Többnyelvű táblák Kolozsváron
A Mátyás-szoborcsoport sorsáról, táblaügyről, gazdasági válságról tárgyalt pénteken a kincses városban Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete Sorin Apostuval, Kolozsvár polgármesterével.
„Az a jó, hogy tudunk tárgyalni, most már tudunk őszintén beszélni, fel tudjuk vetni a problémákat, és nem borítjuk egymásra az asztalt pusztán azért, mert szóba hozunk egy bizonyos témát” – utalt Gheorghe Funar polgármesterségének idejére Füzes.
„Ha a korábbi időszakokhoz viszonyítunk, ez már előrelépés. Ha azonban ahhoz hasonlítjuk, hogy mit szeretnénk, van még mit fejlődni” – értékelte az utóbbi évek diplomáciáját Magyarország nagykövete. Füzes a találkozót követően arról tájékoztatott, hogy Apostu korrektnek mutatkozott, készségesen válaszolt a nagykövet kérdéseire.
„A polgármester ígéretet tett, hogy júniusban felavatják a felújított Mátyás-szobrot, és azt is megígérte, hogy a többnyelvű táblák ügye is megoldódik” – számolt be tapasztalatairól a nagykövet. Füzes Oszkár egyébként most első ízben találkozott Sorin Apostuval.
Szilágyi Mátyás, Magyarország kincses városi főkonzulja is megerősítette, 2004 óta lényegesen javultak a diplomáciai kapcsolatok Kolozsváron, de országos szinten is. „Ma már nincsenek tabuk, bármilyen nyitott problémát meg lehet beszélni bármelyik román parlamenti párttal” – hangzott el. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Közös kormányülésből minicsúcs
Tavaly a romániai, idén a magyarországi választások miatt csúszik a kormányülés
A magyarországi választások után tartják a már egyszer elhalasztott következő román–magyar kormányülést. A korábbi egyezség szerint Románia lenne a házigazda, ám Pécs is felmerülhet helyszínként.
Egyelőre ismeretlen időpontban és helyszínen, az év második felében tartják meg a romániai választások miatt már egyszer elhalasztott soron következő közös román–magyar kormányülést. Ezúttal a közelgő magyarországi választások miatt halasztanak a felek – közölte tegnap Magyarország bukaresti nagykövete.
„A közös kormányülések fontosak és folytatódni fognak. A következő ülésre azonban csak az áprilisi magyarországi választások után kerülhet sor, romániai helyszínen, de a pontos időpont egyelőre nem ismeretes” – jelentette ki Füzes Oszkár.
A diplomata tájékoztatása szerint ettől függetlenül hamarosan román–magyar „mini közös kormányülés” helyszíne lesz Budapest: február 24–26-án Emil Boc kormányfő néhány minisztere társaságában Budapestre látogat, ahol Bajnai Gordon miniszterelnökkel és a magyar kormány egy részével is találkozik.
Emil Boc a Visegrádi csoport országainak energetikai biztonságról szóló február 24-i csúcstalálkozójára hivatalos, és azt követően részt vesz az április 25–26-án szintén a magyar fővárosban zajló „Duna-csúcson” is.
Niculescu Tóni külügyi államtitkár szerint érthető a kormányülés újabb halasztása. „A magyar fél is megértően fogadta, amikor Bukarest szintén a választásokra hivatkozva halasztást kért. Egyik félnek sem érdeke, hogy egy ilyen jelentős diplomáciai eseménybe a kampány is beleszóljon” – magyarázta az ÚMSZ-nek az államtitkár.
Korábban román részről Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes szervezte az eseményt. RMDSZ-es utódja a tisztségben, Gáti István az ÚMSZ-nek azt mondta: mandátuma kezdete óta nem kapott ilyen jellegű megbízatást a miniszterelnöktől.
Mint ismert, a két fél korábban abban egyezett meg, hogy a soron következő kormányülést 2009. október 10-én tartják, s Románia lesz a házigazda. Akkor diplomáciai vita is kibontakozott a felek között az esemény helyszíne miatt, mert Bukarest ragaszkodott ahhoz, hogy a román fővárosba hívják a magyar minisztereket. Ezzel a magyar fél nem értett egyet.
Gémesi Ferenc nemzetpolitikai szakállamtitkár akkor lapunknak azt nyilatkozta: Budapest erdélyi helyszínhez – elsődlegesen Kolozsvárhoz – ragaszkodna. László Attila, Kolozsvár alpolgármestere szerint az RMDSZ kormányra kerülésével már enyhült Emil Boc álláspontja, a miniszterelnök végül egyetértett azzal, hogy a kormányülést a kincses városban tartsák, ne Bukarestben.
Az elöljáró azonban úgy tudja: ennek ellenére a következő helyszín nem Kolozsvár lesz, hanem Pécs. „A 2007-es kormányülést Nagyszebenben, Európa kulturális fővárosában tartottuk, a 2008-ast Szegeden. Utána úgy egyeztünk, hogy a 2009-es találkozót Kolozsváron, a 2010-est Pécsett, Európa kulturális fővárosában tartjuk. Nincs kőbe vésve az, hogy a következő ülés házigazdája mindenképpen Románia legyen” – magyarázta lapunknak Kolozsvár alpolgármestere.
„Magyarország Románia legjobb szomszédja”
„Magyarország Románia legjobb szomszédja” – hangsúlyozta tegnap Füzes Oszkár magyar nagykövet. A diplomata az ÚMSZ kérdésére úgy fogalmazott, a kétoldalú kapcsolatok terén Románia elsőszámú partnere Magyarország.
Füzes néhány nappal azután nyilatkozik igen pozitívan a két szomszédos ország kapcsolatáról, hogy Balázs Péter magyar külügyminiszter, az RMDSZ kormányzati szerepét méltatva, a Romániában kormányra lépett magyar kisebbségi szervezetet nevezte meg, mint a román–magyar államközi viszony javulásának legfőbb tényezőjét.
Cs. P. T., S. M. L. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

A decentralizálás a legfőbb prioritás
Emil Boc kormányfő pénteken Kolozsváron, a Romániai Megyei Jogú Városok Egyesületének ülésén kijelentette, hogy a kormány prioritásait a decentralizálás és az európai alapok lehívása jelenti, kiemelve ugyanakkor a decentralizálás jelentőségét az oktatás és az egészségvédelem terén. Az európai alapokkal kapcsolatosan leszögezte, hogy a kormány szintjén munkacsoport teszi hatékonyabbá a közbeszerzésekre vonatkozó törvényt.
A kormányfő egyszersmind felhívta a figyelmet arra, hogy a nyilvános-privát partnerségek gazdasági növekedést eredményezhetnek, s azt ajánlotta az adminisztrációknak, vegyék minél komolyabban figyelembe ezt az opciót. Kétnapos találkozóra gyűlt össze a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalba a Romániai Megyei Jogú Városok Egyesületének vezető tanácsa, a találkozó utolsó napján, pénteken jelen volt Emil Boc kormányfő és Vasile Blaga belügyminiszter is.
Paprika Rádió. Forrás: erdély.ma

53 kabaré-előadás – a Hahota sikersorozata
Két hónap alatt rekordszámú, 53 előadást tűzött műsorra a marosvásárhelyi Hahota színtársulat, amely idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Az elmúlt vasárnap 50. alkalommal játszották a szilveszteri kabaréjukat, amelyen, akárcsak az első előadáson, nem telt, hanem zsúfolt ház volt. A sorozat e hét végén zárul. A társulat rendkívüli közönségsikeréről Puskás Győzővel, a társulat vezető színészével beszélgettünk.
– Az szilveszteri kabarét illetően rekordszámot értünk el. Lett volna még folytatás is, ha a társulat két tagja nem távozik. Sajnos, idén kimaradt a zetelaki kiszállásunk, Udvarhelyre és több településre is visszavártak. Nem tudunk eleget tenni a kérésüknek. Ami számunkra a legnagyobb öröm, hogy mindenhol zsúfolt ház előtt játszottunk. Januárban 27-szer léptünk fel, például Brassóban, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, de Marosvásárhelyen is egy nap két előadásunk volt. A beharangozott előadások előtt egy héttel már minden jegy elkelt, Marosvásárhelyen 21, Sepsiszentgyörgyön hat, Csíkszeredában öt előadásunk volt. És mindenütt pótszékeket kellett beállítani, de csak annyit tehettünk be, amennyit a tűzvédelmiek megengedtek. Kihívás volt a kolozsvári előadás, ahol 1996 óta nem léptünk fel, idén nagy sikerünk volt.
– Mi a titka annak, hogy ennyire kedveli a közönség a társulat játékát?
– Az, hogy az emberek szórakoznak, szívből nevetnek. S a nevetés még a tapsnál is többet ér. Annak örülök, hogy nyújtottunk valamit a közönségnek, amely pozitív energiával tölt fel és éreztetik, hogy szeretnek bennünket. Dancs Annamari könnyen beépült a társulatba, megszerette őt az idősebb generáció, főleg, hogy élőben látta. Leginkább az operettel nyerte el a közönség szívét.
– Mi lesz a folytatás?
– A közönség visszajelzéseit figyelembe véve, úgy döntöttünk, hogy ezután nem csak szilveszteri kabaréval jelentkezünk, szeptember végén újabb előadást mutatunk be, erre készülünk, amit remélhetőleg ugyanolyan szeretettel fogad a közönség.
Mezey Sarolta. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A két bujdosó székely
Mesébe illő történetet mondok el, mely akár így is kezdődhetne, hogy volt egyszer, hol nem volt…, de amit elmesélek, az volt! Erdőszentgyörgyön volt a második világháború után. Két betelepült család élt Szentgyörgyön. Mindketten Budapestről költöztek a Kis-Küküllő mentére. Az egyik Pethő István orvos és családja, a másik Szabó László molnár és malomtulajdonos családja volt. A történet másik két főszereplője: Szervátiusz Jenő szobrász, és Bözödi Jakab György író. E két erdélyi atyafira nehéz idők jártak. Magyarok voltak és értelmiségiek. Egyik a vésőjével, másik a tollával szolgálta a székelységet. A kettőjük közül a több baja Bözödi Györgynek volt a román sziguráncával. Ő akkor már megjárta a Duna- csatornát, ahol térdig elfagyott a lába nádvágás közben. Szervátiusz Jenőnek a végzetes bűne az államhatalom előtt az volt, hogy Párizsban tanult, ahol nem elfelejtette a nemzetiségét, hanem az megerősödött benne. Munkái ezt követően kőbe, fába faragott székely jellemeket ábrázoltak. Ugyanez került irkalapra a Bözödi György tollából is. Így mindketten szálkák voltak a kommunista rezsim szemében. Bözödi György ismét az államhatalom látószögébe került és a letartóztatási parancs sem késlekedett volna sokat. De szőrén-szálán Bözödi György Bözödről és Szervátiusz Jenő Kolozsvárról eltűnt. Erdőszentgyörgyre bujdostak mindketten. Jól elrejtették őket. Titok fedi azt az időszakot. Szentgyörgyön csak a két család és a református lelkész tudott hollétükről. A Szabó család egy vízparti kis házában, melyről nem tudott a falu, Szervátiuszt bújtatta, a Pethő család Bözödi Györgyöt. Az estéiket sötétedés után együtt töltötték, de a kopók elől igazi menekvés nincs. És akkor láss csodát: amikor kezdték figyeltetni a két családot, végleg eltűnt a két művész. Többé semmilyen hír nem szivárgott ki felőlük, semmilyen nyom nem maradt utánuk. Keresték őket, hasztalan.
A Pethő család gyermekei édesapjuktól szigorú parancsot kaptak: tilos volt a padlásra menni! A család a Rhédey-kastély gazdasági épületében lakott, ahol Pethő doktor magánrendelőt és klinikát működtetett. A hosszú épület dupla padlásos volt. A padlásfeljáróval szemben, attól a legtávolabbi ponton elfalaztak két métert, melyet nem lehetett ránézve észrevenni. A 2x3 méteres szobába, melynek ajtaja nem volt, egyszerűen befalazták a két székely értelmiségit. Szervátiusz Jenő, kimászva az egyik mozgó plafonléc alatt, olykor még elment a Küsmöd-patak és a Küküllő mellé az elhagyott kis házba, hisz faragott. Ott tanult meg tűzifából is szobrot készíteni. Bözödi György ellenben hosszú ideig befalazva volt a Pethő család vendége. Ott írt. Csak akkor jött alá, amikor a keresésével felhagyott a hatalmi szerv.
A család gyermekei hallottak valamit Bözödi Gyurka bácsiról, aki eltűnt, de nem érdeklődtek felőle, mert atyai parancs tiltotta ezt. Nem kérdezték, hogy miért viszik a szüleik fel a padlásra a vizet, élelmiszert. Akkor és ott egyik művészünket sem találta meg a sziguránca.
Később a Pethő családot is kitelepítették, és kényszerlakhelyet jelöltek ki számukra. Az épületegyüttesből iskola, bentlakás lett…, és egyszer csak láss csodát: előbukkant a befalazott szoba.
Természetesen a gazdag képzeletű nép a szoba rendeltetéséről azonnal legendát szőtt. "Olyan gazdag volt Pethő doktor, hogy ide rejtette el a kincseit! stb." És valóban, a Pethő család hatalmas kincset rejtegetett, az egyetemes erdélyiség kincsét, melyet a pénz és rendszerváltás, a rozsda, az infláció nem vihetett el.
A két család gyermekei, akik ma már túl vannak a nyugdíjkorhatáron, megőrizték a titkot, melynek, ha nem hívő lennék, akkor azt mondanám, hogy érdekes véletlenként jutottam birtokába. Erdőszentgyörgytől 3000 kilométerre találkoztam a Pethő család akkoriban még csak 5-6 éves kislányával. Ő, Ildikó, egy magyar ének- és tánckart vezetve skandináviai turnén volt. Az előadásukat, melyből kiütköztek a Kis- Küküllő menti népdalok, lelkesen megtapsoltam. Szép, jó műsort adott a magyarországi művészcsoport. A későbbi beszélgetésünk hazarepített. Haza a tanárnő otthonába, Erdőszentgyörgyre, és az én otthonomba, Magyarkirályfalvára. Így került elő az eset, melyről nem tud az irodalom, nem tud a művészettörténet. Szereplői megőrizték a hétpecsétes titkot. Csodálkozott is a másik hajdani gyermek, mai nyugdíjas budapesti illetőségű lakos, hogy tudok a titkukról, de megerősítette azt. S így, közel hatvan esztendő elteltével e titok többé nem titok, és merjük hinni, hogy a székelynek többé sohasem kell bujdosnia, menekülnie a saját hazájában, melyben befalazva élt valaha Szervátiusz Jenő szobrász és Bözödi Jakab György író.
György Horváth László. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Nagy és kis lépések politikája
Az RMDSZ húsz évének történetét felidéző Szabadság-beli sorozat olvasása közben két olyan témán akadt meg a szemem, amelyek most is aktuálisak Kolozsváron. [Kommentálható]
Aktuális kolozsvári „apró lépések”
„1992. december 22. Az Országos Műemlékvédő Bizottság határozatban tiltja meg a Kolozsvár Főterén található emlékművek és azok környezetének módosítását, elrendeli a Mátyás-szobor eredeti állapotának visszaállítását. Az intézkedést nem támasztja alá politikai akarat, ezért hatástalan marad.”
Nos, hát itt az ideje, hogy polgármesterünk bebizonyítsa: van benne politikai akarat. Ha nem is a magyarok iránti nyitottságra, legalább a miniszteri utasítások, határozatok végrehajtását illetően. A kétnyelvű emléktáblákról ugyanis azt nyilatkozta: miniszteri tájékoztatást várt, és ha aszerint is megengedett a magyar nyelv, csak akkor hajlandó magyar felirattal is ellátott táblákat kitétetni. Nos, a kis lépések eredményességét bizonyítandó, hajrá! Igazán apró lépésre lenne szükség Kelemen Hunor művelődési miniszter részéről. Egy kis írásbeli miniszteri utasítás hasznos volna az ilyesmire sokat adó polgármesterünknek. Sőt, még csak nem is kellene újonnan kitalálnia, csupán a sok évvel ezelőtti elődje utasításának érvényt szereznie. És még csak külön licitet sem kellene kiírni a nagy táblaeltávolító munkára, a szoborrestaurálásba, térátrendezésbe vígan beleférne.
Szintén jó volna a többi szoborról is eltűntetni a magyargyalázó táblákat miniszteri rendelet nyomán.
A kormányzatiság haszna/ára
A visszatekintés olvasásakor „megnyugtatóan furcsának” tűnt – ha lehet így fogalmazni – a kilencvenes évek vad, nyíltan nacionalista hangulata. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy a parlamentben a magyarok internáló táborba zárását javasolják a választott törvényhozók. Ennek a lincshangulatnak az eltűnésében feltétlenül szerepe volt az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának is. Azért a hangsúlyozott „is”, mert ez önmagában nem lett volna elég. Úgy vélem, bár fontos tényező volt a kormányzati részvétel, ez mégsem abban a formában járult hozzá a szövetség, a magyarok megítélésének megváltoztatásához, ahogy az a hivatalosnak mondható eremdéeszes retorikákban szerepel, vagyis hogy „megmutattuk a románoknak, mi is értékes tagjai vagyunk a társadalomnak, hozzájárulunk az ország felemelkedéséhez, stb.” A soviniszták, ha nem is mondták/ják ki nyíltan, szerintem korábban sem vonták kétségbe, hogy a magyar közösség kompetens politikusokat adhat az országnak. Nem is ez a problémájuk a magyarsággal, kormányra kerüléssel, hanem inkább az, hogy ilyenformán nehezebben megy beolvasztásunk, kivándorlásra kényszerítésünk, vagyis az ország nemzeti homogenizálása. A szociológiai felmérések is azt jelzik – sarkított megfogalmazással élve –, hogy inkább azokból kerülnek ki a szélsőséges nacionalisták, akik kevesebbre tartják saját közösségüket (az általuk riválisként felfogottaknál).
Felborulóban a tekintélyelvű világszemlélet?
A hazai társadalombeli szélsőségesség visszaszorulásában nagy szerepe van az országunkban honos tekintélyelvűségnek, ami különben más kelet-európai országban is jelen van, különösképpen az ortodox civilizációban. Korábban Romániában a kisebbségiek, akár a társadalom alján lévő rétegek, kiszolgáltatottnak, könnyű prédának számítottak a hatalmon lévőkkel szemben, akik természetesen a többség soraiból kerülhettek ki. A soviniszták nyájszelleme szerint ez így is van rendjén. Amikor nem voltak hatalmon, a nemzetiségi olyankor is szoros kapocs volt, ami összekötötte őket az éppen hatalmon lévőkkel. Az elnyomottak/gyarmatosítottak fölötti összekacsintáson túl ez tette őket is kormányképessé, hiszen az etnikum a kormányképesség kritériumának egyik előfeltétele.
A kormányzati szerepvállalással valóban felértékelődött a szerepe a magyar szövetségnek, így nem lehetett már büntetlenül belerúgni, az addigi szokásos „áldozat” szerepéből hirtelen a hatalom sáncain belülre került. ’96-ig a felfele fejet hajtó, lefelé, a kisebbekbe rugó szélsőségesek mentalitásába nem illett bele a kisebbségi kormányzás képe, de ez a szerep mára már normálisnak mondható. A közvélemény számára is elfogadhatóvá vált, és ez jó dolog, RMDSZ-érdem. De az már kevésbé, hogy szinte hozzá is nőtt a szövetséghez ez szerep, mert ennek néha túl nagy ára volt.
A normalizáció útján?
