Levél Szüleimnek, Erdélynek – 1940. szeptember
Az alábbi levél 1940. szeptemberében íródott, a bécsi döntést, majd a bevonulást követő napokban. Írója Paál Árpád István, aki kolozsvári iskolái után Budapesten végezhetett egyetemet, és ekkor Diósgyőrön gyakornokoskodott. Szüleihez, és rajtuk keresztül az erdélyiekhez írt levelében az évtizedeken át várt esemény bekövetkeztének öröme olyan hangulatokat kelt, melyből a mai ember számára is kiérezhetővé válik a tiszta, nem más nemzetek kárára megnyilvánuló öröm, az erdélyi lélek ragaszkodása, a szülőföld tisztelete.
Drága jó Szüleim!
Nektek írom ezt a levelet, de rajtatok keresztül írom mindazoknak, akiket elválasztott idáig valakitől a „határ”, akik vártatok bennünket haza a bevonulókkal. Mentünk volna, szerettünk volna ott lenni, nem a főhelyeken, nem ünneplésre számítva, csak valahonnan, egy eldugott kis erkélyről, egy utcaszegletről megpillantani a régen várt álombeteljesülést. Leírom ezeket a hazavágyódással teli napjainkat, leírom az érzéseinket, hogy megmaradjon emlékként, bizonyítékaként annak a szeretetnek, amivel a magunkénak hisszük a mi újra magyarrá lett kis hazánkat, Erdélyt.
Azon a péntek délutánon, csendes, napsugaras időben mondta be a rádió a bécsi döntést. A 22 éve várt öröm hihetetlen elkövetkezése, a sok-sok színes álom beteljesülése szinte belénk fojtotta az örömöt. Nem tudott kitörni belőlünk, nem tudtuk elhinni a hírt, nem tudtunk gondolkozni akkor, csak ültünk egymással szemben a feleségem meg én, két Erdélyből kiszakadt lélek, s a bennünk született ezernyi kérdés közül nem tudtuk melyik legyen az első. Aztán újra szólt a rádió. Valaki, a tények száraz bejelentése után, az első érző szavakkal köszöntötte Erdélyt, valaki ezrek és ezrek szeméből elindította a megkönnyebbítő könnyeket. Mert megkönnyebbültünk akkor, végre hinni tudtunk, végre végigcsordulhatott az arcunkon az öröm és sírtunk, sírtunk úgy, ahogy csak az örömtől lehet, sírtunk úgy, ahogy sohasem tudott megsiratni a két évtizedes szenvedés. A felszabadult érzés egyszerre tevékennyé tett. Ismerősök, levelek, táviratok útján igyekeztünk biztosítani a hazamenetelünket. Tudom akkor minden odavaló így tett, s senki sem álmodta, hogy lemaradunk.
Vasárnap jött, Várad felejthetetlen ünnepe! Milyen érzés lehetett annyi idő után újra elimádkozni a himnuszt. Nem bírt bennetek maradni, kitört belőletek, s Várad ezzel a vasárnappal mutatta meg igazi magyar arcát, amikor mert lelkesedni, szuronyerdő közt, sortűz, s a vesztes uralom kicsinyes bosszúvágya közepette mert tüntetni, himnuszt imádkozni, szívében a 22 éve várt örömmel. Oh milyen büszkék voltunk akkor mi, odavalók!
Másnap jött a lehangoló hír. 30 napig polgári személyek nem mehetnek a visszacsatolt területre. Istenem csak mi, mi hazavágyók tudnánk megmondani mennyi nekünk ez a 30 nap. Nem tudtunk ebbe belenyugodni, autós kirándulást terveztünk. A többség azonban kimondta, hogy a hosszú út miatt „nők kizárva” jeligével történjék a hazamenetel. Végre megértettem velük, hogy az én kis feleségem nem a látványosságért menne oda, az álmai, a vágyai, a kisebbségi élet alatt beleidegződött érzései viszik most őt haza. Megértették, belegyeztek. Akkorra megjött a végső határozat, a kirándulást sem engedélyezik. Milyen délelőtt volt! De az idő rohant tovább, már nem lehetett semmit sem csinálni.
Csütörtök reggel 7 óra. Megszólalnak az ország összes harangjai, búgva, zokogva, imádkozva kísérik a honvédeinket arra, az ősi Kárpátok felé. Délelőtt Szatmárra vonulnak be. Akkor tudtuk meg, hogy a Kormányzó Úr is velük van, Ő csatolja újra ide az ősi városokat. Még egy utolsó erőlködéssel, telefont, levelet, táviratot igénybevéve megpróbálunk engedélyt szerezni az utazásra, de hiába, nem mehetünk. Így virrad ránk, messze Tőletek, a legszebb váradi nap, 1940. szeptember 6-ika. A rádió mellett kuporgunk, könnyes szemeinken át mennyivel többet látunk mi, odavalók, mint a többiek, mint amit elhozhat ide az a kis mikrofon. Látjuk az állomástól a Bémer térig hullámzó tömeget, látjuk a virágzuhatagot, látjuk a sok-sok ismerős, örömtől síró-nevető arcot, látunk Benneteket, a szeretteinket, a sok-sok zászlót, az ismert szónokokat, s látjuk, sírva látjuk a honvédek élén köztetek lovagló beteljesült álmot.
A könnyeink festenek felétek ezerszínű szivárványt, felétek – örömben úszó otthoniak, feléd magyar lelkű Várad.
Aztán elcsendesedett a rádió, csak a lelkünkben élt tovább az otthoni ünnep. Jöttek rendre a közvetítések. Nagybánya, Beszterce, Dés, jött a kolozsvári örömmámor, a székely falvak, a gyönyörű völgyekben nem hiába álmodó kis székely városok ünnepe. Eljött mind ide hozzánk. Azóta minden visszaadott helységbe elérkeztek az álomhonvédek, mindenütt szabadon szólhat a magyar imádság.
Mi is megnyugodtunk. Az utazási tilalom miatt érzett zúgolódás megértéssé szépült, s vigaszra talált. Mert vigasz az nekünk, hogy ennyire fájt nem otthon lenni, hogy ennyire szeretjük a mi kis hazánkat, s ha Bennetek örökké élő emlékek lesznek az elmúlt napok, bennünk örökké örömöt, önbizalmat, otthonszeretetet szülő érzés lesz a most érzett fájdalom.
Csak októberben mehetünk haza. Csak akkor, amikor elhervadt már minden elhintett virág, amikor eltűnik az utcák zászlódísze, eltűnnek a honvédeket fogadó diadalkapuk, s az örömmámort a megszokottság szürkesége váltja fel. Mi csak akkor mehetünk, de a lelkünkben ünnep lesz, virágzuhatagos, zászlódíszes ünnep lesz az a nap.
Várjatok bennünket is örömmel, várjatok a lelketek színes virágaival. Ne éreztessétek, hogy nekünk, akik nem voltunk ott végig, nekünk nem is volt jogunk részt kérni az örömötökből. Ne éreztessétek ezt, mert mi nem a munka elől menekülni, nem a szenvedések elől szabadságban élni jöttünk ide. Bennünk örök fájó emlék lesz az eddigi elválásokat megszomorító határ, bennünk fel fog sírni mindig az elszakítottság miatt idáig érzett árvaság. Mi itt is az otthonért, a kicsi hazánkért dolgoztunk, a munkánk nevet, megbecsülést szerzett Erdélynek, s ha néha hazamehettünk, mi vittünk nektek buzdítást, reményeket, ha sokszor fájó színészkedéssel is, mégis mi adtunk nektek színes álmokat, amiket nem láthattunk beteljesülni!
Várjatok minket is örömmel, színes virággal, ünneplő köntössel, várjatok minket is, mert nekünk is jogunk van az örömünket sírva ünnepelni.
Árpád Közreadja: Paál Gábor. Erdély.ma

Mátyás-szobor: fizethet a Concefa
Szeptember 22., a műszaki átadás határideje után kell késedelmi büntetőkamatot fizetnie a Concefa Rt.-nek, ha addig nem készül el a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport restaurálásával – jelentette ki a Krónika kérdésére László Attila alpolgármester.
Hangsúlyozta, az önkormányzat eddig minden elvégzett munkaszakasz után pontosan fizetett a kivitelezőnek. Az elöljáró szerint a román kormány átutalta a szoborcsoport felújítására szánt, rá háruló 400 ezer eurót, a városi büdzsében elkülönítették a restaurálásra szánt összeget.
„Nagy valószínűséggel az fogja kifizetni a büntetőkamatot, aki a késedelmet okozta, de az már a Concefa dolga, hogy megtalálja a felelősöket és behajtsa rajtuk az összeget” – nyilatkozta László Attila, aki szerint a felelős „otthonról hozza majd a pénzt”. Mint ismeretes, a szerződés értelmében a kivitelező a közel 380 ezer eurós (1,6 millió lejes) munkadíj 0,1 százalékát köteles büntetőkamatként befizetni a városkasszába minden egyes nap csúszásért.
Mint arról beszámoltunk, Osgyáni Vilmos, a kőmunkálatokat felügyelő budapesti kőrestaurátor lapunknak úgy nyilatkozott, hogy ha a munkálatok ugyanebben az ütemben haladnak, idén legfeljebb a kőtalapzat magja készülhet el, a fagyok miatt a teljes szerkezet csupán jövő április–májusban lesz kész. Amennyiben beigazolódik a Munkácsy-díjas kőrestaurátor jóslata, az eredeti határidőhöz képest akár egy évet is csúszhat a szoborcsoport átadása. Ebben az esetben a büntetőkamat havonta 48,5 ezer lej lesz, míg ha a szeptember 22-i dátumhoz képest még fél évet késlekednek az átadással, a büntetőkamat összege elérheti a 290 ezer lejt, ami az eredeti munkadíj 18 százalékát teszi ki.
Mint ismeretes, a tavaly július 22-én megkötött szerződés szerint a főként az építőiparban jártas nagyszebeni cég 12 hónapos határidőre vállalta a kivitelezést. A megvalósíthatósági tanulmányt 2007 decemberében fogadta el a kolozsvári önkormányzat, akkor több mint négymillió lejre becsülték a munkálatok értékét. A felújítás költségeinek felét a magyar állam még évekkel ezelőtt magára vállalta, ennek megfelelően az Oktatási és Kulturális Minisztérium 400 ezer eurót utalt át a kincses város kasszájába.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Az oktatási reformnak a decentralizációra kell épülnie
Az RMDSZ és a magyar oktatásért felelős tanfelügyelők állásponja szerint az oktatási törvény annyira fontos az oktatási rendszer reformja szempontjából, hogy amennyiben a jogszabály továbbra is akadozik a Szenátusban, akkor sürgősségi kormányrendelet révén kell elfogadtatni az rendszer decentralizációjára vonatkozó részét.
Ez azonban továbbra is csupán mentőmegoldásnak tekinhető, az RMDSZ ugyanis az oktatási törvény mihamarabbi elfogadtatásában érdekelt – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes csütörtökön, Kolozsváron, a magyar tanfelügyelők találkozóján.
A szövetségi elnök elmondta, a tanácskozáson az oktatási rendszer helyzetéről, a magyar tanintézmények sajátos gondjairól, valamint a készülő oktatási törvényről volt szó. Mint mondta, a magyar oktatási szakemberek is azon az állásponton vannak, hogy a tanügyi reformnak egyértelműen a valós decentralizáció irányába kell mutatnia, ezt pedig a most készülő törvény szolgálná a legjobban. Hozzátette: a tanfelügyelők számos konkrét és hasznos javaslattal jöttek főként a tekintetben, hogy milyen módszerekkel lehet fenntartani az anyanyelvű oktatás minőségét a jelenlegi nehéz pénzügyi-gazdasági helyzetben. A javaslatok olyan szempontból is fontosak, mondta, hogy az oktatás törvény gyakorlatilag még nyitott, így bármilyen megalapozott szakmai észrevételt be lehet még emelni.
A megbeszélésen sok olyan konkrét, megoldásra váró probléma is felmerült, mint a pedagógusok bérezése, az iskolák finanszírozása, vagy az elkezdett beruházások, fejlesztések kérdése is. Ez utóbbi kapcsán Markó Béla kifejtette: a kormánynak mindent meg kell tennie, hogy törlessze az eddigi iskolafejlesztések során felhalmozott állami tartozásokat, és be kell fejeznie a fontosabb beruházásokat: ez egyébként gazdaság-ösztönző intézkedésnek is tekinthető, hiszen az állami kifizetések sok céget menthetnek meg a működésképtelenségtől.
A szakmai egyeztetés fontosságáról szólva a miniszterelnök-helyettes kifejtette, az oktatási ágazatban felmerülő általános problémák mellett a magyar oktatás számos sajátos gonddal is küzd: a legnehezebb helyzetben kétségtelenül a magyar szórványiskolák vannak, ezek működtetése az alacsony gyereklétszám miatt egyre nehezebb, emiatt alapvetően fontos, hogy megteremtsék a fenntarttásukat biztosító törvényes keretet.
A nemrég elfogadott nyugdíjtörvény kapcsán Markó Béla elmondta: bár nem ért egyet a jogszabály egyes rendelkezéseivel, mint például azzal, hogy a nők számára a férfiakéval azonos nyugdíjkorhatárt szabtak meg, álláspontja szerint a törvény megteremti a keretet arra, hogy a nyugdíjak kérdését ezentúl egy egységes rendszer szabályozza, de fontos a nyugdíjak közötti gyakorta igen jelentős különbségek kiegyenlítése szempontjából is.
A tanácskozáson az RMDSZ részéről jelen volt még Takács Csaba ügyvezető elnök, Lakatos András, az RMDSZ oktatási kérdésekért felelős ügyvezető alelnöke, Király András oktatási államtitkár, valamint Szőcs Domokos, az Oktatási Minisztérium kabinetigazgatója is.
erdon.ro

Magyarul gőgicsélhetnek
Az unitárius egyház támogatásával és közreműködésével nyitotta meg kapuit az első kolozsvári magyar bölcsőde. Az intézményalapítás hiánypótló: a helyi szülők évek óta küzdenek az alapellátásért. Egyelőre harminc gyerek helye biztosított.
Megnyitotta kapuit tegnap az első önálló kolozsvári magyar bölcsőde, mely 30 kisgyerek számára biztosít ellátást. A hiánypótló intézmény létrejöttét az erdélyi unitárius egyház támogatta. Az intézményalapítás mellett elkötelezte magát a Kolozsvár Belvárosi Unitárius Egyházközség és az Unitárius Óvodáért Egyesület.
Rácz Norbert belvárosi unitárius lelkész a rendhagyó tanévnyitóval kapcsolatban jelezte: felbecsülhetetlen lépést tett most meg a helyi közösség, ilyen jellegű alapellátásra ugyanis eddig nem volt mód a Szamos-parti városban. A bölcsődét az egyházközség tulajdonában levő – korábban állami óvodaként működő – épületben alakították ki, egyházi támogatással, önerőből, valamint magánszemélyek adományaiból és önkéntesek bevonásával. Az új intézmény hivatalos megnyitóját a tervek szerint szeptember 28-án tartják. Új Magyar Szó (Bukarest)

Erkel-évet nyit Kolozsvár
„A Kolozsvári Magyar Opera régi hagyománya, hogy minden évadot egy Erkel Ferenc művel nyit meg. Úgy gondoljuk, hogy szép és méltó hagyománya ez a kolozsvári operának, hisz egy olyan nagy magyar zeneszerzőről van szó, aki Kolozsvárról indult el pályafutásán, egészen fiatalon itt kötelezte el magát a történelmi tematikájú magyar opera mellett. Idén ennek a hagyománynak különös aktualitása van, a zeneszerző születésének 200. évfordulóját ünnepeljük”
Az idei Erkel-év alkalmából a Kolozsvári Magyar Opera Erkel Ferenc Sarolta című kétfelvonásos vígoperájával nyitja meg a 2010–2011-es operaházi évadot. „A Kolozsvári Magyar Opera régi hagyománya, hogy minden évadot egy Erkel Ferenc művel nyit meg. Úgy gondoljuk, hogy szép és méltó hagyománya ez a kolozsvári operának, hisz egy olyan nagy magyar zeneszerzőről van szó, aki Kolozsvárról indult el pályafutásán, egészen fiatalon itt kötelezte el magát a történelmi tematikájú magyar opera mellett. Idén ennek a hagyománynak különös aktualitása van, a zeneszerző születésének 200. évfordulóját ünnepeljük” – mondta el Szép Gyula intézményigazgató a tegnap tartott évadkezdő sajtótájékoztatón.
Ebből az alkalomból mutatja be Erkel Sarolta című vígoperáját a kolozsvári intézmény. Nehéz méltóságot visel a Kolozsvári Magyar Opera, hiszen az ország egyetlen magyar nyelvű operája, ezért a műsoralakításra annál inkább oda kell figyelniük, tudtuk meg a sajtótájékoztatón. Az erkeli vígoperát Demény Attila rendezésében már korábban előkészítette a társulat, 2010 júniusában Miskolcon vendégszerepelt, ahol nagy sikert aratott. A kolozsvári bemutatóra szeptember 18-án kerül sor.
Kiemelkedő eseménynek számít egy újabb ősbemutató, október 5-én kerül sor Moravetz Levente – Venczel Péter szerzőpáros által szignált Ali Baba című musical. „Azt hiszem, hogy az Ali Baba az Ezeregyéjszaka meséi közül a legcsodálatosabb történet” – vélekedik Moravetz Levente, az előadás rendezője, aki szerint a felnőttek akár vállalják azt, akár nem, nagyon szeretik a meséket.
Az új zenedarabnak azonban van egy másik vonatkozása is, festette ki a szerzőpáros, ugyanis „a színházi körökben van egy olyan bevett szokás, hogy egy-egy előadás vagy gyerekeknek, vagy az ifjúságnak vagy pedig a felnőtt korosztálynak szól, mi szakítottunk ezzel a hagyománnyal, és egy olyan produkciót hozunk létre, amelyet az egész család élvezni tud. Azt hiszem ennek a kísérletnek fontos pedagógiai szerepe is van, hisz egyik módja a gyerekeket és a fiatal korosztályt közelebb hozzuk a színházhoz.”
Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest)

Evangélikus lelkészértekezletet tartottak Kolozsváron
Magyarországi mintára Erdélyben is megszervezné a Szélrózsa ifjúsági találkozót a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház – hangzott el az elmúlt hétvégén Kolozsváron tartott munkaévkezdő lelkészértekezleten. Az itteni Szélrózsa a korábbi tervekkel ellentétben egy, a magyarországitól független, önálló fesztivál lenne. A megbeszélés szerint a páratlan években Erdélyben, a páros években pedig Magyarországon tartanák az egyházi napokat, amelyek egymást mintegy kiegészítenék, így erdélyiek és magyarországiak kölcsönösen látogatnák egymást ezeken az alkalmakon – tájékoztatta lapunkat Fehér Attila főtanácsos.
A találkozón Simon Ilona apácai lelkész, a Romániai Evangélikus Ifjúsági Szövetség elnöke, valamint Domokos Jenő ifjúsági lelkész örömmel számolt be arról, hogy a legutóbbi két Szélrózsa-találkozón, Kőszegen, illetve Szarvason már százharminc erdélyi fiatal vett részt. A lelkészértekezlet támogatta a fesztivál erdélyi megszervezésére irányuló tervet, az első erdélyi Szélrózsa-találkozót 2013 nyarán Sepsiszentgyörgyön szervezik meg.
A kövek építésétől a lélek építéséig, a kövek templomától a lélek templomáig című lelkészértekezlet nyitó istentiszteletén Adorjáni Dezső püspök meghívására Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke prédikált, és az erdélyi egyházi elöljáróval együtt úrvacsorát osztott. Az ünnepi istentisztelet végén Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság főkonzulja és László Attila kolozsvári alpolgármester köszöntötte a gyülekezetet, valamint a lelkészi kart. Az értekezletet Adorjáni Dezső püspök nyitotta meg, majd Smidéliusz Gábor Budapest-Deák téri lelkész, „Szélrózsa-atya” szólt az eddigi nyolc magyarországi országos evangélikus ifjúsági találkozó tapasztalatairól.. Krónika (Kolozsvár)

