Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Margitta (ROU)
253 tétel
2005. szeptember 30.
Emléktáblát avattak Margittán Duka János néprajzkutatónak, írónak. Az életét Csíkszeredában leélő pedagógus, népünk humorának, furfangos észjárásának jó ismerője, szakavatott kutatója emlékére szülővárosa állított emléktáblát. A legendássá vált Kilenc kéve hány kalangya – anekdoták a székelyekről című kötet mellett jelent meg az Üti Páké Barátost – csúfolódó székely népköltészet; Mikor hagyja el az ész az embert! – székely anekdoták és a Nagyapó mesefája sorozatban a Csíki furfangmesék című kötete. Elsüllyedt kincs címen népmeséket publikált, Bihari betyártörténetek és más anekdoták című kötete pedig szülőföldje anyagát dolgozza fel. /Emléktábla Duka Jánosnak. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 30./
2005. október 3.
A szórványmegyék speciális problémáit tárgyalták meg a hét végén a Bihar megyei Margittán összegyűlt RMDSZ-es képviselők, szenátorok, önkormányzati vezetők. A jövő évi költségvetésről, valamint a decentralizációs törvény módosításáról szóló egyeztetésen jelen volt Markó Béla RMDSZ-elnök is, aki támogatásáról biztosította a jelen levő Bihar, Kolozs, Szilágy, Szatmár, Arad, Beszterce és Máramaros megyei szövetségi tisztségviselőket. A találkozó a több mint két hónappal ezelőtt megszervezett kalotaszegi szórványtalálkozó folytatása kívánt lenni, az akkor egybegyűltek ugyanis megegyeztek, évente többször találkoznak a szórványmagyarság problémáinak megvitatására. /B. B. E.: RMDSZ-szórványtalálkozó, nemcsak szórványkérdésekről. = Krónika (Kolozsvár), okt. 3./
2005. november 25.
Margittán a Horváth János Társaság rendezett Ady Endre-vetélkedőt, melyet az Octavian Goga Iskolában tartottak. Szőke Ferenc, a társaság elnöke volt a vetélkedőn a zsűri elnöke. /Albert Attila: Szeretném, ha szeretnének. = Reggeli Újság (Nagyvárad), nov. 25./
2006. január 23.
A Magyar Kultúráért díjak átadásával zárult Nagyváradon január 22-én a Magyar Kultúra Ünnepe. Az egyhetes rendezvénysorozat része a magyar kultúra napi ünnepségnek, amelyet egész Erdélyben változatos programok kísértek. A nagyváradi színházban tartott díszelőadáson Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Markó Béla RMDSZ-elnök mondott beszédet. Életműdíjban Implon Irén újságíró és Tolnay Tibor festőművész részesült. A Magyar Kultúráért díjakat Dukrét Géza helytörténész, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke, Hasas János, a Pro Rév Egyesület elnöke, illetve Szilágyi Aladár, az Erdélyi Riport munkatársa vette át. Díszoklevelet Pásztai Ottó, a Premontrei Öregdiákok Egyesületének elnöke és Sztankovics Gyula hegyközcsatári kultúraszervező kapott. A Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete nevében Szombati Gille Ottó, a margittai Horváth János Társaság nevében Szőke Ferenc, az EKE Bihar megyei szakosztálya nevében pedig Újvárosi Tibor vette át az oklevelet. /Magyar kultúrnap „a fantázia és a megújulás földjén”. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 23./
2006. január 27.
Születésének százéves évfordulója alkalmából Horváth Imre-emlékévvé nyilvánította a 2006-os évet a Nagyváradi Ady Társaság (NAT). Horváth Imre /Margitta, 1906. nov. 4. – Nagyvárad, 1993. ápr. 11./ szülővárosában, Margittán, a nevét viselő könyvtár szavalóversenyt szervez, a NAT pedig irodalomtörténeti szimpóziumon szeretné méltóképpen ünnepelni. Tervezik a költő bronz mellszobrát felállítani Nagyváradon kedvenc sétálóhelyén, a Körös-parton, vagy a már több magyar személyiség szobrának helyet adó Petőfi-parkban. Emellett Nagyvárad post mortem díszpolgárává avattatnák. Bemutatkozott a NAT-ot új elnöksége is: Szilágyi Aladár közíró az új elnök, alelnökök Jakobovits Miklós és Szűcs László. A szervezet továbbra is kiadja a Várad folyóiratot. /P. M.: Horváth Imre-emlékév lesz. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 27./
2006. május 27.
