Mi ölte meg Szilágyi Domokost?
(Most pedig leleplezem az elejtett „aktát”, a kályhán piruló hagymát, a szurkos cipőt, s a néma imádságot.)
„Milyen csodálatos is lenne, ha minden lelepleződésnek lenne egy olyan jelenete, mint a Szilágyi Domokosénak, akiről Péterfy Irén, aki megjárta a börtönt miatta, azt mondta, teljes szívével szánja őt, mert neki volt nehezebb! Csakhogy Szilágyi Domokos öngyilkos lett, s mivel semmit vagy nagyon keveset tudunk tettének indítékairól, azt sem zárhatjuk ki, hogy a lelkifurdalás ölte meg.”
Ezt írja Demény Péter.
(Nyílt levél Dávid Gyulához Szabadság, 2013. január 04.)
Első jelenet:
Ültünk egy bukaresti, központi kávézóban ezerkilencszázhatvankettőben, mondhatnám, naponta beültünk oda, s hallgattunk. Esetleg irogattunk ezt-azt, vagy kinéztünk az esős utcára a redőnyök mögül.
Egy napon hozta magával az Álom a repülőtéren című kötetét. Szótlanul letette az asztalra a kávéscsészék mellé, kinyitotta és ezt írta belé :
Imitt ez az üres fót,
jajdenagyon üres vót,
akárcsak az én hasam,
az istenit, aki van.
Elolvasom a dedikálást, ő észreveszi, hogy van még hely, kér két rumot és folytatja :
Elekes,
ne légy olyan gyerekes,
hanem mint egy felnőtt felnőtt,
nézz meg az utcán
minden
delnőt.
Bukarest, 1962 okt. 10., Szisz
Ceruzával valami csípős megjegyzést firkantottam a Forrás-kötet emblémájával kapcsolatosan, erre ő szótlanul odaírta az első oldalra:
Egy embléma
nem probléma,
írta Elekes Ferenc,
aki ugyan nem lelenc
éppen ezért semmit sem is lel –
adassék hát neki egy deci rum és
egy jó adag ischler.
Aztán írt még egy verset a fülszöveg alá, majd lerajzolt engem profilból, s az orcámra egy kakast is kanyarított, amint a könnyeimet szedegeti. A rajz alá ezt a négy sort írta:
Nem alacsony, nem is magas,
ez itten a Békekakas,
könnyet szed az istenadta
azér írom, mer (ez) nem akta.
Mondom, te, Domi, nekem nem tetszik ez az akta. Hiába rímel arra, hogy istenadta. Ráadásul te soha nem is írsz semmiféle aktát, az sincs, ahol dolgozzál.
Nem szólt semmit. Én sem szóltam semmit. Ennek az akta-szónak számomra csak később lett jelentősége. Nekem abban az esztendőben volt munkám. Az Ifjúmunkásnál dolgoztam, napszámosi beosztásban.
Második jelenet:
Egy napon, amikor már Marosvásárhelyre kerültem, váratlanul érkezett, becsöngetett és halkan ennyit mondott:
– Maradhatok nálatok egy ideig? Persze, válaszoltam, majd látván, hogy nagyon fáradt és megtört, megkérdeztem, mi van veled, Domi?
– Gyalog jöttem Ploieşti-ről a vasúti síneken, elfáradtam.
És folytattuk a Bukarestben megszokott hallgatásunkat. Egyszer azt kérdezte a feleségemtől, van-e a házban egy kis hagyma. Volt. Szisz a kályha tetejére rakta a hagymát és nagy szakértelemmel pirítgatta.
Két héten át majdnem semmit nem evett, csak a kályhán pirított hagymát. Feleségem hiába tett eléje jó ételeket, ő maradt a pirított hagymánál. Ennek okát nem firtattuk, de láttam rajta, valósággal gyötri, kínozza magát.
Harmadik jelenet:
– Csupa szurok a cipőd, Domi, hol szedtél össze ennyi szurkot?
– Hát nem mondtam, hogy a vasúti síneken jöttem Ploieşti-től Vásárhelyig?
– Azt hittem, viccből mondod.
– Miért mondtam volna viccből, ha ott jöttem?
– Mert épeszű ember nem jön a vasúti síneken Ploieşti-től Vásárhelyre.
– Szerinted mit jelent az, hogy épeszű ember?
Erre nem válaszoltam. Hallgattunk. Amiképpen szoktunk.
Negyedik jelenet:
– Megvan a Trabantod, amit Fazekastól kaptál?
– Meg.
– Elviszel engem egy faluba?
– El. Oda, ahová akarod.
Megyünk egy hegyen át, egy kicsi erdőn át. Egy faluba érünk, azt mondja Domi, a templomnál álljak meg. Megállok a templom előtt. Azt mondja, te tudod, hogy én a papokkal nem vagyok barátságban? Mondom, nincs honnan tudjam. Nem baj, de a templomba bemegyek egy néma imádságra, mondja.
Elkísértem, bementünk a templomba. Leült egy padba és fejét lehajtotta.
Sokan és sok mindent
írtak már Szilágyi Domokos öngyilkosságának lehetséges okairól. Olvastam tudományos igényességgel megírt munkát is.
Az egyik egyetlen versét elemzi, hogy magyarázatot találjon Szisz cselekedetének okára. A Szilágyi-vers címe: Héjjasfalva felé.
Spira Veronika: Szilágyi Domokos Héjjasfalva felé című költeményének hermeneutikai értelmezése. (A tanulmány első megjelenése: Irodalomtörténet, 1992/2. 313–327. l.)
Ebből idézek: „Felismerve a lét abszurditását, minden választás látszólagos voltát, egyet, az etikait mégis kötelezőnek tekinti magára (szembefordul a halállal). Paradox módon a kierkegaard-i hit lovagjához éppen ez az etikumba vetett abszolút és abszurd hite teszi hasonlatossá. Ezért nyerheti vissza, amit elveszített (mint Ádám Izsákot), az élete méltóságát és a halhatatlanságot.
(„Örök plebejus: Ő az úr”).
Ez egyúttal a vers létértelmezésének etikai vetülete, a műbe kódolt etikai hitvallás”.
Vagy: „Petőfi halálának ez a sajátosan Szilágyi Domokos-i egzisztencialista újraértelmezése egyúttal elvezet az öngyilkosság átértelmezéséhez is. Szilágyi Camus gondolatait a modern költő-Messiások sorsára alkalmazva jut arra a meggyőződésre, hogy filozófiai és etikai szempontból nincs különbség a hősi halál és az öngyilkosság között. Mindegy, hogy az út végén a kozák pikájával vagy a szárszói vonattal kell szembefordulni. A költemény létértelmezése éppen ezen a ponton válik személyessé, és hosszabbítható meg az érvénye a beszélő jelenéig, saját sorsáig. A versből sugárzó vereségérzés ugyanis nemcsak a lét lényegéből fakad, de történeti, térségi és egyedi válságban gyökerező elemei is vannak.”
Miért idéztem most ilyen hosszan Spira Veronika tudományos fejtegetéseiből – tehetné fel a kérdést az olvasó.
Talán csak azért, hogy bemutassam, hosszú utat tett meg a szerző, hogy eljusson valamilyen következtetésig. Elment egészen Kierkegaard-ig és Camus-ig. Úgy, amiképpen Szilágyi ment végig a vasúti talpfákon Ploieşti-től Marosvásárhelyig.
A nehéz kérdésekről való töprengés hosszú utakra kényszeríti az embert. Ha bizonytalan. Ha nehéz a döntés meghozatala.
De ez a körülményesség csak az elvont, szellemi tájakra érvényes, a szigorú valóságra nem. Mert sem a fizika, sem a kémia lába nem reszket, amikor cselekednie kell. A vonat elüti az embert, ha elébe áll, a méreg megöli az embert, ha beveszi.
Mégis, vannak az embernek megérzései, amelyek mondhatni egyből rátapintanak valamely jelenség lényegére.
Ilyen a Demény Péter megérzése is.
Marosvásárhely, 2013. január 11.
Elekes Ferenc
Szabadság (Kolozsvár),

Válasz Kovács Péternek, az RMDSZ főtitkárának
Levelemet válaszként írom Kovács Péternek, az RMDSZ főtitkárának, a szombati (január 12.) Népújságban megjelent nyílt levelére.
Főtitkár úr, egyike vagyok azoknak az ön szerint kárt okozóknak, akik az RMDSZ-ben önkéntesen tevékenykedtek. "Károkozói" tevékenységemet 1990 elején kezdtem, amikor részt vettem kb. 400, ugyancsak önkéntes résztvevővel együtt a marosvásárhelyi bőr- és kesztyűgyárban megtartott első RMDSZ-gyűlésen. Aztán többezres önkéntes tömeggel együtt ott voltam azon a bizonyos könyves-gyertyás tüntetésen. Igen, tisztelt főtitkár úr, önkéntesen voltunk ott, belső indíttatásból, nem küldött senki, mentünk magunktól. Nem hiányoztam az 1990. március 20-i tüntetésről sem, édesanyámmal és akkor egyetemista lányommal együtt tüntettünk a magyar oktatásért. ÖNKÉNTESEN! Ön hol volt akkor, főtitkár úr?
Ön azzal vádolja a marosvásárhelyi szervezetet, hogy nem volt képes "kitermelni" életképes polgármesterjelöltet. Szíves tudomására szeretném hozni, hogy 2000-től, azaz 12 éve a marosvásárhelyi szervezet kizárólag azt a jelöltet támogathatta, akit a megyei szervezet javasolt. Nem volt beleszólása a marosvásárhelyi szervezetnek ebbe az országosan is nagyon fontos stratégiai kérdésbe. Viszont volt másnak, amit teljes mértékben megértettünk. Ön szerint, főtitkár úr, melyik nem volt "életképes" a jelöltek közül? Dr. Kelemen Atilla parlamenti képviselő, a képviselőház mezőgazdasági szakbizottságának több éven át elnöke, Borbély László parlamenti képviselő, volt miniszter, jelenleg az RMDSZ politikai alelnöke, vagy talán Frunda György volt szenátor, elismert jogász? Egyik sem volt életképes? Hát akkor ki az életképes?
Önkéntesen dolgozó és ön szerint kárt okozó társaim nevében közlöm önnel, főtitkár úr, hogy ezzel a levelével egyetlen pluszszavazatot sem szerzett a szövetségnek. Sőt, ellenkezőleg. Sértegettek bennünket eleget, kibírtuk, az ön levelét is elviseljük, de azt elhiheti nekünk, hogy ezt a levelet nem díjazza a marosvásárhelyi magyarság.
Tisztelettel,
Gál Éva
Népújság (Marosvásárhely),

Van is, meg nincs is elég magyar tanári hely a MOGYE-n
Csak tíz magyar nyelven oktató szakembert keresnek a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) honlapján, ahol a napokban 87 tanári és tanársegédi állást hirdettek meg.
A magyar oktatói igények rendezését az intézményen belüli román-magyar konfliktust rendező tavaly szeptemberi megállapodás rögzítette. Eszerint a magyar rektorhelyettes hivatott dönteni a magyar tagozaton meghirdetendő állásokról, és a magyarokat megillető tanársegédi állásokra csakis magyarul tudó oktatókat lehet alkalmazni.
Szilágyi Tibor, a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes az MTI-nek elmondta: valóban csak részben teljesült a megegyezés, és az is csak feszült belső viták eredményeként. Hozzátette: mindvégig azt tapasztalta, hogy az egyetem vezetése szeretné elkerülni a konfliktus kiéleződését a tagozatok között. A rektorhelyettes szerint csak a versenyvizsgák lejártával derül ki, hogy megfelelő magyar nyelvtudású oktatókat alkalmaznak-e a magyar tagozat által igényelt állásokra.
Szilágyi elmondta, a 37 meghirdetett, meghatározatlan időre szóló tanári állásból 15-öt igényelt a magyar tagozat, a meghatározott időre meghirdetett 50 tanársegédi állásból pedig 17-re számítanak. Utóbbiak esetében az egyetem vezetése elutasította a magyar nyelvi kompetenciák megkövetelését, arra hivatkozva, hogy az egyetemen a román a gyakorlati oktatás nyelve.
"Egyelőre várakozó állásponton vagyunk, és reméljük, hogy az elképzeléseink szerint alakul a most meghirdetett állások betöltése, de elvi szempontból nincsenek rendben a dolgok. Ha a tanszékvezető joga eldönteni, hogy szükséges vagy sem egy állás meghirdetése, akkor egy tőlünk független tényezőnek vétójoga van a mi kéréseinkkel szemben. Ezért fontos, hogy jöjjenek létre a magyar főtanszékek, és az álláskeretben minden állásnál, a tanársegédeknél is, jelenjen meg, hogy az melyik tagozathoz tartozik" - nyilatkozott a rektorhelyettes.
A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az egyetem román vezetése és magyar tagozata között amiatt, hogy az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem volt hajlandó életbe léptetni a 2011-ben hatályba lépett oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. A konfliktus rendezésének kísérlete 2012 májusában a jobboldali Ungureanu-kormány bukásához vezetett. 2012 szeptember 21-én Victor Ponta miniszterelnök jelenlétében kezdődtek meg az egyetem vezetői és magyar oktatói közötti tárgyalások. Az ezek eredményeként létrejött hétpontos megállapodást az oktatási tárca akkori vezetője, Ecaterina Andronescu is aláírta.
Maszol.ro

Elkezdődött a marosvásárhelyi RMDSZ újraszervezése
Hétfőn, január 14-én ülésezett a Területi Állandó Tanács által megbízott átszervezési bizottság. A testület meghatározta az újraszervezés menetrendjét és döntést hozott a szervezeti struktúra átszervezését illetően. Záros határidőn belül, január 21-ig a marosvásárhelyi szervezet korábbi vezetősége átadja a körzeti tagnyilvántartó lajstromokat, amit a bizottság egy egységes adatbázisba rendszerez és aktualizál. Ezt követően meghirdetésre kerül az újra felosztott területi egységekben – kerületekben – az alakuló közgyűlés, illetve belső választás, ahol megválasztják a kerületi elnököket, választmányokat, valamint az újraszerveződő megyeszékhelyi küldöttgyűlés kerületi képviselőit.
A bizottság a korábbi 13 körzet helyett nyolc területi egységet, úgynevezett kerületet határozott meg, figyelembe véve a marosvásárhelyi szavazóirodák határait, valamint a lakosság létszámát. A kerületekhez tartozó utcákat a következőkben közöljük.
A bizottság ezúton is felkéri Marosvásárhely lakosait, hogy a következő hetekben tisztázzák tagsági viszonyukat, hiszen az RMDSZ Alapszabályzatának 12. cikkelye értelmében:
"(1) A Szövetség egyéni tagja lehet bármely romániai állampolgár, ha belépési szándékát, valamint a Szövetség Programjával és Alapszabályzatával való egyetértését írásban benyújtja a Szövetség valamely helyi szervezetéhez, valamint: a) nem tagja Romániában pártként bejegyzett szervezetnek és saját felelősségre nyilatkozatot tesz erről; b) nem tagja olyan társadalmi szervezetnek, amely jelölteket indít a helyhatósági, parlamenti vagy európai parlamenti választásokon; c) a megfelelő tagfelvételi eljárás során felvételt nyert a Szövetségbe. (4) A 18. életévüket betöltött egyéni tagok választhatnak és választhatóak a Szövetség minden testületébe.
(6) A tagdíjat 6 hónapig nem fizető tag tagsági viszonya megszűnik kizárási eljárás nélkül, ha bizonyíthatóan a tagdíjbegyűjtő kérése ellenére folyamatosan elutasítja a tagdíj kifizetését.
(7) Tagsága megszűnik annak az RMDSZ-tagnak, aki más szervezet, párt jelöltjeként vagy függetlenként indul európai parlamenti, országgyűlési vagy önkormányzati választásokon."
Tekintettel arra, hogy sajnálatos módon Marosvásárhely több városrészében több-kevesebb ideje megszűnt a tagdíjgyűjtés, a soron következő kerületi alakuló gyűlések szabályszerű megszervezése érdekében fontos, hogy az érdekelt tagok tisztázzák tagsági viszonyukat, ugyanis a választó közgyűléseken csakis a fentiekben ismertetett legitimitással rendelkező tagok élhetnek szavazói, illetve választhatósági jogukkal. Az RMDSZ Maros megyei szervezetének titkárságán, a Dózsa György út 9. szám alatt (a hajdani Hangya székház épületében, az I. emeleten) naponta 9-16, illetve kedden és pénteken 9-19 óra között lehet a tagsági viszonyokat rendezni, felújítani, illetve a szervezetbe tagfelvételt kérvényezni. Az újraszervezett kerületekben csak az illető területi egységhez tartozó utcákban állandó lakhellyel rendelkező tagok élhetnek választói, illetve választhatói jogukkal.
Az átszervezési bizottság nevében,
Brassai Zsombor megyei ügyvezető alelnök
Népújság (Marosvásárhely),

