Csángók – Szűk esztendők – Moldva a 17-18. században
Moldva 16. századi aranykora után sötét évszázadok következtek: háborúk, nélkülözés, járványok. A moldvai magyarok elveszítették városi rétegüket és befolyásukat a fejedelmi udvarban. Annak ellenére elszigetelődtek a Kárpát-medencei magyarságtól, hogy a mai csángók őseinek nagyobbik része a 18. században telepedett Moldvába.
A csángókról szóló sorozat előző részéből kiderült: egyáltalán nem mindig voltak olyan sanyarú helyzetben, amilyennek sorsukat a kutatók a 19–20. században megismerték. A 15–16. században polgárok, módos gazdák is szép számmal voltak közöttük, és többen jelentős befolyással bírtak a moldvai vajdák udvarában. A 16. század történeti változásai azonban már előrevetítették azokat a bajokat, amelyek később gyökeresen megváltoztatták a moldvai magyarság életét: a háborúk, a nyomukban járó ínség és betegség és a magyar történelem szerencsétlen fordulatai, és ekkor kezdődött elszigetelődésük is a Kárpát-medencei magyarságtól.
A sötét 17. század
A moldvai fejedelem ugyan már a 16. században adózott az Oszmán Birodalomnak, de ez nem mentette meg attól, hogy területét a törökök többször is földúlják. A 17. században vált viszont igazán tragikussá a fejedelemség sorsa: a század közepén nemcsak krími, hanem havasalföldi, orosz és erdélyi seregek felvonulási területe volt. A Bécs ellen fölvonuló tatárok elől 1682-ben a fejedelemség népének kétharmada menekült el Lengyelországba vagy Erdélybe, közülük nem mindenki tért később vissza, amikor a karlócai béke (1699) után békésebb időszak következett el Moldva történetében. Mindez természetesen Moldva minden népét egyformán érintette.
A moldvai magyarság életében azonban ettől eltekintve is változás történt. Moldván belül kialakult egy korábban nem jellemző kelet–nyugati irányú migráció: az emberek a tatár betörésektől többet szenvedő síkságról a Kárpátok keleti lábaihoz költöztek.
A 17. század közepétől egyre kevesebb magyar előkelőt találunk a fejedelmi udvarban, s az is különösen a magyarokat és a szászokat érintette érzékenyen, hogy a tatárok leginkább a mezővárosokat pusztították el, hiszen ezek lakói elsősorban ők voltak. Nemcsak a mező-, hanem a bányavárosok magyar és szász lakossága is kipusztult a háborúk és a járványok következtében, ezzel eltűnt a moldvai magyar városi polgárság, az iparosok, kereskedők és bányászok. A városok pusztulásának az ipar és a kereskedelem látta kárát, s a moldvai magyarok gazdálkodása szinte kizárólagosan a mezőgazdaságra szűkült. De a földművelés és az állattenyésztés is visszaesett, az emberek a háborús időkben nem mertek vetni, a nép nemcsak elszegényedett, hanem éhínség is dúlt, s gyakoriak voltak a járványok.
A század közepén, 1646-ban Marcus Bandinus marcianopolisi érsek, Moldva egyházi felügyelője készített részletes jelentést moldvai egyházlátogatásától. Jelentéséből kikövetkeztethetően a katolikus lakosság falvainak korábban összefüggő láncolata a század közepére megszakadt, két tömbben éltek Románvásár, illetve Bákó vidékén. A század második felében aztán még ez a katolikus népesség is tovább fogyott: előfordult, hogy a tatárok elől egész falvak menekültek Erdélybe. A moldvai katolikusok száma az 1690-es évekre 3000 főre esett vissza. A szászok asszimilációja miatt ez a szám gyakorlatilag azonos Moldva magyar nyelvű népességével, s kb. az összlakosság 2–2,5 százaléka.
A moldvai magyarság önazonosságának, etnikai tudatának legfontosabb összetevője a 17. században már egyértelműen vallása volt. Ez nemcsak abban mutatkozott meg, hogy ortodoxokkal közös településen csakis elkülönült falurészekben éltek, hanem abban is, hogy nem házasodtak velük. Gyerekeiket inkább hagyták megkereszteletlenül, mint hogy pópával kereszteltessék meg. A szászok a század végére gyakorlatilag asszimilálódtak a magyarsághoz vagy a románsághoz, s ezzel Moldva egyetlen katolikus népessége a magyar maradt. Ebben az időben vált szinonimává a magyar és a katolikus: azaz a katolikus papot akkor is magyar papnak nevezték, ha lengyel vagy olasz volt. Éppen ebből a tényből – azaz hogy az etnikai identitás legfontosabb komponensévé a vallás vált – fakadóan kaptak különös jelentőséget azok a kedvezőtlen folyamatok, amelyek a moldvai magyarság egyházi életében már a 16. században megkezdődtek, s a 17. században tovább erősödtek – a sorozat egy későbbi részében visszatérünk majd erre.
A 17. század tehát fordulópont a moldvai magyarság életében: ekkor alakult ki az a szinte a 20. század végéig jellemző állapot, hogy a moldvai magyar gazdasági élet színtere csaknem kizárólag a mezőgazdaság. Ekkor kezdődött a lakosság nélkülözése, ekkor kezdett konzerválódni a népi kultúra. Ebben a korszakban kereshetjük a csángók 20. századi identitásának gyökereit; ekkor vált az asszimiláció legfőbb színterévé a hivatalos egyházi élet. S mindez nem kis mértekben annak következményeképpen alakult így, hogy ekkor szakadt meg szinte teljesen a moldvai magyarság kapcsolata Magyarországgal.
A második nagy betelepedési hullám
Az elszigetelődés az egykori anyaországtól annak ellenére erősödött, hogy – mint korábban volt szó róla – székelyek folyamatosan telepedtek át Moldvába, s ez a 17. században folytatódott, sőt Erdélyben több ízben is rendelettel tiltották meg a Kárpátokon túlra települést. A korábban is folyamatos székely kivándorlás az erdélyi járványok, éhínség és a korábban kollektív nemességet birtokló székelység belső társadalmi struktúrájának megváltozása miatt a 18. század elején tovább erősödött. A század utolsó harmadában viszont olyan nagy tömegben érkeztek székelyek Moldvába, hogy teljesen átrajzolták a moldvai magyarság települési, nyelvi, néprajzi térképét. Ezzel a kitelepedési hullámmal érkezett Moldvába a mai csángók őseinek – a 14. században idetelepült mezőségeiek mellett – másik nagy csoportja. A kivándorlás legfőbb oka a székelység egy részének elszegényedése mellett a székelység korábbi jogainak csorbítása volt.
Egyik közvetlen kiváltó oka pedig az a vérengzés, amelyet az osztrák hadsereg hajtott végre 1764. január 7-én: a „madéfalvi veszedelem” néven hírhedtté vált tömegmészárlás. Mária Terézia 1762-ben székely határőrség szervezését rendelte el, de a szabad székelyek nem vállalták a sorozást, közülük sokan vándoroltak Moldvába már 1762-ben és 1763-ban. 1763 decemberében a rekrutálást szervező Siskovics altábornagy elől a férfiak elmenekültek, és Madéfalva környékén gyűltek össze. 1764. január 7-én hajnalban azonban a császári csapatok megtámadták őket, és több százat lelőttek közülük. Ezt az öldöklést emlegetik az évszámot is magában rejtő SICULICIDIUM néven.
Ezt követően ezrek menekültek a Kárpátok túloldalára: a kivándorlók jelentős része önálló falvakban telepedett le – ekkor keletkeztek a ma székelyes csángó falvakként számon tartott települések –, többnyire a mezőgazdasági művelésre kevéssé alkalmas, de állattartásra, erdőgazdálkodásra is megfelelő vidékeken. Más részük viszont Bákó környékén, már meglévő magyar falvakban telepedett le. Erre a területre, főképpen a Szerettől keletre lévő falvakba nemcsak nyugatról, a székelységtől, hanem északról, a Románvásár környéki moldvai magyarságtól is érkeztek telepesek ebben az időben. Kisebbik részben az északi csoport népszaporulatának, túlnyomórészt pedig a székely megtelepedésnek a következménye, hogy a moldvai katolikusok száma a 18. század közepén följegyzett 5500-ról a 19. század elejére 21000-re szökött föl.
A 18. század végén még egy, a moldvai magyarokat közvetlenül érintő átrendeződés történt: a madéfalvi vérengzés után Moldvába menekült székelyek egy részét a Habsburgok Hadik András gróf javaslatára a törököktől frissen megszerzett Bukovinába költöztették, így jöttek létre az 1770-es, 1780-as években a bukovinai székely falvak, Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva, Istensegíts és Fogadjisten. A 18. századi székely migrációval lezárult a mai moldvai csángó etnikai csoport előzményének kialakulása. Dialektusában és kultúrájában ekkor még világosan elkülönült egymástól a két komponens, a nem-székely és a székely, a Bákó környéki vegyes falvakban azonban hamarosan egyfajta kiegyenlítődés kezdődött a két nyelvjárás és a két kultúra között, úgy, hogy a folyamatban a székely elem játszott és játszik domináns szerepet.
A ködös 18. század
A székely migráción túl nem is nagyon tudunk mást a moldvai magyarok 18. századi történetéről. Jelentős változások sem gazdasági, sem társadalmi, sem egyházi vonatkozásban nem történtek a csángók életében. Ettől az időszaktól kezdve érvényesnek mondható Mikecs Lászlónak az a megállapítása, hogy ennek az etnikai csoportnak azért nincs tovább története, mert nincsenek olyan „életeseményeik”, amelyekből a későbbi történetírók a történelmet írni szokták: nincsenek csatáik, de még uraik vagy a krónikaírók figyelmét fölkeltő vezetőik sem, a történész itt, mint Mikecs fogalmazott, a „külső események nélküli csupasz néppel került szembe”. Ebből adódik, hogy a moldvai magyarságról ettől kezdve nem is igen tudunk az egyházi följegyzéseken kívül más forrásból semmit, mindaddig, amíg a „csupasz nép” nem kerül a történelemalkotók érdeklődésének homlokterébe: az 1930-as évekig.
Nem tudjuk például, hogy a Moldva történetében a 18. században bekövetkezett nagyon jelentős változások – az ismétlődő orosz–török háborúk, a fanarióta fejedelmek uralkodása – hogyan érintették a moldvai magyarságot. Pedig ezek az események húsba vágóan érintették Moldvát. Dimitrie Cantemir (1710–1711), a tudós moldvai fejedelem – akinek egyébként a moldvai magyarok falvainak igen részletes leírását köszönhetjük – az orosz–török viszálykodás során Nagy Péter cárral kötött szövetséget, s miután a háborút a törökök nyerték, a szultán ettől az időszaktól kezdve igyekezett a portához hű fejedelmeket találni Moldva irányítására. Ezek Isztambulból, görög tisztviselők közül kerültek ki, nevüket isztambuli lakónegyedükről, Fanarról kapták, fanariótáknak nevezték őket. Uralkodásuk alatt Moldva sokat veszített korábbi viszonylagos függetlenségéből.
A 19. század első harmadában Magyarországon következtek be olyan meghatározó események, amelyek véglegesen elszakították még az újonnan érkezett székely csoportokat is a Kárpátok nyugati oldalán élő székelyektől, és persze a Kárpát-medencei magyarság többi részétől is. Ez a két, egymással szoros összefüggésben lévő meghatározó változás a reformkori magyar nemzeti identitásnak, s a nemzeti identitás egyik legfontosabb szimbólumának, a sztenderd nyelvváltozatnak (korabeli szóval: a nemzeti nyelvnek) a kialakulása volt.
Irodalom Benda Kálmán 1989. Moldvai csángó-magyar okmánytár 1467–1706. I–II.
Domokos Pál Péter. 1987. A moldvai magyarság.
Lükő Gábor 1935. Havaselve és Moldva népei a X–XII. században. Ethnographia 46.
Mikecs László (1941/1989). Csángók.
Sándor Klára
nyest.hu
Erdély.ma

Visszakerül az emlékműre a madéfalvi turulmadár
Befejeződött a madéfalvi emlékmű turulmadarának felújítása, a szobor a magyar kormány támogatása révén március 15-ére visszakerül régi helyére.
A restaurálást végző kolozsvári Kolozsi Tibor a tervek szerint csütörtökön utazik Madéfalvára, hogy felügyelete alatt visszahelyezzék a madarat az emlékmű tetejére.
Amint arról beszámoltunk, pénzhiány miatt lassan haladt, akadozott az emlékmű felújítása, a problémára a vérengzés 251. évfordulóján tartott megemlékezésen kínáltak megoldást a magyar kormány képviselői: Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a január 7-ei rendezvényen bejelentette, hogy 17 millió forinttal (245 ezer lejjel) támogatják a felújítást.
„Alaposan meggyötörte a turulmadarat a szél mellett a hó is, hiszen a szárny fesztávolsága 2,5 méter, nem kis nyomásnak lehetett kitéve, amikor rárakódott a sok hó" – sorolta a gondokat korábban Kolozsi.
A cinkből készült alkotás, illetve a váz és a szoborfal közötti összekötő elem is megrepedt, ugyanilyen állapotban volt a váz, amely elferdült és ki kellett cserélni, gyakorlatilag minden forrasztást újra el kellett rajta végezni. Miután az emlékműről tavaly júliusban leemelt turul felújítása befejeződött, egy csíkcsicsói raktárépületbe szállították, ahonnan a visszahelyezés napján viszik majd Madéfalvára.
Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere kérdésünkre elmondta, hogy bár a turulmadár restaurálása befejeződött, de az emlékmű teljes felújításának befejezéséig van még tennivaló. Hozzátette, ha az időjárás megengedi, csütörtökön kerül vissza eredeti helyére a több mint százéves szobor, az obeliszk és környezetének rendbetételét pedig az idő tartós felmelegedése után folytatják. Az elképzelések szerint októberig, az emlékmű felszentelésének 110-ik évfordulójáig befejeződik a munkálat, akkor avatnák fel a rendbe hozott emlékművet.
Az elöljáró arról is beszámolt, hogy a tervek elkészíttetése előtt telekönyveztetniük kellett az emlékmű területét, illetve az építményt, mivel nem volt rendezve a tulajdonviszony. A több mint 700 ezer lej összértékű munkálat kivitelezéséhez a Hargita megyei önkormányzat 350 ezer lejjel, a helyi közbirtokosság 20 ezer lejjel, a madéfalvi önkormányzat 40 ezer lejjel, a magyar kormány először 3 millió forinttal (mintegy 43 ezer lejjel), legutóbb pedig további 17 millió forinttal járult hozzá – részletezte Szentes.
A magyar kormány által kapott 245 ezer lej révén nemcsak a turulmadár felújítása valósult meg, ennek köszönhetően fejeződhetnek be a hátralévő területrendezési és restaurálási munkálatok is. Az átadásig még befejezik az obeliszk takarítását, járdákat alakítanak ki, hogy két oldalról is megközelíthető legyen az emlékmű, kőpadokat helyeznek ki, restaurálják a keresztfákat, feltöltik a zöldterületet, beépítik az öntözőberendezést és gyepesítik a megmozgatott területeket, foglalta össze a teendőket a polgármester.
Kömény Kamilla
Krónika (Kolozsvár)

A Siculicidium emlékmű tetejére került a turulmadár
Úgy történt minden, ahogy a madéfalviak megígérték: a néhány napig egy csicsói raktárban „várakozott”, több mint százesztendős turulmadarat csütörtökön délben a helyére emelték.
Miután befejeződött a madéfalvi emlékmű cinkből készült turulmadarának kolozsvári restaurálása, a lehető legrövidebb idő alatt megszervezték az alkotás helyére emelését. Csütörtökön délben legalább harminc madéfalvi gyűlt össze a Siculicidium emlékműnél, hogy legalább egy fényképet készíthessen a székelyek leghíresebb turulmadaráról. Ezt követően egy daruval emelték az obeliszk tetejére.
Ezzel nem ért véget az emlékmű rendbetétele: a magyar kormánytól kapott 245 ezer lej (17 millió forint) révén nemcsak a turulmadár felújítása valósult meg, hanem általa fejeződhetnek be a hátralévő területrendezési és restaurálási munkálatok is. Az átadásig még befejezik az obeliszk takarítását, járdákat alakítanak ki, hogy két oldalról is megközelíthető legyen az emlékmű, kőpadokat helyeznek ki, restaurálják a keresztfákat, feltöltik a zöldfelületet, beépítik az öntözőberendezést és gyepesítik a megmozgatott területeket.
Kozán István
Székelyhon.ro

A Boldogasszony Zarándokvonat az idén minden eddiginél több zarándokkal indul Csíksomlyóra
Ma, május 21-én, helyi idő szerint 7:58-kor a budapesti Nyugati pályaudvar 10. vágányáról Beer Miklós váci megyés püspök áldásával indult el a 15 kocsiból álló szerelvény, melyen mintegy 800 zarándok utazik.
A határátlépés után 15:45 órára érkezik a zarándokvonat Kolozsvárra, ahol Mile Lajos főkonzul köszönti a rajta levőket, majd ft. Kovács Sándor főesperes imája után indulnak tovább.
Marosvásárhelyre 18:39-kor fut be a különvonat, ahol rövid ünnepség keretében ft. Oláh Dénes főesperes köszönti a csíksomlyói búcsúba tartó zarándokokat.
A vonat 21:14-kor megáll Maros-hévízen, Czirják Károly köszöntője után indulnak tovább, hogy 22:00 órára megérkezzenek a Boldogasszony Zarándokvonat utasai Gyergyószent-miklósra. Itt már hagyományosan kisebb tömeg várja a zarándokokat. Az ünnepélyes fogadást ft. Portik Hegyi Kelemen főesperes imája és áldása zárja.
Május 22-én Madéfalva (10:27) érintésével a Gyimes völgyébe robog a vonat. Itt a kontumáci kápolnánál helyi csángókkal együtt szentmisén vesznek részt (14:00), melyet Tamás József püspök mutat be, és Tímár Asztrik ferences atya prédikál.
A szombati csíksomlyói búcsú után, május 24-én, pünkösdvasárnap 8:00 órától ünnepi szabadtéri szentmise lesz Gyergyószentmiklós főterén. Itt Portik Hegyi Kelemen főesperes lesz a főcelebráns, és Böjte Csaba ferences szerzetes mondja a szentbeszédet.
Május 24-én, a hazafelé tartó úton Nagykároly (18:45) után Debrecenben (19:59) lesz köszöntőünnepség. Debrecenben ft. Felföldi László helynök-plébános köszönti majd a hazatérő nagyszámú zarándokot.
A szervezők szeretettel várják magyarországi és erdélyi barátaikat az állomásokra, hiszen már maga a hangulatos nosztalgiavonat is igazi látványosság, de jó alkalom lesz arra is, hogy a kihangosított vonat zarándokaival együtt fohászkodjanak nemzetünk lelki megújulásáért az állomásokon tartandó ünnepségeken.
Népújság (Marosvásárhely)

