Nyelvvédelem és nyelvújítás – megőrzés és megújulás (I.)
Egy aradi tapasztalat
A mögöttem maradt évtizedekben szinte teljesen bejártam a Kárpát-medencét, számos város akad, ahová időről-időre visszatérek, természetesen ilyen Pozsony, Kassa, Ungvár, Nagyvárad, Kolozsvár, Szatmárnémeti, Marosvásárhely, Szabadka, Újvidék és Alsólendva.
Nehéz kimondanom, mindenütt a magyar nyelv erőteljes hanyatlását kellett tapasztalnom. Két hete jártam Aradon közel tíz esztendő elmúltával az ottani Kölcsey Egyesület és az általa megjelentetett Havi Szemle című folyóirat meghívására. Ezt megelőzően akkor jártam a városban, amikor az aradi vár kazamatáiból kiszabadított, majd egy időre a Minoriták főtéri templomának udvarán elhelyezett Szabadságszobrot ismét felavatták, ha nem is eredeti helyén, a történelmi emlékeket hordozó Városháza előtt, hanem egy félreeső, kissé elhanyagolt téren, szemközt az 1849-es erdélyi háború román politikusait és harcosait megörökítő emlékművet. Ez akkor még csak egy diadalívre felfüggesztett molinón volt látható. Azóta létrejött a valóságos kőbe faragott és bronzba öntött román monumentum, s a két emlékmű: a nemzeti emlékezetbe mélyen beivódott magyar és az újabb, kissé esetlen román ott álldogál békésen egymással szemben, figyelvén a gondozatlan térségen sietősen átvágó aradiakat.
Midőn egy évtizede ott jártam, Aradon még gyakran hallottam magyar szót, két hete viszont csak abban a több épületre kiterjedő magyar kulturális létesítményben, amelyben az ottani két magyar szerkesztőség, a magyar kulturális egyesület és egy magyar vendéglő található. Máskülönben a város, amelynek lakossága az utolsó osztrák-magyar népszámlálás alkalmával, 1910-ben 77 542 főt számlált, ebből 48 761 fő magyarnak, 14 949 románnak, 11 320 németnek, 1 850 szerbnek vallotta magát, azaz a magyarok túlnyomó: 62,9 %-os többségben éltek, a románok aránya 19,2 %, a németeké 14,6 %, a szerbeké 2,4 % volt. Nos, mindez a rendelkezésre álló 1992-es román népszámlálás adatai szerint a következőkben változott: a város lakossága 190 114 főt tett ki, ebből 151 436 volt a román, 29 828 a magyar, 4 142 a német és mindössze 888 a szerb (viszont 2 138 a cigány). Azaz a magyarok aránya 15,7 %, a románoké 79,6 %, a németeké 2,18 %, a szerbeké 0,47 % (és a cigányoké 1,12 %). A legtöbb, korábban nagy (vagy relatív) többségben magyarok által lakott erdélyi, partiumi, bánsági város etnikai képe ehhez hasonlóan alakult át, és már csak a Székelyföld városai tekinthetők magyar településnek, Marosvásárhely nagyon kicsiny magyar többsége is felettébb ingatag. Mindez, amiről az imént beszéltem, arra utal, hogy az erdélyi (és általában a Kárpát-medencei) magyar kisebbségvédelmi stratégiát: a kisebbségi sorsban élő magyarság védelmének stratégiáját újra és újra át kell gondolnunk. A korábban követett megfontolások és eljárások (és főként az általánosságban érvényesített politikai retorika) ugyanis már régen csődöt mondtak, és ahogy magam látom, szinte minden téren nagy-nagy bizonytalanság tapasztalható.
Mára Arad talán a múlt század kilencvenes éveiben rögzített és az imént bemutatott adatsorhoz képest is radikálisan megváltozott. Tíz esztendeje a belvárosban még gyakran megütötte a fülemet a magyar szó (akárcsak Temesváron vagy éppen Brassóban), mára ezek a szavak jóformán eltűntek: Arad román nagyvárossá vált és csupán néhány kisebb nyelvszigeten – a magyar kulturális egyesületben, a magyar szerkesztőségekben, a római katolikus és református templomban és néhány magyar iskolában lehet magyar beszédet hallani. Aki ma nemzetstratégiáról beszél, annak erre a változásra: a magyar szó elnémulására mindenképpen fel kell figyelnie. Hiszen Aradot, Temesvárt és Brassót meglehetősen gyors ütemben követi Kolozsvár, Nagyvárad és Szatmárnémeti, ott van nyomukban Marosvásárhely, amely néhány esztendeje még az erdélyi magyarság „fellegvárának” számított, s ugyancsak alaposan megfogyatkozott a magyarság létszáma, jóllehet ma még abszolút többséget alkot olyan városokban, mint a Székelyföld legendás központjai: Csikszereda, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Gyergyószentmiklós.
Pomogáts Béla
Nyugati Jelen (Arad)

Sikeres évet zárt a marosvásárhelyi színház
A teátrum közleménye szerint a Tompa Miklós és a Liviu Rebreanu Társulat is kilenc bemutatóval jelentkezett az év során, a magyar társulat premierjei között három ősbemutató szerepel. A magyar színészek 151, román kollégáik pedig 134 előadásban léptek színpadra.
A legtöbb előadásban és a legtöbb próbán résztvevő színésznek és színésznőnek járó Vastaps-díjat Gecse Ramóna és Tollas Gábor, illetve Anca Loghin és Luchian Pantea vehette át. Az új produkciókra és az előző évadok sikeres, továbbra is műsoron tartott előadásaira közel 60 ezer néző volt kíváncsi Marosvásárhelyen, illetve más hazai és határon túli helyszíneken – ezzel a teátrum tovább növelte nézőinek számát.
Több tekintetben is premiernek számít a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 2013-as évi fesztivállajstroma: az intézmény történetében először vett részt egyszerre a magyar és román társulat a Bukarestben megszervezett Országos Színházi Fesztiválon (FNT). A Tompa Miklós Társulat a Yorick Stúdióval közösen létrehozott előadásával, Székely Csaba Bányavakság című drámájának színrevitelével, a Liviu Rebreanu Társulat pedig Moliere Nők iskolája című nagytermi produkciójával volt jelen az október 25. és november 3. között lezajlott rangos eseményen.
Ugyanakkor a Nagyszebeni Nemzetközi Színházfesztivál közönsége is láthatta a magyar, illetve román társulat egy-egy előadását: a Bányavakság, valamint a Genovese-hatás című produkciókat. 2013-ban első ízben volt jelen a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a gyulai Shakespeare-fesztiválon. Az esemény kilencedik kiadásán a Gyulai Várszínház színpadán a Tompa Miklós Társulat A makrancos hölgy avagy a hárpia megzabolázása című Shakespeare-előadását mutatta be.
A színház előadásait számos más fesztiválra is meghívták, többek között a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) és a Kisvárdai Fesztivál programjában is szerepeltek. Az év legtöbb szakmai díját a Tompa Miklós Társualt színésze, Bányai Kelemen Barna kapta: a Bányavakság című produkció Florinjának megformálásáért megkapta a Színikritikusok Díját, de díjazták a POSZT-on és a Kisvárdai Fesztiválon is.
Még idén hozzálátott a Nemzeti Színház két társulata a jövő évi produkciói előszítésének: Mihai Măniuţiu rendező a Don Quijote című zenés előadásához megtartotta már a szereplőválogatást a Liviu Rebreanu Társulat színészei számára, Harsányi Zsolt rendező pedig – a sikeres My Fair Lady című zenés nagyszínpadi előadása után –, Osztrovszkij Erdő című drámáján alapuló kistermi produkció olvasópróbájára hívta össze a Tompa Miklós Társulat színészeit.
E két előadás mellett másik kettőn is dolgozik a Nemzeti magyar és román társulata: előbbi a Radu Afrim által rendezett Meglepetés-előadás című produkciót mutatja be, utóbbi Marius von Mayenburg német drámaíró legfrissebb A mártír című drámáját viszi színre Theodor Cristian Popescu rendező vezényletével.
Krónika (Kolozsvár)

Die Welt: forrong a romániai magyarság
A romániai Erdélyben a magyarság figyelemfelkeltő tettekkel is küzd területi autonómiájáért. A kormány közigazgatási reform formájában számolná fel az érintett megyéket.
Rézvörösen csillog a még épülő ortodox templom teteje a túlnyomóan magyarok lakta, de Romániában található Sepsiszentgyörgy egyik új lakótelepén. Az új lakótelephez tartozik az ugyancsak új kaszárnya is: a román állam Erdélyben, a magyarok lakta területeken megerősíti a csendőrséget. A helyi politikus szerint a fordulat óta ez az egyetlen állami „beruházás” ezen elszegényedett vidéken. „Így kapjuk vissza az adónkat” – zúgolódik Tamás Sándor, a Sepsiszentgyörgy székhelyű Kovászna megye tanácsának elnöke. És sorolni kezdi: az állam a megye adóbevételéből 90 százalékot szakít le. 2007 óta hatályos törvény értelmében a nagyvállalkozók az adójukat egyenesen Bukarestnek fizetik, így a megye hatalmas bevételtől esik el. „Ez a 14 vállalkozás az itteni gazdasági teljesítmény 25 százalékát jelenti”– mondja Tamás. Természetesen, végül az állam valamit visszaad. „De csak 78 százalékot, és azt is többnyire olyan formában, mint az új csendőrlaktanya.” A mindennapokban viszont a csendőrségnek semmi valós feladata nincs, egyetlen célt szolgál: gondoskodik az ország nyugalmáról. És most az ország ama vidéke, amelyet az erdélyi magyarok és németek Székelyföldnek neveznek, nyugtalanná lesz. A székelyek magyarul beszélnek, de saját, ősi kultúrájuk van, szívesen nevezik magukat a magyarok előhadának azon a területen. A székelyek hun eredetűeknek tartják magukat (habár lehet, hogy ez nem így van). A magyar királyság a 13. században telepítette őket fegyveres földművesekként a Kárpát-kanyarba, a határ védelmére. Ezért széles hatáskörű kiváltságokat kaptak. E szabadságért, az önrendelkezés jogáért fogukat összeszorítva harcoltak évszázadokon keresztül az egymást váltó magyar, török, osztrák és román fennhatóságok ellen.
Románia fel akarja számolni a székely megyéket
Románia közigazgatási területi reform formájában számolná fel a történelmi székely megyéket. Tiltakozása jeléül nemrégiben több mint 100 000 székely 53 km hosszú élőláncot alakított. Területi autonómiát követelt a három, egymással határos, többségben általuk lakott megye számára. Körülbelül 700 000 magyar ajkú ember él éppenséggel Románia földrajzi középpontjában. Székelyföld autonómiája az egyetlen téma, amelyet a politikailag reménytelenül bal- és jobboldalra polarizálódott Magyar(anya)országban majd minden párt támogat. És az ugyancsak szétveszekedett Romániában, párthatárokon túlmenően, ezt messzemenően elutasítják. A három székely megyében már 200 000 aláírást gyűjtöttek a közigazgatási újrafelosztásra vonatkozó népszavazás kiírására. December 8-án tartaná Kovászna és Hargita megye a népszavazást. A romániai központi hatalom allergiásan reagált erre: Tamás területi politikus szerint a harmadik székely megyében, Maros megyében – átlátszó ürüggyel (hamis fejléc az űrlapokon) – már eleve érvénytelennek minősítették az aláírásgyűjtést. „Most arra várunk, hogy az állam a népszavazást leállítja Kovászna és Hargita megyében is” – nyilatkozta. De erre a székely politikusok már felkészültek az illő válasszal, ám nem mondta meg, milyennel. „Félreértve fenyegetésnek fogható fel.”
Ez egy történelmileg robbanékony vidék. Már az első világháború után Székelyföldet – és az egész, sokkal nagyobb Erdélyt – leszakították Magyarországról, és Romániának ítélték oda. Majd 1940-ben, a második bécsi döntéssel Észak-Erdélyt és Székelyföldet Hitler újból visszaadta Magyarországnak, 1944-ig, amikor megjelent a Vörös Hadsereg.
Erőszak a magyar kisebbséggel szemben
A keleti tömb összeomlása után hajszálon múlott, hogy az első háború nem Jugoszláviában, hanem a Balkánon, 1990-ben Erdélyben robbanjon ki. Marosvásárhelyen a magyar kisebbséggel szemben pogromszerű, nyilvánvalóan az államvédelmiek által provokált zavargásokra került sor. A „magyar veszély” ördögét festve a falra, tulajdonképpen a hitelét vesztett titkosszolgálat fordulat utáni jelenléte jogosultságát próbálták bizonyítani. Ez nagyobb összecsapássá alakulhatott volna. Védekezésre kész székelyek százai indultak volna útra a marosvásárhelyi magyaroknak segíteni, már a román hadsereg is kivonult, hogy leállítsa őket. Egy férfi, Kincses Előd, a valamikori marosvásárhelyi szószóló hazatérítette a székelyeket, elhárítva ezzel a nagyobb bajt. A kiindulási helyzethez képest az elmúlt húsz év nem hozott jelentős javulást. A magyar párt, az RMDSZ többször játszotta a bukaresti kormányalakításkor a mérleg nyelvének szerepét, így átfogó kisebbségi jogokat érhettek el. Létezik anyanyelvi óvoda, elemi iskola, gimnázium, sőt, Kolozsvárt egy (magán)egyetem. Eközben Románia aláírt minden lehetséges, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló nemzetközi megállapodást.
Félelem mindkét oldalon
De ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Ott egy komorabb hang is: a helyi, Kovászna megyei vezetés kimutatása szerint a 70 százalékos többségben magyarlakta vidéken „a bírók 98, az ügyészek 95 százaléka” román nemzetiségű. Mindenekelőtt, mondja Tamás, a megyében az „állami ellenőrző szervek” – rendőrség, csendőrség, adóhatóság, titkosszolgálat, államügyészek, bírók – 90 százaléka román nemzetiségű. Ezen a vidéken minden negyedik román ezekben a hatóságokban dolgozik. Ez nem véletlen, az állam akarja így.
Hogy jobban megértsük, mekkora a félelem mindkét – román és magyar – oldalon, ahhoz tudni kell, amikor uralmon volt, mindkét fél gyakran próbálkozott a történelmileg multikulturális Erdély nemzetállami térséggé alakításával. Az 1940–1944 közötti magyar uralmat Észak-Erdélyben az ottani románok tragédiaként élték meg (a zsidókról nem is szólva), és fordítva, az 1940–1944 közötti román uralom tragédiát jelentett a Dél-Erdélyben élő magyarok számára. A Ceauşescu-rendszer folytatta ezt a hagyományt a kommunista időkben, célzott gyarmatosítással próbálta a demográfiai viszonyokat megváltoztatni.
Nos, a magyarok félnek, hogy ehhez hasonló fog történni ismét. A félelem kezdetét az EU egyik találmánya jelentette: a „fejlesztési régiók”, azaz csupán statisztikai szempontok végett megjelölt vidékek létrehozása, amelyek semmilyen tényleges közigazgatási jogkört nem kapnak, de amelyekbe fejlesztési pénzek áramolhatnak. Miután Románia belépett az EU-ba, Bukarest ezeket az „absztrakt fejlesztési régiókat” a történelmi tartományokat és a kisebbségi területeket is figyelmen kívül hagyva rajzolta meg. Az RMDSZ részvétele nélkül alakult jelenlegi kormány is e „szuperrégiókat” akarja tényleges közigazgatási egységekké alakítani – nyilatkozta Farcádi Botond, a helyi Háromszék főszerkesztője.
A történelmi határok tűnnek a legjobb megoldásnak
A reform egyik szószólója Klaus Johannis, maga is kisebbségi politikus, Nagyszeben polgármestere, a Német Demokrata Fórum vezetője, aki az országos színtéren is jelen van, a kormányban részt vevő liberális párt alelnöke. Johannis elengedhetetlennek tartja a regionális reformot, „mert a jelenlegi 41 megye túl kicsi ahhoz, hogy tényleges gazdaságfejlesztés történjen”. A magyar vidékek egy nagyobb közigazgatási egységgé való összevonását egyáltalán nem tartja kívánatosnak: „A katalóniai fejlesztéshez hasonlítana, és az nem jó.” A Német Demokrata Fórumban viszont sokan nem így látják. A tagság körében jelentős személyiségek a reformot inkább Románia történelmi régiói határainak vonulatában látják. „Johannis alapjában nem a Német Demokrata Fórum, hanem a liberális párt álláspontját képviseli” – mondja az egyik ottani tisztségviselő.
Sok román értelmiségi a történelmi határokat tartja jobb megoldásnak. Sabin Gherman újságíró közigazgatásilag összefüggő Erdélyt kíván. De a tiszta román megyék is tiltakozásuknak adtak hangot. Dobrudzsa a Fekete-tenger mentén a bolgár határig szeretné saját történelmi határait megtartani. Csakhogy a jelenlegi, még nem végleges tervek szerint olyan közigazgatási területek alakulnának ki, amelyekben nem létezne többé magyar többség, s nem lenne semmilyen önrendelkezés. Ez viszont, véli Tamás, sértené a Románia által is aláírt, az Európa Tanácsnak a nemzeti kisebbségek védelméről szóló megállapodását. Ezeket a romániai jogszabályokba is átvették, tehát a kisebbségi közigazgatási területek határainak demográfiai szempontból hátrányos megváltoztatását a törvény is tiltaná. Egy másik törvény pedig a módosítást célzó tervekre regionális népszavazást ír elő.
Hosszú az út a megújulásig
Egyébként is a tényleges reformhoz hosszú és nehézkes út vezet. Ugyanis a román alkotmány nem ismeri a „régió” (közigazgatási terület) kifejezést, így az alkotmányt meg kell változtatni, ehhez viszont népszavazás szükséges. De Romániában a népszavazások az alacsony részvétel miatt kudarcra ítéltettek. Egy új törvény az eddigi 50 százalékos minimális részvételi küszöb helyett csak 30 százalékot ír elő. A részvétel különben azért is ennyire alacsony, mert a fordulat után románok milliói hagyták el az országot, és ők nem vesznek részt a szavazáson. A 30 százalékos részvételi küszöböt viszont megtámadták az alkotmánybíróságon, amelynek salamoni ítélete így foglalható össze: a törvény jó, de csak egyévnyi késedelemmel léphet hatályba. Így múlik el hát még egy kis idő. De az világos: a területi-közigazgatási átszervezés miatti aggodalom nyomán a székelység autonómiakövetelése – melyet már a fordulat óta hangoztat – újabb lendületet kapott, és a románok a közigazgatási reformot valóban erőszakolni fogják. Erdélyben mindkét oldal összecsapásra készül.
KEREKES MÁRIA fordítása
(Megjelent a Die Welt országos német napilap 2013. november 14-i számában)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hírsaláta
TŐKÉS LÁSZLÓNAK FELAJÁNLOTTAK egy befutó helyet a Fidesz-listán – közölte egy Kolozsváron tartott sajtóreggelin csütörtökön Toró T. Tibor, az EMNP elnöke. Elmondta, Tőkésen múlik az, hogy elfogadja vagy sem az ajánlatot, egyelőre az EP-képviselő még nem döntött. (Krónika)
DISZKRIMINÁL A REKTOR. A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) december 16-án panaszt nyújtott be az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora, dr. Leonard Azamfirei professzor december 10-i nyilatkozatai miatt. Az egyetem vezetőjének kijelentéseit, miszerint a magyar nyelv, kultúra és identitás megőrzése elsősorban otthon, a színházban és a könyvtárban történik, nem pedig a román nyelvű szakmai képzés során, diszkriminatívnak nevezte. Az egyesület jogi képviselője, dr. Kincses Előd ügyvéd a panaszlevélben hangsúlyozza: a MOGYE rektora valóságos „dzsihádot” indított a magyarnyelv-használat ellen, és szűk látókörűnek nevezte a rektort, aki „nyilatkozatai alapján a magyar nyelvet alacsonyabb rendűnek tartja a román nyelvnél”, semmibe veszi az alkotmány azon előírásait, amelyek szavatolják az anyanyelvi oktatást, félretájékoztat akkor, amikor azt állítja, hogy a magyar hallgatók nem akarják a magyar nyelvű gyakorlati oktatás bevezetését. 1200 hallgató írta alá azt a petíciót, amelyben kérik az elméleti oktatás nyelvének (magyar) bevezetését a gyakorlati oktatásba – tette hozzá Kincses Előd. (Népújság) NEM KELL ENGEDÉLY. Mint minden esztendőben, idén is az 1989-es fordulat bukaresti résztvevői megemlékeztek a huszonnégy évvel ezelőtti eseményekről, s akárcsak korábban, idén is súlyos szemrehányásokkal illették Ion Iliescut. Dumitru Dincă, a bukaresti események egyik résztvevője kérvényt adott át Iliescunak, melyben a miniszterelnököt kérte, engedélyeztesse számára a „ kegyes halált”. Mire Iliescu nyersen szemébe vágta: az öngyilkossághoz semmiféle engedélyre nincs szüksége. Dehogy nincs – válaszolta Dincă –, a halálos injekció és annak szakszerű beadása pénzbe kerül. Később Iliescu mosta kezeit: csak ésszerű érvet kívánt az ideges beszélgetésbe bevonni, s megnyugtatni az anyagi nehézségekkel küzdő embereket. A forradalmárok kifejtették: a szocialista kormány rosszabb, mint a jobboldali volt. (Ziare.com) VISSZA MAROSVÁSÁRHELYRE. A kevésbé sikeresnek bizonyult 2013-as kolozsvári megrendezés után visszaköltözik Marosvásárhelyre a Félsziget Fesztivál – jelentette be csütörtökön Marosvásárhelyen Ciprian Dobre, a Maros Megyei Tanács elnöke és Kelemen Márton, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Maros megyei önkormányzati frakciójának vezetője. A Kolozsvárra áthelyezett fesztivál nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Míg a 2012-es marosvásárhelyi Félszigetre 79 ezren váltottak jegyet, idén július közepén csak 60 ezren látogattak ki a kolozsvári könnyűzenei koncertekre. (Erdély fm) PÉNZ ÁLLHAT A HÁZHOZ. Noha az adatok még nem hivatalosak, valószínű, hogy a 2014–2020 közötti uniós költségvetési ciklusban 18 százalékkal több uniós pénzforráshoz fog jutni Románia – közölte Winkler Gyula EP-képviselő, és megjegyezte: az elkövetkező évek olyan kihívások elé állítják a helyi önkormányzatokat, melyek eddig még nem fordultak elő, hiszen párhuzamosan kell gazdálkodniuk a már elnyert, de még felhasználható, valamint az új uniós költségvetési ciklusban sikerrel megpályázandó pénzösszegekkel. (ÚMSZ)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Decemberi támadások
A szabadságot hozta el 1989 decembere – gondolhatták, akik megélték azokat a forró temesvári napokat, amikor a hívők csendes, gyertyás december 15-i tiltakozása 16-ra egyértelműen rendszerellenes tüntetésbe, forradalmi megmozdulásba csapott át. Egy nappal később aztán következett a fegyveres megtorlás, majd az általános sztrájk, 20-án pedig a 300 ezres bánsági nagyváros lakosságának egyharmada az Opera téren egy emberként skandálta válaszul Ceausescu rádióbeszédére: „Készek vagyunk meghalni!”
Szabadság, puccs
Azóta sok minden történt e tájakon, aminek nincs sok köze a szabadsághoz. Halálos áldozatokat követelő ismételt bányászjárások, marosvásárhelyi pogrom, megtorlást, közösségi megfélemlítést szolgáló bírói ítéletek, közösségi jogfosztás, nyílt magyarellenes uszítás, a választójogot súlyosan korlátozó törvények, központosított etatizmus. Maradjunk annyiban, hogy 1989 decembere radikálisan megváltoztatta a romániai politikai-alkotmányjogi környezetet: lényegesen megnövelte az egyén közügyekbe való beleszólási jogát, megteremtette a mozgásszabadságot és szólásszabadságot. És ez sem csekélység.
A Temesvárról induló népfelkelés origója volt annak a folyamatnak, amely végül a második vonalbeli kommunisták által megszervezett bukaresti puccsba torkollott. Az új vezetés forradalmi legitimációját a tévében közvetített színjáték biztosította, amelynek keretében láthatatlan diverziós alakulatok ellen harcolt a román hadsereg. Közben ártatlan statiszták haltak meg. Nem véletlen, hogy a Nemzeti Megmentési Front elleni tüntetéseken azt skandálták, hogy az új államelnök a felelős a december 22-e utáni áldozatok haláláért.
Ezzel együtt a hatalom konszolidálódott, 1996-ban pedig bebizonyosodott, hogy a politikai váltógazdaság Romániában is működhet, vélhetően megtörtént a paktum a szekus-posztkommunista erők és az új vezetés között, amely a főkolomposoknak büntetlenséget biztosít, s amely döccenőkkel, de mindmáig működik. Aligha találunk ma informált, elemzőképes embert, aki elhiszi, hogy a decemberi vérengzések felelősei elnyerték volna büntetésüket. Mindemellett a hivatalos román kurzus igényt tart a forradalmi legitimációra.
Tőkés László szerepével, nimbuszával, következetességével azonban soha nem tudtak mit kezdeni. Ha készítenénk egy statisztikát arról, hogy az elmúlt 24 évben Romániában kit támadtak a legtöbbet a román sajtóban, Tőkés László toronymagas esélyes lenne a képzeletbeli dobogó első helyére. Próbálkoztak erkölcsi-politikai ellehetetlenítésével, szekusváddal, szélsőségesezéssel, fasisztázással, irredentázással, forradalmi szerepének lekicsinylésével, sajátos módon a támadásokat általában az év decemberére összpontosítva. Az idei december sem múlhatott el támadás nélkül, sőt, a támadás immáron koncentrált, egyszerre indult meg egyházi vonalon és a sajtóban, ahol a rendszerváltás utáni történelmi korszakban egyedülálló módon a célba vett politikus vagyonmegosztási peréről tájékoztatott az RMDSZ szócsöve, az Új Magyar Szó. Nyilvánvaló: rég elvesztettek minden erkölcsi mércét azok, akiknek kényelmetlen Tőkés László szókimondása, elvhűsége, következetes autonómiapártisága.
Csillagügy, civilkurázsi
A múlt héten e hasábokon elemzett kérdés, az elhíresült csillagügy is ebben a kontextusban értelmezendő. Az államelnök azóta sem döntött, ami nem meglepő. Az általa átadott kitüntetés megvonása visszás lenne, hiszen 2009 óta Tőkés László semmi újat, eget rengetőt nem mondott, a sokat emlegetett védhatalmi státusz húsz esztendeje szerves része az autonomisták retorikájának, másrészről pedig az európai parlamenti képviselő 1989-es népmozgalomban betöltött szerepének történelmi értékelése sem változott. Nem beszélve arról, hogy Băsescu a kommunista utódpárti vezetést legitimálná egy hasonló lépéssel.
Ehhez képest a kitüntetett lépett egy merészet, s ezzel érdekes fordulatot hozott az ügyben. A múlt hétvégén Temesvár hőse átadta a „csillagot” a frissen megalakított Temesvár Emlékbizottságnak, melynek tagjait azok közül verbuválták, akik már 1989 előtt kiálltak személyes szabadságukat veszélyeztetve a Ceauşescu-diktatúra által üldözött lelkész mellett. Ezzel Tőkés László több síkon is pozicionális előnyre tett szert. Felhívta a figyelmet azokra, akik mellette álltak, akiknek támogatása nélkülözhetetlen volt az ellenállási akció sikeréhez. Az emlékbizottság, valamint a román utódkommunista vezetés éles kontrasztja ráébresztheti az embereket a támadás gyalázatosságára, arra, hogy azok akarják elorozni a megérdemelt kitüntetést, akik – ellentétben az emlékbizottság tagjaival – 1989-ben vagy lapultak vagy a másik oldalon, a megtorlás oldalán álltak, mint Degeratu tábornok. Jogilag is érdekes a helyzet, hiszen igencsak visszás lenne hatalmi eszközökkel visszavonni a kitüntetést azoktól, akik valóban rászolgáltak.
Az emlékbizottság megalakítása végül a szimbolikus térben is hatékony és jó lépés, amely rámutat a jövőre esedékes 25. évfordulón arra, hogy a decemberi eseménysor spontán, civilkurázsiból táplálkozó része hozzánk, magyarokhoz köthető. Bármennyire is fáj azoknak, akik még az évszázadokkal ezelőtt született nagyjainkat is – Kinizsi Páltól Kőrösi Csoma Sándorig – románnak hazudják.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A székely zászló miatt megbírságolták a Maros megyei EMNT-t
Megbírságolta a marosvásárhelyi helyi rendőrség az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezetét, amiért a felszólítás ellenére sem távolította el székházáról a hatóság által reklámnak minősített székely zászlót – közölte pénteken a Mediafax hírügynökség.
Október végén a Magyar Polgári Pártot (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) is felszólították Marosvásárhelyen, hogy távolítsa el a jelképet.
Valentin Bretfelean rendőrfőnök szerint az MPP időközben elköltözött, és új székhelyén semmilyen zászló nincs kitűzve, az EMNP és EMNT közös székhelyén viszont kint maradt a székely zászló, ezért az épület bérlőjére – az EMNT-re – 30 ezer lejes bírságot szabtak ki.
"Ha nem veszik le a zászlót, újabb büntetést kapnak. A helyi közigazgatási törvényben nincs olyan, hogy területi egység, hogy 'föld', így ez nem lehet egy lobogó, hanem egyértelműen reklám-zászló" – érvelt a polgármesteri hivatal felügyelete alatt működő helyi rendőrség parancsnoka.
Portik Vilmos, az EMNP Maros megyei elnöke azt mondta: mindenképpen bírósághoz fordulnak, mert nem fogadják el, hogy a székely zászlót reklámnak minősítsék. Bár értesítést még nem kaptak, nem érte váratlanul a hír – tette hozzá.
A figyelmeztetés kézbesítésekor Bretfelean az MTI-nek elmondta: a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik önkormányzati képviselője által benyújtott panasz alapján jártak el.
"Egy olyan intézményt reklámoz a zászló, amely nem létezik. Ha létrejön az úgynevezett Székelyföld régió, amelyik szerepel majd a román közigazgatási törvényben is, akkor nem lesz a zászlóval semmi gond. Addig reklámzászlónak minősül" – hangoztatta korábbi nyilatkozatában a rendőrparancsnok.
Népújság (Marosvásárhely)