In memoriam Csép Sándor
Csép Sándor magunkra hagyott
Nagy lélek volt. Lendületes, indulatos, bölcs és – mert alapvetően jó ember volt – néha naivnak néztük. Mélységesen tudott hinni, szeretni, lelkesedni – gyűlölni nemigen, de megvetni nagyon is. Teológiát és filozófiát végzett, hajlamos volt valaminő történelmi vértanúságra, hősire – mindig ilyes haláltól féltettem. A legjobb (azaz: szónoki, tévés, színpadi, írásbeli) teljesítményei a szereplés- és küldetéstudat megszállottságából bontakoztak ki. A Román Televízió időközben elhunyt, kiváló szociológusától, a közvélemény-kutató Pavel Cimpeanutól tudom, aki a spanyolországi egyetemes szociológiai kongresszusra maga vitte Sándor filmjét, mert lelkesedett érte, hogy mivel az egyik legfogasabb társadalom-tudományi-kisebbségi tematikában, a népességfogyás és szaporulat tárgyában Sándor aggodalmas és mélyen reménykedő filmje egy kalotaszegi magyar községről igazán maradandó érték, a kongresszus ezt a művet tartotta a legjobbnak. A mű Budapestre is eljutott, az MTV-hez, s aki látta, megrendült.
Mindig a misszió volt az igénye! Még ifjúsági vetélkedő-sorozatot is úgy szerkesztett, úgy vezetett végig erdélyi városokon, hogy mindmáig sokezren emlékeznek szellemileg-érzelmileg fölrázó fényére-erejére. Ilyen alkotásokért volt érdemes „megcsinálni” a romániai magyar televíziót. És lehetett volna stílusban, funkcióban jó folytatása, ha ilyen tudattartalmakat ölelnek föl a később itt-ott valahogy megteremtődő további romániai-erdélyi magyar televíziós szerkesztőségek.
Holott a közönség még csak nem is láthatta mindazt, amit Csép Sándor filmmé, műsorrá szentelt. Tudtommal egyedül Ő készített kemény dokumentum-filmet a kolozsvári Hóstát fölszámolásáról. Az akkori kolozsvári városi pártbizottság elsőtitkára (talán Cristea volt a neve) hívott fel engem, akkori főszerkesztőt Bukarestben, és tiltotta le a filmet. Valamivel később, amikor befejeződött Hóstát tragikus históriája, amikor széltében-hosszában már elcsitult mint beszédtéma, és már nem arról beszéltünk, hogy hány hóstáti akasztotta fel magát, hány hóstáti házat bontottak le a hatóságok, milyen mértékben szegényedett a kolozsvári piaci kínálat, miután beszántották a hóstátiak évszázados zöldséges és gyümölcsöskertjeit, kis csirkenevelő, tojástermelő „üzemeit”, és gyorsult fel a város lakosságának változása...
Évekkel később úgy gondoltam, hogy tehetnénk újra kísérletet ezzel a filmmel. Akkor már a tv bukaresti magyar műsorának filmtárát áthelyezték a hajdani zsilávai börtön alagsorában berendezett archívumba. Csép Sándor Hóstát-filmje azonban onnan is eltűnt.
De megmaradt az emlékezetben sok minden abból, amit Csép és társai négy és fél évtized alatt produkáltak. Tudósaink, művészeink portréfilmjei. Színházi, zenei bemutatók sorozata. Megannyi folklórfelvétel, a táncházsorozat. Dokumentumfilmek, riportok, interjúk. Az első romániai magyar könnyűzenei műsorok. A nézők megtanulták tévéseink nevét, arcát... És kezdődik a temetések sora.
Sándorom! Volt egy pillanat az életedben, amikor a szó szoros értelmében harcolni akartál, halálig. Jelentem, minden az akaratod szerint történt. Győztél, és belehaltál. Amíg élünk, el nem felejthetünk.
Bodor Pál (DIURNUS)
Az erdélyi „magyar ugar” reménységével
Nekünk nem „térkép e táj” – mondhatnánk a vértelen harc mezején elesett Csép Sándorral, Radnóti Miklós szavaival. Elvadult tájon gázoltunk: ős, buja földön, melyen dudva, muhar; a föld alvó lelkét lesve – Ady Endre szent haragjával ébresztgetve. Erdély földjén is a feltartóztathatatlanul előrenyomuló elsivatagosodás módjára kiterjedő „magyar ugarral” kellett szembenéznünk. A Viharsarok a Királyhágón innen is „itthon találta magát”. Ezen a meddővé szikkadt, „elvadult” magyar tájékon a csángósodás ritkította tovább az egykézés által megtizedelt, mentségre és váltságra szoruló népünket…
Képletesen szólva: Kalotaszegen találkoztam először Csép Sándorral. „Egyetlenünk” gondja fölé hajolva, „Transzilvánia metamorfózisának” és „világok változásának” közepette hallottuk meg és követtük Kós Károly Kiáltó szóját, embernek próbálván maradni – az embertelenségben; reménnyel kérve és keresve az áldást – a reménytelenségben. Ilyenképpen jutottunk el végül is: Mérából – Désházára, az ébredő reménység forrásvidékére, az Áldás Népesség kiindulópontjára.
Mihez is hasonlíthatnánk kilátástalanságával riasztó, elesett állapotunkat?
Jogállamnak és demokráciának hazudott Nagy-Romániánkban a frissen kikiáltott Kalotaszegi Köztársaság elfogadtatása ügyében Nagyszebenbe utazó küldötteink juthatnak eszünkbe, akik a wilsoni önrendelkezési elvre való hivatkozással, az új román állam iránti lojalitással és bizalommal, meghallgatást kértek és reméltek az Erdélyben berendezkedő Kormányzótanácstól (Consiliul Dirigent). Akkor és ott, a „nemes lelkű román nép” gyulafehérvári határozatai (1918) emelkedett szellemiségének nyomát sem tapasztalták. Kolozsvárra visszatérve pedig, az áldott emlékű Apáthy István kelet-magyarországi főkormánybiztost már börtönben találták…
Csép Sándor Áldást, népességet remélt, és mozgalmat indított érte az erdélyi „magyar ugaron”. Újság- és drámaíróként, valamint korszakos üzenetet hordozó filmek alkotójaként Kós Károly és impériumváltozás utáni nagy nemzedéke nyomába lépve „készítette az Úrnak útját a pusztában” (Márk 1,3). Eredeti – lelkipásztori – hivatásához méltóan hitt „a reménylett dolgok valóságában” (Róm 11,1), és élete során, elkötelezett munkássága rendjén, mindvégig ennek a hitnek és reménynek a jegyében cselekedett. Csak a nemzetet illető „pártosság” eme pártatlanságával járta a legutóbbi időkig is az erdélyi magyar önrendelkezés göröngyös, de egyedül áldásos útját.
Hisszük, hogy ha nem is a szebeni Kormányzótanácsnál vagy a bukaresti főhatóságnál, de jogos követeléseink és terveink Istennél meghallgatásra találnak. Még a jelenlegi meddő magyar élet sem tántoríthat bennünket meghátrálásra. „Vallani és vállalni!” – erre indít és kötelez bennünket közös hitünk és reménységünk, iránta táplált barátságunk és szeretetünk, Csép Sándor szava, műve, üzenete és példája.
Tőkés László, Strasbourg, 2013. január 17.
Pótolhatatlan veszteség érte a romániai magyar újságírást
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete megrendülten értesült, hogy Csép Sándor újságíró, televíziós szerkesztő, az erdélyi közélet meghatározó személyisége súlyos betegség után, január 16-án elhunyt. Csép Sándor Aradon született 1938. május elsején. A lelkészi diploma megszerzése után Kolozsváron, filozófia szakon diplomázott.
Újságírói pályafutását a kolozsvári rádiónál kezdte, majd a román televízió bukaresti magyar szerkesztőségében folytatta. 1985 és 1990 között a Korunk folyóirat munkatársa, 1990-től a kolozsvári rádió és televízió főszerkesztője, majd a két intézmény szétválása után nyugdíjazásáig a televízió magyar szerkesztőségét vezette. Emlékezetes alkotása a kalotaszegi egykézésről készített dokumentumfilmje. Közösségszervező képességét a szakmai és civil mozgalmakban egyaránt kamatoztatta. Egyesületünk vezetőségében közel két évtizedig töltött be különböző tisztségeket, 1999 és 2004 között az elnöki feladatokat látta el. Tevékenysége elismeréseképpen a MÚRE örökös tagjává választotta. Konokul hitte, hogy megállítható az erdélyi magyarság népességfogyása. Elindította az Áldás Népesség Mozgalmat, amellyel a gyerekvállalási kedvet próbálta serkenteni. A Mi, Bethlen Gábor című drámáját a Kolozsvári Állami Magyar Színház tűzte műsorára. Egy másik műve alapján készült a Mátyás a vérpadon című rockopera, amelyet a Kolozsvári Magyar Opera mutatott be. Távozásával a romániai magyar újságírást pótolhatatlan veszteség érte.
Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke
Népét szolgálta politikusként, kezdeményezéseivel
Megrendülten és fájdalommal teli szívvel vesszük tudomásul Csép Sándor, a Magyar Polgári Párt Kolozs megyei szervezete korábbi elnökének halálhírét. A Magyar Polgári Párt országos vezetősége és minden egyes párttársunk nevében búcsúzunk Sándor bátyánktól, és őszinte részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak.
Csép Sándor az erdélyi magyar közélet kiemelkedő alakja volt, távozása egész közösségünk számára fájdalmas veszteség. Drámaíróként, közíróként, rádiós, majd televíziós szakemberként, dokumentumfilmesként egyaránt beírta nevét az erdélyi és az egyetemes magyar kultúra történetébe. A bukaresti, majd a kolozsvári magyar nyelvű televíziózás alapítói között tartjuk számon, de elévülhetetlen érdemeket szerzett az erdélyi magyar televíziózás 1989 utáni újraindításában, felfuttatásában is. Az Erdélyi Magyar Televíziót létrehozó Janovics Jenő Alapítvány szorgalmazója, alapító tagja volt. Televíziós újságíróként a MÚRE elnöki tisztségét is betöltötte. Mindig határozottan felemelte szavát a sajtószabadság érdekében.
Népét szolgálta politikusként és az erdélyi nagycsaládokat támogató kezdeményezéseivel, illetve az Áldás Népesség néven ismertté vált, a gyerekvállalást népszerűsítő mozgalom alapítójaként is.
Érdemei elismeréseként a Magyar Polgári Párt 2011-ben Vasakarat-díjjal tüntette ki Csép Sándort.
A gyászoló család fájdalmában osztozunk, kívánunk vigasztalást a Magyar Polgári Párt nevében. Nyugodj békében, Sándor bátyánk!
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke,
Marosvásárhely, 2013. január 17.
Folytatásra kötelező életművet hagyott ránk
Németh Zsolt államtitkárral és Füzes Oszkár nagykövettel együtt, osztozva a család mély gyászában, őszinte részvétemet nyilvánítom Csép Sándor özvegyének, a hozzátartozóknak, a Magyar Polgári Pártnak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek, a Magyar Újságírók Egyesületének és az Áldás Népesség Mozgalomnak.
Csép Sándor az erdélyi magyar újságírás és televíziózás atyjaként, irodalomtörténészként, drámaíróként, népességkutatóként és politikusként, a kolozsvári és erdélyi magyar közösség egyik legmegbecsültebb vezetőjeként hagyott ránk örökül folytatásra kötelező életművet, amelyet Magyarország állami kitüntetéssel is megköszönt.
Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja
Erdélyi közösségünk lett kevesebb”
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) megrendüléssel vette tudomásul Csép Sándor média-szakember, drámaíró és dokumentumfilm-rendező halálát.
Csép Sándor elvesztésével egész erdélyi közösségünk lett kevesebb. Élete során maradandót alkotott, nem csak a média világában, de a civil szervezeti életben is megkerülhetetlen személyiséggé vált. Munkája példaként szolgálhat mindannyiunk számára, hiszen az elveihez mindig hűen ragaszkodó, céltudatos és felelősségteljes értelmiségi alakjában egyidejűleg nyert testet.
A Magyar Ifjúsági Tanács 2007 májusában indította útjára az Adj, király, katonát! csoportos ifjúsági vetélkedőt a Csép Sándor által kezdeményezett Áldás Népesség Mozgalom keretében. A vetélkedőbe évről évre egyre több kisiskolás kapcsolódott be, számuk idénre jóval meghaladja a 3000-et. Csép Sándor több alkalommal vett részt a vetélkedő döntőjének zsűrijében, illetve időről-időre tanácsokkal látta el a szervezőket.
A gyászoló családnak megbékélést kívánva, örökké őrizzük emlékét!
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöksége
CSÉP SÁNDOR temetési szertartásának menetrendje: szombaton, január 19-én, délelőtt 11 órától fejezhetik ki részvétüket a gyászoló családnak a Farkas utcai református templomban, 12 órától ugyanott istentisztelet keretében búcsúztatják, majd onnan kísérik utolsó útjára a Házsongárdi temetőbe, ahol 13 órától hangzanak el a búcsúbeszédek.
Szabadság (Kolozsvár),

