Kitiltották a magyarok önálló rendezvényét
Szegregációnak minősítették Marosvásárhely román vezetői, hogy a helyi magyarok önálló rendezvényt szerveznének a városban.
Az önkormányzat megtiltotta, hogy a Vásárhelyi Forgatag nevű ünnepséget a város központjában tartsák meg. Az esemény így kiszorult a szomszédos Marosszentgyörgyre, a Maros folyó partjára. A városvezetés csak akkor adott volna engedélyt a szervezőknek, ha a koncertek, fellépők, árusok kétharmada a román közösség soraiból kerül ki. Marosvásárhelyen a masszív betelepítések dacára még mindig 45 százalékos a magyar lakosság aránya.
MNO

A veséjükbe látok, avagy mi folyik itt?
Újabb „eset” borzolja a kedélyeket a vásárhelyi egészségügyben, hivatalosan meg nem erősített hírek szerint a Maros Megyei Klinikai Kórházhoz tartozó, tizenhét éve önálló osztályként működő Urológiai-Kőtörő Részlegnek az Urológiai Klinikába történő beolvasztásáról döntöttek. Mint ismeretes az előbbinek dr. Vass Levente, az utóbbinak dr. Mártha Orsolya a vezetője. Ennyi a történet, amelynek hátterét próbálom most megvilágítani. Egyszerű lenne a dolgom, ha tudósítást írnék, ha mindössze álobjektivitásra törekednék: megkérdezném mindkettőjüket, esetleg egy elfogulatlannak tűnő harmadik személyt, s a következtetést az olvasóra bíznám. Csakhogy úgy vélem, az eset ennél sokkal bonyolultabb és sokatmondóbb, megérdemli a véleményem kimondását.
Induljunk ki a közismert tényből, hogy a két orvos, azaz Vass Levente és Mártha Orsolya már régóta személyes konfliktusban állnak, amely a tavalyi helyhatósági választások kampányában csak fokozódott. Emlékeztetőül: az RMDSZ Vass Levente helyett éppen Frunda György szenátort indította vásárhelyi polgármesterjelöltként, aki nem más mint Mártha Orsolya férje. Hasonló helyzetben – a józan paraszti ész is ezt diktálná – az ex- szenátor feleségének őrizkednie kellett volna minden olyan lépéstől, ami félreértelmezhető, ami azt a látszatot kelthetné a kivülállóban, hogy politikai színezetű bosszúnak lehet a tanúja. Mártha Orsolya nem ezt tette, hanem minden eszközt bevetve, az egyetemi szenátus által is megalapozatlannak minősített indokok alapján megpróbálta eltávolíttatni vetélytársát az említett részlegről.
A tervezett beolvasztás mögött is feltételezhetően Mártha Orsolya, közvetve pedig Frunda György, Victor Ponta miniszterelnök személyes tanácsadója áll, hisz kórházi körökből származó információk szerint ez lenne a Szív- és Transzplantációs Intézet újraindításának az ára. Egyébként az Urológiai-Kőtörő Részleg önállóságának fennmaradása mellett álltak ki a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Szenátusának és Kari Tanácsainak magyar nemzetiségű tagjai is.
Dr. Vass Levente szakmai felkészültségét, vezetői rátermettségét nem az én tisztem megítélni, politikai tevékenységével kapcsolatos, főleg következetlenségéből fakadó fenntartásaimnak viszont már többször hangot adtam. Ebben az esetben visszont – főleg azért, mert szorosan kapcsolódik a politikához – kénytelen vagyok igazat adni neki. Miért? „A szakmai szempontokat és a betegek érdekeit pillanatok alatt felül tudják írni a különböző belső harcok vagy akár politikai frusztrációk” – nyilatkozta az üggyel kapcsolatosan. Hát ezért.
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma

Floreáék teljesen kiszorítanák Marosvásárhelyről a magyar jellegű ünnepeket
Újabb magyarellenes gesztusként értékelhető a marosvásárhelyi városháza keddi döntése, melynek értelmében tilos a Színház téren megszervezni Szent István államalapító királyunk napját és az újkenyér ünnepét augusztus 20-án.
Mint kiderült, a köztéri rendezvényeket engedélyeztető városházi bizottság a vandalizmustól félti a teret. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei szervezete az egyházak képviselőivel közösen nyújtott be kérést a rendezvény engedélyeztetésére. Az önkormányzat és Dorin Florea polgármester egy olyan belvárosi térről tiltotta ki a magyarokat, melyet a kommunista hatalom a '70-es évek elején a ferences rendtől államosított, és amelynek a jogi státusa a mai napig is rendezetlen.
Templomudvarra szoruló ünneplők
A városatya újabb magyarellenes lépését megelőzően, Florea a helyi magyar napokként elképzelt első Vásárhelyi Forgatagot száműzte a főtérről. Emiatt a kiszemelt helyszín helyett a Maros-parton tartják meg az eseményt augusztus 30. és szeptember elseje között.
"Nevetséges, hogy mit ki nem találnak, csak hogy kiszorítsanak városunk főteréről: azt mondták, hogy a vandalizmustól féltik a Színház teret. Nem tudom, hogy a polgármester még hol látott olyan magyarokat, akik legősibb egyházi ünnepüket, egyházfők jelenlétében vandalizmussal ünnepelik?" – replikázott a Krónikának nyilatkozó Cseh Gábor. Az EMNT megyei elnöke hozzátette: a városatya "barátságtalan és gusztustalan" gesztusa nem tántorította el a kezdeményezőket az augusztus 20-i ünnep megszervezésétől.
Az ünneplőket a főtéri Keresztelő Szent János plébánia udvarára hívják, ahol Tőkés Tibor többszörös világbajnok pékmester megsüti a megye kenyerét, amit majd az egyházak képviselői szentelnek, illetve áldanak meg. A ceremóniát követően a mintegy 15–20 kilós kenyérből minden résztvevőnek szeretnének juttatni egy kis darabot. A szervezők ugyanakkor egyórás ünnepi műsorral várják az érdeklődőket. "Remélem, hogy mindenki félreteszi politikai nézeteit és ezen az ünnepen magyar a magyarnak testvére lesz" – fejtette ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei elnöke.
Szegregációt látnak a magyar napokban
Közben a Vásárhelyi Forgatag szervezői közleményben is reagáltak a városháza elutasító álláspontjára, szomorúan állapítva meg, hogy a városban nincs hely magyar civil szervezet által kezdeményezett kulturális rendezvénynek. Amint hírül adtuk, a magyar napokként első alkalommal sorra kerülő Forgatag szervezőinek nem sikerült megegyezniük a megyeszékhely polgármesteri hivatalával a helyszínt illetően, ezért a tervezett főtér helyett a Maros-part szentgyörgyi szakaszán tartják az eseményt.
"A polgármesteri hivatal illetékesei a helyszín mellett a programot, a fellépők névsorát és a rendezvény elnevezését is megváltoztatták volna szegregációtól tartva. Eredmény a 30 napos válaszadási határidő lejárta után sem született. A városvezetés ugyanis abban az esetben egyezett volna bele a rendezvény megszervezésébe, ha a program úgy változik, hogy a koncertek, fellépők, vásárosok, árusok kétharmada a román közösség soraiból kerül ki" – áll a Marosvásárhelyért Egyesület közleményében.
A városháza azt is megszabta volna, hogy a magyar napokra a rockbandák közül a Pasărea Colibrit, a román népdal-együttesek közül pedig a Mioriţát léptessék színpadra. A Forgatag főszervezője, Portik Vilmos szerint a városháza által ajánlott programtervezet a Marosvásárhelyi Napokéhoz hasonló, "ami oda elmegy, de nem úgy, hogy a magyarországi adófizetők pénzéből támogassuk".
Kérdésünkre, hogy RMDSZ-elnökként és a város alpolgármestereként miként éli meg a magyarság kiszorítását a belvárosból, Peti András meglepődve szerzett tudomást az augusztus 20-i tiltásról. A hónap végén rajtoló Vásárhelyi Forgatagról szólva, elmondta, hogy be kell látnunk, hogy számbeli kisebbségben nehéz kedvező döntéseket hozni vagy kicsikarni. Peti még lát egy enyhe esély arra, hogy a városházán működő engedélyeztető bizottság pozitívan bírálja el a Marosvásárhelyért Egyesület kérését. "Mi testileg-lelkileg fel vagyunk készülve a fesztivál Maros-partra való költöztetésére, de arra is, hogy az utolsó pillanatban visszahozzuk a tervezett, főtéri helyszínre" – fejtette ki lapunknak az új alpolgármester.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Nem hagyja magát a Vásárhelyi Forgatag, újabb kérést iktattak
Újabb beadvánnyal fordulnak a Vásárhelyi Forgatag szervezői a Marosvásárhely polgármesteréhez, amelyben kérik a polgármesteri hivatal támogató hozzájárulását a kulturális rendezvényhez. Az első kérvényt július 12-én iktatták, hivatalos választ mindeddig nem kaptak a kérésre.
A kérvényezett közterületi helyszínek a Rózsák tere, Színház tér és a Nyári színpad, emellett arra kérik a polgármesteri hivatalt, bocsássa a szervezők rendelkezésére a város tulajdonában lévő kiállító standokat és faházakat, továbbá biztosítsák az áramellátást, víz- és higiéniai (ökológiai wc-k) ellátást a rendezvény időtartamára, augusztus 29. és szeptember 1. között.
Az augusztus 14-én iktatott kérvényben a szervezők hangsúlyozzák, írásbeli választ várnak a polgármesteri hivataltól. Kérésük indoklásában szerepel egyebek mellett az is, hogy a hivatal képviselőivel folytatott szóbeli egyeztetéseken elutasították a kért helyszínek használatát, valamint, hogy a város közterületein tartandó rendezvény engedélyezése a szervezők által tervezett program elferdítésének feltételéhez volt kötve: a Vâltoarea Mureșeană elnevezés Armonii Mureșene elnevezésre való módosítása, a városközpont helyett a Ligetbe való áthelyezés, illetve kétharmad arányban román kulturális programok megvalósítása.
A kért helyszínek elutasítása esetére alternatív helyszín javaslatát várják a szervezők, amely javaslat ugyanakkor nem kötelezi a rendezvény szervezőit arra, hogy megváltoztassák az eredetileg tervezett programot.
Ugyanakkor a kérés aláírói rámutatnak, polgármesteri hivatal nem tartotta be a törvényben szavatolt 30 napos válaszadási kötelezettségét, hiszen az első kérvény több mint egy hónapja volt iktatva.
Végezetül figyelmeztetik a polgármestert, hogy ha augusztus 16-ig nem foglal hivatalosan is állást a polgármesteri hivatal, azzal erkölcsi és anyagi károkat okoz a rendezvény szervezőinek, amelyért a polgármestert és az általa képviselt hivatalt is felelősség terheli, hiszen, mint írják, egy egyszerű kérésre egyszerű válasz megadásának halogatása nem indokolt és nem is jogszerű.
maszol.ro