Amikor a repülőgép-eltérítés világszerte gyermekcipőben járt, 1971. május 27-én szenzációs hír járta be a világsajtót: látványos, kommandószerű akcióval hat erdélyi fiatalember a nagyváradi repülőtéren felszállásra kényszerítette, majd Bécsbe térítette a bukaresti járatot. Mindez hat margittai magyar fiatalember nevéhez fűződik. A kommunista rendszer csak az egész ügy kigondolójának és vezérének, Moka Bélának vágott vissza. Moka Béla Margittán él. A sors távolról sem volt kegyes hozzá. Még be se töltötte 18. évét, amikor súlyos traktor-balesetet szenvedett. A nagyváradi orvosok szinte lemondtak róla. Az fiatalember mégis felépült. Bal lábát azonban térd fölött amputálni kellett. Moka Béla nem adta föl. Előbb megtanult műlábbal járni, aztán megnősült, s egy margittai gyárban dolgozott esztergályosként. Megbízható barátait megnyerte merész tervének, melyről még feleségének sem szólt. Moka megtudta, hogy az utasok között egy fegyveres szekus is van, ami azt jelentette: szerezni kell fegyvert. Ez is sikerült. Idegességükben lövöldözni kezdtek a felszállásnál, a fedélzeti szekustól elvették a fegyvert. A másodpilótát kényszerítették a felszállásra. Sikerült Bécsbe jutniuk. A szenzációs hír futótűzként járta be a világot. A Szabad Európa, az Amerika Hangja részletesen beszámolt a gépeltérítésről, Az egész Bihar megyei Securitatét szinte teljes egészében leváltották, a milícián is sokan vesztették el állásukat. Bécsben két év börtönbüntetésre ítélték a fiúkat, Moka, mint főszervező két és fél évet kapott. A börtön kápolnájában külön magyar nyelvű istentiszteletet rendeztek számukra. Gróf Teleki Béla, a kanadai erdélyi magyarok szövetségének elnöke élelmiszer- és könyvcsomagokat küldött, a szabadulás után lakás- és elhelyezkedési támogatásáról biztosította őket Kanada bécsi nagykövetségén keresztül. Segítettek a New York-i magyar szervezetek, leginkább azonban Mindszenty bíboros. Szabadulás után Moka rendszeresen járt a bíboros szentmiséire, gyakran beszélgetett Mindszentyvel. Idehaza távollétükben egyenként 23 év börtönbüntetésre ítélték őket, családjukat meghurcolták. Szabadulása után Moka Béla Bécsben maradt. Megtanult németül, géplakatosként dolgozott, szép fizetéssel szabadon élt. Hiányzott azonban Irénke, a felesége. Úgy döntött: kihozatja valahogy Jugoszláviába, s ott találkoznak. Társai próbálták lebeszélni a jugoszláviai kiruccanásról, Moka azonban hajthatatlan maradt. 1975 augusztusában a jugoszláv hatóságok letartóztatták Mokát és néhány nap múlva átadták a román hatóságoknak. A Securitate sokat tudott róla, mindenütt voltak beépített emberei. Mokát négy hónapig a Securitate bukaresti székhelyén, föld alatti cellában tartották, majd 1975 decemberében a szamosújvári börtönbe helyezték át, 23 éves büntetése letöltésére. Később, amikor 1987 nyarán áthelyeztek Craiovára, a veszélyesek börtönébe, fürödni, a klubba, orvosi ellenőrzésre, mindenüvé megbilincselve vitték. Raboskodása élete legsötétebb korszaka volt. Pedig időnként a családja meglátogathatta, könyveket rendelhetett, sőt az Előrét, Neuer Weg-et és a Romania Liberat is járatta. A hatóságok óriási nyomást gyakoroltak feleségére, s végül válásra kényszeríttették. Szintén ez idő alatt vesztette el édesapját, és nem vehetett részt temetésén. A börtönben megpróbálták beszervezni, erre megverte a cellába beépített besúgót. Látogatások alkalmával miatta kellett magyar nyelvű tolmácsot alkalmazniuk. Az őrök sokszor mondogatták, hogy többé nem látja meg a napvilágot. 1988. január 26-án, Ceausescu 70. születésnapja alkalmával az általános amnesztia során a kis büntetésűek, valamint a nagy büntetésűek közül a büntetésük felét leültek is szabadulhattak. Moka Béla több mint 12 évet ült, így bekerült az utóbbi kategóriába. Hazatért Margittára. Hetente kellett jelentkeznie a milícián, nem hagyhatta el a várost. Munkahelyén, a textilgyárban elkülönítették a többiektől, még munkakollégáival sem érintkezhetett személyesen. Irénkét azonban újból feleségül vette. /Chirmiciu András: Moka Béla, a megtörhetetlen gépeltérítő kalandos élete. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 27./
2006. május 31.
