Parádés volt a színjátszó fesztivál
Népes tömeg, szülők, nagymamák és nagytaták várták a színjátszó csoportokat szombaton a székelyudvarhelyi Siculus Ifjúsági Házban: az Udvarhelyi Fiatal Fórum és a Székelyföldi Legendárium rendezte tizenkettedik Amatőr Színjátszó Fesztivál legendázó kis fellépői elsöprő sikert arattak.
Összesen kilenc színjátszó csoport jelentkezett a már hagyományos udvarhelyi fesztiválra, a helybéliek mellett Oroszhegyről, Székelyderzsről, Marosvásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Máréfalváról, Zetelakáról és Székelyszáldobosról. Az ismert székelyföldi legendák egyedi feldolgozásait láthatta a nagyérdemű: a Móra Ferenc Általános Iskola Dömdödöm elnevezésű színjátszó csoportja bábokkal mutatta be a Firtos és a Likaskő legendáját, a parajdi Rapsonné unokái Áprily Lajos Mese a vár alatt című verses meséjét vitték színre, de megelevenedett a színpadon a Szent György-legenda és Csihán királyfiú is, illetve megtudtuk, hogyan kapta egy szál dobosáról nevét Székelyszáldobos. A közönség sokat és nagyokat nevetett, a színpadon pedig valódi színészi tehetségek is bemutatkoztak. A szünetben fagylaltkóstolás volt: a küküllőkeményfalvi Aticream Rt. Zete kedvence nevű legendás jégkrémét osztogatták a szervezők kicsiknek és nagyoknak.
Az eredményhirdetést megelőzően a Tóth Árpád színművész, rendező, Kudelász Nóbel, a Székelyföldi Legendárium kötet szerkesztője, Szűcs-Olcsváry Gellért, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színésze és a Székelyföldi Legendárium animációs film főhősének hangját kölcsönző Baricz Gergő alkotta zsűri értékelte a fellépéseket, illetve szakmai tanácsokkal látta el az ifjú színészpalántákat. A legjobb legendafeldolgozásnak a székelyszáldobosi Bikficek Egy szál dobos című előadása bizonyult, a legjobb díszletért járó díjat a Csiribiri Társulat kapta, a legjobb jelmezek Rapsonné unokáié voltak, a legjobb csoportos alakítást a marosvásárhelyi K. O. Média, míg a legjobb egyéni alakítást, a vásárhelyi csapat tagja, Köble Nóra nyújtotta. A zsűri különdíjakat is osztott: a legeredetibb szöveg elismerést a ZetEmberkék nyerték, valamint különdíjban részesült nagyszerű bábelőadásáért a Dömdödöm bábcsoport is, illetve a Székelyföldi Legendárium jóvoltából minden részt vevő csoport legendatérképet kapott ajándékba.
Kovács Eszter
szekelyhon.ro

A marosvásárhelyi magyar orvosképzésért tüntet Bukarestben az RMOGYKE
A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület egy hónapos tüntetéssorozata június 15-én Bukarestben csendes felvonulással ér véget. A szervezet ezzel a tiltakozással is a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) román vezetőségének a magyar oktatással kapcsolatos diszkriminatív intézkedései miatt tiltakozik.
„A szombati akcióval arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ha az egyetem magyar tagozatának akkreditálása elmarad, október 1-től nem alakulhat meg az önálló magyar tagozat a MOGYE-n” – nyilatkozta a Népújságnak dr. Kincses-Ajtay Mária, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület elnöke, akivel a június 15-én sorra kerülő tiltakozó megmozdulás kapcsán beszélgettünk.
– Májusban kezdte el az RMOGYKE az újabb tüntetéssorozatot, ezúttal Bukarestben, különböző kormányépületek előtt tiltakozva a MOGYE magyar tagozatának helyzete miatt. Miért volt erre szükség, és történt-e előrelépés az ügyben? – Az RMOGYKE azért folyamodott újabb tüntetéssorozathoz, mert azt tapasztaltuk, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar oktatás ügyében nem történnek pozitív lépések, nincsen semmiféle pozitív elmozdulás.
A legutóbbi nagy csapást azzal mérték a magyar oktatásra, hogy a román vezetőség beküldte az ARACIS akkreditáló bizottsághoz azt az akkreditációs dokumentációt, amelynek értelmében csak a román tagozatot – és tulajdonképpen a mai diszkriminatív helyzetet – akarják törvényesíteni. Ha ez az akkreditáció így megtörténik, akkor évekre előre a magyar oktatásnak semmiféle fejlődési lehetősége nem lesz. Ezt tudatosította nemrég az egyetem jelenlegi magyar vezetősége egy sajtótájékoztatón, amelyen részletesen beszámolt arról, hogy milyen diszkriminatív intézkedések történtek a magyar helyek betöltése, a versenyvizsgák és egyáltalán, az érvényben levő tanügyi törvény chartába való beiktatása kapcsán. Ezek olyan intézkedések, amelyek azt jelzik, hogy szándékukban sincs a magyar oktatás jogainak helyreállítása érdekében eljárni.
Ezért folyamodott az RMOGYKE a tiltakozó megmozdulásokhoz, utcai tüntetésekhez. Civil szervezetként lehetőségünk van szélesebb és kissé erélyesebb eszközökkel élni, és úgy gondoljuk, hogy ezek nem a magyar vezetőség ellenében, hanem mellettük, a magyar vezetőség támogatásáért történnek, a figyelem felkeltése, annak tudatosítása érdekében, hogy a MOGYE-n a magyar oktatás súlyos helyzetbe jutott. Ez az erélyes fellépés az, amit a magyar vezetők talán még nem tehetnek meg, de sajnos, készülődniük kell nekik is erre. Az RMOGYKE tiltakozássorozata már a tavaly nyáron elkezdődött egyéni tüntetésekkel, ősszel pedig a tanügyminisztérium előtt háromhetes tüntetéssorozat zajlott. Úgy gondolom, ennek hatására történt, hogy Victor Ponta miniszterelnök és az akkori tanügyminiszter asszony személyesen eljött Marosvásárhelyre tájékozódni, megpróbálták mediálni a dolgot, és sikerült is egy hétpontos egyezséget aláíratni román és magyar egyetemi oktatókkal.
– Akkor viszonylag mindenki elégedetten nyugtázta azt a hétpontos egyezséget, amely alapján úgy tűnt, elkezdődhet a MOGYE-n a magyar oktatás, a magyar tagozat helyzetének rendezése, a tanügyi törvény értelmében.
– A hétpontos megállapodás először is nagyon nagy visszalépés volt a tanügyi törvényhez viszonyítva, ennek szellemétől oly mértékben eltért, hogy nem lett volna szabad elfogadni magyar részről, de román részről még ezt sem tartották be! A téli versenyvizsgák alkalmával kiderült, hogy még durvább a helyzet, a beígért helyeknek még az egyharmadát sem adták meg a magyar tagozatnak. Olyan tanszékek is vannak – és most már dr. Szabó Béla professzor úr nyíltan elmondta, ami nagyon értékelendő –, hogy hány állásból hányat nem voltak hajlandók betölteni, mert nem engedték az illető jelöltet versenyvizsgázni, a dossziéjával kekeckedtek, nem ismerték el a Pécsen megkezdett doktorátusát stb.
Legutóbb arra vetemedtek, hogy az ARACIS-tól, az egyetemeket akkreditáló bizottságtól olyan papírt csikartak ki, miszerint az ARACIS írásban rögzítette, hogy nem is lehet magyar gyakorlatokat tartani, mivel az orvostanhallgatóknak a pácienssel románul kell kommunikálniuk, még ha a páciens magyar nemzetiségű is. Tehát az orvos–beteg kommunikációban, akármilyen nemzetiségű az orvos, illetve a beteg, csak a román nyelvet szabad használni, ami elképesztő álláspont, és teljesen aláássa a magyar nyelvű gyakorlati képzés létrehozását. Márpedig ha magyar gyakorlat nincs, akkor magyar egyetemi tanársegéd sincs, és akkor magyar egyetemi tanár sem lesz, és végeredményben a magyar oktatás jövője meg van pecsételve a MOGYE-n. Az RMOGYKE január folyamán a versenyvizsgák tisztaságáért állt ki, és sajnos igazunk lett, pedig az egyetem magyar vezetősége akkor úgymond megrótt, arra hivatkozva, hogy nem jól időzítettük a tüntetést.
– A június 15-re tervezett tüntetést jól időzítették? A MOGYE magyar vezetői ugyanis azt nyilatkozták, intézményesen nem csatlakoznak a tiltakozáshoz, de hangsúlyozták, magánemberként bármely egyetemi oktató vagy hallgató részt vehet a felvonuláson. Hogyan viszonyul az akcióhoz az RMDSZ?
– A mostani tüntetéssorozatunk Bukarestben június 15-én zárul egy csendes felvonulással a Sajtópalotától a Diadalíven át a Parlamentig, amelynek ismét figyelemfelkeltő a célja. Azt szeretnénk jelezni, hogy ha nem akkreditálják most a magyar tagozatot, ha a MOGYE akkreditációja a román vezetők szándéka szerint történik, akkor október 1-től nyilvánvalóan nem indulhat meg a magyar oktatás, mert ez a jövő tanévre vonatkozó szabályzat. A marosvásárhelyi magyar oktatók intézményesen nem kívánnak csatlakozni a tüntetéshez, de nem is ítélték el az akciót. Álláspontjukat, mely szerint vizsgaszesszió van, elfogadom, de ez nem tart vissza minket. Mindenképpen felszínen kell tartani a problémát, hiszen nagyon jó „altatás” következik: szesszió van, majd jön a nyári periódus, mindenki elmegy szabadságra, és októberig mindent el lehet intézni suba alatt. Nagyon fontosnak tartom, hogy ilyen vagy olyan formában, de folytatódjanak ezek az akciók.
Több autóbusszal szállítanánk a fővárosba a diákságot, de polgári résztvevőket, sőt középiskolai tanárokat is, ha hajlandók csatlakozni. Sajnos, ahelyett, hogy az RMDSZ legalább elvi-erkölcsi támogatást adna, mérhetetlen közömbösséget tapasztalunk, többek között a kérésünket, hogy a kongresszus kiemelten tárgyalja az egyetem ügyét, elutasították, sőt, egyesek egészen komiszul utasították el, de reméljük, nem jutnak el odáig, hogy különböző megfélemlítési akciókhoz folyamodjanak. Szervezetünk az utcai tüntetések mellett kemény jogi csatát is vív. Az egyetem szenátusa ellen indított pert elsőfokon elvesztettük, de három hónapja nincs írásos indoklás, és amíg ezt nem kapjuk meg, nem tudunk fellebbezni.
Következhet tehát még egy fellebbezési szakasz a perben. Ami az ARACIS bizottság által kiadott diszkriminatív okmányt illeti, ez ellen a Diszkriminációellenes Tanácshoz beadványt juttattunk el, amelyben kérjük, vizsgálja ki e hátrányosan megkülönböztető rendelkezést, hiszen ilyen nem születhet ebben az országban, ahol az alkotmány szavatolja a betegek jogait, érvényben van a betegjogi törvény, nem beszélve az anyanyelvhasználatra vonatkozó nemzetközi egyezményekről. Antalfi Imola e-nepujsag.ro
Erdély.ma

Utcára kell vonulni!
Felháborodással és aggodalommal figyelem az erdélyi magyar politikai mocsárban folyó iszapbirkózást. Aggódom, mert miközben pártjaink különböző rendű és rangú, választott vagy önjelölt vezetői egymás befeketítésével, a hatalom megszerzésével, illetve saját nem létező karizmájuk foltozgatásával vannak elfoglalva, addig a gondjaikra bízott nemzetrész feje fölött egyre sötétebb felhők gyülekeznek. Aggódom, mert egy ideje már elég hallhatóan és láthatóan dörög és villámlik körülöttünk ahhoz, hogy megállapíthassuk, rég nem tapasztalt vihar közeledik.
Ugyanakkor fel vagyok háborodva, mert ebben a helyzetben az egymás elleni hadakozás helyett félrevert harangokkal kellene figyelmeztessék véreinket a közelgő veszélyre az erre hivatottak, mégsem ezt teszik. Fel vagyok háborodva, mert még most, a minket fenyegető csapások előtti utolsó órákban sem törekednek erőink egyesítésére, a védekezésre való felkészítésünkre. Pedig vészhelyzetben még az állatok is összebújnak, hiszen ösztönösen tudják, hogy csak egy tömbbe forrva, s egymást védelmezve van esélyük a túlélésre.
Mindezen hibáinkat és gyengeségeinket, valamint a politikai vezetőink bűnös magatartásából fakadó tehetetlenségünket kihasználva, a román hatalom következetesen és folyamatosan a felszámolásunkra törekedik, és sajnos, eredményesen. Az utóbbi években e téren elért sikereiken felbuzdulva, most elérkezettnek látják az időt, hogy a régiósítás leple alatt véglegesen leszámoljanak velünk. A székely megyék román többségű régióhoz való csatolása ugyanis óhatatlanul a felszívódásunkhoz vezet. Ezen állításhoz nem fér kétség, de ha mégis, akkor elég az általuk irányított Marosvásárhely egykor magyar Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetemének a megfojtására vagy úgy általában a székely főváros anyanyelvű oktatásának az elsorvasztására gondolni, és máris körvonalazódik a nekünk szánt jövő.
A szándék tehát világos, azonban csak akkor valósítható meg, ha mi gyáván fejet hajtunk a megsemmisítésünkre törő hatalom akarata előtt, és birka módjára besétálunk a beolvasztásunkra előkészített karámba. Egységesen ellene szegülve és tömegesen utcára vonulva ugyanis megakadályozhatjuk az életbeléptetését. Ha pedig erre nem vagyunk képesek, akkor megérdemeljük, hogy eltűnjünk a történelem süllyesztőjében.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Ne bolygassuk a múltat!
A Kultúrpalota és a közigazgatási palota termeinek elnevezése nem képezheti politikai alku tárgyát
– Elutasítjuk a Kultúrpalota és a közigazgatási palota termei névadási procedúrájának az elindítását. Úgy gondoljuk, hogy egy ünnepségnek, egy százéves évfordulónak nem egy ilyen vitatott névadás a megünneplési módja, hanem a kimondottan művészi, kulturális, zenei programok – hangzott el tegnap az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei és marosvásárhelyi vezetőinek közös sajtótájékoztatóján, amelyen jelen volt Cseh Gábor, az EMNT megyei elnöke, Jakab István, az EMNP marosvásárhelyi elnöke, valamint Kirsch Attila, az EMNT irodavezetője. A politikusok tiltakozó tüntetést is kilátásba helyeztek.
A megyei tanács a marosvásárhelyi tanáccsal közösen rendezzen inkább Bartók–Enescu emlékünnepséget, mert mindketten itt koncerteztek, a Kultúrpalota történelme és múltja erre feljogosítja őket, de semmiképpen sem szabad a nevekkel dobálózni akkor, amikor a történelem egyértelműen bebizonyította, hogy mindkét palota Bernády Györgyhöz köthető, az ő tevékenységének köszönhető Marosvásárhely mindkét emblematikus épülete. Nem tudjuk elfogadni, hogy egyáltalán neveket adjanak a termeknek, a városépítő polgármester úgy álmodta meg, és az elmúlt száz évben is név nélkül voltak, s nagyon jó volt, mindenki kultúráját szolgálta, nemzeti vagy felekezeti hovatartozás nélkül. Szerintünk ezt az utat kell követni az elkövetkezendő száz évben is, volt az egyöntetű vélemény.
"Tiszteljék a tradíciót, ne adjanak nevet a termeknek!"
Jakab István bejelentette, hogy az EMNP tiltakozik a megyei tanács múlt pénteken hozott határozata ellen, amely szerint román–magyar párosítású nevet adnak a Kultúrpalota nagytermének, illetve a közigazgatási palota nagy gyűléstermének. Követeli a megyei tanácsosoktól, vizsgálják felül ezt a döntést, és hagyják a termeket úgy, ahogy eddig is voltak, "tiszteljék a tradíciót, és ne adjanak nevet a termeknek, hiszen csupán Bernády György neve illetné meg ezeket a termeket".
Ezért az EMNT-vel közösen aláírásgyűjtésbe kezdenek. Felszólították a megyei tanácsot, tárgyalja újra ezt a határozatot. "Megkeressük a megyei RMDSZ-t is, hogy álljon a magyar közösség mellé, hiszen sajnos, támogatja ezt az elképzelést" – nyilatkozta Jakab István.
"A kettős elnevezés etnikai konfliktushoz vezethet"
Cseh Gábor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megyei szervezete nevében tiltakozott a megyei tanács pénteki határozata ellen. Elutasította azt a kezdeményezést, hogy a Kultúrpalota koncerttermét Enescu–Bartók teremnek nevezzék, illetve, hogy a közigazgatási palota nagyterme a Dandea–Bernády nevet kapja. A kettős elnevezés, jelentette ki, akár etnikai vitákhoz, konfliktusokhoz vezethet, hiszen "mindkét épület a sajátos magyar szecesszió gyöngyszemei, azaz a magyar kulturális építészeti örökség része".
Az EMNT megyei elnökét meglepte, hogy "az RMDSZ üdvözli a névadásra vonatkozó határozattervezetet", aki a megyei tanács RMDSZ- frakcióvezetőjének szavait idézte, amely szerint "a Kultúrpalota nagyterme és a volt városháza nagy gyűléstermének elnevezése méltó módja fennállásuk megünneplésének". Cseh Gábor kijelentette, Marosvásárhely és Maros megye magyar lakossága tiltakozik a kettős elnevezés ellen és feltette a kérdést, "kit képviselnek a megyei tanácsban az RMDSZ-tanácsos urak?", mert a "fejbólogatás mögött" újabb kompromisszumot sejtenek.
Ugyanakkor bejelentette, hogy még a tegnapi nap folyamán elindítják tiltakozó akciósorozatukat: aláírásgyűjtésbe kezdenek, felkérik a magyar közösségeket, a történelmi egyházakat, a civil szféra képviselőit, támogassák őket. "Reméljük, hogy jobb belátásra bírjuk azokat is, akik elhamarkodottan üdvözölték ezt a nem szerencsés kezdeményezést" – mondta végül Cseh Gábor.
"A múltat tisztelni kell, nem megváltoztatni"!
Kirsch Attila, az állampolgársági iroda vezetője szerint nem lehet születésnapi ajándék az, hogy új neveket aggatnak arra a megvalósításra, amely 100 éve született, amelyet Bernády György képzelt el, lobbitevékenységével finanszírozást, támogatást szerzett. Véleménye szerint a marosvásárhelyi magyar közösségnek, és nemcsak neki, határozottan vissza kell utasítania, hogy a kultúra és művészet bástyái politikai eszközzé, pártok játékszerévé váljanak.
"Ne bolygassuk a múltat, hagyjuk meg a 100 évvel ezelőtti elképzeléseknek megfelelően, mert ez a 100 év bebizonyította, hogy jól elfért benne mindenféle, a város közösségének szellemi fejlődését szolgáló multikulturális, zenei, művészi és közösségi rendezvény. Nagyon fontosnak tartom, hogy a marosvásárhelyi magyaroknak legyen ez ügyben véleményük, javaslatukkal erősítsék meg, hogy nincs szükség névadásra. A múltat tisztelni kell, nem megváltoztatni, a jövőt tervezni kell a békés és építő egymás mellett élés szellemében" – jelentette ki Kirsch Attila.
– Ha nem történik semmiféle változás, július 3-án tiltakozó tüntetést szervezünk – nyilatkozta végül Jakab István.
(mózes)

