Nem kérnek Markó bírálatából
Elutasítja Markó Béla szenátor vádjait és ellentámadásba lendül az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete, melynek vezetői sértőnek tartják a szövetség volt elnökének az ellenük irányuló, durva kirohanását. A választási eredményekre utalva, a Szövetségi Képviselők Tanácsának legutóbbi ülésén Markó kijelentette, hogy „ahol jók az eredmények, ott elismerjük a munkát, ahol pedig olyan rosszak, mint Marosvásárhelyen, ott a városi RMDSZ-nek mennie kell már tegnaptól és nem holnaptól!”
A volt szövetségi elnök főként azért bírálta a marosvásárhelyi szervezetet, mert Frunda György elveszítette a szenátori székét. A december 10-i eredmények nyomán a Maros megyei magyarságot mindössze Markó Béla képviselheti a felsőházban, a többi három szenátori tisztséget a román pártok képviselői tölthetik be. „Mivel a marosvásárhelyi szervezetben – ellentétben a magasabb RMDSZ-struktúrákkal – kizárólag önkéntesek dolgoznak, olyanok, akik a becsülettel elvégzett munkáért soha fizetést nem kaptak, az ilyen kijelentéseket nem fogadhatjuk el, már csak azért sem, mert a volt szövetségi elnöknek építenie kellene a szervezetet, és nem felszámolni azt. Továbbá emlékezetni szeretnénk a volt elnökünket, hogy a helyhatósági választások alkalmával az országos vezetőség a marosvásárhelyi eredményeket jónak találta, és abban az értékelésben – amelyet a városi szervezettel csupán októberi hónapban közöltek – az áll, hogy a megyében 16 olyan RMDSZ-szervezet van, amely a 2008. évi választásokhoz viszonyítva jobb eredményt ért el” – írja a Markó Bélának címzett nyílt levelében hét RMDSZ-körzet elnöke. Az aláírók zokon veszik, hogy a felsőbb vezetés már a helyhatósági választásokat követően – amikor Marosvásárhelyen szintén Frunda volt az, aki vesztesként került ki a polgármesteri székért folyó harcból – bizottságot hozott létre, melynek elsődleges feladata a vásárhelyi szervezet felszámolása lett volna.
„Markó szívlelje meg Frunda bírálatait”
A körzeti vezetők nem értik, hogy ha a városban jó volt a magyarság mozgósítása, miért kell újabb vizsgálóbizottságot küldeni a szervezet nyakára. Magyari Károly, Kacsó Bodó Csaba, Kovács István, Gál Éva, Szabó Annamária és Szilágyi László kijelentik: ők nem fogadnak el semmiféle bizottságot, már csak azért sem, mert úgy érzik, nem szolgáltak rá olyan bánásmódra, amilyent Markó Béla tanúsított irányukban. „A mozgósítás annak ellenére volt jó, hogy az átszervezéssel megbízott bizottság egész nyáron akadályozta a városi szervezet munkáját. Itt nemcsak arra gondolunk, hogy bezáratták a székházat! A parlamenti választások előtt rendelkezésünkre álló, nagyon rövid időszakban egy olyan tömeget kellett mozgósítani, amelyet igen negatívan érintett a Boc-kormánynak az RMDSZ támogatásával hozott megszorító intézkedései” – írják a körzeti elnökök. Az aláírók továbbá leszögezik, Markó Béla ahelyett, hogy megszívlelné Frunda György népszerűtlen intézkedésekkel kapcsolatos kritikáját, és felelőséget vállalna értük, a városi szervezetet okolja a választók távolmaradása miatt.
Benedek sem érti Markót
„Levelük megírásában a körzeti elnökök nem egyeztettek velem, de meg tudom érteni a felháborodásukat. Ők nem pénzért képviselik az RMDSZ-t, ők még hisznek a szövetség eredeti eszméjében. Az idén immár másodjára” – vélekedett a lapunknak nyilatkozó Benedek István. Az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke viszont úgy érzi: Markó Béla nem a körzetek önkénteseivel, hanem vele akar leszámolni. Mint mondotta, a párt felső vezetése már a két választás közötti vizsgálóbizottsági játékával felborzolta Marosvásárhelyen a kedélyeket. A legtöbb körzeti elnök már akkor le akart mondani tisztségéről, de olyan is akadt közülük, aki a szövetségből is kilépett volna. „Amúgy tényleg nem értem, milyen alapon támadja a marosvásárhelyi szervezetet Markó Béla, hisz ő már egy éve nem RMDSZ-elnök, de még csak nem is marosvásárhelyi szenátor, hiszen a nyárádmenti körzetben indult. Ha azt hiszi, hogy ebben a városban ugyanannyi szavazót lehet mozgósítani, mint hajdanán, azt jelenti, hogy megfeledkezik arról, hogy a város etnikai összetétele az utóbbi huszonhárom évben megváltozott. Mint ahogy arról is, hogy hozzájárult a fizetések és nyugdíjak megcsonkításához” – fejtette ki az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

Eltűntek a magyar feliratok a marosvásárhelyi Auchanból, tiltakozás indult
Sokaknak fel sem tűnt, hogy néhány hónapja Marosvásárhely egyik legnagyobb áruházában, az Auchanban szinte csak román nyelvű feliratokat találni, akárcsak számos üzletben, iskolában Marosvásárhelyen.
A Facebook közösségi oldalon létrejött Többnyelvű Marosvásárhely – Târgu Mureşul bilingv nevű csoport kampányt hirdet a többnyelvűségért, illetve a nyelvi jogok semmibevétele ellen tiltakozik.
A napokban indították el azt az online aláírásgyűjtést a www.petitieonline.ro internetes oldalon, amelyben arra kérik a levél címzettjét, Leonard Nistort, az Auchan áruház igazgatóját, hogy kerüljenek vissza a helyükre magyar feliratok.
„Az új marketingkoncepció nem fektet akkora hangsúlyt a magyar feliratokra, mint korábban. Az arculatváltás következtében minden nagyobb és szinte minden kisebb felirat egynyelvű lett. Mi, a petíció aláírói, kérjük, hogy a magyar feliratok kerüljenek vissza a helyükre. Emlékeztetünk, hogy Marosvásárhelyen él a legnagyobb magyar városi közösség Romániában. A kétnyelvűséget az Auchan vetélytársai is gyakorolják mind Marosvásárhelyen, mind külföldön (például a Magyarországon található békéscsabai Tesco áruházban, ahol román nyelvű feliratok is vannak)” – olvasható a petícióban, amelyet bárki aláírhat.
Hajnal Csilla
Krónika (Kolozsvár),

Közzétették az októberi RMDSZ–USL-megállapodás szövegét
Videoüzenetben jelentette be Kelemen Hunor, hogy az RMDSZ közzétette annak a politikai együttműködési megállapodásnak a szövegét, amelyet az USL és a szövetség vezetői írtak alá tavaly október elsején.
A dokumentum szerint a megállapodás értelmében a két politikai alakulat a december 9-i parlamenti választásokat követően parlamenti és kormányzati politikai szövetséget köt, amennyiben az USL megszerzi a parlamenti mandátumok abszolút többségét, továbbá abban az esetben, ha az USL nem szerez abszolút többséget. Utóbbi esetben az RMDSZ bejelenti az USL–RMDSZ koalíciós kormány támogatását.
A megállapodás leszögezi, hogy a felek minden olyan kérdésben egyeztetnek, amelyek a magyar közösség kulturális, nyelvi identitására és oktatási kérdéseire vonatkoznak, egyeztetnek az oktatási törvény bármilyen jellegű módosításairól, valamint minden olyan kérdésben, amely a nemzeti kisebbségekre vonatkozik.
A megállapodás magyarra fordított szövege az alábbi:
Politikai együttműködési megállapodás
Kelt ma, 2012. október 1-jén Crin Antonescu és Victor Ponta, a Szociálliberális Unió (továbbiak-ban USL) képviselője és Kelemen Hunor és Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (továbbiakban RMDSZ) képviselője között
1. cikkely – A jelen megállapodás értelmében a két politikai alakulat a december 9-i parlamenti választásokat követően az alábbi feltételek mellett parlamenti és kormányzati politikai szövetséget köt:
a. amennyiben az USL megszerzi a mandátumok abszolút többségét, december 9-én este bejelenti az RMDSZ meghívását a parlamenti többség és a kormány megalakításához.
b. amennyiben az USL nem szerzi meg a mandátumok abszolút többségét, december 9-én este az RMDSZ bejelenti az USL–RMDSZ koalíciós kormány támogatását, az USL által nevesített miniszterelnök vezetésével.
2. cikkely – A fent ismertetett bármelyik helyzetben a felek a következőkben állapodnak meg:
a. Románia Alkotmányának 103. cikkelye értelmében közösen támogatják az USL miniszterelnök-jelöltjét a politikai pártokkal történő egyeztetésen;
b. az RMDSZ parlamenti mandátumai arányában biztosítják a szövetség részvételét a kormányban és a kormányzati struktúrákban;
c. a 2012–2016-os időszakban, közös megállapodás értelmében támogatják azon politikai kezdeményezéseket, amelyek az alábbiakra vonatkoznak:
– az Alkotmány módosítása;
– Románia közigazgatási átszervezése, figyelembe véve a különböző régiók hagyományait, kultúráját és történelmét;
– a nemzeti kisebbségek kulturális jogainak rendezését szavatoló megfelelő törvénykezés;
– a magyar nemzetiségű állampolgárok arányos képviselete a különböző állami intézményekben, megyei és helyi szintű dekoncentrált struktúrákban; ennek megfelelően a nem magyar nemzetiségű állampolgárok is arányos képviselettel rendelkeznek az RMDSZ által vezetett önkormányzati struktúrákban;
– a magyar oktatás kérdésének megoldása külön karok létrehozásával a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, a szeptember 22-én Marosvásárhelyen, az oktatási miniszter jelenlé-tében a román és magyar oktatók által aláírt egyezmény értelmében.
3. cikkely – A felek ugyanakkor:
a. egyeztetnek minden olyan kérdésben, amely a magyar közösség kulturális, nyelvi identitására és oktatási kérdéseire vonatkozik;
b. egyeztetnek az oktatási törvény bármilyen jellegű módosításairól, és kizárólag a felek egyetértésével módosítják a jogszabályt, kiemelten a nemzeti kisebbségekre vonatkozó részeket.
4. cikkely – A december 9-i parlamenti választásokig a felek
a. egyeztetnek minden olyan kérdésben, amely a nemzeti kisebbségekre vonatkozik, beleértve a magyar közösség arányos képviseletét a különböző állami intézményekben, és amely a magyarok által lakott területeken történő infrastrukturális beruházásokra vonatkozik;
b. követik a magyar oktatás kérdésének megoldását a MOGYE-n, a szeptember 22-én aláírt egyezség értelmében;
c. közlik a megyei szervezetekkel, hogy sürgősen tisztázzák a helyi megállapodásokat ott, ahol a helyi és megyei önkormányzatokban a két politikai szervezet alkotja a többséget.
Kelt ma, 2012. október 1-jén, két példányban, mindkét példány kétoldalas. Az aláíró politikai alakulatok:
Szociálliberális Unió: Crin Antonescu, Victor Ponta
Romániai Magyar Demokrata Szövetség: Kelemen Hunor, Borbély László
Népújság (Marosvásárhely),

Rekviem egy stockholmi székely-magyar íróért - György Horváth László sírjánál
"A templomhajóban fák nőttek, s tető
Helyett, a kék ég látszott felettem.
Imára nyílt ajkam a pusztulás láttán,
S mert az Úr házában voltam letérdepeltem"
Nyárádunk titkait Maros fuvarozza
végtelen tengerek felé. Királyfalvi
Nagyhegy alatt, ki Küküllő vizét issza,
nem parancsolnak neki világ hatalmi.
Mert mikor Erdély földjét megteremtette,
Isten, pihenőszékét – szándéka szerint –,
amelyet magának készített felette,
Maros mellé tette. Feléd most onnan int.
Így költözik beléd ez a sáros Város,
a szabad királyi, kerített Vásárhely,
vénhedt köveivel. Nélküled hiányos
már a Dudutz-sarok, a Vár, a Trébely.
A Vértanúk csorgója most neked csobban,
Kőrösi Csoma kőkeze mozdul feléd,
Somostető lombja neked lobban,
s a Súrlott Grádics küszöbét tolja eléd.
A Lázár Ödön park korcsolyapályája
siklani bíztat, és nyári mozija csak
neked vetít. Ebek harmincadjára
jutott az Oroszlán is. Mordul, hallgasd csak,
a Liget. Zene szólal, a Kút zenéje,
kibédi lábítós orgona ráfelel,
s könyvtárak porának arany fénye
a Rákóczi-lépcső alatt égbe emel.
S lettél az írás fehér tornyán a tónak:
…élő vízben templom, mely halott... Imát
kongatnak harangok ma. Teérted szólnak:
…víz alatt kezded …lefele mászni a fát.
Emeld fel fejedet… Ím, eljöttünk hozzád.
Feszit minket… a rólad szóló sok titok.
Számunkra ma te vagy a város, az ország,
s mi kezeinket tördelő… Pilátusok.
Mert mi vagyunk az elmenekült árnyéksor,
az a… csak nyugatabbra vonuló csapat,
ki házat, hazát és temetőt otthagyott,
s az akkor kopni látszó materi falat.
Voltunk gladiátorok, vértanúk voltunk,
ártatlanok, és némelyek veszélyesek.
Mi most ittlétünkkel kétségeket oltunk.
Alkuszunk es vigasztalunk: ne féljetek!
Mert úgy szép a szó, ha üde, mint a virág,
akkor szép a szó, ha igaz, mint az Ige.
Isten irgalma megállt feletted, világ-,
-látó, szavad nem dobban puszta semmibe.
Virágárus grófnő mindig friss virága,
a Cementlapok szószéke, Víkend-telep,
ős Vármegyeháza hűskövű árkádja,
s a Bolyai pálya őrzik üzeneted.
Csáford, 2013. január 3.
Kiss Székely Zoltán
Népújság (Marosvásárhely),

Beszélgetés Puskel Tünde Emesével az MTVA aradi stúdióvezetőjével
Az erdélyi magyar televíziózásról, a Duna TV elmúlt 20 évéről: A tájékoztatás a legfontosabb
Az összmagyarság műholdas televíziójának ötlete a Magyarok III. Világtalálkozóján fogalmazódott meg, 1992 augusztusában Budapesten.
Csoóri Sándor vezetésével megalakult a Hungária Televízió Alapítvány, és megkezdődtek egy új műholdas televíziós csatorna előkészületei. Kezdetben még Hungária Televízió néven említik. A mai név közvetlenül az indulás előtt született meg. A kísérleti adások november 1-jén kezdődtek napi három órában. A Duna Televízió műsora 1992. december 24-én 17-órakor indult egy közvetítő kocsiból, s mára öt kontinensen, tizenötmillió nézőhöz jut el, hidat teremtve az anyaország és a határon túli magyarok között.
Puskel Tünde Emese aradi tudósító már a kezdetektől részt vett a műsorkészítésben. 1990–94 között – az aradi helyi televízió magyar műsorának megalapítója és főszerkesztője, majd a Duna TV, a Magyar Televízió, a bukaresti RTV magyar adása számára készít híreket, riportokat, tudósításokat és dokumentumfilmeket.
Arról beszélgettünk, hogy az elmúlt 20 év milyen átalakulásokat hozott az erdélyi magyar televíziózásban, a Duna televízió munkájában, hogyan fejlődött gyerekcipőből nagykorúvá az erdélyi magyar televíziózás.
– Rögtön a forradalom után magyar adás csak Bukarestben volt, addig sehol senkinek nem volt lehetősége, alkalma arra, hogy megismerkedhessen ezzel a munkával. Aradon, a helyi televízióban a román adás már 1990 januárjában beindult, én február elején indítottam el a magyar adást. Mivel szórvány vidéken élünk, nagyon kevesen vannak, akik képzettek magyar televíziózásban, ezért azonnal kapott a lehetőségen a bukaresti televízió magyar adása, később a kolozsvári stúdió, a szegedi körzeti stúdió, a magyar televízió, hamar terjedt a hír, hogy mi itt Aradon már dolgozunk, és kérték az anyagokat. Nemigen tudtak mások is bekapcsolódni ebbe a különös munkába, mert kezdetben hazai magyar szakemberek hiányában nem indult médiaképzés. Mi még Budapesten tanultunk, ám az utóbbi évtizedben már Kolozsváron és Marosvásárhelyen is elindult az elektronikus médiaszakemberek oktatása. Jórészt innen kerülnek ki a mai televíziós stábok magyar munkatársai.
– Honnan indult a Duna televízió? Hogy kezdődött? Milyen szakemberekkel?
– A Magyarok Világszövetsége határozta el, hogy kellene egy olyan televíziót indítani, ami a világ magyarságához szól, főként a határon túli magyarokhoz, hiszen nekik nem volt semmi más lehetőségük megismerkedni a magyar közélettel, kultúrával. Azon kívül az anyaországiak egyre nyitottabbak lettek a határon túli magyarság felé, hiszen korábban politikai okokból ez tabu volt. A nyitást a Duna TV teremtette meg, óriási szenzáció volt például a csíksomlyói búcsú közvetítése, amely a mai napig egyesíti a világ magyarjait, így alakult ki szép lassan a nemzet televíziója.
Az 1990-es karácsonyi kísérleti adás még távolról sem jelentette a saját műsorok gyártását. Kezdetben a MAFILM Róna utcai telepéről „lőtték át” az Antenna Hungária műholdas állomására,akkoriban gyakran láthatták az akváriumi halakat éjszakai „műsorként”. Ez a műszaki lehetőségek felmérését szolgálta. 1994-től teljesedett ki az adás, miután megkeresték azokat a magyar szakembereket, akik már előtte itt-ott dolgoztak helyi televízióknál, és így jutottak el hozzánk Aradra is.
Nekem akkor már volt két év múltam a helyi tévénél, de természetesen itt csiszolódtam, itt tanultam meg a szakmát, együtt a többiekkel, egymást tanítva.
Budapestről jött egy szerkesztőségi csapat, kijelentették, hogy amennyiben hajlandók lennénk együttműködni velük, ők szívesen fogadnának anyagokat ebből a régióból is. Gyakorlatilag így indult az egész.
Eleinte elég kevés városból dolgoztunk be, Arad azonban úttörő volt. A mi munkánk nem csak Arad megyére terjedt ki, hanem Temes, Hunyad megyét is bekapcsoltuk, sőt eleinte mi jártunk át Szalontára is. Emlékszem, még kölcsönautóval forgattunk Kolozsváron abban az időben, de Németországban is filmeztünk.
A tudósítói munka felelősségteljes és nagyon szerteágazó: a sporttól kezdve, a politikán át a művészetekig mindenhez kell egy picit érteni, mindent meg kell tudni közelíteni. Egy kicsit a hályogkovács munkájára emlékeztet…
Kezdetben nagyon sok nehézségbe ütköztünk, mert az államvédelmi szervektől kezdve az intézményekig, mindenki gyanakodva nézte a munkánkat, árgus szemekkel figyelték anyagainkat, bizonyos helyekre be se engedtek forgatni.
Az évek hosszú során objektivitásunknak, komolyságunknak köszönhetően el tudtuk fogadtatni magunkat. Szívesen hívnak mindenhová, úgy érzem, mára dicsőség az, ha valaki bekerül a Duna TV-be.
Sára Sándor filmrendező 7 évig irányította ezt a „nagy stúdiót” – tulajdonképpen az volt a mi iskolánk. A sokszínű nyelvi és kulturális közegből jövő munkatársakkal együtt rengeteg képzésen vettünk részt. Buglya Sándor, a Mafilm és Movi rendező-opertőre vezetésével sokat törődtek azzal, hogy minél magasabb szakmai színvonalon tudjunk dolgozni, mert óriási egyenlőtlenségek voltak a földrajzilag is színes területeken.
Operatőr kollegám, Sándor István, akivel a kezdetektől fogva 2000-ig együtt dolgoztam, esküvői filmezéseken „csiszolódott”, ez ma már elképzelhetetlen.
Az erdélyi csapat szakmailag helyt állt, mondhatnám azt is, hogy mi mindig a legképzettebbek voltunk, ha összehasonlítom magunk pl. Kárpátaljával.
– Hogyan látja a fejlődést a kezdetektől napjainkig?
– Szakmailag óriásit fejlődött, ég és föld a kezdetekhez viszonyítva, hogy milyen színvonalra jutott a Kárpát-medencei tudósítói hálózat. Most már van egy minimum, ami alatt nem is lehet dolgozni. Az elején bármilyen sok amatőr megoldást elfogadtak, most már szigorú technikai paramétereket szabnak meg, amelyekhez az elméleti tudáson kívül a legmodernebb technika is kell. Amikor HD-re (High Definition – a felbontási specifikációkból adódó előnyösebb megjelenítési lehetőség) áttértek, akkor elég sokan kiestek a stábból, hiszen nem tudták megteremteni a megfelelő feltételeket. A nagy stúdiókat ellátták, felszerelték, a kisebb csapatok – mint például a miénk – pályázatok útján próbálják beszerezni maguknak a technikát. Ebben a kamera fontos szerepet játszik, de az utómunkálatoknak legalább akkora a szerepe, ezt pedig nem lehet alacsony műszaki színvonalon megoldani. A televíziózás méregdrága, nem lehet csak úgy egyik napról a másikra lecserélni a technológiát. Emiatt napjainkban nagyjából 50 külföldi stáb látja el a napi feladatokat az MTVA megbízásából.
– Aradon az önkormányzatnak és az RMDSZ-nek köszönhetően ma már van egy stúdió, ahol együtt dolgozhat a csapat. Nem volt ez mindig így.
– Nagyon hosszú ideig rengeteg embernek otthon volt a saját „stúdiója”, mi is otthonról dolgoztunk. Kazettákon küldtük Budapestre a kész anyagot, nem volt más lehetőség. Mindig kerestünk valakit, aki éppen utazott Pestre, így oldottuk meg. Volt olyan, hogy egy hétig tartott, amíg az anyag lement adásba. Most már sokkal könnyebb. Ma már délben, ha van egy esemény, az esti hírekben benne tud lenni.
Itt Aradon a legnagyobb ügy a Szabadság-szobor kérdése volt, aminek minden pillanatát nyomon követtük, és tulajdonképpen ez volt a legnagyobb szakmai kihívásunk.
A férjemnek (Puskel Péter újságíró-helytörténész – szerk. megj.) gazdag aradi fotógyűjteménye van, amelynek a segítségével bemutattuk az egész szoborügyet már a kilencvenes évek közepén. Ez óriási szenzáció volt, mert ellenzői azt hangoztatták, hogy a szobor Nagy-Magyarország jelképe. Mi pedig a Duna TV segítségével meg tudtuk mutatni, hogyan is néz ki a Szabadság-szobor, amit addig senki nem látott. 1999-ben a kihozatalát is filmeztük kora délután, ami este – már szinte egyenesben – lement a Duna TV-ben. Mivel ez fantasztikusan gyors és profi munka volt, meg is kaptuk abban az évben a MÚRE Nívó-díját. Egyébként az évek során külföldi tévéfesztiválokról is hazahoztunk néhány díjat.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),