Margittán és Sepsiszentgyörgyön is egész napos magyar műsort sugározhat rövidesen a Partium Rádió, illetve a Régió Rádió. Margittán a Stirea Kft., Szentgyörgyön a helyi Antal és Tamás Kft. üzemeltethet rádiókat, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) napokban hozott döntése nyomán, Barót, Balázsfalva, Kolozsvár új magyar nyelvű kereskedelmi rádiói mellett. A médiafelügyelet kilenc évvel meghosszabbította a székelyudvarhelyi Príma Rádió műsorszolgáltatási jogát. /Magyar rádió Margittán és Szentgyörgyön is. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 31./
2006. június 14.
Az idén az érettségi előtt álló magyar diákokat Margittán többször megszégyenítették fényes nappal a városban velük együtt élő román nemzetiségűek. Megalázták a szerenádozni járó diákokat. Megdobálták őket zöld szilvával, lakások ablakaiból szidalmazták őket. Legutóbb egy autó felhajtott a járdára, és útjukat állta. A sofőr felhangosította autójában a mánélét és szidalmazta őket. Volt rá eset, amikor egy autó a gyalogátjárón egész közel állt meg mellettük, és azt kiabálta, hogy menjenek és énekeljenek Magyarországon. /Demian Zsolt: Margittai intolerancia. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jún. 14./
2006. július 25.
A magyar néptáncnak és népzenének, illetve a népi foglalkozásoknak a gyerekekkel való megszerettetését szolgálja a Bihari Tulipán elnevezésű projekt. A Bihar megyei Mezőtelegden beindult mozgalomról Szoboszlai Gáspár István lelkipásztor, a projekt ötletgazdája és főszervezője elmondta: idén nyáron már két helyszínen tartották meg a tábort, a mintegy 250 kezdő és középhaladó Margittán ismerkedett a magyar népi játékokkal, dél-dunántúli táncokkal, míg a haladók augusztusban Mezőtelegden ropják majd táncot. A tanítás a tábor befejeztével sem szűnik meg. A táncoktatók ugyanis szeptembertől áprilisig kéthetente eljönnek Bihar megyébe, s felváltva látogatják a projektben részt vevő kilenc település néptánccsoportjait. /Papp Melinda: A Bihari Tulipán projekt. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 25./
2006. november 6.
Kevesen gyűltek össze Nagyváradon, hogy a város egyik legismertebb költőjére, Horváth Imrére /Margitta, 1906. nov. 4. – Nagyvárad, 1993. ápr. 11./ emlékezzenek a Rulikowsky-temetőben. A költőhöz fűződő emlékeit idézte fel Szilágyi Aladár. Az újságíró elmondta, a centenáriumra a Nagyváradi Ady Társaság egész alakos szobrot szeretett volna állítani a margittai születésű, több mint fél évszázadon át Nagyváradon élő költőnek. Erre azonban nem sikerült összegyűjteni a szükséges pénzt. „Sok kiadatlan vers maradt utána, ezek egy részét tíz évvel ezelőtt sikerült megjelentetni” – mondta Szűcs László költő, aki szintén idézett Horváth Imre verseiből. /Horváth Imre-centenáriumot tartottak a Partium fővárosában. = Krónika (Kolozsvár), nov. 6./
2006. november 20.
A Bihar megyei Margittán Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke is részt vett az Ady Endre születésének évfordulójára rendezett ünnepségen. Az Ady-szobor koszorúzása után a színházban ünnepi beszédében az elnök asszony az összefogás fontosságára szólította fel az erdélyi és partiumi magyarokat. /Both Abigél: Adyra emlékeztek Margittán. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./
2006. december 29.
A napokban még megtekinthető a nagyváradi Tavirózsa Fotóklub székhelyén az a tárlat, amelyen az idei tanfolyam végzőseinek munkáit állították ki. „Az utóbbi években már két-két csoportot indítottunk, így egyikben magyar, a másikban román nyelven folyt az oktatás” – tájékoztatott Tóth István, a fotóklub vezetője. Margittán sikerült külön tanfolyamot szervezni, és az ottani végzősök megalakították a Helios Fotóklubot. /Gergely Gizella: Több mint hobbi – fotósok tárlata. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./
2007. január 5.
