Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Margitta (ROU)
253 tétel
2016. február 26.
A bizalom zarándoklatán
Margitta, Kolozsvár és Nagyvárad után a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia volt a negyedik helyszín, ahol a Verbum Kiadó – Ozsváth Judit szerkesztő és Szőcs Csaba igazgató jelenlétében – bemutatta a Keresztény Szó Könyvek sorozat 4. kötetét, a Taizé, a közös út. Huszonöt éve együtt a bizalom zarándoklatán című könyvet. A kötet szerkesztését Roger testvér, a taizéi közösség alapítója születésének 100., halálának 10. és a szerzetescsalád életre hívásának 75., valamint a romániai fiatalok taizéi zarándoklatai megkezdésének negyedszázados évfordulója motiválta.
A megjelent írások arra keresik a választ, hogy hol van Taizé helye a világban, az egyházban. A burgundiai faluban háromnegyed évszázada él a svájci születésű Roger (Schutz) testvér által alapított ökumenikus szerzetesközösség, amely a második világháború idején azért jött létre, hogy segítse az üldözötteket. „Taizé mellett elhaladni olyan, mint egy forrás mellett haladni el” – mondta a közösségről II. János Pál pápa, aki 1986-ban meglátogatta őket. Évente nagyszámú fiatal látogat el oda a világ minden részéből. 
A sepsiszentgyörgyi Benedek család: József, Judit és Bernadett is évek óta visszajáró zarándok, és havonta találkozókat tartanak a Krisztus Király-plébánián, hogy éltessék a taizéi lelkiséget.  A könyvbemutatón rajtuk kívül Fazakas Misivel, az Osonó Színházműhely vezetőjével is elbeszélgettek, aki szintén évről évre visszajár csapatával a franciaországi faluba. Élménybeszámolójukkal a könyvet is gazdagították, amelyben tizennégyen vallanak a bizalom zarándoklatán megélt történésekről. Különös a könyv befejező része egy önkéntes lány, Bodor Emőke migránsokkal megélt tapasztalatairól és Hölvényi Kristóf képekben megörökített emlékeiből – nekünk szegezi a kérdést, a lelkiismeretet moccantva: hogyan is állunk mi ezzel...
Külön élményt jelentett a Roger testvérrel készített beszélgetések rövid bejátszása, melynek konklúziója: elsősorban a meghallgatás nyitja meg a bizalom útját; a kiengesztelődésről nem beszélni, hanem megélni kell. Ozsváth Judit szerkesztő és a jelenlevők, a könyvben szereplők tanúsága szerint: „Taizé hangja nemcsak egy erőteljes, de egy rendkívüli hiteles hang a világban.”
Józsa Zsuzsanna. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. március 4.
Verseny a hazaszeretetről és az összefogásról
Kisiratosi siker az Erzsébet-vetélkedő döntőjében
Három hónap megfeszített munkája hozta meg gyümölcsét a kisiratosi diákok számára február 26-án, amikor a műsorvezető a mikrofonhoz lépett és kihirdette a végeredményt. A Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola, Iratosi betyárok csapata a Kárpát-medencei döntőben a harmadik helyezést érte el.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány támogatásával immár negyedik alkalommal szervezték meg az Erzsébet-vetélkedőt, ami Kárpát-medencei kitekintésű, hiszen határon innen és túlról 7–12. osztályos diákok vehetnek részt rajta. Négy év alatt közel másfélezer csapat mérte össze tudását a vetélkedőn, melynek célja, hogy minél több fiatalban felébredjen a vágy a Kárpát-medence ismert vagy kevésbé ismert, „rejtőzködő” értékeinek felfedezése iránt.
Az idei Erzsébet-vetélkedőre 156 csapat regisztrált, melyből 48 képviselte a külhoni magyarságot. A három tagból álló csapatok 3+1 internetes fordulóban, a Kárpát-medencei magyarság kultúrájával, történelmével, természeti értékeivel kapcsolatos feladatsorokat oldottak meg. Az érdekes és szórakoztató feladatok nagy türelmet és kitartást igényeltek tanulóktól és vezetőtanároktól egyaránt. A tíz legjobb eredményt elérő csapat utazhatott azután Budapestre, a Duna-palotában megrendezett döntőre.
Iskolánk két csapatot nevezett az idei versenyre. Ezek: a Szalbek brigád – Almási Dóra, Cioara Alexandra, Torma Alex (VII. osztályos tanulók) és az Iratosi betyárok – Almási Lóránt (VII. o), Kiss Nikolett (VIII. o) és Pelle Patrik (VIII. o). Amikor hírül vettük, hogy az Iratosi betyároknak sikerült beverekedniük magukat a legjobb tíz közé, nagy volt az öröm, hiszen összesen egymillió forint értékű tárgynyereményekért és üdülési lehetőségekért versenghettek a február 26-ai szóbeli döntőn. Utaztunk Budapestre, de tudatában voltunk a felelősségünknek is. A döntőn részt venni óriási megtiszteltetés önmagában is, de nem felejthettük el, hogy Kisiratos nevét visszük az összmagyarság fővárosába, tehát nem vallhatunk szégyent. „Csak ne legyünk utolsók” volt a jelszó. A feladatot nehezítette, hogy a döntőbe jutottak között csupán három általános iskola volt, a többiek középiskolások.
Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériuma ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkárának megnyitója után, melyben az összefogás és a Kárpát-medencében élő tehetséges fiatalok támogatásának a fontosságát hangsúlyozta, kezdetét vette a próbatétel. A szerény kezdés után, az Iratosi betyárok csak a maximummal érték be. A néha komoly, de sokszor játékos feladatok, melyekből nem hiányzott a prezentáció, az irodalom, a művészettörténet, az activity-játék, a Kárpát-medence élővilága témaköre, kettő és fél órán át magasan tartották az adrenalinszintet. Az első két feladatsor megoldása után az Iratosi betyárok szemmel láthatóan élvezni kezdték a játékot, és sorra maguk mögé utasították a riválisok nagy részét. Végül, két középiskola (Margitta, Pécs) után dobogós, harmadik helyen végzett az Iratosi betyárok Almási Lóránt, Kiss Nikolett és Pelle Patrik alkotta csapata. Eredményükkel ismertté és elismertté tették Kisiratos és a Páter Godó Mihály Általános Iskola nevét. Nyereményük többnapos vízparti üdülés Siófokon, értékes könyvutalványok, múzeumi belépők és más értékes tárgyak mellett, mindenekelőtt a jól végzett munka érzete. Vezető tanáraik Almási Zsuzsanna és Almási Gábor voltak. A versenyen való részvétel támogatásáért köszönet illeti Kiss József magánvállalkozót.
Zárszóként és a verseny tanulságaként egyetérthetünk Schanda Tamás helyettes államtitkár gondolatával. A Kárpát-medence magyar jövője a tehetséges magyar fiatalok kezében van. Ezt a jövőt azonban csak kemény munkával lehet és kell felépíteni.
Almási Gábor. Nyugati Jelen (Arad)
2016. március 8.
Üveg- és kerámiatárgyak avatott díszítője
Valójában gyerekkori álma valósult meg az érmihályfalvi Kovács Évának azzal, hogy ma már abból él, amivel szeret foglalatoskodni: rajzol, fest. Megrendelések teljesítése mellett szárnyal alkotói fantáziája is.
Beszélgetésünk közben fellapozta azokat a megőrzött rajzfüzeteket, melyekbe gyerekkorában rajzolt portrékat, tájképeket, film- és rajzfilmszereplőket, s melyekben nyomon követhető a fejlődés a másolatoktól az önálló alkotásokig. Kovács Éva Érmihályfalván született, ott járt iskolába, majd számos munkahelye volt: dolgozott az egykori Arovit konzervgyárban, varrodában, a bölcsődében, a szociális otthonban. Tehetsége nem maradt titokban közben sem, tagja lett a helyi önképző körnek és kiállításokat is szerveztek számára, például még a ’90-es években lehetett a református imateremben megtekinteni egy 12 darabos grafikasorozatát Jézus életéről. Barátai biztatására iratkozott be a Fr. Hubic Művészeti Iskolába, hogy tehetségét fejlessze és hivatalos formát is adjon neki. Eközben éppen a bölcsődében dolgozott, melynek felújításából úgy vette ki részét, hogy a falakat mesefigurákkal tette hangulatosabbakká.
Sokféle megrendelés
Legnagyobb sikereit üveg- és kerámiatárgyak festésével aratta, és mint fogalmazott, éjjel-nappal dolgozott, hiszen munkahelye mellett festett. Aztán válaszút elé érkezett: mivel munkahelyén a fizetés meglehetősen alacsony volt, úgy döntött, vállalkozóvá válik és csak a festéssel foglalkozik. Mindez 2013-ban történt és az idő bizonyítja: nem döntött rosszul, hiszen állandóan van megrendelése. Például egyházközségek számára festi tányérokra a templomot, amit ajándékba adnak a megrendelők vendégeiknek, de ugyanilyen céllal rendelnek önkormányzatok címerekkel, zászlókkal, miegyébbel díszített emléktárgyakat. Ottjártunkkor éppen a magyarországi Ibrány község címere került dísztányérokra. De természetesen magánemberektől is érkezik megrendelés például vázák, pohárkészletek, csuprok egyedi díszítésére.
Szabad alkotás
A helyi görög katolikus templomban a keresztút hirdeti tehetségét, tavaly a Magyar Kempo Szövetség rendelt nála emléktányérokat, melyeket egy küzdősport világverseny résztvevői vittek szerte a világ 40 országába. Mint említettük, Kovács Éva tagja a helyi Marcsó József Képzőművészeti Körnek, az eddig helyben szervezett 9 alkotótáborban is ott volt, most éppen Margittán vannak kiállítva alkotásai, de bemutatkozott már a balmazújvárosi vagy éppen a nagyváradi Tibor Ernő Galéria közönségének is. Hiszen a szíve csücske mindig is a szabad alkotás, amire sajnos elég kevés ideje marad. Nem véletlenül választotta alkotói mottójának Petőfi Sándor: Az apostol című művének következő sorait: „Érzem, hogy én is egy sugár vagyok / amely segíti a földet megérni”. erdon.ro
2016. március 14.
Ijesztő kilátások az érmelléki oktatásban
PÁSZTOR RITA, a Partiumi Keresztény Egyetem Társadalomtudományi Tanszékének adjunktusa rendkívül érdekes témát választott még publikálás előtt álló doktori disszertációjához: kisebbségben és kettős kisebbségben élő magyar fiatalok pályaválasztása az Érmelléken. A „kisebbségben”-t elsőre is meg tudjuk fejteni, a „kettős kisebbségben-t” viszont talán már kevésbé: a magyar cigányokról van szó. Tasnádi-Sáhy Péter írása.
Magyar cigányság alatt, olyan – leginkább Székelyföldre, illetve Érmellékre jellemző – cigány közösségeket értünk, akiknek az anyanyelve magyar, nem beszélnek sem románul, és néhány kivételtől eltekintve, egyik cigány dialektusban sem, ezért, ahogy Pásztor Rita fogalmaz hosszú beszélgetésünk elején, mind a romániai magyar, mind a romániai cigány közösség kisebbségként tekint rájuk. Pongyola újságíróból szólva: magyarok közt cigányok, a cigányok közt magyarok, a többségi társadalom számára pedig jobbára nem is léteznek. Az Érmelléken viszont megkerülhetetlenül számolni kell velük.
Meghökkentő statisztikák
Ezt már akkor is beláthatjuk, ha csak a 2011-es, Pásztor Rita által rendszerezett, vonatkozó népszámlálási adatokra vetünk egy pillantást: cigánynak 9,86 százalék, romani anyanyelvűnek az érmellékiek 3,2 százalék vallotta magát, miközben a magyar anyanyelvűek 68,17 százalékos arányához képest a magyar nemzetiségűek aránya csak 61,95 százalék.
A különbségek alapján könnyen kimutatható, hogy az Érmellék településein legalább 6,22-6,66 százaléknyi magyar ajkú cigány lakosság él. Mármint az önbesoroláson alapuló statisztika szerint, az élet egészen mást mutat, elég csak az Erdélyi Riport által is többször felkeresett Érselindet említeni, ahol 1-4. osztályban a magyar tagozaton két tanuló kivételével minden gyerek a magyar cigány közösséghez tartozik, nagyobbik részük az Érselind 360. alatti egyetlen házszámra bejegyzett cigánysoron lakik. Ennél is komolyabb a helyzet, ha a származás mellett a gyermekek társadalmi helyzetét legjobban jellemző adatra, a szülők iskolázottságára vetünk egy pillantást, amely, Pásztor Rita 2011-es népszámlálási adatok között folytatott vizsgálódásai alapján jócskán az önmagában is kétségbeejtő romániai adatok alatt marad.
Míg a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya országosan 14,38 százalék, addig Érmelléken kevesebb, mint fele, 6,38 százalék, és hozzávetőleg ugyanekkora a lemaradás a posztliceális képzések terén is. És egy még durvább adat: 2011-ben, az Érmelléken a 10 év feletti összlakosság 61,92 százaléka befejezett iskolai végzettségként nyolc, vagy annál kevesebb osztállyal rendelkezett.
Gondolom, már ennyiből is sejtjük, Pásztor Rita kutatásának eredményei nem fognak mosolyt csalni az arcunkra.
Bajok rendszeren kívül és belül
Ezen a ponton át is adom neki a szót, hogy elmondja, pontosan mit és milyen módszerekkel kutatott: „A kutatás célja tágabban az volt, hogy átfogó képet kapjak az oktatás állapotáról, kilátásairól az Érmellék Bihar megyéhez tartozó településein. Konkrétan 19 települést jártam be Biharfélegyházától a megyehatárig, nem jutottam el Margittára, valamint Hegyközszentmiklósra, ennek ellenére azt mondhatom, szinte teljes körű volt a bejárás, mindenképpen reprezentatívnak tekinthető a minta. A kutatás részeként többek között az általános iskolában végzős diákok jövőképét igyekeztünk felmérni egy 64 kérdésből álló, feleletválasztós kérdőív segítségével. Ez az a korosztály, ahonnan már jól feltérképezhető az oktatási rendszerben bejárt, illetve onnan kivezető további út. A módszernek az az egyik komoly hibaforrása, hogy csak azokat a gyerekeket értük el, akik rendszeresen járnak iskolába, azokat nem, akik ekkorra már szép számmal kimaradtak. Tehát az eredményeink sugallta kép mindenképpen pozitívabb a realitásoknál, illetve emiatt az eredetileg választott témán változtatnom kellett, hiszen a kettős kisebbségre (azaz a magyar cigányokra – a szerk.) szerettem volna koncentrálni, de ehhez nem sikerült elég adatot gyűjteni, hiszen a lemorzsolódás kimutathatóan leginkább őket érinti.
A kérdéseink elsősorban arra vonatkoztak, hogy a diákok szeretnének-e, illetve hol szeretnének továbbtanulni. Emellett rákérdeztünk a családi háttérre, arra, hogy a diák milyen tanulónak tartja magát. A kutatás másik része arra irányult, hogy teljes osztálytörténetet vizsgáljunk, azaz végigkövessük az iskolacsoporton belül az osztályok történetét elsőtől nyolcadikig, megvizsgáljuk az elmaradók arányát, ki az, aki elkezdte az iskolát elsőben, és nyolcadikban is benne van a rendszerben.”
Az eredmények, mint azt már előrevetítettem, elszomorítóak. Hogy a legegyszerűbben értelmezhető adattal kezdjem, Pásztor Rita, az osztálytörténeteket vizsgálva arra a megállapításra jutott, hogy
az első osztályba beiratkozó érmelléki gyerekek hozzávetőleg 15 százaléka a nyolcadik osztályig kimarad az iskolából. A vizsgált osztályokban a kimaradók egytől-egyig a magyar cigány közösséghez tartoztak.
A sok kimaradó ellenére az osztályok létszáma nagyjából állandó. Az alacsony gyerekszám miatt a rendszer igyekszik mindenkit magában tartani, sorozatos bukások árán is. Ez aztán csak ideig-óráig működik, felső tagozatra többen csak-csak bejutnak, de az 5-6. osztály vízválasztónak számít, nagyon kevesen jutnak el az általános iskola végéig. Tehát sokan az 1-4. osztályban ugyan fizikailag jelen vannak, de a szükséges tudást nem sajátítják el, a felgyűlt lemaradás, felső tagozatban már behozhatatlan. A térség demográfiai összetételét nézve a lemorzsolódás már csak azért is kihívást jelent, mert a roma népesség az, amelyik növekszik, míg a magyar nem. Tehát a magyar oktatás a térségben akkor tud megmaradni, ha a magyar anyanyelvű cigánygyerekeket benn tudja tartani a rendszerben.
Ez önmagában is komoly probléma, de a 465 diák által megválaszolt kérdőívek a rendszerben bent maradottakról (tehát javarészt érmelléki magyar gyerekekről) sem festenek bíztató képet, a kutatók már az adatfelvételnél komoly szövegértési nehézségeket tapasztaltak. Mint Pásztor Rita elmondja: „A tapasztalatok tükrében nem tűnik irreálisnak a funkcionális analfabetizmus OECD felmérés által 37% százalékosra becsült romániai aránya a 15 évesek körében.”
A kérdőívek elemzése után elmondható, a nyolcadik osztály végéig eljutott érmelléki diákok 8,5 százaléka biztosan iskolaelhagyó lesz, tehát nem tervez továbbtanulni, számos lány készül hamarosan férjhez menni, 42,3 százalék pedig tervez még tanulni, de nincs konkrét jövőképe.
A diákoknak csak 22,4 százaléka szándékozik a felsőoktatás előszobájának tekinthető gimnáziumba, líceumba menni, de a társadalmi mobilitás hiányában (a gyerekek jellemzően megöröklik a szülő társadalmi státuszát), sokak álma nem fog előreláthatóan teljesülni. Pásztor Ritát idézve úgy is fogalmazhatok, hogy nyílik az olló: a saját alacsony társadalmi-gazdasági státuszú közegében a diák még jól teljesít, de abból kikerülve szembesül a hiányaival, kudarcélmények érik, és fokozatosan eláll a terveitől.
Nem a pedagógus hibája
A kutatás eredményeit megismerve megkérdezem, hogy az adjunktus asszony szerint mennyire ismertek, felismertek az általa tudományosan is alátámasztott problémák akár a helyi közösségekben, akár a döntéshozók szintjén:
„Nincs olyan társadalmi kérdésekkel foglalkozó ember, akiben a jövő nem vet fel komoly kérdéseket, azt viszont nem tudom, hogy mennyien néznek az önmagukban is súlyos képet festő, de a valóságnál még mindig kedvezőbb statisztikák mögé. Emberi tulajdonság, hogy nem szeretünk felvetni csak úgy kérdéseket, konkrét megoldások nélkül. Az én kutatásom annyira elég lesz, hogy 2015-re vetítve elég jól meghatározható, adatokkal alátámasztott, ennek a térségnek az oktatási perspektívája.”
Bár a kutatás helyzetfelmérésre vonatkozik, és nem tartalmaz megoldási javaslatokat, de a szakember szerint átfogó intézkedésekre van szükség, mert főleg a 21. század tudásalapú társadalom-ideáljához mérve súlyos a helyzet.
Pásztor Rita azt is fontosnak tartja megjegyezni, hogy a tanítókat, tanárokat nem lehet felelőssé tenni a kialakult helyzetért, a vizsgált településeken szakképesített, képzett pedagógusok vannak. A probléma sokkal inkább ott kezdődik, hogy az általuk elérhetővé tett tudás befogadására a közösség nem alkalmas, hiszen már az oktatási rendszerbe olyan hátránnyal érkezik a gyerekek egy része, amit az iskola nem hogy csökkenteni nem tud, hanem felnagyítja. „Én voltam elsős osztály tanító nénije pályám elején, és találkoztam olyan gyerekkel, aki nem ismerte a színeket hétévesen. Nem arról van szó, hogy nem ismerte fel őket, hanem a vonatkozó szavakat sem tudta, mert olyan ingerszegény környezetből jött” – hozakodik elő egy személyes élménnyel a kutató, majd hozzáteszi,
a jelenlegi pedagógusképzés a különleges helyzetek kezelésére nem készít fel, kizárólag az átlagos, általános képességekkel rendelkező gyerekek oktatásához ad muníciót, nem számol sem a leszakadó, sem a tehetséges gyerekkel.
Ez az általános helyzet Romániában: nem a rendszeren, hanem kizárólag a tanár tenniakarásán múlik, hogy felismeri-e bármelyik végletet, és fektet-e bele külön energiát.
Pásztor Rita beszélgetésünk végén így összegez: „Az ilyen, társadalmilag-gazdaságilag kifejezetten hátrányos helyzetű térségekben a gyerekek sorsát nem lehet kizárólag oktatási kérdésként kezelni, csak a szociális tényezőkkel kiegészítve, de erre jelenleg nincs infrastruktúra. A pedagógustól nem várható el, hogy legyen szociális munkás, lelki gondozó és pszichológus egy személyben. Egyelőre nem megoldott, hogy a cigánysorról iskolába érkező gyerek miként lesz motivált, miként érezheti hasznosnak az iskolában megszerzett tudást, illetve a kezdeti hátrányból származó és a rendszer által csak felnagyított kudarcélményeket miként dolgozza fel. A többségtől eltérő szocializációval érkezik az osztályba, és az iskolának nincsenek eszközei arra, hogy ezt a különbséget feloldja. Rendkívül fontos, hogy a kistelepülések iskolái megmaradjanak, mert elérhetőek, sőt, sokak számára egyedül elérhetőek, az iskola megtartásának kényszere viszont kényszerpályákat szül, elzárja a megoldáshoz vezető utakat." http://erdelyiriport.ro
2016. március 17.
