Polgári séta – azaz hol marad a polgári engedetlenség?
2014 március 10, Marosvásárhely. Megemlékeztünk, és sétáltunk, polgárokként. Olvassuk a becsléseket, persze egyet mond és ír a román sajtó, mást a magyar sajtó egy része és a szervezők. Nem vagyok jó saccoló, de azt tudom, hogy amikor a tömeg eleje elérte a Duducz sarkot ( Kossuth utca sarka ), a vége még a Postarét szélén volt. Igen, sokan voltunk, és volt lelkesedés is. Nem leszek népszerű a mostani írásommal… Fel fogom sorolni azt, ami már hetek óta bennem van. Amit gondolok a szervezésről és a a végén a kivitelezésről. Hangsúlyozom, hogy tudom: könnyebb kritizálni, mint megszervezni a dolgokat. Tudom, hogy a mai Romániában nem könnyű civilként tenni valamit. Amiért mégis elmondom a véleményem, az az a tény, hogy a mi autonómiánkról van szó. És egyáltalán nem mindegy mit és hogyan teszünk az ügy érdekében.
Úgy jártunk mint a mesebeli leány, akin volt is ruha, és nem is, lovon is ment meg gyalog is. Vonultunk is, meg nem is. A forgalmat végül mégis le kellett zárni. Az, hogy néha lelépett egy csoport, egy-egy ember az úttestre, várható volt, sőt, kikerülhetetlen. Mikor tömeg volt előtted, tömeg volt utánad, és már egy kisgyereket vagy idős embert löktél fel, akkor bizony inkább leléptél a járdáról. Nem és nem értem miért nem merték a szervezők felvállalni a polgári engedetlenséget? Miért engedtük meg újra, hogy beszorítsanak bennünket valahova, jelen esetben a járdára? Miről is van szó? Arról kérem szépen, hogy mi itt, ebben a városban és Erdély-szerte ITTHON VAGYUNK!!! És jogunkban áll felvonulni, jogunkban áll azt kérni, hogy miattunk állítsák le a forgalmat, mert mi tüntetünk, jogokat követelünk. Ezt akár mindennap megtehetnénk! Nem tesszük naponta, természetesen, de amikor ki szeretnénk nyilvánítani az akaratunkat, akkor ne kezeljenek másodrendű állampolgárként, és tiltások tömkelegét alkalmazzák ellenünk, akár törvénytelenül is, hanem tegyék a kötelességüket a hatóságok, és biztosítsák számunkra a rendet, állítsák le ha kell a forgalmat! Ha pedig törvénytelenül tiltanak, és mi ezt a tiltást figyelembe vesszük, mi magunk is szembeszegülünk a törvénnyel! Fejet hajtunk az igazságtalanság előtt! Meddig félünk még? Meddig toporgunk egy helyben? Mikor mondjuk végre ki, határozottan, bátran: Elég volt! Egy percig sem vitatom, hogy a törvényeket be kell tartani. De ez nem csak ránk érvényes! Vagy talán a magyar embereknek külön törvénye van ebben az országban? Amit csak mi kell betartsunk? Mert a történtek azt mutatják, hogy így van, akkor is, ha a józan eszünkkel tudjuk, ez nem lehet…
A tegnapi megemlékezésen Izsák Balázsnak volt egy kijelentése, ami kiváltotta azt, hogy kifütyülje a tömeg, és meg kellett ismételnie. A mondat így hangzott: „Meg kell előlegezni a bizalmat Románia új kormányának, melyben az RMDSZ politikusai is részt vesznek. Hozzátette, a magyar politikusok útja a kormánypalotába „Berecken és Kökösön át”, az októberi nagy menetelés útvonalán vezetett. „ NEM! Személy szerint én nem azért meneteltem, hogy az RMDSZ kormányra jusson! És NEM! Nem szavazok bizalmat! Az a bizalom régen elveszett! Izsák úr haragosan, indulatosan próbálta elhallgattatni az elégedetlenkedőket. Pedig ő mondogatja, hogy haraggal, indulattal semmire nem megyünk! Ez nem volt szép. A mondat maga sem, hisz hidegrázós a gondolat, hogy a nagy menetelésen az RMDSZ útját egyengettük. Annak az RMDSZ-nek, amely egyértelműen nem állt ki mellettünk! A haragos mondatok sem voltak szépek. A jó példával elől kell járni! Régi közmondásunk jut eszembe: bort iszunk és vizet prédikálunk.
A harag valóban rossz tanácsadó. De a határozottságnak látszania, érződnie kell, akkor amikor ilyen fontos ügyben lépünk fel! Itt volt a lehetőség, és bár sok felemelő pillanatnak voltunk részesei, ez nem elég! Sajnálom, ha csalódást okoztam az írásommal, de ez az én véleményem, ez az amit éreztem, érzek. A polgári séta helyett, azt gondolom, itt lett volna az ideje a polgári engedetlenségnek. Amire ugyebár, pár hónapja ígéretet is kaptunk, hogy meg fog történni. Nem voltunk engedetlenek. Ennek ellenére tiszta szívemből remélem, hogy hatása van a tegnapi napnak, és végre figyelembe veszik a követeléseinket. Úgy legyen!
Lakó Péterfi Tünde
vanegypercem.com
Erdély.ma,

Székely Szabadság Napja – Szimpátiatüntetést tartottak Budapesten
A Székely szabadság napján tömeggyűlést tartottak hétfő délután Budapesten, a Hősök terén. A magyar és a székely himnusz eléneklése után György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke köszöntötte a Hősök terén összegyűlt tömeget, amely a tér mintegy ötödét foglalta el.
György-Mózes Árpád felhívást olvasott fel, amelyben felszólítják a román kormányt, hogy tárgyaljon a székelyföldi autonómia ügyét képviselő szervezetekkel, valamint tartsa tiszteletben az emberi jogokat. Az összegyűlt tömeg „autonómiát Székelyföldnek” közfelkiáltással fogadta el a felolvasott dokumentumot. A szónok arról beszélt, hogy a Székely szabadság napján emlékezni és emlékeztetni gyűltek össze. „Emlékezni azokra a székely vértanúkra (...), akik az 1948-49-es forradalom és szabadságharc leverése után is hittek a magyar szabadságban” – fogalmazott.
György-Mózes Árpád közölte, azért is tüntetnek most, hogy emlékeztessék a világot, illetve a román kormányt, hogy a székelyek szabadságszeretete és autonómiaigénye továbbra is épp olyan erős, mint volt 160 évvel ezelőtt. Bejelentette, hogy a tavaly útjára indított, Székelyföld autonómiáért elnevezésű kezdeményezés „életképesnek bizonyult”, az idén a világ 18 helyszínén tudtak mozgósítani támogatókat. Megemlékezést tartanak Budapest és Marosvásárhely mellett például Szolnokon, Esztergomban, Pozsonyban, Bécsben, Stuttgartban, Londonban, az Egyesült Államokban, valamint Kanadában is – mondta György-Mózes Árpád.
A Székelyföldért Társaság elnöke szerint „erőt kell felmutatni”, és sok emberre van szükség, mert „ideig-óráig el lehet hallgatni a tényeket, de már a román kormány is érzi, hogy Székelyföld autonómiájának szelleme kiszabadult a palackból”. Szavai szerint ezt érzékeli már Szlovákia is, hiszen a napokban jelentették be, hogy az Európai Bizottság oldalán a Székely Nemzeti Tanáccsal szemben száll be az uniós polgári kezdeményezés elutasítása miatt indított perben. A magyar kormány viszont – fűzte hozzá – a székelyek mellett száll be az Európai Unió Törvényszékénél indított perbe.
„Mi a mozgalmunkat komolyan gondoltuk, kitartóak leszünk (...), kavics leszünk az európai döntéshozók cipőjében, bárhova lépnek, érezni fogják, hogy szúrja és nyomja őket, érezni fogják, hogy van itt egy probléma” – fogalmazott György-Mózes Árpád, hozzátéve, hogy ez egy pártok felett álló, közös ügy.
Közölte, a Budapesten is felolvasott felhívást tíz ország húsz helyszínén fogadták el az autonómia mellett tüntetők. A dokumentumot angol nyelven elküldik számos ország nagykövetségére. Ebben azt írják, hogy Romániának be kell tartania nemzetközi kötelezettségét, el kell fogadnia a párbeszédet és tiszteletben kell tartania az emberi jogokat.
A felhívásban emlékeztettek arra, hogy Románia vállalta: a nemzetiségek, azon a területen, ahol többségben vannak, különleges önrendelkezést kaphatnak. Románia jelenlegi kormánya éppen közigazgatási reformra készül, amivel – várhatóan - megszegi az unió vonatkozó ajánlásait, és Székelyföldet román többségű közigazgatási egységekbe illeszti be. Ezzel felszámolják a székelyek érdekérvényesítésének utolsó intézményi kereteit is – tette hozzá.
Mécsesekből rakták ki a székely zászlót
A székely autonómia ügye mellett szervezett tömeggyűlés végén a rendezvény több száz résztvevője rendőri felvezetéssel a Dózsa György úton, az Ajtósi Dürer soron, a Stefánia úton vonult a román nagykövetség Thököly úti épületéhez. Az épület elé vont kordonnál mécseseket helyeztek el, majd elénekelték a magyar és a székely himnuszt. A vonulás ideje alatt a rendőrség lezárta az érintett útszakaszokat.
A tömeg többször azt skandálta: „Autonómiát Székelyföldnek!”; „Vesszen Trianon!”; „Székelyföld nem Románia”.
MTI
Székelyhon.ro,

Antal Árpád: a mi életterünket a mi szimbólumaink töltsék be!
Turulszobrot avattak hétfőn Sepsiszentgyörgyön, a Székely Szabadság Napja alkalmából. A Templom és Kőrösi Csoma Sándor utcák kereszteződésében felállított emlékmű előtti ünnepi beszédeket követően, a mintegy ötszáz fős tömeg útnak indult a marosvásárhelyi megemlékezés helyszínére.
„Gondolom, sokan feltették magukban a kérdést, hogy miért egy ilyen délelőtti napon, és miért pont ma avatjuk ezt a szobrot. Bevallom, ez a szobor már néhány hónapja elkészült. A turulmadár itt keringett a város fölött, hogy megismerje utcáinkat, épületeinket, az itt élő embereket. Úgy döntött, hogy ma foglalja ezt a helyet, amelyet évekkel ezelőtt kiválasztottunk neki. Azért ez a délelőtti időpont, mert mind, akik itt vagyunk találkozunk Marosvásárhelyen a Postaréten. Bízom benne, hogy egy hagyományt teremtünk és ezután minden éven egy székely kokárdával és egy szál virággal idelátogatunk erre a helyre” – mondta el ünnepi beszédében Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Az elöljáró köszönetet mondott a szobor ötletgazdájának, Gazda Zoltánnak, a szobor készítőjének Sárpátky Zoltán szobrászművésznek, az öntőmesternek Sánta Csaba képzőművésznek, az obeliszk faragójának Jakab Gyulának és Zsigmond Pálnak, a park tervezőjének, hogy hozzájárultak egy új közösségi tér megvalósításához a város egyik patinás régi utcájában. A Templom és Kőrösi Csoma Sándor utcák kereszteződésében lévő területet egyébként a polgármesteri hivatal pár éve vásárolta meg, és a területrendezés után egy öt méteres gránit talapzatra terveztették meg Sárpátky Zoltán csíkszeredai képzőművésszel a turulmadár szobrát.
Sepsiszentgyörgy polgármestere felszólalásában kiemelte: „fontos, hogy a mi életterünket a mi szimbólumaink töltsék be, mert ez erősít meg bennünket abban hitünkben, hogy itthon vagyunk, hogy ez hely a mi hazánk, hogy itt élni, dolgozni, alkotni, családot alapítani és tervezni tudunk.”
„A turulmadár számunkra egy erőteljes és jelentőségteljes szimbólum, amely azt szimbolizálja, hogy megtaláltuk a hazánkat, amelyet azóta is védelmezünk és óvunk. A mi őseink tudták, hogy csak úgy érdemes élni, ha szabadok vagyunk. És mi hajlandók voltunk megküzdeni ezért. Ennek a kitartásnak és töretlen hitnek az elévülhetetlen szimbóluma ez a halhatatlan madár. Nekünk ma meg kell védenünk a székely zászlót és mindazt ami a szabadságot, a cselekvés szabadságát jelenti. Egy közösség csak akkor lehet szabad, ha a sorsának alakításába bele tud szólni, a turulmadárnak ezért kell itt állnia és emlékeztetnie erre. Ki kell állnunk a továbbiakban a székelység önrendelkezési jogaiért, ki kell vívnunk azt, hogy szülőföldünkön a magyar nyelvet hivatalosan nyelvként tudjuk használni. Addig nem nyugodhatunk, amíg mindez valóra nem válik” – zárta beszédét Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Gazda Zoltán a Sepsi Reform Egyesület elnöke, a turulszobor állításának ötletgazdája felszólalásában javaslatot tett arra, hogy a még név nélküli köztér kapja a Székely Szabadság tere nevet, elsőként a nagyvilágban.
Az ünnepélyes szoboravatás után a résztvevők útnak indultak Marosvásárhelyre, a Székely Szabadság Napjának megemlékező ünnepségére.
Szabó Enikő
Székelyhon.ro,

A hiányzó szó
Marosvásárhelyen március 10-én mintha a kézfogás is kicsit hosszabb, erősebb volna. Mert sokakkal kell kezet rázni, rengeteg a sepsiszentgyörgyi, háromszéki, meg aztán ott vannak Erdély minden szegletéből, akikkel tavaly ugyanekkor ugyanitt, a Postaréten vagy a felvonulás során, a főtéren találkoztunk.
És ettől válik ünneppé az ünnep, mert ragaszkodunk hozzá, magunkénak érezzük, napokkal előtte készülünk rá, kezdjük magunkévá tenni a teret – igen, Marosvásárhelyt, Székelyföld fővárosát is –, mert a székely zászlók mellett ott feszítenek már a kék-arany kokárdák is a kabáton. Ismerős a kép az országúton félreállított buszokkal, a rengeteg rendőrrel, csendőrrel – de tudjuk, nincs az a karhatalom, mely megállíthat ezreket, tízezreket, egy egész nemzeti közösséget, mely ünnepel méltósággal és jogait követeli békésen, de határozottan. Marosvásárhelyen tegnap ismét kinyilvánítottuk autonómia iránti igényünket. Határozottan, erőteljesen. Kicsit talán idegesebben is, mint tavaly, volt egy-két oda nem illő mozzanat – a Vesszen Trianon!, Székelyföld nem Románia szlogenek helyett nem ártana valami pozitív üzenetet megfogalmazni –, és a tömeg egy része kissé türelmetlenül fogadta az igen szigorú hatósági korlátozásokat – de ez már elsősorban a hivatalosságok hibája, hisz mégiscsak mélységesen antidemokratikus betiltani egy törvényes, jó előre bejelentett demonstrációt. A részvételre sem lehet panasz – bár a számháború már tegnap este elkezdődött, a rendőrség mindössze 3000 tüntetőt számolt –, annál is inkább, mert ezúttal munkanapra esett március 10-e, a felvonulás tiltása körüli huzavona is távol tarthatott sokakat, az RMDSZ felemás magatartása miatt pedig az összefogás nem lehetett mozgósító erő. Összességében mégis méltóságteljessé sikerült a megemlékezés, civilizált, békés, de határozott, erőteljes volt a „polgári sétává” alakult vonulás – a szónokok üzenetei pedig letisztultak, egyértelműek. Különösen jó érzés, küzdelmünkben pedig óriási jelentőssel bírhat, hogy a székelyföldi autonómiáért folyó tüntetésen ott lobog a katalánok, a baszkok zászlaja, felszólal a zászlóháborúban velünk elsőként szolidaritást vállaló magyarországi Budafok polgármestere, az autonómiapárti erőket tömörítő európai pártszövetség képviselője, és tudjuk: Törökországtól az anyaország számos településén, Bécsen és Londonon át kanadai és egyesült államokbeli városban tartottak szolidarizáló megmozdulásokat – egyvalami mégis hiányzott. Mert amíg a magyar és angol nyelvű felszólalások mellett román szót, erdélyi, székelyföldi román felszólalót nem hallunk, addig küzdelmünk aligha járhat sikerrel. Mára ugyanis egyértelmű: a magyar közösség autonómiaigénye oly erős, hogy a hazai magyar politikai pártok ezt nem mellőzhetik. Erőt, egységet tudunk felmutatni, mellettünk tudjuk az anyaországot, és a lehetséges európai szövetségeseinkre is kezdünk rátalálni – csak az a román szó, az hiányzik még. Reméljük, nem sokáig.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