Magyar honatyák támogatása egy autópálya-lobbihoz
Cornel Popa Bihar megyei PNL-szenátor kijelentette, megszerezte magyar országgyűlési képviselők támogatását egy olyan lobbihoz, amelynek célja rávenni a bukaresti kormányt az észak-erdélyi autópálya Bihar és Szilágy megyei szakasza építésének folytatására.
Cornel Popa csütörtökön, sajtótájékoztatón elmondta, a lobbiakció másik célja, hogy a kormány kezdje el a villamosított vasútvonal kiépítését Biharkeresztes és Kolozsvár között.
„Lépéseket tettem annak érdekében, hogy a jövő csütörtökön, a képviselők és szenátorok, a Bihar és Szilágy Megyei Tanács elnökei, valamint néhány magyarországi országgyűlési képviselő jelenlétében tárgyaljunk Berettyószéplakon, az autópálya építésének helyszínén. (…) A találkozó végén egy, a román kormánynak szóló politikai nyilatkozatot írunk alá, amelyben hangsúlyozzuk akciónk fontosságát”, mondta Popa.
A PNL-szenátor elmondta, „lobbiakcióról” van szó.
„Egy ahhoz hasonló akció lesz, mint 2001-ben, amikor sikerült Nagyváradra hívnunk szinte az összes erdélyi honatyát, de magyarországi képviselőket is, a bukaresti közlekedési minisztérium illetékeseit és a budapesti autópálya-építő társaság képviselőit, hogy felhívjuk a bukaresti vezetés figyelmét egy erdélyi autópálya megépítésének szükségességére”, mondta Popa.
Hozzátette, gyanítja, hogy Emil Boc miniszterelnök továbbra is támogatja a román és a magyr kormány együttes üléseit, amelyen ezekről a kérdésekről is szó esik majd.
A szenátor azzal indokolta kezdeményezését, hogy az észak-erdélyi autópálya Bihar és Szilágy megyei szakaszán félbemaradtak a munkálatok, noha a magyar oldalon a határig elkészült a sztráda, illetve hogy a Biharkeresztes-Kolozsvár vasútvonal villamosítására szánt pénz „az ország déli részébe került”.
Popa szerint felháborító, hogy a kormány csak a Kolozs megyében finanszírozza a sztrádaszakaszt, ahonnan Emil Boc kormányfő származik, noha ennek nincs logikája.
„Bc épített magának egy ösvényt Gyalutól Tordáig, a több nem érdekli. (…) Nem érti meg, hogy elszigeteli Erdélyt, nem fogja fel, mekkora jelentősége van ennek az autópályának a román gazdaság számára. A sztrádát Kolozsvár körgyűrűjévé alakította, és nem érdekli, hogy az autópályának elsősorban a határtól, Borstól kellene közúti kapcsolatot teremtenie az ország belsejével”, fogalmazott Popa.
A szenátor elmondta, a berettyószéplaki találkozóra kelet-magyarországi országgyűlési képviselőket, Bihar és Szilágy megyei honatyákat hívott meg, de meghívást kaptak a Román Államvasutak, valamint az Országos Autópálya és Útügyi Társaság képviselői is.
Mediafax. Nyugati Jelen (Arad)

Magyar tanfelügyelőkkel találkozott Markó Béla RMDSZ-elnök Kolozsváron
Az RMDSZ és a magyar oktatásért felelős tanfelügyelők álláspontja szerint az oktatási törvény annyira fontos az oktatási rendszer reformja szempontjából, hogy amennyiben a jogszabály elfogadása továbbra is akadályokba ütközik a szenátusban, akkor sürgősségi kormányrendelettel kell elfogadtatni a rendszer decentralizációjára vonatkozó részét.
Ez azonban továbbra is csupán mentőmegoldásnak tekinthető, az RMDSZ ugyanis az oktatási törvény mihamarabbi elfogadtatásában érdekelt – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes csütörtökön Kolozsváron, a magyar tanfelügyelők találkozóján.
Még „nyitott” a törvény
A szövetségi elnök elmondta, a tanácskozáson az oktatási rendszer helyzetéről, a magyar tanintézetek sajátos gondjairól, valamint a készülő oktatási törvényről volt szó. Mint mondta, a magyar oktatási szakemberek is azon az állásponton vannak, hogy a tanügyi reformnak egyértelműen a valós decentralizáció irányába kell mutatnia, ezt pedig a most készülő törvény szolgálná a legjobban. Hozzátette: a tanfelügyelők számos konkrét és hasznos javaslattal jöttek, főként azzal kapcsolatosan, hogy milyen módszerekkel lehet fenntartani az anyanyelvű oktatás minőségét a jelenlegi nehéz pénzügyi-gazdasági helyzetben.
A javaslatok olyan szempontból is fontosak, mondta, hogy az oktatási törvény gyakorlatilag még nyitott, így bármilyen megalapozott szakmai észrevételt be lehet még emelni. A megbeszélésen sok olyan konkrét megoldásra váró probléma is felmerült, mint a pedagógusok bérezése, az iskolák finanszírozása, vagy az elkezdett beruházások, fejlesztések kérdése is. Ez utóbbi kapcsán Markó Béla kifejtette: a kormánynak mindent meg kell tennie, hogy törlessze az eddigi iskolafejlesztések során felhalmozott állami tartozásokat, és be kell fejeznie a fontosabb beruházásokat: ez egyébként gazdaságösztönző intézkedésnek is tekinthető, hiszen az állami kifizetések sok céget menthetnek meg a működésképtelenségtől.
A szakmai egyeztetés fontosságáról szólva a miniszterelnök-helyettes kifejtette, az oktatási ágazatban felmerülő általános problémák mellett a magyar oktatás számos sajátos gonddal is küzd: a legnehezebb helyzetben kétségtelenül a magyar szórványiskolák vannak, ezek működtetése az alacsony gyereklétszám miatt egyre nehezebb, emiatt alapvetően fontos, hogy megteremtsék a fenntartásukat biztosító törvényes keretet.
Veszélyben az utánpótlásképzés
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő a Krónikának elmondta, az iskolák decentralizációját a következő tanévtől mindenképpen életbe kell léptetni. A magyar nyelvű oktatás szempontjából ez azért fontos, mert új iskolahálózatot kell kialakítani, és ennek a struktúrája teljesen más kell legyen Kovászna és Hargita megyében, mint a szórványban. Elmondta, a kolozsvári találkozón megfogalmazódott, hogy helyi, megyei szinten tökéletesíteni kell a kölcsönös információáramlást az oktatásban érintett tényezők – önkormányzatok, iskolák, tanfelügyelőségek, civil szféra – között, mert az oktatás a helyi közösség igényeit kell kielégítse.
Véleménye szerint nagy hangsúlyt kell fektetni a tanárképzésre, hiszen a magyar oktatásban egyre több a hiányszakma, matematikusok, fizikusok és a magyar szakos tanárok vannak kevesen. A következő néhány évben Kovászna és Hargita megyében összesen 60 matematikatanár vonul nyugdíjba, elsősorban városokban, és ha nem fordítanak figyelmet az utánpótlásképzésre, komoly gondok adódhatnak.
Az egyetemeken nem pedagógusokat, hanem kitűnő szakembereket képeznek, így a matematikusok, fizikusok többsége nem a tanügyben keres állást, és ezen változtatni kell – hívta fel a figyelmet Keresztély Irma. Mint mondta, a kolozsvári találkozó résztvevői kezdeményezték, hogy a következő ülésen a felsőoktatásban dolgozókkal beszéljék meg, hogy az egyetemek kínálatát igazítsák a piaci igényekhez. A találkozókat megyei szinten is rendszeresítik, a következő megyeközi megbeszélésre februárban kerül sor, amikor a kiértékelésekről, a tanárok továbbképzéséről lesz szó.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Horthy-fasizmus? Horthy, a háborús bűnös?
A hetven évvel ezelőtti második bécsi döntésről való csíkszeredai megemlékezés – akárcsak az 1989. évi fordulat utáni első március 15-i ünnepségek – sokak, elsősorban román politikusok felháborodását, nemtetszését váltotta ki.
Különösen az borzolta fel az idegeket, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom volt a szervező, továbbá hogy Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester, nemkülönben a helyi rendőrség és csendőrség miért járult hozzá a rendezvény megtartásához. Olyan kijelentések, vélemények hangzottak el, amelyek a korabeli helyzet részleges vagy teljes nem ismeretéből származnak, a legelemibb tárgyilagosság hiányát tükröző, évtizedek óta hangoztatott címkézésekből fakadnak, és sokan ezeket visszhangozzák.
A megszállás mítosza
Megemlítették például, hogy a „II. bécsi döntés aláírása után tizenegy nappal a Horthy Miklós vezette csapatok bevonultak Csíkszeredába”. Tudjuk, hogy a döntést augusztus 30-án írták alá, a magyar csapatok viszont szeptember 11-én vonultak be Csíkszeredába. Tehát nem 11, hanem 12 nappal később. És ami még fontosabb, nem Horthy Miklós vezetésével. A kormányzó aznap nem ott, hanem Marosvásárhelyen vett részt a tiszteletére rendezett ünnepélyes fogadtatáson. Mircea Duşă, a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőházi frakciójának elnöke „Erdély megszállásának” megünneplését emlegette. Véleménye a folytonosság dák–római mítoszán alapszik, mely szerint Erdélyben a románság az őslakó, a magyarság pedig leigázta és ezer évig elnyomta őket. 1918-ban végül felszabadultak, így a II. bécsi döntés nyomán bevonuló magyar csapatok csakis megszállók voltak. Ezen az alapon 1918. december 1-je jogosan a felszabadulás napja, míg 1940. augusztus 30-a a megszállásé. Ez azonban nem maradhat így, előbb-utóbb csak ki kell derülnie, hogy ez a mítosz egyszerűen bizonyíthatatlan.
Amit a bevonulásról, a megszállást követő több ezer kegyetlenségről mond, ismét egyoldalú vélekedés. Mert arról nem tud, arról nem hallott, nem olvasott, mi történt 1918 decemberétől, Erdély román csapatok általi megszállásától, az állami iskoláitól, egyetemétől, színházaitól való megfosztásával, sok tízezer személy állásától, megélhetésétől történt megfosztásával, szülőföldjéről való elűzésével – hogy a kegyetlenkedéseket éppen csak megemlítsük –, az erdélyi magyarsággal.
Mircea Duşă a továbbiakban horthysta fasizmusról, Horthy háborús bűnösségéről beszél. Ez a román illetékesek kedvenc szóhasználata. A valóságban azonban más volt a helyzet. Horthy ugyanis soha nem volt fasiszta, vagyis szélsőjobboldali. Jobboldali, konzervatív politikus volt. Ebből következik, hogy horthysta fasizmus sem létezett. Magyarországon, Horthy idején, a Kommunista Párt kivételével, végig működött a Kisgazda Párt, nemkülönben a Szociáldemokrata Párt, megválasztott képviselőik az Országgyűlésben tevékenykedtek. Szálasi és Imrédy szélsőjobboldali pártját betiltották, Szálasit elítélték, börtönbe vetették.
Horthy és Antonescu egy lapon?
Ugyanakkor Korodi Attila, az RMDSZ parlamenti képviselője összehasonlítja Horthyt Ion Antonescu marsallal, szerinte ugyanis mindkettő vitatott figura. Nos, Antonescu idején Romániában minden párt be volt tiltva, parlament nem létezett. A szégyenteljes zsidótörvények ellenére Magyarországon 1944. március 19-éig, a német megszállásig, a zsidókat nem üldözték, nem gyilkolták halomra. Miközben Antonescu kezén mintegy 350–380 ezer zsidó lelke szárad, akiket saját kezdeményezésére, német segítség nélkül gyilkoltak meg.
A „horthysta fasizmus” velejárója volt, hogy Észak-Erdélyben voltak román iskolák, Kolozsvárt például gimnázium is. A magyar gimnáziumokban kötelező tantárgyként oktatták a román nyelvet – nálunk manapság is nagy felháborodást kelt, ha valaki arról beszél, hogy ott, ahol a nemzetiségek élnek, az ő nyelvüket is tanítani kellene a román iskolákban. A „horthysta fasizmus” idején a bankjegyeken minden nemzetiség nyelvén feltüntették azok értékét, így a német, szlovák, horvát, továbbá a cirill betűs szerb és ruszin tízpengősön a román zece penghei is olvasható volt. Mircea Duşă azt is kijelentette, hogy Horthyt az egész világ háborús bűnösnek tartja. Ez persze durva túlzás, mert csak az ő és a hozzá hasonló román politikusok minősítik Horthyt háborús bűnösnek. A háborús bűnösök nürnbergi perében ugyanis csupán tanúként volt jelen, majd szabadon távozott.
A csíkszeredai megemlékezéssel kapcsolatban még egy pontatlanságra kell kitérnünk. Arra, hogy a magyar csapatok nem egy hónappal, hanem hat nappal a bécsi döntés aláírása után, szeptember 5-én kezdték meg a bevonulást és ugyanazon hónap 13-án fejezték be. A magyar hadsereg szeptember 5-e és 13-a között vette birtokba a visszakapott területeket. Elsőként Bihardiószegre, ugyancsak szeptember 5-én Szatmárnémetibe, 6-án Nagyváradra, 7-én Nagybányára, 10-én Gyergyószentmiklósra, 11-én Kolozsvárra és Csíkszeredába, utoljára, 13-án Gyimesre, Sepsiszentgyörgyre, Kézdivásárhelyre és más háromszéki településre vonultak be a honvédek. A kormányzó ünnepélyes fogadtatására Marosvásárhelyt 11-én, Kolozsvárt 15-én került sor.
A tárgyilagosság reménye
Mindenképpen rendkívülinek mondhatjuk azt, hogy a csíkszeredai polgármester, a helyi rendőrség és csendőrség hozzájárult a megemlékező rendezvény megtartásához, hogy Ráduly Róbert Kálmán kijelentette, „a szólásszabadságnak nemcsak az alkotmányban, de a valóságban is léteznie kell”. Ez újabb lépés ahhoz, hogy ne másodrendű polgárai legyünk ennek az országnak, hogy belátható időn belül a román illetékesek tárgyilagosan kezeljék a történelmet.
Asztalos Lajos, kolozsvári helytörténész. Krónika (Kolozsvár)

Elhunyt Bokor Ildikó kolozsvári származású színművész
Elhunyt Bokor Ildikó kolozsvári születésű színész. A Pesti Magyar Színház művészét vasárnap 17 órakor búcsúztatják Budapesten, a Nagy Ignác utcai Unitárius Templomban, majd másnap 14 órakor helyezik végső nyugalomra Bánfihunyadon, a református sírkertben – tudatta a színház csütörtökön.
A színház csütörtökön közölte : a művészt 61 éves korában, hosszas betegség után érte a halál.
Bokor Ildikó 1949-ben született Kolozsváron. 1973-ban végzett Marosvásárhelyen, a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán. Négy évig a temesvári Állami Magyar Színház tagja, 1976 és 1992 között a szatmárnémeti társulat, a későbbi Harag György Színház művésznője volt. 1992-től játszott Magyarországon. Először a Kisvárdai Várszínház, majd a debreceni Csokonai Színház, 1998-tól a Nemzeti Színház, 2000-től a Magyar Színház előadásaiban, Beke Sándor, Parászka Miklós, Málnay Levente, Sík Ferenc, Iglódi István, Csiszár Imre, Pinczés István rendezéseiben.
A Pesti Magyar Színház méltatása szerint Bokor Ildikó pályafutása során változatos karakterszerepeket játszott nagyfokú bensőségességgel, s igen találó kifejezőeszközökkel. Jellemformálásában gyakran alkalmazott váratlan, meghökkentő megoldásokat. Legnagyobb sikereit vígjátékokban és tragikomédiákban aratta. Művészi munkájának elismeréseként 1992-ben elnyerte a legjobb női alakítás díját a Határon túli színházak fesztiválján és a Harag György-emlékplakettet.
Emlékezetes alakításai közé tartozott Gertrudis a Bánk bánban, Vaszilissza az Éjjeli menedékhelyben, Kamilla a Liliomfiban, Margit Németh László Villámfénynél című darabjában, Eleonóra Mrozek Tangójában, Jourdainné az Úrhatnám polgárban, az Anya szerepe Örkény István Kulcskeresők című művében, Rózsa néni Tamási Áron Csalóka szivárvány című játékában, Biri néni a Lúdas Matyiban, Mrs. Eynsford-Hill a My Fair Ladyben. Utolsó szerepe a Magyar Színházban Sutu volt, Szabó Magda-Bereményi Géza Az ajtó című darabjában.
MTI. Krónika (Kolozsvár)

