Bennem is megvan a székely konokság
A parlamenti alkotmánymódosító bizottság RMDSZ-es póttagja, Biró Rozália szerint a Szociál–Liberális Szövetség az Alkotmányozó Fórumban megfogalmazott álláspontokat próbálja majd ráerőltetni a parlamenti testületre. A szenátort, Nagyvárad korábbi alpolgármesterét a bizottság munkájáról, a románok tűréshatáráról Cseke Péter Tamás kérdezte.
Ha jól tudom, az alkotmánymódosító parlamenti bizottság tagjának jelölték, időközben azonban „lefokozták” póttaggá. Ez hogyan történt?
A bizottság úgy döntött, túl nagy a testület létszáma, és ezt csökkenteni kell. Így Máté András Levente képviselő a bizottság tagja, én pedig az RMDSZ által javasolt póttagja vagyok. Ám a testület szabályzata értelmében a póttagok is részt vehetnek az ülésen, kifejthetik az álláspontjukat a napirenden lévő kérdésekről.
Mi történt eddig az alkotmánymódosító bizottságban?
Eddig öt ülésünk volt, és a legutóbbi volt az első alkalom, amikor talán érdemben kezdett el tárgyalni a bizottság arról, melyek is a feladatai. Az ezt megelőző üléseken csak az kristályosodott ki, hogy megalakul a Cristian Pârvulescu politológus vezette, szakértőkből álló Alkotmányozó Fórum. A gyanúm szerint ezzel a fórummal próbálják kikerülni azt, hogy a parlamenti bizottságban érdemi munka, vita legyen. Ugyanis az előző üléseken ahelyett, hogy érdemben dolgozott volna a bizottság, inkább huzavona folyt. A testület elnöke, Crin Antonescu szenátusi házelnök valahogy megpróbálta az Alkotmányozó Fórumra testálni azokat a szerintem nagyon fontos lehetőségeket, hogy komoly, érdemi vita folyjon az alkotmánymódosításról. Tartok attól, hogy ezt a fórumot paravánként fogják használni. Párhuzamosan terveznek majd közvitákat, ezeknek az eredményeit összesítik és sorrendbe állítják, és azt fogják majd nekünk mondani: az lehet, hogy a parlamenti bizottságnak más a véleménye, de lám, az Alkotmányozó Fórum, azaz a civil szféra, a szakértők ezt másképp látják. Vagyis gyanúm szerint a Szociál–Liberális Szövetség (USL) az Alkotmányozó Fórumban megfogalmazott álláspontokat próbálja majd ráerőltetni a parlamenti bizottságra.
Varga Attila volt RMDSZ-es képviselő is tagja az Alkotmányozó Fórumnak. Ő azt nyilatkozta, hogy a parlamenti bizottság munkája az elsődleges, a honatyák nem kötelesek figyelembe venni a fórum ajánlásait. Ez nem ellentmondás?
Nézze, a parlamenti szakbizottságban is a szociál–liberálisok vannak többségben, és minden bizonnyal az sem véletlen, hogy az USL-hez közel álló Pârvulescu vezeti az Alkotmányozó Fórumot. Bár azt tudnám önnek mondani mondjuk két hónap múlva, hogy a sejtésem nem igazolódott be!
Mi történt a legutóbbi ülésen?
Valamennyi parlamenti párt beterjesztette azokat a témaköröket, területeket az alkotmányból, amelyeket szerinte módosítani kellene. A Demokrata-Liberális Párt például 13, a Dan Diaconescu Néppárt 24, az RMDSZ 27 ilyen témakört javasolt. A javaslatok nem arról szólnak, hogyan módosítanánk az adott témakörhöz tartozó alkotmányos előírásokat, csupán a módosítani kívánt területeket jelölik meg. Mi a felsorolásunkat a Romániát nemzetállamként meghatározó cikkellyel kezdtük, a második javaslatunk a történelmi kisebbségek államalkotó nemzetként való elismerése volt.
Mi lesz a sorsuk ezeknek a javaslatoknak?
A legutóbbi ülésen azt mondta a bizottság egyik, PSD-s alelnöke: a beérkezett témaköröket elemezve megállapíthatjuk – királyi többes volt, ami sértette a fülemet –, hogy vannak olyan felsorolt területek, amelyek nem képezik alkotmánymódosítási vita tárgyát. Nem mondta ugyan ki, de Románia nemzetállami jellegére utalt. Az alkotmány 152. cikkelyére hivatkozott, amely azt a három paragrafust sorolja fel, amelyek nem módosíthatók az alaptörvényben. Egyebek mellett nem lehet hozzányúlni a Románia nemzetállami jellegére vonatkozó cikkelyhez sem. A PSD-s alelnök bejelentését Crin Antonescu bizottsági elnök is azonnal felkarolta. Máté András képviselő kollégám erre úgy reagált: elfogadhatatlan számunkra, hogy bizonyos témákról még csak tárgyalni sem lehet. Hiszen – és ezt már én teszem hozzá, mert Máté András túlságosan is úriember volt ahhoz, hogy ezt elmondja – a bizottságot létrehozó kormányrendelet nem azt írja elő, hogy a parlamenti testület a román alkotmány módosításával foglalkozik, kivéve a 152. cikkelyt. A rendelet szerint a bizottság az alaptörvény egészével foglalkozik, a 152. pedig az egyik paragrafus a sok közül. Valószínűleg a következő ülésen erről komolyabb vita fog kialakulni. Ha ily módon söprik le az asztalról azt a javaslatunkat, hogy tárgyaljunk a nemzetállamiságról, akkor a továbbiakban arról sem lehet vita, hogy államalkotó tényezők-e a kisebbségek, és arról sem, hogy a magyar nyelv hivatalos státust kapjon bizonyos régiókban. Az első csatánk tehát az lesz, hogy elérjük: legalább érvekkel támaszthassuk alá, hogy szerintünk Románia miért nem nemzetállam.
Mi várható a bizottság következő ülésein?
A testület vezetősége összesíti és rendszerezi a beérkezett témajavaslatokat. Sok az átfedés. Több párt is javasolta, hogy az alkotmány korlátozza a sürgősségi kormányrendeletek számát. Az összesítés után ülésenként két-három témakört tárgyal majd a bizottság. Május 15-20. körül elkezdjük az egyes cikkelyek szövegszerű módosításait, a bizottság pedig kétharmados többséggel dönt a végső változatról. Ezzel egy időben megkezdi a közvitát az alkotmánymódosításról az Alkotmányozó Fórum is. A logikus az lenne, hogy a fórum és a parlamenti bizottság munkája párhuzamoson folyjék. Vagyis amikor a bizottság dönt az alkotmány egyes cikkelyeiről, akkor már figyelembe tudja venni a fórumban kialakult álláspontot az adott paragrafusokról.
Ilyen előjelek mellett van-e esély arra, hogy az RMDSZ „kisebbségspecifikus” javaslatait elfogadják?
Ha az USL-t nem tudjuk magunk mellé állítani, akkor erre kevés esélyt látok. Mert annak sem látom esélyét, hogy az USL-t alkotó pártok valamelyikét magunk mellé állítsuk. Én abban reménykedem azonban, hogy az Alkotmányozó Fórumban sikerül a javaslatainkról szóló vitákat szakmai síkra terelni. Az új régiókról szóló vita esetében is ugyanezt szeretnénk elérni. Meg kell nézni például azt, hány európai ország alkotmányában szerepel a nemzetállam meghatározás. Ezt nyilván a bizottságban is meg tudjuk tenni, ha nem születik olyan döntés, hogy a 152. cikkelyre hivatkozva lesöprik az asztalról a javaslatainkat. Ha ez a döntés születik, akkor csak az Alkotmányozó Fórumban zajló vitában reménykedhetünk.
Ön „újonc” a parlamentben. Hogyan történhetett meg, hogy az egyik legfontosabb parlamenti szakbizottságba javasolta az RMDSZ?
Tekintettel arra, hogy nincs jogászunk a szenátusban, és én az emberjogi, kisebbség- és egyházügyi bizottságnak elnöke vagyok, rám gondoltak, mert az alkotmánymódosítás valamennyire rokonterület. Három szakember is segíti a bizottsági elnöki munkámat. Például most éppen azon dolgoznak, hogy összehasonlítják az uniós tagállamok helyzetét a nemzetállamiság vonatkozásában. Kidolgozzák azt az érvrendszert, amellyel talán meg tudjuk győzni a bizottsági kollégákat, hogy ne érzelmek alapján, hanem eszükre hallgatva döntsenek.
Évekig Nagyvárad alpolgármestere volt. Hamar belejött a parlamenti munkába?
Az önkormányzati munkához szoktam, és a parlamentben egy egészen más világba csöppentem. A parlament olyan elméleti döntéseket hoz – törvényeket alkot –, amelyeknek a gyakorlatban óriási jelentőségük van, az önkormányzatok alkalmazzák a törvényeket – és ez lényeges különbség. A parlament más, és három hónap után elmondhatom, érdekes világ.
Az elmúlt hetekben a székelységgel kapcsolatos kérdések borzolják a kedélyeket Romániában. Előbb volt a székely zászló használatának ügye. Milyennek tűnt Nagyváradról a székelyzászló-botrány?
Tudni kell, hogy én csak húsz éve élek Nagyváradon, Marosvásárhelyen születtem. A családom egy része a férjem oldaláról most is a Székelyföldön él. Marosvásárhely a Székelyföld kapuja. Tehát én ilyen vegyes, partiumi-székelyföldi szemszögből tudom szemlélni ezt a kérdést. Bennem is megvan az a konokság, ami a székelyekben: törik, de nem hajlik. Azonban én tizenkét évet dolgoztam a Partiumban alpolgármesterként egy olyan városban, ahol a magyarság kisebbségben él. A székelyföldi kollégáinknak látniuk kell azt, hogy az erő az önkormányzatokban van. Az RMDSZ is azért szorgalmazza a decentralizációt, hogy minél nagyobb erejük legyen az önkormányzatoknak. Ebből kiindulva azt kell mondani: ott, ahol magyar polgármesterünk van, nem biztos, hogy arra van szükség, hogy fennhangon hirdessük azt, ami már úgyis tény. Hiszen a székely zászlók nem most kerültek ki a székelyföldi hivatalokra, hanem évekkel ezelőtt. Úgy hiszem, oda kell figyelni a román közösség tűréshatárára, és ezen a tűréshatáron belül kell cselekednünk. A tűréshatárt olyan ügyekben kell feszegetni, amelyek létkérdések számunkra. A székely zászlót ünnepi alkalmakkor – illetve máskor is, mert a törvény nem tiltja – kitűzhetjük, tehát nem ezzel kell a tűréshatárt feszegetni. Sokkal inkább lehet feszegetni, amikor a közigazgatási átszervezés kerül szóba, hiszen a jelenlegi kormányzati szándék szerint elvennék a hatalmat az önkormányzatoktól. Tehát nekem is nagyszerű érzés lobogtatni a székely zászlót, de nem ez a prioritás most, amikor ellenzékből, kisebbségként nagy horderejű döntéseket kell kivédenünk. Elsősorban az alkotmánymódosításra és az új régiók kialakítására gondolok.
Következett a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetés. Egyetértett azzal, hogy a demonstráción az RMDSZ ne vegyen részt?
Egyetértettem. Nem azért, mert nincs szükség tüntetésre. Hanem azokért a tragikus eseményekért, amelyek szintén Marosvásárhelyhez köthetők. Én ezeken a tragikus eseményeken személyesen részt vettem annak idején. Autonómiatüntetések szervezésével iszonyú nagy esélyt adunk annak, hogy olyan indulatok forduljanak egymással szembe, amelyeket aztán nem tudunk megállítani. Ezért az autonómiatüntetést szerintem nem kellett volna március 10-re, és nem kellett volna Marosvásárhelyre szervezni. A demonstrációt Hargita vagy Kovászna megyében kellett volna megtartani. Ezt megelőzően pedig olyan egyeztetésekre lett volna szükség, hogy együtt tudjon tüntetni a magyar közösség.
Hogyan kommentálja azt, hogy székelyföldi RMDSZ-vezetők részt vettek a tüntetésen és a szervezésben is segítettek?
Személyes döntésük volt, én nem örültem neki. Úgy gondolom, hogy ha az RMDSZ-en belüli többség úgy dönt, nem veszünk részt a tüntetésen, akkor azt mindenkinek figyelembe kellene venni. Az más kérdés, hogy az RMDSZ belső fórumain meg kell tudnunk győzni mindenkit a többség igazáról.
Lehet-e Partium–Székelyföld ellentétekről beszélni az RMDSZ-en belül?
Nem, semmiképpen sem. Másságról azonban igen. Mások a két régió prioritásai. Nagyon sokszor elmondtam, hogy egész más eszközeink vannak a Partiumban ugyanazon célok elérésére, mint a Székelyföldön. Mondok egy konkrét példát. Ha Nagyváradon a helyi önkormányzatban pénzt szeretnénk megszavaztatni egy magyar iskola számára, teszem azt, épületfelújításra, akkor azzal a ténnyel nézünk szembe, hogy van huszonegy román nemzetiségű tanácsos, aki inkább a román iskolának adna pénzt, és van hat magyar tanácsos. Ez a Székelyföldön egész másképp néz ki. Ebből következik, hogy a céljaink azonosak, de az eszközeink eltérőek. Nekünk az összes eszköztárat használnunk kell a céljaink elérésére.
Az RMDSZ májusban kongresszust tart. Most a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnökét kérdezem: mi a tétje ennek a kongresszusnak?
Számtalan körülmény módosult az utóbbi években. A kongresszus alapvető feladata az, hogy a módosult körülményekhez igazítsa, aktualizálja, átalakítsa programját, esetleg a célkitűzéseit és a célkitűzéseknek megfelelő akcióterveket. Ez a tétje a közelgő RMDSZ-kongresszusnak is. Tudomásul kell vennünk, hogy jelenleg egy óriási politikai többséggel állunk szemben Romániában. Ez szükségessé teszi azt, hogy másként közelítsük meg a céljainkat. A céljaink egyébként nem sokat módosultak. Többet közülük részben vagy teljes egészében megvalósítottunk. A mód, az ütemterv, amely alapján ezeket követni kell, az változhat a kongresszuson.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Március 19–20 – egykor és ma
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének Maros megyei szervezete által rendezett hétfő esti sajtóklubban az 1990. március 19- 20-i eseményekről volt szó. A felvezető Miholcsa Gyula riportfilmjének a konfliktus kirobbanását és a manipulációt kidomborító része volt, majd az újságírók Novák Zoltán történész és Spielmann Mihály történész-főkönyvtáros beszélgetésvezetők kérdéseire válaszolva saját élményeiket osztották meg egymással.
Olyan, eddig még nem hallott, bevallott részleteket is felfedtek az események szemtanúi, amelyeket eddig nem jegyzett le senki. Jelen volt többek között Bakó Zoltán, akit annak idején a Népújság munkatársaként március 16-án a Tudor negyedbeli gyógyszertári incidens idején bántalmaztak. Fény derült arra is, hogy a Szabad Európa Rádió, amely akkor még közvetített, mennyire manipulálta az információkat, de azt is elmondták az újságírók, hogy milyen összehangolt diverzió forgatókönyve szerint zajlottak az események 1989. december 22-étől a márciusi eseményekig, s ebben része volt a ma is nacionalista hangnemű Cuvântul liber napilapnak, de hozzájárultak a rendőrség, a hadsereg és a Vatra Româneasca szervezetbe menekült volt szekuritátésok is.
Az újságírók azt is elmondták, hogy az események nyomán a mai napig áthidalhatatlan űr tátong a román és a magyar emberek között. Nemcsak az volt a következménye, hogy évekig távol maradtak Marosvásárhelytől a beruházók, hanem ürügyül szolgált nagyon sok vásárhelyi magyarnak, hogy elhagyja az országot. Akik meg maradtak, és mindennap kapcsolatban voltak román szomszédaikkal, bizalmatlanul közelítettek ismét egymáshoz, hiszen – bár az előző események feszült hangulatot keltettek a városban – senki nem hitte volna, hogy a manipulációnak köszönhetően ilyen konfliktusra is sor kerülhet.
Sajnos, 22 évvel az események után még mindig vannak olyan politikai erők és médiaintézmények, amelyek a románok és magyarok közötti ellentétet szítják. Még mindig van mit tanulni a több mint két évtizeddel ezelőtt történtekből, s továbbra is vannak megválaszolatlan kérdések, amelyekkel érdemes a történészeknek, kutatóknak foglalkozni – vonták le a következtetést a beszélgetésen résztvevők.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely),

Ismét Sütő-szobrot terveznek
Sütő András ülő szobrának felállítását kéri Marosvásárhelyen Peti András RMDSZ-es önkormányzati képviselő hétfőn benyújtott határozattervezetében.
Az elképzelés szerint a szobor a Színház téren kapna helyet. Az elöljáró a mostanában egyre divatosabb szobormodellben gondolkodik: az író egész alakos szobra egy padon foglalna helyet, így a járókelők, a fényképezkedni vágyók helyet foglalhatnának mellette.
A szoborállítás kezdeményezője elmondta, hogy a Sütő András Baráti Társaság ötletét felkarolva nyújtotta be a határozatot. „Többször szóba került, hogy a volt Zrínyi (jelenleg Mărăşti) térre állítsunk fel egy Sütő András-szobrot. De az egy elég eldugott hely, távol esik a turisztikai útvonalaktól, holott az író megérdemli, hogy méltó helyet kapjon. Szomorú, hogy Sopronban már van Sütő András-szobor, de Marosvásárhelyen, ahol az író sokáig élt és alkotott, még nincs. Azt szeretnénk, hogy a Színház téren legyen egy kis szoborpark, ahol neves íróknak, költőknek állíthatunk emléket. Ennek az első darabja lenne az ülő Sütő-szobor. Európa több városában van hasonló ülő szobor, és az mindenhol a turisták kedvence” – nyilatkozta Peti András, aki a tervezetbe azt is belefoglalta, hogy Marosvásárhely megpályázhatná az Európa Kulturális Fővárosa címet, és akkor előnyt jelentenének az értékes köztéri szobrok. Amennyiben a jövő héten tartandó tanácsülésen a városatyák rábólintanak a Színház téri szobor felállítására, a Sütő András Baráti Társaság újabb pályázatot hirdet meg az alkotás elkészítésére. Mint ismeretes, egy kilenctagú zsűrinek 2011 áprilisában kellett volna kiválasztania, azt a szoborvázlatot, amelynek alapján elkészíthetik a köztéri alkotást. Akkor a zsűri úgy döntött, hogy egyik terv sem felel meg az elvárásoknak. Később a helyi Kiss Levente szoborvázlatát fogadták el, a támogatási gondok és az elhúzódó bürokrácia miatt azonban a szoborállítás végül elmaradt.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár),

