsejétől, amikor már magánszemélyek is vehetnek földet nálunk, Budapest támogassa az efféle befektetéseket?
– Van erre egy programunk, amelynek az a lényege, hogy ha valaki a földjét el szeretné adni, akkor egy olyan szerződést köthet a magyar állammal, melynek értelmében életjáradékot kap, ráadásul a terület is a tulajdonában marad élete végéig. Persze felmerül a kérdés, hogy mihez kezd a magyar állam egy olyan földdarabbal, ami teszem azt egy kis székely falu határában található? Nos egy olyan fiatalnak adhatja oda, akinek nincs földje, de szeretne gazdálkodni.
– Mivel szinte visszafordíthatatlan az erdélyi magyar falvak elöregedési és elszegényedési folyamata, könnyen megeshet, hogy a magyar állam túlkínálattal találja szembe magát. Erre is felkészültek?
– Lehet, hogy az erdélyi falvak többsége kiöregedőben és elszegényedőben van, de meggyőződésem szerint ezt a földhöz való ragaszkodás ténye ellensúlyozhatja. Ez az erdélyi, de különösképpen a székelyföldi ember történelmi vonása. Ebből fakadóan tudjuk, hogy a magyar ember nem szívesen válik meg a földjétől. Ugyanakkor azt látjuk, hogy a városi keretek telítődtek és egyre többen költöznek ki falura. Romániában is beindult egy természetes visszaáramlási folyamat. Aki munkahely- vagy lakáshiány miatt városon már nem találja a helyét, ám ugyanakkor fantáziát lát a mezőgazdaságban és ráébred arra, hogy az agrárium igencsak jó üzlet lehet, meg vagyok győződve, hogy visszatér a gyökereihez.
– Technikailag miként kivitelezhető az állam terve? Magyarán mi a teendője annak a megöregedett, megfáradt gazdának, aki már nem tudja művelni a földjét és nincs is kire hagyja?
– Miután a rendszer működőképessé válik, az atyafinak annyi dolga lesz, hogy megkeresse a majdani irodánkat, amelynek munkatársai a helyszínen felbecsülik a földet és előrukkolnak egy ajánlattal. Ha ez nem felel meg, próbálkozhat a szabadpiacon; ha igent mond, mint említettem, életjáradékot kap, és amíg meg nem hal, a föld az ő nevén marad és ő is használhatja.
– Erdőügyben is létezik egy hasonló stratégia?
– Van, azzal a kis különbséggel, hogy azt nem Budapest találta ki, hanem a székelyföldi önkormányzatok. Látván, hogy milyen ütemben fogynak az erdőterületek, a magyar államhoz fordultak segítségért. Ugyanis számos községháza rendelkezik saját erdővel, viszont képtelen azt menedzselni, de eladni sem szeretné. Szólnék egy pár szót a vízalapról is, ami egy nagyon új dolog, és egyelőre még kevesek által ismert lehetőség. Nem a folyókról vagy a tavakról van szó, hanem a többé-kevésbé kihasznált vagy akár kihasználatlan borvízforrásokról. Nem megengedett, hogy egy olyan híres ásványvíz, mint például a bibarcfalvi, akkor jusson csődbe, amikor Európa-szerte a borvizek a reneszánszukat élik.
– Felkészültek arra az esetleges diplomáciai háborúra, amit a földek felvásárlása, a közösségi erdőt megtartani szándékozó székelyföldi önkormányzatok megsegítése vagy az ásványvíz-palackozó üzemek támogatása kapcsán az amúgy is hisztériakeltő román nacionalista ki fog robbantani?
– Nem félünk ettől, ugyanis az uniós alapelvek egyértelműen támogatják a szabad tőkeáramlást, a szabad lakhely- és munkahelyválasztást. Ezt mindkét ország, Románia is, Magyarország is elfogadta, meghozta a maga földtörvényét, sőt azt is hozzátenném, hogy a románok a magyar jogszabály alapjaira építették a sajátjukat. Ha a román állam képes megvédeni a termőföldeket és az azt dolgozó gazdákat, nagyon jó. De, ha nem képes arra a bizonyos területre valamit is ajánlani, akkor szabad a piac és jöhet bárki – nem feltétlenül magyar, lehet az dán is vagy francia –, aki fel szeretné vásárolni.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro,
Krónika (Kolozsvár)

Valamit igazítani a világon. Gálfalvi Zsolt 80.
Szűk családi és baráti körben köszöntötték Marosvárhelyen a nyolcvanéves GÁLFALVI ZSOLTOT pályatársai, hozzátartozói. Nem csak egy életmű összegzését hozta a Bolyai Klubban megrendezett este, hanem az erdélyi magyar közösségszervezés legfontosabb évtizedeit, a rendszerváltást, a rendszerváltás utáni évtizedeket tette érthetőbbé. Parászka Boróka írása.
Irodalomkritikusként, esztétaként, intézményvezetőként, kultúrdiplomataként, televíziós szerkesztőként-vezetőként, színházigazgatóként is maradandót alkotott, állítják pályatársai. Szerteágazó munkái révén egyike azoknak, akiknek a legkiterjedtebb kapcsolatrendszere épült ki az erdélyi magyar közösségi- szellemi életében. „Beszélgető-” és „kérdezőművész” – ez lehet a legpontosabb és legérzékenyebb meghatározása annak, mi az, amivel alkotók, gondolkodók sorát megihlette, munkára ösztönözte. Nyolcvanadik születésnapján több nemzedék közös kötetben köszöntötte a visszavonultan élő Gálfalvi Zsoltot, kinek szellemi jelenléte ma is meghatározó. A Bolyai Klubban rendezett beszélgetésen ebből a kötetből is elhangzott néhány írás. Földes György történész Budapestről utazott Marosvásárhelyre, hogy Gálfalvi Zsoltot, az „erdélyi Prosperót” köszöntse.
Az erdélyi Prospero„Nincs se világi, se túlvilági hatalma, se sziget, se kard, se varázs, se szolgák, se szellemek és mégis Prosperóra emlékeztet” – mondta Földes György, aki szerint a shakespeari hőshöz a marosvásárhelyi gondolkodót a bölcsesség szeretete és tisztelete teszi hasonlóvá. „Egyikük értelmét, cselekvését sem a bosszú, hanem a bölcsesség, az igazság irányítja” – hangzott el a Bolyai Klubban, ahol az évtizedes pályatárs visszafogott, de egyértelmű meghatottsággal méltatta Gálfalvi Zsolt érdemeit. „Születhetett volna arabnak, akkor kádi lenne, orosznak, akkor sztároszta. Ha amerikainak, akkor békebíró.
Amúgy meg mindenütt az lenne, aki. Újságot szerkesztene, okosítana, híd akarna lenni az emberi vágyak és a valóság között. Tanácsot adna annak, aki kér, asztalhoz ültetné a harcosokat, hogy ne üssenek, hanem inkább egy, vagy inkább két pohár bor mellett beszéljenek. Lehetne szülőföldjének fejedelme, jól járna ezzel mindenki, aki ott él. Legyen román, magyar, szász, félig ez, vagy tán egészen az. Hiszen az én Prospero barátom nem csak Milanónak akar jót, hanem Nápolynak is.
Nem kíván elvenni senkitől semmit, csak mindenkinek a jussát akarja. Nem akar rosszabb sorsot más nemzetének, mint a sajátjának. Ha bölcs barátom szavára hallgatnának az ott élők, akkor az, aki egykor elment, még az is visszatérne, mert tudná, hogy itt jobban értik és tisztelik”. A méltatások nem csak a személyes életművet, hanem a személyes életmű által gazdagított hely szellemét is érintették. „Marosvásárhelyen három világ, civilizáció ölelkezik egymással anélkül, hogy alágyűrné egymást. Ez a bölcsesség kútja három forrásból.” – mondta a budapesti Földes György a körülötte lévőknek, a Kolozsvárról, Bukarestből vagy éppen Nagyváradról származóknak-érkezőknek. Ahhoz, hogy ez a bölcsesség érvényre jusson, személyes kvalitásokra, helyzetértésre is szükség volt. „Az én barátom soha nem akart több lenni önmagánál, de azért a mindenséggel mérte önmagát. Ez a szerény öntudat, a mértékletesség, az empátia, és az ügy iránti alázat az, amivel mértéket ad mindenkinek, aki vele egy szellemi, gondolati és politikai térben és időben létezik, alkot és dolgozik. Mióta ismerem, sajnos káromra és hibámból nem elég régóta azzal a tudattal élek, hogy figyel, segít, harcostárs. Ha becsületes ellenfele lennék, akkor se kerülném el a háza táját. Ha igazáról nem tudna meggyőzni, akkor is okosabb lennék a távozás után, mint érkeztemkor. Az erdélyi Prospero uralkodás helyett egész életét a nép és a kultúra szolgálatával tölti. Nem a nyolcvan év teszi bölccsé, hanem a hivatása, az egyetemessége, az hogy az egyetemes kultúra nemzetivé, közös kinccsé válik. Mindez annak tudatában, hogy a hagyomány segít népként megmaradni, de a kultúra megújítása, a közös jövő kialakítása, a sorsközösség az, ami nemzetté emel egy népet. Sorsközösség nincs közös kultúra, az eltérő szellemi és politikai hagyományok kölcsönös tisztelete, a demokratikus és szociális minimum nélkül” – érvelt „erdélyi barátja” mellett Földes György, aki az életmű összegzésével nem zárta le azt. „Lenyűgöznek a kilencvenes években írt cikkei, az általa szerkesztett lap szerteágazó tartalmai. Ez a nem a múlt, ez az a kompetencia, amelyre mindannyiunknak most is szüksége van. Erdélyi Prospero járj közöttünk, ne csak hallgass minket, szólj is hozzánk, folytasd velünk is a párbeszédet.” – kért és biztatott a felszólaló.
Az intenzív értelmiségi
Gálfalvi Zsolt a tőle megszokott szerény iróniával fogadta a dicsérő szavakat. „Nem hiszem, hogy lenne alkalmam arra, hogy hasonló szövegeket magamról még egyszer végighallgassak. Amikor még egyszer elmondják majd ezeket, már nem fogom hallani” – mondta mosolyogva az ünnepelt, aki a legfontosabbnak a feléje irányuló megértést nevezte. „Éreztem valami megértést az iránt, amit én próbáltam kudarcokon keresztül csinálni az életemben. Az rajzolódott ki a szavaitokból, ami mindannyiónkat összeköt. Azokat, akik a koszorújukat a magyar nyelv elé úgy teszik, mint az egyetlen és közös hazájuk elé.” – utalt vissza Illyés Gyula Koszorú című versére, amelyet az est során Gáspárik Attila mondott el. Markó Béla az ünnepség házigazdájaként és moderátoraként arról faggatta az ünnepeltet, mit jelent a felelősség kérdése számára. Felkészült, de nem érzelemmentes válasz érkezett.
Gálfalvi arra figyelmezett, meg kell érteni, mit jelent „intenzív értelmiséginek” lenni – ezt a szerepkört ugyanis nem lehet kierőszakolni, és ehhez alapvető tulajdonságokra, szellemi, elvi igényekre és igényességre van szükség. „Senkit se lehet rákényszeríteni a felelősségre, arra, hogy gondolja végig, mit ír. Értelmesen élni és dolgozni csak akkor lehet, ha valamilyen felelősséget érzünk nem egyszerűen a leírt szavak iránt, hanem az emberi értelem iránt”
– mondta Gálfalvi Zsolt, aki nem szakadva el az iróniától megjegyezte, az értelem ez a legnagyobb hiánycikk, pedig ezért szoktak a legkevésbé panaszkodni az emberek, hogy nincs. „Szoktak panaszkodni ezért, azért, a pénzért, az élelemért. Az értelemért, na azért nem szoktak panaszkodni” – mosolygott össze a közönségével az ünnepelt. Nem csak az „intenzív értelmiségi” fogalmát elevenítette és magyarázta az érintett, hanem olyan további kulcsszavakat is felvetett, mint a „szóértés”. „Az értelem esélyein, lehetőségein munkálni, megteremteni a szóértés légkörét, azért fontos, mert e nélkül teremtő munka nem létezik.” – emlékeztetett Gálfalvi Zsolt. A tömör helyzetértékelés a rendszerváltás és a rendszerváltás utáni évtizedek értelmezésévé is vált. Az elmúlt évtizedekben ugyanis a kultúra szerepéről alkotott elképzelések, elvárások megváltoztak, több szempontból „magánüggyé” vált a színház, az irodalom, a képzőművészet. 89 után az emberek „rühellték a prófétaságot” – mondta az esztéta, aki úgy vélte, ez egy alapvető tévedés, és egyet jelent a felelősségtudatról való lemondással. Markó Béla kérdésére újabb és újabb, egymást kiegészítő válaszok érkeztek. „A felelősség nem számonkérés, hanem az, ami az emberen belül munkál, amikor ír, szerkeszt, emberekkel beszél, amikor megteremti a közösségi légkört amelyben értelmes esélyeket valóra lehet váltani. Enélkül nincs szabadság, se teremtő erő.”
„Mindig elkapott a gépszíj”Bár Gálfalvi Zsolt nagyon határozott, humorral erősített szavai „felelős”, következetes álláspontot képviseltek, Markó Béla, mint pályatárs és mint alkotó is árnyalta az elhangzottakat. Az „erdélyi intézménnyé” vált személyiség mögött mégsem olyan „egy tömbből faragott” életmű van. A Marosvásárhely–Bukarest tengelyen dolgozó intézményvezető háta mögül felsejlik a könyvtárlakó filosz, a Barcelonában is otthonosan mozgó européer. Van-e amit elszalasztott, amit másképpen csinálna, vagy nem vállalna el? – kérdezte a költő-politikus. „Ez a kérdés nem igazán időszerű. Nyolcvan éves vagyok, megpróbálhatom, hogy ne töltsem be még egyszer azokat a tisztségeket, amelyeket egyszer már betöltöttem, hogy ne legyek újra színházigazgató, televízió elnök, de ugye ez a vállalkozás teljesen reménytelen. Ha visszatekintek, azt kell mondanom, hogy bár nem akartam, de mindig elkapott a gépszíj. Az ember nem csak érzi a felelősséget, de felelőssé is teszik a szavaiért. Én igazán a műsorkészítést szerettem a televíziózásban, és mégis, egyszer csak ott találtam a vezetésben. Sok mindent sajnálok, hogy nem tettem meg, amit szerettem volna. De mindig volt valami feladat, amit el kellett végezni, és nem akartam kibújni a kötelezettségek alól. Gyakran mondjuk, hogy az esztétikai érték mindenek előtt, de az irodalom és a művészet nem gyakorlati feladatok megoldására való, és ha az ember kisebbségbe született, és annak a nyelvét és kultúráját vallja magának, akkor plusz feladatai vannak. Ezekről lemondani – próbálok nagyon finoman fogalmazni – nem dicséretre méltó dolog. Nagyon szívesen írtam volna Thomas Mannról, Márairól az elmúlt évtizedekben. Az embernek azonban tudnia kell azt, hogy vannak dolgok az életben, amelyeket el kell fogadni, meg kell érteni, és amelyeknek az érvényesítése nélkül nincs értelmes, teremtő élet” – összegezte lemondásainak és vállalásainak okát az ünnepelt.
Hogy milyen dilemmával jártak a tehertételt és társadalmi megbecsülést is jelentő faladatok, például a televízió elnöki posztja, azt Markó Béla tette érthetővé. „Annak idején nehezen, de meggyőztük Gálfalvi Zsoltot, hogy vegyen részt a televízió vezetőtanácsában, el is vállalta. Nagyon hamar kiderült, hogy a konfliktusok következtében nincs elnök. Korelnökként elvállalta a televízió vezetését, nagyon jól, mindenki megelégedésére, egyetlen hiányérzetem van, hogy nincs mód hosszú távon tovább vinni, és téged agyonnyomni ezzel a feladattal több esztendőn át” – emlékezett vissza az RMDSZ korabeli elnöke.
Kolozsvár, Vásárhely, Bukarest Gáspárik Attila, mint az audiovizuális tanács egykori elnöke úgy fogalmazott: Gálfalvi Zsolt volt az egyetlen olyan vezető, aki megkérdezte az embereket, hogy hogyan működjön az intézmény, amelynek az élén ált. Azzal hozta zavarba a környezetét, hogy odafordult a munkatársaihoz, hogy tárgyalt mindenkivel. „Ezt nem értették Bukarestben, azt hitték, hogy a normalitás az ravaszság. Bevallotta, hogy nem tévés ember, hanem érdeklődő, aki mer kérdezni, és mert munkát adni a körülötte lévőknek.”Hogyan lehetett Kolozsvárról és Marosvásárhelyről érkezve helyet találni Bukarestben, hogyan lehet a fővárosból visszatérni, onnan „visszacsatornázni” értékeket az erdélyi közösségi központokba? Gálfalvi Zsolt a többlakiságról, az utazásról és otthonra találásról így nyilatkozott. „Valójában három városban éltem: Kolozsvárt nagyon szerettem, nagy tisztelettel gondolok rá vissza. Örvendek annak, hogy működik például a Kolozsvár Társaság, változatlanul megteremti a szellemi élet pezsgő légkörét, ami nélkül város nincsen. Kolozsvár után kerültem Vásárhelyre, majd Bukarestbe. Sőt Marosvásárhelyre kétszer költöztem vissza: ez mindig az a hely volt, ahol valamit lehetett értelmesen cselekedni. Ezért mentem Bukarestbe, ezért jöttem vissza.
Az a véleményem, hogy az ember egy helyet akkor tud magáénak vallani, ha ott valamit tud igazítani a világon.
Ez a vágy bennem van. Bukarestben, függetlenül attól, hogy a város életmódja sok szempontból idegen volt, jó lehetőségek adódtak a szellemi kapcsolatokra. A színházi élet egészen csodálatos és ritka volna. Tamási azt mondaná, hogy igyekezzünk otthon lenni, én azt mondanám, legyünk ott, ahol lehet valamit tenni, ahol kapcsolatot lehet létesíteni másokkal, akik, ha nem is úgy gondolkodnak, mint mi, de akiknek az erőfeszítésein osztozni lehet.”
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Közel negyven éve Erdélyről „tanítja” az anyaországiakat
Négy útlevelet cserélt, útjait viszont nem volt nehéz összeszámolni, hiszen a rendszerváltás előtt folyamatosan figyelték, és számon tartották, hányszor lépte át a magyar–román határt turistavezetőként. Mióta nem szükséges útlevél, saját naptára alapján vezeti útjait Pápai Ferenc, aki – bevallása szerint – 660. magyarországi csoportját kísérte el Erdélybe 2013 szilveszterére. A magyarországi kultúrturisztikai szervezővel eddigi élményeiről, a székelyföldi turizmus múltjáról és jövőjéről beszélgettünk.
Pápai Ferenc a Hajdú-Bihar megyei Nyíracsádon született, anyai nagyapja kántortanító volt, először tőle halott Erdélyről, majd Benedek Elek meséi után történelemtanára volt az, aki a múltbéli időkről mesélt neki. A katonaság után nyomdászként kezdett dolgozni, majd kultúrház-igazgatóként 1977-ben járt első alkalommal Erdélyben, volt történelemtanárával. Érmindszentre látogattak, az Ady Endre centenáriumi ünnepségre. Ezek után annak ellenére kísért el nyugdíjasklubokat és különböző szakszervezeteket Erdélybe, hogy akkori felettesei ezt megtiltották, arra hivatkozva, a két ország kommunista pártja nem ápol jó viszonyt. Később a Nyírtourist nevű megyei idegenforgalmi hivatalnál kezdett el dolgozni, az erdélyi utakat egy nagybányai cég segítségével tervezték meg. Engedetlensége miatt a kommunizmusban folyamatos megfigyelés alatt élt, a '89-es forradalmat követően a magyar–román határon be is mutatkozott neki az a román határőr, akit ezzel megbíztak.
Véletlenül köttetett barátság
Egy ilyen út alkalmával, a ’80-as évek elején futott össze Székelyudvarhely központjában Vofkori László földrajztanárral, aki felajánlotta segítségét, hogy elkalauzolná őket a városban, de ezt akkor Pápai nem fogadta el. Később egy Nyíregyházán tanító pedagógus küldött egy könyvet az udvarhelyi oktatónak, így ültek le először egy asztalhoz beszélgetni. Barátság szövődött, melynek köszönhetően Vofkori László kétkötetes Székelyföld-útikönyvének első bemutatóját Nyíregyházán tartották. A későbbiekben együtt szervezték meg a magyar turisták székelyföldi útjait, Pápai elkísérte Udvarhelyig a csoportokat, innen pedig Vofkori kalauzolta tovább őket. „Állandóan inspirált engem, ő mondta mindig, hogy írjam le, amit tudok, mert ha nem, akkor elvész. Együtt terveztük létrehozni a Kárpát-medencei Tourinform irodát is, melynek segítségével kiépítettük volna a magyar–magyar turizmust” – emlékezett vissza. Az elképzelések szerint egy ilyen iroda segítségével biztosítani lehetne az állandó információcserét Székelyföld és Magyarország között (ez egyebek közt azért nem jöhetett létre, mert Vofkori László helytörténeti és földrajzi szakíró 2008-ban váratlanul elhunyt). „Sajnos most sem tudjuk, hogy itt Udvarhelyen vagy Csíkszeredában mi történik, csak utólag szereztünk tudomást arról is, hogy a marosvásárhelyi kultúrpalota századik évfordulóját ünnepelték” – tette hozzá.
Hiánypótló ismertetők, térképek készültek
Ezek után több turisztikai irodánál is megfordult Pápai, rengeteg utat bevállalt, előadásokat is tartott, de Kárpátalja, Délvidék mellett legszívesebben mégiscsak Székelyföldre hozta a turistákat. „Itt rengeteg a látnivaló, nagyon sok népi hagyomány fennmaradt, óriási történelmi és irodalmi anyaga van Erdélynek, amit tudni kell átadni az ide utazóknak” – vallotta a kultúrturisztikai szervező. Korábban három napig tartott Budapestről Székelyföldre utazni, annyi a látnivaló. Rendszerint a kolozsvári Házsongárdi temetőt is meglátogatták, melyről akkor csekély információt találtak. Ezért 2001-ben Kiss Melittával együtt elkészítették a Házsongárdi temető térképét, mely fényképek segítségével kalauzolja el a turistákat nagyjaink sírjaihoz. Ugyancsak Pápai készített el egy Csíksomlyóról szóló ismertetőt, hiszen 2001-ben egy vonatos utat is megszervezett a pünkösdi búcsúra, mely alkalommal négy hálókocsi telt meg magyarországi turistákkal.
A látnivalókat tudnivalókkal egészíti ki
Pápai mindig a csoport elvárásainak megfelelően készül útjaira, de nem titkolt szándéka, hogy mindenkinek, aki Erdélybe, Székelyföldre jön, minél többet átadjon abból, amit az évek során gyűjtögetett. Szerinte – Kazinczy Ferenc sorait parafrazálva – Magyarország nem ismeri Erdélyt, ezért már Szegeden elkezd beszélni Orbán Balázsról, többek közt idéz Nyírő Józseftől, Ady Endrétől, Farkas Árpádtól. Útjait olyan évfordulók, ünnepek köré szervezi, mint pünkösd, március 15., húsvét, május elseje, augusztus 20., október 23. vagy szilveszter. Udvarhelyen a városközpontot, a Kossuth Lajos és Bethlen Gábor utcai emléktáblákat, a Jézus-kápolnát, valamint Szejkefürdőn Orbán Balázs síremlékét szokták meglátogatni.
Magyar turisták régen és ma
Kétféle Székelyföldre látogató magyar turista volt régen – vallotta Pápai: egyrészt azok, akik a kommunista megfélemlítés ellenére bátrak voltak és mertek jönni, vagy akiket valamilyen rokoni, baráti szál kötött ide. Ma már sokan maguk szervezik meg útjaikat, nagy elvárásokkal jönnek ide, ezért gyakran csalódnak. A kétezres évektől kezdődően rengeteg olyan utazási klub megjelent Magyarországon, amely „partizán” utaztatásokat szervezett, melyek végén átverték, anyagilag kifosztották az utasokat. A mostani turistákat is a kíváncsiság hozza ide, egy részük már bejárta a fél világot, de Erdélyben még nem volt. Ők szeretnek kritizálni, hiszen nagyon magas igényekkel jönnek ide. De még mindig vannak olyanok is, akiknek a szájuk tátva marad attól, amit itt látnak és hallanak, nekik sikerül átadni azt a szellemiséget, amit Székelyföld őriz. „Problémának látom azt is, hogy az utasok – az országhoz hasonlóan – kettéváltak, bal- és jobboldalivá, nézeteiket itt sem tudják levetkőzni” – tette hozzá.
Javítani kell a helyi szolgáltatások minőségén
Pápai nem értette, miért költöztették el az udvarhelyi Tourinfo-irodát a városközpontból, és hogy miért nincs nyitva hétvégén, hiszen akkor járnak erre a legtöbben. Szerinte Székelyföldön a faluturizmus nőtte ki magát leginkább, de észre kell venni azt, hogy a vendégszeretet nem egyenlő a szolgáltatással, előbbi nem lehet árucikk. „Be kell azt is látni, hogy kényes a magyar turista, és ha valaki olyat ajánl, amit majd nem tud teljesíteni, akkor hiába csalogatta ide a vendéget, mert csalódással távozik” – véleményezett. Talán ennek tulajdonítható, hogy Székelyföldön kevesebb a turista.
Simon Eszter
Székelyhon.ro,