A forradalomra emlékeztek kedden Margittán
A város magyarjai március 15-én a ‘48-as szabadságharcra emlékeztek, első helyszín a Jókai szobor volt. A hideg és csapadékos idő ellenére mintegy kétszázan gyűltek össze a kultúrház előtt, a rendezvényen jelen volt Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere is.
Szűcs Andrea moderátor rövid köszöntője után Bradács Alíz körzeti RMDSZ elnök üdvözölte a jelenlevőket, majd Árkosi Antal margittai RMDSZ-elnök tartott ünnepi beszédet, akit dr. Skelecz György kolozsvári konzul követett, ő Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi gondolatait tolmácsolta. Majd következett A Horváth János Elméleti Líceum diákjai Zúg március címmel tartottak ünnepi műsort, melyben a Pilvax kávéházban történteket mutatták be. Nem túlzás az, hogy a hideg, zord időjárási viszonyok közepette bemutatott előadás, melyet Zatoschil Ballai Zsuzsa, Szabó Melinda és Farkas Cecília tanárnők állítottak össze, megmelengette a közönség lelkét.
Az előadás után Cseke Attila parlamenti képviselő szólt az ünneplőkhöz. A politikust követték a forradalmi dalokat éneklő gyerekek, és a Gyöngyvetők Néptánccsoport kórusának tagjai, őket Deák Andrea és Juhos Márta tanítónők készítették fel. A gyerekek előadása tovább emelte az ünnepi hangulatot. A dalok után Pocsaly Zoltán polgármester osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel. Fábián Enikő, a nagyváradi Szigligeti Színház művészének előadása közben teljesen beesteledett, ám az általa szavalt versek szinte szikráztak a margittai estben. Demian Zsolt, a Margittai Ifjak Köre elnökének műsorzáró beszédét követően megkoszorúzták a Jókai-szobrot. Innen az akkorra 250-300 fősre duzzadt tömeg fáklyás felvezetéssel elindult a Petőfi-szoborhoz. A koszorúzás után Kovács Gyula református lelkipásztor adta áldását a megemlékezésre, végezetül közösen elénekelték a Himnuszt. Az idei rendezvényt a kultúrbizottság szervezte, melynek az volt a feladata, hogy az előző éveknél színvonalasabb programot hozzon össze.
D. Zs. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. április 18.
Kispapok látogattak Nagyváradra
Minden évben Húsvét negyedik vasárnapja elénk állítja a Jó Pásztor ikonját, aki ismeri juhait, nevükön szólítja, táplálja és vezeti őket. Ezen a vasárnapon, immár több mint ötven éve, a hivatások világnapját ünnepeljük.
Minden alkalommal figyelmünk annak az imádságnak a fontosságára irányul, amelyben azt kérjük, hogy „az aratás ura küldjön munkásokat aratásába” (Lk 10,2). A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség 2016. április 15-17. között hetedik alkalommal szervezte meg a Hivatások Hétvégéje címet viselő programot Nagyváradon. A találkozó az egyházmegye azon fiataljait célozza meg, akik a papi vagy a szerzetesi élet iránt érdeklődnek. A péntek este kezdődő program keretében a résztvevők hivatással kapcsolatos kérdéseire igyekezett válaszolni a gyulafehérvári szemináriumból érkező tizennyolc papnövendék. A Jó Pásztor Vasárnapját megelőző hétvégének idei újdonsága pontosan az volt, hogy a papnövendékek más-más egyházmegyékbe, ezek plébániáin tettek látogatást, egyrészt azzal a céllal, hogy betekintést nyerjenek a gyakorlati lelkipásztori életbe, másrászt pedig azzal a céllal, hogy jelenlétükkel tanúságot tegyenek hivatásukról, bátorítsák az életútjukat kereső fiatalokat arra, hogy számításba vegyék a megszentelt életforma vallalásának a lehetőségét is. Amint a nagyváradi főpásztor elmondotta lehet, hogy a kispapok jelenléte nem fog azonnal új hivatásokat eredményezni, de minden bizonnyal egyik-másik fiatal lelkében születnek majd kérdések, felkiáltójelként szolgál majd ez a rendhagyó jelenlét. A Nagyváradi Egyházmegyébe gyulafehérvári főegyházmegyés, illetve szatmári és temesvári egyházmegyés kispapok érkeztek – amint ők maguk mondották – az utazás fáradsága ellenére sok kiváncsiságot és örömet hozva magukkal.
A péntek esti találkozón Böcskei László megyéspüspök is részt vett, megosztotta a vendégekkel és érdeklődő fiatalokkal a hivatással kapcsolatos gondolatait, örömét fejezte ki az idei kezdeményezés iránt, hogy más egyázmegyés kispapok látogathatnak el Nagyváradra és más plébániákra az egyházmegyében. Blanka Módi vincés nővér vezette a találkozót, amelynek fő célja az ismerkedés, bemutatkozás, és a hivatástörténet rövid bemutatása volt. A szervezésben részt vettek továbbá Vakon Zsolt ifjúsági referens, Szabó Ervin spirituális, valamint Kovács F. Zsolt püspökségi irodaigazgató, aki kihangsúlyozta, hogy több fiatal is köszönheti hivatásának felismerését és kibontakoztatását az elmúlt évek folyamán megszervezett, hivatásápolást célzó „Hivatások hétvégéjének”.
A papnövendékek szombaton és vasárnap az egyházmegye különböző plébániáin kapcsolódtak be az egyházközség életébe: Margittán, Érmihályfalván, Tasnádszántón, Kárásztelken, a Nagyváradi Caritas Catolicanál, valamint a Vár-Lak Egyházmegyei Ifjúsági Központban. A plébániákon részt vettek hittanórákon, betegeket, időseket látogattak meg, a vasárnapi szentmisén pedig hivatástörénetüket osztották meg a hívekkel.
erdon.ro
2016. április 25.
Kétnapos történelmi verseny
Tizennyolcadik alkalommal szervezett történelmi vetélkedőt a középiskolások számára az Ady Endre Líceum, a Varadinum keretében. Az idén az 56-os forradalom volt a verseny témája.
A versenynek főleg az a célja, hogy a magyar tagozatos középiskolások találkozzanak a magyarság történelmével, az iskolában ugyanis ezt legfeljebb opcionális tantárgyként tanítják, tudtuk meg Fleisz Judit történelemtanártól. A Varadinum rendezvénysorozaton belül zajló vetélkedőnek minden évben más témája van, az idén, a hatvan éves évforduló kapcsán az 56-os forradalomról tanultak a diákok, a vetélkedő pedig a Hősiesség – Tisztesség – Méltóság címet kapta. Kilenc, kilencedikesekből, tizedikesekből és tizenegyedikesekből álló csapat érkezett, többek között Zentáról, Derecskéről, Temesvárról, Margittáról, s persze több nagyváradi iskolából is. Ahhoz, hogy ezen a szakaszon részt vehessenek, a diákoknak interjút kellett készíteniük egy olyan személlyel, aki megélte az 56-os eseményeket, vagy helytörténeti jellegű dolgozatot kellett írniuk a témáról, például a korabeli sajtóvisszhang alapján.
Pénteken a diákok és a résztvevő tanárok a Nagyváradi Várban találkoztak, ahol Jakabffy László építészmérnök vezetésével megtekintették a Szenvedés emlékezete kiállítást, mely a volt politikai foglyoknak állít emléket.
Ezt követően Fleisz Judit köszöntötte őket – mint mondta, nagy öröm számára, hogy kilenc csapat jött el a versenyre. Vad Márta, az Ady Endre líceum igazgatója elmonda: már tizennyolcadik éve az Ady ad otthont ennek a rendezvénynek, öröm, hogy ezúttal a vár ilyen szép állapotban van. „Maradjatok élményekkel teliek, meséljétek el diáktársaitoknak, hogy olyan emberekkel találkoztatok, akik ezt átélték” – szólt a versenyzőkhöz.
Dr. Fleisz János egyetemi tanár, a zsűri elnöke 56 hazai vonatkozásairól is szóló előadást tartott. Az 1956-os események békés megmozdulásokkal indultak, az események megelőzhetőek lettek volna, ha javul a demokrácia helyzete – azonban nem így történt és forradalommá, szabadságharccá változott. A kommunista rendszer nagyon erős volt, nagy helytállásra volt szükség, sok áldozattal járt, s egy hétig rendkívül sikeres volt, de a magyarság egyedül maradt, a nyugat buzdított ugyan, segélyekkel, nyitott határokkal, de sem diplomáciai, sem katonai segítséget nem nyújtott. A Szovjetunió százezer katonát küldött Magyarországra, egy reménytelen, rövid harc következett, melyet lehetetlen volt megnyerni, de melynek során mégis erőssé tette a magyarságot a nemzeti érzés, a szabadság szeretete. Amint az előadás során elhangzott, Nagyváradon a román állam bezárta a főiskolát 1934-ben, emiatt itt a mozgalmat középiskolás diákok képviselték és néhány értelmiségi. Itt a Premontrei Főgimnázium utódiskolájában tört ki a forradalom, nyílt fellépésre nem volt lehetőség, titkos szervezkedés zajlott – így alakult meg a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete. A diákszervezet két egykori tagja, Török László és Petri József, akik börtönbüntetést töltöttek le emiatt, a rendezvény során visszaemlékeztek az akkori történésekre. Amint az előadás során elhangzott, Romániában a megtorlás iszonyú volt, itt 27 ezer személyt tartóztattak el, 430 titkos szervezetet fedtek fel és tízezer ítélet született, melyek közül száz halálos volt.
A későbbiek során Török László és Petri József a 13-15 éves fiatalok nagyváradi szervezkedéséről, a börtönben eltöltött időről – kényszermunkáról, betegségekről, éhezésről – számoltak be. A kiskorú elítélteket a politikai elítéltek – színészek, operaénekesek, tanárok, papok vették pártfogásuk alá, titokban vallásoktatás is volt, énekeket tanultak, istentiszteletek is voltak. Fleisz Judit beszélgetett a két volt politikai fogollyal, majd Vad Márta díszoklevelet adott át nekik. A program a diákok előadásával folytatódott a várban.
A tulajdonképpeni vetélkedő szombat délelőtt zajlott, az Ady Endre Líceum dísztermében. A diákoknak különféle feladatsorokat kellett megoldaniuk – volt többek között keresztrejtvény, képfelismerési feladat, villámkérdéseket is kaptak az elhangzott előadás és az előző napi élmények alapján, kiállítást szerveztek a kor szocialista- realista kultúrtermékeiből.
Eredmények
Az első helyet a margittai Horváth János Elméleti Líceum csapata – Bordás Máté, Szűcs Sándor – érte el, a második helyezést a Zentai Gimnázium csapata – Katona Sára,Pósa Viktória, Lauty Alexandra – , a harmadikat pedig a nagyváradi Ady Endre Líceum csapata – Hotya- Szegi Enikő, Jancsó Katalin és Kabai Renáta. A verseny kiértékelőjében Dr. Fleisz János történész kiemelte, hogy a vetélkedőből mindenki győztesen került ki, hiszen megismerkedtek a magyarság szabadságért folytatott küzdelmével és elődeik példamutatásával. A kétnapos rendezvény fő támogatója a budapesti Rákóczi Szövetség volt.
Neumann Andrea
erdon.ro
2016. április 29.
Fő cél: a magyarok elvándorlásának megállítása
Az egyetlen olyan nem parlamenti erő az Erdélyi Magyar Néppárt, amely polgármesterjelöltet is indít a megyeszékhelyen is, és teljes listát is tudott állítani települési és megyei szinten is – tudatták tegnap. A jelöltjeikkel kapcsolatos fő részleteket ismertette két vezető jelöltjük.
Adatokkal és nevekkel állt a nyilvánosság elé tegnap az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), arról, kiket és hol indítanak a június 5-i önkormányzati választáson Bihar megyében.Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke és Csomortányi István a párt Bihar megyei szervezetének elnöke ismertette a részleteket. Az EMNP nagyváradi polgármesterjelöltje Zatykó Gyula, aki elmondta: fő célja a magyarok elvándorlásának megállítása, oly módon, hogy megérje itt maradni, és erre megoldásaik is vannak. „Ha sikerül a tisztségekbe kerülnünk, elkezdjük a változtatást” – mondta. A váradi városi tanácsosi jelöltlistájuk első 10 helyére különféle témakörök szakértőit tették, akik tapasztaltak, de még nem idősek. A jelölteket jövő héten kezdik el külön tájékoztatókon bemutatni.
A megyében
Csomortányi István, a párt Bihar megyei szervezetének elnöke egyben a megyei tanácsosi jelöltlistájuk vezetője is. Ő elmondta: a megyében 26 településen indít saját jelölteket az EMNP. Polgármesterjelöltjük és helyi tanácsosi listájuk is lesz Várad mellett Érmihályfalván, Székelyhídon, Nagyszalontán. Margittán csak helyi tanácsosi listát állítottak, ugyanis az ottani független magyar jelöltet támogatják a polgármesterségért folyó versenyben. További 15 polgármesterjelöltjük és összesen 330 helyi tanácsosi jelöltjük lesz a megye településein.
Megegyezés – másképp
„Négy helyen az RMDSZ annyira megfélemlítette a jelöltjeinket, hogy bár készen álltak a megmérettetésre, végül nem mernek indulni – itt Alsólugasról, Vedresábrányról, Telegdről és Keményfokról van szó” – fogalmazott Csomortányi István, hozzátéve: „De ott is támogatnak minket, csak a konfrontációt nem merték vállalni. Összességében pedig a támogató aláírások nagyon könnyen összegyűltek mindenütt, mert a lakosságnak elege van a korrupcióból, és végre valós érdekvédelmet szeretne”.
Mint ismeretes, az RMDSZ a saját megyei listáján felajánlotta a nem biztosan bejutó 8. helyet „egy másik magyar szervezetnek”, és ezt végül az MPP jelöltjével töltötte be. Az EMNP-s Csomortányi erről azt mondta, őket meg sem keresték. Hozzátette: „Ez is mutatja, hogy csak sima kampánymanőver volt a felajánlás, és csak a sajtóban tették meg, valójában nem. Aztán előszedték a naftalinból a hozzájuk közel álló MPP-t, és látszatból az ő egyik emberét is betették a listájukra. Komolytalan volt ez az egész, és csak látszat az összefogás”.
Ezzel szemben olyan példákat mondott, ahol helyi szinten az EMNP és az RMDSZ együtt fog működni. „Párbeszédet kezdtünk viszont mi mindenkivel, akivel lehetett. Az RMDSZ megyei vezetőivel lehetetlen. És például Váradon is kétszer is megkerestük írásban Huszár Istvánt, de nem is reagált. Viszont vannak helyi, települési vezetők, akikkel lehet tárgyalni. Így az ő polgármesterjelöltjüket támogatjuk majd Diószegen, Szentjobbon, Tamásiban és Várasfenesen. Saját helyi tanácsosi jelöltlistát viszont Diószeg kivételével e helyeken is állítunk. Íme tehát, ez a valódi összefogás útja, mi azon vagyunk” – mondta.
A megyei tanácsosi jelöltlistájukról elmondta: az első helyekre ott is szakembereket tett az EMNP, mérnök, építész, informatikus, egyetemi tanár is van ott, az átlagéletkor pedig 35 év.
A választóknak mindenütt azt üzenik: sokkal jobb eredményre számítanak, mint az előző választásokon, mert az elmúlt négy évben megismerhették az EMNP-t a polgárok. Négy céljuk van e voksoláson: minél több polgármestert tisztségbe juttatni, legalább 2-3 képviselőt a Megyei Tanácsba juttatni, Váradon legalább 2 helyi tanácsosi tisztséget elnyerni, és tovább növelni a többi településen a helyi tanácsosaik számát.
Jelöltek
Az EMNP megyei tanácsi jelöltlistájának első tíz helye, sorrendben: Csomortányi István Csaba, Nagy József Barna, dr. Szilágyi Ferenc, Kálmán Balázs, Varga Csaba, Pólik János Levente, Zatykó Gyula, Baricz-Nánási Ferenc, Balogh János, Rhédey Emília.
A nagyváradi lista: Zatykó Gyula, Moldován Lajos Gellért, Nagy Zoltán, Török Sándor, Balogh Árpád György, Holló-Csejtei László Barna, Varga Csaba, Tőtős Ilona, Bősze László Antal, Szabó Judit.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
2016. május 6.
Az EMNP jelöltjei: más vonalvezetést ígérnek a megyének
Bemutatta vezető jelöltjeit a Bihar Megyei Tanácsba az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A június 5-i választáson megyei tanácsosjelöltként indulók maguk mondták el, mit tartanak fontosnak a megyében. A listán eséllyel szereplők átlagéletkora valamivel 30 év fölött van, különféle témakörökben képzett jelöltekről van szó.
Külön sajtótájékoztatón mutatta be Nagyváradon az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), hogy kiket indítanak a június 5-i önkormányzati választáson Bihar megyei tanácsosjelöltekként. Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke, nagyváradi polgármesterjelölt köszöntötte az egybegyűlteket az EMNP székházában, azt hangsúlyozva, hogy „hiteles alternatívát kínálunk azokra, akik eddig irányítottak”.
Mint azt már ahogy megírtuk, az EMNP megyei tanácsi jelöltlistájának első hat helyén a következők állnak, sorrendben: Csomortányi István Csaba, Nagy József Barna, dr. Szilágyi Ferenc, Kálmán Balázs, Varga Csaba, Pólik János Levente.
Gondok és tervek
Csomortányi István 34 éves, építőmérnök végzettségű. Mint mondta, fő célja a közpénzek tiszta és átlátható kezelésének bevezetése, „a korrupt, mutyizós rendszer lecserélése, amely rendszer most még a magyar többségű településeket is súlyosan érinti a megyében”. Emellett az itthon maradás érdekében munkahelyek teremtése a célja, például az Érmelléken is létesítendő ipari parkokkal, továbbá az érmelléki gazdák támogatása, és az, hogy „a magyar többségű településeken a magyar nyelv becsületét helyreállítsuk a közigazgatásban, ahol most a magyar vezetők sem használják a hivatalos kommunikációban az anyanyelvüket”.
Nagy József Barna 42 éves, szociális munkás végzettségű. Ő a szociális munka terén szerzett tapasztalatait kamatoztatja majd a tanácsban. Szintén hangsúlyozta a „mutyizós rendszer lecserélése”-tervet, és szerinte a mostani megyei tanács tele van megalkuvókkal. Mint mondta, nevesítheti is őket – de kérdésünkre végül nem tette meg.
A jelöltlistán a következő dr. Szilágyi Ferenc, aki nem tudott jelen lenni a tájékoztatón, de akiről Csomortányi István elmondta: 38 éves, és a PKE oktatója. Szilágyi Ferencegyben a Partiumi Autonómiatanács elnöke is. Gazdaságföldrajzi szakember, fő célja az utak és vasutak helyreállítása lenne, amelyen összekötötték régebben a mai Bihar és hajdú-Bihar megye településeit. Kiemelt célja például a Nagyvárad- Debrecen vasút helyreállítása. Kérdésünkre, hogy mi van ezzel, a nevében szóló Csomortányi István így fogalmazott: „Mások mindenféle ígéretei ellenére most semmi, csak hanta, nem adtak be eddig semmi kezdeményezést sehova, pedig ez a vasút 40 percre rövidítené a két város közötti utat, ami nagy fejlődési potenciállal bír”. Szilágyi Ferenc terve még tanácsosként az Érmellék felzárkóztatása, Debrecen- Margitta gyorsforgalmi út szorgalmazása.
Kálmán Balázs 31 éves, informatikus végzettségű. A régiók közötti kapcsolatok szorosabbra fűzését szorgalmazza, a közlekedésben is, gyorsforgalmi utak és a repterek közös kihasználása révén. Továbbá a megyében felülvizsgáltatná „a tömegközlekedési cégeknek sokszor esztelenül, máskor korrupt módon kiadott szállítási engedélyeket”, és szakemberekre bízná a vidék fejlesztését. Ő is kiemelte a kenőpénzek elleni harc fontosságát.
Varga Csaba 34 éves építészmérnök, ugyanakkor hegymászó is. E kettőből kiindulva ő az építészetre és a környezetvédelemre helyezné a hangsúlyt tanácsosként. Mint mondta, Pádison, Glavoion, Vértopon és még sokfelé illegálisan építkeznek sokan, ezt le kell állítani, ugyanakkor átfogó fejlesztési terv szükséges. Emellett szorgalmazza majd a turistainformációk magyar nyelven való feltüntetését a román mellett, az erdőkitermelések visszaszorítását és az építkezési engedélyek körüli bürokrácia csökkentését. Minden korszerűsítésre, ami nagyobb és ami közpénzből megy, ötletversenyt vezettetne be, a mostani gyakorlattal szemben – erre rossz példaként hozta fel a nemrég elkészült, csúnya és már szétesőben lévő nagyváradi főteret, „ahova kitaláltak egy váradi neoszecessziót, ami mesterséges, és ami csak a polgármester ízlésének leképeződése”.
Pólik János Levente 31 éves közgazdász. Ő azt emelte ki, hogy a fiatalok elvándorlása ellen, a vidékfejlesztésért és az EU-források jobb felhasználásáért kardoskodna.
Zárásképpen a jelöltek úgy összegeztek, hogy „aki változást akar a magyarság ügyeinek kezelésében, aki erősebb és tisztább kiállást akar ezekben és a többi közügyben is, az az önkormányzati választáson válassza az EMNP jelöltjeit”.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
2016. május 10.