Tájak, korok, (mű)emlékek
Csortán Ferenc építészettörténész szerint a jó kommunikáció kíváncsi és tiszteletteljes közeledést feltételez
Kolozsvári származású, hosszabb bukaresti tartózkodás után Marosvásárhelyen letelepedett beszélgetőtársunk úgy fogalmaz: otthon van a világban mindenütt, a természetben, az emberek között, falun és városon egyaránt, mert azt tartja, ha a környezet nem változtatható meg, az embernek kell megváltoznia ahhoz, hogy jól érezze magát. Mikes Kelemennel is rokon léleknek érzi magát, hiszen olténiai és dobrudzsai „száműzetésében” nem a saját nehéz helyzetén szomorkodott, hanem inkább felfedezte magának azt a világot, amelybe akaratán kívül került.
Hogyan lesz valakiből műemlékvédelmi szakember, mit kell ehhez tudnia?
Európának ezen a részén műemlékvédő szakemberré válik elsősorban az, aki nagyon szeretne ezzel foglalkozni. Az én korosztályomban még nem képeztek ilyen szakembereket,igaz, most sem egyből lesz valakiből ez. Most is más oklevéllel rendelkezők úgynevezett posztgraduális tanulmányok során válhatnak kompetens műemlékvédő szakemberré.
Tehát sokan vagyunk mérnökök, sokan még azok sem, és van, aki a műemlékek ügye iránti szeretetből lép erre a pályára, vagy olyan is, akit a véletlen sodor ide.
Az ideális műemlékvédő szakember ért az épület anyagához, szerkezetéhez, funkcionális lehetőségeihez, de történelmet is tud, azét a közösségét, amely annak idején az épületet igényelte és létrehozta, használta, netán mindmáig használja, de kell tudjon általános építészettörténetet, művészettörténetet, hogy megállapíthassa, egy épület barokk, gótikus vagy klasszicista, ismerje azt, hogy melyik korokban a társadalom milyen szinten állt, a tudása, anyaghasználata szempontjából és így tovább. Mindezt nekem nem oktatták, dilettánsok útján, amatőrként tanultam meg, szedtem össze életem során.
Miközben tudatosság is volt a dolgok alakulásában...
Kamaszkorban dőlnek el az ilyen választások, és már végzős gimnazista koromban sejtettem, hogy nekem ezzel kellene foglalkoznom. Persze, már akkor volt Romániában mind művészettörténész-, mind építészképzés, de mindkettő egyetlen egyetemen, Bukarestben, és annyira exkluzívak voltak emiatt, hogy ilyen vidéki plebejus igen kis eséllyel juthatott be oda. Felismerve, hogy az életem kényszerpálya lesz, fegyelmezetten és eléggé kínlódva elvégeztem a kolozsvári műszaki egyetemen az építőmérnöki szakot, és éveken át ipari építőtelepeken dolgoztam.
Az én sorsom más kollegákétól annyiban különbözött, hogy nem Erdélyben, hanem a Regátban kellett a mérnöki pályára lépnem, aminek megvoltak a maga nehézségei és persze a hasznai. Rossz évjáratba estem, amikor végeztem, a ’70-es évek elején, viszonylag nagyszámú regáti, főleg olténiai munkahely került a kolozsvári műegyetemhez, és Târgu Jiu-ba kerültem, ott három évet lehúztam. Ez a három év persze, hogy felejthetetlen, mert fiatal voltam, sikerült helytállnom és súlyos negatív következmények nélkül megéltem ezt.
Az ottaniak milyenek voltak? A barátok, a kollégák?
Kétfélék voltak: a barátok és kollégák, akik nagyrészt hozzám hasonló módon máshonnan kerültek oda, illetve további csoportosítási szempont szerint: erdélyiek és regátiak. A helyiekkel nem volt semmi baj, kézenfekvő összehasonlítani, hogy az erdélyiek ilyenek, az oltyánok olyanok. Ezek sztereotípiák, nagyjából érvényesek is, a lényeg az, hogy nagyon melegszívű, jó emberek voltak.
A kollégák, máshonnan odahelyezettek, hozzám hasonlóan fiatalok voltak, és osztoztunk mindannyian az élet felfedezésének kalandjaiban, tehát hozzájuk is baráti érzelmek kötnek, nagyritkán találkozunk, telefonon beszélünk, természetesen hazamentek a legtöbben a szülőhelyükre.
További nagyon érdekes szempont az, hogy az erdélyi civilizáció más múltra tekint vissza, mint a moldvai-havasalföldi, és ennek részesei, örökösei vagyunk, az erdélyiek mindannyian, magyarok, románok, szászok, és ha Erdélyben élve mi érzékeljük a feszültségeket, ott nagy élmény volt felismerni, hogy amazokkal szemben egy anyagból vagyunk gyúrva, és ott nagyon erős szolidaritások, testvéri kapcsolatok kötődtek, szintén erdélyi, de román fiúkkal, lányokkal, akikkel oda lekerültünk.
Tehát otthonosan érezte magát. Ennek mi a magyarázata, a titka?
Egyfelől bizonyára a családban kapott neveltetés, ahol persze, hogy minket az örökölt identitásunkban megerősítettek, de mégis nem kimondottan, mert erre nem volt alkalom, hogy a szánkba rágják a szüleink, mégis valószínűleg olyan légkörben nevelődtünk, hogy a Kárpátokon túlra kerülve, az idegen kulturális környezetben nem a különbségekre figyeltem, hanem arra, ami emberileg mindenkiben közös. Ugyanazon erkölcsi értékek érvényesek mindenütt, és hát mindenütt van kultúra, számomra nagyon izgalmas volt a Regátnak és azon belül Olténiának a hagyományos kultúrája, a népi kultúra, a népzene.
Ez egy archaikus, kevésbé urbanizálódott világ volt, éppen ezért sokkal tisztábban maradt meg ott sok kulturális jelenség. Úgyhogy eleve nyitottan kommunikáltam azokkal az emberekkel, akiknek pedig nem volt külön viselkedési kódja a máshonnan jöttek számára. Ha kívülről jön valaki, és a kód szerint helytáll, tisztességes, jó cimbora, satöbbi, akkor ugyanúgy befogadják, mint saját osztálytársukat vagy unokatestvérüket. És ez az erdélyi magyarnak meglepő, olyannyira, hogy volt, aki ettől annyira elvesztette a fejét, hogy hagyta magát beszippantani, beolvadni, ami emberileg végülis érthető.
Mert nagy az esélye annak, hogy bekövetkezik?
Ez technika kérdése is. Saját beilleszkedési technikám alakult ki, nem tudatosan, de egy-két év után felismertem, hiszen néhány év során egész más országrészekre is eljutottam. A gyakornoki éveimet Gorj megyében töltöttem, utána fél év katonaság következett, majd Dobrudzsába kerültem, ahol szinte két évet töltöttem. Aztán ismét Olténia, de már a műemlékvédelem keretében, egy másik régiójában. Utána elkerültem egy vízierőmű építőtelepére, tehát volt egy kis intermezzo a Bihari havasokban, de azután jött a rendszerváltás, és ismét Bukarestbe kerültem, a kulturális minisztériumba.
Tehát kiderült: ahhoz, hogy az ember ne veszítse el a fejét és az identitását, jó úgy hozzáállni a dolgokhoz, ahogyan végül is nálam ez kialakult, fontos, hogy legyen egy lakás, ahová bezárkózhatok, ott meglegyenek a könyveim és a zenéim. Ez a kettő nagyon fontos. Az első években megadatott az, ami később már nem, mert most már elönt az olvasnivaló, de akkoriban program szerint olvastam, például minden elérhető Illyés Gyulát, minden elérhető Vörösmartyt, néhány éven át futotta az időmből.
Ahogy megérkeztem valahová, nem tétováztam, hamar végigjártam a múzeumokat, a műemlékeiket, és pár hónap után jobban ismertem a régiót, mint ők maguk. Sohasem voltak identitászavaraim, és mindig magától értetődő volt, hogy én itt tulajdonképpen száműzetésben vagyok, mint Mikes. Ő akár lehetett volna minta is, de annyira nem ismertem akkor, utólag jöttem rá, hogy tulajdonképpen ugyanazon gondolkodásmód működött bennem is, mert ő, ha már Rodostóban kellett élnie, nem sopánkodott, hanem körülnézett, hogy hogyan is élnek azok az örmények, törökök, görögök. Minden jó kommunikációnak az a titka, hogy kíváncsian és tisztelettel közeledjünk egymáshoz.
Ön kolozsvári, mégis Vásárhelyen beszélgetünk.
A magyarázat az, hogy általában nem az történik, amit az ember tervez. Persze, fontos, hogy mit akarsz és mit szeretnél, végül is a végső cél, hogy jól érezd magad és ne szenvedéssel teljen az életed. Ha rosszul érzed magad, akkor vagy a körülményeken változtass vagy magadon.
Csortán Ferenc (1947, Kolozsvár)
Építészettörténész, műemlékvédelmi szakember. 1971-ben diplomázik a Kolozsvári Műszaki Egyetemen, ezt követően mérnökgyakornok Tg. Jiuban (1971–74), a Műemlékvédelmi Hivatal (1975–78), majd a krajovai Electroputere gyár beruházási osztályának munkatársa (1978–87), műszaki ellenőr a Dregan-völgyi vízierőmű építőtelepén (1987–90).
A rendszerváltás után 1990–95 között a Művelődésügyi Minisztérium Kisebbségi Igazgatóságának tanácsosa, majd igazgatója. Jelenleg a Maros megyei Művelődés-, Vallásügyi és Nemzeti Örökségvédelmi Igazgatóság műemlékvédelmi tanácsosa. Kutatási területe a közép-európai nemzeti kisebbségek művelődéstörténete, szociológiája, amelyhez kapcsolódóan számos írása jelent és jelenik meg hazai és külföldi lapokban, szakfolyóiratokban.
Kézenfekvő volt, hogy Kolozsvárról elindulva valaha Kolozsvárra érkezzem vissza, de akkor amikor családi okokból hirtelen sürgőssé vált eljönni Bukarestből, Maros megyébe jöttünk, a feleségemnek Szovátán ajánlottak fel állást, elfogadtuk, ott lakást vásároltunk, én Vásárhelyen találtam állást, ingáztam naponta, majd egy év után a feleségemnek új állást találtunk Marosvásárhelyen.
Nem nehezebb Vásárhelyre sem begyökerezni és beilleszkedni, mint máshová, nagyon érdekes kihívás, nem volt ismeretlen a számomra, de azért kiderült, hogy igen kevésbé ismertem és értettem, tehát ötödik-hatodik éve tanulom a várost, egyes dolgok vonzanak, mások taszítanak, a mérleg pozitív. Jól érzem magam a bőrömben és ebben a világban, amely, hála Istennek, kinyílt, és a kerítésen túl Bécs van és Strasbourg van.
Otthon vagyok a világban mindenütt, a természetben, mert szeretem a fákat, a virágokat, a bogarakat, a csillagokat a fejünk felett, és ugyanennyire otthon érzem magam az emberek között is, a falvak, városok, utak és épületek világában, amelyek mind emberek épületei, emberek igényelték és építették, laktak benne, és persze, hogy megállapítom, hogy ezt az épületet nem szeretik a mostani birtokosai, vagy a másiknak szerencséje volt, mert jó helyre született, figyel a tulajdonára.
Szinkrontolmácsként is ismert, sok helyre hívják.
A rendszerváltás után kiderült, hogy kellőképpen fel vagyok készülve a szinkrontolmácsolásra. Botcsinálta szinkrontolmácsként kezdtem, olyan helyzetbe jutottam, hogy magyarországi kortárs művészek kiállításának szervezésekor engem bíztak meg, hogy segítsek, legyek tolmácsuk, idegenvezetőjük, a kiállításmegnyitón is fordítottam, és nagyon jól végeztem ezt, azután egyre több ilyen alkalom volt.
Mind többször derült ki, hogy képes vagyok erre; az elején lámpalázzal, most már nagy rutinnal csinálom, angolból is, és néha, témától függően, még franciából is. Bátran kell csinálni, gyakorlat kell hozzá, a felismeréshez is, hogy mire kell a hangsúlyt fektetni, mert csak akkor lehet fordítani valamit, ha értem, amiről szó van. Nem elég egy általános szókincs, ha annak a szakmának nem ismerem a fogalmait.
Szerencsénkre a rendezvények zöménél elegendő egy olyan szókincs, mint egy jó napilapban megjelenő cikkben arról a témáról. Például amilyenek a Színképben vannak a mai csillagászat vívmányairól, klónozásról, erről-arról, világos, hogy a műveltebb olvasó számára. Tehát ezen a szinten, mondhatni, bármilyen témáról tudunk fordítani, ritka az, amikor a monetáris politika vagy az AIDS-kezelés a téma, ehhez valóban már olyan ember kellene, akinek ez a szakmája.
A szinkrontolmácskodást szeretem, mert tudom, hogy hasznos, mert sikerélményt nyújt és egy kicsi pénzt is hoz a házhoz. Ezen kívül információt kapok, nagyon gyakran olyanok a témák, amelyek aktuálisak, és nem árt, ha egy kicsit megfürdetem magam azokban az ismeretekben. Pláne most, hogy korosodom, kell használnom az agyamat, és ez agytorna is.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

