Kisinyovi látogatáson Băsescu
Románia újabb konzulátust nyitna Moldova Köztársaságban a Bălţiban és Cahulban (nem Kabulban, ahogy az államfő tévesen ismételgette elutazása előtt – szerk. megj.) működők mellett. A Kisinyovba látogató Traian Băsescu megígérte azt is: Bukarest olyan ügynökséget hoz létre, amelynek többek közt az lesz a feladata, hogy felgyorsítsa a román állampolgárság megadását a Pruton túli igénylők számára. (Ennek egyik kirendeltsége Kolozsváron lenne.) Az új állampolgársági törvény megjelenéséig, 2008-ig Románia 2400 erre vonatkozó kérést hagyott jóvá, 2009-ben az igénylések száma húszezerre nőtt. Băsescu hangsúlyozta: Bukarest soha sem fog aláírni olyan szerződést, amely a két ország közti államhatárokat módosítaná. Románia ugyanakkor 100 millió euró értékű vissza nem térítendő támogatást ígért Kisinyovnak 2010–2013 között.
Románia elismeri Moldovának a Szovjetunió szétesése után megszerzett szuverenitását, de nem ír vele alá határegyezményt – jelentette ki szerdán Kisinyovban Traian Băsescu államfő, miután tárgyalt Mihai Gimpu ügyvezető moldovai államfővel. „Megvitattuk a határral kapcsolatos kérdést. Románia soha nem fog aláírni dokumentumot a román-moldovai határ megállapításáról” – mondta Băsescu. Hozzátette: az ország kész az európai normák szintjén fenntartani a határ ellenőrzését.
Az államfő hangsúlyozta: Románia a következő négy évben kész 100 millió euró értékű vissza nem térítendő hitelt nyújtani Kisinyovnak az oktatás és az infrastruktúra fejlesztésére. A Romániával való szövetség az Európai Unióhoz közelíti Moldovát – ígérte Băsescu. Elmondta, hogy csak tavaly 14 ezer moldovai kapott román állampolgárságot, és meggyőződését fejezte ki, hogy ez a folyamat még intenzívebbé válik. Ígéretet tett arra, hogy növelni fogják a román főiskolákon tanuló moldovai diákok számát.
Mihai Gimpu rámutatott: a liberális pártok alkotta koalíció hivatalba lépése óta a két ország között nincs véleménykülönbség. Hangsúlyozta, hogy Moldovának segítségre van szüksége, fejlesztenie kell az infrastruktúrát és meg kell oldania a gázkérdést. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Akinek megérintette a lelkét Erdély
Beszélgetés Sas Péter irodalom- és művelődéstörténésszel
Olyan gazdag és olyan lebilincselő az erdélyi művelődés, a transzszilván kultúra, hogy én azon a »lelketlen« emberen csodálkoznék, akinek a lelkét mindez nem érinti meg”. –
„Ez az életem” – mondta Sas Péter, amikor minap munkájáról faggattam. A magyarországi irodalom- és művelődéstörténész legújabb kötetének, a Kós Károly képeskönyv című munkájának bemutatója alkalmával tartózkodott Erdélyben, így Kolozsváron is. Az 1954. október 1-jén Budapesten született művelődéstörténész középiskolai tanulmányait a Kossuth Lajos Gimnázium orosz–latin tagozatán végezte, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának magyar–történelem szakán szerzett diplomát. Első munkahelye az Országos Széchényi Könyvtár, majd a Corvina Könyvkiadó, utóbb a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Történettudományi Intézete volt. A későbbiekben szellemi szabadfoglalkozásúként folytatta az Erdéllyel kapcsolatos kutatói és feldolgozói tevékenységét. Jelenleg az MTA Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa, fő kutatási területe a 20. századi erdélyi magyar művelődéstörténet. Portré- és dokumentumfilmet készített a Duna Televíziónak Kelemen Lajosról, Imreh Istvánról, Kós Andrásról, a kolozsvári ferencesekről és az erdélyi piaristákról. Kós Károly életműve kutatásért 2003-ban a debreceni KLTE Történelmi Intézetének Erdélytörténeti Alapítvány díjasa, 2007-ben – az indoklás szerint – „az erdélyi műveltségre, ezen belül különösen Kós Károly munkásságára összpontosuló tudományos kutatói és irodalmi tevékenysége elismeréséül” Kós Károly-díjat kapott.
- Sokan és sokat írtak az elmúlt évtizedekben Kós Károlyról. Eddigi kutatásai során ön is nagy figyelmet szentelt az erdélyi magyar író, építész, grafikus, könyvtervező és -nyomtató, politikus életművének a feltárására. Hiánypótló értékű például a 2003-ban napvilágot látott ön által összegyűjtött, sajtó alá rendezett és szerkesztett, Kós Károly levelezését tartalmazó kötet. Ezen munkák sorát folytatja a csíkszeredai Pallas-Akadémia kiadásban tavaly év végén megjelenő Kós Károly képeskönyv című kötet. Mitől másabb ez a munka, mint a többi, illetve miben nyújt újat az olvasó számára, ami a Kós-életmű feltárását illeti?
