Nemzeti rapszódia
Gerlóczy Mariette: 1923-2002.
Porszemek vagyunk a viharban. De hát ilyen viharhoz, mint ez a háború, még a sziklás hegyek sincsenek felkészülve. Ez nem mentegetőzés, tehetetlenségünkben aligha van mentségünk őrjöngő repülőgépek meg tankseregek háborújában. Annak is a vége felé. Ha nem éppen ez a nap vagy a holnap lesz az utolsónk… Apám, porszemek vagyunk Veled együtt ebben az iszonyú fergetegben. Hol vagy most?
1944. október 6-án a nyilasok már hatalmon, elhurcolják Gerlóczy Gábor vezérőrnagyot, Horthy Miklós volt első szárnysegédjét Tarnócapusztáról, a birtokáról. Akkor már Horthy Miklós is csak volt kormányzó. Pesten a Royal szállóban tartották fogva néhányukat. „Itt viszem ezt a levelet Apámnak. Benne élek magam is az omlásban, melyről beszámolnom már lehetetlen. Azt sem tudom, mit vihetek Apámnak… a szereteten kívül.”
A nemzeti vész haragja még nem ülhetett el. A nyilasok tobzódtak a halálban, noha közöttük is voltak már, akik tudták, ez már a vég.
Csatay Lajos honvédtábornok, hadseregparancsnok, volt honvédelmi miniszter és felesége, Gerlóczy Mariette jelenlétében ették meg a megengedett zsemlét, egyebet nem vihetett senki a foglyoknak. Az a zsemle mérgezett volt, ők tudták ezt, így kérték és kapták övéiktől – öngyilkosságot követett el a Csatay házaspár: ciánkáli volt az utolsó eledelük ’44. október 16-án.
„Édesapám, végeztem mindmáig a dolgom a Margitszigeten, ápoltam magam is a sebesülteket kórházakban, búvóhelyeken. Nem tehettem mást, ezt vállaltam, és többet nem is lettem volna képes végezni ebben a halálzivatarban. Hiszem, hogy Édesapám sokakkal együtt átvészeli a végzet innenső végét is. Úgy döntöttünk, hogy megyünk Apánkkal mi is az orosz fogságba. Nem válhatunk el Apámtól. Jöjjön, aminek jönni kell, ott, amott vagy itt! Szeretettel csókolja lánya, Mariette.”
Az orosz főtiszt két tolmácsot is kapott, amikor „beismerte” a történtek egy részét harsány hangon, már 1945. márciusában. Az egyik tolmács tudott németül, az orosz tiszt is.
„Be kell ismernünk, uraim és hölgyeim, tévedés volt a hosszú orosz védőőrizet. Önök szabadok, elmehetnek.”
Őrizetben volt a Háromszéki Uzonból a két Temesváry fivér. Ott vitéz Dálnoki Veress Lajos volt hadseregparancsnok is. Az élet, s azzal a szerelem is ott van mindörökké a halál vetésén, meglátni és megszeretni egy pillanat műve. A tarnócapusztai nagybirtokos Gerlóczy Gábor kormányzói első szárnysegéd lánya ott és akkor ismerkedett meg Temesváry Jánossal.
„Aki olvasod ezt a följegyzést, tudd meg tőlem, hogy a szerelem hatalmasabb még háborús időben is a halálnál. Ahol zúg égen s földön a halál, a szerelmet ott is meg kell művelni! Apám, édes jó Apám, hol vagy most? Megbocsátod-e, hogy Temesváry Jánossal elmegyek Székelyföldre…?
Lehet, hogy széthull ez a világ, amelyet meglaktunk. Én csillagként tudom mindig magam fölött, hogy velem és értem, értünk jöttél Uzonba, a szerelemért. El nem válhatunk. Temesváry János nem vár áldozatot, s amink megmAradt a vészkorszakból, az mind közös.”
Az esküvőre Uzonban került sor, az ifjú párt, Gerlóczy Mariettét és Temesváry Jánost Márton Áron katolikus püspök adta össze 1946. július 31-én, éppen 70 esztendővel ezelőtt.
„Nem tudom, lesz-e annyi béke, hogy megtaláljam a helyem a székelyek világában, magyar állampolgárként. Sosem adom fel sem a szerelmem, sem az állampolgárságom… Drága Júlia, valahogy eljut talán levelem Budapestre. Valami szép kezdődött velünk, Jánossal…”
És kezdetét vette valami barbár idő. 1949 márciusában fegyveres románok szedték össze a kelletlen egyéneket, mert kellett a birtok, az uzoni szeszgyár, és nem kellett a magyar. Temesváryné Gerlóczy Mariettét és férjét Sepsiszentgyörgyre ragadták, börtönbe vetették. A 26 éves, terhes ifjú asszony vérmérgezést kapott, orvosnak tilos volt bemenni hozzá, szülés után a baba meghalt. Fáskamrában laktak, napszámos munkát végeztek. És újabb román döntés érkezett: a kizsákmányolók 1950-ben Dobrudzsába mennek.
Ismeretlen nép, hely, fabarakkokban lakni, vízben, rizsföldön dolgozni, készülni a halálra vagy egy másmilyen életre. Nyolcvan ember, asszony együtt a nyomorban örök szövetségében, egymást éltetve és temetve.
„Soha, János, sosem, egyszer sem bántam meg, hogy eljöttem veled Uzonba, ide, Dobrudzsába, ahol azt sem tudjuk, hol vagyunk, s a román hatalom is eltagadja… Most telt el öt és fél év. Itt, Kolozsváron is dolgozunk… tovább.”
– Mi Urunk, teremtőnk, adj végre nyugalmat Temesváry Jánosnak, aki, akár a népe, megbűnhődte a nagy háború minden vétkét a maga védtelenségében Adj vigasztalódást érdemben hitves özvegyének… Mariettének…
Kik jelen valának a 35 évesen elhalt férj temetésén, följegyezték a szívek falára, hogy a pap is elcsuklott, sírt is… Az örök özvegy élte tovább az ítéletéletet, 2002-ig.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szibéria kapujában
Az Erasmus program keretében dr. Soós Anna egyetemi docens, a BBTE oktatási rektorhelyettese, a Magyar Tagozat vezetője és dr. Bartalis Bán Judit adjunktus a Permi Állami Egyetem meghívott vendége volt. Dr. Soós Anna az egyetemek közti kapcsolattartás problémájára fókuszált. Dr. Bartalis Bán Judit előadásokat, power pointos bemutatót (képekkel, orosz szöveggel) tartott Románia, Erdély, Kolozsvár kulturális életéről, az egyetemről.
Ragyogóan érzékeltette a város sokszínűségét és a maga nemében egyediségét. Ízelítőt nyújtott a Kolozsvári Magyar Napokról is, betekintést nyújtva Kolozsvár létező értékeibe. Beszélt az egyetem keretében létező Orosz Kulturális Központ tevékenységéről is. Bemutatta a Transilvania Policromă által készített videó-filmjét. Előadásán részt vettek a Permi Állami Egyetem filológus hallgatói, oktatói, valamint egy magyarul is beszélő kollega a Művészeti Egyetemről.
Az egyetemek közti kapcsolatok
Dr. Bartalis Bán Judit a Kolozsvári Orosz Kulturális Központ igazgatója. Az Erasmus program keretében jutott el Permbe és Moszkvába. Én voltam az első a Kolozsvári tanárok között, – mondta Bartalis Bán Judit- aki megtörte a jeget, eljutott Oroszországba, e program keretében. Az egyetemek egymás között próbálnak kapcsolatot teremteni. A BBTE intenzív kapcsolatokat tart a világ számos egyetemével. Kiterjesztették az Erasmus tanár-diákcsere programot kelet felé, a nem EU-s államok fele is.
E nyitási folyamat eredményeként lehetővé vált, hogy eljusson az „őshazába”. Hogyan fogadták a romániai magyar egyetemi oktatókat?
Ezelőtt két évvel a BBTE Szláv tanszékére érkezett küldöttséget én fogadtam. Innen ered a kapcsolat. Tudták, hogy erdélyi magyarok vagyunk. Ketten képviseltük az erdélyi magyar kisebbséget. Az „őshazában” köszöntöttek bennünket.
Milyennek látta Perm városát?
Perm az orosz tudományos és kulturális élet hátországa volt. Mikor Moszkvából vagy Pétervárról menekülni kellett, többnyire ide menekültek az intézmények, az emberek. Tudatosítani kell, hogy Oroszországnak hatalmas kiaknázatlan területei vannak Elő-Ázsiában, mint például Perm városa, amelyet 1723-ban Nagy Péter cár parancsára kezdték meg Európa és Ázsia határán felépíteni. Ma a közel egymillió lakosú város, tulajdonképpen „Szibéria kapuja”. Az utolsó nagyváros Oroszország európai területén. Fontos folyami kikötő a Káma folyó partján. Jelentőségét kiemeli, hogy Csehov Három nővér című színművének első része itt játszódik le. De Borisz Paszternak Zsivago doktor című regényének cselekménye is itt történik. A száműzöttek útja valamikor Permen keresztül ment át. A szovjet időkben Perm közelében működött az egyik legnagyobb gulág-tábor, a Perm- 36.
Érdekes, hogy ma mindenki kultúrával foglalkozik. Az óvodától az egyetemig mindenkinek lehetősége van, hogy tánccal, képzőművészettel, zenével foglalkozzon, azaz olyan művészeti ággal, amelyhez meg van a hajlama. Mivel a város 5 (öt) színházzal rendelkezik, tehát a kínálat a szórakoztató iparban figyelemre méltó. A permi színházak produkciói világszerte ismertek. A családok színházba, balett- és operaelőadásokra járnak, múzeumokat látogatják. A művészet iránti érdeklődés a Moszkvától távol eső városban erőteljesen érvényesül. A Permi Balett és Operaszínházat 1870-ben alapították. A permi Balett- színház az egyik legismertebb intézmény Moszkva és Pétervár mellett. A rémkorszakban nagyon sokat jelentett, hogy J.V. Sztálin kedvelte a moszkvai Bolsoj Tyeatr (Nagyszínház) előadásait. Kedvelte a világhírnévnek örvendő Galina Ulanova balerinát. A második világháború idején az ostrom alatt a Pétervári balettiskola Permbe menekült. A Permi Állami Egyetemet 1916-ban alapították. Ez volt az Ural első felsőfokú egyeteme. Orvosi és művészeti képzés is folyik. A diákok létszáma 20000 körüli. Külföldi diákok is tanulnak, nem csak az afrikai országokból, Kínából, de Oxfordból is jönnek diákok. A külföldi diákok külön bentlakással rendelkeznek. A matematikai- informatikai képzés nagyon magasfokú, ami jelzi az oktatás magas szintjét. A Permi egyetemen idegen nyelvet – angol, spanyol nyelvet tanítanak. Az egyetem oktatói méltányos fizetést kapnak.
Hogyan fogadták az előadásokat, a filmbemutatót?
Nagy érdeklődést tanúsítottak. Az előadást oroszul tartotta, ami nagy kihívást jelentett számára. De érezte a pozitív visszajelzést. Az előadásokon jelen voltak az idegen diákok is. Akik az ismertetésből rájöhettek mindazokra a lehetőségekre, amiket a korszerű oktatás a ma diákjainak felkínál. A tanárnőt meglepte, milyen magas szintű egyetemi képzés zajlik. Észrevehető, hogy az egyetem infrastruktúrája kevésbé tart lépést a mai korszerű technikai követelményekkel. Sok mindent tudtak – világháló használatának köszönhetően- a székelységről.
Miért érdemes orosz nyelvet tanulni?
Oroszország gazdasági potenciálját nem aknáztuk ki, pedig óriási piaci lehetőségek vannak. A diákokat érdekli a keleti, az orosz kultúra. Népszerűvé vált az orosz nyelv tanulása. Jó pontot jelent, ha az egyén életrajzában szerepel az orosz nyelv ismerete is. Nyugaton is nagy az érdeklődés az orosz nyelv iránt. Nagyobb figyelemmel kellene tanítani az orosz nyelvet. Dr. Bartalis Bán Judit abban a szerencsében részesült, hogy magyar történelem szerint az „őshaza” közelébe volt, ami nem sok magyar embernek adatott meg bizonyos időben. Melynek első lépései lehetnek: megerősíteni a kapcsolatokat a Permi Állami Egyetemmel. Az Erasmus keretében nem csak orosz szakos tanárt várnak. Vannak angol nyelvű programok is. Az Erasmus program lényege, hogy mindenütt azonos érdeklődésű, öltözetű a fiatalság létezik, aki minél jobban ki szeretné használni mindazon lehetőségeket, melyeket a program felkínál, megerősíteni az együttműködési kapcsolatokat. Az orosz nyelv tanításában nem dominálni akarnak, de szeretnék minél jobban átadni azokat az ősi kincseket, melyeket az orosz nyelv századok alatt kitermelt a világ számára.
Milyen különleges élménnyel jött haza?
Megtekinthette az orosz ünnepi felvonulást. Május 9.-e megünneplésén felvonulnak a nagyszülők, dédszülők fényképeivel. Az ünneplők szüleikkel. Mert május 9-e a család ünnepe. Belekóstolt az orosz ünnepélyes felvonulásba. Ez az ünnep összetartja a családokat. Bebizonyosodott, hogy a kommunista éra alatt is születtek remekművek. Valódi tehetségek is megnyilvánulhattak. A.Tarkovszkij (1932-1986) akkor alkotott.
De milyen áron?
Szíve városa Szaranszk. A város legfontosabb oktatási intézménye a Mordvin Állami Egyetem, amelyet 1931-ben alapítottak. Az egyetemen magyar szak is működik. Nagy az érdeklődést tanúsítanak az erdélyi néprajz iránt.
Dr. Bartalis Bán Judit a Babeș- Bolyai Tudományegyetem Szláv tanszékén orosz irodalmat és hangtant tanít. A Kolozsvári Orosz Kulturális Központ igazgatója. Intenzív kurzusokat tart az érdeklődőknek, például a Báthory István Elméleti Líceum diákjainak is. Az egyetem keretében működik az Orosz Kulturális Központ, amelynek célja az orosz nyelv és kultúra népszerűsítése, a kultúrák közti párbeszéd ösztönzése.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Clevelandi cserkészek hagyományőrző körúton
A Clevelandból érkezett Cserkész Regös Csoport fiataljai és csapatvezetői látogattak tegnap Kolozsvárra, miután előbb Torockóval és térségével ismerkedtek.
De idei erdélyi körútjuk nem merül ki ennyiben, hiszen a kincses város szemrevételezése után indulnak is tovább Kalotaszeg irányába, hogy a régió népszokásaira, jellegzetességeire rácsodálkozzanak. Pigniczky Eszti a körút vezetője, egyben a Külföldi Magyar Cserkészszövetség vezetőképző vezetőtisztje szerint ez egyfajta hagyományőrzés, azért szervezik, hogy a 14-18 éves fiatalok ne csak halljanak a magyarságról, történelemről, irodalomról, hanem meg is tapasztalják annak valóságát. – Az első körutunkat 2001-ben, a másodikat 2011-ben szerveztük, az idei pedig a harmadik ilyen jellegű út. Minden alkalommal ellátogattunk a Salgótarján közelében található Kazárra.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)

Református nagyhét Nagyenyeden 90 évvel ezelőtt
A Magyar Református Egység Napjának megünneplésére került sor nemrég Kolozsváron. Nos, ennek, valamint 500 éves református örökségünk jegyében emlékezünk azon református eseményre is, amely 90 évvel ezelőtt Nagyenyeden zajlott le, abban a vártemplomban, ahol 1564-ben mondták ki az erdélyi református egyház megalakulását.
A vártemplom 1848-ig az Erdélyi Református Egyházkerületnek is székhelye volt, fejedelmi kollégiuma pedig 1896-ig az erdélyi református lelkipásztorok képzését biztosította egyházaink számára. A megváltozott történelmi keretben 1941–1945 között ismételten a kollégium képezte Dél-Erdély református papjait, és több mint 200 éven át – 1716–1929 között – Alsó-Fehér vármegye székhelye is szintén e városban kapott helyet.
90 évvel ezelőtt, 1926. szeptember 7. és 12. között Nagyenyedre gyülekeztek Erdély református lelkipásztorai, hogy a Református Nagyhét keretében értékeljék az egyház legfontosabb, legidőszerűbb feladatait, teendőit, társadalmi problémáit, a kálvinizmus világformáló erejét, a korabeli szociális gondok feltárását és orvoslását, az egyház pillanatnyi helyzetét és jövőképét, feladatait, erőforrásait, szervezeti felépítését stb.
Az esemény kapcsán az Enyedi Újság című helyi lap 1926. szeptember 12-i számának bevezető soraiban ez olvasható: „Az erdélyi reformátusok nagyhetén a napi konferenciák s az esténként tartott előadássorozatok rendjén a Calvinizmus olyan világformáló erejéről szereztünk tudomást, amely felett eddig nagyon kevesen gondolkoztak. Egészen új dolog volt, legalább is a laikus közönség előtt. De, ha átéltük és átéreztük az elhangzott érveket, az elhangzott beszédeket, egészen új beállítását láttuk az eddigi, megszokott világnézetnek, olyat, mely egyáltalán nem áll ellentétben a tanultakkal, sőt kiegészíti egészségesen azokat. Nagy problémák, a jelen idők legsúlyosabb társadalmi bajainak feltárása, orvoslása fölötti tanácskozások szerepeltek a nagyhét programján. Emelkedett, magas nívójú, széles ívelésű gondolatok foglalkoztatták az egyházi férfiak elméjét. Olyan koncepciók kontúrjai bontakoztak ki, amelyek fölött érdemes gondolkozni, szükséges dolog tűnődni, mert a jelenkor legégetőbb szociális kérdéseit érintik. A súlyos elgondolásokat minden nap apróbb szórakozások tarkították. Művészi ének és zeneszámok szerencsésen váltották fel a tanácskozásokat, úgyhogy az elmúlt hét nagy lelkiépülést jelentett résztvevőknek, közönségnek egyaránt”.
A mintegy 250 lelkipásztor, élükön Makkai Sándor püspökkel, szeptember 7-én érkezett meg Nagyenyedre s még aznap imaórára gyűltek össze a kollégium dísztermében, ahol Makkai püspök imádkozott. A tulajdonképpeni előadások, konferenciák s egyéb műsorok a következő napon, szerdán vették kezdetüket, amelyek reggelente ima- és bibliaórákkal indultak. A továbbiakban az előadások keretében Maksay Albert Kolozsvári teológiai tanár: A halhatatlanság gondolata a Szentírásban címmel értekezett, Nagy Géza magyarbikali lelkész, teológiai magántanár: Nagy erdélyi kálvinistákról (I. Rákóczi György, Medgyesi Pál, Bod Péter stb.) tartott előadást, A Kijelentésről és a hitről dr. Tavaszy Sándor teológiai igazgató értekezett, dr. Imre Lajos teológiai tanár pedig 4 előadásban Az ifjúsági munka módszereit ismertette. A délutáni órákban a lelkészi kurzusok keretében bevezető előadásokat tartott Imre Lajos A szolgálat és áldozatkészség lelkének felébresztése a gyülekezetekben címmel, Végh Árpád egrespataki lelkész A lelkészek közötti testvéri viszony erősítésének szükségességéről és lehetőségeiről, Hegyi András körtvélyfájai lelkész Hogyan kapcsoljuk iskoláinkat egyházunk munkájához, Pilder Mária egyházkerületi missziói titkárnő pedig A külmisszió kérdésének fontosságáról beszélt.
GYŐRFI DÉNES
Szabadság (Kolozsvár)