Nagyon sokat vártak a visszafogadásra
A Magyarság Háza egy teljes hónapon át ünnepli a Nemzeti Összetartozás Napját
Kiemelt vendége lesz az idén Madéfalva és Őrvidék a nemzeti összetartozás napjának, amelyet a Magyarság Házában tartanak meg. Az intézmény igazgatója, Csibi Krisztina lapunknak arról beszélt, mostanra érzi, hogy szorosabbá vált a viszony a madéfalviakkal. –
– Idén is kiemelten kezeli a nemzeti összetartozás napját a Magyarság Háza, amely negyedik éve ünnepli az eseményt. Ráadásul a tavaly ősszel megnyílt a Mi, magyarok című tárlat is. Mennyiben alakítja ez a kiállítás az idei programot?
– Fennállásunk óta tervezzük a Mi, magyarok létrehozását, s tavaly októberben sikerült átadnunk a nagyközönségnek. Ezzel a tárlattal teljesedett ki a küldetésünk, vagyis szakmai, módszertani látogatóközponttá alakultunk, amely így még inkább szolgálhatja az eredeti célkitűzést: legyen ez a ház a világ magyarságának találkozóhelye. Eddig is megemlékeztünk a nemzeti összetartozás napjáról, de erre az évre teljessé vált az a paletta, amellyel fogadhatjuk az idelátogatókat. Nemcsak kulturális rendezvényekkel találkozhatnak a látogatók, de állandó és időszaki kiállításokkal meg még rengeteg más egyébbel is várjuk őket.
– Madéfalva és Őrvidék kiemelt vendége lesz a programoknak.
– Az előző években ezen a napon, június 4-én szinte minden elcsatolt területről meghívott a Magyarság Háza fellépőket. Az idén úgy gondoltuk, talán többet kap a látogató akkor, ha csak egy vagy legfeljebb két települést, tájegységet választunk ki, és az egész napot neki szenteljük, hogy mindenki kicsit részletesebben, mélyrehatóbban megismerhesse, hol tart napjainkban, 2015-ben a térség. Választásunk Madéfalvára és Őrvidékre esett. Utóbbi külön érdekessége, hogy Őrvidéknek mind magyarországi (Vas megye: Boglya Népzenei Együttes, Bakafánt Dalkör, Ispiláng Néptáncegyüttes, Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes – a szerk.), mind pedig ausztriai (Burgenland: Őri Banda és Népdalkör, Csörge Népzenei Együttes – a szerk.) reprezentánsait köszönthetjük majd a Magyarság Házában. Kóstolók, kiállítások, zene, tánc és ének segíti az érdeklődőket abban, hogy kicsivel közelebb kerüljenek ehhez a vidékhez.
– Madéfalva éppen tavaly emlékezett a kétszázötvenedik évfordulójára annak a szörnyűségnek, amely madéfalvi veszedelemként él a köztudatban.
– Ma már viszonylag széles körben köztudott: a Habsburg-elnyomás ellen fellázadtak a helyi székelyek, az osztrák császári hadsereg pedig rengeteg embert lemészárolt, gyakorlatilag válogatás nélkül. A tragédia következményeként sokan kivándoroltak. Ezek az elszakadt népcsoportok számon tartják az eseményt. Egész Magyarország, a Kárpát-medence és a diaszpórában élők számára is ugyanazt jelenti a madéfalvi veszedelem: a szabadságért való küzdelmet. Ennek a szimbolikája még ma is nagyon erős. Ezért gondoltunk arra, őket látjuk vendégül, hogy megmutathassák, megmutassák, ez a település és Székelyföld még mindig életképes. Nagyon szimpatikus, tettre kész polgármestere van a térségnek, Szentes Csaba, aki hozzá hasonlóan aktív fiatalokat gyűjtött maga köré. Rengeteg uniós pályázatot nyernek remek ötleteikkel, járják Európát, kapcsolatokat építenek. Emellett öt-hat testvértelepülésük van, köztük Herend, Mogyoród, a dél- dunántúli Somberek, és Európa-szerte meglepően sok élő kapcsolatot ápolnak.
– Milyen kulturális produktumokkal készülnek az idei ünnepre?
– Kézműveseket, fafaragókat, kiállításokat várunk a településről. Emellett a néptánccsoportja mutatkozik majd be a szabadtéri színpadunkon a Szentháromság téren és a Magyarság Házában is. Érkeznek kórusok éppen úgy, mint például helyi termelők, akik saját készítésű termékeikkel mutatkoznak be, s mesélnek majd a településről.
– Személyes kötődése is van Székelyföldhöz, s így még jobban átéli az összetartozás napjait.
– A madéfalvi vérengzés következtében menekültek el őseim először Moldvába, majd a bukovinai öt falu egyikébe, ahonnan a magyar kormány 1941-ben elsőként a Dél-Dunántúlra telepítette őket. Összesen négy otthont kellett elhagyniuk, de még most is számon tartják székelyföldi gyökereiket. Amikor a hetvenes években már lehetett kirándulni Madéfalvára, azt tapasztaltuk, hogy a falu rólunk semmit nem tud, mi azonban abban a tudatban nőttünk fel, hogy a madéfalvi vérengzés miatt kényszerültünk vándorlásra. Számomra ezért is különösen fontos, hogy ez a viszony mostanra szorosabbá vált, mert úgymond befogadtak minket a madéfalviak mint székely testvért, és elismerik székely eredetünket. Az emlékmű mellé mi is elhelyezhettünk egy kopjafát, ami az arra járót arra emlékezteti, hogy élt itt egy népcsoport, amely a mai napig emlékezetében őrzi ezt az otthont. Nagyon sokat vártunk erre a visszafogadásra.
– Hogyan épül fel a Mi, magyarok kiállítás?
– Legfontosabb, hogy az elsődleges célcsoporthoz tartozó középiskolások lássák, mit adott a világnak a magyarság, miért jó magyarnak lenni. Hermann Róbert történész ötlete alapján ezt a gondolatmenetet a Kosztolányi Dezső által legszebbnek tartott tíz magyar szóra fűzték föl a kiállítás tervezői. Az anya szó mellé az anyanyelvet társították, a gyöngy szóhoz az irodalmat és a verseket, a szűz szóhoz az érintetlen természetet, az ősz szóhoz a vendéglátást és a gasztronómiát. A kardhoz a magyar történelem első ötszáz évét, a vér szóhoz a második ötszáz évet, a hősies áldozatvállalást. A csók szó a művészetet mutatja be az épületeken, az építőművészeten keresztül, a sír a tudománytörténetet, a láng a lángelméinket, a tudósainkat, a szív pedig a sportsikereinket láttatja. A tizennyolc terem csaknem kétezer négyzetméterének szinte minden tárgya megfogható, kipróbálható, néhány eredeti tárgyunk is van, mint például egy olimpiai aranyérem vagy a tizenhetedik századi cselló az Eszterházy-kastélyból. Jellegét tekintve a Mi, magyarok állandó kiállítás, de közben folyamatosan meg is újul, változik. Gondoljunk csak például a következő olimpiára, ahonnan reményeink szerint sok éremmel térnek haza sportolóink, s az eredményeik megjelennek majd a sportsikereket bemutató kiállítóterekben nálunk is. A kiállítás kurátorai mindvégig figyeltek arra, hogy ne csupán Magyarország határain belülről hozzanak példákat, hanem a világ magyarságában gondolkodtak: a marosvásárhelyi kultúrpalota éppen úgy megjelenik, mint az Amerikában élő tudósok. – Úgy tudom, újabb nagyszabású elképzelések várnak megvalósulásra a Magyarság Házában.
– A Mi, magyarok kiállítás mellett a Mikes-programban készülünk egy magyar emigrációs és diaszpórakiállításra, amelynek Fejős Zoltán a kurátora. Jelenleg a kivitelezési tervek készülnek, és úgy tervezzük, hogy a jövő évi nemzeti összetartozás napjára megnyílhat.
Magyar Hírlap

Fél évszázada Isten szolgálatában (Aranymise Kézdiszárazpatakon)
Nem mindennapi esemény helyszíne volt tegnap az egyházközség búcsúnapján, Szent Bertalan napján a kézdiszárazpataki, 1798-ban épült római katolikus templom. Mintegy harminc székelyföldi plébános és rengeteg hívő gyűlt össze Bodó Imre aranymiséjén, pappá szentelésének ötvenedik évfordulóján. Az eseményen Tamás József püspök és Vargha Béla főesperes is jelen volt.
A nyugalmazott, 1941-ben Kászonaltízben született aranymisés főesperest, kézdiszárazpataki plébánost ötven esztendővel ezelőtt, 1965. április 25-én Márton Áron püspök szentelte pappá. Negyven évet Háromszéken szolgált. Papi pályafutását Csíkszentsimonban, Csíkmadéfalván és Gyergyócsomafalván segédlelkészként kezdte, majd plébánosként Alsócsernátonban, Kézdiszentkereszten és Kézdivásárhelyen, 2004 augusztusától Kézdiszárazpatakon szolgált. A falu búcsúnapján Piliscsaba, Kézdiszárazpatak magyarországi testvértelepülése részéről Deli Árpád volt önkormányzati képviselő volt jelen. A szentmise előtt a plébánost az egyháztanács nevében Opra András egyházgondnok, majd a gyermekek és a kórustagok köszöntötték, Balogh Tibor polgármester pedig Bodó Imre értékteremtő tevékenységére mutatott rá. Vargha Béla főesperes Jakubinyi György gyulafehérvári érsek levelét olvasta fel, majd pápai áldással ajándékozta meg Bodó Imrét. A szentbeszédet Sánta Pál lemhényi plébános mondotta el, a misét a kézdivásárhelyi-kantai és a helyi egyházi énekkar tette ünnepélyesebbé.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lobog-e még piros-fehér-zöld a Székház homlokzatán? (Búcsúbeszélgetés Lakatos Mihállyal)
Egy héttel ezelőtt baráti beszélgetésre hívott. Semmi különös, máskor is megesett. Ezúttal azonban azzal kezdte: lejárt megbízatása, megy vissza Magyarországra. Eltelt már az öt esztendő? – kérdeztem. Nem, csak négy. Nem módosította ugyanis a magyar kormány azt a törvényt, miszerint a kulturális intézetek vezetői négy plusz egy évet tölthetnek tisztségükben. Ha valamiért rossz szájízzel maradt Lakatos Mihály, a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókintézetének vezetője, az éppen ez az egy hiányzó év. Ugyanis pályázatában öt évre tervezett. A meg nem adatott évet pedig nemcsak ő, de az intézet által szervezett rendezvényeket látogató székelyföldi közönség is hiányolni fogja. Budapestre való visszautazása előtt hát egy újabb lezárult, Sepsiszentgyörgy kulturális életében mély nyomot hagyó korszak mérlegének megvonására kértük Lakatos Mihályt.
– Négy évvel ezelőtt tervekkel és illúziókkal telten jöttél Sepsiszentgyörgyre. Hogyan távozol?
– Nagyon szép időszakot tudhatok magam mögött, és ha mégis kicsi keserűség van most a lelkemben, az csak azért, mert néhány dolognak én már nem tudok személyesen a végére járni. Olyan programoknak, amelyek a pályázatom koncepciójának fontos pillérei. – Mi az, amit el lehetett végezni?
– Eredmények tekintetében azt mondhatom, hogy körülbelül 80 százalékát sikerült megvalósítanom terveimnek. Úgy szeretek dolgozni, hogy maradjon utánam valami időtálló is. Ilyen a siculicidium alkalmából kiírt képzőművészeti pályázat: a harmincvalahány alkotásból nagyon jó kis tárlat keletkezett, aminek egyébként Madéfalva híjával volt: utánanéztünk, csupán három olyan, a 20. században született műalkotást tudtunk azonosítani, amely a madéfalvi eseményt dolgozta fel. Ráadásul még azt is sikerült elérni, hogy magyar kormányzati támogatással a műalkotások Madéfalva birtokába kerüljenek. Ez a pályázat azért is fontos, mert a művészet, amelyben benne van az irodalom is, sokat tehet azért, hogy emberközelbe hozzon egy időben nagyon távoli eseményt. Hasonló, hogyha nem is olyan nagy sikert arató volt a Gábor Áron-pályázat, amelynek nyomán keletkezett egy új színmű. Igaz, még nem volt megmérettetve valójában, hiszen csak egyszer mutattuk be felolvasószínházi keretek között, de a közönség reakcióján is úgy láttam, ez is lehet időtálló, legalábbis egy 21. század eleji feldolgozása a Gábor Áron-témának. A harmadik dolog, ami szintén nem mulandó, hogy sikerült Hamvas Béla első román nyelvű fordítását megjelentetni. Ezt szinte a sors játszotta a kezemre, mert Hubbes László, akivel egyetemi társak voltunk Kolozsváron a 90-es évek elején, már A bor filozófiájának kész fordításával keresett meg ideérkezésemkor, és csak az egyik legnevesebb román kiadó, a Curtea Veche igazgatóját kellett meggyőzni, hogy érdemes kiadni. A román értelmiség kö­rében igen nagy a sikere a műnek.
– A magyarországi borvidékek bemutatásának szándékával programsorozatot indítottál, amely azonban csak az első kiadást érte meg.
– 2012-ben a Székelyföldi Eger Napokkal kezdődött, de a másodikat nem sikerült megvalósítani, mert a minisztérium mindössze tíz százalékát biztosította a szükséges költségvetésnek. Ez összefüggésben állt az ottani személyi változásokkal is, nem ismerték fel, hogy nemcsak borászati bizniszről van szó, bár ez önmagában is jó dolog lenne, hanem kapcsolódik hozzá egy olyan kulturális meg társadalmi eseménysorozat, amelynek hatása ezen túl mutat. Az egri bor ürügyén először járt Székelyföldön például a Gárdonyi Géza Színház, a Harlekin Bábszínház, és az Agria szerkesztősége sem fordult meg itt azelőtt. Megismerkedtek az itteni színházakkal, bábosokkal, az itteni irodalmi műhelyekkel, tehát a kapcsolat megszületett. A Tokaji Napokat már megszerveztük a tokaji borászokkal, a Miskolci Nemzeti Színházzal, a Csodamalom Bábszínházzal meg az Avas Néptáncegyüttessel, amikor kiderült, hogy a minisztériumi támogatás nem elég. Még úgy sem, hogy előző évben Kovászna Megye Tanácsa nagy részt vállalt a szervezésben.
– Milyen volt az együttműködés a háromszéki intézményekkel, illetve hatóságokkal?
– Nagyon jó, itt, Szentgyörgyön talán csak az Erdélyi Művészeti Központtal nem szerveztünk közös rendezvényt. A legtöbb programot, nyilván, a helyzetből adódóan, a Bod Péter Megyei Könyvtárral bonyolítottuk, rögtön utána a Székely Nemzeti Múzeum következik, de közösen szerveztünk eseményeket a Lábas Házzal, a Gyárfás Jenő Képtárral (amíg működött), a Magmával, a Kónya Ádám Művelődési Házzal, a vadászati múzeummal, a Tamási Áron Színházzal is néhány esetben, és a Háromszék szerkesztőségével, persze. Anélkül, hogy az együttműködésnek intézményes keretet adtunk volna, ezek emberi kapcsolatokon múltak. Amikor megkerestem őket, vagy ők keresték meg az intézményt, mindenki igyekezett segíteni a másikon. De ugyanez mondható el a székelyudvarhelyi, csíkszeredai, gyergyószentmiklósi kulturális intézményekről, a kézdivásárhelyiekről vagy a kovásznaiakról nem is beszélve.
– A Gábor Áron-pályázat esetében tudom, intézményei révén Kovászna Megye Tanácsa jelentős támogatást biztosított. Más programoknál is beszállt a városi, megyei önkormányzat?
– Hogyne, például a Székelyföldi Eger-Napokkor az összes vendég elszállásolását a megyei tanács biztosította, meg a szórólapokat, plakátokat is. Nem mindig csak az segítség, ha az embernek pénzt adnak, hanem az is, ha olyan dolgokat biztosítanak, amelyekért egyébként fizetni kéne.
– Általában kényes az anyagiak kérdését feszegetni, mégis: hogyan alakult a rendelkezésedre álló pénzkeret? – Stagnált. Gyakorlatilag, amit költségvetésből biztosítottak, az 2011-ben is ugyanannyi volt, mint 2015-ben, de ez nem kirívó, ilyen az összes kulturális intézet ellátottsága. Ennek ellenére a Székelyföldön túl is eljutottam, pár alkalommal Kolozsváron, Nagyszebenben, Brassóban is szerveztem programot. De ilyen financiális háttérrel és ekkora személyzettel, ami gyakorlatilag egy embert jelent – mert a titkárnő csak az adminisztratív ügyekben segít –, nem lehet egész Erdélyt lefedni. – A mit nem lehetett megcsinálni fejezet mit tartogat még?
– A történelmi előadás-sorozatnál csak a Horthy-korszakig sikerült eljutni, most következett volna az észak-erdélyi történet, ez kiemelten szerepelt volna mint az ittenieket különösen érdeklő fejezet, aztán a második világháború, a Rákosi-korszak, 1956, a Kádár-korszak és a rendszerváltás. Így lett volna teljes a kép. De hát nézzük a pohárnak a tele lévő háromnegyedét, így is főként annak örülök, hogy a középiskolások – Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium diákjai – mindezzel szembesülhettek, mert igyekeztem a történészszakma ajánlása alapján minden korszaknak a legjobb ismerőjét elhívni, és ők a tankönyvekben még benne sem levő legújabb kutatásokat is beépítve tartották meg előadásaikat, a tanulók tehát olyan pluszt kaphattak, amihez másként nem jutottak volna hozzá. – Ha a történelmi előadás-sorozat az idő miatt nem tudott kifutni, volt egy másik elképzelésed, amely elég hamar elakadt: a magyar olimpikonok bemutatása.
– Ettől azért ment el a kedvem, mert napjaink nagy sportolóit, akiket mindenki ismer, és akikkel mindenki szeretett volna találkozni, egyszerűen nem lehetett rávenni, hogy eljöjjenek. Amikor itt járt a kétszeres olimpiai bajnok tőrvívó, Rejtő Ildikó és a kilencszeres kenuvilágbajnok, Wichmann Tamás, nem döntöttünk nézői csúcsot. És volt egy másik, szintén félbemaradt sorozat, a magyar építészek bemutatása. Csupán Ekler Dezső vette rá magát, hogy eljöjjön, a többiekkel nem tudtam zöld ágra vergődni. Le is vontam a következtetést, hogy építészeink olyanok, mint az alkotásaik: nehezen mozdíthatóak.
– Említetted beszélgetésünk elején, hogy van néhány dolog, amelynek már nem tudsz a végére járni, de elindítottad szervezésüket.
– Az egyik az Erdélyi Magyar Írók Ligájával közösen szervezett, szep­tember 3–5. között Árkoson zajló tábor, ahol jelen lesz néhány magyarországi író, akit fordítottak román nyelvre, és román író, akit magyar nyelvre, valamint műfordítók is. Mindig jó, főleg, ha két olyan népről van szó, mint a román és a magyar, ha a művészek megismerik egymást, általában az ilyen barátságok jót tesznek a kétoldalú kapcsolatoknak. A másik egy kortárs magyar irodalmi antológia megjelentetése román nyelven. A Nemzeti Kulturális Alap támogatja a kezdeményezést, és a szervezés is elég jó szinten áll, feltehetőleg 2016 májusában a Bookfesten majd be lehet mutatni két könyvet, egy verses- és egy prózakötetet, amely a kortárs magyar irodalom aktuális állapotát tükrözi. Mert minden évben jelenik meg egy, két, három lefordított mű, de ebből a román olvasó nem kap átfogó képet, hogy mi zajlik most, miről gondolkodnak, mit írnak, hogyan írnak a mostani magyar költők, írók. – Irodalom. Íróember vagy, az elmúlt négy év során jó néhány magyarországi írót hívtál meg Székelyföldre, de sajátos elképzelés szerint.
– Arra fordítottam a hangsúlyt, hogy olyan szerzőket hívjak meg, akik értéket alkotnak, de valahogy mégis az irodalmi kánon perifériáján vannak, nevük nem igazán került be a köztudatba. Ilyen Hász Róbert, gondolom, nagyon kevesen hallottak a szerzőről, pedig a Künde című regénye tényleg az egyik legjobb magyar regény, amelyet a 21. század elején írtak. Ács Margit, Temesi Ferenc kitűnő szerzők, vagy a műhelyek közül a Kortárs egy irányadó irodalmi orgánum, vagy a Hitel, ezek mind először fordultak meg Erdélyben. Sepsiszentgyörgyön, meg általában Székelyföldön az utóbbi években nagyon mozgalmas kulturális élet zajlik, az érdeklődő közönség nagyon sokszor a bőség zavarával küszködik. Az volt a célom, hogy azokat a szerzőket mutassam be, akiket a helyiek ilyen vagy olyan okból nem hívnak el, erre a résre álljak rá, ahol hiány mutatkozott.
– Ugyancsak irodalommal kapcsolatosak nemzeti ünnepeinkkor bemutatott műsoraitok is.
– Kiderült, hogy az alkalmi zenés-irodalmi összeállításokra van kereslet. Amikor az első október 23-ai műsor végén láttam, hogy az embereknek könnyes a szemük, világossá vált, hogy ez olyan műfaj, amelynek ma is van létjogosultsága, amellyel érdemes foglalkozni.
– Végére hagytam egy nehéz kérdést. Kinevezéseddel egyúttal kultúrdiplomáciai megbízatást is vállaltál. Ez valami bonyodalmat okozott-e, kerültél-e az elmúlt négy év során konfliktusos helyzetbe? – Én nem, de a sors szeszélye folytán a titkárnőm, Szőcs Erika igen. Egy alkalommal, amikor én nem voltam az irodában, bejött egy román fiatalember számlatömbbel a kezében, és felszólította Erikát, hogy azonnal vegye be a magyar zászlót, mert a könyvtárnak nincs joga azt kitenni. És már akarta megírni a büntetést. De Erika felvilágosította, nem a könyvtár tette ki, hanem ez egy magyarországi intézmény. Erre a fiatalember nem volt felkészülve, ezek szerint nem tudott az intézmény létezéséről, eltette a számlatömböt és szó nélkül kiment. Kellett jeleznem a főkonzulnak, hogy volt egy ilyen kisebb incidens, aki megnyugtatott, hogy az általunk bérelt területen akár minden ablakba is kitehetnénk egy magyar zászlót.
– Múltról jövőbe. A Balassi Intézet nem hirdetett versenyvizsgát a sepsiszentgyörgyi fiókintézet vezetői tisztségének betöltésére. Ez azt jelenti, hogy felszámolják az intézetet?
– Egész pontos információm nincs, egyelőre nem született döntés, miként folytatódik az intézet működése. Kétirányú megoldás lehetséges: ideiglenesen felfüggesztik az intézet működését, akárcsak ideérkezésem előtt, akkor három hónapig nem működött, aztán velem újraindult, de számolhatunk azzal is, hogy nem indul újra, és ez lenne a legrosszabb forgatókönyv.
– Ha újra meghirdetik az irodavezetői tisztséget, megpályázod?
– Valószínűleg nem. Nem azért, mert a szívem nem húzna vissza, de még sok irányba húz a család is, a gyerekek. Ha legényember lennék, minden további nélkül. Mert Sepsiszentgyörgy szívem szerinti jó hely.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Átadták a felújított emlékművet Madéfalván
Ünnepélyes dísztanácsülést tartottak október 11-én vasárnap a madéfalvi kultúrotthonban, ahol a helyi tanács egyetlen napirendi pontja a település díszpolgári címének odaítélése volt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár részére.
Szentes Csaba polgármester köszönetét fejezte ki a helyi döntéshozó tesületnek valamint Hargita Megye Tanácsának, Magyarország kormányának, a Csíkszeredai Főkonzulátusának, valamint a Siculicidium emlékmű felújítását végző vállalkozásoknak, hogy régi pompáját nyerte vissza a 251 évvel ezelőtti vérengzésre emlékeztető oszlop és tetején a Köllő Miklós által készített turulmadár. A Siculicidium emlékmű 110. évfordulóján Szentes Csaba polgármester emléklapot nyújtott át Borboly Csaba megyeitanács-elnöknek, köszönetet mondva Hargita Megye Tanácsának az anyagi és erkölcsi támogatásért. Az ünnepi szentmisét a Siculicidium-kápolnában tartották, ahol a szentbeszédet Darvas-Kozma József esperes-plébános tartotta. A szentmisét követően a gyülekezet az emlékműhöz vonult át, ahol sor került annak újjáavatási ünnepségére. Mint elhangzott, 110 év elteltével az emlékmű teljes felújításon esett át, ami nemzeti összefogás és közös munka gyümölcse. A három évig elhúzódó restaurálás során sikerült az emlékoszlopot rendeltetéséhez méltó formájába visszaállítani, hogy további évszázadokon át az önfeláldozás és önzetlen hazaszeretet jelképeként hirdesse a székely ősi erényt utódaink számára.
Szentes Csaba polgármester köszöntő szavai után, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök osztotta meg ünnepi gondolatait. Ráduly Róbert Kálmán felolvasta Zsögön Zoltán azon versét, amelyet 1910-ben olvasott fel és amiért le is tartóztatták. Az ünnepség végén Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Becze István megyei tanácsos, Korodi Attila parlamenti képviselő, Tánczos Barna szenátor és Ráduly Róbert Kálmán közösen helyezték el a kegyelet koszorúját és hajtottak fejet a székely mártírok emléke előtt. Közlemény
Erdély.ma