– Reményik Sándor hallhatatlan mondatainak egyike, hogy mindenkinek megvan a maga Kolozsvárja. Ezt parafrazálva – kis túlzással – gondolhatom, hogy mindenkinek meglehet a maga Kós Károlya. A róla alkotandó képekben váltakozva lehetnek egyezőségek és eltérések. A Kós-i életműnek néhány szelete – főleg az építőművész és az íróművész – jobban kidolgozott, kimunkált sokoldalú tevékenységének más részeinél. A most kiadott könyvet az életmű egészét átfogó, annak történelmi hátterét kiemelő bemutatásnak szántam, mint a róla korábban megjelenteket. Talán jobban kiviláglik, ugyanazon időszakban hogyan alkotott a különböző területeken, sokrétű, egymásból építkező és az egymást erősítő tevékenységei miatt miért kaphatta munkássága a polihisztor jelzőt, melyet inkább a tudományos életben alkotók szoktak kiérdemelni. Arra törekedtem, hogy minél reálisabban, ne a legendák homályában mutassam be Kós Károlynak mindig a valóság talaján álló, a túlbonyolított belemagyarázások ellenére nagyon egyszerűként, lényegre törekvőként jellemezhető munkásságát. Puritán életvitele, gondolkodásmódja mind építészetében, mind írói, mind grafikusi, képzőművészeti alkotásaiban kerülte a sallangot, az értelmetlen, oda nem illő díszítést. Egyik kedves és meghatározó mondását idézve: „Nem elég egyszerű ahhoz, hogy monumentális lehessen.” Ezért hárítom el azokat a nagyon tetszetősnek tűnő, pl. a Varjúvár elhelyezésével, a nap állásával, beverődési szögével s mifenével kapcsolatos elméleteket, melyek – legalább is szerintem – nem találnak Kós Károly sem fiatalkori, sem öregkori gondolkodásmódjával, jelenjenek meg bármilyen tetszetős és vastag, s drága albumokban. Ugyanígy, a leszármazottak – Dr. Kós Károly néprajztudós és Kós András szobrászművész – segítségével a helyére tehető ugyancsak a legendák ködébe emelt származása, nevének egykori sch-val való írásmódja. Az unokai székelyek közül származik a Kós család, akikből házasságok révén a szász társadalom tagjai lettek, s így „torzult el” nevük szerepeltetése. Úgy gondolom a székely származás tudata sem alábbvaló a hugenotta s más hangzatos eredetkutatásnál. Ha valaki a mai korra jellemző szenzációt keresi, azt Kós Károlynál nem találhatja meg. De megkaphatja, hogy mire képes az elkötelezett, a szülőföldön és a szülőföldért végzett munka, mely a legnehezebb időszakban is meghozta a barátokat, a munkatársakat, a továbblépésre, az újabb munkálkodásra serkentő vitapartnereket, az elismeréseket és a közösségért végzett munka jól eső fáradságát, amelytől lehet csak igazán jól aludni. A képeskönyv nemcsak sok, eddig ismeretlen felvételt tartalmaz, utal egy másik Kós-i alapvetésre, a képben való gondolkodásmódra. Saját bevallása szerint először a rajzok születtek meg s utóbb a hozzájuk fűződő szöveg. Lássuk életművét az általa használatos formában, a kép és a szöveg egységében.
– Ezekben a napokban mutatták be Kolozsváron a Lucius Kiadó gondozásában megjelenő Erdély legendás levéltárosa. Kelemen Lajos és az erdélyi magyar tudományosság című könyvét, valamint a Kriterion kiadásában napvilágot látott Művelődéstörténeti tanulmányok 2. kötetét. Tudomásom szerint az ön által összeállított és szerkesztett előbb említett munkák mellett előkészületben van a Kelemen Lajosról szóló monográfia is. Ez doktori dolgozatának a témája is. Miért irányult figyelme a legendás erdélyi levéltáros életművének a feldolgozására?
– Meglátásomban vannak az erdélyi történelemnek, a honi művelődésnek, a kultúrának – összességében az erdélyi magyar népnek – megingathatatlan, kivághatatlan, őserejű fái. Honnan ez a hasonlat? Transilvania, magyarosan Erdőelve, Erdőntúli terület nyilván valamilyen ősrengeteg lehetett, amelyben a többi fától védetten kifejlődhettek vén fa matuzsálemek, díszei és szimbolikus megjelenítői fa-nemzetségüknek. Képletesen szólva efféle emblematikus megjelenítői a magyarság erdélyi szellemi honfoglalóinak a sokat emlegetett Körösi Csoma Sándorok, Bod Péterek, Mikó Imrék, akikről minden jelző használata nélkül, csupasz nevük olvasása során is kötetnyi adat tolulhat az olvasó emlékezetébe. Ezek sorába illesztem én az általam elképzelt Panteonomban Kós Károly – s még sok más csodálatos és újrafelfedezésre váró személyiség mellett – Kelemen Lajos senki mással össze nem téveszthető egyéniségét. Vélekedésem szerint Kelemen Lajos tekinthető a 20. század Mikó Imréjének, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az erdélyi tudományosság megújítójának, továbbélése legmeghatározóbb személyiségének. Ha Erdéllyel kapcsolatos történelmi könyveket, vagy regényeket olvastam, szinte mindig ott volt a segítségét köszönő mondat. Ma már elképzelhetetlen önzetlenséggel segített mindenkit, akár lemondva saját gyűjtéséről is. Nem önmagát, az elvárt eredményt, patetikusnak tűnő szóval az ügyet tekintette és helyezte előtérbe. Tudta, hogy a témában korábban megjelent könyvek összesítő kötetté kompilálása helyett a forráskiadásra, az újabb eredmények elősegítésének kevésbé látványos, de hathatósabb formájára kellene összpontosítani. Sokan tőle várták Erdély története megírását. Ha az általa elképzelt módon akarta volna ezt megtenni, csak a források felhasználásával tehetett volna eleget a felkérésnek. Ehhez azonban először össze kellett gyűjtenie azokat, bevive, bevitetve a tudomány hombárjának különböző rekeszeibe, a levéltárba. Ehhez a feladathoz és az anyag feldolgozásához nem lehetett elegendő az életideje. Arra azonban elég volt, hogy a levéltár kiépítésével, kiteljesítésével megteremtse a lehetőséget a következő korosztály, korosztályok számára a szintetizálás, a tudományos összesítés lehetőségét. Ha Ő nem lett volna, ma nem forgathatnánk Szabó T. Attila Szótörténeti Tárát, s nem örvendhetnénk Jakó Zsigmond erdélyi okmánytárainak sem. Az egyik legnagyobb erdélyi tanítómester volt, aki saját példájával adta a mintát, s tudományos fokozat nélkül is akadémikusokat nevelt az erdélyi tudományosságnak. Kelemen Lajos naplója és levelezése közreadása után két éven belül szeretném monográfiáját összeállítani és egy kegyes kiadó közreműködésével eldönthetővé tenni, hogy – amint Kós Károly esetében – a legenda tetszetősebb-e, vagy a képzeletet is felülmúló valóság.