Meghalt Senkálszky Endre kolozsvári színművész
Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Senkálszky Endre színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának Örökös Tagja – közölte vasárnap este Facebook-oldalán a teátrum.
Senkálszky Endre /Kolozsvár, 1914. okt. 2. – Kolozsvár, 2014. január 5./ 1939. szeptember 1-jétől tagja szülővárosa magyar színházának, amelynek igazgatója is volt a legnehezebb időkben. Tanított a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben. Rendezett is, többek között az 1977-es nyugdíjaztatása után tizennégy darabból álló görög tragédiasorozatot mutatott be.
Tanulmányait 1935-1937 között végezte Hetényi Elemér színiiskolájában. Szabadkai József, majd Jódy Kámly színtársulatában játszik (1937–1939), 1939-től a kolozsvári Thália, a Magyar Színház, a Nemzeti Színház, az Állami Magyar Színház tagja. 1948–1949 között a kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti igazgatóhelyettese. Vendégként Szatmáron, Nagyváradon, Marosvásárhelyen szerepel, Szatmáron és Nagyváradon rendez is.
1949-1954 között a Kolozsvári Színművészeti Főiskola előadótanára, 1964-1969 között a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója. 1977. július 1-jén nyugdíjba ment, de megszakítás nélkül tovább játszott 2010-ig, kilencvenhat éves koráig, így hosszú ideig Európa egyik legidősebb aktív színésze volt. 1992-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház Örökös tagja.
Krónika (Kolozsvár),

Megjelentek a kétnyelvű kaputáblák a kereskedelemben
Mostantól már a kereskedelemben is megvásárolhatóak Marosvásárhelyen a kétnyelvű tájékoztató kaputáblák – olvasható a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) közleményében.
A CEMO 2013 tavaszán indította el a Kétnyelvű Kaputáblák Marosvásárhelyen akciót, amelynek célja, hogy hozzájáruljon Marosvásárhely egynyelvű (román) nyelvi tájképének megváltoztatásához. Kezdeményezésük sikerrel járt, az eredetileg tervezett 1000 kaputábla helyett sikerült 1500 kaputáblát kiosztani a lakosságnak, így a belvárosban, az eddigi román nyelvű a parkolást tiltó, vagy autókijáratot jelző táblák helyett a kapukon lépten-nyomon találkozhatunk, a multikulturális városra jellemző, kétnyelvű autókijáratos, illetve kutya jelenlétére figyelmeztető táblákkal.
A projekt második szakaszához érkezett, amelynek célja elérni azt, hogy bármely marosvásárhelyi lakos megvásárolhassa a kereskedelemben a kétnyelvű kaputáblát. Ennek keretében a szervezet első körben megkereste a Dózsa György utcában 145A szám alatt székelő Surtec Műszaki Barkácsáruházat, amely felvállalta a kétnyelvű kaputáblák kivitelezését és árusítását, úgyhogy a marosvásárhelyiek és a környékbeli községek lakói már a kereskedelemben is megvásárolhatják a kétnyelvű kaputáblákat.
Fontos tudni, hogy kaputáblák mellett az áruházban más kétnyelvű biztonsági és/vagy tiltó táblákat, matricákat is árusítanak, következésképp az intézmények, cégek, vagy szervezetek is megvásárolhatják itt a kötelező biztonsági feliratokat, amelyekkel az épületek folyosóin uralkodó egynyelvűséget meg lehet törni és kétnyelvűvé alakítani.
A 2001/215-ös. számú törvény a helyi közigazgatásról 76. cikkelyének értelmében azokban a helységekben, ahol a kisebbség aránya eléri a 20 százalékot, a közigazgatási hatóságoknak biztosítaniuk kell a helységek és az alárendeltségükben működő közintézmények nevének, valamint a közérdekű hirdetéseknek az illető nemzeti kisebbséghez tartozó állampolgárok anyanyelvén való feliratozását, illetve kifüggesztését is. Ide sorolandóak az eligazító, a biztonsági és a tiltó táblák is, hiszen az Országos Diszkriminációellenes Tanács a Civil Elkötelezettség Mozgalom panaszlevelei alapján már három ízben is olyan határozatot hozott, hogy ezen feliratok mellőzése kimeríti a nyelvi diszkrimináció tényét.
maszol.ro/közlemény,