A megmaradás alapkövei
(karácsonyi)
Orvosi szolgálati lakásokat épít a Studium Alapítvány a Sepsiszentgyörgyön már pirosban álló létesítmény után Szatmárnémetiben is. A magyarországi és hazai támogatók részvételével pénteken került sor az alapkőletételre a nemrég vásárolt 1616 m2 zöldövezeti telken.
A fiatal szakemberek röghöz kötésének alapvető feltétele a munkahelyteremtés mellett a kedvező lakhatási körülmények biztosítása. A Studium Alapítvány ezt felismerve 2003-ban Marosvásárhelyen felavatta a tanári lakások szakkollégiumot, ahol tíz év alatt 88 személynek adott otthont. Hozzájárultak a magyar felsőoktatás tanárutánpótlásához. Az itt nyert tapasztalatból kiindulva dr. Vass Levente, az alapítvány alelnöke olyan projektet dolgozott ki, amely az erdélyi magyar városokba kerülő orvosok és színészek itthon maradását, esetleg hazatérését hivatott elősegíteni. A hat lakrészes, családiház-komfortot biztosító ingatlanok tervét Böjthe-Beyer Kinga marosvásárhelyi tervezőmérnök készítette. Szatmárnémetiben az ügyintézést Kiss Szabolcs mérnök és dr. Leiher Nóra fogorvos – a MOGYE végzettje – vállalta magára.
– Az erdélyi magyarság erőforrása a közösség iránt elkötelezett értelmiség áldozatkészsége. A külhoni magyar közösségek fennmaradásának egyik fontos összetevője ennek az értelmiségnek a léte és folyamatos megújulása – mondta köszöntőbeszédében Répás Zsuzsanna, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára. A szolgálati lakások szerepét hangsúlyozva hozzátette:
– Nemcsak házat, hanem jövőt is építünk. Az itt felépülő lakások hasznára válnak majd a szatmári magyarságnak, hozzájárulnak gyarapodásához és erősödéséhez.
A marosvásárhelyi orvosképzés jelenlegi állapotával kapcsolatban az államtitkár asszony kifejtette: – Nem engedhetjük meg, hogy lassan elsorvasztva a magyar nyelvű képzést, végleg elvegyék tőlünk ezt az intézményt. Ragaszkodnunk kell a számunkra egyetlen elfogadható alternatívához: az önálló magyar intézményi struktúra felállításához. Mert csak ez a garancia arra, hogy ötven év múlva is legyenek magyar orvosok Erdélyben. A magyar kormány szívügyének tekinti a magyar orvosképzés ügyét, és azt minden rendelkezésre álló eszközzel támogatja és a jövőben is támogatni fogja. A hallgatók számára ösztöndíjat, a professzorok számára kutatási támogatást nyújtunk, a leendő orvosok számára pedig házat építünk.
De nemcsak orvosok, hanem színészek is pályázhatnak a bérmentesen igényelhető lakásokra. Amint Vass Levente kifejtette, ez a két marosvásárhelyi egyetem – az orvosi és a színi – végzettjeinek közösségépítő szerepét hivatott erősíteni.
Magyarország Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériuma, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Studium Alapítvány támogatói, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Sapientia Alapítvány, valamint a Prospero Alapítvány és a Studium Alapítvány nevében helyezték el az ingatlan alapköveit. Majd Schönberger Jenő szatmári római katolikus megyés püspök, valamint Kovács Sándor, a szatmári református egyházmegye esperese mondott áldást.
Népújság (Marosvásárhely),

Székely maraton
Katalán és baszk újságírókkal ebédelünk a tegnap Marosvásárhelyen rendezett székely nagygyűlés előtt néhány órával, és már az előételnél megegyezünk, hogy az erdélyi magyarok számos tekintetben egy cipőben járnak kisebbségben élő nyugat-európai sorstársaikkal.
A székely szabadság napjáról tudósítani érkezett kollégák által felsorolt, a spanyol–katalán viszonyt illusztráló példák közül több a romániai állapotok hű lenyomata is egyben. Valahányszor katalánok százezrei követelik Barcelona utcáin az autonóm tartomány függetlenségét, a központi spanyol sajtó úgy próbálja bagatellizálni az elszakadási törekvéseket, hogy mindössze néhány ezer fős demonstrálóról ad hírt.
Amikor egy évvel ezelőtt a Habsburgok által kivégzett székely vértanúk tiszteletére a Székely Nemzeti Tanács első alkalommal megtartotta a székely szabadság napi megemlékezést – amelyen a szervezők szerint mintegy harmincezren vonultak fel –, a bukaresti média öt-hatezer résztvevőről számolt be. Nem beszélve a román politikusok vissza-visszatérő retorikájáról, miszerint ugyan milyen autonómiát akarnak maguknak ezek a székelyek, amikor népszámláláskor csupán néhány százan vallják magukat eme etnikai csoport tagjának.
Persze a több szempontból azonos sorsú európai nemzeti kisebbségek helyzete, törekvései ettől függetlenül jelentősen eltérnek egymástól. Miközben a dél-tiroli németek, katalánok, baszkok és erdélyi magyarok időnként még ma is szembesülni kénytelenek a Mussolini-, Franco- és Ceausescu-féle asszimilációs politika nyúlványaival, nem lényegtelen, hogy az erdélyi, székelyföldi magyarok másokkal ellentétben nem függetlenedni, elszakadni akarnak, hanem „csak” nagyobb önrendelkezésre vágynak Románián belül.
Mindez az 1,2 milliós erdélyi magyarság esetében kulturális, míg a mintegy 800 ezer fős Székelyföld esetében területi autonómiát jelent, amelyre egyformán találni működő modelleket a kontinensen. Egyértelmű azonban, hogy a romániai magyarság egészének ügye egyedi rendezést, megoldást kíván. Hűen tükrözi a közösség saját nemzeti identitásáért folytatott küzdelmét, hogy huszonöt évvel a romániai rendszerváltás után is harcolnia kell jelképei szabad használatáért, anyanyelvi jogai érvényesüléséért.
Miközben a bukaresti kormány Hargita és Kovászna megyei képviselői az elmúlt hónapokban bírósági keresetek tucatját zúdították a székelyföldi települések polgármestereinek, a megyei közgyűlések vezetőinek nyakába a székely zászló kitűzése miatt, ugyanezek a prefektusok most, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) minapi hatalomra kerülése után amiatt is perelik a magyar önkormányzati vezetőket, mert felszólításra nem távolították el azonnal a közintézményekről a közösség szimbólumát.
Nem beszélve arról az abszurd szituációról, hogy a tegnapi marosvásárhelyi demonstráció résztvevői attól a román kormánytól követelték a közösségi jogok szavatolását, amelynek egy hete immár az erdélyi magyarság egyetlen, parlamenti képviselettel bíró szervezete, az RMDSZ is oszlopos tagja.
Az alakulatnak egyrészt meg kell felelnie az autonómiát vörös posztónak tekintő román kormányzati partnerek elvárásainak, másrészt nemrég, ellenzéki pozícióban tett ígéretéről, a területi önrendelkezésről szóló törvénytervezet parlamenti beterjesztéséről sem mondhat le. Ami, valljuk be, kibékíthetetlen ellentétnek tűnik, különös tekintettel arra, hogy új szövetségese, Victor Ponta román szociáldemokrata miniszterelnök a Székelyföld létét is megkérdőjelezi.
Az erdélyi magyarokra, székelyekre tehát még hosszú menetelés vár az autonómiáig. De Európában egyetlen közösség sem vívta ki rövidtávfutással önrendelkezését.
Rostás Szabolcs
Magyar Nemzet,

Tőkés László: felszólalás Brüsszelben a romániai magyarok autonómiája ügyében
Alig egy-két órája annak, hogy ma délután, a Székely Szabadság Napján, az erdélyi Marosvásárhelyen, a román hatóságok tiltó intézkedései ellenére 20–30 ezres tömeg tüntetett Székelyföld területi autonómiájáért.
A román államnacionalizmus asszimilációs és betelepítési politikája következtében Erdély és Székelyföld magyarsága, saját szülőhazájában, mára már a krími tatárokéhoz hasonló helyzetbe jutott.
Kisebbségi magyar közösségünk megmaradásának és jövőjének biztosítékát az autonómiában látjuk. A jól működő európai autonómiák mintájára, ennek megvalósításához kérjük és sürgetjük a román kormány, a nemzetközi közösség, az Európai Unió és az Európai Parlament hathatós támogatását! Strasbourg, 2014. március 10.
Tőkés László
EP-képviselő
erdély.ma,

Megbukott hatalmi packázás
Húsz-huszonötezer ember gyűlt össze hétfőn Marosvásárhelyen a székely szabadság napján, méltóságteljes, szép ünnepen emlékeztek a 160 évvel ezelőtt kivégzett hősökre, követeltek autonómiát Székelyföldnek.
A román sajtó ingerküszöbét azonban ezúttal sem érte el a rendezvény, illetve egyetlen momentuma – néhány, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz tartozó fiatal kisebb összeakaszkodása a csendőrökkel – került be a hírtévék műsorába, jelent meg a lapok hasábjain. A békésen, székely zászlókkal vonuló tömeg, az elhangzott üzenetek, a külföldről érkezettek beszédei nem érdekelték a médiát, ismét strucc módjára dugták fejüket a homokba, gondolván, amit nem látunk, amiről nem tájékoztatunk, az nem létezik. Rákattant a román média a fekete álarcos ifjak harcias kiállására, hosszú perceken át ismételték azt a jelenetet, amikor körbevették őket a rendőrök, s elkerülte figyelmüket, hogy pár méterrel arrébb hasonló korú magyar fiatalok népdalokkal csillapították a fellángolni készülő indulatot. Szépen, büszkén, határozottan. S a tömeg „sétált”, végig Marosvásárhely központján, kilométeres sorban vitték, kapaszkodtak a kifeszített 250 méteres székely zászlóba. Visszaütött kissé a marosvásárhelyi főrendőr, a polgármester, a prefektus tiltása, hisz ha az előre ismertetett forgatókönyv szerint engedélyezik a felvonulást, sokkal kevesebb feszültséggel járt volna, s még a radikális ifjak határfeszegetése is szükségtelenné törpül. Nem idegeskedtek volna a 15–20 percekre megállásra kényszerített autósok, s a tömegben sem horgadt volna indulat a tülköléseik hallatán, talán elmaradtak volna a nem kívánt s oda nem illő jelszavak is. Marosvásárhely tavaly tapasztalt békés, örömteli „visszafoglalása” nem vált volna idén indulatosabb, sokszor idegesebb, harciasabb gesztussá, s nem lett volna szükség a város kétszeri zászlós átszelésére a buszokhoz visszaigyekvőknek sem, ha – akárcsak előző évben – a főtérre irányítják a járműveket. Nem így történt, a román hatalom képviselői gátat akartak szabni az autonómiaigény szabad kinyilvánításának, ám ez mégsem sikerült. Megfélemlítésre játszottak, de tiltásuk mintha növelte volna a tömeg elhatározását, elszántságát. A polgári séta pedig még élesebb demonstrációvá vált, az oly gyakran felcsendülő „Itthon vagyunk!” még nyomatékosabbá. Más volt az idei székely szabadság napja, mint a tavalyi. Elszántabb, kicsit idegesebb – de határozottabb is. Igazán hinni kezdtünk abban, amit korábban általánosan minket megillető jogként követeltünk. A hatalmi erőfitogtatás bontja, bontogatja félelmünk falait. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Többes számban
Igen, autonómiát akarunk, csakhogy egyre inkább balladai homályba vész, a „mi” alatt igazából kiket is értünk valójában.
Vajon az önrendelkezés elérésén dolgozó barátaink biztosak lehetnek abban, hogy valóban az 1,237 millió főt számláló romániai magyarságot képviselik, amikor kiállnak a nagyvilág elé? Másképpen feltéve a kérdést: nem önámítás-e sorstársakként összetartó, együtt élő és gondolkodó, jó magyar emberekből álló közösségként meghatározni magunkat olyankor, amikor sérelmeinknek és jogos követeléseinknek akarunk hangot adni?
Merthogy egyre nyilvánvalóbb: sokan nem azt akarják, amit „mi”. Ott van a több százezer főt számláló érdektelenek tábora, akik a közöny kényelmes foteljében csücsülve éldegélnek jól körbefalazott világukban, s csak akkor van véleményük, ha a tenni akarókat kell kiosztani. Hozzájuk képest szerencsére csepp a tengerben azoknak a száma, akik a cselekvést úgy értelmezik, mint újabb lehetőséget a balhéra, most mégis utóbbiak provokáló, gyűlöletkeltő tetteitől hangos a sajtó.
Az a felemelő hangulat, amelyet tavaly éltek meg mindazok (és nem csak), akik részt vettek a marosvásárhelyi székely szabadság napján, szinte nyom nélkül szertefoszlott a második születésnapon. Az elmúlt évek egyetlen mértékadó és -tartó szervezete, az autonómiatörekvéseket következetesen, őszintén és önzetlenül képviselő Székely Nemzeti Tanács most hibázott, amikor belement a félmegoldásba, és hagyta, hogy a megemlékezőket-tüntetőket úgy terelgessék a járdán a csendőrök, mint az állatokat.
Utólag még szerencse, hogy nem teljesült a szervezők előzetes, fellengzősen hangzatos elvárása, miszerint 100 ezer embert vártak hétfő délután a Postarétre. Nem ildomos fejetlenül dobálózni a számokkal: a nagyotmondás egy idő után ugyanúgy zavaróvá válik, mint a rendfenntartók bagatellizáló hozzáállása.
Sajnos azonban sokkal felháborítóbb dolgok is történtek Vásárhelyen: a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom hőzöngése megmutatta, milyen veszélyekkel jár, ha azt hisszük, azért vonulunk utcára, hogy a „mi” arcunkat, bajainkat, követeléseinket lássa-hallja a világ – ehelyett csuklyás-maszkos dulakodókról szólnak a hírek. A múlt fájdalmain élősködő, ezzel pedig a jelenünket fertőző bagázs minden bizonnyal büszke performanszára, mi azonban szégyelljük és elítéljük.
Igen, mi: azok, akiket most közönyös családtagok, barátok, munkatársak, szomszédok ostoroznak azzal a felkiáltással, hogy ezért kellett?! Mi, akik a Dâmboviţa-parti alkudozások miatt újfent távol maradókat képtelenek vagyunk megérteni. Mi, akik az idei székely szabadság napjának legfájóbb tanulságaként most úgy érezzük, hogy kevesen vagyunk, és nem tudjuk, hol vannak a többiek.
Páva Adorján |
Krónika (Kolozsvár),

Florea: a székelyföldiek üljenek otthon
Majdnem kizárólag a hétfői megemlékezésről és polgári sétáról beszélt szerda délelőtti sajtótájékoztatóján Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea, aki hangsúlyozta: többet egyetlen felvonulást sem engedélyez Marosvásárhelyen. Úgy tűnik, csak az embertömegek felvonulását ellenzi, ugyanis március 15-én a lovas huszárok bejöhetnek Vásárhelyre, s a régi szerpentint is lezárják nekik.
„Nem fogom újra megengedni, hogy Marosvásárhely lőtérré váljon, olyan konfliktusos övezetté, ahol a marosvásárhelyiek rosszul érzik magukat. Felháborítónak tartom, hogy Hargita és Kovászna megyéből idejöjjenek hozzánk, és kiabáljanak, cirkuszoljanak. Elvártam volna az RMDSZ-es székelyföldi polgármesterektől, akik azt akarják, hogy közösen pályázzunk a Székelyföld, Európa Kulturális Fővárosa címre, hogy eljöjjenek hozzám beszélgetni, s ne a feszültségkeltő rendezvényre menjenek el” – mondta Florea, aki annak ellenére, hogy a sajtó képviselői felhívták a figyelmét, hogy hétfőn nem volt felvonulás, hiszen azt nem hagyta jóvá, folyamatosan hangsúlyozta, hogy Marosvásárhelyen többet semmiféle felvonulás nem lesz.
„Hivatalosan” hirdették a harmóniát
Florea szerint „egyesek” azt akarják, hogy Marosvásárhely ne tudjon megszabadulni a konfliktusövezet minősítéstől, ezért szervezték itt meg a Székely Szabadság Napját. „Ezután minden, a városháza fejléccel kibocsátott hivatalos iratára rá fogjuk írni, hogy Marosvásárhely a harmónia és nem a konfliktusok városa.” A román újságírók azon felvetésére, hogy vajon nem lett volna jobb döntés, ha megengedi a felvonulást, mivel akkor a tömeg nem a járdára szorulva kell megtegye az utat a főtérig, Florea azt válaszolta: „jó döntés volt, hogy nem engedélyeztük a felvonulást, hiszen, mint kiderült, a szervezők olyan szélsőségeseknek is helyet adtak, akik csak azért jöttek, hogy cirkuszoljanak”. Arra a kérdésre, hogy ha valóban akkora cirkusz volt, mint amekkoráról a városvezető beszél, a csendőrök, rendőrök miért nem vettek őrizetbe egyetlen személyt sem, Florea nem válaszolt.
Jöhetnek a huszárok
Marosvásárhely polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy annak ellenére, hogy a helyi rendőrség vezetője, Valentin Bretfelean nem értett egyet, ő mégis megengedte, hogy az RMDSZ által szervezet március 15-ei megemlékezésekre bejöjjenek a lovas huszárok. „Bár a törvény tiltja, hogy lóháton közlekedjenek a városban, megegyeztünk, hogy a huszároknak lezáratjuk a régi szerpentint, így azon az útszakaszon és az emlékmű környékén bemutatót tarthatnak” – mondta Florea.
Simon Virág
Székelyhon.ro,