Új Néppárt-székház Margittán
Egy év szünet után ismét van székháza az Erdélyi Magyar Néppártnak a Berettyó menti városban, Margittán.
Horváth Imre költő szülőházában, a Nicolae Bălcescu utca 5. szám alatt várják ezentúl a margittai és környékbeli polgárokat a párt helyi reprezentánsai, ügyintézői. A hétvégi székházavatón jelen volt Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke, a párt több szimpatizánsa és önkormányzati képviselő-jelöltje. Az iroda ettől a héttől honosítási ügyintézést is bonyolít, a következő órarend szerint: hétfő 9–15 óra, kedd 8–16 óra, péntek 8–14 óra között. Pünkösdhétfőn nem lesz ügyfélfogadás. Az iroda vezetője Bordás Sándor – közölte az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája.
Horváth Imre költő szülőházában, a Nicolae Bălcescu utca 5. szám alatt várják ezentúl a margittai és környékbeli polgárokat a párt helyi reprezentánsai, ügyintézői. A hétvégi székházavatón jelen volt Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke, a párt több szimpatizánsa és önkormányzati képviselő-jelöltje. Az iroda ettől a héttől honosítási ügyintézést is bonyolít, a következő órarend szerint: hétfő 9–15 óra, kedd 8–16 óra, péntek 8–14 óra között. Pünkösdhétfőn nem lesz ügyfélfogadás. Az iroda vezetője Bordás Sándor – közölte az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája.
itthon.ma//erdelyorszag
2016. május 28.
Orvosegyetem: harc az elviségért (Beszélgetés dr. Szabó Bélával, a MOGYE szenátusának alelnökével)
Kötelező reménykedés és hivatástudat, illetve bénító kilátástalanság között vergődik a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) oktatói gárdája. Az „egyetembejáráson” dr. Szabó Béla, az egyetem szenátusának alelnöke volt a kísérőnk.
– Újra nyakunkon az egyetemi iratkozások. Idén mivel csábítaná Marosvásárhelyre az orvosnak tanulni készülőket?
– Talán azzal, hogy nem az igazi, nem az, ami megillet bennünket, de ez a részleges magyar nyelvű oktatás is indokolttá teszi, hogy fiataljaink ide jöjjenek tanulni. Az orvosegyetemek megszaporodásával kissé átrajzolódott a térkép, a Partiumból kevesebben jönnek Marosvásárhelyre. Nagyvárad amúgy is próbál nyitni, meglebegtette a magyar oktatás kérdését, de a sorok között olvasva úgy tűnik, ők sem akarnak mást, mint ami itt van. Nem beszélve arról, hogy nem rendelkeznek humán erőforrással, mert ha komolyan vesszük az akkreditáció kérdését, az nem megy, hogy egy debreceni professzor szabad délutánján átmegy Váradra, megtartja az előadásait, s már indul is haza. Messze állnak annak az előírásnak a teljesítésétől, hogy az oktatói kar hetven százalékának főállásúnak kell lennie. Oktatási színvonal tekintetében a hazai legmagasabb nívót hozzuk, magyar orvostanhallgató diákélet szempontjából pedig itt találkozik kihagyhatatlan lehetőséggel. – Az átalakuló világ orvosképzési elvárásaival is tartják a lépést?
– Hitem szerint ebben a tekintetben sincsenek különösebb lemaradásaink. Az orvosképzés kétségtelenül átalakult. Míg 20–25 évvel ezelőtt a hatéves egyetem befejezése után az államtól kapott munkahelyről különösebb továbbképzés nélkül bárki elaraszolgatott a nyugdíjig, ma rezidensvizsga nélkül szinte semmit sem lehet kezdeni az orvosi diplomával. Ennek visszaütője azonban az a mentalitás kialakulása, miszerint nem töröm össze magam, majd a rezidencia alatt megtanulom, amire ténylegesen is szükségem lesz.
– Mégis hiányérzetekkel küszködünk, ha a magyar nyelvű orvosoktatásra gondolunk. Ön szerint kihozzák a maximumot a pillanatnyi helyzetből?
– Ez már egy másik történet, hiszen megilletne minket, amiért évek óta küzdünk, s aminek mérsékelt sikeréért – vagy sikertelenségéért – elég sok szemrehányást kapunk. Elgondolkodtató azonban e jelenség körüli pszichózis: amikor tavaly abban csúcsosodott a gyógyszerészeti egyetem körüli akkreditációs botrány, hogy nem is hirdetnek meg helyeket, elgondolkodtató reakciók követték a blöff szintjén bedobott hírt. Nem az erdélyi magyar közvélemény jogos felháborodása következett – mi az, hogy nincs felvételi? –, hanem egyfajta pótcselekvést érzékelhettünk: ebben az esetben az erdélyi fiatal elmegy Kolozsvárra, a partiumi Magyarországra, a székelyföldi pedig nem gyógyszerész lesz, hanem vegyészmérnök. Holott az egész nem volt egyéb, mint a rektor újabb próbálkozása, hogy meddig lehet elmenni, hol húzódik a magyarok tűréshatára.
– Leltározzunk: mennyi valósult meg máig a két fél által aláírt hétpontos egyezményből, amely teljesítése előfeltétele volt annak, hogy a magyar tagozat visszatérjen az egyetem szenátusának vezetésébe? – A dolog máshonnan indult: egyszerűen „eladhatatlan” volt, hogy az egyetem vezetésében nincsenek ott a magyarok, ezért volt szükség a megállapodásra. A rektorhelyettes és a dékánhelyettesek kijelölésében egyetlen pontnál nem tudtuk érvényesíteni az akaratunkat. Egy másik pont – a magyar rektorhelyettes meghirdetheti a megüresedett állásokat, amelyekre van jelöltünk – egyáltalán nem valósult meg. Az első perctől kezdve arra igyekeztek leegyszerűsíteni a kérdést, hogy itt nem magyar főtanszékek létrehozása a cél, hanem a magyarok fel akarnak venni egy-két embert. A magyar tanársegédeknek járó nyelvi kompetenciák esetében azt hozták fel, hogy egyetlen fajta tanársegéd van. Amíg a helyzetünk nincs intézményesítve, rendszerint az történik, hogy az arányosságok miatt néha feltűnik egy-egy állás, de amint konkrét jelentkezőnk akad, máris eltűnik vagy tovább vándorol a meghirdetett munkakör. És mi tagadás, az emberek kezdtek belefáradni ebbe a szélmalomharcba. – Ezek az apró csetepaték részben mintha a magyar főtanszékek létrehozása elviségének feladását is jeleznék… – Valóban egyre kevesebbet beszélünk az eredeti törvényről. Még tagozati szinten is versenyfutássá alakult az egész, hogy a meglévő oktatók felnőjenek az előléptetési követelményekhez, míg a tagozat intézményes rendezésének ügye kissé háttérbe került. A hetedik pont egyébként éppen a főtanszékek létrehozása az akkreditáció után, nos, e pont bevitelén két órán át vitatkoztunk. A tárgyaláson jelen lévő miniszter asszony egy idő után maga ellenőrizte, mi kerül be a megfogalmazásba, mert előtte többször előfordult, hogy megegyeztünk egy dologról, s egészen mást láttunk papírra rögzítve. Viszont a tárcavezető másnap sajtótájékoztatón kijelentette, hogy főtanszékekről szó sem volt, holott ott szerepel a hetedik pontban. A mi végleges akkreditációnk 2014-ben érkezett meg azzal a zárójellel, hogy az akkreditációs bizottság, a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság bizonyos dolgokban még ellenőrző vizitet tart, de ettől még végleges maradt, ellenkező esetben a teljes egyetem akkreditációját is visszaminősítette volna. Habár a felsőoktatási minőségbiztosítási hatóság honlapján az szerepel, hogy végleges akkreditációval rendelkezünk, a felmérő vizitre hivatkozva az egyetem szenátusa nem tekinti azt véglegesnek, és nem hajlandó megalakítani a magyar főtanszékeket.
– Célt érhet ez a kifárasztásos technika?
– Fennáll a veszély. Arra mindig vigyáztak, hogy az oktatói létszám ne csökkenjen, inkább hozzánk arányították a diáklétszámot. A konfrontációt, a román kollégákkal be-beálló mosolyszünetet azonban mindenki másképp viseli. A legutóbbi, 2016. januári szenátusi választások egy dolgot mindenképpen bizonyítottak: a régi vezetés újratermelte önmagát, néhány kivétellel ugyanazok az emberek szavaztak ugyanazokra. Lélekben tehát változatlanul ugyanazt akarja a közösség, csak épp a mindennapok fáradsága halmozódik. A vezetőségből való korábbi kivonulásunkkal nem akartunk egyebet, mint feldobni a labdát – ami azonban a levegőben maradt, sőt, egyesek ellenünk fordították, mondván, hogy a kivonulásunkkal megszűnt a tárgyalási lehetőség. Amúgy szerintem túl sokat nem veszítettünk a másfél éves távolmaradásunkkal, a vezetőség nem állt le, összeállította például az akkreditációs dossziét, a tagozat tovább működött.
– Elképzelhetőnek tart bármilyen további visszarendeződést? Mi kölcsönözhetne az eddiginél erősebb hátszelet a harcukhoz?
– Elméletileg szinte bármit elképzelhetőnek tartok, de úgy ítélem meg, hogy a jelenlegi az az állapot, amelyet a román többség még eladhatónak tart a közvélemény felé. Mindent kézben tartanak, a mi szenátusbeli 30 százalékos jelenlétünk számukra legitimáló és kényelmes, hiszen kétharmados többséggel bármit át lehet vinni. Minden egyes állásért hosszas tárgyalások zajlanak, s akár sikertörténetnek is eladhatnám, hogy kértünk öt állást, megkaptunk egyet-kettőt. Sok esetben azonban olyanokat vesznek fel, akiknek a magyar tagozat iránti elkötelezettsége már nem töretlen, a magyarnyelv-tudásuk is hiányos, de a magyar tagozat kötelékébe kerülnek. Egyesek még a diákoknak is igyekeznek elmagyarázni, hogy nem jó, ha csak magyarul tanulnak. Mi viszont azt az álláspontot képviseljük, hogy az előadások nyelve kizárólag magyar legyen, a gyakorlati oktatás pedig kétnyelvű, úgy, ahogy az a gyakorlatban régebben is zajlott, amikor a tanársegédek zöme még beszélte a magyar nyelvet. – Létezik új stratégia? Mit kellene másképp csinálni, ha az eddigi módszerek csak részeredményekhez vezettek? – Tárgyalásokkal legfeljebb néhány gyenge engedményt tudunk elérni. A törvény által is előírt lényegi dolgok esetében rendre befagynak a vizek. Változást január óta sem tapasztalunk, a javaslataink többségét az új szenátus is változatlanul leszavazza. 2011-ben, amikor az egyetem chartáját dolgoztuk ki, az a megegyezés született, hogy az orvosi karon három román és három magyar főtanszék legyen. A jelenlegi rektor, az akkori dékán 5:3-as változatot terjesztett a Kari Tanács elé, míg aztán az egészet le nem szavazták. Magánbeszélgetések során többen is igazat adnak nekünk, de amikor szavazni kell, ezek a voksok már nem léteznek. A megbélyegzést senki sem kockáztatja. – A diákok miben szenvedik meg leginkább ennek a kötélhúzásnak a következményeit? – A legelső chartakidolgozási ülésen az akkori rektorhelyettes asszony elénkbe tett egy olyan passzust, hogy az idegen nyelven tanulók negyedévtől kötelesek tudni románul. Mire én azt válaszoltam, hogy a mi diákjaink nem idegen nyelven, hanem anyanyelven tanulnak, román nyelvből pedig hasonló értékű érettségi vizsgát tettek, mint a román anyanyelvű fiatalok. Egy hónapra rá megjelent az a passzus, miszerint az orvos-beteg kapcsolattartás csakis román nyelven történhet. A magyar diákok többsége talán ismeri a román irodalmi nyelvet, a konyhanyelvet kevésbé, jönnek is rosszízű megjegyzések a gyakorlatok során. Kevésbé lenne traumatikus, ha a diák anyanyelvén kezdené el a gyakorlatot, s később tanulná meg a román szaknyelvet. Ennek ellenére immár jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy a MOGYE-n törvényesen tartják a magyar tagozaton tanuló hallgatók számára is román nyelven a gyakorlati oktatást.
– Miben reménykednek, mi billentheti jó irányba ezt a folyamatot?
– Csakis a tagozat intézményesítése. Abban az esetben ugyanis a mi jelenlegi 30 százalékunkon belül megilletne az állások bizonyos százaléka, így tudnánk némileg tervezni. Azaz nem rögtönözni kellene, hanem egy-két év alatt ki tudnánk nevelni egy embert egy bizonyos munkakörre. Kiküszöbölhető lenne annak a veszélye, hogy ránk mutogassanak: ott az állás, de nincs emberetek rá. Elméletileg rendelkeznünk kellene harminc szükséges végzettségű ifjúval, akik azért tengődnének, hátha egyszer lehetőségük nyílik beugrani a képletbe. Valljuk meg, ez nem életszerű, és nem is
elvárható. – Milyen jövőképet kínálnak ma a MOGYE iránt érdeklődőknek?
– Egy gyönyörű hivatás perspektíváját, illetve azt, hogy nem lesz kevesebb hely magyar oldalon, mint az elmúlt években, azaz 135 a medicinán, 40 a gyógyszerészetin, 35 a fogászaton, illetve 15 az asszisztensképzőn. A többi mindannyiunkon múlik.
DR. SZABÓ BÉLA
A Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusának alelnöke, szülész-nőgyógyász szakorvos, orvosi szakíró, az orvostudományok doktora, egyetemi tanár. Nagyváradon született 1957. szeptember 25-én. Középiskoláit Margittán, egyetemi tanulmányait a marosvásárhelyi OGYI általános orvosi karán végezte (1983). 1985-ig Marosvásárhelyen rezidens, utána a marosvásárhelyi szülészeti és nőgyógyászati klinika tanszékén gyakornok, tanársegéd (1991), adjunktus (2000), előadótanár (2003), majd egyetemi tanár (2006), 2008-tól tanszékvezető. Az orvosi kar dékánhelyettese, a MOGYE szenátusának 1990-től a tagja. A Román Szülészet-Nőgyógyászati Társaság tagja, 2003–2005 között ügyvezető elnöke, 2006-tól regionális alelnöke a Román Perinatológiai Társaságnak, a Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Ultrahang Társaságnak (1996), választmányi tagja az EME Orvostudományi Szakosztályának (2001), a European Menopause and Andropause Societynek (2003). Maros és Hargita megye szülészeti és nőgyógyászati ellátásának fő metodológusa (2002), az Egészségügyi Minisztérium Nőgyógyászati Szakbizottságának tagja (2006). Díjak, elismerések: a Román Oktatási Minisztérium (2004) és a Swiss Agency for Development and Cooperation emlékplakettel jutalmazta.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 7.
Szabó Ödön: „az EMNP-sek nemzetárulók”
Hétfő délben az RMDSZ székházában a választások eredményeit értékelő sajtótájékoztatót tartott Szabó Ödön, a szervezet megyei ügyvezető elnöke. A váradi RMDSZ-es listát összeállítókat arra szólította fel, vállalják a felelősséget a gyenge szereplésért.
Szabó Ödön az RMDSZ megyei kampányfőnökeként értékelte a választások eredményeit a sajtótájékoztató időpontjáig ismert adatokra alapozva mondandóját. Azon meggyőződésének adott hangot: az RMDSZ intenzív és pozitív kampányt folytatott, ismertette a programját valamennyi olyan területi közigazgatási egységben, ahol magyarok is élnek. A meglévő 24 polgármesteri tisztségből 23-at sikerült megtartaniuk, egyedül Szentjobbon nem jártak sikerrel, ahol az a funkcióban levő elöljáró győzött, aki mivel nem nyerte meg az RMDSZ-es előválasztást, ezúttal függetlenként indult. Hárman első mandátumokat kezdhetik meg: Érbogyoszlón Kócza István, Hegyközcsatárban Bónisz Sándor és Vámoslázon Kosztandi Mihály. Megjegyezte: büszke rá, hogy RMDSZ-es vezetője maradt négy városnak, vagyis Nagyszalontának, Margittának, Érmihályfalvának és Székelyhídnak. Török László több mint 75 százalékot kapott Szalontán, annak ellenére, hogy a magyarság részaránya ott csak 52 százalékos, míg Pocsaly Zoltán harmadik mandátumát kezdheti meg Margitta élén, ahol a lakosságnak kevesebb mint a fele magyar nemzetiségű. De ugyanígy dicséretet érdemel Sorbán Levente (Alsólugas községben 26 százaléknyi magyar él) és a Vámosláz községben nyerő Kosztandi Mihály (ahol a magyarság szintén alulról súrolja a 30 százalékot). Négy évnyi kihagyás után újra lesz RMDSZ-es tanácsos Papfalván, illetve önkormányzati képviselethez jutottak Gyapjún, és marad tanácsosuk Diófáson, míg Vaskohn és Alsóbiharkristyoron egy-egy román jutott RMDSZ-es színekben be a helyi testületbe. Sajnos azonban a masszív román jelenlét miatt kicsin múlott, hogy nem érték el az öt százalékot Belényesben, Nagyürögdön pedig 4 szavazat hiányzott ahhoz, hogy továbbra is legyen RMDSZ-es tanácstag.
A politikus ezután kifejtette: a Váradon kialakult helyzetre felemás érzéssel tekint. (Az eddigi hat helyett ugyanis csupán négy RMDSZ-es tanácsos lesz, és a rendszerváltozás óta először fordult elő, hogy a PSD több mandátumhoz jutott, mint az RMDSZ). Úgy fogalmazott: azok, akik összeállították az RMDSZ-es városi listát, vállalniuk kell a felelősséget a kudarcért. Hozzátette: ő nem volt ott az ominózus küldöttgyűlésen, ésPásztor Sándor vagy Huszár István se hibáztatható, viszont „inkoherens és hibás üzenete van annak, ha valaki a titkárnőjét rakja a listára”. Ő nem tenne ilyet, és a lista ily módon történő összeállításának meg is lett a negatív következménye, hiszen a váradi RMDSZ úgy járt, mint a liberális párt Bukarestben. Azt is mondta: akik hibáztak, ismerjék el, hogy hibás döntést hoztak, illetve lássák be, hogy neki volt igaza, hiszen a megyében jól szerepelt az RMDSZ.
Vonuljanak vissza
Az EMNP eredményeire reagálva (a Néppárt nem jutott be se a váradi, se a megyei tanácsba, és egyetlen polgármesterük se lesz), Szabó Ödön nemzetárulóknak nevezte Tőkés Lászlót, Csomortányi Istvánt, Zatykó Gyulát és Szilágyi Zsoltot, és arra szólította fel őket, hogy mondjanak le, illetve vonuljanak vissza a közéletből, ha valóban felelős európai politikusnak tartják magukat, hiszen sokadjára nem sikerül nekik, és csak arra képesek, hogy rágalmazzák az RMDSZ-t, és megosszák a magyarságot. Úgy fogalmazott: az EMNP védnökeként Tőkés László szereti hangoztatni, hogy ő milyen nagy magyar hazafi, közben pedig Köröstárkányban a Néppárt a román PSD-s jelöltet támogatta, s ezért nem lett ott magyar polgármester. Kijelentette: „nem lehet a végtelenségig hazudni”, és újfent bebizonyosodott, hogy az „sovén radikalizmus”, amit az EMNP képvisel, nem kelendő, a több magyar párt indulása pedig nem mozgósító erejű. Az RMDSZ-nek ugyanis közel 250 helyi, illetve megyei tanácsosa lesz, míg a sajtótájékoztató pillanatában az EMNP csupán 21 helyi önkormányzati képviselőt tudhatott magáénak. A magyarság 90 százaléka tehát az RMDSZ-re voksolt, és Szabó Ödön szerint a maradék 10 százaléknak meg kell értenie azt, hogy csak együtt lehet sikert elérni, az RMDSZ pedig nyitott az összefogásra azokkal, akik jóhiszeműen közelednek hozzá.
A hetedik kérdéses
Pásztor Sándor, az RMDSZ megyei tanácsos-listájának vezetője arról beszélt, hogy a hat hely biztos a Megyei Tanácsban, és bízik abban, hogy meg lesz a hetedik is, hiszen szükség van egy olyan szakértői tudásra, mint amivel Péter I. Zoltán rendelkezik. Hangsúlyozta: pozitív kampányt folytatott, és az ellenfeleinek is köszöni, hogy civilizált módon viselkedtek, nem voltak konfliktusaik.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2016. július 12.
A tisztulás és megújulás jegyében
Július 12-én magyar és román nyelvű sajtótájékoztatónak volt a helyszíne Tőkés László Európai Parlamenti képviselő Nagyváradi irodája, melynek témájául az egyházi titkosszolgálati átvilágítások kiváltotta reakciók és egyéb aktuális kérdések szolgáltak.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspökét, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, Tőkés Lászlót sorozatos, összehangolt támadások érték az RMDSZ részéről és annak sajtójában azok után, hogy május hónapban egy-egy sajtóértekezleten, illetve nyilatkozatban foglalkozott az idei romániai választások, valamint az egyházi titkosszolgálati átvilágítások összefüggéseivel. A püspök akkor és azután is világosan, félreérthetetlenül és félremagyarázhatatlanul fogalmazta meg elvi álláspontját ez utóbbi kérdésben, ekképpen: „Egyházi és nemzeti létérdekünk, Egyházunk megújulásának pedig nélkülözhetetlen előfeltétele, hogy az elhúzódó, illetve szándékosan késleltetett átvilágítást továbbvigyük, és több mint két évtized után egyházi életünket végre ténylegesen megtisztítsuk és megszabadítsuk a kommunista múlt nyomasztó és visszahúzó örökségétől.” Ezen felül több példával szolgált arra nézve, hogy az egyházi életben jelenleg is meghatározó szerepet töltenek be olyanok, akikről közvetlen vagy közvetett bizonyítékok alapján beigazolódott, hogy 1989 előtt együttműködtek a kommunista diktatúra politikai rendőrségével.
Ugyanakkor arra is többször rámutatott, hogy az erdélyi magyarság politikai képviseletét kisajátítani szándékozó RMDSZ választási megfontolásokból igyekszik a saját szekerébe fogni a történelmi magyar egyházakat. Kirívó a párt bihari szervezetének esete, amelynek korrupcióval gyanúsított vezetői valósággal rátelepedtek a KREK-re, amelynek elöljáróját, Csűry István jelenlegi püspököt ugyanakkor mentesíteni próbálják az ellene felmerült kollaborációs vádaktól. Miközben Tőkés László elvi síkon próbálja tartani a kérdést, az RMDSZ-esek és maga Csűry püspök is személyeskedésbe menő sajtókampánnyal próbálják elterelni a köz figyelmét az alapvető kérdésekről: az ügynöki múlt feltárásáról, a tisztázások mindenkori időszerűségéről, az egyházi és a világi élet átvilágításának szükségességéről, az erdélyi magyar politika korrupciómentességéről. Ezekről az imperatívuszokról is beszélt mai sajtótájékoztatóján Tőkés László, a szövevényes ügy lényegének szintézisét adva.
Kiadott helyzetértékelő és összefoglaló nyilatkozatában ugyanakkor felidéz két olyan esetet is, amelyekből kiviláglik: következetes kiállással és konzekvens döntésekkel elő lehet segíteni a tisztulási folyamatot. A Securitatéval való együttműködés miatt Fazakas László egykori margittai lelkész RMDSZ-képviselői mandátumától és püspökjelöltségétől, míg zsibói Molnár János teológiai tanár lelkipásztori minőségétől volt kénytelen megválni.
Tőkés László idézi Kató Béla erdélyi püspököt is, aki egy interjúban ekképpen fogalmazott: „Azt szeretnénk, ha azok, akik ilyen mélységben együttműködtek, belátnák, hogy az egyedüli út, ha – elismerve vétkeiket – nyilvánosan is bocsánatot kérnének.” A maga során európai képviselőnk csak megerősíteni tudta előzőekben már kifejtett álláspontját: „Huszonhat évvel az ateista-kommunista diktatúra bukása után végképpen eljött az ideje annak, hogy fájdalmas múltunk tehertételeitől megszabaduljunk. A reformáció 500. évfordulójára Anyaszentegyházunknak a tisztulás és a megújulás jegyében kell készülnie. A közelgő országos választásokon pedig olyan jelölteket kell indítanunk, akik nemzeti közösségünk ügyét nem alibinek tekintik, hanem szabad és tiszta lelkiismerettel tudják képviselni ország-világ előtt.”
Alább olvasható a sajtótájékoztatón bemutatott nyilatkozat.
Nyilatkozat
Az egyházi átvilágítással kapcsolatos, egyik legutóbbi megnyilatkozásában Csűry István püspök méltatlankodással állapítja meg, hogy: „semmitmondó lehallgatási szövegek alapján hozott hamis ügynökvádakkal kell választásra készülnie” (Krónika, 2016. június 29.). Folyó év június 29-én kelt válasziratában viszont azon háborog, hogy minekutána „a Királyhágómelléki Egyházkerület jelenlegi püspökét kétszázezer ember képviselete választotta meg 80 százalék feletti arányban, diktatúra van abban a világban, amelyben a demokratikus egyházi választás után olyanoknak a hangja és szerepe nő meg, akik hatalmat kapnak vagy szereznek arra, hogy egy közösség fejlődését akadályozzák, esetleg a legitim vezetőket hazugságaikkal bemocskolják” (Bihari Napló, 2016. június 30.) Szövege zárórészében, titkosszolgálati múltját megkerülve, fejedelmi többesben ekképpen fogalmaz: „Tőkés Lászlót felkérjük, hogy igyekezzen valódi közösségi lelkületet gyakorolni. Közelgő nyugdíjazásáig törekedjen Isten útján járni.”
Csűry István RMDSZ-es elvtársai július 4-én kelt állásfoglalásukban szintén azzal vádolják szerény személyemet, hogy: „Volt püspökhöz nem méltó módon, alaptalanul rágalmazza a Királyhágómelléki Református Egyházkerület választott vezetőit”; majd „felszólítják Tőkés Lászlót, hagyja abba közösségünknek ártó, felelőtlen megnyilvánulásait, a köztiszteletben álló közösségi vezetők rágalmazását, különös tekintettel a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tisztségviselőire” (Bihari Napló, 2016. július 5.) (Kiemelések tőlem – TL.)
A „hamis ügynökvádakat” emlegető és „a legitim vezetőket hazugságaikkal bemocskolók” ellen kirohanó püspöki képmutatásra, valamint a félrevezetett Bihar, Szatmár és Szilágy megyei RMDSZ-szervezetek „alaptalan rágalmazást” kiáltó ellenséges támadására szolgáljanak egyenes válaszként azok a titkosszolgálati jelentések, melyek az 1986–1989-es időszakból a „KISS” fedőnéven működött Csűry István volt szalárdi lelkésztől származnak. „ROŞESCU” fedőnév alatt 1982-ből és 1984-ből szintén az ő személyéhez társítható két másik feljegyzés, a palástjától nemrégen megfosztott zsibói Molnár János teológiai tanár alias „BADEA” (II.), „MUREŞAN DINU” ügynökdossziéjából (lásd Szegedi Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvét).
A mellékelt besúgójelentésekből egyértelműen kiviláglik, hogy a mostani királyhágómelléki püspök annak idején túlbuzgó odaadással jelentett lelkésztársairól és elöljáróiról, nevezetesen Kovács Imre, Gellért Gyula, Zsisku János, Makai Lehel, Gavrucza Tibor, Major Huba, Kallós István, Szekeres Sándor lelkipásztorokról, valamint Gálfy Zoltán, Juhász Tamás, Kozma Zsolt és (zsibói) Molnár János teológiai professzorokról.
Megjegyzésre méltó, hogy ezen jelentések nem Csűry István saját hálózati dossziéjából, hanem az érintettek iratgyűjtőiből kerültek elő – éppen ezért nem tudjuk, hogy még mennyi hasonló irat kapcsolódik „KISS”, illetve „ROŞESCU” nevéhez. A Securitate Irattárait Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS) ugyanis mindmáig nem tett eleget az Egyházkerület azon igénylésének, hogy bocsássa rendelkezésére a püspök dossziéját, hanem egy olyan igazolványt bocsátott ki, amely szerint „nem léteznek olyan adatok és dokumentumok, amelyekből Csűry István úr Securitate-alkalmazotti vagy -kollaboráns minősége kitűnne” (lásd a mellékelt 514/29.01.2009. számú Igazolást/Adeverinţă). Ez azonban semmiképpen sem az ő ártatlanságát, hanem – a mellékelt titkosszolgálati jelentésekből kikövetkeztethetően – sokkal inkább terhelő iratai kiadásának a szándékos visszatartását bizonyítja.
Csűry István helyzete az RMDSZ vonatkozásában kísértetiesen emlékeztet Fazakas László alias „KISS JÁNOS” volt margittai lelkész csúfos esetére, akit 2000-ben a Bihar megyei szervezet juttatott parlamenti képviselői tisztségbe, ám utóbb rovott titkosszolgálati múltja miatt vissza kellett léptetnie. Fazakasnak 2004-ben a püspökjelöltségről is ugyanezen okból kellett lemondania.
Mindezekre nézve változatlanul érvényesek Kató Béla erdélyi püspök általános értelemben megfogalmazott szavai: „Azt szeretnénk, ha azok, akik ilyen mélységben együttműködtek, belátnák, hogy az egyedüli út, ha – elismerve vétkeiket – nyilvánosan is bocsánatot kérnének.”
Huszonhat évvel az ateista-kommunista diktatúra bukása után végképpen eljött az ideje annak, hogy fájdalmas múltunk tehertételeitől megszabaduljunk. A reformáció 500. évfordulójára Anyaszentegyházunknak a tisztulás és a megújulás jegyében kell készülnie. A közelgő országos választásokon pedig olyan jelölteket kell indítanunk, akik nemzeti közösségünk ügyét nem alibinek tekintik, hanem szabad és tiszta lelkiismerettel tudják képviselni ország-világ előtt.
Nagyvárad, 2016. július 12.
Tőkés László
tokeslaszlo.eu
2016. július 19.
Nem csak szórakoztak, tanultak is a fiatalok
Már az első margittai Szabadság Fesztnek is volt oktató jellege. Ezt mindmáig megtartotta. A IV. fesztiválon pénteken Ovidiu Pop fotóművész-vállalkozó, szombaton Finciszky Zoltán vállalkozó beszélgetett a fiatalokkal.
Pop készített néhány fotót és egy rövid videót a fesztiválról. A rendezvénysátorban a fiatalokat kávéval várták a szervezők, miközben Pop rövidfilmje volt látható a kivetítőn. A beszélgetésen szó esett arról, hogyan lett Pop testnevelő tanárból vállalkozó, majd fotós. Arról bezsélt, hogy milyen országokban járt, milyen díjakat nyert fotóival, miközben ezek pörögtek a kivetítőn. Az élj abból, amit szeretsz csinálni elv elnyerte a fiatalok tetszését.
Másnap Finciszky Zoltán margittai kisvállalkozó beszélt a munkavállaló és munkaadó közötti elvárásokról. A szombati vendégnek villanyszereléssel és automatizálással foglalkozó vállalkozása van. Õ munkavállalóként kezdte, majd magánvállalkozást nyitott. Tehát mindkét oldalról ismeri az elvárásokat. Úgy véli, hogy a kölcsönös tisztelet és érvényesülési szándék viszi előre a cégeket. Bántó Norbert földrajztanár és utazási iroda tulajdonos az olcsó utazási lehetőségekről tartott előadást. Elmondta, hogy nevetséges árakon el lehet jutni Európa számtalan országába, ha az utazó időben eldönti, hova és mikor akar repülni. Ha az ember előre tervez, egy európai országban elérhető áron eltölthet egy hosszú hétvégét.
A szakmai előadásokat stand up comedy követte Beliczai Balázs előadásában, aki alaposan megdolgoztatta a rekeszizmokat. Időközben a strand parkolójában autós ügyességi verseny volt.
Demián Zsolt
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. augusztus 6.
In Memoriam Németh László (†2016)
Rég történt, de ma is elevenen él bennem a kép, ahogy többedmagával „villámlátogatást” tett nálam. Röviden üdvözölt és néhány udvariassági gesztus után, míg én a többiekkel csevegtem, ő a könyvespolcomat böngészte.
Leemelt egy könyvet, majd magától értetődő természetességgel közölte, hogy neki az kell. S nehogy félreértés essék, hozzátette: te majd veszel magadnak másikat. Hajlandó vagyok sok mindenről lemondani, de a könyveimről nem! Mégsem tiltakoztam a furcsa „könyvkölcsönzés” ellen. Valami azt súgta, itt többről van szó. Noha egyértelműen látszott, hogy ismeri már, nem elolvasni akarja, egyszerűen csak maga mellett tudni, a közelében, karnyújtásnyira, hogy bármikor elérhesse, ha szükség lenne rá. Úgy szorította magához, mintha valaki el akarná venni tőle. Pascal Gondolatainak egyik kiadásáról volt szó és ekkoriban még nem tudtam, milyen sokat jelent ez számára.
Évekkel később a Posticum padlásszobájában két alacsony fotelba süppedünk. Már betegeskedett. Örömmel vette, ha meglátogatták. Sokszor, sok mindenről beszélgettünk, sőt vitatkoztunk. Aktuális politikai helyzetről, az egyházról, filozófiai kérdésekről és nem utolsósorban könyvekről, épp aktuális olvasmányainkról. Sok kedvence volt, de valahogy mindig Pascalra terelődött a szó. Ilyenkor nagy nehezen felállt, odacsoszogott a könyvespolchoz és leemelt egy régi kötésű könyvet. Nem, nem azt, amelyet tőlem „kölcsönzött” (soha nem kérdeztem később, mi lett a könyv sorsa). Pascal gondolataiból összeállított szöveggyűjtemény volt. A lapjai sárgák, egy-egy oldalakon szinte minden sor ceruzával aláhúzva, lapozgatott és kereste a megfelelő idézetet. Noha szinte már kívülről tudta, mégis szerette pontosan idézni: „Mert végre is mi az ember a természetben? Semmi a végtelenséghez, minden a semmihez viszonyítva, közép a semmi és a minden között”. Tudtam, hogy ezúttal hosszabbra nyúlik a látogatás. Felolvasott egy-egy részt, elmerengett és sokáig hallgattunk, pedig szeretett beszélni. És az egyik kedvenc része: „Nádszál az ember…; de gondolkodó nádszál. Nem kell az egész világmindenségnek összefognia ellene, hogy összezúzza: egy kis pára, egyetlen csepp víz elegendő hozzá, hogy megölje. De még ha eltaposná a mindenség, akkor is nemesebb lenne, mint a gyilkosa, mert ő tudja, hogy meghal”.
Nem beszélt róla, miért ennyire fontos neki ez a francia gondolkodó, de talán nem járunk messze az igazságtól, ha a közös „pascali” tapasztalatban keressük a választ. Ateistaként, az öngyilkosság gondolatát fontolgatta, amikor neki is hasonló megtérés-élményben volt része, mit Pascalnak 1654-ben. Ismerjük a híres szavakat: „Tűz. Ábrahám, Izsák és Jákob Istene nem a filozófusok és tudósok Istene. Bizonyosság. Bizonyosság. Tapasztalat. Öröm. Békesség. Jézus Krisztus Istene. Az én Istenem és a te Istened. A te Istened az én Istenem. Megfeledkezni a világról és mindenről, Istent kivéve.” Akár az ő megtérésének dokumentuma is lehetne, s ahogy Pascal e szöveget ruhájának bélésébe varrva hordta haláláig, ő Pascalt hordta magával, talán mert életének erre a fordulópontjára emlékeztette. Az ő alaptapasztalata is ugyanabban a meggyőződésből gyökerezett: „Minden ember szívében van egy Isten alkotta űr, amelyet semmilyen teremtett dolog nem képes betölteni…” Ehhez tartotta magát – olykor gyötrelmes kételyek és megszenvedett kétségek „sötét éjszakái” közepette is – élete végéig.
Most megroppant a gondolkodó nádszál, s az Abszolút Igazság, amelyet fiatalkora óta olyan szenvedélyesen keresett és Jézus Krisztusban talált meg, fellebbenti a fátylat minden kétségéről. „Jézus haláltusája a világ végéig tart – hogyan alhatnánk alatta? ” – figyelmeztet Pascal. Igen, mi még nem aludhatunk, de te, kedves Laci, nyugodjál békében!
Bruncsák István
Magyar Kurír
Elhunyt Németh László
A Nagyváradi megyéspüspök és az egyházmegye papsága Isten akaratában megnyugodva, szomorú szívvel tudatja, hogy augusztus 4-én, csütörtökön Németh László tiszteletbeli kanonok, nyugalmazott plébános, életének 72., papságának 34. évében, szentségekkel ellátva elhunyt.
Németh László 1944. november 19-én született Aradon. Jakab Antal püspök szentelte pappá 1983. június 19-én Gyulafehérváron. Segédlelkész volt Margittán, majd plébános Érkeserűben, Tasnádszántón, Hegyköztótteleken és Köröstarjánban. 2008-ban történt nyugdíjazását követően a Nagyváradi Posticumba vonult vissza, a Szent Erzsébet kápolnában és a Szent Márton Öregotthonban teljesítve lelkipásztori szolgálatot. Az utóbbi hónapokban, betegségére való tekintettel a Nagyváradi Szent Márton Öregotthonban ápolták.
Németh László földi mAradványait augusztus 9-én 10.00 órakor ravatalozzák fel a Nagyvárad-újvárosi plébániatemplomban, 11.00 órakor szentmisét mutatnak be lelki üdvéért, majd a Nagyváradi Rulikowski temetőbe kísérik, és ott helyezik örök nyugalomra.
Forrás: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
erdon.ro
2016. augusztus 11.
Az igazságot és Istent kereste
Keresztény hívők sokasága, paptestvérei és családtagjai vettek végső búcsút tegnap délben Németh László atyától, aki a váradi magyar élet egyik ismert és népszerű papi alakja volt.
Németh László augusztus 4-én, 72 éves korában adta vissza lelkét a Teremtőnek, a temetési szertartást a váradi Szent László templomban tartották, a gyászmisét Böcskei László római katolikus megyéspüspök celebrálta.
Németh László 1944. november 19-én született Aradon. Dr. Jakab Antal püspök szentelte pappá 1983. június 19-én Gyulafehérváron. Segédlelkész volt Margittán, majd plébános Érkeserűben, Tasnádszántón, Hegyköztótteleken és Köröstarjánban. 2008-ban történt nyugdíjazását követően a Nagyváradi Posticumba vonult vissza, a Szent Erzsébet kápolnában és a Szent Márton Öregotthonban teljesítve lelkipásztori szolgálatot. Az utóbbi hónapokban, betegségére való tekintettel a Nagyváradi Szent Márton Öregotthonban ápolták.
Harmincnégy esztendőn át szolgált papként, közvetlen, karizmatikus személyisége miatt nem csupán a katolikusok , de más felekezetek papjai és hívei is szívesen keresték társaságát.
A gyászmisét celebráló főpásztor búcsúztatójában szólt az elhunyt lelkész közismert igazságkereséséről, rámutatva arra, hogy ez az igazságkeresés tulajdonképpen Isten állandó keresése, a hit folyamatos megélése volt Németh László atya életében. Papként élt és papként halt meg, végrendeletében meghagyta, milyen temetést szeretne saját magának, s kívánságait a püspök és a papi közösség megpróbálta mAradéktalanul betartani. Németh atya a végrendeletében nem mulasztotta el azt sem, hogy (mintegy az utolsó szó jogán) bocsánatot kérjen mindazoktól, akiket élete során, akarva vagy akaratlanul megbántott. Végakaratának megfelelően temetési szertartásán szót kapott a fokulista közösség képviselője is, a messiási zsidók váradi vezetője, és a felravatalozott koporsó mellett a Szent Pál Közösség is elénekelt néhány egyházi dalt, melyeket az elhunyt atya életében is szeretett hallgatni. A szertartás végén a zsúfolásig megtelt templomban hívek százai imádkoztak közösen az eltávozott atya lelki üdvéért, könnyes szemmel emlékezve annak papi, emberi ténykedéseire.
Németh László atyát a Nagyváradi Rulikovszki temetőben, a Kapucinusok Sírkertjében helyezték végső nyugalomra tegnap délután.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. augusztus 21.
Tizennyolcadik falunapok Érsemjénben
A 18. falunapokat tartották a hét végén Érsemjénben. Szombaton a sport és a szórakoztató programok kaptak főszerepet, utóbbiak a modernizált Népkertben. Megemlékeztek a falu nagy szülötteiről is, de nem feledkeztek meg a mai szorgalmas lakosokról sem.
A 18. érsemjéni falunap a már évek óta bevált forgatókönyv szerint zajlott: ötvözte a szórakoztató és hagyományőrző programokat, illetve természetesen megemlékeztek a falu nagy szülötteiről is, de nem feledkeztek meg a mai szorgalmas lakosokról sem. Pénteken egy program szerepelt a kínálatban: az érmihályfalvi Móka színjátszó csoport – már szokás szerint – előadta legutóbbi műsorát, ezúttal a májusban színre vitt, Ron Aldridge: Csak kétszer vagy fiatal című vígjátékát. Szombaton délelőtt egyrészt az elődöntőkkel és a helyosztókkal befejezték az egy héttel korábban megkezdett kispályás focibajnokságot, másrészt megejtették a régiós fogathajtó bajnokság helyi fordulóját, melyen 5 fogattal 8 hajtó versengett (a sportesemények részleteire visszatérünk). Ugyancsak a délelőtti/déli órákban a falunapi programok derékhadának helyet adó Népkert is benépesült: kézműves foglalkozásra, arcfestésre várták a pedagógusok a gyerekeket. Ehhez hozzátartozik, hogy a tavalyi falunap óta a helyszín is modernizálódott: térkövezett sétányok szövik be a platánfák alatti teret, mentén lócák, kukák, lámpatestek vannak.
Néptánc, showtánc
A délutáni műsort a legfiatalabbak kezdték: kis-, közép- és nagycsoportos óvodások, iskolások az előkészítősöktől a nyolcadikosokig léptek színpadra zenés táncos produkciókkal. Ugyancsak a gyerekek mAradtak a főszerepben, hiszen ezt a gyerekcsoportok néptáncgálája követte, melyen a helyiek mellett Érmihályfalva és Érkörtvélyes képviseltette magát. A helyi Ezüstperje gyerekcsapata szatmárit, az ifjúsági csoport szatmárit és mezőségit, az érmihályfalvi Apró Lábak sóvidékit, a Fürge Lábak mezőségit, a körtvélyesi gyerekcsoport pedig dunántúli koreográfiát adott elő. Mivel a vendégek sem messziről érkeztek, minden csoportot kísérték el szülők is szép számmal, a színpad előtt se szeri-se száma nem volt a fényképezőknek, videózóknak. Műfajváltás következett, a margittai Daróczi Carmen énekelt néhány közismert dalt. Mindjárt magasra is tette a lécet Whitney Houston: I Wanna dance with somebody című dalával, amit „át is vitt”, de aztán a tömegigény felé tolódott a hangsúly, így jutottunk el Zámbó Jimmy Szeress úgy is, sőt, a már ki tudja kinek a Nézését meg a járását-jáig. Mire bizonyos Vadangyal című szappanopera betétdala sorra került, már táncoló gyerekek hada népesítette be az előadó körül a színpadot, de az előtt is nagyban ment a risza. Showtánc következett: a székelyhídi Tini Dance Center táncstúdió látványos koreográfiát mutatott be, de a TDC-családhoz tartozó érmihályfalvi Fresh Dance csoport apróságai is felléptek, igen zajos sikert aratva.
Menyasszony a színpadon
Koncertek következtek. Az érmihályfalvi Playtime zenekar túlzás nélkül hazai pályán érezheti már magát Érsemjénben, most sem volt másként, már saját rajongótáboruk van, mely most is ott volt az első sorokban. A nap sztárvendégének nevezték a Kristóf Katalin & Milán duót, kiket a Nóta TV adásaiból ismerhetnek a mulatós műfaj, a modernizált mű- és népdalok kedvelői. Látható igény volt erre, egész este ekkor volt a legnagyobb tömeg a színpad előtt. A koncert után a színpad mögött még hosszasan fotózkodtak az előadókkal a rajongók. Közben azonban már a Nagyváradi Sanzon zenekar vitt újra hangszereket a színpadra, hogy közismert slágerekkel, örökzöldekkel teremtsen utcabáli hangulatot. Ez sikerült is, a Népkert több pontján is lehetett táncoló párokat, csoportokat látni. Egy meglepetésben is része lehetett a jelenlévőknek: úgy éjfél tájban egy kisebb násznép lepte el a színpadot, egy Érmihályfalván tartott lakodalomból „lopták el a menyasszonyt”, akit a semjéni falunapra is kicsempésztek. A Sanzont DJ Rubber követte, aki nagyjából hajnali 4 óráig látta el zenével a bulizókat.
Rencz Csaba
erdon.ro
2016. augusztus 28.
Érszőlősi Falunapok: együtt ünnepeltek
Idén augusztus 27–28-án tartották meg az Érszőlősi Falunapokat. A kétnapos, kulturális és szórakoztató műsorokban bővelkedő rendezvénysorozat tartalmas kikapcsolódási lehetőséget biztosított a község valamennyi lakosának és korosztályának.
Igen sokan érkeztek a műsorokra a községhez tartozó falvakból, de ezen túl más településekről is. Az évek során ugyanis megszokták már, hogy a helyi önkormányzat és az RMDSZ által szervezett programokon érdemes részt venni. Ezért igen sok a visszajáró vendég a közeli Margitta városából. Annak is hagyománya van, hogy a baráti települések polgármesteri szinten képviseltetik magukat.
Gyermekműsorok
A rendezvénysorozat első napja a gyermekműsorokkal kezdődött. A helyszínt a kisiskola adta, ahol színezésben, gipszfestésben, sárkányragasztásban, lufifestésben, nyomdafestésben, gyurmázásban, gyümölcskosár-készítésben bizonyíthatták tehetségüket, ügyességüket a kisdiákok. Sokan vállalkoztak a feladatokra és nagyon ügyes, ötletes alkotások születtek. Ezeket büszkén mutatták be tanítóiknak, szüleiknek. Felügyelő és irányító pedagógusaik Fazekas Beáta, Ferenczi Erika, Földi Éva, Ghiulai Simona és Varga Csilla voltak. Tartalmas, jó program volt, mely egész délutános kikapcsolódást biztosított a gyerekeknek. Jutalomként édességet, üdítőt kaptak.
A szabadtéri színpadon az esti fellépéseket szintén a gyerekek kezdték el egy spontán táncműsorral. Az ötlet a műsorvezetőktől származott, akik színpadra szólították az előtérben lévő gyerekeket. A zene pótolta a felkészülést és sikeres fellépésük volt. A meghívott fellépők sorát a monospetri Bábota néptánccsoport nyitotta meg. Igen jól koreografált, tartalmas műsorral ajándékozták meg a közönséget. Tetszett a nézőknek, melyet élénk tapssal fejeztek ki. Rövid időre egy, a tér fölött keringő sárkányrepülő zavarta meg a műsort, akit a szervezők azonnal eltessékeltek. Őket követően a székelyhídi Control Dance moderntánccsoport lépett színpadra, mely leginkább a fiatalabb generáció tetszését nyerte el. Nagyszerű, akrobatikus elemekkel tűzdelt előadásuk nagy tapsot váltott ki. Beke László polgármester is színre lépett, hogy köszöntse a nézőket és a fellépőket. A közkedvelt polgármestert is taps és ujjongás fogadta.
Zenés mulatság
Az est sztárvendége Postás Józsi volt, akinek koncertjére teljesen megtelt a szabadtéri színpad előtti nézőtér. Igazi falunapi hangulatot teremtett. A nézők közül igen sokan ottmAradtak az esti bálon, melyen a zenét a Retro Boys szolgáltatta. A zenés táncmulatság belenyúlt a késő éjszakába, melyen három generáció tudott együtt mulatni, szórakozni, táncolni. A műsorvezetői feladatokat Földi Éva, a Partium rádió margittai stúdiójának műsorvezetője és Kozák Róbert, volt műsorvezető látták el. A vasárnapi események ismertetésére visszatérünk.
Szőke Ferenc
erdon.ro
2016. augusztus 28.
MAradt az esperes, marasztalják a püspököt
Rákosi Jenő eddigi esperest választották újra az Érmelléki Református Egyházmegye élére a szombaton tartott közgyűlésen. Az egyházközségek egyhangúan Csűry Istvánt jelölték püspöknek.
Szombat délelőtt 10 órakor kezdődött meg (és közel 15 óráig tartott) Bihardiószegen az Érmelléki Református Egyházmegye választói közgyűlése, melyen megújították az egyházmegye vezetői testületét, illetve összesítették az egyházközségek jelölő lapjait az őszi püspökválasztásra vonatkozóan. Az összejövetel elején Szabó Zsolt szalacsi lelkész tartott áhítatot, majd rátértek a választásra. A 37 gyülekezetből 4 nem vehetett részt az ügymenetben, mivel tartozása van. A 33 egyházközséget 55 szavazásra jogosult személy képviselte. Az esperesi tisztségre egyedüli jelölt volt (csakúgy, mint a tisztségek nagy részére), az azt eddig is betöltő Rákosi Jenő székelyhídi lelkész, aki újabb 6 évig vezeti az egyházmegyét.
Egyhangúan
A főgondnoki tisztségben a margittai dr. Kürti Lászlót (aki egészségi állapota megromlása miatt nem vállalta tovább) a székelyhídi Mészáros János váltotta. A főjegyzői tisztséget továbbra is Bara László diószegi lelkész tölti be. A további, két tucatnál is több tisztség nagy részében mAradtak az azokat eddig is betöltő személyek (listájuk megtekinthető lesz az egyházmegye internetes oldalán). A tisztújítások után a választói közgyűlés jelölő közgyűléssé alakult, amikor összesítették az egyházközségek jelölő lapjait az őszi püspökválasztásra vonatkozóan. Az eredmény: egyhangúan Csűry István jelenlegi püspököt jelölik, a főgondnoki tisztségbe pedig a zilahi Bara Lajost.
Rencz Csaba
erdon.ro
2016. szeptember 1.
Új fejezet kezdődött a megyei RMDSZ-nél
Szerda este az állami filharmónia Enescu-Bartók termében rendkívüli küldöttgyűlést tartott az RMDSZ Bihar megyei szervezete, amelynek elnökévé négy évre Cseke Attilát választották meg. A rendezvényen jelen volt Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is.
Elnökválasztási beszéde kezdetén Cseke Attila parlamenti képviselő köszönetet mondott a több mint 20 RMDSZ-körzetnek azért, amiért jelölte őt a megyei szervezet elnöki tisztségére, valamint a korábbi RMDSZ-elnököknek is – Nagy Bélának, Varga Gábornak, Kapy Istvánnak, Lakatos Péternek és Kiss Sándornak amiatt, hogy szerinte mindegyik a maga idejében tette azt, amit a közösség képviseletében és érdekérvényesítésében tenni kellett. Ezután egy Bihari Napló-interjúból idézett, mely 1996-ban készült Margitta akkor frissen megválasztott RMDSZ-es alpolgármesterével, Cseke Sándorral, vagyis az édesapjával, ami ösztökélte őt arra, hogy elvállalja a jelölést. Kijelentette: a Bihar megyei RMDSZ ugyan nincs könnyű helyzetben, de állítja, hogy az egyik, ha nem a legjobb parlamenti csapattal rendelkeznek a megyei szervezetek között, és a bihari polgármesteri csapatra is sokfelé irigyek más RMDSZ megyei szervezetekben, van tehát alap, amire építkezhetnek, és ígéri, fognak is.
Azt mondta: bíbelődésre nincs idő, azon filozofálni, hogy mi miért volt és lehetett volna-e jobban, hiszen a válaszok ma már nem fontosak. Úgy fogalmazott: itt az idő, amikor új fejezet kezdődik. Egyértelmű lesz a beszéd, nem lesz köntörfalazás és egyenes lesz az irány, amely felé a közösséget vezetik majd. Azt javasolta: csapatban kell gondolkodniuk és cselekedniük, hiszen a december 11-i választásokon az RMDSZ-nek jól kell teljesítenie. A döntésig tehát lehetnek vitáik, megbeszéléseik, de ha egyszer a döntést meghozták, azt mindannyian képviselniük és eredményesen gyakorlatba kell ültetniük. Ez az egyik olyan dolog, amit az elmúlt periódusból át szeretne menteni és alkalmazni továbbra is az RMDSZ életében. Ehhez kér elkötelezettséget, hozzáállást és hitet. Hangsúlyozta: a szervezetben mindenkinek helye van aki jóhiszeműen a magyar közösség ügyét akarja szolgálni velük együtt. „Mindannyiunk feladata lesz, hogy újra építsük az elvesztett kapcsolatokat és hálókat. Tudom, ez nem egy könnyű feladat, de hiszem, annál nemesebb. Dolgozni kell, nem siránkozni. Cselekedni kell, nem hibákat és hibást keresni”- nyomatékosította. Azt is kijelentette: az ügyvezető elnökséggel való kapcsolat és összehangolt munka lételeme az RMDSZ jó működésének, és a választmányi munkát meg kell tudniuk erősíteni.
Az igazi harcos
Kiemelte: nyitott a civil szféra, a társult tagok és közösségi szervezetekkel való közös gondolkodásra és munkára. Meglátásában az ifjúsággal és a MIÉRT-el szoros kapcsolatot kell építeniük, és támogatni fogják a Nőszervezet munkáját is. Szerinte egy vezetőnek, ha hisz valamiben, mennie kell az úton előre, akadályokat kikerülve és leküzdve, mert előbb vagy utóbb az eredmény igazolja a tetteket. Ugyanakkor pedig, a közösség iránti alázat nap mint nap kell érvényesüljön a munkájukban, és ez a szolgálat látható, érzékelhető kell legyen.
Érdekes színfoltja volt a programismertetőnek, amikor Cseke Attila Grosics Gyulát, az Aranycsapat legendás kapusát idézte, majd néhány perccel később az a körülbelül két és fél perces rövidfilm lett levetítve, melyet a mostani labdarúgó-válogatott tagjai is megtekinthettek az Európa-bajnokságon az öltözőben, a magyar- osztrák meccs előtt, és arról szólt, hogy egy igazi harcos szereti azt, amit csinál, és mindent megtesz céljai elérése érdekében.
Nehéz idők jönnek
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is köszönetet mondott az amúgy távollevő Kiss Sándornak az elmúlt 12 évben kifejtett tevékenységéért, melynek köszönhetően szerinte a Bihar megyei RMDSZ meghatározó tényező lett nem csupán a romániai magyar politikai életben, hanem általában véve is. Azt mondta: nehéz időszakban vette át az RMDSZ vezetését Kiss Sándor, de kollégáival el tudta érni azt, hogy erős legyen a hangja az itt élő magyarságnak, ezért számít a továbbiakban is a munkájára. Azon meggyőződésének adott hangot: nehéz időszak következik, talán a legnehezebb a rendszerváltás után, mert sikerrel meg kell győzni a kiábrándult választókat arról, hogy a politika és a politikusok, a közéleti szereplők vannak értük, és nem fordítva. Ennél fontosabb feladat nincs is, de véleménye szerint Cseke Attila talán a legjobb választás ebből a szempontból, mert a legmegfelelőbb ember arra, hogy csapatot alkotva visszaszerezze a hitelt, a választók elkopott bizalmát, mozgósítani tudja a tartalékokat. Ugyanis kisebbségi létben különösen nincs alternatívája a parlamentáris demokráciának, az arányos képviseletnek. Az RMDSZ-es elöljáró ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet: közeledik 2018, vagyis az egyesülés százéves évfordulója, ami alkalmat és lehetőséget kell teremtsen arra is, hogy magyarként megmutassuk: sok kellemetlen dolog történt velünk, de azért erős közösséget alkotunk Romániában, és tudjuk mit kell tegyünk, ha a jövőnkről van szó.
Szimfonikus zenekar
Szabó Ödön parlamenti képviselő, megyei ügyvezető elnök egy szimfonikus zenekarhoz hasonlította az RMDSZ-t, melyben mindenkinek megvan a helye, szerepe, és közösen, összhangban dolgoznak a közösségért. Hangsúlyozta: csak csapatban, kemény munkával lehet nyerni, hinni, merni és bátran cselekedve, odafigyelve egymásra. Egy példával élve arra hívta fel a figyelmet, hogy az RMDSZ szakmai munkáját utólag még a bíróság is igazolja. Arról is beszélt: jövőre Szent László-év lesz, az RMDSZ pedig együtt kell működjön e kérdésben is az egyházzal, a civil szférával.
Biró Rozália szenátor, választmányi elnök is úgy vélte: új fejezet kezdődik az RMDSZ Bihar megyei szervezetének életében, és „nem szégyen az, ha egymás mellé állunk, egymás kezét fogva”.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2016. szeptember 1.
Nyolcadik néptánctábor Félegyházán
Idén is Biharfélegyháza adott otthont a Partiumi Néptánctábornak, melyet már nyolcadik alkalommal rendeztek meg a hagyományőrző néptáncosok örömére.
Augusztus utolsó egész hetében a megye több helységéből érkeztek a csoportok: Micskéről a Görböc, Belényesújlakról a Rezgő, Biharszentjánosról a Szentjánosbogarak, Paptamásiból a Gilice, Margittáról a Gyöngyvetők néptánccsoport tagjai, Berettyószéplakról az újonnan alakult helyi csoport. Az említettek mellett voltak résztvevők a helyiek mellett Nyüvedről, Pelbáthidáról, Nagyváradról, illetve a Szilágy megyei Kémerről is. Hétfőtől péntekig közel 80 gyerek sajátította a balázstelki, kisküküllőmenti tájegység, illetve a tövisháti, szilágysági régió táncanyagának alapjait. A haladókat Máté Gergő és Sipos-Hodgyai Edit, míg a kezdőket Erdei Sándor és Hodgyai Edit oktatók ismertették meg az említett néptáncokkal. A hétfő délelőtti megnyitón Kelemen Zoltán polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, örömét fejezve ki, hogy Biharfélegyháza újra házigazdája lehet a tábornak. Fellépett a Soroglya zenekar, amely az oktatás és táncházak zenéjét szolgáltatta (Dallos Levente prímás, Bacsó László brácsás, Kelemen-Paksy János bőgős). A műsort a Görböc mezőségi tánca tette színessé, míg Demeter Krisztina micskei tanuló népdalcsokra adta meg az alaphangját az egész hetes éneklésnek.
Előadások
A tábor programja lehetőséget teremtett a délelőtti és délutáni órákban a néptáncoktatásra, melyet délben népdaltanítás, illetve az ebéd utáni órákban quilingezés töltött ki Rácz Imola irányításával. A hét folyamán a következő előadásokkal is gyarapíthatták tudásukat a táborlakok: A táncház-mozgalom története és közösségépítés; Rovásírás; Őfelsége – A Magyar Szent Korona – az elméleti ismereteket Záhonyi András Budapesti íráskutató előadásából meríthették a résztvevők. A szervezett programok mellett mindig mAradt idő a futballozásra, locsolkodásra, szalonnasütésre és tábortűz gyújtására, a napokat pedig az esti táncházak zárták, kitűnő alkalmat nyújtva a közösségformálásra, ismerkedésre, további gyakorlásra, tanulásra. A péntek délutáni gálaműsor elhozta a búcsú idejét. Az összegyűlteket Hodgyai Edit programfelelős köszöntötte, ugyanakkor kiértékelte az elmúlt hét tevékenységeit is. Szabó Ödön képviselő is üdvözölte a szép számban megjelent szülőket, köszönetet mondva nekik és az oktatóknak a gyümölcsöző közös munkáért, az áldozatvállalásért, a jövő nemzedékének nyújtott felbecsülhetetlen értékekért, a tudás gyarapításáért. Fontosnak tartotta, hogy a néptáncosok az év folyamán is találkozhatnak egymással több rendezvényen is, melyek közül megemlítette a Partiumi Néptánctalálkozót és a Fekete Körös-völgyi Magyar Napokat.
“Még egy hét!”
Kelemen Zoltán örömét fejezte ki, hogy Biharfélegyháza kedvező infrastruktúrájával, szépen megújuló kultúrházával képes egy ilyen tábort ellátni, befogadni. ugyanakkor üdvözölte a szülők és oktatók törekvéseit, hogy hagyományos kultúránk tovább örökítésének lehetőségéhez hozzájárulnak. A gálaműsor lehetőséget adott úgy a haladó, mint kezdő csoport heti tevékenységének bemutatására, a Bacsó lányok, Eszter és Ágnes tolmácsolásában pedig felcsendülhetett pár népdal is a héten elsajátított gyűjteményből. A táborlakók idén is elégedetten, a jövő évi viszontlátás reményével, a „Még egy hét!”-rigmussal búcsúztak egymástól. A rendezvény támogatója volt Biharfélegyháza Polgármesteri Hivatala, a Communitas Alapítvány, a Jakó Zsigmond Általános Iskola, a Miskolczy Károly Általános Iskola, médiatámogató a Bihari Napló, szervező a Görböc Néptáncegyüttes.
erdon.ro
2016. november 2.
„Itt állok, másként nem tehetek”
Szokványosnak tűnő októberi hétvégén hívogattak a harangok az érköbölkúti dombok között megbúvó ősi templomba. A helybeliek és az idelátogatók azonban tudták, hogy az október 29-én, szombaton beharangozott istentisztelet ünnepet rejteget. A magát egyik írásában félig tréfásan, félig komolyan Isten udvari bolondjának tituláló lelkésznek, Luther Mártonnak emlékére állítottak szobrot az érmelléki településen.
Az esemény ötletgazdája a maga is evangélikus Rákóczi Lajos irodalomtanár és helytörténész kezdeményezésére állított egész alakos szobor mindezidáig egyedülálló az erdélyi tájakon. A szobor Luther Márton halálának 470. évfordulója, valamint a közelgő reformációi év tiszteletére állíttatott. Az sem mellékes, hogy a közelgő november 10-e a reformátor születésének évfordulója is. A hívogató harangok szavára érkeztek a hívek Budapestről, Debrecenből, Létavértesről, Álmosdról, Székelyhídról, Szalacsról, Albisról, Szentjobbról, Kolozsvárról, Margittáról, és a helybéliek közül is ott volt mindenki, aki ápolja és őrzi protestáns vallását, és jó keresztyénként folyamatosan részese az itteni hitéletnek. Így hát nem csoda, hogy nagy ünnephez méltóan megtelt az érköbölkúti templom.
A reformátor
Az ünnepség a székelyhídi férfikórus szolgálatával kezdődött, majd a Budapestről érkezett evangélikus lelkész és egyháztörténész, dr. Blázy Árpád hirdetett igét, aki a prédikációjában az etióp kincstárnok megtéréséről szólt, az Apostolok Cselekedetei 8,26–30. alapján. Ezt követően Ledán István érköbölkúti lelkész köszöntötte a megjelenteket és osztotta meg gondolatait a gyülekezettel. Mint mondta, Luther korában nem volt Facebook, de a Wittenbergi templomra kifüggesztett üzenetet igen sokan „like-olták”, és a hullám rekordidő alatt elöntötte Európát. Valóban, Luther és a protestáns mozgalom tanai megváltoztatták nemcsak az egyházat, hanem az egész világot, megalkotva egy olyan nyugati típusú társadalmat, amire ma is építkezünk.
Ezt követően az érköbölkúti iskolások műsora következett. Az alkalomhoz illő színvonalas műsor Hermann Csaba énektanár, Béres Angéla vallástanár és Szabó Anita tanítónő munkáját dicséri, utóbbi szavalatával is megörvendeztette a szépszámú gyülekezetet. Hogy az ökuménia teljes legyen, a Szalacsi Örökzöld Asszonykórus (tagjainak fele katolikus) többek között a régi magyar himnuszt énekelte. Ezt követően Mátyás Attila nagyváradi evangélikus lelkész érdekfeszítő és jól dokumentált előadását hallgathatták Várad és környékének reformációjáról. Az előadás az 1514-es és 1557-es időszakot foglalta magába, amikor is az itteni reformáció lezajlott.
Ezt követően Rákóczi Lajos ötletgazda és főszervező beszélt a szoborállítás fontosságáról. Elmondása szerint minden szoborállítás eszménykép-választás. Mint mondta, mi, magyarok hajlamosak vagyunk arra, hogy pesszimistán nézzük a világot, és legtöbb állított szobrunk mártírhősökről szól. II. Rákóczi Ferenc száműzetésben végezte életét, a ’48-as tábornokokat kivégezték, és az ’56-os forradalmároknak is tragikus a sorsuk. Luther Márton olyan forradalmár, aki ágyban, párnák között végezte, és életében átélhette a tanai győzedelmeskedését. Úgy is mondhatnánk, hogy ő olyan sikeres forradalmár, aki megváltoztatta a világot. Nem karddal harcolt, hanem eszmékkel, érvekkel, és ilyen sikeres forradalmárokra van szükségünk a 21. században is. A szoborra fölkerült „Itt állok, másként nem tehetek.” idézet példaként kell, hogy szolgáljon azoknak, akik a mai kor útvesztőiben eltévelyednek, és kapaszkodó kell legyen azoknak is, akik gyakran csüggedten nézik a mai kor történéseit. „Nem gyűlölködésre van szükségünk, hiszen a »nincs helye közöttünk« megbélyegzéseknek kora ma már lejárt. Luther Mártonnak is helye van végre közöttünk, ezért is állítottunk neki szobrot itt, az Érmelléken” – hangzott el.
Az érköbölkúti vallásórások műsora következett. Ledán Katalin, a közelmúltban idekerült lelkésznő közösségformáló munkája szép példája annak a lutheri örökségnek, hogy a lelkész szellemi és közösségformáló fáklyája annak a településnek, ahova őt szolgálatra rendelték. Az ünnepség további része a templom előtti kertben zajlott, ahol Ledán István református lelkész felolvasta Csűry István református püspök az eseményre küldött püspöki levelét. Rákóczi Lajos Adorján Dezső Zoltán evangélikus püspök a köbölkútiakhoz intézett levelét olvasta fel: „Nagyon örülök és gratulálok e nagyszerű történetíró köbölkúti eseményhez. Külön gratulálok az ötletgazdának, és köszönöm, hogy ezt az ügyet szívén viselte. Hálás vagyok a helybéli gyülekezetnek, hogy Luthernek ily módon is otthont ad. Hiszem, hogy ő itt jó helyen van, valóban otthon van. Isten áldása legyen ezen a közös ünnepen. Erős vár a mi Istenünk!” – fogalmazott az evangélikusok püspöke.
A szobrot az alkotó, Szabó István jelenlétében Mátyás Attila nagyváradi evangélikus lelkész és Rákóczi Lajos tanár, helytörténész leplezte le. Mátyás Attila áldása után Meleg Vilmos színművész tartott a már csípős októberi szélben lélekmelengető és a tőle megszokott színvonalú, erős pátoszú lélekhez szóló előadást. Az ünnepséget a Szalacsi Örökzöld Asszonykórus dalai, valamint a Szózat közös eléneklése zárta.
Az esemény szeretetvendégséggel fejeződött be, amellyel a vendégszerető köbölkúti gyülekezet ajándékozta meg az ünnepségen résztvevőket.
K. B.
Érköbölkút
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. november 4.
Összefognak az Érmellékért
Megalakult tegnap az Érmelléki Fejlesztési Ügynökség, amit Bihar, Szatmár és a magyarországi Hajdú-Bihar megye elnöksége közösen hozott létre. Az ottományi Komáromi-kúriában megtartott tanácskozáson mindhárom megye vezetősége részt vett, de ott volt többek között Szabó Ödön parlamenti képviselő és Cseke Attila, a Bihar megyei RMDSZ elnöke is.
A fejlesztési ügynökség megalakulásának bejelentése előtt az elöljárók hivatalosan is átadták az új aszfaltutat, amely összeköti Szalacsot a Szatmár megyei Szilágypérrel. A két település lakói, akik egyébként több szálon is kötődnek egymáshoz, ezzel sok kilométeres kerülőtől és az utazással elvesztegetett időtől mentesülnek.
Az Ottományban megtartott tanácskozáson Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke kiemelte, 2010-ben mind a Bihar, mind a Szatmár megyei tanács határozattal elfogadott egy protokollumot az együttműködésről. Ennek keretében készült el a tegnap átadott út, illetve korábban a Tasnád és Margitta közötti országút is. A közös, intézményesített munka következő fázisa az a három megyét érintő megállapodás, amely megteremti a lehetőségét annak, hogy a rendelkezésre álló forrásokat hatékonyabban használhassák fel az Érmellék számára. Pásztor Sándor kiemelte, egy olyan régióról van szó, amelyet túlnyomó többségben magyarok laknak, ugyanakkor nemcsak Bihar, hanem a szomszédos két megye, Szatmár és Hajdú-Bihar érdeke is az, hogy közösen találjanak megoldást is itt adódó problémákra. Nemcsak az infrastruktúrát, hanem a kultúrát, a turizmust is fejleszteni kell, továbbá kiemelten kell kezelni az oktatást is.
Pataki Csaba, Szatmár Megye Tanácsának elnöke szerint elsősorban a helybéliek boldogulását és az életszínvonal javulását célozza az a tervcsomag, amelyen már jó ideje dolgoznak kollégáival.
Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke azt hangsúlyozta, hogy náluk két évvel ezelőtt újjászervezték a fejlesztési ügynökséget, ahol jelenleg már huszonkét alkalmazott foglalkozik a fejlesztésekkel és több mint kétszáz leadott pályázat van a hátuk mögött. Az elnök kiemelte, a legfontosabb ebben a hárommegyés együttműködésben, hogy Hajdú-Bihar ezt a tapasztalatát tudja Bihar és Szatmár megye rendelkezésére bocsátani.
Borsi Balázs
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. november 4.
A hősökre emlékeztek Hegyközújlakon
Mindenszentek napja alkalmából Hegyközújlakon is mindenki, aki tehette, kilátogatott a temetőbe, és megemlékezett hozzátartozóiról.
Rendhagyó módon délután öt órakor több mint ötven hegyközújlaki lakos gyülekezett az újlaki református temetőben a felújított 1944-es emlékműnél. Az 50. évforduló alkalmából 1994-ben az akkori református presbitérium kopjafát állíttatott 16 hős emlékére, akiket Hegyközújlakon végeztek ki 1944-ben.
A tragikus események után hetvenkét év elteltével az újlaki presbitériumnak Hegyközpályi község tanácsa támogatásával sikerült felújítania az emlékművet, amelyet halottak napja alkalmával felavattak, így emlékezve meg az ott nyugvókról.
A megemlékezésen Köteles László lelkipásztor hirdette az igét. Prédikációjában elmondta, hogy „most az ő emlékükön keresztül megerősödhetünk, mert ők voltak azok, akik azért küzdöttek, hogy mi most itt lehessünk”. Ezt követően rövid szabad imádságra került sor, majd Somogyi Lajos, a Hegyközújlaki Református Egyházközség gondnoka szólalt fel. A gondnok egy idézettel kezdte beszédét: „Nézz körül egy közösség temetőjében, és meglátod, hogy milyen emberek élnek a településen”. Elmondta, hogy már nincs miért szégyenkezniük, mert sikerült rendbe tenni a temetőt, és az emlékművet is sikerült felújítaniuk, így méltó módon tudtak megemlékezni szeretteikre és az itt nyugvó katonákra is. A tizenhat honvédből egyébként csak egy katona nevét lehet tudni, Csíki Dezsőét, aki hegyközújlaki származású. Bódi László presbiter kutatómunkájának köszönhetően az emlékezők megismerhették az ott nyugvó hősök életének néhány részletét is. Elbeszélésekből kiderítette, hogy régebben Magyarországról évi rendszerességgel látogatták a közös sírt.
A tizenhat honvédet Újlakon a Frigman tanyán végezték ki és ott is temették el őket, majd a későbbiekben temették át a református temetőbe. Egy ma is élő, akkor kilencéves szemtanú elmesélte, hogy egy honvéd megmenekült a sortűztől, és egy jászol mögött bujkált napokig. Egy helybéli talált rá, aki civil ruhát adott neki, így aztán hazamehetett Margittára. Ugyancsak elbeszélésekből derült ki, hogy 1944. október 12-én a Margitta felé visszavonuló egyik magyar hadosztálytól szakadtak el az itt nyugvó honvédek. Hátramaradt velük egy teherautó is tele lőszerrel. Az ő feladatuk – a saját állításuk szerint – lövészárkok ásása volt.
Bódi Lászlónak sikerült hivatalos adatokat is szereznie kutatásai során, de azt csak valószínűsítheti a Magyar Honvédelmi Minisztérium Háborús Kegyeleti Osztálya, hogy a 61. határvadász portyázó osztály 62 eltűnt honvédje közül valók azok, akik 1944. október 12-én tűntek el.
Sajnos a körülmények miatt homály fedi a tömegsírban nyugvó honvédek kilétét, de a kutatást nem zárják le, sőt minden évben megemlékeznek róluk.
Tarsoly Normen
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. november 6.
Horváth Imrére emlékeztek Margittán
November 4-én, a költő születésnapján, a szülőházán elhelyezett emléktáblánál idén is megemlékező ünnepséget tartottak Margittán. „Őrizzük úgy Horváth Imre emlékét, hogy köteteit lapozgatjuk, műveit olvassuk” – hangzott el az ünnepi beszédek során.
A megemlékezésnek már sokéves hagyománya van, melyet a vegyes iskola magyar tagozata alakított ki, a magyar iskola folytatta, jelen alkalommal pedig a helyi RMDSZ-szervezet és a Berettyó-menti és Érmelléki Közművelődési Egyesület (BÉKE) vállalta magára a szervezői feladatokat. Bár kerek évfordulót ünnepeltek (110 év), mégsem vonzott nagyobb tömeget a megszokottnál, de a Horváth Imrét tisztelő törzsközönség idén is jelen volt. Elsőként Tőtős Norbert, a BÉKE ügyvezető elnöke köszöntötte röviden az egybegyűlteket, melyet követően Oláh József alapító elnök mondott megemlékező beszédet. A bevezetőben köszöntötte a jelenlévő Cseke Attila képviselőt, megyei RMDSZ-elnököt, Pocsaly Zoltán polgármestert, Bradács Alíz és Árkosi Antal RMDSZ elnököket, Bereczki Csaba filmrendezőt, valamint a magyar iskola és a civil szervezetek (Horváth János Társaság, Észak-Erdélyi Vitézi Rend Margittai Széke) képviselőit. Hiányolta, hogy nincs a költőnek köztéri szobra, mely reményei szerint valamikor meg fog valósulni. Elmesélte egy személyes élményét a költővel, amikor gyermekként édesapjával Nagyváradon járva, személyesen láthatta a színház előtti padon ülve. „Őrizzük úgy az emlékét, hogy köteteit lapozgatjuk, műveit olvassuk” – mondta beszédének befejező részében.
Mérvadó és meghatározó
Cseke Attila a költő életrajzi könyvéből vett idézettel kezdte beszédét, melyet követően, idézetekkel tarkítva, ismertette Horváth Imre életpályájának legfontosabb szakaszait. „Szerelmi költészetében párhuzamot lehet vonni közte és Ady között, mivel szintén két ihletadója volt, és ő is kora egyik meg nem értett költője volt… Hiszem, hogy Horváth Imre költészete mérvadó és meghatározó helye van az erdélyi magyar irodalomban” – mondta a képviselő. Beszédének befejező részében hangsúlyozta, hogy a margittaiak büszkék lehetnek városuk szülöttére és arra, hogy áll még a szülői ház, mely emléktáblát is kapott, Papp Attila tanár/néprajzkutató kezdeményezésére. Bereczki Csaba filmrendező, aki szintén a város szülötte, szívesen elfogadta a meghívást a megemlékező ünnepségre. Jelenleg felváltva Magyarországon, illetve Franciaországban él. Fontosnak tartja a nagy elődökre való emlékezést, mondta, majd a költővel kapcsolatos személyes élményeiről beszélt. Meghívta a jelenlévőket a másnapi, Bolondok éneke című, általa rendezett film vetítésére, mely Horváth Imre életének egy szakaszát mutatja be. Ezen eseménynek a Margaréta vendéglő adott otthont. A film magyar–francia koprodukcióban készült. A vetítésen még többen voltak jelen, mint az előző napi megemlékezésen, köztük a politikum és a civil élet már említett képviselői is. Bevezetőként a magyar iskola zenetanára, Puskás Miklós által alakított és felkészített Mi-Kis Kórus lépett fel egy igazán színvonalas és nagy gonddal összeállított műsorral. Műsoraik irodalmi része felesége, Puskás Enikő munkáját dicséri.
A film létrejöttéről
Bereczki Csaba a vetítés előtt megköszönte a meghívást, majd ismertette dióhéjban a 2003-ban készült film létrejöttének körülményeit. Tulajdonképpen ez az első játékfilmje. Horváth Imrét egy évvel a halála előtt ismerte meg személyesen, mely sokat segített a film megalkotásában. Örömét fejezte ki, amiért ilyen szépszámú közönség gyűlt össze. Megjegyezte, hogy Margitta városának filmkedvelői megérdemelnének egy mozit. Nem kellene nagy legyen, csak akkora, hogy a törzsközönséget rendszeresen befogadhassa. „Egy város kell adjon annyit magára, hogy eltartson egy mozit. Természetesen ehhez helyi, vagy központi támogatás kell, de nem kerül nagyon sokba.” A vetítés után a rendező válaszolt a feltett kérdésekre, majd a komolyabban érdeklődők és a rendező között kötetlen beszélgetés alakult ki. Ígéret hangzott el arra vonatkozóan, hogy ezentúl gyakrabban fog hazalátogatni.
Szőke Ferenc
Horváth Imre /Margitta, 1906. november 4. – Nagyvárad, 1993. április 11./
erdon.ro
2016. november 18.
„Fejetlenség” van az erdélyi magyar iskolákban az igazgatói versenyvizsgák után
Nagy a bizonytalanság azokban a magyar és vegyes tannyelvű iskolákban is országszerte, ahol senki sem jelentkezett az iskolavezetői tisztségekre kiírt versenyvizsgára. Olyan nagymúltú magyar intézmények vannak ilyen helyzetben, mint a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum, a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium, a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium. A főtanfelügyelők egybehangzóan állítják: a versenyvizsgát nem év közben kellett volna lebonyolítani, amikor fennáll a veszélye, hogy vezetők nélkül maradnak oktatási intézmények.
Az iskolavezetői tisztségekre kiírt versenyvizsgák jelenleg is zajlanak, jövő héten bírálják el az óvásokat. Hogy ezt követően mi lesz az üresen maradt helyekkel, még nem tudni, a minisztérium december elejére ígért erre vonatkozóan pontos tájékoztatást. Összeállításunkból kiderül, a vizsga feltételeit sokan saját hibájukon kívül sokan nem tudták teljesíteni.
Hargita megye: 62 százalék vizsgázott sikeresen
Hargita megyében közel 62 százalékos arányban vizsgáztak sikeresen az igazgatói valamint aligazgatói állásokra a tanintézményekben. 48 iskolában és óvodában nem teltek be a helyek. "Sajnálatos módon vannak olyan óvodák és iskolák, amelyekben senki nem jelentkezett a korábban meghirdetett igazgatói állásokra" – tájékoztatta a Maszolt Görbe Péter, Hargita megyei főtanfelügyelő.
Összesen 134 igazgatói és 66 aligazgatói helyet hirdettek meg a megyében. A főtanfelügyelő közlése szerint 24 igazgatói és 36 aligazgatói posztra senki sem jelentkezett. Mindössze tíz iskolában alakulhatott ki valós verseny az igazgatói tisztségre azzal, hogy legalább ketten jelentkeztek egy helyre, az aligazgatók esetében 34-en voltak 30 helyre.
A vizsgaeredményekből kiderül, hogy 89 igazgató és 24 aligazgató kapott átmenő jegyet. Azokban az iskolákban, ahol ugyanarra a posztra ketten is jelentkeztek, és mindkettejüknek sikerült a vizsgája, a közeljövőben dől el, hogy ki kapja meg a munkát.
„Országos viszonylatban nem rosszak a Hargita megyei eredmények, ebben köszönettel tartozunk az önkormányzatoknak is, mivel itt, más megyékkel ellentétben, nem kerültük abba a nehéz helyzetbe, hogy a vizsgáztató bizottság nem működhetett, mert a polgármesteri hivatal nem delegált tagot. Tehát minden vizsga a szabályoknak megfelelően zajlott” – ismertette a főtanfelügyelő. A be nem töltött állásokra valószínűleg jövő év tavaszán, március és május között újabb vizsgát hirdetnek meg.
Csíkszeredában jelenleg a Petőfi Sándor Általános Iskolában, a Nagy István Művészeti Líceumban, a Szent Anna Speciális Szakképző Líceumban, valamint két további óvodában nincs betöltve az igazgatói hely. Székelyudvarhelyen ugyanez a helyzet a Marin Preda Elméleti Líceumban, a Móra Ferenc Általános Iskolában, a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban, valamint az Eötvös József Szakközépiskolában. Székelyudvarhelyen két óvodában maradt üresen a meghirdetett poszt.
Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnáziumban sem az igazgatói, sem az aligazgatói állást nem foglalták el, a Kós Károly Általános Iskolában az igazgatói állás maradt üresen. Székelykeresztúron a Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban nem vizsgáztak sikeresen, és egy óvodában nem jelentkezett senki. Maroshévízen minden iskolában és óvodában beteltek a helyek.
Kolozsváron a Brassai is bajban van
Kolozs megyében 16 igazgatói állást hirdettek meg a magyar, illetve a vegyes tannyelvű oktatási intézményekben. Összesen 16-an jelentkeztek, 14-nek pedig sikerült a versenyvizsgája - tájékoztatott Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes. A Brassai Sámuel Elméleti Líceum igazgatói tisztségére versenyvizsgázó nem vette sikeresen az akadályokat, a körösfői Kós Károly iskolában pedig a még állásában lévő igazgató nem jelentkezhetett a megmérettetésre, mert nem tagja az országos, oktatásért felelős szakértői testületnek.
Szintén 16 aligazgatói tisztséget hirdettek meg a magyar, illetve a vegyes tannyelvű intézményekben, amelyre összesen tízen jelentkeztek. Egyetlen iskolát, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceumot leszámítva, a fennmaradó öt iskolában azért nem versenyvizsgázott senki, mert a jelenlegi vezetők nem tudták teljesíteni a jelentkezési feltételeket - hívta fel a figyelmet Török Zoltán. Az érintett iskolák: a Kolozsvári Református Kollégium, a bánffyhunyadi szakközépiskola, a magyarkapusi iskola, a dési általános iskola és a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája.
A feltételek között szerepelt például, hogy a pályázó tagja az országos, oktatásért felelős szakértői testületnek; hogy címzetes tanár a közoktatási rendszerben és legalább kettes fokozati vizsgával vagy doktori címmel rendelkezik. A legtöbben amiatt kerültek hátrányba, hogy nem tagjai az oktatásért felelős szakértői testületnek. Török Zoltán tájékoztatása szerint esélyük sem volt, hogy a versenyvizsga előtt az érintettek bekerüljenek a testületbe, hiszen oda legutoljára felvételt júliusban hirdettek, a versenyvizsgáról pedig szeptemberben szereztek tudomást az iskolák.
Az olyan vidéki iskoláknál, mint a körősfői vagy a magyarkapusi, a jelenlegi igazgatóhelyettes azért nem teljesíthette a feltételeket, mert nem címzetes tanár. Címzetes pedagógus csak az lehet, aki az adott iskolában heti 18 szakorát ad, az említett iskolákban viszont gyakorlatilag nem jön ki ennyi óraszám.
A Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes megítélése szerint a minisztériumban nem gondolták át alaposan a versenyvizsgát, annak következményeit, egyelőre ugyanis nem tudni, mi lesz a betöltetlen tisztségekkel maradt iskolákkal. Kérdés az is, mi lesz azokkal az oktatókkal, akik az igazgatót helyettesítik a katedrán. Török Zoltán szerint a versenyvizsgát ráért volna 2017. júniusában megtartani, amikor vakáción vannak a gyermekek.
"Kéréssel fordultunk a minisztériumhoz, azt szeretnénk, hogy azok a kollegák, akik nem jelentkezhettek, és ki voltak nevezve szeptember elsejétől, maradhassanak, ameddig megszervezik újra a versenyvizsgát. Az több mint valószínű, hogy akiknek nem sikerült a megmérettetés, nem maradhatnak tovább, és azok sem, akik jelentkezhettek volna, de nem tették meg. Hogy ezekre a helyekre kik kerülnek, még talány" - magyarázta a Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes.
Szatmár megyében Bogdándon van gond
Szatmár megyében összesen 162-en jelentkeztek az iskolavazetői versenyvizsgára, ebből 137-en sikeresen teljesítették az írásbeli szakaszt. Egy személy nem jelent meg. A második szakaszon, ahol már a jelentkezőknek önéletrajzzal, illetve fejlesztési és stratégiai elképzeléseik bemutatásával kellett jelentkezniük, a 137 vizsgázóból 12 személy bukott meg.
A Szatmár megyei vizsgázók összesen 178 tisztséget pályázhattak meg. Gnandt Zoltán főtanfelügyelő-helyettes a Maszol megkeresésére elmondta, hogy 44 igazgatói és 25 aligazgató tisztség maradt betöltetlenül. Többek között két magyar és egy vegyes tannyelvű iskola is igazgató nélkül maradt, mivel a jelentkező nem vette sikeresen az akadályokat.
Szatmár megyében szintén ugyanazok a nehézségek merültek fel, mint Kolozs megyében: a nehezen talált igazgató nem jelentkezhetett a versenyvizsgára, mert nem teljesítette a feltételeket. Ilyen például a magyar tannyelvű bogdándi általános iskola helyzete, ahol a jelenlegi vezetőnek nincs kettes fokozati vizsgája. Kérdéses, hogy kit találnak a helyébe - mondta Grand. Tájékoztatása szerint tanfelügyelőségnek kell majd megoldási javaslattal jönniük, amelyet a minisztérium vagy elfogad, vagy nem.
„Minisztériumi jóváhagyással a tanfelügyelőségek meghosszabbíthatnák ezen igazgatóknak a mandátumát, akár az év végéig, akár a következő versenyvizsgáig. Viszont ezzel még várnunk kell decemberig, amikor megkapjuk az útmutatót” - mondta Gnandt Zoltán, aki nehezményezi, hogy konkrétumokról még nem lehet beszélni. Szerinte a helyes megoldás az lenne, ha a tantestületeket kérnék fel, hogy jelöljenek valakit. „Amennyiben kapnánk egy nevet a tantestülettől, sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, mivel mindenki tudná, hogy az adott intézmény tanárai is hallgatnak a jelöltre. Ezeket a meglátásokat szeretnénk eljuttatni a minisztériumhoz, amelyeket nagyon remélünk, hogy figyelembe is fognak venni” - mondta a főtanfelügyelő-helyettes.
Biharban a vidéki iskolák vannak gondban
Bihar megyében 180 igazgatói, illetve aligazgatói tisztségére lehetett versenyvizsgázni, 19 iskolában viszont nem voltak jelöltek - tudtuk meg Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettestől. Mint mondta, jó lenne, ha a szakminisztérium mihamarabb kiírná a következő versenyvizsgát. Az újabb versenyvizsga előtt azonban lehetővé kellene tenni az oktatásért felelős szakértői testületbe történő beiratkozást - hangsúlyozta.
Bihar megyében 32 igazgatói és 31 aligazgatói álláshoz kellett egy kisebbségi szervezet ajánlása. Összesen 29 magyar vagy vegyes tanintézetben van már magyar igazgató és/vagy aligazgató, összesen 22 igazgatói és 12 aligazgatói állásra versenyvizsgáztak sikeresen. A három nagyváradi magyar tannyelvű líceumban – Ady Endre Líceum, Szent László Római Katolikus Teológia Líceum és Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium – betöltötték mindkét tisztséget, a Szacsvay Imre Általános Iskolába igazgató van, de nincs aligazgató - tájékoztatott a főtanfelügyelő-helyettes.
A nagyváradi Iosif Vulcan Pedagógiai Líceumban, a művészeti líceumban, a Lucreţia Suciu-iskolában, a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági Műszaki Líceumban, a tenkei líceumban, a belényesi Nicolae Popovicu-iskolában, Telegden, Fenesen és Bályokon senki sem jelentkezett az aligazgatói állásra. A nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum igazgatói posztjára nem volt jelentkező, az aligazgatói állást elfoglalták. A margittai Horváth János Elméleti Líceumban van igazgató, de nincs aligazgató, a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceumban egy aligazgatói tisztség maradt betöltetlenül.
A szalacsi, a kereki, a tarcsai, a bogyoszlói, a szőllősi és a diószegi iskolában senki sem jelentkezett az igazgatói versenyvizsgára. Váradon a Dimitrie Cantemir és a Ioan Slavici nevét viselő iskolákban, a 11-es iskolában és az alsólugasi iskolában az aligazgatók, Körtvényesen, Biharon és Köröstárkányban pedig az igazgatók versenyvizsgája nem sikerült. „A legnagyobb gond jelenleg a Zelk Zoltán nevét viselő érmihályfalvi iskolánál van, ahol sem igazgatói, sem aligazgatói állásra nincs senkinek érvényes versenyvizsgája” – zárta a felsorolást Kéry Hajnal.
Arad megyében drámai a helyzet
Az Arad megyei magyar iskolákban nem tolongtak az igazgatói székekért. A megyében 21 oktatási intézményben folyik magyarul (is) a tanítás. Ebből 12 önálló magyar tannyelvű, vagy legalábbis nagyobb létszámú a magyar tagozat – mondta Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes. Hozzátette, hogy sajnos kevés az olyan iskola, ahol vállalták a versenyvizsgát, az intézmények többségében senki sem pályázott az igazgatói vagy aligazgatói tisztségre.
„Várhatóan februártól, vagyis a második félévtől nevezik ki az új igazgatókat. Azokban az iskolákban, amelyekben a hivatalban lévő igazgató nem pályázott, vagy nem sikerült a versenyvizsgája, szinte biztos, hogy nem hosszabbítható meg a kinevezése, vagyis új személyt kell találnunk. Az viszont nem egyértelmű, hogy máshova kinevezhető-e az illető, vagy csak abba az iskolába nem. Kértük a tanügyminisztériumot, hogy pontosítsa ezt, de még nem kaptunk választ. Egyelőre keressük azokat a pedagógusokat, akik megfelelnek a feltételeknek, és – ami fontos – vállalják is a megbízatást. A tantestületekre bíztuk, hogy tegyenek javaslatokat, ha pedig több személy kerül szóba, szavazzanak róluk” - tájékoztatott Pellegrini Miklós.
A főtanfelügyelő-helyettes néhány példát emelt ki. A majláthfalvi általános iskolában lenne megfelelő személy, aki vállalná is a feladatot, ellenben a simonyifalvi általános iskolában – amelyben a jelenlegi igazgatónak nem sikerült a vizsgája – nem vállalja senki. Arad megye egyetlen magyar iskolaközpontjában, amelyben az óvodától az érettségiig anyanyelven folyik a tanítás, a Csiky Gergely Főgimnázium „vannak nevek”, de Pellegrini Miklós szerint korai lenne nyilvánosságra hozni, kik is azok. Hasonló a helyzet a kisiratosi, nagyzeréndi, erdőhegyi és a kisperegi iskolákban is.
A megyei tanfelügyelőségnek december közepéig kell előkészítenie a kinevezéseket, akkor válnak véglegessé az októberi versenyvizsgák eredményei. Pellegrini Miklós nem tartja szerencsésnek, hogy tanév közben kerül sor az intézményvezetői cserékre.
A vizsgaeredményekből kiderül, hogy 89 igazgató és 24 aligazgató kapott átmenő jegyet. Azokban az iskolákban, ahol ugyanarra a posztra ketten is jelentkeztek, és mindkettejüknek sikerült a vizsgája, a közeljövőben dől el, hogy ki kapja meg a munkát.
„Országos viszonylatban nem rosszak a Hargita megyei eredmények, ebben köszönettel tartozunk az önkormányzatoknak is, mivel itt, más megyékkel ellentétben, nem kerültük abba a nehéz helyzetbe, hogy a vizsgáztató bizottság nem működhetett, mert a polgármesteri hivatal nem delegált tagot. Tehát minden vizsga a szabályoknak megfelelően zajlott” – ismertette a főtanfelügyelő. A be nem töltött állásokra valószínűleg jövő év tavaszán, március és május között újabb vizsgát hirdetnek meg.
Csíkszeredában jelenleg a Petőfi Sándor Általános Iskolában, a Nagy István Művészeti Líceumban, a Szent Anna Speciális Szakképző Líceumban, valamint két további óvodában nincs betöltve az igazgatói hely. Székelyudvarhelyen ugyanez a helyzet a Marin Preda Elméleti Líceumban, a Móra Ferenc Általános Iskolában, a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban, valamint az Eötvös József Szakközépiskolában. Székelyudvarhelyen két óvodában maradt üresen a meghirdetett poszt.
Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnáziumban sem az igazgatói, sem az aligazgatói állást nem foglalták el, a Kós Károly Általános Iskolában az igazgatói állás maradt üresen. Székelykeresztúron a Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban nem vizsgáztak sikeresen, és egy óvodában nem jelentkezett senki. Maroshévízen minden iskolában és óvodában beteltek a helyek.
Kolozsváron a Brassai is bajban van
Kolozs megyében 16 igazgatói állást hirdettek meg a magyar, illetve a vegyes tannyelvű oktatási intézményekben. Összesen 16-an jelentkeztek, 14-nek pedig sikerült a versenyvizsgája - tájékoztatott Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes. A Brassai Sámuel Elméleti Líceum igazgatói tisztségére versenyvizsgázó nem vette sikeresen az akadályokat, a körösfői Kós Károly iskolában pedig a még állásában lévő igazgató nem jelentkezhetett a megmérettetésre, mert nem tagja az országos, oktatásért felelős szakértői testületnek.
Szintén 16 aligazgatói tisztséget hirdettek meg a magyar, illetve a vegyes tannyelvű intézményekben, amelyre összesen tízen jelentkeztek. Egyetlen iskolát, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceumot leszámítva, a fennmaradó öt iskolában azért nem versenyvizsgázott senki, mert a jelenlegi vezetők nem tudták teljesíteni a jelentkezési feltételeket - hívta fel a figyelmet Török Zoltán. Az érintett iskolák: a Kolozsvári Református Kollégium, a bánffyhunyadi szakközépiskola, a magyarkapusi iskola, a dési általános iskola és a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája.
A feltételek között szerepelt például, hogy a pályázó tagja az országos, oktatásért felelős szakértői testületnek; hogy címzetes tanár a közoktatási rendszerben és legalább kettes fokozati vizsgával vagy doktori címmel rendelkezik. A legtöbben amiatt kerültek hátrányba, hogy nem tagjai az oktatásért felelős szakértői testületnek. Török Zoltán tájékoztatása szerint esélyük sem volt, hogy a versenyvizsga előtt az érintettek bekerüljenek a testületbe, hiszen oda legutoljára felvételt júliusban hirdettek, a versenyvizsgáról pedig szeptemberben szereztek tudomást az iskolák.
Az olyan vidéki iskoláknál, mint a körősfői vagy a magyarkapusi, a jelenlegi igazgatóhelyettes azért nem teljesíthette a feltételeket, mert nem címzetes tanár. Címzetes pedagógus csak az lehet, aki az adott iskolában heti 18 szakórát ad, az említett iskolákban viszont gyakorlatilag nem jön ki ennyi óraszám.
A Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes megítélése szerint a minisztériumban nem gondolták át alaposan a versenyvizsgát, annak következményeit, egyelőre ugyanis nem tudni, mi lesz a betöltetlen tisztségekkel maradt iskolákkal. Kérdés az is, mi lesz azokkal az oktatókkal, akik az igazgatót helyettesítik a katedrán. Török Zoltán szerint a versenyvizsgát ráért volna 2017. júniusában megtartani, amikor vakáción vannak a gyermekek.
"Kéréssel fordultunk a minisztériumhoz, azt szeretnénk, hogy azok a kollegák, akik nem jelentkezhettek, és ki voltak nevezve szeptember elsejétől, maradhassanak, ameddig megszervezik újra a versenyvizsgát. Az több mint valószínű, hogy akiknek nem sikerült a megmérettetés, nem maradhatnak tovább, és azok sem, akik jelentkezhettek volna, de nem tették meg. Hogy ezekre a helyekre kik kerülnek, még talány" - magyarázta a Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes.
Szatmár megyében Bogdándon van gond
Szatmár megyében összesen 162-en jelentkeztek az iskolavazetői versenyvizsgára, ebből 137-en sikeresen teljesítették az írásbeli szakaszt. Egy személy nem jelent meg. A második szakaszon, ahol már a jelentkezőknek önéletrajzzal, illetve fejlesztési és stratégiai elképzeléseik bemutatásával kellett jelentkezniük, a 137 vizsgázóból 12 személy bukott meg.
A Szatmár megyei vizsgázók összesen 178 tisztséget pályázhattak meg. Gnandt Zoltán főtanfelügyelő-helyettes a Maszol megkeresésére elmondta, hogy 44 igazgatói és 25 aligazgató tisztség maradt betöltetlenül. Többek között két magyar és egy vegyes tannyelvű iskola is igazgató nélkül maradt, mivel a jelentkező nem vette sikeresen az akadályokat.
Szatmár megyében szintén ugyanazok a nehézségek merültek fel, mint Kolozs megyében: a nehezen talált igazgató nem jelentkezhetett a versenyvizsgára, mert nem teljesítette a feltételeket. Ilyen például a magyar tannyelvű bogdándi általános iskola helyzete, ahol a jelenlegi vezetőnek nincs kettes fokozati vizsgája. Kérdéses, hogy kit találnak a helyébe - mondta Grand. Tájékoztatása szerint tanfelügyelőségnek kell majd megoldási javaslattal jönniük, amelyet a minisztérium vagy elfogad, vagy nem.
„Minisztériumi jóváhagyással a tanfelügyelőségek meghosszabbíthatnák ezen igazgatóknak a mandátumát, akár az év végéig, akár a következő versenyvizsgáig. Viszont ezzel még várnunk kell decemberig, amikor megkapjuk az útmutatót” - mondta Gnandt Zoltán, aki nehezményezi, hogy konkrétumokról még nem lehet beszélni. Szerinte a helyes megoldás az lenne, ha a tantestületeket kérnék fel, hogy jelöljenek valakit. „Amennyiben kapnánk egy nevet a tantestülettől, sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, mivel mindenki tudná, hogy az adott intézmény tanárai is hallgatnak a jelöltre. Ezeket a meglátásokat szeretnénk eljuttatni a minisztériumhoz, amelyeket nagyon remélünk, hogy figyelembe is fognak venni” - mondta a főtanfelügyelő-helyettes.
Biharban a vidéki iskolák vannak gondban
Bihar megyében 180 igazgatói, illetve aligazgatói tisztségére lehetett versenyvizsgázni, 19 iskolában viszont nem voltak jelöltek - tudtuk meg Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettestől. Mint mondta, jó lenne, ha a szakminisztérium mihamarabb kiírná a következő versenyvizsgát. Az újabb versenyvizsga előtt azonban lehetővé kellene tenni az oktatásért felelős szakértői testületbe történő beiratkozást - hangsúlyozta.
Bihar megyében 32 igazgatói és 31 aligazgatói álláshoz kellett egy kisebbségi szervezet ajánlása. Összesen 29 magyar vagy vegyes tanintézetben van már magyar igazgató és/vagy aligazgató, összesen 22 igazgatói és 12 aligazgatói állásra versenyvizsgáztak sikeresen. A három nagyváradi magyar tannyelvű líceumban – Ady Endre Líceum, Szent László Római Katolikus Teológia Líceum és Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium – betöltötték mindkét tisztséget, a Szacsvay Imre Általános Iskolába igazgató van, de nincs aligazgató - tájékoztatott a főtanfelügyelő-helyettes.
A nagyváradi Iosif Vulcan Pedagógiai Líceumban, a művészeti líceumban, a Lucreţia Suciu-iskolában, a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági Műszaki Líceumban, a tenkei líceumban, a belényesi Nicolae Popovicu-iskolában, Telegden, Fenesen és Bályokon senki sem jelentkezett az aligazgatói állásra. A nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum igazgatói posztjára nem volt jelentkező, az aligazgatói állást elfoglalták. A margittai Horváth János Elméleti Líceumban van igazgató, de nincs aligazgató, a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceumban egy aligazgatói tisztség maradt betöltetlenül.
A szalacsi, a kereki, a tarcsai, a bogyoszlói, a szőllősi és a diószegi iskolában senki sem jelentkezett az igazgatói versenyvizsgára. Váradon a Dimitrie Cantemir és a Ioan Slavici nevét viselő iskolákban, a 11-es iskolában és az alsólugasi iskolában az aligazgatók, Körtvényesen, Biharon és Köröstárkányban pedig az igazgatók versenyvizsgája nem sikerült. „A legnagyobb gond jelenleg a Zelk Zoltán nevét viselő érmihályfalvi iskolánál van, ahol sem igazgatói, sem aligazgatói állásra nincs senkinek érvényes versenyvizsgája” – zárta a felsorolást Kéry Hajnal.
Arad megyében drámai a helyzet
Az Arad megyei magyar iskolákban nem tolongtak az igazgatói székekért. A megyében 21 oktatási intézményben folyik magyarul (is) a tanítás. Ebből 12 önálló magyar tannyelvű, vagy legalábbis nagyobb létszámú a magyar tagozat – mondta Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes. Hozzátette, hogy sajnos kevés az olyan iskola, ahol vállalták a versenyvizsgát, az intézmények többségében senki sem pályázott az igazgatói vagy aligazgatói tisztségre.
„Várhatóan februártól, vagyis a második félévtől nevezik ki az új igazgatókat. Azokban az iskolákban, amelyekben a hivatalban lévő igazgató nem pályázott, vagy nem sikerült a versenyvizsgája, szinte biztos, hogy nem hosszabbítható meg a kinevezése, vagyis új személyt kell találnunk. Az viszont nem egyértelmű, hogy máshova kinevezhető-e az illető, vagy csak abba az iskolába nem. Kértük a tanügyminisztériumot, hogy pontosítsa ezt, de még nem kaptunk választ. Egyelőre keressük azokat a pedagógusokat, akik megfelelnek a feltételeknek, és – ami fontos – vállalják is a megbízatást. A tantestületekre bíztuk, hogy tegyenek javaslatokat, ha pedig több személy kerül szóba, szavazzanak róluk” - tájékoztatott Pellegrini Miklós.
A főtanfelügyelő-helyettes néhány példát emelt ki. A majláthfalvi általános iskolában lenne megfelelő személy, aki vállalná is a feladatot, ellenben a simonyifalvi általános iskolában – amelyben a jelenlegi igazgatónak nem sikerült a vizsgája – nem vállalja senki. Arad megye egyetlen magyar iskolaközpontjában, amelyben az óvodától az érettségiig anyanyelven folyik a tanítás, a Csiky Gergely Főgimnázium „vannak nevek”, de Pellegrini Miklós szerint korai lenne nyilvánosságra hozni, kik is azok. Hasonló a helyzet a kisiratosi, nagyzeréndi, erdőhegyi és a kisperegi iskolákban is.
A megyei tanfelügyelőségnek december közepéig kell előkészítenie a kinevezéseket, akkor válnak véglegessé az októberi versenyvizsgák eredményei. Pellegrini Miklós nem tartja szerencsésnek, hogy tanév közben kerül sor az intézményvezetői cserékre.
maszol.hu
2016. november 22.
Bárki lehet helytörténész
Nagyvárad számos kortárs történésszel és helytörténésszel büszkélkedik, akik nem csupán a Körös-parti város, hanem Bihar megye más településeinek történetében is kutatták azokat a jelentős, érdekes, de sokak számára kevésbé ismert eseményeket, ezek fellelhető emlékeit és megbúvó részleteiket, amelyek az évszázadok alatt a helységeket alakították. Sorozatunk első részében Dukrét Gézával, a jelenleg 116 tagot számláló Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság alapítójával és elnökével beszélgettünk helytörténészi és műemlékvédő pályája kezdeteiről, és a mesterségről vallott nézeteiről.
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság nyerte el a 2015-ös Rimanóczy-díjat, amit Dukrét Géza elnök vett át. A kezdeményezésére létrejött társaság immár 23 éve végez úttörő munkát a néprajzkutatás és műemlékvédelem területén, legemblematikusabb kiadványuk a Partiumi Füzetek című kiskönyvtár-sorozat, amelynek több mint száz kötete jelent meg.
Dukrét Géza 1942. szeptember 17-én született Nagyváradon, és a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem földrajz-biológia szakán szerzett tanári diplomát 1965-ben. Ezt követően helyezték ki Siter általános iskolájába, ahol megkezdte tanári pályafutását, melyet a nagyváradi 10-es számú Általános Iskolában fejezett be.
Előzőleg mindig felkészült
Kényelmes, értelmiségi és a régiségek iránt rajongó ember ízlését tükröző otthonában minden négyzetcentiméter relikviákkal teli és első pillantásra megszámlálhatatlan kötetet tartó polcok sokaságával van díszítve. Kerámiák, guzsalyok, mángorlók, kőzetgyűjtemény – a belépő azt sem tudja, hol kezdje a váratlanul reáköszönő gyűjtemények keltette csodálkozást. A tanár úr azonban megkönnyíti az elveszett ember dolgát, és a könyvtárszobába vezetve megígéri, hogy „a hivatalos rész” letudása után körbevezet, és mindenről mesél majd egy keveset. Addig is, helyet foglalva egy fotelben, belefog, hogy egy másik történetet beszéljen el.
„1972-ben indult ez a helytörténészi pályafutás, éspedig néprajzzal, mert legelőször is ez keltette fel az érdeklődésem, ezzel kezdtem el foglalkozni. Automatikusan gyűjtöttem, és bár magával a néprajzzal nem tudtam különösebben foglalkozni, mert nem is értettem hozzá, a történelmi rész onnan indult, hogy mint földrajzszakos tanár, a diákjaimat országos körutakra vittem, hat-kilenc napos kirándulásokra, és bejártuk nemcsak Erdélyt, hanem jóformán az egész országot, láttuk például a Fekete-tengert és a moldvai kolostorokat. Mindig úgy indultam el ezekre a felfedező utakra, hogy előzőleg felkészültem minden településnek a helytörténetéből, és röviden ismertettem a gyerekekkel azokat az információkat, amelyeket a meglátogatott műemlékekről össze tudtam gyűjteni. Ebben specializáltam magam, mondhatni, mint egy idegenvezető. 1982-ben tettem le tanári pályafutásom utolsó nagy vizsgáját (azt a bizonyos 1-es fokozatot) és a diplomadolgozatom az iskolai kirándulások szervezéséről és vezetéséről szólt” – így kezdődött egy több évtizedes munka, amely napjainkban is igyekszik lajstromba venni és megóvni a Partium és a Bánság műemlékeit, emlékműveit.
Legnagyobb munkája a Hegyköz története
A helytörténészi mesterség elsajátítása tehát ezeken az alapokon nyugszik. „Első írásom a siteri református műemléktemplomról szólt, amelynek megírásához a kölcsönkért Bunyitay Vince-kötetbe néztem bele, és alapoztam a helyi református pap ismereteire is, valamint építészetileg arra, amit én magam láttam. Az elkészült anyagot bevittem az egyik helyi laphoz, és Szilágyi Aladárnak adtam oda, aki biztatott, hogy folytassam a munkát. Persze, később, amikor tíz-tizenkét év múlva elolvastam ezt az írásomat, borzalmasnak találtam” – és nagyokat kacagva szórakozik saját magán. „Még a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején a Kommunista Párt kért fel minden megyei tanácsot, hogy írják meg az adott település helytörténetét” – folytatja a mesélést. – Siter esetében a szomszéd román falu igazgatója vállalkozott a feladatra, és én egyszer bementem a néptanácshoz, és elkértem ezt a munkát. Nagyon sok butaságot találtam benne, például hogy a református templomot a törökök építették, és felháborodásomban elhatároztam, és beszéltem is a néptanács titkárával, hogy megírom én a helytörténetét. Sikerült is összeállítanom egy kis kötetet.”
Kimondottan helytörténeti írásai 1990-től jelentek meg. Mivel a Hegyközben dolgozott, ezért ezen kisrégió falvainak a történetét kezdte el kikutatni a hazai és a debreceni egyházi levéltárakban. Hegyközpályi, Hegyközújlak, Hegyközcsatár, Hegyköztóttelek stb. – minden település rövid történetét sikerült megírnia és leközölnie, így adta magát egy monográfia összeállításának gondolata. 1991-ben hozzálátott a megvalósításhoz, és a kötet napvilágot is látott. Közben természetesen, folyamatosan írt cikkeket várakról, templomokról, településekről, több önálló kötete jelent meg, és társszerzőként is sok helyen fellelhető a neve, de mindmáig ezt tartja a legnagyobb munkájának, amelyet azóta is használ, és használnak mások is, például annak a tavaly novemberben megalakult Hegyközi Kollégiumnak a résztvevői, amelynek tevékenysége idén áprilisban fejeződött be. Az értékfelmérő programban, amelynek Dukrét Géza volt a tudományos vezetője, félszázan – zömében egyetemisták – tevékenykedtek.
Jakó Zsigmond „avatta fel”
„Helytörténettel foglalkozok, de nem tartom magam történésznek. Nem is tarthatom, hiszen ehhez azt kell végezni, feltétlenül kell egy diploma” – térünk át egy másik kérdésre. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy véleménye szerint bárki lehet helytörténész, akit érdekel például saját városa történelme, és kellő alapossággal és lelkiismeretesen hajlandó nekiállni a kutatásnak. „Mindig megköveteltem saját magamtól is, hogy szakforrásokkal dolgozzam, levéltári kutatás nélkül nem lehet komoly anyagot leközölni. Ez alapvető. A néprajznál pedig különösen élvezetes volt egy másfajta forrás igénybe vétele, az elmondott történelem (oral history).”
Soha nem gondolt rá, hogy történelmet is végezzen, a biológiát és a földrajzot szerette, azonban szívügye volt Siter és a Hegyköz, hiszen huszonhárom évet tanított itt, és amelyről őelőtte senki nem írt, olyannyira nem, hogy még a térség körvonalait is neki kellett meghatároznia. Élete legnagyobb munkáját emlegetve, büszkén meséli el, hogy úgymond Jakó Zsigmond avatta őt fel, amikor levélben dicsérte meg Hegyközről írt monográfiáját, mondván, hogy így kell megírni egy kistérség történetét. „Ismertük egymást, és egyszer, mielőtt elmentem volna kutatni, meglátogattam. Mondta, hogy kölcsönözhetek a könyvtárából, megegyeztünk, hogy jövök, de végül sose mentem többet. Minden történész úgy ismerte, hogy ő aztán nem szokott dicsérni senkit, csak kritizálni, szóval nagy megtiszteltetésben részesültem. Mint kistérséghez, globálisan álltam hozzá a témához. Kiindultam a bihari várból, amelynek településtörténete nyomán jött létre a többi település a térségben. Nem egyenként láttam neki ezeknek, hanem nagy összefüggésben vettem a dolgokat. Ezt kevesen csinálják, egyedül Jakó tudta, és ezért is dicsért meg, és persze, gondolom, azért is, mert nem voltam történész. Sok történész mondta később, miután megjelent a munkám, hogy ezzel simán megkapnám a doktorátust.”
1991-ben újraalapította az Erdélyi Kárpát Egyesületet (EKE), és megalapította a Bihari EKÉ-t, amelynek 2006-ig volt a vezetője. Búcsúzásának és az EKE tizenöt éves fennállásának évfordulója alkalmából írta meg A bihari turizmus történetét. Teljes katedrával tanított, és két civil szervezetet is vezetett, ezért munkássága remek ellenpéldával szolgál az elfoglaltság mentségével élők számára: „Mindenre rá lehet érni, ha igazán akarja az ember. Inkább érdektelenségről van szó, mert például a történelem iránt érdeklődők számára a hazafiság sosem elcsépelt. A múlt rendszerben elcsépelték, de azt másképp is értelmezték, mint ma.”
Házi múzeum
A beszélgetés „hivatalos részének” letudásával lassan megtörténik a körbevezetés. A falon függő guzsalyokról (egy rúd, amelyre a fonásnál használt rostcsomót kötik fel) beszél, amelyek közül a legfiatalabb 1942-es, a legidősebb pedig az 1800-as évekből való. Különlegesen értékes darabokról van szó, hiszen szerepel rajtuk faragásuk évszáma (a múzeumokban megtalálható legtöbb darab évszám nélküli), és annak a neve is, aki számára készültek. Mángorlók, vasalófák kaptak helyet mellettük, ezek is mind az 1800-as évek végéről, egytől-egyik datálva. „A cserépedények feléről nem tudom, hogy hol készült. Sok szakember jött el hozzám megnézni őket, de ők sem tudták megállapítani. A legtöbb korondi, aztán magyarhermányi, bánnfyhunyadi, désházai, margittai, etédi, szilágysomlyói, tordai, székelyudvarhelyi, kisbaconyi darabok. Nekem van a legnagyobb révi gyűjteményem – legalább száz darab –, mennyiségben, minőségben és régiségben egyaránt.”
A kincsek sorában végezetül előkerül egy sótartó is, amelyet Benedek Elek lánya ajándékozott neki: „Öcsém Benedek Elek rokonát vette feleségül, Benedek Esztert, eljegyzésük pedig a Benedek kúriában volt megtartva, és Flóra néni, a Benedek Elek lánya volt a házigazda, aki nekem ajándékozta ezt a sótartót, de úgy, hogy előttem szedte ki a sót belőle” – meséli Dukrét Géza.
A néprajzi relikviák szemrevételezését követően a tanár úr szakkönyvtárának néhány címén is átfutunk, és mint mindenki, aki ellátogat hozzá, én is abban a kiváltságban részesülök, hogy felajánlja, nyugodtan kölcsönadja bármelyik kötetét – hozzátéve, hogy „csak kapja vissza”. Élek a lehetőséggel, és kiválasztok egyet. Megígérem, hogy visszaviszem.
Szamos Mariann
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. december 10.
Új közgyűlése lett KREK-nek
Pénteken az élesdi egyházközség templomában tartotta alakuló közgyűlését a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Az ünnepségen lelkészeket szenteltek fel, és díjakat adtak át.
Az ünnepség kezdetén Csűry István királyhágómelléki református püspök hirdette Isten megtartó igéjét a Zsoltárok könyve 11 fejezetének 1-től 4-ig terjedő versei, ma is időszerű mondatai alapján. Párhuzamot vonva a bibliai idők és napjaink történései között, szószéki beszédében azt nyomatékosította: bármilyen nehéz helyzetben vagyunk, a megpróbáltatások közepette is a bizalom emberei kell legyünk, és az élet minden területén olyan döntéseket szükséges hoznunk, ami az Úr irányába indít, és amelyeknek alapja Isten szeretete. Úgy fogalmazott: egy olyan világban, amikor az ellenség titkon és a sötétségben már készíti a nyílvesszőit, hogy kilője ránk, nekünk nem szabad félnünk, vagy meghátrálnunk, hanem bátran ki kell állnunk azzal a feladattal, hogy mindenkinek elmondjuk: a hit alapfalai még mindig állnak, és nekünk nyert ügyünk van, mivel Krisztus a mi sarokkövünk, a fundamentumunk.
Az istentisztelet után Farkas Zsolt közigazgatási előadótanácsos üdvözölte a jelenlevő egyházi és világi vezetőket, méltóságokat. A tulajdonképpeni alakuló közgyűlést Bara Lajos megválasztott főgondnok nyitotta meg. Arról beszélt: milyen kihívást jelent Isten meghívása és támogatása a szolgálatra, és fontos a tőle kapott erő abból a szempontból, hogy a szolgálatot végzők a legjobbat és a legtöbbet tudják kihozni magukból annak fényében, hogy Isten békességének engedelmes eszközei lehessenek abban a munkában, melyet az ő hívására fejtenek ki az üdvterv megvalósítása céljából.
Az egyházkerületi választói bizottság jelentését Kánya Zsolt Attila ismertette, majd Csűry István letette a püspöki esküjét Módi József aradi esperes előtt. Ezt követően az egyházkerületi tisztségviselők és zsinatok tagok esküjét vette be az egyházfő, majd a kántorok kórusa szolgált.
Lelkészszentelés
A köszöntések rendjén először Varga Attila leköszönt főgondnok, a Szatmárnémeti-Németi Református Gyülekezet presbitere szólt az egybegyűltekhez. Háláját fejezte ki az elmúlt hat esztendőért, mely szerinte az életének leggazdagabb időszaka volt a szellemi és lelki feltöltődés szempontjából. Szintén a személyes hangvétel lelkületével szólt Lukács József korábbi püspökhelyettes, felidézve a szép időket. Mikrofonhoz szólították a továbbiakban még Kántor Csabát, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzőjét, dr. Kállay Dezsőt, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet rektorát, Mile Lajost, Magyarország kolozsvári főkonzulját, Fülöp Attilát, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) helyettes államtitkárát, Szász Jenőt, a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökét, valamint Cseke Attilát, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének vezetőjét.
Forró László püspökhelyettes lelkészszentelést hirdetett ki, a szertartás után pedig Bozsoky Jonathán Benjámin székelyhídi gyakornok lelkész mondta el a felszentelt lelkészek köszöntőjét.
Az alakuló közgyűlés nyilvános része tizenegy díjnak az átadásával zárult. Pro Partium Díjat érdemelt Németi János régész, kutató, a hollandiai Hulp Oost Europa Alapítvány, a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma és Csanádi János tanár, folklórgyűjtő. Pro Ecclesia Díjat vehetett át Zsigmond József nyugalmazott várad-újvárosi tiszteletes, Kalous Jaroslav cseh lévita lelkész, az SLB Segítsünk Lelének Baráti Társaság, a kisnyégerfalvi egyházközség, a várad-csillagvárosi gyülekezet és a kémeri egyházközség. Az M. Nagy Ottó Díjban Bordás Mária margittai vallástanár részesült.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro
2017. január 14.
Biharban és Hajdú-Biharban közösen ünneplik a magyar kultúrát
Nagyvárad és Berettyóújfalu 16. alkalommal ünnepli közösen a Himnusz születését. A kezdeményezéshez tavaly csatlakozott Debrecen és Margitta is: a négy város idén ismét közösen ünnepel, minden helyszínen többnapos programsorozattal várják az érdeklődőket.
A határon átívelő ünnepségsorozat programjairól Kolozsvári István, Berettyóújfalu kulturális menedzsere, dr. Papp Csaba, Debrecen magyar-román határon átnyúló kapcsolataiért, a testvérvárosi együttműködésért felelős tanácsnoka, Szabó Ödön, a Bihar megyeiRMDSZ ügyvezető elnöke és dr. Kahler Ilona, a Debreceni Törvényszék elnöke tájékoztatott.
Berettyóújfaluban január 17-én kezdődik a rendezvénysorozat, a civil szféra képviselői a reformáció 500. évfordulójának szentelik a napot, a legtöbb program január 21-én, szombaton lesz náluk, többek között a Tibor Ernő Galéria alkotóközössége állít ki, bemutatkozik Petrás Mária képzőművész, iparművész, ő fellép az esti gálán is a Muzsikás Együttessel. Háromévente adják át az Erdélyi Gábor-díjat, a város közművelődési és kulturális díját, ennek átadása szintén aznap lesz. A programsorozat január 24-én az Arany-emlékév jegyében zárul, egy nappal előtte, január 23-án rendhagyó konferenciát is tartanak a városban A jogszolgáltatás története Berettyújfaluban címmel, erről dr. Kahler Ilona beszélt részletesebben.
A január 18-án kezdődő debreceni programokat dr. Papp Csaba ismertette, ő beszélt a debreceni Latinovits Színházhoz kötődő, 12,5 millió eurós projektről: az épületben kulturális inkubátort alakítanának ki, a projekt részekéntpedig a nagyváradiSzigligeti Színházban forgószínpadot építenének és felújítanák a zsinórpadlást. Szó esett arról is hogy Debrecen megpályázta a 2023-as Európa kulturális fővárosa címet, ebbe is bevonnák a bihari megyeszékhelyet.
A nagyváradi és margittai programokat Szabó Ödön ismertette. Margittán január 18-án Borbély László könyvbemutatójával kezdődik az ünnepség, de lesz közös Himnusz-szavalás, plakát- és fotókiállítás, valamint táncház is. Nagyváradon január 19-én kezdődik a program, a Szacsvay Imre-iskola diákjai skype-on beszélgetnek Szacsvay Lászlóbudapesti színművésszel (Szacsvay Imre rokona), és többféle rendezvény is lesz  a január 22-én megtartandó gálaestig, mikor is átadják A magyar kultúráért-díjakat és plaketteket.
Az ünnepségsorozat fővédnökei Kelemen HunorRMDSZ-elnök és Halász János államtitkár.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro
2017. január 16.
Művészetek találkozása – Megannyi rendezvény a magyar kultúra napja alkalmából
Erdély- és Partium-szerte, valamint a Bukaresti Magyar Intézetben is szerveznek rendezvényeket a héten a magyar kultúra napja alkalmából. Idén is együtt ünnepli a jeles napot Nagyvárad, Berettyóújfalu, Debrecen és Margitta.
Erdély- és Partium-szerte, és a Bukaresti Magyar Intézetben is szerveznek rendezvényeket a héten a magyar kultúra napján, amelyet 1989 óta ünnepelnek meg január 22-én annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Fotóművészet, irodalom Bukarestben
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet a magyar kultúra napjához kapcsolódóan január 17. és 23. között több eseményt szervez. Az idei rendezvények fókuszában a diaszpóra áll, ehhez kapcsolódva fotóművészeti performanszra, irodalmi estekre, zenei programra és filmes eseményekre kerül sor. Az intézmény közleménye rámutat, a rendezvények keretében olyan kultúrateremtő emberekre összpontosítanak, illetve művészeket, irodalmárokat hívnak meg, akiknek tevékenysége valamilyen formában a diaszpóra magyarságához köthető.
Kedden 19 órától kettős eseményre kerül sor a fotóművészet napjához kapcsolódóan, mely egyben a magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat nyitóeseménye is: Schupler Alfredbukaresti operatőr, fotográfus gyűjteményéből régi fényképezőgépeket állítanak ki, illetve ezen gépek szerkezetéről készített fotókat mutatnak be. A kiállításmegnyitó keretében Igazság Radu képzőművész, fotográfus, animációs rendező, egyetemi tanár vezetésével vakufotó performanszot tartanak arról, hogy milyen az egykori vakuval fényképező gépek interakciója. A projekt vizualizálja a fényképezőgép pályáját a művészetalkotó, reprodukáló tárgytól a fényképezőgép mint műalkotásig. Szerdán 19 órától Égi-földi párbeszédek címmel Szonda Szabolcs költő, műfordító beszélget Dan Lunguval, a kortárs román irodalom egyik legkedveltebb és legsikeresebb szenélyiségével.
Január 19-én, csütörtökön 18.00 órától az évtizedeken át Bukarestben élő és alkotó Horváth Andor esszéíró, műfordító, szerkesztő Névjegykártya, amelyben a szerző elmeséli, hogyan lett magyarrá címmel román nyelven (Carte de vizită. În care autorul povesteşte cum a devenit maghiar) publikált kötetét Andrei Pleşu író, esztéta és művészettörténész mutatja be a szerző jelenlétében. Január 20-án, pénteken 19 órától a bukaresti magyarság egy másik jelentős kulturális személyiségére, Bács Lajos karmesterre, pedagógusra és zeneszerzőre emlékeznek, akinek munkássága rányomta bélyegét a román zenetörténet utolsó félévszázadára, kimagasló egyénisége meghatározó módon befolyásolta a bukaresti magyar közösség szellemi életét is.
Dokfilmek Udvarhelyen
Székelyudvarhelyen a magyar kultúra napja megünneplésére szervezett rendezvénysorozat keretében a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont dokumentumfilmek vetítését, képzőművészeti kiállítást, zenés előadást és új kiadványok bemutatóját ajánlja a közönség figyelmébe január 16–22. között. A forrásközpont és a Hargita Megye Tanácsa által pályázati úton támogatott, 2015–2016-ban készült, a néprajzi, történelmi, földrajzi, gazdasági és turisztikai értékeket dokumentáló filmeket a Harmónia cukrászdában mutatják be. Látható lesz többek közt Bálint Arthur Babonák, Fábián Kornélia Tájak, beszélő házak – tájházak Hargita megyében, Fecső Zoltán Fűrészmalmok, Bocskor Salló Lilla „Orczád verítékével” – Kovács Piroska, a székely kapuk őrzője című alkotása.
Szerdán 17 órától festészeti kiállítás nyílik Nagy-Imecs Zsuzsánna alkotásaiból a Forrásközpont székhelyén, a kiállításmegnyitón közreműködik Filtner Tünde zongorán és Sófalvi Emese hegedűn. Csütörtökön 17 órától a forrásközpont új kiadványait mutatják be az intézmény székhelyén. Január 22-én, vasárnap 18 órától átadják az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjakat, az esemény meghívottja a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny díjazottja, a Cickom Énekegyüttes.
Együtt ünnepel Berettyóújfalu, Nagyvárad, Debrecen és Margitta
Idén is együtt ünnepli a magyar kultúra napját Nagyvárad, Berettyóújfalu, Debrecen és Margitta. Az első programok már január 17-én elkezdődnek. Mint a programokat beharangozó múlt heti sajtótájékoztatón felidézték, Nagyvárad és Berettyóújfalu már 16. alkalommal ünnepli együtt a magyar kultúra napját, Debrecen és Margitta tavaly csatlakozott a programsorozathoz. Papp Csaba, Debrecen magyar–román határon átnyúló kapcsolataiért, a testvérvárosi együttműködésért felelős tanácsnoka felidézte, hogy Debrecen pályázik a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címre, és kiemelte, hogy ebbe bevonják Nagyváradot is.
Szabó Ödön, az RMDSZBihar megyei ügyvezető elnöke, parlamenti képviselő a nagyváradi programokat ismertetve hangsúlyozta: mint mindig, most is igyekeznek minél több fiatalt bevonni az ünneplésbe. Január 19-én a Szacsvay Imre Általános Iskola diákjai Skype-on élőben beszélgethetnek Szacsvay László színművésszel. Másnap a két világháború közti nagyváradi magyar irodalmi életről rendeznek vetítést és előadást. Január 21-én nyílik meg a világban élő román és magyar fotóművészek 11. Nemzetközi Szalonja, másnap pedig a berettyóújfalui Dombi Géza festőművész alkotásaiból nyílik tárlat a Tibor Ernő Galériában. A magyar kultúra napján a Szigligeti Színházban rendeznek ünnepi gálaestet, amelyen beszédet mond Halász János magyar országgyűlési képviselő és Cseke Attila szenátor, átadják a Magyar Kultúráért díjakat, és Füst Milán Máli néni című vígjátékát adja elő a társulat.
Január 23-án hétfőn közösen szavalják el a Himnuszt a debreceni Szoboszlói Úti Általános Iskola és a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola diákjai. A margittai rendezvények január 19-én könyvbemutatóval kezdődnek, majd másnap bihari népmesékből összeállított vetélkedővel folytatódnak. Lesz plakátkiállítás, kézművesműhely, ökumenikus istentisztelet, közös Himnusz-éneklés és közös szavalás is. A magyar kultúra ünnepét közösen szervező négy település rendezvénysorozatának fővédnöke Halász János magyarországi országgyűlési képviselő és Kelemen Hunor parlamenti képviselő, az RMDSZ szövetségi elnöke.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)