Konferencia az egyenlőtlen gazdasági fejlődésről
Az Európai Unión belül Romániában a legnagyobb a régiók közötti egyenlőtlen fejlődés – derült ki a Regionális polarizáció és egyenlőtlen fejlődés Közép-Kelet-Európában.Területalapú innovatív politika kihívásai című konferencia sajtótájékoztatóján. Az értekezletet a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a Regional Studies Association (Regionális Tudományi Társaság) közreműködésével szervezte meg, a szeptember 10–13. között zajló eseményre a legfontosabb és legelismertebb szakemberek látogatnak el a világ különböző pontjairól. Az előadók a rendezvény során megoldásokat, működő gyakorlatokat, módszereket, lehetséges stratégiákat mutatnak be a probléma orvoslására. A sajtótájékoztatón Benedek József, egyetemi tanár, a BBTE szenátusának alelnöke, a konferencia házigazdája, Jennifer Clark, a Georgia Institute of Technology (Amerikai Egyesült Államok) professzora és Sally Hardy, az Egyesült Királyság Regionális Tudományi Társaságának ügyvezető igazgatója számoltak be az eseményről.
„A témával sokat foglalkoztak és foglalkoznak jelenleg is a helyi és központi hatóságok, de a civil szféra is Romániában. Ez a terület kötődik a városok, régiók egyenlőtlen fejlődéséhez, így a társadalmi-gazdasági egyenlőtlen fejlődéshez is. Muszáj megemlítenünk, az elmúlt 15 évben ez a fajta egyenlőtlenség Romániában akkora mértékben megnőtt, hogy az Európai Unión belül nálunk a legnagyobb. Ez azt jelenti, hogy az eltelt időszak gazdasági fejlődése magával hozta az országon belüli egyenlőtlenségek növekedését is” – fejtette ki a sajtótájékoztatón a Benedek József. A BBTE oktatója szerint emiatt rendkívül fontos a konferencia, hisz így Kolozsvárra látogattak a terület legelismertebb szakemberei, akik megoldást kínálhatnak a felmerülő problémákra.
Sally Hardy elmondta: az általa képviselt társaság összeköti az akadémikusokat, kutatókat a regionális politikáért felelős személyekkel, így rendkívül fontos szerepet tölt be a regionális polarizáció terén. A konferencia rendkívül fontos a társaság számára, hisz szeretnének létrehozni egy részleget Közép-Kelet-Európában is, amely kapcsolatot teremtene a térség kutatói, akadémikusai és a régión kívül tevékenykedő kutatók között.
Jennifer Clark professzor, akinek tudományterülete az okos városok – a sajtótájékoztatón kiemelte: az okos városok szempontjából gyakran a kicsi, fontos kulturális szerepet betöltő települések jelentik az igazán izgalmas projekteket, hisz ezekben erős a kulturális identitás, következésképpen a közösség is részt vesz a tervek megvalósításában.
A konferencia részletes programja elérhető a www.regionalstudies.org weboldalon, az előadások a BBTE Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Kar székhelyén zajlanak.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Beszámoló a XXIII. Partiumi Honismereti Konferenciáról
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság 2017. szeptember 1–3. között Nagyváradon szervezte meg a XXIII. honismereti konferenciáját, a Partiumi Keresztény Egyetem új épületének amfiteátrumában. A regisztráció alatt mindenki megkapta a 2-es számú Partium lapunkat, amely a konferencián elhangzó előadásokat tartalmazza.
Az ünnepélyes megnyitó a Szózat eléneklésével kezdődött. Ezt követően ökumenikus áhítatot tartott Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Fodor József, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség általános helynöke. A résztvevőket köszöntötte Dukrét Géza, a PBMET elnöke. A házigazdák nevében dr. Pálfi József, az egyetem rektora köszöntötte a konferenciát, kifejtette, hogy a két intézménynek közös célkitűzései vannak, közöttük a Partium és a Bánság értékeinek felkutatása és megismertetése. Ennek érdekében a PKE és a PBMET együttműködési szerződést írt alá. Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke kihangsúlyozta, hogy minden ilyen rendezvényt, ahol megnyilvánulhatunk, támogatni kell. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke elmondta, hogy az egyesület egyik értéke ennek a térségnek, hiszen ha nem lennének feltárva a helyi értékek, akkor azok már nem is lennének. Igazi műhelyt hoztak létre az itt folyó kutatómunka érdekében. Gaál György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) elnöke szerint az egyesület által elvégzett munka maradandó értéke a magyar művelődéstörténetnek. Ráday Mihály, a Város- és Faluvédők Szövetségének elnöke szerint nagyon fontos megóvni épített örökségünket. Utalva az egyesület könyvkiadására, fontosnak tartja, hogy a feltárt helytörténeti anyagok könyvekben megjelenjenek, mert így biztosan hozzáférhetők. Wanek Ferenc az Erdélyi Múzeum Egyesület nevében üdvözölte a konferenciát, sok sikert kívánva. Révász Gizella, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány elnöke boldognak érezte magát, hogy itt lehet, mert sokat tanult az egyesülettől. Kállai Irén, a Berettyó Kulturális Központ igazgatója, kifejtette, hogy régi kapcsolatai vannak az egyesülettel, közös tevékenységek szervezésében és a könyvkiadásban. A konferenciát még megtisztelte jelenlétével Széphegyi László, a Város és Faluvédők Szövetségének alelnöke, Fehér József, a Kazinczy Ferenc Társaság elnöke, Kiss Endre József, a Kazinczy Ferenc Társaság titkára, dr. Dénes Zoltán kanonok, egyetemi docens, Millisits Máté, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke, Sárkány Viola, a Bocskai István Szövetség elnöke, Dukrét Lajos, a Háromszéki Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke, Balazsi József, Érsemjén polgármestere.
A köszöntések után átadtuk az idei Fényes Elek-díjakat: Berecz Gábor, az aradi Kölcsey Egyesület elnöke és Gaál György, a KLMT elnöke kapta meg.
Az ünnepség után a plenáris ülés következett. A konferencia témái a következők voltak: Szent László éve, a Reformáció ötszáz éves ünnepe, Nagy személyiségeink emlékezete. Meghallgattuk Bélfenyéri Tamást, Fugyivásárhely, Szent László törvénykönyveiről. Dr. Pálfi József érdekes előadást tartott a Váradi Bibliáról. Olasz Angéla (Arad), a Kárpát-medencében található Szent László-emlékeket ismertette, vetített képes előadásban.
Délután dr. Csorba Csaba (Sátoraljaújhely) A keresztény vallás változásai térben és időben című értekezését ismertette, a kereszténység több mint kétezer évének eseményeibe nyújtott betekintést. Szekernyés János (Temesvár) A protestantizmus kezdetei a Temesközben című nagy ívű ismertetőjét hallgathattuk meg. Dr. Dénes Zoltán atya a levéltári kutatások kimeríthetetlenségéről beszélt a Szent László emlékei Biharban című, rendkívül érdekes előadásában. Kifejtette, hogy a váradi vár nemzeti emlékhely, ahol királyaink vannak eltemetve. Deák József (Borossebes) I. Zsigmond király életéről és szerepéről beszélt. Ezután könyvbemutató következett: Fazekas Lóránd Egy nemesi család évszázadai. A Böszörményiek Szatmárban című könyvét Kiss Kálmán (Túrterebes) ismertette. Itt említem meg, hogy a Podmaniczky-díjas Kósa Pál, a Várak, kastélyok, templomok folyóirat főszerkesztője, számos folyóiratot hozott ajándékba.
Ezután a közgyűlés következett, amelyen az elnök és a területi elnökök rövid beszámolót tartottak. Majd a következő problémákat tárgyalták meg: a következő év kutatási témái, javaslatok a jövő évi programba, a következő konferencia helyszíne, székhely a Partiumi Keresztény Egyetemen, majd díszokleveleket adtunk át a nyolcvanon felüli tagtársainknak.
Este fellépett a Csillagocska néptánccsoport, fergeteges előadást tartva. Majd meghallgattuk Meleg Vilmos színművész szívhez szóló előadóestjét.
Szombat délelőtt a következő előadások hangzottak el: Mihálka Nándor (Nagyvárad) vetített képes előadásában a váradi várban történt ásatások történetét, a középkori székesegyház építéstörténetét ismertette. Mivel Arany-évet is ünneplünk, két előadás hangzott el: Nagy Aranka (Nagyvárad) Arany János családja, Ujj János (Arad) az aradi Kölcsey Egyesület emlékezése Arany János halálakor. Ezután dr. Vajda Sándor, (Borosjenő) Perecsényi Nagy László író, költő életét és munkásságát ismertette, aki Nagyváradon született, s korának egyik polihisztora volt. Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés folyóirat főszerkesztője bemutatta a legújabb lapszámokat. Ezután Millisits Máté, Budapestről, Europa Nostra-díjas, Műemléki felújítások a Kárpát-medencében című kiállítását nyitotta meg.
Kávészünet után Kiss Endre József (Sárospatak) A reformáció Közép-Európában című előadását hallhattuk meg, majd Kupán Árpád (Nagyvárad) az egyházépítő és szervező Sulyok István püspök áldozatos tevékenységét ismertette. Pásztai Ottó (Nagyvárad) az András család híres személyiségeinek munkásságát mutatta be. A kétszáz éve született Irinyi Jánosról, a tudósról Makai Zoltán (Nagyvárad) értekezett. Dr. Szabó József, bihardiószegi helytörténész az Érmellék szőlészetének és borászatának apostolait mutatta be. Messik Miklós, a budapesti Magyar Emlékek a Világban Egyesület elnöke Széchenyi-emlékek nyomában a Partiumban című, vetített képes előadását tekinthettük meg.
Délután két előadást hallgattunk meg: Vallasek István (Kolozsvár) Toró Tibor atomfizikus élete és munkássága, Komáromi Ernő (Nagyvárad) Szántói Komáromi János élete és munkássága. Ezután Mihálka Nándor muzeológus vezetésével meglátogattuk a nemrég restaurált váradi vár részeit, a Vármúzeumot. Közben megkoszorúztuk Arany János szobrát. Este Dalolj velünk címen, magyar nótákat énekeltünk.
Vasárnap a Fekete-Körös-völgyének műemléktemplomaival és népművészetével ismerkedtek a résztvevők. Magyarremetén megcsodáltuk a nemrég restaurált 13. századi műemlék templomot. Itt található a Partiumban egyedül álló Szent László-legenda falfestményei. Belényesben meglátogattuk a római katolikus templomot, amely 1752-ben épült. Ezután megkoszorúztuk Köröstárkányban a mártírok és hősi halottak emlékművét. Várasfenesen megcsodáltuk a Vura család tájházát, amelyben megőrizték a család régi népviseletét, régi tárgyait. Itt épült fel Györffy István néprajztudós emlékterme. Az ő tevékenységéről, a Fekete-Körös-völgyi kutatómunkájáról Dukrét Géza tartott előadást. Körutunkat Nagyszalonta megismerésével zártuk. Dánielisz Endre ny. tanár, helytörténész bemutatta a szoborparkot, a református templomot, az Arany-portát, Sinka István és Zilahy Lajos szülőházát, végül a Csonka-toronyban lévő Arany János Emlékmúzeumot.
A konferenciát támogatta a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Bihar Megyei Szociális és Közösségfejlesztési Igazgatóság, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, valamint az RMDSZ és Communitas Alapítvány.
Dukrét Géza / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Ötvenéves a csucsai múzeum: folytatódik a pereskedés az Ady által is lakott Boncza-birtokért
Érintőlegesen Ady Endre és múzsája, Csinszka alakját is megidézi az a rendezvénysorozat, mellyel a csucsai Octavian Goga-emlékmúzeum 50 éves fennállását ünneplik a napokban. A jubileumi évet beárnyékolja a kastély visszaszolgáltatásáért folyó pereskedés.
Többnapos rendezvénysorozattal ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a csucsai Octavian Goga-emlékmúzeum. Ennek keretében csütörtökön délután Kolozsváron nyílt fotókiállítás az egykori Boncza-birtokról – ahol feleségével, a verseiben Csinszkaként emlegetett Boncza Bertával Ady Endre is sok időt töltött –, az intézmény fél évszázados tevékenységéről.
A kolozsvári művészeti galériában megnyitott tárlat méltatói a múzeumnak otthont adó Boncza-kastély történetéről szólva rámutattak: ez a magyar és román nép közötti jó kapcsolat szimbóluma, hiszen, azáltal, hogy az első világháború után Octavian Goga román költő, későbbi miniszterelnök megvásárolta Ady Endre özvegyétől, megmentette az utókornak, nem jutott más nemesi birtokok sorsára. Hangsúlyozták, a zűrzavaros évtizedekben – például a szovjet csapatok átvonulásakor – Goga politikai befolyásának köszönhetően maradt meg az értékes berendezés, melyet újabb darabokkal bővített.
A kommunizmus idején özvegye, Veturia Goga csak úgy tudta megmenteni az értékes gyűjteményt, hogy 1966-ban odaadományozta a román államnak azzal a kikötéssel, hogy Goga-emlékmúzeumot működtetnek benne. Ez meg is nyitotta kapuit a látogatók előtt, azonban az özvegy halála után az épület sanyarú sorsra jutott, mivel 25 évig nem volt benne fűtés, gombásodás állt be, melyet a későbbi felújítás során csak nagy nehezen tudtak leküzdeni.
A Kolozs Megyei Tanács fennhatósága alá tartozó intézmény az Octavian Goga- és Ady Endre-emlékkiállítások mellett a Tudor Jarda Népművészeti Főiskola tevékenységének is otthont ad.
A rendezvénysorozat szeptember 14-én 12 órától Csucsán folytatódik, ahol a Goga-gyűjtemény értékeiből, illetve a népművészeti főiskola tevékenységéről nyílik kiállítás, majd másnap ugyanitt folklórműsor lesz.
Tovább tart a pereskedés
A Kolozs megyei önkormányzat mindent megtesz az intézmény fenntartása érdekében, anyagi támogatással is próbálja segíteni az intézményt, hisz a pár lejes belépőkből még a működtetést sem tudnák fedezni, nemhogy a fejlesztését – jelentette ki a Krónikának a kiállításmegnyitón jelen lévő Vákár István alelnök.
„Az épület a két nép közötti barátság jelképe, óriási érték van benne” – mondta az elöljáró Goga és Ady korábbi barátságára utalva, melynek végül a zsidókérdés miatti szembenállás vetett véget. Bízunk benne, hogy a jogi helyzete is megoldódik” – jelentette ki Vákár arra utalva, hogy Veturia Goga távoli rokonai bíróságon támadták meg az adományozási dokumentumot azt állítva: az özvegy kényszerítő körülmények hatására mondott le a birtokról.
Sajtóbeszámolók szerint az özvegy távoli rokonainak, az oldalági örökösödési pert indító Florin Mureşannak és Marius Pompiliu Mureşannak 2015 októberében sikerült elérni, hogy a legfelsőbb bíróság érvénytelenítette a dokumentumot, de visszaszolgáltatási kérésüket ugyanazon év decemberében elutasították, így tavaly májusban újabb pert indítottak az ügyben.
Vákár István lapunknak elmondta, a kolozsvári Bánffy-palotáéhoz hasonlatos perben bizonyítéknak számít, hogy az 1966-os adományozási dokumentummal nagyjából egy időben Veturia Goga végrendeletet írt, melyben nyomatékosította: az államnak hagyta a birtokot emlékmúzeum működtetése céljából.
Ady-emlékmúzeum a fehér házban
A többnyire a múzeum népnevelő tevékenységét, illetve Veturia Goga múzeumépítő szerepét hangsúlyozó kolozsvári kiállításon Ady Endrére és Csinszkára is történik utalás, egy-egy kép erejéig a nekik otthont adó fehér ház, valamint az előtte pózoló pár alakja is megjelenik.
A Boncza-kastély melléképületében 1968-ban nyílt Ady Endre-emlékkiállítást 2014-ben a csucsai múzeum és a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum közötti együttműködés révén a magyar kormány támogatásával újították fel.
A nagyszabású tárlat megnyitóján Balog Zoltán, Magyarország emberi erőforrások minisztériumának vezetője hangsúlyozta: Ady Endre és Octavian Goga barátsága, majd a két költő későbbi szembenállása hasonlít a magyar–román viszony alakulására, mégis közös az emlékhelyük. Azon reményének is hangot adott, hogy az Ady-ház gyakran felkeresett zarándokhelyévé válik a Budapest és Kolozsvár között utazó magyarországi és erdélyi magyaroknak.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Egy kiló almát kérni románul a piacon – rendhagyó nyelvoktatás indul Kolozsváron
Októbertől indul az a kolozsvári nyelvoktató központ, amelyben rendhagyó módon sajátíthatjuk el többek között a román nyelvet. A tankönyvízű megoldásoktól eltávolodó szemléletről, a Musafir Centre kínálatáról Gyöngyösi Csilla projektigazgatóval beszélgettünk.
A honlapotokon az áll, új szemléletet vezettek be a kolozsvári nyelvtanítása piacra. Milyen a jelenlegi kínálat, amely mellett alternatívát nyújt a Musafir Centre?
A mi piackutatásunk alapján több probléma is van: az egyik az, hogy főleg nagy csoportos nyelvtanulási lehetőségeket kínálnak – ami főleg az európai nyelvekre igaz –, illetve tankönyveket használnak. Nálunk egyetlen európai nyelv lesz elérhető a román mellett, a francia, amelyet egy olyan módszerrel oktatunk, amit a franciák régóta alkalmaznak: az eredeti dokumentumok módszere, amelynek Adorjáni Mária a szakértője.
Mi csakis kis csoportos nyelvtanfolyamokat indítunk, ez a kulcsa annak, hogy egy nyelvet el lehessen sajátítani. Ezt nagy csoportban nehéz elérni, a sok ember óhatatlanul a minőség rovására megy. Ennek megfelelően vannak beárazva a kurzusaink is, ez egy exkluzív nyelvtanulási lehetőség, ahol mindenkire nagy figyelmet fordítunk.
Mit jelent az eredeti dokumentumok szerinti oktatás?
Az illető nyelvtanár olyan eszközöket használ – legyen szó szövegről, videóról, hangfelvételről vagy egyéb „dokumentumról” – amelyeket nem nyelvtanítás céljából hoztak létre, hanem anyanyelvi beszélők írtak anyanyelvi beszélőknek. Nem is az a fontos, hogy ennek minden elemét megértsük, hanem hogy egy eredeti szöveg alapján bizonyos dolgokat megértsünk belőle, mintha anyanyelvi környezetben lennénk.
Ezt a tudást képes lesz használni az ember, ugyanakkor ezeket a dokumentumokat a saját érdeklődési körök szerint állítjuk össze. Ha valaki kapott egy állásajánlatot Franciaországból, például orvos, és tudja, hogy egy év múlva oda költözik, akkor célszerűen olyan dokumentumokat használunk, amelyek az első lépéseken túllendítik őt.
Mire figyeltek oda a román nyelv oktatásánál?
Arra helyezzük a hangsúlyt, hogy a gyerekek anyanyelvi beszélővel kommunikáljanak, ami nagyon fontos, mert ha megnézzük, hogy jelen pillanatban a gyerekek hogy sajátítják el a román nyelvet, hát leginkább sehogy (nevet). Ez egy olyan városban is probléma, mint Kolozsvár, ahol van valós kétnyelvűség, Székelyföldön pedig még nagyobb a baj.
Gyerekek úgy érkeznek el a nyolcadik osztályig, hogy a vizsgán nem tudnak megszólalni románul, mi pedig azt szeretnénk biztosítani, hogy legyen idő számukra, amikor kénytelenek román nyelven tevékenységeket folyatni. Ez azt jelenti, hogy például elmennek a piacra és kérnek románul egy kiló almát, kenyeret vesznek a boltban, a kórházban szóba állnak az orvossal, megszólalnak az utcán, bemutatkoznak és így tovább. Nem nyelvtani szerkezeteket, hanem szituációkat fogunk tanítani, ahol azt kell elérni, hogy ne féljen, hanem feltalálja magát.
Miért tartjátok fontosnak a hatékonyabb román nyelvoktatást?
Ha nem lesz, ahol megtanulnia románul a gyereknek, azt segítjük elő, hogy kialakuljon belőle egy frusztráció, és elvesszük a lehetőséget tőle, hogy jól érezze magát az országban – ezért máshol akar majd boldogulni. Fontos, hogy mennyire vagyunk magabiztosak az identitásunkban. Azt gondolom, hogy ennek egy fontos fokmérője, hogy mennyire vagyunk képesek elsajátítani egy idegen kultúrát anélkül, hogy veszélyben éreznénk magunkat. Szerintem lehet arra törekedni, hogy az erdélyi magyarok egy ilyen magabiztos identitást építsenek saját maguknak.
Az is fontos, hogy a kultúra elsajátításának egyik eszköze a nyelv, ha pedig részei akarunk lenni a romániai társadalomnak, akkor fontos, hogy magabiztosan szólaljunk meg románul. A magyarok nagyrésze eljut arra a szintre, hogy meg merjen szólalni románul, de ez nem elég: magabiztosnak kell lennie. Le kell bontani azt a kelet-európai gátlást, hogy csak akkor használunk egy nyelvet, amikor tökéletesen bírjuk – mert akkor soha nem fogjuk használni.
Emellett oktatni fogtok arab és perzsa nyelvet is. Milyen igény van ezekre?
Jelen pillanatban az arab nyelv oktatásában egyedül vagyunk a kolozsvári piacon, nincs orientalisztika tanszék sem, illetve az Európai Tanulmányok intézetében létrejött egy mediterrán tanulmányokat elősegítő központ.
Románia nem fogja elutasítani a menekültek befogadását, muszáj olyan szakembereket képezni, akik szóba tudnak állni velük. Ha Szíriában így zajlik a háború továbbra is, és a Közel-Keleten ekkora káosz marad, akkor a menekülthullám nem áll meg. Nekünk ezért fontos „előremenekülnünk”, képezni olyan embereket, akik a középszintű nyelvtudáshoz három-négy év múlva eljutnak, és képesek lesznek megszólalni arabul. Ez már lépéselőnyt jelent Romániának – Bukarestben vannak szakemberek, de Kolozsváron is szükség lesz rájuk.
A román nyelvtanfolyamról itt lehet többet megtudni, a Központ azokat is várja, akik önkéntes munkában vennének részt. A csapattal ezen a linken vehető fel a kapcsolat.
A különféle nyelvek mellett az iszlámmal is meg lehet majd ismerkedni. Milyen ismereteket nyújtotok az érdeklődőknek?
Orientalista vagyok és kifejezetten az iszlámra mint vallásra és mint filozófiai térre specializálódtam. Ilyenkor nyilván az az emberek első gondolata, hogy itt térítés zajlik, de nem. Egy fontos kulturális tudásról van szó, amelyet talán elfelejtettünk a haladásba vetett hitünk során: függetlenül attól, hogy mi mit gondolunk ezekről a vallásokról, onnantól kezdve, hogy vannak vallásos emberek, ezzel a jelenséggel foglalkozni kell. Az nem járható út, hogy startból elutasítjuk őket, az első és legfontosabb lépés megérteni, hogy miért úgy épül fel a vallásos hitük, ahogyan.
Ez egy vallásfenomenológiai kurzus, ahol az iszlámot úgy tekintjük mint társadalmi jelenséget, és úgy próbáljuk megérteni, mintha szociológiakurzuson lennénk. Románul oktatunk, és arról lesz szó, hogy honnan jött az iszlám, ki volt Mohamed, miért olyan az arca az iszlámnak, amilyen, mennyire sokszínű ez. Kevés szó esik az iszlám teológiáról, mert ahhoz sok előképzettség kell.
Az a lelkesedés, amivel mi idegen nyelveket és kultúrákat tanítunk, egy missziót is jelent, ami azt célozza, hogy lefordítsunk egy másik kultúrát az itteni emberek nyelvére. Szeretek úgy gondolni magamra mint egy tolmácsra, aki nemcsak nyelvet, hanem kultúrát is fordít. A gyakorlati haszna mindennek, hogy az ember elmegy Tunéziába vagy Iránba, és meg tud szólalni a helyiek nyelvén, és tapasztalja, hogy mennyire hálásak ezért.
Kustán Magyari Attila / maszol.ro