POTÁPI: A TERÜLETI AUTONÓMIA GAZDASÁGI HATALMAT IS JELENT
A nemzetpolitikai államtitkár szerint Románia nem lesz mindig elzárkózó
– Magyarország minden lehetséges politikai eszközzel támogatja a székelyek területi autonómiára való törekvéseit. Minden nemzetközi fórumon, ahol a székelyek ezzel a kérdéssel megjelennek, vagy ahol mi ezt be tudjuk vinni a tárgyalásokba, fellépünk az ügyben – jelentette ki a Magyar Időknek a nemzetpolitikáért felelős államtitkár, aki vasárnap részt vett a felújított madéfalvi Siculicidium emlékmű újraavatásán.
Potápi Árpád János elmondta, mint ahogy egy család, úgy egy nép esetében is igaz, hogy elsősorban önmagán kell segítenie, és nem mástól kell a megoldást várnia. – Ez így van az autonómia kérdésében is. A székelyeknek maguknak kell a sorsukat alakítaniuk, nem várhatják, és nem is remélhetik, hogy Brüsszel vagy Bukarest megoldást hoz majd. Először meg kell fogalmazniuk jogos igényüket és céljukat, ez pedig az autonómia. Ezt az ügyet a Székely Nemzeti Tanács is több éve felkarolta, de a székelységnek is ki kell állnia, és ki kell tartania az elhatározása mellett – szögezte le a nemzetpolitikáért felelős államtitkár. A politikus úgy véli, ez annál is inkább igaz, mert a székelység, történelme folyamán, nagyrészt autonómiában élt, még a román szocializmus alatt is volt Székelyföld önálló tartomány.
Potápi Árpád János ezt azért is tartja fontosnak, mert „az autonómia nemcsak politikai kategória és önrendelkezés, hanem gazdasági hatalom is”. – Ha a székelység eléri a területi autonómiát, akkor minden értelemben saját kezébe veheti a sorsát – hangsúlyozta a politikus. Kiemelte ugyanakkor, hogy minden próbálkozás kevés, amíg a román kormány és közvélemény a nemzetközi porondon ezt nem támogatja. – Ezzel együtt kész tervekkel kell rendelkeznünk arra az esetre, ha meglesz a területi autonómiára a fogadókészség – fűzte hozzá. Arra a felvetésre, hogy Bukarest folyamatosan mereven elzárkózik attól, hogy a területi autonómiáról tárgyaljon, az elért eredményeket hozta fel. – Tíz éve még beszélni sem lehetett erről, hát még harminc évvel ezelőtt, ma pedig már napi szinten téma ez a kérdés a román parlamentben. Ez óriási előrelépés. Hiszem azt, hogy a román közvélemény és politika sem lesz mindig ennyire elzárkózó – mutatott rá Potápi Árpád János.
A nemzetpolitikáért felelős államtitkár beszélt a felújított madéfalvi Siculicidium emlékműről is. – Miként az emlékmű elkészítése, úgy a mostani felújítás is összefogás eredménye. Egyrészt Hargita megye önkormányzata és a madéfalviak pénzzel és munkával segítették az emlékmű felújítását, de az összeg egyharmadát a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága biztosította. – Fontos kérdésről van szó, mert amíg szakrális értelemben Csíksomlyó, addig hazafias szempontból a madéfalvi emlékmű Erdély központja – jegyezte meg Potápi Árpád János, aki díszpolgári címet kapott az emlékmű felújításához nyújtott segítségéért. – Nagyon jólesik a díszpolgári cím, annál is inkább, mert életemben ez az első – fűzte hozzá.
Magyar Idők (Budapest)

Márton Áron díjat kapott Szombatfalvi József lelkész
Székelykeresztúrnak, Balánbányának és Madéfalvának ítélt oda támogatást tartalékalapjából Hargita Megye Tanácsa, illetve Márton Áron-díjjal tüntették ki nt. Szombatfalvi József nyugalmazott unitárius lelkészt. A megyei tanács októberi soros ülését szerdán Székelykeresztúron a Molnár István Múzeumban tartották.
Hargita Megye Tanácsa Márton Áron-díjjal tüntette ki nt. Szombatfalvi József unitárius lelkészt. Az éremmel, emléklappal és pénzutalvánnyal járó díjjal a lelkész kimagasló egyházi, kulturális és közéleti tevékenységét jutalmazta a megyei tanács. Borboly Csaba megyei tanácselnök köszöntötte a nyugalomba vonult esperest, ez követően laudációját Berei István unitárius lelkész olvasta fel.
Szombatfalvi József a város elismert polgára, munkássága olyan eredményeket hozott Keresztúron és térségében, amelyekre méltán lehet emlékezni, mondta köszöntőjében Borboly Csaba. Munkája több területen kiemelkedő, legyen szó szervezésről, sportról vagy szőlőtermesztésről. Az egyházi tevékenységen kívül további közéleti szerepeket vállalt, amelyek tetten érhetők a hagyományápolásban, a kulturális programokon és szociális tevékenységeken keresztül, tette hozzá az elöljáró. Mint mondta, bízik benne, hogy az elkövetkező években is további eredmények fogják kísérni a nyugalmazott lelkész munkásságát.
A negyven éven át Csehétfalván, Tarcsafalván és Székelykeresztúron szolgáló lelkész nevéhez templomjavítás, lelkészi lakás felújítása, segédlelkészi lakások építése, gyülekezeti ház és szociális otthon építése, kántortanítói ház és elemi iskola épületének felújítása, ökumenikus tábor szervezése, a Gondviselés Segélyszervezet alapítása és közéleti szerepvállalás kapcsolódik, hangzott el munkásságának méltatásában.
Támogatás a településeknek
A költségvetés-módosítás jóváhagyása révén nőtt a megyei tanács tartalékalapja. Ebből összesen 524 ezer lejt különítettek el Székelykeresztúrnak: 460 ezer lej a kórház tetőszerkezetének javítására, ezenkívül 64 ezer lejt kap egy óvoda a mosdójának feljavításához. Százezer lejt utaltak ki Balánbányának a Liviu Rebreanu Iskolaközpontnak modernizálásra, illetve 150 ezer lej Madéfalva községnek egy napközi otthon munkálataira. Jóváhagyták a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ vezetőtanácsának összetételét: Czimbalmos Attila, Polgár Csaba, Ferencz Tihamér, Danguly Ervin, Lázár Zoltán, illetve a Borboly Hargita Megye Tanácsa képviseletébe Bende Sándor tanácsost, a Gyergyó Területi RMDSZ elnökét jelölte.
Székelyhon.ro