Megrohamozták az egyetemeket a felvételizők
Javában tart a beiratkozási időszak a felsőoktatási intézményekben. A Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemet már első nap megrohamozták a jelentkezők, az alapképzési szakokra hétfőn közel 1400 fiatal nyújtotta be dossziéját. Várják a jelentkezőket a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen is, míg a Nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem két karán hétfőig meghosszabbították a határidőt..
Nagyobb érdeklődés mutatkozik idén a fiatalok körében a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) iránt, ahol a beiratkozás első napján csaknem ezerrel többen jelentkeztek, mint tavaly. A felsőoktatási intézmény sajtóosztályának közleménye szerint a Kolozsvári egyetemen meghirdetett alapképzési szakokra hétfőn közel 1400 jelentkező nyújtotta be felvételi dossziéját.
A legtöbb iratcsomót, több mint 200-at a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karon regisztrálták, ahol 659 tandíjmentes hely várja a nappali, alaptagozatos szakok iránt érdeklődőket. Nagy az igény a Pszichológia és Neveléstudományok Kar képzései iránt is, ahol szintén mintegy 200-an iratkoztak be az első napon, itt 351 tandíjmentes hely van, míg a Bölcsészettudományi Karon 174 jelentkezőt regisztráltak első nap a 414 tandíjmentes helyre. Kedden a Matematika és Informatika Karon is elkezdődött a beiratkozás, az ide jelentkezőknek felvételizniük is kell matematikából vagy informatikából.
Karonként változnak a díjak
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem 21 karán szombaton, július 23-án zárul a beiratkozás, a felvételi vizsgák végleges eredményét július 31-én függesztik ki. A Kolozsvári felsőoktatási intézményben a 2016–2017-es tanévre 4915 tandíjmentes helyet, több mint 9000 tandíjas helyet, illetve 2700 távoktatásos, illetve csökkentett látogatású helyet hirdetett meg alapképzésen. A korábbi évektől eltérően sok karon írásbeli és szóbeli vizsgát is bevezettek a jelentkezők ismereteinek felmérésére, az érettségi átlagot eltérő módon veszik figyelembe a pontozáskor.
A felvételi díjakat az egyes karok szabják meg, így karonként különböznek. A legtöbb szakon 30–50 lejt kell fizetni, a népszerűbb szakokra jelentkezőktől, mint az informatika, pszichológia, politológia, kommunikáció 120–170 lej közötti összeget is elkérnek. A tandíj összege szintén karonként módosul, átlagosan 2000 és 3600 lej közötti összeget kell fizetni évente, utóbbit a nagy népszerűségnek örvendő informatika szakon. De vannak szakok, ahol az átlagos tandíj kétszeresét is elkérik a fizetéses helyre bejutott diákoktól: a film, fotó, média szakosoknak például 5500 lejt kell lepengetni évente.
Hétfőn kezdődött és két hétig tart a jelentkezési időszak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Kolozsvári karán is, ahol 185 helyet hirdettek meg a 2016–2017-es tanévre, 120-at alapképzésen, 65-öt pedig magiszterin. A helyek fele-fele arányban ingyenesek, illetve tandíjkötelesek, a tandíj értéke szaktól függően évi 250 és 450 euró között mozog. Az egyetem Marosvásárhelyi karán tizenkét alapképzéses és négy magiszteri szakra várják az érdeklődőket, Csíkszeredában az új tanévben alapképzésen tizenöt, magiszterin öt szakon folyik az oktatás. A felvételi díj karonként változik, a hargitai megyeszékhelyen például egységesen 50 lejt, míg Kolozsváron szaktól függően 70–100 lejt kell fizetni.
Hosszabbítottak Nagyváradon
A Nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) már múlt hétfőn elkezdődött a jelentkezés, azonban a Bölcsészettudomány Karon, illetve a Közgazdaságtudományi Kar alapképzésein meghosszabbították a beiratkozási időszakot, hétfő, július 25-e 15 óráig várják az érdeklődőket. A Művészeti Karon ellenben az eredetileg megszabott dátumon, azaz szerdán zárul a beiratkozási időszak.
A Nagyváradi felsőoktatási intézményben alapképzésen 279 tandíjmentes és 261 tandíjas helyet hirdettek meg, míg magiszteri képzésen 347 tandíjmentes, illetve 400 tandíjas helyre lehetett jelentkezni. Az egyetemistajelölteknek 50 lejes beiratkozási díjat kell fizetni, ami sikeres felvételi esetén 120 lejes beiskolázási díjjal egészül ki.
Pap Melinda
Székelyhon.ro

Háromszékiségek
Kolozsváron nőttem fel, az egyetemi kihelyezés ántivilágbeli rendszere messzire repített, s amikor végre választhattam, 1988-ban a Székelyföldi megtelepedés mellett döntöttem. Addig a székely nyelvjárások világa legfeljebb Tamási-művekből volt ismerős számomra, azóta azonban nem múlt el riportút, de a leghétköznapibb beszélgetésben is megtörténhetett, hogy kihasználva az összehasonlítási előnyöm, ne élvezzem, vagy legalább ne szórakozzam anyanyelvem e különösen kifejező tájnyelvi változatának színességén, leleményein, találó vagy tréfás fordulatain, fölényes játékosságán, egyszóval gazdagságán.
A székely nyelvjárások életereje előre (először) is felüdítőleg hat az erdélyi nyelvromlás csöppet sem szívvidító példái hallatán, így amikor az üzletben bonocskát kapok a vásárolt tejecske és kenyérke árának kifizetése után, eszembe sem jut, hogy a nyugtacédulát Magyarországon másképp nevezik, annyira élvezem a kicsinyítőképzős szerkezeteket, amikkel ilyen gyakoriságban sehol másutt nem találkoztam. Ha az elárusító közben elmeséli, hogyan rittyentett egy ebédet a tegnap a családnak, akkor meg már sietek lejegyezni, hogy felhasználhassam, ha szükség lesz rá. Nem ütközöm meg akkor sem, ha a leves meghűléséről hallok, pedig ez a Szamos partján murisan hangzana, ha meg a bütüről, lapíttóról hallok, akkor persze Nyirő meg Tamási jut eszembe.
Az ejsze gyakori használatát saját beszédemben is örömmel fedeztem fel, de már a lássamsza vagy az addsza felszólító formákat képtelen vagyok az itteniek spontaneitásával beleszőni mondandómba. Amikor valaki hezzaüt valakihez, persze tudom, ez azért történt, mert felveszett az illető, pedig meglehet, hogy vizet sem vihet a másiknak, hidd el, ember!
Befejezésül kívánom az olvasónak is, ne betegedjen le e kánikulában sem, hanem lelje örömét továbbra is tájszavaiban, mert azokkal együtt érdemli ki azta héj! – kitüntetéssel felérő – felkiáltást.
B. Kovács András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kvótareferendum: a külhoni szavazókat tájékoztatták Kolozsváron
Október másodikán szavaznak Magyarországon a menekültek kvóta szerinti szétosztásáról az EU tagállamaiban. A külhoni magyarok szavazási lehetőségeiről Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke tájékoztatott szerdán Kolozsváron.
Magyarországon a héten helyezik el a szavazáshoz szükséges információkat tartalmazó óriásplakátokat, a külhoni magyarokat pedig – a plakátok hiányában – a sajtón keresztül igyekeznek tájékoztatni, mondta Pálffy. A 2013-ban már regisztrált külhoni magyaroknak emlékeztető levelet küldenek a lehetőségről.
A Nemzeti Választási Iroda elnöke elmondta, a levélcsomagokat „nem osztogatják mindenkinek, kivétel nélkül”, ahogyan azt egyes vádakban megfogalmazták, hiszen ezeket csak személyesen lehet majd átvenni. Magyarországi útlevéllel vagy magyarországi lakcímkártyával és fényképes igazolvánnyal kell a szavazópolgárnak igazolnia a kilétét, meghatalmazott személy sem veheti át a levélcsomagot – tette hozzá.
Aki nem a megjelölt címen, hanem másik nagykövetségen vagy konzulátuson, esetleg magyarországi településen venné át a levélcsomagot, vagy postai kézbesítést kérelmez, módosíthatja a regisztrációját a valasztas.hu honlapon vagy postai úton. Ha változás történt valaki személyes adataiban, akkor a fent említett honlapon vagy a külképviseleteken átvehető formanyomtatványokban jeleznie kell. A haláleseteket nem tudják átvezetni, így kérik a választópolgárokat, hogy jelezzék az elhunyt személyeket.
A népszavazáson feltett kérdés a következő: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”
A választást megelőző 15 napban minden magyar külképviseleten lehet majd szavazni, a választási irodához majd ezt követően szállítják el a leveleket. A választást megelőző szombat éjfélig be kell érkeznie a szavazatot tartalmazó levélnek. A külképviseleten még vasárnap, azaz másodikán is lehet szavazni. Aki még nem regisztrált, a választást megelőző 15 napban kérvényezheti a szavazáshoz való jogát – de ajánlott, hogy ne az utolsó napra hagyják a kérelem benyújtását.
2014-ben 198 ezer levélcsomagot küldtek ki, 158 ezer érkezett vissza, és abból 128 ezer volt érvényes – emlékeztetett Pállfy Ilona. A jelenleg regisztráltak száma 295 ezer, a magyarországi választópolgárok száma 8 millió 250 ezer, fontos tehát, hogy a határon túli magyarok fele érvényes szavazatot adjon le – hangsúlyozta, hiszen összesítve a szavazópolgárok legalább eggyel több mint a felének kell érvényes szavazatot leadnia, hogy figyelembe vehessék a népszavazás eredményét.
K. M. A.
maszol.ro

Szoboravatásra készül Málnás község
Alig telt el néhány hét az önkormányzati választások óta, az újonnan megalakult községi tanács máris munkába kezdett. Maréknyi értelmiségivel és jóakaratú kalákázóval rendbe tették a községközpont piacosabb részeit, s elhatározták, hogy megünneplik Málnás település első említésének 650. jubileumát, mellszobrot állítanak a falu egykori református lelkészének, az egyház- és iskolaépítő Tőkés József Sepsi egyházmegyei esperesnek, ugyanakkor falunapot szerveznek, ezúttal a községközpontban.
Álomból valóság lesz
Hatszázötven esztendeje annak, hogy Nagy Lajos király egyik rendeletében megjelenik Málnás település neve – írja Balla Barna Márton helybeli református lelkész meghívó körlevelében. Százhatvan éve szentelték fel a falu újonnan épített református templomát, éppen 100 esztendővel ezelőtt született Málnáson Tőkés István Kolozsvári református teológiai tanár, püspökhelyettes, 65 éve hunyt el édesapja, Tőkés József lelkész-esperes, aki 42 éven át szolgálta a község székely-magyar közösségét, minden erejével törekedett az eklézsia és a falu gazdasági megerősítésére. Nem új az ünnepi elképzelés – tudtuk meg –, hiszen már több évvel ezelőtt megfogalmazódtak ez irányú törekvések, nevezetesen az, hogy mAradandó emléket, szobrot állítsanak egykori lelkészüknek a falu központjában, azon a helyen, ahol élt és dolgozott. A faluközösség hálája azért hangsúlyos, mert többen emlékeznek még az élők közül lelkészükre, aki az eklézsia erdőbirtokának egy részét azért áldozta fel, hogy felekezeti iskolát építtessen a málnási gyerekeknek a két világháború közötti időszakban, amelyben magyarul, anyanyelvükön sajátíthatták el a tudományt, amit csak így tudhattak alaposan magukévá tenni.
A jubileumi megemlékezés szombat délután veszi kezdetét a kultúrházban a megnyitóval és a helybeli iskolások ünnepi műsorával. Tőkés József mellszobrának leleplezésekor fellép a Málnáson élő id. Szilágyi Zsolt és a Vox Humana kamarakórus (vezényel ifj. Szilágyi Zsolt). Ezt követően a református templomban tudományos előadásokkal idézik fel a település múltját. A község régészeti és történelmi változásairól Székely Zsolt régész-történész, egyetemi tanár értekezik, a környék hasznosítható természeti kincseiről, fejlődési lehetőségeiről, az elkövetkező időszak gazdasági növekedését szolgáló tájképi-vendégforgalmi értékekről pedig e sorok írója.
– Az előadók egyben társszerzői is annak a Málnásról szóló tanulmánykötetnek, amely szintén a közös ünneplésünk része – hangsúlyozta Balla Barna lelkész –, s amelyet helyi erőből, kegyes adományokból sikerült kiadni a Sepsiszentgyörgyi Charta Kiadó jóvoltából. Egyfajta írott és nyomtatott tanú, mAradandó üzenet az utánunk jövők számára. Vendégeinknek alkalmuk lesz megtekinteni a Duna TV Tőkés István életéről és munkásságáról készített kisfilmjét is. Nem szól más témáról a vasárnapi ökumenikus istentisztelet sem, amely után gazdag művészi műsort láthatnak vendégeink. Majálisozunk a focipályán, fellép a Fenyőcske táncegyüttes, lesz kórus-, könnyű- és mulatós zene is.
Megújult erővel
– Az önkormányzati választások óta megállás nélkül készülünk a hétvégi eseményre – mondta Szotyori Angéla, Málnás község új polgármestere.
– Kérem, mutatkozzon be lapunk olvasóinak.
– Szatmárnémetiben születtem. 26 éve telepedtem Málnásra, itt alapítottam családot. Negyedszázada általános asszisztensként dolgozom a helybeli családorvosi rendelőben. Ismerek mindenkit a faluban, igyekeztem lelkiismeretesen végezni, az ő érdekükben is, a munkámat. Az csak természetes, hogy tele vagyok, tele vagyunk új elképzelésekkel, tervekkel. A községi tanácsban egy személy kivételével mindenki új és kezdő. A kilenc tanácstagból hét az RMDSZ, kettő pedig az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben lett testületi tag. Három póttagunk is van. Én az RMDSZ megyei szervezetének támogatásával, de a Magyar Polgári Párt színeiben nyertem el a választók bizalmát, a polgármesteri széket. Zalánpataki várakozások
A napokban a községhez tartozó Zalánpatakon jártunk. Jelezték a helybeliek, hogy nagyon várják a polgármester asszonyt, szeretnék elmondani gondjaikat, elképzeléseiket. A leköszönő polgármester, Kasléder József köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítettek eddig elvégzett munkájában, megvalósításaiban. A mozogni tudók, a járművekkel rendelkezők már üzenik, kérik az új községgazdát, hogy próbálja megjavíttatni a Zalánpatak felé tartó rövidítő két meredekebb, nehezebben járható szakaszát.
Keserű szájízzel vettük tudomásul Zalánpatakon, hogy nincs kihasználva a sok munka és anyagi költség árán felújított Bugyogó feredő, s miként Préda Jenő bátyánk elmondta, a jó erős gázzal működő mofetta még annyira sem. Azt viszont öröm volt látni, hogy a Préda Barna alapította székely falumúzeum mellett újabb is született. A helybeli Timár család nemrég megvásárolt festői telkén néprajzi kiállítást hoztak létre, amely mellett a zsenge korú Timár Robi szándékszik saját farmját kiépíteni, bebizonyítani, hogy erővel, fiatalsággal, kitartással és sok-sok tenni akarással otthon, a faluban is meg lehet élni!
– Nem ismeretlenek számomra tennivalóink, ugyanis tagja voltam a községi tanácsnak – fejtette ki a polgármester asszony. – Hamarosan megkezdjük a falugyűléseket, eljutunk minden településre. Pályázni szeretnénk több falu- és vidékfejlesztési programra. Már voltam a megyeházán, biztatnak, segítenek nekünk. Ez ügyben az Alutus Régiótól is megkerestek, szándékunkban áll pályázni a Leader-programokban. Időközben nehézségek is adódtak, azokkal is foglalkozni kell. Például nálunk is bajt okozott az esőzések utáni árvíz, gondok vannak a kanálisrendszer működtetésével, azon is hamarosan javítani kell. Ami Zalánpatakot illeti, megkeresett Kálnoky gróf, és arra kért, hogy adjunk termelési engedélyt azoknak a zalánpatakiaknak, akik megfelelő minőségű bioélelmiszerrel tudják ellátni Károly herceg és a Kálnoky-vendégházak konyháit.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bolyai Nyári Akadémia Nagyváradon is
Huszonnegyedik alkalommal rendezi meg idén a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Erdélyben a Bolyai Nyári Akadémiát (BNYA). „A modern pedagógus – megváltozott szerepek és készségek. A változtatás módszerei” fő témában zajló háromhetes képzésről Pöllnitz Ilona programkoordinátor beszélt lapunknak.
Az idén fennállásának 25. évfordulóját ünneplő RMPSZ alapítóinak jóvoltából megszülető BNYA július 11-én indult, hogy Erdély különböző helyszínein képezzen tovább hazai oktatókat és pedagógusokat. Az akadémia sikerességét hosszú élete, a megrendezése iránt tanúsított igényt pedig a túljelentkezések bizonyítják.
A július 31-ig tartó képzés első hetében (július 11-16) óvónők és tanítónők számára öt szekció működött (Csíkszeredán, Szovátan, Nagyenyeden, Szatmárnémetiben és Szörényváron). A most zajló második hét (július 18-23) általános és középiskolai tanárokat tömörít Válaszúton, Szovátan, Csíkszeredában, Nagyváradon, Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen, míg a harmadik héten (július 25-31) szintén általános és középiskolai tanárokat Nagykárolyban, Szovátan, Nagyváradon, Gyulafehérváron és Kolozsváron. A szakok szerint leosztott programok várhatóan közel 600 pedagógust mozgatnak meg az országban, és évről évre egyre többen iratkoznak be. A résztvevők, akik oklevéllel távoznak, az évente kiválasztott témában megírt záródolgozatuk és a szükséges dokumentáció leadásával lehetőséget kapnak arra, hogy az elvégzett képzést akkreditálják számukra. Az Oktatási Minisztériummal való megegyezésnek köszönhetően az RMPSZ negyedik alkalommal teszi lehetővé, hogy a BNYA dolgozatai – körülbelül 500-550 leadott munkáról van szó – minősítésük után tíz kreditpontban részesüljenek. Pöllnitz elmondása szerint „az Akadémia az alternatív, a hagyományostól eltérő oldalát használja ki a képzési lehetőségnek, hozzájárulva ahhoz, hogy a tanárok ötévente összegyűjtendő 90 akkreditált pontszámához pótoljanak valamicskét, és a számukra kötelező továbbképzésben ennélfogva nagyon hasznosnak bizonyul.”
A képzés idejére vendégül látott 93 oktatói kar idén fele-fele arányban magyarországi és hazai képzőintézmények és egyetemek előadóiból áll.
Szamos Mariann
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Élünk-e nyelvi jogainkkal?
Voltak, vannak mulasztások az RMDSZ-es önkormányzati vezetők részéről – ismerte el többször is Székely István, a szövetség ügyvezető alelnöke a tusványosi szabadegyetemen a nyelvi jogok érvényesítése kapcsán benyújtott árnyékjelentésekről szóló panelbeszélgetésen.
Mint felidézték, Románia élen jár a kisebbségvédelemről és nyelvi jogokról szóló nemzetközi vállalások elfogadásában, ratifikálta a nemzeti kisebbségek védelméről szóló egyezményt és a nyelvi chartát is, ráadásul a hatékony Bukaresti külpolitikának köszönhetően olyan országként tartják számon, amely példaértékűen megoldotta ezeket a kérdéseket. Bukarest bizonyos időközönként köteles jelentéseket készíteni a két dokumentumban foglalt előírások teljesítéséről, ehhez civil vagy politikai szervezetek, de akár magánszemélyek is készíthetnek úgynevezett árnyékjelentést, amely célja, hogy felhívja az Európa Tanács szakértőinek figyelmét, ha sérülnek bizonyos jogok, illetve a hivatalos kormányjelentésben foglalt állítások nem felelnek meg a valóságnak. A Románia által 2008-ban ratifikált nyelvi charta előírásainak teljesítéséről szóló legutóbbi jelentéssel Románia két évet késett, csak idén nyújtották be, ezzel gyakorlatilag késleltették, megakadályozták a szakértői ellenőrzést. Ehhez az utóbbi dokumentumhoz készült több árnyékjelentés: egyet a Civil Elkötelezettség Mozgalom nyújtott be, egyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács közösen, de az RMDSZ is kidolgozott egy dokumentumot, sőt, talán a Kolozsvári, többnyelvűségért küzdő Musai-Muszáj Egyesület is – hangzott el a felvezetőkben. Mindenik árnyékjelentésben figyelmeztetik az Európa Tanács szakértőit: visszalépés tapasztalható a nyelvi jogok érvényesítésében.
Abban egyetértettek a résztvevők, hogy nem feltétlenül probléma, ha több árnyékjelentést nyújtanak be, hogyha ezek nem kioltják, hanem erősítik, kiegészítik egymást. Szigeti Enikő elmondta: az ő jelentésük elsősorban a Maros megyei helyzettel foglalkozik, azt vizsgálják, a helyi közigazgatásban miként érvényesülnek a nyelvi jogok, milyen akadályokba ütközik az, aki magyar nyelven intézné ügyeit a helyi polgármesteri hivatalokban, dekoncentrált intézményekben. Küzdelmük során számos jogi eljárást kezdeményeztek a hatóságok ellen, ugyanis azt tapasztalták, hogy gyakorta arra hivatkoznak: hiába a nyelvi charta előírásai, ha a közigazgatási törvényben ezeket nem rögzítették. Az árnyékjelentésben ezen peres eljárásokat is ismertették. Az EMNT és az SZNT dokumentuma egy kutatáson alapszik, amelyben azt vizsgálták, hogy abban a 323 közigazgatási egységben, ahol a magyar lakosság aránya eléri a 20 százalékot – tehát a charta és a közigazgatási törvény szerint használhatja anyanyelvét hivatali ügyintézés során is –, miként érvényesül a többnyelvűség: van-e az önkormányzatoknak kétnyelvű honlapjuk, vannak-e kétnyelvű űrlapok, mi történik az anyanyelven benyújtott kérésekkel stb. Az RMDSZ árnyékjelentése teljes, átfogó képet igyekszik nyújtani a közigazgatásban, igazságszolgáltatásban, gazdasági életben stb. tapasztalt jogsértésekről, a dokumentumot augusztus 5-e után mutatják be – közölte Székely István.
A vita során felmerült az RMDSZ hitelességének és felelősségének kérdése is, hiszen az árnyékjelentés készítése során a civilek azt tapasztalták: sok olyan közigazgatási egységben is súlyos gondok vannak az anyanyelvhasználattal, amelyeket RMDSZ-es polgármesterek vezetnek, RMDSZ-es tanácsi többséggel. Nem fordítanak kellő figyelmet a kétnyelvűségre, egynyelvűek a honlapok, nem fordítják le a tanácsi határozatokat, nincsenek magyar űrlapok, nem szólalnak fel magyarul a tanácsüléseken stb. Ennek kapcsán Szigeti Enikő felvetette a kérdést: milyen hitelessége lehet az RMDSZ által készített árnyékjelentésnek, amelyben lényegében saját embereinek mulasztásait kellene számba vennie? Székely István elismerte: voltak és vannak mulasztások e tekintetben, de zajlik az „újratervezés”, az idei volt az első olyan önkormányzati választás, amely előtt a tisztségre jelentkezők nyilatkozatot írtak alá, vállalva a nyelvi jogok érvényesítését. Nézzük meg, mi a helyzet egy év múlva – javasolta a helyenként meglehetősen heves vita során az RMDSZ ügyvezető alelnöke.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bethlen Gábor, a könyvbarát fejedelem
„Bethlen Gábor erdélyi fejedelem könyvbarát volt, egyes becslések szerint 5000 könyv is lehetett könyvtárában, bár szinte biztos, hogy nem volt annyi” – derült ki többek közt ez Kovács András művészettörténész professzor, akadémikus Bethlen Gábor könyvei című szerda esti előadásából.
A Korunk Akadémiának az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kolozsvári székhelyén megtartott rendezvényén többek közt megtudhattuk: a legrégebbi könyv, ami biztosan Bethlen Gábor tulajdonában állt, egy atlasz volt. Hogy a fejedelem mennyire kedvelte a könyveket, az korabeli beszámolókból derül ki, amelyek dicsérik Bethlen Gábort a könyvtáralapításért. A Gyulafehérvári levéltár és a könyvtár legnagyobb része azonban sajnos egy tűzvészben elpusztult. Ugyanakkor Gyulafehérvárról 1622-ben két ökörszekérnyi könyvet szállítottak Kolozsvárra.
Az előadás kitért a korabeli Kolozsvári könyvkötők életére is. Mivel csak könyvkötésből nem tudtak megélni, ezért más munkákat is el kellett vállalniuk, így többek közt ládákat béleltek ki bőrrel. A könyvkötők bélyegzői ugyanakkor gyakorlatilag egyformák voltak, hiszen vagy örökölték, vagy másolták azokat, így a különböző könyvborítókon ugyanazok a minták láthatók. A könyvkötők szerszámai rendkívül értékesek voltak, holott a mesterek nem voltak különösebben gazdag emberek. Könyvkötő Jakab például – aki egy német mester volt – elszegényedett, és nem mAradt utána más, mint egy pár fűzős cipő vagy csizma, amelyet hitelezői elárvereztek. A könyvkötés korabeli stílusa, amelyet egymásba fonódó szalagminták jellemeztek, egyébként Franciaországban alakult ki.
Kiss Előd-Gergely |
Krónika (Kolozsvár)

