Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
1991. január folyamán
Januárban megjelent a Margitta, a margittai RMDSZ folyóiratának első száma.
1992. január 22.
Nagy Béla képviselő a parlamentben Spiroiu védelmi miniszterhez intézett interpellációjában elmondta, hogy Margittán és Nagyszalontán többszáz katonát szállásoltak el. A szavazásnál a katonák szavazatai megbonthatják a természetes egyensúlyt. A képviselő a katonai egységek szavazás előtti áthelyezésének okára kért magyarázatot. /Bihari Napló (Nagyvárad), jan. 22./
1992. február 4.
Febr. 2-án Margittán, a református templom kertjében felavatták Petőfi Sándor szobrát, Balogh Péter szobrászművész alkotását. Az ökumenikus istentiszteleten Tőkés László püspök hirdetett igét. /Gittai István: Petőfi-szobor Margittán. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 4./
1992. szeptember 16.
"Júliusban és augusztusban több csoportban működött tábor Székelyudvarhely mellett, a város ifjúsági lelkészének, Dobai Lászlónak szervezésében. Szórványterületre látogattak augusztus elején a Kolozsvár-felsővárosi gyülekezet fiataljai, a Sajó mente egyik elnéptelenedő gyülekezetében, Sajóudvarhelyen vertek tábort egy héten át, innen járták be a vidéket. Az Erdélyi Református Egyházkerület anyagi támogatásával két és fél hónapig sátoroztak fiatalok a Szászváros melletti hívek nélkül maradt algyógyi lelkészotthonban. Az utolsó csoportban kolozsvári fiatalok voltak együtt 19 luizikalagori csángó, továbbá 20 fogarasi és környéki, valamint 20 bürkösi és szentágotai ifjúval. A reformátusokkal a jelen levő lelkészek foglalkoztak, a katolikusokkal pedig Keresztes Albin szászvárosi ferences atya. Augusztusban a Margitta melletti Apátkeresztúron üdülhettek fiatalok. - Elgondolkodtatóak az egyik kisfiú romlott nyelvű, ám mintha nyelvemléket idéző sorai: "Nodon sepen cosonun hod mii Ormenesi és Cotonai dermecheh it tonulhatunc Opad ceresturon enechelni is imadchozni modorul..." /Vetési László? Enechelni is imadchozni modorul... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 16./"
1993. április 11.
Ápr. 11-én Nagyváradon, 87 éves korában elhunyt Horváth Imre költő. /Brassói Lapok, ápr. 16-22./ Horváth Imre /Margitta, 1906. nov. 4. - Nagyvárad, 1993. ápr. 11./
1994. január 26.
Bihar megye lakossága a két utolsó népszámlálás /1977 és 1992/ között mindössze ezer fővel gyarapodott, annak ellenére, hogy nagyon sok moldvai, oltyán család költözött a megyébe, Nagyváradon egész lakónegyedet építettek a vranceai földrengés károsultjainak. A vizsgált időszakban a városok román lakossága 61 ezer fővel növekedett, a magyarok lélekszáma 2767 lélekkel csökkent. 1977 és 1992 között Nagyvárad magyar nemzetiségű lakossága 75 121 főről 73 232 főre csökkent, Nagyszalontáé 9109-ről 8862-re. Érmihályfalva magyar lakossága 9109-ről 8862-re csökkent, a városok közül Margittán növekedett a magyar lélekszám 7803-ról 8705-re. A magyarság apadásában nagy szerepe van a kivándorlásnak. A népszámlálás szerint a községekben, a kisebb településen a románok és magyarok lélekszáma is csökkent. A legnagyobb község Székelyhíd, ahol 1992-ben 9956 magyar mellett 965 román élt. A népesebb községek közül Bihardiószegen 5150 magyar és 3122 román nemzetiségű, Bihar községben 5087 magyar és 5672 román, Hegyközcsatáron 3156 magyar és 452 román, Borson 3124 magyar és 150 román, Érszalacson 3124 magyar és 27 román nemzetiségű élt. Bihar megye vallási megoszlását tekintve a legnagyobb az ortodox vallásúak lélekszáma. A megyében 125.056 református, 63.841 római katolikus, 402 unitárius és 321 evangélikus él. A görög katolikusok 15 ezren vannak. Nagyváradon 43.408 református és 28.954 római katolikus él. /Barabás Zoltán: Partium via Bábel?! 1. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 26., folyt. 2. – jan. 27., 3. – jan. 28./
1994. október 7.