Minél többet adunk, annál többet kapunk
Sajó Norbertet valamikor a Rádió GaGa hullámhosszáról ismerhettük. Előbb színésznek tanult, majd teológiát végzett, néhány vargabetű után hivatása pedig az lett, hogy a szegényeken segít. Ő alapította immár nyolc éve a Telefonos Szeretetszolgálatot, hogy segíthessen a rászorulókon. Hogy miért? Mert ő is megtapasztalta, milyen rászorulónak lenni, s így nem tud félrenézni, ha azt látja, valakinek nincs amit megennie. Egy ilyen segítő projekt volt az is, hogy a Vásárhelyi Forgatagon szilvalekvárt főztek a szegényeknek. Lekvárkavargatás közben beszélgettünk vele.
– Több mint nyolc éve alakult meg Kolozsváron a Telefonos Szeretetszolgálat, 2011-től pedig Marosvásárhelyen is működik. Sikertörténet ez? Vagy voltak hullámvölgyek is, amelyekkel meg kellett küzdeni?
– Vannak folyamatosan hullámvölgyek, az ember nagyon sokszor érzi azt, hogy nehéz és egyre nehezebb. Amennyire szigorodnak az életkörülmények, annál inkább nehezebb mozgósítani az embereket. Folyamatosan meg kell küzdeni ennek a gondolatával, de mindig kapunk visszajelzést, hogy erre szükség van, s addig, amíg a munkánkra szükség van, addig a nehézségeket is túl lehet élni.
– Volt olyan érzése vagy olyan pillanat ez alatt az időszak alatt, amikor úgy érezte, hogy nem megy tovább?
– A Telefonos Szeretetszolgálattal kapcsolatban nem, de volt egyéb program, amikor azt éreztem, hogy egy kicsit erőltetett, kicsit nehezen megy, tolni, húzni kell. De még egyszer mondom, mielőtt feladtuk volna, mindig jött valami, ami továbbsegített. Ami nem feltétlenül egy nagy dolog, nem egy megnyert pályázati pénz vagy egy nagy adomány, hanem egy biztató visszajelzés. Mondok egy példát. A betelefonálóink közül is bevonunk néhány embert a székhelyünk felújításának a munkálataiba. És van egy úriember, Gyárfás Elemérnek hívják, aki nagyon ügyes kétkezi munkás, és vállalta, hogy jön segíteni. Megkérdeztük tőle, hogy mivel viszonozhatnánk, és mondta, hogy egy kétszemélyes ágyra volna szüksége. Megígértük, hogy ahogy tudunk valamit, azonnal szólunk. Rá nemsokára felhívott egy ismerősöm, a telefonos szolgálatnak egy betelefonálója, hogy van neki egy kétszemélyes ágya. Ezek a történetek azok, amik igazolják, hogy jó úton járunk.
– Az ötlettől a megvalósításig milyen hosszú volt az út?
– A lehető leghosszabb, mert elég mélyről jött ez az ötlet. Igazából a rászoruló megtapasztalása a szorult helyzetekben való jártasság. Saját tapasztalat. Ez teszi az embert fogékonnyá, érzékennyé arra, hogy rájöjjön, meghallja és meglássa azt, hogy vannak gondok. Van jólét is. Azt hiszem, mindenki valamelyik oldalra született. Vagy arra az oldalra, hogy azt látja, hogy a garázskapu távirányítóval nyílik, vagy arra, hogy azt látja, nincs kenyér otthon. És aki erre az oldalra született, az nem fog tudni szerintem soha szemet hunyni afölött, hogy vannak emberek, akiknek nincs mit enni. Tehát ez az alaphelyzet. Nekem pedig megadatott még az a ráadás, hogy valamit még mozdíthatok, segíthetek is. Mert olyan embereket ismerek, olyan embereket tudok megszólítani és olyan emberek vesznek körül, akik segítenek. Mert megszólítani bárkit meglehet, de nem mindenki fog bekapcsolódni. Pedig egyszerű: kavargatni a lekvárt, egy befőttes üveg ára 1 lej, ha nem tud kavargatni, betesz egy egylejest, ha nem akar betenni egy egylejest, mert bizalmatlan, odatesz egy kiló szilvát. Tényleg már csak az megy el itt a standunk előtt és valamilyen formában nem áll meg, nem vesz részt, aki nem akar segíteni. Megszólítani mindenkit lehet, mégsem engedi mindenki, hogy megszólítsuk. A soron következő eseményünk, ahol 450 embernek szeretnénk asztalt teríteni, és amikor ezt egy támogatónk meghallotta most a nyáron, ő vállalata 150 embernek a vacsoráját a 450-ből. Na ez az érthetetlen mechanizmus, amiben látom és érzékelem, hogy az emberek fogékonyak, megszólíthatók. A kérdés az, hogy hiteles-e, van-e olyan személy, aki elmondja, hogy én is voltam ilyen helyzetben, és most segíteni szeretnék. Nálunk több ilyen munkatárs van, aki törleszt a szolgálatban. Ehhez még hozzájön a harmadik pillér, az önkéntesek és támogatók mellé a betelefonálók, akik pedig bizalmat kell nyerjenek, hogy elmondják, hogy bajban vannak.
– Konkrétan mikor született a döntés, hogy létrehozza a Telefonos Szeretetszolgálatot? – Marosvásárhelyen éltem, 2007-et írtunk, amikor utolsó éves voltam a színművészeti egyetemen, és azzal a javaslattal kerestem meg az itteni Máltai Segélyszolgálatot, hogy szeretnék egy telefonos vonalat, ami hívható, ami elérhető, amire beérkeznek kérések, felajánlások, és ez a szolgálat ezeket koordinálja, a helyére teszi. Annak akkor az volt a neve, hogy SegítŐ iroda, meg is hirdettük a telefonszámot. Befejeztem a színit, Kolozsvárra kerültem a teológiára, hagytam magam után egy embert, nagyon lelkes, fiatal embert a Máltainál. Valamiért ez a segítőiroda aztán leállt, megfeneklett, de valójában az volt a prototípusa annak, amit aztán a teológián kezdtem el a másodév alatt: a Kolozsvári Református Telefonos Szeretetszolgálat. Ami aztán megint átment egy fejlődési szakaszon, és maradt a Telefonos Szeretetszolgálat. Most ért oda, hogy gyakorlatilag a kitalálástól nyolc éven belül saját lábon álló, önálló háttérrel rendelkező szolgálat legyen, a háttérben a Solidaris Egyesülettel, amit létrehoztunk, ennek a vezetőivel, az elnökség tagjaival, akik a legidősebb, legrégebbi munkatársaim. Egy alkalmazottja van, illetve egy kollégánk két órával, de az új adózási törvény miatt őt már nem tudjuk alkalmazásban tartani. Tényleg teljesen alulról építkeztünk, és amikor kellett, mindig időben gondoltuk újra ezt az egész munkát ahhoz, hogy jó legyen, élő legyen, működőképes legyen, és tényleg pont oda hasson, ahol szükség van rá. – Van egy fajta koncepció, hogy miképpen működik? Hiszen vállalkozás ez is, nem anyagi hasznot, de erkölcsit, elégtételt hoz, vagy hozhat. Nem elég a napi problémákra koncentrálni, tervezni is kell, mint egy üzleti vállalkozásban? – Külön szeretném hangsúlyozni, hogy a Telefonos Szeretetszolgálatnak van egy támogatója, egy helyi gyógyszergyár, a Bioeel, neki köszönhetően sikerült az egyik hosszútávú elképzelésünket megvalósítani, ugyanis egy saját stabil székhelyhez juthat a szolgálat nekik köszönhetően az elkövetkező 15 évben. Úgy, hogy már beköltözhetünk. Ez mindenképpen egy óriási lépés. A másik nagy lépés az az, hogy hosszú távon elkezdtünk építeni a magánszemélyekre is. Meghirdettünk egy havi 10 lejes támogatási csomagot, amit azokra céloztunk, akik kisnyugdíjasok, tehát nem üzletemberek. Ez megint egy olyan dolog, mint most a lekvárfőzés. Havi 10 lej, ami 150 ember esetében már egy jelentős szám, amivel már van mit a tejbe aprítani, és például egy székhely árát lehet törleszteni, több rászorulót lehet segíteni. Hiszen a központ létrehozásával szállásolni tudunk, főzni tudunk más szervezetek számára is. Mi nyolc évig küszködtünk székhelygondokkal, de most már helyet tudunk biztosítani egy megbeszélésnek, találkozónak, csapatépítő jellegű eseménynek. Tehát alapjában véve nagy marketingterveink nincsenek, imádkozunk, és azt látjuk, hogy minél többet adunk, annál többünk lesz, és ez egy rendkívül megfontolandó és jól járható út. Egy áldás, egy csoda, amit érzünk és érzékelünk. Nekünk nagy áldás, hogy keresztény szolgálatként végezhetjük, nem azért, mert valamelyik egyház égisze alatt végezzük ezt a munkát, bár nagyon jó kapcsolatunk van a történelmi egyházakkal, hanem azért, mert a tagok egyenként keresztények, gyülekezetbe járók, hívő emberek. – Említette, hogy elvégezte a színit, utána teológiára járt. Hallom, hogy többen is tiszteletes úrnak szólítják. Szolgál valahol lelkészként? – Szolgálok ott, ahol szükség van rám, ahol a lelkipásztor elutazik, szabadságra megy. A jelenlegi egyházi vezetés nem tette lehetővé számomra, hogy egyházi megbízást kapjak, a telefonos szeretetszolgálatot nem tartotta összeegyeztethetőnek a lelkipásztori szolgálattal, én ezt elfogadtam, ez ellen fellebbeztem a legfelsőbb fórumokig, most már közel két éve várom az ítéletet. Addig pedig, ha szükség van rám, megyek és szolgálok. Azok a lelkipásztorok, akik szolgálattal bíznak meg, azok helyben a gyülekezetükben döntenek arról, hogy nekik szükségük van-e besegítő emberre, és ha igen, rám-e vagy másra. – A színművészeti egyetemet is elvégezte, annak mi volt a jelentősége? – Vargabetű volt bizonyos értelemben, bár utólag megértettem, hogy rengeteget tanultam és megvolt a helye ennek a vargabetűnek is. A teológiára felvételiztem, de első körben nem vettek fel, egy álmodozó, fellegekben járó embernek tituláltak, és arra kértek, menjek haza és szálljak le a fellegekből, és majd próbálkozzam újra később. De azért, hogy ne essek ki egy évet a tanulás fázisából, elmentem a színművészetire, és bizony tényleg nagyon sok és nagyon jó dolgot tanultam ott, amit már a színin megértettem és megéreztem, hogy még használható a jövőben, akár a lelkészi pályán is.
– Családja van, három gyereke is...
– Ez egy nagy öröm számomra, hogy ők is most már egyre több mindenbe bevonhatók. Van egy egyéves fiúnk Dániel, a három éves Benjámin és az öt éves Nóra. A feleségemről csak a legjobbakat tudom mondani, nagyon sokszor hátrányos helyzetet kreált számunkra a szeretetszolgálat mellett adódó feltétel nélküli kitartás, de minden helyzetben a feleségem olyan mértékű biztatását, bátorítását és mellém állását érzékeltem, ami a legnagyobb szelekkel is szembeállított, mert szembeállhattam, mert mellettem volt ő. És így, ebben a családban próbálok most már együtt is szolgálni egyre több mindenben. Nélkülük ezt a volumenű munkát nem tudnám végezni, az biztos.
– Hallottam egy olyat, hogy aki akar és a közepesnél valamivel értelmesebb, az bármilyen célt elérhet az életben. Ennek ellenére azt látom, hogy bár mindenki szeretne jól élni, a társadalom egy nagy részére mégsem a jólét a jellemző, a többség nem úgy él, ahogy szeretne. Nem is lehet mindenkin segíteni, de van-e valami, amitől az emberek önmaguktól képesek felemelkedni, előre lépni, haladni a jólét irányába?
– A szilvaíz alá szenet szórtam be az előbb, de nem a földre, hanem a parázsra. És én inkább ebben látom, hogy valakiben van-e parázs, izzó parázs, vagy nincs. Az a kérdés, hogy van-e valakiben erő küzdeni, nem az, hogy elég értelmes-e. Sőt azt látom, hogy bizonyos értelemben a buták vezetnek bennünket, ha megnézzük, rengeteg olyan ember van, akinek az IQ-ja messze alulmarad, és olyan vezető pozícióban van, különböző méltóságok, illetve elöljárók, hogy döbbenet. De azt gondolom, hogy benne sokkal inkább van valamiféle tűz, ami őt pályán tartja a nehézségek ellenére. Ez szerintem sokkal fontosabb, mint az IQ-szint, hogy tud-e az ember akkor is fölállni és továbblépni, amikor már tényleg minden szétesett alatta, és tud-e tovább harcolni, akkor amikor már a környezete sem látja annak értelmét. Ezek az erős emberek jutnak el nagyon messzire. Veszélyes is, mert kiéghet, de én ezt látom a Telefonos Szeretetszolgálatnál.
– Ezt át lehet adni valamilyen formában? Például egy olyan embernek, akiből ez kihalt, vagy lehet, hogy nem is volt soha benne.
– Nem lehet. Azt gondolom, hogy nagyon sokszor pont ezzel hibázunk, hogy azt mondják az üzleti világban, hogy mindenki pótolható. Én ezzel vitatkoznék. Azt gondolom, ez alapvető teológiai kérdés. Mert Isten a maga hasonlatosságára alkotott bennünket, egyedivé, különlegessé. Ha én azt mondom, hogy bárki pótolható, akkor én pont ezt cáfolom meg. Ilyen értelemben úgy gondolom, hogy kell valamiféle külső tényező, egy szikra, egy tűz vagy egy szél, ami lehet, hogy összeborít körülöttem mindent, de segít az izzásban, de nyilván az életkörülmények is nagyon meghatározók.
– Akár az is, ha hirtelen megváltoznak?
– Akár az is. Szerintem ez titok is, hogy ki milyen pályára született. Kinek Isten mit enged meg és mit nem enged meg. Harcolhat körömszakadtáig és mégsem jön össze, másoknak nem mondom, hogy könnyen, de sikerül. A másik, hogy két dologról beszélünk: valaki feltör a csúcsra, meg arról, hogy megtart valamit. Lehet, hogy feltör a csúcsra, de a kérdés, hogy kik azok, akik meg tudnak maradni ott, és kik azok, akik csak egy napig, fél napig, fél óráig, és valami miatt elalusszák, eltékozolják a lehetőséget. Szerintem mindenki megkapja egyszer a lehetőséget, azt, hogy a legjobb festő, a legjobb tanár, a legjobb üzletember legyen.
Antal Erika / liget.ro

TANKOKKAL ROMÁNIÁBA
Az emberben van annyi naivság, hogy azt higgye: a világ – és benne a politikusok – folyamatosan fejlődik, tanulunk a hibáinkból, a tévedéseinkből, nem követjük el újra ugyanazt a hülyeséget. Hát nem így van, és a cáfolat most éppen Romániából érkezik.
A kilencvenes évek közepén, 1997-ben Kolozsvár félbolond polgármestere, Gheorghe Funar azzal a rendkívül frappáns érvvel torpedózta meg a Mol benzinkútnyitását a városban, hogy a magyar olajvállalat erdélyi terjeszkedése katonai célokat szolgál. Amikor majd a magyar tankok elözönlik az országot – így a politikus víziója –, nem lelhetnek „baráti állomásokra”, ahol üzemanyagot tudnak vételezni. Gondoljuk csak el a helyzetet: állnak a magyar tankok egy OMV-kút előtt, és vezetőik kétségbeesetten telefonálnak a vezérkarnak, hogy hiába hivatkoztak a régi jó monarchiára, nem akarják őket kiszolgálni. Bezzeg ha lenne Mol, flottul menne a lerohanás.
Azóta Funar eltűnt a süllyesztőben, és jó okunk volt azt gondolni, hogy ezzel sötétségből is kevesebb lett a román politikában. Csalódnunk kellett. Egy parlamenti képviselő, Traian Basescu egykori államelnök pártjának ügyvezető elnöke nemrég betért tankolni a Mol kétszáznyolc romániai töltőállomásának egyikébe (gyaníthatóan a csíkszeredaiba), és felháborodott posztot tett közzé a közösségi médiában. „Az utóbbi napokban nehezen érhető politikai agressziót érzékelek Budapestről Románia irányába, köztük a magyar állami Mol akcióit országunkban. Ha én jóhiszeműen üzemanyagot vásárolok tőlük, közvetett módon olyan kampányt támogatok, amely Románia megosztására törekszik. Nem szólva a magyar állami színekről, a benzinkutakban kitett plakátok egyértelműen azon térség autonómiáját szorgalmazzák, ahol jelentős számú magyar él” – írta a lánglelkű hazafi.
A Népi Mozgalom Párt (PMP) éles szemű elnökét tehát zavarja a Mol cég zöldje – minden bizonnyal Coca-Colát sem iszik, mert annak vöröse a kommunizmusra emlékezteti. Ami az autonómiára biztató plakátot illeti, az a négynyelvű (magyar, román, német és angol) turisztikai térkép reklámja. A Székelyföldi legendárium tagjai rajzolták, hogy felhívják a figyelmet a régió látványosságaira. Évek óta kapható sok helyen, és nem csak a magyar kötődésű látnivalókra fókuszál: rajta van például a Bucsecs hegység legmagasabb csúcsa, az Omul, és szerepelnek a románok lakta Buzau megye iszapvulkánjai is.
A valóság persze nem akadály Bukarestben. Az ügyvezető keltette hullámra azonnal ráhasalt Traian Basescu exelnök, aki a párt nyári egyetemén arról értekezett, hogy milyen hálátlan a cég, amelyet Románia vendégszeretően befogadott. „Annyi más benzinkút van! Ne vásároljatok többé benzint a Moltól, mivel egyetlen cég sem engedheti meg magának, hogy az alkotmány ellen folytasson kampányt az őt befogadó állam területén”– fejtegette.
Basescu elnökségének jó néhány évét egyébként a székelyföldi magyaroknak is köszönheti, mert a leváltásáról rendezett népszavazáson tömegesen távol maradtak az urnáktól, így az éppen nem érte el az érvényességi küszöböt. Arról is elfelejtkezik, hogy a térkép elkészítését a román kormány is támogatta, amikor az elnök egykori pártja, vagyis a PDL volt hatalmon. Sőt: a turisztikai miniszter éppen Elena Udrea volt, Basescu kedvence. A hölgyet a román sajtó egyszerűen az elnök szeretőjeként emlegeti, és most az ottani orgánumokban megjelent jelzők közül csak a nyomdaképes verziót használtuk. A térkép készítői be is mutatták a fotót, amelyen a miniszter asszony az általa támogatott térképet nézegeti látható örömmel. Megszólalt aztán a Mol is, kifejtve, hogy kútjaiknál több turisztikai térség térképei is kaphatók, és a vállalat politikájának része az ország különböző régióiban élő közösségek, kisebbségek tiszteletben tartása.
Magyar tankokról, amelyek a turisztikai térkép alapján nyomulnának be Erdély testébe, egyelőre nem esett szó.
Lukács Csaba / Magyar Nemzet; Erdély.ma