Bánházi Emőke három évig volt a margittai O. Goga Középiskola magyartanára, majd szeptemberben egyéves ideiglenes kinevezéssel került a szaktárcához, kisebbségi főosztályának referense lett. Fő feladatai közé tartozik a magyar nyelv és irodalom, az anyanyelv-specifikus tantervek elkészítésének koordinálása, valamint a minisztérium főosztályaival és az Országos Értékelő és Vizsgáztató Bizottsággal való kapcsolattartás a magyar nyelvű oktatás területén. Szerinte a tanterv túlságosan tág lehetőséget kínál az értelmezésre, egyúttal olyan koncepciót tükröz, amellyel nem minden tanár tud azonosulni. Szintén gondnak tartja, hogy a tanárok többsége nem a tanterv, hanem az érvényben levő tankönyvek egyike alapján tervezi meg a tanítási folyamatot. Ez nem helyes, a tanterv képviseli az egységes követelményrendszert. Az is gond, hogy a tanterv megfelelő értelmezéséhez nem áll kellő segédanyag minden tanár rendelkezésére. Jövőre a megújított XII. osztályos tantervet vezetik be, folytatásaként az idén bevezetett XI. osztályosnak. /Nagy-Hintós Diana: Nem egylépéses folyamat a tanügy reformja. Beszélgetés Bánházi Emőkével, az oktatási minisztérium kisebbségi főosztályának referensével. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 5./
2007. január 22.
A margittai Helios Fotóklub minden bizonnyal egyike a legaktívabbaknak. A Helios klub tagjainak munkáit a kolozsvári Gy. Szabó Béla Galériában lehet megtekinteni. A nyolcvanegy fotóból álló tárlatot január 20-án nyitották meg Posán Lajos klubelnök és Bradács Aliz Ildikó margittai RMDSZ-elnök, valamint jó néhány klubtag jelenlétében. /K. B. : Békés fotókat állított ki a Helios. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./
2007. április 14.
Margitta díszpolgárává avatták Markó Béla miniszterelnök-helyettest és Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettest. Az erről szóló okleveleket április 13-án, a Bihar megyei település önkormányzatának erre az alkalomra összehívott rendkívüli tanácsülésén, Pocsaly Zoltán polgármester nyújtotta át a két politikusnak. /Margitta díszpolgárává avatták Markó Bélát. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 14./
2007. április 29.
A nagyváradi Caritas-szervezet az elmúlt évben is sikeresen végezte munkáját. A ‘90-es évek elején indított programok – házi betegellátás, idősek otthona, kisjövedelműek étkeztetése, fogyatékkal élők segítése, járóbeteg-ellátás, gyógyszertár, nagycsaládosok segítése, hátrányos helyzetű családból származó gyermekek számára bentlakás biztosítása, kisebbségi óvodák és iskolák támogatása – révén sok esetben tudnak segíteni. A Szentjobbon felépült Szent István Szociális Központot önálló alapítvány működteti 2006 májusától. A nagyváradi egyházmegyében Margittán, Tasnádon és Mihályfalván különböző szolgáltatások állnak a rászorulók rendelkezésére, Zilahon tanácsadó iroda működik a fogyatékkal élő személyek számára, amelyet három éve a nagyváradi Caritas működtet. Mindez nem könnyű, mert egyre többen szorulnak támogatásra. Nagyon sokszor tapasztalták az emberek összefogását. Karácsonykor különböző alapítványok, szervezetek és plébániák révén 5200 ajándékcsomagot osztottak ki. A segélyprogramok révén támogatják a rászoruló családokat. A tavalyi Szent Erzsébet-gyűjtés során befolyt összeget 134 nagycsalád támogatására fordították. Ünnepekkor alkalmi gyorssegélyből még 50-60 család kapott élelmiszercsomagot. /Nagy Andrea: Családtagok. Szent Erzsébettel a szegényekért. = Vasárnap (Kolozsvár), ápr. 29./
2007. június 20.
A budapesti Vox Hungarica Női Kar egyházzenei koncertet ad magyar szerzők műveiből Margittán Ujjongjatok az Úrnak, minden Földnek címmel a római katolikus kistemplomban június 22-én. /Egyházzenei hangverseny Margittán. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jún. 20./
2007. augusztus 23.
Bollók Csaba filmje, az Iszka utazása – mely a dévai Böjte Csaba ferences szerzetes által vezetett gyermekotthon két lakójáról szól – fődíjat kapott a mexikói Monterray Nemzetközi Filmfesztiválon. A filmet hamarosan Szarajevóban és Kanadában is bemutatják. Kolozsváron, a Reményik Sándor pincegalériában nyitják meg augusztus 24-én a Margittai Helios Fotóklub tagjainak kiállítását. Augusztus 23-án nyílik meg Aradon Florin Horniu és Bagyinszki Zoltán aradi és gyulai fotóművészek tárlata. Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet Siménfalván rendezte meg a XXXI. Erdélyi Unitárius Ifjúsági Konferenciát augusztus 16-19-e között. A konferencián mintegy kétszáz fiatal vett részt az egyházközségi ifjúsági egyletek képviseletében. A konferencián többek között a béke értelmezési lehetőségeiről, a globalizációról valamint az emberek Istennel való kapcsolatáról volt szó. /Kultúra röviden. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 23./
2007. augusztus 31.