– Ugyancsak friss munka a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó által kiadott, ön által szerkesztett Dsida Jenő emlékezete című kötet. Dsida és Kolozsvár című tanulmányában, többek között, arra keresi a választ, hogy Kolozsvár miként vált a szatmári születésű költő városává, milyen volt Dsida Kolozsvár-képe. Kutatómunkáját figyelembe véve, ön is sokat tartózkodik a kincses városban. Mit jelent, mit nyújt Sas Péter számára a kincses város, milyen az ön Kolozsvár-képe?
– Kolozsvár képemnek talán legjellemzőbb vonása az, ami nem látható. A belső Kolozsvár, amely nem a homlokzatokban, a megkopott, vagy talán már el is tűnt csillogásban létezett. A falakon belüli, a lelkekben, a viselkedésekben, az életmódban, a világlátásban meglévő város az én városom. A Krisztus rajzolta kultúrkör átmérőjén belüli, keresztény lelkületet sugalló város. A tudomány, a művelődés tette kincsessé ezt a Szamos parti metropoliszt s különböztette meg másoktól, ezáltal lehetett Transilvaniae Civitas Primaria, Erdély első városa. A könyörtelen sors egyszer ennek a városnak sem fog kegyelmezni, ezért kellene legalább virtuális módon a legtöbbet megőrizni múltjából, épületeiből, sírjaiból, tárgyi és szellemi emlékeiből. Addig őrizzük, szeressük és örökítsük meg ezt a romló, omladozó, pusztuló múlt-foszlányt, amíg – Kelemen Lajos megfogalmazásában – „örökre el nem tűnik az idő mindent megőrlő malmában”.
– Ön is azon magyarországi kutatók – lásd Vincze Gábor, Bárdi Nándor vagy Illésfalvi Péter történészek – sorába tartózik, akik óriási elkötelezettséget éreznek Erdély iránt, rengeteg tanulmányt és forrást közölnek Erdéllyel kapcsolatban, és valósággal otthonuknak érzik azt. Önnek személyesen honnan ered Erdély iránti érdeklődése, csodálata, szeretete, illetve mi késztette arra, hogy főleg „erdélyi témák” kutatásával foglalkozzon?
– Erre a kérdésre nem szeretnék hosszasan válaszolni. Ha erdélyi lennék, magától értetődőnek tartanám a nem „bennszülöttek” rácsodálkozó érdeklődését. Olyan gazdag és olyan lebilincselő az erdélyi művelődés, a transzszilván kultúra, hogy én azon a „lelketlen” emberen csodálkoznék, akinek a lelkét mindez nem érinti meg.
– Kós Károlyt parafrazálva az igaz művésznek (írónak, építőnek, képző- és zeneművésznek) a Sors által rendeltetett kötelezettsége volt, van és lesz, hogy a maga népének és szülőhazájának sorsát vállalja és élete munkájával szülőhazáját és annak népét hűségesen szolgálja. E Kós-idézet egyébként a Kós Károly képeskönyvnek is a mottója. Ön szerint napjaink „igaz művészének” mi a feladata, avagy máig érvényesek és igazak Kós Károly évtizedekkel ezelőtt papírra vetetett sorai?
– Úgy gondolom, hogy örök érvényűek Kós Károlynak ezek a szavai, mondatai mindazok számára, akik ezt a fogalomszerű földdarabot vallják hazájuknak, és nem csupán születésük helyének. Nem kötelező mindenkinek – mint Kós Károlynak – a hűség embere fogalmával azonosulnia, de akkor hogyan gondolja egy adott közösséghez tartozónak magát, s az öncélú, a csupán fogyasztásra és nem teremtésre beállt életével mi értelme lehet létezésének?
PAPP ANNAMÁRIA. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Válságban a román felsőoktatás
Folyamatos botrányok övezik a román felsőoktatást: diplomák akkreditáció nélkül, uniós el nem ismerés, állami pénzek elszivárgása, hogy csak a legfontosabbakat említsük.
Diploma gyakorlati alkalmazhatóság nélkül
A szocializmus óta nem vizsgálták felül a bukaresti egyetemen bizonyos szakok „naprakészségét”. A mai napig képeznek kohász- és vaskohász mérnököket, míg szinte minden, ezzel foglalkozó romániai cég befejezte működését az utóbbi 20 évben. Emellett meg kell említeni, hogy évente körülbelül 9000 diák kap jogi diplomát, míg mindent egybevetve (ügyvédbojtár, közjegyző stb.) legfeljebb ezren tudnak elhelyezkedni.
Romániában jelenleg mintegy 710 ezer munkanélkülit regisztráltak a hatóságok, míg legfeljebb 7 ezer állásajánlat van. Az Impulzus.ro értesülései szerint a felsőfokú végzettséggel rendelkezőket sokkal inkább sújtja a munkanélküliség, ugyanis a szakmunkásokhoz képest jóval nehezebben találnak – képzettségüknek megfelelő – állást.
Nem véletlen, hogy körülbelül 3 millió román állampolgár megy külföldre jobb elhelyezkedési lehetőségek miatt. Ők azonban azzal szembesülnek, hogy – minden uniós jogszabály ellenére – diplomájukat számos országban nem fogadják el, így például Franciaországban sem. Így marad a taxisofőrség, bébiszitterkedés, újságkihordás, és a többi.
A román felsőoktatás válsága hosszabb ideje húzódik. Már Basescu is felemelte szavát több ízben a helyzet lehetetlensége miatt. Tavaly augusztusban például az államelnök élesen bírálta a nagyváradi, a Târgu Jiu-i, az alexandriai állami egyetemeket és a iaşi-i orvosi egyetemet is a tanügyi reformmal kapcsolatban. Szerinte olyan felsőoktatásra volna szükség, ami értékeket, képességeket és ismereteket ad át hallgatóinak, és – nem utolsósorban – megfelel a jelenlegi munkaerő-piaci elvárásoknak. A felsorolt egyetemeket azzal vádolta, hogy tulajdonképpen a Spiru Haret magánegyetem megfelelői állami pénzen.
