„Sütő András szobra áll mindenütt, ahol magyarul beszélnek”
A Sütő András Baráti Társaság székelyudvarhelyi tagjainak és az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány kezdeményezésére, illetve számos irodalombarát támogatásával vasárnap délután, az országban elsőként Székelyudvarhelyen avatták fel Sütő András szobrát.
Vasárnap délután kettős könyvbemutatóval vette kezdetét a székelyudvarhelyi Sütő András-szobor avatóünnepsége, majd a Nyáresti medvenézőben című Sütő-mű alapján készített film vetítése után a népes tömeg a Művelődési Ház mellett már álló, ám még lepelbe borított szoborhoz vonult.
A magyar himnusz eléneklése után Székelyudvarhely polgármestere, Bunta Levente mondta el köszöntőbeszédét. „Szobrot emeltünk annak az embernek, aki nem csupán szóval, gondolattal, hanem akár élete árán is hajlandó volt védelmezni, oltalmazni jogainkat. Műveiben bizonyította, számára az igazmondás erkölcsi kötelesség minden időben” – hangsúlyozta az elöljáró. Folytatásként Gálfalvi Zsolt irodalomtörténész osztotta meg ünnepi gondolatait, mondván: habár az udvarhelyi Sütő András első szobra Erdélyben, de ha az irodalom világában gondolkodunk, akkor mindnyájan tudjuk azt, hogy Sütő András szobra már rég áll Erdélyben és mindenütt, ahol magyarul beszélnek és olvasnak. „Ez a szobor nem fémből, bronzból, gipszből készült, hanem szavakból, gondolatokból és nem utolsó sorban abból a magatartásból épült ki, amelyet Sütő András alakított ki olvasóinak, nézőinek százezreiben” – fejtette ki.
A továbbiakban az íróról és a barátról emlékezett meg Nagy Pál, a Sütő András Baráti Társaság marosvásárhelyi elnöke, illetve felszólat Lőrincz György, a szoboravatás egyik megszervezője. Folytatásként Zetelaka község polgármestere, Nagy Attila mondta el ünnepi beszédét, kiemelvén: Sütő András a kölcsönös tisztelet és szeretet jegyében volt Zetelaka egyetlen díszpolgára, valamint kifejezte abbéli reményét is, hogy a közeljövőben a község is méltó emléket állíthat majd az írófejedelemnek. Az ünnepségen felszólalt még Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, valamint Ferenczy Ferenc, a Sütő András Baráti Társaság székelyudvarhelyi tagja, a szoboravatás kezdeményezője. A történelmi egyházak képviselőinek áldása után a leleplezett mellszobrot megkoszorúzták a jelenlévők, a Székely Dalegylet Férfikórusának a közreműködésével az ünnepség a székely himnusz és a Szózat eléneklésével zárult.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

Székelyudvarhelyen áll Sütő András első erdélyi szobra
Az erdélyiek büszkék lehetnek arra, hogy Sütő Andrásnak itt ígért könnyű álmot édesanyja, itt virágzott ki számára a könyvek nyelve, a mesékből örök igazságokat nemesítő csodálatos magyar szó - mondta vasárnap Székelyudvarhelyen a hét éve elhunyt Kossuth-díjas író első romániai szobrának felavatásán Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MAA) elnöke.
"Sütő Andrást az egyetemes, az oszthatatlan magyar művészet - a beszéd, a zene, a formák és színek - követének tekintjük a szerzők feletti égi trónus előtt, mert igen nagy szükségünk van arra, hogy a múltbéli érdemekre a Teremtő jelenkori bíztatásokkal válaszolhasson" - jelentette ki beszédében Fekete György.
Sütő András bronzból készült mellszobra - Zavaczky Walter helyi szobrászművész alkotása - az udvarhelyi Művelődési Ház mellett kapott helyet, Széchenyi István és Tomcsa Sándor emlékműve társaságában.
"Sütő Andrásnak választott szülőföldje volt a Hargita, a Zetelakához tartozó Sikaszóban volt a hétvégi háza, Ferenczy Ferenc polgármestersége idején pedig, aki egyébként ezt a szoborállítást is kezdeményezte, Székelyudvarhely díszpolgára lett. Mi úgy tartottuk, hogy hozzánk tartozik" - magyarázta az MTI-nek Lőrincz György, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) elnöke, hogyan kötődött Sütő András Székelyudvarhelyhez.
Hozzátette: a Sütő András Baráti Egyesület székelyudvarhelyi tagjai és az EMIA tavaly gyűjtést kezdeményeztek, a szoborállítás anyagi fedezete udvarhelyi és zetelakai adakozók, valamint a Communitas alapítvány támogatásából gyűlt össze.
A mezőségi Pusztakamaráson 1927-ben született Sütő András a szülőföldről, magyarságról és megmaradásról írt lírai vallomással, az 1970-ben megjelent Anyám könnyű álmot ígér című esszéregénnyel tört be a magyar irodalom élvonalába. A kiállásra, emberi tartásra tanító drámái - a Csillag a máglyán, a Káin és Ábel, az Advent a Hargitán - vagy az anyanyelv szakrális erejét hirdető Engedjétek hozzám jönni a szavakat című könyve bátorítást jelentettek a Ceausescu-diktatúra nemzeti elnyomásával ellenszegülő erdélyi magyarságnak.
Közéleti szerepvállalásával, az anyanyelvi oktatás melletti kiállásával a román nacionalizmus célpontjává vált: az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom során félholtra verték, fél szemére megvakították. Nyelvújító, közösségmegtartó szerepe előtt tisztelegve az erdélyi anyanyelvápolók Sütő Andrásról nevezték el a nyelvőrzés díját.
maszol/MTI

SZNT: Székelyföld csak önálló közigazgatási régió lehet
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tiltakozó megmozdulásokat szervez otthon és a nagyvilágban, ha Románia kormánya nem tesz le arról, hogy Székelyföldet beolvassza egy román többségű közigazgatási régióba – döntötte el a SZNT szombaton, a Marosvásárhelyen rendezett tisztújító közgyűlésén.
Az SZNT felszólította a kormányt: ne kényszerítse bele a székelységet – a Helsinki folyamattal ellentétes intézkedésekkel – egy olyan konfrontatív spirálisba, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek.
Elnöki beszámolójában Izsák Balázs hangsúlyozta: az Európai Unióban elfogadott elv, hogy a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell – erre szólította fel Romániát is. Rámutatott, az SZNT a románságot is szeretné meggyőzni arról, hogy az autonómia „nem ördögtől való”, de a párbeszédkészség szerinte egyoldalú: a kormány mindmáig nem válaszolt a március 10-i marosvásárhelyi autonómia-demonstráción elfogadott beadványra.
Izsák Balázs köszönetet mondott Magyarországnak a székelyföldi autonómiatörekvés támogatásáért és a „zászlóháború” idején tanúsított szolidaritásért, amellyel ráirányította a nemzetközi közvélemény figyelmét a „romániai demokráciadeficitre”.
Kifejtette: azok is előmozdították a székely jelképhasználat ügyét, akik gáncsolni akarták. Izsák Balázs üdvözölte azt, hogy a kisebbségi jelképhasználat alkotmányos joggá válhat Romániában, ugyanakkor rámutatott: ami természetes, arról nem kell törvényt alkotni, mert fennáll a veszélye, hogy szabályozni is akarják ezt a jogot.
Veres Dávid, a Csíkszéki Székely Tanács elnöke felszólalásában azt szorgalmazta, hogy Magyarország a megválaszthatóság jogát is adja meg a külhoni magyar állampolgároknak, és tegye lehetővé, hogy a székelyek maguk közül választhassanak küldöttet az Országházba.
A Székelyföldért megmozgatjuk Európát – jelmondat alatt megrendezett küldöttgyűlésen az SZNT elnöke beszámolt arról, hogy példátlan összefogással – amelyben az erdélyi magyarság mindhárom politikai pártja támogatja az SZNT-t - útjára indították a nemzeti régiók védelmét szolgáló európai polgári kezdeményezést.
Az SZNT küldöttgyűlését rövid beszédben köszöntötte Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere, Pap Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője, és Szesztay Ádám, a Külügyminisztérium főosztályvezetője.
A Székelyföld területi autonómiájáért mozgalmi eszközökkel küzdő civil szervezet szombaton újabb négy évre – ellenszavazat nélkül – Izsák Balázst választotta elnökévé. Az elnök székfoglaló beszédében rámutatott, az SZNT-nek katonai szellemre lenne szüksége: fegyelemre, céltudatosságra, szervezettségre és bajtársiasságra.
„A következő négy évben, ha úgy építjük fel a Székely Nemzeti Tanácsot, hogy minden székely faluban legyen küldött, akkor 700 tagú lesz az SZNT: majdnem egy ezred. És egy ezred székely katonával bevesszük a lehetetlent is” – mondta Izsák Balázs.
Szabadság(Kolozsvár)

Pe româneşte – Csak románul
Vajon azok a magyar szülők, akik román tannyelvű osztályba íratták gyermekeiket, miként érezték magukat, mikor csemetéik nyakában is piros-sárga-kék nyakkendő virított?
Tele volt a busz, amikor felszállt két lány és a lépcsőre telepedett. Szóltak hátulról, hogy lányok, van még két hely, gyertek ide. A lányok nem hallották, ezért az utasok egymásnak adták az üzenetet, hogy a két lánynak ne kelljen a lépcsőn utaznia hazáig, Marosvásárhelyig. Mikor a lányokat megszólította valaki kedvesen és magyarul, hogy hátul van még üres hely, akkor a közelebbi a válla fölött hátrafordulva csattant: „pe româneşte! (románul!)”. Mindenki megdöbbent, legalábbis a magyarok. Ilyen reakcióra senki nem volt felkészülve. Mert nem azt mondta, hogy mulțumesc (köszönöm), hanem csípőből tüzelt vissza, hogy itt csak a román beszédnek van helye.
Ugyanaznap a marosvásárhelyi egykori 17-es számú általános iskolában, amely ma Liviu Rebreanu nevét viseli, magyar szülőket aláztak meg azzal, hogy a gyerekeik jogait némán és táblákra kiírt kétnyelvű figyelmeztető szöveggel követelőket lehurrogták, dulakodtak velük, széttépték a kétnyelvűséget kérő feliratokat. Az igazgatónő másnap pedig nyakravaló román trikolórt osztott a román tannyelvű osztályok tanulóinak. Mintha ezzel is azt akarta volna sugallni, hogy „ne feledkezzetek meg egy percig sem arról, hogy románok, tehát felsőbbrendűek vagytok!”
A szomszédos általános iskolában tanévzáró ünnepséget tartottak a délelőtt. Az igazgató román nyelven harsogott. (Erre finomabb kifejezést nem találok, mert parancsoló hangnemben, pattogó ritmusban beszélt, emlékeztetve azokra az időkre, amikor még a kommunizmust éltették ilyen stílusban.) Román nyelven folyt a ceremónia, román gyerekeknek adtak érdemokleveleket, kitüntetéseket, azokat dícsérték hosszan, aztán végre sor került a magyarokra is. Kíváncsian vártam a magyar szöveget. Nem jött, sőt a magyar gyerekek nevét is, nehézkesen, rossz hangsúllyal betűzték ki. Ennyi volt, csak román nyelven, a magyarok pedig, mint másodrendűek és megtűrtek a végén szerepeltek, amikor már senki sem figyelt rájuk, hiszen az előző beszédek hosszúak, unalmasak, fárasztóak voltak.
Ilyenkor szokták azt mondani, hogy kinyílik a bicska. Vagy, hogy a gyerek ellenáll a román nyelv elsajátításának, képtelen megtanulni azt.
Az a kérdés is megfogalmazódott bennem, hogy vajon azok a magyar szülők, akik román tannyelvű osztályba íratták gyermekeiket, miként érezték magukat, mikor csemetéik nyakában is piros-sárga-kék nyakkendő virított? Esetleg a magyar gyerekek ezentúl viselhetnek-e piros-fehér-zöld színű nyakkendőt? Netán sárga csillagot? A magyar osztályok miért mindig a bések és a cések, a kitüntetésükre miért mindig a legvégén, elhamarkodottan, szinte szégyenlősen kerül sor?
Egy magyarországi horvát barátom mesélte, hogy annak idején a nagyanyja a piacon árult és anyanyelvén beszélgetett egy másik kofával. Amikor rászóltak, hogy beszéljen magyarul, akkor azt válaszolta, hogy akár úgy is beszélhet, hiszen magyarul is tud a horvát, a szerb és a német mellett. „De neked nagy szerencséd van, hogy legalább magyarul beszélsz, különben ugatnál, mint a kutya.”
marosvasarhelyi-hirhatar.ro
Erdély.ma