Két tanterem, ahol viszály is terem
Ismét iskola-ügyben feszülnek egymásnak az indulatok Marosvásárhelyen. A katolikus egyház tulajdonába visszakerült épületben működő Unirea főgimnázium teremgondjait a restitúció teljes megkérdőjelezésével igyekeznek orvosolni, a katolikus líceummal hadakozva. Bögözi Attila írása.
Néhány hete látszólag a Római Katolikus Teológiai Líceum két osztályterme körül parázsló vita borzolja Marosvásárhelyen a kedélyeket, főleg a helyi román nyelvű sajtóban, ahol széles teret kapnak az Unirea Főgimázium vezetőségének nacionalista nyilatkozatai, melyek lényege, hogy a gimnáziumban zajló oktatási tevékenységre folyamatosan rossz hatással van az ugyanabban az épületben működő Teológiai Líceum. Azt sulykolja Andrea Năznean, az Unirea igazgatónője, hogy bennük, mármint a tantestületben, diákjaiban, s még a szülői közösségben is állandó a fenyegetettség érzése, mert a Teológiai Líceum létrejöttével már az elemi osztályokat is más tanintézetbe kellett költöztetni, s a katolikus iskola most két olyan osztályteremre is igényt tart, amely a várossal 2014-ben aláírt bérleti szerződés értelmében az Unirea-t illeti.
A torkon akadt galuska esete a restitúcióval
Az ügy előzményéhez tartózik, hogy a magyarellenes uszításokban jeleskedő román nacionalista köröknek mai napig elfogadhatatlan, torkukon akadt galuska az iskolaépület visszaszolgáltatása a katolikus egyháznak. Mindent megtesznek azért, hogy megkérdőjelezzék a tulajdonjog visszaállítását.
Ez a magatartás többnyire közös jellemzője a vegyes lakosságú erdélyi nagy- és kisvárosokban a rendszerváltás után életre hívott magyar (részben egyházi) középiskolák újkori történelmének, talán egyetlen kivétellel, Kolozsváron, ahol a történelmi magyar középiskolákba bekényszerített román osztályok kiköltöztetése körüli hisztériakeltés viszonylag hamar lecsengett. Persze, kivétel ott is volt, a Református Kollégium esetében 12 évet kellett várni az épületek egy részének birtokbavételére.
Ehhez képest az önálló magyar iskolák helyzete a legrosszabbul Marosvásárhelyen alakult, nem utolsó sorban azért, mert az 1990-es magyarellenes pogrom a magyarság érdekérvényesítését, a márciusi véres események „most vagy soha” türelmetlensége után sokkal visszafogottabbá tette még a Bolyai líceum esetében is, ahonnan alig néhány éve sikerült végleg kitelepíteni az utolsó román osztályokat.
„A római katolikus egyház egy 2004-es kormányhatározat révén kapta vissza a régi katolikus főgimnázium épületét, amelyben az Unirea működik – összegezte az Erdélyi Riportnak a visszaszolgáltatás legfontosabb mozzanatát Tamási Zsolt, a Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója. Emlékeztetett: a rendszerváltás után még fele-fele arányban magyar és román osztályokkal működő líceum az utóbbi két évtizedben szinte teljesen elrománosodott, a magyar osztályok száma évről-évre csökkent, s ezzel párhuzamosan az iskola falairól fokozatosan eltűntek a magyar feliratok is.
A szó elszáll, az írás is?
A restitúciót a román nacionalista körök képtelenek voltak elfogadni, élükön Dorin Florea polgármesterrel, aki – minő torz fintora a sorsnak, a város nevében (!) – azon nyomban, amint a tulajdonjogot visszaállító kormányrendelet a Hivatalos Közlönyben megjelent, bíróságon meg is támadta a restitúciót. A több évig elhúzódott per 2008-ban a Legfelsőbb Bíróságon ért véget, ahol jogerős határozatban mondták ki a városvezető keresetének megalapozatlanságát.
Még ilyen előzmények után is újabb hat évnek kellett eltelnie – mely idő alatt a város az immár egyházi tulajdonú ingatlanért rendszertelenül fizette a lakbért, a több hónapos kimAradásokért egy 2008-as szerződést 2012-ben hatálytalanítottak, majd 2014-ben kötötték újra – amíg tető alá lehetett hozni, nem utolsó sorban Victor Ponta korábbi miniszterelnök közbenjárásával, azt a hosszú távú bérleti szerződést, amely a katolikus oktatási intézmény számára kötött használati megállapodást is tartalmazza.
Ennek értelmében a Jakubinyi György érsek képviselte Gyulafehérvári katolikus érsekség húsz évre bérbe adta a Dorin Florea polgármester által képviselt bérlőnek, Marosvásárhely municípiumnak, a Mihai Viteazul utca 15. szám alatti 5.071 négyzetméter hasznos felületű ingatlant és a hozzá tartozó 10.028 négyzetméteres területet. A megállapított bérleti díj 24.990 lej lett havonta, ez az épületek esetében négyzetméterenként 2,12 lejt, a hozzá tartozó területre 1,42 lejt jelent, nem tartalmaz rezsiköltségeket és az infláció mértékével növelhető.
A szerződés rögzíti az ingatlan A, B és C épületszárnyainak használati módozatát is, tanévekre lebontva, kiemelve, a tulajdonos beleegyezik abba, hogy a bérlő az A főépületet tetőtérrel építése be, amivel a főgimnáziumi osztálytermek számát növelnék.
Holló László, az Erdélyi Római Katolikus Státus (egyházmegyei tanács) elnöke (képünkön), a sajtónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a polgármesteri hivatal és a Státus között aláírt szerződés szavatolja, hogy a magyar osztályok átvétele révén az osztálytermek is a római katolikus teológiai líceumhoz kerülnek, mi több, az Unirea líceum igazgatósága is aláírt egy hasonló szerződést a teológiai líceum vezetőségével. „Mégis, a főgimnázium vezetősége úgy tesz, mintha nem volna tudomásuk, hogy van egy általuk is aláírt megegyezés arról, hogy a termek hogyan oszlanak el a két intézmény között” – állítja a Státus elnöke.
Más termek, más emeleten
Fellapozva a szerződést, az is pontosan olvasható benne, hogy a 2016/2017-es tanévtől a katolikus középiskola a B épületben további két első emeleti tanteremmel bővül, majd a 2018/2019-es tanévre, amennyiben az A főépület tetőterének beépítését befejezik, azt az Unirea diákjai, míg a B és C épületet teljes egészében a katolikus gimnázium tanulói népesítik majd be. Tiszta, világos fogalmazás.
Ezért érthetetlenek az Unirea igazgatónőjének zavaros nyilatkozatai a helyi román sajtóban. Tamási Zsolt, a katolikus teológiai líceum igazgatója (képünkön) az Erdélyi Riportnak elmondta, a román média által lassan egy hónapja napirenden tartott „teremháborúval” kapcsolatosan a román fél minden fórumon azt hangoztatja, hogy a 2014-es szerződést be kell tartani. „Nos, abban az szerepel, hogy a B szárny első emeleti termeit a nemrég lezárult 2015/16-os tanévben még használta az Unirea főgimnázium, viszont ősztől azok átkerülnek a teológiai líceum használatába. Ezért az a kérés, amit én írásban átadtam az Unireának, arról szól, hogy e termeket lehetőleg még a nyár folyamán ürítsék ki, hogy tudjuk elvégezni azok felújítását” – mondja az igazgató. „Ők viszont durva csúsztatással visszatértek egy korábbi állapothoz, amikor a szerződés szerint a 2016/17-es tanévtől a B szárny második emeletén két terem mAradt volna még az Unireánál. Ez két olyan osztályterem, melyben korábban a magyar tagozatos unireás diákok tanultak. Amikor a tavaly nyáron, miután az Unirea lemondott róluk, átvettük ezeket az osztályokat, újabb megegyezést írtunk alá a főgimnáziummal, hogy ezeket az osztályokat termekkel együtt vesszük át, amiről értesítettük a szerződő feleket is, vagyis az egyházat és a polgármesteri hivatalt. Amikor a most is zajló sajtóbotrányt az igazgatónő kirobbantotta, azt sulykolták, hogy a teológiai gimnázium, megszegve a szerződést, határidő előtt el akar venni tőlük két osztályt. Erről szó sincs, hiszen az, amit mi kértünk, az első emeleti termek, amit őszig szerződés szerint át kell adjanak, amiről viszont ők beszélnek, az két, második emeleti tanterem, amelyeket – a közös egyezség szerint – jelenleg is használunk. Mi több, a médiaőrjöngés ellenére, tőlünk írásban senki nem kérte, hogy mondjunk le két teremről, amit egy évvel ezelőtt már átadtak. Arról végképp nincs szó, hogy a kisépületben bármilyen román osztályt ki akarunk tenni, hiszen abban egyetlen román osztály sincsen” – fejtette ki Tamási Zsolt.
A DNA a jogerő felett?
Ha pedig szerződésszegésről kellene beszélni, a labda inkább a polgármesteri hivatal térfelén pattog, hiszen a már sokat emlegetett bérleti szerződésben szereplő főépületi manzárdosítás munkálatai még el sem kezdődtek. Igaz, ennek objektív oka is van, ám ez újabb szállal bonyolítja a katolikus gimnázium körüli, amúgy is szövevényes történetet. Mert több mint egy éve a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Marosvásárhelyi irodája azt vizsgálja, jogszerűen szolgáltatta-e vissza az állam a római katolikus egyháznak az Unirea Főgimnázium által is használt iskolaépületet. A Méltóságért Európában Polgári Egyesület nevében egy Dan Tănase nevű fiatal blogger feljelentésében nem többet és nem kevesebbet állít, mint hogy az épületet úgy szolgáltatták vissza a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek, hogy az soha nem volt az érsekség tulajdonában. „A 2015-ös évi 150-es számú bűnügyi dosszié kapcsán bűnvádi eljárást indítottunk hivatali visszaélés gyanújával, amelyet a módosított 2000-es évi 78-as számú törvény 13-as cikkelye szabályoz és büntet” – áll a DNA közleményében a feljelentés kapcsán.
Tamási Zsolt visszautasítja a minden történelmi alapot mellőző vádakat és elmondta, az iskolaépületet 1903 és 1905 között, a mellette álló diákotthont 1908-ban építtette az egyház, és az 1948-as államosításig a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium működött bennük, amiket hiteles okiratokkal bizonyítani is lehet. Ennek ellenére a DNA több mint egy éve szöszmötöl a bűnügyi dossziéval, anélkül, hogy az igazoló okiratok alapján megalapozatlannak nyilvánítaná a feljelentést.
Az igazgató szerint a DNA vizsgálódásában az a legsúlyosabb, hogy nemcsak a visszaszolgáltatási bizottság döntését kérdőjelezi meg, hanem a Legfelső Bíróságét is, hiszen Dorin Florea feljelentése nyomán az ügyben létezik már egy jogerős Legfelsőbb Bírósági határozat, amit még a DNA ügybuzgósága sem írhat felül.
Ha pedig mégis, akkor a törvényességnek végképp befellegzett Romániában.
Átpolitizált teremhiány
„A DNA-s dosszié, a tanterem-hisztéria, ahogy korábban Florea feljelentése, mind-mind ugyanazoknak a nacionalista köröknek az összehangolt támadása, amelyek nem tudják elfogadni a történelmi igazságtételt” – vélik azok a Marosvásárhelyiek, akik már torkig vannak a magyar oktatási intézmény körüli hisztériakeltéssel.
Mindezek ellenére az Unirea igazgatónője a tantestületet és a szülőket is bevonva, tovább gerjeszti a feszültséget. Legutóbb egy beadványban egyenesen Dacian Cioloş miniszterelnököt kérték, hogy hozzon létre szakbizottságot annak kivizsgálására, törvényes-e az, ami az iskolában történik, amióta az épület B szárnyában elkezdte működését a Római Katolikus Teológiai Líceum.
Hogy mit fog lépni erre a miniszterelnök, a tanfelügyelőség, vagy a minisztérium, ahova szintén panaszlevél ment, nem tudni. Azt viszont sikerült kiderítenünk, hogy a jelenlegi „teremháború” mögött az áll, hogy az Unirea főgimnázium 2014-től egy plusz líceumi osztályt indított el (addig volt négy, most öt párhuzamos osztálya van), és 2016 őszétől indít egy plusz gimnáziumi osztályt is. És itt van a kutya elásva, mert a főgimnázium a sokat emlegetett szerződésben rögzített teremelosztáson felül pluszban indított osztályok teremhiányát a Teológiai Líceum rovására szeretné érvényesíteni.
A katolikus álláspont határozott és egyértelmű: nem fog sikerülni.
http://erdelyiriport.ro

Kárpát-medencei körkép / Fontosabb megmAradni, s ráérünk majd megélni...
A Kárpát-medence magyarjainak anyanyelvhez való ragaszkodása helyenként jellegzetes, időnként radikális, máskor az MTA viszonyulásától is eltérő összképet mutat. Két hete dr. Péntek János Kolozsvári nyelvészprofesszor, akadémikus egy-két közös kérdésben megengedőbb vélekedését olvashatták. Ezúttal a délvidéki dr. Csordás Mihály író, nyelvkutató, az MTA köztestületi tagjának Zsoldos Bencével való beszélgetése szerkesztett változatát és Lackfi János költő glosszáját közöljük. (Az interjút a Podolszki József publicisztikai pályázat díjazta.)
„Az anyanyelv a személyiség legbelső sajátja: a beszéd nemcsak tükre és közvetítője, hanem szervezője és fejlesztője is.” (Bárczi Géza)
Anyanyelvét mindenki szereti, mindenki ezt tartja a nyelvek közt a legszebbnek – és ez természetes. Ez ne jelentse azonban, hogy különbnek is tarthatjuk, magasabb rendűnek szomszédaink nyelvénél vagy bármely más nyelvnél – mondja elöljáróban dr. Csordás Mihály kishegyesi (község Szerbia Vajdaság tartományában – szerk. megj.) magyartanár, tudományos kutató, író és publicista (fotó). – Minden tagolt emberi nyelv megfelel az adott nép, társadalom igényeinek, szükségleteinek, alkalmas arra, hogy segítségével kifejezze gondolatait, vágyait, érzelmeit.
– A fiatal nemzedék jelentős része vallja, hogy az angol fejlettebb, árnyaltabb kifejezésekre képes, mint a magyar…
– A magyarban van hozzávetőlegesen egymillió szó, az angolban kb. egymillió-háromszázezer; ebből a 18–19 éves érettségizett ember átlagosan használt szókincse tizenötezer körüli. Azt se gondoljuk azonban, hogy a magyarban léteznek olyan nyelvi sajátosságok, amelyek sehol máshol nem találhatók meg. Nyelvünknek egy-egy jellemző vonása valahol biztosan fellelhető, de e vonások együttese csak nálunk található meg. Nyelv és gondolkodás szorosan összefügg, sőt elválaszthatatlan. Aki világosan gondolkodik, világosan is beszél – vagy fordítva: a zavaros mondat zavaros gondolkodásmódról árulkodik. – Tudományos értekezésének egyik mondata nagyon megfogott: „Olyan, minden kötöttségtől független folyamat nemzeti azonosságtudatunk kialakulása a kristálytiszta anyanyelv révén, amelyet erőszakolni nem lehet, hanem csak példával segíteni.” S vajon mikor kell elkezdeni tanítani, ápolni ezt a nyelvet – szép szavú anyák és csodálatos történeteket tudó nagyanyák meg nagyapák meséivel, majd a régi könyvek lapjairól felolvasott tanulságos történetekkel?
– Talán már a csecsemőkor legelején, de egyes elméletek szerint már az anya szíve alatt hordozott magzat is fogékony a kedves szavakra. Miként Engedjétek hozzám jönni a szavakat című könyvében kicsiny unokája téveteg nyelvi tájékozódását kíséri végig Sütő András, a nyelv szentségére felesküdő boldog nagyapa, akként az emberré – esetünkben magyarrá – válás folyamatának tevékenyen részt vevő tanúja minden szülő és nagyszülő is ezen a tájon, ahol fogyatkozásunkról szólnak a népszámlálások szomorú adatai. Mi magunk is módszeresen és szenvtelenül irtjuk egymást, mert igazán nem úgy tartozunk össze, mint Petőfi, Ady, József Attila vagy éppen a szabadkai származású Kosztolányi egyedülálló és szépséges nyelvének boldog birtokosai, hanem mint a demokráciát csupán elemi fokon ismerő, alkalmazni meg éppenséggel alig tudó különféle társadalmi képződmények, érdekcsoportok tagjai. Nagyon korán kezdődik azonosságtudatunk alakulása – ott, az altatódaloktól ringó bölcsőnél. Az öregek múltat idéző, lebilincselő regéinek hallgatóságában testesül majd meg egy emberélet tartama alatt maga a nyelvet és népi kultúrát fenntartó nemzet, amely kaphat templomokat, iskolákat és egyéb intézményeket, de igazán csak önmaga génjeiben képes megmAradni az évtizedeknek és -századoknak. Nincsenek magyartanáraink – panaszkodott a napokban egyik bánáti településen ismerősöm, és gyermekei felé mutatott kétségbeesett mozdulattal. S csak azután kerített sort nagy gondjára: munka nélkül mAradtam, nincs miből megélnünk… De aztán gyorsan hozzátette: majdcsak lesz valahogy! Azt sugallták szavai: fontosabb megmAradni, s aztán majd ráérünk megélni! – Térségünkben az anyanyelv megtartásával ér el nagy sikereket többek mellett a Csépe-napok keretében évente szervezett Aranyeső vers- és prózamondó verseny, biztos mércéjeként a nyelv pillanatnyi állapotának. Elcsodálkozunk rajta, de kimondhatjuk: Közép- és Észak-Bácskában (Kosztolányi szülővárosa környékén) jobbnak mondhatók anyanyelvi állapotaink, mint akár Budapesten. A valós helyzet azonban gyakran korántsem ennyire idillikus. Nyelvészként hogyan látja, mit érdemes górcső alá venni anyanyelvünkkel kapcsolatosan?
– Kevésbé ismert például a nyelv és magatartás összefüggése. Megfigyelések révén gyorsan beláthatjuk, hogy pl. a köszönés módja mennyit kifejez nemcsak a másik emberhez fűződő viszonyunkról, hanem éppen a saját magatartásunkról is. A „Jó napot!”, „Jó napot kívánok!”, „Jó napot kívánok, kedves Erzsi néni!” formák más-más viszonyulás jelzői. Mást mutat az önözés, a magázás, a tegezés, a tetszikezés; nem is szólva arról, hogy „kérem”-mel kezdem-e a kérdést, és mondok-e köszönetet a végén. Vajon nem érzelmi sivárságról, magatartási fogyatékosságról, esetleg nyeglévé lerántott szemérmességről árulkodik-e a teszem azt: a „jó vagy nálam” típusú kifejezések használata – éppen mert ezek mellett számos árnyaltabb, színesebb szavunk, kifejezésünk létezik? – És mi a „teendő” mondjuk a lépten-nyomon – a világhálón is – előkerülő trágárságokkal kapcsolatban? Nyugodjunk bele használatukba?! Mert ezeknek és társaiknak igen sok a védelmezője. Használóik a szabad(abb) légkörre, a természetes viselkedésre, a korábbi – elavultnak minősített – formák elvetésére hivatkoznak.
– Gondoljuk csak meg, hová jutnánk ennek a gondolatmenetnek a végén! Talán rúgjuk föl a civilizált élet egészséges kötöttségeit? Ahogy teszik is egyesek a táplálkozásban, a szexuális életben, az öltözködésben? Ne! Mert az én szabadságom a másik ember szabadságánál kezdődik, vagy – ha tetszik – ott végződik. Micsoda távolságra vannak a „botladozó” képektől költőink ihletett alkotásai. Nagyon sokat ismerünk és csodálunk közülük, s akkor érezhetjük igazán eredetiségüket és mélységüket, ha egy-egy elkopott, agyonnyúzott szóval, metaforával állítjuk őket párhuzamba.
Fölmegy a pumpám!” – halljuk is, mondjuk is, ha mérgesek vagyunk; de igazában nem értem, hogyan is függ össze a pumpa meg a méreg. Köznyelv és irodalom nyelve sosem volt azonos, de gazdagabb lenne érzelmi életünk, ha ismernők Katona József Bánkjának indulati megfogalmazását: „(…) Szikrát okádó vérem éktelen dühében…” Ha rossz a kedvünk, s „le vagyunk lombozódva” – nem árt ismerni erről a hangulatról Kölcsey Ferenc (Elfojtódás), Vajda János (Sirámok), Ady (Sírni, sírni, sírni) és mások közérzet-fogalmazásait, de hogy csak Weöres Sándor szép szavait hívjam: „Az idők folyama kiszáradt köröttem, szélvészek rohama megtorpant mögöttem. Kristály-fény az égen, társaid körében világíts fölöttem.” PERSZE, a hétköznapokban korántsem beszélünk ily nevetséges választékossággal, de a magyar költészet nyelvi gazdagságának ismerete csiszolhatná, nyelvi összhangban tarthatná önazonosságunkat. Ha a sok mai trágárságra gondolok, irodalomban, közéletben, köznyelvben, amondó volnék, időnkénti nagy bajunkban, löttyös indulatunkban építsünk inkább „káromkodásból katedrálist” (Nagy László), dúsgazdag kuruc- és huszárhagyományaink szókincse is készenlétben hozzá – de ne hagyjuk árokszéli kutyák martalékául vagy éppen flaszter-simává koptatni gazdag árnyalatokban tobzódó anyanyelvünket.
Zsoldos Bence
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar Bukarest 19. (Hencz Hilda)
A román nyelvű érettségi vizsgákra vonatkozó törvények 1924-es megjelenéséig szállingózni kezdtek Bukarestbe a tanulmányaikat folytatni óhajtó fiatalok, akiket az erdélyi magyarok többsége „árulónak” tartott. Jövetelük legfőbb oka az volt, hogy rendkívül leszűkültek a választási lehetőségek a továbbtanulás terén. A magyarországi tanulmányokat nem ismerték el Romániában, és Kolozsváron majdnem az összes magyar kart megszüntették. Biztos karriert csak a teológia ígért, azonban ide túl sok volt a jelentkező. Más karokon csak román nyelven lehetett tanulni, és műegyetem, orvosi, gyógyszerész, jogi, műépítész vagy képzőművész képzés csak Bukarestben volt. A közgazdaságról nem nagyon tudott senki. 1924-ben Erdélyben mindössze 150 magyar egyetemista mAradt.
Az érettségi diploma lehetővé tette a beiratkozást bármelyik karra, felvételi vizsga nélkül. Az egyetemi tandíjak viszonylag alacsonyak voltak, azonban magasak a fenntartási költségek a diákok számára; sokba kerültek a nyomtatott egyetemi kurzusok is. Vagy albérletben laktak, vagy hotelszobát béreltek, kedvencük a Győzelem úti Splendid Hotel volt, az Athénée Palace-szal szemben (amelyet 1938-ban lebontottak). A magyar egyetemisták majdnem egyáltalán nem tudtak románul, de egy felkészítő év állt a rendelkezésükre, hogy megtanulják a nyelvet, nagyon értékessé vált a magyarul is tudó erdélyi román diáktársak segítsége. Az is igaz, hogy például az orvosi egyetemen nem is igazán volt szükség románnyelv-ismeretre, ugyanis minden előadást franciául tartottak; még N. Păulescu professzor kurzusa is franciául jelent meg nyomtatásban.
Néhányan az „árulók” közül emlékirataikban is megemlékeztek Bukaresti diákéveikről, Nagy András orvossal, az író Szemlér Ferenccel, a szobrász Fekete Józseffel több interjú is készült a kommunista időszakban. Fekete József (1903–1979) 1921-ben érkezett Bukarestbe. Rendkívüli tehetségét a vajdahunyadi acélművek aligazgatója fedezte föl, ahol inasként dolgozott. Mivel Budapesti továbbtanulási tervei elúsztak, rokoni tanácsra a Bukaresti Szépművészeti Iskolát választotta. Ekkor még az iskola nem volt felsőfokú tanintézmény, a státust csak a következő évtizedben nyerte el. Olyan híres szobrászoktól tanult, mint Franz Storck, Oscar Han és Dimitrie Paciurea.
Már diákként díjat nyert az 1925-ös hivatalos szalonban kiállított művével. A kötelező katonai szolgálat után, a szobrász Ion Jalea ajánlásával másfél évig, 1928 és 1929 között Lydia Kotzebuhe műhelyében dolgozott, ahol szabad kezet kapott, hogy Kotzebue makettvázlatai alapján elkészítse A repülősök emlékművét. Corneliu Vasiu számolt be az alkotási folyamatról, arról, hogy Fekete József hol változtatott a maketten, és hogyan vezette az emlékmű elkészítését a bronzba öntésig, ám nem tesz említést alkotói hozzájárulásáról. Mégis, Kotzebue makettjének publikálása után nyilvánvalóvá váltak a lényegi eltérések a terv és a ma ismert emlékmű között.
Kotzebue a román államtól több mint 800 ezer lejt kapott, az emlékmű megöntése és felállítása 3 383 000 lejbe került. A szobrásznő alkalmazottjaként dolgozó Fekete fizetéséről nincs értesülésünk. A több mint 20 méter magas emlékművet 1935. július 20-án avatták fel II. Károly király jelenlétében, ahogy arról a Bukaresti Gazeta municipală egy rövid hírben beszámolt. A hírt a Brassói Lapok is átvette a július 22-i számában, a lap időszakosan a fővárosban is megjelent Bukaresti Lapok címmel. Fekete nevét egyik lapban sem említik. Leírták azonban az avatóünnepség pompáját, ahol a király mellett a trónörökös herceg, a kormány tagjai, a hadsereg képviselői, a légforgalmi hatóságok és az egyház képviselői is részt vettek; katonai díszszemlét is tartottak.
Július 20., Szent Illés, a repülők védőszentjének napja a román repülők napja mAradt azóta is. Fekete hozzájárulását A repülősök emlékművének megalkotásához a legtöbb román szakmunka elhallgatja, nem említi a Bukaresti Kalauz (Ghidul Bucureştilor) és az enciklopédiák sem. Vélhetően nem lehetett egy magyar művész érdemeit elismerni az egyik legnagyszerűbb reprezentatív fővárosi emlékmű megalkotásában, annak ellenére, hogy Bukarestben akkor már több köztéri szobor állt német, francia, olasz de még magyar szobrásztól is, és nem sokkal később elkészült a horvát Ivan Mestrovici műve is.
Egy Bogdan Furtună nevű egyén 1939-ben azt állította, hogy az emlékmű teljes egészében Lydia Kotzebue „besszarábiai román” művész alkotása. Az emlékmű mai, a legsötétebb Ceauşescu-korban, 1983-ban odakerült felirata szerint egyetlen alkotója Lydia Kotzebue (1930–1935). Az is igaz, hogy a legtöbb román enciklopédiából az orosz származású művésznő neve is hiányzik; születési neve Suhanova volt, elvégezte a moszkvai képzőművészeti intézetet, tábornokfeleségként telepedett meg Bukarestben a bolsevik forradalom után. A Dinu C. Giurescu szerkesztette Istoria României în date (Románia története évszámokban) és Gheorghe Parusi Kronológiája mégis feltünteti mindkettejüket az emlékmű alkotóiként. A Román Akadémia égisze alatt megjelent Románia történelme csak Fekete Józsefet jelzi alkotóként, így állítva helyre az igazságot.
Tulajdonképpen lehet, hogy nem is szabad elvárni a románoktól, hogy tisztában legyenek a magyarok hozzájárulásával a romániai vagy akár a Bukaresti művészethez, tudományos élethez, kultúrához, amíg hiányoznak a román nyelvű referenciamunkák. Mégis, Fekete Józsefről megjelent 1977-ben egy román nyelvű kismonográfia Mircea Ţoca tollából; és a szobrász felesége is írhatott róla egy könyvet. M. Ţoca szerint Fekete életműve „a modern román szobrászat történetének egyik legérdekesebb és legeredetibb fejezete” és „A repülősök emlékműve kivitelezésének, de mindenekelőtt művészi értékeinek kritikus szemmel történő elemzése egyre inkább arra enged következtetni, hogy igazi alkotójának Fekete Józsefet tekintsük.” Kijelentését Ion Jalea Feketének címzett, 1970. február 12-én keltezett levele is megerősíti, amelyben azt jegyzi meg, hogy Lydia Kotzebue egyetlen más szobra sem indokolja, hogy az emlékművet neki tulajdonítsuk, míg Fekete alkotása „az első egy viszonylag nagyszámú, a repülő embert ábrázoló szoborsorozatból”.
A repülősök emlékművének megalkotására kiírt pályázat díjazásáról nemrég előkerült információk még inkább erősítik a Lydia Kotzebue tehetségével kapcsolatos kétségeket. Annak ellenére, hogy úgy tűnik, a legjobb terv Medrea Corneliu szobrászé volt, Cantacuzino professzor, a zsűri elnöke házasságán keresztüli rokonának, Lydia Kotzebuenek ítélte az első díjat. A szobrásznő 1917-ben az ogyesszai forradalmi törvényszék bírónője volt, ahol halálra ítéltek egy román tábornokot a Cantacuzino családból. Kotzebue szerelmes lett a tábornokba, kimentette a börtönből, és Romániába menekültek. Fekete munkái közül meg kell említenünk Dumitru Hubert repülőkapitány emlékművét (1935) a Bellu katonai temetőben (szignó nélkül), a Repülős szobrát a Nagyváradi repülőtér csarnokában (1975) és a Horea, Cloşca és Crişan emlékművet (1937).
Fekete művei tovább élnek, annak dacára, hogy neve nem mAradt meg a Bukarestiek kollektív emlékezetében, és a Nagyváradiakéban sem, pedig ott élt 35 évig. A Központi Katonai Kör (Cercul Militar Central) 2009-ben a repülők napja alkalmából szervezett kiállításon bemutatta szobrainak két kis léptékű másolatát. A szobrokon a Fekete név (fordításban Negru) román változata szerepel: I. Negrulea. Ezt a nevet viselte a művész, amíg Bukarestben lakott, talán azért, hogy elfogadtassa magát a románokkal, feleségül is román nőt, Anisia Dumitrut vett el 1933-ban.
Miután lejárt a Lydia Kotzebuevel kötött szerződése, Feketét 1930-ban állatformázó szobrásznak nevezték ki a Zootechnikai Intézethez, tulajdonképpen ő volt a legnevesebb állatszobrász Romániában. Több megrendelést is kapott ebben a korszakban, és a Bukaresti hivatalos kiállításokon több díjat nyert. 1931-ben megfaragta Assisi Szent Ferenc kültéri szobrát a Szűz Mária Királynő római katolikus templom számára. Nevét és az alkotás évét belevésték a szobor talapzatába, azonban szinte olvashatatlanná vált az utolsó „restaurálás” során.
A Páduai Szent Antalnak szentelt, Colentina negyedbeli római katolikus templom számára 1937-ben külső domborműveket készített, ezeken azonban nem szerepel szignója. A katolikus magyarok lapja a munkálat kivitelezőjeként említi, de részletekkel nem szolgál. A műről Ţoca is említést tett könyvében. Még készített néhány domborművet a jogi kar épületébe, az igazságügyi minisztérium Erzsébet királyné sugárúti bejáratához, a Mezőgazdasági Bankhoz és a Colentina Kórház számára, utóbbi három azonban 1990 után eltűnt. 1951-ben még egyszer felkérték a Bukarestiek, feltehetően a Magyar Népi Szövetség, Mark Twain mellszobrának elkészítésére, amely ma is a Herăstrău Parkban található (nevét román helyesírással Fechetenek írták). A kommunizmus idején adott interjúiban nem tett említést vallási témájú műveiről.
Habár sokra tartották, mégsem tudott a művészek élvonalába kerülni, ezért húsz év Bukaresti tartózkodás után Nagyváradon telepedett meg.
A képzőművészetre több magyar diák járt, megemlíthetjük Andrássy Zoltánt, Bene Józsefet (1924–1928 között), Zsiga Jánost (Ioan Jiga), 1928–1933 között és Abodi Nagy Bélát (1936–1940 között). Előbb vagy utóbb mind elhagyták Bukarestet, inkább Erdélyt választották; a kommunista korszakban karriert futottak be a Kolozsvári képzőművészeti intézetnél, Andrássy egy ideig az intézet helyettes rektora volt. Egy másik fiatal tehetség, Jakab András, az Anastase Simu-díj nyertese 1939-ben elhunyt egy, a rendőrség és a Vasgárda tagjai között lezajló lövöldözés ártatlan áldozataként. (folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A KÖZÖSSÉGET IS MOZGÓSÍTANI KELL
A erdélyi kastélyok hasznosítási lehetőségeiről beszélgettek Tusványoson
Arról, hogy milyen koncepció szerint érdemes az Erdélyben megmAradt hatszáz kastélyt megőrizni, hogyan lehet mozgalmat szervezni e küldetés köré, az épületeket tartalommal ellátni s közben a kulturális élet aktív tényezőivé tenni az impozáns épületeket, élénk párbeszéd alakult ki Farkas András, a Kastély Erdélyben program koordinátora és Bánffy Farkas kastélytulajdonos, valamint a hallgatóság között Tusnádfürdőn. A projekt tagjai elkötelezettek az épített örökség megőrzése iránt.
Hét éve indult el a Kastély Erdélyben programsorozat. Időközben a szervezői rájöttek, hogy nemcsak egy egyszeri projektről, hanem kerettörténetről van szó, és az épített örökség megmentésén túl kőkemény gazdasági kérdés annak a megfejtése, hogy kinek az érdekében állhat a szóban forgó kastélyokat támogatni, és hogy mennyire vonható be a társadalom az egyedülálló épületek megőrzésébe.
A Kastély Erdélyben projekt koordinátora, Farkas András Tusnádfürdőn az Erdély Café elnevezésű sátorban tartott vitán hangsúlyozta, azt szeretnék, hogy a kezdeményezés programmá váljon, széles együttműködésre alapozva. Szavai szerint az elmúlt másfél év a stratégia kialakításáról szólt, vagyis a tudatos tervezés felépítéséről. „Ebben az időszakban háromszázegy kastélyról és kúriáról próbáltunk átfogó adatokat összegyűjteni, szöveges leírásokat és fotógyűjteményt állítottunk össze. Ezeket digitalizáltuk és három nyelven is elérhetővé tettük: románul, magyarul és angolul, közben mobilapplikációt is kidolgoztunk az épületek mellé. Pillanatnyilag a mozgalmi jelleget szeretnénk megerősíteni, tehát a most létező passzív közösséget valamilyen formán inspirálni kívánjuk” – fejtette ki a projektkoordinátor.
Elhangzott, hogy a projekt résztvevői nem tartják magukat műemlékvédőknek, hanem ezeket az épületeket funkcionális szempontból értékelik, de tény, hogy a kastélyok zöme valóban műemléki státusban van. Több esetben az adott térség legnagyobb épületei, így kihasználható terekről van szó.
A romos állapottól a teljesen funkcionálisig osztályozták a felkért építészek a szóban forgó kastélyokat, melyeknek minimum 15-20 százaléka annyira tönkrement már, hogy nem állítható vissza. „Ezekben az esetekben annyit tehetünk, hogy magát a romot konzerváljuk, táblákkal ellátjuk, hogy az egykori épület megtekinthetővé váljon, ami ma már nincsen ott” – magyarázta Farkas. Számtalan megoldás létezhet minden egyes épület esetében – véli Farkas András –, olyan ez, akár egy puzzle-játék, amely több elemből tevődik össze. „Négy szerepkört lehet különféle módon kombinálni: lehet egy szigorúan gazdasági, jövedelmet termelő feladata, emellett adott a kulturális érték, a helyi közösségépítő funkció, valamint a turisztikai attrakció jelleg is” – tárta fel a továbbgondolás és a tervezés szempontjait a fejlesztési szakértő.
Példaként felmerült a gyalui várkastély esete, itt Kolozsvár közelsége sokat nyom a latban, emellett nagy az épület, jelentős kerttel övezve, ráadásul előbb-utóbb egy autópálya is épül ott, ami előnyöket jelent a megközelítésben. „Kolozs megyeben huszonhét kastélyról tudunk, ahol Kolozsvár »hozhat még a konyhára«. Az izolált környezetben lévők megoldását is meg lehet találni, hiszen – éppen a turizmus szempontjából – ezekben az esetekben az elszigetelt jelleg teszi izgalmassá az épületeket” – magyarázta Farkas András.
Kétkedésének adott hangot Bánffy Farkas, a fugadi kastély tulajdonosa, aki, mint mondja, „beleszületett ebbe a helyzetbe” hiszen a kárpótlások idején kapta vissza az épületet a család. „Nem tudom elképzelni, hogy miként lehet a kastélyhelyzetet mozgalomba szervezni, hiszen minden egyes épület egy külön kérdés, nem hiszem, hogy általánosságban beszélhetünk róluk. Minden épületnek kell legyen egy szív-lélek gazdája, aki segít a megoldásokat megtalálni. S közben az is tény, a történelem rendje, hogy eltűnnek épületek. Be kell látnunk, a kastély luxus, az átlagembert aligha érdekli, hogy mi történik vele. A marketingen kívül nincs olyan stratégia, amit el tudok fogadni” – mondta el a kastélytulajdonos. Kitért arra a nemrégiben történt esetre, amikor Kutyfalván oly nagy vihar kerekedett, hogy a templom tornyát is lesöpörte. A katasztrófának akkora híre kelt az interneten, hogy rengeteg civil beállt a templom helyrehozatalába. „Száz méterre onnan található a Degenfeld-kastély, a vihar szintén levitte a cserepeinek a felét, de senkit nem érdekelt. Körülbelül ez az emberek hozzáállása a kastélyokhoz” – ismertette a tapasztalatait a nagy múltú nemesi család sarja.
Farkas András egyetértett azzal, hogy a hatszáz kastélyt és kúriát megtartani képtelen vállalkozás, de mint mondta, a konzerválás nem kerül sok pénzbe, ő ebben látja a közösség erejét meghatározónak.
A közönség soraiban is voltak olyanok, akiknek van saját tapasztalatuk a kastélyok megmentése és fejlesztése terén, és érintettként tudtak hozzászólni a vitához. „Szerencsésebb társadalmakban – mint például Anglia, ahol ezeket az épületeket nem vették el a tulajdonló családoktól – sem sikerül a műemlékeket karbantartani állami segítség nélkül. Több európai minta van arra, ahol az állam és a tulajdonos képes együttműködni, és ki tud találni olyan rendszereket, amikkel megőrizhetők az értékes épületek. Nyilván Erdélyben ez egy különös helyzet, mert az államnak nem érdeke megtartani ezeket az emlékeket, hiszen nem szimbolizálják a politikai rendszer szellemiségét. De ha egy ideális világot feltételezünk, akkor arra vannak minták, hogy hogyan lehet megőrizni ezeket, és olyan funkciókkal megtölteni, ami fenn tudja tartani hosszú távon őket” – mondta el Ugron Zsolna író, aki élete egy részét a zabolai Mikes-kastély rendbehozatalával töltötte.
A PONT Csoport Kastély Erdélyben projektjéről, fejlesztési stratégiáiról a www.kastelyerdelyben.ro weboldalon olvashat, és a szakszerű dokumentációval ellátott, erdélyi kastélyadatbázist is itt érheti el.
Szilléry Éva
Magyar Idők (Budapest)