Szemet szúrt a városházán a magyar zászló
Csíkszeredában a Városháza felirat mellett a székely lobogó, a város zászlója, illetve a tanácsteremben álló magyar zászló eltávolításáért is pert indított Dan Tănasă és egyesülete – számol be szerdai címlaptörténetében a Csíki Hírlap.
December 4-én, illetve 15-én nyújtott be két újabb keresetet Csíkszereda polgármestere ellen a Dan Tănasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC), amely novemberben azért hívta perbe a városvezetőt és a helyi önkormányzatot, hogy távolítsák el az általa törvénytelennek tartott Városháza feliratot a hivatali épületről.
A legújabb keresetek közül az egyik azt szeretné elérni, hogy vegyék le a városháza homlokzatáról a székely zászlót, illetve a két fehér és egy piros sávot, valamint három nefelejcset megjelenítő városzászlót is. Az ügyben a napilap a Hargita Megyei Törvényszéktől írásban kérte a Tănasă vezette szervezet által benyújtott dokumentumokat.
A Csíki Hírlap kérdésére Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere megerősítette, valóban a székely- és a városzászló eltávolítását szeretné elérni az említett szervezet, de ezek mellett a városháza tanácstermében található magyar zászló ellen is kifogást emeltek, és azt sem szeretnék ott látni. „Hasonlóképpen keresetet nyújtott be a hivatal ellen azért is, hogy a Szabadság téren miért engedélyeztük a székely zászló felállítását. Ezt hétfőn kaptuk kézhez, határidőre megválaszoljuk, a tárgyalás még nincs kitűzve” – közölte Antal Attila, hozzátéve, a perek során megvédik álláspontjukat, és ha alapfokon veszítenének, akkor fellebbeznek.
A szervezet által kifogásolt Községháza feliratok ellen is újabb perek kezdődnek, Madéfalva, Csíkdánfalva és Csíkcsicsó után Csíkszentdomokos és Csíkrákos polgármestereinek és helyi önkormányzati képviselő-testületeinek is a törvényszéken kell érvelniük a hivatali épületek feliratait kifogásolókkal szemben. Császár Attila, Csíkrákos polgármestere az újság kérdésére megerősítette, korábban írásos felszólítás is érkezett a szervezettől, és választ is küldtek, hogy nem foglalkoznak kérésükkel. „Nem kérdés, hogy a törvényszéken is megvédjük igazunkat, és fellebbezni is fogunk, ha erre szükség lesz” – szögezte le a községvezető.
Csíkszentdomokoson korábban a polgármesteri hivatal elektronikus levélben kapott felszólítást a Tănasă vezette szervezettől, hogy vegyék le a Községháza feliratot a hivatal épületéről. Ferencz Alajos polgármester erről úgy legutóbbi megkeresésünkkor úgy vélekedett, hogy a törvény betűje szerint igaza van a feljelentőnek, mert az épület 1928-as befejezésekor nem volt ilyen felirat, ez csak 2000 után került fel. Kedden azt mondta a Csíki Hírlapnak, még nem értesült a törvényszéki keresetről, de számított rá, hogy ez következik. Hozzátette, ha a per során jogerős döntés születik, akkor azt végre kell hajtani. Kérdésünkre, hogy egy esetleges számukra kedvezőtlen alapfokú ítélet esetén fellebbeznek vagy sem, azt mondta, erről akkor határoznak, ha megszületik a Hargita Megyei Törvényszék döntése.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Marosvásárhely: Petőfire, a mádéfalvi veszedelemre és a Don-kanyari offenzívára emlékeznek
Petőfi Sándorra születésére emlékeznek a 2016-os év első napján Marosvásárhelyen. A következő napokban megemlékeznek a madéfalvi veszedelemről és a Don-kanyari offenzívárról is.
A 2000-ben felállított egész alakos Petőfi Sándor-szobornál, Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész alkotásánál, minden év január elsején emlékünnepséget szervez az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete. 2016. január elsején délután fél 1-kor várják a hagyományossá vált megemlékezésre a marosvásárhelyi magyar közösséget. Petőfi születésének 193. évfordulóján Ötvös József vártemplomi református lelkész mond beszédet, közreműködik Kilyén László színművész. A rövid ünnepséget koszorúzással és a legnépszerűbb Petőfi-dalok közös eléneklésével zárják.
Január 6-án, este 6 órakor a Kultúrpalota nagytermében a Siculicidium, vagyis a Madéfalvi veszedelem 252-ik évfordulójára emlékezik a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Az erőszakos besorozás ellen lázadó székelyeket 1764. január 7-én Mária Terézia parancsára mészárolták le, 200 ember vált áldozatává a véres bosszúnak. Az évforduló előestéjén a székely nemzeti ellenállás hősi korszakának is nevezett, két esztendeig tartó küzdelemre emlékeznek és várják Marosvásárhely és Marosszék lakóit, de a távolabb lakókat is a szervezők.
Január 12-én a Don-kanyari offenzívára emlékeznek évek óta a marosvásárhelyiek a római katolikus temetőben felállított emlékműnél, Bocskai Vince szovátai szobrászművész alkotásánál. Az 1943. január 12-én kezdődő Don-kanyari offenzívánál 125 ezer katona vesztette életét, tűnt el, vált a fagyhalál áldozatává, vagy fogságba került. Maros megyéből 577 katonát azonosítottak a történészek, közöttük magyarokat, zsidókat és románokat. A megemlékezést az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szokta szervezni, a résztvevők között rendszeresen jelen vannak a történelmi egyházak lelkészei, a korszakot kutató történészek, valamint különböző civil és hagyományőrző szervezetek.
Antal Erika
maszol.ro

Soltész: ma is van küzdelem Erdélyben
Akárcsak negyed évezreddel ezelőtt, napjainkban is másodrangú polgárként kezelik a magyar embereket a hivatalokban és munkahelyeken, iskolákban és kórházakban – hangzott el a madéfalvi veszedelem 252. évfordulója alkalmából tartott megemlékező ünnepségen csütörtökön. A madéfalvi Siculicidium-emlékműnél aktuálpolitikai vonatkozású beszédeket hallhattak a jelenlevők.
Az 1764. január 7-ei vérengzésre való megemlékezés csütörtökön szentmisével kezdődött, amelyet a helyi általános iskola diákjainak előadása követett. A résztvevők a történelmi visszatekintés után egyházi lobogók alatt vonultak a felújított Siculicidium-emlékműhöz, ahol szép számú tömeg gyűlt össze fogadásukra – az előző évekhez képest idén kedvezett az időjárás a megemlékezőknek.
Nem a magyaroktól kell félni
Elsőként Soltész Miklós, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára mondott ünnepi beszédet. Arra hivatkozva, hogy a diákok összeállítása nagyon átfogó volt – ami a történelmi eseményeket illeti –, a megszokott beszédektől eltérően a közösség szerepéről szóló történetet mesélt el. Annak végén rámutatott, az a küzdelem, amelyben az emberek nap mint nap élnek, csak akkor éri el célját, ha az közösséget teremt.
„Ma is van küzdelem bőven itt Erdélyben is: székely zászló, utcanevek, településnevek. Biztos vagyok benne, hogy akik polgármestereket perelnek be, politikusokat tesznek tönkre, családokat hurcoltatnak meg, azok neve nem fog fennmaradni, senki nem fog rájuk emlékezni a román nemzetben sem. De akik ki mernek állni a közösségek élére, azoknak a hősöknek az emléke fennmarad, még ha ma ez szenvedéssel, gyötrelemmel jár is” – magyarázta. A román nemzetiségűeknek pedig azt üzente, nem a székelyektől, magyaroktól kell félniük, mert két irányból is sokkal nagyobb fenyegetés leselkedik rájuk. Tisztázta, nem a magyarok csábítanak nyugatra több millió fiatalt, sőt nem is ők fenyegetik a kereszténységet.
Székely büszkeség napja
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében kiemelte, az a tény, hogy még mindig jelen vannak a székelyek és 252 év után is meg tudnak emlékezni az álmukban lemészárolt áldozatokról, az annak bizonyítéka, hogy az igazság képes győzedelmeskedni a hazugságra alapozott állami erőszak fölött. Borboly szerint a megemlékezés és a gyász mellett január hetedike a székely büszkeség napja is, mivel a vérengzés nem érte el célját.
„Másodrangú polgárként kezelnek”
A kegyelet koszorúinak elhelyezése előtt Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke is szólt az összegyűltekhez. Beszédében párhuzamba állította a negyed évezreddel korábbi és napjainkban történő eseményeket, rámutatva, hogy hiába az évszázadok, az elnyomó hatalom mindig hasonló eszközökkel próbálta és próbálja térdre kényszeríteni a székelységet. Majd a közelmúlt mérlegével kapcsolatban kijelentette: „megosztottság, érdektelenség – mindez a hatalom módszeres és cinikus taktikázásának eredménye. Másodrangú polgárként kezelnek hivatalokban és munkahelyeken, iskolákban és kórházakban. Ha tehetik eltipornak, ha nem, megfélemlítenek, az eredmény pedig borítékolható: elvándorlás, gyorsuló asszimiláció”. 2016 legfontosabb kihívása Bíró szerint az, hogy a magyarság tenni tudjon az elnyomás ellen. Részletes érvelését követően kijelentette, Székelyföld számára autonómiát akarnak.
A madéfalvi vérengzésről
Az 1764. január 7-i madéfalvi vérengzés során a császári csapatok több száz székelyt mészároltak le. A támadás előzménye, hogy Mária Terézia osztrák császárnő, magyar királynő 1760-ban elrendelte a székely határőrség újbóli felállítását. A székelyek sérelmezték, hogy az új szabályok szerint idegenben is kell majd szolgálniuk német nyelvű vezénylet alatt és nem nyerhetik vissza régi szabadságjogaikat katonai szolgálatuk fejében. Sokan közülük elbujdostak az erőszakos sorozás elől, mintegy 2500-an azonban összegyűltek Madéfalván és tiltakozó petíciót fogalmaztak Mária Teréziának. A császári csapatok 1764. január 7-én hajnalban váratlanul, tüzérséggel támadtak Madéfalvára. A támadás megtörte a székely ellenállást.
Kömény Kamill. Székelyhon.ro

A keresztény alapú magyar-román összefogást sürgette Soltész Miklós Madéfalván
A keresztény alapú magyar-román összefogást sürgette Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön a székelyföldi Madéfalván, a településen 252 évvel ezelőtt történt vérengzés évfordulóján.
“Akik ezt az országot vezetik, azoknak is látniuk kell, hogy kelet, délkelet felől sokkal nagyobb veszedelem jön. Nem a székelyeket kell bántani, nem az ő magyar-, vagy székelytudatukat kell visszaszorítani” – jelentette ki az államtitkár a Siculicidium tavaly felújított emlékműve előtt tartott beszédében. Az államtitkár a Romániát is sújtó másik veszélyforrást a munkaképes fiatalok elcsábításában, elvándorlásában látta.
Az államtitkár a 252 évvel ezelőtti vérengzésre utalva annak a feltételezésének adott hangot, hogy az osztrák történetírás sem tekint dicső cselekedetként a madéfalvi eseményekre. Hozzátette, azokra a románokra sem fog hősként tekinteni a saját népük, akik ma a székelyek jogkövetelései ellen lének fel. Úgy vélte, csak azoknak az emléke marad fenn, akik ki mernek állni a közösség élére akkor is, ha ez ma szenvedéssel, nehézséggel, gyötrelemmel jár.
Soltész Miklós ahhoz kért erőt, hogy a keresztény hitű Európában egymásra találjanak és egymást erősítsék a nemzetek, és ki-ki magyarságát és kereszténységét megőrizve erősítse a népét és azt az országot, amelyben él.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke beszédében úgy vélekedett, hogy ha a székelység megőrzi politikai egységét, semmi nem korlátozza abban, hogy elérje céljait. “A jövőnk jobbítására való feltételek adottak. Az önszerveződő képességeink megvannak. Kényelmes dolog a másra mutogatás, a hiba másban keresése, de az nem visz előre” – hangoztatta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott politikus.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke többek között arról beszélt, hogy Székelyföldnek “nagyon elege lett abból a nemzeti megalázásból és posztkommunista gazdasági kizsákmányolásból, amelyben Romániában részesül 1918 illetve 1990 óta”. A politikus szerint a székelyeknek erőt kell felmutatniuk jogaik érvényesítéséhez. “Erőt csakis akkor tudunk sugározni, ha egymásba tudunk kapaszkodni” – állapította meg a politikus.
A Madéfalván tartott csütörtöki megemlékezésen több százan vettek részt.
Az 1764. január 7-i madéfalvi vérengzés során a császári csapatok több száz székelyt mészároltak le. A támadás előzménye, hogy Mária Terézia osztrák császárnő, magyar királynő 1760-ban elrendelte a székely határőrség újbóli felállítását. A székelyek sérelmezték, hogy az új szabályok szerint idegenben is kell majd szolgálniuk német nyelvű vezénylet alatt, és nem nyerhetik vissza régi szabadságjogaikat katonai szolgálatuk fejében. Sokan közülük elbujdostak az erőszakos sorozás elől, mintegy 2500-an azonban összegyűltek Madéfalván, és tiltakozó petíciót fogalmaztak Mária Teréziának. A császári csapatok 1764. január 7-én hajnalban váratlanul, tüzérséggel támadtak Madéfalvára. A támadás megtörte a székely ellenállást. erdon.ro

Madéfalvától a migránsokig
A holnapért cselekedjünk
Vízkereszt napján emlékeztek meg Marosvásárhelyen is a madéfalvi veszedelem 252. évfordulójára. A Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett rendezvényt a Kultúrpalota nagytermében tartották. A felszólalók párhuzamot vontak a székelység, az erdélyi magyarság hajdani és jelenlegi megpróbáltatásai, jogsérelmei között, hangsúlyozva, hogy csak jogaink kitartó követelése, az összefogás, az autonómia hozhat megoldást, jelenthet biztos jövőképet a régiónak.
A rendezvény vetítéssel kezdődött. A régi székely himnusz bejátszott akkordjainak kíséretében térképekkel, fotókkal próbálták elmesélni dióhéjban a magyarság őstörténetét az őshazától a letelepedésig. Ezt követően a két műsorvezető: Kilyén Ilka és Kilyén László színművészek az 1764. január 7-i, vízkereszt utáni nap előzményeiről, majd a történelmi eseményről, illetve az ezt követő megtorlásról szóló részleteket olvastak fel a témát kutató neves történészek, levéltárosok munkáiból, irodalmi alkotásokból. Mindezt úgy, hogy közben a történet fonalát a rendezvényen fellépők szakították meg. Először az egyházak képviselői (Domahidi Béla református, Nagy László unitárius lelkész és Ferencz István katolikus pap) szóltak az egybegyűltekhez. Mindhárman a lelki, szellemi és gazdasági összefogásra ösztönözték a hallgatóságot, hiszen a történelmi múlt igazolja, hogy enélkül nehéz ellenállni a megpróbáltatásoknak.
A felszólalók sorában elsőként dr. Csige Sándor, Magyarország csíkszeredai konzulátusának vezető konzulja tolmácsolta dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul üzenetét. A jelen kihívásainak bölcs megoldására intette a politikusokat. "2016 választási év, amely nagy kihívás egy közösség számára. Dilemma, hogy külön-külön vagy összefogva keressük a válaszokat" – mondta a konzul, s ehhez kívánt egyetértést, nyugalmat és megfelelő bölcsességet a döntéshozóknak.
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke szerint "az igazságtalanság és a jogfosztás" ellen tiltakoztak a madéfalviak, mint ahogyan az 1990-es véres márciusi eseményeket megelőzően a marosvásárhelyi magyarok is, akik tulajdonképpen a minket megillető kisebbségi jogokért vonultak az utcára. A hatalom egyik estben sem a megoldást, hanem a véres megtorlást választotta, s ennek eredménye a régmúltban az elvándorlás (ezután létesültek a moldvai csángó települések), valamint a ’90-es években tapasztalható nagyméretű vásárhelyi magyar exodus lett. "Elege lett a Székelyföldnek az 1918-ban és az 1990-ben tett ígéretekből!" – mondta az elnök, majd hangsúlyozta: közösségi jogokat, egyenlő bánásmódot kérünk, ezért szállunk síkra ma is. Majd üdvözölte a jelen levő Soós Zoltánt, Marosvásárhely magyarságának "közös polgármesterjelöltjét".
Meghívottként jelen volt Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere is, aki kifejtette: "nem az a fontos, hogy a múltat búsuljuk, hanem az, hogy a holnapért cselekedjünk! A XVIII. század közepén és most is Madéfalvát szorgos székelyek lakják, akik gyerekeiket becsületre és munkára nevelték, nevelik". Ahogy sikerült az emlékművet felújítani (tavaly ősszel avatták újra), úgy továbbra is szót emelnek a jogsérelmekért – mondta többek között a fiatal elöljáró.
Tőkés László európai parlamenti képviselő betegsége miatt maradt távol a rendezvénytől, szavait Cseh Gábor, az EMNT országos alelnöke tolmácsolta. Tőkés László a madéfalvi eseményt a "nemzeti önvédelem hősi példájaként" említette. Akkor az állami hatalom kizárólagos elvárásokat fogalmazott meg, amelyeket a szabadságukhoz ragaszkodó székelyek nem voltak hajlandók teljesíteni. Ma sincs másként, amikor nemcsak egy országon belül, hanem Európában is egymásnak feszülnek az érdekellentétek. Olyan globális kihívásokkal kell szembenézni, mint a migránsjelenség, amely veszélyezteti a nemzeti érdekeket és értékeket. Ezzel és a minket, erdélyi magyarokat ért sérelmekkel szemben a nemzeti önvédelmet az autonómia jelentheti. "Nem akarunk a világ migránsaivá válni, mi itthon keressük a boldogulást" – üzente – többek között – Tőkés László.
Végül Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke a bukovinai székelyek vándorlására utalt, majd beszédében kiemelte, hogy a madéfalvi megemlékezés Marosvásárhelyen egy eseménysorozat zárómozzanata. Azért Maros megye székhelyén, mert ez volt a Székelyföld fővárosa, és itt kell a leghangsúlyozottabban megfogalmazni azt a közös célt, amely Székelyföld területi autonómiája. A múlt tanulsága, kollektív értékeink, hagyományaink, közös kultúránk, a közös jövő gondolata kötelez minket arra, hogy ezért együtt cselekedjünk. Majd a marosvásárhelyi kétnyelvű táblák kihelyezéséért vívott "küzdelmet" említette, amikor a "megfélemlítés hálójában" többen voltak azok, akik elzárkóztak az akció elől, mint azok, akik cselekvően az ügy mellé álltak. Az SZNT elnöke szabadságharcra, nemzeti ellenállásra buzdított felekezeti, pártbeli hovatartozás nélkül, mert csak így érjük el céljainkat – jegyezhettük le egyebek mellett az elnök szavait.
A rendezvényre várták Budapestről Csibi Krisztinát, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnökét, aki végül nem jött el. A meghívott vendégek között jelen volt dr. Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke, Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke, Kovács Levente ügyvezető elnök, Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere és Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármesterjelöltje.
Fellépett a marosvásárhelyi Vártemplom Kovács András vezette kórusa és a Domahidi testvérek (Anna, Kata, Sára, Zsuzsa) kamaraegyüttese. Ugyanakkor bejátszottak egy rövid jelenetet Sára Sándor Sír az út előttem című dokumentumfilmjéből, amely a madéfalvi eseményekről, illetve a bukovinai székelyekről szólt. A rendezvény a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

A keresztény alapú magyar–román összefogást sürgette Soltész Miklós Madéfalván
A keresztény alapú magyar–román összefogást sürgette Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Madéfalván, a településen 252 évvel ezelőtt történt vérengzés évfordulóján. "Akik ezt az országot vezetik, azoknak is látniuk kell, hogy kelet, délkelet felől sokkal nagyobb veszedelem jön. Nem a székelyeket kell bántani, nem az ő magyar- vagy székelytudatukat kell visszaszorítani" – jelentette ki az államtitkár a Siculicidium tavaly felújított emlékműve előtt tartott beszédében. Soltész Miklós ahhoz kért erőt, hogy a keresztény hitű Európában egymásra találjanak és egymást erősítsék a nemzetek, és ki-ki magyarságát és kereszténységét megőrizve erősítse a népét és azt az országot, amelyben él. Népújság (Marosvásárhely)