Tömegverekedés Kolozsváron (Újabb etnikai összetűzések)
Egy, a hét végén Kolozsváron történt, román és magyar futballszurkolók közötti tömegverekedésről jelentek meg cikkek a napokban kolozsvári hírportálokon. A beszámolók szerint a kolozsvári Universitatea futballklubhoz tartozó futballhuligánok botokkal és láncokkal támadtak szombaton a rivális Kolozsvári CFR 1907 futballklub magyar szurkolói csoportja által rendezett amatőr futballkupa résztvevőire.
A KVSC 1907 nevű magyar szurkolói csoport a kolozsvári Fellegvár dombon egy bérelt sportpályán nyolcadik alkalommal szervezte meg azt az amatőr futballkupát, amelyre erdélyi, magyarországi és felvidéki magyar amatőr csapatokat hívnak meg. Amint az egyik, neve elhallgatását kérő szurkoló a Maszol.ro portálnak elmondta: a focikupa inkább családi piknikhez hasonlít: a csapattagok családostul vesznek részt, és a mérkőzések között sörözéssel, flekkensütéssel töltik az időt. A sporteseményt azonban a kolozsvári CFR 1907 nagy riválisának számító kolozsvári Universitatea szurkolóihoz tartozó futballhuligánok zavarták meg, akik behatoltak a zárt körű rendezvénynek otthont adó sporttelepre, és CFR-ellenes, valamint magyarellenes jelszavakat skandáltak. A szervezők először kitessékelték őket, de nemsokára botokkal és láncokkal felfegyverkezve tértek vissza. A kirobbant tömegverekedés a támadók elkergetésével végződött. A telefonon riasztott csendőrség már csak a verekedés utáni állapotokat láthatta. A CFR szurkolói csoportjának a tagja elmondta: feljelentést tesznek az Universitetea ultrái ellen a rendőrségen. Hozzátette, nem azt fájlalják, hogy néhányuknak beverték a fejét, hanem azt, hogy a véres csatajelenetek a feleségek és gyermekek szeme láttára történtek. Azt is hozzátette: ilyen iszonyatos etnikai gyűlölettel még soha nem szembesült. A Kolozs megyei rendőrkapitányság tegnap a honlapján közölte, hogy ugyan feljelentést még senki nem tett, hivatalból vizsgálatot indított a szombati incidens kapcsán, és arra kérte a szemtanúkat és mindazokat, akik segíthetnek a résztvevők azonosításában, hogy jelentkezzenek. A rendőrség azt is közölte, hogy három olyan személyt, akiket a támadásban való részvétellel gyanúsítanak, később előállítottak, és a helyszínen megállapítottak alapján készített jegyzőkönyveket átadták az ügyészségnek. A Maszol.ro és a Ziardecluj.ro is több videofelvételt tett közzé, amelyeken jól látható a támadók arca. Kelemen Hunor RMDSZ elnök levélben tájékoztatta a történtekről Carmen Dan belügyminisztert tegnap, felháborítónak nevezve, hogy a hatóságok csak azután láttak hozzá az ügy kivizsgálásához, miután a média beszámolt a magyarellenes incidensről. Kelemen arra kérte a belügyminisztert, hogy a tárca tegyen meg mindent a történtek részletes kivizsgálásáért. A kolozsvári NCN televíziónak nyilatkozva az Universitatea menedzsere, Ioan Ovidiu Sabău elítélte csapata szurkolóinak magatartását. „Nem tudok egyetérteni ezzel a viselkedéssel. A hatóságoknak tenniük kell a dolgukat, azért fizetjük őket” – nyilatkozta a volt válogatott labdarúgó. Az Universitatea szurkolói csoportjának az egyik név nélkül nyilatkozó képviselője a Ziardecluj.ro portálnak elmondta: nem a kolozsvári CFR szurkolóival volt nézeteltérésük, hanem a Ferencváros és a Videoton szurkolóival, akikkel 1998 óta nyílt konfliktusban állnak, és azóta minden alkalmat kihasználnak arra, hogy megbosszulják a csaknem két évtizede Budapesten elszenvedett sérelmeket. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Miért nincs magyar könyvesbolt Kolozsváron?
Beugratós kérdésre rögtön jöhet a válasz, hogy miről beszélek, kettő-három is akad. Egy, amelyik csak erdélyi könyveket forgalmaz, másik, amelyiket mindenki szid, mert iszonyatos az árrés, és évről-évre silányabb a kínálat; és harmadik, amelyik inkább kávézó, mint könyvesbolt, bár az legalább méretéhez képest jól felszerelt. Az egyetemeken meg a különböző kocsmai félnyilvánosságokban régóta téma, hogy nem, vagy csak drágán lehet Kolozsváron könyvet kapni. Ez leginkább ünnepek táján lesz akut, mert jól jönne az ajándék; azonkívül meg mindenki megrendeli bookline-ról, ami kell, csíny letudva, ha többen összeállnak, igen előnyösek a szállítási feltételek. Akár azt is mondhatnánk erre, hogy kis bökkenővel jól működik a rendszer – aki szeretne, az ígyis-úgyis hozzájut a magyar könyvhöz és a magyar műveltséghez.
A kis bökkenő ugyanakkor meglátásom szerint sokkal nagyobb és tünetszerű is. Egy kolozsvári magyar könyvesboltnak többnek kell lennie szimpla kereskedelmi egységnél (az ugyanis kiválóan működne online is), mert van egy fontos közösségi feladata: megteremteni a lehetőséget arra, hogy bárki, aki csak belép az utcáról, elérhető árú magyar nyelvű könyvet olvashasson és vásárolhasson.
Tegyük föl egy pillanatra, hogy az erdélyi közéleti szereplők között konszenzus van arra nézve, hogy az inkluzív és magabiztos kisebbségi társadalom kialakításához hasonlóan inkluzív, befogadó, hozzáadó kultúrára van szükség. Képzeljünk el ennek a konszenzusnak eredményeképp egy olyan könyvesboltot, amely mondjuk Kolozsvár egyik visszakapott egyházi ingatlanában működik, szövetkezeti alapon és erdélyi magyar vállalkozók (de tulajdonképpen bárki) hathatós támogatásával (itt lehet a Paprika rádió megalakulására gondolni, mint precedensre). A bolt kínálatát a potenciális vásárlók bevonásával határoznák meg, és a kis jövedelműek meg az oktatásban résztvevők számottevő kedvezménnyel vásárolhatnának ott könyvet. Az így létrejövő könyvesbolt-szövetkezet fő célja nem a profit maximalizálása lenne, hiszen szellemi „tulajdonosa” az egész kolozsvári magyar közösség és egyetemi polgárság, amely saját jól felfogott érdekében támogatná ezt a kezdeményezést.
Ugyan ez utópia, de a mögötte megbújó gondolat (hogy affirmatív és additív eszközökkel sokkal hatékonyabb lehetne magyar nyelvű kultúrát terjeszteni), illetve az igény nagyon is valós. Miért is kellene Kolozsvárra átfogó magyar nyelvű könyvebolt, ha az, akinek égető szüksége van magyar könyvre, ígyis-úgyis beszerzi?
1. Mert nem gondoljuk azt, hogy magyar könyv csak a magyar elit kezébe való:a rendszerváltás utáni kisebbségpolitika egyik legelhibázottabb lépése volt az, amely a nagyvárosi magyar kultúrát a belvárosokba koncentrálta. A kolozsvári magyar identitás térbeli önpozicionálása teljesen figyelmen kívül hagyta a külvárosi dolgozó réteget, lakótelepi iskoláik leépítése, kulturális szereplőik centralizációja oda vezetett, hogy ezek az emberek kikerültek a magyar nyelvű kulturális térből. Így a kolozsvári magyar kultúra is óhatatlanul elitizálódott, pusztán az értelmiség és a középosztály kizárólagos ügyletévé vált. Aki nem olyan családba születik, vagy csak szimplán nincs pénze minden reggel bekocsikázni a gyerekkel valamelyik „patinás” belvárosi suliba, annak ma itt senki sem kínál érvényes „magyarságot”, magyar műveltséget (illetve most már a magyarországi kormány, de abban nincs sok köszönet). (Tanulságos a Libri kudarcba fulladt kolozsvári boltnyitásának története is – az akkori Polus Centerben helyet kapó üzletben egyszerűen nem fogytak a magyar könyvek – a kolozsvári magyar vásárlóközönség talán még ma sincs ahhoz hozzászokva, hogy plázában vásároljon, hiszen a magyar kultúrát automatikusan a belvárossal asszociálja.) Így a nem-értelmiségi, nem-középosztálybeli olvasók magyar nyelven szinte semmihez nem jutnak hozzá. Hiányoznak a (Magyarországon kiadott) tudománynépszerűsítő- és szakkönyvek (kertészettől a házépítésig), a ponyva (és annak összes árnyalata), az életmódtanácsadás, a lektűr stb.
2. Mert az egyetemi polgárság szakkönyvekkel való ellátottsága semennyire sincs megoldva: az már jobban szembetűnik, hogy se a kolozsvári egyetemistáknak, se az őket tanítóknak sincs semmilyen hozzáférése a magyar nyelvű szakirodalmakhoz. Nincs meg az az élmény, hogy meglátok valamit a tantárgyleírásban, megtetszik és a szemben levő egyetemi jegyzetboltban megvásárolom. Marad a bookline. Kolozsvár egyetemi város több ezernyi magyar nyelven olvasó egyetemistával, de az ő igényeikre is figyelő magyar nyelvű könyvesbolt nélkül. (Az egyetemi jegyzetbolt hiánya egy másik, szintén fájó lemaradást leplez: a Egyetemi Könyvtár cseppet sem arról híres, hogy csak úgy, magától beszerezné a kurrens magyar nyelvű szakirodalmat. A kvázi városi közkönyvtárként fungáló Octavian Goga Megyei Könyvtár magyar nyelvű állománya pedig elavult és elenyésző. Ezeken a helyzeteken két irányból, a város és az egyetem magyar elöljáróinak fellépésével és közösségi nyomásgyakorlással lehet csak segíteni. Az ugyanis még a könyvesbolt hiányánál is súlyosabb gond, hogy félszázezer magyarra ne jusson egy becsületes közkönyvtár, ötezer egyetemistára meg egy elfogadható egyetemi könyvtár.)
3. Mert szükség van egy olyan helyre, ahol a magyar kultúra reprezentálja magát a város többségét kitevő románok, és az egyre növekvő nemzetközi közösség, valamint az idelátogató turisták felé: Úgy nehezen várható el, hogy „értsék, mi bajunk”, ha azt mi nem magyarázzuk el (az meg nagyon messze vezető kérdés, hogy miért nincs becsületesen megoldva a magyar mint idegen nyelv tanítása Kolozsváron iskolai meg egyetemi szinten, ha igény abszolút lenne rá). Ha egy kolozsvári román magyar irodalmat, vagy magyar kultúrát bemutató, román nyelven megjelent könyvet szeretne venni, akkor a pár magyar könyvet is eladó boltban kell utánakérdezzen azoknak. Ha valaki ezeket összegyűjtené, biztos akadna jócskán de így, szétszórtan nagyon kevésnek hat, és sok türelem kell a feltérképezésükhöz. Ezért lenne hasznos román és angol fordításban magyar irodalmat, és „magyarokról” szóló könyveket tömbben forgalmazni; más szempont, hogy így olyan olvasóközönséget is megszólíthatna a bolt, amely eddig teljesen ki volt zárva.
4. Mert minden szentnek maga fele hajlik a keze, több kortárs magyar irodalmat: Kolozsvárra jelenleg a kortárs magyar(országon kiadott) szépirodalom nemigen jut el. A frissen megjelent kötetekből csak a nagyon népszerűeket lehet megszerezni, elsőkönyves szerzőket meg egyáltalán nem (hacsak nem erdélyi kiadó adja ki). Erdélyi szerző magyarországi kiadónál kiadott könyve kevés kivételtől eltekintve szintén nem olvasható Kolozsváron, az erdélyi kiadók (szintén pár kivétellel) mintha letettek volna arról, hogy az országhatáron túlra merészkedjenek szerzőválasztásban és tematikában. Ugyan a magyar nyelvű könyvesbolt ügye a fenti szempontok miatt nagyon fontos ma Kolozsváron, és szeretném is, ha beindulna ennek kapcsán egy fajta ötletelés a nyilvánosságban; a cikk írása közben rájöttem, hogy a könyvesbolt, a könyvtár, a magyar mint idegen nyelv stb. dilemmái rendszerszintű problémát takarnak el: azt, hogy a kolozsvári magyar intézményes kultúra kevés kivételtől eltekintve nem elé pozitív szemléletű, kezdeményező és befogadó. Értékek megőrzésére rendezkedik be értékek teremtése helyett; csak etnikai kizárólagosságokban tud gondolkodni, nincs válasza a más vagy a többes identitásúaknak; értelmiségi, polgári ügyként luxus vagy fölösleg a városlakók többsége számára; csak befele kommunikál ahelyett, hogy saját terjedésének, és ne fenyegetettségének lehetőségét ismerje fel egy más nyelvű és más kultúrájú közegben. Ezek a minták pedig csak az állandó sérelmet, sértettséget, kisebbrendűségi érzést, nemzeti frusztrációt termelik újra, ahelyett, hogy azt érnénk el, hogy minél többeket minél többféleképpen megszólítva, cseppet sem félve az idegen hatásoktól lehessen jelen a magyar kultúra Kolozsváron.
A szerző a szem portál szerkesztője.
Székely Örs / Transindex.ro

A miniszter esete a dákokkal
A román sajtóban csak most került közvitára a jelenlegi kulturális miniszter első nyilvános szereplése, amelyet július 5–9. között ejtett meg a Nemzetközi Dákó-Román Konferencián, Buzăuban. Az eset több oknál fogva rendkívül kellemetlen, mi több elfogadhatatlan: egyrészt Lucian Romaşcanu miniszteri tevékenységét egy áltudományos, szélsőjobboldali politikusok által szervezett eseményen kezdte, másrészt mint az egykori Kulturális Minisztérium (ma Kultúra és Nemzeti Identitás Minisztériuma) hivatalos reprezentánsa kiállt egy, a tudományos tézisek ellen felszólaló, dilettáns mozgalom mellett.
A Nemzetközi Dákó-Román Konferenciák már régi hagyományra tekintenek vissza. A Duna-kanyarban figyelő Decebalus szobor megrendelője, Constantin Drăgan és a kortárs dákómán mozgalom atyja, Napoleon Săvescu által elindított konferenciák – a kortárs amerikai, angliai és közép-kelet-európai dilettáns mozgalmak többségéhez hasonlóan – olyan történelemképet honosítanak meg, amelyek modern mítoszokat alkotnak. Ez a mozgalom nemcsak a jól ismert dákó-román kontinuitást hirdeti, de a dák civilizációt, mint Európa kulturális bölcsőjét, több ezer éves ősi kultúraként ábrázolja. Az összeesküvés-elméletek és modern mítoszalkotások legvadabb mechanizmusait produkáló „kutatók” egy olyan dák világot alkottak a történelmi és régészeti források eltorzításával, amely több ezer évvel a történelmi valóság előttre keltezi a dákok eredetét, azokat minden európai nép – különösen a latinok – ősének tekinti. A legelképesztőbb mítoszváltozatok szerint, maga Jézus is dák volt. Ezt nem más, mint amit Kolozsvár egykori polgármestere, Gheorghe Funar állított, aki legújabb, román trikolórral díszített kötetében merészkedett Jézus dák genealógiáját közreadni.
A 2015-ben létrehozott Kárpáti Eredet Egyesület (Origini Carpatice) által szervezett idei konferencián számos „érdekes” előadásra került sor: a résztvevők megtudhatták többek között azt is, hogy az Iliász eseményei valójában Románia területén játszódnak, de az is „kiderült”, hogy a dák nyelv minden európai kultúra alapját képezi, Nicola(e) Tesla dákó-román virtussal rendelkezett és a dákó-géták írása a legrégebbi írásforma a világon. Ezek az áltudományos, minden józan kutató által kinevetett előadások a modern konspiracionista elméletek mintapéldái, amelyeknek kortárs divata jól tükrözi, hogy a Nicolae Densuşeanu és Bogdan P. Haşdeu által elindított dákómán elmélet a legionárius és nacionál-kommunista diskurzusban is talajra lelt és sajnálatos módon túlélte az elmúlt 27 évet is. Mi több, nemcsak túlélte, de sajnos egyre népszerűbb lett. A Napoleon Săvescu utódjaként fellépő Daniel Roxin és társai, illetve a dákológiai konferenciát szervező új egyesület fiatal tagjai már azt az új generációt képviselik, akik modern eszközökkel (Youtube-csatorna, Facebook, kötetek, konferenciák) igyekeznek áltudományos tanaikat hirdetni. A vallásos szektaként, zalmolxiánusokként működő csoportosulások népszerűsége nemcsak azért aggasztó, mert figyelmen kívül hagyja a régészettudomány és történészkutatások legújabb eredményeit, tévhiteket, új, modern mítoszokat alkot és terjeszt a nagyközönség körében, de ezekhez a mítoszokhoz ugyanakkor nagyfokú xenofóbia, antiszemitizmus is társul, amely újfajta fasizmusra emlékeztet.
A felsőbbrendű, mindenki felett álló (exceptionális) dákok posztmodern mítosza az egyik legveszélyesebb kortárs narratíva, amely ma a román köztudatban nagy iramban terjed. Az a tény, hogy az aktuális kulturális miniszter eleget tett a dákómánok meghívásának és részt vett ezen az eseményen, nagyon aggasztó és az 1939–1945 közötti éveket idézi, amikor Románia kulturális miniszterei között olyanokat találunk, akik nyíltan kiálltak a legionáriusok mellett, mi több annak tagjaiból kerültek ki. Lucian Romaşcanu beszédében hangsúlyozni akarta ugyan, hogy jó lenne, ha a dákomán „kutatók” átvennék a kortárs tudományos eredményeket is és azokat felhasználva terjesztenék tanaikat, de aláhúzta ennek a mozgalomnak a szenvedélyes jellegét és fontosságát. Hangsúlyozta: szerinte nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a hivatalos oktatásban a dák kultúrára, és mindent megtesz, hogy erre sor kerüljön majd.
A kulturális minisztérium vezetője tehát nyíltan kiállt egy dilettáns, minden tudományos eredményt megalázó és figyelmen kívül hagyó mozgalom mellett – amely mellesleg nyíltan xenofób és antiszemita is. Teszi ezt annak a minisztériumnak a vezetőjeként, amely – egy ideális országban – a tudományos kutatást és egy adott ország összes nemzetiségének kulturális örökségét védi és képviseli. Ez a minisztérium ma, Romániában veszélyes metamorfózison megy át: nevet változtatott, csak a román nemzeti identitás és kultúra védelmét tűzte ki zászlajára és immár nyíltan kiáll a dilettáns kutatók és összeesküvés-elméletek mellett is. Egy ilyen tettért, egy normális országban azonnal menesztették volna a kulturális minisztert. Sajnos nálunk erre nem került sor, és elnézve a domináns romániai politikai és tudományos narratívát, egyre több ilyen jellegű eseményre fog sor kerülni idén és jövőre még inkább.
A dákopátia aranykorát éli, immár miniszteri jóváhagyással. A mi dolgunk az, hogy mentsük még a menthetőt, és kiálljunk a tudomány szentsége mellett, ha már a miniszter elhagyta ezt a bástyát.
T. Szabó Csaba
A szerző történész, az Erdélyi Figyelő munkatársa / Szabadság (Kolozsvár)

