100 éve menekítették Kolozsvárra a Mária-szobrot
A 7. Kolozsvári Magyar Napok keretében nyitották meg a ferences rendi kolostorban szombat délután azt a kiállítást, amely a csíksomlyói Mária kegyszobor Kolozsvárra való menekítésének száz évvel ezelőtti történetét mutatja be.
Orbán Szabolcs ferences pap elmondta: 1916 szeptemberében, az első világháború közepette hozták el Csíksomlyóról a Mária-kegyszobrot, amelynek 500 éves évfordulóját a tavaly ünnepelték meg. A szobor történetét ismertető pannókból, egyházi kellékekből, dokumentumokból álló kiállítás – amely megtekinthető a ferences kolostor refektóriumában, a magyar napok ideje alatt 11–17 óra között – a 2014–2015-ben megünnepelt Mária-év alkalmából készült el.
Hegedüs Enikő művészettörténész előadásából megtudhattuk: a csíksomlyói Mária-kegyszobor keletkezéséről nincs pontos adat, mindössze annyit tudnak, hogy a 16. század első évtizedeiben keletkezhetett.
Szabadság (Kolozsvár)

KMN – Több tízezren köszöntik fel a héten Kolozsvárt
Bár hivatalosan hétfőn este nyitják meg, már a hétvégén elkezdődött a Kolozsvári Magyar Napok. A hetedik alkalommal megszervezett, több mint 500 programot magában foglaló rendezvénysorozat Kolozsvár fennállásának 700. évfordulója jegyében zajlik, de nemcsak az augusztus 19-ei szülinapon, hanem egész héten a várost ünnepli több tízezer ember.
A hétfő esti nyitógálán a tervek szerint a magyar kormány képviselőjeként Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára üdvözli a Kolozsváriakat, akik a köszöntőbeszédek és a Kincses Kolozsvárért díjak átadása után a Fölszállott a páva-gálaelőadást tekinthetik meg erdélyi hagyományápolók közreműködésével.
A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság hétfőn városnéző sétát szervezett. Asztalos Lajos helytörténész, nyelvművelő ismertette a Fellegvár történelmét azzal a több tucat érdeklődővel, aki egy röpke óra erejéig csatlakozott a sétához. Itt megtudhattuk, hogy a Rákóczi-szabadságharc leverése után, a császári erők erődítményeként 1716-ban kezdték el a vár építését. A Fellegvár tetején található laktanyát csak az 1960-as években számolták fel, mielőtt 1975-ben nekifogtak a Belvedere szálló építésének.
A nyári melegben jó választásnak bizonyult a séta a Fellegvár kellemes hűvösében, a résztvevők élvezték Asztalos Lajos finom humorral fűszerezett történeteit. Ennek során nemcsak a régmúlt, hanem a 20. század mára már feledésbe merülő eseményei is szóba kerültek, például az, hogy a II. világháborúban B26-os amerikai gépek 1500 bombát dobtak le Kolozsvárra.
Az idei Kolozsvári Magyar Napok egyik kiemelt rendezvénye a Budapesti Baltazár Színház Graffaló című előadása is. A társulatot nagyrészt fogyatékkal élő fiatalok alkotják, céljuk, hogy tevékenységük nyomán változzék a sérült emberek társadalmi megítélése. Az Életfa Családsegítő Egyesület meghívására érkeznek Kolozsvárra az Én is szeretnék játszani projekt keretében. Deme Ilona egyesületi elnöktől megtudtuk, egyre többen csatlakoznak a kezdeményezésükhöz, és szeretnék rendszeressé tenni a játszótér rendezvényeit.
„Ha a fogyatékkal élők ilyen biztonságos térben megtapasztalják, hogy van nyitottság az emberekben, hogy van egy közösség, amely szívesen látja őket, és jó velük együtt lenni, akkor lehet, hogy kijönnek a magyar napokra, vagy látjuk őket a színházban. Összeszokunk egy kicsit, és nem fogja zavarni a színházban Juliska nénit, hogy a háta mögött egy Down-kóros kislány tapsikol a gyönyörűségtől, ez nem kuriózum, hanem természetes lesz" – magyarázta az elképzelés lényegét Deme Ilona.
Kiss Előd-Gergely |
Krónika (Kolozsvár)

Potápi: ezen a héten Kolozsvár a nemzet fővárosa
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerint a Kolozsvári Magyar Napok hetében a kincses város az egész magyar nemzet fővárosa.
A politikus a rendezvénysorozat hétfő esti nyitógálán úgy vélte, a magyar napok hozzájárultak ahhoz, hogy a Kolozsvári magyarság jövőt építsen magának, és a városban lakó magyarok büszkén vállalják identitásukat.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök köszöntésében azt hangsúlyozta, hogy a Kolozsvári magyarság a magyargyűlölő Gheorghe Funar polgármester városvezetése után a magyar napok által nyerte vissza önbizalma jelentős részét. A politikus megjegyezte: a kultúra akkor köti össze a románokat és a magyarokat, ha kölcsönös tisztelet övezi a két nép kultúráját. Úgy vélte, a kölcsönös tisztelet tekintetében van még tennivaló. Példaként a Kolozsvár bejárataitól még mindig hiányzó román-magyar-német helységnévtáblát említette.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke kijelentette: Kolozsvár fel nem adható város, nélküle „beroggyan" az a képzeletbeli híd, mely a jelentős magyar lakossággal bíró Partiumot és Székelyföldet köti össze. Gergely Balázs, a magyar napok főszervezője nagyszabású kulturális kalákának nevezte a szombaton kezdődött egyhetes rendezvénysorozatot, amely kölcsönösségi alapon szerveződik, és a Kolozsvári magyarság egységét jelzi.
A nyitógála keretében idén másodszor adták át a Kincses Kolozsvárért díjat, amelyet posztumusz Kötő József Kolozsvári színháztörténész, Brendus Réka, a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezető-helyettese és a Kolozsvári magyar vállalkozók által alapított Euréka egyesület kapta.
A nyitógálán jelentették be a szervezők, hogy a kárpátaljai magyar iskolák tavalyi megsegítése után idén a Kolozsvári magyar napok közönsége a Kolozsvári Életfa Egyesület Szeretnék játszani című programját támogathatja adományaival. A program célja, hogy Kolozsvár játszótereire olyan hinták kerüljenek, amelyeket kerekesszékes gyermekek is használhatnak.
Kiss Károlyné Ildikó, a Magyar termék nagydíj pályázatot lebonyolító Industorg védjegyiroda ügyvivő igazgatója bejelentette: a magyar napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesületnek szeptemberben az Országházban Kárpát-medenceéért nívódíjat adnak át. A nyitógála előadásán a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató három évadának résztvevői és más erdélyi hagyományápolók álltak a Kolozsvári Magyar Opera nagytermét zsúfolásig megtöltő közönség elé.
MTI |
Krónika (Kolozsvár)

Tárlat 19. századi Kolozsvári színjátszásról
A vándortársulatok nagy évtizede Kolozsváron (1937–1947).
Ezzel a címmel nyílt kiállítás kedden az Akadémiai Könyvtár anyagából az intézmény előcsarnokában, ahol péntekig, 9–15 óra között korabeli plakátok, folyóiratok, hírlapok, szakkiadványok és magyarázószövegek szemléltetik az akkori színjátszás mozgalmasságát. A megnyitón Egyed Emese egyetemi tanár felidézte a vándortársulatokat, amelyek egyikének – bár ilyen minőségében nem járt Kolozsváron – Petőfi Sándor is tagja volt, kiemelve, hogy a kincses városban széleskörű igény volt a szórakoztatásra. Az itteni színjátszás nem elszigetelt világ volt, hanem a más európai tájakéval állt szoros kapcsolatban.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

„Az erdélyi népművészetet meg is kell osztani”
A családtól kapott népzenei indíttatásnak, a több éves televíziós szerkesztői tevékenységnek köszönhető a Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptánc-tehetségkutató, amelynek ötletgazdája Balogh Júlia, az MTVA vezető szerkesztője.
Az erdélyi, pontosabban Kolozsvári gyökerekkel rendelkező televíziós szakemberrel a szintén erdélyi származású Kelemen László, a Budapesti Hagyományok Háza főigazgatója beszélgetett a 7. Kolozsvári Magyar Napok (KMN) nyitógálája előtt. A helyszínül szolgáló intézmény, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, Szép Gyula köszöntötte a szép számú jelenlévőt az opera emeleti előcsarnokában.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Az 1916-os román betörés és Kolozsvár
Az első világháború 1916 nyarán mintha kifulladt volna.
Kisebb-nagyobb villongásoktól eltekintve az ellenséges felek tartották az arcvonalakat. A hátország pedig élte a hétköznapjait. Ha nem lett volna szinte minden családnak egy-két tagja valamelyik fronton, talán el is feledkezhettek volna róla, hogy háború van. Az újságok első oldalát azonban rendszerint a kevés újdonságot hozó hadijelentések foglalták el. Augusztus táján az antant-hatalmak megpróbálták siettetni a háború számukra kedvező kimenetelét, s erre az egyik jó eszköz volt a még semlegességet tanúsító államok bevonása a háborúba. Ilyen állam volt Románia. Még 1883-ban a központi hatalmak mellett kötelezte el magát, ami – tekintve a király német származását – természetesnek is tűnt. 1914-ben, a világháború kitörésekor, a király noszogatása ellenére az ország nem lépett be a háborúba, semlegességet nyilvánított. 1916 nyarán mindkét fél Románia kegyeiért esedezett, azt remélték, hogy belépése a háborúba döntő ütőkártya lehet. Románia azonban sokáig kivárt.
Augusztus folyamán a Kolozsvárt megjelenő három nagy napilap, az Ellenzék, az Újság, a Kolozsvári Hírlap jóformán minden száma foglalkozott Románia helyzetével. Egyes vélemények szerint nincs esélye a román támadásnak, mert hadserege gyengén felszerelt, nem lenne ütőképes. Mások úgy látták, hogy csak napok kérdése a román hadüzenet. Egyelőre Csend a tengertől a Kárpátokig – hirdette az egyik vezércikk. Amíg a románok jelentős hadsereget vontak össze a Kárpátok mentén, a Monarchia alig tartott katonaságot Erdélyben. Augusztus 10-én a magyar kormány meg akarta erősíteni a keleti végek közigazgatását, s ezért Betegh Miklós Torda-Aranyos megyei főispánt kormánybiztossá nevezte ki a nagyszebeni császári és királyi parancsnokság mellé, vagyis Erdély területére.
Augusztus 17-én az Ellenzék címében hirdeti: Románia döntés előtt, 23-án azt kérdezi: Mikor dönt Románia? Még napokig folyik a találgatás, pedig Románia 17-én döntött. Titkos szerződést kötött az antanttal, amelyben ígéretet kapott, hogy ha tíz napon belül belép az antant oldalán a háborúba, akkor megkapja a rég óhajtott magyar területeket egészen a Tiszáig. Így augusztus 27-én este háromnegyed 8-kor Edgar Mavrocordat bécsi román nagykövet megjelent a közös birodalmi külügyminisztériumban, s egy szolgálatos főtisztviselőnek átadta a román jegyzéket a hadüzenetről, mely szerint aznap este 9-től Románia a Monarchiával hadiállapotban lévőnek tekinti magát. Bármennyire is várható volt Románia lépése, az osztrák–magyar hadigépezetet felkészületlenül érte. Napok teltek el, amíg megtehette az ellenlépéseket. A válasz a szövetséges hatalmak részéről nem mAradt el: augusztus 28-án Németország, 29-én Törökország, szeptember 1-jén Bulgária üzent hadat Romániának, s a bulgárok szeptember 2-án már támadásba is lendültek Dobrudzsában, ami viszont a románokat érte váratlanul.
GAAL GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)