Strasbourgi védelmet kérnek Kovászna megye zászlajának
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult a megyezászló ügyében a Kovászna Megyei Tanács, miután megelégelte, hogy a román hatóságok folyamatosan akadályozzák a szimbólumhasználatot.
Tamás Sándor tanácselnök elmondta, a keresetben arra mutatnak rá, hogy a megye hivatalos zászlajának betiltásával a lakosság szimbólumhasználathoz való jogát sértette meg az igazságszolgáltatás, holott ezt az Emberi Jogok Európai Egyezményének a 12. kiegészítő jegyzőkönyve is előírja, amelyet Románia is ratifikált. A dokumentum rögzíti, hogy az egyezményben meghatározott jogok biztosításánál nem szabad valamely nemzeti kisebbséghez való tartozás alapján különbséget tenni.
Kifogásolják a kettős mércét
Tamás Sándor leszögezte, a helyi és megyei zászlók használata nem sérti a helyi román közösség érzékenységét, a Kovászna megye zászlaján levő címer olyan elemet is tartalmaz, melyet erdélyi román családok címereiben is szerepeltek a 16–17. században.
„Európában, ebben az országban, bennünket, székelyeket is ugyanazok a jogok illetnek meg, mint az ország többi megyéjében lakókat. Úgy gondolom, nekünk is lehet megyei és helyi zászlónk, hiszen a román többségű megyék javarésze is rendelkezik ilyennel. Úgy érezzük, mind az igazságszolgáltatás, mind a közigazgatás terén Romániát kétfelé osztották: vannak megyék, melyek a vonatkozó jogszabályok értelmében használhatják helyi szimbólumaikat, illetve van Hargita és Kovászna megye, ahol ugyanazon törvény szerint megtiltották ezt” – jelentette ki Tamás Sándor.
Rámutatott, az Európai Unióban, Bretagne-tól kezdve Dél-Tirolon át egészen a finnországi svéd közösségig használnak saját szimbólumokat. Az EU 11 országában létezik valamilyen típusú területi vagy kulturális autonómia, de még azokban az országokban is, ahol nincs ilyen, teljesen normális, hogy helyi zászlókat használhasson egy közösség”.
Mint ismeretes, a brassói táblabíróság idén ősszel hozott jogerős ítélete megsemmisítette azt a tanácsi határozatot, amellyel a megyei tanács öt évvel ezelőtt elfogadta Kovászna megye zászlaját. A lobogó ugyanis hasonlít a kék-arany színű székely zászlóra.
Súlyos bírság a székely zászló miatt Vásárhelyen
A bírósághoz fordulna az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei szervezete is, miután a marosvásárhelyi rendőrség megbírságolta, amiért a felszólítás ellenére sem távolította el székházáról a hatóság által reklámnak minősített székely zászlót.
A hatóságok október végén a Magyar Polgári Pártot (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) is felszólították Marosvásárhelyen, hogy távolítsák el a jelképet. Valentin Bretfelean rendőrfőnök szerint az MPP időközben elköltözött, és új székhelyén semmilyen zászló nincs kitűzve, az EMNP és EMNT közös székhelyén viszont kint maradt a székely zászló, ezért az épület bérlőjére – az EMNT-re – 30 ezer lejes bírságot szabtak ki.
„Ha nem veszik le a zászlót, újabb büntetést kapnak. A helyi közigazgatási törvényben nincs olyan területi egység, hogy „föld”, így ez nem lehet egy lobogó, hanem egyértelműen reklámzászló” – idézi a Mediafax hírügynökség az önkormányzat felügyelete alatt működő helyi rendőrség parancsnokát.
Portik Vilmos, az EMNP Maros megyei elnöke elmondta: mindenképpen bírósághoz fordulnak, mert nem fogadják el, hogy a székely zászlót reklámnak minősítsék. Bár értesítést még nem kaptak, nem érte váratlanul a hír, tette hozzá. „Egy héttel ezelőtt egy rendezvényen összefutottunk a rendőrparancsnokkal, aki nagyon kedélyesen tájékoztatott bennünket, hogy Tőkés Lászlót (az EMNT elnökét) óhajtja megbüntetni ebben az ügyben. Egész biztos, a bíróságra fogunk menni az igazunkért” – mondta Portik Vilmos.
A figyelmeztetés kikézbesítésekor elmondta, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik önkormányzati képviselője által benyújtott panasz alapján jártak el. „Egy olyan intézményt reklámoz a zászló, amely nem létezik. Ha létrejön az úgynevezett Székelyföld régió, amelyik szerepel majd a közigazgatási törvényben is, akkor nem lesz a zászlóval semmi gond. Addig reklámzászlónak minősül” – hangoztatta korábban a rendőrparancsnok.
Bíró Blanka, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Akkor most hová is álljanak a balgák?
Huszonnégy évvel ezelőtt ezen a napon, december 22-én még a forradalom édes mámorában éltünk, majd a szabadság, testvériség, egyenlőség csodálatos érzése 1990 márciusában hirtelen elillant.
Katona Ádám, tanár, magyar irodalom- és művelődéstörténész már december 22-én megfogalmazott egy igen fontos kiáltványt, s azt meg is jelentette a Szabadság című független székelyudvarhelyi lap első számában. A tanár úr akkor, nagyon okosan és előrelátóan a SZÉKELYUDVARHELYI NEMZETI TANÁCS nevében tette közzé a következő szöveget:
Székelyudvarhely lakosaihoz!
Ma este, 1989. december 22-én este 6 órakor megalakult Székleyudvarhely Nemzeti Tanácsa. Örömmel vettük tudomásul népünk harcának sikerét. Az ország egészéhez csatlakozva kinyilvánítjuk e város lakosságának önrendelkezési jogát. Magyarok vagyunk és testvérkezet nyújtunk hazánk román, német, szerb, ukrán és valamennyi más népének.
Önrendelkezési jogunk alapján valamennyi honfitársunkkal együtt kiharcoltuk szabadságunkat.
Alapvető emberi jogainkat, emberekhez méltó életlehetőségeinket, demokráciánkat úgy tudjuk megvédeni, ha a székelység múltjához méltó módon öntudatosak vagyunk.
Európa népeihez megint csatlakozunk, az ezeréves történelmünk szabadságszerető hagyományait megőrizve és folytatva ezen a dicsőséges napon, végre fölemelt fővel járhatunk őseink földjén.
Hogy holnap se kelljen szégyenkezve egymás szemébe néznünk, ne romboljunk, ne gyújtogassunk!
Fékezzük meg a magukról megfeledkezett embertársainkat!
Hárítsunk el minden erőszakot!
A bűnösöket törvényes úton vonjuk majd felelősségre.
Tartózkodjunk a személyes bosszú minden formájától.
Csatlakozzunk országunk új demokratikus kormányához.
Holnaptól dolgozzunk!
Mert ezt magunk, a gyermekeink jövőjéért tesszük.
Világkatasztrófákat megjárt hazánkfia, Lukács Csaba írja, hogy a tragédiák helyszíneiről hazatérvén két dolog szokott járni a fejében. Az egyik az, hogy milyen jól választottak őseink, amikor letelepedtek ide, a Kárpát-medencébe, hiszen itt elkerülnek minket az erős, veszélyes viharok, és az igazán nagy földrengések sem érintenek. A másik dolog, hogy akár példásan, ha kell, de tudunk viselkedni váratlan, nagy baj idején is.
Amikor 2005 augusztusában tizenhat halálos áldozattal járó árvíz pusztított a Székelyföldön, a katasztrófa után önzetlenül segített mindenki – még Băsescu elnök is elismerően szólt a magyarok összefogásáról –, télire már minden áldozat háza újjáépült. Büszkék lehetünk rá.
Székelyudvarhelyen 1989-ben – hasonlóan Temesvárhoz, és ellentétben több romániai nagyvárossal – valóban forradalom volt. A székely anyaváros munkássága december 20-án a nagy üzemekben nem volt hajlandó végighallgatni a Temesvárról szóló hivatalos hazugságokat, a Matrica-gyárban még a szakszervezeti vezető, a kis törékeny hölgy, Korodi Vass Irma is visszaadta, megtagadta a szekusok által számára előre megírt felszólalást, s így Udvarhelyről – ellentétben más városokkal – nem küldtek a halálraítélt rendszert üdvözlő és a temesvári felkelést elítélő táviratot Ceauşescunak. Legyünk büszkék erre is!
Amikor a megtorlásra berendezkedett pártemberek és szekusok december 22-én elmenekültek, a város „magára maradt” – közben sajnálatos események, lincselések is történtek –, de néhány nap alatt Székelyudvarhely példásan, saját erejéből megszervezte, újraindította a maga életét. Vezetőket választott, sajtót, rendfenntartó erőt hozott létre, és békésen, fegyelmezetten kezdett el jövőt építeni.
Huszonnégy évvel ezelőtt ezen a napon még a forradalom édes mámorában éltünk, amíg a szabadság-testvériség-egyenlőség csodálatos érzése hirtelen el nem illant 1990 márciusában, amikor Marosvásárhelyen, a nacionalista gyűlölet felülkerekedett, és legyőzte a testvériséget. Az egyenlőség relatív fogalom, szinte értelmezhetetlen. A maradék szabadság főleg abban kapott hangsúlyt, hogy már el lehet menni az országból, ha nem tetszik, hogy a bukott rendszer emberei újra nyakunkra ültek, csak más jogcímen. Hogy a volt diktatórikus rezsim hatalmi struktúrái megmaradtak, hogy túléltek, de megint jól működnek, csak másként hívják őket.
Átélhettük a vadkapitalizmus időszakát, amikor régi elvtársakból dúsgazdag urak lettek. Neveztük ezt az időszakot privatizálásnak, piacgazdaságnak vagy eredeti tőkefelhalmozásnak.
Önjelölt tehetségtelenek szolgálták ki, szolgálják ma is elszánt klikkharcban a mindig háttérben megbúvó sötét erőket, a pénz hatalmasait.
„A bukott kommunista rendszer is az effélékre, a tehetségtelen törtetőkre építette terroruralmát. Vigyázzunk az egészséges értékrendre! Vigyázzunk tehát, hogy csak feddhetetlen erkölcsű, becsületes, dolgos, értelmes emberek kerülhessenek az új hatalom közelébe!”– írta Katona Ádám 1989-ben az általa alapított Szabadság című lapban.
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke 1990-ben fogadta Tőkés Lászlót a Kongresszusban. Az erdélyi református lelkészt és román forradalmat ünnepelték. A Capitoliumban Tom Lantossal együtt még a Kossuth-nótát is énekeltek. Huszonnégy esztendő elteltével azonban méltatlannak minősítette Tőkés Lászlót a Románia Csillaga Érdemrend „becsületbírósága” az állami kitüntetésre, amelyet az 1989-es forradalom kirobbantásában játszott szerepéért 2009-ben kapott az államfőtől az időközben második mandátumát töltő EP-képviselő.
Mi van? Akkor most hova is álljanak a belgák? Vagy a balgák? Hová legyen Dániel Ernő atya, aki a forradalomkor életét kockáztatva, a fölgyújtott rendőrség előtt, keresztény emberhez méltóan, békíteni próbálta a felbolydult tömeget? Vagy Mika Dezső és karatés tanítványai, akik az elszabadult indulatok közepette is életeket mentettek? És Kolumbán Gábor, aki kutatóként, káoszelméleti tudását felhasználva, „társadalom-kaológusként” próbálta szolgálni közösségét? Hová álljanak, mi legyen a régi tisztességes vezetőkkel?
Porzsolt István, Ubornyi Mihály, Fábián István vagy Incze Béla is balga volt Udvarhelyen? Vajon balga volt-e Imecs László, aki Brassóban sorkatonaként életét áldozta ezért az elvetélt forradalomért? És Katona Ádám is balga, aki ma kisnyugdíjasként ugyanabban a tömbház-lakásban él, mint huszonnégy éve? Aki most is magányosan, de még mindig ugyanazt mondja, mondaná, ha lenne kinek, mert az RMDSZ felszámolta platformját, az Erdélyi Magyar Kezdeményezést? Katona Ádámot meghívják ugyan időnként egy-egy összejövetelre, de már csak felszólalási jog nélkül, mint „díszpinty” jelenhet meg…
Akkor most hova is álljanak a balgák?
Karácsony közeleg, az év legszebb ünnepe.
Kedves belgák! Kedves balgák! Kedves balekok! Kedves reménykedők! Kedves társak a honfibúban! És a többiek! Barátok és felebarátok!
Áldott szent ünnepet mindenkinek!
Farkas Antal
Székelyhon.ro