Figyelmeztetésben részesítette Rádulyt a CNCD
Három magyar vonatkozású ügyben döntött, kettőben pénzbírságot rótt ki szerdai ülésén az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD).
Asztalos Csaba, a testület elnöke az MTI-nek elmondta, a tanács 600 lejes pénzbírságot rótt ki Dan Gavrilescu szatmárnémeti labdarúgóra, amiért egy közösségi portálon a magyarok elgázosításával fenyegetőzött. Ugyancsak 600 lejes pénzbírságot szabott ki a hatóság a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu általános iskolára, mivel a román és magyar tagozattal működő tanintézményben a korábbi felszólítás ellenére sem pótolták a hiányzó magyar feliratokat. A CNCD ugyanakkor diszkriminációnak minősítette Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester azon kijelentését, hogy „Csíkszeredában a magyar nyelv ismerete nem diszkrimináció, hanem kötelező”, és figyelmeztetésben részesítette a városvezetőt.
Szekelyhon.ro

Megbírságolták a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu iskolát a magyar nyelv mellőzése miatt
600 lejes pénzbírságot rótt ki szerdai ülésén az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu általános iskolára, mivel a román és magyar tagozattal működő tanintézményben a korábbi felszólítás ellenére sem pótolták a hiányzó magyar feliratokat – tájékoztatta az MTI-t Asztalos Csaba, a testület elnöke.
A nyelvi jogok érvényesítését szorgalmazó Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) azt kifogásolta, hogy a magyar feliratok kiszorulása a nyilvános térből a magyar tanulókban kisebbrendűségi, a románokban pedig felsőbbrendűségi tudatot alakít ki.
A diszkriminációellenes hatóság emiatt 2011-ben figyelmeztetésben részesített négy marosvásárhelyi kétnyelvű tanintézményt, a mostani bírságot pedig azért rótta ki, mert a Liviu Rebreanu iskola továbbra sem gondoskodott a feliratok pótlásáról.
Előzmények: Marosvásárhelyi szülők hosszú évek óta küzdenek azért, hogy gyerekeik iskolája – a Liviu Rebreana Általános iskola – a diszkriminatív egynyelvűség helyett válassza a kölcsönös tisztelet jegyét tükröző iskolai kétnyelvűséget. A szülők először 2010-ben fordultak a tanintézmény vezetőségéhez és kérelmeikben többszörösen kérték a kétnyelvű feliratok kihelyezését. Bedványaikra minden alkalommal elutasító válasz érkezett. Ezt követően a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) a szülők kérésére feljelentette az iskolát (három más tanintézménnyel együtt) az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD), amely a 2011/172-es határozatával diszkrimináció miatt elmarasztalta az iskolát. A határozat, és igazgatócsere után a három épületből álló épületegyüttesbe kikerült 4 darab magyar felirat (tanári szoba, könyvtár, igazgató helyettes, titkárság), de minden más közérdekű információt továbbra is kizárólag román nyelven jelenített meg az intézmény.
A 2012-2013-as tanévben a szülők javaslatára, az iskola egyik tanítónője kétnyelvű osztálycimkéket rendelt a magyar tagozat számára, ezeket az illető osztályok tanítói, vagy osztályfőnökei fizettek és helyeztek az osztálytermek ajtóira. (ugyanakkor az igazgató asszony utasítására előzetesen kihelyett egynyelvű, sok esetben a tanító nevét helytelenül megjelenítő feliratokat nem lehetett eltávolítani ezek kifejezetten furcsán hatnak a kétnyelvű és igényesen elkészített feliratok mellett).
2012 októberében több mint 350 magyar szülő újból benyújtott egy petíciót a Liviu Rebreanu Általános Iskola igazgatóságára, amelyben kérték, hogy a tanintézmény tartsa tiszteletben a magyar gyerekek és szüleik törvények által biztosított nyelvi jogait. A beadványt iktatták a Maros Megyei Tanfelügyelőségen és a Polgármesteri Hivatal iskolákkal foglalkozó osztályán is.
Annak ellenére, hogy a Tanfelügyelőség biztosította a szülőket arról, hogy felhívta az intézmény figyelmét lehetséges konfliktusok elkerülésére, és kilátásba helyezte, hogy követni fogja az eseményeket, ezt nem tette meg, talán ennek a magatartásnak is köszönhető, hogy a Liviu Rebreanu Általános Iskola vezetősége megtehette azt, hogy több mint két és fél hónapon keresztül megtagadta a hivatalos válaszadási kötelezettségét és nem válaszolt a több száz szülő beadványára. A kezdeményező szülők 2013. januárjában egy újabb levelet fogalmaztak meg az iskola vezetőjének, amelyhez csatolták az általuk javasolt 40 felirattípus kétnyelvű mintáját, arra kérvén az iskola vezetőségét, hogy járuljon hozzá az ingyen, adományként felajánlott feliratok kihelyezéséhez. Az iskola válasza februárban érkezett: az intézmény vezetőségi tanácsa február 11-én szóban és írásban közölte a magyar szülők képviselőivel,hogy a magyar szülők valós kétnyelvűség megvalósításával kapcsolatos kérései indokolatlanok, következésképp, az iskola vezetősége nem hajlandó kitenni az iskola folyosóira, belső tereibe a szülők által ingyen felajánlott kétnyelvű táblácskákat. A kétnyelvű információk közlését azzal hárítja el az intézmény vezetősége, hogy minden információt a Tanfelügyelőségtől kap, és nincs lehetősége azokat lefordítani. Az iskola vezetősége a válaszában tulajdonképpen azt üzente, hogy tovább folytatja a nyelvi jogi diszkriminációt a magyar gyermekek és szüleik irányába, nem hajlandó semmiképpen engedni a szülők jogos követelésének és mindemellett a törvényes előírásokat sem akarja betartani. Beszédes példája annak, hogy mennyire tiszteli Adina Chirilă igazgató asszony a magyar gyerekeket az is, hogy az igazgatói iroda „director" táblácska alatt nem jelenhet meg magyarul az „igazgató" felirat, noha jelképes üzenetére a szülők erre több ízben felhívták a figyelmét.
A szülők, a CEMO támogatásával, további civil lépéseket terveznek a gyerekeik nyelvi jogainak érvényesítéséért, mindaddig ameddig az iskola vezetősége hajlandó megszüntetni a diszkriminatív helyzetet.
A Civil Elkötelezettség Mozgalom a szülők kérésére újabb panasszal fordult az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz, amelyben kérték a 2011/172-es határozat érvényre juttatását és az iskolára a maximális büntetés kiszabását.
A szülők a mai napig 5 alkalommal tartottak villámcsődületet a felszerelésre váró kétnyelvű táblákkal, amellyel a közvélemény figyelmét akarták felhívni a hátrányos megkülönböztetésre.
mti / CEMO
Erdély.ma

Peti Andrást választották Marosvásárhely alpolgármesterévé
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi szervezetének elnökét, Peti Andrást választotta június 13-án Marosvásárhely alpolgármesterévé a város önkormányzati testülete. Peti András egyedüli jelöltként pályázott a tisztségre, és a 22 leadott szavazatból húszat szerzett meg a titkos szavazáson. A megválasztott alpolgármester azonnal le is tette a hivatali esküt.
Peti András az MTI-nek elmondta: a szavazati arány bizalommal tölti el, és abban reménykedik, hogy hozzá tud járulni a marosvásárhelyi önkormányzatban kialakult kedvezőtlen viszonyok normalizálásához.
Az alpolgármester kijelentette, hamarosan lemond a marosvásárhelyi Transilvania Repülőtér igazgatói tisztségéről, és az önkormányzati munkára összpontosít. Megjegyezte, hogy a városvezetésben megmutatkozó politikai állóháború ellenére a városi képviselők eddig is megszavazták a város hosszú távú fejlesztési stratégiájába illeszkedő terveket.
„Azon kell dolgoznunk, hogy ésszerűsíteni tudjuk a közpénzek elköltését, és az önkormányzatban markánsabban jelenjenek meg a kulturális értékek" – jelentette ki az alpolgármester. Hozzátette, reményei szerint már a jövő héten kiderül, milyen hatásköröket juttat neki Dorin Florea polgármester. Peti András másodlagos kérdésnek tekintette, hogy kap-e irodát a polgármesteri hivatalban. Marosvásárhelyen az egy évvel ezelőtt megválasztott, szintén RMDSZ-es Józsa Tibor április végi lemondásával üresedett meg az egyik alpolgármesteri tisztség. Az önkormányzati testületben az RMDSZ a Szociálliberális Unióval (USL) alkot többséget, Dorin Florea polgármester „ellenszélben" vezeti a várost.
A Demokrata Liberális Párt (PDL) alelnöki tisztségét is betöltő Dorin Florea ezt azzal bosszulta meg, hogy a korábbi ciklus két alpolgármesterét, Csegzi Sándort és Claudiu Maiort tartotta meg – immár tanácsadói minőségben – a városházi alpolgármesteri irodákban, Józsa Tibornak és az USL színeiben megválasztott Ionela Ciotlaus alpolgármesternek a polgármesteri hivataltól mintegy 500 méterre, egy önkormányzati tulajdonban lévő épület padlásterében biztosított irodákat, hatásköröket pedig alig juttatott nekik.
A közel 128 ezer lakosú Marosvásárhelyen a magyarok a lakosság 45 százalékát teszik ki.
MTI
Erdély.ma

CNCD: nem kötelező a magyar nyelv ismerete Csíkszeredában
Három magyar vonatkozású ügyben döntött, kettőben pénzbírságot rótt ki szerdai ülésén az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) - tájékoztatta az MTI-t Asztalos Csaba, a testület elnöke.
A tanács 600 lejes pénzbírságot rótt ki Dan Gavrilescu szatmárnémeti labdarúgóra, amiért egy közösségi portálon a magyarok elgázosításával fenyegetőzött. Április elején Gavrilescu a magyarokat gyalázó kommenteket írt be Dorel Coica szatmárnémeti polgármester Facebook-oldalára, egyebek közt azt, hogy "mindannyiatokat elgázosítanálak, és lágerbe küldenélek!" A harmadosztályú Olimpia FC futballistáját Kereskényi Gábor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője panaszolta be.
Ugyancsak 600 lejes pénzbírságot szabott ki a hatóság a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu általános iskolára, mivel a román és magyar tagozattal működő tanintézményben a korábbi felszólítás ellenére sem pótolták a hiányzó magyar feliratokat. A nyelvi jogok érvényesítését szorgalmazó Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) azt kifogásolta, hogy a magyar feliratok kiszorulása a nyilvános térből a magyar tanulókban kisebbrendűségi, a románokban pedig felsőbbrendűségi tudatot alakít ki.
A diszkriminációellenes hatóság emiatt 2011-ben figyelmeztetésben részesített négy marosvásárhelyi kétnyelvű tanintézményt, a mostani bírságot pedig azért rótta ki, mert a Liviu Rebreanu iskola továbbra sem gondoskodott a feliratok pótlásáról.
A CNCD diszkriminációnak minősítette Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester azon kijelentését, hogy "Csíkszeredában a magyar nyelv ismerete nem diszkrimináció, hanem kötelező", és figyelmeztetésben részesítette a városvezetőt. Ráduly Róbert a város főterén felvont nagyméretű székely zászló februári avatási ünnepségén fejtette ki álláspontját a magyar nyelvhasználatról.
Asztalos Csaba beszámolt arról, hogy ez utóbbi - véleménye szerint etnikai alapon meghozott - döntését a tanács 7-2-es szavazataránnyal fogadta el, és a testület elnökeként kisebbségben maradt felmentő álláspontjával.
A bírságok összegét firtató kérdésre a CNCD elnöke elmondta: a 600 lej a korábbi minimális bírság volt. Áprilistól már a legkisebb pénzbüntetés is ennek az ötszöröse, a felső határ, az egyének kárára történt hátrányos megkülönböztetésnél, 30 ezer lej, a csoportok diszkriminációjánál pedig 100 ezer lej. Ezeket az ügyeket azonban még a bírságok megemelése előtt kezdték vizsgálni - magyarázta Asztalos Csaba.
Maszol.ro

Washington is követi a MOGYE ügyét
Mark Gittenstein, az Amerikai Egyesült Államok nagykövete és Peter Burba alkonzul rövid, informatív jellegű beszélgetésre fogadta Ádám Valériánt, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) titkárát.
A civil szervezet aktivistája, aki a héten Bukarestben, az amerikai, francia és német nagykövetségek előtt tüntet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar oktatóit és diákjait ért sorozatos sérelmek ellen, egy petíciót nyújtott át a diplomáciai képviseleteken. Az okiratban a RMOGYKE vázolja az egyetem vezetősége által elkövetett törvénytelenségi sorozatot, melynek egyetlen célja a magyar nyelvű oktatás visszavetése és fokozatos kiszorítása.
Az amerikai nagykövet ígéretet tett a szervezet vezetőjének, hogy szeptember folyamán egy újabb tájékozódási beszélgetést kezdeményez, amelyre meghívja az egyetem vezetőit. Ugyanakkor az évi jelentésébe is befoglalja a MOGYE jelenlegi helyzetét. “A nagykövet úr nagyon is tájékozott volt a marosvásárhelyi helyzetet illetően, ismerte a konfliktus okát. Annyit kérdezett, hogy a RMOGYKE milyen kiutat lát a jelenlegi helyzetből” – vázolta fel a beszélgetést Ádám. Az egyesület titkára elmondta a két amerikai diplomatának, hogy a helyzetet a törvény tiszteletben tartása oldaná meg, ehhez viszont hatásosabb fellépésre volna szükség.
A RMOGYKE egy hónappal ezelőtt elkezdett bukaresti tiltakozó sorozata e hét végén, egy utcai tüntetéssel zárul. A megmozdulásra az egyesület buszokat indít szombaton hajnalban Marosvásárhelyről. Amint beszámoltunk róla, az orvosi egyetem magyar vezetői nem lesznek ott a Sajtóháztól induló és a Győzelem téri kormánypalotához érkező menetoszlopban.
Szabó Béla tagozatvezető és Szilágyi Tibor rektorhelyettes ugyanakkor elmondta, hogy a diákságnak nem tiltja meg a tüntetésen való részvételét; a diákszervezet vezérei viszont a szervezők tudomására hozták, hogy az egyetemistáknak ilyenkor inkább a vizsgaidőszakra kell összpontosítaniuk, mintsem az utcai megmozdulásokra. A tüntetést az RMDSZ sem karolta föl. Míg Kelemen Hunor szövetségi elnök egy elegáns elutasító levelet írt, a párt több marosvásárhelyi politikusa is ellenségesen és gúnyosan viszonyult a szervezőkhöz.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Nem mondtak le a Sütő-szoborról Marosvásárhelyen
Az RMDSZ városi frakciója visszavonta az önkormányzat csütörtök délutáni ülésének napirendi pontjai közül a Sütő András szoborállításra vonatkozó határozattervezetet, de nem mond le róla – hangzott az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi elnöke, Brassai Zsombor és Peti András is jelen volt, illetve a megyei tanács RMDSZ-frakció vezetője, Kelemen Márton sajtótájékoztatóján.
Az újságírók érdeklődésére elmondták, hogy létezik már egy korábbi határozat a szoborállításra, amit még 2009. szeptember 17-én fogadott el a tanács. Most azt a kezdeményezést kellett volna elfogadtatni, hogy ne a Mărăști térre állítsák a szobrot, ahogy az a korábbi, 377-es számú határozatban szerepel, hanem Sütő Andráshoz méltó helyre, a Színház térre.
Az RMDSZ-sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy egy magát megnevezni nem akaró tanácsos a Marosvásárhelyen megjelenő Központ című hetilapnak azt nyilatkozta a csütörtöki tanácsülés szünetében: azért vették le napirendről a határozattervezetet, mert a Bolyai Klubban értelmiségi körökben elhangzott, hogy Sütő nem érdemel szobrot, hiszen megosztotta a marosvásárhelyi magyar közösséget.
Brassai Zsombor és Peti András is értetlenül fogadta az újságcikket, ami szerintük nem reális hírt közöl. „RMDSZ-es tanácsos ilyet nem mondhatott” – erősítették meg többször is meggyőződésüket, hozzátéve: ami egyik-másik klubban elhangzik véleményként, még nem jelent semmit, nem lehet mérvadó egy közösség, vagy éppen az önkormányzat számára.
Az újságcikket Székely Emese, a Sütő András Baráti Egyesület titkára is olvasta és a maszol.ro-nak elmondta, mélyen felháborította a hír, és azt sem érti, hogy az újságcikknek miért nincs megjelölve a szerzője. „Felháborított, hogy ilyeneket mondanak, hogy megkérdőjelezik Sütő András értékét, egyáltalán azt, hogy érdemel vagy sem szobrot Marosvásárhelyen” – fogalmazott Székely Emese.
Érdeklődésünkre elmondta, korábban örültek, hogy 2009-ben a tanács megszavazta a Sütő-szobor helyszíneként a Mărăști-teret, de időközben rájöttek arra, hogy ez mégsem méltó helyszín. „A Mărăști és a Kinizsi Pál utcák kereszteződésében, tulajdonképpen egy terelőúton lett volna ez a hely. Amikor a külföldi adományozók megnézték a helyet, nem tetszett nekik, ahogy sok más marosvásárhelyinek sem. Így aztán más helyet kértünk” – magyarázta a maszol.ro-nak.
Peti András alpolgármester korábban egy egész alakos, a Színház-téren egy padon ülő Sütő Andrást ábrázoló határozattervezetet nyújtott be az önkormányzathoz. A csütörtöki tanácsülésen nem került napirendre, ami nem jelenti azt, hogy végleg eltekintenének a szoborállításról. Ahogy fogalmaztak a sajtótájékoztatón, „könnyebb egy napirendről levett határozatot elővenni, mint egy leszavazottat újból napirendre tűzni”.
Maszol.ro