Margittán havi magazin látott napvilágot Margitta és Vidéke címen, a helyi RMDSZ támogatásával. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 7./
1994. november 4.
Nagyszalontán 1994 augusztusában kétnyelvű napilap /Szalontai Újság-Gazeta de Salonta/ jelent meg, október 1-jétől hetilap lett. Az újságírók elmondták, hogy nem kaptak fizetést Narcis Fekete nagyváradi újságírótól, a lap tulajdonosától, ezért otthagyták a lapot. Fekete kijelentette, hogy Élesden és Margittán is akar lapot indítani. /Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 4./
1995. január 21-22.
"Honismeret a Bihari Naplóban címmel az 1994-es esztendő írásaiból nyújt összefoglalót a napilap, a lapban megjelenés dátumával jelölve az eseményt. Ebben szerepel például: jan. 26. -megalakult Nagyváradon a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság; márc. 19. -26-án megalakult a Nagyváradon Erdély első magánszínháza, a Kiss Stúdió; ápr. 14. - új lap született Nagyváradon, a Partium, a Partiumi Közlöny melléklete, az Erdélyi Kárpát Egyesület és a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság lapja; nov. 16. - Margittán felavatták Ady Endre szobrát a református templom kertjében. /Bihari Napló (Nagyvárad), jan. 21-22./"
1995. február 28.
Febr. 8-án Margittán a 19 éves Horváth Ferencet este fél tizenegykor a rendőrök bekísérték a rendőrségre, mert betört egy ablakot, éjjel 1,25-kor egy rendőr felkereste a fiú szüleit és közölte, hogy a fiú eszméletlenül fekszik. A rendőrség 1,30-kor hívta a mentőket, a szülők szerint fiuk ekkor már halott volt. A boncolás megállapította, hogy a mája valósággal szétrobbant, a szív és a főütőér leszakadt, a lép szintén, több bordája letört a gerincoszlopról, bal lába pedig két helyen eltörött. A rendőrök nem akarják elismerni, hogy agyonverték Horváth Ferencet, azt mondják, hogy valószínűleg elütötte egy autó, de akkor nincs magyarázat arra, hogyan kerülhetett egy panelház melletti sétányra. /Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 28./
1995. február 28.
Két különös, a rendőrséggel összefüggésbe hozott haláleset felhívja a figyelmet a rendőrség módszereire. A 32 éves szatmári Kiss Istvánt jan. 23-án vitték be a rendőrségre, majd kórházba kellett vinni, ahol meghalt. Halála előtt még elmondta, hogy a rendőrségen összeverték. A margittai 19 éves Horváth Ferencet febr. 9-én este kísérték be a rendőrségre, néhány óra múlva meghalt. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 15. - a beszámolók a halálesetekről: Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 9., Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 17., Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 28./
1995. november 28.
"Nov. 26-án Margittán tartották a hagyományos Ady-emlékünnepséget. Sokan jöttek össze, a meghívott vendégek között volt Markó Béla, az RMDSZ elnöke, dr. Csapó József szenátor, Rákóczi Lajos és Szilágyi Zsolt képviselők és Varga Gábor, az RMDSZ Bihar megyei elnöke. A résztvevőkhöz időközben csatlakozott Tőkés László püspök is. Markó Béla sajnálatának adott hangot, hogy ritkán tud eljutni a tagsághoz. Közelednek a választások, várhatóan erősödni fog a szervezetre nehezedő nyomás, igyekeznek majd megfélemlíteni bennünket. Tőkés László figyelmeztetett: nem szabad elcsüggedni. "Csak az összefogás menthet meg bennünket. A beolvasztó kohót szorgalmasan fűtik ellenségeink..." "Isten óvjon bennünket a megosztottságtól, az egyetlen megoldás, mely megakadályozza a beolvadást, az összefogás." /Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 28./"
1996. április 13-14.