A Magyar Fotográfia Napja tiszteletére a napokban nyílt meg a margittai Helios Fotóklub tagjainak kiállítása Kolozsváron, a Reményik Sándor Pincegalériában. A klub tagjai immár másodszor állítják ki munkáikat Kolozsváron. Magyarországon nyilvánosan az első „fény-képet”, azaz dagerrotípiát, ahogyan azt akkor nevezték. 1840. augusztus 29-én mutatta be Vállas Antal, az akkori Magyar Tudós Társaság rendes tagja, aki ezen a napon az egybegyűlt társaság előtt „leleplezte” az általa készített két fényképet. Ezt megelőzően a találmány hírét 1839. január 7-én hozták nyilvánosságra Párizsban. /Vas Géza: Magyarországi fotósok Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 31./
2008. január 8.
Ismeretlen tettesek a hét végén lemázolták a Margitta határában elhelyezett helységnévtáblákon található magyar feliratokat. Pocsaly Zoltán, a Bihar megyei város polgármestere elmondta: mintegy két hete helyezték ki a négy táblát, amelyek darabja ötezer lejbe került. /Etnikai „graffiti” = Krónika (Kolozsvár), jan. 8./
2008. január 18.
Párhuzamosan ünneplik a magyar kultúra napját Nagyváradon és a magyarországi Berettyóújfaluban. Az idei programokat a reneszánsz év jegyében tartják, így a berettyóújfalusi és váradi rendezvénysorozat közös pontja A reneszánsz Biharban című fórum. A fórumon Néhai való jó Mátyás király címmel dr. Vajna Mária, a debreceni Déri Múzeum főmuzeológusának előadását, Mátyás király és Nagyvárad címmel Fleisz János egyetemi tanár értekezését, majd Fodor József általános helynök Vitéz János bíboros, nagyváradi püspök jelentősége című előadását hallhatják az érdeklődők. Váradon január 19-én, az Ady Endre Gimnázium dísztermében tartják a hivatalos megnyitót. Idén két másik Bihar megyei város is bekapcsolódott a rendezvénysorozatba: Nagyszalontán január 18-án A Jégország királya című mesejátékot láthatják, Margittán január 24-én a római katolikus templomban nyitják meg Fenyvesvölgyi Tamás festő és Fenyvesvölgyiné Tóth Zsuzsa grafikus kiállítását. /Fried Noémi Lujza: Közös reneszánsz ünnep. = Krónika (Kolozsvár), jan. 18./
2008. április 1.
Az RMDSZ Bihar megyei szervezete bízik abban, hogy sikerül megállapodnia a Magyar Polgári Egyesülettel (MPE) a júniusi önkormányzati választások kapcsán. A Bihar megyei tanácselnökjelölt Kiss Sándor lett, aki jelenleg is a megyei tanács vezetője. A legtöbb Bihar megyei városban az eddigi elöljárók szállnak versenybe. Nagyszalontán Török László jelenlegi polgármester mérkőzik meg a román pártok jelöltjeivel. Bár Élesden és Margittán szintén egyetlen személy jelentkezett polgármesterjelöltnek, a választók bizalmat szavaztak nekik, így Élesden Létai Zoltán jelenlegi alpolgármester, míg Margittán Pocsaly Zoltán városvezető lett az RMDSZ polgármesterjelöltje. Érmihályfalván szintén a jelenlegi városvezetőnek, Kovács Zoltánnak szavaztak bizalmat. /Meglepetések nélküli előválasztás. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 1./
2008. április 14.
A Magyar Polgári Pártot bírálta Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Csíkszeredában szervezett Regionális Önkormányzati Konferencián: „Jelöltvadászat folyik, Szász Jenő felhívja, és az MPP-hez akarja csábítani az előválasztásokon vonal alatt maradt, azaz nem befutó helyen álló jelölteket. De nem fog sikerrel járni” – jelentette ki. Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke azzal magyarázta Kelemen Hunor kijelentését: félelem ütötte fel a fejét az RMDSZ-ben. Mint elmondta, a hét végén megalakult Hargita megyei MPP-küldöttgyűlésen, ahol mintegy ötven szervezet és száz küldött volt jelen, eldöntötték, szorgalmazni fogják az RMDSZ-szel való párbeszédet. „Utolsó dátum április 16., amikor ezeket a tárgyalásokat le kell bonyolítani. Ha addig nincs megállapodás az RMDSZ és az MPP között, akkor 17-én az MPP a saját listáit fogja véglegesíteni Bihar megyében Nagyváradon, Margittán, Szalontán, Szatmár megyében Szatmárnémetiben, Szilágy megyében Zilahon, és Kolozs megyében Kolozsváron, Maros megyében Marosvásárhelyen” – jelentette ki. Szász Jenő. Az MPP-elnök tagadta, hogy telefonon hívott volna fel alulmaradt jelölteket. Kelemen Hunor kijelentésére, miszerint nem olyan önkormányzatot akar az RMDSZ, mint az udvarhelyi, Szász megjegyezte, Székelyudvarhelyen a kormány oszlatta fel a helyi tanácsot. „Annyi szabálytalanság és törvénytelenség történt az RMDSZ-többségű tanácsban, amit még az RMDSZ sem tolerál” – mondta Szász. /Székely Zita: Kelemen: Szász jelöltvadász. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 14./
2008. április 15.