„Tiszta” Romániát! (5.)
A második bécsi döntés jellege
Miután a román–magyar tárgyalások 1940. augusztus 16–24. között Szörénytornyán (Turnu Severin) eredménytelenül végződtek, a németek felajánlották a döntőbíráskodást, melybe bevonták Olaszországot is. Miután a román fél az ajánlatot elfogadta, némi vonakodás után a magyar kormány is beleegyezését adta. Magyarországot Teleki Pál miniszterelnök és Csáky István külügyminiszter, Romániát Mihail Manoilescu külügyminiszter képviselte. Ribbentrop német és Ciano olasz külügyminiszter 1940. augusztus 30-án a bécsi Belvedere Palotában hirdette ki a döntést.
A kettéosztott Erdélynek nem volt történelmi előzménye. A magyar többségű, kisebbik, gazdaságilag szegényebb rész, Észak-Erdély (43 100 km2) Magyarországgal egyesült, míg az ásványkincsekben gazdagabb és román többségű Dél-Erdély (60 000 km2) Romániának maradt. A déli rész románsága ortodox többségű volt, míg az északi részé görög katolikus. A második bécsi döntés jellegéről mérvadónak tekinthető Teleki Pál munkatársa, Rónai András véleménye: „Kedvezőbb döntést az adott viszonyok között nem lehetett elképzelni. A kettéosztás a magyarok és románok egymás közti arányának felelt meg, tehát nemzetiségi alapú volt, de csak globálisan, mert a települési-elhelyezkedési viszonyok miatt az elvet részleteiben nem lehetett érvényesíteni. Nagyjából azonban igen, mert a legtisztább magyar területek visszakerültek Magyarországhoz, a legtisztább román területek Romániánál maradtak.” A bécsi döntés „Erdély nemzetiségi, népsűrűségi, néprajzi, gazdasági és történelmi viszonyainak pontos ismeretében a »felező igazság« elvére épült”. Természetesen senki nem állítja, hogy e határvonal tökéletes volt. Kalotaszeg etnikai egységét kettévágták, Nagyvárad, Kolozsvár és Marosvásárhely határszélre szorult, megszakadt a vasút-összeköttetés Kolozsvár és Székelyföld között.
Azok érvei közt, akik Észak-Erdély visszaadását igazságtalannak tartják, szerepel a légből kapott állítás, miszerint Észak-Erdély román többségű volt. Némelyek az adott történelmi helyzet ismerete nélkül mondanak ítéletet. Érvük, hogy Erdély kettéosztásával Hitler mind Magyarországot, mind Romániát kihasználta. Ebben igazuk van, de 1940 nyarán „elképzelhetetlen lett volna egy olyan magyar kormány és politika, amely a jogtalanul elvett területek és népsokaság visszaszerzése elől kitérhetett volna, amikor annak lehetősége megnyílt, és érdekét végül erőszak és háború nélkül érvényesítette”. A magyarság a bécsi döntést az igazságtalan trianoni diktátum (1920. június 4.) részbeni orvoslásának tekintette, mert a történelmi és az etnikai jog figyelembevételével visszaadott Magyarországnak egy magyar többségű területet, benne egy olyan régiót is, amely összességében tekintve – nyolcvan-kilencven százalékban – székely lakosságú. Az 1930-as román népszámlálás szerint itt a székely többség vitathatatlan: az anyanyelv szerint Csík megyében 124 971 (82,8%), Háromszéken 117 868 (80,6%), Udvarhely megyében 123 885 (91,8%). A népesség aránya Maros megye történeti Székelyföldhöz tartozó részén is 80 százalék fölötti.
Igazságos volt a második bécsi döntés?
Igen, mert az agresszív román nacionalizmus 1920 után nem változott, folytatódott az 1860-as években elkezdett erőszakos nemzetállam-építés. Rónai András szavaival: a román nacionalizmus politikája „folytán Közép-Európában sehol sem volt olyan nagy a nemzetiségi elnyomás és jogfosztottság, mint Erdélyben. Érthető, hogy az erdélyi magyarság a második bécsi döntést örömmámorban fogadta, és megpróbáltatásainak végét látta benne”. Ez érthető, mert már Erdély megszállása idején (1918–1919) a román hadsereg rabol, gyilkol, erőszakoskodik. Óriási állami vagyont, nagy mennyiségű terményt harácsol, miközben nagyszámú erdélyi magyart deportál kényszermunkára Ó-Romániába. Egy-egy magyar település megszállása azzal kezdődött, hogy összeterelték a lakosságot, majd nyilvánosan megbotozták az elöljárókat, amibe sokan belehaltak vagy nyomorékká váltak. A legsúlyosabb terrort Székelyföldön vezették be. Az atrocitások oly mértékűek, hogy még a pacifista beállítottságú Károlyi-kormány is azt tervezte, azokat könyv formában az európai közvélemény elé tárja. 1930-ban az erdélyi magyarság helyzetét Mikes Imre így látja: „jogbizonytalanság, kulturális elnyomás, tudatos gazdasági tönkretétel, egyenlőtlen közteher, nacionalista törvényalkotás és -végrehajtás, reakciós választási törvény, csendőri és közigazgatási terror, a magyar nyelv száműzése, egyházi és iskolai intézmények üldözése, a gyulafehérvári pontok semmibevétele.”
E megállapítás jellemző az 1940-ig tartó időszakra is. Románia kisebbségi jogszabályai diszkriminatív és asszimilatív jellegűek, a nemzetiségpolitikát a „bukaresti liberális párti álláspont” határozza meg. Ennek lényege: megtörni a kisebbségek gazdasági és társadalmi pozícióit. E célt szolgálja például az 1921-es erdélyi földreform is. Diszkriminációval törekednek Erdély magyar és német városainak elrománosítására. A magyarságnak adott legkisebb engedmény is a „nemzetietlenség vádját vonta maga után” – állítja dr. Bárdi Nándor, az MTA Kisebbségkutató Intézetének történésze. A magyarság érdekvédelmi szervezetei: a Kisebbségi Államtitkárság (1931), a Kisebbségi Főkormánybiztosság és a Kisebbségi Statútum (1938) külföld félrevezetésére szolgáltak, csak jelentéktelen kérdésekben dönthettek.
A román államnacionalizmus a román nyelv és kultúra terjesztésével a kisebbségi közösségek asszimilálására, integrálására törekszik. Az erőszakos beolvasztó politika miatt érthető, hogy az erdélyi magyarság döntő többsége jogosnak érezte Erdély visszacsatolását. Igazságtalannak érzik a trianoni diktátumot azért is, mert a sokkal kisebb százalékarányú erdélyi románok (43%) az önrendelkezés jogára hivatkozva 1918. december elsején rendelkezhettek Kelet-Magyarország területe fölött, míg Erdély magyarsága nem dönthetett sorsáról. Székelyföld népe (85–90 százalékos aránya ellenére) sem határozhatott arról, hogy melyik országban szeretne élni, de arról sem, hogy saját államot hozhasson létre. Ha ismerjük az erdélyi magyarság 1940 előtti megalázó, másodrangú állampolgári sorsát, akkor megérthetjük a kitörő örömöt, amellyel a második bécsi döntést várta és fogadta. A második bécsi döntés etnikai szempontú határokat húzott, melyek kisebb hibái ellenére az adott helyzetben igazságosnak tekinthetők. Sajnos, az erdélyi magyarság sorsa, az igazságos megoldás nem érdekelte sem Sztálint, sem a Párizsi békeszerződés (1947. február 10.) aláíróit.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Sapientia új perspektívái
Az utolsó simításokat végzik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem új kolozsvári épületén, szeptember 16-án már itt kezdik a tanévet a Természettudományi és Művészeti Kar tanárai és diákjai. Tonk Márton dékánnal jártuk be a Tordai út aljában fekvő új otthont – az alagsortól a tetőig.
A balettintézet tőszomszédságában, a Szabók bástyájának és a Farkas utcai református templom közvetlen közelében röpke két év alatt emelkedett a magasba a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Karának új épülete, pedig igencsak mélyről indult az építkezés.
Több szempontból is. Egyrészt 17 méterrel a föld alatt kezdődik a hatemeletes épület alapja, másrészt igencsak erős „ellenszélben” indultak a munkálatok. A 17 méteres mélységre azért volt szükség, mert a kéttornyú épület hátsó, B szárnyának alagsorában kapott helyet az a 220 négyzetméteres tévé és filmstúdió, ami elsősorban a kar Filmművészet, fotóművészet, média szakos hallgatóinak képzését szolgálja majd, ugyanakkor – forrásteremtő lehetőségei miatt – helyszínül szolgálhat különböző intézmények, cégek (így például a már szerződésben rögzített MTVA-, illetve ETV-műsorgyártás) számára is. „2006-ban kötöttünk szerződést a tervezőkkel, így amikor a 2008-as beköltözésben reménykedtünk, szándékosan nem számoltunk a kellő finanszírozás hiányával. Igyekeztünk egyáltalán napirenden tartani a kérdést, az előző magyar kormány számára ugyanis nem volt fontos a Sapientia ügye. Az építkezési engedélyek birtokában vártuk a változást, ami a 2010-es magyarországi kormányváltással, és a megítélt négymilliárd forintos fejlesztési támogatással érkezett el. Zömmel ebből a pénzből épült az új kolozsvári épület, de ebből a forrásból finanszírozzák a marosvásárhelyi bentlakások építését, a csíkszeredai épület rehabilitálását és bővítését valamint a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem fejlesztését is” – mondta el Tonk Márton dékán az ötmillió eurós összköltségű kolozsvári építkezés pénzügyi hátteréről.
Az első elképzelések még más forgatókönyvet láttattak: a Sapientia Alapítvány Monostor negyedbeli egyhektáros telkét akarták pénzzé tenni, s abból állni az építkezési költségeket. A telket azonban előbb nem sikerült megfelelő áron eladni, majd a gazdasági válság hatására az értéke is drasztikusan csökkent, így valóban égető szükség volt az magyarországi segítségre. Az eredetileg egyetemi épületnek vagy egységes erdélyi magyar könyvtárnak szánt monostori telek egyébként ma is eladó, a reménybeli bevételből a Sapientia további fejlesztését tervezik. „Megfontolt döntés alapján választottuk a Tordai úti telket a monostori helyett a jó értelemben vett szimbolikus térfoglalás elemeként” – indokolta Tonk Márton dékán.
Jelképes helyszínen
A dékán szerint jelezni akarták, hogy az Erdélyi Magyar Tudományegyetem épülete nem valahol a város szélén vagy azon kívül van Kolozsváron, hanem abban a magyar földrajzi térben, amiről ez a város valamikor szólt, s amiről a néhány lépésnyire található épületek, táblák, szobrok árulkodnak. „Vállaltuk e szimbolikus gesztus árát, hiszen így nagyobb kihívás volt az építkezés, de úgy gondolom, megérte. A Bocskai-házban is azzal kezdtem az első éves hallgatók első óráját, hogy üdvözöltem őket, majd felhívtam a figyelmüket, hogy kilépve az épületből ne felejtsenek el körülnézni, ugyanis a szomszédban áll Mátyás király szülőháza, az utca kövei pedig Orbán Balázs, Jókai Mór és mások lábnyomát hordják. Az új helyszínről is erősíthetjük diákjainkban azokat az identitáselemeket, amelyek támogatása a konkrét képzésen túl az egyetem feladata” – vázolta Tonk. A marosvásárhelyi zöldmezős beruházást is logikus döntésnek tartja, ott egész campus kivitelezése a cél kertészettel és jóval nagyobb diáklétszámmal számolva. „A kezdetektől tudtuk, hogy Kolozsváron a fejlesztés maximuma 400-450 diák lehet – az új épület is ezt a számot követte –, azon túl irreális volna olyan típusú képzések átvétele, amelyeket más intézmények biztosítanak.”
Vásárhelyen már most több mint ezer hallgató tanul, míg a kolozsvári Sapientia jelenleg közel háromszáz diákot számlál, vagyis az épülettel eleve fejlődéssel számoltak. Az 1028 négyzetméteres telken 6500 négyzetméteres felület „termett” a 2010. decemberi alapkőletétel óta. A sapientiás zsargon szerinti „alapcsövet” – ami az alapító okiratot tartalmazza – kiállítják majd az új épületben is, mivel a 17 méteres alap megásásakor azt természetesen ki kellett emelni az egy méteres mélységből.
Az FKM, vagyis Fodor-Kozma-Macalik tervezőiroda elképzelései mintegy ötezer négyzetméternyi hasznos felülettel számolnak. „Tervezőink kiváló munkát végeztek, Kozma Zsolt főtervező például minden nap eljön az építkezésre, és ellenőrzi a munkálatokat, holott őt erre már semmi nem kötelezi” – emelte ki a dékán, aki hivatalát ősztől a Bocskai-házból a Tordai útra költözteti. Bocskai István szülőháza az egyetem központi egysége marad, továbbra is ott működik a rektori hivatal, a Sapientia Alapítvány irodái, gazdasági, kutatási és nemzetközi osztály, a könyvkiadó, az Óváry-terem pedig továbbra is a kar nyilvános előadásainak és reprezentatív eseményeinek ad otthont. Az új épület tehát nem a Bocskai-házat hivatott kiegészíteni, hanem a Déva utcai bérleményt kiváltani: ezzel évi 70 ezer eurós bérleti költséget spórol meg az egyetem.
Terepszemle
A két épületrészből álló együttes utcafronti része öt, a hátsó hatemeletes. A magasabbik alatt bújik meg a tévé- és filmstúdió. A terem legfontosabb paraméterei: teljes HD-integrált rendszerű felszerelés, élőközvetítési lehetőség, közvetlen összeköttetés az ötödik emeleten található vágó- és hangstúdiókkal.
A hatalmas belmagasságú stúdió fölött az amfiteátrum található. A kétszáz férőhelyes terem uniós szabványokat követ, rendezvények, konferenciák, filmvetítések kaphatnak itt helyet. A juharfa borítású fal oltalmában két fordítófülke és egy HD-technikával felszerelt vetítőfülke, no meg egy hatalmas vetítővászon teszi lehetővé a sokrétű hasznosítást. Az aula fenti előcsarnoka voltaképpen társalgó, közösségi tér, amelyhez hasonlót többet is igyekeztek kialakítani az épületben. Itt beszélgethetnek a hallgatók, a drótnélküli internethálózat pedig a munkához is lehetőséget nyújt.
Az első emeleten a kar központi adminisztratív irodái kaptak helyet, a másodikon lesz a nagy tárgyalóterem ugyancsak nagy asztala. Ottjártunkkor a munkásoké állt a helyén, ezért kicsit nehéz volt elképzelni, hogy ez a terem is része lesz annak az intranetes hálózatnak, amelynek révén közös gyűléseket tartanak Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Kolozsváron. A hátsó kis teraszról már látszik a Házsongárdi temető mellett épülő új szomszéd: kisebb sportcsarnok áll majd a Sapientia épülete mögött. A harmadik emelet érdekessége egy tárgyalótermet szimuláló felület, amely a joghallgatók tanulását hivatott segíteni. A szomszédos klasszikus előadótermekben, mint ahogyan az összes többiben is – az aulával együtt összesen hétben – filces tábla lesz a projektorok társa.
A negyedik emeleten máris látszik, mekkora kihívást jelentett a kar heterogén struktúráját követni. A „tárgyalóterem” felett a környezettudomány szakosok területe van, két steril laborral és négy preparátorszobával, vagyis az integrált környezettudományi laboratóriummal. Az ötödik emelet az alagsor „társa”: itt rendezik be a vágószobákat, amelyek kapcsolatban állnak a filmstúdióval, de van itt klasszikus fotóstúdió, vagyis sötétkamra is, sőt, speciális kiképzésű hangstúdió is, a távlati tervek közé tartozik ugyanis egy választható hangmérnöki modul a médiaszakosok számára. A hatodik emeletre érve a könyvtárba jutunk, amelynek óriási üvegablakain keresztül leírhatatlanul szép kilátás nyílik az óvárra, sőt, még tovább.
Tervekkel a jövőnek
Egy zárt és egy nyílt folyosó köti össze a két épületrészt, amelynek A szárnya alatt mélygarázs lesz, míg a földszint voltaképpen nyílt átjárót képez a B szárny felé, középen zöldövezettel. Az első emeleten jelenleg a Déva utcai felmondott bérleményből áthozott bútorok sorakoznak, illetve a dobozokba rendezve a könyvtár várakozik. A harmadik emeleten lesz a titkárság és a diákönkormányzat, a másodikon az Európai tanulmányok és nemzetközi kapcsolatok szak, negyediken büfé terasszal, a következő emeleten pedig néhány vendégszoba.
„Az elmúlt két év során Konti Tiborral, a kivitelezést végző cég, a Decorint vezetőjével még az enyhe szitkozódásig sem jutottunk el, és ez sok mindent elárul” – igyekezett jellemezni az építkezési munkálatok minőségét a dékán, a békét elsősorban az szolgálta, hogy nem folytak el pénzek semmilyen irányba.
S hogy mivel telik majd meg az épület? A nemzetközi együttműködés alapján működő mesterképzés mellé saját fejlesztésűeket szeretnének, például közigazgatás és diplomácia, valamint angol nyelvű jogi mesterképzőt. „Szakbővítési elképzeléseink is vannak, amelyek beleférnek a megteremtett struktúrába. Az volt az elvünk, hogy ezt az épületet egyszer kell megépíteni, de tisztességesen, vagyis nem kötöttünk olyan kompromisszumokat, amelyek gátolnák a munkánkat. A kötelező minimum minden szempontból adott, bár nem fapados szint volt a cél, hanem egy jó középkategóriás épület” – számolt be Tonk Márton.
Szeptember 16-án itt kezdődik az új tanév, a 20-ára tervezett, budapesti központú, közös Kárpát-medencei egyetemi évnyitóra már a Tordai úti helyszínről kapcsolnak. „Az épület ünnepélyes avatásának pontos dátuma még nem ismert, de természetesen szeretettel várjuk Orbán Viktor miniszterelnököt. Remélem, mindenki elégedett lesz, nem csak az épülettel kapcsolatban, hanem elsősorban az egyetemen zajló munkával. Tisztában vagyunk ugyanis azzal, hogy ezek az impozáns falak vajmi keveset érnek, ha az általuk behatárolt tereket nem minőségi oktatók és hallgatók töltik be” – zárta idegenvezetését az augusztus végén átadandó épületben Tonk Márton, egy sokszínű egyetem dékánja, amely irigylésre méltó új otthonban kezdi az új tanévet.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ünneplőbe öltöztek a lelkek
Közel egy évvel elkészülte után, augusztus 17-én, szombaton nagyszabású népünnepély részeként avatták fel és szentelték meg az udvarhelyszéki Gordon-tetőn álló Jézus Szíve kilátót. Az impozáns, Kelet-Európa legnagyobb Krisztus-ábrázolásának számító szobor civil kezdeményezés révén, közösségi összefogással valósult meg.
A bogárfalvi Protemp Alapítvány kezdeményezésére létrejött Jézus Szíve kilátó tavaly novemberre készült el, a szobor talapzatának utómunkálatai, valamint a térrendezés miatt az avatóünnepség idén nyárra halasztódott. Szombaton délelőtt több mint kétezren, helybéliek és külföldiek zarándokoltak ki Gordon tetejére: a szentmisével egybekötött felavatást, megszentelést ft. Tamás József püspök végezte.
Egy álom valósult meg a szombati ünnepségen, jegyezte meg Tamás József püspök. „Érdekes az, hogy a közvéleményt ez az alkotás megosztotta, mint ahogyan a történelem folyamán magának az Úr Jézusnak a személye is megosztotta az emberiséget, hiszen őróla már jövendölte Simeon a jeruzsálemi templomban: jel lesz, amelynek sokan ellene mondanak. Az idő majd eldönti, hogy a kilátó ügyében kinek volt, vagy kinek van igaza. Azt kérjük, és azt kívánjuk a jó Istentől, hogy tegye olyan jelképpé ennek a vidéknek ezt az alkotást, mint amilyen az Eiffel-torony Párizsnak, hogy Székelyföldünknek és ennek a vidéknek igazi zarándokhelyévé váljon” – mondta.
A néhai Magyari Árpád, a Protemp Alapítvány elnökének, a szoborállítás kezdeményezőjének felkérésére Oláh Dénes, marosvásárhelyi főesperes tartotta a szentbeszédet. „Mindaz, ami sajtóvitaként ennek az alkotásnak a megáldását megelőzte, esetleg még követni is fogja, teljes mértékben visszaigazolja azt, hogy Jézus Krisztus a múltban, ma és a jövőben is az ellentmondás jele lesz, volt, marad” – jelentette ki. Folytatásként egy, Márk és János evangélisták által is – némi eltéréssel – megörökített bibliai jelenetet idézett: a betániai vacsorát, ahol egy bűnösnek nevezett asszony Simon farizeus házában 300 dénárt érő olajjal kente meg Jézus lábait. „Mindaz, amit a hívő szeretet immár kettőezer éve templomokra, képekre, szobrokra és terekre áldozott, vagy ha úgy tetszik, pazarolt, az valójában nem más, mint a betániai bűnös nő 300 dénárt érő szeretetvallomásának megismétlése térben, időben és anyagban. Csupán ennyi akar lenni ez a megáldott alkotás is, és ettől ilyen lenyűgöző” – fűzte hozzá.
A Jézus Szíve kilátó arra hivatott, hogy „eszünkbe juttassa azt a valakit, akinek annyira fontosak voltunk, hogy emberré lett, 33 éven át osztozott emberi sorsunkban, majd iszonyatos kínok között meghalt mindannyiunkért a golgotai kereszten”, tette hozzá végül.
A szentmisét követően Kovács Lehel, Farkaslaka község polgármestere osztotta meg ünnepi gondolatait. „Itt, a Gordon tetején áll a Jézus Szíve-kilátó, melyet egyszerű, civil emberek álmodtak meg. Egyszerű emberek, de nagy emberséggel, akik nap mint nap érezték az isteni gondviselést. Érezték, hogy Jézus vigyáz ránk a Gordon-tetőről. És vigyázott ránk 2005-ben is, amikor még ismeretlen összefogással építette újjá a községet a mi kicsi közösségünk. Itt a Gordon tetején és a Nyikó völgyében az álmok valóra válnak. A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik, úgy gondolom, hogy a kilátónak kimagaslóan nagy szerepe lesz közösségünk megismertetésében, bemutatásában és fellendülésében is” – jelentette ki, majd köszönetet mondott a Mária rádiónak, hogy élő közvetítéssel Erdély-szerte hirdették a helybéliek ünnepét. Az esemény meghívottja volt még Soltész Miklós, magyarországi szociális és családügyért felelős államtitkár, illetve Csige Sándor, Magyarország csíkszeredai vezető konzulja.
A nagyszabású ünnep zárásaként a szervezők kulturális műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek, melyen az Ave Rosa Szentlélek bogárfalvi egyházi kórus, a farkaslaki Zeng a magasság kórus, Sebestyén Hunor színművész és a malomfalvi Százszorszép énekkar is közreműködött.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