KMN – Megidézték Kuncz Aladár alakját
A méltatlanul elfeledett erdélyi író, Kuncz Aladár unokahúga, Máthé-Szabó Magda kötetben megjelentetett emlékiratait mutatták be kedden délután a 7. Kolozsvári Magyar Napok keretében.
„A könyv Kuncz Aladár életének megismerése szempontjából alapvető mű, de egy polgári család mindennapjait is megismerhetjük általa" – összegzett H. Szabó Gyula, a Emlékirat – Életképek Kolozsvárról, Kunczékról és más családokról című kötetet gondozó Kriterion Könyvkiadó igazgatója.
A Kriterion és a Kincses Kolozsvár Egyesület közös rendezvényének a Bánffy-palota udvara adott otthont, H. Szabó a szerző fiával, Jancsó Miklóssal, és annak feleségével, Rekita Rozáliával, valamint a kötet gondozójával, Székely Melindával beszélgetett. Kezdésként H. Szabó Gyula elmondta: az emlékirat nem a nyilvánosságnak készült, Máthé-Szabó Magda egyetlen olvasóhoz, fiához írta. „Címe sincs a műnek, a címet és alcímet Székely Melindával közösen adtuk" – magyarázta.
Szerinte olyannyira magánhasználatra készült a kézirat, hogy akár terápiajellege is lehetett a szerző számára. „Szép, kulturált írás, egy értelmiségi feljegyzései, nincsenek benne stiláris bravúrok, és a Kuncz családról van benne szó" – tette hozzá H. Szabó. Kuncz Aladár népes családban nőtt fel, a család legfontosabb tagja Vilma, Máthé-Szabó Magda édesanyja volt, ő fogta össze a családot, a Majális (Republicii) utca 5 szám alatt laktak Kolozsváron, amelyet ma Györkös Mányi-emlékházként ismerünk.
Újabb részletek az íróról
Jancsó Miklós elmondta, édesanyjának szívügye volt a Kuncz-hagyaték. Életét három ember határozta meg: Kuncz Aladár, Cs. Szabó László író és természetesen az ő édesapja. Hozzáfűzte: a Kuncz hagyaték egy része a Petőfi múzeumban található, a többi pedig nála. „A Kuncz-hagyaték kicsi, mert Kuncz Aladár nem szerette a tárgyakat, alig mAradt utána néhány holmi" – magyarázta. H. Szabó Gyula szerint viszont meglehetősen gazdag a hagyaték.
Székely Melinda elmondta: Máthé-Szabó Magda rengeteg olyan levelet idéz az emlékiratban, amelyeket Kuncz franciául írt neki, ezeket ő maga fordította magyarra. A könyvből Rekita Rozália olvasott fel részleteket, amelyekből H. Szabó Gyula szerint olyan adalékok is kiderülnek, amelyek korábban nem voltak ismertek. Az emlékiratból kiderül például, hogy Kuncz végzetesnek bizonyuló betegsége napra pontosan 1931. március 15-én este kezdődött. Aznap hétfő volt, Kuncz Aladár pedig két nap múlva, szerdán fejezte be a Fekete kolostort. Még megérhette az első pozitív kritikákat, de a közönségsikert már nem.
Merni, kísérletezni, akarni!
Az Erdélyi Magyar Filmszövetség füzetsorozatának Rendezői Beszélgetések című indítódarabját mutatták be kedden délután a Kolozsvári Magyar Napok keretében. A Bocskai-házban tartott könyvbemutatón a Művelődés Műhelyében megjelent kötet felelős kiadója, Szabó Zsolt beszélgetett a szerzővel, Lakatos Róbert Árpáddal
A Rendezői Beszélgetések címmel megjelent interjúkötetben négy országból összegyűjtött filmrendezők keresik a választ arra, hogyan lehet történeteket elmondani dokumentarista környezetben. Lakatos olyan rendezőkkel beszélgetett, akik 2000 után kezdték el munkásságukat, vagyis a kortársaival, hiszen, mint fogalmazott, így hitelesebb, mélyebb beszélgetés alakulhatott ki. Lakatos magyar, szlovák, román és cseh rendezőkkel (sorrendben: Bollók Csaba, Fliegauf Benedek, Pálfi György, Nemes Gyula, Kerekes Péter, Prikler Mátyás, Zuzana Liová, Iveta Grófová, Cristi Puiu, Jan Gogola, Almási Tamás, Mundruczó Kornél) beszélgetett, az utolsó két interjúalanyt pedig „kakukktojásnak" nevezte, mivel nem dokumentumfilmekkel váltak elismertté.
A kötet elsősorban a feltörekvő, amatőr filmrendezőknek vagy egyéb filmes szakmabelieknek szól, hangzott el a könyvbemutatón, hisz olyan dolgokat mutat be, amit nem lehet tanítani, de mindenképp érdemes számba venni. A szerző kiemelte, a könyv üzenete: „Merni kell, kísérletezni, és akarni kell!" Hozzátette, a füzetsorozat következő kötetét még idén szeretnék megjelentetni, ebben újabb rendezőkkel készült beszélgetéseket olvashatnak majd az érdeklődők az „életről, filmről, etikai tartásról".
Karácsonyi Tímea, Kiss Előd Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Magyar Napok a 700 éves Kolozsváron: A hetedik te magad légy!
József Attila A hetedik című verse bizonyult a legkézenfekvőbb mottónak a Kolozsvári Magyar Napok idei nyitóünnepsége számára. Hetedik KMN abban a városban, amelyet 1316. augusztus 19-én városi rangra emelt Károly Róbert Anjou-házi magyar király. A mágikus számra a díszmeghívottak mindegyike reflektált ünnepi beszédében.
Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke és a KMN szellemi atyja „kulturális kalákának” nevezte a rendezvénysorozatot, hisz – akárcsak a kalákában – a közösség tagjai egymást segítve, kölcsönösségi alapon, társaságban, szórakozással egybekötve hozzák létre a Kárpát-medence egyik legnagyobb magyar kulturális eseménysorozatát. Ezzel az egységgel Kolozsvár egész Erdélynek példát mutat, vélekedett a fesztivál főszervezője.
„Mi legyünk a hetedikek, akik – hogy a költőt idézzem – égő házban, jeges áradásban, vagy hajló szép búzában képesek vagyunk újjászületni!” (Gergely Balázs)
Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke és Kelemen Hunor szövetségi elnök nem kerülhették meg a Kolozsvári magyarok legfájóbb pontját: a többnyelvű helységnévtáblák kérdését. Mindketten szóvá tették, hogy míg Nagybányán ellenszavazat nélkül fogadta el a helyi tanács a város három – román, magyar és német – nevét feltüntető táblák kihelyezését, addig Kolozsváron ez a törekvés a többségi városvezetők merev ellenállásába ütközik. Nagybánya városatyáinak előrelátásáról tanúskodik ez a gesztus, vélte Csoma Botond, hisz az Európa Kulturális Fővárosa 2021 versenyben már csak négy város mAradt benn: Bukarest, Temesvár, Kolozsvár és Nagybánya. Ezek közül az észak-partiumi város az egyetlen, amely átlátta a többnyelvű megjelenítés fontosságát a cél érdekében.
A magyar kormányt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár képviselte, aki Kolozsvár kultúrtörténeti jelentőségét emelte ki. A Kincses Kolozsvár Egyesület ezzel a rendezvénnyel hozzájárul ahhoz, hogy a város a múlt és a jelen mellett jövőt is tudjon építeni, mondta az államtitkár.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a kulturális fesztivált óriási fegyverténynek nevezte, mely nem csak emeli Kolozsvár és a magyar kultúra rangját, de annak köszönhetően a helyi és erdélyi magyarság is – mely végigélhette a Funar-korszak rombolását –visszanyerhette önbizalmát. A rendezvény ismét fővárossá tette Kolozsvárt, a mégis jelentkező hiányérzet pedig a még mindig rendezetlen Kolozsvári többnyelvűségnek köszönhető – mondta Kelemen.
Második alkalommal adták át a Kincses Kolozsvárért Díjakat, melyet a Kolozsvári Magyar Napokért és az erdélyi magyar közösségért kifejtett munka elismeréséért adományoz oda a Kincses Kolozsvárért Egyesület. Idén Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság Erdélyi Osztály főosztályvezető helyettese, valamint a Kolozsvári Euréka Egyesület vehette át az elismerést, ugyanakkor posztumusz díjjal tüntették ki Kötő József színháztörténészt, a Kincses Kolozsvárért Egyesület alapító tagját.
A beszédek után a Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptánc-tehetségkutató legjobbjai, valamint erdélyi hagyományőrzők léptek színpadra, akik többek között kalotaszegi, jobbágytelki, szászcsávási, nyárádmenti és szatmári táncokat, dalokat adtak elő a legmagasabb színvonalon. A műsor szerkesztője Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója, rendezője Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője, Harangozó Gyula-díjas koreográfus volt. Felemelő és megható pillanatokkal gazdagodhatott a Magyar Opera nagytermének népes közönsége.
Mától kezdődően több tucat helyszínen, több száz programmal várják a Kolozsváriakat és a Kolozsvárra látogatókat, a részletes programkínálatot pedig bárki megtalálhatja ide kattintva.
A KMN mobilalkalmazása használata a leghatékonyabb módja annak, hogy könnyen és gyorsan szerezzünk információkat a Kolozsvári Magyar Napok 7. kiadásának programajánlatáról. Egy helyen találunk mindent, amit tudnunk kell és tudni érdemes. Az applikációt a Kolozsvári Magyar Napok támogatója, a Halcyon Mobile készítette, és letölthető az App Store illetve Google Play áruházakból.
T. Koós Imola
maszol.ro

Több mint 15 ezren a Kolozsvári Magyar Napok első koncertnapján
Szerdán már a 7. Kolozsvári Magyar Napok minden fesztiválhelyszíne megnyitotta kapuját, így a Farkas és a Fogoly utcában felállított zenei színpadok és a különböző tematikus sátrak csak a fesztiválozókra várnak. De nem teltek unalmasan az elmúlt napok sem: kiállítás-megnyitók, beszélgetések, koncertek és számos egyéb foglalkozás közül válogathattak a Kolozsvári Magyar Napok látogatói.
A szó szoros értelmében underground művészet fogadja a látogatókat a hétfő délután megnyílt Mimesis Fesztiválon, hiszen a kortárs művészek alkotásait bemutató tárlat – a korábbi évekkel ellentétben, amikor a New York Szálló hajdan elegáns, mára leromlott állapotú emeleti szobáiban szervezték – idén a Bánffy-palota pincerendszerébe kapott helyet. A Kolozsvári Magyar Napok rendszerint egyik legizgalmasabb – augusztus 21-ig látogatható – tárlatában idén sem csalódhatnak az érdeklődők, a kiállított alkotások garantáltan gondolkodásra és elmélyülésre késztetnek.
Ezen a héten a Kolozsvári Magyar Filmnapok hetedik kiadásának lehetnek részesei az érdeklődők – minden műfajba belekóstolhatnak, a játékfilmtől az animációs filmig, minden korszakból. Hétfőn, augusztus 15-én a Tranzit Házban zajló megnyitó az eső ellenére jó hangulatban telt. A bográcsozás után az Újratermelő szövetkezet első koncertjét lehetett meghallgatni.
Kedd délután a Magyar Olimpiai Udvar előadótermében Bordos László Zsolt 3d-művész tartott alapozó előadást az épületvetítés történetéről, illetve az augusztus 19-i, Szent Mihály-templomra történő 3d-vetítésről. A szervezők román szinkrontolmácsolást is biztosítottak, a terem csordultig telt, ami nem csoda, hiszen Bordost a műfaj úttörőjeként tartják számon. A látottak-hallottak alapján borítékolható, hogy pénteki produkciója igazi vizuális csemege lesz a Kolozsváriak számára.
Szintén a Magyar Olimpiai Udvar biztosított helyszínt annak a beszélgetésnek, amelyik Boros Miklós sportújságíró és Péter László sportszociológus között zajlott A sport hatalma vagy a hatalom sportja? címmel. A globalizáció térhódításával a sport eladható termékké vált, amelyet a globális média értékesít, ezzel együtt pedig jelentősen megnőtt a nagy sportszervezeteknek a nemzetállamokra gyakorolt befolyása is – hangzott el az előadáson.
A számos irodalmi program közül megemlíthetjük az Almásy László Kultúrtörténeti Kör és a Bulgakov Irodalmi Kávéház szervezésében zajló beszélgetést Szőcs Géza költővel, íróval. A Kolozsvárhoz ezer szállal kötődő Szőcs szövegeiből tartott felolvasást a szerző visszaemlékezései tették színesebbé, s kiderült: Kolozsvár elfeledett történetei remek irodalmi alapanyagként szolgálnak.
Magyarország Főkonzulátusa előcsarnokában Kolozsvári homlokzatok címmel Mile Lajos, Magyarország Kolozsvári főkonzulja nyitotta meg a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és a Kolozsvár Társaság közös pályázati felhívására érkező fotókból álló tárlatot. Templomok, közösségi házak, műemlékekké vált monarchiabeli épületek egy-egy izgalmas részletét mutatja meg a kiállított amatőr és profi fotósok által készített 36 fotó.
A Magyar Napok első koncertnapja elsősorban a rockzene szerelmeseinek kedvezett: a Moby Dick a Farkas utcai színpadon, a Kolozsvári Knock Out és Nagy Feró a Beatrice-vel a Főtéren koncertezett. A szervezők becslése szerint több mint 15 ezer ember volt kíváncsi a „babos kendősök” koncertjére.
Szerdától kézműves- és könyvvásár, helyi ízek kóstolója, múzeumi standok, vagy épp a Magyar Turisztikai Ügynökség számos érdekességet ígérő sátra az, mellyel bárki találkozhat, aki vasárnapig a Farkas utcába látogat. Mindezeken túl, esténként, neves zenei fellépőket is köszönthetünk a belvárosi utca színpadán, csakúgy, mint az idén első alkalommal a Fogoly utcában is felállított új pódiumon. (A két utca zenei színpadának részletes programját bárki megtalálhatja a www.magyarnapok.ro oldalon.)
Az idei rendezvény különlegessége, hogy – a hetes szám bűvkörében – Kolozsvár városi rangra emelésének 700-ik évfordulóját is ünnepelhetjük. Ennek megfelelően, augusztus 19-én (pénteken) 17.00 órától ökumenikus áhítatra kerül sor a Farkas utcai református templomban, melyet 18.00 órától a főtérig tartó ünnepi felvonulás követ. Itt ünnepi sokadalomra kerül sor, majd 21.00 órától – a Kolozsvári Magyar Opera előadásában – Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját láthatják az érdeklődők. A produkciót követően nagyszabású, látványos épületvetítéssel ünneplik a 700 éves Kolozsvárt. A családosok és gyerekekkel érkezők idén is színes programkínálatból válogathatnak. Amíg a szülők az esti koncerteken buliznak, addig a gyerekeket (3 és 8 év közöttieket) a TIFF-házban kialakított gyermekparkolóba (gyerekmegőrzőbe) várják naponta 19.00 és 23.00 óra között. A már megszokott kézműves foglalkozások, bábelőadások, meseolvasások és társasjátékok mellett újdonságnak számít, hogy idén a Romkertben alakították ki a Magyar Napok középkori faluját. Ugyanakkor az Életfa Családsegítő Egyesület gondolt a fogyatékkal élő gyerekekre is: az ő szórakoztatásukat szolgálja Én is szeretnék játszani! Integrált Játszóház.
Idén a Kincses Kolozsvár Egyesület és az Életfa Családsegítő Egyesület a sajátos nevelési igényű gyermekek számára gyűjt adományokat. A fesztivál infóstandjainál, valamint a legtöbb tematikus program helyszínén megtalálható perselyekbe bárki elhelyezheti pénzbeli hozzájárulását, amelyért cserébe fesztivál-karkötőt kap ajándékba.
A Kolozsvári Magyar Napok sajtóirodája
Erdély.ma