TŐKÉS VS. CSŰRY
Miért támadja Tőkés László utódját, Csűry István püspököt?
Egyházi elöljárókkal, politikai elemzőkkel és újságírókkal beszélgettünk, hogy rekonstruáljuk, mi áll a Tőkés-Csűry konfliktus hátterében.
December eleji lapértesülések szerint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) egy állásfoglalásban készült megvédeni püspökét, Csűry Istvánt Tőkés László támadásaitól. A hír szerint Tőkés rendszeresen támadja a püspököt, azzal vádolva őt, hogy „RMDSZ-barát” egyházpolitikát folytat. Az utolsó támadás az EP-képviselő részéről azt követően érkezett, hogy a püspök november 23-án, Marosvásárhelyen átvette az RMDSZ által évente kiosztott Ezüstfenyő-díjat. Előzmények, ami a sajtóból kiderül
Csűry Istvánt Tőkés László jobbkezeként, ügyintézőjeként tartották számon. 2007-ben, amikor Tőkés elnyerte első, két évre szóló EP-képviselői mandátumát, Csűryre ruházta át a püspöki jogkörét, aki attól kezdve helyettes püspökként irányította a református egyházkerületet.
Ami a sajtóból kimaradt
Egyházi elöljárókkal, politikai elemzőkkel és újságírókkal beszélgettünk, hogy rekonstruáljuk, mi áll a Tőkés-Csüry konfliktus hátterében, a beszélgetésekből kialakult történetet alább foglaltuk össze. Tőkés László EP-képviselői mandátumát a KRE keretében tevékenykedő lelkészek zöme megkönnyebbülésként élte át. Tőkés közvetlen munkatársai is gyakran cserélődtek, a püspök számos opponenst szerzett körükben. Emellett a KRE anyagi forrásai már olyan szinten a Tőkés politikai ambícióit tápláló intézmények finanszírozására mentek el, hogy a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet azzal kezdett fenyegetőzni, nem fogad el lelkészképzéseire olyan jelentkezőket, akik a Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez tartoznak. Tőkés püspöki mandátuma alatt a KRE teljesen elszigetelődött: nem alakított ki kapcsolatokat a külföldi református szervezetekkel, protestáns intézményekkel.
Eközben az Erdélyi Református Egyházkerület közösségi munkát végzett, külföldi kapcsolatokat teremtett, szociális hálót épített, a LAM Alapítvány révén gazdaképzésbe vágott. A KRE keretében a szociális háló a CE Szövetséghez volt kapcsolható, például Tenkén közel húsz éve működtet öregotthont, képviselője pedig Berke Sándor, a CE Szövetség országos elnöke. Ennek ellenére az intézményt nem akarták a CE-sek leválasztani az egyháztól, mindig is az egyház keretében működött, fenntartója a Tenkei Református Egyházközség. Tőkés gátolt munkájában mindenkit, aki a lelkiséggel foglalkozott volna, saját klientúrát épített, a PKE egyetem keretében, egyéb külső struktúrákban.
2007-ben elkezdődött az EP-választásokon való részvételhez szükséges ajánlások gyűjtése. A pártok, pártszövetségek és választási szövetségek, valamint a kisebbségi szervezetek jelöltlistát 200 000 szavazó támogatásával állíthattak, a független jelöltek indulásához 100 000 szavazó támogatása volt szükség. Az RMDSZ listája, illetve Tőkés László püspök egyéni indulása érdekében kezdett bele az aláírásgyűjtésbe.
Tőkés a KRE területén a lelkészeket felszólította, gyűjtsék össze neki a szükséges aláírásokat, azonban nem számolt a lelkészek ellenszenvével. Több olyan esetre is volt példa, hogy helyi lelkészek felhívták az RMDSZ-t és szóltak nekik, jöjjenek ki a településükre, gyűjtsék be az aláírásokat, hogy Tőkésnek azt mondhassák: az RMDSZ megelőzte az egyház aláírásgyűjtési akcióját, már begyűjtötték az emberektől az aláírásokat.
Azt követően, hogy 2009-ben Tőkés RMDSZ-listán elnyerte második EP-képviselői mandátumát, Csűryt püspökké választották. Csűrytől Tőkés azt várta el, hogy „ássa tovább helyette az árkot”, azonban az új püspök másképp képzelte el a püspöki megbízatását. Új egyházpolitikai irányt választott, megbékélésre törekedett és az egyházépítést tűzte ki céljául, külföldi kapcsolatok kiépítésére koncentrált, és egyértelművé tette, hogy a magyar közösség érdekében szeretne tevékenykedni. Ennek része volt az is, hogy minden társadalomszervező erővel együttműködésre épülő kapcsolatok kiépítését kezdeményezte: partnerként tekintett többek között az RMDSZ-re is.
Ekkor következett be a volt és a jelenlegi püspök viszonyában a törés. Míg Tőkés elvárta volna, hogy a KRE osztatlan támogatásában részesítse, addig Csűry nyitott az RMDSZ felé is, mindkét fél irányába téve gesztusokat. A 2012-es önkormányzati választásokon az RMDSZ-szel már kiegyezett abban, hogy az egyház keretéből származó személyek kerüljenek fel a szövetségi listák befutó helyeire. Arra kérte az EMNP-t is, hogy tegye meg ugyanezt a gesztust, azonban ezt a kérést Tőkés megtagadta. A Tőkés és Csűry közötti viszony elmérgesedéséhez két további ügy is hozzájárult. Az egyik az volt, hogy Tőkés mandátumot kért Csűrytől arra, hogy a KRE nevében tárgyaljon a Fidesszel a Magyarországról az egyháznak érkező támogatások elosztásáról, Csűry viszont az egyház érdekeit felismerve ezt a kérést megtagadta. Félő volt ugyanis, hogy a pénzek nem egyházerősítő céllal érkeznek meg, hanem Tőkés saját politikai érdekeinek figyelembevételével klientúrájához juttatja a támogatásokat, nem pedig a szociális hálózathoz, vagy az olyan kis települések lelkészeihez, ahol például fennállt az a veszély, hogy a lelkészi fizetést román állami támogatásból és saját bevételekből fedezni nem lehet.
A másik ügy Tőkés válásához kapcsolódott.
Felesége a bihari református egyházmegye fegyelmi bizottságához fordult, fegyelmi eljárást kérve férje ellen. Tőkés ekkor elvárta volna, hogy az egyház mellette álljon ki, és az ügyet megtárgyalás nélkül söpörjék le az asztalról. Ez viszont nem történt meg, és az egyházmegye Tőkést válása és magánéleti botrányai miatt 2011 őszén 500 lej pénzbírság kifizetésére kötelezte. Emellett a volt püspök írásbeli megrovást is kapott, mert „vétett a kánon, az emberi normák és a lelkészekre vonatkozó etikai szabályok ellen, mert megsértette házassági fogadalmát, és mert nem gondoskodott elvárható módon feleségéről és gyermekeiről”.
A parlamenti választások közeledtével Csűry egyre hangsúlyosabban arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem fog szembemenni az erdélyi magyar választók akaratával, akik a Fideszt és az RMDSZ-t preferálják. Ezt Tőkés nem hagyta szó nélkül, a Csűry ellen intézett támadásaira egy tavaly, a parlamenti választások előtt keltezett KRE-közleményből is fény derül. A KRE a parlamenti választások előtt néhány nappal kiadott közleményében azt írta, az erdélyi magyarság parlamenti képviseletére szükség van, és arra buzdította az erdélyi magyar választókat, hogy szavazzanak az RMDSZ-re. Egy következő bekezdés már a Tőkéssel kapcsolatos konfliktusról szól. „Visszautasítjuk Tőkés László volt püspök azon kijelentéseit, mely szerint a KRE elfogadhatatlan szervilizmust tanúsít az RMDSZ felé” – áll a KRE közleményében.
Legutóbb Tőkés támadó jellegű magánlevelet írt Csűrynek, amelyet a püspök nyilvánosságra hozott - erre a levélre született reakcióként a KRE állásfoglalása.
Előzmény: Transindex.ro, 2013. dec. 5.
Az RMDSZ-re szavazásra szólít fel a Királyhágómelléki Református Egyházkerület
Éles hangvételű közleményben foglalt állást a december 9-i parlamenti választások kapcsán a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. A Csűry István által kiküldött szövegben leszögezik: az erdélyi magyarság parlamenti képviseletére szükség van!
Visszautasítják Tőkés László volt püspök azon kijelentéseit, mely szerint a KRE elfogadhatatlan szervilizmust tanúsít az RMDSZ felé. Emlékeztetik, hogy már az ő püspöksége idején is, a KRE választási állásfoglalásai értékelvűen alkalmazkodtak az adott helyzethez. Így esett meg, hogy volt ahol támogattuk az RMDSZ jelöltjeit, volt ahol nem.
A közleményben kijelentik: jelenleg a KRE igyekszik betölteni azt a szerepet, melyet épp a KRE közgyűlésén életre hívott, és azóta az EMNP-vel egybemosott EMNT teljesen elfelejtett, éspedig: a politikai csatározásokon és pártérdekeken túl, szem előtt tartani az erdélyi magyarság mindenkori érdekeit! „A jelen helyzetben, - a román pártszövetségek mért arányait tekintve, ugyanakkor szem előtt tartva a magyar érdekképviselet arányos szükségességét, valamint az egyes magyar szavazatok legnagyobb hasznosíthatóságát - felszólítunk minden felelősséget hordozó magyar embert, hogy szavazzon a pillanatnyilag legnagyobb eséllyel pályázó RMDSZ jelöltjeire” – zárul a közlemény. (szerk.)
Kertész Melinda
Transindex.ro,

Új ferences szerzetesek Esztelneken
A betegeskedése és idős kora miatt Csíksomlyóra áthelyezett 85 esztendős páter Tarziciusz helyére a provinciális atya előterjesztésére november 16-tól fráter Szilveszter és Sebestyén testvér, valamint Zoltán terciárius került az esztelneki ferences kolostorba. Szilveszter testvért, a kolostor elöljáróját a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség templomigazgatói tisztségbe is kinevezte. Esztelneken vele beszélgettünk.
A ferences barát elmondta: Kakucs Bélaként született Marosvásárhelyen 1961-ben, Nyárádremetén nőtt fel, ahol az első tíz osztályt is végezte. A tizenegy-tizenkettediket a gyulafehérvári kántoriskolában fejezte be. Rövid katonai szolgálat után 1981–87 között a Hittudományi Főiskola növendéke volt. Kérdésünkre, hogy miként lett Szilveszter testvér, elmesélte: régen a ferences rendben sokan voltak, és meg kellett különböztetniük egymástól a rend tagjait. A rendszerváltás után, amikor feltámadt a rend, már nem volt kötelező új nevet választani, a keresztnevet is megtarthatták szerzetesnévként. Kakucs Bélának a bérmaneve Szilveszter volt, ezért esett a választása erre, amikor belépett a ferences rendbe. Teológiai tanulmányai befejezése után Gyulafehérváron szentelte pappá 1987. június 21-én Jakab Antal püspök, majd kilenc évig egyházmegyés papként teljesített szolgálatot. Első állomáshelye Zetelaka volt, majd Sepsiszentgyörgy és Szászmedgyes következett. Itt kérte felvételét az érsekségtől a szerzetesrendbe 1994-ben. Az érsek kérésére két évig még egyházmegyés papként szolgált, majd 1996. szeptember 1-jén lépett a rendbe.
Szilveszter testvért már a teológiai évek alatt foglalkoztatta a szerzetesi élet, de abban az időben a rend nem működhetett. Elsőéves volt a teológián, a mostani segédpüspök, Tamás József volt a lelki vezetője, aki egyszer azt a kérdést intézte a papnövendékekhez, hogy mit tennének, ha a lottón megnyernék a főnyereményt. Ő válaszában azt írta, építtetne egy kolostort, és kérné felvételét oda. Miután egyik egyházmegyés paptársával, János atyával belépett a ferences rendbe, egy hónapig Szászvárosban volt, akkor ott tartózkodott a rend tartományfőnöke, majd a noviciátust Magyarországon, Szécsényben folytatták. 1997-ben tette le egyszerű fogadalmát, ami a rendi életben való elkötelezettséget jelenti, de nem véglegeset. Ezt a fajta fogadalomtételt háromszor kell megismételni, a kifutási idő kilenc év. Ennyi idő áll rendelkezésre, hogy valaki eldöntse, örökre el akarja-e kötelezni magát.
Szécsény után Szegeden töltött két évet, onnan ismét Erdélybe került, előbb Désen, majd Marosvásárhelyen, Vajdahunyadon, Kolozsváron és Brassóban szolgált. Brassóból négy évig a szatmári egyházmegyébe, Kaplonyba került, ahol 2008-ban kapták vissza kolostorukat a ferencesek. Mielőtt november 16-án Esztelnekre került, Csíksomlyón szolgált Sebestyén testvérrel és hat másik rendtársával együtt. Idehelyezése előtt már járt Esztelneken, 2000-ben, a jubileumi esztendőben tartott itt missziót. 2001-ben három hetet töltött az esztelneki kolostorban. A szerzetes templomban november 17-én celebrálta első szentmiséjét, s aznap mindkét szentmisén meglepően sokan voltak – válaszolta arra a kérdésünkre, hogy miként fogadták a hívek. Azóta túlzottan nem esett vissza a templomba járók száma, és tudomása szerint többen járnak, mint régebb. Terveit illetően Szilveszter testvér arról számolt be, hogy a kolostort szeretné tataroztatni, a munkálat el is kezdődött. A 21. század követelményeinek megfelelő körülményeket szándékszik biztosítani korszerű illemhelyek kialakításával, majd a villanyhálózat felújítása következik. Már pályáztak a megyei önkormányzatnál a cserepek átforgatására. Hosszú távon a teljes kolostor felújítását tervezi. Jelmondatát újmisés korában választotta, amit szerzetesként is megőrzött – Szent János evangélistától származik, és így hangzik: „Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban.” (17, 19).
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Kik osztják meg a magyarságot?
Az idei január elsejei Petőfi-megemlékezésekkel kapcsolatos beszámolókra és véleménynyilvánításokra, valamint az esti előadáson nyilvánosan elhangzó megjegyzésre reagálva, miszerint „egyesek megosztják a magyarságot, mert nem engedték, hogy közös rendezvény legyen”, az alábbiakat közlöm:
1. Nevetséges és infantilis arra gondolni, hogy az EMKE, annak tisztségviselői „megosztanák a magyarságot”, hiszen a Petőfi-szobrot, előtte pedig a Teleki-házon a Petőfi-emléktáblát éppen azért állítottuk, hogy legyenek olyan emlékhelyeink Marosvásárhelyen, ahol a város lakossága Petőfi születésnapján, március 15-én, július végén és más alkalmakkor megemlékezhessen. Lehetőleg együtt. 2. Kezdetekkor az együttes ünneplés, az egyház–iskola–civil szféra hármasságán alapuló megemlékezés szellemében szerveztünk néhány március 15-i rendezvényt, majd csalódottságunk miatt kiléptünk a szervezők sorából. Éppen a megosztottság miatt. Sajnos, elképzeléseinkkel ellentétben, március tizenötödike sokszor a politikai kampányszereplésről, a koszorúzási sorrend körüli vitákról, Petőfi szellemiségével ellentétes versengésről és magamutogató hazafiságról szól. 3. A hagyományoknak megfelelően 13. esztendeje január elsején délben, fél egykor az EMKE Maros megyei szervezete ünnepséget tart a Petőfi-szobornál a költő születésére és szellemiségére emlékezve. Egyáltalán nem tartom tragikusnak, hogy az EMKE szokásos újévi Petőfi-ünnepségén száz-százötven személy szokott jelen lenni, akik sajátos élményt nyújtó lelki örömmel közösen Petőfi-dalokat énekelnek és boldog új évet kívánnak egymásnak.
4. A fiatalok távolmaradását sem tartom elítélendőnek, hiszen ilyenkor a szilveszteri mulatság fáradalmait pihenik Marosvásárhelyen vagy távol a várostól. A kérdést azonban fel kell tennem: miben nyújtott mennyiségileg és minőségileg többet és hogyan mozgatott meg több fiatalt az idei délutáni rendezvény? Hiszen szervezőinek ez volt a célja, ezért nem csatlakoztak a megszokott időpontban zajló megemlékezéshez.
5. Azt viszont szomorúnak tartom, így visszaemlékezve, hogy a Petőfi-szoborállítás évében, 2000 márciusában az EMKE által szervezett jótékonysági előadáson, amelyen Kozsik József színművész Petőfi-műsorát adta elő, a Kultúrpalota nagyterme kongott az ürességtől. Pedig nyilvánosan megadatott a lehetőség Marosvásárhely polgárainak, hogy eljöjjenek az előadásra, és adományaikkal segítsék a szoborállítást.
6. A megosztás kritikája éppen az önmagukat Vásárhelyért Társaságnak megnevezőknek szól, akik egy, már hagyományosan zajló rendezvény mellé a megszokottól más időpontban saját rendezvényt szántak, és ezáltal újító jó szándékuk inkább megosztó akarnokságba torkollott. Ráadásul a legelemibb szervezési alapelvet sem tartották be, hiszen a mai napig sem keresték a kapcsolatot a legilletékesebb személlyel, a Petőfi-szobrot állító és a Petőfi-ünnepségeket szervező Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (és nem Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület – ahogyan ők megnevezik) Maros megyei elnökével.
7. Részemről csak köszönet illeti Kilyén Ilka színművésznőt, megyei EMKE-alelnököt, aki – az idei Petőfi-ünnepség megszervezésén túl – megteremtette a kapcsolatot Lakó Péterfi Tündével és társaival, és egyeztetni próbált. Sajnálatosak a kialakuló személyes nézetkülönbségek, de a sport nyelvén csak annyit mondhatok: a kesztyűt nem szabad felvenni, amikor a felek más-más „súlycsoportban” vannak.
8. Persze, bárkinek jogában áll megszervezni a maga rendezvényeit. Szavainak és önzetlen akaratának a hitelességét azonban a sikeres rendezvények és a mögöttük álló sok száz és sok ezer óra adja. Közösségünket mindenekelőtt áldozatot is ismerő tettekkel kell szolgálnunk. Ebben mindannyian egyetérthetünk.
9. Talán még azok is, akik – tisztelet a kivételnek – honlapokon olvasható színvonalon aluli hozzászólásaikkal szomorúvá tesznek. Vajon ők hányszor vettek részt például Petőfi-ünnepségen és vajon milyen szervezőmunka áll mögöttük?
10. Az idei ünnepségeken én sem vettem részt. Feleségemmel és öt gyermekem közül a három kiskorúval a hó birodalmába látogattunk, hogy közösségünk egészséges tagjaivá nevelődjenek. Megvallom, dilemma előtt álltam: családom igényeinek tegyek-e eleget, vagy közösségi feladatvállalásomnak. Úgy látom, jól választottam…
Prof. dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke　
EMKE-állásfoglalás
Népújság (Marosvásárhely),