Szociológus a szurkolói magyarellenességről: a sport a társadalom tükre
Megerősödni látszik a lelátók magyarellenessége, ami ellen a szervezőknek, sportszervezeteknek, szponzoroknak és szurkolóknak is kötelességük határozottan fellépni – mondta a Krónikának Péter László szociológus.
Péter László sportszociológus szerint a KVSC Kolozs Kupa során történt incidensek nem teljesen függetlenek a kosárlabda-Európa-bajnokság kolozsvári csoportmérkőzésein történt magyarellenes megnyilvánulásoktól (zászlóégetés, folyamatos xenofób rigmusok, ultrák szervezett utaztatása Kolozsvárra, érezhető nacionalista felhangok). A kolozsvári egyetemi tanárnak meggyőződése ugyanis, hogy az U-s ultrák sportcsarnoki „ténykedése” – bár más városok román szurkolóival is összetűzésbe kerültek „ki a nagyobb kakas a szemétdombon” alapon – és az elmaradt szankciók bátorították a huligánokat arra, hogy minősíthetetlen erőszakossággal lépjenek fel a Kolozsvárra látogató magyarországi szurkolókkal szemben. „Az eset annál súlyosabb, hogy a konfliktusra magánterületen került sor egy privát jellegű közösségi kupa kapcsán, és nem a stadionban, ahol a tribünök strukturális kényszere sok esetben szimbolikus és verbális agresszióra sarkall” – fejtette ki az incidens kapcsán a Krónika megkeresésére Péter László.
az elmaradt szankciók bátorították a huligánokat arra, hogy minősíthetetlen erőszakossággal lépjenek fel a Kolozsvárra látogató magyarországi szurkolókkal szemben. „Az eset annál súlyosabb, hogy a konfliktusra magánterületen került sor egy privát jellegű közösségi kupa kapcsán, és nem a stadionban, ahol a tribünök strukturális kényszere sok esetben szimbolikus és verbális agresszióra sarkall” – fejtette ki az incidens kapcsán a Krónika megkeresésére Péter László.
Rámutatott, jelen incidens kapcsán a rendőrség feladata a tettesek előállítása, akik ellen akár a közösség elleni izgatás, garázdaság vagy testi sértés vádakat is fel lehet hozni, a focistadionokban lassan menetrendszerűen elhangzó magyarellenes rigmusok ellen pedig ott van a „Legea lui Mitică” néven elhíresült 2008/4-es törvény, amit egyszerűen csak alkalmazni kellene.
Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)

„Nem a vérünk, hanem a kultúránk köt össze”
A magyar kormány által finanszírozott, a Magyar Állami Operaház által szervezett Kárpát-Haza OperaTúra keretében csütörtök és péntek este két nagyszerű előadás helyszínéül szolgál(t) a nagyváradi sportcsarnok. A rendezvény romániai partnerszervezete az RMDSZ.
Két kiemelkedő kulturális élményt nyújtó előadással: Erkel Ferenc Hunyadi László operájával, valamint Ronald Hynd- Lehár Ferenc A víg özvegy című balettjével érkeztek a vendégek, két különböző fajsúlyú, de meghatározó élményt nyújtó produkcióval. Már maga az a tény, hogy 420 művésze és munkatársa a Magyar Állami Operaháznak 11 busszal és 12 kamionnyi díszlettel jött, jelezte az események nagyságát és látványosságát, a művészeti színvonalat pedig az operaház brandje biztosította. Nem mellesleg pedig szívmelengető érzést nyújtott az operaelőadás során a színpad fölé kihelyezett nagy méretű magyar címer…
A rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón Biró Rozália RMDSZ-es parlamenti képviselő, SZKT-elnök nagyszabásúnak és példaértékűnek nevezte ezt, a Kárpát-medencei magyar közösség számára szervezett turnét, hiszen „olyan két gyöngyszemét a kultúránknak” lehet megízlelni, mely valamennyiünk számára maradandó emléket jelent. Hangsúlyozta: a magyar kormány azon döntése, hogy ezt megfinanszírozza, szimbolizálja azt a ráfigyelést és fontosságot, melyet a határon túl élő magyaroknak tulajdonít. Ugyanakkor a Magyar Állami Operaház teljes nyitottsággal fordul azon térség teljes publikuma felé, amelyet megajándékoz ezen két előadással, hiszen a szórólapok két nyelvűek, illetve az operaelőadást románul és magyarul is feliratozták. „Remélem, hogy a román közösség vezetői, képviselői is érzékelik azt a jelzést, hogy egymásra figyelve és egymást elfogadva kellene szervezzük a kulturális eseményeinket is, és nem csak.”- fogalmazott. Hozzátette: meggyőződése, hogy Erdély-szerte, a Partiumban és a Bánságban is ez a lehetőség, mely a két előadás révén garantált számunkra az együttlétre és együtt szórakozásra, egy olyan keretet nyújt, melynek köszönhetően megerősödve, és ha úgy tetszik, a szürkébb és nehezebb hétköznapokra egy kicsit rákészülve tudják folytatni az érdekképviseli munkát, melyet folytatnak. „Hiszem azt, hogy az az együtt gondolkodás, ami a magyar kormány és az RMDSZ között ebben a körútban is megmutatkozik, illetve kivetül arra is, ami egyébként az egyik mozzanata ezeknek az előadásoknak, és ami az őshonos kisebbségek európai jogait célozza meg, vagyis a Minority SafePack néven ismert aláírásgyűjtés, egy újabb lehetőség, hogy ráébresszen bennünket arra, hogy fel kell emelnünk közösen és sokan a hangunkat, mert így hallhatóbb”- közölte.
Küldetésük
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója azt emelte ki: az intézmény alapító okiratának számos pontjai közt szerepel, hogy az egész nemzetre kötelesek „szórni” az opera és a balett szépségeit. Erre azonban eddig nem volt mód, viszont az operaház mostani korszerűsítése, mely minimum másfél évig biztosan el fog tartani, esélyt kínál erre a felszabadult potenciálnak köszönhetően. Azon meggyőződésének adott hangot: minden ilyen típusú elképzelés sikerének egyik titka a huzamosságban rejlik, hiszen egy-egy fénykép vagy előadás önmagában nem old meg semmit, viszont a rendszeresség elképesztő erejű, mindig kell tehát tenni valamit a kapocs szorosabbá tételéért. Arról is beszélt: a mostani, 8 állomásos, 16 előadásos túrával az volt az egyik céljuk, hogy legalább 1000-1000 embert el tudjanak érni, ami számításaik szerint egyenértékű azzal, mintha odahaza náluk, az operaházban a látó helyeken telt ház volna, és ezt a határt túllépték úgy, hogy Kolozsváron és Temesváron még vannak gazdára váró jegyek. Nagyvárad különben jól teljesített, hiszen a balettelőadásra már egy héttel előtte elfogytak a belépők. Számszakilag is igazolható tehát, hogy ennek a turnénak volt értelme, noha az ára nem térül meg.
Az előadásokon ajándékzsákokat osztottak ki, benne műsorfüzettel, egy CD-vel, ami egy 2012. január 1-jei, az Alaptörvény megünneplésére szervezett operaházi előadásnak a felvételét tartalmazza, melyből kiderül, hogy „nem a vérünk az, hanem a kultúránk ami köt össze bennünket”, egy, 2 magyar animációs filmet rögzítő DVD-vel, és egy gazdagon illusztrált könyvvel, mely az operajátszás és a Magyar Operaház történetéről szól, és egy kitűzővel.
Lelkesítő
Az Erdon.ro arra vonatkozó kérdésére, hogy miért pont ez a két előadás lett kiválasztva, Ókovács Szilveszter azt válaszolta: a Kolozsvári Magyar Állami Opera, mint a világ egyetlen határon túl játszó magyar operatársulata, elég sok művet a repertoárján tart, tehát ha arra mennek rá, hogy mit nem, akkor nem biztos, hogy olyan operát tudtak volna elhozni, amit olyan tömeges érdeklődés övez, mint a Hunyadi Lászlót. Ezért, és abból kiindulva, hogy azért ez a turné „a magyar kultúra talaján álló látogatás”, úgy gondolták: két olyan népszerű, de egymással úgymond ellentétes művet hoznak el, amiből az egyik komolyabb, a másik pedig könnyebb műfajú. Az egyik az első nagy nemzeti romantikus operánk legyen, mely a történelmünkből ihletődött, a másik pedig egy kicsit nemzetközibb ennél, de azért fantasztikus magyar szöveggel, mely egy elképzelt világban játszódik. Az egyik a reformkorból nőjön ki, a másik meg egy másik magyar felívelő korszaknak, a dualizmusnak legyen a terméke, melyek egyaránt a Kárpát-medencében élő összes magyarra lelkesítő hatással vannak.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Százhúsz éve lesz annak szeptember 19-én, hogy Farkaslakán megszületett Tamási Áron. A szülőfalu méltó módon emlékezik meg az eseményről. Az alábbiakban Balázsi Dénes nyugalmazott tanár tesz kísérletet arra, hogy párhuzamot vonjon a székely írók életpályája között
Nem a Bolyai-tételt akarom megcáfolni, de nem is magyarázni szándékozom. Valahol olvastam, hogy a Mars holdjai szinkron pályákon keringenek, és sohasem találkoznak egymással – Isten őrizz! Nem ütköznek össze, de az én égitestem, amelyik nem is bolygó tulajdonképpen, pedig „bujdosó székelynek” emlegették valakik egykoron. Szerintem Csillag az, álló csillag. Csillag, az eszmények csillaga: a székely föld és népe. A bolygói a székely írók a világ népeinek szellemi égboltján. Azon írók, akik Csillaguk körül fáradhatatlanul róják, szinkronban párhuzamos pályáikat, Csillaguk vonzásköréből nem tudnak kiszakadni, mert nem is akarnak. (Néha, rendhagyóan, közelítenek is egymáshoz, néha integetnek is biztatván, lelkesítve egymást. De sem az euklideszi síkmértan párhuzamossági törvénye, sem a Bolyai-féle hiperbolikus geometria nem engedte meg nekik, hogy kitérjenek a végtelen felé rohanó pályájukból, hogy találkozzanak a végtelenben, mert emberi sorsukat, emberi törvények alakították, amelyekbe ritkán avatkoztak bele az égiek.) A hazájából kirekesztett Mikes Kelement a „Zágon felé mutató halovány csillag” egyre fogyó reménysége éltette Rodostóban. Kőrösi Csoma Sándor a világ tetején közelebb érezte magát a magyarok csillagához, mint valaha is bárki más. Benedek Eleket hazahívták Budapestről az erdővidéki eget beborító kisebbségi sors felhői közt bujkáló sápadt székely csillagok. Tamási Áront az „erdélyi csillagok” hívták haza, hogy a megbékélés és az otthonkeresés vágyától kínzott Ábelét révbe juttassa világjáró eposzában. A világot romba döntő, önpusztító háborúból kiábrándult Nyirő Józsefet, az elveszített otthont sirató, világgá üldözött székely apostolt önvizsgálatra szólította fel a magyarok csillaga: Íme, az emberek! – hol a humánum, „kultúrnemzetek”? Tamási Áron, Nyirő József és Ignácz Rózsa párhuzamos pályáiról szeretnék egy pár szót szólni. Sem a geometria tételeivel, sem az irodalom okosainak alapos megállapításaival nem perelek, csak a magam szerény olvasgatásaim alkalmával született észrevételeivel bátorkodnék előhozakodni, hogy esetleg árnyaltabbá tegyem szellemi égboltunkon a „bolygók” járását.
Nyirő József–Tamási Áron, „atya-fiúi”, majd írótársi-baráti, aztán vetélytársi viszonyuk jól ismert. Mindketten emlékeznek erre pályáikról írt vallomásaikban.
Azonos felhajtóerő röpítette pályára, hogy aztán párhuzamosan hol közelebb, hol egymástól is eltávolodva róják köreiket közös csillaguk – a székely nép sorsa – körül. „De Nyirőről kialakított véleménye sem a vetélytársnak szólt, mint némelyek gyanították. Tamási nyíltan bevallotta egyszer, hogy valaha Nyirőtől tanult »székely öntudatot«.” (Z. Szalai Sándor: Hit a harcban, remény a bajban, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1991. 160–163.) Íme egy másik példa a majdnem szinkronban megtett párhuzamos körökre. Ignácz Rózsa, akárcsak Tamási Áron (Mikes Kelemen és Székely legény levelei Amerikából – riport) Mikestől indul, amikor a rodostói bujdosó sajgó fájdalmait eleveníti fel regényében (Hazájából kirekesztve). Tamási Áron az ezermester forradalmár, Gábor Áron szellemét idézi, a jelenkor lelkesítésére, Ignácz Rózsa Kovászna környéke, a szülőföldje üzenetére indul el, mint hajdani elődje, Csoma Sándor, akit a tibeti lámakolostor csöndjében a távoli haza harangjainak hívó szava és az ősök küldő parancsa indított el kutató és alkotó útjára. Ignácz Rózsa is így indult el Moldovába a hazátlan csángók kutatására (Született Moldovában, Anyanyelve magyar, Keleti magyarok nyomában – regények). Nem a hadak útja legendás ködében, az idők és terek felett száguldó Csaba királyfi vitézeit, hanem a Kárpátok ölelő karjainak mindennapi szorításába rekedt maroknyi ember sorsát idézi regényeiben Ignácz Rózsa. Azok alakját eleveníti fel, akik makacs kitartással és tántoríthatatlan reménységgel élik az egyáltalán nem romantikus históriai, rideg hétköznapjaikat. Azt hiszem, hogy kevésbé ismertek Ignácz Rózsa és Tamási Áron párhuzamos alkotói és életpályáinak közelítései. Az író- és színművésznő Ignácz Rózsa nem titkolta baráti érzelmeit és íróbaráti törekvéseit, amit Tamási Áron ugyan nem nevesített, de hasonló élményeket idéz. (Tamási Áron: Vadrózsa ága, Kaláka Könyvek, Háromszék Lap- és Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy 1997. 51. és 75–85. o.)
Legendává szépült Tamási Áron Ignácz Rózsával való első kolozsvári találkozása. Erről az idillről hihetően számol be az írónő önéletrajzi regényében. (Ignácz Rózsa: Ikerpályáimon, 124–127.; 235–237.)
„Ekkoriban képkiállítás mindig csak van Kolozsváron. Belépti díjat nem szedtek. Ingyen lehetett gyönyörködni. Az úttal nem éppen hatalmas erejű Nagy István képkiállítása az, amit a református teológia dísztermében rendeznek. Csak a szelíd színekkel dolgozó, falusi életképeket festő Gruzda Jánosé. A nap besüt az ablakon, és még aranylóbbá festi azt a szénaboglyát, amit régen látott szülőfalumba hívó nosztalgiával bámulok. A többi képre jóformán rá sem pillantottam. Álltam a boglyás képe előtt koromfekete egyenkötényemben. 245-ös számú, református diáklány.
– Úgy látom, tetszik magának? – szólított meg…
– Nekem igen – mondtam –, ez a szalmakazal. Ő állt ott mellettem, s egyet hallgatott. Majd:
– Szép idő van.
– Süt a nap – feleltem.
– Sétálni szokott-e? Hát erre mit feleljek? Csak álltam. Láthatja, hogy nem sétáláshoz szokott ember áll Mellette, mellén a 245-ös iskolai rendszámmal.
– Fiúkkal nem szabad.
– Engem legénynek gondola-e?
– Tőlem lehet házas is.
– Akkor sétáljunk együtt. S már mentünk is lefelé a lépcsőn. A bal oldalamon ment, mint egy – fiú. Hosszú hallgatás után azt mondta: hazakísér.
– Hol lakik?
– Én a Heltai utcában. Strada Cipariu trei.
– Jól ejti a román szavakat.
– Muszáj.
– Gyors járása van – mondta.
– Kell siessek tanulni – mondtam.
– Azt úgy mondják helyesen: sietnem kell. De ne kelljen. Nem szeret sétálni – fiúkkal?
– Engem még sohasem szólítottak le, csak úgy.
– Örvendek, hogy az első lehetek. Kifogytunk a témából. S már a román operán is túl, a Kisparknál jártunk. Ő kissé szorosan jött mellettem; én egyre a házfalak felé húzódtam. Mi lesz, ha meglát valami tanárféle egy ilyen bácsinak fiatal, fiúnak öreg, kedves férfival?
– Magát hogy hívják? – kérdezte egyszerte csak. Mondtam.
– Engem Áronnak. Tamási a vezetéknevem.
– Úgy, mint Tamási Áron? Nevetett. Olvastam én már akkor a Lélekindulást, Tamási novelláskötetét, még a Tizenegy című antológiába is belenéztem. Abban is volt Tamási-írás. A Tizenegyet sokadik ideálom, távoli rokonom, Jancsó Béla is szerkesztette, azt a könyvet nem a Tamási-novella miatt forgattam. De tudtam már róla, hallottam is: nemrégen érkezett haza Amerikából, a feleségét Erzsikének hívják, ritka szép nő. Hogy ez a férfi maga Tamási Áron?
– Maga házas létire csak úgy megszólongatja az idegen leányokat? – kérdeztem végre.
– Én igen a kedveseket. S maga nem idegen. Akartam volna valami hasonló mélyértelmű-nagyszerűt felelni? Hogy ő sem idegen nekem, és az ilyen furcsa, hogy ő engem kedvesnek mond. De több szóra nem telt. A lakásom elé érkeztünk. Az ablak alatt házigazdám fiának, az ugyancsak hetedikes Bandinak alakja komorlott. Láttára el sem búcsúztam első leszólítómtól, hogy szívesen sétálna velem máskor is. Csak besuvadtam a nagy zöld kapun… Évek múltán jutott eszembe, hogy akkor, azon a képkiállításon én voltam az egyetlen ifjú néző. Áron azért szólított le. Úgy ismertem meg későbben, mint aki mindig is fiatal, zsenge hölgyek társaságát keresi. Jó barátsággá évtized múlva vált ismeretségünk, s tartott Áron haláláig. A kolozsvári megismerkedés után másodjára csak már szegedi színésznő koromban találkoztam vele. Az Ipartestület székházában rendezett közös előadásunkon, mindjárt a pódiumon.” „Én vihettem Szegeden először közönség elé népverseket: Az Ipartestület Székházában tartott esten balladákat, Kriza gyűjtötte románcokat…” (Ignácz Rózsa: Ikerpályáimon, 237. o.) „Az erdélyi írók Szegedre látogató csoportját, élükön Tamási Áronnal, ugyancsak a Szegedi Fiatalok fogadták lelkesen. Az ő ajánlásukra szerepeltem az erdélyi íróknak néhány Kriza-verssel magam is. Hogy csíki székely szőttes rokolyában, piros-fekete »magyargyászosban« látott viszont Tamási Áron, s hogy hazait hallhatott tőlem, testvérien megölelt: – Örvendek, hogy ilyen jól csinálja. Ezt a munkát folytatni kell”. (Ignácz Rózsa, 237–238.)
Erről a szegedi találkozásról nem emlékezik meg Tamási, de A székely Kék madarászokról című írásában elmondja, hogy a Cifra szőttes nevű színpadi kísérlet előkészítése és bemutatásai alkalmával találkoztak Budapesten (Valószínű azután Szegeden is – megj. B. D.): „Ezt a Cifra szőttest két székely származású, de Budapesten élő színész kerítette össze, név szerint Ignácz Rózsi (!) és Köpeczi Boócz Lajos, mindketten a Kamara Színháznál szolgáltak akkor, s a buzgalmuk igazán mohó volt, a míg egy vasárnap délelőtt le nem zajlott a Cifra szőttes… A műsor első felét két jelenet tette… A balladák csupán színpadi cérnákkal voltak összefűzve… A stilizált színpadon… A megjátszás eszköze néhány mozdulaton kívül csupán szó volt, illetőleg elmondás… A második jelenet már sokkal színesebb és elevenebb volt. Epizódokat láttunk a falusi ifjúság köréből, s ezek az epizódok eredeti székely népdalok és tréfás mondások ruhájában játszódtak le… A második félidőben Szentimrei Jenőnek egy Síratóban c. egy felvonásos darabját és nekem egy Görgeteg c. jelenetemet játszották el… Az enyém egy háború elleni fintor volt csupán, egy székely népmese ötletéből átírva, s ahogyan megállapítottam, elég rosszul… Ez volt tehát a Cifra szőttes, amelyet olyan hamarosan elviseltünk.” A kevésbé sikerült, majd javított előadást vidékre is (Lásd Szeged! – megj. B. D.) elvitték. (Tamási Áron: Tiszta beszéd, Publicisztikai írások 1923–1940, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest 1981. 160–164.)
A régi megismerkedésből és az újabb találkozásokból barátság és gyümölcsöző alkotói-művészi együttműködés lett. „Romániában élő magyar írók egyre gyakrabban jártak Pesten ebben az időben; tudtommal egyik sem ajánlotta színdarabját Alapynak. Pénztelenebb napjainkban ugyancsak az Andrássy úton található Trattner-féle vendéglőben szoktunk találkozni; ott 1932–33-ban még mindig 50 fillérért adtak már egy háromfogásos igen jó ebédet. Ha telt rá – néha telt, a Rákóczi úti Metropolban flekkeneztünk Romániából fellátogatott íróbarátokkal. Sűrűn Szántó Györggyel, feleségével és Tamási Áronékkal. Nem tudom biztosan, mikortól kezdve, velünk járt Tamási második felesége, Magda is, kinek nevéből lett Magdó Tamási nem egy művében, és úgy hívtuk őt magánbeszélgetéseinkben is.” (Lásd az Énekesmadár szereplőit! – megj. B. D.). „Metropolbeli flekkenezés közben kezdtük Áront Köpeczi Boócz Lajossal rábeszélni, hogy darabot írjon nekünk. Mondtuk, hogy Cifra szőttes címen tervezett műsorunkkal a pódiumakciókat akarjuk »újjáteremteni«. Az Isten veled kapuzábéban az lesz az újdonság, hogy egy akárhol lévő, de példaképpen székely faluban olyan népversekből, szólás-mondásokból, igazi népdalokból kerekedik egy esemény, mozgalmas falusi életkép, amelyhez egyetlen szót sem költünk hozzá… És mondtuk, egyre mondtuk a találó példákat Áronnak… Kodály gyűjtötte, lejegyezte dalokkal és maga szerezte összekötő zenével Laurisin Miklós kíséri ezt a darabot… Az első számunk nem a Kapuzábé lesz; a Kapuzábé zenés, sok humorral is tele műsorszámnak ígérkezik, és tulajdonképpen stilizálás. Kissé jelképes is. Ez csak az indulás, Áron, kérem… Újat is szeretnénk! Igazán újat. A Kapuzábé csak tapogatózás az új stilizálás felé. Hát ez a tervünk nagyjából.
– A kiindulás jó – mondta Áron. – De az egész népi színjátszás szintjét meg kell emelni. A népmesei-népköltészeti anyagot a mához s azon túl a mindig időszerűhöz vinni. Éppen ezt vártuk tőle. Megígérte: ír nekünk egy egyfelvonásost. A tervezett darab ötletéről az Opera kávéházban kezdett beszélni, először csak annyit, hogy alapul egy népmesegyűjteményünkben egyedülálló mesét talált: A huszár és a szolgáló-t… Tamási Áron első bemutatott színdarabja abból a kurta, se füle se farka meséből született. Tamási ezt a nevet adta neki: Görgeteg. (Háború ellen lázító dráma! – megj. B. D.)… Tamási Áron nemcsak egy népmesét emelt meg, dramatizált a Görgetegben, hanem annak zárósoraival, az eredeti, háborúellenes székely népverssel a mi kiindulásunkhoz kanyarodott vissza – persze magasabb szinten, mint mi… Ez volt életem első szerepe, mit egyenesen nekem írt, s éppen az író, aki hozzám, egykori, ismeretlen kolozsvári zsenge leányzóhoz magától s azzal a hozzá rokonító mondással közeledett, hogy: »maga nekem nem idegen«… A szerző, Tamási sikeréről azt mondatja akkor a nézők egyikével (Hlatkay Endre rádiós):
– Most kezdődik az új Magyar drámaírás!
Az egész műsor ugyan nem hozott sokat a színészek konyhájára, de Tamási darabjáról és a műsor színrevivőiről a legnagyobb elismeréssel írtak:
– Tamási Áron lesz a népmeséből jelképpé absztrahált dráma Bartókja.” (Ignácz Rózsa: Ikerpályáimon, 241–252.) Ezt a jóslást az Énekesmadár remekmű előhírnökének tartom (megj. – B. D.) „Tamási Áron Görgetegét eltemette a magánszínházi csetepaték indította nem éppen »görgeteg«, csak az értelmetlen színházi torzsalkodás… Tamási Áronnal kötött barátságunkat az a régi »kudarc« – a Görgetegé – csöppet sem gyöngítette. Mikor már nem remélt »vagy nem is akart« azon a csapáson továbbhaladni, amit a drámaírás terén a Görgeteggel vágott volna, és másféle, jelképes-költői darabot írt: az Énekes madarat, abban is nekem szánta a gonoszabbik vénleánynak, Reginának a szerepét. Van is ebből a munkából egy tintaírásával át- meg átjavított nyomtatott példányom. Nem játszhattam az Énekes madárban. (Annak első pesti bemutatásakor más fontos szerep előtt állt: gyereket várt, 1935-ben Ádámot várta, első férjétől, Makkai Jánostól – megj. B. D.)… Hosszú távollét után, 1936-ban jutottam végre Kolozsvárra. Áronnal úgy egyheti kényszerű elvonulásom után találkozhattam össze. Akkor ő abban a hitében, hogy csakis színészkedés miatt mentem haza, azzal fogadott, hogy:
– Haza kell jönnie – mondta –, segítenie kell az új színjátszás létrehozásában. Férjnél voltam, éppen fél évet töltött kisfiam. Magyar állampolgár lettem, már nyolc éve Pestre gyökereztem. Áron tréfásan, de szokott komolykodó arccal mondta:
– Ne távozzék! A román állampolgárságot könnyen visszaszerezheti. Ha az kell hozzá, valamelyikünk feleségül veszi. Nem volt szándékomban odahagyni pesti családomat. Áron nem állhatta akkori férjemet, s erről furcsán-rossz hasonlatot mondott:
– Maguk nem találnak együvé. Egy bivalyat s egy repülőgépet hogy lehessen egy igába fogni? Máig sem tudom, férjemet gondolta-e sárban cammogó bivalynak, s engem száguldó repülőgépnek, vagy éppen fordítva? Vagy csak egy jó cifrát akart nekem hangjában elég nagy nehezteléssel mondani?” (Ignácz Rózsa: Ikerpályáimon. 273–274.) Ignácz Rózsa Tamási Áront – nemcsak az írótársat, de az embert, a barátot is – jól ismerte. A már idézett idillben találó portrét festett jövendőbeli barátjáról: „…egy fiatalember. Fél fejjel magasabb nálam. (Én sem vagyok kicsi). Nem fiú, mert már ember, fekete a haja, és le s fel hullámzik a hangja. Olyan formán, mint ahogyan odahaza beszélnek, csak sokkal kurtábbra fogja a szót, mint mi, hosszasan, elnyújtott-éneklősen beszélő háromszékiek. A homloka magos; a feje csúcsos, mint a megkontyolt tetejű székely házaké. A nap süt-e rá vagy más okból – mosolygós még a szép, tiszta sötét ruhája is. Olyan kedvesen huncut forma a lebernyeges szemhéja nyílásán kinevető tekintete, hogy szinte: szép”… „fiatal, zsenge hölgyek társaságát keresi” (I. m. 125–127.) „Nem volt »konty« a fején, mint Tamásinak...” (I. m. 144.) (Áprily Lajoshoz hasonlítja – megj. B. D). Tamási Áron és Ignácz Rózsa párhuzamos pályákon köröztek. Párhuzamos pályáikon a röpítő energiájuk a székely nép és az anyanyelv határtalan szeretete és a magyarság sorsa iránti váteszi felelősségtudatuk. Egymással a kölcsönös tisztelet és a legnagyobb elismerés hullámhosszán kommunikáltak egész életük folyamán: „Több erdélyi tárgyú könyv jelent meg akkorig már. S nemcsak irredenta fércművek. Nemcsak a havasok tövében élő, vergődő székelységről szóló írások (mint a Nyirő Józseféi). Forgott már Pesten olyan erdélyi tárgyú remekmű is, mint Tamási Ábel a rengetegben-je.” (Ignácz Rózsa: Ikerpályáimon, 280–281.) A megfutott földi élet bár véges, de az írói életmű az alkotói pályán teljesedik kerek egésszé, amikor a bölcsőtől elindult vándor utolsó földi kívánsága abban teljesül, hogy bár a koporsóban, de visszatérhet a szülőföldjére. Tamásinál ez sikerült, teste ott nyert végső nyugodalmat a két cserefa lombos árnya alatt, ahonnan, pár lépésre ezektől, elindult volt egykoron a bagoly jelkép rejtélyének megfejtése útján. A kör bezárult, azoké lett az író lelke is, akikből vétetett, „Ábel népéé”, így talált otthonra. Ignácz Rózsa is megjárta a „hadak útját”. Vallomása szerint a vándor székely keserveit ő is megélte: „Mikor szegedi színészkoromban Tamási Áronék mellett álltam a dobogón, s mosolyt fakasztó székely népverseket mondtam, akkor érkeztem magamhoz – haza? »Többségi« magyarrá akkor lettem, mikor anyámmal együtt a kötelező állampolgári esküt letettük a derekára nemzeti színű átalkötőt tett pesti alpolgármester úr előtt. Érzésvilágomban, mert erdélyi gyökereimtől eltéphetetlenül, attól tartok, már holtamig kisebbségi magyar maradtam. A »menekült«, az »emigráns« bélyeget nem tűrhettem magamon soha.” (Ignácz Rózsa: Ikerpályáimon, 186.) Volt olyan szakasza Ignácz Rózsa életének, hogy keserűen írta le: „Két hazájú emberek hontalanságával hánykolódom Erdély és Magyarország közözött” (Ignácz Rózsa: Levelek Erdélyből).
Születésének 100. és halálának 30. évfordulóján mellszoborral tisztelgett Kovászna város hagyományait tisztelő népe Ignácz Rózsa színésznő, író és műfordító emléke előtt. Megfáradt és megtört teste nem térhetett haza a csillaggá énekelt szülőföldre, mint Tamási Ároné. Ignácz Rózsa porhüvelye ugyan a tágabb értelemben vett magyar haza – „haza a magasban!” – fővárosában, Budapesten pihen, de Jókai Anna írónő szerint „Ignácz Rózsa nem halt meg, csak levetette a fizikaiságot”. Ikerpályáján tovább emelkedik, szinkronban, géniusza erdélyi küldetésű vátesz-testvérek párhuzamos pályáinak egyikén – boldogan fogadva a késői elismerést. (Makkai Ádám: Ignácz Rózsa helye a magyar irodalomban, In. Korunk 2004. december) Tamási Áron születésének 120. és halálának 60. évfordulóján a szülőföldjét éteri magasba emelő íróról, „vándor székelyről” „erdélyi csillagról”, aki ma is fényesen ragyog társai közt a magyar szellemóriások egén, egyik monográfusával együtt mondhatjuk el: „Az úti cél nem más, mint – az emberi sors jófelé egyengetésével – a szellemi magaslat elérése: amit lelkünkbe fogadunk, az a miénk. A »fény« és a »a föld«, s ez utóbbin kell megvetni a lábunk. Tamásié ez a föld és fény, és övé minden embere, akiknek jövőjét aggodalommal kémleli” (Z. Szalai Sándor: „Hit a harcban, remény a bajban”. Pályakép Tamási Áronról, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1991. 162.) Hargita Népe (Csíkszereda)

Kolozsváron vendégszerepel a budapesti Operaház
A budapesti Operaház felújítása miatt a társulat nagyszabású, határon túli turnéba kezdett, melynek keretében, szeptember 20-án és 21-én Kolozsváron, az új sportcsarnokban (Sala Polivalentă) lépnek fel. Szerdán 19 órától Erkel Ferenc Hunyadi László című három felvonásos operája kerül műsorra, csütörtökön 19 órától pedig Ronald Hynd Lehár Ferenc világhírű operettjének zenéjére készített balettje, A víg özvegy lesz látható.
Online jegyek válthatóak a www.bilete.ro oldalon és a kolozsvári EMNT Demokráciaközpontban (Főtér T1/5, 23. szám, a konzulátus udvarán), valamint kezdés előtt a helyszínen.
A Magyar Állami Operaház egyik legnagyobb vállalkozása a Kárpát-Haza OperaTúra, melynek első részében, 2017. szeptember 4. és 21. között Erdély és Partium nyolc városába juttatta és juttatja el két nagyszabású produkcióját. A rangos anyaországi intézmény közel 400 művésze és technikai munkatársa látogat el Kolozsvárra, hogy életre szóló élményt nyújtson az érdeklődőknek. „Habár az Operaház alapítása 133 éve az összmagyarság egyetlen ilyen intézménye, sohasem járt még ezekben az erdélyi városokban, így Kolozsváron sem. Olyan műveket viszünk, melyek nem spórolni igyekeznek a művészi tartalommal” – hangsúlyozta Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója.
Történelmi opera Hunyadi Lászlóról – erdélyi művészekkel
Erkel Ferenc 1844-ben, a reformkor tetőpontján komponálta hazafias operáját, mely a magyar történelem egyik zűrzavaros periódusára, a nándorfehérvári diadalt követő napokra koncentrál. A Hunyadiak korában játszódó mű hőse azonban nem a híres törökverő, Hunyadi János vagy a későbbi Mátyás király, hanem a vérpadra lépő fiatal lovag, László. A művet, mely bemutatója óta megszakítás nélkül a magyar repertoár megbecsült darabja, 2012-ben új rendezésben mutatta be a Magyar Állami Operaház. Az előadásban számos erdélyi születésű művészt, így a címszerepet alakító Kiss B. Atillát, valamint Gara Mária szerepében Kriszta Kingát is láthatja a közönség. Az előadást Kocsár Balázs, a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatója dirigálja.
Operett és balett találkozása
Talán furcsának hathat, hogy Lehár Ferenc A víg özvegy című darabját a Magyar Nemzeti Balett előadásában tekintheti meg a közönség. A népszerű operettből Ronald Hynd brit koreográfus készített fantasztikus balettet 1975-ben az Ausztrál Balett megbízásából. A darab témaválasztása újdonságnak számított, ugyanis korábban senki sem próbált operettet balettszínpadra ültetni. A történet 1905-be, Párizsba repít minket, ahol a Pontevedro fiktív államának nagykövetségen áll a bál: a várost fenyegető államcsőd borzolja a diplomaták idegeit. Egyetlen reményük maradt, hogy tőkéhez jussanak: egy dúsgazdag özvegyet összeházasítani korábbi szerelmével. A nagy tablókból építkező előadás legszebb részei a kettősök és a jellemek bemutatását lehetővé tévő szólók, amelyet hatásos, sokszor komikus pantomim részek egészítenek ki. A víg özvegy szerencsés keveréke mindannak, ami ahhoz szükséges, hogy a közönség kitűnően szórakozzon és élvezze Lehár csodálatos muzsikáját. Minderre bizonyíték a balett több mint 40 éve tartó töretlen sikere.
Az előadásokra – kedvezményes árral – 10 lejért válthatóak jegyek a jelzett helyeken.
itthon.ma/kult

Ferenczes István: Ábel negyedik könyve, avagy: Ábel hazatér
Abban a gyalázatos esztendőben születtem, amikor másodszor is bejöttek a románok. Az oroszokkal együtt érkeztek. Sztálinnal s a kommunizmussal...
Valahogy így kezdődhetne negyven évvel szülőatyja halála után egy mostani Ábel története, de hogy miként folytatódna, arról sejtelmeinkben ezerféle változat lehetséges. Megtörténhetett volna az is, hogy a második világháború végén született Ábelt a világ egyhatodát birtokba vevő, testvériséget, egyenlőséget és szabadságot hirdető osztályharcos világ felküldte volna a Hargitára monyatornak vagy a csicsói kollektív gazdaság tehénpásztorának. De az is elképzelhető, hogy annyira felcseperedvén elindul a vasút felé... Talán a kolhoztól menekülőben beáll váltókezelőnek, sorompóbakternek, jobb esetben még tehervonat-fékező is válhatott volna belőle. Másként nem tudom, hogy a hargitai rengeteg után miként nézhetett volna körül az országban. Hogy Amerikába eljutott volna-é? Talán igen, talán nem. De szinte bizonyos, hogy a kicsi Magyarországig már csak kíváncsiságból is elvergődött volna valahogy. Talán átszökött volna a zöldhatáron, vagy kivárta volna a székelyek számára oly kedves felszabadulást: a Moszkva téri nagy rabszolgapiac megnyitását. Hordta volna a maltert, a sódert budai luxusvillák, bankpaloták állványaira, trógerolt volna sok kicsi forintért, amikből itthon gyorsan milliomossá lett az embernek fia, kubikolt volna a vidéki anyaországban, szüretelt volna, juhokat őrzött volna a Hortobágyon, talán még Vecsésre, abba a másik nagy káposztatermelő faluba is eljut, ahol rácsodálkoztak volna a népek: „Jaj, hogy ez az ember román létére milyen szépen beszél magyarul...” Gyötörte volna honvágy, lelkiismeretfurdalás, amiért otthagyta az árvaságban szüleit, testvéreit, rokonait, társait, a szívszaggató kék eget, a tüdőtágító éles levegőt, a borvizeket, a bölcső dalát és a temetők siratóit, a Duna partig hallatszó csíkszentmiklósi templom harangszavát és még sok talminak mondott, felületesnek tűnő semmiséget, melyek, ha máskor nem, hát álmában csak meggyötrik a maga fajta székelyt. Időnként borba fojtott volna bűnt és bánatot, felsóhajtozván: Hol vagytok székelyek? Még a kettős állampolgárság megszerzése is beleférhetne a képbe. A szülőatya Áronka, akit szintén a kényszer vitt Budapestre, bizonyára nem orrolt volna rá ezért, mi több, talán még jobban siratta s kacagtatta volna, mint Kolozsváron született őselődjét. Igen, misét érnének egy mostani Ábelnek a kilencven utáni „felszabadult világban” (nevezzük inkább szabadosnak) megesett bolyongásai, melyekben újból és újból feltette volna a kérdést, egyre gyakrabban kérdezte volna a mind őrületesebb környezettől: Mi végre vagyunk a világon? Szóval sok minden történhetett volna véle egészen 2004. december 5-ig. Egy igazi Ábel akkor, vagyis másnap, de legkésőbb 2005 tavaszán, amikor torkig telt már a sok NEM-mel, melyek által egyre gyanúsabbá vált, s mielőtt végképp elhatalmasodtak volna rajta a kincstárfosztogatási kényszerképzetek, a 23 millió romános üldözési mániák, egy benzinködös budapesti délutánon kiment volna a Nyugati pályaudvarra, ahonnan a Székely tántorgónak nevezett vasparipa, a Korona nevezetű reumás nemzetközi gyorsvonat indul Brassó felé. Másnap hajnalban Madéfalván leszállott volna a vonatról s irány Csíkcsicsó, a szülői ház. Csudalátására összefut, ha nem is a fél falu, legalább a szomszédság. Egy-két napig még ellézengett volna szülötte falujában, de a kérdés, kérdéseinek kérdése csak nem hagyta volna nyugton. Újból és újból feltetette volna a kérdést: Mi célból vagyunk a világon? Mi végre, mi célból... S mivel Csíkcsicsóban s környékén nem biztos, hogy találkozott volna egy nyavalyatörésből megtisztult emberrel, egy tisztával, fehérek közt egy európaival, szóval egy négerrel, aki megadná a megnyugtató választ, hisz l990 után az egész világ azt harsogja: „Azért vagyunk a világon, hogy ne legyünk otthon benne sehol…” – újkori Ábelünk egy félliteres köményes pálinkával az általvetőjében felindul a Hargitára, át Farkaslaka felé, ahol az elmúlt évtizedekben a Firtos lova fölött már oly sokszor aludt el a gondviselés, de ahol még áll a szülőatyja sírja. Nem megbotozni akarta ő azt a sírt, hanem ősi székely szokás szerint megtisztelni egy kortyintás, pálinkával s feltenni újból a kérdést a legnagyobb székely költőnek. Mert amint a szülőfaluban mindig is nevezték: költő volt Ő, homéroszi nagyságú poétája a mi kis világunknak. Tamási Áron biztosan megadja vívódó Ábelünknek kérdéseire a válaszokat. Ábel megnézte volna a döbbenetes kőszobrot, elő szomorkodott volna a két cserefa árnyékában lévő sírhalomig, keresztet vetve lekuporodék a cserefa kopjafa mellé, s felteszi Áron bácsinak a kérdést: Mi célból vagyunk a világon? A költő pedig kiszól a sírból és válaszol: AZÉRT VAGYUNK A VILÁGON, HOGY ITTHON LEGYÜNK BENNE! Mert OTT... Szóval abban az egyre messzibbre hulló OTT-HON-ban... Ki tudja otthon lehetünk-e benne valamikor! S Ábelre ekkor leszállának az angyalok. Vállára vevé az átalvetőt, s elindul vissza a megnyugvás ösvényein, át a Hargitán, vissza Csíkcsicsó felé. Valamivel a Tolvajos-tető előtt megpihen egy utcatábla előtt. Azon az utcatáblán írva vagyon: DECEMBER 5. UTCA. Ez az ! – szól magához Ábel. Megvan! És elindul befelé ezen furcsa gyalogösvényen, az egyre sűrűbb erdőbe, és megy, megy, mint egykoron apjával, kifelé a Hargitára, végül kiér ama kunyhó elé, ahol egykoron meg kellett enni a sast – amelynek a helyén azóta lehet, hogy hétvégi ház áll, de kicsire nem adunk –, az átalvetőt megforgatja a feje fölött, mint egy Dávid-parittyát, elröpíti Csíksomlyó felé… Karjait kitárva nagyot szusszan s belekiáltja a világba: ITTHON VAGYOK! Itthon. Itthon?
(Elhangzott 2006. május 28-án Tamási Áron sírjánál) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy különleges kiállítás
„Nem tudok megállni/ mennem kell a sírig/, s no már még tovább is/ kikben lelkem ízzik…” – írta néhai Nagy Ferenc unitárius lelkész, aki 95 évesen is szolgálta egyházát, amikor 2012-ben a küküllősárdi gyülekezetben tartott istentiszteletre elkísértem.
75 éves lelkészi pályáját nyugdíjasként sem tudta abbahagyni, ahogy az idézett verssorokban is megfogalmazta. A marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termében a rendkívül sokoldalú, verset író, zenét szerző néhai lelkész festményeiből nyílt kiállítás. A nagybányai festőiskola alkotásait idéző képek azt bizonyítják, hogy a „még tovább is” sikerült neki, és utódainak a festmények nyelvén üzen.
Üzen életének színhelyéről, Segesvárról, amelynek büszke szász lakóit hosszú élete során még jól ismerte, a Kis-Küküllő menti város környékének hangulatos tájairól, öreg tölgyekről, sudár nyírfákról, a folyócskáról, amikor békésen megfér medrében és amikor árvíz verte kerteket hagy maga után. Szívesen festette az impozáns középkori várat, a híres óratornyot, a várban levő város hangulatos tereit, házait, amelyek a jellegzetes szász építészet jegyeivel üzennek a múltból. Képzeletét a fehéregyházi sík is megragadta, és az impresszionista festőkre emlékeztető képekben örökítette meg a tengert, festett csendéletet, és a modern vonalakkal is megpróbálkozott. Képeinek kicsit visszafogott, tompa színeiben élményei, benyomásai köszönnek vissza, és hallani lehet a színek zenéjét, érezni az élet szépségeire való derűs rácsodálkozást.
Nagy Ferenc, aki édesapját, Nagy Béla unitárius lelkészt követte a segesvári szószéken, megörökítette Kolozsvár látképét is (sajnos a festmény csak fényképen látható), hiszen pályáját rendkívül nehéz anyagi körülmények között az írisz-telepi missziós szolgálattal kezdte. Ahogy beszélgetésünk alkalmával visszaemlékezett, „a proletárok papjaként”, az 1930-as évek végén gyülekezetet szervezett, és „fagyban, sötétben és sárban a mosolyról prédikált”. A családi élet minden eseményét versben örökítette meg, zenekonzervatóriumot végzett felesége mellett gyermekdalok szövegét írta, zenéjét szerezte. Segesvárról szóló verseit románul és németül is megfogalmazta, sírversei a Székelyföld több településének a temetőjében olvashatók. A festészet iránti érdeklődését a nyaranta vendégül látott képzőművészek példája serkentette, paptársaival megfestették a küküllősárdi templom kazettás mennyezetét. Képeit látva kicsit sajnálhatjuk, hogy élethivatásul nem a képzőművészetet választotta.
„A művészet kinek szerelem, kinek pénz, nekem szerelem” – értett egyet Kedei Zoltán képzőművész szavaival. Festményt soha nem adott el, és rendkívül sokoldalú tehetségét csak a hivatástudat, a kicsi sárdi gyülekezethez való hűség szárnyalta túl, ahol gondoskodott, hogy a padokon mindig ott legyen a Szeretet himnusza.
Feleségével négy gyermeket neveltek fel, és hét unokája mellett a több mint tíz dédunoka fejlődését, növekedését követhették. A kiállítást megelőző istentiszteleten unokája, Jakabházi Béla Botond nyárádgálfalvi lelkész hirdette a Bolyai téri unitárius templomban az igét, a tárlatot veje, Jakabházi Béla segesvári tanár nyitotta meg. Nagy Ferenc festményeit így együtt egy teremben élmény végignézni, a képek alatti verseket újraolvasni.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

Kötet az újrafelfedezett művészről
„Egyike a legnagyobb magyar festőknek”
A Nagyenyeden született és Marosvásárhelyen tragikusan korán elhunyt Dósa Géza korának, a tizenkilencedik századnak egyik legjelentősebb magyar festőművésze. Ezt ma már tudjuk. Kortársai azonban nem ismerték föl zsenialitását, végül ez is okozta, hogy az alkotó az öngyilkosságba menekült. Jelentőségére jóval később eszméltek föl, ma a budapesti Magyar Nemzeti Galéria és a Maros Megyei Múzeum képzőművészeti galériája őrzi legtöbb, fennmaradt alkotását. Az alkotóról dr. Szinyei Merse Anna művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott főmuzeológusa írt könyvet, amelyet szeptember 6-án a Kultúrpalota Tükörtermében mutattak be, a könyvbemutatót követően a művészettörténész Dósa-kortársak – akiknek megadatott a kiteljesedés címmel tartott vetített képes előadást. Az eseményről rövid beszámolót már olvashattak az előző Múzsa-lapszámban: felszólaltak Oniga Erika és Cora Fodor művészettörténészek, a kötet szerkesztője, a marosvásárhelyi Lector Kiadó munkatársa, Gálfalvi Ágnes pedig a könyv struktúrájáról szólt:
– Kétnyelvű kiadványról van szó, ezt nagyon fontos kiemelni. A Maros Megyei Múzeum kezdte a többnyelvű kötetek kiadását pár évvel ezelőtt, ezáltal a román anyanyelvű festőművészeknek, érdeklődőknek is alkalmuk nyílik megismerni az erdélyi magyar festőket. A kötet alapos bibliográfiával, adatokkal rendelkezik, a szöveget Csortán Ferenc ültette át románra. Szabó Zoltán előszavát követi a Szinyei Merse Anna monográfiája, a szerző összehasonlító módszerrel helyezte el Dósa művészetét a kortárs művészeti életben. Ezután következik a galéria, majd a jegyzetek. A kötet létrejötte meghatározó módon Szőcs Katalin és Szabó Zoltán érdeme, ők harcoltak érte leginkább. Ioan Şulea és Cora Fodor szakmai szempontból rengeteget segített a kötet létrehozásában, köszönöm nekik.
Szinyei Merse Anna elmondta:
– 1975-től kezdődően álltam rá a magyar festészet 1860 és 1910 közötti, csodálatos korszakának kutatására, akkor a legelsők között figyeltem fel arra, hogy van egy méltatlanul elfeledett művészünk. Ki az, aki merészelt 1871-ben modernebbül festeni, mint Szinyei Merse Pál? Amikor egy müncheni festőnövendék úgy fest meg egy anyát és gyermekeit ábrázoló életnagyságú kompzíciót, hogy szó sincs a hagyományokhoz való ragaszkodásról, az olyan bátorságra vall, amire méltán figyelt fel 2010 körül néhány külföldi kolléga. 1983-ban már erősen kezdtem kutatni Dósát és felkereshettem Olariu Györgyöt, nagyszerű segítsége azokban a nagyon nehéz években igen sokat jelentett. Viorica Herbean cerberusként őrizte a képeket, Török Gáspár segítségével mégis elkészíthettem a fotókat, amelyeket monografikus tanulmányomban mellékeltem – így loptuk ki Marosvásárhelyről Budapest számára a Dósa-képeket. Plájás István, Bordy András és mások is sokat segítettek Dósa megismertetésében. Erdélyben Dósa-művekkel nagyon nehezen tudta gyarapítani gyűjteményét a képtár, Budapesten számos magángyűjtő tulajdonában vannak alkotásai. 2001-ben szerveztem egy tanulmányutat, és megismerhettem Szabó Zoltán Judókát – ma nem ülnénk itt, ha ő nem dolgozott volna a legönfeláldozóbb módon Dósa megismertetésének szolgálatában. Köszönöm Szőcs Katalinnak, Gálfalvi Ágnesnek, Oniga Erikának, Soós Zoltánnak, Cora Fodornak és Ioan Şulea osztályvezetőnek ezt a könyvet. Amikor a magyar művészet kvalitásairól van szó, nem ismerek tréfát, mégis csodálatos barátsággal fejeztük be a közös munkát, és elkészülhetett ez a kötet. Kérem, látogassák a marosvásárhelyi képtárat és a budapesti Magyar Nemzeti Galériát, ott eredeti csodálatos színeikben láthatók az alkotások. A két galériának össze kellene fogni és a teljes Dósa-életművet közösen bemutatni, mert ő egyike a legnagyobb magyar festőknek. Hiszen olyan, hogy legnagyobb magyar festő, nincsen – mondta a szerző.
Amint azt az interneten is olvashatjuk, Dósa Géza elszegényedett erdélyi nemesi családba született, apja Dózsa György ügyvéd, anyja Gyarmathy Róza. Apja az 1848-1849-es szabadságharcban hadbíróként tevékenykedett, ezért bujdosni kényszerült, először álnéven szappangyáros lett Kolozsváron, majd életét Marosvásárhelyen állatorvosként fejezte be. Dósa Géza már tízévesen Simó Ferenc kolozsvári rajziskoláját látogatta. Tanulmányait 1862-től a marosvásárhelyi református kollégiumban végezte, ahol rajztanára Péterffy Károly volt, majd 1864-től beiratkozott a budapesti református főgimnáziumba és egyúttal Székely Bertalan magántanítványa lett. 1865-ben részt vett az Eötvös József miniszter által történelmi festményre kiírt pályázaton, ahol Bethlen Gábor tudósai között című vázlatával ötszáz forintos ösztöndíjat nyert. Az ösztöndíj segítségével 1866-ban beiratkozott a bécsi képzőművészeti akadémiára, ahol Karl Wurzinger tanítványa lett. Itt kötött szoros barátságot Munkácsy Mihállyal, aki ekkor – szintén állami ösztöndíjjal – az akadémia hallgatója volt. 1869-től a müncheni akadémián Wagner Sándor tanítványa lett, de még ugyanebben az évben – Gustave Courbet Kőtörők című művének hatására – kilépett és önálló műtermet nyitott. Megrendelésre arcképeket és történelmi képeket is festett, többek között ekkor festette meg Az ónodi országgyűlés című képét. 1870-ben apja kérésére visszatért Marosvásárhelyre, ahol arcképfestésből próbált megélni. Sikertelensége, rossz anyagi helyzete is közrejátszhatott abban, hogy 1871 tavaszán egy szerelmi ügy miatt öngyilkos lett. Művészetét csak évtizedekkel halála után kezdték értékelni. 1941-ben Kolozsvárott, 1944-ben Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban tartottak műveiből emlékkiállítást.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)

Az U megbüntetését kéri a szurkolói futballhuliganizmus miatt a Mikó
Levélben fordult a Román Labdarúgó Szövetség elnökéhez, Răzvan Burelanuhoz a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat, azzal a kéréssel, hogy a kolozsvári U szurkolói bázis csapata a lehető legszigorúbb büntetést kapja a kincses városban történt verekedés miatt.
Az ultrák, mint arról beszámoltunk, magyarellenes rigmusokat skandálva, békésen játszó hazai, magyarországi és szlovákiai labdarúgókra, valamint családjaikra támadtak Kolozsváron.
Már nem elszigetelt esetről van szó, a szurkolók magatartása visszaeső, és az előre elkészített transzparensekből látszik, hogy szándékos, hívta fel a figyelmet az RMDSZ hírlevele szerint a szolgálat.
Ez hangsúlyozza: nagyon fontos, hogy a Romániában élő magyar ajkú emberek félelem nélkül élhessenek mindazon, a hatályos törvények által biztosított lehetőségekkel és jogokkal, melyek a közösség tagjai számára adottak. Rámutatnak, ennek érdekében folyamatosan figyelik a romániai sporteseményeket, és arra a következtetésre jutottak, hogy a szurkolói magatartás már több esetben aggodalomra adott okot.
Egy demokratikus jogállamban az ilyen események elfogadhatatlanok, hangsúlyozza a jogvédelmi szolgálat, mely szerint az ilyen és ehhez hasonló szurkolói magatartás visszaszorításában a Román Labdarúgó Szövetségnek is részt kell vállalnia.
Úgy vélik ugyanis, ez az a szerv, amely igazán képes fellépni az etnikumközi túlkapások kezelése érdekében. Levelünkben ezért azt kérik, hogy az U szurkolói bázisának csapata a lehető legszigorúbb büntetést kapja.
Benkő Erika képviselő, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője a kolozsvári eset kapcsán kifektette: nagyon aggasztónak tartja a történteket, és bízik abban, hogy nem marad el a szankció. Csoma Botond képviselő, a szolgálat kolozsvári fiókjának vezetője elfogadhatatlannak nevezte a történteket.
A szolgálat levelét azzal zárja: hisz abban, hogy a szövetség mindent meg fog tenni a szurkolói magatartás normalizálása és a rasszizmus visszaszorítása érdekében. Krónika (Kolozsvár)

CSOMORTÁNYI ISTVÁN NYÍLT LEVELE KELEMEN HUNORNAK
Nyílt levél Kelemen Hunor pártelnöknek
Tisztelt Elnök Úr!
Jelezz balra és fordulj jobbra… hangzik a Ceaușescu-érát jellemző, klasszikussá vált erdélyi vicc csattanója. Bizony ez a „tíz éves” vicc jutott többünk eszébe, mikor pár nappal ezelőtt olvashattuk, hogy Nagyváradon Markó Béla és Lengyel László beszélgetéskötetét Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke és parlamenti képviselője mutatta be. Pártelnöki elődjét, Markó Bélát, azt gondolom, soha nem fogjuk elfelejteni, ha nem másért, hát azért, mert a 2002-es választások második fordulóját meg sem várta, mikor midannyiunk – az erdélyi magyarok – nevében gratulált Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelöltnek.
És bizony Lengyel László közgadász-politológust is nehéz lesz emlékezetünkből kitörölni, hiszen „szakértőként” mindenkor az elvárt és megrendelt eréllyel igyekezett megmagyarázni nekünk, hogy miért is rossz minden, amit a nemzeti oldal tesz és miért is demokratikus és hasznos a bal-liberális oldal valamennyi rezdülése. S látva, hogy manapság is minő ügybuzgalommal szolgál Lengyel – most éppen Botka László szocialista miniszterelnökjelölt-jelölt tanácsadójaként – önkéntelen is Kövér László örökérvényű szavai tolulnak eszünkbe: „kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna”.
Nekünk, bihariaknak, Szabó Ödön sem szorul bemutatásra, őkelme azonban arra a kétes kárpát-medencei hírnévre is szert tett, hogy ő volt az, aki mintegy fenyegetésképpen, a kormánypártok gyengítésének nyílt szándékával, az RMDSZ SZKT ülésén alig pár esztendeje még erdélyiek magyarországi pártjának bejegyzésére tett javaslatot. Szabótól nem álltak távol e „hasznos” ötletek, hiszen korábban éppen az ő meghívására érkeztek ifjúsági káderképzést tartani az MSZP-s Istvánok, Nyakó és Újhelyi. „Minden szavazat számít, az meg, hogy hogyan szerezzük meg, soha ne derüljön ki” – oktatták akkor. S bizony ki feledhetné, hogy Gyurcsány Ferencet és Demszky Gábort Erdélyben egyedül Nagyváradon fogadták, a helyi RMDSZ vezérkar, Bíró Rozália, Szabó Ödön, Kiss Sándor és Lakatos Péter lelkes meghívására?
Elnök Úr!
Még Ön sem vitathatja, gonosz időket éltünk 2010 előtt. Olyan időszakot kellett átvészelnünk, melyet ép ésszel senki nem sírhat vissza. Amíg öszödi beszédében Gyurcsány arról panaszkodott, hogy majdnem beledöglött, hogy úgy kellett tenni, mintha kormányozna, addig a gazdaságilag és moráljában tönkretett nemzet valóban az összeomlás szélére került. Eszerint joggal merül hát fel a kérdés, hogy miért jó nekünk, erdélyi magyaroknak, ha pártja nem csupán cinkos tétlenséggel, de tevékeny módon, főelkövetőként irányítja a bal-liberális megmondó emberek határon túli szellemi kútmérgezését?
A Lengyel-Markó-Szabó szereplés másnapjáig azt gondoltam, ezúttal csupán a sötét-RMDSZ-ként emlegetett bihari párttársainak magánakciójáról van szó, mígnem kiderült, hogy a nagyváradi bemutató után alig egy nappal, Kolozsváron már az Ön főszereplése mellett folyt le ugyanaz.
Nagyváradon, 2017. szeptember 14-én Lengyel László politológus a következőket mondta: „Van egy kormány, mely a fejünk felett hadonászik, és adott esetben kiteszi az asztalra, hogy Erdélyért vérzik a szíve.”, illetve meglátásában Magyarország nemzetközi megítélése olyannyira mélypontra süllyedt, hogy bármit tesz vagy mond a kormány, annak az ellenkezője történik, ezért „sokkal többet árt Budapest, ha megszólal Erdély-ügyben még annál is, mintha inkább néma maradna”.
Elnök Úr! Ön is így gondolja? Ezért szervezik a Lengyel Lászlók erdélyi turnéjait? És ezért tartja ön olyan fontosnak, hogy együtt lépjenek fel? Önök tényleg így gondolják?
Mert mi, az erdélyi magyarok többsége éppen az ellenkezőjét! Mi azt látjuk, hogy végre olyan kormányunk van, melynek valóban számít Erdély és erről nem csak beszél, ha nem tesz is érte. Van egy kormányunk, mely visszaadta Magyarország nemzetközi megbecsülését, melynek erdeményeképpen lehetősége és ereje van megszólalni erdélyi közösségünk sorskérdéseiben és ezt meg is teszi. Az elmúlt időszak igazolta, hogy „Budapest nem maradhat néma”, hiszen határozott fellépésével hatékonyabb védelmet ad számunkra, mint a bukaresti „érdekképviselet” – elég, ha csupán a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium helyzetére gondolunk.
Elnök Úr!
Önök – a nemzeti kormány legerőteljesebb segítő szándékának ellenére – időnként, ha tehetik, szembe mennek legalapvetőbb kárpát-medencei érdekeinkkel. Itt már nem véletlenekről, félreértett vagy félremagyarázott esetekről van szó.
Érthetetlen, hogy miközben a napnál világosabbak Soros György tevékenységének következményei, Ön a francia közszolgálati rádió romániai adójának (RFI) Tusványos előtt pár nappal adott interjújában, a valós veszélyt bagatelizálva, a következőket mondja: „…nem hiszem, hogy Soros képes lenne rezsimeket megdönteni, és főleg arra nem tartom képesnek, hogy globális problémákat okozzon, mint ahogyan időnként bemutatják”.
Érthetetlen, hogy a román közszolgálati rádió RMDSZ-befolyása alatt álló magyar részlegeinél és a közvetlenül RMDSZ-kézben lévő Erdély Tv-nél továbbra is Parászka Boróka és társai működnek és a Magyar ATV indoktrináltságát megszégyenítő elkötelezettséggel uszítanak a nemzeti értékek, a hagyományos értékrend ellen. Mindeközben pedig a nyíltan ultraliberális és a tavalyi kvótareferendum alatt a Kétfarkú Kutya Párt erdélyi gúnyplakát-kampányával kapcsolatban „nyilvánvalóan semmilyen felelősséggel nem tartozó” Kovács Péter volt ügyvezető elnököt szépen és csendben a Kolozsvári Rádió magyar adásának túlfizetett igazgatójává buktatták föl.
Egyenesen elképesztő, hogy a nyugat-Európát morális válságba taszító „politikailag korrekt” beszédmód fő témáit párttársai hogyan csempészik be nap mint nap az erdélyi magyar közbeszédbe, a parlamentben hogyan szavaznak össze-vissza a hagyományos családmodell védelmére szánt alkotmánymódosítás kapcsán, hogy ennek betetőzéseként maga a legújabb ügyvezető elnökük és kampánygurujuk, Porcsalmi Bálint – valóban igazi LMBTQ-aktivista módjára – tegyen egyenlőségjelet a meleg kisebbség és az őshonos nemzeti kisebbségek helyzete és védelmének szüksége között.
Minderre sem Bukarest, sem a kisebbségi lét folyamatos alkukényszere nem szorította sem Önt, sem párttársait. Adódik hát a nyilvánvaló következtetés: ezekben az ügyekben mutatkozik meg a Bukarestben konformista, a román kormánytöbbséghez szinte feltételek nélkül odasimuló, de Budapesten harcos jogvédő RMDSZ valódi Janus-arca.
Pedig soha nem volt még oly nagy szükség a következetes és hiteles erdélyi magyar politikára és a magyar összefogásra, mint éppen most, mikor a centenáriumi évnek kikiáltott 2018 előtt egyre sűrűsödnek a provokációs és uszító cselekmények.
Azonban Önöknél sajnos most éppen fordítva van, mint az említett rendszerellenes viccben: Önök jobbra jeleznek és balra fordulnak.
Mély kiábrándultsággal,
Csomortányi István,
az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke
kelt Nagyváradon, 2017. szeptember 16-án
Erdély.ma