Magyar kultúra – ami összeköti a Kárpát-medence magyarságát
Budapesten találkoztak a közművelődési kerekasztal szervezetei
„Hétre ma várom a Nemzetinél/ ott, ahol a hatos megáll!/ Este az EMKE cigánya zenél,/ ha nem jön el, szívem de fáj!” Ez a sokak által jól ismert és kedvelt sláger jutott eszembe, amikor néhány hete megkerestek a 125. születésnapját idén ünneplő Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) munkatársai, mondván: ha van kedvem, kísérjem el őket a szeptember 11-én Budapesten esedékes Kárpát-medencei Kulturális Napra. A közel másfél évtizede elindított, évente sorra kerülő rendezvény programpontjait szemlélve örömmel mondtam igent a felkérésnek. Hiszen filmvetítéseket, kézműves foglalkozásokat, zenei műsorokat ígértek a szervezők, a 2008 őszén megalakult Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal tagjai és a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, továbbá Kolozsvár múltjával és jelenével kapcsolatos fényképkiállítást, és több más mellett a Zurboló Táncegyüttes Postakert című előadásának beharangozóját is ott láttam a tervezetben...
Szombat délelőtt 10 óra, Budapest, Corvin tér 8. Az esős, borongós időjárás ellenére már javában gyülekeztek a résztvevők a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Hagyományok Háza, valamint a Magyar Állami Népi Együttes székházaként szolgáló Budai Vigadó épületében. – Különösen aktuális ma a mondás, hogy sok jó ember kis helyen is elfér, reményeink szerint nagyon jól fogjuk érezni magunkat ezen a rendkívül színes napon – mondta Tóth Erzsébet, a házigazda Magyar Művelődési Intézet munkatársa, aki kollégájával, Kiss Lászlóval együtt szívélyesen üdvözölte a Kárpát-medence különböző régióiból – Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről, Drávaszögből és Muravidékről – érkezőket.
A körmönfonástól a könyvekig
Felnőttekre és gyerekekre egyaránt kacsintgattak a kézműves tevékenységek: Papp Emese, a kolozsvári Waldorf iskola tanítója a körmönfonás rejtelmeibe vezette be az érdeklődőket, a muravidékiek csuhéból készítettek különböző figurákat (kosarakat, babákat stb.), szalvétatartókat, valamint hímes tojást, természetesen a tájegység jellegzetes motívumaival ötvözve azokat. A Vajdaságból, Adáról érkező Balog József segítségével fából készíthettek különböző játékokat és dísztárgyakat a szemlélődők, ugyanakkor egy logikai, a gyermekek szem- és kézkoordinációját is fejlesztő próbába is bekapcsolódhattak.
Kulturális kvízben sem volt hiány, itt a vállalkozóbb kedvűeknek többek között azt kellett tudniuk, hogy milyen szarvasról szól a rege, kinek a címerében szerepelt a fekete holló, honnan származik a kürtőskalács, avagy milyen téren található a Budai Vigadó épülete.
Az egyik budapesti könyves nagykereskedés, a Xantusz képviseletében Bihari Józsefné a határon túli magyar kiadók köteteit kínálta: mint kiderült, a fia által vezetett üzlet szinte valamennyi felvidéki, erdélyi és vajdasági magyar könyvkiadóval partneri kapcsolatban áll, céljuk pedig, hogy az egyes régiókban megjelenő kiadványokat a Kárpát-medence más térségeibe is eljuttassák. Kizárólag az interneten működnek (www.xantusz.hu), ezért a mostanihoz hasonló rendezvények lehetőséget teremtenek számukra a kapcsolatteremtésre, valamint arra, hogy „közszájon forogjanak”. Bihari Józsefné ezúttal a kárpátaljaiakkal is elbeszélgetett, és reménykedik abban, hogy a jövőben velük is sikerül jó viszonyt kiépíteniük. S hogy milyen könyveket vásárolnak mostanság az emberek? Az elszármazottak többnyire az adott régióhoz kapcsolódó köteteket részesítik előnyben, de a történelmi, néprajzi és tudományos kötetek iránt is mutatkozik kereslet – magyarázta.
A lendvai székhelyű Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet munkatársai több tucat muravidéki magyar nyelvű kötetet hoztak el a kulturális napra, a tájszójegyzék mellett különböző verseskötetekbe, valamint a Lendváról szóló monográfiába is belelapozhattunk. Az EMKÉ-sek pedig eseménynaptárt kínáltak, valamint a Szabédi-napok alkalmával elhangzott előadásokat tartalmazó konferenciakötetüket, a Gondolat-kísérletek Szabédi László életművében című könyvet, ezeket ingyen vihették haza a résztvevők.
Filmjében és zenéjében is él a nemzet
Ritkán, vagy eddig még nem látott, a Kárpát-medencében készített rövidfilmek vetítésére is sor került a nap folyamán: a programban dokumentum- és ismeretterjesztő kisfilmek szerepeltek, olyanok, amelyek a szecessziós Szabadkát, a bácsi várat vagy éppen Bicskei István munkásságát mutatták be. Hat vajdasági (A szép Tisza és más, Még oda nem ér az idő, Szivárványkígyó, Testté lett alázat, A szecessziós Szabadka, A bácsi vár), egy muravidéki („Én hittel dolgozom”) és négy erdélyi (Visky Sámuel: Parttalan, Felméri Cecília: Mátyás Mátyás, Visky Ábel: Éjszaka földön, László József: Autóstop) produkciót tekinthettek meg az érdeklődők, ha pedig még nem tettük volna, a filmeket nézve most nyugodtan elkönyvelhettük magunkban: filmjében is él a nemzet.
Az esti gálára való bemelegítés gyanánt, a budapesti Nemes Nagy Ágnes Humán Szakközépiskola drámatagozatos osztályának Hazafelé című mozgásszínházi előadása után a Kárpát-medence zenei terméséből kaptunk egy jókora csokorra valót a felvidéki Hunor Citerazenekar, a Muravidék Citera-együttes, a Triola+1 együttes műsora és a vajdasági B-terv zenekar koncertje révén.
Fotókiállítás, valamint táncegyüttes Kolozsvárról
A délutáni órákban, a kézműves tevékenységek helyszíneként szolgáló aulában került sor az Örökségünk Kolozsvár elnevezésű fényképkiállítás megnyitójára: az EMKE és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) által szervezett tárlatot 2002-ben már láthatta a kincses város közönsége, ezúttal, egy teljes hétig a magyar fővárosban élők is megcsodálhatták azt. Veress Ferenc képein a 19., László Miklós alkotásain pedig a 21. századi Kolozsvár épületei, műemlékei tárulnak a szemünk elé. Az erdélyi fényképészet úttörő mestereként emlegetett Veress Ferenc munkásságát, aki 1859-ben és 1860-ban készített félszáz felvételéből állította össze páratlan értékű Kolozsvár-albumát, Miklósi Sikes Csaba művészettörténész méltatta. Mint kiderült, 1881-ben Veress Ferenc elsőként próbálkozott színes fényképek előállításával, 1884-ben pedig már kielégítő levonatokat tudott készíteni színes diapozitívekről másolókeretben. Méltán emlegetik a magyar fényképészeti szaksajtó megteremtőjeként, a nevéhez fűződik a Fényképészeti Lapok című folyóirat elindítása is. – Veress Ferenc Kolozsváron született és hunyt el, 86 évet élt. Ő az a személy, akit számos tekintetben is úgy emlegethetünk: az első – értékelte a művészettörténész.
Dáné Tibor Kálmán az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület történetével ismertette meg a népes hallgatóságot, a mostani Kárpát-medencei Kulturális Nap ugyanis egyúttal a megalapításának 125. évfordulóját ünneplő EMKÉ-t is köszöntötte. – Az alapító erdélyi magyar nemesség és polgárság tőkéjéből sikerült viszonylag gyorsan népiskolákat, népkönyvtárakat és dalkört létrehozni, ami jelentős mértékben megpezsdítette az erdélyi magyar közművelődési életet. Az EMKE sikeresen lépett az erdélyi gazdasági élet pozitív előrehaladásáért, a múlt század fordulójára pedig a magyarság legnagyobb intézményévé, társadalmi szervezetévé nőtte ki magát – mondta Dáné, majd a huszadik század jelentős eseményeinek, valamint az egyesület 1948 és 1990 közötti kényszerű beszüntetésének említése után az elmúlt húsz év megvalósításairól is szót ejtett. 1990-től napjainkig ugyanis az EMKÉ-nek sikerült kiépítenie egy saját közművelődési intézményhálózatot: az egyesület közreműködése révén jöhetett létre tavaly a Magyar Házak Hálózata, amelynek mára már több mint 30 tagja van.
Este 7 óra, színházterem. Az egésznapos gazdag program megkoronázásaként elkezdődött a gálaműsor: a Magyar Állami Népi Együttes, a kárpátaljai, eszenyi Ritmus Népi Táncegyüttes, a felvidéki Aranymetszés Duó és az Alsószeli Magyar Dalkör produkciója mellett a muravidéki Gaál Désire, a Kárpát-medencei versmondó verseny győztese is színpadra lépett. A verses műsor után népdalokat adott elő a vajdasági, bácskertesi Csizmadia Anna népdalénekes, a programot pedig a Zurboló Táncegyüttes Postakert című előadása zárta.
Igyekeznek odafigyelni a fiatalokra Muravidéken
Mialatt a különböző programok zajlottak, volt időm elbeszélgetni a Kárpát-medence különböző térségeiből érkezőkkel, így Kepe Lilivel, a lendvai székhelyű Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (MNMI) igazgatójával is. A kulturális napon már a kezdetektől részt vesznek, és büszkén teszik ezt, annak ellenére, hogy a Muravidék az egyik legkisebb, magyarok által lakott régió. Intézetük 1994. január 1-je óta működik hivatalosan, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség alapította meg. – Igyekszünk úgy megszervezni magunkat, hogy az emberek megismerkedjenek velünk, ugyanakkor mindig örömmel tölt el, ha régi barátokkal, ismerősökkel találkozhatunk, akikkel valamilyen módon együtt műveljük a magyar kultúrát a Kárpát-medencében – fogalmazott Kepe Lili.
S hogy miként tehetnek otthon, Szlovéniában a magyar kultúra ápolása érdekében? Igyekeznek a hét-nyolcezres magyar közösség javát szolgáló programokat szervezni, minden olyan személyt „célközönségüknek” tekintenek, aki magyarnak érzi magát. – Persze, ezt önerőből nem tudnánk megvalósítani, a szlovén állam már több évtizede pozitív diszkriminációban részesíti mind a magyar, mind pedig az olasz őshonos kisebbséget. Ha nem kapnánk állami támogatást, nem számolhatnánk be ilyen eredményes munkáról – tette hozzá az intézet igazgatója.
Mesélt továbbá arról is, hogy az utóbbi években minden olyan megmozdulást prioritásként kezelnek, amely összefügg a fiatalokkal. A könyvkiadástól a műkedvelésen át a tudományos tevékenységekig, a turizmustól a nagyobb jellegű rendezvények megszervezéséig valamennyi kezdeményezést megpróbálják felkarolni. Ez ugyanis valamilyen szinten ellenpontozhatja, hogy Szlovéniában több mint ötven éve nem működnek magyar tannyelvű iskolák. – A mi esetünkben nem kis dolog, ha évente tíz nyári tábort szervezhetünk, és folyamatosan azon vagyunk, hogy a többi határontúli fiatal is bekapcsolódjon a programjainkba. A munkánk gyümölcsei később érnek majd be, ennek ellenére nap mint nap tennünk kell azért, hogy az egyetemes magyar kultúrának Muravidéken is legyen folytatása – összegezte Kepe Lili.
Országos és regionális rendezvények Felvidéken
Mézes Rudolf, a Csemadok Területi Választmányának országos alelnöke örömmel újságolta, hogy ezúttal közel harmincfős csoport érkezett a Felvidékről: többek mellett a Hunor Citerazenekar és az Alsószeli Magyar Dalkör tagjai, valamint verséneklők kísérték el a Csemadok küldöttségét. – Nálunk, a Felvidéken nagyon népszerű a verséneklés, már jó néhány esztendeje a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyen is összemérhetik tudásukat a verséneklők – hangsúlyozta. Mint kiderült, a vers- és prózamondó vetélkedő egyike azon megmérettetéseknek, amelyeket több más szervezettel közösen, évente szervez meg a Csemadok. Mézes Rudolf az országos rendezvények közül többek között a Falusi Színjátszó Csoportok Országos Fesztiválját, a Citerazenekarok Országos Seregszemléjét, a Verséneklő Együttesek Országos Fesztiválját, az Országos Népművészeti Fesztivált, a Duna Menti Tavasz Gyermek báb- és színjátszó csoportok országos seregszemléjét, valamint a Bíborpiros szép rózsa elnevezésű népzenei versenyt említette.
Emellett számos regionális programot szerveznek a térségben. – Igyekszünk úgy tevékenykedni, hogy ne csupán egyetlen központ fejlődjön, hanem legyenek rendezvények szerte az országban, olyanok, amelyek igazán közel állnak a szívünkhöz – magyarázta lelkesen. Többnyire pályázatokból próbálják finanszírozni ezeket, az országos támogatás ugyanis 1994-ben megszűnt.
Elégedettek a kárpátaljaiak és a budapestiek is
Zubánics László, a két évvel ezelőtt létrejött Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke szerint az ismerkedés mellett a Magyarországon és a többi határon túli régióban felmerülő igények megbeszélésére is lehetőséget biztosítanak a mostanihoz hasonló alkalmak. Elmondta: Kárpátalján számos nehézségbe ütköznek a magyar kultúra megőrzésén fáradozók, ennek ellenére szép számban vannak művelődési intézményeik, iskoláik és kultúrházaik. Derűlátóan vélekedett ugyanakkor az előkészületben lévő új ukrajnai nyelvtörvényről, amely a magyar nyelv használatát is támogatni kívánja.
Pozitívan értékelte a Kárpát-medencei Kulturális Nap idei kiadását Kiss László, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus munkatársa is: mint mondta, örömmel tölti el, hogy ily nagyszerű csoportok érkeztek Budapestre a Kárpát-medencéből, „nagyon jó barátok, akik többnyire már ismerik egymást, a viszontlátás öröme pedig mindig jóleső érzéssel tölti el”. – Ez az a nap, amikor megmutathatjuk egymásnak azokat az értékeket, amelyeket képviselünk, és az egyes területek színvonalas műsorait a többiek is megismerhetik. Az a cél, amelyet a kezdetekkor kitűztünk, hogy a Kárpát-medencei magyar kultúrát egységes, szerves egészként szemléljük, megvalósult, és az itt látott produkciók is, bár előadóik különböző régiókból érkeztek, az egyetemes magyar kultúra részét képezik – magyarázta Kiss László. Úgy véli, napjainkban, amikor a hétköznapok inkább a gazdaságról és a globális problémákról szólnak, kellő teret kell szentelni a kultúrának, ellenkező esetben ugyanis az könnyen elsorvadhat. – Ezen belül különösen oda kell figyelni a magyar kultúrára, ezért mi vagyunk felelősek. Legyünk büszkék mindarra, amit a magyar kultúra az elmúlt több mint ezer évben letett a világ kultúrájának asztalára! – hívta fel a figyelmet, ugyanakkor elismerően beszélt a megalapításának 125. évfordulóját idén ünneplő EMKE tevékenységéről.
A szívverésünk és az életünk, hogy kellő mértékben odafigyeljünk a Kárpát-medencei magyar kultúra alakulására, hiszen ez az a szál, amely összeköt bennünket, magyarokat – magyarázta a Magyar Művelődési Intézet képviseletében Hegedűs Kata, az egésznapos program egyik főszervezője. Annak kapcsán, hogy a Kárpát-medencében élő magyarok megismerjék egymás kultúráját, a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal által szervezett filmes és irodalmi karaván sikerét említette, és reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben is számos hasonló csereprogramra kerülhet sor.
EMKE: tartalommal megtölteni az együttműködést
Kolozsvár irányába tartva Dáné Tibor Kálmánt is arra kértem, értékelje az idei Kárpát-medencei Kulturális Napot, és ezen belül az erdélyiek szereplését: nem csalódtam, amikor a rendezvényről, a Zurboló Táncegyüttes produkciójáról, az Örökségünk Kolozsvár kiállításról, Papp Emese kézműves tevékenységéről és a Sapientia–EMTE fiatal filmeseinek alkotásairól egyaránt pozitívan vélekedett. A lehetőséget kihasználva az EMKE jelenlegi terveiről is érdeklődtem. Mint kiderült, a közeljövőben tartalommal kívánják megtölteni az idén márciusban, Sárospatakon létrejött Észak-magyarországi EMKE-képviselettel (élén Csatlósné Komáromi Katalinnal, a Művelődés Háza igazgatójával és Bordás Istvánnal, a Sárospataki Népfőiskolai Egyesület titkárával) való együttműködést. Az elmúlt fél évben Borsod-Abaúj-Zemplén megyei művelődésszervezők érkeztek Erdélybe, hogy megismerjék az itteni Magyar Házak működését, következő lépésként pedig egy itteni Magyar Ház vezetőjét küldik tanulmányútra Sárospatakra. A két város közötti kapcsolat további gyümölcsöztetése érdekében szakmai összejöveteleket is kívánnak szervezni, ezek egyikébe az EMKE társszervezete, a marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület is bekapcsolódik. Jövő tavasszal kerül sor az Erdélyiek Sárospatakon elnevezésű rendezvényre, amelynek középpontjában a tervek szerint Cs. Szabó László élete és munkássága áll majd. – A másik nagy tervünk, amelynek a megvalósítása jelenleg is folyamatban van, az Erdélyi Magyar Közművelődésért Alapítvány bejegyzése lesz Magyarországon, amelynek segítségével megvalósulhat az EMKE társszervezeteinek célirányos támogatása – összegezte Dáné Tibor Kálmán.
„Az abrosz tarkabarka,/ és rajta jó kadarka,/és már az első csók után,/ meglátja, de jó lesz itt Óbudán!” Nos, kadarka és csók nem volt, ennek ellenére mindannyian jól éreztük magunkat szombaton a Budai Vigadó épületében. A Kárpát-medencei Kulturális Nap ugyanis ismét beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a kapcsolatteremtésre és a más régiókban élő, ám hozzánk hasonlóan magyarul beszélők kultúrájának megismerésére egyaránt volt lehetőség. Köszönet ezért elsősorban az EMKÉ-nek, valamint a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal más szervezeteinek. Reméljük, hogy a jövőben hasonlóan tartalmas programokról számolhatunk be lapunk hasábjain.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

A tizedik tanévét kezdte a Sapientia
Magyarország legjelentősebb határon túli beruházásának tartják Székelyföldön a magyar kormány finanszírozásával alapított és fenntartott Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet.
A 10. jubileumi tanévben több mint 800 elsőéves hallgató kezdte meg egyetemi tanulmányait Csíkszeredában, Kolozsváron és Marosvásárhelyen.
Beteljesedett. Van akkreditált egyetemünk! A tíz év története egy mondatban azt hiszem, hogy ennyit jelentene. Van lehetősége a fiataloknak, hogy tovább tanuljanak – fogalmazott a Híradónak Dávid László rektor.
Méghozzá a szülőföldön, magyar anyanyelven és szakmai akkreditációval rendelkező egyetemen. A végleges akkreditációhoz még a politikai döntés, a törvénytervezet kidolgozása és parlamenti elfogadás is szükséges. Jakab István, az Országgyűlés alelnöke azt mondta: a magyar kormány a határokon átívelő egységes oktatási rendszer kialakítását tűzte ki célul.
Természetesen rövid, közép és hosszú távon egy szoros együttműködésben, egymásért felelősséget vállalva dolgozik a határon túli és az anyaországbeli magyarság. Minden feltételben segíteni kívánjuk a határon túli magyar fiatalokat – jelentette ki Jakab István.
A budapesti Corvinus Egyetemmel közösen már idéntől mesterképzést is indítottak Csíkszeredában. Csúcs Mária
Duna Televízió. Erdély.ma

Az EMKE és a BMC is tagja a magyarság szellemi múzeumának
Magyar Örökség-díjakat adtak át Kolozsváron
Rangos hazai és határon túli személyiségek jelenlétében adták át hétvégén a Magyar Örökség- díjakat Kolozsváron: a Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért Bírálóbizottság hatvanadik döntése értelmében ezúttal hét erdélyi személy és intézmény érdemelte ki az 1995-ben, a Magyarországért Alapítvány által létrehozott „magyarság szellemi becsületrendjét”. A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében szeptember 18-án tartott ünnepségen Kiss András nyugalmazott főlevéltáros, Hajdó István főesperes, Kilyén Ilka színművész, Korniss Péter fotóművész, az erdélyi református, evangélikus és unitárius lelkészképzés, a 125 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Barabás Miklós Céh részesült az erkölcsi elismerésben, és lett tagja a magyarság láthatatlan szellemi múzeumának. A rendezvény keretében a Gaal György tanár, irodalomtörténész és Gránitz Miklós fotóművész által összeállított Örök Házsongárd című kötetet is megismerhették a résztvevők.
„Soha irodalomra és tudományra (kultúrára) olyan szent feladat nem várt, mint ma, nemzetünknek ebben a lelki válságában. Megmutatni nemzeti múltunkban, nemzeti géniuszunkban az örök értékeket, ennek révén növelni az önbizalmat, az önbecsülést, figyelmeztetni a nemzeti hibákra, fejleszteni a nemzeti erényeket, saját értékének öntudatára ébreszteni a magyart: ez a szent feladat” – idézte Klebelsberg Kunó kultuszminiszter 1920-as írását bevezetőjében Hámori József agykutató, a Magyar Örökség-díj Bírálóbizottságának elnöke. Mint mondta, szükségszerű, hogy a Magyar Örökség-díjak átadására ezúttal Erdély fővárosában, Kolozsváron került sor. – A magyarságnak és kultúrájának megmaradását jelentős mértékben köszönhetjük az évszázadokon át független erdélyi fejedelemségnek. Erdélyből és a Partiumból származó kiválóságok, intézmények eddig is szerepeltek az évi díjazottak között, ma azonban mind a hét kitüntetett közvetve és közvetlenül is az erdélyi magyarság soraiból kerül ki – magyarázta Hámori, majd a díjról szólt néhány szót.
Megtudtuk: a Magyar Örökség-díj megalapítói 1995-ben a klebelsbergi gondolatok szellemében határozták meg a kitüntetés misszióját. Úgy látták, „az elmúlt negyven-ötven évben a magyar történelemnek olyan alkotó személyiségei merültek feledésbe, és kerültek ki ezáltal a nemzeti emlékezetből”, akik alapvetően meghatározták a 19. és a 20. századi Magyarország fejlődési irányát. – Ezeket a személyiségeket, életműveket szinte elő kell bányászni a feledés mélységeiből, hogy példaként lehessen őket a mai nemzedék elé állítani: íme, ők voltak azok, akik a magyar 20. századot megcsinálták. Ez az oka, ha úgy tetszik, történelmi oka annak, hogy bizottságunk számos esetben jutalmaz Magyar Örökség-díjjal már nem élő személyeket vagy egykor működött intézményeket – hangsúlyozta Hámori, majd hozzátette: ezek a személyek és intézmények óriások voltak a maguk idejében, a személyek közül nem egy a zseni kategóriájába sorolható. Bartók Bélát, Kodály Zoltánt, Lajtha Lászlót, Reményik Sándort, Dsida Jenőt és Nagy Imrét említette többek között példaként, mintegy bizonyítva: a díj odaítélésének fő szempontja az életmű minősége. Az intézmények közül többek között a több mint háromszáz éves nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a Nagybányai Művésztelep részesült eddig a díjban.
Ablonczy László megfogalmazása szerint a Magyar Örökség-díj a „magyarság szellemi becsületrendje”, nem jár pénzjutalommal, sem más anyagi elismeréssel: a kitüntetettek egy oklevelet kapnak, valamint egy jelvényt, amely a magyar Szent Koronát ábrázolja – fejtette ki Hámori József, majd Poprády Géza könyvtárosnak, a Magyar Örökség és Európa Egyesület alelnökének, a Bírálóbizottság tagjának adta át a szót. A Farkas Balázs, Fekete György és Makovecz Imre kezdeményezésére, a Magyarországért Alapítvány Kuratóriumának tevékeny közreműködése révén létrejött Magyar Örökség-díj kapcsán elmondta: a kitüntetettek kiválasztása az alulról építkező demokrácia elvén alapszik, ugyanis a Bírálóbizottság az állampolgárok által érdemesnek tartott személyek, együttesek, intézmények, teljesítmények közül választja ki a díjazandókat. Évente négy alkalommal hét-hét díjat osztanak ki a mostanihoz hasonló kulturális műsor keretében. Mint kiderült, a díj gondozását 2003. márciusában a Magyar Örökség és Európa Egyesület vállalta fel.
A folytatásban Schulek Ágoston, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke mutatta be a Bírálóbizottság tagjait: Hámori József akadémikust, a Bírálóbizottság elnökét, Poprády Gézát és Zelényi Kovács Annamáriát, a Magyar Örökség és Európa Egyesület alelnökeit, Juhász Judit szóvivőt, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettesét, Bakos István tanárt, művelődéskutatót, Benkő Samu művelődéstörténészt, esszéistát, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagját, Kelemenné Farkas Márta nyelvészt, egyetemi oktatót, Boda László tanárt, művelődéstörténészt, Pázmándi Gyula vegyészmérnököt, közgazdászt, Rókusfalvy Pál pszichológust, Takács József biológust, agykutatót, Tóth-Pál József zenetanárt, kultúrakutatót, valamint Veres-Kovács Attila nagyváradi református lelkészt.
Magyar Örökség-díjban részesült, nevét az Aranykönyv őrzi és szombat óta a magyar szellem láthatatlan múzeumához tartozik: az erdélyi református, evangélikus és unitárius lelkészképzés (az elismerést Rezi Elek, Adorjáni Zoltán és Benkőné Zonda Tímea vette át, laudált Kozma Zsolt kolozsvári teológiai tanár), Kiss András nyugalmazott főlevéltáros, múltfeltáró nemzetszolgálatáért (laudált Benkő Samu művelődéstörténész), Hajdó István főesperes, lélekmentő szolgálatáért (laudált Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános), Kilyén Ilka színművész, kulturális missziójáért (laudált Medgyessy Éva marosvásárhelyi író, újságíró), Korniss Péter, fotográfusi alkotóművészetéért (laudált Sára Sándor operatőr, rendező), a 125 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (az elismerést Dáné Tibor Kálmán, Dávid Gyula és Kötő József vette át, laudált Filep Antal budapesti néprajzkutató) és a Barabás Miklós Céh, az erdélyi magyar képzőművészetet felélesztő és megtartó szolgálatáért (az elismerést Kolozsi Tibor szobrászművész és Németh Júlia műkritikus vette át, laudált Dáné Tibor Kálmán művelődésszervező).
A díjazottak nevében Hajdó István főesperes mondott köszönetet, majd a Bolyai János Alapítvány Kuratóriuma által odaítélt Bolyai-pályadíjjal tüntették ki Benkő Samu akadémikust az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjászervezésében és vezetésében kifejtett kiemelkedő közszereplői tevékenységéért, valamint Bolyai János marosvásárhelyi kéziratainak gyűjteményes kiadásáért, őt Nagy Ferenc méltatta. Az ünnepség keretében közreműködött a János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula kórusa, Majó Julianna karnagy vezetésével, valamint Kilyén Ilka és a pusztinai Kovács Krisztián.
Rövid szünet után az Örök Házsongárd című, a budapesti székhelyű Pharma Press kiadónál megjelent kötetet ismerhették meg a résztvevők, Sipos Gábor EME-elnök méltatását Köllő Katalin, lapunk munkatársa tolmácsolta. Elhangzott: „a régi metszetek, archív felvételek, új fényképek a míves szöveggel összefonódva igazán és legjobban a minőségi papíron, kiváló nyomdatechnikával hatásosak, ráadásul szép kötésben, igényes védőborítóval – ezt a szépség-együttest forgathatjuk most a Pharma Press könyvkiadó jóvoltából. Dr. Gaal György kolozsvári tanár, irodalomtörténész, a kincses város múltjának avatott kutatója és Gránitz Miklós budapesti fotóművész több mint három évi kitartó munkájának eredménye kerül most az olvasó kezébe”. Az immár kétkötetes kiadvány létrejöttéért köszönetet mondott továbbá Gránitzné Demel Editnek, Gergelyné Tőkés Erzsébetnek, a Házsongárd Alapítvány „legfőbb munkásának”, aki a helyszíni munka feltételeinek biztosításában vállalt oroszlánrészt, valamint Dávid Ferencnek, a kiadó ügyvezető igazgatójának és az album külalakját elkészítő Árgyélus Grafikai Stúdiónak. A két szerző a kötetek megszületésének körülményeiről szólt, majd a rendezvény dedikálással zárult.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Országos tanévnyitót tartottak Kolozsváron
Az erdélyi református kollégiumok országos tanévnyitó ünnepségére került sor a hét végén Kolozsváron. A kétnapos rendezvény változatos programja közül megemlítendő az első világháborúban elesett kollégiumi tanárok és diákok emlékét őrző, a kommunizmusban megsemmisített tábla hasonmásának szombati leleplezése, valamint az eseményen részt vevő kollégiumi igazgatók és iskolalelkészek konferenciája, míg vasárnap Farkas Ferenc, a Kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatója vehette át a munkáját elismerő Bethlen Díjat Kató Béla főjegyzőtől. Ex Libris Díjakat és annak alapító oklevelét adta át a kilenc református kollégium és gimnázium képviselőinek a Magyar Művészetért Díj alapítója, Gubcsi Lajos, aki szerint kevés olyan valós, egységes szellemi egység van, mint a kilenc református iskola.
A Farkas utcai templomban megtartott istentisztelettel kezdődött a református kollégiumok országos megnyitó ünnepsége szombat délután. Kovács Tibor iskolalelkész igehirdetésekor kifejtette: „Ma rengeteg támadás éri a felekezeti oktatást, ám tudnunk kell, hogy amikor tanítunk és nevelünk, hitvallásos kötelezettségünknek teszünk eleget. Minden ránk bízott gyermeket úgy kell nevelnünk, hogy az Isten dicsőségét szolgálja. Legnagyobb ellenségünk az érdektelenség és a népbutítás, ám vannak jelek, miszerint Isten megáldja munkánkat, és ez folytatásra sarkall”.
Ezelőtt húsz évvel, 1990. október 1-jén szomorúan állt a kollégium akkori tantestülete és diákjai a Farkas utcai templom előtt, és néztük az ókollégium épületét, ahova nem mehettünk be. A templom és az iskola erős szövetséget kötött, amelyet Isten pecsételt meg! – vélekedett Székely Árpád, a kollégium igazgatója. Székely József nyugalmazott lelkipásztor, a kollégium első megbízott igazgatója úgy vélte: a Kolozsvári Református Kollégium most új starthoz érkezett, és ehhez kívánt kitartást.
Lauer Edit asszony a kollégium amerikai támogatói nevében beszélt. – Az amerikai támogatók által lefolytatott keresztszülő- program nem csak anyagilag támogatta a résztvevő diákokat, hanem megerősítette az iskolát és az amerikai magyarok identitástudatát is – hangsúlyozta.
Kónya-Hamar Sándor volt megyei RMDSZ-elnök üzenetét Kovács Tibor iskolalelkész olvasta fel. „A húsz éve föltámadt Kolozsvári Református Kollégium az erdélyi református közösséget építi megalkuvás nélkül, kitartással”, hangzott el. Somogyi Botond a szülői bizottság elnöke pedig arra buzdította a kollégium tantestületét, hogy olyan emberekké formálják növendékeiket, akik a közösségért élnek, hiszen a felekezeti oktatás ezt biztosítja. Pataki Adorján és Szi lágyi János, a Kolozsvári Magyar Opera művészei, volt kollégisták, egy-egy áriát énekeltek el.
Bogdán Zsolt esperes, véndiák beszédében azt hangsúlyozta, hogy a református nevelésnek és oktatásnak ma is van létjogosultsága, még ha ellenvélemények is fogalmazódnak meg ezzel kapcsolatban. Bogdán örömmel tudatta, hogy a Zilahi Református Kollégiumban idén indítottak először első osztályt.
Rácz Melinda magyartanár a kollégium ez alkalomra készített emlékkönyvét mutatta be, majd kiemelte: Székely Árpád végigküzdötte az elmúlt húsz év minden megpróbáltatását, s az igazgató elszánt céltudatossága nélkül nem jött volna létre ez a kiadvány. Bíró Krisztina volt kollégista, színművészetis hallgató egy Reményik-verset szavalt. Keresztes Attila, a szatmárnémeti színház igazgatója kiemelte: megköszöni élete legfontosabb két évét, amelyet a kollégium diákjaként Kolozsváron töltött el. „Örvendek, hogy gyermekem ide jár óvodába”, hangsúlyozta a művész.
A templomi beszédek után a jelenlévők átvonultak a kollégium udvarára, ahol Kolozsvári József, az 1943-as tanévben végzett véndiák leleplezte az első világháborúban elesett kollégiumi tanárok és diákok emléktáblájának hasonmását. – Az 1915-ben végzett évfolyam 1930-ban elhatározta, hogy az első világháborúban elesett tanároknak és diákoknak emléktáblát állít. Erre csakis az 1940-es évek első felében kerülhetett sor. A tábla majd négy évtizeden át állt ezen a helyen, ám 1980-ban az akkori iskola román igazgatója parancsára a táblát leverték és darabokra törték. Az odasiető református lelkésznek azt sem engedték meg, hogy a darabokat összeszedje, és magával vihesse.
Most Bartha-Szallós Levente adományozó révén, továbbá Bartha István és Oltyán István magyarvistai kőfaragó mestereknek köszönhetően leleplezhetjük az egykori tábla hasonmását – hangsúlyozta Kolozsvári József, majd leleplezte a három tanár és tíz diák nevét tartalmazó emléktáblát.
Ezt követően Bogya Katalin és Ősz Előd tanárok városlátogatást szerveztek a nem kolozsvári diákok számára. Este Némethy Zsuzsanna és Nagy Csongor- Zsolt színművészek, továbbá Rigmányi József énekes lépett fel a díszteremben. Az ünnepséget a Rekita Rozália színművész által betanított csapat előadása zárta a tornateremben.
Az iskolaigazgatók és iskolalelkészek tanácskozásán a tanintézetek új vezetőtanácsának összetételéről volt szó. Ábrám Tibor, a miskolci Lévay József Református Gimnázium igazgatója tudomása szerint Magyarországon létre kívánnak hozni egy református közoktatási alapot, amellyel az anyaország határán kívüli református kollégiumokat támogatnák, továbbá megbeszélték az egyházi iskolák idei közös eseménynaptárát, tudtuk meg Kovács Tibor iskolalelkésztől.
Bethlen Díj és Ex Libris Díjak átadása
Vasárnap a különböző kollégiumokból érkezett lobogók gyülekezésével folytatódott a Református Kollégiumok idei tanévének országos megnyitója és a Kolozsvári Református Kollégium újraindulásának 20 éves évfordulója alkalmából szervezett programsorozat. A Farkas utcai református templombeli ünnepi istentiszteleten Kató Béla az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője hirdetett igét. Prédikációjában kiemelte a folyamatos fejlődés fontosságát. – Emellett Isten arra biztat mindenkit, hogy ne csak kegyelemben, hanem Jézus tanításának ismeretében gyarapodjon – magyarázta az igét a lelkész. – Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az értékeket lassú, türelmes munkával lehet megteremteni – figyelmeztetett a főjegyző, majd reflektált az aktuális tanügyi problémákra. Székely Árpád iskolaigazgató felemelő eseménynek nevezte a kilenc református tanintézmény közös ünnepét. Elmondta: minden rendezvény, amelynek együtt tudunk örülni, közösséget teremt, reményt ad a további munkához. Felidézte azt a kort, amikor egykori egyházi vezetőink ragaszkodtak ahhoz, hogy neveljék a gyermekeket, majd hozzátette: az állam még mindig furcsának tartja, hogy az egyház vállalta az oktatás terhét.
Számos hiányosság és nehézség felsorolása mellett Székely Árpád a legfontosabbnak egy stabil tanügyi törvény kidolgozását tartja, ami az iskolák autonómiájára alapozna. Ami pedig a Kolozsvári Református Kollégium által nyújtott többletet illeti, az intézményvezető kiemelte a hitvallásos nevelés fontosságát, valamint az egyházi értékek elsajátítását.
Kató Levente az egyházkerület tanügyi tanácsosa beszédében Józsué szavait idézte, aki tömören megfogalmazta a vallásszabadság lényegét. Hangsúlyozta: a kilenc református kollégium az évek során kis létszámú iskolából többszintű, fejlett iskolává nőtte ki magát. A tanácsos a tanintézmények pozitívumaként említette meg az ösztöndíjrendszert, a tehetséggondozást és a keresztszülőprogramot is, de beszéde nyomán képet alkothattunk a kollégiumi tevékenységekről és a jövőbeli tervekről is.
Péter Tünde főtanfelügyelőhelyettes kifejtette: mindig különös varázsa van az ilyen ünnepnapoknak, viszont ez a kollégiumi megnyitó töblettel rendelkezik. – Nem csak dolga után szétszaladó emberek ülnek itt, hanem gyülekezet vagyunk – mondta. Hozzátette: ma már nem csak a város, de az ország határain túl is ismerik a református kollégiumot. – Azok a szülők, akik ide iratták be gyermekeiket, jól választottak, hiszen a tanintézményben kiváló pedagógusok dolgoznak – méltatta a kollégiumban dolgozó tanárok munkáját, eredményekben és áldásokban gazdag tanévet kívánva.
Kötő József képviselő szerint a felekezeti iskoláknak hármas küldetésük van: megmaradni a transzilván értékek világában, a hitből élő igaz ember formálása, illetve a közösségépítés. Az országos évnyitó keretén belül adták át a Bethlen Díjat, amelyet 2004-ben alapítottak és egy maradandó szellemi értéket teremtő pedagógusnak ítélik oda. Idén Farkas Ferenc, a Kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatója vehette át a munkáját elismerő díjat Kató Béla főjegyzőtől. Ruszka Sándor József kézdivásárhelyi református lelkész laudációjából kiderült, hogy a történelem szakos igazgató 1963-ban született unitárius családban és 2001-ben vette át a kézdivásárhelyi tanintézmény igazgatását. Munkájának, kitartásának, jó szervezőképességének eredménye, hogy az iskola új épületbe költözhetett. Az intézményvezetőre jellemző a kitartás, a következetesség, a pontosság és az egyházi iskola iránti elkötelezettség.
Ezt követően az Ex Libris Díjakat és annak alapító oklevelét adta át a kilenc református kollégium és gimnázium kéviselőinek a Magyar Művészetért Díj alapítója, Gubcsi Lajos, aki szerint kevés olyan valós, egységes szellemi egység van, mint a kilenc református iskola. A hatkötetes, Kárpát-medencei örökös létünket bizonyító könyvcsomagot átvehették a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Líceumból, a kézdivásárhelyi Református Kollégiumból, a Királyhágómelléki Lórántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumból, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumból, a Marosvásárhelyi Református Kollégiumból, a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumból, a Szatmárnémeti Református Kollégiumból és a Sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumból érkezett vendégek. A kétnapos rendezvénysorozatot az iskola kórusának rövid bizonyságtétele
DÉZSI ILDIKÓ, NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsvár Főtere: átvertek bennünket?
Tavaly november elején adták át Kolozsvár felújított Főterének egy részét. Az átalakítás folyamata és az új arculat akkoriban nagy port kavart, nyilvános viták, kerekasztal-beszélgetések, állásfoglalások, illetve összmagyar tiltakozás kísérte.
Nos, tény, hogy a mai arculat funkcionális (egyre több ott a rendezvény, majdnem mindig vannak a téren különböző korcsportokhoz tartozó kolozsváriak, turisták), az amúgy is sikeresnek mondható Kolozsvári Magyar Napok alkalmával lehetett ott rendezvényeket tartani, amelyeken nagyon sokan örömmel vettek részt. A tér átalakítása azonban befejezetlen, hiszen a kezdeti tervnek csupán egy részét valósították meg. E tekintetben két probléma merül fel, véleményem szerint.
Egyfelől, a Mátyás-szoborcsoport restaurálása sok tekintetben problémás, a megrendelő és a kivitelező máris egymást okolják az elhúzódó munkálatok miatt. Ennek kapcsán mindazokhoz intézném a kérdést, akik a város ügyét hozzám hasonlóan szívükön viselik: van-e ebben a kérdésben a lakosságnak valamilyen felvállalandó feladata? Gondolok itt bármire, ami az ügyet előre vinné: pénzgyűjtés, adakozás, illetve közösségi nyomásgyakorlás a kivitelezőre, megrendelőre, tájékoztatás, egyebek.
Másfelől pedig, talán ennél is problémásabb, hogy az újonnan kibővített parkoló eltér az eredeti Planwerk tervtől, amely szerint a tér nyugati és keleti oldalán gyalogosforgalmat kellene kialakítani. A parkoló léte azt jelezné, hogy a tervet valójában feladta a városháza? Habár a későbbiekben cáfolták, de a polgármester nyilatkozata szerint jelenleg így állna a helyzet. Ez esetben is marad a kérdés: van-e ebben az ügyben a lakosságnak valamilyen felvállalandó feladata? Lehet-e ezt a kérdést annyiban hagyni?
A cikket valójában vitaindítónak szántam
Péter László, szociológus. Szabadság (Kolozsvár)

Sapientia: jubileumi tanévnyitó reményekkel
A hazai egyetemek közül elsőként a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nyitotta meg kapuit vaárnap Csíkszeredában, tegnap pedig Marosvásárhelyen és Kolozsváron. A kihelyezett karokon a diákok, vagyis az új „egyetemi polgárok” ünnepélyes fogadalomtétele tette emlékezetessé tegnap az eseményt, az egyetemvezetés számot adott terveiről és elvárásairól is. Marosvásárhelyen háromszáz, Kolozsváron kilencven diák kezdi meg tanulmányait.
Az egyetemi tanévkezdést megelőző csíkszeredai sajtótájékoztatón Dávid László rektor arról beszélt: a magyar kormány fokozott támogatásában bízik idén a Sapientia. Az egyetem alapításakor – tíz évvel ezelőtt – a magyar állam által biztosított pénzből nem csupán az oktatási folyamat fenntartására, hanem fejlesztésre, beruházásra is jutott – emlékeztetett Dávid –, később azonban már csak az egyetem működésére volt elegendő a támogatás.
A Sapientia rektora kifejezte reményét, hogy az új magyar kormány segítségével ismét lehetővé válik az egyetem fejlesztése. A rektor szerint Marosvásárhelyen kollégiumot és kutatóközpontot, Kolozsváron oktatótermeket kívánnak építeni, Csíkszeredában pedig a meglévő ingatlant bővítenék, korszerűsítenék.
A felvetésekre Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke válaszolt, aki Hargita megyei látogatásán megnyugtatta az érintetteket: a magyar kormány a jelenlegi gazdasági nehézségek ellenére a normatív támogatáson túl a fejlesztést is elő kívánja segíteni. Jakab fontosnak nevezte, hogy versenyképes tudást biztosítsanak a tanuló ifjúságnak, ennek szellemében kell segíteni a Sapientiát is. Hangsúlyozta, hogy határokon átívelő egységes magyar képzési rendszert kell kialakítani. A magyar kormány minden segítséget megad, hogy sikeresen befejeződjön az intézmény akkreditációja – tette hozzá a politikus.
Dávid László örömmel emlékeztetett arra, hogy a román akkreditációs bizottság már pozitív döntést hozott. Már csak a politikai döntés van hátra – fűzte hozzá a rektor –, még mindig várat magára a vonatkozó törvénytervezet megalkotása és elfogadása. Ezzel párhuzamosan folyamatban van a többlépcsős képzés kiépítése, melynek részeként a budapesti Corvinus Egyetemmel együttműködve mesterképzés is indult idén az egyetemen.
Bár Erdély-szerte jelentős mértékben csökken a magyar nyelven érettségizettek száma, a Sapientiára az idén több hallgató kérte felvételét, mint az előző években – emlékeztetett az oktatási szakértő. A jelenlévő egyetemi vezetők szerint ennek az az oka, hogy újabb vonzó szakokat is indítottak. Most kezdték például Kolozsváron a magyar nyelvű jogászképzést, Marosvásárhelyen pedig már működik a kertészmérnöki szak.
Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest)

A Hangya szövetkezeti mozgalom
z 1900-as években a különböző szövetkezetek egyike a hitelszövetkezet volt. A hitelszövetkezetek a tagjaik által jegyzett üzletrészekből és betétekből – kis kamattal – pénzösszegekkel látták el a falusi kisembereket, akik gazdaságuk és családjuk nehézségeinek áthidalására vagy gazdaságuk fejlesztésére hitelfelvételre kényszerültek.
Tagjaik az üzletrész és a betét után évi osztalékot kaptak.
Gidófalvi István kolozsvári közjegyző, a szövetkezeti mozgalom egyik erdélyi úttörője 1908-ban alapította hitelszövetkezetét, mely 1911-ben már négyszáz egységet tömörített. A mozgalom célja a kisvállalkozók (kisiparosok, kiskereskedők) nagytőkével szembeni összefogása és így egymás kölcsönös segítése volt. Gidófalvi hitte és vallotta, hogy csak az önsegélyezésnek ez a szervezett ereje képes kiragadni a gyengébb anyagi lehetőséggel bírókat az elmaradottságból. A nevét viselő szövetkezet sepsiszentgyörgyi székhelyét a Bazár Iskola utcai (ma Kossuth Lajos utca) szárnyában rendezte be.
A hitelszövetkezetek mellett a Hangya Értékesítési és Fogyasztási Szövetkezetek képezték a szövetkezeti mozgalom alapvető formáját. Országos szinten 1898-ban alapította gróf Károlyi Mihály az általa 1896-ban létrehozott Magyar Gazdaszövetség kiteljesítéseként. A magánkereskedelem túlkapásai ellen nyújtottak védelmet azáltal, hogy jó és megbízható minőségű árut kínáltak méltányos, sokszor még önköltségi áron is, s ha mégis valamelyes haszonra tettek szert, azt az év végén a vásárlások arányában szétosztották, vagy közhasznú célokra fordították. Működőképességét, népszerűségét és hasznosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 1940-ben a Hangya Szövetkezeti Központnak az akkori Magyarország területén kétezer tagszövetkezete volt hétszázezer taggal és négyszáz bolttal, ezenkívül harminc saját konzervgyára és húsz ipari üzeme.
Sepsiszentgyörgyön 1915-ben alakult a Hangya helyi kirendeltsége. Igazgató elnökéül József Lajos unitárius esperest választották. Székhelye és boltja Bikfalvi István vasárukereskedő Kossuth Lajos utca 6. szám alatti (ma a Bodok Szálló előtti parkoló) házában volt.
Rövidesen a Gidófalvi Szövetkezet is csatlakozott hozzá. A trianoni változások után Furnica néven újították fel a Hangya hagyományait, mely Cooperaţia címmel 1927 és 1940 között saját folyóiratot is kiadott. Helyi fiókja a húszas években korszerűsítette az Olt utcai telkén levő raktárait, és székházat épített. A második bécsi döntés után a helyi szövetkezet ismét csatlakozott a Hangyához. 1946-ban beszüntették tevékenységét, hogy aztán a kommunizmus évei alatt átszervezett formában, a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetsége (Uniunea Cooperativelor de Consum – Unio) rajoni, majd megyei fiókjaként működjék tovább.
Háromszék. Erdély.ma

Módosult az átadási határidő
Az idővel versenyeznek a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport restaurátorai
Ismét módosult a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport restaurálásának befejezési határideje. A napokban tárgyalt a felújításra kiírt pályázatot elnyerő Concefa cég és a kolozsvári városháza az új határidőről, valamint a módosult feltételek részleteiről.
Az új határidő: november 27.
„Az előre nem látható akadályok és az ebből adódó lassú munkamenet miatt, ismét tárgyaltunk a Concefa vezetőségével, és abban állapodtunk meg, hogy a legutolsó dátum, ameddig kitolható a restaurálási munkálatok befejezése, az november 27-e. Persze, jeleztük a Concefának, hogy a városháza nem ragaszkodik föltétlenül ehhez a dátumhoz, annál jobb, ha hamarabb is sikerül befejezni a munkálatokat” – mondta el lapunknak László Attila, Kolozsvár alpolgármestere.
Ezen a tárgyaláson módosították a szerződés feltételeit is, a korábbi szerződés értelmében ha a Concefa nem fejezi be a megszabott határidőre a munkálatokat – ez a határidő 2010. július 22-e volt – , büntetést köteles fizetni minden késett nap után. Az alpolgármester elmondta: nem érdekük további anyagi gondokat aggatni a munkáltató cégre, ezt a határidőt is november 27-ig tolták ki.
„Mindannyiunk érdeke, hogy a restaurálás minél hamarabb befejeződjön, és át tudjuk adni a szoborcsoportot eredeti formájában” – fejtette ki László Attila, majd hozzátette: „szerettük volna, ha a szoborcsoportot október 12-én teljes díszében tudtuk volna átadni, mivel 1902-ben ezen a napon avatták fel, de ez sajnos a jelenlegi helyzetben kivitelezhetetlen”.
Majd, ha fagy
A felújítást végző szakembereknek ugyanakkor az időjárással is fel kell venniük a versenyt, hisz a fagy beállta előtt be kell fejezniük a talapzat teljes restaurálását, mivel ezután már nem lehet a köveket egymáshoz illeszteni, betonozni, malterrel dolgozni.
„Megfeszített iramban dolgozunk, a szoborcsoport talapzatát mindennap két sor díszkővel borítjuk be, ezzel párhuzamosan folynak a Kolozsi úr által vezetett bronzelemek restaurálási folyamatai. A talapzat betonmagjának megöntése volt az egyik kulcsfontosságú kérdés a restaurálások folyamán: az eredeti talapzat belső magját kőtörmelékek alkották, és ez azt eredményezte, hogy a szoborcsoport teljes súlyával a díszburkolatra nehezedett, ami jelentős károsodással járt. Miután már elkészült a betonmag, reméljük, minél hamarabb sikerül köré építeni a díszburkolatot, hogy ezután a lovas alak és a hadvezérek alakjai ismét az eredeti helyükre kerülhessenek” – fejtette ki Nagy Benjámin kőfaragó, a talapzat díszköveinek felújításáért felelős szakember.
Lemaradnak a korábbi feliratok
Kérdésünkre az alpolgármester elmondta: a felújított szoborcsoportra nem fog visszakerülni sem a Gheorghe Funar volt kolozsvári polgármester idejében odakerült román nyelvű tábla, sem a szoborcsoport 1902-es, eredeti állapotában rajta megjelenő Nagy-Magyarország címer, viszont restaurálásetikai megfontolásokból ezek helyét jelezni fogják a szakemberek a talapzaton.
Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest)

Szék monográfiáját mutatták be
Dr. Szabó Márton gyermeksebész főorvos Szék község monográfiája – néprajz és néphagyomány című könyvének bemutatójával vette kezdetét csütörtökön délután a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely 2010–2011-es évi rendezvénysorozata. A kolozsvári Stúdium Könyvkiadónál idén megjelent kötetet elsőként Tőkés Erika, a kiadó munkatársa ajánlotta a kolozsvári Reményik Sándor Galériába betérők figyelmébe. – Mindannyiunk Marci bácsija fejet hajt szűkebb pátriája, Szék kultúrája előtt: bár ő maga nem hivatásos etnográfus, mintegy fél évszázados gyűjtőmunkája, hatalmas odaadása és neves szakemberek írásainak böngészése révén adja közre munkáját – magyarázta Tőkés Erika. A kötet tartalmi összetételének ismertetése után a szerzőnek adta át a szót, aki a két évvel ezelőtt napvilágot látott Égig érő jegenyecímű életrajzi könyvéről szólt néhány szót.
Többek között az is kiderült, hogy Romániában ő honosította meg a csecsemőkori csípőficam kezelését. Mint mondta, mostani kötetének összeállítása során unokahúga is segítségett neki, aki az Országos Széchényi Könyvtár munkatársaként szorgosan gyűjtögette a széki téma kapcsán Magyarországon megjelent írásokat. Emellett természetesen Szabó Márton is folyamatosan számon tartotta a Kolozsváron megjelent cikkeket. – Két kötetre való, mintegy 1200 oldalnyi szöveg gyűlt össze, de végül, székiesen mondva, nem akartam hosszú lére engedni ezt az egészet. Leginkább a huszadik századdal foglalkoztam – mondta a szerző, majd részletesen ismertette kötetét. Az est zenei aláfestéséről Székely Katalin gondoskodott, aki széki népdalokat adott elő.
F. ZS. Szabadság (Kolozsvár)

„Kevesebben voltunk, ezért talán jobban kerestük egymást” -
emlékezik vissza egyetemista éveire Magyari Tivadar, a BBTE rektorhelyettese
Hétfőtől az egyetemisták számára is elkezdődik a 2010–2011-es tanév. Egy újabb évfolyam veselkedik neki a felsőfokú képzés rejtelmeinek Kolozsváron és szerte az országban, hogy elképzeléseinek, álmainak valóra váltásához szükséges szakmai tudást megszerezze. A tanulás mellett azonban a fiataloknak a kikapcsolódásra is lehetőségük nyílik, az otthontól távol valamivel korlátlanabb formák között. Régen is volt, ma is van erre alkalom, a különbség a dolgok mikéntjében, hogyanjában rejlik. Magyari Tivadar médiaszociológust, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatért felelős rektorhelyettesét az egyetemista státusról kérdeztük, ugyanakkor arról is, hogy mitől voltak másak, egyáltalán miként zajlottak húsz évvel ezelőtt egy egyetemista hétköznapjai.
Rohanó világunkban számos dolog megváltozott, átértékelődött. Hogyan látja, mi a helyzet az egyetemista státussal kapcsolatban, avagy: mit jelent manapság egyetemistának lenni?
Napjainkban sokféle egyetemista típus van, nehéz lenne egy átlagos leírást adni róluk. Sok jó és szép élményt, kalandot, de sokak számára aggodalmakat, elbizonytalanodást, létbizonytalanságot jelent az egyetemista élet. Látjuk a vidám diáktársaságokat, amelyek színt és hangulatot hoznak a városba, de sok magányos, elidegenedett, saját magát és helyét nem találó diák is itt lézeng közöttük. Az egyetemnek meg kellene találnia az utat mindegyikükhöz.
Milyen volt egyetemistának lenni húsz évvel ezelőtt, a ’90-es évek elején? Mi volt más akkoriban?
Kevesebben voltunk, ezért talán jobban kerestük egymást. Több órára kellett bejárni az egyetemre: akár heti 35–40 óra is volt, kötelező jelenléttel. Többet ültünk a könyvtárak olvasótermében, mert egyrészt olyanok voltak a szemináriumi feladatok vagy a vizsgatételek, hogy szükségét éreztük, másrészt pedig még nem létezett fénymásoló és mai értelemben vett számítógép. Majdnem minden nem kolozsvári lakhelyű diák bentlakásban lakott. Akkor is volt gólyabál, voltak könnyűzenei koncertek, természetesen megtűrt hazai együttesekkel. A bulik „házibulikban” zajlottak, valakinél otthon, estétől reggelig vagy a bentlakásban. Éjfélkor már jött Moldovan, a rendőr. Eloltották a villanyokat, megállították a zenét, pisszenés sem volt, hogy a rendőrviccekből kölcsönzött személy ne találja meg a bulizó szobát. Elég jó filmvetítéseket is szerveztek a studházban, emellett pedig különben is sokat moziztak a fiúk: ha a fiúbentlakásban valaki egy-két órát egyedül akart maradni a kedvesével, a többiek moziba mentek.
Ennyi söröző nem volt akkor, olykor még a boltban sem lehetett sört kapni. Egyik-másik diák hátizsáknyi sört vásárolt valahonnan, és feketén árulta a bentlakásban. A folyosón diszkréten kiírta például ezt: „BR 45. 5 lei”, sör, azaz „bere” kapható a 45-ös szobában, 5 lej egy üveg. Magyar diákok „magyar buliba” is mentek. A fiúk inkább a reál- és mérnöki szakokra jártak, a lányok humán, főleg tanárképző szakokra. Csak a reál szakokon maradt fenn végül a magyar tagozat, ott is egyre sorvasztották.
Ön az egyike azoknak, akik húsz évvel ezelőtt elindították a Szabadság egyetemista mellékletét, a Campust, és gyakorlatilag az elmúlt években is volt alkalma figyelemmel követni az abban végbemenő változásokat. Milyen fórumot teremtett a Campus az egyetemisták számára?
Bizonyára akkor úgy gondoltuk, hogy a Campus jelenti a diákok írásbeli fórumainak a csúcsát, de a Campus csak az egyik fórum volt. Utólag is remélem, hogy a magyar diákszövetség lapjaként hozzájárult ahhoz, hogy azokban az években a KMDSZ a legmodernebb és az egyik legerősebb romániai magyar civil szervezet legyen. A Campusnak, mint a Szabadság napilap mellékletének szerepe volt abban, hogy a város magyar lakosságához közel kerüljön az egyetem, a magyar nyelvű oktatás, a diákok, a fiatal újságírók igyekeztek mindenféle rendezvényen, körön, vitán jelen lenni és tudósítani.
Az egyetemista évek szép lassan elröpültek, a diák időközben felnőtt, szociológus, a BBTE magyar tagozatának vezetője és rektorhelyettes lett. Mennyire volt rögös ez az út? Melyek voltak a vezérlőelvei, amelyek az egyetem mellett tartották?
1990 után számos szakot román és magyar változatban is újra kellett indítani, fel kellett építeni. Már gyakornok koromban is állandóan a tanítás, a kutatás, a továbbtanulás mellett nyakig kellett lenni a bürokráciában, a törvények szövegében, a szervezésben. Hosszú évekig tanszéktitkár voltam: órarendet, bértáblázatot, munkaköri leírást, honlapot készítettem, mindenféle kimutatást, megvalósíthatósági tanulmányt, jegyzőkönyvet, szakindítási dossziét, sok fontos vagy felesleges papírt. Vezérlőelveimet most találom ki a kérdésre, ha magamba nézek: szerettem jól végezni az oktatásszervezést, mindezt lehetőleg jó hangulatú, derűs csapatban. Nem mindig sikerült. A rektori hivatalban talán igen, akár a csapatnak azt a részét nézem, amely főleg a magyar tagozat ügyeiben segít, akár az oktatási rektorhelyettesi munkámat illetően. Amikor a magyar oktatók megválasztottak, kifejezetten arra kértek, hogy legyen minél több szakmai munka és kerüljem a „politizálást”. Emiatt azt hittem, hogy sivár és élményszegények lesznek ezek az évek. De tévedtem: egy sor jó helyzetet így is ki lehetett használni, sőt váratlanul, észrevétlenül. Sok értékes embert helyzetbe lehetett hozni, sok hülyével meg kitolni, feje felett megtenni valamit, avagy elnézni szépen a feje felett.
Milyen mértékben sikerül bevonni az igazán tehetséges diákokat az egyetemi munkába?
Mostanra a legtöbb magyar tagozatos szak mögött nagyon jól kiépültek azok a szervezeti keretek, amelyekben szívesen dolgoznak a diákok. Javarészüket maguk a diákok kezdeményezték, gondoljunk a Mikó Imre Szakkollégiumra például. Naponta írok alá mindenféle kérvényt, amiben ilyen vagy olyan terem, felszerelés, berendezés használatát kérik a magyar diákok ismertebb vagy ismeretlenebb szervezetei, csoportosulásai különböző rendezvényeik megszervezéséhez. Úgy látom, növekedett az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), valamint az egyetemi lelkészségek szerepe, és a tehetségápolás terén kulcsfontosságúvá vált a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) léte is. Ez utóbbi ernyőszervezete a közben megszületett különféle szakmai szerveződéseknek.
Egyre gyakrabban halljuk, hogy az egyetem „diplomás munkanélkülieket” nevel, és bizony nem egy esetben igaz is, hogy a diák képtelen elhelyezkedni az adott szakterületen. Hogyan látja, mi mindenre lenne szükség ennek orvoslása érdekében?
Sokkal több és jobban szervezett szakmai gyakorlat kell, ugyanakkor a gazdasági szereplőkkel való jobb kapcsolatok kialakítása is lényeges szempont ennek kapcsán. A BBTE még mindig egyik legjobb egyetem az országban. Sok probléma, tévút terheli, de erről csak később szólhatok, akkor pedig a kellő könyörtelenséggel és szókimondással fogom megtenni. Mandátumom utolsó tanévébe lépek, most az egyik legfőbb célom, hogy jó helyzetbe hozzam azt a személyt, aki a helyemet átveszi.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Király: már nem szólnak le a minisztériumból
Király András oktatásügyi államtitkár tegnap Kolozsváron tanácskozott a Kolozs megyei magyar önkormányzati vezetőkkel és magyar iskolaigazgatókkal. Ezt követően az államtitkár exkluzív interjút adott a Szabadságnak, amely során megtudtuk: a tanügyi törvénytervezet jelenleg a szenátus tanügyi bizottságának asztalán van. A cikkelyek egyharmadát már megvitatták és elfogadták, ám Király András úgy véli: a felsőoktatásra vonatkozó cikkelyek elfogadása még több időt vesz majd igénybe, hiszen a szenátusi szakbizottságban sok a felsőoktatásban érdekelt szakember, akik majd minden szót górcső alá vesznek. „Értesüléseim szerint a szakbizottságnak november végéig kell elfogadnia az összes cikkelyt, ezt követően kerül majd a szenátus plénuma elé, amely majd dönt a törvénytervezetről” – nyiltkozta az államtitkár.
Ami a visszaszolgáltatott egyházi ingatlanokban működő iskolákat illeti – ilyen Kolozsváron például a Brassai-líceum helyzete –, az államtitkár úgy vélekedett, hogy az egy ingatlanban működő tanintézeteknek a helyi önkormányzattal közösen kell megoldást találniuk úgy, hogy a tanintézmények önálló léte lehetőleg ne sérüljön.
Király András elmondta: ez a kolozsvári találkozó része annak a több szakaszból álló sorozatnak, amelyben a szaktárca tisztségviselői sorra látogatják a megyéket, hogy feltérképezzék a helyi gondokat. „Az RMDSZ mindig is kiállt az oktatás decentralizációja mellett, de azt vesszük észre, hogy a közoktatásban érintettek egy része elvárja, hogy a szaktárca magyar illetékesei helyettük oldják meg azokat a gondokat is, amelyeket helyileg kellene rendezni. Az az idő már elmúlt, amikor a minisztériumból leszóltak, és elrendezték a vitás kérdéseket” – összegzett az államtitkár.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Az elfelejtett polihisztor,
avagy Bánffy Miklós – a színházi ember
Bánffy (Kisbán) Miklós, a színházi ember. E címmel hallhatott igen érdekes előadást a közönség, múlt hét szerdáján a marosvásárhelyi Bernády Házban.
Dr. Lázok János egyetemi docenst hívta vendégelőadóként soron következő estjére a Helikon – Kemény János Alapítvány, amelynek rendezvényén elsőként dr. Nagy Attila elnök fogadta az egybegyűlteket. Mint üdvözlőbeszédében mondta, Bánffy Miklósról az utóbbi években leginkább mint regényíróról beszéltek, holott a gróf igen karizmatikus egyéniség volt, az Erdélyi Helikon oszlopos tagja, nemcsak író és drámaíró, hanem grafikus, rendező és díszlettervező, a budapesti Nemzeti Színház és az Operaház intendánsa.
A színházi ember fogalma alatt nem a drámaíróról fogok beszélni, hanem Bánffy Miklós díszlet- és jelmeztervezői munkásságáról, színházadminisztrátori működéséről, szerepéről a huszadik század eleji magyar színházi életben – kezdte vetített képes előadását dr. Lázok János. – Bánffyt 1912-ben nevezik ki a Nemzeti és az Opera intendánsává, azaz kormánymegbízottjává. Ő ezt igen tágan értelmezte és megengedte magának azt a luxust, hogy képzőművészként beleavatkozzék az intézmények díszleteibe, aminek következtében igen modern és jó díszletek születtek. Nem volt avantgárd újító, de ebben a korban igen fontos szcenikai forradalom zajlik az európai színházakban – Gordon Craig vagy Adolphe Appia munkássága. Bánffy befogadja ezeket az újító törekvéseket és biztosítja érvényesüléseket a Nemzeti és az Opera falain belül. 1912-ben meghívja dr. Hevesi Sándort az Operaház főrendezőjének, előadásaihoz ő tervezi a díszletet, a Bánffy rendezéseihez pedig Kéméndy Jenő. A plakátokon 1913-tól kezdik feltüntetni a díszlet- és jelmeztervező nevét, de van közös tervezés is, amely a Bánffy-Kéméndy páros munkája. Az Aida 1913-as díszletezése például a meiningeni iskola hatását mutatja, monumentális, festői és a történelmi hűségre törekedő díszlet, míg a Varázsfuvola esetében a jelmez meseszerű stilizálódása a jellemző, amely részben az Orosz Balett 1912-es, budapesti, frenetikus sikerű vendégjátéka hatásának köszönhető. Bánffy és Kéméndy hihetetlenül gyors színváltozásokat tudott végezni a tolószínpadi technika alkalmazásával. Legnagyobb megvalósítása mégsem monumentális és újdonságot jelentő, az intézmények előadásait igen népszerűvé tevő díszleteihez kötődik. 1912 és ’14 között volt az Operaház intendánsa. Ily minőségben hivatalos támogatást tudott nyújtani Hevesi Sándornak ahhoz, hogy megvalósítsa a Mozart- és Verdi-reneszánszot, amely során a színészi játék plasztikussága, hatása fölerősödött, így a nézők az operát drámaként is átélhették. Ez húsz évvel előzte meg a németek Mozart-reneszánszát. Bánffy meg akarta törni a német stílű operajátszás becsontosodott konvencióit, ezért 1913-ban egy olasz karmestert szerződtetett, Egisto Tangót, akinek később meghatározó szerepe volt a repertoár darabjainak kiválasztásában, ezzel az operajátszás megújításában. 1916 újabb meghatározó év az Operaház életében: ekkor sikerült Bánffynak elérnie Bartók Béla Fából faragott királyfi című táncjátékának bemutatását, amelyre 1917 májusában került sor. A darabot előzőleg nyolc karmesterből hét visszautasította. Tango volt az egyetlen, aki vállalta, de 30 próbát kért, ami akkor teljesen irreális szám volt. Bánffy magyaros, folklorisztikus, mégis egzotikus, keleties jelmezeket tervezett, tudatosan nem a valószerűség felé törekedett. Az utólagos siker igazolta a Bartók-műért vívott harcát. 1918-ban, szintén neki köszönhetően bemutatják a számos pályázatról visszadobott Bartók-operát, a Kékszakállú herceg várát. 1934-ben Szegeden volt még emlékezetes rendezése, a Szegedi Szabadtéri Játékokon, ahol Az ember tragédiáját vitte színpadra. Rendező és díszlettervező társnak Oláh Gusztávot kérte meg, akivel ötszintes, belső lépcsővel ellátott emelvényszerkezetet készített, az intonálás pedig a dóm tornyaiból történt, onnan harsonáztak az angyalok.
Gróf Bánffy Miklós díszlet- és jelmeztervezőként, képzőművészként közelített a színházhoz, az újításokat jó ízléssel közvetítette közönsége felé. Legnagyobb tette a két Bartók-mű megismertetése, amelyek azóta A csodálatos mandarin mellett a magyar opera- és zeneirodalom legismertebb művei. Egyéniségére ugyanakkor a rendkívüli ellentmondásosság jellemző: 1921 és ’22 között Magyarország külügyminisztere, e minőségében Magyarország Trianon utáni helyzetét próbálta könnyíteni. Az egyik konferencián, miután belátta, hogy céljai eléréséhez esélye sincs, rendkívül jó karikatúrákat rajzolt a részt vevő nagyhatalmak képviselőiről és saját magáról is. Az 1916-os koronázási ünnepség tervei miatt kegyvesztett lett, majd mégis döntő szerepe volt abban, hogy Sopron esetében népszavazást tartsanak és az így visszakerüljön Magyarországhoz. Bonchidai kastélyában előszeretettel sakkozott embernagyságú bábokkal, amelyeket két szolga mozgatott, de ’44-ben ő az, aki eléri, hogy Kolozsvár megmenekül a bombázástól és a súlyos ostromtól. ’48-ban, a kommunista államosítás következtében úgy veszíti el minden vagyonát és kastélyait, hogy a kolozsvári Bánffy- palotában egy szoba sem marad neki és gyakorlatilag hajléktalanná válik. 1950-ben telepedik ki Magyarországra, ahol még abban az évben meghal. 1977-ben Marosi Ildikó bátorságának és kitartásának volt köszönhető, hogy hamvait hazahozták és a Házsongárdban helyezték végső nyugalomra – mondta rendkívül érdekes, vetített képes értekezésében az előadó. Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

Amiért érdemes élni
Beszélgetés Kusztos Endre festőművésszel, grafikussal
– Hogy lesz valakiből grafikus, festő, aki nem is annak készült?
– Valóban, előbb a kolozsvári jogi és közgazdasági szakon tanultam, de már ott is sokat rajzoltam. Jordáky Lajos, a közgazdasági egyetem rektora is helyesnek tartotta, hogy átmenjek a képzőművészeti főiskolára. Szobatársam volt a Móricz- kollégista Katona Szabó István, későbbi író, aki szintén javasolta, hogy a művészetire menjek át. Akkoriban a Bolyai egyetem előadásait is látogattam. Kapcsolatba kerültem László Gyula professzorral, aki 1947-ben meghívott a lakására. Elbeszélgetett velem. Kikérdezett, hogy miért akarom ott hagyni a közgazdaságit, mi a célom, kiket szeretek a képzőművészek közül, kiknek a műveit olvasom, milyen színházi előadásokat láttam. A zeneszerzőkről is érdeklődött, de úgy, hogy leült a zongora mellé, eljátszott egy darabot, amelyet fel kellett ismernem. Végül megnézte a rajzaimat, és azt mondta: "Magának tanulnia kell. Az anatómiát kell tanulnia, rajzolni kell tanulnia. Meg kell tanulnia a fej felépítését, a csont szerkezetét, hogy helyezkedik el a szem, az orr, a száj, mekkora a koponya. Rajzolni kell megtanulnia, de a rajzaiban az van benne, amit nem lehet megtanulni." Kiválasztott 15 rajzot, hogy majd közli az induló ifjúsági lapban. Sajnos, ebből nem lett semmi, mert el kellett hagynia Kolozsvárt. 1949-ben felvételiztem a képzőművészeti főiskola grafika szakára, majd katona voltam Enyeden. A kolozsvári Képzőművészeti Főiskola akkor még magyar nyelvű volt, de Iasi-ban megszüntették a művészeti főiskolát, és áthozták Kolozsvárra, hogy legyen párhuzamos román oktatás. Akkor II. éves grafikushallgató voltam, és egy hajszálon múlt, hogy ki nem tettek. Akkor kezdődött Csokfalván a kollektivizálás, édesanyámat, teljesen jogtalanul, kuláklistára tették. 32 évesen özvegyen maradt, és volt 1 ha 97 ár földje és egy italkimérése egy segítséggel. Ezért kulákká nyilvánították, és kilakoltatták. Így kerültünk Átyim János bácsiékhoz lakni. Elvesztettem a bentlakást, az étkezési jegyet, az ösztöndíjat, és hajszálon múlt, hogy nem tettek ki az egyetemről. Sok hercehurca kezdődött akkor körülöttem, de az erdőszentgyörgyi rajoni néptanács elnöke, Benedek János mellém állt. Ugyancsak mellém állt az egyetem alapító rektora, Kovács Zoltán, valamint Veress Pál, Kolozsvár akkori polgármestere. Kovács Zoltán indítványozta, hogy menjek át a festészetre. Ott összejöttem Szer-vátiusszal, akivel később Erdőszentgyörgyön dolgoztunk együtt. 1952–53-ban III. évesen a festőművészetin folytattam a tanulmányaimat.
– Kik voltak a tanárai?
– A III. év első negyedében Kovács Zoltán. Ő volt az, aki kérte a marxista katedrán, hogy a képzőművészetiseknek kevesebb bibliográfiát adjanak marxizmusból, nincs annyi idejük az olvasásra, mert nekik rajzolniuk, festeniük kell. A következő órán már nem ő jött be, hanem Abódi Nagy Béla. III. év után Miklóssy Gáborhoz kerültem, aki nagyon kemény, szigorú tanár volt. Nála végeztem a IV. évet. A diplomamunkámat arra a vászonra festettem, amit édesanyám szőtt Csokfalván. 1955-ben végeztem az egyetemet, de csak 1956-ban kaptam meg az oklevelet. Ugyanis nem olvastam elég szorgalmasan a marxista bibliográfiát, ezért visszatapsoltak.
– Hogyan alakult a pályája az államvizsga után?
– 1956 után a kolozsvári Képzőművészeti Szövetségnek lettem a jelöltje. Ez azt jelentette, hogy 5 évig keményen kellett dolgozni, hogy aztán véglegesítsenek. Kétévenként ellenőriztek. Jelen kellett lenni minden kiállításon, kötelező volt legalább egy vagy két bukaresti szalonban is kiállítani. Végül pedig kellett egy egyéni kiállítás is. Öt év elteltével egy bukaresti bizottság döntötte el, hogy kialakult-e annyira a jelölt stílusa, hogy megkaphatja a szövetségi tagságot. A jelöltség idejére egy fizetésnyi ösztöndíjat kaptunk, de minden két évben a bukaresti bizottság ellenőrizte, hogy a jelölt keményen megdolgozik-e az ösztöndíjáért. Öt év kemény, megfeszített munka után tagja lehettem a Képzőművészeti Szövetségnek.
– Ekkor került Erdőszentgyörgyre...
– 1962-ben meghívtak az erdőszentgyörgyi rajoni múzeumhoz muzeológusnak. Ott dolgoztam 1968-ig, amikor a múzeum és a Magyar Autonóm Tartomány megszűnt. Aztán megyei ellenőrként dolgoztam. Ellenőriztem az egész Nyárád mente kulturális tevékenységét, mert úgy nézett ki, hogy eljött a szellemi javak felértékelődésének ideje. Egész héten jártam a falvakat. Aztán kiderült, hogy vékonyan mennek a dolgok, és nekem azokról kellett jelentést írnom, akik olyan kedvesen fogadtak. Ezt a kínlódást látta a feleségem is. Azt mondta egy nap: "Te, Endre, otthagytad a közgazdaságit, hogy a művészetnek szenteld az életed. Egész héten odavagy, faluról falura jársz, nincs időd semmit alkotni. Na hát, én tanárnő vagyok, és van annyi fizetésem, hogy ketten kijövünk belőle, hagyd ott ezt a munkát." A feleségemnek nagyon sokat köszönhetek. Olyan asszonyt találtam, aki mindig jó tanácsokkal látott el, mindig mellettem állt, míg élt. Így történt, hogy otthagytam ezt a munkát, és nekifogtam dolgozni. 68-ban rendeztem első egyéni kiállításomat.
– Volt-e alkalma, hogy tanítson?
– Sohasem tanítottam. Erdőszentgyörgyön Jakab Gyöngyi magyartanár többször behívott osztályfőnöki órára, hogy tartsak előadást a művészeti irányzatokról. Ezeken az órákon figyeltem fel két nagyon figyelmes lányra, Koszta Gabriellára és Suba Ilonkára. Suba Ilonka később Fülöp G. Dénes lelkész felesége lett. Koszta Gabriellát később hallottam szavalni, mondtam is neki, hogy a színire kell mennie. Aztán megtudtam, hogy bejutott a színire, később meghívott a vizsgaelőadására. Gegeshez fűződik egy emlékem. Fülöp G. Dénes szervezett egy alkotótábort, amelyiken én is részt vettem. Ott volt Szécsi András, Sükösd Ferenc és mások. A szállásunk a papilakon volt, amiért aztán valaki fel is jelentett minket. Mindenikünk olyan munkát készített, amely bekerült az országos grafikai kiállításra. Én festettem őket, amint dolgoznak, Sükösd Feri pedig megfestett engem, amint őket rajzolom.
– Kérem, mondjon néhány szót jelentősebb kiállításairól.
– Már említettem az 1968-as kolozsvári kiállítást. 1969-ben Marosvásárhelyen állítottam ki. Csodálatos volt a fogadtatás. Jelen volt Piskolti, Barabás István, Bordi András, Izsák Márton. Aztán volt a székelyudvarhelyi, 1970 augusztusában, amelyet Maszelka János szervezett. Már vége felé volt a kiállítás, én éppen a színházban voltam, amikor záróra előtt néhány perccel megérkezett egy vállig érő fehér hajú ember egy fiatal hölggyel, és nem akartak távozni. Kérte Maszelkát, hogy menjen utánam a színházba. Mikor megérkeztem, képről képre jártunk, nagyon tetszettek neki a képek. Ő volt Duray Tibor festőművész, a budapesti Nemzeti Galéria egyik megbízottja, aki "körülnézett" Erdélyben, hogy a Nemzeti Galéria számára kiállítókat keressen. Feljegyzett sok nevet, amit aztán közölt Pogány Ö. Gáborral, a Nemzeti Galéria igazgatójával. 1971-ben felkeresett Szovátán és decemberben jött a meghívó, hogy az 1972. októberi hónapot az én munkáimmal akarják megnyitni. Kérték, hogy válogassam össze a képeimet, amelyeket Duray látott Udvarhelyen, meg néhány újabb munkát, összesen ötvenet. Június végére a munkáknak ott kellett lenniük. Mintegy 80 munkát válogattam össze, és vittem a zsűri elé Kolozsvárra. Ott azonban nagyon húzták az időt, aztán az utolsó pillanatban eljutottak a művek Bukarestbe, de ott is sokáig húzták az időt. Huszár Sándor és Gálfalvi Zsolt segítségével végre az illetékes elvtárs elé kerültek a munkák, majd este 8-kor a főcenzor is áldását adta rájuk, mondván, hogy nincs kifogása ellenük. Volt még kiállításom New Yorkban a Magyar Házban 1977-ben, Detroitban és Los Angelesben.
– Ha az Úr is úgy akarja, mit szeretne még megfesteni?
– Álmomban gyakran látom édesanyámat, amint leélte életét, és szőtte nekem a lenvásznat. Kérdeztem tőle, mit fessek rá? Azt felelte: azt, amiért érdemes élni. Azt akarom megcsinálni, ami körülöttünk zajlik. Életünk küzdelmét a lelkünk szerinti megmaradásért.
– Köszönöm a beszélgetést, Isten éltesse sokáig!
Székely Ferenc, az Erdőszentgyörgyi Figyelő szerkesztője. Népújság (Marosvásárhely)

Megalakul az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács
Alulírottak kifejezzük arra vonatkozó szándékunkat, hogy a közeljövőben létrehozzuk az Erdélyi Tehetségsegítő Tanácsot.
Az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács csatlakozni kíván a Kárpát-medencei hatáskörű Nemzeti Tehetségsegítő Tanácshoz. Ennek a testületnek az lesz az alapfeladata, hogy a kiépítendő hálózat részeként összehangolja, hatékonyabbá tegye és bátorítsa az erdélyi tehetségépítő kezdeményezéseket, a már működő tehetségpontokat és programokat. Úgy gondoljuk, hogy ezzel a munkával jelentős mértékben hozzájárulhatunk az oktatás színvonalának az emeléséhez, tehetséges fiataljaink támogatásához, az erdélyi magyar társadalom jövőjének alakításához. Aláírók:
Bereczki Kinga tanár, Amőba alapítvány, Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tag Sepsiszentgyörgy
Dávid Géza tanár, Tamási Áron Főgimnázium, Székelyudvarhely
Demeter Albert tanár, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár
Laczkó György igazgató, Tamási Áron Főgimnázium, Székelyudvarhely dr. Péntek János nyelvész professzor, Babes-Bolyai Egyetem, Kolozsvár
Somai József közgazdász, Nyilas Misi Tehetséggondozó Egyesület, Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tag Kolozsvár
Szász Zoltán alelnök, Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Varga László igazgató, Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda. erdély.ma

Markó: Szükség van az RMDSZ-ben a változásra
Marosvásárhelyen ülésezett szeptember 25-én a Szövetségi Képviselők Tanácsa. Az ülés első napirendi pontjaként Markó Béla, az RMDSZ elnöke tartotta meg politikai beszámolóját, amelyben kifejtette, hogy demagógia lenne kilépni a kormányból a népszerűtlenség miatt. Markó szerint az RMDSZ azért vállalkozik folyton kormányzásra, mert programja a magyarság érdekképviseletének ellátására hivatott, amennyiben az RMDSZ valósan ott lehet a megyei és országos szintű döntésekben. A szövetségi elnök a decentralizáció fontosságára hívta fel a figyelmet, szerinte ennek az ősznek a legfontosabb célkitűzése a tanügyi decentralizáció véghezvitele, amelyet akár sürgősségi kormányrendelettel, akár kormányzati felelősségvállalással, de el kell fogadtatni. Külpolitikai célokról is szó esett, Markó elsősorban a Schengen-övezethez való csatlakozás fontosságáról beszélt.
A szövetségi elnök megismételte, az RMDSZ nem fogad el semmilyen további megszorító intézkedést, és a szociális háló további erősítését szorgalmazta: „Nem adunk igazat azoknak, akik szerint ebben az időszakban a szociális kérdések kevésbé fontosak. Igenis, éppen a válság-időszakban van szükség a szociális védelemre, nem szabad megengednünk, hogy a kisnyugdíjakhoz vagy a valóban indokolt szociális támogatásokhoz valaki is hozzányúljon” – hangsúlyozta.
Nem az a kérdés, hogy kormányon vagy ellenzékben kell lennie az RMDSZ-nek, a kérdés az, hogy jól kormányoz vagy sem. Ez az igazi alternatíva Markó Béla miniszterelnök- helyettes szerint. A fizetéscsökkentéssel kapcsolatosan a szövetségi elnök elmondta, hogy a 25 százalékos csökkentés december 31-ig érvényes, azonban ez nem azt jelenti, hogy januártól automatikusan minden fizetés az eredeti összegre emelkedik, hanem azt, hogy új szabályokat kell alkalmazni, az RMDSZ álláspontja pedig, hogy ezeknek a szabályoknak fizetésemelkedéshez kell majd vezetniük. A választási törvény módosítását is kezdeményezni fogja az RMDSZ úgy, hogy az arányos, átlátható jelölést és képviseletet ezáltal biztosítsa – mondta Markó.
Az RMDSZ X. kongresszusáról beszélve a szövetségi elnök elmondta, hogy február végén egy olyan szervezetet kell továbbvinni, amely a tekintélyét és a befolyását növeli a következőkben. „A tisztújítás 2011-ben van” – hangsúlyozta Markó Béla. „Szükség van az RMDSZ-ben a változásra, szükség van a program újragondolására, az alapszabályzat alapos átgondolására, és szükség van a személyi változásra. Szükség van, de nem minden áron. (…) Én magam támogatni fogom a változás gondolatát, és azt tudom vállalni, hogy az elkövetkező hetekben-hónapokban területi szervezetekkel, platformokkal, minden jelentős politikai tényezővel az RMDSZ-ben ezen dolgozunk, ezt elemezzük és konzultálunk ezekről a kérdésekről, hogy kialakítsunk egy víziót arról, hogy az RMDSZ-nek hogyan kell továbbmennie.” A szövetségi elnök elmondta, hogy személyi kérdésekről még nem kell beszélni, hanem formai, szervezési kérdéseket kell először tisztázni.
Frunda György szerint meggondolandó a koalícióban maradás
Frunda György szenátor a hozzászólások rendjén az ország helyzetének súlyosságát ecsetelte, majd hozzátette, szerinte a jelenlegi helyzetben nem azt kell tárgyalni, hogy jól vagy rosszul kormányoz az RMDSZ, hanem, hogy ilyen körülmények között vállalni kell a kormányzást vagy sem. „Az én gondolkodásomban arról kell beszélnünk, hogy meddig maradunk még kormányon. És azt hiszem, hogy most, amikor a költségvetés vitája elkezdődik a parlamentben, akkor ezt a döntést meg kell hozni.” Frunda azt kérte, ne a csúcsvezetés szűk köre, hanem az SZKT döntsön a koalícióból való esetleges kilépésről a jövő évi költségvetés elfogadása előtt. A szenátor lapunknak azt nyilatkozta, hogy amennyiben a jövő évi költségvetés előírja, hogy több adót fogadnak el vagy pénzügyi terhet, ha nem lesz benne gazdaságot stimuláló intézkedés, és a megszorítások miatt az állampolgárok továbbra is rosszabbul fognak élni, akkor felmerül a kérdés: érdeke-e az RMDSZ-nek ebben részt venni, és milyen következményei lesznek két év múlva az önkormányzati választásokon?
Levelet küldött a Brassai-líceum
Czika Tihamér, a Szabadelvű kör képviseletében felvetette a kérdést, hogy mi lesz azokkal az állami iskolákkal, amelyek egyházi ingatlanban székelnek. Czika felolvasta a Brassai Sámuel Elméleti Líceum vezetőségének nyílt levelét, amelyben az áll, hogy az iskola működtetése a János Zsigmond Unitárius Kollégium terem-visszaigénylései miatt lassan lehetetlenné válik. Az iskola Markó Bélához intézett nyílt levelében kérte, hogy keressen az RMDSZ megoldást a fennálló helyzetre. Arra kérték Markó Bélát, hogy látogasson el Kolozsvárra, közvetítsen a felek között, segítsen, hogy Kolozsvár e nagy múltú és hírnevű iskolája megfelelő épületben működhessen tovább. Markó Béla válaszában elmondta, hogy az RMDSZ egyik legnagyobb eredménye az, hogy az egyházaknak visszaszerezték az ingatlanjaik nagy részét, bár sok ingatlan még nincs a kezükben. Markó szerint normális költségvetési körülmények között az állam kellene a magyar állami oktatási intézményeknek épületet biztosítson, azonban, mint mondta, nincsenek normális körülmények. A szövetségi elnök szerint az erdélyi magyarság érdeke, hogy legyenek alternatívák, legyen mind egyházi, mind pedig állami iskola is. „Mindenkitől megértést kérek, ebben az esetben az egyházaktól is, hiába járt le a határidő, nincs mód ebben a pillanatban még egy darabig új iskolát építeni, sem a Brassainak, sem másoknak. Meg kell keresni máshogyan a megoldást, az önkormányzatiakat és másokat is arra kérem, pontosan válsághelyzetben, keressük a kompromisszumot, keressünk megértést és találjuk meg a megoldást” – nyilatkozta Markó Béla. Frunda György felvetéseire reagálva Markó elmondta, hogy ki lehet lépni a kormányból, de szerinte nem hasznos, hiszen kormányon az RMDSZ többet tehet a közösségért, amelyet képvisel.
Nagyváradon tartják a X. Kongresszust
A Szövetségi Képviselők Tanácsának második napirendi pontja volt az RMDSZ X. Kongresszusának megszervezése. Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke javaslatára az SZKT Nagyvárad mellett döntött. Az érvek között az szerepelt, hogy itt tartották az első kongresszust is, legyen itt a tizedik is, valamint a Bihar Megyei RMDSZ sokkal több önrészt vállalt anyagiak terén. Szabó Ödön, a Bihar Megyei RMDSZ ügyvezető elnöke lapunknak azt nyilatkozta, hogy jelentősen hozzá akarnak járulni a kongresszus megvalósításához. „Azt gondolom, hogy a Bihar Megyei RMDSZ az egyik legjobban saját lábán álló szervezet, és terhet szeretnénk levenni az országos RMDSZ válláról” – mondta a Szabadság kérdésére Szabó Ödön.
KISS GÁBOR. Szabadság (Kolozsvár)

BBTE: bővítés helyett minőségjavítás
Elérte maximális kapacitását a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozata, jelenleg alig van olyan szak a felsőoktatási intézményben, ahol nincs magyar oktatás, ezért a jövőben elsősorban a már meglévő anyanyelvű képzés minőségének javítása várható – mondta Magyari Tivadar rektorhelyettes tegnapi tanévnyitó beszédében. A felsőoktatási intézményben 71 szakon folyik magyar oktatás, a 2010/2011-es tanév újdonsága, hogy a szociológia karon új szak indult humán erőforrás néven.
„Az elmúlt évek szakalapítási hulláma ért véget mostanra, az elmúlt tanévben ki lehetett próbálni, miként működik majdnem teljes kapacitással az egyetem magyar részlege. A közeljövőben, legalábbis a mostani romániai felsőoktatás körülményei között, a BBTE-n újabb szakok alapítása csak elvétve várható” – jelentette ki a rektorhelyettes.
Tanévnyitó beszédében Magyari Tivadar többek közt elmondta, idén 2500 magyar elsőéves és félezer mesterképzős diák kezdi meg, illetve folytatja tanulmányait. A magyar tagozat vezetője hozzáfűzte, az összhallgatói létszám tavalyhoz képest érdemben nem változott, az alapképzésben némileg csökkent, a mesterképzőkön pedig enyhén nőtt a magyarul tanuló diákok száma.
Mint mondta, számos új szak azért indult, hogy a régiek velük kiegészülve megmaradhassanak, érdemi megújulást elsősorban egyes új mesterképzők hoztak. Magyari kiemelte, az idei tanévtől valamennyi magyar szak önálló akkreditációval rendelkezik, amely jogi biztonságot nyújt a magyar tagozatnak, míg korábban az volt az eljárás, hogy a többnyelvű egyetemeken román szakokat akkreditáltak, majd ezt kiterjesztették a más nyelvű képzésekre is. Ez elsősorban oktatásszervezésben jelent nagyobb önállóságot, a magyar szakok tanrendje ugyanis a jövőben eltérhet a román nyelvűekétől.
„Ez azért fontos, mert így a magyar tagozatnak nem kell tükröznie a román tagozat tanrendjét, hanem sajátos oktatási célokat követhet, áthelyezheti a hangsúlyokat, tekintettel tud lenni az erdélyi magyar közösség sajátos munkaerő-piaci érdekeire” – mondta a rektorhelyettes. A BBTE magyar tagozatának tanévnyitó ünnepségét az egyetem Visszhang kórusának előadása színesítette, zárásként Kassai Gábor, a matematika kar tanára tartotta meg Játékelméletek címmel évnyitó előadását. Az intézményben tegnap összesen 20 ezer új diák kezdte meg tanulmányait.
Andrei Marga: központosításhoz vezet a decentralizáció
A romániai oktatási rendszert kritizálta tegnapi tanévnyitó beszédében Andrei Marga, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora. Az egyetemi professzor szerint a romániai oktatási rendszer tönkre van téve a döntéshozók hozzá nem értése miatt. Az illetékesek hozzá nem értése, valamint az oktatás átpolitizáltsága miatt a tanügyi reformnak rengeteg a negatív hozadéka: az oktatási rendszer kevésbé hatékony, és a tanári kar fiatalítása nyomán hozzá nem értő személyek kerültek döntéshozó helyzetbe – mutatott rá a volt tanügyminiszter. Úgy vélte, hogy a tanügyi decentralizáció még nagyobb központosításhoz vezetett, és az eddigi diákközpontú oktatás helyett ma a tanulók csak egy széles körű bürokratikus rendszer mellékes szereplői lettek. Mint mondta, az a cél, hogy egyes román egyetemek nemzetközi hírnévre tegyenek szert, oda vezetett, hogy csökkent a felsőfokú oktatási intézmények finanszírozása, befagyasztották az állásokat, és meg akarnak szabadulni a hozzáértő tanároktól. Andrei Marga szerint a romániai felsőoktatás jóval az európai színvonal alatt van, és a helyzet napról napra romlik.
A BBTE rektora a parlamentben jelenleg vita tárgyát képező tanügyi törvénytervezetet is kritizálta, kifejtve: a kormány a pedagógusok és a diákok ellen irányuló változtatásokat akar eszközölni. Úgy vélte, 1989 óta soha nem volt annyira központosított a romániai oktatási rendszer, mint amilyen az új jogszabály révén lesz. Úgy vélte, ezáltal elkezdődik a romániai oktatási rendszer hosszú távú hanyatlása, s ez olyan veszteségeket eredményez majd, amit nem szabad lebecsülni.
Kis Előd-Gergely, Pap Melinda. Krónika (Kolozsvár)

Harminc éve halt meg Márton Áron
Isten Szolgája, megboldogult Márton Áron püspök halálának a harmincadik évfordulóját üljük szeptember 29-én, a gyulafehérvári székesegyház búcsúünnepén, főegyházmegyénk védőszentje főünnepén. Mivel a búcsúünnepen és évfordulón híveink kis része vehet részt, ezért körlevélben szeretnék megemlékezni a jeles évfordulóról.
Mindenki, aki kapcsolatba kerülhetett Isten Szolgája, Márton Áron püspökkel, nagy élménnyel távozott. Közéleti személyiségek, írók, politikusok méltató jelzőkkel illették, Illyés Gyula „emberkatedrális”-nak nevezte, s folytathatnám... Visszagondolva harminc évvel ezelőtti halálára, hadd emlékezzem meg az utolsó találkozásunkról.
Márton Áron püspök börtönből szabadulva bizalmába fogadta Huber József prelátust, aki püspöki titkár, irodaigazgató, teológiai tanár volt. „Huber atya” értesített minket a lehetőségről, hogy a búcsúzó, nagybeteg Főpásztor áldását adja a Hittudományi Főiskola és Papnevelde tanáraira és növendékeire. „1980. szeptember 21-én, vasárnap délben felsorakoztunk abban a püspöki kertben, amelyben a tíz évig tartó kényszerlakhely idején legtöbb idejét töltötte. Most azonban már nem a csíki ember lépteivel jelent meg, hanem megtört öregemberként. Önzetlen ápolója, Júlia szociális testvér tolókocsin hozta elénk. Közel kétszáz ajakról felzendült a „Jó Atyánkért esdeklünk” kezdetű, püspökfogadó ének, amely közel negyvenkét éven át kísérte hatalmas egyházmegyéje területén, amelynek határai egybeesnek a történelmi Erdélyországgal – a csíki bércektől fel Máramarosig, a Királyhágótól a Déli-Kárpátok hófedte vonulatáig. Most azonban utoljára zengett számára az énekünk. Könnyekre fakadt az ősz Püspök, úgy köszönte a szavakat, az éneket, és még egyszer – utoljára – megáldott minket. Kezét már úgy kellett tartani, mint Mózesét a hegyen az amalekitákkal folytatott küzdelem alatt. Éreztük, hogy utoljára találkozunk. Egy hét múlva már a ravatalon láttuk viszont, a feltételezett fejedelmi trónteremben. Nem akarok találgatni. A veszteség fájdalma úgyis megzavar minden igyekezetet, hogy időrendbe szedjük gondolatainkat. Ezeket a mondatokat a nagy Püspök halála után három héttel írtam, de csak 1996-ban lehetett kinyomtatni, a 100. születésnapjára kiadott Márton Áron emlékkönyvben. (Kolozsvár 1996. 57.)
Számomra az is sokatmondó volt, hogy Isten Szolgája, Márton Áron egyházmegyéje és székesegyháza védőszentje, Szent Mihály főünnepén halt meg, szeptember 29-én. Temetése pedig Szent Ferenc napjára, október 4-ére esett. Őt, aki csíkszeredai diákként lépett a Ferences Harmadik Rendbe (Ma: FVR = Ferences Világi Rend), az Assisi Szegénykéje napján temették. De nemcsak ennek a rendnek vált tagjává, hanem 1973. október 8-án beiratkozott a Lisieux-i Papi Egyesületbe is. Ezért nem lepődtem meg, amikor egyik kispapunk boldogan mutatta, hogy a püspök úr kiosztott ruhái közül neki egy reverenda jutott, melynek zsebében azt a Kis Szent Teréz másodlagos ereklyét találta, amelyet én hoztam neki Lisieux-ből.
Püspök atyánk halála 30. évfordulója kapcsán hadd számoljak be a kedves híveknek arról, hogy hogyan áll az ő boldoggá avatásának 1980. október 4. ügye. Nagy püspökünk halála után, a kommunista időben nem lehetett szentté avatásra gondolni. A ’89-es változásokat követően azonban az egyházmegyék sorra jelentkeztek vértanúikkal. Természetes, hogy az erdélyi egyházmegye Márton Áron püspök úr perét indította be. Főtisztelendő Szőke János szalézi atya vállalta – mint a többi magyar ügy esetében is – a posztulátor szerepet. Irányítása mellett püspök urunk volt titkára, Bartalis Árpád egykori tordai főesperes – jelenleg János ferences atya – önzetlen munkával elvégezte a tanúk kihallgatását, a jegyzőkönyvezést, a felterjesztendő iratok (Positio) megszerkesztését. Ennek köszönhető, hogy II. János Pál pápa 1992. november 17-én engedélyezte a szentté avatási per beindítását. Ettől kezdve Márton Áron püspöknek kijár az „Isten Szolgája” cím. 1996. december 9-én átadtuk a Positiót a Szenttéavatási Kongregációnak. Mivel 2500 per van folyamatban a Kongregációnál, a vértanú pereket veszik előre, mert ezeknél a boldoggá avatáshoz nem kell csoda, csak a vértanúság tényét állapítják meg. Hitvalló esetében egy bizonyított csoda szükséges, amely imameghallgatásra történt. Márton püspök úr székhelyén halt meg, nem börtönben, ezért hitvalló pere van, és nem vértanúé. Ezzel magyarázható, hogy az idén, október 30-án, Nagyváradon boldoggá avatják Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt, jövőre, július 3-án pedig Szatmáron Scheffler János vértanú püspököt. A romániai tizenkét katolikus egyházmegyéből tíz egyházmegye tizennégy pert indított be, ebből tizenhárom vértanú. Csak a Márton püspök úr pere hitvallóé.
Az idén februárban püspöki karunk az ötévenként esedékes „ad limina” látogatáson volt XVI. Benedek pápánál. A Szenttéavatási Kongregáció ekkor kivételt tett Isten Szolgája Márton Áron hitvalló perével. Nem várta meg a megkívánt csodát, hanem júniusban kiadta véleményezésre a hittudós bizottságnak a Positiót. Ennek alapján a Kongregáció szakemberei megvitatják, hogy Isten Szolgája Márton Áron valóban hősi fokban gyakorolta az isteni erényeket – a hit, remény és szeretet erényeit. Döntésüket a Szentatya hagyja jóvá. Decemberre várhatjuk az ítéletet. Ha a pápa elismeri, hogy Isten Szolgája, Márton Áron hősi fokban gyakorolta az isteni erényeket, akkor Tiszteletreméltóvá (Venerabilis) nyilvánítja. Ám ettől függetlenül, a csoda továbbra is szükséges a boldoggá avatáshoz.
A csoda imameghallgatásban áll. Többnyire csodás gyógyulásról van szó. Orvos igazolja, hogy a beteg gyógyíthatatlan. A plébános igazolja, hogy a gyógyíthatatlan beteg esetében Isten Szolgája Márton Áron közbenjárását kérték – a család, az egyházközség, társulat stb. –, hogy Isten gyógyítsa meg a beteget. Ha beáll a váratlan gyógyulás, ismét orvosi igazolás kell, hogy a gyógyulást orvosilag, az alkalmazott kezeléssel nem lehet megmagyarázni. Ezt a három igazolást felterjesztjük a Szentszékhez, ahol újabb független orvosi bizottsággal felülvizsgáltatják az iratgyűjteményt. Pozitív véleményüket a Szentatya fogadja el azzal, hogy elismeri a csodát és kitűzi a boldoggá avatás időpontját az illetékes megyéspüspökkel egyetértésben.
Szeretnék egy félreértést tisztázni: a boldoggá és szentté avatás pénzbe kerül. Ez érthető is: a tanúk kihallgatásánál és az orvosnál a kiszállási költségeket, az iratok szentszéki nyelvre fordítását, az ügyvédek irodai munkáját stb. meg kell fizetni. Nekik ez a foglalkozásuk. Nem lehet elvárni, hogy ingyen dolgozzanak. Ez a hivatásuk, és főállásban ezeket intézik. Amit nem lehet pénzzel elérni, csak imával: az a gyógyulás, amelyet a jó Isten ad meg a boldog-jelölt közbenjárására, ha meg akarja őt dicsőíteni. Ezért kérem a kedves híveket, hogy hagyományos imánkat továbbra is végezzük:
Istenünk, te ÁRON püspököt arra választottad ki, hogy igazságodnak őre, az üldözötteknek védelmezője és népednek jó pásztora legyen. Add, hogy mielőbb szentjeid között tisztelhessük, tanítása és példája világító Jel legyen mindannyiunk számára. Ámen.
Ezt az imát naponta mondjuk el. Ajánljunk fel a boldoggá avatásért jócselekedeteket, önmegtagadást, szentséglátogatást és más ájtatosságot is.
Dr. JAKUBINYI GYÖRGY érsek. Szabadság (Kolozsvár)

BBTE: telt házas magyar tagozat
„Az új tanévben megszűnik a szakalapítási láz, az egyetem magyar tagozata elérte befogadási kapacitásának maximumát” – jelentette ki tegnap tanévnyitó beszédében Magyari Tivadar, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának vezetője.
A rektorhelyettes szerint a BBTE-n a magyar hallgatói létszám nem változott a tavalyihoz képest: az alapképzés szakain enyhe létszámcsökkenéssel számoltak, ám idén új mesterképző szakok is beindultak.
„A magyar oktatási vonalak vezetői utolsó mandátumukat töltik e minőségükben, és az a feladatuk, hogy a meglévő szakokat minél jobb szintre hozzák” – mondta Magyari.
Mint megtudtuk, a BBTE-n jelenleg összesen 113 szak működik, amelyekből 25-nek nincs magyar nyelvű lefedettsége: többek között az ortodox teológiának, a különböző idegen nyelvet oktató szakoknak. A fennmaradó 88 szak 81 százalékának van magyar tannyelvű vonala. Az új egyetemi tanév pozitív fordulattal kezdődik a magyar tannyelvű vonalak számára: idénre valamennyi szak megkapta az akkreditációt.
„Különösen annak nagy a jelentősége, hogy így az akkreditált magyar tannyelvű szakok tanrendje eltérhet ugyanazon szak román változatától, és így a BBTE magyar tagozata sajátos oktatási célokat követhet – áthelyezhet hangsúlyokat, önállóan lehet tekintettel a közösség sajátos munkaerő-piaci érdekeire, jobban felhasználhatja a magyar oktatók sajátos, egyéni felkészültségét” – magyarázta Magyari.
A rektorhelyettes fontos eredménynek ítéli, hogy azok a civil szervezetek, amelyek eddig is együttműködtek a tudományegyetemmel, mostanra jól összehangolt rendszerbe álltak össze: itt Magyari Tivadar a KMDSZ-t, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézetet, valamint az egyetemi lelkészséget emelte ki.
Az új egyetemi évet mintegy két és fél ezer elsőéves egyetemista és közel 500 elsőéves mesterképzős hallgató kezdi el a BBTE valamelyik magyar tannyelvű alap-, illetve mesterképzős szakán. A tegnapi ünnepélyes tanévnyitó egyébként telt házas volt: a gólyák és a felsőbb éves egyetemisták megtöltötték az egyetem főépületének dísztermét.
Az egyetem hagyományainak megfelelően, idén Kassay Gábor matematikus, a BBTE Matematika és Informatika Kar magyar tagozatának professzora tartotta meg tanévavató előadását. A professzor beszédének első pár percében megemlékezett a 150 éve elhunyt, kolozsvári születésű matematikusról, Bolyai Jánosról, majd a laikusok számára is érthető formában a játékelméletekről beszélt.
A tanévnyitó ünnepi hangulatát csak növelte az a tény, hogy idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a magyar egyetemisták lapja, a Campus, amely a Szabadság című napilap mellékleteként jelenik meg. A tanévnyitó emelkedett hangulatát a nagy múltú Visszhang kórus biztosította: tagjai Molnár Botond vezényletével magyar és külföldi szerzők kórusműveiből énekeltek.
S. M. Z. Új Magyar Szó (Bukarest)

Lemondásra szólított fel az EMI
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete közleményben szólította fel tegnap László Attila kolozsvári és Bíró Rozália nagyváradi alpolgármestereket, hogy mondjanak le tisztségeikről.
A magyar érdekvédelem kérdéseinek kivívásában egy közösségi elöljárónak akarnia és tudnia kell részt vállalni, különben nem méltó pozíciójának betöltésére – olvasható az EMI közleményében. A szervezet László Attila számlájára írja a Mátyás-szoborcsoport munkálatainak átláthatatlanságát, az iskolaépület nélkül maradt Brassai Sámuel Elméleti Líceum, a magyar helységnévtáblák és feliratok elhelyezésének kudarcba fulladt ügyét, a magyar emlékek fokozatos eltünedezését a szerintük multikulturális olvasztótégellyé vált városból. A maga során Bíró Rozália ténykedéséhez fűződnek a botrányosnak minősített utcanév-fordítások (Bánat utca, Galaktikon Gála utca stb.), a történelmi magyar utcanevek eltávolítása, a Matica Slovenska szlovák soviniszta szervezet egykori elnöke, Kozacsek kanonok mellszobrának a város polgárai nevében való átvétele, továbbá a magyar nyelvű formanyomtatványok hiánya és a magyar nyelvű ügyintézés ellehetetlenítése – összegez a közlemény. Szabadság (Kolozsvár)