Sütő András visszaemlékezése az 1990-es marosvásárhelyi eseményekre
A Marosvásárhelyi Rádió munkatársa, László Edit egy 2004-es interjúban szólaltatta meg Sütő Andrást, aki beszélt az 1990 február 10-ei Marosvásárhelyi könyves és gyertyás tüntetésről, amelyen több mint 100 ezer magyar vett részt anyanyelve védelmében, a fekete márciusáról és annak okairól.
Sütő András visszaemlékezésében kihangsúlyozta az egységet és annak fontosságát, ami akkoriban a magyarságot jellemezte, és elmesélte személyes élményeit is az átélt progromról.
Még hallgatni is szörnyű volt, hogy mit kellett átélnie Sütő Andrásnak és társainak a pogrom napjaiban, amikor a felheccelt tömeg soviniszta és magyargyűlölő jelszavakat skandálva, vérre szomjazva járta az utcákat. A felelősöket valószínűleg nem büntették meg, és ezeknek az eseményeknek még az emléke is feledésbe fog merülni, ha nem beszélünk róluk gyakrabban.
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma,

Maros, Hargita és Kovászna megyékből álló régiót javasol Dorin Florea
Marosvásárhely központú, „főleg" Maros, Hargita és Kovászna megyét magába foglaló közigazgatási régió megalakítását javasolta szerdán a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) társelnökeinek egy nyílt levélben Dorin Florea, Marosvásárhely ellenzéki polgármestere.
A csaknem fele-fele arányban románok és magyarok lakta város 13 éve tisztségben lévő polgármestere több ízben állást foglalt amellett, hogy Marosvásárhely régióközponttá váljék: legutóbb a március 10-i marosvásárhelyi demonstráció alkalmából a székelyföldi autonómia híveitől kért ehhez támogatást.
Az USL vezetőihez intézett levelében azzal érvelt, hogy „hatalmas kockázat" lenne a vegyesen lakott térséget egy olyan közigazgatásra bízni, amelynek nincs tapasztalata az etnikumközi gondok kezelésében. Florea felhívását a Fekete márciusként emlegetett, 1990-es etnikai összecsapások 23. évfordulójára időzítette. Kifejtette: az akkori feszültségtől jutott el a város a mai „etnikumközi harmóniáig", ami egyedülálló tapasztalathoz segítette hozzá. Florea szerint ez a tapasztalat teszi alkalmassá Marosvásárhelyt arra, hogy a „Maros, Hargita és Kovászna megyét (is) magában foglaló régió" központja legyen.
Marosvásárhely jelenleg a hat erdélyi megyét felölelő hetes számú fejlesztési régióhoz tartozik, amelynek Gyulafehérváron van a központja.
Victor Ponta miniszterelnök korábban azt javasolta, hogy a jelenlegi fejlesztési régiókat emeljék közigazgatási rangra Romániában.
MTI
Erdély.ma,

Elismerések az államfőtől
A március 15-ei magyar nemzeti ünnep alkalmából nyolc székelyföldi személynek adományozott magas rangú állami kitüntetést Áder János. A magyar államfő által adományozott kitüntetéseket szerda este vették át Csíkszeredában.
„Olyan emberekről van szó, akik választott hivatásukat hittel végezték és végzik a mai napig. Köztük van a Tatros-völgyében élő képzőművész, a gyimesi csángó kultúra tolmácsolója, illetve a gyógyítás mellett a tudományos munkát is magas színvonalon végző orvos. Díjazunk olyan nyugdíjas pedagógust, aki a közösség érdekében is sokat tett. Itt van a székelyföldi filharmónia alapítója, illetve egy olyan személy is, akit a kiszolgáltatott gyerekek segítőjeként ismernek. Van lapszerkesztő, valamint olyan egyetemi professzor, aki a Sapientia egyetem akkreditációs folyamatának elősegítőjeként is tevékenykedett. És köztük van az erdélyi katolikus közösség lelki gyarapodását szolgáló ferences szerzetes is” – sorolta köszöntőjében az átadási ünnepség házigazdája, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, aki egyúttal azt üzente a mai nemzedéknek, hogy keressék fel a kitüntetetteket, és tanuljanak el tőlük mindent, amit csak lehet. A kitüntetettek
Szép Sándornak, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vegyészmérnök professzorának egyetemfejlesztési és az akkreditációs folyamatban végzett munkájáért, kiemelkedő oktatói tevékenysége elismeréseként Áder János a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta.
Az 1944-ben született gyimesfelsőloki festőművész, Antal Imre – a szülőföld szeretetét sugárzó, a gyimesi táj szépségeit megörökítő művészi munkája elismeréseként – Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
Két, Székelyudvarhelyen dolgozó személyiséget is kitüntettek. Balla Árpád nyugdíjas gyermekgyógyász-főorvos több évtizedes gyógyító munkáját és az erdélyi magyar orvostársadalom érdekében végzett tevékenységét Magyar Arany Érdemkereszttel ismerte el a magyar államfő. Ugyanebben a kitüntetésben részesült a Székelyföldi Filharmónia alapítójaként ismert, a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola igazgatója, Bodurian János hegedűtanár.
Áder János az 1928-ban Csíkszeredában született Bartha Magdolna nyugdíjas tanárnő több évtizedes munkáját is Magyar Arany Érdemkereszttel díjazta, akárcsak Fülöp G. Dénesné, Ilonáét, aki a marosvásárhelyi vártemplomi diakóniai központ és a Lazarenum Alapítvány intézetigazgatójaként az erdélyi magyarságért végzett sokoldalú tevékenységével érdemelte ki a magyar állami kitüntetést. Gálfalvi György marosvásárhelyi író, szerkesztő gazdag irodalmi munkásságát a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével ismerte el Áder János.
Nyolcadikként P. Nagy Istvánt, Tarziciusz atyát, ferences szerzetest díjazták – Magyar Arany Érdemkereszttel –, akit az erdélyi katolikus közösség lelki és szellemi gondozásáért, illetve életpályája elismeréseként tüntetett ki Magyarország államfője.
Kozán István
Székelyhon.ro,

Fiatal sportolókat és diákokat támogat a Dr. Pongrácz Antal Egyesület
Immár negyedik alkalommal osztja ki a Dr. Pongrácz Antal Egyesület a fiatal sportolók és diákok számára nyújtott támogatását. Az egyesület a benyújtott pályázatok alapján idén a marosvásárhelyi vívószakosztálynak, valamint Kórodi Róbert fogorvostan-hallgatónak ítélte meg az egyenként ezer lejes díjat. A pénzjutalommal az egyesület a kimagasló sportteljesítményt, valamint a kiváló szakmai- tudományos munkát és a közösségért kifejtett tevékenységet díjazza. A vívószakosztály tagjai az egyesület által szervezett hétvégi, marosvásárhelyi vívótornán már át is vehették a jutalmat, Kórodinak a március 21. és 24-e között a szintén Marosvásárhelyen megrendezendő Tudományos Diákköri Konferencia (TDK) keretében nyújtják át az elismerést. A dr. Pongrácz Antal, elismert fogorvos, egyetemi tanár és kimagasló eredményeket elért amatőr sportoló, a marosvásárhelyi Egyetemi Sportklub vívószakosztályának volt elnöke nevét viselő egyesület közérdekű célja az egyesület névadójának a tudomány és az amatőr sport támogatása érdekében kifejtett tevékenysége folytatása, mindenkoron alapul véve az elhunyt szellemiségét, másokon való segítési vágyát.
Népújság (Marosvásárhely),

INTERNETES ALÁÍRÁSGYŰJTÉSBE KEZDETT AZ SZNT
nterneten gyűjt aláírásokat a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetésen elfogadott beadványhoz. Izsák Balázs SZNT-elnök csütörtöki felhívásában emlékeztetett arra, hogy a marosvásárhelyi Postaréten a petíciót „közfelkiáltással fogadta el harmincezer ember a televíziós kamerák tucatjainak kereszttüzében”. Megemlítette, hogy a kormány Maros megyei képviselője kifogásolta, hogy nincs aláírás a dokumentumon, ezért annak a hitelessége megkérdőjelezhető. „Örömmel adunk helyet a román kormánytisztviselők igényének, és megnyitjuk az aláírások gyűjtését” – fogalmaz az MTI-hez eljuttatott közlemény. Az SZNT aláírási íve a http://www.autonomia.ro/68-beadvany-romania-kormanyahoz-a-szekely-szabadsag-napjan.html internetes oldalon elérhető.
Szabadság (Kolozsvár),

Marosvásárhely fekete márciusáról (Dokumentumfilm)
A felejtés ellen született Miholcsa Gyula tizenegy órás dokumentumfilmje Marosvásárhely fekete márciusáról, a rendszerváltás utáni kegyetlen magyarellenes pogromról.
A román közszolgálati televízió magyar műsorának szerkesztője a Bernády György Közművelődési Alapítvány által gyűjtött írott és filmes hagyatékot dolgozta fel, s dacára annak, hogy mai napig zároltak a hivatalos dokumentumok, tehát a korabeli hatalom gépezetének működését még mindig homály fedi, az elmúlt több mint két évtized alatt készített filmeket és visszaemlékezéseket feldolgozó megrendítő filmsorozat újra rádöbbentett, előre kitervelt, pontosan kidolgozott manipuláció révén, aljas politikai célból sikerült egymásnak ugrasztani a város és a környék magyar és román lakosságát. A március 19-i eseményeket feldolgozó rész Kincses Előd lemondatását, az RMDSZ székházának ostromát és a Sütő András elleni rettenetes, előre kitervelt gyilkossági kísérletet elevenítette fel. S azt a katonai és rendőri passzivitást, illetve felbujtó szerepet, melynek születési körülményeit csak sejtjük, de pontosan dokumentálni máig nem lehet. Homály fedi, kinek-kiknek a parancsát teljesítette Ioan Judea ezredes és társai, de tény, a Görgény-völgyi leitatott és félrevezetett románok beszállításában kiemelt szerepet játszottak. Az is már akkoriban kitetszett, hogy az Iliescu–Petre Roman-féle hatalom a magyarok megfélemlítésére játszott, s a hírhedett, azóta kimúlt, de szellemében minden román pártban tovább élő Vatra Românească, a helyi rendőrség, a fel nem oszlatott Securitate Erdély elszakításával riogatta a románságot, s nem kevesebbet, mint a magyarság szellemi vezetői: Sütő András, Kincses Előd, Király Károly, Smaranda Enache és Tőkés László megöletését tervezte. Az már a dolgok tragikomikus alakulása, hogy a capinákat és fejszéket igen jól forgató, leitatott hodákiak és ibánfalviak Bolyait is felakasztották volna. A lényeg: a román hatalom katonai és titkosszolgálati segédlettel móresre akarta tanítani a néhány nappal korábban mozgolódó szatmáriakat is, s március idusa után a néma könyves tüntetésen méltósággal felvonuló magyarságot. Mindeközben Marosvásárhelyen tartózkodott a román parlament két tagja, N. S. Dumitru és Verestóy Attila, előbbi jó ideje elhunyt, utóbbi mai napig Székelyudvarhely szenátora. A dokumentumokból kiderül: a köztudottan tragikus események idején este kocsiba ült, visszahajtott Bukarestbe. Miközben a 2500 román ostromolta RMDSZ-székházban a padlásra szorult hetvenkét embert csak a csoda mentette meg a tűzhaláltól, Verestóy, pisztollyal az oldalán, Isten a megmondhatója, merre járt, kivel tárgyalt, de személyes jelenlétével az égadta világon semmit megakadályozni nem akart vagy nem tudott. És Király Károly sem, aki akkoriban a Nemzeti Megmentési Front első alelnöke volt, s akit óránként hívtak az RMDSZ padlásán rekedtek, személy szerint Káli Király István, s aki csak annyit tudott tanácsolni nekik, forduljanak a helyi katonasághoz, illetve rendőrséghez. Kértek ők segítséget, de süket fülekre találtak mind a helyi, mind a bukaresti hatóságok részéről, mi több, Judea ezredes szabályosan a felbőszült tömeg közé vezette Sütő Andrást és társait. Öt halottja, háromszáz sebesültje volt a pogromnak. A román hatalom mai napig „sajnálatos marosvásárhelyi eseményként” emlegeti, s csak Mihăiţă Cofariut, a hodáki parasztembert siratja, aki a „barbár magyarok” áldozatává vált. Az ő sebesüléséért Cseresznyés Gyula börtönbüntetést szenvedett, s rács mögé került jó pár magyar cigány is, aki Ne féljetek, magyarok, itt vannak a cigányok! kiáltással – egy nappal később, még a katonaság közbeavatkozása előtt – eldöntötte a főtéri csata sorsát. A román karhatalom és hadsereg csak akkor avatkozott a véres küzdelembe, amikor a felbujtott román támadókat már félig kiverték a főtérről. Most Marosvásárhely szoborállítással kíván elégtételt szolgáltatni Sütő Andrásnak, aki hosszas külföldi kezelés után talpra állt ugyan, folytatta a küzdelmét is, de az 1990. március 19-i gyilkossági kísérlet nyomait haláláig viselte. Miholcsa kitűnő munkát végzett, filmje bennünk ama napok szorongásait eleveníti fel, s hozzásegít néhány új igazság felismeréséhez. És ha akadna olyan román – országos szórásban – közvetítő televízió, mely az Erdély Televízión kívül vállalná bemutatását, talán a román politikusok, szélsőségesek vagy kevésbé azok is rájönnének: ma is veszélyes a nemzeti nacionalizmus, sovinizmus tüzével játszani.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Válaszok A székelység története című könyvet ért román bírálatokra
Levélben fordult Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke az Adevărul bukaresti napilap szerkesztőségéhez március 22-én, reagálva az újságnak az elmúlt időszakban közölt cikksorozatára, amely a Hargita és Kovászna megye tanácsa megbízásából készült A székelység története című kötetről szólt, Marius Diaconescu történésznek a Historia című román folyóiratban megjelent írása alapján, amelyben az vehemensen támadta a székely történelemkönyv szerzőit („Mit şi manipulare în conştiinţa secuilor prin manualul de istorie a secuilor” – Historia.ro).
Hargita Megye Tanácsának elnöke levelében az Adevărul szerkesztőségét helyesbítésre és egyben a kötet fő szerkesztője, Hermann Gusztáv Mihály válaszának közlésére kérte. Mint a megyeelnök fogalmazott, az Adevărul napilap a március 14-én, 15-én, 18-án és 19-én megjelent cikkeiben szándékosan manipulálta a román közvéleményt. Például a március 18-i, e témájú írásuknak azt a címet adták: „Manualul »Istoria Secuilor«, scris de la Budapesta” (A székelység története tankönyvet Budapesten írták). Erre a megállapításra annak az információnak az alapján jutottak, hogy Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történész a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. A megyeelnök hangsúlyozta, hogy a román történészek egyébként a kritikájukat egy interneten keringő, nem hivatalos, a kiadó engedélye nélkül készített, hibás fordításra alapozzák, ugyanakkor a megyei tanács tervezi a székely történelemkönyv hivatalos román változatának az elkészítését.
„Az Adevărul március 14–15–18–19-i, Oana Crăciun és Ciprian Stoleru által jegyzett cikkei ezen a nem hivatalos fordításon alapszanak, így nehéz ellenőrizni a kritikák helyességét. A cikkekben foglalt, a történelemkönyv szerzőit vádoló állítások tendenciózusak, céljuk valószínűleg a botránykeltés volt.
A székelység történetét nem Budapesten írták, dr. Pál-Antal Sándor, a kötet lektora Marosvásárhelyen él, csíki származású, aki a marosvásárhelyi levéltárakban kutatott, és akit 2000-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választottak” – írja Borboly Csaba hozzátéve, hogy dr. Hermann Gusztáv Mihály egyetemi tanár, akinek a fő kutatási területe a székelység modern kori története, elsősorban a 18. századi és a 19. század eleji időszakból. A történész egy román nyelvű könyvet is írt a székelységről: „Secuii. Istorie – cultură – identitate” (Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2009).
Hargita Megye Tanácsának elnöke felhívta az Adevărul szerkesztőinek figyelmét arra, hogy a történelmi eseményekről és személyekről szóló szakvélemények különbözhetnek, főként a magyar és a román történetírás vonatkozásában, de a könyv szerzői nyitottak egy vitára a témában. A megyeelnök ismételten kijelentette, hogy Hargita Megye Tanácsa készen áll egy magyar–román történészkonferencia megszervezésére, és ezúttal is javasolta, hogy közösen szerkesszenek egy olyan történelemkönyvet a székelyekről, amelyben a vitatott pontokban mindkét álláspont megjelenik, ahhoz hasonlóan, ahogyan a francia–német közös történelemkönyvet szerkesztették.
Reklám: ha szeretné megvásárolni a könyvet, keresse fel a Székely Termékek Webáruházát
Erdély.ma,

A marosvásárhelyi Teleki Téka Románia második legszebb könyvtára
A marosvásárhelyi Teleki Téka Románia második legszebb könyvtára – állapította meg a romániai 9 am.ro portál, amely toplistát készített a romániai közgyűjteményekről és a nekik otthont adó épületekről. Az első helyen a dél-romániai Craiova városban működő Omnia francia könyvtár található, amelyet helyi román értelmiségiek Lyon városával együttműködve alapítottak. A közkönyvtár 1990-ben vált a Román Nemzeti Könyvtár fiókegységévé.
A toplista második helyén a marosvásárhelyi Teleki Téka szerepel, amely az elmúlt századok európai könyvkultúrájának egyik leggazdagabb erdélyi gyűjtőhelye. Az 1802-ben megnyitott Teleki Téka törzsanyagát két nagyobb könyvgyűjtemény, a Teleki Téka és a Bolyai Könyvtár képezi. Jelenleg mintegy 205 ezer kötettel rendelkezik a könyvtár, amely egyszerre enciklopédikus tudománytár és bibliofil ritkaságok őrzője.
Harmadik helyen a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár szerepel, amely a rendszerváltozás óta a román Lucian Blaga román filozófus és költő nevét viseli. A Kolozsvári Egyetemi Könyvtárat 1872-ben, a Kolozsvári Tudományegyetem részeként alapították. A könyvtárnak jelenleg mintegy 4 millió kötetre becsült könyvállománya van, amely felöleli a tudományok valamennyi területét. MTI
Erdély.ma,