Ugyanakkor van egy folyamat, ami a szövetség kormányzati szerepétől függetlenül ebbe az irányba mutatott volna. A tömegeket ma már nem hozza annyira lázba a politika, már nem tapasztalható az az érzelmi töltés, amivel rögtön a rendszerváltás után viszonyultak a politikai történésekhez. A bezárt, nacionalista, népbutító propaganda kizárólagossága megszűnt, sokan megfordultak külföldön is, a külföldi kulturális termékek és más világnézetek ide is betörtek. Másképpen fogalmazva: a globalizáció hatására a világ kinyílt, elmozdult a normalizálódás irányába a politikai élet is. Mert ez egyrészt a normalizálódás foka, másrészt viszont a kiábrándultságé is. A normalizálódás jele az, hogy nem lehet olyan szinten manipulálni a tömegeket, mint eddig. Az is világossá vált, hogy a politika mégsem olyan mint a foci, amihez mindenki ért, egyre többen fordultak el tőle, és hagyták a szakértőkre, az érdeklődés középpontjába más témák kerültek. Ugyanakkor sokan ki is ábrándultak, rájöttek, hogy nincs sok befolyásuk a politikára, és hát az is tény, hogy az ország politikai elitje alulteljesített az elvárásokhoz képest is. Mintha kontraszelekciós alapon választódnának ki a politikai vezetők, a tehetségesebb szakemberek inkább a magánszektorban próbálnak meg érvényesülni vagy kivándorolnak/tak.
Ugyanakkor a modernizáció egyik velejárója az elidegenedés és a közösségi ügyek iránti érdeklődés csökkenése. Ez egy több évtizedes diktatúrából kikerülő alacsony állampolgári kultúrájú népesség körében mindenekelőtt a politika iránti érdeklődés megcsappanásában is megnyilvánul.
Kihagyott „nagy lépések”
Nem tudhatjuk, mi lett volna a hozadéka a szövetség belső ellenzéke által sokszor követelt ellenzéki szerepnek. A „mi lett volna ha...” típusú kérdésekre ezesetben nincsenek egyértelmű válaszok, ezért így némiképp értelmetlenek is, viszont pár sejtés megfogalmazható. Mindenekelőtt az, hogy a kormányzás kétségbevonhatatlan előnyei ellenére még egy politikai szervezet számára is néha inkább megéri kormányon kívül maradni, azaz több utat is kipróbálni. A kormányzás egyik elkerülhetetlen velejárója, hogy olykor népszerűtlen intézkedéseket kell meghozni, ami nem tesz jót egyetlen kormánypárt megítélésének sem. Ez a magyar szervezet esetében sem volt másképp. A magyarság szavazóinak aránya folyamatosan csökkent. (Az első EP választás volt a nagy kivétel, de ez is éppen azért, mert Tőkés László is indult függetlenként.). Amikor az RMDSZ 2000-ben úgy döntött: kívülről támogatja a „vörös bárók” kormányát, az addigi román szimpatizálók nagy részét is elvesztette. A kormányzati szereppel járó népszerűségcsökkenést csak erősítette a kormányban maradás-bekerülés is, ami sokszor elvtelen helyezkedéssel (lásd a különböző szövetségváltások), megalkuvással (pl. Bolyai Egyetem, aztán Petőfi – Schiller, majd még az sem) járt. Emiatt a magyar választók is elfordultak a politikától, levonták a „a mieink sem jobbak a Deákné vásznánál” -szerű következtetést, nőtt azoknak a száma, akik más pártokra szavaztak. Ezekre a folyamatokra persze ráerősítettek más, a kormányzástól független jelenségek is. Például a kontraszelekciót erősítő belső rekrutációs politika, valamint a klientúraépítés (pl. támogatáspolitika terén).
Az állandó kormánytámogatással mintha csökkent volna az RMDSZ szövetségének az ára is.
Az RMDSZ a folyamatos kormányzati politika erősítésével kihagyott pár olyan lehetőséget, amelyet – bár átmenetileg konfliktusos állapotot idézett volna elő – talán nem ártott volna kipróbálni. A kormányzás árában benne volt néhány fontos projektnek a „parkoltatása” is, így ezek sokéves szünet, illetve négyévenkénti elővétele után hiteltelenül hangzanak a választók előtt. Nagyobb nemzetközi és hazai visszhangra talált volna, ha a NATO- és EU-csatlakozások előtt ellenzékből követelte volna az RMDSZ az autonómiát, magyar nyelv hivatalossá tételét bizonyos helyeken, illetve magyar egyetemet, mint így utólag, négyévenkénti választások idején.
A felvidéki és vajdasági példák is azt mutatják, hogy bizonyos szempontból sikeresebb volt az időnkénti ellenzéki szerep. A Vajdaságban az autonómia valóság lesz, a Felvidéken van magyar egyetem. (A Felvidéken a kétnyelvűség, a magyar nyelvhasználat most úgy tűnik, ellehetetlenül, remélhetőleg átmenetileg.)
A külföldi nyomásgyakorlás olyan elem, ami a legfontosabb időszakban kimaradt a hazai magyarság politikai eszköztárából (vajdasági autonómiáról sem beszélnénk ma enélkül). Visszaolvasva a húsz éves történetet az is kiderül, hogy időnként ellenzékből is nyert „csatákat” – mégpedig a legvadabb időszakokban – a szövetség, mégpedig a nemzetközi szervezetek segítségével (Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet, Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése, Project on Ethnic Relation)
Hatalmon léve immár tényleg elkezdhetnék a kisebbségi nyelveken folyó oktatást szabályozó törvénytervezet megvitatását, amit az RMDSZ még 1994 szeptember 19-én nyújtott be Románia Szenátusába 492 380 állampolgár támogató aláírásának társaságában. (Egy törvény előterjesztéséhez 250 000 aláírás volt szükséges a benyújtás időpontjában, azóta az új alkotmányban ezt levitték százezerre pár megszorítással.) Kormányon az alkotmányban előírtakat kellene betartatni, az aktualizált igényekkel kiegészítve, különösen most, amikor számtalan magyar osztályt a megszűnés veszélye fenyeget.
HERÉDI ZSOLT. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Tanulmányi és Innovációs Központot avattak
Marosvásárhely – A Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület Tanulmányi és Innovációs Központot avatott Marosvásárhelyen.
A központ, magyarországi egyetemekkel, hazai és határon kívüli tudományos intézményekkel, civil szervezetekkel együttműködve szeretné rendszeresíteni a magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészeti továbbképzést.
A megnyitó vendége volt Mikola István Magyarország volt egészségügyi minisztere, a Magyar Egészségügyi Társaság elnöke, aki kérdésre válaszolva elmondta, jó a kapcsolata a marosvásárhelyi, az erdélyi egészségügyi szakemberekkel. Rámutatott, „Amióta a határok megnyíltak sokat járunk át Csíkba, Gyergyóba, de sokat járunk Kolozsvárra is… Mi hívei vagyunk annak, hogy ki kell használni azt a lehetőséget amit az európai közösség ad, nem sokat ad nekünk az európai közösség anyagiakban meg gazdaságban meg piacban, ez egy kis csalódás számunkra de az egy eufórikus élmény, hogy a magyar-magyar nemzeti együttműködés az kiteljesedhet és minden jóérzésű magyar polgárnak ezt ki kell használni”.
„Azt mondom az orvoslás az egy spirituális tevékenység és annak igazán csak egy kultúrának az ismeretében, az identitásnak, az önazonosság tudatnak a megélésében lehet művelni. Egy orvos egy más kultúrában, más közegben nem tud igazán dolgozni. Tudom, mert az Egyesült Államokban, Belgiumban is dolgoztam és bizony kin volt mert nem tudtam a beteget azzal a holisztikus megközelítéssel kezelni amivel Magyarországon tettem vagy teszem, nevezetesen, hogy a lakóhelyén, a közösségében, a saját kultúrájában tudom a betegségét is értelmezni. Ez egy nagyon fontos része az orvoslásnak és itt ebben a kezdeményezésben azt csodálom, hogy rádöbbentek arra, hogy az anyanyelvnek a művelése, az egyűvé-tartózás megélése, az identitás elmélyítése az feltétele a hatékony, jó eredményű gyógyításnak”, mondta Mikola István a Tanulmányi és Innovációs Központ kapcsán.
A Központ, a Katolikus Egyházhoz tartózó Deus Providebit Ház első emeletén, három nagy- hatvan férőhelyes- előadóteremben és egy irodahelységben folytatja tevékenységét. Az idén közel kilencven vendégoktatót várnak, harminc oktató a helyszínen hatvan oktató pedig videokonferencia segítségével tartja majd meg előadásait. Forrás: erdon.ro

Látlelet és kilátások
Vita a középfokú oktatásról
A romániai magyar közép- és szakközépiskolai oktatásról készült látlelet azon a tanácskozáson, amelyet március 5-én tartottak a Kultúrpalota kistermében az oktatásért felelős tisztségviselők és az intézmények vezetőinek jelenlétében, akik Erdély 62 önálló magyar líceumát és 95 magyar tagozattal rendelkező középiskoláját képviselték.
Vigyázni kell az anyanyelvi oktatást biztosító jogokra, amelyeket húsz évi küzdelemmel értünk el, s a változó jogszabályi környezetben is minden törvényes eszközzel meg kell védeni, sőt a kormányban való részvétel lehetőségével élve, bővíteni kell azokat – hangzott el a romániai oktatásért felelős miniszterelnök-helyettes beszédében. Markó Béla utalt arra, hogy a romániai magyar pedagógustársadalom az új oktatási törvény közvitájában való tevékeny részvétellel járulhat hozzá a változásokhoz a román nyelv oktatásától valamennyi tantárgy anyanyelven való tanításáig.
Mivel a romániai magyar oktatási intézmények átlagosan kisebb gyerekszámmal működnek, a normatív finanszírozási rendszer, azaz a gyerekek létszáma szerinti fejpénz leosztása kedvezőtlenül érintheti iskoláinkat, különösen azokat, amelyek a szórványban működnek. Ezt a hozzászólások során több iskolaigazgató is szóvá tette Temesvártól egészen Kolozsvárig. Mivel a gyereklétszámon nem lehet változtatni, el kell érni, hogy a finanszírozás differenciált legyen a távolságtól, a környezettől, a szakoktól, és egyéb indokolt feltételektől függően.
Újból szembesülnünk kell az elmúlt húsz év dilemmájával, hogy a szétszórt kis iskolákat vigyük-e tovább vagy erősebb, nagyobb intézményekbe irányítsuk a diákokat. A kérdésre Markó Béla az első változat mellett foglalt állást, legalábbis az elemi osztályokat illetően, amely meggátolná a széleken való lemorzsolódást. A miniszterelnök- helyettes azzal sem ért egyet, hogy a középiskolák első osztályokat indítsanak, mivel véleménye szerint nemcsak a kis falvakban, a nagyvárosi lakónegyedben is biztosítani kell az anyanyelvi oktatás feltételeit.
A fejkvóta nem elegendő a kisebb iskolák fenntartására, s az alternatív osztályok, a művészeti iskolák, a sajátos nevelési igényű gyerekek esetében pótlólagos fejadagra van szükség, továbbá a távol eső elszigetelt iskoláknak is, hogy fennmaradhassanak – tette hozzá többek között Pásztor Gabriella államtanácsos.
Az új oktatási törvény előrelépés lehet a központosítás lebontásában, lehetővé téve, hogy az iskolák maguk válasszák ki a pedagógusokat, azt is figyelembe véve, hogy alkalmasak-e a tanításra. A címzetes tanári állásokra legtöbb öt évre kellene szerződést kötni, s meg kellene szüntetni a tanárok fentről történő áthelyezését – vetette fel Bakos Tibor szenátor, aki Kézdivásárhelyen volt iskolaigazgató. Beszélt a vezetőtanácsok összetételére vonatkozó elképzelésekről (50 % tanár + 50% szülők és önkormányzat vagy mindhárom fél 33 százalékos részvétele). Kifejtette, hogy az iskoláknak lehetővé kell tenni, hogy túljelentkezés esetén felvételit hirdessenek, kitért a VIII. osztályt végző diákok tudásának a felmérésére, az óraszám és a tananyag csökkentésének szükségességére, a választható órák számarányának növelésére. Elmondta kifogásait az iskolák gyereklétszám szerinti finanszírozására vonatkozó 1618-as kormányrendelettel kapcsolatosan, amelynek kidolgozói a tanerők képzettségét sem vették figyelembe, holott vannak iskolák, ahol több magasabb fokozattal rendelkező idősebb pedagógus tanít, mint egy másik hasonló gyermeklétszámmal működő tanintézetben. Végül ismertette a kisebbségi oktatásra vonatkozó javaslatait: a román nyelv külön tanterv alapján történő tanítása I-től XII. osztályig, valamennyi tantárgy anyanyelven történő oktatása, a kisebbségi pedagógusoknak az intézményvezetésben való arányos képviselete stb.
Lakatos András, az RMDSZ ügyvezető alelnöke kifejtette, hogy nincsenek illúziói a központosítás lebontásáról, mivel ezáltal veszélybe kerülnek olyan oktatási intézmények, amelyeket eddig központi szinten sikerült megvédeni. De vannak előnyei is, mivel a központi irányítás végét jelentheti, ha sikerül egy valóban korszerű oktatási törvényt alkotni, amely hosszú távon biztosítja az iskolarendszer fennmaradását.
Király András államtitkár, volt aradi iskolaigazgató szerint a reform lényege az kell legyen, hogy a kérdésekre helyben, a közösség érdekeinek megfelelően találják meg a választ.
A szót kérő iskolaigazgatók közül sokan vetették fel az alternatív oktatás problémáját, a sajátos nevelést biztosító osztályok helyzetét, a szórványban működő középiskolák fenntartásának nehézségeit, s a pozitív diszkrimináción alapuló finanszírozás bevezetését. Többen a szakoktatás helyzetét kifogásolták, a szakképzés átalakítását, a szakmunkásképzés visszavezetését, anyanyelvű tankönyvek kiadását kérve. Mások a különböző szintű érettségi bevezetésének fontosságát hangoztatták a felvételiző diákok esélyegyenlőségének a megteremtése érdekében. Volt, aki a visszaszolgáltatott épületekből kikerülő iskolák helyzetének megoldását sürgette, mások a félbemaradt építkezési munkálatok finanszírozásának folytatását szorgalmazták, s elhangzott, hogy a felnőttoktatás bevezetése jelentős jövedelemforrást képezhet. Ne lehessen fakultatív magyarórát tartani ott, ahol magyar tagozat is működik, hagyják működni a magyar diáktanácsokat a vegyes tannyelvű iskolákban, folytatódjék a tehetséggondozás, támogassák a művészeti oktatást, vezessék vissza az osztályfőnöki órákat, növeljék a testnevelés órák számát, s az egyetemeken helyezzenek nagyobb hangsúlyt a minőségi tanárképzésre – hangzott el a hozzászólásokban.
Bálint István, a Bolyai líceum igazgatója 11 pontban foglalta össze javaslatait a középiskolai oktatás válságának kezelésére, amely véleménye szerint a középiskolai tanárok és diákok közötti szorosabb együttműködés, a közös pályázati és iskolafejlesztési tervek kidolgozása, a tanítási kritériumok egyeztetése révén valósítható meg.
Bár nem minden kérdésre hangzott el konkrét válasz, Bakos Tibor szenátor arról biztosította a résztvevőket, hogy a normatív finanszírozási rendszer kidolgozói is rájöttek, hogy a "kulcsokat" javítani kell és szükség van a pozitív megkülönböztetésre. Hozzátette: a pedagógusok bérével egyelőre ott van gond, ahol a helyi tanácsok nem fogadták el a költségvetést, s hogy az idén még mindenki meg kell kapja a 13. fizetést, s az érdemfokozat, valamint az év tanárának kiválasztása az új jogszabályban is szerepel. Ami az osztályok létszámát illeti, az iskola vezetőtanácsának kell majd eldöntenie a jövőben, hogy engedélyezi-e a létszám alatti osztályok indítását, s a beiskolázási számokat a helyhatóságoknak kell jóváhagyniuk, a középiskolák pedig a megyei tanácsokhoz fognak tartozni.
A készülő tanügyi törvényre nem kellene rányomja bélyegét a gazdasági válság, a megszorításoknak nincs helyük a jogszabályban, amely egy kerettörvény kellene legyen – egyezett meg a hozzászólók véleménye a Lakatos Andráséval, aki befejezésként azt hangsúlyozta, hogy a kérések, javaslatok támogatása érdekében a pedagógustársadalomnak is hangsúlyosan meg kell szólalnia a törvény kapcsán.
(bodolai) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Rangsorolná az egyetemeket a BBTE
A hazai egyetemek rangsorolását kéri a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) - jelentette be tegnap Andrei Marga rektor. Magyari Tivadar, a BBTE magyar tagozatának rektorhelyettese a Krónikának elmondta, azt egyetem nemzetközi értékelést szeretne.
„Erre azért van szükség, mert az országban több mint hetven egyetem működik, közülük 49 állami intézmény. Minden nagyobb egyetemnek, a bukarestinek, kolozsvárinak, a jászvásárinak, a temesvárinak az a legnagyobb bánata, hogy egynek számít a sok közül. A támogatásokat illetően azonos elbánásban részesülünk az 1989 után indult egyetemekkel” - sorolta a sérelmeiket Magyari.
A rektorhelyettes felettesével egybehangzóan állítja, azért van szükség az egyetemek rangsorolására, hogy a felsőoktatási intézmények teljesítményarányosan kapják a különböző támogatásokat. „Kiemelt státust, előjogokat kérünk, de valós érdemek alapján” - hangsúlyozta. A BBTE amerikai, angol vagy német egyetemek értékelésével foglalkozó céget akar felkérni az egyetem kiértékelésére. „Szigorú és pontos munkát szeretnénk. Ha nekem kellene választanom, egy angol céget kérnék fel” - nyilatkozta a rektorhelyettes. Az egyetemen egyébként tegnap kávézót avattak a közgazdasági kar Györgyfalvi negyedbeli épületének hatodik emeletén. A karon 14 ezer diák tanul, ebből másfél ezer magyar tagozaton. „Rengeteg hallgatónak szolgálhat pihenő-, beszélgetőhelyként, ami nagyon hiányzik a többi épületből. Erre eddig kevésbé figyeltünk oda, örülök, hogy legalább itt, ahol több a pénz meg a tér, odafigyelnek rá” - nyilatkozta Magyari. A rektorhelyettestől azt is megtudtuk, hogy az egyetem földrajz karának otthont adó Mikó-kert fő sétánya visszakapta a Mikó sétány nevet, és ez a város hivatalos térképére is felkerül.
Kiss Előd-Gergely. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Dinoszauruszok tavasza
Adrian Păunescu ismét a Szociáldemokrata Párt (PSD) kultúra, egyházak és kisebbségek témakörért felelős ideológiai osztályát vezeti.
Nicolae Ceauşescu egykori udvari költője húsz évvel a rendszerváltás után sem vonult vissza, kisebbségellenes magatartásával mai napig is feszültségkeltő tényező az etnikumok közötti viszonyban. Megkérdőjelezhetetlen karizmájával és költői tehetségével még most is a fiatalabb nemzedékek lelkét fertőzi magyarellenességével. Egyértelműen rossz jel az RMDSZ számára, hogy a PSD ideológiai boszorkánykonyhájában a kisebbségellenes állásfoglalásairól hírhedtté vált bárd lett újból a „főszakács”, hiszen a szociáldemokraták eddig sem viszonyultak különösebb megértéssel a kisebbségi törvénytervezet iránt. Ráadásul a PSD-ben a Păunescuéhoz hasonló fontossággal bíró funkcióra tett szert az a Lia Olguţa Vasilescu is, aki nemrég a Nagy-Románia Párt színeiben koptatta a parlamenti bársonyszéket. Az oktatási kérdésekre szakosodott hölgy főbenjáró „érdemet” vívott ki magának a kisebbségi törvénytervezet elsüllyesztésével.
A politikai életnek ezek a legfrissebb fejleményei összhangban vannak az Adrian Păunescut publicistaként befogadó napilapnak, a Jurnalul Naţionalnak a minapi „felfedezésével”. Az újság azt veti Markó Béla miniszterelnök-helyettes szemére, hogy magyar nyelvű meghívót is küldött miniszterelnök-helyettesi irodájából a magyar nemzetiségű iskolaigazgatóknak és tagozatvezetőknek egy oktatási szakmai tanácskozásra, amit nemrég Marosvásárhelyen tartottak.
Számos román politikus önelégültséggel hajtogatja, hogy Románia teljesítette a tőle elvárható maximális kisebbségvédelmi jogrendszert, és hazánk ezen a téren mintaértékűvé vált Európában. Csakhogy a magyar nyelv természetes használata rendszerint heves tiltakozást vált ki Erdélyben vagy a bukaresti hivatalokban. Jó példa erre a kolozsvári helyzet is, ahol húsz nyelven, még kínaiul is ki van írva a város neve, de még véletlenül sem találja a 60 ezer magyarnak is otthont adó városba látogató a feliratok között a Kolozsvár nevet. Ilyen körülmények között nevetséges elhallgatni a többségi társadalom tudatalattijába mélyen beágyazódott magyarfóbiát, vagy akár a magyarok elég jelentős részénél is tapasztalható románfóbiát. Ezeket a viszolygásokat és ösztönös félelmeket el lehet kendőzni, de hosszú távon ismét a marosvásárhelyi „fekete márciushoz” vezethetnek, ha nem kezeljük őket. A gyógyír pedig csak a párbeszéd, valamint a másik kultúrájának, nyelvének és történelmének a megismerése lehet.
BORBÉLY TAMÁS. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Nincs átvilágítási ökuménia
A Királyhágómelléki, valamint az Erdélyi Református Egyházkerület, az Erdélyi Unitárius Egyház és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház képviselőinek részvételével alakul meg pénteken Kolozsváron az erdélyi magyar történelmi egyházak átvilágítási és közelmúlt-kutatási Szakmai Egyeztető Fóruma (SZEF). Ebben azonban sem a gyulafehérvári, sem a nagyváradi, sem a szatmárnémeti, sem pedig a temesvári római katolikus egyházmegye képviselői nem vesznek részt, s visszautasították a felkínált együttműködési lehetőséget a romániai magyar baptista egyház vezetői is.
Hátat fordítottak. Nem a protestánsok mintájára néznem szembe a múlttal a római katolikusok. Szabó László unitárius lelkész, az egyháznak a SZEF-be delegált képviselője a Krónikának elmondta, a fórum létrehozásának ötlete még tavaly fogalmazódott meg a protestáns egyházak képviselőinek tanácskozásán. Célként tűzték ki egy olyan fórum létrehozását, amelynek keretében tapasztalatot cserélhetnek az egyházi átvilágítással kapcsolatos közös szakmai kérdésekről. „Szakmai együttműködésünkkel többre megyünk, mint ha külön utakon járnánk” - szögezte le Szabó László. Kérdésünkre, hogy a római katolikus egyházmegyék vezetői mivel indokolták távolmaradásukat, a lelkész elmondta, visszajelzésükben az állt, hogy megfontolták az együttműködésről szóló ajánlatot, s közösen úgy döntöttek, hogy nem kívánnak részt venni a SZEF-ben.
Gyulafehérvár: nem bíznak a CNSAS-ban
Hasonlóképpen fogalmazott a Krónikának Potyó Ferenc gyulafehérvári általános helynök. Mint mondta, még januárban megkeresték Jakubinyi György érseket a SZEF-ben való részvétel kapcsán. „A magunk részéről megfontoltuk e kezdeményezés lehetőségeit - mind pozitív, mind negatív szempontból -, és arra a következtetésre jutottunk, hogy nem veszünk részt a tervezett SZEF-ben” - idézte a kezdeményezők levelére adott választ Potyó. Arra is kitért, tudják, hogy a távolmaradási szándékukról a sajtón keresztül híveik is értesültek, s annak is tudatában vannak, hogy „a jóhiszemű olvasó könnyen gondolhatja, hogy a katolikusok azért maradtak ki, mert rejtegetnivalójuk van”.
„Nem veszünk részt, mert nem látjuk értelmét. Nem veszünk részt, mert nem egyeztethető össze küldetésünkkel” - szögezte le lapunk kérdéseire küldött válaszlevelében az általános helynök, aki részletesen kifejtette az egyház és saját álláspontját a távolmaradásuk okáról. „Mindannyiunk előtt közismert, hogy a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) ügyintézése most is olyan kezekben van, akik szabadon manipulálhatják az ott lévő iratokat. Az átvilágításkor csak olyan iratokat adnak ki, amit jónak látnak. Állításomat személyes tapasztalatom igazolja” - kezdi Potyó Ferenc az érvek felsorakoztatását.
Többfrontos támadás
A Királyhágómelléki Református Egyházkerületben sem örvend osztatlan sikernek a Tőkés László által kezdeményezett „leleplezési hadjárat”. Sokan azzal bírálják a leköszönt püspököt, hogy önös érdekei mentén hozza nyilvánosságra a Szekuritátéval együttműködők listáját, s olyan esetekről is beszélnek közéleti és egyházi berkekben egyaránt, miszerint alaptalan vádaskodások is elhangzottak.
Mint fogalmaz, ő maga már közvetlenül a CNSAS létrehozását követően jelezte, hogy megtekintené a róla készült jelentéseket. Ugyan kapott választ, amelyben azt közölték, hogy vannak őt érintő dokumentumok, azonban közel másfél évet kellett várnia, hogy értesítsék, megtekintheti az iratcsomót. Ezt követően kérte a jelentéseket író személyek nevének felfedését, ám Gheorghe Onişoru akkori CNSAS-elnök azt közölte, ez nem áll módjukban. Azóta eltelt néhány év - írja -, és minden kérés nélkül, a tavaly és néhány nappal ezelőtt kapott hivatalos levelek egy-egy róla jelentő személyt azonosítottak. „Nem csodálkoztam ezen, mert mindkettő már halott - teszi hozzá. Tudjuk, hogy állambiztonsági szempontból védett személyek neveit nem hozzák nyilvánosságra. Másképp fogalmazva, akik ma is szolgálatot tesznek jelentéseikkel, azokat titok fedi. Akiknek adatait kiszolgáltatják, azok régebb is megfélemlített, a diktatúrának nem tetsző személyek voltak. Ezektől kényszer vagy megfélemlítés hatása alatt csikartak ki nyilatkozatot. Az egyházak mostani megkeresésére kiadják ezen személyek adatait, hogy újra üssenek rajtuk, kiszolgáltatva a nyilvános megszégyenítésnek. Az igazi bűnösök továbbra is titokban maradnak, és a korábbi diktatúrát működtető személyek most más beosztásban dolgoznak, nagy fizetéssel vagy busás nyugdíjjal élik mindennapjaikat” - véli Potyó Ferenc.
Arra a kérdésre, hogy az egyház küldetésével miért összeegyeztethetetlen a kommunista rezsim bűneivel való szembenézés, az általános helynök úgy fogalmaz: amióta ember él a földön, azóta jelen van a bűn is, az emberiség története pedig a bűnbeesés után a szabadulás állandó kereséséről szól. „A bűnt egyedül Isten bocsáthatja meg, amelyet mindig megad az őszinte bűnbánónak. A besúgás bűnére alig hiszem, hogy valaki önként vállalkozott volna. Mint hiányosságra és bűnre elsősorban Istentől kell bocsánatot nyernie, és egyben jóvátegye azok felé is, akiket ezzel megkárosított” - hangsúlyozza Potyó, kiemelve, egyetlen egyház gyakorlatában sem szerepel a nyilvános megszégyenítés. „Meggyőződésem, hogy a besúgásra kényszerített emberek rossz lelkiismerete már magában hordozza a bűnhődés szenvedését is. Ezeken a testvéreinken próbáljunk inkább segíteni, hogy a tettük okozta sebeket ne mélyítsük, hanem gyógyítsuk” - szögezi le. Majd ismét saját példáját hozza fel. Sok esetben annak ellenére, hogy besúgóinak kilétét nem fedték fel, egyértelműen tudja, hogy ki lehetett, s vannak köztük közeli ismerősei, barátai is, azonban egyikükkel sem éreztette, hogy tudja, mit tettek. „Mindannyian naponta imádkozzuk az Úrtól tanult legszentebb imádságot, a Miatyánkot, amelyben ez áll: s bocsásd meg a vétkeinket, amint mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” - vallja, arra emlékeztetve, hogy hasonlóképpen járt el a kommunista rezsim alatt folyamatos meghurcoltatásnak kitett, bebörtönzött Márton Áron püspök is. „Márton Áron a maga idejében a megtévedt és „békepap mozgalomba” sodródott papokat nem megbélyegezte, hanem bűnbánattartás után visszafogadta a nyáj közösségébe. Így tudta megőrizni egyházunk egységét, amely osztatlanul állt a diktatúra ideje alatt is” - idézi fel az érseki helynök.
Potyó Ferenc azonban leszögezi: „nem feladatunk a testvéregyházak módszerét vagy eljárását bírálni. Az egyre több sajtóvisszhang egyértelműen igazolja, hogy mennyire jó e kezdeményezés”.
Nagyvárad: Böcskei óvatosságra int
„Egyetértek a Romániai Püspökkari Konferencia álláspontjával, és nem óhajtok eljárást indítani a volt kommunista rendszer esetleges besúgói ellen” - nyilatkozta a Krónikának Böcskei László nagyváradi római katolikus püspök is. Úgy véli, amíg a probléma gyökereit a társadalom nem orvosolta, nagyon nehéz objektíven megítélni a bűnösöket, hiszen sok egykori beszervező a mai napig vezető pozíciókat tölt be, vagy élvezi a nyugdíját. A püspök úgy véli, emiatt még az is lehetséges, hogy a múltról tanúskodó dokumentumok is manipuláltak, emiatt nem lehet pártatlan képet alkotni a rendszerről. A leleplezés emellett Böcskei szerint akár eszközzé is válhat az emberek kezében, amelynek használata széthúzást, lejáratást eredményez, főleg akkor, ha az információ maga sem hiteles. A püspök úgy látja: ha meg is esett korábban a nagyváradi püspökség berkeiben, hogy lelepleződött egy-egy régi bűnös, ezt igen óvatosan kezelték. „Hiszünk benne, hogy a megtérés lehetősége mindig járható út, ez pedig Isten irgalmára hagyatkozik” - fogalmazott a püspök, aki szerint, ha a múlt eseményei miatt ilyesféle negatív tapasztalatokkal kellett is gazdagodnia az egyháznak, nagyon óvatosan kell eljárni, és mindvégig vigyázni kell arra, hogy a rendszerváltás előtti idők ne folytatódhassanak.
Szatmár: senki felett nem ítélkeznének
A Szatmár megyei római katolikus püspökség sajtóirodája lapunk kérdésére leszögezte, intézményükben sohasem működött átvilágító bizottság, és nem is terveznek bevezetni ilyen jellegű vizsgálódásokat. „Tőkés László kezdeményezése kapcsán minket is megkerestek. Akkor ezzel kapcsolatban azt válaszoltuk, nem csatlakozunk az általuk létrehozott bizottság munkájához, és ezt ma is így gondoljuk” - áll abban a levélben, amit a püspökség sajtóirodája küldött válaszként lapunk kérdéseire. Mint rámutatnak, amennyiben a múltban voltak is olyan egyházi szereplők, akiket különböző fórumokon megkörnyékezett a titkosszolgálat, ők ilyen esetekben minden alkalommal egyeztettek az épp tisztségben lévő ordináriussal, akivel közösen dolgozták ki a hatalom emberének adandó választ. „Ha voltak olyan egyháziak, akik a megpróbáltatások valamilyen formájába kényszerültek, ők a mi szemléletünkben áldozatok, mi pedig senki fölött sem akarunk ítélkezni, mert ez nem a mi tisztünk” - fogalmaz Józsa János, a szatmári egyházmegye sajtószóvivője.
A temesvári püspökséggel is felvettük a kapcsolatot, azonban Roos Márton püspök a napokban Németországban tartózkodik, ezért választ csak egy későbbi időpontra tudtak ígérni.
Végh Balázs, Nagy Orsolya, Bálint Eszter. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

„Az irattár nem szentírás” – protestáns összefogás az egyházi átvilágításban
„Meggyőződésünk, hogy szakmai együttműködésünk nyomán az egyházankénti átvilágítás és közelmúltkutatás eredményesebb lesz mint az elmúlt húsz évben” – áll az egyházközi átvilágítási és közelmúlt-kutatási szakmai egyeztető fórumot létrehozó protestáns egyházi illetékesek nyilatkozatában. Tőkés László a Kollektív Emlékezet Virtuális Gyűjteményének létrehozását javasolja .
Azért a Szekuritáté archívuma nem a szentírás” – jelentette ki Csendes László, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) volt elnöke Kolozsváron az egyházközi átvilágítási és közelmúlt-kutatási szakmai egyeztető fórum megalakulása alkalmával tartott sajtótájékoztatón. Az evangélikus-lutheránus egyházat képviselő szakember a Krónikának arra a kérdésére válaszolt ekképpen, hogy mennyiben tekinthető hiteles forrásnak az egykori politikai rendőrség irattára. Csendes elmondta, az egyházi átvilágítás során csak kiindulópontnak tekintik az ott fellelhető dokumentumokat. Minden esetben megpróbálják ellenőrizni az iratok hitelességét, az érintetteket megpróbálják szembesíteni a dokumentumokkal.
Tulajdonképpen az egyházi átvilágítás során felhalmozódott szakmai tapasztalat megosztása, az erők egyesítése céljával alapították meg az Erdélyi és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, az erdélyi unitárius egyház és a romániai evangélikus-lutheránus egyház képviselői az átvilágítási és közelmúlt-kutatási szakmai egyeztető fórumot. Amint korábban hírt adtunk róla, a római katolikus egyházmegyék képviselői távol maradtak az egyeztetésről. Álláspontjuk szerint a múlttal való szembenézést a papok lelkiismeretére, az elszámoltatást pedig Istenre kell bízni, hiszen a ma tanulmányozható dokumentumok úgyis csak morzsáit tartalmazzák a teljes valóságnak.
A protestáns egyházak illetékesei nyilatkozatukban leszögezték, tiszteletben tartják a testvéregyházak sajátos viszonyulását a közelmúlttal való szembenézés kérdésköréhez. „Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy szakmai együttműködésünk nyomán az egyházankénti átvilágítás és közelmúltkutatás eredményesebb lesz mint az elmúlt húsz évben.” – áll a dokumentumban. A protestáns egyházak képviselői azt is leszögezték, egyházaiknak kötelessége elősegíteni a megtévedt személyek bűnvallását, hibáik jóvátételét. Szabó László, az unitárius egyház képviselője elmondta, a protestáns egyházak azáltal, hogy szabályozták a belső átvilágítást, méltányosan járnak el az egykori beszervezett papokkal szemben. Az ugyanis elkerülhetetlen, hogy az egykori besúgók jelentései előbb-utóbb előkerüljenek az áldozatok dossziéiból. Az ilyen úton történő lelepleződés pedig sokkal fájdalmasabb lesz az érintett lelkészek számára. (Gazda Árpád)
Tőkés: jöjjön létre a Kollektív Emlékezet Virtuális Gyűjteménye
Tőkés László európai parlamenti képviselő pénteken kiadott közleményében kezdeményezte a Kollektív Emlékezet Virtuális Gyűjteményének létrehozását. Ez egy internetes felület lenne, amelyen egy munkacsoport összegyűjtené „mindazt, amit a Szekuritáté rólunk tudott – érthető összefoglalókkal, emlékezésekkel kiegészítve –; és mindazt, amit mi megtudunk róluk, a rendszerről: a múltunkról”. Tőkés szerint a gyűjteménybe bárki feltölthetné saját dossziéját, és bárki tanulmányozhatná az összes iratot. „Jogunk van tudni, ki kit súgott be, mint ahogyan azt is jogunk van tudni, kik és hogyan szolgálták a Diktátort – látnunk kell tehát a rendszert is. És mindez nem csupán jogunk: felelősségünk is” – áll Tőkés László közleményében.
A 136 szekustiszt, illetve a tartótisztek, valamint kollaboránsaik és közös megfigyeltjeik együttes, 40 nevet tartalmazó jegyzékének az elmúlt hetekben történt felfedése kapcsán Tőkés meglepetésének adott hangot az egyházi és közéleti körök egy részének felháborodása láttán. Az EP-képviselő sajtóirodája szerint Tőkést „eddig azért bírálták, mert – úgymond – »csak« az informátorokat leplezte le. Most viszont a tartótisztek névsorának nyilvánosságra hozataláért is hasonló támadások érik”. Tőkés egyúttal javasolja és szorgalmazza, hogy az igazságtétel és a belső egyházi megtisztulás érdekében a volt kollaborátorok kérjék ki és tegyék közzé szekus-dossziéikat, ők maguk leplezzék le egykori tartótisztjeiket, továbbá hozzák nyilvánosságra azok nevét, akikről jelentettek. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Akkreditációs remények
A román büdzsére is számít az akkreditációért a napokban folyamodó egyetem
Benyújtotta a Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetősége a Román Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottsághoz (ARACIS) az intézményi akkreditáció megszerzéséhez szükséges dokumentációt. Az elsősorban magyarországi költségvetési forrásokból finanszírozott felsőoktatási intézmény nagy reményeket fűz az akkreditáció elnyeréséhez.
Az elsősorban magyarországi költségvetési forrásokból finanszírozott felsőoktatási intézmény nagy reményeket fűz az akkreditáció elnyeréséhez, mert ez számtalan előnyt jelente a felsőoktatási intézménynek és közel kétezer hallgatójának – tudtuk meg tegnap Dávid László rektortól.
Az előnyöket sorolva az egyetem vezetője elsők között a finanszírozási lehetőségek bővülését említette. „Az akkreditált egyetemeknek a pályázás is könnyebb, kedvezőbb elbírálást kapnak” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek a rektor, megemlítve, hogy a Sapientia eddig csak alapítványként tudott pályázni.
Az akkreditálás a diákok számára is számos előnnyel járna: beindulnának a diákcsere-programok (mint például a Socrates), amelyeken eddig a hallgatók csak úgy tudtak részt venni, ha „hozzácsapódtak” valamelyik másik intézményhez. Ezenkívül az egyetem maga szervezhetné meg saját államvizsgáit, s a diákok nem más egyetem oklevelét vinnék haza, hanem a Sapientiáét – sorolta Dávid László.
A rektor arra is számít, hogy az állam a diákoknak is számos juttatást biztosít majd. „Az ösztöndíjak mellett szerintem a tömegközlekedési eszközök, vonatjegyek finanszírozása a legfontosabb” – hangsúlyozta. Dávid László nem rejtette véka alá: jogosnak érezné, ha az egyetem működéséhez nemcsak a magyar állam, hanem a román kormány is nyújtana anyagi támogatást.
„A nálunk tanuló diákok családjai mind adófizető polgárok, tehát megilleti őket a román állam támogatása” – magyarázta. A rektor úgy tudja, a román költségvetési források csupán az akkreditáció birtokában nyílhatnak meg a Sapientia számára. „Ez azonban nem-csak szakmai, hanem politikai kérdés is” – jelentette ki.
Dávid László arra számít, hogy az egyetem már májusban választ kap a felsőoktatás minőségét ellenőrző bukaresti bizottságtól az akkreditációs kérésre. Rostás Zoltán, az ARACIS Konzultatív és Audit Bizottságának tagja szerint azonban a rektor túlzottan optimista. „Az akkreditáció rendkívül komplex folyamat” – magyarázta lapunknak a professzor, aki maga is a Sapientia oktatója.
Első mozzanataként az ARACIS több kötetnyi dokumentációt kért az egyetemtől; ez elsősorban az intézmény működésével kapcsolatos kérdésekre ad adatszerű választ. A következő mozzanat a helyszínelés lesz.
Az ARACIS úgynevezett nagybizottsága a Sapientia „főhadiszállására”, Kolozsvárra látogat el, várhatóan áprilisban, s ezzel párhuzamosan három csíkszeredai és két marosvásárhelyi szakon szakmai bizottságok vizsgálódnak majd néhány napig. „A bizottság tagjai a tanszékvezetőkön, gazdasági igazgatókon, könyvtárosokon kívül szóba állnak a diákokkal, sőt felkeresik azokat a munkáltatókat is, akik Sapientián végzett hallgatókat alkalmaztak” – tájékoztatta lapunkat Rostás Zoltán.
A helyszínelő bizottságok ezután jelentést írnak a tapasztaltakról, ez kerül a havonta egyszer ülésező ARACIS-tanács asztalára. „Így inkább úgy fogalmaznék: a Sapientia még az idén választ kap a kérésére” – mondta az ÚMSZ-nek a professzor. Pozitív válasz esetén az egyetem akkreditálását előbb egy kormányrendelet, majd a parlament szavazata szentesítené.
Válasz a bírálóknak
Mint ismert, korábban több szakember bírálta a Sapientián zajló oktatás színvonalát, illetve azt, ahogyan az intézmény gazdálkodik a magyar államtól kapott pénzzel. „Az a tény, hogy már tíz akkreditált szakunk van, önmagában is bizonyítja, hogy az oktatás az intézményünkben jó minőségű, s ha májusban ezt az öt szakot is elismerik, az csak felteszi a pontot az i-re” – válaszolta a bírálatokra a rektor, aki szerint a Sapientiának, mint akkreditált, tudományos intézettel rendelkező egyetemnek, „nincsen párja az országban”.
„A felsőoktatási piacon ádáz harc folyik, hisz egyértelmű, hogy mindenki szeretné megszerezni a jó hallgatókat. Nekünk az a tapasztalatunk, hogy amint a diákok megismerkednek a Sapientiával, felfedezik benne a lehetőséget és kitartanak mellette” – mondta lapunknak az intézmény vezetője.
Király: magánegyetemeknek nem jár támogatás
„Magánegyetemek eddig nem kaphattak állami támogatást Romániában, az akkreditáció nem teremt automatikusan jogalapot az ilyen jellegű kiegészítő finanszírozáshoz” – nyilatkozta lapunknak Király András.
Az oktatási államtitkár szerint azonban ha az új tanügyi törvényt elfogadja parlament, akkor esély lehet arra, hogy az állam a magánkézben lévő felsőoktatási intézmények működtetéséből is ki vegye a részét. „Ez azonban annak a függvénye – tette hozzá Király –, milyen szövegváltozatot fogad el a parlament, és milyen jellegű kiegészítésekkel élnek a törvényalkotók.”
Cseke Péter Tamás, Fleischer Hilda. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

A kutatómunka dicsérete
Marosvásárhely és a Székely Társaságok
Örömmel és az írástudóknak járó elismeréssel lapozza és mélyül el olvasásában, aki kézbe veszi a kolozsvári Korunk két idei számát. A borítók modern grafikája, a tartalomjegyzék gazdag olvasmányígérete ébren tartja az olvasó érdeklődését. Tematikus számok. A januári 1. szám, a "Virágok hatalmá"- nak dedikált versanyaga, tanulmányai, olvasmányai és képanyaga a virágok szépségének, majd szinte csodatevő hatalmának bizonyítása. A publicisztika számos műfajában összegzik a szerzők, olvasmányosan, mit jelent a magyar históriában, költészetben, a képzőművészetben és a mindennapi életben a virágok "hatalma". Olvashatunk a gyimesi kaszálók csodálatos növényvilágáról, a sütés- főzésben felhasználható virágokról, a gyógyításban hasznosakról, és még százféle bab-babonáról, miközben szebbnél szebb virágcsendélettel találkozunk a cikkek illusztrációjaként, nemkülönben érdekes dolgokat tudhatunk meg a Romániai Rózsabarátok Szövetségéről. A második, a februári szám tematikája: Városi térvázlatok, neves műépítészek, város- és társadalomkutatók, publicisták, egyetemi hallgatók, irodalomtörténészek írásaiban mutatja be a téma hazai vonatkozásait, perspektíváit.
Mindkét szám História rovatánál szeretnék megállni, amely eddig kevésbé felkutatott témát dolgoz és tár fel folytatásban a Korunk idei két számában.
Balaton Petra történész, A székely társadalom önszerveződése és a Székely Társaságok című tanulmány szerzőjének még 2002-ben megjelent dokumentumkötete, a Székely Akció története, előzménye az ezekbe foglalt közlésének. A Székely Akció története az Erdélyi Történeti Füzetek 1. kötetébe foglalt XIX. század végi székely közgazdasági állapotok bemutatása, egyben a régió fejlesztését szolgáló, az erdélyrészi kormánykirendeltség fejlesztési programját ismertető dokumentum, Erdély, jelesen a Székelyföld históriájának olyan szelete, amely bizonyítja, hogy a magyar kormányok nagy lendülettel próbálnak cselekedni a XIX. század végén és a XX. század elején a Székelyföld felzárkóztatására, támogatni kívánják törekvéseit, mindazt a cselekvőkészséget, amely a népesség részéről is megmutatkozik. Így körvonalazódik Székely Akció néven minden társadalmi és állami tevékenység, amely az említett korszakban a székelység helyzetének javítására irányult. Minden jól indul, sőt kiterjed a négy székely megye területén kívülre is, az aranyosszéki, a Küküllő menti és a hétfalusi csángók körére is.
Az "akció" jegyében kialakulnak a széles körű társadalmi szervezkedések, társaságok, egyesületek, fórumok jönnek létre. A kormányok többnyire "merkantilista indíttatású, liberális gazdaságpolitikát" követnek ez ügyben. Éleződik a centrum és a periféria, a centrum és a hagyományos gazdaságpolitikát folytató területek konfliktusa. A székely kérdést, a gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődés szükségességét a Budapesten élő székely értelmiségiek vetik fel és cselekednek. Ugron Gábor, Bartha Miklós 1875-ben megalakítják a Székely Művelődési és Közgazdasági Egyesületet, amely 1000 Ft-os pályadíjat tűz ki a helyzet ismertetésére és feltérképezésére. Az egyesület működésének alapja lett az a könyv, amelyet ekkor Kozma Ferenc, a székelykeresztúri tanítóképző igazgatója megírt, és amely mindmáig "a régió gazdasági és szociális problémáit tárgyaló művek" alapja lett, előmozdította az egyesület működését, teendőinek meghatározását. Itt írja le a szerző mindazokat az intézményeket, amelyek az egyesület segítségével létrejönnek.
1886-ban alapítják meg a Székelyföldi Iparmúzeumot, és kezdeményezik a Kolozsváron megalakult Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesületet, az EMKE-t.
A "székely ügy" mellett meggyőződéssel, nagy cselekvőkészséggel szállnak síkra publicisztikával, nagy hatású tanulmányokkal Benedek Elek, Jancsó Benedek, Gaál Mózes, Petelei István, Kővári László, Szádeczky Lajos. Sok szó esik továbbá az EMKE bátorító, eredményes tevékenységéről, az 1891-ben megalakult EKE – Erdélyrészi Kárpát Egyesület – turisztikával és idegenforgalommal népszerűséget elért munkájával. Sok minden történik az ügyben a XX. század elején. Foglalkoznak a székelyek kivándorlásának okaival, 1902-ben megrendezik Debrecenben a Székely írók napját. A szerző előrevivő mozzanatként ismerteti a székely társadalom legnagyobb megmozdulását, az 1902. augusztus 28-30-án Csíktusnádon megtartott első székely kongresszust, mintegy 500 résztvevővel. Ez a kongresszus mondja ki, hogy a székely kérdés nemzeti ügy. 31 előadás hangzik el a kongresszuson.
Rózsa Mária. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Száz éve született László Gyula
Száz éve, 1910. március 14-én született Kőhalmon László Gyula Széchenyi-díjas festő-régész-őstörténész, a kettős honfoglalás elméletének megfogalmazója.
Gyermekkora szegénységben telt, a családot a trianoni béke után kiutasították Kolozsvárról. A Képzőművészeti Főiskolán diplomázott, ezután a Pázmány Péter Tudományegyetemen művészettörténetet, néprajzot, régészetet, földrajzot hallgatott, és summa cum laude doktorált. A Múzeumi Központban volt előadó, majd a Nemzeti Múzeum középkori osztályának vezetője. 1940-ben visszatért szülőföldjére, Kolozsvárott lett egyetemi tanár. Tanulmányokat publikált a honfoglaló magyarok erdélyi megtelepedéséről és művészetéről; ekkor készült el hatalmas műve, A honfoglaló magyar nép élete. A magyarság szellemi életének meghatározó alakja volt, de 1949-ben távoznia kellett Kolozsvárról.
Magyarországon nem fogadták tárt karokkal, évekig a Nemzeti Múzeum kiállítási ügyeivel foglalkozott. Katedrát csak 1957-ben kapott, 1980-ig volt a budapesti egyetem professzora. Nemzedékeket tanított-nevelt arra, hogy a tudományos alaposság egyik záloga a kételkedés jogának mindenkori fenntartása.
A honfoglaló magyarság életének avatott ismerőjeként számos könyvet és mintegy 700 tanulmányt, cikket publikált. Szokatlan és merész kérdésfelvetéseire sokakat zavarba ejtő válaszokat adott, így – saját szavai szerint – a régészet persona non gratájának számított.
Az 1960-as évek közepén dolgozta ki a "kettős honfoglalás" elméletét: eszerint a magyarság egy része már a Kárpát-medencében élt, amikor a IX. század végén az Árpád vezette honfoglaló magyarok ideérkeztek. Úgy vélte, hogy a Kárpát-medence temetőinek régészeti leleteiben 670 körül feltűnő "kései avarok", vagy ahogy díszítőelemeik nyomán nevezik őket, a "griffes-indások" jelenléte egy nagyszámú nép bevándorlásával magyarázható, amelyet ő a magyarság első betelepedési hullámával azonosított. Az ismert honfoglalás, amelyről minden igaz, amit eddig tudtunk, tervszerűen és békésen zajlott le, a honfoglaló magyarok a "kései avarok" települései mellé és nem rájuk települtek.
Elméletét a történészek jelentős része nem fogadta el, viszont számos felvetését helytállónak minősítették. Régészeti és nyelvészeti adatokat felhasználva az 1960-as években felvetette, hogy az uráli őshazát az eurázsiai erdőövezet nyugati részein kell keresni. Az uráli alapnépességet az úgynevezett szvidéri kultúrából származtatta (ez egy lengyelországi faluról kapta nevét). Álláspontja szerint az egységes nyelvet beszélő, kis területről szétvándorló finnugor ősnép elmélete nehezen igazolható, így az "összekötő nyelv" elméletét támogatta: eszerint nem egy, hanem sok ősnyelv volt, és a nagy területen szétszórt, kis csoportok között egymás megértésére alakult ki egy összekötő "közös jellegű" nyelv.
László Gyula képzőművészként is kiemelkedőt alkotott, számos kortársát és barátját rajzolta le. Kiállításaival sikert aratott, és műveit is maga illusztrálta. Munkásságáért megkapta a Fitz József- díjat 1988-ban, három évvel később Széchenyi-díjban részesült, a Nagy Lajos-díjat és a Budapestért díjat 1993-ban vehette át. Életének 89. évében, 1998. június 17- én hunyt el Nagyváradon.
Olvasóink is emlékezhetnek rá, hiszen Marosvásárhelyen is előadást tartott a KZST meghívására, és egyik utolsó interjúját a Népújságnak adta.
Nagy Attila. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Magyarellenes tüntetés
Kolozsváron egy román szélsőjobboldali szervezet az ellen tiltakozott, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) javaslatot tett olyan gazdasági fejlesztési régió megalapítására, amelyet a magyarok által többségben lakott Hargita, Kovászna és Maros megye alkotna.
Az Új Jobboldal (Noua Dreapta) nevű, a két világháború közötti román fasiszta Vasgárda múltját vállaló szervezet rendezvényén mintegy száz személy vonult fel. A tüntetők szerint az RMDSZ által a parlament elé terjesztett régiófelosztási törvénytervezet – amelyet a szenátus már elfogadott, a döntő szó azonban a képviselőházé lesz – veszélyt jelent Románia egységére. Szerintük az RMDSZ törvénytervezete Románia feldarabolását tűzte ki célul, a három megye alkotta régióban pedig a magyar lesz majd a hivatalos nyelv. Forrás: Erdon.ma

Ünnepelni készültünk, a rendőrségen ülünk – A KMDSZ közleménye
Szükségtelen és eltúlzott rendőri fellépés zavarta meg a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) kezdeményezésére és társszervezésében zajló március 15-i ünnepi rendezvénysorozatot: kora délután a kulturális rendezvénysorozat három szervezőjét az őrsre vitték. Bár néhány óra múlva kiengedték őket, az incidens megzavarta az ünnepség menetét, így elmaradt a Főtérre tervezett kulturális összeállítás, a Forradalmi Sétány.
A KMDSZ gazdasági alelnökét, illetve a Kolozsvári Magyar Történészhallgatók Egyesületének (KOMATE) két önkéntesét a Főtéren ültették rendőrautóba. A rendőri fellépés indoka az volt, hogy a fiatalok az 1848-49-es események magyar vonatkozásait bemutató panókat és plakátokat akartak a helyszínen kifüggeszteni. A lányokat annak ellenére kísérték be a kolozsvári 1-es számú rendőrőrse, hogy a szervezetnek a Polgármesteri Hivatal által jegyzett engedélye volt. A kulturális rendezvény egyik szemléltető eleme lett volna egy, a Magyar Királyságot ábrázoló térkép is, mely a magyar vonatkozású eseményeket és személyiségeket ábrázolta.
A szervezők a rendőrök jelenlétében közel húsz percig készítették elő a kiállítást. Ezután kezdődtek a problémák. Bár az önkéntesek első felszólításra leemelték a korabeli térképet, és együttműködtek a rendfenntartókkal, néhány perccel később váratlanul intézkedés alá vonták-, és el is szállították őket.
A rendőrőrsön a három lány, valamint az őket kísérő szervezeti képviselők mintegy két órát töltöttek bent. A rendőri intézkedés jegyzőkönyv és büntetés nélkül zárult, a túlzott és erőltetett fellépés azonban tönkretette az ünnepség keretében a Főtérre tervezett műhelyeket és foglalkozásokat.
A Kolozsvári Magyar Diákszövetség sajnálatosnak tartja, hogy bizonyos források párhuzamot véltek felfedezni az Új Magyar Gárda Mozgalom Székely Szakaszának rendőrségre kísért képviselője, valamint a KMDSZ önkéntesek ügye között. A KMDSZ kezdeményezésére zajló március 15-i ünnepségsorozat ugyanis kizárólag kilenc, kolozsvári székhelyű ifjúsági- és diákszervezet közreműködésével zajlott. A szervezők minden csatlakozót szívesen láttak, és ezúton köszönik segítségüket. Sajnálattal tapasztaltuk azonban az ünnepet kisajátítani kívánó, és az önnön céljaikat előtérbe helyező mozgalmak megjelenését is. Az intézkedő rendőrök egy félreértés okán eleinte gárdista-szimpatizánsnak gondolták a KMDSZ szervezőit, az ügy azonban rövidesen tisztázódott.
A KMDSZ felháborítónak tartja, hogy hasonló eljárásnak vetik alá, és munkájukban akadályozzák a huszonéves fiatalokat, miközben azok szabadidejüket feláldozva közösségi tevékenységet vállalnak fel, és méltóképpen próbálják megszervezni a magyar forradalom kirobbanásának megünneplését.
KMDSZ sajtóiroda közleménye. Forrás: Erdély.ma

Új magyar-magyar fórumot
A határon túli magyar és a magyarországi politikai szervezetek közötti egyeztetési mechanizmusnak az újjáalakítását tartja szükségesnek Németh Zsolt, a magyar országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának az elnöke. A politikus Kolozsváron tartott előadást az erdélyi evangélikus-lutheránus püspökség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács meghívására.
Németh Zsolt szerint az utóbbi nyolc évben megroppant az egységes határon túli magyar politika, a kormányzásra készülő polgári-nemzeti oldal számára azonban fontos kiindulási pont a Kárpát-medencei magyarság együttműködése. Németh sikertörténetnek nevezte az Orbán-kormány idején létrehozott Magyar Állandó Értekezletet (Máért), amelyet szerinte az MSZP azért szüntetett meg 2004 novemberében, mert tarthatatlannak tartotta, hogy a határon túli szervezetek támogatják a kettős állampolgárság megadását. Üdvözölte Románia és a Moldovai Köztársaság közeledését, az amerikai rakétapajzs Romániába telepítéséről pedig úgy vélekedett, hogy az erdélyi magyarság hosszú távú biztonságát is szolgálja.
Háromszék. Forrás: Erdély.ma

Az 1848-as szabadságharca emlékezett Kolozsvár
Mintegy másfél ezer kolozsvári magyar – az egyetemistákat is beleértve – emlékezett az 1848-as magyar forradalomra a volt Biasini előtt hétfő délután. Az ünnepi megemlékezést követően számos civil szervezet és politikai párt koszorúzta meg Petőfi emléktábláját. Az ünnepi félszólalások sorát Cseke Attila egészségügyi miniszter és László Attila Kolozsvár alpolgármestere nyitotta. Ezt követően Szilágyi Mátyás Magyarország kolozsvári főkonzulja kapott szót. A főkonzul elmondta, felemelő érzés számára, hogy a kolozsvári fiatalság egyre szabadabban ünnepelheti meg az összmagyarság egyetemes szabadságünnepét. A forradalom 162. évfordulóján Sorin Apostu polgármester is üdvözölte az ünneplő kolozsváriakat. Emil Boc miniszterelnök és Traian Băsescu államfő üdvözlő beszédét Vasile Cosma alprefektus olvasta fel. Ezt követően a rendezvénysorozatot szervező kilenc ifjúsági szervezet olvasta fel a maga 12 pontját, majd a református kollégium kórusa énekelt Kossuth-nótákat. A megemlékezés a magyar himnusz közös eléneklésével ért véget. Paprika Rádió. Forrás: Erdély.ma

Magyar állami kitüntetések erdélyi díjazottjai
Érdemrendet kapott Makkai János, a Népújság volt főszerkesztője
Március 15., az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc évfordulóján a Magyar Köztársaság elnöke – a miniszterelnök előterjesztésére – magas állami kitüntetésben részesítette a kulturális- tudományos élet több kiemelkedő erdélyi szereplőjét. Lapunk nyugalmazott főszerkesztőjének, Makkai Jánosnak kiemelkedő intézményvezetői, szerkesztői és újságírói tevékenysége elismeréseként Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozták.
Kossuth-díjat kapott a magyar költészetet alapvetően gazdagító életművéért Kovács András Ferenc Babérkoszorú és József Attila-díjas költő, esszéíró, műfordító, a Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztője.
Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozata) kitüntetésben részesült dr. Gáspárik Attila színművész, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora, a minőségi média védelme és ösztönzése, valamint az egyetem nemzetközi akkreditációja érdekében végzett tevékenysége elismeréseként. Arany Érdemkeresztet kapott dr. Vass Levente urológus, a Studium Alapítvány és Szakkönyvkiadó alapító tagja. Ezüst Érdemkeresztet adományoztak Kilyén Ilka színművésznőnek. Hiller István oktatási és kulturális miniszter Díszoklevelet adományozott dr. Gagyi Zoltán dicsőszentmártoni művelődéstörténésznek.
Kovács András Ferenc és Gáspárik Attila Budapesten vette át a kitüntetéseket, a többieknek március 26-án Kolozsváron rendezett ünnepségen Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság főkonzulja adja át a kitüntetéseket.
A Maros megyeieken kívül még elismerésben részesültek: Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató, aki az erdélyi magyarság néprajzi, népművészeti és népzenei kincseinek feltárása, gyűjtése és megőrzése terén végzett munkájáért, valamint a mezőségi szórványoktatás egyik központjának megteremtéséért a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést kapta. A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozata) kitüntetésben részesült még: Demény Attila Nádasdy Kálmán-díjas zeneszerző, zongoraművész, a Kolozsvári Magyar Opera rendezője, az erdélyi és a Kárpát-medencei magyar kulturális értékek megőrzése és bemutatása érdekében végzett tevékenységéért, Gábos Zoltán, az MTA külső tagja, a Babes-Bolyai Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanára, dr. Nagy Tóth Ferenc biológus, az MTA külső tagja.
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozták Balázs-Bécsi Attilának, a Szamosújvári Téka Alapítvány elnökének, projektmenedzsernek, Bíró Rozália Ibolyának, Nagyvárad alpolgármesterének, Hegedüs Csillának, a Transylvania Trust Alapítvány ügyvezető igazgatójának, Márton Árpád festőművésznek, nyugalmazott művészetpedagógusnak.
Cseke Péter aranytollas lett
Tizenketten vehették át a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) által alapított Aranytoll Díjat a Magyar Sajtó Napja alkalmából pénteken Budapesten; a kitüntetéseket Eötvös Pál, a MÚOSZ elnöke és Szepesi György, az Aranytoll-bizottság elnöke nyújtotta át – közölte a MÚOSZ pénteken az MTI-vel. A Magyar Újságírók Romániai egyesülete javaslatára Cseke Péter, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média- és Kommunikáció-tudományi Szakosztályának szervezője, illetve a Kolozsvári Médiakutató Intézet megteremtője részesült Erdélyből Aranytoll Díjban. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Mit gondolnak rólunk egyes román értelmiségiek?
Elgondolkodtató, hogy kolozsvári, erdélyi magyarokként mennyire hermetikus világban élünk: külön színházunk van, operánk, műszaki-tudományos társaságunk, barlangász klubunk, műemlék- és állatvédő egyesületünk, iskolánk, óvodánk, líceumunk, egyetemünk, külön kiránduló/túrázó egyesületünk, talán még méhész, bűvész és sírkőfaragó nem-kormányzati szervezetünk is. Más gazda egyesülethez társulunk, s talán még az erdélyi magyar sörgyártók is külön civil szervezetbe tömörülnek. Külön szervezeti életet élnek a magyar közgazdászok, jogászok, környezetvédők, a nők, gyerekek, művészek, vadászok és halászok, a „gondolkodók” (lásd: Erdélyi Gondolat Egyesület), a néptáncosok, cserkészek, zenészek, újságírók stb. Hogy a politikáról és a külön (teljesen más) historiográfiáról ne is beszéljünk!
Az önálló magyar intézményekre szükség van.Az önálló intézményrendszer közösségünk kohéziójának egyik záloga, az önálló szervezeti élet rendkívül fontos eleme. De feltevődik a kérdés: mégis, hol vannak a metszéspontok?
Annak ellenére hogy a 80 százalék román, 18–20 százalék magyar etnikai arányú Kolozsváron születtem, s 34 éve itt is élek, a monostori „böjéc zsélát”-okat (amolyan HMCS-k, azaz helyi menő csávók), akikkel igen sokat verekedtünk gyermekkoromban, s az iskolai „böját dé böjátokat”, “„böját de kártiér”-eket leszámítva nekem se volt igazán kapcsolatom a románokkal: magyar család, óvoda, elemi, líceum, egyetem, ifjúsági szervezet, munkahely, barátnők (két kivétellel), baráti társaság, barlangász klub, stb.
A Főtér átrendezése alkalmával kirobbant vita közepette alkalmam volt olyan kolozsvári románnal társalogni, akinek a családjában vannak magyarok, felsőfokú végzettsége van, értelmiségi munkát végez, az átlagosnál sokkal tájékozottabb, egy ideig nyugat-európai országban tanult és élt, s jelenleg az egyik legfontosabb kolozsvári döntéshozó talán legbefolyásosabb tanácsadója. Ez a beszélgetés afféle utolsó cseppet jelentett a pohárban, ebben az évben ugyanis ez már a sokadik ilyen beszélgetés román értelmiségiekkel, aminek végkövetkeztetése, legalábbis számomra, rendszerint ugyanaz: sohasem sikerül már megértetnünk magunkat a többséggel!
Az említett hölgy értetlenül állt aFőtéravatása kapcsán kibontakozott botrány láttán.
– Nem értem az egészet. Minek ez a felhajtás, hogy nincs magyar program is? Semmilyen kapcsolatom nincs a magyar szervezetekkel, nem is ismerem őket, kit hívtam volna meg? Adj valami tanácsot, kapcsolatembereket, neveket, telefonszámokat, de gyorsan! – mondta kétségbeesve.
Elhiszem neki, hogy a jó szándék vezérelte, de csak annyit tudtam mondani neki: már késő. És még azt: ha a nemzeti-keresztény és a szabadelvű beállítottságú magyarok összefognak, akkor ti, románok valamit nagyon, de nagyon rosszul csináltok.
Az értetlenkedés folytatódott: szerinte mi, magyarok állandóan csak nosztalgiázunk, a múlttal foglalkozunk, siránkozunk, mimóza lelkűek vagyunk, sértődékenyek, érthetetlenek. Olyan ufó-szerűek, akik valahonnan a homályból hirtelen előbukkannak, aztán követelnek valamit a történelem nevében. A „dicső múlt nevében”. Hogy az nekünk jár és kell. Mert a jussunk. És hogy ő megadná, nincs ezzel semmi baj, sőt még többet is adna, tegyünk ki magyar zászlót is az intézményekre, legyen kiírva minden magyarul is, nem probléma. Hol kell aláírni, hogy ez legyen? Elmondta, ő aláírta az RMDSZ többnyelvű feliratot követelő lajstromát. Mivel nem hittem el neki, elővette az asztalából a fénymásolatot… Meglepődtem.
Ő is úgy látja, mi már csak relikviák vagyunk, mert a múltban élünk. A temetővel (ki is mondták, hogy a Házsongárd Alapítványra gondolnak) foglalkozunk a vállalkozások támogatása helyett. És hogy miért nem vagyunk „ellenállóbbak”, s ha nem vagyunk, akkor meg miért vállaljuk a vegyes házasságokat, amikor tudjuk, hogy az megfogyatkozásunkhoz vezet? Miért a múzeumokkal, és nem a kortárs művészek kiállításaival foglalkozunk? Nem értik, mi a rendeltetése, mivel foglalkozik az Erdélyi Múzeum-Egyesület, nekik ez egyszerűen a Societatea Muzeului Ardelean. Pedig próbáltak utánajárni, de a www.eme.ro román oldalán ez fogadta őket: Pagina este în construcţie.Beleolvastak az EME honlapjának angol változatába, de amikor ilyen szöveg fogadta őket, hogy „historical moment” (történelmi pillanat) és „tradition of our great ancestors” (dicső elődeink hagyománya), „we conserve the recognition of the following things named very nice by Márai Sándor: the country, the people and the father-land” (azt a felismerést és meggyőződést visszük így tovább, amit legszebben Márai Sándor formált szavakká: Az „ország”, a „nép” még nem „haza”), akkor unottan abbahagyták.
– A ti újságotok miért nincs románul is fent a neten? – kérdezték őszinte érdeklődéssel. – Miért nem lehet román nyelvű napi összefoglalót feltölteni? Nem, nem Băsescuról, mert azt látjuk a tévében, hanem a magyar közösségi élet történéseiről/eseményeiről szóló anyagokról miért nem lehet egy összefoglalót lefordítani? Mert érdekel minket, foglalkoztat az, hogy mi történik a magyar közösséggel.
Mondtam, hogy nincs pénz erre is.
– Szükségünk van rátok, akarunk kommunikálni veletek, kellenek a meglátásaitok, de ti vagy a „temetőben” vagy a „múzeumban” vagytok – mondták, persze sarkítva, de kifakadva.
Nem értenek és nem is fognak érteni bennünket. Még a legjóhiszeműbbje sem. Egyszerűen külön világban élünk.
Eszembe jutott az Asztalos Lajos kezdeményezésére is az 1990-es évek elején az RMDSZ által kiadott Híd-Puntea című román nyelvű, de magyar értelmiségiek által írt kiadvány. Most miért nincs egy ugyanilyen?
Arról is morfondíroztam, ma ki vállalhatná fel Octavian Buracu szerepét. (Dr. Octavian Buracu, a jól ismert, de, sajnos, nem eléggé becsült Interetnikai Párbeszéd Szövetségnek, az Erdélyben élő többségi nemzet és a kisebbségi népcsoportok közötti megbékélést szolgáló civil szervezetnek az alapítója és elnöke volt. Sokan a magyarok közül ma is tisztelettel emléleznek rá.) Szerintem például Eckstein-Kovács Péter, Salat Levente, Ádám Gábor, Tompa Gábor vagy akár Kántor Lajos kellene hogy legyen az, aki továbbviszi ezt a stafétabotot…
A fenti írást a www.koliver.wordpress.com címen elérhető személyes blogon közöltem, ahova összesen 64 vélemény érkezett. Ebből idézek néhányat.
Dunailaci felhasználó például azt írta: „Nagyon örülök ennek a bejegyzésnek. Ideje volt már ilyen témát is napirendre tűzni. Valóban igaz, hogy az egész magyarság búval bélelt. Siránkozunk, hogy szegény fejünk, mit tett ellenünk a tatár, a török, az osztrák, a román.”
Erna szerint „végre valaki összefoglalta az erdélyi magyarság egyik legnagyobb rákfenéjét. Igazából nem ismernek bennünket, szinte semmit sem tudnak rólunk (csak mást ne mondjak, Kolozsvár helytörténetével foglakozó jó román nyelvű könyv jelen pillanatban beszerezhetetlen, Erdély történetéről szóló egy sincs a boltokban), akkor hogyan akarjuk elfogadtatni magunkat velük? Hogyan akarjuk, hogy megismerjenek bennünket, értékeinket, a világunkat, amelyben mi élünk és melynek értékei szerint ítélünk? Követelhetjük így reggeltől estig az ősi jusst, semmi sem lesz belőle. Pedig sokan lennének ránk kíváncsiak…”
Ezzel szemben az Autonómiát Székelyföldnek nevű felhasználó úgy gondolja „Nem kell ennyire borúlátónak lenni. Nem értenek és nem is fognak? Hol itt a gond, amikor mi mindenben különválunk, mindent párhuzamosan csinálunk, külön sörözünk, néhány éve teljesen külön is kocsmázunk. Az igazság az, hogy mi NEM AKARUNK VELÜK EGYÜTT ÉLNI, s jólesne, ha ők is ugyanezt tennék, ugyanakkor pedig, ha bármit kérünk, elvárjuk, hogy szó nélkül megadják.”
Kolev felhasználó azt írta: „Teljes meggyőződéssel merem mondani, hogy nem hiszek egy szót sem abból a feltételezett jóhiszeműségből, amit a megkérdezett hölgy tanúsított. Nagyon jól tudják ők, hogy kik vagyunk, mit akarunk, mik az értékeink és miben hiszünk… És igen, 1000 éves múltunkért, állam és városalapításainkért jár nekünk valami.”
Attila nevű kommentáló azt állítja, a leírt jelenséget tapasztalta román ismerőseinél. „Sokszor kérdeztek a magyarokról. A magyar kajákról, a Magyarország–erdélyi magyarok kapcsolatról, egy-egy magyar szó jelenteséről, stb. Nem utasítottak el, s nem „bozgoroztak” le. Pedig a Mărăşti tömbháznegyedben nevelkedtem, és nap mint nap velük jártam. És még el se románosodtam. Magyar család, barátok, barátnő, suli, egyetem. Ugyanakkor teljesen egyetértek azzal, hogy szükség lenne információk átadásra a magyar közösség eseményeiről a románok felé, román nyelven. Biztos, hogy eleinte tele lesz a magyarokat szidó kommentekkel. De ugyanakkor néhány ember nyitna közösségünk felé. És ez haladást jelent megmaradásunk, jövőnk felé. Az űrhajósok és a városalapítók között is meg kell találnunk az „arany középutat”. Nem szabad elfelednünk múltunkat, de oda kell figyelnünk jövőre. És a JÖVŐ A FONTOSABB!!!”
Réka azt írta: „Igen, Olivér, igazad van, nekem is ezt vágta egyszer a fejemhez egy román ismerősöm, hogy mi párhuzamos világban élünk mellettük. Először felháborodtam ezen, de aztán elgondolkoztam rajta egy kicsit, mennyire igaza van. Egy másik síkon éljük életünket és jól érezzük magunkat így, hogy a két sík csak akkor találkozik, amikor mi akarjuk.”
Ercsey-Ravasz Ferenc nem hiszi azt, hogy ha mi változtatunk ezen a párhuzamos léten, akkor egyből tökéletesen megértjük egymást, és kebelbéli jó barátok leszünk. „Mint ahogy azt sem hiszem, hogy a nyitás a beolvadásnak kedvezne (sajnos a bezárkózás viszont nem akadályozza azt meg). De néhány dolgot elérnénk vele. Először is egyértelművé tennénk, hogy nincs semmi rejtegetnivalónk.Ilyenek vagyunk, erre büszkék vagyunk, ezt tudjuk és akarjuk nyújtani a nagy közös erdélyi sorsnak, amely akár tetszik, akár nem, előttünk van, kikerülhetetlenül. Másodszor eloszlatnánk egy halom előítéletet, hiszen sok román eszében úgy élünk, mint a nyereg alatt puhított húson élő ázsiai hordák leszármazottjai. Európai kultúrát, transzszilván magyar kultúrát mutathatnánk fel nekik. Esetleg elcsodálkozhatnának azon, hogy nekünk a 16. században már volt vallási türelemről szóló törvényünk, miközben ők mostanság fejezik be a nyárádtői görög katolikus templom befalazását-lerombolását… A vitathatatlan értékek előtt az értelmes ember (még a román is) fejet hajt, az oktondival pedig úgysincs mit kezdeni. Harmadjára: eloszlatnánk sok tévhitet. Sokszor találkoztam például azzal a meggyőződéssel román körökben, hogy mi, erdélyi magyarok Magyarországhoz tartozónak érezzük magunkat. És nagyon elcsodálkoztak, amikor közöltem, hogy – legalábbis javarészt – ez nem igaz. Mi külön világot, külön kulturális, sőt, nyelvi valóságot képezünk. Sokan közülünk idegennek érzik magukat Magyarországon. Sokáig folytathatnám, de nincs értelme. Aki érti, érti.”
Kiss Olivér. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Megzavart emlékezés
Rendőri beavatkozás zavarta meg a tegnapi kolozsvári ünnepségsorozatot, a hatóságiak három egyetemista lányt, és egy öltözetén fasiszta jelszavakat viselő férfit kísértek be az őrsre. Az Új Magyar Gárda Székely Szakasza „Székelyföld nem Románia!” feliratú molinót hordozott. Nagyszabású rendezvénysorozattal emlékezett idén az 1848–49-s forradalom és szabadságharc kitörésére tegnap a kolozsvári magyarság és diákság. Azonban a rendezvénysorozat 15 órára, a Főtérre tervezett Forradalmi sétatér, élő szoborpark, kokárdakészítés, korabeli műhelyek elnevezésű programja elmaradt, miután a rendőrök bekísértek az őrsre három történelem szakos egyetemista lányt. A hatóságiak szerint a diákok a városháza engedélye nélkül tüntettek.
B. R., az előállított lányok társa a Krónika kérdésére elmondta, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) kérte fel őket, hogy készítsenek egy, a ’48-as eseményeket bemutató tablót. „Az időjárás közbeszólt, és a nagy szél miatt a magyar színház előzetes ígérete ellenére nem adta kölcsön azokat a pannókat, amelyekre a képeket akasztottuk volna. Ezért a KMDSZ vezetésével közösen úgy döntöttünk, hogy a Mátyás-szoborcsoport elé, a kerítésre fogjuk felaggatni a képeket. Két rendőr belénk kötött, és azzal vádolt, hogy tüntetünk és provokatív a kiállításunk” – mesélte a történelem szakos egyetemi hallgató.
B. R. szerint a képek a ’48-as forradalom híres személyiségeit, azok tevékenységét mutatták be. A lány szerint a rendőröket az akkori viszonyokat megjelenítő térkép zavarta, amelyet Nagy-Magyaroszág térképeként értelmeztek, és azt állították: Romániát sértő felirat szerepel rajta. A lányokat bekísérték az őrsre, ahol vallomást írattak alá velük és a KMDSZ vezetőivel, majd a térképet elkobozták. Egyelőre nem tudni, megbírságolják-e őket.
„Székelyföld nem Románia!”
Délelőtt több mint ötszáz kolozsvári magyar, elsősorban diák vonult rezesbanda kíséretében a Protestáns Teológiai Intézet elől a Szent Mihály-templom elé. A magyar és székely zászlóval felszerelkezett tömeg végig énekelt a szűk félórás séta során. A Gábor Áron rézágyúja, a Kossuth Lajos azt üzente és az Édes Erdély kezdetű dalokat többször is ismételték.
Az ünneplő tömeg elején Cseke Attila egészségügyi miniszter, László Attila kolozsvári alpolgármester, Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke és Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja állt. A mintegy kétszáz méteres sor vége felé az Új Magyar Gárda Székely Szakaszának képviselői „Székelyföld nem Románia!” feliratú molinót tartottak maguk előtt, és árpádsávos zászlókat lengettek. Kérdésünkre, hogy kolozsváriak-e, csak annyit feleltek: hírzárlat van.
Egyiküket bevitték a rendőrségre fasiszta jelképek viselése miatt. A rendőrség szerint a férfi karján halálfej volt látható, és egy gótikus betűkkel írt német nyelvű felirat: „Meine Ehre heißt Treue” (Becsületem a hűség – az SS jelmondata). A férfi ellen büntetőjogi eljárás indul.
Az istentiszteletet követően az időközben másfél ezresre duzzadt ünneplő tömeg a Biasini-szálló elé vonult, ahol megkoszorúzta a Petőfi-emléktáblát. Az ünnepi felszólalások sorát Cseke Attila és László Attila nyitotta. Szilágyi Mátyás beszédébe kifejtette: felemelő érzés számára, hogy a kolozsvári fiatalság egyre szabadabban ünnepelheti az összmagyarság egyetemes ünnepét. Ezt követően a rendezvénysorozatot szervező kilenc ifjúsági szervezet olvasta fel a maga 12 pontját.
Ebben a Kossuth utca nevének és a Mátyás-szoborcsoport magyar feliratának a visszahelyezését, az önálló állami magyar egyetem és Kolozsvár egykori címerének a visszaállítását kérik. Követelik továbbá a funari örökség – a jelenlegi címer, a magyargyalázó plakettek és emléktáblák – végleges eltüntetését, magyar feliratokat, kétnyelvű utca- és eligazító táblák kihelyezését, a magyar nyelvhasználat biztosítását a közigazgatásban, egészségügyben és igazságszolgáltatásban, valamint a román hatóságok és szélsőséges szervezetek magyarellenes megnyilvánulásainak megszüntetését.
Kiss Előd-Gergely. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

A konzervatívok kizárnák az RMDSZ-t
A Konzervatív Párt (PC) az RMDSZ kizárását kéri Emil Boc kormányfőtől két kormánytag, Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Cseke Attila egészségügyi miniszter „teljesen alkotmányellenes” magatartása miatt – közölte kedden Bogdan Diaconu, az alakulat alelnöke.
Diaconu kedden kifejtette: az egészségügyi miniszter hétfőn a kolozsvári megemlékezésen egy olyan transzparens mellett állt, amelyen azt írta, „Székelyföld nem Románia!”, Markó Béla miniszterelnök-helyettes pedig múlt héten a kormány fejlécével ellátott magyar nyelvű meghívót küldött a marosvásárhelyi iskolaigazgatóknak. A PC alelnöke szerint az alakulat szerdán az ügyészséghez fordul.
Hétfőn több mint 1000 személy vett részt a kolozsvári, március 15-i ünnepségeken. A résztvevők között volt László Attila alpolgármester, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke, Fekete Emőke, a Kolozs megyei tanács alelnöke, Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári konzulja, továbbá Cseke Attila egészségügyi miniszter is. Egy marosvásárhelyi iskolaigazgató Emil Bocnak írt levelében elpanaszolta, hogy Markó Béla miniszterelnök-helyettes a kormány nevében az állam hivatalos nyelvétől eltérő nyelven, azaz magyar nyelven írt meghívót küldött az iskolaigazgatóknak.
Markó Béla RMDSZ-elnök elmondta: magyar nemzetiségű tanároknak, iskolaigazgatóknak, igazgatóhelyetteseknek címzett meghívókról van szó, amelyek kétnyelvűek voltak. „Nagyon jó, hasznos, magamra nézve pedig kötelező is, hogy magyar nyelven fordulok a magyar nemzetiségű tanárokhoz, és a jövőben is hasonlóan járok el” – szögezte le az RMDSZ elnöke.
(paprikaradio.ro) Forrás: MNO.hu

Az értelmiség erkölcsi felelősségét vitatták meg Kolozsváron
Követhet-e el egyáltalán árulást az írástudó? – tette fel a kérdést Demeter Szilárd író az Írástudók árulása? című kolozsvári kerekasztal-beszélgetés bevezetőjében. A hétfő este az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában rendezett eszmecsere vendége Szőcs Géza és Egyed Péter volt. A moderátor szerepét betöltő Demeter elmondta, szerinte a 70–80-as évek Erdélyében a legnyomasztóbb az értelmiség számára a gondolat szabad áramlásának hiánya volt.
Az irodalmi Nobel-díjas Herta Müller férje, Richard Wagner egyik írásából idézett, aki feleségével együtt megtapasztalta a romániai kommunizmust. Wagner szerint az egyetlen komolyabb magyar nyelvű szamizdat Erdélyben az Ellenpontok című folyóirat volt, amely csupán kilenc lapszámot érhetett meg (ezeket írógéppel, majd stencillel sokszorosították) 1981 decemberétől, ’82 novemberében azonban a Szekuritáté letartóztatta a lap szerkesztőit, többek között Szőcs Gézát, és csak a Nyugat nyomására tették lehetővé számukra az emigrációt. „Ezt követően mély depresszióba zuhant az erdélyi értelmiség” – áll Wagner írásában.
Igény az értelmiségi diskurzusra
Szőcs Géza elmondta: a lap nem volt előzmények és következmények nélküli. Az alapító Ara-Kovács Attila személyes kapcsolatban állt olyan magyarországi lapok szerkesztőivel, mint a Beszélő vagy a Demokrata, amelyek ötletet adtak az Ellenpontok létrehozásában, majd a lap megszüntetése után létrejött a Kiáltó Szó, amelyet Magyarországon jelentettek ugyan meg, de erdélyiek szerkesztették. „Voltak próbálkozások, számos magányos kísérletről tudunk, de a legfontosabb az volt, hogy éreztük: igény volt rá, hogy egy értelmiségi diskurzus tárgya legyen a diktatúrában senyvedő Erdély helyzete. Az Ellenpontok inkább abban volt egyedülálló abban az időben, hogy viszonylag sok ember szervezett együttgondolkodásának adott keretet” – fogalmazott Szőcs Géza.
Egyed Péter Demeter Szilárd kérésére a Bretter-iskoláról is beszélt, arról, hogy Bretter György irányításával hogyan indulhatott el egy magasabb filozófiai gondolkodás a diktatúrában. Demeter Szilárd rákérdezett, hogy milyen igényt is szolgált ki a Bretter-iskola és az Ellenpontok. „Ez nem elvárás kérdése, sokkal inkább arról van szó, hogy az emberi morál előbb-utóbb feltör, akármilyen vastag vasbeton fedi” – fogalmazott Szőcs Géza.
Egyed Péter hozzátette: türelmetlenség, általános várakozás jellemezte az értelmiséget, tudták, hogy történnie kell valaminek, és ez a hangulat szülte az ilyen kezdeményezéseket. Egyed Péter arról is beszélt, hogy később egyre erőszakosabban akarta a hatalom a kezében tartani a kultúrát. Visszaemlékezett arra, hogy ’85-ben egy héten át ellenőrizte a Kriterion Könyvkiadó munkáját egy felügyelőbizottság, melynek nyomán több regényt visszavontak.
Demeter Szilárd visszaterelte a beszélgetést a fő témához, és feltette a kérdést: volt-e az értelmiségnek erkölcsi felelőssége a diktatúrában?
„A közösség által kiválasztott elit kell hogy meghozza azokat a döntéseket, amelyek az egész közösség túlélését biztosítják” – fogalmazott Szőcs Géza, hozzátéve, hogy ez az elit nem csak a politikai vezetőket jelenti, az írástudóknak is van felelősségük. Példaként az erdélyi szászokat hozta föl, akik évszázadokon át ragaszkodtak vezetőikhez, követték azok útmutatását, ami a történelem során segítette is túlélésüket.
Egyed Péter szerint is volt felelőssége az értelmiségnek, példaként többek között Márton Áron püspököt említette, akinek útmutatásait nagyon sokan követték.
A beszélgetés folytatásában Demeter Szilárd azt kérdezte a meghívottaktól, hogy a rendszerváltást követően és a demokrácia kialakításában milyen szerepe volt az írástudóknak Erdélyben. Szőcs Géza elmondta, a rendszerváltást követően a frissen megalakult RMDSZ-ben sokféle ember volt: írók, humán értelmiségiek, mérnökök, csak olyanok nem, akik tudatosan készültek volna erre a politikai szerepre. „Akkor azt gondoltam, hogy ez most lesz, ahogy lesz, majd ezt a sok hályogkovácsot felváltja a következő generáció, akik már tudatosan készülnek erre a szerepre. Sajnálatos módon azt kellett tapasztalnom, hogy az elmúlt 20 év alatt nem változott semmi. Azok, akik a rendszerváltás után vállalták ezt a politikai szerepet, cseppet sem voltak felkészületlenebbek, mint a mostaniak” – értékelt Szőcs.
Az értelmiség „piaca”
Egyed Péter arról beszélt, hogy a ’90-es években a szabad légkörben elkezdtek létrejönni a civil szervezetek, és az értelmiség nagyon gyorsan és mohón próbálta visszaszerezni mindazt, amit évtizedekig elvettek tőle. „Nagyon sokan mentek Budapestre tanulni, hogy kiegészíthessék hiányos ismereteiket, ez az út azonban nem volt könnyű, elég ha arra gondolunk, hogy a rendszerváltás utáni évtizedben négy bányászjárás is volt” – mutatott rá. Ugyanakkor Bibó István Értelmiség és szakszerűség című tanulmányának gondolatát idézte, miszerint a rendszerváltás utáni első generációs értelmiségi csak akkor független az őt létrehozó hatalomtól, ha nagyon magas szinten képviseli szakirányát, jó az önértékelése, így nincs kiszolgáltatva a politikának. Egyed Péter szerint az erdélyi értelmiség elindult ezen az úton, próbálja elég magas színvonalon művelni szakmáját, a feladat az, hogy megfelelő piacot teremtsenek ezen értelmiség munkái számára, ahol a „szakszerűséget értékén lehet eladni”.
Szőcs Géza az 1940-ben kiadott Írók a viharban című kötetet vette elő, amelyben 13 magyar író közölte gondolatait azzal kapcsolatban, hogy Magyarország mire számíthat, ha belép a háborúba. Szőcs Kassák Lajos írásából idézett gondolatokat, amely szerint az írónak egyetlen erkölcsi feladata, hogy létrehozza a művet. Szőcs kifejtette: nem akkor követ el az írástudó árulást, amikor nem vállal politikai szerepet, hanem akkor, ha nem hozza létre a műveit.
A beszélgetés végén az egybegyűltek tehették fel kérdéseiket. Arra a kérdésre, hogy mi a helyzet azon írókkal, akik tehetségesek voltak ugyan, de egyben besúgók is, Szőcs azzal válaszolt, hogy különbséget kell tenni egy író magánéleti árulása és a közösség elárulása között. Kifejtette: volt rá példa, hogy valaki magánemberként makulátlan, de közösségi szerepében áruló volt, és fordítva is. „Szét kell választani a két szerepet” – hangsúlyozta Szőcs.
Varga László. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Elítélik a székely gárdisták és vármegyések március 15-i, kolozsvári megnyilvánulásait
Elítéli az Új Magyar Gárda Mozgalom Győri Wass Albert Zászlóalj Székely Szakaszának, valamint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) március 15-i kolozsvári megnyilvánulásait szinte valamennyi magyar politikai és ifjúsági szervezet. A lapunk által megszólaltatott ifjúsági és politikai vezetők egybehangzóan úgy fogalmaztak, hogy a magyar szélsőséges szervezetek megjelenésükkel és cselekedeteikkel nagyon sokat ártottak a kincses városi magyarság amúgy sem túl fényes helyzetének. Valamennyien egyetértenek abban is, hogy hiba volt „Székelyföld nem Románia” táblával felvonulni, főleg, hogy a kincses városnak földrajzilag sincs köze a Székelyföldhöz.
Meg kellene próbálni eltávolítani valamennyi szélsőséges szervezetet a nemzeti ünnepi megemlékezésekről – vallják szinte egyhangúlag a kolozsvári március 15-i ünnepségen részt vevő ifjúsági és politikai szervezetek. A Krónika annak kapcsán kérdezte a civil szféra és a politikum képviselőit, hogy a kincses városi megemlékezésen felvonult az Új Magyar Gárda Mozgalom Győri Wass Albert Zászlóalj Székely Szakasza, valamint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom több képviselője is, akik egyenruhájukkal, az árpádsávos lobogóval, illetve a HVIM zászlójával már eleve felkorbácsolták a kedélyeket, az általuk felmutatott, „Székelyföld nem Románia” tábla pedig további olajat öntött a tűzre. A román sajtó ugyanis kevés kivétellel nem is számolt be magáról az eseményről, annak jelentőségéről a magyar közösség számára, ehelyett szinte valamennyi híradás a szélsőségesekről szólt, s olyan híresztelések is szárnyra kaptak, amelyek szerint maga Cseke Attila RMDSZ-es egészségügyi miniszter vitte a székelyföldes táblát.
Összemossák a résztvevőket
A gárdisták és HVIM-esek jelenléte a rendőrség akcióira is kihatott: sokak szerint azért fordulhatott elő, hogy a rendőrök három KMDSZ-es, alig 20 éves szervező diáklányt elvittek az egyik főtéri rendezvény helyszínéről, mert már a résztvevőket és szervezőket is összemosták a szélsőséges nacionalistákkal. „A Kolozsvári Magyar Diákszövetség sajnálatosnak tartja, hogy bizonyos források párhuzamot véltek felfedezni az Új Magyar Gárda Mozgalom Székely Szakaszának rendőrségre kísért képviselője, valamint a KMDSZ-önkéntesek ügye között. Sajnálattal tapasztaltuk az ünnepet kisajátítani kívánó, és az önnön céljaikat előtérbe helyező mozgalmak megjelenését. Az intézkedő rendőrök egy félreértés okán eleinte gárdista-szimpatizánsnak gondolták a KMDSZ szervezőit, az ügy azonban rövidesen tisztázódott” – áll a KMDSZ lapunkhoz eljuttatott közleményében.
Kovács Péter (RMDSZ): meggondolatlanság volt
Várható volt, hogy a román sajtó – véletlenül vagy sem – összekeveri a résztvevőket – nyilatkozta lapunknak Kovács Péter kolozsvári RMDSZ-es politikus, a szövetség ügyvezető alelnöke. „Meggondolatlanság Kolozsváron egy olyan táblával felvonulni, amelyen az áll, hogy a Székelyföld nem Románia. Igenis Románia része, s Románia része lesz akkor is, ha autonómiája lesz. Kevesen akarnak független államot, illetve alagúttal vagy légi csatornával Magyarországhoz csatlakozni” – fogalmazott a politikus, aki szerint noha demokrácia van, s mindenki ott ünnepel, ahol éppen akar, de ilyen „kényes környezetben” mint Kolozsvár is, kár provokálni, hisz minden ilyen megnyilvánulás feladott labda a román sajtó képviselőinek, ők pedig rendszerint élnek is a leütés lehetőségével. Kovács Péter szerint ugyanakkor ritkán jöhetett volna éppen ennyire rosszkor ez a sajtóvisszhang. „Elfogadásra vár a kisebbségi törvény, a tanügyi törvény módosítása, illetve a régióátszervezési jogszabály. Ha egy ilyen meggondolatlan cselekedet miatt startból elutasítanak a kollégák, nagyon nehéz érvényesíteni az érdekeket” – véli a politikus, aki szerint az emberek a nemzeti ünnepen ünnepelni és nem hőzöngeni akarnak, ezért abban bízik, hogy a jövőben a szélsőséges megnyilvánulások mindkét oldalon tompulni fognak.
László Attila kolozsvári RMDSZ-es alpolgármestert tegnap nem sikerült elérnünk, korábban viszont a Citynews internetes portálnak úgy nyilatkozott, nem ért egyet azzal, hogy a HVIM és a székely gárda képviselői felvonultak a kolozsvári március 15-i megemlékezésen, mint ahogy azzal sem, hogy a „Székelyföld nem Románia” táblát is magukkal hoztak. „Aggódom amiatt, hogy felütötte a fejét ez a jelenség. Soha nem voltam híve a hasonló megnyilvánulásoknak, s soha nem fogok tudni egyetérteni semmiféle szélsőséges megnyilvánulással” – fogalmazott László Attila.
Gergely Balázs (EMNT): ki kellene tiltani a szélsőségeket
Hasonlóképpen nyilatkozott lapunknak Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei elnöke. Mint hangsúlyozta, mindenkinek joga van elmondani, amit akar, amíg tette nem ütközik törvénybe, azonban nem mindegy, hogy cselekedete milyen eredménnyel jár. „A provokáció határát súrolta a székely gárda és a HVIM felvonulása. Az sem lepne meg, ha vezetőik a titkosszolgálatok küldetését hajtanák végre, hiszen mindenre rátelepednek. Látjuk, hogy Magyarországon is mik történtek. Az igazi gond az, hogy megjelenésük, stílusuk, hőbörgéseik a mi rendezvényünket is minősítik” – fogalmazott Gergely Balázs, aki szerint a szervezőknek kellene kezelniük a hasonló helyzeteket, s jövőre meg kellene próbálni akadályozni részvételüket a hasonló rendezvényeken.
„Tudom, hogy törvényes eszközökkel nem lehet megakadályozni részvételüket, de ki kellene tiltani őket valamiféleképpen, mert nagyon sokat ártanak. Azután pedig hazamennek a Székelyföldre, minket meg itt hagynak a nem túl rózsás, sőt kimondottan rossz helyzetben” –mondta a politikus. Hozzátette: a gárdisták, miután vezetőjük fasiszta jelképek használata miatt elvitte a rendőrség, úgy viselkedtek, mint a legszélsőségesebb futballhuligánok. Mint emlékeztetett, a fiatalok „Gyarmatosítók takarodjatok”, „Vesszem Trianon” jellegű szlogeneket skandáltak a város főterén, miután az ünneplő tömeg már szétoszlott.
Sándor Krisztina (MIT): mindig találnak valamit
A szintén szervező Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke, Sándor Krisztina lapunk kérdésére úgy nyilatkozott: a nemzeti ünnepen mindenkinek ott van a helye, mindenkinek joga van felvonulni, koszorúzni. „Nincs rosszalló véleményem a székely gárda és a HVIM felvonulásáról. Nem történt provokáció, sem rendbontás. Nem zavarták az esemény lebonyolítását, alkalmazkodtak a jó előre megállapított forgatókönyvhöz” – fogalmazott. Mint mondta, sajnálja viszont, hogy a sajtó egy kalap alatt tárgyalt valamennyi résztvevőt, de szerinte minden évben találtak valami kivetnivalót. Példaként azt hozta fel, hogy néhány éve még attól volt hangos a román sajtó, hogy Kolozsvár központjában népviseletbe öltözött fiatalok vonultak fel piros–fehér–zöld zászlókkal kezükben a magyar nemzeti ünnepen. A táblának szerinte sem volt helye a megemlékezésen, azonban szerinte a gárdista egyenruha, az árpádsávos zászló nem minősülhet önmagában provokációnak. „nem szeretném, ha odajutnánk, mint Magyarországon, ahol a fehér ing-fekete mellény kombináció lassan nem hordható” – véli Sándor Krisztina, aki szerint pont olyan mértékben érzékenyek a románok a magyar szélsőségekre, mint amilyen érzékenyen érintette az erdélyi magyarságot, hogy a román nacionalista Új Jobboldal Sepsiszentgyörgyön demonstrált tavaly december elsején.
Hívták vagy nem hívták?
Az Új Magyar Gárda Mozgalom Győri Wass Albert Zászlóalj Székely Szakaszának szóvivőjétől, Keresztes Nándortól azt kérdeztük, miért esett választásuk éppen Kolozsvárra. „Erre a kérdésre nem válaszolhatok, a parancsnokság megtiltotta” – hangzott válasza, majd újabb kérdésünkre kiderült, hogy az egy nappal korábban fasiszta jelképek használata miatt a rendőrőrsre bekísért Balázs Pál Gergely tiltotta meg, hogy erre a kérdésre választ adjon. Hozzátette: „a szervező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Kolozs megyei szervezete meghívására érkeztek a kincses városba”. „A problémákat nem szabad a szőnyeg alá söpörni. Örvendünk, hogy sokévnyi elfojtás után Kolozsváron is beindult a magyar nemzeti mozgalom” – fogalmazott Keresztes, aki szerint eleve diszkrimináció, hogy a román szélsőségesek szabadon felvonulhatnak, miközben a székely gárda tagjait rendszerint elviszi a rendőrség. „Szorítóba vagyunk bepréselve. Ma-holnap odajutunk, hogy a Székelyföldön sem lehet magyarul megszólalni, ünnepelni” – szögezte le a szóvivő.
Sándor Krisztina, a szervező MIT-elnöke egyébként lapunknak cáfolta, hogy a HVIM részt vett volna a szervezésben. Mint tájékoztatott, a vármegyések kérték korábban, hogy csatlakozhassanak a szervezést felvállaló kilenc ifjúsági szervezethez, ezt azonban nem minden szervezet támogatta, így maradt az eredeti felállás.
Bálint Eszter. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

A 13. pont
Az Új Magyar Gárda Székely Szakaszának újbóli kolozsvári fellépése túllép az alkotmány biztosította szabad gyülekezési és véleménynyilvánítási kereteken. Nem az árpádsávos zászló miatt, merthiszen tudvalevő, hogy az egyik legrégibb magyar jelképről van szó.
A viszketegséget az okozza, hogy sokan a nyilaskeresztet is oda képzelik, de eszükbe nem jut például a Mátyás-korabeli árpádsávos heraldika. S miközben azt is tudni lehetne, hogy a világ legelterjedtebb és legismertebb zászlója, az Amerikai Egyesült Államoké is ugyanolyan árpádsávos, tán valami magyar gyökerek miatt is.
Tehát nem ezzel van baj. Hanem azzal az SS-jelképpel és jelszóval, amelynek okán és láttán a világon bárkit elő kellene állítani. Mert az ilyen és ehhez hasonló jelszavak és ideálok hirdetői ölték meg sokan mások mellett a magyar költészet egyik markáns alakját, Radnóti Miklóst, vagy például a magyar sporttörténet nem kevésbé legendás labdarúgóját, a Fradi harmincas évekbeli egykori játékosát, Tóth Potya Istvánt. Könyvtárnyi még a példa. A történelmet – nem lévén egzakt tudomány – lehet ugyan értelmezni és magyarázni, tán kell is. De SS-jelvénnyel és jelszóval ágálni tegnap, ma, holnap, akármikor mérhetetlen tájékozatlanság, sőt inkább butaság.
Ha nem éppen ellenünk, magyarok ellen irányított provokáció. Ami arra jó, hogy a magyarság talán legszebb és legszentebb ünnepének lényegéről elterelje a figyelmet. És táplálékot biztosítson a negatív szenzációra mindig éhes sajtónak, és milliónyi olvasójának, általános magyarellenes hangulatot csiholva tehát. Az ilyenfajta székely gárdáskodás, vagy gárdás székelykedés nem csak Kolozsváron okoz kárt, de Erdélyben mindenütt.
Ilyen körülmények között a március tizenötödikei ünnepségeinket mindig gyanakvás és rosszallás kíséri a románság körében – ezért verték meg tavalyelőtt Kolozsváron a magyar zászlót vivő iskolást a román szélsőségesek –, miközben a többségi nemzetnek valahogyan azt kellene a tudomására hoznunk, hogy 1848. március 15-e indította el azokat a reformokat, amelyeknek során Erdélyben százezrével szabadultak fel a jobbágyság alól a románok. A kolozsvári magyar ifjúság tegnapelőtt elfogadott tizenkét pontos kiáltványa mellé tizenharmadiknak ajánlanám tehát: követeljük a magyarellenes magyar megnyilvánulások beszüntetését is.
Benkő Levente. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Tisztába tenni a dolgokat
Kelemen Hunor a GDP-hez kötné a kulturális tárca költségvetését
Eddig havat lapátolt, ezután a kulturális örökség törvénykönyvét dolgozná ki a kulturális miniszter. Nagyinterjú.
A költségvetési vita során felmerült, hogy a kulturális minisztérium költségvetése feleljen meg a GDP 1 százalékának. Végül aztán nem lett ebből semmi. Miért?
Kelemen Hunor: – A felvetés a mi részünkről jött, de a képviselők rögtön ráharaptak és támogatták. Ez egyébként nem új ötlet, készséggel elismerem: '97-ben és '98-ban is próbálkoztunk ezzel, amikor én államtitkár voltam a kulturális tárcánál. Ezt a régi ötletet vettem elő, és a bizottságban többé-kevésbé vehemensen mindenki támogatta az elképzelést.
- Úgy gondolom, akkor lenne reális ez, ha sikerülne egy olyan törvényt életbe léptetni, mely előírja az 1 százalékot – ugyanúgy, ahogy a tanügyben már érvényben van egy hasonló törvény, nyilván nagyobb százalékkal.
- Nemzetközi szinten léteznek ilyen szabályozásra példák? Ez az 1 százalék általánosnak mondható?
– Ez nemzetközi szinten változó. Kevés olyan országot találni, mely a GDP 1 százalékánál kevesebbet fordít a kultúrára. Rendszerint 2 és 5 százalék között mozog ez a ráfordítás, ezt nyilván minden ország saját prioritásai függvényében állapítja meg.
A függetlenné vált Horvátországban a háború után például a GDP 4-5 százalékát fordították műemlék-felújításra. Mivel tudták, hogy a turisztikai szolgáltatásokhoz szükséges a szétlőtt, lerombolt műemlékek helyreállítása, ezért ezt tűzték ki prioritásként. Franciaországban éveken keresztül a kultúra digitalizálása volt prioritás, és emiatt nőtt meg a kulturális tárca költségvetése.
- Mivel foglalkoztál a kinevezésed óta eltelt hónapokban?
– Ha nagyon szabadon beszélnék, azt mondhatnám, hólapátolással foglalkoztunk. Próbáltuk átnézni a problémákat, és eddig csak problémákkal találkoztunk. Rengeteg elvarratlan szálat, számos megoldatlan problémát találtunk a tárcához tartozó intézmények körül.
- Ilyenkor mennyire előny vagy hátrány az, hogy a miniszter politikai karrierje kezdete óta valamilyen módon kultúrával kapcsolatos tevékenységet folytatott? Nem könnyebb ilyenkor egy rendszeren kívülről érkező ember dolga?
– Elődöm, Theodor Paleologu a rendszeren kívülről érkezett. Az, hogy korábban is kultúrával foglalkoztam, nem is hátrány, nem is előny. Olyan értelemben lehet előny, hogy engem nem lehet megvezetni a rendszerrel kapcsolatos kérdésekben. Ugyanakkor persze hátrány is lehet ez, hiszen az embernek lehetnek megcsontosodott nézetei. Én nem tartom magam ilyennek.
- Az igazi probléma nem az, hogy valaki a rendszeren kívülről vagy belülről érkezik, hanem az, hogy mennyire tudja átlátni és működtetni ezt a rendszert úgy, hogy a rendelkezésre álló kevés pénzt hatékonyan költsék el? Mert a nagy kérdés, amikor kevés pénz áll rendelkezésre, az, hogy mire lehet azt fordítani a kötelező költségeken, a béreken és fenntartáson kívül?
- Mennyi marad a költségvetésben kultúrára előirányozott 689 millió lejből, miután a kötelező kiadásokat levonják?
– Ezt nem lehet pontosan megmondani, hiszen a kötelező kiadások után maradó összeg is sokfelé oszlik. A költségvetésnek több mint fele, 400 millió lej intézményfenntartásra, bérekre és egyéb kiadásokra megy el. További 60-70 millió lejt költünk műemlékek felújítására, ugyanakkor van néhány nem túl nagy beruházásunk is. Vannak aztán azok a hozzájárulások, melyeket különféle alapokba – például a Nemzeti Kulturális Alapba (AFCN) – fizetünk be. A filmhivatal (RADEF Romaniafilm) illetve a Román Szerzői Jogvédő Hivatal (ORDA) működését is mi biztosítjuk.
Szintén a költségvetés része néhány nagyberuházás – ezt azonban az Európai Fejlesztési Bank (EIB) hosszú távú kölcsönéből fedezzük. Ebből a pénzből 15-16 objektumot újítunk fel: például a közelmúltban adtunk át Zilahon egy 19. századi, reprezentatív épületet. Nagyon szépre sikeredett a felújítás, 670-680 ezer euróba került. Az épület a kulturális igazgatóságnak valamint a megyei könyvtárnak fog otthont adni. Ennek a hitelnek az iránya előre megszabott, nem lehet másra költeni, mint ami a hitelszerződésben szerepel. Sőt, az ütemezés is igen szoros, az sem mindegy tehát, hogy meddig költjük el.
- Már a költségvetés összeállításakor voltak olyan hangok, miszerint a bevételi oldalt tekintve túlságosan optimista a költségvetés, a becsültnél kevesebb pénz fog befolyni. Előfordulhat, hogy egy költségvetési kiigazításkor megnyirbálják a kulturális tárca költségvetését?
– Remélem nem, de minden forgatókönyvet figyelembe kell venni. Annyit tudok, hogy 2010 januárjában a költségvetési bevételek csak egészen kevéssel maradtak alatta a 2009-es szintnek. Van egy pici eltérés, de nem akkora mértékű, ami ebben a pillanatban okot adna aggodalomra. A kérdés, hogy tudni fogjuk-e tartani a következő hónapokban a 2009-es szintet?
Én szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban hogy az év első 4-5 hónapjában lesz annyi pénz, amennyire kiadási oldalon szükség van. Főleg azért, mert a román kormánynak van egy sor 2009-ben vállalt kötelezettsége, kölcsöne, amit vissza kell fizetni. 2010 semmivel nem lesz könnyebb, sőt, bizonyos értelemben nehezebb lesz, mint 2009: a nyugdíj- és egészségügyi reformot, valamint a közigazgatás átalakítását elhalasztották a választások miatt.
2010-ben mindezeket a dolgokat meg kell oldani, ami elbocsátásokat jelent, ezért szociális oldalon idén nagyon nagy kiadásokkal számolunk. Továbbá olyan átszervezések következnek, melyek a bevételi oldalt ugyan később megerősítik, de az idei év első felében biztosan nem hoznak pluszbevételt. Én mindenesetre remélem, hogy a kulturális tárca költségvetése nem fog tovább csökkenni, mert akkor be is zárhatunk.
- A kötelező kiadásokon kívül melyek a prioritások idén?
– A kulturális tárcának van néhány projektje, melyet évek óta támogat, és ezeket továbbra is támogatni kell: ilyen a TIFF, az Országos Színházfesztivál (Festivalul Naţional de Teatru), az UNITER-gála, az Enescu-fesztivál illetve az Őszi Művészeti Fesztivál, valamint a Velencei Biennálé. A gond az, hogy ezekre a projektekre évek óta egyre kevesebb támogatást tudunk nyújtani. Főleg 2009-ben csökkent az erre fordítható pénzalapunk, és ez idén is ugyanazon a szinten marad.
Szeretnénk néhány regionális, országos kisugárzású magyar rendezvényt is felvenni ezek közé. Úgy gondolom, támogatni kellene a marosvásárhelyi AlterNative rövidfilmfesztivált, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, illetve a csíkszeredai Régizene Fesztivált. Sajnos a támogatásként nyújtott összegek picik lesznek, de úgy gondolom, fontos az egyensúly helyreállítása a támogatott román és magyar fesztiválok között.
Szeretnénk még a bukaresti Sala Palatuluiból egy olyan 3-5 ezer férőhelyes koncerttermet létrehozni, mely bármilyen zenekarnak magas szintű szolgáltatásokat, infrastruktúrát nyújt. Bukarestben nincs ilyen modern központ. Ha sikerül erre a projektre pénzt szerezni, akkor reméljük, hogy 2011-re, a következő Enescu Fesztiválra elkészül.
A közelmúltban jelent meg egy, a nyelvijogok.ro által szignált szöveg a Transindexen. A cikk szerzője arról ír, egy miniszteri rendelettel meg lehet szünteti a műemlékek feliratozására vonatkozó jogszabály visszásságait, ami például tavaly Kolozsváron problémát okozott. Kívánsz intézkedni ilyen irányban?
– A műemlékek feliratozásáról szóló, Răzvan Theodorescu által kibocsátott miniszteri rendeletet a tavasz folyamán módosítani fogjuk. Ebben a pillanatban azon gondolkozunk, miképpen lehet olyan döntést hozni, mely minden szempontból megfelel, hiszen már látszik, nem lehet egységesen kezelni a feliratok kérdését. A kérdésnek vannak ergonómiai vetületei is: nem lehet minden műemlékre 6-7 nyelven felírni a szükséges információkat.
- Ott, ahol magyar műemlék van, természetesnek tartom, hogy magyar nyelvű szöveg szerepeljen rajta. Kolozsvár esetében azt fogjuk mondani, teszem azt románul, magyarul, angolul és franciául kell szerepeljenek a feliratok. De mihez kezdjünk a német nyelvvel? Szebenben a német nyelvet természetesen feltesszük, ott az a kérdés, hogy a magyar nyelv felkerül-e vagy sem? Azon gondolkodunk tehát, hogy milyen kritériumok szerint választjuk egyik vagy másik nyelvet, illetve hogyan tüntetjük fel kezelhetően az információkat egy táblára?
Az arányokon tehát még dolgozunk, de ezen a rendeleten mindenképpen módosítani fogunk. Csak senki ne gondolja, hogy ez olyan, mint a mesében – veszem a varázspálcát, suhintok egyet, és attól a pillanattól kezdve működik.
- A kulturális minisztérium tavaly meghirdette, majd vissza is vonta pályázatait. Ez ügyben lesz valami fejlemény?
– Nem tartom kizártnak, hogy meghirdettek valamit, és aztán észbe kaptak, de nyilvános pályázatról nem tudok. Nyilvános pályázat egyébként idén sem lesz.
- Kis költségvetésű év lévén a törvényhozás terén lehet a minisztériumnak nagyobb mozgástere. Itt melyek a tervek?
– Idén a legnagyobb kihívás a kulturális örökség törvénykönyve lesz. Egy olyan törvénykönyvet állítanánk össze, mely tartalmazná az épített, tárgyi, szellemi és régészeti örökség védelméről szóló összes jogszabályt. Ezek a törvények jelenleg is léteznek, de mivel különféle időszakokban írták azokat, egy részük már elavult, illetve egy csomó minden nem illik össze. Ezt szeretnénk kiküszöbölni, és egységes kódexbe rendezni. Nagy munkáról van szó, amit márciusban indítanánk minisztériumi munkacsoportok szintjén, majd a közvita után szeptember-október folyamán lehetne benyújtani a parlamentbe.
Módosítani szeretnénk továbbá a közkönyvtárakra vonatkozó törvényt – erre vonatkozóan már javaslatokat is bekértünk. A szerzői jogvédelmi törvényt összhangba kell hozni az uniós rendelkezésekkel, illetve az év második felében a filmtörvényhez is hozzá fogunk nyúlni. Ott is egyszerűsíteni szeretnénk, nem akarjuk a feje tetejére állítani a dolgokat.
Lenne egy további elképzelésünk is a filmgyártásról, azonban ehhez a Pénzügyminisztérium segítségére is szükség van: az adózási szabályoknál kellene módosításokat eszközölni, hogy Románia ismét versenyképes lehessen filmgyártás terén Bulgáriával és Magyarországgal.
Tavalytól Bulgáriában nagy adókedvezményeket adnak a filmgyártásban érdekelt cégeknek, eziránt pedig az amerikaiak nagyon érdeklődnek. Ők ugyanis keresik az olyan országokat, ahol olcsóbban tudnak filmeket előállítani, mint Amerikában. Románia és Magyarország volt a filmgyártók kedvence éveken keresztül, de most úgy látszik, Bulgária nagyon meg fog ugrani, és Magyarország is fölzárkózik, Románia pedig lecsúszik, mivel nem biztosít fiskális juttatásokat. Ezen azért kellene változtatni, mert a külföldi forgatócsoportok nagy összegeket hagynak itt, néhány száz, de akár ezer embernek is munkát biztosítanak produkciós irodákon keresztül. Így az adókedvezmények áttételesen megtérülnek.
- Hosszú távon melyek a terveid?
– Hogyha teljes mandátumban, tehát 3 esztendőben gondolkozom, akkor egy olyan minisztériumot szeretnék magam mögött hagyni, ahol a dolgok tisztában vannak, az alárendelt intézmények működnek, hosszú távú programok működnek mind a kulturális örökség, mind a kortárs művészek támogatására. Szeretnék továbbá egy olyan törvényes keretet biztosítani a kulturális tárcának, mely hosszú évekre biztosítja a működés pénzügyi feltételeit – ez lenne a kulturális tárca költségvetésének GDP-hez való kötése. Ha mindezt 3 év alatt el tudnám végezni, akkor azt mondanám, rendben vannak a dolgok.
- A koalíciós tárgyalások egyik vezetője voltál. Hogyan működtek a tárgyalások, az RMDSZ kért bizonyos tárcákat, vagy a demokraták mondták azt, hogy ez vagy amaz a minisztérium legyen az RMDSZ-é?
– A minisztériumok elosztásáról szóló tárgyalásokat december folyamán még Markó Béla vezette, de én is jelen voltam. Politikai értelemben alkudoztunk a minisztériumok elosztásáról. Nem volt olyan, hogy valamit nem kértünk, de kaptunk, ugyanakkor mi többet kértünk, s nem mindig azt kértük, amit kaptunk.
Például a környezetvédelmet és a fejlesztési minisztériumot is kértük. A fejlesztésügyi minisztériumot végül nem kaptuk meg, de mivel az egészségügyi tárca nekünk második prioritásunk volt, ezért megkaptuk azt. Volt 2-3 listánk, mindegyiken három-három kategóriával, ezek függvényében alkudtunk. Nem kaptunk meg mindent, amit kértünk, de nincs olyan minisztériumunk jelenleg, amit ránk sóztak.
- Milyen szempontok szerint álltak össze a listák? A rendelkezésre álló politikus, szakember mennyire számított?
– Itt több fajta szempont van. Az egyik szempont, hogy kisebbségi ügyekben milyen tárcánál lehet előrelépni. A másik fontos kérdés, hogy melyek azok a tárcák, ahol olyan beruházásokat lehet elindítani, melyek a magyar közösségnek segítenek? Minden más e két fő szemponthoz adódik hozzá.
Nem mindig miniszteri pozícióban gondolkodtunk, arra törekedtünk, hogy minél nagyobb területet fedjünk le miniszterekkel és államtitkárokkal. Világos volt, hogy nehéz lesz megszerezni a gazdasági tárcát, viszont ott kialkudtunk egy államtitkárt, aki képes a kis- és középvállalkozások programjaiba besegíteni.
Én a honvédelmi minisztériumban is el tudok képzelni magyar minisztert, ugyanúgy, ahogy az igazságügynél vagy a külügynél. A hadügyet nem kértük, a külügy egy adott pillanatban megjelent a prioritások között, de nem az A kategóriában. Egy külügyminiszter ugyanis roppant fontos, de ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a külpolitikát az alkotmány szerint az államelnök vezeti.
Persze a szakemberek kérdése is szóba jött, de igazából nincs olyan minisztérium, ahova ne tudnánk miniszteri szinten olyan embert állítani, aki képes adminisztrálni azt. Hiszen miniszteri szinten nem az a fontos, hogy a tárcavezető az adott területen kiváló szakember legyen: az egészségügyi miniszterünk egy jogász, mint ahogy Borbély László és korábban Korodi Attila sem környezetvédelem szakon végzett.
Második-harmadik szinten, főképp az ügynökségek esetében már bonyolultabb a dolog, ugyanis oda nem árt olyan embert találni, aki szakember, illetve olyan menedzser, akinek köze van az adott területhez. Például ha a Tarom vezetéséről beszélünk, akkor nem egy tapasztalt pilótát keresünk, hanem egy olyan menedzsert, aki el tud vezetni egy nagyon komplex céget.
- A kinevezések miért késlekedtek?
– Nem késlekednek, ilyen gyorsan még sosem mentek a kinevezések. Tavaly a PSD és a PD-L még február és március elején is nevezett ki embereket. Azonnal elkezdődtek a kinevezések, ahogy megkötöttük a koalíciós egyezséget. Egyedüli kivétel az oktatási tárca, ahol azért volt egy 3 hetes késés, mert várni kellett egy, a minisztérium átszervezéséről szóló kormányhatározatra.
1996-ban, amikor államtitkár lettem, februárban neveztek ki, pedig a kormányzás novemberben kezdődött. Így tehát ez a normális ütem, sőt, a demokratákhoz képest még jól is állunk, mert ők sok esetben még a jelölendő személyekről szóló belső döntést sem hozták még meg.
- Hargita megyében született egy olyan megállapodás a PD-L-vel, miszerint a magyarság számaránya tükröződik az intézmények vezetésében. Mi a garancia, hogy ez nem borul, ha egy PSD-kormány következik?
– A Hargita megyei megállapodás nem tartalmazza az arányosság elvét, mivel nem magyar az intézményvezetők 84 százaléka. A megállapodás persze attól még nem rossz, de azért ne szédítsük egymást. Ami a garanciákat illeti, a politikában semmiféle garancia nem létezik az egyezségen túl. Az egyezség betartására vigyázni mindenkor azok felelőssége, akik épp vezető tisztséget töltenek be városban, megyében vagy országos szinten.
Ezért fontos az, hogy miután a politikai képviselet megkapta a megfelelő támogatást a közösség részéről, olyan helyzetbe tudjon kerülni, hogy képes legyen tárgyalni. Más garancia nincs: ez nem üzleti szerződés, ahol, hogyha egy kitételt nem tart be a szerződő felek egyike, akkor büntetés szabható ki.
- Azt mondják, a kisebbségi törvény elfogadására a következő 6 hónapban van esély. Ugyanakkor a PD-L-nek érdeke minél későbbre tolni a törvény elfogadását, mert ezzel sakkban tudja tartani az RMDSZ-t. Erről mi a véleményed?
– Azt látom, hogy a kisebbségi törvénynek 2010-ben, legfeljebb 2011 elején van esélye. Másfél évvel a választások előtt már valóban csökkenni fognak az esélyek. Abban reménykedem, hogy sikerül idén keresztülvinni ezt a törvényhozáson. A PD-L vezetőivel folytatott eddigi tárgyalásokból számomra nem úgy tűnik, mintha a demokraták fékezni akarnák a folyamatot. Persze mi a pártvezetőkkel tárgyaltunk, hogy mi van az alsóbb szinteken – és egy politikai pártban sok minden van az alsóbb szinteken – nem tudjuk.
Ami az RMDSZ sakkban tartását illeti, mi nem csak 3 évnyi koalícióról beszélünk. Ez persze már nem függ majd tőlünk, és bizonyos értelemben a PD-L-től sem fog függni. 2012-ben a jelenlegi elnöknek még lesz egy dobása: egy újabb miniszterelnököt fog nevesíteni. Nem árulok el titkot, ha azt mondom, mi nem csak 3 évre tervezünk, amikor tárgyalunk, és vannak kérdések, melyekről úgy tárgyalunk, hogy hosszabb távra tervezzük a koalíciót. Ez persze ebben a pillanatban még nem több egy szándéknál.
- Látszik-e már, hogy Băsescunak melyek a további politikai szándékai az 5 év múlva lejáró elnöki mandátuma után?
– Az újságírók bizonyos értelemben jobban informáltak, mint egy politikus. Azt látom, Băsescu körül politikai értelemben nincs zaj, a PD-L pedig az elmúlt másfél hónapban normálisan viselkedett, a koalícióban nem voltak gondok. A demokratákkal nem volt több vitánk, mint ami egy koalíciós partnerrel természetes és megszokott.
Az államfő szándékait nem tudom megjósolni, de arra gondolok, más stratégiával kezdte második mandátumát, mint az elsőt. Őt ugyanis többet nem fogják elnöknek választani, ilyen politikai kihívás tehát őt már nem ambicionálja. Épp ezért talán kiegyensúlyozottabb és békésebb 5 esztendőre rendezkedett be, legalábbis egy normális államférfi így tervez, így építkezik utolsó mandátuma során. Persze nem tudom, hogy az ő fejében mi van.
S. Z. Forrás: Transindex.ro

Boc kiáll az RMDSZ mellett
„Az RMDSZ korrekt, megbízható partner, közös kormányzási célkitűzéseink vannak. Mindeddig semmi sem akadályozta együttműködésünket” – jelentette ki kedden este a közszolgálati televízióban Emil Boc.
A miniszterelnök a kisebbik kormánypártra irányuló március 15-i magyar ünnep utáni ellenzéki támadásokra reagált. Többek között a Markó Béla kormányfő-helyettest ért konzervatív párti bírálatokra, a magyar érdekvédelmi szervezet törvényen kívül helyezéséről szóló nagy-romániás követelésre, illetve arra az RMDSZ-es igényre, hogy az alkotmányból kerüljön ki a Romániát nemzetállamként meghatározó passzus.
„Ugyanazon politikai családhoz tartozunk. Ugyanazon ideológiai elképzelések mentén körvonalazódott a programunk. Azt azonban korábban is elmondtam már: az RMDSZ jelenléte a kormányban nem teszi alku tárgyává az alkotmányt. Az alaptörvényről nem alkudozunk, hanem betartjuk” – magyarázta Boc, utalva egyben arra, hogy az ellenzéki politikusokhoz hasonlóan hallani sem akar a nemzetállamra utaló alkotmánycikkely eltörléséről. A kormányfő szerint a vonatkozó paragrafus módosítását maga az alkotmány is tiltja.
Az RMDSZ kormányzati részvételét megkérdőjelező politikusi kijelentések tegnap is elhangzottak. A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Victor Ponta szerint a kisebbik koalíciós alakulat „túlzó és alkotmányellenes” követelésekkel áll elő.
„Az államfő és a PD-L most mindent lenyel az RMDSZ részéről. Ezért nem a magyarok tehetők felelőssé, hanem Traian Băsescu és Emil Boc. A kormányfő egy repülőgépre ült azzal a Cseke Attila miniszterrel, aki három nappal ezelőtt Kolozsváron a »Székelyföld nem Románia« transzparens mellett vonult az utcán” – példálózott a nagyobbik ellenzéki párt vezetője. Ponta szerint az RMDSZ-nek akkor is voltak „túlzott igényei”, amikor a parlamentből támogatták a PSD-kormányt, de a szociáldemokraták nem teljesítették ezeket az igényeket.
Mint ismert, március 15-e után a Konzervatív Párt (PC) felszólította a miniszterelnököt, „dobja ki a kormányból az RMDSZ-t”, amiért Markó Béla a Miniszterelnöki Hivatal fejlécével ellátott papíron magyar nyelvű meghívót küldött a magyar iskolaigazgatóknak. Korábban a szövetségi elnököt a Vatra Româneasca szélsőséges szervezet is „bepanaszolta” a miniszterelnöknél. Markó utólag egyértelműsítette, hogy a magyarokkal eddig és ezentúl is anyanyelvükön kommunikál, miniszterelnök-helyettesi minőségében is.
Emellett Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt (PRM) főtitkára szerdán felszólította Traian Băsescu államfőt, írjon ki népszavazást az RMDSZ törvényen kívül helyezéséről. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

Azok a "fekete" napok…
(Húszéves az RMDSZ című kiadvány nyomán)
1990. március 15.
Az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának első "szabad" megünneplése, incidensekkel, előzetes és hónapokig ismételgetett hisztérikus rágalmakkal. Az 1848-as forradalomra való békés emlékezéseket több városban megzavarják a Vatra Româneasca hívei. Szatmárnémetiben az ünneplőkre támadnak, magyarokat vernek meg.
Március 16.
A Tudor lakónegyedben lévő gyógyszertár bejáratára kitett kétnyelvű felirat ürügyén a Vatra Româneasca Szövetség magyarellenes provokatív tüntetést szervez Marosvásárhelyen. Magyarellenes tüntetések Szatmárnémetiben is. Az RMDSZ Országos Elnöksége nyilatkozatban, Maros megyei vezetősége, Sütő András aláírásával, nyílt levélben hozza a hatalom tudomására a magyarság fenyegetettségét.
Március 17.
• Marosvásárhelyen folytatódnak a magyarellenes megmozdulások. Feltüzelt román tüntetők behatolnak a református egyház felsővárosi hivatalába, bántalmazzák az ott tartózkodókat és feldúlják az irodát; eltávolítják az 1848-as emléktáblára a magyar követség által elhelyezett, piros-fehér-zöld szalaggal díszített koszorút. A rendőrség figyelmen kívül hagyta a helyi RMDSZ-vezetők ez irányú panaszát. Az RMDSZ elnöksége tiltakozik a magyarellenes provokációk ellen. A Nemzeti Szövetség Ideiglenes Tanácsa nem reagál az RMDSZ helyzetjelentéseire.
• Kolozsváron megalakul a Bolyai Társaság (április végén a Cégbíróságon megkapta a jogi személy státusát is). Célja az önálló magyar felsőoktatási hálózat kiépítése, a kolozsvári tudományegyetem visszaállítása.
Március 18.
• Folytatódnak Marosvásárhelyen a magyarellenes megmozdulások.
• Kolozsváron megalakul a Romániai Magyar Zenetársaság, valamint a Kriza János Néprajzi Társaság.
Március 19.
Román nacionalista tömeg Marosvásárhelyen tüntet a magyarok ellen. A környékről 13 busszal hoznak további tüntetőket. Megtámadják a magyar nemzetiségűeket és leszaggatnak minden magyar feliratot. Az RMDSZ székházát fejszékkel, husángokkal ostromolják meg. Az épületben bennrekedt 75 személyt a rendőrség nem védi meg. Később a katonaság szabad elvonulást ígér a magyaroknak, viszont tétlenül szemléli, hogy a román tömeg láncokkal, botokkal támad a székházból távozókra. Sok a sebesült, Sütő András írót fél szemére megvakítják.
Március 20.
• Román tömegek rátámadnak a magyarokra, sok a sebesült. Este Iliescu elnök nyugalomra inti a románokat és a magyarokat. A válság kezelésére Bukarestben összeül az RMDSZ Ideiglenes Intéző Bizottsága. A megbeszélésen részt vesznek a Nemzeti Liberális Párt képviselői is.
• Az RMDSZ nyilatkozatban tiltakozik a történtek miatt, és kéri az események kivizsgálását.
•Az RMDSZ vezetősége magyarországi és romániai értelmiségi találkozón vesz részt Budapesten, hogy párbeszédet kezdjenek a két nép és a két kultúra kapcsolatainak kritikus kérdéseiről. Nyilatkozatot adnak ki a szatmárnémeti és marosvásárhelyi magyarellenes provokatív akciókról.
• Székelyudvarhelyen 20 ezer ember részvételével a nagygyűlésen elutasítják a marosvásárhelyi Vatra Româneasca provokációját. Felhívásukat a román kormányszervekhez és az ENSZ-hez intézik.
Az előző napi események hírére az RMDSZ sztrájkot hirdet a gyárakban, de a türelmetlen munkások a város központjába vonulnak, hogy a megyei tanács székháza előtt tiltakozzanak az előző napi magyarverések ellen. Román tömeg is gyülekezik Marosvásárhely központjában, a katonaság kordont von a magyarok és a románok közé. Ismét Szászrégen környéki román falvakból hoznak teherautókkal, autóbuszokkal románokat, akik dorongokkal, fejszékkel, rönkhúzó csáklyákkal felfegyverkezve átszakítják a kordont, és megtámadják a magyar tüntetőket, akik védekezésül visszavágnak. Az összetűzésnek 6 halálos áldozata van, majdnem félezer a sebesült. A román kormány nyilatkozatában Magyarországot vádolja a marosvásárhelyi vérengzésért. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Defenzívvé vált a magyarság
Interjú Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéddel, a fekete március egyik főszereplőjével.
Tőkés László egykori ügyvédjeként 1990 januárjában bejárása volt az államfőhöz, a miniszterelnökhöz. Hogyan dolgozta fel, hogy alig két hónap alatt közellenséggé vált?
– Amit román részről kaptam, az rosszul esett, de nem lepett meg. Bukarestben végeztem a jogi egyetemet, egyedüli magyar voltam az évfolyamon, az évfolyamtársaim előttem leplezetlenül beszéltek a magyarokról, megtapasztaltam hát a gondolkodásukat. Engem inkább azoknak a magyaroknak az árulása viselt meg, akikkel együtt indultam, akiket tanítottam arra, hogyan kellene politizálni. Amikor Magyarországra menekültem, azt hittem, a választások után a mentelmi jogom birtokában hazajöhetek. Úgy alakult azonban, hogy Smaranda Enachét is, engem is töröltek a választási listáról. Az RMDSZ nem fellebbezett az ítélet ellen, így Markó Béla került helyettem a szenátusba.
– Bánja, hogy akkor szerepet vállalt?
– Nem. Feltétlen meg kellett próbálnunk jó irányba vinni Románia szekerét. Ha újra kezdeném, akkor is elvállalnám, pedig akkor nagyon vacilláltam. Tudtam a történelemből, hogy a forradalom felfalja saját gyermekeit. Azt sajnálom, hogy nem kerültem be a legelején a román törvényhozásba. Meggyőződésem, hogy a felkészültségemmel, a magyar műveltségemmel, a bukaresti kapcsolataimmal, a bukarestiek ismeretével jó irányba tudtam volna befolyásolni az RMDSZ politizálását. Talán azért engedtek csak öt és fél évvel később haza, mert akkorra már kialakult az az RMDSZ-garnitúra, amelyet a hatalom kézben tudott tartani.
– Úgy tartja, a marosvásárhelyi román–magyar összecsapásokat gondosan megrendezték. De ki lehetett a rendező?
– Ion Iliescu államfő, Petre Roman miniszterelnök, Victor Athanasie Stănculescu hadügyminiszter, Mihai Chiţac belügyminiszter, és a régi rendszer haszonélvezői. Stănculescut és Chiţacot azóta a forradalmárok elleni temesvári sortüzek miatt el is ítélték. Számukra életbevágóan fontos volt, hogy a közvélemény ne azt firtassa, ki lövetett Temesváron vagy Bukarestben, hanem foglalkozzon a magyarveszéllyel. De az is ösztönözhette őket, hogy akkor járt le a Szekuritáté állományának a három hónapos fizetett szabadsága. Okot kellett szolgáltatni a Román Hírszerző Szolgálat létrehozásához.
– Miért éppen Marosvásárhelyt választották az összecsapás helyszínéül?
– Két olyan város volt Romániában, ahol nagyjából fele-fele arányban éltek magyarok és románok: Szatmárnémeti és Marosvásárhely. Március 15-én Szatmárnémetiben próbáltak magyar-román összecsapást szítani azzal, hogy lemondatták a két legmagasabb rangú magyar tisztségviselőt, Pécsi Ferencet és Formanek Ferencet. A szatmárnémeti magyarság viszont nem vonult az utcára a védelmükben, így hát az avasi román parasztokat sem szállították már be a városba, és az összecsapás elmaradt.
– De miért nem Kolozsváron szítottak, ahol húsz százalék körüli a magyarok aránya?
– Különbség van a verés és a verekedés között. Ha csak verik a magyarokat, az egyértelmű pogrom, és nemzetközi tiltásokba ütközik. Ha viszont verekedés van, az értelmezhető, magyarázható.
– Marosvásárhely mintha ma is egy kicsit másképpen viselkedne, mint a többi erdélyi város. Talán az is jellemző, hogy épp itt akarnak szobrot állítani Ştefan Guşă tábornoknak, Ceauşescu vezérkari főnökének.
– A Ceauşescu idején történt tömeges betelepítések hatása érződik ma is az erdélyi városokban. A betelepített regátiakat egyfajta kolonizációs tudattal látták el. Ők úgy érezték, azért költöznek ide, hogy ez a föld örökre román és ortodox legyen. A betelepítés olyan káderek idehozatalát is jelentette, akik más városokban nem tudtak sikerrel haladni a szamárlétrán. A Vatra Românească Egyesület holdudvarát is azok alkották, akik féltek, hogy egy szabad versenyhelyzetben nem tudják már megőrizni előjogaikat. Féltették a pozíciót, amelyet nem érdem szerint, hanem a származásuk szerint szereztek. Ez a garnitúra továbbra is úgy tartja, ha valamit elleneznek a magyarok, az csak jó lehet. Pedig hát Ştefan Guşă a hadsereget arra használta, hogy a románokba lövetett Temesváron. Az áldozatok 90 százaléka román volt. Marosvásárhelyen megszűnt a román–magyar barátkozás. Békés egymás mellett élés zajlik, mint a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. Teljesen párhuzamos világokban élünk, protokollkapcsolatokat tartunk fenn egymással. A mélyebb, tisztázó beszélgetések műfaja itt nem létezik.
– Mintha Ceauşescu álma teljesült volna be a városban. Többségbe került a románság, román a város polgármestere. És mindez 1989 után alakult így.
– A román polgármester egy Iliescu–Markó-paktum következménye. Az RMDSZ sokkal fontosabbnak tartotta, hogy a megyei tanács elnöki tisztségét szerezze meg. Marosvásárhelyen ugyanis erős volt Markóék belső ellenzéke. A 2000-es helyhatósági választások első fordulójában 168 szavazat hiányzott ahhoz, hogy Fodor Imre megszerezze a polgármesteri széket, a rá leadott szavazatoknak pedig közel 10 százalékát érvénytelenítették, a legtöbbet öt körzetben, ahol óvni kellett volna. Engem azonban a választás előtt félreállítottak a megyei RMDSZ-elnöki székből, és a szavazókörzetek szintjén nem óvták meg a szavazatszámlálást. Csak városi szinten óvtak, azt meg elutasították. Ha a szavazókörzetek szintjén kérték volna a szavazatok újraszámlálását, azt nem lehetett volna elutasítani. Így ment el a polgármesteri tisztség.
– De azóta volt másik választás is.
– Közben Dorin Florea megerősödött, és sikerült megőriznie tisztségét. Sajnos a demográfiai törvényszerűségek is a románokat segítik: jelentősen különbözik a marosvásárhelyi magyar és román közösség korfája. Míg a magyar közösség elöregedőben, a betelepített románok általában fiatalok voltak, akik azóta gyerekeket szültek. Az én gyermekkoromban az itt élő románok jól beszéltek magyarul, ha egy boltba bementél, magyarul szólt hozzád az eladó, mára már csak a poftiţi hallatszik. Kezdi elveszíteni magyar jellegét a város. De egy sor olyan magyar orvosról, magyar ügyvédről is tudok, aki nem írja már ki magyarul is az órarendet az ajtajára.
– Van ebben szerepe a fekete márciusnak?
– A fekete márciust követő retorziónak van szerepe. Annak, hogy az igazságszolgáltatás az áldozatból csinált agresszort. Defenzívvé vált a marosvásárhelyi magyarság. A közhangulatot ma az jellemzi: ne szólj szám, nem fáj fejem.
– De nem járult ehhez ön is hozzá? Hiszen a márciusi forró napokban ön is folyamatosan arra kérte a magyarokat, hogy maradjanak otthon, legyenek türelmesek.
– Volt 1990 februárjában egy békés, gyertyás-könyves tüntetés Marosvásárhelyen, amelyet Sütő Andrással ketten szerveztünk. Százezer magyar vonult fel gyertyával és könyvvel a kezében a magyar oktatásért. Akkor a magyarság óriási erőt mutatott. Amikor azonban láttuk, hogy egy véres konfliktust akarnak kirobbantani, úgy gondoltuk, nem játszhatjuk el azt a szerepet, amelyet a diktatúra hívei ránk osztottak. Elleneztük hát az összecsapást.
– Elsősorban a román elemzők hangoztatják, hogy 1990 márciusában könnyen koszovóira fordulhatott volna Románia története.
– A fekete március után 100 ezer magyar hagyta el Erdélyt. Ha az eredeti forgatókönyv érvényesül, valószínű, ennél jóval nagyobb lett volna a kivándorlók száma. Ahogy Koszovót szerbtelenítették, úgy ürült volna ki Erdély is.
– Koszovó szerb vonatkozásait említi, de hát ott az albánok lázadtak fel azért, mert nem kapták meg az őket megillető jogokat. Nem vezethetett volna itt is egy afféle koszovói forgatókönyv a Székelyföld autonómiájához?
– Attól tartok, ha itt a koszovóihoz hasonló konfliktus alakul ki, mi abban nem albánok lettünk volna, hanem elüldözött szerbek.
Gazda Árpád. Forrás: Krónika (Kolozsvár)