Székely szabadság: árnyoldalak és pozitívumok
Másodízben is megtartották a Székely szabadság napja nevű autonómiapárti rendezvényt Marosvásárhelyen. A megmozdulás – amelyen minden bizonnyal többen is részt vettek volna, ha nem hétfő délután tartják – nem nevezhető teljes mértékben sikeresnek: az incidenseket csak részben sikerült elkerülni, a nagygyűlést követően súlyosabb, komolyabb rendbontás nem történt ugyan, de a HVIM aktivistái összetűzésbe keveredtek a rendfenntartó erőkkel. (Krónika)
Az előzmények alapján tartani lehetett attól, hogy akár tettlegességig fajuló incidensek is lesznek, mivel éppen a hatóságok voltak azok, amelyek mondvacsinált ürügyre hivatkozva feszültséget gerjesztettek, amikor csupán a székely vértanúk emlékművénél megtartott megemlékezést engedélyezték, az azt követő, a belvárosba tartó felvonulást nem. Mivel a szervezők jelezték: a hatósági tiltás ellenére nem az úttesten vonulva, de a járdákon elkísérheti a tömeg azokat, akik az autonómia-megmozdulás kiáltványát elvitték a kormány helyi képviselőjének hivatalába, tartani lehetett tőle, hogy vagy valamelyik tüntető veszíti el a fejét, vagy provokáció történik, amelynek az a célja, hogy a megmozdulás botrányba fulladjon, lejáratva ezzel az autonómia követelőit, illetve magát az önrendelkezés eszméjét.
A legjobb az lett volna, ha a híradások arról szólnak, hogy a magyar közösség akkor is tartózkodik az erőszaktól és a szélsőséges megnyilvánulásoktól, amikor polgári engedetlenséghez folyamodik. (A tiltások ellenére meghirdetett vonulás ennek tekinthető, még akkor is, ha csak „lájtos” formában, hiszen az úttesten vonulást nem javallották). Egyesek azonban – a sajtóbeszámolók szerint – Székelyföld nem Románia!, illetve Vesszen Trianon jelszavakat skandáltak. Az ilyen megnyilvánulások kontraproduktívak, hiszen az autonómiaküzdelem célja éppen az, hogy azon területek, amelyek számára önrendelkezést követelnek, Románián belül élvezzenek különleges státust. Minden ezzel ellentétes hang a román állam azon képviselőinek kedvez, akik szeparatizmust kiáltva tagadják meg az önrendelkezéshez való jogot. Emlékezetes, hogy a marosvásárhelyi önkormányzat épp a hasonló jelszavakat használta fel ürügyül arra, hogy idén ne engedélyezze a felvonulást, és ezen álláspontjukon annak ellenére sem változtattak, hogy az esemény főszervezője, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke nyomatékosan kijelentette a nyilvánosság előtt, hogy az autonómiamozgalom célja a Székelyföld önrendelkezésének Románián belüli kivívása, és a marosvásárhelyi demonstráció célja is ennek megfogalmazása.
Az, hogy volt egy olyan csoport is, amelynek tagjai agresszívan viselkedtek a rendfenntartókkal, sőt petárdát is robbantottak, és EU-zászlót égettek, különösen alkalmas arra, hogy a rendezvényt, sőt az egész autonómiaküzdelmet lejárassa.
Izsák Balázs beszédén érezni lehetett, hogy megpróbál lavírozni. Bizalmat előlegezett az RMDSZ-nek, mondván, a kormány tagjaként segíthet előmozdítani az önrendelkezés ügyét, ezzel kísérelte meg megszerezni a legerősebb, legnagyobb befolyással rendelkező magyar szervezet támogatását az SZNT kezdeményezéseihez. Szavait hangos nemtetszés fogadta – ez is jelzi, hogy az autonómia iránt elkötelezett polgárok körében egyre nagyobb az elégedetlenség a szövetséggel szemben. Mint ahogy – az incidensekkel együtt – azt is, hogy a jelek szerint nem mindig tudja kézben tartani az eseményeket. (Miközben az RMDSZ amolyan kinn is vagyok, benn is vagyok módon képviseltette magát: hivatalosan nem állt a megmozdulás mellé, hanem a tagok belátására bízta, hogy részt vesznek-e. Ennek nyomán az ismertebb székelyföldi RMDSZ-es vezetők egy része jelen volt).
Az ugyanakkor pozitívumnak tekinthető, hogy ismét sikerült ezreket az utcára szólítani az önrendelkezés eszméje mellett, mint ahogy az is, hogy ehhez sikerült nemzetközi támogatást is találni. Még ha nem is befolyásos kormányok álltak ki a megmozdulás szervezői, illetve az autonómia mellett, fontos, hogy a katalán és a baszk közösség képviselői felvállalták az ügyet. A kérdés csak az, hogy mi lesz a folytatás. Az önrendelkezés felé vezető úton ugyan szükség van a nyilvános utcai demonstrációkra, a tömegerő felmutatására is, azonban csak a tüntetések nem elegendőek, és a szélsőséges elemek megjelenése is ártalmas. (Miközben a polgári engedetlenség, mint eszköz, egyike a lehetőségeknek).
Emlékezetes, hogy a tavalyi nagygyűlés végén elfogadott, autonómiát követelő petícióra a román kormány még mindig nem válaszolt. Bukarest úgy próbálja bagatellizálni az ügyet, hogy nem is reagál hivatalosan az autonómiakövetelésekre. Ezen magatartás megváltoztatásához néhány tüntetés nem elég: az is fontos, hogy a magyar közösség politikai képviseletét ellátó szervezetek egységesen lépjenek fel az ügy érdekében. Ha a napokban ismét a román kormány részévé váló RMDSZ is felvállalja az autonómia ügyét, és ha sikerül minél szélesebb körben, a külföldi hivatalos fórumok előtt is megismertetni a magyar önrendelkezési törekvéseket, és esetleg tekintélyes támogatókat is találni, akkor nagyobb a siker esélye. Ha nem, és a román hatalom továbbra is azt mondhatja, hogy az autonómia valójában csak néhány magyar „radikális” délibábos követelése, ami mögé a „mérsékelt”, „józan” magyar szervezetek nem állnak oda, akkor az autonómiatüntetéseken bármennyi kiáltványt elfogadhatnak, nem várható, hogy azokra több figyelmet szentel Bukarest, mint eddig.
mensura.ro
Erdély.ma,

Ozsdola politikai elítéltjei (Szígyártó Domokos és öt társa)
Pusztai és Dézsi halála után sem ért véget az ozsdolai nép zaklatása, a hatóságok folytatták a boszorkányüldözést a két betyár feltételezett cinkostársai, segítői kézre kerítése érdekében. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtása után Erdélyben is elkezdődött a hajtóvadászat, s ez alól Ozsdola sem képezett kivételt. A kommunista hatóságok Ozsdolán példát akartak statuálni, nehogy valakinek ismét eszébe jusson fellázadni a vörös terror ellen. Ezért kapóra jött a Szígyártó Domokos-ügy.
Kivégzés és sokéves börtönbüntetés
1957 nyarán Szígyártó Domokos molnár elhatározta, hogy megbosszulja Pusztai Ferenc és Dézsi Dénes halálát, megöli Boros Lajost, a mindenki által gyűlölt párttitkárt. 1957. június 16-ról 17-re virradó éjszaka Szígyártó Domokos egy Mauser márkájú katonai fegyverrel az ablakon keresztül rálőtt Borosra. Nem találta el. A golyó áthaladt az ablakon, s a falba csapódott 130 centiméter magasságban. Az év decemberében 28-áról 29-ére virradóra ismét belőtt az ablakon, de ezúttal sem találta el Borost. Ezt követően 1958. február 16-án este egy kővel fejbe verte Fetés Zoltánt, a községi néptanács titkárát. Árulás nyomán az akkori milícia és Securitate azonosította a tettest. Szígyártót 1958. augusztus 22-én reggel 8 órakor tartóztatták le és szállították egy fekete színű zárt kocsival a marosvásárhelyi Securitatéra, a Rigó utcába. A vád ellene: „terrorista bűncselekmény és a társadalmi rend elleni összeesküvés”. A lakásán végzett házkutatás során megtalálták a katonai fegyvert, és jelentős mennyiségű lőszer is előkerült. Boros Lajos meggyilkolási szándékán kívül az ellene felhozott másik súlyos vád, hogy 1951 és 1955 között kapcsolatban állt Pusztaival és Dézsivel, akikkel a saját lakásán találkozott, nekik lőszert és élelmet adott. Később „bűntársait, felbujtóit” is őrizetbe vették: Finna Dávidot szepember 7-én, Tibesz Ágostont október 26-án, László Andrásné Bodoki Annát pedig november 26-án tartóztatták le. A vizsgálati fogságban kegyetlenül bántak velük, megkínozták őket. Szígyártót és társait a Kolozsvári III. Katonai Bíróság Marosvásárhelyen tartott tárgyaláson ítélte el. Szígyártó Domokost (1933–1959) halálra ítélték, Szamosújváron kivégezték és teljes vagyonát elkobozták. Finna Dávidot (1933-1995) életfogytiglani börtönre ítélték (elméje a börtönben elborult, a Dolj megyei Poiana Marén hunyt el), László Anna (született 1907. augusztus 26-án a Brassó megyei Bodolán – elhunyt 1983. június 15-én Ozsdolán) tizenöt év börtönbüntetést kapott, amiből kényszermunkán hat évet és nyolc hónapot töltött. Tibesz Ágostont (1902–1990) tíz év kényszermunkára ítélték, László András, Anna férje (1895–1960) hat hónap múlva súlyos betegség miatt szabadult ki, három hónap múlva pedig elhunyt. Ha nem is közvetlenül Dézsi és Pusztai miatt, de koholt vádak alapján 1958-ban Kósza Józsefet (1912–1997), a falu római katolikus plébánosát is letartóztatták, és tíz év börtönbüntetésre ítélték. Kósza József 1948–1958 és 1964–1976 között szolgált az egyházközség plébánosaként. Róla a mai napig is nagy tisztelettel és szeretettel beszélnek az ozsdolaiak. A szülőfalu nem csak Dézsinek és Pusztainak maradt adós egy emlékjellel a rendszerváltás után huszonöt évvel, hanem Szígyártó Domokosnak és ártatlanul elítélt társainak is. Remélhetőleg a Kovászna Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége támogatásával idén törleszti régi adósságát a faluközösség.
László Ödön emlékezik
A minap László Ödön, hetvenhét esztendős ozsdolai pálinkafőzőt kerestük fel, és arra kértük, meséljen Pusztairól és Dézsiről, illetve szülei, László András és Anna kálváriájáról. – Az ötvenes évek elején itt, Ozsdolán B. Mihályné volt a néptanács alelnöke. Dézsi Dénes összejött vele, habár sokkal idősebb volt nála. Boros Lajos féltékenykedett Dézsire, ezért munkaszolgálatra küldte. Boros az én édesanyámmal volt egyidős, 1907-beli születésű. Dézsi nem volt rossz fiú, ellenben Pusztai agresszív, verekedős természetű volt. Bálban a bicskát feldobta a mennyezetbe. Ők ketten nagyon jó barátok és kortársak voltak. A Zsil völgyéből megszöktek a nehéz fizikai munka miatt. Dézsit egyszer el is kapták, de az ablakon keresztül megszökött a kézdivásárhelyi milíciáról. A hegyekben találkozott Pusztaival. Addig, amíg nem lőtték meg a két milicistát Bélafalván, nem is nagyon keresték őket. 1954. augusztus 22-én nekünk, az 1936-belieknek regrutabálunk volt a kultúrotthonban. Pusztai és Dézsi Hilibből érkezett Borosékhoz. Bementek hozzájuk 21 óra körül, és el akarták vinni magukkal „kirándulni” az erdőbe. Ekkor lőtték meg Dénest. Mancika leszaladt a milíciára, és elmesélte, hogy mi történt náluk. Pusztainak akkor sikerült elmenekülnie. A temetőből éjfélkor jelt adott Lukács Lajosnak, hogy él. Neki a barátja volt. Miután mindkettőt meglőtték, Szigyártó Domokos kétszer belőtt Boroshoz, de nem találta el. Domi nekem igen jó barátom volt, ő magánmolnár volt. Édesanyámnál, néhai László Annánál pálinkafőző működött abban az időben. Édesanyám családjában a bodolai gróf két gyermeket keresztelt. Édesanyám, Bodoki Anna is keresztgyermekük volt a gróféknak. A bodolai Nemes András gróf szülei adták át édesanyámnak az ozsdolai birtokot, hogy jöjjünk át, vegyük azt át. Édesapám árkosi székely ember volt. Amikor mi Bodolán voltunk, akkor ott román világ volt. Boros nálunk evett-ivott ingyen, soha nem fizetett, és más aktivista cimborákat is hozzánk hozott potyázni. Éjjel-nappal kellett etetni-itatni az aktivistákat. Még azt sem mondták, hogy köszönöm. Egyszer édesanyám megemlítette Borosnak, hogy néhanapján fizethetne is, mert mi éjjel-nappal dolgozunk. Boros azt mondta anyámnak: „vén kulákné, fogd bé a szád, mert máma vagy és holnap nem”. Ezt vetette oda édesanyámnak. Édesanyámat is megvádolta azzal, hogy kapcsolatban állt a betyárokkal, és ő biztatta fel Szigyártó Domit, hogy lőjön be hozzá. Nálunk tanácskozták meg az ügyet a pálinkafőzőben. Boros miatt kapott édesanyám tizenöt évet, édesapámat szintén elvitték, de hat hónap múlva súlyos betegsége miatt hazaengedték. Még három hónapot élt, majd elhunyt 1960-ban. Sokat kínozták a beteges embert. Édesanyám hat évet és nyolc hónapot ült le a börtönben tiszta ártatlanul. Nem tudtuk, hogy él-e, és hol van. Amikor elvitték, volt tizenkét süldőnk, azokat eladtuk, és az árából fellebbeztünk Marosvásárhelyen. Az ügyvéd, akit megfogadtunk, felállt, de szóhoz sem jutott, leültették. Akkor tudtam meg azt, hogy Domokost halálra ítélték. Édesanyám több börtönben is raboskodott. A vagyonunkat elkobozták, mindent elvettek, a malmunkat és a cséplőgépünket is beleértve. Csak a rendszerváltás után tudtuk visszaperelni vagyonunk egy részét. A pálinkafőzőbe Dézsi és Pusztai is el-eljött, de ők mindig kifizették a pálinkát, nem nálunk ittak, hanem elvitték az italt. Velünk szemben rendesek voltak, de gyűlölték a kommunista rendszert és annak hűséges kiszolgálóit.
Megverte az erdőpásztort
László Ödönt arra kértük, meséljen el egy Pusztaival vagy Dézsivel kapcsolatos esetet. Rövid gondolkozás után Ödi bácsi az alábbi történetet mesélte el.
– Amikor 1955-ben csemetét kapáltunk, egyik este hat óra körül bejött Pusztai egyedül a barakkba, erdészruhában volt, és elkiáltotta magát: Fel a kezekkel, a kutya istenit! Velem volt Szígyártó Domi és Tóth Mihály is, voltunk vagy nyolcvanan. Zölde Ilonka édesapja volt a brigádos. Pusztai azt mondta: „Nekem egyetlen emberrel van dolgom, Czibakkal. Azzal, aki a medve bőrére előre ivott.” Czibak Jóska bácsit nagyon elverte, azt mondta, hogy ő mást senkit nem bánt, neki csak egy emberrel van baja. Azt mondta neki, hogy vegye le az állam tulajdonát képező ruhát magáról. Ruhát cserélt vele, a sajátját pedig a tűzbe dobta. Czibakot gatyásan hagyta, majd jól elverte, mivel megtudta: Czibak azzal dicsekedett, hogy kézhez keríti őket. Késő este kellett énekeljük Pusztaival az Internacionálét és a székely himnuszt. Ő adta meg a hangot. Tisztán emlékszem az esetre. Pusztaiék csak azokat verték meg, akik árulkodtak felőlük, vagy sanyargatták a népet. A szegény embereket mindig segítették. A sok szenvedés miatt a mai napig megoszlanak a vélemények Pusztairól és Dézsiről
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