Értelmesen és cselekvően élni – interjú Gazda Józseffel (1936. április 8-án született Kézdivásárhelyen. A középiskolát a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végezte, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet. Előbb Székelykocsárdon, majd a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, 1964-től a kovásznai gimnáziumban tanított, innen vonult nyugdíjba. Kutatói munkáját nem hagyta abba, sőt még nagyobb intenzitással folytatta, az erdélyi művelődési életben továbbra is jelentős szerepet tölt be. Művészettörténeti és műkritikai írásai jelentek meg. Megírta az első rendszeres magyar irodalmi tankönyvet a líceumi ciklus számára. A régi falu emlékezetét 280, magnószalagra vett vallomással örökítette meg Így tudom, így mondom címmel. 1989 után számos kötete jelent meg, Emlékek Ázsiája c. könyve megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban.)
„A politikából, ha vérre megy a játék, nem vonhatjuk ki magunkat. Viszont a zsebre végzett politizálást, ha agyonvernének, sem vállalnám. Ezért nem volt soha olyan ambícióm, hogy a politika küzdőterén játékos legyek. Inkább a börtönt vállaltam volna, mintsem képviselő legyek.”
– Családja számos tagja érdeklődik az irodalom, a művészetek, a néprajz iránt, alkot/alkotott ezeken a területeken. Ön miért választotta a tanári pályát és éppen a magyar irodalom szakot?
– Édesanyánk, aki oldalágon távoli rokonságban állt Benedek Elekkel, szinte jelszóként oltotta belénk, hogy mindent lehet, csak akarni kell. Ő is irodalmi érdeklődésű volt, fiatalkorában írt is, s egész életében fájt neki, hogy lesodródott erről a pályáról. Mi szinte kötelességünknek éreztük az ő félbemaradt vágyait valóra váltani. A néprajz iránti érdeklődést a feleségem, Ella (Olosz Ella textilművész, néprajzkutató) hozta a családba, ő volt hatással a saját testvérére, Olosz Katalinra, aztán a húgomra (Gazda Klára), és a lányunkra (Szőcsné Gazda Enikő).
De én úgy vélem, a néprajz iránti érdeklődés a kisebbségi helyzetünkkel is összefügg, hiszen itt a nemzet, a népi és nem népi kultúra és költészet felmutatása kiközösítettségünkben felértékelődik. Én a tanítványaimnak gyakran mondtam, hogy nincs annál tökéletesebb, fantasztikusabb érték, mint amit a népköltészet örökített ránk, akár Shakespeare és Petőfi alkotásait is felülmúlja. A magyar szakot azért választottam, mert az irodalom, a művészet süldőkoromtól vonzott. Szenvedélyes olvasó voltam, iskoláskoromban inkább olvastam, mint tanultam, a leckéimet elhanyagoltam, mert elvont tőlük a könyv. Ez alakította a lelkületemet, befolyásolt a pályaválasztásban. Salamon Sándor magyartanárom, osztályfőnököm az eszményképem volt: mindig kéregette kölcsön a többi tanártól az órákat, hogy ugyanazt a tananyagot több idő alatt tudja elmondani.
Az ő szenvedélye rám is átragadt, s ha nem is olyan sikeresen, de én is gyakran „sorban álltam” kollégáimnál, hátha kaphatnék egy számukra nélkülözhető „pluszórát”. Visszagondolva a véletlen játéka vagy a Jóisten keze, hogy magyartanár lettem. Édesanyám ugyanis azt szerette volna, ha orvosi pályára lépek, és én őt annyira szerettem, hogy bár nem vonzott az orvosi hivatás, oda jelentkeztem, a kedvéért elvégeztem az egy hónapos előkészítő tanfolyamot.
A felvételi előtt két nappal volt az egészségügyi vizsgálat, és bár nekem néhány évvel azelőtt volt ízületi és szív-mellhártyagyulladásom, az orvos nem vett észre semmi rendellenességet. Az ajtóból visszakérdeztem, nem hallotta a visszamaradt szívzörejemet. Az orvos visszahívott, újra meghallgatott, nem szólt semmit, de másnap kiíratta, hogy nem felvételizhetek, mert nem vagyok egészséges. Repülőgéppel mentem Marosvásárhelyről Kolozsvárra, utolsó percben léptem be a Bolyai Egyetem titkárságára, hogy magyar szakra beiratkozzam. Tehát a fátum is közrejátszott, hogy magyartanár lettem.
– Egyszer azt mondta, olyan csodálatos a pedagóguspálya, hogy mindennap ünneplő ruhában kellene a katedrához állni. Hogy látja, mi a feladata a magyartanárnak a kisebbségben élő magyarság körében?
– Nem a magyartanárnak, hanem minden magyar iskolában tanító tanárnak küldetésként kellene felfognia a hivatását: azt, hogy magyar gyerekeket magyarul tanít. Nem túlzok, ha azt mondom, utálattal gondolok azokra a pályán levő tanárokra, akik nézik az órájukat, s várják, mikor csengetnek ki, és hálátlanok, nem vállalják a küldetést, s csak kenyérkeresetnek tekintve felelőtlenül végzik a munkájukat. Minket, tanárokat a Jóisten azzal bízott meg a kisebbségi sorsban, hogy a nemzetünket megtartsuk és megtartassuk. Ez nemcsak a magyartanárokra, hanem a fizikusokra, a biológusokra is egyaránt vonatkozik. Én kettős küldetést éreztem, hiszen tanítani nem közönséges munka, de ezen belül az irodalom kiemelt szerepet kap, Balassi Bálintot, Arany Jánost, Petőfi Sándort, Adyt és József Attilát tanítani csodálatos feladat.
– Több művészettörténeti monográfiát, művészeti kritikát is írt. A felesége, Olosz Ella textilművész hatására kezdett érdeklődni a művészet iránt?
– Éppen fordítva, a művészet iránti érdeklődésemnek köszönhetem, hogy megismertem a feleségemet. Nem azért érdekelt a művészet, mert a feleségem művész volt, hanem azért „került” a művész feleség, mert én engedélyt kértem a képzőművészeti főiskola tanáraitól, hogy művészettörténeti órákra, műtermekbe járhassak, mert képezni akartam magamat. Így ismertem meg a leendő feleségemet.
Engem már gyerekként is érdekelt a művészet, ebben Gyárfás Jenőnek volt szerepe, akinek gyönyörű festményei vannak Sepsiszentgyörgyön. Utólag tudtam meg, hogy 22 évesen a kor egyik legnagyobb festőjeként indult, megnyerte a Nemzeti Szalon évi kiállításának fődíját, aztán hazajött Sepsiszentgyörgyre, ahol „a dudva, a muhar, a gaz” lehúzta. Ezért éreztem belső kényszert, hogy bemutassam a világnak. Megtudtam, hogy él a fia, kezdtem hozzájárni, ez indított el az úton, hogy írhassak róla, ebbe az irányban is kellett képeznem magam.
– Művelődésszervezőként dolgozott, diákszínjátszó csapatot működtetett, és 24. éve szervezi minden tavasszal a Csoma-napokat. Az iskolán kívüli munkát miért tartotta fontosnak?
– A diákszínjátszás a gyerek sokoldalúságát fejleszti. Én soha senkit nem utasítottam vissza, aki jelentkezett a diákszínjátszó csoportba. Emiatt gyakran előfordult, hogy ugyanazt a szerepet két-három diákra is ki kellett osztanom. A kollegák 80 százaléka hülyének tartott, hogy ennyit foglalkozom órákon kívül is a diákokkal. Fel sem tudták fogni, hogy miért teszem. Az a véleményem, hogy a feladat választ meg minket, és nem mi a feladatot. Így van ez a Kőrösi Csoma Sándor Egyesület vezetésével is.
Én nem vagyok Csoma-kutató, biztos, hogy soha sehol nem szerveztem volna Kőrösi Csoma Sándor Egyesületet, de ha már a sors úgy hozta, hogy Kovásznán élek, 2,5 kilométerre Kőrösi Csoma Sándor szülőfalujától, Csomakőröstől, úgy gondoltam, valakinek ezt a feladatot is el kell végeznie, és ki más tenné, mint aki vállalja. Már kilencven tavaszán megszerveztük a Csoma-napokat, tudnak rólunk, hírünk van. Úgy érzem, ezzel is missziót teljesítünk olyan értelemben, hogy az egyik legnagyobb 20. századi Csoma-kutató, Marcell Péter röviddel halála előtt vallomásként mondta el, hogy nem szentelte volna az élete két évtizedét a Csoma-kutatásnak, ha nem lettek volna a Csoma-napok. Számára a Csoma-napok volt a biztos pont, az, hogy amit elhozott vagy elküldött nekünk, szerepelt konferenciáinkon, meg is jelentettük.
Ezért is fájó, hogy sorrendben immár 18. könyvünket tavaly „ellenszélben” kellett kiadnunk, nem kaptuk meg rá a szükséges támogatásokat, s az egyesület vezetőjeként kénytelen voltam a magam zsebéből kifizetnem a hiányzó pár ezer lejt, hogy – szinte kötelezővé vált hagyományainkhoz híven – az előző évi Csoma-konferencián elhangzottakat megjelentethessük. Kezdetben, az 1990-es első konferenciánkon három résztvevő volt, aztán öt, majd húsz, az elmúlt három évben pedig esetenként több mint harminc tudós vett részt, például Párizsból, Budapestről, Kanadából, Mongóliából, idén Japánból, Kazahsztánból és Koreából is várunk előadókat. Mindezt óriási munkabefektetéssel, következetességgel lehet elérni. Akkora teher van a vállamon, sokszor úgy érzem, nem tudom tovább csinálni, bár sokan vannak, akik erejük és lehetőségeik szerint segítenek. De az igazság az, hogy ez nem is egy ember munkája.
– Az is hatalmas munka volt, amikor 280, előzetesen magnószalagra rögzített vallomás segítségével örökítette meg a régi falu emlékezetét. Hogy látja, azóta hova fejlődött a székely falu?
– A vallomásos könyvet majdnem nem jelentette meg a Kriterion, mert a szerkesztő olyan szűk látókörű volt, hogy nem akarta elfogadni magát a műfajt. Hogy darabokra tördeltem a vallomásokat, s ezekből a darabokból szerkesztettem, írtam meg a könyvet mint „látleletet” a múltról. Akkor már dühöngött a szocializmus, verte szét a tradíciót, úton útfélen énekelte a tömeg az Internacionálét, hogy a múltat végképp el kell törölni, és ezt próbálták is gyakorlatba ültetni. A könyv azért született, mert rádöbbentem, hogy köztünk élnek a „régi falu” utolsó szemtanúi, akik még a tűz világánál énekeltek fonás közben, még ismerték, megélték a 19. századig szinte töretlen épségben megmaradt hagyományokat.
Az élet a 20. században gyorsult fel, de a hetvenes évek elején az öregek még fel tudták idézni a régi falu emlékezetét, én ezt vetettem papírra az utókor számára. A kollektív gazdaság, a kommunizmus kiölte az emberekből a lényük lényegét, például hogy szeressék a földet. Nekem még sírva vagy szinte sírva vallották többen is, hogy mennyire szerették azt a földet, amiért annyit küzdöttek, ami életük része volt, és amitől őket megfosztották. Ezt az állapotot próbáltam én még az utolsó pillanatban megragadni. Azóta sikerült még inkább szétzilálni a hagyományos falut, most már csak a nagyszülők emléke őrzi. A kommunizmus után, most a hasonlóan aljas világkapitalista erő szintén azon fáradozik, hogy bemocskoljon, szétverjen erkölcsöt, jellemet, becsületet, igazságot, tisztaságot. A jelenlegi világállapot sokkal alacsonyabb szinten áll, mint 50 évvel ezelőtt. Minden irányító aljerő azon dolgozik, hogy az embert aljas, hitvány, tartás és gondolkodás nélkül cselekvő-végrehajtó tömeggé alacsonyítsa le.
– Ezzel is magyarázható, hogy Ön soha nem ódzkodik attól, hogy az aktuálpolitikáról véleményt nyilvánítson? Gesztusértékű volt, amikor 2006-ban nem fogadta el a magyar állami kitüntetést, majd 2011-ben a jobboldali magyar kormánytól átvette. Most hogyan látja a Kárpát-medencei, az erdélyi magyarság helyzetét?
– A politikából, ha vérre megy a játék, nem vonhatjuk ki magunkat. Viszont a zsebre végzett politizálást, ha agyonvernének, sem vállalnám. Ezért nem volt soha olyan ambícióm, hogy a politika küzdőterén játékos legyek. Inkább a börtönt vállaltam volna, mintsem képviselő legyek vagy üljek a szennygépezet által létrehozott bársonyszékek valamelyikében. Jórészt labancmesterséggé vált a politizálás. Mátyás király halála óta a hivatalos politika mindig a labancok kezén volt, a Habsurgok fullajtárjának lenni soha nem azt jelentette, hogy tűzbe megyek a nemzetemért.
A nemzetért a kurucok mentek tűzbe, de ők soha nem voltak a hivatalos politikai erő, ők mindig „a másik oldal” voltak. Sajnos ma is a labancok politizálnak, akik számára az egyéni vagy – legyünk jóhiszeműek – a pártérdek a nemzeti érdek előtt áll. Erről viszont véleményt nyilvánítani kötelessége annak, aki ezt átlátja. Elmondtam egy felvidéki összejövetelen is, hogy mikor lesznek nekünk még olyan politikusaink, mint gróf Batthyány Lajos vagy Nagy Imre miniszterelnök, akik meghaltak a hazáért, a nemzetért. Most a politikusokat az egyéni érdek vezérli. Csak annyit említettem még meg, hogy milyen érdekvédő szervezet az, amelyik például a Beneš-dekrétumok ellen való tüntetéstől „elhatárolta” magát! Gyurcsány Ferenc kitüntetését nem fogadtam el, mert a magam normái szerint nem tehettem meg. Erkölcsi kérdés volt, hogy a nemzet szennyét megtestesítő személy aláírásával ellátott kitüntetést nem fogadhatok el.
– Amikor az interjút egyeztettük, említette, hogy éppen egy monográfiát ír. Min dolgozik éppen, és melyek a további tervei?
– Bocz Borika Sepsiszentgyörgyön élt, hihetetlenül tragikus sorsú grafikusművész volt. 26 éves korában már tudta, hogy menthetetlen halálos beteg, súlyos csontrákja volt, 1988-ban, 32 évesen meghalt. A halál közelében fantasztikus szépségű és értékű életművet alkotott. Azért írtam róla monográfiát, mert arra gondoltam, hogy harminc év alatt megírhatta volna bárki, de nem tette, ezért kötelességem, hogy megtegyem, hogy ne vesszen feledésbe egy ilyen rendkívül értékes életmű. Én mindig dolgozom, nem óhajtom elkiabálni, hogy mik vannak bennem, még jó néhány dolog rám vár, de a Nagy Felelősre tartozik, hogy ad-e időt és erőt ezek elvégzésére. A kívánságom annyi, hogy amíg még vagyok, tudjak értelmesen és cselekvőn élni.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),

Székelyföld területe egységes és feloszthatatlan!
A Székelyföldért Társaság – az Alaptörvény D. cikke alapján – határozottan felhívja az egységes magyar nemzet fennmaradásáért felelősséggel tartózó valamennyi civil és politikai szervezet figyelmét arra, hogy veszélybe került a történelmi Székelyföld területi egysége és a szülőföldjén jelentős többségben élő, őshonos székely-magyarság azon törekvése, hogy megmaradása és boldogulása érdekében kivívja Székelyföld területi önrendelkezését. A Székely Nemzeti Tanács népszavazásán Székelyföld 220.000 szavazópolgára mondott igent az autonómiára. Ezt egy demokratikus országban figyelmen kívül hagyni nem lehet. Ráadásul, a székely nép ezen jogos igényét nemzetközi dokumentumok és Románia uniós csatlakozáskor vállalt kötelezettségei is alátámasztják.
Az új, szociálliberális Ponta-kormány eddigi megnyilvánulásai azonban minden kétséget kizáróan jelzik, hogy csírájában akarják elfojtani ezt a törekvést. Románia vészesen közelgő közigazgatási átszervezéséről szóló elképzelések egyértelműen bizonyítják, hogy annak legfőbb célja a történelmi Székelyföld feldarabolása, a székely megyék (Hargita-Kovászna-Maros) olyan nagy, román többségű régiókba történő betagolása, amelyekben a magyarság 30% alatti kisebbségbe szorul. Ezt minden eszközzel meg kell akadályozni! Hívunk minden magyart, támogassuk együtt a Székely Nemzeti Tanács demonstratív kezdeményezését: Marosvásárhelyen és Budapesten is nyilvánítsuk március 10-ét a Székely Szabadság Napjává!
A Székelyföldért Társaság mindig nyíltan kiáll Székelyföld autonómiája mellett. Tettük ezt 2012. szeptemberében a román nagykövetség előtt és tesszük most is ugyanezen a helyszínen támogatva a Marosvásárhelyre összehívott tüntetést. A Székely Szabadság Napján, 2013. március 10-én várunk mindenkit a román nagykövetség elé (1146 Budapest, Thököly út 72-Izsó utca sarok) székely zászlókkal, hogy megmutassuk: a székely autonómia jogos ügye mellett tömegek állnak!
A Székelyföldért Társaság elnöksége
Érd
Erdély.ma,

„A buzgó, értelmes, egyenes jellemű papot szerette és becsülte minden ember”
Wiszkoczy Henrik (1800–1871) nagyenyedi minorita rendfőnök tragikus élete
Wiszkoczy Henrik neve és személyisége szervesen összefonódik az 1848–49-es forradalom nagyenyedi tragikus eseményeivel. Közvetlen részvevője, szereplője, szemtanúja s egyben súlyos szenvedője is a városra zúduló kíméletlen támadásoknak 1849 januárjában. Személyéről, szerepléséről viszont aránylag szűkszavúan szólnak napjainkban mindazok, akik a szóban forgó események fölidézésével foglalkoznak. Adózzunk tehát bővebben emlékének, hiszen élete legtragikusabb szakaszát itt Nagyenyeden élte át azokban a gyászos kimenetelű hideg, téli napokban.
Trencsén vármegye Kisutczaújhely nevű községében született 1800. december 30-án. Középiskolai tanulmányai végeztével 1821. október 25-én a Minorita rendbe lépett s a próbaévet a szepescsütörtökhelyi kolostorban töltötte. Ezt követően a teológiai tanulmányait részben Egerben, részben Szegeden hallgatta nagy szorgalommal és kitűnő eredménnyel. A szerzetesi szent fogadalmat 1824. október 8-án tette le Szegeden. 1826. szeptember 23-án Makón történt pappá szentelése után két évig a miskolci gimnázium tanára, innen 1833-ban a budapesti egyetemre ment, ahol a bölcsészeti tudományokból vizsgázott szép sikerrel, minek eredményeként a Rend a nyírbátori kolostorhoz rendelte az ottani növendékeknek a bölcsészeti tudományok tanítására. Nyírbátorról Szegedre helyezték át, ahol négy éven át a papnövendékek teológiai oktatásával bízták meg. Szegedről Aradra ment, az ottani Minorita Ház alelnöki tisztével ruházták föl. Itt szintén négy évet töltött. A továbbiakban aztán Marosvásárhelyre került, ahol a Ház főnöki tisztségével bízták meg, amelyet öt évig viselt a legnagyobb buzgalommal, miközben az alsósófalvi római katolikus egyházközség adminisztrálását is ráruházták. Marosvásárhelyről ismételten Aradra megy vissza, a Rend másodházfőnöki minőségében a gazdasági ügyek vezetőjeként hat évet töltött e Maros-parti városban. Ezt követően Balka Arnold, Nagy Mihály helységbeli földbirtokosok gyermekeinek nevelője. Két év után visszahívást kapott a Rend részéről, amely 1846-ban Nagyenyedre küldte minorita házfőnöknek és a plébánia lelkészének. Így találják e városban az 1848–49-es forradalmi mozgalmak és tragikus események.
A várost közvetlenül fenyegető veszedelem hírére, mely Axente Sever román vezér csombordi táborából érkezett – írja br. Kemény Gábor az eseménynek szentelt könyvében 1863-ban –, a derék és köztiszteletben álló Wiszkoczy Henrik nyomban Prodanhoz, a felenyedi betolakodó román csapatok vezetőjéhez sietett – aki éppenséggel bajtársaival mulatott – s erélyesen fölkérte, hogy miként azt előzetesen megígérte, hasson oda a város megmentésére, mire Prodan kardot kötött s haragosan elhagyta a házat. Kemény Gábor így folytatja: „A prezidens is kisiet, de nem veszi útját egyenesen a »residentiába« (a minorita zárda felé), hanem – ekkor már javában égvén a Magyarutca külső része – arra felé indult segítséget és tüzet kiáltozván. Nemcsak a tűz világolt, de ekkor nagy hó is volt, tehát hóvilág is, és mindezeknek tetőzésére a legtisztább telehold. A járókat, kelőket majdcsak úgy lehetett látni, mint nappal. Nem sokat haladhatott a presidens, míg reá rivalgának, fenyegeték, puskagolyók röpülnek körülötte: sebesítve rogyik össze. Sebe nem volt halálos, a nagy hideg, a havon fekvés, és az, hogy kifosztották nemcsak attól mi zsebeiben volt, de gúnyái egy részétől is, pl. csizmáitól, miben nagy szükséget láttak az oláhok, azt eszközölték, hogy hamar magához tért. Felkelt, vánszorogni kezdett hazafelé. Az oláhok közül ezt észreveszik, utána iramodnak és lándzsa döfésekkel, ütésekkel újra földre terítik. Még a zárdáig nem ért vala az oláh zaj. Hosszas kimaradása a presidensnek aggódóvá tette pap társait sorsa iránt. Keresésére mentek. Meg is találták, másodszori aléltságában, a földön vérében fetrengve. Felemelték, hazavitték. Nem volt még magánál, de ápolás után magához jött. Elbeszélte mi történt vele.”
Eme első enyedi áldozat a későbbiekben így örökítette meg a személyével történteket:
„Alább írt Isten és a világ előtt, saját tapasztalataim után őszinte meggyőződésemből vallom azt, hogy az 1849. évi januárius 8-án és az ezt követett napokra hivatkozólag, Nagyenyed városa gyámoltalan és fegyvertelen népe minden igaz ok nélkül oláhság által megtámadtatott. A rablást, gyújtást és gyilkolást könnyen meg nem fogható hallatlan kegyetlenséggel jan. 8-án úgy éjjeli 11 óra felé kezdette el. Én elejökbe mentem őket megkérendő s nagy iszonyodással láttam, midőn az egész várost minden oldalról vízözönleg meglepvén, minden háznál, az egyik csoport a házakba ablakokon belőtt, a másik csoport azonnal a házat gyújtotta, a harmadik csoport betörvén a kapukat, ajtókat, házba rohant be kegyetlenül ölvén a benttaláltakat, levetköztetvén meztelenségre csikorgó hidegben, nagyot, kicsinyet, öreget, fiatalt, nemi különbség nélkül. Borzasztó ütések és verések között csak pénzt és pénzt követeltek. Ezek, tanuk cáfolhatatlan vallomása és mindnyájuk tiszta tudomása szerint Axente és Prodan vezérek parancsolatából történtek. Magam valék az első áldozata a gyilkosoknak, kik is fejemen öt halálos sebet ejtvén, két ujjamat elvágva és két szuronyszúrással az oldalamat majd halálosan kilyukasztva, félholtan a földre hirtelen leterítettek és minden ruhától levetkőztetve, hét lövéssel idvezlettek.”
GYŐRFI DÉNES
Szabadság (Kolozsvár),

Ismét sírgyalázás Marosvásárhelyen
Megdöbbentő sírgyalázás történt Marosvásárhelyen, ahol a Szentgyörgy utcai városi temetőben koszorúkereteket loptak el. A frissen hantolt síron elhelyezett koszorúkat teljesen felbolygatták, és körülbelül harminc, fenyőből és élő virágból készült koszorút tettek tönkre. Ezek fa- és vesszővázát vitték el. A síron összevissza dobálták a lebontott fenyőágakat és az időközben megfagyott virágokat. Az elhunyt édesanya hozzátartozóinak nemcsak a bánatot és szomorúságot kellett megélniük, hanem a kegyeletsértés felháborító tényét is el kellett viselniük.
Két lejért értékesítik a koszorúkeretet
R. Attila szerkesztőségünkben keresett meg, és elmondta, hogy édesanyját nagy részvét mellett ez év január 4-én temették el. Pár napra rá kimentek a temetőbe, ahol szörnyű látvány fogadta őket. A síron levő koszorúkat feldúlták, a több mint harminc koszorúból egy sem maradt épen. Az esetet jelezték a rendőrségen, és kérték, lépjenek fel a tettesek felelősségre vonása érdekében.
Elsőként Mircea Moldovant, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal közterület- kezelő igazgatóját kérdeztük: hogyan fordulhat elő, hogy egy bekerített, s ráadásul éjjel-nappal őrzött városi temetőben ilyen méretű sírgyalázás előfordulhat?
– Nem először történik meg az eset, amit sajnálatosnak tartok. Két és fél évvel ezelőtt is sűrűn fordultak elő lopások, akkor sikerült visszaszorítani a jelenséget. Most ismét tolvajok járják a temetőt, mert az innen elvitt tárgyak – koszorúkeretek, fémkeresztek – minimális jövedelemhez juttatják őket. Nagy az éhség… Tudtunkkal két lejért értékesítik a koszorúkereteket, ezért képesek sírt gyalázni – mondta Moldovan.
A tolvajok profik!
– Nehéz velük felvenni a harcot – fogalmazott Ioan Popa, a Szentgyörgy utcai temető gondnoka, aki kivezetett az erdő és a kerítés közelében található megcsúfolt sírhoz. A kerítés, mint megállapítottuk, nem olyan magas, hogy ne lehessen átugorni. Kis gyakorlattal át lehet mászni rajta. S aki lopásból él, annak nem megerőltető egy kis "sport".
A gondnok felvilágosított, hogy reggel 7 és délután 3 óra között a polgármesteri hivatal három alkalmazottja dolgozik a temetőben. Felváltva végzik a munkát, egyik őrködik, miközben kettő a karbantartási munkálatokat végzi. Délután 3 órától reggel 7 óráig pedig a BS Guarding őrző-védő szolgálat őrei vigyázzák a temetőt, délután egy ember, éjszaka a váltása.
– A temető alkalmazottai minden reggel fél 8 óráig ellenőrzik a sírokat. Az R. család hozzátartozóját január 4-én temették el, s január11-én délután vagy éjszaka dúlták fel a sírt. Rá két napra újra visszamentek a tolvajok, hogy ami még maradt, azt is elvigyék. Január 15-én kiszállt a rendőrség és a csendőrség, és hét gyanúsítottat fogtak el. Nem tudjuk, mi történt velük, a rendőrség semmit sem közölt velünk – közölte a temetőgondnok.
A rendőrség végzi a munkáját, ki kell derülnie, kik azok, akik mindenféle erkölcsi normát felrúgva folyamatosan lopnak, garázdálkodnak, bosszúságot, keserűséget okozva az embereknek. Meg kell nevezni végre, kik azok, akik a temetőkből is képesek lopni. Nem arról van szó, hogy egy népcsoportot megbélyegez valaki, csupán arról, hogy magatartásukkal elviselhetetlenné teszik az együttélést. S ha szóvá tesszük ezt, akkor diszkriminációval vádolnak.
Népújság (Marosvásárhely),

Életképek az iskolapszichológia gyakorlatából
A fenti címmel szerkesztett könyvet Csibi Sándor és Csibi Mónika, amelynek marosvásárhelyi bemutatójára január 22-én, kedden 15 órai kezdettel kerül sor a Református Kollégium – Bolyai Farkas Elméleti Líceum amfiteátrumában. Házigazda: Székely Emese igazgató. Meghívottak: dr. Kádár Annamária adjunktus (Babeş–Bolyai Tudományegyetem), dr. Albert-Lőrincz Enikő professzor (Babeş–Bolyai Tudományegyetem), László Enikő pszichológus (Maros Megyei Neveléslélektani Központ), Csiszér Zsuzsa iskolapszichológus (Bolyai Farkas Elméleti Líceum).
Népújság (Marosvásárhely),

A „nagy magyar összefogásról”
Ha csak annyit ártottak volna az erdélyi magyarságnak a félrefaragó „autonomisták”, amennyit a parlamenti választásokon, azzal talán még el is lehetne számolni valahogyan, de hogy újabb esetleges károkozásra is készülnek, arra már nehéz lesz magyarázatot találni. Igen, újra Háromszékről, jelesen Kovászna városáról van szó, ahol Lőrincz Zsigmond polgármester korai és tragikus halála miatt új városvezetőt kell választani. Toró T. Tibor pártelnök a parlamenti választásokat és az EMNP szerényke eredményeit követően azt nyilatkozta, hogy pártjának tüsténkedő részvétele nem befolyásolta igazán a magyar képviselet sorsát (ebben félig-meddig még igaza is van!), az orbaiszéki magyar vereségért pedig semmiféle felelősséget nem érez, tekintve, hogy Bodzafordulót és vidékét is ide tagolták, s így több a román szavazó a magyarnál. Megengedem, így lehet, de a magyarok egységes és komoly mozgósításával mégis meg lehetett volna szerezni azt a képviselői helyet.
Toróék most milyen kifogáson törik jó előre a fejüket, ha a több mint kétharmadában székely-magyar Kovászna városában elveszítjük a polgármesteri széket? Az sem lehet mentség és mentelem, hogy a tanács magyar többségű marad, hiszen szomorú tapasztalataink vannak arról például, hogy az ugyancsak magyar többségű marosvásárhelyi tanács hány, számunkra kedvező határozatát gáncsolta el, dobta sutba a város most már bebetonozott román polgármestere, Dorin Florea. Azt is tudjuk, hogyan segíti őt újra és újra hatalomra az egykori székely főváros megosztott magyar lakossága. A városé, mely 22 esztendővel ezelőtt éppen a magyar összefogással híresült el. De azóta sok víz lefolyt a Maroson. Úgy látszik, hogy az Olton, a Feketeügyön és a Kovászna-patakán is zavarosabb vizek kezdtek folydogálni, főleg Toró itteni pancsolásai óta. Nekem nem a pártját támogatókkal van igazán bajom, inkább parancsosztó gazdáival, akik semmi szín alatt nem akarnak számolni. A kovásznai románság összefogott, s forgatókönyvük egyszerű: nevető harmadikként ők ültetik be jelöltjüket a fürdőváros polgármesteri székébe. S lészen tisztogatás!
Székely Hírmondó
Erdély.ma,

"Számomra a magyar kultúra szolgálata életcél"
Pro Cultura Hungarica díjat vehetett át Nagy Miklós Kund
Telt házas, mégis családias hangulatú ünnepség keretében adták át Nagy Miklós Kundnak, lapunk nyugalmazott főszerkesztőjének a Pro Cultura Hungarica díjat, amely a magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetésében és terjesztésében, valamint a magyar nemzet és más nemzetek művelődési kapcsolatainak gazdagításában elévülhetetlen érdemeket szerzett külföldi állampolgároknak adományozható. Kedden du. 2 órakor a Tiberius vonósnégyes játéka alatt gyülekezett a szép számú publikum a Bernády Ház nagytermében – az erdélyi magyar kultúra marosvásárhelyi követei: írók, költők, képzőművészek, színházi szakemberek, szerkesztők, intézményvezetők tették tiszteletüket az eseményen, amelyet a Himnusz eléneklése után Zsigmond Barna Pál szavai nyitottak. Magyarország csíkszeredai nagykövetségének főkonzulja elmondta: két okból jött Marosvásárhelyre. Egyrészt a magyar kultúra napja alkalmából, másrészt azért, hogy Magyarország kitüntetését átadhassa Nagy Miklós Kundnak. – A Pro Cultura Hungarica díj átadására általában a konzulátuson kerül sor. De ez alkalommal kivételt tettünk és hazajöttünk, hogy nagy örömünkre Nagy Miklós Kund barátai között adhassuk át a magyar állam kitüntetését. A magyar kultúra napja nem piros betűs ünnepnap, de nemzeti imánk születésnapjaként meghatározza önazonosságunkat. Egyaránt szól múltunk kincseiről, jelenünk értékeiről és a jövő iránt érzett felelősségünkről. A Himnusz első sora immár a magyar alkotmány alapja is – kevés olyan alaptörvény van Európában, amely Istenhez szóló fohásszal kezdődik. Ezer évvel ezelőtt a kereszténység felvételével váltunk Európa részévé, a magyar kultúra napja pedig jelzés: ápoljuk, megóvjuk közös kultúránkat és anyanyelvünket – a kapcsot, amely megteremtette a határon túli magyarok számára az állampolgárság megszerzésének lehetőségét. Ez a nap ugyanakkor megfelelő alkalmat teremt az önvizsgálatra. Hiszen a kultúra ott és akkor terem, amikor akar. Ideális esetben kultúra és társadalom szerves egységet alkot. Ha ez nem így történik, akkor nem társadalomról, hanem csak egy manipulálható tömegről beszélünk. A mindenkori politikának van szüksége a kultúrára és nem fordítva. A kultúra nem szegődhet eszmék szolgálatába – miközben rámutat a sebekre, a mintát is felszolgálja. Képviselői azok, akik a sebeken túl megmutatják a járható utakat – fogalmazott Zsigmond Barna Pál, majd a Tiberius vonósnégyes játéka után Szarka Gábor konzul mondta el laudációját.
– Az erdélyi magyarságnak nagy szerencséje és érdeme, hogy minden városban akadnak nagyszerű kultúremberek, akik még szentnek tartják az ügyet. Marosvásárhelyen ilyen kultúrember Nagy Miklós Kund, aki évtizedek óta a magyar kultúra mindenese. Sokoldalú, de talán leginkább a képzőművészet áll hozzá a legközelebb. 1943-ban született Nagyenyeden. Ott érettségizett, majd a marosvásárhelyi pedagógiai iskolában szerzett román-magyar szakos tanári oklevelet. Tanár, majd a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa, utána könyvtáros és szerkesztő, időközben magyar-francia szakos diplomát szerez a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 1990 után ismét a Marosvásárhelyi Rádiónál műsorvezető, az újjáalakult Kemény Zsigmond Társaság alapító tagja, a Népújság munkatársa, majd főszerkesztő- helyettese, végül – nyugdíjazásáig – főszerkesztője. Közel két évtizede hívta életre és szerkeszti a napilap hétvégi kulturális mellékletét, a Múzsát, amelyben folyamatosan ismertette a magyar kulturális élet újdonságait és teret biztosított a közölni kívánó szerzőknek. A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány alelnökeként számos jelentős művészeti szervezői és terjesztői munka köthető a nevéhez. Tucatnyi interjúkötet szerzője, a műfaj legjobb erdélyi képviselői között tartják számon. Kérdései mögött érezhető az alapos munka és felkészülés. Albumbemutatók, tárlatnyitók méltatója – jellemző rá a művészet és az alkotók iránt érzett tisztelet, aggódó és harcos szeretet. De mindez nem csupán lokálpatriotizmus, hanem igazi hazafias tettek összessége, amelyért Balogh Zoltán, Magyarország emberi erőforrásokért felelős minisztere a Pro Cultura Hungarica díjban részesíti őt. Példaképe lehet a más erdélyi városokban élő művészeti íróknak, művészettörténészeknek.
Az ünnepélyes díjátadót követően Nagy Miklós Kund szólalt fel.
– Megtisztelő a díj, az elismerés. Külön köszönöm, hogy a főkonzul és a konzul úr ideutazott, ebbe a városba, ahol együtt lehetek a barátaimmal, akik mind nagy-nagy odaadással szolgálják a magyar kultúrát. Hogy itt vehetem át, annak is tulajdoníthatom, hogy Marosvásárhely a magyar kultúra szempontjából igen fontos, talán a legfontosabb erdélyi település – ahogy Csokonai mondta, a csinos Nyugat és a durva Kelet között. És ő még nem is tudhatta, hogy mi következik…
Számomra a magyar és egyetemes, de mindenekelőtt a magyar kultúra szolgálata, értékeinek megismertetése életcél. Az idén százéves Kultúrpalota főhomlokzatán az egyik dombormű Kölcseyt ábrázolja. Bernády mert álmodni arról, hogy száz év elteltével is komoly kulturális élet lesz Marosvásárhelyen… és ilyen pezsgő, mint az elmúlt hónapokban, talán sohasem volt. Ennek örülnünk kell, de tovább kell dolgoznunk. És ha ebben nekem is van egy apró részem, akkor elmondhatom, hogy nagyon boldog vagyok – mondta az ünnepelt, akit vastapssal köszöntöttek az egybegyűltek, végül a Szózat eléneklése után a Tiberius vonósnégyes előadása zárta a meghitt, derűs és jó hangulatú ünnepséget.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely),

A Magyar Kultúra Lovagja
Náznán Olga január 19-étől a Magyar Kultúra Lovagja címet viseli, s ezzel az 543. azok sorában, akiket erre érdemesítettek. A budapesti Hagyományok Házában magasztos ünnepség, felemelő ceremónia keretében vele együtt olyan személyiségeket tüntettek ki, mint Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, Kányádi Sándor költő, Haáz Sándor zenetanár- zeneszerző vagy Nyisztor Ilona csángó népdalénekes. A cím és az ezzel járó elismerő kitüntetés birtokában kérdeztük: milyen érzés a magyar kultúra lovagjának lenni?
– A cím kötelez. Több évtizedes munkám után nem állhatok le, tovább kell dolgoznom, még akkor is, ha egyre nehezebb. Örülök, hogy elismerik a munkámat, hogy dolgoztam. Mégpedig úgy, hogy sohasem akartam előtérbe kerülni, a háttérmunka volt az enyém. Hála istennek, mindig akadtak odaadó munkatársak, akikkel kivitelezhettük az elképzeléseket. Bevallom, előzetesen nem tudtam róla, hogy Kilyén Ilka Magyar Örökség díjas színművész a Székely Színház Egyesület nevében felterjesztette az ajánlást, mindaddig, amíg fel nem kértek, hogy fogadjam el a címet. Azt is be kell vallanom, soha nem azért tettem valamit is a magyar kultúráért, mert valamilyen díjra, kitüntetésre számítottam, hanem azért, mert indíttatást éreztem a magyar kultúra ügyének szolgálatára – mondta Náznán Olga.
A marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület elnökeként, a Maros megyei EMKE elnökségi tagjaként, a Marosvásárhely–Kecskemét Baráti Egyesület titkáraként végzett tevékenységéről nagyon sok erdélyi és magyarországi olvasónk vallhatna. Nemcsak Kolozsvár és Marosvásárhely, Kolozs és Maros megye kulturális élete lett gazdagabb általa, de rendkívül sokat tett a magyar-magyar kapcsolatokért, az anyaországgal való szoros kötelékért, nemzeti önazonosságunk megőrzéséért, ápolásáért. Műszaki – porkohászati – képzettsége ellenére az önkéntesség jegyében vállalta és végzi a többletmunkát, szolgálva nemzetét, kultúráját.
A nyolcvanas években Kolozsváron kezdte, majd a kilencvenes évektől lendülettel teljesítette ki munkáját. Kolozsváron a Kuckó gyermekfoglalkoztató fűződik a nevéhez, majd az EMKE pécsi megalapítása. 1998-tól Marosvásárhelyen folytatta tevékenységét, első rendezvénye a "Maros megye Baranya, ország gyöngye-aranya", az egymás értékeiről szervezett vetélkedő volt.
Évek során mesemondó és népdalversenyeket, történelmi, földrajzi, műveltségi ismeretekre alapozó vetélkedőket szervez magyarországi városokkal, Péccsel, Szegeddel, Kecskeméttel, Bajával, Zalaegerszeggel és Sárospatakkal. Családok számára hímestojásfestést, ismeretterjesztő előadásokat, írók, költők, történelmi személyiségek – köztük az egyesület nevét adó Lorántffy Zsuzsanna – évfordulós megünneplésére vetélkedőket, szavalóversenyeket, gálaműsorokat szervezett erdélyi, magyarországi és Kárpát- medencei fellépőkkel, tavaly például az Illényi Katica-koncertet. A nemzeti ünnepek, a magyar kultúra napja alkalmából díszelőadásokat szervezett. Az operett- és nótaestek a marosvásárhelyiek kedvenc rendezvényévé váltak. A sort folytathatnánk a szórványban élő magyarok művelődési programjaival, az ismeretterjesztő előadásokkal, a könyvbemutatókkal.
De álljunk meg itt. A cím viselőjének a legnagyobb elégtételt mégis az jelentette, hogy a magyarországi és az erdélyi gyerekeket, fiatalokat közelebb "vitte" egymáshoz. A vetélkedők révén Erdély is közelebb került az anyaországiakhoz és fordítva. A magyarországiak megismerhették Erdélyt és az erdélyi magyar embereket, hiszen legtöbb esetben csak tévében hallottak rólunk. Mindkét részről a gyerekek és velük együtt a családok is olyan ismereteket sajátíthattak el, amelyeket nem tanítanak az iskolában sem Erdélyben, sem Magyarországon. E vetélkedők révén barátságok szövődtek, s a családok megismerhették a történelmi valóságot.
Felismerhették, hogy a magyar kultúrát határokkal nem lehet felszabdalni. Ez egységes és oszthatatlan. Csak közvetítőkre van szükség, mint amilyen Náznán Olga.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely),

Pallas Akadémia-könyvadomány a könyvtáraknak
A Pallas Akadémia könyvkiadó április 1-jén lesz húsz éves, amit rendezvénysorozattal ünnepel. Tőzsér József, a kiadó igazgatója elmondta: a kiadó vezetői úgy határoztak, hogy az író-olvasó találkozók mellett minden településen, ahová ünnepi rendezvényeikkel megfordulnak, a könyvtáraknak nagyobb könyvadományt adnak át azokból a kiadványokból, amelyek 2000 és 2010 között jelentek meg. A könyvtárak 165 címből választhatják ki azt, amit érdekesnek tartanak, de nem tudtak megvásárolni. Csíkszeredában 54 címet választottak, Marosvásárhelyen 49-et, mondta Tőzsér a maszol.ro-nak.
Az akciót Gyergyószentmiklóson, Gyergyóújfaluban, Gyergyóremetén, Ditróban folytatják, majd Kolozs megyébe mennek, illetve más Maros megyei településeket is felkeresnek.
Tőzsér József a maszol.ro-nak elmondta, minden könyvtár a saját profiljába illeszkedő köteteket választ, így a Teleki Téka például inkább művészeti, irodalom- és művészettörténeti, valamint történelmi tematikájú könyveket választott, a falusi könyvtárak többnyire szépirodalmat, a különböző városi könyvtárak mindent, hiszen a profiljukba több minden belefér.
A felajánlást úgy az öt, mint a tíz éves évfordulón is megtette a Pallas Akadémia könyvkiadó, kisebb könyvadományokkal, egy-két könyvtár számára. „Úgy láttuk, hogy a könyvtáraknak, főleg a községi könyvtáraknak nincs pénzük, nem kapnak támogatást a könyvvásárlásra. Jóval több címet választ egy falusi könyvtár, mint egy városi. Ez azért van így, mert nincs semmijük. Olyan könyvtárban is jártam, amely 1989 óta nem kapott új könyvet" – mondta Tőzsér.
A köteteket mindenhol egy-egy ünnepség keretében adják át, meghívják a polgármestereket is, akik remélhetőleg a továbbiakban a könyvtárakról is gondoskodnak majd.
Maszol.ro,

A román hatóság kötelezővé tette az Erdélyi Magyar Televízió műsorainak sugárzását
A romániai médiát felügyelő Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint a magyarok által is lakott települések televíziós műsorterjesztői kötelesek betenni az alapcsomagjukba az Erdélyi Magyar Televíziót (ETV).
A hatósági döntést az Erdélyi Magyar Televízió közölte honlapján szerdán a keddi CNA-ülés jegyzőkönyvére hivatkozva. A hatóság honlapján elérhető jegyzőkönyv arra utal, hogy az ETV-t Hargita, Kovászna, Maros, Szatmár, Bihar és Szilágy megyékben kell bevenni a kábeltévék alapcsomagjába. Ezekben a megyékben haladja meg ugyanis a lakosság aránya a húsz százalékot.
Nagy Zsolt, a televíziót működtető Janovics Jenő Alapítvány elnöke az ETV újabb elismerésének tekintette a hatósági döntést, és úgy vélte, ezáltal Erdély több településére is eljutnak az ETV műsorai.
Szász Attila, a CNA korábbi magyar tagja a vásárhely.ro marosvásárhelyi hírportálnak nyilatkozva fontosnak tartotta, hogy az ETV a továbbiakban minden technikai feltételt megadjon a kábelszolgáltatóknak a jeltovábbításhoz. A kábeltévék ugyanis csak akkor kötelesek felvenni alapcsomagjukba az ETV műsorát, ha ennek feltételeit a marosvásárhelyi székhelyű televízió biztosítja.
Az ETV eddig a marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi földi sugárzás mellett a Romtelecom társaság Dolce műholdas szolgáltatásán és egyes helyi kábelszolgáltatókon keresztül jutott el a tévénézőkhöz.
erdon.ro,

Népesség és természeti csapások a Székelyföldön a 18. század elején
A lakosság létszáma a korabeli összeírások tükrében
A 18. század eleji székelyföldi népességi viszonyok kérdése, az összlakosság tényleges létszámának megállapítása olyan kérdés, amely mindmáig megnyugtató feleletet nem kapott. Ekkor még nem készültek népességlétszámot felmérő statisztikai felmérések, vagyis népszámlálások, hanem csak különböző céllal kimutatások. Ilyenek voltak az adózási, katonai, egyházi és egyéb célú összeírások, amelyek segítségével igyekeztek megállapítani a történészek a népességi viszonyokat. Ezt tettük mi is, felhasználva e célból az 1703. és 1722. évi adóösszeírásokat, az 1702-es ingyensóra jogosultak listáját, illetve az 1712-15. évi nemesi lajstromokat.
A nyilvántartások közül a legteljesebbek az adófelmérések. Ezért azokat vettük alapul, majd a teljes népesség számának megállapítása érdekében kiegészítettük azokat az adómentes nemesek, a tisztviselők, egyházi személyek (lelkészek és tanítók), a nincstelenek, valamint a városlakók adataival.
Az adóösszeírások valamint a kiegészítő adatok alapján a székelyföldi családok létszáma és székenkénti megoszlása a 18. század elején az alábbi:
A kapott eredmények alapján a Székelyföldön 1703-ban mintegy 28.000-28.500 család élt. Ez 4.300-4.400 családdal több, mint az adózó népesség. A különbség tehát 17,6%. Ugyanakkor 1722-ben a különbség 3231 család, vagyis 12,8%-os.
Ez az összlétszám még a kiegészítések révén is meglepően alacsonynak tűnik. Hiszen kevesebb, mint a mai Marosvásárhelyé egymagában. De ha egy pillantást vetünk az országos helyzetre, kénytelenek vagyunk elfogadni az eredményeket. És ha a települések lakottságát nézzük, kitűnik, hogy a székely falvak lakottabbak voltak, mint az erdélyiek általában. Míg 1722-ben a 2103 erdélyi településen átlag 43,1 család élt, a 424 székelyföldi helységben (10 város, 3 kiváltságos hely és 411 falu) ez az átlag 49,1 család volt.
A Magyarországra és Erdélyre is kiterjedő 1720-as, illetve 1721–1722-es általános felmérés összesítő adatait Acsády Ignác már több mint egy évszázada közzétette. A kapott adatokat ő is túl alacsonynak találta, és a tényleges létszám megállapítása érdekében 50%-kal kiegészítette azokat, néhol ennél többel is. Eljárását azonban nem támasztotta alá bizonyítékokkal. Kutatásunk kapott eredményeit valósághűebbnek tekinthetjük.
Összevetve a két összeírást, kitűnik, hogy az eltelt két évtized alatt a családok létszáma 3180-nal, vagyis 11,2%-kal csökkent. És felvetődik a kérdés: miért történt, és ez a csökkenés valós vagy megtévesztő? Vagyis: összeegyeztethető-e a kortárs irodalomban fennmaradt leírásokkal, valamint egyéb levéltári adatokkal, vagy megtévesztőknek bizonyul?
A létszámcsökkenés okai
Ismert tény, hogy a demográfiai viszonyokra, a népesség gyarapodásának alakulására számtalan tényező hathatott. E téren az általunk tárgyalt időszakban a legnagyobb befolyásoló tényezők a nyolc évig tartó háború (az 1703-1711 közötti, II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc), valamint a rendkívüli természeti csapások voltak.
A háborús eseményekkel magyarázható, hogy 1707-ben hat aranyosszéki település vált ideiglenesen lakatlanná. Éspedig: Felvinc, Székelykocsárd, Harasztos, Aranyospolyán, Felsőszentmihályfalva és Inakfalva. Súlyos veszteségek érték 1708-ban a csíki és gyergyói településeket, mikor a császári csapatok végigpusztították a vidék falvait. Kisebb-nagyobb számú emberáldozatot követeltek a harcok más vidékeken is.
A szárazság
A legnagyobb veszteségeket azonban a természeti csapások okozták, a szárazság és a járványos betegségek, különösen a pestis. A szárazságot a kortársak közül többen is leírták. Az 1710. évi időjárásról azt írja Cserei Mihály, hogy: "Júniusban, júliusban oly rendkívül való szörnyű száraz meleg idők jártanak, melyhez hasonlókat soha nem értem, az emberek teljességgel semmit nem szánthattak, a gyümölcsök a fákon egyben főttenek fonyadtanak, a tavaszgabonák fel nem nőhettenek. Septemberben penig Molduvából számtalan sáskák jövének ki, kik a napnak fényét sokaságokkal befedték és az egész országot egyben járták, mindenféle zöldséget megettenek."
Az 1710. évinél súlyosabb szárazság, amely az egész Erdélyi Fejedelemségre kiterjedt, 1717-ben kezdődött és több mint két évig tartott, amiről több emlékíró is beszámolt. A kortárs Lakatos István csíkkozmási esperes- plébános írja, hogy: "1717-ik évben május 15-től 1719-nek september 2-ig merőben akkora szárazság volt, hogy csak egyszer is a föld terményének termesztésire nézve meg nem ázott, a földön annyira kiszáradtak a füvek gyökerei, úgy a fáké és a nádaké is, hogy a hol meggyúlt, azok lassan égtek a földben egy öl mélységre is, füstölve némely helyeken egy esztendeig s tovább is szünet nélkül: tavak, kutak, kisebb folyóvizek főképpen kiapadtak, hogy egy csepp vizet sem lehetett kapni bennek. Csíkban nem oly kegyetlenül, de Erdélynek némely részeiben, mint a Mezőségen közönségesen mind emberek, mind a barmok szomjúságaiktól üldöztetve szülötte földjeiket elhagyni, hogy szomjúság őket el ne pusztítsa, máshová költözni kényszerültek. Szemmel láttam, […] minden őszi és tavaszi vetések, melyek táplálják az emberi nemet – úgy a gyümölcsfák is – teljességgel semmit sem termettek. Itten 1718-ban, 1603-tól fogva nem ismert, hallatlan, akkora éhség lett, a mi hazánkban. Az éhségtől úgy elharapódzott a pestis, hogy némely falvakban annyian haltak el éhség, mint pestis miatt."
(Folytatjuk)
Pál-Antal Sándor
Népújság (Marosvásárhely

Huszárakadémia Bálványosfürdőn
Az előző négy, Hargita megyében megtartott Huszárakadémia után a hét végén második alkalommal került sor az erdélyi katonai hagyományőrzők elméleti képzésére Háromszéken, Bálványosfürdőn. Szombaton és vasárnap mintegy százötven huszár, gyalogos és huszárjelölt, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöksége vett részt a sorrendben immár hatodik találkozón.
Az idei Huszárakadémiára Budapestről, Szegedről, Debrecenből, Kaposvárról, Marosvásárhelyről, Gyulafehérvárról, Biharból, Gyergyóból, Csíkból, a Kászonokból, Erdőszentgyörgyről, Havadról, Székelyudvarhelyről, Székelyderzsről, Szentegyházáról, Uzonból, Gidófalváról, Árkosról és Kőröspatakról érkeztek hagyományőrző huszárok és előadók. Az utóbbi három települést a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület képviselte, és természetesen jelen voltak a torjai huszárok is. Szombaton a Vár Panzióban a huszársággal és a lóval kapcsolatos szakmai előadásokat tartottak zömében magyarországi történészek és hadtörténészek. Tegnap reggel a Bethlen Gergely Mátyás-huszárezredes életéről szóló előadást követően a résztvevők Altorjára utaztak, ahol a felvonulás után zsúfolásig telt templomban a Hatos Mihály plébános által celebrált ünnepi szentmisén vettek részt. A szentmiseáldozat bemutatása után Daragus Attila, a község polgármestere elmondta: jövőre emlékjelt állítanak az itt megtartott Huszárakadémiák tiszteletére. Himnuszaink közös eléneklése után a templomkertben a huszárok együtt dalolták el a Gábor Áron rézágyúja című negyvennyolcas dalt, majd az Árpád-szoborhoz vonultak, ahol Vass László szegedi hagyományőrző alezredes felolvasta a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség előléptetési parancsát. Többek között őrnaggyá léptették elő Kádár Lászlót, alezredessé Miholcsa Józsefet, főhadnaggyá Hatos Mihály tábori lelkészt, századossá Jakab Kevendet és Kövér Györgyöt, hadnaggyá Bodoki Bélát. Erdély egyetlen Árpád-szobra előtt a résztvevők alapi kiképzést is kaptak, a huszárok imádságos szertartását sajátították el. Altorjáról a hagyományőrzők visszamentek Bálványosra, ahol Csontos János hagyományőrző huszár főhadnagy, a debreceni II. Honvéd Huszárezred vezetője Bem apóról és a tervezett Bem-emléktúráról tartott előadást. Székely Tibor hagyományőrző dandártábornok a vezérkari gyűlést követően bezárta a hatodik Huszárakadémiát.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Az elsodort város
Székely város-e Székelyföld egykori fővárosa, Marosvásárhely? – merült fel a kérdés a minap egy alternatív történelemkönyv vásárhelyi bemutatóján. „A vásárhelyi magyar lakosság eredetét tekintve világos, hogy többségében ma már nem székely származású a közösség” – vélekedett a témában jártas kiváló szakember. Nos, ebből következően megválaszolhatnánk a kérdést akár egyszavas kijelentéssel is… Ehelyett talán helyénvalóbb lenne elgondolkodni azon, hogy a földrajzilag Kolozsvár és Székelyudvarhely közötti félúton fekvő egykori Székelyvásárhely merre sodródik, a tömbmagyarság vagy a szórvány felé?
Az 1989-es politikai fordulat pillanatában, s még a 90-es évek derekán is úgy tűnt, hogy Vásárhely az erdélyi magyarság szellemi, gazdasági és politikai központjává válhat. Reménykedésre adott okot a kezdeti „forradalmi” hevületben támadt lelkesültségen túl, hogy a város, az erőszakos betelepítések ellenére, megőrizte magyar többségét. Igaz, 1990 fekete márciusa után megtört a remény, felgyorsult a kivándorlás. (Amihez a román-magyar „vasfüggöny” megszűnte is hozzájárult.) Ennek ellenére, még az 1992-es népszámlálás adatai szerint is, a magyar lakosság jelentette a többséget. A kilencvenes években sorra magyar polgármesterek álltak a város élén, el egészen 2000-ig, amikor először került demokratikus úton, azaz szabad választások révén román nemzetiségű politikus a tisztségbe. Ekkor fordultak át az etnikai arányok a románság javára, legalábbis a 2002-es népszámlálás adatai szerint.
Az ezredforduló jelentette a fordulópontot, ekkortól vált nyilvánvalóvá, gyorsult fel a magyarság háttérbe szorulása. A 2000-es helyhatósági választások kudarca, a polgármesteri szék elvesztése után Markó Béla akkori RMDSZ-elnök még Vásárhely-stratégia kidolgozásáról, intézményépítésről, fiatal szakemberek, egyetemi oktatók idevonzásáról beszélt. Maradtunk a szavakkal. No meg az RMDSZ-politikusok vagyonosodásával, pereputtyuk helyzetbe hozásával.
Az ezt követő helyhatósági választásokon sorra buktak meg a „Szövetség” polgármesterjelöltjei, név szerint Kelemen Atilla, Borbély László s legutóbb Frunda György. A város magyarsága, az állandósult kudarcélmények hatására, folyamatosan hátrál, mára már elért a falig. Egyesek szerint azon is túl… Az idősebbek, különösen a nyugdíjasok belefásultak a túlélésért folytatott napi küzdelembe, elfordultak a közélettől, a politikától, a fiatalok pedig azt keresik, hol, merre, a világ mely táján találhatják meg egyéni boldogulásukat.
Ezek után ha azt kérdeznék, merre tart Vásárhely, azt kellene válaszolnunk, hogy egyre távolodik a Székelyföldtől, a tömbmagyarságtól és feltartóztathatatlanul sodródik Kolozsvár, a szórvány felé.
Szentgyörgyi László
Szekelyhon.ro

Bernádyra szavazott az iskolaszék
Január 24-én ülésezett a 2-es számú általános iskola iskolaszéke; többórás vita után végül egyszavazatnyi különbséggel elfogadták, hogy az oktatási intézmény felvegye a dr. Bernády György nevet. Mint ismeretes, a névadás körüli politikai csatározás 2011 decemberétől tart. Az ügy többször megrekedt, s amikor úgy látszott, hogy végre sikerül a névadás, az új tanügyi törvény miatt az eljárást elölről kellett kezdeni.
Az RMDSZ kezdeményezésére a helyi tanács 2011 decemberében elfogadta a 430-as határozatot, amelyben jóváhagyták a névadást. Akkor a tanácsi határozatot a főispáni hivatal jogosnak ítélte, hátravolt hát a végrehajtás. Közben az eljárásnak megfelelően a polgármesteri hivatal kikérte a megyei névadó bizottság véleményét, azonban a 60 napos határidő alatt nem véleményezték, így hallgatólagosan elfogadottnak tekintették a határozatot. 2012 áprilisában a megyei tanfelügyelőség véleményezését is kérték, innen sem jött válasz a törvényes 30 napos határidőben. Közben az RMDSZ 2012 áprilisában hivatalosan kérte, hogy váltsák le Baciut igazgatónőt, mivel a kétnyelvű tábla adományozásakor visszaélt hatalmával. Mindezek ellenére június 13-án megszületett az iskolaszéki döntés, és a szóban forgó igazgatónő is aláírta az erre vonatkozó jegyzőkönyvet. 2012 augusztusában a városi tanács és a polgármesteri hivatal kijelölte képviselőjét az iskolaszékben. Novemberben a Dr. Bernády György Alapítvány saját költségére elkészíttette az iskolanévtáblát, és ezt a szülői bizottságnak adományozta. Ezen a kerekasztal-megbeszélésen a Bernády-névadás kezdeményezői, valamint az RMDSZ politikusai, Benedek István, Borbély László, Frunda György, Kerekes Károly megegyeztek abban, hogy az új tanügyi törvény előírásainak tiszteletben tartása érdekében a 2-es iskola névváltozási eljárását elölről kell kezdeni. S azt is megígérték a politikusok, hogy a parlamenti választásokat, illetve az ünnepeket követően ismét terítékre kerül az ügy.
Végül ennek megfelelően, a 2012–2013-as iskolai év első iskolaszéki ülését sok halogatás után 2013. január 17-re tűzték ki, amikor dr. Benedek István (az önkormányzatot képviseli az iskolaszékben) javasolta az iskolanévadást is, de ezt a napirendi pontot az iskolaigazgató kérésére január 24-ére elnapolták. A január 17-i gyűlésen a vezetőségi tanács román tagjai aggodalmukat fejezték ki, hogy a magyar személyiségről elnevezett iskola azt jelentené, hogy a román tagozat megszűnik ebben az iskolában, sőt az is felmerült, hogy vezetőségváltás lesz, amelynek célja, hogy magyar legyen az oktatási intézmény vezetője. A szülők ezt a hamis vádat visszautasították, és beadványban kérték az iskola álláspontját a magyar tagozatot érintő sértő megnyilvánulásokkal szemben. Annak ellenére, hogy a szülői akciócsoport személyes tárgyalása nyomán Borbély László és Markó Béla ígéretet tettek arra, hogy a névadásnak nem lesznek politikai vetületei, a január 24-i iskolaszéki ülésen az iskolaigazgató továbbra is ellenezte a névadást, sőt megkérdőjelezte az iskolaszék megalakulásának jogosságát.
Az iskolaszéki ülésen jelen levő Csegzi Sándor (a polgármesteri hivatal megbízottja az iskolaszékben) lapunknak elmondta, valóban nehéz döntés született, hiszen el kellett oszlatniuk az oktatási intézmény vezetőségének aggodalmait az iskola jövőjét illetően, azt, hogy az iskolából nem helyezik át a román tannyelvű osztályokat, és nem kerül az intézmény élére magyar igazgató. Azzal érveltek, hogy a Marosvásárhelyen levő 13 középiskola közül egy sem viseli magyar személyiség nevét, s mi sem lenne méltóbb, mint az, hogy a várost korszerűsítő dr. Bernády György neve olyan épületre kerüljön, amit ő építtetett. Arról is biztosították az oktatási intézmény képviselőit, hogy az iskolaszék, a polgármesteri hivatal, illetve a helyi tanács képviselői felvállalják az ügyből fakadó konfliktuskezelést a tanárok-szülők, diákok-diákok, tanárok-tanárok között. Végül 5-4 arányban sikerült megszavaztatni, hogy a 2-es számú iskola dr. Bernády György nevét viselje, a testület elutasította, hogy a tanintézet iskolaközpont legyen.
Dr. Benedek István, a városi tanács RMDSZ-es frakcióvezetője elmondta, a következő lépésben össze kell üljön a helyi tanács névadó bizottsága, itt nem akadályozza majd meg senki az elnevezést, utána a korábbi eljárásnak megfelelően konzultatív jelleggel a megyei névadó bizottság elé terjesztik az iskolaszéki döntést. A tanácsos ígéretet tett arra, hogy megsürgeti az eljárást, mert szeretné, ha a helyi tanács februári soros ülésén napirendre tűznék a névadást. A politikus reményét fejezte ki, hogy a tanácsban lesznek olyan józan gondolkodású kollégák, akik az RMDSZ mellé állnak és megszavazzák a határozattervezetet. Mindezek ellenére, a tanügyi törvénynek megfelelően, hivatalosan az iskola az új tanévben szeptember elsejétől veheti fel a dr. Bernády György nevét.
A Szülői akciócsoport a Bernády György névadásért, illetve a CEMO polgárjogi szervezet szerint az iskolaszéki határozat hatalmas áttörést jelent a marosvásárhelyi általános iskolák szintjén. Az elmúlt 20 év során eddig soha egyetlenegy általános iskolában sem sikerült a vezetőségi tanácstagoknak magyar személyiség nevét megszavazni, sőt még javasolni sem. "Szilárd meggyőződésünk, hogy a sikeres szavazás elsősorban a szülők eddigi, több mint egyéves harcának köszönhető, lévén, hogy a szülői bizottság az elmúlt időben azonnal reagált, mikor törvénytelenséget vagy a magyar gyerekeket érő diszkrimináló intézkedéseket tapasztalt" – áll többek között a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményükben. A kezdeményező civilek azt is kérték a politikusoktól, hogy három hónapon belül kerüljön a névadás a városi tanács elé, és fogadják el az iskolaszéki döntést, hogy a gyerekek a Dr. Bernády György Általános Iskolában kezdjék az új tanévet.
A jelek szerint az ügy végre sínen van…
(vajda)

Egy népszerű osztályt szüntetnek meg az Elektromaros szakközépiskolában
A tantestület tiltakozik
A Megyei Tanfelügyelőségen elkészítették a 2013-14-es év beiskolázási tervezetét, és továbbították a tanügyminisztériumba. Az ősztől 57 magyar kilencedik osztályt terveztek, akárcsak az elmúlt évben. Az idén a fő törekvés az volt, hogy a szakközépiskolákban szakosztályok, az elméleti líceumokban elméleti osztályok működjenek – válaszolta kérdésünkre Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes. Ezzel magyarázza, hogy a Sincai szakközépiskolából a humán osztályt áttették a Mihai Eminescu tanítóképzőbe, ahol tanító és óvodapedagógus, programszervező, valamint a szóban forgó humán osztályt indítják. A Szász Adalbert Sportlíceumban a szülők múlt évi kérésének eleget téve az idén két magyar osztály lesz.
A további szempontok Illés Ildikó szerint azok voltak, hogy lehetőleg minden vegyes tannyelvű iskolában egyforma számú román és magyar osztályt indítsanak, és a magyar osztályok száma lehetőleg kettő legyen, kilencedik után ugyanis eldől, hogy ki azok, akik megbírják a szakközépiskolát, a többieket pedig szakiskolába irányítják. Továbbra is szem előtt tartották, hogy a szakok többségén anyanyelvükön tanulhassanak a végzősök. Szeretnék, ha a szülők és a pedagógusok az érdeklődésüknek és képességeiknek megfelelő szakra irányítanák a középiskolába lépőket, akik anyanyelvükön folytatnák a kilencedik osztályt is.
A beiskolázási terv "szépséghibája", ami már az első nap felháborodást váltott ki, hogy az Elektromaros szakközépiskolában megszüntették az 1995 óta jó működő intenzív matematika- informatika osztályt, amely a Bolyai után a legnépszerűbb volt a reál tantárgyakat kedvelő diákok körében. A végzősökről elégedetten nyilatkoztak a Sapientia egyetem tanárai is, hisz a többségük ott folytatta a tanulmányait.
Ezért dr. Dávid László rektor és Horváth Gabriella, a pedagógusszövetség megyei szervezetének elnöke megbeszélést folytatott Somesan Stefan főtanfelügyelővel és helyettesével, Illés Ildikóval, akiktől azt kérték, hogy az osztály maradjon meg az eredeti helyén, ahol immár 17 éve felkészült tanárok oktatnak, és a megfelelő géppark is adott ahhoz, hogy diákokat jól felkészítsék a választott tantárgyakból. A tárgyalás majdnem eredménytelen volt, hisz amint dr. Dávid László professzor elmondta, mindössze azt az ígéretet kapták, hogy talán az Egyesülés (Unirea) középiskolába helyezik át az osztályt, amelynek a helyében turisztika szakot indíthat az Elektromaros iskola. Az áthelyezést pedig úgy képzelik el, hogy a természettudomány vagy a társadalomtudomány szakos osztályok közül az egyik helyében lenne a matematika- informatika szak. Kétséges, hogy az iskola hajlandó lesz-e profilt változtatni, másrészt pedig egy reál vagy egy humán osztály elvesztését jelentené mindenképpen.
Az Elektromaros szakközépiskola pedagógusközössége ötven tanár aláírásával petíciót nyújtott be a tanfelügyelőségre, amelyben az intenzív matematika-informatika osztály megszüntetése vagy elköltöztetése ellen érvelnek. Elsősorban azzal, hogy végzőseik sikeresen és érettségiztek és nyertek felvételt a műszaki egyetemekre, jó eredményeket értek el a nemzetközi vetélkedőkön és a tantárgyversenyeken, amelyeknek az országos szakaszára is eljutottak. Az informatikát tanuló diákok jól együttműködtek az automatizálás, számítástechnika, elektromechanika szakos társaikkal, akiknek programokat írtak. Az iskola három szaklaboratóriumában 75 számítógéppel rendelkezik.
A tantestülettel egyetértve úgy gondoljuk, hogy az informatikaosztály megszüntetése a magyar diákok lehetőségeinek a megnyirbálását, a magyar tagozat gyengítését jelenti. A szaktárca államtitkárától, Király Andrástól kapott tájékoztatás szerint valóban volt egy ajánlás az elméleti és a szakközépiskolai osztályok szétválasztására, de nem kötelező jelleggel. Az államtitkár azt is elmondta, hogy a szülőkkel való tanácskozás is meg kellett volna előzze a beiskolázási terv elkészítését, mielőtt még az egyik legnépszerűbb magyar osztály felszámolásáról döntöttek volna. Hadd tegyük hozzá, hogy több olyan iskola maradt a megyében, ahol továbbra is mind a két típusú osztály megtalálható.
Felvetésünkre Somesan Stefan főtanfelügyelő azt válaszolta, hogy a megyei gazdasági érdekeknek megfelelően jártak el, azon utasítás alapján, hogy "ne zagyválják össze" az iskolákat (sâ nu facem ghicevi din scoli).
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),

A hit és boltív összetart
A Romániai Evangélikus Lutheránus Egyház Püspöke, Adorjáni Dezső Zoltán által szervezett Magyar Kultúra Napját ünneplő, meghitt rendezvénynek ebben az évben a Reményik Sándor Galéria adott otthont.
Adorjáni Dezső Zoltán a rendezvényt felvezető beszédében elmondta, a templom renoválása miatt kénytelen ezt az igen értékes ünnepséget a szerényebb befogadású Galériában tartani. De így is alkalmas, hogy múltunkat idéző szellemi vagyont tovább adjuk. Mivel a helységet még Mózes Árpád hajdani püspöksége idején egy hajdani boltíves pincében alakították ki, az utód, nem véletlenségből, hasonlította a kultúrát, mint egy boltívhez, mely összeköt bennünket, a sokféleség ellenére.
Majd Pilinszky János Imádságért című írásából idézett:
„Hogy az éjszaka csöndjében asztalodhoz ülhessek, ahhoz az asztalhoz, ami mellől senki se hiányozhat. Ahhoz az asztalhoz, hol a Nappal és a csillagokkal együtt a hétköznapok is kialszanak, s egyedül a te békéd világít. Igen, hogy helyet foglalhassak már most egy rövid időre annál az eljövendő asztalnál, amit egy öröklétre megígértél, s aminek egyedül a te békéd a lámpása, eledele és terítéke.
Add meg előlegként azt a csendet, azt az asztalt, ahol minden civódás, félreértés és megkülönböztetés megszűnik végre, ahol mindenki helyet kap, a maga helyét, s a legkisebb féltékenység is leveti csúf álarcát, s színét vesztve elpárolog.”
A hangulatot még ünnepélyesebbé emelve, a nemzetközi nyelven megszólaló Concordia vonósnégyes (Márkos Albert, Béres Melinda- hegedű, Király Erzsébet- brácsa, Ortenszky Gyula- cselló) Orbán György Öt madrigál című művét adta elő.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából átadták az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat, melyet az RMDSZ hozott létre.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a következőket mondta: A Magyar Kultúra Napján díjazzák azokat az alkotókat az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjjal, akik a mai magyar kultúra értékeinek gyarapításához hozzájárultak. Megköszönjük munkájukat, és elismerésünket fejezzük ki a munkájukkal szemben.
Ez lényegében társadalmi elismerést jelent, a kortárs művészettel szemben. A díj diplomából, egy kisplasztikai alkotásból és 10.000 lej értékű elismerésből áll. Könczey Elemér grafikus tervezte a diplomát, a kisplasztika Sánta Csaba szobrászművész alkotása. Kelemen Hunor nyújtotta át a díjakat. Díjazták: a Marosvásárhelyen élő és alkotó drámaírót, Székely Csabát, a Bányavirág, Bányavakság és Bányavíz című művek szerzőjét. A Csíkszeredai Részegh Botond képzőművészt, aki az Új Kriterion Galéria vezetője is, valamint az erdélyi színházi élet egyik kiemelkedő színházi egyéniségét, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgató-rendezőjét, Bocsárdi Lászlót, aki elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen. Őt később fogja megfelelő keretek között Kelemen Hunor kitüntetni.
Az RMDSZ által létrehozott díjakat az irodalom a képzőművészet és a színházművészet kiválóságai vehették át, akik hozzájárultak a kortárs magyar művészet gyarapításához.
A laudációkat kiosztási sorrendben. Székely Csabát, Tompa Andrea színikritikus rendkívül egyéni humorral megfogalmazott szövegét Laczkó Vass Róbert színművész, kellő művészi hozzáállással tolmácsolta.
A képzőművészt, Részegh Botondot, akadémiai szintű és tartalmú, embert gondolkodtató mondanivalót, Egyed Péter egyetemi tanár kisesszében méltatta. Részegh Botond a Bukaresti Képzőművészeti Egyetem Képgrafika szakán végzett. Kitérvén 2008-ban megjelent grafikai albumára is. „Hangsúlyoznunk kell, hogy Részegh Botond mindig az ember és világa, az ember és önmaga, az ember és környezete teljes vízióját célozza meg”.
Bocsárdi Lászlót Bodó A. Ottó dramaturg, egyetemi tanár laudálta. „Alkotóként, művészként nagy dolog megosztó személyiségnek lenni. Azt jelenti, az illető kánonokat feszeget, érzékeny pontokra tapint, a ma problémáit a ma nyelvén tárja fel.” Kortársi kényes kérdéseket tesz fel, olyanokat, melyek a kortárs problémákra reflektálnak. „Az elmúlt években számos előadása boncolgatta a másság, az idegenség, a megosztás és megosztottság problematikáját, a mi és ő(k) ellentétet”.
Csomafáy Ferenc
erdon.ma,

Megálljt a kisebbségi jogok mímelésének!
A vásárhelyi tanács RMDSZ-csoportjának frakcióvezető-helyettese tegnap kijelentette, remélhetőleg a tavaszi vakációig kihelyezik a dr. Bernády György iskola-névtáblát.
A tanácsos elmondta, hogy a városi tanács RMDSZ- frakciója a soron következő (mai sz.m.) tanácsülésre benyújtott egy tanácsi határozat-tervezetet, amely a tanintézmények kétnyelvű elnevezéséről, illetve ezeknek a tábláknak a kihelyezéséről szól. Utalt a 2001-es helyi közigazgatási törvényre, illetve kormányhatározatra, amely kimondja, hogy a helyi közigazgatási egységek polgármesteri hivatalai kilencven napon belül kötelesek kihelyezni a kétnyelvű feliratokat azokban a helységekben, ahol a kisebbséghez tartozó lakosság számaránya meghaladja a 20%-ot.
Azóta eltelt 12 év, de Marosvásárhelyen szinte semmi sem történt ebben az ügyben, jelentette ki. – Az elmúlt mandátum alatt, 2011-ben született a 8-as számú helyi tanácsi határozat a tanintézmények kétnyelvű tábláinak kihelyezéséről, még költségvetési forrást is rendeltünk hozzá, ennek ellenére nem történt semmi. "Szerencsénkre", 2012-ben a tanügyminisztérium rendelete alapján egységesítették a tanintézmények elnevezését, ennek megfelelően a 2012–2013-as tanévtől kezdődően az új, egységesített elnevezések kellene szerepeljenek a tanintézmények homlokzatán. Kihasználva, hogy a táblákat amúgy is ki kell cserélni, nyújtottuk be újra ezt a tanácsi határozatot, ezúttal mellékeltük a hivatalos fordítást is, a félreértések és félreértelmezések elkerülése végett, mondta.
Beszámolt arról is, amiről egyébként a Népújság kedden már részletesen tájékoztatott, hogy a 2-es iskola iskolaszéke január 24-én többségi szavazattal eldöntötte, hogy az iskola felveszi dr. Bernády György városépítő polgármester nevét. A tanácsos nagyon fontos mozzanatnak, egy hosszú folyamat eredményének nevezte. Hangsúlyozta, hogy a városi tanács, illetve az RMDSZ-frakció támogatása nélkül nem születhetett volna meg a döntés. – Azt gondolom, hogy a civil szféra, a tanügyi káderek és a politikum közötti szerencsés együttműködés eredménye ez a döntés, mondta Peti.
Kijelentette: Marosvásárhely mindenhol teret veszít a környező nagyvárosokkal szemben. 2007-ben Nagyszeben elnyerte Európa kulturális fővárosa címet, amely nyomán rengeteg beruházás ment oda, 2015-re Kolozsvár Európa ifjúsági fővárosa címet nyerte el, oda is rengeteg beruházás megy. Véleménye szerint a Félsziget fesztivált Marosvásárhely a nem megfelelő magatartás, hozzáállás miatt veszítette el. – Megálljt kell mondanunk a kisebbségi jogok betartásának a mímelésére, valós kisebbségi jogokat kérünk Marosvásárhelyen és ennek érdekében mindent meg fogunk tenni, jelentette ki Peti András. Újságírói kérdésre válaszolva mondta, hogy remélhetőleg a tavaszi vakációig felkerül a 2-es iskola homlokzatára a dr. Bernády György iskolanévtábla.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely),

Telítettek az erdélyi temetők
Erdély-szerte gondot jelent, hogy zsúfoltak a sírkertek és egyre kevesebb a temetkezési hely, az önkormányzatok különböző módon próbálják orvosolni a problémát. Egyesek szerint erre krematóriumok működtetése jelenthetne megoldást, de az egyetlen erdélyi, nagyváradi létesítménynek az ortodox egyház bojkottjával is meg kell birkóznia.
Kolozsváron jelenleg mintegy 55 ezer sírhely található a temetőkben, a Házsongárd és a Monostori temető a legzsúfoltabb, ezért az önkormányzat fontolóra vette újabb sírkertek létrehozását – tudtuk meg Kinizsi Zoltántól, a városháza szakreferensétől.
Elmondta: több lehetséges helyszínt is számba vettek, végleges döntést várhatóan idén nyáron hoznak, amikor a helyi tanács elfogadja az általános városrendezési terv (PUG) végleges változatát. Mint részletezte: ahhoz, hogy egy új temetőt hozhasson az önkormányzat, tisztázni kell a telkek tulajdonviszonyát. Kinizsi szerint előfordulnak olyan esetek is, amikor valaki rendelkezik ugyan érvényes sírbérlettel, viszont a sírhelyek már megteltek, mert az érintett családban viszonylag rövid idő alatt több haláleset is történt.
Ilyen esetben a temetőigazgatóság köteles új sírhelyet biztosítani a bérlőnek. A szakreferens szerint tavaly összesen 1748 temetés volt Kolozsváron, és 285 esetben új sírhelyekbe temetkeztek. „Ez a szám valószínűleg nagyobb lett volna, viszont létezik egy olyan tendencia, hogy sokan vidéken helyezik örök nyugalomra hozzátartozóikat, ugyanis a városban egy 2010-es tanácsi határozat következtében a sírhelyek bérleti díja” – nyilatkozta Kinizsi Zoltán.
Üzlet lett a sírhelyvásárlás Marosvásárhelyen
Bár az utóbbi évtizedekben újabb temetők nyíltak meg, egyre kevesebb a temetkezési hely Marosvásárhelyen is. A történelmi egyházak sírkertjei – római katolikus, református, görög katolikus, ortodox és izraelita temetők – régóta megteltek, de hasonló a helyzet az egykori szegények és öngyilkosok temetőjével, valamint az önkormányzat kezelésében lévő létesítményekkel is. „Két évvel ezelőtt telekfelvásárlással a jeddi úti temetőt bővítettük, de annak az új része is kezd betelni. Decemberben a református egyházzal írtunk alá egy egyezséget, miszerint átadnak egy telket a remeteszegi városi temető szomszédságában, amelyet majd mi adminisztrálunk, a bevételek meg őket illetik” – vázolta a részmegoldásokat Peti András helyi tanácsos, elismervén, hogy a város rosszul áll a temetkezési helyeket illetően. Kérdésünkre, hogy ilyen körülmények között ésszerűnek tartaná-e egy krematórium építését, az RMDSZ politikusa nem óhajtott válaszolni.
Annyit mondott, hogy az önkormányzatban eddig nem volt szó ilyen kezdeményezésről. Dorin Florea polgármester több ízben is felvetette, hogy a városháza szívesen támogatna egy vállalkozót, aki krematóriumot építene, de konkrét lépések ez irányban nem történtek. Addig is a megmaradt sírhelyek felvásárlása bizonyul a legjobb befektetésnek. Ezt egy neve elhallgatását kérő ingatlanügynök is megerősítette lapunknak, aki maga is közel kétezer lejt fektetett egy ilyen üzletbe. Mint mondta, ha holnap el kellene adnia a néhány négyzetméteres területet, a befektetett összeg kétszeresét nyerné.
Magántemetők nyílnak Szatmárnémetiben
Szatmárnémetiben a magánvállalkozók is jó befektetésnek vélik a temetőnyitást – miután a régi sírkertek kezdenek megtelni, két cég is jó üzletet látott a sírkert üzemeltetésében. Az önkormányzat tulajdonában egyetlen temető van, az amaci úti, melynek befogadóképessége lassan a határához ér. A régi sírkerteket a különböző felekezetek adminisztrálják, azonban két-három éve az egyházak is jelezték: kezdenek betelni temetőik. A városban 2010 őszén nyílt az első magántemető a Károlyi úton, ahol a beruházó szerint 8 hektáron közel 10 ezer férőhelyet biztosítanak.
Az ökumenikus sírkertben az összes, temetéssel kapcsolatos szolgáltatás igényelhető, és rendelkezik egy 300 helyes, urnák elhelyezésére kialakított részszel is. Az említett vállalkozás mellett egy újabb magántemető is nyílhat a városban, lapunk értesülései szerint a beruházás hamarosan elkészül. Mindemellett az ortodox egyház is nyújtott be kérelmet az önkormányzathoz temetőnyitás engedélyezésére, így hamarosan megoldódhatnak a temetkezési gondok. Szatmárnémetiben egyébként sem a hatóságok, sem magánszemélyek nem foglalkoznak hamvasztással.
Ortodox bojkott a váradi krematórium ellen
Nagyváradon ellenben a krematórium jelenheti a megoldást a temetkezési gondokra. A Rulikowski temető területét ugyanis az elmúlt évtizedben kétszer is bővítették, ám a hely még így is szűkösnek bizonyul, és további bővítésekre bajosan lesz lehetőség, mivel az évek folyamán a temetőt teljesen körbenőtte a város. A legutóbbi bővítéskor, 2011 nyarán 57 500 négyzetmétert csatoltak hozzá a köztemetőhöz.
Működőképes megoldásnak tűnne a hamvasztások számának növelése, ám az ortodox egyház befolyása miatt ez a szokás még mindig nem elterjedt Váradon. A város első, az ország második humánkrematóriuma tavaly nyáron nyílt meg a Borsi úton. A Phoenix magáncég tulajdonosa, Dorin Gherghev épp a fentebb felsorolt okokra építette vállalkozását, felismerve, hogy a hagyományos, koporsós temetések a világ többi országához hasonlóan itt is lassan háttérbe szorulhatnak gyakorlati okokból. A vállalkozó szerint havonta több tíz hamvasztást végeznek a Svédországból importált, modern felszereléssel. Az elhunytakat hozzátartozóik nemcsak Váradról, hanem egész Erdélyből ide hozzák, hiszen csak Bukarestben van hasonló létesítmény.
Dorin Gherghev szerint a Sergiu Nicolaescu román filmrendező halála és hamvasztása körüli médiahisztéria csak jót tett vállalkozásának, hiszen felhívta a figyelmet az alternatív megoldásra. A vállalkozó jó kapcsolatokat ápol a református és a római katolikus egyházakkal, az ortodox egyház azonban nem hajlandó elfogadni, hogy egyesek a hagyományos temetés helyett a hamvasztást választanák – egyes ortodox papok állítólag felajánlották, hogy eljönnének a krematóriumba kérésre megtartani a gyásszertartást, de csak titokban, ez pedig számára nem elfogadható.
Azok a családok egyébként, amelyek vallási szertartást szeretnének a hamvasztás helyszínén, megszervezhetik azt az elhunyt egyházközségéhez tartozó lelkésszel, vagy megbízhatják a szervezéssel a krematórium vezetőjét – ez utóbbi esetben a fugyivásárhelyi református vagy római katolikus pap jön el Váradra. Gherghev egyébként biztos benne, hogy az ortodox egyház anyagi okokból bojkottálja a krematóriumot: egy hamvasztás költségei ugyanis koporsóval együtt sem haladják meg a 950–1000 lejt, míg egy hagyományos temetés esetében már csak a koporsó ára 1000–1500 lej, a szertartásért az ortodox egyháznak fizetett összegről nem is beszélve.
A katonaság az akadály Sepsiszentgyörgyön
Sepiszentgyörgyön a katonaság lőtere miatt nem tudják bővíteni a temetőket. A helyi önkormányzat régóta kéri a hadügyminisztériumtól a református és a köztemető mellett levő lövészeti gyakorlótér területét. Évekkel ezelőtt a magyar történelmi egyházak és az ortodox egyház képviselői is aláírták a kérést, hogy a minisztérium legalább azt a 27 hektáros területet adja át az önkormányzatnak, amit legelőnek adtak bérbe a városnak. Erre azért volna szükség, hogy orvosolják a felekezetek temetkezési gondjait, a templomkertekben kialakított temetőkben ugyanis kevés a hely.
A Szemerja negyedi református templom kertjében már nincs hely új sír létrehozására, ezért hat évvel ezelőtt 1,4 hektáron új temetőt alakítottak ki, a Makovecz Imre által tervezett új ravatalozóház körül, ahol 1500 örökléthely fért el. A katonai lőtér szomszédságában levő Vártemplom temetőjében már alig van bérelhető hely. A múlt század elején létrehozott, az önkormányzat által működtetett közös temetőben egyelőre nincsenek gondok. A négy hektáron elterülő sírkertben mintegy tízezer sírhely van, és még legalább tíz évig folyamatosan biztosítani tudják az örök nyugvóhelyet.
Új temetők létesülnek Székelyudvarhelyen
Székelyudvarhelyen is beteltek a belvárosi egyházközségek által adminisztrált temetők, sem a reformátusoknál, sem az unitáriusoknál nincs megvásárolható sírhely. Gede Mátyás, a belvárosi református egyházközség lelkésze elmondta, hogy hamarosan a város szélén levő, a Jézus szíve kápolna mögötti, 2,5–3 hektáros területet is temetővé alakítják. Így valószínűleg jövőtől már ide lehet temetkezni. Hasonló helyzetben van a belvárosi unitárius egyházközség is. Két évvel ezelőtt megtelt a Tábor lakótelepi temető, így a város szélén, a szombatfalvi református és római katolikus temető szomszédságában alakítottak ki temetőt.
Kedei Mózes, a belvárosi unitárius egyházközség lelkésze közölte, hogy a szombatfalvi temetőben remélhetőleg fél évszázadra elég sírhely lesz. A Szent Miklós-hegyi katolikus temetőt nemrégiben bővítették ki, ugyanis a plébánia tulajdonában van a szomszédos telek, a Pap-kert is, ahol még 20–30 évre elegendő sírhelyet tudnak kialakítani – tudtuk meg Derzsi Andrástól, a plébánia gondnokától.
A temetők bővítését tervezik Csíkszeredában is, a Kalász lakótelepi temető bővítésére vonatkozóan ugyan elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, de ezt a tanácsnak is jóvá kell hagynia, így a beruházásra várni kell. Szőke Domokos alpolgármester szerint a dokumentumot ki kell egészíteni, ezért csak a következő időszakban kerülhet a testület elé. Elfogadása után elkezdődhet a tervezés, majd a kivitelezés, amely akár több szakaszban folyhat, a rendelkezésre álló források függvényében.
Krónika (Kolozsvár),

Ha ütik a székelyt
Harsány ugatásba kezdtek ismét az ügyeletes román nemzetféltők, s ezúttal még utcára vonulásra, nagyobb tüntetésre sem volt szükség, elég volt néhány zászló.
Nehéz megmagyarázni, miért vált ki ekkora indulatot pár székely lobogó, miért érzik úgy még a jóhiszeműbb román véleményformálók is, hogy darabokra hullik Románia, ha nem ítélik el az „úgynevezett Székelyföld” mindenre képes lakóit elvetemült cselekedetükért. Nincs kampány, mégis olyan elszántan védik az „ősi román földet”, hogy majd lángra kap a mikrofon. S egyik neves, időközben honatyává is felkent történész meg is fogalmazza: nem jelent egyebet ez a sok székely zászló, mint hogy a román állam elveszítette hatalmát, tekintélyét a térségben. Ilyen egyszerű volna... Valóban még a kampányból ered a zászlós adok-kapok, s nem akar csitulni. Hergeli a kedélyeket a prefektus, aki megy ugyan államtitkárnak, de lám, közben nem tud elszakadni tőlünk, csatlakoznak a kórushoz a bukaresti megmondók, akik tévékben osztják az észt, akár órákon át, s már a második mondatuknál kiderül, fogalmuk sincs a székelyföldi valóságról, a hazugságtól sem riadnak vissza, ha erőteljesebbé, hatásosabbá kívánják tenni üzenetüket. Mondják, magyarázzák: nincs, amit keresnie a székely (esetleg magyar) zászlónak a közhivatalokon, az engedékenyebbek talán-talán belemennének, hogy ott legyen a kultúrházon, s használjuk ünnepeinken, ha már „fabrikáltunk” egy ilyent magunknak. Felvillannak a spanyolországi ügyeletes feljelentő elrettentő képei, orrvérzésig játsszák újra meg újra az archívumból előkapart zászlóégetés felvételét, de közben magabiztosan keverik Kovászna és Hargita megyét, s eljutnak odáig: nem csoda, hogy ily módon űzik az eszüket a fránya székelyek, hisz ebben a térségben nincs román rendőrség, ügyészség, egy-egy elszánt, de tehetetlen kormánybiztos próbálja csak menteni a menthetőt, akinek immár kórusban könyörögnek, maradjon, folytassa e vészes terepen nélkülözhetetlen munkáját, ne cserélje azt kényelmes bukaresti bársonyszékre, mert román nemzeti hőssé Sepsiszentgyörgyön válhat. S végső bizonyítékként bemutatják, lám, még a megyei tanács honlapja is tiszta magyar, s nincs rajta bár egy pöttynyi piros-sárga-kék. Láthatjuk hosszan, de úgy, hogy ne legyen észrevehető, egyetlen mozdulattal románra lehet váltani.
Ismét áll tehát a bál, hadat üzentek a székely zászlónak, a székely identitásnak Bukarestből, s oly vehemenciával teszik ezt, hogy felmerül: tudnak valamit? Valóban van okuk félni? Tényleg elérhető közelségbe került az oly nagy veszélyként kikiáltott autonómia?
De mi lenne, ha rászolgálnánk erre a nagy aggodalomra, s például márciusban a Marosvásárhelyre összehívott autonómiatüntetésen megmutatnánk: nem pár százan tudunk összegyűlni egy-egy székely zászló árnyékában. Ha már ekkora rettegést okozunk, mi lenne, ha végre felhorgadna az a híres székely öntudat?
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Erősödő magyarellenes megnyilvánulások
Erősödnek a magyarellenes megnyilvánulások a közéletben, több esetben is igyekeznek visszaszorítani a magyar kisebbség nyelvi jogait. A törvény szerint, ahol a kisebbségek aránya meghaladja a 20 százalékot, ott a közigazgatásnak kétnyelvűnek kell lennie. A Maros megyei prefektura honlapján mégis minden információ kizárólag csak románul jelenik meg. A megyei tanács honlapja igaz kétnyelvű, de a két változat nem egyenértékű.
Az elmúlt hónapokban eltűntek a kétnyelvű felíratok a marosvásárhelyi közigazgatási palotából, a megyei tanács által használt irodák ajtajáról. Az őszi festés után, néhány hónappal az új, román nemzetiségű megyei tanácselnök beiktatása után, váratlanul a régi, kétnyelvű feliratok helyett újak jelentek meg, de ezek csak román nyelvűek.
Kerekes Károly parlamenti képviselő tavaly márciusban panaszt tett a kormány területi képviseletével megbízott intézmény vezetője ellen, az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál. A panaszra most született határozat, amely felszólítja a prefekturát, hogy kétnyelvű honlapot működtessen. Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom ügyvezetője azt mondja: 11 éve létezik már az a törvény, amely szabályozza az állami intézmények nyelvhasználatát, de ennyi idő alatt sokkal többet kellett volna elérni közösségi és érdekvédelmi szinten is. Szerinte nem fog semmi változni, úgy ahogy nem változott a többi feljelentett prefektura esetében sem más megyékben, mert az Országos Diszkriminációellenes Tanács határozatai nem elég hatékonyak az érvényértékesítés szempontjából. A prefektura szóvivője azt nyilatkozta, hogy megvizsgálják a határozatot, és azután döntenek, hogy mit is tesznek, de ugyanakkor hangsúlyozta: az Alkotmány szerint a román állam hivatalos nyelve a román. Duna Tv
Erdély.ma

Túlélés: Erdélyi Lajos visszaemlékezései
Erdélyi Lajos marosvásárhelyi születésű fotográfus visszaemlékezéseit adta ki Túlélés címmel a Zachor Alapítvány; a kötetet tegnap este mutatták be a szerző jelenlétében a budapesti Bálint Házban.
Szőnyi Andrea, a Zachor Alapítvány elnöke elmondta az MTI-nek, hogy Erdélyi Lajossal, akit mindenki Lalónak ismer, először akkor találkozott, amikor interjúkat készítettek az Auschwitz-túlélőkkel. Megragadta, hogy Erdélyi milyen jól mesél és, hogy nem elfogult, pedig az egész családját deportálták Marosvásárhelyről.
Az 1929-ben született Erdélyi a könyvben azt írta meg, hogy milyen hatással volt az életére a koncentrációs tábor, az, hogy édesanyja és húga soha nem került elő, apja túlélte a poklot, de nem tudtak egymásról. Az auschwitzi transzportból a dörnhaui munkatáborba vitték, a helyet a foglyok csak „száraz krematóriumnak” nevezték, mert halálra éheztették őket a kemény munka mellett. A fiatal fiúnak egy kőbányában kellett dolgoznia. Egyik névsorolvasásnál hallotta meg apja hangját, ez erőt adott neki, hogy ott van vele.
Leírt egy történetet, amikor a tábor közelében lakó német nő rendszeresen ruhát és élelmet tett ki a ház elé az arra vonulóknak. A tábor felszabadulása után elment megköszönni a német asszonynak a segítséget és ott találkozott az apjával, aki szintén köszönetet mondani ment a nőhöz. Együtt tértek haza Marosvásárhelyre. Amikor hazaértek, apja rabruhában a főtérre vonult és őrjöngött. Soha nem tudta földolgozni a vele és a családjával történteket, azt, hogy a feleségét és a kislányát megölték a lágerben. Egész életében visszavárta őket, azért sem hagyta el az erdélyi várost. Fiát, Lalót is elkísérte az átélt borzalom, és nagy hatással volt a gyerekei nevelésére. Részletesen elmesélte nekik a túlélése történetét, elvitte őket Auschwitzba, arra trenírozta őket, hogyan kell túlélni.
A visszaemlékezésében részletesen beszámol a II. világháború előtti marosvásárhelyi zsidó életről, a kettős kisebbségi (zsidó, magyar) létről. Erdélyi családja nem volt vallásos, az apa inkább a cionisták mellett állt. Fontos volt a családnak a magyar kultúra, az irodalom, József Attila, Ady Endre költészetének ismerete. Erdélyi Lajos kötődése a magyar zsidósághoz különös – jegyezte meg Szőnyi Andrea – nem vallásos, de egy idő után el kezdte fotózni az erdélyi zsidó temetőket, a képanyag kötetben is megjelent. A fotográfusról Laló címmel dokumentumfilm készült – összegezte Szőnyi Andrea.
Szabadság (Kolozsvár),

Az új beiskolázási terv szerint
Ugyanannyi magyar osztály lesz, mint román
A megye beiskolázási tervéről beszélt az RMDSZ székházában, a dr. Kelemen Atillával és Peti Andrással közösen tartott szerdai sajtótájékoztatón Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, kijelentve, hogy minden diák anyanyelvű oktatásban részesül a 2013/2014-es tanévben Maros megyében, ugyanis az új beiskolázási terv szerint minden iskolában az igényeknek megfelelő számú osztályt indítanak.
A tanfelügyelő szerint 1990-hez viszonyítva a gyerekek száma 36%-kal csökkent, a magyar tagozaton ez az arány 50%. Annak ellenére, hogy kevesebb a gyerek, az osztályok számát nem csökkentették. – Nagyon oda kell figyeljünk, hogy a Maros megyei iskolákat benépesítsük, és továbbra is fenn tudjuk tartani a magyar tagozatot, jelentette ki. Mint mondta, jelenleg Maros megyében és Marosvásárhelyen minden magyar ajkú gyermeknek biztosítanak oktatást anyanyelvén.
A líceumok és középiskolák esetében nagyon lecsökkent a gyermekek száma. Marosvásárhelyen, bár sok líceum van, a szülők sem tudják nagyon fizetni az ingázás vagy a bentlakás költségeit. Elmondta, hogy a szakminisztérium javaslatára a tanfelügyelőség próbálta rendezni az iskolák helyzetét, úgy, hogy az ipari líceumokat különítsék el az elméleti líceumoktól: az elméleti líceumokban csak elméleti osztályok működjenek, az ipari líceumokban kizárólag szakoktatást tartsanak. A magyar oktatás szempontjából előnyösnek nevezte ezt a megoldást, mert ezáltal a vegyes iskolákban kiegyensúlyozott osztályszámot tudtak létrehozni. (pl. a pedagógiai líceumban három román és három magyar osztály működik, a Gheorghe Sincaiban is három magyar, három román osztály van, ugyanígy a Traian Vuiában vagy az Elektromarosban).
A magyar osztályok száma Marosvásárhelyen nem csökkent, sőt egy osztállyal több van a tavalyhoz viszonyítva. A sportiskolában indul egy új magyar osztály.
Hisztériakeltés
Hisztériakeltésnek nevezte azt a hírt, hogy csökkentették volna az informatikaosztályokat. – Nem csökkentettük, az informatikaosztályok száma megmaradt, csak átrendeztük, mivel az informatika elméleti tantárgy, próbáltuk más, akkreditált iskolába helyezni, ahol van magyar ajkú tanárunk. Az Elektromarosban, ahol eddig működött ez az osztály, egy új szakot, turisztikát indítunk, amelyet nagyon sokan igényeltek, szülők és gyerekek egyaránt. Úgy, hogy a magyar osztályok száma nem csökkent, ugyanannyi magyar osztály fog működni, mint a román tagozaton, nyilatkozta Illés Ildikó.
A tanfelügyelő szerint az idei tanévben 5096 diák (1568 magyar, 3444 román, 84 német anyanyelvű) végzi a nyolcadik osztályt Maros megyében. Az egészségügyi líceumban csak elméleti osztályok vannak, ezért nem látták indokoltnak, hogy ott magyar osztályt indítsanak, válaszolta újságírói kérdésre. – Az volt az elképzelésünk, hogy próbáljuk a magyar osztályokat csoportosítani, hogy sehol ne legyünk kisebbségben, és egyenlő esélyt biztosítsunk a magyar gyerekek számára. Ezért minden kétnyelvű iskolában ugyanannyi magyar osztály működik majd, ahány román.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Marosvásárhely történetének kezd irodalma lenni
A Mentor Könyvkiadó két frissen megjelent, történelmi tematikájú tanulmánykötetét mutatták be csütörtökön este Marosvásárhelyen a Bernády Házban. A Marosvásárhely történetéből és A Maros megyei magyarság történetéből című könyvnek a harmadik kötete látott napvilágot, ezeket ismertette a szerkesztők és szerzők jelenlétében Spielmann Mihály történész, a kiadó megbízottja, maga is egyike a szerzőknek.
Marosvásárhely történetének kezd irodalma lenni – hangzott el a bemutatón, hiszen olyan történészei vannak a városnak, mint Pál-Antal Sándor nyugalmazott levéltáros, Szabó Miklós történész, illetve az őket követő fiatal történész kutatók, régészek, akiket érdekel a város múltja, akik nem „kötelező" témákról írtak, olyasmiről, amiről eddig nem írt senki, vagy, ami „divatos", hanem ami érdekli őket, amit kutatnak.
A Marosvásárhely történetéből című kötet szerzői közül Berekméri Árpád Róbert arról az ispotályról ír, amelynek iratai a református egyház levéltárában találhatók, Rüsz-Fogarasi Enikő a vagyon-örökítés témáját járta körül a Fejedelemség-kori Marosvásárhelyen, Simon Zsolt a Marosvásárhely késő középkori piackörzetéről végzett kutatásait teszi közzé, Takács Péter a régi Vásárhely piacszervező erőterét, Tamási Zsolt a felsővárosi állami elemi iskolák első évtizedeiről, Zepeczáner Jenő azokról a marosvásárhelyiekről közöl tanulmányt, akik a székely fürdőkön üdülnek.
Szabó Miklós a marosvásárhelyiek külföldi egyetemjárásáról, Fodor János Bernády György második polgármesterségéről, Pál-Antal Sándor Marosvásárhely Bernády általi vízművesítéséről közöl tanulmányt, Sebestyén Mihály a marosvásárhelyi Bethlen Gábor Szabadkőműves Páholy Anyakönyvéről értekezik.
A tanulmánykötet a sorozat harmadik darabja, a Mentor Kiadónál megjelent, várostörténeti írásokat tartalmazó gyűjtemények közül sorrendben a negyedik – ismertette Szőcs Katalin, a kiadó munkatársa. A szerzők, erdélyi és magyarországi kutatók, segítséget nyújtanak szakmabelieknek és laikusoknak egyaránt, hogy részleteiben is jobban megismerjék és megértsék a város múltját.
A Maros megyei magyarság történetéből című kötet 17, az eredeti témához kapcsolódó tanulmányt tartalmaz. Néhány ezek közül az Erdély közép-és újkori történetében jelentős szerepet játszó családok történetét, illetve birtokviszonyait ismerteti. Úttörő kutatás a középkori erdélyi magyar nemesség életmódjára, birtokszerzésére vonatkozó, a gazdaságtörténeti vizsgálódások, piackörzetek megállapítása, vagy a főrdőkultúra kialakulása Maros és Udvarhely megyében. Ugyanakkor magyarázatot nyújt a magyar királyok székelyföldi kultuszára is, feltárja például a nyárádszeredai fejedelemválasztás körülményeit, helyet kap a kötetben a két világháború közötti oktatás-, egyháztörténeti-, szakrális múzeum-történeti, pestis-járvány történeti és az első világháborús sajtó által végzett tájékoztatást vizsgáló tanulmány is.
A tanulmányok szerzői: Balázs Lajos, Boér Hunor, Csáki Árpád, Egyed Ákos, Garda Dezső, Gidó Csaba, Józsa András, Koszta István, László Márton, Nemes Gyula, Pál-Antal Sándor, Szekeres Attila István, Takács Péter, Tamási Zsolt, Weisz Szidónia, Zepeczáner Jenő.
A két kötet szerkesztője Pál-Antal Sándor és Simon Zsolt, akik a szerzőkkel együtt dedikáltak a könyvbemutató után.
Maszol.ro,

Reális kétnyelvűséget Marosvásárhelyen is!
A tanintézmények kétnyelvű elnevezéséről, és a kétnyelvű tábláknak kihelyezéséről nyújtott be tanácsi határozattervezetet az RMDSZ frakció Marosvásárhelyen. Annak ellenére ugyanis, hogy 2001 óta erről törvény rendelkezik, a városban még mindig nem történt előrelépés a kétnyelvűségben. 2011-ben tanácsi határozat született Marosvásárhelyen arról, hogy kétnyelvű táblákat helyeznek ki a tanintézmények homlokzatára, ezt azonban máig sem ültették gyakorlatba.
Az RMDSZ frakció most a Tanügyminisztérium rendeletét használná ki, amely egységesíti a tanintézmények elnevezését.
- Ennek megfelelően a 2012-es, 2013-as tanévtől kezdődően az új egységesített elnevezések kellene szerepeljenek a tanintézmények homlokzatán, és ezt kihasználva, hogy amúgy is a táblákat ki kell cserélni, le kell cserélni, nyújtottuk be újra ezt a tanácsi határozatunkat, ezúttal mellékeltük a hivatalos fordítását is – nyilatkozta Peti András, önkormányzati képviselő.
Peti András szerint Marosvásárhely egyre inkább teret veszít a környező nagyvárosokkal szemben. Szeben 2007-ben Európa kulturális fővárosa volt, 2015-ben Kolozsvár Európa Ifjúsági fővárosa lesz, Marosvásárhely pedig az egyik legnagyobb fesztivált, a Félszigetfesztivált is elveszítette. Az önkormányzati képviselő szerint ezért ideje stopot mondani a kisebbségi jogok sértésének. Erdély Tv
Erdély.ma,

Kincsesek, Tőkések, Benedekek
A címben említett családok politizáló tagjai – Marosvásárhely közismert személyiségei – sorra elhagyták az RMDSZ táborát. Távoztak a párt kötelékéből, de nem menekültek világgá és nem tűntek el teljesen a közéletből. Van, aki ügyvédként továbbra is ádáz szélmalomharcot folytat minden nemzeti vagy becsületbeli ügyért – több-kevesebb sikerrel. Teszi ezt abban a román igazságszolgáltatási rendszerben, amely még a törvényalkotói előjogokkal megáldott, hatalom közeli „sztárügyvédeket” sem kényezteti el túlzott elfogulatlansággal.
Van, aki még mindig a pedagógusi pálya elkopott ösvényeit tapossa rendületlenül. Hű maradt ahhoz a tanügyi rendszerhez, amelyből szinte már mindenki elmenekült, vagy menekülni készül, ahol nem részesül megbecsülésben sem diák, sem tanár. Amelyben mára ismeretlen fogalommá vált a „tanári hivatás”, amelyben egymásra mutogatnak a felek, és futószalagon gyártják a kilátástalan fiatalokat. És van, aki az orvosi pályán maradt, annak ellenére is, hogy minden idők legsúlyosabb exodusával kell szembenéznie a szakmának. Aki a magyarokat kiszorító „beteges” hangulat ellenére sem hátrált meg. Természetesen az említett személyek esetében is kimutathatók a gyarlóság tünetei, akár közösségi munkájuk hatékonysága is vitatható, de egyvalami vitathatatlan: nem hagyhatók figyelmen kívül. Ha már „minden magyar számít”.
És itt tévedett az RMDSZ a legnagyobbat. A kirekesztő politizálással, az „aki nincs velünk, az ellenünk van” elv alapján könyörtelen tisztogatásokat hajtott végre a párton belül. Rendre elutasította az előválasztásokat, és egy olyan jelöltállítási és döntéshozói rendszert vezetett be, amelyben már semmilyen szerep sem jut a választóknak. Bizonyos csoportérdekek elvárásainak megfelelően megváltak azoktól a személyektől, akik egy hatékonyabb politikai stratégia mellett továbbra is a közösségépítés szolgálatában maradhattak volna. Kiüresítették és érdekvédelmi jellegétől megfosztották az alakulatot. Mára már csak a Facebook-nyilatkozatok, az öntömjénező sajtótájékoztatók, és a kihalt irodák jelentik az RMDSZ-t. Miközben kétségbeesetten keresgélik a kámforrá változott aktív tagságot.
Annak ellenére, hogy évtizedeken keresztül vásárhelyi vezérkara volt az RMDSZ-nek, az igazi politikai „sikereiket” inkább a Fekete tenger partján (Neptunon), vagy Bukarestben érték el. A vásárhelyi gombóc mindig fennakadt a torkukon. Ilyenkor pedig jól fogott egy formai kifogás, amellyel a pályán kívülre lehetett helyezni az „akadékoskodó” személyeket. A legutóbbi tisztújításon egy világbajnok harcművész próbálta meghódítani a várost a felső vezetés számára. Sikertelenül. Az azóta tartó „kényszerhelyzet” állandósult. Úgy próbálják átalakítani a városi szervezetet, hogy abban „racionális” kerületek jöjjenek létre. Akárcsak az ország regionális felosztásában, itt is komoly háttérérdekek ütközésére lehet számítani. Az önkéntes-, illetve a profi (azaz fizetett) aktivisták nagy lelkesedéssel láttak „munkához”, és gyakran szerveznek zárt ajtós gyűléseket, sajtótájékoztatókat. Minden kétséget kizáróan olyan durva hatalmi harc előtt állunk, amelynek legfőbb vesztesei kizárólag a vásárhelyi magyarok lesznek.
Ferencz Zsombor
kozpont.ro
Erdély.ma,