A Bihari Napló újságárus bódét fog üzemeltetni ápr. 16-tól Margittán és Székelyhídon, ahol más lapokat, magyarországiakat is fognak árusítani. /Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 13-14./
1996. október 21.
Okt. 20-án Bihar megyében folytatta kampánykörútját Frunda György szenátor, az RMDSZ államelnök-jelöltje, Nagyszalontán, Margittán járt, majd Nagyváradon a zsúfolásig megtelt Szigligeti Színházban találkozott a választópolgárokkal. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 21., 891. sz./
1998. február 1.
A Margittán élő Krisztik Kornélia tanítónő munkafüzetet állított össze, hogy segítse a hitoktatást: Katolikus hitoktatás /Szemfüles Füzetek, Didacta, Nagyvárad/. A füzethez Tempfli József püspök írt ajánló sorokat. /Vasárnap (Kolozsvár), febr. 1./
1998. február 12.
A Margittától tíz kilométerre levő Apátkeresztúrnak 1500 lakosa van, egynegyedük magyar, egynegyedük román, fele pedig roma. Valamikor tizenhatan dolgoztak Apátkeresztúr vasútállomásán, azóta megszüntették a község vasútállomását. A református templomnak nincs állandó lelkipásztora, a görög katolikus templomnak sincs papja. Telefon, postahivatal, rendőrőrs nincs a faluban, az orvos hetente jár ki. /Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 12./
1998. március 16.
Márc. 12-én Margittán bemázolták a vadonatúj kétnyelvű helységnévtábla magyar nyelvű feliratát. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./
1998. július 21.
Bemázolták Margitta kétnyelvű helységnévtábláját. A város vezetése rendbehozatta, de - ismeretlenek - újra tönkretették a magyar feliratot. /Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 21./
1998. október 20.
Közel kilencesztendős tevékenységét mutatta be az 1989-es fordulat után Nagyváradon megalakult Caritas Catolica, a segítőszolgálat. Jelenlegi legnagyobb beruházásuk a Nagyváradon levő, jelenleg 30 férőhelyes Szent Márton Öregotthon. Martos Ferenc plébános, a Caritas Catolica igazgatója elmondta, hogy naponta 215 személy kap ebédet, ebből a Caritas Catolica közel 55 mozgássérült számára házhoz szállítja a meleg ételt. Havonta ezer család kap élelmiszercsomagot. Tizenkét szakorvos látja el a betegeket a Caritas Catolica 1993-ban megnyílt orvosi rendelőjében. Sokszor adományoznak ingyen gyógyszert, több nagyváradi kórházat pedig műszerekkel, ágyakkal, röntgengépekkel láttak el. A segélyszervezet Bihar megye hat településén - Nagyváradon, Nagyszalontán, Margittán, Belényesen, Élesden és Érmihályfalván - folytat házi betegápolást. Ezt a tevékenységét 1997 márciusában PHARE-program segítségével indította el. Martos Ferenc keserűen állapította meg, hogy az állam passzívan, sokszor ellenségesen figyeli a Caritas Catolica tevékenységét. A Caritas Catolica nyugati intézményektől nem kap segítséget azzal az indoklással, hogy Romániában hamarosan ugyanolyan állami finaszírozást élveznek a nonprofit szervezetek, mint külföldön. Valójában azonban az állam nemhogy segítene, inkább hajlandó elvenni, ezt mutatják a kivetett adók. /Rostás Szabolcs: Nagyváradi Caritas Catolica. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 20./
1998. október 22.
Ismeretlen tettesek meggörbítették Margittán a kétnyelvű helységtáblát. /Végtelenített táblaháború? = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 22./
1999. január 15.
A Bihar megyei Tanfelügyelőség elfogadta az 1999?2000-es tanévben indítandó osztályokra vonatkozó tervezetet. Miklós Mihály főtanfelügyelő-helyettes hangsúlyozta, hogy a magyar tannyelvű osztályok számának és szakának megállapításakor jóváhagyták az iskolák kérését. Ennek értelmében ősszel több mint harminc magyar kilencedik osztályt szeretnének létrehozni Biharban. A nagyváradi Ady Endre Középiskolában az idén is hatot indítanának, az Eminescuban hármat. A Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium és a Szent László Római Katolikus Gimnázium 2-2 IX. osztály indítását tervezi. A Iosif Vulcan Tanítóképzőben egy magyar kollégiumi osztály lesz, azt a Sulyok István Református Főiskola patronálja majd. További osztályok között szerepel a Közgazdasági Iskolacsoportban egy könyvelőségi szakosztály, az építészeti iskolában egy inasképző is. A nagyszalontai középiskolában, a margittai Octavian Goga Középiskolában, Székelyhídon, Mihályfalván szintén indulnak magyar osztályok /Magyar kilencedik osztályok Biharban - A Bihari Napló alapján. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 15./
1999. március 16.