„A magyarországi szélső jobboldaliak otthon tüntessenek!”
A magyarországi szélső jobboldaliak otthon tüntessenek, nem Romániában, nem Marosvásárhelyen, vagy bármely más településen – fejtette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnök a parlament épületében az újságíróknak a Székely Nemzeti Tanács által Marosvásárhelyen, hétfőn szervezett Székely Szabadság Napja rendezvényen történt incidensekre vonatkozó kérdéseire.
„Azok, akik Magyarországról jöttek, hogy itt tüntessenek, és itt a szélső jobboldal képviselőire gondolok, Magyarországon kellene tüntetniük, nem nálunk. Mi elhatároljuk magunkat tőlük, nem mi voltunk a szervezők, nem mi hívtuk meg őket. Úgy gondolom, hogy minden demokratikus értékeket és elveket valló embernek el kell határolnia magát ezektől a szélsőjobboldali csoportoktól, bárhonnan is érkezzenek ezek” – mondta.
Ami a hétfői marosvásárhelyi rendezvényt illeti, Kelemen megemlítette, egy történelmi eseményre emlékeztek, amelynek semmi köze nincs a román–magyar kapcsolatokhoz.
„Százhatvan évvel ezelőtt történt, megemlékezésről van szó. Én azonban nem értek egyet azzal, hogy Magyarországról emberek jöjjenek hozzánk tüntetni, sem Marosvásárhelyre, sem máshová, legyen szó a Jobbikról, vagy más szervezetekről. Pont!” – tette hozzá Kelemen Hunor.
Hétfő este megközelítőleg 4000 személy vett részt a marosvásárhelyi székely vértanúk emlékművénél szervezett rendezvényen, amelyen az 1854-ben megölt székelyekre emlékeztek. Az emlékműnél megközelítőleg három és fél órán át zajlottak a beszédek, majd az emberek a város központja felé indultak a járdán. A felvonulást azonban megzavarták a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai, akik kisebb összetűzésekbe kerültek a rendfenntartó csendőrökkel.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad),

A székelyek pártját fogták a marosvásárhelyi román újságírók
Míg szerdai sajtótájékoztatóján Marosvásárhely polgármestere elítélte a hétfői autonómiatüntetést, a román újságírók többsége úgy vélekedett, Dorin Floreának jóvá kellett volna hagynia a székelyek felvonulását.
„Mi vagyunk a többség, tőlünk függ, hogy teljesülnek-e a követeléseik vagy sem. Kérniük pedig szabad a magyaroknak” – mondta az egyik újságíró a polgármesteri sajtótájékoztatót megelőző beszélgetésen. A román sajtósok többsége egyetértett abban, hogy „Marosvásárhelyen mindjárt hamarosan már megmozdulni sem szabad”.
Egyikük, Adrian Giurgea szerint ha Florea jóváhagyja a menetelést, egy óra alatt véget ért volna az egész, és nem történtek volna incidensek. A tavaly sokkal több résztvevő volt, megengedték, nem volt semmi gond – magyarázta. „Marosvásárhelyen nem lehet felvonulni, nem lehet jelszavakat kiabálni, de még a piacokon sem lehet kétnyelvű cédulákat osztogatni, mert az is bűncselekménynek minősül” – fejtegette az újságíró.
A román sajtó képviselői szerint nem tiltható meg az, hogy egy rendezvényről az emberek a főtérre menjenek, vagy egyáltalán a városban járkáljanak, alkotmányos joga mindenkinek ott sétálni, vagy közlekedni, ahol kedve tartja.
Jövőre sem engedélyezi
Dorin Florea azonban kijelentette: jövőre sem engedélyezi a felvonulást, mert szerinte a hétfői tüntetés újból csatatérré változtatta Marosvásárhelyt. A polgármester javaslatára egy felirat került a városháza homlokzatára, amelyen román és magyar nyelven az olvasható, hogy „Marosvásárhely - Harmónia, nem konfliktus!”.
Ezután valamennyi hivatalos okiratra is felkerül ez a szlogen, akkor is, ha az belföldre, akkor is, ha külföldre készül – mondta az előljáró, aki szerint kampány előtt, alatt és után szerveznek hasonló megmozdulásokat a politikusok. Florea szerint néhány személyt letartóztattak hétfő este, amit újságírói kérdésre a rendőrség és a csendőrség is cáfolt.
Sikerként értékeli a hétfői rendezvényt Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt eljnöke. „Székelyföldnek van hivatalos zászalaja, himnusza, most már ünnepnapja is” – fogalmazott szerdai sajtótájékoztatóján a politikus, aki szerint a székely jelképeket, vagy érzelmeket senki nem tudja kiirtani, ezért a március 10-t minden évben megünnepelik, és követelik az autonómiát. Közölte: a szélsőséges megnyilvánulásoktól az MPP vezetősége elhatárolódik, a jövőre vonatkozóan pedig javasolja, a szervezők vonják le a következtetéseket, hogy zökkenőmentesebben szervezhessék meg.
Antal Erika
maszol.ro,

Egyházi örökség válaszút előtt
Sok évszázados, esetenként évezredes tapasztalat áll erdélyi magyar történelmi egyházaink mögött: biztos gazdasági hátterük a legnehezebb korokban is mentsvárat jelentett. A lélekszámban fogyatkozó egyházközségek gondja ma mégis az, hogy miként tudják jövőbe mutatóan hasznosítani az elődök által rájuk testált vagyont.
A római katolikus, református és unitárius egyház ma Erdély legnagyobb föld- és erdőbirtokosa, mégis alig akad olyan egyházközség, ahol egyházi vállalkozás keretében próbálnák hasznosítani a vagyont. Hasonlóképpen problémát jelent a peres úton visszakapott ingatlanok felújítása és haszonbérbe adása is. A jövedelmet termelő néhány egyházi vállalkozás inkább kivétel, mint sikerrecept a szociális és oktatási szerepválalláshoz.
Ennek az írásnak az ötlete Egerben, a város alatti pincelabirintusban született meg bennem. Abban a hatalmas földalatti „hálózatban”, amelyet egykoron a katolikus egyház építtetett ki ide hordva a környező szőlőhegyek kiváló nedűjét. Évszázadokon át az egri püspökségnek nemcsak a bora, hanem a hatalma is messze földön híres volt, tudatosítva az utókorban a példásan működő egyházi iskolák, kórházak és egyéb szociális intézmények biztos anyagi alapját. Egerben a szőlő és a bor, az Alföldön a kiváló minőségű termőföld, Székelyföldön pedig a rengeteg erdő jelentette az egyházi élet működésének biztonságos hátterét.
Kívülálló szemében a történelmi egyházak mesés vagyonra tettek szert az elmúlt évszázadokban. Míg a római katolikus egyház vagyonáról, a Vatikán gazdagságáról időnként találgatások jelennek meg a világsajtóban, a szerényebb múlttal és szerényebb körülmények között élő protestáns egyházak gazdasági hátterét egy-egy impozáns belvárosi épület értékével próbálják azonosítani. Román emberektől hallottam többször is, hogy Kolozsvár legnagyobb értéket jelentő belvárosi épületeit vállvetve birtokolja a római katolikus, a református és az unitárius egyház, amiből minden bizonnyal hatalmas bevételeik származnak.
A történelmi örökséggel azonosított egyházi gazdagság mögé általában nehéz bepillantani, a csillogó külső mögött azonban teljesen más kép fogad Erdélyben, mint például a Vatikánban vagy a németországi evangélikus egyházban. A kommunizmus 45 esztendeje lenullázta a történelmi magyar egyházak vagyonát, a rendszerváltás óta eltelt negyed század pedig nem volt elegendő ahhoz, hogy a szelektíven visszaszolgáltatott vagyonrészekkel biztos lábakon álló gazdasági háttér jöhessen létre. A három legjelentősebb történelmi magyar egyház – a református, a római katolikus és az unitárius egyház – képviselőinek segítségével kerestük kérdéseinkre a választ: szegény vagy gazdag a mai egyház, illetve miként tud sáfárkodni a javaival?
„A rendszerváltás nagy illúziója volt, amikor mindenki azt gondolta, hogy ott lehet folytatni az újrakezdést, ahol a második világháború után az egyház kényszerből abbahagyta. Hiú ábrándnak bizonyult” – mondja Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke (lenti képünkön). A megváltozott társadalomban, egy szekularizált világban, működő tőke és gazdasági háttér nélkül vállalkozott az egyház azokra az új feladatokra, amelyeket a ’90-es évek kihívásai közepette vártak el tőle. A történelmi magyar egyházak Erdélyben sok olyan új feladatot is felvállaltak és ellátnak, amelyek alapvetően nem egyházi funkciók: gazdálkodást segítő vagy szociális programokat igyekeztek saját struktúrájukon keresztül beindítani és működtetni, legtöbbször biztos anyagi források hiányában. Kató Béla szerint 25 évvel a rendszerváltás után a nagy kérdés az, hogy ezek az egyházi intézmények mennyire erősödtek meg, vagy mennyire ingatag ma is a jelenlétük?
Ingatlanok zátonyon
A gazdasági háttér rendszerváltás utáni rendezése az eredeti elképzeléseknél sokkal nehezebben, és lassabban haladt – tartja a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség gazdasági vezetője, Varga Rezső. „Nehezen, gyakorta csak peres úton visszakapott épületeink teljesen lelakottak, lepusztultak, általános felújításra szorulnak. Többségükben iskolák vagy szociális intézmények működtek a két világháború között, évtizedek óta nem javították őket, így elképzelhető, mennyibe kerül a tatarozásuk” – vázolja a helyzetet a gyulafehérvári egyházi elöljáró. Hasonló állapotokról beszél a református egyház püspöke is: a néhány visszakapott kollégiumot a föld- és erdőterületek, illetve a járulékos gazdasági épületek nélkül, „csupaszon” vehette birtokába az egyház. Működőképessé tételük volt az elmúlt 25 esztendő legnagyobb kihívása. A néhány templomra és kollégiumra elnyert uniós pályázatokból származó finanszírozás a valós szükségletek töredéke: Kató szerint nem létező pénzükből folyamatosan az ingatlanokra költenek.
Mindhárom erdélyi magyar történelmi egyház a zömében bérházként visszakapott egykori épületeiket csak a nagyvárosokban tudják olyan áron bérbe adni, hogy abból jövedelmük származzon. Ilyen vagyonnal Kolozsváron és Gyulafehérváron rendelkeznek, és kisebb, hasznosítható épületekkel Nagyváradon, Szatmárnémetiben vagy a székelyföldi városokban. Bérleményekből származó fő bevételi forrással mindhárom egyház csak Kolozsváron számolhat, a kincses városban visszakapott ingatlanok azonban sok millió eurós beruházásra szorulnak.
„A kolozsvári többszintes, belvárosi Metropol épület teljes egészében egyházi tulajdon volt az államosítás előtt. A mintegy ötven lakásból álló épületegyüttesben hét lakrészt és a kereskedelmi célokra bérbe adható földszinti részt kaptuk vissza. Sürgősen javítani kellene az épületet, de az ott lakóknak nincs rá pénzük, az egyház pedig nem tudja magára vállalni a teljes felújítást” – magyarázza Kató Béla. Egy-egy hasonló épület több millió eurót is felemésztő teljes felújításának költségei bérleti díjakból 20 év alatt sem térülnek meg, felújítás nélkül viszont képtelenség reális árat fizető bérlőt találni. Ezek az ingatlanok tehát inkább viszik a pénzt, mint hozzák.
Némileg jobb helyzetben van a római katolikus és az unitárius egyház. Az unitárius püspökség néhány olyan üzlethelyiséggel, és irodának kiadható épülettel rendelkezik Kolozsvár belvárosában, amelyek a 2009-ben kirobbant gazdasági válság előtti években jelentős bevételt eredményeztek. „A püspökség négy-öt, piaci áron bérbe adható kolozsvári ingatlannal rendelkezik, ezek jelentik a fő bevételi forrásunkat” – magyarázza Dácz Tibor, az Unitárius Püspökség gazdasági tanácsosa. Míg 2009-ig az volt a fő szempont, hogy magyar vállalkozó legyen a bérlő – bőven akadt jelentkező, volt kiből válogatni –, ma annak is örülnek, ha a néhány évvel ezelőtti bérleti díjak feléért találnak valakit. A nagy cégeket részesítenék előnyben, amelyek több garanciát jelenthetnek arra, hogy egyik napról a másikra nem húzzák le a rolót, de ez az egykori szempont is ma már illúzió. Akárcsak más bérbeadó, az egyház is kárral maradt az elmúlt években a cégek csődbe jutása nyomán, akiktől bírósági úton sem lehet behajtani a bérleti díjakat. Közös üzletpolitika, hogy ha jóval olcsóbb áron is, de bérlőt kell találni a kiadható ingatlanok számára.
Földalapú támogatásból élnek
Ma Erdélyben az egyházak a legnagyobb szántóföld-, legelő-, kaszáló- és erdőtulajdonosok. A falusi közösségek megváltozott életformája, a mezőgazdálkodásból származó alacsony jövedelem a magyarázata annak, hogy az egyházközségek, illetve a püspökségek bevételeiben nem számottevő tétel a mezőgazdasági tevékenységekből származó jövedelem. Dácz Tibor nem ismer olyan gyülekezetet a 125 egyházközségből álló erdélyi unitárius egyházban, ahol maga az egyházközség foglalkozna gazdálkodással, pedig a visszakapott egyházi birtokok falvanként a néhány hektáros területnagyságtól több száz hektárig terjednek. „Ahol lehetőség van rá, a földeket egy-egy helyi társulásnak adják haszonbérbe, vagy egyházhoz közeli gazda dolgozza meg. A földekért járó hektáronkénti földalapú támogatás viszont az egyházat illeti meg, kisebb gyülekezetek esetében ez fontos bevételi forrás” – összegzi az unitárius egyház gazdasági igazgatója.
Az Erdélyi Református Egyházkerület mintegy 600 gyülekezetében is az egyházi földek és kaszálók után származó egyetlen reális jövedelem az uniós területalapú támogatás, amit az egyház közvetlenül ugyan nem igényelhet, de a földjeit használó hívei befizetik azt a gyülekezet kasszájába, kiegészítve vele az egyháztagok egyházfenntartási járulékát.
Nagy erdő hoz jövedelmet
Az 1991-ben elfogadott első földtörvény még 10 hektárban határozta meg a visszaszolgáltatható mezőgazdasági és erdőterületek nagyságát, a későbbi módosítások, illetve az idevágó új jogszabályok az egyházak esetében is eltörölték a visszaigényelhető mezőgazdasági területek felső határát. A nehézkesen induló, hosszú éveken át tartó erdőrestitúció ma már egyértelműen pozitív hozadékaként az egyházi erdők és földek legalább 85 százaléka került vissza a jogos tulajdonosokhoz. Dácz Tibor szerint azonban itt is a nagy számok törvénye érvényesül: az erdőgazdálkodásból annak a gyülekezetnek származhat jelentősebb jövedelme, ahol száz hektárt maghaladó erdőterület került birtokba. A 15-20 hektáros egyházi erdő tűzifát biztosít az egyházközség számára, és 4-5 évente akár 10-15 ezer lej jövedelmet termelhet, de ennél többet elvárni nem lehet.
A gyülekezeti erdők minősége jelentős mértékben függ attól, hogy a visszaszolgáltatásban partner volt-e a helyi önkormányzat. Ahol a helyi községi vezetők magyarok, nagyobb arányban jutott jó minőségű erdőhöz az egyház, szemben az olyan településekkel, ahol a visszakapott erdők többsége már meg volt csonkítva. A jó erdőt meg lehet őrizni – a kilencvenes évek tömeges erdőirtása már a múlté –, legfentebb kisebb lopások történnek, amit az erdészeti kerületnek kötelessége megtéríteni. Néhány egyházközség viszont a letarolt erdőkkel pórul járt, hiszen 30-40 éves fákból alig van mit vágni – a kitermelhető tölgy- vagy bükkerdőnek legalább 70-80 évesnek kell lennie. Hogy mennyire függ az erdő minőségétől a jövedelmezőség, jól bizonyítja az Unitárius Püspökségnek a Kolozsvár közelében visszakapott 260 hektárnyi erdeje, amely öt éven át csak vitte a pénzt, jövedelmet viszont nem hozott. Az üzemterv szerinti néhány hektáros tarvágással tavaly tettek szert az első bevételekre.
Erkölcs és kockázat
A 45 év kommunizmus nemcsak egyházi vagyont kobzott el, hanem az emberi tudatot is alaposan átformálta. Ezzel hozható összefüggésbe az a szomorú felfedezés, miszerint az előző évszázadok gazdálkodó, a kor követelményei szerint vállalkozó egyház helyett ma egy gazdaságilag sokkal kiszolgáltatottabb egyház keresi a továbblépés lehetőségeit. Az egyházközségekben indult egyházi vállalkozások általában rosszul sültek el, a gyülekezet tagjai között háborúskodást, nézeteltéréseket okoztak, ezért az egyház vezetősége nem bátorítja az egyházi keretben létesített helyi cégek működését. Kató Béla ezt azzal magyarázza: a közösség nem arra való, hogy vállalkozást vezessen. Ez vállalkozó szellemű emberek feladata, akinek ehhez tehetsége van, az általában létrehozza saját vállalkozását. A farmgazdálkodással, gépparkkal, tejgyárral, sajtfeldolgozással vagy pékséggel próbálkozó egyházközségek cégei sorra megbuktak. A püspökség ezért azt szorgalmazza, hogy amely gyülekezetnek hasznosítható vagyona van, inkább adja bérbe, és az abból származó jövedelmet használja. Kevesebb kockázattal jár, kisebb, de biztosabb jövedelmet ígér.
Dácz Tibor szerint nehéz nyereségessé tenni egy egyházi kötődésű céget. Egy vállalkozás vezetése egyrészt más erkölcsi normák szerint működik, másrészt bizonyos kereteken túl az egyház nem kockáztathatja a közösség vagyonát. Az egyházi vállalkozásoknak kiszámíthatónak kell lennie: egy étkezde, kisvendéglő, panzió még megfelel a célnak, nagyobb befektetéstől azonban ódzkodnak a tanácsok. Azzal viszont a szakember is egyetért, hogy e vállalkozás célja is a profittermelés: ahol működő, életképes cégek maradtak fenn, ilyen szempontok szerint üzemelnek. Az unitárius egyház korszerű konyhából, iskolai étkezdéből, kisvendéglőből és catering-szolgáltatásból álló, mintegy húsz embert foglalkoztató kft.-je is ilyen meggondolásból alakult 2010-ben. Mintegy ötszáz menüt állítanak elő naponta saját iskolájuk és más iskolák diákjai számára. Azon túl, hogy fontos közösségi célt szolgál, ma már közelebb áll a profittermeléshez, mint induláskor. Hasonló meggondolásból működteti a római katolikus egyház a kolozsvári Agape vendéglátó központot, amelyben önkiszolgáló és à la carte éttermek, valamint szálloda üzemel. Kisebb méretű, de hasonló célt szolgáló egyházi étkezde működik Marosvásárhelyen is.
Erdélyben kissé szokatlannak mondható a református egyház nyugdíjintézete által finanszírozott két székelyföldi törpe vízi erőmű felépítése és üzemeltetése: a Madarasi Hargitán, Szentkeresztbányánál és az Úz völgyében megejtett beruházás, a püspök szerint nem túl nagy befektetés, de jól követhető és biztos jövedelmet ígér. És ezzel nagyjából le is zárul a pozitívnak mondható egyházi vállalkozási példák sora: működésük inkább egyedi jelenségként értékelhető, mint általánosan elfogadott, gazdasági receptként.
Erdély legnagyobb egyházi közösségében, az Erdélyi Református Egyházkerületben működő vendégházak, iskolai vagy egyéb étkezdék, ifjúsági központok profitot ugyan nem termelnek, de jórészt önfenntartók. A római katolikus egyház szociális szerepvállalása folyamatos forráshiánnyal küszködik. „Az állami költségvetésből származó támogatások lefaragása igen érzékenyen érinti Erdélyszerte a több száz beteg ellátását. A kieső pénzt külföldre küldött segélykérésekkel próbáljuk pótolni. Az egyháznak belső erőforrások már nem állnak rendelkezésére” – mondja Varga Rezső.
Szórványmentés
Az erdélyi magyarság hihetetlen ütemű fogyásának legbiztosabb jele a gyülekezetek elöregedése és elnéptelenedése. A következő 10-20 év során a történelmi magyar egyházak legnagyobb kihívása fenntartani a lelkipásztori állást olyan gyülekezetekben is, ahol a hívek létszáma a kritikus határ alá esik. Ez a katolikus, a református és az unitárius egyházvezetőség számára egyformán gondot jelent. A lelkészi és más egyházi alkalmazottak fizetésének alapját jelentő, minimálbér nagyságú állami támogatást a legkisebb gyülekezetekben nem képesek megfelelő mértékben pótolni. Gazdaságilag biztos lábakon álló, erős egyház kellene ahhoz, hogy az elszórványosodó erdélyi magyar gyülekezetek alá egyféle „szociális hálót” tartson. A hívek adományaiból és az egyházi birtokokból évszázadokon át önfenntartó történelmi magyar egyházaink új gondokkal szembesülnek.
Nyugati példák
A fejlett nyugati államokban – Németországban és Ausztriában például – az állami adókkal és illetékekkel begyűjtött egyházfenntartói támogatás rendszere széleskörű anyagi biztonságot jelent az egyházközségek számára, azonban az egyház intézménye az állammal szemben nem élvez akkora autonómiát, mint Erdélyben. A német állam a lelkészi fizetés folyósítását legalább 1700 egyháztaghoz köti, kisebb egyházközségek csak közösen vállalhatják a lelkészi állás és más egyházi alkalmazottak fenntartását. A német egyházi rendszer stabil és kiszámítható, de a gyülekezetek szekularizációs- és népességfogyása ott is számottevő. A fenntarthatatlan templomokat eladják, sok gyülekezetet pedig összevonnak.
Egyházi elöljáróink szerint sokkal több pénz jut templomok, egyházi műemléképületek felújítására: az állam által finanszírozott programok lebonyolításába sok civil szervezet is bekapcsolódik, az egyház teherviselése ott az erdélyinél kiegyensúlyozottabb. A gyülekezeti vagyonból származó bevételeket erre szakosodott pénzügyi alapokban őrzik, amelyek hosszabb távú biztonságot jelentenek az egyházközségek számára.
A legnagyobb probléma a szórványkérdés: miként lehetne a legnehezebb helyzetben levő gyülekezeteknek anyagi támogatást nyújtani? Jelenleg például 70–80 katolikus plébánia van kritikus helyzetben, de a dél-erdélyi szórvány – amely negyedszázad alatt elveszítette lakossága felét – egyre inkább terjed Erdély más vidékei fele.
„Száz évvel ezelőtt Szász Domokos püspök azt írta évi jelentésében, hogy hatezer fővel nőttünk. Én minden évben azt írom le, hogy hatezerrel csökkentünk. Ez azt hozza magával, hogy bizonyos területekről óhatatlanul ki fogunk vonulni” – villant fel Kató Béla püspök szomorú jövőképet. Folyamatos lélekszámveszteség mellett az egyház jövőjét csak őszinte helyzetelemzéssel lehet kezelni. A közösség nem fogja elbírni, ha egy templomot, egy lelkipásztort nem ötszáz, hanem ötven embernek kell eltartania. A Szászföld példája a magyar szórvány számára is elriasztó. „A kárpát-medencei magyarságnak, de egész Európa megmaradásának az a gyökere, hogy képes-e áttörést elérni a gyerekvállalás terén? Ha nem, erre a földre idegenek fognak jönni. Mi is megéltük ezt az állapotot ezer évvel ezelőtt, amikor elnéptelenedett, üres helyre telepedtünk le. Az európai civilizáció, az egykézés, az önző életmód ezt a jövőt tartogatja az egész kontinens számára. Iskoláink és templomaink csak akkor maradnak fenn, ha az erdélyi magyarságnak lesz megfelelő utánpótlása” – fogalmaz Kató Béla. A jövőt csak egy számbelileg megerősödő egyház biztosíthatja: a hiányzó lélekszámot semmilyen gazdasági csodával nem lehet pótolni.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Izsák: a Vona-ügy a lényegről, az autonómiáról tereli el a figyelmet
Március tizedikén Marosvásárhelyen a vértanúk emlékművénél megtartott rendezvényt követően a résztvevők a járdán a főtérre vonultak. A több mint két kilóméteres útvonalon néhol kisebb dulakodásra is sor került, a menet méltóságát megzavaró incidenseket a román sajtó nagyon felnagyította, mondván: Marosvásárhely polgármestere joggal tiltotta meg a felvonulást.
A román média nem a Székelyföldnek autonómiát követelő kiáltványra, hanem „magyarországi szélsőséges csoportok” randalírozására helyezte a hangsúlyt. Nyomatékosították, hogy a rendezvényen Vona, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a „Magyarországon betiltott Magyar Gárda” több képviselője is jelen volt, a „szélsőségeseket” téve felelőssé a csendőrökkel való dulakodásért, ami az úttestet elfoglalni próbáló felvonulók és a rendfenntartók között alakult ki. Ehhez képest hétfőn este Maros megye csendőrségének szóvivője nem látta súlyosnak a helyzetet. Manea Daniel a Kossuth Rádiónak úgy nyilatkozott, hogy a közel két órán át tartó felvonulás idején mindössze néhány kisebb incidens történt. Normálisnak tekinthető, hogy egy akkora tömegű felvonulás idején az emberek helyenként letértek az úttestre is, a csendőrök pedig próbálták visszaküldeni őket a járdára, ilyen esetben voltak kisebb incidensek – fogalmazott a csendőrség szóvivője. Hozzátette: megtörtént az is, hogy valaki petárdát robbantott, de ez csak egy elszigetelt eset volt.
Maros megye prefektusa, Corneliu Grosu azt mondta, hogy Hatvannégy Vármegye mozgalom tagjai provokálták a rendfenntartókat, a Jobbik és a Magyar Gárda pedig a normalitás keretei között maradt. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács vezetője az eseménnyel kapcsolatosan azt nyilatkozta, hogy a Jobbik elnöke, Vona Gábor Romániából való kitiltásának ügye egy olyan műbotrány, ami éppen a lényegről, a székely közösség kinyilvánított autonómiaigényéről tereli el szándékosan a közvélemény figyelmét.
Nem is találkoztam Vona Gáborral, a sajtóból értesültem arról, hogy ő is részt vett a rendezvényünkön – mondta el Izsák Balázs a Kossuth Rádiónak.
Kossuth Rádió
Erdély.ma,