A Magyar Polgári Párt (MPP) április 16-ig az RMDSZ elnöke által kijelölt helyen és időpontban nyitott az egyeztető tárgyalásra. Közleményükben leszögezték: a párbeszéd szempontjából kiemelt fontosságú megyék és városok Bihar, Szatmár, Kolozs, Szilágy, Maros, továbbá Nagyvárad, Nagyszalonta, Margitta, Szatmárnémeti, Zilah, Kolozsvár és Marosvásárhely. Amennyiben az RMDSZ vezetői továbbra is elzárkóznak a párbeszédtől, április 17. után az MPP megyei szervezetei és az országos elnökség véglegesíti az MPP jelöltlistáit. /MPP-s ultimátum az RMDSZ-nek. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 15./
2008. április 24.
A Magyar Polgári Párt országos alelnöke, Orbán Mihály, valamint Bihar megyei szervezetének elnöke, Lengyel György tartott sajtótájékoztatót a helyhatósági választásokra való jelöltállítási időszak lezárulta után. Az MPP-vezetők hivatalosan bejelentették, hogy a Bihar megye 20 településén állítottak össze tanácstagjelölt-listát, emellett megyeitanácsos-jelöltjei is vannak a pártnak. Az MPP nem indít polgármester-jelöltet a megye négy meghatározó magyarlakta településén, Nagyváradon, Nagyszalontán, Margittán és Érmihályfalván, sőt a megyei tanácselnöki tisztségre sincs MPP-jelölt. A párt vezetői elmondták, tárgyaltak a helyi RMDSZ-szel a közös listaállításról, de Markó Béla utasítására végül helyi szinten sem jöhetett létre az együttműködés. /Karetka Adalbert: Nem állít váradon polgármester-jelöltet az MPP. = Reggeli Újság (Nagyvárad), ápr. 24./
2008. május 30.
Tavaly Markó Béla azt hangoztatta Csíkszeredában, azért kampányolnak az EP-választások előtt pityókával a kezükben, hogy Brüsszelben legyen piaca a krumplinak. Most sok ezer tonna pityóka rohad a pincékben. Meggyengült Székelyföld megtartó ereje az elmúlt időszakban, állapította meg Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke. Székelyudvarhely történetesen sikeres városnak számít, de ez nem enyhíti az összképet. Gazdasági szempontból Hargita megye az ország egyik kullogó megyéje. Az RMDSZ tartalmilag nem tud újat mondani, negatív kampányba kezdett, lejárató hadjáratot indított az MPP ellen. Negatív kampányújságot adtak ki, amelyhez nem adta senki a nevét, afféle „szamizdat” rágalomhadjárat az 1989 előtti időszakra emlékeztető titkosszolgálati módszerekkel. És ezt az RMDSZ csúcsvezetősége műveli. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke arról panaszkodott, hogy elfajult a kampány, példának felhozta, hogy két maszkos fiatalember Borboly Csaba az RMDSZ Hargita megyei tanácselnökjelöltjének arcképét megjelenítő szalmabábut égetett. Szász Jenő nem csak elhatárolódott, hanem ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett a rendőrségen. Bihar megyében az MPP nem indított megyei tanácselnök-jelöltet, és Nagyváradon sincs polgármester-jelöltjük. Ugyanez a helyzet Nagyszalontán, Margittán, Szatmárnémetiben is. Nagykárolyban az RMDSZ-es Kovács Jenőt a sajátjuknak érzik. Kolozs megyében az MPP az RMDSZ megyei tanácselnökjelöltjét támogatja, Kolozsváron polgármester-jelöltet nem indított. Marosvásárhelyen sincs önálló polgármester-jelöltjük, hogy az RMDSZ jelöltjének az esélyét növeljék. Ezekért a nagyvonalú gesztusonkért azonban nem kaptak cserébe semmit, csak lejárató kampányt. Elvárták volna a minimális támogatást, azt például, hogy Maros megyében a megyei tanácselnöki tisztségbe meghagyják az MPP-s Tőkés Andrást, mint egyetlen magyar jelöltet. Szász Jenő azt üzeni a választóknak, hogy ne féljenek, csak így tudták megváltoztatni az egypártrendszert. Ez közép- és hosszútávon megteremtheti az új összefogást. /Székely Kriszta: Megkezdődött az erdélyi magyar rendszerváltás. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./
2008. június 3.