Papp Attila /sz. Berettyókirályi, 1944. febr. 24./ Margittán élő magyartanár Margitta legjobb ismerője, monográfusa, néprajzkutatója. Kolozsváron, a Bolyai Tudományegyetemen végzett, Gálfy Mózes nyelvész professzor hatására lett nyelvész. Fábián Imrével /Nagyvárad/ kezdte el a néprajzi gyűjtést, népballadákat gyűjtöttek. Papp Attila Csillaghullás című, gyermekverseket tartalmazó kötete 1991-ben jelent meg, Nagyváradon. 1993-ban adták ki Libavonat című, szintén gyermekverseket tartalmazó kötetét, 1995-ben pedig Három dudán, egy hangon /Convex Kiadó, Nagyvárad/ című könyvét, ebben versei, fabulái, színpadi játékai olvashatók. Ezt követtet az Ireg macska kakasa /Didacta, Nagyvárad, 1996/. Papp Attila folyamatosan dolgozik Margitta monográfiáján és a város híres szülötteinek /Horváth Imre, Horváth János, Harag György/ munkásságával. /Albert Attila: Engem mindig jól büntettek. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 16./
1999. szeptember 4.
Az Önkormányzati Hírlevél 13. számában Ráduly Róbert Hargita megyei képviselő felvetette a kérdést, hogy kedvez-e a magyarságnak helyi közigazgatásról szóló törvényt módosító, szenátus által elfogadott változata, miszerint az következő helyi választások alkalmával átlagban 40 százalékkal csökkentik a helyi tanácsosok számát. Czédly József a választási adatokat ismertette. Erdély 118 városában az 1992 évi népszámlálás adatai alapján 864.401 magyar élt, ez a romániai magyarság többsége, számszerint 53,22 %-a. Ezekben a városokban az 1996-os helyi választások alkalmával 2322 városi tanácsost választottak meg, ebből 463 képviseli az RMDSZ-t, illetve független magyar tanácsos, ami a tanácsosok összlétszámának 19,94 %-a. Amennyiben a jövő évi helyi választások alkalmával csökkentik a tanácsosok létszámát, akkor a 118 városnak csak 1396 tanácsosa lesz, ami a jelenleginek 60,1 százaléka. Feltételezve, hogy a városok lakóinak nemzetiségi összetétele lényegében nem változott, a magyar nemzetiségű lakosok az átlagnak megfelelő arányban vesznek majd részt a választásokon és az RMDSZ-re, illetve magyar jelöltekre szavaznak, akkor az erdélyi városoknak 279 magyar tanácsosa lesz, tehát 184-gyel kevesebb, mint jelenleg, de megtartva a mostani kb. 20 százalékos arányszámot. Az adatok további elemzéséből kitűnik: 1) 1996-ban a 118 városi tanácsból 12-ben volt több mint kétharmados RMDSZ-többség (Tusnádfürdő, Kovászna, Székelykeresztúr, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Szováta, Borszék, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely, Érmihályfalva és Szentkeresztbánya). Az új tanácsosi létszám bevezetésével 1 városi tanácsban (Kovászna) az RMDSZ elvesztené a kétharmados többséget. 2) 1996-tól kétharmadnál kevesebb, de több mint 50 százalékos RMDSZ-többség van 4 városban (Nagykároly, Szilágycseh, Nagyszalonta, Marosvásárhely). Ezen a helyzeten a leszállított tanácsosi létszám nem változtatna, viszont ebbe a kategóriába kerülne Kovászna városa is. 3) Az 1996. évi választások alapján 3 városban a választott testület több mint egyharmada, de kevesebb, mint fele RMDSZ-tanácsos (Margitta, Szatmár, Tasnád). Az új tanácsosi létszám még három városban biztosíthat az RMDSZ-nek több mint egyharmados képviseletet (Kiskapus, Bánffyhunyad, Kürtös).4) Ugyancsak az 1996. évi helyi választások eredményeként további 74 városi tanácsban van legalább 1 RMDSZ-tanácsos, míg 25 városi testületben nincs RMDSZ-képviselet. - A tanácsosok létszámának tervezett csökkentése még 15 városi tanácsban szüntetné meg az RMDSZ jelenlétét, éspedig azon helységekben, ahol a magyarság