Madéfalván is le kell szedni a Községháza feliratot
Csíkkozmás után Madéfalván is el kell távolítani a magyar Községháza feliratot a helyi polgármesteri hivatalról, miután a marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen a felirat levételét követelő felperes javára döntött. Mindkét község, valamint további öt székelyföldi település esetében a magyarellenességéről elhíresült Dan Tanasa blogger az általa létrehozott Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) nevében indított közigazgatási pert a Községháza, illetve – Csíkszeredában – a Városháza felirat eltávolíttatása érdekében. Az egyesület keresetében arra hivatkozott, hogy a Községháza megnevezésnek nincs román nyelvű megfelelője, ezt Magyarországról vették át, és törvénytelenül használják. Szentes Csaba madéfalvi polgármester szerint az önkormányzat azzal védekezett, hogy a „községháza" egy épület megnevezése, nem pedig az ott működő intézményé, és valóban nincs szószerinti megfelelője a román nyelvben. Rámutattak: a „polgármesteri hivatal" mint intézmény hivatalos megnevezése viszont a törvényes előírásnak megfelelően románul és magyarul is szerepel az épület bejáratánál.
Csíkkozmáson a Hargita megyei törvényszék elsőfokon hozott határozatának eleget téve, már tavaly eltávolították a Községháza feliratot. Madéfalva fellebbezett, de most a marosvásárhelyi táblabíróság is megerősítette, hogy le kell venni a feliratot.
A Hargita, illetve a Kovászna megyei törvényszéken összesen 18 olyan per van folyamatban, amelynek az ADEC a felperese. A székelyföldi sajtóban csak „hivatásos feljelentőként" emlegetett Tanasa újabban a Községháza feliratokat vette célba: hasonló perek vannak folyamatban Csíkcsicsó, Csíkdánfalva, Csíkrákos, Csíkszentdomokos, valamint Csíkszereda polgármesterei és önkormányzatai ellen is. Tanasa más bírósági keresetei a székely zászló, a magyar lobogó, vagy a települési jelképek eltávolíttatását célozzák azokból a közigazgatási intézményekből, amelyeket törvény kötelez a román államiság szimbólumainak kifüggesztésére.
Korábban a székelyföldi megyék prefektusai is perek tucatjait indították a székely önkormányzatok ellen a székely zászló, és más közösségi jelképek használatának korlátozása érdekében.
MTI. Erdély.ma

Törvénymódosítással a Községháza feliratért?
Hivatalosan a bélyegilleték hiánya miatt érvénytelenítették a madéfalvi polgármester és az önkormányzati képviselő-testület fellebbezését a Községháza felirat miatt indult perben. A madéfalviak szerdán döntenek a továbbiakról, Tánczos Barna szenátor szerint a községháza törvénymódosítással válhat elfogadott kifejezéssé.
A madéfalvi helyi önkormányzat és a polgármester szerda este tárgyal a Marosvásárhelyi Ítélőtáblánál a Dan Tanasă és egyesülete ellen elveszített pert követő lépésekről, amelyek közül az egyik lehetőség a Községháza felirat eltávolítása a polgármesteri hivatal épületéről. „Addig nincs döntés, akkor derül ki, hogyan tovább. Tudja mindenki, hogy mi az ítélet, úgy egyeztünk, hogy mindenki gondolkodik szerda estig, s akkor majd eldől. Nincs lehetőség további fellebbezésre” – erősítette meg érdeklődésünkre Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere.
A bélyegilleték rejtélye
A történet érdekessége, hogy nem kellett különösebb indokot találnia a madéfalvi polgármester és a helyi tanács fellebbezésének elutasításához a marosvásárhelyi ítélőtáblának, ezt anélkül érvénytelenítették, hogy érdemben tárgyaltak volna róla. Ennek oka pedig az igazságügyi bélyegilleték hiánya – ez a magyarázat jelent meg az ítélőtábla honlapján az ítélethozatalról. Kérdésünkre az ítélőtábla iktatójának illetékese megerősítette, a madéfalvi fellebbezést a bélyegilleték ki nem fizetése miatt hivatalból érvénytelenítették, ez az illeték egyébként száz lej lett volna. Megkerestük a madéfalvi polgármesteri hivatal jegyzőjét is, aki viszont azt állítja, hogy a bélyegilletéket kifizették. Kérdésünkre, hogy miképp lehetséges a két ellentmondó állítás, és mi történhetett, azt válaszolta, utánanéznek az ügynek. Szentes Csaba polgármester kérdésünkre azt mondta: „Ilyen nem szokott lenni, mert ha nem fizet valaki, azt általában mindig jelzik, hogy ki kell fizetni, és azt is, hogy mekkora összeget jelent ez”.
Tánczos: ki kell egészíteni a törvényt
„Arra biztatok minden polgármestert, hogy a legutolsó jogi eszközzel is éljenek, mielőtt egy betűt is levesznek a községházáról” – jelentette ki megkeresésünkre Tánczos Barna. A csíki szenátor szerint egyetlen esetet sem szabad könnyen veszni hagyni, ha másért nem, azért, hogy lássa a román bíróság és a feljelentő is, hogy nem most írták ki először az épületekre, hogy Községháza. „Ezekben a községekben évszázadok óta léteznek ilyen épületek, amelyeken Községháza feliratok voltak, ezekből a történelem utolsó évszázadában lett Primărie és Polgármesteri Hivatal. Azt azonban mindenkinek tudnia kell, hogy ma a kétnyelvűség az, ami a mi jogainkat úgymond védi, mert az adminisztráció hivatalos nyelve a román. Ott, ahol egyáltalán kiírhatjuk azt, hogy polgármesteri hivatal, ott azért írhatjuk ki, mert erre törvény van, ami a kisebbségek számára lehetővé teszi az anyanyelv használatát. Ebből a kétnyelvűségből léptünk egy picivel tovább, amikor kiírtuk ismét, hogy Községháza, és ez minden önkormányzatnál egynyelvű felirat. Ha ezt a kifejezést használni szeretnénk, ezt a törvényt vagy cikkelyt ki kell egészítenünk, hogy a sokkal szebb, elegánsabb, európaibb, Községháza feliratot elfogadják. Ennek a következményeként ez is kétnyelvű lesz. Én bármikor hajlandó vagyok ezt a kezdeményezést benyújtani, ha a polgármesterek tudják, mit akarunk” – összegzett.
Műemlék épület mint lehetőség
Tánczos szerint amíg a felirat kérdését törvényesen nem rendezik, addig ezeknek a pereknek a kimenetele a feljelentő számára lesz kedvező. Vannak viszont olyan épületek is, amelyek műemlékké nyilvánítva, eredeti állapotukban helyreállítva megtarthatják ezt a feliratot is. „Legalább B-kategóriás műemlékké kell nyilvánítani ehhez az épületet, de ennek vállalni kell a nyűgét is, ha meg akarjuk védeni. Ahogy a címert megvédtük a Márton Áron Főgimnázium homlokzatán, ugyanúgy meg lehet védeni a Községházát is. De ezt vállalni kell, mert egy ilyen épületnél egy ablaksarok cseréje is nagy procedúrával jár” – fejtette ki a szenátor.
Érvénytelen fellebbezés
Mint már korábban beszámoltunk róla, a Marosvásárhelyi Ítélőtábla múlt héten érvénytelennek ítélte a madéfalvi helyi önkormányzati képviselő-testület és a polgármester fellebbezését a Hargita Megyei Törvényszék tavaly nyáron hozott döntése ellen, amely elrendelte a Községháza felirat eltávolítását a polgármesteri hivatal épületéről. A jogerős döntés magyarázata szerint az önkormányzat és a polgármesteri hivatal fellebbezése esetében hiányzott a bélyegilleték, ugyanakkor az ítélőtábla részben megsemmisítette az elsőfokú ítéletet is, helyt adva egyúttal a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) fellebbezésének, amelynek 1050 lej kifizetését rendelte el számukra a polgármester és az önkormányzat részéről.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

Csíkszék a székelyek előtt is magyar volt
Ezt bizonyítja egy fiatal helyi régész, aki a székelyek beköltözését is korábbra teszi.
Mítoszrombolás Székelyföldön.
Mi újat lehet mondani a csíki székelyek megtelepedéséről? Sokat – derült ki dr. Botár István régész alapos és jól dokumentált előadásából. A Csíki-medence településtörténete a középkorban címmel az ő januári előadása nyitotta az Előadások Székelyföld településtörténetéből sorozatot az EME kolozsvári előadótermében. 
Kutatásai alapján azt sejti, mégsem volt egyöntetű a közösségi tulajdonlás a Székelyföldön, illetve nem biztos, hogy a székely volt az első magyar népcsoport, amely benépesítette a térséget. 
Felértékelődött a régészet szerepe a középkor és az Árpád-kor kutatásában, főként a Székelyföld esetében, mivel a hagyományos, írott forrásokkal foglalkozó történetírás, illetve a történeti nyelvészet lassan ellőtte a patronjait. A régészet viszont nemcsak új forrásokat tár fel, hanem egyre újabb megvilágításba helyezi az eddig ismert adatokat – vezette be Botár előadását az Erdélyi Múzeum-Egyesület történész munkatársa, Hegyi Géza középkorász. 
Botár István a Csíki Székely Múzeum munkatársa, Budapesten végzett és doktorált régészetből. Idén ő nyerte a fiatal, középkorral foglalkozó történészek Kubinyi András-díját ugyanazzal a munkájával, a Csíki-medence középkori településtörténetével, amelynek főbb állításaival kolozsvári előadásán ismerkedtünk. Kutatta Csíkszék kápolnáit, várait, templomait, ennek eredményeit hét tanulmányban közölte a Kövek, falak, templomok című könyvében. 
Kolozsvári előadását annak mentén próbáljuk visszaadni, hogy milyen bevett nézetet cáfol, rendít meg, vagy kérdőjelez meg. Ezeket sárgával jelöljük a cikkben.
A klasszikus nézet szerint a székelyek Belső-Erdélyből jöttek, 
nyelvjárási és helynévi adatok alapján úgy tartják, hogy Szászkézd és Sepsi patak felől, az Olt völgyén telepedtek be Székelyföldre. Erdélybe pedig korábban Magyarország dél-nyugati részéről érkeztek szinte biztosan királyi parancsra: egy eleve katonáskodó népességnek a keleti határ védelmét adták feladatul, ahol a tatár könnyűlovasok gyakran betörtek.
Van, aki szerint az Őrvidékről vagy Baranyából jöttek, de Révész László régész szerint ott a 11-12. században nem volt olyan településhálózat, amely kibocsáthatott volna egy ekkora népességet, ismertette Botár István, aki szerint ebben a kérdésben még fogunk tanulni.
Az Olt forrásvidéke és a Csíki-medence mindig is a Kárpát-medence perifériája volt, sőt Románia közepén is periféria bírt maradni, de épp ezért érdekes terep, véli Botár. Mivel félreesik, fennmaradtak a helynevek, a településhálózat. 
A térségre vonatkozó írott forrás viszont nem maradt fenn az Árpád-korból.
A térséget először az 1332-1337 között keletkezett pápai tizedjegyzék említi (1333-34-ben egész Magyarországon összeírják a plébániatemplomokat), ebben szerepelnek a telegdi főesperességhez tartozó csíki plébániatelepülések, nagyjából 15-16. A hagyományos történetírás, amely szinte kizárólag az írott forrásokra hagyatkozik, nem ismeri el, hogy ezeknek a falvaknak lehettek filiális települései. Ebből származik az az erős helyi mítosz, hogy a székelyek annyira katolikusok voltak, hogy minden faluba építettek templomot. 
Rögtön, ahogy megtelepedtek – sarkította tovább a hagyományos nézetet Botár, hogy aztán bevallja: bármennyire is szíve csücske a vizsgált régió, a történésznek el kell fogadnia, hogy az semmivel nem egyedibb, mint északi, nyugati vagy déli szomszédja. 
Ugyanazok a településtörténeti folyamatok zajlottak, ugyanolyan vagy nagyon hasonló egyházpolitikai berendezkedés jelent meg Csíkban is, mint máshol: itt is kellett legyenek plébániatemplom nélküli, filiális települések, még ha nem is jelennek meg az írott forrásokban. Ahogy a nők sem jelennek meg a katonai összeírásokban, mégis elfogadjuk, hogy a csíki falvakban is éltek nők – illusztrálta Botár, miért abszurd elfogadni az írásos emlékek kizárólagosságát, ahogy azt az elismert tudós, Kristó Gyula tette. 
A csíki székelyeket a 14. században egyetlen oklevél említi: 1324-ben Károly király úgy rendelkezik, hogy egy név szerint nem említett, örökös nélkül elhunyt ember birtokát odaadományozza Apor fia Sándornak. Ezzel az oklevél a vaskos történelemkönyvek azon megállapításait cáfolja, miszerint 
a székelyek demokratikus társadalma nem ismeri el a királyi jogot,
nem létezik magánbirtok, csak egyenlően szétosztott közbirtok,
mert ez egy speciális környék teljesen saját jogrenddel. 
Miközben az oklevél bizonyítja, hogy vagy Csíkban vagy a közvetlen szomszédságában magánbirtok húzódott, amely birtokosának halálával nem szállt a székely közösségre, hanem a királyra, aki azt saját hatáskörben tovább akarta adományozni. Ráadásul nem a székely közösségnek, hanem az Apor családnak, amelyről bizonyítható, hogy magánbirtokokkal rendelkezett Csík közvetlen szomszédságában, magyarázta a történész. 
Az viszont tény, hogy akármilyen berendezkedés volt a környéken, akármennyire létezett a királyi jog, a csíki székelyek ellenkezése oda vezetett, hogy az oklevél említette birtok nem szállt az Aporokra. A csíki közösség a király akarata ellenére megvédte saját érdekét, és a jogászok többszörös feddése ellenére nem jelent meg a peren, a birtok nem vált ismét magánbirtokká. Botár szerint ez volt a 14. századi átalakulás egyik kulcsmozzanata. 
Az is tény, hogy a tusnádi szorostól közvetlenül délre a Mikóknak voltak magánbirtokaik, a Kézdiszék felőli részen pedig az Aporoknak voltak olyan birtokaik, amelyek a késő középkorban nem is váltak soha Székelyfölddé, megmaradtak vármegyei területnek, enklávékként éltek tovább – magyarázta a történész, aki azt sem zárja ki, hogy ilyenek nemcsak Csík szomszédságában, hanem magában a Csíki-medencében is lehettek. 
A következő forrás a 16. századból származik, amikor a különböző adóösszeírásokban már az a településhálózat jelenik meg, amely napjainkig tovább él: közel félszáz település. Hogy mi történt a közbeeső időszakban, arra főként a régészet és a történeti helynévtan tud válaszolni, mondta Botár, aki hangsúlyozta, ő nem nyelvész, a helynévtanban amatőrnek tekinti magát, és bízik benne, hogy hamarosan a profik is felfedezik maguknak a régiót. 
A 14. század első harmadában említett településnevek a mai napig fennmaradtak, sőt nemcsak a települések, hanem a külterületek helynevei is: a Középbércet, Bezédmezőt, a Büdöshegyet ma is ugyanúgy hívják, ahogy a Mikó-birtok 1342-es határleírásában szerepel. 
Botár ebből arra következtet, hogy más nevek is fennmaradhattak. A nevek pedig nem 1342-ben keletkeztek, hanem ekkor jegyezték le őket, de jóval korábbiak is lehetnek. Azért fontos, hogy itt a külterületek nevei is fennmaradtak, mert a történeti helynévtan szerint 
a településnevek a legállandóbbak, markánsan fennmaradó helynévrétegnek számítanak,
a nagy tájegységek földrajzi nevei, nagy folyók, nagyobb hegyek nevei viszonylag jól fennmaradnak,
ám a külterületi helynevek a birtokviszonyok és társadalmi viszonyok változásai miatt gyakrabban változtak, mozgékony helynévrétegnek számítanak.
A tudományág művelői szerint a keleti székek (Csík, Gyergyó és Háromszék) de az egész Székelyföld is relatív későn betelepült tájegység, 
mert itt nincsenek törzsnévből képzett korai helynevek, inkább a később keletkezett, összetett helynevek dominálnak: a templomok nevéből (Szent Imre, Szent Márton, stb.) képzett, illetve a -falva, -laka típusú helynevek. Bizonyos szentekről, például Imréről akár az Árpád-kor elején is nevezhettek el települést, de tény, mondja a történész, hogy ezek a 13-14. században váltak gyakoribbá.
A törzsnevek hiánya Botár szerint nem bizonyíték Csíkszék késői betelepítésére, mert szinte egész Erdélyből hiányoznak a törzsnevek, ilyen alapon Erdély betelepítését nagyon későre kellene keltezni, ami tudományosan nem tartható álláspont. Benkő Loránd nyelvész, majd az ő nyomán Kristó Gyula is a betelepülést a Csíki-medencébe a 13.-14. század fordulójára teszi, ismertette Botár, majd felvázolta saját kutatását a csíki helynevekről.
A településnevek közül 12-t sorolt a templomnevek közé, 13 összetett, utólagos helynevet talált, 12 földrajzi környezetre, piacra utaló nevet, illetve 12-t azonosított korai helynévként. Szerinte nincsenek túlnyomó többségben a késői helynevek, de meg lehet kérdőjelezni a módszert, miszerint szabad-e későközépkorban adatolt helyneveket csupán formai alapon visszakeltezni az Árpád-korba. Szerinte szabad, bár általánosítások nélkül. 
Vagyis nem szabad biztosra venni, hogy például a földrajzi nevekből (Madaras patak) származó településnevek koraiak, de kizárni sem lehet túlzott óvatosságból. Botár azt is megkérdőjelezi, hogy a -falva összetételű, illetve Szent Simon, Szent Márton stb. nevéből képzett településnevek biztos 14. századiak, illetve ezek voltak-e az adott falvak első nevei. Azon az alapon kérdőjelezi meg, hogy Magyarország más tájegységein a templomcímes helynévadás elég agresszív módon ment végbe, gyakran kiszorított korábbi helyneveket.
A Gyergyó, Kászon, Delne helyneveket szláv etimológia miatt tartják korainak, a magyarok ottani térnyerése előttinek. Ennek alapján Botár István az ugyanabban a forrásban, a pápai tizedjegyzékben említett Somlyó, Tarkő és Rákospatak nevét sem tartja bizonyosan sokkal későbbinek. Sőt azt is megkérdőjelezi, hogy a szláv nevek mindig megelőzik a magyar helynévréteget, 
mivel az Árpád-korban és különösen a keleti széleken relatíve vegyes lakossággal kell számolni. Ráadásul Somlyó, Tarkő és Rákos körül 11-12. századi leleteket találtak, a történész ezeket is figyelembe venné az illető települések keltezésekor. 
Feltételezésében még tovább megy: ha ezek a földrajzi nevekből származó településnevek szerepeltek a 14. századi összeírásban, akkor a szintén földrajzi nevekből származó Szépvíz, Hosszúaszó, Madaras, Menaság, Körösmény is lehet akár 14. századi.
Még az ilyen területen is, mint a Csíki-medence, ahol nagyon kevés és késői az írott forrás, látható szerinte a helynevek ingadozása. A pápai tizedjegyzékben említett Tarkő valószínűleg a középkorban Nagyboldogasszony néven ismert egyházközség, mai nevén Karcfalva. Ami Bedecsként tűnik fel a késő középkorban, azt ma Szentimreként ismerjük, de a középkorban még önálló volt, sorolta a történész. Poklondfalva eleinte csak Poklondként szerepel, Szentmárton és Szentmihály pedig valószínűleg később kapta ezt a nevét, mert az onnan előkerült leletek korábbiak, mint a templomcímből képzett helynevek divatja.
A -falva utótagú, későinek tekintett falunevek előtagja leggyakrabban olyan személynév, amely relatív korai, vonta kétségbe Botár István Bánkfalva, Amadéfalva, Göröcsfalva vagy Csekefalva későinek nyilvánítását. Ezeknek a személyneveknek a divatja a 13. század végén lecseng. Sok egytagú helynévről pedig tudjuk Árpád-kori (de nem Csíkra vonatkozó) forrásokból, hogy ezek Árpád-kori személynevek voltak, például a Csicsó név, de ilyen Csomortán és Kotormány is. 
Ezek a helynevek akkor keletkezhettek, amikor még személynévként is forgalomban voltak. Hogy mikor, azt az egyetlen csíki oklevélből, az 1324-esből következteti ki. Ez elég sok helyi előkelőséget sorol fel a kor szokása szerint az apa nevével: 9 apának 12 fiát. Az apák valamikor 1240-1270 körül kaphatták a nevüket, a fiúk nagyjából 1260-1300 körül. Az apák generációja 55 százalékban visel archaikus nevet, 45 százalékban keresztény nevet, a fiúk generációja 16-25 százalékban archaikus, és 66-75 százalékban keresztény nevet.
A keresztény nevek tehát a 13.-14. század fordulóján kerülnek többségbe, amiből a történész arra következtet, hogy az olyan nevű települések, mint Csicsó, Bedecs, Csobot, Kotormány, illetve Karc-, Bánk-, Amádé- vagy Göröcsfalva legkésőbb a 13. század második felében már létrejöttek.
Benkő Loránd nyelvész marosszéki példával illusztrálta, hogy vannak olyan külterületi helynevek, amelyek a székelység előtti magyarságra utalnak, mint az Áj és a Ropó. Benkő szerint ezek nem találhatók meg a keleti székekben, Botár viszont tud Kisájról és Nagyájról Csíkszentgyörgyön és Balánbányán is, sőt szerinte még Ropó is van. És ha Marosszéken ezek székelység előtti magyar népességre utalnak, akkor ugyanúgy jelezhetnek a székelységnél korábban betelepült magyar lakosságot Csíkszéken is. Vagyis azzal a közhiedelemmel is le kell számolni, hogy a székelység „ősfoglaló” lenne a Székelyföldön, hogy „feszt itt voltunk”.
Néha tapintható feszültséget okozott, mesélte Botár, ha olyan állításokat fogalmazott meg például falunapos vendégszereplésein, amelyek nem melengették különösebben a helyiek szívét.
A múlt század közepének legnagyobb szlavistája, Kniezsa István írta, hogy Csík és Kászon a 12. század közepéig nem a székelység, hanem más magyarság területe volt – idézte fel Botár, aki szerint Kniezsa ezzel azt akarta bizonyítani, hogy a székelyek, amikor beköltöztek, magyar anyanyelvűek voltak. Botár szerint viszont ez azt igazolja, hogy a székelyek előtti népesség volt (legalább részben) magyar anyanyelvű.
Szerinte pusztán a helynevek vizsgálatával is igazolható a tatárjárásnál valószínűleg korábbi, legalább részben magyar települési réteg megléte, illetve egy szláv települési réteg léte. A 13-14. században pedig nagy események zajlanak le Csíkban (is), mert a Kárpát-medence más régióival összehasonlítva itt magasabb a későbbi helynevek aránya. Ez szerinte településtörténeti átalakulásra utal: új falvak születnek, vagy újranevezik a régieket, új templomokat építenek, újraszentelik a meglévőket.
Emögött Botár a székelyek beköltözését sejti, 
erre utalhat a régi birtoknevek eltűnése is a későbbi forrásokból: a birtokokat megszerezték a beköltöző székelyek néha a királyi akarattal is dacolva. A Mikó birtokokról lehet olvasni, hogy a sepsi székelyek be-betörnek oda, sőt időnként a csíki székelyek is, vagyis nincsenek jó viszonyban a szomszédos, nem székely jogállású nemesekkel.
A 13. századi beköltözés viszont nem saját elhatározásukból történt, hanem királyi parancsra. Egyrészt Botár nem tartja elképzelhetőnek, hogy egy ekkora népesség a király akarata ellenére mozgott volna a Kárpát-medencében nyugatról keletre, másrészt ha a székelyek választhattak volna, biztos nem a királyság leghidegebb régióját és nem igazán jól termő földjét választják letelepedés céljából.
Egy 1203-as püspöki oklevélben az áll, hogy a püspök igényt tart a keletre költöző székelyek tizedére. Ebből Botár azt vonta le, hogy a beköltözés akkor még biztosan zajlik, emiatt nem igazán tartható az az újabb nézet, hogy a székelyek betelepedése a 12. században be is fejeződött volna.
A '80-as évek közepéig nem volt Csíkban szakképzett régész, és amikor két régész odakerült, a kornak megfelelően zömében a vaskorral foglalkoztak, mesélte elődeiről Botár: dákokat kerestek és találtak. Dákok márpedig éltek a térségben, erősítette meg Botár, attól függetlenül, hogy ezt szeretik-e hallani Csíkban vagy sem. 
Honfoglalóknak vagy pláne avaroknak nincs nyomuk, jelentette ki a régész, bár ő azzal az ambícióval költözött haza 2001-ben, mesélte, hogy majd megtalálja őket. 
A Maros középső vonalától keletre eső területeken nincsenek biztosan honfoglalás kori leletek, és amíg ilyenek nem kerülnek elő, a székely előtörténetből a honfoglalókat ki kell iktatni – szögezte le a szakember, aki hozzátette: nagyon szívesen tévedne ebben a kérdésben.
A '60-'70-es évekbeli terepbejárások során gyűjtött leletek zöme szórványlelőhelyről került elő, gyakran nem jelölték meg pontosan, honnan, és a raktározási körülményeknek köszönhetően össze is keveredtek. Mégsem kell kidobni őket, mert lehet tudni, hogy hozzájuk hasonló cserepeket, edényeket máshol Árpád-kori, sőt kora Árpád-kori lelőhelyekről ástak ki.
Saját (bár kevés) ásatásaiban is Botár szinte mindenhol talált Árpád-kori cserépedényrészleteket, volt ahol 12. századi sarkantyút is, nem csak a zsögödi szorosban feltételezett katonai ellenőrzőponton, így arra jutott, hogy az Árpád-kori településréteg sokkal kiterjedtebb volt a Csíki-medencében, mint azt korábban gondolták. Nemcsak az Olt egy-két pontján, hanem a zsákutca-völgyekben, mellékvölgyekben a kevésbé lakott településeknek is van Árpád-kori, ráadásul nem is késő Árpád-kori előzménye.
Templomokat a székelyek kezdtek el építeni Csíkban
A pápai tizedjegyzék alapján látszik, hogy a településhálózat gerincét kiadó egyházashelyek már léteztek a 14. században, sőt az úthálózat is létezett, magyarázta a történész. Botárnak úgy tűnik, hogy a plébániatemplomok relatív sűrűsége elég nagy: tetszőleges csíki településnek az öt kilométeres körzetében van plébániatemplom.
Sokan úgy vélték korábban, hogy ha voltak is Árpád-kori templomok, azok nem a mostaniak helyén, hanem valahol fent a hegyekben voltak, mondta Botár, és erős toposzként említette a székelyföldi történetírásban (Orbán Balázsnál is) azt a hiedelmet,  hogy a települések fentről, a hegyekből húzódnak le, és valamikor a késő középkorban érik el azt a helyet, ahol jelenleg is találhatóak.
Ezt régészet vagy bármilyen egyetemi tanulmány nélkül is könnyű cáfolni, legsikeresebben a helyi földműveseket tudja meggyőzni az ellenkezőjéről, mesélte Botár, mert csak megkérdezi tőlük, hol szántanának szívesebben: fent a ciheresben, ahol egy elvetett mag jó ha kettőt terem, vagy lent, az árvízmentes teraszon, ahol 40 centis a humusz.
A tudományos érv persze az, hogy az összes lelőhely, az őskoriak is a mai falvak belterületén találhatóak, vagy közvetlenül mellette. Botár nagy sikerélménye volt, amikor a templomok belsejében megtalálták az Árpád-kori templomokat, 
mert így a helyi pap bácsiknak is be tudták bizonyítani, hogy a falu nem fentről költözött le. Az is kiderült, hogy minden templomnak egyedi építéstörténete van a berögzült tudás ellenére, miszerint volt egy Árpád-kori építéshullám, majd egy késő középkori, gótikus hullám. Úgy építkeztek, mikor kinek hogy sikerült, sok egyedi megoldással. 
A templomok többsége viszont keltezhetetlen – magyarázta a történész, mert a csíki székelyek nem voltak hajlandók áttérni református hitre, és egészen a jelenkorig temetkeztek a cinterembe a templom mellé. Ráadásul úgy, hogy minden generáció kicsivel nagyobb és mélyebb sírt ásott, így a középkori sírokat módszeresen szétásták.
Viszont ha máshol a 12. században (esetleg korábban) megépültek az első templomok, Csík sem lehetett kivétel, a korabeli egyházjogi rendelkezéseket ugyanúgy betartották, valószínűleg kisebb késéssel. Botár szerint nem szabad az egyházi építészetet a településtörténettől és a helynévtantól függetlenül vizsgálni, ezek együtt pedig azt mutatják, hogy a 12. században már kiépült a szinte a maihoz hasonló sűrűségű településhálózat közel 50 településsel
A korai templomoknak fontos településtörténeti hozadékai vannak úgy, hogy a falvak és a filiális települések jelentős része késő középkori adatolású: ha van egy gótikánál korábbi templom, az már szinte önmagában keltezi a falu és a hozzá tartozó filiális települések létét.
Csíksomlyó az egyetlen kivétel, mert több időrendi fogódzót ad, de nem a búcsús templom, hanem a plébániatemplom, a csobotfalvi templom. Egy itt talált gyereksírban olyan esküvői hajkarikákat találtak, amelyhez hasonlókat Háromszéken vagy Udvarhelyszéken a 12. század második felére kelteztek. A csobotfalvi sír viszont bizonyíthatóan fedett egy korábbi gyereksírt, illetve a gyereksír feltöltésében felnőtt csatokat találtak. Ebből a régész három sírrétegre következtet, ahol az első nagy valószínűséggel a 12. század közepén keletkezett.
A templomépítések tehát a történész szerint a 12. századtól kezdődtek a Csíki-medencében is. Minden jelenlegi templom alatt ott vannak egy vagy több korábbinak a maradványai, amelyeknek egy része Árpád-kori. Az általuk megtalált kőalapok nem feltétlenül az első templom részei – hangsúlyozta Botár. Források igazolják, hogy máshol a Kárpát-medencében fa- és agyagtemplomok voltak, így Csíkban is lehettek. Például az egyik csíkszéki templom alapfala alatt is temetkezési helyeket találtak, amelyről azt gyanítják, hogy még korábbi, valószínűleg fatemplom körüli temető részei.
Az Árpád-korból máshol feltárt, földbe vájt veremházak léte részben Csíkban is igazolható, de egyedi megoldásokat is találtak, például cölöplyukakat. A már említett somlyói templomtól pár száz méterre találtak egy elég nagy faépítményre utaló nyomokat, amelyekből azt derítették ki, hogy a 14. században már nem használták. Viszont az a nagy gödör, amelynek betöltésére beleásták, Árpád-kori, a leletek alapján 11-12. századi. A környéken 13. századi lelőhelyek is vannak, vagyis a  településen folyamatosan laktak.
Felszíni, többoszlopú házak is voltak, Kotormányban találtak egyet, amelynek az építését a benne talált kemence alapján a 14. századra teszik. Ugyanitt egy másik objektumban Árpád-kori leleteket tártak fel, sőt egy ereklyetartót is találtak, amilyen Erdélyben nem hányódik minden településen. Ott viszont későbbi leleteket nem találtak, amiből most arra következtetnek, hogy a 15-16. században már nem laktak azon a helyen.
A klasszikus elképzelés szerint a magyarság erdélyi térnyerését a várak jelölik ki.
Ezzel Csíkszék az utolsó lett volna, de Benkő Elek és Sófalvi András kimutatták, hogy a tézis tudományosan nem vállalható, mondta Botár. A beköltöző lakosságnak nem az az elsődleges célja, hogy várakat építsen, és azzal kijelölje a határt. A csíki várak ráadásul a főútvonalaktól teljesen eltávolodottak, tehát nem az volt a szerepük, hogy a forgalmat ellenőrizzék, vagy a Csíki-medencét megvédjék, hanem hogy egy kis embercsoport oda félrehúzódjon, és megvédje magát.
Roppant kicsi méretük miatt Botár kétli, hogy ezek közösségi várak lettek volna, ahogy a szakirodalom állítja, mert még a falu lakosai sem fértek volna be, nem hogy a jószágaik. A csíkszentdomokosi vár például szerinte nem nagyobb, mint az EME előadóterme, ahol épp ültünk. Úgy véli, ezek inkább magánföldesúri várak voltak. Az ott talált leletek viszont 13. századiak, ami fontos településtörténeti mutató: nincsen vár település, hozzá tartozó faluhálózat nélkül.
A Moldvában folyó Beszterce partján található Bâtca Doamnei-en kiásott várból hasonló sarlók, ekepapucs, kardmarkolat és sarkantyúk kerültek elő, mint Kotormányban, ráadásul III. Béla verette érmékkel együtt. Egyértelmű Botár szerint, hogy a 12. század közepén a magyar határvédelem, a várrendszer már bőven elérte a Kárpátokat.
Magánbirtokok Székelyföldön?
Csíkban nem jellemző, de a tusnádi várhoz tartozó településeknek (Kozmás, Tusnád, Verebes, Lázárfalva) az újkorig közös határuk volt. A többi falu jól körülsáncolta magát, mindenki tudta, hol a határa, mondta Botár, de ennek a 3-4 falunak közös volt a határa, és ennek oka kellett legyen. A szoros túloldalán az Aporok és a Mikók birtokai voltak, és Botár gyanúja szerint Tusnád körül volt egy olyan nagyobb birtok, magánbirtok vagy királyi birtok, ami délen megmaradt a Mikók és az Aporok kezén, Csíkban elveszett, elszékelyesedett, de a közös határhasználat ennek az emléke lehet.
Ugyanez állhat szerinte amögött is, hogy a csíkrákosi templom nem Rákoson van, hanem a rákosi plébánia alá tartozó települések közül azon, ahonnan jól megközelíthető: Göröcsfalván. Emögött Botár azt gyanítja, hogy ez annak az emléke, hogy a templom eredetileg egy rákosi birtoknak épült, ahova több falu tartozott. 
Szerinte ugyanez lehetett Csíksomlyón is, mert a somlyói plébániatemplom Csobotfalván van, nem Somlyó területén vagy szélén. Egy nagyobb területnek lehetett Somlyó a neve, amit a plébánia joghatósága őrzött meg, és talán ennek köszönhető szerinte, hogy a csobotfalvi templomon kívül a Salvator kápolna is somlyói, illetve a Vardotfalván (Csíksomlyó régi neve) megtelepedett ferencesek is somlyóiak. 
A történész a birtokok meglétét egyelőre bizonyíthatatlan feltevésnek nevezte, de nem tartja kizártnak, csak épp nem maradtak fenn olyan oklevelek, amelyek említenék, mint ahogy az 1324-es oklevél említi a Lokkazun (Lok Kászon) birtokot, és amelyek tulajdonosait a helyi székelyek esetleg „eltüntették”. Erre ugyanis volt példa, a csíki székelyek az Aporokat és a Mikókat is háborgatták, hacsak tehették.
Az Árpád-kor korai vagy középső szakaszában itt élt népességről annyi tudható, hogy elég „militartista” lehetett: a kevés ásatáshoz képest relatíve sok sarkantyút találtak, a kevés vasleletben két nehéz kard is található, amely nem a könnyűlovasok fegyvere. Botár szerint ez egy olyan, a székelyeknél korábbi népesség, amely a korabeli Erdély határait védte, és a székelyekkel ellentétben a vármegyei berendezkedéshez tartozott.
Azt, hogy ezek nem „kommandós” egységek voltak, korabeli mezőgazdasági eszközök bizonyítják, vagyis nem különbözött semmiben a Belső-Erdélyben élt vármegyei társadalomtól.
Az 1345-ös, tatárok elleni székely hadjáratot leíró János minorita krónikájából sokan idézik ezt a részt: „a székelyek azzal a kis számú magyarral együttesen, akik akkor közöttük laktak”. Ez is azt jelzi Botár szerint, hogy a székelyeket megelőzően, illetve a székely beköltözéssel egy időben éltek más társadalom tagjai is a Székelyföldön. Nem biztos, hogy nemesek, de a hadviselés miatt az sem kizárt.
A kora Árpád-kori templomok, várak és településhálózat a Csíki-medencében Botár szerint valószínűleg Küküllő vármegyéhez tartozott.
A nyelvjárásokat kutatók szerint Csík Háromszék felől települt be, egyházszervezetileg viszont nem Háromszékhez, hanem Udvarhelyszékkel együtt a telegdi főesperességhez tartozott. A konzervatív egyházi berendezkedés őrizte meg  a történész szerint annak emlékét, hogy amikor a székelyek betelepedtek Csíkba, a térség egyházilag már szervezett volt, és ahhoz az egyházi közigazgatáshoz tartozott, amit a telegdi főesperesség megörökölt, vagyis a küküllői főesperességhez.
A tatárjárás a régiót fekvése miatt hatványozottan érinthette, mondta Botár, aki a székelyek beköltözését a 13. század közepére, második felére valószínűsíti. Megjegyezte viszont, hogy az újabb vélemények a kora Árpád-kori vagy közép Árpád-kori leleteket is egyre inkább a székelyeknek tulajdonítják, ő maga ezt nem látja bizonyítottnak.
A 13. századi masszív beköltözés nyomán átalakul a korábbi társadalmi berendezkedés, a várakat felhagyják, a birtokosok eltűnnek, a magánbirtok visszaszorul.
A késő középkorban, a 16. század második felében zajlik még egy nagyobb átrendeződés: a korábban önálló települések besorolódnak a plébániával rendelkező települések alá. Ezeket hívják a néprajzosok tízeseknek, és székely jellegzetességet látnak bennük, azt tartják, hogy már az Árpád-korban beköltöző székelyek is tízesekben telepedtek le és hadakoztak. Botár ezt egyszerűen rablómesének nevezte, ezek szerinte jól adatolhatóan középkori falvak voltak, és később tízesekké váltak.
szabot
Dr. Botár István: Kövek, falak, templomok. Régészeti kutatások Csík középkori templomaiban 2002-2007 között /Pallas-Akadémia Könyvkiadó Csíkszereda , 2009/ foter.ro

Vasszékelyek az első világháborúban
Harminc pannóra szerkesztve mutatja be az 1914 és 1918 közötti, összes székelyföldi kiegészítésű, különböző fegyvernemekhez tartozó gyalogezredek és zászlóaljak történetét a Székelyek az első világháború harcterein című kiállítás. Harminc pannóra szerkesztve mutatja be az 1914 és 1918 közötti, összes székelyföldi kiegészítésű, különböző fegyvernemekhez tartozó gyalogezredek és zászlóaljak történetét a Székelyek az első világháború harcterein című kiállítás. A március 2-ig a Magyarság Házában látogatható tárlat Nagy József gyergyóremetei történész kutatásaiból, a Hargita Megyei Kulturális Központ támogatásával jött létre 2014 decemberében a centenáriumi évforduló alkalmából. A többéves kutatómunkával összeállított és rendszerezett információhalmaz fényképekkel, térképekkel, korabeli újságcikkekkel kiegészülve tárja elénk a székelyföldi katonák háborús éveit a hadba indulástól a különböző frontok csatáin át a hadifogság tapasztalatáig.
Az alapos hadtörténeti kutatás egyik érdeme, hogy nemcsak a nagy háború kontextusában vizsgálja a székelyföldi alakulatok ténykedését, hanem azt is elénk tárja, hogy az adott korszakban mindebből mi volt érzékelhető a hátországban, a korabeli székelyföldi sajtó miről és hogyan számol be. Például Egy székely repülőtiszt bombázta Milanót címmel a Székely Napló hasábjain már másodjára méltatják a bethlenfalvi P. A. huszár főhadnagyot, „aki hadseregünknek talán egyetlen székely származású repülőtisztje”, és közlik a „Milanó ellen intézett dicsőséges, fényes sikerű támadásáról” írt eredeti feljegyzéseit: „Közelednek már a kérdéses kémények, de igen a zöld-fehér-piros gépek is! Jobbról egy, balról kettő! Az ember nem is akarja hinni, hogy gonosz szándékkal közelednek, olyan helyesek, színesek és könnyedek. Akárcsak játékszerek volnának. De bizony ülnek is benne! […] Már itt a cél. Újra eldob a szél, – nem vagyok pontosan felette. Na, ha ez folyton így fog menni?! A dóm még nem érdekel, van egyéb látnivaló. Most már három direkt engem követ. Mindegyikhez szóródik egy kis seria. – Kettőnél tisztán látom a bennülőket! Újra itt a cél. Intek: kicsit balra, kicsit vissza, jobbra célzok, – most! Le mind az öttel. Egy helyen már nagy füst. Ég valami. Nagy robbanást látok az enyéimből. Jó helyen vannak. Ezeket már nem tehetik más helyre. Hosszú, rechts um! Nem látok egy ellenséges gépet se! Fotografálom a célt! Most látom a várost, a dómot; felséges kép! Ezt is rákapom a lemezre. Adieu híres város. Most már történhetik bármi. Azaz inkább ne, – menjünk csak szépen haza!”A cs. és kir. 82. gyalogezred bakáit a „vasszékelyek” névvel illették, ennek emlékét őrzi az 1917. december 8-án felavatott (majd 2000-ben visszaállított) szobor is Székelyudvarhely főterén. Vitézségük legendájának egyik fontos pillére, hogy parancs nélkül soha, a legválságosabb helyzetben sem hátráltak meg. Tamási Áron író 1916-tól szolgált az ezred soraiban, több írásában megemlékezik az áldozatokról és a túlélők küzdelmeiről. De nemcsak szépirodalmi munkák teszik átélhetővé a háborús évek megpróbáltatásait, hanem naplók, levelek, emlékiratok által is kirajzolódnak a világégés szemtanúinak emberi tapasztalatai. Olvashatjuk Imets Béla 22-es honvéd hadnagy visszaemlékezését az 1914. december 12-i neusandezi bevonulásra, vagy 1915-ből egy ruszin parasztház lakóira, az anyára és a lányára, akik „félelem nélküli nyugodtsággal” tekintenek az otthonukba lépő, sáros, elrongyolódott egyenruhájú ellenséges katonára.
Érzékletesen mutatja be a lövészárokban zajló életet Kémenes Mór tanító, 22-es honvéd hadapród 1915. április 20-án keltezett levelében: „Éjjel 11 óra van most. Künn gyönyörűen világít a hold. A csillagok, mint valami mennyei őrszemek, vigyáznak a két alvó rajvonalra. Mert az őrszemeken kívül, akiket épp most vizsgáltam meg, alszik itt mindenki és minden. Én meg idehúzódom lakosztályom nyitott kandallójához és levelet írok. […] Most künn a futóárokban lépéseket hallok. Csak a fölváltott tábori őrs. A parancsnok jelentkezik. Idegesen zavarom tovább. Megint csend. A tüzem is lankad. Meglököm a legényemet: – Friss gallyat a tűzre! A legény felriad: – Hadapród úr, azt álmodtam, hogy béke volt, s mi zeneszóval vonultunk be Vásárhelyre, s minden virágos volt, s a leányok meg az asszonyok integettek. Mi meg örültünk.”
Nagy József a marosvásárhelyi 22-es gyalogezredről szóló előadásában hangsúlyozta, hogy azért fontos a háború tanulmányozása, mert így érthetjük meg, mire képes az ember a békéért. A történész úgy véli, mindig fel kell eleveníteni a világháborúk tapasztalatait, hogy megérthessük, mekkora árat fizettek a múlt században élők azért a békére törekvésért, amely a mai európai gondolkodást meghatározza. A korábban Csíkszeredában, Gyergyóremetén, Csíkmadéfalván és Budapest Főváros Levéltárában kiállított vándortárlat a Magyarság Háza után valószínűleg Ópusztaszerre és Egerbe érkezik, majd visszatér Erdélybe. eloszekelyfold.com

Madéfalván tiszteleg a Román Haditengerészet a székely mártírok előtt
Csíkszeredában zajló rendezvénysorozata keretében a Román Haditengerészet Madéfalván is koszorúzni fog a székely mártírok emlékművénél.
Előzmény nélküli gesztusokkal népszerűsíti magát Hargita megyében a Román Haditengerészet. Első lépésként Csíkszeredában kiállítást szerveztek: a tárlaton szerdától péntekig a Román Tengerészeti Múzeum gyűjteményébe tartozó hajó-maketteket, tengerről szóló festményeket, valamint két amatőr festő-tengerész műveit tekinthették meg az érdeklődők.
A Kájoni János megyei könyvtárban tartott kiállítás szerda esti megnyitóján közvetlen hangulatban beszélgetett az érdeklődőkkel Marius Rohart múzeumigazgató, Andreea Croitoru főmuzeológus, Liana Naum, a mangáliai tisztikaszinó vezetője, valamint Alexandru Ghinea és Nicolae Găgeanu festő. A fregattok, vitorlások, tengeralattjáró, vagy szappanból faragott képet bemutató tárlat abszolút premier az intézményben – mondta el Bedő Melinda osztályvezető. Tájékoztatása szerint a kapcsolatfölvétel gyakorlatilag úgy történt, hogy egy nap az irodájában termett a haditengerészet képviselője, és felkérte az intézményt a kiállítás társszervezésére.
A kiállítás-megnyitón elhangzott: azért esett Hargita megyére a választás a haditengerészet rendezvénysorozatához, mert tudomást szereztek arról,  hogy itt példásan gondozzák – a hősök etnikumától függetlenül – a haditemetőket, az értesülésük szerint mintegy ezer világháborús hős emlékét. A Román Haditengerészet programsorozata pedig az Első világháborús hősök emlékének tiszteleg, ugyanakkor a szervezők célja a hadtengerészet bemutatása, ismertetése Hargita megyében. Továbbá szeretnék megismertetni a tengerészek életmódját-világát, és szeretnének tengerészeket is vonzani Hargita megyéből. maszol.ro

Korond is elbukta alapfokon a feliratpert
A korondi polgármesteri hivatal épületéről is el kell távolítani a Községháza feliratot, illetve meg kell téríteni Dan Tanasă felperes ügyvédi költségeit is – ez a bélyegilletékkel együtt 1050 lej.
Az alapfokú ítéletet a kiközléstől számított tizenöt napon belül lehet megtámadni, a fellebbezést a Hargita Megyei Törvényszéken kell iktatni – közölte Korond polgármestere. Katona Mihály elmondta, csak hallomásból tud a múlt heti törvényszéki döntésről, hivatalos értesítést még nem kapott. „Ha végleges ítélet születik, akkor nem lesz más választásunk, mint betartani azt, de egyelőre nem kézbesítették” – fogalmazott. 
A 2010-ben átadott hivatali épületre 2011-ben került fel a magyar Községháza felirat és a község címere. Ezek kerámiarészét Páll Domokos helybéli keramikus tervezte és készítette el. „Természetesen románul is fel van tüntetve az intézmény neve, Tanasăt is vendégül látnánk, hogy megbizonyosodjon róla, megfelelő helyen van a felirat. Azonban úgy tűnik, elhatározta, hogy megóv minket a saját névhasználattól. Kíváncsi vagyok, milyen nyelvészi képzéssel tudná alátámasztani igazát. Ha pedig a törvény alapján egy egyszerű feliratban veszélyt tud felfedezni, akkor valami baj van azzal a törvénnyel” – fogalmazott Katona. Hozzátette, ha ki kell cserélniük a megnevezést, valószínűleg ugyanazt a mestert kérik fel az előírásoknak megfelelő új felirat megtervezésére.
Egyébként Dan Tanasă perei nyomán Csíkkozmáson már eltávolították a feliratot, Madéfalva pedig másodfokon is pert veszített.
Jánosi András. Székelyhon.ro

Bonyhád ezer szállal kötődik Madéfalvához
Partnertelepülési kapcsolatba lép Madéfalva és a magyarországi Tolna megyei Bonyhád önkormányzata. Az erről szóló szerződést kedden Bonyhádon írják alá.
Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere kezdeményezte a Bonyhád és Madéfalva között  meglévő kapcsolat hivatalossá tételét. Az elöljáró érdeklődésünkre elmondta, a történelmi gyökereken túl a madéfalvi néptáncegyüttes az elmúlt években többször is fellépett a bonyhádi Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztiválon, és a Tolna megyei település nem hivatalos küldöttsége is már többször tett látogatást Csíkban. A csíki községvezető hozzátette, mivel a bonyhádiak is úgy vélték, hogy a kialakult jó kapcsolatot érdemes lenne intézményesíteni, kedden, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepi megemlékezésének keretében aláírják a partnertelepülési szerződést.
Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere az MTI-nek kifejtette: „Bonyhád lakossága ezer szállal kötődik Madéfalvához, hiszen ha nincs Madéfalva, nincs bukovinai székelység sem”. Továbbá ismertette, a völgységi város lakosságának jelentős része bukovinai székely származású. Bukovinában pedig az 1764-es madéfalvi veszedelem után telepedtek le a Csíkból elmenekült székelyek, akik másfél évszázadon át éltek a soknemzetiségű régióban. Egy részüket a 19. század végén az Al-Dunához telepítették át, majd 1941-ben mintegy 4500 székelyt Bácskába. Utóbbiak végül Magyarországon a völgységi településeken találtak új otthonra.
Kérdésünkre, hogy mivel jár, mi változik a hivatalos testvértelepüléssé nyilvánítás után, Szentes Csaba rámutatott, a szerződés aláírásával a két település vállalja, hogy a saját lehetőségeinek megfelelően építeni, fejleszteni fogja a kapcsolatot. „Ez a mindenkori polgármestereket, önkormányzati képviselő-testületet is kötelezi, hiszen ez már – úgymond – feladat lesz, nem egyes személyek hozzáállásától függ.”
Kömény Kamilla. Székelyhon.ro

Másfél millió lej egyházi épületekre
A Csík-térségi történelmi egyházak templomainak és egyéb ingatlanjainak felújítására, építésére Hargita Megye Tanácsa döntéshozó testülete közel másfél millió lejt hagyott jóvá – számol be a megyei önkormányzat sajtóirodája.
A román törvényeknek megfelelően bejegyzett történelmi egyházak február 25-éig pályázhattak, és az elbírálás nyomán a csíki történelmi egyházak több mint 30 ingatlanjának felújításához vagy építéséhez járult hozzá a megyei tanács. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke április 29-én a felújítás alatt álló csobotfalvi Szent Péter és Pál templomban Tamás József római katolikus segédpüspökkel, Kovács Attila plébánossal, valamint Gecző Tibor és Timár Imre egyháztanácsossal tartott sajtótájékoztatót.
Borboly Csaba felsorolta, mire lehetett pályázni: a templomok és más egyházi épületek építésén vagy felújításán kívül fűtésrendszerek kiépítésére a templomokban, harangok automatizálására, toronyórák javítására, ravatalozók építésére és felújítására, valamint gyermektáborozó helyek építésére, felújítására. A csobotfalvi templom munkálataira 100 ezer lejt utaltak ki, és ugyanennyit a csíkszentkirályi kápolna, valamint a madéfalvi Szent Anna-kápolnára.
Az egyházi együttműködési programra is előirányoztak 120 ezer lejt, amelyből ifjúsági rendezvények, zarándokprogramok és táborok, ökumenikus találkozók, egyházi vonatkozású évfordulós ünnepségek, valamint szociális és családsegítő programok szervezését támogatják.
Tamás József segédpüspök elmondta, nagy szükség van a felújításokra, rengeteg régi templomot kell karbantartani, ami azért is fontos, mert nemzeti örökségekről van szó. Megjegyezte: más megyékkel összehasonlítva az egyház a legtöbb támogatást Hargita megyében kapja.
Székelyhon.ro

Pünkösdi forgatag jótékony zarándokokkal
Jelentős érdeklődés övezte az első alkalommal megszervezett madéfalvi Pünkösdi Forgatagot vasárnap. Több ezren vettek részt a rendezvényen.
Kulturális programpontokkal, kikapcsolódási lehetőséggel várták a zarándokokat, érdeklődőket Madéfalvára a hétvégén. Az énekes, táncos bemutatókat követően Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere köszöntötte az összegyűlteket, kiemelve, hogy az elmúlt időszakban Madéfalva a találkozások helyévé vált. A községvezető felkérte a Székely Gyors – Csíksomlyó Expressz össznemzeti zarándokvonat vezetőit, hogy adják át az útjuk során gyűjtött adományokat, amelyeket a Dévai Szent Ferenc Alapítvány szárhegyi és kovásznai otthonában élő gyermekek nevelésére fordítanak az illetékesek.
Mező Tibor, a vonatos zarándoklat egyik főszervezője elmondta, szervezésükkel több mint ezren érkeztek zarándokvonaton a pünkösdi búcsúra. Az elmúlt napokban tapasztaltak alapján pedig kijelentette, Magyarország egy és oszthatatlan.
Frigyesy Ágnes újságíró a gyűjtéssel kapcsolatban hozzátette, 1,2 millió forintot (közel 18 ezer lejt) ajánlottak fel a vonat utasai. Az összegyűlt összeg felét Csergő Hajnalnak, a gyergyószárhegyi Kájoni János Gyermekvédelmi Központ munkatársának, míg másik részét Kolozsi Istvánnak és feleségének, a kovásznai Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ nevelőinek adták át. Az otthonok neveltjei verssel és énekkel mondtak köszönetet az adományokért.
Kömény Kamilla |
Székelyhon.ro