Kolozsvári magyar napok – Közösen húzta meg a harangot Kelemen Hunor és Tőkés László a nyitógálán
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Közösen húzta meg Bálint Tibor kolozsvári író emlékharangját a Kolozsvári Magyar Napok nyitógálája végén hétfő este Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
A közös harangozásra Gergely Balázs, a magyar napok főszervezője kérte fel az egymást gyakran bíráló politikusokat, megjegyezvén, hogy a Kolozsvári Magyar Napok az egyetlen olyan hely, ahol néha találkoznak.
Köszöntőbeszédében Tőkés László örvendetesnek tartotta, hogy Marosvásárhellyel ellentétben – ahol a polgármester nem engedélyezte a magyar napok megszervezését a város főterén – Kolozsváron lehet magyar napokat tartani. Hozzátette azonban, hogy a magyar napok mellett arra van szükség, hogy a közösségnek magyar jövője legyen. Úgy vélte, a magyarság 24 évvel a romániai rendszerváltozás után sem találta meg a jövőbe vezető utat. Példaként említette, hogy Mátyás király uralkodása alatt Kolozsváron a szász és a magyar közösség megosztotta a hatalmat. Évente váltották egymást a szász és a magyar bírók a városban. Hozzátette, a magyarság ma is ilyen autonómiát, ilyen hatalommegosztást képzel el. Tőkés azt is megemlítette, egy föderális berendezkedésű Romániában még "a visszacsatlakozó Moldova is elférne".
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arról beszélt, hogy teljesítménye alapján Kolozsvár a legerősebb erdélyi magyar város. Kolozsvárt pedig a befogadó jellege tette erőssé. Kérdésnek tartotta, hogy tud-e a közösség élni Kolozsvár erejével. Kelemen Hunor megemlítette, a magyarság önbizalmát ezer esztendő történelme erősíti. Úgy vélte, ma a bizalmat kell megerősíteni. A megelőlegezett egymás iránti bizalom szerinte a közösséget is erőssé teszi.
A nyitógálán Gheorghe Ioan Vuscan, Kolozs megye prefektusa arról beszélt, hogy a politikai diskurzus radikalizálódása ellenére Kolozsvárnak példát kell mutatnia a román-magyar együttélés területén. Horea Uioreanu, a Kolozs megyei önkormányzat elnöke a román és a magyar kultúra hasonlóságára hívta fel a figyelmet, "közös bölcsőjükről" tett említést.
A gálát a kolozsvári és a környéki néptánc és népzenei együttesek fellépései tették ünnepélyessé. Amint a mikrofonhoz hívott Kallós Zoltán, Kossuth díjas néprajzkutató elmondta: "addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk, és magyarul táncolunk".
MTI

Vincze Loránt: elfogadhatatlanok a vásárhelyi magyarokat ért jogsérelmek
Elfogadhatatlannak tartja Vincze Lóránt, az RMDSZ külügyi titkára, hogy Marosvásárhelyen a magyarokat egyre több jogsérelem éri az utóbbi időben.
„A nemzeti minimumról nem beszélni kell, hanem tenni kell az érdekében. A polgári kezdeményezések kapcsán egy asztal körül ülnek az erdélyi magyar szervezetek, miközben arra várunk, hogy az RMDSZ által kezdeményezett, és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója – a FUEN égisze alatt megvalósított kisebbségi polgári kezdeményezést bejegyezze az Európai Bizottság” – fogalmazott Vincze Loránt a Maros megyei Szentistvánon az európai polgári kezdeményezésről szervezett konferencián. Hozzátette: az Erdélyben és az anyaországban bejelentett csatlakozási szándékok és támogatások azt mutatják, hogy a kérdés kapcsán nemzeti partnerség jött létre, amely modellként szolgálhat más közös ügyekben is.
Vincze Loránt, aki a FUEN alelnöki tisztségét is betölti, előadásában kitért a Maros megyei magyar közösséget ért újabb sérelmekre is. Úgy vélekedett, európai szemmel tekintve elfogadhatatlan, ami Marosvásárhelyen történik. „A város polgármestere a magyar közösséggel packázik, amikor elutasította a Vásárhelyi Forgatag megtartását a Főtéren. Egy térfoglalási kérést európai városokban csupán indokolt esetben, például közbiztonsági vagy egyéb fenyegetettség fennállása esetén lehet elutasítani, egy művelődési rendezvény természetszerűleg nem ez az eset” – mondta a FUEN alelnöke.
Hozzátette, az iskolaépületek, a közterületi és utcai névadások, valamint a valós közigazgatási anyanyelvhasználat megvalósításának akadályozása egyenesen a kilencvenes évek végének hangulatát idézi. „Minden esetben a törvényt kell alkalmazni, ahogyan azt az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi szervezete egyértelműen megfogalmazta” – hangsúlyozta.
A közösséget ért sérelmek ügyében európai figyelemfelkeltésre és nyomásgyakorlásra van szükség, ezért Vincze Loránt a FUEN nevében a kisebbségi ernyőszervezet támogatását ajánlotta fel. Szeptember közepén tájékozódó látogatásra érkezik Marosvásárhelyre a FUEN elnöke és több alelnöke, amelyben az Európa több mint kilencven szervezetét egyesítő szervezet minden bizonnyal határozott véleményt fogalmaz meg a kisebbségi jogok marosvásárhelyi érvényesítéséről.
A polgári kezdeményezésekről szervezett konferenciára a Hármasfalu községhez tartozó Szentistván falunapjai keretében került sor. A vitán az RMDSZ képviselője mellett felszólalt Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Zakariás Zoltán az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke és Menyhárt István, a Europe Direct Târnave információs központ vezetője.

Felavatták a Jézus Szíve-kilátót 2.
Székelyszentlélek határában, a Gordon-tetőn felavatták szombaton a közel huszonhárom méter magas Jézus Szíve-kilátót. Az ünnepség szentmisével kezdődött, melyen a néhai Magyari Árpád, a Protemp Alapítvány elnökének, a szoborállítás kezdeményezőjének, legfőbb anyagi támogatójának egykori felkérésére Oláh Dénes, marosvásárhelyi főesperes mondott szentbeszédet.
Farkas Antal
Székelyhon.ro

Elsüllyedt világ
A kolozsvári Világhírnév Kiadónál jelent meg Lőwy Dániel legújabb könyvbe foglalt remeke, melyben továbbra is teljesíti azt az önként felvállalt fogadalmát, hogy a nagyvilágnak elmondja azokat a körülötte levő eseményeket, melyeket elolvasva, erősítheti az emberek közötti megértést, párbeszédet, valamint az életbe vetett hitet.
Könyvének címe- Károlyka gróf díszfogata- jól érzékelteti a szerző szándékát. Keresztmetszetet adni egy olyan korról, mely a XX. század fergeteges viharaiban olyan változásokon ment keresztül, amelyek nagyon sok hagyományt változtattak meg gyökereiben, de sokszor a keserves, kegyetlen és embertelen események sem tudták eltüntetni azt, ami benne értékes volt.
Erről a korról számos írás jelent meg, melynek következtében újat mondani nagyon nehéz, de nem lehetetlen.
Lőwy Dániel sajátos formában ráérez arra a fonalra, melyben úgy tud bemutatni egy életformát, hogy az az olvasóinak olvasmányos, tanulságos és élvezetes legyen.
Károlyka, nem más, mint az egyik legismertebb erdélyi nemes családban született gróf Teleki Károly születetett 1930-ban Kolozsváron. Majd Sáromberkére kerül. Az ottani kastélyban nevelkedik. Mikor eljönnek az iskolaévek, először magántanítók, nevelőnők képezik. Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának Angol Internátusában folytatta tanulmányait 1941 szeptemberében, ahol kimagasló tanulmányi eredményről tett tanúbizonyságot. Különösen a matematikában és természettudományokban jeleskedett. Pécsre kerül. Fiatalon elmenekül az országból Ausztriába. Ott később német nyelven érettségizik Bécsben. Beiratkozik a grázi egyetemre. Technische Universitat Graz. Emigrál az Egyesült Államokba. Beiratkozik a Massachusetts Institute of Technology-ra, és gépészmérnöki diplomát szerez, majd mesterfokozatot nyer gépészmérnöki szakterületen.
Szakmai pályafutását a repülés- és űrtechnológiának szentelte. Részt vett az első űrhajók és a továbbiak tervezésében. Tervező mérnökként jelen volt a Cape Kennedy Kilövő Állomáson valamennyi űrhajó kilövésén, majd Kaliforniában részt vett az űrhajó működésének kiértékelésén. Ő volt az, aki felügyelte az űrhajók hasznos tehervitelének a biztonságát. E tevékenységéért a NASA-tól több kitüntetést is kapott. Főmérnöki beosztásban a Landsat nevű kommunikációs szatellit tervezője és kivitelezője volt. (A szakmai életrajzot Teleki Kati állította össze.) Ezek után nyugodtan állíthatjuk, az űrprogramban jelentős szerepet játszott egy magyar gróf is, aki nem volt más, mint gr. Teleki Károly. Akire mi csak büszkék lehetünk, hiszen azt bizonyította életével, és munkásságával adottságai megfelelnek minden követelménynek. Gondolkodásban, tevékenységben távol áll attól a képtől, melyet a különböző rendszerek, nagyon sokakban az elnyomás korszakaiban igyekeztek kiépíteni az Erdélyben nevelkedett arisztokráciáról.
Lőwy Dániel a kolozsvári Babeş- Bolyai Tudományegyetem Kémia karán szerzett diplomát és jelenleg több mint 21 éve Washingtonban él, ahol a Marylandi Egyetem tudományos főmunkatársa és a Virginia Állam-beli Alexandria Nova Egyetemének docense. Mivel vonzódása az irodalmi életben is tekintélyes. Kolozsvár napilapjában is több írása jelent meg. Közölt a Korunkban. Budapesten kiadott Panoráma magazin folyóirat tudósítója. A Dunánál c. művelődési folyóirat főmunkatársa, a New Yorkban megjelenő Amerikai Magyar Népszava Szabadság szerkesztőségi tagja, 2006-2007 között a Washingtoni Magyar Klub társelnöke, majd az elnöke (2007. december – 2009. január). Több könyv szerzője.
A könyvről
Lőwy Dániel nem véletlenül vette észre a több évtizede Amerikában élő magyar gróf Teleki Károlyban azt az irodalmi lehetőséget, amit könyvbe sűrítve most jelentetett meg. Hiszen a főúri világ rejtelmes rezdülései az olvasókat, különösen, ha még jól is van tálalva, lekötik.
Olvasván a könyvet megállapíthatjuk, beszélgetésre épülő családregény, amit a napokban mutattak be. A könyvet a Világhírnév Kiadó adta ki, a Fehér Holló sorozatban (szerkesztője Szabó Csaba). A borítóterv Szabó Gellért munkája. A borítólapon látható gr. Teleki Károly fiatalkori fényképe (1943), a hátlapon Melka Vince festménye a sáromberki kastélyról. A kötet grafikai illusztrációi, linómetszetei Balázs Ernő munkája.
A „Hetedfél évtized múltán felidézett letűnt életvitel” című fejezetben a szerző elmondja, Teleki Károllyal a Washingtoni Magyar Klubban ismerkedett meg. A beszélgetésüket kötetbe foglalta.
„Amit a beszélgetések során felidézett, egyedi megközelítés: gyermekszemmel felmért családi viszonyok, rácsodálkozás a kastély életére, és az egykori, gyorsan kibontakozó értelmű kisfiú által becserkészett mozgástér, illetve feltérképezett világ…Amit gr. Teleki Károly elmondása megörökít, elsüllyedt világ. A kastély mindennapjai és ünnepnapjai, reggeli lovaglással, emlékezetes vendégségekkel, hajtóvadászatokkal vagy magaslesből lőtt őzekkel…”
Beszélt a szüleiről, apjáról, Károly grófról, akit a társaságban Pufiként ismertek. Az édesanyja Teleki Gemma. Marosvásárhelyen „virágárus grófné-ként ismerték.” Portréját ismerhetjük meg, aki az otthonmaradást választotta a kivándorlás helyett, vállalva annak minden nyomorúságát, megpróbáltatásait. Az elmúlt rendszerben pincelakásban lakott Marosvásárhelyen. Bár lehetősége lett volna, hogy jobb életfeltételek között éljen, vállalta ezt az életformát. Egyik TV interjúban arra a kérdésre, miért nem megy ki a külföldön élő gyermekeihez, azt válaszolta: „Igen, jól élnek, de igazából hazájuk nincs. Ő hazament, ő a földhöz ragaszkodott”. Rendkívül pozitív életszemlélete volt. De a Teleki család más tagjairól is érdekes emlékei vannak, mint például Teleki Sámuelről, a híres Afrika-kutatóról, vagy Teleki Béla erdélyi politikusról.
A kötet szerzőjére jellemző a nagyfokú dokumentáltság. A Függelékben megtalálható a könyvben szereplő Teleki család tagjainak életrajza, a kötetben szereplő más személyek életrajzi adatai. Az olvasó megismerheti a sáromberki Teleki kastély, a sárospataki Teleki kastély, a tancsi Földvári –Teleki udvarház, a marosújvári Mikó- Teleki kastély rövid történetét. Megtudható, melyek voltak a főúri városi Teleki házak Kolozsváron és Marosvásárhelyen. A Jegyzetek-című fejezetben a beszélgetés során felmerült események, adatok forrásait, jelöli meg. Szemléletessé teszi a könyvet a fekete- fehérben bemutatott Fényképalbum.
A szerzőt kérdeztem
Lőwy Dániel elmondta, 2007-ben rögzített beszélgetések alapján született meg ez a családregény. A beszélgetések magyar nyelven zajlottak le. A szerző számolt azzal a ténnyel, hogy a beszélgetőtárs emlékképe egyes esetekben pontatlanságot is tartalmazhat, 75 év távlatából. Emiatt az adatokat, a történésekre vonatkozó beszélgetés tényanyagát ellenőrizte, megjelölve a forrásokat (Jegyzetek). A beszélgetésekben részt vett Teleki Károly második felesége, Teleki Károlyné Pesthy Katalin is, önéletrajza megtalálható a kötetben. Fontos volt a nevek azonosítása, hiszen a családban csak Károly névvel több személy szerepel. A beszélgetés során sok apró részlet, kitérő bukkan elő, ami nem feltétlenül vált ki érdeklődést az olvasónál, mert szubjektív értékű. Információözönben az ember elveszhet. Emiatt szükséges az információk szelekciója. Az elmondottakban néha ellentmondások jelentkeztek. Fontosnak tekintette, hogy a családtörténeti emlékezés tényanyagának elemzését, azonosítását.
A rendkívül olvasmányos könyv magával ragadja az olvasó figyelmét. Számomra élményt jelentett a Károlyka gróf díszfogata-című, beszélgetős családregény olvasása.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Tíz szervezet, személyiség kapott a Külhoni Magyarságért
Tíz szervezet képviselője, illetve személyiség vehette át a Külhoni Magyarságért Díjat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkártól kedden Budapesten, a Magyarság Házában tartott ünnepségen.
Semjén Zsolt köszöntő beszédében az 1995-ben, a Hazai Kisebbségekért Díj mellett alapított, a kormányfő által odaítélt elismerésről szólva elmondta: azt azok kapják, akik helyi közösségüket szolgálva sokat tettek az egyetemes magyarság megmaradásáért. Hozzátette, Szent István a kereszténység fundamentumára építette fel a magyar államot, a többé-kevésbé szétesőben lévő törzsi területből szervezett államot, "közjogi abroncsot adott a magyarságnak". Ennek kapcsán megjegyezte, hogy ma is feladat a nemzet közjogi egyesítése. Az egyszerűsített honosítással kapcsolatban hangsúlyozta, a kérelmek száma megközelítette az ötszázezret, és decemberre az esküt tett külhoni magyar állampolgárok száma is eléri az ötszázezret. A Külhoni Magyarságért Díjat a határokon túl élő magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végző személyek és szervezetek kaphatják meg. Az idén Kárpátaljáról megkapta az elismerést a derceni Gyöngyösbokréta népi együttes. A több mint 60 tagú hagyományápoló tánccsoport nevében Korolovics Zsolt művészeti vezető vette át a díjat. Erdélyből három szervezet részesült a díjban. Az ottani magyar családokért hivatalosan 2005 óta, kismamaklubjával pedig 1999-től tevékenykedő Életfa családsegítő egyesület nevében Deme Ilona Julianna, míg az Erdély fenntartható fejlődéséért, kulturális örökségének és erőforrásainak feltárásáért kilenc éve megalakult Élő Erdély Egyesület elnöke, Boda Szabolcs vette át a díjat. A szintén erdélyi Kriza János Néprajzi Társaság 23 éve az erdélyi és moldvai magyar közösségek néprajzi jelentőségű tárgyi emlékeinek gyűjtésével és feldolgozásával foglalkozik Kolozsváron, a társaságnak adományozott díjat Pozsony Ferenc elnöknek adták át. A több évtizedes múltra visszatekintő vajdasági Jó Pajtás gyermeklapot anyanyelvápolásért, az iskolán kívüli kulturális ismeretanyag közvetítéséért részesítették a díjban. A csellóművész Koffán Tamás több mint háromévtizedes, az erdélyi magyarság életét megörökítő fényképészi munkásságával érdemelte ki a Külhoni Magyarságért Díjat. Koffán Tamás 1979 és 2011 között 40 ezer fotót készített. A felvidéki irodalmi élet és a csallóközi helytörténet meghatározó alakja, Koncsol László szerkesztő, író, költő, műfordító, helytörténész is az idei díjazottak között szerepelt. Szlovéniából a zalai népdalokat autentikusan tolmácsoló Muravidéki Nótázók héttagú csoportja részesült az elismerésben, hagyományőrző és közösségszervező szerepéért. A fél évszázada újjáalakult vajdasági Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Szeminárium is az idei kitüntetettek egyike. A Szabadkán magyarul és horvátul is oktató katolikus intézményt Miocs József rektor képviselte a díjátadón. Az 1929 óta működő Torontói Első Magyar Református Egyház a kanadai nagyvárosban és a környéken élő magyarság életének fontos központja, a második világháború után, az 1956-ban, majd a kommunista Romániából emigrálók felkarolója. Az elismerést kapott egyház mostanában a magyar állampolgársági eskük helyszíne is, és az utóbbi időben a kitelepülő romákat is segíti, például nyelvtanulási lehetőséget nyújtva nekik.
MTI