Városi történetek és zsebszörnyek
Kolozsvárnak és a Pokémon játéknak eddig nem sok köze volt egymáshoz.
A mobil applikációs játék megjelenése óta azonban egyre több. Szombaton olyan sétán és közös Pokémon vadászaton vehettek részt az érdekelődök, amely egyszerre nyújtott betekintést a város múltjába és ismertette a Japánból indult, és már 20 éve töretlenül sikeres Pokémon történetét. A Korzo Egyesület által szervezett új sétán érdekességeket lehetett megtudni fontos Kolozsvári épületekről, úgy, hogy közben az okostelefonnal zsebszörnyeket is „elejthettek” a résztvevők. A Pokémon Go tartalmaz úgynevezett PokéStopokat, amelyeket érintve a játékhoz elengedhetetlen tartozékokat lehet összegyűjteni. Ezek a helyek mindig egy konkrét térhez, műemlékhez, szoborhoz, vagy akár emléktáblához, graffitihoz kapcsolódnak. Ezen keresztül a város szubjektív térképe rajzolódik ki, amely bizonyos esetekben hibás információkat is tartalmaz. A séta állomásai is a PokéStopokhoz igazodott, történetekkel, részletekkel kiegészítve a játékban feltüntetetteket.
Szabadság (Kolozsvár)

Táborozó – „Mi egy vérből valók vagyunk”
Nyolcadik alkalommal szervezték meg az Aranka-tábort Zsobokon
Immár nyolcadik alkalommal szervezték meg Zsobokon az Aranka György Ifjúsági Anyanyelvi Tábort, amelyben idén huszonnyolc diák vett részt. Az Erdély különböző pontjairól érkezett táborozók többsége a Kolozsvári vonatállomáson találkozott, ahonnan pár kézszorítást és ölelést követően nevetve indultak Zsobokra.
Az egyórás út után megérkeztünk a zsoboki Bethesda Gyermekotthonba, ahol gyorsan berendezkedtünk, majd a helyi műemlék templomba vonultunk át. Itt Kelemen Csongor Kolozsvári lelkipásztor tartott áhítatot, kitérve többek között a „mindannyian egy test tagjai vagyunk” gondolatra, amit egyhetes együttlétünk vezérigéjének is tekinthettünk. Később Péntek János Kolozsvári nyelvész, akadémikus tartott előadást a Moldvai magyar tájnyelvről és beszélőiről. Tisztázta ezáltal a csángó elnevezés etimológiáját, valamint közelebb hozta a hallgatókhoz a moldvai magyar tájnyelvet, dialektusokat. Játékos ismerkedéssel zárult az első nap, illetve a már hagyományossá vált angyalka-bárányka játékkal, ami még inkább fokozta együttlétünk pozitív hangulatát.
A második nap szakmai előadásai sorában Farmati Anna egyetemi oktató, a Georgius Aranka Társaság elnöke a versről, mint multimediális kommunikációs lehetőségről beszélt, majd Wacha Imre tanár úr jól strukturált gondolatmenetét hallgattuk a nyelvművelésről, a nyelv és a nyelvhasználók műveléséről. Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke Foci–média–morál című előadásában az aktuális Eb kapcsán hangzottak el vélemények a 21. századi labdarúgásról. Az ebédet követően betekintést nyerhettünk az Anyanyelvápolók Szövetsége Ifjúsági Szervezetének világába, majd kézműves foglalkozásokon vettünk részt. Ezúttal sem mAradt ki a kalotaszegi szoba és népviselet megtekintése, Zsobok népi értékeivel való megismerkedés. Vacsora után Bordi András játékos anyanyelvi foglalkozásokkal várt bennünket, a csodás esemény közös énekléssel kezdődött és zárult. Felcsendültek ismert dalok akkordjai, de tanultunk új énekeket is.
Szerdán Korzenszky Richárd perjellel ismerkedtünk meg, akivel együtt léptünk ismét a versek világába, majd Ősz Előd levéltáros, segédlelkész előadását hallottuk a zsoltárfordító Szenczi Molnár Albert életéről és munkásságáról. Az önismeret és hanghasználat közötti összefüggésekről Albert Júlia Kolozsvári színművész és egyetemi oktató tartott érdekes bemutatót, ezt követően pedig akadályversenyen vett részt hat kisebb csapat. Az idei akadályverseny tematikáját a honfoglalás képezte, több érdekes, a fantáziát és egyben a tudást tesztelő próbát teljesítettünk, amelyek által közelebb kerülhettünk egymáshoz. A napot Marosán Csaba színművész Dsida estje zárta.
A csütörtöki nap kirándulással telt: ellátogattunk Tordaszentlászlóra, ahol a helyi tájházban a kalotaszegi kulturális értékeket ismerhettük meg, majd a tordai sóbánya világa, illetve a Tordai- hasadék magasra törő bércei vártak bennünket. Este ketyeréztünk és liciteztünk Kerekes Barnabás tanár úrral, az anyanyelvi játékok véget nem érő sorozata elűzte a napi fáradtságot, ami a túrázással együtt járt.
Füstös Paul, a Kolozsvári Református Kollégium 11. osztályos tanulója
Szabadság (Kolozsvár)

Szenvedélyes nyelvszolgálat
Málnási Ferenc Kolozsvári nyugalmazott magyartanár, a nyelvtudományok doktora nem szobatudós. Nem búvárol sokak számára érdektelennek tűnő, apró nyelvi jelenségeket, nem húzódik vissza könyveinek, jegyzeteinek világába.
Pályakezdése óta összeforrt szenvedélye a hivatástudatával, ami nem is csoda, hisz mindkettőnek ugyanaz a forrása, tárgya és éltető ereje – az anyanyelvünk.
Már fiatal tanárként olyan konok szolgálatra szegődött, ahogyan a legkiválóbb mesterdetektívek beállnak az igazság kiderítésének szolgálatába: amikor még épp csak rebesgették, hogy vannak helyek, ahol úgynevezett munkafüzeteket használnak, Málnási neve már egyet jelentett az általános iskolai magyar rmunkafüzetekkel, amelyek segítségével könnyebben, érdekesebben sajátítja el a gyermek annak a nyelvnek a titkait, amit már az anyatejjel együtt szív magába. Munkafüzeteit folyamatosan újította, bővítette, nemzedékek egész sorát segítve át a nyelvtani szabályok huppanói közt kanyargó utakon. De ahogy nem lett szobatudós, úgy nem lett szakbarbár sem: széles körű érdeklődését, tudását változatos területeken kamatoztatja a mai napig. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a 2016-ban megjelent két kötete, A Székely Útkeresőtől a Nyelvünk és Kultúránkig, az erdélyi irodalomtól ünnepekig, nyelvhazáig, illetve a Beke Sándorral közösen kiadott Az álmodó bérceken című kötet. Mindkét könyv az idén 25 éves Székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó terméke, és mindkettőnek megvan a maga vonzó érdekessége.
Az először említett kiadvány alcíme Recenziónyi állomások könyveink birodalmában. Első ránézésre azt is mondhatnók, hogy mindez csak a negyedszázados kiadói évforduló ünnepléséért van, de elég csak a recenzeált szerzőket megnézni, hogy rájöjjünk: sokkal több ennél. Valójában egyfajta keresztmetszete, összefoglaló felmutatása az erdélyi kultúra értékeinek egy olyan korban, amikor ha valaki lepengeti a kiadási költségeket, bármi piacra kerülhet. A teljesség leghalványabb igénye nélkül – nem akarok a telefonkönyvszerű felsorolás csapdájába esni – csak néhány, Málnási által bemutatott, nagyrészt Erdélyi Gondolat kiadványt említenék: Komoróczy György Magyar szavaink nyomában, Murádin Lászlónak négy kötete, Brauch Magda Közös anyanyelvünkért, Beke Sándor A Székely Útkereső levelezés és dokumentumok tükrében, Eszteró István Nirvána gombostűje – és így tovább, összesen harminc kötet recenziója.
A másik kötet tulajdonképpen két könyv: az első rész Beke Sándor eddig megjelent verseiből álló reprezentatív válogatás, a második pedig ezeknek a verseknek stilisztikai elemzése Málnási Ferenc tollából. Szégyen ide, szégyen oda, Beke Sándornak eddig egy-egy versét olvastam, kötete nem került a kezembe. Lehet, hogy én vagyok a hibás, amiért nem jártam utána, de talán inkább az 1990 után összeomlott szervezett könyvterjesztés nem gondolt arra, hogy Nagyváradon is érdekelhet valakit egy Székelyudvarhelyi kiadvány. De hagyjuk az utólagos, meddő elmélkedést, a lényeg, hogy közvetve, Málnási Ferencnek köszönhetően megismerkedhettem Beke Sándor verseivel. A stilisztikai elemzések olyan tanerőknek, illetve diákoknak sietnek a segítségére, akik szívesebben veszik a „készételt", mintsem hogy maguk bajlódjanak az értelmezés elkészítésével.
Pedig megéri a belemélyedést, kedvcsinálóként két Beke-szöveget ajánlok hozzá: „Ha egyszerre lehullna mind, / ellepné az egész földet. / De látod, / nem hullámzik ott fent, / csak fehéres szürkén lebeg, / rétegesen és gomolyosan / a fejünk fölötti égi óceán." – mondja a Fejünk fölött az óceán című vers. A Melegítés pedig: „A kandalló-/ban ég a tűz. / A kéményen / füst száll a / csillagok fe- / lé. Mintha / az erdőből / kivágott cse- /refa melegí-/ tené az álmos / csillagokat..."
Molnár Judit |
Málnási Ferenc: A Székely Útkeresőtől a Nyelvünk és Kultúránkig, az erdélyi irodalomtól ünnepekig, nyelvhazáig. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2016.
Beke Sándor – Málnási Ferenc: Az álmodó bérceken. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2016.
Krónika (Kolozsvár)

Nem zsidókat, hanem betegeket gyógyítunk
Az első világháború frontján kezdte pályáját, majd már nemzetközi hírű szívgyógyászként történelmi időkben állt helyt a Kolozsvári egyetemen, később a kommunista hatalom elől sem hátrált meg. Haynal Imrét karcos modora és meg nem alkuvó természete ellenére betegei és kollégái is nagyra becsülték, emberek ezreit mentette meg, ám végül ez sem segített rajta. Nyáry Krisztián a BBC Historyban olvasható portrésorozatában emlékezett meg róla.
Amikor 1944 augusztusában a szovjet hadsereg elérte Erdély határát, a magyar kormány elrendelte a Kolozsvári tudományegyetem nyugatra menekítését és az értékes felszerelés elszállítását. Az orvosi kar 52 éves dékánja, a Budapestről érkezett Haynal Imre professzor az egyetem rektorával együtt nyíltan megtagadta a kiürítési parancsot, és meghirdették a tanév megtartását.
Haynal Imre nem először mondott nemet a hivatalos kormányzati utasításokra, korábban nem volt hajlandó felmondani zsidó munkatársainak, és üldözöttek százainak nyújtott menedéket klinikáján. Az egyetem kapujában egyedül nézett farkasszemet a zsidó hallgatók kiűzésére érkező csőcselékkel, és sikerült megállítania őket. Ugyanígy állította meg a magyar csapatok kivonulása után a klinika átvételére érkező román küldöttséget is.
Régi nemesi családban született 1892-ben az erdélyi Beszterce városában. Apja a helyi kórház főorvosaként fontosnak tartotta, hogy a városban többségben lévő szászokkal és a környékbeli falvak román lakóival anyanyelvükön értsen szót. Négy gyermekét vallási és nemzetiségi türelemre nevelte, és ügyelt rá, hogy mindhárom erdélyi nyelvet magas fokon elsajátítsák. Imrét a német tannyelvű evangélikus gimnáziumba íratta be, aki innen jelentkezett a Kolozsvári egyetem orvoskarára. Haynal Imre később legendássá vált lobbanékony természete már kezdő medikus korában megmutatkozott: az egyetemi laborban szakmai vitába keveredett egy csoporttársával, a vita tettlegességig fajult, amiből az ellenfél sebesülésével záródó kardpárbaj keveredett. 1915-ben orvosi diplomájával együtt kapta meg a katonai behívóját. Katonaorvosként szolgált a montenegrói, az orosz és olasz frontokon, s közben szép lassan elfogytak a fölé rendelt orvosi elöljárók. Az isonzói csatában fiatal kora ellenére már egy gyalogezred főorvosaként vett részt. Egy robbanástól dobhártyaszakadást kapott, ami miatt egész későbbi életében rosszul hallott, de sebesülten is tovább mentette a betegeket.
A frontról hazatérve a III. sz. Belgyógyászati Klinikára került, Korányi Sándor professzor mellé, akit egész további pályafutása során példaképének tartott. Folyamatosan képezte magát, Kölnben, Bécsben, majd Londonban töltött hosszabb időt gyakorlaton. A szívgyógyászat legfrissebb nemzetközi eredményeit honosította meg idehaza, Magyarországon ő volt az EKG bevezetésének úttörője. Később a pajzsmirigy megbetegedéseknek is szakértőjévé vált, ő számított a modern endokrinológia első hazai képviselőjének. Már a Szent Rókus Kórház főorvosaként dolgozott, amikor egyetemi tanári címet kapott. Tanítványai lelkesedtek érte, feljebbvalói viszont nehezen szokták meg, hogy egyáltalán nem hajolt meg semmilyen tekintély előtt, az általa helyesnek ítélt diagnózist bárkivel szemben kész volt harcosan megvédeni. Karcos modorához különleges empátia is társult, a szívpanaszok miatt hozzá fordulók félelmeit mindig képes volt eloszlatni. Rátette a kezét a beteg szívére, és azt mondta: „Itt vagyok, nyugodjon meg, és a szíve is megnyugszik.” Feljegyezték róla, hogy nem egyszer ő adott pénzt a szegényebb betegeknek a drága szívgyógyszerekre.
Az „első református szent”
Sok kortársa írta le igazi angol úriemberként – örökké füstölgő szivarral a szájában, gőzölgő Earl Grey teával az asztalán, zsebórával a mellényzsebében. De a külsőségek mellett politikai ízlése is angolos volt, sokszor ismételgette, hogy briteket tartja „az egyetlen felnőtt nemzetnek”. Sokra becsülte az angolbarát Bethlen Istvánt, Horthy Miklóst viszont gyenge képességű politikusnak tartotta. Író barátai közé tartozott Szabó Lőrinc, Márai Sándor, Illyés Gyula és Tamási Áron. Mélyen hívő katolikus volt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy református lányt vegyen feleségül. Feleségét, Nagy Margitot Tamási Áron az „első református szentnek” nevezte, s nem véletlenül. Haynal Imre nehezen tudott ellenállni a szép asszonyoknak, s kalandjai nem mindig mAradtak titokban. Az 1930-as évek végén a házaspár külön hálószobába költözött, de elválni nem akartak egymástól.
1940-ben, Észak-Erdély visszacsatolása után újraindult a magyar egyetem Kolozsváron. Haynal Imrét a kultuszminiszter Hóman Bálint kérte fel, hogy vegye át az egyetem belgyógyászati klinikájának vezetését, és felügyelje az erdélyi orvosképzést. Megismerkedett egy erdélyi örmény asszonnyal, aki egy angol népszövetségi diplomata felesége volt. Haynal Imre és Magdalena Butterworth – vagy Bibi, ahogy mindenki hívta – életük végéig meg-megújuló szerelmi viszonyt folytattak egymással. A kapcsolatról mindenki tudott, de az orvost nem érdekelte az úri társaság rosszallása.
1944-ben megtagadta az őt kinevező vallás- és közoktatásügyi miniszter kérését, hogy ne avassanak zsidókat doktorrá. A miniszternek nincs beleszólása az egyetem autonóm döntéseibe, tanácsra pedig nem szorulunk rá – üzente vissza. Amikor megválasztották az orvoskar dékánjának, nemcsak a zsidó diákokat elzavarni akaró tömeggel szállt szembe, hanem az embertelen törvényekkel is. Kollégáinak a magasabb erkölcsi törvényekre hivatkozott: „Ne féljetek hippokratészi eskütöktől, adjátok annak szellemében nyugodt lelkiismerettel a hamis orvosi bizonyítványokat az emberi tisztesség nevében, a könyörületesség nevében, az Isten nevében.” Több száz üldözöttet vett fel betegként a klinikára, amely egy idő után annyira zsúfolt volt, hogy a folyosón is emberek aludtak. Amikor a csendőrök megpróbáltak razziát tartani a kórházban, Haynal emelet hangon utasította ki őket: „Itt nem zsidókat, hanem betegeket gyógyítunk!”
Ha eltávolítják a Lenin-oltárt, leszedhetik a másikat is
Haynal Imre a háború után Miskolczy Dezső rektorral együtt még megmentette a magyar egyetemet a bezárástól, majd visszatért Budapestre. 1946. elején átvette a II. sz. Belgyógyászati Klinika vezetését. Kórháza ezúttal is nyitva állt az üldözöttek, köztük egykori katonatisztek és arisztokraták előtt.
Ahogy a kommunista diktatúra fokozatosan kiépült, úgy került Haynal egyre többször konfliktusba a hatalommal. Először azt vetették a szemére, hogy osztályidegeneket kezel a klinikáján, ő pedig ugyanazt kiabálta kritikusainak, mint Kolozsváron: „Én nem nézem senki származását, nálam betegek vannak csak, azokat gyógyítom!” Más módon sem volt hajlandó beállni a sorba. Amikor a párttitkár kihelyezte a kórház folyosójára az első Lenin-képet, Haynal egy Szűz Mária-oltárt rakott ki vele szemben. „Ha eltávolítják a Lenin-oltárt, leszedhetik a másikat is” – üzente, és meg is tették a kedvéért. Egy ízben maga Rákosi Mátyás hívta telefonon, és pártbeli riválisa, Gerő Ernő feleségének állapotáról érdeklődött. „Engem az orvosi titoktartás esküje köt, információt nem adhatok” – válaszolta a professzor és letette a telefont.
Szókimondása és érdes stílusa hihetetlenül népszerűvé tette hallgatói előtt is. Klinikája nemzetközi szinten is kiemelkedő színvonalúnak számított, mivel minden kollégájától megkövetelte a tudományos munkát. 1956-ban közvetlenül nem vett részt a forradalmi eseményekben, de másokkal együtt ő is szorgalmazta az alkalmatlannak bizonyult rektor leváltását. Munkatársait emberséges magatartásra szólította fel, így klinikáján egyetlen kommunista funkcionáriusnak sem esett bántódása. Bár fia és számos barátja mellett kedvese, Bibi is nyugatra menekült, Haynal Imre nem akarta elhagyni az országot.
Biztosan Nobel-díjas, ha nem Magyarországon él
A kádári hatalom más párton kívüli értelmiségiekkel együtt őt is megpróbálta magához édesgetni, 1957-ben a Kossuth-díjat is megkapta. Csalódniuk kellett: Haynal Imre semmilyen módon nem vált a rendszer kiszolgálójává. Egy egyetemi gyűlésen az újra kinevezett rektor addig szónokolt az ’56-os „ellenforradalmi eseményekről”, amíg Haynal dühösen félbe nem szakította: „Hogy mersz te a forradalomról beszélni? Hiszen te az egész idő alatt a budin ültél!” Ezután felállt, visszament az irodájába, és elkezdte a holmijait pakolni. Tudta, hogy a nyilvános nevetségessé tételt már nem fogják elnézni neki. Néhány nap múlva megkapta a határozatot a kényszernyugdíjazásáról.
Haynal Imre nem tudott betegei és tudományos kutatásai nélkül élni, ezért levélben fordult Kádár Jánoshoz, hogy továbbra is dolgozhasson. A pártfőtitkár személyesen írta meg neki az ítéletét: „Be kell látnia Önnek, hogy a húrt túlfeszítette és egy állam sem engedhet meg önmagával szemben olyan nyilvános arculcsapásokat, mint amelyeket Ön megengedett magának a mi munkás-paraszt államunkkal szemben.”
A mindig tettre kész orvos ezután 1972-ig, amíg egészsége megengedte, magánpraxist folytatott. Nehezen élte meg, hogy eltávolítása után klinikája lassan pusztulni kezdett, és a szeme láttára veszítette el nemzetközi presztízsét. Még 80 éves korában is publikált, számos külföldi akadémia és tudományos társaság választotta tiszteletbeli tagjává. Hosszú, aktív időskor után, 86 éves korában került kórházba. Szobája előtt két asszony vigyázta az álmát: a felesége és a betegség hírére külföldről hazatért Bibi. Elhívták a tanítványait is, hogy elbúcsúzhasson tőlük. – Hogy van professzor úr? – kérdezte egyikük. – Jól – válaszolt, és a fal felé fordult. Néhány perccel később már nem élt. „Biztosan Nobel-díjas, ha nem ezen a Magyarországon él és gyógyít” – mondta róla egy professzortársa. Így is minden idők legnagyobb magyar szívspecialistája volt, aki emberek ezreinek életét mentette meg orvosként és becsületes, bátor emberként.
NYÁRY KRISZTIÁN
index.hu