Székelyföld nem beolvasztható (Izsák Balázst újraválasztották az SZNT élére)
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tiltakozó megmozdulásokat szervez itthon és a nagyvilágban, ha Románia kormánya nem tesz le arról, hogy Székelyföldet beolvassza egy román többségű közigazgatási régióba – döntötte el az SZNT szombaton a Marosvásárhelyen rendezett tisztújító közgyűlésén. A 171 küldött egyhangúlag újraválasztotta Izsák Balázst az SZNT elnökévé.
Az SZNT felszólította a kormányt: ne kényszerítse bele a székelységet – a helsinki folyamattal ellentétes intézkedésekkel – egy olyan konfrontatív spirálisba, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek. Elnöki beszámolójában Izsák Balázs hangsúlyozta: az Európai Unióban elfogadott elv, hogy a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell – erre szólította fel Romániát is. Rámutatott: az SZNT a románságot is szeretné meggyőzni arról, hogy az autonómia nem ördögtől való, de a párbeszédkészség szerinte egyoldalú: a román kormány mindmáig nem válaszolt a március 10-i marosvásárhelyi autonómiademonstráción elfogadott beadványra. Izsák Balázs köszönetet mondott Magyarországnak a székelyföldi autonómiatörekvés támogatásáért és a „zászlóháború” idején tanúsított szolidaritásért, amellyel ráirányította a nemzetközi közvélemény figyelmét a romániai demokráciadeficitre. Kifejtette: azok is előmozdították a székely jelképhasználat ügyét, akik gáncsolni akarták.
Izsák Balázs üdvözölte azt, hogy a kisebbségi jelképhasználat alkotmányos joggá válhat Romániában, ugyanakkor rámutatott: ami természetes, arról nem kell törvényt alkotni, mert fennáll a veszély, hogy szabályozni is akarják ezt a jogot.
Veres Dávid, a Csíkszéki Székely Tanács elnöke felszólalásában azt szorgalmazta: Magyarország a megválaszthatóság jogát is adja meg a külhoni magyar állampolgároknak, és tegye lehetővé, hogy a székelyek maguk közül választhassanak küldöttet az Országházba. A Székelyföldért megmozgatjuk Európát jelmondat alatt megrendezett küldöttgyűlésen az SZNT elnöke beszámolt arról, hogy példátlan összefogással – amelyben az erdélyi magyarság mindhárom politikai pártja támogatja az SZNT-t – útjára indították a nemzeti régiók védelmét szolgáló európai polgári kezdeményezést. Az SZNT küldöttgyűlését rövid beszédben köszöntötte Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere, Pap Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője és Szesztay Ádám, a Külügyminisztérium főosztáblyvezetője.
A Székelyföld területi autonómiájáért mozgalmi eszközökkel küzdő civil szervezet szombaton újabb négy évre Izsák Balázst választotta elnökévé. Az elnök székfoglaló beszédében rámutatott, az SZNT-nek katonai szellemre lenne szüksége: fegyelemre, céltudatosságra, szervezettségre és bajtársiasságra. „A következő négy évben, ha úgy építjük fel a Székely Nemzeti Tanácsot, hogy minden székely faluban legyen küldött, akkor 700 tagú lesz az SZNT: majdnem egy ezred. És egy ezred székely katonával bevesszük a lehetetlent is” – mondta Izsák Balázs.
Autonómiastatútum és a Székely Szabadság Napja
Az SZNT közgyűlése hat határozatot fogadott el szombati ülésén. A régióátszervezésről szóló határozaton kívül leszögezték: támogatják egy konszenzusos alapon kidolgozott autonómiastatútum parlamenti beterjesztését, és részt vesznek annak előkészítésében. Az európai polgári kezdeményezés kapcsán hangsúlyozzák: a polgári kezdeményezést annak sikere esetén is csak egy olyan széles körű európai mozgalom egyetlen fejezetének tekintik, amelyet az európai nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságokkal rendelkező régiók összefogásával el kell indítani. A mozgalomnak elő kell mozdítania a régiók közötti szoros együttműködést, meg kell teremtenie minden európai régió között a teljes és tényleges egyenlőséget, az esélyegyenlőség intézményi kereteit, valamint a regionális kultúrák fenntarthatóságának feltételeit. Határozatot fogadtak el arról, hogy támogatják Sepsiszentgyörgy önkormányzatának a Székelyföld Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerését célzó kezdeményezését, hiszen az a térség értékeinek nemzetközi megjelenítését is szolgálja. Támogatják továbbá a Kárpátok Őre szobrának felállítását Csíkcsomortánban. Arról is döntöttek, hogy március 10-ét a Székely Szabadság Napjává nyilvánítják, és minden évben ezen a napon szerveznek egész Székelyföldre kiterjedő megemlékezést, melyen a résztvevők a Székelyföld autonómiája melletti elkötelezettségükről is hitet tehetnek.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyi társulatok a kisvárdai fesztiválon
Elkezdődött a hét végén és szombatig tart a Magyar Színházak XXV. Kisvárdai Fesziválja, amely öt ország 23 társulatát látja vendégül, köztük több erdélyi társulatot.
A rangos seregszemlét a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója nyitotta meg pénteken, a közönség Spiró György művét, Az imposztort láthatta a háromszékiek előadásában. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió közös produkciójaként Székely Csaba Bányavakság című darabját mutatták be, a Szatmári Északi Színház Harag György Társulata pedig John Millington Synge A nyugati világ bajnoka című előadásával érkezett a szemlére. A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata a Liam Clancy, Mary Reich, Yolande Snaith, Shahrokh Yadegari, Tompa Gábor: Romok igaz menedék című táncszínházi előadásával szerepel a versenyprogramban.
A marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem a Két lengyel darab című előadással állt színpadra Kisvárdán. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az Arany-légy, a Csíki Játékszín az Isten pénze, a temesvári Csiky Gergely Színház a Parasztopera, a nagyváradi Szigligeti Színház pedig A sevillai borbély című produkcióját mutatja be. Az Aradi Kamaraszínház Üvöltés a zsenikért első ciklus: Oroszok, a kolozsvári Váróterem Projekt a hajléktalanokról szóló cím nélküli előadással és a GroundFloor Group Dívák című előadásával lép fel. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Gogol Egy őrült naplójával érkezik a kisvárdai fesztiválra.
A rendezvény ideje alatt fotó- és dokumentumkiállítás tekinthető meg az idén jubiláló fesztivál múltjáról, de szakmai programokon, valamint gasztronómiai bemutatón és borkóstolón is részt vehetnek a látogatók. A fesztiválra olyan előadásokkal lehetett nevezni, amelyeket a romániai, ukrajnai, szerbiai és szlovákiai magyar színházak 2013 február végéig mutattak be vagy addig repertoáron tartottak. A produkciókat az előválogatón Sebestyén Rita író, színházi esztéta, Hizsnyan Géza színikritikus és Nagypál Gábor író, műfordító értékelte, majd végül Nánay István kritikus állította össze a versenyprogramot és a versenyen kívüli előadások listáját.
Krónika (Kolozsvár)

A kisvárdai fesztiválon vendégszerepel a temesvári Parasztopera
Az utóbbi évek hagyományaihoz híven a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház idén is részt vesz a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján.
A temesvári magyar társulat idén a nagysikerű Parasztopera című előadását mutatja be, melyet hétfőn, június 24-én 21 órától a Várszínpadon (versenyen kívül) láthat a közönség.
A huszonötödik alkalommal megszervezett, június 29-ig tartó színházi fesztiválon öt ország 23 társulatának produkcióit tekintheti meg a közönség. Romániából Temesvár mellett, Arad, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti és Székelyudvarhely is képviselteti magát.
A fesztivált követően a temesvári színészeket a jól megérdemelt szabadság várja, ám nem mindenki örülhet a felhőtlen kikapcsolódásnak, hiszen közülük néhányan Upor László rendező vezetésével már javában készülnek a Martin McDonagh Leenane szépe című előadásra, amely a 2013/2014-es évad első bemutatója lesz.
Nyugati Jelen (Arad)

Válaszúton
Ahogy szorul a hurok, úgy nő az ellenállás, és egyre szaporodnak az ideges, jogokat semmibe vevő válaszreakciók. Az vitathatatlan, a romániai magyarság válaszúthoz érkezett, s akár megmaradása múlhat azon, mely irányba tér: kiáll minden formában az őt megillető jogokért, vagy hallgat, meghúzza magát, s reménykedik, talán nem lesz rosszabb.
A marosvásárhelyi magyarok elmúlt huszonhárom évét meghatározta 1990 márciusa, az akkori történések megtizedelték őket, a maradók kompromisszumkészsége pedig látszólag a végtelenségig fokozható. Úgy tűnt, eredményes az RMDSZ politizálása, apró sikerek kikövezte úton haladtak, s amíg kormányon gyakorlati eredményekkel (infrastrukturális fejlesztésekkel, sportpályákkal) is sikerült megkoronázni mindezt, csend volt. Csakhogy a magyarok által sorra elveszített polgármester-, majd megyeitanácselnök-választások, az orvosi egyetemen kialakult kilátástalan helyzet s újabban a vegyes iskolák életét tarkító botrányok jelzik: csak látszatbéke honol a székely fővárosban, a türelmetlenség, a gyűlölet ott lappang a fű alatt, s bármikor életre kelthető. Legutóbb egy kétnyelvű iskola évzáróján kerekedett cirkusz, a román szülők nem akarták elfogadni a törvényes jogaikat követelő magyar szülők csendes, békés demonstrációját. Pedig kifüggesztett molinójukon nem állt egyéb, csak annyi: Kétnyelvűség az Európai Unióban. Az eltelt több mint két évtized nem oldotta fel az ellentéteket, s jól látszik: akik ma vérben forgó szemmel acsarognak minden magyar szó láttán, hallatán, akkor nyugodnának meg, ha teljesen eltűnnénk e tájról. Hiú ábránd, hamis önvigasztalás, hogy ha csendben ülünk, meghúzzuk magunkat, nem bántanak bennünket. Békében valójában akkor hagynak, ha látják, tervük eredményes lehet. S ha sikerül megvalósítaniuk regionális átszervezési elképzeléseiket, akkor nyugodtan hátradőlhetnek, a következő évtizedek megoldják a romániai magyarság kérdését. A marosvásárhelyi kompromisszumos politizálás azt mutatja, nem ez a járható út, örökös védekezőállásban nem lehet haladni, fejlődni, csak vegetálni egy darabig, s aztán szépen mindent feladni. Maradt hát a másik megoldás: kiállni nemcsak azért, ami már megillet bennünket, hanem követelni azt is, ami megmaradásunk miatt elengedhetetlen. S igazunk tudatában oda sem figyelni az ellenünk ordibálókra.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újraválasztotta Izsák Balázst az SZNT
Szombaton a Kultúrpalota nagytermében 171 küldött egyhangúlag Izsák Balázst választotta újra a Székely Nemzeti Tanács elnökévé. A tanácskozáson megjelent és beszédet mondott Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere.
Az elnöki beszámoló, majd az azt követő felszólalások és a jelentés elfogadása után a testület újra bizalmat szavazott Izsák Balázsnak. Ez követően határozatot fogadott el Székelyföld önálló közigazgatási régió címmel, amelyben felszólítja Románia kormányát, "ne kényszerítse bele a székelységet egy olyan konfrontatív spirálisba, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek, és ne hozzon olyan intézkedéseket, amelyek az elmúlt hetven évben kialakult, az európai békét és biztonságot erősítő folyamatokkal, köztük a helsinki folyamattal is ellentétesek". Ugyanakkor "felkéri Magyarország kormányát, szólítsa fel Románia kormányát a két ország között megkötött államközi szerződés tiszteletben tartására, és maradéktalanul szerezzen érvényt a Romániával megkötött alapszerződésbe foglalt rendelkezésnek". Az SZNT meghatalmazta az Állandó Bizottságot, hogy "széles körű társadalmi egyeztetéseket folytasson tiltakozó megmozdulások megszervezésére Székelyföldön és szerte a nagyvilágban, amennyiben a román kormány nem áll el a Székelyföld területi integritását sértő intézkedéstől, és annak gyakorlatba ültetését megkezdi", illetve "amennyiben a helyzet megköveteli, hirdesse meg a Székely Nemzetgyűlés összehívását, hogy az határozzon más ellenlépések megtételéről a jogfosztó kormányzati intézkedéssel szemben". Felszólítja továbbá az erdélyi magyar szavazókat, hogy "amennyiben a Székelyföld területi integritását sértő közigazgatási terv nem változik meg, minden erejével akadályozza meg az alkotmánymódosítást, még akkor is, ha az a magyarság számára látszólagos engedményeket tartalmaz".
Egy másik határozat, Együtt ki tudjuk vívni Székelyföld autonómiáját!, támogatja egy konszenzuson alapuló statútum parlament elé terjesztését, és vállalja, hogy annak előkészítésében aktívan részt vesz, illetve megbízza az SZNT elnökét, hogy az erre vonatkozó tárgyalásokon képviselje a Székely Nemzeti Tanácsot. Ugyanakkor azt javasolja a hazai magyar politikai pártoknak, hogy a benyújtandó statútumtervezet alapja a 2004-ben a Székely Nemzeti Tanács által elfogadott tervezet legyen. Az Európai mozgalom a nemzeti régiók védelmében című határozat leszögezi: "A polgári kezdeményezést, annak sikere esetén is, csak egy olyan széles körű európai mozgalom egyetlen fejezetének tekinti, amelyet az említett régiók összefogásával el kell indítani. A mozgalomnak elő kell mozdítania eme régiók között a szoros együttműködést, meg kell teremtenie minden európai régió között a teljes és tényleges egyenlőséget és az esélyegyenlőség intézményi kereteit, valamint a regionális kultúrák fenntarthatóságának feltételeit". Az SZNT-tanácskozás határozatba foglalta, hogy március tizedikét, a székely vértanúk kivégzésének napját a Székely Szabadság Napjává nyilvánítja. Felkérte Marosvásárhely, illetve Marosszék Székely Tanácsát, hogy minden évben ezen a napon szervezzenek egész Székelyföldre kiterjedő megemlékezést a Székely vártanúk emlékművénél. A Kárpátok Őre szobrának felállítása ügyében elhatározta, hogy támogatja a szobor felállítását Csíkcsomortánban, a szoboravatáson képviselteti magát, és segít az esemény népszerűsítésében.
Az SZNT végül határozatban támogatja a háromszéki önkormányzat Sepsiszentgyörgy Európa kulturális fővárosa kezdeményezését azzal a meggyőződéssel, hogy ez a cél Székelyföld értékeinek nemzetközi megjelenítését fogja szolgálni, és lendületet ad a székely városok fejlődésének.
Izsák Balázs székfoglaló beszédében kijelentette: a Székely Nemzeti Tanácsnak katonai szellemre lenne szüksége, fegyelemre, céltudatosságra, szervezettségre és bajtársiasságra. – A következő négy évben, ha úgy építjük fel a Székely Nemzeti Tanácsot, hogy minden székely faluban legyen küldött, akkor 700 tagú lesz az SZNT – majdnem egy ezred. És egy ezred székely katonával bevesszük a lehetetlent is – mondta egyebek között a frissen újraválasztott elnök.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Lohinszky Loránd
(Kolozsvár, 1924. július 25. – Marosvásárhely, 2013. június 22.)
Mesterünk volt. Tanítónk. Féltem tőle, mint az ördögtől, de bíztam benne, mint az Istenben. És szerettem, nemcsak azért, mert a kevés igazán nagy erdélyi színészek egyike.
Most hosszú útra indul.
Míg kötéltáncol egyet ég és föld között, még egyszer megvigyázza, hagyakozva, szeretteit. http://www.youtube.com/watch?v=Qvv_YQ5MSvU
Majd számba veszi a tanítványait.
Aztán a Főrendező utasításait követi fegyelmezetten: elegánsan, mosolyogva, balra el. Közönsége emlékezni fog rá, mert úgy tartozik Vásárhelyhez, mint a régi fényes Maros, az örök cementlapok, a mindig Köteles utca, és a tavaszban kényeskedő magnóliák. De eztán csak azok maradhatnak kapcsolatban vele, kiknek lelkébe olyan fészket rakott, ahol a kemény munka, az igényes lét, a világot boncolgató emberi kíváncsiság és a játékos bohócok szeretetre éhes fiókái laknak. Ugye, Tanár úr – „fiam, ha hívnak, menni kell” – van égi színház? Ha igen, kérem, tessék szíves ott egy helyet, a közelében. Én már 33 éve hűséges ama – első – földihez, ahova szolgálatra elindított. De hívásra, első harangszóra, – ígérem, nem fogok késni! – odafent leszek. Egyszer majd mennünk kell nekünk is, a most kolozsvári tanítványoknak: Bács, Bodolai, Buzási, Bíró, Hatházi, Kézdi, Keresztes, Panek, Váta. És bizonyára elindulnak majd a többiek is, Erdély-szerte. Amint eljön az idő, szolgálatra jelentkezünk: Tanár úr, ott leszünk, a tanítványok, mind egy szálig.
* Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk, a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk, olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép, végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain, tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy, hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán ajtó mellett, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk, ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk
mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán, ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk. (Weöres Sándor: Bolero)
Panek Kati
Szabadság (Kolozsvár)