Az egyetem, mint sikeres gazdasági vállalkozás
A Spiru Haret egyetem több botrány főszereplője volt a közelmúltban. Mint kiderült, számos, még nem akkreditált szakon adott ki diplomát, amelyek érvényességét az oktatási minisztérium később kétségbe vonta. Végül megállapították, hogy ezeket nem vonják vissza, a közeljövőben azonban a hallgatóknak más egyetemeken kell államvizsgát tenniük amennyiben érvényes diplomához akarnak jutni. Mindemellett arra is fény derült, hogy az egyetem „meglehetősen” nyereségesen működik: a tavalyi év legsikeresebb román vállalkozása ugyanis a Spiru Haret volt. Pénzügyi hatékonyságával az ország legnagyobb vállalkozásait is maga mögé szorította. A siker titka: számos új szak indítása (akár akkreditáció nélkül), megnövelt hallgatói létszám, valamint a távoktatás kiterjesztése, ami jóval olcsóbb az egyetemnek.
Rangsorolás – lefokozás
A tarthatatlan helyzetet tovább fokozta, amikor közzétették a Times Higher Education című brit felsőoktatási szakfolyóirat éves ranglistáját, ahol egyetlen román egyetem sem került be a legjobb ötszáz közé. A bukaresti egyetem valahol 500 és 600 között szerepel, míg a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem nevét csupán megemlítették – igaz, ez jelentős előrehaladás, eddig ugyanis még ez sem történt meg. Basescu szerint „a román tanügy nem engedheti meg magának, hogy a nemzetközi ranglisták végén kullogjon, hogy szalagon állítsa elő a munkanélkülieket és a diplomákat, amely az állami intézményekben ugyanolyan látványos, mint a magánegyetemeken.”
Éppen ezért készítenek 2011-re egy országos rangsort Romániában, ahol az egyetemek közötti sorrend a végzősök sikeres munkapiaci elhelyezkedése, a hatékony információátadás és az oktatási programok minősége alapján alakul majd ki. Ennek elsődleges célja az lesz, hogy rákényszerítsék a felsőoktatási intézményeket képzéseik munkaerő-piaci elvárásokhoz való igazítására.
Magyar egyetemek
Erdélyben a rendszerváltás óta több intézményben tanulhatnak magyar nyelven a hallgatók. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen több-kevesebb megszorítással folytonos volt a magyar nyelvű oktatás, bár a 80-as években fennállt annak a veszélye, hogy ezt is elveszítik határon túli testvéreink. Emellett sikeresen működik a Református Egyház fenntartásában a Partiumi Keresztyén Egyetem Nagyváradon, valamint a marosvásárhelyi Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Problémák azonban itt is akadnak, többek közt ezért határozta el 2010 januárjában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), hogy oktatási szakbizottsága kidolgozzon egy egységes magyar felsőoktatási tervet.
A román és a magyar állam között voltaképpen a rendszerváltás óta vitatéma az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete. Ezzel kapcsolatban számos megegyezés született több-kevesebb sikerrel. A 2009-ben aláírt román–magyar együttműködési jegyzőkönyv szerint nem engedhető meg, hogy bárkit is hátrány érjen amiatt, hogy magyarul tanul Romániában. Emellett a két fél által felállított vegyesbizottság vizsgálja majd a jövőben a kétnyelvűség megfelelő alkalmazását a Babes-Bolyai Egyetemen.
Ilyen szempontból sokkal jobb helyzetben van a Sapientia Tudományegyetem, ahol egyre több szakot akkreditálnak. Az egyetem rektora, Dr. Hollanda Dénes szerint célirányosan olyan képzéseket indítanak, amire manapság igény van: kommunikáció, fordító, informatika, automatizálás, távközlés stb. Itt nem a diplomagyártásra „szakosodtak”, hanem az egyetem tudományos hírnevét kívánják növelni, amire jó szakemberekkel meg is van az esélyük. Az egyetemet javarészt a magyar állam finanszírozza, de a fentebb említett megállapodás szerint több szak sikeres akkreditálása után a román fél is fontolóra veszi a hozzájárulást.
Mindezek sok jóval bíztatnak az erdélyi magyar felsőoktatással kapcsolatban, aminek a helyzete – nagy küzdelmek árán, de – folyamatosan javul. A képet árnyalja, hogy a tapasztalatok szerint az itt végzett hallgatók javarészt külföldön kamatoztatják tudásokat. Éppen ezért az intézményeknek arra is kell törekedniük, hogy visszafogják az "agyelszívást", ami fizetőképes munkahelyek nélkül meglehetősen nehéz.
ZSÁR VIRÁG. Forrás: Kitekinto.hu

A Bretter irodalmi kör tagjai Székelyhídon
Bihar megye – Székelyhídon megrendezett Magyar Kulturális Napok zárórendezvénye a kolozsvári Bretter irodalmi kör tagjainak könyvbemutatója, felolvasóestje volt.
Bretter György Irodalmi Kör Kolozsváron működő, romániai magyar nyelvű irodalmi műhely, alkotói csoportosulás és vitakör, a kolozsvári diákság mindenkori irodalmi fóruma. A kör fő célja az ifjú tehetségek felkutatása és bemutatása. A székelyhídi estre három író, költő látogatott el: Muszka Sándor, Márkus András és Murányi Sándor Olivér. A rendezvényen résztvevőket Béres Csaba polgármester köszöntötte, örömét fejezve ki, hogy immár negyedik alkalommal látogattak Székelyhídra az ifjú tollforgatók.
Az egybegyűlt érdeklődők elsőként a székelyhídi Kisbojtárok furulya és gitárcsoport játékait, énekét hallgathatták meg. A gyerekek produkcióit követően a kolozsvári tollforgatóké volt a főszerep: néhány munkájukat felolvasva a hallgatóság ízelítőt kapott a kortárs irodalom egy szegletéből, a költők életszemléletéből, jövőképéből. Forrás: erdon.ro

Ismét könnyítettek a határon túli románok állampolgárság-szerzésén
Ismét jelentős mértékben könnyítették a román hatóságok az állampolgárság meg- és visszaszerzésének folyamatát, miután pénteki ülésén önálló állampolgársági felügyelet létrehozásáról döntött a bukaresti kormány.