Tőkés József református lelkésznek állítottak szobrot Málnásfürdőn
Első okleveles településként való említésének 650. évfordulóját (1366–2016) gazdag műsorral ünnepelte Málnás: szobrot állítottak Tőkés Józsefnek (1884–1951), a falu egykori iskolaépítő református lelkészének, a Sepsi Református Egyházmegye korabeli esperesének. Alkalmat jelentett az ünnepre az is, hogy 160 évvel ezelőtt szentelték fel a gyülekezet templomát, kerek 100 évvel ezelőtt itt született dr. Tőkés István teológiai tanár, püspökhelyettes.
Négyes emlékezésre gyűlt össze a falu július 23-án, szombaton: a zsúfolásig telt kultúrotthonban Szotyori Angéla polgármester nyitotta meg a kétnapos ünnepet. Székely sors című zenés történelmi, irodalmi összeállítással léptek fel a Tőkés József nevét viselő iskola tanulói. Az előadást, valamint a betanító pedagógusokat (Mihály Emese Ágotát és Lukács Évát) vastapssal jutalmazta a közönség. A helybeli kultúrotthon falait a homoródszentpáli Hátszegi Csaba, a romániai és magyarországi fotóművészek szövetségének tagja megvásárolható művészfotói díszítették. Az ünnepségen részt vett Tőkés László Európai Parlamenti képviselő és a kiterjedt Tőkés család.
Üdvözlőbeszédet mondott Hebling Zsolt, Málnás Balaton menti testvértelepülése, Alsóörs polgármestere és a barcasági Négyfalu és Szilágysámson önkormányzatának képviselői, ugyanis településeik szintén ebben az évben ünneplik írásos említésük 650. esztendejét.
A Tőkés József által építtetett helybeli református papilak előterébe gyűltek össze szoboravatóra az ünneplők. Balla Barna málnási református lelkipásztor jeles elődjére emlékezett, akinek szobra jelenünkben is munkára és lelkesedésre sarkall, kitartásra buzdíthatja a ma élőket. Kifejezte meggyőződését, hogy a Málnáson 42 évig szolgáló lelkipásztor, Tőkés József nagytiszteletű esperes szellemi hagyatéka még sokáig élni fog jelenlegi hívei lelkében. Felidézett néhány, az esperes személyéhez kötődő rövid történetet, amelyeket jelenleg még élő egykori tanítványaitól gyűjtött össze. Tőkés József esperes-lelkész, egyházi író, szótárszerkesztő, Tőkés István édesapja, Tőkés László nagyapja volt. Marosvásárhelyen és Nagyenyeden tanult, a teológiai tanulmányok után a berlini tudományegyetemen hallgatott előadásokat. Segédlelkész volt Kolozsváron, majd haláláig a málnási gyülekezet lelkipásztora. A Sepsi Református Egyházmegye tanügyi előadója és zsinati tagja lett. A magyar felsőházban a Háromszéki nép jogaiért harcolt. Málnás községben fogyasztási és hitelszövetkezetet alapított, falujában két tanerős iskolát építtetett (1922), hogy a helybeli gyerekek anyanyelvükön sajátíthassák el a tudományt. Szerkesztette az Emlékkönyv a reformáció négyszázados évfordulójára című, Sepsiszentgyörgyön 1918-ban megjelent forrásértékű kötetet. Porai a málnási temetőben nyugszanak, ahová a helyi közösség és a család elhelyezte az emlékezés koszorúit.
Szoboravatás előtt az ünnepségen jelen lévő Gulyás Gergely, a magyar Országgyűlés alelnöke beszédében az egykori lelkész mAradandó üzenetét, a ma élő klérus munkájának hasznos és nélkülözhetetlen voltát, a tőkési példamutatás megtartó erejét emelte ki. Tőkés László köszönetét fejezte ki, hogy megörökítették nagyapja arcmását. Úgy emlékezett rá, mint aki, mint sokan mások – a költő Szabolcska Mihály Temesvári lelkipásztor, Márton Áron katolikus püspök –, az akkori Erdélyben megmAradt, hivatástudattal és kitartással végezte a szorongatott magyarság között lelkipásztori, papi feladatát. Köszöntőbeszédet mondott Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke, példaértékűnek nevezve az összefogás szükségességét mutató emlékezést, amely valóságos népünneppé nőtte ki magát. Balla Barna tiszteletes a közösség nevében megköszönte a megyei tanács anyagi támogatását, amellyel segítette a szoborbizottság munkáját.
A mellszobor az avatón is jelen lévő Petrovits István Sepsiszentgyörgyi szobrászművész alkotása, öntését Sánta Csaba szovátai mester műhelyében végezték. Az ünnepségen tiszteletét tette a Málnáson élő id. Szilágyi Zsolt egykori karmester és tenorista, fellépett a Sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus (vezényelt ifj. Szilágyi Zsolt), a helybeli iskolások furulyacsoportja egyházi énekeket játszott Balla Enikő vezényletével. Avató után a református templomban bemutatták az alkalomra megjelent Málnás című ünnepi kiadványt, melynek öttagú szerzői gárdájából dr. Székely Zsolt régész a vidék múltjáról, e sorok írója pedig a község hasznosítható kincseiről, jövője javításának szükségességéről értekezett.
A vasárnapi ökumenikus istentiszteleten Balla Barna lelkipásztor emberi életünk istenes alapokra való helyezésére figyelmeztetett a Szentírás 5 Mózes 4:40 textusa alapján. Ekkor került sor a Tőkés Istvánról készült dokumentumfilm ősbemutatójára.
Később tartalmas népünnepéllyel folytatták a falunapot. Délután Sepsiszentgyörgyi Fenyőcske, a sepsikőröspataki Kőrös ifjúsági néptánccsoport, a sepsikőröspataki Zumba moderntánc-csoport, a Sepsiszentgyörgyi Canticorum női kar és a helybeli fiatalok műkedvelő színjátszó csoportja uralta a sportpálya szabadtéri színpadát. Az eszem-iszomot utcabál követte. A nagy évforduló esztendejét egy emlékkővel tették mAradandóvá a polgármesteri hivatal előterében. Készítője Urszuly Sámuel mikóújfalusi kőfaragóművész.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék
Erdély.ma

Székedi Ferenc: Gál Sándor: a szülőföld tisztelgése
Mint bárkinek a földi sorsa az idő múlásában, Gál Sándor élete is mindenekelőtt két dátum közé szorítható. 1817-ben Csíkszentgyörgyön, látta meg a napvilágot, és 1866-ban az olaszországi Nuterinában hunyt el, sírhelye mindmáig ismeretlen. De nem csupán halálát fedi homály, hanem részben életét is. Mikor ezredesnek nevezik, mikor tábornoknak, mikor kiváló gyakorlati hadvezérnek, mikor a magyar forradalom és szabadságharc nemzetőrsége, majd honvédsége katonai szabályzata megalkotójának, azaz egy hadsereg felépítése és működtetése, valamint a hadi állapotok nélkülözhetetlen elméleti szakértőjének. Úgy emlékezünk rá, mint a senki előtt meg nem hunyászkodó forradalmárra, Kossuth feltétel nélküli hívére, de az utókor ugyanakkor azt is tudja, hogy az emigrációban végleg összekülönbözött egykori bálványával, és útjaik szétváltak. Róla és a Nyerges-tetői ütközetről Kányádi Sándor írt verset, amely mindkettőt a legendák magasságába emeli, a történelemkönyvek közül többen viszont kászonújfalusi csatának nevezik azt az ütközetet, amelyről minden március 15-én és augusztus elsején megemlékezünk.
Jómagam munkatársaimmal az utóbbi évtizedben minden évben dokumentumfilmet készítettünk a Csíkszeredai március 15-i ünnepségekről, amelyek egy része a Nagy Ödön alkotta Gál Sándor szobor körül zajlik és hogy ne tévedjünk, hogy ne ismételjük önmagunkat, igyekeztem rengeteg olyan forrást felkutatni, amelyek az eddigieknél sokkal szélesebb megvilágításba helyezik Gál Sándor életét és munkásságát.
Annyi bizonyos, hogy Kézdivásárhelyen és Olmütz-ben tanult, a ma Csehországban található város akkoriban nem csupán Európa egyik legfontosabb egyetemi városának, hanem történelem-alakítójának is számított. A tizenötödik században itt tették Mátyás király fejére a cseh koronát, és a tizenkilencedik században itt lett császár I. Ferencz József, a magyar szabadságharc leverése után pedig itt fogalmaztak meg olyan, a központosítást részben lebontó birodalmi alkotmányt, amelyet két év múlva, gyakorlati kivihethetlensége miatt, félretettek. Az olmützi kadétiskolát az osztrák birodalom egyik legkiválóbb katonai kiképzőjeként tartották számon, a mindössze huszonegy éves székely fiatalember 1838-ban lépett osztrák császári szolgálatba, majd alhadnagyként 1842-ben az első csíki székely határőr ezredhez vezérelték, ahol 1848-ig a hadnagyi rangra vitte.
A magyar forradalom kitörésének hírére Pestre utazott, és a rá következő szűk félévet – néhány májusi és júniusi napot kivéve – nagyrészt ott is töltötte. Az Országos Nemzetőrségi Haditanácshoz, majd a fővárosi nemzetőrség főparancsnokságára nevezték ki segédtisztnek. Hivatali munkája mellett a tanulmányaiból merített, az általa fordított és szerkesztett katonai szabályzatok kiadásával foglalkozott. Májusban viszont Hajnik Sándorral és Klapka Györggyel együtt Marosvásárhelyre küldte Gr. Batthyányi Lajos miniszterelnök. Tény és való, hogy ekkor, majd 1848 augusztusát követően és 1849-ben, Gál Sándor mintegy húszezer székely katonát szervezett be, miközben ő maga gyorsan emelkedett a tiszti ranglétrán, és 1849 januárjában ezredessé nevezték ki. A források eltérően vélekednek arról, hogy bejárta vagy sem a kötelező főhadnagy, százados, őrnagy, alezredes rangsort, annyi bizonyos azonban, hogy január 23-án ezredesként vette át Csíkszeredában az 1. székely határőr-gyalogezred irányítását. Már létező katonai kereteinek felhasználásával Gál Sándor három honvéd zászlóaljat szervezett, majd január utolsó napjaiban Csíkból Háromszékre és Erdővidékre indította őket, hogy az ottani erőkkel egyesülve csatlakozzanak a Bem vezette, Nagyszeben alatt álló erdélyi fősereghez. Az út oroszokkal és osztrákokkal vívott, vesztes és győztes csatákkal teletűzdelt, egy részükben maga Gál Sándor is részt vett. 1849 februárjában visszatért Csíkszeredába és Bem megbízásából újabb csapatokat toborzott, illetve az egész Székelyföld katonai irányítójaként, a tábornok utasítására, elkezdte a hadianyag gyártást.
Kézdivásárhelyen már januárban újraindították az ágyútermelést, emellett Csíkszentdomokoson is ágyú- és golyóöntő, valamint lőporgyárat akartak felállítani. Csíkmadarason március 18-án kezdték meg a lőporgyár építését és május 1-én indult meg a termelés. Gál Sándor a hadianyag-gyártás hátterét leginkább a parajdi só eladásából, majd a termények rekvirálásából szerette volna fedezni, de keménykezű katonaként több más tekintetben is beleszólt a Székelyföldi polgári közigazgatásba, odáig menően, hogy helyi székely tisztségviselőket tartóztattatott le, illetve székelyeket szeretett volna áttelepíteni Beszterce vidékére.
Olykor önkényességbe hajló ténykedését Budapestről nem nézték jó szemmel, már ekkor megindultak vitái a központi hatalommal, illetve az erdélyi magyar kormánymegbízottal. Katonai szempontjait továbbra sem adta fel, megszervezte a Székelyföldi Mátyás huszárezredet, amelyet a már létező hasonló magyar alakulatok parancsnokai nem fogadtak kitörő örömmel, és Marosvásárhely polgári vezetősége is tiltakozott a véleménye szerint túlzásba vitt újonc-sorozások miatt. Gál Sándor azonban az újoncok mellé helyben szeretett volna tiszteket és altiszteket kiképezni, Csíkban és Háromszéken egy-egy olyan katonai iskolát akart felállítani, amelyben a polgári iskolát már elvégzett tizenöt-tizenhét éves fiatalok részesülnek rövidebb vagy hosszabb idő alatt felhasználható gyalogsági, tüzérségi és utászati ismeretekben.
Ezekbe és a Székelyföldi hadikórházak felállítását szolgáló elképzeléseibe azonban beleszóltak az 1849 júniusában Erdélybe betörő orosz és osztrák csapatok. Források szerint július 29-én tábornokká nevezték ki, amiről ő még nem tudott, amikor augusztus elsején Tuzson János alezredes vezetése alatt kétszáz honvédre bízta azt a Nyerges-tetői csatát, amelynek hősies részletei leginkább fennmAradtak a közemlékezetben.
A sorozatos vereségek után Gál Sándor mAradék seregével Kolozsváron csatlakozott Kazinczy ezredes csapataihoz, majd az augusztus végi fegyverletétel után egy ideig a Szatmár környéki mocsarakban bujkált, majd 1850-ben sikerült külföldre szöknie. Azonnal felvette a kapcsolatot a magyar emigrációval, hamburgi és londoni ténykedések után Kossuth Konstantinápolyba küldte és 1851-ben kinevezte az erdélyi felszabadító hadsereg főparancsnokává. Így Gál Sándor részt vett a nemzetközi helyzetet meglehetősen tévesen értékelő Makk Károly vezette székely összeesküvés előkészítésében, amelyet székely árulás nyomán az osztrák hatóságok kemény kézzel felszámoltak és megtoroltak.
Gál Sándor nem adta fel, 1861-ben tagja lett az olaszországi magyar légiónak, de a korabeli rendkívül bonyolult olaszországi és nemzetközi politikai életben, Kossuth tanácsai nyomán vagy éppen ellenében sem tudott eligazodni, ezért Nápolyban, útmutatásai nyomán, le is tartoztatták. Valószínű, hogy ezekben az években írta vagy diktálta magyarról olaszra átfordított vagy olasz nyelvű életrajzát, emlékiratait, de az is lehet, hogy egykori magyar tiszttársak a szerzők. A kötet magyar fordításban, 2006-ban, a néhai Tőzsér József vezette Pallas-Akadémia kiadónál jelent meg, és csupán más forrásokkal összevetve értelmezhető.
Gál Sándor élete és munkássága még sokáig mArad témája a történelemtudománynak, töretlen forradalmisága, elszántsága viszont mindegyre visszatérő ihletője a művészeteknek. Sárpátki Zoltán – számos történelmi jellegű Székelyföldi, erdélyi és magyarországi emlékplakett és szabadtéri szobor, valamint a nemrég felszentelt kiváló Csíkszeredai Márton Áron szoborkompozíció megalkotója – a csíkszentgyörgyi helyi közösség felkérése nyomán készítette el a most leleplezendő mellszobrot. Az 1977-ben született és a Csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceumban végzett, majd a Temesvári Nyugati Egyetemen és ösztöndíjasként a Budapesti Képzőművészeti Egyetemen tanulmányokat folytató művész nem a világhálón is megtalálható Gál Sándor-festményt ültette át a térbe, hanem visszatért a reformkor forradalmi lelkületéhez, az ifjúsághoz, a kezdődő felnőttkorhoz. Felfogásában itt, Csíkszentgyörgyön, egy olyan Gál Sándor mArad meg az elkövetkező nemzedékek számára is, amely a székelység jobb és szebb jövőjét fürkészi és konok kitartással tesz is érte. Ha párhuzamokat akarunk keresni a mai élettel, a jelkép megkerülhetetlen: szülőföldjéről messzire távozott, hogy tudást és tapasztalatot szerezzen, de visszatért hazájába, amikor úgy érezte, hogy közösségének szüksége van rá. A szobor talapzatát, környezetét műszaki szempontokból Albert Homonnai Márton tervezte, gyakorlatilag a Dóczy András szobrászművész, illetve a Gál Ernő vezette vállalkozást kivitelezve. Az idők összecsengésének sokatmondó bizonyítékaként Dóczy András azoknak a zsögödi kőfaragóknak az utóda, akik többek között az ugyanitt élt, a Nyerges-tetői emlékművet kifaragó olasz mestertől, Pulini Jánostól tanultak. A szobrot Sántha Csaba szobrászművész Szovátán öntötte bronzba, és a csíkszentgyörgyi közösség képes volt önerőből állni a költségeket.
A csíkszentgyörgyiek, Gál Sándorral együtt, nem szemlélői, hanem részesei, alkotói a magyar történelemnek. A 2016. július 21-én felavatott szobrot, a sok viszontagság árán megmentett emlékházzal és székely kapuval együtt, úgy kell megőrizniük a jövőnek, hogy az mindig emlékeztessen az önállóság és az összefogás, az alkotó, a szülőföldet gyarapító gondolkodás és az önzetlen közösségszolgálat szükségességére.
(A csíkszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal munkatársunkat kérte meg, hogy a szoboravató ünnepségen legyen Gál Sándor életének és munkásságának, valamint a szobrászművésznek a bemutatója. Az ott elhangzott szöveget a szerző kisebb szerkesztési módosításaival közöljük.)
maszol.ro

Nagykárolyban a Bolyai Nyári Akadémia
Egy hétig Nagykárolyban, pontosabban a helyi Simion Bărnuţiu Szakképző Líceum termeiben tartják a Bolyai Nyári Akadémia képzéseit a szakemberek. A tegnapi megnyitón a szakképzés jövőjéről, a magyarországi együttműködésről értekeztek a résztvevők.
Az idén immár 24. kiadásához érkezett a Bolyai Nyári Akadémia, míg az esemény főszervezője, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége ( RMPSZ) ebben az évben ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját, mondta el köszöntőjében tegnap Baranyai Tibor, az RMPSZ Szatmár megyei elnöke. Baranyai elismerően szólt arról a lehetőségről, amelyet a Bolyai Nyári Akadémia megszervezése jelent a hazai szakembereknek a kölcsönös fejlődés és az oktatási módszerek továbbadása, finomítása céljából. A Bolyai Nyári Akadémia (BNYA) továbbképzés-sorozata több helyszínen — Csíkszereda, Szováta, Nagyenyed, Szatmárnémeti, Szörényvár (Drobeta Turnu-Severin), Válaszút, Nagyvárad, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Nagykároly, Gyulafehérvár — és szekcióban zajlik, átfogó témaköre A modern pedagógus — Megváltozott szerepek és készségek, A változtatás módszerei.
Nagykárolyba tegnap érkeztek a szakemberek, s egy héten keresztül értekeznek majd itt a pedagógusok elsősorban a szakemberképzés, szakmunkásképzés lehetőségeiről, fejlesztéseiről, a témában zajló csoportos beszélgetéseket magyarországi szakemberek irányítják. A Széchenyi István Egyetem docense, dr. Baroti Enikő, valamint Mészáros Attila egyetemi docensek révén ismerhetik meg a BNYA Nagykárolyi szakaszának résztvevői a magyarországi modell nyújtotta lehetőségeket és fejleszthetik mindezt tovább, értékesítve a hazai tapasztalatokat.
Gindele Imre, a Simion Bărnuţiu Szakképző Líceum igazgatója, a duális modell Nagykárolyi felelőse házigazdaként üdvözölte a vendégeket. Köszöntőjének végén arra kérte a jelenlévőket, hogy amellett, hogy a szakmaiságra törekednek és a munkával foglalkoznak a BNYA egy hete alatt, a délutáni programjaikat lehetőség szerint úgy alakítsák ki, hogy abba a városnézés, valamint a Nagykároly melletti magyar irodalmi és történelmi kötődésű falvak megismerése is beleférjen. Az igazgató elégedettségének adott hangot azzal kapcsolatban is, hogy igazgatósága elmúlt négyéves időszakában komoly előrelépéseket tettek, nemcsak a duális képzés, hanem a szakemberképzés terén is. A négy évvel ezelőtti időszakhoz képest mondhatni megkétszerezték a diákjaik számát, s egyre komolyabb és megbecsültebb alapokra helyezték a szakemberképzést, ezáltal bizonyítva azt, hogy az elméleti oktatás mellett nagyon fontos részt kap a városban a szakképzés.
A Nagykárolyi megnyitóról nem hiányozhatott Knecht Csaba igazgató sem, aki a duális képzési modellben az iskola első rangú partnerének számító Polipol Mobila Kft. képviseletében volt jelen.
Az üdvözléseket követően a magyarországi szakoktatás felelősének is tartott Kovátsné Vörös Ágnes előadása következett. A szakember a magyarországi Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal projektvezetője átfogó és tartalmas előadásban vázolta fel a magyarországi irányvonalat, mely folyamatos átalakulásban van.
Részletesen szólt arról, hogy Magyarországon új alapokra helyezték a szakemberképzést.
„Nem csak Romániában vannak a szakmunkásképzésnek útkeresési folyamatai, de a magyarul zajló képzés hatékonyságának növelése érdekében azt hiszem kijelenthetjük, az sem mindegy, hogy Magyarországon milyen irányba halad a szakképzés. Három évvel ezelőtt megjelent az új oktatási törvénycsomag, mely során megváltozott a szakképzési, a felnőttképzési és a nemzeti népnevelési törvény is. Majd 2014-ben állt össze a szakképzést a gazdaság szolgálatába állító törekvés is. Az elképzelés szerint Magyarországon is az a cél, hogy a gazdaság motorja legyen a megfelelő szakemberképzés és ezáltal olyan munkaerő lépjen ki a gazdasági piacra, amelyre ténylegesen is szükség van. Ennek az elképzelésnek a hatékonyságához folyamatosan vizsgálják a piaci mutatókat, feltérképezik a hiányszakmákat, illetve ezt a listát régió szerint folyamatosan alakítják. Regionális szinten sem egyformák a hiányszakmák, nagy az eltérés az ország nyugati és keleti része között. Nagyon fontosnak tartjuk az együttműködést az anyaország határán kívül eső, magyarlakta területeken élő szakemberekkel, s így egyeztetve, egy közös irányba mozdulhatnánk el. Nemrégiben ért véget egy olyan projekt, mely a határon túli duális képzés jó gyakorlatait, akadályait, továbbképzések szükségességét tárta fel, s ezek a tapasztalatokat mind beépítésre kerülnek a tervezett szakképzés fejlesztési projektek során. Ezek a felmérések műhelymunka formájában zajlottak a Felvidéken, Kárpátalján, Partiumban és Erdélyben, valamint a Vajdaságban is. A pedagóguskollégák igényeit figyelembe véve igyekszünk ezt a projektet összeállítani. A következtetés az, hogy a digitális tananyagot internetes formában közzétéve tudnák a leginkább hasznosítani a magyarlakta területeken, hisz így mindenki annyit és akkor nyomtatna belőle, amennyire szüksége van. Elérhető, szerkeszthető lesz, az internet legmegfelelőbb kihasználása lesz ennek a portálnak a létrehozása, mely minden, a programban érintett pedagógus és tanintézmény számára elérhető lesz országhatáron innen és túl” — mondta Kovátsné Vörös Ágnes előadása során.
A magyarországi szakember elismerően szólt a Nagykárolyban zajló duális képzésről is. Mint mondta, Kolozsváron egy szakmai rendezvényen már találkozott a Nagykárolyi iskola vezetőjével, valamint Knecht Csabával is, akik diákokkal érkeztek az akkori rendezvényre. „Rendkívül ösztönző a diáktól hallani arról, hogy milyen gyakorlati haszna van a duális képzési módnak. Sokat lehet tanulni abból az együttműködésből, ami az iskolát és a gazdasági szereplőket összeköti Nagykárolyban, s úgy gondoljuk, hogy a diákok kereseti lehetőséggel történő ösztönzése további lehetőségeket rejt magában. Ez kiegészülve a felnőttképzéssel, illetve azzal, hogy a szakmunkásképzésben részesülő diák a megfelelő érettségit követően továbbtanulhat egyetemen is, remélhetőleg segít pótolni a szakemberhiányban keletkezett űrt a foglalkoztatási palettán” — fejtette ki előadásában Kovátsné Vörös Ágnes.
A beszédeket követően kezdetét vette a műhelymunka. A hét további részében a BNYA résztvevői lehetőség szerint a cégekhez is kilátogatnak, de egyéb fontos eszme- és tapasztalatcserékre is sort kerítenek.
Tőtős Tímea
frissujsag.ro

Kiürül Kelet-Európa?
Az ellenőrizetlen migráció csupán az egyik nehéz kérdés a mai Európában: az egykori vasfüggönytől keletre fekvő országokban nem a bevándorlás, hanem az elvándorlás az égető, egyelőre orvosság nélküli gond – derült ki a Bálványosi Nyári Szabadegyetem 27. kiadásán. A Bánffy Miklós sátorban július 22-én Kapitány Balázs, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese, Lajtai Mátyás, a Nézőpont Intézet vezető elemzője, Veresné Novák Katalin, a magyar kormány család- és ifjúsági ügyekért felelős államtitkára és Bárdi Nándor, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársa osztotta meg adatait és gondolatait a népes hallgatósággal. Kiss Tamás Kolozsvári szociológus betegség miatt hiányzott, így az erdélyi helyzetről csak kevés szó esett, de van okunk aggodalomra.
A „kitántorgás” nem most kezdődött, de az utóbbi időben felgyorsult, Erdélyből 1990 óta nagyjából félmillió magyar tűnt el, és visszafelé elenyésző számban jönnek – ezzel indított a moderátor Csinta Samu, aki családjával 1999-ben telepedett haza Sepsiszentgyörgyre Magyarországról, és bevallása szerint kicsit úgy érezte magát, mint azok, akik az autópályán szembemennek a forgalommal. A fórumon váltakozva, egymásnak felelgetve szólaltak meg a meghívottak, az alábbiakban sűrítve közöljük az elhangzottakat.
Magyarországon 1981 óta csökken a népesség, 34 év alatt 850 ezerrel apadt az ott élők száma, noha 1990 után a környező országokból több százezren költöztek oda – közölte Veresné Novák Katalin, aki szerint a magyarság termékenységi rátája alacsonyabb a szomszédos, az utódállamokban többségben élő népek szaporulatánál. Ez azért is elszomorító, mert a felmérések szerint a magyar fiatalok több gyermeket szeretnének, mint amennyi végül megszületik, ezért az Orbán-kormány különféle – otthonteremtési, adózási, családtámogatási – kedvezményekkel próbálja segíteni őket. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy élesen meg kell különböztetni a kétféle migrációt: a szabályos, törvényes, Európán belüli mozgás jó, mert általában tanulás, munkaviszony, tapasztalatszerzés céljából történik, szemben az illegális, tömeges bevándorlással, amelyre sajnos álmegoldásokat keres az EU. A fiataloknak világot kell látniuk, ez hasznos, de aki kint tanul vagy dolgozik néhány évet, még nem feltétlenül migráns. Az államnak az a feladata, hogy megfelelő körülményeket teremtsen a hazatéréshez, a felsoroltakon kívül olyan üzleti légkört, amely versenyképes béreket biztosít. És tájékoztatást arról, hogy itthon is lehet élni. A magyar állam a határon túli magyarságot is partnerének tekinti, támogatja szülőföldön való megmAradását, és azt is, hogy – miután felnőtt egy nemzedék, a mai harmincas-negyvenes korosztály, amely semmit nem tud az elszakított közösségekről – a mai iskolásoknak legyen fogalmuk, kötődésük a Kárpát-medenceében élő sorstársaikról, hogy a jövőben is legyen kapcsolat és segítség az anyaországban – jelentette ki. Azt a felvetést elutasította, hogy Magyarország az utódállamok magyarságára demográfiai helyzetének megoldásaként tekint.
A jólét szívó hatása
A Nemzetközi Valutaalap felmérése szerint közel húszmillió kelet-közép-európai személy költözött Nyugatra az utóbbi években, általában a fiatalabb és tanultabb korosztályból, és mivel Európa elöregedőben, a nemzedékek közötti különbség mindenütt gond lesz, erre a brexit-népszavazás a legfrissebb példa: az idősebbek többen vannak, és ők nyertek. Egy demokráciában minél nagyobb egy csoport, annál jobban tudja érvényesíteni érdekeit, és ez nem feltétlenül jó – vélekedett Lajtai Mátyás. A vasfüggöny idején nehéz volt emigrálni, most a mobilitást nem annyira külső korlátok csökkentik, mint a tudás hiánya. A jólét szívó hatást gyakorol a tanultakra, akik ráadásul már nem a vakvilágba indulnak, hiszen az interneten alaposan tudnak tájékozódni, mielőtt döntenek. Magyarországon a határon túli magyarok iránt a legnagyobb a befogadási hajlandóság, a munkaerőpiaci szükségleti szempontok csak második helyen szerepelnek ebben a felmérésben. A migráció azonban a világtrendek folyománya, nem lehet összefüggéseiből kiszakítva nézni. A legális migráció a következő években, évtizedekben is téma lesz, nem árt azon gondolkodni, hogy Magyarországon ma 19 százalék a bevándorlók vagy utódaik aránya, és ha nem akarja a határon túli magyarokat elszívni, akkor milyen alternatívája lesz.
Az erdélyi magyarság létszáma 1980-ban 1,7–1,8 millió között volt, ma 1,2 millióról beszélünk, és a fogyás több mint felét a kivándorlás okozta, a természetes szaporulat csökkenése csak a második ok, az asszimiláció pedig viszonylag kis mértékű – jelentette ki Kapitány Balázs. Az erdélyi magyarok tömeges kivándorlása 1990 után kezdődött, a románoké később, az uniós csatlakozás éveiben. Magyarországnak 1987 és 2011 között bevándorlási többlete volt, és miután az első hullám lejárt, anyagi szívó hatása is csökkent, mert a romániai bérek növekedésnek indultak. Székelyföldön még alacsonyak, de Temes megyeben már magasabb az átlagkereset, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Szlovákiának pedig 30 százalékos bérelőnye van Magyarországgal szemben. A Dunántúlon 500 eurót, Ausztriában viszont 2000-et kap egy dolgozó ember, ami oda vezetett, hogy munkaerőhiány miatt zárnak be gyárak – egy kis bérkülönbség miatt ugyanis nem költöznek családok, de a nagyobbért már igen. Minden közösségben van újító, próbálkozó ember, aki nekifog ennek-annak, s amikor elege lesz a bürokráciából, elindul. Aztán kezdi húzni kifelé a többit: családtagokat, barátokat, ismerősöket – és aki elindult, azt már nehéz megállítani – vélekedett Kapitány Balázs, hangsúlyozva, hogy nem csupán pénzről van szó, és nem csupán az államok, hanem az önkormányzatok is tehetnek valamit azért, hogy ezek a emberek itthon valósítsák meg az ötleteiket, például az egyablakos ügyintézés bevezetésével. Vissza már kevesen jönnek, a döntő pillanat általában az, hogy a kint született gyermek hol, milyen nyelven kezdi az iskolát: aki külföldön, annak csak a töredéke telepedik haza. Magyarországon később indult be a kivándorlás, Lengyelországban évekkel korábban, tanulhattunk volna belőle, mert ott több kormányprogramot is elindítottak a visszavándorlás ösztönzésére, érdemes megnézni, hogy mi hatott és mi nem. Korlátozásokkal keveset lehet elérni, ösztönző intézkedésekkel többet. Könnyű mondani, hogy majd visszatér az a fiatal, de tenni is kell érte, és ha van akarat, megszólítható a kivándorló. A szándék felmérése nem mérvadó: habár a kivándorlási potenciálra vonatkozó kérdésekre rendszerint az a válasz, hogy a fiatalok nagyobbik fele külföldön képzeli el a boldogulását, ez nagyon gyenge összefüggést mutat a tényleges kivándorlással. A migrációs folyamat elég jól tanulmányozható, de sokkal kevésbé befolyásolható és irányítható, ehhez jelenleg túlságosan erőtlenek az európai államok. Lehet Székelyföldet egy Budapesti irodából demográfiai tartaléknak nézni, de sok más körülménytől függ, hogy az-e: ha a román gazdasági növekedés így folytatódik, nem Magyarországot fogják választani...
Romániából inkább mennek
Ma a migráns a mumus Magyarországon, de 2010-ig a bevándorlók 86–92 százaléka határon túli magyar volt; a diplomásokat 2006 óta nem tudja megfogni a magyar állam – szögezte le Bárdi Nándor, aki szerint az erdélyi magyarság másfajta, transznacionális identitástudattal rendelkezik, és bár az utóbbi 25 évben sokat elért az érdekérvényesítés terén, az utódállamok asszimilációs stratégiája nem változott, a párhuzamos kisebbségi társadalmak kiépítéséhez pedig sem a helyi közösség, sem Magyarország nem rendelkezik elegendő forrással. A magyarországi tömegek tanácstalanok, határozatlanok az elszakított magyarokat illetően, akikre a kormány egyre több pénzt fordít, de jobban is bele akar szólni a dolgukba, mint a baloldali kormány tette, és elképzelései nem mindig helytállóak. Az összetartozás napja a határokon túl március 15-e, nem június 4-e, mert az a szétdaraboltatásé; a magyar házak, iskolák, rendezvények, nemzeti emléknapok, utaztatások nem érik el céljukat, aminek egyik oka az, hogy Budapesten is három centrumból próbálnak vezényelni (Kövér László, Németh Zsolt, Matolcsy György más-más állásponton van), és negyediknek ott a Tőkés László–Szász Jenő vonal. A kettős állampolgárság 25 évi magyarságpolitika betetőzése, azért hozták létre, hogy az elvándorlás ne induljon be, és a magyar kormány a szülőföldön való mAradást támogatja, de sok folyamattal nem tud mihez kezdeni. Például azzal, hogy olcsóbb Budapesten egyetemre járni, mint Kolozsváron, és az is elszívó hatású, hogy sok fiatal a magyar médián szocializálódott, nem tud jól románul, nehéz neki felsőoktatási szinten teljesíteni. A vajdasági fiatalok 85–92 százaléka Magyarországon tanul tovább, számukra nem nagyon van visszaút, nem vállalják a nyelvi alávetettséget. A kormányokban való részvétel és az autonómiatörekvés nem hozta meg a várt eredményeket, a kisebbségi elitek pedig eltávolodtak a közösségtől, egyre nehezebben tudják megszólítani, de a kisebbségi társadalmakat az elit tudja felhúzni, ezért nem mindegy, kik a helyi vezetők – polgármesterek, tanácstagok – , ám önkormányzati képzés 25 éve nincs Erdélyben. Nem vitatható értékű programokat kell támogatni, hanem az elit nevelését kell jól végezni. Óriási intézményes tartalékok vannak, ezeket kell értékesíteni. Jelenleg a Sapientia egyetem agrármérnöki kara mellett gyomos a terület, a kommunikáció szak honlapját külső emberek szerkesztik, ez nincs rendben. Magyarországon a határon túli magyar már nem bevándorló, de a mindennapokban nem az iraki és az erdélyi között kell választani, hanem a cigány és a német vagy zsidó szomszéd között... A magyar állam most agyonnyomja a kintieket a migrációs kérdéssel, noha Romániába nem jönnek – itt az a gond, hogy mennek...
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vagyunk, és nem félünk (Emlékezés a Szent Anna-tónál)
Közel félszázan gyűltek össze tegnap, Anna napján a Szent Anna-tó melletti kápolnánál a 35 évvel ezelőtt történt hatalomellenes megmozdulás évfordulóján. A szervezők Bedő Zoltán és Fazakas Zoltán, valamint az alkalomra Magyarországról érkezett volt résztvevő, Miklós Árpád matematikatanár visszaemlékeztek a hajdani eseményekre.
Bedő Zoltán fontosnak tartja az évenkénti megemlékezést – ez volt a hatodik –, mert a második világháború után akkor, 1981. július 25-én történt meg először, hogy az erdélyi magyarság nyilvánosan kiállt jogaiért, és az esemény után több száz személyt meghurcoltak, sokakat elbocsátottak az egyetemről, és emberi áldozatokat is követelt a megtorlás. Bedő Zoltán hangsúlyozta, nemcsak a nemzeti elnyomás, hanem a kommunizmus ellen is felemelték szavukat. Ha akkor meg tudták mutatni, hogy nem félnek, most, amikor nem dúl a diktatúra, még inkább jelezni kell a jogtipró hatalomnak, hogy vagyunk, és nem félünk. Bedő Zoltán elmesélte, 1980-ra az erdélyi magyarság puszta léte került veszélybe. Egy négyzetcentiméternyi piros-fehér-zöld zászlóért az embert meghurcolták, volt, akit el is tüntettek. Többedmagával Kolozsvári egyetemistaként szervezkedett, voltak ott Gyulafehérváriak, Nagyenyediek, Marosvásárhelyiek is. Utóbbiak szerezték be az óriási magyar zászlót, amit aztán 1981. július 25-én, Anna-nap előtti délután kitűztek a Szent Anna-tó fölötti sátortábornál a Tusnádfürdő felőli oldalba. Azért választották ezt a helyet és időpontot, mert tudták, hogy hagyomány szerint sokan lesznek ott, s az esetnek nagy visszhangja lesz, amit nem tudnak eltussolni. A zászló körül szónoklatok hangzottak el és énekeltek, többek között revizionista nótákat is. Sötétedés után valaki kitalálta, hogy vonuljanak a Szent Anna-kápolnához, ez már nem volt benne a tervben, jegyezte meg Bedő. A Miskolcról érkezett Miklós Árpád elmesélte, ő tulajdonképpen azért jött akkor, hogy a székely testvéreknek elmondja, nincsenek egyedül. Egy tábortűz körül szalonnát sütöttek, bort ittak, és revíziós dalokat énekeltek. Egyszer csak azt vette észre, nagyon sok ember gyűlt oda egy nagy magyar zászlóval. Közösen elénekelték a magyar himnuszt, a Szózatot és a székely himnuszt. Ennek hatására az egész tábor oda gyűlt, több százan. Valaki azt mondta, gyerünk le a kápolnához. Akkor mindenki levonult a zászlót követve. Többek között azt énekelték lefelé menet: „Ez a vonat most van indulóban, a belseje fel van virágozva, a zászlaja piros-fehér-zöld, vissza Erdélyt, mert az magyar föld.” Kérdezte a székely testvéreket, nem lesz ebből baj, azt válaszolták, sötétben nem mernek ekkora tömeggel szembeszállni, esetleg másnap.
Fazakas Zoltán elmesélte, kezdetben passzív résztvevő volt, frissen érettségiztek, és az osztály szokás szerint kiment a tóhoz. Fürdés után mentek felfelé, s akkor találkoztak a szembe jövő zászlós menettel, melyhez csatlakoztak, s így kerültek az első vonalba.
Miklós Árpád elmondta, amikor kiértek a kápolnához, egy Marosvásárhelyi frissen érettségizett fiatalember szólította a tömeget: Magyar testvéreim, boruljunk le, és imádkozzunk. Aki ott volt, letérdelt. A diák mondta: Adjad Istenünk, hogy újra eggyé legyünk, hogy útlevél nélkül mehessünk Budapestre, és útlevéllel Bukarestbe. Ennek hatására fellelkesültek, őt is elkapta a hév, felugrott egy magaslatra, s elszavalta Kárpáti Piroska Üzenet Erdélyből című költeményét: „Üzent az Olt, Maros, Szamos, / Minden hullámuk vértől zavaros, / Halljátok, ott túl a Tiszán, / Mit zúg a szél a Hargitán? / Mit visszhangoznak a Csíki hegyek, / Erdély hegyein sűrű fellegek? (…) Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk! / Halott vitézek lelke jár velünk. / Előttünk száll az ős Turul-madár, / Nem is lesz gát, és nem lesz akadály! (…) S végezetül, ha ez sem lesz elég, / A föld megindul, a mennybolt leszakad, / De Erdély földje csak magyar mArad!” Ez nagy sikert aratott. Bedő Zoltán kiegészítette: egy Sepsiszentgyörgyi alpinista kitűzte a magyar zászlót a romos kápolnatoronyba. Beszédek következtek, volt, aki a toronyból, más lentről szólt. Ilyen élményben nem volt része az életben, pedig 1989-ben is ott volt a sűrűjében, az első vonalban, jegyezte meg.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Átlátszóbb” az RMDSZ költségvetése
Az Átlátszó Erdély oknyomozó portál nyomására az RMDSZ pár napja közzétette honlapján a 2015-re szóló pénzügyi jelentését, melyből több részlet is kiderül arról, hogy a szövetség mire költi az erdélyi magyarságnak járó állami támogatást.
Bő másfél hónappal a helyhatósági választások után tette közszemlére az RMDSZ a 2015-re szóló pénzügyi jelentését, melyből több részlet is kiderül arról, hogy a szövetség hogyan költi el az erdélyi magyarságnak járó állami támogatást. Kelemen Hunor szövetségi elnök a választási hajrában ígérte meg, hogy a június 5-ei megmérettetést követően nyilvánosságra hozzák a 2009–2015 közötti kiadásokról szóló dokumentumokat. Úgy tűnik, a procedúra többfelvonásos lesz, mivel első körben csak a tavalyi számsorokat tették elérhetővé az alakulat honlapján.
A dokumentumokat böngészve többek közt az derül ki, hogy az RMDSZ 2015-ben 23 684 081 lejből (5,1 millió euró) gazdálkodott, büdzséje jelentős részét – 22 201 078 lejt – az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) által az erdélyi magyarságnak szánt támogatás teszi ki, ezt 2015. január 1. és 2016. március 31. között folyósították. Az összeg kisebb része tagdíjakból és különböző adományokból állt össze.
Költséges infrastruktúra-fenntartás
A beszámoló alapján a szövetség 7 164 408 lejt (1,5 millió euró) költött a Kolozsvári elnöki hivatal, a főtitkárság, a nőszervezet, valamint a megyei és területi szervezetek működésére, ebből matekozták ki az alkalmazottak fizetését, a székházfelújításokra, autópark-bővítésre és különböző beruházásokra szánt összegeket is. Az alkalmazottak fizetésére például az elmúlt évben 3 309 882 lejt fordított az alakulat, míg a működési költségek 2 308 697 lejt emésztettek fel. Állóeszközökre, az autópark bővítésére és a székházak felújítására összesen 1 545 829 lejt számoltak el.
A szövetség miniparlamentjének számító Szövetségi Képviselők Tanácsa ( SZKT) üléseinek megszervezése tavaly 145 454 lejbe került, míg a Kulturális Autonómia Tanács működése 6772 lejt emésztett fel. A nyilvántartásból kiderül továbbá, hogy a különböző rendezvényeket – beleértve a képzéseket és szakmai konferenciákat – az RMDSZ tavaly 1 254 428 lejből hozta tető alá. Nem meglepő módon a március 15-ei rendezvények kerültek a legtöbbe, összesen 195 569 lejbe. Az erdélyi augusztus 20-ai ünnepségek lebonyolítását 100 500 lejjel finanszírozta a szövetség – derül ki továbbá a kiadásokról szóló dokumentumokból. Az ünnepségek naptárát gazdagította a tavaly a szövetség megalapításának 25. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat is, amely 187 869 lejbe került.
Elszámolnak az alapítványok is
A szövetség által működtetett Communitas Alapítvány az elmúlt évben 8 493 753 lejt „hívott le" az RMDSZ költségvetéséből, ebből 762 241 lejt bérekre költöttek, míg 367 296 lejből a működési költségeket – az infrastruktúrához és a pályázati rendszerhez kapcsolódó kiadásokat és illetékeket – fedezték. Az alapítvány nyilvántartása szerint a Communitas 18 536 lejt adott az elmúlt évben a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontnak beruházás címen.
Az alapítvány kuratóriuma 7 345 680 lejt osztott szét az elmúlt évben a beérkező pályázatok alapján, ebből az összegből összesen 1843 program lebonyolítását támogatták. Az alakulat hat évvel ezelőtt létrehozott tudományos háttérintézménye, a Kós Károly Akadémia Alapítvány 431 248 lejből gazdálkodott úgy, hogy 111 359 lejt saját működésére költött el. Az alapítvány által támogatott programok közül az EU-tábor és a MIÉRT-akadémia került a legtöbbe, 32 821 lejbe, míg például a Marosvásárhelyi könyvvásár keretében lezajlott könyvbemutatókra alig 909 lejt szántak. Jelentős összeget, 32 821 lejt fizetett ki a Kós Károly Akadémia Az erdélyi népesség demográfiája 2030-ig című kutatásra is.
Tavaly egyébként 21 erdélyi civil szervezet részesült normatív támogatásban, ezen a címen az RMDSZ összesen 529 547 lejt osztott szét. Ebből a legnagyobb összeget, 98 726 lejt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) kapta, míg a lista végére került Romániai Magyar Doktorandusok Szövetsége (Rodosz) egy szerényebb összeget, 10 970 lejt kapott.
Amint arról a Krónika is beszámolt, az Átlátszó Erdély oknyomozó portál az elmúlt időszakban a kormányhoz benyújtott, közérdekű adatigénylés révén megszerzett dokumentumok alapján próbált betekintést nyújtani az RMDSZ pénzügyeibe. Az Átlátszó Erdély szerint az RMDSZ az elmúlt hét évben 28 millió eurót kitevő támogatást kapott az állami költségvetésből, és noha a szövetség a romániai magyarságnak szánt pénzt kezeli, csak az összeg – pályázati úton kiosztott – töredékének a felhasználását tette átláthatóvá.
A portál május 17-én közérdekű adatigényléssel fordult az RMDSZ-hez, kérve a szövetség és az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) között kötött megállapodás alapján elkészített dokumentumokat a 2009/2015-ös időszakra, választ azonban nem kaptak.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök május 30-án bejelentette, bár az RMDSZ nem közintézmény, és rá nem vonatkoznak a közérdekű információkhoz való szabad hozzáférésről szóló jogszabály előírásai, a költségvetésére vonatkozó adatokat a szövetség honlapján közzéteszik 2009-g visszamenőleg. A 2015-ös adatokat július 22-én tették elérhetővé, egy héttel korábban azonban az oknyomozó portál bejelentette, pert indít az RMDSZ és a Communitas Alapítvány ellen a késés miatt.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke egyébként lapunk korábbi munkatársa, Gazda Árpád – az MTI jelenlegi Kolozsvári tudósítója – „marhaságának" nevezte, hogy nem az RMDSZ-nek, hanem az erdélyi magyar közösségnek járnak azok a román kormány által folyósított pénzek, amelyeket a kisebbségek támogatására szánnak. Az ügyvezető elnök ezzel arra utalt, hogy Gazda Árpád a Krónika hasábjain több ízben is próbált utánajárni, hogyan költi el az RMDSZ a pénzt, amelynek csupán egy részét osztja ki pályázatok révén a magyar civil szervezetek között.
Kovács válaszában ragaszkodott ahhoz, hogy ebben a támogatásban azok a kisebbségi szervezetek részesülnek, amelyeknek képviseletük van a parlamentben. Július 14-én egyébként kiderült, a parlament módosította a közérdekű információkhoz való hozzáférést biztosító törvényt, amely most a pártokra és a közhasznú civil szervezetekre is vonatkozik. Az RMDSZ ugyan pártként működik a parlamentben, de érdekvédelmi civil szervezetként van bejegyezve. Az Átlátszó Erdély múlt héten közölte, adatigénylést küldött az Erdélyi Magyar Néppártnak ( EMNP) és a Magyar Polgári Pártnak ( MPP) is.
Honorálták a baráti sajtó hűségét
A 2015-ös pénzügyi nyilvántartás alapján az RMDSZ holdudvarába tartozó Maszol.ro hírportál működésére és béralapjára összesen 607 219 lejt különített el a szövetség saját költségvetéséből.
Kiderül továbbá az is, hogy a Kós Károly Alapítvány az elmúlt évben 99 963 lejjel finanszírozta az időközben csak az interneten elérhető Erdélyi Riport egykori hetilapot.
A Hargita Népe működését 25 ezer lejjel segítette a Communitas Alapítvány, a megyei napilap kulturális melléklete pedig külön 20 ezer lejt kapott pályázat révén.
A Transindex portált szintén az alapítvány által meghirdetett pályázat keretében 23 ezer lejjel támogatta az RMDSZ alapítványa. A Transindex egyébként egy tavaly márciusban Csíkszeredában lezajlott, egynapos Pityókakonferencia lebonyolítására is kapott 13 350 lejt – erre a portál kiadójának számító Média Index Egyesület nyújtott be pályázatot. A Média Indexnek az Ady Endre-hangoskönyv legyártásához és kiadásához is nyújtottak egy 7000 lejes segítséget.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Még vannak helyek
Kétharmados foglalás a BBTE-n
Az első fordulóban közepesen teljesítettünk az előző évekhez képest – összegezte Cziprián-Kovács Loránd, a BBTE Sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának főigazgatója a szombaton lezárult egyetemi beiratkozásokat követően.
A Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Kar Üzletigazgatási Tanszékének vállalatgazdaság szakán a 24 államilag támogatott helyből 14 telt be a román tagozaton, 17-ből 10 a magyar tagozaton, a kereskedelem, turizmus szakon 10-ből 9 ingyenes hely a román, 14-ből 10 a magyar vonalon. A tandíjas távoktatásra is beiratkoztak hárman (50 hely van magyaroknak), de ennek a csoportnak a megmAradása ezzel a létszámmal igencsak kétséges.
A Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karon haton jelentkeztek a román tagozatra, 14-en a magyarra, tehát még bőven vannak ingyenes helyek.
– Egyre többen jönnek Csíkszeredából, illetve Brassóból is van már jelentkezőnk, főleg a közintézmények alkalmazottai – mondta a beiratkozókat fogadó Székely Zsolt egyetemi tanár.
A környezettudomány szakon a legjobb a „térfoglalás”, 18-ból 15 tandíjmentes helyet elfoglaltak a magyar csoportban, a megmAradt három helyre biztos kikerülnek a jelentkezők – dr. Bartalis Ildikó tanszékvezető optimista. Itt román csoport nem indul.
– Reméljük, az előző években megszokott trendhez hasonlóan idén ősszel is betelnek a megmAradt helyek. Sokan szembesülnek például azzal, hogy Kolozsváron más nagyságrendben kell számolni a megélhetési költségeket, így mégiscsak helyben mAradnak, illetve minket választanak – mérlegelte a jövőt Cziprián főigazgató.
A szabad helyekre szeptember 5-től 9-ig lehet jelentkezni.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A párizsi nagynéni Kolozsváron (Egy megfigyelt család) (16.)
Mintha a régmúlt kelt volna életre... 1962. július 31-én szüleim meghívására feleségem, Sárika és anyósom felutaztak Kolozsvárra, hogy anyósom sógorasszonyával, Klein Friderikával találkozzanak. (Én ekkor még börtönéveimet morzsoltam Szamosújváron.)
A történet előzményéhez tartozik, hogy feleségem édesapja, Léb József nem sokkal leánya születése után elvált anyósomtól (Brassóban) és testvéreivel együtt – a fokozódó zsidóellenes hangulat elől – Franciaországban telepedett le. Azóta se jött se levél, se hír, még kevésbé személy egészen a jelzett napig tőlük. Sárika édesapja már nem élt. Friderika asszony – a szekusinformátor elmondása szerint – egy előkelő és „szuper intelligens, művelt” asszony, megismerve ideg- és lelki beteg feleségemet, megpróbálta rábeszélni anyósomat, hogy engedje ki lányát Franciaországba, ahol meggyógyulhat és megismerheti unokatestvéreit is. Ha nem most, jövő évben jön a nővére, és addig el lehet a formaságokat intézni. Anyósom élénken tiltakozott és a felajánlást elutasította, ekként – Sárika helyett is – kifejezve a gondolat megvalósíthatatlanságát.
Az otthonunkkal (Szentegyház utca 4. szám) szomszédos lakásban dr. Kontesweller orvos családja lakott. Édesanyámhoz gyakran átjött traccsolni Konteswellerné, nekünk Juci néni. Amikor Klein asszony nálunk időzött, az örökké kíváncsi tornatanárnő átjött, és beszédbe elegyedtek, majd a vendég meghívására átmentek a Continental Szállodába tovább beszélgetni a párizsi életről, az akkoriban vasfüggönnyel elzárt nyugati életformáról. Juci néni azonban a Securitate megbízását „Jordáki” (máshol Jordáki János) fedőnéven teljesítve, nagy részletességgel beszámolt a hallottakról. Sajnos, állandó volt jelenléte azután is, miután az akkor még működő Continental Szállóból visszajöttek. Így arról is beszámolt, hogy a búcsúzáskor édesapám megkérte Friderika asszonyt, számoljon be választott hazájában a romániai állapotokról, s amennyiben teheti, járjon közbe kiszabadulásunk érdekében. A jelentés eme részletét, mint számukra fontos jellemzését édesapám változatlan rendszerellenességének kiemelten jelölték meg a szövegben. Szemléltetésül az eredeti szövegrészből közlök, amelyekből világosan kitűnik, hogy édesapám a magyarság elnyomását, a román nacionalizmust vádolja.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Voltak nehéz kérdések
Eredményt hirdettek a MOGYE- n
Hétfőn az esti órákban hozták nyilvánosságra a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre szervezett felvételi vizsga eredményeit. A listák kifüggesztését hosszas várakozás előzte meg, a felvételiző fiatalok mellett szülők, nagyszülők és két kutya is szereplője volt az óráról órára gyarapodó tömegnek.
A megkérdezett fiatalok többsége nehéznek találta az anatómia- és élettantételeket, voltak ugyanis olyan kérdések, amelyekre nem volt kész válasz a tankönyvben, amelyből 25 kérdés került fel a feladatlap száz kérdése közé. Néhány esetben az alapos tudás mellett logikus gondolkodásra volt szükség, hogy az egy vagy két helyes választ bejelöljék.
Országos szinten a Marosvásárhelyi egyetem általános orvosi karán meghirdetett 135 tandíjmentes és 80 tandíjas helyre próbáltak a legtöbben bejutni. Ami nem véletlen, mert az ismertebb egyetemek közül csak a MOGYE-n kértek egy tantárgyat a felvételi vizsgára, a Kolozsvári és a Bukaresti egyetemen például két illetve három tantárgyból kellett készülni.
Az általános orvosi kar román tagozatára 603-an vizsgáztak. A legjobb jegy 9,80, a tandíjmentes helyre bejutó utolsó diák általánosa 8,28 volt, aminek tíz százalékát az érettségi jegy képezte.
A magyar tagozatra 258-an vizsgáztak, 9,83 volt az első, 7,28 a 134.-nek felvett diák vizsgajegye. Mind a 80 tandíjas helyet az idén is a román hallgatók foglalhatják el.
A román tannyelvű általános nővérképző szakra 72-en vizsgáztak, a magyar tannyelvűre 51-en. A 15 tandíjmentes helyre bejutó román hallgatók 9, 61 – 9,11 közötti teljesítményt értek el, a magyar diákok pedig 9,81- 9,05 közötti általánost. A hetven tandíjköteles helyre 45 román és 25 magyar hallgatót vettek fel az elért jegy függvényében.
A fogorvosi szakon sem voltak nagy különbségek. A 354 helyre a román tagozaton 145-en vizsgáztak, a magyaron 103-an. Az eredmények is ezt tükrözték, az elsőnek felvett román hallgató általánosa 9,49 volt, a 35.-é 7,55. A magyar diákok 9,07 – 6,85 közötti általánossal jutottak be. A 30 tandíjas hely közül 26-ot a román, négyet a magyar hallgatók foglalhatnak el.
A gyógyszerészeti kar iránt volt a legkisebb az érdeklődés. A teszten részt vevő 59 román jelölt közül 40-et vettek fel 9,89 – 8,05 közötti általánossal. A 40 magyar diák közül 38-an értek el ötösön fölüli jegyet, a legjobb teljesítmény a 9,83 volt. A 80 tandíjas helyből mindössze 13-at foglaltak el a román diákok, így hát valószínű, hogy az ősszel pótfelvételit tartanak a gyógyszerészeti szakon.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Székelyföldre száműznék Schiffert Tusványos miatt
Magyarországi balliberális véleményformálók össztüzébe került a Lehet Más a Politika (LMP), miután Szél Bernadett egyedüli ellenzéki politikusként részt vett az általuk FIDESZes rendezvénynek nevezett 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen Tusnádfürdőn.
A Magyar Nemzet napilap csütörtöki cikke szerint a fő kritika az volt, hogy a zöldpárt társelnöke egy tusványosi vitában arról beszélt az október 2-ára kitűzött kvótaellenes népszavazás kapcsán, hogy a migráció és a bevándorlás mindig is nemzeti hatáskörbe tartozott, a válasz tehát az urna előtt a nem. Ezzel pedig ugyanarra az álláspontra helyezkedett, mint a Budapesti kormány, illetve a Jobbik. Tamás Gáspár Miklós – Kolozsvári származású – filozófus például úgy fogalmazott: a párt kiállította magáról azt a bizonyítványt, „amely után az összes többi gesztusai és akciói nem számítanak".
A lap szerint nemcsak Szél Bernadettet, hanem a párt emblematikus arcát, a társelnöki posztról nemrég leköszönt Schiffer Andrást is bírálták, miután a Kárpát-medence legnagyobb szabású ifjúsági fesztiváljának nevezte a Blványosi Szabadegyetemet és Diáktábort, és egyértelművé tette: ő már háromszor ott volt Tusványoson, sajnálja, hogy idén nem ment el, de jövőre újra ott lesz. Facebook-oldalán például valaki úgy kommentálta Schiffer kijelentését, hogy „menjen. Vissza se jöjjön". Az LMP korábbi vezetője erre úgy reagált: „Eddig mindig csak Izraelbe küldtek el, most Székelyföld debütál."
Schiffer reagált a Quimby együttes fellépésével kapcsolatos balhéra is, leszögezve: szerinte egyáltalán nincs miért magyarázkodnia a zenekarnak. Mint arról beszámoltunk, az alternatív rockot játszó banda rajongóinak egy része felháborodott a Quimby tusványosi fellépése miatt, szerintük hiba volt, hogy az utóbbi időben a dalaiban a jelenlegi rendszert bíráló együttes színpadra lépett „Orbán Viktor házi rendezvényén".
Mások viszont védelmükbe vették a Quimbyt, felhívva a figyelmet a politika és a zene szétválasztásának fontosságára. Sokak szerint tévednek, akik a saját politikai nézeteik miatt bírálnak egy zenekart, arról nem beszélve, hogy a Tusványos az egyik legjobb koncerthelyszín, minden zenész álma, hogy ilyen fantasztikus helyen lépjen fel legalább egyszer az életében.
A botrányra a Quimby közleményben reagált közösségi oldalán. „A zenekar egy zenei fesztiválra utazott Erdélybe, hogy nagy szívvel muzsikáljon az ott élő magyar embereknek. A napközbeni politikai programoktól elhatárolódunk. Cefetül rühelljük, ha bárki is a saját politikai meggyőződésének erősítésére használja a bandát. A közönség este 10 után a miénk" – áll többek között a banda állásfoglalásában.
Krónika (Kolozsvár)

Megjelent a 700. Helikon
A Kolozsvári Helikon folyóirat legfrissebb, 700. lapszáma az idén 700 éves Kolozsvár előtt tiszteleg. A vezércikket Karácsonyi Zsolt jegyzi, Portik Blénessy Ágota interjúját az idén 70 éves Kovács András művészettörténésszel Pomogáts Béla az Erdélyi Helikonról szóló szövege követi.
Kolozsvárról szóló verseket Király László, André Ferenc, László Noémi, Horváth Benji, Papp Attila Zsolt és Jancsik Pál, prózát Márton Evelin közöl. Selyem Zsuzsa Esterházy Péterre emlékezik, Szőcs István, Gaal György és Bokor Zsuzsa tanulmányt közölnek. A fiatal irodalom Pavilon 420 rovatát – ahol Richard Siken és Ştefan Baghiu versei, valamint Jánosi Vivien és Szabó Attila novellái olvashatók – Székely Ian munkái illusztrálják.
A Kinematográfban Szántai János Kolozsvár filmtörténetéről, a Theátrumban Bartha Katalin Ágnes Bulyovszkyné Szilágyi Lilla színésznőről ír, kritikát Demeter Zsuzsa Gaal György Születtek Kolozsvárt című kötetéről, Biró Annamária pedig Lukáts István 19. századi költő verseinek legfrissebb kiadásáról közöl, a Fülszövegben Molnár Zsófia Kozma Dezső Irodalmunk útjain – Erdélyben és Manas Teodor Mert gyűlölik egymást című köteteiről, az Amplitudóban Jakabffy Tamás Fischer Ivánról ír.
Csillag István és Vincze Ferenc képregényének címe: 700. lapszám. A lapszám oldalait Soó Zöld Margit a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban megrendezett kiállításának anyaga illusztrálja, melyről Portik Blénessy Ágota közöl méltatást az Artefaktumban.
Krónika (Kolozsvár)