A támogatással a szeretet zászlaját tűzték ki
Több mint félmillió forintnyi pénzbeli támogatást ajánlott fel a Tőkés László Alapítvány és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a Marosvásárhelyen és környékén élő nehéz sorsú családoknak. Támogatásban részesült továbbá az Ady István vezette Szivárvány Alapítvány is.
„Rendkívüli ez a mai nap mindannyiunk életében. Egyrészt önöknek, akiket megajándékozunk, másrészt nekünk is, mert segíteni tudunk” – ezekkel a szavakkal köszöntötte hétfőn az egybegyűlteket Cseh Gábor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezetének elnöke. A pénzösszeg szétosztásában a történelmi egyházak vezetői segítettek, ugyanis arra kérték fel az elöljárókat, hogy válasszanak ki egy-egy (összesen öt) olyan családot, amely szerintük ezt a pénzösszeget – családonként 50.000 forintot – megérdemli.
A szeretetteljes segítési szándékra is emlékezzenek
Az EMNT Klastrom utcai székházába a családokat elkísérték az őket ajánló egyházi elöljárók, akik az összeg átadása előtt néhány szóban ismertették, hogy miért éppen a jelenlevőkre esett a választásuk.
Jakab István, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese pártfogoltjai nevében megköszönte a támogatást. Utalt arra az utóbbi hónapokban egyre inkább terjedő felhívásra, hogy minél több helyen tűzzék ki a székely zászlót, majd hozzátette: „ezzel az segéllyel a szeretet zászlaját sikerült kitűzni”. Nagy László püspökhelyettes, a Bolyai téri unitárius egyházközség lelkésze megköszönte a felajánlóknak azt, hogy odafigyelnek azokra, akiknek szükségük van a segítségre, majd kérte a megajándékozottakat, hogy arra a szeretetre emlékezzenek, amellyel az adományozók ezeket az ajándékokat adták. A római katolikus egyház részéről Oláh Dénes főesperest kérték fel egy rászoruló család kiválasztására, ő azonban egyházi teendői miatt nem tudott részt venni az eseményen. A Magyarfülpösön és Szászrégenben szórványkollégiumot működtető Ady István református lelkipásztor három bentlakó gyerekkel és Bodor Vera tanítónővel érkezett. Az általa működtetett alapítvány 280.000 forintot kapott. Az alapítvány vezetője „az ige testté lett” bibliai idézetről osztott meg gondolatokat a jelenlevőkkel. Balázs László, az Erdélyi Magyar Néppárt mezőmadarasi elnöke is elkísérte az általa javasolt családot, aki felszólalásában úgy fogalmazott, hogy Tőkés László a szegények pártfogója. Az ötödik családot Cseh Ágnes tanítónő ajánlotta.
Élelemre, villanyra, ballagásra, szemműtétre
Az adományok átadása után Bálint Barnit kérdeztük, tudja-e, hogy mi történt velük. A kisgyerek nemleges válaszát követően édesanyja vette át a szót, aki elmondta, hogy élelmet és ruhákat vásárol az adományból. A paniti Máthé család is nagyon örvendett a támogatásnak, terveik szerint ez az összeg új házuk villanyszerelési költségeinek egy részét fedezi majd. A tizenkettedikes Gábos Laura portálunknak azt nyilatkozta: „megtisztelőnek érzem, hogy engem választottak. Nem szándékozom azonnal elkölteni a pénzt, félreteszem a ballagásra.” Balázs László pártfogoltjainak is jól fog majd a támogatás: kisfiuk esedékes szemműtétére teszik félre.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Blogbejegyzésekből könyv
Az erdélyiség, erdélyi magyarság létkérdéséről újabb szempont látott napvilágot nyomtatásban. Lakó Péterfi Tünde legújabb könyvében az idei év marosvásárhelyi eseményeit summázza úgy, hogy közben minden erdélyi magyarnak üzenni szeretne. A szerzővel az Erdélyi magyarnak lenni című könyvének vasárnapi bemutatója előtt beszélgettünk.
„Azért Erdélyi magyarnak lenni, mert ez egyben kedvenc írásom címe is. Nemcsak az enyém, hanem sok olvasómé is” – válaszolta a szerző a könyv címválasztásával kapcsolatos kérdésünkre. „Tulajdonképpen a könyv arról szól, hogy milyen erdélyi magyarnak lenni, mik a vágyaink, mivel küzdünk meg nap mint nap. De ugyanilyen jelkép értékűnek érzem a kiadvány borítóját is, amelyre egy, a marosvásárhelyi Vársétányról készült fotót választottam.”
Rekordidő alatt
A szerző saját költségén megjelentetett könyvéről kiderült, hogy a kiadványszerkesztéssel járó munka mindössze három napig tartott – ennyi idő kellett ahhoz, hogy Lakó Attila, a blogger fia, megszerkessze a borítót, és segítsen az írások kronológiai osztályozásában.
Az eredetileg a Vanegypercem nevű blogon közölt írások egyike sem a könyvben megjelen(tet)és szándékával született. „Ezekre a publicisztikai jellegű írásokra dokumentumként tekintek. Szinte időrendi sorrendben rögzítik azokat a – magyar közösség számára – fontos eseményeket, amelyek 2013-ban történtek a városban” – mondta el Lakó Péterfi Tünde. Kérdésünkre, hogy kinek írta a könyvet, a blogger hangsúlyozta, hogy írásai nem kizárólag a marosvásárhelyi közönségnek szólnak, legalább annyira az erdélyi magyarságnak is. „Ami Vásárhelyen történik, az Erdély-szerte zajlik kisebb-nagyobb mértékben. Hangsúlyozni szeretném, hogy az erdélyi összmagyarságnak fontos a város. Mindezt szépen bizonyította az egybanisok gyűjtése is – egész Erdély szurkolt nekünk, és segített. Talán megérezték annak a súlyát, hogy ha az ügy mellé állnak, Vásárhely megmarad.”
Szeretetet vár
Ez a legnehezebb kérdés – válaszolja Tünde, amikor megkérdezzük, mit üzen az olvasóinak. „Először is hadd köszönjem meg, hogy olvasnak. Azért döntöttem az írásaim könyvben való megjelentetése mellett, mert a könyvnek semmihez sem fogható varázsa, lelke van. Szívem-lelkem beleadtam minden egyes írásba, remélem, hogy az olvasóim is nagy szeretettel forgatják majd a könyvet.”
Tünde a második könyve megjelenését követően sem érzékel égbekiáltó változásokat magán vagy környezetén: maradok mindig, aki voltam – vallja. Vagy, ahogy az Erdélyi magyarnak lenni című írása végén fogalmaz: „És a jövőben, ha megkérdik: ki vagy, honnan jöttél, elmondhassam: magyar nő vagyok. Erdélyországból, Marosvásárhelyről.”
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Székelyzászló-ügy – SZNT: provokál a jelképet reklámnak nevező rendőrparancsnok
Marosvásárhely polgármesteréhez intézett nyílt levélben tiltakzott hétfőn Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke amiatt, hogy a városháza alárendeltségében működő helyi rendőrség parancsnoka a székely zászlót reklámanyagnak minősítve megbírságolta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei szervezetét a székházára kitűzött lobogó miatt.
Az SZNT elnöke kifejtette: a térség társadalmi békéjét veszélyeztető súlyos provokációnak tartja, hogy a jelképet a rendőr- parancsnok „önkényesen és hatáskörét túllépve" reklámnak minősítette.
Állásfoglalását azzal indokolta, hogy a bírság nem csak az EMNT-nek szól.
„Ez a hatalmi visszaélés általában a székely zászló ellen irányul, és Marosvásárhely egész lakosságát fenyegeti, ha valaki kitűzné a zászlót, nyilvánvaló szándéka pedig a város magyar közösségének a megfélemlítése a hajdani Securitate (az egykori kommunista politikai rendőrség) módszerével" – magyarázta állásfoglalását az SZNT elnöke, Valentin Bretfelean rendőrparancsnok leváltását és megbüntetését kérve Dorin Florea marosvásárhelyi polgármestertől.
Izsák Balázs emlékeztette a polgármestert: a segesvári bíróság mellett működő ügyészség megkeresése nyomán Románia művelődési minisztériuma már hivatalos értékelésben is megállapította: a székely zászló egy történelmi közösség jelképe, következésképpen a használata nem ütközik törvénybe.
A bírságolást Peti András, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) maros megyei szervezetének elnöke is provokációnak minősítette és kilátásba helyezte, hogy az RMDSZ törvényes lépéseket tesz a „hatósági túlkapások" ellen, kérve a vétkesek felelősségre vonását.
A marosvásárhelyi rendőrség pénteken 30 ezer lejes (kétmillió forint) bírságot szabott ki az EMNT Maros megyei szervezetére, amiért a korábbi felszólítás ellenére sem távolította el székházáról a hatóság által reklámnak tekintett székely zászlót. A szervezet vezetői közölték: bírósághoz fordulnak, mert nem fogadják el, hogy a székely zászlót reklámnak minősítsék.
MTI
Erdély.ma

Lucian Boia: Egy nemzeti mítosz: Vitéz Mihály vajda
Lucian Boia professzor egyike azoknak, akik határozottan leszámolnak a román köztudatban uralkodó történeti mítoszokkal. Boia foglalkozik a románok és a Habsburg-birodalom népei – köztük a magyarok – kapcsolataival. A román történelmi tudatba bevitt mítoszok, így például a dák–római származás, az úgynevezett 1600-as államegyesítés hat a mi sorsunkra is, ezért nekünk, magyaroknak és székelyeknek ismernünk kell ezeket. Ez alkalommal Mihály vajda mítoszáról rántja le a leplet. A vajda nem tudott arról, hogy három román államot egyesített, ennek ellenére Erdély egykori magyar városaiban – köztük Kolozsváron, Gyulafehérváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön – nagyszámú lovasszobor, szoborcsoport hirdeti ezt. Boia professzor könyvéből* megtudjuk, miként vált a becsvágyó, a sok vérontásról ismert munténiai vajdából nemzeti mítosz, nemzetegyesítő uralkodó.
Kádár Gyula
Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) vajda mítoszának körvonalazódása bármely más történeti mintánál jobban szemlélteti a román köztudatban végbement változásokat. Azt az uralkodót, akinek rövid időre, 1599–1600-ban, sikerült uralma alá hajtania a három országot, csak három évszázaddal később, a modern Romániában, a XIX. század közepe táján kezdik egyesítőnek is tekinteni. A dolog ilyen értelmezése teljesen hiányzik a XVII. századi krónikás történetírásból, sőt, később, még 1800 táján az erdélyi iskola képviselői sem említik. Eladdig Mihály vajda különleges személyiségén kívül a keresztény eszmeiséget és Rudolf császárral fenntartott szoros kapcsolatait domborították ki. Ugyancsak gyakran megjelent tetteinek mozgatórugójaként a hódítói becsvágy, ennek helyébe viszont az értelmezési sémában később a „román eszme” kerül.
Miron Costin krónikájában Vitéz Mihály vajda Erdély és Moldva meghódítójának képében jelenik meg, aki „sok vérontást okozott a keresztények közt”; különben nem sokra tartották maguk a munténiaiak sem: „A munténiaiak beleuntak Mihály vajda uralmába, mind csak hadak járásával és háborúkkal telvén.” Másik szögből, munténiai megítélésben nézve a dolgokat, Radu Popescu krónikája, vagy a neki tulajdonított krónika – Havaselve uralkodóinak története (Istoria domnilor Ţării Romăneşti) – egy kalap alatt intézte el Mihály vajda minden ellenfelét: „az uralkodó hatalma alá hajtotta a törököket, moldvaiakat, magyarokat, mintha mindannyian amolyan szamarai lettek volna”. Az ízes kifejezés csak megerősíti, hogy ekkor még nem született meg a román nemzeti eszmeiség. Avagy talán Vitéz Mihály vajda 1600-ban „patriótább” lett volna, mint a XVII. század végi tudós krónikások?
Maga az erdélyi iskola – amelynek a XIX. századi román nemzettudat oly sokat köszönhet – sem teszi meg a döntő lépést, habár az volt a célja, hogy kifejezésre juttassa a románok azonosságtudatát, és hogy románnak lenni büszkeség. A minden románt egyesítő egyetlen állam eszméje még nem talált kifejezésre, Vitéz Mihály vajda tetteit nem aknázták ki ilyen értelemben. Samuil Micu például a következőképpen summázza a vajda uralmát a XVIII. század utolsó évtizedében írott, A románok történetének rövid ismertetése (Scurtă cunoştinţă a istoriei românilor) című munkájában: „Az 1593. Esztendőben Havaselve uralmára Mihály vajda következett, akit Vitéznek neveznek. Ez nagy katona volt, s megverte a törököket és legyőzte az erdélyieket, s Erdélyt elfoglalta és Rudolf császárnak adta…” Manapság az ilyen értelmezés felháborodást keltene sokakban; pedig hát szerzője a román nacionalizmus nagy kezdeményezőinek egyike! Gheorghe Şincai A románok és több nemzet krónikája (Hronica românilor şi a multor neamuri) című munkájában tág teret szentel Mihály vajdának és különösen erdélyi dolgainak. Engel történész nézeteivel vitázva helyesbíti állandóan a dolgokat a románok javára. Elszántan védelmezi a vajda személyiségét, és ellenfeleinek hibáival szembeállított kedvező erkölcsi portrét fest róla. A mítosz elemei már itt megjelennek, de a mítosz maga még nem áll össze. Şincai hangsúlyozza a nemzeti büszkeséget, de a gondolatot nem aknázza ki politikailag olyan értelemben, hogy eljusson a nemzeti egységig. Néhány évtizeddel később, 1830-ban, a bánsági Damaschin Bojincă, az erdélyi iskola tanítványa a Bibiloteca Româneascăban életrajzot közöl az uralkodóról Vitéz Mihály havaselvi uralkodó híres tettei és veszte (Vestitele fapte şi perirea lui Mihai Viteazul, prinţipul Ţării Romăneşti) címmel. A nemzeti eszme ez alkalommal sem körvonalazódik határozottan, és a hangsúlyok itt is a törökellenes harcokra esnek.
A döntő fordulatot az erdélyi Aaron Florian jelzi, aki áttelepedett Havaselvére, és Bukarestben a Sfântu Sava Kollégium tanára lett. Rövid áttekintés Havaselve történetéről (Idee repede de istoria prinţipatului Ţării Romăneşti) című összefoglalásában Vitéz Mihály vajda tetemes helyet foglal el. Aaron Florian eljárásmódjára jellemző a történelmi személyiség és kor terjengős felnagyítása, a munka belső arányigényeit messze túlhaladva: kétszáz lapnyi terjedelmével az 1837-ben megjelent második kötet nagyobbik felét foglalja el, s benne végleg beilleszti Mihály vajda tetteit a román nemzeti egység létrehozásának vonalába. Egyetlen hibájául azt rója fel a vajdának, hogy képtelen volt megfelelő alkotmánnyal felruházni az egyesített román területeket. Mert csak ilyenformán nyithatott volna új korszakot, amelyben a románok egyesülten fejlődhettek volna Európa más nemzetei között.
Így látta a dolgokat Bukarestben az erdélyi Aaron Florian. Ámde nem a moldovai Kogălniceanu, aki majd a fejedelemségek egyesülésének nagy kimunkálója lesz: fiatalkori művében egyáltalán nem mutat fogékonyságot a Vitéz Mihály-epizód nemzeti súlya iránt. Havaselve története (Historie de la Valachie…) című munkájában – 1837-ben, egyazon évben jelent meg Aaron Florian említett kötetével – Vitéz Mihály vajda úgy lép elénk, ahogyan őt Miron Costin felidézte, s aki még nem mutat fel semmiféle nemzeti egységtervezetet. Alapvető jellemvonása – úgy tűnik – a „mértéktelen becsvágy” volt, amely nem csak Erdély meghódítására hajtotta, hanem arra is, hogy Magyarország és Lengyelország koronájáról álmodozzék. „Uralma ragyogó volt hódításokban, de végzetes Havaselvére nézve” – ez Kogălniceanu végkövetkeztetése, amiből bizonyos történeti tanulságot is levon: „a nagy hódítók neve sohasem vész ki a nép emlékezetéből, miközben a nép elfelejti az erényes, de békés uralkodókat”. Mihály vajda tehát mint nagy hadvezér, mint hős jelenik meg itt, de semmiképpen sem egyesítőként.
Maga Nicolae Bălcescu, habár munténiai, első munkáiban – Haderő és hadművészet Havaselve alapításától mostanig (Puterea armată şi arta militară de la întemeierea principatului Valahiei pînă acum, 1844), A szántóvető munkások társadalmi helyzete… (Despre starea soţială a muncitorilor plugari… 1846) – nem mutat valami különös vonzalmat a vajda személyisége iránt, csakis a tárgya szerint megkövetelt helyet és jelentőséget tulajdonítja neki, semmivel sem többet. 1840 után azonban mind láthatóbbá válik Mihály vajda feltartóztathatatlan emelkedése, mégpedig mindkét szerepben: Havaselve dicsőséges uralkodója és a románok egyesítője. Az elsőt maga Havaselve uralkodója, Gheorghe Bibescu (1842–1848) igyekezett elfogadtatni, aki szerette volna a nagy vajda utódjaként feltüntetni magát, s kitartó propagandát vezényelt ilyen értelemben. Mivelhogy 1848-ban elűzték trónjáról, nem tudta elérni célját, hogy második Vitéz Mihálynak tekintsék, ám az örökség hivalkodó fejedelmi vállalása nem maradt visszhangtalan. A korabeli légkör emlékezete bizonyára hatott Bălcescura is, habár a Bibescu-rendszer ellenzékéhez tartozott. Sőt, már Moldvában is kezd feltünedezni Mihály vajda mint szimbolikus alak. 1843-ban Kogălniceanu Jászvásárt, a Mihăilană Akadémián tartott megnyitóbeszédében – Bevezetés a nemzeti történelemről szóló előadásokhoz (Cuvânt introductiv la cursul de istorie naţională) – már sokkal rokonszenvesebben közeledik a havaselvi vajdához, mint hat esztendővel korábban. Mihály vajdát, mint a hajdani Dacia széttagolódott részeinek egyesítőjét mutatja be. A szimbólum a maga teljes fényét és funkcionalitását Nicolae Bălcescu utolsó és legigényesebb művében – A románok története Vitéz Mihály vajda idejében (Istoria românilor sub Mihai Vodă Viteazul) – nyeri el, amelyet 1847-ben kezdett írni, és 1852-ben bekövetkezett haláláig nem fejezett be. A történész első esszéihez képest itt jól érzékelhető változás mutatkozik a nemzeti eszme vonatkozásában. Mihály vajda célkitűzését nyíltan kimondja: nemzeti egység. A vajda „oly nagy hazát akart létrehozni, ameddig a román föld terjed”, s ezáltal „valóra váltotta a románok nagy vajdáinak dédelgetett álmát”. „Öreg Mircea vajda volt az első román uralkodó, aki harcolt a nemzeti egységért.” Az uralkodók mást sem tettek, mint hogy politikai akciókkal kifejezésre juttatták az általánosan osztott érzelmet, mivelhogy már eredetük óta „minden román szívében kitörülhetetlenül élt a közös élet hagyománya és újbóli léthozásának vágya”. Ebben leli magyarázatát annak, hogy miért élt „nemzeti gyűlölet a románokban a tirannus magyarok ellen”. És így esett, hogy „valahányszor román zászló tűnt fel a Kárpátok fölött lobogva, egész Erdélyt borzongás járta át: a románokat reményükben, a tirannusokat rémületükben”.
Bălcescu könyve újdonságot jelentett a román történetírásban. A románok középkori története, a három ország története első alkalommal került tárgyalásra kifejezetten nemzeti történelemként, mint a századok folyamán szüntelenül megnyilatkozó nemzeti óhaj története, mint az eszményi, teljes és egységes román állam története. A munka jelentősen befolyásolta a román nemzeti köztudatot, noha viszonylag késve nyomtatták ki (részleges kiadása 1861–1863-ból, teljes kiadása 1878-ból való, később számos kiadásban megjelent). Bălcescu révén Vitéz Mihály vajda határozottan és véglegesen mint a modern Románia első alapítója fogadtatja el magát.
A fejedelemségek 1859-beli egyesülését közvetlenül megelőző évek jelzik a vajda alakja iránti érdeklődés fokozódását Moldvában is, persze, azzal párhuzamosan, hogy némely moldvai uralkodókat mint egyesítőket kezdenek emlegetni, elsősorban Nagy István (Ştefan cel Mare) vajdát. Ők ketten, Mihály és István együtt kezdik jelképezni mind a sajátos, mind a közös történelmet, mint akik mindenképpen arra törekedtek, hogy egyesítsék a két román testvérországot. Mindezekből nyilvánvalóan kitűnik tehát, hogy 1830 és 1860 között, az 1848-as forradalmat, majd az egyesülést megelőző időszakban szembetűnő Vitéz Mihály vajda alakjának átváltozása, aki keresztény hősből és hadvezérből a román egység jelképévé válik. Ezek voltak azok az esztendők, amikor az egyetlen román államban való egyesülés eszményét, a tudati szinten jelentkező eszményi Románia előképét visszavetítik a történeti múltba. Ez a nemzeti politikai és történeti irányulás lényegében egyetlen nemzedék sajátja, azé, amely kivívta az 1848-as forradalmat, a fejedelemségek egyesítését, és létrehozta a modern Romániát. Amint láttuk, ugyanezen időszakban gyakran hivatkoznak Daciára, mint a román föld elsődleges egységének kifejezőjére. Mindkét jelkép nagy törekvések sugalmazójává válik: az antik Dacia, amelyet Vitéz Mihály vajda ideig-óráig feltámasztott, arra hivatott, hogy a holnapi Romániában öltsön újra testet.
* Lucian Boia: Történelem és mítosz a Román köztudatban. Kriterion Könyvkiadó. Bukarest–Kolozsvár, 1999.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Izsák Balázs a marosvásárhelyi rendőrfőnök leváltását kéri
Nyílt levélben fordul Izsák Balázs, az Székely Nemzeti Tanács elnöke Dorin Florea marosvásárhelyi polgármesterhez annak kapcsán, hogy a hétvégén a Marosvásárhelyi Rendőrség bírságot szabott ki a reklámnak minősített székely zászló levételének megtagadása miatt.
Izsák Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi rendőrfőnök leváltását és megbüntetését kéri Floreától.
A reklámtörvényt idézve Izsák kijelenti: „teljes bizonyossággal megállapítható, hogy Bretfelean úr önkényesen és helytelenül járt el, amikor a székely zászlót »reklámanyagnak« minősítette, túllépve ugyanakkor törvényes hatáskörét, mivel neki nincs joga más értelmezést adni a törvény betűjének, mint amelyet a törvényhozó adott.”
(Transindex)
Nyugati Jelen (Arad)