Győzelemnek értékeli a helyhatósági választások eredményeit a Szatmár megyei RMDSZ. Szatmárnémetiben Ilyés Gyula kevéssel 50 százalék alatt teljesített – így második fordulót is tartanak. Csehi Árpád vissza tudta szerezni a Szabó István őszi lemondásával elvesztett Szatmár megyei tanácselnöki tisztséget. Csehi kiemelte, hogy az MPP a kampány során korrektül betartotta az előzetes megállapodást az RMDSZ-szel. Az MPP Szatmár megyében egy-egy polgármester-jelöltet juttatott be a második fordulóba Lázáriban, Túrterebesen és Kaplonyban. Az RMDSZ juttatta be a legtöbb képviselőt, 11 jelöltet Szatmárnémeti városi tanácsába, a PSD 5, a PD-L 4 és a PNL 3 tanácsosa mellett. Bihar megyében 50 százalékos feldolgozottság után az első helyen a liberális Radu Tarle állt a megyei tanácselnök-jelöltek rangsorában, az RMDSZ-es Kiss Sándor pedig a harmadikon. Nagyvárad polgármesteri székének sorsa eldőlt az első fordulóban, valamivel több, mint a szavazók ötven százaléka a liberális Ilie Bolojanra voksolt. Biró Rozália a harmadik helyet szerezte meg, kereken húsz százalékos eredménnyel, fél százalékkal előzte meg őt a város jelenlegi elöljárója, Mihai Groza. Várhatóan sikerül megőriznie az RMDSZ-nek az eddigi hét tanácsosi helyét Nagyváradon, a Bihar megyei felállás viszont még bizonytalan. Az már biztos, hogy a nagy-romániások sem a Bihar megyei, sem pedig a városi tanácsba nem kerülnek be. Az MPP Bihar megyében gyengén szerepelt, sem Nagyvárad tanácsába, sem a megyei képviseletbe nem sikerült bejuttatniuk egyetlen jelöltjüket sem. Az RMDSZ-nek már az első fordulóban 17 polgármestert sikerült állítania Bihar megyében, Nagyszalontán és Érmihályfalván sincs szükség második fordulóra. Négy községben még versenyben vannak az RMDSZ jelöltjei, illetve Margittán és Székelyhídon lesz újabb fordulós jelöltjük a magyaroknak. Kolozs megyében 50 százalékos feldolgozottság után bizonyossá vált: a liberális Alin Tise vezeti majd a megyét, a kincses város polgármestere pedig újabb négy évig Emil Boc lesz. Kolozs megyében az MPP sem a városi, sem pedig a megyei tanácsban nem szerzett helyet. „Az MPP megjelenése sikeresnek könyvelhető el, a párt életében az építkezés most kezdődik igazán” – mondta Sándor Krisztina Kolozs megyei elnök. Szilágy megyében a szavazók 53 százaléka jelent meg az urnák előtt. A megyei tanács elnöke a nem hivatalos eredmények szerint a PSD jelöltje, Marc Tiberiu. lesz. A szilágycsehi magyarság még reménykedhet, mert az RMDSZ jelöltje, Varga András bejutott a második fordulóba. Az első fordulóban kilenc RMDSZ-es polgármester nyerte meg a választást Szilágy megyében. /Lokodi és Csehi jól, Kiss csehül áll. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 3./
2008. június 17.
Ilyés Gyulát újraválasztották Szatmárnémeti polgármesterének. A magyar polgármester iránti bizalom tovább nőtt Szatmárnémetiben: a 2004-es 52,5 százalékkal szemben most a voksok közel 60 százalékát szerezte meg. Megválasztásával a 130 ezres lakosú Szatmárnémeti a legnagyobb, magyar elöljáró által vezetett romániai várossá vált. Szatmár megye második városában, Nagykárolyban Kovács Jenő fölényesen nyert liberális vetélytársával szemben. Tasnádon Véron András győzött, a román többségű városnak évtizedek óta nem volt magyar polgármestere. Az RMDSZ jelöltjei további öt községben is nyertek. Túrterebesen Koczán Levente, Lázáriban Lengyel István, Vetésen Juhász Lajos, Szilágypérben Tempfli Mihály, Ákoson Geréb Miklós. „Szatmár megye az RMDSZ legsikeresebb megyéje, ami annál értékesebb, mert itt a magyarság számaránya nem éri el az összlakosság 38 százalékát sem. A Szatmár megyei RMDSZ példa arra: hogyan kell és lehet sikeresen politizálni egy román többségű megyében” – mondta az ünneplőknek Csehi Árpád megyei RMDSZ-elnök. Bihar megyében a két forduló után az RMDSZ-nek 23 magyar elöljárója van, ami számszerűen megegyezik a múlt ciklusban betöltött polgármesteri helyekkel. Margittán nem sikerült a négy évvel ezelőtti bravúrt megismételni, amikor négy évtized után magyar vezetőt választottak. Maros megyében összesen 38 RMDSZ-es és egy MPP-s polgármester van. Marosszentannán 18 év után először sikerült polgármestert váltani. Az RMDSZ-es Ráduly György szerint megválasztása nem sikerült volna a román lakosság támogatása nélkül, a községnek mindössze 42 százaléka magyar. Kolozs megyében a második fordulóban az RMDSZ négy településen – Kőrösfőn, Felsőszentmihályon, Mócson és Tordaszentlászlón – szerzett polgármesteri tisztséget. /Ilyés az „erdélyi magyar polgármester” = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 17./
2008. július 1.