Egy udvaron ünnepelt Marosvásárhely magyarsága
Kedden este első alkalommal ünnepelte meg közösségi és ökumenikus rendezvényén keretébe Marosvásárhely magyarsága Szent István napját, a belvárosi Keresztelő Szent János plébánia templom udvarán. Eredetileg a Színháztérre tervezték a megemlékező ünnepséget, azonban a polgármesteri hivatal nem engedélyezte a szervezők kérését. Az elutasítást azzal indokolták, hogy nem szeretnék vandalizmusnak kitenni az újonnan felújított közterületet. Továbbá ezen ürügy kapcsán a rendezvényt kitiltották Marosvásárhely közterületeiről.
Cseh Gábor, az Erdélyi Nemzeti Tanács maros megyei szervezetének elnöke szerint Marosvásárhely magyarsága megmutatta, hogy méltón tud ünnepelni. Az ünnepségen mind a három párt képviseltette magát, jelen volt az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt.
Cseh Gábor a városi hivatal álláspontja kapcsán Czegő Zoltán erdélyi költő szavait idézte, miszerint „azé a haza és a szülőföld, aki csontjaival megszenteli azt. És azé a birtoklás joga, aki meleg tenyerét ükanyja, ükapja fejfájára téve megpecsételi így a tulajdonjogot.”
Portik Vilmos, Néppárt megyei elnöke Márai Sándort idézte „minden ünnep fontos”. Kiemelte, hogy a közösségi élményre az embereknek szükségük van azért, hogy megmaradásról tudjunk beszélni.
Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács alelnöke hangsúlyozta, Szent István ünnepe a mindenhol élő magyarok ünnepe. Jó a vásárhelyi magyarságnak a mostani nehéz időkben együtt ünnepelnie, és hozzátette „a közös kenyeren keresztül mi, marosvásárhelyi magyarok egyek vagyunk, és az új kenyér életet jelent, jövőt jelent.”
László Edith Zsuzsanna, a Kossuth Rádió munkatársának kérdésére, miszerint mi a véleménye a hivatal hozzállásához, az alelnök asszony hangsúlyozta, hogy a polgármestert jellemzi, hogy hogy áll a város magyar nemzetiségű lakosságához. Hozzátette, hogy ilyen sehol sincs a Földön. A magyarok sosem csináltak ilyent a kisebbségekkel, és a Debreceni Virágkarnevált nevezte meg egy jó példának a multikulturális ünnepségre egy nemzeti ünnep kapcsán.
Tőkés Tibor, világbajnok pékmester, a 25 kilós kenyér készítője reméli, hogy jövőben is megünnepli Marosvásárhely Szent István ünnepét, mert ilyen még nem volt a városban.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

A székely főváros elrománosítása
Marosvásárhely fokozatosan vesztette el a Székelyföld fővárosa rangját, s magyar város jellege is egyre nagyobb károkat szenved. A harmadik mandátumát töltő Dorin Florea demokrata-liberális polgármester korábbi simulékonysága szétfoszlott, s újabban egyre több nyíltan magyarellenes lépést enged meg magának. A Székelyföld központjának számító város fokozatos elrománosítása a rendszerváltás után teljesült ki, miközben az RMDSZ vezérkara e városból származott, ők határozták meg a szövetség politikai irányvonalát, s a döntő szót is ők mondták ki a háromszor is vesztes magyar polgármesterjelöltek ügyében. A tavalyi önkormányzati választások előtt a gőg és mindentudás oly méreteket öltött, hogy már a választási kampányban borítékolható volt a vereség. És újra Dorin Florea győzött. Harmadszor. A román polgármester eddig igyekezett nem kimutatni foga fehérjét, mi több, míg a régiósítás látványosan vakvágányra nem futott, abban a reményben, hogy megszerezheti a régióelnöki titulust, látványosan kiállt a Székelyföld egységének megőrzése mellett. Most sorozatosan hergeli Marosvásárhely lakosságát, újabban kitiltaná a városközpontból a Vásárhelyi Forgatagot azzal az ürüggyel, hogy a lakókat zavarja a lezárt főtér, ráadásul megsértődött, hogy a Forgatagra nem sikerült ráerőltetnie a multikulturalitást, mert a szervezők bevallottan erőteljes „magyar rendezvényt” kívánnak szervezni. Ami Florea olvasatában „a multikulturalitás és interkulturalitás európai értékeinek erőteljes elutasítását” jelenti. Hogy az a bizonyos, mifelénk sokat emlegetett multikulturalitás Európában látványosan megbukott, mintha elkerülné figyelmét. Nagyobb baj mégis az, hogy nem hajlandó észrevenni: a harmonikus együttélés érdekében nemcsak a kisebbségnek, hanem a többségnek is illenék gesztusokat tennie.
Egyebek közt például azzal, hogy nem szórná tele a várost másodrangú román személyiségek szobraival, nem heccelné az orvosi román tanári karát a magyar oktatási vonal összegzsugorításával, nem irtaná a magyar utcaneveket, nem szítana ellentéteket a vegyes iskolákban, s főként ne küzdene oly elszántan, hogy egy pillanatnyilag félig magyar város teljesen románná váljék. (1910-ben 89,31, 1948-ban 74,27, 1992-ben 51,63, mára 46,73 százaléknyi a magyar.) Nézzen Kolozsvár felé, a városközpontban zajló magyar napok, de még az István, a király bemutatója sem változtat azon a tényen, hogy a Kincses Város magyar lakossága tizenhat százalékra csökkent (miközben 1910-ben 83,38, 1948-ban 54,64, 1992-ben 22,78 százaléknyi volt).
Az etnikai tömbök erőszakos fellazítása – a nemzetközi tiltások dacára – Romániában szívósan, kitartóan, de remélhetően nem megállíthatatlanul folytatódik.
Simó Erzsébet
Háromszék
Erdély.ma

Fodor Imre nem futamodott meg
Amikor magyarországi vendégek jönnek Fodor Imréhez, mindig elcsodálkoznak, hogy a csíksomlyói Fodor-ház tulajdonosa egyszerű tömbházlakásban éldegél Marosvásárhely központjában. Az egykori székely főváros utolsó magyar polgármestereként emlegetett Fodor Imrének azonban ez nem számít, szerinte az a fontos, hogy itthon maradjunk, és ne hagyjuk cserben a nemzetet. Ő pedig nem futamodott meg.
– Csíksomlyóról, méghozzá a Fodor-házból származik. Mit kapott ön attól a vidéktől?
– Ikertestvéremmel együtt úgy érezzük, adomány az élettől, hogy Csíksomlyón születtünk, s pont a Fodor-házban, és ott is nőttünk fel. Rengeteg szellemi és egyéb tudást, felfogást szedtünk össze 17 éves korunkig édesapánktól is, de nem csak. 17 éves korunkra kialakult egy olyan életszemléletünk, amelyen nem volt okunk változtatni később sem. Lehet nem jól van, de én most is ugyanúgy látom a világot, és ugyanazt találom fontosnak, mint 17 éves koromban. Akkor is minden reggel arra ébredtem, hogy azon gondolkodtam, hol rontottuk így el a sorsunkat.
– Mi mint erdélyi magyarok?
– Pontosan.
– Megtalálta a választ?
– Mindenképp a török idők alatti fogyás és az azután következő népességfeltöltődésnél kezdődött a baj. Abszolút hibásan történt, hogy mi befogadtunk nagyon sok idegen népességet, akik aztán ellenünk fordultak. Sohasem a minőséggel volt a baj, hanem a mennyiséggel. Márton Áron püspök szerint a román anyák szerezték meg Erdélyt, s ebben igaza van. Átgondoltam azt is, hogy melyek azok a legfontosabb tulajdonságok, amelyek segítenek bennünket. Első a hűség. Nem szerelmi, nem a politikai, hanem a népedhez való hűség. Nem lehet azzal megoldani semmit, hogy megfutamodom. Nem azt mondom, hogy könnyű itt maradni, de azt sem hiszem, hogy jobb élni máshol idegenként. Szerintem nem mindegy, hogy egy életnek milyen erkölcsi tartalma van, ha ezt itthon úgymond végigkínlódják, akkor tettek valamit a szüleikért, gyerekeikért, unokáikért. Ez az egyik fontos probléma, a másik az összefogás. Mert a politikában igaz, hogy aki mer az nyer, s egymást megesszük élve, de nem kisebbségi sorsban, úgy nem lehet csinálni. Én 2003-ig nagyon jó polgármesternek minősültem, de akkor a szatmári RMDSZ-kongresszuson kiálltam, és azt mondtam, hogy ez bűn, nem lehet megosztani kisebbségi sorsban a magyarságot, és hogy Tőkés Lászlóval bár nem könnyű, de lehet együttműködni. Attól a naptól én többet nem voltam jó polgármester, ugyanazért a dologért, amiért azelőtt agyba-főbe dicsértek, utána szidtak engem. A másik igen fontos probléma a kisebbségi létben a következetesség. Nem tudom, ki mennyire tudja, hogy mi magyarok kértük 1945-ben, hogy Észak-Erdélyt csatolják vissza Romániához. Utána azonban a Magyar Népi Szövetség lett a romániai magyarság vezető politikai ereje, és teljesen eladta a magyar igényeket. Fontos még a hit problémája, az egyházak sok mindenben segítettek, de nem eleget. Főleg az én egyházam.
– Visszatérve Csíksomlyóra, mi hozta el onnan?
– Somlyón nőttünk fel, oda is jártunk iskolába az ikertestvéremmel, aki egy életen keresztül segített mindenben és most is. 1957-ben azonban édesapámat letartóztatták, '58-ban 35 évi kényszermunkáéra ítélték mint az egyik erdélyi 56-os fővádlottat. Minket a testvéremmel a Bukaresti Műegyetemről kirúgtak ötödév végén emiatt. Vajdahunyadon dolgoztunk hengerművekben, aztán 1964-ben a politikai foglyokat hazaengedték, s akkor újrajárhattuk az ötödévet. Én szinte tíz évet éltem így Bukarestben. Az egyetem után elvittek egy bukaresti tervezőintézetbe, ahol automatizmussal foglalkoztam.
– Csíksomlyón azonban még ott a Fodor-ház, amely őrzi a család emlékét.
– Igen, mi visszakaptuk a Fodor-házat, de már azelőtt mind gondolkodtunk, hogy valami közösségi dolgot kéne csinálni belőle, így került bele a Csibész Alapítvány, s lett ifjúsági szálló belőle. A megnyitón mondták is, nem is az a legfontosabb, hogy ennek a családnak csak ez az egy ingatlanja volt, s azt is a köznek adta, hanem hogy ezzel példát mutatott a közösségnek.
– Önök járnak még Csíksomlyóra?
– Természetesen. Nekünk van egy szoba-konyhánk ott, de pünkösdkor, amikor nekünk is legjobban kellene, nagy szeretettel mindig el-el kérik. Amikor azonban én viszem az embereket oda, akkor mondom is, hogy úgy aludjon ebben az ágyban, hogy ebben Tőkés László, Kövér László, most pünkösdkor pedig Áder János aludt.
– Csíksomlyón már nincsenek Fodorok?
– Nincsenek. Van 17 halott a temetőben.
– S hogy került Marosvásárhelyre?
– El kellett jönnöm Bukarestből, mert megriadtam, hogy Bukarestben fogom végigélni az életem. Kérdezték is tőlem, hogy tudtam otthagyni Bukarestet, de hát édesapám Budapestet, édesanyám Berlint hagyta ott Erdélyért, miért ne hagyhattam volna én ott Bukarestet. Marosvásárhelyen '67-ben a vegyi kombinát automatizálási részlegén kezdtem el dolgozni, nyugdíjazásomig ott voltam, 1995-ig. A rendszerváltás után az első dolog pedig amivel, foglalkoztam az Outward Bound volt, én hoztam Romániába, majd megvettük Szovátán az istállókat és kiépítettük.
– Akkor önt a sport is érdekli...
– Hát az egész családot, de főként a feleségemet, sok díjat is nyert, versenyszerűen sízett. Ő mindig, most is sportos. Mind az öt unokája, még a kicsi négyéves is tud már úszni. Ilyen értelemben igenis sportos életet éltünk. Mert két gyerekünk és öt unokánk van, ez mind a legfontosabb abból, amit eddig mondtam.
– Hogy jött képbe a polgármesterség?
– Ez úgy jött, hogy voltak németországi kapcsolataim, hoztam mindenféle támogatást, ezeket bonyolítottam, amikor megyei tanácsosnak javasoltak. Utána több polgármesterjelöltet állítottak, és egy előválasztáson titkos szavazással döntötték el, hogy én leszek a jelölt, meg is nyertem a választásokat.
– Emlékszik azokra az első polgármesteri napokra?
– Az első napokban még nem is voltam tudatában annak, hogy mennyire fontos ez a tisztség, aztán ráébredtem. Ami nagyon érdekes volt, akármennyit dolgoztam, azt az érzést, hogy fáradt vagyok, azalatt a négy év alatt nem éreztem. Mintha a Jóisten betett volna valamilyen rakétát, és közben nagyon örvendtem, hogy csinálhatom ezt. Én, akit a társadalom a szélére nyomott az édesapám pere miatt, csinálhatom ezt, és akkor idejön Göncz Árpád és Emil Constantinescu, a román és magyar államelnök, és én fogadom őket. Göncz Árpáddal amikor találkoztam, rám nézett, és azt mondta: „nem ismerlek, de tudom, hogy ki vagy, légy szíves állj ide mellém, és két-három napot maradj mellettem”. Így kísérgettem én őt, Göncz Árpáddal együtt koszorúztunk a Székely vértanúknál is, amikor koszorúval a kezünkben meghajoltunk, csendben azt kérdezte: vajon édesapád lát most bennünket? Most is elérzékenyülök.
– Mit sikerült elérni az alatt a négy év alatt?
– Néhány dolgot csak sikerült csinálnunk. Az egyik az, hogy az európai uniós előcsatlakozás alatt uniós tőkéből kaptunk 27 millió eurót, amellyel korszerűsítettük az ívóvíztermelést és a szennyvízfeldolgozást. A másik volt a Gedeon Richter privatizálása. Másik nagyon fontos dolog a kétnyelvűség volt, megesett, hogy szombat este 11-kor hívtam fel magyar cégtulajdonosokat, hogy a cégtáblájuk miért csak egynyelvű. Akkoriban építettük ki a különböző testvérvárosi kapcsolatokat is.
– A Vásárhelyi Napok is az ön nevéhez kapcsolódnak.
– Igen, most megint kezdeményezik, hogy Mátyás király kiváltságlevelére hivatkozva szervezik a forgatagot. Emlékszem, mi Tonk Sándorral néztük, mi lenne az, ami régi és minden szempontból megfelel, hogy ahhoz kapcsoljuk a városnapokat. Akkor találtuk Mátyás király 1482-béli kiváltságlevelét. Elmentem Pál-Antal Sándorhoz, s ő megmutatta a kiváltságlevelet eredetiben, én úgy megvoltam illetődve.
– Ön szerint, mi lett a Vásárhelyi Napokból?
– Ezért csak mi vagyunk a hibásak. Miért táncoltunk vissza a napokat illetően?
– Emlékszik-e, milyen volt a második választási kampány, és milyen volt elveszíteni azt?
– Közvetlenül a választások előtt egy ilyen abszolút takony hatalmi harc miatt leváltották Kincses Elődöt mint megyei RMDSZ-titkárt, s helyébe tették Kelemen Atillát. Tudniillik Kincses Előd már akkor is a nemzeti vonalat képviselte, és szervezett egy belső szavazást, hogy milyen sorrendben induljanak a városi tanácsosjelöltek. Arra a szavazásra nem mentek el elegen, de neki az volt a véleménye, hogy a semminél mégis több az, amit ők ott kifejeztek. Ezért azonban Kincsest lemondatták, ami nagyon negatívan befolyásolta az embereket. Így is 168 szavazaton múlott, hogy elveszítettem a választásokat. Sokan pedig, hogy nagyon jól szavazzanak, a tulipánra akarták ütni a pecsétet, s így kikandikált egy milliméter mondjuk a pecsétéből, ami ugye érvénytelennek számított. 1800 szavazat veszett el így.
– Ez azt jelenti, hogy ön nem is kellett volna elveszítse a választásokat...
– Persze, hogy nem. Tudja, ebbe bele lehet betegedni. A poklok poklát éltem, s tán még ma is azt élem. Persze erre azt mondják, hogy aki nagystílű, az továbblép. Én is sok érdekességet csináltam, de továbbra sem könnyű elviselni.
– Sokan Vásárhely utolsó magyar polgármesterének is nevezik önt, a kifejezésben pedig benne van egy lemondás is, hogy nincs már esély visszanyerni a városvezetést. Hisz még abban, hogy lehet magyar polgármestere a városnak?
– Nehéz kérdés ez, de azóta megváltozott a választási törvény, elég az egyszerű többség is. Ha az én időmben lett volna ilyen választási törvény, biztos nem veszítek.
– Mivel foglalkozik manapság?
– Unokákkal, családdal vagyok, s megírom az akkoriban történeteket. Már elkezdtem, minden benne lesz, és mindenki név szerint. Októberben pedig elmegyek a székelyek nagy menetelésére.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro

Nemzeti kultúra – népi kultúra
Dr. Balázs Lajos csíkszeredai néprajzkutató – korábban szerzőnk a román nyelv kisebbségi tanításának tárgyában – kérte lapunkat, hogy biztosítsunk teret annak a vitaanyagának, mely egy, a Marosvásárhelyi Rádióban Parászka Boróka és Könczei Csongor között elhangzott beszélgetésre reflektál.
Noha az adás első perceit nem fogtam el, érdeklődéssel hallgattam beszélgetésüket és a magam részéről köszönöm is, hálás is vagyok a szerkesztőnő kezdeményezéséért. Az alábbiakban próbálok néhány megjegyzést, kiegészítést, olykor fenntartást megfogalmazni az elhangzottak okán. Úgy is, mint 40 éve gyakorló néprajzkutató, mint egyetemi oktató, s mint hat kötet szerzője a szokásfolklór – születés, házasság, halál, nemiség – világáról.
Fontosnak tartom egyértelművé tenni, hogy a népi kultúra minden nép létében a nemzeti kultúra alaprétege. Erre épült, ebből nőttek ki a magas művészetek, a nemzeti műveltség. Mi több, a nagy művészek ma is előszeretettel fordulnak hozzá, mert őstényeket tartalmaz, üzen. (Elvi megfogalmazásban: ha valami végképp elromlott, vissza kell térni a kezdetekhez. Hozzáadok egy gyakorlati példát is: A meghalt csecsemőjét sirató anyát így vigasztalják: „Ne sírj, az ágy lábában, ahol ez volt, még van”.) Kell-e ennél autentikusabb és optimistább életszemlélet a siránkozások ellenében, remek nyelvi megfogalmazásban? Tovább megyek: meg kellene pontosabban fogalmazni a népi kultúra sajátos tartalmát, nem általánosságban, lexikonízű definíciókkal, mert mint a beszélgetésből is kiderül, zavar van a fogalom körül. (Három évtizede nagy vita folyt a sajtóban a népdal és a hallgató nóta/cigányzene körül, ma is visszatérő probléma a népi hímzések esetében az „úri hímzés, úri minták” autentikussága.) Amikor előadást tartok, én így összegezem a népi kultúra sajátos, nem filozofikus lényegét: a népi kultúra az a jelentős, igen jelentős közösségi tapasztalati, gyakorlati és csekélyke, nem tételes elméleti tudás, amellyel az ember csaknem valamennyi problémájára, kérdésére, szükségletére megoldást, választ nyújtott az évszázadok során. Tehát nem az akadémiák, nem a magasan iskolázottak tudása, hanem azoké, akik különleges képességgel születtek. Ezek szellemi összessége egyenlő egy nép zsenialitásával. Ezek közül említem szándékom és tapasztalatom szerint a legfontosabbakat, mivel a népi kultúra fogalmát, eszmeiségét túlzottan behatároltan értelmezik:
1. a születés, szerelem, házasság, halál rendje, szabályai, lelkisége, szellemisége;
2. a társadalmi harmónia megteremtését szolgáló nem tételes, ám mégis mindenhol ható viselkedési normarendszer és annak közösségi (nem intézményi, nem jogi!) felügyelete;
3. az időciklusok – esztendő, hónap, hét, nap, óra – beosztása a szántás, vetés, betakarítás, állattartás, gyermeknemzés, gyógynövénygyűjtés optimális idejére vonatkozóan, a csillagjárás, időjárás, széljárás figyelembe vételével, a sajátos jelenségek, szabályszerűségek memorizálása és hagyományozódása által;
4. a földiek, a természet és égiek titkainak kiismerése, mitologikus értelmezése; 5. a népi hitélet filozofikus kérdései: a földi béke és kozmikus, transzcendens béke titkai, melyeknek számtalan maradványa ma is megtapasztalható mind az egyéni, mind a közösségi létben;
6. a belakott környezetünk rendje, működőképességének szabályai;
7. lelki, szellemi szükségleteink, vágyaink esztétikai kielégítése stb.
Hirtelen ezek jutottak eszembe, nem beszéltem a népi gyógyászatról, a gyermekfolklórról, a népi gasztronómiáról, táplálkozási kultúráról, öltözködésről.
Sajnálom, hogy a beszélgetés a népi kultúra fogalomkörét csak a néptáncra és népzenére szűkítette, vagyis két kategória (az irodalomban használt műfaj szavunk a népi kultúra esetében nem mindig szerencsés) szemszögéből ítélkeztek, általánosítottak az emberi megismerés rengetege fölött, amibe beletartoznak például a hiedelmek, mágikus praktikák. Még ma is(!), ha arra gondolok, hogy a népi műveltség funkcióváltása miatt az előbbiek és a matematika, fizika, kémia tudományok között szoros és törvényszerű összefüggés van. A munkavégzés, a cselekvés szigorú fegyelmére, pontosságára, a szabályok maradéktalan betartására gondolok, a siker érdekében. Tehát látni kell a népi műveltség láthatatlan, de ma is ható dimenzióit, rejtett elveit, ma is korszerű üzeneteit. Ezt szintén ősténynek tekintem. Nem tudtak dűlőre jutni az autentikusság tekintetében. Ez az egyik legbonyolultabb és vitatottabb, én úgy nevezném, a folklór esztétikai kategóriája. Véleményeiket részben elfogadom, ti. „képlékeny fogalom”, nincs viszonyítási alap, amihez képest valami autentikusnak minősíthető, hogy sok közhely forgalomba kerül ilyenkor. Ilyen „a tiszta forrásból” jelige. Sajnos, valaki, egyszer, először ( így születnek a mítoszok is!) kiemelte Bartók Cantata profana-jából azt a sort, hogy „Az én szájam nem iszik pohárból/ csak tiszta forrásból”, amit teljesen félreértelmezett (egyébként az egész szöveget), forgalomba hozott, és azóta gondolkodás nélkül arra ragasztjuk, amiről úgy gondoljuk, hogy autentikus. Évtizedek óta olvasom és hallom (nagyobb nyomatékkal Erdélyben), a ,,tiszta forrásból” kifejezést, szövegkörnyezetéből kiemelve, az emblematikus értékrend metaforájaként. A romlatlan népi kultúrát, illetve az abból merítő magas nemzeti kultúrát minősítik vele. A ,,tiszta forrás” valami olyasmi lett a szellemi/művészeti életben, mint az ipari termelésben a ,,kiváló áru”-t hitelesítő címke. Holott ,,A vadállattá visszavedlett emberről szól a Szarvassá vált fiúk román kolindája”, amiből Bartók merített. Jankovics Marcell véleményét osztom, hogy a „tiszta forrás” vize tulajdonképpen „a halál vize”. Én úgy látom, az autentikus fogalma alatt nálunk főleg a lokálist értik. Ami ismét bonyolítja a helyzetet, mivel Erdélyben különösen intenzív és szakadatlan népesség-migráció zajlott. Ez óhatatlanul azzal járt, hogy nemcsak közösségek, hanem a kultúrák is költöztek, kavarodtak. (Ismét egy példa: a kürtős kalácsról azt tartjuk, hogy székely találmány. A prázsmári múzeumban pedig szász találmányként tartják számon. A különbség annyi, hogy utóbbiak bádogból képezték ki a hengert, a székelyek pedig fából esztergálták. Most mindenhol sütik.) Számot kell vetnünk azzal, hogy a népi kultúra funkciója gyökeresen megváltozott. Már nem a zárt közösségek kultúrája. A parasztság, aki ennek a kultúrának létrehozója, már nem az a parasztság, aki, egyébként soha sem volt saját kultúrájának sem ideológusa, sem propagálója. A funkcióváltás az a folyamat, ami hozzájárult a mi zavarunkhoz. A népi kultúra ma nemzeti érdeket, imázst jelenít meg, modellálását pedig, és az érte való felelősséget is az értelmiség vette át. Persze képzettsége szerint. Ezen a ponton jön be az értelmiség képzettség szerinti rétegződése. Az nem igaz, hogy senki sem tud semmit ezen a téren, ahogyan Könczei úr állítja. Én nem a népi kultúra autentikussága fölött folytatnék dőre vitát, hogy megjátsszam jártasságomat és oktalan aggodalmamat, hanem népi kultúránk sokfélesége, színessége és folytonossága fölött. Ezek dialektikája fölött. Ebből az elvből a kortárs politika húzhatna hasznot. Tudunk-e ezekre vigyázni, nekik érvényt szerezni a modern világ legszélesebb palettáján a modern ember gyönyörűségére, büszkeségére, vagy arra várunk, hogy az UNESCO kultúránkat is sorolja át a pusztulóban levő nyelvek lajstromára. E két tényezőben rejlik minden kultúra, benne a népi kultúra ereje, közösségformáló és -önazonosító erénye. A népi kultúra a globalizáció elleni harc egyik eszköze lett az egész világon, önmaga hiteles megmutatására, akár politikai üzenet közvetítésére törekszik ma minden nemzet, és ezért már kormányszinten felelősséget éreznek a népi kultúráért. Ez még nem jelenti azt, hogy a politikum beavatkozik a népi kultúra megmentésébe, de áttételesen, mihelyt érdekelt és megrendelő bizonyos fontos események alkalmával, mégis vannak, lehetnek elvárásai. A kérdés az, mivel mutatjuk meg vagy be magunkat? Osztom Csoóri Sándor véleményét: „csakis azzal, ami letisztult az időben”. Tanárként ezt úgy szoktam megjeleníteni, hogy minden értéket képviselő alkotás, produkció olyan legyen, mint a patak vagy folyó medrében található gombolyag és lecsiszolódott kő. Az valamikor szögletes és érdes volt. Erre Könczei is ráérez, amikor azt mondja, hogy ez a kultúra „több évszázados folyamat eredménye”. Mindent összevetve: a nemzeti arculat hiteles megjelenítése, a nemzeti magas kultúra egyetemes emberi értékeket közvetítő szerepe, a politikai üzenet, a sajátos képviselete érdekében ma mindenhol a népi kultúrát tekintik talán a leghitelesebb névjegykártyának. Ezt a jelenséget több mint 20 éve követem, cédulára jegyzetelem és ámulok azon a tünetegyüttesen, amit semmilyen nemzetközi fórum nem irányít, nem szabályoz le, mégis működik.
A példákból válogatok, magyar és nem magyar példákból:
Első nagy élményemet, ami felhívta a figyelmemet erre a jelenségre, a Sidney-i Olimpia jelentette. A megnyitóünnepséget az aborigének folklórjából komponálták. Az egyik bukaresti tévé bemondója felkiáltott: „un megashow folcloric!” Ez a folyamat azóta is tart: ez történt Athénban, ahol a görög mitológia világa jelent meg, az amerikai téli olimpián, ahol egy indián köszöntötte az olimpiai mozgalom elnökét, ősi törzsi nyelven, a norvégiai olimpián a záróműsort a norvég monda- és mesevilág hőseivel, alakjaival alkották, az olimpiai formaruhákat a londoni olimpiára több mint 50 ország delegációja saját népviseleti elemekből állították össze.
A politika világából: az Unióba való belépő dokumentáció csomagban külön fejezetben kérik a népi kultúra bemutatását; 1996. július 25-én a kölni repülőtéren 100 fiatal magyar néptánccal és dalokkal fogadta a magyar külügyminisztert abból az alkalomból, hogy a kitöltött és elfogadott íveket vitte magával. Amikor Magyarországot felvették az Unióba, az Európai Gálán az ünnepi műsort hat régió néptáncműsora képezte, utánuk szintén a Hősök terén hatalmas gyermek-néptáncegyüttes következett, a Liszt Rapszódiára kalotaszegi néptáncot táncolt, kalotaszegi népviseletben. Én ezt úgy értelmeztem, hogy nemcsak Magyarország, hanem a magyar nemzet lett tagja jelképesen az Uniónak, Erdély magyarsága már akkor belépett, amikor Bukarestben még csak körmölték a papírokat. Megrendítő, a világon egyedi történet volt az észtek „éneklő forradalma” az ott állomásozó orosz katonákkal szemben, ahol a „muníciót” az észtek népdalkincse biztosította.
Itt említem meg XVI. Benedek pápa ünnepi beavatásának egy mozzanatát: a pápát köszöntő öt kontinens 5-5 tagú küldöttsége népviseletbe volt öltözve;
Egy példa a tudomány világából: december 10-e előtti héten a Nobel-díjra jelölt tudósokat a svéd fővárosba hívják, hogy megmutassák nekik a svéd nemzeti kultúrát. Egy teljes napot a svéd tárgyi és szellemi népi kultúra bemutatásának szentelnek. Honnan indultak, hova jutottak, mit adtak az egyetemes műveltségnek, szóval az „önrészüket” mutatják be. Nem svédkednek, nem finnkednek. Ezek után kérdezem: képzetlen, dilettáns emberek lehettek azok a szakik, akik mindezt elvégezték?
Ez a modell működik lefele is: a helyi jellegű rendezvények, testvérfalu, testvérváros találkozók alkalmával. Mozgatója minden esetben a reprezentáció, kinek-kinek tudása, képessége szerint. Én értem az önök aggodalmát: a hitelesség, a letisztultság kérdése valahol ezen a tájékon jöhet be. Noha félintézményesen mégis történik valami: a vidéki, zonális, regionális fesztiválok Ezer Székely Leány, a Csíkszereda főterén évente megrendezett Csűrdöngölő, ahol több mint ezer iskolás táncol és népdalt énekel, a kolozsvári, marosvásárhelyi magyar napok jó képző fórumok is. Figyelem a pedagógusok legtöbbjének gondosságát, törődését a minőség, hitelesség tekintetében. Erre szép példa a Hodgyai Edité (Erdélyi Riport, 2013. június 28. sz. 28-29. o.)
Új kezdeményezések is léteznek, melyeket egy új politikai helyzet generált: lassan-lassan, mintha folytatódna az a szerintem forradalminak nevezhető cselekvéssor, amit Petőfi és Arany, aztán Bartók és Kodály, majd a hátizsákos fiatalok követtek el a szocializmus éveiben Magyarországon és Erdélyben. Bevinni a népköltészetet az irodalomba, aztán a népet a politikába, felfedezni a parasztzenében a magyar lelket, bevinni az operaházakba és koncerttermekbe és közvetíteni Európa fele, felébreszteni Csipkerózsika-álmából az erdélyi táncházmuzsikát és a fiatalság ezreit fordítani a megtorló rendszer ellen akkor, amikor nem volt szabad kimondani, hogy mi és ki a magyar. Akkor a képzettársítások eszközrendszerével kimondták azt és úgy, hogy a politikai rendőrség sokáig nem tudta mit kezdjen vele. Mit kezdjen a magyarosan szabott szürke posztóból szabott és fekete zsinórral díszített zekét viselő magyar fiúk és leányok, diákok sokaságával.
Az új kezdeményezések sorából kettőt emelek ki: elsőként a székelykapu ügyét. Semmi nem jelzi annyira egyértelműen a népi kultúra funkcióváltását, mint ez. Hagyományos funkciója megmaradt – elkülöníteni a külső társadalmi, közösségi teret a belső magántértől –, de újjal gazdagodott: települések sokasága bejáratánál monumentális székely kapuk készültek, nagy és kis nyílók nélkül és nem folytatódnak sem erről, sem arról kerítéssel. Feliratozásuk már nem az, hogy „Béke a bejövőre, áldás a kimenőre”, hanem pl. az, hogy „Hazádnak rendületlenül légy híve óh, magyar.” A székelykapu tehát a Székelyföld kiemelkedő toposza lett. Kik és melyik egyetemen, fórumon mondták meg ezeknek, hogy így kell, így is lehet válaszolni arra a bukaresti állításra, hogy „Székelyföld nem létezik”? De nem állhatok meg itt: hasonló székelykapu van a rodostói Rákóczi-emlékház előtt, Isztambul központjában. Egyre több székelyföldi helység ezt ajándékozza testvértelepülésének: két székelykapu áll Lengyelországban, az amerikás magyarok kertjeiben szintén; a madéfalviak Dél-Tirolban állítottak székelykaput… A székelykapu-szimbólum exportcikk lett a 21. században.
Másodiknak az egy-két évvel ezelőtti magyarországi kezdeményezést említem, ami a „Nemzet kenyere” nevet viseli. A lényege, hogy a Kárpát-medence valamennyi régiójából küldjenek búzát (ki-ki tehetsége szerint) egy kijelölt malomba, ahol összeőrölik, aztán kenyeret sütnek belőle Augusztus 20-ra, Szent István napjára. Szerintem, még nem tudatosult mindenkiben, hogy ennek a rítusnak egy ősi (európai és magyar) mágikus hiedelem a szellemi alapja: az együtt elfogyasztott étkek és italok köztünk diszkrét lelki és spirituális kötődéseket hoznak létre. Ha pedig még mélyebbre akarnék jutni, akkor a hét vezérünk Vérszerződését, a krisztusi Utolsó vacsorát is szóba hoznám. Ez a mágia tartotta életben a lakodalmat, a keresztelő radinát, a halotti tort. A nemzetségek, a törzsvezérek, törzsek, Krisztus és az apostolok stb. kötődése a tét. A Nemzet kenyere pedig rituális szimbólum gyanánt arra hivatott, hogy összekösse lélekben a magyarságot, a nemzet szétdarabolásának ellenére, politikai határok fölött. Egyben megtoldani egy nemes szándékkal: a bevételből Böjte atya árváinak juttatni, akik ez által, rituálisan, a nemzet árváivá lépnek elő. A fentiek után nem tudom elfogadni Könczei Csongor degradáló, tagadó reflexióját a nemzeti kultúra, a népi kultúra mozgalmi embereivel kapcsolatosan: „A nemzeti kultúrával foglalkozók olyanok – mondja –, mint a focidrukkerek. Mindenki ért a nemzeti kultúrához is. Azoknak az embereknek, és én most a saját szakterületemről beszélek, tánccal, néptánccal, népzenével foglalkoznak itt Erdélyben, túlnyomó részüknek semmiféle elméleti képzése nincs, halvány lila gőzük sincs, hogy amit csinálnak, az micsoda.” Kérdezem: a Röpülj páva mozgalom szervezői, irányítói, aminek második kiadását már meghirdették, valóban nem tudják, hogy az, amit ők csinálnak, micsoda? Sajnálom ezt a nézőpontot: a focidrukkerek nekem a részeg vandálok, a sportot lezüllesztők táborát juttatják eszembe, akik miatt minden mérkőzésre a rendőrség, csendőrség hadait vezénylik ki. Annyit még hozzátennék, hogy a népi kultúrát soha nem tanították intézményesen. Ebből adódik a különlegessége. Én az elitizmus, a különleges személyiség létének vagyok a híve. Szakítanunk kell azzal a 19. századi romantikus szemlélettel, hogy az egész nép alkot, hogy a nép minden fia költőnek született. A tehetség, a különleges adottság, az alkotói készség iskola nélkül is értékeket teremtett, amit a fogyasztók elfogadtak, magukénak vallották. Viszont a tehetségek tábora is differenciált. Ennek megfelelően rendelkezünk sok gyenge alkotással, valamivel kevesebb középszerűvel és még kevesebb kiválóval. Ez az elv a népi kultúra mai hasznosítóinak világában is megvan. Tehát összetettségében kell látnunk mind a nemzeti, mind benne a sajátos népi kultúrát. Azt nem vitatom, hogy ezt tanítani kellene: az értésért, a megismerésért, de nem föltétlen az alkotásért.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Bálint Tibor emlékharangja összefogó erő lehet
Több politikus felszólalása tarkította hétfőn este a magyar operában megtartott IV. Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláját. Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, parlamenti képviselő azt hangsúlyozta: a romániai magyarság saját maga határozhatja meg jövőjét, jobban mondva azt közösen kell építenünk. Sándor Krisztina az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nevében szólva felelevenítette: bő négy évvel ezelőtt sokan kételkedtek a Kolozsvári Magyar Napok sikerében, de már az első rendezvény után eloszlott minden kételye. – A Kolozsvári Magyar Napok sikere példátlan teljesítmény. Minta és követendő példa lett sok más erdélyi nagyváros, Brassó, Nagyvárad és Marosvásárhely magyarságának is, ahol hasonló rendezvényeket szerveznek. Habár a fentebbi városok etnikai összetétele megváltozott az 1970-es és 1980-as évekhez képest, mégis a magyar közösség megtalálta a számára megfelelő magyar napos rendezvénysorozatot – összegzett a politikus. 
Gheorghe Vuşcan prefektus először gratulált a Kincses Kolozsvár Egyesületnek a szervezésért és a gazdag programkínálatért, majd elmondta: a politikusok radikalizálódó nyilatkozatai közepette Kolozsvárnak meg kell maradnia a tolerancia és a kölcsönös tisztelet, valamint a két nemzetség békés együttélése példájának. – A románok és a magyarok történelme nem volt mentes a megpróbáltatásokról, ám ezek nem távolítottak el minket egymástól. Bebizonyosodott, hogy őszinte párbeszéddel minden megoldható. Váljon hagyománnyá a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat, és a kultúra ezen templomában kijelentem: Kolozsvár az Önök kultúrája és művészete által gazdagodik! – összegzett a prefektus.
A Kolozs Megyei Tanács elnöke, Horea Uioreanu beszéde „a két nép közös bölcsője, Erdély” gondolat alapján körvonalazódott. – Mindkét nép bölcsője Erdély. Örüljünk tehát ennek a rendezvénynek, amelyet a megyei tanács is támogatott. Kiváló az együttműködés a tanács RMDSZ-es alelnökével, Vákár Istvánnal és a szövetséggel, s ez remélem, a jövőben is megmarad. Isten védje Kolozsvárt! – közölte a liberális politikus.
Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja a magyar napok nyitottságát hangsúlyozta először beszédében, majd a szervezőket dicsérte, és úgy vélekedett, hogy a példamutató kolozsvári rendezvény valóságos magyar napok vonzalmat indított el Erdély-szerte. – Amikor egy évvel ezelőtt – még beiktatásom előtt – eljöttem Kolozsvárra, pont a magyar napok idején érkeztem. A magyarországi Szent István-nap mottója: együtt az ország. Ha ezt Kolozsvárra vonatkoztatjuk, akkor elmondhatjuk: együtt Kolozsvár – fogalmazott a főkonzul.
A Kolozs Megyei Tanács alelnöke, Vákár István jelképes töltetű gesztusnak nevezte azt, hogy Erdély fővárosának magyar színpadán mondhat köszöntőt a kincses város egyik legfontosabb eseményén, a Kolozsvári Magyar Napokon. – Szent István királyunk országot, hazát és nemzetet alkotott, s hagyott örökségül. Ez az ünnep itt, Mátyás király szülővárosában annak a bizonyítéka, hogy tudunk együtt szervezni és ünnepelni. Kolozsvár igazi kincseit az itt élő és alkotó emberek alkotják, ám mi csak kis részecskéi vagyunk ennek az időórának. Feladatunkat a történelem diktálja nekünk, értékeinket ápolnunk kell egymást erősítve. Ahogy eddig, továbbra is magaménak tekintem a KMN-t és támogatom – mondta Vákár.
Tőkés László Európai Parlamenti képviselő először a Marosvásárhelyen első alkalommal megszervezendő Vásárhelyi Forgatagról beszélt. – A demokrata-liberális párti Dorin Florea a magyar vandalizmustól félti Marosvásárhelyt, habár az eddigi magyar napos rendezvények során nem történt rendbontás, hanem emelkedett méltósággal mutattuk fel értékeinket. Távolról sem lehetünk elégedettek azzal, amit elértünk Kolozsváron, Erdélyben, Romániában. Távolról sem beszélhetünk még magyar jövőről. A magyar napos rendezvények a jövő irányába mutatnak, és ezért a jövőért cselekednünk, dolgoznunk, harcolnunk kell. Szent István olyan alapokat teremtett, amelyre a jövőben is számíthatunk – kezdte beszédét Tőkés.
– Huszonnégy évvel a kommunista diktatúra után nem találjuk a jövőbe vezető utat, az ország a csőd szélén áll, és a regionalizmus veszélyével kell szembenézni. A többségi nacionalizmus egymás ellen uszítja a románokat és a magyarokat – hangsúlyozta a politikus. Tőkés szerint az ország regionalizálása három történelmi nagyrégiót kíván: Erdélyt, Havasalföldet és Moldvát, majd hozzátette: egy föderális Romániában a visszacsatolt Moldova Köztársaság is elférne. Tőkés szerint a Szent István-i állameszme szellemében rendezzük dolgainkat, majd arra buzdított, hogy 2014-ben vegyünk részt a választásokon „ideát és odaát”.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Kolozsvárt a legnagyobb erdélyi magyar városnak nevezte, pontosabban Erdély szellemi fővárosának, ahol elsődleges volt a kulturális értékek létrehozása. – Kolozsvár azért vált szellemi fővárossá, mert mindig befogadó város volt. A kérdés most csak az: tudunk-e élni ezzel a tartalékkal, erővel, amit Kolozsvár jelent az erdélyi magyarság számára – mondta a politikus. – Nem siránkozni kell, hanem cselekedni. Döntéseink tekintsenek a jövő fele, mi pedig őrizzük meg a transzszilván szellemiséget és értékeinket – hangoztatta a politikus, majd az önbecsülés és az egymásba vetett bizalom megerősítésének fontosságát hangsúlyozta. Bejelentette ugyanakkor, hogy politikai tárgyalások eredményeképpen Marosvásárhelyen mégis a Városligetben szervezik meg a Vásárhelyi Forgatagot.
A nyitógála után Gergely Balázs főszervező kérésének eleget téve Kelemen Hunor és Tőkés László együtt húzták meg az épület előcsarnokában elhelyezett Bálint Tibor-emlékharangot, majd ezt követően Horváth Anna alpolgármester és Gergely Balázs is közösen harangozott. A harangozást a nyitógála közönségének nagy része is kipróbálta.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Nyílt levél Marosvásárhely polgármesterének
Polgármester úr! Tulajdonképpen nem várok magyarázatot arra, hogy az Emil Boc vezette Kolozsváron miért lehet egy egész héten át a város főterén magyar napokat tartani.
Tudom, nem lehet megmagyarázni. Ugyanezen okokból azt sem kérem, hogy elmagyarázza mit jelent a multikulturalitás és hogy kerül az asztalra a szegregáció csizmája. Ezt is nehéz lenne hihetően megérvelni. Ennél sokkal könnyebb az 1990-es évek márciusi eseményeivel riogatni a közvéleményt, újra meg újra kiengedni a palackból a szellemet. Ezen felüll, azt sem tudná elmagyarázni, hogy ezek után jó esélyekkel aspirálhatunk az Európa Kulturális fővárosa címre.
Engedelmével, teszek egy kísérletet, megpróbálom én elmagyarázni Önnek, hogy a multikulturalitás a különböző nemzetiségi kultúrák egymás melletti létezését jelenti. Kérem, értse meg: nem a kultúrák összemosása, asszimilációja, hanem egymás melletti léte. Kolozsváron azért lehet magyar napokat tartani, mert a város vezetése tudja, hogy a magyar kultúra csak akkor valódi hozzáadott értéke a városnak, ha ezt megfelelő hangsúllyal jelenítik meg. Kolozsváron, ha összemosnák a magyar és a román kultúrát egy színpadon, egy fedél alatt, akkor mindkettő veszítene arcéléből. Nem házasítják a körtét az almával, mert abból értéktelen hibrid lesz.
Tartok attól, hogy nem egyről beszélünk. Mi a nemzeti kultúrák egymás melletti létezéséről, avagy a multikulturalitásról beszélünk, Ön pedig szegregációval riogat, vagyis politizál. Ne tegye, polgármester úr! Új idők járnak, 2013-at írunk, Románia is ratifikált egy sor nemzeti kisebbséget védő EU-s jogszabályt, a vásárhelyiek nem akarnak a kilencvenes évek áldatlan vitáihoz visszatérni. És azt is értse már meg végre, hogy a vásárhelyi magyarok nem akarnak asszimilálódni sem! Ahogy Kolozsvárnak, úgy Vásárhelynek sem lenne jó, ha a magyar kultúra, mint hozzáadott érték elhalványodna.
Ön megsértette a vásárhelyi magyarokat! Ezt, mint a magyar kisebbség érdekeiért felelősséget vállaló RMDSZ elnök, nem söpörhetem szőnyeg alá. Emberi és nemzeti méltóságunkban sért minket azzal, hogy megkülönböztet, nem biztosítja számunkra Marosvásárhelyen, a város főterén a Vásárhelyi Forgatag megszervezését, nem támogatja a rendezvényt abból a közös alapból, amihez marosvásárhelyi magyar adófizetők is hozzájárulnak legalább fele részben. Ez a megkülönböztetés azt jelzi, hogy a magyar másodrangú polgárként van Marosvásárhelyen kezelve. Elfogadhatatlan!
Tisztelettel,
Brassai Zsombor
erdon.ro