Ultimátumot adott a katolikus egyház a marosvásárhelyi Unirea Főgimnáziumnak
Fennáll a kockázata annak, hogy a marosvásárhelyi Unirea Főgimnáziumot más épületbe költöztetik, amennyiben annak vezetősége nem ért egyet a római katolikus egyház ajánlatával.
Az egyház ugyanis azt szeretné, hogy a már meglévő román tagozat mellett, önálló jogi intézményként szereplő magyar tagozatot alapítsanak – vázolta fel Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei vezetője.
Hozzátette, a helyzetet tetőzi, hogy a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalnak adóssága van a kultikus intézmény felé, a bérleti szerződés pedig már érvényességét veszítette.
„Senki sem akarja a kollégium szétválását. Csupán annyit szeretnének, hogy a román és magyar tagozat különálló jogi intézményként működhessen, egyazon épületben és tanintézményen belül. (…) Ha elutasítják a katolikus egyház ajánlatát, amelyet egyébként a szülők is támogatnak, fennáll a veszélye, hogy a gimnáziumnak költöznie kell, hiszen a bérleti szerződés is lejárt. Ezt a variánst nem akarja senki, de realistának kell lennünk.” – nyilatkozta Brassai.
Peti András, újonnan megválasztott alpolgármester azt vallotta, a római katolikus egyház reménykedik a kiegyezésben. „Mindenképpen meg akarnak egyezni a gimnázium vezetőségével, és bízok abban, hogy ez az egyezség mindenki javát szolgálja majd.” – fogalmazott Peti.
Az Unirea Főgimnázium képviselői azonban már kifejezték véleményüket a kezdeményezésről: továbbra is egységes oktatási intézményt akarnak, mint ahogyan azt a neve is kifejezi, megőrizve a multikulturalitását és a megye legjobb líceuma rangot.
marosvasarhelyi.info
Erdély.ma

Maradjon úgy, ahogy száz évig volt!
Az RMDSZ nem fogja támogatni a régi városháza és a Kultúrpalota nagytermeinek elnevezését
A megyei RMDSZ-tisztújítás óta első ízben tartott sajtótájékoztatót Brassai Zsombor megyei elnök. A sajtótájékoztatón jelen volt Peti András frissen megválasztott alpolgármester és Kelemen Márton KT-elnök, a megyei tanács RMDSZ-frakciójának vezetője.
Érthetetlen hisztéria
Brassai Zsombor az Unirea líceummal kapcsolatban az utóbbi időben felmerült "pánikoló, hisztérikus hangnemű kifogásokról" beszélt, és leszögezte: nem megszüntetni akarják az Unirea líceumot, illetve a katolikus egyháznak mint az épület tulajdonosának javaslata nem a líceum megszüntetése, hanem az intézmény jogi személyiségének a megosztása, amit az RMDSZ is támogat. – Mi ezt a kezdeményezést indokoltnak tartjuk, jónak látjuk és támogatjuk, jelentette ki, hangsúlyozva, hogy ezzel lényeges változás az iskolában nem történne a beiskolázási számok tekintetében, hiszen a magyar osztályok a szülők kérésére és támogatásával átsorolnának az új magyar intézménybe. Ezek után érthetetlennek nevezte azt a hisztériát, amely ezt a kérdést övezi és sajnálta, hogy etnikai konfliktusokat generál a városban. Nem szeretnénk megszüntetni az országos hírnevű Unirea Nemzeti Kollégiumot, de meg akarjuk erősíteni a magyar oktatást Marosvásárhelyen.
Beszélt Dicsőszentmártonról, ahol már két éve próbálkoznak az önálló magyar iskola létrehozásával – amit a törvény nemcsak lehetővé tesz, hanem a szórványban a tanügyi törvény egyenesen kötelezi egy ilyen intézmény létrehozását –, de mindeddig nem sikerült. – Épület is van, a körülmények is adottak ahhoz, hogy ez megoldható legyen, azonban sem megyei, sem helyi szinten nincs politikai akarat.
"A szándék kifogásolhatatlan"
Az oklevélbotrányt megdöbbenéssel fogadta az RMDSZ, mondta Brassai, elmondva, hogy a "Marosvásárhelyen alig 9 ezer szavazatot kapott Marius Pascan szenátor" feljelentette a tanfelügyelőséget oklevélügyben. Ennek kapcsán idézte Marosvásárhely polgármesterének nyilatkozatát, hogy a hisztériák ideje lejárt, most pedig a szenátor országos botrányt okoz.
Elmondta, hogy körülbelül egy hónappal ezelőtt volt egy találkozójuk a marosvásárhelyi oktatási intézmények magyar vezetőivel, és ott merült fel az igény, hogy készítsenek egységes érdemokleveleket, amelyeket az évzárók alkalmával átadhatnak a tanulóknak. Azért merült fel az igény, mert az érdemokleveleket nem a tanfelügyelőség adja ki, hanem minden iskola olyant készít, amilyent tud. Ezért döntött úgy az RMDSZ, hogy egységesíti ezeket, és 1800 érdemoklevelet osztottak ki a marosvásárhelyi iskolák magyar igazgatóinak, aligazgatóinak.
– Azt gondolom, hogy a szándék kifogásolhatatlan, hogyha normális körülmények között mérlegeljük az esetet. Semmi törvénybe ütközőt nem látok benne, hisz kétnyelvű, esztétikus dizájn alapján készítettük el, figyelembe véve az igényeket. Elítélem azokat a politikusokat, akik ebből a kérdésből is politikát próbálnak kreálni, vagy ami még rosszabb, nemzetiségi feszültségeket szítanak Marosvásárhelyen.
Az összefogás pozitív példája
Peti András megköszönte kollégáinak a bizalmat, és ígérte, éppen annyira odafigyel majd az emberek kis, egyéni problémáira, mint a várost érintő nagy stratégiai fejlesztési tervekre. Megköszönte a Civil Elkötelezettség Mozgalomnak, a szülői bizottságnak, akik kiálltak a 2-es iskola elnevezése mellett. – Azt gondolom, hogy a 2-es iskola elnevezése dr. Bernády Györgyről a pozitív példája annak, hogy a széles összefogást minden esetben siker koronázza.
A Művészeti Líceum kapcsán kijelentette: – Ennek az iskolának hagyománya van, nagy elismertségnek örvend a művészeti oktatás terén, nem szabad ezzel játszani. Alpolgármesteri minőségemben mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a város hosszú távú szerződést kössön az egyházzal, és az épületet méltó módon felújítsák, az oktatást méltó körülmények között biztosítsák.
A magyar közösség álláspontja egyértelmű
Kelemen Márton az utóbbi napokban a várost rendkívüli módon foglalkoztató témáról, a régi városháza, illetve a Kultúrpalota nagytermeinek elnevezéséről felröppent híreket akarta tisztázni, és ismertetni a megyei tanács RMDSZ-frakciója, valamint a megyei RMDSZ közös álláspontját.
– Amikor ilyen szimbolikus értékű épületekről beszélünk, amelyek egyértelműen Vásárhely szimbólumai, akkor a közvélemény megkerülhetetlen tényezővé válik. Amikor egy ilyen épületen akarunk akár ilyen "kis" módosításokat elkövetni, akkor mindenképpen tudnunk kell, hogy a város közössége fel tudja-e vállalni ezeket a változásokat.
A frakcióvezető szerint az RMDSZ-frakció a megyei tanácsülésen is ezt az álláspontot képviselte, csak egyesek félreértelmezték. – A mi álláspontunk egyértelműen az volt, hogy egy százéves megemlékezés jó alkalom lehet a nagytermek elnevezésére, de csak abban az esetben lehet az, és csak abban az esetben tudjuk támogatni, ha a teljes közösség magáénak tudja érezni ezeket a neveket.
Ezért támogatták a nyilvános konzultációt. Az eddigi jelzések alapján elég egyértelmű a magyar közösség álláspontja, s bár a végleges álláspont kialakításáig megvárják a nyilvános konzultáció befejeztét, a reakciókból az szűrődik le, hogy az elnevezés nem támogatott, és a magyar közösség azt szeretné, hogy ezek a termek elnevezés nélkül maradjanak, ahogy eddig voltak. – Természetesen ezt az álláspontot fogjuk képviselni mi is, tehát nem fogjuk támogatni az elnevezéseket, jelentette ki Kelemen Márton.
Népújság: Miért vették le a napirendről a Sütő-szobor ügyét? illetve igaz-e, amit az egyik helyi lap írt, hogy egy RMDSZ-es városi tanácsos azt állította, hogy egy kerekasztal- beszélgetés során "véleményformálók és értelmiségiek úgy döntöttek, hogy Sütő András megosztó személyiség, és nincs szükség a szobrára a városunkban; ki az illető tanácsos?
Peti András: A Sütő-szoborral kapcsolatban szeretnék emlékeztetni, hogy 2010-ben arról született döntés, hogy a szobrot a Vörösmarty téren helyezik el. Azóta, sajnos, a Sütő András Baráti Egyesület, amely kezdeményezte és felkarolta ezt az ügyet, egy szerencsétlen pályázat miatt nem valósította meg ezt az elképzelést, és kérésüknek megfelelően egy méltóbb helyet kívánt biztosítani a szobornak.
Nem szeretném kommentálni egy olyan kollégának az állítását, akit nem tudunk azonosítani, és nem volt jelen az említett rendezvényen, nem tudom igazolni, hogy elhangzott-e vagy nem, de úgy gondolom, ez egy egyszerű spekuláció. A határozattervezet több ok miatt került visszavonásra, az egyik az, hogy a Színház tér építészeti tervének az elkészítője jelezte, hogy a hozzájárulásához van szükség ahhoz, hogy módosuljon a Színház térnek az arculata. De vannak más indokok is. Azt gondolom, sokkal előnyösebb visszavonni egy határozattervezetet, mint hogy esetleg elutasításra kerüljön.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

"Marosvásárhelyen az összes vegyes tannyelvű tanintézet diszkriminál!"
Nemcsak a Liviu Rebreanu Általános Iskolában, hanem a megyeszékhelyen az összes vegyes tannyelvű oktatási intézményben diszkriminálják a magyar anyanyelvű diákokat – nyilatkozta tegnapi sajtótájékoztatóján Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) ügyvezető igazgatója, azt követően, hogy a Liviu Rebreanu iskolát a napokban 600 lejjel bírságolta meg az Országos Diszkriminációellenes Tanács.
Amint arról tegnapi lapszámunkban beszámoltunk, 600 lejes pénzbírsággal sújtotta az Országos Diszkriminációellenes Tanács a marosvásárhelyi kövesdombi Liviu Rebreanu Általános Iskolát, amiért a román és magyar tagozattal működő tanintézményben a korábbi felszólítás ellenére sem pótolták a hiányzó magyar feliratokat. Horváth Kovács Ádám, a szülői akciócsoport tagja elmondta, a Diszkriminációellenes Tanács tavaly már figyelmeztetésben részesítette a tanintézetet a kétnyelvű feliratok hiánya miatt, ami valójában felszólítás volt, hogy megegyezéssel rendezzék a konfliktust, viszont ez a mai napig nem történt meg. – Az igazgatócsere után négy magyar feliratot ugyan kihelyeztek, viszont az intézményben lévő közel száz felirathoz képest ez szinte egyenlő a nullával – jegyezte meg Horváth Kovács Ádám.
– A tanács döntése egy apró előrelépés ebben a folyamatban, valójában a megerősítése annak, hogy a követelésünk jogos. A CEMO által végzett felmérések eredményei arra utalnak, hogy a megyeszékhelyen nem egy, hanem az összes vegyes tannyelvű iskolában – az óvodáktól a középiskolákig – diszkrimináció éri a magyar anyanyelvű tanulókat. Feltérképeztük, hogy a középiskolák 90 százalékában román anyanyelvű tanárok oktatják a szaktantárgyakat, román tankönyvekből. Sokan arra hivatkoznak, hogy ezáltal a tanulók jobban elsajátítják a szakmát, a szakmában használt sajátos kifejezéseket, viszont ez nem így van. A vidékről érkezett diákok nem értik a román nyelven elhangzottakat, az eredmény pedig az lesz, hogy hiányos felkészültséggel távoznak majd az iskolából – tette szóvá a tapasztaltakat Szigeti Enikő, aki elmondta, idén várhatóan újabb jelentés készül arra vonatkozóan, hogy az ország miként alkalmazza a nyelvi jogok chartájában foglaltakat, ezért a CEMO eljuttatja a hiányosságokkal kapcsolatos észrevételeit az illetékes szervekhez.
Válaszra sem méltatják a szülőket
A sajtótájékoztatón a Liviu Rebreanu iskolába járó magyar gyerekek szüleinek a képviseletében Győrfi Attila és Farkas Mihály voltak jelen. Győrfi Attila elmondta, közel négy hónapja kéthetente szerveznek villámcsődületeket az iskola előtt, viszont eredménytelenül. – A 600 lejes pénzbírság nem boldogít, mert sajnos nem látjuk, hogy ennek hatására megoldódna a probléma. Levélben fordultunk Illés Ildikó főtanfelügyelő- helyetteshez, de több mint harminc nap elteltével sem kaptunk választ. Két alkalommal is találkoztunk vele, kértük, hogy kezdeményezzen találkozót az iskola igazgatónőjével, és közvetítsen a két fél között, mert az igazgatónő nem hajlandó szóba állni velünk, de semmi sem történt. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekeink érezzék, hogy semmivel sem kevesebbek, mint a tanintézetbe járó román anyanyelvű társaik – magyarázta az évek óta tartó küzdelem hátterében álló indíttatást a szülő, aki azt is szóvá tette, hogy a Liviu Rebreanu iskola vezetőtanácsának az összetételében is figyelmen kívül hagyták a törvényes előírásokat. – Az iskola vezetőtanácsa törvénytelenül működik, egyáltalán nincsen benne magyar szülő, sem magyar pedagógus, aki a gyerekeink érdekeit képviselje, csupán a magyar anyanyelvű aligazgató tagja a vezetőtanácsnak – nehezményezte Győrfi Attila. Farkas Mihály azt rótta fel a tanfelügyelőségnek és a tanintézet vezetőségének, hogy a szülők beadványait még válaszra sem méltatják, az iskola előtt szervezett villámcsődületekkor a vezetőség részéről senki sem kérdezte meg őket, mit is szeretnének. Horváth Kovács Ádám szerint a gond az, hogy senki nem vállal semmiért felelősséget, sem a magyarokat képviselő főtanfelügyelő- helyettes, sem a magyar aligazgatók nem vállalják fel a kétnyelvűség megvalósításához szükséges lépéseket. – Illés Ildikó azt állítja, nem tehet semmit, nem kérheti a tanintézet vezetőségétől, hogy kihelyezze a kétnyelvű táblákat –tette hozzá. Szigeti Enikő azt is elmondta, hogy a CEMO feljelentette a megyei tanfelügyelőséget az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, amiért nem lépnek annak érdekében, hogy megszüntessék a tanács által diszkriminatívnak ítélt állapotokat, azaz nem szólítják fel az iskola vezetőségét, hogy kihelyezzék a kétnyelvű feliratokat.
Szó sincs törvénytelenségről
A sajtótájékoztatón szóba került a kétnyelvű érdemoklevelek körül kialakult vita is, hiszen mint ismeretes, Marius Pascan demokrata-liberális szenátor a főtanfelügyelő lemondását követeli amiatt, hogy egyes tanintézetekben kétnyelvű okleveleket akartak kiosztani a végzős diákoknak. Pascan szerint a tanfelügyelőség ezáltal megszegi az országos tanügyi törvényt, mely előírja, hogy hivatalos okiratokat kizárólag román nyelven lehet kibocsátani. Lapunk érdeklődésére Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető igazgatója kijelentette, a 2011. évi 5565-ös számú tanügyminiszteri rendelet tartalmazza azon, az oktatásban használt hivatalos dokumentumok listáját, amelyeket egy nyelven, kizárólag az állam nyelvén lehet kibocsátani, viszont az érdemoklevél nem szerepel ezek között, tehát szó sincs törvénytelenségről.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Száz esztendős lenne a Mezőség apostola
Vasárnap délelőtt került sor a Mezőség apostolaként is emlegetett Kövesdi Kiss Ferenc születése 100. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésekre a marosvásárhelyi református temetőben és a Vártemplomban.
A pedagógus, költő, közíró, felelős egyházi tisztségeket elvállaló közéleti ember, a mezőségi szórványmisszió ébresztője 1913. július 29-én született a Mezőpanit községhez tartozó Székelykövesden, abban a mezőségi faluban, ahol kő csak mutatóban akad. Nagyenyeden, a Bethlen Gábor Kollégium tanítóképzőjében tanult, majd a kézdivásárhelyi római katolikus tanítóképzőben folytatta, hogy a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szerezzen magyar nyelv és irodalom szakos diplomát. Így lett sok-sok nemzedék szeretve tisztelt okítója, a hagyományok őrizője, s az őrzést továbbadással megtoldó apostol, aki életét szűkebb pátriája, a Székely-Mezőség felemelésének, megismertetésének szolgálatába állította.
Jól felfogott és megértett fegyelmet sugalló alkatú jelenség lehetett a Tanár Úr, hiszen a marosvásárhelyi református temető kapujánál már negyed tíz előtt több őszülő hajú hajdani tanítvány gyülekezett, hogy percre pontosan ott lehessen a sírnál a fél tízkor kezdődő megemlékezésen. S az egykori tanítványok – már maguk is nyugalmazott tanárok, lelkészek, egyszerű „kétkezi emlékezők” – jelentőségteljes méltósággal, lehajtott fejjel helyezték el virágcsokraikat az egykori tanár úr, később Feri bácsi sírján. Ennél a kegyeletteljes megemlékezésnél semmi sem példázza jobban azt a megbecsülést, szeretetet, de tiszteletet is, amelyet Kövesdi Kiss Ferenc talán önkéntelenül vívott ki magának, egészen addig, mígnem az Úr 2004. évének júliusában ki nem költözött a marosvásárhelyi történelmi jelentőségű református temetőbe.
Később, a vártemplomi istentiszteletet követően a Psalmus kórus bevezetésével kezdődött el a templomi megemlékezés, amelyen a Vetési László lelkész, szórványügyi előadó, Zöld György volt köbölkúti lelkipásztor-kolléga, Bodolai Gyöngyi újságíró emlékezett a mindenki Feri bácsijára, Ötvös József református lelkész pedig a nagyenyedi schola üzenetét olvasta fel. Kilyén Ilka színművész Kövesdi-verssel tisztelgett, majd felavatták a gótikus terem falán elhelyezett Kövesdi Kiss Ferenc-emléktáblát.
Kozán István
székelyhon.ro