Kolozsvári képzőművészet közel ötven év távlatából
Eleinte könnyed kurátori kiállítást tervezett összeállítani az 1968 és 1972 közötti megyei tárlatok anyagából Székely Sebestyén György galériaigazgató fiatal kollégáival, Portik Blénessy Ágota és Vécsei Hunor művészettörténészekkel, aztán amint hozzáfogtak, nagyon hamar kiderült: jóval nagyobb fába vágták a fejszéjüket, mint gondolták. – A válogatás fő nehézsége az volt, hogy a Kolozsvári művészeti életnek hatalmas és minőségi termelése volt abban a periódusban. Rengeteg művésszel megismerkedtünk, műtermekbe jártunk, műgyűjtőkkel találkoztunk, miközben olyan alkotásokat próbáltunk szerezni, amelyek szerepeltek a megyei tárlatokon, vagy pedig témájuknál, stílusuknál fogva kiállíthatók lettek volna azokban az években – magyarázta az igazgató kedden délután a Quadro Galériában, a Cluj70. Kolozsvári képzőművészet a megyei tárlatok szemszögéből 1968–1972 című tárlat megnyitóján.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsvár ipartörténete: nyomdai múlt
A Kolozsvár XX. századi ipartörténetének emlékei sorozat 7. láncszemeként kedden délután az EME-székházban Hoch Sándor előadása hangzott el a Kolozsvári nyomdaipar történetéről. Amint arra a bevezetőben Gyenge Csaba alelnök emlékeztetett, a Hozz magaddal egy emléktárgyat! (fotó, alkatrész, emléktárgy, bármi más) jeligével is azt szeretnék elérni, hogy minél többet menthessenek át a jövőnek az egykor fontos szerepet betöltő Kolozsvári sokoldalú ipar múltjából.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

Barbarossa és Nyitott szemmel II.
Költő, író, képzőművész, hangszerkészítő, műgyűjtő, régiségkereskedő, irodalomszervező, performer, zenész és dalszersző – nehéz kimeríteni Márkus Barbarossa János zavarba ejtően gazdag portfólióját. Ő maga szívesen mutatkozik be életművészként, és aki közelebbről ismeri, pontosan tudja, hogy Barbarossa tartalommal tölti meg a fogalmat.
A kommunista diktatúra legsötétebb éveiben rövid nyugat- európai vargabetű után Bécsbe települt át, mégis megmAradt ízig-vérig erdélyi magyar közszereplőnek. A rendszerváltás utáni hazai könyvkiadás és irodalomszervezés aktív résztvevője, rövid ideig az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke. Önéletrajzában természetes szókapcsolatként állandósult szülőfalujának neve, Szilágyzovány és Európa.
Kalandos életútjáról, az életművészet földrajzi távolságokban is mérhető dimenzióiról faggatják Barbarossát a Györkös Mányi Albert Emlékház (Kolozsvár, Republicii/Majális u. 5.) Nyitott szemmel című beszélgető sorozatának nyári különkiadásán, 2016. augusztus 18-án, csütörtökön, 17.00 órától.
A 7. Kolozsvári Magyar Napok keretében sorra kerülő rendezvény alkalmával egyúttal újabb tizennégy beszélgetést bocsátanak az olvasók rendelkezésére. A sorozat házigazdája, Laczkó Vass Róbert által szerkesztett Nyitott szemmel II. című beszélgetőkönyv a Kolozsvári Exit Kiadó gondozásában, a Bethlen Gábor Alap Zrt. támogatásával lát napvilágot. A kötet borítóját és grafikai arculatát Könczey Elemér képzőművész és csapata jegyzi.

eloszekelyfold.wordpress.com

Nem fizet a tanügy, alig van matektanár
Nagymértékű hiány tapasztalható a matematika szakos tanárok körében Hargita megyében, és úgy általában Székelyföldön. A probléma már az ezredforduló óta fennáll, a legtöbb – főképp vidéki – iskola állandó hiánnyal küzd, sok esetben kénytelenek visszahívni a már nyugdíjazott oktatóikat – fejtette ki érdeklődésünkre Hodgyai László matematika szakos tanfelügyelő.
Ennek egyik oka, hogy az utóbbi időben egyre kevesebb frissen végzett Székelyföldi diák jelentkezik matematika szakra az egyetemeken. Az országban egyedülinek számító Kolozsvári magyar nyelvű matematika tagozaton az évenkénti ötven meghirdetett helyből jó esetben is csak húsz telik be.
Egyre kevesebb fiatal választja ezt a pályát, mivel egyrészt – ahogy az iskolások eredményein is látszik – nagyon sokat kell tanulnia és dolgoznia egy számtantanárnak, tehát nagymértékű elhivatottság szükséges a szakmához, másrészt pedig ha valaki elvégzi a matematikaszakot az egyetemen, azt követően pedig szétnéz a munkaerőpiacon, hamar rájön, hogy sokkal jobban lehet keresni más, matematikai tudást igénylő szakmákkal (például az informatikai vagy a banki foglalkozások terén), mint egy kezdő tanári állással – magyarázta a tanfelügyelő. „Tehát, ha valaki matematikai szakirányt választ a felsőfokú tanulmányaiban, ebbe pedig sok időt és energiát fektet bele, akkor legtöbb esetben olyan pályát választ, amely a tanügynél jobban fizet” – összegzett Hodgyai.
„A kilencvenes évek előtt sokkal nagyobb elismertségük volt a reál tantárgyaknak – fizika, kémia, matematika –, mint napjainkban. Épp ezért is sokkal jobban el volt látva matematika szakos tanárokkal Hargita megye. Viszont ez a kilencvenes évek után megfordult, és inkább a humán tantárgyakra tevődött a hangsúly. Nyilván, az ideális állapot szerint egy normális egyensúly kellene legyen a két irányzat között” – fejtegette Hodgyai. Nem beszélve arról – fűzte hozzá –, hogy akkoriban a tanügyi pálya biztosabb megélhetést jelentett, mint ma. „Manapság ez részben megváltozott, az általam vizsgált statisztikai adatok szerint például 2000 és 2010 között száz matematika szakos tanárral lett kevesebb Hargita megyében” – számolt be a tanfelügyelő.
„A hiány egyik megoldása lehetne, ha a környékünkön is lenne matematika szakos tanári képzés. Egyelőre erre magyar nyelven csak Kolozsváron van lehetőség, bár ott is sokkal kevesebben jelentkeznek, mint a meghirdetett helyek száma. Több megbeszélést is folytattunk a Sapientia egyetemmel, hogy Csíkszeredában is legyen ilyen képzés, mivel vannak olyan jó képességű, szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok, akik számára nagyon jó lehetőséget teremthetne ez a szakirány. Viszont nem egyszerű új szakot elindítani” – taglalta Hodgyai László.
Makó Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának dékánja kérdésünkre közölte, több kerekasztal-megbeszélést is folytattak a matematikai szakirányú képzés elindításával kapcsolatban, viszont erre jelenleg nincs lehetőség, de a jövőben még változhat a helyzet. „Mivel ez egy teljesen új típusú képzés lenne, viszonylag kis diáklétszámmal tudna csak működni, mi pedig csak akkor tudunk elindítani egy új szakot, ha legalább tíz jelentkező van. Nem beszélve arról, hogy ha itt is indulna ilyen képzés, megosztaná az amúgy is kevés diákkal üzemelő Kolozsvári magyar nyelvű matematika szakot” – mondta Makó.
„Valóban reális probléma ez. Városon még egyelőre nem érzékelhető, vidéken viszont már egyre nagyobb gondot jelent a matematikatanárok pótlása. Hosszabb távon igencsak negatívan hathat a tantárgy tanítására” – vélekedett a dékán. Ennek okán – fűzte hozzá – az egyik megoldás az lehetne, ha egy ösztöndíjrendszerű kiegészítést kapna az a személy, aki a matematikatanári pályát választja.
Valóban létező problémáról van szó – fogalmazott a hiánnyal kapcsolatos kérdésünkre Bálint Gergely, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium matematika szakos tanára és egyben igazgatója. Mint közölte, bár térségükben jelenleg mindenhol megfelelő számú matematika szakos pedagógus van, tavaly és tavalyelőtt problémát jelentett a szóban forgó tanári hely betöltése az általa irányított intézményben. Mindemellett pedig, jövő tanévtől ő is nyugdíjba vonul, és egyelőre nem tudja, hogy lesz-e jelentkező a megüresedett posztjára.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro

Hétszáz éve város
Hétszáz éve, 1316. augusztus 19-én kapott I. Károly királytól városi kiváltságokat Kolozsvár. A város születésének körülményeiről és a kiváltságlevél tartalmáról a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott előadást tegnap Radu Lupescu történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense.
Radu Lupescu elmondta: Kolozsvár kialakulásában fontos szerepe volt annak a királyi földvárnak, amelyet Kolozsmonostoron valószínűleg Szent István uralkodása idején építettek. A vár első írásos említése 1213-ból mAradt fenn, de régebbi eredetre utal, hogy I. András és Salamon király korából találtak a területén pénzérméket. E sáncvár területén a 11. század második felében I. Béla vagy Szent László király hozott létre bencés apátságot, ennek közelében váralja-településként alakult ki az egykori város.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csodás trombita- és orgonaest
Elégedetten távozhatott a szép számú közönség a Szent Mihály-templomból augusztus 16-án, a 7. Kolozsvári Magyar Napok keretében megrendezett trombita- és orgonaestről. Trombitán közreműködött Medve Sándor Marosvásárhelyi származású trombitaművész, aki a Kolozsvári zeneakadémián végezte felsőfokú hangszeres előadói tanulmányait. Az elmúlt években Erdély több városában lépett fel szólistaként, illetve különböző együttesek tagjaként, továbbá a Brassed Up rézfúvós kvintett alapító tagja és a nagyszebeni filharmónia trombita-szólistája. A fiatal művészt Potyó István, a templom karnagya, karmestere kísérte orgonán.
Igényesség jellemezte a repertoárt, ismert barokk és romantikus szerzők (G. F. Händel, T. Albinoni, Sz. Rahmanyinov) alkotásai mellett két Ruzitska György-művet hallgattunk meg, de kortárs szerzők is képviseltették magukat.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