Kolozsvári magyar napok – Közösen húzta meg a harangot Kelemen Hunor és Tőkés László a nyitógálán
Közösen húzta meg Bálint Tibor kolozsvári író emlékharangját a Kolozsvári Magyar Napok nyitógálája végén hétfő este Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
A közös harangozásra Gergely Balázs, a magyar napok főszervezője kérte fel az egymást gyakran bíráló politikusokat, megjegyezvén, hogy a Kolozsvári Magyar Napok az egyetlen olyan hely, ahol néha találkoznak.
Köszöntőbeszédében Tőkés László örvendetesnek tartotta, hogy Marosvásárhellyel ellentétben – ahol a polgármester nem engedélyezte a magyar napok megszervezését a város főterén – Kolozsváron lehet magyar napokat tartani. Hozzátette azonban, hogy a magyar napok mellett arra van szükség, hogy a közösségnek magyar jövője legyen. Úgy vélte, a magyarság 24 évvel a romániai rendszerváltozás után sem találta meg a jövőbe vezető utat. Példaként említette, hogy Mátyás király uralkodása alatt Kolozsváron a szász és a magyar közösség megosztotta a hatalmat. Évente váltották egymást a szász és a magyar bírók a városban. Hozzátette, a magyarság ma is ilyen autonómiát, ilyen hatalommegosztást képzel el. Tőkés azt is megemlítette, egy föderális berendezkedésű Romániában még “a visszacsatlakozó Moldova is elférne”.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arról beszélt, hogy teljesítménye alapján Kolozsvár a legerősebb erdélyi magyar város. Kolozsvárt pedig a befogadó jellege tette erőssé. Kérdésnek tartotta, hogy tud-e a közösség élni Kolozsvár erejével. Kelemen Hunor megemlítette, a magyarság önbizalmát ezer esztendő történelme erősíti. Úgy vélte, ma a bizalmat kell megerősíteni. A megelőlegezett egymás iránti bizalom szerinte a közösséget is erőssé teszi.
A nyitógálán Gheorghe Ioan Vuscan, Kolozs megye prefektusa arról beszélt, hogy a politikai diskurzus radikalizálódása ellenére Kolozsvárnak példát kell mutatnia a román-magyar együttélés területén. Horea Uioreanu, a Kolozs megyei önkormányzat elnöke a román és a magyar kultúra hasonlóságára hívta fel a figyelmet, “közös bölcsőjükről” tett említést.
A gálát a kolozsvári és a környéki néptánc és népzenei együttesek fellépései tették ünnepélyessé. Amint a mikrofonhoz hívott Kallós Zoltán, Kossuth díjas néprajzkutató elmondta: “addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk, és magyarul táncolunk”.
erdon.ro