Hol tart ma a sajtószabadság a világban?
Romániában csak félig szabad a sajtó, mert a médiatrösztök a tulajdonosi kör véleményét próbálják ráerőltetni műsorpolitikájukkal a nézőkre – nyilatkozta a maszol.ro-nak adott interjúban Pál Norbert nemzetközi jogász, aki nemrégiben a MÚRE meghívására a marosvásárhelyi Sajtóklub vendégeként a világ országaira jellemző sajtószabadságról beszélt.
A sajtóklubos beszélgetésen elhangzott, hogy a földkerekség országainak alig a 33 százalékában létezik sajtószabadság. Ilyen rosszul áll a világ ezen a téren?
A Freedom Housra hivatkoztam, amikor a statisztikákat mutattam, mivel az nagyon elismert szervezet, különböző ügyekben együtt dolgoztunk. Ők felállítanak egy skálát, 1-től 193-ig, ennek alapján osztályozzák az országokat. 2012-ben például Magyarország státuszát visszacsökkentették, eddig szabad sajtó volt, most csak félig szabad a sajtó. Egy kategóriába került olyan országokkal, mint például Ecuador, ami nyilvánvalóan túlzás. Ezt azonban azért teszi a Freedom House, mert tudja: egy ilyen visszafokozás annyira sokkolja és felhívja a világ figyelmét, hogy Magyarország is kénytelen lesz valamit változtatni, vagy legalább elszégyelli magát. Három kategória van tulajdonképpen a Freedom House listáján, de a kategóriákon belül is nagy különbségek vannak.
Románia milyen megítélés alá esik?
Romániában is csak félig szabad a sajtó. Ez főleg annak köszönhető, hogy a különböző tévécsatornák nem tárgyilagosan közlik az eseményeket, hanem megpróbálják ráerőltetni az emberekre a saját véleményüket. Ezek az adók politikai személyiségek tulajdonában vannak, és ez érződik a műsorpolitikájukon. Ezért minősítik félig szabadnak Romániát, nem feltétlenül arról van szó, hogy cenzúrázzák a médiát vagy bebörtönöznek újságírókat, hanem a politikai játszmák miatt.
Hol a legszabadabb a sajtó?
Szerintem a skandináv államokban, például Norvégiában, ahol egyáltalán nem szólnak bele, csak közlik az eseményeket és a politikumnak semmilyen befolyása nincs erre.
Meddig terjedhet a szabadság?
Ez nehéz kérdés. Kirívó a Wikileaks esete, ami állítólag sok amerikai katonát vagy a hadsereggel együttműködő személyt veszélybe sodort, szerintem még a jövőben eldől, hogy egy ilyen kezdeményezés meddig mehet el. Érdekes próbatétele volt a világnak Julian Assange eljárása. A Wikileaks információt senki nem cáfolta meg, csak annyira érzékeny dolgokról van szó, hogy nehéz határt húzni. A nemzetközi jog szerint a szabadság addig terjed, amíg nem sérti mások jogait. A sajtószabadságnak sem volna szabad bárkinek is a jogait sérteni.
Amerikában milyen a sajtószabadság?
Nagyfokú a sajtószabadság, ami ott érdekes az a tabloid kultúra. Monitorizáltam indiai médiát is, és nagyon érdekes, hogy ott a híreket úgy mutatják be, mintha film lenne, zenével, tapssal, mint egy történetet. Nálunk reggeltől estig a politika szerepel az előtérben, ami szerintem tipikusan román sajátosság. Sehol sem láttam annyi breaking newst, mint nálunk. Amerika olyan tabloid társadalom, ahol nagyon szeretik a celebjeiket, ugyanakkor néha nem ellenőrzik le a forrást. Például egy kis texasi újság összekeverte az Egyesült Nemzetek Szövetségét az EBESZ-szel, azzal a szervezettel, amely néha a választásokra küld megfigyelőket. Leközölte a hírt, és az összes amerikai újság lecsapott rá. Anélkül, hogy ellenőrizték volna, leadták országosan, az ABC tévécsatornán a híradóban. A bemondók azon háborogtak: milyen dolog ez, hogy az ENSZ megfigyelőket küld a választásokra, holott Amerika a demokrácia bölcsője. Szerintem Amerikában az a probléma, mindenki el akarja adni az újságot, és amikor valami nagyon érdekes vagy sokkoló hír van, akkor sokszor elfelejtik ellenőrizni a forrást.
A kelet-európai sajtószabadságával kapcsolatosan szó esett a gazdasági vetületről is. A Pussy Riot esetéhez például miként viszonyul Európa?
Nem hivatalosan az első szabály a nemzetközi közjogban és a nemzetközi kapcsolatokban, hogy mindent az érdek vezérel. Tehát az Európai Unió megszólja Fehéroroszországot vagy Szíriát, ám egy olyan óriási partnernerrel, mint Oroszország, akivel együtt üzletelnek, akitől megveszik a rengeteg nyersanyagot, már csínján bánnak. Volt visszhangja a Pussy Riot együttes bebörtönzésének, de sajnos mindenki fél komolyabban állást foglalni, elítélni Oroszországot. Nem is lehetne, csak informálisan elítélni, mivel Oroszország is az ENSZ biztonsági tanácsának állandó tagja, az országok pedig mérlegelnek. Például nem éri meg Berlinnek elítélni Moszkvát, mivel milliárdeurós szerződéseik vannak Oroszországgal, és nem akarják ezt veszélyeztetni három lány miatt. Ugyanakkor a sajtószabadság kérdésköréhez tartozik a Pussy Riottal kapcsolatos orosz eljárás is, mivel az együttes a véleményét fejezte ki.
Ha egy újságírót letartóztatnak, börtönbe zárnak jogtalanul, ki siethet a védelmére?
Ahol egyáltalán nem szabad a sajtó, mint Vietnámban, letartóztatják és állam elleni terrorizmussal vádolják meg az újságírókat, esetleg kémkedéssel, vagy azzal, hogy az ország biztonsága ellen cselekedtek, az ország egyensúlyát, békéjét veszélyeztetik, ezért bebörtönzik őket. Vietnám nem fontos senkinek, nincs érdekében senkinek beavatkozni, a nagy testvér Kína is védi, ilyekor általában a civil szervezetek lépnek előtérbe. Például az Amensty International nagyon sokat tehet, ugyanis kétmilliós a tagsága. Ha a szervezet felkéri a tagjait, hogy mindenki küldjön egy levelet a vietnami börtönbe, és megérkezik a kétmillió levél, akkor a guta megüt mindenkit a börtönőrtől a börtönigazgatóig, de még a magas beosztású párttagokat is. Félnek megkínozni a fogva tartott sajtósokat, mert tudják, hogy a világ figyel. Ilyen esetekben a civil szervezeteknek van a legnagyobb hatásuk.
Maszol.ro,

Legyen március tizedike a Székely Szabadság Napja!
1854. március 10.-én végezték ki a marosvásárhelyi Postaréten a Székely Vértanúkat. Bágyi Török János kollégiumi tanár, Martonosi Gálfi Mihály ügyvéd és Nagyváradi Horváth Károly földbirtokos a Makk-féle összeesküvés tagjaiként kívánták az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját újra fellobbantani. A nemzeti önrendelkezés volt az a cél, amelyért életüket adták, példát mutatva bátorságból és hűségből az utókornak.
A ma élő székelyek számára ez a nap nemcsak a közös emlékezés napja, de az összetartozásé is. A tudatos, közös fellépésé a nemzeti önrendelkezés jegyében.
Tegyük közösen március tizedikét, a Székely Vértanúk Emléknapját a Székely Szabadság Napjává! A marosvásárhelyi emlékoszlop a hajdani Postaréten nemzedékek emlékezetében rögzült, Jókai Mór szavaival élve – mint a „törvényes, szabad és független, nemzeti állás” jelképe. A Székely Nemzeti Tanács Székelyföld területi autonómiáját tűzte ki célként, és a huszonegyedik századi Európa nyelvén ez éppen a törvényes, szabad és független, nemzeti jogállást jelenti. Tegyük együtt ezt a hat szót, Jókai Mór szavait a székely autonómia küzdelem jelmondatává!
A Székely Nemzeti Tanács nevében felkérem az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőit és gyülekezeteit, a magyar pártokat és szervezeteket, vegyenek részt a közös megemlékezésen, a Székely Szabadság Napján, Marosvásárhelyen, Székelyföld fővárosában. Legyenek részesei a szervezésnek, hozzunk közös döntéseket, hogy példaértékű összefogással sorakozhasson fel a székelység, de egész Erdély magyar közössége a székely autonómia, a nemzeti önrendelkezés zászlaja alá.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma,

Felszámolták a vásárhelyi RMDSZ-t
A Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöksége azonnali hatállyal megszüntette a Marosvásárhelyi RMDSZ városi szervezetének döntéshozó és végrehajtói testületeit közgyűlését, választmányát és elnökségét, valamint felmenti tisztségéből annak elnökét. A hétfői határozat ugyanakkor leszögezi: az RMDSZ városi szervezet vagyonát, minden jogával és kötelezettségével együtt ideiglenesen átruházzák egy a kinevezett öttagú bizottságra. Az új testületek megalakulásáig, ideiglenesen, ügyvivő jogkörrel a kinevezett bizottság veszi át a városi szervezet irányítását.
A vasarhely.ro-hoz eljuttatott nyilatkozat szerint a szövetség megyei szervezetének ügyvezető elnöksége tulajdonképpen a Területi Állandó Tanács tavalyi határozatát juttatta érvényre Ugyanakkor azt is leszögezik, hogy a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezet a parlamenti választások sikertelen választási eredményei, illetve az egyik legfontosabb döntéshozó testületeinek, a választmány vezetőjének, az RMDSZ jelöltjével szemben való elindulási kísérletét, valamint a Szabályzatban meghatározott kötelezettségek súlyos megszegését, végérvényesen és visszavonhatatlanul erkölcsi és bizalmi kárt okozott a szövetségnek.
„A magunk részéről ezt a vitát befejezettnek tekintjük! Az újjászervezésre vonatkozó döntés megszüntette a régi szervezet testületeit és tisztségeit, ezért a marosvásárhelyi RMDSZ nevében a továbbiakban senki sem nyilatkozhat, csakis a megyei szervezet elnöksége, illetve az átszervezés feladatával felruházott bizottság” – zárul a Dr. Kelemen Atilla elnök, Szabó Árpád ügyvezető elnök és Brassai Zsombor szervezésért felelős alelnök által aláírt nyilatkozat.
www.vasarhely.ro
Erdély.ma,

A romániai rendszerváltás és a kolozsvári események
Kolozsvár és az itt élő magyar értelmiség kulcsfontosságú szerepet játszott a forradalom napjaiban és az azt követő hónapokban.
A rendszerváltás idején Kolozsvár kulcsfontosságú szerepet töltött be az erdélyi nagyvárosok közt: itt volt a forradalom során nagy szerepet játszó erdélyi hadsereg központja valamint magyar és román szempontból is Erdély kulturális központjának számított. A '70-es és '80-as évek végén a kolozsvári magyar elit tiltakozása a román hatalom nemzetiségpolitikája ellen több síkon zajlott. Ide sorolhatók azon tiltakozások, amelyek a „szocialista szabályok szerint” fogalmazták meg a nemzetiségi sérelmeket, elsősorban azon bukaresti román ismerőseiknek, akik valamilyen fontos funkcióban voltak, vagy hatalmuk révén befolyásolhatták a diszkriminatív kisebbségpolitikát.
Ide sorolható Balogh Edgár, Demeter János, Takács Lajos. A másik tiltakozási forma az ellenzéki mozgalmakhoz köthető. A nagyváradi Ellenpontok szamizdathoz hasonlóan, az ellenállás, politikai tiltakozás formái Kolozsváron is jelentkeztek.
Ezek elsősorban azokhoz a disszidensekhez köthetőek, akik részt vettek a Limes-körben folytatott vitákban. Bár a Limes-kör elsősorban nem Kolozsvárhoz köthető, de Kolozsváron élő résztvevői meghatározó szerepet töltöttek be az itteni szellemi életben. A Limes-kör megszűntével, Kolozsváron Balázs Sándor kezdeményezte a Kiáltó Szó című szamizdat létrehozását. A temesvári eseményekről a kolozsvári napilapok december 21-ig hallgattak, azonban informális csatornákon keresztül többen is értesültek az ott történtekről. A bukaresti tüntetések megkezdéséről szóló hírek a kolozsvári lakosság egy részét cselekvésre buzdította.
A városban tömegtüntetésekre került sor. A katonai vizsgáló bizottság szerint 26 halott és 84 sebesült civil áldozata volt a december 21-i kolozsvári tüntetéseknek. A továbbiakban nem került sor sortűzre, a katonaság visszavonulásra kapott parancsot. A politikailag fontosnak tartott (de még mindig a karhatalom ellenőrzése alatt álló) épületeket őrizték, továbbá a postát, a vasútállomást, az I.R.E-t, a Gaz Metant és a rádióstúdió épületét. A párt székházába reggel, december 22-én hatolt be a tömeg, ahol elsősorban Ioachim Moga megyei első titkárt keresték.
A tüntetőkkel az épületbe behatoló értelmiségiek (Iosif Zăgrean, Ioan Căpuşan és Chindiraş ügyvéd) tárgyaltak a párttitkárral a kialakult helyzetről. Miután nem sikerült lemondásra bírni, Moga az erkélyről próbált a tüntetőkhöz beszélni, kevés sikerrel. Dorel Vişan és Victor Rebengiuc érkezésével megalakult a Nemzeti Megmentési Front ad-hoc tanácsa, melyben az egyedüli magyar Vincze János volt. A megyeszékház, valamint a pártközpont hadsereg általi védelme december 22-én, 11 és 13 óra között szűnt meg, amikor a televízió és rádió közölte a nemzetvédelmi miniszter öngyilkosságát, a szükségállapot kihirdetését. A Ceaușescu-házaspár menekülésének bejelentése után a hadsereg többé nem működött együtt az RKP megyei vezetésével. A Securitate, valamint a pártszékház épületében lévő a személyzetnek nem esett bántódása, őket továbbra is a katonaság felügyelte, esetenként menekítette. Mogát az épület hátsó ajtaján, az éjszaka leple alatt egy hordágy segítségével menekítették ki. A Securitate fegyverállományát szintén a hadsereg foglalta le. A katonaságnak a továbbiakban is fontos szerep jutott az új hatalmi struktúra megszervezésében. Iulian Topliceanu vezérezredes részt vett a Nemzeti Megmentési Front ülésén, ahol politikai funkciót kapott. Ugyanebben a periódusban történt hasonló módon a Városháza elfoglalása is, melynek következtében megalakult az NMF városi tanácsa. A testületnek leginkább a rend megőrzésében, valamint az adminisztráció újraindításában volt szerepe. Az NMF harmadik tanácsát december 29-én választották meg, amelyben már magyarság (KMDT) képviselői is hivatalosan helyet kaptak. Azelőtt, december 24-én, egy gyorsülésen, valószínűleg Cornea nyomására, az NMF éléről leváltották Dorel Vişant, helyére Octavian Buracut választották. A kolozsvári események politikai szereplői, szónokai, amíg a hírek nem erősítették meg a Ceauşescu-házaspár menekülését, vigyáztak arra, hogy egy esetleges fordulat után ne vonhassák őket felelősségre. A tüntetések napján a kolozsvári magyar értelmiség szűkebb köre szintén találkozóra gyűlt össze Gáll Ernő lakásán, Balázs Sándor és Nagy György kezdeményezésére. Ennek apropója az „autonómia problémájának tárgyalása” volt. Minden valószínűség szerint a temesvári fordulat utáni időkre próbáltak meg egyfajta irányvonalat kialakítani. A találkozó híre több értelmiségihez eljutott, így telefonon, vagy személyes úton megkeresték a későbbi közös nyilatkozat, a Hívó szó aláíróit. A kolozsvári magyar értelmiség következő lépése a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács létrehozása volt a karácsony szombatjára szervezett gyűlésen. Erre már egy „központi” helyen került sor, a Szabadság szerkesztőségében, ami a nagyszámú hallgatóság miatt kicsinek bizonyult. Már a gyűlés elején megjelentek az első súrlódások, nézeteltérések a szervezkedés mikéntjével kapcsolatban. Balogh Edgár a Magyar Népi Szövetség újjáélesztésében gondolkodott, Balázs Sándor a két világháború közt működő Országos Magyar Párt mintáját tekintette mérvadónak. A polémiát végeredményben azon értesülés zárta le, miszerint Bukarestben Domokos Géza már létrehozott egy országos szintűnek tervezett szervezetet.
Ezután a Kolozsváron jelenlevők megegyeztek abban, hogy a továbbiakban a helyi ügyekre koncentrálnak. A jelenlevők elfogadták a KMDT nyilatkozatát és megválasztották annak vezetőségét: Kántor Lajos elnök, Pillich László titkár. Szó esett az alakulóban levő román ideiglenes bizottsággal való kapcsolatfelvételről is. A KMDT első gyűlései során kialakultak bizonyos nézeteltérések, amelyekben egyes tagok a múlt rendszerhez való viszonyulásuk miatt lettek megbélyegezve, illetve a szervezet megalakulását és addigi akcióit is többen támadták. A kolozsvári magyarság napilapjának átszervezése december 22-én kezdődött el, Tibori Szabó Zoltán kezdeményezésére. Az átszervezés nyomán kiutasították a régi szerkesztői gárdát. Az első lapszám megjelenéséhez a lap külső munkatársai, Kántor Lajos, Cs. Gyímesi Éva, Kányádi Sándor, Kiss János, Csép Sándor segítségével gyűjtötték össze az anyagot. Az átszervezés fontos mozzanatának számított a román kulturális közeggel való kapcsolatfelvétel. Az új lap címének eldöntésére az összegyűlt „spontán” szerkesztő-csoport éjféltájt kerített sort. A rengeteg ötletből válogatva végül a Szabadság név mellett döntöttek. A Korunk kulturális havilap átszervezésére is ebben az időszakban, hasonló módon került sor. Gáll Ernő javaslatára (aki korábban főszerkesztő is volt), a Kezdeményező Bizottság gyűlésén Kántor Lajost választották meg főszerkesztőnek. Ugyanekkor döntöttek a név (Korunk) megtartása mellett is. Az iskolásoknak szánt Napsugár gyereklap továbbra is ugyanezen a néven jelent meg. Az óvódások lapjának, A haza sólymainak nevét Szivárvány-ra változtatták. Mindkét lapot Murádin Jenő szerkesztette. A decemberi események után a kolozsvári diákság, az egyetemisták is szervezkedésekbe kezdtek. A vakációzó diákok visszatérése után jelent meg az első ifjúsági szervezet, a MADISZ. Programjában önmagát a magyar ifjúság politikai, gazdasági és kulturális érdekvédelmi és képviseleti szervezeteként határozta meg. Kulturális rendezvényei már január elkezdődtek. Január 25-én megalakult a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, amely már egy célzott csoportot szólít meg, a kolozsvári magyar felsőoktatásban tanuló diákokat. Szándéknyilatkozata szerint az RMDSZ-szel és a MADISZ-szal kíván együttműködni. A vizsgált időszakban át is vette a MADISZ szerepét, képviselői helyet kaptak az RMDSZ megyei küldöttgyűlésében, valamint a Vatraval való márciusi tárgyalásokon is delegáltak képviselőt. Olykor személyi átfedés volt a MADISZ és a KMDSZ között. Március 13. és 15. között, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet diákjaival szolidaritást vállalva, a KMDSZ tagjai ülősztrájkot rendeztek. A diákságnak fontos szerepe volt az egyetemeken a múlt rendszert kiszolgáló tanárok kiszűrésében is. A vizsgált időszakban más magyar ifjúsági szervezetek is alakultak, szűkebb célcsoportok számára, mint pl. az Ifjúsági Keresztény Egyesület.
A Kolozsváron megrendezett, január 7-i küldöttgyűlésig a KMDT hivatalosan is felvette az RMDSZ megnevezést. Bár a megyei RMDSZ alakuló ülésére csak február 18-án került sor, az említett januári küldöttgyűlés után a sajtó sem használta a KMDT megnevezést. A küldöttgyűlésen a Bukarest-Kolozsvár rivalizálás is jelen volt. Az első nagyszabású tanácskozást a magyarországi politikai élet is érdeklődéssel követte. Az anyaországi küldötteknek Domokos Géza nyomására nem sikerült bejutniuk az ülésre, ezért később tárgyaltak az RMDSZ vezetőségével. A visszaemlékezések szerint jelen volt Antall József, Csoóri Sándor, Andrásfalvy Bertalan (MDF), továbbá Kovács-Ara Attila a Szabad Európa Rádiótól, valamint a FIDESZ küldöttsége is. Az iskolaügyel (az önálló magyar iskolák létrehozása) kapcsolatosan három tényezőnek volt köszönhető a magyarság számára elért, pozitívnak mondható eredmény: jól sikerültek a tárgyalások a főtanfelügyelővel, Stoica Marianával; az NMF Kolozs megyei elnöke (Octavian Buracu) és az ügyet támogató tagok szintén hajlottak a költöztetésre; sikerült találni egy olyan megfelelő iskolát, amelybe a románok is hajlandóak voltak átköltözni. A román szülők, diákok és tanárok által szervezett tüntetések ellenére az Oktatásügyi Minisztérium január végére jóváhagyta a három, magyar tannyelvű középiskola létrehozását. A kompromisszum az RKP egykori, jól felszerelt továbbképző iskolájával volt kivitelezhető, amelyet a tanfelügyelőség átadott a kiköltöztetett román diákoknak. A Bolyai Egyetem visszaállításával kapcsolatban nem sikerült hasonló eredményt elérni. A probléma komplexitását jelzi, hogy a román tagozatok, valamint az egyetemen tanuló magyar tanárok és diákok között sem volt egyetértés. A líceumok esete után az egyetem ügyében a román körökben jóval nagyobb ellenállás mutatkozott. Az RMDSZ felsőoktatással foglalkozó munkacsoportja, a Bolyai Bizottság, Balázs Sándor elnökletével konkrét célokat fogalmazott meg. A Bolyai Egyetem visszaállítását illetően két változaton gondolkodtak.
A szélesebb körű megoldás magába foglalta volna a Bolyai Egyetem teljes struktúráját. Ezek szerint az újjászervezett egyetemhez csatolták volna a műegyetemi mérnökképzést, a Mezőgazdasági Főiskolát és a Képzőművészeti és Zeneművészeti Főiskola magyar nyelvű oktatási hálózatát. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet magyar nyelvű kihelyezett tagozata lett volna a Bolyai Egyetemnek, ugyanígy a Színművészeti Főiskola is. A Nagyszebenben megalakuló német nyelvű felsőfokú tanintézmény szintén a Bolyai Egyetem keretében működött volna. A Bolyai Bizottság ezt a változatot támogatta és küldte el a Tanügyminisztériumhoz. A Bizottság egy minimálisabb váltiozatot is felvetett, ami szerint a Bolyai Egyetem megtartotta volna a klasszikus tudományegyetemi struktúráját, a többi oktatási intézményben pedig létrehozták volna a magyar nyelvű oktatási vonalat. Január végén, február elején egyre nagyobb teret kapott az ún. nemzetiségi kérdés, felerősödtek a szélsőséges megnyilvánulások. Az RMDSZ központi vezetése országos tüntetésekre adott utasítást a megyei szervezeteknek. A kolozsvári magyar szervezetek párbeszédet kezdeményeztek a román kultúrkörök képviselőivel, így próbálva megfékezni a szélsőségeket. Ilyen kezdeményezés volt a Híd-Puntea című lap létrehozása, amely információs csatornaként szolgált a kolozsvári RMDSZ-ről, elsősorban az iskolaügyek tisztázása érdekében. A román nacionalizmus a forradalmi események után Kolozsváron először a segélyek, majd az iskolaügyek rendezésekor vált érzékelhetővé. A Vatra Românească Kolozsváron egy februári nagygyűléssel jelentkezett először. A március 15-i ünnepségig a Vatra és az RMDSZ kolozsvári képviselői között folyamatos nyilatkozatháború zajlott. A Vatra és az RMDSZ kolozsvári képviselőit végül a marosvásárhelyi események kényszerítették tárgyalóasztalhoz. A cél, amit végül sikerült megvalósítani Kolozsváron az volt, hogy a városban elejét vegyék egy esetleges etnikai konfliktus kirobbantásának. Ehhez hozzájárultak azon civil és magánszervezetek is, amelyek a marosvásárhelyi események után tiltakozásukat fejezték ki az erőszakos cselekmények ellen. A történelmi pártok újjáalakulásának hatására, valamint az NMF-nek a közeledő választásokon való indulása miatt, 1990 februárjában országos szinten átszervezték az NMF megyei tanácsait. Az új szervezetben, a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsaiban a Front képviselői mellett helyet kaptak a politikai pártok és az RMDSZ képviselői is. Ebben az időszakban a kolozsvári RMDSZ-nek sikerült székházat szereznie. A szervezet a Deák Ferenc utcában levő úri kaszinó épületét szerette volna, végül a Fürdő (Pavlov) utcai Moga-villát kapta meg. Az RMDSZ-el párhuzamosan, ugyancsak a választásokra készülve, Kolozsváron is alakultak magyar szervezetek, pártok. Az egyik ilyen szervezet a Vincze János által létrehozott Független Magyar Párt volt. Mivel bebizonyosodott, hogy Vinczét korábban befolyással való üzérkedés miatt elítélték, pártja megfosztotta vezetőségi tisztségétől. Bár a Vincze eset egyedinek tekinthető, a kolozsvári politikai életben a választások előtt jelentkeztek egyéb politikai tömörülések is. Ilyen volt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt, amely március 29-én tette közzé hivatalos programját. A pártot jobboldali értelmiségiek alapították már korábban. Mivel nem volt komolyabb politikai háttere és végeredményben Tőkés László támogatását sem sikerült elérni, nem indultak az országos választásokon, platformként az RMDSZ-be tagolódva folytatták tevékenységüket. Egy másik kezdeményezés, bár ez nem pártként lett bejegyezve, azonban az RMDSZ részleges jóváhagyásával működött, a Magyar-Román Demokrata Szövetség volt. Vezetője Váradi-Goia János volt, aki a NEIT-ben is tevékenykedett. A szervezet a románokkal kereste a kapcsolatot, elsősorban a Demokrata Párttal. Fontos szerepet játszott a Vatra és az RMDSZ márciusi tárgyalásainak megszervezésében is. A február 18-án megrendezett Kolozs-megyei RMDSZ küldöttgyűlésen a szervezet végre megszabadult az „ideiglenes” jelzőtől, új vezetőséget választott magának, amely a Kongresszuson képviselhette a helyi érdekeket. Elkezdődött a választásokra való felkészülés, aminek egyik hozadéka az volt, hogy sok helyen a kezdeményező értelmiség helyét egy újonnan kialakult politikus csoport (Szőcs Géza, Eckstein-Kovács Péter, Pillich László, Kónya Sándor stb.) vette át.
Fodor János
Transindex.ro,

Mircea Dusa: lehet tüntetni, de nem az alkotmány első cikkelye ellen
A román alkotmány biztosítja a gyülekezési jogot azoknak is, akik az autonómia jelszavával akarnak utcára vonulni – jelentette ki kedden Mircea Dusa román védelmi miniszter.
A politikus a március 10-ére Marosvásárhelyre tervezett autonómiatüntetésről nyilatkozott az erdélyi városban.
Ugyanakkor a miniszter hangsúlyozta: bár az alkotmány szavatolja a szólásszabadságot és a gyülekezéshez való jogot, senki nem tüntethet az alkotmány első cikke ellen, amely kimondja, hogy Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt hirdetett tüntetést Székelyföld autonómiája mellett, a kezdeményezést a Magyar Polgári Párt (MPP) is támogatja.
Izsák Balázs, az SZNT elnöke az erdélyi magyar történelmi egyházakhoz, a magyar pártokhoz és szervezetekhez intézett felhívásában javasolta, legyen március 10. a Székely Szabadság Napja, és ebből az alkalomból vegyenek részt egy közös, a Székelyföldnek területi autonómiát követelő megmozduláson Marosvásárhelyen.
Biró Zsolt, az MPP elnöke kedden kijelentette: a megmozdulásnak azt az egyértelmű üzenetet kell küldenie a román kormánynak, hogy a tervezett régióátszervezés csak Székelyföld területi egységének megőrzésével lehetséges. Az MPP korábban közleményben ítélte el Victor Ponta miniszterelnök azon kijelentését, miszerint a régiók tervezett újraszervezésekor „fel sem merül egy Hargita, Kovászna és Maros megyéből álló régió" kialakítása.
Dusa szerint a régiók határainak megrajzolásakor a gazdasági és nem az etnikai szempontokat kell figyelembe venni „függetlenül attól, hogy mit mondanak egyesek Csíkszeredában, Kovásznában vagy Marosvásárhelyen". Dusa szerint sem alkothatna egy különálló régiót a magyarok által többségben lakott Hargita, Kovászna, valamint Maros megye, mert ez nem lenne előnyös gazdasági szempontból az ott élők számára.
MTI
Erdély.ma,

Megszűnt az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete
Markó Béla a Szövetségi Képviselők Tanácsa előtt elmondott, a választási eredményeket és a szervezeti életet értékelő beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy Marosvásárhelyen gondok vannak a szervezeti életben, amit elodázhatatlanul orvosolni kell. Megállapításai alapos kivizsgálásokon és elemzéseken alapszanak és teljesen helyesnek bizonyultak.
A 2012-es önkormányzati választások után a Területi Állandó Tanács egy bizottságot állított fel, melynek elemzése nyomán megállapítást nyert, hogy a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezet megért az újjászervezésre, jelenlegi struktúráját át kell szervezni, társadalmi küldetését újra meg kell fogalmazni.
A bizottság megállapította, hogy a tizenhárom körzetre tagolt szervezet, lévén hogy ezek közül több is működésképtelennek bizonyult, már nem képes ellátni azt a szervezési munkát, mely révén ténylegesen szervezeti egységbe foghatnák össze Marosvásárhely magyar lakosságát.
Marosvásárhelyen az elmúlt tíz évben fokozatosan leépült az önkormányzati képviselet. Ezért nincs megoldva egy sor olyan kérdés, ami a marosvásárhelyi magyarok számára fontos.
Messzemenően elismerjük és méltányoljuk mindazon körzeti munkatársaink tevékenységét, akik immár több mint két évtizede önzetlenül áldozatot hoznak a szövetségért, de ugyanakkor azt is le kell szögeznünk, hogy az eredményességhez sajnos nem elegendő a jó szándék.
Egy komoly szervezet természetszerűen képes kell legyen az önbírálatra és a megújulásra is! Az SZKT döntésének végrehajtását a parlamenti választások idejére felfüggesztettük, de továbbra is jogerős. Ennek értelmében elrendeljük a marosvásárhelyi szervezet újjászervezésének folytatását.
A magunk részéről ezt a vitát befejezettnek tekintjük! Az újjászervezésre vonatkozó döntés megszüntette a régi szervezet testületeit és tisztségeit, ezért a marosvásárhelyi RMDSZ nevében a továbbiakban senki sem nyilatkozhat, csakis a megyei szervezet elnöksége, illetve az átszervezés feladatával felruházott bizottság.
Bízunk abban, hogy az ügy fontossága felülírja az egyéni ambíciókat, indulatokat, és végre 2013-ban összefogással sikerül megerősíteni a magyarság politikai képviseletét Marosvásárhelyen is.
Az RMDSZ Maros megyei Ügyvezető Elnöksége nevében
Dr. Kelemen Atilla elnök,
Szabó Árpád ügyvezető elnök,
Brassai Zsombor szervezésért felelős alelnök
A Maros Megyei RMDSZ Ügyvezető Elnöksége 2013. január 7-re, Marosvásárhelyre összehívott rendes gyűlése alkalmával, elemezve az előre meghirdetett napirendi pontokat, a következő
HATÁROZATOT
hozta:
Figyelembe véve a Maros megyei RMDSZ Területi Állandó Tanácsának 5/2012. számú határozatát, valamint az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa 2012. július 1-jei döntését a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezet újraszervezésére vonatkozóan,
Tekintetbe véve a sikertelen választási eredményeket a 2012. december 9-i parlamenti választásokon, illetve az egyik legfontosabb döntéshozó testületének, a választmány vezetőjének az RMDSZ jelöltjével szemben való indulási kísérletét, valamint a Szabályzatban meghatározott kötelezettségek súlyos megszegését, ezáltal végérvényesen és visszavonhatatlanul erkölcsi és bizalmi kárt okozva a Szövetségnek,
Az RMDSZ Alapszabályzata alapján egyhangú szavazattal
ELHATÁROZZA:
1. Azonnali hatállyal megszünteti a marosvásárhelyi RMDSZ városi szervezetének döntéshozó és végrehajtói testületeit: közgyűlését, választmányát és elnökségét, valamint felmenti tisztségéből annak elnökét.
2. Az RMDSZ városi szervezet vagyonát, minden jogával és kötelezettségével együtt átruházza ideiglenesen a kinevezett öttagú bizottságra.
3. Az új testületek megalakulásáig, ideiglenesen, ügyvivő jogkörrel a kinevezett bizottság veszi át a városi szervezet irányítását.
4. Jelen határozat elfogadása pillanatától lép érvénybe.
Marosvásárhely, 2013. január 7.
Népújság (Marosvásárhely),

Ötödik év eleji huszárportya
Ötödik alkalommal szervezett év eleji portyát a Szentjobbi Hagyományőrző Huszár Egyesület, melyen minden eddiginél több, és több helyről érkezett huszár vett részt szombaton.
Már hagyomány, hogy az új év első szombatján portyát szerveznek a szentjobbi huszárok, melyre hivatalosak bel- és külföldi kollégáik egyaránt. Az idei, ötödik alkalommal - az elmúlt szombaton - minden eddiginél nagyobb számú és több helyről érkezett huszár gyűlt egybe, a helyiek mellett Bihardiószegről, Debrecenből, Szentegyházáról, Székelyudvarhelyről, Marossárpatakról, Marosvásárhelyről, Szovátáról, Havadról. A korábbi években kísérte már a portyát eső és sár, máskor csípős hideg és havazás, idén a napsütés, az eső és a köd váltakozása volt a jellemző. A messziről érkezettek már pénteken megérkeztek Szentjobbra.
Irány Szentmiklós
Szombat reggel, a közös reggeli után, azonban már minden résztvevő vigyázzba vágta magát a focipálya melletti sorakozón, amikor Zatykó István helyi huszárvezető köszöntötte őket, ismertette a menettervet, és mindenkitől azt kérte, hogy vidáman, jókedvvel vegyen részt a portyán. A menet - lovasok, illetve szekerek - indulására Szabó Ödön (civilben képviselő) trombitájának hangja adta meg a jelet, és a huszárok a Lukács erdő felé vették útjukat, hogy mintegy 2 és fél óra múltán megérkezzenek Hegyközszentmiklósra. A pincesor volt a portya célállomása, csakúgy mint tavaly, és ugyancsak az elmúlt esztendeihez hasonlóan, most is már bográcsban készült ebéd várta az érkezőket, nem is beszélve a jóféle kisüstikről és borokról. A menetet egyébként is kísérő zenészek ott sem tétlenkedtek, végig fenntartva a jó hangulatot.
Koszorúzás
A huszárok már az aszfaltozott úton indultak vissza Szentjobbra, és idén rendhagyó módon a visszaúton kerítettek sort a Nyulas erdő szélén, a több száz éves tölgyfa alatti, a 2007-es Szent Imre Millenniumi Emléktúra alkalmával állított kopjafa megkoszorúzására. Ott mondott rövid beszédében Zatykó István nem felejtette el megemlíteni Szentjobb legújabbkori történelmének legfrissebb kimagasló eseményét: január 1-től hivatalosan is ismét községközpont Szenjobb. A volt polgármester - akinek hivatali ideje alatt indult meg az adminisztrációs változás előkészítése - köszönetet mondott mindenkinek, akinek ez az eredmény köszönhető. A koszorúzás, és a Himnusz éneklése után a huszárok visszaérkeztek a reggeli kiindulási ponthoz, ahol vacsorával, közös mulatsággal ért véget az idei portya.
Rencz Csaba
erdon.ro,