Kelemen Atilla:
A kézfogások RMDSZ-ét szeretem, nem a rákattintósat
Dr. Kelemen Atilla képviselő tízegynéhány éven át vezette az RMDSZ Maros megyei szervezetét, most viszont úgy döntött, "letészi a lantot", és visszavonul a megyei elnöki tisztségből. Eljött tehát a számvetés ideje, arról beszélgettünk, hogy mit mutat közel két évtized mérlege, melyek voltak az eltelt időszak sikerei, mit élt meg kudarcként.
– Pontosítsunk: 1993-ban lettem a TKT elnöke, de miután 1991-ben hazajöttem Amerikából, nagyon szorosan együtt dolgoztam az RMDSZ-szel és Zonda Attilával. Aztán következett a Kolcsár Sanyi bácsi és Kincses Előd időszaka, amikor végig TKT-elnök voltam, tehát benne voltam a döntéshozatalban. 2000-ben, tizenhárom évvel ezelőtt lettem megyei elnök. Azért szoktam húsz évet mondani, mert azelőtt is ott voltam a Maros megyei RMDSZ vezetésében. Sőt, már '91-ben az akkori főtitkárságnak voltam a mezőgazdasági referense, a Domokos Géza korszakából is elkaptam egy rövid időszakot, utána pedig hosszú éveken keresztül a Markó Béla-időszakban volt a munkám legnagyobb része. Büszke vagyok arra, hogy a Markó Béla és Takács Csaba vezette RMDSZ-szel együtt tudtam dolgozni.
Szolgálatra vállalkoztam
– Az RMDSZ-t mindig egyfajta szolgálatként fogtam fel, megpróbáltam az RMDSZ érdekvédelmi részét szem előtt tartani, hiszen a romániai magyarság érdekvédelme a fő tét ebben a dologban. Óhatatlanul voltak sikertelenségeink, de nagyon sok olyan harcot vívott meg ebben az időszakban az RMDSZ, amelyekre ma már nem nagyon emlékszünk, kezdve attól, amíg a magyar feliratoknak létjogosultságot tudtunk teremteni, kezdetben kalózakciókkal, hogy úgy mondjam, majd később sikerült megteremteni ennek a törvényes kereteit is. Ezeket ma már hajlamosak vagyunk elfelejteni. Sok minden belefért ebbe a húsz évbe, de úgy gondolom, hogy a teljes RMDSZ-nek egy sikeres periódusa volt ez az időszak, és amellett, hogy egyre többet tanultunk meg az érdekvédelmi politizálásból, még mindig vannak olyan dolgok, amelyek nem úgy működnek, ahogy kellene. Ettől függetlenül mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy az összmagyar nyelvterületen a legeredményesebb és mindeddig egyben maradt szervezet az RMDSZ, hiszen ma már nagyon sok párt eltűnt a román politikai palettáról. Ki emlékszik ma már a PUNR-re vagy a Vatrára, vagy ki emlékszik a nagy történelmi múlttal rendelkező román pártra, a Parasztpártra? Egyik sincs már Románia parlamentjében, az RMDSZ ellenben még mindig ott van.
– Ehhez fanatikus hitre is szükség van, és olyan emberekre, akik igazi szolgálói annak a célnak, amiért ez a szervezet létrejött. A '90-es évek elején interjúsorozatot készítettem akkori politikusokkal. Nem születtem politikusnak címmel...
– Ez rám teljes mértékben talál, nem is érdemként szoktam emlegetni, de bizony a több száz állatorvosból alig találunk olyat, aki nem volt párttag, és én egyike voltam ezeknek. Ezt persze nem különösebb érdemként szoktam felhozni, egyébként származásom miatt nem is lehettem volna az, sem apám, sem anyám, sem senki a családból.
-– Mégis, hogyan lett politikus?
– Nagyon belém nevelték, hogy a nemzetért tenni kell. Édesapám sokszor mondta ezt, Teleki Pál országgyűlési beszédeit tartalmazó könyvét is kellett olvasni nekünk, ami tilos volt abban az időben, Németh László történelmi és társadalmi drámái nálunk majdhogynem kötelező olvasmány volt. Sajnos, még nem igazán értünk el ahhoz, amit Németh László megálmodott, de számomra jelen pillanatban is a vidék a legfontosabb. Az életem a vidékhez köt, szeretem a vidéki közeget, ott érzem igazán jól magam, és most már 42 éves állatorvosi tevékenység után tudom, hogy ott a helyem. Majdhogynem azt mondhatom, hogy tudatosan belénk nevelték ezt a fajta szolgálattételt, amit apám mindig úgy mondott, hogy szolgálni kell a nemzetet, és nem előnyöket várni.
– Vannak bírálói is, elégedetlenek mindig akadnak. Egyesek azt állítják, hogy ön a parlamentben a mezőgazdasági szakbizottság elnökeként, alelnökeként, annak ellenére, hogy szíve csücskének nevezi a vidéket, nem tett eleget a vidéki emberekért.
– Meg kellene nézni azt a több mint százhúsz törvénytervezetet, amit én nyújtottam be a mezőgazdasági szakbizottságban: pl. a 2000. évi 1-es, Lupu-törvény néven elhíresült törvény, amelynek öt kezdeményezője van, de a törvény második aláírója az RMDSZ, illetve Kelemen Atilla. Sokat harcoltam akkoriban, hogy ez a törvény átmenjen, mert nem mindenkinek volt az a véleménye, hogy a restitúció a megoldás. De én voltam az állatorvosi kollégium törvényének az egyes számú szerzője, az állattenyésztési, a legelőtörvény, a méhészeti törvények vagy mások egyéni vagy társszerzője.
A mezőgazdasági szakbizottságban és román közegben több elismerést kaptam
– Lehet, nem kommunikáltam elég jól, ez egy külön adottság. Van, aki a munkát választja, és azt mondja, az majd megmutatja magát. Ma ez egy kicsit másképp működik, tudom, de ezt felvállalom. Érdekes módon a mezőgazdasági szakbizottságban és a román közegben több elismerést kaptam azért, amit tettem. Például Gura Humoruluiba meghívtak egy mezőgazdasági kiállításra, amikor George Flutur volt a mezőgazdasági miniszter. Az ottani állattenyésztők külön találkozni óhajtottak velem, mivel az állattenyésztési törvénybe sikerült bevinni a szarvasmarhákra járó támogatást, amit kimondottan én harcoltam ki a minisztériumnál. De említhetném a lótörvényt, amelyre egész Európában felfigyeltek, bár aztán hatályon kívül helyezték, áthelyezték egy másik törvénycsomagba, de azért gondolom, egyetlen lótenyésztő sem felejti el, hogy a lovakért mit tudtam tenni. Lehetett volna talán jobban népszerűsíteni, esetleg másképp kellett volna kommunikálni. Köztudott, hogy én nem vagyok internethasználó, a Facebookon sem szeretek szerepelni. Valószínű, többet szerepelhettem volna, jobban kellett volna kommunikálni a médiával, hisz sok olyan politikus van, aki az ideje nagy részét önreklámozással tölti, vagy egyik tévétől a másikhoz vándorol. Az időmet én munkával töltöttem, bár a munka ma már nem divat. A magamutogatás nem az én stílusom. A világ most éppen nem eszerint működik, de már nem fogok megváltozni 65 évesen, s valószínű, hogy a világ sem nem fog az én kedvemért megváltozni.
– Evezzünk vissza hazai vizekre: miért nem vállal még egy mandátumot?
– Bizonyára van, aki emlékszik, mit mondtam ezelőtt négy évvel a választáskor, amikor úgy gondoltam, abba kéne hagyni, de végül rávettek, hogy induljak még egy ciklusban. Azt mondtam, rendben, de ez az utolsó lesz, és többet nem lehet engem rávenni. Most is nagyon sokan megkerestek, hogy maradjak, de azt mondtam, húsz év elég volt. Persze az is elterjedt rólam, hogy olykor durván szigorú voltam.
– Meg rettenetesen nehéz ember...
– Nehéz ember vagyok, mert megköveteltem magam körül a fegyelmet. Úgy gondolom, fegyelmezett munka nélkül nincsenek eredmények, és azt is gondolom, hogy abban, hogy egy ilyen óriási szervezetet, amilyen a Maros megyei, egyben tartottunk, nekem is van érdemem. Nem hiszem, hogy Hargita megyéhez hasonlóan háromfelé kellett volna vágni ezt a megyét. Maros megye épp így képezi le az egész ország helyzetét, hiszen egyharmada a megyének gyakorlatilag a tömbmagyarság, a Nyárádszereda – Erdőszentgyörgy – Szováta háromszög, a fele-fele rész az Marosvásárhely és környéke, fel Régen felé, és sajnos vannak teljesen elszórványosodott vidékeink. Ez egyfajta empátiát követel a politikustól, érteni kell mindegyik vidék sajátosságait, és eszerint kell politizálni, nem úgy, hogy az egyiket el kell sorvasztani. Mostanában különböző forgatókönyveket hallok, hogy le kell mondani a szórványról, és csak a tömbre kell odafigyelni, sőt már amolyan kimenekítési szcenáriumok is keringenek. Én ezekben nem hiszek. Azt hiszem, hogy az egyensúlyt meg kell tartani. Markó Béla a múltkor Duray Miklós egyik hasonlatát idézte, hogy a szórvány és a tömbmagyarság viszonya olyan, mint a kenyér és a héja: lehet keményebb, egy kicsit égettebb, de ha levágják róla, hamar megpenészedik vagy kiszárad, és ehetetlenné válik. Pontosan így gondolom én is: nincs tömbmagyarság szórvány nélkül, nincs szórvány tömbmagyarság nélkül. Mindegyiknek megvan a maga helye a politikai palettán, és mindegyikre oda kell figyelni.
Fegyelem vagy bábeli zűrzavar?
– Maros megyében 218 működő RMDSZ-szervezet van. Óriási megye, nem lehetett hagyni, hogy mindenki mondja a magáért, abból bábeli zűrzavar lett volna. Természetesen megköveteltem a munkát, megköveteltem azt, hogy az önkormányzatok töltsék be azt a feladatot, ami rájuk hárul, és arra is emlékeztettem a megválasztott képviselőket, hogy szolgálatra vállalkoztunk, a választókat kell szolgálni úgy, ahogy ígérjük egy-egy kampányban. Ezt ki könnyebben, ki nehezebben viselte. Furcsa azért, hogy olyan emberek, akikkel vitatkoztunk, jönnek most, hogy hiányozni fog a kemény és kordában tartó kezem. Olyan levelet is kaptam, hogy ott kellene maradnom, a korlátozó, keretet szabó szigorúságot jobb volna tovább képviselni. Ez már nem az én dolgom, de fegyelemre és önfegyelemre van szükség, és a funkciónak megfelelően kell viselkedni. Ez néha összeütközést is eredményez. Sokszor elmondtam a barátaimnak: lehet, hogy én egy más világban gondolkodom, de szeretek az emberekkel kezet fogni, a dolgokat a szemükbe mondani. A kézfogások RMDSZ-ét szeretem, nem a rákattintásét. Nem rákattintással akarok kommunikálni, nem egy virtuális teret akarok kitölteni. Azt a helyet akartam mindig kitölteni, amelyben helye van az ellentmondásnak is, helye van a dolgok néha nagyon kemény megbeszélésének. Lehet azt mondani, hogy nehéz ember vagyok, de azt mindenki tudta rólam, hogy az egymást követő prefektusok sem várakoztattak az ajtó előtt, mert kinyitottam az ajtót, és bementem. Mindig tisztában voltam azzal és rákényszerítettem őket is, legyenek tisztában azzal, hogy én a megye legnagyobb politikai alakulatát képviselem. Természetes volt, hogy a Maros megyei magyarságot képviselem, ennek megfelelően, nem magamnak, a megye magyarságának követeltem ki azt a tiszteletet, amit el is értem. Igen, nehéz ember vagyok valószínű, de ezt másképp nem lehet. A meghunyászkodás nem vezet célra.
Nehéz házasság volt az elmúlt négyévi
– Képviselő úr, 218 helyi szervezet van a megyében, ezek között voltak olajozottan működő szervezetek, de voltak problémásak, konfliktusosak is. Legkézenfekvőbb példa a marosvásárhelyi szervezet, amelyben a több éven át lappangó ellentétek a tavaly nyári, az úgynevezett felszámolási akcióban csúcsosodtak. Egyes vélemények szerint önnek is nagy a felelőssége abban, hogy idáig fajultak a dolgok.
– Én ezzel az RMDSZ-szel az elmúlt húsz évben teljesen azonosultam, számomra nem egy bejáró munkahely volt. Bevallom, nagyon sok álmatlan éjszakám is volt azért, hogy hogyan kellene bizonyos dolgokat megoldani. Volt, ami nem ment jól a megyében, bár sok minden olajozottan működött, és továbbra is hiszem, és büszkén mondom, hogy a Maros megyei szervezet az RMDSZ országos zászlóvivője. Ehhez lehetett viszonyítani a többi megyék munkáját. Persze természetes, hogy a sikertelenségek, kudarcok az enyémek is. A magam felelősségét nem akarom kivonni ezekből a dolgokból. Az, hogy a marosvásárhelyi szervezettel a viszonyunk hogyan jutott ide, egy kicsit visszamennék a történetben. Amikor nagyon úgy nézett ki, hogy 2003- 2004-ben Dávid Csaba, az akkori városi elnök a Reform tömörülés felé fordul, és egy részét el is viszi a vásárhelyi szervezetnek, akkor az én személyes viszonyom által tudtam visszahozni a szervezetbe Dávid Csabát és csapatát. Nem titkoltam soha, hogy a négy évvel ezelőtti választáson én nem Benedek Istvánt támogattam, de miután ő nyert, azt mondtam, meg kell próbálnunk egy civilizált kohabitációt, elfogadtam a választók döntését. Egyesek piszkálódást vártak volna tőlem, azt, hogy találjam meg a módját, hogy egy előrehozott választással váltsam le a vezetőséget. Én viszont megpróbáltam együtt dolgozni vele. Nem mondhatja rám a régi vezetésből senki, hogy egyetlen alkalommal is keresztbe tettem volna ennek a szervezetnek, megpróbáltam az RMDSZ mellett tartani. Rázós szekérúton jártunk, de ezen a döcögős úton is együtt kellett mennünk.
Amikor a tavaly a dolog kiborult, magatehetetlenül feküdtem egy súlyos műtéttel. Ha itthon vagyok, valószínű, nem tört volna ki ez az egész cirkusz. Lehet, az is hiba volt, hogy miután hazajöttem, azt mondtam, nem kell felfordítani az RMDSZ-t egy választás előtt. A magam hibáit elismerem: igen, meg voltam győződve, hogy tiszteletben kell tartani a választók akaratát. Nehéz házasság volt ez a négyévi, az biztos, lehetett volna jobban is csinálni, de sokkal rosszabbul is elsülhetett volna. Ma politikai szerepet vállalni Romániában magyar emberként nem hálás feladat. Az embereknek van egy csomó jogos és néha nem egészen jogos elégedetlensége. Ezekre mind választ kell adni, fel kell tudni vállalni.
Komplikálta a megye vezetőjének az életét, hogy ebben a megyében volt Markó Béla, Frunda György és Borbély László
– Nagyon nehéz volt úgy vezetni, hogy ezekkel az emberekkel is el tudd fogadtatni, hogy néha nem úgy dönt az ember, ahogy ők elvárnák. Azt hiszem, hogy ezeket a problémákat Maros megyében kezelni tudtuk, bár amikor a magyar politikának ilyen kiemelkedő egyéniségei vannak a megyében, okoz nehézségeket is. Persze eredményeket is, és büszkék lehetünk arra, hogy ez a megye ilyen politikusokat adott. Tehát a kép árnyaltabb, mint első látásra tűnik. Nehéz feladat volt, biztosan vannak dolgok, amelyeket másként lehetett volna...Azonkívül, egy másik dolog, ami egy RMDSZ-elnöknek általában árnyalja a politizálásban a munkáját, az, hogy akár elismerik, akár nem, bizonyos értelmiségi körökben komoly presztízsveszteséget jelent az aktív politizálás. Nagyon sokszor mondták, hogy könyveket írtál, tudományos dolgozatokkal foglalkoztál, miért kell neked a politika? Miért teszed ki magad annak, hogy szidjanak? Pontosan azért tettem ki magam, mert ezt felvállaltam, és úgy gondolom, valakinek fel kell vállalnia. Annyira naiv nem lehet egy politikus, hogy azt higgye, mindenki elégedett lesz a munkájával. Nem így teremtették az emberiséget.
– Egy korszak most lezárult, új fejezet kezdődik. Hogyan látja a jövőt?
– Nem tudom, új fejezet-e ez vagy folytatás. Miért ne lenne jó, ha kontinuitás van egy megyében? Miért ne volna jó, hogy ebben a megyében nem nagyon voltak disszidens akciók, amelyek az RMDSZ egységét megtörték volna? Ezt miért ne lehetne folytatni, azt a célt látni, amelyet ez a szervezet bölcsen ezelőtt 23 évvel kitűzött maga elé? Én ezt így látom. Persze, lezárult egy fejezet. De egy könyv sem ér véget egy fejezet végén...
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Ünnep Csíkszeredában
Két marosvásárhelyi kitüntetettje van az idei március 15-i ünnepnek – számoltunk be a csíkszeredai Lázár-ház dísztermében tartott ünnepségről, amelyen Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Aranykeresztjét adományozta Fülöp G. Dénesné Suba Ilonának, a vártemplomi diakóniai központ Lazarenum Alapítványa intézetvezetőjének, Gálfalvi György író, a Látó című irodalmi folyóirat nyugalmazott főszerkesztője a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át. A nyolc székelyföldi kitüntetett munkásságát, érdemeit, akik közül sokan születési helyük, iskoláik vagy munkásságuk révén megyénkhez is kötődnek, Zsigmond Barna Pál főkonzul, Szarka Gábor és Tóth Bernadett konzulok méltatták.
Összeállításunkban a kitüntetettek laudációját és az ünnepségen elhangzott válaszokat olvashatják.
"Szerencsés embernek érzem magam"
"Gálfalvi György író 1942. április 28-án született Marosvásárhelyen. Középfokú tanulmányait a Bolyai Farkas középiskolában végezte, az Unirea–Egyesülés középiskolában érettségizett, majd 1965-ben a Babeş–Bolyai Egyetem magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát. Öt éven át az Ifjúmunkás című lap szerkesztőségében dolgozott Bukarestben, 1970-től az Igaz Szó szerkesztője lett. A sajtóban először irodalmi kritikákkal jelentkezett, majd a riport műfajához fordult, és további pályáján ez maradt fő írói megnyilatkozási formája. Az Ifjúmunkás abban az időszakban vált a riport és a publicisztika egyik megújító műhelyévé a romániai magyar irodalomban, amikor e rovatok irányítója és rendszeres szereplője volt. Ebben a korszakban írt riportjaiból állította össze bemutatkozó kötetét, a Forrás sorozat első riportkönyvét, Szülőföldön világszélén címmel. A második Forrás-nemzedék 11 képviselőjét szólaltatta meg a Marad a láz? című interjúkötetében. Riportjaiban az életet alakító, bajokat lebíró vagy küzdelemben elbukó kemény embereket ábrázolja előszeretettel, egyéni életutakat és közösségi sorsmozzanatokat vetít egymásra, mindig úgy, hogy az egyéni tett, helytállás, munka vagy hősiesség közösségi igazolást nyerhessen. Legfőbb írói erőssége az életes emberábrázolás és a hiteles sorsérzékelés. Gálfalvi György a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője, főszerkesztő-helyettese majd főszerkesztője volt. Közéleti és közpolitikai munkásságával, magyarországi kapcsolatrendszerével részt vett a magyarországi és a romániai rendszerváltó folyamatban. Közel két évtizeden át a Duna Televízió kuratóriumának tagja. 1991 óta a Lakitelek Alapítvány és a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány kurátora. Gazdag irodalmi munkásságáért, a magyar nemzet érdekében végzett sokoldalú, példaértékű közéleti tevékenysége elismeréseként Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozza – hangzott el a méltatásban, amelyre a kitüntetett a következőképpen válaszolt:
– Köszönöm, hogy a laudációban doktorrá emeltek, de szeretném elmondani, hogy egy egyszerű szerkesztő voltam – pontosított Gálfalvi György, akit a doktori címet viselő kitüntetettek között szintén ezzel a címmel illettek. Édesapám, dr. Gálfalvi György valóban viselte a doktori címet, és örvendek, hogy ő is szóba került ebben a formában. Biztos furcsán nézne most rám, hogy egykori neveletlen fiából ki lett.
Szeretném elmondani, hogy zavarban vagyok. Úgy érzem, hogy valami szereposztási tévedés történt. Én ugyanis egész életemben díjakat adtam át mint szerkesztő, mint írószövetségi tisztségviselő, mint alapítványi elnök, és nem voltam hozzászokva, hogy én kapjak díjakat.
… Nagyon szerencsés embernek érzem magam, mert lelki alkatomnak, vágyaimnak megfelelően élhettem, szerkeszthettem, írhattam, szervezhettem, fiatalokkal tartottam a kapcsolatot, figyelhettem a fejlődésüket. Ma is a fiatalok kibontakozása jelenti számomra a legnagyobb örömöt. Ezért értékelem a Székelyföld című folyóiratot, s a köréje kiépülő fiatal alkotócsoportot. Igen, ezt kell tenni, s az én búcsúzó nemzedékemet az a tudat erősíti meg, hogy van jövőnk, s van erő abban az irodalomban, amely így "dobja fel" a tehetségeket, és amely mindig meg tud újulni – tette hozzá kérdésre válaszolva.
"Sok a tennivaló"
Fülöp G. Dénesné Suba Ilona 1947. augusztus 25- én született Gegesen. Az erdőszentgyörgyi középiskolában érettségizett, s 1995-ben szerzett felsőfokú diplomát a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet vallástanár szakán. 1966-ban kötött házasságot Fülöp G. Dénessel, a börtönből és kényszermunkából szabadult református lelkésszel, amely házasság egész hátralevő életét meghatározza. Férjének 2005-ben bekövetkezett haláláig hűséges társaként Gegesen, Hármasfaluban és a szászrégeni református gyülekezetben végezték szolgálatukat, majd 1984-ben Marosvásárhelyre költöztek, miután férjét a Vártemplom lelkészévé választották meg. Fülöp G. Dénes a marosvásárhelyi magyar közösség kiemelkedő szellemi és lelki vezetője volt. 1989 sok változást hozott Fülöp Ilona és férje életében. Közös kezdeményezésükre alakult meg 1990-ben az ökumenikus szellemiségű Kántor- tanítóképző Főiskola illetve a Calepinus Alapítvány keretében működő nyelviskola, melyben tízezer diák – köztük orvosok, munkások, üzleti életben dolgozók – tanulhattak angolul, németül, franciául, hollandul, magyarul és románul. 1990-ben hozták létre a Lazarenum Alapítványt a szegény és árva gyermekek megsegítésére, magányos idősek gondozására és nagycsaládok támogatására. Ennek keretében 1993-ban nyitotta meg kapuit a Lídia Gyermekotthon. 1996 és 2000 között felépült a Vártemplom Diakóniai Otthona, amely az idősek gondozása mellett erdélyi magyar közművelődési célokat is szolgál. 1996-ban az alapítvány megszerezte harmadik ingatlanját is az elhagyott utcagyermekek gondozására. A Pici Ház is Ilona asszony elképzelései és felügyelete alapján működik.
Fülöp G. Dénesné Suba Ilona jelenleg is a meglévő intézmények megerősítésén, bővítésén fáradozik. Az öregotthon Bocskai Terme előadások, konferenciák helyszíneként hiteles módon tölti be a magyar ház szerepét.
Fáradhatatlan munkájának és mindennapi harcos vállalásainak köszönhetően Marosvásárhelyen a diakóniai szolgálat egyik példaértékű központja működik.
Fülöp G. Dénesné Suba Ilonának, a Vártemplomi Diakóniai Központ Lazarenum Alapítvány intézetvezetőjének az erdélyi magyarságért végzett sokoldalú munkájáért, az elesett, hátrányos helyzetű emberek támogatása érdekében végzett fáradhatatlan, áldozatos tevékenysége elismeréseként Áder János, Magyarország államfője a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozza"– hangzott el a laudációban.
– Köszönöm a megtiszteltetést, de ha magamba nézek, csak a dolgom végzem, amit szolgálatul kaptam Istentől megboldogult férjemmel egyetemben. Szegények mindig lesznek közöttetek – mondta Jézus, …de magunk sem gondoltunk ekkora nyomorúságra, amikor a változás bekövetkezett. Két világháború, szibériai Gulág, a Duna-deltai fogság pokla után azt gondolhattuk, hogy már nem lehet több emberi megaláztatás és szenvedés. Sipos Domokos sírjára az van felírva: Ne engedelmeskedjetek, csak a szeretetnek, csak a szeretetnek, csak a szeretetnek! …
Valamikor úgy neveltek bennünket, hogy korán kelni, aratni, dolgozni kellett, ami mindkettőnk életét meghatározta. A férjem gyakran elmesélte, hogy gyermekkorában sokat kaszált a sófalvi réteken, s az tartotta meg a börtönben is az erejét. …Meg kellene őrizni ma is, hogy olyan értelmiségi legyünk, aki nem szakad el a paraszti életformától, mert bírni kell a gyűrődést, a munkát. Sajnos, túl sok a lepusztult, koravén értelmiségi fiatal, tömbházakba zárt idős testvérek… Ha összehasonlítjuk a svájci, hollandiai világgal a mi életünket, akkor azt kell gondolnunk, hogy valami nagy baj van velünk, mert Erdélyben már alig vannak állataink, jó földműveseink, holott a gazdagság ezzel kezdődik egy nemzet életében. Sok a tennivaló. Valaki azt mondta, hogy elég volt az okosságból, tanuljunk meg újra érezni. Szeretethiány jellemzi mai világunkat, nagyon sok ember attól szenved, hogy nem kap szeretetet, s erre is jobban oda kellene figyelnünk, mert túlságosan elszakadtunk, elidegenedtünk egymástól. Köszönjük a magyar kormánynak azt a sok áldozatos szeretetet, amit óvodáskorú gyerekektől iskoláskorúakon át az egyetemi hallgatóknak nyújt… 150 nagycsaládot gondozunk, s látjuk, hogy a pénz, amit kapnak, milyen sokat jelent az életükben, mekkora hálával, reménységgel várják, nemcsak az értéke miatt, hanem mert érzik azt, hogy gondoskodó szeretet veszi őket körül. Köszönjük, hogy ilyen hosszú megaláztatás, vagyonunkból való kifosztás után úgy érezhetjük, hogy otthon vagyunk lelkiekben is. Fel kell ismernünk egymásban a maradék erőnket és számítani kell a mi erőnkre is. Köszönöm ezt a nagy megtiszteltetést – mondta Fülöp G. Ilona, majd megemlítette, hogy Zsigmond Barna Pál főkonzul dédapja, dr. Farczády Elek, a Teleki Téka munkatársa nagyon szép könyvet írt a vártemplomi egyházközség történetéről.
Meglepetés ez a díj, érdemen felüli nagy megtiszteltetés, hisz úgy érzem, hogy csak a dolgomat végzem, s mindennap úgy kelek fel és úgy fekszem le: köszönöm, uram, hogy ez is megtörténhetett – mondta Fülöp G. Ilona a március 18-i ünnepségen, a díj átvétele után.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

Igazi győzelem
Szombaton este a Kultúrpalotában tartották a XX. Tudományos Diákköri Konferencia díjátadó ünnepségét. Ezt megelőzően tovább folytatódtak az érdekes és tanulságos előadások, miközben a különböző szekciókban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, valamint a magyarországi egyetemekről érkezett vendégdiákok mutatták be dolgozatukat.
Dr. Hohmann Judit tanszékvezető egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának dékánja a Kárpát-medence flórájában rejlő lehetőségekről, a rákellenes hatású növényi hatóanyagok közös kutatásáról tartott előadást, a fogorvostudományi szekcióban dr. Rakonczai Zoltán biológus, a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára beszélt az orofaciális régió szöveteinek öregedéséről. A gyermekgyógyászati szekcióban dr. Prohászka Zoltán professzor, a Semmelweis Egyetem kutató labororvosa valamint dr. Szűts Dávid kutató molekuláris biológus volt a meghívott előadó. Szombat délután dr. Lőrinczi Lilla, a MOGYE előadótanára a tuberkulózisról és Koch Róbert tevékenységéről tartott színes előadást, amelyben áttekintette a romániai és a megyei helyzetet is, s többek között a rezisztenciagének kialakulására figyelmeztetett. Dr. Jung János nyugalmazott egyetemi tanár az erdélyi és a marosvásárhelyi felsőoktatás, s ezen belül az orvos- és gyógyszerészképzés részletes történetét tekintette át.
Az esti díjátadó ünnepségen dr. Frigy Attila (képünkön), az Általános Orvosi Kar dékánhelyettese méltatta a Tudományos Diákköri Szesszió jelentőségét, amelyen sok jó minőségű dolgozat hangzott el, ami azt bizonyítja, hogy érdemes tudományos munkát végezni a diákokkal. A színvonal emelése mellett a kutatómunka ösztönzését említette a lényeges követelmények között, ehhez azonban a bizalom, türelem és támogatás légkörére van szükség – hangsúlyozta, majd arra kérte a diákokat, népszerűsítsék az egyetemet, hogy minél több jelentkező közül lehessen kiválasztani a legjobbakat. Ha magyar oktatókat akarunk, az utánpótlás biztos alapja a TDK-n kezdődik – hangsúlyozta dr. Benedek Imre professzor.
Beke Szidónia főszervező, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség leköszönt és megválasztott elnöke, Hlavaty Katalin és Turbák Nimród számoltak be a szervezésben elért eredményekről, nehézségekről és a hiányosságokról is. Az már egyértelmű, hogy sikeres volt az idei TDK, hisz 88 tanár és 214 hallgató jelentkezett be, 246 dolgozat hangzott el, s 10 órát tartott összesen a meghívottak előadása, a szervezésben pedig 130 hallgató vett részt. Elhangzott, hogy bár az oktatók többsége mindent megtesz, hogy segítse a diákokat, nem könnyű tartani a színvonalat olyan körülmények között, amikor a marosvásárhelyi egyetem felszerelése nem elég újszerű a színvonalas kutatómunkához. Ezt a külföldi ösztöndíjak segítségével lehet pótolni, ahogy a díjazott dolgozatok többsége is bizonyította.
Az ünnepségen felszólalt dr. Pelok Benedek székelyudvarhelyi ideggyógyász, egykori TDK-szervező, aki az első rendezvényre emlékezett. Az 1990-es évek kezdetén még nem volt hagyománya ennek a tevékenységnek, s a magyarországi egyetemeken szerzett tapasztalatok alapján 1993 októberében tartották meg az első TDK-t az egyetem harmadik emeleti parazitológiai előadóteremben, ahol hat előadó munkáját hét zsűritag értékelte, s egy láda Coca-Cola jelentette a protokollt. 1995-ben kitiltották az egyetemről, s az 50 tudományos dolgozat a Stúdiószínházban hangzott el. Ami az utóbbi években történik, az már igazi győzelem – értékelte a székelyudvarhelyi ideggyógyász a jubileumi rendezvényen tapasztaltakat.
Mivel az idén már 14 szekcióban hangzottak el a dolgozatok, hosszú lenne felsorolni a díjazottakat, ezért hadd mondjuk el, hogy a jó dolgozat mellett sokat nyomott a latban az előadásmód is, ahogy Pávai Zoltán professzor megjegyezte, el kellett tudni adni a mondanivalót, s helyenként a bizonytalanság tudatlanságnak tűnt, a túlzott magabiztosság pedig nyegleségnek. Elhangzott, hogy van még tennivaló a közönség nevelésének a terén is, bár a korábbi évekhez képest az előadásokon a nagyterem sem maradt üresen.
A díjazás mellett kijelölték azokat a hallgatókat, akik a magyarországi országos TDK-n képviselik az egyetemet.
A legtöbben kardiológiából írtak dolgozatot, a legtöbb dolgozatot pedig dr. Kovács Judit aneszteziológus előadótanár irányította.
A Cardiomed Alapítvány pénzjutalommal is ösztönözte a szív-érgyógyászati szekció legjobbjainak teljesítményét, beleértve a külföldi különdíjas hallgatót is. Dr. Baffy György harvardi egyetemi tanár, az Amerikai Magyar Orvosszövetség elnöke utazási ösztöndíjat biztosított a szövetség 2013-as sarosai kongresszusára a legjobb kardiológiai dolgozatot bemutató hallgatónak, a gyermekgyógyászati szekció első helyezettje pedig a balatonfüredi kongresszusra utazhat.
Dr. Soós Pál marosvásárhelyi származású budapesti ortopéd-traumatológus főorvos az idén is átadta a Marosvásárhelyi Baráti Társaság Bolyai Alapítványának ösztöndíját egy gyermekgyógyász tanársegédnek, két orvostanhallgató és egy sapientiás diáknak, akik kiváló teljesítményükkel nyerték el a pályázatot. A leginnovatívabb kísérletet bemutató dolgozatért járó díjat a rendezvényt támogató Gedeon-Richter Románia gyógyszergyártó cég nevében Zayzon Zsuzsanna kommunikációs menedzser adta át.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),

Magyar megyék, román régiók
Markó Béla írása az árpádsávos lobogós, románellenes bekiabálásokkal fűszerezett tüntetésről, a forintcsinálta erdélyi politikusokról, a romániai magyar érdekvédelem elmúlt huszonhárom évének lenullázásáról és Bukarest centralizációs törekvéseiről.
A nemrég Marosvásárhelyen a hangzatos nevet viselő Székely Nemzeti Tanács által összehívott, több ezer – de nem több tízezer, ahogy a szervezők állították – résztvevővel lezajlott úgynevezett autonómiatüntetés előtt és után a romániai helyzetet, illetve az európai összefüggéseket kevésbé ismerőkben sikerült egy olyan várakozást kialakítani, hogy immár küszöbön áll az Erdély keleti felében elhelyezkedő székely régió autonómiája. Csak föl kell mutatni a tömegakaratot, és meglesz az eredménye, sugallták a szónokok, sőt a tudósítók és kommentátorok egy része is.
Vessünk véget a kis lépésekkel haladó, mi több, egy helyben topogó RMDSZ-politikának, és valósítsuk meg régi álmunkat, a Székelyföld területi autonómiáját, hiszen minden kedvező feltétel megvan ehhez, mondogatták a helybéli orákulumok és a magyarországi emisszáriusok is, akik azért jöttek úgymond, hogy kinyilvánítsák az akaratunkat. Nem voltam ott persze, de érezhettem én is, hogy éppen kinyilvánították az akaratomat. Amivel semmi baj nincsen, mármint az akaratunkkal, hiszen akarom, akarjuk az autonómiát, valószínűleg jobban, mint a messziről érkezett szavazatgyűjtők, csakhogy újfent rá kellett jönnöm, hogy milyen könnyen meg lehet téveszteni, időn, téren és körülményeken kívülre helyezni egzisztenciális gondokkal küszködő, bizonytalan embereket.
És mi tagadás, ha másért nem is, ezért a bizonytalanságért maga az RMDSZ is hibás, mert nem tudta megmagyarázni saját választóinak – és legutóbb a tavaly decemberi parlamenti választásokon a szavazni elment magyarok 89 %-a (az összes résztvevő 5,2 %-a) az RMDSZ-re szavazott, míg az Erdélyi Magyar Néppárt csak 11%-os támogatottságnak „örvendhetett” (0,6%), ami nyilván messze alatta volt a bejutási küszöbnek –, tehát annak ellenére, hogy érdekvédelmi szövetségünk nyilván eddigi politikájáért kapta a szavazatokat, nem volt képes elég meggyőzően elmondani, hogy ebben a pillanatban miképpen állunk célok és eszközök dolgában. Ugyanis az árpádsávos lobogókkal és románellenes bekiabálásokkal is fűszerezett tüntetéstől utólag csak félszájjal elhatárolódó vagy meg sem szólaló RMDSZ-politikusok mostanában éppen két tűz között érezhetik magukat. Egyrészt azért, mert verejtékesen megszerzett parlamenti mandátumainkkal sem sikerült kormányra kerülnünk ezúttal, márpedig ellenzékben rövid távon sok jóra nem számíthatunk. A másik oldalon meg a gazdasági válság nyomorúságát a kettős állampolgárság mámorával feledtető sok-sok erdélyi magyar illúzióival – akkor már miért ne lehetne tüstént autonómia is! – amúgy is nehéz szembemenni. Különösen, ha mások szándékosan hizlalják ezeket a illúziókat. Két tűz, üllő és kalapács, szórvány és székely, tárgyalás és erődemonstráció: végül is ezek a dilemmák nem jelentenek újdonságot, egy romániai magyar politikusnak folyamatosan ezzel kellett szembenéznie az utóbbi két évtizedben. A kérdés az, hogy most milyen új érvek jelentek meg az egyik vagy másik oldalon. Nos, van újdonság. De nem abban, hogy hirtelenjében felgyorsult volna a történelem, és máris kínálja nekünk Európa – vagy a saját európai presztízsveszteségével küszködő Magyarország? – a székely régió területi-közigazgatási autonómiáját. Pedig jó lenne, tényleg erre törekszünk, hogy a Kovászna és Hargita megyében, illetve Maros megye egy részében hetven-nyolcvan százalékos többségben élő félmilliónyi magyar valamilyen autonómiát kapjon. Miközben arról sem feledkezhetünk meg, hogy a többi nyolcszázezernek, akik vegyes vidékeken vagy szórványban élnek, szintén biztosítanunk kell a nemzeti identitásuk továbbviteléhez szükséges jogokat, és a különböző helyzetekben élő magyar közösségeket nem fordíthatjuk szembe egymással.
Ma Romániában a magyarok jogaiért folytatott küzdelem újdonsága – paradoxona –, hogy míg az RMDSZ-en kívüli botcsinálta (néha: forintcsinálta) politikusok retorikája gyors előrehaladást sejtet, addig a bukaresti politikában jártas, felelős magyar szövetségnek azzal kell számot vetnie, hogy a már kivívott jogok is veszélybe kerülhetnek. És ezt a veszélyt egy olyan pillanatban kell elhárítania – ha tudja! –, amikor Budapest tehetetlen, vagy esetleg fel sem ismerte, hogy mi forog kockán. Sőt, időnként az az érzésem, hogy a magyarországi kormánypárti politikusok egyike-másika is kajánul figyeli, ahogy a kétségbeesetten kiutat kereső RMDSZ vezetőit árulózzák, például az említett marosvásárhelyi nagygyűlés alkonyi homályában.
Miről van szó? Igaz ugyan, hogy folyik itt is, ott is a romániai magyar érdekvédelem elmúlt huszonhárom évének lenullázása, de aki tisztességes leltárt készít, nem tagadhatja, hogy éppen Marosvásárhely 1990-es véres márciusától, amikor egyetlenegy (egyetlenegy!) magyar felirat miatt („Gyógyszertár” a „Farmacia” mellett egy kirakatüvegen) román tüntetők ezrei gyűltek össze, és aztán néhány nap múlva az lett, ami lett, hát innen bizony nagy a távolság máig. Szét kell nézni, magyar feliratokkal lehet találkozni Erdély-szerte, és ezt alkotmány szavatolja, törvény szabályozza, anyanyelvű oktatás van minden szinten, és hatvanöt önálló magyar középiskola működik Romániában. Az autonómia ügye pedig bizony sokszorosan jobban áll, mint annak idején, hiszen Erdély két megyéjét, Kovásznát (73,6% magyar) és Hargitát (84,8% magyar) ténylegesen mi vezetjük. Igaz, a kormány által kinevezett prefektusok próbálják korlátozni az önkormányzatok mozgásszabadságát, de ez csak hébe-hóba sikerül nekik. Beruházásokról, utakról, művelődési és szociális intézményekről viszonylag jelentős költségvetés birtokában ma már a megyei önkormányzat dönt. Néhány éve az iskolákat és kórházakat, tehát az oktatási és egészségügyi intézményeket is a városi vagy megyei önkormányzatok felügyelik. Egyik legnagyobb eredményünknek tartom, persze nem kizárólag a mi érdemünk, hogy olyan decentralizációs folyamat megy végbe Romániában, amely előbb-utóbb elvezethet a sajátos autonómiák kialakításához is. Ha… Ha lesz még hol, és lesz még kinek.
Miért mondom ezt? Bár ezúttal Brüsszel sem kér semmi ilyesmit, és a romániai közvélemény sem jött különösebben izgalomba tőle, a tavalyi választások után kormányra került szociáldemokrata-liberális nagykoalíció némiképpen módosítva átvette a most „ellenzékben” lévő államelnök néhány évvel ezelőtti ötletét, és a nyolc gazdasági fejlesztési régiót (összehasonlításul: a majdnem két és félszer kisebb alapterületű Magyarországon hét ilyen van) közigazgatási hatáskörökkel akarja felruházni. Tulajdonképpen azért nem hozták meg tüstént ezt a döntést, mert alkotmánymódosítás szükséges hozzá, amit őszre terveznek.
Jelenleg Romániában a közigazgatásnak három szintje van: községek (ezek több falut foglalnak magukba), illetve városok, aztán a negyvenegy megye (és a főváros, Bukarest), végül pedig a központi kormány. Most francia mintára a megyék és a kormány közé beiktatnák közigazgatási egységként a nyolc régiót, amivel több baj is van. Az egyik az, hogy ezeket a gazdasági-fejlesztési régiókat statisztikai szempontok szerint határozták meg a kilencvenes évek végén, sem történelmi, sem etnikai, sem földrajzi, sőt még valós gazdasági szempontokat sem vettek figyelembe, csakis lakosságszámot és területet. Ezt akkor az Európai Unió kérte, de elsősorban azért, hogy fejlesztési stratégiák összehangolására egy-egy megyénél jóval nagyobb területen lehessen együttműködést kialakítani, uniós pályázatokat előkészíteni. Sajnos az eredmény ebből a szempontból is katasztrofális, a művi úton létrehozott régiók teljességgel alkalmatlanok mindenféle gazdasági összetartásra, hiszen például a Kárpátokon túl a körzővel és számológéppel kierőltetett „régiósítás” azt eredményezte, hogy tengerparti és hegyvidéki megyék is (Konstanca és Vrancea) ugyanabba a régióba kerültek. A mi esetünkben pedig a székely megyék, Kovászna, Hargita és Maros egy régióban vannak Brassó, Szeben és Fehér megyével, ráadásul a régióközpont a Sepsiszentgyörgytől vagy Csíkszeredától kétszázötven kilométerre levő Gyulafehérvár. Ennek a régiónak ma 2.533.021 lakosa van, 34.100 négyzetkilométeren, és a magyarok aránya nem éri el a 30%-ot (román 65,4%, magyar 29,9%, roma 4%). Sem ez a régió, sem a többi nem alkalmas tehát arra sem, amire létrehozták, és az RMDSZ már évek óta javasolja, hogy tizenhat – nem közigazgatási, hanem csak gazdasági –, a mostaniaknál jóval kisebb régióra kellene osztani az országot. Erre fel ebben a pillanatban éppen ellenkezőleg: a jelenlegi régiókat akarják közigazgatási tartománnyá átalakítani. Vagyis miután viszonylag gyengébb, Európai Uniós pályázati feladatoknak sem voltak képesek eleget tenni, egyszerre csak közigazgatási hatásköröket kapnának.
Melyek a román érvek? Egyrészt szerintük így sikeresebben lehetne mégis pályázni, ami ordító ellentmondásnak tűnik az általam elmondottak fényében, másrészt azt állítják, hogy minden a decentralizációt szolgálja, hiszen Bukarestből vinnének le hatásköröket ezekbe a régiókba, és a megyék jogosítványait nem bántanák. Ez a ravaszabb érv, és ha jóhiszeműek vagyunk, nehezebb visszaverni. Csakhogy a politikában nem szabad jóhiszeműnek lenni. Evés közben jön meg az étvágy, és meggyőződésem szerint rövid idő alatt oda jutnánk, hogy nem fentről, hanem lentről kerülnének át a döntések a régiókba, és a megyék hamarosan valamiféle lakosság-nyilvántartó hivatallá degradálódnának. Főként ha valamelyik eljövendő – vagy akár a mostani – kormány ráérezne ennek az átszervezésnek a sajátosan nemzetállami ízére, arra, hogy a többségi magyar megyék erejét ily módon teljesen el lehetne venni. Azt az erőt, amely ma azért megvan. Ismétlem: költségvetés, beruházás, infrastrukturális fejlesztés, oktatás, művelődés, egészségügy stb. Aki nem érti, mire utalok, gondoljon akár a magyarországi húzd meg, ereszd meg játékra, a centralizáció-decentralizáció éppen napirenden levő dilemmájára (vagy már nem is dilemma?), és hogy milyen könnyű egy kellő többséggel rendelkező kormánynak a dolgokat átrendezni.
Másrészt arra sem árt emlékezni, hogy a felvidéki magyar érdekvédelem hanyatlása talán éppen akkor kezdődött, amikor nem sikerült megakadályozni a szlovák megyék észak-déli irányú átrajzolását. Az ottani magyar politikusok elmondhatják, mekkora befolyás csúszott ki így a kezükből. De térjünk vissza Erdélyhez! Ebben a pillanatban szerintem a magyarok érdeke az, hogy ne legyen semmiféle regionális átszervezés. Illetve lehetséges egy ideális forgatókönyv, amely a nagy történelmi régiókat állítaná vissza, Erdélyt, Bánságot, Dobrudzsát, Moldovát stb. Ez már afféle félföderális rendszert jelentene. Viszont ennek most semmi realitása nincsen, tehát egyetlen igazán jó megoldás van: a status quo megőrzése. Annál is inkább ezzel kellene megpróbálkozni, mivel a román pártok igazi érve az átszervezés mellett tulajdonképpen nem az, amit nyilvánosan mondanak, ők valójában a „bebetonozott” megyei kiskirályságokat akarják szétverni ezzel az átszervezéssel, és még nagyobb politikai hatalomra szert tenni. De nem biztos, hogy saját megyei önkormányzati vezetőik ezt olyan lelkesen támogatják, hiszen az ő bőrükre is megy a játék.
Abban a helyzetben vagyunk hát, hogy meg kell védenünk azokat a megyéket, amelyek 1968-ban, a Ceauşescu-korszakban jöttek létre, de még az akkori kommunista rezsim sem merte – külső és belső szempontok okán – teljesen szétzilálni a Székelyföld etnikai viszonyait. Igaz, utána viszont még az egyébként szükséges iparosítási folyamatot is a lakosság elvegyítésére használták fel. Készséggel elfogadom, képtelenségnek tűnhet, hogy ezt a felosztást akarjuk konzerválni. Pedig most, amikor egymagunkban nincs erőnk, hogy egy jótékony reformot kényszerítsünk ki, mégis az a legelőnyösebb, ha marad a mostani közigazgatási felosztás, és ehhez viszont az RMDSZ-nek meg kell próbálni szövetségeseket keresni a román politikában. Csakis így tudjuk megtartani, amit az elmúlt évtizedekben fölépítettünk. Magyarországnak, a magyar kormánynak is meg kell értenie, hogy a tervezett regionális átszervezés drámai helyzetbe sodorhatja az erdélyi magyarokat. Aki pedig azt a látszatot kelti, hogy ezek apróságok, illetve úgyis mindegy, mert hamarosan belovagol hozzánk nyugat felől vitézkötésben az autonómia, az nem érti, mi van Romániában. Akkor viszont kérdezzenek meg minket, hátha el tudjuk magyarázni.
Markó Béla
hvg.hu
Erdély.ma,

Pál-Antal Sándor: kuncsorgás által jogot szerezni lehetetlen!
Pál-Antal Sándor történészről mindenekelőtt azt kell tudni, hogy bármennyire furcsa is, de az egyetemi tanulmányait közgazdaságtan szakon indította. Történelem szakra csak másodévesként iratkozott át. Ezen a héten vele beszélgettek a Központ munkatársai. Az olvasóknak elmondja, hogy miként lesz egy csíki gyerekből történész, elárulja, hogy kik voltak azok, akik lépteit irányították.
1990-ig mindössze három magyar nyelvű tanulmányt tehetett közzé… Beszéltek a kutatási területeiről és az ars poeticájáról is. Szót ejtettek a mai román és magyar történetírás viszonyáról, a magyar történész utánpótlásról, a díjairól, és nem utolsó sorban a székely autonómiatörekvésről. Beszélgetésük végén elmondja, hogy mi hiányzik az életéből, és azt is, hogy mit tartalmaz számára a „hogyan tovább”.
– Kezdjük a legelején. Miként lesz egy csíki gyermekből történész? Kik irányították lépteit, kik egyengették útját a pályán?
– Már elemi iskolás koromban sokat olvastam, középiskolásként pedig még többet. Jókai történelmi tárgyú regényeivel szívtam magamba a múlt iránti érdeklődést. Az egyetemre mégse a történelem szakra iratkoztam be, hanem a közgazdaságra. És csak másodéves egyetemistaként váltottam a történelemre, amikor a két kolozsvári egyetem összevonásakor a Bolyain megszűnt a közgazdaságtan. Itt pedig abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy kiváló tanároktól sajátíthattam el a történelmi ismereteket, és a múltkutatáshoz szükséges alapot, amit a későbbiekben levéltárosként kamatoztathattam. Most is büszkén említem, hogy Jakó Zsigmond, Pataki József vagy Imreh István tanítványa voltam. Volt tanáraimmal az egyetem elvégzése után sem szakítottam meg a kapcsolataimat. Tanácsaikat évek múltán is igénybe vettem.
1990-ig mindössze három magyar nyelvű tanulmányt tehetett közzé. A fordulat után egymást követték a megjelent könyvei. Milyen témakörök foglalkoztatták és foglalkoztatják? – Mivel levéltáros lettem, kutatási területemet is a szakma igényeihez igazítottam. Érdeklődési körömet nem a nagy történelmi események, politikai harcok, hanem a történelem segédtudományainak a művelése képezte, főként az intézménytörténet. Ez pedig a történetírás nehezebb válfaja. Az első ilyen írásom Marosszék intézményeinek a története, amely később kiegészült a marosszéki intézmények címeres pecsétjeinek a feldolgozásával és közzétételével is. Ez több évi munkát igényelt. Egyik legkedveltebb témám a székely önkormányzat története volt. Vagy három évtizeden át foglalkoztatott ez a kérdés, míg 2002-ben egy önálló kötetben napvilágot látott. A 89-es változások előtt – azokban az időkben alig volt Marosvásárhelyen kutatással is foglalkozó magyar történész – különböző történelmi eseményekhez kapcsolódó rendezvények közreműködőjeként írogattam hosszabb-rövidebb anyagokat, amelyek rendszerint újságcikként láttak napvilágot. A rendszerváltás után, amikor a közlés elé állított tiltó falak ledőltek, ezek közül válogatva és kiegészítve egy tanulmánykötetet is közzétettem Székelyföld és városai címen, amely több utánnyomást is megért.
– Beszéljünk egy kicsit a kutatási területekről is…
– Kutatásaim során a 17-18. századi Székelyföld múltjára összpontosítok elsősorban. De az igények változásaira is reagálni kényszerültem. Egy ilyen kitérő eredménye az Áldozatok – 1956. c. munkám, amely a magyar forradalom után, a Magyar Autonóm Tartományban lefolyt megtorló intézkedéseket ismerteti.
– A levéltárosi feladatkör igencsak maghatározta munkáját…
– Levéltárosként feladatomnak tartottam és tartom a forráskiadást. A kiadott források révén a kutatók munkáját igyekeztem megkönnyíteni. Ilyen jellegű kiadványaim: a Maros– és udvarhelyszéki 1848-49-es eseményekre vonatkozó iratok, Marosvásárhely jogszabályai és polgárnévsorai, a Székelyföld 18. század eleji összeírásai és mások. Nem hagyhatom ki foglalatosságaim közül a helytörténetet sem, hiszen több falutörténetet is írtam. De ide sorolandó Marosvásárhely története is, amelynek az 1. kötete néhány éve már az olvasóhoz is eljutott.
– Mi a történészi ars poeticája?
– Több is van. Például: Csak az igazat, még ha az fájdalmas is. A valóság elhallgatása bűn. Arra a kérdésre válaszolj, hogy miért.
– Lesznek-e székely történelem tankönyvek a felsőbb osztályok számára is?
– Remélem, igen.
– Hogyan látja-tapasztalja a mai román és magyar történetírás viszonyát? – Szerény próbálkozások vannak, de még mindig olyan párhuzamos úton haladunk, amely sehogy sem akar találkozni. Pedig a két út közeledését sokféleképpen lehetne egyengetni. Talán áttörést hoz a közeljövőben a Székelyek története c. kézikönyv és tankönyv kapcsán kibontakozó vita, ha a nagypolitika lehetővé teszi azt, és ha a nacionalizmus nem emel ismét áthághatatlan akadályokat elébe. – Milyen az erdélyi magyar történész utánpótlás?
– Jó úton haladunk. De az eredmények több vonatkozásban sem kielégítőek. A most végzők messze nem kapják meg azt a képzést, amiben annak idején mi részesültünk. És ennek első sorban az oktatási rendszer az oka, amely egy elnyúló krízisen megy át. Ugyanakkor még mindig nem sikerült lefedni minden korszakot. Kevés a középkorral és az 1849-1945 közötti időszakkal foglalkozók száma. Ugyanakkor – más korszakokhoz képest – túlságosan felkapott lett a kommunista időszak. És érzékelhető egy kevésbé biztató jelenség is fiatal kutatóink körében: nem nagyon akaródznak nagyobb horderejű témákkal foglalkozni. De bízom benne, hogy ezt a bátortalanságot hamarosan leküzdik, és komoly szakemberekké válnak.
– 2010-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották. Mit jelentett, és mit jelent ez önnek szakmailag és magánemberként?
– Mindenekelőtt azt, amit a székfoglaló előadásom végén mondtam: „1990-ig magyar nyelven három tanulmányt közölhettem csupán. A sors kegye folytán ekkor kedvező szelek kezdtek fújni számomra. Elhárultak nálunk is a tudományos kutatást nehezítő akadályok, és megnyíltak előttem az érvényesülés kapui. Már rég túlszárnyaltam valamikori szerény tervem, és – számos tanulmányom és közleményem mellett – a 21. kötetem megjelenése előtt állok… Igyekezni is fogok, hogy az Akadémia külső tagjaként tehetségemhez és lehetőségeimhez mérten tovább szolgáljam a magyar tudományosságot.”
– Egy ilyen rangos elismerés rendkívül magas szakmai helytállást igényel, hiszen az ember tevékenysége mások számára is mércévé válik...
– A magasrangú szakmai elismerés természetes velejárója, hogy megszaporodnak a közéleti megnyilvánulások, megsokszorozódik az ember saját munkájával szembeni igényessége. Példaként említem, ha addig egy tanulmány véglegesítéséhez elégségesnek tartottam az utólagos egyszeri vagy kétszeri átolvasást, azóta már többszöri ellenőrzés és pontosítások végzését is kötelességemnek érzem.
– Széchényi Ferenc-díj, Arany János és Gróf Mikó Imre Emlékérem, Mikó-emléklap, A szabadság hőse emlékérem (Magyar Köztársaság), Pauler Gyula-díj, díszoklevél a levéltári tevékenységért... Szinte lehetetlen felsorolni a sok kitüntetést. Köztudott, hogy nemrég a Gábor Áron-díjjal is jutalmazták… – Igen, váratlanul ért. Meg is kérdeztem az illetékesektől, miért gondoltak rám? A választ pedig meggyőzőnek találtam. Hiszen történészként én is támogatom az SZNT autonómiaküzdelmét. Olyan megható ünnepélyes díjazásban, mint a Kultúrpalotában, mindeddig nem volt részem. Ezt csak az tudja átérezni, aki részt vett azon a gálaesten.
– Mi a véleménye a székely autonómiatörekvésekről? Reálpolitika vagy utópia?
– Szögezzük le: kuncsorgás által jogot szerezni lehetetlen! Azt a jogot, amiért alázatosan könyörgünk, soha nem kapjuk meg. Az a nyíltan, és demokratikus eszközökkel folytatott harc, amit az SZNT folytat, az egyedül célravezető. De ezt mindannyiunknak akarnunk kell, és nyíltan ki kell állnunk érte. Nem úgy, ahogyan azt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke tette, aki nemcsak elutasította, hanem félre is magyarázta az autonómia fogalmát. Szerinte ugyanis – olvastam a minap egy helyi napilapban – ha az autonómia netán az ölünkbe hullana, nem tudnánk mit kezdeni vele...
– Végezetül: mi az, ami hiányzik az életéből?
– Céljaimat, elvárásaimat a lehetőségekhez szabtam, és tudatosan, lépésről lépésre haladtam feléjük. Szakmai vonalon nincs hiányérzetem, hiszen nem vagyok becsvágyó. Ami a családomat illeti, kevésnek tartom az unokáim számát, és várom a dédunokákat.
– A „hogyan tovább” is érdekelne…
– A minap egy csendes hétvégi házban számvetést végeztem. Hiszen ideje volt felmérnem még meglévő tartalékaimat, és összevetnem elképzeléseimmel. Remélem, lesz még annyi időm, hogy közzétegyek egy-két forráskötetet, befejezzem a Bodor Péter életrajzot és folytassam Marosvásárhely történetét, levéltári vonalon pedig, hogy tovább folytassam a már beindult magyar-román közös levéltári tájékoztatónak szánt „fond-jegyzékek” sorozat részére tett vállalásomat.
Névjegy: Pál-Antal Sándor Csíkkarcfalván született 1939. szeptember 26-án. Középiskoláit Nagybányán és Csíkszeredában végezte. 1963-ban a Babeş-Bolyai Egyetemen történelem szakos tanári diplomát szerzett. A Marosvásárhelyi Állami Levéltárban kezdte pályáját, levéltáros (1963-67), majd főlevéltáros, 1981-től a magyar paleográfia lektora az Állami Levéltár bukaresti továbbképző központjában. 1995-től Marosvásárhelyen levéltári szakértő. Az EME marosvásárhelyi fiókjának elnöke. 2010-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották.
Nagy-Bodó Tibor
kozpont.ro
Erdély.ma,

Megnyerte a MOGYE-vel szemben indított perét dr. Brassai Attila
Megnyerte a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemmel szemben indított munkaügyi perét dr. Brassai Attila.
A Marosvásárhelyi Táblabíróság végleges és megfellebbezhetetlen döntését mai sajtótájékoztatóján ismertette dr. Kincses Előd ügyvéd. Mint ismert, a MOGYE professzorát az egyetem vezetősége megróvásban részesítette amiatt, hogy 2011 novemberében az Európai Parlament kisebbségi munkacsoportja előtt ismertette a MOGYE magyar tagozatának helyzetét és az egyetemi charta törtvénytelen előírásait. A vezetőség ezen határozata ellen nyújtott be panaszt dr Kincses Előd ügyvéd. Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma,

Bemutatta regionalizációs javaslatát a Néppárt
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Románia regionális átszervezésével kapcsolatos javaslatát ismertette kedden csíkszeredai sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor, a párt elnöke. Hangsúlyozta, a javaslat kidolgozásakor elsősorban az ország földrajzi, történelmi adottságait, valamint az emberek régiós identitását vették figyelembe.
Papp Előd, az EMNP Székelyföld régióért felelős alelnöke megjegyezte, a régiósítás fontos, a magyarságot is érintő kérdés, ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy az átalakítás hatalmas költségekkel is jár.
A jelenlegi fejlesztési régiók kudarcot vallottak, mert létrehozásukkor számos fontos szempontot nem vettek figyelembe, ezért Románia kullog az európai források felhasználása terén, tehát bebizonyosodott, hogy a rendszer működésképtelen – hangsúlyozta Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke felhívta a figyelmet: Székelyföld vesztese volt az eddigi folyamatnak, most viszont lehetőség lesz a hibák korrigálására. Megtudtuk: a régiósítási javaslat kidolgozására egy munkacsoportot hoztak létre, melynek vezetője Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa. A koncepció végleges formáját április 20-án, a párt kolozsvári kongresszusán fogadják majd el.
A Néppárt elképzelése szerint a régiósítást az ország földrajzi, történelmi adottságainak figyelembevételével kell megvalósítani, így ennek alapján Romániát tizenkét régióra és három metropolisz-övezetre osztanák. Erdélyben öt régiót – Partium, Bánság, Székelyföld, Észak-Erdély, Dél-Erdély – képzel el a Néppárt, valamint Brassót és közvetlen környékét, mint metropolisz-régiót. Régióközpont lenne Nagyvárad, Temesvár, Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyszeben.
„Erdély esetében a regionalizmus a legkarakteresebb. Az identitástudat a legerősebb a székelyföldi régióban, ahol a népesség túlnyomó része támogatja a terület fejlesztési régióvá válását a történelmi régióhatár mentén. A regionalizmus alapja a közakarat, ami Székelyföldön egyértelmű, ugyanakkor a napokban megalakult a Partiumi Autonómia Tanács. Partium és Székelyföld sajátos jogállást kapna, ezekre hangsúlyozottan figyelünk” – fejtette ki Toró.
Elmondta: a javaslat megvalósítására különböző eszközök állnak a Néppárt rendelkezésére, köztük a közösségi akarat, aminek ékes példája volt a március 10-i marosvásárhelyi sikeres autonómiatüntetés.
Toró beszámolt az EMNP és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) európai polgári kezdeményezéséről, ami az őshonos nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozik. Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke a napokban benyújtotta az EMNT és a Néppárt közös változatát az Európai Bizottsághoz, így pozitív válasz esetén megkezdődhet a szükséges egymillió aláírás összegyűjtése.
Újságírói kérdésre válaszolva Toró elmondta, régióátrajzolási elképzeléseinek megvalósításában a Néppárt számít az RMDSZ támogatására. „Az erdélyi magyar politikai szervezetek régióátalakítási tervei között nincs nagy eltérés, ezért lehetséges egy szakmai egyeztetést követő közös elképzelés kidolgozása” – vélte az elnök.
Létai Tibor
Székelyhon.ro,

Áldozatok vagy hősök?
Szer Pálosy Piroska
A RITTE és a Borsos Tamás Egyesület filmestje
A megyei múzeum épületének a vár udvarán lévő első emeleti előadótermében múlt héten a RITTE Egyesület és a Borsos Tamás Egyesület közös szervezésében dokumentumfilm- vetítésre került sor. Az 1990. évi marosvásárhelyi fekete március eseményeinek felelevenítésére az RTV munkatársai – Cornel Mihalache és a marosvásárhelyi születésű Berecki Edit filmrendezők – közös alkotását, a Va doare capul?/Fáj a feje? című kétnyelvű filmet vetítették.
A 2010-ben készült alkotást az RTV a márciusi események 20. évfordulója alkalmával műsorára tűzte, egyesek számára azonban a RITTE Egyesület kezdeményezte városi magyar filmklub-sorozat keretében vetített film premiernek számított.
A film címe jelzésértékű. A bukaresti kórházi ágyon próbálja szóra bírni az akkori tévéstáb – a kötözés nélküli koponya sebvarratát hangsúlyozandó – az utólag hőssé avanzsált Görgény-völgyi sebesültet. A nyilvánvaló fejsérüléseket szenvedett "akcióhősnek" fáj a feje? helyzetkomikumhoz illő kérdést teszi fel az akkori tévériporter. A dokumentumfilm során ez a bejátszás visszatérő motívum, az akkori riporter hatásvadász látványával – legjobb igyekezete dacára – 23 év távlatából az ellenkezőjét váltja ki, a rosszul időzített kérdés mindannyiszor mosolyra késztet.
A kétnyelvű dokumentumfilm készítőinek nem volt könnyű dolguk. Főleg a magyarok viszonyultak elutasítóan – mondta Berecki Edit filmrendező, az est meghívottja. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a megszólaló magyar interjúalanyok észérvekkel segítették a produkciót, próbálták megválaszolni a megválaszolhatatlant is. A Görgény- völgyi román nyilatkozók – akiket annak idején az ortodox pap, illetve a polgármesteri hivatalok elöljárói mozgósítottak a vásárhelyi "magyar veszélyt" elhárítani – nyíltan, kendőzetlen őszinteséggel beszélnek az akkori történésekről.
Feltett kérdéseik révén a filmrendezők újabb megvilágításban tálalják a ’90-es évek valóságát. A román interjúalanyok ezúttal bátran mondják ki felbujtóik nevét. Egyikük őszintén bevallja, hogy ő életében sem külföldön, sem az ország más helységeiben nem járt, egyszer eljutott ugyan Kolozsvárig, a Stoica-féle Caritas révén pénzét megsokszorozni, de ott sem járt szerencsével, a teljes vagyonkája odaveszett.
A megszólalók nagy része a beszélgetések során arra a következtetésre jutott, hogy meggondolatlanság volt engedni a hatalmi manipulációnak. Még egyszer ezt velük nem lehetne megtenni, hisz számukra is nyilvánvalóvá vált, hogy az addig békésen egymás mellett élő két nemzet hatalmi harcok áldozata volt, akiket önös érdekektől vezérelve ugrasztottak egymásnak. Felbujtóik ma is ugyanazokban a beosztásokban vannak, mint annak idején; eljárás, kivizsgálás nem indult ellenük, ma is Görgény-völgyi elöljárók, mert "kire másra szavazzunk?" – kérdezi mintegy önmagától egyik interjúalany. Lehangoló ellenben – hangzik el magyar részről –, hogy a megtorlás során csak magyar és cigány nemzetiségűeket ítéltek el.
Az egymás mellett élő két nemzet szégyenteljes összecsapásáért felelős román nemzetiségű korifeusok ellentmondásos nyilatkozatai, egyes tábornokok műveltségi szintje a filmben is önmagáért beszél.
A szakmai beszélgetés során szó volt a dokumentumfilm előzményeiről, céljairól, a történészek szerepéről a hasonló munkák kivitelezésében, ugyanakkor felvetődött a kérdés, miszerint a fekete márciusi eseményekben résztvevők áldozatok-e vagy hősök?
Élmény volt feleleveníteni az eseményeket azoknak, akik megélték, a fiatalabb generáció pedig a marosvásárhelyi vonatkozású történelem egy szeletének objektív feldolgozásában részesült. Azok számára is hasznos lehetne e kétnyelvű dokumentumfilm, akik ez idáig a vásárhelyi fekete márciusi eseményekről elfogultan ítélkeztek vagy majd’ semmit sem tudnak.
A filmvetítést szakmai beszélgetés zárta, melynek házigazdája Berekméri Árpád- Róbert történész-levéltáros volt. Novák Zoltán és László Márton történészek A szabadság terhe. Marosvásárhely, 1990. március 16–21. című könyvük megjelenésének előzményeiről, az adatgyűjtés körülményeiről beszéltek, valamint jövőbeli terveiket osztották meg a jelenlévőkkel.
Népújság (Marosvásárhely),

Nem élvez prioritást a MOGYE-n a magyar tagozat létrehozása a rektor szerint
Leonard Azamfirei, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektora szerint nem tartozik a magyar tagozat megalapítása az egyetem sürgősen elintézendő témái közé, azonban tárgyalni fognak erről idén a szenátus képviselői.
„Egy egyezségről van szó, amelyet egymás között kötöttünk. Mint ahogyan eddig is, ezentúl is tartjuk magunk hozzá, és tárgyalni fogunk a szenátusban egy ilyen intézet létrehozásának lehetőségeiről. De csakis azután, hogy véget érnek az ARACIS akkreditációs látogatásai.” – idézi Azamfireit a Marosvásárhelyi Infó.
Az intézmény vezetője elmondta, a felsőoktatás minőségét ellenőrző és biztosító hatóság újraértékeli az egyetemen zajló képzés színvonalát, emellett az egyetem három új magiszteri képzés akkreditáltatna. Az ARACIS-hoz áprilisban nyújtaná be a kérvényt az egyetem, júniusban számítanak a hatóság látogatására.
A következő tanévtől a MOGYE három új mesterképzést indítana, „Tudományos mesteri”, „A gyógyszerek biotechnológiája”, valamint „Kozmetika és bőrgyógyászat” szakirányban. (marosvásárhelyi infó)
Transindex.ro,

Marosvásárhelyen tüntetett az Új Jobboldal
Románia és Besszarábia 95 évvel ezelőtti egyesülésének évfordulóját gyűlt össze szerda este megünnepelni Marosvásárhely főterén az Új jobboldal (Noua Dreaptă) Maros megyei szervezete.
Este hatkor a virágóránál gyülekezett körülbelül harminc, piros-sárga-kék nemzetiszínű szalaggal, zászlóval és jelszavas táblákkal felszerelkezett fiatal, akikhez még néhány idősebb ember csatlakozott.
Marius Moldovan, a Noua Dreapta Maros megyei szervezetének elnöke elmondta, Besszarábia és Románia 95 évvel ezelőtti egyesülésére emlékeznek, ünnepelnek. „Mi nacionalisták, feltétlenül ragaszkodunk ennek az évfordulónak a megünnepléséhez” – mondta.
A tüntetők román zászlókat és az Új Jobboldal lobogóit lengetve a Kovászna és Hargita megyei, illetve a transznisztriai román diákokkal is szolidaritást vállaltak.
Maszol.ro,

Csepp a tengerben a mentalitásváltásért
Kétnyelvű kaputáblák Marosvásárhelyen
Egyelőre ezer kétnyelvű kaputáblát helyeznek ki Marosvásárhelyen az óvárosban a Civil Elkötelezettség Mozgalom önkéntesei. A "Vigyázat, autókijárat!" – várakozni tilos, illetve "Vigyázat, kutya!" felirattal és ikonokkal ellátott, román és magyar nyelvű táblákkal szeretnék elsősorban a magyar anyanyelvűek jogait érvényesíteni, ugyanakkor jelezni azt, hogy a kölcsönös tisztelet jegyében a román lakosok is tolerálják a kétnyelvűséget.
Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető elnöke elmondta, hogy magánszemélyek kapuira függesztik ki a táblákat. Az önkéntesek bekopognak, és átadnak egy – esetenként magyar és román nyelven megírt – levelet, amelyben felkérik a lakókat, hogy fogadják el a táblákat. Amennyiben beleegyeznek, rögzítik is a feliratokat. Arra is kiterjedt a figyelmük, hogy a háztulajdonos anyanyelvén írott szöveg felül legyen.
– Tudjuk, hogy kezdeményezésünk csepp a tengerben, de mindenképpen jelezni szeretnénk a város döntéshozóinak, hogy a nyelvi jogok alkalmazása nem függ a lakosoktól. Természetesen azt is lejegyezzük, ki hogyan reagál a felajánlásra. Önkénteseink pedig aláíratnak egy dokumentumot, amivel igazoljuk, hogy a tulajdonos önszántából vette át és engedélyezte a táblák kihelyezését, s azt is megígérjük, ha utólag megrongálják, akkor kicseréljük – mondta Szigeti Enikő.
Horváth Kovács Ádám programkoordinátor az akció technikai oldalát fejtette ki a sajtónak. Megtudtuk: az 1.000 tábla közül 600 a "Parkolni tilos!" és 400 a "Vigyázat, kutya!" jelzésű. A szervezetnek egy magáncég ingyen ajánlotta fel a táblákat, amelyeket júniusig rögzítenek a kapukra. A megcélzott övezet: Állomás tér és környéke, főtér, Kinizsi Pál utca, Bolyai tér, a Budai Nagy Antal negyedben levő házak, a Cornisa negyed, a Vár sétány, valamint a Köves-domb és a Dózsa György utca közé eső házak (Déva utca és környéke).
– Az ötlet nem tőlünk származik, egy sepsiszentgyörgyi civil szervezet az önkormányzat támogatásával tett ki hasonló táblákat. Önkénteseinknek megvannak a megfelelő eszközeik és az engedély megszerzése után azonnal munkához láthatnak – mondta Horváth Kovács Ádám, aki hozzáfűzte, igény szerint még rendelhetnek táblákat, s remélik, hogy más cég is támogatja majd a kivitelezést.
Tóth Orsolya és Vajda Kinga önkéntesek megosztották eddigi tapasztalataikat, ugyanis már egy hete munkához láttak. Először a CEMO székhelyének utcájában (volt Kemény Zsigmond utca) kopogtak be a szomszédokhoz. Elmondták: pozitív visszajelzést kaptak, a felkeresettek dicséretesnek tartották a kezdeményezést, ahol elutasították, ott objektív okokra hivatkoztak. Volt ugyan olyan is, hogy a román ajkú tulajdonos "kimagyarázta", hogy miért nem szeretné kitenni a táblát, míg a magyarok közül többen féltek az utólagos konfliktustól, ezért nem szívesen vállalták, hogy anyanyelvükön is legyen felirat kapujukon.
A Népújság kérdésére Szigeti Enikő elmondta, hogy sem a kapu, sem a helység-, sem az utca- és intézménynévtáblák kihelyezésére nem kell helyi tanácsi határozat, hiszen a nyelvi jogokra vonatkozó romániai törvények engedélyezik a feliratok használatát. Alkalmazási szabályok szükségesek, amelyek kizárólag technikaiak (táblabetűméret, szín stb.). Tapasztalatuk azt igazolja, hogy bár nemzetközi fórumokon az ország képviselői azt hangoztatják, hogy ez a kérdés meg van oldva, alig 1%-ban használják a kétnyelvű feliratokat, ott, ahol egy-egy "bátor" intézményvezető felvállalja. Az a kérdés, hogy a törvény alkalmazásának elmulasztásáért kinek a hatáskö-rében áll Romániát felelősségre vonni? – tette hozzá, majd visszatérve akciójukra, hangsúlyozta: ezzel is azt akarják bizonyítani, hogy ha az emberekben van akarat, egymás iránti tisztelet, akkor élni lehet a jogok adta lehetőségekkel, és nem kell föltétlenül a megoldást a politikusoktól várni.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely),

Erdélyiek vendégtárlata Budapesten
Negyvennyolc romániai kortárs képzőművész állítja ki mától félszáznál több munkáját – festményt, grafikát, kisplasztikát – Erdélyi művészet és szellemiség címmel a Budapesti Román Kulturális Intézetben. A kiállító román és magyar művészek, köztük festők, szobrászok, grafikusok, valamennyien képzőművészeti egyetemet végeztek.
Valamennyien a Romániai Képzőművészek Szövetségének bukaresti, brassói, temesvári, nagyszebeni, brăilai, neamţi, hargitai, jászvásári, kolozsvári, illetve nagybányai fiókintézeteinek tagjai, akiknek munkásságát több belföldi és külföldi művészeti szalon és fesztivál díjazta.
A kiállításon kiemelt helyet foglalnak el Silvia Onişa és Traian Brădean alkotásai, mindketten a román kortárs képzőművészet kiemelkedő mesterei voltak művészetpedagógiai munkássággal, ugyanakkor jelentős szerepet játszottak a nagybányai és bukaresti, sőt az országos művészeti élet szakmaiságának megalapozásában és fejlődésében. Silvia Onişa (1947–2011) a máramarosi Borsán fiatal tehetségeknek alkotóműhelyt alapított, onnan a nagybányai Művészeti Gimnáziumba irányította őket. Traian Brădean (1927–2013) festőművész 1956-ban diplomázott Bukarestben, a képzőművészeti egyetemen. Munkásságát magas állami és szakmai kitüntetésekkel ismerték el.
A kiállító romániai művészek között hét magyar is van: Kovács Géza marosvásárhelyi festő, szobrász, Domokos Ágnes marosvásárhelyi festő, Dutkay Dorina nagyszebeni ikonfestő, Ferencz Ágnes brassói festő, Rosinecz László ugyancsak brassói festő, Miklós János biharpüspöki festő és Szentkirályi Dana brassói üvegfestő. A tárlatot a brassói Transilvania Galéria vitte el Budapestre, ahol április 29-éig lesz látható.
Krónika (Kolozsvár),

Autonómia – Epe a borban
Hallgatom Sabin Gherman romániai román újságíró szavait. A romániai jelzőt azért illesztettem ide, mert vannak moldáviai románok is; ajaj, milyen jól esett nekünk, romániai és nem romániai magyaroknak hallani, hogy ők Moldáviában tüntettek a mi autonómiánkért! Szóval ott tartok mai nap is, ahol még Magyarországon, amikor talpra állott bennem az igazságérzet, olvasván Sabin Gherman kolléga írását: M-am săturat de România Mare, azaz: Elegem van Nagy-Romániából.
Hát most lányos zavaromban mit mondjak? Azt, hogy nekünk, magyaroknak is?! Van egy tv-csatorna Romániában – közbevetem: nem elég nagy ez az összeajándékozott, összetákolt Románia, Dobrudzsától Szalontáig, Nagyszentmiklósig, Nagybányáig? –, és ezen a csatornán néha megszólalnak Sabin Gherman mellett azok a románok is, akiknek van igazságigényük, egyensúlyérzékük kenyér- és hitközség között.
Azon a bizonyos gyulafehérvári népgyűlésen 1918-ban – közel sem voltak annyian, mint március 10-én Marosvásárhelyen – ígértek nekünk toronyórát láncostól, jogokat és szabadságot fölösen, hogy mára mindezek helyett megmaradjon rajtunk a kígyó és béka, népünk és honunk történelme pedig zagyvalékká váljék az ő kezük alatt... Szóval akkor is voltak százezernyien, de sokkal többen is erdélyi románok, akik hallani sem akartak arról, hogy Erdélyt és a járulékterületeket a nyugaton élő románokkal együtt az Ókirálysághoz (Regat) loccsantsák. Ez tény. Éppen ezért ígértek fűt-fát akkor, hogy az erdélyi románság meg a magyarság eltűrje a „csatolást” olyan tartományokhoz, ahol kerítés nincs (ma is tapasztalható), a kutyák szabadon, a disznó pedig láncon legel...
Szót kellene érteni, akkor a románoknak is jobb lenne. Ezt hangoztatják Sabin Ghermanék, és nem félnek olyan erősen az autonómiától.
Dühében mondotta Sabin, hogy ne panaszkodjanak az erdélyi magyarok, hiszen nekik legalább van pártjuk, de nekik, erdélyi románoknak még az sincs... Sekély vigasz, mégis: csak mondják, hátha lehallatszik (mert hogy lehallgatják, az bizonyos) Bukarestig! Mert amott türelmetlenek ám, nem tartják elég gyorsnak a magyarság fölszívódását, eltűnését, s különösen az autonómia keretein belül – ha lesz. Márpedig kell s lészen, akár az ágyúk 1849-ben.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma,

Halmozottan jogsértő
Két hónap telt el azóta, hogy Balogh József megyei önkormányzati képviselő egy közösségi portálon jelezte: eltüntették a kétnyelvű feliratokat a Maros Megyei Tanács folyosóiról, irodáiról, majd ezek csupán román nyelven kerültek vissza. Az épület irodáinak felújítása, a festést követő takarítás ürügyén távolították el a Lokodi Edit elnöksége idején kihelyezett román–magyar feliratokat; a festés, takarítás megvolt, de maradt az egynyelvűség.
A jogsértést észlelő képviselő, de az RMDSZ-frakció egyetlen tagja sem interpellált az azóta megtartott két közgyűlésen. A januári tanácsülésen még megelőlegezték a bizalmat a megyei tanács elnökének, aki állítólag egy hónapos haladékot kért, hogy újra elkészíttesse a kétnyelvű feliratokat. Immár a március végi közgyűlés zajlik, és a helyzet változatlan. Változatlanul nem használják a szinkrontolmácsgépet, változatlanul hiányos a megyei önkormányzat honlapjának magyar nyelvű változata, és láthatólag senkit nem érdekel, illetve senkinek nem fáj, hogy miközben Maros megye magyar lakosságának számaránya 40 százalék fölötti, magyar felirataink sorozatosan eltűnnek. Biztosan vannak ennél sokkal égetőbb, fontosabb kérdések, amelyekről tárgyalni kell frakcióüléseken, plénumban, szakbizottságokban, hisz ott volt a költségvetésre, a beruházásokra vonatkozó tervezetek kidolgozása, a visszaosztott pénzek elosztása és a többi és a többi, de a polgárok, a magyar nemzetiségű adófizető polgárok szempontjából az is fontos, hogy hogyan tájékozódhatnak a közigazgatási ügyekről.
A fentiek kapcsán jut eszembe az Országos Diszkriminációelleni Tanács (ODT) 2007. június 21-i, Marosvásárhely polgármesterét, Dorin Floreát elmarasztaló határozata. Az ODT akkor hivatalból indított eljárást a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal ellen diszkrimináció miatt, a hivatal által működtetett és a helyi költségvetésből finanszírozott internetes honlap kapcsán, mivel bizonyos közérdekű információk (versenyvizsgák szervezése, tanácsi határozatok, határozattervezetek stb.) magyar nyelven nem voltak elérhetőek egy olyan városban, ahol a lakosság több mint 20 százaléka magyar nemzetiségű. Dorin Florea polgármester és Marius Pascan akkori ügyvezető igazgató azzal védekezett, hogy a polgárok jobb tájékoztatása érdekében a weboldalt időközben stilizálták és folyamatban van a magyar nyelvű változat kidolgozása is. Az ODT mindezt tudomásul vette, a polgármestert azonban mégis figyelmeztetésben részesítette, bár pénzbírságot nem rótt ki. Az ODT az Alkotmányra, az Emberi Jogok Európai Egyezményére, a diszkrimináció minden formáját szankcionáló 137-es Kormányrendeletre, a 215-ös helyhatósági törvényre, ezek vonatkozó cikkelyeire hivatkozott. A városvezetés számlájára pozitívumként írható, hogy az eltelt hat év alatt valóban megoldották e kérdést: aki ma a város honlapján tájékozódni próbál magyar nyelven is, a román és a magyar nyelv között átváltva, megtalálja a szükséges információkat, bár igaz, néhol kifogásolható fordításban. Ehhez képest egy jogvégzett elnök által vezetett megyei önkormányzatnál enyhén szólva halmozottan diszkriminatív, jogsértő a tájékoztatás.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely),

Barcsay Jenőre emlékeznek
Huszonöt éve hunyt el az iskolateremtő festőművész, a mezőségi község, Katona szülötte. A magyar konstruktivizmus úttörőjeként emlegetett alkotó tehetségét a marosvásárhelyi Teleki Téka egykori őreként is nagy megbecsülésnek örvendő rajztanár, Gulyás Károly fedezte fel, ő indította el a korábban zenei pályára készült fiatalembert a képzőművészet felé. Erről nem olyan rég részletesebben írtunk lapunkban akkor, amikor Barcsay mester és szintén nagy hírű tanítványai munkáiból rendeztek kiállítást a vásárhelyi Bernády Házban. A napokban a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban láthattam ismét a szentendrei festő portréját. A díszterem mellett elhelyezett domborművel egykori diákja emléke előtt tiszteleg az ősi alma mater. E relief létrejöttéhez is igyekeztek hathatósan hozzájárulni Barcsay Jenő jogörökösei, Kónya Márta és Ferenc, akik a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány révén is megragadnak minden alkalmat az alkotó és gyűjteménye népszerűsítésére. Szerkesztőségünknek címzett legfrissebb meghívójuk április 3-ra szól (magyar idő szerint 17 órára). A Barcsay-gyűjtemény székhelyén (Szentendre, Dumtsa Jenő u. 10.) koszorúzási ünnepségre kerül sor. A Ferenczy Múzeum és az említettek által közösen szervezett főhajtás során megkoszorúzzák a mester emlékére állított kopjafát, a Barcsay- életmű jelentőségét dr. Kálnoki- Gyöngyössy Márton múzeumigazgató, dr. Dietz Ferenc polgármester és dr. Feledy Balázs művészeti író méltatja. A megemlékezésen közreműködik Szvorák Katalin Kossuth-díjas énekművész és Németh Ilona versmondó, a Szentendrei Kreatív Színházi Stúdió tagja.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely),

Erdély tájain — Egy régi katona-turista útikönyve 1817-ből
A kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárban érdekes kéziratos útinapló található, Jakab Sámuel útleírása 1817-ből (jelzete MS 2667). Mindeddig nem kutatták, szerzője sem ismert személyiség (nevére eddig mindössze egy „Ászpide” gyalui báli meghívóban és a kolozsvári lakástulajdonosok jegyzékében bukkantunk), de rávilágít egy reformkori katona érdeklődésére.
A 173 lapos bekötött útinapló szerzője szándéka szerint könyvnek készült: Földi és Tengeri Utazás. A szerző utazása nem jószántából történt, hanem katonai szolgálat miatt. Útleírása 1812-ben kezdődik, s tíz év múlva, 1822 októberében végződik. Pusztacsánból indul, áthalad Tordán, Vízaknán, Marosvásárhelyen, majd Várnán, Halicson át eljut Pozsonyig, végül hosszú, kacskaringós utazás után olasz földre lép. Többéves olaszországi tartózkodása idején lejegyzi a Vezúv kitörését is (Jegyzés a Vesuviu Hegynek Természete és Tüze gyulladásáról), ellátogat Pompejibe, megfigyel egy üstököst. Kitérőiből említésre méltó az alábbi bejegyzés: Feltehetően 1819 1. Mai Az Olimpus hegyen jártam, oh mely nehezen mentem fel annak bércein... Talán az első magyar meghódítója az Olümposznak. Turistaszemmel katonáskodott. Naplójának itt bemutatott részlete erdélyi útjáról szól. 1812. június 12-én délelőtt, a Fellegvár citadellájának kaszárnyájából gyalogezredével indult hosszú útjára Jakab Sámuel, majd a Szamoson a Németek pallóján át, s a Híd kapun vonultak be Kolozsvárra. Az esemény fontosságának tudatában, a Splényi Gábor induló zenéjére végigmasírozhattak a Nagypiacon (Főtéren), majd a Torda kapun hagyhatták el a várost. Akkoriban a Tordára Feleki-tetőn át vezető út még nem volt kiépítve; Györgyfalván és Ajtonon keresztül értek Pusztacsánba... Közli Hints Miklós
Restitutio
Ebben a rovatban írásokat szolgáltatunk vissza az olvasókhoz. Általában olyan írásokat, melyek az egykori Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) hajdani hírlapíróinak vagy a turistatársadalom más nagyjainak tollából születtek. De olyan hangulatos, fiatalok-idősek által ma is szívesen olvasott, egyesületünkhöz kapcsolódó írásokat is, amelyek az EKE egykori lapja, az Erdély hasábjaira kívánkoztak volna. Az alábbi írás még akarva sem jelenhetett volna meg az 1892-ben alapított Erdélyben, ugyanis jóval előbb íródott, amikor „az utazásnak divatja” jobbára még csak körvonalazódott.
Kegyes Olvasó!
Nem akartam elmulatni, hogy ezen csekély tapasztalásbéli munkátskámat Földi és Tengeri utazás alatt olvasás végett szemeid elé bé ne terjesszem. Nem azért cselekedtem, hogy a csevegő hív kürtjeinek hangzása valamely részben füleimnek csiklandoztatnék és Olvasóim közül netalántán olyanok is támadhatnak akik azt mondanák, hogy ezen csekély utazásbéli nem érdemes az olvasásra. Meghiszem, mert magam is és minden olyan emberséges ember, aki minden előre való látás nélkül a nyúl farkán is csomót keres nem gondolja azt meg, hogy fáradtság nélkül nincsen jó nyugodalom: sem pedig utazás nélkül idegen fölötti tapasztalás. Én meg vallom, hogy magam is úgy ítélnék balul, ha nem izzadott volna homlokom a hosszas utazásba. Én ugyan dicsekedhettem azzal, hogy sokat fáradtanak lábaim amíg azon tapasztalásokat meg szerezhette, melyeket ezen kisded formában 17 szakaszokba foglaltam. (…)
Alighogy ezen Nemes Báró Spleny gyalog ezrede a mindenkor vért szomjúhozó Mársnak csata piacáról honjának kebelében nyugalmára tett volna, ahogy nyugalmának két esztendőbeli, alig kóstolhatta, azonnal és egyetemben érkezett 1812-dik esztendőben, júniusnak napjaiban egy felsőségbéli hatalmas parancsolat. Melyben minthogy elmulatni nem lehetett és a felsőségbéli hatalmat engedelmeskedni illet, azon okból egész erejét egybe szedvén, lassú lépésekkel úgy átvitte júniusnak 12 dik ’812-be egy úgynevezett Pusztacsán nevezetű faluba. Ezen falut többnyire oláh nemzet bírja. Szép helyen fekszik, klímája egészséges, mindenféle terei tápláló eledeleket kézi munkájok után termesztenek. Viseletük nem igen szép. Házaik többnyire sövényből vagyon összefoglalva, távol egymástól.
13-dik Junii 812 Torda Ezen Torda városa egy nem képzelhető régiséget mutat az üdegenek előtt, amint Ó és Új Dátzia nevezetü könyvben is olvastam ennek hajdan virágzó állapottyáról. Ezen városról a mostani magát meg nem gondoló község úgy vélekedik, hogy a városnak bástyája mézes pogácsából szalonnára volna építve. Noha képzelődések hihető, oda néz, mintha a városba hírével messze tartományokra kiterjedő mézes pogácsát csinálnak, melyből néha napján magam is ettem, úgy nemkülönben a szalonnával való élés és kereskedés is nagy lábon áll. Ezen város felvételre nézve vagyon az úgy nevezett Aranyosnak déli oldalán, az keleti részén pedig vagyon egy 87 öles mélységű akna. Itten még az is szembe tűnő, hogy kenyeret oly nagyokat és fehéreket sütnek, mely hasonló az batáviai spondiákhoz, az ember nem győz belőle eleget enni. Itten vagyon lakása egy Szőts Dániel nevezetű barátomnak, aki velem a fátum terhes hajóján Itáliába 3 hónapokig utazott.
14 dio Marosújvár [Ocna Mureş/Miereschhall]. Rostok [pihenő].Marosújvár egy hírével messze terjedő mezőváros a Maros-folyó vizének keleti oldalán tette fekvését. Lakosai nemes eredetűek, földesura N.N.P. úr önagysága, aki hadi vezérletünket ott lettelünkre igen nagy kegyessége mellet megvendégelt, úgy nemkülönben köznépeink is részesültenek áldott javaiból. Ezen mezőváros határában talált sóakna Nemes Erdély hazát nagyon fényessé tette. A legszebb, mikor a Maros vizébe úszkáló szép pontyok földes uraknak boldog gyönyörűséges szárnyat emelnek és a vizeknek felső színén repkedve mutogattyák örvendező voltokat.
16 Juniy 812. Pánád[Pănade/Panagen]. Panád szép térségen fekvő városka, többnyire kétféle nemzet lakja, oláh és szász. Klímája egészséges, határa igen termő.
17 Juny 812 [Szász]Csanád [Cenade/Scholten]. Kétféle nemzet bírja, utcája igen lapos, az leány féle népek is úgy megülik a lónak a hátát mint nálunk a fiatal fickók.
18. Juny 812 Vízakna. [Ocna Sibiului/Salzburg] Rostok. Vízakna városa nem igen szép ugyan, de mégis hasznos helyen fekszik. Lakosai a hadi népet nem utálják. Vagyon benne mostan két használható sóakna, elsüllyedve pedig vagyon három.
23 Juny Nagycsűr. [Şura Mare/Groß-Scheuern] Nagycsűr egy földi paradicsomot ábrázoló helyen fekszik. Lakosai többnyire két félék, oláh és szász, vidéke kellemetes. Amaz nagy hírű Szeben városa közeledtével nagyon kicsíti. Itten volt mulatozásunk 18 napokig.
11 July 812 Sellenberk [Şelimbăr].Schellenberg városa vagyon fekvésre nézve Szeben városának keleti részén fél órányi messzeségre. Lakosai szászok, határa igen termő, ezen helybe volt mulatásunk 14 nap.
25 July Gusterica[Szent-Erzsébet/Gusteriţa /Hammersdorf]. Gusterica egy szász nemzettel ékeskedő nagy falu. Minden fele haszonnal bővelkedő. Itten mulattam 12 nap.
7 August 812. Szelindek[Slimnic/Stolzenburg]. Ezen Stoltzenburg nevezetű város egy hegyeknek nyugoti oldalán vagyon építve. A hegynek tetején pedig vagyon négy szeglet formában egy kisded vár melyet amint észre vetteni Rákóczi György erdélyi fejedelem építtetett (szerk. megj. – Varjú Elemér Magyar várak című, 1932-ben megjelent könyvében Nagy Lajos király idejére datálja a szelindeki vár építését; 1529-ben van szó először róla, mikor Báthory István vajda János király számára akarja meghódoltatni). Mostan is nagy hasznára vagyon a lakosoknak, mivel a tűztől való félelem miatt ezen várnak belső pitvarai meg vagynak rakva némely nagyobb és kisseb bükkfa hombárokkal, a melybe élelembéli vagyonaikat tartják. Voltam benne és a falaknak romladékai között igen termékeny szilvás vagyon, melynek terméséből egy néhányat meg is ettem. Többnyire szász nemzet lakja, vidéke szép kinézetű.
8 August 812 Nagyselyk[Nagysejk/Şeica Mare/Marktschelken] Sájka mezővárosa oly kellemetes helyre tette fekvését, hogy itten az ember nem győz eleget csodálkozni ennek kellemetességén. Minden terem ami termetünkben feltaláltatik. Sokféle elegyes nemzet lakja, de másképpen viseletük szép.
9. Medgyes Az szász nemzetnek hajdan messzelátó s bölcsen gondolkodó elei Medgyes városát olyan három szeglet forma lábakra emelé, amely az idegeneket magához vonzza. Itten vagyon egy felséges torony mesterségesen építve mely maga kellemetességével majd csak nem az egész hazabéli több tornyokat felül múl. Lakosai igen jószívűek, az egymáshoz vonzó nemzeti szeretet közöttük uralkodik. Az úgynevezett kapicinusi sz. szerzeteseknek vagyon benne szép klastromuk. Ezen szerzet között találkoztam egy Ungvári Ferenc nevezetű ifjú esztendeimbeli kedves barátommal.
11. Aug. 812[Nyárád]Gálfalva [Galeşti/Gallendorf]. Ezen falu egy szép térhelyen fekvő, kisded. Messzünnen való kinézése úgy tetszik az idegeneknek, mintha lakosai szegény sorsúak volnának, többnyire oláhság lakja.
12 August 812. Nagycserged [Cerghid].Ez maga nevét bizonyító széjjel terjedt falu, melynek klímája egészséges. Lakosai oláhok de jó lelkűek, az idegen utazókat kézen fogva és barátságos nyájassággal hívják házaikba.
13. Aug 812 M. Vásárhely. Marosvásárhely egy, az egész Erdély országbeli magyar városokat messze kiterjedt hírével és bölcsességével felülmúl. Ezen városba vagyon az ország béli Septemvirális Törvényszék, úgy a nemesi székelységnek nagyobb és kisebb privilégiuma emiatt függ.
15 Aug 812 Gernyeszeg. Egy határával hosszan kiterjedő falu. Bírja N. N. gr. úr őnagysága (szerk. megj. – Teleki József gróf, főkormányszéki tanácsos, megh. 1817-ben). A lakosok földesuruknak nagy méltóságú kegyességét egy jószívűséggel példázzák. Határában a dinnye igen terem.
16 Aug Szászrégen. Szép mezőváros. Lakja szász nemzet, az idegeneket nagyon tisztelik.
17 Aug 812 Teke[Teaca/Tekendorf].Ezen Teke városa maga hosszan való fekvésével némely jó borokat termő hegyeknek alját elborította, utcája sáros. Lakosai szászok, határa mindeneket terem ami az élet fenntartására meg kívántatik.
19. Beszterce. Szép szász város, az utcája igen sáros, gyenge sánccal és fallal vagyon bekerítve, az Lányok Törvénye benne igen hasznos.
28. Aug Kis Beszterce [v. Aszúbeszterce/Dorolea/Kleinbistritz]. Egy széjjelterjedt falu. Házaikat egyik másiktól messze építette.
29 Aug Ilintza. [valószínűleg Borgótiha Ilinca határrészében levő „Officier haus” – szálláshelyük neve]. Hosszan való terjedésével Bukovina határait magához vonta.
30 Aug Pojana Sztampi[Poiana Stampei]. A hegyek között széjjel való léte Bukovinába helyeztette.
31. Aug Vatra Dorna [Dornavátra] Mely hegyeken széjjel terjedt, gazdag lakosokkal ékes falu.
2 September 812 Kimpilung. [v. Moldvahosszúmező/Câmpulung Moldovenesc]Fenyvesből álló kietlen havas.
3 Sep 812 Váma. Egy szép térségen fekvő mezőváros, a felséges Királyi Kamarához tartozik, vagyon benne prefektúra.
5 Sept. Gurahumoru. 6. Sept Szálka [v. Szolka/Solca]. 7 Sept Radóc [Rădăuţi]. Radóc egy szép helyen fekvő mezőváros. Lakosai többnyire oláhok, a felséges Királyi Kamarához tartozik. Vagyon benne prefectura. Itten volt mulatozásunk 56 napokig.
25 October 812 Szered [Szeretvásár/Siret/németül Sereth/lengyelül Seret]. Ezen hej fekvését tette egy úgy nevezet Szered folyó víznek déli részére. A veres sipkával való élést az asszonyi nemek is nagyon uzuájják úgy nem különben az töröktől költsönzött övet is használják melynek hosszassága mintegy másfél öles, veres, sárga, zöld, fekete, kék színű selyemből vagy Teve szőrből vagyon összve foglalva ilyenképp.
Szabadság (Kolozsvár),

Sütő-szobor állítása
Előre- vagy visszalépés?
A marosvásárhelyi tanács legutóbbi soros ülésén Peti András, az RMDSZ frakcióvezetője olyan határozattervezettel állt elő, amelyben javasolta, hogy a Sütő András író szobrának felállítására vonatkozó korábbi helyi tanácsi határozatot egészítsék ki azzal, hogy a szobrot nem a korábban megjelölt helyén, a Marasti, hanem a Színház téren állítsák fel, sőt, elvetve az eddigi álló alakos ábrázolást, egy padon ülő írót képzelt el. A tanács elnapolta a döntést.
Előzmények
2009-ben, miután Sopronban sikerült szobrot állítani Sütő Andrásnak, az író nevét viselő baráti egyesület nevében Nagy Pál, egykori jó barátja kezdeményezte, hogy Marosvásárhelyen is így állítsanak emléket. Hosszas vita után – mint ismeretes, a román pártokban ténykedő tanácsosok Gusa szobrának elhelyezésétől tették függővé a Sütő Andrást ábrázoló köztéri alkotás jóváhagyását – 2009. szeptember 17-én megszületett a tanácsi határozat (377/2009), amelynek alapján hozzá lehetett kezdeni az engedélyek beszerzéséhez, illetve közzétehette a baráti társaság a pályázati felhívást. Az utóbbira öt pályamunka érkezett, amelyek közül a bírálóbizottság egyet sem talált megfelelőnek, így a második körben felkérte a két legjobbnak ítélt alkotás szerzőjét, hogy az ítészek javaslatait figyelembe véve módosítsanak rajtuk. Végül 2011 novemberében Kiss Levente marosvásárhelyi szobrászművész álló alakos szobrának makettjére esett a választás. S bár a helyszínt illetően annak idején is volt némi vita, hiszen több javaslat is elhangzott a baráti társaság és az ügyet felkaroló politikusok részéről (sz. m.: az egyik alternatív helyszín a Teleki Tékával szembeni Bolyai téri park volt), végül úgy döntöttek, hogy a szobrot a Marasti térre helyezik, a telefonpalotához közel. Csegzi Sándor, akit Nagy Pál alpolgármesterként kért fel annak idején, hogy a hivatalban kezelje az okiratokat, a Népújságnak elmondta, akkor az volt az elképzelés, hogy Sütő Andrásnak a térhez közel álló Marasesti utcai hajdani lakóházát a család eladja a baráti társaságnak, és oda múzeumot rendeznek be, ugyanakkor az utcát, vagy akár a teret is az íróról nevezték volna el. A részletes városrendezési tervben szerepel a benzintöltő állomás elköltöztetése és a park átalakítása is, úgy, hogy a szobor hangsúlyos szerepet kapott volna – mondta Csegzi Sándor.
Az ügy továbbvitele már nem a helyi önkormányzattól függött volna, hiszen erre határozat született. A megrendelőnek – a baráti társaságnak – kellett volna szerződést kötnie a művésszel, és megszerezniük a szükséges pénzösszeget. Az utóbbi elmaradt, így, bár sikerült megakadályozni a Gusa-szobor felállítását, Sütő András szobra sem került ki a köztérre, bár ennek gyakorlatilag semmi akadálya, már holnap fel lehetne avatni.
A második nekifutás…
Peti András, az RMDSZ városi elnöke és a helyi tanács frakcióvezetője kezdeményezésére a márciusi soros ülésre benyújtott határozattervezetben tulajdonképpen azt kérték, hogy a korábbi, 377/2009. szeptember 17-i helyi tanácsi határozatot egészítsék ki azzal, hogy Sütő András szobrát költöztessék a Színház térre – a mellékletben igen pontosan megjelölt helyre (sz. m.: gyakorlatilag a színház bejárata mellé). Az indoklásban többek között az szerepel, hogy a baráti társaság már 2012. augusztus 8-án kérte az áthelyezést. "…Az író bevonult az irodalomba drámáival, életének nagy részét Marosvásárhelyen töltötte. Szimbólumokkal és irodalmi képekkel gazdagon illusztrált alkotásaiban az erdélyi multikulturalitást és nyelvi többszínűséget jelenítette meg… Európai szellemiségű íróként beleillik Marosvásárhely jövőbeni multikulturális profiljába.(…)"
Az indokok között szerepel az is, hogy 2020-ban Marosvásárhely megpályázza az európai kulturális főváros címet, ezért egy érvvel több, ha Sütő András szobra méltó helyre, a város központjába kerül.
Úgy tűnik, hogy a sokat hangoztatott multikulturalitás csak a magyarság részéről érv arra, hogy a többségi és a kisebbségi kultúrát közelítsék egymáshoz, mert a határozattervezet azzal a megjegyzéssel került a tanácsülés elé, hogy "a szobor elhelyezése körüli gondok", valamint a szakvéleményezés hiánya miatt halasszák el a döntést. S mindezt annak ellenére, hogy a napirendre tűzést is, mint minden adok- kapok ügyet, politikai egyeztetések előzték meg, amelyek aztán a plénumban felborultak.
Peti András a Népújságnak kifejtette, ugyancsak a baráti társaság kereste meg őt, hogy nyújtsa be a határozattervezetet, mert "rájöttek", hogy a korábbi helyszín nem megfelelő, eldugott, kevésbé látogatott, az író szellemiségéhez, alkotásához méltóbb lenne, ha a felújított Színház téren állna egy olyan padon ülő szobor, ami mellé akár le is lehet ülni, fotókat készíteni, ahogy más országokban – az emberekhez közelebb álló "nagyságok" szobrát elhelyezték.
Megfontoltabb kezdeményezést!
Dana Mihet városi főépítész egyik kifogása az volt, hogy az új helyszínre új részletes városrendezési tervet kell készíteni, mi több, a korábbi, egységes átrendezési tervet csak a tervező módosíthatja. Briscaru Cornel PSD-s tanácsos pedig a művelődési szaktárca engedélyének beszerzését is szóba hozta, bár ez az érv igen sántít, hiszen ehhez valóban kell egy olyan tanácsi határozat, amellyel akár a szaktárca elé lehet állni, de mivel a Színház tér nem műemlék, ez esetben valóban a rosszindulatú gáncsoskodásnak adott burkoltan hangot.
Megfontolandók viszont az építészeti érvek. Bár a korábbi helyszín esetében sem lépett tovább a baráti társaság, ami azt jelenti, hogy nem készült pontos tervrajz a helyszín átalakításáról és az építkezési engedély beszerzéséhez szükséges műszaki tanulmány (memoriu tehnic) sem. Az új helyszín tanulmánya már a határozattervezet része volt. Úgy tűnik, ez sem volt elég. Ennek ellenére érdekes volt Claudiu Maiornak az érvelése, aki PDL-s tanácsosként egyáltalán nem ellenezte az új helyszínt, sőt a vitában Cornel Briscaru is elejtette: ha van engedély, tőle akár Liviu Rebreanu, vagy más, a város életében jelentőséggel bíró román, magyar, szász értelmiséginek is lehet majd szobrot állítani a Színház téren. Szavukon lehetne fogni az érdek szerint néha ellenzéki politikusokat!
Peti András azt nyilatkozta, hogy a következő tanácsülésre ismét napirendre tűzi a határozattervezetet – tegyük hozzá: alaposabb műszaki és nem érzelmi, politikai indoklással kellene legközelebb tálalni a Sütő-szobor ügyet.
Mindezek mellett azonban – a helyszíntől függetlenül – továbbra is kérdés marad, hogy mennyi idő alatt és ki készíti el az újabb szobortervet, hiszen a korábbi, bár elfogadta a baráti társaság által megbízott zsűri, mégsem készül el. S ami ennél is fontosabb: lesz-e annyi pénz, hogy a munkát kivitelezzék, hiszen tudomásunk szerint ez is volt az egyik oka annak, hogy 2009 óta csak elképzelés és parttalan vita tárgya Sütő András marosvásárhelyi köztéri szobra.
Vajda György
Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

Látványában megújuló Sapientia
Jövőben új épületszárnyat építenek a Sapientia Egyetem Csíkszeredai Karainak udvarára. Azelőtt viszont leszigetelik a felsőoktatási intézmény épületét, és kicserélik a külső ablakokat, illetve ajtókat. A bentlakási szobákat is felújítják.
Nem először írjuk le, hogy látványos „ráncfelvarráson” fog átesni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karainak épülete, a sokak által még mindig az új Hargita Szállóként ismert létesítmény. Arról is szóltunk már, hogy a felsőoktatási intézmény udvarára egy új épületszárnyat fognak építeni. Az viszont már újdonság, hogy az egyetem vezetősége az épület felújításának tervezésére és az új épület generáltervezésére a napokban hirdette meg pályázatát, és várják a jelentkezőket.
Az egyetemi épület rendbetétele
„Az épület hőszigetelését mindenképp meg kell oldanunk, mert hosszú távon sokkal gazdaságosabban lehetne működtetni, mint eddig” – érvelt portálunknak Dávid László, a Sapientia egyetem rektora. Ez a – nyári vakációban kezdődő – beruházás csak egy része a teljes felújításnak. Emellett kicserélik az épület külső ajtóit és ablakait, új elektromos hálózatot és vízellátó rendszert építenek ki, rendbe rakják a tizenkét esztendő alatt eléggé lelakott bentlakási szobákat, a második emelet egy részén irodákat alakítanak ki, a konyhában pedig egy gasztronómiai laboratóriumot rendeznek be. Hab a tortán, hogy várhatóan az új tanévtől a diákok internethozzáférését vezeték nélküli hálózattal (wireless) fogják megoldani. Év végére mindenképp be szeretnék fejezni ezeket a beruházásokat, hogy jövőtől már csak az új épületszárny építésére kelljen figyelni.
Új épületszárny az udvaron
Az egyetem udvarán megépülő új épületszárnyban olyan oktatási felületeket (többek között mérnöki laboratóriumokat) fogunk kialakítani, amelyekre nagy szükség van. Miután megépül az új létesítmény, oktatóink számára elegendő felület lesz kutatásokra és tanításra. Ilyen terekkel egyelőre hadilábon állunk” – emelte ki az 1500 négyzetméteresre tervezett majdani szárny megépülésének fontosságát a rektor.
Jövő év elején látnának hozzá az alapozáshoz, idén legfeljebb a terület közművesítését fejeznék be. A tervek szerint a négyemeletes épület alagsorában tornaterem lesz, a földszinten és az emeleteken pedig laboratóriumok és egyéb oktatási felületek kapnak helyet. Az építmény tetőzetét úgy szeretnék megterveztetni, hogy arra a későbbiekben akár egy planetáriumot (csillagvizsgálatra is alkalmas félgömb alakú kupolát) is ki lehessen alakítani. Dávid: a pénz megvan
A költséges – és látványos – beruházásokra a magyar állam biztosítja az anyagi támogatást. „A pénz rendelkezésre áll” – mondta Dávid László, aki egyúttal emlékeztetett az Orbán-kormánnyal tavaly megkötött szerződésre, amely alapján a magyar állam 2014 végéig négymilliárd forintot bocsát a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem rendelkezésére, hogy az összegből végre tudják hajtani az elmaradt fejlesztéseket. Ebből az összegből a Sapientia egyetem Kolozsváron, a Tordai úton új campust, Marosvásárhelyen pedig egy 240 férőhelyes bentlakást épít.
Kozán István
Székelyhon.ro.

Nyilatkozat
Az RMDSZ Maros megyei szervezete aggodalommal veszi tudomásul, hogy a magyarellenes megnyilvánulások Marosvásárhelyen is társadalmi feszültségeket okoznak.
Az elmúlt héten a Mihai Eminescu Pedagógiai Líceumban magyarellenes uszító feliratok jelentek meg a tanintézet folyosóin és osztálytermeiben.
Elítéljük a szélsőséges nemzetellenes megnyilvánulást, és felszólítjuk a középiskola vezetőségét, hogy tegyen a magyar és román diákság körében erősödő nemzetiségi feszültség ellen.
Sajnos, ez egy újabb nem kívánatos példa arra, hogy a román–magyar együttélés kérdései nincsenek megnyugtatóan megoldva Marosvásárhelyen.
Az RMDSZ Maros megyei szervezete tisztelettel felkéri a politikai pártokat és az illetékes civil szervezeteket, hogy végre lépjünk túl a politikai deklarációkon, vegyük komolyan a jelzésértékű incidenst, és politikai, közigazgatási intézkedések és döntések révén eszközöljünk tényleges megoldásokat. A törvény által szavatolt nyelvi jogok érvényesítése minden bizonnyal közelebb vinne egy olyan európai szellemű társadalmi kultúrához, ahol a különböző nemzetiségek egymás iránti tisztelettel élnek.
Az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi szervezete
Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat
Népújság (Marosvásárhely).