Struccpolitika
Nemzetállam a globalizmus korszakában? Már a kérdésfelvetés is nevetségesnek tűnne, amikor az EU-ban a határok egyre jelképesebbé válnak. A román–magyar viszonyban a nemzetállami szemlélet mégis erős, legalábbis a politikusok fejében. S nemcsak román oldalon.
A hétfői Székely Szabadság-napi marosvásárhelyi események nagyszerű példa erre. A román politikai osztály – élen Băsescu elnökkel – a Jobbik Romániából való kitiltásáért szállt síkra a – fölöttébb tisztázatlan eredetű – csetepatéra hivatkozva. Az RMDSZ is elhatárolta magát a Jobbiktól, Kelemen Hunor arra szólította fel őket, hogy otthon tüntessenek.
Nyilván nem kell feltétlenül egyetérteni minden magyarországi politikai alakulattal, de attól még EU-s állampolgárok szabadon vonulhatnak fel, nyilváníthatnak véleményt bármely más EU-s tagországban. Romániában is. Akár tetszik ez a romániai – román és magyar – politikusoknak, akár nem. Végül is Marosvásárhelyen katalán és baszk politikusok is együtt léptek fel a székelységgel az autonómiáért.
Román oldalon alighanem ez a legérzékenyebb pont. Az európai példák egyre szélesebb körű megismerése, a különböző nemzetiségű európai politikusok együttes fellépése nyomán egyre nehezebb lesz jogi-ideológiai alapon megvédeni a régóta elavult nemzetállam fogalmát.
Könnyebb tisztázatlan csetepatékra hivatkozva ellehetetleníteni a nemzeti autonómia hirdetőit. Bezzeg, ha valamelyik nyugati ország fontolóra veszi a kapuk bezárását a román bevándorlók előtt, a román politikai osztály felháborodottan reagál, diszkriminációt, európai szemlélettel ellentétes viselkedést reklamálva. Arról nem is beszélve, hogy több ezren – románok és magyarok – vettek házat a határ másik oldalán.
Az RMDSZ sem igazán kedveli a politikai globalizációt, ingerülten reagál, amikor anyaországiak szólnak bele az erdélyi magyar politikai levesbe. Noha a hivatalos szólamok terén évek óta a jelképessé váló határokon átnyúló, EU-n belüli nemzeti összefogásról/összeborulásról hallani. Inkább felkészülne az anyaországi konkurenciára, amely már a májusi EP-választáson jelentkezik, amikor a kettős állampolgárok – főleg a határhoz közel élő partiumi magyarok – szabadon választhatnak az erdélyi magyar és az anyaországi politikai kínálatból.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad),

Tăriceanu Orbánt támadja, Vona Băsescuékkal levelezik
Călin Popescu Tăriceanu volt liberális miniszterelnök, a román szenátus elnöke szerint a magyar kormány nem tett semmit azért, hogy visszaszorítsa a szélsőségességet Magyarországon. Vona Gábor nyílt levélben reagált Traian Băsescu és Victor Ponta kijelentéseire.
„Mindig elítéltem a szélsőségességet, a romániait és a külföldit egyaránt. Magyarországon nagyon veszélyes szélsőségesség létezik, és sajnos az Orbán Viktor vezette jelenlegi kormány semmit nem tett a visszaszorításáért, mi több, a saját, nacionalista jellegű politikájával számos kérdőjelet vetett fel az Európai Unióban, a konszolidált demokráciákkal rendelkező országokban” – mondta szerdán Tăriceanu, akit a héten választottak meg a román felsőház élére.
Hozzátette: egy demokratikus világban rendelkeznünk kell annyi bátorsággal, hogy nemet mondjuk a szélsőségességre. A Jobbik elnökének nemkívánatos személlyé való nyilvánítására, illetve a Jobbiknak a Romániából való kitiltására irányuló tervekkel kapcsolatban Tăriceanu úgy vélte: „elégséges” a jelenlegi román törvényes keret arra, hogy alkalmazzák a szélsőségesekkel szemben.
Victor Ponta miniszterelnök szerdán jelentette be: elkezdődhet az eljárás Vona Gábornak, a Jobbik elnökének nem kívánatos személlyé nyilvánítására, mihelyt Traian Băsescu államfő jóváhagyja a román belügyminisztérium által kezdeményezett lépést.
Kedden Băsescu a Jobbik vezetőinek és tagjainak kitiltását kérte Romániából a bukaresti kormánytól és a parlamenttől a hétfői marosvásárhelyi autonómiatüntetés miatt.
Vona Gábor nyílt levélben reagált a román politikusok nyilatkozataira. A Traian Băsescunak és Victor Pontának címzett szövegben a Jobbik elnöke hangsúlyozza, csendben és békésen vonult fel Marosvásárhelyen, ezért „teljes értetlenséggel áll” a kijelentések előtt.
„A híradások szerint a Jobbik és a Gárda tagjai okoztak incidenst. Ez azonban hatalmas hazugság! Ahogy én magam is, úgy a Jobbik és a Gárda minden tagja végig békésen, a szabályokat betartva és a szervezők kérésének megfelelően pártzászlók nélkül vonult – áll az államfőhöz és a miniszterelnökhöz román nyelven is elküldött nyílt levélben. – Mindezt Corneliu Grosu, a román megyei prefektus maga is megerősítette, elmondva, hogy az összetűzéshez nekünk semmi közünk nem volt. Ennyi történt. Ezért akarnának kitiltani?”
Mint ismeretes, a székely szabadság napján, a Postaréten megszervezett megemlékezés után a tömeg csendőrkordon mellett, a járdán volt kénytelen a főtérre vonulni a hatósági tiltás miatt. Menet közben a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) agresszíven viselkedő, a szervezőkre sem hallgató tagjai dulakodni kezdtek a rendfenntartókkal – a román média ezeket a képsorokat ismételve „mutatta be” a rendezvényt.
A HVIM nemzeti radikális ifjúsági szervezetet 2001-ben alapította Toroczkai László Magyarországon, azóta Erdélyben is több helyi szervezetet hoztak létre.
Krónika (Kolozsvár),

