Kelemen Hunor és a másnaposság
Kelemen Hunor a román nyilvánosság szemében lassan egyes számú közellenséggé stilizálódik. Pedig nem tett egyebet, mint kimondott néhány nyilvánvaló igazságot.
Például azt, hogy Románia a Monarchiából örökölt infrastruktúrát az elmúlt száz esztendő alatt nemhogy tovább fejleszteni nem volt képes, de még eredeti állapotában megőrizni sem. S tette ezt annak ellenére, hogy Trianon után Európa egyik – természeti adottságaiban és (román, magyar szász, zsidó, örmény) történelmi örökségében leggazdagabb – államának számíthatott. Rendelkezésére állt minden, ami egy országot egyetlen évszázad alatt is a kontinens egyik jelentős államává tehet.
Kelemen Hunor egyik „legfelháborítóbb” állítását szeretném tényekkel alátámasztani. A szüleim a két világháború közt – kommunisták gyanánt (akkor az még rettenetesen mást jelentett, mint '45 után, amikoris úgy rúgták ki őket a nagybetűs pártból, hogy a lábuk sem érte földet) – előfizetői voltak a (nagyon) baloldali Brassói Lapoknak. A Székelyföld egyik eldugott zugában, Köpecen még ugyanabban az órában vehették kézhez a Brassói Lapokat, mint Brassó polgárai. Sőt, a lap még ugyanaznap a budapesti, sőt a pozsonyi és újvidéki kaszinók látogatóinak asztalára is odakerült. A román államvasutak, implicite a román posta jóvoltából, mellesleg. (Szüleim a lap összes évfolyamát meg is őrizték, egészen addig, amíg – letartóztatásukat követően – nagyanyám félelmében befűtötte velük a kemencét.)
Az elmúlt száz esztendőben a román posta és közlekedésügy oda züllött, hogy én ma a Kolozsvártól 15 kilométernyire fekvő Magyarvistán a Kolozsváron megjelenő Szabadságot (írva és mondva) két-három nap után kapom meg. (De én is gyűjtöm az évfolyamokat…)
No comment.
Ennek az igazságnak a kimondása az ellen, aki merészeli kimondani, a „román nemzeti érzékenység” gyalázkodásokkal tele áradatát indíthatja el. Ez a tény mindent elmondhat annak a diadalmas száz esztendőnek a természetéről, melyet a többségi nyilvánosság éppen megünnepelni készül.
De hogy ez a száz esztendő mit eredményezett számunkra – egyre inkább maradék – románok és magyarok számára, azt leginkább egy kevésbé ismert analógiával szemléltethetném.
Finnország Romániával csaknem egy időben vált független nemzetállammá. 1917-ben. Hosszú időn át idegen birodalmak, a svéd és az orosz tartományaként létezett. Akárcsak az Oszmán-, majd Osztrák-Magyar birodalmak részét képező Erdély. De a függetlenség kivívása a finneknél nem azzal kezdődött, hogy a finn kulturális életet korábban domináló svéd polgári és értelmiségi elitet, a finn kultúra és gazdaság úgymond „felvirágoztatása” érdekében gyakorlatilag felszámolták volna. No nem! A feltörekvő finn elit (a finn nyelvet mellesleg nem a svédek, hanem az országot a XIX. század elején meghódító orosz cárok tették hivatalos nyelvvé, s az országot a szovjet állam tette – ajaj! – függetlenné is) svéd polgártársait arra használta fel, hogy a finn kultúrát és gazdaságot a svéd kultúra és gazdaság színvonalára emeljék. A finn alkotmány a svéd nyelvet és kultúrát a svéd nyelvi-kulturális közösség szinte már „jelentéktelen” számaránya ellenére is (nota bene: a svédek finnországbéli aránya ma is éppen 6 százalék!) a finn állam a finnel egyenrangú nyelve és kultúrája gyanánt szentesítette. Sőt, ismétlem, annak ellenére is, hogy a finn nyelv hivatalos státusát a svéd állam, akárcsak a magyar a románt, még a XIX. század elején sem volt hajlandó hivatalos nyelv gyanánt elismerni.
Az eredmény közismert. A finnek nem inszceníroznak világra szóló diadalünnepet. Nem szorulnak rá. Finnország (Európa kezdetben még egyik legjelentéktelenebb államocskája) ma Európa – kulturálisan és gazdaságilag is – elismert mintaállama. A finn vállalatok világszerte hódítanak, a finn oktatási rendszer a modern világ mindenki által irigyelt példaképe.
A kisebbségi közösség egyenjogúságának elismerése a finn társadalmat felfele nivellálta.
Minálunk ennek az ellenkezője történt. Románia a nemzeti homogenizáció jegyében „megszabadult” német és zsidó kisebbségétől, s a szintén megtizedelt magyarokkal szemben vívott „szabadságharcának” eredményeként „egységes nemzetállamát” a Monarchiabéli multikulturális Erdélyhez viszonyítva mélyen lefele nivellálta. Mára Európa egyik (legalábbis Finnországhoz viszonyítva) „dinamikusan fejlődő” államocskájává tornászta fel magát.
Persze, mint minden analógia, ez is sántít. A finneket a finnugor származás nem szédítette mitologikus magasságokba. Beérték a maguk „halszagú” származásával. S a Kalevalával. A mi román honfitársaink esetében „nu a fost cazul”. Nekik – Traianus büszke utódaiként – nem kellett Európába igyekezniük, hiszen, úgymond, ők voltak (a sokszor még le is sajnált) Európa ősei. Igaz, egykor, ha nem is Európa őseiként, de vitéz védelmezőiként mi is hajlottunk arra, hogy szégyelljük azt a bizonyos halszagú rokonságot. Ma már büszkélkednénk vele, de a finneknek mintha már nem igazán akaródzna büszkélkedni velünk.
Kelemen Hunortól vissza lehet vonni kitüntetéseit, állampolgárságától megfosztani a mai – olyan, amilyen, egyebek közt Romániát is gyöngéden pátyolgató – Európában sem lehet. (Ámbár maga az ötlet is az elmúlt száz esztendő jogállami-demokratikus diadalmenetének eklatáns bizonyítéka).
A tényeket azonban aligha lehet szőnyeg alá söpörni.
Ezt ma már a román társadalom jelentős része is érzékeli. Ha majd a Nagy Egyesülés századik évfordulójának diadalmámorából kijózanodik, a tényekkel, melyek valóban kegyetlen dolgok, előbb-utóbb maga is kénytelen lesz szembenézni. (Ha nem, az végképp katasztrófa leend.)
A mámor ugyanis csodálatos dolog, de minél fékeveszettebb, annál kínosabb másnaposságok szokták követni.
S ezen a másnaposságon Kelemen Hunor mai és holnapi megkövezése mit sem változtathat.
Sőt!
Bíró Béla / Szabadság (Kolozsvár)

Az identitás és a hit erejét felmutató Kolozsvári Magyar Napok
Kövér László szerint a múlt sokszor megtapasztalt egyik tanulsága, hogy „az idők igazi nyerteseinek soha nem azok bizonyulnak, akiknek erősebbek a fegyvereik vagy hangosabbak a hazugságaik, hanem azok, akiknek erősebb az identitása és a hite”.
Az Országgyűlés elnöke Kolozsváron beszélt erről a Kolozsvári Magyar Napok hétfő esti nyitógáláján. Németh László 1941-ben Kolozsváron elmondott gondolataiból kiindulva a 21. századi hadviselés részének tekintette, hogy az alávetésre szánt közösségeknek először nem a területét, hanem a tudatát igyekeznek megszállni.
E tudattorzítás részének tekintette annak a sulykolását, hogy a nemzeti identitás és a nemzeti államok kora lejárt Európában.
„Mi, magyarok, azt kívánjuk minden szomszédunknak, amit önmagunknak: nemzetközi együttműködésre képes, erős, szuverén nemzetállamot, amely nem a nemzeti kizárólagosság gondolatára épül, hanem a különböző nemzetekhez tartozó polgárai méltóságának egyenlő tiszteletére; amely nemcsak a területén élő többségnek, hanem a számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségeknek is biztosítja az identitását; amely a területén élő minden őshonos közössége számára képes biztosítani a szülőföldön való megmaradásra és boldogulásra vonatkozó érdekeit a külső, globálisnak nevezett ellenérdekekkel szemben” – fogalmazott Kövér László.
Úgy vélte, Közép- és Kelet-Európa, a Kárpát-medence Európa megújulásának egyik hajtóerejévé válhat, ha az itteni államok túl tudnak lépni a nemzeti felsőbbrendűségre, kizárólagosságra irányuló 20. századi törekvéseiken.
A térség államainak szerinte azt kell felismerniük, hogy úgy érvényesíthetők a nemzeti önérdekek, hogy ezzel nem veszélyeztetik, hanem erősítik a szomszédaik érdekérvényesítési lehetőségeit is.
„Ha nem, akkor a térség népei együtt fogják elveszíteni államaikat, többség és kisebbség együtt fog identitás nélküli, fogyasztónak nevezett kifosztható biológiai erőforrássá válni” – vélte Kövér László.
Megjegyezte: a kisebbségi sorban élő európai polgárok gondjait nem az identitás nélküli nyitott társadalmak, hanem a saját önérdekeiket felismerő, egymással együttműködő európai nemzetállamok képesek megoldani. „Az a tény, hogy az elmúlt évszázadban, vagy az elmúlt negyedszázadban ez nem sikerült, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a jövőben sikerülhet” – tette hozzá.
Kövér László nyomatékosította: 2010 óta a magyar politikának az a célja, hogy nemzeti államunkat újjáépítsük, az identitásunkat és a nemzeti összetartozásunkat megerősítsük, szomszédainkkal együtt erősítsük a nemzetállamok együttműködésén alapuló Európai Uniót”.
Úgy vélte, a 2018-as magyarországi országgyűlési választásokon is erről kell dönteni Magyarországon és Erdélyben is.
Az Országgyűlés elnöke a kolozsvári magyarság józan azonosságtudatát olyan megtartó erőnek nevezte, amelyből „nemcsak Budapesten és Bukarestben, hanem mindenhol Európában lehet és érdemes is példát s erőt meríteni”.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke köszöntésében arról szólt, hogy Kolozsvár ma is ezrével, tízezrével vonzza az erdélyi magyar fiatalokat. „Van magyar jövő ebben a városban, és ebben a régióban” – jelentette ki, de szerinte a jövőt is ki kell találni.
Úgy kell kitalálni, hogy a román és a magyar jövőképek egymásba érjenek.
Ennek az alapja szerinte csakis az őszinte tiszta beszéd lehet. Kelemen Hunor szerint nem a magyarságon fog múlni, hogy a kolozsvári román és magyar világ el fog-e férni egymás mellett.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke köszöntésében az erdélyi szászok elmúlt napokban tartott nagyszebeni és az erdélyi magyarok kolozsvári ünneplését vetette össze. „Mi nem szeretnénk úgy járni, mint száz testvéreink. Nem szeretnénk, ha a nemzeti identitásunkat csak a szebenihez hasonló nosztalgiarendezvény keretében élhetnénk meg. Erre csattanós válasz a Kolozsvári Magyar Napok. Ez az élni akaró közösség rendezvénye” – fogalmazott Toró T. Tibor.
Gergely Balázs, a magyar napok főszervezője úgy vélte, a Kolozsvári Magyar Napok az elmúlt hét év alatt kiérdemelte a Transylvanicum jelzőt, és a románság elismerését is kivívta. Kijelentette: közösségépítő, közösség-erősítő folyamat zajlik e rendezvény keretében Kolozsváron.
„Azok a közösségek, amelyek rejtőzködnek, titkolóznak, elbújnak, soha nem megbecsülést keltenek maguk iránt, hanem ellenszenvet, vagy félelmet” – fogalmazott. Hozzátette: a magyarság továbbra is a robbanásszerűen fejlődő Kolozsvár aktív, építő közössége akar lenni. Ehhez szerinte nemcsak teremteni kell, hanem közszemlére kell tenni az értékeket.
A nyitógála közönsége, mely zsúfolásig megtöltötte a Kolozsvári Magyar Opera termét, a köszöntőbeszédek után a Magyar Állami Népi Együttes Tánckánon – Hommage a Kodály című előadását nézhette meg.
MTI; Krónika (Kolozsvár)

Kelemen Hunor ünnepi beszéde a 8. Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján
Ebben az évben is arra kaptam felkérést, hogy a Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján szóljak Önökhöz, mondjak ünnepi beszédet. Ilyenkor illik dicsérni a szervezőket, meg is érdemlik, jól esik dicsérni őket. Dicséret azért, amit tesznek Gergely Balázsék. Jót tenni és különösen jól tenni a jót dicséretes dolog.
A Kolozsvári Magyar Napok mára nemcsak egy a sok kulturális program közül, hanem ennél több. Egy brand, de meg annál is több. Mágia, varázslat, ragadós példa. Terjed, mert jónak találtatik.
Kedves Balázs és a teljes csapat, legyen erő bennetek, hogy még sokáig szervezhessétek a Kolozsvári Magyar Napokat. És legyen kedvetek is hozzá, mert az erő kedv nélkül fabatkát sem ér. És legyenek támogatóitok, mert arra is szükség van. Közösség az lesz.
Tisztelt vendégek, kedves barátaim!
Most engedjétek meg, hogy személyesebbre vegyem a gondolatsort, mert ünnepi beszéd ide, ünnepi beszéd oda, én itt Kolozsváron és hát persze, Erdélyben, ebben a csodálatos hazában minden nap magyar napot élek, akárcsak önök, akárcsak milliónyi ember. Ezek kicsit másabb magyar napok, mint mondjuk a szegedi, budapesti, ráckevei, dunaszerdahelyi, lendvai, újvidéki, hogy ne is beszéljünk a munkácsi magyar napokról. Transzilván magyar napok, jelentsen ez bármit is 2017-ben.
Mégis van valami, ami hasonlóvá teszi ezeket: a közös nyelv, a közös kultúra és történelem, identitásunknak azok a lényeges elemei, amelyekért meg kell dolgoznunk itt is, ott is.
Én 1987-ben költöztem ebbe a városba. Igazából már 1986-ban eldöntetett, csak kötelező katonai szolgálatra vittek engem is.
Akkor éppen felszámolóban volt minden, ami magyar. Ez így persze személytelen: a Ceaușescu-diktatúra felszámolásra ítélt mindent, ami nem román. Kollektív bűnt követett el a diktátor. Igen, egyedül nem lett volna képes arra, amit tett. Egyetlen diktátor sem. Sem Hitler, sem Sztálin, egyetlen véreskezű szörny sem cselekedett egyedül. A mi diktátorunk sem. Ez furcsán hangzik, akár vitára is okot adhat.
De legyünk humorunknál: mi olyan gazdagok vagyunk itt, Erdélyben, hogy még diktátorunk is volt. Persze, teszem hozzá azonnal, kaptuk, nem a mi érdemünk. És még sok mindent kaptunk az elmúlt közel száz esztendőben, többnyire olyan dolgokat, amelyeket nem kértünk, és nem is érdemeltünk meg. És azt kívánom, hogy soha ne ismétlődjön meg ez, sem a mi, sem a gyerekeink, sem az unokáink életében.
Szóval, akkora bűnt egy ember nem képes egyedül elkövetni. Ezt időnként érdemes felidézni a múló emlékezetben, mert hajlamosak vagyunk azt hinni, az képzelni, hogy mindaz, ami velünk történt, az egyetlen ember műve volt.
És még akkor is, amikor halálra ítélt nemzetiség, nyelv, kultúra voltunk, amikor már egyesek a halotti torunkra készültek, én ebben a városban azt éreztem a nyolcvanas évek utolsó éveiben, hogy van remény, van lehetőség, talán lesz még időnk, talál túléljük, talán talpon maradunk.
Lehetséges volt, lehetségesnek tűnt. Ennek sokféle oka volt és magyarázata is sokféle van. A sok egyszemélyes intézmény, amely erőt és hitet adott azokban az években. A város nyitottsága, befogadásra nyitott hagyománya. Rögtön otthon éreztük magunkat, érezhette magát az, aki ide érkezett, és rövidebb vagy hosszabb ideig itt állt szándékában élni. Fontos ez ma, 27 évvel a diktatúra után is, mert nem árt tudni, honnan jövünk.
Történelmietlen módon fogok feltenni egy kérdést. Mentségemre legyen, nem vagyok történész. Próbáljuk meg elgondolni, milyen lenne a mi kis világunk, Erdélyünk, csodálatos Transzilvániánk, ha 1989-ben nem bukik meg a kommunista diktatúra. Ha Ceaușescu kap még néhány évet kriminális terveinek végrehajtására. Gondoljunk bele: kibírtuk volna? Ki bírta volna ki? Lennének Kolozsvári Magyar Napok?
Amikor én ebbe a városba jöttem, fogalmam sem volt, hogy meddig fog tartani a kommunizmus. És amikor megbukott, naiv módon azt hittem – mentségemre legyen mondva, nem voltam egyedül –, hogy gyorsan magunk mögött tudjuk hagyni az örökséget, amely – mint minden múlt és örökség – bennünk is nyomot hagyott. Akkor nem tudtam, honnan is tudhattam volna, hogy ez nem lesz lehetséges néhány év alatt.
Mélyről indultunk, de volt erőnk feljönni, volt erőnk talpon maradni. És ez annak a kultúrának is köszönhető – a szó legtágabb értelmében értve a kultúra fogalmat –, amely ennek a városnak, Kolozsvárnak minden porcikájában él, és eddig mindent túlélt.
Szellemiség és hangulat, viszonyulás a világhoz, újragondolása a múló időnek, alkotás és építkezés, tudás és – mint minden igazi tudás – egyben észrevétlen, akaratlan iránymutatás, útjelző tábla, világító torony.
Ma, közel száz évvel azután, hogy Romániát adta a sors elődjeinknek és nekünk, ismét jó okunk van és sok-sok alkalmunk elgondolkodni, hogy mivé lettünk és mivé lehettünk volna. Ha!
De nincs ha, végül is egy nemzet és egy nemzetiség, egy közösség élete, sorsa, különösen jövője nem állhat abból, hogy mi lenne ha, mi lett volna ha. Csakis abból áll, amit és ahogy megéltünk, és ahogy elvégezzük a dolgunkat, legyen az bármi is. Nekünk pedig itt dolgunk van. Feladatunk ebben a városban, ebben a régióban.
Szóval, amikor több mint három évtizede ide érkeztem sok más barátommal, kollégámmal, ismerősökkel és ismeretlenekkel együtt, és ez a város befogadott és elfogadott, akkor nemcsak a múltra gondoltam, sokkal inkább a jövőre. Hittem abban, és a mai napig szentül hiszem, hogy itt, Kolozsváron és itt, Erdélyben lehetséges számunkra, magyar közösség számára is a jövő.
Akkor nem voltunk szabadok, de erős volt a hit, és hihetetlen energia munkálkodott bennem is, hogy tudás birtokába kerülni, tanulni, tanulni, tanulni.
Aztán a szabadság is eljött, kinyílt a világ és újabb kihívások előtt álltunk.
Hölgyeim és uraim!
Kolozsvár vonzása évszázadok alatt nem csökkent. Ennek a varázsnak a megfejtése nem egyszerű. Azt látni, hogy most is ezresével, tízezresével vonzza a magyar fiatalokat Erdély minden szegletéből. Gazdagodni akarnak, mindenek előtt tudásban és kultúrában, és egyben gazdagabbá teszik a Kincses várost.
Ezért is hiszem ma azt, hogy minden vészjel ellenére van magyar jövő ebben a városban és ebben a régióban. Nekünk szükséges, hogy a múlt felé is forduljunk néha. Szükséges, de nem elégséges. A jövőt is ki kell találnunk.
Az elmúlt napok történései ismételten arról győztek meg, hogy a feladat ma semmivel sem egyszerűbb, mint nemes és kiváló elődjeinknek volt az elmúlt száz esztendőben. Közösen kell kitalálnunk: ki-ki a maga közössége számára, de úgy, hogy a jövőképek egymásba érjenek, és ne egymás ellen épüljenek. Ennek az alapja az őszinte beszéd és a kölcsönös tisztelet. Nem lesz könnyű. De lehetséges.
Nemrégiben én magam is erről próbáltam beszélni, és rettenetes vihar kerekedett. Nem ismétlem meg mindazt, amit mondtam a centenárium kapcsán, hisz úgy vagyok ezzel, mint ama szakállas viccben a székely férfi, akinek a felesége az ötvenedik házassági évfordulón félve szóvá tette, hogy az esküvő óta eltelt fél évszázadban egyszer sem mondta, hogy szereti. Erre jött a válasz, hogy az esküvő napján mondtam, mit érzek irántad, és azt is, hogy ha valami változik, szólok.
Én is csak azt tudom mondani, hogy ha valami változik, majd szólunk.
Hölgyeim és uraim!
Ahogy az elmúlt évtizedekben, úgy a következő időszakban is mi, magyarok a Jókai utcán fogunk sétálni, míg a román barátaink a Napocán, és miközben mi a Szentegyház utca épületeit csodáljuk, addig ők a Iuliu Maniu utcában teszik ugyanazt.
El fog férni ez a két világ egymás mellett? Rajtunk biztosan nem fog múlni.
A Kolozsvári Magyar Napok brand köré jövő esztendőben – a kultúrán keresztül mindenképp – akár a magyar-román párbeszéd zászlóshajóját is meg lehetne próbálni felépíteni. Egy próbálkozást mindenképpen megér.
Úgy néz ki, hogy szél, az lesz jó bőven. Vitorlát kell bontani, és vagy haladunk, vagy eltörik az árbocunk, de legalább megpróbáltuk. És mi haladni szeretnénk.
Elhangzott 2017. augusztus 14-én, a Kolozsvári Magyar Operában
(RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ) erdon.ro