Hátráltatják a magyar társadalomépítést
Hatezerhétszáz – ennyi magyar diák jelentkezett az idei érettségire Romániában, az utóbbi két év átlagát nézve pedig a felének esélye is van rá, hogy átmenjen, és megszerezze az érettségi oklevelet. Ez a papír jogosít fel a továbbtanulásra, bár a felsőoktatásba való felvétel újabb szűrőket is jelent, a fentiekből kétezerötszáz-háromezer is lehet az esélyesen bejutók száma, valójában e létszámnak csak egy része fog beiratkozni valamelyik egyetemre, s azt nem is mindenik végzi el, eme arány talán hatvan-hetven százalék körüli. Azaz a kezdőszám kétszeresen is megfeleződhet. Márpedig értelmiség nélkül egy kisebbség kétszeresen hátrányos helyzetbe süllyedhet. Nem véletlen, hogy értelmiségünk módszeres elűzése folyt a korábbi rendszerben, miként diákjaink továbbtanulási esélyeinek csökkentése is állampolitikai törekvésnek számított. Sok akkori akadály elhárult fiataljaink útjából, de még mindig nem beszélhetünk valódi esélyegyenlőségről, mégpedig több okból kifolyólag.
Mindenekelőtt ott a szórvány áldatlan helyzete, sok gyerek már eleve elesik az anyanyelvű oktatás lehetőségétől, aki pedig mégis elvégezheti az elemit magyarul, az a következő lépcsők valamelyikén akad el, ugyanis lakhelyi, regionális, anyagi stb. okokból nem folytathatja tanulmányait ugyanazon a nyelven és közösségben. Hol a hangsúlyozott pozitív diszkrimináció, mely ezt némileg enyhíthetné? A közösségi élménytől való megfosztottság, a frusztrált nemzetiségi tudat nagyon gyakori a tagozatos iskolákban, a tanintézmények önállóságának megadásával pedig még sok település adós magyar lakosainak, mint legutóbb bebizonyosodott például Dicsőszentmártonról és Segesvárról, Marosvásárhelyről, ahol az önkormányzatok még mindig megtagadják a saját iskola alapításának lehetőségét a magyar oktatástól. A legnagyobb baj azonban a felsőoktatási intézmények különválásának módszeres, két évtizede tartó elgáncsolása. A létszámkeretek ugyan bővültek, a szakkínálat és tanári karok nemkülönben, de a mai napig nem születhetett meg az önálló Bolyai Egyetem, állandó elkeserítő küzdelem és diszkrimináló packázás jut ki a magyar orvosképzésnek Marosvásárhelyen, egy demokratikus államban gyakorlatilag botrányos módon elnyomják a diákság, a tanári karok és a szülők természetes önállósulási törekvéseit, s ezzel hátrányba szorítják az anyanyelvi oktatást, és korlátozzák a magyar diákság képzési, valamint elhelyezkedési, integrációs esélyeit.
Tulajdonképpen a magyar társadalomépítés hátráltatása folyik: egy magyar értelmiség tudatos, megtervezhető, kiegyensúlyozott fejlesztését lehetetlenítik el, a kisebbségi jogegyenlőséget csorbítják ezáltal, folytatva fű alatt azt, amit a rendszerváltás előtti diktatúra kezdett el. A legnagyobb vétek: a valamikori, az állítólag megdöntött nacionálkommunizmus céljaival való radikális szakítás ígéretének meghazudtolása.
B. Kovács András
Háromszék
Erdély.ma

Bukaresti tüntetés a magyar orvosképzésért
A kormány épülete előtt rendezett demonstrációt szombaton a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE), amelyen a résztvevők az oktatási törvény betartását és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar főtanszékeinek megalakítását követelték.
A főként Marosvásárhelyről érkezett több tucatnyi tüntető kora délután a bukaresti Diadalívtől a kormány székháza elé vonult, miközben – egyebek mellett – "Törvényes magyar főtanszékeket akarunk" feliratú transzparenst emelt a magasba. A demonstráción a szónokok a kormány közbelépését sürgették annak érdekében, hogy a MOGYE román többségű szenátusa ne szabotálhassa el az oktatási törvény kisebbségvédelmi rendelkezéseit, amelyek garantálják a magyar tagozat intézményen belüli önállóságát. A nagy csendőri jelenléttel biztosított szombati bukaresti demonstráció rendbontás nélkül zárult.
Népújság (Marosvásárhely)

Huszártalálkozó Rákóczi cserefájánál
A 60 éves Miholcsa József alezredest köszöntötték
Egy kis fantáziával akár 200 évet is visszautazhatott az időben, aki szombaton a Rigmány melletti – a marosvásárhelyi Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület által táborozóhelyként és madártani megfigyelésekre használt tisztásra tévedt. A helyi hagyományőrző huszárok ugyanis találkozót szerveztek, amelynek célja, elmondásuk szerint, a különböző alakulatok együttléte volt. Meglepetésnek szánták a 60. életévét betöltő Miholcsa József alezredes felköszöntését, aki a huszármozgalom kezdeményezője, ösztönzője megyénkben.
A természetvédő egyesület által a szervezők rendelkezésére bocsátott jurták, a lóállások és a hely hangulata, az egyenruhák egy kis történelmi utazást tettek lehetővé, hiszen elképzelhető, hogy a huszárság korában valójában hasonló körülmények között találkoztak a bajtársak, akik a fegyvernem kötelezettsége alatt egész Európában derekasan megállták a helyüket a csatamezőkön. Ma a hagyományőrző huszárság – nemcsak jelmezes játékot jelent azok számára, akik anyagi áldozatok árán korhű ruhákat készítenek, lovakat tartanak –, hanem összetartja azt a közösséget, amely felvállalja erkölcsi tartásban, gondolkodásban, szellemi hozzáállásban mindazt, ami tulajdonképpen híressé, elismertté tette a korabeli huszárokat – mondta Miholcsa József, akinek az ötletére szervezték meg a rigmányiak a találkozót.
Csipán Csaba, a rigmányi alakulat vezetője, a találkozó főszervezője elmondta, azért nem volt nyilvános a rendezvény, mivel ez tulajdonképpen azoknak a Maros megyei hagyományőrző huszáralakulatok képviselőinek szólt, akik gyakran vendégül látják őket, s ezért "illett viszonozni ezt". S hogy ne csak beszélgetés, mulatozás legyen, úgy döntöttek, hogy ügyességi versenyen is összemérik tudásukat. Délelőtt a Militari –háromnapos összetett lovas verseny – mintájára három próbát kellett végrehajtaniuk a benevezőknek. A "vitézségi vetélkedő" abból állt, hogy a pályán elhelyezett szalmabálákon ugratták át a lovakat, utána három oszlopra szúrt "török fejet kellett porba hullatni", majd egy oszlopra helyezett karikát felszúrni a kardra és egy másikra tűzni, végül dárdát hajítottak célpontba – ezek a gyakorlatok a hajdani harci előkészületekhez tartoztak. Természetesen a huszár elválaszthatatlan lovától, sok esetben úgy jött ki győztesen egy-egy csatából, hogy a ló is megfelelően tudta teljesíteni a parancsokat. Ezért a másik két akadály a ló képességeit, illetve a ló és lovas közötti összhangot jelezte. Az idomítási vetélkedőben különböző, a lovak számára elég nehéz irányítási feladatokat kellett elvégezni, míg az ügyességi próbán a huszár olyan gyakorlatokat végzett, amelyekkel az összpontosítási képességek kerültek előtérbe. Többek között egy vízzel telt pohárral ügettek, arra vigyázva, hogy minél kevesebb loccsanjon ki belőle. A jelenlevő hagyományőrző alakulatok (Mátyás, Würtemberg huszárok, 9-esek, lófőszékelyek) egy-egy képviselővel neveztek be. A szerzett pontszámok alapján a vetélkedő abszolút győztese Berekméri Botond sárpataki Mátyás-huszár lett.
A találkozón először osztották ki a gróf Bethlen Gergely érdemérmet is, amelyet Miholcsa József alapított, annak az Abafáján született 1848-as honvéd huszárnak az emlékére, aki a marosvásárhelyi királyi tábla írnoka, később az erdélyi udvari kancelláriánál tisztviselő lett. 1848 augusztusában Kolozsváron részt vett a Berzenczey László parancsnoksága alatt szerveződő "Kossuth" önkéntes lovascsapat egy egységének felállításában. Októbertől a lovascsapat egy századának élén harcolt a román felkelők ellen. Novemberben őrnaggyá léptették elő és az önkéntes lovascsapatból szervezett 15. (Mátyás király) huszárezred 1. osztályának parancsnokává nevezték ki. Jelentős szerepe volt a császári hadsereg erdélyi központjának bevételét eredményező március 11-ei nagyszebeni ütközetben. A világosi fegyverletétel után Aradon hadbíróság, majd sorozóbizottság elé állították. 1849 novemberében szabadon engedték, de utóbb politikai okokból ismét le akarták tartóztatni. Ekkor Szerbián keresztül Franciaországba menekült és kapcsolatba lépett a magyar emigrációval. 1859-ben a Kossuth Lajos vezetésével megalakult Magyar Nemzeti Igazgatóság ezredesi rangban az itáliai magyar légió lovasdandárának parancsnokává nevezte ki. 1860-tól tábornok a szárd (piemonti) királyi hadseregben. 1862-ben nyugdíjazták. 1866-ban a poroszországi magyar légióban (Klapka-légió) szolgált. A lovasság parancsnokaként részt vett a légió 1866. augusztus 3-ai akciójában, melynek során a Jablonkai-hágón keresztül benyomultak magyar területre. 1867-ben amnesztiát kapott és hazatért.
– Hősiessége, a szabadságharc eszméi melletti kitartása igazán példaértékű, ezért ezt a kitüntetést ezentúl azok kapják, akik sokat tesznek a hagyományőrzésért – mondta Miholcsa József.
Az idei kitüntetettek: Pál István, Márton Levente Szovátáról, Csipán Csaba Rigmányból, Mátyás László és Jankovics Ferenc Marosvásárhelyről, illetve Bodonból – voltak.
A nap fénypontja délután következett. A több mint 100 résztvevő, köztük közel 70 huszár – az utóbbiak díszsorfalat állva – köszöntötte fel a 60 éves szobrászművészt, aki meghatottan fogadta barátaitól a jókívánságokat, amelyeket Veress Gergely polgármester is tolmácsolt a község lakói nevében, aki házigazdaként védnöke is volt a rendezvénynek.
Azt is megtudtuk, hogy a hely valóban kötődik a huszárhagyományokhoz, ugyanis a tisztáson levő több száz éves cserefa tövében a szabadságharcok idején pihent meg katonái körében II. Rákóczi Ferenc. Borbély Sámuel helybéli lakos azt is elárulta, hogy a tulajdonában van az a villa, amellyel a fejedelem étkezett.
A kora délután még egy érdekes mozzanatnak is tanúi lehettünk: Váradi Csabát a hagyományoknak megfelelően tisztté avatták. Bajtársai nyeregre hasaltatták, a fejét letakarták a mentével majd a kardpengével elfenekelték arra ösztönözve, hogy tartsa be a huszárság erkölcsi szabályait, maradjon továbbra is hű szellemiségéhez.
Csipán Csaba elmondta, hogy lesz még találkozó Rigmányban – tegyük hozzá, szervezettebb formában akár idegenforgalmi érdekességé is válhatna az esemény, amely a festői környezetben fekvő faluba vonzaná azokat, akik "feltöltődni" járnak Erdélybe.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Sikeres vakság
Az elmúlt két évben robbant be sikeres erdélyi kortárs drámasorozatként Székely Csaba Bányavidék című trilógiája, amelynek első két részét, a Bányavirágot és a Bányavakságot a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió mutatta be nagy sikerrel itthon és Magyarországon egyaránt. A hétvégén a Pécsi Országos Színházi Találkozón kapott két újabb díjat a Bányavakság Nagy Dorottya és Bányai Kelemen Barna színészek alakításának köszönhetően, akik a legjobb női és legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerést vehették át.
Az eddig bemutatott két erdélyi produkció szinte minden fesztiválon feltűnést keltett, hiszen a szerzőnek sikerült olyan húsba vágóan mai erdélyi élethelyzetekről érvényes korképet felvázolnia, amely alig jelenítődik meg a közbeszédben vagy más kortárs művészeti alkotásokban. Székely Csaba végre nem panoptikumként vagy skanzenként közelített Erdélyhez, hanem felépített egy élethű tükörképet, amely helyenként lehet, hogy torz, de összességében megbízható ábrázolást nyújt a jelenlegi erdélyi valóságról. Székely Csaba tehát nem csak megemlékezett Erdélyről és a dicső múltjáról, hanem szembenézett a valósággal, és olyan társadalmi jelenségekről szólalt meg hitelesen, mint a szegénység, a korrupció, a nacionalizmus, a hagyomány. Már rengeteg írás jelent meg az erdélyi és a magyarországi előadásokról, a Bányavirág szövegét a Látó című irodalmi folyóirat is közölte, időközben a teljes trilógia megjelent kötetben a Magvetőnél. De igazán csak az értheti meg a már-már divatossá vált bányavidékiséget, aki megnézi a Sebestyén Aba rendezésében készült erdélyi produkciókat. Lehet sokat nevetni, de sírni is. Sőt egy kicsit bele is lehet betegedni az előadásokba, hiszen a darab metsző humorral leplezi le a nagy Erdély-mítosz alatt elterebélyesedett kicsinyességet, gyűlöletet, képmutatást, kilátástalanságot.
A mindennapi életben értetlenkedve szemléljük sokszor azt, ami körülöttünk történik. Nem értjük, hogy miért és kinek fontos a nemzetállam, miért nem értenek minket a románok, a románok pedig azt, hogy miért nem értjük meg mi őket. Miért van az, hogy román és magyar emberek nem tudnak őszintén beszélni identitási kérdésekről, de sokszor azzal sem vagyunk tisztában, hogy mit jelent Romániában élni, mennyire vesszük tudomásul azt, hogy ebben az országban születtünk, hogyan tudunk alkalmazkodni ehhez a valósághoz, milyen kompromisszumokat kell kötni, vagy egyáltalán akarunk-e Romániában élni. Nem értjük a román–magyar viszony történelmi terhét, ami folyton megnyomorít, fogalmunk sincs, hogy miként lehetne feloldani ezt az átkos örökséget és kohéziós hajtóerővé változtatni. Iskolák, tankönyvek, oklevelek kétnyelvűsége – vagy miért ne, többnyelvűsége – még mindig kedélyeket borzol. Politikusok használják fel szavazatszerzésre a zsigeri indulatokat úgy, hogy közben színvonaltalanság, fegyelmezetlenség dúl mindenütt, a szűkebb és tágabb világban pedig villámgyorsan mennek végbe az átalakulások, amivel a belterjes világunkban már senkinek sincs ideje foglalkozni.
A Bányavidék trilógia nagy érdeme az, hogy normálisan, emberien szólal meg nyavalyáinkról. A szerzőnek nincs semmilyen érdeke, így nem torzítja mondanivalóját. Székely Csaba nem mérlegelt, hogy mit szabad és mit nem szabad kimondania, hanem végtelenül őszintén kiírta magából azt, ami zavarja. A Bányavakságban kapott a magyar és a román nacionalizmus egyaránt, tüneményes humorral van ábrázolva a románok és magyarok közötti kommunikációs nehézség, ami bizonyos helyzetekben már-már krónikus képtelenséggé fajul. Visít a nevetéstől a közönség miközben Székely Csaba megmutatja, hogy időnként milyen ostobák tudunk lenni, nemzetiségre való tekintet nélkül. Ha csak pillanatokra is, de a szerző száz politikusi helyzetértékelőnél, vezércikknél és politikai elemzésnél is eredményesebben lebbenti fel a fátylat az emberek szeméről, akik így szembesülhetnek családtagjaikkal, szomszédaikkal, kollégáikkal, ismerőseikkel. Vagyis önmagukkal. A marosvásárhelyi produkciókban a bányavidékiség a mai életszagú erdélyi létet jelképezi, és csak örülni lehet annak, hogy volt bátorsága egy erdélyi állami intézménynek műsorra tűznie a darabot.
BORBÉLY TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)

86. születésnapján emlékeztek Sütő Andrásra
Napra pontosan a Kossuth- és Herder-díjas író születésének napján, június 17-én emlékeztek Sütő Andrásra a marosvásárhelyi reformástus temetőben.
A Sütő András Baráti Egyesület tagjai felhívást tettek közzé, amelyben jelezték, hogy hétfőn 18 órakor koszorút helyeznek el a költő sírjánál a kopjafa előtt. Amint az várható volt, közel száz ember tette tiszteletét az író sírjánál a meghirdetett időpontban. Ott voltak írótársak, lelkészek, tanárok, közéleti személyiségek, az író tisztelői, marosvásárhelyi és környékbeli olvasói. A megemlékezésen nemes egyszerűséggel mellőzték a méltató beszédeket, a jelenlévő lelkész imát mondott az íróért, majd közösen elénekelték a Te benned bíztunk, eleitől fogva... kezdetű zsoltárt. Ezután a kopjafa tövében Gálfalvi Zsolt író elhelyezte az egyesület koszorúját, a jelenlévők közül többen virágcsokrokat tettek a sírra.
Ezt követően az egyesület bejelentette, hogy a hét végi székelyudarhelyi Sütő-szobor avatására autóbuszt indítanak a Teleki Téka elől, akik tehát részt kívánnak venni az ünnepélyes szoboravatáson, jelentkezhetnek az egyesületnél.
Méltatások helyett
Sütő András 1927. június 17-én született Pusztakamaráson, 1954-től élt Marosvásárhelyen, 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten. A marosvásárhelyi református temetőben helyezték örök nyugalomra. Kitüntetései: Román Népköztársaság Állami Díja (1951; 1953, harmadik fokozat), Füst Milán-díj (1978), Herder-díj (1979), Alföld-díj (1986, 1987), SZOT-díj (1989), Bethlen-díj (1990), Kossuth-díj (1992), Erzsébet-díj (1993), Kisebbségekért díj (1995), Magyar Örökség díj (1996), A Magyarság Hírnevéért díj (1997), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1997), Hazám díj (2002), A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozat) (2005), Magyar Kultúra Lovagja(2006).
Több mint húsz jelentős kötete (regények, drámák, cikkgyűjtemények, naplójegyzetek), megszámlálhatatlan novella, közéleti írások százai fémjelzik pályáját.
Bakó Zoltán
szekelyhon.ro

Két marosvásárhelyi színészt is kitüntettek a POSZT-on
Két alakítási díjat hozott a marosvásárhelyi csapatnak Székely Csaba Bányavakság című drámája a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelyen a kamaradarabok között versenyzett.
Nagy Dorottya a legjobb női mellékszereplőnek, Bányai Kelemen Barna pedig a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat kapta meg a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának közös produkciójában nyújtott alakításáért. A Bányavakság a marosvásárhelyi Székely Csaba egy elmaradott erdélyi faluban játszódó drámatrilógiájának második darabja. A Bányavirág című első rész ősbemutatója is Vásárhelyen volt, számos fesztiválon díjazták a produkciót. A Bányavakság volt egyébként az egyetlen erdélyi magyar produkció, amely meghívást kapott idén a POSZT-ra.
A seregszemle legjobb előadása a Vígszínház Bertolt Brecht Jóembert keresünk című produkciója lett, a legtöbb elismerést pedig a szintén budapesti Örkény István Színház művészei vehettek át a tíznapos fesztivált záró szombati gálaesten. A Vígszínház Michal Dočekal rendezte győztes darabjában játszott a legjobb női főszereplőnek járó és a közönség díját egyaránt elnyerő Eszenyi Enikő. A budapesti Örkény István Színház Henrik Ibsen Peer Gynt című előadásához négy díj kapcsolódik: a legjobb férfi főszereplő Polgár Csaba lett, a legjobb jelmezért járó kitüntetést Nagy Fruzsina, a különdíjat Matkó Tamás kapta a darab zenéjéért, a legjobb dramaturg pedig Gáspár Ildikó lett, akinek ezzel együtt a budapesti Nemzeti Színház Heinrich von Kleist Amphitryon című produkciójában végzett munkáját is elismerték.
A Proton Színház, valamint a Trafó Kortárs Művészetek Háza John Maxwell Coetzee–Mundruczó Kornél Szégyen című előadása két díjat jegyez: a legjobb rendezőnek járót Mundruczó Kornél, a legjobb díszletért odaítélhetőt Ágh Márton kapta. A legjobb férfialakítás a kaposvári Csiky Gergely Színház Martin McDonagh Vaknyugat című produkciójában szerephez jutó Hunyadkürti György, a legjobb női alakítás a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház April de Angelis Színésznők című előadásában játszó Ecsedi Erzsébet nevéhez fűződik. Az idei POSZT díjaiért összesen 12 előadás versengett. A szakmai zsűrit Dobák Lívia dramaturg, Füzér Anni tervező, Gyöngyössy Katalin színész, Jászay Tamás kritikus, Nagy Viktor rendező, Zalán Tibor drámaíró és Pawel Szkotak, a poznani színház művésze, rendezője alkotta. A látogatókat a versenydarabokon kívül 29 helyszínen 148 úgynevezett offprogramra is várták. Az érdeklődés nagy volt, a produkciók döntő többsége telt ház előtt zajlott.
Krónika (Kolozsvár)

Több mint félmillió erdélyi magyar nézheti az ETV-t
Immár nyolc erdélyi megye 386 településén, több mint 500.000 magyar nemzetiségű néző számára elérhetőek az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) műsorai, azt követően, hogy az elmúlt hetekben számos helyi kábelszolgáltató is műsorkínálatába vette a televíziót. Szepessy Előd igazgató elmondta, a UPC-vel folytatott eredményes együttműködésnek köszönhetően a nemzetközi műsorszolgáltató nemrég úgy döntött, nemcsak a digitális, hanem az analóg műsorkínálatába is beemeli az ETV-t. Ez újabb több ezer potenciális nézőt jelenthet az egyetlen önálló erdélyi magyar televízió számára – mondta az igazgató. A legnagyobb lefedettséggel Maros megye rendelkezik, itt Marosvásárhelyen kívül 154 magyarok lakta településen, Hargita és Kovászna megyében pedig 58, illetve 55 településen van jelen az adó. Jelentős eredménynek számít, hogy további öt erdélyi megyében, Szilágy, Máramaros, Kolozs, Szatmár és Brassó megyék közel 120 településén is foghatók vagyunk – tette hozzá Szepessy Előd.
Nagy Zsolt, a televíziót működtető Janovics Jenő Alapítvány elnöke kifejtette, közel állnak ahhoz a célkitűzésükhöz, hogy valóban minden erdélyi magyar számára elérhető legyen az ETV. – Célunk, hogy a mai, túlnyomórészt kereskedelmi alapú televíziózás világában egy értékközpontú, korszerű, ám a hagyományos erdélyi magyar értékvilágot hitelesen tükröző műsorkínálatot biztosítsunk nézőinknek. Egyre több pozitív visszajelzést és kritikát is kapunk, ami számunkra azt mutatja, hogy az erdélyi magyar nézők igényt tartanak a televízióra, és hogy fontos helyünk és szerepünk van az médiapiacon – mondta Nagy Zsolt, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy azok a nézők, akik még nem fogják az Erdélyi Magyar Televízió műsorait, ezt az igényüket jelezzék a helyi kábelszolgáltatónál.
Az Országos Audiovizuális Tanács nemrég hozott határozata értelmében az ETV bekerült az országos must carry (vinni kell) csomagba, így azon településeken, ahol a magyar közösség számaránya eléri a 20%-ot, a műsorterjesztők kötelesek szerepeltetni kínálatukban a marosvásárhelyi székhelyű televízió műsorát.
Népújság (Marosvásárhely)

A Csűrszínház mint jövőbe mutató törekvés
Szombaton a Csíki Játékszín az idei évad első csűrszínházi színházi produkcióját, Gádor Béla–Tasnádi István Othello Gyulaházán című zenés vígjátékát hozta el Mikházára. A csíkszeredaiak nem először lépnek fel ezen a színpadon, tavaly Móricz Zsigmond Búzakalász című színművével szerepeltek. Mindkét darab rendezője, a társulat alapító igazgatója Parászka Miklós, akivel az előadást megelőzően a helyszínről, színházművészetről beszélgettünk.
– Miért jönnek vissza szívesen a Csűrszínházba, miért más itt fellépni, mint egy kőszínházban?
– Nagyon sokra tartom, hogy egy kulturális jelenség mögött egy szervesen beágyazódó folyamat van. Az, hogy egy kis faluban megjelenik a színház, a nagy kulturális központok szempontjából abszurdumnak tűnik, de valójában ez az igazán jövőbe mutató törekvés. Akkor őrizhetjük meg nézőinket, ha kis közösségek találnak rá a színházra. Hiszek a kultúra demokratizmusában, abban, hogy a színház nem az elitek kiváltságos privilégiuma vagy saját játékszere, hanem ugyanolyan mértékben bárki örömére megszülethet egy színházi produkció, és bárhol kifejleszthető a színházi élet. S erre jó példa a Csűrszínház. Rendkívül tetszik az a mikházi jelenség, amit Szélyes Ferenc színművész Csűrszínházi Egyesületén keresztül képvisel, a hagyományokra épülő makacssága és az újba, a jövőbe való kapaszkodása. Bármilyen téren az a legértékesebb, ha valami létrejön, épül és szervesen beépül egy közösség életébe. Ennek megtartó, jövőbe mutató ereje van. Ezért és a régi ismeretségünk alapján rendszeres visszatérő vendégei vagyunk a Csűrszínháznak.
– A tapasztalat azt igazolja, hogy a csűrszínházi nézőknek több mint fele marosvásárhelyi, aztán a környékbeliek, de kevesen jönnek el a faluból. Ön szerint miért nem érzi kellőképpen magáénak a falu a létesítményt?
– Ez egy hosszú folyamat, amelyhez lehet, hogy nem elég egy évtized. Ez a kérdés színházalapítóként is nagyon sokat foglalkoztat. A kulcsszó talán az igény felkeltése lehet, ami nem magától születik, hanem gerjeszteni kell. A Csíki Játékszín rendszeresen jár vidékre. Azt tapasztaljuk, hogy ahova visszatérünk, ott évről évre valami új történik. Akár úgy is, hogy a mi jelenlétünk hozzájárul ahhoz, hogy egy olyan helyi döntés szülessen, ami előrelendíti a művelődési életet. Erre a legjobb példa Gyergyóremete, ahol másfél évtizede rendszeresen fellépünk, s emiatt az önkormányzat úgy döntött, hogy felújítja a művelődési otthont, amelyet színvonalas, korszerű "színházzá" alakítottak. Nyilván ez nemcsak a mi hasznunkra válhat, hanem a közösséget is ösztönözheti arra, hogy színtársulat alakuljon, színvonalas előadásoknak legyen helyszíne a gyergyóremetei kultúrház. S ha már van ahova, akkor az emberek a munka után átöltöznek, színházba mennek, és kialakul az a reflexszerű rítus, a színházba járási szokás, ami kineveli az értő közönséget. Ezzel kapcsolatosan megemlíteném egy másik kezdeményezésünket: a hónap elején Csíkszeredában megszerveztük az első gyerek- és ifjúsági fesztivált Lurkó színház néven. Ennek az a célja, hogy új formában ágyazódjon be a kulturális kínálatba a rendezvényünk. A gyerekszínházba például nem iskola által szervezett bérletrendszerben, hanem családoknak felkínált belépést biztosítunk, így lehetőséget teremtünk arra, hogy zsenge gyerekkorban kialakuljon a színházba járás szokása. A családi látogatások elősegíthetik a belső kohéziót, a generációk közötti párbeszédet, az élmény közös feldolgozásával. S ez nemcsak a színháznak jó, hanem pozitív erővel hat a társadalomra is. Tisztában vagyok azzal, hogy ez a folyamat is hosszú távú, de eredményes lesz. Ilyen a csűrszínházi jelenség is. A színházba járás igényének a felkeltése mellett Mikháza a Csűrszínház által egy csomópont, találkozási hely, ahova eljönnek Marosvásárhelyről, a Nyárádmentéről. Igazi kulturális, turisztikai, idegenforgalmi helyszín lett, aminek természetesen csak akkor van igazán értelme, ha a falu lakosságát, a községet is meg tudja érinteni. Ez viszont komplexebb folyamat, hiszen függ a műsorpolitikától, a személyes kapcsolatoktól, a szervezési készségtől, az odafigyeléstől, amihez rengeteg türelem és kitartás kell.
– Ebben a hosszú távú folyamatban a műsorpolitikát is említette. Mennyire kell egy színház műsorpolitikáját igazítani a kor elvárásaihoz, ki az, aki meghatározza az igényt: a közönség vagy a színházi szakemberek?
– A színháznak három alapvető funkciója van: egy létfilozófiai, egy rekreatív- szórakoztató és a társasági életet alakító. Mi, általában szakbarbárok, színháziak az utóbbi kettőt el szoktuk felejteni. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a színház a társasági élet alakítója. S ezért is kezdeményeztük a Lurkó fesztivált. A színházba járással a nézők, együtt, közösen alakítanak ki szokásokat, megosztják az élményt, élményeket, találkoznak, s ebben az atomizáló társadalomban igencsak szükségünk van az ilyen találkozási helyekre. Ugyanakkor ott van a szórakoztató jelleg is. A mai élet kihívásaiba belefáradt ember vágyik arra, hogy újraépítse önmagát, hogy szórakozzon, s ezt nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Ez a funkció néha szitokszóvá minősül a szakmai berkekben, amit óriási butaságnak tartok, mert az elitista színházelméletet vallók közül sokan vannak olyanok, akik az esztétikai élmény létfilozófiai élményét helyezik előtérbe. Tulajdonképpen ezek a kategóriák átjárhatók, hatnak egymásra, együtt érvényesek, és e három szemlélet kiegyenlített érvényesítése, gyakorlása alapozhat meg egy korszerű, a közönség elvárásainak is megfelelő színházat. Az átjárhatóság persze nem azt jelenti, hogy e külön polcokra helyezzük a jól elkülöníthető darabokat. A legizgalmasabb szakmai, formai kihívást az jelenti, hogy olyan élményszerűvé kell tennünk egy-egy színpadi produkciót, amiben mindhárom funkció érvényesül, de a hatásrendszere megérinti a primér közönséget is. S erre a "kísérletre" alkalmas színtér a Csűrszínház is, ahova azért is érdemes eljönni, mert nem a megszokott kőszínházi körülmények között, és igen heterogén közönség előtt lehet kipróbálni egy-egy darab iránti befogadókészséget. És ott van még a Csűrszínház társadalmi- kohéziós szerepe is, aminek igen nagy jelentősége, hatása van, és kell legyen a környékre.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Bűvölet: a mához és a máról szóló történet
„Úgy érzem, mind a szakmát, mind pedig az operafogyasztó közönséget meglepte az a fajta látszólagos könnyedség, amivel egy ilyen sokrétű és nehéz partitúrát képesek voltunk színpadra vinni, azzal az előadói »arcátlansággal« közvetítve a szerzői szándékot, amilyen merészen van a mű megírva” – magyarázta lapunknak Laczkó Vass Róbert színművész, akit Víziorgonás szerepében láthatott a miskolci operafesztivál közönsége szombaton, Orbán György Bűvölet című operájának ősbemutatóján. A Kolozsvári Magyar Opera és a Bartók Plusz fesztivál koprodukciójában létrejött előadást Novák Eszter rendező és Selmeczi György zongoraművész, karmester vitte színre, közreműködött a Kolozsvári Magyar Opera zenekara és a Debreceni Kodály Kórus. A főszerepeket kolozsvári – Balla Sándor, Laczkó Vass Róbert, Molnár Mária – és budapesti – Herczenik Anna, Nyári Zoltán – művészek alakítják.
– Kolozsvári, budapesti és debreceni művészek, alkotók közös munkája a Bűvölet című operaelőadás, amely a Kolozsvári Magyar Opera és a Bartók Plusz Operafesztivál koprodukciójaként valósult meg. Hogyan zajlott a felkészülés?
– Próbáltuk úgy beosztani a rendelkezésünkre álló, meglehetősen rövid időt, hogy egymás otthoni elfoglaltságait is tiszteletben tudjuk tartani. A munka folytonosságának biztosítása érdekében Kolozsváron és Budapesten is gyakoroltunk az elmúlt időszakban: amikor például nekem itthon előadásom volt, akkor 2-3 napra a teljes főszereplő stáb átköltözött Kolozsvárra, és fordítva. Zenekarral próbáltunk egy rövidet itthon is, majd a rendpróbák sűrűjét az éppen árvízi hangulatban tocsogó Budapesten hoztuk össze, az ottani kollégák és a rendező programjához igazodva. A produkció végül az utolsó hat napra, színpadi és főpróbák idejére költözött le Miskolcra, ott nyerte el végleges formáját a díszlettel és a jelmezekkel együtt. Közben megérkezett a Kolozsvári Magyar Opera zenekara és a debreceni Kodály Kórus is, így már teljes felállásban fejezhettük be a munkát. Ami engem illet, kolozsvári munkáimmal párhuzamosan gyúrtam át magamon az újabb szerepet, így a Valahol Európában bemutatójára készülve már a Bűvölettel is napirenden voltam.
– Már korábban is részt vettél kortárs operák színpadra állításában, mások mellett Orbán György első operájának kolozsvári bemutatóján is dolgoztál. Hogyan alakult ilyen vonatkozásban az énekesi pályád?
– Elsőként a Pikkó herczeg egyik főszerepét játszottam, énekeltem 2002-ben, a Kolozsvári Magyar Operában tartott országos bemutatón, kis híján beugróként. Ekkor ismerkedtem meg a zseniális Orbán Györggyel. Tavaly aztán lemezre vettük ezt a művet, közben egyik munka hozta a másikat: a Pikkó herczeg után rendre következtek Demény Attila kamaraoperái, Vajda János Leonce és Lénája Kolozsváron, majd a Karnyóné ősbemutatója a budapesti Magyar Állami Operaházban, valamint a Mario és a varázsló, szóval megtaláltuk egymást a kortárs repertoárral. Így kerültem a képbe legutóbb is, szinte kibicként a diplomás operaénekesek mellett, akikhez képest egészen más munkamódszerrel készülök egy-egy ilyen előadásra.
– Éppen amiatt, gondolom, hogy elsődlegesen színész vagy…
– Így van, gyökeresen ebből a nézőpontból viszonyulok egy színpadi zenedrámához. Szándékosan fogalmazok így, hiszen az opera, mint megénekelt és meghangszerelt drámai műfaj, számomra főként színpadi műként értelmezhető még akkor is, amikor metronómmal is mérhető, tehát állandó értékűre szab a szerző egy-egy szándékot, helyzetet, érzelmi kitörést, ezzel pedig jócskán behatárolja az előadó lehetőségeit. Félreértés ne essék: ezt én egy hozzáadott plusz értéknek, különleges minőségnek fogom fel, nem pedig egy korlátnak! Ugyanakkor van itt egy másik szempont is: kortárs zenedrámák ősbemutatójának részese lenni a szó szoros értelmében zenetörténeti esemény. Innentől kezdve te vagy a referencia, mint ahogy referencia minden olyan alkotó, aki a darab történetében először formál meg egy szerepet, vezényel egy művet, értelmez és vázol föl egy színpadi szituációt. Az utánuk következők már hozzájuk képest alkotnak újra valamit. Egyedi, soha vissza nem térő élmények ezek, amelyekből megadatott már nekem jó néhány, különösen hálás vagyok értük, és rendkívül büszke vagyok rájuk.
– Orbán György írja a Bűvölet kapcsán: „A szürrealisztikusan romló birodalomban vagyunk... a kései Róma szenátorának házában. Szenátor két vendégével cseveg, gyönyörű felesége és rabszolgája némán hordják fel az ételeket, italokat. A dekadencia már önjáró. A szenátus betiltja a zenét. Ez a Kuplerosnénak jó üzletet jelent: Afrikából hozat zenészeket, amiből felvirágzik az üzlete. Tilosnak tilos, de áriában halljuk, hogyan kell az ilyesmit működtetni. A másik vendég, a Víziorgonás nagyobb ívű. Gátlástalan újgazdag, aki hazafias alapon ad el olyan víziorgonákat, amelyek maguktól játsszák a rémes Birodalmi Himnuszt.” Hogyan kapcsolódik ez a történet napjaink világához?
– A míves szöveg mondanivalója, tágabb értelemben a szerzői üzenet szempontjából is döbbenetesen „közel” áll hozzánk ez a történet. Ha Rómát mint szimbólumot például Brüsszelre vagy Washingtonra cserélnénk, akkor is tökéletesen érthető lenne a történet. Végülis egy kortárs művet leginkább a saját korunk és körülményeink determinálnak azzá, amivé lesz, függetlenül attól, hogy adott esetben az egész eddigi zenetörténet és a szerző különleges műveltségének legszebb arzenálja van belesűrítve a műbe. A Bűvöletben olyan, csöppet sem – vagy sokak számára sajnos nagyon is... – bűbájos kifejezések hangzanak el, mint „liberalizált korrupció” vagy „progresszív kenőpénz”… Nos, aki ennyire vérmesen kortárs szókapcsolatokat képes komplex, ám nagyon is szuggesztív és pontosan értelmezhető zenei formában megfogalmazni, azt az alkotót nem lehet eléggé megbecsülni! Minden mondatnak és zenei frázisnak átütő ereje van a színpadon, ha komolyan vesszük a szerzői szándékot, amelyet Orbán a legjobb humoristákat is kenterbe verő malíciával fogalmazott meg adott esetben elhanyagolható, de csöppet sem zárójeles utasításként. Az előadó szempontjából külön érdekesség, hogy a mű dramaturgiailag is nagyon jól megkomponált, rendkívül sok intellektuális műveltséggel telített. Szerzője – akit a librettó Anonymusaként is tisztelhetünk, persze – megteremtette mindegyik figura jelrendszerét, nyelvezetét, szókincsét, valamint a személyes problematikát, amellyel egyedül ő foglalkozik.
– Milyen utat jár be a Víziorgonás, akit te formálsz meg az előadásban?
– Elindul valahonnan, a történet végére pedig ugyanoda jut vissza; egyenesen és rendületlenül halad előre úgy, hogy mégis helyben toporog. Szerepfejlődés olyan értelemben nincs az ő esetében, hogy jó vagy rossz irányba mozdulna el a karakter. Taktikázás, froclizás viszont annál bőségesebben! Az érdekek közötti szlalomozása révén tökéletes szimbóluma annak a társadalmi romlottságnak, amelynek ma nap mint nap tanúi vagyunk. Ilyen értelemben roppant izgalmas, nagyon a máról és a mához szól ez a szerep, tanulságul!
– Mint ahogyan a darab is, amelyben egyebek mellett adóbevallásról, üzletről, törvényhozásról és erkölcsi romlottságról esik szó… A fesztiválnaplóban olvastam, hogy a közönség vastapssal fogadta az előadást. Milyen más reakciók érkeztek?
– Tapasztalataim szerint az operafogyasztók körében egyfajta pejoratív értelme lett a „kortárs” jelzőnek. Mi az, hogy kortárs opera? Nem talál a kép a hanggal... Ez sajnos egy rosszul felfogott előítélet. A kortársiasság ugyanis éppen azokra a sajátos problémákra, napjaink jelenségeire tud reflektálni, amelyekre a századokkal korábban született művek a legnagyobb jóindulattal és átértelmezéssel sem képesek. Lehet, hogy műélvezeti szempontból a tökélyt közelítik, dramaturgiailag viszont nem válaszolhatnak meg bizonyos kérdéseket. Innen nézve megdöbbentő volt számomra, hogy a vastaps és a siker után, amely a bemutatót követte, a nézők nem mentek rögtön haza, hanem közülük sokan ott maradtak, hogy megvitassák a látottakat. Úgy érzem, mind a szakmát, mind pedig az operafogyasztó közönséget meglepte az a fajta látszólagos könnyedség, amivel egy ilyen sokrétű és nehéz partitúrát képesek voltunk színpadra vinni, azzal az előadói „arcátlansággal” közvetítve a szerzői szándékot, amilyen merészen van a mű megírva. Ezt külön értékelte a közönség, többen mondták, hogy szívesen megnéznék újra. A jelenlévő Négyek – a szerző Orbán György, Vajda János, Csemiczky Miklós és a művet színpadra segítő Selmeczi György – pozitívan értékelték a látottakat. Nekik hihetünk, hiszen mindannyian alkotó pályatársak, akik a mű szakmai színvonalához felnövő kritikát is lényeglátóan megfogalmazzák.
– Hogyan látod, milyen sorsa lehet az előadásnak az elkövetkező időszakban?
– Annak ellenére, hogy én konkrétan nem alakíthatom a sorsát, reménykedem abban, hogy játszani fogjuk még Miskolcon is, emellett pedig bízom a mielőbbi kolozsvári és a budapesti bemutatókban is. És miért ne: Debrecenben, a Kodály Kórus székvárosában? Nagyon szeretném, ha Erdély különböző városaiba is eljutna az előadás, mert nem túl nagy stábot megmozgató, rendkívül a mához és a máról szóló történet, ami zenei és dramaturgiai szempontból egyaránt könnyed, humoros és roppant élvezhető, ráadásul Orbán György Marosvásárhely szülötte és Kolozsvár érlelte világszínvonalú komponistává.
– Selmeczi György karmesternek és Novák Eszter rendezőnek is az érdeme, hogy az ősbemutató ilyenre sikeredett. Milyen volt velük dolgozni?
– Az opera esetében – amely korlátozott időtartamba szorított szándékokról, szerepformálási ívről és azokhoz adaptált színpadi eszközök használatáról szól – nagy szükség van a biztos kezű rendezőre, aki képes felmérni, hogy mit lehet beledolgozni az előadásba, és mi az, amit ki kell hozni az énekelve játszó személyekből. Nagyon fontos a lényeglátó külső szem – jelen esetben ez Novák Eszter rendező volt –, és ugyanilyen fontos a néma szándékokat is meghalló külső fül, amelynek szerepét próbáról próbára Selmeczi György töltötte be. Érdekes és izgalmas volt a velük való munka, sok tekintetben is a színész- és a színpadközpontúság érvényesült. Én persze külön hálás vagyok a kolozsvári korrepetitoraimnak, nélkülük ebből semmi nem lett volna. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról sem, hogy rendkívül munkás ez a mű mind a karmester, mind pedig a rendező, a díszlet- és jelmeztervező, nem utolsósorban pedig a profi zenészek és az énekesek számára is! Egyúttal persze tanulságos és rendkívül hasznos a kottarágás, a műnek pedig az a lényege, hogy foglalkozzanak vele.
Orbán György: Bűvölet
Szereplők: Szenátor – Balla Sándor, Víziorgonás – Laczkó Vass Róbert, Kuplerosné – Molnár Mária, A feleség – Herczenik Anna, Orfeusz – Nyári Zoltán, Dajka – Gerdesits Irén. Közreműködött a Kolozsvári Magyar Opera zenekara és a debreceni Kodály Kórus. Karmester: Selmeczi György. Díszlet, jelmez: Zeke Edit. Művészeti munkatárs: Foltin Jolán. Alkotók: Selmeczi György és Novák Eszter.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Színvonalas előadások az európai irányelvek tükrében
Kardiológusok tanácskozása
A Magyar Kardiológusok Társaságának ülésével vette kezdetét tegnap a XII. Kardiológiai Konferencia a Megyei Sürgősségi Kórházban. A nem szakember számára is rendkívül tanulságos előadások magyar nyelven hangzottak el. A cél – ahogy azt dr. Kiss Róbert Gábor osztályvezető főorvos, a Magyar Kardiológusok Társaságának új elnöke megfogalmazta – az volt, hogy a legfrissebb európai ajánlásokra épüljenek fel az előadások, amelyek a leggyakoribb szívbetegségek kórismézéséről és kezelési lehetőségeiről szóltak.
A vendégeket dr. Benedek Imre professzor köszöntötte, majd dr. Kikeli Pál egyetemi tanár tekintett vissza a Magyar Kardiológusok Társaságával kiépített szoros együttműködésre, amelynek fontos szerepe volt, van a fiatal szakemberek képzésében. A Magyar Kardiológusok Határon Kívüli Csoportjának a megalakulása 2010-ben s az évente megrendezett kongresszusok is jelentős mértékben járultak hozzá a minőségi betegellátás erősítéséhez.
A Magyar Kardiológusok Társasága vezető helyen áll a magyarországi orvosi társaságok sorában. A magas szakmai színvonalon végzett munkának és a népes, 3.300-as tagságnak köszönhetően véleményformáló szerepe van a magyar közéletben. A Társaság számára kiemelten fontos a határon túl élő magyar szívgyógyászokkal való együttműködés az anyanyelvi orvoslás megmaradása érdekében, s ezt szolgálja a határon túli csoport támogatása is – hangzott el dr. Kiss Róbert Gábor beszédében, aki nemrégiben vette át a vezetést dr. Merkely Béla professzortól, s ahogy elmondta, az eltelt sikeres három év munkáját szeretné folytatni.
A megyei kórház amfiteátrumát megtöltő közönség tegnap délelőtt dr. Kerkovits András főorvos előadását hallgathatta meg a pitvarfibrillációnak az európai gyakorlati irányelvek alapján történő kórismézéséről és gyógyszeres kezeléséről. Az előadó a sok hasznos információ mellett elmondta, hogy 75 év fölött az aszpirin nem segít az agyvérzés, agyi érelzáródás megelőzésében. A pitvarfibrilláció antikoaguláns kezeléséről s az intervencionális kardiológiai beavatkozás javallatairól a népszerű dr. Gellér László docens beszélt. A magas vérnyomásról dr. Nagy Viktor főorvos ismertette az európai ajánlásokat és saját tapasztalatait, kiemelve, hogy a beteget ki kell vizsgálni és meg kell hallgatni. Az előadásokból kiderült, hogy az új ajánlások és drága gyógyszerek ellenére a bevált és általában olcsó szerekről sem kell lemondani. Érdekes adatok hangzottak el a noninvazív képalkotásról (dr. Vágó Hajnalka), a szívelégtelenségről (dr. Kiss Róbert Gábor), a zsíranyagcsere zavarainak kezeléséről az új ajánlások tükrében (dr. Simonyi Gábor) és a gyermekkardiológiában alkalmazható intervencionális kezelésről (dr. Szatmári András).
Délután a családorvosoknak a szívérrendszeri betegségek kezelésében betöltött szerepéről tartottak előadást a marosvásárhelyi szakemberek (dr. Benedek Imre professzor, dr. Benedek Teodora, dr. Chitu Monica, dr. Kovács István és dr. Incze Sándor), majd bemutatták a sürgősségi kórházban működő Kardiológiai Klinikát.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Könyvvel harcolva autonómiáért, népnevelésért
Beszélgetés Kádár Gyula sepsiszentgyörgyi történésszel, publicistával.
– Amikor pályát választott, nem tartott attól, hogy a kommunista rendszer által meghamisított történelmet kell majd tanítania?
– Számomra ez nem okozott gondot, mert már ötödik osztályos koromban szilárdan elhatároztam, hogy történelem szakra megyek. Gyermekként arról álmodoztam, hogy a Székely Köztársaság első elnöke leszek. Minderre az a magyarázat, hogy anyai nagyapám nagyon szerette a történelmet és a politikát, gyakran beszélt az első világháborúról, a történelmi eseményekről, ezzel felcsigázta az érdeklődésemet. Azon nem gondolkoztam, hogy a kommunizmusban ez számomra mit fog jelenteni.
– Már diákkorában megírta szülőfaluja, Illyefalva történetét. Most, felnőtt fejjel milyennek látja azt a dolgozatot?
– 1970 augusztusába kezdtem el írni a falumonográfiát. Később felrótták nekem: hogy mondhatja Kádár Gyula, hogy Illyefalva város volt, mikor még a nevében is benne van, hogy falu? Az érdeklődés és a tenni akarás indított el, elsősorban Illyefalva temetőit leltároztam fel, a határneveket, a gerendafeliratokat, az utcaneveket írtam össze, nyilván a lehetőségekhez mérten használtam a szakirodalmat, sőt titokban még a levéltárba is beengedtek. Hivatalosan nem lehetett, de kerültek olyan emberek a Székely Nemzeti Múzeumban és a székely levéltárban, akik segítettek. Az anyag szépen összeállt, de egységében még nem került kiadásra. Most már nagyobb témákkal foglalkozom, olyan horderejű anyagok vannak a birtokomban félig kidolgozva, hogy nem tudom, lesz-e idő Illyefalva helytörténeti monográfiájára. Megírtam jeles szülötte, Gál Dániel, az 1848-49-es önvédelmi harc háromszéki forradalmi pártja elnökének és Németh László 1849-es kormánybiztos életrajzát. Ugyanakkor más dolgozataimban is megjelenik Illyefalva, például a nemrég napvilágot látott, Sepsiszentgyörgy korai története és népessége című kötetemben folyamatosan szerepel az összehasonlításokban, mint Sepsiszék másik városa. A monográfia része ilyen módon beépült a közlésbe.
– Kutatási területe több témát felölel, mégis melyik korral foglalkozik legszívesebben?
– Érdekesen alakult, mert korábban azt hittem, soha nem fogok a klasszikus értelemben vett erdélyi középkor, az írásbeliség 15–18. századánál korábbi korszakot tanulmányozni. Úgy éreztem, ezt a kort tudom megközelíteni az írásbeliség alapján. Aztán rájöttem, hogy a kutatók többsége ugyanígy gondolkodik, nem merészkedik a korábbi korszakokba, ezért alakult úgy, hogy a szerint kezdtem kutatni, amivel kapcsolatban hiányt, űrt éreztem. A már említett legújabb kötetem szintén egy ilyen hiányzó korszakot vizsgál, hiszen a köztudatba úgy épült be, hogy Székelyföldön Sepsiszentgyörgy híres szláv település volt, magyarok nem voltak sehol, jöttek a székelyek és letelepedtek. Pedig sűrű magyar településhálózat létezett, vármegyerendszerbe és egyházi szervezetbe szervezve. Az elmúlt években Sepsiszentgyörgyről több kötet jelent meg, nagyon jó könyvek, monográfiák, ám a legtöbb így kezdődik: Sepsiszentgyörgy első említése 1332, holott ez az jelenti, hogy 540 esztendő hiányzik a város történetéből. Megünnepeltük a város említésének 550 éves évfordulóját, és a köztudatba úgy épült be, hogy a településnek 800 éves története van, holott 1100 éves. Honfoglalás kori sírok kerültek elő, legalább négy magyar, illetve magyar–szláv települést ástak ki a régészek. A szlávok beolvadtak a letelepedő magyarságba, a magyarság aztán beolvadt a székelységbe.
– Milyen munkamódszerrel dolgozik?
– Nem szakkönyveket akartam írni, agyonhalmozva forráshivatkozásokkal, rideg adatokkal, hanem azt gondoltam, szükség van ennek a népnek a nevelésére, hiszen négy-öt nemzedék óta megfosztották saját történetének ismeretétől. Úgy kell írni, hogy megértsék, emiatt hosszú évtizedeken keresztül inkább népszerűsítő jelleggel próbáltam írni, és a forráshivatkozásokat elhagytam. Nem az a cél, hogy negyven év múlva azt mondják: jaj, de ügyes fiú volt ez a Kádár, milyen hatalmas apparátust használt fel. Mégis a legújabb kötetemben úgy éreztem, ez megkerülhetetlen, ezért a Sepsiszentgyörgy korai története és népessége és a Székely vértanúk című könyvek majdnem 40 százaléka hivatkozás. Erre azért volt szükség, mert az említett korszakot be akarom vinni a köztudatba, Sepsiszentgyörgy ürügyén az egész Székelyföldre vonatkoztatva, ezért muszáj volt a hivatkozásokat közölni.
– Tizennyolc évfolyamon keresztül jelent meg a Történelmi magazin című kulturális kiadvány, soha nem volt székháza, szerkesztősége, pénz rá. Miért érezte most mégis, hogy abba kell hagyni?
– A Ceauşescu-rendszerben, kihasználva a húzd meg, ereszd meg időszakokat, történelmi népszerűsítő írásokat közöltem. A rendszerváltás után el kellett döntsem, mit teszek. Akkor Matekovics János volt újságíró kollégánk Varázsszem címmel akart ötventagú szerkesztőséget felállítani, emiatt évekig halogattam az önálló lap indítását. Azt is láttam, hogy gond van a háromszéki történelem szakos tanárok irányításával, kilenc történelemtanár volt Háromszék 69 általános iskolájában, közben hívtak Kolozsvárra is. Mérlegelni kellett, végül elvállaltam a tanfelügyelői megbízatást, és beindítottam a Háromszék az én hazám című vetélkedőt, amit a tanfelügyelőség keretében is partizán módon kellett szervezni, mert a kilencvenes években Bukarestből számon kérték, mi történik. Akkor jelentettem meg a háromkötetes Magyarságtörténetet, Erdély-szerte kezdtek ebből fakultatív módon tanítani. Elsősorban segédkönyveket adtam ki a világtörténelemből Fogalomtárak címen, ebből nyolc jelent meg, ezekbe a szócikkekbe próbáltam bevinni a magyarságra vonatkozó adatokat nevekhez vagy eseményekhez kötve. Mátyás királyról, a fekete seregről jelentek meg kisebb kiadványok, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharccal kapcsolatos könyvek kiadását is vállaltam. 1998-ban úgy gondoltam, a tanügyi munkámat nem végezhetem megfelelően, mert nagy a nyomás, el akarnak hallgattatni. A vetélkedőn több ezer gyerek vett részt, kijöttek a bukaresti ellenőrök, és eldöntötték, hogy nem kapok fizetést, mert nem dolgom, közben én terepen voltam, sokszor az állomáson aludtam, hogy szervezhessem a történelmi versenyt. Lemondtam a tanfelügyelői állásomról, de tudtam, hogy a közösségi munkáról nem mondok le. Éreztem, szükség van egy olyan folyóiratra, mellyel a nemzeti öntudatot alakítani, fejleszteni lehet. Így indult be 1996-ban az a lap, melynek utolsó száma a napokban jelent meg. Először Történelmünk címmel, aztán rájöttem, nem lehet csak történelmet közölni, mert a diákok voltak a célközönség, tehát szórakoztató olvasmányokra is szükség volt. 1998-ban vette fel a Történelmi magazin nevet, legalább 50-60 százaléka mindig népünk történelmével, kultúrájával foglalkozott, vagy ha más népekkel, akkor valahol biztos csatlakozott a téma a magyarság történetéhez. Éveken keresztül sikeres volt a kiadvány, előfordult, hogy húsz-harminc iskolából jöttek a visszajelzések, történelmi vetélkedőket tartottak a magazinban közölt anyagból. Ez elég ösztönző volt arra, hogy hosszú ideig csináljam. Aztán a fiatal tanárok már nem vállalták a nehéz munkát, a lap terjesztését, így lassan csökkent a példányszám, majd a gazdasági válság hatására annyira visszaesett, hogy 2010 körül már ráfizetéses volt. Éreztem, meg kellene szüntetni, de nem vitt rá a lélek, másfél évig húzódott, aztán mégis kijött az utolsó lapszám. Rájöttem, a könyveimet jobban megveszik, mint a folyóiratot. Nem is annyira a pénzről van szó, egyszerűen nincs igény komoly kiadványra. Amikor nemrég egy író-olvasó találkozón bejelentettem, hogy meg lehet vásárolni az utolsó lapszámot, mindössze kettőt vettek, közben meg tucatnyi könyvet. A legutolsó számban is legalább tizennégy olyan dolgozat van, mely egy 120 oldalas könyvnek felel meg, mégsem lehet eladni 5 lejért. De amint az elköszönőben is írtam: a harcot másként, könyvvel folytatjuk. Néhány évvel ezelőtt volt a negyvenéves érettségi találkozónk, mindenki el volt keseredve, hogy megöregedtünk, nyugdíjba megyünk. Én akkor is azt mondtam: még negyven évet fogunk élni, dolgozni kell, és megfogadtam, harminc kötetet írok. Ebből már négy el is készült.
– Elkötelezett autonómiaharcos, több ízben megfogalmazta, hogy az a nép, amelyik nem ismeri a gyökereit, nem tudja kivívni a közösségi jogait. Hogy látja, mennyire eredményes most ez a harc?
– Bennem már rég megfogalmazódott, hogy autonómia nélkül a székelységnek nincs jövője. Világossá vált, hogy a 95 százalékban magyarok lakta Nagyvárad, a 90 százaléknál magasabb arányú magyar lakosságú Kolozsvár, Marosvásárhely, a több mint 70 százalékos magyar–szász lakosú Brassó, a kétharmadnál több magyar és szász lakosú Szeben rövid idő alatt elrománosodott, részben a természetes folyamatok, a politika és a betelepítés által. Ez a sors vár a Székelyföldre, a két és fél megyényi területre, melynek sikerült a történelmi Székelyföld határai között még a román statisztika szerint is a 76-77 százalékos magyar többséget megőriznie. Meg kell teremteni Románia keretén belül azt a területi önkormányzatot, autonómiát, amely lehetővé teszi ennek a népnek a fennmaradását. Látjuk, hogy a román politikai hatalom ennek a közösségnek a felszámolására tör; itt nem történelmi magyarságban, nem Erdélyben kell gondolkodni, hanem azt a maradék területet kell menteni, amit még meg lehet szervezni. Pár évvel ezelőtt mosolyogtak az írásaimon, akkor az RMDSZ csúcsvezetése kormányon, mindenki boldog volt és kövér. Senkit nem tudtam meggyőzni, hogy miért írok folyamatosan az autonómiáról. Hiába magyaráztam, hogy a politika változik, jönnek nacionalista kormányok, pár törvénnyel a kivívott jogokat is visszavonhatják, Székelyföld három-négy nagyobb várost jelent, ezek felszámolása igazán nem nagy dolog. Egyszerűen nem hitték el, hogy sor kerülhet arra, hogy a Székelyföldet feldarabolják, betagolják nagyobb régióba. Ilyeneket mondtak: Gyula, erre nem kerül sor, ha kell, majd kiállunk és tüntetünk. Sajnos a történelem nem ismerete miatt a politikusok nem értik meg, hogy az nem a multikulturalitás, hogy Marosvásárhely 18 iskolájának a fele vegyes, tehát magyar és román, hiszen tizenhatnak román neve van, a megemlékezések, az ünnepségek román nyelven, a román kultúra szellemében történnek. A multikulturalitás azt jelenti, hogy óvodától egyetemig saját intézményrendszerünk van, a falon Ady Endre képe, a gyerekek magyar dalokat énekelnek, megélhetik a magyarságukat. Ez a kulturális autonómia. Amikor néhány hónap múlva arra ébredhetünk, hogy a kormány betagolta Székelyföldet, a magyar média megosztott, a nagy tömegek nem értik, mi a cél, mi a küzdelem, nagyon veszélyes helyzet alakult ki. Az én írásaimat egyenes, határozott stílus jellemzi, nem vagyok szélsőséges. Soha nem mondtam mást, csak azt, hogy az autonómia azt jelenti, az itt élő székelyek és a kisebbségben élő románok helyi erőforrásokra támaszkodva olyan helyzetet teremtenek, hogy néhány év múlva kialakulhasson a magasabb életszínvonal. Másik feladat, hogy a románság kérdését mintaszerűen oldja meg az autonóm Székelyföld, hogy a dél-erdélyi, bánsági, partiumi magyarság érdekében példamutató legyen. A székely autonómia összmagyar érdek, ezért nem tudom felfogni, hogy lehetnek olyan politikusok, akik az autonómia ellen beszélnek, gettósítást emlegetnek. Meggyőződésem, hogy Európa térképe át fog rajzolódni, újabb önálló államok alakulnak ki, Észak-Itália, Bajorország, Skócia, Spanyolországban pár állam. Európai szinten ezt a kérdést rendezni kell, hiszen legalább százmillió fős őshonos nemzeti kisebbség él a kontinensen. Hogy jól érezzék magukat, biztosítani kell számukra az alapvető jogokat. Ebbe a sodrásba kell a következő öt-hat évben Székelyföld népének is betagolódnia.
– Említette, sok feldolgozásra váró anyaga gyűlt össze. Beszéljen a terveiről!
– Novemberi megjelenésre tervezett könyvem politikai publicisztika lesz, fontosnak tartom, mert most kell tudatosítani a székelyekben, hogy mi történik. A nép nyelvén a publicista tud írni, én az vagyok, a történelemtanár általában tudja, mi van a fejekben, én az is vagyok, az adatok ismeretében a történész meri vállalni az egyenes beszédet. Támogatást eddig sem kaptam, de ha addig eladom a korábban megjelent könyveimet, akkor novemberben megjelenhet az új kötetem, ugyanakkor megjelennek érdekes történelmi témák. Írtam például a Basarab-dinasztiáról, amely nem a román történelem része, hiszen a kunok leszármazottai magyarként élnek az Alföldön, Kiskunság–Nagykunságban, a románság kialakulásában is szerepet vállaltak, a Basarab nemzetség az 1700-as évekig uralkodott vajdaként Moldvában, Havasalföldön, a magyar királyság kiegészítő részeként. Benne lesz a székelység sorsfordulója, Madéfalva, a székely gyilkolás, a véres farsang 1596-ban, a nándorfehérvári győzelem. Jövőre 1848–1849-cel kapcsolatos kötetet tervezek, majd a székely várrendszerek kialakulásáról készítek dolgozatot. Erről már kiadtam 1990-ben egy kis füzetet, de szeretném kibővíteni, mert zavar, ha a fogalmakat rosszul használják, például ha székely templomerődökről beszélnek, holott ez a szászokra jellemző. Három székely templomra tudjuk ráfogni, hogy erődítették: a székelyderzsire, a zabolaira és a sepsiszentgyörgyire. Rengeteg anyag van még, haladok előre, meg tudom csinálni. Csak legyen erő, egészség, pénz és érdeklődés!
Kádár Gyula Kádár Gyula történész, helytörténész Illyefalván született 1953. február 18-án. Középiskoláit a sepsiszentgyörgyi 1. számú líceumban végezte, néhány évig helyettes tanár, közben a Babeş–Bolyai Egyetemen történelem szakos tanári oklevelet szerzett. Igazgató és tanár Lisznyóban, Uzonban, tanár Bodokon, majd Sepsiszentgyörgyön. Város- és falutörténeti írásai különböző lapok hasábjain jelennek meg, nagyobb tanulmányait sorozatban közölték. Az 1989-es fordulat után középiskolában tanított Sepsiszentgyörgyön, tanfelügyelői feladatokat is ellátott, sokat tett a történelmi hagyományok ápolásáért, a szülőföld megismertetéséért. Az 1990-es években megalapította és szerkesztette Történelmünk, majd Történelmi magazin című folyóiratát, létrehozta a Scribae Kádár Könyv- és Lapkiadó Kft-t, amely kiadta a korábban tiltott, de hézagpótló történelmi, néprajzi köteteket. 2010 novemberében indított könyvsorozatából két év alatt négyet adott ki. Az első, a Székelyföld határán című politikai publicisztikai kötet témája a székely autonómia, a Székely hazát akarunk kiadvány a magyarság honfoglalás kori hadtörténetét tárgyalja, a harmadik kötet címe Múltunk kötelez, bemutatja Szent István történelmi szerepe mellett Erdély 10. századi történetét, valamint Erdély egészségügy-történetét 1400-tól 1900-ig. A negyedik kötet nemrég látott napvilágot Sepsiszentgyörgy korai története és népessége – Székely vértanúk címmel.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Törvénytisztelő RMOGYKE-követelések
Az elutasító bírósági ítélet megindoklásának kézbesítésére vár, azt követően pedig fellebbezni készül a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE). A marosvásárhelyi magyar orvosképzés ügyét képviselő civil alakulat június 15-én bukaresti tüntetéssel igyekezett felhívni a közvélemény figyelmét a vásárhelyi „iszapbirkózásra”.
A magyar nyelv alkalmazása az orvosi- és gyógyszerészképzés gyakorlati részében – ez a 2009-ben alapított RMOGYKE harcának célja és lényege. A szervezet jogi képviseletét ellátó dr. Kincses Előd ügyvéd úgy fogalmaz: semmi egyebet nem kérnek, mint a 135-ös számú, 2011-ben kihirdetett oktatási törvény alkalmazását, amely első paragrafusának b) pontja kimondja: „a multikulturális és többnyelvű felsőoktatási intézményekben a kisebbségek nyelvén oktató szakokat/vonalakat kell létrehozni.” Az ügy hatékonyabb képviselete érdekében levelet is intézett a korábban a romániai oktatásért felelős miniszterelnök-helyettesként is tevékenykedő volt RMDSZ-elnökhöz, illetve a szövetség jelenlegi elnökéhez, amelyben arra kérte őket, hogy a szövetség avatkozzon be a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) Szenátusa ellen indított perbe. „Kezdettől fogva az a véleményem, hogy ha fokozódó politikai nyomás nehezedik az egyetemre, a szenátus is egyre erőteljesebben hivatkozik majd az intézet autonómiájára, ami hatásos lehet a kevésbé informált nyilvánosság előtt – jelentette ki Kincses. – Az ugyanis már kevesebbek számára egyértelmű, hogy az autonómia csak a törvények szigorú betartása mellett működtethető, ellenkező esetben már sokkal inkább anarchia.” A Markó Bélához és Kelemen Hunorhoz intézett levelek válasz nélkül maradtak, az RMDSZ-t leszámítva viszont valamennyi jelentős erdélyi politikai és civil szervezet belépett a perbe.
Az elutasító ítélet három hónappal ezelőtt született meg, miután a bíró – Kincses Előd szerint Romániában példátlan módon – egy hónapon át gondolkodott a döntésen. Azóta is késik a döntés kézbesítése, amelynek az indoklást is tartalmaznia kell. Az RMDSZ beavatkozásától Kincses elsősorban azt remélte, hogy a pert sikerül áthelyeztetni más városba, a vásárhelyi hangulat ugyanis szinte kizárja a per sikerének esélyét. Előzetesen a felperes jogi úton is megpróbálta áthelyeztetni a pert, de kérését elutasították, ami azt jelenti, hogy az elutasított fél a továbbiakban már nem kérheti ugyanazt.
Az utcára készülnek?
A jogi eszközökön túl egyéb utakon is igyekeznek közelebb kerülni a célhoz a magyar nyelvű orvosképzés harcosai. Nemrég például sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy ősztől a tiltakozás bármilyen eszközének használatára készen állnak, ha nem történik érdemi változás az ügyben.
„Az anyanyelvi oktatás ügye ismét kritikus helyzetbe került, ez sarkallta közlemény kibocsátására a magyar tagozat vezetőtanácsát” – fogalmazott Szabó Béla, a MOGYE professzora. A tanárok szerint a magyar tagozat megszervezésének problémája akkor csúcsosodott ki újra, amikor kérésük és a törvényes előírások ellenére a MOGYE vezetősége úgy küldte Bukarestbe a magyar nyelvű orvosképzés akkreditációs iratcsomóját, hogy az nem tartalmazta a magyar tagozat igényeit. „Ez alapján úgy értékeljük, hogy az egyetem vezetősége sem rövid, sem hosszú távon nem szándékszik betartani a 2012 szeptemberében megkötött megállapodás lényegi elemeit és a tanügyi törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó előírásait. A jelek szerint a minisztérium is csak látszatmegoldásokra törekszik, a lényegi döntések meghozatalát az egyetemi szenátusra ruházná át” – áll a közleményben.
Mindez annak dacára történik így, hogy a felek – Victor Ponta kormányfő és Ecaterina Andronescu akkori tanügyminiszter nyomására – 2012 szeptemberében hétpontos megállapodást írtak alá, amely lehetőséget teremtett volna a magyar tantestület sorainak a rendezésére és a megfelelésre az akkreditációs elvárásoknak. A magyar oktatók szerint az elmúlt kilenc hónap során a román fél egyetlen rá vonatkozó pontot sem tartott be maradéktalanul. A megállapodás szerint a magyar tagozat – a magyar rektorhelyettes révén – szabadon meghirdetheti a számára szükséges állásokat, és a tanársegédek esetében ezen állásoknál kötelezően kérni kell a magyar nyelvtudást. Mindez azonban nem történt meg. A sajtótájékoztatón bemutatták annak a néhány hónappal később keltezett átiratnak a másolatát, amelyet az egyetem román vezetői fogalmaztak meg, és amelyben leszögezik, hogy a magyar nyelvtudás megkövetelése törvénybe ütköző lenne. „Érdekes, az angol tagozaton megkövetelik a nyelvi kompetenciát, a magyar oktatás esetében pedig törvénysértőnek tartják” – fűzte hozzá Szabó Béla. A protokollum megkötése ellenére a magyar tagozat által igényelt öt állásra mindössze két oktatót alkalmaztak. Egyik vizsgázó esetében a katedrafőnök azt sugallta a jelentkezőnek, hogy jobb, ha visszalép. „Az illető mégis jelentkezett, bár az előzmények fényében az eredmény borítékolható volt. Ő azonban vizsgázott és, nyilván, kiesett” – idézte fel a tanársegédi állásra pályázó fiatal orvos esetét a tagozatvezető.
„Eddig törekvéseinket kizárólag tárgyalások útján, törvényes eszközökkel szerettük volna elérni, de ez nem vezetett eredményre. Ha kéréseinkre nem sikerül hamarosan megoldást találni, ősztől a törvényes érdekérvényesítés szélesebb skáláját fogjuk igénybe venni” – fejtette ki Szilágyi Tibor rektorhelyettes. Az még nem egyértelmű, milyen eszközöket vetnének be az ősztől, ha a helyzet nem javul.
Mivel a minisztériumban jóváhagyták az egyetem „módosított” chartáját – amelyet a korábbi szaktárca többször is visszautasított –, a kormánynak nincs jogalapja azt módosítani. Kincses Előd szerint egy mégoly jóhiszemű kabinetnek sem lennének különösebb lehetőségei, a chartát immár csak bírói úton lehetne módosítani vagy kormányrendelettel, de – azt az Ungureanu-kormány precedense óta tudjuk – ez politikai öngyilkosság lenne.
Tüntetés ellenszélben
Június 15-én Bukarestben a kormány épülete előtt rendezett demonstráció keretében is tiltakozott az RMOGYKE, amelyen a résztvevők az oktatási törvény betartását és a MOGYE magyar főtanszékeinek megalakítását követelték. A főként Marosvásárhelyről érkezett több tucatnyi tüntetőt felvonultató megmozdulás szónokai a kormány közbelépését sürgették annak érdekében, hogy a MOGYE román többségű szenátusa ne szabotálhassa az oktatási törvény kisebbségvédelmi rendelkezéseit, amelyek garantálják a magyar tagozat intézményen belüli önállóságát. „Románia büszkén bizonygatja, hogy törvényei minden jogot megadnak a magyar kisebbségnek, de nem tartja be azokat” – mutatott rá románul elmondott beszédében Ádám Valérián, az RMOGYKE titkára, a demonstráció szervezője. Az aktivista az utóbbi egy hónapban műtősruhában, sárga napernyővel állt sztrájkőrséget másodmagával az oktatási minisztérium, majd a kormány és több nyugati ország nagykövetsége előtt egy óriásmolinóval, amelyen románul és angolul az állt: „Törvényességet a MOGYE-n! Kérjük a kormány közbelépését az oktatási törvény kisebbségi rendelkezéseinek betartatása érdekében!”
A demonstrálókhoz magyarul szóló Kürti Jenő fogtechnikus kifejtette: a MOGYE román többségű szenátusa arra hivatkozva utasítja el a magyar főtanszékek megalakítását, hogy elegendő főállású oktató hiányában nem lehetne akkreditálni a magyar tagozatot, „miközben sunyi módszerekkel folyamatosan akadályozza amagyar oktatói utánpótlást”. „A romániai magyarság Trianonért önrendelkezést, és egy egész egyetemért cserébe legalább önálló magyar kart nem érdemel meg?” – tette fel a szónoki kérdést az RMOGYKE aktivistája.
A civil szervezet bukaresti demonstrációján a MOGYE magyar oktatói nem vettek részt, mivel a vizsgaidőszakot nem tartották alkalmasnak a tüntetésre. „Egyesek nyíltan, mások burkolva szorgalmazták az akció lefújását, de mi akkor is kitartunk a végsőkig” – jelentette ki Ádám Valérián.
Egy egyetem születése
A Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) elődjét, a magyar nyelven oktató kolozsvári Orvostudományi Egyetemet az 1946. május 28-án kibocsátott 402-es törvényrendelettel hozták létre, amelyet I. Mihály király, Ștefan Voitec oktatási és Mircea Durmo pénzügyminiszter látott el kézjegyével (képünkön az alapító rendelet). A fakultást rövid idő múlva Marosvásárhelyre költöztették, ahol elnyerte jelenlegi szerkezeti formáját. Egy 1962-ben érkezett legfelsőbb pártvezetői telefonhívás román nyelvű oktatást is rendelt a magyar mellé, ugyanakkor az akkori alkotmány rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva felszámolta a magyar nyelv használatát a gyakorlati oktatásban. Ez az állapot van érvényben ma, 23 évvel a romániai rendszerváltozás után is.
Csinta Samu, Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Összefogás a beolvasztás megakadályozására
A Székelyföldet beolvasztani akaró román régióátszervezés erdélyi magyar összefogással egyértelműen megakadályozható – fogalmaz Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. A közképviseleti szervezet hétvégi tisztújító küldöttgyűlésén a több mint 250 küldött a székely autonómiatörekvések ügyét is tárgyalja.
Tisztújító küldöttgyűlését tartja június 22-én Marosvásárhelyen a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). A székely székek képviseletében több mint 250 küldött részvételével rendezendő összejövetel a tavalyi statútummódosítás óta az első olyan küldöttgyűlés, amely elnököt választhat. Izsák Balázs, az SZNT elnöke szerint az eredeti szabályzatban azért nem szerepelt az elnökválasztás, mert az SZNT létrehozói nem hosszú távra rendezkedtek be. „Az SZNT alapítóinak eredeti elképzelése szerint Székelyföld autonómia-statútumának elkészítése és beterjesztése volt a cél, és időközben derült ki, hogy hosszú távú munkára kell berendezkednünk, így menet közben alakítottuk át belső rendszabályainkat” – fogalmazott az elnök, aki beszélgetésünk időpontjában az egyetlen elnökjelölt volt. Az SZNT-küldöttgyűlés az elnök személyéről dönt, míg az Állandó Bizottság tagjaiként nyilvántartott alelnököket a Széki Székely Tanácsok választják közgyűléseiken, utóbbiak személye az elmúlt években többször is módosult.
A hétvégi fórumon komoly munka várható az elfogadásra kerülő hat határozattervezet ügyében. Az SZNT két fő projektre összpontosít: a román régióátszervezés Székelyföldre hátrányos kitételeinek megakadályozására és az európai polgári kezdeményezés ügyére, amelyet rövidesen benyújtanak az Európai Bizottsághoz. Izsák Balázs szerint mindkét tárgykörben széleskörű erdélyi magyar összefogást sikerült elérni. A marosvásárhelyi autonómiatüntetésen valamilyen formában valamennyi erdélyi magyar politikai, közképviseleti szervezet részt vett, az azóta eltelt időszakban még inkább kikristályosodott a közös érdek: minden rendelkezésre álló eszközzel harcolni kell az önálló székelyföldi közigazgatási régióért. „Ma már bizonyos: nem csak tüntetni tudunk a beolvasztás ellen, hanem széleskörű összefogással meg tudjuk akadályozni a román politikum magyarellenes törekvéseit. A teendőkről részletesen tárgyalunk a küldöttgyűlésen” – mondta az SZNT elnöke.
A Székely Nemzeti Tanács európai régiók védelméről szóló polgári kezdeményezése támogatói között ott van az EMNP, az MPP, az RMDSZ és az EMNT is. Az SZNT elnöke a legfontosabb erdélyi magyar célok körüli összefogást jelentős előrelépésnek tartja. Izsák szerint szervezete olyan széles körű európai mozgalom elindításában is érdekelt, amely túlmutat a polgári kezdeményezésen. „Az európai régiók között nem csak a politikai, hanem a gazdasági párbeszéd és együttműködés is egyaránt fontos. Ennek a folyamatnak az elején tartunk ma, de a visszajelzések szerint jó esély mutatkozik arra, hogy európai mozgalommá emeljük” – fogalmazott az SZNT elnöke.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Évzáró a Liviu Rebereanu iskolában: minden román gyerek nyakában a trikolór lobogott
A marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Általános Iskola tanévzáró ünnepségén – a kéttannyelvű iskolákra jellemző tolerancia jegyében – a román anyanyelvű szülők széttépték a magyar szülők iskolai kétnyelvűség hiányát jelző tiltakozó tábláját.
A marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Általános Iskola magyar diákjainak szülei, akik az iskolai kétnyelvűségért hosszú évek óta küzdenek, egy újabb sikertörténetet könyvelhetnek el.
Miután napvilágra került, hogy az iskola nyelvi tájképe – az intézmény belső tereinek feliratozása, faliújságok, szülők/gyerekek közérdekű tájékoztatása – a magyar gyerekek irányába diszkriminatív és ezt az Országos Diszkriminációellenes Tanács már másodszor állapította meg az elmúlt két év során, az intézményben nem változott semmi.
Az iskolai kétnyelvűségért küzdő magyar szülők nyílt levélben fordultak a megyei főtanfelügyelő-helyetteshez, Illés Ildikóhoz, akivel számos alkalommal személyesen is találkoztak azzal a céllal, hogy felkérjék a magyar oktatásért felelős főtanfelügyelő-helyettest egy találkozó megszervezésére, amely az iskola vezetősége és a kezdeményező szülők között zajlana és ahol a főtanfelügyelő helyettes asszony vállalná a mediátor szerepet. Ez a találkozó többszörös felkérés után sem valósult meg, Illés Ildikó nyilatkozatai szerint az iskolában amúgy is minden rendben van, az intézményben harmónia honol, mindenki jól érzi magát.
A tegnapi történet alapján viszont az iskolában nagy gondok vannak egyrészt az iskola vezetőjével, aki a magyar szülők most már bizonyítottan (ODT döntés) törvényes és jogos követeléseit teljes mértékben mellőzve, sikerrel zárta a tanévet, bebizonyítva az iskolai egynyelvűség a magyar közösség irányába gyakorolt tolerancia hiány és tiszteletlenség következetesen fenntartott iskolai gyakorlat.
Az igazgatónő korrektségét azzal is alátámasztotta, hogy a tegnapi évzáró alkalmával egy kellemes meglepetéssel lepte meg az ünneplő sereget. A román tannyelvű osztályok gyerekeinek az iskola egy-egy háromszínű nyakkendőt ajándékozott és minden gyerek nyakában ott lobogott országunk zászlaja.
A magyar gyerekek nyakkendő nélkül vettek részt az ünnepségen. Igaz, hogy nem is hiányzott a magyar gyerekek nyakából a háromszínű kendőcske, viszont a feltűnő szimbólumhasználat üzenetértéke egyértelmű.
A fentiek alapján könnyedén kijelenthető, hogy a kéttannyelvű iskolák az esélyegyenlőséget hirdető politikamentes toleranciavárak.
A háromszínű zászlók/nyakkendők csupán egy kis apróság ahhoz képest ami az ünnepség további részében megtörtént.
A magyar nemzetiségű szülők az iskolai egynyelvűség elleni küzdelmük – vakáció előtti – utolsó lépéseként egy kétnyelvű molinóval érkeztek az ünnepségre. Ezen a táblán egyrészt az Európai Unióban használt többnyelvűséget mutatták be valamint a Liviu Rebreanu iskola által gyakorolt kétnyelvűséget szimbolizálva kihelyezték az egynyelvű: director (igazgató) szót.
A magyar szülők jogos és törvényes tiltakozása viszont sok trikolór nyakkendőt viselő gyerek szüleit zavart, akik agresszíven és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal fenyegetőztek, majd kitépték a magyar szülők kezéből a kétnyelvű üzenetet. Az incidens kisebb dulakodásba torkollt, amelynek a csendőrség vetett véget. A magyar és román szülők egyaránt a csendőrségen töltötték az ünnepség további részét, ahol mindenkit figyelmeztetésben részesítettek a rendbontás miatt. A tiltakozás jogosságát a csendőrség nem kérdőjelezte meg.
A csendőrségi jegyzőkönyv aláírása után a román szülő újfent megerősítette a jelenlevőket arról, hogy milyen jó a kéttannyelvű iskolák hangulata, és azt mondta búcsúzásul: „én soha nem fogom elfogadni, hogy a gyerekem iskolájában kétnyelvű feliratok legyenek”.
A fenti események alapján a következő héten a magyar szülők az intézmény vezetőjének menesztését fogják követelni.
Horváth-Kovács Ádám
Erdély.ma

Kolozsvári Puskás Sándor – 85
Június 18-án töltötte 85. életévét Kolozsvári Puskás Sándor. Jó erőben, derűs hangulatban érte a születésnapja, természetes, hogy szakácsművészete néhány különlegességének is örülhettek a köszöntői. Szobrászművészetét a közeljövőben megjelenő kötet viszi még közelebb a széles közönséghez. Hat és fél évtizedes alkotói pályájának fontosabb megvalósításait így is sokan ismerik, a készülő kötet mindazt igyekszik majd minél részletesebben felmutatni, ami 1948-as első kiállítási szereplése óta a szobrász keze alól kikerült. Sokoldalú, megújulásra mindig kész, egyéni hangú, karakteres művészt tisztelünk személyében, számos jelentős monumentális munka és kisplasztika alkotóját, akinek művei köztereket díszítenek, múzeumi gyűjteményeket gazdagítanak, intézmények, családi otthonok féltve őrzött kincsei. Történelmi személyiségek arcmásainak egész sorával gyarapította nemzeti panteonunkat, a népélet, a falu világa ihlette szobrokkal járult hozzá a hagyományok jelképes tárházának folyamatos bővítéséhez. Munkásságába magunk is többször próbáltunk betekintést nyújtani lapunkban, a Múzsa oldalain mindegyre meg- megjelentettünk reprodukciókat alkotói újdonságaiból. Ma egy olyan terrakotta portréjának a fotóját közöljük, amely alighogy megszületett 1956-ban, máris eltűnt a szemek elől, magántulajdonba került. Szerencsés véletlen folytán a harmonikus szépségű, életnagyságúnál kissé nagyobb, színes plasztika alkotója és a tulajdonos találkozott a közelmúltban Marosvásárhelyen. Kolozsvári Puskás Sándor felfrissíthette és fényképen is megörökíthette közel hatvan esztendeje készült művét.
Nem egy bizonyos, ismert egyént ábrázol a Honfoglaló magyar nő. A szobrászt mindig érdekelték a különböző embertípusok, pályája első évtizedében főleg jeles tudós barátai, mentorai hatására különösen sokat foglalkozott ezzel a kérdéssel. A régészként, történészként, művészként is nagy hatású László Gyula tanácsai is ösztönözték a szobrászt, hogy elmélyüljön ezen a területen. E sajátos női arcmás mellett több hasonló fogantatású munkája keletkezett akkoriban, például a Székely paraszt és a Gyimesi csángó, amelyek szép hazai, sőt nemzetközi sikert arattak, majd bekerültek a bukaresti Román Nemzeti Galéria kollekciójába. Érdekes, hogy akárha a terrakotta nő párja lenne, négy évtized teltével, 1996-ban, a millecentenáriumi évfordulóra Kolozsvári Puskás Sándor elkészítette a Honfoglaló portréját is. Ez lett az egyik legnépszerűbb alkotása. Számos művészetkedvelő láthatta tárlaton, bemutattuk mellékletünkben is. A mai reprodukció első közlés, biztos tetszeni fog olvasóinknak a keleties arcvonású, jellegzetes öltözetű, sajátosságaiban egy egész korszakot és mindannyiunk számára meghatározó nemzedéket képviselő, ismeretlenül is ismerős, rokonszenves nő. Alkotójának további jó egészséget, sok energiát, munkakedvet és újabb értékes műveket kívánunk! Isten éltesse sokáig!
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Újraválasztották Izsák Balázs SZNT-elnököt
A Székely Nemzeti Tanács szombati marosvásárhelyi küldöttgyűlésén újraválasztották Izsák Balázs elnököt és több határozatot is elfogadtak. Első román nemzetiségű tisztségviselőként a rendezvényen jelen volt Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea is.
Az SZNT tizenhatodik ülését tartotta június 22-én a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, amelynek színpadán a román, a magyar és a székely zászló mellett kitűzték a baszk és a katalán lobogót is. A rendezvényen Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester elmondta, konfliktusok helyett közös erővel kell támogatni, hogy Marosvásárhely régióközpont legyen. „A magyarságot ne alázzák meg olyan képviselők, akik nem az értékeket helyezik előtérbe. Az egyetemek, a fiatalok a jövő, az egészségügy, a kórház, az orvoslás megerősítése, a nagyvárosi övezet megvalósítása vezethet előre. Partner leszek Marosvásárhely építésében” – mondta az elöljáró, majd Kecskés Csaba unitárius főesperes áldást kért az ülésre.
Ismét benyújtják az autonómiastatútumot
Izsák Balázs elnöki beszámolójában az elmúlt öt és fél év eredményeit ismertette. Elmondta, a 153 székelyföldi önkormányzat 851 települése közül 180-ban megalakultak a székely tanácsok, a küldöttek száma a kezdeti 97-ről immár 230-ra emelkedett, az üzenet eljuttatásához pedig létrehozták a Székely Nép című kiadványt, amelynek terjesztését fejleszteni fogják. „Maros megyében elsőként 2009-ben Makfalván tűzték ki a székely zászlót, és következett a székelyek jelképei elleni támadássorozat. A székely zászló használata immár alkotmányos jog, mégis úgy vélem, hogy ami természetes, azt nem kell törvényben jóváhagyni. A gáncsoskodók előremozdították az autonómia ügyét, és mindeddig 35 székely önkormányzat írt ki népszavazást arról, hogy Székelyföldhöz akar tartozni. A régiókat nem kijelölni, hanem elfogadni kell” – ismertette, majd kitért a magyar kormány támogatására, mondván: Dél-Tirol autonómiája sem valósulhatott volna meg Ausztria támogatása nélkül. Hozzátette, a március 10-ei Székely Szabadság Napján Románia kormányához intézett beadványra még nem kaptak választ, az autonómiastatútumot pedig – amelyet eddig kétszer utasított el a bukaresti parlament – ismét beterjesztik.
Székelyföldi magyar szavazókörzet
A hozzászólók közül Korpos Levente, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke a 2011-es népszámlálás alkalmával tett nyilatkozatokat bírálta (magyarnak vagy székelynek valljuk magunkat), Veres Dávid, a Csíkszéki Székely Tanács elnöke pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarországi választások alkalmával Székelyföldet tekintsék külhoni szavazókörzetnek, amely képviselőt küldhet az Országgyűlésbe. Izsák Balázs válaszában elmondta: „Székelyek vagyunk, de a magyar nemzethez tartozunk. A székely szavazókörzetre vonatkozó javaslatot benyújtottuk és fenntartjuk, de erről egyelőre nem született döntés.”
Utcára kell vonulni!
Az elnöki tisztségre tett javaslataikat a széki székely tanácsok elnökei ismertették. Izsák Balázst, egyedüli jelöltként, egyöntetűen megszavazta a 171 küldött. „Ha minden székely falu csatlakozik, akkor több mint 700 küldöttünk lesz, ami majdnem ezer, s egy ezreddel bármit be lehet venni. A nemes cél érdekében fegyelemre, céltudatosságra, bátorságra, szervezettségre és bajtársiasságra van szükség” – fogalmazott az újraválasztott elnök.
A résztvevők egybehangzó véleménye az volt, hogy élni kell a polgári engedetlenség eszközeivel, utcára kell vonulni, félre kell tenni az egyéni és pártérdekeket és össze kell zárni sorainkat. Végül a küldöttgyűlés határozatot fogadott el Székelyföld önálló közigazgatási régió, Székelyföld autonómiájának, az európai nemzeti régiók védelmének támogatásáról, a Székely Szabadság Napjáról, a Kárpátok Őre szobrának felállításáról és a Székelyföld Európa Kulturális Fővárosa kezdeményezés támogatásáról.
Augusztus 18. – eldől, hogy kezdődhet-e az aláírásgyűjtés
Az SZNT külügyi megbízottja, Dabis Attila elmondta, június 18-án benyújtották a polgári kezdeményezésre vonatkozó tervezetüket, az elbírálásra pedig két hónapja van az európai testületnek, így augusztus 18-áig választ kell adniuk, hogy elfogadják-e, vagy sem. „Nem hiszem, hogy elutasítanák, hiszen olyan témában terjesztettük be, amely a hatáskörükbe tartozik, és a beadvány megfelelt az előírásoknak. Ha elfogadják, akkor 12 hónap áll rendelkezésre, hogy az unió legalább 7 tagállamából összegyűjtsük az egymillió támogató aláírást. Ezt meg lehet tenni a nemzetiregiok.eu honlapon is” – ismertette a székelyek „első külügyminisztere”.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro