Megfogyatkozva - Negyedmillióval csökkent tíz év alatt a magyarok száma a Kárpát-medencében
Hogyan alakul a magyar népesség Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján és a Vajdaságban? A gyors válasz: csökken. Okokkal és részletekkel a demográfusok szolgáltak.
Egységes módszertan gyakorlatba ültetése a célja annak a projektnek, amelynek keretében a Magyar Tudományos Akadémia finanszírozza a négy nagy határon túli magyarlakta terület (Erdély, Felvidék, Kárpátalja és Vajdaság) demográfusainak kutatómunkáját. A projekt végterméke egy kötet lesz, amelyben a kutatók összefoglalják az eredményeket - számolt be Kiss Tamás. A projekt műhelymegbeszélése keretében – a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vendégeként – látogatott Kolozsvárra Gyurgyík László, Molnár József és Badis Róbert.
A nagyobb magyarlakta területeken a magyar lakosság létszámának jelentős csökkenését fogja hozni a 2011-ben esedékes népszámlálás - derült ki a Kriza János Néprajzi Társaságnál csütörtök délután megtartott előadássorozaton, amelyen a vendég-kutatók és erdélyi demográfusok vettek részt.
SZLOVÁKIA
Szlovákiában a '90-es évek közepétől váltotta fel a növekedést a fogyás a magyar lakosság körében - derült ki Gyurgyík László előadásából. A magyarok száma 1991 és 2001 között 47 ezer fővel csökkent, ennek elsődleges oka (60,2%) az asszimiláció (nemzetiségváltás), de a természetes fogyás is komoly tényező (25,5% - évente 2000-rel kevesebb a születések száma az elhalálozásokénál), míg a rejtett migráció egy kevésbé fontos tényező (4,7%). A (statisztikai) népességfogyás 9,6%-át magyarázza, hogy 2001-ben a nemzetiségre vonatkozó kérdés megválaszolása nem volt kötelező, így vannak olyanok, akiknek a nemzetiségét nem ismerjük.
A kutató az asszimilációs folyamatokat összefüggésbe hozta a társadalmi és politikai helyzettel - ezzel magyarázható, hogy a '80-as években lezajlott egy reasszimilációs folyamat - vagyis azok, akik korábban a népszámláláskor szlováknak vallották magukat, most magyarnak.
Gyurgyík két további tényezőre is felhívta a figyelmet. Az egyik, hogy a regisztrált és a valós élettartam közt eltérések mutatkoznak. Míg 2001-ben a regisztrált halálozások alapján kiszámolt várható élettartam 74,6 év volt a magyarok körében, a kutató számításai szerint ez reálisan 71,9 évre tehető. Így Gyurgyík adatai szerint a 2001 óta eltelt periódusban 40,5 ezer születéssel és 63,5 ezer elhalálozással összesen 23 ezerrel csökkent a magyarok száma a negatív természetes szaporulat miatt.
A másik tényező, hogy a romák száma jelentősen magasabb a magyar többségű területeken, és esetükben kérdéses, hogy népszámláláskor magyarnak, szlováknak vagy romának vallják magukat. Itt az is egy fontos szempont, hogy a romák esetében jóval magasabb a születések aránya, mint a magyaroknál.
A regisztrált adatokkal számolva a 2011-es népszámláláson 486 700 lesz a szlovákiai magyarok száma, ami 33 800 fős csökkenést jelent a 2001-es adatokhoz képest, viszont a reális értékekkel számolva a fogyás közel 60 ezer fős lehet, vagyis a magukat magyarnak vallók reális száma 461 ezer lesz.
KÁRPÁTALJA
Kárpátalján a magyarok aránya 1989 és 2001 között 12,5-ről 12,1 százalékra csökkent - vagyis 155 700 főről 152 ezerre - számolt be Molnár József kárpátaljai demográfus. A magyarság aránya két kivételt leszámítva mindenhol csökkent. A nagyszőlősi járásban egy reasszimilációs folyamat eredményeként volt növekedés (a magukat korábban ukránnak vallók most ismét magyarnak vallották magukat), míg Munkácson a kedvezménytörvény hatására vallotta magát sok magyar anyanyelvű cigány magyarnak.
Így Kárpátalján az a különleges helyzet alakult ki, hogy az asszimiláció hatására nem csökkent, hanem hatezerrel nőtt a magyarság létszáma, miközben a természetes fogyás és a migráció egyenként ötezer fős csökkenést eredményezett.
Molnár József beszámolt a 2011-re vonatkozó becsléseikről is. Ezek szerint a magyarság létszáma összesen 9000 fővel csökken a tíz évvel korábbi adatokhoz képest, ebből 5000 a természetes fogyás, 2000 a migráció és szintén 2000 az asszimiláció hatására bekövetkezett csökkenés.
Kárpátalján szintén kérdőjeleket vet fel a cigányság helyzete. 2001-ben 14 ezren vallották magukat romának, viszont a demográfus felmérése szerint valós lélekszámuk ekkor 32 ezer volt, 2011-re pedig 40 ezren lesznek. Természetesen kérdés, hogy milyen nemzetiségűnek vallják majd magukat, és itt akár az egyszerűsített honosításnak is szerepe lehet, tekintetbe véve, hogy ezzel uniós állampolgárokká válhatnak.
VAJDASÁG
Szerbiában a 2002-es népszámlálási adatok szerint 290 207 magyar él - ez a lakosság 14,28%-a. A korábbi, 1991-es adatokhoz képest 49 284 fős csökkenés tapasztalható - akkor még a lakosság körében 16,7% volt a magyarok aránya - ismertette az Identitás Kisebbségkutató Műhely vezetője, Badis Róbert.
A vajdasági magyarság demográfiai értelemben elöregedett népesség: 43 év fölötti az átlagéletkoruk. Míg 2002-ben az élveszületések közt 14,1% volt a magyar anyák által szült gyermekek aránya, 2009-ben ez már csak 11,6%-ot tett ki. A problémát tovább árnyalja, hogy Szerbiában az anya nemzetisége alapján határozzák meg az újszülöttek nemzetiségét, a magyarok körében viszont 25%-os a vegyes házasságok száma. Márpedig egy olyan családban, ahol a férj szerb, a feleség pedig magyar, nincs garancia arra, hogy a gyerekük magyar identitással fog rendelkezni.
A természetes fogyást tovább gyorsítja az a tény, hogy az elhalálozásoknál 18,4% a magyarok aránya. A születési és elhalálozási számok alapján a fogyatkozás mértéke évente körülbelül 3000 fő, vagyis kizárólag a természetes szaporulat miatt megközelítőleg 30 ezerrel csökkent a vajdasági magyarok száma az utóbbi tíz évben. Ehhez még hozzászámolandó az asszimiláció (a vegyes házasságok aránya 25%), a migráció (2002-2008 között 4166 ukrán állampolgár szerzett magyar állampolgárságot), viszont a másik három nagy határon túli magyar közösségtől eltérően itt nem befolyásoló tényező a kis létszámú cigányság.
ERDÉLY
Kiss Tamás és Csata István 2007-ben elvégzett vizsgálata megállapította: az erdélyi magyar népesség regionálisan tagolt népesség-előreszámítása szerint 2032-re a magyarok száma 1 millió főre csökken, ami 2002 és 2032 között összességében 29 százalékos fogyást jelent. Idén végzett újabb kutatásuk Hargita megye magyar, roma és román népességének előreszámítására korlátozódik, és több új elemet vezet be - például másként tagolták a régiókat, illetve ezúttal nem azokat számították romának, akik annak vallották magukat, hanem azokat, akiket a közösség tart annak. Az újabb kutatás részleteiről külön anyagban számolunk be.
A két kutató ezt a két kutatását ismertette röviden az előadássorozat keretében, kihangsúlyozva, hogy a magyar lakosság becslésekor a magyar identitású romák mellett szintén bizonytalansági tényezőt jelent az ország kétmilliós migrációs „kintlevősége”.
Becsléseik szerint a 2011-es népszámláláskor mintegy 1,29-1,3 millió román állampolgár fogja magát magyarnak vallani, ugyanakkor nem biztos, hogy ez a magyar népesség arányának a csökkenését jelenti majd.
Az ismertetett adatok tükrében az utóbbi tíz évben a Felvidéken 60, Kárpátalján 9, a Vajdaságban 40-45, míg Erdélyben 120-130 ezerrel csökkent hozzávetőlegesen a magukat magyarnak vallók száma - tehát a Kárpát-medence kisebbségi magyar közösségeihez 2001 óta mintegy 230-250 ezerrel kevesebb ember tartozik, mint 2001-ben. Transindex.ro

Egyszerűsített honosítás: teljes gőzzel folyik a felkészülés
Wetzel Tamás: közel kilencvenéves adósságot törlesztünk
Tájékoztatókat tart Erdélyben december 8–10. között Wetzel Tamás magyar miniszteri biztos az erdélyi Demokrácia Központok hálózata munkatársai számára, akik a magyar diplomáciai külképviseletek mellett nyújtanak majd segítséget a magyar állampolgárságot igénylőknek. Eddig Csíkszeredában és Kolozsváron szerveztek képzést, ma pedig Nagyváradon tartanak tájékoztatást. Mindezt Wetzel Tamás tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján jelentette be, amelyen részt vett Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul és Gergely Balázs, a Demokrácia Központok hálózatának igazgatója is. A magyar külügyi biztos kifejtette: nagy az érdeklődés az egyszerű honosítás iránt, amely által kilencvenéves adósságot próbálnak törleszteni. Wetzel szerint eddig „heroikus” munkát folytattak annak érdekében, hogy 2011. január 3-ra a lehető legjobban felkészüljenek a kérelmek fogadására, és minél zökkenőmentesebbé váljék az ügyintézés.
A háromnapos képzés lényege, hogy a Demokrácia Központok munkatársai minél nagyobb segítséget tudjanak majd nyújtani mindazok számára, akik meg szeretnék szerezni a kettős állampolgárságot – fejtette ki tegnap, Kolozsváron a sajtónak Gergely Balázs, a hálózat igazgatója.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nemrég együttműködési megállapodást írt alá a magyar kormánnyal, amelynek értelmében a Demokrácia Központokat partnernek tekinti az egyszerűsített honosításhoz kapcsolódó kérdésekben, problémákban és az ügyintézés egy részében. A Demokrácia Központok a két erdélyi – csíkszeredai és kolozsvári – konzulátus munkáját egészítik majd ki január 3-tól: egyebek mellett segítenek a népszerűsítésben, a tájékoztatásban és az iratcsomók összeállításában.
„A lehető legjobban fel kell készülnünk” – hangsúlyozta Gergely Balázs, kifejezve reményét, hogy a képzésnek nagy hasznát fogják venni. Elmondta: a csapat egy része az Erdélyi Magyar Nemzeti Mozgalom Egyesület alkalmazottaiból tevődik össze, másrészt pedig önkéntesekből áll. A Demokrácia Központok ingyen és bérmentve segítenek majd mindazoknak, akik hozzájuk fordulnak.
Gergely Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi időben a piacon olyan „szereplők” jelentek meg, akik a magyar állampolgárság kapcsán próbálnak eligazítást nyújtani, ezekkel szemben azonban elővigyázatosnak kell lenni. Hangsúlyozta: az egyszerű honosításra vonatkozóan hiteles tájékoztatást csakis a magyar külképviseleteken és a Demokrácia Központokban kaphatnak.
Wetzel Tamás közölte: a magyar állampolgárság egyszerűsített eljárással való megadásával közel kilencvenéves adósságot próbálnak törleszteni. „Hatalmas, heroikus feladatnak nézünk elébe, hiszen nagyon sokan érdeklődnek, ami pozitív számunkra” – mondta a magyar miniszteri biztos. Elmondása szerint hatalmas személyzeti, infrastrukturális és informatikai fejlesztésen vannak túl annak érdekében, hogy minél egyszerűbbé, könnyebbé és zökkenő mentesebbé tegyék az ügyintézést. „Az a célunk, hogy a lehető legügyfélbarátabbá és bürokráciamentessé tegyük az eljárást” – hangsúlyozta Wetzel Tamás. Kifejtette: a népszerűsítésben, a tájékoztatásban és a kérelmek előkészítésében nagy segítséget nyújtanak a Demokrácia Központok.
Kolozsváron november 8-tól regisztrálják a kérelem-átvételi időpontokat – tájékoztatott Szilágyi Mátyás magyar főkonzul. Beszámolt arról, hogy a kincses városban nagy az érdeklődés a magyar állampolgárság megszerzése iránt, eddig 4000–4200-ra tehető az igénylők száma, naponta 50–60-an fordulnak hozzájuk. A konzulátuson teljes gőzzel folyik a munka, különböző fejlesztéseket eszközöltek, bővítették a személyzetet, s várhatóan újabb létszámnövelésre lehet számítani.
Magyar állampolgárságot azok az egykor magyar állampolgársággal rendelkező emberek vagy az ő leszármazottaik kérhetnek, akik 1920 előtt, vagy 1940 és 1945 között magyar állampolgársággal rendelkeztek, beszélnek magyarul, és nem áll fenn valamilyen kizáró közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági ok. Az eljárás során elsőként egy formanyomtatványt kell kitölteni, amelyben az igénylő megadja személyes adatait, igazolja büntetlen előéletét, valamint kifejti, mire alapozza kérelmét. A szükséges iratokat, dokumentumokat, így jellemzően a felmenők egykori magyar állampolgárságát igazoló okiratokat is csatolni kell. Ehhez bármilyen hivatalos vagy egyházi irat, például anyakönyvi kivonat, keresztlevél, plébánosi igazolás vagy akár volt magyar katonakönyv is elég lesz. A fordítások tekintetében minden hiteles fordítást elfogadnak, amit az adott országban hitelesnek tekintenek.
P. A. M. Szabadság (Kolozsvár)

Székely portákat fotózott a Google
Bár hivatalosan az országnak csupán nyolc nagyvárosát fotózta a Street View-csapat, valójában több Hargita megyei település is felkerült a Google utcanézet-szolgáltatásába. Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós mellett az E578-as európai út, a 12C és a 13A országút egyes szakaszai, illetve az azok mentén fekvő településeken is lehet nézelődni – virtuálisan.
Hivatalosan szerdán vezette be Romániában a Street View elnevezésű navigációs szolgáltatást a Google. A világ legnagyobb keresőportálja a bukaresti bejelentés szerint egyelőre Arad, Brassó, Bukarest, Kolozsvár, Konstanca, Nagyvárad, Nagyszeben és Temesvár utcáit vette fel a rendszerbe és tette lehetővé az utcák, terek böngészését a panorámaképek révén. A hivatalos közléstől eltérően az említettek mellett több Hargita megyei település is szerepel a szolgáltatásban. Terjedelmesen csak Csíkszeredát és Székelyudvarhelyt lehet virtuálisan végigsétálni, de Gyergyószentmiklós, Szentegyháza, Tusnádfürdő, valamint számos község és falu főutcái is elérhetők.
A 360 fokos panorámaképeket a felvételeken látható állapotok szerint valamikor a tavaly készíthették. Csíkszeredában például a Nagy Imre utca még alaposan fel van túrva, a Taploca utca felújítása javában zajlik. Hasonló a helyzet a székelyudvarhelyi felvételekkel is. Gyergyószentmiklós egy része, illetve az 578-as európai út, valamint a 12C és a 13A országút egyes szakaszai mentén fekvő települések is megtekinthetők, utóbbiak esetében viszont csak a főút mentén lehet szétnézni. Kisebb megszakításokkal a Csíkszereda – Székelyudvarhely vagy a Gyergyószentmiklós – Békás-szoros, illetve a Gyergyószentmiklós – Tusnádfürdő útszakasz is végigkövethető.
„Valóban nagyobb területet fed le Romániában a Street View, mint ami a hivatalos közleményben szerepel, de azokról a bejelentést akkor tesszük meg, amikor sikerült nagyobb összefüggő területeket is lefotóznunk, illetve feldolgoznunk” – érvelt a Hargita Népe megkeresésére a Google Románia szóvivője, Gabriela Chiorean. Mint mondta, a jelenleg elérhető panorámafotók 2008 és 2009 folyamán készültek, azok feldolgozása – arcok, autórendszámok, cégfeliratok kitakarása – azonban több időt vesz igénybe. „Romániában egyébként jelenleg összesen több mint 6000 km-t fed le a Street View” – tette hozzá Chiorean.
Kérdésünkre, merültek-e fel adatvédelmi aggodalmak a fotózás során a lakosság részéről, a szóvivő elmondta, az adatgyűjtés előzetes engedélyeztetés alapján, a személyes adatvédelmi törvények betartásával történt, ellenben ha bárki úgy érzi, a közzétett képek sértik jogait – például nem szeretné, ha ingatlanja bárki számára látható maradna –, a weboldalon jelezheti ebbéli igényét a Google-nek, az pedig elhomályosítja a kérdéses részt.
Románia különben a 27. ország, amelyet a Google felvett a Street View térképére, a projekten két évig dolgoztak a szakemberek. A képeket járművekre szerelt speciális kamerákkal készítették, amelyek menet közben rögzítették a felvételeket. Az ingyenes, minden internetező számára hozzáférhető szolgáltatás a Google honlapjáról érhető el. A rendszert egyszerű használni: a keresőbe a kívánt helyszínt begépelve vagy a térkép alkalmazásra váltva lehet kikeresni az adott utcát, majd a kép bal oldaláról az emberalakot formázó figurát egérrel rá kell húzni az utcára. A szolgáltatás útvonaltervezésre is használható, az indulási pont, valamint a keresett helyszín megjelölésével még a gyakorlati séta előtt virtuálisan megtekinthető az ajánlott útvonal.
A Google utcanézőjét legalább egy évvel megelőzte a norc.ro, amely hasonló módszerrel készítette el a hasonló elven, bár szerényebb keretek között működő szolgáltatását.
Mihály László, Szüszer-Nagy Róbert, Hargita Népe (Csíkszereda)

Klientúrát épít a Fidesz
A Fidesz-kormányzat az adófizetők pénzét határon túli klientúra építésre használja fel, amit az is mutat, hogy a Szülőföld Alap a Fidesz leplezetlen politikai szempontjai szerint osztotta le a határon túli magyar lapoknak járó támogatásokat. Ez sajnálatos - mondta a Népszavának Salamon Márton László, a bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) napilap főszerkesztője.
A főszerkesztő arra a hírre reagált, hogy a magyar állam egyetlen forinttal sem támogatja az ÚMSZ-t, az egyetlen országos, Románia minden megyéjébe eljutó magyar napilapot. Hogy ez így van, az a Szülőföld Alap frissen közzétett pályázati eredményhirdetéséből derült ki.
A legnagyobb összegű támogatásban a Krónika című napilap részesült, a Kolozsváron szerkesztett erdélyi újságot közelről követi az idén még csak néhány lapszámot megért (megjelenését jó ideig szüneteltető) Erdélyi Napló című hetilap, illetve a Háromszék nevű sepsiszentgyörgyi napilap. Ugyanakkor "sajtótámogatásban" részesülnek különböző olyan intézmények honlapjai, amelyeknek tevékenysége nem kötődik közvetlenül a média világához, mint a székelyudvarhelyi MÜTF Egyesület, a kolozsvári Kincses Kolozsvár Egyesület vagy a szintén kolozsvári Zöld Erdély Egyesület és a Gondviselés Segélyszervezet. Ugyancsak hiába vár a Szülőföld Alaptól támogatást a legnagyobb forgalmú médium, a kolozsvári Transindex című magyar nyelvű hírportál, illetve a Nagyváradon megjelenő Erdélyi Riport hetilap is. Salamon László Márton elmondta lapunknak, hogy a Szülőföld Alap kuratóriumának kolozsvári tagja, Székely István politológus is elismerte, hogy politikai kritériumok szerint történt a leosztás, hozzátéve, hogy Budapesten bevett szokás, hogy a mindenkori hatalom a saját politikai céljai, szimpátiái szerint osztogat.
Ulicsák Szilárd, a budapesti kormánynak a határon túli támogatásokért felelős miniszteri biztosa az ÚMSZ megkeresésére a beérkező pályázatok nagy mennyisége miatti "kezelhetetlenséggel" magyarázta a furcsa döntések okát. Az ÚMSZ felvetésére, miszerint a Szülőföld Alap médiatestülete elfogultan bírálta el a pályázatokat, az erdélyi származású Ulicsák azt válaszolta: ő "nem lát bele annyira a határon túli ügyekbe, hogy érdemben mérlegelni tudjon".
Ami a Szülőföld Alap "kezelhetetlenségét" illeti, elmondta: a tervek szerint jövőre külön járnak el a kis pályázókkal és külön kezelik azokat a nagy intézményeket is, melyeknek a működtetése jelentős pénzügyi keretet igényel. "A kis pályázatokon maximum néhány milliós támogatást lehet majd igényelni, az eddigi elbírálási rendszerhez hasonlóan. Az úgynevezett nagy pályázók esetében áttekintjük, hogy az adott intézmények milyen feladatokat látnak el és azokat fontossági sorrendben, normatív alapon támogatjuk" - válaszolta az ÚMSZ-nek a miniszteri biztos. A napi túlélést jelentő támogatás megvonásával olyan jelentős erdélyi fórumokat hoztak kilátástalan helyzetbe, mint az Új Magyar Szó, a Transindex, a marosvásárhelyi Látó vagy a kolozsvári Korunk.
A hírre a szóban forgó marosvásárhelyi irodalmi folyóirat főszerkesztője a következőképpen reagált: "Mostanában, hogy Joszif Visszarionovics Sztálin felemelkedését tanulmányozom, olykor nem csak az elmúlt öt esztendő döbbent meg, hanem a semmibe illant öt hónap negatív kisugárzású története is - jelentette ki a Népszavának Kovács András Ferenc Kossuth-díjas költő.
Lokodi Imre (Marosvásárhely) / Népszava

MIÉRT CSINÁLJUK EGYSZERŰEN, HA LEHET BONYOLULTAN IS?
Vélemény a székelyföldi és általában a regionális RMDSZ szervezetek létrehozásáról szóló alapszabály-módosító javaslatról.
Közeleg az RMDSZ X. Kongresszusa, forrong a Szövetség. Folynak a találgatások az elnökjelöltekről, ezzel kapcsolatban mindenkinek van beton-biztos belső információja. Nem csoda, hogy a belső nyilvánosságnak ez a fő témája, hiszen Markó Béla szövetségi elnök több alkalommal is elmondta, hogy még nem döntött egy újabb mandátum vállalásának kérdésében. Ahogy közeledünk december 11-hez, a Szövetségi Képviselők Tanácsának üléséhez, amelyen Markó Béla bejelenti szándékát, úgy nő a szervezeten belüli érdeklődés mértéke. Nem bánnám, ha inkább arról beszélnénk többet, hogy milyen RMDSZ-t akarunk.
Hiszen az elnök személye meghatározó lehet a Szövetség szempontjából, azonban egyáltalán nem mindegy, hogy melyek azok az alapszabályzati keretek, működési struktúrák, döntéshozatali formák és viszonyok, amelyek között hatékonyabban tud dolgozni a szervezet.
Egy kezemen meg tudom számolni azon írások vagy nyilatkozatok számát, amelyek a Kongresszus utáni RMDSZ-ről szólnak. Ezek közül az egyik legérdekesebb, és talán legtöbb indulatot keltő javaslat a székelyföldi, vagy általában a regionális RMDSZ szervezetek létrehozása. Álláspontom szerint az ezzel kapcsolatos javaslatot a címben megfogalmazott kérdés jellemzi: miért csináljuk egyszerűen, ha lehet bonyolultan is?
Sorolom az érveimet, amelyek a regionális szervezés ellen szólnak.
1. A területi szervezetek léte is komolyan megkérdőjelezhető, miért van szükség még egy szintre? Az elmúlt években három megyében, Kovásznában, Hargitában és Máramarosban, RMDSZ-es területi szervezetek működtek. A párttörvény előírja, hogy kötelező minden megyében működtetni a megyei szintű struktúrát, úgyhogy az RMDSZ területi szervezetei létrehozták a megyei szervezetet is. A gyakorlat azt mutatja, hogy az ilyen módon létrejött megyei szervezetek a területi szervezetek csataterei. Nagyon éles vonalat húznak a területi érdekek között, ami fölött nincs átjárás.
Kovászna megyében felismerték, hogy a két területi szervezetes rendszer (Alsó- és Felsőháromszék) nem hatékony, és létrehozták az egységes, egész megyei szintű Háromszéki szervezetet. Máramaros megyében a Nagybánya központú szervezet jelezte, hogy egyetért a területi szervezetek megszüntetésével, és amennyiben az SZKT elfogadja kérésüket, a Történelmi Máramarossal való egyesülés által itt is létrejön az egységes megyei szervezet. Hargita megyében Csíkszék, Gyergyószék és Udvarhelyszék még messze áll a megegyezéstől, de előbb-utóbb itt is egyesülniük kell a területeknek. A regionális szint által Hargita megyében ötszintű alárendelés létezne: helyi, területi, megyei, regionális, országos! Ember legyen a talpán, aki ebben a bürokratikus dzsungelben eligazodik! Ha elindult a strukturális egyszerűsítést, letisztulást célzó folyamat, miért van szükség egy újabb szint, a regionális szint létrehozására?
2. Ha már átszervezésről beszélünk, miért nem vesszük figyelembe a választókerületeket? Szervezési szempontból a magyarországi kétharmados párttól van mit tanulni. Sok minden összejátszott azért, hogy Európában egyedüliként sikerült kétharmados parlamenti többséget elnyerniük, amelyek közül a legmeghatározóbb a párt szervezettsége volt. Ők egyéni választókerületek szerint működnek, a hangsúly ezeken a struktúrákon és nem a megyei szervezeteken van.
Az RMDSZ strukturális, szervezési szempontból nem vette tudomásul a romániai választókerületek létét. Ez pl. Hargita megyében oda vezetett, hogy az egyéni választókerületek több területi szervezethez is tartoznak, ami a fentebb említett átjárás hiánya, a több helyen létrejött „senki földje” kialakulása miatt komoly gondokat okozott.
Ha figyelembe vesszük, hogy 2012-ben az eddigi legnehezebb választási kampányok elé nézünk, a regionális szervezetek létrehozása helyett miért nem mozdulunk el inkább a választókerületek irányába?
Az idő múlásával az RMDSZ mind többet és többet kellett dolgozzon a 6-7 százalék eléréséért. Míg a kilencvenes évek elején a kezdeti lelkesedés és az összetartozás érzése dominált, és ez elég felhajtó erőt jelentett a megfelelő választási szerepléshez, addig idővel az RMDSZ választási kampányának és kommunikációjának, illetve szervezési kapacitásának a fokozatos professzionalizálására volt szükség a parlamentbe jutáshoz.
A magyar versenypárt(ok) megjelenése még inkább erősíti ezt a versenyt, hiszen 2012-ben a tömb-magyar vidékeken már három magyar szervezet fog versengeni ugyanazokért a szavazatokért, arról nem is beszélve, hogy az utóbbi években a román pártok magyarokat célzó kampánya is erősödött.
Ez egy újabb érv abba az irányba, hogy ha a megyei szervezetek mellett más struktúrákat képzelünk el, akkor nem a nagyobb (regionális), hanem kisebb, hatékonyabb (választókerületi) rendszerben kellene gondolkoznunk.
3. Mivel foglalkozna a regionális szervezet, ha a megyék nem mondanak le hatáskörökről?
Minden politikai alakulatban, így az RMDSZ-ben is sarkalatos kérdés, hogy a különböző politikai döntések milyen szinten, milyen testületben, milyen széleskörű konzultációt követően, illetve milyen felülbírálati rendszerek működtetésével születnek. Az elmúlt években voltak törekvések arra, hogy ebben a vonatkozásban a különböző szintek között legyen átjárás, azonban a Kongresszus ezeket minden alkalommal elutasította. Éppen a fentebb említett politikai verseny következtében, úgy tűnik, hogy 2011-re a szervezet megérett egy ilyen jellegű nyitásra, változásra. A regionális szint ebből a szempontból is csak bonyolítaná a rendszer működését.
Ugyanakkor ha csak stratégiák megfogalmazására, fejlődési irányok meghatározására és összehangolására, nyilatkozatok, közlemények kibocsátására lenne jó, akkor mi változna a mostani helyzethez képest? Ez működött eddig is, miért kell ezért struktúrát is létrehozni? Végül is: miről döntene a regionális RMDSZ?
4. A regionális szerveződés a szórványt érinti a leghátrányosabban Elfogadott elv, hogy a szórványnak kiemelt figyelmet kell szentelnünk. Az oktatási törvénytervezet talán a leghangsúlyosabb példája annak, hogy az RMDSZ a törvénykezés szintjén olyan előírásokat próbál elfogadtatni, amelyek a szórványban élő magyaroknak kedveznek. Ugyanakkor az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány finanszírozási rendszerében a szórvány pozitív diszkriminációt élvez, legyen az anyanyelven oktató pedagógusok támogatása, civil és ifjúsági szervezetek programjai, anyanyelvű média működésének biztosítása, egyházi képviselők támogatása, vagy éppen a Magyar Házak rendszerének működtetése.
A Székelyföld és a Partium között éppen a szórvány és Közép-Erdély jutna a lakosságarány szempontjából méltánytalan képviselethez. A nagy földrajzi távolságok, illetve a helyi közösségi érdekek sokasága, sokszínűsége miatt Beszterce-Naszódtól Kolozs megyén keresztül Fehér megyéig, vagy Brassótól Hunyadon és Szebenen keresztül Arad és Temes megyéig nincs lehetőség egy egységes regionális szervezet létrehozására, amely egyenlő partnere lehetne a másik két régiónak. Pedig a romániai magyarok mintegy egyharmada ezekben a megyékben él!
Konkrét példát is mondhatunk. Kolozs megyében 120.000 magyar ember él, ebből Kolozsváron több, mint 60.000. Az értékteremtés szempontjából ez a közösség az egész erdélyi magyarság húzóereje tud lenni. Ezzel szemben a szomszédos Fehér megyében élő, alig több, mint 20.000 lelket számláló közösség számára az értékmegőrzés a meghatározó. Hogyan tovább? Merre tovább? Meggyőződésem, hogy a regionális szervezetek nem erősítenék az RMDSZ-t, hanem egy olyan szervezési szintet jelenítenének meg, amely bonyolítja a szervezet működését, legyen az döntés-előkészítés, döntéshozatal, vagy végrehajtás. Mindemellett egyetértek azzal, hogy oda kell figyelnünk a különböző régiók sajátos jellegzetességeire. Ehhez nem struktúrát kell változtatnunk, hanem az informális együttműködéseket, a kialakulóban lévő intézményeket kell elősegíteni.
Vannak erre vonatkozó jó példák, mint a mára már egyéves régiséggel rendelkező Székelyföld – szórvány partnerség, vagy a regionális önkormányzati együttműködések. Ezeknek a körét kell bővíteni. Nem az egész RMDSZ-t kell átszabni, hanem meg kell keresni azokat a társadalmi, szakmai, politikai rétegeket, amelyek együttműködése, közös munkája előre viszi a magyar közösség sorsát, erősíti a regionális érdekeket, jellegzetességeket.
Ebbe az irányba való elmozdulás mellett szóló legerősebb érv az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsának (OÖT) tündöklése és hanyatlása. Jelenleg az OÖT nem ad választ a különböző régiókban megfogalmazódó szakmai igényekre, elvárásokra. Az OÖT formailag létezik, de mindenféle alapszabályzati előírás nélkül, úgymond „önkéntesen” és racionálisan átalakult regionális szinten működő informális tanácsokká. Ezt az igényt nem az RMDSZ alapszabályzata, hanem az önkormányzati partnerségek, együttműködések összességének igénye hozta a felszínre.
Hiba lenne nem észrevenni, hogy a továbblépési irány ezen regionális önkormányzati tanácsok intézményesítése, illetve beemelése kell legyen az RMDSZ országos döntéshozatali mechanizmusába. Meg kell erősíteni ezeket az alulról építkező szakmai csoportokat, műhelyeket, és helyet kell biztosítani számukra országos szinten is. Képviselőiknek ott kell legyen a helye a Szövetségi Állandó Tanácsban, vagy egy újonnan létrehozandó országos elnökségben.
A regionális szerveződéseknek akkor van értelme, ha természetes folyamatok megerősítéseként jönnek létre, ha valós, alulról jövő igényekre adnak választ, ezeket fűzik össze. Ebben a helyzetben olyan megoldást kell találnunk, amely nem jelent kényszerpályát, amely az RMDSZ-en belüli tradicionális struktúrák konszenzusának eredményeként születik meg. A konszenzust pedig nem az alapszabályzat megszavazásakor kell kialakítani. A regionális szervezetek létrehozásának kérdését a nyitottság jegyében kell kezelni, és lehetőséget kell biztosítani a hasonló környezetben működő területi szervezetek számára az erre vonatkozó döntések meghozatalára, úgy, ahogy évekkel ezelőtt a jelöltállítási szabályzás esetén is a megyéknek szabad keze volt...
Kovács Péter
a szerző az RMDSZ területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnöke, Transindex.ro

Kettős állampolgárság: elég a hiteles fordítás
Valóban nem kell közjegyzővel hitelesíttetni a hivatalos fordító által lefordított, a magyar állampolgárság könnyített megszerzéséhez szükséges román dokumentumokat – erősítette meg tegnap a Krónika kérdésére Péter Emőke, az Erdélyi Demokrácia-központ irodahálózat ügyvezető titkára.
Mint elmondta, elég ha a külképviseleteken vagy a magyarországi önkormányzatoknál benyújtandó iratcsomóhoz hiteles fordító által lefordított születési vagy házassági anyakönyvi kivonatokat mellékelnek a magyar állampolgárságot igénylők. Hozzátette: várhatóan a fordítóknak aláírási címpéldányt kell leadniuk a konzulátusokon, de a témában konkrét információkkal még nem tudott szolgálni.
Csak a legszükségesebb iratok kellenek
Péter Emőkét ugyanakkor arról is kérdeztük, hogy milyen esetekben szükséges a felmenők házassági anyakönyvi kivonatát mellékelni. Mint kiderült, ennek a dokumentumnak a hivatalos fordítására csak abban az esetben van szüksége az igénylőknek, ha névváltoztatás történt. Tehát ha valaki apai ágon vezeti le származását, s akár déd- vagy ükapáig azonos a családnév, akkor elég a születési anyakönyvi kivonatok fordításával bizonyítani a származást. Anyai ágon azonban már szükséges a házassági anyakönyvi kivonat fordítása is.
A felmenő eredeti magyarországi okmányát – ami lehet anyakönyvi kivonat, plébánosi/lelkipásztori igazolás vagy régi magyar okirat, például egykori állampolgársági bizonyítvány, honosítási/visszahonosítási, elbocsátási okirat, névváltoztatási okirat, korabeli magyar katonakönyv, útlevél, személyi igazolvány, munka- vagy cselédkönyv, lakcímbejelentő lap, illetőségi bizonyítvány vagy bármilyen olyan dokumentum, amelyet a magyar állam állított ki – eredetiben kell felmutatni az állampolgárság kérelmezésekor. Ezt a dokumentumot vissza is adják, az erről szóló fénymásolat marad csak az igénylési iratcsomóban.
A dokumentációnak továbbá az allampolgarsag.gov.hu honlapról is letölthető űrlapot kell kitöltve csatolniuk - aláírni azonban a konzulátusi tisztviselő előtt kell az iratcsomó leadásakor –, szükség van egy kézzel írott önéletrajzra, illetve egy igazolványfényképre. Amennyiben a kérelmező házas, özvegy vagy elvált, akkor a családi állapotát igazoló dokumentum hiteles fordítására is szükség van, mivel a honosítási okirattal együtt jár az anyakönyvezési okirat is. A kérelmező ugyanakkor köteles nyilatkozni arról, hogy büntetlen előéletű és nem folyik ellene büntetőeljárás, valamint arról, hogy az elmúlt öt évben elmarasztalta-e valamely bíróság szándékos bűncselekmény miatt. A külföldön élő kérelmezőnek csak az eljáró szerv felhívására kell csatolnia a külföldi lakóhelye szerint illetékes hatóság büntetlenséget tanúsító igazolását.
Nem segíthet bárki
Csak és kizárólag a külképviseletek és Erdélyben az EMNT által működtetett demokrácia-központok rendelkeznek naprakész, pontos információkkal az egyszerűsített honosítási eljárással kapcsolatban – hívta fel a figyelmet tegnapi közleményében a nemzetpolitikai államtitkárság. A magyarországi intézmény ezt azok után tette közzé, hogy tudomásukra jutott: az utóbbi időben az egyszerűsített honosítási eljárással kapcsolatos ügyintézésre több önjelölt szervezet, egyesület jött létre, akik a jelentkezőknek pénzért vagy egyéb juttatásért cserébe ellenszolgáltatást nyújtanak a magyar állampolgárságot igénylőknek.
Nyomatékosan felhívják ezért a figyelmet, hogy az egyszerűsített honosítási eljárással kapcsolatban csak és kizárólag a külképviseletek és Erdélyben a demokrácia-központok rendelkeznek naprakész, pontos információkkal, mivel munkatársaiknak képzést tartottak a kérdéssel foglalkozó magyarországi szakemberek. Mint hangsúlyozzák: a segítségnyújtást, információszolgáltatást és az iratcsomag összeállítását a külképviseletek és a demokrácia-központok munkatársai ingyenesen végzik. „Az egyszerűsített honosítási eljárás teljes mértékben ingyenes. Ez alól kizárólag a fordítások képeznek kivételt” – tudatták. Más, tevékenységükért ellenszolgáltatást is kérő szervezetekkel a magyar kormány nem áll kapcsolatban és tevékenységük minőségéért felelősséget sem tud vállalni, szögezte le az államtitkárság.
Mint arról beszámoltunk, a magyar Külügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács november 24-én kötött az egyszerűsített honosítás végrehajtásához kapcsolódó együttműködési megállapodást. Ennek értelmében az úgynevezett demokrácia-központok hálózata ingyen segíti a külhoni magyarok tájékoztatását.
Wetzel Tamás miniszteri biztos korábban elmondta: december közepére minden készen áll az egyszerűsített honosítási eljárás januári bevezetéséhez. Kiemelte: a legtöbb fejlesztés jobban áll, mint ahogyan azt eredetileg tervezték. Eddig Csíkszeredában volt a legnagyobb az érdeklődés, de sokan jelentkeztek Kolozsvárott és Szabadkán is. Ugyanakkor immár a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ügyfélszolgálatain is lehet az internet segítségével időpontot foglalni az állampolgársági kérvények leadásával kapcsolatban. Január 3-ától pedig Budapesten, az Üllői úton új ügyfélszolgálati iroda fogadja az egyszerűsített honosítási kérelmeket.
Bálint Eszter, Krónika (Kolozsvár)

Bővül a Sapientia
Letették a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem természettudomány és művészeti karának alapkövét Kolozsváron.
Az új épület várhatóan 2013-tól ad otthont az egyetemi karnak, egy teljes filmstúdióval együtt. Az önálló magyar egyetem a rendszerváltozás óta a romániai magyarság egyenjogúságának próbája – mondta Német Zsolt.
Új, hatezer négyzetméteres épületben kezdhetik majd meg újra az oktatást a kolozsvári magyar egyetemen, az intézményt 1959-ben zárták be. Az építésre januárban írják ki a pályázatot.
Körülbelül 5-600 diákot tud majd befogadni az épület, a stratégiai tervezés során maximum ennyi diákkal számoltak.
Kolozsvár mindig is a magyar felsőoktatás és egyetemi élet egyik központja volt, mondta Németh Zsolt. A külügyi államtitkár a Sapientiát finanszírozó magyar államot képviselte az ünnepségen. A magyar kormány abban bízik, hogy az egyetem – idei szakmai akkreditációja mellett -, hamarosan a román parlament támogatását is megkaphatja.
Ma nyitották meg a kolozsvári Demokrácia-központ is, amelynek fő feladata tájékoztatni az embereket a kedvezményes honosítási eljárásról. Erdély.ma

Érmelléki demokrácia központ RMDSZ-módra – Majd mi!
Kedden délelőtt ülést tartott az érmihályfalvi képviselőtestület, de erről az elöljáróság szokása szerint csak a pártsajtót értesítették. Csak az ülés után tudtuk meg, hogy a titkosított tanácsülés egyik napirendi pontja a helyi MPP-frakció azon felajánlása volt, miszerint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által nyitandó Érmelléki Demokrácia Központ javára lemondanának saját székházukról. A zömében RMDSZ-es tanács azonban kettébontotta a javaslatot, melynek értelmében elvették a székházat, de az irodát majd maguk hozzák létre.
Mint arról már többször is szó esett a médiában, november végén egyszerűsített honosítás végrehajtásához kapcsolódó együttműködési megállapodást kötött a magyar Külügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Budapesten. Ezen megállapodás révén az Erdélyi Demokrácia Központok létrehozása által tájékoztató irodahálózat jön létre azzal a céllal, hogy segítsék a külhoni magyarok eligazodását az állampolgárság igénylésében.
Erdélyben húsz településen indítanak demokráciaközpontot, egyet Csángóföldön, egyet pedig Bukarestben. Kolozsváron működik majd a hálózat koordinációs központja, ide is lehet fordulni információért, segítségért. A hálózat kiépítésével szeretnék tehermentesíteni a konzulátusokat. A magyar állampolgárság megszerzésében nyújtott segítség csupán a kiegészítő feladatok egyike lenne a demokrácia központok számára. Ezen kívül figyelemmel kísérnék a megszerzett nyelvi jogok érvényesítését, és ha kell, nyomást gyakorolnak az illetékesekre annak érdekében, hogy élni lehessen a törvény által biztosított lehetőségekkel.
Mihályfalván tehát ilyen hivatal létrejöttéhez járult volna hozzá székháza átadásával a Magyar Polgári Párt helyi szervezete. Ifj. Szilágyi Ferenctől, az MPP önkormányzati képviselőjétől tudjuk, a tanácsülésen az ügynek nem akadt pártolója a polgári oldal két képviselőjén kívül, de egyértelmű volt, hogy az RMDSZ helyben is kisajátítja az EMNT kezdeményezését. A helyi polgári oldal, valamint az RMDSZ képviselete pénteken nyilatkozik az ügyben.
A részletekre visszatérünk. Már csak azért is, mert a helyzet elég faramuci amiatt, hogy az EMNT ötletét-kezdeményezését lenyúlni látszik az a párt, amelyről épp ezekben a napokban azt írogatja a magyarországi sajtó, hogy nem lelkesedik a kettős magyar-román állampolgárságért, sőt van, ahol az aktivistái megpróbálják lebeszélni az embereket a honosítás igényléséről. Vannak, akik egyenesen kettős beszéddel vádolják az RMDSZ-t, mondván: kifelé jó képe vág az egész procedúrához, de befelé ő maga szabná meg a demokrácia kereteit. S. É. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Önálló magyar egyetemet az egyenjogúsághoz
Az önálló erdélyi magyar egyetem a rendszerváltozás óta a romániai magyarság egyenjogúságának a próbája — jelentette ki Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára tegnap Kolozsváron. Az államtitkár részt vett a Sapientia — Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári új épületének ünnepélyes alapkőletételén. Az új, hatezer négyzetméteres épület az EMTE Természettudományi és Művészeti Karához fog tartozni.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az akkreditációs bizottság már akkreditálta az EMTE működését, de még a parlamentnek is el kell fogadnia erről egy törvényt. Magyarország nagy várakozással tekint arra, hogy a bukaresti parlament is jóváhagyja az intézmény akkreditálását. Hozzátette: a jelenlegi magyar—román "együttműködő légkörben" jó esélyt lát az akkreditáció megvalósulására. Németh Zsolt kifejtette: az új épület megépítését magyar állami költségvetésből fogják támogatni, akárcsak az egyetem működését, de bíznak abban, hogy a Sapientia végleges akkreditálása után Románia is részt vállal majd a felsőoktatási intézmény finanszírozásában a kétoldalú politikai megállapodásoknak megfelelően. Az államtitkár részt vett Kolozsváron a romániai magyarok kedvezményes honosításáról tájékoztatást nyújtó erdélyi demokrácia-központok hálózata kolozsvári irodájának megnyitóján is. Ezek az irodák segítséget nyújtanak a magyar állampolgárságot igénylő romániai magyaroknak, hogy minél gördülékenyebben megszerezhessék a honosításhoz szükséges információkat. Gergely Balázs, az erdélyi demokrácia-központok hálózatának igazgatója elmondta: Nagyváradon és Kolozsváron már hivatalosan is megnyílt egy-egy tájékoztató iroda, december végéig várhatóan újabb tizenkettő, január folyamán pedig összesen huszonkét iroda (fiókirodákkal együtt mintegy harminc) kezdi el működését Erdély-szerte. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elhelyezték a Sapientia új kolozsvári ingatlanjának alapkövét
A hatezer négyzetméteres ingatlan kizárólag oktatási célokat szolgálna
Elhelyezték a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem új épületének alapító okiratát és alapkövét tegnap délelőtt a Koreográfiai és Színművészeti Középiskola szomszédságában lévő Tordai úti telken. A közel hatezer négyzetméteresre tervezett új ingatlan munkálatait teljes egészében magyarországi támogatásból finanszírozzák, kivitelezésének várható határideje 24 hónap. A tervezők kéttornyú ingatlant képzeltek el – miután felépül, a Sapientia kolozsvári karának szakjai kapnak majd helyet benne, valamint egy 250 négyzetméteres tévé- és filmstúdió. A kizárólag oktatási és adminisztratív célokra használható épület alapkőletételén Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium államtitkára kifejtette: a Sapientia egészen egyedülálló példája a magyar történelmi egyházak és az anyaország együttműködésének. Végül az egyházak püspökei, illetve képviselői megáldották az elhelyezett fundamentumot.
Az alapkőletétel során ünnepi beszédet mondott Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke, Németh Zsolt, a Magyar Köztársaság külügyminisztériumának parlamenti államtitkára, Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, a közigazgatási és igazságügyi minisztérium nemzetpolitikai államtitkárságának vezetője és Dávid László, az egyetem rektora.
– Akik ma itt vagyunk, tudjuk azt, hogy hit nélkül nem lehet tovább indulni, nem lehet a múltra tekinteni, sem a jövőbe látni. Ezért most mindannyiunk számára a hit tanulságtétele az, hogy annyi veszteség után, annyi levert fészek után most, ezen a helyen az Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek új hajlékot kívánunk építeni – mondta el ünnepi beszédében Kató Béla. Hozzátette: mindegyikünk napi parancsot teljesít, ami nagy fejedelmünktől, Bethlen Gábortól származik: „Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk: erdélyi magyarokul, ősi nyelvünkben és vallásunkban, gyermekeink fényes tekintetében, és a szülőföldhöz való ragaszkodásunkban!”
– Alapkövet elhelyezni olyan, mint diófát ültetni. Megvan bennünk a hit, hogy ki fog nőni – vélte Németh Zsolt. Az államtitkár szerint ennek a hitnek mély gyökerei vannak már most, itt Kolozsváron, abban a városban, ahol 1959-ben felszámolták az önmálló magyar egyetemet.
– Ma bátran mondhatjuk azt, hogy nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy a Sapientia révén újra legyen önálló magyar egyeteme az erdélyi magyarságnak – mondta Németh. Hozzátette: az intézményi akkreditáció már megtörtént, de a parlament általi jóváhagyás még várat magára. – Meggyőződésem, hogy az elkövetkező néhány hónapban jóváhagyják az egyetem teljes akkreditációját, és akkor elmondhatjuk, hogy jelentős lépést tett az egyenjogúság felé az erdélyi magyar közösség – hangsúlyozta. Az államtitkár szerint a Sapientia ugyanakkor egészen egyedülálló példája a magyar történelmi egyházak és az anyaország együttműködésének.
– Tíz éve nagyon sokan szkeptikusan fogadták az egyházak által létrehozott, magyarországi finanszírozású magánegyetem hírét. És lám, a Sapientia ma már ott tart, hogy megvan a szakmai akkreditációja, és csak a politikai akkreditáció hiányzik – beszélt az elért eredményekről. – Az alagútból kiértünk, itt vagyunk, új lendülettel állunk neki ennek a munkának. Nagy örömömre szolgál, hogy a magyar külpolitikának és nemzetpolitikának újra kiemelkedő jelentőségű intézménye lesz Erdély vonatkozásában a Sapientia – hangsúlyozta Németh Zsolt.
– Ünnepelni jöttünk ma, mert az a csoda, ami tíz évvel ezelőtt elindult a Sapientiával, ma újra egy fontos mérföldkőhöz érkezett – kezdte ünnepi beszédét Répás Zsuzsanna. – Beszélhetnénk itt az új épületnek, a minél teljesebb spektrumú képzésnek a fontosságáról, hiszen nagyon sokat jelent számunkra és a jövendőbeli diákok számára, de én csak egyetlenegy szempontot szeretnék ma kiemelni, hogy miért fontos nekünk ez a mai nap és miért fontos nekünk a Sapientia. És ez a szempont az, amit a Sapientia kifejez a Kárpát-medencei egység szempontjából – részletezte. – Ezt az egységet akkor tudjuk a maga természetességében megélni, hogy ha együttérzünk egymással a jóban, ami minket ér, meg a rosszban is, odafigyelünk egymás gondjaira és együtt örülünk egymás örömeinek – vélte a helyettes államtitkár. Hozzátette: Nagyon sokszor kifejeztük már az elmúlt száz év folyamán, hogy milyen természetességében nyilvánul meg ez az egység, amikor baj van. – Amikor a magyar kormány segítséget nyújt a Sapientiának, akkor ezt az egységet éli meg, és ebben az az öröm van, ami minket összeköt, és szeretném, ha az itt tanuló diákok is ugyanolyan természetességgel élnék ezt meg – mondta Répás.
A Sapientia egyetem többször bizonyította azt, hogy mindannak, amit tesz, szimbolikus jellege van – mondta el Dávid László. – Szimbolikus az, hogy először a Székelyföldön építkeztünk, mert fel kell emelni azt a régiót. Szimbolikus, hogy a rektori hivatal a Bocskai-házban működik, és szimbolikus az is, hogy itt újra építkezünk – fejtette ki a rektor. – Mi ez a szimbólum? – tette fel a kérdést. – Az, hogy van értelme ennek az építkezésnek, az, hogy nem mondunk le arról a tudásról, ami megillet bennünket. Mert itt és most lehet erdélyi egyetemet, magyar egyetemet és ugyanakkor egyetemes értékeket szolgáló egyetemet építeni. Tudjuk, hogy ez egy kissé nehezebb, mint másnak, már Kós Károly is látta ezt, hogy csak az a miénk, amit kiharcolunk magunknak – beszélt a felsőfokú intézmény jelentőségéről a rektor. Hozzátette: egy egyetem sokkal nagyobb hatalmat jelent, mint egy ma oly sokra tartott politikai hatalom, ezért ebbe érdemes befektetni.
Az alapító okirat aláírását, valamint az alapkő és okirat elhelyezését követően a fundamentumot megáldotta Pap Géza református püspök, Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök és Fehér Attila evangélikus püspöki tanácsos.
Tonk Márton, a Természettudományi és Művészeti kar dékánja az alapkőletételt követő sajtótájékoztatón részletezte az új ingatlan tervét. Megtudtuk: a Sapientia kolozsvári karának szakjai kapnak majd helyet az új ingatlanban, a fotográfia, filmművészet, média, az európai tanulmányok, nemzetközi kapcsolatok, környezettudomány és jogászképzés szakok, valamint a februártól beinduló mesterképzés.
A tervek szerint a föld alatt 250 négyzetméteres tévé- és filmstúdiót építenének, amivel nem csak az egyetemi oktatást szeretnék kiszolgálni, hanem mindazokat az igényeket, amelyek amúgy ezen a szakterületen a kolozsvári közösséghez köthetők. Ebben az épületben kapna helyet a kolozsvári kar 200–250 férőhelyes nagy aulája is, amelynek sajátossága, hogy megfelel az európai uniós szabványoknak, és szintén használható az oktatást kiegészítő rendezvények megszervezésére.
A tervezők kéttornyú ingatlant képzeltek el: egy négy és egy hat emeletes torony álla majd a tanárok és diákok rendelkezésére. Kolozsvár polgármesteri hivatala az erre vonatkozó építkezési engedélyt már kibocsátotta, legkésőbb január közepéig a kivitelezésre vonatkozó versenytárgyalást is kiírják. Az ingatlan várható kivitelezési ideje 24 hónap.
A dékán szerint a jelenlegi bérleményeket váltják ki az új ingatlannal, és a Bocskai-házat továbbra is oktatási célokra használják. Elmondta: az építkezés költségeit a magyar kormány 2000-es költségvetéséből vásárolt telek értékesítéséből és a 2011-es költségvetésben elkülönített pénzalapból finanszírozzák. A beruházással kapcsolatban csak annyit árult el, hogy egy négyzetméternyi felület kivitelezése 500–700 euró között mozog.
(dézsi) Szabadság (Kolozsvár)

Bemutatták Fábián Ernő Naplójegyzetek 1980–1990 című kötetét Kolozsváron
„Fábián Ernőnek irigylésre méltó képessége volt arra, hogy önmagához őszinte legyen, ez a képessége kiemeli a többi nagy naplóíró közül. Ernő bácsi a nemzetpolitikai változás tekintetében a legfontosabb példaképünk volt, mindig mint egyedülálló ideológusunkat tartottuk számon, fontos szerepe volt a FIDESZ és a MISZ (Magyar Ifjúsági Szövetség) megszervezésében” – jelentette ki Németh Zsolt magyar parlamenti államtitkár szerda este Fábián Ernő Naplójegyzetek 1980–1990 című kötetének kolozsvári bemutatóján.
Németh Zsolt elmondta, mielőtt személyesen találkozott volna Fábián Ernővel 1987-ben, olvasta a Tudatosság fokozatai című könyvét, amelyet alapmunkának nevezett.
„A nemzeti értékek és a szabadelvűség szintézise volt” – mondta az államtitkár Fábián életművéről, hozzáfűzte: egyik legfontosabb gondolata az, hogy a közösségi lét alapja az egyéni és közösségi szabadság kell, hogy legyen. A Bocskai-ház Óváry termében tartott könyvbemutatón, Bárdi Nándor magyarországi politológus, Filep Tamás Gusztáv irodalomtörténész és H. Szabó Gyula, a Kriterion vezetője mutatta be a kötetet. „Annyira abszurd volt az a világ, hogy ha az új generációknak kell róla mesélnem, minden mondat után hozzá kell tennem, hogy: becsületszavamra” – szemléltette a naplóbejegyzések születésének időszakát Filep Tamás Gusztáv, a kötet egyik szerkesztője. Elmondta, rengeteg munkájuk volt a szöveg gondozásával, mert több száz idézetet kellett visszakeresniük, Fábián Ernő ugyanis Hegeltől Heideggerig sok mindenkit idézett naplójában.
„Nemcsak leírta roppant precízen, hanem minősítette is azt a kort, amelyben élt. Fábián Ernő naplója azért izgalmas, mert szerepel benne a vidéki, kisvárosi társadalom – Fábián Ernő Kovásznán volt tanár –, és annak minden rétege” – mondta Filep Tamás Gusztáv, aki szerint a vidéki értelmiség szerepe a könyv legfontosabb kérdése. Fábián Ernő ugyanis úgy vélte, a vidéki értelmiségnek irányítania kell a környezetét, feladata legalább annyira fontos, mint egy közepes író munkája.
Bárdi Nándor, a kötet másik gondozója elmondta, Fábián három fontos gondolatot fogalmazott meg: az első, hogy a romániai magyarság önálló politikai entitás, továbbá: a kultúrának nem lehet köze az államhoz, illetve, hogy a magyar nemzetnek van-e identitáspolitikája. Már a hetvenes évek vége felé leírta: a szocializmusban a nemzeti kérdéseket nem lehet megoldani. H. Szabó Gyula úgy vélte, a könyv hitelességét növeli, hogy nem a nyilvánosságnak készült, ezért indulatosabb mondatok is benne maradtak. A publikálási lehetőségektől a kommunista hatalom által megfosztott Fábián Ernő a napló létezését még saját felesége előtt is titokban tartotta.
Kiss-Előd Gergely, Krónika (Kolozsvár)

Alapkőletétel a Sapientiánál
„Alapkövet elhelyezni olyan, mint amikor diófát ültetünk: megvan bennünk a hit, hogy ki fog nőni” – fogalmazott Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár a Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetem új kolozsvári épületének tegnapi ünnepélyes alapkőletételén. Az új, hatezer négyzetméteres épület az EMTE Természettudományi és Művészeti Karához tartozik majd.
Az államtitkár részt vett Kolozsváron a romániai magyarok kedvezményes honosításáról tájékoztatást nyújtó Erdélyi Demokrácia Központok hálózata kolozsvári irodájának megnyitóján is. Ezek az irodák segítséget nyújtanak a magyar állampolgárságot igénylő romániai magyaroknak, hogy minél gördülékenyebben megszerezhessék a honosításhoz szükséges információkat.
„Itt Kolozsváron – azon a helyen, ahol 1959-ben az erdélyi magyarság elvesztette az önálló magyar egyetemét – mély gyökerei vannak ennek a hitnek. Az önálló magyar egyetem az erdélyi magyarok egyenjogúságáért folytatott küzdelem szimbólumává vált. Ma bátran kimondhatjuk, a Sapientia-egyetem révén nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy itt újra működhessen egy önálló magyar felsőfokú intézmény.”
Németh szerint ez nem jelenti azt, hogy a Bolyai-egyetem léte fölösleges vagy megalapozatlan lenne. Az ünnepélyes alapkőletételre tegnap délelőtt került sor az intézmény Tordai úti telkén. Az alapkövet Németh Zsolt és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár helyezte el. „Az építkezési engedélyt a kolozsvári polgármesteri hivatal már megadta, a Sapientia-EMTE kolozsvári vezetősége január közepén hirdetné meg az építési tendert” – tudtuk meg az alapkőletételt követő sajtótájékoztatón Tonk Mártontól, a kolozsvári kar dékánjától.
Mint a dékán elmondta, a jövőben itt működne majd a kolozsvári egyetem összes szaka. A tervek szerint az épület helyet adna egy 250 négyzetméteres filmes stúdiónak is, amelyet nemcsak az itt tanuló diákok vehetnek majd igénybe, hanem a szakmában dolgozó alkotók is használhatják; ezenkívül egy 250 férőhelyes aulát is magába foglalna az új épület.
Sipos M. Zoltán, Új Magyar Szó (Bukarest)

K. M.: ÚJ KEZDET
Letették a Sapientia Egyetem új épületének alapkövét
Székelyföld után most Kolozsváron építkezik a Sapientia EMTE: a Természettudományi és Művészeti Kar új ingatlanjának 2013-ban kell elkészülnie.
A magyar államtól érkező támogatásból épül fel a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karának új ingatlanja, amelynek alapkövét tegnap tették le a város központjában levő jövendőbeli építőtelepen.
Az esemény sokat hangoztatott "összmagyar" és "nemzeti" jelentőségét igazolni látszott az is, hogy a megjelenő elöljárók egy óra erejéig eltekintettek attól, hogy eltérő politikai nézeteket vallanak: a Fideszt, az RMDSZ-t, illetve az EMNT-t egyaránt képviselték.
Az alkalomra felállított színpadon egy kapszulába helyezték az alapító okiratot, miután a felszólaló politikusok és az egyetem vezetői ezt ellátták kézjegyükkel. Majd Németh Zsolt, a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára az alapkövet ünnepélyesen helyére fektette, a magyar történelmi egyházak elöljárói pedig áldást mondtak.
Az esemény után a Sapientia főépületében, a Bocskai házban tartott sajtótájékoztatón bemutatták az épület makettjét: a megépülő ingatlannak 6 ezer négyzetméternyi alapterülete lesz. Két tornyát 4, illetve 6 emeletesre tervezték, emellett az alagsorban létesítenek egy 240 négyzetméteres tévé- és filmstúdiót is. Ez nemcsak az egyetem diákjait szolgálja ki, hanem a kolozsvári magyar közösség is igénybe veheti. Az épület egy európai standardoknak megfelelő aulát is magába foglal majd, amely egyéb célokra - konferenciák, események megszervezésére - is szolgálhat akkor, amikor a Sapientia egyetem épp nem használja.
Az építő céget, akinek két év áll majd a rendelkezésére, hogy az épületet befejezze, a februárban kiírandó pályázat révén választják ki. A tervek szerint 2013-tól kezdődően a Sapientia feladja a jelenleg bérelt ingatlanjait, az oktatási tevékenységet pedig az új épületbe költözteti. A Bocskai házban csupán a rektori hivatal és az adminisztráció marad.
Németh Zsolt ünnepi beszédében elmondta, a Sapientia iskolapéldája az együttműködésnek, hiszen tíz évvel ezelőtt rengeteg volt a szkeptikus, aki nem hitt abban, hogy az egyházi támogatásból és a magyar állami finanszírozásból megvalósítható az önálló magyar erdélyi egyetem. Azonban a Sapientia a szakmai akkreditációját már megszerezte, már csak a politikai akkreditáció van még hátra, ugyanis a parlamentnek még szavaznia kell az ügyben.
Az államtitkár hangsúlyozta, reméli, hogy az egyetem a politikai akkreditációt is elnyeri a következő pár hónapban, ezt követően pedig a román állam is részt vállal az egyetem finanszírozásában.
Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, a magyarországi Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője a kölcsönös segélynyújtás természetességéről beszélt. Elmondta, az idei árvizekkor az itteni magyarság ugyanolyan magától értetődően segített a magyarországi károsultakon, de mikor az ár Erdélyben is pusztított, az itt élőknek is volt, kire számítaniuk. Így amikor Magyarország segítséget nyújt a Sapientiának, ezáltal ezt a nemzeti egységet éli meg. A magyar állam jövő évi költségvetéséből alapokat különített el erre a célra. Transindex

„Volt-e értelme?”
Az 1989 decemberi áldozatokra emlékeztek Erdély-szerte
Az 1989-es forradalom áldozataira emlékeztek tegnap Románia-szerte. Kolozsváron több politikai és civil szervezet képviseltette magát a Forradalom Igazságáért Egyesület által szervezett megemlékezésen. A résztvevők koszorúkat és virágokat helyeztek el a forradalmárok emlékművénél, a város központjában.
Az 1989-es forradalom áldozataira emlékeztek tegnap Románia-szerte. Kolozsváron több politikai és civil szervezet képviseltette magát a Forradalom Igazságáért Egyesület által szervezett megemlékezésen. A résztvevők koszorúkat és virágokat helyeztek el a forradalmárok emlékművénél, a város központjában.
„Az elmúlt huszonegy év alatt a leggyakrabban arra a kérdésre kellett válaszolnom, hogy volt-e értelme a 29 kolozsvári fiatal véráldozatának. Erre a kérdésre értelmes választ nem tudok adni. Mindenesetre annyit elértek azok a fiatalok, akik akkor életüket vesztették, hogy a ma élőknek van szólás- és mozgásszabadsága” – fogalmazott beszédében Aurel Coltor, a szervező forradalmárszervezet elnöke. Hozzátette: szeretnék, ha a jelenleg Egyesülés térnek nevezett kolozsvári főtér visszakapná korábbi nevét, és az áldozatok emlékére a Szabadság tér nevet viselné.
Marosvásárhelyen tegnap délben emlékeztek meg az 1989. december 21-i eseményekről, amikor a város gyáraiból, üzemeiből elinduló tömeg a főtéren követelte a kommunista diktátor lemondását. Az esti órákban több ezer ember gyűlt össze, a tömeg eloszlatása céljából a karhatalom közéjük lövetett. Hatan veszítették életüket, emléküket őrzi az egykori helyszínen felállított, fából készült emlékmű. Tegnap gyertyákat gyújtottak a forradalom hőseinek emlékére, majd koszorúkat helyeztek el a forradalmárok, a polgármesteri hivatal és a Maros Megyei Tanács nevében.
Antal Erika, Sipos M. Zoltán, Új Magyar Szó (Bukarest)

Rendezvénymagyarság helyett működéstámogatásra van szükség - interjú Vetési Lászlóval
„Nemcsak a válság nyomta rá a bélyegét a munkánkra, az anyagi támogatásra, hanem érződik a politikai polarizálódás is. Nagy tanácstalanság van a szórványban a politikai csoportokat illetően, hisz mindenki szeretné valamilyen formában a zászlajára tűzni ezt a kérdést. Az anyagi támogatást sürgősen konkretizálni kell az új magyar kormánnyal.” - beszélgetés Vetési László református lelkésszel, szórványügyi előadóval. (Vetési László. Református lelkész, egyházi író, szórványkutató, szociográfus. 1953. december 26-án született Székelyudvarhelyen.
1976-ban végzett a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben. 1976–1983 között Bürkösön, majd a kolozsvári Pata utcai gyülekezetben teljesített lelkipásztori szolgálatot.
1983–1990 között az Erdélyi Református Egyházkerület kiadói szerkesztője, majd 1990-től szórványügyi előadó, az egyházkerület Szórványgondozó Szolgálatának vezetője.
1990–1992 között a Felebarát című szórványlap szerkesztője, 1996-tól szerkeszti az Üzenet Levél című szórványlap mellékletét.
Rendszeresen jelennek meg cikkei, tanulmányai, szórványelemzései a hazai és magyarországi sajtóban, több tanulmánykötet szerzője.
Jenei Tamással együtt a Czedler Márton és Földes Károly Szórványdíj alapítója.
Munkatársaival a romániai szórványmagyarság statisztikai felmérésének, a művelődés- és oktatástervezésnek, a nyelvi, etnikai és vallási rehabilitációs program stratégiai tervének a kidolgozója.
Munkásságát számos díjjal ismerték el, 2005-ben Bethlen Gábor-, 2009-ben Kemény Zsigmond-díjat kapott.)
Székelyudvarhelyen, tömbmagyar vidéken született. Hogyan irányult a figyelme a szórványra? – A végzős segédlelkész oda megy, ahova kihelyezik. Volt abban szándékosság is, hogy Szeben megyébe kerültem, a teológián egyházpolitikai világmegváltó szándékaink voltak Tőkés Lászlóval és még néhány kollégával. Ennek része volt, hogy egy megyében maradjunk, és közösen tegyünk valamit. Így kerültem Bürkösre, egy Szeben megye közepén fekvő elszigetelt településre, ahol 30–40 kilométerre vannak a legközelebbi magyar szomszédok. Bürkös tárháza volt valamennyi, egész Erdélyre jellemző szórványproblémának.
– Melyek voltak ezek a problémák?
– Először is a kisközösség túlélési küzdelme. Ha egy hagyományos közösség elszigetelt, kialakít védekezőtechnikákat, néhány tekintélyelvű emberre, általában a lelkészre vagy az egyházi vezetőségre építi a fennmaradását. Bürkösön volt egy keménykezű gondnok, aki a házassági tanácsadásig elmenően mindenbe beleszólt. Például segítettük a fiatalokat magyar házasságokat kötni. Bürkösön 1971-ben volt az első magyar–román vegyes házasság. A család, a falu irányította, hova kell menni lányért, fiúért. Ezenkívül léteztek egyéb immunizációs technikák is, de volt még Bürkösnek egy egyedülálló érdekessége, ami felkeltette az érdeklődésemet a kérdés iránt. Három-négy hónap után rájöttem, hogy a híveim 50 százaléka német eredetű, a magyarság asszimilálta a szászokat. Nagyon kedves idők voltak, nehéz idők, de épületesek. Az ember egy életre lökést kapott, hogy mit kell tennie. Egy székelyföldi meg különösen, hiszen alapvető együttélési formákat kellett megtanulnom.
– Az ottani tapasztalatok késztették arra, hogy létrehozza a szórvánnyal foglalkozó Diaszpóra Alapítványt? – A 70-es évek végétől a 80-as évek végéig, amíg Kolozsváron voltam, illetve a püspökségen dolgoztam kiadói szerkesztőként, nem volt törés. Nemcsak a bürkösi évekhez való hűségből jártam vissza és gyűjtöttem adatokat, már akkor rendszeresen jártam a vidéket, elsősorban a Mezőséget. Tudatosan készültem arra, hogy pontosan át kell látni, mi a helyzet, mit kell tenni, miben segíthetünk a tanítóknak, a lelkipásztoroknak. Ez persze nem volt könnyű, hiszen tevékenységünk a hatóságok figyelmébe került. De ’89 tettre készen talált, és tudtuk: itt az idő. Nagyon korán kezdtük az alapítványi munkát, 1991-ben már elhangzott az óhaj, hogy be kellene jegyezni egy ilyen szervezetet, és ’92-ben sikerült is. Nagyon sok területen kezdtük el a munkát, elsősorban teológusokkal és vidéken szolgáló lelkészekkel. Lassan eljutottunk oda, hogy információs és tanácsadói központként a szakmai tanácsadás, kapcsolattartás, közösségépítés, értelmiségre való vigyázás, oktatástervezés minden területét megpróbáljuk átlátni. A legkisebb közösségek meglátogatásától kezdve az egyházak vezetőségének, az RMDSZ-nek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak szóló tanácsadáson át eljutottunk a magyar kormány legmagasabb szintű tanácsadásáig, beleértve a Sólyom László volt államfőnél lezajlott szakmai találkozók rendkívül nagy visszhangot kiváltott szórványprogramját és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának szórványprogramját. Ezt a hatalmas skálát a közösségében utolsónak maradt magyartól a Magyar Köztársaság elnökéig megpróbáljuk becsületesen lefedni.
– Mit céloznak ezek a szórványstratégiák? – A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma a maga szórványstratégiáját ez év februárjában letette az asztalra. Hogy mi lesz a testülettel a továbbiakban, még nem kristályosodott ki. Ez egy általános, elvi megközelítés a Kárpát-medence, az őshonos magyarság és a diaszpóra magyarsága szemszögéből. Ehhez kell megvalósíthatósági tanulmányt, részletes tervet készíteni. A másik, amit a Nemzetiségi és Civil Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság Répás Zsuzsanna vezetésével akar folytatni és kibontakoztatni, hogy ne csak a cselekvési terv legyen benne, hanem a hozzá tartozó összes eszköz-, intézmény- és lépésterv. Ezt az elkövetkezőkben kell elkészíteni. Várjuk, ki kap megbízatást erre.
– Mennyire segítik az önök munkáját a hatóságok, a politikai pártok? – Nemcsak a válság nyomta rá a bélyegét a munkánkra, az anyagi támogatásra, hanem érződik a politikai polarizálódás is. Nagy tanácstalanság van a szórványban a politikai csoportokat illetően, hisz mindenki szeretné valamilyen formában a zászlajára tűzni ezt a kérdést. Az anyagi támogatást sürgősen konkretizálni kell az új magyar kormánnyal. Mi csak ennek függvényében tudunk dolgozni, hiszen a nagy titkunk a vidékkel való kapcsolattartás. Nálunk a heti 600–700 kilométeres út fontos, hiszen pontosan át kell látnunk a helyzetet. Ha épül egy bentlakás, oda évente háromszor ki kell menni, megnézni, hogy állnak, mennyi pénzre van szükségük. Alanyi jogon kellene fenntartani ezt az egész rendszert. Jelenleg az egyház állja az iroda költségeit, a Communitas Alapítvány a munkatársaink fizetését és az utazásokat, de várjuk a folytatást.
– Sokan azt várják, hogy a magyarországi kormányváltással fellendül a határon túli magyar intézmények ügye, vagy legalábbis a támogatásuk megoldódik. – Nagyon vártuk már, hogy a támogatáspolitikában az esetlegességeket, véletlenszerűségeket felváltsa valamilyenfajta rendteremtés. Én is készen állok bizonyos tervekkel. A gépemben van néhány elképzelés, sürgősségi program arra vonatkozóan, hogy melyek azok a területek, ahol haladéktalanul kell cselekedni. Ezek elsősorban szórványbeli intézmények fenntartására irányulnak. Nekem fixa ideám, hogy ha nem jutunk el a lokális társadalomig, akkor szimbolikus cselekvés folyik, egyfajta rendezvénymagyarság, rendezvény-élményteremtés. Márpedig az említett intézményeknek működniük kell, értem ezen az iskolát, a lelki gondozást, kellene falugondnok, meg kell oldani a néptanítók kérdését. Ha nem jutunk el a működéstámogatásig, nagy bajok lesznek. Sokan kérdezik, hogy januárban ki fogja kifizetni 25–30, szórványfeladatot ellátó erdélyi magyar intézmény gázszámláját. A bentlakások támogatására külön pénzt kell elkülöníteni, mert csak egy részük kapja meg a román állami támogatást, a másik része ügyeskedik, pályázik vagy könyörög, hogy fenn tudja tartani magát. Az egyik legfontosabb feladat az intézmények fenntartásának normatív rendszerbe történő helyezése. Utána pedig tovább kell lépni, hogy minél szélesebb rétegekhez jussunk el.
– Eddig milyen eredményeket sikerült elérni? – Munkánk eredményessége kétféle skálán mozog. Az egyik az indirekt szolgálat. A témát belőttük a köztudatba, leülepedett a társadalom különböző rétegeiben, és egy idő után észrevétlenül, közvetett módon erősítette azokat a civil kezdeményezéseket, amelyeket nem akarunk, és nem is szabadna a magunk dicsőségének feltüntetni. De közvetett módon hozzájárultunk ezek sikeréhez. A legújabb siker a megyeközi kapcsolatok kialakulása a szórvány- és székelyföldi megyék között. Megyei tanács megyei tanáccsal, iskola iskolával, önkormányzat önkormányzattal, művelődési egyesülettel közvetlenül tartja a kapcsolatot. A történet leglátványosabb része a romániai magyar szórványoktatási hálózat megszületése, fenntartása és a teljes stratégizálás. Mi, egyházi alapítványként, én lelkészként szaktanácsadói helyet kaptam különböző kuratóriumokban, ahol nemcsak pénzről döntenek, hanem stratégiákról is. Részem volt az RMDSZ szórványoktatási stratégiájának kidolgozásában, most készül az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szórványstratégiája. Abban, hogy ma Erdély legnagyobb része szórványoktatási szempontból lefedett, nekünk is komoly részünk van. Nem mindig közvetlenül, hanem például azzal, hogy animátori szerepet vállalunk: a helyi közösségeket mozgósítjuk, tanácsot adunk, pályázati pénzekhez juttatjuk. Ha van valami, amire az elmúlt húsz esztendőben elmondhatjuk, hogy sikertörténet, az éppen a legkritikusabb helyzetben lévő gyermekközösségek megszólítása. Ma már az erdélyi magyar gyerekek 70–80 százaléka számára biztosított az objektív feltétele annak, hogy anyanyelven tanuljon. Ezt fontos sikernek tartom. A lelkészek támogatása szintén siker, van 36 olyan református gyülekezet Erdélyben, amely kiemelt státusú missziói feladatot kapott. A civil szféra kialakulását, erősödését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesülettel közösen segítjük. Emellett vannak a pályázati rendszerek. Az Illyés Közalapítvány még meg sem született, amikor a magyar kormánynak már volt egy grémiuma, amelyben a határon túli magyaroknak szánt pénzekről az érintettek döntöttek. Ennek már ’90 őszétől tagja voltam, és elkezdődött a civil építkezés. Úgy döntöttünk, hogy olyan kezdeményezések kellenek, amelyek mögött építkezés van, nem pedig egy nagy zsák, melyben eltűnik a pénz. Hogy legyen egy dévai Téglás Gábor-iskola, egy szamosújvári Kemény Zsigmond-iskolaközpont, egy szilágycsehi, tordai magyar iskola. Ezeket mind sikerként említhetem. A legnagyobb siker pedig az, hogy valamennyi érintett intézmény között meg tudtuk, és meg tudjuk találni a kommunikáció, a közvetítés lehetőségét. Nem a törésvonalakat keressük. Amikor tenni kell valamit, nem az a fontos, hogy ki mit képvisel, milyen vallású vagy politikai nézetű, hanem hogy a gyermeknek iskolába kell járnia. Mindig ez a magasabb rendű cél, amely révén felül tudunk emelkedni a konfliktusokon, közvetíteni tudunk intézmények, egyházak, civil szervezetek, politikai alakulatok között.
– Az intézmények támogatásán kívül felméréseket is készítenek a szórványban élő magyar gyerekekről. Miről árulkodnak ezek a kutatások? – Most fejeztük be a Mezőség gyermekjegyzékét, közel 40 település gyermeklétszámát mértük fel, a csecsemőtől a 14 évesig. Ez azért fontos, mert vannak még hiányosságok. Sorolhatnám, hogy oktatási szempontból melyek az elmúlt évek nagy fájdalmai: a nagysármási iskolaközpont kiépítését nem tudtuk megoldani, a mezőbándit sem. Ezek nagy lélekszámú magyar közösségek, amelynek a vonzásereje földrajzilag, demográfiailag és gazdaságilag adott, és ide be kell hozni a környék gyermekeit. Ez volt az egyik nagy adatgyűjtő munkánk. A probléma az, hogy a megvalósítás már nincs teljes egészében a mi kezünkben. A helyi közösségeket kellene úgy mozgósítani, ösztönözni, hogy ők maguk érezzék szükségét, hozzák létre ezeket az intézményeket. Kutatásaink nem elméleti jellegűek, ez cselekvéstervezés. Stratégiákhoz gyűjtünk adatokat, amelyekből könnyen kibontható, hogy a következő lépést hol és hogyan kell megtenni. Ugyanez vonatkozik egy másik munkánkra is. Ez a Holt-tenger elnevezésű dokumentációs program olyan területekről, ahol vagy nagyon kevesen vagyunk, vagy már egyáltalán, de még maradt valami utánunk. Jelenlegi adataink szerint legalább 500 olyan település van Erdélyben, ahol valamilyen formában jelen volt a magyarság az elmúlt 150 esztendőben, és eléri az ezret a veszélyeztetett települések száma. Ide muszáj kimenni, megkeresni az utolsó magyart, lefényképezni az utolsó kastélyt, parasztházat, a temetőket, mert ezzel befejeződik a magyarság jelenléte azokon a településeken. És ennek az emlékezete is. Ez nagyon nagy feladat. Most már körülbelül 90 százalékban elvégeztük ezt a munkát Fehér megyében, 70–80 százalékban Hunyad megyében, Kolozs és Beszterce megye is viszonylag jó szakaszban van. Nemcsak a magyar településeket keressük fel, hanem a vonzáskörzetükben lévő román falvakat is, mert nagy a kölcsönhatás. S még mindig találunk nemesi temetőt, udvarházat, amelyet senki nem tart nyilván. Ez nagyon lesújtó. Erre szoktuk mondani, hogy az utolsó utáni percben vagyunk. Ha ezt most nem készítjük el, rögzíthetetlenek lesznek ezek az emlékek. Hihetetlen mennyiségben és ütemben pusztulnak el ezek, tűnnek el az emberek. Idén, egyetlen év alatt öt településen halt meg az utolsó magyar: három Kolozs megyében, egy Fehér és egy Hunyad megyében. Ez szomorú szám.
– Azáltal, hogy foglalkoznak a szórvánnyal, hogy létrejönnek a különböző intézmények, mennyi esély van arra, hogy a következő húsz évben másként alakul az erdélyi magyarság számaránya, mint az elmúlt húsz évben? – Ez a legnagyobb kérdés, amelyet feltettünk, felteszünk a témában. Nemcsak, hogy mi az értelme, hanem hogy milyen hatékonyságot mutathatnak fel ezek az intézmények. Szerencsére nem lehet mérni, és nem is méricskélünk, léteznek kőkemény elvárások. Ha építünk egy intézményt, annak hatékonyságát ki kell jelölni, mert milliókba, milliárdokba kerül. Nem lehet csak álmodni, hogy majd csak lesz belőle valami. Minden intézmény egyaránt beszél sikerekről és kudarcokról. Megmentett gyerekekről, hisz egy intézménynek nagyon nagy a hozzájárulása a magyarság régióban való fennmaradásához. Ez bizonyítható, Böjte Csabát emlegetjük a legtöbbet. Ha nem lenne Csaba atya, a gyermekek többsége bizonyosan elveszne. Nincs választás, átmenet, vagy megmentjük a gyereket, vagy az utcára kerül, elvész. És nemcsak az anyanyelv szempontjából, bizonyos helyzetekben ugyanis ez a legkisebb probléma, hanem az, hogy emberileg nem tudja sem a család, sem a közösség biztosítani számára a megmaradást. Ilyen értelemben ezek egzisztenciális intézmények, és ezt a feladatot 70–80 százalékban el is látják. A gyerekek közösséget kapnak, olyan nyelvi, emberi, hitbéli töltést, ami felvértezi őket a további életükre.
– Beszélt a kudarcokról is. Említene néhányat? – A legnagyobb problémája a szórványkérdésnek Erdélyben és a Kárpát-medencében is a nagyváros. Nem jutottunk el, nem tudunk eljutni a nagyváros magyarságának mélyebb rétegeihez, ahol a legnagyobb szükség volna a család, a gyermekek megszólítására. Tipikus példa erre Kolozsvár, Nagybánya, Brassó, Temesvár, Szeben. De közülük is Kolozsvár, ahol létezik az elit réteg, amely magyar nyelvi burokban él, magyar iskolába jár, magyar intézményekben dolgozik, másrészt létezik a periféria, amit általánosan Monostor negyednek szoktunk nevezni. Ahol a kolozsvári magyarság egyharmada marginalizálódik abból a nyelvi közegből, amelyből érkezett, vagy amelyben valamikor élt. A monostori magyarokhoz nem találtuk meg a bejáratot. Úgy élik le az életüket ugyanazon a Kolozsváron, több egyetem, magyar középiskola, szerkesztőség árnyékában, hogy semmilyen magyar közösségi élményben nincs részük. Többségi médiát fogyasztanak, vegyes környezetben barátkoznak, vegyes házasságban élnek, a gyerekük „băiat de cartier”, utcagyerek lesz. S ez vonatkozik minden erdélyi nagyvárosra. Itt vannak a nagy kudarcélmények. Nagyon kétséges, hogy ezt a kérdést hogyan lehetne kezelni. Ha valami fontos, az az, hogy megkeressük a nagyvárosi szórvány megszólításának módozatait.
– Karácsonyi ajándékprogramot is működtetnek. Ez miből áll? – Tizenvalahány éve a kapott támogatásokból hátrányos helyzetű településekre viszünk karácsonyi ajándékokat, ahol a gyülekezetnek erre nem futja. Ezzel egy kis ünnepet is viszünk az embereknek, akik ott élnek a többség tengerében, nincsenek közösségi, nyelvi élményeik, szociális problémákkal, magánnyal küszködnek. Voltak idők, amikor 1500–2000 csomaggal mentünk ki, ez a szám visszaesett 60–80-ra, de ezekkel is végigjárjuk Erdélyt, mert tartozunk egymásnak egy kis karácsonnyal.
– Ha már a karácsonynál tartunk: mi volt a legkedvesebb karácsonyi élménye? – Sok kedves karácsonyi élményben volt részem, hisz mi nem irodalelkészek vagyunk, hanem minden ünnepen szolgálunk, főleg olyan gyülekezetekben, ahol nincs lelkész. Vidékre feltétlenül ki kell menni, és mikor megy ki oda az ember? Amikor az örömet személyesen is kiviheti: karácsonykor. Az egyik legérdekesebb élményem egy Kolozsvártól nem messze található kicsi faluhoz kötődik, ahol az utolsó magyar él szerény körülmények között, Miki bácsi. Ő úgy fogalmazott: „Itt már egyedül én vagyok a gyülekezet”. Amikor karácsony előtt kimentünk, láttuk, hogy Miki bácsi háza előtt vágják a fát a szomszéd románok, az asszonyok a putriban takarítanak, karácsonyfát díszítenek, a szomszéd boltosné pedig töltött káposztát készít, hogy Miki bácsinak is legyen karácsonya. Nem kérdeztem meg, miért, nem lehet ilyet kérdezni, de így fogalmazott: „Ce să facem, Miki bácsi e al nost!” (Mit tegyünk, Miki bácsi a miénk!). Ez azt jelenti, hogy az egész közösség magáénak érzi a Miki bácsi sorsát. Érzi, hogy valamivel hozzá kell járulnia ahhoz, hogy neki is jusson szeretet, figyelmesség. Hihetetlen energiák vannak az emberekben, és nemcsak karácsonykor. És ez nemcsak erre az ormányi esetre vonatkozik. Annyi szeretetet soha senkitől nem kaptunk, mint a szórványban élő magyaroktól és románoktól egyaránt. Mindig kapunk simogató szót, bátorítást, hogy érdemes szeretetben élni.
– A fogyasztói társadalomban egyre inkább átértékelődik Jézus születésének ünnepe, a lelkiek helyett az anyagiakra tevődik a hangsúly. Ön hogyan érzékeli ezt? – A szórványban megőrizték a hagyományos ünneplési formát. Ha kimegyek a Mezőségre szolgálni, most is megérem, hogy a gyülekezeti tag a parókia előtt leveri a havat a cipőjéről és kántál, csak utána lépi át a küszöböt. És karácsony hajnalán a betlehemezők háromszor-négyszer is felköltenek. Itt a hagyományos karácsony még mindig él, alig érte el a szupermarketek vásárlási szele. Falusi környezetben tartalmasabb az ünnep. Persze, a nagyvárosi szórványban ez a fajta karácsony nem ismerős, de falun még mindig erőteljesen él a hagyományos karácsonyozás a maga minden szépségével együtt.
Pap Melinda, Krónika (Kolozsvár)

Nyolcvankilenc holdudvarában
Sepsiszentgyörgyi cigányok égetik a diktátor portréját december 23-án
Ezerkilencszáznyolcvankilenc késő ősze, telének eleje évfolyamtársaimmal együtt Kolozsváron talált, első éves egyetemistákként a kincses város szívében, az akkori diákberkekben közismertnek számító Avram nevű (a Iancu utótagot senki sem biggyesztette hozzá) bentlakásból közelítettünk életünk akkori helyszínei felé.
Geológus hallgatókként barátommal egy kőhajításnyira laktunk a Babeş—Bolyai Tudományegyetem Farkas utcai főépületétől, melynek előadótermeit remények és kételyek bizarr egyvelegével napi rendszerességgel látogattuk. Egyetemi éveinket amolyan hamuban sült pogácsák feltarisznyálási lehetőségeként, ínyes szellemi táplálékként képzeltük el, de nem egészen ez lett belőle. Nyolcvankilenc számomra nem csak a temesvári, romániai forradalom évfordulója, hanem a világra figyelés kezdete is, hiszen Szentgyörgy után, Kolozsvár egyetemi központként, Erdély fővárosaként még az akkori bezártságban is horizontok tágulását jelentette. De a forradalom — szerencsénkre — egész diákkorunkat átrajzolta, akkori emlékeim amolyan zárójeles apróságok, személyes élménytöredékek. Miután 1988-ban érettségiztünk az akkori 1-es számú Matematia—Fizika Líceumban (a közbeszédben természetesen akkor is Mikóként emlegettük, ám a mikós szellem, hagyaték, örökség stb. akkoriban nem szerepelt a hivatalos vagy akár félhivatalos diskurzusban), majd bejutottunk az egyetemre, fiú osztálytársaimmal vállvetve kilenc hónapra bakának álltunk. Nem azért, mert férfias lelkületünket ekképpen szerettük volna tömegesen demonstrálni, hanem, mert a kommunista pártállam diktatúrájában ez így működött. Azért is fontos volt első nekifutamodásból sikeresen felvételizni valamilyen karra, mert a kiesők egy év és hat hónap katonaság elé néztek. Tehát nyolcvannyolc őszén bevonultunk, s nyolcvankilenc nyarán leszereltünk. Osztálytársaim többsége Lippára ment gyalogosnak, hárman, geológus hallgatókként pedig belügyi alakulathoz kerültünk, mivel az ország érctelepei, kőolajmezői és bőséget ígérő szénbányái a szocialista ipar féltett kincsei közé tartoztak. Kolozsváron olyan katonai egység ölelt kebelére, mely az akkori milicistákat (a Bukarestbe, szintén földtani egyetemre jelentkezett sorstársunk a milicisták táborát gyarapította, ezen mi ketten zöld egyenruhásokként igen jól szórakoztunk, már amennyire kúszás, parkettkaparás, konyhapucolás, decemberi kukoricaszedés és más hasonló értelmes cselekedetek után még maradt energiánk néhány torz vigyorra), illetve a klasszikus, zöld angyalbőrbe bújtatott, úgynevezett ,,szekuritátés csapatokhoz" tartozó katonákat terelte egy zászlóaljba. A kilenc hónapos belügyes státusnak persze nem örültünk, de e szakmát választva nem volt, mit tennünk. Igaz, a belügy fegyveres alakulatának közönséges katonaság szintjén semmi köze nem volt a hírhedt Securitatehoz, legfennebb annak jöhetett jól, aki ugródeszkának képzelte el, egy későbbi, profi karrier megalapozásaként. Ráadásul, barátaimmal való beszélgetéseinkből az derült ki, hogy míg a gyalogosok máshol aránylag nyugodtan éldegéltek, minket, ,,szekusokat" igyekeztek tisztességgel megedzeni, azaz, katonásan fogalmazva, megereszteni. Ez következetesen gázmaszk viseletet, rohangálást a lőtér körüli hegyoldalakon, konyhavikszolást, ipari mennyiségű burgonya és zöldhagyma pucolását jelentette. A magyarokat sem szerették túlzottan, a baljós előjelek már a kezdet kezdetén jelentkeztek: amikor fabőröndjeinkkel besomfordáltunk a vaskapun, és felsorakoztunk az egység udvarán, egy fehér zoknis, műanyag papucsos káplár azonnal megkérdezte: ki magyar közületek? És talán kétszer volt részünk olyan riadókészültségben, amikor fogalmunk sem volt, hol és mi történik, csak annyit sejtettek velünk, hogy esetleg valahova elvisznek. Utólag sikerült beazonosítanunk az egyik izgalom okát: 1989. június 16-án Budapesten újratemették Nagy Imrét, eközben mi Kolozsvár központjában, az egykori Budai Nagy Antal utcában lévő kaszárnya udvarán fegyvereinket pucoltuk. Komor, szigorúan ellenőrzött város hangulatát keltette 1989 őszén Kolozsvár. Fokozta a bezártság érzetét, noha újdonsült egyetemistákként korlátok helyett inkább a lehetőségekre próbáltunk figyelni. Román nyelvű előadásokat hallgattunk, s bár órarendünk nagyon zsúfolt volt (heti közel negyvenórányi kurzus, illetve szeminárium, szombaton is tanítás volt), kötelező jelenléttel, mégis az újszerűség érdekessé tette ezt az életformát. A bentlakásban, ahová csak a portás cinkosságával lehetett vendégeket becsempészni, szemfülesebb diákok 10 lejért sört árultak (az üzletben 6 lejért, egy mozijegy áráért lehetett a közönséges kolozsvári sört megvásárolni), így esténként a szomszédból beszerzett sörök mellett jó beszélgetések zajlottak szobánkban is. Amikor délután öt óra után már nem kellett beülni valamelyik laboratóriumba, még mindig maradt kétórányi időnk, hogy az egyetemi könyvtárban szakirodalmat olvasgassunk. Emellett természetesen több mozi és a magyar színház kulturális ajánlata is vonzónak tűnt, 1989 vége felé különös élmény volt megnézni Dan Piţa akkor bemutatott, nyomasztó hangulatú November, utolsó bál című filmjét, ugyanis éppen akkor novemberben tartották a tizennegyedik s egyben utolsó pártkongresszust, ahol karácsonyi kilövése előtt még utoljára újraválasztották a haza legszeretettebb fiát. A késő ősz másik emlékezetes — ezúttal színházi — eseményeként maradt meg a Tompa Gábor által rendezett, A buszmegálló (szerzője a kínai Kao Hszing-csien) című stúdió-előadás, ugyanis abban az időben számomra mind filmben, mind színházi előadásban, illetve írott szövegben a mindenkori hatalommal szembeni feleselgetés, tiltakozás, ellenkezés felismerése jelentett elsődleges élményt. Az egyetem első időszakában, mint ahogy középiskolás diákként is foglalkoztatott — most is gondolok olykor erre —, ki, kik lehettek azok, mind Szentgyörgyön, mind Kolozsváron, akik besúgókként is funkcionálhattak. Kíváncsi lennék esetleges jelentéseik szövegére. A katonaságtól való leszerelés előtt nagyon tartottam attól, hogy valamilyen ajánlattétel hangzik majd el, erre azonban nem került sor. Mindannyiunkkal elbeszélgetett a különös járású és tekintetű, fejét furcsán félre fordító úgynevezett kontrainformációs tiszt, aki szerencsémre nem előlegezett meg túlzottan bizalmával, azt mondta, diákéveink során vélhetően találkozunk külföldi egyetemistákkal (akkoriban görögök, arabok voltak szép számmal Kolozsváron), és legyek résen, mit kérdeznek, illetve vigyázzak, mit mondok majd nekik. 1989. december végén bentlakásunk ötvenhatos szobájában hallgattuk a Szabad Európa Rádiót, onnan tudtuk, mi történik Temesváron, Kolozsváron talán csak a fokozottabb, a bentlakásba való ki-bejárásnál történő ellenőrzés tűnt különösnek. De még pár napig, hazautazásunk előtt éppúgy jártunk órákra, könyvtárba, mint máskor. Amikor aztán egy este elindultunk haza, azaz a vasútállomásra (tizennyolcadika, tizenkilencedike lehetett), az éjjeli gyorsvonaton és a brassói állomáson feltűnően sok volt a járőröző, fegyveres katona, a Szentgyörgy felé tartó szerelvényen azonban ők is tétováknak, bizonytalanoknak tűntek. A forradalom sepsiszentgyörgyi eseményeit vakációzó diákként, fejemet ide-oda kapkodó, naivan reménykedő, tizenkilenc éves fiatalként éltem meg. Talán december 23-a délelőtt lehetett, amikor fényképezőgéppel elindultam a tömeget a központba vonzó belvárosba, a Kőrösi Csoma Sándor utcában iratok füstölögtek a Securitate, illetve a megyei milícia udvarán, köztük a diktátor portréja is fel-felbukkant. Mindenféle ember álldogált hamu és korom között, füstölgő iratkupacok mellett, zűrzavarban és káoszban. A parkban nagy tömeg volt, a mai prefektúra erkélyéről szóltak a beszélők. Központban lakó barátomhoz léptem fel, ott beszélgettünk, míg utol nem ért az a rémhír, miszerint Brassó felől negyvenezer terrorista közeledne Szentgyörgy felé. Hazarohantam, az utcán általános rémület, mindenfelé kapkodás, sietség. A rémhír fullánkját nem véletlenül döfködték mindenfelé, a szekusok bizonyára a zűrzavarkeltésben voltak érdekeltek. A tévéközvetítések során úgy éreztem, teljesen más világ fogad majd Kolozsváron, s egyik napról a másikra a Nyugat csillogása, jóléte árasztja majd el a mi reménytelen keleti térségünket. Mérhetetlen volt az örömöm, úgy tűnt, véget ért ,,a nedves kor", melyben ,,nappal vér folyik, éjjel bor", miként akkori kedvencem, Hobó énekelte az akkoriban agyonhallgatott Vadászat album Orgia című dalában. Ilyenszerű érdeklődésünk egyébként közös volt jó néhány mikós osztálytársammal, barátommal: s ha akkoriban nagyon visszafogottan beszélhettünk arról a bizonyos mikós szellemről, azt talán ez a beállítottság is jelenthette. Noha alkalmazkodnunk kellett a kor követelményeihez, azaz erőteljesen matematika, illetve fizika centrikusnak kellett lennünk, mert ezekből a tantárgyakból felvételiztünk egyetemre, mégis volt egy olyan kulturális kapocs közöttünk, amely ha csak érdeklődés szintjén, de szűkebb körben egyfajta szemléletet, egy más, egy nyitottabb világ iránti igényt jelentett, még ha arról csupán gyermeteg módon, suttogva beszélhettünk. Mai napig őrzöm eme tiltott gyümölcs — közösen nézett filmek, beszélgetések könyvekről, versekről — ízét, az akkori légkör hangulatát, mely erős szövetként fogott össze néhányunkat. És annak is örültünk, hogy mindez nem szerepelt az akkori kommunista tantervben. Vissza 1989 karácsonyához: televíziós élményeink után két barátommal úgy döntöttünk, az áldozatok emlékére (következetesen hatvanezerről beszéltek, noha ez nagyon eltúlzott adat volt) elmegyünk egy esti misére a központi katolikus templomba. Alig voltak hívek, a városban sem nagyon járkáltak, a Csíki utcában légüres tér, mindössze két katonai járművet láttam, és egy, a bejárat felé sebesen szaladó milicistát, aki — ha arcmemóriám nem csal — ma is vezető beosztásban dolgozik. Amikor aztán 1990 legelején aztán visszamentünk Kolozsvárra, paleontológiatanárunk nem győzött lelkesedni, köszönetet mondani a fiataloknak, a diákoknak. Úgy fogalmazott, hogy már a KISZ-gyűlésen is megmondta, vannak bizonyos lehetőségeink, próbáljunk meg azokkal élni. Mi persze 1989 őszén, a majdani kommunista párttagság megszerzését előkészítendő KISZ-gyűlésen gondolni sem mertünk arra, hogy ilyen lehetőségekkel kellene élnünk. 1990 kora tavaszán reménységként villant fel annak a lehetősége, hogy magyarul tanuljunk az egyetemen, mi több, felmerült a Bolyai Egyetem újraindításának gondolata. Mindez később illúzióként foszlott szét. Aztán 1990 márciusában a kolozsvári magyar diákok háromnapos ülősztrájkkal szolidarizáltak marosvásárhelyi kollégáikkal, akik szintén a magyar nyelvű egyetemi oktatásért tüntettek. Akkor, a Farkas utcai főépületben minden folyosón magyar hallgatók sorakoztak, tudtommal azóta sem volt ilyen tömeges tiltakozása a magyar diákoknak Kolozsváron. Ez március tizenötödike előtt történt, az évfordulóra ugyanis Budapestre utaztunk, s onnan tovább mentünk, geológus barátaink meghívására a miskolci nemzetközi ásványbörzén vendégeskedtünk. A marosvásárhelyi események híre a Duna-parti fővárosban talált, éppen baráti és szakmai kötődéseket erősítő szálak szövögetése közben... Utóirat. Az ezerkilencszáznyolcvankilences, illetve kilencvenes tanévben az Avram bentlakás 56-os szobájában öten laktunk. Akkori miniatűr sorsközösségünk három informatikusa közül ketten ma Finnországban vannak, egy Magyarországon, geológus barátom pedig az Amerikai Egyesült Államokban találta meg azt a szakmai lehetőséget, amelyre mindig is vágyott, én magam pedig rögtön az egyetem elvégzése után szegre akasztottam geológuskalapácsomat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ösztönzött kollektív ösztön
Néhány napja már megírtuk, de manapság a jó hírt megismételni igazán nem számít véteknek: Kolozsvár magyarsága pozitív demográfiai változások elé néz. Polgármester-helyettesünk szerint jelenleg az állami iskolákban tizenhárom magyar nyelvű első osztály működik, de jövőre várhatóan tizennégy, két-három év múlva tizennyolc, 2014-re már huszonkét osztályra elegendő iskolakezdő korú gyermeke lesz közösségünknek. És akkorra igazolódik majd be, hogy érdemes volt harcolni a külvárosi magyar tagozatok életben tartásáért, mert egy ilyen méretű számbeli fejlődést belvárosi nagy iskoláink fizikailag sem lennének képesek „megemészteni”. Ami arra jogosít fel, hogy reméljük: Kolozsvár ismét Erdély legnagyobb magyar népességű városává nőheti ki magát, miután évtizedeken keresztül tartotta ezt a megtisztelő és példás, kollektív magatartási elvárásokkal járó címet.
Jól tudjuk, hogy mikor és miért indult süllyedésnek létszámbeli ittlétünk: a Ceauşescu „aranyérában” az erőszakos iparosítás hátsó, és a valóságban tökéletesen bevált célja az etnikai arányok megváltoztatása volt. Erre ráadásként a nyugatra irányult illegális elvándorlási hullám is nagyobb részt harapott ki – arányait tekintve – a kolozsvári magyarság „testéből”, mint a többségiekéből. Utána pedig, a Funar-korszak tizenkét esztendeje kifejezetten az etnikai tisztogatást viselte zászlaja hegyén. Talán éppen az utóbbi hadviselésnek tulajdonítható, hogy működésbe lépett a tudat alatti közösségi ösztönünk (bárhogyan is szeretnék egyesek, ez még nem veszett ki belőlünk), és mostanra érte el az iskolás kort a „mentőövnek” született magyar gyermekek nemzedéke.
Természetesen jóval többen lennének, ha a „megszámláltak” közé azokat is bevehetnék, akiket szüleik román tannyelvű iskolába terelnek, amiből törvényszerűen következik az önazonosság elvesztése, felcserélése. A mindennapi keserű tapasztalatok szerint, az ilyen janicsárságból csak nagyon ritkán van visszatérés a saját táborba.
2011 küszöbén próbáljunk meg újból hatni ezekre a szülőkre, megmagyarázni nekik, hogy milyen gazdagságtól fosztják meg csemetéiket, amikor – éppen az anyagiak elérhetőségére hivatkozva, tévesen – a beolvadás útjára viszik őket. Egy ilyen szervezett (meggyőzési) akció is része lehetne annak a bizonyos kollektív ösztönnek, amely fennmaradásunkat szavatolhatja.
ÖRDÖG I. BÉLA, Szabadság (Kolozsvár)

Erdély tájain – Szádecky-Kardoss Gyula és az EKE
Széljegyzetek a kettős, kerek évfordulós emlékkonferencia kapcsán
December 11-én Kolozsváron, Bocskai fejedelem szülőházában, vagyis a Sapientia Tudományegyetem központi épületének Óváry-termében több mint hatvan idősebb és fiatal geológus gyűlt össze, hogy kutatási eredmények bemutatásával ünnepeljék a város egykori egyetemének neves tanára, Szádecky-Kardoss Gyula születésének 150. évfordulóját, illetve tisztelettel emlékezzenek halálának 75. évfordulójára. Délelőtt sírjánál, a Házsongárdi temetőben koszorút helyeztek el a résztvevők, délután tíz tudományos előadást hallgattak és vitattak meg: részben a professzor tudományos és egyéb szellemi hagyatékával, részben az általa kutatott ásvány-, földtani témákban, az előadók által felmutatott új eredményekkel kapcsolatban.
Miért szólunk ezen az oldalon róla? Egyszerűen azért, mert élete Kolozsvárra érkezése pillanatától haláláig szorosan összeforrt az itteni turistasággal, az Erdélyi Kárpát-Egyesülettel. Ki is volt valójában szádecsnei és kardossfalvy – a nemesi címet bátyjával közösen, tudományos érdemeik révén szerezték – Szádeczky-Kardoss Gyula? Szádecky Sámuel pusztafalusi (felvidék) református pap gyermekeként született, 1860. december 30-án. Egyetemet Budapesten végzett, majd külföldi tanulmányútját követően ugyanott, egykori tanára, Szabó József kiváló ásvány- és földtanprofesszor mellett volt tanársegéd. Amikor Koch Antal, aki 24 évi kolozsvári tanszékvezetői tevékenység után a budapesti tudományegyetemre távozott, a Kolozsváron megüresedett tanári állást 1896-ban Szádeczky megpályázta, elnyerte. Így került városunkba. Tulajdonképpen bátyját, Szádeczky-Kardoss Lajos történelemprofesszort követte, aki kevéssel előtte került ugyanerre az egyetemre. Mindketten 1918-ig voltak a Ferenc József Tudományegyetem kiváló tanárai (sőt adott időben rektorai is).
Lajos, mint történész, az erdélyi kora-újkor, a céhtörténet, a székelység, illetve a törökországi magyar emlékek kutatójaként alkotott nagyot. Ő is kivette részét az EKE tevékenységeiben. Volt az Irodalmi Bizottság tagja (1897-től), a kerékpáros osztály választmányi tagja (1898-tól), de az EKE kolozsvári osztályának elnöke, sőt az országos szervezet alelnöke is (1899-ben).
Gyula, a földtan és ásványtan professzora, nemzetközi hírnevet szerzett nemcsak magának, de az általa vezetett tanszéknek is. Kiváló ásvány- és kőzettan-kutató volt, hatalmas szakirodalmi hagyatékkal, melyben nagyon sok olyan vidék kőzettanával–földtanával foglakozott, amelyek ma is a turisták kedvelt kirándulóhelyei: foglalkozott a Kolozsvár környéki dombok üledékes és vulkáni eredetű kőzeteivel, a Gyalui-havasok kristályos paláival, a Vlegyásza magmás kőzeteivel, de a Szamosfalvi-fürdő földtanával, vagy a Keleti-Kárpátok vulkáni vonulatával is. Mégsem ezekért az érdemekért írunk e helyen róla, hanem az Erdélyi Kárpát-Egyesületben betöltött rendkívüli szerepvállalásáért emlékezünk rá, kettős kerek évfordulója alkalmából. Az említett konferencián is hangzott el olyan előadás, mely a kiterebélyesedett Szádeczky-Kardoss családnak a magyar turistamozgalmakban betöltött (ma is aktív) szerepét választotta témájául (Vallasek István: A Szádeczky-Kardoss család szerepe a magyar természetjáró mozgalomban a 20. század első harmadában).
Szádeczky Gyula tehát 1896-ban került Kolozsvárra, s a következő évben már találkozunk nevével az EKE keretében, az útjelzők tevékenységébe bekapcsolódva. A következő évben már az egyesület országos választmányának tagja, és a kerékpáros osztály alelnöke volt. A szervezet vezetésében a legnagyobb szerepet akkor vállalta, amikor az erdélyi magyarság kisebbségbe szorulva, nehezen talált önmagára. Ehhez tegyünk egy kis kitérőt: midőn, 1919-ben, még a párizsi (Trianon) béke megkötése előtt, Onisifor Ghibu vezetésével, karhatalmi erővel a románság 4 óra alatt kirakta a Ferenc József Tudományegyetem teljes tanári karát az intézményből, annak minden tulajdonát átvéve, a tanári kar zöme kénytelen volt távozni. Ebből a magból alakult 1921-ben a Szegedi Tudományegyetem, mely magát máig a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem jogutódjának tekinti. Egyetlen tanárnak engedtetett meg, hogy az egyetemen munkaasztalát megtarthassa, bár nem taníthatott, fizetést pedig a Román Földtani Intézet biztosított számára. Ez a kivételezett pedig nem volt más, mint Szádeczky-Kardoss Gyula, kinek bátyja is távozni kényszerült. Ez a kivétel pedig annak köszönhető, hogy Szádeczky-Kardoss Gyula olyan nemzetközi szaktekintély volt, akit az új, román tanszék vezetésére kirendelt másik szakmai kiválóság, Ion Popescu Voiteşti megvédelmezett. Ehhez Szádeczkynek az a gesztusa is beszámított, hogy 1907-ben olyan földtani tanulmányutat szervezett a Kárpátok mindkét oldalának megismerésére, melyre a bukaresti egyetem tanárait és diákjait is beszervezte.
Visszatérve az EKE keretében, az első világháborút követő időben játszott szerepére: amikor 1926-ban az Erdélyi Kárpát-Egyesület igyekezett újraszerveződni, a román állammal magát elismertetni, a jogi útvesztőkkel és a – kisebbségben rekedtekkel szemben nem épp előzékenykedő – bürokráciával való birkózás oroszlánrészét Szádeczky vállalta. Így lett az újraalakult egyesület második országos elnöke. Tisztségéről 1930-ban, nyugalomba vonulásakor mondott le, egy másik neves geológusnak, volt tanítványának, Balogh Ernőnek adva át feladatkörét. Őt pedig, munkássága elismeréseképpen, az EKE örökös tiszteletbeli elnökének választották meg. Visszavonultan, lefegyverzetten, tehetetlenül kellett megélnie az egyesület múzeumának kilakoltatását a Mátyás király szülőházából, illetve azt a bizalmatlansági támadássorozatot a hatalom részéről, melynek következtében e szervezet rengeteget veszített – főleg az anyagiak tekintetében.
1935. november 8-án halt meg. Sírhantja a Házsongárdi temetőben van, a nyugati főúton, nem sokkal Kós Károly és családja sírhelye fölött, az átellenes oldalon. Nemes egyszerűségű sírkövén nemesi címer.
Még három érdekességet mondjunk el róla. Mindenekelőtt azt, hogy Elemér fia is a legkiválóbb magyar geológusok egyike lett – Budapesten. A másik, hogy a zenének is rajongója volt, sőt maga is muzsikált, utódai közt neves zenész is van. Ő pedig, a már idézett nehéz időben vállalta a kolozsvári konzervatórium igazgatói teendőit is! A harmadik: ma már kevesen ismerik a gyorsírás fortélyait. Ennek a divatból kiment, a hangrögzítő technikák elterjedése előtt nagyon fontos tudásnak ő volt az erdélyi apostola. Ő alapította és vezette az Erdélyi Gyorsírók Egyesületét.
WANEK FERENC, Szabadság (Kolozsvár)

Hihetetlen Gyerünk is gyorsan haza, muszka földre még sokáig szükség lesz útlevélre-vízumra, van nekünk tennivalónk elég itthon is.
Nem az a hihetetlen, hogy magyarországi üzletben román bankkártyával – magyarán lejjel – tudok fizetni, mert ez visszafelé is igaz; de hát akkor minek ide euró meg Schengen? Járunk át szépen egymáshoz, főleg a határ mentén folyik a szokásos seft.
Nem az a hihetetlen, hogy magyarországi üzletben román bankkártyával – magyarán lejjel – tudok fizetni, mert ez visszafelé is igaz; de hát akkor minek ide euró meg Schengen? Járunk át szépen egymáshoz, főleg a határ mentén folyik a szokásos seft. Magyarországról egy bizonyos körzeten belül például benzinért, amelynek ára történelmi csúcsra tört, és szilveszteri ajándékként literje még a hat lejt is meghaladja. De még ez sem hihetetlen: a magyarországi jövedelmek – a nyugdíjakat is beleértve – azért minden megszorítás ellenére még mindig magasabbak, mint Romániában. Ha valamikor, hát most igazán tarthatnának Kovács László volt magyar külügyminiszter és pártelnök, utóbb európai uniós biztos jóslatától, a „huszonhárommillió román munkavállaló” beözönlésétől, amit a magyarigazolvány bevezetésekor vizionált, de az özönlés ezúttal is elmarad. Egészen más az, ami – Schengen ide, Schengen oda – nem ismer határokat, jelesül a jelképek nemtisztelete. A szobormászás – olvasom – amolyan nemzeti sporttá vált, amióta Kolozsváron régi pompájában visszaállították Fadrusz János alkotását. Divat lett, hogy a fiatalok meglovagolják Mátyás király szobrát, nincsen bennük semmi tisztelet. (A városi tanács tavasszal növényeket akar körbeültetni, hogy így védje a szoborcsoportot; javaslom, a sövény húsevő növényekből álljon.) Amúgy a „Matyi-szobor” esetében azt sem ártana figyelembe venni, hogy utoljára Gheorghe Funarnak volt bátorsága pimasz módon hozzápiszkálni. No de hát mi köze a szobormászásnak Schengenhez? Hát annyi, hogy nem kimondottan romániai, sokkal inkább nemzetközi jelenségről van szó. Budapesten például most próbálják a Hősök teréről kiűzni a gördeszkásokat, noha korábban – amikor az volt a divatban – már a görkorcsolyásokat rendeletileg kitiltották, mert nemcsak tiszteletlenség a honfoglaló hősökkel, a szoborgalériából letekintő nemzeti nagyokkal, sőt, a magyar hősök emlékművével (korábban az Ismeretlen katona sírjával) szemben, ahol ráadásul díszőrség is áll, hanem még a díszburkolatot is rongálja, ami viszont kárt okoz az önkormányzatnak, végső soron az adófizetőknek. Amikor ilyesféle híreket olvasok, visszamerengek a régi szép diktatúrás időkbe, s eszembe jut a moszkvai Vörös tér. Ahol bizony illően kellett viselkedni, olyannyira tilos volt például a dohányzás, hogy elég volt elővenni egy szál staubot, és máris ott termett szigorú tekintetével a rendőr (helyi nyelven: GAI-poszt), és felszólításának gumibotja meglengetésével adott nyomatékot. Csókot is csak egyetlen esetben lehetett váltani: a Lenin-mauzóleumot az esküvőjük alkalmával szigorúan kötelező jelleggel fölkereső ifjú pároknak – csakis és kizárólag férfinak nővel; kivételt egyedül az képezett, amikor Leonyid Brezsnyev pártfőtitkár megkívánta valamely elvtársának („csókosának”) a száját. Ezt nem sírom vissza, dehogy, a rendet azért nem bánom, csak ne úgy kényszerítsék rám, hanem belülről fakadjon. (József Attilával: „Jöjj el szabadság! Te szülj nekem rendet...”) De hát ott is mi történik manapság? A Vörös téren rock-koncertek sorát rendezik, korcsolyapályát nyitnak rajta télen, az egykori szovjet időket kifigurázó, avagy napjaink maffiaéletét leleplező hollywoodi filmeket forgatnak, a háttérben a Szpasszkij-torony ormán rendületlenül forgó vörös csillaggal. Bozse moj! Ha most élne, bizony Sztálin is forogna a sírjában. Gyerünk is gyorsan haza onnét, muszka földre még sokáig szükség lesz útlevélre-vízumra, van nekünk tennivalónk elég itthon is. Friss hír: kimutatták, hogy a rendfenntartó erők kötelékében dolgozók létszáma jelenleg huszonöt százalékkal haladja meg az európai átlagot. Ez azt jelenti, hogy nálunk százezer lakosra ötszáz belügyi alkalmazott jut, miközben az európai átlag csak négyszáz. Ezért jövőre leépítések várhatók a belügyminisztériumnál is. Azért ez Ceauşescu idején elképzelhetetlen lett volna, de valójában ez sem hihetetlen. Elvégre ma hosszú évtizeden, a harmadik évezred első évtizedén lépünk túl, holnap már 2011-et írunk. És ez a hihetetlen.
Gyulay Zoltán, Új Magyar Szó (Bukarest)

Negyedmillióval csökkent tíz év alatt a Kárpát-medencében élő magyarok létszáma
Hogyan alakul a magyar népesség Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján és a Vajdaságban? Csökken! Egységes módszertan gyakorlatba ültetése a célja annak a projektnek, amelynek keretében a Magyar Tudományos Akadémia finanszírozza a négy nagy határon túli magyarlakta terület (Erdély, Felvidék, Kárpátalja és Vajdaság) demográfusainak kutatómunkáját. A projekt végterméke egy kötet lesz, amelyben a kutatók összefoglalják az eredményeket – mondta el Kiss Tamás. A projekt műhelymegbeszélése keretében – a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vendégeként – látogatott Kolozsvárra Gyurgyík László, Molnár József és Badis Róbert. A nagyobb magyarlakta területeken a magyar lakosság létszámának jelentős csökkenését fogja hozni a 2011-ben esedékes népszámlálás – mondták el annak az előadássorozatnak a keretében, amelyet a 2010-es év végén a Kriza János Néprajzi Társaságnál tartottak.
Szlovákiában a ‘90-es évek közepétől váltotta fel a növekedést a fogyás a magyar lakosság körében – mondta el Gyurgyík László. A magyarok száma 1991 és 2001 között 47 ezer fővel csökkent, ennek elsődleges oka (60,2 százalék) az asszimiláció (nemzetiségváltás), de a természetes fogyás is komoly tényező (25,5 százalék, évente 2000-rel kevesebb a születések száma az elhalálozásokénál), míg a rejtett migráció egy kevésbé fontos tényező (4,7 százalék). A (statisztikai) népességfogyás 9,6 százalékát magyarázza, hogy 2001-ben a nemzetiségre vonatkozó kérdés megválaszolása nem volt kötelező, így vannak olyanok, akiknek a nemzetiségét nem ismerjük. A kutató az asszimilációs folyamatokat összefüggésbe hozta a társadalmi és politikai helyzettel – ezzel magyarázható, hogy a ‘80-as években lezajlott egy reasszimilációs folyamat –, vagyis azok, akik korábban a népszámláláskor szlováknak vallották magukat, most magyarnak vallják. Gyurgyík két további tényezőre is felhívta a figyelmet. Az egyik, hogy a regisztrált és a valós élettartam közt eltérések mutatkoznak. Míg 2001-ben a regisztrált elhalálozások alapján kiszámolt várható élettartam 74,6 év volt a magyarok körében, a kutató számításai szerint ez reálisan 71,9 évre tehető. Így Gyurgyík adatai szerint a 2001 óta eltelt periódusban 40,5 ezer születéssel és 63,5 ezer elhalálozással összesen 23 ezerrel csökkent a magyarok száma a negatív természetes szaporulat miatt. A másik tényező, hogy a romák száma jelentősen magasabb a magyar többségű területeken, és esetükben kérdéses, hogy népszámláláskor magyarnak, szlováknak vagy romának vallják magukat. Itt az is egy fontos szempont, hogy a romák esetében jóval magasabb a születések aránya, mint a magyaroknál. A regisztrált adatokkal számolva a 2011-es népszámláláson 486 700 lesz a szlovákiai magyarok száma, ami 33 800 fős csökkenést jelent a 2001-es adatokhoz képest, viszont a reális értékekkel számolva a fogyás közel 60 ezer fős lehet, vagyis a magukat magyarnak vallók reális száma 461 ezer lesz.
Kárpátalján a magyarok aránya 1989 és 2001 között 12,5-ről 12,1 százalékra csökkent – vagyis 155 700 főről 152 ezerre – erről számolt be Molnár József kárpátaljai demográfus. A magyarság aránya két kivételt leszámítva mindenhol csökkent. A nagyszőlősi járásban egy reasszimilációs folyamat eredményeként volt növekedés (a magukat korábban ukránnak vallók most ismét magyarnak vallották magukat), míg Munkácson a kedvezménytörvény hatására vallotta magát sok magyar anyanyelvű cigány magyarnak. Így Kárpátalján az a különleges helyzet alakult ki, hogy az asszimiláció hatására nem csökkent, hanem hatezerrel nőtt a magyarság létszáma, miközben a természetes fogyás és a migráció egyenként ötezer fős csökkenést eredményezett. Molnár József a 2011-re vonatkozó becsléseikről is beszámolt. Ezek szerint a magyarság létszáma összesen 9000 fővel csökken a tíz évvel korábbi adatokhoz képest, ebből 5000 a természetes fogyás, 2000 a migráció és szintén 2000 az asszimiláció hatására bekövetkezett csökkenés. Kárpátalján szintén kérdőjeleket vet fel a cigányság helyzete. 2001-ben 14 ezren vallották magukat romának, viszont a demográfus felmérése szerint valós lélekszámuk ekkor 32 ezer volt, 2011-re pedig 40 ezren lesznek. Természetesen kérdés, hogy milyen nemzetiségűnek vallják majd magukat, és itt akár az egyszerűsített honosításnak is szerepe lehet, tekintetbe véve, hogy ezzel uniós állampolgárokká válhatnak.
Szerbiában a 2002-es népszámlálási adatok szerint 290 207 magyar él – ez a lakosság 14,28 százaléka. A korábbi, 1991-es adatokhoz képest 49 284 fős csökkenés tapasztalható – akkor még a lakosság körében 16,7 százalék volt a magyarok aránya – ismertette az Identitás Kisebbségkutató Műhely vezetője, Badis Róbert. A vajdasági magyarság demográfiai értelemben elöregedett népesség: 43 év fölötti az átlagéletkoruk. Míg 2002-ben az élve születések közt 14,1 százalék volt a magyar anyák által szült gyermekek aránya, 2009-ben ez már csak 11,6 százalékot tett ki. A problémát tovább árnyalja, hogy Szerbiában az anya nemzetisége alapján határozzák meg az újszülöttek nemzetiségét, a magyarok körében viszont 25 százalékos a vegyes házasságok száma. Márpedig egy olyan családban, ahol a férj szerb, a feleség pedig magyar, nincs garancia arra, hogy a gyerekük magyar identitással fog rendelkezni. A természetes fogyást tovább gyorsítja az a tény, hogy az elhalálozásoknál 18,4 százalék a magyarok aránya. A születési és elhalálozási számok alapján a fogyatkozás mértéke évente körülbelül 3000 fő, vagyis kizárólag a természetes szaporulat miatt megközelítőleg 30 ezerrel csökkent a vajdasági magyarok száma az utóbbi tíz évben. Ehhez még hozzászámolandó az asszimiláció (a vegyes házasságok aránya 25 százalék), a migráció (2002–2008 között 4166 ukrán állampolgár szerzett magyar állampolgárságot), viszont a másik három nagy határon túli magyar közösségtől eltérően itt nem befolyásoló tényező a kis létszámú cigányság.
Kiss Tamás és Csata István hazai kutatók 2007-ben elvégzett vizsgálata megállapította: az erdélyi magyar népesség regionálisan tagolt népesség-előreszámítása szerint 2032-re a magyarok száma 1 millió főre csökken, ami 2002 és 2032 között összességében 29 százalékos fogyást jelent. Idén végzett újabb kutatásuk Hargita megye magyar, roma és román népességének előreszámítására korlátozódik, és több új elemet vezet be – például másként tagolták a régiókat, illetve ezúttal nem azokat számították romának, akik annak vallották magukat, hanem azokat, akiket a közösség tart annak. A két kutató ezt a két kutatását ismertette röviden az előadássorozat keretében, kihangsúlyozva, hogy a magyar lakosság becslésekor a magyar identitású romák mellett szintén bizonytalansági tényezőt jelent az ország kétmilliós migrációs „kintlevősége”. Becsléseik szerint a 2011-es népszámláláskor mintegy 1,29-1,3 millió román állampolgár fogja magát magyarnak vallani, ugyanakkor nem biztos, hogy ez a magyar népesség arányának a csökkenését jelenti majd.
Az ismertetett adatok tükrében az utóbbi tíz évben a Felvidéken 60, Kárpátalján 9, a Vajdaságban 40-45, míg Erdélyben 120-130 ezerrel csökkent hozzávetőlegesen a magukat magyarnak vallók száma, tehát a Kárpát-medence kisebbségi magyar közösségeihez 2001 óta mintegy 230-250 ezerrel kevesebb ember tartozik, mint 2001-ben. Vasárnap (Kolozsvár)

Alaptalanok voltak az aggodalmak
(MTI) – Már látszik, hogy alaptalanok voltak a kedvezményes magyar honosítási eljárással kapcsolatos korábbi aggodalmak – mondta Martonyi János kedden az InfoRádiónak nyilatkozva.
Nem arról van szó, hogy bárki államhatárok megváltoztatásában vagy területekben gondolkodna – jelentette ki a külügyminiszter a rádió Aréna című műsorában a két napja kérelmezhető kedvezményes honosítás tapasztalataira vonatkozó kérdésekre. Hozzátette: "mindenkit meg kell nyugtatnunk, azt hiszem, mindenki be fogja látni, hogy itt semmiféle aggodalomra nincs ok, itt semmiféle magyar irredentizmus nincsen". Azt mondta, elemi emberi igénynek tesznek eleget, amelynek a térség országai már eleget tettek.
Martonyi János szerint az egyszerűsített honosítási eljárás esetében arról van szó: a magyar identitásukat átérző emberek ne legyenek megfosztva attól a lehetőségtől, hogy a magyar állampolgárságot felvegyék, magyarországi letelepedés nélkül.
A magyar diplomácia vezetője úgy fogalmazott: az első napok tapasztalatai azt mutatják, óriási lelki- érzelmi jelentősége van a kérdésnek, megható jelenetekre került sor Szabadkán, Csíkszeredán, Kolozsvárott és másutt. Elmondta, eddig ebben a három városban jelentkeztek a legtöbben.
Felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak a szomszédos országokban, hanem a világ bármely országában élő magyarokról is szó van, akik eddig nem kérhettek magyar állampolgárságot, illetve útlevelet, mivel ők vagy a felmenőik nem a jelenlegi Magyarország területéről származnak. A távoli országok között említette Argentínát, Ausztráliát és az Egyesült Államokat.
Arra a kérdésre, lesz-e Magyarországnak az ügy miatt konfliktusa Szlovákiával, azt mondta: véleménye szerint nem lesz ilyen konfliktus. Megjegyezte, úgy tudja, Szlovákiában eddig csak egy vagy két ember folyamodott állampolgárságért. Elmondta, mindig is arra számított, hogy a Felvidéken viszonylag kevesen fogják igényelni az állampolgárságot, "tudniillik nincs rá igazán szükségük".
Azt mondta, más kérdés, hogy azt a szlovák törvényt, amely szerint automatikusan elveszti a szlovák állampolgárságát az, aki egy másik állampolgárságot kérelmez, még nem módosították. Hozzáfűzte: "elég egyértelmű, hogy ez a módosítás meg fog történni". A módosítással a szlovák szabályozás ki fogja mondani, hogy egy másik állam állampolgárságának nincs jogi hatása Szlovákia területén – mondta.
A kettős állampolgárságnak gyakorlati jelentősége a miniszter szerint elsősorban a Szerbiában és Ukrajnában élő magyarok, és nagy jelképes jelentősége mindenekelőtt az erdélyi magyarok számára van.
Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a választójog megadásában gondolkodik-e a kormány, Martonyi János azt mondta: ez egy következő kérdés, amelyről feltételezhetően a parlament dönt majd, és erről különböző elképzelések vannak.
Kifejtette, hogy a legtöbb országban, ahol a kettős állampolgárságot elismerik, valamilyen formában szavazati jogot is adnak, de bizonyos korlátok alkalmazásával, például meghatározzák azoknak a képviselőknek a számát, akiket a külföldön élő állampolgárok megválaszthatnak. Szerinte erről a kérdésről a választójogi törvény módosításakor lehet majd dönteni.
A külügyminiszter kijelentette: most az a lényeg, hogy az állampolgársági kérelmeket Magyarország befogadja, és ez a folyamat sima, zavar nélküli legyen, mindenki, köztük a szomszédos országok és azok kormányai megelégedésére. Népújság (Marosvásárhely)

A Nemzetpolitikai Államtitkárság közleménye
Az egyszerűsített honosítási eljárás első két napján beérkezett adatokról 2011 januárjának első két munkanapján a Külképviseletekről (nagykövetségek, konzulátusok), az anyakönyvezetőktől illetve a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal egységeiből beérkezett adatok alapján 1665 kérelmet adtak be az egyszerűsített honosítási eljárással kapcsolatban. Külföldről a legtöbb kérelem Szabadkáról, Csíkszeredáról és Kolozsvárról érkezett be.
Ezen kívül még több nyugat-európai nagyvárosból, és két észak- amerikai országból volt számottevő honosítási igény. Érdekességként megjegyeznénk, hogy még Abu Dhabiból is volt példa kérelem befogadására. Két nap alatt közel annyi kérelmet adtak be, mint a tavalyi év első hat hónapjában. Az eljárással kapcsolatban sem a külképviseleteken, sem a magyarországi befogadó helyeken nem merült fel probléma. erdon.ro

Markó: módosítani kell a választási törvényt
Még az idén meg kell változtatni a választási törvényt, de az alkotmány módosítására 2012 előtt nincs esély – jelentette ki pénteken, Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján az RMDSZ elnöke. Markó Béla szerint az RMDSZ addig nem folytathat párbeszédet az ellenzéki pártokkal, amíg azok nem tisztázzák nacionalista álláspontjukat az oktatási törvény kapcsán. Markó az anyanyelvű oktatásért folytatott huszonegy éves küzdelem mérföldkövének nevezte az oktatási törvényt.
A jelenlegi parlamenti rendszer rosszul működik, ezért meg kell változtatni – szögezte le Markó, aki szerint az alkotmány módosítása – amire egyébként szükség van – kivitelezhetetlen a mostani parlamentben, ahol elképzelhetetlen a kétharmados többség. A szövetségi elnök úgy véli, sürgősen, még az idén módosítani kell a választási rendszert: meg kell tartani az egyéni választókerületeket, de egyfordulós választást kell tartani, amelynek eredményeképpen a legtöbb szavazatot megszerző jelölt jutna a parlamentbe. Az országos listát is megtartaná Markó, amellyel szerinte biztosítható lenne a választási eredmények egyensúlya, továbbá – mint mondta – az öt százalékos parlamenti küszöböt sem módosítaná.
Markó: Kelemen Hunor alkalmas RMDSZ-elnöknek
Kelemen Hunor nagyon alkalmas az RMDSZ elnöki tisztségére – szögezte le Markó Béla. „Kelement támogatom, ő áll hozzám a legközelebb. Ez nem azt jelenti, hogy ő az egyetlen, aki az RMDSZ elnöke lehet, de kétségtelenül nagyon alkalmas erre a tisztségre. Egyesek a szemére vetik, hogy túl közel állt hozzám, de azt hiszem, ez előnyére szolgál, mivel megtanulhatta mindazt, amit én az elmúlt húsz évben tanultam, átadhattam neki a tapasztalataimat” – fogalmazott Markó.
„Támogatjuk a nemzetállamra vonatkozó rész törlését az alaptörvényből, de nem hiszem, hogy egyhamar módosítani lehetne az alkotmányt. Azt hiszem, a 2012-es választásokig az alaptörvény módosítása kivitelezhetetlen” – fogalmazott.
Az RMDSZ számára komoly elégtételt jelent az oktatási törvény elfogadása, ez ugyanis nemcsak az elmúlt hónapok politikai küzdelmeinek, hanem gyakorlatilag az anyanyelvű oktatásért folytatott huszonegy éves küzdelemnek a mérföldköve is – mondta Markó.
Az oktatási törvény ugyanakkor a koalíciós együttműködés tesztje is volt – mutatott rá Markó Béla, aki úgy vélekedett, hogy a jogszabály elfogadása erősítette a koalíciós szolidaritást, és ezzel egyidőben az RMDSZ távolabbra került az ellenzéktől. Az elnök egyébként ismételten élesen bírálta az ellenzéki pártokat, amelyek az elmúlt időszakban hangsúlyosan magyarellenes magatartást tanúsítottak, és minden eszközzel azon voltak, hogy megbuktassák az oktatási törvényt. Álláspontja szerint az ellenzék rendkívül felelőtlen módon, gyakorlatilag önös érdekek miatt és politikai megfontolásokból akadályozták a jogszabályt, ennek érdekében akár az etnikumközi kapcsolatokat, az együttélést is beáldozták volna. „Az ellenzék felelőtlen, magyarellenes magatartása azt mutatja, hogy nem érkezett még el a Kánaán, pontosabban, hogy a Kánaán sohasem érkezik el: lényegében az etnikumközi viszonyt, a román-magyar viszonyt csak akkor tudjuk megfelelő módon kezelni, ha politikailag erősek vagyunk, és erősek leszünk. A történelem nem visszafordíthatatlan, csak akkor, ha vigyázunk” – hangsúlyozta az elnök.
Markó Béla szerint az ellenék kisebbségellenes vehemenciája mögött kétségtelenül az az elgondolás is húzódott, hogy amennyiben sikerül megbuktatni az oktatási törvényt, ez akár a koalíció végét is jelentené. –„A jogszabály elfogadása közelebb hozta az RMDSZ-t a PDL-hez, és eltávolította a PNL-, illetve a PSD-től. Nem látom, miért kellene most az RMDSZ-nek más koalíciós képletben gondolkodnia” – mondta a Szövetség elnöke.
Az ország gazdasági helyzetéről szólva Markó kifejtette: a kormánynak az idei évben ösztönöznie kell a gazdaságot és fejlesztenie kell az infrastruktúrát. A megszorításokra szükség volt, de ezek nem elegendőek ahhoz, hogy az ország kilábaljon a nehéz helyzetből. Kiemelte, hogy a decentralizációt az egészségügy után a tanügyben is végre kell hajtani, ezt pedig lehetővé teszi az új oktatási törvény alkalmazása. Krónika (Kolozsvár)

A nyelv akkor szép, ha beszélik
„Szerintem az embereket egy dologra kell megtanítani: szeretni a nyelvet. Ha az ember szereti a nyelvet, ha a magáénak érzi, akkor a nyelvére vigyáz, gondot fordít rá, és a stílusa, a beszéde is sokkal jobb lesz. Aki szépen és jól beszél magyarul, akinek szép az anyanyelve, aki műveli magát az irodalom és a sajtó révén, az megmarad a nemzetének” - interjú Murádin László kolozsvári nyelvésszel, nyelvjáráskutatóval.? (Nyelvész, nyelvjáráskutató, nyelvművelő. 1930. november 29-én született az aranyosszéki Harasztoson. Középiskolai tanulmányait a gyulafehérvári Majláth-gimnáziumban, Kolozsváron a Piarista Főgimnáziumban és a marosvásárhelyi Bolyai-gimnáziumban végezte; a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát 1954-ben. Már harmadéves korában gyakornokként alkalmazta a BBTE, majd két évet tanársegédként dolgozott. 1958 óta a Kolozsvári Nyelvtudományi Intézet tudományos kutatója. 1964-ben főkutató, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények szerkesztője. Kutatási területe a magyar nyelvjárások nyelvföldrajzi vonatkozásai, fő műve a tizenegy kötetes Romániai magyar nyelvjárások atlasza, ő gyűjtötte össze a nyelvföldrajzi adatokat, és ő is szerkesztette a nyelvatlaszt. Életműve példátlanul gazdag, a Magyar Nyelvtudományi Társaság Csűry Bálint-emlékéremmel tüntette ki.);;;?Nemrég töltötte be nyolcvanadik életévét, és ez idő alatt olyan sok írása, könyve jelent meg, hogy szinte lehetetlen felsorolni. Hogyan esett a választása a nyelvészpályára, miként vált nyelvművelővé?
– Nyolcvanévesnek lenni nem nagy öröm, csak olyan értelemben, ha az ember még tud dolgozni, gondolkozni, írni, és nem beteg, nem fekszik az ágyban. Persze jobb lenne negyvenévesnek lenni, de a kor mégis alkalmas számot adni életünk folyásáról. Már a gimnáziumban szerettem az irodalmat, azért jöttem egyetemre, hogy irodalmár legyek, de úgy alakult, hogy megkedveltem a nyelvészetet, és úgy éreztem, talán a nyelvtudomány konkrétabb, nem annyira sokoldalú, nem annyira sokféleképpen megközelíthető, mint az irodalom. Elsősorban a nyelvtörténethez vonzódtam – jó tanáraim voltak, például Szabó T. Attila, Gálffy Mózes –, olyannyira, hogy harmadéves koromban kineveztek a nyelvészeti tanszék gyakornokává. Miután elvégeztem a szakot, a tanszéken maradtam, ahol négy évet töltöttem el, kettőt gyakornokként, kettőt pedig tanársegédként. Szemináriumokat tartottam nyelvtörténetből, magyar nyelvtanból és nyelvjárástanból. Tulajdonképpen ez a négy év az én nyelvészi formálódásomnak a kora, mert az egyetem négy éve nem nagyon elég ahhoz, hogy kiforrott nyelvész legyen valakiből. Kiváló kollégám, Szabó Zoltán ott volt tanársegéd, a tanszéknek rendkívül jól felszerelt könyvtára volt Szabó T. Attila tevékenységének köszönhetően. Ott maradtunk a tanszéken esténként tízig, és mindent elolvastam, amit ebbe az időbe be tudtam szorítani.
– Mi áll közelebb a szívéhez, a nyelvjárástan vagy a nyelvművelés? Hogyan kezdett hozzá a romániai magyar nyelvjárásokat feltérképező atlaszok elkészítéséhez?
– Elsősorban nyelvjárástannal foglalkoztam, és másodsorban nyelvműveléssel. Nyelvjárástannal azért, mert az egész tanszék a nyelvatlaszkészítés lázában élt. Akkor készült el a csángó nyelvjárás hétkötetes atlasza, amelyet végül 1991-ben adtak ki, ebben tevékenyen részt vettem, főleg az ellenőrzés, kiegészítés munkájában. Ekkor kezdődött a székely nyelvjárás felmérése is, amely sajnos a mai napig nem látott napvilágot, bár úgynevezett mutatványlapok készültek belőle. Márton Gyula igyekezett minden fiatal kutatót bevonni ebbe a munkába, és szűkebb szülőhazájának falvait osztotta ki. Én Aranyosszéket kaptam, pontosabban az Aranyos-vidék nyelvjárását. A nyelvművelés nem sajátosan az én területem volt. Elsősorban Gálffy Mózes, de Gyimesi Éva is könyvet jelentetett meg nyelvművelődési témában, és lényegében minden nyelvész érezte, hogy a romániai viszonyok között a formálódó sajtóban, közbeszédben és a mozgalmi nyelvben olyan feladatok vannak, amelyeket szóvá tenni, segíteni, ajánlatokat tenni szükséges. Nincs a romániai magyar nyelvészek között olyan, aki ne foglalkozott volna nyelvműveléssel is. Ezt jól mutatja, hogy, ha jól emlékszem, a hetvenes évek végén megjelent a Kriterion Könyvkiadónál Anyanyelvünk művelése címmel egy olyan könyv, amelybe lényegében valamennyi erdélyi nyelvész cikket írt Gálffy Mózes és az én szerkesztésemben. Négy év után átkerültem a Kolozsvári Nyelvtudományi Intézetbe, ahol a nyelvföldrajzi kutatások intenzíven folytak. Kettéváltak a munkálatok részint a Márton Gyula, részint a Szabó T. Attila vezetésével. Márton Gyula véleménye szerint minden magyarlakta településen gyűjteni kell kis (800 címszavas) kérdőívvel. Az általános nagy atlasz sokkal kevesebb kutatóponttal, de 3400 címszóval készült. Ez egymásnak nem mond ellent, sőt kiegészíti egymást. Az egyik mélyfúrást végez, a másik összefüggéseket, a nyelvjárási határok megrajzolását segíti elő. Bihartól Moldváig, Máramarostól a szerb határszélig kb. 25 kilométernyire egy-egy falut jelöltünk ki, ami persze függött az egyes vidékek nemzetiségi megoszlásától is. A szilágyságit 8, a székelyföldit 56, a mezőségi nyelvjárást 48 kutatóközponton gyűjtöttük össze. Szabó T. Attila, aki maximalista volt, 2250 falura tervezte az atlaszt, de így 136 falu lett, ami lefedi a területet.
– Mennyire korlátozta a kommunista hatalom a nyelvészek tevékenységét?
– A nyelvtudományi intézetben 1955-ben, 1956-ban alakult egy nyelvjárás-kutatói csoport, amelynek vezetője Szabó T. Attila volt. Két főkutatót neveztek ki, Gazda Ferencet és Nagy Jenőt. Mire a kérdőív elkészült, politikai okokból Gazda Ferenc kikerült az intézetből, tulajdonképpen bezárták. Én besegítettem egy darabig. Aztán Szabó Attila kérte, hogy menjek át a nyelvkutató intézetből a nyelvtudományi intézetbe, mert hallás tekintetében kiváló dialektológiai lejegyző vagyok, míg a nagyatlasz két személyre kiosztva elkészült. Át is kerültem 1958 novemberében, de alig dolgoztam együtt Nagy Jenővel fél évig, ő is kikerült az intézetből, szintén politikai okokból. 1958-nál tartunk, amikor az ’56-os forradalom megtorlása épp divat volt. Volt neki egy nyelvtankönyve, amelynek óriási szójegyzékében, ha az ember felülről lefelé olvasta, egymás után következett Gorkij és a gorilla. Egy év vizsgálati fogság után kiengedték.
– Gondolom, a rezsim Önt is megfigyelte.
– A Nagy Jenő helyét nem töltötték be, így rám maradt mind a 3400 kérdés, ami egy-egy falut felölelő kutatóponton körülbelül 3-4 napi munkát jelentett. Emberfeletti munkát igényelt, mert figyelni kellett, meg kellett keresni a megfelelő embert, kérdéseket feltenni, fonetikusan lejegyezni mindent, ráadásul teljesen ismeretlen terepen. Közben Szabó T. Attilának is megszűnt az állása, s egyedül maradtam az atlasszal. Úgy alakult, hogy eljött hozzánk az intézetbe Bakos Ferenc magyarországi nyelvész – ő készítette az idegen szavak szótárát, és megírta a magyar nyelv román kölcsönszavainak történetét –, előgyakorlati összefoglalót adott, a mi anyagunkat jegyzetelte. Nem volt ez ellen semmi kifogásunk, bár Márton Gyulának igen, mert ő is hasonló jellegű könyvet írt a munkatársaival. Szerintem egy kicsit hangosan beszéltünk a nyelvészeti tanszéken, amire rögtön felfigyeltek az állambiztonsági szervek. Azután állandó megfigyelés alá kerültem: hová megyek, kinél alszom, mit csinálok, mikor lesz atlasz. Az intézet igazgatói nem akadályozták a munkámat, de többször feljelentettek, hogy terepezés során a papnál aludtam, amit a párttitkár egyszer mosolyogva közölt is velem. Végül megúsztam, mert nem velem volt bajuk, hanem azzal, hogy miként lehet összehozni egy olyan nyelvatlaszt, amelyben tulajdonképpen fel van tüntetve, hogy a magyarság hol, milyen vidéken, mennyire él tömbben. Ez azt is jelentette, hogy amikor már elkészítettem az egész atlaszt, és hozzá kellett volna kezdeni a térképek megrajzolásához, akkor már lekerült napirendről a magyar nyelvatlasz az intézetben. Nem bántottak engem, de az atlasz kiadásáról szó sem lehetett. Gondolkodtam, hogy ezt hogyan tudnám valamiképpen hasznosítani. Arra gondoltam, írok egy adattárat, amely tulajdonképpen felsorakoztatja a térképlapok adatait.
Végül jött a rendszerváltás, és az atlaszt a Budapesti Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadta. Eddig tíz kötet jelent meg, háromszáz térképlap minden kötetben, az utolsó várhatóan a következő két hónapban fog megjelenni, és ezzel ez a munka befejeződik.
– A nyelvjáráskutatás mellett miként maradt ideje a nyelvművelésre is?
– Egy erdélyi magyar nyelvésznek több mindennel kell foglalkoznia. Köztem és a többi nyelvész között az a különbség, hogy a többiek is közölnek egy-két nyelvművelő cikket itt-ott, de senki nem tart ki, megunják az emberek. Szilágyi N. Sándornak is rovata volt az Új Életben, egy évig csinálta, majd átadta nekem. Másoknak is volt nyelvművelő rovatuk, de általában tizenöt-húsz cikk után megunták, és inkább a szűkebb szakmájukkal foglalkoztak. Én eléggé csökönyös ember vagyok, és a nyelvjáráskutatással párhuzamosan kitartottam a nyelvművelés mellett is. A nagyközönség nem olvassa el a nyelvjárásokról szóló írásokat, az inkább a szakmának szól. Annak köszönhetően, hogy népszerűsítő és olykor bíráló cikkeket is írok, a nagyközönséggel sokkal jobb a kapcsolatom, mint a kollégáimnak. A cikkek válogatásából pedig időnként könyvek születnek, körülbelül hat nyelvművelő jellegű könyvem jelent meg, az utolsó ezelőtt két éve Mitől szép egy szó? címmel. Talán azért is szerettek engem a lapszerkesztők, mert nem voltam az a típusú nyelvművelő, aki lát egy hibát egy lapban, és azzal dörgedelmesen kioktatja a szerzőt, hogy márpedig ez így van. Nyelvművelő cikkeimet tulajdonképpen olvasmánynak szánom. Hiába mondja meg az ember, hogy ezt így kell írni, azt meg úgy, vagy ezt nem szabad használni... Szerintem az embereket egy dologra kell megtanítani: szeretni a nyelvet. Ha az ember szereti a nyelvet, ha a magáénak érzi, akkor a nyelvére vigyáz, akkor a nyelvére gondot fordít és a stílusa, a beszéde is sokkal jobb lesz.
– Egyik tanulmányában vitatkozik azokkal a nyelvészekkel, akik szerint a nyelv folyamatosan változik, ezért nem kell beavatkozni a nyelv demokratikus folyamataiba.
– Azzal persze egyetértek, hogy a nyelv változik. Ami ma hibának számít, lehet, hogy száz év múlva nem lesz az. Én csak azzal nem értek egyet, ha valahol nem figyelnek a nyelvhelyességre, nem művelik a nyelvet. Azt vallom: mindenki beszélhet úgy, ahogy akar, de ennek határt kell szabni. Elvileg nagyon szép, hogy a nyelvművelő leírhatja mindenről, ha nem jó, de nem ez a nyelvművelés útja. A nyelvművelés útja az anyanyelv ismeretének a gyarapítása, az anyanyelv szeretete. Az anyanyelv kötelezettségvállalás, az én nyelvem kifejezhet mindent, amit el akarok mondani. Vannak olyanok a nyelvészet berkeiben, akik teljesen feleslegesnek tartják a nyelvművelő, nyelvvédő munkát. Van egy másik irányzat, amelynek az a neve, hogy „határtalanul”. Szerintük nem igaz, hogy az anyaországiak beszélnek helyesen, hanem mindenki helyesen beszél, aki a magyar nyelvet használja. Azt viszont nem lehet megengedni, hogy egy szóra, fogalomra hatféle változat legyen. A második világháború óta a nyelvfejlődés nem egy irányba, az egységesülés felé, hanem az elkülönülés felé halad. Minden nyelvre hat a másik nyelv, el kell ismerni, hogy a magyar nyelvre a környezeti és az európai nyelvek hatottak. A magyar nyelv elég egyedi, de a körülötte levő indoeurópai nyelvek hatása teljesen megfigyelhető. Nem lehet elkerülni, hogy egy másik nyelvből ne vegyünk át szavakat, csak vigyázni kell, hogy mit, mikor, hogyan és miért.
– Hogyan vélekedik az erdélyi magyar sajtó nyelvhasználatáról?
– Sokaknak rossz véleménye van a sajtó nyelvéről, ami szerintem igazságtalan. Lehetne jobb, nem eléggé gondos, de nem igaz, hogy rossz a sajtó nyelve. Persze könnyű annak, aki folyóiratot szerkeszt, amelyből két szám jelenik meg egy évben, így könnyebb csiszolni a szöveget. Más viszont az, ha délután ötre le kell adnom az anyagot. De tudja, mi a baj? Valahol elsikkad az ellenőrzés. Nem tudom, most hogy működik, de régebben öt ember olvasott el egy szöveget, márpedig ebben az esetben nagy marhaság nem maradhat benne.
– Mit gondol a kortárs magyar irodalomról, a napjainkban használt nyelvről, illetve az elharapódzó vulgaritásról? Hol a határ, amelyen túl a vulgáris nyelvhasználat is hiteltelenné válik?
– Ez eléggé kérdéses a mai színházi, drámai irodalomban. Én mérlegelnék, és egyfajta középutat tartok jónak. Mert akik gyakorta használnak vulgáris szavakat, azok azt mondják: kérem, én ezzel jellemeztem azt a szereplőt, aki beszél. Minden fél mondata végén ott a bazd meg. Ebben természetesen van valami, az ember jellemét visszaadja a beszéde is, de azért arra vigyázni kell, hogy az olyan mértékkel történjék, amellyel csak épp érzékeltesse. Én jobban szeretek Mikszáthot olvasni, mint Spiró Györgyöt, de ez nem jelenti azt, hogy nem tartom őt nagy írónak.
– Ön szerint önmagában, szakmailag vagy a társadalom egésze szempontjából fontos a nyelv művelése?
– Erre nehéz válaszolni. A hibás nyelv a társadalom számára is hibás, nemzeti identitásvesztéshez vezet. Aki szépen és jól beszél magyarul, akinek szép az anyanyelve, aki műveli magát az irodalom és a sajtó révén, az megmarad a nemzetének. Belső identitás kell ahhoz, hogy tudjam, ki vagyok. Engem rettenetesen bosszant például, hogy ha becsengetek valakihez, akiről tudom, hogy magyar, úgy válaszol nekem: „cine?” Szóvá is szoktam tenni. Saját magunk alatt vágjuk a fát, ha nem beszéljük a nyelvünket, hiszen a nyelv akkor szép, ha beszélik.
Kiss-Előd Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Kelemen: új társadalmi szerződést kell kötni
Át kell gondolni a kereteket, új társadalmi szerződést kell kötni a Szövetségben – jelentette ki Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter pénteken délután Kolozsváron, az RMDSZ 1990. kolozsvári, első küldöttgyűlésének évfordulóján szervezett könyvbemutatón. Itt bemutatásra kerül a két évtizeddel ezelőtti eseményekre visszatekintő, mai emlékezéseket és dokumentumokat tartalmazó kötet, A hívó szó és a vándor idő. (Kolozsvár 1989-1990).
Utalva a kordokumentumnak számító kötetre, Kelemen Hunor kiemelte annak néhány olyan felvetését, amelyek 21 éve folyamatosan jelen vannak az erdélyi magyar közbeszédben. „Van néhány olyan probléma, amelyeket a mai napig nem tudtunk megoldani, ilyen például a Kolozsvár és Marosvásárhely közti versengés, vagy az RMDSZ párt vagy szövetség jellegének dilemmája. Sok, fontos kérdésben azonban teljes az egyetértés közöttünk. A Hívó Szóban megfogalmazott nyelvi és oktatási szabadságjogok megszerzése akkor és most is egyformán fontosak, és az is, hogy ezeket itthon, szülőföldünkön akarjuk megszerezni és érvényesíteni.”
Kelemen Hunor ugyanakkor az értelmiségiek szerepvállalására hívta fel a figyelmet, kérve támogatásukat az új társadalmi szerződés megfogalmazásában és megkötésében. „21 évvel ezelőtt is voltak olyan értelmiségiek, akik azonnal vállalták a cselekvést, olyanok, akik irányt mutattak, elméleti hátteret biztosítottak és olyanok is, akik elsőre tudták, hogy nem akarnak aktív, politikai szerepet vállalni. Ezt a kordokumentumot olvasva azt látom, hogy ’90-ben semmi nem döntetett el végérvényesen. Minden megfordítható ebben az országban, az értékrendek még nem kristályosodtak ki, még nem állnak a biztos alapok. Társadalmi közvitára szükség van, a XXI. században sem állhat félre a romániai magyar értelmiség, amikor ennek a közösségnek a jövőjéről van szó. Szükség van a párbeszédre, még akkor is, ha a háttérből történik ez, és nem aktív politikai szerep felvállalásával.”
(sajtóközlemény) Transindex.ro

Ismét a magyaroké lehet Erdély?
A kommunizmus ideje alatt elkobzott családi vagyona visszaszerzését kezdeményezte több erdélyi, nemesi család örököse, és a visszaigénylési folyamat számos esetben sikerrel is járt. Több ezer hektárnyi földterületről, erdőkről, udvarházakról és fontos épületekről van szó Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Kézdivásárhelyen is, írja a România Liberă napilap. A kiadvány az erdélyi nemesek tulajdonát érintő visszaszolgáltatásokról közölt egy terjedelmes írást.
A Csiszár család – ezer hektár erdő és Bálványosfürdő
2005-ben Johann Taierling Németországban volt egyetemista, ekkor kapcsolódott be nagyszülei, Csiszár Dénes és Nagy Ferencz egykori vagyonának visszaszerzésébe. A család már korábban, 2000-ben indította el a visszaigénylési folyamatot, de jelentősebb sikerek nélkül. „Öt évvel ezelőtt megjelent egy új törvény, ami lehetővé tette, hogy minden földterületünket visszakaphassuk. Csak Kovászna megyében 410 hektárnyi erdőt kell visszaszolgáltassanak számunkra", nyilatkozta Johann a România Liberă napilap érdeklődésére. A fiatalember kezdetben többször megtette a Románia-Németország közti utat, egyetemi tanulmányai befejeztével pedig Kézdivásárhelyre költözött, az egyik visszaszolgáltatott családi ingatlanba. „A befektetett pénzemet áldoztam erre a célra, majd úgy döntöttem, hogy itt maradok, mert lehetőséget, jövőt láttam itt. Mivel Bálványos egy részét is vissza kell kapjuk a román államtól, a turizmusban látok lehetőséget, és az életemnek is inkább itt van értelme, mint Németországban” – magyarázta Johann Taierling.
Az egykori egyetemista Bákó megyében is visszaigényelt egy 317 hektáros erdőt. „Kovászna megyében is végleges döntés született, bár különféle kifogások merültek fel annak érdekében, hogy ne kaphassunk tulajdonjogot. Az elmúlt 5 évben több akadályt gördítettek az utunkba, gondot jelent a hatalmas bürokrácia, valamint az, hogy a törvényeket nem alkalmazzák megfelelőképpen. Ezek a területek nagyon értékesek, így érdekek ütköznek fölöttük”, mondta az örökös. Szilveszter előtt azonban jó hírt közöltek a fiatalemberrel a Kovászna megyei erdészeti hivataltól, egy újabb erdőterületet vehet birtokba. Johann Taierling azt reméli, egy hektár erdőért 3000 eurót kaphat majd. Ioan Niculaie üzletember háromszéki érdekeltségei
A Csiszár családnak Bálványoson is vannak érdekeltségei. „Dédapám 1850-ben vadászni érkezett ide, akkor még épületek sem voltak a környéken. Pihenni szeretett volna, így kért egy széket, majd leült és észrevette, hogy a szék lábánál víz tört fel a földből. Azonnal felismerte a mélyből feltörő víz értékét, s üzletember lévén, a torjai Apor báróktól megvásárolta a területet. Hat medencét, illetve több épületet és házakat építtetett fából”, mesélte Johann Taierling. Az épületek nagy része ma már nem is áll, a medencék pedig elhanyagoltak.
„Mi a földterületet szeretnénk visszakapni, és csak egyetlen épület visszaszolgál- tatását kértük, mert a többi faépítmény már összedőlt. A kommunisták a ‘60-'70- es években üdülőket építettek a mi területeinken. Többet kétes körülmények között értékesítettek, ezek most lepusztult állapotban vannak. Hiába újítanánk fel őket, nem felelnek meg a mai követelményeknek", nyilatkozta az örökös. Követve a család tulajdonainak adásvételét, Taierling felfedezte, hogy az ingatlanok egy része egy brassói üzletember, Ioan Niculaie tulajdonába kerültek, akivel felvette a kapcsolatot, és akitől ígéretet kapott arra, hogy a Csiszár család tulajdonát képező épületeket átadja az örökösöknek. „Mindeddig nem történt előrelépés az ügyben, jómagam pedig a kormánybiztosi hivatalhoz és a többi illetékes hatósághoz fordultam. A jogszabályok szerint a cég vissza kellett volna szolgáltassa a tulajdonunkat, de erre nem került sor”, mondta Csiszár Dénes örököse. Johann Taierling szerint az érintett ingatlanok egy része banki jelzálog alatt van, és szándékosan hagyják őket tönkremenni.
Ioan Niculaie üzletember a România Liberă napilapnak úgy nyilatkozott, már nem tulajdonosa annak a társaságnak, amelynek Bálványoson érdekeltségei vannak. Mindezek ellenére, Johann Taierling úgy döntött, nem adja fel a küzdelmet. Visszaigénylendő tulajdonai közé tartozik a kézdivásárhelyi strand is, amelyet családja épített még a kommunizmus ideje előtt.
Mikes család – tízezer hektárnyi erdő és egy kastély
Egy másik grófi család leszármazottai tízezer hektárnyi erdő és mezőgazdasági terület visszaszerzését intézik. A Mikes grófok örököse, Roy-Chowdhury Katalin fiaival együtt visszakapott már egy kastélyt valamint a hozzá tartozó, 34 hektárnyi erdőt és tavakat, a Kovászna megyei Zabola községben. Az 500 évvel ezelőtt épült kastélyban a kommunizmus idején, illetve a ’89-es fordulat után kórház, gyerekotthon és iskola is működött. A kastélyhoz tartozó, 300 éves egykori gazdasági épület 2006 óta luxuspanzióként működik.
A felújítást követően olyan lapok cikkeztek turisztikai rovatukban a panzióról, mint a The Guardian, a The Independent, valamint a New York Magazine, a Financial Times és a CNN Traveller. A kommunizmus előtt Mikes Ármin gróf az egyik legnagyobb kiterjedésű, magánerdő tulajdonosa volt Erdélyben. A román visszaszolgáltatási törvényeknek köszönhetően, örökösei újraindíthatják azt a virágzó erdőgazdálkodást, amit a család folytatott a XX. század elején, idézi a zabolai kastély honlapján közölteket a bukaresti napilap.
Mikes Ármin egyik dédunokája, valamint a zabolai kastély egyik tulajdonosa, Gregor Roy-Chowdhury, a londoni School of Economics tanulója volt és négy évig az amerikai Salomon Brothers bank londoni kirendeltségének munkatársaként dolgozott. „Az elmúlt 15 évben édesanyámmal és testvéremmel folyamatosan dolgoztunk azon, hogy visszaszerezzük és helyreállítsuk dédapám örökségét. Mindannyian Romániába költöztünk, és az a célunk, hogy a kastély ismét visszanyerje régi csillogását, hogy stabil munkahelyeket és barátságos turisztikai környezetet hozzunk létre” – magyarázta Gregor.
A Mikes-örökösöknek közel tízezer hektárnyi erdő- és mezőgazdasági terület visszaszerzésére van esélyük Kovászna megyében, de Erdély szerte másutt is több jelentős ingatlant visszaszolgáltathatnak számukra; Sepsibükszádon például egy 2000 hektáros területet visszaszolgáltatásáról döntöttek a család javára. Az örökösök a Mikes Ármin hagyatékát képező területeknek csupán egyharmadát kapták eddig vissza.
Gregor Roy-Chowdhury elmondta: felesége, Ugron Zsolna is olyan erdélyi nemesi családból származik, amely több ingatlantulajdonnal rendelkezett Hargita, Maros és Kolozs megyékben.
A Bánffy család tulajdona – Kolozsvár központja és százezer hektár terület
A Bánffy grófok örökösei is azok közé tartoznak, akik Erdély szerte több épületet és mezőgazdasági területet igényelnek vissza. A család összesen százezer hektár erdő- és mezőgazdasági területet kíván visszaszerezni a román államtól. Az örökösök egy része épületeket igényelt vissza Kolozsvár központjában és Erdély más városaiban is.
Az Bánffyak leszármazottai olyan Maros megyei erdőket igényelnek vissza, melyekben eddig nem kezdődtek kitermelési munkák. A helyi hatóságok szerint a legnagyobb fejfájást a Bánffy Dániel örököseinek követelése jelenti számukra. A család több mint 30 ezer hektáros terület visszaszolgáltatását sürgeti, de érkezett visszaigénylési kérelem más részéről is a területre. Az erdélyi nemes rokonai, Bethlen Anna és Zsuzsanna jelezték először visszaigénylési szándékukat, 2005 után pedig Bánffy Miklós magyar állampolgár – Dániel fia – kérte vissza a hatóságoktól ugyanazt a területet, közvetlen örökösként.
Maros megye kormánybiztosi hivatala szerint a család két ága között megállapodás született, hogy a Bethlen testvérek fogalmazzák meg először visszaigénylési kérésüket, román állampolgárok lévén. 2005 után azonban létrehoztak egy alapítványt unokatestvérükkel, így most közösen igénylik vissza a szóban forgó területet. „Jogaik érvényesítését az 1945-ből származó kisajátítási dokumentumok alapján kérik, ám ezek az iratok nem szolgálnak pontos adatokkal a területek tulajdonosairól. Az 1921-es kisajátítási törvény szerint, senkinek sem lehetett 200 holdnál nagyobb tulajdona hegyvidéki erdőkben, ami közel 100 hektárt jelent. Nem tudjuk, hogy mi alapján követelnek ők most több ezer hektárt„ idézi a România Liberă a kormánybiztosi hivatal álláspontját.
A hivatal egyik munkatársa, aki neve elhallgatását kérte a bukaresti napilaptól, így nyilatkozott: vizsgálódásaik során több fiktív irattal találkoztak, melyből kitűnik, hogy a nagy nemesi családok csupán papíron értékesítették területeiket egymás közt, annak érdekében, hogy azoknak nyoma vesszen. „Ők lassították az 1921-es agrárreformot is, mert soha nem felelt meg nekik az éppen aktuális helyzet. És ezt megtehették, mert fontos tisztségeket töltöttek be Erdély Romániához való csatolása után is”, nyilatkozta ugyanaz a forrás. A visszaigénylési dosszié iratai szerint, a grófok nagy pénzösszegeket kaptak a román államtól 1921-ben, a kisajátítások után.
Bánffy Dániel soha nem veszítette el magyar állampolgárságát. „A hortista Magyarország kormányának agrárminisztere volt, és kiderült, hogy a román állam ellen harcolt, és rá is vonatkozott Mihály román király 1945-ös rendelete, mielőtt a kommunisták hatalomra kerültek. A jogszabály leszögezte: azoknak, akik ellenséges magatartást tanúsítottak a román állam iránt, minden tulajdonát kisajátították „ nyilatkozta a Maros megyei kormánybiztosi hivatal munkatársa, akit a România Liberă napilap idéz. A Bánffy-hagyaték így a háborús ellenségek vagyonáért felelős hatóság kezelésébe került, akárcsak azok a német és olasz állampolgárok vagyona is, akiknek volt romániai tulajdonuk, de ellenségnek minősítették őket.
„Mindeddig nem született olyan jogszabály, ami a hasonló esetben történt vagyonfosztás tárgyát képező ingatlanok visszaszolgáltatásáról rendelkezik”, derült ki a prefektúra nyilatkozatából. Az RMDSZ-képviselők 2005-2006-ban egy indítványban próbálkozták ezen tulajdonok visszaszolgáltatásának ügyét rendezni, de a képviselőház elvetette a javaslatot arra hivatkozva, hogy erkölcstelen törvényről van szó.
Erdészre bízott nemesi vagyon
A Bánffy család egy másik ága is több ezer hektárnyi erdőt igényel vissza. A tavaly elhunyt Bánffy Éva teljes vagyonát két unokájára, ügyvédjére és Ratosnya erdészeti hivatalának egykori igazgatójára hagyta. Utóbbiak azért kerültek be az örökösök közé, mert különféle iratokkal segítették a családot. Azok a területek, amit az érintettek visszaszereznének, most a háborús ellenségek vagyonáért felelős hatóság kezelésébe tartoznak. Visszaszolgáltatás tárgyát képezik Bánffy Zoltán erdőterületei is, annak ellenére, hogy ő jelentős anyagi kárpótlást kapott, aranyban, 1921-ben. Bánffy Zoltán véglegesen átköltözött Magyarországra és a párizsi békebíróságon pereskedett a román állammal. Az ügyben hozott döntés a Maros megyei Kormánybiztosi Hivatal tulajdonában van, és ebből kitűnik, hogy Románia kárpótolta őt” – nyilatkozta a hivatal vezetősége.
A Bánffy nemesek leszármazottainak jogi képviselői nem nyilatkoztak a visszaszolgáltatásokról a România Liberă napilapnak, és megtagadták azt is, hogy a lap megbízóikkal felvehesse a kapcsolatot, mondván: a média képviselőivel csak ügyvédein keresztül folytat párbeszédet a család.
57 kastély örökösei
A kolozsvári Kerekes Mária, a Beldi grófok leszármazottja, egy udvarházat igényelt vissza egy Kolozs megyei községben, írja a bukaresti napilap, idézve a Clujeanul kiadványt. Utóbbinak a hölgy úgy nyilatkozott: 1630-ig vezette vissza családfáját, és kiderült, elődei abban az időben Székelyföldön éltek.
A Kemény család is számos tulajdonát szeretné visszaszerezni. Egyik marosvásárhelyi örököse visszaigényelte és vissza is kapta a család egykori felsőzsuki ingatlanát, ami addig a település kulturális központjának számított: iskola, óvoda, könyvtár és művelődési ház működött benne.
A dálnoki Gaál grófok több száz hektárnyi terület visszaszolgáltatását kérték a Kolozs megyei Korpádon, valamint egy épületet is, melyen most is látható a család címere. Az ingatlan a helyi óvodának és iskolának adott helyet. A család másik tulajdonát, egy épületet, a kommunisták lebontották. 15 évvel ezelőtt az örökösök egy része Castellum néven alapítványt létesített, hogy megkönnyítsék a visszaszolgáltatási folyamatot. A Clujeanul lap szerint a szervezet 57 kastélyt és udvarházat azonosított, ami a néhai nemesi családok tulajdona volt és visszaigénylés tárgyát képezte.
A Teleki grófok örökösei beperelték a gernyeszegi TBC- elkülönítőt, mert a Maros megyei egészségügyi intézmény a család egykori kastélyában működik, írja citynews.ro. Szintén a Teleki örökösök 100 hektárnyi területet is visszaigényeltek a Maros megyei erdészeti igazgatóságtól.
romanialibera.ro Fordítás: Demeter Virág-Katalin , Erdély.ma

Kiadvány az RMDSZ születéséről
Telt ház előtt mutatták be péntek este Kolozsváron A hívó szó és a vándor idő Kolozsvár 1989–1990 című, az RMDSZ megalakulásáról szóló kiadványt. A Kolozsvár Társaság székhelyén tartott könyvbemutató a Concordia vonósnégyes műsorával, illetve Vindis Andrea színművész szavalataival kezdődött, majd az est házigazdája, Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke szólalt fel.
Elmondta, a kötetben 13 szerző visszaemlékezése, illetve korabeli dokumentumok olvashatók. Mint hangsúlyozta, a kötet többre vállalkozik, mint az RMDSZ első küldöttgyűlésének a bemutatása. Ezt követően Markó Béla szövetségi elnök beszélt a kötetről, az RMDSZ megalakulása óta eltelt 21 évet a két világháború közti időszakhoz hasonlította.
„Ezt a könyvet végiglapozva egy közhelyre, a szolidaritás gondolatára hívnám fel a figyelmet, amelyről nem beszélünk eleget mostanában. Amikor az RMDSZ megalakult országosan, 1990. január 7-én már vádakkal kellett szembenéznünk az első napok közös magyar–román eufóriája után. Azzal vádoltak, hogy valójában egy föld alatti szövetséget hoztunk ki a napfényre. Már akkor is voltak különvélemények, de megvolt bennünk az alázat, a hűség a szolidaritás és az egység iránt” – jelentette ki Markó Béla.
„Számomra azért tanulságos a kötet, mert már A hívó szóban van néhány olyan probléma, ami az azt követő húsz-huszonegy évben folyamatosan jelen volt. Már azokban a pillanatokban volt néhány ütközőpont, s ezeket azóta sem sikerült végérvényesen lezárni, kezdve attól, hogy szövetség vagy párt legyen, milyen nevet adjanak neki, hogyan fogalmazzák meg a célokat.
Ugyanakkor az általános célokban teljes egyetértés volt” – tette hozzá Kelemen Hunor művelődési miniszter. Markó Béla és Kelemen Hunor beszédét követően, a zömmel a kolozsvári értelmiség alkotta közönség soraiból elsőként megszólaló Sípos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az RMDSZ megalakulásakor nem jelent meg az erdélyi magyarság világnézeti sokszínűsége.
Kiss-Előd Gergely, Krónika (Kolozsvár)

Hívó szó, vándor időkben
RMDSZ-évfordulós dokumentumkötetet mutattak be a hétvégén Kolozsváron
A két évtizeddel ezelőtti eseményekre visszatekintő, mai emlékezéseket és dokumentumokat tartalmazó A hívó szó és a vándor idő. (Kolozsvár 1989–1990) című kötetet mutatták be a hétvégén Kolozsváron. A kiadvány az 1990 januárjában tartott első RMDSZ küldöttgyűlés évfordulója alkalmával jelent meg a Korunk-Kompress Kiadó és a Kolozsvár Társaság közös gondozásában.
A két évtizeddel ezelőtti eseményekre visszatekintő, mai emlékezéseket és dokumentumokat tartalmazó A hívó szó és a vándor idő. (Kolozsvár 1989–1990) című kötetet mutatták be a hétvégén Kolozsváron. A kiadvány az 1990 januárjában tartott első RMDSZ küldöttgyűlés évfordulója alkalmával jelent meg a Korunk-Kompress Kiadó és a Kolozsvár Társaság közös gondozásában. A résztvevőket Kántor Lajos, a könyv szerkesztője, a Kolozsvár Társaság elnöke köszöntötte.
„Ma is példaértékű, ahogyan 1990 januárjában az erdélyi magyar értelmiség képes volt alázattal, hűséggel és szolidaritással egységbe kovácsolni a számos helyi kezdeményezést, és letenni az egységes érdekvédelmi szervezet alapjait: ebben a hatalmas munkában a kolozsvári magyar értelmiségnek elsődleges szerepe volt” – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes a könyvbemutatón.
Az RMDSZ elnöke szerint az is példaértékű, hogy bár az értelmiségnek nem a politikai szerepvállalás, hanem az alkotás az alapvető feladata, 1989 után többségében tudósok, írók, művészek voltak azok, akik élére álltak a kisebbségi jogküzdelemnek, és megfogalmazták a lényegében ma is érvényes célkitűzéseket. Az elmúlt két évtized politikai tanulságairól szólva Markó Béla úgy fogalmazott: szabadságot, jogot egyszer s mindenkorra kivívni nem lehet, ezt ugyanis minden nemzedéknek ki kell vívnia magának.
„Mi, akik akkor alapítói voltunk a szövetségnek, a magunk szövetségét megkötöttük, most pedig a következő generációknak is meg kell kötniük a maguk szövetségét, és ezt az esélyt, lehetőséget meg kell nekik adni” – mutatott rá beszédében Markó Béla.
A könyvbemutatón részt vett Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter is, aki beszédében elmondta: 21 évvel ezelőtt is voltak olyan értelmiségiek, akik azonnal vállalták a cselekvést, olyanok, akik irányt mutattak, elméleti hátteret biztosítottak, és olyanok is, akik elsőre tudták, hogy nem akarnak aktív, politikai szerepet vállalni. A miniszter kifejtette: a kiadványból az derül ki számára, hogy ’90-ben semmi nem döntetett el végérvényesen, minden megfordítható ebben az országban, az értékrendek még nem kristályosodtak ki, még nem állnak a biztos alapok.
A kötet méltatásaként a kulturális miniszter kiemelte: ez nemcsak a lenyomata a 21 évvel ezelőtt történteknek, de útmutató, útravaló is azoknak, akik a közéleti, politikai szerepre vállalkoznak. A kordokumentumnak számító kötetből Kelemen Hunor kiemelte annak néhány olyan felvetését, amelyek 21 éve folyamatosan jelen vannak az erdélyi magyar közbeszédben.
A könyvbemutatón felszólalt több közéleti személyiség is, Gyimesi Éva egyetemi oktató, Bakk Miklós politikai elemző, Szilágyi István, a Helikon főszerkesztője. A kiadványból Vindis Anrea kolozsvári színésznő olvasott fel, a rendezvényt a Concordia vonósnégyes zenéje tette hangulatosabbá. Új Magyar Szó (Bukarest)

Szolidaritás és értelmiség jelene 21 év távlatából
A Hívó szó és a vándor idő. Kolozsvár, 1989–1990 című kötetet mutatták be pénteken délután a Kolozsvár Társaság székházában az RMDSZ első, 1990. január 7-i kolozsvári küldöttgyűlésének évfordulója alkalmából.
Az emlékezésekből, dokumentumokból és a korabeli sajtóban megjelent publikációkból összeálló kötet azokra a fokozatosan érlelődő folyamatokra mutat rá, amelyeket a Szabadságban 1989. december 23-án közölt Hívó Szó kiáltványa, majd a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács december 24-i megalakulása fémjelzett. A 1989. december 24-től 1990 április-májusáig, az RMDSZ első, nagyváradi kongresszusáig terjedő időszak eseményeire visszatekintő kiadvány összeállításának ötlete Pillich Lászlótól származott – közölte bevezetőjében Kántor Lajos, a kötet szerkesztője. Mint mondta, a tizenhat emlékezésből tizenhárom felkérésre született. A teljesebb kép kialakítása érdekében a megszólaltatott írók közül nem maradtak ki Gáll Ernő – akinek a kolozsvári lakásán a Hívó Szó megszületett –, valamint Balogh Edgár emlékezései sem.
– Az 1989–1990-es események óta eltelt időszak történéseinek, cselekvéseinek jelentőségét a következő generációk mérhetik fel a legmegfelelőbben – vélekedett a kötetet méltató Markó Béla RMDSZ-elnök. Huszonegy év távlatából párhuzamként említette a két világháború között élt romániai magyarság úgyszintén huszonegy évét, amelyet a közösség végigélt, s amelynek folyamán gondolkodott, töprengett, teremtett.
A romániai magyarság politikai, társadalmi szerveződése első formáinak megjelenése kapcsán Markó Béla kiemelte: abban az időszakban minden feltétel adott volt, hogy különálló pártok induljanak útjukra, amelyeket utólag nehezen lehetett volna összeforrasztani. – Az eltérő nézőpontokra alapuló kezdeményezések mégis országos szövetséggé állhattak össze, ugyanis ’89 és ’90 cselekvő értelmisége a helyzet parancsát felismerve, alázattal, hűséggel és szolidaritással viszonyult az egység gondolatához – hangsúlyozta a politikus. Az akkoriban szárbaszökkenő, a véleménykülönbségek fölé emelkedő értelmiségi összefogás által meghatározott szövetség megvalósult, de valószínűleg a következő nemzedékeknek újra kell kötniük azt – vélekedett az RMDSZ elnöke. – Mi a magunk szolidaritását felmutattuk. Ez közben kophatott, csorbulhatott, morzsolódhatott és kiürülhetett sokak számára, de ennek ellenére érvényes volt az elmúlt huszonegy évben. Lehet, hogy a következő generációknak meg kellene keresniük ugyanennek a szövetségnek az útjait, módjait. Azt gondolom, hogy nekünk, alapítóknak ezt a lehetőséget meg-, és át kell nekik adnunk – hangsúlyozta.
Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter a szerves fejlődés folyamatát alátámasztó, tanulságos kordokumentumnak minősítette a kötetet, amely hasznos útmutatóként szolgálhat azok számára, akik a szövetséget folytatni akarják, a közéleti munkát, a politikai szerepeket vállalják. A művelődési miniszter fiatal újságíróként a helyszínen élte meg az RMDSZ január 7-i küldöttgyűlésének eseményét, figyelemmel kísérve, hogy milyen válaszok születnek a romániai magyarság aktuális politikai kérdéseire. Annak ellenére, hogy néhány, a szerveződés idején felmerült ütközőpontot – például a szövetség avagy párt kérdést, a Marosvásárhely és Kolozsvár közötti versenyfutást – a mai napig sem sikerült teljesen feloldani, huszonegy esztendeje teljes egyetértés uralkodott a közösség távlati céljait, a szabadságjogokat és az önrendelkezést illetően – összegezte a kötet írásainak egyik tanulságát Kelemen Hunor. Hozzátette: ebben a térségben, országban, társadalomban azonban az értékrendek még nem kristályosodtak ki teljesen, ezért a szövetségeket újra kell kötni, az értelmiség szerepét pedig újra kell gondolni. – A romániai magyar értelmiség nem állhat félre akkor, amikor alapvető kérdésekről dönteni kell, amikor ennek a közösségnek a jövőjéről véleményt kell mondani. Tévedés volna, ha az értelmiség nem hallatná hangját akkor is, ha politikai szerepet nem kíván vállalni – hangsúlyozta.
Az elmúlt huszonegy évre visszatekintő, az emlékezés jegyében zajló beszélgetéssel zárult est hangulatát a Concordia vonósnégyes és Vindis Andrea, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészének előadása emelte: a közönség az Orbán György erdélyi zeneszerző műveiből játszott tételeket, valamint Lászlóffy Aladár Vándor idő balladája című költeményét hallgathatta meg. Kántor Lajos elmondása szerint Lászlóffy verse ihletként szolgált a kötet címének megalkotásakor
ZAY ÉVA, Szabadság (Kolozsvár)

Semjén: Zökkenőmentes a honosítási eljárás (Támogatás a határon túli magyaroknak)
Zökkenő- és problémamentesen halad az egyszerűsített honosítási eljárás, az első héten mintegy ötezer kérelem érkezett — számolt be Semjén Zsolt a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság tegnapi budapesti ülésén
. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy a legtöbb kérelmet Csíkszeredáról, Kolozsvárról, Szabadkáról és Beregszászról nyújtottak be. Panaszt sehonnan nem jelentettek, mindenhol pozitívak a tapasztalatok — emelte ki a kereszténydemokrata politikus, aki szerint az államigazgatás és a kommunikáció egyaránt jelesre vizsgázott. Kitért arra is, hogy a határon túli magyarság demográfiai és asszimilációs szempontból "óriási nyomás alatt van". Mint mondta, a közelgő népszámlálásoknál minden segítséget megadnak majd a magyar identitás megerősítésére, de ennek ellenére számítanak a kedvezőtlen számokra. "Ha meg akarjuk tartani a határon túli magyarságot magyarságában — ami pedig a magyar állam alapvető küldetése —, akkor ehhez nagyon erős impulzust kell adni, s ez nem merülhet ki kizárólag különböző támogatási formákban" — hangsúlyozta. Ez az erős impulzus az állampolgárság — fogalmazott a kormányfő helyettese. Semjén Zsolt kitért a Bethlen Gábor Alap létrehozására is, amely a határon túli magyar támogatásokat fogja össze. Kiemelte az egyértelmű működési rendet, a pontos és szigorú elszámolást. Hozzátette: az alap által megnyílik a lehetőség az uniós források hatékony felhasználására is. A támogatáspolitika irányvonalát a Magyar Állandó Értekezlet szabja meg, az egyes szakterületek prioritásait szakbizottságok rögzítik majd. Ezután az alap megfogalmazza a költségvetési javaslatát, amelyről háromtagú bizottság dönt; a testület tagjai: Semjén Zsolt, Gál András Levente, a közigazgatási tárca államtitkára és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár. Semjén Zsolt kitért arra is, hogy az oktatási és kulturális szakbizottság elnöke Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár lett, a gazdaságfejlesztési és önkormányzati szakbizottságé Becsey Zsolt külgazdasági államtitkár, a külügyi és jogi szakbizottság elnöke Németh Zsolt, a külügyi tárca államtitkára lett, míg a szórvány szakbizottság élére Répás Zsuzsanna került. A jövőben áttekintendő és megvitatandó témák között említette az autonómiatörekvéseket, az egyszerűsített honosítási eljárást, az uniós lehetőségeket, az egységes Kárpát-medencei magyar oktatási stratégiát. Feladatként jelölte meg az egységes szórványstratégia megalkotását, a moldvai csángók helyzetének áttekintését, a Kárpát-medencei gazdasági térség és a magyar gazdaságpolitika közötti összefüggéseket a Széchenyi-terv tükrében. Szólt arról is, hogy a tavasz folyamán valamennyi vegyes bizottság ülést tart. Megjegyezte: különösen a szlovák—magyar és az ukrán—magyar vegyes bizottságra koncentrálnak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)