A többség-kisebbség viszonyára hívták fel a figyelmet a Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján
Ünnepi beszédekkel és a Magyar Állami Népi Együttes Tánckánon – Hommage à Kodály című előadásával nyitották meg a 8. Kolozsvári Magyar Napokat hétfő este a Kolozsvári Állami Magyar Operában.
Elsőként Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke szólalt fel, aki Kolozsvár pozitív és negatív hétköznapjaira reflektált, mert hiszi, hogy az ünnepek létjogosultságát a hétköznapok adják. Bár a Petőfi utcai régi füvészkertet megszüntették, a Szent Mihály-templomban a restaurálásokat tervezik.
magyar napokat a sajtóban tavaly méltánytalanul meghurcolták, de nem soká azután a Nemzeti Audiovizuális Tanács és a Román Televízió etikai bizottsága igazságot szolgáltatott. A Brassai Sámuel Elméleti Líceum egyik osztályát megszüntették, az Apáczai Csere János Líceum terjeszkedik. Március 15-én meghurcolták az Erdély-zászlót, de rá egy hétre a FUEN és az RMDSZ bejelentette a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtését.
Gergely Balázs kijelentette: a Kolozsvári Magyar Napok létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, de fontos észrevenni, hogy a magyar közösség csakis a többséggel való kommunikáció által vívhat ki magának tiszteletet. „Akik rejtőzködnek, nem megértést és megbecsülést, hanem ellenszenvet és félelmet kapnak” – fogalmazott. A főszervező szerint az értékeket nemcsak őrizni, hanem folyamatosan felmutatni kell.
Kelemen: őszinte beszédre és kölcsönös tiszteletre van szükség
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke harminc évvel ezelőtti emlékeit idézte fel. 1987-ben költözött a kincses városba, amikor felszámolóban volt minden, ami nem román. A kommunizmusban, de az elmúlt száz évben is a magyar közösség többnyire olyan dolgokat kapott, amelyeket nem kért, és nem érdemelt meg, de nem szabad azt hinni, hogy minden egyetlen ember műve volt, mutatott rá. Elmondta: minden kedvezőtlen körülmény ellenére neki meggyőződése volt, hogy a magyar közösségnek van esélye talpon maradni.
Kelemen Hunor ugyanazt látja ma is, amit harminc évvel ezelőtt: „minden vészjel ellenére van magyar jövő ebben a városban és ebben a régióban”, fogalmazott. Elég például csak arra gondolni, hogy Kolozsvár évszázadok óta vonzza a magyar fiatalokat Erdély minden szegletéből. A jövő tervezésével együtt jár viszont az is, hogy néha a múlt felé kell fordulni, tette hozzá.
A szövetségi elnök az elmúlt napokban sokat tárgyalt és sokféleképpen értelmezett, a centenáriummal kapcsolatos kijelentéseire is kitért. „Az elmúlt napok történései ismételten arról győztek meg, hogy a feladat ma semmivel sem egyszerűbb, mint nemes és kiváló elődjeinknek volt az elmúlt száz esztendőben” – mondta. A közösségek jövőképeinek egymásba kell érni, nem pedig egymás ellen épülni, aminek alapja az őszinte beszéd és a kölcsönös tisztelet.
„Nem ismétlem meg mindazt, amit mondtam a centenárium kapcsán, hisz úgy vagyok ezzel, mint ama szakállas viccben a székely férfi, akinek a felesége az ötvenedik házassági évfordulón félve szóvá tette, hogy az esküvő óta eltelt fél évszázadban egyszer sem mondta, hogy szereti. Erre jött a válasz, hogy az esküvő napján mondtam, mit érzek irántad, és azt is, hogy ha valami változik, szólok. Én is csak azt tudom mondani, hogy ha valami változik, majd szólunk” – vont párhuzamot Kelemen Hunor.
Toró: a közösségi szolidaritás a kulcs
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke felszólalásában rámutatott: a Kolozsvári Magyar Napok sikere közös siker. A rendezvénysorozat évről évre példát mutat más városoknak, ahol a kolozsvári esemény mintájára szerveznek magyar napokat. Jó ürügy arra, hogy a magyar közösség folyamatosan felmutassa ezeréves kultúráját, tette hozzá.
Az ügyvezető elnök továbbá párhuzamot vont a Kolozsvári Magyar Napok és az idén Nagyszebenben megszervezett erdélyi szászok ünnepe között. „Mi, erdélyi magyarok nem szeretnénk úgy járni, mint a nagy múltú erdélyi szászok közössége. Nem szeretnénk azt, ha elöljáróink elrománosítanák nevüket, mert azt gondolják, hogy ez az út a politikai felemelkedés felé” – fogalmazott. Toró T. Tibor szerint kölcsönös tiszteletre, egymás értékeinek elfogadására és közösségi szolidaritásra van szükség, egy olyan értékrendre, amely nemet mond a gyűlöletre, az intoleranciára, a homogenizációra, és a békésnek látszó, de annál veszélyesebb ideológiákra. A román bukaresti politika pedig ma odáig süllyedt, hogy nem akar ez ellen fellépni, jelentette ki, majd Kelemen Hunor példáját hozta, akit szerinte jogtalanul támadtak azért, mert őszintén mert beszélni.
Kövér: a nemzetállamnak nincs alternatívája
Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke beszédében Németh Lászlót példázta, aki 1941-ben Kolozsváron, egy előadás keretében sokak meglepetésére eképpen fogalmazott: „Egy negyedórám van meggyőzni Önöket, hogy kisebbségi sorsukból kiguvadva nincs joguk vidám többségnek érezniük magukat, hanem azonnal egy másik kisebbségi sorsba kell beállniuk.” Ebből kiindulva beszélt arról, hogy mi a módja annak, hogy a magyarok ne süllyedjenek kizsákmányolt és megalázott „bennszülötti sorsba”. „Az egyik a józan magyar nemzeti öntudat, a másik az ezen józan öntudaton alapuló cselekvésre és együttműködésre képes magyar állam, amely nem kiszolgáltatja, hanem szolgálja a nemzetét, Magyarország határain belül és kívül egyaránt” – fogalmazott
Álláspontját szembeállította azokéval, akik úgy gondolják, hogy a nemzeti identitás és a nemzetállamok kora lejárt Európában. A Magyar Országgyűlés elnöke a 21. századi hadviselésről is beszélt, amely a közösségek értéktudatát, nem pedig területét akarják megszállni. „Az emberek értéktudatának legszervesebb részei a nemi, a családi, a vallási és a nemzeti önazonosságuk. Nem véletlen, hogy Európában jelenleg ezek az identitáselemek állnak a támadások célkeresztjében, hogy ezen identitásokat oltalmazni hivatott intézmények, azaz az egy férfi és egy nő életközösségén alapuló család, a keresztény egyházak és a nemzeti államok állnak ideológiai ostromtűz alatt” – mutatott rá. Meglátása szerint olyan erőcsoportok akarják maguknak alárendeli Európát és ennek erőforrásait, amelyek úgy gondolják, hogy elegendő erejük és hatalmuk van erre.
Kövér László szerint nincs „elfogadható, életképes, emberhez méltó” alternatívája a nemzetállamnak. Az országgyűlés elnöke szerint a nemzetállam nem nemzeti kizárólagosságra épül, hanem a nemzetállamban minden polgár méltóságát egyenlő módon tisztelnek. „2010 óta a magyar politikának az a célja, hogy nemzeti államunkat újjáépítsük, az identitásunkat és a nemzeti összetartozásunkat megerősítsük, szomszédainkkal együtt erősítsük a nemzetállamok együttműködésén alapuló Európai Uniót. 2014-ben ezt a célt erősítették meg a magyarországi, a Kárpát-medencében és a nagyvilágban élő, szavazati joggal rendelkező magyar állampolgárok. 2018-ban ismét erről kell döntenünk. Otthon, Magyarországon, s itthon, Erdélyben és Kolozsváron is” – összegzett Kövér László.
Tasi Annabella / maszol.ro

Játszva hívja fel a figyelmet Kolozsvár képi örökségére az Erdélyi Audiovizuális Archívum
Mikor lezárult az Örökségünk Őrei vetélkedő, Blos-Jáni Melinda, az Erdélyi Audiovizuális Archívum egyik kezdeményezője úgy érezte, hogy a diákok kutatómunkája nyomán remek vizuális anyag került felszínre, amely megérdemli a szélesebb körű figyelmet. Így indult a műhelymunka-sorozat, amelynek eredménye a Műemlékek diákszemmel című kiállítás formájában tekinthető meg a 8. Kolozsvári Magyar Napokon.
A Bocskay-ház folyosóján és egyik termében tulajdonképpen öt kiállítás sorakozik, öt kolozsvári műemlékhez kapcsolódóan: a Marianum, a Mauksch-Hintz-ház, a Státus-paloták, az Óváry-ház és a Sétatér őrei gondolták tovább a védenceikről talált fotóanyagot. A mini-kiállításoknak két része van: a történeti, dokumentumokat felsorakoztató, és a játékos továbbgondolás „mentés másként” alcímmel.
Az RMDSZ középiskolásoknak szóló vetélkedője során sok információ és képanyag felszínre került az örökbefogadott műemléképületekről, a kutatást a Minerva Archívumban, a Fortepan archívumában, a Octavian Goga Megyei Könyvtárban és különböző hagyatékokban folytatták a diákok Blos-Jáni Melinda és Mira Marincaș vezetésével. A kiállításokon így nagy eséllyel látunk majd számunkra új régi felvételeket a jól ismert kolozsvári épületekről.
A csapatok érdeklődésüknek és képességeignek megfelelően gondoltak tovább néhány fotót: megkeresték az eredeti helyszíneket és újrajátszották a képeket, újrafotózták az eredeti helyszínt és belekomponálták a régi fotót, vagy kollázst találtak ki. „Ennek az volt a célja, hogy tényleg élvezzék, hogy egy képet kell nézzenek és a részleteket is a humor, a kapcsolatok, a kollázs révén jobban észrevegyék” – mondta el Blos-Jáni Melinda a hétfői megnyitón.
„Az éreztem, hogy hiányzik egyfajta kritikus, reflexív viszonyulás a vizuális kultúrához a diákok munkájából, ugyanis hiányzik az oktatásból is a vizuális kultúra” – indokolta a műhelymunka elkezdését Blos-Jáni Melinda. Mint mondta, a Sapientia-EMTE Film, fotó, média tanszékének oktatójaként fontosnak tartotta megismerni, illetve fejleszteni a középiskolás diákok gondolkodását a vizuális kultúráról, ezt összekapcsolni az Erdélyi Audiovizuális Archívum képmentő, képgondozó tevékenységével, illetve az Örökségünk Őrei program összegzését, bemutatását nyújtani.
Szenkovics Dezső, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának dékánhelyettese üdvözölte a „két fantasztikus kezdeményezés”, az Örökségünk Őrei várostörténeti vetélkedő és az egyetem oktatói, Buglya Sándor, Blos-Jáni Melinda és Tóth Orsolya által kezdeményezett Erdélyi Audiovizuális Archívum találkozását.
Az archívumot létrehozó Erdélyi Audiovizuális Egyesület célja az erdélyi audiovizuális örökség kutatása, népszerűsítése, első kiállításuk 2016 októberében Orbán Lajos két világháború közötti Kolozsváron készült fényképeit és filmfelvételeitmutatta be. A mozgóképeket a Kolozsvári Magyar Napok alkalmával élőzene-kísérettel lehet megnézni szerdán este hét órától a Tranzit Házban.
A legnagyobb teret a Marianum kiállítása tölti be, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum diákjai ugyanis személyes tárgyakat és történeteket is összegyűjtöttek a kolozsvári leányiskola egykori diákjaitól.
A Sátus-palotákat ábrázoló fényképekből az Apáczai Csere János Elméleti Líceum tanulói merész kollázsokat találtak ki, ezeken a régi Kolozsvár a mai szupermarket-katalógusokkal találkozik.
A Mauksch-Hintz-házat lakó Hintz Elláról pedig a Báthory István Elméleti Líceum kiállításán kiderül, hogy maga is kivette a részét a korabeli vizuális kultúrából: ugyanahhoz az amatőr fotótársasághoz tartozott, mint a korábban említett Orbán Lajos.
Az Óváry-ház legendás irodalmi szalonjai az Örökségünk Őrei vetélkedő alatt szervezett Slam-esttel mosódik szó szerint egybe a református kollégisták kollázsán.
A Sétateret örökbefogadó csapat pedig egy ’60-as- ’70-es években készült portrésorozat alanyának rejtőzködő és magamutogató attitűdjeit játszotta újra, de egy századeleji sétatéri idillt is.
Ők a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának tanulói, ezért bónuszként a Sétatér történetéhez videós kvízt is összeállítottak: a parkban élő madarak nevét kell felismerni jelnyelv alapján. Amint az alábbi fotó bizonyítja, az interakció működött.
Műemlékek diákszemmel kiállítás augusztus 20-ig, a Kolozsvári Magyar Napok végéig látogatható, a kurátorok, Blos-Jáni Melinda és Mira Marincaș naponta 11 és 18 óra között személyesen is jelen lesznek.
Az Erdélyi Audiovizuális Egyesület következő projektje a Száz év karácsonya címet viseli. A 2017 adventi időszakára tervezett kiállításhoz bárki hozzájárulhat egy 1900 és 2000 között készült karácsonyi fotóval és egy ahhoz kapcsolódó történettel. A fotókat már most, a Kolozsvári Magyar Napok alatt is várják a Bocskay-házban beszkennelés végett.
Műemlékek diákszemmel kiállítás augusztus 20-ig, a Kolozsvári Magyar Napok végéig látogatható, a kurátorok, Blos-Jáni Melinda és Mira Marincaș naponta 11 és 18 óra között személyesen is jelen lesznek.
Az Erdélyi Audiovizuális Egyesület következő projektje a Száz év karácsonya címet viseli. A 2017 adventi időszakára tervezett kiállításhoz bárki hozzájárulhat egy 1900 és 2000 között készült karácsonyi fotóval és egy ahhoz kapcsolódó történettel. A fotókat már most, a Kolozsvári Magyar Napok alatt is várják a Bocskay-házban beszkennelés végett.
Zs. E. / maszol.ro