Tőkés: második rendszerváltást!
„Második rendszerváltozásra van szükségünk” – vallja Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, aki december 23-i, hétfői nagyváradi évértékelő sajtótájékoztatóján a temesvári népfelkelés évfordulójának apropóján az akkori eseményeket állította szembe jelenünkkel.
„A rendszerváltozást mind országos szinten, mind kisebbségi magyar viszonylatban, mind egyházpolitikai téren ki kell teljesítenünk – az emberi és a nemzeti méltóság, az emberi és a közösségi jogok, a vallási és egyházi szabadság, a demokrácia és a jogállamiság európai követelményeinek megfelelően” – fogalmazott az európai parlamenti képviselő (képünkön), aki szerint a temesvári nyilatkozat és a Tismăneanu-jelentés irányadók erre nézve.
Mint részletezte, magyar vonatkozásban a tényleges rendszerváltozást a nemzeti önrendelkezés – az autonómia – kivívása jelentheti, egyházi téren pedig a kisebbségi egyházak autonóm szabadságának és hatalomtól való függetlenségének elérése lehet a cél.
„Temesvár volt a román forradalom elindulásának a helyszíne, 1990 márciusában pedig Marosvásárhely lett az ellenforradalmi visszarendeződés kezdetének a legmarkánsabb színtere. A bukaresti Egyetem téren át vezető folytatást pedig már ismerjük. És közel egy negyedszázad után, ezen az útvonalon jutunk el a mostani posztkommunista Romániába” – fogalmaz Tőkés László, aki több párhuzamot is von nyilatkozatában a rendszerváltás előtti és a mai Románia között.
Egyebek mellett azt hozza fel, hogy akkor még Ceauşescu titkosrendőrsége féltette tőle Romániát – most viszont Victor Ponta pártja és Degeratu tábornok „becsületbírósága” óvja az ország területi épségét vele szemben.
„Akkor a Szekuritáte magyar irredenták elnevezésű ügyosztálya gondoskodott a magyarokról kialakított nacionalista-soviniszta ellenségkép »működéséről« – azóta viszont a mindenkori utódkommunista kormányzatok alkalmazzák az »Oszd meg és uralkodj« magyarellenes, kihatásaiban pedig mélységesen román- és országellenes politikáját” – tette hozzá.
Krónika (Kolozsvár)

Négy százalékot érő magyar vásárlók?
Annak ellenére, hogy a marosvásárhelyi pékségek egytől egyig magyar tulajdonban vannak, nem mindenikük tesz eleget a kétnyelvűség igényének – derült ki a Többnyelvű Marosvásárhely Civil Csoport felméréséből.
Arra buzdítja a magyar vásárlóközönséget a Többnyelvű Marosvásárhely Civil Csoport, hogy lehetőleg olyan üzletekből vásároljanak, ahol tisztelik anyanyelvüket, és maradéktalanul eleget tesznek a kétnyelvűségi elvárásoknak. Mivel Marosvásárhelyen a lakosság csaknem fele magyar nemzetiségű, a tisztelet megköveteli, hogy a magyar vásárlóközönség hasonló bánásmódban részesüljön, mint román nemzetiségű honfitársaink – vélik az egyelőre csak a Facebook nyilvánosságát vállaló csoporttagok. A szervezet az elmúlt időszakban felmérte a városban működő legnagyobb péküzletláncokban tapasztalható kétnyelvűség helyzetét. Górcső alá vették a Timko, Kovács, Eldi, Bewami és Pâine pe vatră Sasu üzleteket. Annak ellenére, hogy ezekek egytől egyig magyar tulajdonban vannak, nem mindenikük tesz eleget a kétnyelvűség igényének. A felmérésből a legjobban a Timko és a Kovács pékségek jöttek ki, melyek szinte maradéktalanul (93 százalékban) megfelelnek a csoport által felállított követelményrendszernek, hiszen minden szinten kétnyelvű a kommunikációjuk, és a betérő vásárlónak nem kell gondolkodnia azon, hogy merjen-e magyarul megszólalni, és vajon kiszolgálják-e magyarul. Az Eldi pékség a ’90-es évek végén gyakorolt egynyelvű kommunikációjától, főleg a konkurencia hatására, eljutott a majdnem teljes körű kétnyelvűséghez, azonban a 2013-as évben a felmérést végzők jelentős visszafejlődést tapasztaltak, aminek következtében a kétnyelvűség aránya 53 százalékra csökkent. A visszaesés elsősorban abban mutatkozik meg, hogy a kétnyelvű árucímkék helyét újból az egynyelvűek foglalták el, és gomba-módra megszaporodott azoknak az alkalmazottaknak a száma, akik nem szólnak magyarul is a vásárlóhoz, és nem is válaszolnak vissza a magyar vásárlók nyelvén.
Százszázalékért csak négy százalék jár?
A Bewami és a Pâine de casă Sasu üzletek szinte egyáltalán nem teljesítették a kritériumrendszert, a felmérés alapján a kétnyelvűség aránya ezekben az üzletekben 4 százalék körül mozog. „Ezek azok az üzletek, ahol a magyarul beszélő vásárló ugyanannyit fizet egy kenyérért, mint egy román anyanyelvű, pénzéért viszont nem jár neki azonos tisztelet és bánásmód, ugyanis a teljesen egynyelvű feliratok díszletében csak véletlenszerűen kaphat magyar kiszolgálást – szögezik le a felmérés készítői, akiknek Facebook-oldaluk borítóján fel is teszik a kérdést: 100 százalékot adunk, 4 százalékot kapunk? Szerintük a magyar vállalkozók által működtetett cégeknek még nagyobb a felelőssége abban, hogy milyen nyelveken kommunikálnak a vásárlóikkal. A Többnyelvű Marosvásárhely Civil Csoport úgy véli, a magyar közösség szempontjából a tiszteletteljes kiszolgálás a magyar nyelv akadálymentes használatát jelenti, ennek következtében pedig jogosan elvárható, hogy az alkalmazottak mindkét nyelven beszélgessenek a vásárlókkal. A korrekt kiszolgálás továbbá magában foglalja az üzletben található feliratozást is. Ide tartoznak a termékek megnevezései (címkéi), a különböző leírások, reklámszövegek, biztonsági előírások, bármilyen nemű, a vásárlóközönségnek szánt, valamint a fogyasztók jogaira vonatkozó információk és a cég honlapja is. Ugyancsak ide sorolandók a különböző reklámfelületek, amelyeket a cég a köztérben megjelenít.
CEMO: Ahol nem tisztelnek, ott ne vásároljunk!
A Többnyelvű Marosvásárhely Civil Csoport kezdeményezését a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) is üdvözölte. Ha a közösség tagjai elkezdik előnyben részesíteni a kétnyelvűen feliratozott termékeket, vagy azokat az üzleteket, ahol anyanyelvén is kommunikálnak velük, akkor változást lehet elérni, és a berögzült vásárlási szokások megváltozhatnak, vélik a szintén kétnyelvűségért harcoló mozgalom vezetői. „Az emberek rájöhetnek, hogy vásárlóerejükkel befolyásolni tudják a dolgokat, hiszen, ha tudatosan nem vásárolnak olyan helyeken, ahol nem kezelik megfelelő tisztelettel, mint vásárlót, az már egyfajta bojkottot jelent” – nyilatkozta portálunknak Horváth Kovács Ádám, a szervezet elnöke.
Marosvásárhelyen egyébként egy törökországi vállalkozó, Abdullah Göktaş volt az első, aki még a ’90-es évek közepén kétnyelvű péküzleteket működtetett és magyar vásárlóit ő maga is anyanyelvükön köszöntötte. Ezzel szemben a Pâine de casă Sasu marosludasi tulajdonosa, Szász Balázs magát Sasuként reklámozza.
A felmérés eredményeit annak készítői jobbítási javaslataikkal együtt elküldték mind az öt cég tulajdonosának.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Répás: 2013-ban fókuszban a külhoni magyar oktatás
A külhoni magyar oktatás területén megvalósított programokat és intézményfejlesztéseket emelte ki az elmúlt évet értékelve Répás Zsuzsanna az MTI-nek adott interjújában. A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy a terület várhatóan jövőre is 16,5 milliárd forintból gazdálkodhat.
Répás Zsuzsanna elmondta: az eddig elkezdett programok 2013-ban folytatódtak, a megkezdett fejlesztéseknek pedig már látszanak az eredményei. Kiemelve az oktatás területén indított kezdeményezéseket, rámutatott: az a legfontosabb, hogy teljes vertikumú legyen a külhoni magyar oktatási struktúra. A szülők már óvodába, kisiskolába azzal a gondolattal íratják be a gyermeküket, hogy azután hogyan tudja később a tanulmányait folytatni - fogalmazott.
A helyettes államtitkár kiemelte: a jövő generáció magyar közösségben való megtartásának a kulcsa az oktatás. Felidézte, hogy a nemzetpolitikai stratégia alapján 2012-ben az óvodákra fókuszáltak, majd ezt követette a kisiskolásoknak indított program, mindkettőnek igen pozitív tapasztalatai voltak. Jövőre a felső tagozatosok körében a tehetséggondozásra és a pályaorientációra szeretnének összpontosítani, a jelenleg kidolgozás alatt lévő programokra várhatóan a tavalyinál nagyobb, mintegy 140 milliós összeg áll majd rendelkezésre.
Hangsúlyozta: a programok előkészítésébe az itthoni szakmai szervezetek mellett a külhoni magyar pedagógustömörüléseket is bevonták, hiszen ők látják "a terepen", hol és mi a probléma.
Répás Zsuzsanna kitért a felsőoktatási fejlesztésekre is, ezekkel a piacképes tudás megszerzését szeretnék segíteni. Példaként említette a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, ahol több mint 4 milliárd forint értékben kezdődtek el fejlesztések tavaly, és jövőre is folytatódnak. Jelezte: Kolozsváron októberben új kampuszt adtak át, folyik az építkezés Marosvásárhelyen, és hamarosan kezdődnek a munkálatok Csíkszeredán és Nagyváradon is. Az infrastrukturális fejlesztések mellett új szakok, képzések indítását is tervezik, hogy úgy tudják a képzési kínálatot bővíteni, hogy az igazodjon a munkaerő-piaci kínálathoz, és lehetőséget adjon az erdélyi magyar fiataloknak a szülőföldjükön való boldogulásra. Megemlítette a beregszászi főiskola fejlesztését, ahol az infrastrukturális beruházás mellett szintén indulnak új szakok, és kitért a Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen indított délvidéki ösztöndíj-programra is.
A helyettes államtitkár a környező államokban élő magyarság helyzetét értékelve azt mondta, Felvidéken nagyon sok a probléma. Azt tapasztalják, hogy a szlovák kormány az utóbbi időben sorozatosan olyan intézkedéseket hozott, amelyek súlyosan sértik a magyar közösség jogait, érdekérvényesítési lehetőségeit, és ellentmondanak annak az ígéretnek, amit Robert Fico szlovák miniszterelnök korábban a status quo megőrzéséről mondott. A most elfogadott közoktatási törvény a felvidéki kisiskolák tömeges bezárásához vezethet - mondta Répás Zsuzsanna, aki arról, hogy ez a jogszabály célzottan a magyarság ellen irányul-e, azt mondta: nem lehet véletlen, hogy ez az intézkedés arányaiban sokkal jobban sújtaná a magyar kisiskolákat. A helyettes államtitkár azt mondta: azt kérik, hogy a jogszabályi háttér kialakítása során a szlovák fél figyeljen arra, hogy a nemzetiségi oktatás intézményrendszere és elérhetősége ne sérüljön.
Kitért arra is, hogy a kormány mellett működő kisebbségi bizottságban a magyarok eddigi öt szavazatát egyre csökkentették, így az összes nemzetiség 70 százalékát kitevő félmilliós magyarságnak ugyanannyi szavazata van, mint például a 682 főt számláló szerb kisebbségnek. Jövőre közel félmillió euróval csökken a magyar kultúrára szánt támogatások összege is - jegyezte meg. Kiemelte: Felvidéken olyan mértékű a magyarság fogyása, hogy a Fico miniszterelnök által ígért status quo megőrzése sem lenne elegendő, pozitív intézkedésekre lenne szükség. Arról, hogy milyen lehetőségei vannak a magyar kormánynak, úgy vélekedett: egyértelmű jelzés, hogy a kisebbségi vegyes bizottság legutóbbi ülésén a fenti problémák miatt a magyar fél nem volt hajlandó a közös jegyzőkönyv aláírására. Folytatni kívánják a tárgyalásokat, minden lehetséges fórumon és alkalommal felvetik a problémákat, és kérik, találjanak megoldást ezekre.
Mindenki látja, hogy Ukrajnában igen nehéz a helyzet - tért át egy másik régióra - hozzátéve: ez az ottani magyarság életét is meghatározza. Igyekeznek minden támogatást megadni, és példaként említette a közelmúltban a keleti partnerség folytatásáról szóló megállapodást. Ezzel újabb egymillió dolláros fejlesztés válik lehetővé kárpátaljai magyar intézményeknél.
Az erdélyi helyzetet úgy látja - a székelyek nagy menetelésére utalva -, pozitív jel, hogy az autonómia ügye körül összefogás alakult ki az egymással sok területen vitázó erdélyi magyar pártok között. Ez azért nagyon fontos, mert azt jelzi, hogy abban a legfontosabb ügyben, ami meghatározó az erdélyi magyarság megmaradása szempontjából, együttműködés alakult ki. Reményét fejezte ki, hogy ez az együttműködés folytatódni tud.
Hozzátette: őt nagyon nem lepte meg, hogy az európai polgári kezdeményezések nem végződtek sikerrel. Az unióban a kisebbségek jogvédelme mögött nincs olyan garanciarendszer, mint más területen, és ez probléma - mondta.
A helyettes államtitkár kiemelte: annak ellenére történt ez így, hogy olyan törekvéseket fogalmaztak meg, amelyekre a mostani uniós keretek között is lehetne pozitív válaszokat adni. Mi nem kérünk mást e téren sem, csak azt, legyen egyenlő elbánás a régi és az új uniós tagállamok között - mondta, megjegyezve: az autonómia működő gyakorlat a nyugat-európai országokban.
Mint mondta, emellett még számos problémával kell szembenéznie az erdélyi magyarságnak. Ezek közül első helyen emelte ki a régiós átszervezést.
Mint felidézte, olyan tervek láttak napvilágot, amelyek román többségű régióba sorolással egyértelműen beszűkítették volna a magyarok politikai részvételi lehetőségeit, érdekérvényesítését. Kitért az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása körüli rendezetlen helyzetre és a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemre is, ahol a törvény ellenére megoldatlan a magyar tagozat helyzete. Tőkés László kitüntetéséről azt mondta: akik most ezt az elismerést el akarják tőle venni, nem ülnének a székükben, ha Tőkés László kiállásának köszönhetően nem indul el a forradalom 1989-ben Romániában.
A vajdasági magyarság életében nagyon sok pozitív változás történt - folytatta, és kiemelte azt a történelmi megbékélést, amit a két államfő II. világháborús áldozatok előtti közös főhajtása jelent. Fontos a kollektív bűnösség elítéléséről szóló szerb parlamenti határozat, ugyanakkor várnak még arra a kormányhatározatra, amely a Csurog, Zsablya és Mozsor lakosságát hátrányosan érintő dekrétumot feloldja.
Kiemelte annak fontosságát, hogy működik a Magyar Nemzeti Tanács és a magyarság kulturális autonómiája. Répás Zsuzsanna reményét fejezte ki, hogy a nemzeti tanácsokról szóló törvényt támadó alkotmánybírósági folyamatok végül nem a jogosítványok csorbulását eredményezik majd.
"Mindannyiunknak öröm" - mondta - hogy a honosítás eredményeként a félmilliomodik magyar állampolgár letette az esküt. Az érdeklődés tovább nőtt az állampolgárság iránt, az elmúlt évhez képest idén 25 százalékkal többen adtak be kérelmet. Látják, milyen hatalmas az igény, és milyen plusz lelki töltetet ad, ami nagyon fontos - mutatott rá, hozzátéve: a kormány végig azt vallotta, nincsen másodrendű magyar állampolgárság, és azzal a politikai jogok egésze is jár, így a szavazati jog is.
Szeretné, ha minél többen részt vennének a jövő évi választáson, de nehézséget jelent, hogy egy új rendszert kellett alakítani, amely mindenki számára ismeretlen, hiszen sem Magyarországon, sem a környező országokban nem volt eddig sem regisztráció, sem levélben szavazás. Ezzel együtt ő is kevesli a jövő évi választásra eddig beérkezett mintegy 90 ezer regisztrációt - mondta, hangsúlyozva: a magyar kormánynak és államigazgatásnak az a feladata, hogy mindenki számára lehetővé tegye, hogy részt vehessen a választáson. Erősíteni kell a tájékoztatást, és ebben számítanak a külhoni partnerek, érdekvédelmi szervezetek, egyházak segítségére is - jelezte. Hangsúlyozta: az egész rendszert úgy alakították ki, hogy biztosítja az anonimitást.
(MTI)

Lopott szobrok Marosvásárhelyen: esztétikai szempontok helyett politikai alku
Rosszabbnál rosszabb szobrok jelennek meg Marosvásárhely közterein, nem az esztétikai szempont számít, hanem a politikai indokok, hogy nekünk is sikerült, nem csak nekik – mutatott rá a marosvásárhelyi helyzetre Pál Péter képzőművész, utalva arra, hogy a románok és a magyarok is mindenáron saját ideológiai szobraik felállításához ragaszkodnak. A Lopott szobrok, gazdátlan értékek című kerekasztal-beszélgetésre a vásárhely.ro portál szervezésében, a marosvásárhelyi Bolyai Klubban került sor december 17-én.
A marosvásárhelyi – sok esetben megrongálódott, esetenként elkallódott – köztéri szobrok jövője érdekében indított figyelemfelkeltő kampányt októberben a Marosvásárhelyi Kulturális Központ valamint a vásárhely.ro kulturális és közéleti portál. Orbán János művészettörténész elmondta, a nyáron a vásárhelyi szobrokról készült jegyzékben 51 objektum – ezek között három eltűnt szobor – szerepel. Nyoma veszett Kolozsvári Puskás Sándor Tavasz című, hatvanas évekbeli alkotásának, amely a Kárpátok sétányon állt, tíz év alatt hordták el, bontották le, úgy, hogy ma már semmi sem maradt belőle. Bálint Károlynak a hatvanas évek második felében született szobra, a Napozó – amely évtizedeken át várta az egykori Május 1. strand vendégeit – és holléte szintén ismeretlen. Gavril Sedran Kagyló című, korábban a Színház teret díszítő alkotása a tér felújítása után nem került vissza a helyére.
A „csak azért, mert tetszik” elv nem érvényesül
Pál Péter szerint a Kárpátokon kívül nincs annyi lovas szobor, mint az erdélyi városokban, ahol szoborállításkor szinte kizárólag ideológiai szempontok érvényesülnek. Marosvásárhelyen rosszabbnál rosszabb szobrok születnek, valóságos szoborháború folyik a magyar és a román közösség között, ha az egyik fél szeretne felállítani egy szobrot, a másik fél azonnal kéri cserébe a saját személyiségéről készült alkotás köztéri elhelyezését. Az esztétikai szempontok, hogy tetszik-e a közösségnek vagy sem, teljesen háttérbe szorulnak – mutatott rá a képzőművész, aki szerint Marosvásárhelyen a ’60-70-es években állított alkotások feleltek meg az esztétikai szempontoknak, azonban ezek vagy tönkrementek, vagy pedig nyomuk veszett. A képzőművész hozzátette, olyan műveket tart létjogosultnak, amelyek emberközeliek és mögöttük semmiféle ideológia nincs.
Fűre ülni tilos
Gagyi József egyetemi tanár a terek használatáról, a köztéri szobrok ünnepi, illetve hétköznapi használatáról beszélt, mint mondta, emlékezetes volt számára tapasztalni, hogy a főtéri Avram Iancu lovas szobor körüli teret gördeszkás fiatalok vették birtokba, akik talán azt sem tudták, kit ábrázol az alkotás, nem is érdekelte őket, kizárólag az volt a szempont, hogy a szobor előtti lejtős felületen jól csúszik a deszka. Gagyi József arra is felhívta a figyelmet, annak ellenére, hogy a város lakosságának nagy része az egyes lakónegyedekbe tömörül, manapság Vásárhelyen a szobrokat kizárólag a főtéren állítanák fel. Kelemen Attila Ármin újságíró, az Erdély Fm igazgatója azon a véleményen van, hogy Marosvásárhelyen a politikum a közteret olyan térnek tekinti, ahol az embereknek viselkedni kell, nem kínál lehetőséget a lakosságnak arra, hogy belakja azt. Nehezményezte, hogy ha Vásárhelyen leül egy lépcsőre vagy a fűbe, rászólnak a polgárőrök, míg egy nyugati nagyvárosban ezzel nevetségessé tenné magát egy rendőr.
A Decebal-szobor veszélyes precedens lehet
Soós Zoltán városi tanácsos, a Maros Megyei Múzeum igazgatója úgy véli, Vásárhelynek nincs szobormúltja, az egyetlen köztéri emlékmű, ami még a 19. századból maradt fenn, az a Székely vértanúk emlékműve, a többit a történelmi események megsemmisítették. – A ’90-es évek után kezdődött el a politikai szoborállítás, megjelentek itt-ott szobrok, de nem tudni, ki, milyen szándékkal rendelte ezeket. Megjelent a Mihai Viteazul-szobor felajánlásként, most pedig a Decebal-szobor, szintén adományként. Egy szabályozás kellene, ami megállítja ezt a folyamatot. Nincs semmiféle szabályozás ezen a téren, nincsen egy bírálóbizottság, amely esztétikai, esetleg urbanisztikai szempontból megkérdőjelezhetné egy szobor felállítását. A Decebal-szobor veszélyes precedens lehet, a tanácsban kisebbségben vagyunk, így le tudják nyomni a torkunkon, ha úgy hozza a helyzet – fogalmazott Soós Zoltán, aki szerint a szoborállításról szóló határozattervezetben valójában csak két rajzváltozat szerepelt a majdani szoborról, maga az alkotás talán még el sem készült.
Peti András alpolgármester, alátámasztva kollégája szavait, hozzáfűzte, a szabályozás hiánya miatt fordulhat elő, hogy Vásárhelyen a háborús bűnösnek nyilvánított Ştefan Guşă szobrának a felállítása szóba kerülhetett. Peti András szerint a jelenlegi felállásban az RMDSZ-nek nem mindig sikerül megállítani egy ilyen kezdeményezést. Bizonyos nyomásokkal is szembe kell nézni, azaz, ha jön egy civil egyesület, adományoz a városnak egy szobrot és a tanács le is szavazza a felállítását, másnap jön az összes civil szervezet, amely követeli annak felállítását, és elindítanak egy petíciót. Beszédes példa erre, amikor a román civil társadalom 25 ezer aláírást gyűjtött annak érdekében, hogy Păunescuról nevezzék el a 2-es iskolát. Ha pedig egy népes tömeg követel valamit, azok a román tanácsosok, akik egyébként nem ragaszkodnak egy adott szobor felállításához, sem merik felvállalni, hogy nemmel szavazzanak.
Menyhárt Borbála
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