1316 – Mérföldkő Kolozsvár történetében
Megérdemelten kapta Kolozsvár Károly Róberttől azt az 1316. augusztus 19-én kelt a kiváltságlevelet, amelynek meghatározó szerepe volt a város fejlődésében. E privilégiumok jelentőségéről Lupescu Radu történész tartott tegnap előadást a Kolozsvári Magyar Napok keretében. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense elmondta: bár a város több kiváltságban részesült már Károly Róbert uralkodása előtt és után is, a 14., 15. század folyamán, ilyen fontos szabadságjogokat tartalmazó oklevelet először 1316-ban kapott Kolozsvár, ezért is méltó az ünneplésre ez a történelmi pillanat.
Az Anjou dinasztia hosszú harcok árán szerezte meg a hatalmat Magyarországon. Az Árpád-ház kihalását követően I. Károly magának követelte a királyságot, ami közel két évtizedes belháborúvá fajult el. A harcokban a városok, köztük Kolozsvár nagy segítséget nyújtott a királynak mind pénzben, mind katonákban, az uralkodó ezt hálálta meg a különböző kiváltságokkal – hangzott el.
Kolozsvár, amely a 14. század elejére jelentős településsé nőtte ki magát, már korábban is rendelkezett kiváltságokkal. Nagy részüket V. Istvántól kapta, aki joggal tekinthető a város „újraalapítójának”. István, mint ifjabb király, apja, IV. Béla mellett az országnak Erdélyt is magában foglaló keleti felében gyakorolt hatalmat 1262-től. Számos írott forrás tanúskodik arról, hogyan igyekezett a tatárjárást keményen megszenvedő keleti részeket újjászervezni. Maga Károly Róbert is utal kiváltságlevelében arra, hogy István gyakorlatilag újraalapította Kolozsvárt. Lupescu elmondta azt is: meglehetősen ellentmondásos adatok mAradtak fenn erről a korszakról. Egyes források szerint a várost István odaadományozta az erdélyi püspöknek, mások szerint viszont uralkodói kiváltságokat adott Kolozsvárnak. A város régi lakosait egybegyűjtötte, akik mellett privilégiumokkal felruházott telepeseket hívott be. A történeti kutatás elég nehezen tudja feloldani ezt a kettősséget, a szakember feltételezése szerint arról lehet szó, hogy gyakorlatilag két település élt egymás mellett: az egyik az erdélyi püspöknek adományozott, Kolozsvár korábbi, a tatárjárást túlélt lakosai által benépesített „falu”, illetve a kiváltságokkal felruházott telepesek, a szász hospesek által „feltámasztott” város. Ennek a királyi tulajdonban levő, elsősorban szász jellegű, illetve a „magyarosabb” püspöki település összeolvadása révén jöhetett létre feltételezések szerint az a Kolozsvár, amelyben – ellentétben más erdélyi szász településekkel – fele-fele arányban volt a magyar és szász lakosok aránya a 15. században.
Sz. K.
Szabadság (Kolozsvár)

„Károly, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország és Bulgária királya. Köszöntés Krisztus minden hívének, akik a jelen írás olvassák.
Az a nagy király, aki nemzetségéről méltán tudja mondani, hogy a népek sokaságával dicsekedhet, büszkélkedvén azzal, hogy szép békében és csendes nyugalomban mArad fenn a város tele néppel és bőséggel. Így tehát, a tiszteletreméltó úr, Benedek Kolozsvári plébános és Gyulafehérvári kanonok, illetve Tark comes Kolozsvári bíró, a saját és a mi ottani telepeseinek nevében elénk jöttek, és alázatosan könyörögve ilyen javaslatot tettek, hogy midőn István, Magyarország méltóságos királya, a mi jó emlékezetű ősünk és dédatyánk, egykoron meg akarván alapítani és egybegyűjteni az említett Kolozsvár városát, őket a szabadság sok kiváltságaival díszítette és ruházta fel. De annak után, hogy a háborús idők viszontagságai miatt a világ állapotának sorsa alászállt, a mi telepeseink a szabadságaik ösvényéről le lettek térítve, ennek okáért könyörögve kértek, hogy őket eredeti és régi szabadságaikba helyezzük vissza, és azokat megtartani méltóztassunk. Mi tehát figyelembe véve az előbb említett telepesek és szászok azon szolgálatait, melyekkel nem csak javaikat, vagyonaikat és személyüket tették ki veszélynek, hanem az elszenvedett halál és meggyilkolásuk révén bizonyították hűségüket, különösen pedig figyelembe véve, hogy a legutóbbi időkben a király vetélytársai ellen támadva, vagyonaik és személyeik nem kicsiny kockázatával hű szolgálatot tettek. Mindezen okokból őket és örököseiket visszatesszük és visszahelyezzük ősi szabadságaikba, amelyekkel az említett István király ajándékozta meg őket.
[Az 1316-os kiváltságlevél szövege]
Szabadság (Kolozsvár)

Nekem csak Kolozsvár kell!
Kolozsvár 700 - születésnapi melléklet
Hét évszázad nagy idő. Hét év is nagy idő a hétévesnek. Vallomások Kolozsvárról a város születésnapján, történelmi érdekességek, főúri receptek - mindez a 16 oldalas ünnepi különszámunkban.
Isten éltessen, Kolozsvár!
Gaal György: Kolozsvár hét századának rövid krónikája
Vallomások Kolozsvárról: Sok kedves korcsolyapartnerre emlékszem
Vallomások Kolozsvárról: A legfinomabb teát a hatodikon iszom
Vallomások Kolozsvárról: Nekem Kolozsvár kell, zöldpázsitos Főtérrel, mezítláb
Asztalos Lajos: Kolozsvár - Károly Róbert - hétszáz év
Egy XXI. századi konyhatündér kalandjai a főúri étkekkel
Kelemen Albert (rajzrészlet)
Szabadság (Kolozsvár)

Fesztivál – Kilenc ország táncosai verték fel a Fesztiválutca porát
Kilenc ország 18 nemzeti és regionális kisebbséget képviselő néptáncegyüttese vonult fel tegnap délután Kolozsvár belvárosában, a főtéri nagyszínpad felé, ahol aztán fergeteges táncot roptak az immár 18. Szent István-napi Néptánctalálkozó nyitógáláján.
A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a SzINT Kulturális Egyesület és a Szarkaláb Néptáncegyüttes szervezésében zajló néptánctalálkozó Kolozsvári programjai ezúttal is szerves részei a KMN programsorozatának, az igazi szín- és hangkavalkádról a hazaiak mellett Olaszországból, Görögországból, Lengyelországból (lengyel és lemk), Kárpátaljáról/Ukrajnából (magyar), Felvidékről/Szlovákiából (magyar), Magyarországról (német/sváb és román), Vajdaságból/Szerbiából (bukovinai székely), Horvátországból (magyar) érkezett tánccsoportok gondoskodtak.
Szabadság (Kolozsvár)

A román rendőrség is „hallgatja" a Beatrice közismert slágerét
A Kolozs megyei rendőrség hivatalból vizsgálatot indított Nagy Feró és a Beatrice Kolozsvári koncertje miatt, miután a román média úgy értelmezte, hogy az együttes XX. század című dala kedvező fényben tüntetné fel Joszif Visszarionovics Sztálint, Adolf Hitlert és az Iszlám Állam terrorszervezetet.
Mint arról a Krónika beszámolt, az együttes kedden este adott koncertet a kincses város főterén a Kolozsvári Magyar Napok keretében. A XX. század című szám alatt archív videofelvételeket játszottak be a kivetítőn, amelyen többek között Sztálin szovjet és Hitler náci német diktátor volt látható. A koncertről a román közszolgálati televízió is beszámolt, amely „vitatottnak és revizionistának" nevezte a magyar együttest.
Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője pénteken az Adevărul című napilapnak elmondta: hivatalból indítottak eljárást, amelynek során egy ügyész és egy rendőr vizsgálja, hogy a koncerten elhangzottak kimerítik-e a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő jelképek használatát, valamint háborús bűnösök emlékének ápolását tiltó, 2002/31-es számú sürgősségi kormányrendeletben megállapított bűncselekményeket.
Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője az MTI-nek nyilatkozva pénteken elmondta: célzatos, egyoldalú tudósításban számolt be a román közszolgálati televízió a keddi koncertről, egyértelműen „kifordították" a szám üzenetét, ugyanis a dalban elrettentésképpen szerepel Hitler, Sztálin és az Iszlám Állam. Közölte, hogy levelet írtak a román köztelevízió és az Audiovizuális Tanács vezetőségének, amelyben kérték, hogy tegyék helyre a félretájékoztatást. Gergely Balázs szerint megengedhetetlen, hogy egy közszolgálati televízió ennyire célzatosan és egyoldalúan tudósítson. A főszervező közölte: nem bánja, hogy hatósági vizsgálat indult, mert bízik annyira a román rendőrségben és igazságszolgáltatásban, hogy legalább ők tisztázni fogják az ügyet.
A román közszolgálati televízió tudósításában szerepelt egy koncertrészlet, amelyen Nagy Feró azt énekelte: „csak azért is lesz, Kolozsváros ismét magyar város lesz". Gergely Balázs elmondta: ez a szám nem hangzott el a Kolozsvári koncerten, és meglepőnek nevezte a vádakat, hiszen Nagy Feró és a Beatrice évente tízszer szokott Erdélyben koncertezni, és soha nem voltak ilyen problémák. Gergely Balázs az ügyet a rendezvénnyel szembeni támadásként értékelte.
Krónika (Kolozsvár)