Tőkés László breviáriumát mutatták be Kolozsváron
Tőkés László Hit és nemzet című breviáriumát mutatták be kedden délután Kolozsváron a magyar napok keretében.
A Magyar Napló kiadó által megjelentetett könyvet a kisvárdai Tőkés László Alapítvány kurátorának, Szabó Ferencnek a felkérésére Jánosi Zoltán állította össze Tőkés László által írt, illetve róla szóló szövegekből, az életutat idéző képekből és illusztrációkból és Ady Endre találó verseiből. Amint Tőkés László elmondta, némiképp számára is meglepetés volt a kötet, hiszen – bár tudott az előkészületeiről – nem avatták be a tartalmi kérdésekbe. Ő maga is a kinyomtatott könyvet vehette kézbe, és lapozhatta megelégedéssel.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke azért tartotta fontosnak a művet, mert Tőkés László életútját megvillantó könyv még nem jelent meg.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke ünnepi beszédében magyar értékmentőnek nevezte Tőkés Lászlót. Úgy vélte, a lelkész-politikus Temesváron megfogalmazott programja ma is érvényes: ennek kulcsszavai a román-magyar megbékélés és a keresztény Európa.
A politikus arról a lelki rokonságról is beszélt, amely családjaikat évtizedeken át összekapcsolta. Mint fogalmazott: ennek a nyitja az volt, hogy természetességgel kapcsolódott össze életükben a keresztény és a nemzeti küldetés. Folyamatosan reflektált egymásra a hit és a magyarság, és ezek egymást erősítő adottságok voltak. Németh Zsolt megjegyezte: ha Tőkés László előtt valamikor diákkorában megvillan a jövő, biztos hihetetlennek tűnt volna számára mindaz, ami később megtörtént vele. A politikus azt kívánta, hogy az élete hátra levő része legyen ugyanilyen váratlan pozitív fordulatokban gazdag.
Balaton Zoltán, Tőkés László egykori temesvári harcostársa elmondta: a könyv olyan olvasmány, amelyet akkor vehetünk a kezünkbe, amikor elfáradunk, amikor fogytán a lelkesedésünk. „Eligazítás a zűrzavaros világban" – jellemezte. Úgy vélte, a breviárium mindazt tartalmazza, amit Tőkés László felvállal, amiből nem enged.
Tőkés László felszólalásában köszönetet mondott a könyv készítőinek. A reformáció fél évezredes évfordulója kapcsán elmondta: a reformáció és a mindennapi hívő ember számára is kulcskérdés a hatalomhoz való viszony. Felidézte: amikor Temesvárra került, a lelkészi hivatalt Nicolae Ceausescu kommunista diktátor képe díszítette. Ez ellen lázadt, mert úgy érezte: „Isten hatalmát senki nem rabolhatja meg". Megjegyezte: csak azért érez keserűséget, mert azt látja, hogy „bizonyos fokig visszatértünk a szolgaság igájába, és hajlamosak vagyunk újból megalkudni". Gazda Árpád / MTI; Erdély.ma

A nemzettudat mint megtartó erő (Kolozsvári Magyar Napok)
Hétfőn este ünnepélyes keretek között nyitották meg a 8. Kolozsvári Magyar Napokat. A nyitógálán elsőként Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke állt mikrofon elé, majd Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke és Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke szólalt fel, üdvözölvén a rendezvényt, melyből lehet és érdemes is példát s erőt meríteni.
Gergely Balázs, a rendezvény főszervezője úgy vélte, a Kolozsvári Magyar Napok az elmúlt hét év alatt kiérdemelte a Transylvanicum jelzőt, és a románság elismerését is kivívta. Kijelentette: közösségépítő, közösségerősítő folyamat zajlik e rendezvény során Kolozsváron. Szerinte a rendezvény létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, de fontos észrevenni, hogy a magyar közösség csakis a többséggel való kommunikáció által vívhat ki magának tiszteletet. „Azok a közösségek, amelyek rejtőzködnek, titkolóznak, elbújnak, soha nem megbecsülést keltenek maguk iránt, hanem ellenszenvet vagy félelmet” – fogalmazott. Hozzátette: a magyarság továbbra is a robbanásszerűen fejlődő Kolozsvár aktív, építő közössége akar lenni, ehhez pedig nemcsak teremteni kell, hanem közszemlére kell tenni az értékeket. „A Kolozsvári Magyar Napok mára nemcsak egy a sok kulturális program közül, hanem egy brand, vagy még annál is több. Mágia, varázslat, ragadós példa” – kezdte ünnepi beszédét Kelemen Hunor a rendezvény megnyitóján, majd arról beszélt, hogy 1987-ben, amikor a kincses városba költözött, felszámolódóban volt minden, ami nem román. A kommunizmusban, de az elmúlt száz évben is a magyar közösség többnyire olyan dolgokat kapott, amelyeket nem kért, és nem érdemelt meg, de nem szabad azt hinni, hogy mindez egyetlen ember műve volt, mint ahogy egyetlen diktátor sem lenne képes egyedül arra, amit tesz – mutatott rá. Elmondta: minden kedvezőtlen körülmény ellenére neki meggyőződése volt, hogy a magyar közösségnek van esélye talpon maradni, és ma is így gondolja, mert a város nyitottsága, erős kulturális jellege, befogadókészsége jelenleg is ezrével, tízezrével vonzza az erdélyi magyar fiatalokat. Van magyar jövő ebben a városban és ebben a régióban, de szerinte a jövőt úgy kell kitalálni, hogy a román és magyar jövőképek egymásba érjenek, és ne egymás ellen épüljenek. Ennek az alapja pedig csakis az őszinte beszéd és kölcsönös tisztelet lehet. „Ünnepelni gyűltünk össze, örülni egymásnak és közös sikereinknek. Miután nyolc évvel ezelőtt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szellemi műhelyében – Gergely Balázs főszervező irányításával – megszületett e rangos rendezvény ötlete, példaértékűvé vált, és azóta Nagyváradon, Temesváron, Marosvásárhelyen és Brassóban is hasonló fesztiválokat kezdtek szervezni” – mondta Toró T. Tibor, a Néppárt ügyvezető elnöke. A politikus szerint e fesztiváltengelyen Kolozsvár zászlóshajó tudott maradni, mely a normalitást, a kulturális sokszínűséget és az együttélés örömét hirdeti. Klaus Johannis államelnök legutóbbi kijelentései nyomán az elmúlt napokban többször is felmerült a Kolozsvár és a Nagyszeben közötti párhuzam – mondta Toró, kijelentve, mi nem szeretnénk a szászok sorsára jutni, nem szeretnénk, ha elöljáróink az egyszerűbb érvényesülés érdekében elrománosítanák neveiket, nem szeretnénk, ha néhány tízezres közösséggé válnánk Erdélyben. A Kolozsvári Magyar Napokat az „élni akaró közösség” rendezvényének nevezte, mely ha Bukarestből nem is így látszik, Erdély fővárosában ez mégis valóság. Beszéde végén kijelentette: „A modern, 21. századi transzilvanizmus megoldást jelenthet a magyar közösség gondjaira, mely képes nemet mondani a gyűlöletre és intoleranciára, mely ellen a bukaresti politika nem akar fellépni.” Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke szerint a múlt sokszor megtapasztalt egyik tanulsága, hogy „az idők igazi nyerteseinek soha nem azok bizonyulnak, akiknek erősebbek a fegyvereik vagy hangosabbak a hazugságaik, hanem azok, akiknek erősebb az identitása és a hite”. Németh László 1941-ben Kolozsváron elmondott gondolataiból kiindulva a 21. századi hadviselés részének tekintette, hogy az alávetésre szánt közösségeknek először nem a területét, hanem a tudatát igyekeznek megszállni. E tudattorzítás részének tekintette annak a sulykolását, hogy a nemzeti identitás és a nemzeti államok kora lejárt Európában. „Mi, magyarok azt kívánjuk minden szomszédunknak, amit önmagunknak: nemzetközi együttműködésre képes, erős, szuverén nemzetállamot, amely nem a nemzeti kizárólagosság gondolatára épül, hanem a különböző nemzetekhez tartozó polgárai méltóságának egyenlő tiszteletére; amely nemcsak a területén élő többségnek, hanem a számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségeknek is biztosítja identitását” – fogalmazott Kövér László. Úgy vélte, a Kárpát-medence Európa megújulásának egyik hajtóerejévé válhat, ha az itteni államok túl tudnak lépni a nemzeti felsőbbrendűségre, kizárólagosságra irányuló 20. századi törekvéseiken. A térség államainak szerinte azt kell felismerniük, hogy úgy érvényesíthetők a nemzeti önérdekek, hogy ezzel nem veszélyeztetik, hanem erősítik a szomszédaik érdekérvényesítési lehetőségeit is. Az Országgyűlés elnöke a kolozsvári magyarság józan nemzettudatát olyan megtartó erőnek nevezte, amelyből „nemcsak Budapesten és Bukarestben, hanem mindenhol Európában lehet és érdemes is példát s erőt meríteni”.
Könyv Tőkés Lászlóról
Tőkés László Hit és nemzet című breviáriumát mutatták be tegnap délután Kolozsváron a magyar napok során. A Magyar Napló Kiadó által megjelentetett könyvet a kisvárdai Tőkés László Alapítvány kurátorának, Szabó Ferencnek a felkérésére Jánosi Zoltán állította össze Tőkés László által írt, illetve róla szóló szövegekből, az életutat idéző képekből és illusztrációkból és Ady Endre találó verseiből. Amint maga Tőkés elmondta, némiképp számára is meglepetés volt a kötet, hiszen – bár tudott az előkészületeiről – nem avatták be a tartalmi kérdésekbe. Ő maga is a kinyomtatott könyvet vehette kézbe, és lapozhatta megelégedéssel. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke azért tartotta fontosnak a művet, mert Tőkés László életútját megvillantó könyv még nem jelent meg. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke ünnepi beszédében magyar értékmentőnek nevezte Tőkés Lászlót. Úgy vélte, a lelkész-politikus Temesváron megfogalmazott programja ma is érvényes: ennek kulcsszavai a román–magyar megbékélés és a keresztény Európa. Balaton Zoltán, Tőkés egykori temesvári harcostársa elmondta: a könyv olyan olvasmány, amelyet akkor vehetünk a kezünkbe, amikor elfáradunk, amikor fogytán a lelkesedésünk. „Eligazítás a zűrzavaros világban” – jellemezte. Úgy vélte, a breviárium mindazt tartalmazza, amit Tőkés László felvállal, amiből nem enged. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Építészeti életműdíjasok a ferences kolostor árnyékában
A 2017-es Erdélyi Nyári Egyetem résztvevőinek a Romániai Építészek Rendje Erdélyi Fiókjának a Regionális Biennáléin életműdíjjal kitüntetett építészeket bemutató kiállítását nyitotta meg Guttmann Szabolcs építész tegnap délben a kolozsvári Ferenc-rendi kolostor északi kerítőfalánál. A négy építész munkásságát ismertető pannókiállításból az arra járók megtudhatják, hogy a díjjal is elismert építészeknek, milyen hatásuk volt Kolozsvár jelenlegi városképére, milyen épületek tervezése kapcsolódik a nevükhöz, miben állt munkájuk különlegessége, egyedisége. A pannók Vasile Mitrea, Kós Károly, Pákei Lajos és George Cristinel érdemeit részletezik, miközben a nevükhöz fűződő meghatározó épületeket is ábrázolják, illetve várostérképen tüntetik fel azok elhelyezkedését. A négy építész életművének behatóbb ismeretével mi, jelenlegi városlakók is tisztább képet kaphatunk Kolozsvár jelenlegi arculatáról.
Vasile Mitrea volt az, aki a szocializmusban a nagy negyedek – Grigorescu, Donát, Györgyfalvi – megálmodását, teljesen modernista alapokon való kijelölését vezette. Illetve pontosan a Telefonpalota környékén építészként húsz évvel megelőlegezte azokat a fogásokat, amiket aztán kortársai használtak. – Nagyon tehetséges vénájú építész volt, bár sokat kritizálták a Telefonpalota épülete miatt is, mert pont a város tövében nem ilyen épületet képzeltek el. De ő a modern építészetnek egy olyan Telefonpalotáját alkotta meg, amit most már műemlékvédelemre javasolnak, merthogy az előregyártott elemekből álló tömör falakkal olyan szobrászati megoldást alkalmazott, ami művészeti értékkel bír. Ő tervezte az állatklinika és a poliklinikák épületét is. A 82 éves Mitrea azt mesélte, hogy a nyolcvanas évekre jellemző bezsúfolódásnak a Donát negyed „esett áldozatul” a belváros javára, merthogy sűríteni kellett a várost. Az általa megálmodott modernista kompozícióban több volt a szabad terület a zöldövezetekben, és így csak részben maradt meg a Szamos-partnál egy sor penge blokk, ami a nyitott város építészeti stílus előhírnökének számított, akárcsak a víztükrön megjelenő ladikok. – Mitrea a jövőt illetően elég pesszimistán elmondta, hogy rengeteg olyan felülete van ezeknek a zöldövezeteknek, amelyek visszafordíthatatlanul beépültek. A keleti partról is mesélt, mert egykor a csónakázást át akarta vinni a keleti részére a nagyvárosnak, ahol ugye most már bevásárlóközpont működik. De reménykedik még abban, hogy a repülőtér környékén, ha kiegyenesítik a Szamos völgyét, lesz még alkalom ladikozásra – vázolta Mitrea elképzeléseit Guttmann.
– Kós Károly életműdíja eléggé meglepte az építészkamara tagjait, mert eleinte úgy gondoltuk, hogy idősebb, élő építészeket ismerünk el vele, de nem találtunk olyan képességű építészt, aki díjra érdemes lett volna. És akkor a visszapillantótükör azt mutatta, hogy akadnak olyan építészek, akikről a szakma nem emlékezik meg tevékenységükhöz méltóan. Ezt próbálta pótolni Kós Károly életműdíja, aki egy egész régióra kiszélesítette az ötletbörzét, hiszen nemcsak egy városnak, hanem az egész Kalotaszegnek, egységes, reprezentatív képén dolgozott. Rendhagyó beavatkozása még a Mátyás király szülőházának tudatos restaurálásának szorgalmazása. Ha nem is fejezte be teljes mértékben, a koncepció a mai napig látható. Középkori homlokzatot állított vissza, belső tereket, illetve a Farkas utcának EU-s pénzekből történt felújítása sem úgy nézne ki, ha ő már nem mutatta volna ezt be ugyancsak az 1940-es években. A Kakasos templom és a sétatéri kiállítócsarnok is az ő nevéhez fűződik – magyarázta az építész.
– Pákei Lajos életműdíjával úgy tűnt, hogy lassan-lassan tudatossá válik annak első városfőépítészi rangja és tudatos alkotói minősége. Igaz ugyan, hogy rengeteget kellett bontania, de tudatosan megőrzött mindenféle építészeti részletanyagot. Lehet, hogy ebben egészen más, mint kortársai. Át tudta formálni a Főteret, tudott New York szállodát tervezni, vagy újparkot mai kaszinóval és korcsolyapavilonnal együtt. Nagyon reprezentatív az általa létrehozott városszövet. Úgy alkotott, hogy a bontásra ítélt épületek faragott köveit, amelyeket a középkor, a reneszánsz ránk hagyott, féltő gonddal megőrizte és az Erdélyi Múzeum keretén belül próbálta elhelyezni. Saját lakóháza is jó példa erre, hiszen annak homlokzatát is régi kövekkel díszíti. Az unitárius új iskola és püspökségi rezidencia szintén az általa tervezett reprezentatív épületek egyike, a templom hagymakupolás eklektikus toronysisakjával együtt monumentális együttesnek számított a századfordulón – véli Guttmann.
George Cristinel – ez évi életműdíjas – munkássága szintén érdekes. Különböző pályázatok díjnyertes építészeként érkezett Bukarestből Kolozsvárra a két világháború között. Mottója, ami szimbolikusan a város naprakész kulturális megjelenésének koncepciója is egyben, az Egyetemiek Háza. A régi tervekből és erre vonatkozó iratokból is kiderül, hogy a régi magyar színház helyére épült ugyan, de a régi színház minden tartófalát magában kellett foglalnia. Nem volt könnyű a kialakítása az új épületnek, mert közben a kortárs tűzoltók betiltották a faszerkezet alapú épületeket, emiatt tíz évig húzódott. Aztán megálmodja ezt a vasbeton szerkezetet, ami azért zseniális, mert rá tud hangolódni egy nagyon bonyolult helyszínre, olyan szempontból, hogy az óriássá nőtt egyetemi főépület monumentális traktusa hirtelen átmegy egy földszintes kisutca apró épületei irányába. A megoldást erre a torony építése jelentette, ami urbanisztikailag is megteremtette az átmenetet.
– Jó lenne, ha az elmúlt években épült ortodox templomok sora is hasonlítana valamelyest a kolozsvári ortodox katedrális monumentalitására, ami szintén Cristinel nevéhez fűződik. Az egyértelműen neobizánci elemek mellett látható benne a modernista tömegegység, ami ráhangolta az épületet Kolozsvár monumentális léptékére – jegyezte meg a szakértő.
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