Idén láthatóbbá váltak a magyar autonómiatörekvések
Láthatóbbá váltak a 2013-as évben az erdélyi magyar közösség autonómiatörekvései. A székelyföldi önkormányzatoknak egész évben küzdeniük kellett a helyi jelképek használatáért. E küzdelem meghonosította és az autonómiaharc szimbólumává tette a székely zászlót.
A 2013-as évet már február elején az autonómia évének nyilvánította az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), ám alighanem e kinyilvánításon túli tényezők eredményezték, hogy a szándék nagy mértékben megvalósult. Az autonómiatörekvéseknek az adott lendületet, hogy a 2012 karácsonyán hivatalba lépett Victor Ponta-kormány egy korábbi egyezséget megszegve nem vonta be a hatalomba az RMDSZ, és székelyföldi képviselőin keresztül általános támadást indított a magyar szimbólumok ellen.
Amint Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke egy októberi sajtótájékoztatón elmondta, a székelyföldi megyében a kormányt képviselő prefektusok 55 pert indítottak az önkormányzatok ellen, amelyekben a közösségi szimbólumok használatát, vagy az anyanyelvhasználatot támadták.
Hargita megyében nem készült statisztika, de ott is megannyi polgármesternek, intézményvezetőnek kellett a rendőrségen nyilatkoznia, vagy a bírósági tárgyalótermeket járnia amiatt, hogy középületre tűzte ki a székely zászlót, vagy a magyarság jelképének tekintett piros-fehér-zöld-lobogót. E zaklatások dacreakciót váltottak ki a székelység soraiban. Izsák Balázs, a Székelyföld autonómiájáért küzdő Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke egy októberi sajtótájékoztatón köszönetet is nyilvánított a prefektusoknak a székely közösségi tudat megerősítésében játszott szerepükért.
E megerősödött közösségi tudat első fontos megnyilvánulása volt a március 10-én Marosvásárhelyen megtartott Székely szabadság napja, melyen a szervezők becslése szerint 30 ezren vettek részt. A népakarat azonban az október 27-i, székelyek menetén vált még nyilvánvalóbbá. A Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán a szervezők becslése szerint 120 ezer ember alakított ki 53 kilométeres összefüggő menetoszlopot. Míg a marosvásárhelyi rendezvényről még távol maradt az RMDSZ, a menetelés szervezésébe immár valamennyi magyar politikai szervezet bekapcsolódott.
Az RMDSZ igazodását jelezte az is, hogy a szövetség május 25-én tartott csíkszeredai kongresszusán Kelemen Hunor elnök bejelentette, törvénytervezetet nyújtanak be a parlamentben a Székelyföld területi autonómiájáról. A kongresszusi határozattal is megerősített szándék a későbbi bejelentések szerint a 2014-es év elején valósul meg. Mindez annak a tükrében jelez változást, hogy korábban csak az RMDSZ belső ellenzékéhez tartozó képviselők nyújtottak be hasonló tervezeteket a törvényhozásban, ezeket a szövetség vezetése nem támogatta.
Az erdélyi magyar szervezetek az Európai Unió eszközeivel is megpróbáltak nyomatékot adni a kisebbségi jogköveteléseknek. Három párhuzamos tervezet is készült, amelyeket az európai polgári kezdeményezés eszközével kívántak az uniós jogba beilleszteni. Az Európai Bizottság azonban mind az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az EMNT, mind az SZNT, mind pedig az RMDSZ kezdeményezésének a bejegyzését elutasította. Brüsszelben úgy vélték, a kisebbségi jog nem uniós kompetencia. Így egyik kezdeményezés mellett sem lehetett elkezdeni az aláírásgyűjtést.
Széleskörű aláírásgyűjtést kezdett azonban az EMNP a bukaresti régiósítási tervek elutasítására és a székelyföldi, valamint a partiumi autonómia támogatására. A párt több mint 100 településen tartott július 20-án autonómiapárti megmozdulásokat, amelyeken az aláírási íveket is útjukra indították. Amint Toró T. Tibor pártelnök bejelentette, az akció 2014-ben folytatódik.
Lezárult viszont az RMDSZ aláírásgyűjtése. A szövetség kezdeményezésére az ősz folyamán több mint 200 ezren kérték aláírásukkal, hogy a székelyföldi Hargita, Kovászna és Maros megyében, valamint a partiumi Bihar, Szatmár és Szilágy megyében írjanak ki megyei népszavazást a gazdasági fejlesztési régiók átalakításáról. Végül csak Kovászna és Hargita megyében született önkormányzati határozat a népszavazásról, de a polgárok itt sem járulhattak urnákhoz, hiszen a prefektusok mindkét határozatot megtámadták a közigazgatási bíróságon.
Az év végére derült ki, hogy az erdélyi magyar pártoknak a Székelyek nagy menetelése szervezésében mutatott együttműködése csak afféle akcióegység volt. Az EMNP és a Magyar Polgári Párt (MPP) ismételt kezdeményezései ellenére az RMDSZ úgy döntött, nem vállalja koalíciós lista állítását, és egyedül vág neki a 2014-es európai parlamenti (EP) választásoknak. A kérdés jelentős mértékben Tőkés László EP-mandátumáról szól, aki 2007-ben az RMDSZ-szel szemben induló független jelöltként, 2009-ben pedig az összefogás listáján, az RMDSZ színeiben szerzett brüsszeli mandátumot.
Az EMNP többször is leszögezte, mindent megtesz azért, hogy Tőkés László folytathassa a Brüsszelben elkezdett munkát, de Toró T. Tibor pártelnök elismerte, azzal a lehetőséggel is számolnak, hogy a volt püspök a Fidesz jelöltjeként szálljon versenybe egy újabb mandátumért.
Jót tett Tőkés László népszerűségének, hogy egy - románra rosszul lefordított - kijelentése miatt Victor Ponta miniszterelnök kezdeményezte az állami kitüntetése megvonását. A Románia Csillaga Érdemrend becsületbírósága meg is állapította, hogy méltatlan a kitüntetésre, amelyet az 1989-es forradalom kirobbantásában játszott szerepéért adományozott neki 2009-ben Traian Basescu elnök. Mielőtt azonban az államfő visszavonhatta volna a kitüntetést, Tőkés László az egykori temesvári bajtársaiból alakult forradalmi emlékbizottságnak adományozta azt.
Szabadság (Kolozsvár)

Nemzedékváltás Csernátonban
Hivatalosan muzeológus a besorolása, szeptembertől ő foglalja el a Csernátoni Haszmann Pál Múzeum szűkre szabott tisztijegyzékében édesapja helyét. Haszmann Orsolya tehát nem a kívülről jöttek bizonyításvágyával, mindent másképp tenni akarásával, egy új korszak megnyitásának szándékával vette át a tájmúzeum irányítását, hanem a feladatába belenevelődött, ebben a sajátos felfogású közegben felnevelkedett, az alapító gondolkodásmódját átvevő és továbbvivő küldetéstudattal, de fiatalos lendülettel és hatalmas elszántsággal. Amire bizony szüksége is lesz, mondja Haszmann Pál, aki akár eddig, úgy ezután is azon igyekszik, hogy megfelelőképp feltarisznyálja utódját.
Úgy belenevelődtem
Haszmann Orsolya magyar–néprajz szakot végzett Kolozsváron, 2004-ben mesterizett néprajzból. Rövid kitérőt követően (erről később még szó lesz) otthon, Csernátonban tanított három évet, ez a megalapozás és a családalapítás időszaka is volt.
– Tulajdonképpen mindig is arra készültem, hogy hazajövök. Már az egyetem utolsó évén besegítettem édesapámnak, legfőképpen azért, hogy tanuljak. És bizonyára tudatosság is volt a részéről abban, hogy kezdett átadni nekem dolgokat, levelezéseket előbb, így kezdtem belelátni abba, hogy milyen kapcsolatrendszer alakult ki a múzeum körül, kit mivel keresnek meg. A leveleket először úgy válaszoltam meg, hogy vele megbeszéltem, vagy az ő válaszait begépeltem, aztán fokozatosan már sok mindent magamtól, és ebbe szépen úgy belenevelődtem. Azt el kell mondani, hogy mi mindannyian itt nőttünk fel, kisgyerekkorunk óta mindenben benne voltunk, az életünk itt zajlott, nekünk a nyár sosem olyan volt, mint más családoknál, hogy elmennek a horvát tengerpartra, vagy ahová tehetik, nekünk a nyár munkával telt mindig, édesapámnak az élete annyira a múzeum, hogy ő, azt lehet mondani, a negyven év alatt sosem volt szabadságon. Ő ebben él, ezáltal mi is itt nyaraltunk, jöttek ide az emberek, mindig változott a társaság, változtak a tevékenységek, és ez így érdekes volt. Ez mind jó volt arra, hogy nemcsak én, hanem az unokatestvéreim is belenevelődtünk ebbe az életformába.
A nagy család
Családról esvén a szó, egy kis kitérőt kell tennünk. Idős Haszmann Pál népes családot hagyott maga után, felettébb érdekes, hogy a harmadik generáció hogyan örökölt sokszínű egyéniségéből. Haszmann József Budapestről került Kommandóra mérnökként, tőle örökölhette műszaki érdeklődését fia, idős Haszmann Pál; néptanítóként, tanárként a szemléltetve oktatás elvét alkalmazta, de zongorázott és hegedült, gyönyörűen rajzolt, festett, faragott, és szellemi tevékenységet is magas fokon művelt. Cseh Idával hat gyerekük született, öt érte meg a felnőttkort, közülük egy fiatal korában elhunyt, négyen élnek még a mai nap is, három fiú- és egy lánytestvér, aki Kolozsvárra ment férjhez. Akik itthon maradtak, mindannyian az udvarban, a Cseh-kúria körül, mint egy nagy család élnek: Lajos és az ikrek, József és Pál. Lajosnak két fia, egy lánya van: ifjabb Lajos – aki Tóniként ismert – ezermester, már gyerekkorában is állandóan szerelt, nem lehetett elszedni a gépek mellől, a családban úgy mondják, a keze aranyból van. László szintén műszaki beállítottságú, a múzeum körül minden javításra szorulót megold, a fafaragást magas szinten műveli. Testvérük, Ildikó Sepsiszentgyörgyön él. Józsefnek négy lánya van, Gabika 2010-ben megkapta a népművészet ifjú mestere elismerést, ő a múzeumban a bútorfestést oktatja, a háromszéki festett bútorok motívumkincsét viszi tovább; Évike Csíkszeredában él, Réka Sepsiszentgyörgyön rajztanár, Ágota pedig Marosvásárhelyen a zeneművészeti egyetemen tanul. Pálnak, mindenki Pali bácsijának Orsi az egyetlen gyermeke – bár Székelyföldön a gyermek fiút jelent. – Valahogy úgy alakult a családban, és ez nagyon jó, hogy mindenki valami máshoz ért – foglalja össze Haszmann Orsolya. – Csodákra is képes egy ilyen család, ha ezt a sok mindent összeteszi: egyik fest, a másik a motort szereli, a harmadik gyönyörűen farag, a negyedik kiadványokat szerkeszt, olyan szépen össze tud ez állni.
Lelkecském... – Idős Haszmann Pál, ha most szólhatna hozzád, tudom, úgy kezdené mondanivalóját, hogy lelkecském, kedvenc szavajárása lévén – mit mondana, mit üzenne neked? – Érdekes az én és a Nagyapám kapcsolata, hiszen én nem ismertem őt, 1977-ben ő elhunyt, én 1979-ben születtem. A sorsom alakulásában vannak olyan pontok, amelyek megerősítik ezt a – lehet, kissé romantikus, lányregényes – kapcsolatot. Például, amikor elvégeztem a tanítóképzőt, Kommandóra kaptam állást, tizenkilenc évesen elképzeltem, a fenyvesek között milyen szép lesz, ott akarok én is élni, ahol ő született, mintha követném az ő útját, és ekkor még erősebben megfogalmazódott bennem, hogy mit akarok az életben. Aztán úgy alakult, hogy csak egy hónapot tanítottam Kommandón, a következő évben mentem egyetemre. Hogy mit mondana? Sokszor az ember elkeseredik vagy elfogy az ereje, én olyankor mindig rá gondolok, ezt nem tudom megmagyarázni, de tudom, érzem, hogy valahol van és vigyáz, és figyel, és ebben én hiszek, és ez akkora erőt ad, hogy olyan lehetetlen helyzetekben, amikor más ember azt mondaná, nem lehet, én akkor is azt mondom, hogy de igen. Tavaly, nagyapám születésének száztizedik évfordulójára nagy ünnepséget szerveztünk, háromszáz meghívott, ennyi embert csak az udvaron lehet fogadni. Egész héten esett az eső, vannak sátraink, de nem annyi, hogy mindenki elfért volna alattuk. Mondtam mindenkinek, az ünnep napján nem fog esni, és addig mondtam, hogy aznap tényleg sütött a nap. Én hiszek abban, hogy fenn, lenn valahol minket nagyon szeretnek, mert mindig olyan szépen tudnak így az időjárással kapcsolatban is alakulni a dolgaink. A tavalyi ünnepségen meg is fogalmazódott, hogy ha nagyapám lenéz, akkor bizonyára örül, és van is, minek, egyrészt ott a családja, másrészt az ő álma mégiscsak valóra vált, mert sokan hittek benne, és nem hagyták cserben, és utána a fiai is akkora lélekkel, szívvel csinálták, ezt másképp nem lehetett volna.
Hogyan tovább?
– Ahogy itt az évtizedek során bevett szokás volt, ahogy fogadják a látogatókat, ahogy édesapám tud a látogatók nyelvén beszélni, az annyira sajátos, hogy épp úgy senki nem fogja tudni csinálni. De talán nem is az a cél, nem vagyunk egyformák, nekem is vannak elképzeléseim, másik generáció vagyok, aki másképp él meg már dolgokat. Természetesen messzemenően tiszteletben tartom, amit ők megalkottak és megálmodtak, ezekhez igazodva szeretném mindazt továbbvinni, ahogy eddig volt, beleértve akár az egész napos nyitva tartást is. Én 2012-től beiratkoztam doktori képzésre, a múzeum története a doktori disszertációm témája, egy ilyen negyvenéves múlttal rendelkező intézménynek nagyon időszerű lett most már megírni a történetét, idős Haszmann Pál munkásságát, aztán a további éveket, hogy az akkori politikai viszonyok között hogyan jöhetett létre egy ilyen intézmény, milyen kapcsolatrendszerek működtek, számomra ez nagy kihívás.
Azontúl raktárakra lenne szükségünk a tárgyak szakszerű tárolásához. Jó lépés volt az őszi gépésztalálkozó, felbecsülhetetlen, amit a magyarországi barátaink tettek, önzetlen segítségüknek köszönhetően beindult két traktor, amelyek nagyon romos állapotban kerültek a gyűjteménybe. Nagyon fontos lenne minél több régi tárgyat használatba helyezni ilyen szinten, a múzeum nemcsak attól lesz élő, ha az emberek itt alkotnak, vagy egyszerűen csak bejönnek ide, hanem hogy a tárgyak is újra meg tudnak szólalni. A szövőszékek például a székely házakban állandóan fel vannak vetve, és annyi lehetőséget kínál még az udvar és a park, időszerű terv többek között egy kemencét építeni, ahol kenyeret lehet sütni, és vannak még olyan dolgok, amik itt vannak a kezünkben, és még jobban ki kell aknázni, hogy haszna legyen az idelátogatónak belőle.
Vagy a múzeumpedagógia. Az iskolákkal való kapcsolattartása a múzeumnak mindig is jó volt, de még nagyobb hangsúlyt fektetünk erre, mint eddig, és ezután is szervezünk közös programokat. A faluhoz az iskolán keresztül lehet leginkább közeledni, ha valamit szervezünk, ahol a gyerek részt vesz, elhozza a szülőt is. Azt szeretném, ha a csernátoni azt érezné, hogy ő itthon van, nem kell kopognia a kapun, bármikor bejöhet, hozza el a vendégét, találja fel magát az udvarban. Mi kaptunk egy feladatot, senkinek, aki itt dolgozik, ez nem munkahely, hanem életforma, ezt én őszintén és lelkemből, semmi külső kényszer nélkül felvállaltam, és ebben hiszek. Hogy mire jutok, majd elválik, vannak tervek, célok és jó erős akarat, gondolom, hogy amit hátrahagyunk, az pont olyan hiteles lesz, mint amit mi kaptunk.
Pali bácsi intelmei
E jövőfaggató írás belső felépítése igazából azt követelné meg, mielőtt Haszmann Orsolyát kérdeztük volna terveiről, elképzeléseiről, előbb Haszmann Pállal mondassuk el, miért éppen Orsira testálta a jövő építését. A sorrendet azonban tudatosan cseréltük fel, hiszen Pali bácsi szavai, bár konkrétan a múzeum jövőjére vonatkoznak, minden magyar számára megszívlelendő intelmek. – Nem is én döntöttem abban, hogy Orsi folytassa a munkánkat, hanem ő maga ennek a hivatásnak él, szereti, érdekli, itt nőtt fel velünk, de hát végül is minden gyerek, bármelyik vihetné tovább. Én talán Orsiban látom azt az utódot, aki a többieket maga mellé fogva, egyiket sem kizárva, együtt viszik tovább. Bízom abban, hogy mindazt, amit próbáltunk idáig a magunk módján, szerény lehetőségeink és tudásunk szerint építeni, ennek a talán még félig fel nem épített háznak a derekát meg tudja rakni, és valaki majd egyszer befedi ezt a jelképes épületet, mert akkora munka áll előtte, hogy ő sem fogja tudni. Rárak ő is egy tetőt, de én mindig azt mondtam, hogy valamikor ezt az építményt színes zsolnai cseréppel kellene befedni. Hogy ez az intézmény, aminek megszületett, aminek eleink kigondolták, úgy éljen. Töltsék meg tartalommal, a múzeumpedagógiai tevékenységgel csalogassák be a gyerekeket, mert valamikor magunk is így örököltük édesapánktól, hogy bizony ide el kell hozni a fiatalokat, meg kell szerettetni velük a múltat, megismertetni gyökereiket, az értékeket. A tárgyi emlékek mesélnek, csak meg kell szólítani őket, de ahhoz, hogy megszólíthassák, tudni kell róluk sokat.
Mindig fel kell ismerni azokat a pillanatokat, amikor egyet lehet előre lépni. Ez sem könnyű, ezekben a nehéz időkben sem könnyű, mert úgy meglódult ez a világ, én már csak tapasztaltam az elmúlt húsz év alatt, az azelőtti nyomorúságos kényszer után hirtelen egy nehéz ruhát vetett le az ember, és rá kell döbbennie arra, hogy más módszerekkel, rafináltabban, de ugyanazt a nehéz ruhát akarják ránk visszaöltöztetni, azt a súlyt rárakni a székely-magyarság vállára, hogy húzza. Még mindig azokért az időkért kell dolgozni, melyek majd egyszer valóban teljesen szabaddá teszik az embert gondolkodásában, lelkében, cselekvésében, és azt teheti a maga jó elgondolása, hite szerint és úgy cselekedve, hogy hasznára lehessen a közösségének, nemzetének, fajtájának. Annyi mindent kaptunk szüleinktől, bár még többre hallgattunk volna annak idején, de hát ez így van minden ember életében, hogy mire éppen megvilágosodna annyira, akkor elmennek a drága jó emberek, elmennek az élet rendje szerint, de amivel minket feltarisznyáltak, abból szeretnénk most átadni. Szélesíteni kell a kört, bekapcsolni a Kárpát-hazát, itt állandóan pezsgő művelődési életnek kell lennie, mert láthatjuk-tapasztalhatjuk, mekkora nagy bajban van a nemzet, közömbösségre nem lehet székely-magyar jövőt építeni.
Minket nem tudnak elküldeni nyugdíjba. Most is azon törjük a fejünket, hogy mivel gazdagítsuk a gyűjteményt, annyi mindent meg lehet még menteni az ócskavas éhes szájából. És nem arról van szó, hogy mi tulajdonoljuk a legnagyobb gyűjteményt, nem. A múltkor is valaki azt mondta, milyen gazdag, mennyi mindene van. Mondtam, nem, ez nem az enyém, ez nem az öné, ez a székely-magyar nemzeté, ennek ön is, én is részesei vagyunk. Örülünk, hogy ezek mellett a fiatalok mellett még itt lehetünk, támogathatjuk a jó gondolataikat, egyeztetve, ez persze sokszor még vitákat is szül, nemzedékek között a gondolkodási különbség érthető, de csak buta ember, aki ezzel vitázik, az okos ember azt mondja, bizony igaza van, csak most álljak mellé, hogy nehogy magára borítsa a kerítést, el lehet mellette menni fogódzkodva is. Nem fogom vissza a fiatalos, jó gondolataiban, hevületében, tudásában és energiájában, azt nem tenném meg, és nem tenném meg egyik gyerekkel sem, hanem arra a csapásra szeretnénk irányítani őket, amiről azt gondoljuk mi, hogy jó. De lehet, hogy mellette egy másik csapás jobb, hát akkor menjen azon, csak jó helyen likadjon ki az erdőből, ahogy a székely mondja.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Állítsanak szobrot Attilának!
Bár nem ez most a legfontosabb kérdés, amivel a tanácsnak foglalkoznia kellene, de ha Decebalnak szobrot akarnak állítani Marosvásárhelyen, akkor állíthatnának Árpád fejedelemnek, Szent Istvánnak, vagy akár Attilának, legyen mit megtekinteniük az idelátogató külföldieknek – nyilatkozta a december 19-i sajtótájékoztatón Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke.
Áttörésnek nevezte, hogy "bár szerényen, kicsi helyen húzzuk meg magunkat a volt Deák Ferenc, jelenlegi Győzelem tér sarkán, a volt Honvéd, jelenleg Liviu Rebreanu utca találkozásánál egy néhány négyzetméteres ingatlanban, de végre a helyi önkormányzat által kiutalt helyiségbe került az MPP".
Elmondta, hogy ebben a helyiségben működik a továbbiakban az MPP mellett működő állampolgársági iroda, amely a honosítási folyamatból kiveszi a részét, s csak a marosvásárhelyi irodában ötezer dossziét állítottak össze. Munkanapokon 9–17 óra között fogadják az ügyfeleket. Ugyanide térhetnek be segítségért azok, akik a regisztrációs folyamatban elakadnak, és segítségre van szükségük.
A továbbiakban arról beszélt, hogy a szoborállítások kérdése újra meg újra felújuló vitát gerjeszt, és ha egy civil szervezet felajánl egy szobrot, a tanács összeül, és nagy örömmel elfogadja. Ezzel arra utalt, hogy valakik Decebal-szobrot szeretnének állítani. – Nem ez a járható út, Marosvásárhelyen nem ez a legfontosabb kérdés, amit ma a tanácsnak kezelnie kellene. 1992-től folyamatosan választott tisztségviselőink vannak, tanácsosaink, ennek ellenére a magyar emlékművek tekintetében – a paritásos elv hallgatólagos elfogadása mellett – az történik, hogy mi, magyarok a főtérről teljesen kiszorultunk. Bernády György városépítő polgármesternek sikerült a legjobban megközelíteni a főteret, de betörni neki sem sikerült ide. Ezzel szemben szaporodnak a román személyiségeknek állított szobrok Marosvásárhely főterén. Ha a Decebal-szoborra gondolok, akkor mi is elő tudunk állni az egy ide, egy oda alapon ötletekkel, azt mondom, miért ne állítanánk akkor Árpád fejedelemnek vagy Szent Istvánnak Marosvásárhelyen szobrot, de egy barátommal való beszélgetésen elhangzott Attila neve, és azt gondolom, nem lenne rossz, ha szobrot emelnének Attilának Marosvásárhelyen. Attilát ismeri a világ, Hollywoodban filmet forgattak róla, akkor hát legyen egy olyan szobrunk, amit az idelátogató külföldiek is megtekinthetnek – jelentette ki Bíró Zsolt.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Kiegészítés a Marosvásárhelyi Városi, majd Tartományi, mai Maros Megyei Könyvtár 100 éves történetéhez (2. rész)
Már 54. éve örömmel tölt el, hogy annak idején dr. Bernády György városépítő polgármester könyvtárnak is helyett adott a palota építésekor, és az akkori legmodernebb szinten építette, rendeztette be azt. A szervezéssel is törődve dr. Molnár Gábor személyében kiválasztotta a legmegfelelőbb, nagy műveltségű, könyvet szerető és ismerő embert a könyvtár beindítására. Mivel az évfordulós ünnepségen e két jeles férfiúnak csak a neve hangzott el, az utánuk következő könyvtárigazgatóknak és beosztottaknak azonban még a neve sem, a múlt héten kezdődött sorozattal szeretném pótolni a hiányt. A következőkben a kezdetektől 2010. december 31-ig elhunytak életrajzi adatait mutatjuk be a készülő Maros megyei életrajzi lexikon (MMÉL) adatai alapján.
Az igazgatók
Alsócsernátoni Molnár Gábor (1858. nov. 22–1940. dec. 18.)
Jogász, szolgabíró, történész volt, mielőtt a könyvtár élére került volna. A marosvásárhelyi Református Kollégiumban tanult, Kolozsváron volt egyetemen joggyakornok, majd átlépett a vármegye szolgálatába, ahol aljegyzőként, szolgabíróként működött. Később Maros-Torda megye főispánjának, báró Bánffy Zoltánnak lett a titkára, 1890–1908 között a marosi felsőjárás főszolgabírója, 1910-11-ben a Marosvásárhelyen felállított jegyzőtanfolyam első igazgatója. Kiváló várostörténész. A mv.-i Kultúrpalotában létesített Városi Könyvtár (a mai Maros Megyei Könyvtár) első kinevezett könyvtárosa, majd 1913. szept. 1-től 1935. ápr. 1-jei nyugdíjazásáig az igazgatója. Vezetésével 1913. november 15-én kezdte meg működését a könyvtár, de a világháború kitörése miatt az ünnepélyes felavatás elmaradt.
Molnár Gábor 1913-ban Budapesten könyvtártudományi szakképesítésben is részesült. Működése idején jelentős mennyiségű és értékű könyv- és folyóiratadománya gazdagította a könyvtár állományát. Kiadta Petri Nagy György marosvásárhelyi polgár naplója c. munkáját, amelynek kéziratát ilencfalvi Szász Péter, a kollégium preceptora előszóval ellátva, kivonatosan lemásolva hagyta az utókorra. Sokat közölt: helytörténeti, könyvtártudományi és könyvtártörténeti tanulmányokat, színészeti, irodalomtörténeti és közgazdasági cikkeket a Kolozsvár, Évkönyv a mv.- i Székely Társaság 100. összejövetele alkalmával, Vásárhelyi Napló, Maros- Vásárhely [A Kulturház könyvtára, 1912. aug. 15.; 1912. szept. 1.], Székely Lapok, Székely Napló, Ellenőr, Maros-Vásárhely szab. királyi város hivatalos közlönye, Ellenőr, Székely Ellenzék, Napló, Iskolai Ünnepeink, Tükör, Székelyföld című lapokban, s levelezője volt a budapesti Magyar Hírlapnak és a Pesti Hírlapnak is. Tagja volt a Kemény Zsigmond Társaságnak és több más társadalmi egyesületnek. Biás Istvánnal és Kelemen Lajossal egy marosvásárhelyi monográfia kiadását tervezték, de ez nem valósult meg.
Filimon Aurel Vasile (1891. márc. 4–1946. márc. 6)
Tanár, régész, archeológus, könyvtár- és múzeumigazgató. Felesége Ritz Erzsébet leánya F. Veronica. Besztercén és a dévai tanítóképzőben végezte iskoláit. 1910–13 között Felsővisón tanító, ahol etnográfiai gyűjtéssel, irodalmi szövegek és tárgyak gyűjtésével is foglalkozott. A szövegek egy részét Budapesten az Etnographia c. folyóiratban tette közzé. A budapesti egyetemen történelmi, filológiai és természettudományi előadásokat hallgatott, kapcsolatba került a folklórkutató Sebestyén Károllyal, az orientalista Vámbéry Árminnal, a történész Hamper Józseffel. Budapesti tartózkodása idején a Magyar Nemzeti Múzeum etnográfiai osztályának munkatársa (1913), s a M. Néprajzi Társaság, a Királyi M. Természettudományi Társulat, a Magyarhoni Földtani Társulat is tagjai közé választotta. Előadásokat hallgatott a berlini egyetemen is. Bukarestben Al. Tzigara-Samurcas professzor tanársegédje, majd a Román Néprajzi Múzeum titkára (1914–17). Mint az osztrák–magyar hadsereg katonaszökevényét letartóztatták, s a szebeni, majd a kolozsvári börtönben töltötte le büntetését. 1918- ban került Marosvásárhelyre, ahol 1921-ben alapítója és szervezője a történelmi, régészeti és néprajzi múzeumnak. A Kultúrpalotában működő Városi Könyvtár könyvtárosa 15 éven át (1921–36). Mint Molnár Gábor igazgató munkatársa, érintkezésbe lépett az MTA-val, a M. Kir. Külügyminisztériummal és szépszámú magyar nyelvű könyvállományt sikerült szereznie a Városi Könyvtár számára (1931), majd Bukarestben válogatott és hozott a könyvtárnak nagy mennyiségű magyar nyelvű hírlapot, folyóiratot és könyvet. Sikerült 4200 kötet hírlapot és folyóiratot beköttetnie, megmentve ezeket a szétszóródástól. 1936–1940 között a Városi Könyvtár igazgatója, s 1922- től a Maros-Torda vármegyei Román Történelmi és Régészeti Társaság elnöke. 1922-ben kezdeményezte a Történelmi, Archeológiai és Etnográfiai Társaság megalakítását. Kinevezték a társaság titkárának. 1924-ben a Kultúrpalotában archeológiai-történelmi, egyházművészeti és néprajzi állandó kiállítást rendezett be. Több ásatáson vett részt, Marosfelfaluban bronzleleteket talált (1924). Még kutatott Maroskeresztúron Ferenczi Sándor kolozsvári régésszel (1927–28), s Szováta, Déda, Mezőkapus, Mezőkecsed, Nyárádkarácson, Maroslekence, Erdőszentgyörgy, Mezőbánd területén. Munkája nyomán 1935- ben megalakult a román Régészeti és Néprajzi Múzeum Marosvásárhelyen. Déváról és Kv.-ról kapott kiállítási tárgyakat. Népművészeti kiállításokon vett részt Bukarestben (1933, 1936). 1940-ben oda is költözött. Részt vett a román népművészeti vándorkiállítás megszervezésében. A kiállítást Bécsben, Stuttgartban, Kölnben, Frankfurt am Mainban, Velencében mutatták be (1941–43). A bukaresti bombázás után, 1944-ben a Hunyad megyei Nagyrápoltba költözött. Tudományos megfigyeléseit, kutatásainak eredményeit az Anuarul Institutului de Istorie Nationala, Arta si tehnica grafica, Boabe de grâu, Credinta, Etnografie, Convorbiri literare, Daco-Romania, Dacia, Revista de preistorie si antichitati nationale, Glasul Muresului, Etnographia, Volk und Schrift közölte. Népköltési gyűjteménye jelentős. A Királyi M. Természettudományi Társulat valamint a Magyarhoni Földtani Társulat tagja volt. Mv.-en utca viseli a nevét.
(Folytatjuk)
Fülöp Mária
Népújság (Marosvásárhely)