Durván csúsztat a TVR Nagy Feróék Kolozsvári koncertje kapcsán
Negatív színben tünteti fel a szervezők szerint a Román Közszolgálati Televízió (TVR) a Kolozsvári Magyar Napokat a Beatrice-koncert apropóján sugárzott riportjával. A köztévé Hitler-imádó irredentákként állítja be Nagy Feróékat.
A román köztelevízió szerdán közölt összeállítást a Kolozsvári Magyar Napok (KMN) ezen a héten zajló, 7. kiadásáról, a másfél perces anyagot azonban teljes egészében az előző esti Nagy Feró és a Beatrice koncertjének szánták. A riporter, Diana Apahidean felháborodásának adot hangot amiatt, hogy a koncert felvezetéseképpen eljátszott, Utálom az egész XX. századot című dal képsorai többek közt Hitlert és Lenint ábrázolták, majd a „muzulmán terroristák jelszava, az Allahu Akbar! is elhangzott".
A tendenciózus riport készítői továbbá a csúsztatástól sem riadtak vissza. Anélkül, hogy feltüntették volna az időpontot és a helyszínt, bevágták a Beatrice egy korábbi fellépését, amelyen Nagy Feró azt énekli: „Kolozsvár újra magyar város lesz". A TVR egy Kolozsvári román újságírót és egy politikai elemzőt is megszólaltatott az ügyben, mindketten „irredenta, revizionista és obszcén üzenetek közvetítőinek", sőt románellenesnek nevezik a Beatricét és énekesét.
A KMN szervezői román nyelvű közleményben ítélték el a köztévé riportját, tendenciózusnak és elferdítettnek nevezve az abban közölt információkat. A szervezők sajnálatuknak adnak hangot, miszerint az anyag készítői nem értették meg a koncert üzenetét, és téves megállapításokat közvetítettek a nagyközönség felé. „A főtéri koncert kivetítőin bemutatott személyek sajnálatos és tragikus módon befolyásolták Európa és a világ történelmét. Felhívjuk a figyelmet, hogy az Utálom a XX. századot című dal szövege éppenséggel eme történelmi személyiségek és az általuk képviselt káros ideológiák ellen irányul, ugyanakkor terrorként és rémálomkánt írja le a tetteiket" – szögezi le a KMN közleménye.
Egyébként kizárható, hogy a TVR munkatársai ne lettek volna tisztában a Nagy Feró és a Beatrice képviselte értékekkel, valamint az ominózus dal üzenetével, miután a riportban közreműködő operatőr magyar nemzetiségű. A Krónika megbízható forrásból származó értesülései szerint Adrian Rozenberg, a TVR Kolozsvári stúdiójának főszerkesztője nem értett egyet az anyaggal, éppen ezért az nem is mehetett adásba a területi csatornán. Úgy tudjuk, a riportot a köztévé területi kirendeltsége igazgatójának, Romeo Couținak a döntése nyomán tette közzé a TVR országos hírfolyama.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Megdolgozott Kolozsvár azért, hogy város lehessen
Keményen megdolgoztak a Kolozsváriak azért, hogy 700 évvel ezelőtt I. Károly királytól megkapják azt a kiváltságlevelet, amellyel a kincses város szabad királyi várossá vált – derült ki Lupescu Radu történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docensének csütörtöki előadásából.
A Kolozsvári Magyar Napok keretében, a város születésének körülményeiről és a kiváltságlevél tartalmáról szóló rendezvény apropója, hogy pontosan hétszáz éve, 1316. augusztus 19-én kapta meg a település a kiváltságlevet. Kolozsvár nem ingyen kapta a dokumentumot, abban ugyanis utalás van arra, hogy a helyiek véráldozatot is hoztak Károly király hatalmának megszilárdítása érdekében. A harc mellett ugyanakkor lobbizni is kellett: a történész elmondása szerint a plébános és a bíró járt közben az akkor éppen Temesváron székelő Károly királynál a városi kiváltságokért.
Az uralkodó átengedte használatra Kolozsvári birtokait a város lakóinak, és rendelkezett arról, hogy a helyieknek vagyonuktól és státusuktól függően mennyi adót kell fizetniük. Lupescu Radu azt is kiszámolta, hogy az aktuális értékre átváltva egy évre mintegy 130 lejnyi sarcot kellett leróniuk a királyi kincstárnak a birtokkal rendelkező Kolozsváriaknak. A dokumentum értelmében a városnak hatvan háznép után kellett egy katonát küldenie a király seregébe, bírót és papot a városlakók maguk választhattak, és a kincses városi kereskedőknek Erdély területén nem kellett vámot fizetniük.
A kiváltságlevelet a 14. század első felében többször frissítették, újraírták, a legkorábbról fennmAradt változat pedig az 1336-os, pergamenre írt okirat, amelynek másolata megtekinthető a Kolozsvári Történelmi Múzeumban. Gyakran meglehetősen prózai ok miatt kellett frissíteni a kiváltságlevelet, előfordult például, hogy I. Károly elvesztette a pecsétjét egy csatában, egy alkalommal pedig egyszerűen ellopták tőle.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Lendületet adott az emlékév
Áron püspök születésének 120. évfordulóján, augusztus 28-án dr. Jakubinyi György, a Főegyházmegye érseke mond szentmisét Csíkszentdomokoson, de az emlékezéssorozat már augusztus 23-án egy diáktáborral megkezdődik, majd augusztus 27-én konferenciával folytatódik. A Márton Áron Emlékévről és a szülőfaluban tervezett megemlékezésekről Lázár Csillát, a Márton Áron Múzeum vezetőjét kérdeztük.
Néhány hónappal ezelőtt, a Márton Áron Emlékév kezdetekor kissé fenntartásokkal nyilatkozott, úgy ítélve, hogy talán elsietett a bejelentés, sok még az ismeretlen tényező. Hogy látja most, az emlékév teljében?
– A fenntartásom az emlékév meghirdetése és a programok megkezdése közötti idő rövidségével volt kapcsolatos. Most is úgy gondolom, hogy lett volna még néhány fontos dolog (például egy forrásgyűjtemény kiadása a CNSAS-nál levő megfigyelési anyagból), amit idén nem sikerült megvalósítani. De háládatlanság volna a részünkről ezektől el nem tekinteni, és el nem ismerni, hogy az emlékévnek vannak nagyon szép eredményei. Megvalósult jó néhány fontos projekt, amely forráshiány miatt évek óta csak tervként létezett, illetve hátszelet és nagyobb nyilvánosságot kapott néhány további, az emlékév előttről való kezdeményezés is. Ezek egyike Márton Áron első idegen nyelvű rövid életrajzának kiadása egyszerre két nyelven is: olaszul és angolul. A Virt László által írt, nemcsak életrajzi tényeket, de a püspök eszméit, tanításait is összefoglaló, gazdagon illusztrált, szép kivitelű könyvecske Rómaban jelent meg egy, a boldoggá és szentté avatásra várók életét bemutató sorozatban. Az én szerepem az angol nyelvű változat szerkesztése volt. Az olaszországi megjelenés elsősorban a terjesztés miatt előnyös, de a magas költségek miatt csak az emlékévben válhatott valósággá. Az emlékév lendületet adott annak a vándortárlatnak is, amely a domokosi Márton Áron Múzeum anyagából készült és még tavaly elindult Budapestről, azóta a Kárpát-medence számos szegletébe, és a Hagyományőrzési Forrásközpontnak, illetve Hargita megye Tanácsának köszönhetően több megyénkbeli településre is eljutott. Szintén a domokosi múzeumban található anyag frissítéséből szerkesztettünk Tóth Lászlóval közösen egy szabadtéri plakátkiállítást, amely Csíkszeredában, a Szabadság téri szobor avatásakor volt először látható. Azóta román és angol fordítása is készült, megjárta Krakkót, Nagyváradot, Torockót, Tusnádfürdőt, és jelenleg a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Szent Mihály-templom előtt látható. Az idén ötödik alkalommal megrendezett augusztusi Márton Áron-konferencia is része az emlékév eseménysorozatának, és a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásának köszönhetően nagyon távolról, Miskolcról, de még Léváról és Ungvárról is jönnek fiatalok részt venni. A többi eseményt én is az emlékév honlapján és közösségi oldalain követem, és ezek alapján úgy látom, hogy egy ilyen emlékév nem feltétlen csak az egyes események mélysége, hanem azok „szélessége” miatt is fontos. A krakkói Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóra például több száz fiatal jutott el az emlékév égisze alatt, és selfizett Márton Áron portréjával díszített pólóban a közösségi médiában. Vagyis az emlékévben egészen biztosan hatványozottan megnőtt azok száma, akik életükben először hallottak Márton Áron püspökről. Hogy ezek közül hány emberben indult el mélyebb érdeklődés, és pláné hány emberben „fogant meg” a püspök jóra intő szava, azt nyilván senki sem fogja tudni lemérni.
– A középiskolás diákoknak szervezett társadalomtudományi tábor teljesen új eleme a Csíkszentdomokosi rendezvényeknek. Mi a célja?
– Tavaly, a Lakiteleki Népfőiskola támogatásával tartott diákvetélkedőn született meg az ötlet, hogy ezeket a fiatalokat nem is versenyeztetni kéne, hanem együttműködésre bírni. Alighanem Áron püspök is örülne ennek. Egy ilyen tábornak „természetes” helyszíne Csíkszentdomokos, szakmai bázisa pedig az a lelkes fiatal történészekből, szociológusokból és pedagógusokból álló csoport, akik Márton Áron iránti tiszteletből és a fiatalok iránti bizalomból elvállalták a műhelyek vezetését. Örvendetes, hogy vannak fiatal tudósok, akik nemcsak komoly tudományos munkát végeznek, de nem sajnálják a fáradságot, és eljönnek tizenévesekkel dolgozni, mert átérzik a következő generáció iránti felelősséget. Azt hiszem, ebben a példaértékű magatartásban is ott van „Márton Áron szelleme”. A program összeállításakor arra figyeltünk, hogy lehetőleg több tudományágba is betekintést kapjanak a fiatalok: levéltári kutatás, oral history, drámapedagógia, művészettörténet, kultúrdiplomácia, ilyenformán néhány lehetséges jövőképet is felvillantunk a humán érdeklődésű fiatalok számára. Huszonöt diák nevezett a táborra, és – a jelentkezésük indoklása alapján – mindannyian őszinte érdeklődésből jönnek, nem tanári „lasszóval” (a tábort eleve az iskolaév letelte után hirdettük meg) és nem is „megasztár-koncertek” „műcsalijával” hozzuk őket Domokosra.
– Nagyon érdekesnek tűnik a jövő szombati konferencia programja is…
– Idén is zömében történész-kutatókat hívtunk, olyanokat, akik újszerű megközelítésben, vagy eddig feltáratlan források alapján gazdagítják tudásunkat Márton Áron püspök jelentőségéről. Emellett, mint minden évben, idén is várjuk a posztulátort, aki a szentté avatási eljárásról és az eljárás szempontjából sem mellékes Márton Áron-tiszteletről fog beszélni. Tekintettel arra, hogy az utóbbi időben megsokasodtak a Márton Áron-kultusz eseményei (szobrok, előadások, kiadványok stb.), Mons. Kovács Gergelynek várhatólag sok fontos közlendője lesz a „Kultusz/tisztelet/reklám – ahogyan a posztuláció látja Márton Áron püspök emlékének ápolását” című előadásban. Marton József nagyprépost előadása a Márton Áron-hagyaték legújabban kiadott köteteihez is kapcsolódik. Virt László előadásának címe „Egyház az állami diktatúra szorításában (Tárgyalások, megállapodás, eskü – különös tekintettel Márton Áron példájára)”, és Márton Áron püspök helyzetét a magyarországi katolikus egyházrész, benne Mindszenty József helyzetével összevetve fogja tárgyalni. Ozsváth Judit a Domokos Pál Péter-hagyatékra alapozva fog beszélni arról, hogyan találkozik a néprajzkutató és az ambíciós Kolozsvári pap népnevelési szándéka. Kiemelném továbbá Izsák Anikó előadását, aki nemrég elkészült a két háború közötti katolikus lap, az Erdélyi Tudósító „társadalmi, tudományos és hitbuzgalmi szemle” repertóriumával, és ennek kapcsán sokat megtudott a fiatal Márton Áron és a korabeli Kolozsvári értelmiség kapcsolatáról, de mindegyik előadás érdekfeszítőnek ígérkezik. A hétvégi rendezvényeinkre mintegy 200 vendégre számítunk – jelen lesz Jakubinyi György érsek és Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár is –, de számunkra mind jeles vendég az, akit a Márton Áron püspök iránti tisztelet hoz Csíkszentdomokosra.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)

Székelyderzs, az elherdált világörökség
Székelyderzs, a Székelyföld és a Királyföld határán fekvő eldugott falu, 1999-ben került fel a világ idegenforgalmi térképére, unitárius erődtemplomát ugyanis, hat másik hasonló erdélyi szász objektummal egyetemben, az UNESCO felvette a Világörökség Listára. A település ezzel egy hatalmas esélyt kapott a fejlődésre, amivel azonban mostanáig nemigen tudott élni.
Nyolc évvel ezelőtt, télvíz idején jártam először Székelyderzsen, s bizony felemás benyomást tett rám az egyetlen magyar vonatkozású erdélyi világörökség helyszínnel büszkélkedő Hargita megyei település. Az unitárius erődtemplom tetszett, de vastag jégen csicsonkázva lehetett csak eljutni hozzá, s mivel a kocsmaajtón is lakat lógott, az egész faluban nem volt egy zug, ahol megihatott volna egy kávét, megmelegedhetett volna a cidriző látogató.
Mikor idén útnak indultam, csak abban voltam biztos, hogy jégen csúszkálni nem fogok, egyébként kíváncsian vártam, hogy hova fejlődött a vendégfogadás Székelyderzsen. Arról hamar meggyőződtem, hogy a távolsági tömegközlekedés tartja a nyolc évvel korábbi szintet: napi egy járat köti össze a falut Udvarhellyel, így tehát, aki nem társasutazásra fizetett be és kocsija sincs, az csak gyalogszerrel, jobb esetben alkalmival juthat el a főúttól 11 km-re fekvő településre. Szerencsémre keveset kellett gyalogosan poroszkálnom, egy szívélyes helybéli ingyen és bérmente elfuvarozott Székelyderzsre.
„Hogy jönnek-e a turisták? Mi az, hogy. Régebben a kocsmában dolgoztam, volt olyan nap, hogy 38 buszt számoltam össze” – meséli. Higgyem, ne higgyem? Bármennyire is rokonszenves az elbeszélő, enyhe túlzásnak vélem az adatot, legfeljebb Segesvárról tudom elképzelni, hogy egyetlen nap alatt 38 busznyi turista keresse fel. Persze, tudom, amiért nem hiszem, attól még igaz lehet.
Az élő erőd
Mielőtt bemennék az erődtemplomba, szétnézek a településen. A porták rendezettek, az utcán itt-ott gondozott virágágyások, látszik, hogy dolgos emberek lakják a falut. Hagyományos székely parasztház is akad elég, igaz, egyik-másik lakatlan, idő kérdése csak, mikor dől össze. A kocsma most is zárva, a legközelebbi kávézóig, cukrászdáig valószínűleg Udvarhelyre kellene menni, de sebaj, vegyesbolt van kettő is, s a Pepsi harmadával olcsóbb, mint Kolozsváron.
A várkerítésen és a bástyákon új cserép díszeleg, ám a műemlékegyüttes restaurálása még folyik, a templom fel van állványozva. A kapuban idegenvezető fogad, ajánlkozik, hogy körbevezet.
Megtudom, hogy Kelemen Hunor kulturális minisztersége alatt a derzsi templom 1,015 millió lejt kapott felújításra a Művelődési Minisztériumtól az Országos Műemlékvédelmi Program keretében. A templomot körülvevő várfal belső felén kialakított színekben korabeli fotókból, hagyományos mezőgazdasági- és kézműves szerszámokból kiállítást rendezett be az egyházközség.
A bástyák egy részét hagyományos rendeltetésüknek megfelelően, szalonna és füstölthús tárolására használja a helyi közösség. Méreteiben, komplexitásában a székelyderzsi erődtemplom elmArad az UNESCO listára felkerült szász társaitól, ugyanakkor unikumnak számít abban a tekintetben, hogy nem egy felbomlott kultúra üresen mAradt díszlete, napjainkban is belakja a közösség, amely létrehozta.
Az egyik használaton kívül levő bástyában rövidesen fegyverkiállítás nyílik, egy másikban pedig bolt, ahol a faluban előállított élelmiszereket (lekvárt, juhsajtot, szalonnát stb.) lehet majd vásárolni, magyarázza Demeter Sándor Lóránd. A lelkész tíz éve szolgál Derzsen, jelenleg háromszor annyi turista keresi fel az erődtemplomot, mint szolgálata kezdetén. A falura ugyanakkor a tranzitturizmus jellemző, a látogatók kiszállnak a buszból, szétnéznek az erődtemplomban, s aztán általában mennek is, bár van a faluban négy kulcsosház és egy panzió, igaz ez utóbbi sem működik állandóan, a tulajdonosok Udvarhelyről járnak ki. Annak, hogy a turisták nem mAradnak sokat, s így nem sok pénzt hagynak a faluban, prózai oka van: a helyi programkínálat lényegében nulla, tehát költeni sincs mire. A derzsiek szinte kizárólag mezőgazdaságból és építkezési vállalkozásokból élnek, mostanáig nem sok hajlandóságot mutattak idegenforgalmi szolgáltatások beindítására. A lelkész szerint ennek két fő oka van: „A mezőgazdasági kifizetési ügynökségtől (APIA) kapott támogatások több pénzt hoznak, mint a turizmus. Ugyanakkor, bár a település befogadó lelkületű, a hagyományos életforma nem feltételezi azt, hogy idegeneket engedsz be az életedbe”.
Demeter Sándor Lóránd azt mondja, háttérből ő a helyi turizmus egyik fő mozgatója, célja pedig Székelyderzsnek, mint idegenforgalmi célpontnak a népszerűsítése. Ennek jegyében a Norvég Alaptól megpályázott pénzből sikerült kitenni a megyében 21 nagyméretű információs táblát, amelyek a falu fő látványosságára hívják fel az utazók figyelmét. A következő lépés a turisztikai szolgáltatások kiépítése lenne, ám ebbe már a lelkész, akinek 600 fős gyülekezet van a gondjaira bízva, nem tud belefolyni. Ötletei azért vannak, szerinte fel lehetne vinni a vendégket a falu fölé magasodó Erős-tetőre, ahonnan belátni az egész Udvarhelyi-medencét.
Füstbe ment ebéd
Arról, hogy a turisztikai szolgáltatások Derzsen még gyerekcipőben járnak, a magam kárán magam is meggyőződöm. Étterem, kifőzde a faluban nincs, világosít fel a erődtemplom idegenvezetője, majd elirányít az egyetlen panzióhoz, próbálkozzam ott. Idősödő házaspár fogad, készségesen felajánlják, hogy megetetnek savanyított zöldséglevessel, s bécsi szeletet is rántanak mellé. Fél egyre várnak, legyek pontos, mert koradélután Udvarhelyre kell menniük. Kb. fél óra múlva az erődtemplomban nézelődöm, amikor szól az idegenvezető, hogy lefújták az ebédet, mivel vendéglátóimnak a tervezettnél korábban kell a városba indulniuk.
Azért nem mindenki megy el korgó gyomorral Székelyderzsről. Egy fiatal pár lehetőséget lát a közétkeztetésben, tavaly óta turistacsoportokat traktálnak hidegtálakkal, birkatokánnyal, pálinkával előzetes bejelentkezés alapján. Idén három csoport vette igénybe a szolgáltatásukat. A saját portájukon nincs hova leültetniük sok embert, ezért a kultúrotthont szokták kibérelni erre a célra. „Volt aki szóvá tette, hogy a szabadban jobban esne az ebéd, ezért azon gondolkozunk, hogy az udvarunkon alakítsunk ki egy étkezőhelyet” – mondja a fiatalasszony.
Kifelé baktatva a faluból leintem az első kocsit, amelyben épp a panzió tulajdonosai, Pál Ferenc és neje utaznak. Kedvesen kérik az elnézést az elmAradt ebéd miatt, nem fért bele az idejükbe. Nem neheztelek rájuk, hiszen nem hivatásszerűen, inkább kedvtelésből foglalkoznak vendégfogadással. Megélni nem is lehetne belőle, mondják, nemigen van mivel eltölteni az időt a faluban, ezért aztán kevés turista éjszakázik ott. Invitálnak, legközelebb feltétlenül nézzek be hozzájuk, elválás előtt e-mail címet cserélünk.
Hosszú távú idegenforgalmi stratégiára van szükség, jelenti ki István Adrián, frissen megválasztott polgármester, majd sorolja, milyen programokkal lehetne szórakoztatni a látogatókat: szalonnafesztivál, biciklitúra, esztenalátogatás, italkóstolás a két helyi pálinkafőzdében, nyáron lovastúra és szekerezés, télen szánkirándulás. Sokat lendítene a falun, véli, ha sikerülne meghívni Károly brit trónörököst.
„Hatalmas potenciál van az idegenforgalomban. Székelyderzsnek 600 lakosa van, az idelátogató turisták száma pedig 5-6000. Hol van még olyan, hogy a turisták tízszer annyian legyenek, mint a helybeliek? Ilyen még Budapesten sincs” – jelenti ki az elöljáró, hozzátéve: alig melegedett meg a polgármesteri székben, időre lesz szükség az ötletek gyakorlatba ültetéséhez.
Erősség, de nem prioritás
A megyei önkormányzat számára Székelyderzs nem tartozik az idegenforgalmi prioritások közé, legalábbis ezt sugallja Hargita Megye Turizmusfejlesztési Stratégiája. A 287 oldalas tanulmányban négyszer szerepel Székelyderzs, egy grafikonon és három, általánosságokat tárgyaló szövegkörnyezetben. A dokumentum a megyei turisztikai erőforrásainak erősségei közé sorolja a világörökséghez tartozó erődtemplomot, ugyanakkor minimális teret szentel neki. A szerzők a Kulturális látványosságok: erődtemplomok és egyéb vallási építmények című nyúlfarknyi fejezetben foglalkoznak érdemben Derzzsel, azt javasolva, hogy a megye templomait ne egymással versengve, hanem egységes turisztikai ajánlatként népszerűsítsék. A dokumentum készítői meglepő szintű tájékozatlanságról tesznek tanúbizonyságot, azt állítva, hogy „az énlaki templom szintén világörökségi akkreditálás alatt áll”. Ekkora baki egy ilyen tanulmány kissé kínos.
Étel és szállás igen, programok nuku
A Segesvár és Kőhalom között fekvő Szászkézd lényegesen többet profitál a turizmusból, mint Derzs, bár ez részben valószínűleg annak tudható be, hogy a forgalmas E60-as műút mentén fekszik. A látnivaló is több, ugyanis a világörökségnek nyilvánított, gótikus stílusú erődtemplomon kívül egy a dombtetőre épült, romosan is látványos középkori parasztvár van a településen, na meg a falukép is kellőképpen archaikus. A lakosságszámhoz arányított Turisztikai Információs Központok számának tekintetében Szászkézd valószínűleg a világelithez tartozik, hiszen kettő is van az 1500 lelkes faluban, egymástól kb. 100 méterre. Hogy mi szükség van kettőre? Bizonyára az égvilágon semmi, még csak megélhetést sem biztosítanak helyi embereknek, lévén, hogy serdülőkorú önkéntesek dolgoznak bennük. 2008-ban, mikor először jártam Szászkézden, bejártam a fél falut, míg rátaláltam arra a szemmel láthatóan értelmi fogyatékos asszonyra, aki a templomkulcsot őrizte. Azóta nagyot fordult a világ, a templomot restaurálták, s naponta délelőtt 10-től délután 6 óráig várja a látogatókat, idegenvezetés is van. A településen négy panzió és vendégház üzemel állandó jelleggel, az impozáns, Szászkézd dicső múltját idéző községháza mellett állóban vendéglő is van. Tiszta Nyugat, gondolhatná a betérő éhes utazó, ám a valóság nem ennyire idilli. A személyzet mogorva, de legalább lassú. A pincérnő egy balsors sújtotta, vérig sértett királynő arckifejezésével rakja elém a felejthető disznósültet, verbális kommunikációja egy karthauzi szerzetesével vetekszik.
A település német nevét viselő panzió ellenben kifogástalan. Nem olcsó, de a szobák tágasak, hűvösek és igényesen berendezettek, az ablakból pedig a várra nyílik kilátás. Maximum két napot érdemes eltölteni a faluban, fejti ki a panzió tulajdonosa, azon maroknyi helyi szászok egyike, akik nem vándoroltak ki a rendszerváltást követően. Nem mintha Szászkézd érdektelen lenne a turisták számára, de jelen pillanatban semmiféle szervezett programot nem kínál az odalátogatóknak. Vannak naiv lelkesedők, mondja, akik unszolják, hogy reklámozzák a települést, ám addig, amíg nincsenek turisztikai szolgáltatások nem látja ennek értelmét. Tény azonban, Kézd lényegesen előbbre jár az idegenforgalmi potenciál kiaknázásában Székelyderzsnél, egy cég és egy alapítvány is állít elő, illetve árusít, főleg turistáknak, élelmiszereket helyi alapanyagokból, s a közelmúltban beindult egy kerámia központ, ahol hagyományos kézdi stílusú tárgyakat gyártanak.
Idegenforgalom hétfőtől péntekig
Ha előzetesen nem tudok róla, Nagybaromlakról biztosan nem feltételezem, hogy a világörökséghez tartozó erődtemploma van, sőt még azt sem, hogy egykor főleg szászok lakták, a falukép ugyanis határozottan romános.
A főtéren álló, a környezetétől elütő, felújításra váró zömök vártemplomot a magány és az elmúlás ritkás levegője lengi körül. Turisztikai Információs Központ Nagybaromlakon is van, igaz, hogy szombaton délelőtt zárva tart. „Hétfőtől péntekig vannak ott, de ma munkaszüneti nap van” – világosít fel egy traktort bütykölő férfiember. Logikus is, csapok a homlokomra, normális turista hétfőtől péntekig kirándul, hétvégén meg otthon ül, s ha mégsem, akkor magára vessen. Ezek után nem lep meg, hogy az erődtemplom kapuját zárva találom, elvégre nem azért építették a derék szászok, hogy oda minden jöttment bármikor bemehessen. Felhívom a hirdetőtáblára kitett telefonszámot, s Weber úr közli, öt percen belül érkezik. Nyílt tekintetű, joviális ember az erődtemplom gondnoka, az utolsó épkézláb, tisztavérű wurmloch-i szász.
„Még szerencse, hogy otthon dolgoztam, s nem a mezőn kaszáltam, mert akkor aztán várhatott volna” – közli, aztán körbevezet az épületegyüttesben. Jövögetnek a turisták, mondja, szálláslehetőség azonban nincs a faluban, s étkezni sincs hol. Itt aztán tényleg öngyilkosság lenne panziót nyitni, gondolom magamban, ez az a hely, aholy Székelyderzstől és Szászkézdtől eltérően valószínűleg még csak meg sem fordul senki fejében, hogy az idegenforgalom pénzt hozhat a házhoz, gazdaságilag erősítheti a helyi közösséget.
A lutheránus egyház ki akar ugyan alakítani néhány vendégszobát az egykori lelkészlakban, ám elsősorban nem turisztikai célzattal, hanem azért, hogy legyen hol elszállásolni azokat a jövőbeli önkénteseket, akik segítkeznének a templom karbantartásánál, felújításánál. Bárkinek, aki a sok stressz után ingerszegény környezetre vágyik, jó szívvel tudom ajánlani: jelentkezzen önkéntesnek a nagybaromlaki erődtemplomba.
Egy pozitív példa: Hollókő.
Arra, hogy a Világörökség Listára való felkerülés munkahelyeket teremthet és tetemes bevételt termelhet egy kisközösség számára a legjobb példa a magyarországi Hollókő, mely az 58 hagyományos stílusú házból álló falukép miatt került az Unesco védelme alá 1987-ben. A települést éves szinten 100 ezernél több turista keresi fel, akik sok pénzt hagynak a faluban, mivel van mire költeni. A védett parasztházakon és a váron kívül Hollókőn van Palóc Babamúzeum, Erdészeti Múzeum, Falumúzeum, Postamúzeum, Legendák Háza Panoptikum, Vármúzeum, Szövőhéz és Tájház. A faluban 17 szálláshely várja állandó jelleggel a vendégeket, s az év végéig még öt nagyszabású turistacsalogató rendezvényre kerül sor: Mesés Várjátékok, Szent István Napi Várjátékok, Gasztró Vár, Szüreti Mulatság és Szent Márton Napi Vigasság. Természetesen mindez nem kizárólag helyi erőből valósult, valósul meg, a magyar állam is figyelmet fordít a hollókői idegenforgalom fejlesztésére.
Előnyben az egzotikus helyszínek
Különféle internetes oldalok a világörökség részeként reklámoznak három másik erdélyi magyar települést is, Torockót, Gelencét és Énlakát, ami fantasztikus volna, nagy kár, hogy nem igaz. Torockó 2012-ben, Kelemen Hunor művelődési minisztersége idején valóban felkerült a világörökség várományos listájára, ám azóta nem történt előrelépés. Hegedűs Csilla műemlékvédelmi szakember, az RMDSZ ügyvezető alelnökének elmondása a Fehér megyei település ügyében nem is várható pozitív fejlemény addig, míg a Művelődési Minisztérium élére nem kerül a nemzeti kisebbségek kulturális értékeire nyitott ember.
Legalább ekkora gond, hogy az UNESCO úgy véli, Európa túl van reprezentálva a Világörökség Listán a többi kontinens rovására, ezért aztán inkább az egzotikus helyszíneket részesítik előnyben. „Álmok persze, mindig vannak, volt szó a vajdahunyadi várkastélyról és a Teleki Tékáról is. 50 évvel ezelőtt könnyű lett volna ezeket felvenni a Világörökség Listára, jelenleg azonban nagyon nehéz” – nyilatkozta a Maszolnak Hegedűs Csilla. A szintén az UNESCO patronálta Szellemi Kulturális Örökségbe ugyanakkor könnyebb bekerülni, a Csíksomylói búcsú például várólistán van, de jelölését a szakértői kormány – ismeretlen okokból – vissza akarja vonni.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Épp kitüntették Gergely Balázst
A Pro Cultura Hungarica díjat kapta meg a Kolozsvár 700 éves városi szülinapját ünneplő tömeg előtt.
Gergely Balázst, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezőjét a magyar állam Pro Cultura Hungarica díjjal tünteti ki – jelentette be ebben a pillanatban Németh Zsolt magyar országgyűlési képviselő, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.
A kitüntetést pár perce jelentette be Németh Zsolt az idei, hetedik Kolozsvári Magyar Napokon, ahol a város magyar elöljárói ünnepi beszéddel ünneplik épp Kolozsvár városi rangra emelésének 700. évfordulóját. Az ünneplés részeként egy órával korábban 700 üveg pezsgőt bontottak, hogy mindenki koccinthasson a kerek évfordulóra, hamarosan pedig Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának szabadtéri előadása következik a Főtéren.
A Pro Cultura Hungarica díj a magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetésében és terjesztésében, valamint a magyar nemzet és más nemzetek művelődési kapcsolatainak gazdagításában elévülhetetlen érdemeket szerzett külföldi állampolgárok részére adományozható. A díjat 1985 óta ítélik oda, túlnyomó többségében művészeknek.
foter.ro/cikk

„A nemzetállamok Európája a határon túli magyarság halála”
Több erős kijelentés is elhangzott, de talán ez volt a legerősebb azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyen európai válságmagyarázatok és jövőképek csaptak össze Kolozsváron.
Európa-talán(y) – ezzel a talányos címmel rendeztek beszélgetést a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Szenkovics Dezső, a Sapientia- EMTE adjunktusa moderálásával három politológus, egyetemi tanár, Bakk Miklós, Kiszelly Zoltán és Varga Norbert cserélt eszmét arról, hogy mi is lehet ma Európa világpolitikai helye, illetve hogyan tudja kezelni az Európai Unió azt a bokros – strukturális, identitásbeli, elit-, illetve értékbeli – válságcsomagot, amely az öreg kontinenst sújtja – vagy nem is sújtja annyira, megítélés kérdése.
Mondjuk abban, hogy válságban az EU, nem volt vita – abban viszont igen, hogy mekkora is ez a válság. Bakk Miklós úgy véli, kódolt, mélyebb válságról van szó, amelyet a migránshullám csak „előhívott”: ez pedig abban áll, hogy
az EU nem tudta eldönteni, milyen típusú unió akar lenni.
Forgatókönyvek ugyan a kezdetektől voltak, de egyik mellett sem sikerült konszenzust teremteni. Nézzük meg ezt a három szcenáriót:
• Régiók Európája: Európa mint kulturális, földrajzi alkotóelemekből álló egység, az Európa civilizációs karakteréből fakadó vízió;
• Nemzetállamok Európája: a „realitások víziója”, amely a fennálló állapotból indul ki;
• Föderális Európa: az elmélyített integráció egy szorosabb államszövetséget eredményezne, amelynek elsődleges mintája az Amerikai Egyesült Államok.
Kiszelly Zoltán – ahogy fogalmaz – a „globalizáció 2.0” szemszögéből közelíti meg a problémát. A kommunizmus bukásával Európán belül megszűnt a rendszerkonkurencia, napjainkban pedig a negyedik ipari forradalomnak lehetünk tanúi:
20 éven belül 5 millió robot fog munkába állni, és ez radikálisan változtatja meg a munkaerőpiaci viszonyokat. Amelyek már eddig is átalakultak, annak következtében, hogy a globális piacon például a kínai munkaerő jóval olcsóbb, mint a nyugati.
Nyugaton a jóléti modellről áttértek a neoliberális modellre, ami azt eredményezte, hogy „rosszabbul élnek, mint négy éve”, ami persze relatív, mert még mindig jobban, mint az erőteljesebb gazdasági növekedést produkáló kelet-közép-európai államok (most épp Románia a „sztár”, a maga 6 százalékos növekedésével).
A felsorolt válságtípusokat Kiszelly kiegészíti a vezetési válsággal: a politikai vezetők az elitcsoportok érdekében munkálkodnak, míg a költségeket a lakosság vállára terhelik. A megváltozott körülmények között Európa vezetőinek nincs új életstratégiája, a migránsválság rossz kezelése pedig pont ezt a stratégiahiányt teszi láthatóvá.
Varga Norbert nem ért egyet azzal a korábban elhangzott gondolattal, miszerint ez lenne az Európai Unió eddigi történetének legnagyobb válsága. Az európai integráció gondolata eleve egy, a mainál összehasonlíthatatlanul nagyobb válságból született: a második világháború tapasztalatából.
Az 50-60-as években pedig Európa átélt már egy migrációs hullámot: az elveszített gyarmatokról tömegével menekült vissza az öreg kontinensre a fehér, európai népesség. Aztán ott volt '56, az elveszített forradalommal, a több százezres kivándorlással, a szuezi válsággal. A 60-as években generációs válságot élhettünk meg (diáklázadások, forrongások időszaka), a 70-es években pedig totális gazdasági összeomlást, amit az okozott, hogy az amerikaiak feloldották az európai gazdaságokat addig stabilizáló kötődést az arany és a dollár árfolyama között – ami, a spekulációk miatt, tovább növelte a szakadékot a szupergazdagok és a népesség kevésbé tehetős rétegei között.
Hogyan vezetett Angela Merkel útja az elhíresült 2010-es „a multikulti halott” kijelentéstől a Willkommenskulturig? – teszi fel a kérdést Szenkovics.
Bakk Miklós szerint a multikulturalitás fogalmával alaposan visszaéltünk. Európa eleve multikulturális, de általában nem ebben a szűk értelmében használjuk a kifejezést, hanem Európa és a kívülről jövő – jelenleg muszlim – kulturális hatások közti viszonyrendszert, a nyugati és keleti értékek konfliktusát értjük alatta.
Merkel „pálfordulására” a német kereskedelmi kamara azon jelentését idézi, miszerint a németországi munkaerőhiányt a migránsok befogadásával kell orvosolni.
Ehhez a gondolathoz kapcsolódik Kiszelly is: 2030-ig Németországban évente félmillió szakmunkás megy nyugdíjba, és a hiányt nem tudják pótolni, mert ugyan rengeteg fiatal van munka nélkül, de nem fizetik meg őket rendesen, ezért bizonyos munkakörök betöltetlenek mAradnak. Ráadásul egyre kevesebb gyerek születik. Az elvándorló szír középosztály pedig pont alkalmasnak tűnik a munkaerő-piaci és demográfiai „lyukak” befoldozására – olcsóbban, mint az őshonos munkaerő.
Merkel politikája kegyetlen
– oszlatja el a keresztényi humanizmusból jótékonykodó kancellár képzetét Varga Norbert. Kifejezetten a jól képzett szír és iraki munkaerő befogadásában érdekelt, az észak-afrikai vagy afganisztáni migránsokat nem látja szívesen. Az elképzelés az, hogy behoznak kétmillió migránst, abból kiválasztanak egymilliót, akiknek az integrációjába megéri befektetni, egymilliót pedig visszaküldenek – csak a probléma, hogy nem a származási országukba, mert oda nem lehet, hanem – a dublini megállopodás értelmében – oda, ahol a menedékkérelmüket először benyújtották.
A mostani válság, bár nem unikális, abban különbözik a többitől, hogy Európának, a korábbi esetektől eltérően, nincsenek világos válaszai a problémákra – összegez.
És ha már válsághelyzet, a Brexit sem mAradhat ki a „repertoárból”. A meghívottak egyetértenek abban, hogy az angolok soha nem érezték magukat igazán a kontinentális Európa részének, az egykori gyarmatbirodalom romjain létrejött Commonwealth vagy az Egyesült Államokkal kialakult speciális kapcsolat relativizálta számukra az EU-tagság értékét, és hallani sem akartak a föderális Európáról.
A briteknek ráadásul tényleg elege lett a bevándorlásból, nemcsak az Európán kívülről érkezőkből, hanem az uniós munkavállalókból, akik leverték a fizetéseket, viszont az egekbe verték a lakbéreket és konkurenciát jelentettek a szociális juttatásokhoz való hozzáférés terén.
Ennek ellenére ez egy „nem szándékolt” kilépés, egy tragikomikus véletlen, mert mindenki az ellenkező eredményre számított, ők maguk is.
Nem lesz Huxit
– szögezi le Kiszelly, aki úgy véli, minél szegényebb egy ország, annál inkább kötődik az Unióhoz. A gazdag országok, mint Hollandia, Dánia vagy Finnország, már inkább kilépésesélyesek.
A Quo vadis, Európa? kérdésre Bakk Miklós válasza az, hogy a megoldás az lenne, ha az Unió elmozdulna egy föderális irányba, de ez az egységes szövetség elsősorban kifelé, világpolitikai vonatkozásban valósulna meg, befelé viszont nem erőltetnék az integrációt – végső soron tehát egyfajta európai konföderáció jönne létre,
amely a tágabban értelmezett kereszténység valamiféle képviseletében lelné meg a globális szerepét (ha már a demokráciaexportot Amerika lenyúlta).
Kiszelly szerint is föderális irányba fog elmozdulni Európa, a fokozottabb integráció hívei többen vannak, mint a szuverenisták (akik közül leginkább a magyarokat és lengyeleket kell kiemelni). Az uniós válság kulcsát az euró megmentésében, a közös fizetőeszköz válságára adott válaszban látja – ez fogja kialakítani Európa jövendő „térképét”.
„Imádkozzanak, hogy ne a magyar-lengyel irány győzzön, mert a nemzetállamok Európája a határon túli magyarság halálát jelentené, egy ilyen Európában nem lesz kisebbségi játéktér” – jelenti ki Varga Norbert.
A demokrácia ugyanakkor nem jelentheti az elit, a kevesek uralmát, az EU-nak több energiát kell fektetnie abba, hogy megértesse saját működését, mert ennek elmulasztása tragikus következményekkel járhat.
A migránsválságra utalva Varga kijelenti: az iszlám nem egységes, több törésvonal mentén a muszlimok egymást is gyilkolják, ezért teljesen elhibázottak azok az elképzelések, melyek szerint a muszlim áradatot valakik mesterségesen gerjesztenék.
Nem az iszlámot kell hibáztatnunk, hanem a saját erőtlenségünket: a nagycsaládos, sokgyermekes modellt követő muszlimok az „élet kultúráját” képviselik, szemben a vitalitását elvesztő nyugati ember „halálkultúrájával” – idézi Böjte atyát a katolikus teológiát is végzett történész-politológus.
pazs
foter.ro/cikk

Erdélyi személyiségek kaptak magyar állami kitüntetést Kolozsváron
Az erdélyi magyar kulturális élet több jelessége kapott magyar állami kitüntetést szombaton Kolozsváron, az államalapítás ünnepén.
Az ünnep alkalmából Áder János köztársasági elnök a magyar érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta Hadházi András Kolozsvári színművésznek, Kozma Dezső irodalomtörténésznek és Szabó Gyula Miklós közírónak, szerkesztőnek. Ugyanakkor Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Gergely Balázsnak, a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnökének adományozott Pro Cultura Hungarica díjat. A díjakat Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár adta át.
Az államtitkár a ceremónia után az MTI-nek elmondta: fontos, hogy példamutatásul szolgáljon azoknak az embereknek az élete, munkássága, akik a közösségükért tesznek, küzdenek. Soltész Miklós kijelentette: az államalapítás ünnepén fontos felidézni, hogy a kereszténység felvétele olyan változást indított el a magyarságban, amely a megmAradás záloga volt, és máig is kihat. Úgy vélte, ki kell emelni Szent István példáját, aki egyfelől tisztelte és befogadta az idegeneket, másfelől azonban a haza megóvására is odafigyelt.
„A határok védelme, az államszervezet felállítása ma is fontos része és feladata az életünknek, amikor a migrációs válság közepén kultúrák csapnak össze, és a kereszténység egy számunkra idegen kultúrával versenyez" – jelentette ki.
MTI
Erdély.ma

Hullámoktól védett helyen (Beszélgetés Vetró András Kézdivásárhelyi szobrászművésszel)
Hálás a sorsnak, hogy Kézdivásárhelyre vetette, még ha az utóbbi időben kegyvesztettnek is érzi magát. Vetró András szobrászművész, Felső-Háromszék tiszteletbeli székelye édesapjával, Vetró Artúrral vallja: az alkotói tett a lényeg, nem pedig az, hogy „látva lássanak”.
– Az tartják, csak az a szobrász „látszik” igazán, akinek köztéri szobrai vannak. Osztja ezt a nézetet? – Nem vagyok a nagy méretű szobrok gyakorlója, nincsenek is monumentális munkáim. Ezzel együtt, amikor 1973-ban Kézdivásárhelyre érkeztem, talán önző módon, de örömmel nyugtáztam, hogy itt egyetlen szabadtéri szobor van, a Gábor Ároné. Már korábban is hallottam szép dolgokat a városról, többek között apósomtól, aki a Herbák cipőgyár számára Felső-Háromszékről szerezte be a faanyagot. A végső lökést azonban az a Sepsiszentgyörgyi küldöttség adta – tagjai között Sylvester Lajossal –, amely 1973-ban bejött az egyetemre apám műtermébe. Valaki biztosan megsúghatta nekik, hogy ott van az Integető lány című szobor, amelyet egyszerűen elkértek a városnak. Sokáig állt a Bodok Szálló előtt, nemrég az EMŰK elé „költözött”. Akkor mondták nekem, gyere, mert szükség lesz rád.
– Mit kezdett a várossal, amelynek választásán a kihelyező bizottság tagjai is csak hüledeztek?
– Gyorsan feltérképeztem a tereket, az én javaslatomra kerültek ide-oda a későbbiekben a szobrok. Az első helyen, ahová a lábamat tettem Kézdin, az akkori autóbusz-állomáson – ma szépen kikövezett tér – áll most a Kossuth-szobor.
– Milyen élete volt addig a híres elődök, édesapja és nagyapja árnyékában?
– Ha mAradok az apám mellett inasként, bizonyára nehezen tudtam volna kilépni a nagy fa árnyékából. Apámnak nem esett jól, hogy otthagytam, hiszen nagy segítségére voltam, de továbbra is tanított. Hangkazettákra mondta az „intelmeit”, egyeseket le is írt. Évekkel később találkoztam például egy levéllel, amelynek címe: Andrásnak, a szobrásznak. „A szerszám, az ecset, a véső, a mintázó… Ha jó a szerszám, sokat segíthet. De végül is nem a szerszám dönt, hanem az a kéz, amely irányítja. És még a kéz sem a leglényegesebb, hanem a szem, amelyet a központi hatalmak, a fej és a szív vezérel” – ez állt többek között benne.
– Végbementek-e az apa és fia közötti „kötelező” generációs szakmai viták?
– Én legfeljebb hozzá tudtam szólni az apám monológjaihoz, vele ugyanis nem lehetett vitatkozni. Senkinek sem sikerült, annyira különleges kisugárzású, erős ember volt. Nem is voltam annyira felkészült, hogy vitatkozhassam vele. Hasonlóan sajnálom felkészületlenségemet a filozófiatanárommal, Bretterrel Zoltánnal való kapcsolatomban is. Rengeteget tanultam tőle, de legfeljebb húsz évvel később tudtam volna rákérdezni például, hogy is van az apriori, a különösség kategóriájával. – Milyen anyagba álmodta elsősorban a szobrait?
– Kőbe, ami mindig kéznél volt, ilyenkor úgy is kezeltem a születendő szobrot, hogy na, ez kő lesz. Az aprólékosabb, részletesebb kidolgozást igénylő tervek már bronzot igényeltek. Apámtól viszont favésőket is örököltem, bár ő soha nem faragott fába, máig sem tudom, miért. Tizenvalahány éve elővettem ezeket a vésőket, kezdtem barátkozni a fával, úgy gondolkodni, hogy ne sértsem meg az anyagszerűséget, ne uralkodjam rajta, hanem hagyjam beszélni.
– Az ön kedvéért hozták létre a Kézdivásárhelyi művészeti osztályokban a szobrászat szakot. Milyen tanárnak tartja magát?
– Alapvetően jónak. Felépítettem magamnak egy oktatási szerkezetet, amit máig követek. Másképp, mint ahogy a nagy könyvben van előírva. A gyereknek az elégtétel a legfontosabb, hogy öröme teljen a szobor felépítésében. Mindig úgy tekintettem a gyerekre, mint kis művészre. Sokan az esztétikai nevelést helyezik az előtérbe, nem művészt akarnak nevelni a gyerekből, hanem jó ízlésű, megfelelő arányérzékű embert. Én viszont valamennyi gyerekben a potenciális művészt láttam, az alkotói fázisokat tanítottam meg nekik. Szerencsém is volt azzal, hogy az itteni gyerek védett helyen él, ahová a hullámok később érnek el – jók és rosszak egyaránt.
– Kolozsvári születésű emberként hogyan sikerült „elsajátítania” a székely öntudatot?
– Az érkezésem tájékán, a hetvenes évek első felében nagyon sok máshonnan származó ember jött Háromszékre, többségük itt is ragadt. Nekem nem voltak különösebb gondjaim a beilleszkedéssel, a feleségem is csak a Nemerével nem tudott megbarátkozni. A talpra állás, a helyzetfelismerés tudását vettem át tőlük, ami nekem, a lágy svábnak mindenképpen hasznomra vált. Ma már szinte székelyként vágom ki magam, ha valahol beszorítanak. Egyszer Kovásznán volt egy találkozó, az asztalnál Farkas Árpád, Sylvester Lajos, jómagam, lent a közönség. Kérdem Árpitól: te, mit keresek én itt? Ő meg úgy mutatott be, mint Bánságban született székelyt. A hagyományőrzés iránti vonzalmam talán még onnan ered, hogy az ükapám, Alexy Lajos kassai puskaműves találta fel a hátultöltős puskát, a Hadtörténeti Múzeumban ma is láthatók az eredeti rajzok. Egy anyai ági nagyapám pedig huszárkapitány volt az első világháborúban. A két ősöm emlékére persze hogy elvállaltam, amikor megalakult a Székely Határőrezred második ezrede, és készítettem a fapuskákat. Corneliu Vadim Tudor feketelistájának az előkelő hatodik helyén álltam, büszke is vagyok rá. – Mit gondol, hálás Kézdivásárhely az ön „tanult” székelységéért?
– Fájdalmas kérdés ez, az utóbbi időben ugyanis itthon nem nagyon kellek. Mivel gyakorlatilag Sylvester Lajos ösztökélésére jöttem Háromszékre, amikor felmerült, hogy szobrot állítanak neki Csernátonban, rögtön jeleztem: erkölcsi adósságként kezelem az ügyet, én szeretném megcsinálni azt a szobrot. Haszmann Pál, a csernátoni tájmúzeum igazgatója azonban felvilágosított: Tata, nem te csinálod, mert akkor nem kapunk rá pénzt. Hogyan is állunk akkor a művész politikai besorolásával?
- Feuchtwangernek A hamis Néróban szereplő mondatát vallom: ha a politikai bosszú személyes bosszúvá válik, az már ízléstelen. Szerencsére azonban kellek máshol. Nemrég került egy Dsida Jenő-szobrom és egy Szent István-szobrom a Székelykocsárd közeli Székelyváralja templomába. A Kolozsvár iránti adósságaimat is igyekszem leróni, ott is lesz rövidesen egy Dsida-szobrom.
– Sok „gyereke” között van vállalt kedvence?
– Kicsit kitérek a válasz elől, de csak látszólag. Amikor Farkas Árpád először meglátta a Petőfi-szobromat, hosszasan nézte, szinte összeért az orruk. Aztán félhangosan ezt mondta: Petőfi szívarca lüktet, az ős-kamaszé.
– Témaválasztásában, inspirációban milyen mértékben érvényesülnek a művészetek, azok kölcsönhatása? – Nagyon, Bartóktól Pilinszkyig mindenki itt van körülöttem. Egy Tollas Tibor nevű börtönköltő A törpe hegedűs című versének olvasatán rögtön kész volt bennem a szobor. A történet ugyanis döbbenetes: egy gnóm ember csak úgy képes elviselni a börtönéveket, ha limlomból fabrikál magának egy hegedűt, és azt megszólaltatja. Amikor a börtönőr elveszi tőle és eltapossa, az alkotó öngyilkos lesz. Egyed Péternek a kurszki tengeralattjáró tragédiájából inspirálódott poémája, a Huszonhárom buborék felolvasása után rögtön mondtam: na, Péter, van három domborművem.
– Kettős, Kolozsvári-Kézdivásárhelyi identitással és gondolkodásmóddal rendelkező művészként létjogosultságát látja a formálódó Székelyföldi Művészeti Egyetemnek?
– Székelyföld egyértelműen megérdemelne egy ilyen intézményt. Sepsiszentgyörgyön kialakult az ehhez szükséges közeg – talán részben az én közreműködésemmel is. Azt is el tudnám képzelni, hogy tanítsak ezen az egyetemen. Amikor a Barabás Miklós Céh újraalakult, régiófelelősként megfogalmaztam egy javaslatot a nagy Kolozsvári öregek, Abodi Béláék felé, hogy tanítsanak a főiskolán önkéntes alapon, mert szükség lenne a tudásukra. Lehurrogtak. Pedig nekünk, öregeknek kellene segítenünk az alapok elsajátításánál, mert nem a bukfencezéssel kell kezdeni. Apám is azt mondogatta annak idején, hogy mindent elölről kell kezdenünk, az ábécétől. És azt a mondását sem felejtem, miszerint az alkotói tett a lényeg, nem pedig az, hogy „látva lássanak”. VETRÓ ANDRÁS
Szobrász, Temesváron született 1948. október 14-én Vetró Artúr szobrászművész fiaként. A Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán szerzett diplomát 1973-ban. Azóta Kézdivásárhelyen él és alkot, rajzot és mintázást tanít a Nagy Mózes Líceum képzőművészeti osztályaiban. Pályája kezdetétől érdeklődéssel fordult a történelmi és kultúrtörténeti témák felé. Körplasztikái és domborművei fában, kőben, patinázott gipszben és fémben (gyakran alumíniumban) készülnek. 1973-tól romániai és külföldi (Franciaország, Svájc) kiállítások résztvevője. Számos emlékplakett és köztéri szobor alkotója. A Képzőművészeti Szövetség Sepsiszentgyörgyi fiókjának és a Barabás Miklós Céh tagja. A Nagy Mózes Közművelődési Egyesület Hagyományőrző Társaságának keretében működő 15. Székely Határőr Gyalogezred I. Zászlóalja I. századának parancsnoka.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kolozsvár feladható?
Többlépcsős, sokismeretes szöveges példának mindenképp. Adott a város, melynek magyarságát hivatalosan számbelileg „lekerekítették”. Ehhez képest – túllépve a rongyosra ragozott helység (és utca)névtáblákon – a mindennapokban alig látható.
Választásokkor arányán alul teljesít. Korfája nem lelkesítő ábra: elaggott belvároshoz középkorú negyedbeli népesség, és egyetem után ittragadt ifjabb generáció társul. Személyi igazolványában kerekedik a szám – mesebeli misztika és adatolt helytörténet keveréke. Képzelt fővárosa egykori provinciának. Volt colonia, várispáni székhely, szabad királyi város, kincses, országgyűlések helyszíne, erdélyi Hollywood, és lett municípiumi Napoca. Túldagadó település, befalná a környék községeit, de a duzzadás nem fokozza minőségét. Fesztiválváros – mondják újabban, de ez csak tapogatózás a terminusok között (Be)lakható: a pataréti bádogkunyhótól a négycsillagos szállóapartmanig. Hely, ahol lassít az átutazó. Ahol a régit ritkán és esetlenül siratjuk, a párás szem meg képtelen az újban fellelni a biztatót. Ahogy a drónozott pásztázás a Felektől Fellegvárig végigfirtat rajta, ahogy a járda szintjéről az ereszig svenkel a pillantás, abban van valami, ami túlmutat az önáltató melankólián. Kolozsvári lokálpatrióta – mert ilyennek is lehetnie kell, enyhén oximoronos mellékízű szószerkezet. Augusztus dereka csak ürügy a morfondírra, évelő alkalom. Felmentő sereg, ha rajta ütne, már nem is tud bejönni, mert nincs kapuja (bástyája is magnak), legfeljebb az idegenvezetők képzeletében, ha. És mégis... Valahol, már dallamtalanul és eredeti közegéből kiiktatva motoszkál a refrén; hogy lesz még a mienk (is). Nyomasztó múltakra rétegzett jelen idejű kötelesség. És ez így van jól, mint instant kávéporon a felirat: kettő az egyben.
ROSTÁS-PÉTER ISTVÁN
Szabadság (Kolozsvár)

Fesztivál – „Amint én Kolozsvár városé vagyok...”
A Házsongárdi temető evangélikus- lutheránus részében tegnap délelőtt avatták fel De Gerando Antonina (1845–1914) újraállított sírkövét – vagyis az eredeti sírkő mását –, Gergely Zoltán szobrászművész alkotását. Gergely Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója elmondta: a Kolozsvári és az erdélyi magyarság nagy adósságot törleszt De Gerando Antoninával szemben, akinek eredeti sírhelye az 1970-es években eladódott, a sírkő felületéről pedig az új sírtulajdonosok eltüntették a feliratot.
Szabadság (Kolozsvár)