Üdvözlet és megfélemlítés (Ünnepi előkészületek)
Igen vegyes a március 15-ei ünnep romániai fogadtatása. Míg Victor Ponta kormányfő toleranciára és békés együttélésre figyelmeztető üzenetben üdvözölte az ország magyar polgárait, a belügyminisztérium négy szélsőségesnek nyilvánított magyarországi szervezet tagjait tiltotta ki az országból.
A romániai Új Jobboldal azonban engedélyt kapott arra, hogy ma felvonuljon Kolozsváron, Marosvásárhelyen pedig a hatóságok a szeparatista jelszavak mellőzésére szólították fel a magyar rendezvények szervezőit. Ugyancsak tegnap derült ki, hogy Románia az EB mellett, azaz a nemzeti régiókra vonatkozó polgári kezdeményezés ellen kíván belépni az SZNT által indított perbe.
Az állam támogatja polgárait
A magyar és a román nép sorsközösségére utalva köszöntötte tegnap a romániai magyarokat Victor Ponta. A miniszterelnök boldogságot kíván ünnepnapjuk alkalmából az országban élő magyaroknak, arról biztosítva a közösség tagjait, hogy „a román állam intézményei etnikai hovatartozástól függetlenül mindenkoron támogatják a román állam polgárait”. „Bárhová is helyezte a történelem az idők folyamán a román és magyar közösségeket, a történelemnek köszönhető, hogy a jelenben a racionálisan gondolkodó ember számára nincs a békénél, a toleranciánál, az együttműködésnél fontosabb” – fogalmazott. A kormányfő szerint Romániában békében és harmóniában élnek a magyarok, ami elsősorban annak tulajdonítható, hogy a bukaresti kormány biztosítani igyekszik a feltételeket a nemzeti kisebbségek hagyományainak, kultúrájának és nyelvének megőrzéséhez. „Ugyanakkor nem szeretném, ha megfeledkeznénk Romániának és Magyarországnak az önkényuralmi rendszerrel kapcsolatos közös, tragikus tapasztalatairól, de az észak-atlanti integrációhoz és a demokratikus értékeket, a polgárok jólétét előtérbe helyező Európai Unióhoz való csatlakozáshoz fűződő sikereiről sem. E közös út folytatódik. A politikán, a pillanatnyi nézetkülönbségeken túl valójában a két nép közös óhaja lényeges: szabadságban és jólétben élni” – mutatott rá ünnepi üzenetében Victor Ponta. Romániában 1997 óta üdvözli a miniszterelnök az ország magyar nemzetiségű polgárait nemzeti ünnepükön.
Kitiltottak négy szervezetet
Nemkívánatosnak nyilvánította Romániában a magyarországi Jobbik párt, az Új Magyar Gárda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Betyársereg nevű szervezet némely tagjait a belügyminisztérium, és megtiltotta belépésüket az ország területére március 15-én. A tárca tegnap esti közlése szerint az intézkedés azokra vonatkozik, akikről minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy tevékenységükkel rászolgáltak az intézkedésre. A kitiltott személyek nevét és számát nem hozták nyilvánosságra, Monica Dajbog szóvivő szerint egyelőre a magyar belügyi szerveket tájékoztatják, hogy minden érintett idejében értesüljön a rá vonatkozó korlátozásról. Azt sem közölte, hogy a Jobbik elnöke, Vona Gábor rákerült-e a feketelistára: mint mondotta, erről nem nyilatkozhat, mert a politikus bűnvádi kivizsgálás alatt áll Romániában, miután tavaly augusztusban „az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásával” próbálkozott. A belügyminisztérium arra hivatkozva döntött a négy szélsőségesnek tekintett magyarországi szervezet némely tagjainak kitiltásáról, hogy meg kívánják előzni a közrendet és az állambiztonságot veszélyeztető eseményeket.
Mozgósítják a rendőrséget
Közel ezer rendőrt mozgósítanak a március 15-ei magyar rendezvényekre az ország tizenöt megyéjében. A rendőrök a közrend fenntartására, a társadalomellenes tettek és a forgalmi dugók megelőzésére fognak figyelni – tájékoztatott a rendőrség, amely szerint 15 megye 56 településén szerveznek a magyar közösségek megemlékezéseket, és ezeken mintegy 30 000 személy vesz részt. Kovászna megyében összesen tízezer ünneplőre számítanak. Marosvásárhelyen a szeparatista jelszavak mellőzésére szólították fel a szervezőket, Kolozsváron viszont a román fiatalokból álló Új Jobboldal is felvonul.
Gábor Áron-postabélyegző
A Gábor Áron Emlékév nyitánya alkalmából az ágyúöntő portréjával ellátott bélyegzőt használ ma a román posta sepsiszentgyörgyi hivatala. A bélyegzőn Gábor Áron portréját a Gábor Áron Emlékév, Sepsiszentgyörgy, 2014. 03. 15. felirat futja körül románul és magyarul. A különleges ünnepi bélyegzővel elsősorban a gyűjtőknek próbálnak kedveskedni, de bárki számára elérhető lesz.
Románia is perel az SZNT-vel
Szlovákia és Magyarország után Görögország és Románia is kérte belépését abba a perbe, amelyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke és Dabis Attila, az SZNT külügyi titkára indított az Európai Unió luxemburgi bíróságán az Európai Bizottság (EB) ellen. Az SZNT képviselői azt kifogásolták, hogy a bizottság elutasította a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésük bejegyzését. Izsák Balázs elmondta: Görögország március 7-ei és Románia március 12-ei beavatkozási kérelméről a bíróságtól kapott tájékoztatást, de megítélése szerint Románia elkésett, március 10-éig kellett volna lépnie. Izsák valószínűnek tartja, hogy a megkésettség okán kérni fogja Románia beavatkozásának elutasítását. Az SZNT elnöke különösnek találta, hogy míg Korodi Attila környezetvédelmi miniszter a kezdeményezés polgári bizottságának tagja, a kormány az ellenkező oldalt próbálja erősíteni. Megjegyezte: nincs tudomása arról, hogy az eddig iktatott polgári kezdeményezések bármelyikének is ilyen jelentőséget tulajdonítottak volna a tagállamok, de „a reakciók is jelzik, hogy nagy súlyú kezdeményezésről van szó”. Az SZNT elnöke egyelőre nem ismeri a beavatkozni kívánó államok érveit, de nem tűnik számára „életszerűnek”, hogy pusztán az EB hatásköréről akarnának véleményt nyilvánítani – valószínűbb, hogy a kezdeményezés tartalmát kifogásolják. A mostani per csupán arról folyik, hogy az EB megalapozottan utasította-e el a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés bejegyzését. Az SZNT és partnerei azt szeretnék, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna. Az EB szerint a kérdés nem tartozik a hatáskörébe, így el sem kezdhették az egymillió aláírás összegyűjtését. * Szerencsétlen döntésnek tartja Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, hogy Románia is belépését kérte az SZNT luxemburgi perébe. Amióta az RMDSZ is tagja a kormánynak, sem a kormányüléseken, sem a koalíciós egyeztetéseken nem került szóba a per, de a belépésre az államelnök, a miniszterelnök vagy a külügyminiszter is utasítást adhatott. Emlékeztetett: Korodi Attila jelenlegi környezetvédelmi miniszter az RMDSZ megbízásából van jelen abban a kezdeményezőbizottságban, amelynek ügye a luxemburgi bíróságra került. Kelemen szerint a kezdeményezők semmi olyat nem kértek, ami nem lenne normális, ésszerű, európai szellemű. Hozzátette: maga is kidolgozója egy másik, Minority SafePack elnevezésű polgári kezdeményezésnek, amelynek bejegyzését szintén elutasította az EB. Ezt az elutasító határozatot is megtámadták a kezdeményezők az EU luxemburgi bíróságán.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Március 15. a Magyar Szabadság Napja
A forradalom eszméje ma is él
Az ünnepi rendezvények sora már tegnap elkezdődött. A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban két rendezvény zajlott: a díszteremben történelmi témájú zenés-táncos előadás, míg az udvaron a székely vértanúk emlékét idézték fel, emléktábláikat megkoszorúzták.
Itt vagyunk!
Ismerni a múltat, büszkén vallani a hovatartozást, vállalni őseinket és hivatkozni mindazokra az értékekre, amit megalkottak, szent kötelességünk. Ez nemzetünk éltető ereje. Ez ad szilárd öntudatot és erőt ahhoz, hogy biztosítsuk a jövőt, magyar nemzetünk vitathatatlan helyét az európai közösségben. Történelmünkön végigvonulnak örömteli, de gyászos események is. Az évszázadok alatt nemzetünk átvészelte a megpróbáltatásokat, és többszöri összeomlás után is talpra tudott állni, mert nem mondott le az élethez való jogáról, a szabadságról és a függetlenségről. Volt tatárdúlás, volt mohácsi vész és világosi fegyverletétel, de hiába rendítették meg létünket a hódítók, a Habsburg önkény, mert mindez a történelem süllyesztőjébe került. Mi viszont itt vagyunk! Megmaradtunk a Kárpát-medencében, Erdélyben, szülőföldünkön! A forradalom kisugárzása máig sem vesztett erejéből, az európai közösségben döbbenünk rá, hogy március 15-e eszméi és céljai az unió kötelékében is időszerűek – hangzott el tegnap a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum dísztermében azon az előadáson, melyet nemzeti ünnepünk tiszteletére Hajdú Zoltán történelemtanár szervezett.
Magyarnak lenni büszkeség!
A rendezvény első felében dr. Tamási Zsolt 1848 Marosvásárhelyen címmel tartott telt ház előtt vetített képes előadást, melyet a közönség nagy érdeklődéssel kísért végig. Ezt követően dr. Bálint István igazgató köszöntötte az ünneplő ifjúságot.
– Magyarnak lenni büszkeség! Minden bolyais diáknak tudatosan kell vállalnia hovatartozását, hiszen csak közösen lehetünk erősek, csak közösen erősíthetjük nemzetünket. Arra törekszünk, hogy a ránk bízott feladatot teljesítsük, a legjobbak legyünk, s a Bolyai idén is megőrizze elsőségét az erdélyi középiskolák között! – hangsúlyozta ünnepi beszédében az igazgató.
Miközben a díszteremben folyt az előadás, a Református Kollégium–Bolyai Farkas Elméleti Líceum Öregdiákok Baráti Köre megemlékezést tartott és koszorúzott Török János és Horváth Károly székely vértanúk emléktábláinál. Itt Balás Árpád elevenítette fel a székely vértanúkhoz fűződő eseményeket, illetve a kivégzésük körülményeit.
Együtt a márciusi ifjakkal
A zenés-táncos összeállítás az 1848-as forradalom eseményeinek forgatagába varázsolta a nézőt. Úgy vonultatták fel a történéseket, hogy közben pesti fiatalok közé keveredhettünk, akik a bécsi forradalom hírét fogadják. Képzeletben vendégei lehettünk a Pilvax kávéháznak, ahol egyetemistákkal találkozhattunk, akiket már márciusi ifjaknak neveztek. Megismerkedhettünk a Pilvax-kör tagjaival, élükön Petőfi Sándorral, Jókai Mórral és Vasvári Pállal, akik elhatározták, hogy maguk vívják ki a sajtószabadságot, hogy ne kelljen többé a bécsi udvar engedélyére várni magyar nyelvű írás megjelentetésekor. A százezres Pesten gyalogolhattunk Landerer nyomdája felé, hogy kinyomtassák a magyar nép Irinyi József által megfogalmazott 12 pontos követelését és Petőfi lelkesítő költeményét, a Nemzeti dalt. Délutánra a Múzeum térre értünk, ahol tízezer ember közé keveredhettünk, hogy végighallgassuk a szónoklatokat és Petőfi szavalatát. Budára igyekeztünk, megnyitottuk a börtön ajtaját, s diadalmenetben kísértük Táncsics Mihályt... Mindebben Szász Barna és Szucher Eszter műsorvezetők is segítettek.
Az ünnepi műsor színvonalát több zenei betét emelte, többek között elhangzott a Nélküled című dal, a Nemzeti dal Osztián Pálma és Jakab István tizedikes tanulók előadásában, akiket Németh Ádám kísért. Petőfi Sándor Kemény szél fúj című versét Székely Noémi, Reményik Sándor Erdély magyarjaihoz című versét, majd a Szózatot Székely János szavalta el.
Németh Péter színdarabja – A sötét lobogó – szintén a forradalmi hangulatot, Petőfi és Szendrey Júlia utolsó találkozását idézte fel.
Az iskola néptánccsoportja Küküllő menti táncokat adott elő.
Méltó befejezésként Jakab István hegedűkíséretében csendült fel a magyar himnusz.
Szép volt, felemelő!
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely),

Székely, szabadság
Ebben a csodálatos, hegyes-völgyes, tengeri kijárattal is rendelkező, drága – és állítólag szabad – országban, amelyben élünk, valahogy ismét elkezdett a történelem kereke visszafelé pörögni. Hisz akkora a szabadság ebben az országban, hogy lám, mindenki meg szeretné szabni a székelyeknek, hogy mit csináljanak, s legfőképpen: mit ne. Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea nem akart „székely Majdant”, ezért minden eszközzel azon is volt, hogy akadályokat gördítsen a március 10-ei megemlékező ünnepséget követő felvonulás útjába, majd miután ezt mégsem tudta teljesen megakadályozni, sommásan kijelentette: a székelyek szerinte üljenek otthon. A város helyi rendőrségének parancsnoka, Valentin Bretfelean szakmai helyett politikai nyilatkozatokkal hergeli a kedélyeket, például szerinte a székelyeknek nincs is mi ellen tiltakozniuk, hisz a régiósítás tervét elvetették, ezért nem indokolt a felvonulás. Mert egy rendőrtiszt (vagy polgármester) dolga eldönteni, hogy országának polgárai, legyenek azok székelyek vagy sem, mi iránt érezhetnek elégedetlenséget, mi ellen emelhetik fel hangjukat és mi ellen nem – mintha újra 1989-et írnánk.
Ez lehetett a benyomása Tánczos Barna RMDSZ-szenátornak is a Digi 24 élő adásában, amikor a volt elnöki tanácsossal, Adriana Săftoiuval volt kénytelen parttalan vitába bonyolódni a marosvásárhelyi orvosi egyetemen elképzelt magyar főtanszék, s általában Székelyföld önrendelkezése ügyében. A drága (ex)tanácsos asszony szerint sokkal jobb volt akkor, az ő idejében, amikor Marosvásárhelyen középiskolába járt, s nem voltak olyan szeparációs törekvések, mint most: ez persze az az időszak volt, amikor a csíkszeredai gimnáziumban is mindössze egyetlen szakon, a biológia-kémián zajlott csak már magyarul az oktatás, s az is valószínűleg csak azért, hogy az akkor még magyarul is zajló marosvásárhelyi orvosképzéshez biztosítsa a diákutánpótlást. Săftoiu eszmefuttatása olyannyira jellemző volt a Ceaușescu-érára, hogy Tánczos Barna is élő adásban meg kellett ezt jegyezze. Valójában egyes jelenkori diskurzusok elmaradottabb gondolkodásmódot tükröznek, mint a kommunizmusban kialakult status quo: miközben még Ceaușescu is belátta a magyar nyelvű orvosképzés szükségességét, épp a MOGYE mostani rektora, Leonard Azamfirei dörgölte az orrunk alá nemrég, hogy szerinte a szakmában nincsen helye a magyar nyelvnek, elég, ha azt otthon és a könyvtárban használjuk.
Csoda-e, ha újabban a saját létét veszélyben érző székelység „radikalizálódásáról” lehet beszélni? El lehet-e ítélni mindezek tükrében azt a polgárt, aki úgy érzi, kulturális-nemzeti értelemben (is) egyre nyomasztóbb a helyzete, s még azt sem engedik meg neki, hogy búját-baját egy rendes tüntetésen, tiltakozó megmozduláson az utcán világgá kiáltsa? Ha a járdára szorítják vissza az utcai megmozdulást is? El lehet ítélni, meg lehet-e szólni az akasztott embert azért, mert kapálózik?
A székely azért szerencsére akaratos, makacs nép: ha nem engedték meg neki az utcai felvonulást, a járdán vonult, de vonult. A március 10-ei marosvásárhelyi események számomra erről szóltak: nem a vármegyés balhézásról, a jobbikos kampányolásról, a szervezők pánikhangulatáról, hanem arról a több ezer egyszerű székely polgárról, köztük – s ez nagyon fontos – sok marosvásárhelyi székely-magyar emberről, akik büszkén, mosollyal az arcukon, boldogan hurcolták keresztül a városon a kétszázötven méteres székely lobogót. Nem a balhézásért, nem kisebb adókért, több szociális juttatásért, nem a megélhetésért: egyszerűen az életért, azért, hogy a székely-magyar ember Székelyföldön, benne Marosvásárhelyen továbbra is otthon érezze magát. Hogy gyerekeink, unokáink is elmondhassák majd a Színház téren vagy Bernády Kultúrpalotája előtt: itthon vagyunk, s itthon is maradunk.
Rédai Attila |
Székelyhon.ro,

Marosvásárhelyen készülnek tüntetni a Vatra Românească szimpatizánsai
Marosvásárhelyen készülnek tüntetni a Vatra Românească szimpatizánsai az „RMDSZ képtelen követelései ellen".
A román nacionalista szervezet sajtóban megjelent felhívása szerint a tiltakozó nagygyűlést szerdán 16 és 19 óra között tartják. A demonstrációt a közigazgatásban történő anyanyelvhasználat, a MOGYE magyar tagozatának létrehozása, a székely szimbólumok használata és a magyar nemzetiségű Maros megyei prefektus kinevezése ellen hirdették meg.
„Minden románnak megtisztelő kötelessége részt venni a tüntetésen, mert nem engedhetjük meg a politikai osztálynak, hogy a román nép érdekeivel ütköző döntéseket hozzon" – olvasható a felhívásban, amelyet a Vatra Românească Maros megyei szervezete tett közzé.
marosvasarhelyiradio.ro / maszol.ro
Erdély.ma,

Jóváhagyták, Marosvásárhely főterén tüntethet a magyarok ellen a Vatra Romaneasca
Jóváhagyta a Vatra Romaneasca Szövetség (UVR) szerda délutánra meghirdetett, a város főterére tervezett tüntetésének megszervezését a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal illetékes bizottsága – közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség.
A szervezet az egyik marosvásárhelyi napilapban március 15-én közzétett felhívása szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) „aberráns" követelései – a közigazgatási magyar nyelvhasználat, magyar tagozat a marosvásárhelyi orvosi egyetemen (MOGYE), a székely jelképek kifüggesztése – ellen akar tiltakozni, és azt követeli a miniszterelnöktől, hogy ne nevezzen ki RMDSZ-es prefektust a Maros megyei kormányhivatal élére.
A tüntetést a Fekete Márciusként emlegetett, öt halálos áldozatot követelő 1990-es marosvásárhelyi etnikai összecsapások évfordulóján szervezik meg.
MTI
Erdély.ma,

Könyv és gyertya – ünnepi gála
Könyv és gyertya címmel ünnepi gálával folytatódott a Kultúrpalota nagytermében az RMDSZ március 15-i rendezvénysorozata, amelyen olyan Maros megyei személyeket tüntettek ki, akik kiemelkedő módon segítették a magyar közösséget. A kitüntetést az 1990. február 10-i, a kisebbségi jogok védelméért meghirdetett könyves-gyertyás néma tüntetés emléke előtti tisztelgésnek szánták.
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke üdvözlő szavaiban kijelentette: – Meggyőződéssel hiszem, hogy az erdélyi magyarság erejét a kitartás acélozza. Kitartó ragaszkodásunk nemzeti jogainkhoz, anyanyelvünkhöz, kultúránkhoz, népi hagyományainkhoz és szülőföldünkhöz.
A jogainkért folytatott küzdelem egyik legfontosabb mozzanatának az 1990. február 10-i könyves-gyertyás néma tüntetést tartja, "amelyen több mint százezren vettünk részt, méltóságteljesen kinyilvánítva, hogy szülőföldünkön, itthon akarunk élni, és nem tűrjük, hogy másodrendű polgárokként kezeljen minket a politikai hatalom". Állította, hogy ez a nagyszabású kulturált megnyilvánulás mérföldkőnek számít az erdélyi magyarság modern kori történelmében.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, a könyves-gyertyás menetelés egyik szervezője felidézte az akkori, az azt megelőző, illetve az 1990 márciusában bekövetkezett marosvásárhelyi eseményeket, figyelmeztetve, hogy emlékezni kell, beszélni kell róluk, hogy azok soha többé ne ismétlődhessenek meg.
A díjátadást követően a magyar szabadságharc ihlette költemények hangzottak el Györffy András, Kilyén Ilka, Sebestyén Aba marosvásárhelyi színművészek előadásában. Fellépett Buta Árpád Attila énekes. A gálát a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes fellépése zárta, amely a Duna televízió Fölszállott a páva tehetségkutató műsorában bejutott az elődöntőbe.
Könyv és gyertya díjban részesültek
Antal András nyugalmazott tanár, az Ákosfalva 500 éve falumonográfia szerzője, a Pro Ákosfalva Egyesület alapító tagja, a Pro Honoris Causa Egyesület alapító tagja.
Böjte Lídia magyartanár, a szászrégeni Kemény János Irodalmi Kör vezetője.
Domokos Anikó Erzsébet nyugalmazott magyar–román szakos tanár, aki nagy szerepet vállalt és vállal jelenleg is a segesvári közművelődés terén.
Farkas Ernő magyartanár, aki a kortárs civilizáció jó ismerőjeként hívja fel figyelmünket a nemzeti közösség, a szellemi örökség, a hagyomány és a nemzedékek folytonosságának megtartó erejére.
Fülöp Lajos, a maroskeresztúri RMDSZ oszlopos tagja, aki mindig lelkiismeretesen, kitartással végezte az elvállalt munkát. Mindenkinek példát mutatott megfontoltságával és jó meglátásaival. Tanácsosként is mindig kiállt és helytállt a magyarság ügyéért.
Gálfalvy László nyugdíjas pedagógus, aki meghatározó szerepet vállalt a gyulakuti RMDSZ alapításában és további tevékenységében.
Gálfi Tibor nyugalmazott tanító, 2011-ben többéves kutatómunka eredményeként Berekméri Edmond helyi pedagógussal megjelentették Marossárpatak első falumonográfiáját Marossárpatak – Egy hagyományőrző település múltja és jelene címmel. Munkásságát, életét áthatja a közösségért vállalt felelősség és a magyarság összefogása.
Gönczi Béla, a marosvásárhelyi RMDSZ alapító tagja, a 2000-es évek közepétől a koronkai helyi RMDSZ-szervezet elnöke, majd kerületi elnöke volt. Közösségépítő tevékenysége során kiemelt figyelmet szentelt a magyar kultúrának, a közösségi jogok tiszteletben tartásának.
Hajdó Károly nyugalmazott zenetanár, karnagy. 50 éve a marosszentgyörgyi közösség meghatározó egyénisége. Az ő nevéhez fűződik a Tavaszi kórusfesztivál, a karácsonyi dalok koncertje.
Jakab István nyugdíjas tanító, alapító tagja volt a búzásbesenyői RMDSZ-nek, személyét megbecsülés, tisztelet és szeretet övezi.
Kerezsi János nyugalmazott református lelkész, alapító tagja a mezőbándi és megyei RMDSZ-nek, 1990 januárjában a megyei elnökség tagjai közé választották. Több éven át az ügyvezető elnökségben a kultúráért és egyházakért felelős alelnökként tevékenykedett.
Kilyén Domokos 1972-ig a jobbágyfalvi téglagyárnál dolgozott mint technikus, és 1972- től váltotta fel édesapját, Kilyén Lajost, a község addigi polgármesterét. 2000-ig – kisebb megszakítással – a község polgármestere, nyugdíjba vonulásáig. Minden kulturális és minden olyan tevékenységben részt vesz, ami a község javát szolgálja. Nyugdíjasként a népművészetnek él: székely kapukat farag, citerákat készít, amelyeket kiállításokon is bemutatnak.
Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács volt elnöke, illetve alelnöke mindvégig példásan végezte feladatát, legyen szó kultúráról – Maros Megyei Könyvtár, Maros Megyei Múzeum, Kultúrpalota, Maros Művészegyüttes, Bábszínház, Állami Filharmónia, Látó és Vatra folyóiratok –, a gazdaságról (repülőtér, ipari park), infrastrukturális beruházásokról, turizmusról, szociális ellátásról. Lokodi Edit Emőke 25 éven keresztül szolgálta a Maros megyei közösséget, példát mutatva mindannyiunknak.
Major István 1992 és 2004 között marosludasi városi tanácsos. Három közbirtokosságot alapított, amelyek ügyintézését bejegyzésükig vállalta, és őt dicséri az 1995–1996-ban létrehozott, a marosludasi RMDSZ- székházban lévő könyvtár is.
Nagy Margit történelem-magyar szakos tanárként tevékenykedett 1964 és 1995 között a marosszentkirályi általános iskolában. 15 évig volt a helyi RMDSZ elnöke. Önzetlen odaadással dolgozott a hagyományok ápolásáért. Tudását igyekezett a fiatal generációknak átadni és hagyományőrző hozáállásra nevelni őket. Horváth Jánossal közösen megalapította a Vadrózsa néptánccsoportot.
Ráduly János nyugalmazott tanár. Első kötete 1975-ben jelent meg. 37 éves írói munkássága eredménye: 81 kiadott kötet. 48 néprajzi és népköltészeti kiadványt jelentetett meg. Zömében népmese, mondakötetek és népi tréfák gyűjteménye. Tizenegy művet közölt a székely rovásírásról, amelyekben többek közt a közelmúltban felfedezett rovásemlékeket mutatja be. Huszonkét szépirodalmi kötete van, ezekből tizenhárom verseskönyv és fordításkötet.
Szabó József esztergályos és minőségi ellenőr. Tizenhét évig volt a református egyház gondnoka Mezőcsáváson. 1990- ben helyi szinten aktívan részt vett az RMDSZ megalakításában. 1990–1994 között Mezőcsávás alpolgármestere. Ma is aktívan részt vesz a helyi közösségi életben.
Szász Erzsébet nyugdíjas tanítónő, a marosszentannai RMDSZ-szervezet egyik alapító tagja. Udvarfalván a szervezet tevékenységének a szervezője, irányítója, nyilvántartója. A falu és a község kulturális életének meghatározó személyisége. Éveken keresztül szervezője a március 15-i helyi ünnepségnek. Az ifjúság oktatása- nevelése mellett a felnőttek szakmai-mezőgazdasági képzésében is aktívan részt vállalt.
Szász Lajos az RMDSZ megalakulásakor az elsők között lépett be a szervezetbe. Számos kampány és más rendezvény szervezője és társszervezője. A megyei RMDSZ státusirodájának alkalmazottja 2002–2011 között.
Szepessy László egyik főszervezője volt az 1990. februári gyertyás tüntetésnek. Az első szabad március 15-ét 1990-ben ő szervezte. Marosvásárhely magyarsága hosszú idő után először ünnepelt a Székely Vértanúk emlékművénél, ezzel hagyományt teremtve. 1990 márciusában, a marosvásárhelyi pogrom idején Sütő Andrással együtt az RMDSZ-székház padlásán volt, és 20-án is részt vett az eseményekben. Politikai fórumokat, jótékonysági rendezvényeket szervezett, egyik kezdeményezője és kivitelezője volt a Bernády György Alapítványnak.
Szlovácsek Ida, magyar szakos nyugdíjas tanárnő több mint 25 éve vesz részt a Dicsőszentmárton városi, illetve kerületi magyar szórványközösség művelődési életének szervezésében. Prioritásként a magyar identitástudat megőrzését tűzte ki céljául: az anyanyelv, illetve a néptánc és népdaléneklés, a magyar népi szokások megőrzését, ápolását. Szavalóversenyeket és népdaléneklő versenyeket szervezett a magyar diákoknak. A Kis-Küküllő Alapítvány keretében Sárga Rózsa néven a város és a vidék idősebb nőtársadalmának szervezett és szervez heti rendszerességgel programot.
Tófalvi Zoltán újságíró, riporter. A kilencvenes évek elejétől megszállottan kutatja az 1956-os forradalom utáni időszak romániai eseményeinek, erdélyi elítéltjeinek történetét. Több tanulmányt közölt a magyar forradalom 50. évfordulójára megjelent konferenciakötetekben, folyóiratok emlékszámaiban. Forrásfeltáró munkájának kiemelkedő teljesítménye az a sorozat, amelyben közzétette az 1956 utáni legnagyobb erdélyi politikai koncepciós perek iratait.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Az ukrán probléma (erdélyi) magyar szemmel
Az volt a véleményem 1989 decemberében (amit ahol lehetett, mindenhol elmondtam), hogy ha az erdélyi magyarok azt akarják, hogy intézményeik megmaradjanak, foglalják el azokat. Én akkor az egyetemeinkre és iskoláinkra gondoltam.
Bukarestben az ügyvédi kamarák alakuló országos ülésén hárman voltunk magyarok, közülük az egyik – akiről tudom, hogy nem volt rossz magyar, de ma már halott – a „tömegben” velem is románul beszélt. Én a másik magyartól, aki Marosváráshelyről jött, az 1990. februári alakuló ülésünkön megkérdeztem: barátom, most, amikor megalakul az országos szövetségünk, nem kellene az alakuló iratokba a mi kisebbségi jogainkat is belefoglalni?
Elsősorban a magyar nyelvhasználatra gondoltam. Ő azt mondta: lehet, hogy a magyar nyelv használata a Kovászna megyei igazságszolgáltatásban probléma, de náluk, Marosvásárhelyen nem az. Amint ismeretes, kevesebb mint egy hónap múlva, 1990 márciusában Marosvásárhelyen, ahol a kollégám véleménye szerint nem volt magyar probléma, nem is lett magyar probléma. Mert az például, hogy Sütő Andrásnak a szemét kiütötték, Kincses Előd el kellett meneküljön az országból, nem számított problémának (ott ez ma sem probléma).
Itthon arra a kérésemre, hogy ne hagyjuk az intézményeinket – ahogy a költő írta: „a templomot és az iskolát” –, még a baráti körökben is azt válaszolták, hogy majd a demokratikus román parlament megoldja ezt a problémát. Nos ez még mindig megoldás alatt van, pedig ha akkor elfoglaljuk iskoláinkat, egyetemeinket és egyéb intézményeinket, nem vagyok meggyőződve arról, hogy valaki rá tudott volna kényszeríteni azok között a körülmények között, hogy feladjuk azokat. Például elég megbízható forrásból tudom, hogy a közelünkben lévő tankokat nem tudták volna beindítani, mert valakik ellopták az üzemanyagot.
Raffay Ernő budapesti történésznek Erdélyben is elhangzott előadása szerint abban az időben Antal József magyar miniszterelnök a magyar diplomatáknak tartott előadásában azt mondta, hogy aki a diplomáciában Erdély kérdését fel szeretné vetni, az azonnal mondjon le. Itthon parlamenti képviseletünknek szinte naponta kellett megesküdnie, hogy nem követeli Erdélyt. Az ezután következő nemzetközi eseményeket csak nagy vonalakban fogom felsorolni: Jugoszlávia, amelynek a létét nemzetközi egyezmények garantálták, időközben felbomlott.
Olyan nemzetiségek, amelyeknek a számaránya abban az időben még el sem érte az Erdélyben, illetve az utódállamokban maradt magyarokét, például a makedonok, de még az albánok is, államot alapítottak. Sőt az egyéb kis népek (lettek, litvánok, észtek) is szembeszálltak a világ akkori – második – legnagyobb hatalmával, a Szovjetunióval, és azok is önálló államot alakítottak. Abban az időben, amikor például Jugoszlávia szétesett, az ottani, számarányában már igen lecsökkent magyarságot arra kényszerítették, hogy az egyik vagy a másik fél oldalán egymás ellen harcoljon.
Csak kevesen tudják, hogy az egykori szövetséges Franciaország valamennyi romániai ügyvédi irodájához elküldött egy francia ügyvédi irodavezetőt. Hozzánk egy nagyon rendes, talpig úriember került. Túlzás nélkül állítom, hiszen én neki köszönhetem az életemet, mert ő segített hozzá, hogy Franciaországban megműtöttek. (Az ilyen műtétet akkor még nálunk nem tudták elvégezni). De itt mi heteken keresztül győzködtük, és bizonyítottuk neki, hogy a Székelyföldön – annak ellenére, hogy a magyarok többségben vannak – az igazságszolgáltatásban gyakorlatilag nem tudjuk használni a nyelvünket.
Tanúja voltam Franciaországban, amikor kollégáinak elmondta az itt tapasztaltakat úgy, ahogy ő megjegyezte. Közölte: Európának ezen a részén mi, magyarok vagyunk a bizonytalansági tényezők, az irredenták. (Még egyszer megismétlem, hogy ez az a francia, aki a lehetőségekhez képest a legpozitívabban viszonyult hozzánk, a többiek ennél rosszabbak voltak.) Pedig mi, magyarok jogaink elérésére mindegyik utódállamban az illető állam által megszabott és megengedett törvényes utat választottuk. Az eredmény: aki Szlovákiában magyar állampolgár mer lenni, megvonják tőle szülőhazájának állampolgárságát. Idehaza naponta arra törekednek, hogy nemzeti szimbólumainkat betiltsák.
Ukrajnába az ott élő orosz kisebbség érdekében Oroszország hadsereget küldött. Nekünk a Vereckei-szorosnál felállított emlékművünket az ukránok szinte félévenként lerombolják vagy megbecstelenítik. Ma már a megoldás mindenhol bonyolulttá vált. De mindnyájan fel kell tegyük magunknak azt a kérdést, hogy például az Ukrajnában élő, igen megcsappant lélekszámú magyarok számára az az egyetlen járható út, hogy az őket megillető jogok megadását azoktól várják, akik még az emléküket is el akarják törölni arról a földről?
Rozsnyai Sándor
A szerző sepsziszentgyörgyi ügyvéd
Krónika (Kolozsvár),

Államhatalmi szélsőség
Nem nyúlnak hosszúra a mestergerendákon eléldegélt százéves Bibliák utolsó, tiszta oldalaira rótt falusi följegyzések. Nem volt sem idő, sem türelem sok szóra. Ám számot vetni az eltelt idő sikereivel, próbáival, az szükséges volt. Nekünk, erdélyieknek minden ünnepi alkalom egyben számvetés is. Márciusi nemzeti ünnepünk előtt kaptunk egy sor figyelmeztetést is, kerüljük a szélsőséges megnyilvánulásokat. Például? Ne verjük félre a harangokat? Ne döntögessük le a „felszabadítók” szobrait? December elsején, az ezópusi békaként megdagadt Románia nemzeti ünnepén szervezett golánok randalíroztak Sepsiszentgyörgy utcáin, köpdösve és szidalmazva a magyar bennszülötteket a román gyarmaton.
Mi a szélsőség? Románia állampolitikája a szélsőséges magyarrombolás, a magyar polgári és egyházi kultúra csökevényesítése. Lásd nem létező egyetemeinket. Volt itt falurombolás is. Ceaușescu, a román fasiszta őstulok buldózerezni kezdte a magyar falvakat. Nem volt már türelme tűrni, hogy még vagyunk.
Alkotmányos és állampolitika ma is Európa farszelében Románia egységes nemzetállami álma. Saját történelmünk útjáról és múltjáról próbálnak leszorítani, ahogy járdasétára terelték (volna) Marosvásárhelyen a népgyűlésre, tüntetésre igyekvő húszezer embert. Nem ment. És most tele vagyunk tűzdelve figyelmeztetésekkel, nehogy átmenjen szélsőségbe márciusi nemzeti ünnepünk – és most is egyenlő arányban óv az egyik képviselő románt és magyart, decemberit és márciusit! Holott holmi prefektusocskák perelnek, büntetnek az év 365 napján, képviselők, akik a románok székelyföldi elnyomásáról ríják lilára trikolórjukat, feledvén, honnan verődtek ide, s hol vannak sírjai őseiknek.
Marosvásárhelyen csendőrök, rendőrök terelték a Székely Szabadság Napján tüntető magyar gyermekeket, fiatalokat a járdára a térről, „haza, menjetek haza”. És a fiatalok igazat vallottak, kórusban kiáltva: „ITTHON VAGYUNK”.
Van-e széle, hossza a román fajüldözésnek, állami fasizmusnak? Rajtunk múlik, s a fiatal éber magyarokon különösen.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely),

Ott sem volt, mégis büntetik Vetró Andrást (Bírságolják a Marosvásárhelyi felvonulókat)
Tegnap nagy meglepetésére ajánlott levelet kézbesített a posta Vetró András kézdivásárhelyi szobrász, rajztanár nevére.
A Maros Megyei Csendőr-felügyelőség fejlécét viselő és egyik őrmestere által március 14-én kitöltött büntető jegyzőkönyvben az áll, hogy az újraközölt 1991/60-as törvény 26. cikkelyének e betűje alapján 3000 lejes pénzbüntetést kell kifizetnie. A jegyzőkönyvben még az olvasható, hogy Vetró András „március 10-én 19.30 órakor Marosvásárhelyen, miközben menetelésen vett részt, erőszakos cselekedetek elkövetésére buzdított, tüntető magatartást tanúsított, veszélyeztette a közrendet, provokatív magatartása abban is megnyilvánult, hogy egy hüvelyéből kivont karddal hadonászott, és a környezetében lévő tüntetőket bujtogatta”. A jegyzőkönyv alján, a megjegyzéseknél még az olvasható, hogy a megbüntetett nem volt jelen a jegyzőkönyv kitöltésekor, a pénzbírságot a videofelvételek alapján állapították meg. Igen ám, de Vetró András egy időben két helyen nem lehetett, március 10-én nem volt Marosvásárhelyen, a Nagy Mózes Elméleti Líceumban tanított 14 óráig, majd hazament, és azóta is ágyban fekvő beteg. Tegnap elmondta: amikor felbontotta a borítékot, előbb nevetségesnek tartotta annak tartalmát, hiszen összetévesztették egy másik hagyományőrzővel, de később rájött, hogy fele sem tréfa, hisz tőle akarják behajtani a pénzbüntetést. Azt is elmesélte, hogy hasonló eset már előfordult vele pár évvel ezelőtt, amikor egy tévéadásban került Corneliu Vadim Tudor feketelistájára, aki azt állította róla név szerint, hogy Vetró a székely hadsereg aktív parancsnoka. A román nacionalisták nem tudják lenyelni, hogy egy hagyományőrző egyesület, a 15. Székely Határőr Gyalogezred vezetője – hangsúlyozta –, pedig ők nem tesznek egyebet, csak tisztelik hagyományainkat, és méltóságteljesen próbálnak minden megemlékező rendezvényen jelen lenni, díszőrséget állni ünnepeinken és felvonulni március 15-én. Azt is elmondta, hogy idén betegsége miatt nem tudott felvonulni szombaton a Gábor Áron téren sem. Alattomos támadásnak tartja a csendőrség eljárását, és azon is csodálkozik, hogy a csendőrségnek honnan voltak meg a pontos személyi adatai. Vetró azt is közölte, hogy ma felkeresi a városi rendőrfőnököt és a főügyészt, hisz most furcsa módon neki kell bizonyítania, hogy március 10-én nem volt Marosvásárhelyen. Ugyancsak tegnap a székely szabadság napján jelen levő Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi szervezetének hat tagja összesen 12 000 lejes pénzbírságról szóló büntető jegyzőkönyvet kapott. Őket is a csendőrség által készített videofelvételek alapján azonosították. Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Kincskeresés a leomlott várfalak alatt
Az Erdélyi bárka című könyv bemutatója
Csütörtök délután a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében a Pakson élő Serdült Benke Éva magyartanár legújabb kötetét, a szekszárdi Babits Kiadónál megjelent Erdélyi bárka című esszéfüzért ismertették. A háromszéki születésű szerző szentivánlaborfalvi gyermekkor után került Marosvásárhelyre, innen települt át '79-ben Magyarországra.
A vetített képes időutazásban részletes, kiegészítő magyarázattal szolgáló Balás Árpád földrajztanár, helytörténész szerint e könyv tömör erdélyi történelem. A telt házas közönséget azokon a helyszíneken kalauzolta végig, ahol a szerző is megfordult, fotókon is megörökítve a múlt örökségéből fennmaradt porladó történelmet. A koronavárosoktól (Huszt, Técső, Visk, Hosszúmező, Máramarossziget) Nagyenyedig, Barcaföldvártól Oravicáig, Abrudbányától Zalatnáig kísér az előadó, de a történelmi Bánság is jelen van, Pankota, Világos, Alkenyér, Sibot, Kenyérmező, a Majtényi sík ugyancsak. Feltűnik a vízzel elárasztott Bözödújfalu, majd Marosvécs, és Marosvásárhelyen át Kerelőszentpálig hosszú utat tesznek meg a jelenlevők a másfél órás tartalmas előadás során. A helytörténész szerint a múltunkat meg kell őrizni, mert a történelem nem mögöttünk, hanem alattunk van.
A történelmi és művelődéstörténeti esszéket tartalmazó kötet a kisebbségi sorban élő magyarság sorsdöntő eseményeit mutatja be a 16. századtól a 20. század végéig. A Rekviem egy temetőért, Ahol a történelem ollója csattogott, Amikor egy város kiáltott, Az erdélyi szellem fáklyavivői, a Telekiek, Kastélyok és kastélylakók, Sorsok Kerelőszentpálon megannyi kiáltó fejezetcím. Erdélyhez kötődő személyiségek neve visszhangzik, melyeket a szerző, alapos kutatómunka során, a következő generációkra is gondolva gyűjtött össze: a Rákócziak, Báthoriak, Hallerek, Telekiek, Bethlenek, Bornemiszák mellett Petőfi Sándor, Déryné, Prielle Kornélia, Kántorné, Szigligeti, Csokonai, Csíky Gergely és még sokan mások.
Haller Béla tanár, a Castellum Alapítvány elnöke, mint mondta, a Haller családról kellett volna reflektáljon, de számára nehéz régi dolgokat szépen egybefonni, főleg, ha a valamikor virágkorát élt kastély, melyből részletek suhantak végig a kivetítőn, most a végromlás szélére került. A múlt és jelen fájdalmas találkozása ez a könyv. Célratörő, tudományos, de nem tudálékos, érzelmes, de nem érzelgős. Szerinte ez jellegzetesen női könyv, mert a nők különösképpen fájlalják az elmúlt életet, amelyet a vad erőszak pusztított el, és a végtisztesség mindannyiszor elmaradt. Amint a könyv szerzője is írta a nürnbergi patrícius családból arisztokratákká vált Haller családról: "Négyszáz év alatt létrehoztak nemzeti értékeket, melyeknek most szomorú romlását tehetetlenül nézi a közömbös jövő".
– Miért Erdélyi bárka a könyv címe? – kérdeztük az est izgalmától felszabadultan mosolygó szerzőt.
– Amikor azon gondolkodtam, mennyi mindent kellene megőrizni az utókornak, Nagy László költő szavaival élve "átmenteni a túlsó partra", Kányádi Sándor Noé bárkája felé című verse jutott eszembe. A költő engedélyét kértem, hadd szerepeljen a vers is a könyv elején a címválasztás alátámasztásaként.
– Mi volt az esszékötet megírásának az indíttatása?
– Középiskolai tanárként Magyarországon ébredtem rá történelmi jellegű hiányosságaimra. Olykor, ha az anyaországiak erdélyi vonatkozású kérdéseket tettek fel, csak alapos dokumentálódás után mertem választ adni, hogy precíz legyen. Nem vagyok történelemtanár, de középiskolai magyartanárként meg kellett értenem a történelmi korok összefonódását ahhoz, hogy az irodalmat kellőképp tolmácsolhassam a diákoknak, ezért sokat olvastam. 2002-es nyugdíjazásom után lett elegendő időm kutatni, és immár a harmadik könyvet is megírni.
– A meglátogatott, lefotózott erdélyi helyszínek levéltárait is igénybe kellett venni?
– Szerencsés vagyok, ugyanis Pakson könyvtárközi kölcsönzés útján bármit meghozatnak. A szekszárdi könyvtárban kutattam a Hallerek múltja iránt, de a Széchényi könyvtárnak is gyakori látogatója voltam és vagyok. Ugyanakkor elég sok családi, személyes jellegű okiratot kaptam Haller Ilona grófnő fiától, de Teleki Julianna jóvoltából is értékes családi okmányok birtokába juthattam.
– Mennyi kutatómunka áll az Erdélyi bárka mögött?
– Hozzávetőleg 5-6 év alatt született meg. Szekszárdon negyedévente jelenik meg az Átalvető című folyóirat, melyet egy Marosvásárhelyen végzett orvos szerkeszt. Tizenöt éve közlik a főleg erdélyiekkel foglalkozó írásaimat, melyek e könyv összeállítását is nagyban elősegítették.
A Láncra kötött emlékezés című fejezetben a földvári haláltábor magyarellenes megtorlása nyomán több ezer, jeltelen sírban nyugvó áldozatnak állít emléket a szerző. "A városka fölött még látható várromok jól őrzik titkukat, a jelen semmit se tud a múltról. Földút tér balra, még nem látni semmi emlékhelyet... Az út gödrökkel teli, talán éppen a tömegsír fölött vezet. Itt vége van minden útnak."
A Kárpátok vármaradványai alatti múlt kincseit kutató szerző a határon túlról munkálkodik nyelvünk, nemzeti értékeink, történelmi, művelődéstörténeti emlékeink megőrzése érdekében. Szellemi tevékenységét csönd és méltóságteljes alázat övezi.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely),

Sérelmeim
Ami a háború nyerteseinek örömet okozott, azt a vesztesek gyászként élték és élik meg, ez a világon mindenhol így van. Ezek szerint ne kívánják tőlem, tőlünk, hogy örömkönnyeket hullassak, hullassunk, amikor engem, minket zokogás gyötör. Mi nem új hazát választottunk, itt a határokat tolták jobbra, balra a nagyhatalmak. De mindez nem ok arra, hogy immár európai uniós tagállamban jövevényként kezeljenek. Nekünk ez itt a szülőföldünk, ahol több mint ezeréves gyökereink vannak, amihez tíz körömmel ragaszkodunk.
Ha betartották volna a Gyulafehérvári Határozatok III. pontjának 1-es alpontját – "Teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népek számára. Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által. A törvényhozó testületekben és az ország kormányzásában való részvételre minden nép népességének számarányában nyer jogot" – akkor most 96 esztendő távlatából nem deklarálhatnának szélsőségesnek, irredentának, revizionistának, mert semmivel nem kérünk többet, mint a fenti ígéretek.
Ne beszéljenek rólunk, magyar kisebbségről a mi nevünkben, a mi megkérdezésünk nélkül! Ne zengjenek ódákat arról, hogy sehol a vén Európában annyi joggal nem bír egy kisebbség, mint mi itt, Erdélyben, Romániában, amikor jól bevált autonómiamodellek vannak Dél-Tirolban, a finnországi ?land-szigetek svéd anyanyelvű lakóinak autonómiája van, Baszkföld Spanyolország egyik legiparosodottabb autonóm régiója, Katalónia Spanyolország egyik leggazdagabb régiójának tekinthető. És a felsorolás nem teljes. Ha hasonló elbánásban részesülünk, akkor mi is dicsekedni fogunk, mert az ember az örömét, de a fájdalmát is megosztja szeretteivel, de azokkal is, akiktől jogosan elvárja sérelmeinek orvoslását.
Már az ókorban Antigonosz állította, hogy szereti az árulókat, de gyűlöli az árulást. Nos, a hazai román média is előszeretettel szólaltat meg olyan személyeket, akik nem a mi nevünkben nyilatkoznak, akik egy tál lencséért a lelküket is eladnák. A többségi politikusoktól is gyakran hallani, hogy mennyi magyar barátjuk van, lehet, de minket ne tévesszenek össze a "iuliufurokkal, a hajduvictorgyőzökkel", sajnos a névsor itt sem teljes.
Ugye a parlament mindkét házának nagyjai politikai kijelentéseikért mentelmi jogot élveznek, nyilatkozhatnak itthon, külföldön, magánemberként, civilként és mondhatnak bármit, őket megilleti az "ártatlanság". De ki dönti el azt, hogy a politikai nézeteiért valakit, valakiket, történetesen anyaországi személyeket, személyiségeket, de az 1989-es decemberi romániai forradalom szikrájaként ismert Tőkés László EP-képviselőt mindjárt nemkívánatosnak, egyenesen persona non gratának nyilváníthatnak, sőt állampolgári jogától is megfosztanák, ami – mint az ország szülöttének – alanyi jogon jár?
2014. március 10-én, a székely szabadság napján Marosvásárhelyen nemcsak a szélsőségeseknek, extremistának, nemkívánatosnak titulált hazai és anyaországi politikusaink vettek részt, kértek szót, hanem a Baszk Nemzeti Párt küldöttje üdvözölte az egybegyűlteket, majd a Szabad Európa Szövetség (EFA) üzenetét Belgiumból hozták el, a spanyolországi kisebbségek nagy erővel vonultak fel Marosvásárhelyen. A baszk küldött után a katalán képviselő is szót kapott. Nos, ez utóbbiakról nem nyilatkozik a hazai román média. Mi ez a kettős mérce? Azt hangsúlyozzák, csépelik, hogy Magyarország választások előtt áll. Igen, igaz. De Európa-szerte választások zajlanak, és nemcsak az európai parlamenti helyekért folyik a küzdelem, hanem itthon az államelnöki székért is. Már elindult a nagy benevezés, a koncért való birokra kelés. Hajrá, fiúk, lányok, férfiak, asszonyok, rajtunk is múlik, hogy kik lesznek a befutók, ki lesz az államelnök!
Szász Károly nyugdíjas, Marosvásárhely
Népújság (Marosvásárhely),

Szakértők kerestetnek a Kárpát-medencében
Kárpát-medencei szintű szakmai adatbázist hoz létre a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, hogy az európai uniós transznacionális alapok felhasználását összehangolja.
Ennek érdekében az egész Kárpát-medencében fejlesztési fórumokat tartanak, Erdélyben az elsőt hétfőn szervezték meg Sepsiszentgyörgyön.
Molnár György, az intézet hálózatfejlesztési igazgatója a fórumot megelőző sajtótájékoztatón elmondta, eddig öt hasonló rendezvényt szerveztek: kettőt Felvidéken, egyet-egyet Kárpátalján, Horvátországban és Szlovéniában, ezek nyomán mintegy száz szakértő regisztrált az adatbázisba.
Sepsiszentgyörgy után kedden Székelyudvarhelyen, majd Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Szatmárnémetiben lesz hasonló fórum. Céljuk egy 300 fős szakértői csapat verbuválása, amely részt vesz az összehangolt Kárpát-medencei fejlesztések megtervezésében és lebonyolításában.
Molnár György elmondta, az Európai Szociális Alapnál kötelező transznacionális projekteket támogatni, és nincs felső határ, az infrastrukturális beruházásokra lehívható Európai Regionális Fejlesztési Alap esetében a pénz 15 százalékát fordíthatja határokon átívelő kezdeményezésekre, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapnál 5 százalékot. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet a fejlesztéseket összehangolja, de a magyar kormány főkedvezményezettjeként akár le is bonyolítja.
Molnár György újságírói kérdésre elmondta, eddig inkább bevezető intézkedéseik voltak, létrehozták a székházukban a Kárpát Haza Galériát, ahol határon túli magyar képzőművészek mutatkozhatnak be, terveztek egy kulturális programsorozatot, mely október 23-án és március 15-én mutatható be, illetve 100 ezer magyar nyelvű szakképzési tankönyvet osztottak szét a határon túli iskolákban.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),