SZNT: provokáció a zászlóügy, váltsák le a rendőrfőnököt
A térség társadalmi békéjét veszélyezteti az a súlyos provokáció, amelyet a marosvásárhelyi helyi rendőrség követett el azáltal, hogy harmincezer lejes bírságot szabott ki az EMNT-re a székely zászló kifüggesztése miatt – véli a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
Az SZNT elnöke, Izsák Balázs Marosvásárhely polgármesterének, Dorin Floreának címzett nyílt levelében kifejti, méltatlankodással vette tudomásul, hogy a városháza alárendeltségébe tartozó helyi rendőrség főnöke, Valentin Bretfelean 30 ezer lejes pénzbírságot szabott ki az EMNT-re (a 2013. évi 185-ös számú, a reklámanyagok elhelyezésére és engedélyezésére vonatkozó törvényre hivatkozva), mivel a Klastrom utcai székházra kitűzte és nem távolította el a székely zászlót.
Izsák Balázs a jelzett törvény 3. cikkelyével érvel, miszerint reklámnak minősül „azoknak a sajátos módszereknek és eszközöknek az összessége, amelyek segítik a fogyasztókat, hogy bizonyos termékeket vagy szolgáltatásokat megismerjenek és értékeljenek, vagy tájékoztatják a közönséget egyes eseményekről, helységek rendeltetéséről, termékbemutatókról, üzletmegnyitásokról és más hasonlókról, valamint bármely formában történő bemutatása kereskedelmi, ipari, kézműves vagy szabadfoglalkozású tevékenységeknek, azzal a céllal, hogy javak és szolgáltatások, jogok és kötelességek eladását előmozdítsák.”
Ezek alapján kijelenti: „Bretfelean úr önkényesen és helytelenül járt el, amikor a székely zászlót reklámanyagnak minősítette. Ez a hatalmi visszaélés a székely zászló ellen irányul, és Marosvásárhely egész lakosságát fenyegeti, ha valaki kitűzné a zászlót, nyilvánvaló szándéka pedig a város magyar közösségének a megfélemlítése a hajdani Szekuritáté módszerével”. Továbbá leszögezi, a segesvári ügyészség kérésére a művelődési minisztérium hivatalos értékelést adott ki a székely zászlóról, amely szerint a lobogó egy történelmi közösség jelképe, tehát használata nem ütközik törvénybe.
„A minősítés önmagában is a székelység megsértése, súlyos provokáció, amely veszélyezteti a térségben a társadalmi békét is. Úgy tekintem, hogy ezek a cselekedetek elegendően súlyosak ahhoz, hogy indokolják Valentin Bretfelean úr leváltására és megbüntetésére irányuló, ezúton előterjesztett kérést” – fogalmaz Izsák Balázs.
Az SZNT június 22-én a marosvásárhelyi Kultúrpalotában tartotta tizenhatodik küldöttgyűlését, amelyen első román nemzetiségű tisztségviselőként jelen volt Dorin Florea is, aki akkor elmondta: konfliktusok helyett közös erővel kell támogatni, hogy Marosvásárhely régióközpont legyen. „A magyarságot ne alázzák meg olyan képviselők, akik nem az értékeket helyezik előtérbe. Partner leszek Marosvásárhely építésében” – mondta akkor az elöljáró.
Az RMDSZ szerint is provokáció
Az EMNT megbírságolását az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke, Peti András is a magyar közösség provokálásának minősítette, és kérte a rendőrfőnök leváltását. „A törvények betartásáért felelős szervek, ez esetben a helyi rendőrség a közösséget megfélemlítő lépésként büntetést ró ki a székely zászló kitűzéséért, reklámcélt szolgáló zászlóvá leminősítve azt, arcul csapva ezzel a teljes marosvásárhelyi magyar közösséget” – áll közleményében. Hozzáteszi, az RMDSZ minden szükséges, törvényes lépést meg fog tenni a hatósági túlkapások ellen, illetve kérni fogja a vétkesek felelősségre vonását.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Bolojan: az RMDSZ hülyének nézett, mert román vagyok
Ilie Bolojan polgármesternek meggyőződése, hogy Nagyvárad érdekében lépett, amikor idén több, a magyar közösség által is sérelmezett döntést hozott. A városvezető azt is megmagyarázza, hogy „miért születnek Attilák helyett Iliék”.
– Idén több alkalommal is megvádolták azzal, hogy olyan döntéseket hoz, melyek sértik a nagyváradi magyar közösség jogait. Legutóbb azzal okozott felháborodást, hogy az Ön javaslatára a biharpüspöki magyar tannyelvű Juhász Gyula Általános Iskola a következő tanévtől elveszíti az önálló jogi személyiségét. Nem lett népszerűbb a helyi magyarok körében akkor sem, amikor eldöntötte, hogy Mihai Viteazul névre kereszteli a helyiek által csak Olasziként ismert parkot. Az is köztudott, hogy Ön rendelte el, hogy a helyi rendőrség autóiról lekerüljön a magyar felirat. Megérte? – Nem azért vagyok Nagyvárad polgármestere, hogy olyan döntéseket hozzak, amelyeknek pozitív hatása van, hanem azért, hogy a város érdekében dolgozzak, s hogy a határozatok, melyeket meghozunk, törvényesek legyenek. A rendőrautókkal a helyzet egyszerű. Kaptunk egy értesítést a belügyi tárcától, hogy az autókat a 2010/1332-es kormányhatározatnak megfelelően feliratozzuk, mi pedig ennek értelmében megszüntettük a kétnyelvű feliratot, és azóta az említett jogszabály szerint kizárólag román nyelvű szöveggel és a megyeszékhely emblémájával ellátott járműveket használunk. Ha más városban látott kétnyelvű feliratot a helyi rendőrség autóin, akár Csíkszeredában vagy Marosvásárhelyen, akkor azt jelenti, hogy ott nem tartják be a törvényt.
A Juhász Gyula Általános Iskolával kapcsolatos döntésről már elmondtam korábban: a városban nincs még egy olyan tanintézet, amely nem tudja fedezni a kiadásait. A jogi átszervezés mögött nincsenek etnikai szempontok, anyagi megfontolásból tartom ezt szükségesnek. Nézze, nincs olyan helyi politika Váradon, amely csorbítaná a kisebbségek, a magyarok jogait. Beszéljünk nyíltan. Egyértelmű, hogy az RMDSZ folyamatosan arra törekszik, hogy megmutassa a magyar szavazóknak, mennyi rossz történik velük amiatt, hogy a szövetség nem állíthatott alpolgármestert.
– Az Olaszi park átkeresztelése ellen nemcsak az RMDSZ és a helyi magyarság tiltakozott, nem örültek neki a helyi románok sem.
– Ott egy elhagyatott temető volt, amelynek a megtisztítására gondolhattak volna tíz-húsz évvel ezelőtt azok is, akik most háborognak az elnevezés miatt. Nem ez történt. Ehelyett most az a temető a hajléktalanok tanyájává vált. Lehet szidni a városvezetést, lehet minősíteni a döntéseit, de a helyzet az, hogy a területet megtisztítottuk, és parkot hoztunk létre, a névváltoztatásra vonatkozó határozatot pedig az önkormányzati képviselőtestület már elfogadta. Tudja, hogy van, mindig a szülők döntik el, hogy gyereküknek az Ilie vagy az Attila nevet adják-e. Természetesen néha én is hibázok, de úgy érzem, az etnikumokat érintő ügyekben helyesen döntöttem.
– Előző mandátuma alatt még az RMDSZ-szel együtt irányította a várost, és konfliktusból is kevesebb volt. Könnyebb Önnek az RMDSZ nélkül?
– Az RMDSZ-szel jól együtt tudtam működni, és minden, ami a korábbi mandátum során történt, ugyanúgy az én érdemem vagy az én hibám, mint ahogyan Biró Rozália volt alpolgármesteré és az RMDSZ-é. A helyhatósági választások alkalmával a probléma az volt – és ami miatt utána már nem is működtünk tovább együtt –, hogy Nagyváradon a városvezetésre pályázó RMDSZ csapata lejárató kampányt folytatott ellenem. Azt üzenték, hogy 1990 óta nem volt olyan polgármestere a városnak, akinek lenne hosszú távú elképzelése a megyeszékhely fejlesztéséről, de nekik van. Ez szabad fordításban azt jelenti, hogy mindenki más hülye, és ők az okosak. Már akkor felhívtam a figyelmüket, hogy ez sértő. Nem tudom elfogadni, hogy lehülyézzenek, csak azért, mert románnak születtem.
A szövetség azonban tovább folytatta a kampányát, ugyanebben a hangnemben. Az RMDSZ-nek ugye éveken keresztül volt magyar alpolgármestere Biró Rozália személyében, a szövetség azonban nem tűnt ki azzal, hogy valamilyen kivételesen jó javaslatot tett volna. Ezek szerint lehet, hogy az RMDSZ-nek sem volt elképzelése a város irányításáról? Van egy találó román közmondás: jobb veszteni egy okossal, mint győzni egy hülyével. Én akkor ezt alkalmaztam. De értsék meg, ennek semmi köze a magyar közösséghez. Magánemberként és polgármesterként is tisztelem a magyar közösséget. – Jövőre megint lesz oka a magyar közösségnek megharagudnia valamilyen döntés miatt?
– Nem hiszem, de az egészen biztos, hogy az RMDSZ ki fogja játszani a kisebbségi kártyát a polgármesteri hivatal minden döntése kapcsán. Ha jövőre például elbocsátunk húsz embert, és köztük lesz egy magyar is, akkor egyből felpattannak majd, hogy a polgármester kirúgja a magyarokat, de a tizenkilenc románnak a távozásával nem foglalkoznak. Biztos vagyok abban, hogy ez lesz.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