Az új hivatal tevékenysége elsősorban a Moldovai Köztársaság lakosait célozza, akiknek a kedvéért Bukarest már tavaly módosította állampolgársági törvényét. A könnyített eljárás keretében a 4,5 millió lakosú Pruton túli országból származó igénylők esetében immár nem rendeznek meghallgatást, és nem vizsgálják a nyelvtudást vagy a kulturális ismeretek meglétét, sőt esetükben a román állam abban az esetben is elismeri román állampolgárságukat, ha csak harmadfokú felmenőjükről bizonyítható, hogy román volt.
A kezdeményezés Traian Băsescu államfőtől ered, aki már első elnöki mandátuma idején szorgalmazta az egykor Romániában élt személyek „újrahonosítását”, vagyis visszaadni mindazon határon túli románok állampolgárságát, akik önhibájukon kívül veszítettek el azt. A könnyítés nyomán – amelybe beletartozik az is, hogy a román hatóságok legtöbb öt hónapon belül kötelesek elbírálni a dossziékat – a tavaly megugrott, és elérte a húszezret a pozitívan helybenhagyott igénylések száma, miközben az előző években még csak néhány ezerre rúgott.
Az Emil Boc vezette kormány ezúttal továbbment, és elrendelte, hogy az állampolgársági igények elbírálásával ezentúl már nem az igazságügyi minisztérium bizottsága, hanem az ország öt nagyvárosában (közöttük Kolozsváron) kirendeltséget is működtető önálló hivatal fog foglalkozni. Sőt a 126 alkalmazottal ellátott intézmény ezentúl nem követeli meg az állampolgárságért forduló moldovaiaktól, hogy letelepedési engedéllyel vagy lakhellyel rendelkezzenek Romániában. A hivatal létrehozását egyébként Băsescu már chişinăui látogatása során, szerdán beharangozta, nem rejtve véka alá: Bukarest célja, hogy évente 100-150 ezer besszarábiainak adjon állampolgárságot. Mindezt óriási várakozás előzte meg a Pruton túl. Dorin Chirtoacă, Chişinău liberális polgármestere már korábban jelezte: Bukarestnek módosítania kellene az állampolgársági törvényt, eddig ugyanis csupán azok kaphatták meg az állampolgárságot, akik állandó lakhellyel rendelkeztek Románia területén. Bukaresti hivatalos adatok szerint tavaly meghaladta az egymilliót a moldovai állampolgárság-igénylők száma.
Rostás Szabolcs. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Önálló és állami és magyar
A magyarság képviseletében fellépők újfent ott ülnek a kormányban, mi több, a miniszterelnök jobbján a végrehajtó hatalom második embereként maga a párt elnöke foglal helyet. A hatalomban való részesedésünk illúziója teljesebb nem is lehetne, érthető, hogy elvárásaink tisztázása a legnagyobb időszerűséggel merül fel.
Segít ebben az erdélyi magyar felsőoktatás kálváriájáról nemrég megjelent újabb összefoglalás, mely közösségünknek egy olyan fájó kérdését teszi ismét szóvá, melyre több mint kilencven éve keressük a megoldást, de hiába. A kötet a történeti előzmények és a kolozsvári egyetem (1872—1919) történetének ismertetése után a bajok gyökerét nagyon helyesen az intézmény román hatóságok általi bezárása-elkobzása-elüldözése kérdéskörében ragadja meg, ebből a szempontból az intézmény Bolyai Egyetem formájában való újralapítása történelmileg amolyan átmeneti lépésnek minősül a megsemmisítés felé vezető úton. „Az eredeti terv — miszerint létrehozták a Bolyai Egyetemet azért, hogy felszámolják — 1959-ben teljesült" — írja erről a kötetben Balázs Sándor. Jellemző, hogy a román közvéleményben azóta elfojtott hang, a méltányosságé a döntő események közben nem csupán a gyulafehérvári nemzetgyűlés dokumentumaiban szólalt meg a lelkiismeret erejével, hanem a román nemzeti gondolat legnagyobb képviselőinek egyike, Nicolae Iorga egy állásfoglalásában is. „Nem azért szereztük meg Erdélyt, hogy mások egyetemeit felszámoljuk, hanem hogy létrehozzuk a sajátjainkat."— figyelmeztetett akkor Iorga, de hasztalan. A nemzeti liberális párt által vezetett, a kisebbségek eltiprását célzó román nemzetépítés más utakat követett, s ebben a kommunista hatalom végső soron a Brătianu-féle párt hűséges tanítványának bizonyult. A metalitásváltásnál, a hivatalos román politikai vonalnál maradva jellemző dokumentuma ama vészterhes időknek Réz Mihály egyetemi tanár Octavian Gogához, az Ady-irodalomból is jól ismert költő, akkori román kultuszminiszterhez intézett nyílt levele: „Magyar egyetem csak Kolozsvárt létezhet, és annak teljesen autonómnak kell lennie. Azt mondják, a magyar egyetem a magyarság nagy politikai ereje. Ez igaz, mert a tudás, szorgalom, munka, fegyelem és becsület eredménye, s ez képezi a társadalom erejét. És mindezt meg akarják tiltani nekünk? A kérdés valójában az, akarják-e Erdélyben élni hagyni a magyarságot?" A levél pusztába kiáltott szó maradt, közlését a cenzúra megakadályozta.