Iskolaalapítás román ellenszélben
Dúl a román–magyar vita Marosvásárhelyen az Unirea Főgimnázium kettéosztásáról.
A marosvásárhelyi tanács következő ülésének napirendjére tűzné a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium létrehozását célzó javaslatot az RMDSZ. A szövetség reméli, hogy az iskolaalapítás körüli magyarellenes hisztéria dacára a koalíciós partnerek is támogatni fogják a tervet. Brassai Zsombor megyei elnök szerint egy új magyar középiskola az egészséges versenyszellemet szolgálná, és az egyházi épületben működő Unirea Főgimnáziumnak is jót tenne. A római katolikusok hajlanak a kompromisszumra: amennyiben újra létrehozhatják a kommunista rendszer által felszámolt iskolájukat, az Unirea is az épületben maradhatna.
Az Unirea Főgimnáziumnak otthont adó épületet, amelyben az államosítást megelőzően is tanintézet működött, a rendszerváltást követően visszakapta annak jogos tulajdonosa, az erdélyi római katolikus egyház. Annak ellenére, hogy az egyházi vagyont kezelő Erdélyi Római Katolikus Státus jelképes összeget – négyzetméterenként 1,50 lejt – kért bérleti díjként, és a befolyt pénzt az iskolaépület javítására fordította, a polgármesteri hivatal soha nem törlesztette időben a számláit. Az önkormányzatnak a mai napig is tartozásai vannak az egyház fele.
Közben a főgimnázium kisebbik épületrészének a meghosszabbított bérleti szerződése is lejárt. Ebben a Klastrom (Mihai Viteazul) utcai ingatlanban szeretne az egyház egy új, önálló, magyar nyelvű katolikus iskolát indítani, úgy, hogy a román többségű iskola maradhatna az épület nagyobbik részében. Bizonyos termeket és laboratóriumokat a két tanintézet közösen használna. A tizenkét osztályos iskola a Bolyai Farkas Gimnáziumban tanuló katolikus osztályok átköltöztetésével és az Unireában működő, magyar tannyelvű osztályok átíratásával jönne létre. A román politikum és a hatóságok azonban vehemensen ellenzik a magyar tagozat önállósulását.
Rombolás vagy iskolaalapítás
Corneliu Grosu, Maros megye prefektusa elfogadhatatlannak és nacionalistának nevezte az egyház kezdeményezését. Mint kijelentette, sosem fog egyetérteni egy olyan „romboló kezdeményezéssel, amely a kultúra és oktatás valamely templomában kerítéseket emel vagy szakadást idéz elő". A kormánymegbízottat a város polgármestere, Dorin Florea követte, aki a középkorba való visszatérésnek nevezte az egyház szándékát. Az elöljáró ugyanakkor felkérte az egyházi vagyont kezelő státust, hogy hagyjon fel követeléseivel, és hagyja békében tanulni az egyébként elitiskolának számító Unirea Főgimnáziumban a román és magyar gyerekeket. Az iskolának jelenleg mintegy ezer diákja van, ennek 70 százaléka román tannyelvű osztályban tanul. Az egyházi ingatlant albérlőként foglaló iskola vezetősége is felháborítónak tartja a katolikusok szándékát, és a tolerancia hiányaként értékeli azt.
Peti András, Marosvásárhely egy héttel ezelőtt választott alpolgármestere nem érti azt a pszichózist, ami ez ügy miatt a városban keletkezett, mert szerinte az egyháznak joga van arra, hogy önálló oktatási intézményt hozzon létre részben katolikus, részben világi osztályokkal – főleg a saját épületében, ahol az 1948-as államosításig is katolikus iskolát működtetett.
Az egyház rendkívül fontosnak tartja, hogy Erdélyben végre Marosvásárhelyen is beindítsa a saját iskoláját. Potyó Ferenc, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség általános helynöke Jézusnak a feltámadás utáni, az apostolokhoz intézett szavait idézte: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek – mondta az Úr. A római katolikus egyház tudatában van annak, hogy az evangélium hirdetésének az egyik eszköze az iskola. Nekünk pedig rendkívül fontos a keresztény életre való nevelés." Lapunknak nyilatkozva Potyó elutasította és rosszindulatúaknak nevezte az afféle cinikus megjegyzéseket, hogy nem létezik külön katolikus matematika vagy katolikus irodalom. „Hajdanán a római katolikus kántoriskolában Simon István tanárunk megismertette velünk az összes olyan katolikus írót, aki nem szerepelt a hivatalos tananyagban" – hozta fel a kisszeminárium pozitív példáját a pápai káplán.
Nem adják fel a küzdelmet
A nacionalista hisztériakeltés után a hetekkel ezelőtt még rendkívül derűlátónak bizonyuló Holló László optimizmusa is alábbhagyott. Az Erdélyi Római Katolikus Státus igazgatótanácsának az elnöke ma már nem tudja megítélni, mennyi esély van az iskola újjáalakítására. „Tény, hogy mi nem mondunk le a szándékunkról, és folytatjuk a küzdelmet" – jelentette ki lapunknak. Kérdésünkre, hogy amennyiben a nacionalista erők megakadályoznák az iskola beindítását, az egyház lemond a tervéről vagy jövőre újra próbálkozik, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem keretében működő teológia kar tanszékvezetője kifejtette, hogy eszük ágában sincs meghátrálni és lemondani jogos követelményükről. Holló szerint az Unirea Főgimnáziumnak is érdeke lenne kompromisszumot kötni az egyházzal, ha továbbra is a nagyobbik épületben szeretne maradni. „Mi a továbbiakban is teljesen jóhiszeműen, a közös megoldásban gondolkodunk, ami nekünk is, a bérlőnek is előnyére válhat" – szögezte le a docens.
Szintén a békés egyezségben látja a megoldást Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő is. Mint mondotta, bár Romániában a kisebbségi jogok alkalmazásában bármit meg lehet akadályozni, ebbe a kérdésbe a tanfelügyelőségnek szinte semmi beleszólása nem lehet. „Az új iskola létesítését az épület tulajdonosának és a benne működő iskolának kell kérnie. Azt tudjuk, hogy az Unirea iskola vezetősége nem fogja kérni. A döntést mint a tanintézetek fenntartója, az önkormányzat hozza meg" – magyarázta a Krónikának Illés. Kérdésünkre, hogy mi történik abban az esetben, ha az ingatlanban működő állami főgimnázium nem hajlandó átadni a magyar osztályokat, a tanfelügyelőnő nem tudott választ adni. Mint mondta, az oktatási törvény nem fogalmaz egyértelműen.
Peti András is bízik a párbeszédben, szerinte a felek érdeke megköveteli, hogy megegyezésre jussanak, ő alpolgármesterként pedig felvállalja a közvetítői szerepet. Kérdésünkre, hogy milyen mértékben lehet számítani a kisebbségi kérdésekben eddig felemás álláspontot képviselő koalíciós partnerre, Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke elmondta, hogy eddig normális hangnemben tudtak tárgyalni a Szociálliberális Unióval (USL). „Úgy tűnik, megértették a kérdés lényegét, ám érezhető, hogy szegregációtól tartanak. Tudtukra adtuk, hogy az épület- és az iskolaügy megoldása közös érdek" – számolt be az eddigi egyeztetésekről Brassai. A szövetség megyei vezetője azonban érzékeli, hogy a román vezetők közül senki nem vállalja fel nyíltan az ügyet. A döntéshozói pozícióban lévők afféle pingpongmeccset játszanak az egyházzal. „Senki nem utasított el, de azon vitáznak, hogy kinek van jogi kompetenciája az iskolaalapítás kezdeményezésében" – mondta el Brassai Zsombor.
Időszerű intézményalapítás
„Ezt az iskolát nem most, hanem évekkel ezelőtt újra be kellett volna indítani" – mondta a Sanctus Emericus Egyesület alelnöke, Bányász Sándor. Az elmúlt években az öregdiákokból álló civil szervezet volt az, amely a leginkább szorgalmazta az iskola újjáindítását. A Gyulafehérvárra küldött beadványokra az érsekség minden évben vagy elutasító, vagy az ügyet halogató választ adott. Egy adott pillanatban az egyház még az épület eladására is hajlott, amit Bányász szerint ma is tisztségben lévő vásárhelyi magyar politikus is támogatott. Egyik, 2009. december 4-én keltezett levelében Jakubinyi György érsek arról tájékoztatta az öregdiákokat, nincs meggyőződve afelől, hogy egyáltalán szükség lenne az épület visszavételére. „Ezért jobb lett volna eladni és az árát befektetni valamilyen hasznosabb dologba. A helyiek érzékenységére való tekintettel ezt nem tettük meg" – ismerte be levelében az érsek.
„Szerencsére időközben az érsekségnek változott az álláspontja, amit Jakubinyi György az egyesületünkhöz címzett levele is alátámaszt. Az érsek úr ebben elismeri, hogy egy adott ponton valóban az épület értékesítésén gondolkodtak, ám látván, hogy Marosvásárhelyen még mindig sokan szívügyüknek tekintik a római katolikus iskola felélesztését, lemondtak az anyagilag jóval kecsegtetőbb tervükről" – fogalmazott Bányász, aki szerint teljesen megalapozott az iskolaalapítási szándék, hisz a helyi magyarságnak a múltban is két, nagy hagyományú középiskolája volt, a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium és a Református Kollégium. Beszüntetésükig a két tanintézet között egészséges versenyszellem uralkodott. Másrészt mindkét egyházi iskola minden nemzet fia előtt nyitva tartotta kapuit.
A római katolikus gimnáziumban érettségizett például a '48-as forradalom egyik román kulcsfigurája, Alexandru Papiu Ilarian is. Az egyház ugyanakkor arra törekedett, hogy a hátrányosabb helyzetű gyermekeken is segítsen. „Ezek után tényleg nem értem azokat a román nacionalisták, akik fűt-fát a magyarokra meg a római katolikus egyházra hordva, azon fáradoznak, hogy az épület tulajdonosát megakadályozzák, hogy az eredeti célra használja az ingatlanját" – mondta el Bányász Sándor. A nyugdíjas történelemtanár emlékeztetett: az egykori Klastrom utcában, a vár és a Bástyasétány felső része között, a vásárhelyi magyarság négy tanintézményt épített. Ezek közül ma kettőt a Petru Maior Egyetem, egyet az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnázium használ, ahol magyar tagozat egyáltalán nem működik. „Olyan nagy kérés, ha a negyedik ingatlanban, annak is a kisebbik részében egy magyar iskolát hoznánk létre?" – fogalmazta meg a költői kérdést a pedagógus.
Szucher Ervin

Krónika (Kolozsvár)

Leváltják a Rebreanu iskola igazgatóját a román-magyar konfliktus miatt
Még a héten leváltják a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu általános iskola román igazgatóját és magyar aligazgatóját, a szülők közötti román-magyar konfliktus miatt - közölte kedden az MTI-vel Illyés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes a Maros Megyei Tanfelügyelőségtől.
A román és magyar tagozattal működő intézményben a múlt hét végi tanévzáró ünnepségen dulakodás tört ki a magyar feliratozás hiánya miatt transzparenssel tiltakozó magyar szülők és a tiltakozásukat elutasító román szülők között.
Két magyar szülő azt kifogásolta, hogy az iskola vezetése annak ellenére sem helyezett el kétnyelvű feliratokat az intézményben, hogy emiatt két ízben is elmarasztalta az Országos Diszkriminációellenes Tanács.
Több magyar lap is beszámolt arról, hogy néhány román szülő kitépte a kétnyelvűség szükségességét románul és magyarul hirdető transzparenst a tiltakozók kezéből, és szétszaggatta azt. A dulakodás nyomán két magyar és egy román szülőt bekísértek a csendőrségre, ahol figyelmeztetésben részesítették őket.
Illyés Ildikó az MTI-nek elmondta, a tanfelügyelőség értékelése szerint az iskola román és magyar vezetői sem tudták megfelelően kezelni a helyzetet, ezért együtt kell távozniuk az intézmény éléről. Hozzátette, csak azért várnak a hét végéig a menesztésükkel, mert az intézményben épp most zajlanak a nyolcadik osztályt végző diákok záróvizsgái, és nem akarták megbolygatni ezek folyamatát. A főtanfelügyelő-helyettes hozzátette, a tanfelügyelőségnek módjában áll lecserélni az igazgatókat, hiszen azok nem versenyvizsgával nyerték el tisztségüket, hanem ideiglenes kinevezéssel vezették az intézményt.
Marosvásárhelyen egyre gyakrabban törnek a felszínre román-magyar feszültségek az iskolákban. A 45 százalékban magyarok által lakott városban többnyire vegyes iskolákban tanulnak a gyermekek. 1990-ben az önálló magyar oktatási intézmények kialakításának a román elutasítása vezetett el a "fekete márciusként" ismert véres román-magyar összecsapáshoz.
Maszol/MTI

Összehangolt erőkkel
Alig akad olyan magyarlakta városa Erdélynek, amelyről az elmúlt hetek-hónapok során ne röppentek volna fel a magyarok elleni jogsértésekkel kapcsolatos hírek.
Nagyváradon például köztér- és utcanév-változtatással kívánják nyomatékosítani, kik az urak a városban, Marosvásárhelyen az orvosi egyetemen máig nem oldódott meg a magyar nyelvű oktatás helyzete, mi több, újabban középiskolákba is begyűrűzött a román nacionalizmus, előbb a kétnyelvű oklevelek ütötték ki a biztosítékot a hivatásos nemzetvédőknél, majd a tanévzáró ünnepségen dulakodásba torkollt a magyar szülők kétnyelvűséget hirdető akciója.
De még üdülőtelepről is érkeznek olyan sajtójelentések, miszerint eltűnt gyermek keresésére sem engedélyezték a magyar nyelvű felhívást. Nem jobb a helyzet térségünkben sem: a nagy feljelentő elődje nyomába lépő új prefektus pert indított Barót polgármesteri hivatala ellen a városháza-felirat miatt, mindeközben pedig a brassói táblabíróság érvénytelenítette Kovászna Megye Tanácsának megyezászlóról szóló határozatát.
Mintha valakik készakarva gondoskodnának arról, hogy mindenütt – a strandtól, parktól kezdődően az oktatási és állami intézményeken át az igazságszolgáltatás palotájáig – azt érezzük: másodrangú állampolgárai vagyunk ennek az országnak.
Nehezen hihető ezért, hogy véletlen egybeesésekről lenne szó, sokkal inkább úgy tűnik, összehangolt, központilag irányított stratégia mentén hoznak újabb és újabb, nemzeti önérzetünket sértő intézkedéseket. Megeshet, reakciókészségünket tesztelik így, a forró nyár küszöbén, hadd lássák, mire számíthatnak, ha ősszel nyélbe ütik a közigazgatási átszervezést, s olyan régióba olvasztják be Székelyföldet, amelyben a magyarság aránya 30 százalék körülire csökken, megeshet, autonómiatörekvéseink erősödésének kívánják elejét venni, megfélemlítésünket célozzák ezek az akciók – bármiként legyen is, bármilyen sötét szándék álljon e magyarellenes megnyilvánulások mögött, ha válaszunk nem kellőképpen határozott és ugyanannyira összehangolt, sikerrel nem járhatunk.
Mintha kezdenének ugyan ráébredni erre a magyar politikai pártok és szervezetek is, az együttműködési szándék kinyilvánításánál azonban többre volna szükség: legalább a régiósítás ügyében egységes akciótervet kellene kidolgozni, és együtt cselekedni, mégpedig mielőbb. Az idő ugyanis nem nekünk dolgozik.
Farcádi Botond
Háromszék
Erdély.ma