„A főkonzulátus megerősödött”
A következő esztendő legnagyobb kihívásának a magyarországi országgyűlési választások megszervezését tartja Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja, aki 2013 több eseményéről – például a csíkmadarasi magyar zászló ügyéről – is véleményt mondott.
– Mindössze pár év kellett ahhoz, hogy Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa megtalálja helyét a székelyföldi közéletben.
– Mindig elmondjuk, hogy a konzulátus a klasszikus konzuli feladatok mellett nagyon fontos kapcsolatépítő és nemzetpolitikai feladatokat is betölt oktatási, kulturális, gazdasági, sport, szociális és egyéb területeken. És valóban igyekeztünk az elmúlt években megtalálni a helyünket a Csíki-medencében. Olyan szempontból szerencsés a tevékenységünk, hogy van egy nagyon komoly szándéka az Orbán-kormánynak arra, hogy a határon túli magyarokat bekapcsolja a magyar szellemi vérkeringésbe, és mi végrehajtjuk ezt a kormányzati feladatot.– Idén, mondhatni heti rendszerességgel számoltunk be olyan csíkszeredai eseményekről, amelyekhez közvetlen vagy közvetett formában közük volt.
– Valóban többféle tevékenységet fejtünk ki. Egyrészt van egy nagyon szerteágazó tevékenységi rendszer a helyi intézmények, civil szervezetek és önkormányzatok között, amelyek tevékenységébe esetenként mi is bekapcsolódunk azzal, hogy mi képviseljük az adott eseményen Magyarországot. Vannak továbbá olyan események, ahol már komolyabb szerepet vállalunk, például segítünk a kapcsolatfelvételben, vagy a támogatás érdekében lobbizunk. És vannak olyan típusú rendezvények, amelyeket kifejezetten mi szervezünk: például a magyar állami kitüntetések helyi átadása, a különböző sportesemények, ilyen a Konzul Kupa vagy akár a Professzorok Erdélyben című előadássorozat, amelyet a Professzorok Batthyány Körével közösen szervez a főkonzulátus Csíkszeredában és Marosvásárhelyen. Egyébként abban, hogy munkánk ennyire ismert, jelentős szerepe van a sajtónak, ezen belül a Csíki Hírlapnak is, az eseményekről készült tudósításaik hozzájárultak ahhoz, hogy az emberek valós képet és információt nyerjenek a főkonzulátus tevékenységével és a honosítási eljárással kapcsolatban.
– Nyilván, a rendezvények szervezése mellett ott van a legfontosabb feladat, a honosítás, augusztustól pedig a regisztráció. Hogy lehet összeegyeztetni ezeket?
– Nagyon nehezen, de kollégáimmal együtt mindent megteszünk a hozzánk forduló ügyfelek problémáinak megoldása érdekében. Szerencsére a főkonzulátus minden tekintetben megerősödött, az eljárás eközben pedig egyszerűsödött. Amikor 2011-ben elindult a honosítás folyamata, mindenki tanulta ezt a tevékenységet, azóta viszont nagyon sok jogszabály-egyszerűsítés történt, és kollégáimmal együtt folyamatosan igyekszünk az eljárások hatékonyságát növelni. A magyar közigazgatás nagy sikere a honosítási eljárás elmúlt három éve, és ebben a rendszerben a Csíkszeredai Főkonzulátus is tette a dolgát. Ma már egységnyi idő alatt sokkal több kérelmet tudunk fogadni, az ehhez kapcsolódó ügyintézés is sokkal gördülékenyebb. – Ma már párhuzamosan kell kezelni a honosítást és a regisztrációt.
– A legmerészebb tervek között szerepelt, hogy ez év végére világszerte félmillió honosított magyar állampolgár legyen, hiszen e mögött rengeteg munka van. Az ötszázezredik honosított állampolgár ráadásul Böjte Csaba volt, aki személyében kifejezi a nemzet egységét, főleg úgy, hogy december ötödikén történt az eskütétele. Egyébként Böjte atya és édesanyja is Csíkszeredában adta be a honosítási kérelmet. A honosítás mellett a regisztráció valóban egy új elem, amely augusztustól indult el. Csak az a határon túli, azaz magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgár élhet szavazati jogával a tavaszi magyarországi országgyűlési választásokon, aki regisztrál. Nagyon sokan igénylik a segítségünket, az ügyfelek kifejezett kérésére mi segítünk kitölteni az űrlapot, illetve elmagyarázzuk, hogyan kell elektronikusan regisztrálni. A szavazás levélben történik, de lehetőség van arra is, hogy a választópolgár a szavazólapot ne postán keresztül a címére, hanem a Csíkszeredai Főkonzulátusra kérje, hiszen 15 nap áll majd rendelkezésére, hogy átvegye a szavazólapot, és ebben az esetben nem kell a postai utat igénybe venni, hiszen kitöltés után a szavazólap leadható a főkonzulátuson. Újdonság az is, hogy novembertől ingyenes az anyakönyvezés.
– Több olyan esemény is történt idén a Csíki-medencében, amely véleményformálásra késztethette a főkonzulátust, például a csíkmadarasi magyar zászló esete. Az ilyen ügyeket hogyan lehet és kell kezelnie önnek?
– A zászló esetében van egy román törvény, amely szabályozza ezt a kérdést: más állam zászlaját csak bizonyos feltételekkel lehet kihelyezni közhivatalra. A madarasi esetben a kihelyezett zászló nem Magyarország állami lobogója, hiszen a magyar alaptörvény világosan megfogalmazza, hogy a hivatalos magyar zászló a címer nélküli piros-fehér-zöld színű, a kihelyezett zászló viszont címeres, tehát nem tekinthető hivatalos zászlónak. Ez mindenképpen szükséges a tényállás tisztázásához. Én a polgármester úrnak és a prefektus úrnak is elküldtem az alaptörvény pontos szövegét. Sajnálatos módon ez a címeres tényező mellékesnek minősült, senki nem ítélte úgy, hogy ez megváltoztatja a zászló hivatalos jellegét, illetve hogy a címeres zászló nem tekinthető hivatalos zászlónak, és amennyiben jól tudom, a prefektúra más állam zászlajának minősítette azt. A bíróság is úgy ítélte meg, hogy ez egy másik ország lobogója, és elhanyagolható részletnek minősítette a címert. Én a bíróság ítéletét nem kívánom kommentálni, hiszen ezt nem tehetem meg. Érdekes felvetés lehet viszont az, hogy milyen mértékben lehet elhanyagolni az Európai Unió zászlajából a csillagokat, fontos részletnek minősülnek a zászlóban a csillagok, vagy nem. Az Európai Unióban az egyik alapérték a szabad véleménynyilvánítás, és ebbe beletartozik az is, hogy szimbólumokat, jelképeket használjunk.
– 2013 egyik nagyon fontos eseménye a Székelyek Nagy Menetelése volt...
– A magyar kormánypártok üdvözölték a menetelés kapcsán megnyilvánult magyar összefogást, amikor a Székely Nemzeti Tanács és a romániai magyar pártok közösen léptek fel. Ezt az összefogást a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága külön is üdvözölte, és egy nyilatkozatot is elfogadott, amelyben kifejezetten támogatja a menetelést, illetve a menetelés által kitűzött célok megvalósítását.
– Térjünk át a következő esztendőre. Milyen kihívások elé néz a főkonzulátus?
– A kihívás részben adott, hiszen folytatódik a honosítás, és az ahhoz kötődő tevékenységek is állandó feladatokat jelentenek. A legnagyobb kihívás mégis a magyarországi országgyűlési választások megszervezése lesz, hiszen jövő tavasszal sor kerül erre, amelyen több mint 100 év után először részt vehetnek a magyar állampolgársággal rendelkező Kárpát-medencei magyarok is. Ez egy felelősség is, hiszen a határon túli magyarok bebizonyíthatják azt, hogy az anyaországi magyarok számíthatnak rájuk. 2004 december ötödike után a határon túliakban joggal volt egy olyan érzés, hogy az anyaország lemondott róluk, most viszont nagyon fontos, hogy az anyaországi magyarok ne érezzék azt, hogy a határon túli magyarok nem érdeklődnek a magyarországi közügyek iránt és nem mennek el szavazni. Azzal, hogy a határon túli magyar állampolgárok élnek szavazati jogukkal, bizonyíthatják, hogy igenis érdeklődnek az anyaországi helyzet iránt, és nem mondanak le az anyaországiakról. Ugyanakkor 2014 nemcsak az országgyűlési, hanem az európai parlamenti választások éve is. Közös érdek, hogy legyen az erdélyi magyarságnak képviselete az Európai Parlamentben, tehát az erős Magyarország mellett egy erős romániai magyar érdekképviselet kell az európai parlamentben is. Év vége közeledtével minden kedves olvasónak boldog új évet kívánok!
Kozán István
Székelyhon.ro

Az egyik erdélyi blog: Lakó Péterfi Tünde az év erdélyi embere
A vhegy.com idén első ízben – remélhetőleg ezzel hagyományt teremtve – ítéli oda az Év Embere titulust, aminek első birtokosát az Úr 2013. évében nemcsak az erdélyi, hanem a nagyvilágban szétszórt magyarság is megismerhette köszönhetően a kétnyelvűségért, a szabad anyanyelvhasználatért és a kisebbségi jogok betartásáért folytatott elszánt küzdelmének.
Az Itthon vagyunk civil csoport aktivistája, a blogíró, az „egybanis asszony", a „visszaeső bűnöző", az összefogás, a tántoríthatatlan civil magatartás jelképe, a Marosvásárhelyen lakó Lakó Péterfi Tünde fáradhatatlan közéleti tevékenységével méltán érdemelte ki és veheti át szerkesztőségünk és olvasóink elismerését. (Kerekes Gyula)
Z. Nagy István: Tőről vágott
Lakó Péterfi Tündét a banis ügy kapcsán ismertem meg. Számomra szokatlan, de ugyanakkor megnyerő volt az a határozottság, amellyel – a sok negatív, eltántorító, vagy épp a kifizetés ellen kardoskodó vélemény dacára – belevágott a banigyűjtésbe, a kampányszervezésbe.
Tudta, hogy más esélye nincs igazát kivívni, hiszen a piaci kétnyelvű táblák szétosztása előtt már volt hasonló ügye: a vásárhelyi rendőrség megbírságolta ugyancsak tiltott szórólap-osztogatás ürügyén, a Kultúrpalota termeinek elnevezése kapcsán indított köztéri kampánya során.
Sokaknak az a véleménye Tündéről, hogy lámpással keresi a bajt, illetve feltűnési viszketegségben szenved. Nem igazán feszegetném most azt a kérdést, hogy konfliktus felvállalása nélkül lehet-e nemzetiségi jogokat kivívni, megvédeni manapság Marosvásárhelyen, illetve azokban a nagyvárosokban, ahol fényes történelmi múltunk ellenére számbelileg kisebbséggé váltunk, arról sem értekeznék, hogy akik nem szeretik ily módon keresni lámpással a bajt, vajon mit tettek az elmúlt 50 esztendőben a vásárhelyi magyarság megmaradása érdekében.
Azért nem, mert ez az esemény Tündéről, a civil összefogás sikereiről és az ünnepről szól, valamint Tünde azon emberi erényeiről, amelyről nem szólt a fáma: hogy egyedül nevelve gyerekét felvállalta a harcot egy több tízezres magyar közösség jövőjéért, hogy mialatt a banigyűjtés zajlott, elveszítette munkahelyét, hogy munkanélküliként nem elsősorban saját jövője, hanem az erdélyi magyar harcban ugyancsak áldozattá vált Kozsik József színművész sorsa aggasztja.
Azok közül, akik őt feltűnési viszketegséggel vádolják, sokan nem látják a vásárhelyi magyar megmaradásért folytatott, sokszor kilátástalannak tűnő harc konoksága mögött rejtőző emberi esendőséget, törékenységet, Tündének és társainak civil értékeit.
Számomra rendkívül megtisztelő, hogy könyvének ajánlóját követően Tündének, az Év Emberének méltatására is felkértek; nem tudom, ha a nemzetiségi szempontból egyelőre még kényelmes helyzetűnek mondható Székelyföldről hitelesen lehet méltatni a végeken számbeli kisebbségben harcoló civil amazon szerepébe bújt törékeny nőt, Lakó Péterfi Tündét, a 2013-as Év Emberét, a tőről vágott erdélyi magyart. vhegy.com
Erdély.ma

Az autonómiaharc éve
Politikai eseményekben igen gazdag esztendő áll az erdélyi magyarság mögött, választások ugyan nem voltak, de végigkísérték évünket a zászlóháborúk, lecsapni készülő bárdként lebegett fejünk fölött az ország közigazgatási átszervezése, s talán éppen ezeknek is köszönhetően új erőre kapott az autonómiaküzdelem, amely egyfajta összefogást hozott, de a három magyar pártnak mégsem sikerült együttműködést kialakítania.
Brüsszelben próbálva támogatást keresni mindhárom alakulat élt az európai polgári kezdeményezés nyújtotta lehetőséggel, és mindhárom esetben falakba ütköztek, nem sikerült előrelépni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának ügyében, de nem zárult le a Mikó-per sem, s vannak meggyanúsított, félig elítélt magyar politikusok is. Sok háborúskodás, csata jellemzi 2013-at kevés megfogható eredménnyel, de esetenként biztató távlatokkal.
Zászlóháborúk Alig kezdődött meg az esztendő, Kovászna megye prefektusa újult erővel folytatta háborúját a székely zászlók, magyar feliratok ellen. Menesztése előtt Codrin Munteanu még felszólította a polgármestereket: ne tűzzék ki hivatalaikra a lobogót, mert bírságra számíthatnak, s utóda, megbízható követője, Dumitru Marinescu sem késlekedett, elszántan folytatta elődje munkáját. Elindult az állóháború, perekkel, felhívásokkal, levetetett és visszatűzött zászlókkal, szinte nem telt el úgy hét, hogy ne lett volna hír a kék-arany székely jelképről, a város vagy megyezászlóról, magyar feliratokról. Hasonló csatározás zajlott a szomszéd Hargita megyében, a kormány helytartói ott sem tétlenkedtek, eljárások egész sorát indították a polgármesterek ellen. A román igazságszolgáltatásnak hála, a prefektúrák sorra nyerték a pereket, ám a zászlók egyre szaporodtak, falvak lakóházain, városok tömbházteraszain is megjelentek, és több székelyföldi város központját is óriás székely lobogó díszíti. Szolidaritásból kitűzték a székely zászlót erdélyi, magyarországi és felvidéki településeken, és hivatalos lobogóként felkerült a budapesti Országházára is. Ha eddig akadozott a székely zászló jelképpé magasztosulása, idén egyértelműen és visszavonhatatlanul megtörtént, ma már senkinek nincs kétsége, hogy ez Székelyföld lobogója.
Harmincezren a Székely Szabadság Napján
Az elmúlt év legfontosabb történései az autonómiaharchoz kapcsolódnak. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke már januárban bejelentette, február elején pedig hivatalosan is meghirdette az autonómia évét. Március 10-én, a Székely Szabadság Napján rég nem látott tömeget sikerült összetoboroznia a Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT) Marosvásárhelyre. Támogatta kezdeményezésüket nemcsak a Magyar Polgári Párt (MPP), de az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is. Az RMDSZ felső vezetése nem volt hajlandó igennel válaszolni a hívó szóra, ám Kovászna és Hargita megye tulipános elöljárói, politikusai részt vettek a tiltakozáson. És, amit korábban sokan megkérdőjeleztek, nagyon nagy számban mozdult meg Marosvásárhely, Maros megye lakossága. Harmincezren gyűltek össze, majd vonultak a prefektúra elé átadni üzenetüket a kormánynak: Székelyföld autonómiát akar. A román hatalom a központi sajtó segítségével próbálta elhallgatni, minimalizálni a megmozdulást, pár ezer emberről szóltak híreik, és közben ádáz ugatásba kezdtek a nacionalista nemzetféltők, napokig gyalázkodtak főműsoridőben.
Új kormány, veszélyes tervek
Alig került hatalomra Victor Ponta új kormánya frissen megszerzett kétharmados többségével, bejelentették akciótervüket: még ebben az évben módosítják az alaptörvényt, és átszervezik az ország közigazgatási felosztását, az eddig is rosszul működő nyolc fejlesztési régiót veszik alapul, és a megyék fölött új közigazgatási egységet hoznak létre. A régiósítás hivatalosan megbízott élharcosa, Liviu Dragnea országjárásba kezdett, a helyieket próbálta meggyőzni elképzelésük helyességéről. Még egy szakértői tanulmányt is segítségül hívtak, amely állításuk szerint adatokkal igazolta, hogy a hatalom által kiötlött megoldás a jó, ám ennek dacára sem volt örömteli az ötlet fogadtatása, a „helyi bárók” nyomásának és erejének függvényében szinte hétről hétre változott a majdani régiók száma, jelentek meg új lehetőségek. Egyet azonban minden alkalommal kiemeltek az új felosztás szószólói: nem lesz székelyföldi régió, semmiképp nem egyeznek bele, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye egyetlen új közigazgatási egységgé alakuljon. Pedig még Maros megyei románok is támogatták az ötletet, hajlandóak lettek volna a magyarság partnereivé válni, ha Marosvásárhely lesz a régióközpont.
A közigazgatási átszervezés vitájával párhuzamosan elkezdődött az alkotmánymódosítási munka, helyet kellett találni az alaptörvényben az új közigazgatási szintnek, de más fontos elképzeléseit is ily módon akarta érvényesíteni a kormánykoalíció. Az egységes nemzetállam kifejezést ezúttal sem sikerült törölni, nem került be a tervezetbe sem a kisebbségi nyelvek elismerése regionális nyelvként, sem a hagyományos térségek különleges jogállásának lehetősége, de azért értek el eredményeket az RMDSZ-es honatyák: az alkotmánymódosítás szövegtervezete elismeri a nemzeti kisebbségek szerepét a román állam kialakulásában, lehetővé teszi a nemzeti jelképek szabad használatát, valamint saját döntéshozó és végrehajtó testületek létrehozását az identitásuk megőrzését érintő hatáskörökkel. Időközben a hatalom vezércselhez folyamodott, s hogy gyorsan átvihesse terveit, olyképpen módosította a népszavazási törvényt, hogy már 30 százalékos részvétel is elegendő legyen egy referendum érvényességéhez. Tervük az volt, hogy kora ősszel megszavazza a parlament az új alaptörvényt, október-novemberben megtartják a népszavazást, amely hitelesíti azt, és még év vége előtt létrehozzák az új közigazgatási régiókat. Számításaikat azonban keresztülhúzta az alkotmánybíróság, amely kimondta, a törvény kihirdetése után egy évnek kell eltelnie, hogy alkalmazható is legyen. Ezt a jogszabályt végül Traian Băsescu államelnök december 14-én, pár perccel éjfél előtt hirdette ki, így jövő év vége előtt várhatóan nem lesz referendum, új alkotmány és új régiók sem.
Magyar válasz: utcára kell vonulni
Ám mindez idén tavasszal, kora nyáron még nem látszott, így a magyar pártok is támadásba lendültek. Az RMDSZ-es politikusok érveket sorakoztattak a nyolc nagy régió ellen, saját 16 régiós elképzelésüket próbálták népszerűsíteni, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) egy tervezetet mutatott be, mely szerint megőrizvén a megyéket, történelmi nagyrégiókra osztanák Romániát, és sajátos jogállást biztosítanának Székelyföldnek és Partiumnak. Az SZNT több felhívással fordult a közvéleményhez, akár a polgári engedetlenség eszközének használatát is kilátásba helyezte, ha nem sikerül másképp elejét venni a kormány szándékának. Most már az RMDSZ is támogatta az utcára vonulást, szeptembert emlegették lehetséges időpontként, az EMNP azonban gyors cselekvést sürgetett, és július 20-án Erdély majd kétszáz településén szerveztek tüntetést a regionalizáció ellen, az autonómia mellett. Időközben, az alkotmánybírósági döntés miatt a közvetlen veszély elhárult, és az RMDSZ lassított, népszavazások kiírását kezdeményezte. Augusztusban még arról szólt Kelemen Hunor bejelentése, hogy a helyi önkormányzatok írnak ki referendumot a három székelyföldi és a három partiumi megye egy-egy külön közigazgatási régióba tartozásáról, ám szeptember végére már csak az aláírásgyűjtés és a közös fejlesztési régióba tartozás maradt a téma, megyei tanácsok által kiírt referendummal. Érvelésük szerint akkor ez volt aktuális és esetleg kivitelezhető, december 9-ét jelölték meg a népszavazás időpontjaként. Szűk két hét alatt kétszázezer aláírást gyűjtöttek össze, de csak Kovászna és Hargita megyében jutott el az önkormányzati testület elé a határozat, és elfogadták ugyan, de amint várható volt, a prefektusok megvétózták a népszavazást.
Sikeres menetelés
Augusztus elején jelenti be az SZNT elnöke, Izsák Balázs a székelyek nagy menetelését, élőlánc kialakítását Kökös és Bereck között tiltakozásként a román kormány regionális átszervezési tervei ellen, Székelyföld területi autonómiájáért. Hosszú évek óta először történt meg, hogy az összes politikai alakulat, civil szervezetek, az egyházak egy emberként álltak a kezdeményezés mellé, és az eredmény sem maradt el, október 27-én 120–150 ezer ember töltötte meg az országút jobb oldalát székely zászlókkal, autonómiát követelő magyar, román, angol nyelvű feliratokkal. A román sajtó és a hivatalosságok ezúttal is bagatellizálni igyekeztek az eseményt, Kovászna megye prefektusának közleményében 15 ezerre becsülték a székelyek nagy menetelésén részt vevők számát. A szervezők azonban egyértelmű sikerként könyvelték el, nem maradt el a nemzetközi visszhang sem, s ezúttal engedékenyebben viszonyult az eseményhez a román média és a politikum is. Az SZNT bejelentette, a következő nagyobb rendezvényét jövő év március 10-én a Székely Szabadság Napján tartja, Marosvásárhelyre toboroznának legalább százezer embert. Novemberben Sepsiszentgyörgyön szervezett autonómiakonferenciát az EMNT, ez a székelyföldi önrendelkezésről szóló román–magyar párbeszéd első igazán eredményes mozzanata volt.
Együtt vagy külön utakon?
Bár voltak közös akciók, egyeztetések, a három magyar párt együttműködése továbbra is kérdéses. Az RMDSZ az erdélyi magyarság egyetlen legitim képviselőjének szerepében tetszeleg, és abban bízik, az autonómia ügyének nyílt vállalásával kifogja a szelet a kis „autonomista pártok” hajójából. Az MPP hajlik a szövetséggel való együttműködésre, s mindkét alakulat rendkívül ellenségesen viszonyul a Néppárthoz. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke havonta legalább egyszer felszólította politikai vetélytársait az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívására, de mindeddig süket fülekre talált. Pedig az európai parlamenti választások közelegnek, és külön indulva még az RMDSZ sem biztos, hogy eléri az ötszázalékos küszöböt. Minden jel szerint ez lesz a legközelebbi időszak legforróbb, megoldásra váró kérdése, az RMDSZ immár több alkalommal, nagyon határozottan kijelentette, közös lista csak a tulipán égisze alatt fogadható el számukra, és Tőkés Lászlót semmilyen körülmények között nem hajlandóak erre felvenni. Jelen pillanatban elég reménytelennek tűnik a két kis párt igyekezete, hogy érvényt szerezzen az erdélyi magyarság közös választási listájának.
És még egy adalék. Hogy kampánycéllal vagy sem, de az RMDSZ is autonómiastatútumot készít, december közepére ígérték közvitára bocsátását, és februárban terjesztenék a parlament elé. Dióhéjban így nézett ki hát az elmúlt esztendő. Csak az általunk legfontosabbnak ítélt eseményeket soroltuk fel, pedig volt még számos kisebb-nagyobb botrány. Sok kérdés maradt nyitottan jövőre is, de hosszú évek óta ez volt az első olyan esztendő, amikor úgy tűnik, aprókat ugyan, de léptünk előre, kicsit közelebb kerültünk talán a legfontosabb célhoz: Székelyföld autonómiájához.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