Kiszorított Vásárhelyi Forgatag (Floreának nem kell magyar rendezvény)
A Maros-parton szervezik meg augusztus végén, szeptember elején a Vásárhelyi Forgatagot – jelentette be tegnap délben rendkívüli sajtótájékoztatón Portik Vilmos, a kulturális napok főszervezője. A polgármester hajthatatlan volt, mindenképpen szerette volna, hogy román együttesek is fellépjenek a forgatagon. Ezzel azonban sérült volna az egész rendezvény alapkoncepciója – fejtette ki Portik. „A hivatalnak nem sikerült összeugrasztania a szervezőcsapatot, megmutattuk, hogy a magyar politikai pártok és különböző civil szervezetek össze tudnak fogni, ha kell. Ugyanakkor azt a tényt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy gyakorlatilag minden erdélyi nagyvárosban vannak magyar kulturális napok, csak Marosvásárhelyen akadályozták ezt meg” – értékelte az elmúlt hetek eseményeit Soós Zoltán fesztiváligazgató.
A forgatag szervezői hivatalosan kérték Vásárhely főterét, a Színház teret és a nyári színpadot helyszínként, erre azonban a válaszadási határidő lejártával sem kaptak írásos választ. A tegnapi bizottsági ülésen pedig elutasították a főtérre vonatkozó kérésüket, technikai okokra hivatkozva. Az önkormányzat nem fogadta el a szervezők javaslatait, hogy kizárólag magyar fellépőkkel, magyar árusokkal, az eredeti koncepciónak megfelelően rendezzék meg a Vásárhelyi Forgatagot, így bejelentették: kiszállnak annak szervezéséből, bár eleve nem is voltak benne – ismertették honlapjukon a rendezvény szervezői. Dorin Florea megsértette a vásárhelyi magyarokat – fogalmazott Marosvásárhely polgármesteréhez intézett nyílt levelében tegnap Brassai Zsombor. Az RMDSZ Maros megyei elnöke kifejtette: „emberi és nemzeti méltóságunkban sért minket azzal, hogy megkülönböztet, nem biztosítja számunkra Marosvásárhelyen, a város főterén a Vásárhelyi Forgatag megszervezését, nem támogatja a rendezvényt abból a közös alapból, amihez marosvásárhelyi magyar adófizetők is hozzájárulnak legalább felerészben. Ez a megkülönböztetés azt jelzi, hogy a magyart másodrangú polgárként kezelik Marosvásárhelyen. Elfogadhatatlan!” Brassai hangsúlyozta: „a multikulturalitás a különböző nemzetiségi kultúrák egymás melletti létezését jelenti” és „nem a kultúrák összemosását, asszimilációját”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szent király meg a kiskirály
A belvárosi Keresztelő Szent János plébánia szétverése, a falfreskók megkarcolása, az oltár megszentségtelenítése, Márton Áron udvaron felállított szobrának ledöntése, Isten, pap és felebarát káromlása, egy falatka megszentelt és megáldott kenyérért folyó, vérre menő dulakodás nélkül ért véget Marosvásárhely augusztus huszadikája.
Minő meglepetés! Pedig sem állig felfegyverzett feketeruhás csuklyásosztagokra, sem vaskordonokra, sem szirénázó rendőr, csendőr, tűzoltó és mentőkocsikra, sem könnygáz bevetésére, de még csak civilben őrködő vagy éppenséggel fényképezkedő kékszemű fiúkra sem volt szükség. Csupán egy kettős jelentőséggel bíró nemzeti ünnepet méltóképpen megülni tudó, vásárhelyi magyarokból álló tömegre. Olyanra, amely eddig minden egyes alkalommal példát mutatott az ünneplésből.
A vandalizmus, amitől a város polgármestere olyannyira tartott, hogy Szent István államalapító királyunk és az új kenyér megünneplését még a ferences testvérektől elkobzott Színház téren sem engedélyezte, jelentem: elmaradt. Mint ahogy elmaradt azon erdélyi, felvidéki, vajdasági, kárpátaljai és burgenlandi települések százain is, amelyek elöljárói az összlakosság polgármestereként és nem holmi gettóparancsnokokként viselkednek.
Persze az is megeshet, hogy a városatya-kiskirályt nem a jól ismert "magyarbarátsága" vezényelte, hanem az egyszerű, jó szándékú ember tájékozatlanságának vált az áldozatává. Mert megeshet, hogy ártatlan tudatlanságában összetévesztette az ünnepély lebonyolításáért felelős egyházfőinket a tanacui apácát keresztre feszítő, ördögűzéssel foglalatoskodó pópákkal.
Netán attól tartott, hogy a frissiben újrakövezett teret áldásra váró luxuskocsik százai fogják tönkretenni. Esetleg azt is gondolhatta, hogy a résztvevők, görögkeleti múmiacsókolgatók mintájára, egymást és a köztér szobrait fogják földre tiporni egy falat megszentelt eledelért? És talán azt is bevehette naivan a városgazda, hogy a több száz vagy ezer résztvevő némelyikét úgy megérinti Szent István szelleme, hogy az karóval a kezében rohan a temetőbe megkeresni és szíven szúrni az egyébként is szinte ezer éve elporhadt királyunkat.
Hogy a vásárhelyi polgármesterben oly hamis kép alakult ki rólunk, arról mi is tehetünk. Mert tisztábban is tudtára adhattuk volna, hogy kik és mik, de főleg mióta vagyunk. Ha a vandálokat keresi, akkor Délről jövet irányt tévesztett; ez az út Rómába vezet, Bizáncba nem Erdélyen keresztül kell eljutni.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Kampányforgatag
Az interetnikus viszonyok szempontjából homlokegyenest ellentétes utat járt be az elmúlt évtizedekben Kolozsvár és Marosvásárhely.
A kincses város 2004 után sikeresen túltette magát a Gheorghe Funar által szított "nemzetiségi tűzfészek" tituluson, és mára eljutott oda, hogy a magyarsággal amúgy nem túl barátságos viszonyt ápoló helyi román pártvezérek vagy a helyi román sajtó is egyaránt fontosnak tartják méltatni a Kolozsvári Magyar Napokat. Egy olyan, alig négyéves múltra rendezvény vívja ki a város többségi lakosságának elismerését, amelynek megrendezése ellen tíz esztendővel ezelőtt még minden eszközzel, a lehető leghangosabban tiltakozott volna szinte a teljes kolozsvári románság.
Jelenleg viszont Vásárhelyen próbálnak mindenáron keresztbe tenni egy hasonló magyar kezdeményezésnek. Dorin Florea azonban kerüli Funar harsány, de primitív nacionalista érveit, inkább európai mázzal leöntött, kisstílű balkáni húzásokkal próbálja már születése pillanatában ellehetetleníteni a Forgatagot.
Funar ma már csak akkor szerepel a hírekben, ha éppen megpuccsolja főnökét egy nacionalista zsebpárt elnöki tisztségéért, Vásárhely ura viszont szemmel láthatóan hosszabb távra tervez – és tudja, hogy ehhez majd még szüksége lehet néhány ezer magyar szavazatra. Ezért nem lép fel teljesen nyíltan a Forgatag ellen, hanem inkább szintén magyar szereplőket felvonultató ellenrendezvénnyel próbálja elcsábítani annak potenciális közönségét. Nem ő az első a történelemben, aki megosztás révén akar uralkodni.
Az egyre népszerűbb és sikeresebb magyar napokkal Kolozsvár már kiállta a próbát, a magyar közösség számára már csak egy rossz emlék a funari frusztráció. Vásárhelynek viszont meg kell küzdenie a pitiánerebb eszközökkel, de azonos célokat követő Floreával, akinek eddig populista módszerekkel sikeresen "eladott" jó városgazda képét igencsak elhalványítaná egy több ezer embert megmozgató, sikeres magyar rendezvénysorozat.
Az önkormányzati választások ugyan még nagyon messze vannak, de a kampány már javában zajlik
Boros Miklós
Krónika (Kolozsvár)

Aggódik a CEMO a Kultúrpalota évfordulója körüli rendezvény miatt
A marosvásárhelyi Kultúrpalota építésének századik évfordulója alkalmából szervezett, majdnem kizárólag román nyelvű programsorozat, és az egynyelvű óriásplakátok azt bizonyítják, hogy a Maros megyei tanács magyar tagjai nem képviselték határozottan és kitartóan a magyar közösség érdekeit – szögezi le szerdai keltezésű nyílt levelében Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) elnöke, aki írását a magyar tanácsosokhoz is eljuttatta.
A CEMO-elnök rámutatott: a magyar önkormányzati képviselők sem a szakbizottsági üléseken, sem a program megszavazásakor nem kérték, hogy legyen magyar programfüzet, magyar plakát és magyar műsor.
Szigeti Enikő hangsúlyozta, a magyarok által megbízott politikusoknak szüntelenül követelniük kell, hogy a magyar nyelv a románhoz hasonló módon legyen jelen a közintézményekben. "A 100 éves a marosvásárhelyi Kultúrpalota rendezvénysorozat diszkriminál, semmibe veszi a magyar közösség nyelvi és kulturális jogait – fogalmazott a civil mozgalom elnöke. – Átnéztük a megyei tanács szakbizottságainak jegyzőkönyvét, mert azt szerettük volna tudni, hogy a magyar tanácsosok kérték-e, hogy az említett program összeállításakor vegyék figyelembe a magyar közösséget is. A program elfogadásáról szóló határozat megszavazásakor a 12 magyar tanácsosból öten voltak jelen és közülük is egy, épp szavazás előtt kiment a teremből. Ezt úgy értékeljük, hogy képviselőink nem fordítottak kellő figyelmet erre a fontos, magyar vonatkozású rendezvénysorozatra.
Csép Andrea megyei tanácsos szerdán elmondta, természetes és normális, hogy kétnyelvű lesz a rendezvény programja, erről már előzetesen egyeztettek az illetékesekkel. "Igaz, hogy a román nyelvű plakátok hamarabb elkészültek és a megyei tanácselnök bemutatta a programot, de az csak egy tervezet. Várhatóan pénteken ismertetjük a magyar vonatkozású programokat" – nyilatkozta Csép Andrea.
Sikeres kaputábla-akció
Nyitottak voltak és elfogadták a marosvásárhelyi magyarok és románok a CEMO által felajánlott kétnyelvű kaputáblákat, s az önkénteseknek sokkal több pozitív, mint negatív tapasztalata volt – derült ki a mozgalom tegnapi sajtótájékoztatóján. Tegnap délben Klósz Bálint kapujára szerelték fel az ezredik táblát. Az idős férfi szerint természetes, hogy Marosvásárhelyen lehet és kell használni a kétnyelvű tájékoztató táblákat, így szívesen fogadta a CEMO által felajánlott kétnyelvű táblát.
Horváth Kovács Ádám, a CEMO munkatársa elmondta, hogy az volt a legkirívóbb negatív eset, amikor egy személy kihívta a helyi rendőrséget és arra panaszkodott, hogy zaklatták. A közösségi rendőrök először meg akarták büntetni őket, de végül beismerték, hogy jogilag erre nincs alapjuk, így elmaradt a beígért bírság. "Másrészt megható volt látni, hogy egy idős asszony megsimogatta a kitett kétnyelvű táblát. Fontos hangsúlyoznunk, hogy ez a kis költségvetésű akciónk csak egy kis lépés a valós kétnyelvűség felé, de azt bebizonyította, hogy a marosvásárhelyi románok és magyarok sokkal nyitottabbak eziránt, mint azt a politikusok hirdetik és hiszik" – nyilatkozta Horváth.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)