Egy ballagás utóhangja – szülői szemmel
Az elmúlt hét végén lányom ballagásán vettünk részt Marosvásárhelyen, aki a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatán végzett.
A rendezvényre a városi sportcsarnokban került sor nagyon sok résztvevő jelenlétében, óriási méretű, megható, magasztos és szép esemény lett volna, ha csak egy mondatban is megemlítették volna, hogy ez egy magyar egyetem lényegében, legalábbis az volt 1962-ig, magyar szakja is van, magyar diákokkal. Hiányérzet és keserűség maradt bennem, mindvégig vártam, hogy mondjanak már valamit a magyar tagozatról is. Az egyetlen magyar felszólaló dr. Szilágyi Tibor rektor-helyettes volt, és a magyar szak évfolyamelső végzős orvostanhallgatója, Albert Karola.
Igazán megemlíthették volna, hogy a 806 végzősből 306 magyar, nem beszélve arról, hogy valamikor tiszta magyar egyetem volt, és hogy hírnevét magyar professzoroknak köszönheti.
A délutáni esemény, a magyar tagozat hagyományos ballagása már sokkal meghittebb hangulatban zajlott a református vártemplomban. Itt a református lelkipásztor, valamint magyar professzorok köszöntötték a magyar tagozat végzős diákjait, befejezésként elhangzott a magyar és a székely himnusz is.
Amit most ottlétemkor megtudtam: a vásárhelyiek nehezményezik, hogy Aradról egyre kevesebben mennek az orvosi egyetemre, amit én azzal magyarázok, hogy kivették az összes vonatot, ami Vásárhelyre ment, nincs már egy direkt járat sem, csak átszállással lehet eljutni Marosvásárhelyre.
Egyébként a MOGYE-n a mai napig román nyelven zajlik a gyakorlati oktatás és az igazgató tanács kilenc tagja közül csupán egy magyar, a többi nyolc román ajkú.
Pintér Mária-Irén szülő
Nyugati Jelen (Arad)

Erdélybe látogatott Bajnai Gordon
Tegnap mintegy harminc marosvásárhelyi értelmiségivel, újságíróval és vállalkozóval találkozott a volt magyar miniszterelnök, az Együtt - a Korszakváltók Pártja elnöke, Bajnai Gordon. Ma Kolozsváron találkozik helyi értelmiségiekkel és vállalkozókkal illetve a közélet iránt érdeklődő fiatalokkal. (hírszerk.)
Transindex.ro

Lemondott a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Gimnázium igazgatója
Botrányba torkollott az évzáró ünnepség a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Gimnáziumban. A múlt hétvégén megtartott ünnepély ugyanis menesztéssel végződött, az iskola vezetőségét érintően. Mi több, a román és magyar nemzetiségű diákok szülei is összezörrentek, annyira, hogy a biztonságiak kénytelenek voltak közbelépni.
Mint ismert, a botrányt egy transzparens okozta, amelyen a „Kétnyelvűség az Európai Unióban. Kétnyelvűség a Liviu Rebreanu Gimnáziumban.” felirat szerepelt, román és magyar nyelven egyaránt. Ezt követően, a tanintézmény igazgatója lemondott funkciójáról.
Daniel Manea, a Maros Megyei Csendőrség szóvivője úgy nyilatkozott, a csendőrök verbális figyelmeztetésben illették a lázadozó szülőket.
Ami az igazgató lemondását illeti, a Maros Megyei Tanfelügyelőség képviselői azt állítják, a Liviu Rebreanu Gimnázium vezetője személyes okokból vonult vissza funkciójából, helyében pedig versenyvizsga alapján választják az új igazgatót. Addig is, az üresen maradt tisztséget egy általuk kinevezett személy tölti majd be.
marosvasarhelyi.info
Erdély.ma

Csíki Hírlap – 2013.06.26. A Fodor család neves képviselőinek, Fodor Ignác 1848–49-es honvédszázadosnak, Fodor Pál 1956-os szabadságharcosnak, Fodor Imre és ifj. Fodor Pál adományozóknak állít emléket az a márványtábla, amelyet június 29-én, szombaton, Szent Péter és Pál napján délután hat órakor avatnak fel a csíksomlyói Fodor Háznál.
Az emléktáblát Dóczy András és munkatársai zsögödi andezitből készítették barna felirattal. A szombati ünnepségen az ünnepi beszédek, az emléktábla leleplezése és megáldása után fellép az Árvácska Együttes, Antal Imre és zenekara hazafias énekeket ad elő, majd utcabál következik.
Fodor Ignác, az építő és honvédszázados A Fodor Házat Fodor Ignác építtette nejével, kászonjakabfalvi László Annával 1875-ben. Az 1826-ban született Fodor Ignác Csíksomlyón végezte el a gimnáziumot, majd 1848-ban a huszártiszti iskolát Kézdivásárhelyen. Határőrezredének egy része, mely Csíkban állomásozott, csatlakozott Bem seregéhez. Részt vett Bem erdélyi hadjáratának sok fontos csatájában (Vámosgálfalva, Vízakna, Szászváros, Szászsebes, Piski). Bem 1849. április 19-én Lugoson kitüntette. Orsovánál százada fedezte Perczel Mórék visszavonulását. Bem seregével Vidinen keresztül emigrált az akkor török fennhatóság alatt lévő Bulgáriába. Mivel amnesztiát ígértek neki, két évre rá hazajött, mégis haditörvényszék elé állították, és legénységi szolgálatra ítélték. Később elvégezte a jogot, mint ügyvéd többször védte a gyimesi csángók erdőterületeit. Sokáig volt a Függetlenségi Párt Csík megyei vezetője, ő hozta be Csíkba az első cséplőgépet.
Fodor Pál gazdálkodó és szabadságharcos Fodor Pál 1903-ban született, Csíksomlyón nevelkedett, Budapesten szerzett út-, híd- és vasútépítő mérnöki diplomát. Mint az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület Csík megyei vezetője, Csíkban meghonosította a Gül baba-pityókát, az ozsdolai búzát, és kezdeményezésére szimentáli apaállatokat, valamint mezőgazdasági gépeket hoztak a falvakba. A második világháborúban utász századparancsnok volt, majd amerikai és végül szovjet hadifogoly. Az 1956-os magyar nemzeti szabadságharc hatására dolgozta ki a román–magyar lakosságcserére vonatkozó részletes tervét, s készítette el azt a térképvázlatot, amelynek alapján – véleménye szerint – végre megnyugtatóan és mindkét nép számára elfogadhatóan lehetett volna rendezni a magyar–román s ezáltal az erdélyi kérdést. Ezt Márton Áron püspöknek is bemutatta 1956-ban Gyulafehérváron, remélve, hogy az akkori történések lehetővé teszik az erdélyi kérdés rendezését. 1957-ben tartóztatták le, ezért az elképzeléséért és „felforgatószervezet” létrehozásáért 25 évi fogházbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Vádlott társai voltak: Hajdu Leánder, Szőcs Izidor, Szentmártoni Odorik ferencrendi szerzetesek és Csiha Kálmán református lelkész, későbbi püspök. Őket 10 és 15 év közötti nehéz börtönre ítélték. 1994-ben post mortem ’56-os érdeméremmel tüntették ki.
Fodor Imre és ifj. Fodor Pál, az adományozók Fodor Imre és ifj. Fodor Pál 1937-ben a somlyói házban születtek mint ikertestvérek, majd Csíkszeredában érettségiztek. Édesapjuk elítélése következtében a bukaresti műegyetemről kizárták, és az elkobzott szülőházukból kitelepítették őket, csak később fejezhették a műegyetemet. Fodor Imre Marosvásárhely polgármestereként, majd mint a Székely Nemzeti Tanács elnöke következetesen és eredményesen dolgozott. Az Európai Unió előcsatlakozási alapjából Marosvásárhely 27 millió eurós támogatást kapott, amiből korszerűsítették a vízszolgáltatást. Az államosított házak visszajuttatása és a kétnyelvűség az ő idejében országos visszhangot keltett, eljárást indítottak ellene, mégis eredményes volt. Az ő elnöksége alatt bonyolították le a Székelyföld autonómiájára vonatkozó belső népszavazást, amely az első ilyen volt Trianon óta, eredménye ma is fontos hivatkozási alap. Egy sikeres, élménypedagógiával foglalkozó ifjúsági társaság alapítója, melynek nemzetközi tábora Szovátán működik. 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével, majd Wass Albert-díjjal tüntették ki. Ifj. Fodor Pál Sepsiszentgyörgyön a textilgyár főmérnökeként sok közösségi tevékenységet támogatott, például a Csíki úti templom és sípálya építését. 1989 után az RMDSZ és a Nemzeti Megmentési Front megyei vezetőségébe választották. Az elkobzott, majd visszaszerzett szülőházukat a Fodor fivérek tíz évvel ezelőtt, 2003-ban a Csibész Alapítványnak adományozták, azzal a céllal, hogy a négy erdélyi magyar történelmi egyház szellemében működő ifjúsági házat alakítsanak ki benne. A nagyon leromlott épület felújítására és a padlástér kiépítésére a Csibész Alapítvány és annak vezetője, Gergely István, Tiszti munkája révén sikerült támogatást találni, az ügyintézésben Csíkszereda önkormányzata is segített. Az épület jelenleg ifjúsági szálláshely és iroda, szociális konyha, illetve több ifjúsági találkozó, tevékenység és sok hétvégi rendezvény színhelye. A Fodor Házban híres közéleti személyiségek is szívesen tartózkodnak, legutóbb, a csíksomlyói pünkösdi búcsú idején Áder János magyar köztársasági elnök volt a ház vendége.
csibesz.ro/wordpress/hu