arányszáma az összlakosságnak kevesebb, mint 9-10 százaléka a kisebb, és 5-6 százaléka a nagyobb városokban. - Megjegyezhető, hogy a készülő törvénytervezet alapján, mivel a magyarság aránya több mint 20 százalék, 35 városban lehető lesz a magyar nyelv használata a helyi közigazgatásban. Ezek a városok az 1., 2. és 3-as pontokban feltüntetetteken kívül: Élesd, Felsőbánya, Balánbánya, Kisjenő, Kolozsvár, Detta, Marosludas, Nagyvárad, Kőhalom, Szecseleváros, Szilágysomlyó, Dicsőszentmárton, Maroshévíz és Zilah. /Czédly József: Helyi választások - hogyan? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 4./
1999. november 11.
Nov. 4-én Margittán a diákok Horváth Imre szülőházánál emlékeztek a költőre. Az épület falán levő emléktábla előtt Papp Attila magyartanár méltatta a költő munkásságát, kötődését szülővárosához. A diákok megkoszorúzták a költő emléktábláját. /93 éve született Horváth Imre. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 11./ Horváth Imre /Margitta, 1906. nov. 4. - Nagyvárad, 1993. ápr. 11./
1999. november 23.
Margittán nov. 21-én emlékeztek Ady Endrére, születésének 122. évfordulója alkalmából. A rendezvény vendége volt Dudás Károly, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke, továbbá Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület alelnöke, valamint Rákóczi Lajos parlamenti képviselő. Isten megsegített bennünket, s most itt vagyunk együtt örülni, együtt ünnepelni Margitta magyarságával - fejtette ki beszédében Dudás Károly. A margittai középiskolások és a Szabadka melletti kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület rövid műsorral idézte a költőóriás emlékét. /Ady Endrére emlékeztek. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 23./
1999. december 16.
Dec. 9-én 51 éves korában meghalt Sipos László, aki egy életre elkötelezte magát Bogdánd hagyományainak, népi művészete megmentésének és ápolásának ügye mellett. 1971 óta tanított Bogdándon, 1985 óta igazgatója volt az iskolának. Ott bábáskodott a helyi tánccsoport megszületésekor, maga is beállt közéjük. A Rozsmalin ismert lett előbb a környéken, aztán az országban, majd a Kárpát-medencében is. Tíz évvel ezelőtt megszervezte a Bogdándi Nemzetiségi Táncfesztivált. Ugyancsak az ő érdeme a Bogdándi Magyar Múzeum létrehozása. A Szilágysági magyarok című kötet társszerzőjeként írta be nevét a környék néprajzi kutatóinak sorába. Kiadás előtt áll a Tövishát című munkája. /Sipos László emlékezete. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 11./ A hirtelen eltávozott Sipos László a történelmi Szilágy megye, a Tövishát és Bogdánd község legelkötelezettebb és legavatottabb tollú kutatója volt. Alapító tagja volt egy egész sor, az 1989-es változások után alakult közművelődési egyesületnek, lapnak, kutatócsoportnak. Ki rendezi a következő években a Bogdándi Nemzetiségi Néptánctalálkozókat, ki ír a Szatmári Friss Újságba, ki ír a Partiumba a tövisháti templomokról, a Szilágyságba és a Művelődésbe a tövisháti falvakról, népszokásokról, a vidék rendkívüli eseményeinek szokásrendjéről, ki gyarapítja az általa alapított Bogdándi Magyar Múzeumot, ki készíti fel a Néptáncegyüttest hazai és számos Kárpát-medencei szereplésre, és a helyi színjátszócsoportot? Õ kezdeményezte a bogdándi szabadtéri színpad megépítését, a református dalárda újraindítását. Értékes értelmiségijét temette el Bogdánd, prédikálta a margittai református költő-lelkipásztor, Fazakas László. /Gáspár Attila: Sipos László (1948. június 14-1999. december 9.) = Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./
2000. június 9.