A kötet sorra veszi az azóta eltelt kilenc évtized minden próbálkozását, minden átmeneti sikerét és kudarcát, az egyházak tanárképző alapítására tett első kísérletének betiltásától el egészen a nyolcvan évvel későbbi, szintén egyházi közreműködéssel, magyar állami támogatással meglapított Partium és Sapientia magánegyetemekig, a Bolyai beolvasztásán és elsorvasztásán át egészen az 1989. utáni felemás felélesztésig, s az azóta is tartó kálvária újabb állomásaiig, a Petőfi—Schiller Egyetem halva született ötletéig, a multikulturalitás jelszavával való visszaélésig, addig az égbekiáltó diszkriminációig és hipokrízisig, mellyel a Bolyai Kezdeményező Bizottság kétnyelvű feliratok dolgában tett lépéseit elgáncsolták és megtorolták.
A kötet mindazonáltal főleg a tárgyilagos helyzetismertetés és -elemzés, a kimért, tudományos közelítés mérvadó dokumentumaként lehet segítségére annak a munkának, mely a kérdést nemzetközi fórumok elé vitte napjainkban, miközben figyelmeztetés a román kormányban és parlamentben igényeink szolgálatával megbízottaknak is: közösségünk „politikai vezetői mindmáig nem tudták elérni, hogy az egykori magyar alapítású egyetem helyett létrehozott magyar tannyelvű román állami egyetem ma is érvényes jogfolytonosságát elismertessék" — állapítja meg erről Kónya-Hamar Sándor. Az említetteken kívül a társszerzők, Bodó Barna, Csetri Elek, Gaál György és Somai József a ma ismert terjedelmes könyvészet alapos ismeretének birtokában írták meg a rájuk eső fejezeteket, a levont konklúziók homályt oszlatnak, és a kérdés velejének megfogalmazásában is nemegyszer aforizmaként, letisztult tanulságként idézhetők, miként Somai József mottóul választott megállapítása is: „Nincs és nem is lehet a népeknek olyan bűne, hogy békeszerződéssel vagy a hatalom erejével jogvesztésre ítéltessenek."
Mint látjuk, egy jobb sorsra érdemes Erdélyért, annak népei valódi kibéküléséért is szót emelnek a szerzők.
Fehér könyv az erdélyi magyar felsőoktatás kálváriájáról.
Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete, Kolozsvár, 2009.
B. Kovács András. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kolozsvár: Diszkrimináló egyetemek?
Diszkriminációval vádolja a Babeş–Bolyai Tudományegyetemet (BBTE) és a Kolozsvári Műszaki Egyetemet a Studcard diákkártya-kibocsátó szervezet, amiért a felsőoktatási intézmények vezetősége sem szórólapokon, sem elektronikus formában nem engedélyezi, hogy a Studcard eljuttassa ajánlatát a diákokhoz.
Idén sokkal hatékonyabban szeretnénk ismertetni a diákokkal a Studcard nyújtotta lehetőségeket, kedvezményeket. Kisebb gondokkal küzdünk, mert a BBTE és a műszaki egyetem nem engedélyezi, hogy területükön szórólapokkal megjelenjünk, sőt attól is eltiltottak, hogy a diákok közös levelező listájára e-mailt küldjünk” – panaszolta tegnapi sajtótájékoztatóján Ilinca Opincariu, a Studcard marketing vezetője.
Hozzátette, a jövőben megpróbálnak tárgyalni az egyetemek vezetőségével, hogy beengedjék őket az intézmények területére. A Studcard képviselői szerint két felsőoktatási intézmény október óta szigorúbb velük, amióta mindkét egyetem kibocsátotta a saját kedvezményeket biztosító diákkártyáját. A Studcard kibocsátói emellett azt is méltánytalannak tartják, hogy a kolozsvári önkormányzat a konkurens diákkártyák üzemeltetői számára is megadta az eddig csak általuk kért, és csak a Studcard-tulajdonosoknak járó kedvezményt, hogy féléves, kedvezményes bérletet biztosít a tömegközlekedési eszközökön.
Az idei tervek kapcsán elmondták: márciustól újra beindulhat a Studcardnak az anyagilag hátrányos helyzetű diákokat segítő ösztöndíj programja. A tavalyi „2 százalék” elnevezésű pénzgyűjtő akciójuk sikeres volt, ezért valószínű, hogy lesznek ösztöndíjak, biztosat azonban csak később tudnak mondani. Emellett idén sem hanyagolják el a hagyományos diákfesztiválok megszervezését, és egy nagyobb szabású fesztivált is szerveznének, amelyre egy nemzetközi sztárzenekart is meghívnának.
A marketing vezető szerint 2010-ben növelni szeretnék a diákkedvezmények arányát is. „Eddig arra hajtottunk rá, hogy minél több gazdasági szereplőt vonjunk be a Studcard-programba. Idén ezzel szemben a minőség és a kedvezmények arányának növelését tűztük ki célul” – mondta Opincariu.
Kiss Előd-Gergely. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Újraélesztés
Nincs abban semmi rendkívüli, hogy a kisebbségi törvénytervezetet korábban oly sokszor bíráló Emil Boc tegnap a dokumentum elfogadására kérte a bukaresti honatyákat, és hogy mindezt éppen most teszi. A demokrata-liberális pártelnök azzal lett közismert, hogy maga vagy alakulata pillanatnyi politikai érdekeitől vezérelve saját meggyőződésével ellentétes ígéretet tesz, eszmét vállal.
Így tett a 2004-es helyhatósági választások idején, amikor kolozsvári polgármesterjelöltként a Bibliára tett kézzel esküdött arra: nem működik együtt a magyarsággal és az RMDSZ-szel (aztán a PDL azóta is együttkormányoz a szövetséggel a Kolozs megyei és kincses városi képviselő-atestületben), majd Traian Băsescu tavalyi népszavazásának sikerén felbuzdulva az egekig magasztalta az egykamarás parlament bevezetésének ötletét, holott egyetemi tanárként a kétkamarás felette szükséges voltára hívta fel a jogi hallgatók figyelmét.