És kint mi vár rád
– Mik voltak a legintenzívebb félelmeid a diktatúra idején? – Hogy emberi méltóságom utolsó dekáitól is megfosztanak... Rám szállnak, bekerítenek, megzsarolnak a csigagerincűek – engem, aki nekik soha, de rájuk mindig szerettem volna köpni. Rettegtem a fizikai bántástól, tudtam, képtelen lennék elviselni.
De inkább talán attól féltem, hogy könnyen provokálható tehetetlenségemben valami visszafordíthatatlan őrültségbe hajtanak. Miként az szinte meg is esett, a szeku fizetett külső munkatársa agresszív provokációjának köszönhetően. Álltam vele szemben (nevét sosem felejtem), az esőköpenyem alatt hatalmas kést szorongattam, s éreztem, hogy bármelyik pillanatban böllérré változhatok. Hirtelen pályamódosításomban cimborám parancsszava fékezett meg. Ez volt az elvtársak aljas módszere: minél mélyebbre süllyeszteni az embert, minél jobban megalázni, hogy aztán annál kiszolgáltatottabb, annál manipulálhatóbb legyen.
– Vezetőségi tagja vagy az Europa Clubnak...
– A klub a nagy idegenben menedéket nyújtott, fellépési lehetőséget kínált – életmentő volt a valahova tartozás, az anyanyelvi közegben forgolódás. Itt kinn döbbentem rá, mennyire közösségi emberré tett a színház. Kerestem hát a fórumot, melyen szólhatnék kizsigereltségünkről, fajüldözöttségünkről, lidérces álmainkról – az otthoni állapotokról. Memorandumot írtam, az osztrák rádióban elsőként számoltam be részletesen az Aranykorszak népboldogításáról, forgolódtam a Szabad Európa Rádió szerkesztőségében, nyílt téren, fáklyafényben fújtam a mikrofonba az Egy mondat a zsarnokságrólt… de talán az Europa Clubban tudtam a legtöbbet elmondani üldöztetésünkről. Idővel aztán bekerültem a vezetőségbe, s legfőbb törekvésem erdélyi művészek, politikusok meghívása-felléptetése lett. Újabban évkönyvet szerkesztek az elhangzó előadásokból. – Szerkesztőségi tagja vagy a Bécsi Naplónak...
– Egy ideig én voltam a szedője, majd „ postása”. Aztán bevettek a szerkesztőségbe. Itt is az erdélyieket protezsálom. Mivel túl „komoly” újság, házi használatra összehoztam egy (bor)humoros lapot Szürkebarát címmel. Ugyanis gazda lettem az óhaza kies dűlőjében, magam művelem meg szőlőmet hétvégeken, magam szüretelek, többedmagammal iszom a pompás nedűt; szerencsére olyan sok barátom van, hogy a két szomszéd is nekem termel.
– Politikai szatírákat írsz. Lett belőlük két kötet...
– Bőven volt és van élményanyagom, sajnos. A mérhetetlen ostobaság, a bunkó gőg, a gazember szemfényvesztés, a fröcsögő sovinizmus, ami a világ legcsodálatosabb hazácskájának kikiáltott szemétdombon tovább folyik, kimeríthetetlen forrást biztosít. Így hát a Dákok a nyitott égbolton, az Öntudat és facke után írom Az elvtárs nem vész el című neobalkáni helyzetjelentést.
– Elő is adod ezeket a szövegeidet?
– Persze. A Kárpátok Bölénye még javában üzekedett, amikor a klubban kiteregettem a kommunista szennyest. A decemberi (vissza)fordulat aztán lehetővé tette, hogy Erdélybe is beugorjam. Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen (pontosan a márciusi pogrom első évfordulóján) író(?)-olvasó találkozó keretében „viseltem ki magam”. Tavaly Kézdivásárhelyen, Szentgyörgyön, Vásárhelyen léptem fel két kollégám besegítésével, a román Szabad Európa Rádió szerint nemzetgyalázó bűnében kéjelegve.
– Játszottál színpadon eljöveteled óta?
– Hat év „nyugati tanulmányidő” után több hónapra hazamentem, és Nemes Leventével felújítottuk-átrendeztük az Emigránsokat. Ezzel is bejártuk a Monarchiát: Szentgyörgy, Kisvárda, Bécs, Grác, Innsbruck. – Milyen a kapcsolatod egykori kollégáiddal?
– Kitűnő. Mind a hat társulattal. Mostanában többet találkozom velük, mint otthoni korszakomban. Szeretem őket. Vajon azért, mert nem vagyok köztük? Ők is szeretnek engem. Vajon ugyanezért? (A főiskolától egyszerűen imádatot várok: nekünk, menekült színészeknek köszönhetik, hogy egyáltalán áll még az intézet. Mert ha mind otthon maradunk...) Magyarországi vendégszerepléseiken igyekszem megjelenni, erdélyi körútjaimon beugrom egy-egy előadásra, vagy legalább röpke, boros pletykapartira, most drukkoltam és koccintottam végig a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválját (Kisvárda)... De mindennél lényegesebb: Az utóbbi három esztendő alatt a marosvásárhelyiekkel három, a szatmárnémetiekkel, a nagyváradiakkal és a szentgyörgyiekkel két-két alkalommal, egyéni előadókkal vagy tucatszor sikerült betörnöm Bécsbe. Azon spekulálok, miként lehetne rendszeresíteni ezeket a labancföldi portyákat. – Szerinted milyen a jelenlegi hazai magyar színjátszás?
– Jaj, ezt a kérdést megspórolhattad volna! Röviden: amilyen lehet. Vagyis esetleges. Kevés a színész, kevés a rendező, egyre kevesebb a néző... A II. Sírásó Hamletet, a Dajka Júliát játszik... A társulatok Godot-ra várnak... a főiskola irányából. Reméljük – kivételesen – mindenüvé megérkezik. – Mire jó a jelen kötet? Emlékezni? Összefog? Közös krónikát írtok?
– Lehet, hogy semmire, nem tudom. Megeshetik, hogy csak nekem kell. (De már az is egy vevő.) Hogy van-e dokumentumértéke, hogy mond-e valamit erről a nemzedékről, az erdélyi magyar színjátszás utóbbi évtizedeiről – majd eldől.
– Hogyha a „szentgyörgyi színpadot” kihúzzák alólad, alólunk, befogadó hazánk idegenként kezel, s Magyarországon sem éreznénk magunkat otthon, akkor meg mire fel...? – Mi már otthon sem éreznénk magunkat otthon, itt idegenek vagyunk, Magyarországon meg románok. Hogy mégis mire fel? Én ehhez a csapathoz tartozom, már nem tudok, és nem is akarok más lenni, mint aki voltam. Hiába menekül az ember Afrikába, gyönyörűen lebarnulhat ugyan, de négerré nem lehet soha.
– Nem furcsa, hogy míg Ceauşescu élt, puszta jelenlétével is célt meg értelmet adott életünknek: át akartuk menteni magunkat egy feltételezett jobb világba...? – A jobb világ valóság. Amikor lötyögök Velencében, nyaralok Mallorcán, amikor meg sem állok a határátkelőkön – szabad vagyok. Amikor nem érdekel, hogy melyik politikus mit blöfföl, amikor azt mondom és írom, amit akarok – szabad vagyok. Amikor azt eszem és iszom, amire kedvem szottyan, azzal állok szóba, akivel tetszik, és olyan nyelven, amilyenen épp méltóztatom – szabad vagyok. Igaz, amikor az otthonra, szüleimre, a színpadra gondolok – szakadok meg. Én mindenképpen átmentettem magam, az öngyilkosság legéletképesebb formáját választva. Az idegeim hozzávetőlegesen rendbe jöttek, szédüléses rosszulléteim kimaradtak. Bal szememből a foltok eltűntek, (enyhe) üldözési mániám odalett, ostoba indulataim szelídültek, állandó görcsös éhségérzetem feloldódott... Az őrület az, hogy a múlt egyre szépül, az ember mindinkább csak arra emlékszik, ami kellemes volt, néha már olyasmiken nosztalgiázik, amikért valaha káromkodott, sziszegett. Rózsaszínesedik az egész otthoni (fiatalkori) életünk, olykor már-már a nyomorra, a fájdalomra, a rabságra is vágyunk, mert az legalább a mienk volt... Meglehet, hogy e tekintetben érzékenyebb vagyok másoknál, mert vén fejjel nem értek semmihez (amuzikális a kezem), tanulni pedig… Így aztán olyan alkatrésznek érzem magam, melyet már nem lehet átszerelni egy másik motorba, mert hozzákopott-formálódott a régi szerkezethez. – Egyáltalán miből élsz tulajdonképpen?
– Ja, az „osztályharcban vasba öltözött”-en nagyon előrehaladtam: éjszakai portás vagyok egy előkelő szállóban. A munkahely olyan, mint a feleség: abból és azzal él az ember. A hobbi a szerető: lehetővé teszi az előbbi elviselését. A kettő otthon még egybeesett. Itt kettős életet élek. – Miért nem álltál meg Magyarországon?
– Mert akkor (88-ban) még nem lehetett, de főleg azért, mert a szocializmusnak még az árnyékától is izzadtam. Meg aztán van egy olyan, hogy ahonnan én a lábam kiteszem, oda rögtön betolakodnak a románok; elvégeztem a főiskolát, a következő tanév már két tagozattal indult; Szentgyörgyről eljöttem augusztusban, márciusban a „testvérek” már ott voltak a színházban... Na, most próbáld elképzelni: kikötök Magyarországon, aztán valamiért tovább kényszerülök...
Kérdezett: Gergely Tamás
(1994)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Daczó Árpád (P. Lukács OFM) élete
Négyszáz oldalon, naplólapokba, levelekbe és más feljegyzésekbe, fényképekbe, kéziratokba ágyazva. Itt-ott, ahol feltétlenül szükséges, rövid szerzői eligazítás, tárgyszerű pontosító magyarázat segíti a netalán elbizonytalanodó olvasót. És máris elbizonytalanodik a recenzens maga is, hiszen szerzőként Kozma Máriára gondolt, akinek óriási türelmet, kutatói kitartást, kiadói, szerkesztői hozzáértést és kellő szakmai alázatot, meg persze sok-sok időt és energiát igénylő munkája nélkül nem születhetett volna meg ez az értékes, izgalmas könyv, de a szerző tulajdonképpen Lukács atya, aki írásban és néha hangfelvételen rögzített minden fontosat, ami őt hányatott, megpróbáltatásokkal nehezített, mégis oly példásan kiteljesített, felemelő életében érte, és mint becses hagyatékot bízta az egész kisilabizálandó, megszerkesztendő paksamétát az írónőre. Bizonyára azért, mert benne fenntartások nélkül megbízott, és tisztában volt fentebb említett kvalitásaival is, amelyek korábban is segítették a ferences rendi barátpapot, P. Daczó Árpád Lukácsot abban, hogy a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadónál megjelentetett két kötete, a Csíksomlyó titka (2000) és a Csíksomlyó ragyogása (2010) sikerkönyv legyen.
Kilencvenedik esztendején túl, hanyatló egészségi állapotban bízta Kozma Máriára ezt a különös hagyatékot, amely – mint 1994-es nyugdíjazása utáni otthonából, a dési kolostorból küldött levelében írja – "ha egyébre nem is lesz jó, bizonyítani fogja, hogy Erdélyben volt egy ferences szerzetespap, aki ilyesmikkel bajlódott már kisdiák kora óta!". Nem csak ezt bizonyítja, és nem csupán ezért jelentős ez a kiadvány, amelynek biztos nagy visszhangja lesz. Az önmagáról a legnagyobb őszinteséggel, nyíltsággal valló ember, a hitében, elhivatottágában rendíthetetlen lelkész egyéni sorsán túl, azon keresztül egy áldozathozatalra mindig kész közösség, a Ferenc- rend életébe, romániai történetébe, meghurcoltatásába is betekinthetünk. És ennél is többe, hiszen nehéz gyermek- és ifjúkoráról, a szászrégeni, a székelyudvarhelyi évekről is részletesen beszél. Az embereket – szüleit, hozzátartozóit, tanárait, nevelőit, osztálytársait – is alaposan bemutatja. Sokfelé megfordult, pappá szentelése után is számos helyre vetette a kényszerűség. Az egyházakat, a katolikus rendeket folyamatosan zaklató új hatalom, a diktatúra önkényeskedése a ferencesek felszámolásához is felhasznált minden eszközt. Az ifjú páter már első szolgálati helyén, Marosvásárhelyen is megtapasztalhatta ezt. Hányattatásaik során neki is meg kellett ismerkednie a börtönnel is. És bárhova került a későbbiekben, a gondok mindenütt rájuk találtak: Esztelneken, Radnán, a gyimesi Kosteleken, Csíksomlyón, Marosillyén, ismét Marosvásárhelyen, Fogarason. De mindenhol a végsőkig kitartottak, helytálltak. Lukács atyának pedig külön erőt adott Csíksomlyó ragyogása, illetve lelki, hitbeli őrzője, Babba Mária. E csillapíthatatlan vonzalom jegyében bontokoztatta ki tudományos munkásságát is, amelyért 2012-ben a Kriza János Néprajzi Társaság Életműdíjjal jutalmazta P. Daczó Árpádot.
Tánczos Vilmos néprajzkutató laudálta akkor, ez a méltatás is benne van a kötetben. Idézzünk belőle: "A csíksomlyói kegytemplomban és kolostorban kezdődött el P. Daczó Árpád Lukács vallási néprajzi munkássága, mégpedig a vallási néprajzi tárgyi értékek gyakorlati megmentése terén: összegyűjtötte a kolostor szétszóródott értékeit, csíki népművészetbe öltöztette a kegytemplomot, visszaállította a Kis- Somlyó keresztúti stációit és ledöntött keresztjeit. A kommunista diktatúra nehéz éveiben itt ismerkedett meg a népi Mária-tisztelet mélységével is". És még mennyi mindent tett, miközben a somlyói kegyhely titka, az ott kialakult és máig eleven napkultusz is foglalkoztatta, és írta tanulmányait, közleményeit az ősi gyimesi hiedelemvilágról. Naplóját, miként a kötet hátsó borítója is tanúsítja, 1937. november 1-jén kezdte el. Tiszta, gyermeki írással. Így szól: "A tegnap elhatároztam, hogy az iskolai év alatti események megjegyzése végett naplót írok. Mivel a tegnap vasárnap volt, nem voltak nyitva az üzletek és így nem tudtam beszerezni a szükséges füzetet, amibe írhatok. Ma kértem pénzt a Prefektus úrtól, vettem füzetet és az Isten segítségével nekikezdtem a napló írásának". Nem írt naponta, és az idő teltével a megkapó gyermeki naivitás is eltűnt a szövegekből, az őszinteség, az igazmondás önmagával szemben is kíméletlen igénye azonban, az önvizsgálat kényszere mindvégig megmaradt jegyzeteiben az utolsó, 2011. május 3-i naplóbeírásig. "Babba Mária! Őrangyalom! Mondjátok ti is Jézusnak, segítsen, hogy elvégzetlen, rám bízott feladat ne maradjon utánam" – hangzik fohászában. Aki végigolvassa a könyvet, azzal a meggyőződéssel teszi majd le, hogy Lukács atya elvégezte a rá bízott feladatot.
A kiadványban nagyjából időrendbe kerültek a dolgok, de ahol jónak látta, Kozma Mária időben egymástól távol eső, ám összetartozó eseményeket, történéseket, gondolatokat is társított. Így könnyebb az olvasónak átlátni, egybekapcsolni a főbb vonulatokat ebben az "életregényben". Vagy miben is? Nehéz műfajilag besorolni a kötetet. De nem is lényeges. Jó, hogy az írónő, aki megszoktatott, hogy regényei sorát mindegyre valamilyen rendhagyó ötlettel, próbálkozással megszakítva lepi meg közönségét, e problémamentesnek egyáltalán nem nevezhető, nemes kihívásnak is elébe állt. Abból az örömteli érzésből is átadhatott valamit az olvasóknak, ami akkor tölthette el, amikor az atya "spárgával, cipőfűzővel, szalaggal, gumiszalaggal stb. összekötött csomagocskáit" bontogatva, nyitogatva, kézbe vehette az iskolai füzeteket, más lapocskákat, és felfedezhette P. Lukács kincseit. "Aranyásó" könyves ösztöne most sem csalta meg.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely).

Sápadt fényben gyertya ég
Székely Ferenc újabb könyve kapta e sokat sejtető címet. Röviddel sikeres interjúkötete, A megmentett hűség megjelenése után naplójegyzetekkel jelentkezett az erdőszentgyörgyi néprajzi író, helytörténész, szerkesztő. Kiadványa alcímében tájékoztatja az olvasót, hogy Sütő András utolsó éveiről jegyzett le személyes, de a szélesebb közönség érdeklődésére is számot tartható dolgokat. A kötetet Bölöni Domokos szerkesztette, és gazdag képanyaggal is ellátták. A hátsó borítón az író fotóportréja látható, 75. születésnapján készült a pusztakamarási szülői ház tornácán. A felvétel alatt Sütő András szállóigévé vált pár sora: "A szülőföldnek sírhantjelöltjei vagyunk, őrzői és nevének fényesítői…, s amikor mindenütt elfelejtettek, a szülőföldnek még mindig akad mondandója rólunk". A naplójegyzetek ennek szellemében mindenekelőtt a család és a szűkebb pátria viszonylatában követik nyomon 2000. december 28- tól 2006. október 7-ig, az író temetésének napjáig, hogyan teltek Sütő életének megpróbáltatásokkal teli záróesztendei, mik határozták meg mindennapjait, miképpen küzdött meg betegségével, és igyekezett túllépni egyéni bajain, hogy annál hathatósabban szolgálhassa közösségét. Rég tisztában volt azzal, hogy "mindannyiunk háta mögött felgyűlt az idő: szép csendesen ereszkedünk alá, mint a harangóra súlya. Mind közelebb a földhöz, azután kopp! – megérkeztünk, s nincs kéz, amely az órát még egyszer fölhúzná". Ezt már 1970-ben megírta korszakos könyvében, az Anyám könnyű álmot ígér-ben, de mint a naplóból is egyértelműen kiderül, szinte utolsó pillanatig kitartott, harcát reménytelen helyzetben sem adta fel. E kötet szerzője számára külön elégtétel lehet, hogy munkáját az író székelyudvarhelyi szobrának avatásakor mutathatta be a közönségnek.
Székely Ferenc Sütő András unokaöccse, annak a pusztakamarási Székely Gergelynek a fia, aki az író említett könyvében Gyümölcsoltó Gergely néven szerepel. Gyakran megfordult nagybátyjáék marosvásárhelyi otthonában, elég sűrűn találkoztak Pusztakamaráson is, családi összejövetelek alkalmával, olykor ügyes-bajos ügyekben, utaztatásokban is igyekezett hasznossá tenni magát. A nagy családi találkozások, a "Tártkarú Találkozó" szervezése is lehetővé tette, hogy Székely Ferenc mélyebben betekintsen Sütőék életébe. Amikor úgy látta, valami fontosnak nem szabad feledésbe mennie, naplójához fordult. Volt esemény, amit két- három sorban rögzített, másoknak ugyanennyi, vagy még több oldalt szentelt. A naplójegyzetek nem csupán színesítik az íróról kialakult korábbi képünket, azok is találhatnak benne érdekességeket, figyelemre méltó dolgokat, akik alaposabban, szakszerűbben foglalkoznak a sütői hagyatékkal. Sokatmondó például, hogy az író az idő teltével milyen fontosságot tulajdonított a rokoni kapcsolatok ápolásának. Idézzünk a szerzőnek címzett és a napló függelékében közölt levélből: "Személyes vágyam és rokonsági megbízatásom szerint fordulok hozzátok, a Székely- családnak szerteszóródott tagjaihoz, akik lélekben és egymás iránti ragaszkodásban mindig legyűrtétek az elidegenedés veszedelmeit. Így őseink kegyeletében is megmaradván magatok is láthatjátok, miként lépdel fölöttünk és rajtunk az Idő, és szól hozzánk figyelmeztetőleg: soha, semmilyen körülmények között ne tévesszük egymást szem elől. Teljesítsük ki a vérségi kapcsolat néhol szakadt hálózatát!
Gyűljünk hát egybe minden eddiginél nagyobb sereglésben!
Kényszerű mulasztások után, szülők, nagyszülők elmúltával, mikor az ő vigyázó szemeiket is oly nagyon hiányoljuk: szeretettel és reménnyel hívlak, hívunk benneteket apáink, a Székely-család nemzedékeinek forrástájékára.
Pusztakamaráson, Marosvásárhelyen és Szászrégenben rendezzük meg mindannyiunk Tártkarú Találkozóját!
Ajándékozzuk meg egymást a viszontlátás, az együttlét örömével!"
A könyv függelékeként Székely Gergely és Dezméri Mária szerteágazó családfáját is megismerhetjük. A Sütő- levélből azonban, akárcsak a kötet egészéből, az is kirajzolódik az olvasók előtt, hogy az írót nemcsak a közvetlen közeliek és a tágas rokonság, hanem a sokkal kiterjedtebb nagy család sorsa is izgatta. Nemzetben gondolkozott, és a Szabó Dezső-i elvet vallotta ő is, miszerint "minden magyar felelős minden magyarért". Életének, életművének ez is megszívlelendő tanulsága.
(nmk)
A könyv beszerezhető a szerzőnél az erdőszentgyörgyi iskolai könyvtárban illetve Marosvásárhelyen, a Bernády Házban.
Népújság (Marosvásárhely)