A következő tanévben Bihar megyében magyar tannyelvű kilencedik osztályok indulnak Nagyváradon az Ady Endre Középiskolában, a Mihai Eminescuban, a Iosif Vulcan Tanítóképzőben /egy pedagógiai/, a Szent László és a Lorántffy Zsuzsanna Gimnáziumban. Nagyváradon a szaklíceumi osztályok indulnak magyar tagozaton: a Partenie Cosma Kereskedelmi Iskolacsoportban, a Mihai Viteazulban, az Andrei Sagunában és a Művészeti Líceumban. Érmihályfalván a Mezőgazdasági Líceumban, Margittán az Octavian Goga Líceumban, Kágyán a mezőgazdasági iskolában, Székelyhídon a Petőfi Sándor Gimnáziumban és Nagyszalontán a líceumban. Újdonság, hogy szeptembertől esti tagozaton magyar nyelven is tanulhatnak az érdeklődők. - Egy kisegítő iskolai magyar tannyelvű első osztály is indul, ide csak súlyosan értelmi fogyatékos gyermekeket vehetnek fel. /Magyar tannyelvű osztályok Bihar megyében. = Bihari Napló (Nagyvárad), jún. 9./
2000. július 11.
A csíkszépvízi születésű Sebestyén Péter római katolikus plébános, aki most Erdőszentgyörgyön teljesít szolgálatot kiadta Életutak /Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely/ című könyvét, amelyben szentek, egyházi ünnepek, tanulmányok, előadások, cikkek, prédikációk sorakoznak. A szerző a Marosvásárhelyi Rádióban hetente jelentkezik, emellett folyik a templomépítés Erdőszentgyörgyön. A szentek sorából nem hiányoznak a magyar szentek, Árpád-házi Szent Margittól Árpád-házi Szent Erzsébetig, Szent István királytól Szent Imre hercegig. /Ferencz Imre: Egy hiánypótló könyv. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 11./
2000. augusztus 13.
Tempfli József nagyváradi megyéspüspök júl. 24-én Margittán felszentelte az új Árpád-házi Szent Margit katolikus templomot. Ez a kisváros második római katolikus istenháza. A püspök köszönetet mondott mindazoknak, akik áldozatos munkával vagy adományaikkal hozzájárultak az építéshez, köztük vannak külföldi püspöki karok, továbbá a helyi önkormányzat is. Tempfli püspök ugyanakkor nyolcvan fiatalnak szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. /Tüzes Bálint: Árpád-házi Szent Margit templom Margittán. = Vasárnap (Kolozsvár), aug. 13./
2000. augusztus 15.
Aug. 5-6-án tartották Piskolton az aratóünnepséget, melyre Szatmárnémetiből, Margittáról, Tasnádról, Nagykárolyból és a környékbeli falvakból sokan jöttek el. Az első napon mazsorettek és a rézfúvós zenekar kívánt pálinkás jó reggelt, majd kezdődött az aratási felvonulás. Magyarruhába öltözve két fiatal lóháton vezette a menetet, elöl a leányok népviseletben, fejükön búzakalászból font koszorúval. Mögöttük három menyecske egy 3 méter hosszú, búzakalászból font koszorúval, melynek közepében egy táblán állt a felirat: "Búzavirág, koszorú,/Ma senki sem szomorú,/Aratás, kapálás,/Akkor vagyon jajgatás″. A falu közepében vízzel megöntözték a koszorút hozó leányokat, amit nem is nagyon bánnak a 35-36 °-os kánikulában. A menet népdalokat énekelt. Az asszonyok pedig újbúza lisztjéből sütött fánkot és körtőskalácsot osztogatnak. Másnap vetélkedők, játékok következtek, este utcabál is volt. /Nagy Ágnes: Piskolti aratóünnepség. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 15./