Hargita megye: 4662 hektár szántó és kaszáló víz alatt
A rendelkezésre álló adatok ismeretében előzetes összesítést készített az elmúlt napokban Hargita megyében történt árvízkárokról a Hargita megyei hivatásos tűzoltóság.
Az összesítés szerint május 24. és június 5. között a megyében 32 községet, illetve két várost érintett az áradás, ezek Gyimesközéplok, Kászonaltíz, Csíkkarcfalva, Csíkszentmárton, Tusnád, Madéfalva, Csíkcsicsó, Szépvíz, Csíkdánfalva, Csíkszenttamás, Csíkszentmihály, Csíkszentsimon, Csíkszentimre, Csíkszentkirály, Csíkmadaras, Farkaslaka, Oroszhegy, Fenyéd, Parajd, Székelyandrásfalva, Homoródszentmárton, Galócás, Gyergyócsomafalva, Gyergyóremete, Gyergyóditró, Gyergyóújfalu, Gyergyóalfalu, Salamás, Gyergyóholló, Vasláb, Várhegy, Borszék, Bélbor és Maroshévíz.
Az árvíz 36 lakóházat, 1621 pincét, 1060 kertet és udvart, 1296 kutat, 3561 hektár szántóföldet, 1101 hektár kaszálót öntött el, és megrongált 225 átereszt, illetve hidat.
Kovács Attila |
Székelyhon.ro

Csíkszentdomokoson helyén maradhat a Községháza tábla
A Hargita megyei törvényszék – amely korábban több esetben is a magyarellenes feljelentő Dan Tanasának adott igazat – úgy döntött, Csíkszentdomokoson a helyén maradhat a Községháza felirat – számol be Kovács Attila a kronika.ro-n.
Továbbra is egymásnak ellentmondó bírósági ítéletek születnek azokban a perekben, amelyeket a csíki településeken található Községháza feliratok eltávolítása érdekében indított a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC). Míg korábban Csíkkozmás és Madéfalva esetében a Dan Tanasă vezette szervezet elérte a célját, a Hargita megyei törvényszék nemrég jogerősen elutasította a csíkszentdomokosi Községháza felirat eltávolítására vonatkozó ADEC-keresetet. A mostani döntés megerősítette a törvényszék korábbi határozatát, így az jogerőre emelkedett.
Az áprilisban meghozott elsőfokú ítélet indoklása szerint az ADEC keresete hiányos volt, nemcsak az 50 lejes bélyegilletéket nem fizették ki, hanem más dokumentumokat sem nyújtottak be az iktatás utáni ellenőrzéskor megjelölt február 26-ai határidőig. Emiatt a törvényszék megállapította, hogy a kereset nem felel meg a törvényes előírásoknak.
Ferencz Alajos, a község leköszönő polgármestere kérdésünkre azt mondta, úgy látja, ezzel megoldódni látszik ez a helyzet, és remélhetőleg befejeződik a pereskedés.
Szemet szúrt a felirat
Akárcsak a többi hasonló esetben, az egyesület most is arra hivatkozott, hogy a Községháza megnevezésnek nincs román nyelvű megfelelője, ezt Magyarországról vették át a székelyföldi önkormányzatok, és törvénytelenül használják. Amint arról a Krónika is beszámolt, korábban Csíkkozmás és Madéfalva esetében döntött a törvényszék az egyesület javára, mindkét községben levették a kifogásolt feliratokat, de Madéfalván új, háromnyelvű változatot festettek fel az épületre. Csíkdánfalva első fokon veszített pert az egyesülettel szemben, ők a marosvásárhelyi ítélőtáblához nyújtottak be fellebbezést.
Csíkcsicsó esetében is elutasítással szembesült első fokon, több mint egy hónapja az ADEC, amelynek fellebbezéséről egyelőre nincs tudomásunk. Megfellebbezte a felirat eltávolítását kimondó alapfokú ítéletet Korond önkormányzata is. Az ítélet szerint a korondi önkormányzat épületéről is el kell távolítani a feliratot, illetve meg kell téríteni Tanasă ügyvédi költségeit is.
Az ADEC ugyanakkor áprilisban két pert is megnyert első fokon a csíkszeredai polgármesteri hivatal és a helyi képviselő-testület ellen. A döntés értelmében a panaszos által kifogásolt városháza feliratot, a székely és városzászlót le kell venni a Városháza homlokzatáról.
Kovászna megyében sem jobb a helyzet
Háromszéken a prefektúra korábban Gidófalva, Nagybacon, Málnás, Csernáton, Kézdialmás és Kézdiszentlélek polgármesterét perelte a Községháza felirat miatt, Kézdivásárhely és Barót esetében pedig a Városháza felirat eltávolítását kérte. Az elöljárók sorra veszítették el a pereket, majd a prefektúra tetemes pénzbírsággal fenyegette meg őket: amennyiben nem szereznek érvényt a jogerős bírósági végzéseknek, és nem tüntetik el a feliratokat, minden nap késedelemért az országos minimálbér 20 százalékának megfelelő bírságot helyezett kilátásba.
Gidófalván például átírták kétnyelvűre a homlokzaton lévő feliratot, ám azt is el kellett tüntetni a prefektus fenyegetőzései miatt. A nagybaconi önkormányzatnak le kellett takarnia a százéves Községháza feliratot a polgármesteri hivatal egykori épületének homlokzatán – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Tanasă ezúttal nem nyert, Csíkszentdomokoson helyén maradhat a Községháza tábla
A Hargita megyei törvényszék – amely korábban több esetben is a magyarellenes feljelentő Dan Tanasának adott igazat – úgy döntött, Csíkszentdomokoson a helyén maradhat a Községháza felirat.
Továbbra is egymásnak ellentmondó bírósági ítéletek születnek azokban a perekben, amelyeket a csíki településeken található Községháza feliratok eltávolítása érdekében indított a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC). Míg korábban Csíkkozmás és Madéfalva esetében a Dan Tanasă vezette szervezet elérte a célját, a Hargita megyei törvényszék nemrég jogerősen elutasította a csíkszentdomokosi Községháza felirat eltávolítására vonatkozó ADEC-keresetet. A mostani döntés megerősítette a törvényszék korábbi határozatát, így az jogerőre emelkedett.
Az áprilisban meghozott elsőfokú ítélet indoklása szerint az ADEC keresete hiányos volt, nemcsak az 50 lejes bélyegilletéket nem fizették ki, hanem más dokumentumokat sem nyújtottak be az iktatás utáni ellenőrzéskor megjelölt február 26-ai határidőig. Emiatt a törvényszék megállapította, hogy a kereset nem felel meg a törvényes előírásoknak.
Ferencz Alajos, a község leköszönő polgármestere kérdésünkre azt mondta, úgy látja, ezzel megoldódni látszik ez a helyzet, és remélhetőleg befejeződik a pereskedés.
Szemet szúrt a felirat
Akárcsak a többi hasonló esetben, az egyesület most is arra hivatkozott, hogy a Községháza megnevezésnek nincs román nyelvű megfelelője, ezt Magyarországról vették át a székelyföldi önkormányzatok, és törvénytelenül használják. Amint arról a Krónika is beszámolt, korábban Csíkkozmás és Madéfalva esetében döntött a törvényszék az egyesület javára, mindkét községben levették a kifogásolt feliratokat, de Madéfalván új, háromnyelvű változatot festettek fel az épületre. Csíkdánfalva első fokon veszített pert az egyesülettel szemben, ők a marosvásárhelyi ítélőtáblához nyújtottak be fellebbezést.
Csíkcsicsó esetében is elutasítással szembesült első fokon, több mint egy hónapja az ADEC, amelynek fellebbezéséről egyelőre nincs tudomásunk. Megfellebbezte a felirat eltávolítását kimondó alapfokú ítéletet Korond önkormányzata is. Az ítélet szerint a korondi önkormányzat épületéről is el kell távolítani a feliratot, illetve meg kell téríteni Tanasă ügyvédi költségeit is.
Az ADEC ugyanakkor áprilisban két pert is megnyert első fokon a csíkszeredai polgármesteri hivatal és a helyi képviselő-testület ellen. A döntés értelmében a panaszos által kifogásolt városháza feliratot, a székely és városzászlót le kell venni a Városháza homlokzatáról.
Kovászna megyében sem jobb a helyzet
Háromszéken a prefektúra korábban Gidófalva, Nagybacon, Málnás, Csernáton, Kézdialmás és Kézdiszentlélek polgármesterét perelte a Községháza felirat miatt, Kézdivásárhely és Barót esetében pedig a Városháza felirat eltávolítását kérte. Az elöljárók sorra veszítették el a pereket, majd a prefektúra tetemes pénzbírsággal fenyegette meg őket: amennyiben nem szereznek érvényt a jogerős bírósági végzéseknek, és nem tüntetik el a feliratokat, minden nap késedelemért az országos minimálbér 20 százalékának megfelelő bírságot helyezett kilátásba.
Gidófalván például átírták kétnyelvűre a homlokzaton lévő feliratot, ám azt is el kellett tüntetni a prefektus fenyegetőzései miatt. A nagybaconi önkormányzatnak le kellett takarnia a százéves Községháza feliratot a polgármesteri hivatal egykori épületének homlokzatán.
Kovács Attila
Krónika (Kolozsvár)

Bátaszéken tartják a Bukovinai Székely Találkozót
Bátaszék ad otthont a 14. Bukovinai Székely Találkozónak, amelyen konferenciával emlékeznek a bukovinai székelyek hazatelepülésének elindítójára, Németh Kálmán józseffalvai plébánosra.
A július 15-én és 16-án rendezendő találkozóra a szövetség 42 magyarországi egyesületének tagjait és több, határon túli székely egyesület képviselőit, közel ezer résztvevőt várnak – mondta Asztalos Zoltán, a szervezet elnöke az MTI-nek. „Bízunk benne, hogy az al-dunai Székelykeve, Hertelendyfalva, Sándoregyháza, valamint a romániai Déva, Csernakeresztúr, Marosludas és Madéfalva egyesületeinek tagjai is eljönnek Bátaszékre” – tette hozzá.
A szövetség 2016-ban emlékévet hirdetett a bukovinai Józseffalva egykori plébánosa, Németh Kálmán tiszteletére, aki sokat tett a bukovinai székelyek hazatelepítéséért. A találkozón tervezett konferencián mások mellett felszólal Kóta Péter, a plébános leszármazottja, Rudolf László családfakutató, Fazekas Tiborc, a Hamburgi Egyetemen oktató nyelvész a bukovinai narratívákról, Valastyán Balázs történész a székelyek 1941 és 1944 közötti bácskai életéről tart előadást.
A székely szövetség ez alkalommal adja át a Sebestyén Ádám- és a Gáspár Simon Antal-díjakat; előbbit a hagyományápolás terén végzett munka elismeréseként egy csoport és egy személy, utóbbit egy 30 évesnél fiatalabb hagyományőrző kaphatja meg. Az esemény látványos része lesz a részt vevő székely hagyományőrző egyesületek viseletes, utcai felvonulása. A találkozót színesíti a bukovinai székely származású Sárkány Kázmér és Illés Teréz operaénekesek, illetve Zsikó Zoltán népdalénekes műsora.
A bukovinai székelyek az 1764. január 7-ei madéfalvai veszedelem után menekültek Moldvába, majd Bukovinában telepedtek le. A soknemzetiségű régióban töltött mintegy másfél évszázad után 4500-an 1941-ben Bácskában, majd a második világháború után Tolna és Baranya megyei falvakban találtak új otthonra.
Németh Kálmán (1897–1966) tevékeny szerepet játszott a székelyek 1941-es Bácskába telepítésében, majd később Magyarországon is segítette a székely közösségeket. Amerikából hazahozott hamvait egykori szolgálata színhelyén, Bátaszéken 2005-ben helyezték el. A bukovinai székelyek találkozóját 1989 óta rendezi meg az országos szövetség, az eseményt, amelynek legutóbb a Tolna megyei Kismányok adott otthont, kétévente tartják.
Krónika (Kolozsvár)

Ezrek a székely népviselet csíksomlyói ünnepén
Több ezren látogattak ki idén az Ezer Székely Leány Napjára a csíksomlyói nyeregbe. A regisztrációs adatok alapján 1775 leány és pontosan 800 legény jelent meg népviseletben. Nyolcvanöt évvel ezelőtt indult útjára a mozgalom.
Az előre meghirdetett jelentkezés szerint 2249-en érkeztek szervezetten, mellettük még nagyon sok érdeklődő látogatott Csíksomlyóra. A jövő évi rendezvényen a házigazda Tusnádfürdő lesz, ugyanis a lakosság számához viszonyítva onnan jelentek meg legtöbben népviseletben a találkozón.
Reggel a csíkszentimrei Zöld Fák Fúvószenekar ébresztette Csíkszeredát a város különböző pontjain, majd a Szabadság téren folytatódott az egyre növekvő tömeg szórakoztatása. A megnyitón Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke elmondta, az ilyen és ehhez hasonló rendezvények által tudjuk megélni hagyományainkat. „Legyen ez a nap a székely konok meggyőződést felváltó szerény bizonyosság napja” – hangsúlyozta Barti.
Grüman Róbert, Kovászna megye önkormányzatának alelnöke beszédében kifejtette, a Székelyföldi önkormányzatok továbbra is támogatni fogják az ilyen típusú rendezvényeket. „A székely hagyomány, a népviselet él a XXI. században is” – jegyezte meg Grüman. Hargita megye testvérmegyéi is képviseltették magukat a rendezvényen. Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, nagy megtiszteltetés számára, hogy itt lehetett, továbbá hitében erős, erkölcsében tiszta és önazonosságában szilárd ifjúságról beszélt. „Itt az Ezer Székely Leány Napján mindannyian otthon vagyunk. Hazát, hitet nem cserél az ember” – tette hozzá Török.
Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke szerint nagyon fontos, hogy megbecsüljük a leányokat, asszonyokat. „Azt kívánom, hogy ez az Ezer Székely Leány Napja még legalább 1000 évig legyen itt” – emelte ki Rideg. „Megdöbbentő látvány nézni ezt a gyönyörű szép tömeget, akik népviseletben várva itt összejöttek, az ember szíve nagyot dobban” – tette hozzá Bányai Gábor országgyűlési képviselő.
A beszédeket ünnepélyes felvonulás követte a csíksomlyói kegytemplomhoz, majd az ünnepi szentmisét követően a résztvevők átvonultak a nyeregbe, ahol sok érdekes programmal várták őket a szervezők. A Zöld Fák Fúvózenekar itt is tovább emelte a rendezvény hangulatát, valamint kézműves kiállítás és vásár, illetve gyermekfoglalkozások színesítették a programot.
A házigazda Csíkszentimre által épített regisztrációs kapu az idén valóban egyedire sikerült: egy szarvast ábrázoló bejáratot készítettek. A néptánccsoportok bemutatói előtt ünnepi beszédek hangzottak el, többek között Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere szólt az ünneplőkhöz. „Itt nálunk a legnagyobb a vallási elkötelezettség és elhivatottság, itt még mindig tele vannak a templomok, fontosak az ünnepek, fontos a keresztség, az elsőáldozás, a bérmálás, a házasság ünnepe. Ezért vagyunk ma itt, ezért lehetünk itt, mert nekünk ez az érték még megmAradt, megtartottuk – bár komolyan dolgoztak azon, hogy elvegyék tőlünk ezt a létfontosságú alappillért. Én nem feltétlenül hiszek a számmisztikában, de ez a nyolcvanötös azt jelenti, hogy H és egy E. Mondhatjuk erre azt, hogy Hajrá Erdély, de ezekkel a betűkkel kezdődik ennek a 31-ben kitalált eseménynek a jelmondata is, ami úgy hangzik, hogy: Hitében Erős!”
A rendezvény egyik legfontosabb pontját a hagyományőrző néptánccsoportok bemutatói jelentették, idén összesen 24 csapat lépett színpadra. A táncosok Csíkszentimréről, Csíkszeredából, Marosludasról, Borszékről, Csíkszentkirályról, Berekfürdőről, Csombordról, Kecsetről, Kászonaltízről, Szentegyházáról, Gyulakutáról, Csíkvacsárcsiból, Tusnádfürdőről, Csíkmenaságról, Csíkszentlélekről, Fitódból, Csíkszentdomokosról, Csíktaplocáról, Madéfalváról, Csíkcsicsóból és Csíkcsomortánból érkeztek.
Kozma István, Csíkszentsimon polgármestere kérdésünkre elmondta, több éve vesz részt a rendezvényen, de ez az első alkalom, amikor nem szervezőként, csupán résztvevőként volt jelen. „Ez egy fontos találkozó, Vásárhelyről és Bukarestből is hoztunk vendégeket, hogy megismerhessék a székely kultúrát” – ismertette Kozma.
Deák Boglárka és Martóci Réka a tüsnádfürdői néptánccsoport tagjaiként vettek részt a rendezvényen. „Tőlünk körülbelül 80–100 ember jött el, nagyon sokat próbáltunk minden egyes nap. Jól érezzük magunkat és jó látni, hogy mindenki népviseletben van. Finom az étel, szépek a táncok, mindennel meg vagyunk elégedve” – mondták.
Brassóból is többen érkeztek, Ilyés Klára érdeklődésünkre elmondta, már harmadik alkalommal vesznek részt az eseményen. „Szépek a színes székely ruhák. Az előadás tetszett a legjobban, de a beszédek is szépek voltak. Jövőre is itt leszünk” – tette hozzá Ilyés.
A határon túlról is jöttek résztvevők, a Magyarországról érkező Valendorfean Katalin elmondása szerint nagyon jól érezte magát. „Azért jöttünk, hogy megnézzük a vidéket és a táncokat. Minden tetszik, a táj, a levegő, az erdő, a templom, az énekek és a kedves emberek”.
A rendezvényt a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány szervezte.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro|