Minden marosvásárhelyi tanintézmény kétnyelvű táblát kap
Hamarosan magyar és román nyelven is olvasható lesz a marosvásárhelyi óvodák és iskolák épületének homlokzatán az intézmény neve a helyi önkormányzat döntése értelmében.
Peti András városi tanácsos szerint az oktatási intézmények nevének a feliratozásakor a helyi közigazgatási törvény előírásainak tesznek eleget, amely kötelezővé teszi a közérdekű információk kifüggesztését azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya meghaladja a 20%-ot.
Így nemcsak a magyar és a vegyes tannyelvű tanintézmények kapnak kétnyelvű feliratot, hanem az összes óvoda, elemi, általános és középiskola homlokzatára felkerülnek a táblák.
A határozat gyakorlatba ültetését számos lépés előzi meg: a prefektusnak jogerőre kell emelnie a határozatot, a tanácsosoknak a helyi költségvetésből el kell különíteniük a táblák elkészíttetési és kifüggesztési költségeinek fedezéséhez szükséges összeget, valamint közbeszerzési eljárást kell szerveznie az önkormányzatnak.
Ezzel együtt Peti András abban reménykedik, hogy a táblák a tavaszi vakáció végén már a helyükön lesznek.
(Transindex)
Nyugati Jelen (Arad),

Egy küzdelmes papi élet
Léstyán Ferenc ny. marosvásárhelyi főesperesről-protonotáriusról mind ez ideig nem jelent meg életrajz. Önéletrajzi feljegyzései sincsenek. Nem tartotta fontosnak, hogy magáról, papi munkájáról, meghurcoltatásairól írjon. Aktív papként keveset beszélt az elítéléséről és börtönéletéről. Amikor megöregedett, 90. évét betöltve, mesélgetett egyet-mást magáról. Röviden megpróbálom összefoglalni halálra ítélésének és szabadulásának történetét – életrajzának legfontosabb eseményeibe zárva.
Léstyán Ferenc 1913. február 11-én Csíkszentkirályon (Hargita megye) született. Elemi iskoláit szülőfalujában, középiskoláit a csíkszeredai római katolikus főgimnáziumban végezte. Első nekifutásnak sikerült az érettségije. Ezt azért emeltem ki, mert a két világháború közötti érettségi (baccalaureatusi) törvények értelmében a magániskolák végezettjeinek állami központi bizottságok előtt románul kellett érettségizniük, esetleg tolmács útján, aki nacionalista szellemben működött közre, s általában a jelentkezők 90 százalékát elbuktatták. Léstyán atya büszkén emlegette, hogy a kemény megpróbáltatást kiállta. Papi hivatást érezvén, 1933 őszén jelentkezett a Gyulafehérvári Papneveldébe. 1937. március 13-án szentelte pappá dr. Vorbuchner Adolf segédpüspök. Három egyházközségben szolgált káplánként: Gyergyóremetén (1937–1938), Sepsiszentgyörgyön (1938–1939) és Tordán (1939–1942). Utóbbi helyen érte a 2. bécsi döntés. Torda határ menti városként romániai területen maradt.
Léstyán Ferenc segédlelkész tanúja volt a dél-erdélyi magyarok Észak-Erdélybe való inváziójának. Amikor tehette, segített a határátkelő embereknek. De nem sokáig, mert a szemfüles román sziguranca hamar gyanút fogott. Márton Áron püspök, hogy segítsen buzgó papjának „elrejtésében”, egy évre (1942–1943) a nagyvilágtól eldugottnak számító boicai plébániára helyezte, majd a gyulafehérvári Püspöki Archívumba „dugta” el (1943) mint levéltárost. De a hatóságok itt is rátaláltak. 1943. június 29-én, Szent Péter és Szent Pál ünnepén, a kerelőszentpáli bérmálás napján, amikor Léstyán Ferenc Márton Áront kísérte, kifüggesztették ajtajára a halálos ítéletet tartalmazó törvényszéki végzést. Előbb Nagyszebenbe vitték, s innen fegyveres kísérőkkel lebilincselt kézzel Brassóba kívánták szállítani, ahol az ítéletet végrehajtani szándékoztak.
Léstyán Ferenc a gondviselő Isten közbelépésének vallotta azt a pillanatot, amikor a Nagyszeben–Kiskapus vasútvonal végén át kellett szállniuk a Tövis irányából érkező vonatra. A Tövisről beérkező vonaton olyan sokan voltak, hogy a fogdmegek őt és egy másik elítélt társát nem tudták a fülkébe begyömöszölni, a folyósón maradtak. Ekkor született meg benne a szökési kísérlet. Bár éjjel volt, de kiszámította, hogy kb. mikor érkeznek Apácára. Társával együtt a robogó vonatból két irányban kiszöktek. Léstyán Ferenc a magyar határhoz közel ugrott ki. Bilincsbe vert véres kézzel visszafelé futott, és az őrök által leadott lövések nem találták el. Néhány év múlva tudta meg, hogy a „futás” kimaradhatott volna, mert nem működött a vonat vészféke. Véres kézzel és éhségtől gyötörve egy napig bujkált és tájékozódott. Amikor a magyar határőrséghez ért, iratok hiánya miatt nem tudta magát igazolni. Kérte, hogy vezessék be a baróti plébánoshoz, aki bizonyítani fogja kilétét. Így is történt. Márton Áron püspök azt üzente neki, hogy maradjon Észak-Erdélyben. Az 1944-es nagy meneküléskor sok pap elhagyta plébániáját. Léstyán Ferenc a pap nélkül maradt Ditróban szolgált egy ideig, tele rettegéssel, mert nem volt egyértelmű a háború befejezésekor meghirdetett amnesztiatörvény. Főpásztora 1945-ben egy tekintélyes katolikus egyházközségbe, Csíkkarcfalvára helyezte. Itt működhetett 1952-ig. Léstyán atya ezekről az évekről utólag megelégedéssel és örömmel beszélt. Pedig lelkipásztori munkájában sokat gáncsolták, az újságokban „zsíros parasztnak, az embereket szipolyozó kuláknak” minősítették. A karcfalviak pedig nagyon szerették, az öregek mai napig emlegetik.
Márton Áron letartóztatása után neki is szembesülnie kellett az Erdélyben kibontakozó békepapi mozgalommal. Egyik békegyűlésre sem ment el. Sikerült mindhárom (marosvásárhelyi, gyergyószentmiklósi, kolozsvári) nagygyűlésről távol maradnia, amiért a gyulafehérvári betolakodott egyházi kormányzat (1951 őszétől 1955. január 6-ig, Márton Áron szabadulásáig) elmozdította Karcfalváról, és Belső-Szolnok megye Désakna plébániára helyezte. Éppen az áthelyezésekor nála volt – az ordinarius substitutus pápai intézkedés értelmében – a titkos ordináriusi joghatóság (1952. február 4-től egy hétig). Azért csak egy hétig, mert akitől kapta a megbízást, Szilveszter Sándort szabadlábra helyezték, és ő a joghatóságot visszaadta.
Désaknáról dr. Gurzó Anaklét ferencessel és még néhány egyházhű pappal együtt szervezték az egyházi ellenállást a békepapi korszakban. Nem fogadták el a békekormányzatot, engedetlenséget színlelve valósággal bojkottálták az Adorján Károly nevével fémjelzett központot. Léstyán Ferenc tettét, akárcsak a társaiét, államellenes megnyilatkozásnak minősítették, s mint reakciós, demokráciaellenes klerikust letartóztatták és börtönre ítélték. A piteşti-i fogház embertelen körülményei között raboskodott 1953. augusztus 6. és 1954. június 6. között. Elmondása szerint a legkellemetlenebb az volt, hogy a zsúfolt zárkában elhelyezett cseberbe kényszerültek végezni szükségletüket, s egész éjjel abban a bűzben aludtak.
1955. március 24-én Márton Áron visszatérhetett Gyulafehérvárra. Első intézkedései között található Léstyán Ferenc kinevezése Marosvásárhelyre, a kiközösített Ághota Endre helyébe. A város vezetősége nem adott tartózkodási engedélyt. A püspök ez ügyben a kultuszminisztériumba írt. Végre a hatóságok is hozzájárultak, hogy Marosvásárhelyre mehessen lelkipásztornak. Egy évig a főtéri ferences templom igazgatója lehetett, mert Márton Áron rehabilitálni akarta a békekormányzat által „nyugdíjba” kényszerített Jaross Béla főesperes-plébánost, hogy aztán egy év múlva (1956) más körülmények között vonuljon nyugdíjba.
Léstyán Ferenc 1956-tól 1992-ig a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János egyházközség plébánosa volt a szó nemesebb értelmében. Ezt követően tizenöt évig Gyulafehérváron élt. 1992–1997 között Bálint Lajos és dr. Jakubinyi György érsek vikáriusa volt. 1997-től tíz éven keresztül nyugdíjasként tovább tevékenykedett a főegyházmegye aulájában. A székesegyház legnépszerűbb idegenvezetőjének bizonyult. Készséggel és élvezettel ismertette a székesegyház történetét az idegenből idezarándokló embereknek. Ugyanakkor korát meghazudtolva szorgalmasan kutatta az érseki levéltárat, s az összegyűjtött anyagot könyvekben tette közzé.
Léstyán Ferenc 2006 őszén, hogy senkinek terhére ne legyen, bevonult a székelyudvarhelyi Pastor Bonus papi öregotthonba. 2008. július 14-én, 96 éves korában halt meg.
Lelkipásztori és népéért kifejtett munkáját értékelték egyházi elöljárói és az állami szervek is. 1970-ben pápai prelátus, 1993-ban apostoli protonotárius címet kapott. A politikailag megváltozott helyzetben 1992-ben Marosvásárhely díszpolgára, 1994-ben Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje, 2002-ben Fraknói Vilmos-díj kitüntetettje lett. Hozzátehetjük: apostoli lelkületű hozzáállásával, szellemi-lelki felkészültségével, kitartó és szorgos munkájával ki is érdemelte ezeket.
Léstyán Ferenc ny. főesperes-plébános, pápai prelátus, apostoli protonotárius élete intő példa marad az utókor számára. Reméljük, hogy a hithűségért való küzdelme nem maradhat folytatás nélkül, és követendőkre talál!
Dr. Marton József
Vasárnap (Kolozsvár),

Egy választópolgár dilemmái
Dúl a zűrzavar a Maros megyei meg a vásárhelyi RMDSZ-ben. Távolba, azaz a román parlamentbe szakadt honfitársaink, akik Fodor Imre polgármestersége után cserbenhagyták a várost, miközben politikai karrierjüket egyengették nem is sikertelenül, most megmondják!
Olykor visszatértek a város magyarságához polgármesterjelölti minőségben, először Kelemen Atilla, akit igencsak kétkedve fogadtak a városban, aztán sorra: Borbély László, aki olyan langyos kampányt folytatott, hogy borítékolni lehetett az eredményt, ugyanígy Frunda György esetében, akiben már csak politikusok hisznek, a választók nem, ezért is veszítette el az RMDSZ-ből hiányzó kompromisszumkészség hiánya miatt nemcsak a polgármesteri tisztséget, de szenátori pozícióját is.
Markó Béla, bár nem marosvásárhelyi, de itt él a 70-es évek közepe óta, még tartja magát késélen, megmondja a hogyant, mintha ma is ő lenne az elnök, és ki érti, milyen alapon, amikor van egy parlamenti képviselő megyei elnök? A szokás hatalma, vagy háttérből még mindig ő irányítja a szervezetet? Ki fürkészheti ki az igazságot a politika berkeiben? Az egyszerű halandó polgár, aki csak élni szeretne jogaival, aligha. Ő annyit tud, amennyit nyilvánosságra hoznak.
Akárhonnan is nézem, ezek az urak, akik talán a legnagyobb számban ebből a városból kerültek a parlamentbe a többi, magyarok lakta megyékhez viszonyítva, gyakorlatilag húsz év alatt semmi kézzelfoghatót nem tettek a városért, annak ellenére, hogy kirakatnak használták, mindenféle gyűléseiket, kongresszusaikat itt tartották a Kultúrpalotában, és ígérgettek. A vásárhelyi szervezet pedig tulajdonképpen sosem volt tényező, tehát fölösleges a semmit szidni.
Nem vagyok tagja a szervezetnek, sem másnak, de szavazó polgára vagyok, sok más vásárhelyi polgárral egyetemben, akik elvárják azt a minimumot, hogy az őt képviselő magyar politikus elsősorban szülővárosa vagy fogadott városa érdekében cselekedjen. Emiatt egyet kell értenem Kovács Péter kemény szavaival. Akármennyire fényezik is, a városi és megyei RMDSZ csúfos kudarcot szenvedett a választásokon, és nemcsak azért mert megjelent egy másik magyar párt.
Ez is az RMDSZ és vezetői konjunktúra politizálásának a következménye. Valóban, jó lenne végre már új szempontokat bevinni a vezetésbe, életkortól függetlenül. Vagyis frissíteni, mert ezek a képviselő urak minden szinten már kifutottak az időből. Ugyanis, most úgy tűnik, parlamenti képviselőnek lenni nyugdíjas állás az RMDSZ-ben is.
Természetesen tudom, hogy egy rövid publicisztika csak felvetheti a gondokat, elégedetlenségeket, elemzést szakértő politológusoktól várunk, akik választ is tudnak adni, hogy miért történhetett meg ez a csúfság a megye és a város magyarságával?
Kuti Márta
Vásárhelyi Hírlap
Erdély.ma,

Kolozsvári mintára Marosvásárhelyen is magyar kulturális napokat szerveznek
A Kolozsvári Magyar Napok mintájára augusztusban Marosvásárhelyen is magyar kulturális napokat szerveznek - jelentették be mai sajtóértekezletükön a kezdeményezők, Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Maros megyei elnöke és Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, az RMDSZ önkormányzati képviselője.
A Vásárhelyi forgatag elnevezésű ötnapos rendezvénysorozat intézményi hátterét a most szerveződő Marosvásárhelyért Egyesület fogja biztosítani, amely - a kezdeményezők szerint - élvezi a magyar pártok, egyházak és egyesületek támogatását.
Portik Vilmos felidézte, hogy Mátyás király 1482. augusztus 28-án írt kiváltságlevelében adott vásártartási jogot az akkor még Székelyvásárhelyként ismert településnek, amely meghatározta további fejlődését. Mint mondta, az évfordulóra időzítve az idei, első Vásárhelyi forgatagot augusztus 28-a és szeptember elseje között rendezik.
Tájékoztatása szerint a koncerteket, kiállításokat, a helyi termékek vásárát, a népművészeti és kézműves vásárt, a színházi forgatagot, a marosvásárhelyiek világtalálkozóját a Bolyai téren, a várban, a Vártemplom mellett, a Maros-parti Sörpatika környékén akarják megszervezni, vagyis olyan helyszíneken, amelyek magyar kulturális jellege ma is meghatározó. Kifejezte reményét, hogy a Vásárhelyi forgatag betöltheti azt az űrt, amelyet a - Kolozsvárra költöző - Félsziget ifjúsági fesztivál távozása okoz, ugyanakkor a magyar kulturális örökséget népszerűsítő, egy életteli közösség hangulatát árasztó rendezvénye lesz Marosvásárhelynek.
Soós Zoltán fontosnak nevezte a magyar kulturális napok megszervezését a marosvásárhelyi románság szempontjából is. "Ez egy lehetőség, hogy jobban megismerjenek minket, hogy ne lehessen manipulálni az embereket a magyar kérdéssel" - magyarázta a múzeumigazgató.
A kezdeményezők önkormányzati és pályázati forrásokból, vállalkozói támogatás bevonásával akarják megrendezni a Vásárhelyi forgatagot. Azt remélik, hogy - a kolozsvári városházához hasonlóan - Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester is felismeri a rendezvényben rejlő lehetőséget, és nem fog akadályokat gördíteni a magyar kulturális napok meghonosítása elé.
Szabadság (Kolozsvár),

Vásárhelyről, vármegyéről
Kettős könyvbemutató a Bernády Házban
A marosvásárhelyi Mentor Kiadó két új, hiánypótló és jelentős kötetét mutatták be csütörtök délután a Bernády Házban. Mindkét kiadvány városunkhoz köthető, hiszen a köteteket – A Marosvásárhely történetéből III., illetve A Maros megyei magyarság történetéből III. című könyveket – felkért történészek tanulmányai alkotják. A kiadó képviseletében Szőcs Katalin üdvözölte a telt házas közönséget, a két sorozat legújabb köteteit a társszerző Sebestyén Mihály méltatta a szerkesztők – Pál Antal Sándor és Simon Zsolt jelenlé-tében.
– Marosvásárhelynek kezd irodalma lenni, az utóbbi 15 évben számos, a várossal foglalkozó kiadvány jelent meg, egyre több várostörténeti munkát láthatunk a könyvespolcokon. Pál Antal Sándor az utóbbi húsz évben aratja le több évtizedes levéltári munkásságának, kutatásának babérjait. És az utóbbi húsz évben felnőtt egy történésznemzedék, amelynek tagjai ugyancsak kutatják a város történelmét. A harmadik kiadvány elegáns kötet, amely nem muszájtémákról szól. Meglehetősen széles spektrumú, a tanulmányok terjedelmesebbek, minden történelmi kort magukba foglalnak. Berekméri Árpád Róbert például hadtörténész, de ezúttal Marosvásárhely első szociális intézményéről, az ispotály történetéről értekezik, Rusz Fogarasi Enikő pedig az örökösödési perekkel foglalkozik, ezekből a fejedelemségek korának mindennapjai bontakoznak ki. Simon Zsolt tanulmánya Vásárhely középkori piackörzetéről szól. Újabb történet a XX. század, amely egyre fontosabb lesz, hiszen most válik az anyag hozzáférhetővé. Pál Antal Sándor például a huszadik század eleji vízművesítésről ír, amelynek 1908-as elkészültével Vásárhely belépett a civilizált városok sorába. Fodor János Bernádyt dolgozta fel – nem a sikeres polgármestert, hanem azt, akinek a Trianon utáni Romániában kellett megállnia a helyét. Ismét a polgármesteri székbe került, de ezek nem voltak sikeres évek. A kudarctörténet oka a román rendszer idegenkedése a Bernády-féle gondolatoktól. Szabó Miklós a vásárhelyiek külföldi egyetemjárásával foglalkozik, Tamási Zsolt a vásárhelyi iskolákkal a Bernády-korszakban, míg Zepeczaner Jenő a XIX. század második felének fürdőéletével.
A Maros megyei magyarság történetéből című kiadványban az előzőnél is több tanulmány (16, míg a Marosvásárhely történetéből című könyv esetében 10) szerepel. Balázs Lajos a szent királyok kultuszát és a székelyeket, illetve e kettő viszonyát kutatja, Weisz Szidónia középkort tanulmányozó történész Somkeréki Antalról, Luxemburgi Zsigmond egy közeli hűbéreséről értekezik karriertörténeti munkásságában, Egyed Ákos a nevezetes nyárádszeredai fejedelemválasztást taglalja – ahol mindenki ott volt, csak a fejedelem, Bocskai hiányzott. Garda Dezső a Lázár család marosszéki ágáról, Gidó Csaba a nyárádmenti kisvasútról szól, az utolsóról, ami a Monarchiában elkészült. Józsa András pedig arról értekezik, hogy az Anghelescu-féle törvénnyel hogyan sorvasztották el a sóvidéki oktatást. László Márton krimiszerűen ír a vadadi kulákgyilkosságról, Nemes Gyula nagyernyei helytörténész a marosszéki sírfeliratokkal foglalkozik, Pál Antal Sándor a legnagyobb székelyföldi pestisjárványt kutatta. Szekeres Attila István Radnótról és az ottani kastélyról ír, míg Tamási Zsolt a katolikus alsópapságnak az 1848-as forradalomban betöltött szerepét, törekvéseit vizsgálja. Zepeczaner Jenő tanulmányának második részét ebben a kötetben olvashatjuk, itt Maros-Torda vármegye fürdőéletéről van szó a dualizmus korában.
E kötet is igen komplex, átfogó kiadvány, eltűnnek a fehér foltok, és helyettük ott vannak az újabb adatok – mondta részletes méltatásában Sebestyén Mihály, majd Pál Antal Sándor szólt a kötetek előéletéről, a két sorozatról és a 12 esztendő alatt megjelent három-három kiadványról.
Az estet Simon Zsolt felszólalása zárta, a társszerző-szerkesztő történész a tanulmányok sokszínűségét, a választott témák gazdagságát emelte ki, és megemlítette: a mesterképzősöktől a nyolcvanéves akadémikusokig terjed a szerzői gárda, az írások legtöbbje eddig nem vizsgált kérdésekről szól.
– A XV. századi nemességről alig van szó, ez esetben három tanulmány is foglalkozik a témával, és megemlítendő Spielmann Mihály munkája is: ő a marosvásárhelyi szabadkőművességgel, annak lajstromával foglalkozott – hallottuk az érdekes könyvbemutató végén, a szerzői dedikációk előtt.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely),

Közszolgálatiság, vonzó formában
Márciustól egész napos magyar rádióadás Marosvásárhelyről
Sajtótörténeti eseményre kerül sor alig négy hét múlva. Egy régi álom valósul meg. A Marosvásárhelyi Rádió egész nap hallható lesz magyar nyelven is. Szász Attila főszerkesztő-helyettes nyilatkozott a Népújságnak az átállásról.
– A Román Rádiótársaság igazgatótanácsa még októberben döntött arról, hogy a Marosvásárhelyi Rádió megkapja az engedélyt az egész napos magyar nyelvű sugárzásra. Ez azt jelenti, hogy új frekvenciát kapunk, az FM 106,8-et. A Hargitán levő nagy teljesítményű antenna lefedi a jelenlegi adáskörzetünket, tehát a Székelyföldet és a Mezőség egy részét. Ezen a hullámhosszon most még a román kulturális adó szól, amely átkerül egy másik sávra.
– A román médiában némelyek ezt rossz néven vették.
– A mi térségünkben nem volt nagy hallgatottsága ennek a kulturális adónak. Viszont a mi hallgatottságunk az egyik legnagyobb a térségben. A döntéshozók felismerték, hogy a piacnak egy olyan szegmenséről van szó, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. A kétnyelvű szimbiózis nagyon szép, de vannak hatékonyabb megoldások, hogy a két rádió – a magyar és a román – külön frekvenciákon szóljon. A román nyelvű adás is 24 órás lesz, amely marad a jelenlegi frekvenciákon. Középhullámon nem változik a helyzet. Mind a három középhullámú frekvencia megmarad, változatlan idősávokban.
– Közel két évtizede közbeszéd tárgya az egész napos magyar adás megvalósítása. Miért csak most került erre sor?
– A döntéshozók későre ismerték fel, illetve csak most adódtak erre műszaki feltételek. Sajtótörténeti szempontból rendkívül fontos előrelepés nemcsak a rádió életében, hanem a székelyföldi és erdélyi magyarság életében is. Az elvárások nagyok, a rádió felelőssége is rendkívüli.
– A munkatársak miként viszonyulnak e megterhelő kihíváshoz?
– Már egy ideje készülünk erre az átállásra. A csapat lelkesen várja. De mindenki tisztában van azzal, hogy rendkívül nehéz időszak elé nézünk, hisz a jelenlegi egy rádió helyett most két frekvencia tartalmát kell előállítani ugyanazzal a humán erőforrással és költségvetéssel. Nyilván vannak még megoldandó technikai feladatok: szoftverfejlesztések, számítógép- hálózatok bővítése és a sugárzás műszaki részleteinek finom hangolása. Például az antenna beállítása, esetleg teljesítményének növelése. De már célegyenesben vagyunk, és közel egy hónap áll még rendelkezésünkre, hogy ezeket megoldjuk.
– Mikor szólal meg a 24 órás magyar rádió?
– A tervek szerint március másodikán indítanánk az egész napos magyar nyelvű műsort, amely egybeesik a rádió 55. születésnapjával. Ezért kettős ünnep lenne, egyrészt visszatekintve megemlékeznénk az elmúlt 55 évre – amelyből öt évet a Ceausescu-éra utolsó öt évében némaságra volt ítélve. E nagy hagyományú rádió az egyik legismertebb és legbejáratottabb magyar nyelvű média a térségben. Nagy a hitele és népszerűsége, azért nagy a mi felelősségünk, amikor a napi 7 órás programról egész naposra váltunk. Igyekszünk az 55 éves évforduló alkalmából is különböző rendezvényeket szervezni, amelyeken felhívjuk a figyelmet arra, hogy íme, itt van egy öreg rádió, amely nem vén rádió, és hogy egy új fejezet elé nézünk.
– Melyen mértékben változik a műsorstruktúra? A közszolgálatiságot megőrizve miként versenyezhet a Marosvásárhelyi Rádió az adáskörzetében levő kereskedelmi adókkal?
– Az új műsorrács már elkészült. Nyilván szem előtt tartottuk az eddig is hűséges rádióhallgatók igényeit. A bejáratott műsorokat megőrizzük. Nagy kihívás megtölteni az új idősávokat, amelyeket az egész napos rádiózás révén nyerünk. A legnagyobb változás mind a műsorrács, mind pedig a célközönség szempontjából a reggeli műsor. Közismert, hogy a rádiózásban a reggeli, míg a televíziózásban az esti idősáv a legfontosabb. Lesz egy tájékoztató és szórakoztató tartalmat nyújtó reggeli műsorunk 6-tól 10 óráig. Igyekszünk itt a célközönségünket bővíteni. De nem célunk, hogy konkurensei legyünk szórakoztatásban a kereskedelmi rádióknak, hanem megőrizve a közszolgálati jellegünket, színvonalas tartalmat szeretnénk nyújtani.
– Napközben mivel tennék "hallgat- hatóvá" műsoraikat?
– Az egész műsorrácsnak a logikája, hogy hétfőtől péntekig azonos, mind a műsorok, mind a műsorvezetők változatlanok. Mindennap lesz interaktív beszélgetőműsor hasznos információkkal. Lesz egy mezőgazdasággal, a falu világával foglalkozó rovat. Délután háromórás tömbben a napi aktualitásokkal foglalkozunk. Háttér- információk, elemzések, interjú a nap főhősével. Késő délutánra, amikor a televíziókkal kell versenyeznünk, rétegműsorokat terveztünk. Lesz oktatással foglalkozó műsorunk, és megmarad a három jól bejáratott műsorunk: a Törvénytár, az Összhang és a Medicina. Mind olyan interaktív, betelefonálós élő műsorok, amelyek eddig sikeresnek bizonyultak. Pénteken lesz egy gazdasági magazin. A hét minden napján este lenne egy félórás, gyerekeknek szóló adás. A késő esti órákban tovább szűkítjük a rétegeket, és próbáljuk megszólítani az autó-motor, a számítástechnika iránt érdeklődőket. Szeretnénk bevonni az iskolarádiók és suliújságok készítőit a műsorgyártásba. Lesz irodalmi műsor és különböző zenei műsorok. Például nagyobb teret fog kapni a klasszikus zene. Este 9-től egyórás német adás lesz a 106,8-es hullámsávon.
– Hétvégeken mások a rádióhallgatási szokások, mint hétköznap. Erre mit lépnek?
– A reggeli négyórás ébresztő blokk után az aktívabb emberekhez szólunk. Lesznek turisztikai, gasztronómiai, divat-, színházkritikai és zenés műsorok. De megmarad a Kárpát-medencei stúdiók együttműködésével készülő Térerő című színes magazinműsorunk is a régió magyarságáról. Vasárnap főleg az otthonülő és idősebb vidéki hallgatóinkhoz szólunk. A Hitvilágot és az Igehirdetést összevonva egy nagyobb egyházi műsort tervezünk. Hiánypótlónak szánjuk a rádiószínházat vasárnap este, amivel régi hagyományt elevenítünk fel. Szeretnénk új előadásokat is rögzíteni.
– Van elég munkatárs itt a stúdióban, illetve az adáskörzetben, akikkel ezeket a feladatokat megoldják?
– A humán erőforrással vannak gondjaink. Van itt egy erős közösség, közel negyven fő – alkalmazott és bedolgozó –, az adáskörzetünk jelentősebb pontjaiban vannak tudósítóink. Ilyen szempontból lefedettnek tekinthető, de a rájuk eső munka növekedni fog. Nem lesz elég napi egy-két hírt szállítani, valószínűleg aktívabban be kell kapcsolódniuk, és ezt nekünk is valamilyen módon jutalmaznunk kell. Hogy miként, az még számunkra is ismeretlen, keressük az újabb forrásokat.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely),

Autonómia-tüntetést
A Székely Nemzeti Tanács 2013. március 10-én, a Székely Szabadság Napján, 17. órától autonómia-tüntetést szervez Székelyföld fővárosában, Marosvásárhelyen, a Székely Vértanúk emlékművénél, melyre minden, az autonómiáért tenni akaró szervezetet és magánszemélyt elvár.
1854. március 10-én végezték ki a marosvásárhelyi Postaréten a székely vértanúkat. Bágyi Török János kollégiumi tanár, Martonosi Gálfi Mihály ügyvéd és Nagyváradi Horváth Károly földbirtokos a Makk-féle összeesküvés tagjaiként kívánták az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját újra fellobbantani. A nemzeti önrendelkezés volt az a cél, amelyért életüket adták, példát mutatva bátorságból és hűségből az utókornak.
Tegyük közösen március tizedikét, a Székely Vértanúk emléknapját a Székely Szabadság Napjává! A marosvásárhelyi emlékoszlop a hajdani Postaréten nemzedékek emlékezetében rögzült, Jókai Mór szavaival élve – mint a "törvényes, szabad és független nemzeti állás" jelképe. A Székely Nemzeti Tanács Székelyföld területi autonómiáját tűzte ki célként, és a huszonegyedik századi Európa nyelvén ez éppen a törvényes, szabad és független nemzeti jogállást jelenti. Tegyük együtt ezt a hat szót, Jókai Mór szavait a székely autonómia-küzdelem jelmondatává!
Izsák Balázs,
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Népújság (Marosvásárhely),

Kétezerötszáz év börtönbüntetés Erdélyben
Tófalvi Zoltán nagysikerű előadása 1956 erdélyi mártírjairól a Budapesti Székely Kör estjén 2013. január 9-én
Amikor az 1956 erdélyi mártírjai című, tíz kötetesre tervezett sorozatot és forráskiadványt 2007-ben elindítottuk, az akkor rendelkezésünkre álló periratok, levéltári dokumentumok alapján – a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadóval teljes egyetértésben – úgy képzeltük el: a tizenkét kivégzéssel, a kiszabott büntetések összeadása révén kétezerötszáz év börtönbüntetéssel záruló, úgynevezett „hazaárulási perek” - csak a Szoboszlai Aladár római katolikus plébános nevével fémjelzett politikai perben a tíz halálos, és végrehajtott ítéleten kívül a további negyvenhét vádlottat ezerháromszáz év fegyházbüntetéssel, életfogytiglani kényszermunkával sújtották – bevezető tanulmányai, papírra rögzített, legépelt tervezetei, elkobzott bűnjelei, kihallgatási jegyzőkönyvei, ítéletei, az életrajzi adatok, a letartóztatáskor készült fotók, a hely- és névmutatók – úgymond – „beleférnek” három vaskos, egyenként 750-800 oldalas kötetbe. A negyedik kötetet pedig a „hazaárulási perek” túlélői visszaemlékezéseinek szenteljük – mondta Tófalvi Zoltán történész előadása kezdetén 2013. január 9-én a Budapesti Székely Kör rendezvényén.
Az idén indított Székely Akadémia első rendezvényén, a budapesti Aranytíz Kultúrház épületében megtartott rendkívül érdekes előadásában a történész hangsúlyozta: – A „hazaárulási perek” néven ismert és a kollektív emlékezetben is ekként aposztrofált bűnvádi eljárások és kirakatperek során 102 személyt ítéltek el. A nagyszámú és rendkívül súlyos ítéletek – a négy „hazaárulási perben” tizenkét személyt ítéltek halálra és végeztek ki, huszonegy személyt életfogytiglani kényszermunkára ítéltek, hatvanhat személyt pedig négy és huszonöt év közötti börtönbüntetéssel sújtottak – szerves részét képezték az 1956-os magyar forradalomhoz kapcsolódó, és annak ürügyén 1956. október 24-én kezdődött és 1965-ig tartó retorziónak, megtorlási hullámnak. Egy 1967. évi belügyminisztériumi összesítés szerint politikai okokból 1954 és 1967. december 31-e között összesen 32.840 személyt tartóztattak le.
Tófalvi Zoltán rámutatott: – A Szekuritáté szervei 1950 és 1968. március 31-e között összesen 91.333 személyt tartóztattak le. A magyar forradalom eszméivel való azonosulás, a különböző szervezkedési kísérletek felfedezése, felgöngyölítése kapóra jött és kiváló ürügyet jelentett a belső ellenzék likvidálásához, akár fizikai megsemmisítéséhez is. 1956 és 1962 között, tehát hat év alatt összesen 24.629 személyt tartóztattak le. A retorzió 1958-ban és 1959-ben tetőzött, a „csúcsot” 1959 jelentette – ekkorra göngyölítették fel a szervezkedések, szervezkedési kísérletek döntő többségét –, 8.910 személyt tartóztattak le. Az Állambiztonsági Tanács akkori alelnöke, Constantin Stoica vezérőrnagy által szignált összegzés elismerte, hogy a „belügyi szervek által végrehajtott letartóztatások jelentős része indokolatlan volt”.
Az 1950 és 1968. március 31-e között letartóztatott 91.333 gyanúsított közül 73.636 személyt állítottak bíróság elé. Rajtuk kívül adminisztratív okokból 25.740 személyt internáltak különböző munkatáborokba, megsemmisítő munkatelepekre, 1949-től kezdődően 60.000 személy számára jelöltek ki kényszerlakhelyet. A Nicolae Ceauşescunak szánt összesítés szerint a munkatáborokba internált 25.740 személy közül 4865 paraszt volt – mindannyian az erőszakos kollektivizálás áldozatai -, 4626 munkás, 3423 tisztviselő, 694 kereskedő, 514 volt katonatiszt, altiszt az egykori királyi hadseregben, 857 tanító és tanár, 408 orvos, 218 újságíró és művész, 498 mérnök, 1968 ügyvéd, 33 volt gyáros, 296 nyugdíjas, 45 volt földbirtokos, 2420 foglalkozás nélküli, 315 diák és egyetemi hallgató, 823 pap és 76 egykori rendőr.
Hasonlóan megdöbbentő adatokat tartalmaznak a kiszabott büntetések indokolatlan méretei – mondta Tófalvi Zoltán. A 73.636 bíróság elé állított személy közül 25.441 személyt 1 és 10 év közötti börtönbüntetéssel sújtottak, közülük 2890 legionárus, 1568 az egykori történelmi pártok tagjai, 20.983 más társadalmi kategóriából származó, büntetlen előéletű. 1-25 év közötti börtönbüntetésre 5609 személyt ítéltek, közülük 1682 legionárus, 503 egykori polgári pártok tagjai, 3424 büntetlen előéletű. Életfogytiglani kényszermunkára 290 személyt ítéltek, közülük 71 legionárus, 28 történelmi pártok tagja, 191 büntetlen előéletű. 1950 és 1968. március 31-e között 129 személyt ítéltek halálra, közülük 34 legionárus, 10 egykori történelmi pártok tagja, 85 más kategóriájú és büntetlen előéletű.
A rendkívül súlyos ítéletek mindenike a bukaresti, kolozsvári és jászvásári hadbíróság számlájára írható. Futószalagon hozták az életfogytiglani és halálos ítéleteket. A halálos ítéletekről, kivégzésekről nincsenek pontos adataink. 1958-ban például 34 halálos ítéletet hajtottak végre, de a tényleges adat ennél jóval magasabb. Ezt bizonyítja, hogy 1958-ból 27 nevet említenek, de a Szoboszlai-per tíz kivégzettje közül csak három név szerepel, az érmihályfalvi csoportból kivégzett Sass Kálmán lelkészt és dr. Hollós Istvánt meg sem említik. A túlélők visszaemlékezése szerint a politikai foglyok számára fenntartott börtönökben az életkörülmények a szovjet Gulágokon megtapasztalt állapotoknál is rosszabbak voltak. Ez ellen csak a szamosújvári rabok lázadtak fel 1958. július 14-én, a francia forradalom napján. Ennek a börtönlázadásnak aktív résztvevője, szenvedő alanya volt Szilágyi Árpád, a Bolyai Tudományegyetem IV. éves földrajz-geológia szakos hallgatója, aki még gimnazista korában, 1952-ben az erőszakos kollektivizálás ellen plakátokat írt és ragasztott ki szülőfalujában, Gyergyószárhegyen. Ezeken a plakátokon először használta a „Fekete Kéz” aláírást. A magyar forradalom idején egyetemi hallgatóként levelet írt a Budapesten megjelenő Irodalmi Újság szerkesztőségének, és a levéltitok szentségében naivan bízva részletesen beszámolt a Bolyai Egyetemen kialakult lelkes hangulatról, a diákok nagy részének a forradalom melletti elkötelezettségéről. 1956. november 1-jén a karon néma felállást kezdeményezett a forradalom halottainak emlékére. 1957 februárjában tartóztatták le, előbb hazaárulás vádjával 20 év börtönre ítélték, később a „Fekete Kéz” nevű szervezetben való részvételéért a Kolozsvári Katonai Törvényszék – a korábbi büntetés „megfejeléseként” – 22 év börtönbüntetéssel sújtotta. 1964. július 27-i szabadulása után Balánbányán dolgozott, 1989-ben politikai menedékjogot kapott az Amerikai Egyesült Államokban, Saint Louisban. Ott írta meg és angol nyelven publikálta a The Victime – Az áldozat - című visszaemlékezését. 2003-ban visszatelepedett Csíkszeredába.
A „Bolyai” tudományegyetemen a forradalom napjaiban kialakult, a budapesti, szegedi, debreceni egyetemeken számtalan visszaemlékezésből, önálló kötetekből már megismert forrongással teljesen azonos hangulatról a Csíkszeredában élő Nagy Benedek (a Bolyai Tdományegyetem első csoportjának perében öt év börtönbüntetéssel sújtották), Páll Lajos korondi festő-költő (a Bolyai harmadik csoportjában perében hat évre ítélték) és Szilágyi Árpád leveléből értesülhetünk. Ezek a levelek teljes terjedelemben és jegyzetapparátussal Tófalvi Zoltán köteteiben látnak napvilágot.
A történész érdekes összefüggésekre világított rá: – A „magyar” vonatkozású, a magyar vádlottak elleni perekben a mellényszabóból gyors talpalással „hadbíróvá” előléptetett Macskási Pál őrnagy, majd ezredes „jeleskedett”. A periratokból, visszaemlékezésekből egyértelműen arra lehet következtetni, hogy a vádlottakból, elítéltekből a magyar forradalom eszméivel való azonosulásnak még az írmagját is ki akarta irtani. Az általa elnökölt tanács a legszigorúbb ítéleteket hozta. Életútjának, szerepének pontos felderítése további kutatásokat igényel, de a rendelkezésünkre álló adatok bizonyítják: Macskási Pállal végeztették el a janicsár munkát.
A 15 év börtönbüntetésre ítélt báró Bánffy István megőrizte Macskási Pál halálakor a kolozsvári Igazság napilapban megjelent gyászjelentést, amely a „drága jó férj, édesapa, szomszéd, jóbarát” emlékét hivatott idézni. A minden nehézségen felülkerekedő arisztokrata a gyászjelentés oldalára odaírta: „hamarabb is meghalhattál volna!”
P. Ferencz Béla-Ervin Ferenc-rendi szerzetes a börtönből való szabadulása után megkereste Macskási Pál nyugalmazott ezredes sírját a Házsongárdi temetőben – minden „nagy embert” Erdély Pantheonjában helyeznek örök nyugalomra -, és „megköszönte az életfogytiglani kényszermunkát, a mérhetetlen szenvedést, megbocsájtott neki, majd imádkozott üldözőjéért. Macskási Pál „utóéletének” van egy teljesen ismeretlen fejezete, ami engem a szülőfalujához őszintén ragaszkodó korondiként ma is sokkol – mondta az előadó: – Az 1956-os elítéltek hóhérának felesége – bizonyos Bíró Berta - korondi származású volt, s a férje halála után átköltözött Marosvásárhelyre, a Budai Nagy Antal lakónegyedbe, dr. Pál-Antal Sándor történész akadémikus édesanyjának tőszomszédságába. A lányuk pedig az a Macskási Izolda képzőművésznő, akinek az 1990-es évek elején Marosvásárhelyen, Korondon is volt kiállítása, és aki a támogatói között tudhatta a Szeged-csanádi római katolikus megyéspüspököt. Amióta sorra jelennek meg az erdélyi „hazaárulási perek”-et bemutató kötetek, és publikálom az apja által szignált ítéleteket, mintha a föld nyelte volna el, kámforrá változott. „Sic transit gloria mundi” – Az evilági dicsőség múlandó – tartja a latin közmondás.
Bár látszólag a letartóztatás, a nyomozás, a kihallgatások idején nem érvényesült az „etnikai” elv, a „rendszer ellen szervezkedő elemeket” előre meghatározott klisék, sablonok szerint csoportosították – román vasgárdisták, magyar nacionalisták-irredenták, cionisták, történelmi pártok tagjai, imperialista ügynökök -, a letartóztatottak, elítéltek etnikai megoszlása azt bizonyítja, hogy a Szekuritáté a magyarok által lakott régiókban sokkal „aktívabb” volt, mint a román többségű vidékeken – hangsúlyozta az előadó.
Szoboszlai Aladár román-magyar konföderációra vonatkozó tervezete nem deus ex machina-ként, isteni beavatkozásra született, hanem – ahogyan a debreceni, veszprémi program is bizonyítja – „benne volt a levegőben”.
1959-ben felszámolták a romániai magyar értelmiségképzés legfontosabb központját, a Bolyai Tudományegyetemet. Makfalvi Gábor tanulmányának végkövetkeztetése szerint: „az ötvenes években (sem) beszélhetünk önálló, nemzeti külpolitikáról. Moszkva budapesti helytartói habozás nélkül bármikor feláldozták a szomszéd országokban élő magyar kisebbséget – cserébe azért, hogy a szovjet hatalom által elvárt „jószomszédi viszony ne sérüljön”– mondta az előadó. Mindezek ismeretében kapnak – úgymond – történelmi hátszelet azok a tervezetek, elgondolások, amelyek a román-magyar ellentétek, az erdélyi kérdés megoldását sürgették. Bár a „hazaárulási perek” hadbírósági ítéletei nyomán a tervezetek megalkotóinak egy részét kivégezték, másokat életfogytiglani kényszermunkára, vagy 4-től 25 évig terjedő fegyházbüntetésre ítélték, a szervezkedések börtönökben sínylődő tagjait továbbra is a román-magyar kapcsolatok jobbításának szándéka vezérelte, és az 1989 decemberi rendszerváltást követően elképzeléseiknek azonnal hangot is adtak. A túlélők egy része a politizálást választotta. Varga László református lelkészt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt, majd mozgalom elnökévé, később tiszteletbeli elnökévé választották. Csiha Kálmán tíz éven át az Erdélyi Református Egyházkerület negyvennegyedik püspöke volt, P. Ferencz Béla-Ervin jelenleg is a gyergyószárhegyi Ferenc-rendi kolostor házfőnöke, rendkívül aktív egyházi vezető. Orbán Péter volt a mozgatója annak az évekig tartó pernek, amelynek során a Szoboszlai-csoport elítélt tagjait felmentették az 1958. május 30-i, 719. számú ítélet hatálya alól. Minden túlélő elsősorban azt szorgalmazta és szorgalmazza, hogy a politikai elítélteket alanyi jogon rehabilitálják. Ugyanis a „hazaárulási perek” a mai napig nem évültek el. Az életfogytiglani kényszermunkára ítélt dr. Dobai István csak évekig tartó pereskedés után 2010-ben kapott kárpótlást a börtönben eltöltött hét esztendőért. A határozat visszamenőleg nem hatályos, tizenkilenc évig egy fitying kárpótlást sem kapott. Dr. Dobai István 1990 után szinte teljesen vakon – imponáló tudásának és műveltségének birtokában – monumentális műveket alkotott. Tófalvi Zoltán köteteiben publikált dokumentumok, mélyinterjúk, beszélgetések nyomán kibomlik előttünk a politikai elítéltek, a Duna-delta munkatáboraiban éveken át szenvedő raboknak, néha a puszta életben maradásért, a túlélésért folytatott küzdelme. Azok maradtak életben – állítják egybehangzóan -, akiknek volt kellő hite és humorérzéke. Szolzsenyicinekre lenne szükség, hogy teljes és hiteles képet alkothassunk a romániai politikai börtönök mintegy százezer ember életét derékba törő világáról.
Tófalvi Zoltán köteteiben közölt dokumentumokból, interjúkból képet alkothatunk a román kommunista diktatúra képmutatásáról, szemfényvesztéseiről is. Nicolae Ceuasescu pártfőtitkár a nemzetközi közvéleményt arról próbálta meggyőzni, hogy 1964 után - amikor amerikai nyomásra Romániában elengedték a büntetés le nem töltött részét (ez volt a hírhedt „gratiere”) - nincsenek politikai foglyok, közben a börtönök tele voltak politikai elítéltekkel.
A letartóztatottak, hónapokon át minden ítélet nélkül vizsgálati fogságban tartottak száma csak a „hazaárulási perek” esetében több százas nagyságrendű. A Szoboszlai-csoport perében kétszáz személyt tartóztattak le és hurcoltak meg. A dr. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász nevével fémjelzett „ENSZ-memorandum”-perben 1957. március 22-e és július 29-e között letartóztatták Bányainé Szaniszló Ilonát, Jordáky Lajost, Molnár Dezsőt és Sipos Endrét. Tárgyalás és ítélet nélkül 1957 szeptember elejéig vallatták, majd szabadon engedték őket. Jordáky Lajost, a kiváló szociológust, történészt, politikust, írót országos „Canossa-járás”-ra is kötelezték.
A Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészhez kapcsolódó politikai per meghurcoltjaival kapcsolatosan nincs pontos adatunk – mondta az előadó. A beidézett és kihallgatott tanúk száma alapján itt is mintegy száz személy letartóztatásával kell számolnunk. Ha egyáltalán rangsort lehet felállítani a politikai perek hierarchiájában, akkor kijelenthetjük: ez volt a legkegyetlenebb, legkevesebb túlélőt „produkáló” politikai perek egyike. Bár a harmincegy vádlott közül egyik sem beszélt román nyelven, ez az egyetlen per, amelyben még véletlenül sincs magyar nyelvű kihallgatási jegyzőkönyv. Annak ellenére, hogy a vallatásra, kihallgatásra Nagyváradon került sor, az állambiztonsági tisztek igen jelentős része magyar anyanyelvű volt. A periratokból az is kiderül: Wohl Zoltán nagyváradi szekus őrnagy önként jelentkezett Sass Kálmán és dr. Hollós István szamosújvári kivégzésére, mert látni akarta, hogyan múlnak ki. A Szekuritáté részéről ezért „delegálták” őt a halálos ítéletet 1958. december 2-án 14,30 és 15,00 óra között végrehajtó kivégző osztagba. Szadista kéjjel vallatta, kínozta a letartóztatottakat.
Amikor a kutatást Tófalvi Zoltán 1990 elején végre elkezdhette, a harmincegy elítélt közül már csak öten éltek. Amikor az ítéletet kihirdették, a politikai foglyok életében – a letölthetetlennek tartott börtönévek száma, a nyomasztó kilátástalanság, reményvesztés, egyhangúság ellenére – viszonylag csendesebb időszak következett. Ezzel magyarázható, hogy a visszaemlékezések zöme valamelyik börtönt, a Duna-delta poklait, az örökös éhezés emlékeit idézi. Nem véletlen, hogy a börtön-emlékeket idéző kötetek nagy része nem a vizsgálati fogságról, a vallatásról, hanem az ítélet kihirdetése utáni tényleges börtönről szól. Balaskó Vilmos emlékirata az egyetlen olyan dokumentum a börtön-irodalomból, amelyből hitelesen megismerhetjük, rekonstruálhatjuk a romániai siralomházakat. Nincs méltó társa sem a román, sem a német nyelvű börtön-visszaemlékezések körében. Értékét növeli, hogy 1983-ban, a teljes megvakulása előtt – a börtönben elszenvedett kínzások miatt következett be – négy vaskos füzetbe vetette papírra a börtönemlékeit. Pontosan tudta: ha véletlenül házkutatást tartanak nála – amire „minden esélye megvolt” -, végrehajtják az alapfokon kiszabott halálos ítéletet, amelyet nemzetközi hírnevű szobrászművész bátyja, Balaskó Nándor közbenjárására változtattak életfogytiglani kényszermunkára.
A Szoboszlai-per 57 vádlottja közül 10 személyt 1958. május 30-án a temesvári „Május 1” munkásklub nagytermében a Kolozsvári III. Hadtest Katonai Törvényszéke 719/1958-as számú határozata alapján halálra és teljes személyi vagyonuk elkobzására ítéltek. A fellebbezési procedúra után az alapfokon hozott halálos ítéletet a Román Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának Katonai Kollégiuma az 1958. július 24-i, 206/1958-as számú végleges döntésével helyben hagyta – jelentette ki az előadó.
A Legfelsőbb Törvényszék Katonai Kollégiuma a tíz halálra ítélt ügyében formálisan 1958. július 25-én fellebbezési kérelemmel fordult az ország akkori törvényhozó szervéhez, a Nagy Nemzetgyűléshez, ahol akkor 44 magyar anyanyelvű képviselő „bólogató Jánosként” minden előterjesztést gondolkodás nélkül megszavazott. A Nagy Nemzetgyűlés elnöksége 1958. augusztus 22-én egyhangú döntéssel a halálbüntetés megváltoztatására irányuló kérést, kéréseket visszautasította. A tíz halálra ítéltet – ahogyan azt Tófalvi Zoltán sorozatának első kötetében a hazai román és magyar történetírásban először publikált kivégzési jegyzőkönyvek bizonyítják – 1958. szeptember 1-jén, éjszaka 23 és 24 óra között a Szekuritáté temesvári börtönében kivégezték. Mégpedig úgy, hogy az emberi méltóság legutolsó lehetőségétől is megfosztották őket: nem nézhettek szembe hóhéraikkal! A szemüket bekötötték, arccal a fal felé, háttal állították a kivégző osztagnak, majd agyonlőtték őket. A „módszer” nagyon emlékeztet a szovjet NKVD által a több mint húszezer lengyel katonatiszt és értelmiségi ellen a Katyn-i erdőben 1940 tavaszán végrehajtott mészárláshoz. Azzal a különbséggel, hogy a Katyn-i mészárlás áldozatainak földi maradványait részben a háború idején, majd a későbbi feltárások során megtalálták, miközben a romániai politikai kivégzettek hozzátartozói ma sem tudják emberhez méltóan eltemetni szeretteiket. Több mint fél évszázada kéréseikkel hiába ostromolják Románia Központi Büntetés-Végrehajtási Intézetének parancsnokságát, mindig elutasító vagy semmitmondó válaszokat kapnak. Holott a kivégzési jegyzőkönyvek szerint a holttesteket a halál beálltának megállapítása után átadták az illetékes börtönparancsnokságnak, akik a tetemeket eltemették, elkaparták. Ennek pedig valamilyen nyilvántartásban nyoma kell legyen! Sajnos a húsz éve folytatott kutatás során ilyen dokumentumra nem bukkantunk – hangsúlyozta az est előadója.
A kivégzési jegyzőkönyvek minden kétséget kizáróan eloszlattak olyan, a hozzátartozók, túlélők körében is elterjedt legendákat, hogy a Szoboszlai-csoport halálraítéltjeit az aradi, esetleg a jilavai börtönben végezték ki. Az aradi helyszín ellen a legfontosabb érv: az aradi börtönnek nem volt kivégzési, azaz pallos joga. Ez csak azokat a börtönöket illette meg, ahol hadbíróság, katonai törvényszék működött. A Kolozsvári Katonai Törvényszék kivégző helye a szamosújvári börtön volt.
Az 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében krisztusi korban kivégzett Szoboszlai Aladár az 1955 novemberi genfi konferencia hatásában reménykedett, hitte, hogy a hidegháború után enyhülés következik, hogy Közép és Délkelet-Európában – azaz: a szovjet blokkban is – változások következnek. Ebben a hitében dolgozta ki a keresztény ideológián, a politikai pluralizmuson, a több pártrendszer bevezetésén alapuló Keresztény Dolgozók Pártjának, néhány kitételében ma is alkalmazható programját…
Szoboszlai Aladár az 1958. január 31-i kihallgatási jegyzőkönyvben a román-magyar konföderációra vonatkozó tervezetének keletkezéséről is vallott: – Olyan alternatívát dolgozott ki, amely Kossuth Lajostól kezdve számos, felelősen gondolkodó, az „erdélyi kérdés” megoldását az európai stabilitás szempontjából is halaszthatatlan és elodázhatatlan feladatnak tekintő magyar és román értelmiségit foglalkoztatott:… Ha Confederatios alapon magyarok s románok megegyeznének, megmaradna igazán nemzeti önállóságuk, függetlenül orosztól, némettől, angoltól, mindenkitől függetlenül lehetnének románok, magyarok s megmaradna olajuk, az aranyuk s nemzeti bankjuk. A sovinizmus már rég elrabolta józan látásukat. Kevesen látják, hogy az 1 millió magyarnak Erdélyben kisebb ellenfele a 3 millió román, mint a 180 millió orosz vagy a 80 millió német.”… Szoboszlai nem megreformálni akart, hanem a rendszert teljesen megváltoztatni. Arra kereste a választ: milyennek kellene lennie a társadalomnak, az államnak, hogy a polgárok számára elfogadható legyen, hogyan lehetne a regnáló politikai hatalmat megdönteni, s végezetül: hogyan lehetne a román-magyar kérdésben mindkét fél számára elfogadható megoldást találni? Mintegy válaszként dolgozta ki a Keresztény Dolgozók Pártjának programját, illetve a román-magyar konföderáció tervezetét. Bár torzóban maradt, mégis imponáló életmű. Ugyanez elmondható Sass Kálmán két tanulmányáról, az érmihályfalvi református egyházközség Aranykönyvébe diktált bejegyezéseiről. A rájuk bízott nyájért, az általuk irányított közösségért érzett felelősség munkált minden tettükben… Sass Kálmán kivégzése előtt a börtön siralomházában szolgatársával, Balaskó Vilmossal, és a római katolikus dr. Hollós Istvánnal puliszkával és vízzel minden este úrvacsorát vett. Állandóan azt hajtogatta: „Szétlövik az okos fejemet!” Tudatában volt alkotó, szervezői és vezetői képességeinek – mondta Tófalvi Zoltán.
Szoboszlai Aladár és Sass Kálmán emberi nagysága a kivégzés előtt mutatkozott meg igazán. Szoboszlai Aladártól a kivégzés előtt a fegyőr megkérdezte: „Nem félsz? Meg fogsz halni!” Csak annyit válaszolt: „Miért félnék? Mi, papok hirdetjük a mennyeknek országát!”
Sass Kálmánt a rabtársai által készített papucsban vitték a kivégző osztag elé, mert a vallatások során a talpát addig verték, hogy alig tudott járni. Méltósággal halt meg.
Sass Kálmán tűt nyelt, hogy ne tudják vallatni. Kioperálták a torkából. Utána bolondnak tetette magát. Ekkor a kezeit összekötötték a lábaival, egy vasrúdra akasztották, és egy vasrúddal addig verték a talpát, míg elájult.
Ezért nem tudott a vizsgálati fogság teljes ideje alatt talpra állni.
A kihallgatási jegyzőkönyvek mindenikét aláíratták. Abban senki nem kételkedik, hogy az előre megfogalmazott ítélet prekoncepciójának megfelelően minden kihallgatási jegyzőkönyv tele van nem csak valótlan állításokkal, hanem súlyos vádakkal is. Jószántából senki sem állít magáról ilyen megfogalmazásokat: „irredenta, nacionalista, kommunista ellenes neveltetésemnek köszönhetően…”
Tófalvi Zoltán köteteiben – hazai könyvkiadásban először – éppen ezért a magnószalagra, videokazettára rögzített mélyinterjút, vallomást, visszaemlékezést „összeszikráztatja” a levéltári dokumentumokkal, a kihallgatási jegyzőkönyvekkel. Előbb a visszaemlékezést, utána a levéltári dokumentumot közli. Nem a visszaemlékezés igazságtartalmát kérdőjelezi meg, senkit nem akar dehonesztálni, éppen ellenkezőleg: azt a kort próbálja minél hitelesebben bemutatni, amelyben a „hazaárulási kirakatperek”-et megrendezhették, amelyben a szó jogi értelmében ártatlan embereket – hiszen a vélemény megfogalmazása nem bűncselekmény! – halálra ítélhettek, kivégezhettek. Minden demokrácia alaptörvénye: a vélemény szabadsága. Bár a szovjet blokk országai „népi demokráciaként” definiálták önmagukat, valójában a legsötétebb diktatúrát, az állandó félelem és rettegés légkörét vezették be.
Tófalvi Zoltán kötetei közel fél évszázados, jogfosztással teli, az emberi méltóság gyakori lábbal tiprásáról ismert korszak minél hitelesebb keresztmetszete kíván lenni… Tizenkét elítélt esetében a legdrágábbat, az életüket oltották ki, a „szerencsésebbnek” tartott kilencven egykori politikai fogoly pedig több évi börtönbüntetéssel fizetett. Róluk, értük szól Tófalvi Zoltán hiánypótló könyvsorozata.
Frigyesy Ágnes
szekelykor.hu,

Bernády: újabb akadály?
Újabb akadályt próbál gördíteni a marosvásárhelyi 2-es számú általános iskola Bernády Györgyről való elnevezése elé a Maros megyei tanfelügyelőség és a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi szervezete. Miután a politikai alakulat egyik vezéregyénisége, Cornel Brişcaru városi tanácsos korábban már perbe hívta az önkormányzatot a több mint egy évvel ezelőtt hozott döntéséért, most a főtanfelügyelő-politikus, Ştefan Someşan próbálja eltántorítani az illetékeseket a döntés meghozatalától.
Annak ellenére, hogy január végén az iskolaszék megszavazta, hogy a belvárosi tanintézet a múlt század eleji polgármester nevét vegye fel, Someşan egy korábbi döntésre hivatkozva kifejtette, hogy az önkormányzatnak mindkét javaslatot szavazás alá kell bocsátania.
„A 2-es iskola vezetősége korábban a Központi Iskola elnevezést szavazta meg, most meg a Bernády Györgyöt. Az iskolának mindkét határozatot fel kell terjesztenie a városházára, a tanács pedig eldöntheti, melyiket választja. Ha senki nem támadja meg a szavazás eredményét, a tanfelügyelőség is elfogadja az új nevet” – nyilatkozta az Agerpresnek a főtanfelügyelő. Claudiu Maior demokrata-liberális tanácsos szerint nem a helyi tanács tiszte eldönteni, hogy melyik változatot támogatja. Szerinte csak az egyik javaslat kerülhet a képviselők asztalára, de erről majd a jogászoknak kell véleményt alkotniuk. RMDSZ-es kollégája, Peti András jogi nonszensznek tartja, hogy az iskola vezetősége, miután felülbírálta a korábbi döntését, most mindkét javaslatot az önkormányzat elé terjessze.
„Az iskolaszék megszavazott egy nevet. Legutóbb a Bernády György nevét. Ez a végső, érvényes döntés, nekünk erről kell majd voksolnunk a tanácsban. Tudok a korábban hozott döntésről is, az azonban az épület falai közt maradt” – szögezte le a Krónikának nyilatkozó, jogász végzettségű Peti. Kérdésünkre, hogy mikor kerül végre a testület elé a névmódosítás problémája, az RMDSZ politikusa nem tudott pontos választ adni. Mint mondta, előbb a városháza keretében működő névadó bizottságnak, majd a prefektúra keretében működő hasonló szervnek kell véleményeznie a javaslatot. Az előbbi testületben a magyar szakemberek, az utóbbiban a románok vannak többsége. Mindkét bizottság véleményezése kötelező, azonban csak konzultatív jellegű.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

Elhunyt Katona-Szabó István
Életének 91. évében, február 6-án elhunyt Katona-Szabó István, 1986 óta Gödöllőn élt író, újságíró, szerkesztő.
Kézdivásárhelyen született 1922. november 10-én. Tanulmányait szülővárosában kezdte, majd a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban érettségizett. A Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karán politikai gazdaságtanból és szociológiából szerzett diplomát 1947-ben. Mint egyetemi hallgató a Móricz Zsigmond Kollégium diákigazgatója volt és a Világosság című napilap riportere. Tanulmányainak végeztével rövid ideig tanárként dolgozott a bánffyhunyadi gimnáziumban, majd 1948-tól egy évtizeden át a Falvak Népe, illetve Falvak Dolgozó Népe szerkesztője, 1950 és 1952 között főszerkesztő-helyettese volt. 1958-tól Marosvásárhelyen a Művészet, majd az Új Élet főszerkesztő-helyetteseként, 1967-től a lap szerkesztőbizottságának tagjaként és rovatvezetőként dolgozott. 1955 és 1986 között tagja volt a Román, majd Magyarországra települése után 1986-tól a Magyar Írószövetségnek. Első írása, egy, Tolnai Lajos marosvásárhelyi tartózkodásáról szóló adattár, Móricz Zsigmond lapjában, a Kelet Népében jelent meg 1941-ben. Írói és publicisztikai érdeklődésével a népi írók mozgalmához és szellemiségéhez kapcsolódott. A falu és a parasztság felemelésében látta a magyar társadalom fejlődésének megalapozását. A szövetkezeti mozgalom erdélyi hagyományainak folytatását, a finn szövetkezetek mintájára, az önkéntes szövetkezés gondolatát képviselte. Szembekerült az MNSZ nemzetiségi jogokat feladó törekvéseivel és felszólalt az 1945. novemberi hírhedt Marosvásárhelyi Kiáltványa ellen, mely Erdély határainak végleges romániai megoldását, a határok megváltoztatásának szükségtelenségét hirdette meg a béketárgyalások előtt. Az intézőbizottság tagjaként a kiáltvány elfogadása ellen szavazott, és tiltakozásul kilépett az MNSZ Központi Intéző Bizottságából. A kiáltványt elfogadó vita és gyűlés jegyzőkönyvének szövegét személyesen adta át Tildy Zoltán miniszterelnök kabinetjének, Erdei Ferenc belügyminiszternek, és más leleplező anyaggal együtt Demeter Bélának, a magyar béke előkészítő bizottság erdélyi szakértőjének 1946 januárjában. Ezt a kiáltványt a román külügyminiszter felhasználta a párizsi béketárgyaláson a magyar igények visszaverésére. Írói, közírói tevékenységével tudatosan, Sütő András főszerkesztősége alatt, célszerűen a magyar irodalom, művészet, és kultúra egymástól elszakíthatatlan egységét, közös hagyományainak folytatását szolgálta és jeles erdélyi képzőművészek és írók újraértékelését szorgalmazta. Mint szerkesztő és kritikus a fiatal művésznemzedék indulását támogatta. Főleg az ellenzéki román írókkal való jó viszony ápolására törekedett, értékeik megismertetéséért cikkezett a magyar nemzeti öntudat erősítésével egyidejűleg. Gondozásában jelent meg a Móricz-féle Magvető két erdélyi kiadása 1944-ben és 1945-ben, 1962-ben pedig magyar nyelvtan könyvet és olvasókönyvet szerkesztett a VII. osztály számára. Ő állította össze a romániai magyar művészek „ki kicsodáját”. 1955 és 1974 között több önálló kötete jelent meg. 1986-ban áttelepült Magyarországra és Gödöllőn talált új otthonra. Bekapcsolódott a politikába, 1991-1994 között az MDF városi szervezetének elnöke volt. 1995-től 2000-ig ő töltötte be a Remsey Jenő Művészeti Alapítvány ügyvezető elnöki tisztét, de ő volt a Nagy Sándor Művészeti Díj kezdeményezője és a Bolyai Egyetem Barátai Egyesületének alapító elnöke is 1995-től 2004-ig. 2012. november 11-én Gödöllőn ünnepelte 90. születésnapját, a jeles évfordulóra jelent meg új, egyben utolsó, „ A nagy hazugságok kora – Életem Erdélyben” című dokumentum értékű könyve, ami a korábban kiadott „Nagy remények kora” és a „Visszaemlékezések” folytatása. Temetéséről később intézkednek.
onkormanyzat.MTI.hu,

Strasbourgban, az Európai Parlamentben elhűlve kérdezik képviselőtársaim, hogy mi történik Romániában. Egészen egyszerűen nem értik, miért okoz problémát bárki számára, hogyha egy őshonos nemzeti közösség az identitását kifejező és erősítő szimbólumait használja.
Victor Ponta kétharmados kormánya – megváltoztatva a változtatandókat –, a rossz emlékű Iliescu-rezsim 1990 eleji magyarellenes, rasszista kampányát másolja. Másképpen fogalmazva: Ponta és csapata az Iliescu- és Dan Voiculescu-félék kottájából disszonáns „gyűlöletzenét” játszik.
1990-ben a marosvásárhelyi „Fekete Március” ördögien megkomponált eseménysora a Szekuritáté restaurációját szolgálta. A véres etnikai konfliktust előkészítő magyarellenes nyilatkozatok sora és a manapság – főként a televízióban – hallható gyűlöletbeszéd és hőbörgések szinte szóról-szóra megegyeznek egymással. Mintha Romániában visszafordult volna az idő kereke…
A diktatúra bukását követő posztkommunista politikai restauráció hosszú évekre visszavetette Románia fejlődését és felzárkózását Európához. Mindannyian, országunk magyar és román nemzetiségű állampolgárai mind mai napig a kommunista hatalomátmentés következményeit nyögjük és árát fizetjük, elég, hogyha csak az eltékozolt állami vagyonra, az integráció elmaradása miatti pótolhatatlan éveinkre, vagy csődbe vezetett társadalmunkra gondolunk.
A Victor Pontát és társait kétharmados többséghez juttató románok nem ezt akarják. Meg vagyok győződve, hogy nemcsak mi, hanem ők sem akarnak újabb „Fekete Márciust”. Mircea Duşa és Codrin Munteanu volt székelyföldi prefektusok – hivatásuknak megfelelően – az idegenektől, a valódi ellenségektől védjék, és ne tőlünk féltsék a hazát, s hagyjanak fel a felelőtlen uszítással.
Felszólítom Victor Ponta román kormányfőt, hogy felelőssége tudatában vessen véget a felfokozott magyarellenes, idegengyűlölő kampánynak.
Románia területi épsége, szuverenitása, valamint állami jelképeink státusza attól nem sérül, ha a saját nemzeti szimbólumainkat is használjuk – sőt, ezáltal csak gazdagodik, színesedik az ország.
Meg kellene értenie már végre Bukarestnek: Románia attól csak erősebb lesz, hogyha közösségei képesek saját sorsukat irányítani, hiszen a különböző autonómiaformák nemcsak nekünk, magyaroknak, hanem az egész országnak javára szolgálnak.
Ne vezessenek ki bennünket Európából! Annál is kevésbé, mivel az eddigi tapasztalataink szerint a románok Európát választják, és inkább elhagyják hazájukat…
Románia mindannyiunk országa: románoké, magyaroké egyaránt. A jelentős túlhatalommal rendelkező kormány inkább azzal foglalkozzon, hogy a már külföldre távozott hárommillió román nemzettársunkat haza vonzza olyanféleképpen, hogy jól fizető munkahelyeket és élhető országot teremtsen számukra. – Ezért választották az ország élére őket.
Strasbourg, 2013. február 7.
Tőkés László EP-képviselő Tőkés László EP-képviselő / MEP Sajtóirodája / Press Office
www.tokeslaszlo.eu
N Y I L AT K O Z A T

A zászlóháború Vásárhelyre is begyűrűzött
Mózes Edith
Tegnap a Bernády Házban tartott sajtótájékoztatóján Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke kategorikus véleményt fogalmazott meg az úgynevezett zászlóháborúval kapcsolatban: a székelyeknek joguk van, hogy kitegyék a székely zászlót! Ezzel szemben Corneliu Grosu prefektus Románia elleni támadásnak nevezte a székely zászlók kitűzését, és máris hivatalos átiratban szólított fel egyes polgármesteri hivatalokat, hogy azonnali hatállyal távolítsák el "a román szimbólumokat sértő" lobogókat.
A székelyeknek joguk van, hogy kitegyék a székely zászlót
– A székelyeknek joguk van, hogy kitegyék a székely zászlót akár a polgármesteri hivatalra. Ez a jog nem tegnaptól, tegnapelőttől lépett életbe, több száz éves zászlóról van szó, ami a mi zászlónk, és ezt egyértelműen jogunk van kitenni és használni, jelentette ki Borbély László.
Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy bár a hatályos román törvénykezés kimondja, hogy "a nemzeti szimbólumainkat különböző rendezvények alkalmával használhatjuk, nem egyértelmű, és egyesek úgy értelmezik, hogy a polgármesteri hivatalokra és a megyei tanácsok épületére nem lenne szabad kitenni. Erről kell beszélnünk a mindenkori román kormánnyal, és meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy ne keltsünk feszültséget" – mondta az RMDSZ politikai alelnöke.
Az RMDSZ a kormány döntését, hogy ezelőtt öt nappal leváltotta azt a román prefektust, aki az utóbbi évben huszonöt pert indított ezért Kovászna megyében, a legtöbb esetben teljesen indokolatlanul, pozitív lépésként értékelte. Borbély szerint ebben a helyzetben nem hiszi, hogy fölösleges feszültségkeltésre van szükség.
"Ne exportálják a magyarországi politikai csatározásokat!"
A bukaresti magyar nagykövet nyilatkozatairól úgy véli, "nem használt az ügynek az, hogy szerda este több román tévécsatornán is órákig hagyta, hogy vallassák román nyelven, sokszor provokatív módon". Elmondta, hogy a dologról tárgyalt Németh Zsolt államtitkárral is, és jövő héten találkoznak Budapesten, amikor újra felveti a problémát. Ugyanakkor, tette hozzá, tárgyalt a román külügyminiszterrel is, akinek értékelte "a kiegyensúlyozott véleményét", és reményét fejezte ki, hogy egy-két napon belül ez már nem lesz téma.
Arra a felvetésre, hogy a magyar államtitkár nyilatkozata az ottani választási kampány kezdetét is jelentheti, Borbély László kijelentette: – Mi mindig is kértük a magyarországi politikai pártoktól, ne exportálják az ottani politikai csatározásokat. Jövő évben választások lesznek náluk, és most nyilvánvaló, az új törvény szerint szavazati joggal rendelkeznek azok, akik kettős állampolgársággal rendelkeznek. Ám arra kérjük a továbbiakban is, hogy ha lehet, ne próbálják ezt kampánycélokra használni.
Támadás a román állam ellen
A román állam elleni támadásnak nevezte Corneliu Grosu prefektus a székely zászlók kitűzését, és kijelentette: – Minden erőmmel megvédem a törvényeket, ahogy mindig is tettem, de főleg most, amikor elszabadult a zászlóhisztéria. Nem esett nekem jól, Románia elleni támadásnak tekintem, annál inkább, mivel mélyen sérti a román zászlót, a román himnuszt, a román szimbólumokat.
Véleménye szerint az Európai Unióban is elfogadhatatlan és megengedhetetlen "egy más szervezet zászlójának kitűzése, főleg a román zászló ellenében". Ezért, a törvényesség őre minőségében máris hivatalos átiratban szólította fel az egyik önkormányzatot a székely zászló azonnali eltávolítására. Hogy melyik polgármesteri hivatalról van szó, nem árulta el, azt mondta, több helyen is kitűzték a székely zászlót, nemcsak a polgármesteri hivatal épületére, de iskolákra, templomokra is azok, akik "siettek teljesíteni Budapest utasításait". Ő azonban eleget tesz hivatali kötelességének, és mindenhonnan eltávolíttatja a székely lobogót, mondta, három szabályzóra hivatkozva, amely szabályozza a kisebbségek nemzeti szimbólumainak használatát. "Hosszú időnek kell eltelnie, amíg fejet hajtunk az ilyen parancsok előtt", jelentette ki Németh Zsolt nyilatkozataira utalva. Egyelőre megvárja a felszólított polgármesteri hivatal reakcióját, és ennek függvényében teszi meg a következő lépéseket. "Mese nélkül alkalmazni fogom a törvényt" – jelentette ki Corneliu Grosu.
Népújság (Marosvásárhely),

„A magyarok nem akarják kiszakítani Erdélyt Romániából”
„Határozottan támogatom a területi autonómiát, a helyi közigazgatási értelemben vett területi autonómiát. Úgy gondolom, hogy az MPP és a szimpatizánsai ott tévednek, hogy csupán Székelyföld területi autonómiájáról beszélnek” – jelentette ki szerda este Frunda György az Antena3 hírtelevízióban.
A székelyzászló-ügyben megszólaltatott kormányfői tanácsadó elmondta, igaza van Traian Băsescunak, ugyanolyan autonómiára van szükség Caracalban is, mint Marosvásárhelyen.
„Azt szeretném, hogy a helyi adókból befolyó pénzeket helyben költsék el, és ne Bukarestben döntsenek a visszaosztásról különböző kritériumok alapján. Szeretném, ha Marosvásárhelyen kétnyelvű feliratokat helyeznének ki, a MOGYE-n valós kétnyelvű oktatás legyen. Mondják, mi a probléma? Jön a csíki székely és elvisz Hargita megyéből egy darabot Budapestre? Nem értik, hogy nem akarjuk kiszakítani Erdélyt Romániából, nem akarjuk módosítani a határokat? Nem veszik észre, hogy Európa jövője a régiók jövője” – fogalmazott az RMDSZ politikusa.
(Transindex/antena3.ro)
Nyugati Jelen (Arad),

Több oldalról támadják a régiósítást

Miért tartunk csak itt? Hogyan tovább?
Egy régi dakota közmondással indítok: a jó beszéd a rövid beszéd. Azért, hogy minél rövidebb legyek, mindjárt az RMDSZ megalakítását idézem fel. Ha 1989 decembere végén az alapítók által óriási ünneplésben részesített Tőkés László nem áll a volt nomenklaturista Domokos Géza mellé, nem sikerült volna pillanatok alatt százezreket beléptetni a szövetségbe.
A szövetség presztízsén nagyot lendítő Tőkés László nemigen tudott az apró lépések politikájával azonosulni, ezért egyre több vitája lett a hatalomba csöppentekkel, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy a tiszteletbeli elnök nimbuszát rombolják, és kilökdössék őt a szövetség ernyője alól. A tíz évvel ezelőtt megtartott szatmárnémeti RMDSZ-kongresszust alapszabály-ellenesen szervezte meg a csúcsvezetés. Csak a kongresszus szervezése körül kialakult vitában tudtuk meg, hogy az előző, csíkszeredai kongresszus által jóváhagyott és az RMDSZ-közlönyben 1999 májusában nyilvánosságra hozott magyar nyelvű alapszabály 118 cikkelyt tartalmaz, a Markó Béla által aláírt román nyelvű változat pedig 116-ot – ezt a tényt, amelynek kétségtelen hamisítás jellege van, Bukarest 2-es számú kerületi bírósága is rögzítette.
Az alapszabály-ellenesen (a hiányzó szakaszokban rögzített előválasztások mellőzésével), törvénysértő módon összehívott kongresszus aztán „törvényesen” törölte a tiszteletbeli elnöki tisztséget. Miért is volt ez olyan fontos, hiszen az akkori vezető grémium, az Operatív Tanács minden alkalommal egyhangúlag leszavazta Tőkés László javaslatait?
Számomra két magyarázat létezik: azért, hogy senki se legyen az RMDSZ vezetőségében, aki választási kampányon kívül is ébren tartja az autonómia ügyét. A másik magyarázat: Adrian Năstase akkori román miniszterelnök nyilvánosan is megfogalmazta elvárását: „tőkéslászlótlanítani” kell az RMDSZ-t. Ennek a feltételnek a szatmári kongresszuson eleget is tettek, és alapszabály-módosító trükkel száműzték a szövetség vezetőségéből a romániai fordulat kirobbantóját, és egyszínűsítették a romániai magyar hivatalos képviseletet. A szatmári kongresszuson nem véletlenül feszíthetett egymás mellett díszvendégként a két december elsejei koccintó, a vastapssal köszöntött Adrian Năstase és Medgyessy Péter.
Arra a kérdésre, hogy tíz év után mi a teendő, sokkal nehezebb válaszolni. Az RMDSZ egységretorikája még mindig hat az egyszerű szavazópolgárokra, akik azt mondják, ha ők nem védenek, akkor ki fog minket megvédeni? Azt, hogy milyen gyatra ez a védelem, gyakorlatilag mennyire nem lehet a magyar nyelvet hivatalos ügyintézéskor vagy a bíróságokon használni, sajnos annyira megszokták az emberek, hogy fel se tudnak ezen háborodni.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen annak ellenére folytatódott a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása, hogy a volt szövetségi elnök évekig oktatásért felelős miniszterelnök-helyettesi fizetést is kapott. A MOGYE-n kialakult helyzet és az azzal kapcsolatos többségi retorika kísértetiesen emlékeztet a Bolyai Tudományegyetem 1959-es kényszerházasságos megszüntetésekor használt érvrendszerre. Ennek kapcsán idézem Katona Szabó István Nagy hazugságok kora című emlékiratát: „A Román Munkáspárt érvényesítette a maga nacionalista gyakorlatát ,,a munkásosztály érdekében”.
Ekkor fogalmazódott meg, és kapott hangsúlyt, hogy minden nemzeti kissebségi törekvés, amely a megmaradást szolgálja: ,,szeparatizmus”, tudatos elszakadás a román néppel való testvéri együttéléstől. Az fel sem merült, hogy egy kisebbségnek önálló jogai lehetnek megmaradása és fejlődése érdekében. Minden elkülönülés szeparatizmus, tehát bűnös minden igény és követelés saját intézmény megtartására vagy létesítésére, az egyenjogúság érvényesítése, a saját vezető megválasztása, sőt még az anyanyelv használata is a közéletben. Mindez szeparatizmushoz vezet. De arról szó sem esett, hogy ez a kényszer-asszimiláció az erőszakos beolvasztás elleni jogos önvédelem.”
Mindezt ma is hallhatjuk a MOGYE kapcsán. A nacionálkommunista beidegződések az utca emberében is igen erősek. Valahányszor az egyetem magyar oktatási vonalával szemben érvényesített diszkrimináció ellen tüntetnek, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) aktivistáinak állandóan az eszébe juttatják, hogy Romániában élnek, és ha nem tetszik nekik a helyzetük, menjenek Magyarországra… A MOGYE sorsának alakulása mintegy állatorvosi lóként demonstrálja az RMDSZ-es csúcsvezetés Marosvásárhely-politikájának csődjét.
Mialatt Bukarestben karriert építettek és tollasodtak, az általuk „képviselt” Marosvásárhely egyre inkább veszti el magyar jellegét. Odajutottunk, hogy az egyetlen sikeres magyar kezdeményezést, a Félsziget Fesztivált RMDSZ- és Sziget Management Kft.-bábáskodás mellett költöztették el Kolozsvárra. Csak egyetérteni lehet az Igaz Szó (mai nevén Látó) volt munkatársának, Kuti Mártának a véleményével, miszerint: „Akárhonnan is nézem, ezek az urak, akik talán a legnagyobb számban ebből a városból kerültek a parlamentbe a többi, magyarok lakta megyékhez viszonyítva, gyakorlatilag húsz év alatt semmi kézzelfoghatót nem tettek a városért annak ellenére, hogy kirakatnak használták, mindenféle gyűlést, kongresszust itt tartottak a Kultúrpalotában és ígérgettek.”
Az általuk folytatott kis lépések politikája csak arra volt jó, hogy a rövid távú túlélést szolgálja, de a romániai magyar közösség hosszú távú megmaradásához nem elegendő, ehhez létre kellene hozni a háromszintű autonómiát. Ismerve ingadozó, tájba simuló hozzáállásukat, igencsak komolyan kellene vegyük Ágoston Andrásnak, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnökének a figyelmeztetését: ha az európai polgári kezdeményezés csak a kisebbségi keretegyezmény létrehozását célozza meg, akkor a területi autonómia megvalósítása végleg lekerülhet az Európai Unió napirendjéről. Ezért lenne fontos egy olyan dokumentum összeállítása és valamennyi romániai magyar politikai erő általi támogatása, amely tartalmazza a kisebbségi autonómia valamennyi formáját. Kincses Előd
Az EMNT február 2-án Szatmárnémetiben rendezett autonómiafórumán elhangzott beszéd szerkesztett változata.
A szerző marosvásárhelyi ügyvéd.
Krónika (Kolozsvár),

Az európai polgári kezdeményezésről egyeztetett az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kolozsvári székházában egyeztetett az európai polgári kezdeményezésről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.
A megbeszélésről pénteken kiadott SZNT-közlemény szerint Kelemen Hunor megerősítette: jónak tartják a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezését, és úgy vélte, az összhangban van az RMDSZ céljaival is.
Mindkét politikus úgy ítélte meg, hogy ésszerű, ha két külön kezdeményezést indítanak, tekintettel arra, hogy azok különböző szakterületekre vonatkoznak. Míg az RMDSZ általános kisebbségi keretszabályozást kezdeményez, az SZNT a nemzeti sajátosságokkal rendelkező régiók védelmére összpontosít kezdeményezésében.
Izsák Balázs felkérte az RMDSZ elnökét, hogy jelöljön az SZNT által javasolt polgári kezdeményezés bizottságába egy tagot, és a kölcsönösség jegyében ajánlotta fel a segítségét az aláírásgyűjtésben. Megállapodtak a további szakmai egyeztetésben, és az együttműködés részleteinek a kidolgozásában.
Kelemen Hunor pénteki kolozsvári sajtótájékoztatóján úgy vélte, az RMDSZ és az SZNT tervezete kiegészítik egymást. Reményét fejezte ki, hogy mindkét tervezet kiállja az Európai Bizottság előzetes vizsgálatának a próbáját, és mindkét tervezethez kezdhetik gyűjteni az aláírásokat. Az MTI kérdésére hozzátette, egymás aláírásgyűjtésének a támogatásáról csak akkor egyeztetnek, ha mindkét tervezet zöld utat kap az Európai Bizottságtól.
A Székely Nemzeti Tanács elnöke meghívta az RMDSZ-t és Kelemen Hunort a március 10-én Marosvásárhelyen tartandó Székely Szabadság Napja elnevezésű tüntetésre. Izsák Balázs úgy vélte, ezen a rendezvényen maga a közösség nyilváníthatja ki, nem ért egyet az olyan közigazgatási átalakítással, amely sérti a székelység jogait, ellentétes Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaival. A tüntetésen azt is nyomatékosíthatnák, hogy igénylik Székelyföld területi autonómiájának törvény általi szavatolását.
Az SZNT közleménye szerint a felkérésre az RMDSZ elnöke elmondta, megannyi RMDSZ-szervezet lesz jelen a tüntetésen. Személyes részvételéről a szervezet vezető testületeiben lefolytatott tanácskozás után nyilatkozik
Kolozsvár, 2013. február 8., péntek (MTI)

Hány székely az ezer székely?
A megyénkben működő kormányhivatal vezetője vagy teszi magát, vagy annyira tájékozatlan, hogy az egyszerű Maros megyei polgárban is felmerül a kérdés: lehetséges, hogy valakit ilyen csekély szellemi bagázsival neveztek ki ekkora tisztségbe? Elsősorban a kormányra vet rossz fényt, hogy olyan politikusa nyilvánít véleményt egy népcsoportról, amely az általa felügyelt megye lakosságának a több mint 30 százalékát alkotja, aki nyilatkozatai alapján legalapvetőbb történelmi ismeretekkel sem rendelkezik e téren. A Székelyföld "aberráció" – jelentette ki a prefektus. Hogy mire gondolt? Nos, ha a szótár szerint értelmezzük a szó jelentését, elmebeli eltévelyedésre gondolhatunk. S hogy miért? Véleménye szerint a népszámlálás alapján alig több mint ezren vallották magukat székelyeknek, s Székelyföld Brassó és Marosvásárhely között ezer emberrel aberrációt jelent. Szeretném hinni, hogy a prefektus csak a politikai nagyotmondás csapdájába esett, s valójában tudja, hogy a magukat székelyeknek vallók a magyar anyanyelvű és kultúrájú nemzet részei. Akik szülőföldjük határait védelmezték évszázadokon át, s teszik még akkor is, ha időközben a fejük fölött ide-oda költöztették az országhatárokat. A Székelyföld pedig éppúgy létezik, mint Olténia, Bukovina, Dobrudzsa, a Bánság, Máramaros vagy Moldova határon innen és azon is túl. Sőt, annyira létezik, hogy közel 300 kilométeren át utazhatunk tiszta magyar falvakat érintve Maros, Hargita, Kovászna és Brassó megye sima vagy gödrös útjain.
Annyira tájékozatlan a prefektus sem lehet, hogy mindezt ne tapasztalta volna meg. S ha a Székelyföld nem létezik, a jellegzetes román területi egységeket, például Olténiát is ki kellene törölni a román nép köztudatából, s a térképről is, mivel a népszámláláskor az ezer székelynél is kevesebb oltyánt írtak össze. Bukovináról nem is beszélve. Az egységes román nemzetállam illúziójában élők számára fölöttébb bosszantó lehet, hogy az asszimiláció, aminek a csángóság már nagy számban az áldozatává vált, a reméltnél lassabban halad. Ennek ellenére gyalázatos dolog rongynak nevezni a székely zászlót, s szeretném látni, hogy miképpen tűrnék ezt el a külföldön élő románok, akik nemzeti zászlójukkal fejezik ki identitásukat. Az újabb figyelemelterelő hadjárat, ami a "keszegre" sikerült országos büdzsé és az ország területi átszervezése kapcsán folyik, az aktuális jelentésén túl sajnos azt igazolja, hogy Románia az Európai Unió tagjaként sem képes feldolgozni, hogy olyan "játékszer" birtokában van, amit bárhogy is fújnak, a maga nyelvén szólal meg. A székelys g szimbólumai pedig attól sokasodnak és válnak egyre fontosabbá, minél inkább szeretnék eltüntetni azokat.
Bodoldai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

Nyílt levél a marosvásárhelyi magyarsághoz
Tisztelt marosvásárhelyi magyarok!
A helyi RMDSZ már ismeretes újraszervezési procedúrájának értelmében a megyei RMDSZ székházába járultunk az újbóli regisztráció végett. Ott közölték velünk, RMDSZ-tagokkal, hogy erre már nincs lehetőségünk, mert a Területi Állandó Tanács a mai, február 8-i döntése értelmében lezárta a tagregisztrációt, és 2013. február 12-én 18 órára összehívja a marosvásárhelyi RMDSZ közgyűlését.
Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ szervezési alelnöke elmondta, hogy egyszerű szövetségi tagságunk megmarad, de a választási közgyűlésen sem választói, sem választhatói minőségben nem vehetünk részt. Mindez történt, miután éveken keresztül önkéntesen, önzetlenül és díjmentesen, időt és energiát nem kímélve segítettük az RMDSZ munkáját utcafelelősökként, titkárokként, körzeti elnökökként. Megjegyeznénk: egy olyan frontvárosban, mint Marosvásárhely.
Felháborítónak tartjuk ezt az antidemokratikus lépést, amely arra enged következtetni, hogy egy szűk, érdekek mentén szerveződött csoport a színfalak mögött tervezi eldönteni, hogy ki irányítja majd a marosvásárhelyi magyarság sorsát. Ennek az önkényes magatartásnak – amit mi, aktív RMDSZ- tagok régóta érzünk, ám most félreérthetetlenül megnyilvánult – súlyos következményei voltak és lehetnek a város magyarságára nézve.
2013. február 8., péntek
Kovács István, Magyari Károly, Szőke Zsuzsanna, Vass Levente
Népújság (Marosvásárhely),

Élt 45 évet
Egy szobor tündéklése és bukása
Marosvásárhely nem tudja megbecsülni szobrait. A kijelentés igazára több példát is sorolhatnánk különböző időszakokból. Ma egynél álljunk meg. Kolozsvári Puskás Sándor szobrászművésztől kaptam a fényképmontázst. Az ő köztéri alkotásáról van szó, nyilván neki fáj a legjobban (vagy csak neki egyedül?!), hogy szép műve, a Tavasz ilyen szomorú sorsra jutott. Egy évig dolgozott a domborított, hegesztett vörösréz plasztikán. Sokan csodájára jártak, komoly elismerés övezte a köztérre elképzelt, modern szobrot és alkotóját, aki élete egyik főműveként említi a jelképes lányalakot. 1967-ben Marosvásárhelyen kiállításon ismerkedhetett meg vele a közönség. Bukaresti országos tárlaton és Kolozsváron is bemutatták. Városunk szerezte meg a munkát, akkori viszonyok közt egy háznyi árat fizettek érte. A Tavasz a Kárpátok sétányra került, az új lakótelepet díszítették vele. Telt-múlt az idő, a szobor amennyire lehetett, dacolt az elemekkel, a viszontagságokkal. Változott a rendszer, változtak (vagy nem változtak?!) az emberek, a városgazdák. Először a fémtálat lopta el valaki a lány kezéből (1996-ban). Soha nem került elő. A lapos rézedény nélkül furcsának tűnt az ifjú hölgy kar- és kéztartása, aki először látta, gondolt, amit akart, de még így is szép volt a téralkotás. Arra a jelek szerint senki sem gondolt, hogy a fémbegyűjtőknél értékesített szoborrészt pótolják, noha a városvezetőknek erre is lehetett volna gondja. De bokros teendőik közepette… Még a karhatalomnak sem adták ki feladatul, hogy a szemét a szobron jobban rajta tartsa. A további történések legalábbis ilyen következtetésekre juttatnak. Mert egyszer csak valakik a lányt elkezdték vetkőztetni, valójában rézruháját lefejteni, rézbőrét lenyúzni. (2008-as felvétel) Fájdalmas látvány maradt utánuk. A művész számára a legszomorúbb. Az illetékesek ezúttal is edzettnek bizonyultak. Ilyesmire is felkészítették érzékeny lelküket. A vandalizmus pedig folytatódott. Mind több darab hiányzott a fémlapokból, egyre teljesebben tárult fel a szoborlány kőbelseje. 2011-re eltűnt a nem létező tálat emelő bal karja is. Lett viszont egy szokatlan Milói Vénuszunk. Kevés város büszkélkedhet ilyennel. Egy évre rá a megcsúfolt műalkotás fejének is lába kelt. Nyakastól. Uraim, mi következik?! Hogy fejvesztés nem, arra az eddigiek ismeretében mérget vehetünk. De hát mégis!… Talán már gondoltak is egy újabb térszoborra ugyanerre a helyre? Volna egy stílszerű javaslatom. Nagyszerűen illene ide: Európa elrablása.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely),

Gazdag születésnap: közösségben ünnepelt a tízéves Agnus Rádió
Kató Béla: többet szándékszik kommunikációs célokra költeni az EREK
Remek hangulatban, hallgatóival, barátaival, munkatársaival ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját szombaton a tízéves kolozsvári Agnus Rádió: az egész napos rendezvénysorozat keretében az érdeklődők betekintést nyerhettek a műsorkészítés folyamatába, társasjátékokba és nyomkeresésbe kapcsolódhattak be, s több más mellett a sütés-főzés olykor göröngyösnek tűnő ösvényein is szerencsét próbálhattak. A rádió profiljához hasonlóan közösségire sikeredett program családias hangulatú, tartalmas gálaműsorral zárult a Báthory-líceumban, ahol számos ajándék talált gazdára. Az emlékek felidézése mellett a nap folyamán a jövőbeli tervekről is szó esett: Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) nemrég beiktatott püspöke délelőtt az egyházkerület sajtóstratégiáját ismertette. Kiderült: nagyságrendileg is többet szándékoznak kommunikációs célokra költeni az elkövetkező időszakban, ugyanakkor a lelkészek továbbképzését is tervezik.
A hívekkel való állandó kapcsolattartás szükségességét hangsúlyozta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a szombat délelőtti sajtóreggelin. Kifejtette: az egyházkerületnek jelenleg mintegy 370 ezer tagja van, közülük azonban csupán 40–50 ezren járnak rendszeresen templomba. – Az egyház célja a céltudatos és kompetens tájékoztatás, annak érdekében pedig, hogy az emberek szélesebb körökben is tudomást szerezzenek a munkánkról, használnunk kell a modern kommunikációs eszközöket, nem félni vagy elzárkózni tőlük – magyarázta a püspök. Hozzáfűzte: egy 24 órás rádióadó lehetőséget biztosítana arra, hogy a hagyományos áhítatok és a bibliai felolvasások mellett aktuális társadalmi kérdésekről is együtt tudjanak gondolkodni, a hívő ember és az egyház viszonylatában, keresztyén szemléletet közvetítve. Kató Béla utalt ugyanakkor arra is, hogy a Kárpát-medencei Református Rádiótanács kezdeményezésére létrejött hálózat nagymértékben hozzájárulhat a részegyházakban működő rádiók és stúdiók kölcsönös megerősödéséhez.
Véleménye szerint különösen fontos a helyi rádió- és televízió-csatornákkal való együttműködés, hiszen az egyház által készített műsorok ezáltal minél több emberhez eljuthatnak, erősítve a regionális identitást is. Növelnék továbbá az írott sajtóban való jelenlétet, és egy egyházi hírportál beindításán is gondolkodnak, amely kiegészítené, bővítené a kéthetente megjelenő Üzenet című lap lehetőségeit. – Törekszünk arra, hogy az eddigiekhez képest jóval nyitottabb legyen a kommunikáció egyház és sajtó között, ebben sajtószóvivő segíti majd a munkánkat – mondta. Mint kiderült, az egyházkerület nagyságrendileg is többet szándékszik kommunikációs célokra költeni, ennek ellenére azonban továbbra is számítanak az önkéntesek segítőkész munkájára. – Nem minden a pénztől függ, és nem is mondhatunk le az önkéntesek által végzett munkáról. Meg kell találnunk azokat az embereket, akik hajlandók és képesek tenni kisebb-nagyobb közösségük érdekében. A lelkészeknek mindig annyi munkájuk van, amennyit keresnek maguknak: ilyen értelemben meg kell nézni azt is, hogy feladatköreiken túl mit tudnak még elvállalni, a diakóniai szolgálat, az oktatás vagy akár a média területén kamatoztatva képességeiket – hangsúlyozta Kató Béla. Elmondása szerint nagy szükség van a lelkészek és egyházi alkalmazottak továbbképzésére, ellenkező esetben – és különösen a kisebb vidéki közösségekben – ugyanis, a különféle külső hatások következtében kénytelenek lesznek megválni néhányuktól.
Adorjáni László, az Agnus Rádió igazgatója rámutatott: jelenleg is több olyan önkéntes dolgozik a rádiónál, akiknek, ha kiszámolnák, több ezer eurót kellene fizetniük. A kezdetekre emlékezett, amikor 1990-ben, az alsóvárosi egyházközség alagsori termében hozzáláttak a műsorkészítéshez. – Váratlanul ért, hogy a templomból és a „ne beszélj a hitedről” helyzetből kiléphettünk, s szinte a semmiből kezdtünk el műsort készíteni, amolyan háztartási gépeken – magyarázta Adorjáni, a jelenlévők figyelmébe ajánlva a múzeumi példányokat. A Kolozsvári Rádióban, a nagyváradi Evangélium Hangja Rádióban és a marosvásárhelyi területi stúdióban sugárzott adások után aztán, a rendszerváltást követően elindított munka folytatásaként, napi nyolcórás adásidővel indult el az Agnus Rádió 2002 decemberében. A Kárpát-medencei rádiós körforgásba való bekapcsolódás mellett újdonság még az is, hogy egyfajta racionalizálás történt a műsorrácsban, amint azt Kiss Gábor főszerkesztő megjegyezte: szombat óta magazinműsor-jelleget kapott a reggeli ébresztő második, 7-től 8-ig tartó része, az elkövetkező időszakban pedig a déli műsort is szeretnék átszervezni. A sepsiszentgyörgyi és a kézdivásárhelyi után jövő hónaptól várhatóan indul a marosludasi stúdió is, ugyanakkor reménykednek abban, hogy – megérezve a közösségi szolgálat igazi ízét – máshol is kedvet kapnak az egyházi műsorok készítéséhez. – Hosszú távú célunk lefedni az egész Kárpát-medencét: első lépésben, a szomszédos országokban működő rádiókkal és stúdiókkal közösen egy 24 órás műsort hoznánk létre – fűzte hozzá Kiss Gábor.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár),

Véget ért az RMOGYKE két héten át tartó tüntetése
Ádám Valérián: "Kiemelten fontos a magyar oktatás akkreditációja"
Január 28-án kezdett tiltakozó tüntetésbe a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE), a Maros megyei prefektúra épülete előtt. Az elmúlt két héten délelőttönként narancssárga ernyővel és óriásplakáttal voltak jelen kettesével a szervezet képviselői. Az RMOGYKE titkára, Ádám Valérián főszervező a Népújságnak nyilatkozva tegnap elmondta, a MOGYE-n folyó etnikai diszkrimináció megszüntetéséért kezdeményezték a tiltakozó megmozdulást.
Ádám Valérián szerint, bár a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetősége sikertörténetnek könyveli el az egyetem vezetői és a magyar tagozat professzorai között létrejött hétpontos megállapodást, a számok nem ezt bizonyítják. "Ahogy a 2x5 méteres bannerre is kiírtuk, jelenleg az egyetemen 286 román és 118 magyar oktató van, ennek ellenére 65 román és 32 magyar oktatói állást hirdettek meg. A versenybizottságokban 150 román és 40 magyar vesz részt. A vizsga eredményei is tele vannak negatív meglepetésekkel. Ezek után azt kérdezem: hol van a magyar oktatás felzárkóztatása, hol van az egyenlőség?!" – nyilatkozta a Népújságnak az RMOGYKE titkára. Érdeklődésünkre elmondta, az elmúlt két hét során a hatóságok nem gyakoroltak nyomást a tüntetőkre, "mivel számtalanszor bizonyítottuk, hogy nem engedünk a zsarolásnak, de köszönettel tartozunk azon rendőröknek, akik a mínusz fokok ellenére a közelünkben maradtak". Ádám Valérián hozzátette, nyomást ugyan nem gyakorolt rájuk senki, ám meg sem kereste őket senki tárgyalások végett. "Az RMDSZ vezető politikusai nagy ívben kikerültek vagy nem akartak velünk szóba állni, az RMDSZ-es MOGYE-professzorok viszont támogatták a küzdelmeinket" – mondta. A tüntetéssorozat szombaton ért véget, amikor is Ádám Valérián mellett Kürti Jenő fogtechnikus vett részt a tiltakozáson. Ádám Valérián végkövetkeztetése az, hogy Marosvásárhely román és a magyar lakossága mindaddig nem értette, hogyan van diszkriminálva a magyar oktatás, amíg nem szembesült a számbeli különbséggel a két oktatási program között. "Voltak sértő megjegyzések és magyarellenes hozzászólások is, de mivel a járókelők kevesebb mint 10 %-a bizonyult gorombának, nem tartom fontosnak a megjegyzéseik leírását. Hosszú csaták állnak előttünk, amennyiben a lelkiismeretünknek eleget teszünk és nem mondunk le a nemzetünk jogos követelményeiről, arról, hogy a magyar oktatás egyenjogú legyen a MOGYE-n. Kiemelt fontosságúnak tekintjük, és követeljük, hogy a közeljövőben sorra kerülő akkreditácios folyamatban a magyar oktatás akkreditációja külön történjen, a saját főtanszékek létrehozását az akkreditáció előtt és nem utána kérjük. Azt akarjuk, hogy a magyar oktatás akkreditációjához szükséges állásokat hirdessék meg maradéktalanul és engedjék meg, hogy Magyarország egyetemeiről jöhessenek oktatók, mindaddig, amíg helyben nem képződnek megfelelő számú szakemberek" – jelentette ki Ádám Valérián, utalva arra, hogy a négy magyarországi testvéregyetem nyilatkozatot küldött a MOGYE vezetőségének és a szaktárcavezetőnek, amelyben vállalták, hogy a magyar oktatást támogatják, oktatókat küldenek Marosvásárhelyre. Az RMOGYKE titkára szerint amennyiben az EU-alapelvek ellenében az anyaországi oktatók részvételét megtagadják, a szervezet Brüsszelben hónapokig tüntetni fog. Tiltakozó akciójukhoz, amelyre február 18–23 között kerül sor, a magyarság segítségét kérik. A szóban forgó időszakban mindennap 15-17 óra között autós felvonulást szerveznek Marosvásárhelyen. Az orvosi ruhákat viselő, narancssárga esernyőkkel a kezünkben tüntetők az AUCHAN áruház parkolójában várják 14.30 órakor a felvonuláshoz csatlakozni kívánókat, az autók kilincsére 3 darab 40 cm- es szalagot szándékoznak rákötni, amely a magyar nemzet, Románia és EU-zászlók színeiből áll. A felvonulást az orvosi egyetemig tervezik, onnan a főtér felé haladva a városközpontban maradnának egy órán át, fél útlezárást hozva létre. Az autók oldalán A3-as feliratokon követeléseik szerepelnek majd.
"Amennyiben a követeléseinket nem teljesítik ez év márciusában, egy hónapon át Bukarestbe költözünk és minden ország nagykövetsége előtt egy napon át, 8-17 óra között 2x5 méteres bannerrel fogunk tüntetni azért, hogy az illető ország támogassa az etnikai diszkrimináció megszüntetését a MOGYE-n. Ha ez alkalommal sem járunk sikerrel, Büsszelbe utazunk egy hónapra tüntetni" – közölte lapunkkal Ádám Valérián.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely),

Zászlóügy: nem csitulnak a kedélyek
Folytatódtak az elmúlt napokban a hatósági zaklatások a székely zászló használata miatt. Marosvásárhelyen kilenc, székely és magyar lobogókat lengető fiatalt tartóztattak fel a Somos utcában a helyi rendőrök szombat délután. A rendőrkapitányság és a csendőrség is kiszállt a helyszínre. Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség vezetője elmondta, „helyi lakók” értesítették őket arról, hogy egy fiatalokból álló csoport székely és magyar zászlókkal elindult az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnáziumtól a Somostető felé. A rendőrök a Somos utcában érték utol és igazoltatták őket, majd értesítették a rendőrkapitányságot és a csendőrséget is. Daniel Manea, a csendőrség sajtószóvivője elmondta, a fiatalok „egy közeli községből” jöttek Marosvásárhelyre, a Papiu közelében található temetőbe, ahol elhelyeztek egy koszorút a magyar hősök emlékére, majd elindultak a Somostető felé, útközben azonban feltartóztatták őket, de bírságot nem kaptak, mivel nem zavarták a közrendet.
Tüntetés a nagykövetség előtt
Péntek délután egyébként tucatnyi tüntető gyűlt össze a bukaresti magyar nagykövetség előtt, és román nemzeti lobogókat tűzött ki a külképviselettel szemben lévő kerítésre. A demonstrálók a székely és általában minden idegen zászló Románia területén való kitűzése ellen tiltakoztak, ugyanakkor elítélték Magyarország beavatkozását a székelyföldi zászlóvitába. Többen kartonlapokat emeltek a magasba, „Ha nem tudtok románul, húzzatok el innen”, „Románia az én hazám, a tiétek Mongólia”, „Ha Vlad Ţepes élne, egy hazátlan sem beszélne” felirattal. A tüntetők a sajtó képviselőinek elmondták: spontán megmozdulásról van szó, amelynek résztvevői a bukaresti Egyetem téren találkozva döntötték el, hogy a nagykövetség elé vonulnak. A helyszínt biztosító rendőrök szerint a demonstrációt nem jelentették be. A megmozdulásról kora délutánig csak a kormánypártokhoz közel álló hírtelevíziók számoltak be, hangsúlyozva, hogy a héten bejelentett, nagyobb létszámú demonstráció várható a bukaresti magyar nagykövetség előtt. Füzes Oszkár nagykövet nem volt az épületben a megmozdulás idején, mert a Veszprémben négy éve meggyilkolt Marian Cozma emlékére rendezett temetői megemlékezésen vett részt, ahol megkoszorúzta az egykori román válogatott kézilabdázó sírját. A demonstráció kapcsán a nagykövet az MTI-nek telefonon annyit mondott: örül, hogy Romániában demokrácia van, mindenki szabadon kinyilváníthatja véleményét, ugyanakkor reméli, hogy ez a jelképek szabad használatára is kiterjed. A tüntetés résztvevői helyi idő szerint 16 óra után rendőri intézkedés nélkül szétszéledtek.
Băsescu tárgyalt Orbánnal
Közben Traian Băsescu államfő is kifejtette véleményét székelyzászló-ügyben, felelőtlennek nevezve azokat a politikusokat – szerinte legyen szó budapesti vagy bukaresti pártok képviselőiről –, akik gazdasági válság idején nacionalista kirohanásokra ragadtatják magukat. Tegnapi bukaresti sajtótájékoztatóján az elnök elmondta, a témában Orbán Viktorral is egyeztetett a brüsszeli EU-csúcson, és rendkívül pozitív hozzáállást tapasztalt a magyar kormányfő részéről. „Való igaz, hogy a beszélgetésünk idején nevettem is, viszont azt mondtam a miniszterelnöknek: a nacionalista problematikában lassan a zongorával a lépcsőkön. A román és a magyar félnek egyaránt mérsékelnie kell üzenetét, különben elszabadulhatnak az indulatok, és az katasztrofális lenne a két ország számára” – fogalmazott Băsescu, hozzátéve: soha nem fog egyetérteni „törvénytelen jelképeknek” a román állami intézményeken való használatával. Szerinte ugyanakkor Románia számára nem a székely zászló kitűzése jelent problémát, hanem például a mezőgazdasági termelőkre kivetett átalányadó, az adók és illetékek emelkedése, továbbá az alapélelmiszerek áfájának csökkentése, amely a balliberális kormány ígérete ellenére elmaradt.
Kelemen a nacionalista kártyáról
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egyébként pénteki kolozsvári sajtótájékoztatóján leszögezte: Románia ügyeit semmiképp nem fogja előrevinni a nacionalista kártya kijátszása. Kelemen Hunor természetesnek ítélte, hogy a közösségek használják szimbólumaikat, szerinte ez nem ellenkezik az érvényes törvényekkel, és egyáltalán nem árt a román polgároknak vagy a román államnak. Hozzátette, Romániában eddig nem keltett megütközést, hogy a Kolozs megyei tordai városházán vagy a moldvai Neamţ várán helyi jelképeket megjelenítő zászlók lobognak. Az RMDSZ elnöke úgy vélte, mesterségesen duzzasztották fel a székely zászlós konfliktust, pedig sem Magyarországnak, sem Romániának nem érdeke a feszültségek kiélezése. Örvendetesnek találta, hogy a román és a magyar külügyminiszter csütörtökön telefonon egyeztetett a kérdésről. Hozzátette, a napokban Victor Ponta miniszterelnökkel szeretne tárgyalni erről. Kelemen Hunor azt is elmondta, kevés esélyét látja annak, hogy a román többség lemond a nemzetállami önmeghatározásról. A téma kapcsán nyilatkozó Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es képviselő úgy véli, a román kormány zseniálisan időzítette a székely zászló körüli botrányt, annak ugyanis sikerült elfednie az állami költségvetés vitáit, a parlamenti kvórum problémáit, a nyugdíjak átszámítását, az adóemelést és a mezőgazdasági szférát sújtó új adókat. Szabó szerint Füzes Oszkár nagykövet megbocsáthatatlan hibát követett el azzal, hogy televízióműsorokban szólalt meg, „talkshow-szereplővé” vált ahelyett, hogy diplomáciai úton próbált volna intézkedni. A román kormány válasza Németh Zsolt szavaira ugyanakkor durván eltúlzott volt a képviselő szerint: az államtitkár ugyanis egy budapesti kerületi önkormányzat ülésén beszélt a székely jelképekről, ilyesmire pedig semmiképpen nem a miniszterelnöknek kellett volna reagálnia. „Inkább az európai uniós költségvetés csökkenéséről kellene beszélni, mert a kohéziós alapok szűkülése nagyon érzékenyen érinti Romániát” – jelentette ki Szabó Ödön.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke egyébként a téma kapcsán leszögezte, az MPP – az RMDSZ álláspontjától eltérően – úgy látja, az erdélyi magyarság köszönettel tartozik Németh Zsolt külügyi államtitkárnak és a magyar kormánynak, amiért szót emeltek a székely zászló elleni romániai agresszió ellen.
Fidelitas: támogatott kirekesztés
A román kormány kirekesztő politikája, a Romániában élő magyarságot sújtó intézkedések ellen tiltakozik a Fidelitas is. „Európában sehol nem elfogadható, ha a kulturális sokszínűséggel szemben a kirekesztést támogatják” – szögezte le a Fidesz ifjúsági társszervezetének alelnöke, Oroján Sándor abból az alkalomból, hogy a Heves Megyei Önkormányzat döntése alapján pénteken az egri megyeházára kitűzték a székely zászlót. Elmondta, a Fidelitas arra törekszik, hogy Európában békében éljenek egymás mellett a nemzetek és a kisebbségek, ehhez pedig fontos egymás szimbólumainak és kultúrájának a tisztelete. A Heves Megyei Közgyűlés pénteki ülésén elfogadta a Hitvallás Székelyföld lobogója mellett című dokumentumot. Eszerint Székelyföld és Heves megye lélekben és szívben egy közösséget alkot, „nemzeti identitásunk azonos értékeken nyugszik”. A Szabó Róbert (Fidesz) közgyűlési elnök által szignált nyilatkozat szerint Heves megyében minden nemzet tagjáról előítéletektől függetlenül vélekednek, ezért bántó hogy testvérmegyéjükben, Kovászna megyében hatósági intézkedésekkel tiltják meg a Székelyföld lobogójának kitűzését.
Pálffy István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke is a hétvégén jelentette be: a kisebbik kormánypárt által delegált polgármesterek is kitűzik a székely lobogót településeiken. A kereszténydemokrata politikus példaként említette Barcsot, Óbudát, Tatát, Somogyvárt, Tökölt, Vácot és Ceglédet, ahol már kitűzték, illetve a napokban elhelyezik a székely zászlót szolidaritásuk jeléül és a nemzeti összetartozás kifejezéséül. Hozzátette: felkérnek minden hazai önkormányzatot, hogy kövessék az európai együttélés normáinak betartására felhívó mozgalmat. Pálffy István köszönetét fejezte ki azoknak, akik a határokon túli településeken kitették a székely lobogót, és „bátran kimutatták szolidaritásukat székely testvéreinkkel”. Azt kérte, akkor is segítsenek, amikor a román hatóságok szankciói majd jogerőre emelkednek. Hozzátette: emellett azt is kérik, hogy azok a települések, amelyeknek eddig nem volt székelyföldi testvérvárosi kapcsolatuk, és szándékukban áll, minél előbb létesítsenek ilyet. Pálffy István – aki a sajtótájékoztatón a székely mellett a baszk, a szorb, a lapp népek zászlóját is bemutatta – azt mondta: Európában több olyan őshonos kisebbség van, amelynek történelmileg kialakult, hosszú évszázadokon át őrzött hagyománya a lobogó tisztelete, és nemzeti identitásuk, önazonosságuk egyértelmű jelképe. Kiemelte: a román fél magatartásával a székely autonómiatörekvéseket akarja „visszasorolni”, kulturális értelemben is, ugyanakkor a zászlók kihelyezésének megakadályozásával sokkal inkább felhívják a figyelmet a közigazgatás átalakításának tervére, amellyel megbontanák a Székelyföld egységét. Ha ez volt a cél, akkor „köszönjük szépen, mert ennél jobban felhívni a figyelmet arra, hogy mire készül a román kormányzat, nem lehetett volna” – fogalmazott politikus. A székelyzászló-mozgalom nyilvánvalóvá teszi egész Európa és az Unió számára is, hogy Romániában semmibe veszik az alapvető európai normákat, a közösségek autonómiáját, és „egy sovén, meghaladott, 19. századi szemlélettel tekintenek rá”.
Ismét gyűlölködött az USL-s Valer Marian
Ismét kisebbségellenes kijelentéseket tett a nyilvánosság előtt Valer Marian Szatmár megyei szociálliberális szenátor, aki pénteken, a megyei önkormányzat hagyományos díjkiosztó gálaestjén próbálta ezúttal szítani a kedélyeket. Az ünnepség keretében egyébként közel 60, a kultúra, a közélet illetve a sport terén kiemelkedő eredményt elért szatmári tevékenységét ismerték el a „szatmári Oscar” névre keresztelt díjak átadásával. A magyarellenes kirohanásairól ismert szenátor felháborodásának adott hangot egyrészt amiatt, mert Szamoskrassón Bem Józsefről, az 1848-as szabadságharc tábornokáról nevezték el a helyi általános iskolát. Kifejtette: Bem 40 ezer román haláláért felelős, ezért elfogadhatatlan a névadás. Újfent sérelmezte emellett, hogy nem köszöntötte őt román nyelven is a krasznabélteki plébános a svábok deportálásának emlékünnepén, ami szerinte annak a jele, hogy a nemzeti kisebbségek nem tisztelik kellőképpen a románokat.
Krónika (Kolozsvár),

Egész nap a hívekért
Egész napossá kívánja bővíteni az Erdélyi Református Egyházkerület a kolozsvári Agnus rádió műsorszórását – jelentette be a sajtóorgánum 10. születésnapján, szombaton Kató Béla püspök, aki ez alkalomból arról beszélt, hogy megújul az egyházkerület médiastratégiája, amire azért van szükség, hogy elérjék azokat az egyháztagokat is, akik nem járnak rendszeresen templomba.
A rádió műsorának bővítése mellett ugyanakkor a fiatalabb generáció elérésére naponta frissülő portált terveznek létrehozni. Kató Béla hangsúlyozta, ez nem helyettesítheti a nyomtatásban megjelenő, Üzenet című egyházi lapot, hiszen az erdélyi templomlátogatók többsége nem rendelkezik internet-hozzáféréssel. Mint az újonnan beiktatott püspök kifejtette, azért van az egyháznak szüksége a korszerű médiacsatornák kihasználására, mert mindössze 10-12 százalék azoknak a híveknek az aránya, akik rendszeresen járnak templomba. „Ezért feladatunk a céltudatos és kompetens tájékoztatás, ez fontos, ha azt akarjuk, hogy az emberek tudomásul vegyék üzenetünket” – magyarázta Kató Béla. Hozzáfűzte: a jövőben az egyházkerület nagyságrendekkel többet szándékszik költeni kommunikációs csatornáira, ugyanakkor továbbra is számítanak az önkéntesek munkájára a médiában is.
Az ünnepi sajtótájékoztatón Adorjáni László, az Agnus rádió igazgatója elmondta: a jövőben is közösségi rádióként kívánnak működni, azaz néhány fizetett szakember mellett továbbra is önkéntesek készítik a műsorokat. Kiss Gábor, a rádió főszerkesztője hozzáfűzte: a jövőben új tudósítói pontok létrehozását tervezik, többek között Marosvásárhelyen. Mint részletezte: a tervezett 24 órás műsor kezdetben az interneten lenne hallgatható, hiszen jelenleg nem rendelkeznek saját frekvenciával – most csupán Kolozsvár 20 kilométeres körzetében éjjel 3-tól 8-ig, illetve déli 12 órától délután 3-ig sugározza műsorait a rádió a 88,3-as hullámhosszon.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),

Egységes fellépés az autonómiáért (Székely Szabadság Napja Marosvásárhelyen)
Egy hónapja kezdték el szervezni a március 10-én Marosvásárhelyen esedékes Székely Szabadság Napját, amelyen Székelyföld területi autonómiájáért tüntetnek – emlékeztet tegnapi közleményében Izsák Balázs. A megmozdulást kezdeményező SZNT elnöke meggyőződésének adott hangot: mindenki azt akarja, amit a szervezők: hittel, méltósággal és a közösséget összetartó erővel emlékezni és tüntetni.
A Székely Nemzeti Tanács elnöke szerint várhatóan sokan lesznek a megmozduláson, hiszen civil szervezetek, pártok, kis közösségek jelezték részvételüket: „Hiszem, hogy mindenki megértette, ezen a napon csakis a szabadságról, a székely nép autonómiatörekvéséről lehet szó, és nem pártok, szervezetek, vagy ideológia csoportok üzeneteiről. Egyetlen zászló, Székelyföld aranysávos kék lobogója sok száz és ezer példányban fogja hirdetni, egységesek vagyunk, és egyetlen célért gyűltünk össze.” Izsák Balázs leszögezte: az SZNT céljaitól idegen üzeneteket senki nem fog megfogalmazni, sem szavakban, sem jelképekben. A pártok, szervezetek, ideológiai csoportosulások otthon hagyják saját jelképeiket, hogy az összetartó közös cél mellé, Székelyföld zászlaja, lobogója alá sorakozzanak fel. Izsák úgy véli: csakis egységesen tudjuk megjeleníteni a tiltakozást is, nem fogadunk el olyan közigazgatási átalakítást, amely ellentétes a székelység érdekeivel és akaratával, és Románia nemzetközi kötelezettségeivel. „Valljuk és hirdessük együtt a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés határozatát: Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie” – áll a közleményben.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Kós Károly szellemi örökségének újabb élesztése
Kántor Lajos: Kós Károly figyelmeztetései című írásában (Szabadság, 2013. február 9.) már második elismert írástudóként – s bizonyára nem utolsó hivatkozóként – megtisztelt azzal, hogy a 20. század „erdélyi mindeneséről” megírt monográfiámra utalt. Rendkívüli örömömre szolgált hozzászólása, mert a Kós-vitát egy politikai fogantatású, nem általam kezdeményezett polémia váltotta ki, de írásában legalább irodalmi jellegű érvek és források is elhangzottak. Mint a Korunk volt főszerkesztője, értő kézzel nyúlt az ügyben korábban megfogalmazott álláspontjához és az azt alátámasztó saját forrásához. Kós Károlynak Erdéllyel és a pesti közvéleménnyel kapcsolatos, 1912-ben megfogalmazott véleményét mára értendően, kissé talányos formában erősítette fel: „hát bizony, bizony…” Ezzel éppen az általa vizionált „kultúrharc” részévé téve. A rosszalló hümmögések ellenére megkockáztatom a válasz-hozzászólást, annak reményében, hogy ez nem minősül a belügynek – ez alatt nem a politikai fogalmat értem – tekintett témába való külső beavatkozásnak, s emiatt nem adok alapot újabb, ki tudja meddig fajulható, a láttatás-mód különbsége miatti belső kultúrdiplomáciai jegyzékváltáshoz.
Kántor Lajos hozzászólásának Kós Károly világrendjének, meggyőződésének, szellemiségének kiindulópontjait és azok lényegét kereső megállapításait tekintve, magam is hasonló gondolatokat fogalmaztam meg. Ezek közül kiemelem, felerősítem élete legmeghatározóbb elemét, Erdélyhez való kötődésének kiinduló és nyugvópontját, az eléggé ki nem hangsúlyozható hűsége jelenlétét. Alátámasztva számomra egyik legszebb, nem saját idézetemmel: „Körömszakadtig hűségesek kell legyünk szegény Erdélyünkhöz, nemhogy megtagadjuk – gyáva és önző könnyebbségért, kényelemért és – konjunktúráért, ami önmagunknak való ostoba hazugság.” (Kós Károly levele Babits Mihálynak. Sztána, 1938. szeptember 1.) Ennek az önvizsgálatra késztető, vagy egyenesen kényszerítő mondatnak a hatására adtam egyik munkámnak a Kós Károly, a hűség embere (életművázlat) címet (Bp., Lucidus Kiadó, 2008. Kisebbségkutatás könyvek sorozat). Ki kell térnem az életművel kapcsolatban már eddig többször alkalmazott egyik nem szabatos kifejezés használatára, amely visszaköszönt Kántor Lajos írásában: „hazatért”. Teljes szövegkörnyezetében: „Például az Erdélybe hasonlóképpen hazatért (kiemelés tőlem S. P.) Bánffy Miklóshoz fűződő kapcsolatával”. A kiemelt mondatrész megfogalmazása a mostani Bánffy-reneszánszban érthető, de nem találó. Kós András bácsi mindig erősen felindult, hogyha efféle kifejezést olvasott vagy hallott, majd édesapja sorsához igazítva, átfogalmazva, így használt: ő otthon maradt – ahogy 1919-ben, úgy 1944-ben is – teszem hozzá. Ilyen egyszerűen, magától értetődően, mint általában a nagy dolgok esetében.
Hozzászólása közben Kántor Lajos a témától eltérve, személyeskedve közli, hogy ő nem szeret „hozott anyagból” dolgozni, majd a Budapesti Hírlapban megjelent Kós Károly balázsfalvi levelére utalóan megjegyzi: „Sas Péter bizonyára a Benkő Samu kiadta Kós-beszélgetésekből tud az eseményről.” Születésemet illetően – ahogy ma divatosan mondják – „rosszkor voltam rossz helyen”, ezért nem lehettem 1911-ben Balázsfalván, s a nagy esemény egyik átélője sem oszthatta meg velem élményeit. Emiatt én forrásnak tekintem levélforma nevű írása mellett azt is, amit szerzője Benkő Samunak elmesélt. Annak dacára, hogy Kántor Lajos „rosszul (nagyon hiányosan) emlékezőket” emlegetett. A velem kapcsolatos – honnan tudhatna önmagától Kóssal (nota bene Erdéllyel) kapcsolatos dolgokról – típusú felvetése nagyon hasonló ahhoz, amikor a pestiek az erdélyiek magyar nyelvtudását csodálják. Szívesen elárulom mindenkinek, gyermekkoromban Kós Károly nevét a középiskolában sem hallottam, az őt személyesen ismerők erőfeszítései ellenére, ahogy régebben, ma sem része a magyarországi irodalmi kánonnak. Nagymamám, a háromszéki eredetű pákei Dávid Erzsébet gimnazista koromban adta oda olvasmányul a Varjunemzetséget. A nem egyszeri élménynek az lett a következménye, hogy a – Romániában betiltott – Kós-centenárium alkalmából az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó marosvásárhelyi magyar kiadói részlegének egykori szerkesztője, Keresztesi Éva javaslatára kiadhattam a Kányádi Sándor egyik halhatatlan verssorát kölcsönző „Kőből fából házat… igékből várat” című válogatáskötetet (Bp., Magvető, 1983), többek között a megjelenése után hosszú évtizedekig nem publikált Kiáltó szó röplap Kós-fogalmazta szövegrészével. Már három évtizede megpróbáltam minden írását elolvasni – így a pesti lapban megjelent ominózus balázsfalvi levelet is – a témának idővel egy erdélyi kiadvány lett a végeredménye: A politikus Kós Károly (Bánffyhunyad, Pro Kalotaszeg, 2002).
Kós Károlynak Erdélyben betöltött helyét, szerepét, jelentőségét – Kántor Lajos szerint – „nem most kellene kideríteni”. Ha kiderítették volna önmaguknak, most vita sem lenne. Amennyiben monográfiám láttatás-módja nem felel meg, személyeskedő kritizálás helyett másikat kellett volna írni a „demokrácia” utóbbi közel negyed évszázada alatt. Egyik barátom magyarázata szerint – lelkiismeret-furdalásuk van –, de ezért ne velem próbálják minduntalan eljátszatni Aesopus A farkas és a bárány című meséjéből az utóbbi szerepét. Erről most ennyit. A napi politika aktualitásaira való célzások helyett a magyar nemzet egészének Erdélyben élő tagjai számára kellene a publicista Kós Károly mondataiban a jövővel összefüggő utalásokra rámutatni. A különböző időszakokból származó idézetek között nem lenne ellentmondás, izzadtságszagú magyarázatkísérlet. Írásainak kiváltó okát meghatározta azok időpontja, a korabeli körülmények, melyeket nem lehet a mából, utólag megítélni. Lássuk néhány, egymást követő évtizedben leírt jellegzetes, emblematikus megfogalmazását.
„Régi kötelékek szakadtak el a közelmúltan: országok és országok között, népek és népek között, – de magyar és magyar között is. Régi kötelékek pattantak el nemzeti gondolat és nemzetfenntartó nép között, és a mai napig ezek az elszakadt kötelékek újra össze nem kötődtek még.” (Tanulságok, 1921)
„Intellektusok, képzőművészek és írók, a frissek, a fiatalok, azok, akik előre néztek és láttak és akartak, és akik nem csupán enni és kérőzni születtek, de akik építők voltak, akiket örök keresőknek, mindig előretörőknek, mindig utat mutatóknak rendelt az ő kérlelhetetlen és megvesztegethetetlen sorsuk. Ezek mindnyájan keresték akkor azt, amit Ady Endre: azt a gondolatot, azt a pszichét, mely új életre ébreszti az ájulásra kárhozott magyar életet. És sokan ezek közül – tudom, hogy sokan, Erdélyben keresték akkor ezt a megváltó gondolatot.” (Erdélyi gondolat, 1930)
„Nem értem, miért kellene lemondania Erdély akármelyik népének nemzeti vágyairól, nemzete sorsának vállalásáról? Vagy talán lemondott-e egyetlen magyar is a magyarságáról, a magyar nemzettel való közösségi sorsvállalásról azért, mert erdélyinek mondta és vallotta magát és vállalta erdélyi sorsát is? S vajon Erdély fejedelmei nem tudatosan a közös magyar életet és jövendőt szolgálták-e akkor, amikor Erdélyország Magyarországtól külön, független állam volt?” (Válasz a Termés körkérdésére, 1943)
„Erdély letagadhatatlanul bizonyítéka a sors által ideparancsolt magyarság elhivatottságának. Bizonyítéka, mert európai civilizációt építeni és fejleszteni tudó nemzettársadalmat szervezett, és sajátosan magyar szellemű és jellegű európai keresztény kultúrát tudott teremteni a semmiből itt, tusakodó népek és kultúrák örök hadútjának kereszteződő pontján.” (Számadás, 1946)
„Az én szerény és talán naiv, de őszinte véleményem szerint: az írónak nemcsak néznie kell, de látnia is, szélesebben, részletesebben és mélyebben, mint másnak, nemcsak tapasztalnia kell, de éreznie is, erősebben, intenzívebben, mint másoknak, nemcsak keresnie kell, de találnia is, többet, értékesebbet, mint másoknak. És azt, amit látott, tapasztalt és talált, fel kell tudnia dolgozni és végül formába is önteni: történetté, dallá, színjátékká, a mesemondás, dalolás, drámaírás mesterségének alapos tudásával és egyetlen eszközével egyetlen anyagában: népe, nemzete nyelvével. Egyet kell még tudnia csak: ne hazudjon soha, és csak azt írja meg, amit ő maga is igaznak tud és hisz. Mert az írónak igaz embernek kell lennie.” (Válasz az Utunk körkérdésére, 1955)
„Szelíden süt a haldokló ősz napja, és a szőlőhegyek apró házacskái élesen villannak ki a kopasz gyümölcsfák közül. A templomdombra hatökrös szekér vontatja Fadrusz János Tuhutum-emlékoszlopának darabjait. A magyar legenda emléke most felmenekül a templom mellé, a fenyők alá, ahol ő is közelebb lesz a temetőhöz. És felpillantok búcsúzóul az öreg iskola homlokzatára, és olvasom az új felírást: „Református Wesselényi Kollégium – nyilvánossági jog nélkül…” (Ady Endre szülőföldjén, 1968)
A hozzászólásokat kiváltó, Kós Károly 1944 utáni szó- és írásbeli közszereplése előjelének milyensége eldöntésére a közvélekedést befolyásolni próbáló magyarázatok helyett legalkalmasabbnak saját szövegei szolgálnának. Annál is inkább, mert az eddigi vita lényegét tekintve nem a címében foglaltakról szólt. Én kifejezetten csak a többszörös személyes megszólíttatás okán és jogán ragadtam tollat. A valóban irodalmi jellegű, érdemi vita érdekében születésének 130. évfordulójára felajánlom kiadásra Kós Károly publicisztikai írásainak teljességre törekvő gyűjteményét. Az 1905 és 1974 között megjelent írások megjelentetése után teljes, összefüggő kép válna kialakíthatóvá a különböző évtizedekben és rendszerekben megjelent írások nézőpontjáról. Kiadó és támogató kerestetik…
Ha egyszer megjelenhetne publicisztikai írásainak gyűjteményes kötete, akkor annak összegző zárógondolatául 1973-ban elmondott beszédéből idéznék. Azoknak a tőle megszokott, érdek nélküli őszinte vallomások kései példájából, amelyben 90. születésnapjára a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsától adományozott kitüntetését megköszönte: „A történelem tanúsága szerint az igaz embernek, de mindenekelőtt az igaz művésznek – írónak, építő-, képző- és zeneművésznek – mindenütt a világon, minden időben és minden körülmények között a Sors által rendeltetett kötelezettsége volt, van és lesz, hogy a maga népének és szülőhazájának sorsát vállalja, és élete munkájával szülőhazáját, és annak népét megbecsült hagyományai szellemében, hűségesen szolgálja. Ezt vállaltam és cselekedtem, nem mást és nem többet.”
Ezzel az önmaga által megfogalmazott, önmagára alkalmazott megállapítással talán még a Kós Károly életművének hovatartozását kereső vita is kielégítő állásponttal végződhetne, melyet mindenki, magát a magyar nemzet tagjának valló jobb- és baloldali egyaránt elfogadhatna, a maga életében lehetőségei függvényében alkalmazva. Kós Károly fényképfelvétellé merevült mutatóujja is mindenkit erre int.
SAS PÉTER
A szerző művelődéstörténész, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa.
Szabadság (Kolozsvár),

A körzetek párhuzamos közgyűlést szerveznek
Nem a kizárást támogatják, hanem az együttdolgozás lehetőségét
"Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy szűk, érdekek mentén szerveződő csoportosulás önkényesen, visszaélve érdekképviseletünkben elfoglalt pozíciójukkal, diktatórikus magatartást tanúsítson, ezzel mély sebet ejtve a jóhiszemű, tenni akaró marosvásárhelyi magyarság lelkén. Emiatt közgyűlést szervezünk egy valós marosvásárhelyi RMDSZ-érdekképviselet kialakításának érdekében" – olvasható egyebek mellett abban a közleményben, amelyet tíz körzet elnöke és képviselője írt alá, és amelyet a marosvásárhelyi RMDSZ- körzetek nevében tartott sajtótájékoztatón kaptunk kézhez.
A rendezvényre 2013. február 12-én, azaz ma 18 órakor kerül sor a Vártemplomi Diakóniai Otthon Eminescu utcai Bocskai Termében. A sajtótájékoztatón, amelyen Kovács István, Klementisz János, Magyari Károly, Boros Gyula képviselte a körzeteket, jelen volt Vass Levente, az RMDSZ volt polgármesterjelöltje.
"Egy kis érdekcsoport akarja eldönteni, hogy ki képviselje a marosvásárhelyi magyarságot"
Kovács István, a 7-es körzet elnöke szerint a marosvásárhelyi körzeti elnökök megbízottjaiként voltak jelen, és azért szervezték a sajtótájékoztatót, mert "megdöbbentő eseményeknek vagyunk tanúi, ami a marosvásárhelyi és a Maros megyei RMDSZ életében igen-igen súlyos következményekkel járhat". Kovács István elmondta, hogy a két héttel ezelőtti TKT-ülésen született döntés értelmében elindul a városi RMDSZ újraszervezési folyamata, amely szerint február végéig kellett volna regisztrálniuk a szervezet életében aktívan részt venni akaró tagoknak, majd egy meghirdetett közgyűlés keretében a vásárhelyi szervezet megválasztotta volna elnökeit és képviselőit. – Legnagyobb megdöbbenésünkre ez nem így történt. Én magam pénteken mentem bejelentkezni a megyei RMDSZ-hez, ahol Brassai Zsombor közölte velem, hogy egy ad-hoc döntés alapján erre már nincs lehetőség. RMDSZ-tag maradhatok, de a közgyűlésen aktív résztvevőként választó vagy választható minőségben nem vehetek részt.
A körzeti elnök megdöbbentőnek nevezte, hogy "egy kis érdekcsoport el tudja dönteni azt, hogy ki képviselje a marosvásárhelyi magyarságot. Azt a marosvásárhelyi magyarságot, amely hosszú éveken át támogatta az RMDSZ-t, mi több, a legutóbbi választásokon országos szinten a legjobbak között szerepelt, és kitartott mindvégig az RMDSZ mellett". Ezeknek az embereknek a sorsa fölött néhány ember akar dönteni, jelentette ki. Mint mondta, a körzeti elnökök, akik ismerik az emberek problémáit, úgy érzik, hogy feladatuk és kötelességük hangot adni az emberek felháborodásának, ezért szervezik a ma délutáni közgyűlést, ugyanis "szavazóink, illetve a körzetben élő magyarok igen nagy számban támogatnak minket, és 48 óra alatt 300- 400 támogatót tudunk magunk mögött". Ha a regisztráció február végéig tartott volna, valószínűnek tartja, hogy több mint 1.000 támogatót tudnának maguk mögött, jelentette ki Kovács István, hozzátéve, hogy nem az RMDSZ ellen, hanem az RMDSZ-ért dolgoztak és dolgoznak, és fontosnak tartják, hogy "ennek a több száz embernek hallatszodjon a hangja, és egy valós érdekképviseletről beszéljünk az RMDSZ-ben".
"Nem adták meg a lehetőséget a marosvásárhelyieknek, hogy megértsék, mi történik"
– 305 emberrel zárták le a regisztrációt, ennek a tíz százaléka 30 ember, az öt százaléka 15. Itt ebben a teremben ennél többen vagyunk. Megengedhetetlen, hogy a szervezet életében előre meghatározott szabályok nélkül vezessenek le egy ilyen fontos választást, nyilatkozta Vass Levente. Egyetértett az újraszervezéssel, a demokratikus választással, a regisztrációval. Azt azonban megengedhetetlennek nevezte, hogy miután "január 24-én Brassai Zsombor körlevélben értesítette az összes TKT-tagot, hogy február végéig tart a regisztráció, 25- én a TKT döntést hozott, hogy milyen formája legyen ennek, és március 5-ét szabta meg határidőnek a városi elnök megválasztására, hogy a március 29-i megyei választáson érdemi képviselete legyen a városnak, két hét után lezárták a regisztrációt, és a bejelentés percében megszüntették a regisztráció lehetőségét. Nem adták meg a lehetőséget a marosvásárhelyieknek, hogy megértsék, mi is történik, és érdemben hozzájáruljanak a minél jobb döntéshez". Mint mondta, minél több embert várnak, és ha "mi 300-400 fővel hozzá tudunk járulni a szervezet erősítéséhez, akkor a célunkat elértük".
Az etikai bizottságra tartozik, ami Vásárhelyen történik
Klementisz János, a Bolyai líceum volt igazgatója azt nehezményezte, hogy az RMDSZ nem akarja meghallgatni azokat, akik éveken át szavazataikkal támogatták a szervezetet. Véleménye szerint egy szűk csoport párttá próbálja gyúrni. – Feltétlenül figyelembe kell venni azoknak az embereknek a kívánságait, óhajait, akik hosszú éveken át segítettek, akik elmentek szavazni, akik az RMDSZ-re szavaztak, hangsúlyozta, emlékeztetve, hogy "a vásárhelyi szervezet megszüntetésének szándéka nem új keletű, több próbálkozás is volt erre, de ilyen durva még nem volt", amikor az embereket "meghallgatás nélkül kirekesztik abból a választásból, amely az érdekképviseletet tovább is biztosítaná".
Boros Gyula szerint ami jelenleg az RMDSZ-ben zajlik, az az etikai bizottságra tartozik, és felhívta az etikai bizottság figyelmét, hogy "ideje lenne elemezni azt, ami ebben a városban történik", mert megsértették az emberek érzelmeit, félreállították őket, kizárták a szervezetből. Ez még visszaüt, jelentette ki Boros Gyula.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Nyílt levél a marosvásárhelyiekhez
Tisztelt RMDSZ-pártoló marosvásárhelyiek, úgy vélem, hogy Önök az a közösség, amelyet tájékoztatni illik és kell arról, hogy mi történt 2013. február 8-án a Maros megyei RMDSZ-nél, amikor be szerettem volna jelentkezni a városi tisztújító közgyűlésen való részvételre. Közölték velem, hogy a gyűlésen hivatalból részt vesznek szenátorok, parlamenti képviselők, megyei és városi tanácsosok, valamint az eddigi bejelentkezők. Nem fogadták el a bejelentkezőlapomat, annak ellenére sem, hogy az SZKT- valamint TKT-tagok eddig minden városi és megyei közgyűlésen hivatalból voltak jelen. SZKT- tagságomból adódóan tagja vagyok a TKT-nak is.
Közölték velem, hogy csütörtökön, 7- én este volt egy megyei állandó tanácsi döntés, amelyen eldöntötték, hogy másnap, 8- án, pénteken lezárják a jelentkezéseket. Visszautasították a Kerekes Károly parlamenti képviselő családjának (feleségének és fiának) a bejelentkezőlapjait is, tehát a városi közgyűlésről őket is ezennel kizárták.
Ha az Állandó Tanács ezt a döntést hozta, azt el kell fogadni, de úgy, hogy közölnek a másnapi, szombati újságban egy közleményt, amiben közlik, hogy hétfőtől megszűnt a jelentkezés.
Az már világos, hogy az a bizonyos átszervező bizottság ki akart rekeszteni személyeket a közgyűlésről, de az a meglepő, hogy erről még az ügyvezető elnökség tagjai sem mind tudtak. A Területi Képviselők Tanácsának januári gyűlésén nem volt szó február 8-i határidőről, sőt arról volt szó, hogy bármennyien jelentkeznek, minden jelentkező részt vehet a választáson.
Amint tudják, az RMDSZ keretén belül platformok is működnek, ezek az ilyen jellegű gyűléseken minden alkalommal helyet kaptak, hiszen a városban legalább két olyan platformról tudok, akiknek városi és megyei szervezete is van. Ezért volt helyük a feloszlatott városi szervezet választmányában is. Ezt a különböző fórumokon való részvételt számukra a szabályzat is biztosítja. Nem tudok arról, hogy értesítve lettek volna.
Így tehát egy 302 tagú, a fent említett módon összehívott gyűlés kedden, február 12-én megválaszt majd egy, kizárólag a közgyűlésen javasolt személyt elnöknek. Egy demokratikusnak mondott szer-vezetben nem ott csak helyben lenne szabad elnököt jelölni, hanem záros határidőben lehetőséget kellene kapjon minden jelölt bejelenteni azon szándékát, hogy megméretkezik. Hiszen itt nem egy zártkörű kereskedelmi társaságról van szó, hanem egy városi RMDSZ-szervezetről. Az ilyen jellegű akciók az RMDSZ-ben szakadáshoz vezethetnek. Ha a tagságra szükség van, márpedig van, akkor kerülni kellene az ilyen jellegű akciókat.
Tisztelettel
Gál Éva
Népújság (Marosvásárhely),

Két vásárhelyi RMDSZ?
Két, egymástól különálló rendezvényt is tartanak ma 18 órától az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének újraszervezése kapcsán – derült ki azon a sajtótájékoztatón, amelyet a szövetség korábbi körzeti elnökeinek többsége, valamint Vass Levente volt polgármesterjelölt hívott össze.
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének Területi Állandó Tanácsa (TÁT) korábban közleményben értesítette szerkesztőségünket, hogy február 12-én 18 órára összehívja a marosvásárhelyi RMDSZ közgyűlését a Deus Providebit Tanulmányi Ház tanácstermébe. Az ülésen megválasztják a helyi RMDSZ elnökét, ügyvezető elnökségét, választmányát, ellenőrző és felügyelőtestületeit, a TKT-tagokat, és kijelölik a megyei küldötteket. Kovács István, a 7-es számú körzet elnöke elmondta: a Területi Képviselők Tanácsa (TKT) két hete hozott döntést a vásárhelyi RMDSZ újraszervezéséről.
Ennek leszögezett menete az volt, hogy február végéig újra regisztrálniuk kell azoknak, akik aktívan részt akarnak venni a tevékenységben, majd ezután megtartják a választásokat. „Ennek ellenére engem és másokat pénteken tájékoztattak, hogy már nem regisztrálhatok, mert ad hoc döntés született arról, hogy a regisztrációt berekesztik, és összehívták a közgyűlést. Brassai Zsombor szervezésért felelős megyei alelnök közölte, hogy RMDSZ-tag maradhatok, de a közgyűlésen nem vehetek részt. Elfogadhatatlan, hogy szűk érdekcsoport döntse el, ki és milyen módon képviselje a marosvásárhelyi magyarokat, és minket, akik napi kapcsolatban vagyunk az emberekkel, félretoljanak” – jelentette ki Kovács István. Hozzátette, mivel 48 óra alatt összegyűjtöttek több mint 300 regisztrációt, ez pedig legitimitást biztosít (pénteken 305 személy után zárták le a regisztrációt a megyei RMDSZ-nél), ők is közgyűlést szerveznek „egy valós marosvásárhelyi RMDSZ-képviselet kialakításának érdekében” ma 18 órakor a vártemplomi diakóniai otthon Bocskai-termében. „Mi nem az RMDSZ ellen, hanem az RMDSZ-ért, a széles körű és valós érdekképviseletért cselekszünk” – fogalmazott a volt körzeti elnök.
Vass Levente arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ilyen fontos döntést nem lehet meghozni a szabályok tisztázása nélkül. „Az egyetlen leszögezett határidő március 5. volt: a TKT-döntés értelmében eddig meg kell alakuljon és új elnököt kell válasszon a szervezet. Ehhez képest a sajtóból értesültünk, hogy abban a pillanatban lezárják a regisztrációt, amint a közgyűlés dátumát közlik, és ezt 14 nap után, február 8-án meg is tették. Hallatni akarjuk a hangunkat, mert mi is 300-400 fővel erősíteni tudjuk az RMDSZ-t, és így Marosvásárhely érdekeit megfelelőbben tudjuk képviselni. A másként gondolkodást csírájában akarják eltiporni, mind a mai napig nem ismert a vásárhelyi elnökjelölt vagy jelöltek neve és programjuk, ráadásul most kell dönteni arról az 51 személyről is, akik a március 29-éig megtartandó megyei tisztújító közgyűlésen Marosvásárhelyt képviselik” – mondta Vass. Klementisz János, a 3-as körzet volt elnöke úgy vélte, egyesek párttá akarják gyúrni az RMDSZ-t, és holott már több próbálkozás is volt az átszervezésre, ennyire durva intézkedést még nem tapasztaltak, ezért az emberek sértve, kirekesztve érzik magukat.
A felek közötti harc sajtó- és Facebook-nyilatkozatok szintjén is zajlik. „Felháborítónak tartjuk ezt az antidemokratikus lépést, amely arra enged következtetni, hogy egy szűk, érdekek mentén szerveződött csoport a színfalak mögött tervezi eldönteni, hogy ki irányítja majd a marosvásárhelyi magyarság sorsát. Ennek az önkényes magatartásnak – amit mi, aktív RMDSZ-tagok régóta érzünk, ám most félreérthetetlenül megnyilvánult – súlyos következményei voltak és lehetnek a város magyarságára nézve” – áll abban a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben, melyet Kovács István, Magyari Károly, Szőke Zsuzsanna és Vass Levente írnak alá. Utóbbi Facebook-oldalán keményebb hangnemben fogalmaz, disznóságoknak nevezve a választások előkészítését. „Isten óvjon minket! Isten óvja az Eremdéeszt!” – írja Vass.
„Mintegy három hét állt rendelkezésére azon jóhiszemű marosvásárhelyieknek, akik regisztráció nyomán az alakuló közgyűlésben és egyáltalán az újraalakítás folyamatában részt akarnak venni. Több mint 300-an éltek a lehetőséggel” – írja válaszlevelében Brassai Zsombor. A Maros megyei RMDSZ ügyvezető alelnöke lapunknak úgy nyilatkozott, hogy egy modern politikai szervezetben különbséget kell tenni az aktív, cselekvő tagságot vállaló és a passzív, csak választásokon megnyilvánuló tagok között. „Az aktív mag természetszerűen mindig töredéke annak a nagy közösségnek, akikért síkra száll a politikum. A 90-es évek rég elmúltak már, ez az anakronisztikus felvetés csak további viták gerjesztésére alkalmas” – vallja Brassai. Szerinte azok, akik úgy döntöttek, hogy részt akarnak venni a szervezet újjáalakításában, kihasználták az alkalmas időt, és jelentkeztek az RMDSZ-székházban. Mint mondta, miután a TÁT lezárta a regisztrációt, megjelentek mások is, dossziényi kitöltött regisztrációs lappal. Kérdésünkre, hogy kik voltak ezek, Brassai annyit mondott, hogy „utcáról betért emberek”. „Az újjászervezési határozat világosan leszögezi, hogy csak személyesen lehet regisztrálni. Ahogy Borbély László be tudott jönni személyesen, más is megtehette volna” – szögezte le Brassai.
Krónika (Kolozsvár),

Jelölteket választottak a színültig telt Bocskai-teremben
Színültig telt a marosvásárhelyi Mihai Eminescu utcai Bocskai-terem kedden délután az Egy valós marosvásárhelyi RMDSZ-es érdekképviseletért címet viselő közgyűlésen.
Fancsali Attila
Székelyhon.ro,

DUPLA VAGY SEMMI
Két elnöke is lehet a marosvásárhelyi RMDSZ-nek
Forrnak az indulatok a marosvásárhelyi RMDSZ újjáalakuló közgyűlése körül. A szövetség egyes tagjai szerint idő előtt, antidemokratikusan hirdett
A marosvásárhelyi RMDSZ keddi újjáalakuló közgyűlésének végén az sem kizárt, hogy két elnöke lesz a szervezetnek. A helyi RMDSZ-tagok egy része szerint az újjászervezési bizottság a játékszabályokat megszegve, határidő előtt lezárta a választói regisztrációt, ezért a meghirdetett üléssel párhuzamosan egy másik ülést is tartanak.
A szervezet újjászervezésével megbízott öttagú bizottság pénteken jelentette be, hogy az RMDSZ Maros megyei szervezetének Területi Állandó Tanácsa (TÁT) lezárta a tagregisztrációt, és február 12-re, keddre összehívta a marosvásárhelyi RMDSZ közgyűlését. A tagok egy része - Kovács István kerületi elnök és Vass Levente volt polgármesterjelölt vezetésével - azt sérelmezi, hogy a Területi Képviselők Tanácsának (TKT) döntésével szembemenve, már február 8-án lezárták a regisztrációt, ezért 48 óra alatt ők is összegyűjtöttek 305 regisztrált tagot, akik jelenlétében tartanák meg az ellenrendezvényt.
Brassai Zsombor a Transindex megkeresésére elmondta, teljesen egyértelmű, hogy az általuk szervezett alakuló közgyűlés tekinthető legitimnek, a Kovács István nevében összehívott gyűlés egyértelműen egy protesztgyűlés. „Tudomásom szerint azok hirdették meg, akik sértettnek érzik magukat a korábbi RMDSZ vezetők közül. Nem idő előtt zárult le a regisztráció. A TKT március 5-ig szabott határidőt a közgyűlés meghirdetésére, ám a TÁT a két TKT között úgy döntött múlt pénteken, hogy teljesültek a közgyűlés összehívására vonatkozó feltételek. Több mint 300-an regisztráltak, ezért meghirdette keddre a marosvásárhelyi RMDSZ alakuló közgyűlését a Deus Providebit Házban” - fogalmazott a megyei RMDSZ ügyvezető alelnöke. Hangsúlyozta: nem az újjászervezési bizottság, és nem is ő személy szerint döntött a regisztráció lezárásáról, hanem a TÁT. „Tény, hogy azoknak a jóhiszemű RMDSZ tagoknak, akik részt akartak vállalni az RMDSZ újjászervezésében, három hétig megvolt a lehetőségük a regisztrációra, és azt gondolom, akik ezzel a lehetőséggel éltek, azok komolyan gondolták” - mondta Brassai. Kérdésünkre, hogy ki indul a szervezet elnöki tisztségéért, a politikus elmondta, egyetlen jelöltről van tudomása. „Eddig Peti András városi tanácsos és frakcióvezető jelezte indulási szándékát” - közölte.
Vass Levente megkeresésünkre úgy reagált, hogy azért volt szükség egy másik ülés összehívására, mert velük senki semmilyen dátumot és határidőt nem közölt előzetesen a tagregisztráció lezárására vonatkozóan. „Január 24-én körüzenetet kaptunk Brassai Zsombortól, hogy február végéig tart a regisztráció. Nem tartottuk helyesnek, hogy minden marosvásárhelyi magyart, aki dolgozni szeretne, azt újra be kell hívni és regisztráltatni kell, főleg, hogy vannak idős emberek, és télvíz idején vagyunk, azonban ezt elfogadva úgy gondoltuk, hogy akár célravezető megoldás is lehet. Március 5-re volt kitűzve az elnökválasztás és a küldöttválasztás. Január 25-től az első héten 105 bejelentkező volt, a második héten szerdán meglepődve olvastuk a sajtóban Brassai Zsombor nyilatkozatát, hogy a regisztráció lehetősége azon nyomban megszűnik, amikor az újjászervező bizottság bejelenti, hogy mikor lesz a választás” - magyarázta a volt marosvásárhelyi polgármesterjelölt. Hozzátette: antidemokratikus és megmosolyogtató, hogy február 8-án, húsz nappal a hónap vége előtt és 14 nappal a TKT döntés után, egyik napról a másikra bejelentik, hogy már nem lehet regisztrálni, és rögtön meg is hirdették az elnökválasztás időpontját.
„Szerintünk ez valamilyen csoportérdek mentén történik így, és nem hagyjuk, hogy az amúgy általunk támogatott ötlet, a nyílt választási regisztráció idő előtt lezáruljon. Nem értjük, hogy miért nem tart a regisztráció az előzetesen meghirdetett február végi határidőig, hisz húsz nap állna még rendelkezésünkre, hogy újabb és újabb tagokat győzzünk meg. A marosvásárhelyiek arculcsapásaként értékelhető, és az RMDSZ-nek csak erre a 300 embernek a döntésére alapozott elnökválasztását szeretnénk kiegészíteni a mi ülésünkkel. Ezért az Eminescu utcai Bocskai-teremben hirdettük meg a mi ülésünket, és arra kérjük az RMDSZ országos vezetését, hogy a marosvásárhelyi eseményeket vizsgálja felül, és lehetőséget adjon ennek az általunk regisztrált 305 személynek is, hogy ő is hozzájáruljon a marosvásárhelyi RMDSZ sikereihez. Aktivitásunk nem RMDSZ ellenes, hanem RMDSZ melletti, és a demokrácia alapjait veszi figyelembe. Ha van megegyezési szándék, ha van valós integráló szándék, akkor bennünket nem megrovás, hanem dicséret illet” - fogalmazott a politikus.
Hozzátette: nem érti, miért kellett lezárni a regisztrációt, hisz nincs nyilvánosan megnevezett elnökjelölt, nincs elnökjelölti program, vagy legalább szándéknyilatkozat arra vonatkozóan, hogy az elkövetkezendő 4 év évben hogyan és milyen formában fogja képviselni a marosvásárhelyi magyarok érdekeit. „Ez szerintünk nem demokratikus, és úgy gondoljuk, hogy nagyon átlátszó” - fogalmazott. Kérdésünkre, hogy kedden terveznek-e elnököt is választani, Vass Levente úgy válaszolt: azt is mondhatnák, hogy ha 305 embert beregisztrálnak, akár elnököt és az 51 küldöttet is megválaszthatnák. „Azért álltam a szervezők mellé, hogy segítsem ezt a munkát, támogassam az új, demokratikus RMDSZ megalakításáért kifejtett tevékenységet. Nem kívánok semmilyen funkciót magamnak sem a városi, sem a megyei szervezetben. E kapcsán az a véleményem, hogy az újjászervezési bizottság tagjai, Brassai Zsombor, Peti András, Csép Andrea, Kelemen Márton legyenek kedvesek és tegyék meg, hogy az elvi, etikai kérdések szabályait betartva, ne jelöltessék magukat és ne vállaljanak el semmiféle jelölést, mert nem korrekt. Nekünk nem volt tudomásunk arról, hogy 300-as limit van a regisztrációnál, és a sajtó sem tudott erről, de ők benne voltak a szervezőbizottságban. Nem tudom, mi lesz a keddi ülésen, de SZKT tagként és volt polgármesterjelöltként nagyon szeretném, ha Kelemen Hunor szövetségi elnök úr segítene nekünk tisztázni a nézeteltéréseket, és lehetővé tenné a marosvásárhelyiek további regisztrációját. Meggyőződésünk, hogy nem a kizárás, hanem az integrálás a cél” - zárta Vass Levente.
A marosvásárhelyi RMDSZ alakuló üléseire kedden 18 órától kerül sor.
Transindex.ro,