A ROMÁN RENDŐRSÉG AZONOSÍTOTTA A KOLOZSVÁRI SPORTRENDEZVÉNYEN KITÖRT TÖMEGVEREKEDÉS 15 RÉSZTVEVŐJÉT
A Kolozs megyei rendőrség azonosította és előállította a múlt szombati kolozsvári sportrendezvényen kitört tömegverekedés 15 résztvevőjét.
A rendőrség a honlapján szombaton közleményben tudatta, hogy a kolozsvári polgárok sok, a helyzetet tisztázó felvételt és információt bocsátottak a nyomozók rendelkezésére, egyúttal köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek a futballhuligánok azonosításában. Az előállítottak 19 és 35 év közötti kolozsvári, dési és tordai férfiak; ellenük rendbontás és csendháborítás miatt a rendőrség bűnügyi vizsgálatot rendeltek el.
A közlemény szerint az előállítottak “közbotrányt okoztak” egy kolozsvári sporttelepen, és “a helyzet erőszakba torkollott”. A rendőrség azt is közölte: az esemény kapcsán még senki nem tett feljelentést.
Kolozsváron a múlt szombaton a helyi Universitatea labdarúgócsapat szurkolóihoz tartozó román futballhuligánok behatoltak egy sporttelepre, ahol a rivális CFR 1907 focicsapat magyar szurkolói csoportja által szervezett nemzetközi amatőr labdarúgókupa zajlott. A kupán erdélyi, magyarországi és felvidéki magyar szurkolói csoportok csapatai vettek részt családjaikkal együtt. A támadókat a rendezők előbb kitessékelték a kibérelt sporttelepről, de azok később láncokkal és botokkal tértek vissza, és tömegverekedés tört ki.
Mire a segélyhívó számon riasztott csendőrség a helyszínre ért, a magyar futballkupa résztvevői visszaverték a támadást, és a támadók elmenekültek. A történtekről három nappal később számoltak be kolozsvári portálok. A rendőrség csak a sajtóvisszhang után indított nyomozást az ügyben. Elsősorban a megkésett hatósági fellépést sérelmezte Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a belügyminiszternek küldött levelében, amelyben az ügy szigorú kivizsgálását kérte.
MTI; Erdély.ma

Megnyitották a tanévet a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán
Tizenhetedik tanévnyitó ünnepséget tartották meg hétfőn a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán: ezúttal 360 elsőéves hallgató kezdte meg a tanulmányait.
Elsőként Mara Gyöngyvér rektorhelyettes szólt az egybegyűltekhez. Mint kiemelte, az egyetem azzal a céllal indult 2001-ben, hogy hozzájáruljon az erdélyi magyarság megerősítéséhez és megmaradásához. A visszajelzéseket tekintve pedig jó úton halad – fogalmazott.
Elmondta, az intézmény három helyszínén, tehát Csíkszereda mellett Marosvásárhelyen és Kolozsváron több mint 800 elsőéves hallgató kezdte meg tanulmányait, amelyből 360-an a Csíkszeredai Karra iratkoztak.
Zárásként azt a tanácsolta a jelen lévő elsőéveseknek, hogy éljenek az egyetem adta lehetőségekkel. Szülőföldön maradva Önök fontos tényezők az itt élő magyar közösség jövője szempontjából. Lényeges, hogy az egyetem majdani befejezésekor szülőföldjükön maradva, naprakész és korszerű információk birtokában, közösségformáló tényezővé váljanak – emelte ki beszédében Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja.
Emellett felhívta az első éves hallgatók figyelmét, hogy a tanulás mellett vegyenek részt a helyi kulturális és közéleti programokban is. Ezt követően Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke szólalt fel, aki néhány tanáccsal szolgált az egyetemistáknak az elkövezendő évekre: például kíváncsian tekintsenek az előttük álló évekre.
Az eseményen Lázár Ede, a csíkszeredai kar dékánja is köszöntötte az új hallgatókat, majd Csiszár Levente, az egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke osztotta meg gondolatait. A köszöntő beszédek elhangzása után következett az elsőévesek ünnepélyes eskütétele, amellyel egyetemi polgárokká váltak.
Az idei tanévben az oktatás 14 alapképzési és 5 mesterképzési szakon zajlik.
Molnár Rajmond / Székelyhon.ro

Kihívást jelent a metropolisz övezetek felzárkóztatása
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem a Regional Studies Association (Regionális Tudományi Társaság) nagy-britanniai részlegének közreműködésével szervezett konferenciát szeptember 10–13. között Regionális polarizáció és egyenlőtlen fejlődés Közép-Kelet-Európában. Területalapú innovatív politika kihívásai címmel Kolozsváron. A konferencián számos romániai és külföldi kutató tartott előadást a témában arról, hogyan lehetne csökkenteni a különböző régiók közötti gazdasági különbségeket, milyen technikákkal, politikával lehet felzárkóztatni a falvakat, de bemutatták azt is, hogyan működik egy okos város, vagy hogyan üzemel a japán tömegközlekedés. A Kolozsvár fejlesztése címet viselő előadástömbben olyan kutatások eredményeit mutatták be kolozsvári és bukaresti doktoranduszok, amelyek a város fellendülését járták körül, illetve reflektáltak a fejlődés következményeire, amelyekhez a város eddig képtelen volt alkalmazkodni.
Sorra buknak meg a metropolisz övezet
fejlesztését célzó tervek
Radu-Matei Cocheci a Ion Mincu Műépítészeti Egyetem doktorandusza Csökkenteni a területi egyenlőtlenségeket: rés Kolozsvár metropolisz övezetének stratégiai tervei és kivitelezési eredményei között címmel tartott előadást a konferencián. A kolozsvári metropolisz övezetét érintő változásokat és az övezet fejlesztését célzó projektet felmérő kutatást Radu-Matei Cocheci Sabina Dimitriuval a Ion Mincu Műépítészeti Egyetem doktoranduszával és az Urbasofia cég ügyvezető igazgatójával közösen készítette.
A kutató röviden vázolta az Európai Unió kohéziós politikáját, amely megoldást keres a régiók, térségek közötti egyenlőtlenségek eltüntetésére, és amelynek célja a rurális övezetek felzárkóztatása. Az EU kohéziós politikáját Romániában is alkalmazni kéne, ám ennek bevezetését itt számos dolog akadályozza, mint a centralizáltság, a bürokrácia, vagy a menedzselésbeli tapasztalatok hiánya. Az előadó kiemelte: a gazdasági egyenlőtlenség, a régiók közti különbségek eltüntetését a 2007-ben kezdődő gazdasági válság még nehezebbé tette, de legalábbis nem segítette a politika életbe ültetését.
A doktorandusz elmondta: Romániában jelenleg nyolc fontos régió van, mindegyiknek van egy-egy pólusa, az észak-nyugati régió központja Kolozsvár. A kincses város a második legnagyobb és legfontosabb város Romániában, amelynek fejlődését, átalakulását mérték fel a kutatók a 2007 és 2015 közötti időszakban több szemszögből: népességnövekedés, lakások, turistaforgalom stb.
A kutatók adatai szerint a lakások száma az elemzett időszakban 27%-al nőtt Kolozsváron és környékén, a leglátványosabb mértékben Szászfenes fejlődött. A metropolisz övetezhez tartozó településen 418%-al nőtt a lakások száma, a második helyen Bács áll 75%-al, ezt követi Apahida 59%-al. A turistaszálláshelyek száma is megugrott az elemzett időszakban, 2007 és 2015 között ezek száma 47%-al gyarapodott.
A robbanásszerű fejlődéshez nem tudott minden téren felzárkózni a város, a kutatók számos problémára hívták fel a figyelmet. A dolgozó lakosság még mindig a városban, és nem a metropolisz övetezben lakik: 2015-ös adatok szerint a munkavállalók 92,6%-a Kolozsváron élt, igaz az arány pár százalékkal csökkent 2007-hez képest. A közszolgáltatások sem tudtak ehhez alkalmazkodni: a tanárok és orvosok száma nem fedi a lakosság igényeit.
A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy nagy a probléma a város- és metropoliszövezeti fejlesztési projektek körül. Ilyen a városi mobilitási, vagy a szociális intézmények fejlesztését, vagy a gazdasági versenyképesség növelését célzó projekt. Az ilyen fejlesztési projektek a városra, és nem a környező falvakra, metropolisz övezetre koncentrálnak, így ezek nem segítik elő azt, hogy csökkenjen, vagy eltűnjön az ezek közötti különbség. A metropolisz övezet fejlesztését célzó projekteket az elmúlt években nem sikerült megvalósítani.
A kutatók szerint a metroplisz övezetet csak akkor lehet fejleszteni, ha az adminisztrációs egységek partnerségeket tudnak kötni, és együtt tudnak működni. A jelenleg érvényben levő szabályozások miatt Kolozsvár és Kolozs megye elnyomja a falvakat, és ameddig az adminisztrációs problémákra nem találnak megoldást, a metroplisz övezet nem tud felzárkózni a városhoz – összegezte előadása végén a kutató.
A betelepülők egyenlítik ki
a természetes szaporulat csökkenését
A második előadás szorosan kapcsolódott az elsőhöz: Vlad Cocheci, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem doktorandusza Kolozsvárra költözés című előadásában szintén a kincses város népességnövekedését vizsgálta, a Kolozsvárra betelepülőkre koncentrálva. A doktorandusz kutatását a Ion Mincu Műépítészeti Egyetemen tanuló Andrei Mitreával készítette. Felmérték, hogyan változott Kolozsvár és a metropolisz övezet népessége 2002 és 2011 között: 2002-ben összesen 388 622 ember lakott Kolozsváron és vonzáskörzetében, ez a szám a szám 9 év alatt 413 041-re növekedett, ami 6%-os népességnövekedést jelent, nagyon eltérőt az országos adatoktól. A városban megközelítőleg 347 ezren laktak 2011-ben, ez a szám 2002-ben csak 317 ezer volt. A leglátványosabban, lakosság szempontjából is Szászfenes fejlődött: míg 2002-ben 7 ezer lakosa volt a településnek, ez a szám 2011-re megtriplázódott, ekkor már 22 ezer lakost számlált. Hasonló, de nem ekkora mértékű növekedés jellemzi a többi metropolisz övezethez tartozó települést is, mint Apahida vagy Bács.
A természetes szaporulat Kolozsváron, Apahidán, és természetesen Szászfenesen pozitív (ebből a szempontból is itt a legnagyobb), viszont több településen, amely a metropolisz övezethez tartozik, negatív a természetes szaporulat, köztük Bácsban. A teljes övezet adatait vizsgálva negatív értékeket jegyeztek. A kutató kiemelte: évente 2442 betelepülőre volt szükség ahhoz, hogy ellensúlyozza a népesség fogyását.
A doktorandusz szerint 2002 és 2011 között közel 79 ezer ember költözött a városba és vonzáskörzetébe, viszont több mint 50 ezer ember el is költözött onnan.
Ki fizet a kolozsvári felsőoktatásért?
Az előadás-sorozatot Andrei Chirca, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem doktoranduszának előadása zárta. Dan Tudor Lazăr és Cristian Marius Litan, BBTE oktatók és a doktorandusz közös kutatási eredményeit bemutató előadás A diákok kiadásai és mire tanít meg ez bennünket az egyetemi oktatás alulfinanszírozásáról. Bizonyíték egy felső-közép-bevételű országból címet viselte. A kutatás eredményei meglepték a hallgatóság külföldi tagjait, németországi és japán előadók csodálkoztak rá a helyzetre: miért is fizet a diák az oktatásért, és miért nem oldja meg az állam ezeket a problémákat, miért nem nyújt megoldást az egyetem a kolozsvári lakhatási problémákra – tették fel a külföldiek a jogos kérdéseket.
A kutatók 2015-ben a BBTE-n tanuló, Kolozsváron tartózkodó diákok kiadásait mérték fel, online kérdőíves módszer használatával. Az BBTE-en 2015 végén megközelítőleg 50 ezer diák tanult, ezek közül a kolozsvári szakokra 27 754 egyetemista járt. A kérdőívet 1159 diák töltötte ki, alap, mesterképzéses diákok, és doktoranduszok egyaránt.
A kutatók felmérték a diákok bevételeit – az egyetemi ösztöndíjakat, fizetésből számrazó jövedelmüket –, illetve kiadásaikat, hogy mennyit költenek havonta lakásra, tandíjra, ételre, szórakozásra, utazásra stb.
A felmérésből kiderül: a válaszadók 58%-a nem dolgozik, nincs bevétele, így a kutatók arra következtetnek, ezeket a Kolozsváron tartozkodó diákokat a családjuk tartja fenn. Ők a családi kasszából fizetik a lakbért vagy a bentlakás árát, a szüleik pénzéből vesznek maguknak Kolozsváron ennivalót stb. A megkérdezettek csupán 20%-a dolgozik teljes munkaidőben, a válaszadók nagyrésze csak a magiszteri képzés alatt vállal munkát, az alapképzéses hallgatókra ez nem jellemző. A megkérdezettek kisebb része vállal részmunkaidős állást.
A kutatók felmérték többek között azt, hogy a kolozsvári BBTE-s egyetemisták mennyit költenek évente lakbérre, ételre vagy szórakozásra, majd ezt összehasonlították az egyetem éves kiadásaival, illetve bevételével.
A doktorandusz elmondta: a Babeş–Bolyai Tudományegyetem 2015-ben megközelítőleg 44 millió euró állami támogatásban részesült, ez a bevételeinek 54%-át tette ki.
Ezzel szemben az intézmény éves összkiadása megközelítőleg 77 millió euró volt, a BBTE diákjai viszont ugyanabban az évben 1,83-szor többet költöttek, hozzávetőlegesen 141 millió eurót kolozsvári tartózkodásuk idején. Ez az összeg megközelítőleg 100 millió euróval több, mint amennyit az állam fordít az oktatásukra.
Így jogosan tette fel a kérdést a kutató az előadása végén: végül is ki fizet a felsőoktatásért? A külföldről érkező hallgatóságot – szintén kutatók – a legjobban a kolozsvári lakhatási probléma lepte meg: nem értették, miért nem tesz semmit az állam a jobb és olcsóbb lakhatási körülmények megteremtéséért, miért nem fektet az egyetem új bentlakások építésébe, így mérsékelve ezzel a kolozsvári diákok egyik lakhatási kiadásait.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Kidőlt fák a kolozsvári Sétatéren
Szeptember 17-én délután Kolozsvárt sem kerülte ki a vihar, végigsepert a városon, és több helyen egy időre az áramszolgáltatás is megszakadt. Felvételeink a Sétatéren készültek röviddel az eső után, a kidőlt fák a vihar erejéről tanúskodnak.
Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsvár is csatlakozott a budapesti Ars Sacra fesztiválhoz
A tízéves budapesti Ars Sacra fesztiválhoz csatlakozott a kolozsvári Szent Mihály Plébánia, így a magyarországi rendezvény részeként Kolozsváron is szerveztek egy kiállítást. Az Üzenet a szakralitásból című tárlatot szeptember 16-án, szombaton nyitották meg. A megnyitón felszólalt Sabău-Trifu Cristina kiállító művész, a tárlat kurátora, Kovács Sándor főesperes, illetve Bodó Márta, a Keresztény Szó és a Vasárnap főszerkesztője.
Sabău-Trifu Cristina, a kiállítás kurátora a megnyitón elmondta: az ötlet, hogy Kolozsvár is csatlakozzon a budapesti Ars Sacra mozgalomhoz, a tavalyi fesztivál során merült fel, Dragonits Mártával, a fesztivál főszervezőjével folytatott beszélgetés során.
– Akkor kiderült, Dragonits Márta vágya, hogy az Ars Sacra mozgalom a határokon túl is terjedjen. Akkor kért fel arra, hogy vállaljak ebben szerepet, én pedig nagyon örvendtem a felkérésnek – mesélte a kurátor.
Beszélgetésüket követően a művésznő felkereste Kovács Sándor főesperest, hisz úgy gondolta, Kolozsvár, Erdély kulturális fővárosa lenne méltó helyszíne ennek a kezdeményezésnek. A főesperes támogatta az ötletet, így a kurátor, Bodó Mártával közösen, elkezdte felkeresni a művészeket, hogy vegyenek részt a kezdeményezésben.
A kiállítás arculatánayak kialakításakor figyelembe vették a budapesti fesztivál értékeit, de az erdélyi sajátosságokat is. Sabău-Trifu Cristina elmondta, az általa programnak nevezett kezdeményezésnek három fő célja van: az egyház gyűjtse össze a szakrális világból inspirálódó művészeket, akik majd közösen állhatnak elő ötletekkel. A kurátor kiemelte, a programja célja a művészek közötti párbeszéd elősegítése, illetve szeretné, ha a hanyatló keresztény egyházat Európában a művészek közösen próbálnák feléleszteni.
A megnyitón felszólalt Kovács Sándor főesperes, aki beszédében kiemelte: az egyház mindig is élt a „művészetek sajátos kifejezőerejével, isten dicséretében, és mindenkor barátja volt a képzőművészeknek, nemes szolgálatukat szüntelenül igénybevette”.
– A szakrális művészet feladata, hogy a maga eszközeivel, megjelenítse az emberek hitét; mindenkor gyarapította, gazdagította az egyház művészi értékeit. A művészet segít abban, hogy az emberiség családja felemelkedhessék az igazság, jóság, szépség magaslataira és hogy az Isten bölcsességét megvilágítsa – mondta a főesperes, aki szerint a kiállított alkotások tükrözik alkotóik hitét, szellemi beállítottságát és istenkereső szándékát.
Bodó Márta a kiállításmegnyitón kiemelte: manapság állandóan vizuális ingereknek vagyunk kitéve, így ez a kiállítás segít abban, hogy egy kicsit elhallgassunk, lecsendesedjünk, meditatív állapotba kerüljünk.
– Nézzék, érezzék magukénak ez alatt a hét alatt ezt a kiállítást, érezzék meg azt, hogy a teológia nem feltétlenül valami nagyon elvont filozófia, nehezen emészthető elmélet. A teológia az a gyakorlatban megélt élet, így mindenkinek kell legyen teológiája, akár hívő, akár nem – emelte ki a megnyitón Bodó Márta.
A megnyitón fellépő férfikar, Potyó István karnagy vezényletével, erdélyi forrású gregorián dalokat adott elő.
A kiállítás szeptember 24-ig látogatható a Szentegyház (Iuliu Maniu) utca 2. szám alatti épület tetőtéri kiállítótermében.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Nyolcan meghaltak, többen megsérültek az Erdélyen végigsöprő viharban
Halálos áldozatokat is követelő ítéletidő söpört végig vasárnap délután Erdély számos megyéjében, a hatóságok szerint a vihar nyolc ember halálát okozta.
Az országos katasztrófavédelmi felügyelőség (IGSU) hétfő reggeli összesítése szerint nyolc ember halálát és 137 ember sérülését okozta a vasárnap délutáni és esti vihar, mely elsősorban a bánsági, erdélyi megyéket sújtotta, de két moldvai megyére is átterjedt. Ketten Temesváron, hárman a tőle harminc kilométernyire fekvő Buziásfürdőn vesztették életüket, több tucaton pedig megsérültek – tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget Elena Megherea, a Temes megyei katasztrófavédelem szóvivője.
Sajtóbeszámolók szerint ugyanakkor az Arad megyei Menyházán is életét vesztette egy nő, amikor rádőlt egy fa, Beszterce-Naszód megyében pedig ketten lelték halálukat a rájuk zuhanó faágak miatt. A vihar jelentős károkat is okozott: a tövestől kiszakított fák és letört ágak autókat rongáltak meg, villanyvezetékeket szakítottak el.
Heves szélvihar okozott károkat vasárnap délután Aradon is: a szél tetőket tépett le, fákat döntött ki, reklámtáblákat borított az útra. A Temes megyei katasztrófavédelem kora esti összesítése szerint a megyében ketten meghaltak, 48-an pedig megsérültek, a sebesültek között hat gyerek van.
Jelentős a kár
Ítéletidő tombolt Krassó-Szörény megyében is: Resicabányán egy panelház teraszának tetőzetét szakította le és fákat döntött ki a szél. Kijutott a szélsőséges időjárásból Kolozsváron és környékén is, ahol ugyancsak háztetőket rongált meg, fákat tépett ki tövestül az orkán erejű szél. A kincses városban háromnegyed órán keresztül szünetelt az áramszolgáltatás az ítéletidő miatt.
Szamosújváron az Ana Ipătescu Líceum tetőzetét is megrongálta a viharos időjárás, Liviu Pop oktatási miniszter bejelentése szerint hétfőn a tanintézetben szünetel az oktatás. Krónika (Kolozsvár)

Csomortányi: nem tudni, kivel tart az RMDSZ
Éles bírálatot fogalmazott meg Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetének elnöke a Markó Béla költő, politikus és Lengyel László közgazdász-politológus Engedd hazámat értenem című kötetét ismertető, több erdélyi várost érintő bemutatósorozat kapcsán.
A Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek címzett nyílt levelében Csomortányi úgy fogalmaz: Lengyel László közgazdász-politológust „nehéz lesz emlékezetünkből kitörölni”. Mint felidézi: a szakember több ízben hangoztatta, „hogy miért is rossz minden, amit a nemzeti oldal tesz, és miért is demokratikus és hasznos a balliberális oldal valamennyi rezdülése”
Az EMNP bihari elnöke rámutatott: a Markó Bélával közösen írt kötet szeptember 14-ei nagyváradi bemutatóján Lengyel az Orbán Viktor vezette kabinetre utalva úgy fogalmazott, „van egy kormány, mely a fejünk felett hadonászik, és adott esetben kiteszi az asztalra, hogy Erdélyért vérzik a szíve”.
Lengyel arra is kitért, hogy szerinte Magyarország nemzetközi megítélése olyannyira mélypontra süllyedt, hogy bármit tesz vagy mond a kormány, annak az ellenkezője történik, ezért „sokkal többet árt Budapest, ha megszólal Erdély-ügyben még annál is, mintha inkább néma maradna”. Csomortányi ennek nyomán kifogásolja, hogy az RMDSZ „Lengyel Lászlók erdélyi turnéjait” szervezi, ugyanakkor felteszi a kérdést, hogy vajon a szövetség is ezt az álláspontot képviseli-e?
A néppárti politikus azt is kifogásolja, hogy a nagyváradi eseményen részt vett Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke. Csomortányi emlékeztet: Szabó néhány éve „a kormánypártok gyengítésének nyílt szándékával” tett javaslatot „erdélyiek magyarországi pártjának bejegyzésére”. „A Lengyel–Markó–Szabó szereplés másnapjáig azt gondoltam, ezúttal csupán a sötét RMDSZ-ként emlegetett bihari párttársainak magánakciójáról van szó, mígnem kiderült, hogy a nagyváradi bemutató után alig egy nappal, Kolozsváron már az ön főszereplése mellett folyt le ugyanaz” – intézi szavait Kelemenhez Csomortányi. Hangsúlyozza: a szövetség elnökét erre nem kötelezte a kisebbségi létből adódó alkukényszer, így érthetetlenek számára az okok, holott a néppárti politikus szerint a 2018-as centenáriumi évforduló közeledtével „soha nem volt még oly nagy szükség a következetes és hiteles erdélyi magyar politikára és a magyar összefogásra, mint most”. Krónika (Kolozsvár)

Kolozsváron mutatják be Gerlóczy Márton családregényét
Gerlóczy Márton magyarországi írónak, Áprily Lajos dédunokájának legújabb, Mikecs Anna: Altató című könyvét mutatják be Kolozsváron a szerző jelenlétében.
A rendhagyó eseményre szeptember 27-én, Mikecs László néprajzkutató 100. születésnapján kerül sor. A Minerva Ház Cs. Gyimesi Éva termében 17 órakor kezdődő eseményen Gerlóczy Mártonnal Ferencz Zsolt beszélget, a Scolar Kiadónál napvilágot látott családregényből Kali Andrea színművész olvas fel.
A regény főszereplője Jékely Márta, aki Schéfer Ida és Áprily Lajos harmadik gyermeke. Gerlóczy Márton részletesen beszélt a Krónikának a Mikecs Anna: Altatóról, a szerzővel készített interjút lapunk pénteki számában olvashatják. „Tudatfolyam, mégis minden a helyén van. És az erre-arra ágazó család, az emlékezetes alakok. Nem az író érzelmei formálják őket: látja, tudtunkra adja esendőségüket, olykor pusztító gyengeségeiket-gyarlóságaikat is. És a regénybeli család nem akármilyen család. A Jékelyek, csúcsán Áprily - Jékely Lajos. Ha ismertük őket, ha nem, történetüket, ezt a könyvet jó olvasni” – írja a könyv fülszövegében Lator László. Krónika (Kolozsvár)

Kolozsvárra és Nagyváradra látogat Orbán Viktor kormányfő
Háromnapos látogatást tesz Orbán Viktor miniszterelnök szeptember végén-október elején Erdélyben és a Partiumban. A kormányfő Kolozsváron részt vesz a reformációs ünnepségsorozaton, a nagyváradi PKE-n pedig megnyitja az egyetemi tanévet.
Orbán Viktor miniszterelnök részvételével ünnepli meg a reformáció 500. évfordulóját Kolozsváron az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK). A kerek évforduló alkalmából szeptember végén ünnepségsorozatot rendeznek a kincses városban, ahol múzeumot és szobrot is felavatnak, a közeli Szászfenesen pedig templomot szentelnek. Kiss Gábor, az egyházkerület sajtóreferense szerdán a Krónikának elmondta, a központi rendezvény keretében szeptember 30-án, szombaton 11 órakor ünnepi istentiszteletet tartanak a Farkas utcai református templomban, ahol a miniszterelnök is jelen lesz. A reformáció kezdete 500. évfordulójának megünneplésén kívül az istentiszteleten hálát is adnak azért, hogy az elmúlt időszakban számos egyházi intézményt sikerült felújítani a kincses városban. „Emellett az esemény szimbolikus jellege miatt is kiemelkedő lesz, hiszen 500 református, evangélikus és unitárius lelkipásztor palástban fog bevonulni a templomba, ahol ugyanennyi gondnok és presbiter is jelen lesz” – tudtuk meg Kiss Gábortól.
Az ünnepség a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet udvarán folytatódik, ahol leleplezik Szász Domokos egykori erdélyi református püspök mellszobrát. Ezt követően a teológia mellett, az Apafi kollégium udvarán felavatják a Bocskai tér 14. szám alatti épületben kialakított Erdélyi Református Múzeumot, majd pedig a Protestáns Teológiai Intézet új sportpályáját.
Ugyancsak Orbán Viktor részvételével szentelik fel másnap, október elsején a Kolozsvárral szomszédos Szászfenes új református templomát.
Az elmúlt másfél évtizedben 22 ezer lelkesre duzzadt település (az ország legnagyobb községe) református gyülekezetének eddig nem volt önálló temploma, az istenháza felépítését a magyar állam 160 millió forinttal támogatta.
Magyarország miniszterelnöke lesz a díszvendége a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem október 2-ai tanévnyitójának is. Orbán Viktor beszédet mond a nagyvárad-újvárosi református templomban 11 órakor tartandó istentiszteletet követő ünnepségen, majd részt vesz a PKE Sulyok István utcai új épületének felavatásán. Egyébként a magyar állam által finanszírozott felsőoktatási intézmény tanévnyitóján beszédet mond Pálfi József rektor, Tőkés László, a Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke, Kató Béla erdélyi református püspök, a Sapientia Alapítvány vezetője és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Sok helyen még luxus az ivóvíz, távol állunk az EU-s átlagtól
Még legalább egy évtizednek kell eltelnie, és eurómilliárdokra lesz szükség, míg az ivóvízhez való hozzáférés és az ivóvíz-szolgáltatás minősége eléri az uniós átlagot Romániábana, mondták a Krónika által megkérdezett elöljárók. Míg városon jó a helyzet, a falvakban esetében hatalmas a lemaradás.
Bár az elmúlt években országszerte javult az ivóvízhez való hozzáférés és az ivóvíz-szolgáltatás minősége, még legalább egy évtizednek kell eltelnie, míg Románia e tekintetben meg tudja közelíteni az európai uniós átlagot.
Erre mutat rá az Európai Számvevőszék legfrissebb vizsgálata is, amely szerint további jelentős forrásokat kell beruházni ezen a területen a felzárkóztatás érdekében.
Pásztor Sándor, a Bihar megyei önkormányzat elnöke kérdésünkre elmondta, ha csupán a számokat nézzük, nem kapunk valós képet a helyzetről. Hatalmas különbség van ugyanis az ivóvíz- és csatornarendszerek kiépítésére vonatkozó, százalékban kifejezett mutatók és a területi lefedettségről szóló adatok között.
A Körösök Vízügyi Igazgatóságának korábbi vezetője emlékeztetett, a román hatóságok az uniós csatlakozáskor vállalták, tíz év alatt felzárkóztatják az országot egy átlagszintre, ezt a vállalást azonban nem sikerült teljesíteni. Tíz évvel ezelőtt a jó minőségű ivóvízhez a lakosság 57-58 százaléka fért hozzá, viszont a csatornázás ettől nagyon elmaradt, mindössze 15 százalékban volt kiépülve, ami jelentős környezetvédelmi problémákat is okozott.
„A vízhálózatot sikerült feltornázni 70 százalékra, ám a csatornázás terén még mindig nagyok az elmaradások, a különbséget nem sikerült megfelelő mértékben lefaragni” – tette hozzá a hidrotechnikai mérnöki oklevéllel rendelkező Pásztor, aki szerint a ’90-es években még általános volt az a hozzáállás, hogy az ivóvízrendszereket fejlesztették, a csatornázást pedig hanyagolták, ám ma már egyformán fontos mindkét hálózat.
Fejlődő városok, elmaradott vidék
Az ivóvízhez és csatornázáshoz való hozzáférés százalékban jól mutat, azonban a területi lefedettség már korántsem ilyen jó.
Ez a különbség abból adódik, hogy a városokban általában megoldódtak ezek a problémák, a falvakban viszont még mindig nagy a lemaradás” – hívta fel a figyelmet a környezetvédelmi minisztérium volt vízügyi államtitkára.
Példaként említette, hogy a 600 ezer lakosú Bihar megyében 200 ezren Nagyváradon, 400 ezren vidéki településeken élnek, és a legfrissebb felmérés szerint a falusi lakosság alig 50 százaléka jut hozzá minőségi vezetékes ivóvízhez.
„Papíron nyilván jól mutat, hogy Bihar megyében 400 ezer lakos fér hozzá az ivóvíz- és csatornahálózathoz, ám vidéken még mindig vannak megoldatlan helyzetek, nagy a különbség például a tízezer lakos feletti és alatti települések víz- és csatornarendszerének kiépítése között” – mondta a Bihar megyei elöljáró.
Pásztor Sándor szerint egyértelmű, hogy Románia nem képes ezt a helyzetet önállóan megoldani, de megfelelően előkészített projektekkel eurómilliárdokat lehet lehívni az Európai Uniótól, bár a kiírásokban pontosan szabályozva van, hogy a pénzt mire lehet költeni, szennyvíztisztítókat, szűrőberendezéseket lehet építeni. Pásztor szerint nagyon fontos, hogy minél tisztább, jobb minőségű víz kerüljön vissza a patakokba, folyókba.
„Románia alkalmazza azt a rendelkezést, hogy amennyiben a megengedettnél nagyobb koncentrációjú szennyezett víz kerül vissza a természetbe, az önkormányzatoknak bírságot kell fizetniük. Ezek a bírságok elég nagy összegek ahhoz, hogy fejlesztésre ösztönözzék az önkormányzatokat, a vízügyi hatóságok pedig folyamatosan mérik a nitrát, szerves anyag vagy más típusú szennyezés mértékét” – hangsúlyozta a Bihar Megyei Tanács elnöke.
Megszokták az ingyenvizet
Az elmúlt években minden önkormányzat számára prioritás volt a víz- és a csatornarendszerek kiépítése, sok településen egyáltalán nem létezett hálózat, de ahol megvolt, ott is javításra, bővítésre szorult – nyilatkozta lapunknak Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzati főosztályának vezetője. Elmondta, a megyei tanácsok alárendeltségébe tartozó vízszolgáltatók EU-s pénzeket hívtak le, a kormány vidékfejlesztési programján keresztül is kaptak támogatást. A legnagyobb összegek ennél a fejezetnél érkeztek az önkormányzatokhoz.
Horváth Anna hozzátette, még mindig vannak működtetési gondok a vidéki hálózatokkal, mert az emberek megszokták, hogy ingyen használják a vizet saját kutakból vagy a helyi szintű kis hálózatokból, és sokan nem akarják finanszírozni a bekötést, nem csatlakoznak rá a rendszerre.
Ezek a nagy befektetésből létrehozott rendszerek akkor válnak fenntarthatóvá, ha a lakosság nagy része rácsatlakozik, hasonló a helyzet egyébként a hulladékgazdálkodási hálózatokkal is. A politikus szerint az európai tapasztalat azt bizonyítja, a helyzet előbb-utóbb kiegyensúlyozódik.
„Az emberek megkötik a szemételszállításra a szerződést, és rácsatlakoznak a víz- és csatornahálózatra, hiszen rájönnek, hogy sokkal biztonságosabb. Ráadásul az ellenőrzések is szigorodnak, már nem lehet az erdőszélre kihordani a szemetet vagy a patakba beengedni a szennyvizet” – tette hozzá Kolozsvár volt alpolgármestere. Fontos a rendszeres ellenőrzés Ágoston László, a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője elmondta, a vezetékes vizet folyamatosan ellenőrzik, sőt az önkormányzatok felkérésére a közkutak vizét is, ha azt többen használják a településen. Rámutatott, a magánkutak vizének ellenőrzéséért a tulajdonosnak fizetnie kell, átlag 230 lejbe kerül az elemzés, ezt általában drágállják, ezért nincs túl nagy érdeklődés.
A szakember azt javasolja, hogy ahol kisgyerek van a családban, és a kútvizet használják a főzésre, feltétlenül vizsgáltassák be azt. A vízben magas a nitrit- és nitrátkoncentrátum, ami methemoglobinémiát (nitrát- és nitritmérgezést) okozhat.
Az elmúlt években egyébként három hasonló eset is volt Kovászna megyében. „A legdrágább az egészségünk, ezért érdemes megvizsgáltatni a vizet és csak a biztonságosat fogyasztani” – szögezte le Ágoston László.
Az Európai Számvevőszék egyébként a múlt héten közzétett felmérésében rámutatott, a csatlakozás óta javult az ivóvíz minősége Romániában, Magyarországon és Bulgáriában az uniós pályázatoknak köszönhetően, de még további jelentős forrásokat kell beruházni ezen a területen.
„Az emberek megkötik a szemételszállításra a szerződést, és rácsatlakoznak a víz- és csatornahálózatra, hiszen rájönnek, hogy sokkal biztonságosabb. Ráadásul az ellenőrzések is szigorodnak, már nem lehet az erdőszélre kihordani a szemetet vagy a patakba beengedni a szennyvizet” – tette hozzá Kolozsvár volt alpolgármestere.
Megjegyzik: vannak még olyan területek, ahol a közellátási hálózaton biztosított ivóvíz nem felel meg maradéktalanul az 1998-as ivóvízirányelvben előírt uniós normáknak. Ezenfelül további jelentős tagállami köz- és magánberuházásra lesz szükség ahhoz, hogy az érintett tagállamok teljes lakossága jó minőségű ivóvízhez juthasson hozzá, és hogy biztosítani lehessen az uniós finanszírozással megvalósuló beruházások megfelelő fenntartását. A három érintett országnak 2020 végéig több mint 6 milliárd eurót kell beruháznia ezekbe a hálózatokba.
Az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Kohéziós Alap a 2007 és 2020 közötti időszakra összesen 3,7 milliárd euró támogatást nyújt az ivóvíz-szolgáltatás biztosításához és igazgatásához Bulgária, Magyarország és Románia számára.
Az Európai Unió 1975 óta vízügyi jogszabályokkal védi a fogyasztókat és a vízhasználókat a káros hatásokkal szemben. 1980-ban elfogadták, majd 1998-ban felülvizsgálták az emberi fogyasztásra szánt vízre vonatkozó normákról szóló ivóvízirányelvet, amelynek jelenleg is folyamatban van egy újabb felülvizsgálata – közölte a számvevőszék.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba / Krónika (Kolozsvár)

Ősbemutatókkal ünneplik a magyar dráma napját az erdélyi színházak
Erdély-szerte megünneplik a teátrumok a magyar dráma napját annak emlékére, hogy szeptember 21-én tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját 1883-ban.
Kolozsváron drámaírás-műhellyel, Sepsiszentgyörgyön Tamási Áron születésének 120. évfordulója alkalmából szervezett programokkal, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában pedig magyar írók műveiből készült produkciókkal ünneplik a színházak a magyar dráma napját.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház már szerdán ünnepel, hiszen a szeptember 21-ére kitűzött magyar dráma napja szinte egybeesik a színház névadójának, Tamási Áron író születésének 120. évfordulójával. A jubileumon a Dresch Quintet Tamási Áron-tiszteletkoncertjén vehet részt a közönség.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 2011 óta ünnepli rendszeresen a magyar dráma napját, amelynek alkalmából egy-egy erdélyi szerző drámájának felolvasószínházi ősbemutatóját tartják, írta az MTI. A program szerint csütörtökön megkoszorúzzák a magyar nyelvű színjátszást szorgalmazó Aranka György művelődésszervező és nyelvújító marosvásárhelyi belvárosi szobrát, majd Kincses Elemér Karácsony Benő Pjotruska című novellájából készült előadását mutatják be. A produkciót a színházi adaptációt készítő Kincses Elemér rendezi.
A csíkszeredai Csíki Játékszín csütörtökön és pénteken két magyar szerző művét játssza repertoárjából, Szép Ernő Vőlegény című színművét, majd Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiáját. A Kolozsvári Állami Magyar Színház szeptember 29-én ünnepli a magyar dráma napját. A korábban kétszer nagy sikerrel megszervezett egyéjszakás drámaírás-műhelyre bárki jelentkezhet egy rövid, általa megírt jelenettel, amelyet a társulat színészei a Drámai útvesztőnek elnevezett műhelyen adnak elő. A résztvevőknek egy-két oldalas, két szereplős jelenetet kell írniuk, ezeket a színház színészei a teátrum különböző helyszínein keltik életre.
A magyar dráma napja a magyarországi és a külhoni magyar drámairodalom ünnepe. Azért tűzték ki szeptember 21-re, mert 1883-ban ezen a napon tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját a Nemzeti Színházban.
Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)

Ezekbe az erdélyi színházakba térhetünk be a magyar dráma napján
134 évvel ezelőtt, 1883. szeptember 21-én tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját a budapesti Nemzeti Színházban. Ennek emlékére csütörtökön a romániai magyar társulatok is megünneplik a magyar dráma napját. Mutatjuk a programokat.
Csíkszereda
A Csíki Játékszín két magyar szerző művét játssza repertoárjáról a magyar dráma napján, valamint a következő napon: Szép Ernő színművét, a Vőlegényt, valamint Egressy Zoltán Portugál című vígjátékát. A Vőlegénynek nem csak a csíkszeredai közönség örülhet, az előadás ugyanis szerda este Székelykeresztúrra, vasárnap délután pedig Gyimesközéplokra is eljut.
Kolozsvár
A 2016-os egyéjszakás drámaírói műhelyt a Kolozsvári Állami Magyar Színház idén Drámai Útvesztővé alakítja. A program úgy módosul, hogy az előzőleg beküldött kétszereplős jeleneteket a társulat tagjai elő is adják a színház különböző helyszínein. Amennyiben valaki szeretné kipróbálni a drámaírást, még semmiről sem késett le, a beküldési határidő ugyanis szeptember 25., az eseményt pedig szeptember 29-én, pénteken szervezik meg.
Marosvásárhely
Aranka György művelődésszervező szobrának hagyományos megkoszorúzása mellett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata egy színpadra kevésbé alkalmazott kolozsvári író szövegéből készült előadást mutat be: Karácsony Benő Pjotruska című regényéről van szó.
Nagyvárad
A nagyváradi Szigligeti Színház olyan drámát tűzött műsorra csütörtökön, amely nem csak fiatalokhoz szól, hanem szerzője is pályakezdő drámaíró: a 2016-os dráMÁzat Debüt-díjasa. Körmöczi-Kriván Péter Kapufa és öngól című szövegét Tasnádi-Sáhy Péter rendezésében csütörtökön este hét órától láthatjuk.
Sepsiszentgyörgy
A Tamási Áron Színházban szerdán zajlik a 120 éve született névadó író tiszteletére szervezett rendezvénysorozat, amelynek csúcspontja a Tamási-novellák felolvasása, illetve a Dresch Quintet koncertje.
Szatmárnémeti
A Harag György Társulat rendhagyó felolvasószínházi előadással lakja be a színház büféjét csütörtök délután, miközben az épület amúgy sem kihalt, hiszen vasárnapig zajlik a Tranzit Feszt. Pintér Béla Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög című drámájának felolvasásával a fiatal rendezőket és drámaírókat is bevonó Havi Dráma sorozat indul Szatmárnémetiben.
Székelyudvarhely
A szombatig tartó dráMA9 fesztivál csütörtöki napját a magyar drámaírás ónneplésének szenteli a Tomcsa Sándor Színház. Délután négy órától Az égig érő fa című bábelőadást adják elő a színház előtti téren, este hat órától pedig Visky András Pornó című előadását tűzték műsorra, miközben a darab szerzője és rendezője éppen Szép Ernő-díját veszi át Budapesten. A dráMa9 csütörtöki napja az Evilági együttes Pilinszky-koncertjével zárul.
Temesvár
A Csíky Gergely Állami Magyar Színház a magyar dráma napjára időzítette az évad első bemutatóját. Görgey Gábor kortárs magyar szerző krimi-vígjátékának, a Wiener Walzernek színpadi változatát Szász Enikő jegyzi. A temesvári társulat hat színésze (Kiss Attila, Borbély B. Emília, Tar Mónika, Aszalos Géza, Molnár Bence, Mátyás Zsolt Imre) mellett két vendégművész is fellép az előadásban: Balázs Éva, aki nyugdíjazásáig a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja és a Művészeti Egyetem tanára, illetve Bicskei István vajdasági származású színész, aki pályája során Szabadkától Párizsig több színházban is dolgozott már.. maszol.ro