Szaporodnak irodalmi zarándokhelyeink
Igen, székelyföldi kiruccanásai során aki csak teheti, egy megállót Udvarhelyre is beiktat ezután, hogy legalább egy főhajtásnyira elidőzzön Sütő András szobránál a művelődési ház előtti téren. A vasárnapi avatóünnepségen az író számos tisztelője ott volt. Helybeliek és környékbeliek, marosvásárhelyiek, kolozsváriak, sepsiszentgyörgyiek, magyarországiak, amerikaiak, és még ki tudja hányan és honnan a tömegben. Sokan méltatták az eseményt, dicsérték a kezdeményező udvarhelyieket, dr. Ferenczy Ferencet, a Sütő András Baráti Egyesület tagját és az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány elnökét, Lőrincz Györgyöt, a helyi önkormányzatot és mindazokat, akik adományaikkal, másfajta hozzájárulásukkal lehetővé tették a szoborállítást. Jutott az elismerésből az emlékmű alkotójának, Zavaczki Walter fiatal szobrászművésznek is. De a tisztelgés mindenekelőtt "szavaink Nagyfejedelmét" illette.
Közben sokunk fejében az is megfordult, hogy Sopron után minket, marosvásárhelyieket Székelyudvarhely is megelőzött. Pedig úgy illett volna, hogy elsőként az író városa tegye ily módon is nyilvánvalóvá: időtől, koroktól függetlenül elevenen kívánja tartani Sütő András emlékét. Illő helyen álló, méltó köztéri alkotással! De hol vagyunk még ettől?! És bár igaz az, amit az író, irodalomkritikus barát, Gálfalvi Zsolt mondott az avatáson, miszerint szavakból, gondolatokból formálva, jelképesen mindenütt, ahol magyarok élnek, áll egy-egy Sütő-szobor, azért az olvasók, az utókor tiszteletének szobormások alakjában is testet kell öltenie. Marosvásárhelyen mindenképpen. Erre mégsem kellene időtlen időkig várnunk!
De idézzük is Gálfalvi Zsoltot a Lényeglátó jelentések című írásából. A június 23-i eseményre megjelentetett tartalmas kiadványban olvasható: "Ha van értelmes emberi élet, ha van az elmúlással perelő életmű, a Sütő Andrásé ezek sorában világít. Szárnyas szavai létünkbe ivódva példázzák az írástudó törékeny és mégis lélekerősítő lehetőségeit. A kíméletlen történelem szorításában is lehet az emberség, az értelem becsületérzé-sének, az emberi- közösségi értékek őrzésének, teremtő lombosításának az esélyeit egyengetve élni és munkálni". És tovább: "…az értékteremtő képességet és életrevalóságot sűrítő nyelvet éltette, gyarapította, művelte szállóigékké nemesedett, lényeglátó jelentésekkel tartalmasodott szókapcsolatokkal. És ezt óvta, őrizte konokul, következetes elszántsággal, teremtő képzelettel, sokrétű tudással, szivárványos kedéllyel – és személyes áldozatvállalással.
Korunkban a sietős szoborállítók és szoborrombolók elfogult buzgalma és felszínes frázisokba burkolt erőszakos igyekezete miatt néha kétessé válik az emlékjelek értelme. Sütő András rég várt szobra azonban maradandó szavakból, gondolatokból épül és lelkünkben formálódik klasszikus értékű, igehirdető, megtartó művének jelképévé".
A Sütő András munkásságát, egyéniségét fotókkal is felidőző kötet tizenöt író, költő, pályatárs esszéjével, visszaemlékezésével, vallomásával, értékelő soraival vázolja fel mindazt, amit Pusztakamarás 2006-ban elhunyt fia élete nyolcvan esztendeje alatt nyújtott közösségének, könyvei olvasóinak, drámái nézőinek.
A vasárnapi avatóünnepség jóformán még véget sem ért, a kisgyerekek máris ott viháncoltak a méretes bronzszobor talapzata körül. Az író talán épp ennek örülne a legjobban: a legtermészetesebb módon jelen lehet az emberek mindennapjaiban, s ércmása révén talán szellemi létünk köznapi vérkeringésébe is szervesebben bekapcsolódhat.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)

Séta Nagyvárad múltjában és jelenében
Kolozsvár, Marosvásárhely, Visegrád, Segesvár: ebbe a tekintélyes listába sorol be most Nagyvárad, azaz a Projectograph kiadó legújabb Kincses Képeskönyve*, amely ezúttal a Partium fővárosába kalauzol el. A kiadó kezdeményezése dicséretes, hiszen a gyerekek szintjén igyekszik emberközelbe hozni az kiválasztott városok történelmét, és teszi mindezt emészthető, szerethető módon, sok érdekes történettel, apró adalékkal fűszerezve. És persze, Jánosi Andrea remekbe szabott illusztrációt sem hagyhatjuk szó nélkül, hiszen ennek a sorozatnak a kezdetektől az a jellemzője, hogy kép és szöveg teljes egyenrangúságban szolgálja az olvasót.
Az összes, eddig megjelent Kincses Képeskönyv esetében jellegzetes a borító, úgy is fogalmazhatunk: felüti az alaphangot, hiszen igyekszik megragadni a városra leginkább jellemző helyet, ami a legtöbb esetben egy tér, rajta templommal. Nagyvárad esetében ez picit módosul, bár a tér stimmel, központi épülete azonban ezúttal nem az Isten, hanem inkább Thália papnőinek hajléka, azaz a színház. A Szigligeti Színház, amely az évek során mit sem veszített jelentőségéből, és ma is központi helyet foglal el a város életében. Ugyanakkor, ha Nagyváradról van szó, akkor semmiképp sem tekinthetünk el az alapítónak tartott Szent László királytól, akinek emlékét jelentős mértékben ápolják mind a mai napig. Nem véletlen, hiszen – amint arra a könyv szövege is rávilágít –, bár Várad egykori vára mellett már 900 esztendővel ezelőtt is szétszórtan ott állt néhány, apró kunyhókból álló falucska, a település felvirágoztatása valóban a szent királynak köszönhető, aki Bihar várából átköltöztette a püspökséget a kedvezőbb fekvésű és biztonságosabbnak ítélt Váradra, majd elrendelte egy pompás székesegyház megépítését. 1095-ben ide is temették el a nagy királyt, akinek ereklyéit még hosszú ideig őrizték Váradon, majd átkerültek a győri székesegyházba. 1390-ben pedig egyedülálló lovasszobrot is avattak (a Kolozsvári testvérek remekművét) a király emlékére, amely több száz évig őrködött éberen a város fölött, amíg végül a két világháború közötti zavaros időkben el nem távolították, az összes többi magyar szoborral együtt.
A könyv a város történetének többi jelentős mozzanatát is felidézi, pl. a kolostorok létrejöttét, a különféle szerzetesrendek megtelepedését és kultúraterjesztő szerepét, a gazdaság és kézművesség fejlődését, a reformáció terjedésével pedig az oktatás fellendülését. Arra is fény derül, honnan erednek a városnak és környékének olasz vonatkozású helynevei, és a jelenlegi városcímer előtörténetéről is értesülhet a kíváncsi olvasó.
Egy város történelme annyira komplex, hogy őrületes munka ebből egy kötetrevalót szűkíteni, ráadásul gyerekek számára is érthető formában, a könyv szerzői azonban minden szinten teljességre törekednek, így a végső kép, ha itt-ott hiányos is (mert nem is lehet másmilyen), mégis kikerekedik. Az olvasó úgy barangolhatja végig Nagyvárad izgalmas történetét, hogy számos apróságot megtud, pl. azt is, hogy a Szigligeti Színházat Jászai Mari egyik, zajos sikert aratott váradi fellépése után kezdték el építeni, a város színházszerető lakosságának határozott igényére, és 1900-ban már készen is lett az eklektikus épület, amely azóta is fontos meghatározója a település arculatának. A kultúra amúgy is fontos szerepet játszik itt, gondoljunk csak Adyra és a holnaposokra (akiknek újabb kori szobra már nem kerülhetett be a kötetbe, így ez a jövő feladata maradhat). A könyv ugyanis nagyjából a ’89-es változások utáni megújulással ér véget, kitérve a teljesen új képződményekre és a felújított állatkertre.
Zágoni Bálint (szövegben) és Jánosi Andrea (illusztrációban) ezúttal is igényes munkát végzett (eléggé rájuk jellemző módon), a könyv pedig minden bizonnyal azoknak is örömet fog okozni, akiknek nincs különösebb kötődésük a városhoz, de szeretnek tájékozódni a történelem és a helytörténet útvesztőiben. Vagy csak szeretnék kigyűjteni a sorozat darabjait, amelynek soron következő köteteit is érdeklődéssel várjuk.
SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES
*Kincses Képeskönyv Nagyvárad. Projectograph kiadó, Kolozsvár, 2013.
Szabadság (Kolozsvár)

Bajnai Kolozsváron csak turista, nem magyar
Nem felejtik el a határon túli magyarok, hogyan viszonyult hozzá- juk az a kormány, amelynek Bajnai Gordon minisztere, majd miniszterelnöke volt – ezt üzenték a „Turista vagyok, nem magyar" feliratú póló átadásával az Erdélyi Magyar Ifjak.
Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület elnöke, Turista vagyok, nem magyar feliratú pólót ajándékozott pénteken Bajnai Gordonnak Kolozsváron.
Sorbán Attila Örs az MTI-nek szombaton elmondta, azt szerették volna üzenni a pólóval, hogy az erdélyi magyarok vendégszeretők, de nem felejtették el, hogy az a kormány, amelynek Bajnai Gordon előbb minisztere, később miniszterelnöke volt, hogyan viszonyult a határon túli magyarokhoz. „Bajnai Gordon a miniszterelnöksége alatt egyszer sem látogatott el Erdélybe, csak most, a választások előtt egy évvel, szavazatokért kuncsorogni jött ide" – jelentette ki az EMI elnöke. Hozzátette, a felirattal a Magyar vagyok, nem turista szövegű pólókra kívántak visszautalni. Ezeket a pólókat a kettős állampolgárságról tartott 2004. december 5-i népszavazás után viselték előszeretettel Magyarországon az erdélyi magyarok, Erdélyben pedig a nemzeti összetartozás érzését fontosnak tartó magyarországiak.
Bajnai Gordon pénteken este az MTI-nek úgy vélekedett az „ajándékról", hogy az efféle eszközök megszokottak a modern politikában, „emiatt nem kell megsértődni". Hozzátette, a póló felirata rá nézve nem igaz, hiszen mind Erdélyben, mind Magyarországon magyarnak érzi magát. „Úgy kívánok politizálni, hogy mindenki lássa, az itt élő magyarokért is kellő felelősséggel járok el, és segítem őket abban, hogy magyarok lehessenek, és boldoguljanak a szülőföldjükön" – nyilatkozta az MTI-nek Bajnai Gordon.
Az Együtt-PM szövetség vezetője csütörtökön Marosvásárhelyen találkozott helyi értelmiségiekkel, a gazdasági élet képviselőivel, szombaton Kolozsváron együtt ebédelt Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, ellátogatott a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetbe, délután pedig kolozsvári értelmiségiekkel, üzletemberekkel találkozott. Amint az MTI-nek elmondta, tájékozódni, ismerkedni jött Erdélybe.
MTI
Erdély.ma

Újvidéki győztes, erdélyi díjözön a színházi fesztiválon
Sorsszerűség a köbön: a 25. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja programjának utolsó, ráadásul Opera ultima címet viselő versenyelőadásának, az Újvidéki Színház produkciójának ítélték oda a seregszemle fődíját. A kitüntetések túlnyomó része Erdélybe „utazott”.
Lehetne spekulálni, hogy a szervezők direkt szánták-e az újvidékiek slusszpoénját a kisvárdai fesztivál végére, de alighanem a klasszikus „gondolta a fene” választ kapnánk az érintettektől. Annál is inkább, mivel az anyagi okokból minden korábbinál „fapadosabbra” hangolt fesztivál résztvevői többnyire „forró ágyváltással” cserélték egymást. Az újvidékiek Opera ultimája mindenesetre a versenyszegmens méltó befejezése volt, s a várszínpadi előadás végén bizony sokakban megfogalmazódott: ezzel az előadással még bármi megtörténhet. Meg is történt: fődíjas lett. Nemcsak a szinte émelygést okozó tömény kérdésfelvetéssel, amelyek éppen igazságuk révén közelített vészesen a demagógiához. Szerencsére még idejében behúzta a vészféket, s így teljesen alkalmasnak bizonyult arra, hogy sokáig emésszük magunkat a hallott-felvázolt helyzeteken, amelyek térségünkben bárhol maximálisan aktuálisnak tűnhetnek.
Beaumarchais szövegei – A sevillai borbély és Figaro házassága – már történelmileg forradalminak számítanak, s mint kiderült, Gyarmati Kata dramaturg és Kokan Mladenovics rendező radikális újraértelmezésére is alkalmasak. A keretül szolgáló aktuálhelyzet ismerős: egyre inkább elharapózik az a gyakorlat, hogy a színházfenntartó beleszól a műsorpolitikába. Az intézmény válasza két, merőben ellentétes töltetű és stílusú felvonásban érkezik. Az első – a mozarti sevillai borbély – remek paródiája a történetnek és operának egyaránt, sok jó ötlettel és egyensúlyérzékkel.
Szünetben nem is sejtjük, mi vár ránk a folytatásban. A Figaro házassága csak laza keret térségünk alapvető társadalmi, művészi, szociális problémáinak kimondásához, a maradék művészi szabadsággal megfogalmazott forradalmi kiáltvány közzétételéhez. Sötét, elkeserítő üzenet, erősen határos a kocsmapolitizálással, alaposan próbára teszi befogadóképességünket. A feszes szerkezet, a remek színészi játék azonban „eladja” a talán nem is annyira túlrajzolt képet. A tapsrend után szinte szövetségesként álltunk fel helyünkről: meg kell próbálni, ellenkező esetben szinte nem érdemes színházat csinálni. És Kisvárdát játszani sem.
Kisvárdai dicsőséglista
Életmű-díj: Fülöp Zoltán (színművész, Csíki Játékszín), Hernyák György (Újvidéki Művészeti Akadémia osztályvezető tanára)
Fődíj: Ultima című (az Újvidéki Színház Opera ultima című előadása)
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának díja: Bányavakság (a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata)
Legjobb alakítás (megosztva): Nagy Dorottya és Bányai Kelemen Barna (Bányavakság – a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata) Kisvárda Város Díja: Tokai Andrea (Parasztopera – temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház)
Kisvárda város polgármesterének díj: Béres Márta (szabadkai Kosztolányi Dezső Színház) A legígéretesebb fiatal színész számára alapított Teplánszky Kati-díj: Egger Géza (a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata – A nyugati világ bajnoka című előadása) A Kisvárdai Várszínház által felajánlott egyéni díj: D. Albu Annamária (sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház – Az imposztor című előadása)
A Kisvárdai Várszínház által felajánlott egyéni díj: Szakács László (Az imposztor, valamint a Bányavakság című előadásban nyújtott alakításáért)
Közönségdíj: a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Az imposztor című előadása
Csinta Samu
székelyhon.ro