Fagyival csalogatták a kisfiút az Arany-buszról
Már csak szerda estig lesz Kolozsváron a vándorbusz
Felszálltunk a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum vándorbuszára, a magyar színház előtt állomásozó Arany200-as „járatra”, és amit ott találtunk... Nos, az jó órára rabul ejtett, alig akarózott leszállni, s csak a lapzárta sürgető délibábja vethetett véget az utazásnak. A toldisra öltöztetett buszban felfedezhetjük és újrafelfedezhetjük Arany Jánost leleményesen tálalt szikár tények, interaktív okosmegoldások, versrészletek, vallomások, zenék, filmek, rajzfilmek, könyvek, játékok által. A Kolozsvári Magyar Napok hétfő esti megnyitója kapcsán hosszú sorok kígyóztak a busznál, tegnap délelőtt már ráérősebben lehetett tanulmányozni, de az ott töltött óra alatt több tucatnyi látogató érkezett. Az Arany János születésének 200. évfordulójára létrehozott kiállítás mozgóváltozata a múzeumnak immár negyedik ilyen jellegű projektje, de ez az első, amely bejárja a Kárpát-medence magyarlakta vidékeit.
Alig múlt 11 óra. A buszon annyian „utaznak”, hogy előbb inkább körbejárom. Körös-körül – kivéve a szélvédőt – Toldi figurák elevenítik fel a farkasokkal való találkozást, a malomkerék-történetet, a bika legyőzését, Toldi estéjét sötétkék alapon. „Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?”, olvasom a busz oldalán a közismert versrészletet, és tucatnyi másikat. A sétatéri színház parkolójában állomásozó jármű mellett nyugágyak, akárha a tengerparton is üldögélhetnénk, de a távolabb sejlő Szamos is megteszi, a székponyvákon Toldi fekete rajzfilmfigurája, a másikon izmos karja a petrencés rúddal. A vékony fa árnyékában asztal Arany-kötetekkel, a személyes feljegyzéseket, kéziratos verseket tartalmazó kapcsos könyvből két példány, kifestők, kérdőíves Arany-próba. A krimikvízben ilyen kérdést találunk: „A radványi sötét erdőben halva találták Bárczi Benőt. Ki a gyilkosa?”. A másik az 500 walesi bárd kivégzésének körülményeit firtatja. Az Arany életéről szóló kvíz arra kíváncsi, mennyi ideig tartott a barátsága Petőfivel, és hány évesek voltak szülei a születésekor. Ha elsőre kínainak is éreznénk az egész játéktesztet, látogatás után érdemes újra próbálkozni, a buszon ugyanis temérdek kérdésre választ találunk. A gyerekek felpróbálhatják a sisakokat, ott találják a ládában, amelyet a Mátyás anyjából ismert fekete holló őriz.
Mindenkinek szívügye ez a busz
– 2008-ban volt az első vándorbusz, a Nyugat 100. évfordulójára, aztán a magyar nyelv busza és az Erkel-busz – sorolja Molnár Eszter Edina, aki másodmagával péntek óta kíséri a Németországban vásárolt buszt, amelyet a múzeum bérel. Az átalakításokat úgy végezték el, hogy odafigyeltek: a program végén lehessen visszaállítani utasszállítónak. Jövő nyár végéig a múzeum munkatársai felváltva vállalnak egy-két helyszínt, Eszterék pénteken Szatmárnémetiben csatlakoztak. Ott naponta többszázan látogatták a mozgókiállítást, és volt olyan 7-9 éves formájú gyermek, akit egy óra után még fagylalt ígéretével sem tudtak lecsalogatni. – Az idősebbek akár 2-3 órát is eltöltenek itt, mindent elolvasnak, aztán van aki azzal az ígérettel távozik, hogy visszatér megfelelő sorrendben végignézni a kiállítást – részletezi Eszter. A tervek szerint a gépkocsivezető végigkíséri az egész éves túrát, a busz néha visszatér a kecskeméti telephelyre, a szükséges ellenőrzést, karbantartási munkálatokat elvégzik rajta, majd indul tovább. Az erőgépet például már meg kell javítani, a szorítós erőpróba már nem működik. – Azt egy mérnök tervezte, Kapolcson feltűnt, kerített egy szerszámosládát és megjavította. Mindenkinek, aki dolgozott rajta, annyira szívügye ez a busz! A szélvédő feliratát át kellett programozni, egy német kisváros neve futott rajta, azt egy másik cég végezte. Annyira különböző szakterületekről érkező emberek dolgoztak, nagyon szép csapatmunka volt a busz elkészítése.
Szkokán Vilmos, a másik „utaskísérő”, jegyet nyom a kezembe. A lyukasztó szépen rányomja a dátumot, aztán meg a különleges pecsételő Arany János aláírását varázsolja a jegyemre. Üvegvitrinben tányér, mellette a keserű-szatirikus Hasadnak rendületlenül Vörösmarty-parafrázis sorai, ott a karlsbadi ivópohár és a pörge kalap. Mellette a Tetemre hívást olvashatjuk, a radványi erdőt jelképező gumicsíkok mögött. Szemben falemezeken részletek Arany János levelezéséből Jókaival, Gyulai Pállal, Petőfivel, Csengery Antallal stb. Odébb interaktív fal, ha megérintjük a Csonkatornyot ábrázoló kockát, az érintőképernyőn részleteket olvashatunk költőnk szülővárosáról, a családi fotót megsimítva a családjáról, a portrékat érintve pedig a barátságairól Tompa Mihállyal, Petőfivel, a nagykőrösi évekről, a pesti időszakról, a forradalomról, kitüntetéséről, betegségeiről stb. Megtudjuk, hogy németül olvasta Shakespeare-t, eredetiben Homéroszt, de „mindez a házasságomig tartott”, akkor ugyanis olvasgatás helyett a családjának kívánta szentelni az idejét, ígéretét viszont csak néhány évig sikerült betartania. Később aztán egy évtizedig szinte teljesen félretette a pennát, amikor unokája születése után fél évvel meghalt a lánya, Juliska, akinek a sírversét maga Arany János írta meg, de lányához írt későbbi verspróbálkozásán ilyen feljegyzés olvasható: „Túl fájdalmas! Nem megy.” A sors ajándékának bizonyult árván maradt unokája, Piroska, akit nagyszülei neveltek, és akihez különleges, humorral és szeretettel teli kapcsolat fűzte a költőt. 1886-ban azonban, alig 21 évesen őt is elvesztették, tüdőbajban meghalt, akárcsak nagyapja több testvére. Olyan ínyencségek derülnek ki, hogy Arany János elsőre félretette Madách tragédiáját, amit a szerző elolvasásra küldött meg neki, hogy aztán második nekifutásra „felfedezze”. Azt is megtudhatjuk például, hogy nemcsak angolul tanult meg könyvekből, hanem ugyanúgy franciául és olaszul is annyira, hogy fordított ezekben a nyelvekben, ám beszélni egyiket sem tudta. Vagy úgy tudta volna csak, mint a következő látogató...
Azok a valeszi bárdok
Közben a busz hátsó felében egy tíz-tizenkét éves forma kissrác gyermeki őszinteséggel fedezte fel a kiállítás kincseit, többek közt az erőpróba standot, és hangosan olvasgatta a feliratokat, ő még csak tanulja, hogy a valeszi bárdok azok tulajdonképpen velszi bárdok, miközben a torz kiejtés hallatán a busz elejében felszisszenő nyugdíjas hölgyek már szakavatottként kutatták az aranyi érdekességeket. Soha találóbb spontaneitással nem lehetne megidézni Arany János szellemét, mint ezzel a valeszivel...
A busz közepén is hallom, amint a kissrác előzékeny idegenvezetőként magyarázza – egyre csigázva türelmetlen kíváncsiságomat –, hogy a székekre le lehet ülni, a fülhallgatóban pedig zene szól és versek. Amúgy is szeretem a finom falatot mindig a végére hagyni, hát előtte még szemügyre veszem azÁgnes asszony fából mintázott, széthajtogatható „ruhára” nyomtatott sorait, majd kétszáz év irodalmárainak elismerő, megrázó gondolatait Arany Jánosról. Mikszáth Kálmán például ezt írta költőtársa halálára, 1882-ben: „Ott fekszik hidegen, mozdulatlanul, / ami törékeny sár volt benne – / ami arany volt, az megmaradt...” Orbán Ottó 1994-ben pedig ezt írja: „Én ha az Istent ember formájú lénynek próbálnám elképzelni, csakis olyannak, mint az öreg Arany János.” Már egyre közeledem a busz hátsó fertályához, minden szék és fülhallgató foglalt, hát még megnézem, milyen intézmények, utcák viselik Arany János nevét, és hol vannak szobrai. Megtalálni a térképen a piros pettyek között az alig ötven méterre nyíló kolozsvári Arany János utcát is. Itt olvashatunk a néhány éve elnevezett Aranyjános kisbolygóról.
Helló, itt a nyár, tikkad a szöcskenyáj
Végre, a finom falat! A játékban ki kell találni, mit jelenthet a pikszis, a brugó, az asztag. Aztán Arany Jánossal, a zeneszerzővel ismerkedünk. Igen, dalokat is szerzett a népdalgyűjtőként szintén értékeset alkotó költő, de emellett angol feldolgozásokat is hallgathatunk. „Idegenvezetőm” akad a nemsokára licista Tibor személyében, aki ismerőként azonnal rákattint a Belga együttes teljesen alternatív Toldi-feldolgozására és felfedezhetem az ígéretesen kezdődő dalt: „Hello, itt a nyár, / Tikkad a szöcskenyáj. / Hello, itt egy srác, / Aki malomköveket dobál.” Biztos akad, aki szentségtörésnek érezheti a dal további sorait (ők meghallgathatják a többi, klasszikusabb alkotást), de Tiborral ketten osztozva a belga Toldiján még a mintegy 30 évnyi korkülönbség ellenére is egyformán jól szórakoztunk: én a bolondos, de emlékezetes dalszövegen, Tibor bizonyára azon, hogy ez nekem mennyire tetszik... Legalább ennyire különleges az a felvétel, amelyen a különböző országok magyarországi nagykövetei mondják el a Családi kört...
A vizuális élménybe kicsit belekavar a képernyőben tükröződő napfényes külvilág, mégis le kell gördülnie egy könnycseppnek egyik kedvenc versem, a Tetemre hívás 21. századira rendezett rövidfilmje alatt (Madarász Isti, 2014), mindig olyan erősek azok a verssorok, s a modern világot ábrázoló kontrasztos képsorok csak fokozzák a hatást.
Irodalomtörténészek mondanak érdekességeket és ismert emberek beszélnek a saját személyes Arany Jánosukról. Enyedi Ildikó filmrendező annak idején a Toldiból értette meg, milyen nehéz dolog férfinak lenni. Az Arany-interjú felkérés kapcsán pedig rádöbbent, hogy amit ő akkor megértett, az a hideg zártság és érzékenység, a testi erőbe bezártság és érzéki némaság kifelé minden férfi szereplőjében benne van. Kukorelly Endre író, költő szerint Arany János az a magyar író, aki nem tudott hibázni, nyelvileg tökéletes: „Például a Keveháza. Hogy miről szól, azt kvázi zárójelbe lehet tenni. Az ember olvassa, és közben elolvad...”
Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)

Művészek és művészetek szimbiózisa
Megzenésített Ady-versekkel emlékeztek a 140. éve született Ady Endre (1877-1919) költőre a 8. Kolozsvári Magyar Napok keretében. Három zeneszerző: a magyarországi Reinitz Béla (1878-1943) és az erdélyi Bretan Miklós (1887-1968) és Eisikovits Mihály (1808-1983) által megzenésített Ady-verseket hallgathatott meg – az elviselhetetlen meleg ellenére szép számban összegyűlt – közönség Laczkó Vass Róbert színművész (ének és szavalat) és Nagy Gergő zongoraművész előadásában, a Művészeti Múzeum Tonitza-termében vasárnap délután.
Úgy tudom, évtizedek óta nem adtak elő Kolozsváron megzenésített Ady-verseket, pedig Eisikovits Mihály (Miksa) és Bretán Miklós (Nicolae Bretan) kolozsvári zeneszerzők voltak, ám úgy tűnik, mára ők is feledésbe merültek. Pont ezért dicséretes a produkció ötlete is.
Laczkó Vass Róbertnek színészként és dalénekesként sikerült újrateremteni az Ady-versekre jellemző különleges, édes-bús, szomorkás, melankolikus hangulatot. Előadása szuggesztív, magával ragadó volt. Hangszíne is teljes mértékben alkalmasnak bizonyult a daléneklésre. A megzenésített versek esetében az érthető szövegmondás alapkövetelmény, amelynek Laczkó Vass Róbert természetesen eleget is tett. A szavalatok és az éneklés között másdopercnyi szünet sem volt, ennek ellenére az egyórás produkciót – A legjobb ember. Átok, panasz, zsoltár és ének – a közönség lélegzetvisszafojtva követte. Az előadásnak volt ugyan egy kronologikus jellege, ám sokkal fontosabb a költő által megélt és versbe foglalt érzések, lelkiállapotok megfelelő tükrözése. Mindhárom zeneszerzőnek – minden bizonnyal egymástól függetlenül – sikerült egységes zenei nyelvezetet kialakítani, ahol a legfontosabb a vers hangulatisága és annak zenei megnyilatkozása volt.
Annak ellenére, hogy az Ady-versek több mint száz, a zeneművek pedig több mint félszáz évvel ezelőtt keletkeztek, még mindig időszerűek, hasonlatosak a mai ember érzéseihez, félelmeihez, örömeihez. Mondhatni: ma is átkozódunk, panaszkodunk, zsoltárt énekelünk, pont úgy, mint ötven vagy száz évvel ezelőtt élt elődeink.
Zárszóképpen emeljük ki Nagy Gergő előadóművészt, aki muzikálisan, a vers és a zene lényegét átérezve látta el a zongorakísérő szerepét.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Karnyújtásnyira Kolozsvár
Térben és időben is összefog, egyesít, ugyanakkor szerteágazik mindaz, ami az immár nyolcadik alkalommal szervezett Kolozsvári Magyar Napok hozadéka. Az augusztus 20-át megelőző héten évek óta egyre többen érkeznek Kolozsvárra, szerte a nagyvilágból ide-, avagy hazaszállingóznak azok, akik számára meghatározó a kincses város egykori vagy mai atmoszférája, és vonzó, amit az ünnepi hét rendezvénysorozata kínál. Szerteágazik, mert a művészet, kultúra, szórakoztatás és erdélyiség – idén a Transylvanicum minőségjelző/védjegy az ünnepi hét mottója – különféle dimenziói villannak fel és nyílnak meg mindazok előtt, akik számára magától értetődő, hogy részt akarnak venni az egyre bővülő, népesebbé és tartalmasabbá váló fesztiválon. A Kolozsvári Magyar Napok-érzés minden valószínűség szerint egyre inkább megérinti a román lakosságot is, hiszen nemcsak az autóbuszokon látható a programsorozatot hirdető plakát, de bárki számára nyitottak a főtéri koncertek, a kiállítások, ahogyan nyitott a Farkas utca forgataga vagy az új, sétatéri helyszín is. Ebben az évről évre mentrendszerűen bekövetkező, sokak által várva várt hétben sűrűbbé válik a kincses város központjának légköre, karnyújtásnyira kerül mindaz, ami az ünnepben lényeges, a tereket pedig egyfajta otthon-érzés lengi be. Ilyenkor érezhető, időben is sokfelé ágazik az ünnep. Egyrészt múltidéző, hiszen megannyi egykori kulturális, történelmi dimenziót idéz fel, és igyekszik továbbörökíteni kiállításokon, könyvbemutatókon, sőt koncerteken keresztül, osztály- és egyetemi találkozókat „lát vendégül”, másrészt meg természetesen a mára összpontosít: karnyújtásnyira lévő, sokszor mégis mellőzött értékek felmutatására, a közösség-érzésre, a hogyan továbbra, különféle problémafelvetésekkel és megoldáskeresésekkel. Bár kicsit paradoxul hangozhat, a múltidézés és mába tekintés is jövőbeni kiterjesztésű, hiszen az ünnep középpontjában a találkozások állnak: szerteágazó térbeli, időbeli vonatkozások, ideérkezők, itt élők, ünneplők találkozásai.
Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)

A nemzetállam gálája
Szűcs László jegyzete Kövér László kolozsvári nemzetállami jókívánságairól, avagy miért kötelező kelléke a politikus egy kulturális fesztivál megnyitójának.
Alig meglepő módon szinte semmilyen sajtóvisszhangot nem váltott ki Magyarországon Kövér László hétfő esti kolozsvári beszéde, amikor a legfontosabb romániai magyar kulturális fesztivál megnyitásakor azt tartotta a legfontosabbnak, hogy erős, szuverén nemzetállamokat kívánjon a szomszédos országoknak. Milyen furcsán hat e Kolozsvárott elhangzott „gondolatok” mellé tenni Klaus Iohannis elnök pár nappal korábban a mărăşeşti-i emlékműnél elhangzott Európa-barát szavait. A magyar házelnök beszéde egyébként érdekes szövegkörnyezetben hangzott el, hisz ugyanazon este, ugyanarról a színpadról Kelemen Hunor RMDSZ-elnök éppen azt ecsetelte érzékletesen, milyen felemelő élmény volt számára pontosan harminc esztendeje a kincses városba kerülve a diktatúrával elegy totális nemzetállamban megélnie Kolozsvár reményt adó szellemiségét. 1987-ben aligha gondolt arra, milyen remek találmány a nemzetállam.
Szolgált még érdekességgel a nyitógála, ugyanis találgatásokra adhat alkalmat, hogy az est negyedik szónoka – a főszervező Gergely Balázs, s a már említett Kövér László és Kelemen Hunor mellett – Tőkés László lett volna (ahogy tette ezt több alkalommal, legutóbb 2015-ben), s aki erre még vasárnap kiadott közleményében is felhívta a sajtó szíves figyelmét. Hogy aztán másnap helyette miért Toró. T. Tibor EMNP ügyvezető elnök szólt az ünneplő kolozsváriakhoz, erről nincs információnk, de a műsorváltozás jogát tiszteletben tartva hajlamosak vagyunk azt gondolni, a szónokváltásban szerepe lehetett annak, hogy Kövér László köztudomásúlag nem igazán kedveli a volt református püspököt, aki őt nem is oly rég bírálta is a nyilvánosság előtt.
Egyébként hosszú évek óta nem és nem vagyok képes megérteni, miért kell az olyan jelentős kulturális rendezvénysorozatokat, mint amilyenek a Kolozsvári Magyar Napok is, de sorolhatnék több más hasonlót e vidékről, kizárólag politikus díszvendégeknek megnyitniuk, méghozzá az esetek többségében a kultúra világától távol eső témák kifejtésével. Avagy ez is része a nemzetállami közeg kisebbségi leképeződésének? Még szerencse, a Magyar Napok színes és nívós programözöne gondoskodik arról, hogy a politikai üzenetek hamar a kollektív feledés jótékony homályába vesszenek. erdon.ro

Ők kapták idén a Kincses Kolozsvárért-díjat
A kitüntetést olyanoknak adományozzák, akik sokat tettek nemcsak a KMN-ért, hanem a város magyarságáért is.
A Kolozsvári Magyar Napok első nagyszínpadi koncertje, a felvidéki Ghymes együttes fellépése előtt adták át a Főtéren az idei Kincses Kolozsvárért-díjakat.
A Kincses Kolozsvárért-díjakat 2013-ban osztották ki először a város közösségi életének fellendítésében és a Kolozsvári Magyar Napok megszervezésében vállalt tevékenységek elismeréseként. A díjat a Kincses Kolozsvár Egyesület alapította.
Idén három személyiség részesült az elismerésben: Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere, Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, valamint Rácz Csaba Pál vegyész, egyetemi oktató, vállalkozó.
Első alkalommal Répás Zsuzsanna, a magyar kormány Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumának akkori nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Nagy Elek üzletember, Kovács Sándor Kolozs-Dobokai főesperes, az Életfa Családsegítő Egyesület, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a kolozsvári Szabadság napilap, és a Paprika Rádió részesültek elismerésben. Második alkalommal Brendus Réka, a magyar nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezető-helyettese és a kolozsvári magyar vállalkozók által alapított Euréka egyesület vehették át a díjat. A Kincses Kolozsvárért posztumusz díjasai az ezelőtti években Boros János volt kolozsvári alpolgármester és Kötő József kolozsvári színháztörténész voltak. http://foter.ro/cikk