Több RMDSZ-szervezetnél nem veszik komolyan azt a határozatot, amely szerint tizennyolc településen kell tisztújító gyűlést tartani, ott, ahol a 2004-es önkormányzati választási eredményekhez képest a szövetség elveszítette a polgármesteri tisztséget és a tanácsi többséget. Ezek között szerepel Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely, Kézdivásárhely, Tusnádfürdő, Margitta. „Beszéltem erről Korodi Attila miniszterrel és Borboly Csabával, és végül nem lesz kiírva a tisztújítás, de valamikor július közepe táján tartunk tisztújító gyűlést. Ha most lenne, a tusnádfürdői RMDSZ zárhatná is be a kapuit” – jelezte Butka Zsolt, az RMDSZ tusnádfürdői szervezetének elnöke. Két hónapja már volt egy tisztújító gyűlés, ha most kiírnának még egyet, a jelenlegi tizenöt tusnádfürdői RMDSZ-tagból alig hárman ha maradnának. Butka szerint „az öregek mind átmentek az MPP-be”. Gyergyóban három településen, Gyergyószentmiklóson, Gyergyóújfaluban és Kilyénfalván lesz tisztújítás, ugyanis az RMDSZ ezeken a településeken veszített, magyarázta Petres Sándor, a Gyergyó-területi RMDSZ elnöke. A Bihar megyei szervezet az országos határozat mellett egyéb szankciókkal is élt, mondta Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke. Bogyoszlón, Paptamásiban, Várasfenesen és Vedresábrányban több helybéli tanácsos tisztségbe való beiktatatását hiúsította meg a megyei elnökség. Ellenük az volt a vád, hogy a választási kampány ideje alatt más pártok polgármesterjelöltjei mellett kampányoltak. /RMDSZ-tisztújítás: lesz is, meg nem is. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 1./
2008. július 29.
A szomszédos megyékből is jönnek diákok a nagyváradi Ady Endre Gimnáziumba. Az idegen nyelvek és az informatika hangsúlyos oktatása, illetve számos diákprogram révén próbál megfelelni az új kihívásoknak az Ady Endre Gimnázium, melyben ötödik osztálytól érettségiig tanulhatnak a diákok. Jelenleg közel ezer diák jár az iskolába, őket 74 tanár oktatja, tájékoztatott Tóth Márta igazgatónő. Az Orsolya-rend 2002-ben kapta vissza az épületet. Akkor a római katolikus egyház és az önkormányzat képviselői tíz évre kötötték meg a bérleti szerződést, de a rend képviselőitől ígéretet kaptak arra, hogy 2012 után is az épületben működhet tovább az iskola. A tanulók mintegy 70 százaléka nagyváradi, de sokan jönnek Margittáról, Nagyszalontáról és Érmihályfalváról is, egyre több diák érkezik a szomszédos Szilágy és Arad megyéből. A gimnázium bentlakása 62 férőhelyes. Lehetőségek szerint anyagi támogatást is nyújtanak a diákoknak, a Communitas Alapítvány évek óta segíti őket, de az Egyesült Államokban is akadt támogatójuk. Nyáron is foglalkoznak a diákokkal. Az adysok egyébként nemcsak a tantárgyversenyeken érnek el jó eredményeket. Országos vitaversenyen, Kárpát-medencei vetélkedőkön, nemzetközi matematikaversenyeken vettek részt a tanulók. Az Ady Endre Gimnázium több mint 200 éves múltra tekint vissza, annak az Orsolya-rendi zárdaiskolának a jogutódja, amelynek alapjait 1771-ben Szentzi István kanonok tette le. Az 1989-es fordulatot követően a tanintézet felvette Ady Endre költő nevét, és megalakult Nagyvárad magyar nyelvű középiskolája. /Fried Noémi Lujza: Kielégített diákigények. = Krónika (Kolozsvár), júl. 29./