Marosvásárhelyi megemlékezések a Don-kanyari áldozatokra (2003–2013)
Az emberiséget, azon belül a nemzetünket ért szenvedésekről megemlékezni – szent kötelesség. Ennek eleget téve indítványozta 2002 tavaszán az EMKE Maros megyei szervezete, hogy hosszú évtizedek kényszerhallgatását követően Marosvásárhelyen és általa Erdélyben is emlékezzünk meg történelmünk egyik legtragikusabb eseményére, a második világháborúban a Don-kanyarba kivezényelt 2. hadsereg szenvedéseire, a doni áldozatokra. A négy történelmi egyház és három civil szervezet képviselőiből Marosvásárhelyen emlékbizottság alakult, amely felvállalta egy emlékmű felállítását, kutatómunka beindítását, a túlélők felkutatását, kiállítások megszervezését, valamint a januári megemlékezések megtartását.
Tíz évvel ezelőtt, 2003. január 12-én, a doni offenzíva 60. évfordulóján a marosvásárhelyi római katolikus temető bejáratánál a két évvel később bronzba öntött emlékműnek az alapkőletételére került sor. Így vált lehetővé, hogy a marosvásárhelyi, Maros megyei, erdélyi magyar, zsidó, román, cigány áldozatok emlékének adózzunk minden év januárjában, vagy más alkalommal is elhelyezhessük a kegyelet virágait, koszorúját.
Az idei, a 70. évfordulón sorra kerülő megemlékezéssel egy folyamat véget ér és egyúttal megújul. A Doni Emlékbizottság egykori tagjai úgy gondolják: alapvető célkitűzéseik megvalósításával, tíz esztendőn át a megemlékezések megszervezésével megtették a magukét. Lehetőséget teremtettek arra, hogy – bárki szenvedését tiszteletben tartva – saját népünk, apáink, nagyapáink és dédapáink második világháborús és azon belül az orosz fronton, a Don folyó mentén kétszáz kilométeres védelmi vonalat elfoglaló 2. magyar hadsereg kötelékében átélt megpróbáltatásairól szabad lélekkel és tiszta szívvel megemlékezhessünk.
Bár egy tízéves folyamat véget ér, örvendetes ugyanakkor, hogy a Don-kanyari megemlékezéseknek van jövője. Nemcsak azért, mert hátramaradt néhány megvalósítatlan elképzelés (pl. egy marosvásárhelyi küldöttség kiutazása a Don menti katonatemetőkhöz, állandó második világháborús kiállítás létrehozása, színvonalas szakmai konferencia megtartása), hanem azért is, mert a magyarországi mintára beindított doni emléktúra megszervezése új távlatokat nyit. És a konkrét célon túl mindenekelőtt a hagyományápolást táplálja.
A doni offenzíva hetvenedik évfordulóján, idén január 12-én, szombaton délelőtt 10 órakor közös megemlékezést tartunk a Don-kanyari áldozatok marosvásárhelyi emlékművénél. Az ünnepséget "doni emléktúra" követi (érdeklődni lehet: 0751- 012-341, naponta 10-18 óra között): gyaloglás Csíkfalvára, ahol az elszállásolás honvédeknek kijáró tábori körülmények között zajlik ugyan, a közös esti program azonban "királyi" lesz a helybeliek vendégszeretetének köszönhetően. Január 13- án a csíkfalvi református templomban kerül sor megemlékezésre a 11.30 órakor kezdődő istentiszteletet követően.
Idén január 12-én templomainkban a déli harangszó jelképesen a 2. magyar hadsereg kálváriájára emlékeztet. Az egyik túlélőt, az orosz lágert megjárt, születésének századik évfordulója kapcsán tavaly megünnepelt Örkény Istvánt idézem: "Akik elviselték a fogság próbáját, elviselik a nehezebbet, a szabadság próbáját is".
Dr. Ábrám Zoltán
Népújság (Marosvásárhely),

A hely hatalma
Huszonöt, Korondhoz kötődő művésszel, ismert értelmiségivel készített interjút Székely Ferenc, a beszélgetések A megmentett hűség című kötetben jelentek meg a helyi Firtos Művelődési Egylet által kiadott Hazanéző Könyvek sorozatában.
Interjúkötettel gyarapodott a korondi Firtos Művelődési Egylet Hazanéző című folyóirata köré szerveződött alkotóműhely fórumaként elindított Hazanéző Könyvek sorozata. Ambrus Lajos, az egylet elnöke Székely Ferenc Erdőszentgyörgyön élő szerkesztőt, néprajzkutatót kérte fel, hogy gyűjtse össze a Korondról elszármazott alkotókat és közismert értelmiségieket, beszélgessen el velük, és szerkessze kötetbe az interjúkat. Eredetileg az volt az egyesület elnökének az elképzelése, hogy mindenkitől közölnek egy-két saját alkotást – verset, tanulmányt, illetve a képzőművészek esetében reprodukciót – is, de a szerkesztési munka során kiderült, hogy a huszonöt interjú kitölti azt a kétszázhúsz oldalas keretet, amelyet A megmentett hűség címmel megjelent könyvnek szántak.
A megszólaltatottak között akad olyan, aki Korondon született, de a későbbiekben nem élt a községben, sokan azonban máig ide kötődnek, majdnem teljes életük és munkásságuk korondi gyökerű és ihletettségű. A kötet ötletgazdája nagy szerencsének tartja, hogy a tavaly novemberben elhunyt Páll Lajos is benne lehet ebben a kiadványban. A Székely Ferencnek adott interjú egyike a jeles költő, képzőművész legutolsó megszólalásainak. A Kolozsváron élő Király László költő például sóvidéki gyökerei és családi kapcsolatai révén került a huszonöt megszólaltatott közé. Kádár-Dombi Péter pedagógusként dolgozott a községben, de annyira „megfertőződött” a sok helybélinek kenyeret adó palával, hogy jelenleg székelykeresztúri otthonában is agyagszobrokat készít. Benczédi Ilona képzőművész édesapja, Benczédi Sándor révén köthető Korondhoz. A Marosvásárhelyen élő Bölöni Domokos tanárként töltött itt mintegy két évtizedet, Korondon lett íróvá. Van is egy igen megható vallomása, amelyből kiderül, hogy annak idején éppen Páll Lajos hatására választotta Korondot, és az ő hatására vált a sajátos sóvidéki világ érző tollú novellistájává. „Sok ez a huszonöt név. Széles merítés, amely azt jelzi, hogy értékesebbek vagyunk a látszatnál. És még ennél is többen vagyunk” – mondta Ambrus Lajos utalva arra, hogy nem sikerült mindenkit fellelniük és megszólaltatniuk, akit akartak.
Székely Ferenc nemcsak klaszszikus módon készítette az interjúkat, hanem az elektronikus csatornákat is használta. Így könnyebben utána tudott menni a riportalanyoknak, s azok nem tudtak elmenekülni, hiszen a kérdések ott sorakoztak postafiókjukban. Ennek a kitartásnak köszönhető, hogy a kötet körülbelül fél év alatt elkészülhetett. A Firtos Művelődési Egylet öszszegyűjtötte az emberekhez „illő” munkákat is, de az már egy következő könyvbe fog bekerülni. Nemsokára lesz ugyanis egy korondi irodalmi-képzőművészeti antológia is, és készül egy olyan dévédé, amelyen videokamera előtt vallanak magukról a korondi gyökerű alkotók és értelmiségiek.
Simó Márton
Krónika (Kolozsvár),

Az SZNT minden erdélyi magyar pártot és egyházat vár az autonómiatüntetésre
A Duna Tv székelyföldi stúdiójának vendége volt Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, aki először a Mircea Duşa kijelentésére reagált, miszerint lehet tüntetni, de nem az alkotmány első cikkelye ellen.
Izsák szerint a demokráciában nem lehet megmondani az embereknek, hogy mit gondoljanak, hogy mi ellen, vagy mi mellett tüntessenek, Duşa pedig nem érti az autonómia fogalmát, mert az nem jelenti Románia felosztását. Mi tüntetni fogunk Marosvásárhelyen az autonómiáért, jelentette ki az SZNT elnöke.
Izsák elmondta: a tüntetés szervezésében egyenrangú partner lehet, az Erdélyi Magyar Néppárt, akárcsak a Magyar Polgári Párt is, és várják az RMDSZ-t is, hogy részese legyen a szervezésnek, már kezdeményezték velük az erről szóló tanácskozást. Majd kijelentette, hogy az autonómia feltétele az, hogy befele béke, együttműködés és egység legyen, kifele pedig keménység és határozottság. Pontának tudni kell, hogy meddig mehetnek el, ha apáink 1968-ban a Ceaşescu rendszerben kimertek menni az utcára tüntetni, akkor ma már sokkal határozottabban, és céltudatosabban felléphetünk minden olyan törekvés ellen, amely Székelyföldet felosztaná, vagy egy nagyobb régióba olvasztaná.
Március tizedike a Székely Vértanúk Napja volt és lesz ezután is, a marosvásárhelyi románok pedig ezt meg kell tanulják, és már tanulják is, tavaly és tavalyelőtt is székely zászlókkal, Kossuth-nótákkal, a székely himnusz éneklésével kifejeztük Marosvásárhelyen, hogy autonómiát akarunk – jelentette ki Izsák.
Az SZNT elnöke ettől az erődemonstrációtól elsősorban a közösségen belüli kohézió erősödését várja, hogy érezze, erőt képvisel, na meg azt, hogy a hatalom megértse: nem tehet bármit a közösséggel. Duna Tv
Erdély.ma,

A Székelyföld régió nélkül nem lehet közigazgatási átszervezés
A Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna és Hargita megyei szervezetének vezetői felhívják Victor Ponta kormányfő figyelmét, hogy a Székelyföld „egységes, szent és sérthetetlen”, és csupán a Székelyföld régió megalakításával lehet megvalósítani az ország közigazgatási átszervezését.
Kulcsár Terza József és Salamon Zoltán, az MPP Kovászna, illetve Hargita megyei szervezetének elnökei közös sajtóközleményben ítélik el Victor Ponta kormányfő azon kijelentését, miszerint „nem tevődött fel a Hargita-Kovászna-Maros régió kérdése”.
A két megye MPP-s vezetői felhívják a kormányfő figyelmét, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) néhány évvel korábban szervezett egy népszavazást a Székelyföld autonómiáját illetően, és akkor 220 000 személy voksolt az önrendelkezésre, és ezt figyelembe kell venni.
Az MPP-vezetők ugyanakkor leszögezik: a magyar politikai és civilszervezetek egységes és közös akciója ráveheti a kormányt, hogy megértse, a Székelyföld „egységes, szent és sérthetetlen”.
Az MPP-vezetők egyúttal támogatásukról biztosították az SZNT által március 10-én, Marosvásárhelyen szervezendő autonómiatüntetést, amelyen az erdélyi magyar pártok, politikai és civilszervezetek azt fogják üzenni a bukaresti kormánynak, hogy csupán a Székelyföld területi egységének megtartása, a Székelyföld régió megalakítása révén lehet megvalósítani az ország közigazgatási átszervezését.
nyugatijelen.com
Erdély.ma,

Dr. Kelemen Atilla: Tiszta vizet öntünk a pohárba
Beszélgetés a marosvásárhelyi szervezet megszüntetésének okairól
Két nappal ezelőtt az RMDSZ Maros megyei ügyvezető elnöksége nyilatkozatot adott ki, amely szerint azonnali hatállyal megszünteti a marosvásárhelyi RMDSZ döntéshozó és végrehajtó testületeit, és felmenti tisztségéből az elnökét. Dr. Kelemen Atillát, az RMDSZ megyei elnökét és Brassai Zsombor szervezési alelnököt kérdeztük az ügy hátteréről és részleteiről.
– Mi történt pontosan?
Kelemen Atilla: – A megyei ügyvezető elnökség úgy döntött, hogy újraindítja azt a megállított folyamatot, amely tulajdonképpen a választások idejére függesztett fel. Az erről az átszervezésről szóló határozatot, illetve, hogy mi indokolta ezt az átszervezést, tulajdonképpen még a nyári választások után meghozta az ügyvezető elnökség, illetve a Megyei Állandó Tanács és az SZKT is jóváhagyta. Mi ezt felfüggesztettük, hogy az őszi választásokon ne legyen nagy felfordulás. Egyesek szerint rossz döntés volt, mások szerint jó. Mi nem tettünk semmi egyebet, mint azt, hogy most újra beindítottuk a folyamatot. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy egy nagyon rossz döntés volt az a levél, amely tulajdonképpen megint "kivágta a biztosítékot". Politikailag elhibázott döntésnek tartom, amellett pedig a valóságtartalma sem helyénvaló. Nem Markó Bélával kell hadakozni, aki úgy teljesített, ahogy teljesített a választásokon, hanem le kell vonnunk bizonyos konzekvenciákat, és a politikában nem árt, ha néha önkritikát is tudnak gyakorolni az emberek.
– Az a nyílt levél váltotta ki a reakciót? Ha nem látott volna napvilágot, mi történt volna?
Kelemen Atilla: – A mi nyilatkozatunkban az van, hogy a Markó Bélához címzett levél felesleges volt, mert Markó Béla egy alapos analízis után mondta azt, amit mondott, és a véleménye szerintem helyes volt.
– Az aláírók szerint egy országos elemzés eredményei nyomán a marosvásárhelyi szervezet jó eredményeket hozott, jól mozgósított mind a helyhatósági, mind a parlamenti választásokon, jobban, mint a megye. Ezért indokolatlannak és igazságtalannak tartják ezt a döntést.
Brassai Zsombor: – A nyilatkozattevők egy olyan kerekasztal-beszélgetésen elhangzott mondatra hivatkoznak, amely országos szinten elemezte a decemberi választásokat. Kiss Tamás kétféle megközelítésben értékelte az eredményeket, és ebből a kontextusból ragadtak ki egy mondatot, és próbálták igazolni azt, ami tulajdonképpen olyan tényeken alapszik, hogy nehéz vitatni. Mert azt, hogy öt hónap alatt a helyhatósági választásoktól a parlamenti választásokig hova tűnt el hatezer RMDSZ-szavazat Marosvásárhelyen, nehéz megmagyarázni. Mint ahogy azt is, hogy a 2008-as és 2012-es parlamenti választások között megyeszinten eltűnt 9 ezer szavazat, de ebből hatezer Marosvásárhelyen. Nagyon nehéz azt is megmagyarázni, hogy 2004 és 2012 között Marosvásárhelyen hogyan tűnt el 13.500 RMDSZ-szavazat. Egyértelmű, hogy ezek a választási adatok azt jelzik, hogy vannak gondok a vásárhelyi szervezetben, és Markó Béla tulajdonképpen ezekről beszélt. És ez teszi időszerűvé az átszervezést. Itt egy új szervezeti struktúrát kell felállítani, amely képes mozgósítani a mintegy 70 ezer marosvásárhelyi magyart, amely képes megfogalmazni az RMDSZ társadalmi küldetését a megyeszékhelyen, amely képes egy olyan programot megalkotni, amelynek mentén érvényesíteni lehet Marosvásárhelyen is az RMDSZ politikai célkitűzéseit.
– Meglehetősen hányatott sorsa volt azért ennek a marosvásárhelyi szervezetnek, hol megszüntették, hol újraalakították, most megint megszűnt. Olyan, mint az "itt a vásárhelyi szervezet, hol a vásárhelyi szervezet".
Kelemen Atilla: – Ez nem éppen "itt a városi szervezet, hol a városi szervezet". Valamikor 17 évvel ezelőtt szűnt meg először, aztán egy darabig nem volt, és aztán én voltam az, aki megígértem, hogy lesz, és amióta én vezetem ezt a szervezetet – ennek már tizennégy éve –, töretlenül ment.
– Tizenhét évvel ezelőtt miért szüntették meg?
Kelemen Atilla: – Akkor én nem voltam benne a döntésben, nem tudom, miért történt. De most meg kellett tenni ezt a lépést, bár nagyon sok embert becsülök ebben a szervezetben, nagyon sok emberrel megpróbáltam beszélni. Negatívan érintett, mert ezt a szervezetet megpróbáltam mindig megvédeni, még akkor is, ha voltak nézetkülönbségek közöttünk, megpróbáltam egy olyan utat találni, ahol az ellentéteket megpróbáltam mindig úgy kordában tartani, hogy ne legyen ebből nagyobb gond. Az sem titok, hogy nem mindig örültem bizonyos választásoknak, de ettől függetlenül azt mondtam, hogy a koabitálás ilyen esetben szükséges. Sajnos, itt többször történt olyan próbálkozás, hogy engem kijátszva megpróbáltak ilyen-olyan dolgokat lenyomni a tagság torkán. Ez engem eléggé elkeserít. Mi a helyzet ezzel a levéllel? A marosvásárhelyi szervezet szerves része a megyei szervezetnek. Az eredmények tükrében mindenfélére lehet hivatkozni. A szövegolvasatok és a szövegmagyarázatok mindig olyanok, hogy mindenki azt olvassa ki belőle, ami neki tetszik vagy megpróbálja a számára pozitív dolgot kiemelni. Azt viszont tényleg nehéz megmagyarázni, hogy az eltűnt kilencezer szavazatból Markó Béla körzetében ezerrel volt kevesebb szavazat a szenátori listára, és Marosvásárhelyen hatezerrel! Ez azt jelenti, hogy ez a szervezet valamit nem jól csinált. Úgy gondolom, hogy ha lett volna valami ilyen indíttatás, hogy a Markó Béla – szerintem helyes – helyzetelemzésére mindenképpen válaszolni akart volna valaki, azt hiszem, az kellett volna legyen az első dolog, hogy a megyei szervezettel is megbeszéljék ezt. És meghallgatják ők is az esetleges ellenérveket. Véleményem szerint most, amikor az egész megye tisztújítás előtt áll, s ezt márciusig be kell fejezni, akkor nem üzengetünk egymásnak a sajtóban, nem manipuláljuk a közvéleményt, hanem megpróbálunk közös nevezőre jutni. Én még aznap is jártam a városi szervezetnél, amikor ők leadták ezt a szöveget a sajtónak, és senki nem szólt nekem, hanem mindenki félrenézett. Gyanús is volt nekem, hogy mindenki az asztal alá nézett, ahelyett hogy a szemembe nézett volna. Pedig mikor bementem és boldog új évet kívántam mindenkinek, megkérdeztem, mi újság, nem azt mondták, hogy van egy probléma, és valahogy ezt próbáljuk meg kezelni. Ezt úgy is vehetjük, hogy az én kudarcom, hogy ennyire nem bíztak meg bennem. Most tehát tovább megy az a folyamat, amit júliusban eldöntöttek országosan és helyileg, és tiszta vizet öntünk a pohárba.
– Mi a következő lépés?
Brassai Zsombor: – Az újraszervezéssel megbízott bizottság tagja továbbra is az az öt tisztségviselő, akit a tavaly nyáron megneveztek: Benedek István, a városi tanács RMDSZ-frakciójának vezetője, Kelemen Márton, a megyei tanács frakcióvezetője, Peti András frakcióvezető- helyettes, Csép Andrea, a MIÉRT elnöke, és jómagam mint szervezési alelnök. Nekünk most az a célunk, hogy március 31-ig, a megyei tisztújító közgyűlésig a marosvásárhelyi átszervezés olyan szintre jusson, mikor érdemben képviselő testületet tud a megyei közgyűlésbe delegálni. Természetesen az átszervezés egy hosszabb folyamat, mert újra kell szervezni azt a hálózatot, amely össze tudja fogni Marosvásárhelyt, tisztázza a tagsági viszonyokat. Addig is azon dolgozunk, hogy legyen Marosvásárhelynek egy hiteles közéleti képviselete, legyen az RMDSZ-nek egy megfelelő politikai testülete, amely befolyásolni tudja a helyi politikai döntéseket, illetve képviselni tudja a magyar érdekeket.
Kelemen Atilla: – Természetesen az átszervezésben mindenkinek helye lehet, régieknek és újaknak. De mindenféleképpen meg kell újítani ezt a szervezetet ahhoz, hogy el tudja látni azt a közösségi feladatát, amiért egy ilyen szervezet létre szokott jönni.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Bemutatóra készülnek a Levél utcában
Idén lesz felvételi a bábszínész szakra
Két óriásbábu és nyolc tehetséges fiatal egymásra találásának lehet szem- és fültanúja az elkövetkezőkben a Levél utcai bábstúdió publikuma. A Ha én felnőtt volnék… című előadást várhatóan februárban mutatja be a Művészeti Egyetem hat magiszteri és két alapképzésben részt vevő báb szakos diákja. Erről, illetve a marosvásárhelyi bábszínészképzésről – melyre idén újra hirdetnek felvételit – Kozsik Ildikó osztályvezető tanárral, a soron következő produkció rendezőjével beszélgettünk.
– Mi az előadás koncepciója?
– A Ha én felnőtt volnék… a másodéves magiszteri hallgatók vizsgaanyagából készült. A szakmai feladat egy óriásbábu elkészítése és mozgatása volt megadott szövegrészekre, melyeket Janikovszky Éva alkotásaiból, illetve svéd versekből válogattam össze. Nagyon látványosnak találtuk a produkciót, emellett tudatában vagyunk annak, hogy ez a típusú élmény eléggé hiányzik a színházi palettából, ezért döntöttünk úgy, hogy nyilvános előadást készítünk belőle. A magiszteri képzés minden diákja – Gáll Ágnes, Gnadig Kornélia, Hanyecz Róbert, Lukács Szilárd, Szabó Dániel, Szőke Kavinszki András – játszik benne, és az alapképzésről is "köl-csönkértünk" két diákot, Albert Zsuzsát és Szilvai Balázst.
– Milyen korosztályhoz szól a produkció?
– Bármilyen életkorú gyereket megszólít, hiszen az előadás szövege arról szól, hogy mit gondolnak a gyermekek a felnőttek világáról, illetve mit tennének, ha ők maguk nagyok lennének. De a középiskolás és a felnőtt közönség is megtalálhat benne egy saját olvasatot.
– Milyen további előadásokkal várják a közönséget a Levél utcába?
– A tavalyi évadban bemutatott Szerelem, születés, halál nonverbális előadás ebben az évadban is műsoron marad. A Minden egér szereti a sajtot című gyerekelőadást pedig már ebben a hónapban újrajátsszák a magiszteri képzés diákjai.
– Nyáron újra lehet jelentkezni a bábszínész szakra, alapképzésre. Amikor utoljára hirdettek felvételit, még nem készült el a bábstúdió. A modern, jól felszerelt épület egyértelműen vonzóbbá teszi ezt a képzést a pályaválasztók számára.
– Ez így van. A bábstúdió saját előadóteremmel, műhelyekkel, osztálytermekkel rendelkezik, nagyon jó körülményeket biztosít a szakma elsajátítására, illetve a megmutatkozásra. Mindenképpen azt szeretnénk, hogy olyan fiatalok kerüljenek ide, akik magiszteri, illetve akár doktori szinten is el tudják sajátítani ezt a művészeti ágazatot. Ezúttal is hét ingyenes és öt költségtérítéses helyet hirdetünk meg. Ami a felvételi vizsga követelményrendszerét illeti, a színész szakon kért vers-, próza-, monológimprovizáció mellett egy bábimprovizációs próba is lesz. Áprilisban ingyenes felkészítőket indítunk az érdeklődők számára, ezeken az alkalmakon már odafigyelünk arra, hogyan képes a jelentkező anyagban, tárgyban gondolkozni.
– Mit tudhatunk a legutóbb végzett évfolyamról?
– A volt osztályom 2011-ben ballagott, közülük az egyik diák Temesváron játszik, egy másik Sepsiszentgyörgyre szerződött. Volt egy hallgató, aki a nyáron Unima-ösztöndíjjal Charleville-ben gazdagíthatta szakmai tapasztalatait. Hazatérése után megosztotta velem élményeit. Akkor mondta el, hogy míg diákként mindig úgy érezte, ez a művészeti ág kevésbé megbecsült nálunk, mint a színművészet, a híres bábképzési központban megdöbbenten látta, hogy az itt kapott ismeretek világszinten érvényesek, egyetlen anyag kivételével mindennel találkozott már az egyetemen. Ez számunkra is fontos tanulság. Fontos, hogy a diákok ne érezzék azt, hogy a bábszínészet kevesebb a színészetnél, csak azért, mert kevésbé van jelen a köztudatban. Ha mindannyian hiszünk ennek a művészeti ágnak a létjogosultságában, akkor ez előbb-utóbb megmutatkozik. Mindenesetre még sok a tennivaló annak érdekében, hogy a bábművészet méltó helyére kerüljön.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely),

35 éves függések a MAMŰ módszerével
Péntek délután 17.00 órától a Bernády Házban, majd a Kultúrpalota UAP Galériájában nyitják meg a MAMŰ (Maszülető Művek, egykor Marosvásárhelyi Műhely) nevet viselő művészeti csoportosulás 35 éves évfordulójának kiállítását. A február elejéig látható tárlat egy három állomást felölelő vándorkiállítás első állomása, a későbbiekben Sepsiszentgyörgyön és Veszprémben is láthatják az alkotásokat a művészetkedvelők. A lázas készülődés közben a kiállítás kurátorát, Fándly Edit művészettörténészt kérdeztük a MAMŰ céljairól, a kiállítandó művekről és nem utolsó sorban a kiállítás címéről is.
– Mit érdemes tudni a MAMŰ-ről?
– A MAMŰ ’78-tól ’83/84-ig Marosvásárhelyi Műhely néven működött ebben a városban, művészeti csoportosulásként. Szándékosan nem használom a „csoport” kifejezést, hiszen nem feltétlenül egy koherens művészeti csoport volt, manifesztumot nem, inkább keretprogramokat dolgoztak ki a tevékenységükre vonatkozóan. A kiállításon sokan részt vesznek, azok közül, akik ott voltak a történet kezdeténél, például Elekes Károly, Nagy Árpád Pika, Diénes Attila, Borgó, Garda Aladár, Bodor Anikó, Szabó Zoltán (Júdóka), Kuti Dénes, Szigeti Pálma, Gyarmathy János, Kacsó István, Varga-Welther Júlia. A 80-as években Magyarországra emigrálók, 91-ben kulturális egyesületként jegyezték be a MAMŰ-t (MAMŰ Társaság Kulturális Egyesület). Fontos, hogy az újraalapításkor sok magyarországi képzőművész is csatlakozott a társasághoz. Egyébként ez a nyitott, befogadó attitűd jellemzi ma is a MAMŰ-t. Magyarországi, Erdélyből áttelepült, vagy ma is itt élő művészek, sőt akár Nyugat Európában élő magyar vagy más nemzetiségű tagjai vannak. Tehát egy összetételében rendkívül szerteágazó Társaságról van szó.
– Milyen képzőművészeti tevékenységek köthetőek manapság a MAMŰ nevéhez?
– Nagyon sokféle, hiszen inkább egyfajta szellemi közegről beszélhetünk a MAMŰ esetében. Persze a Társaságon belül voltak és vannak együttműködések, együtt dolgozó művészek, csoportok. Ilyen volt például a Pantenon vagy jelenleg a Block Csoport. Ugyanakkor elég differenciált, hogy milyen művészeti ágakban, milyen művészeti praxisokban alkotnak a MAMŰ tagjai. Az is lényeges, hogy nem csak képzőművészek, hanem például művészettörténészek, tehát elméleti szakemberek, kritikusok is tagjai a társaságnak. Tiszteletbeli tagjai is vannak, illetve úgynevezett zenei szekciója is van az Egyesületnek. Tehát valóban eléggé szerteágazó, hagyományos képzőművészeti műfajokban és az új média területén alkotók is egyaránt jelen vannak.
– A MAMŰ jelenleg 178 taggal rendelkezik, és ha jól tudom, nemrégiben volt felvétel a Társaságba. Milyen korosztályról beszélhetünk? Mennyire igyekszik bővülni a MAMŰ?
– Igen, jól tudod, 2012 novemberében volt tagfelvétel. Az idősebb korosztálytól az egészen fiatal művészekig, minden korosztály képviselve van. Ha jól tudom, a legfiatalabb tag például 22 éves. A tagfelvétel amúgy nem egy expanziós tevékenység, a MAMŰ nem feltétlenül akar bővülni. Inkább az a célja, hogy megmaradjon a befogadó jellege, valamint a különböző párbeszédekre épülő szellemisége, ahol ugyanolyan fontos a kapcsolat a társművészetekkel, mint a határon túli területeken élő képzőművészekkel, illetve a nemzetközi művészeti párbeszédek kialakítása.
– Meg lehet határozni ezt az igyekezetet a MAMŰ konkrét céljaként?
– Többek között igen. Támogatni akarja a művészeti praxisok sokszínűségét, amely igyekszik a társművészetek felé is nyitott platform lenni. Például legutóbb kortárs táncosokkal dolgozott együtt a MAMŰ.
– A mostani kiállítást az egykori Marosvásárhelyi Műhely megalakulásának 35. évfordulójára szervezitek. Mire számíthatunk, mit láthatunk, ha ellátogatunk a tárlatra?
– A kiállításon 69 képzőművész munkáit láthatják az érdeklődők, így változatos anyaggal találkozhatnak. Egy olyan reprezentatív keresztmetszet lesz látható, amely nem fedi le ugyan teljesen a MAMŰ tagjainak művészeti tevékenységét, de jól érzékelteti a különböző alkotói attitűdöket. A festmények, grafikák, plasztikák mellett, video-munkák, intermediális alkotások és installációk is láthatóak lesznek. Az érdeklődők találkozhatnak marosvásárhelyi művészek munkáival is. Többek között Mana Bucur installációjával, illetve ott lesz Nagy Dalma egyedi technikával készített papír munkája. Rajtuk kívül például Szabó Zoltán (Judóka), valamint a Szovátán élő Kuti Dénes és Gyarmathy János munkáival is találkozhatnak az odalátogatók.
– A kiállítás az Idő-függések címet viseli, gondolom a 35 éves jubileum okán. Mégis, miért épp ez a cím?
– A cím maga is az elmúlt 35 évből táplálkozik. Az évforduló kapcsán történő emlékezést, a jelent is elemző és a jövőbe is előretekintő karakterre utal. Ez a hármasság hozza létre az idő-függéseket, elgondolkodtat, hogyan is épülnek egymásra, hogyan függ egymástól a múlt, a jelen és a jövő, illetve, hogy mi hogyan függünk az időtől. Érdekes a kiállítás anyagának felépítésében, hogy vannak olyan alkotások, amelyek csak az időfonal mentén bonthatóak fel, de vannak olyanok is, amelyek csak a függés és ennek szinonimáival – a kapcsolatok, a párhuzamosságok, az össze fonodások és egymásra épülések – felől közelítődnek meg, erre reflektálnak.
Máthé Kincső
vasarhely.ro,

Román védelmi miniszter: lehet tüntetni, de nem az alkotmány első cikke ellen
A román alkotmány biztosítja a gyülekezési jogot azoknak is, akik az autonómia jelszavával akarnak utcára vonulni – jelentette ki kedden Mircea Dusa román védelmi miniszter.
A politikus a március 10-ére Marosvásárhelyre tervezett autonómiatüntetésről nyilatkozott az erdélyi városban.
Ugyanakkor a miniszter hangsúlyozta: bár az alkotmány szavatolja a szólásszabadságot és a gyülekezéshez való jogot, senki nem tüntethet az alkotmány első cikke ellen, amely kimondja, hogy Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt hirdetett tüntetést Székelyföld autonómiája mellett, a kezdeményezést a Magyar Polgári Párt (MPP) is támogatja.
Izsák Balázs, az SZNT elnöke az erdélyi magyar történelmi egyházakhoz, a magyar pártokhoz és szervezetekhez intézett felhívásában javasolta, legyen március 10. a Székely Szabadság Napja, és ebből az alkalomból vegyenek részt egy közös, a Székelyföldnek területi autonómiát követelő megmozduláson Marosvásárhelyen.
Biró Zsolt, az MPP elnöke kedden kijelentette: a megmozdulásnak azt az egyértelmű üzenetet kell küldenie a román kormánynak, hogy a tervezett régióátszervezés csak Székelyföld területi egységének megőrzésével lehetséges. Az MPP korábban közleményben ítélte el Victor Ponta miniszterelnök azon kijelentését, miszerint a régiók tervezett újraszervezésekor “fel sem merül egy Hargita, Kovászna és Maros megyéből álló régió” kialakítása.
Dusa szerint a régiók határainak megrajzolásakor a gazdasági és nem az etnikai szempontokat kell figyelembe venni “függetlenül attól, hogy mit mondanak egyesek Csíkszeredában, Kovásznában vagy Marosvásárhelyen”. Dusa szerint sem alkothatna egy különálló régiót a magyarok által többségben lakott Hargita, Kovászna, valamint Maros megye, mert ez nem lenne előnyös gazdasági szempontból az ott élők számára.
erdon.ro,

Vásárhelyi RMDSZ: átvágták a gordiuszi csomót
Többszöri halogatás után újjászervezi marosvásárhelyi szervezetét az RMDSZ, mert sorra bukta el a választásokat a Maros-parti városban. A döntést Markó Béla szenátor már az év végi SZKT-beszédében sürgette, a városi körzetek azonban igazságtalannak tartották nyilatkozatát. Cseke Péter Tamás az érintett politikai szereplők véleményét ütköztette.
Teljes egészében felszámolta és újjászervezi a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezetet a Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöksége. A döntés értelmében megszűntek a régi szervezet városi körzetei, testületei és tisztségei, helyüket az átszervezés feladatával felruházott bizottság vette át. Az ügyvezető elnökség tulajdonképpen a Területi Állandó Tanács (TÁT) tavalyi határozatát juttatta érvényre. Miután ugyanis Marosvásárhelyen az RMDSZ-nek 2012-ben már harmadik nekifutásra sem sikerült megnyernie a polgármester-választást, a helyi tanácsban kisebbségbe került a frakció, elveszítették a megyei tanácselnökséget, a TÁT bizottságot állított fel a kudarc okainak elemzésére. Ez a testület már akkor megállapította, hogy a marosvásárhelyi szervezet megérett az újjászervezésre, az erről szóló határozatot azonban tavaly felfüggesztették. Elérkeztek a decemberi választások, és jött az újabb kudarc: a marosvásárhelyi választókerületben induló Frunda György szenátor elvesztette mandátumát.
A szervezet felszámolásának előzményéhez tartozik, hogy Markó Béla szenátor a Szövetségi Képviselők Tanácsának múlt év végi, választási eredményeket elemző ülésén kijelentette: „Ahol jók az eredmények, ott elismerjük a munkát, ahol pedig olyan rossz, mint Marosvásárhelyen, ott a városi RMDSZ-nek mennie kell már tegnaptól és nem holnaptól!” A városi RMDSZ-körzetek elnökei ezt zokon vették, és év elején nyílt levélben tudatták a volt szövetségi elnökkel: igazságtalannak tartják az állásfoglalását.
Markó: radikális változásra van szükség „Mindannyian egyetérthetünk abban, hogy a választások után összességében is értékelni kell az eredményeket, és választókerületenként is el kell végezni az elemzést. Aki jól teljesített, annak az eredményét méltányolni kell, aki rosszul, ott le kell vonni a megfelelő következtetést” – jelentette ki az SZKT-ülésen mondott beszéde kapcsán az Erdélyi Riportnak Markó Béla. Leszögezte: nagyon rossz választási eredmény esetén elengedhetetlen az adott RMDSZ-szervezetben a radikális változtatás. „Márpedig Maros megyében van olyan választókerület, ahol nagyon jól teljesített az RMDSZ, és van olyan kerület, nevezetesen a marosvásárhelyi, amelyik nagyon rosszul teljesített” – fogalmazott a politikus. Ez Markó szerint nem szubjektív megítélés kérdése: Marosvásárhelyen az RMDSZ szenátorjelöltjére a választók 39 százaléka szavazott, pedig a városban a magyarság aránya 45 százalék körüli. Ugyanilyen rossz volt az eredmény az önkormányzati választásokon az RMDSZ-es polgármesterjelölt és a tanácsosi lista esetében. „Nyáron az a döntés született, hogy a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezetben teljes tisztújítás lesz, ezt végül halogatták azzal az indoklással, hogy a parlamenti választások előtt nem lenne hasznos a változtatás. Nekem akkor is az volt a véleményem, hogy éppen a parlamenti választások érdekében kellene végrehajtani a tisztújítást, most pedig látom, hogy a körzeti elnökök mentségeket keresnek ahelyett, hogy tudomásul vennék: Marosvásárhelyen az RMDSZ nem érte el azt az eredményt, amelyet elérhetett volna, és amelyet más választókerületben sikerült elérni” – jelentette ki Markó utalva arra, hogy saját választókerületében, a Nyárád mentén nagyon jó választási eredményt sikerült elérni. „És tudom, hogy e mögött milyen munka van” – tette hozzá.
Gál Éva: önzetlenül dolgoztunk „Az SZKT-n bennünket ok nélkül lehordtak, gondolhatja, hogy esik, amikor több mint húsz éve dolgozunk ingyen és bérmentve, és azt üzenik, tűnjünk el a színről, nem holnap, hanem már tegnap” – jelentette ki az Erdélyi Riportnak Gál Éva körzeti elnök, a Markó Bélához címzett nyílt levél egyik aláírója, akit a városi körzetek felszámolásának bejelentése előtt kerestünk meg. Szerinte a volt szövetségi elnök azért volt igazságtalan velük szemben, mert a helyhatósági választások alkalmával az országos vezetőség a marosvásárhelyi eredményeket jónak találta, és abban az értékelésben, amelyet a városi szervezettel csupán az októberi hónapban közöltek, az áll, hogy a megyében mindössze 16 olyan RMDSZ-szervezet van, amely a 2008. évi választásokhoz viszonyítva jobb eredményt ért el. Gál Éva sérelmezte, hogy ennek ellenére a megyei szervezet bizottságot hozott létre a városi szervezet átszervezésére. „Ezt a bizottságot mi nem fogadjuk el, már csak azért sem, mert ilyen bánásmódra nem szolgáltunk rá, mint ahogyan a szenátor úr irányunkban tanúsított viselkedését sem vagyunk hajlandóak elfogadni. Ingyen, önzetlenül dolgoztunk ezért a szervezetért éveken keresztül” – emlékeztetett a körzeti elnök. Frunda György mandátuma elvesztésének szerinte az is az oka, hogy a parlamenti választások előtt rendelkezésükre álló nagyon rövid időszakban egy olyan tömeget kellett mozgósítani, amelyet negatívan érintettek a Boc-kormány RMDSZ-támogatással hozott megszorító intézkedései. Emellett Gál Éva szerint Markó megfeledkezik arról, hogy a városban már csak papíron 45 százalék a magyarság aránya, sokan falura költöztek, és bérbe adták a marosvásárhelyi lakásukat. „Csak az én lépcsőházamban három ilyen család van” – jelentette ki.
Benedek István: érthető a körzeti elnökök elégedetlensége Benedek István, a városi RMDSZ-szervezet elnöke sok mindenben egyetért Gál Évával. „Érthető a körzeti elnökök elégedetlensége, hiszen még az RMDSZ egyik főtitkárhelyettese is elismerte a választási eredményeket kiértékelő kerekasztal-beszélgetésen, hogy Marosvásárhelyen jó volt a mozgósítás. Olyan emberek vannak a városi szervezetben, akik keményen dolgoztak ezért. Jó szándékkal, önzetlenül végezték ezt a munkát, bár lehet, hogy nem mindig jól” – fogalmazott az Erdélyi Riportnak a városi elnök, akit szintén a városi körzetek felszámolásának bejelentése előtt kerestünk meg. Benedek is úgy látja, hogy Marosvásárhelyen változtak az etnikai arányok, nem lehet azzal a taktikával választásokat nyerni, mint a Székelyföldön. „Ezt valószínűleg Markó Béla is tudja” – jelentette ki. Szerinte a gyenge választási eredményekhez hozzájárultak a magyarságon belüli belharcok, azok a tavalyi viták, hogy ki legyen a marosvásárhelyi magyarok polgármester-jelöltje, illetve hozzájárult az is, hogy az RMDSZ korábbi kormányzati szereplése idején csökkentették a közalkalmazottak fizetését. „Számtalan szemrehányó levelet kaptam a tagságtól, amelyben a bérlevágásokra panaszkodtak. Mi ezt igyekeztünk elmagyarázni a kampányban, ám nem mindig sikerült” – nyilatkozta Benedek, hozzátéve: áll elejébe a leváltásának, a négyéves mandátuma amúgy is hamarosan lejárt volna.
Brassai Zsombor: felháborító a Markóhoz címzett levél Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ-szervezet szervezési alelnöke szerint felháborító a Markóhoz címzett nyílt levél hangneme és a körzeti elnökök magatartása. „A volt szövetségi elnök beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy Marosvásárhelyen gondok vannak a szervezeti életben, amit elodázhatatlanul orvosolni kell. Megállapításai alapos kivizsgálásokon és elemzéseken alapszanak” – jelentette ki az Erdélyi Riportnak. Emlékeztetett arra, hogy a tavaly létrehozott bizottság is megállapította, a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezetet át kell szervezni, és ez csak a közelgő parlamenti választások miatt nem történt meg. „Ezt a bizottságot jómagam vezettem. Kiderült például, hogy az esetek többségében már nem létezik tagnyilvántartás, az úgynevezett körzeti választmányok tisztségviselők hiányában megszűntek, illetve a legtöbb esetben nincs semmiféle szervezeti tevékenység” – magyarázta. Brassai Zsombor elismerte, hogy a körzeti elnökök ingyen, önzetlenül végezték munkájukat, ám úgy fogalmazott: „a jó szándék nem helyettesítheti a profizmust”. Így történhetett meg szerinte az, hogy 2008-tól kezdve az RMDSZ polgármester- és parlamenti jelöltjeinek minden egyes választáson úgynevezett „külsős” kampánystábokat kellett bevonniuk, mivel az erejét vesztett szervezet alkalmatlan volt eredményes kampánytevékenység lebonyolítására. „Nem vall a körzeti elnökök bölcsességére, hogy a kritikát ennyire indulatosan fogadják. Senki nem akarja őket kompromittálni, bosszúról sincs szó, de ha egyszer valami nem működik, azon javítani kell” – jelentette ki a szervezeti alelnök.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Pál-Antal Sándor akadémikus és Simon Zsolt történész szerkesztésében a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában megjelent A Maros megyei magyarság történetéből című, az adott vidéken élő magyarság múltjának sokoldalú feltárását és közkinccsé tételét szolgáló munka harmadik kötete.
A tizenhat szerző közül három sepsiszentgyörgyi: Boér Hunor, a Székely Nemzeti Múzeum könyvtárosa A Magyar Autonóm Tartomány Múzeumainak Kollektív Tanácsa (1956–1957), Csáki Árpád történész Kendi János, Apafi Mihály fejedelem ítélőmestere (1661–1677) és Szekeres Attila István heraldikus Címeres emlékek Radnóton című tanulmánnyal szerepel a kiadványban.(Madarasi)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Frunda után az élet
Forrong az élet Marosvásárhelyen. A városi RMDSZ-szervezet kampányeredménytelensége miatti elégedetlenség legutóbb Markó Béla hangján szólalt meg. Talán mert az exelnök mondandója még mindig jól rezonál. Rendcsinálás lesz, s ha már ők is úgy gondolják, akkor bizonyára meg is van rá minden ok.
Mert az RMDSZ-en kívüli világ szerint már régen megérett a helyzet a változásra. Nem valamilyenre, hanem lényegire. Az utóbb választási ciklusok „frontvárosbeli” vereségei ugyanis régóta üzennek. Eddig senki sem figyelt rájuk. Most mintha. Bár a kép még mindig erősen áttűnéses. Például a Frunda-ügy miatt. Az ex-szenátor miniszterelnöki tanácsossá való buktatása szinte kéri a párhuzamot Szász Jenő, az MPP exelnöke intézetvezetői felkenésével: a parkolópálya irányába mutatnak. A választási kampány idején elkövetett voluntarista akcióival Frunda nem egyszer verte ki a biztosítékot az RMDSZ-főtitkárságon, ám háborúban csak kivételesen nagy bűnök miatt állítanak főtisztet kivégzőosztag elé. Az ingatag identitású román hölgyek sztárügyvéd államelnökjelöltje egyébként is védettnek számított. Mögéje felsorakozott a vásárhelyi kemény mag, amely attól a zsarolásba hajló intéstől sem riadt vissza, hogy bármilyen felső beavatkozás esetén testületileg visszalép a választásoktól. És ha igen, az RMDSZ versenyképes jelöltgárda nélkül marad Marosvásárhelyen. A parlamenti választások előtti vásárhelyi hangyabolyba tehát csak igen magas rizikófaktor mellett lehetett belenyúlni, s ezt Kelemen Hunor – akiről két változat is keringett: vagy nem mer, vagy még nem akar beavatkozni – is pontosan érzékelte. Mint ahogy bizonyára azt is, hogy túl sokáig már nem lehet halogatni a dolgot, hiszen egyre nehezebb elmagyarázni a generációs átlényegülésen átesett Székelyföldön, hogy Marosvásárhelyen miért is nem kerülhet sor fiatalításra. Frunda választási bukása ezért is jött kapóra, hiszen immár az élet – a nagy forgatókönyvíró – nyújtott segédkezet a változások elindításához.
Frunda persze még Ponta előszobájában is sokat árthat a romániai magyarságnak, de legyünk azért optimisták: valami elkezdődött. Valami, ami közelebb vihet akár a reménybeli új magyar politikai egység kialakításához is. De ahhoz feltétlenül, hogy belátható időn belül a vásárhelyi magyarság kevésbé érezze magát elfoglalt szülők melletti elhanyagolt gyereknek. És talán még ahhoz is, hogy lassan kialakulhasson egy olyan magyarcentrikus városvezetési koncepció, amelyre az elmúlt évtizedekben nem jutott idejük a bukaresti teendőkkel elfoglalt politikusoknak.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Ujjat húztak Markóval – ők bánják
Talán még a legvérmesebb RMDSZ-hívek sem tagadják, hogy a decemberi parlamenti választás nem úgy alakult, ahogyan azt a nyári helyhatósági megmérettetés után támadt hurráoptimizmusukban várták. Igencsak rezgett a léc, s ezen az a tény sem változtat sokat, hogy végül mégiscsak összejött a bűvös öt százalék. Igaz, hiába volt az USL-lel kötött titkos paktum, a kormányzásba nem vették be a szervezetet.
Markó közben nekirontott a vásárhelyi szervezetnek, mondván, hogy a választási eredmények miatt meneszteni kellene a vezetőket, méghozzá azonnal. Egyébként alig fél esztendeje, hogy egyszer már nekifutottak az átszervezésnek, de a választási kampány miatt nem fejezték be. A városi RMDSZ-ről tudni kell: mikor Borbély Lászlónak, mikor másnak volt szálka a szemében. Ezúttal azonban nem várt ellenállásba ütköztek az országos vezetők, hisz hat körzet január 2-án nyílt levélben ellenezte a markói szándék érvényesítését. Az események alakulása újfent bebizonyította: széllel szemben nem lehet... Alig öt nappal az ominózus tiltakozó nyílt levél után megszületett a megyei szervezet döntése: 7-étől kezdődően megszüntette a városi RMDSZszervezetet. A történtek egyáltalán nem előzmény nélküliek, hisz azt a 90-es fekete március után is szétkergették már.
Mindenesetre manapság nem túl gyakori, hogy valakik szembehelyezkedjenek az országos vezetőkkel. Már nagyon régen fordult elő, hogy valamely helyi szervezet ki merjen állni a maga igaza mellett, talán akkor történt meg utoljára, amikor még az önkormányzati modelltől volt hangos az erdélyi magyar sajtó, s belső választásokat követeltek a merészebbek.
Amint a pártosodás útjára lépett az alakulat, s kezdett kizárólag a kormányzás bűvkörében élni, elszoktak az önálló gondolkodástól, cselekvéstől az emberek.
Ahogyan teltek-múltak az évek, egyre távolabb sodródott a szervezet az esetleges belső megújulás lehetőségétől. Pedig változás, a mellény újragombolása nélkül szinte lehetetlen lesz visszatérni a helyes útra, a kezdeti célokhoz. Kérdés: egyáltalán akar-e bárki is visszakanyarodni oda? Ha nem, akkor továbbra is marad minden a régiben, s egyre távolabb kerülünk mind az önrendelkezéstől, mind az önálló állami magyar tannyelvű tudományegyetemtől, illetve a vásárhelyi orvosi egyetem magyar tagozatától. Amiként a Kossuth utcától, valamint a Bernády iskolától is – hogy csak a vásárhelyiek otthonosságérzetét jelentősen befolyásoló tételeket soroljam.
S ha így lesz, akkor négy esztendő múltán már túl magasnak bizonyulhat ama léc...
Szentgyörgyi László
Vásárhelyi Hírlap

Megemlékezés: máig érezzük a Don-kanyari veszteséget
A Don-kanyari offenzíva 70. évfordulójára emlékeztek szombaton Marosvásárhelyen a római katolikus temető bejáratánál álló, Bocskai Vince által készített emlékmű előtt.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete, a Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport és a Csíkfalvi Polgármesteri Hivatal közösen szervezte az idei megemlékezést, amely január 12-én, szombaton 10 órakor kezdődött, ahogy Ábrám Noémi műsorvezető fogalmazott: „percre pontosan akkor, amikor 70 évvel ezelőtt megkezdődött az offenzíva a magyar csapat ellen".
A csittszentiváni Shalom kórus Szász Emese karvezető irányításával kezdte a rendezvényt, amelyet a különböző felekezetű lelkészek igehirdetése követett. Radnóthi Szakács Albert római katolikus, Ötvös József református, Nagy László unitárius és Papp Noémi evangélikus lelkipásztor emlékezett a Don-kanyarban elesettekre, magyarokra, románokra, zsidókra, katolikusokra, reformátusokra, unitáriusokra, lutheránusokra, mindazokra, akik értelmetlen halált haltak hazájuktól távol, ott „ahol nekünk nem voltak szántóföldjeink, erdeink, falvaink és házaink, amelyeket meg kellett volna védeni".
Közel 150 ezer magyar katona esett el, egészséges férfiak, akiknek a halála miatt nem születtek gyermekek, és ez kihatással van mai napig a magyarság demográfiai mutatóira. „Tudjuk, de nem értjük" – mondta Ötvös József, hozzátéve, hogy „már nem haragszom azokra az orosz katonákra, akik családjaikat, templomaikat védték meg, de még mindig fáj az ott elesett magyar katonák emléke".
Nagy László az emlékezés jelentőségét emelte ki. Mindig kell hogy legyenek olyanok – mondta, akik vállalják a múltat, akik nem felejtik el a történelmet.
Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke ismertette a római katolikus temetőben álló Don-kanyari emlékmű történetét, azt, hogy az EMKE kezdeményezésére megalakult egy emlékbizottság, amely javasolta többek közt egy emlékmű felállítását, a megemlékezések megszervezését, a még életben levő túlélők felkutatását és az 1943. január 12-én történt tragikus események, illetve az azt megelőző ok-okozatok kutatását, felderítését, tudományos konferenciák szervezését. Az emlékbizottság tíz éve kezdte el a munkáját, az emlékmű felavatására 2005. májusában, a Magyar Hősök Napján került sor.
A megemlékezésen jelen volt és ünnepi beszédet mondott Dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai konzulja is.
A január 12-i megemlékezés mellett az EMKE tavaly kezdeményezte egy emléktúra megszervezését is. Az idén újból sor került az emléktúrára, a résztvevők Marosvásárhelyről Csíkfalvára mentek, hogy vasárnap délelőtt a helyi református templomban folytassák a megemlékezést.
Maszol.hu,

A megkerülhetetlen tényező
MAMŰ-tárlat Marosvásárhelyen!
A MAMŰ legendává érett – a város (képző)művészeti berkeiben mindenképp. Hiszen azt valószínűleg a Marosvásárhelyi Műhelyt takaró betűszó fedte képzőművészeti csoportosulás alapítói, tagjai sem gondolták volna, hogy a 35 évvel ezelőtt, a kommunista diktatúra szocreáljával szembeni ellenállásként létrejött avantgárdista csoport olyan "iskolává" válik, amely ma is létezik, alkot, nevét az egyetemes magyar képzőművészet jegyzi.
Igaz, hogy a diktatúra ellehetetlenítette, majd szétzúzta a csoportosulást, igaz, hogy tagjainak nagy többsége emigrációba kényszerült, de az is igaz, hogy a MAMŰ a kilencvenes évek elején Magyarországon újjáalakult (mint Ma születő Művek), és nívós galériával rendelkezik, tagjai folyamatosan kiállítanak. A mozgalom újjászületett. És most, alapításának 35. évfordulója alkalmából átfogó, páratlanul gazdag anyagú tárlatot szervezett Marosvásárhelyen, egykori "szülővárosában".
Az Idő-függések című kiállítás megnyitójára péntek délután 5 órától a Bernády Ház földszinti galériáiban, 6 órától pedig a Kultúrpalotában került sor. A tárlat megosztott anyaga e két helyen lelt otthonra, a Baross Gábor utcai kiállítóteremben házigazdaként Nagy Miklós Kund fogadta az igen szép számban megjelent közönséget. Mint azt a Bernády Házban, a MAMŰ-alapítótag Elekes Károly A gyűlésnek vége című, székekből álló installációja mellett helyet foglaló publikumnak elmondta, régóta esedékes a MAMŰ itthoni, újbóli bemutatkozása. – Olyan alkalom ez, amelynek során nemcsak az újabb alkotásokat mutatja be a csoportosulás, hanem azt is láthatjuk, hogyan változott az eltelt évek, évtizedek alatt. Ez a MAMŰ nem az egykori, vásárhelyi MAMŰ: sok olyan alkotó csatlakozott hozzá, aki megalapításakor még meg sem született. A csoport bővült, de most is ugyanolyan kísérletező kedvű művészekből áll, mint egykoron. Akkor, amikor Ágoston Vilmos kitalálta a hivatalosan sohasem használt betűszót – hiszen a diktatúra funkcionáriusainak korában csak Atelier műhely 35-nek nevezték őket.
A Kultúrpalotában folytatódó, telt házas tárlatnyitó ünnepségsorozaton elsőként Mana Bucur, a Képzőművészek Országos Egyesülete Maros megyei fiókjának elnöke szólt az egybegyűltekhez, majd Szűcs György, a budapesti Szépművészeti Múzeum Magyar Nemzeti Galériájának főigazgató-helyettese olvasta fel az objektív okok miatt hiányzó Vécsi Nagy Zoltán művészettörténésznek a tárlatnyitóra írt méltatását. Mint az a tanulmányszerű méltató beszéd során elhangzott, a kiállítás-sorozat első programpontja a vásárhelyi tárlatnyitó. Szó esett a MAMŰ múltjáról, a megalakulásához vezető előzményekről, az ötvenes évekbeli elnyomásról és a hetvenes évek hazai avantgárdjának változásigényéről. – A MAMŰ új szellemiséget jelentett, modern művészetet a fokozódó elnyomásban és gazdasági romlásban, a lelki és egzisztenciális kényszer alatt születő hivatalos művészet mögött. Tagjait a szabad és színesebb nyugati kultúra érdekelte, e képzőművészeti szubkultúrán belül pedig egyre terjedt az információigény, amely új folyamatot indított el. A nyugati szabadság bűvköréből fogant ez a művészet, amely spontánul szerveződő összejöveteleken, közös eseményeken jelent meg, Erdély nagyobb városaiban szinte egyszerre. Marosvásárhelyen ez a felzárkózási törekvés volt a legerősebb. Át kívánt lépni az országhatárokon – a szellem erejével. A MAMŰ tagjai egy új esztétika megszületését jósolták. Tagjai szinte kizárólag mind magyarok voltak, a csoportot néhány kiállítás után a hatalom ellehetetlenítette. 1983-ban, Elekes Károly kivándorlása idején elégették a dokumentumokat, a művészek nagy többsége emigrált. A menni vagy maradni kérdésköre számos képzőművészeti alkotás alaptémájává vált. Magyarországon, Szentendre sajátos művészeti környezetében lelt új otthonra a társaság, akkor és ott sorolták be az addig sohasem dokumentált csoportot egy új egységbe. 1991-ben a MAMŰ hivatalosan is intézményesedett, most pedig egy 30 és 90 fő közötti, Magyarországon kívül és belül élő csoportosulást fed a név, egy változatos, sokszínű és láncreakció-szerűen gyarapodó társaságot, amely a magyar művészeti élet megkerülhetetlen tényezőjévé vált – hallottuk a méltató beszéd során. Munkáikat most a Kultúrpalota és a Bernády Ház földszinti galériáiban bárki megtekintheti.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely),

Főhajtás a Don-kanyari áldozatok emléke előtt
Szombat délelőtt közel százan gyűltek össze a marosvásárhelyi katolikus temető bejáratánál álló emlékműnél, hogy fejet hajtsanak a szinte percnyi pontossággal 70 évvel azelőtt zajlott Don- kanyari offenzíva magyar áldozatainak emléke előtt.
Az EMKE Maros megyei szervezete tizenegy éve indítványozta, hosszú évtizedek kényszerhallgatását követően, a megemlékezést a magyar történelem egyik legtragikusabb eseményére, a második világháborúbeli Don-kanyari offenzíva áldozataira. Ezen kezdeményezés keretében állították fel az emlékművet, Bocskay Vince szobrászművész alkotását, és a kutatómunka eredményeképpen ötszázhetvenhét fős listát állítottak össze azokról, akik Maros megyéből kerültek a Don-kanyarhoz, ott meghaltak, eltűntek vagy megsebesültek.
Félmillió magyar gyermek nem születhetett meg
A szombati megemlékezésen elsőként Ábrám Noémi műsorvezető szólt az egybegyűltekhez, majd a történelmi egyházak képviselői vették át a szót. Radnóti-Szakács Albert római katolikus plébános imájában azt kérte, hogy a Don- kanyarnál elesett halottaink áldozata minket, a magyar nemzetet hazaszeretetre, a hazánk iránti hűségre buzdítson. Ötvös József református lelkipásztor rámutatott, a Don-kanyarban 147 ezer magyar katona esett el, mind egészséges, életerős férfiak. Ha figyelembe vesszük, hogy abban az időben a családokban átlagban három-négy gyerek született, ez azt jelenti, hogy ötszázezer magyar élet emiatt nem születhetett meg, ami nemzetünk történetében pótolhatatlan veszteséget jelentett. Nagy László unitárius főjegyző örömmel állapította meg, hogy az előző évekhez viszonyítva jóval többen jöttek el a megemlékezésre, ami azt jelenti, hogy kezdjük félelmeinket legyőzni és bátran vállalni történelmünket – fogalmazott a főjegyző. Papp Noémi evangélikus lelkész az összegyűltekkel közösen imádkozott a hősi halált halt magyarok lelki üdvösségéért.
Vannak fiatalok, akik továbbvigyék az emlékezés hagyományát
Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei elnöke, az emlékműállítás és a megemlékezések kezdeményezője beszámolt az utóbbi évek eredményeiről, az emlékműállításról, a katasztrófát túlélők felkutatásáról, valamint a további tervekről is.
– Álmodunk mi is, ahogyan a Don-kanyarban harcoló honvédek, hiszen mínusz negyven fokban a lövészárokban csak két mozgatórugó volt számukra: egyrészt az éhség legyőzése, másodsorban pedig a honvágy – mutatott rá Ábrám Zoltán. Hangsúlyozta, örömmel tölti el, amikor látja, hogy vannak lelkes fiatalok, akik az emlékeket éltetni akarják, és felvállalják a hagyományőrző munka folytatását.
Dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja kiemelte, a magyar katonák magatartása, helytállása példamutató mindannyiunk számára, hiszen hazaszeretetből, bátorságból, emberségből jelesre vizsgáztak.
László Márton történész szóvá tette, hogy az elmúlt évek során végzett kutatómunka eredményeképpen csupán Maros megyében sikerült azonosítani több mint ötszáz személyt, akik a Don-kanyari harcokban részt vettek. Többségük sajnos már nem él, ezért fontos, hogy áldozatuk az utókor emlékezetében megmaradjon. Benkő József történész szintén a hagyományőrzés fontosságát hangsúlyozta, majd a jelen lévők elhelyezték a koszorúkat az emlékmű talapzatán.
A megemlékezést követően a résztvevők egy része emléktúrára indult, gyalogosan tették meg a Somostető – jeddi erdő – Terebics- tető – Csíkfalva útvonalat, majd a nyárádmenti községben folytatták az emlékezést a Don-kanyari áldozatokra. Húsz kilométert gyalogosan megtenni a csípős hidegben – bizonyára sokakat elrettent már a gondolat is, viszont a résztvevők úgy érezték, legalább ennyivel adózzanak azoknak a magyar katonáknak az emléke előtt, akik mínusz negyven fokban szenvedtek a harcmezőn.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely),

Forradalom és rendszerváltás Marosvásárhelyen I.
Az új vezetőség összeállításánál már az első órákban figyelembe vették a város etnikai szerkezetét. Ebben közrejátszott az is, hogy a gyárakból nagy számban voltak jelen a tüntetéseken a magyar munkások.
A nyolcvanas évek második felében Marosvásárhelyen és Maros megyében a kialakult gazdasági és politikai helyzet miatt általános rossz hangulat uralkodott. A megye és a város magyar lakossága, a magyarságnak a politikai, gazdasági életből történő fokozatos kiszorulása miatt kétszeresen is elnyomva érezhette magát. A város magyar közösségében általános csüggedés, kiábrándultság, esetenként veszélyérzet volt érzékelhető, és jelentősen fokozódott a (legális vagy illegális) kivándorlási szándék.
A temesvári eseményekről szóló nem hivatalos hírek hamar megérkeztek Marosvásárhelyre. A levegőben ott vibrált valami feszültség. A bátrabbak baráti, szakmai körökben viszonylag nyíltan hangoztatták véleményüket, az óvatosabb személyek csak suttogva adták tovább a rendelkezésükre álló híreket. December 17-én több katonai egységet, így a marosvásárhelyieket is, riadóztatták. A módszerek helyi szinten is kísértetiesen hasonlítottak azokhoz az eljárásokhoz, amivel a pártvezetés szokás szerint reagált különböző kiélezett helyzetekben:
a mozgósítás és az ideológiai indoktrináció ötvözése.
A diktatúra közvetlen kiszolgálói és követői december 18–20. között félelemből vagy meggyőződésből, az önámítás utolsó erőforrásait felélve ismételten kifejezték lojalitásukat Nicolae Ceauşescu rendszeréhez. December 20–21-én több intézményben és vállalatnál is elítélő gyűléseket szerveztek, amelyeken a jelenlevők (sokszor nem túl nagy lelkesedéssel) elítélték a temesvári eseményeket.
A helyzet rendkívül feszült volt. A gazdasági megszorítások, a kialakult nemzetközi- és belpolitikai helyzet téves lereagálásának következményei a társadalmi tűréshatárt súrolták. A különböző váltásokban, munkacsoportokban a vezető hangadók már nyíltan beszéltek az esetleges megmozdulások lehetőségéről.
Szintén december 21-én, a reggeli órákban a marosvásárhelyi katonai parancsnokok utasítást kaptak arra, hogy vezényeljenek ki csapatokat a város különböző pontjaira és akadályozzák meg, hogy a tüntető csoportok eljussanak a városközpontba, a megyei pártszervezet székházához. A pártszékházat és a városközpontban levő intézményeket a különböző katonai és rendfenntartó alakulatok együttesen biztosították.
December 21-én délelőtt 11 óra körül az Imatextől a munkások egy része a központ felé indult. Az váltotta ki az első ellenállást, hogy alá akarták íratni velük a temesvári megmozdulásokat elítélő nyilatkozatot.
Újabb tüntetők csatlakoztak hozzájuk az IRA-tól és a Metalotechnicától. Az Imatextből érkező hírekre reagálva a pártvezetés a gyár irányába küldött két autó Securitatés kiskatonát és milicistát lőszer nélkül. A parancsokat a megyei pártvezetés telekonferencián kapta meg. A rendőrségnek még ekkor sem kommunikálták le hivatalosan, hogy valójában mi is történt Temesváron. A karhatalmi szervek és a pártvezetés megpróbálta rávenni az embereket arra, hogy menjenek haza. A tömeg egy része szétszóródott, egy kemény, kb. ezres mag viszont a járdákon túljutott a kordonon, amelyet időközben vissza is vontak a város központjába. A tömeg végül a katona- és rendőrkordonnal védett megyei pártbizottság elé érkezett, ahol követelte, hogy a megyei első titkár, Viorel Igreţ tárgyaljon velük.
Estére a tömeg megfogyatkozott. Ennek a hatására néhány vezető úgy döntött, hogy megpróbálnak újabb embereket toborozni a lakónegyedekből. A „toborzó menetből” a város központjába visszatérő tömeget katonai- és rendőrkordon fogadta. A karhatalmi szervek néhány embert kiemeltek és elszállítottak, majd könnyfakasztó gránátokkal és vízágyúval próbálták szétoszlatni a tüntetőket.
Este kilenc körül eldördültek az első lövések.
Egyes visszaemlékezések szerint a Grand szálló, a Kultúrpalota és a Posta épülete környékén 70-80 tüntetőt tartóztattak le azon az estén. Többségüket rendőrség terepjárókba ültették és a Securitate épületébe szállították, ahol többüket bántalmazták.
A karhatalmi védelmi gyűrű egész éjszaka őrizte a pártszékházat. A helyi nómenklaturisták egy része és a bukaresti küldöttek a pártszékházban töltötték az éjszakát.
1989. december 21-én este hat marosvásárhelyi kapott halálos lövést: a 21 éves Adrian Hidoş, a 25 éves Hegyi Lajos, a 33 éves Pajka Károly, a 30 éves Ilie Muntean, a 33 éves Bodoni Sándor és a 38 éves Tamás Ernő. A megyei kórházban 18 sebesültet ápoltak, de ezek száma jóval nagyobb volt, a következményektől tartva sokan otthon látták el sebeiket.
A december 21-i marosvásárhelyi történésekről hivatalos jelentés készült, amely az eldördülő sortűz ellenére felmentette a hadsereg vezetőségét.
A katonai ügyészség meglátása szerint a karhatalmi szervek törvényszerűen jártak el, elsődleges szándékuk a tüntetők szétoszlatása volt, a karhatalmi szervek vezetői nem adtak külön tűzparancsot. A halálos áldozatokat követelő sortüzekre a helyzet okozta zűrzavarban került sor.
22-én reggel 6-kor a rendőrség újabb parancsot kapott, hogy le kell zárni a főteret, mert tüntetés lesz újra. A reggeli órákban valóban újra tüntetni indultak a munkások, ezúttal az előző napinál is nagyobb számban. Király Károly emlékirataiban azt írja, hogy őt több gazdasági egység (Ilefor, Bőrgyár, Konzervgyár) küldöttsége kérte fel, hogy csatlakozzon a tüntetőkhöz. Király elfogadta és a tömeggel együtt érkezett meg a központba.
Menet közben körvonalazódtak a tüntetők első kérései: Ceauşescu lemondása, a Securitate felszámolása, egyenlő bánásmód minden állampolgárnak nemzeti hovatartozástól függetlenül, általános sztrájk Ceauşescu bukásáig, szolidaritás Temesvárral. A tömeg több jelszavat skandált, többnyire román nyelven: Fără violenţă! (Erőszak nélkül), Vrem cu Timişoarara! (Temesvárral vagyunk), Noi suntem poporul! (Mi vagyunk a nép), Libertate! (Szabadságot), Jos Ceauşescu! (Le Ceauşescuval). A városközpontban Király Károly, Florian Aurel és több tüntető vezér rövid buzdító beszédet mondott.
Az új hatalmi szervek megválasztása, a helyzet normalizálódása, december 22–29.
A Marosvásárhely központjában kialakult feszült patthelyzet Ceauşescu futásának hírére oldódott fel. A diktátor meneküléséről szóló hír hallatára a helyi a pártvezetők zöme a pártszékház hátsó felén, a pártszállón keresztül, amint tehette, elhagyta az épületet. Akik maradtak, hangosítást szerveztek, beszélni szerettek volna a tömeggel.
12,30 körül a tüntetők egy része behatolt a pártszékházba, ahonnan könyveket, iratokat, képeket, pártcímereket dobáltak ki, amit a tömeg üdvrivalgás közepette fogadott, összetört, illetve meggyújtott. A véleményformálók, vezetők a Kultúrpalotába hózódtak vissza. Onnan beszédet intéztek a téren levő tömeghez és elkezdődtek az első tárgyalások.
A tömeg egy része a Securitate épületéhez vonult, hogy kiszabadítsa a foglyokat. Ott két részre szakadva vonultak az épület két bejáratához. A Securitate munkatársai, alkalmazottai különböző menekülési útvonalakon elhagyták az épületet. Az első szónoklatok du. kettő körül hangzottak el. Rövid beszédet mondott többek között: Făgărăşan Angela, Florian Aurel, Király Károly, Man Nistor, Sütő András. Királyt, aki fél háromkor intézett beszédet a téren levőkhöz, a tömeg hangos ovációval fogadta.
A 22-i eseményeknek két kiemelkedő fontosságú pillanata volt.
Az első a diktátor házaspár bukásának pillanata és megyei pártvezetés ebből bekövetkező hirtelen visszavonulása. A második fontos történés a kialakult politikai vákuum kitöltésének pillanata volt.
Délután kettő körül a tüntetők vezérei, szószólói mellé megérkezett egy etnikailag vegyes értelmiségi csoport, amelyik átvette az események irányítását: Király Károly, Sütő András, Man Nistor, Florian Aurel, Mihai Sin stb. Olyan személyekről van szó, akik kellő késztetéssel rendelkeztek és feljogosítva érezték magukat az előző rendszer bánásmódja miatt arra, hogy véleményt alkossanak, hogy beszéljenek a tömeghez, hogy befolyásolják az események alakulását.
A Kultúrpalotában így összegyűlt vezetők eldöntötték, hogy létrehozzák az első listákat az újonnan javasolt vezetőkről. Közös megegyezéssel (habár voltak őt ellenző szórványos bekiabálások is) végül Király Károlyt jelölték első számú vezetőnek, helyetteseinek pedig Man Nistort (egykori politikai fogoly) és a tüntető csoportok élén tevékenykedő Sorin Moldovant (a Vegyipari Kombinát munkása).
Az új szerv képviselői közölték Bukaresttel, hogy Marosvásárhelyen minden rendben van, stabil a helyzet. Ugyanazon az estén megszervezték az üzletek, intézmények védelmét is, amelyet trikolóros karszalagos forradalmárok láttak el. A lakosság a tömbházak védelmét szervezte meg egy esetleges, a civil lakosságot érhető támadás elhárítása végett.
Az új megyei vezetőség összeállításánál a jelenlevők már az első órákban figyelembe vették a térség és a város etnikai szerkezetét is.
Így, más magyarok által is lakott erdélyi nagyvárosokkal (Nagyvárad, Kolozsvár, Szatmárnémeti) ellentétben, Marosvásárhelyen többnyire a megyei nemzetiségi arányoknak megfelelően voltak jelen magyarok az új vezetőségben, és a megye élén is egy magyar nemzetiségű vezető állt.
Abban, hogy ez így alakult, szerepet játszott az a tény is, hogy a gyárakból nagy számban voltak jelen az utcákon, a tüntetéseken a magyar munkások.
A Maros megye élére álló új hatalmi szerv képviselői azonnal, feltételek nélkül elfogadták a Ion Iliescu köré csoportosuló új román vezetést. Király visszaemlékezése szerint, az új megyei vezetőség még aznap este találkozott a hadsereg, a rendőrség és a Securitate képviselőivel, ahol tisztázták a kialakult helyzetet, és azt is, hogy a bukaresti utasítások alapján a Securitate a hadsereg alárendeltségébe került.
Király beleegyezett abba is, hogy azok a securitatés alkalmazottak, akik veszélyeztetve érezték családjuk és önmaguk testi épségét, elmenekítsék a városból a családtagokat olyan településekre, ahol nem ismerték őket.
Másnap, december 23-án reggel zajlott le Marosvásárhely főterén, ahogy a korabeli sajtó nevezte, az első szabad népgyűlés, ahol több helyi vezető mondott beszédet. Délután ismét tanácskozásra ült össze az új hatalmi szerv, tisztázni a helyzetet és kiegészíteni a sorokat. Megalakult a Nemzetmegmentési Front Maros Megyei Ideiglenes Tanácsa (NMF MMIT).
A tanácsba a fontosabb gyárak, üzemek, intézmények, a hadsereg és a történelmi egyházak küldöttei kaptak helyet, ezek között természetesen nem hiányoztak az ún. önjelölt küldöttek sem. A rend és fegyelem megőrzése mellett az új hatalmi szervek legfontosabb feladata az volt, hogy biztosítsák a lakosság számára az alapvető életfeltételeket: melegítés, világítás, élelmezés. 23-án első lépésként megalakult a lakosság élelmezéséért felelős biztosság, kinevezték a mezőgazdaságért felelős munkatársakat és az orvosi ellátást koordináló munkacsoportot. A fenti bizottságok hatáskörébe tartozott a segélyszállítmányok rendszerezése és szétosztása.
23-án elkezdődött az üresen maradt városi vezetés megszervezése is. Első ízben a megmozdulások során keletkezett űrt betölteni kívánó értelmiségiek jelentkeztek, akik megalakították az ideiglenes városi tanácsot, egyelőre szakbizottságok felállítása nélkül.
A városi tanács első felállásban magyar többségű volt. 24-től a hadsereg képviselője, Ioan Judea ezredes töltötte be az elnöki tisztséget, Sanda Veronica Moldovan és Weszely Tibor voltak az alelnökök, a titkári pozícióba pedig Iuliu Suciut választották meg. 1990. december 31-én a kora délutáni órákban az NMF városi elnöke, Ioan Judea találkozott a rendőrség képviselőivel és bejelentette, hogy egyetlen rendőrt sem menesztenek, a problémás személyeket más vidékre helyezik.
A megye jövőjét illetően január 3-án került sor az első fontosabb politikai eseményre, a helyi vezető szervek újraválasztására. A december 22-én jellemző eufóriát felváltották a különböző érdekcsoportok és személyek közötti viták. A legfontosabb kérdés az volt, hogy ki örökli az időközben Bukarestbe, az NMF országos vezetésébe hívott Király Károly megyei elnöki tisztségét.
A hadsereg képviselői fontos pozíciókat követeltek maguknak, illetve felmerült az etnikai arányok kérdése is. A több órán át tartó vita után egyfajta kompromisszumos megoldás született. Király maradt elnöknek, de munkáját három alelnök hivatott segíteni. A hadsereg-pártiak viszont némi előnnyel zárták a szavazásokat, hisz országos szinten is egyedi módon Ioan Scrieciu tábornokot ún. első alelnöknek választották meg, Gâlea Valert és Kincses Elődöt pedig alelnöknek. Az első alelnöki tisztség azért volt fontos, mert Király távollétében gyakorlatilag Ioan Scrieciu állt a megye élén.
A megyei szervek összetétele a következőképpen alakult: Baculea Dan jegyző, Pop Dorel - Ifjúsági bizottság, Man Nistor - Oktatás és tudományért felelős bizottság, Virág György - Gazdasági bizottság, Mihai Sin Kulturális bizottság, Hârşan Viorel - Ökológiai bizottság és Jakabffy Attila - Kisebbségi bizottság.
Régi-új elit Maros megyében és Marosvásárhelyen
Romániában, így Maros megyében is a diktatúra szorítása miatt nem szerveződött meg egy jól körülhatárolt ellenzéki mozgalom. Többek között ennek tudható be az is, hogy a helyi pártvezetés összeomlását követő vákuumban egy viszonylag heterogén csoport jelentkezett, akik között az első fázisban megtaláljuk a tüntetők néhány vezéregyéniségét (Sorin Moldovan, Făgăraş Angela), illetve azokat a személyeket, akik erre a történelmi szerepkörre önkéntesen jelentkeztek: egykori politikai foglyok (Man Nistor), Ceauşescuval szembeforduló értelmiségiek, egykori nómenklaturisták (Sütő András, Király Károly).
Az idő múlásával, december 23-án ez a csoport kiegészült a különböző megyei gazdasági egységek, kulturális intézmények, egyházak és a hadsereg képviselőivel. Az első órákban, napokban a közös ellenségkép és a hatalomváltás okozta zűrzavar orvoslása fogta össze ezt a minden szempontból heterogén csoportot. A tüntető munkások vezérei és a gyárak küldöttei egyértelműen a technikai értelmiség felé billentette a mérleg nyelvét.
Nyilvánvaló volt, hogy a közvélemény kritikájának leginkább kitett megyei és városi tanácsba nem kerülhettek be elvileg olyan személyek, akik a közvélemény előtt is ismert vezető politikai tisztséget töltöttek be a Ceauşescu korszakban. Kivételt Király Károly, Sütő András vagy Ion Scrieciu jelentettek. Király és Sütő KB tag, illetve póttag volt, Scrieciu pedig vezető katonatisztként tagja volt a hatvanas évek végén a megyei pártbizottságnak. Sütő (aki január elején amúgy is lemondott) és Király esetében a nemzetiségi jogokért történő kiállás, kvázi disszidensként való megítélésük adott legitimációt és ismertséget, Scrieciu pedig a diktatúra puhább időszakában töltött be a közvélemény számára teljesen ismeretlen tisztséget.
Király Károly személyében egykori nómenklaturista, magyar származású vezetője volt Maros megyének. A diktatúra bukásának pillanatában ő volt az a személy, aki kellő ismertséggel, tapasztalattal rendelkezett ahhoz, hogy az események élére álljon és, hogy Bukarestben és Marosvásárhelyen is egyaránt elfogadják. A hetvenes évek elején került ki a pártvezetésből, önkéntes alapon. Ez viszonylag elegendő időintervallum volt ahhoz, hogy a köztudatban megkopjon a pártaktivista múltja, habár, mint említettük, történtek erre nem túl erőteljes utalások.
A Szabad Európához intézett levelei, amelyben a diktatúra nemzetiségpolitikáját bírálta, nagy népszerűséget eredményeztek számára a magyar lakosság körében. Jó kapcsolati tőkével rendelkezett Bukarestben, az új vezetés egykori nómenklaturista részlegét személyesen is ismerte.
Úgy tűnt, Király személye az első napokban mindenki számára garanciát jelentett. Bukarest és Iliescu azt remélhette tőle, hogy Maros megye nem fog a radikalizmus útjára lépni, a marosvásárhelyi magyarok pedig az etnikai ügyek képviselőjeként tekintettek rá. A helyi románság és a román elit pedig azt nyugtázhatta, habár magyar vezető került a megye élére, legalább olyan személyről van szó, aki valamikor integrált része volt a román államvezetésnek.
Ami az etnikai arányok tiszteletben tartását illeti – elsősorban a magyar képviselők jelenlétére vonatkozóan – már az első pillanatokban kihangsúlyozták annak fontosságát. Megjegyzendő, hogy a kérdés érzékenységét a román képviselők többsége is belátta már az elején és a rendszerváltás első napjaiban komolyabb kifogások ez ellen nem hangzottak el.
A román fél számbeli túlsúlyát amúgy egyetlen fórumon sem veszélyeztette semmi, ugyanakkor magyarok is elfoglalhattak néhány fontos pozíciót. Megyei szinten ebben nagy szerepet játszott Király Károly, aki, mint említettük, megfelelő taktikai érzékkel hozott pozícióba néhány személyt a közvetlen környezetéből.
Az 51 tagú megyei tanácsban 28 román képviselőt választottak be, 20 magyart és három németet. A megyei tanács végrehajtó bizottságának öt román és négy magyar nemzetiségű tagja volt. A városi tanácsnak 13 magyar tagja volt, 12 román és egy német. A tanács élén Judea ezredes személyében román elnök volt, a városi végrehajtó bizottságban pedig négy-négy román és magyar, illetve egy német tag volt.
Novák Csaba Zoltán
Transindex.ro,

Betartották-e az egyezséget a MOGYE-n?
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem vezetősége és a magyar oktatók képviselői között megkötött szeptemberi egyezség értelmében a magyar rektorhelyettes által kért állásokat meghirdetik (3. pont), hogy az utóbbi időben egyre foghíjasabb magyar oktatói kar létszámát növeljék. Mivel a román nyelven tartott gyakorlati órák miatt a tanársegédi állások betöltésére az elmúlt évek során jobbára csak román nemzetiségű személyeket alkalmaztak, később alig volt, aki a magyar vonalon előlépjen. Ezt kiküszöbölendő az egyezségben leszögezték, hogy a magyar rektorhelyettes által kért tanársegédi állások esetén feltüntetik a magyar nyelv ismeretének a szükségességét (6. pont).
Nos, az egyetem honlapján ezekben a napokban megjelentek a versenyvizsgára kiírt állások. Míg a meghatározatlan időre alkalmazandó előadótanárok, adjunktusok és tanársegédek esetében feltüntették az oktatás nyelvét, a meghirdetett tanársegédi állásoknál ez a pontosítás az egyezség ellenére sem történt meg. Mielőtt dr. Szilágyi Tibor rektorhelyettes véleményét kérném, emlékeztessük olvasóinkat arra, hogy az Általános Orvosi Karon körülbelül 227-91 a román és magyar oktatók aránya, a fogorvosi karon 37-13, a gyógyszerészeten pedig 22-14, miközben az idei felvételi vizsgáig fele-fele arányban vettek fel román és magyar hallgatókat.
– Professzor úr, először is azt kérdezem, hogy mit jelent a végleges, azaz meghatározatlan időre szóló és a meghatározott időre szóló alkalmazás?
– A végleges alkalmazást jelentő klasszikus tanársegédi állás betöltésére csak azok pályázhatnak, akiknek – a törvény szerint – tudományos doktori címük van. Sajnos, ebben a csoportban alig néhány új személyre számíthatunk. A legtöbb állás ezen a listán előlépést jelent elsősorban az adjunktusi fokozatra, s ezekben az esetekben feltüntették az előadás nyelvét is. Ebben a csoportban 15-en vannak, többségük megvédett doktorátusi címmel tanársegédként dolgozik. Ez a meghirdetett állások 42 százaléka. Többen fogják a jövő évben elvégezni a doktori iskolát, ezért, ha nem változnak a versenyvizsga feltételei, lassan, de bővíteni lehet a keretet.
– Ez a szám messze áll attól, amennyi magyar oktatóra szükség lenne. A professzor úr szerint a másik fél betartotta-e az egyezséget? Elsősorban arra gondolok, hogy vannak olyan diszciplínák, ahol eddig sem vettek fel és továbbra sem akarnak magyar tanársegédeket alkalmazni.
– Összességében azt kell mondanom, hogy az egyezség nincs betartva, bár az egyetem igazgatótanácsa próbálta minimalizálni a magyar tagozat sérelmeit. Kőkemény viták után sikerült elérni, hogy egy sebészeti állás kivételével a kért állásokat meghirdessék. A probléma abból adódik, hogy a román fél elvi síkon továbbra is fenntartja, hogy a tanszékvezető joga eldönteni, szükséges-e vagy sem egy állás meghirdetése. Az egyezségben viszont az áll, hogy a magyar tagozat szükségletei szerint kötelező módon vizsgát kell szervezni a kért állásokra. Bár pillanatnyilag majdnem teljesültek a kéréseink, aggasztónak tartjuk, hogy nincs garancia a jövőre nézve, ha továbbra is fenntartják, hogy egy tőlünk független tényezőnek vétójoga van a mi kéréseinkkel szemben.
– A törvény hogyan szabályozza ezt a kérdést?
– A departamentális, azaz a főtanszéki tanács hatáskörébe utalja, s mindaddig, amíg nem jönnek létre az önálló magyar főtanszékek, a román fél jóakaratára vagyunk bízva. Most többé-kevésbé helyt adtak a kéréseinknek, mi azonban elvi garanciákat szeretnénk elérni.
– A kívülálló számára úgy tűnik, hogy a nagyobb gond a meghatározott időre szóló tanársegédi állások esetében van, valójában mennyi ez a meghatározott idő?
– Csak egy félévet jelent és a második szemesztertől lép érvénybe. A másik csoportban levő állások, mivel a minisztérium nagyon későn hirdette meg, csak a jövő egyetemi évtől lesznek érvényesek. Az ideiglenesen alkalmazható tanársegédek számára kért állásokat is csak hosszas vita után sikerült meghirdetni. A félévre szóló alkalmazást viszont nagyon rövidnek tartjuk. Elvileg meghosszabbítható ugyan a munkaszerződés, de csak a tanszékvezető ajánlásával vagy újabb versenyvizsga nyomán. Ez azt jelenti, hogy amit most kiharcoltunk, egy félév múlva esetleg újra kell kezdeni. Az ilyen feltételek között alkalmazott személyek számára az lett volna egy kiszámítható fejlődési út, ha a doktorátusi tanulmányaik végéig kötnénk velük szerződést, amit a törvény megenged.
– Az egyetem honlapján olvasható táblázatok szerint az ideiglenesen alkalmazandó tanársegédi állásoknál továbbra sem tüntették fel, hogy szükséges lenne a magyar nyelv ismerete, ami az egyezség 6. pontja ellen szól.
– Az egyetem vezetősége a törvényi alap hiányára hivatkozva nem jelölte meg, hogy melyik állás tartozik a román és melyik a magyar tagozathoz. Ha kérésünkre meg is hirdettek egy állást, nem lehetünk biztosak abban, hogy azt egy magyar nyelvismerettel rendelkező személy fogja elfoglalni. Ezekkel a problémákkal kapcsolatosan december közepén iktattunk egy beadványt az oktatási minisztériumban, az akkor még hivatalban levő Ecaterina Andronescu miniszter segítségét kérve, hiszen egyike volt a három miniszternek, aki aláírta az egyezményt. A 30 napos válaszadási határidő hamarosan lejár.
– Mi történik, ha továbbra sem érkezik válasz, s a vizsgán jobbára csak a román tanársegédeknek terem babér, amivel elúszik az utolsó lehetőség is az alulról szükséges építkezéshez?
– Ha szükséges, következő lépésként az államtitkári tisztségét megtartó Király András segítségét fogjuk kérni. Ha nem jár sikerrel, kénytelenek leszünk Victor Ponta miniszterelnökhöz fordulni, akinek a közbeavatkozására jött létre az egyezség. Habár a tanügyminiszter változott, Victor Ponta továbbra is tisztségben van, s reméljük, hogy az adott szó betartása fontos számára.
– Mi lesz, ha ő sem lép közbe?
– Ha az egyezmény elvi be nem tartásának gyakorlati következményei is lesznek, ezek megerősítik az igényt, hogy csakis az önálló struktúrákban biztosított a magyar oktatás jövője.
– Hány jelentkezőre számítanak?
– A meghirdetett 50 tanársegédi állásból 17-re, azaz a 34 százalékra.
– Ezek szerint továbbra is érezhető marad az aránytalanság.
– Így van, de összességében a teljes álláskeret 70 százaléka sem lesz betöltve. Bár nem olyan tömegesen, ahogy reméltük, mégis több személy felvételében bízunk, mint ahányan az egyetemen uralkodó "hidegháború" idején bekerültek. Tavaly szeptemberben 43 helyből 3 volt magyar előadó számára meghirdetve. Én hinni szeretném, hogy a tanszékvezetők, akik esetenként vehemens tiltakozás után fogadták el az állás meghirdetését, most már nem próbálnak újabb akadályokat gördíteni elénk.
A meg nem hirdetett sebészeti állás kapcsán Copotoiu professzor, aki kifejezte, hogy nem óhajtja a javasolt személyt, arra hivatkozott, hogy az ő megkérdezése nélkül próbáltuk kihozni az állást. Mi idejében elkezdtük a jelentkezők toborzását, de azzal a tanszékvezetővel, aki abban az időszakban nem tartózkodott itthon, nem tudtunk személyesen egyeztetni, hanem a főtanszéki gyűlésen terjesztettük be a javaslatunkat.
– Megalakultak-e a vizsgabizottságok?
– A csütörtöki szenátusi ülés jóváhagyta ezeket, s általában tükrözik a mi igényeinket is. A legderűlátóbb becslések szerint most ott tartunk, ahol a tanügyi törvény megjelenése előtt voltunk, a negatívból sikerült a nulla szintre érni. Ahhoz, hogy tovább fejlődjünk, a szeptemberi egyezmény betartása és a magyar tagozat saját departamentumainak, főtanszékeinek létrehozása szükséges.
– Ez az egyezség szerint az egyetem akkreditációját követően valósulhat meg. A magyar oktatási vonal akkreditálására elegendő lesz-e, ha a jelentkezőknek sikerül a vizsgájuk?
– Akik most bejutnak, sajnos nem segítik az akkreditációt. Aki nem végleges alkalmazott, azt nem veszik számításba.
– Azokat sem, akik fokozatban lépnek előre?
– Más kategóriába kerülnek, így egy hajszálnyit többet nyomnak a latban, de még ez a kevés is csak ősztől lesz érvényes.
– Ezek után milyen esélye lesz az intézményi akkreditációnak?
– Ezt pillanatnyilag még nem tudom. Ha a román és a magyar tagozatot egyben számoljuk, akkor is hiányzik pár százalék. Ahogy decemberben változtak az előlépési feltételek, ugyanúgy az akkreditáció feltételein is enyhíthetnek. Ezt figyelembe véve, még találgatásokba sem bocsátkozhatom.
– Köszönöm a tájékoztatást.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

Válasz az RMDSZ főtitkárának, Kovács Péternek
Felháborítóan modortalannak minősítem Kovács Péternek, az RMDSZ főtitkárának a Népújság 2013. január 13-i számában megjelent bírálatát a marosvásárhelyi és a Maros megyei RMDSZ-szervezeteket illetően. Olvasva vaktában ostorozó mondatait, arra gondolok, hogy a Szövetség főtitkárának pontosan az nem számít, ami neki is hivatása: az ügy – az RMDSZ, az érdekvédelem ügye! Én úgy tudom, nem adtuk fel szövetségi elveinket, ami azt jelenti, hogy mindig, minden körülmények között összhangra kell törekednünk és ennek megfelelően sokkal türelmesebben kell kezelni a másságot és a gyengeségeket. Ennek a szemléletnek nyomát sem vélem felfedezni megnyilvánulásában, de sokkal inkább egy tőlem idegen hierarchikus hangvételt, ami tudomásom szerint esetleg egy politikai pártban érvényesülhetne, de semmi szín alatt egy szövetségi szemléleten szerveződő alakulatban. Mind a megyei, mind a marosvásárhelyi szervezet nevében kikérem magunknak ezt az elfogadhatatlan hangvételt.
Levelének tartalmát illetően határozottan leszögezem a következőket:
1. A Maros megyei szervezet, dacára a főtitkár által megfogalmazott állításoknak, nem sorolható az eredménytelen, vagy gyenge eredményeket produkáló szervezetek közé. Az utóbbi évek eredményei is azt bizonyítják, hogy a Maros megyei szervezetnek jelentős szerepe van az országos RMDSZ-ben, lévén továbbra is, hogy a legnagyobb szavazótábort képes mozgósítani, értékes szavazatokat biztosítva az országos Szövetségnek! Kovács Péter bárdolatlan, éles bírálata megalázó azokkal a Maros megyei és marosvásárhelyi magyar szavazókkal szemben, akik a tavalyi választásokon is jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a kedvezőtlen körülmények ellenére a Szövetség átlépte az 5%-os bejutási küszöböt. Sőt, egyértelmű, hogy a magyar ellenpártok legkevésbé Maros megyében tudtak teret hódítani. Ezek tények, melyeket nem lehet alaptalan vélekedésekkel felülírni! És ezekért az eredményekért az inkriminált megyei és helyi tisztségviselők egyaránt sokat dolgoztak!
2. Az utóbbi napokban hozott döntéseink igazolják, hogy képesek vagyunk belátni szervezési fogyatékosságainkat, illetve megfelelő módon orvosolni is! Nem vagyok a lefejezés híve, hiszen a gondok összetettek, és ennek megfelelően kellő körültekintéssel kell megoldást eszközölni. Kovács Péter nagyon egyoldalúan minősíti a marosvásárhelyi szervezet tevékenységét, csak a negatívumokat sorjázza, de nincs tekintettel arra, hogy mindenek dacára mégiscsak sok jóhiszemű, jó szándékú, lelkes tag alkotja a szervezetet, akiken segíteni kell, hogy újraszerveződhessen a különben sok gonddal küszködő alakulat. Az utóbbi napokban az is kiderült, hogy az újraszervezésre vonatkozó döntés igencsak megosztotta a közvéleményt, ami a főtitkár állításával szemben, pontosan azt mutatja, hogy igenis, Marosvásárhelyen féltő aggodalom övezi az RMDSZ-t. Mi is tudjuk, hogy a jó szándék mellé hatékony munkát is kell rendelni. Azt is tudjuk, hogy a jó munkához jó eszközök kellenek. Azt gondolom, hogy a főtitkárság azzal kellene törődjön, hogy miként tudná hatékonyan segíteni ezt a folyamatot. A Kovács Péter levele nem segítség, hanem sokkal inkább tovább mélyíti a konfliktust!
3. Külön ki kell térnem a nemzedéki kérdésre. Ebben a vonatkozásban is hamis és sértő a megállapítása. Hamis, mert tény az, hogy az RMDSZ megyei szervezetének minden egységében – vidéki és városi önkormányzatokban – jelentős számban kaptak lehetőséget a fiatalok! Túlzás nélkül állíthatom, hogy a különböző tisztségek mintegy egyharmadát 35 év körüli fiatalok töltik be. A megújulás, fiatalítás az esetek többségében teljesen természetes módon történik, erőltetés nélkül. Azt gondolom, hogy ez így egészséges. Mind a megyei tanács, mind a marosvásárhelyi tanács frakciójában jelentős számban vannak fiatalok, s ugyanez a jelenség tetten érhető a vidéki önkormányzatokban is.
Másrészt, az idősebbekkel szemben sértő szóvá tenni az életkort. Az egészséges társadalomban minden korosztálynak megvan a tekintélye és szerepe! A Maros megyei RMDSZ-ben nem életkor szerint bízzuk meg a tagokat feladatokkal, felelősségekkel, hanem képességük szerint. A fiatalság önmagában nem szavatol bölcsességet, tudást, vezetői képességet, merthogy ezek nem életkorfüggő járulékok, hanem neveltetésből, egyéni adottságokból, kultúrából és a felhalmozott tudásból származnak.
Egy szó mint száz, Kovács Péter főtitkár írása igazságtalan és felháborító. Nagyon remélem, hogy ez többet nem fog előfordulni és a marosvásárhelyi újraszerveződést nem fogja kedvezőtlenül befolyásolni. Idősebb korosztályhoz tartozóként emlékeztetem társaimat: az életkorhalmozás türelmes bölcsességet is eredményez. Kérek mindenkit, ennek mérsékletességével értékeljük a szóban forgó írást és szerzőjét.
Tisztelettel,
dr. Kelemen Atilla
Népújság (Marosvásárhely),