Harangok, ha konganak
Együtt rángatta meg Tőkés László és Kelemen Hunor Bálint Tibor emlékharangjának kötelét, mintegy hivatalosan is megnyitva ily módon a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatát. Mielőtt bárki is a nagy erdélyi magyar megbékélés jelképes gesztusaként kategorizálná az aktust, sietek leszögezni: elsősorban nem ebben a tekintetben éreztem szimbolikusnak a kongatást. Ha nagyon akarjuk, persze ebben is, hiszen szükségünk van minden egységet, erőt demonstráló, vagy legalább azt célzó mozdulatra, a harangzúgás azonban most valami másra hívja fel a figyelmet.
Elsősorban arra, hogy napjainkban mennyire magára maradt Erdélyben jó szándékával és dicséretes megvalósításaival a kolozsvári magyar városünnep – az egészen más státusú székelyföldi városnapokat leszámítva. Miután túlélte a funari évtized jégkorszakát, a kolozsvári magyar közösség örvendetes módon fedezte fel újra önmagát, fogadtatta el szándékait, oszlatta el az előítéletek java részét. Ma Erdély-szerte várt és számon tartott rendezvénysorozat szolgálja a közösségerősítést, s az sem verte ki a biztosítékot, hogy tavaly hetvenévnyi szünet után ezrek énekelték a Főtéren a Himnuszt.
A harang most elsősorban Marosvásárhelyért szól, Székelyföld hajdani fővárosának központjából ugyanis egyelőre a városvezetés kiszorítani igyekszik a készülődő magyar ünnepet. Persze minden város más, a közhangulatról, aspeciális érzékenységekről, a többségi-kisebbségi viszony törékenységéről nem is szólva. Kétségbevonhatatlan: lélekszáma Vásárhelyen még egyensúlyborító tényező szintjén tartja a magyarságot, ami részben megmagyarázza a reménybeli Székelyföld kormányzói szerepére önjelöltként pályázó Dorin Florea „óvatosságát”.
A vezetői által magára hagyott vásárhelyi magyarság árvasága kandikál ki a helyzetből. A tényleges lélekszámánál sokkal kisebb közösségi erő vívja sziszifuszi harcát, amelyben a magyarság egyes vezetői még mindig a minél kisebb veszteséggel járó kompromisszum elvét képviselik. A „jár nekünk, mert otthon vagyunk” öntudatossága egyelőre csak nyomokban jelenik meg az önkormányzati érdekképviseletben – egyenes következményeként húsz esztendő érdekközpontú politizálásának.
Szól hát a harang, s miközben zúgása mellett belakjuk a Főteret, készülünk mihamarabb hazatérni a Rózsák terére is. Mert hiszünk benne, hogy Marosvásárhely is visszatér. Egyelőre „csak” a normalitás állapotába, majd együtt, közösen a nemzetegység tartományába.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az SZNT a luxemburgi bíróságra viszi a nemzeti régiókról szóló elutasítást
Az SZNT az Európai Unió luxemburgi bíróságánál támadja meg a nemzeti régiókról szóló kezdeményezésének brüsszeli elutasítását – jelentette ki Izsák Balázs, SZNT elnöke.
Azzal az indoklással, amellyel az Európai Bizottság elutasította kezdeményezésük bejegyzését, egy másodéves kolozsvári jogászhallgató megbukott volna a vizsgán, mondta Izsák. Az SZNT elnöke azt is elmondta, hogy azt várják, a bíróság helyezze hatályon kívül az EB elutasító határozatát, és kötelezze a bizottságot a polgári kezdeményezés bejegyzésére.
A Marosvásárhelyi Rádió munkatársa, László Edit Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével beszélgetett. A Székely Nemzeti Tanács elnöke először is arról beszélt, hogy a bizottság félreértette a kezdeményezésük célját, tartalmát, jóllehet egy nagyon precíz, világos anyagot kaptak. Az Európai Unió eszközei és politikái felhasználhatók az asszimiláció céljaira, tehát az olyan régiókban, amelyeknek van egy sajátos identitása, nyelve, kultúrája, ott az Európai Uniónak a kohéziós politikája során erre tekintettel kell lennie, magyarázta az elnök.
Izsák Balázs megfogalmazta az SZNT álláspontját a román államfő Magyarország kormányát támadó kijelentéseiről is.
Băsescu támadása nem a Borzonton elhangzott kijelentést tevő személy ellen, hanem Magyarország, a magyar kormány ellen irányult, ez pedig érthetetlen és irracionális, mondta Izsák. Hozzátette: Traian Băsescu vétett az EU alapvető értékei ellen, ekkorát egy uniós ország államfője nem tévedhet, ez nem megengedett. Magyarország nem tesz mást, mint amit a román-magyar alapszerződés, és a nemzetközi jog értelmében tennie kell, nem tesz mást, mint amit Románia is tett a Szerbiában élő románok érdekében, Băsescu kettős mércével mér, fejtette ki Izsák Balázs.
Nekünk az lenne az érdekünk, ha a magyar kormány figyelmeztetné Bukarestet arra, hogy a Románia és Magyarország között megkötött alapszerződés 15. pontjának 9. cikkelye kimondja: az aláíró felek tartózkodnak olyan intézkedésektől, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott régiók etnikai összetételét megváltoztatná, hangsúlyozta az SZNT elnöke.
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

Felszámolják a megyei mentőszolgálatot (Régiósítás fű alatt)
Hét regionális szolgálatba szervezi át az egészségügyi tárca az országban jelenleg működő negyven megyei mentőszolgálatot – az erre vonatkozó tervezetet tegnap bocsátotta közvitára az egészségügyi tárca.
Az átszervezés alapkoncepciója az a 2009-ben kidolgozott modell, mely révén összevonták a fővárosi, valamint az Ilfov megyei mentőszolgálatokat. A középrégió mentőszolgálatát például a Maros megyei átszervezésével, illetve a Fehér, Szeben, Brassó, Hargita és Kovászna megyei felszámolásával hozzák létre, székhelye pedig Marosvásárhelyen lesz. Az átszervezésre vonatkozó kormányhatározat érvénybelépésével a megyei mentőszolgálatok személyzete – azonos bérezéssel – a regionális szolgálatokhoz kerül át. A Hotnews portál szerint az adminisztratív posztok egy részét megszüntetik. Mint arról korábban beszámoltunk, a kormány július 24-i ülésén döntött a megyei pénzügyi igazgatóságok régiósításáról, az intézkedést az országos adóhivatal átszervezésére vonatkozó kormányhatározat szabályozza. Victor Ponta kormányfő rámutatott: a regionális központok kijelölésekor azokra a városokra esett választásuk, melyek a legnagyobb számú adófizetővel rendelkeznek. A július végén elfogadott határozat értelmében Kolozsváron, Brassóban, Temesváron, Craiován, Jászvásáron, Ploieşti-en, valamint Bukarestben működnek a regionális pénzügyi központok.
(dvk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A replika jogán
Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea a következő replikát juttatta el szerkesztőségünkbe, válaszul a Brassai Zsombor által jegyzett, 2013. augusztus 22-én megjelent nyílt levélre.
"A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal nem volt ellene és most sem ellenez egyetlen önök által szervezett rendezvényt sem. Csak tanácsoltam, hogy el lehet képzelni egy közös ünnepségnek, egy tartásos, komoly rendezvénynek, amely elegáns módon és sokrétűen juttatná érvényre a marosvásárhelyi kultúrát.
Amit ön nem hoz a lakosság tudomására, az nem egyéb, mint hogy egy kereskedelmi célzatú rendezvényt akar, amelynek az a rendeltetése, hogy botrányt, ellenségeskedést, viszályt szítson ebben a városban.
Sajnálatos dolog, Brassai úr, hogy egy politikai vezetőhöz méltatlan diverzióba kezd, az »új idők« pedig, amire ön utal, a közös értékek Európáját jelentik, amelyet együtt kell továbbvinnünk a haladás útján."
Népújság (Marosvásárhely)

Vásárhely a miénk is!
Replika Dorin Florea replikájára
Polgármester úr! Európára az hivatkozzon, aki tiszteletben tartja értékrendjét! Most, amikor a magyar kultúrát kitiltja a város főteréről, nem hiteles az Ön "európai" diskurzusa. Sőt, sértő! Azt állítja, hogy a Vásárhelyi Forgatag botránykeltő merénylet. Mit gondol, hogy fogadja ezt az állítást az a több tízezer marosvásárhelyi, aki büszke nyelvi kultúrájára, népi hagyományaira, irodalmára, színhá-zára, épített örökségére, polgári értékrendjére? Gondolja, hogy ilyen könnyen félrevezethetők a marosvásárhelyiek, akik pontosan tudják, hogy az iskolák 5%-a van magyar nemzetiségű személyiségekről elnevezve, és több mint két évbe telt civil és érdekvédelmi összefogás küzdelme árán egyet a modern város megalapítójáról, Bernády Györgyről elnevezni, de a névtábla még mindig nincs az épület homlokzatára kifüggesztve? A vásárhelyiek azt is tudják, hogy a kétnyelvűség csak részlegesen érvényesül, nem a méltányosság szerinti egyenlő arányban. Az Ön értelmezése szerinti kétnyelvűség így jelenik meg: Piata Trandafirilor tér…
Polgármester úr! Ismétlem: az európai szemlélet nem a különböző nemzeti kultúrák összemosására, hanem a sokszínűség megőrzésére törekszik. A zakuszka gasztronómiai ínyencség, de a receptet a kultúrára nem lehet sikeresen alkalmazni. Romániában jobb helyeken, mint Európában mindenhol, arra törekszenek, hogy a sajátos, egyedi nemzeti kultúrákat életben tartsák, megjelenítsék, élő hagyománnyá erősítsék, mert ettől lesz színes ez az új világ. Ezt kellene végre megérteni! Azt gondolom, a marosvásárhelyiek pontosan értik, ezért kellett az idén egy héttel meghosszabbítani a városnapokat, és még így sem volt egy sikertörténet, mert valahogy nem talál a vásárhelyiek ízlésvilágával.
Mi értjük Marosvásárhelyt! Ezért szerveztük meg a Vásárhelyi Forgatagot, és ezért akartuk a Város főterére vinni a kulturális rendezvényeket. A vásárhelyi magyar kultúra Marosvásárhelyé, a főtéren a helye. Ön, szegregációval riogatva, politikát kreált az ügyből, "botrányt, viszályt és ellenségeskedést szít a városban" és "kereskedelmi célzatú rendezvényként" gyalázza azt a színvonalas kulturális rendezvénysorozatot, melynek előkészítésén ingyen és bérmentve dolgoznak hónapok óta elismert művelődésügyi szakértők. Polgármester úr! Nem velem vitatkozik, hanem őszinte, kultúrának elkötelezett civileket rágalmaz. Ez is elfogadhatatlan!
Nehéz lesz a "haladás útján" együtt haladni, hiszen nem ugyanarról az Európáról beszélünk.
Polgármester úr! A "csak tanácsoltam" nagyon hasonlít az "indicatii pretioase" gondolathoz. Nem tanácsot, jogos támogatást várunk Öntől. Pár pillanatig hittük, hogy Ön komolyan gondolja az Európa kulturális főváros projektet. Az első gyakorlati problémánál megbukott. Ezt nehezen fogja megmagyarázni azoknak, akiket éppen meg akar hódítani… Ha nincs más dolga, várjuk a hétvégén, nézze meg, milyen szolidan, békésen lehet ünnepelni ebben a városban, ahol Ön csak az ellentétekből akar megélni.
Tisztelettel, Brassai Zsombor
Népújság (Marosvásárhely)

Nyolcan nyerték el idén a Székely Előfutár Ösztöndíjat
2013-ban nyolc pályázó kapott 1000 dolláros Székely Előfutár ösztöndíjat – derül ki az Előfutár Szövetség (Forerunner Federation) szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményéből. A Székely Előfutár Ösztöndíjak célja a Székelyföldről származó, alkotó tehetségek támogatása tudományos munka tanulásában, melyet választott tanácsadó segítségével, egyetemi vagy kutatóintézeti irányítással végeznek. Kizárólag székelyföldi születésű és ott lakóhellyel rendelkező személyek részesülhetnek az ösztöndíjból. A Székely Előfutár Ösztöndíjra idén 36 pályázat érkezett be. Az alapítvány Nemzetközi Ösztöndíj Tanácsa a legjobbakat írásos pályamunkák alapján választotta ki a jelentkezők közül. A döntőbe jutott pályázók telefonos illetve Skype interjún vettek részt. A nyertesek ösztöndíjukat két részletben kapják meg: az összeg első kb. egyharmad részét (350 dollár) a pályázat elnyerésekor, a második kétharmad részét (650 dollár) pedig a kutatásból származó és közlésre alkalmas dolgozat bemutatásakor. A 2013. évi Székely Előfutár Ösztöndíjasok szakterületük feltüntetésével és szülőhelyük sorrendjében: Sütő Gábor (Vargyas, néprajz), Czikó Melinda (Csíkszereda, vegyészmérnök), Páll Emőke (Csíkszereda, szaporodásbiológia), Sándor Hunor (Csíkszereda, információ technológia), Szilágyi Botond (Csíkszereda, vegyészmérnök-vegyipari folyamatok), Sebestyén Tihamér (Kézdivásárhely, turizmus és területfejlesztés), Bakk-Miklósi Kinga (Marosvásárhely, média), Nemes István (Nyárádszereda, egyháztörténet). (hírszerk.)

Transindex.ro

Fesztviál – Döntetlen Borbély–Szilágyi kupadöntő
Sportról és politikáról beszélgetett Eckstein-Kovács Péter moderálásával Borbély László RMDSZ-es és Szilágyi Zsolt EMNP-s politikus vasárnap délután a TIFF-házban.
Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy a két egykori teniszpartner, Borbély és Szilágyi, ezúttal is tartja magát a fair play-hez és barátságos beszélgetést folytat.
Egyik fél sem adott pontos választ Eckstein első (beugrató) kérdésére, hogy ki volt a romániai női kézilabdacsapat „Görbicz Anitája” az 1970-es években? Szintén sporttal folytatta: felmerült Bölöni László marosvásárhelyi futballista neve, aki nem fogadta el az RMDSZ felkérését, hogy marosvásárhelyi polgármesterjelöltként induljon a 2012-es önkormányzati választásokon.
A Bölöni Lászlóval kapcsolatos emlékeik felelevenítése után a futballról áttértek egy sokkal veszélyesebb „sportágra”, a politikára.
A felek megállapodtak abban, hogy mindkét párt közös gondja a romániai magyarok távolmaradása a szavazások alkalmával. Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök elmondta: a tavalyi parlamenti választások előtt az ügyészség zaklatta a néppártiakat, ezért, véleménye szerint, az RMDSZ okolható. Borbély László „back handje” következett, az RMDSZ politikai elnöke azt hánytorgatta fel, hogy Tőkés László, miután 2009-ben az RMDSZ listavezetőjeként bejutott az EP-be, „rögtön létrehozott egy pártot az RMDSZ ellen”. A tavalyi parlamenti választásokkal kapcsolatban megjegyezte: óriási volt a veszély, hogy az RMDSZ tavaly nem jut be a parlamentbe.
– Ti tudtátok, hogy nincs esélyetek bejutni a törvényhozásba, mégis indultatok. A romániai magyarság azonban úgy érezte, hogy 23 év után is megbízik az RMDSZ-ben. Most az a cél, hogy a 2014-es EP-választásokra minél több szavazót visszahozzunk, és ne feledjük: jön a 2016-os választási év – mondta Borbély.
Elfogadjuk, hogy nem az EMNP a domináns párt, de az RMDSZ-nek is el kell fogadnia, hogy nincs egyedül a pályán, és ne viselkedjen úgy, mintha erről nem lenne tudomása – mondta Szilágyi. Véleménye szerint a romániai magyarságot nem csak összefogással, hanem versenyhelyzettel is lehet mozgósítani, mindkettőre bizonyíték a 2007-es és a 2009-es EP-választás.
Szilágyi elmondta: az EMNP még mindig várja Kelemen Hunor válaszát arra a július eleji néppárti levélre, amelyben párbeszédet javasoltak. Válaszában Borbély László arra emlékeztette a politikust, hogy az EMNP-levél után egy nappal a néppárt elnöke, Toró T. Tibor sajtótájékoztatón jelentette be a július 20-i néppárti tüntetést, ezért szkeptikus a további kommunikációt illetően. Borbély László szerint a két párt között nincs áthidalhatatlan ellentét a romániai magyarság fontos kérdéseit illetően, majd visszahívta az RMDSZ-be a néppártiakat.
Szilágyi Zsolt szerint az RMDSZ-ben az „első törést” az okozta, hogy a szövetség nem állt ki az autonómia mellett.
– A néppártiak azt szeretnék, ha a román és az európai parlamentbe, továbbá az önkormányzatokba minél több magyar politikus jutna be, ám a szövetség érdeke az, hogy ezek a politikusok RMDSZ-esek legyenek – közölte a politikus.
Borbély László csak azt a bíráló észrevételt tartotta jogosnak, miszerint az RMDSZ eddig nem fogalmazta meg a magyarok területi autonómiájának statútumát, de a kulturális autonómia törvénytervezetét már 2005-ben benyújtották a parlamentbe, csak nem volt politikai akarat annak megszavazására. A területi autonómiára vonatkozó RMDSZ-álláspontot két hónapon belül véglegesítik – jelentette be a politikus, majd hozzátette: az autonómia kérdésében először a román politikusokat kell meggyőzniük. Nehezményezte, hogy a román társadalom a centralizáció felé halad, és nélkülözi a szubszidiaritást.
Arra a kérdésre, hogyan látják a 2014-es EP-választásokon való részvételt, Borbély azt válaszolta: az EMNP nem akar érdembeli tárgyalást folytatni az RMDSZ-szel. Az elmúlt három évben a néppárt mindent megtett a romániai magyarság erejének gyengítése érdekében. Szilágyi Zsolt elismerte, hogy a 2014-es EP-választás rizikósabb lesz, mint az eddigiek, de bízik abban, hogy az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumon, amelynek vezetőségében RMDSZ-es és a néppárti politikusok vesznek részt, meg tudnak egyezni az együttműködésről.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)