.Mi történt 2013-ban? (A múlt év) – 2.
Bárhogy is nézzük, Románia és a román politikusok 2013-ban legnagyobb sikereiket a magyarok és azok jogai elleni küzdelemben érték el. Így a kormány és a kormánypártok politikusai, valamint helyi képviselőik a prefektusok hathatós támogatásával, a pártatlan bíróságok páratlan segítségével óriási eredményeket értek el, például a székely zászlók, valamint a magyar feliratok elleni harcban. A zászlóháborúból állóháború lett.
Egyfolytában minden erejüket bevetették az éber román honffyak, ha egy székely zászlót láttak lengeni, ha egy Községháza feliratot valahol egy régi községházán, ha a román felirat nem elöl és felül volt, ha nem ugyanannyi betűből állt, vagy ha kétnyelvű árcímkét láttak meg a marosvásárhelyi piacon. Egy csíkszeredai vásárban viszont azért büntettek a brassói fogyasztóvédők, mert a seprű nyelére nem volt ráírva a használati utasítás. Gondolom, elég lett volna csak románul. Nem értem, miként tűrik el, hogy Arad neve magyarul is ki van mindenhol írva Aradon. Találhatnának neki jó ősi dák nevet. Most meglenne a befogadó hangulat hozzá, mert éppen a magyar Szabadság-szobrot akarják lebontatni. De térjünk vissza a sikerekhez. Egész évben rendületlenül és sikeresen régiósítottak minket. Felvetődött mindenféle változat a székelység felszámolásától a székelyekkel való leszámolásig, a felosztástól a másokhoz való csatolásig. Aztán ez ellen meneteltek a székelyek Berecktől Kökösig olyan 120 000-en. Szerencsére a hatóságoknak sikerült úgy elvégezniük a számlálást, akár népszámláláskor. Csak akkor még hozzáadtak egymilliót, a meneteléskor meg elvettek százezret. Közben sikeresen folyik a harc A székelység története című történelemkönyv ellen is. Tőkés László viszont védhatalmi státust kért Magyarországtól Tusványoson. Ezután Băsescu sikeresen szólított fel minden érdekeltet Magyarország megrekcumozására. Válaszképp a román hazafiak kérték, hogy Tőkéstől vonják vissza a Románia Csillaga kitüntetést. Azóta egyfolytában csillagtalanítanak. A jobbikos Vona Gábor elvonította magát, mire a román politikusok sikeres ugatással válaszoltak. Orbán Viktor Bukarestben járt, és sikerült kölcsönösen elkerülniük egymást a román miniszterelnökkel. A román politikusok sikeresen harcolnak az erdélyi, magyar érdekeltségű, elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatása ellen is, miközben székelyföldi, állami tulajdonban lévő villákat adományoznak a román ortodoxiának. Ezalatt igyekeznek börtönbe juttatni Markó Attilát és Marosán Tamást, akik a legtörvényesebben juttatták vissza tulajdonosának a Mikó-kollégiumot. Ha folytatódik az idén elkezdett sikersorozat, szép jövő elé nézünk. Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Szezontermék” lesz a könyv?
Több erdélyi kiadó is arról számolt be, hogy nőtt az eladások száma idén, igaz, egyre több ráfordítást igényel a piacon való megmaradás.
Veszélyben van-e a Gutenberg-galaxis, a nyomtatott könyv meddig képes versenyre kelni az e-könyvekkel és a technika számos egyéb vívmányával? Egyre gyakrabban hallani ezt a kérdést, főleg nyugati országokban teszik fel újra és újra, ahol az e-könyvek vagy a hangos könyvek már komoly ellenfeleivé váltak a hagyományos könyvkiadóknak.
A nyomtatott könyv jövőjét sokan az igényes kiadványokban látják, a színes, gazdagon illusztrált kötetek megjelentetésében, amellyel plusz esztétikai élménnyel ajándékozzák meg a könyvvásárlót, ennek azonban szó szerint ára van, így – ha folytatódik a verseny – elképzelhető, hogy sokan valóban nem tudják megengedni maguknak a nyomtatott kiadványokat.
Erdélyben egyelőre nem jelent nagy kihívást a kiadóknak az e-könyvekkel való küzdelem, igaz, itt is egyre többen esnek gondolkodóba: lemondjanak-e a nyomtatott könyv nyomdafestékszagáról, a lapozgatás öröméről, és kérjenek-e inkább e-könyv olvasót az angyaltól.
Összeállításunk megszólalói, az erdélyi magyar könyves szakma képviselői bizakodóak, szerintük 2013-ban többen vettek könyvet, igaz, egyre igényesebb kiadványokkal, egyre több plusz ráfordítással – jól kigondolt reklámkampány, író-olvasó találkozók szervezése – tudják csak megfogni a potenciális vásárlókat.
Egy új fogalom is körvonalazódni látszik a szakmában: sokan „szezonkönyvvásárlókká" váltak az utóbbi időben, a legtöbben ugyanis karácsony előtt, vagy könyvvásárok idején áldoznak (csak) kötetekre. Ezt erősítette meg az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár után a marosvásárhelyi Aranka György Könyvesbolt vezetője, Pruzsinszky Katalin is, aki elégedett volt ugyan a könyvvásári stand forgalmával, de hozzátette: „amúgy elkeserítő a helyzet a könyvesboltban, hétköznaponként két-három ember tér be a boltba naponta."
A vásárok mellett az év vége is sokat javít azonban az összképen: a karácsony előtti napokban Kolozsvár egyik legismertebb könyvesboltjában például a hatalmas forgalomra hivatkozva utasították el a válaszadást.
Eljutni az olvasóhoz
A kolozsvári Koinónia Kiadó az elsők között volt az erdélyi piacon, amely felismerte a reklám fontos szerepét, saját könyvesboltot is működtet, amelyben rendszeresen szerveznek programokat kicsiknek-nagyoknak, szerzőik pedig több ízben dedikálnak az év során. Az igazgató, Zágoni Balázs lapunk megkeresésére elmondta: idén nőtt ugyan a forgalom, de nem olyan mértékben, ahogy számítottak rá. „A Koinóniánál növekedtek az eladások az előző év utolsó hónapjaihoz képest, de mégis elmaradtak az elvárásainktól. Idén 15 könyvet jelentettünk meg, közel kétszer annyit, mint tavaly, nagyon kiterjedt médiakampányunk volt, az eladások mégis csak enyhén növekedtek" – fogalmazott Zágoni.
Szerinte is egyre inkább „szezontermék" lesz a könyv, a vásárlók nagy része karácsony előtt tér be hozzájuk, de azért nyár eleje vagy ősz eleje sem elhanyagolható időszakok eladás szempontjából. „Egyértelműen december és november a két legjobb hónap. Néha egy decemberi hét felérhet mondjuk egy tavaszi hónap forgalmával. Nálunk a Miért más Románia?, az Elbűvülő, a Jézus meséskönyve, a Biblia, valamint az Apa, irány a sziget! vitték a pálmát ezekben a hónapokban" – összegzett Zágoni Balázs.
Eljutni az olvasóhoz – ez az új jelszó az erdélyi könyvkiadók és szerzők körében, ennek jegyében alapította meg idén Kolozsváron László Noémi költő, Király Zoltán költő és Szenkovics Enikő fordító a Sétatér Kulturális Egyesületet, amely könyveket is kiad ugyan, de fő feladataként a kortárs szerzők műveinek népszerűsítését tűzte ki célul, a jó könyvterjesztés ugyanis véleményük szerint sok erdélyi kiadónak nem erőssége.
Ez azonban nem igaz a csíkszeredai Bookart Kiadó esetében, amely sikeres évet zárt, hiszen a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron két díjat is nyert: gyermekkönyv kategóriában Markó Béla Hasra esett a Maros, szépirodalom kategóriában Ernst Jünger Homokórák című könyve kapta az idei Szép Könyv-díjat. Hajdú Áron a jövőre tíz éves kiadó alapítója lapunknak elmondta, tévhit az, hogy az emberek nem olvasnak, vagy hogy nincs pénzük könyvre. „Sikeres évet zártunk, az igaz, hogy a nyomtatott könyvek szerepét egyre inkább átveszi az internet, de nem vagyok elkeseredve, nem gondolom, hogy zsugorodik a könyvpiac.
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületétől kapott statisztika szerint az elmúlt évhez viszonyítva idén a világpiacon ötmillióval több nyomtatott könyvet adtak el. A Bookart Kiadó eladása is nőtt a tavalyhoz képest. Biztos vagyok benne, hogy az embereknek fontos a nyomtatott könyv, a szépirodalom iránt sem csökken az érdeklődés" – fejtette ki Hajdú Áron. A kiadó tulajdonosa szerint az író-olvasó találkozókon, ahol a szerzőiket mutatják be, egyre több fiatal van jelen.
„Megelégedéssel nyugtázzuk, hogy jó úton vagyunk. Az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron is több ízben elhangzott, hogy nem olvasnak az emberek, aztán mégis a legsikeresebb vásárt zárták, a legtöbb eladott könyvvel" – emlékeztetett Hajdú Áron. A szakértő szerint, ha egy kiadó nem a sikeres címeket adja ki, hanem olyanokat, ami iránt nincs érdeklődés, ám hiánypótlónak nevezi azokat, akkor nem kell csodálkozni, ha nem veszik.
„Jó könyveket kell kiadni, azokat biztosan megveszik. Szép könyveket kell kiadni, mert ez az egyik alapeleme a könyvkiadásnak: a szerző és az olvasó iránti tisztelet kötelezi a kiadót, hogy a könyv szép legyen. Az olvasók egyre igényesebbek, a lehetőségek is egyre jobbak, így csak odafigyelésre van szükség a kiadó részéről, hogy ne újságpapírra nyomtassa a kötetet, hanem igényes kiadványt adjon az olvasó kezébe" – szögezte le Hajdú Áron.
A román könyvek beszerzése nehezebb
A sepsiszentgyörgyi Charta Nyomda és Kiadó 1994-ben alakult, több igényes kivitelezésű, reprezentatív könyvet adtak már ki, idén többek között két sepsiszentgyörgyi író posztumusz kötetét, Balogh László Maroknyi Székely című könyvét és Sylvester Lajos Történettekercsek az idő toronygombjában című, Gábor Áron emlékezetéről készült kordokumentumát.
Ifj. Kisgyörgy Tamás, a kiadó ügyvezetője lapunknak elmondta, tapasztalata szerint egyre kevesebben fektetnek könyvkiadásba, a kiadók többségének pedig nincs akkora tőkéje, hogy vállalni tudja az esetleges bukás kockázatát. A járható út, ha a szerzők támogatókat keresnek a kötetük megjelentetésére, pályáznak, sok esetben önkormányzatok, művelődési intézmények sorakoznak fel egy-egy kiadvány mögé.
A kiadók évente csak néhány saját kötetet tudnak bevállalni, kevés olyan kiadó van az országban, melynek van elegendő fedezete arra, hogy több saját kiadást finanszírozzon, szögezte le az ügyvezető. A cég könyvesboltot is működtet, Kisgyörgy Tamás elmondta, a könyv iránt van kereslet, az erdélyi kiadók könyvei ugyanúgy fogynak, mint a Magyarországról behozott kötetek, a szépirodalom, a sikerkönyvek, a gyerekkönyvek iránt egyformán jó érdeklődés mutatkozik. Nagyon jól működik a Bookline internetes könyvforgalmazóval való együttműködésük is: a cég rendelésre postaköltség nélkül leszállítja az igényelt kiadványokat.
Az ügyvezető elmondta, a román nyelvű könyvek beszerzése jelent gondot, hiszen nincs egy román köteteket forgalmazó Bookline méretű nagybani lerakat, a kiadóktól külön-külön megrendelni és leszállítatni tucatnyi kiadványt nagy megterhelést jelent a cégnek. Sepsiszentgyörgyön a Sugás nagyáruházban működik még könyvesbolt, a belvárosi Diákboltban is árulnak könyveket, mindenütt arról számolnak be, hogy újra divatba jött a könyvvásárlás, egyre többen ajándékoznak könyvet.
Bíró Blanka, Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Így tartjuk távol a rosszat az új esztendőben
Barabás László néprajzkutató szerint a néphagyományok, az új évi szokások még akkor is jelen vannak az életünkben, ha arról nincs tudomásunk. Fényesen kivilágított, kidíszített utcák, terek, házak és lakások, tűzijáték, tülkölés, dudálás, sípolás – mind-mind a régi és az új találkozásánál keletkező résben leselkedő rosszat hivatott távol tartani.
Mi áll az új évi szokásaink, például a petárdázás hátterében?
A téli napforduló körül van az új év ünnepe és ekkor kezdődik el az egyházi év az adventtel, következik karácsony, nagykarácsony, majd vízkereszt, és tulajdonképpen ez az egész ünnepkör vízkereszt táján zárul. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy az új évi szokások, vagy az évkezdeti szokások ebben a periódusban eléggé szétszórtak, és mindenik valamiképpen az új időszakra, az új kezdetre utal. Az új év megünneplése, az új év kezdete a különböző népeknél sokféleképpen, más-más időpontban volt, lehetett tavasszal, ősszel. A mi kultúránkban, a középkorban karácsonykor kezdődött az új év, aztán behozták a január 1-i ünnepet. Ekkor eltemetjük az óesztendőt, és köszöntjük az újat. Ez egy szimbolikus gesztus is, rítus: valami meghal, meghalt, elmúlik, elmúlt és valami kezdődik. Az emberek azt szeretnék, hogy a kettő között valamiféle folytonosság legyen, hogy az újabb az jobb legyen, másabb legyen, mint ami eltelt. Bármelyik kultúrában ez így van. A magyarok szokásai, hiedelmei is ezzel kapcsolatosak. A mi erdélyi kultúránkban ezeknek a szokásoknak a közösségi jellege hangsúlyosabb volt. Az emberek ezt a rituálét együtt szerették megélni, akár úgy, hogy közösen énekeltek, részt vettek valamilyen közös cselekvésben. Ezeknek a cselekvéseknek nem elsősorban szórakozási, szórakoztatási jellege volt. Azt keresték: hogyan tudnák elérni, hogy a következő időszak jobbá váljék. Ehhez a rosszat, az ártó szellemeket – ezt lehet ördögnek is nevezni – el kell hárítani. És nagyon vigyázni kell, mert ezek ilyenkor járnak. Amikor vált át az idő, megjelennek és okozhatnak valami bajt, tehát el kell űzni ezeket.
Hogyan?
Zajjal. Kürtöléssel, kolompolással, manapság városon petárdázással. Azt a kívánalmat pedig, hogy az új esztendő fényes és jobb legyen, fénnyel szokás jelezni, ezért manapság ünnepekkor mindent kivilágítunk. És akkor máris utaltam arra, hogy sok minden ezekből a közösségi hagyományokból ma is megvan városon, falun, csak átértelmeződnek. Ezek a szokásoknak szinte mindegyike ma is gyakorolt, posztmodern szokásunk. Ilyen a petárdázás, ami hajdanán nem azt szolgálta, hogy embertársaimat ijesztgessem. Ilyen a városok kivilágítása is, ami a fénykultuszhoz kapcsolódik. Persze új szokások is vannak, az európai népek körében kimondhatatlanul sok szokás van, de azért mégis csak ugyanabba a kultúrkörbe, mentalitáskörbe tartoznak. A mi erdélyi szokásainkba a hagyományos elemek talán jobban megtalálhatók, de átalakulnak, változnak. Amíg megvan a közösségteremtő ereje ezeknek a szokásoknak, addig ezek léteznek.
Melyek voltak az újévi szokások a múltban?
Gyermekkoromból emlékszem, hogy rengeteg tilalom volt. Nagyon vigyázni kellett, hogy mi történik az év első napján. Nem volt szabad például pénzt kiadni, ezt a gazdák tudták. Mert ami aznap történik, az meg fog ismétlődni. Ezért vigyáztak arra az emberek, hogy mit esznek, ki az első látogatójuk. Ez egy mágikus szemlélet, amely azt mondja, hogy ami megtörténik egy különös, vagy egy jeles napon, pláne újévkor, az meg fog ismétlődni. Ezért egész gyűjteménye van az újévi szokásoknak, a borsó- vagy a lencseevéstől a ruhateregetéshez fűződő hiedelmekig.
A mi vidékünkön, Közép-Erdélyben melyek voltak ezek a szokások?
Három példát szeretnék mondani. Az egyik a fénynek a kultuszával, a napfordulóval függ össze, amikor újjáéled a nap, újjászületik a nap is. Ez Jézus születésével is kapcsolatos, de az újévvel úgy, hogy bizonyos alkalmakon Erdélyben, nem csak a magyarok, hanem a szászok és a románok is, tüzes kerekeket engedtek le a hegyekről. Ilyen jeles alkalom volt az óesztendő éjszakája is. Azért tették ezt, hogy a láng, a kerék lángja, az óesztendőt kösse össze az újjal, legyen meg a folytonosság a kettő között úgy, hogy valamikor éjfélkor engedtek kereket. Amikor a szokás értelme elhalványul, akkor már valamiféle játékká, ügyességpróbává válik. A Kis-Küküllőmentén, Csáváson például óránként engedik a kerekeket, és közben a falu idős emberei végigjárják az utcákat, énekelnek, elbúcsúztatják az esztendőt. Tehát a fiataloké a hegy, az idősebbeké az éneklés. Egy másik szokás a marosszéki Mezőségen, de szórványosan Erdély más vidékein is: a kamasz fiúk ostorokkal csattogtatnak, hogy a bőség jöjjön be a házba. Azt kiabálják: „hé, csádé ide, bimbó, ráró!”, mintha állatokat hajtanának be szimbolikusan minden gazdához. A gyergyói falvakban búzát hintenek el a házakban, ez az új év köszöntése. A búzaszemek a szerencsét jelképzeik. Azt mondják, az a jó búzahintő, akinek a búzaszemeit még a húsvétkor is megtalálják. Tehát a bőségkívánásnak két dramatikus formája ez. A harmadik példám a szászok lakta Nagyenyed és Dicsőszentmárton, illetve Szászrégen környéki falvakban élő szokás. Ez az aranycsitkó ajándékozása. Ezekben a falvakban – leginkább Magyarkirályfalván, Betlenszentmiklóson, Torockón és Torockószentgyörgyön néztem utána – újév hajnalán egy szimbolikus alak, az aranyos csitkó, egy állatalaknak felöltözött személy viszi az ajándékokat a gyermekeknek. Egy fejszét bebugyoláltak, tettek neki tollseprűből két fület is. Azzal mentek és kopogtattak, zörgettek, nyihogtak és bedobálták a dióból, mogyoróból, almából álló ajándékokat. A gazda tudta, hogy miről van szó, nyitva volt az ajtó. Utána a házigazda kirohant, és visszatért az ajándékozókkal – koma, keresztapa, nagytata – és elbeszélték, hogy itt járt az aranyos csitkó. Ez egy szép történet, ma is több faluban él. Ugyanakkor nagyon fontos volt a bőségre nézve szilveszter éjszakáján például az első víz: aki elmegy újév éjszakáján és akár a csorgóból, akár a kútról vizet merít, az a bőségét és a szerencséjét meríti ki, mert az az aranyos víz. Ennek gyakorlata volt sokfelé. Marosvásárhelyen is a kutakból merítettek a leányok, igyekeztek minél hamarabb vinni belőle, mert akkor egészségesek, boldogok lesznek.
Antal Erika
maszol.ro

Petőfi Sándorra emlékeztek Csíkszeredában és Marosvásárhelyen
December 31-én, kedden Csíkszeredában, szerdán pedig Marosvásárhelyen emlékeztek Petőfi Sándor január elsejei születésnapjára.
Csíkszeredában a rendezvényre a református egyházközösség és a Petőfi Sándor Általános Iskola szervezésében került sort, tudtuk meg Iochom Zsolt beszámolójából a szekelyhon.ro-ról.
Az egybegyűltek először Vár téren álló Petőfi-szobornál emlékeztek a fiatalon elhunyt forradalmár költőnkre, 191-ik születésnapján, a Himnusz eléneklésével. „Petőfi Sándor példája minket arra tanít, hogy ha egy szebb és jobb jövendőre vágyunk, akkor annak érdekében valamit tenni is kell. Küzdelem és harc nélkül semmi sem adatik meg az életben" – mondta beszédében Szatmári Szilárd református lelkész.
Az ünneplők megkoszorúzták a nagy költő szobrát, miközben Petőfi-dalokat énekeltek.
A Vár téri helyszínről a részvevők a közeli Petőfi Sándor Iskolához sétáltak át, ahol a diákok tartottak egy rövid megemlékezést, majd Kiss Ernő iskolaigazgató egy kis szeretetvendégségre hívta meg a jelenlévőket.
Az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület Maros megyei szervezetének szervezésében megemlékezésre került sor szerdán Petőfi Sándor születésnapjára Marosvásárhelyen, számol be Antal Erika a maszol.ro portálon.
A forradalmár költő szobra előtt Kilyén Ilka színművész, az EMKE nevében köszöntötte a résztvevőket. Spielmann-Sebestyén Mihály történész arról beszélt, hogy minden nemzedéknek meg kell keresnie a maga Petőfijét. Petőfi Sándor versei felforgatják a magyar szíveket, széttörik a nyugalmat, a szellemi tunyaságot – mondta a történész. Költészete mindig új arcot mutat, meglepő, felkavaró, mindig más, kifogyhatatlanul bőkezű, minden kérdésünkre újabb kérdéssel felel, szenvedélyesen keresni kell a versekbe kódolt választ.
A megemlékezésen Szőllősi Kata, a Cinige zenekar énekesének fellépése következett, majd Hajlák Attila római katolikus lelkipásztor osztotta meg gondolatait. Az esemény zárómomentuma a Psalmus Vegyeskar által felvezetett közös éneklés volt.
Erdély.ma,