A piarista rend alapításának 400., jubileumi éve
2017 a Kegyes Iskolák Rendje, közismertebben a piarista rend alapításának 400., jubileumi évfordulója. V. Pál pápa 1617. március 6-án hagyta jóvá a Kegyes Iskolák Páli Kongregációját, első rendi elöljárónak Kalazanci Szent Józsefet jelölte ki.
Az évforduló erdélyi viszonylatban is fontos esemény, hiszen itt mindmáig él a piarista szellemiség, főként Temesváron és Nagykárolyban, ahol a rendnek a temesvári, illetve a szatmári püspökségekkel karöltve sikerült visszaszereznie a kommunista rendszer által jogtalanul elvett iskolaépületeket – utódiskolaként a Gerhardinum Római Katolikus Líceum, illetve a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum működik ma bennük. Ezekben a városokban, akárcsak Kolozsváron és Máramarosszigeten, valóságos „piarista fészkekben” fejtették ki áldásos működésüket a néhai főgimnáziumok.
A Magyar Piarista Rendtartomány augusztus 18-án ünnepli a rend alapításának 400. jubileumát, amelyen részt vesznek azok a püspökök, illetve papok, akik piarista tanintézetekben tanultak, valamint a rend konfráterei a romániai rendtartományból is.
A jubileumi esztendő jelmondata: „Nevelni, hirdetni, átalakítani.” A piaristák számára a rendalapító, Kalazanci Szent József valóságos evangélium, általa új hangszínt kapott a szerzetesi, papi és tanári hivatás. Bárcsak mások is így tudnák tettekben megélni a 21. században az evangéliumot! A piaristák nem birtokolják az evangéliumot, hanem amikor eljutnak egy új helyre, hogy küldetésüket gyakorolják, akkor kapják meg, fogadják magunkba és hirdetik a sajátos piarista karizma révén, így az illető hely átalakul.
A jubileumi évet ünnepélyes keretek között 2016. november 27-én, Rómában nyitották meg, a rend San Pantaleo főtemplomában tartott szentmisével, amelyet João Braz de Aviz bíboros, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának prefektusa mutatott be. Akkor felolvasták a jubileumi év szentszéki bulláját, amelyben a Szentatya, Ferenc pápa teljes búcsút adott az egyház vonatkozó előírásai szerint. A jubileumi év 2017. november 25-én zárul ugyancsak a San Pantaleo-templomban bemutatott szentmisével, Pedro Aguado generális atya vezetésével.
Az évnyitót követően január 31-én, a Kegyes Tanítórend konstitúciója jóváhagyásának évfordulóján a piarista hivatásért tartottak hálaadó napot, február 6-án, Szent Dorottya vértanú emléknapján pedig a rendtagok a keresztény nevelés szolgálata melletti elköteleződésüket újították meg. Március 6-án a rend első szervezési formájának, a Páli Kongregáció alapításának évfordulója volt a jubileumi év központi napja, amikor is az összes piarista szerzetes ünnepélyes formában és nyilvánosan megújította szerzetesi fogadalmát ott, ahol él. Március 25-én, az első piaristák beöltözésének napján a rend a novíciusaiért tartott imanapot. Azt kértük az Úrtól, hogy mindegyikük őszintén és nagylelkűen tudjon választ adni az Örök hívására. Április 2. hagyományosan a piarista missziók reflexiós és imanapja a piarista missziós szellemiség témával; azokért imádkoztunk, akik készek voltak missziós küldetést vállalni a rend valamilyen új jelenlétében. Április 15. a rend új konstitúciója jóváhagyásának évfordulója. Ezen a napon hagyták jóvá a II. Vatikáni Zsinat iránymutatásai szerint megújított rendi alkotmányt. Május 8-án a boldogságos Szent Szűzet, a kegyes iskolák édesanyját ünnepeltük, minden piarista helyszínen megújítva a kegyes iskolák Máriának szenteltségét. Május 31. Glicerio Landriani tiszteletre méltóvá nyilvánításának napja, a piarista hivatásokért tartott imanap. Július 8. a befogadó otthonok napja, melyet a szegény gyermekek, a rend kincsei iránti figyelemnek szenteltünk. Július 16. Kalazanci Szent József szentté avatásának 250. évfordulója. Ez a nap a Kegyes Iskolákban imanap az életszentség ajándékáért. Augusztus 25. Kalazanci Szent József ünnepe, melyen nagy örömmel ünnepeljük alapító atyánkat.
A fontosabb magyarországi, egyben erdélyi vonatkozású programok a következők: rendtörténeti kiállítás rendezése a Budapesti Történeti Múzeumban 2017 novembere és 2018 márciusa között, Vashegyi György és az Orfeo koncertje a Piarista Kápolnában, díszközgyűlés az Új Városházán 2017 novemberében. Ünnepi kiadványok is készülnek, mint például a régóta tervbe vett piarista anekdota kötet, illetve Sántha Ferenc Kossuth-díjas író, piarista öregdiák tanulmánykötete is napvilágot lát.
Mind Kolozsvár, mind Erdély történelmében és kultúrája megalapozásában nagy jelentőségű, meghatározó volt a felvilágosult szellemű erdélyi fejedelem, majd lengyel király, Báthory István elhatározása, aki 1579-ben akadémiai szintű jezsuita iskolát alapított. Ezt a rangos tanintézetet a jezsuita rend 1773-ban történt feloszlatásakor Mária Terézia osztrák császár és magyar király a Kegyes Tanítórend iránt érzett nagyrabecsülése jeléül, 1776-ban a piaristák vezetésére bízta.
Az alapítástól kezdődően 369 esztendőn keresztül a szerzetesrendek és tanintézményeik 1948-ban történt kommunista önkényes beszüntetéséig a kolozsvári piarista főgimnáziumnak mindmáig kisugárzó szellemisége és tartása volt. Ez mindenek előtt azt eredményezte, hogy az ősi hagyománnyal rendelkező intézményben mély hivatás- és kötelességtudattal tanító és nevelő tanárok Európa ezen részében – többek között Nagykárolyban, Máramarosszigeten, Meggyesen, Temesváron, Besztercén, sőt rövid ideig a havasalföldi Krajován és Bukarestben is – híres tudósokat, írókat, papokat és más közéleti személyiségeket neveltek, nemzetiségi és felekezeti megkülönböztetés nélkül. Kalazanci Szent József fiai megalapozott világszemléletet adtak növendékeiknek, azt hangsúlyozva, hogy csak az az igazán értékes, amit kitartással és odaadó munkával tud megszerezni magának az ember.
A 20. századi kolozsvári piaristák közül kiemelkedő Biró Vencel személyisége, akiben többek között az erdélyi katolicizmus történetének egyik legnagyobb szakértőjét tisztelhettük.
Fodor György / Szabadság (Kolozsvár)

Művészetté formált csángó szakralitás: Kolozsváron láthatók Antal Imre művei
Antal Imre csángó képzőművész festményeiből, grafikáiból nyílt kiállítás szerdán a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) által szervezett kiállítás az 1944-ben született, jelenleg is szülőfalujában, Gyimesfelsőlokon élő művésznek a Németh-Kriza gyűjteményben őrzött műveit mutatja be. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke elmondta: édesapja, Németh Géza és édesanyja Kriza Judit döntötte el az 1980-as években hogy a család lakásait Antal Imre képeivel díszítik, így a csángó festő alkotásainak jelentős hányada került a Németh-Kriza gyűjteménybe. A műgyűjtő politikus hozzátette:
Antal Imre úgy alakította magas művészetté a csángó népi kultúrát, amiként egykor Bartók Béla a magyar népzenét. Művészetéhez kellett a csángó kultúra, de kellett a művész is, aki magaskultúrává tudta átlényegíteni a néphagyományokat. A kiállításmegnyitót köszöntő Lucian Nastasa-Kovács, a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum igazgatója kijelentette: nem kell ódzkodni a csángó meghatározástól, ha Antal Imre művészetét szemléljük.
Arra utalt, hogy a csángó identitás ma is román-magyar vita homlokterében áll.
Az igazgató elmondta: már diákkorában személyes élményeket gyűjtött a csángó kultúrából, hiszen a moldvai Szabófalván (Sabaoani) római katolikus közegben végezte középiskolai tanulmányait.
Székely István, az RMDSZ kulturális autonómiatanácsának elnöke Antal Imre művészetének a szakrális jellegét emelte ki. Úgy vélte: a bemutatott művészetben az ember és természet viszonyának egy olyan szakrális dimenziója is van, amely a csángók középkorias vallásosságára vezethető vissza.
MTI; Krónika (Kolozsvár)

Kelemen Hunor, a szélsőséges
A románságnak el kell fogadnia, hogy az erdélyi magyarság nem fogja tudni és nem is akarja ünnepelni 1918-at. Kelemen Hunor mondta ezt nemrég a kolozsvári Szabadság című napilapnak adott interjúban, s a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vélhetően álmában sem gondolta volna, hogy napokon át tartó hisztériahullámot indít el a magyarok többsége számára szinte közhelyes megállapítással. A bukaresti napilapok többsége felháborodott véleménycikkekben versenyt futott az RMDSZ-elnök elítélésében.
A Realiatea hírtelevízió több napon át emelte az egyik legnézettebb esti műsorának fő témái közé a „botrányos” kijelentést, a meghívottak hosszú monológokban gyalázták Kelemen Hunort, az RMDSZ-t és a magyar kormányt. A legnagyobb visszhangot kiváltó kommentár azonban Vasile Antonie Tamas előpataki ortodox pap Facebook-bejegyzése volt, amelyben egyebek mellett egy senkinek nevezte Kelement, aki „meggyalázza azt az országot, amely pénzt ad neki azért, hogy kigúnyolja szimbólumait és népét”. Az RMDSZ tiltakozása után később a görögkeleti egyház vezetése elhatárolódott a pópa megnyilvánulásától, s szigorúan magánvéleménynek minősítette azt.
Az ellenzéki jobboldali Nemzeti Liberális Párt részben magyar származású elnöke, Ludovic Orban is fontosnak tartotta az állásfoglalást: sértőnek nevezte a románokra nézve Kelemen nyilatkozatát. Az akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció előbb az RMDSZ-vezető román állampolgárságának megvonását sürgette, néhány nappal később pedig annak a magas rangú állami kitüntetésnek a visszavonását követelte, amelyet éppen a magyar–román kapcsolatok javítása érdekében tett erőfeszítéseiért adományoztak Kelemennek.
Tény, hogy az állítás igazságtartalma ellenére, ilyen nyíltan az RMDSZ vezetése részéről az utóbbi huszonhét évben még nem fogalmazódott meg a Románia és Erdély egyesülését jubiláló nemzeti ünneppel kapcsolatos magyar hozzáállás. Az erre érkezett reakció mégis aránytalanul hangos volt és olykor egyértelműen soviniszta jelleget öltött. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a kabinet, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) és s a baloldalhoz közel álló média szinte teljesen mellőzte a témát, nem szállt be a nacionalista licitbe. Ez pedig némi magyarázatot ad a Kelemenre – és közvetett módon az erdélyi magyarokra – zúduló gyűlölethullám miértjére is.
Az RMDSZ parlamenti együttműködési megállapodást kötött a szociáldemokratákkal, s az utóbbi hónapokban ehhez szigorúan tartotta magát, megszavazott minden olyan kezdeményezést, amely létfontosságú volt a Liviu Dragnea vezette pártnak, beleértve saját miniszterelnökének lecserélését. Ezáltal Kelemen Hunorék a jobboldali ellenzék egyik fő céltáblájává váltak. Az RMDSZ-t szidni hálás feladat, hiszen a román szavazók többségét amúgy is zavarja, hogy „a magyarok” állandóan kormányon vagy a hatalom közelében vannak. Ráadásul az RMDSZ szidalmazása és a magyarellenesség között nagyon vékony a határvonal, és ezt sokszor tudatosan lépik át a politikusok, véleményformálók.
Kelemen Hunorék démonizálásával az ellenzék egyszerre három dolgot próbál elérni: hazaárulónak minősíti a szociáldemokratákat, amiért egy „románellenes” párttal szövetkezik, igyekszik felkorbácsolni a kedélyeket a PSD-n belül, kihasználva, hogy a baloldalon belül is sokakat zavar az RMDSZ-szel való kokettálás, s végül egy patriótaattitűdöt próbál magára ölteni, amelyet most, a nagyromán centenárium küszöbén különösen szívesen fogad a potenciális szavazó.
A belpolitikai motivációkkal párhuzamosan elkezdődött egy karaktergyilkossági kísérlet is Kelemen Hunorral szemben. Az RMDSZ elnöke „szélsőséges”, „románellenes” és a „nacionalista, revizionista, Európa-ellenes, oroszbarát” Orbán Viktor bábja. S miután az ellenzék a szociáldemokratákra is igyekszik ráaggatni a Nyugat-ellenes jelzőt, szépen összeáll a kép egy hazafiatlan, a román érdekeket semmibe vevő, Moszkva felé kacsingató hatalmi szövetségről. Amelynek egyetlen alternatívája az Európai Unió és az Egyesült Államok irányába elkötelezett jobboldali erő, a Nemzeti Liberális Párt, fő szövetségesével, Klaus Johannis államfővel.
A szász származású elnök – aki korábban a Romániai Németek Demokratikus Fórumát vezette – egy szászkeresztúri fesztiválon kijelentette: a romániai szászok a románokkal együtt ünneplik meg 2018-ban Erdély és Románia egyesülésének centenáriumát.
Nyilvánvaló üzenet volt ez Kelemen Hunornak, s általában a magyaroknak. Arról már nem esett szó az államfői beszédben, hogy tulajdonképpen kik is ünneplik, hiszen a szász közösség gyakorlatilag eltűnt Erdélyből. Az egykoron negyedmilliós kisebbség létszáma mára alig több mint tízezerre apadt, közülük sem mindenki német anyanyelvű. Ahogyan egy kommentelő a Facebookon megjegyezte, alighanem Németországban lesz az önfeledt ünneplés. Oda vándoroltak ki és ott élnek a mai napig Johannis szülei is.
A Kelemen-féle nyilatkozattal, s az azt követő nacionalista lavinával elindult a magyar–román kölcsönös kóstolás időszaka. A nagy hangzavarban egyébként máris megjelent néhány olyan román újságcikk, amely megértő az ünneplést mellőző magyarokkal. Jó esetben idővel egyre bővül ez az elfogadó réteg a véleményformálók körében. A rosszabbik változat szerint – ez a valószínűbb – mostantól kezdve nagyítóval figyelnek majd minden centenáriummal kapcsolatos magyar megnyilvánulást, és a hisztéria állandósul.
Jövőre döntő lesz a magyar–román együttélés hangulatát illetően, hogy miként viszonyul a kérdéshez a bukaresti kormány, illetve a hatalmon lévő szociáldemokraták. Csendben maradnak, avagy beszállnak a magyarellenes licitbe? Nyilván ez szorosan összefügg az RMDSZ-szel való együttműködéssel is. De ugyancsak meghatározó lesz az erdélyi magyarok közérzetére, hogy sikerül-e végre egy határozottabbat lépni előre a magyar–román államközi viszony alakításában. Egy államfői vagy miniszterelnöki találkozó pozitív üzenete akkor is jótékony hatású az együttélésre, ha nem párosul valamiféle írott megállapodással.
Pataky István / Magyar Idők (Budapest)

Egy református nagyasszonyról szóló könyvet mutattak be Kolozsváron
Deé Nagy Anikónak, a Teleki Téka könyvtárosának hadadi báró Wesselényi Kata, egy hitben élő református asszony című könyvét mutatták be augusztus 16-án délelőtt a Bocskai-házban a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
Az eseményen részt vett és felszólalt Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.
Az erdélyi református nagyasszonyok között eddig nagyon kevesen emlegették Wesselényi Katát (1735–1788), ami nem véletlen, hisz igen keveset lehetett tudni róla mindaddig, amíg a Teleki Téka könyvtárosának, illetve könyvtárvezetőjének kutatásai fel nem tárták ezt a kivételes életpályát. Hithű feleség, anya, gazdasszony, bőkezű mecénás, könyvgyűjtő, építtető, művelődéspártoló – mindezeket és sok egyéb szerepet töltött még be családja, közössége életében a 18. század második felében élt gróf Rhédei Zsigmondné hadadi báró Wesselényi Kata – hangzott el a könyvbemutatón.
Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja felvezetőjében elmondta: ajánlja mindenki figyelmébe az olvasmányt, ami nagyon kedves és tanulságos. Fontos jellemzője, hogy a néhány ismert vonatkozáson túl számos újdonsággal szolgál. A szerző bevezetője sok mindenben eligazítja az olvasót. Wesselényi Kata rendkívül szertágazó és gazdag életműve számos ponton rokonítható Árva Bethlen Kata ma már jól ismert munkásságával.
Deé Nagy Anikó kötete korrigálja az arisztokráciáról alkotott kommunista képet, a monográfiaszerű kollázs átfogó életképet nyújt Wesselényi Katáról – fogalmazott Buzogány Dezső. A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzora szerint a könyvvel az az elmélet is megdől, hogy a történelem századaiban csak a férfiak voltak Erdély társadalmának nagyjai, tartóoszlopai. „Családanyaként, a ház asszonyaként, a család és az udvari közösség közepén szerteágazó munkájával tartja össze a családi és udvari közösséget”– fogalmazott az egyetemi tanár, úgy vélve, hogy a szakma végtelenül hálás lehet a szerzőnek. Hangsúlyozta: Wesselényi Kata mindvégig kitartott református hite mellett – gyermekét is ebben a hitben neveli – egy olyan korban, amikor nem volt divat a hithez való hűség, és akár kockázatos is volt reformátusnak lenni. Szoros kapcsolata volt Európával, ezt igazolja könyvtárának állománya, receptjei, gyermekét pedig latinra, németre és franciára taníttatta. Lelkiségét tükrözik imádságai, teológiai nézetei pedig magvas tartalommal telített, hitvallásos kálvinizmuson alapuló elmélkedések, melyek követik a műfaj korabeli sajátosságait. „Imádságaiból a predestináción alapuló kálvini önismeret sugárzik, érdemes lenne alaposabb teológiai vizsgálatnak is alávetni őket. Imái nem kegyeskedő, könnyed ömlengések, hanem komoly, súlyos dogmatikai tartalmú elmélkedések” – fogalmazott Buzogány Dezső.
Tőkés László szerint Wesselényi Kata a szó legközvetlenebb értelmében tér vissza az igéhez, azt valósította meg életében, amit a Szentírásban olvasott és tanult. Ebben volt példamutató, ebből származik a református nemesasszony ideáltípusa. A Wesselényi Katához hasonló nagyasszonyokra a mai társadalomnak is nagy szüksége van – jelentette ki a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke; úgy vélte, a bárónő imanaplói hitelesen kegyes stílusukkal ma is megragadó olvasmányok, és bizony van olyan köztük, amely gyönyörű bűnbánati énekként szerepelhetne a református énekeskönyvben. „Az imanaplók stílusukkal, művészi értékükkel, hiteles kegyességükkel megragadó, megható olvasmányok. Köszönöm Deé Nagy Anikónak, Erdély egyik jelenkori nagyasszonyának e nagyszerű munkát” – mondta az EMNT elnöke.
Örvendetes, hogy Deé Nagy Anikó ráakadt arra a kincsre, amit Wesselényi Kata az utókorra hagyott. A kötet szükséges és aktuális – mondta Németh Zsolt. A Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke szerint bámulatos, hogy mi minden fért bele egy kora újkori asszony rövid életébe, ha komolyan vette hivatását. „Wesselényi Kata a korszak nőideáljaként elevenedik meg, aki vallja: Istent félni, a királyt tisztelni, a hazát és nemzetet igazán szeretni kell” – fogalmazott a politikus, aki szerint a kötet a korabeli nők szerepét is kiemeli. Wesselényi Kata nőként is meg tudja állni egyedül a helyét, nem megy bele megalázó kompromisszumokba, megmarad özvegyi hűségében. „Írásai elevenek, takarékos, puritán, tiszta személye óriási példa mindannyiunk számára” – mondta Németh Zsolt, aki a Kriterion Kiadó színvonalas munkáját is méltatta.
„Azt hiszem, célba értem, hisz ennyi okos ember elkezdett Wesselényi Katával foglalkozni. Ez nagy örömömre szolgál” – mondta Deé Nagy Anikó, aki szerint Wesselényi Kata minden tevékenységével szolgálni, segíteni akarta környezetét. Élete folyamán sok tragédia éri, meghal a férje és egyetlen gyermeke, az imanaplókban olvasható lázadozásai pedig az Ómagyar Mária-siralom keserveit idézik. „Istennel való társalkodásai során a hitéből nyer vigasztalást, így tudja folytatni életét, hite még a szakácskönyvéből is kiviláglik. Nagy örömömre szolgál, hogy sikerült felszínre hozni Wesselényi Katát, aki egyike azon rendkívül értékes református nagyasszonyoknak, akik a családért, hazáért tevékenykedtek. Modellként szolgálnak arra, hogyan kell a dolgos mindennapokat megélni, és hogyan lehet megküzdeni a tragédiákkal” – fogalmazott a hat nagyobb fejezetből felépített monográfiaszerű kollázs, tanulmány- és dokumentumkötet összeállítója.
tokeslaszlo.eu

Még két napig tart Erdély legnagyobb kulturális fesztiválja
Még két napig tart Erdély legnagyobb kulturális fesztiválja, a 8. Kolozsvári Magyar Napok, a hétvége pedig számos eseményt tartogat a kincses városba látogatóknak. Továbbra is teltházas beszélgetések, előadások, koncertek, könyvbemutatók és kiállítások jellemzik a fesztivált, valamint élettel teli utcák, terek és sétányok.
A Farkas utcában – mely hagyományosan a fesztivál egyik központi helyszíne – kézművessétány várja az érdeklődőket, az ott lévő színpadon fellépők pedig minden nap biztosítják a jó hangulatot. Annak ellenére, hogy az idén még több helyszínen, még több program zajlik egy időben, a Farkas utcai megszokott forgatag nem hagyott alább: kézművesek, könyvárusok, a múzeumok sétánya, a médiastandok, falatozók, tematikus sátrak várják a fesztiválozókat. A Borutca idén a Fogoly utcába költözött, ott pedig minőségi borokat, hideg fröccsöket népzenészek akkordjainak kíséretében fogyaszthatnak az arra járók.
A Deák Ferenc utcában felállított Ifjúsági Pavilonba betérve bárki megtudhatja, melyek azok a témák, amelyek leginkább foglalkoztatják a fiatalokat, aki pedig úgy érzi, már végképp elmerült a bőséges programkínálatban és szeretne egy árnyékosabb helyen megpihenni, az bátran keresse fel a Sétatér valamelyik csendesebb zugát, ahol függőágyakban, babzsákokon pihenheti ki az egész napos fesztiválozást.
A tavalyi évhez hasonlóan, idén szintén várják a kicsiket és nagyokat a Romkertbe, ahol az Emese park várispánsága már berendezkedett, és elkalauzolja a látogatókat egy középkori faluba. Időközben megérkeztek Kolozsvárra az Egy hajóban evezünk projekt viking hajósai, akik Mosonmagyaróvártól Budapestig eveztek, majd onnan a kincses városba hozták Toportyán nevű hajójukat, amit nemcsak megtekinthet, hanem ki is próbálhat ez érdeklődő közönség a sétatéri tavon.
A Román Nemzeti Bank nyitottságának és kultúratámogató szándékának köszönhetően az idei fesztivál kiemelkedő eseményének számított, hogy három napig látogathatóvá vált a jegybank épülete, ahol Róth Miksa eredeti üvegfestményei láthatók. A csoportos látogatásokon mintegy hétszázan vettek részt, a programpont a román lakosság körében is népszerű volt, ami azért örvendetes, mert Kolozsvár teljes lakosságának közös kulturális kincsét képezik ezek a kivételes alkotások. Aki lemaradt róla, annak figyelmébe ajánljuk, hogy a Kaszinó épületében vasárnap estig látogatható a Róth Miksa munkáit fotókon bemutató tárlat.
Szintén vasárnapig látogatható a Magyar Művészeti Akadémia Magyar képek című fotókiállítása a Szentegyház utca 4. szám alatt található kiállítótérben, ahol a Magyar Kézműves Sörök Udvara kisüzemi sörökkel és jó hangulattal vár.
Szombaton új helyszínen, a Sétatéren perdülnek táncra ismételten a fakanalak, ugyanis az örömfőzés helyszíne a központi nagypark lesz. Több mint 15 csapat méri majd össze tudását, hogy a végén kiderüljön: ki főzte a legjobb és – a transylvanicum jegyében – a tájegység sajátos ízvilágát leginkább bemutató étket. Ugyancsak itt, a Sétatéren próbálhatták – és próbálhatják a továbbiakban is – ki az érdeklődők az új erdélyi sikersportágnak számító teqballt, mely a labdarúgás és az asztalitenisz elemeit vegyítő sport, s amelyről bővebben szombat koradélután Lázár Zsolt, a sportág világbajnoka mesél majd.
Vasárnap délután a Sapientia EMTE kolozsvári karának Aula Magna termében kerül levetítésre A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című magyar ismeretterjesztő film, a vetítést követően pedig a film szakértőjével, Pálffy Géza történésszel, az MTA BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetőjével Lupescu Mária és Lupescu Radu egyetemi oktatók beszélgetnek.
A Szent Mihály-templomban orgonamuzsika-maratont szerveznek, mely során fellép Boldizsár Katalin, Potyó István, Vincze-Dallos Csilla, Müller Márta, Kostyák Csengeri Zsuzsa, Miriam Marinescu és Windhager Geréd Erzsébet. Ugyanakkor továbbra is látogatható a templom tornya, ahonnan vasárnap este toronymuzsikát ad – Sándor Árpád vezényletével – a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar.
A különböző témájú további előadások, koncertek, bemutatók és beszélgetések vasárnap estig tartanak. A részletes programot bárki megtalálhatja a fesztivál honlapján (www.magyarnapok.ro), de további érdekességeket találhatnak a Kolozsvári Magyar Napok Facebook-oldalán is (www.facebook.com/magyarnapok).
A Kolozsvári Magyar Napok sajtóirodája; Erdély.ma

Románia megtámadta az Európai Bizottságot a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés miatt
Az RMDSZ és a FUEN nem hátrál, folytatják az aláírásgyűjtést
Az Európai Unió Hivatalos Közlönyébena napokban megjelentek szerint érdekes fordulat állt be aMinority SafePack (MSPI) európai polgári kezdeményezés kapcsán. Románia június 28-án – még az aláírásgyűjtés megkezdése előtt – megtámadta az Európai Bizottságot a kezdeményezés bejegyzése miatt. Románia azt kéri az EU bíróságától, hogy semmisítse meg a Bizottság MSPI javaslatra vonatkozó határozatát.Ennek kapcsán tartott csütörtök délután sajtótájékoztatót Kolozsváron Vincze Loránt, a FUEN elnöke és Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök.
„A támadás egyértelműen az elmúlt hetek magyarellenes hangulatának folytatása. 2018-ban, amikor a nacionalista hangulat vélhetően tovább erősödik, ennek a kezdeményezésnek a sikere Románia kudarca lenne”– jelentette ki Porcsalmi, aki szerint nyilvánvaló, hogy Romániának nem áll érdekében, hogy ez a kezdeményezés sikerrel járjon. Azáltal, hogy most a törvényszéken is megtámadta a kezdeményezést, Románia elismeri, hogy reális esélye van a sikernek.
Az RMDSZ ügyvezetője elmondta, tudomásuk szerint Sorin Grindeanu június elején, az európai ügyekért felelős miniszter javaslatára írta alá a keresetet. „Felkérjük a volt miniszterelnököt, tisztázza a lépés jogi körülményeit, azt, hogy ő írta-e alá ezt a memorandumot, vagy ez a külügyminisztérium magánakciója. Azok, akik a beadványon szerepelnek, tudomásunk szerint a külügy alkalmazottai” – hangsúlyozta.
A sajtótájékoztatón elhangzott:az RMDSZ és FUEN egyszer már megnyerte a pert Romániával szemben, bíznak abban, hogy ezúttal is nekik lesz igazuk. Ez a folyamat pedig nem akadályozza meg azt, hogy továbbra is gyűjtsék az aláírásokat. „Nem hátrálunk meg, folytatjuk a munkát, és összegyűjtjük az egymillió aláírást!” – ígérték.
Vincze Loránt rámutatott: „Románia a per indításával szembemegy a romániai magyarsággal, 50 millió európai kisebbségi polgárral, több tagállammal. Románia ezzel a lépésével még inkább Európa perifériájára szorul, és elszigeteli magát. Románia önmaga fogja lerombolni azt a mítoszt, hogy kisebbségvédelme példaértékű, hiszen fél minden olyan kezdeményezéstől, amely jogi keretet biztosítana a kisebbségek európai védelmének” – fogalmazott a FUEN elnöke.
A tagállamok és az uniós intézmények közötti perekbe magánszemélyek és jogi személyek nem társulhatnak. Ezt azt jelenti, hogy sem az MSPI kezdeményező bizottságának tagjai, sem a FUEN, sem az RMDSZ nem védheti meg álláspontját, miközben két olyan entitás – az EB és Románia – áll perben, amelyek a korábbi perben, amelyet az MSPI kezdeményezői indítottak az EB ellen, ugyanazon az oldalon álltak.
A sajtótájékoztatón Vincze Loránt ismertette az Európai védelmet jogainknak – Minority SafePack aláírásgyűjtési kampányának jelenlegi állását. Elmondta: európai szinten is beindult az online aláírásgyűjtés, a papíralapú gyűjtés erdélyi kezdetét pedig a Kolozsvári Magyar Napok idejére időzítették, és ott lesznek a marosvásárhelyi Forgatagon is, szeptembertől pedig házról-házra járnak. Európai szinten folyamatos az egyeztetés a régiókkal, illetve a tagszervezetekkel, Felvidéken például pénteken indul a gyűjtés. Szeptember-októberben az Európai Parlamentben, illetve az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében lesz téma az aláírásgyűjtés és a támogatás igénylése – számolt be. „Üzenetünk egyszerű: minden olyan kisebbséginek alá kell írnia a kezdeményezést, aki európai védelmet szeretne jogainak, aki azt akarja, hogy tagállami hatáskörből uniós szintre emeljék a kisebbségek védelmét” – fogalmazott.
A kezdeményezést online a www.jogaink.eu honlapon lehet támogatni, Erdély-szinten szeptembertől indul a papír alapú aláírás, de a napokban a Kolozsvári Magyar Napokon, a Vásárhelyi Forgatagon, és egyéb városnapokon is alá lehet írni hagyományos úton. Nyugati Jelen (Arad)

Ismerjük meg Kolozsvár 19. századi lakóit
Kivételes alkalomban lehet részünk az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum tegnap megnyílt időszakos, szeptember 15-ig látogatható kiállításán: Mitu Melinda és Török Károly muzeológusok jóvoltából megismerhetjük a 19. századi kolozsvári lakosokat, híres személyiségeket, és láthatjuk, hová fejlődött azóta a kincses város.
Mindezt Veress Ferenc, az 1832-ben Kolozsvárott született (és 1916-ban ugyanitt elhunyt) fényképész, feltaláló munkássága révén, aki úttörőként honosította meg a kincses városban a fényképészetet – elsősorban neki köszönhetjük, hogy fényképeken ma is láthatjuk a korabeli Kolozsvárt és környékét, valamint a várost gazdagító és szépítő lakosait. A történeti múzeum gyűjteményében levő 1500 üveglemezről 300-at digitalizáltak majd nyomtattak ki papírra, ezek alkotják a kiállítás tárgyát, amelyet gazdagítottak, változatosabbá tettek korabeli tárgyakkal is.
A tárlatot vezető Mitu Melinda lelkesen avatta be a közönséget mind a képi feldolgozás folyamatába, mind pedig a fényképészet régmúltjába, Veress Ferenc életében és munkásságába. Elmagyarázta, hogyan dolgoztak a zselatin réteggel borított üvegnegatívokkal, hogy majd javított, szép fényképeket állíthassanak ki. Érdekessége vagy akár újdonsága a kiállításnak, hogy számos régi felvételt számítógépen, digitálisan színeztek, igyekezve arra, hogy a ruházatok színe, mintázata minél korhűbb legyen. Erre azért vállalkozott Török Károly, mivel Veress Ferenc hosszú éveken keresztül kísérletezett a színes fényképezéssel – magyarázta lapunknak Mitu Melinda.
A kiállított felvételek nagy többségében a kor ismert személyiségei, díszes öltözékben, vagy éppenséggel népviseletben, egyedül pózolva vagy családtagjaik társaságában. De szép számmal fotózott gyerekeket is Veress Ferenc, vagy embereket valamely tevékenység végzése közben. Láthatjuk például Simon Elek polgármestert, Borbély bajnokot, Enders cirkuszigazgató lányát, Andrei Şaguna ortodox püspököt, Ioan Fechete-Negruţiu görögkatolikus kanonokot, báró Bánffy Ernő leányait, Béldi György gróf fiát, Kendeffy Klára és Tisza Jolán grófnőket, báró Kemény Gézánét, Melka Vince festőművészt Prágából, Barabás Miklós festőt, Szinnyei József nyelvészt – és még hosszan sorolhatnánk városunk értékes, ismert és ismeretlen lakosait. De az egykori Kolozsvár és környéke, a város számos épülete, műemléke szintén Veress Ferencnek köszönheti a „megmaradását”, ezekből a ritka, kevésbé ismert felvételekből is láthatunk a kiállításon.
Újvári Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

Milyenek a mai fiatalok?
Újabb helyszínnel gyarapodott tegnap a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozata: a Deák Ferenc/Eroilor utca Főtér felöli oldalán megnyílt az ifjúsági pavilon. Ez alkalomból a mai fiatalokról, a Kárpát-medencei magyar fiatalok problémáikról beszélgetett Illés Boglárka magyar ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár, Geréd Imre, az RMDSZ ifjúságért felelős ügyvezető elnöke és Lőrincz István Zoltán KMDSZ-elnök, egy anyaországi és az RMDSZ által lefolytatott kutatás margóján.
Illés Boglárka helyettes államtitkár, aki kimondottan ezért a beszélgetésért utazott le Budapestről Kolozsvárra, elmondta: az elmúlt évek során a kormány több felmérést készített a magyar fiatalok problémáiról, 2016-ban pedig bevonta az anyaországon kívül, de a Kárpát-medencén belül élő magyar fiatalokat is a kutatásba. A 29 éves tisztségviselő szerint Magyarországról 8000, míg a határon kívül 4000 fiatalt kérdeztek meg családalapításról, itthon maradásról, kábítószer-fogyasztásról stb., és kiderült: a mai fiatalok főbb problémái közé a lakhatási feltételek megteremtése, a munkahely megszerzése, a családalapítás tartozik.
– A család még mindig nagyon fontos szerepet játszik a fiatalok életében, hiszen az itthon maradást első sorban a családért, másodsorban a barátokért „vállalják”, harmadsorban pedig a hazaszeretet jelölték meg okként. Míg Magyarországon átlag 2,1 gyermeket tervez a 16–29 év közötti korosztály, addig Erdélyben ez a mutató 2,4 – ismertette a kutatás eredményeit Illés Boglárka.
Geréd Imre hozzátette, hogy az RMDSZ által lebonyolított Rólad szól konzultációból az derült ki, hogy a megkérdezettek 58,1%-a két, 29%-a 3, 6,1% pedig négy gyermeket is vállalna. Ugyanakkor a középiskolások döntő többsége nem óhajtja sem a marihuána legalizálását, sem azt, hogy 16 éves kortól szavazati joggal bírjanak.
Ezt követően jó hírt közölt Illés Boglárka: 2018. január 1-jétől a magyar kormány egyszeri anyagi támogatást fog adni minden Kárpát-medencei magyar anyának, aki a fentebbi dátum után szül. Ugyancsak a fentebbi időponttól kezdődően babakötvényt kaphatnak a Kárpát-medencében született magyar gyermekek, ám a kötvényen szereplő összegről még nem döntött az illetékes hatóság. A magyar kormánynak ugyan szándékában áll a Magyarországon oly népszerű, lakásvásárlást célzó CSOK-támogatás kiterjesztése a Kárpát-medencére, ám ez adminisztratív és gazdaságpolitikai akadályok miatt nem lehetséges – tette még hozzá.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Kántor Lajos íróra, irodalomtörténészre emlékeztek Kolozsváron
A 8. Kolozsvári Magyar Filmnapok keretében csütörtök délután a nemrég elhunyt kolozsvári író, irodalomtörténész, Kántor Lajos munkásságára emlékeztek közeli barátai, munkatársai. A Korunk folyóirat volt főszerkesztője, az 1989 utáni kolozsvári kulturális intézményrendszer aktív alakítója július 22-én, életének 80. évében hunyt el, gyászszertartása csütörtökön zajlott a Kolozsvári Állami Magyar Színház előcsarnokában, innen kísérték utolsó útjára a Házsongárdi temetőbe. Kiegyensúlyozottságával, nyitottságával vívta ki kortársai és a fiatalabb generációk tiszteletét, hangzott el az emlékesten.
Az In memoriam Kántor Lajos című filmes összeállításból megtudhattuk, hogy 1989 előtt a Korunk Galéria vezetőjeként mintegy 250 kiállítást hozott tető alá „szembe szélben”, ahogy az est folyamán Balázs Imre József fogalmazott, és ő tette elismertté például Incze Ferencet, vagy a korábban csak zenészként ismert Györkös-Mányi Albertet. Emellett irodalomtörténészi és közéletszervezői munkássága is olyan témák, amelyeket a Kolozsvári Televízió archívumából összeállított film csak felvillant, de a későbbiekben érdemes velük behatóbban foglalkozni, mutatott rá a film szerkesztője, Víg Emese.
A Román Közszolgálati Televízió kolozsvári magyar szerkesztőségét vezető Víg Emese azt is elmondta, portréfilmet készült forgatni Kántor Lajos 80. születésnapjára, de erre már nem kerülhetett sor. Hozzátette, Kántor Lajost nagyon szerette a sajtó, bizalommal keresték irodalmi-kulturális kérdésekben, így rengeteg anyag maradt fenn róla. „Kántor Lajos reneszánsz ember volt” – fogalmazott Buchwald Péter, aki Kántor Lajossal közösen indította el az RMDSZ Kolozs megyei szervezetét, kiegyensúlyozott, mindenféle előítélettől mentes, két lábbal a földön járó, politikusi vénával is megáldott integráló személyiségként jellemezte néhai barátját. Közös iskolai éveikről felidézte, hogy Kántor Lajos mindig eminens tanuló volt, külön beszélgetéseket folytatott az irodalomtanárral, ugyanakkor sportújságírói ambíciókat is táplált a középiskolában.
Egyed Péter író, filozófus a Korunk folyóirattal kapcsolatos együttműködésük és vitáik mellett a közösen töltött Szárhegyi Írótalálkozókat elevenítette fel. „Akkor láttam, hogy Lajosnak mennyire intim érzéke volt az írókhoz. Az kevésbé derül ki az írásokból, hogy Lajos mennyire ismerte korosztályra és személyre menően az emberek erényeit és a gyengéit. Azt hiszem, hogy Lajos szerette az embereket. Nehezen tudok ennél elismerőbb szót mondani” – mondta.
Balázs Imre József költő, irodalomtörténész azok közé a fiatal tehetségek közé tartozott, akiket Kántor Lajos fedezett fel a Korunk folyóirat számára. Először irodalmi szerkesztőként, majd főszerkesztőként dolgozott a lapnál. „Számomra Kántor Lajos mindig az egyensúly embere lesz. Ha ő belátta azt, hogy nem látja át a fiatal képzőművészeket, írókat, megkereste azt a személyt, aki helyette átlátja ezt. Mindig kereste azt, hogy legyenek huszonéves szerzői a lapnak” – idézte fel.
Ugyanakkor a generációs különbségekre is rávilágított: „Az, hogy az irodalom fontos, hogy a folyóiratok fontosak, hogy a Korunk galéria fontos, azt én tudom, de úgy, ahogy Kántor Lajos, azt én sosem fogom tudni megélni, mint az, aki létrehozza ezeket, aki azok között a körülmények között működtette ezeket az intézményeket 1989 előtt, szembe széllel. Most azért nem ez van, most más dolgok vannak, a kultúra fontos, én ebben hiszek, de másféleképpen fontos” – fogalmazott. „Nagyon nehéz úgy Korunkot csinálni, hogy Lajos nincs ott most a háttérben, meg fogjuk próbálni” – mondta.
Tibori Szabó Zoltán, a Szabadság napilap alapítójaként Kántor Lajossal együtt kivette a részét a rendszerváltás utáni kolozsvári magyar intézményrendszer kiépítésében. Csütörtök este arról beszélt, hogy Kántor Lajoshoz kölcsönös egymásrautaltság és bizalom fűzte. „Számomra nehéz elképzelni a Kántor Lajos nélküli Kolozsvárt. Én nem tudok még egy embert itt Kolozsváron, akivel ha megegyeztem valamiben, akkor az mindig úgy volt, pontosan úgy, és nem három napig, hanem évtizedekig. Az empátia nélkül, amivel egymás iránt és egymás intézményei iránt voltunk, nagyon nehéz lesz” – fogalmazott.
Zs. E. / maszol.ro

Bemutatkozott a mindenki számára írt erdélyi történelmi honlap
A www.erdelyikronika.net csapata – akik egyesületbe szerveződve dolgoznak a honlapon – célja a történelmi megalapozottságú népszerűsítés, hiszen gyakran előfordul, hogy új kutatások csak a szakma számára válnak elérhetővé.
A Kolozsvári Magyar Napokon bemutatkozó csapatról Fodor János, a honlap felelős szerkesztője, az egyesület elnöke elmondta, korábban kolozsvári történelmi kutatásokat tömörítő blogként indultak, mára az Erdéllyel kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket osztják meg. Odafigyelnek a szakmaiságra, nem a botrány, a klikkvadászat-érdekli őket – hangzott el.
A lapnak több mint négyezer követője van, 48 ezer megtekintést mértek Facebookon – közölte Ferenczi Szilárd, a honlap szerkesztője, egyesületi alelnök. Az érdeklődők elsősorban Romániából származnak, a következő ország Magyarország, a harmadik Németország, majd az USA.
Gál Zsófia szerkesztő, az egyesület titkára elmondta, igyekszenek rövidebben összefoglalni a mondanivalót, de a hosszabb lélegzetű írásokat is szívesen fogadják, sorozat formájában. Ugyanakkor nemcsak a friss írásokat várjá, hanem korábbi szövegeket is, akár olyanokat, amelyek megjelentek korábban.
Foglalkoznak az ókortól a napjainkig terjedő kérdésekkel minden időszakot érintve, de különféle szakterületekről: a politikatörténettől a demográfián át a közgazdaságig, művészettörténetig számosmegközelítés megjelenik itt. Fórum is működik, ahol véleményeket lehet olvasni.
T. Szabó Csaba, az ókor rovat szerkesztője arról beszélt, a cél az volt, hogy elrugaszkodjanak Kolozsvártól, ez azonban nehezen indul be, nehéz szerzőkre akadni, akik ismeretterjesztő cikkeket írnának a különböző erdélyi településekről.
Elhangzott az is, a jövőben, ha lehetőség nyílik rá, több nyelven is megjelennének cikkek a honlapon.
Kustán Magyari Attila / maszol.ro

Semjén: minden magyart meg kell védenünk, bárhol él a világban
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint Magyarországnak, Izrael példája alapján, meg kell védenie minden magyart, bárhol él a világban. A politikus erről pénteken, a Külhoni Magyarságért Díjak átadásán beszélt Országházban.
"Ugyanazt kell csinálnunk, mint Izraelnek, ha Izraelnek szabad, nekünk is szabad. Izrael állam lényege az, hogy minden zsidó, bárhol él a világban, biztos lehet abban, hogy van egy ország, van egy hazája, és ha valahol üldözik, akkor oda haza tud menni, és az az ország minden körülmények között, minden befolyásával, látható és nem látható befolyásával meg fogja védeni" - fogalmazott Semjén Zsolt.
Szerinte Magyarországnak ugyanez a feladata: minden magyart meg kell védenie, bárhol él a világban.
A miniszterelnök-helyettes a Külhoni Magyarságért Díj tizenegy díjazottja közül kiemelte a venezuelai magyar közösséget, amelyet bár nem üldöznek, de kaotikus, nyilvánvalóan diktatórikus állapotban, létbizonytalanságban él. Semjén Zsolt ezért a venezuelai magyarságnak azt üzente: Magyarország a hazájuk, bármikor jöhetnek, családostul is, és azok is, akik már nem tudnak magyarul, mert Magyarország minden segítséget meg fog adni nekik. Hangsúlyozta: a venezuelai magyaroknak tudniuk kell, hogy ők ide nem menekülnek, nem emigrálnak, hanem hazajönnek.
"Ez üzenet minden magyarnak a világban, hogy bármi történik, Magyarország a hazájuk, Magyarország tárt karokkal várja őket" - jelentette ki.
Semjén Zsolt felidézte, hogy tavaly a díjat zömmel olyanok kapták, akiket Romániában üldöznek és joginak álcázott magyarellenes lépésekkel támadják őket, mert a magyar nemzet emblematikus képviselői. Szerinte ez a tendencia nem ért véget, ezért a díjazottak közül külön szólt Horváth Annáról, Kolozsvár volt alpolgármesteréről, akit szerinte "egyfajta vértanúságot szenvedett", és "nyilvánvalóan koncepciós, mondvacsinált, nevetséges, aljas magyarellenes támadás" áldozata lett.
Hangsúlyozta: a magyar állam nem engedi el a kezét, ahogyan egyetlen nemzetrésznek és magyarnak sem, akit azért üldöznek, mert magyar.
A miniszterelnök-helyettes szerint a Külhoni Magyarságért Díj annak a szimbóluma, hogy elszakíthatatlan egymástól az anyaországi és a külhoni magyarság. Hangsúlyozta: a külhoni magyarság felelős magáért, a többi elszakított nemzetrészért és az egyetemes magyarságért is, míg a magyar államnak az egyetemes magyarság megmaradása érdekében büszkének és erősnek kell lennie, valamint biztosítania kell a forrásokat az identitás megőrzéséhez és gazdaságilag is a támogatnia kell a külhoni magyarságot. Hozzátette: az állampolgárság biztosítása pedig a közjogi keret, ami "acélabroncsként" fogja egybe a magyarságot.
Közölte: a Magyar Állandó Értekezlet november eleji ülésére meglesz az egymillió új esküt tett magyar állampolgár.
Semjén Zsolt a díjátadás után újságíróknak Horváth Anna kitüntetését demonstratív kiállásnak nevezte, szerinte természetes, hogy a magyar állam minden segítséget megad neki romániai és nemzetközi fórumokon is. A venezuelai magyar közösséggel kapcsolatban megjegyezte: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel előkészítették a megfelelő államigazgatási és egyéb területen a hazajövetelüket.
Arra a kérdésre, hogy egy sajtóhír szerint megmondták a nagyköveteknek, hogy fűzzék bele augusztus 20-i beszédükbe Soros Györgyöt, Semjén Zsolt úgy reagált: alapvetően Szent Istvánról és a magyar ezer évről kell szólnia az ünnepségeknek, de farizeus dolog lenne, ha csak a történelembe mennének vissza és az aktuális helyzetre nem térnének ki.
Hozzátette: Soros György támadást intézett Magyarországgal szemben, és nemzetközi színtéren, az Egyesült Államokban és Brüsszelben is Magyarország-ellenes propagandát folytat, és a magyar nép "életérdekeivel" ellentétes célokat finanszíroz. "Az önvédelemből és az életösztönből következik, hogy világosítsuk fel a világot, hogy mi Soros György mesterkedése" - mondta Semjén Zsolt, aki szerint következéseképpen helyes, ha a nagykövetek a magyar önvédelmet a középpontba állítják.
Idén tizenegy ember, illetve szervezet kapta meg Külhoni Magyarságért Díjat, amelynek alapításáról 2011-ben döntött a kormány.
A díj a külhoni magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, a nemzet örökségének megőrzésében, az egyházi életben, a tudományban a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszervezőségben kiemelkedő tevékenységet végző magyarországi és a külföldi személyeknek és szervezeteknek adományozható.
Díjat kapott Zupko Mária (Szlovákia) gyógypedagógus, Vadkerti Imre (Szlovákia) színész-énekes, Verebes Krnács Erika (Szerbia) előadóművész, Pénzes János (Szerbia) szabadkai megyéspüspök, a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon (Ukrajna), Cár Anna (Szlovénia) tanár, Lengyel Ferenc és Lengyel Melinda (Ausztria) tanár és a venezuelai magyar közösség. A miniszterelnök díjat adományozott továbbá Horváth Annának, Kolozsvár volt alpolgármesterének, Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének és Tamási Zsolt Józsefnek, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum volt igazgatójának. (MTI)

Bocz Borbála rajzai Marosvásárhelyen
Egy mindössze tízegynéhány esztendőt átölelő életmű reprezentatív alkotásait mutatja be a marosvásárhelyi Bernády Házban jövő csütörtökön, augusztus 24-én 18 órakor nyíló kiállítás. A kulturális központ nyári szünet utáni első tárlatán egy nagy ígéret, az éle-tének 33. évében elhunyt sepsiszentgyörgyi Bocz Borbála grafikáival találkozhat a vásárhelyi közönség. A művésznő, aki hosszas, súlyos betegsége ellenére nagy odaadással és példás művészi igényességgel igyekezett kiteljesíteni tehetségét, pár nappal első és egyben utolsó egyéni kiállítása előtt, 1988-ban fejezte be földi pályafutását. Brassói tárlatának anyagát rövid ideig szülővárosában, Sepsiszentgyörgyön is bemutatták, majd a következő évben Kolozsváron és Marosvásárhelyen is láthatták az érdeklődők. Aztán már csak kevesen találkozhattak rendkívüli tudásra és érzékenységre valló rajzaival. Tavaly a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) rendezett nagy sikerű emlékkiállítást Bocz Borbála hagyatékából. Az értékes grafikai gyűjtemény válogatott lapjaival ismerkedhetnek meg a vásárhelyi érdeklődők a Bernády Házban. A megnyitón Nagy Miklós Kund művészeti író ajánlja a nézők figyelmébe a tragikus sorsú alkotó munkásságát és lélekteli fekete-fehér műveit. Népújság (Marosvásárhely)

Méltató szavak Kónya Lászlóról a Múlt és jövő című verseskönyv kapcsán
Ma kevesen ismerik Kónya Lászlót, az erdélyi papköltőt. Most megjelentetett posztumusz kötete1 alkalom arra, hogy beszéljünk róla, mint olyan irodalmi munkásról, aki a verset a papi szolgálat egyik eszközének tekintette.
Kónya László abból a híres nagyenyedi református kollégiumból került a Kolozsvári Református Teológiára, amelynek szellemiségét nemcsak a kollégium nagynevű tanárai alakították ki, hanem a magyar kultúra olyan „felszentelt” személyiségei is, mint Apáczai Csere János filozófus, pedagógus, Áprily Lajos költő, Bod Péter teológus, egyháztörténész, Barabás Miklós arcképfestő, gróf Bethlen Miklós, a Diploma Leopoldinum szerzője, báró Kemény Zsigmond, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, Köteles Sámuel bölcsész, Kőrösi Csoma Sándor orientalista, az első tibeti-angol szótár szerzője, Makkai Sándor költő, református püspök, Mikó Imre történész, Pápai Páriz Ferenc tudós orvos, Szenczi Molnár Albert, az első magyar nyelvtankönyv szerkesztője, Sáska László tudós, Afrika-kutató, Sütő András író és még sokan mások.
A nagyenyedi indíttatás, a református szellemiség végigkísérte Kónya László egész életét, amelynek iránymutató vektorai a hitben való bizakodás, a reményteli küzdelem és a szeretetben való példamutatás voltak. Ezt vitte magával Nagyenyedről, és ezt ápolta, tanította, hirdette, terjesztette. Életbölcsességét így foglalta össze a kötet címadó versében: „Mert leszek én mindörökké,/ Kiről mondják: élt és meghalt,/ Akkor is, ha emlék se lesz/ Rólam többé./ Mert ki hittel élt e földön,/ Élni fog az mindörökké” (Múlt és jövő).
Kónya László lírai munkássága a Makkai–Reményik tengely mentén helyezhető el. Hozzájuk hasonlóan ő is a keresztyénséget szolgálta, a hitet erősítette, a jóság győzelmét hirdette, a tiszta lelkületű életet minden földi jó fölé emelte. „Ami test, az múlandó,/ Ne felejts el, ember,/ De ami örök való,/ A lélek nem vész el./ Vigasztaljon az Ige, Isten örök beszéde:/ A lélek nem vész el” – írja az Ami test, az múlandó című versében. Reményik és Kónya között kettős kötődés alakult ki az évek során: az egyik az egyházi hierarchiában elfoglalt hely, a másik az irodalmi pártfogás. Reményik Sándor, a Pásztortűz főszerkesztője írta az előszót Kónya László első verseskötetéhez, az 1937-ben megjelent Hang és visszhang című kötethez. Reményik egy reményteljes költői hangot ajánl az olvasók figyelmébe, aki „’hajnali szózattal’ hirdeti a mi lefokozott életlehetőségeink tudatos vállalását” – olvassuk a Múlt és jövő c. kötet életrajzi adalékában.
A Múlt és jövő című kötetben a család által összegyűjtött versek három nagy témakört érintenek. Az egyik az egyházi ünnepekkel foglalkozik, a költőt itt az egyházi ünnepek tartalmának felidézése és köszöntése foglalkoztatja. Erről árulkodnak az ilyen verscímek: Advent, Karácsony, Újév, Konfirmáció, Húsvét, Anyák napja, Pünkösd, Új kenyér, Reformáció. Erre egy példa az új kenyér ünnepére írt vers: „Oh, áldott kenyér és ital/ Az Úrnak asztalán,/ Add a napsugárnak/ Lelket is tápláló erejét/ És boldog örök életre/ Vidámító melegét.// Mert napsugár a szeretet,/ Mely lelkünk kenyeréül/ És italául testet érlel,/ A Názáreti Jézust./ Krisztussá lett a keresztfán,/ Örök életünk Ura” (Isten szeretetéről). A másik témakörbe az egyházi élet, a papi szolgálat, a hit és hitvallás sorolható. Intelmek, imák, hódolatok. Az alábbi strófa jól szemlélteti ezt: „Választott nép, mit teszel most, ami méltó?/ Ne feledd, hogy nem Dávid a szabadító!/ Ő is csak úgy, Megtartót vár, mint a szent nép,/ Hirdessük hát: Az Istené a dicsőség!/ Magasztalja urát föld s ég:/ Nincs megtartó, szabadító a földön,/ – Óriás bűnünk legyőzője fentről jön! –” (Dávid és Góliát). A harmadik csoportba a családi versek tartoznak, amelyeket a szerkesztő az Én és az én házam gyűjtőcím alatt tesz közzé. Ezeknek a verseknek a szereplői az édesanya, a feleség, a gyermekek, a család. „Ha egy kicsit szép s jó/ Lett az én életem,/ Isten után az én/ Jó édesanyámnak,/ Neki köszönhetem” (Édesanyámnak).
Kónya László meg akarja érteni a világot, amelyben él, dolgozik, szeret, gyermekeket nemz, nevel, utat és példát mutat, és tovább akarja adni Nagyenyed szellemiségét. Kónya László pap lett, de lehetett volna „hivatásos” költő is, hisz 1939-ben szerepelt a nagyváradi Istenes énekek c. versantológiában is, amelyet a kor kiváló íróasszonya, Berde Mária szerkesztett. A Kolozsváron 1921–1944 között megjelenő Pásztortűz irodalmi és művészeti folyóiratban való szereplés is belépő lehetett volna az irodalomba. (Szerkesztői között találjuk többek mellett Reményik Sándort, Nyirő Józsefet, Tavaszy Sándort, Dsida Jenőt vagy Áprily Lajost. Mind nagy nevek a két háború közötti erdélyi irodalomban.) A Pásztortűz folyóiratot a kritikai és vallásos nemzetszemlélet jellemzi, nos, ezt a szemléletet képviseli Kónya László is. Az 1944 után íródott Kónya-versek is megőrzik ezt az irányt.
Kónya László, a református lelkész, a hűség költője: hűség a hithez, amelyet nap mint nap hirdet, amely átitatja egész személyiségét. Költészete hitvallás, amelyet mély átéléssel, meggyőződéssel, szenvedéllyel vállal és ad tovább. Nem a költészet egén akar csillogni, de a költészetet is a papi munka szolgálatába állítja. A gyülekezethez szól, a paptársakhoz szól, a családhoz szól, s miközben konkrét életterének társait, eseményeit és tárgyait szemléli és értelmezi teológiai tudása és jártassága szerint, az egész lutheri-kálvini közösséget szeretné megszólítani, tanítani. Költészetét nem lajstromozta az irodalmi kánon, de ő nem költőnek készült. Nála a vers „a lelkipásztori szolgálatban az önkifejezés egyik legfontosabb eszköze […], bizonyságtétel […], a tömbben vagy szórványban élő magyarság ünnepeit és lelkiségét pallérozhatják” – így összegez a kötet szerkesztője, Lozsádiné Kónya Klára.
A most bemutatott közel 180 oldalas, fényképes illusztrációkat is tartalmazó verseskötet lényegében a családi összefogás példája, a gyermekek, unokák és dédunokák tisztelgése az előd előtt. Nekik köszönhető, hogy a könyv Marosvásárhelyen megjelenhetett.
Albert-Lőrincz Márton
1 Kónya László: Múlt és jövő. Szerkesztette Lozsádiné Kónya Klára, Marosvásárhely. Magánkiadás. Népújság (Marosvásárhely)

„Személyes történetek, nem számadatok”
Bemutatták Lőwy Dániel új kötetét
A második világháború alatt Kolozsvárról elhurcolt zsidókról, emberi sorsokról, viszonyulásokról írt Lőwy Dániel Sárga csillag Kolozsváron című könyvében, a kötet bemutatójára a 8. Kolozsvári Magyar Napok alatt került sor a Koffer kávézóban. A barátságos kis helyiség szűknek bizonyult a rengeteg érdeklődő számára. A szerzővel Rostás-Péter István rádiós újságíró beszélgetett.
– A könyv elkészülése huszonöt évet vett igénybe, az 1990-es évek elején fogtam neki az íráshoz. Az elkészült részeket havonta egészítettem ki új adatokkal, hiteles és megbízható forrásból származó történetekkel. Ez a kötet abban különbözik eddig megjelent könyveimtől, hogy az előbbiekben tematikus összegzés által, több tanúságtételből ragadtam ki egy-egy gondolatot, itt pedig teljes élettörténeteket mutatok be. Interjúalanyaim azt mesélik el, hogyan élték meg azt, amikor zsidó nemzedéktársaikat elvitték a lágerekbe. A szakkönyvek számadatokat közölnek, ám ez a kötet megrendítő eseményeket, személyes történeteket mutat be, amelyek minden résztvevőt mélyen megdöbbentettek – részletezte Lőwy Dániel a könyv keletkezésére vonatkozó kérdésre válaszolva.
A szerző elmondta: interjúalanyait felkavarta a régi, fájdalmas emlékek felidézése, és olyasmi is előfordult, hogy a lágert megjárt személy olyan történeteket mondott el, amelyekről még a közvetlen családnak sem volt tudomása. A könyvben 36 személlyel közöl interjút, közülük 29-en már nincsenek az élők sorában.
A koncentrációs táborból kiszabadult zsidók aztán igyekeztek családot alapítani, gyermekeikkel és unokáikkal szoros kapcsolatot kialakítani és fenntartani, hiszen „az élet megy tovább, minden túlélhető és feldolgozható” – tette hozzá Lőwy Dániel.
Rostás-Péter István kérdésére, miszerint milyen volt Kolozsvár lakosságának viszonyulása a zsidók elhurcolásához, Lőwy Dániel megjegyezte: „abban a szélsőséges helyzetben vált el a gyöngy a magtól”. Az igaz emberek fájdalommal és szégyenérzéssel viszonyultak a zsidók elhurcolásához, de sajnos, sokan hasznot is húztak ebből.
Az eseményen kiderült: Lőwy Dániel jövőt illető tervei között szerepel, hogy Halmos György zongoraművész családja által Kolozsvár belvárosában működtetett, európai szintű könyvesbolt történetét könyv formájában bemutasssa.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Külhoni Magyarságért Díjat vett át Kolozsváron Horváth Anna, Kató Béla és Tamási Zsolt
Az államalapítás ünnepén Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke nevében Pótápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár átadta a Külhöni Magyarságért Díj elismeréseket az erdélyi díjazottaknak a kolozsvári főkonzulátuson. Horváth Anna, a kincses város volt alpolgármestere, Kató Béla püspök és Tamási Zsolt József történész részesültek a kitüntetésben.
Pótápi Árpád János államtitkár Dobó István gondolataival kezdte beszédét, miszerint „a falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében”. Az elöljáró szerint ma is ez nemzeti megmaradásunk legnagyobb titka. A magyarok ereje soha nem a fegyverekben, a lélekszám fölényében vagy a haragos gondolatokban rejlett, hanem a lélekben, magyarázta.
„A Külhoni Magyarságért Díj elnyerői a tavalyi és az idei évben is olyan erdélyi példaképek, akik nem hátráltak meg a nehézségek idején, magyarságukat vállalva tették azt, ami rájuk bizatott” – mondta az államtitkár. Hozzátette, a közösség sikerét soha nem a győzelemben, hanem a helytállásban kell mérni.
„Ma három olyan ember áll előttünk, akik súlyos küzdelmeket vállaltak és hordoztak a magyarságért” – szólt a díjazottakról, akiket arról biztosított, hogy nincsenek egyedül a küzdőtéren. Pál apostol üzenetével zárta köszöntőjét, eképpen: „üldöztetünk, de el nem hagyatunk, tiportatunk, de el nem veszünk.”
Horváth Anna laudációjában elhangzott: a csíkszeredai születésű, jogász és közgazdász végzettségű díjazott egy olyan család leszármazottja, amelyben a köz szolgálatának hagyománya nemzedékről nemzedékre szállt, Nagy Benedek 1956-os elítélt gyermeke. Doktori fokozatot földrajz szakon szerzett. Egyetemi éveiben Magyarország Bukaresti Nagykövetségén fordítóként dolgozott, első munkahelyét a román kormány 1997-ben létrehozott Kisebbségvédelmi Hivatalában szerezte. 2007-ben államtitkárnak nevezték ki, 2012–2016 között Kolozsvár alpolgármestere volt, a tisztségről 2017-ben lemondott, miután befolyással való űzérkedéssel vádolták. 2015 óta a Kolozsvári RMDSZ elnöke. Munkássága során bebizonyította: a nehezen értelmezhető törvénykezések ellenére sem szabad meghátrálni.
Kató Béla püspök Barátoson született, a teológia elvégzése után ugyanitt teljesített szolgálatot. A laudációban úgy fogalmaztak, a nemzetpolitika ő maga, hiszen hitelesen képviseli mindazt, amit nemzetpolitikának nevezünk. Elhangzott: minden erdélyi városban ott látjuk a püspök úr keze nyomát, de ő maga azt vallja, hogy az épületek semmit sem érnek, ha nincs, aki élettel megtöltse azokat. Lelkészi szolgálatának nagy részét Illyefalván töltötte. A Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány és az Illyefalvi Gyermekfalu megalapítója. Abban hisz, hogy csak a közösségi élmény tarthatja itthon az erdélyi magyarokat.
Tamási Zsolt József történelem szakon szerzett diplomát, a BBTE és a marosvásárhelyi Sapientia EMTE óraadójaként is dolgozott. 2015 óta a Marosvásárhelyi Római Katolikus Líceum címzetes tanára és igazgatója, oktatásszervezőként és vallásoktatási módszertanosként is tevékenykedett. 2016-ban a Korrupcióellenes ügyészség hatósági felügyelet alá helyezte, azt kifogásolva, hogy annak ellenére járult hozzá a líceum működéséhez, hogy tudta, az intézmény nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az MTA és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság tagja is volt. „Elévülhetetlen érdemeket szerzett a tudomány és az oktatás területén” – összegeztek a laudációban.
Tasi Annabella / maszol.ro

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Kolozsváron
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök, Marius Tabacu zogoraművész, filmes szakember és műfordító, Kása Zoltán egyetemi professzor vehette át szombat délben a magyar államfő, Áder János által augusztus 20-a alkalmából adományozott kitüntetéseket.
Prőhle Gergely, a magyarországi Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a magyar kultúra által teremtett értékközösség fontosságát hangsúlyozta.
Adorjáni Dezső Zoltánt, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökét az erdélyi magyar evangélikus egyház, illetve a magyar történelmi egyházak érdekeinek és értékeinek képviselete terén végzett kiemelkedő tevékenysége, odaadó szolgálata elismeréseként a Magyar Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. Csendes László hegedűművész laudációjában kifejtette: a püspökre a keresztény értékrend hiteles megélése és a hitre alapozott közösségi szerepvállalás a jellemző.
Marius Tabacu zongoristát, műfordítót, a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia igazgatóját az erdélyi többnemzetiségű kulturális térben közéleti szereplőként, gondolkodóként és műfordítóként a békés együttélést elősegítő intellektuális és művészi tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntettéki ki. Laudációjában Lucian Nastasă-Kovács, a kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatója a közért munkálkodó kultúrembernek, példaképnek nevezte Marius Tabacut.
Kása Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Sapientia EMTE) Marosvásárhelyi Kara Matematika-Informatika Tanszékének professzora az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás megszervezésében vállalt jelentős szerepe elismeréseként kapta meg a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora a díjazott sokszínű egyéniségét, az egyetemhez való hűségét, közösségi szerepvállalását emelte ki.
Szabadság (Kolozsvár)

Méltóságteljesen viszonyulni a családi múlthoz, örökséghez
Kolozsváron is bemutatták Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája című dokumentumfilmet
1949-ben a román állam gyakorlatilag egy tollvonással megfosztott egy egész társadalmi réteget mindenétől, majd megkísérelték még emlékét is eltörölni. Hogyan gondolnak ma az utódok nagyapáikra, dédapáikra? Csak az ezüst teáskészlet maradt meg esetleg a főúri múlt örökségeként, vagy más, örökérvényű útravaló is? – elsősorban erre a kérdésre keresi a választ Szederkényi Olga Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája című, egyelőre két részből álló, sorozatosnak tervezett dokumentumfilmjében.
A 8. Kolozsvári Magyar Napok keretében a főtéri Bánffy-palotában szervezett dokumentumfilm-bemutatón Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke beszélgetett Szederkényi Olgával a film készítésének körülményeiről, tapasztalatairól.
Az első epizód Bánffy Miklósról és leszármazottairól, a második pedig Bethlen Istvánról és utódairól szól. A beszélgetés nagyobbrészt az első rész szereplőire összpontosult, nem utolsósorban azért, mert Bánffy Miklósnak ma két unokája és három dédunokája van, de él egyetlen leánya, Katalin is, aki maga is kiemelt alakja a dokumentumfilmnek. Neki az otthona volt az „erdélyi Versailles”, a visszavonuló német hadsereg által felgyújtott, majd rosszindulatú kezek által minden ingóságában szétzúzott, kifosztott bonchidai kastély.
– A film nagy érdeme, hogy emberközelbe hozza az arisztokratákat, akik valamikor erdélyi magyar sorsunkért felelősek voltak, történelmünket irányították – állapította meg Hegedüs Csilla, aki a koncesszióba vett kastélyegyüttes felújításán jelenleg is dolgozó Transylvania Trust Alapítvány elnöke. Mint mondta, 17 éve ismerkedett meg a kastély örökösével, Bánffy Katalinnal Budapesten; a varázslatos személyiségű idős hölgy ma is hihetetlen derűvel, humorérzékkel képes viszonyulni a világhoz és történéseihez. Apja kívánsága szerint1944-ben hagyta el édesanyjával Bonchidát, hogy Budapesten vészeljék át a háborút; 1946-ban házasodott meg Ted Jelennel, akit aztán az amerikai hadsereg tisztjeként a marokkói Tangerbe helyeztek ki, így Bánffy Katalin új földrészen kezdett új életet, nevelt fel három gyermeket. Bevallása szerint soha nem akar visszatérni többé Bonchidára, mert nem szeretné mostani állapotában látni a kastélyt.
– Hálás volt a sorsnak, hogy ott nőhetett fel; sokat mesélt arról, hogy mennyire szeretett a Szamosban úszni, a különféle egzotikus növényekkel benépesített kastélyparkról. Mint mondta, a főlépcsőház falain az ősök portréi már kamaszkorában azt a nyomasztó gondolatot ébresztették benne, hogy meg fog-e tudni felelni az elvárásnak, amelyet az elődök megvalósításai is alakítottak – mondta el Szederkényi Olga.
A rendező a film kapcsán több interjút készített az idős korában is életszerető és nagyon tevékeny Bánffy Katalinnal. Amikor el kellett hagyniuk Bonchidát, apja megtiltotta, hogy bármit elvigyenek; mint mondta, „a kastély vagy úgy marad meg számukra és az utókornak, ahogy volt, vagy úgy pusztul el”. Mindamellett, Katalin öntörvényű fiatal lány volt akkoriban, és két apró porcellán nippet mégis zsebébe süllyesztett, ennyi maradt meg neki otthona berendezéséből – részletezte Szederkényi Olga. Mindemellett, valamilyen módon, a többezer kötetes Bánffy-könyvtárból valaki kimenekítette az Erdély-trilógia első kiadását, ezt most Bánffy Miklós Párizsban élő unokája őrzi.
Szederkényi Olgát az Erdély-trilógia „varázsolta el”: elmondása szerint 2012-ben fél évig Kolozsváron élt, és Erdély jellegzetességeivel, múltjával foglalkozó könyveket keresve vette kézbe Bánffy Miklós nagy művét, amely azonnal „beszippantotta”. Elolvasta Bánffy Katalinnak az Ének az életből című memoárkötetét is, melynek nyomán egyértelműen úgy érezte, meg kell ismernie ezt a hölgyet, ezt a családot, többet meg kell tudnia róluk.
Bánffy Katalin nem tanította meg gyermekeit, Elisabeth-et, Nicolette-et és Davidot magyarul. A filmben az idős hölgy elmondja: a soknyelvű marokkói közegben nem akarta terhelni gyermekeit még egy nyelvvel, nem gondolta, hogy a kommunizmus valaha véget ér és visszatérnek még Magyarországra. Csak sejteni lehet, hogy a döntés és a kimondott szavak mögött sokkal több rejlik... Mindamellett, gyermekei a tangeri villában Bánffy Miklósnak a budapesti lakásból elvitt rajzai, grafikái, könyvei között nőttek fel, és Katalin rengeteget mesélt nekik életéről, apjának megvalósításairól. A nagyanya, Váradi Aranka maga is ott élt több mint egy évtizedig az unokák mellett Marokkóban.
Amikor visszatérhettek Magyarországra, Bánffy Miklós unokái örömmel tették ezt, meghatottan járták be a helyeket, amelyekhez családjuk története kötődött, büszkék voltak rá. A nagyapai tehetségek egyébként az unokákban is megmutatkoztak, hiszen Elisabeth belsőépítész lett, Nicolette festő és üvegművész, David író és diplomata volt – magyarázta a rendező. A dokumentumfilm forgatásakor Nicolette a rendezővel többek között az Operaházat is meglátogatta. A főigazgatói szobának bútorzata ma is ugyanaz, mint Bánffy Miklós főintendánssága idején volt; Nicolette rendkívül meghatódott, amikor néhány percre beülhetett nagyapja egykori igazgatói karosszékébe – mondta el Szederkényi Olga. Szerényen, gőg nélkül, de méltóságteljesen, a lényeget szem előtt tartva viszonyulnak családi múltjukhoz, annak szellemi örökségéhez, a dédunokák is legalább évente egyszer ellátogatnak Erdélybe, és szeretnek ott lenni – tette hozzá.
Bár magyarul nem tanította meg gyermekeit Bánffy Katalin, azért fordította le angolra az Erdély-trilógiát, hogy ők is elolvashassák. A sors különös fordulata ez, hiszen, ha tudtak volna magyarul, nem látott volna neki a 12 esztendeig tartó hatalmas munkának, amelynek folytán ezeket köteteket már világszerte olvashatják, s azóta tucatnyi más nyelvre is lefordították – fejtette ki a filmrendező.
Mindkét Bánffy-unoka tanul egyébként magyarul, Nicolette alapfokon már társalogni is tud – jegyezte meg Hegedüs Csilla, aki a Bánffy-kastélyban szervezett különféle kulturális programok kapcsán is tartja velük a kapcsolatot. Említést tett arról, hogy Károly walesi herceg is olvasta a trilógiát, sőt, végig akarta járni a benne olvasott helyszíneket is.
– Szorgalmasan kell dolgozni, bízni abban, hogy Isten észrevesz és megsegít minket, a tudást és hagyományt tovább kell adni, a kritikát szerényen viselni, a sorsszerűségben bízni – talán így összegezhető Bánffy Katalin életszemlélete, állapította meg Szederkényi Olga.
A Bethlenekről szóló epizód az előzővel ellentétben nem a múltból, hanem a jelenből indul, Bethlen István dédunokájával, a Rómában élő Stefanoval beszélgetve kezdődik. A rövid bejátszásból kiderül, Stefano Rómában született, édesapjától pedig többször hallotta: Bethlen vagy, ezért több kötelességed van, mint jogod...
Mindkét dokumentumfilm-rész teljesen mást mond a nézőnek, és a filmet mindenekelőtt látni kell ahhoz, hogy üzenetét meg lehessen érteni – hangsúlyozta a rendező. Megtudtuk, Az erdélyi arisztokrácia diszkrét báját már két tévécsatorna vetítette, és különböző fesztiválokra is meghívták, ezért valószínűleg csak jövőre lesz majd a világhálón elérhető.
A rendezővel való beszélgetést követően a Kolozsvári Magyar Napok programsorozatának részeként a 25 perces dokumentumfilmet le is vetítették egy másik helyszínen, a Sapientia EMTE dísztermében.
Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)