Kétszázötven éves tanulság Madéfalváról
A Siculicidiumként emlegetett székelymészárlás messze túlmutat a valamikori helyszín, Madéfalva határain, éppen ezért a délelőtti madéfalvi emlékműnél tartott megemlékezés után este Marosvásárhelyen is megemlékeztek a 250 évvel ezelőtti eseményekről. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett esemény díszvendége az Országgyűlés elnöke, Kövér László volt.
A csíksomlyói kegytemplom harangzúgásának felvételével kezdődött a megemlékezés a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, de nem maradt el a katolikus főesperes, valamint a református és unitárius esperesek áldása sem. Az est műsorvezetői szerepét betöltő Kilyén László színművész történelmi adalékokkal szolgált arról, hogy mi is történt kétszázötven évvel ezelőtt, amikor 2500 csíki és háromszéki székely állt ellen a Mária Terézia által elrendelt kényszersorozásnak 1764. január 7-én. A madéfalvi vérengzés vagy Siculicidium, azaz székelygyilkosság néven ismert esemény során a vad ágyútűzzel indított támadásban mintegy négyszáz embert, köztük ártatlan gyermekeket és asszonyokat mészároltak le.
Joggal nevezik szabadságharcnak
A házigazdának számító SZNT elnöke, Izsák Balázs ünnepi beszédében elmondta, negyed évezreddel ezelőtt Európa legerősebb birodalma, az Osztrák-Magyar Monarchia beleütközött a székelyek ellenállásába, s két esztendőn át nem is tudott mit kezdeni vele. „Joggal nevezik ezt szabadságharcnak. Az én korosztályom a hetedik nemzedék, amely örökségül kaphatta a madéfalvi veszedelem tanulságait. Nem a gyászt, a lemondást örökítették át, hanem a haragot, dacot, s azt az elszántságot, hogy az önkénnyel harcoló elődeink emlékéhez hűtlenek nem leszünk soha. A madéfalvi vérengzés átmeneti lezárása volt a székely nemzeti vérengzés két esztendejének” – hangoztatta beszédében Izsák Balázs. Az SZNT-elnök szerint a madéfalvi emlék nem csak a ma élő székelyeknek szolgál tanulságul, de üzen a mindenkori hatalmaknak is. Izsák szerint a székelyeken esett jogtiprás árát előbb-utóbb meg kell fizetni a 21. században is. „Ma nyilvánvalóan az eszközök finomabbak, a szóhasználat is változott, a lényeg azonban változatlan: a székelyeknek ma is legnagyobb értékük a szabadság, s a cél, amit megfogalmazunk, az autonómia nem más, mint a székely szabadság megteremtésének intézményi garanciája” – fogalmazott Izsák Balázs.
Félúton az autonómiához
Az Országgyűlés elnöke, Kövér László ünnepi beszédében elsősorban az SZNT autonómiaküzdelmének következetes kitartását dicsérte, amely többek közt a Székelyek Nagy Menetelésében nyilvánult meg. Elmondta, ha a dél-tiroliaknak négy évtizedébe került az autonómia kiharcolása, akkor a székelység 1990-től számítva félútját megtette. „Székelyföld autonómiája nem az, amitől minden esztendőben távolodunk, hanem az, amelyhez minden esztendőben egy lépéssel közelebb vagyunk” – fogalmazott Kövér László.
A házelnök kifejtette, hosszú menetelés lesz ez, de Székelyföld autonómiája az egyetlen közösségi létforma, amely megfelel három fontos követelménynek: biztosítja a székelyek önazonosságát, biztosítja a társadalmi igazságot, s közben nem sérti a román állam határait és a nemzetközi jogot se. Kövér László kifejtette, Magyarország olyan társa a székelységnek, amely érdekelt sikerükben. „Azt akarjuk, hogy a székelység a szülőföldjén maradjon, és ott éljen jó színvonalon. Ezért biztosítottuk számukra a könnyített magyar állampolgárságot, s a magyarországi választásokon a részvételi lehetőséget” – fejtette ki Kövér.
Az 1764-es eseményeket nem lehetett megörökíteni képen, de Szopos Sándor festő készített egy festményt az általa elképzelt eseményekről. A műtárgy jelenleg marosvásárhelyi magántulajdonban van, de a Maros Megyei Múzeum reméli, még idén meg tudja vásárolni, és bemutatni azt a nagyközönségnek. Addig is a múzeum igazgatója, Soós Zoltán kivetített fényképen mutatta be az összegyűlteknek, hogy a festő hogyan is tudta ábrázolni, hogy a fegyvertelenül védekező, de dacoló székelyek nem adják meg magukat.
A kamarakórus éneklésével, szavalatokkal és népballadákkal tűzdelt műsor a Himnusz és a Székely himnusz eléneklésével zárult.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro,

Divatkönyveket olvasunk, ha olvasunk
Van olyan könyvkiadó, amelyik dicséri az elmúlt évet, mások panaszkodnak a 2013-as év eladásaira, az olvasók érdeklődésére. Abban azonban mindannyian egyetértenek, hogy leginkább a gyerekkönyveket vásárolták, azok közül is az úgynevezett „divatkönyveket”.
Az év vége, év eleje a számvetések ideje. Mi a marosvásárhelyi könyvesboltok tapasztalatára voltunk kíváncsiak, s azt is megtudtuk: mit olvasnak leginkább a vásárhelyiek.
Áru, olvasó volt - vevő nem
A több mint húsz éve létező Aranka György könyvesboltban éppen leltároztak, amikor betoppantunk. Ez eltart néhány napig, ugyanis több mint tízezer könyvcím várja itt az olvasókat. Pruzsinszky Katalin üzletvezető azonban elégedetlen az elmúlt évvel. „Nagyon gyenge évünk volt egészen a könyvkiállításig. Az és az utána következő karácsonyi időszak jól ment. Árunk volt, újdonságunk is, éppen csak vevőnk nem volt. A bevétel is körülbelül az előző évi bevételünk felére csökkent” – panaszolta a boltvezető, aki sokadjára tette fel a kérdést: azok az emberek, akik sokat és sok pénzért vásárolnak a könyvvásáron, hol vannak egész évben? Hozzátette: az év utolsó hónapjaiban a könyvesboltban is sokan voltak, de az év többi időszakában átlagosan három-négy ember tér be az üzletbe naponta. Többek közt ez vezetett ahhoz is, hogy a két különböző teremben működő könyvesbolt több mint egy hónapja már csak az egyik helyiségben működik, vagyis fele akkora felületen, mint eddig.
Bogyó és Babóca az abszolút sláger
Az Aranka György könyvesboltban leginkább a gyermekkönyvek fogytak 2013-ban is, valamint az újdonságok. Pruzsinszky Katalin szerint az agyonreklámozott szerzőket s az úgynevezett divatkönyveket vásárolják leginkább az emberek. Ilyenek például Müller Péter, Csernus Imre, Bagdy Emőke és Böjte atya legfrissebb kiadványai, de úgy általában népszerűek a pszichológiával, ezotériával kapcsolatos könyvek. Az év egyik legkeresettebb kiadványa volt Ugron Zsolna Erdélyi menyegző című könyve, de sokat eladtak Dan Brown új könyvéből, az Infernóból, valamint Nyári Krisztián Így szerettek ők című kétköteteséből is.
Pruzsinszky Katalin elmondja, bizony a gyermekkönyvekre is az jellemző, hogy egy-egy népszerű szerzőt, sorozatot vásárolnak a szülők. Évek óta nagy kedvenc Bartos Erika és az általa írt Bogyó és Babóca, valamint az Anna, Peti, Gergő sorozatok. Jól fogytak Tea Stilton gyermekkönyvei is, valamint a Szent Johanna gimi című ifjúsági regény, a magyar házi olvasmányokat azonban már szinte egyáltalán nem vásárolják a szülők. Pedig míg egy Mikszáth-, Vörösmarty-könyvet 8 vagy 15 lejért lehet megvásárolni, a „divatkönyvekért” 50-60 lejt is elkérnek. A Mentor Kiadó által kiadott, keménykötésű gyerekkönyvek is csupán 25 lejbe kerülnek.
Az Erőss Zsoltról írt könyveket is keresték
Hasonló címekről, de több vásárlóról számolt be a főtéri Gutenberg könyvesbolt eladója, Kalith Katalin. Elmondása szerint egy átlagos nap 40-50 ember tér be vásárolni, karácsonyi időszakban pedig ennek legalább a háromszorosa. A Gutenbergben is a gyerekkönyvek fogytak leginkább a múlt évben, de ott a slágernek számító Bogyó és Babóca mellett Zágoni Balázs Barni könyveit is vitték, mint a cukrot.
Felnőttkönyvek közül itt is Nyáry Krisztián Így szerettek ők 1-2. könyve volt népszerű, továbbá Dan Browntól az Inferno. Idén azonban különösen keresettek voltak az Erőss Zsoltról szóló könyvek is, miután 2013 májusában elhunyt a csíkszeredai hegymászó. „Jól fogytak a mi könyveink is, vagyis a Gutenberg kiadó kötetei. Sokat vettek például a Ragyog a mindenség című erdélyi gyermekvers-antológiából, vagy az Isten segedelmével udvaromat megépítettem című kiadványunkból” – magyarázta Kalith Katalin.
Vevők az élet dolgaira
Jó évet zárt a Kossuth utcai Kulcslyuk könyvesbolt is, ahol főként gyermekirodalmat és a lélek dolgaival kapcsolatos kiadványokat forgalmaznak. A bolt eladója, Fekete Enikő azt mondta, évről évre egyre többen vásárolnak, igaz, egyre több könyvet is forgalmaznak: a 2009-ben nyílt üzletben jelenleg ezerötszáz cím közül lehet válogatni. A boltba amúgy naponta 10-15 ember tér be átlagosan, a karácsony előtti időszakban azonban naponta fogadtak ugyanennyit. A Kulcslyukban is a gyermekkönyvekből vettek legtöbbet, a sláger itt is Bogyó és Babóca – abból havonta eladnak legalább hatvanat. Ezenkívül a Kipp-kopp-sorozatból, Benedek Elek gyűjteményéből is vásároltak, s az ünnep előtt sok karácsonyi meséskönyvet is.
A felnőttek leginkább Müller Péter, Vekerdy Tamás, Böjte Csaba könyveiért tértek be, de rengeteg elfogyott a marosvásárhelyi Kádár Annamária Mesepszichológia című könyvéből is, valamint az eladó szerint egyre inkább érdeklődnek az élet dolgairól szóló könyvek iránt. A Kulcslyukban találtunk hangoskönyveket is, igaz Fekete Enikő szerint évente ötöt adnak el belőle. Legtöbbjét 46 lejért kínálják, de a Müller Péter előadásait összegző hangos könyv a maga 126 lejes árával a bolt legdrágább kiadványa. Az üzletben kettő volt összesen, egyet karácsonyra meg is vettek.
Nő az internetes eladás
Kíváncsiak voltunk a 2011-ben indult Booktime.ro webáruház statisztikáira is. A marosvásárhelyi résztulajdonos, Begidzsán László azt mondta, egyre többen ismerik meg a weboldalt, így egyre többen vásárolnak is, 2013-ban legalább harminc százalékkal többet adtak el, mint előző évben. A vásárlók nyolcvan százaléka marosvásárhelyi.
Az ő dolgukat megkönnyíti, hogy kérhetik egy Kossuth utcai üzlet címére a könyvet, majd onnan át is vehetik, így megspórolják a sokszor borsos kiszállítási díjat. Begidzsán László tapasztalata szerint az interneten is a „divatkönyvek” fogynak, gyerekkönyvek közt a Bogyó és Babóca sorozat, az ifjúsági könyvek közül a Szent Johanna gimit vették a legtöbbet, míg a felnőttek legtöbbször az Inferno című könyvet vásárolták Dan Browntól. A webáruház tulajdonosa elmondta, náluk idén megugrott a hangos könyvek eladása, a vásárlók nem sajnálják rá a 45-70 lejt, és sokszor azért veszik például, hogy autózás közben hosszú úton hallgassák.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro,

Megemlékezés Marosvásárhelyen
A román társadalom meggyőzésére biztatta a székelyeket Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke Marosvásárhelyen azon a megemlékezésen, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szervezett a madéfalvi vérengzés 250. évfordulóján tegnap.
A Kultúrpalota dísztermében tartott gálán Kövér László úgy vélekedett, hogy a Székelyföld területi autonómiájában érdekeltté kell tenni a román társadalmat. „Ha őket meggyőzitek arról, hogy a székelyföldi autonómia nem Románia kárára, hanem Románia hasznára lesz, (...) ha meggyőzitek őket, hogy a székely autonómia mindenki számára jobb megélhetést biztosít, akkor ők is a maguk menetelésébe fognak” – jelentette ki. Kövér László egyúttal a magyar országgyűlési választásokon való részvételre buzdított, szerinte Magyarországon minőségi változást eredményezhet a székelyek és a külhoni magyarok szavazata. Általa ugyanis a magyar állam közvetlen választói felhatalmazást kap arra, hogy nemzetközi szinten képviselje a külhoni magyar közösségeket. A határon túli szavazatok segíthetik a magyar politikai osztályt a magyar nemzethez való viszonyának rendezésében is: „a baloldalt abban, hogy könnyebben visszataláljon a magyar nemzethez, amelynek 1919 óta hátat fordított, a liberálisokat segítheti abban, hogy újra felfedezzék a nemzeti szabadelvűség hagyományait, amelyekről az elmúlt húsz évben nagyon megfeledkeztek, a radikális jobboldalt felelősebbé teheti, a felelős jobboldalnak pedig erőt adhat” – fogalmazott Kövér László. A házelnök egyben gratulált az SZNT-nek ahhoz a politikai teljesítményéhez, amellyel összekapcsolta az autonómia érdekében az erdélyi magyar pártokat. Izsák Balázs SZNT-elnök ünnepi beszédében azt emelte ki, hogy a madéfalvi vérengzés nem törte meg végképp a székelyek szabadságvágyát. 1848-ban a madéfalvi áldozatok unokái fordították szembe a fegyvert a jogtipró birodalommal. „Madéfalva azt üzeni a székelyekkel szemben fellépő mindenkori hatalmaknak, hogy a jogtiprás árát előbb-utóbb meg kell fizetni” – jelentette ki. Hozzátette: a hatalom önkényeskedésével szemben ma is kötelező együttesen fellépni, nem szabad magukra hagyni azokat a polgármestereket és intézményvezetőket, akik a székely vagy a magyar zászló kitűzéséért folytatnak egyenlőtlen küzdelmet a román hatalommal. Az SZNT elnöke a székely autonómiatörekvés mozgalmának megteremtését tartotta a legfontosabb feladatnak. Olyan mozgalmi háttérre van szükség, amely független a választásoktól és a pártoktól.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Borbély Zsolt Attila, az EMNT Arad megyei elnökének évértékelője
Ha nem lehet alma-modell, a szőlő-modellt kell alkalmaznunk!
Egy új esztendő kezdete, mindig jó alkalom a számvetésre. Ezúttal Borbély Zsolt Attilát – akit tavaly áprilisban választottak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei szervezetének élére – kértük fel a mögöttünk lévő év értékelésére.
– Megítélése szerint milyen évet zárt a magyarság, különös tekintettel arra, hogy az EMNT országos elnöksége az Autonómia évének nyilvánította a 2013-as esztendőt? Közelebb került közösségünk ehhez az áhított célhoz?
– Tény, hogy ma már nem tabukérdés, hanem közbeszéd tárgya az autonómia és a román hatalom nem kiált ügyészért, bíróért, börtönért e célkitűzés kapcsán, mint tette ezt tíz esztendeje. Az is tény, hogy közelebb kerültünk az erdélyi magyar autonómiaelvű konszenzushoz, amit mi sem példáz jobban, mint az, hogy míg az erdélyi magyarság urnákhoz járuló részének többségét képviselő RMDSZ tavaly március 10-én, a Székely Szabadság Napján nem vett részt a marosvásárhelyi autonómia-tüntetésen, addig a Székelyek Nagy Menetelését támogatta. Nem csoda, hogy az 1996. óta a neptuni ihletésű, az önfeladó politikát, a klikkérdekű bukaresti paktálást képviselő Markó Béla és a tüntetésen való részvételt szorgalmazó jelenlegi elnök, Kelemen Hunor között feszültség alakult ki. Előbbi egy magyarországi bal-liberális hecclapban, az Élet és Irodalomban kigúnyolta a menetelésen részt vevő -eseket, utóbbi megvédte őket. Az RMDSZ fősodra a hivatalban levő elnököt látszik támogatni e kérdésben. Ugyanakkor azt hallani, hogy az RMDSZ lassan húszéves késéssel, de végre tető alá hozza a székelyföldi területi autonómiáról szóló statútumát. Jobb későn, mint egyáltalán. Mindemellett az Európai Parlamenti választások kapcsán a magyar összefogás vonatkozásában megfogalmazódó RMDSZ-es ellenállás aggasztó. Nem lenne jó, ha egymás ellen indulnának a magyar politikai erők, nem valószínű, hogy megismételhető a 2007-es eredmény, amikor Tőkés László és az RMDSZ is külön-külön elérte a bejutáshoz szükséges küszöböt.
– Mi a helyzet Aradon?
– Aradon folytattuk a régebben megkezdett közösségépítő tevékenységeinket, ezek közül kiemelném a Táncsics-díj kapcsán az addiginál is szélesebb körű ismertségre szert tett Szaniszló Ferenc magvas, lényeglátó előadását, s bekapcsolódtunk az országosan meghirdetett akciókba is. Gondolok itt a régiósítás elleni tüntetésre, vagy arra, hogy közvetlenül karácsony előtt a Tőkés László Alapítvány jóvoltából ösztöndíjakat adhattunk át országszerte a jó eredményeket elért, szilárd nemzeti öntudatú diákoknak. Nem EMNT-s megvalósítás, de a közösségépítés szempontjából fontos fejlemény a Tulipán könyvesbolt borozós profil-kiegészítése: nemzetpolitikai szempontból kevés olyan fontos kérdés van, mint az, hogy hol találkozhatnak a kulturális és egyházi eseményeken kívül egy közel kétszázezres nagyvárosban szétszórt magyarok, hova térhetnek be, ahol magyar szó és magyar környezet várja őket.
– Ha már szóba került a Tulipán, az EMNT két nagy sikerű, telt házas könyvbemutatót is szervezett itt, s mint a sajtóból értesültünk, megjelent egy harmadik könyve is, mely az elmúlt tíz esztendő politikai történéseit foglalja össze. Minek köszönhető a közírói aktivitásának ilyetén fellendülése, és számíthatunk-e arra, hogy harmadik könyvét is bemutatják Aradon?
– Kaptam egy közel fél éves ösztöndíjat arra, hogy megírjam az EMNT első tíz esztendejének történetét, amiből végül az erdélyi magyarság utóbbi évtizedének „belpolitikai” krónikája lett, ugyanis nem lehet az EMNT-ről úgy írni, hogy közben ne essen szó a szervezet tevékenységének kontextusáról, az RMDSZ-ről, a Magyar Polgári Pártról s persze az EMNT által létrehozott Erdélyi Magyar Néppártról. E nagyobb szabású monográfia oldalvizein született meg „A Neptun-gate” című kötet, mely régi adósságom volt, valamint a „Nemzeti önrendelkezés – a magyar jövő útja” című kötet, mely az elmúlt húsz évben az Erdélyi Napló hasábjain megjelent nemzetpolitikai eszmefuttatásaimnak válogatása. E két kötetet egyébként eddig összesen tizennégy helyszínen mutattuk be a helyi EMNT szervezésében Torockótól Marosvásárhelyen, Csíkszeredán át Barótig. A harmadik kötetnek eddig csak Kolozsváron volt bemutatója, de ha megjelenik az utánnyomás, akkor Aradon, Temesváron és Kisjenőben feltétlenül szervezünk könyvbemutatót.
– Jövőre parlamenti választások lesznek az anyaországban. Mennyiben érint ez minket, erdélyi és partiumi magyarokat?
– A magyar állampolgárság kiterjesztése minden azt igénylő magyarra nézve rendkívüli fontosságú, nemzetpolitikai jelentőségében túlbecsülhetetlen lépese volt a 2010-ben győztes politikai erőknek. Bizonyos mértékig jóvátétel volt ez, visszakaptunk valamit, ami lelkileg és közjogilag egyaránt fontos, valamit, amit a történelem vaskényszere vett el tőlünk. A világon mindenütt elismert, bevett közjogi kapocs jött létre a trianoni határokon kívül rekedt egyén és az anyaállam között. E lépés igen fontos a Borbély Imre által közel két évtizede „szubszidiáris nemzetstruktúrának” nevezett közösségi létszerkezet megteremtése szempontjából is. Ha ugyanis nem élhet minden magyar egy hazában, a Kárpát-medencében, amit az „alma-modell” testesít meg szimbolikusan, akkor meg kell nézni, hogy milyen struktúra az, amely egyszerre biztosítja az egyes nemzeti közösségek megmaradását és a Kárpát-medencei magyarság együttmozgását, együttlélegzését. Ez pedig, a „szőlő” modelljével leírható említett nemzetstruktúra, melynek keretében minden nemzetrész szert kell, hogy tegyen maximális önállóságra, önszerveződésre, optimális esetben autonómiára s az egyes nemzetrészeket, melyek a szőlőszemekkel szemléltethetőek, a kocsány tartja össze, mely a határokon átívelő társadalmi és politikai intézményekben, s nem utolsósorban a közös állampolgárságban ragadható meg. Jövőre a magyarországi választásokon összmagyar parlamentet választunk, mindenki szavazhat, aki ezt a mind szimbolikus, mind közjogi szempontból jelentős aktust fontosnak tartja. Jövőre a Kárpát-medencei közös magyar sorsalakítás nemcsak szívet melengető szólam lesz, hanem megélt valóság.
– Úgy legyen, köszönöm a véleménynyilvánítást.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

Szőcs Levente: Mutyiexport Erdélybe?
Több mint tíz éve dolgozom újságíróként, de ilyen jól kidolgozott „elszólással” még nem találkoztam. A bukaresti magyar nagykövetség attaséja egy interjúban nem pusztán felveti a magyar állam erdélyi földvásárlását, hanem meg is nevezi a programot („Földet életjáradékért”), és részletesen vázolja a kivitelezés módját is. Hogy aki a földjét átadja a magyar államnak, életjáradékot kap, ráadásul a terület is a tulajdonában marad élete végéig. Hogy irodák jönnek létre Erdélyben a program végrehajtására. Többnek tűnik ez annál, aminek a Külügyminisztérium illetékesei minősítették. De ha nem egyszerű ötlet, mi szükség tagadni? Miért tagadja a Külügyminisztérium a földvásárlást, sőt magát az interjút is? Épp elég idejük lett volna letiltani, hiszen a beszélgetés tavaly novemberben készült.
Valami miatt hirtelen fontos lett, hogy az ügy ne kapjon nagyobb publicitást. A közmédia, amely első kézből tudósít egy senki által nem ismert marosvásárhelyi „civil aktivista” pénzgyűjtő akciójáról, és rendszeresen szemlézi a Fideszhez közel álló Krónika című napilapot, erről az interjúról nem számolt be. Csakhogy a szellem kiszabadult a palackból. Amikor egy interjú megjelenik a három legolvasottabb erdélyi hírportálon, nem lehet meg nem történtté tenni. Csak letagadni lehet.
Évekkel ezelőtt dolgoztam a Krónika-interjút szignáló Szucher Ervinnel, de nemcsak róla, egyetlen volt kollégámról sem feltételeznék ilyesfajta csalást. Mégis ritka kínos pillanat volt, amikor telefonon lejátszotta nekem a Szabó József Andorral készült beszélgetés hangfelvételét. Vajon azt gondolta, hogy azt gondolom? A letagadott interjúban az attasé arról beszél, hogy a Külügyminisztérium nem tart diplomáciai háborútól: az uniós alapelvek egyértelműen támogatják a szabad tőkeáramlást, ráadásul a románok a magyar jogszabály alapjaira építették a sajátjukat. Talán rádöbbentek időközben arra az „apró” különbségre, hogy a román állam nem akarja felvásárolni a Dunántúlt?
Előkerült egy másik hangfelvétel is, amelyen az attasé az Erdély FM-nek beszél a földvásárlási programról. Koncepció tehát létezett, a kérdés már csak az, hogy mi célja lehetne egy ilyen programnak.
Persze Erdélyben is vannak bőven helyzetbe hozható emberek, s a föld ott is egyre jobb üzlet. Az attasé által vázolt elképzelés szerint a földet olyanoknak adná oda a magyar állam, akinek nincs, de szeretne gazdálkodni. Az nem kérdés, hogyan válogatnának a jelentkezők közül. Van ennek Magyarországon egy bejáratott rendszere: földmutyinak hívják. Másfelől az „üzlet” nem elhanyagolható szimpátiatőkét hozhat. A jórészt a Fideszt támogató erdélyiek alighanem el is várnák, hogy a magát nemzetinek nevező kormány gondoskodjon a „magyar földről”, legyen az bár Romániában. Szabó József Andor talán ezt az elvárást érzékelte, és erre próbált legjobb képességei szerint válaszolni. Az elmúlt évek tapasztalata alapján egy bukaresti attasétól ez egyáltalán nem volna szokatlan.
Népszabadság,

A románok meggyőzésére biztatta az SZNT-t Kövér László
A román társadalom meggyőzésére biztatta a székelyeket Kövér László, az Országgyűlés elnöke Marosvásárhelyen, azon a megemlékezésen, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szervezett a madéfalvi vérengzés 250. évfordulóján, kedden.
A Kultúrpalota dísztermében tartott megemlékező gálán Kövér László úgy vélekedett, hogy a Székelyföld területi autonómiájának sikere érdekében érdekeltté kell tenni a román társadalmat.
„Ha őket meggyőzitek arról, hogy a székelyföldi autonómia nem Románia kárára, hanem Románia hasznára lesz, (...) ha meggyőzitek őket, hogy a székely autonómia mindenki számára jobb megélhetést biztosít, akkor ők is a maguk menetelésébe fognak” – jelentette ki az Országgyűlés elnöke.
Kövér László a magyarországi országgyűlési választásokon való részvételre buzdította a jelenlévőket. Kijelentette, Magyarországon minőségi változást eredményezhet a székelyek és a külhoni magyarok szavazata. Általa ugyanis a magyar állam közvetlen választói felhatalmazást kap arra, hogy nemzetközi szinten képviselje a külhoni magyar közösségeket. Azt is megjegyezte: a határon túli szavazatok segíthetik a magyar politikai osztályt a magyar nemzethez való viszonyának rendezésében.
„A baloldalt abban, hogy könnyebben visszataláljon a magyar nemzethez, amelynek 1919 óta hátat fordított, a liberálisokat segítheti abban, hogy újra felfedezzék a nemzeti szabadelvűség hagyományait, amelyről az elmúlt húsz évben nagyon megfeledkeztek, a radikális jobboldalt felelősebbé teheti, a felelős jobboldalnak pedig erőt adhat” – fogalmazott Kövér László. A házelnök egyben gratulált az SZNT-nek ahhoz a politikai teljesítményéhez, amellyel összekapcsolta az autonómia érdekében az erdélyi magyar pártokat.
Izsák Balázs SZNT-elnök ünnepi beszédében azt emelte ki, hogy a madéfalvi vérengzés nem törte meg végképp a székelyek szabadságvágyát. 1848-ban a madéfalvi áldozatok unokái fordították a szembe a fegyvert a jogtipró birodalommal. „Madéfalva azt üzeni a székelyekkel szemben fellépő mindenkori hatalmaknak, hogy a jogtiprás árát előbb-utóbb meg kell fizetni” – fogalmazott az SZNT elnöke.
Izsák Balázs kijelentette: a hatalom önkényeskedésével szemben ma is kötelező együttesen fellépni. Hozzátette, hogy nem szabad magukra hagyni azokat a polgármestereket és intézményvezetőket, akik a székely vagy a magyar zászló kitűzéséért folytatnak egyenlőtlen küzdelmet a román hatalommal.
Az SZNT elnöke a székely autonómiatörekvés mozgalmának a megteremtését tartotta a legfontosabb feladatnak. Hozzátette, olyan mozgalmi háttérre van szükség, amely független a választásoktól és a pártoktól.
A marosvásárhelyi rendezvényen Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója kivetítőn mutatta be Szopos Sándor festőnek a Madéfalvi veszedelem című, 1940-ben bemutatott festményét. Kijelentette, a jelenleg magántulajdonban levő festménynek közgyűjteményben van a helye, és reményét fejezte ki, hogy a marosvásárhelyi múzeumnak sikerül még ebben az évben megszerezni és bemutatni a festményt.
MTI
Krónika (Kolozsvár),

Kultúrák napjai Marosvásárhelyen
Több intézmény, médiaorgánum, civil szervezet készül programokkal Marosvásárhelyen a magyar kultúra napjára. Az immár harmadik éve sorra kerülő felolvasó-maratont románul is megszervezik a román kultúra napja alkalmából.
A magyar kultúra napját 1989 óta január 22-én ünnepeljük, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. A Himnusz „születésnapján” két évvel ezelőtt a Studium Alapítvány szervezett 24 órás felolvasó-maratont, amelyen marosvásárhelyi és erdélyi kortárs szerzőktől, illetve évfordulós alkotóktól olvastak fel műveket.
A már hagyománynak számító felolvasás idén sem marad el, azonban némiképp változik – tudtuk meg a szervező Vass Leventétől, a Studium Alapítvány alelnökétől. „Egyrészt nemcsak erdélyi magyar szerzőktől lehet majd felolvasni, hanem előkerülnek a műfordítások is, így a román szerzők magyarra lefordított műveiből is olvasunk majd. Emellett arra gondoltunk, hogy szervezzünk egy hasonló maratont románul is, amelyen magyar szerzők románra fordított műveiből is felolvasnak a résztvevők” – mondta Vass Levente.
A román kultúra napját 2011 óta Mihai Eminescu születésnapján, január 15-én ünneplik. A Studium Alapítvány, a Teleki Téka, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a román, illetve magyar Rotaract szervezetek a főtéri Zanza Kávézóban szervezik meg a román felolvasást. A magyar kultúra napi felolvasómaraton is ugyanoda költözik a Studium Könyvtárból, a felolvasás mellett azonban több marosvásárhelyi kulturális és médiaintézmény közös kétnapos rendezvénysorozattal jelentkezik január 21–22-én. Könyvbemutatókra kerül sor, diákvetélkedő szórakoztatja a fiatalokat, de különböző előadások is lesznek, valamint a római konyha bemutatására is sor kerül.
Az összefogás célja egy egységes arculattal, közös programfüzettel bíró nyitott keret létrehozása, amelyhez bármelyik marosvásárhelyi szervezet csatlakozhat saját programjával. A rendezvénysorozat központja a Kazinczy (M. Kogălniceanu) utca 18. B szám alatti Bolyai Klub.
A kezdeményezéshez eddig számos médiaorgánum, illetve a Borsos Tamás Egyesület, a Látó szépirodalmi folyóirat, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ, a Studium Alapítvány, a Regeneráció Egyesület, a Rotaract Club Téka, a Tamacisza Kulturális Egyesület, a Teleki Téka és a Vásárhelyért Társaság csatlakozott programjaival. A rendezvénysorozathoz csatlakozni kívánó civil szervezetek a magyarkulturanapja@vasarhely.ro e-mail címen jelentkezhetnek.
Szász Cs. Emese
Krónika (Kolozsvár),

Megoldódott a marosvásárhelyi piacok kétnyelvűsítése
A marosvásárhelyi piacigazgatóság a helyi RMDSZ-szervezet nyomására adott zöld utat a „piac-kétnyelvűsítésnek”. Valamennyi piacra eljutottak már a kétnyelvű árcédulák, a megkérdezett piaci árusok pedig támogatták és igényelték ezeket.
Pontot tettek a marosvásárhelyi piackétnyelvűsítési ügy végére – idézte az Erdélyi Magyar Televízió szerda esti híradóját a vasarhely.ro.„Következetes, kitartó munka alapján, a törvényt tiszeteletben tartva megnéztük a szabályokat, döntéseket és határozatokat hoztunk, majd megrendeltük az árcédulákat” – nyilatkozta a televíziónak Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere.
Hangsúlyozta, a marosvásárhelyi piacigazgatóság a helyi RMDSZ-szervezet nyomására adott zöld utat a „piac-kétnyelvűsítésnek”. A vasarhely.ro-nak Peti András elmondta, minden marosvásárhelyi piacra eljutottak már a kétnyelvű árcédulák, a megkérdezett piaci árusok pedig támogatták és igényelték ezeket.
„Az árusok, románok és magyarok egyaránt, elismerték azt, hogy egy interkulturális városban, ahol románok és magyarok élnek együtt, pozitívan kell viszonyulni az ilyen kezdeményezésekhez” – fogalmazott Peti András, hangsúlyozva, az árcédulák kihelyezésével Vasile Filimon piacigazgató is egyetért, annak ellenére, hogy néhány hónappal ezelőtt még vehemensen támadta.
„Készítettem egy felmérést a piacokon és kiderült, hogy a piaci árusok igényt tartanak ezekre” - nyilatkozta az Erdély TV-nek Vasile Filimon. Hozzátette: ha az árusok korábban kérték volna, akkor korábban elkészítették volna ezeket. Állítása szerint az árusok többsége legfeljebb 20 árcédulát vásárolt.
Mint ismert, idén ősszel azzal hívta fel magára a figyelmet egy marosvásárhelyi hölgy, Lakó Péterfi Tünde, hogy kétnyelvű árcédulákat osztogatott az egyik marosvásárhelyi piacon. Az akciónak nagy visszhangja volt, a helyi rendőrség ugyanis megbírságolta a Vásárhely Társaság aktivistáját. A bírság kifizetésére erdélyi összefogás indult, kilószámra érkeztek az egy, öt és tízbanisok Marosvásárhelyre, Erdély minden szegletéből.
maszol/vasarhely.ro/erdely.tv,

Ellenállnak a megfélemlítési hadjáratnak
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviselői megóvták a marosvásárhelyi székházukra kifüggesztett székely zászló miatt kirótt 30 ezer lejes pénzbírságról szóló döntést, s kilátásba helyezték, hogy hivatali visszaélés miatt feljelentik a helyi rendőrség vezetőjét, Vasile Bretfeleant.
Marosvásárhelyen a székely zászló elleni hadjárat akkor robbant ki, amikor Olimpiu Pop Sabău szociáldemokrata helyi képviselő szóvá tette, hogy a lobogó reklámzászlónak minősül, és kifüggesztéséhez engedélyre van szükség. Ennek következményeként kezdett vizsgálódni a helyi rendőrség. Felszólították az EMNT képviselőit, hogy vegyék le a székely zászlót, azonban ezt nem tették meg, így december 10-én jegyzőkönyvet állítottak ki, amelyben a kolozsvári székhelyű, Tőkés László által elnökölt EMNT-re 30 ezer lejes bírságot róttak ki.
Ezt a döntést óvta meg tegnap a marosvásárhelyi bíróságon az EMNT. Az erről szóló dokumentumot Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, Cseh Gábor az EMNT Maros megyei elnöke adta le, továbbá jelen volt Portik Vilmos, az EMNP Maros megyei elnöke is.
„A székely zászlót reklámanyagnak tekinteni és akként kezelni aberráns dolog, hiszen az a székely közösség jelképe, és úgy a román alkotmány, mint a kisebbségekre vonatkozó nemzetközi egyezmények lehetőséget teremtenek a nemzeti jelképek használatára. A marosvásárhelyi székházra kitűzött zászló miatt kirótt tetemes bírság beilleszkedik a más erdélyi településeken történő megfélemlítési hadjáratba. Székelyföldön nagyon sok magánszemély kitűzte házára, kitette ablakába a székely zászlót, az ilyen jelentős büntetésekkel nekik is akarnak üzenni. Ezt nem szabad megengednünk” – nyilatkozta Sándor Krisztina.
Az iktatott óvásra előreláthatóan egy hónapon belül kapnak választ. Amennyiben azt tapasztaltják, hogy politikai síkra terelődik az ügy, kérni fogják, hogy helyezzék át más megyébe a tárgyalást.
Sándor Krisztina megerősítette, hogy szándékukban áll bűnügyi feljelentést tenni hivatali visszaélés vádjával a helyi rendőrség vezetője, Valentin Bretfelean ellen. „Nem ez az első alkalom, amikor a rendőrségi vezető túllépi jogkörét” – fejtette ki.
Az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezetének elnöke, Portik Vilmos úgy fogalmazott: jogos az a követelés, hogy a marosvásárhelyi rendőrfőnököt menesszék hivatalából, viszont annak a kétségtelen ténynek a figyelembe vételével, hogy az említett személy Marosvásárhely polgármesterének tartozik számadással, valószerűtlen arra számítani, hogy a polgármester azt az első számú munkatársát mentse fel hivatalából, akivel kéz a kézben alkalmazzák az önkényesség eszközeit. Ezért lesz szükség ebben az ügyben is bírósági feljelentésre – szögezte le Portik.
Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Klastrom utcai székházán továbbra is a helyén maradt a székely zászló.
Simon Virág
Székelyhon.ro,

Eckstein-Kovács Péter indulna az EP-választáson
Indulna a május 25-én tartandó európai parlamenti választásokon Eckstein-Kovács Péter.
Az RMDSZ politikusa a Szabadságnak adott exkluzív nyilatkozatában elmondta: úgy érzi, rendelkezik azokkal a képességekkel, hogy európai parlamenti képviselőként is helyt tudjon állni. – Mindez azonban nem elégséges, hogy jelöltessem magam – fejtette ki Eckstein-Kovács, hangsúlyozva: „Számomra nagyon fontos, hogy az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, amelyhez tartozom, támogasson. Végleges döntést a jelölésemről akkor fogok hozni, amikor ismerni fogom a megyei szervezet álláspontját. Természetesen, számítok más megyei szervezetek és platformok támogatására is.” Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) tavaly november 23-i marosvásárhelyi ülésén
Szabadság (Kolozsvár),

A Királyföld megújuló élete
Szászfehéregyháza tájékára (a Brassó megyei Szászbuda, románul Bunești, német nevén Bodendorf Segesvár felöli végében, amikor gyorsítanánk Marosvásárhely irányába, van egy balra mutató, Viscri feliratú tábla, azt kell követni), a valamikori Deutschweißkirch irányába indulni elhatározás kell, oda nem téved csak úgy, véletlenül az ember. Hacsak ténylegesen el nem téved a kőhalmi bekötőúton Dacia – a valamikori német Stein, magyar nevén Garat – felé, mert onnan is megközelíthető. Bárhogy is történjen, az ismeretlen Viscri meglepő, új világot villant fel a látogatónak. Nyolcszáz év hagyatéka
A szászok földjének bejárására már 2005 végén megszületett bennem az elhatározás, csak idő híján halogattam az expedíciókat. Pedig sürgetett az idő, hiszen 2005 novemberében Homoród akkor 79 éves egyházi gondnoka könnyekkel a szemében búcsúzott tőlem: „Ne feledj el!”. Tizenhárman éltek még akkor a „flandrenses” leszármazottak közül, egy-kettő élhet még az erődtemplom igazi tulajdonosai közül – ha él még egyáltalán – azon a földön, amelyet nem alaptalanul neveztek el Királyföldnek (Fundus Regiusnak). A II. András Mátyás által is megerősített arany szabadságlevelével létezhettek ott a szászok mintegy nyolcszáz esztendőig, hogy a múlt század hetvenes éveitől kezdve két-három évtized alatt tömegesen itthagyják e vidéket és az 1989-es változások pontot tegyenek a szász falvak kiürülésének fájdalmas folyamatára. A látható végeredmény a Homoród, a Küküllők völgyeiben, vagy Beszterce környékén portyázók számára az itt-ott felhagyott bennvalók, a felénk községházának is beillő romos épületek látványa. Mi lesz a szászok földjével, a valamikori ragyogó Királyfölddel, amely magába foglalja a valamikori Kőhalomszéket,Nagysinkszéket, Segesvárszéket, Szászsebesszéket, Szászvárosszéket, Szebenszéket, Szerdahelyszéket, Újegyházszéket, majd később Medgyesszéket és Selykszéket is. Nyolcszáz év folyamán hatalmas gazdagságot voltak képesek kitermelni, nemcsak az összes erődített templom mellett kötelező módon felhúzott iskolaépületeket, hanem pompázó, rendezett falvakat és városokat. Mi lesz ezzel a gazdagsággal?
A választ a királyi udvarokban érdemes keresni, hiszen a Fundus Regius 20. századvégi elnéptelenedése után ismét egy királyi sarj, a brit trónörökös, Károly foglalkozik a vidék sorsával. Rhédey Klaudia magyar grófnő szépunokája nem bizottságok kinevezésével, hanem hatékony stratégiákkal próbálja segíteni a Királyföld értékeinek megőrzését a Mihai Eminescu Trust fővédnökeként. Örökmozgó szervező
Caroline Fernolend leginkább egy csomag élesített dinamitra emlékeztető hölgy, a Mihai Eminescu Trust brit–román alapítvány vezetőjeként 73 helységben kommunikál a többnyire roma közösségekkel, és együtt próbálják kitalálni, mitől lehet könnyebb az életük, miközben megmentik a szász örökséget is.
„Valamennyi ősöm Weißkirchben született, jómagam és a férjem is odavalósiak vagyunk” – meséli Caroline. Magyarázatként közbeszúrja: a szászok egymás között házasodtak, nem utolsó sorban azért, hogy el ne veszítsék az előjogaikat, és ez a „zab földjén” is így volt: Szászfehéregyháza környékén nem volt igazán jó termékeny föld, ezért többnyire állattenyésztésből éltek az emberek. Az önálló falu gondolata (a Mihai Eminescu Trust projektje) ebből a szükségből fakadt, valamint a létező hagyományokra épült – részletezi az elnök. Valamennyi szász falunak saját szabályrendszere volt, benne a szomszédságok intézményével, a szászfehéregyházai szabályok dokumentáltan 1623-ban már léteztek. Ez a rendszer magába foglalta a szomszédságok szabályait a maguk külön rendelkezéseivel, amelyek nem teljes mértékben ugyan, de 1990-ig is megmaradtak. Egy ilyen, ma viccesnek hangzó, de szigorú szabályt említ: ha úgy alszol el a mise idején, hogy a második szomszéd is meghallja, büntetést kell fizetned! – nos, a múlt század végén ezt már nem alkalmazták, de a káposztalopásra vonatkozót ma is megszívlelhetőnek tartanánk: ha látod, hogy a szomszédasszony elemel egy fej káposztát, és nem szólsz a tulajdonosnak, ugyanolyan büntetést kaphatsz, mintha te loptál volna.
Család, közösség
Caroline és a férje nem is próbálkoztak a kivándorlással Németországba. A húga élt odakinn, de tizenhárom év után hazajött, a lányuk is dolgozott Berlinben, a német parlamentben öt éven keresztül, ma már ő is itthon van, fiuk Segesváron vezet egy gyárat, Caroline szülei is itt maradtak. Mindannyian azért, hogy megmentsék az utódok számára a szász örökséget. Velük együtt 15 szász él ma Weißkirchben.
A szász falvak faluközösségeiben ma a romák vannak többségben – mondja Caroline – csak Almakeréken (németül Malmkrog, románul Mălâncrav), ahol az alapítványuk megvásárolta az Apafi-kastélyt, van szász közösség, a legnagyobb az országban. Almakerék nem volt szabad falu, ott van az egyetlen festett szász templom, mert ott katolikusok maradtak az emberek, nem tértek át a reformáció idején, mint a többi faluban. Ott él még egy közösségben 130 szász ember, egy nagy, 1100 lelkes faluban. „Mi, Szászfehéregyházán tizenöten vagyunk szászok a négyszázhúsz lakosból, de vannak olyan helyek, ahol már nem élnek szászok, például Szászfenesen (Florești) vagy Szászalmádon (Alma Vii). És ott van Erked is (Archita), ahol még él két szász!”
Átvállalt felelősség
Az Önálló falvak nevet viselő projekttel megpróbálnak néhányat megoldani a közösségek szociális, gazdasági, kulturális gondjai közül. Az egykori szász falvakban élő többségi roma közösségnek képzési lehetőségeket ajánlanak fel, hogy hagyományos mesterségeket tanulhassanak. Kőműves, ács, asztalos, téglavető vagy cserépkészítő lehet belőlük, és hozzásegítik őket ahhoz is, hogy magánvállalkozókká válhassanak, felelősséget vállaljanak. „A képzés után jövedelemre tehetnek szert, jobban élhetnek, és a találkozókon, amelyeket ezekkel a közösségekkel bonyolítunk le, ők jönnek különböző ötletekkel – meséli Caroline. – Elmondják, mire van szükségük, mit szeretnének tenni, ezeket a szükségleteket mi projektekbe öltöztetjük, gyakorlati alkalmazásokat keresünk számukra, és hozzálátunk, hogy megvalósíthatósági alapokat szerezzünk hozzájuk.” Riomfalván (Richiș) például elmondták, hogy tatarozni kellene a kultúrházat, erre alapítványi ács- meg kőművestanfolyamokat szerveztek, aztán megkérdezték, lenne-e önkéntes az építkezéshez, mert ők adnak téglát, cserepet, de dolgozniuk kell. Találtak is tizenöt roma és román fiút, akik a tatarozás végeztével jogot nyertek, hogy három alkalommal ingyenesen használhassák a kultúrházat. „Meg kell érteniük, hogy ha van önkéntes egy-egy munkához, könnyebben jutok pénzhez is, mert az ilyen jellegű munkákat támogató szervezetek is látják: a közösség motivált, tenni akar.” Egy-egy ilyen akció révén megmentenek egy, az örökségünk részét képező épületet, az emberek pedig szinte öntudatlanul átvállalják a felelősséget egy olyan örökségért, ami nem az övék volt! De most hozzájuk került, dolgoztak rajta, büszkék rá, és vélhetően nem fogják megrongálni vagy elpusztítani – az övék lett, felelősek érte. Talán ez a legszebb a Mihai Eminescu Trust alapítvány munkájában – mondja Caroline.
Turistaszétszórási projekt
„Az a munkánk, hogy ezekben a falvakban létező közösségeket rávegyük: ismerjék fel ennek a kulturális-természeti örökségnek a jelentőségét, amely ott még létezik körülöttük, segítsük hozzá őket egy emberibb élethez, és ők vállalják át ennek az örökségnek felelősségét.” Az alapítványnak összesen 11 féle projektje van: a 13 éves működése alatt összesen több mint ezret futtatott a közösségekkel együtt, és ez a 11 eközben kristályosodott ki. Caroline Fernolend szerint nagyon fontos, hogy ők a gyakorlatban végzik ezt. 13 év munkájának a tapasztalatai alapján leszűrték, hogy a legfontosabb projektek a magánszemélyek örökségéhez kapcsolódtak: házak, csűrök, gazdasági épületek helyreállításához. Ezen túl pedig logikusan következett, hogy a kulturális turizmusban kaphatnak helyet a helyreállított házak, ahol hagyományos étkeket szolgáltak fel, amelyekhez az alapanyagot ugyanott termelték meg. Így nőtt egy keveset a létfenntartó gazdaságok színvonala.
A valaha létező 240 erődített templomból mára talán 150 maradt meg, legalább azokat meg kellene, meg lehetne még menteni, csak az egyházakat kell még meggyőzni, hogy a helyiek segítségével végeztessék el a helyreállítási munkálatokat – mutat rá Caroline. Aki egyébként „szétszórná” Weißkirchből a turistákat más szász falvak felé, mert ott túl sok van.
Willman Walter
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Enyhül az orvoshiány
Hét új orvos kezdte el a munkát nemrég a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, és várhatóan érkezik még fiatal szakember a következő időszakban – közölte Demeter Ferenc, a kórház menedzsere. A fiatal orvosok közül többen olyan területeken dolgoznak, amelyeken rég elhúzódó és a kevés itt dolgozó szakembert jelentősen leterhelő orvoshiány volt, van köztük például onkológus és két aneszteziológus is. A frissen érkezett orvosok nagy része helyi vagy térségbeli születésű – közölte az intézmény vezetője.
Számos más kórház mellett a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórháznak is gyakran emlegetett problémája a szakemberhiány. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője tavaly ősszel azt nyilatkozta, a megyében akár száz szakorvosnak is lenne helye. A hiányszakmák között említette a hematológus, allergológus és immunológus, sportorvos, aneszteziológus, sürgősségi szakorvos, intenzív terápiás szakorvos, neonatológus, nefrológus, diabetológus és onkológus szakmákat. Amint akkor rámutatott, a megyében tavaly nem volt hematológus, valamint allergológus szakorvos sem.
Nagy űrt töltenek be
Ez utóbbi két terület most már le van fedve, a csíkszeredai kórházba év végén érkezettek között ilyen szakemberek is vannak. Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere elmondta, tavaly decemberben, illetve idén januártól a kórházban hét új orvos kezdett el dolgozni. Egy onkológus, két aneszteziológus, egy urológus, egy hematológus, egy allergológus-immunológus és részmunkaidőben egy gyermekpszichiáter dolgozik a kórház osztályain. Van köztük olyan, aki a rezidenciátus alatt is itt tevékenykedett már, olyan, aki csak besegített néha, de olyan is, aki máshol töltötte a gyakornoki időszakot.
Az orvosok fiatalok, frissen végzettek, és többségük helybeli, illetve a térségből származik és hazajött – ismertette Demeter Ferenc. Rámutatott, nagy űrt tölt be például a két aneszteziológus, teljes állásban ugyanis az utóbbi időszakban csak egy altatóorvos dolgozott, akinek a munkáját nyugdíjas bedolgozó kollégák segítették. A menedzser még elmondta, a későbbiekben egy idegsebész is érkezik a kórházba, és előfordulhat, hogy más területekre is kapnak még fiatal orvosokat.
Csíkszeredát választotta
A nemrég Csíkszeredába került orvosok egyike Monica Istrate hematológus. A Brassóból származó, magyar édesanyja révén a román mellett a magyar nyelvet is tökéletesen beszélő szakember a belgyógyászaton dolgozik. Elmondta, Marosvásárhelyen végezte az egyetemet, és dolgozni is maradhatott volna ott, de ha már nem mehetett Brassóba, akkor inkább Csíkszeredát választotta, jobban kedveli a kisebb, csendesebb város jellegét.
Egy hónapja van itt, az új lakó- és munkahelyet még meg kell szoknia – mesélte el. A 36 éves orvos bizakodó, mint mondta, kedvesen és befogadóan viszonyultak hozzá a kórházban. Hozzátette, mivel eddig nem volt hematológus az intézményben, még ki kell alakuljanak munkaterületén a dolgok.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro,

A Kárpát-medence népeiről a Kós Károly Akadémián
Az idén is folytatja nagy sikerű, történelmi tárgyú előadásait a Kós Károly Akadémia Alapítvány Marosvásárhelyen. Az „Erdély a huszadik században” elnevezésű 2013-as előadássorozat után, ez évben a Kárpát-medencei népek demográfiai változásait mutatják be a magyar honfoglalást megelőző időszaktól napjainkig. Az Akadémia kezdeményezésének célja, hogy Kós Károly szellemiségét követve, megteremtse az erdélyi magyar történelmi gondolkodás fontos, tudományos igényű fórumát Marosvásárhelyen.
A januártól novemberig tartó, tizenöt előadást magába foglaló sorozat keretében a jelenkori magyar történelem-kutatás olyan kiváló magyarországi és erdélyi képviselői tartanak előadást, mint Bálint Csanád, Tóth Endre, Fodor István, Hermann Gusztáv Mihály, Zsoldos Attila, Gebei Sándor, Kalmár János, Kövér György, Pap József, Szász Zoltán, Gyáni Gábor, Romsics Ignác, Paksa Rudolf, Kállai Ernő és Bárdi Nándor.
A sorozat első előadására január 16-án, csütörtökön 5 órától kerül sor a marosvásárhelyi Bernády Házban (Horea u. 6 sz.), amelyen Bálint Csanád egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja „A Kárpát-medence népei a honfoglalás előtt” címmel tart előadást.
maszol.ro,

„Lelkünkben van az emlékezés”
A marosvásárhelyi megemlékezés után a Nyárádmente felé vette útját a Don-kanyari áldozatokra emlékezők egy része, többségük gyalog tette meg a távot Székelybőig, ahol Nyárádszereda vezetői várták őket. A világháborús hősök emlékművének megkoszorúzása után Székelytompára indultak.
Január 12. gyásznap – kezdte ünnepi beszédét Gáspár István tompai református lelkész, aki a szép számú helyi és gyalogló emlékező előtt azt hangsúlyozta: 71 évvel a katasztrófa után is feltehető a kérdés: mi lett volna, ha a történelmi események másként alakultak volna, ha Magyarország nem a németek, olaszok és japánok mellé sodródott volna a második világháborúban, ha a kétszázezres magyar honvédségnek nem a keleti frontra kellett volna menni, hanem a Kárpátok határait őrizte volna. Valószínűleg másként alakultak volna a határok is. De ma azokra gondolunk, akik hősök és áldozatok lettek, és akik esetleg még hazatértek. És egymás kezét fogva az ige és szeretet fegyverével kell megharcoljuk a mi Don- és Kárpát-kanyarjainkat – mondta a lelkész, mielőtt az emlékezők koszorút helyeztek volna el a háborús hősöknek a templom falán álló emléktáblájánál.
Hősök, áldozatok és emlékezők
A marosvásárhelyi 23. határvadász zászlóalj hagyományőrző csoportjának gyalogosaihoz Nyárádszeredában csatlakozott a magyar királyi 9. marosvásárhelyi hagyományőrző huszáerzred, a gyergyói 11. székely huszárezred, a 15. Mátyás huszárezred gernyeszegi, sárpataki és havadi csapatai, valamint az erdőszentgyörgyi 6. Württemberg-huszárok. Az unitárius templomban Sándor Szilárd lelkész köszöntötte az ünneplőket, míg Köllő Gábor nyárádremetei plébános kiemelte: a hős azért hős, mert vállalja önmagát, és felkiáltó jel minden olyan ember, aki nemzetiségét nemcsak nyelvével, hanem hőstettével mutatja ki, mi pedig ma minden háborút csak a gyermekáldással tudunk megnyerni.
Benkő József hadtörténész, a határvadász csapat vezetője részletesen felidézte a Don-kanyari csata előzményeit, körülményeit és következményeit, míg Miholcsa József huszár alezredes a hagyományok és hitünk megőrzéséről szólt.
Vannak a magyar történelemben Golgoták, ezek közé tartozik a Don-kanyar is, ahol mintegy kétszázezer magyar katona fele elesett, eltűnt vagy fogságba került – mondta Ábrám Zoltán, az EMKE elnöke, aki a 2003 óta tartó évenkénti megemlékezésekről is szólt, kiemelve: ezek nemcsak a múltba, hanem a jövőbe is mutatnak, felhívva a figyelmet a hazaszeretetre és a szeretetre, amelyre nagy szükség van ebben az elértéktelenedő világban.
Még mindig fél az állam?
Az államhatalom még mindig félni látszik az ártatlan hagyományőrző megemlékezésektől. Az ünnepség előtti napokban Csíkfalván, Nyárádgálfalván is érdeklődtek a rendőrök az esemény felől, míg Nyárádszeredában azt is szerették volna tudni, hogy hány megemlékező érkezik, és hol lesznek elszállásolva. Állítólag a megyeközponti feletteseik kérték az információkat. Ennek ellenére a nyárádszeredai megemlékezés helyszínén szombaton csak egy szolgálatos rendőr volt jelen, bár az emlékezők némelyike azt állítja, hogy Marosvásárhelyen végig figyelték ismeretlenek az ünneplést.
Az ünneplés a református templomnál folytatódott, ahol Székely Endre lelkész arról beszélt, hogy a múlt és az emlékezés a lelkünkben van, mert enélkül gyökértelenné válik egy nemzet. A háborús hősök emléktáblájánál koszorúkat helyeztek el a határvadászok, a huszárok és az EMKE, majd Ábrám Zoltán emléklapokat nyújtott át a lelkészeknek, szervezőknek, elöljáróknak, de nem feledkezett meg két idős helyiről sem, akik a második világháborúban megjárták a poklok poklát: Rigmányi József 43. határvadász és Iszlai Albert egykori katonák is oklevelet kaptak. Este az emlékezők huszár- és katonadalokat énekeltek, míg Balogh József huszárkapitány bemutatta azt a kardot, amellyel állítólag Bem apó aprította Erdélyben az ellenséget.
Fontos és hasznos volt Nyárádszeredának
A megemlékezés vasárnap is folytatódott, a hagyományőrző katonai és huszárcsapatok a város szentannai részén gyalogoltak végig, ahol a világháborús hősök emlékművénél koszorúztak, majd az andrásfalvi városrészbe mentek át, ahol a református templomban Gecző András lelkész tartott ünnepi istentiszteletet, míg a vendégek itt is emlékeztek a doni eseményekre, majd koszorút helyeztek el a templom portikusában álló háborús emléktáblánál.
Tóth Sándor polgármester, házigazda elmondta: a tavalyi emlékezés után eldöntötte, hogy idén Nyárádszereda szívesen ad helyet a rendezvénynek, és ezt fontosnak is tartja, mert sokan szerezhettek így tudomást és hasznos információkat a felidézett világháborús pillanatokról.
Gligor Róbert László |
Székelyhon.ro,

Az Itthon vagyunk egyesület állásfoglalása a piaci kétnyelvűségről Marosvásárhelyen
Az Itthon vagyunk egyesület tagjai a mai napon, azaz 2014. január 14-én, körbejárták a piacokat és az összes standot. Az ott tapasztaltak nyomán egyesületünk az alábbi állásfoglalását teszi közzé, ugyanakkor kérdéseket teszünk fel az illetékeseknek.
- Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a kétnyelvű terméknév-táblák csak részben kétnyelvűek. A piacigazgatóság neve csak román nyelven szerepel rajtuk.
- Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy az ügyben diszkrimináció, azaz hátrányos megkülönböztetés történik. Ugyanis a csak román nyelvű árcimkékhez az árusok ingyen jutnak hozzá, míg a kétnyelvűek 70 baniba kerülnek. Miért van ez így, és mikor szándékoznak a megfelelő lépéseket megtenni annak érdekében, hogy a diszkrimináció megszűnjön?
- A kis számban megtalálható terméknév-táblákon nincs feltüntetve a származási ország. Mivel a piacon vannak őstermelők és viszonteladók, ez problémát okoz. Az őstermelőnél nyilvánvaló a származási hely, de a viszonteladóknál nem. Gondoljunk csak bele: ezeknél az árusoknál sok az olyan termék, ami egyértelműen nem terem meg ezen az éghajlaton. Más az őstermelőre és megint más a viszonteladóra vonatkozó törvény.
- Mi garantálja, hogy ha valóban kikerülnek a jövőben a kétnyelvű feliratok, azok hosszú távon is ott maradnak?
- Végül, de nem utolsó sorban: miért nyilatkozta Peti András, hogy megtörtént a piacok kétnyelvűsítése, amikor egészen nyilvánvalóan ez nem igaz. Mit értett az alpolgármester úr az alatt, hogy a kétnyelvűsítés törvényes keretek között történt meg? Esetleg tudná ezt bizonyítani dokumentumokkal? Ha igen, úgy kérjük, hozza azokat nyilvánosságra.
Véleményünk szerint a piacok kétnyelvűsítése nem történt meg, és ez az egész marosvásárhelyi magyarságnak ártalmas, azért mert még csak részmegoldás sem született, miközben a város vezetősége lezártnak tekinti az ügyet, legalábbis a nyilatkozatok szerint. Várjuk, elsősorban a magyarságot képviselő tanácsosoktól, hogy tegyék meg a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy az ügy valóban törvényes keretek között záruljon le.
Itthon vagyunk egyesület
Erdély.ma,

Erősödik a partnerség Erdély és Dél-Tirol között
Hagyományos módon a dél-tiroli Bozenben tartotta a hét végén az év első elnökségi ülését az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója – FUEN. A kisebbségi ernyőszervezet tanácskozása egybeesett Luis Durnwalder negyedszázada tisztségben lévő dél-tiroli kormányzó visszavonulásával. Durnwalder székét csütörtökön ünnepélyes keretek között Arno Kompatscher vette át, aki, akárcsak elődje, szintén az RMDSZ dél-tiroli partnerét, a Dél-Tiroli Néppártot (SVP) képviseli. A FUEN héttagú elnökségét a volt és leendő kormányzó egyaránt fogadta hivatalában. Vincze Loránt, a FUEN alelnöke az RMDSZ nevében gratulált Arno Kompatschernek megválasztásához, és átadta Kelemen Hunor szövetségi elnök meghívását egy minél korábbi erdélyi látogatásra. Az új kormányzó azt mondta: örömmel tesz eleget a felkérésnek, hiszen maga is erősíteni szeretné a régióink közötti kapcsolatokat, a kisebbségvédelem kérdéskörét pedig a regionális identitás és érdekérvényesítés egyik fontos dimenziójaként látja. Az RMDSZ nemzetközi titkára mindkét találkozón méltatta azt az együttműködést, amely a FUEN égisze alatt az RMDSZ és az SVP partnerségével az elmúlt években létrejött. ,,Tudomásul kellett vennünk, hogy az Európai Bizottság elutasította a Minority SafePack kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést, de közös döntésünk, hogy nem hátrálunk meg. A döntést megfellebbeztük, és mindannyian azon dolgozunk, hogy gyengítsük és ledöntsük a kisebbségi kérdéssel szemben emelt európai uniós közöny falát. Megteremtettük az európai kisebbségek közös szolidaritását, amelyre a jövőben is építhetünk” – fogalmazott az RMDSZ nemzetközi titkára a Dél-Tirol új kormányzójával folytatott találkozón. A FUEN elnöksége egyebek mellett döntött arról, hogy javasolja: a héttagú polgári kezdeményező bizottság – kiegészülve a nagyobb európai régiók vezetőivel – alakuljon kisebbségügyi politikai grémiummá, amely befolyásával erősíteni tudja az ernyőszervezet érdekérvényesítő képességét. Vincze Loránt javaslatára az elnökség ugyanakkor elfogadta, hogy a FUEN helyi kisebbségvédelmi csomagok kidolgozását szorgalmazza olyan területeken, ahol a kisebbség–többség közötti viszony megfeneklett, mint például Marosvásárhelyen. A FUEN tervei szerint a kisebbségvédelmi csomagokról és az európai kisebbségi jogsérelmekről időszakonként országjelentések készülnek, amelyeket a FUEN kiadványban jelentet meg, és európai, valamint nemzetközi fórumoknak mutat be.
Népújság (Marosvásárhely),

Jogi szupermarket – a Borboly-per tárgyalásán jártunk
Mivel meguntam, hogy Borboly Csabának, a Hargita Megyei Tanács elnökének és más tisztségviselőknek, illetve beosztottaknak a peréről az újságok mindig csupán két új mondatot írnak, és előző cikkeikből átmásolják a többit, eldöntöttem, hogy 2014. január 6-én elmegyek Marosvásárhelyre, részt veszek a tárgyaláson.
A Marosvásárhelyi bíróságot és Táblabíróságot, illetve más szakbíróságokat magába foglaló épület amolyan igazi jogtechnológiai negyedben helyezkedik el. A környék kétszáz méteres körzetében szinte mindegyik épületben ügyvédi vagy közjegyzői iroda működik, a bíróság mellett ott a börtön, kissé omladozó falán pedig egy hatalmas plakát: kopaszra nyírt, csíkos ruhás fickó bámul ki az útra, és azt mondja románul, amit én most leírok magyarul: annak a társadalomnak vagyunk a terméke, amelyben élünk.
Mivel reggel fél kilencig még van öt perc, elgondolkodom, hogyan értendő ez az uniós pénzekből megpályázott műalkotás és jelmondat. Józan ésszel ugyanis úgy vélekednénk, hogy minél jobban működik egy társadalom, annál többet termel. Itt egy kis baj lehet a logikával – tűnődöm magamban, és máris megnyitom a bíróság központi ajtaját, ahol egy csendőrrel és egy beléptető kapuval találom magam szemközt. Autókulcsot, telefont a kosárba, átlépek ezen a reptéri check-in klónon, de úgy elkezd csipogni, mintha valami fémdorongot szorítanék a kabátom alatt.
A csendőr a csíki fagyot alighanem még magával hurcoló bakancsomra néz, és kimondottan cipész szakértelemmel megjegyzi: nem törődünk vele, gyakori ez, fém van az ilyen talpakban. Ezzel is többet tudva, felballagok az első emeletre. Sötétszürke linóleum a folyosókon, fehér márványborítás a falakon, patikatisztaság és román feliratok sokasága, hogy hová lehet benyitni és hová nem. Rajtam kívül a folyósokon még sehol senki, néhány képernyőérintős infópulttal találom magam szembe, érintem-érintgetem, de nem működnek.
Az első feladat: kideríteni, hol lesz a tárgyalás. Amolyan kafkai per-érzéssel a gyomromban elindulok körbe-karikába a folyosón, végül a harmadik benyitásra egy idősebb hölgy készségesen felvilágosít: 52-es terem. Megkeresem, ott van az egyik folyosó fordulójánál, ajtaja mellett, amelyen nagybetűkkel írja és piktogramokkal mutatja, hogy filmezni, fotózni, hangot rögzíteni csak az elnök engedélyével lehet, egy nagy barna csempekályhában úgy ég a gáz, mintha szó sem lenne energiaválságról. A falon, egy A4-es méretű fejléces papíron, nyomtatott szöveg mindazon tárgyalásokról, amelyeket a Marosvásárhelyi Táblabíróság bűnügyi valamint kiskorúakkal és családügyekkel foglalkozó ügyosztálya Creţu Mihaela Ramona elnöknő vezetésével aznap tart meg.
A Borbolyék pere a harmadik, de kezdési időpont nincs a papíron, így nem mozdulok el, hanem tovább olvasgatom a keskenyebb-szélesebb hasábokra tördelt szövegeket.
Az első oszlopban tizennégy vádlottnak a neve mindennemű és rangú tisztség nélkül, valamint a per tárgya: korrupciós bűncselekmények a 78/2000-es számú törvény alapján. A második oszlopban az Arestat/Liber (azaz Letartóztatott/ Szabadlábon) fejléc alatt csupán az L betűvel találkozni, és akarva-akaratlan az embert kissé mellbevágja, hogy sorsa, lám, hogyan szorulhat be két nagybetűbe.
De még mindig csak kilenc óra, tovább sétálok egy másik feliratig. Ez egy nyomtatott plakát a www.faraspaga.ro honlapról, amint az alján rejtőzködő kisbetűkből kiderül, és két nagyobb méretű fotó között von párhuzamot. Az egyik a szocializmus lendületes éveiben épített, de mára már lerobbant garzonlakásos tömbházat ábrázol és alatta a szöveg: „Itt lakik George Caraban, aki kenőpénzt adott, hogy elkészítsék az iratait.” A másik fotón egy hatalmas épület, sok ablakú és merész tetőzetű villa, a következő mondattal: Itt lakik Gică Butoi, a tisztviselő, aki elfogadta a pénzt, hogy elkészítse az iratokat.”
Mindkét mondat persze románul és miközben elmosolyodom a nép egyszerű fiainak szánt példázaton, megint csak Kafka jut eszembe, hiszen ha jól tudom, a caraban az valamiféle bogár, szegény ott ücsöröghet a tömbházlakás ajtórése előtt, és várhatja, hogy magát átalakítva butoi, azaz hordó legyen belőle.
Már fél tíz, időközben elindulnak a fekete taláros ügyvédek és ügyészek, csinos lányok kezdik tologatni a bevásárló kocsikat. Igen, éppen olyan kocsikat, mint a hiper- és szupermarketekben, csakhogy ezekben a tej, olaj, liszt és miegymás helyett vékonyabbra-vastagabbra bekötött aktacsomagok hevernek egymás hegyén-hátán, súlyuk ránézésre is lehet tíz-húsz-harminc kiló, így máris előttem áll a maga valóságában az egyik teremből a másikba történő törvényszéki aktatologatás.
Leírok még néhány kört, pontosabban négyzetet, felbandukolok a második emeletre, majd le a félemeletre, ahol nagy táblákon ott a jog minden fogaskerekének pontos szobaszáma és eltűnődöm: lám csak az apród szavunk közös, itt az ékezet nélküli szóval megjelölt törvényszolgáknak is meg van a maga külön gyülekezőhelye. Fél tizenegy, éppen elegendő idő van még ahhoz, hogy több, egymás melletti falfelirat nyomán tudomásul vegyem, miképpen nem léphetek be a tárgyalóterembe. Rövidnadrágban, testre feszülő nadrágban, sapkában, kalapban, nadrágból kibuggyanó ingben, papucsban semmiképpen. Ám akinek itt akad dolga vagy bámészkodni kedve, az lemondhat bármiféle olyan feliratos pólóról, amely csoporthovatartozást jelöl vagy felhív valamilyen eszme terjesztésére és hosszú, nagyon hosszú még a sor. Teljességgel kizárt például, hogy valaki valamilyen, kihívóan előtérbe helyezett testrészével vagy éppen fejcsóválásával netán fejbólogatásával helyes döntésében befolyásolja a bírói figyelmet.
Háromnegyed tizenegy, egy ügyvéd teszi le csomagját a mellettem levő padra, mintha láttam volna már Csíkszeredában, majd a folyosói asztal túloldalán, ugyancsak talárban, megjelenik egy középkorú férfi. Tekintetükkel csak éppen köszöntik egymást mint ugyanazon szakma művelői, az antikorrupciós ügyész lehet, gondolom magamban. Időközben érkezik még négy férfiú, de egyik sem Borboly, majd az ötödik, a sztárügyvéd, akit az eddigi tárgyalásokat követő fotókról ismerek.
Tizenegy óra előtt néhány perccel a csendőr (vagy egyenruhás törvényszolga) megnyitja az ajtót,és bevonulunk: két vádlott, két tanú, két ügyvéd, egy ügyész és jómagam, a tárgyalás egyszemélyes közönsége. Az elnöknő szemből, egy hátsó ajtón keresztül bukkan fel, jobbról pedig egy halom, asztalra púposodó akta félig takarja a jegyzőnőt. Amúgy sem sokat írhatna, mindenfele mikrofonok, számítógépek.
Felállunk, leülünk, az elnöknő tudomásul veszi a jelenlétet és az időközben beadott ügyvédi kéréseket, többek között arra vonatkozóan, hogy a korrupcióellenes ügyészség egyik nyilatkozatát az egyik tanú nem írta alá, mert nem értette, ezért hivatalos fordítót kérnek. Az elnöknő megkérdi a tanúktól, hogyan érzik, jelenleg szükségük van-e hivatalos tolmácsra. Egyikük románul arról beszél, hogy igen. Az elnöknő megkérdi az ügyvédeket és az ügyészt, egyetértenek-e a kéréssel. Mondják, hogy igen. Az elnöknő utasítja a jegyzőnőt, hogy keressenek tolmácsot, és felfüggeszti az ülést.
Az elnöknő és a jegyzőnő elhagyja a termet, jómagam pedig igyekszem felmérni, hogy a per több oszlopba rakott aktái hány folyómétert tennének ki. Hármat vagy négyet mindenképpen. Az ügyész, az ügyvédek is emelgetik mobiltelefonjaikat. Inkább unalom, semmint izgalom van a teremben, amikor félóra után megjelenik az elnöknő és forgatni kezdi a perrendtartás ugyancsak vastag könyvét, majd közli, hogy mivel mind a négy hivatalos tolmács foglalt, január 9-re napolja az ügyet. Ezzel ügyész, ügyvédek egyetértenek és alig ötven perc telt el a belépésünk óta, máris igyekszünk kifelé.
Az igazságszolgáltatás kereke nagyot nem fordult. Január kilencedikén ügyvédi jelenlét hiánya miatt halasztottak, és ha a négyméternyi iratcsomóra, a perrendtartás vaskos könyvére és a több mint tucatnyi vádlott több mint tucatnyi ügyvédjére, a nem kevés számú tanú többszörös megidézésére, illetékességekre vagy illetéktelenségekre, lehetséges betegségekre, megjelenésekre vagy meg nem jelenésekre gondolok, akkor úgy érzem, hogy sok-sok kilométert megtesznek még bevásárló szekérkéikkel a csinos lányok a marosvásárhelyi táblabíróság folyosóin. Amíg végleg a levéltárba kerülhetnek ennek a pernek is az iratai.
Székedi Ferenc
maszol.ro,

Százezer magyart várnak a Székely Szabadság Napjára
Legyünk legalább százezren Székelyföld fővárosában, Marosvásárhelyen, a Székely Szabadság Napján! – ezzel a felhívással fordul mindenkihez a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).
„Az elmúlt évben a Székely Szabadság Napján több mint harmincezren emlékeztünk meg a székely vértanúk áldozatáról, akik a nemzeti önrendelkezésért adták életüket. Az elmúlt évben nyilvánvalóvá tettük, hogy a ma élő székelyek számára ez a nap nemcsak a közös emlékezés napja, de az összetartozásé is. A tudatos, közös fellépésé a nemzeti önrendelkezés jegyében” – áll az SZNT szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményében.
Az SZNT elnöke, Izsák Balázs által aláírt dokumentumban ismételten arra hívják Székelyföld, elsősorban Marosvásárhely lakóit, vegyenek részt minél nagyobb számban ebben az évben is március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten 17 órai kezdettel megtartandó rendezvényen. „Idén is mondhassuk el újra: »A marosvásárhelyi emlékoszlop a hajdani Postaréten nemzedékek emlékezetében rögzült, Jókai Mór szavaival élve – mint a törvényes, szabad és független, nemzeti állás« jelképe. A Székely Nemzeti Tanács Székelyföld területi autonómiáját tűzte ki célként, és a huszonegyedik századi Európa nyelvén ez éppen a törvényes, szabad és független, nemzeti jogállást jelenti. tegyük együtt ezt a hat szót, Jókai Mór szavait a székely autonómiaküzdelem jelmondatává!” – áll a felhívásban.
A közleményben Izsák Balázs ismételten felkéri az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőit és gyülekezeteit, a magyar pártokat és szervezeteket, hogy vegyenek részt a közös megemlékezésen, az előkészítő mozgósításban, „hogy példaértékű összefogással sorakozhasson fel a székelység, de egész Erdély magyar közössége a székely autonómia, a nemzeti önrendelkezés zászlaja alá.”
Végül emlékeztetik a nagyvilág magyar közösségeit is, hogy a közel egy éve benyújtott petícióra, amelyet több mint negyvenezer aláíró látott el kézjegyével, Románia kormánya nem válaszolt. „Szükség van arra, hogy ismételten felhívjuk a világ közvéleményének figyelmét a romániai súlyos demokráciadeficitre” – zárul az SZNT közleménye.
Székelyhon.ro,

Kelemen Márton: eltolódtak az erőviszonyok
Előnynek és hátránynak is számít Kelemen Atilla közismert politikus, volt RMDSZ-elnök, parlamenti képviselő fiaként beszállni a politikai életbe, véli Kelemen Márton, aki szinte az utcáról besétálva, azon nyomban frakcióvezető lett a megyei önkormányzatban. A politikus interjút adott a Vásárhelyi Hírlapnak.
„Egy jó csapat állt össze, a megyei önkormányzat RMDSZ frakciójában, annak tükrében, hogy tizenkét esztendő után az RMDSZ elveszítette az önkormányzat vezetését. Minden egyes kérdést megvitatunk, lehetőleg még a bizottsági ülések előtt. Léteznek különvélemények, és egyesek nem adnak vagy nem adhatnak hangot ezeknek, amivel nincs is gond. Az lenne az igazi probléma, ha nem tudnánk egységesen fellépni, hisz a Maros megyei önkormányzatban éppen ez az összetartás képezi az RMDSZ erejét” – mondta el az interjúban Kelemen Márton. A Maros megyei önkormányzat RMDSZ-frakcióvezetője arról is beszélt, hogy nincsenek egyszerű helyzetben, hisz annak dacára, hogy továbbra is a legnagyobb frakciónak számítanak, egyértelmű, hogy az erőviszonyok eltolódtak.
„Mind Marosvásárhely, mind Maros megye esetében érződik, hogy hiába vagy a legerősebb, ha a polgármestert vagy a megyeelnököt nem te adod, mozgáslehetőséged teljesen korlátolttá válik. Tudomásul kellett vennünk, hogy megváltoztak a játékszabályok, mindaz, amit addig a lehető legtermészetesebbnek tekintettünk, mára már olyasvalami, amiért komolyan meg kell küzdenünk. Ettől függetlenül úgy érzem, a lehetőségekhez képest ebben az új helyzetben is elég sokat elértünk. Összességében véve, sikeres másfél esztendőt tudunk magunk mögött. Sikerült együttműködnünk Ciprian Dobre megyeelnökkel, a Kultúrpalota százéves évfordulója kapcsán sikerült egy olyan multikulturális rendezvénysorozatot nyélbe ütni, melynek a magyar vonatkozásai semmivel sem maradtak alább a románnál, sőt” – jelentette ki Kelemen a Vásárhelyi Hírlapnak adott interjújában.
Az RMDSZ-frakció kimondottan „magyar-specifikumnak” számító idei terveivel kapcsolatosan a Félsziget „hazaköltözését” emelte ki, kihangsúlyozva, hogy egyetlen Félsziget lesz, és az a marosvásárhelyi, amit egyébként „a kolozsvári szervezők is nagyon jól tudnak”. Hozzátette, hogy a már hagyományos Marosvölgyi Fesztivál és a Görgényvölgyi Fesztivál mintájára az idén magyar vidéken is szerveznek egy kistérségi rendezvénysorozatot valahol a Nyárád- és a Küküllő-menti, tömb-magyar régióban, azonban a folyamatban levő egyeztetések miatt egyelőre nem kívánt részleteket elárulni erről.
A tervezett, illetve folyamatban levő beruházásokkal kapcsolatosan elmondta, hogy idén limitált költségvetés mellett érdekek ütköznek a megyei önkormányzatban. „Mi azt szeretnénk, ha minél több, vagy legalább is a lakosság számarányának megfelelő pénz jutna a magyarlakta vidékekre, a román kollégák pedig azt, hogy a beruházások a tömb-román régiókba kerüljenek. Továbbra is fontos célnak tekintjük a kétnyelvűsítés folytatását, főként a tanácsnak alárendelt intézményekben” – fejtette ki Kelemen Márton a beszélgetés során.
A teljes interjú a Vásárhelyi Hírlap január 17-i, pénteki lapszámában olvasható.
Szucher Ervin |
Székelyhon.ro,