Ezúttal pedig arról a kisebbségi törvényről állítja, hogy „egy demokratikus társadalomban szükséges”, amelynek kapcsán korábban leszögezte: Románia nem lesz gyakorlótér a kisebbségi jogok szavatolása terén. Ez a Boc tehát ugyanaz a Boc, aki tisztában van vele: muszáj engedményeket tennie az RMDSZ-nek, különben a kormánya megbukik, ugyanakkor ezeket a gesztusokat most kell megtennie a magyaroknak, közvetlenül a választások előtt politikai öngyilkosság lenne egy román politikus részéről. Amúgy az RMDSZ által 2005-ben előterjesztett, azóta többek között a PDL ellenkezése nyomán mellékvágányra terelt jogszabály számos jelentős előrelépést tartalmaz a kisebbségvédelem terén, kezdve azzal, hogy felülírja a Romániát egységes nemzetállamként meghatározó alkotmányt, és államalkotó tényezőnek nevezi a nemzeti kisebbségeket.
Nagy-nagy hibája azonban, hogy a kisebbségi szervezetek létrejötte esetében fenntartaná az RMDSZ monopóliumát, valamint például az MPP bejegyzésekor már tapasztalt diszkriminatív előírásokat, másrészt a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiájának szavatolásáról szóló, rétestésztaként elnyúlt parlamenti vita során kiiktatott cikkely nélkül a jogszabály alaposan felhígult. Arról nem beszélve, hogy a tervezetet az RMDSZ magyar partnere, az EMNT sem fogadja el jelenlegi formájában, így a törvényhozási vita előtt még „házon belül” is módosítani kell.
Rostás Szabolcs. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Együttműködik a KMDSZ és a OSUBB
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) a Babeş-Bolyai Tudományegyetem diákszervezetével, az OSUBB-val február 3-án. A megkötött partnerségi megállapodás révén ezentúl a felek közösen kívánnak fellépni a diákok érdekének védelmében a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem keretén belül, valamint folyamatosan egyeztetni fognak az egyetemistákat érintő kérdésekben.
Talpas Botond valamint Virgil Smărăndoiu elnökök által jegyzett dokumentum közös rendezvények lebonyolítását, az oktatás minőségének javítását, a diákok érdekeinek közös védelmét, valamint az etnikumközi párbeszéd javítását tűzi ki célul. A diákok a megállapodást közös elnökségi gyűlésekkel, valamint rendszeres kiadványokkal kívánják megerősíteni.
A KMDSZ és az OSUBB képviselői a partnerségtől többek között azt remélik, hogy jelentősen elősegíti a magyar és román diákmozgalom közötti kölcsönös megértést és kapcsolatápolást, illetve a megállapodás tovább erősítheti a kolozsvári diákmozgalmak érdekvédelmi tevékenységét és hatékonyságát. (sajtóközlemény) Forrás: Transindex.ro

„Statisztikamagyarok” avagy helyzetünk többoldalú megközelítése
A bürokráciával vívott harcba bele lehet fáradni, de sosem lehet belenyugodni. A közösségünk érdekében „vívott harcunkban” számon kérni, elvárni a folyamatos lendületet értelmetlen. Lendületből, jobb helyeken, forradalmat szoktak csinálni – ennek már egyenlőre lejárt –, mindennapi építő munkát nem. A kolozsvári – megmaradni akaró – magyarság helyzete megéri a többoldalú megközelítést.
Nem teljesült elvárások
Egyik oldalon ott vannak a negatívumok, a be nem teljesült elvárások. Sarkítva, megint egyoldalúan megközelítve, említhetném akár az „értelmiségiek árulását” is. Hisz sokan nem a közösségük, hanem a betöltött, vagy betölteni vágyott funkciójuk (esetleg pénztárcájuk, bankszámlájuk) szempontjából látják, láttatják az igazságot. A politikai elit számos tagját jellemzi a foggal-körömmel való ragaszkodás a megszerzett pozíciókhoz, a „kegyvesztettek”-et pedig a mindenáron való visszakapaszkodás kísérlete.
Sajátosan kolozsvári probléma az iskolai szakoktatás szinte teljes mellőzése, a közösség szempontjából ezzel lemondva, a népszaporulatot még mindig a leginkább biztosító társadalmi rétegről. Az oktatáshoz kapcsolódóan említhetném az egyetemi és általános oktatást kiszolgáló kollégiumok szükségességének késői felismerését, az egyetemi oktatás és intézményszervezés (tervezés ?) terén a „tömegoktatás” és elitképzés megfelelő súlyozásának szem elől tévesztését.
A szociális kérdés, az öregekről, árvákról, betegekről való gondoskodás, más szórványközösségek középponti problémája nálunk alkalomszerű, szinte csak egyéni kezdeményezésekre szorítkozik. Közös(ségi) gazdaságpolitika (utalnék az első világháború előtti Transilvania Bankhoz kapcsolódó, az akkori kisebbség szervezett földtulajdon szerzését és egyéb gazdasági tevékenységét támogató akciókra) még csírájában sem létezik.
A médiának a harcra, főleg a vesztes harcra, a szenzációra való fókuszolása még torzítja is a kialakult képet.
A „tömeget”, statisztikamagyarokat(!) felelősségre vonni értelmetlen, hiszen az sajátos érdekek és tudat által meghatározott kisebb csoportokból, egyénekből áll. A „tömeget” nem hibáztatni, hanem irányítani, vezetni szokták. Különben is, mindenki szeretné látni az egykori, lendületből folytatott rövidtávú és a mindennapi (hosszútávú) küzdelmének eredményét.
Eredmények
A valóságnak szerencsére van egy másik, pozitívabb oldala is. Az eltelt húsz évnek vannak, nem kis számban, eredményei is:
• egyházi és közösségi ingatlanok már beteljesedett, vagy már folyamatban lévő visszaszerzése és azoknak (általában) funkcionális kihasználása;
• intézményeink fokozatos kiépítése (az egyházakon kívül, kulturális, oktatási részben a szociális intézmények);
• a civil szféra kiépülése (alapítványok, egyesületek);
• a tehetősebb, a közösségért is áldozni tudó réteg kialakulása;
• a fiatal, itthonmaradó értelmiségi réteg megerősödése (ez Kolozsváron kívül még jobban érzékelhető például Aradon, ahol hosszú évtizedek tapasztalataival ellentétben, a magyar középiskolát végzettek döntő többsége nem külföldön keresi a boldogulását);
• ez utóbbit is elősegíti a politikai, vagy politikailag determinált vezető funkciókba való bekerülés lehetősége;
• az önkormányzatok megerősödése;
• végül, de nem utolsósorban, a jogi keretek lassú, de határozott kiépülése (nemzeti jelképeink használata, kétnyelvű helységnévtáblák, stb.).