Húszéves a nyárádszeredai kertészeti egyetem
Szombaton nagyszabású "szülinapos hangulatú" rendezvény keretében ünnepelték meg a nyárádszeredai kertészeti egyetem megalakulásának 20. évfordulóját. Az egyetem hivatalos neve ma: a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara Határon Túli Levelező Tagozata, ahol eddig 414 diplomás kertészmérnököt neveltek. További 600-an fordultak meg még az egyetemen, akik nem szereztek oklevelet, de ők sem távoztak üres tarsollyal. A rendezvényre meghívták mindazokat, akik segítettek a tagozat létrehozásában, akik működéséhez hozzájárultak, akik tanítottak, akik anyagi és szellemi támogatást nyújtottak. Az ünnepség, amelyre a Bekecs étteremben került sor, Móré Levente lelkész, kertészmérnök igehirdetésével és a Bocskai Dalkar női karának fellépésével vette kezdetét.
– Húsz évvel ezelőtt egy szükségszülte oktatási formát indítottunk el az akkori Budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Határon Túli Tagozataként, a hétvégeken működő kertészmérnök képzést. Szakadékot áthidaló, vagy űrkitöltő képzésnek is nevezhető. Azért volt szükség erre a képzésre, mert Erdélyben a Bolyai Egyetemmel egy időben megszüntették a magyar nyelvű felsőfokú agrároktatást. Mély szakadék, nagy űr keletkezett az erdélyi magyar agrárszakember- képzésben. Megöregedtek agronómusaink. Márpedig egy kiöregedett, kihalófélben lévő szakembergárdával nem lehet versenyképes, korszerű mezőgazdaságról álmodni, életképes magángazdaságot szervezni, működtetni. Ezt a szakadékot kellett valamiképpen áthidalni. Ez volt a 20 évvel ezelőtt megálmodott képzésünk célkitűzése, küldetése. Magyarügy, misszió a javából. Olyan felsőfokú képzési forma szervezésére kellett törekednünk, amely az adott politikai légkörben, gazdasági helyzetben megvalósítható, amely kis és gyorsan megtérülő befektetéssel rövid idő alatt jövedelmet, megélhetést biztosít a végzetteknek. Ezt ismerte fel az RMGE akkori országos vezetősége. Tudtuk, hogy az önálló Bolyai Egyetem, s a felsőfokú magyar nyelvű állami agrároktatás újraindítására sokat kell várni. Lépni kellett. Mi léptünk az aggályoskodók, a kishitűek, nemzetféltők riogatása, acsarkodása ellenére is. Idővel elcsitultak a nemzetféltők harsonái, mi meg végeztük csendben, szerényen, a jó ügy szolgálatának tudatában a magunk dolgát. Megteremtettük a magunk kis helyi autonómiáját. A semmiből indultunk, felkarolta ügyünket a Bocskai István Alapítvány, jól jött az anyagi támogatás az anyaországtól, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem szellemi segítsége, ami nélkül ma nem lenne mit ünnepelni. 414 diplomás magyar kertészmérnököt képeztünk Erdélynek, 95 százalékuk a szülőföldön maradt, tizenöt fiatal oktatót és volt tanítványt irányítottunk doktori iskolába, 13-an meg is szerezték ezt a tudományos fokozatot – mondta dr. Jakab Sámuel, a tagozat vezetője, aki hozzátette Nyárádszeredának köszönheti a Sapientia EMTE, hogy marosvásárhelyi karán ma akkreditált nappali kertészmérnöki képzés folyik. Tantestületének törzsgárdája az itt oktató konzulensek közül verbuválódott. S ha nincs az egyesek által "burjánegyetemnek" gúnyolt képzés, akkor ma nem lenne a Sapientián akkreditált nappali kertészmérnöki és tájtervezői szak.
Az ünnepi beszédek során elmondták, hogy a kertészmérnöki képzés révén Nyárádszeredát sokkal többen ismerik országszerte és a határon túl is, mint valaha.
– Hosszú távon biztosan megtérülő befektetés volt, nem volt elfecsérelt pénz, amivel az anyaországiak támogatták, hiszen nem csak az erdélyieket szolgálja, hanem az anyaországbelieket is. A végzettek számos magyarországi cég kihelyezett fiókvállalatainak vezetői, összeköttetői. Kitárultak a romániai piac kapui a magyarországi kertészek, faiskolások előtt, mindkét ország előnyére.
Az ünnepség során felszólalt még Tóth Sándor polgármester. Dr Hrotkó Károly dékán, Halászné Zelnik Katalin, aki oroszlánrészt vállalt a Budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Határon Túli Tagozatának létrehozásában. Nevének említésekor, beszéde végén, a teremben helyet foglaló oktatók, volt és jelenlegi diákok a köszönet jeléül, hosszasan tapsolták.
Az üdvözlőbeszédeket követően számos oklevelet osztottak ki.
Az ünnepség díszebéddel és vigalommal folytatódott. Fellépett a Bekecs Néptáncegyüttes.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Budapest ne gyarmatosítson!
Rendszeresen jönne Erdélybe Bajnai Gordon
„A mindenkori magyar kormány munkájának a mércéje, hogy attól, amit csinál, könnyebb lesz-e magyarként boldogulni a szülőföldön, vagy nehezebb” – nyilatkozta lapunknak Bajnai Gordon, Magyarország volt miniszterelnöke, az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért Választói Szövetség vezetője pénteken este, miután kolozsvári értelmiségiekkel találkozott a Minerva-házban szervezett zártkörű beszélgetésen. A politikus csütörtökön Marosvásárhelyen helyi értelmiségiekkel és a gazdasági élet képviselőivel, pénteken pedig Kolozsváron az RMDSZ vezető politikusaival és a Kisebbségkutató Intézet munkatársaival találkozott.
Most tájékozódni, tanulni, figyelni és kérdezni jött Erdélybe Bajnai Gordon volt magyar miniszterelnök, aki pénteken este nyilatkozott a Szabadságnak.
– Ugyanakkor világos szándék is vezérelt: az, hogy az erdélyi magyarság és a mindenkori magyar kormány kapcsolatát új alapokra kell helyezni. Azt is ki kell mondani, és mi már kimondtuk, hogy a kettős állampolgárság ügye nyugvópontra jutott, sok év, a nemzetet mélyen megosztó, helyenként megalázó vitái után ezt a kérdést lezártnak tekintjük. Nem akarjuk újra nyitni sem a kettős állampolgárság kérdését, sem azt az elvet, hogy az állampolgársághoz szavazati jog is társul. Ez tény. A másik fontos dolog, és ebben már újítani kell: hogy ne Budapestről próbálják megmondani a tutit az itteniek számára, hanem az itt élő emberek demokratikusan megválasztott képviselői, szervezetei által képviselt politikát kell tiszteletben tartania a mindenkori magyar kormánynak. Szóval, fordítsuk meg a viszonyt! Budapestnek az a dolga, hogy segítsen, nem pedig az, hogy megpróbáljon gyarmatosítani vagy kontrollálni mindenkit. A mindenkori magyar kormány munkájának a mércéje, hogy attól, amit csinál, könnyebb lesz-e magyarnak megmaradni, és magyarként boldogulni a szülőföldön, vagy nehezebb. Attól tartok, hogy néha a nagy kardcsörtetés, kiabálás közepette valójában nehezíti ezt Magyarországról a kormány. Például akkor, amikor a belpolitikai konfliktusokat exportálja ide, és ezzel gyengíti a magyarság érdekérvényesítő képességeit. Ennek véget kell vetni. A támogatáspolitikát is úgy kell meghatározni, hogy az itt élők szempontjait szolgálja, ne a hazai klientúra építését, legalábbis mi ezt szeretnénk.
– Milyen következtetések vonhatók le a mostani látogatása kapcsán?
– Nem szabad rövidtávon gondolkodni. Nem kampányolni vagy szavazatot gyűjteni jöttem, hanem tájékozódni és partneri viszonyt építeni. Ez hosszú távra szól, és azt gondolom, hogy ez egy hosszú távú, nyugodt partneri építkezés kell hogy legyen. Azt szeretném, hogy az erdélyi magyarság támogatásának kérdése ne párthovatartozás ügye legyen. Nem szabad, hogy négyévente a politikai változások felforgassák, tönkretegyék ezt a viszonyt.
– Mi várható ebben a tekintetben az elkövetkező időszakban, a megismerést és az úgymond anyaggyűjtést illetően?
– Szeretnénk élő kapcsolatokat teremteni: ezt az jelenti, hogy rendszeresen jönni, beszélgetni, sokszor csak zárt körben, nem reklámcélból. Szeretnénk továbbá, hogy azok a szempontok, amelyek itt fontosak, Magyarországon is fontosak legyenek. A folyamatos megismerés és erős egyeztetés révén kívánjuk ezeket a szempontokat beépíteni a programunkba.
Szabadság (Kolozsvár)

Az orvosok szerint megoldott az anyanyelvű betegellátás
Nem jelent akadályt az erdélyi és partiumi egészségügyi intézményekben, ha a beteg nem tud románul, a lapunk által megszólaltatott illetékesek szerint mindenhol vannak magyar anyanyelvű szakemberek, akik szükség esetén tolmácsként is helytállnak, és a világnyelvek használata is megoldott.
A marosvásárhelyi kórházakban az idős román nemzetiségű orvosprofesszorok is készségesen megszólalnak magyarul, ha a beteg érdeke ezt kívánja, fiatalabb kollégáik azonban már nem vevők a számukra indított magyar nyelvtanfolyamra.
A Szatmár Megyei Kórházban nem gond, ha olyan páciens érkezik, aki nem beszél románul, magyarul viszont tud. Amint azt Constantin Demiantól, az intézmény szóvivőjétől megtudtuk, nincs külön tolmácsuk, hisz fordító alkalmazását nem teszik lehetővé számukra a hatályos törvények, a betegek anyanyelvhasználattal kapcsolatos jogait azonban szem előtt tartják. Mint kifejtette: sok a magyar nemzetiségű, illetve magyarul beszélő munkatársuk, minden részlegen dolgoznak olyanok, akik tudnak értekezni a románul nem tudó páciensekkel, ők segítenek, ha nyelvi problémák merülnek fel.
Demian szerint a megyei kórházban ez soha nem okozott gondot. Problémáik inkább olyankor vannak, ha nemcsak románul, de magyarul sem tud a beteg, ilyenkor nehezebben oldható meg a kommunikáció. Mint elmondta, nemrég egy olasz férfit kezeltek, de találtak olyan személyt, aki segített értekezni az illetővel.
„Vannak orvosaink, akik tudnak magyarul és olyanok is, akik nem. Utóbbiak vannak többségben, de igyekszünk úgy kialakítani a beosztást, hogy minden műszakban legyen magyarul beszélő orvos vagy asszisztens" – magyarázta lapunknak Gheorghe Carp, a nagyváradi megyei kórház igazgató-menedzsere. Elmondta, főállású tolmácsot ugyan nem tudnak alkalmazni, de tudomása szerint a nyelvi nehézségek nem okoztak fennakadást, szükség esetén mindig akadt valaki, aki fordított.
Magyarul beszélnek a román professzorok
A Maros megyei, de kiváltképpen a marosvásárhelyi kórházakban az idősebb nemzedékhez tartozó román nemzetiségű orvosok többsége is készségesen kommunikál anyanyelvükön a betegekkel. A pozitív hozzáállás annak is betudható, hogy az érintettek felfogják, nemcsak a betegnek van szüksége az orvosra, hanem az orvosnak is a betegre, vallja Konrád Judit. A Maros megyei kórház igazgatónője nem emlékszik, hogy az utóbbi években valaki is ilyen jellegű panaszt emelt volna a román nemzetiségű orvosok ellen. Mint mondta, olykor ő is meglepődött, hogy némelyik kollégája, aki a hétköznapi életben csak románul szólal meg, betegeivel milyen szépen beszél magyarul.
Aki meg nem tud magyarul, általában a nővérek segítségével próbálja megérteni a beteget, illetve megértetni magát. „Nem is az 55 és 65 év közöttiekkel van gond, hanem a fiatalabbakkal. Közülük már kevesen beszélik a nyelvet, azok, akik más régiókból érkeztek, nem is értenek magyarul. A kollégák nagy részében mégis megvan a jóindulat, van, aki legalább néhány szó erejéig próbál magyarul szólni az idősebb betegekhez. Olyan eset is volt, amikor a rezidens orvos megkért, tolmácsoljam azt, amit mond az idős magyar bácsinak" – ecsetelte a helyzetet Vass Levente urológus főorvos, a Studium Alapítvány kuratóriumi alelnöke.
A fiatalabb generáció nyelvtudását a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) próbálta pótolni, amikor meghirdette az ingyenes nyelvkurzust. „A román diákok és ifjú orvosok közül elég sokan jelezték, hogy szívesen megtanulnának magyarul, de amikor meghirdettük a kurzust, egyikük sem iratkozott be" – mondta el lapunknak Ádám Valérián, a szervezet titkára. Szerinte egyesek attól tartanak, ha megszólalnak magyarul, nacionalista társaik megbélyegzik, kiközösítik őket.
Ádám elmesélte, hogy az évfolyamtársai között volt egy olyan magyar vezetéknevű, de román nemzetiségű vásárhelyi kollégája is, aki hatodév végére egy-két káromkodásnál többet nem tudott vagy nem akart megtanulni magyarul. „Amikor több végzős diáknak is mondtam, hogy az ő érdeke lenne magyarul kommunikálni a beteggel, elvégre az idős, neves román profeszszorok is ezt teszik, azt válaszolták, hogy a korábbi nemzedékek kényszerből tanulták meg a nyelvünket" – mesélte lapunknak a RMOGYKE titkára.
Nincs panasz a szórványban és a magánkórházakban sem
A szórványban sem okoz problémát a magyar nyelv használata orvos és páciens között. Bende Barna, a vajdahunyadi kórház igazgatója a Krónikának elmondta, bár a dél-erdélyi megyében – ahol mindössze öt százalékra tehető a magyarság számaránya –, kevés a magyar nemzetiségű egészségügyi szakember, eddig nem okozott gondot a csak magyarul tudó páciensek ellátása. Mint részletezte, az általa vezetett, mintegy 850 alkalmazottat foglalkoztató vajdahunyadi kórházban csupán öt orvos és 12 aszszisztens beszél magyarul, azonban nem volt rá példa, hogy nyelvi korlátok miatt ne tudtak volna ellátni valakit.
„Ilyenkor itt vannak a magyarul tudó kollégák, de itt vagyok én is, van, akivel magyarul beszélni" – mondta a kórházigazgató. Hozzátette, a Hunyad megyei magyarok nagy része jól beszél románul, az idősek is megértik, ha az ország hivatalos nyelvén mondják el problémáikat, eddig csupán magyarországi turisták esetében volt szükség „tolmácsra". Az igazgató szerint arra az esetre, ha éppen nincs ügyeletes magyar anyanyelvű szakember, a kórház szerződést kötött egy céggel, amely szükség esetén azonnal tolmácsot biztosít, erre azonban eddig csak az angol nyelv vonatkozásában volt szükség.
A magyar nyelvű kommunikáció orvos és betege között a magánkórházakban is megoldottnak tűnik. Zsigmond István, a kolozsvári Gynia magánklinika résztulajdonosa és szakorvosa elmondta, az intézményben a gondozónők kivétel nélkül beszélnek magyarul, akárcsak az asszisztensek legalább fele, a személyzet kiválogatásakor ugyanis ez kritérium volt. „A kétnyelvűségből soha nem származott gond, hiszen a román kollégák is tudják, menynyire fontos az anyanyelvű ellátás" – hangsúlyozta a szülész-nőgyógyász, hozzátéve, hogy az intézményben a feliratok is kétnyelvűek.
A nagyváradi Pelican magánkórházban kérésre tolmácsot biztosítanak a románul nem tudó betegek számára, mondta lapunknak Angela Perneş. Az intézmény illetékese szerint ugyanis az egészségügyi személyzet csak az állam hivatalos nyelvét használja.
Jelbeszéddel is lehet majd kommunikálni
Minden téren biztosítani próbálják a betegekkel való akadálytalan kommunikációt a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Kórházban. András Nagy Róbert kórházigazgató lapunknak elmondta, az anyanyelven történő kommunikáció zavartalanul zajlik az intézményben, a több éve Sepsiszentgyörgyön dolgozó román orvosok megértik a magyarul megfogalmazott panaszokat, ám mindenképpen gondoskodnak róla, hogy az asszisztens tudja tolmácsolni a beteg mondanivalóját és lefordítsa az orvosi utasításokat. András Nagy Róbert elmondta, mandátuma alatt egyetlen ilyen jellegű panaszt kellett orvosolnia: a betegtájékoztatónál nem tudta magát megértetni egy idősebb férfi. Azóta megoldották a problémát, mindig teljesít szolgálatot magyarul is beszélő alkalmazott.
A betegekkel való kommunikáció másik vetülete a külföldiek egészségügyi ellátása, idén például 3–4 balesetet szenvedett külföldi állampolgárt kellett ellátni a sürgősségen. Az igazgató hangsúlyozta, ha a beteg beszél valamilyen világnyelven, akkor megértik, hiszen mindig van szolgálatban olyan alkalmazott, aki jól beszél angolul, németül, franciául vagy éppen olaszul. Gond akkor van, ha a beteg csak saját anyanyelvén, például szerbül vagy bolgárul beszél, az ilyen helyzeteket szinte lehetetlen áthidalni.
Most azon dolgoznak, hogy megoldják a sérültekkel, a süketnémákkal való kommunikációt. Szakembert keresnek, aki szolgáltatói szerződés alapján, szükség esetén a rendelkezésükre áll, és jelbeszéddel tolmácsol a süketnémák és orvosok között. Az igazgató hangsúlyozta, a szolgáltatás biztosítása a kórház akkreditálásának egyik feltétele, így minél hamarabb meg fogják oldani.
Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője lapunknak korábban elmondta: a hozzájuk tartozó intézményekben megvizsgálták a nyelvi jogok érvényesülését, és arra a következtetésre jutottak, hogy valamennyi kórházban, mentőállomáson és más szociális intézményben a magyar és német betegek anyanyelvükön részesülhetnek gondozásban. „Az egészségügy különösen érzékeny terület a kétnyelvűség szempontjából, a beteg számára már az is kommunikációs korlátot jelent, hogy rosszul érzi magát, ezért fontos, hogy anyanyelvén kapjon információt. A gyógyulása szempontjából is elsődleges, hogy a beteg megértse, mi történik vele, mik a teendői" – mondta Tar Gyöngyi.
Mint arról beszámoltunk, az Európa Tanács felkérésére az egészségügyi minisztérium számon kérte a megyei igazgatókon a kisebbségi és regionális nyelvek európai chartájának érvényesítését. A szaktárca arról kért jelentést, milyen intézkedéseket hoztak annak érdekében, hogy a kórházakban az ápolásukra bízott személyekkel anyanyelvükön értekezzenek. Florin Buicu, a képviselőház egészségügyi bizottságának titkára úgy nyilatkozott, az egészségügyi rendszernek sokkal súlyosabb problémákkal kell szembenéznie, mint a nyelvi jogok kérdése.
A kórházakban is vizsgálódna a CEMO
Amennyiben a budapesti Kisebbségjogvédő Intézet elfogadja a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) pályázatát, a szervezet júliusban nekilát a Maros megyei kórházak felméréséhez. Aktivistái eddig az oktatás és a közigazgatás területén végeztek vizsgálatot. Szigeti Enikő programvezető szerint a felmérések eredménye lehangoló. „A kórházak esetében egyelőre csak egy apró előrelépést látunk: Lokodi Edit Emőke elnöksége idején valamennyi megyei érdekeltségű egészségügyi intézmény homlokzatára kikerült a kétnyelvű felirat. A falak közt viszont egészen más a helyzet" – fejtette ki Szigeti Enikő. A régebbi egységek folyosóiról és ajtóiról a 80-as évek közepén távolították el a kétnyelvű feliratokat, az új kórházba már ki sem tették. A tavaly avatott új sürgősségin a magyar felirat, az angollal együtt, kisebb méretben ugyan, azonban megjelenik a román alatt.
Krónika (Kolozsvár)

Máért és magyar–magyar párbeszéd Tusványoson
A magyar–magyar párbeszéd és a Nyugat-Balkán a kiemelt témája az idei Tusványosnak, a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek július 23–28. között Tusnádfürdőn – jelentette ki Németh Zsolt külügyi államtitkár tegnap az esemény budapesti sajtótájékoztatóján.
Németh Zsolt szerint a szabadegyetem alapgondolata, hogy a közép-európai térségben a stabilizáció és a történelmi megbékélés legfontosabb eszköze a kisebbségi jogok biztosítása. A múlt heti, a második világháború magyar és szerb ártatlan áldozatai előtti magyar–szerb államfői főhajtás kapcsán hangsúlyozta, hogy a Tusványos kiemelt témái között szerepel a Nyugat-Balkán is. Emellett valóságos „mini-Máért”, azaz Magyar Állandó Értekezlet is lesz a szabadegyetemen, amelyre az összes Kárpát-medencei magyar politikai szervezet vezetőjét várják. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a tábor nyitott mindenki számára, így számítanak román politikusokra, köztük kormánypártiakra is. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere már jelezte részvételét – tette hozzá. Emellett várják az RMDSZ vezetőit és magyarországi ellenzéki politikusokat, köztük Schiffer Andrást, az LMP társelnökét is. „A Tusványos attól erős, hogy sokszínű, erre törekednek a szervezők” – mondta Németh Zsolt.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke annak kapcsán, hogy az idei Tusványos mottója A mi időnk!, arról beszélt, hogy „talán sikerül előbbre lépni az erdélyi együttműködésben”. Úgy lehetünk sikeresek, ha a magyar politika szereplői Erdélyben és a Kárpát-medencében valamilyen közös nevezőt alakítanak ki – fogalmazott. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a tábor a magyar–román párbeszéd helyszíne is, a kiemelt témák között pedig szerepel a Tőkés László néppárti európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke által meghirdetett autonómia éve, az erdélyi autonómia kérdésköre. „A mi időnk azt is jelenti, hogy az autonómia esélyei növekednek” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a szabadegyetem résztvevői tanácskoznak majd arról a három európai polgári kezdeményezésről is, mely sikeres aláírásgyűjtés után az Európai Parlament elé viheti az unióban élő kisebbségek védelmének ügyét.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromszékből Kovászna
Nehéz, de hálás megrendelést kapott három fiatal történész: Novák Csaba Zoltán, Tóth-Bartos András és Kelemen Kálmán Lóránt Kovászna megye 1968-as megalakulásáról, intézményi berendezkedéséről írja az Újjászületés, Háromszékből Kovászna című könyvet.
A kézirat első változatának vitájára minap került sor, fel is merült egy s más, pedig ez még nem a szakmai berkekből származó hozzászólások alkalma volt. Csupán a korszakot megélt, többé-kevésbé a „megyecsinálás”-ban részt vevők mondták el észrevételeiket – ezekre most kitérni kár volna, hiszen a könyv végső változatában mindet tartalmazza majd. A könyv rendelésre készül tehát, Kovászna megye megalakulásának 45. évfordulóján, és a Haszmann Pál Múzeum szeptember 21-i, negyvenedik születésnapján mutatják be. A megye születésének kerek évfordulója lehet, jobb alkalom lett volna, de aktuálpolitikailag most a legjobb az időzítés. Most, amikor megszüntetni akarják Kovászna megyét, a könyv üzenet kell hogy legyen: miként közel fél évszázaddal ezelőtt az akkori Sepsi és Kézdi rajoni értelmiség kivívta az önálló Kovászna megye létrehozását, úgy a mostani felelős politikusainknak megakadályozniuk kell beolvasztásunkat. És recept is a készülő könyv egyben, mert bár a benne foglalt tanulmányok mindenike levéltári kutatásokon alapszik, melyek – nyilván – nem tartalmazzák, nem tartalmazhatják azokat a fondorlatokat, háttérszervezkedéseket, melyekkel anno 1967–68-ban – miután a „nagy székely megye” álma szertefoszlott – megakadályozták Háromszék Brassó megyéhez csatolását, azért a visszaemlékezések és a visszaemlékezők hasznos tanácsokkal szolgálhatnak. Persze, a módszerek és az eszközök negyvenöt év alatt sokat változtak, a cél azonban változatlan.
Az Újjászületést egyébként szűz területen való kutatás előzte meg, a román történetírás ugyanis nem szentel nagy figyelmet az 1960–1970-es éveknek. Ilyen szempontból úttörő munkát készít a három fiatal történész (kiknek a téma objektív megközelítéséhez épp életkoruk az egyik legfontosabb támpont), az alapkutatások hiánya meg segítség számukra, hiszen minden, a bukaresti, brassói, sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai, marosvásárhelyi levéltárakban, de még a magyarországi külügyi jelentésekben, illetve a „székely kommunista” Fazekas János magánlevéltárában fellelhető iratot át kellett tanulmányozniuk, korábbi munkára, részkutatásokra nem támaszkodhattak. És így kerülhettek figyelmük középpontjába olyan dokumentumok, mint például a cenzori hivatal jelentései, melyek nemcsak a Megyei Tükört marasztalták el túlzott „magyarkodásáért”, de még a Székely Mikó Kollégium egykori diáklapját, a Gyökereket is. Számos adatot és adalékot tartalmaz a készülő kötet a kor történetéhez (Kovászna megye megalakulását, intézményi berendezkedésének kialakulását a történészek az 1968–1972 közötti időszakra szűkítették, a Király-éra vége és az országos gazdasági-politikai változások, az ideológiai kontroll kiteljesedése szabta meg a felső határt), és talán még egy anekdotákat tartalmazó rész is bekerül. Mert milyen kár volna feledésbe merülnie az 1970-es évek elején Erős várunk nekünk az ének címmel megszervezett dalos találkozó esetének, melynek román fordításáért – Forţa cîntecului – a szervezőket még dicséret is illette...
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kiemelt téma lesz a Tusványoson a magyar-magyar párbeszéd
A magyar-magyar párbeszéd és a Nyugat-Balkán a kiemelt témája az idei Tusványosnak, a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek július 23-28. Között Tusnádfürdőn – jelentette ki Németh Zsolt külügyi államtitkár kedden az esemény budapesti sajtótájékoztatóján.
Németh szerint a szabadegyetem alapgondolata, hogy a közép-európai térségben a stabilizáció és a történelmi megbékélés legfontosabb eszköze a kisebbségi jogok biztosítása. A múlt heti, a második világháború magyar és szerb ártatlan áldozatai előtti magyar-szerb államfői főhajtás kapcsán hangsúlyozta, hogy a Tusványos kiemelt témái között szerepel a Nyugat-Balkán is.
Emellett valóságos „mini Máért", azaz Magyar Állandó Értekezlet is lesz a szabadegyetemen, amelyre az összes kárpát-medencei magyar politikai szervezet vezetőjét várják. Az államtitkár hangsúlyozta, a tábor nyitott mindenki számára, így számítanak román politikusokra, köztük kormánypártiakra is. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere már jelezte részvételét – tette hozzá. Emellett várják az RMDSZ vezetőit, és magyarországi ellenzéki politikusokat, köztük Schiffer Andrást, a Lehet Más a Politika társelnökét is.
„A Tusványos attól erős, hogy sokszínű, erre törekednek a szervezők" – mondta Németh Zsolt, hozzátéve, hogy a főszervező, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány a szerdán kezdődő, a Tusványoshoz hasonló témákkal foglalkozó 21. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem mellett a hónap második felében a felvidéki a 12. Gombaszögi Nyári Tábor megrendezésében is szerepet vállal.
A 23 helyszínen zajló több száz programról, amely több ezer fiatalt vonz évről évre, Tárnok Mária, a Pro Minoritate kuratóriumának elnöke elmondta, hogy a nagyszínpadon felvidéki és erdélyi zenekarok mellett fellép a Magna Cum Laude, a Beatrice együttes és Demjén Ferenc is. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke annak kapcsán, hogy az idei Tusványos mottója A mi időnk!, arról beszélt, „talán sikerül előrébb lépni az erdélyi együttműködésben".
„Úgy lehetünk sikeresek, ha a magyar politika szereplői Erdélyben és a Kárpát-medencében valamilyen közös nevezőt alakítanak ki" – fogalmazott Toró, aki hangsúlyozta azt is, hogy a tábor a magyar-román párbeszéd színhelye is, a kiemelt témák között pedig szerepel a Tőkés László néppárti európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke által meghirdetett autonómia éve, az erdélyi autonómia kérdésköre. „A mi időnk azt is jelenti, hogy az autonómia esélyei növekednek" – jelentette ki a néppárt elnöke, hozzátéve, a szabadegyetem résztvevői tanácskoznak majd arról a három európai polgári kezdeményezésről is, melyek sikeres aláírásgyűjtés után az Európai Parlament elé vihetik az unióban élő kisebbségek védelmének ügyét.
Szabadság (Kolozsvár)