A pozitív jövőkép fontossága
A kialakuló intézményrendszer és az alakulóban lévő kétszintű autonómia még akkor is tudná biztosítani a kisebbségi közösség életképességét, ha – a jelenlegi demográfiai tendenciára alapozó szociológiai előrejelzések szerint – 2050-re 500 000-re csökkenne az erdélyi magyarság száma. A déltiroliak, a baszkok kevesebben vannak, mégsem kérdőjelezi meg senki a jövőjüket. Egy öntudatos, pozitív jövőképpel rendelkező közösségnek nem kell félnie jövőjét illetően.
Persze kérdés, van-e egyáltalán szükség nemzeti, kisebbségi közösségre a modern Európában, a globalizálódó világban? Az ember pszichológiai sajátossága, hogy elismerésre, közösségre vágyik. A boldogság mércéje nem az abszolút jólét – ilyen nincs is –, hanem a másokhoz viszonyított, a mások (rokonok, barátok, ismerősök, a velünk „hasonszőrűek”) által elismert eredmények. Nem hiába jönnek haza a „külföldre szakadt hazánk fiai” eldicsekedni eredményeikkel, gazdagságukkal.
A közösség, mint érték
Ha pedig a közösség, a közösséghez tartozás érték, tenni kell érte. Ebben a szellemben kell neveljen a pap, a tanár, ennek képviseletét kell elvárni a választott tisztségviselőktől, politikusoktól. Nekünk van amire büszkék lennünk. Anélkül, hogy ezt folytonosan mások orra alá dörgölnénk, büszkék lehetünk a sajátos erdélyi-, székely- és egységes magyar kultúránkra, történelmünkre. A közelmúltunkra is, a húsz év megvalósításaira és kudarcaira is.
Nincs amiért elkeserednünk a ránk váró nehézségeken, ne siránkozzunk a veszélyeken, mint a mesebeli egyszerű ember. Mert a demográfiai mutatók tudatos, közösségi alakítása igenis lehetséges. Ennek elszigetelt, kisebb térségre vonatkozó példáját még az átkos, kommunista rendszer idején is tapasztaltuk. (Lásd a kalotaszegi egykézésről készült riport megrázó, ébresztő hatását.) Ne hivatkozzunk a világ túlnépesedésére, figyeljünk inkább az egyenlőtlen népesedés-alakulás negatív hatásaira és a Nyugat-európai országok ebből származó nehézségeire, az egész európai civilizációt fenyegető veszélyekre.
A magyar értelmiségiek egy számottevő része (Erdélyben és az anyaországban egyaránt), már tudatosan vállal legalább három gyereket. Ez a környező nemzetekre még nem jellemző. Magyarországon beindult a „harmadik királyfi, királykisasszony” mozgalom. A nagycsaládokban kapott szeretet pótolja a szűkösebb anyagi lehetőségeket, az egymással foglalkozó, egymástól tanuló testvérek pedig az egy gyerekre eső, megoszló szülői figyelmet. Az így nyert lelki gazdagság, alkalmazkodó képesség az igazi hozománya a nagycsaládban felnövő fiataloknak.
Nincs amiért siránkozzunk. Tudomásul kell vennünk, hogy az a falu, város (városközpont), vidék a mienk, amelyet belakunk.
ÉDER OTTÓ. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Hétvégén is osztozkodnak
A két „problémás” megyében is rendeződhetnek a hétvégén az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt közötti helyi szintű egyezségek. Kolozsváron ma tanácskoznak az RMDSZ és a PD-L Kolozs megyei szervezetei a dekoncentrált intézmények tisztségeinek elosztásáról.
Máté András képviselő szerint ez a egyeztetés az utolsó esély arra, hogy a megyében eldőljön a vitatott tisztségek kérdése. Ha ez nem sikerül, a két szervezet a koalíciós pártok országos vezetőségéhez fordul – mondta lapunknak a politikus. Az már korábban eldőlt, hogy a Szatmár megyei megállapodás rendezése az országos vezetőségek bevonásával történik, lapunk értesülései szerint ezen a hétvégén.
Vasárnap a Hargita megyei területi RMDSZ-szervezetek egyeztetnek egymással a PD-L-vel kötött elvi megállapodásról. Ha az egyeztető tanács elfogadja a demokrata-liberálisokkal kötött egyezség részleteit, akkor hétfőn aláírják a koalíciós partnerrel a helyi együttműködési szerződést. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

Tárgyi bizonyíték – múltunk és jelenünk képei
Kolozsvár – A ma Erdélyben élő ember szellemi és kulturális örökségét rögzítik és mutatják meg Baló Levente Tárgyi bizonyíték című egyéni kiállításának képei.
A tárlatot a kolozsvári FOTOmART Galéria (Bolyai u. 8.) fogadta be, az ünnepélyes megnyitóra 2010. február 9-én délután 6 órakor kerül sor. Bevezető beszédet Szabó Attila, zilahi festőművész és Mira Marincaş, kulturális referens, fotó szakos doktorandusz tart. 
„Baló Levente képein láthatunk olykor lábnyomokat, utakat, ösvényeket is, de talán fontosabb rajtuk a kezek nyoma: az emberek tevékenységére, az anyag megmunkálására utaló jelek. Érződik az emberi jelenlét, érződik, hogy a tárgyakat és tájakat emberek használják és emberek hozzák létre. Falak, romok, rácsok vesznek körül bennünket, de felhalmozott építőanyagok is. A fotók átalakulásaink, változásaink tárgyi bizonyítékai” – vélekedik Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője a kiállítás képeiről.
A művész egyfelől követte a dokumentumfotózás hagyományát, másfelől egy képzőművészeti alkotásmód szubjektív megközelítését alkalmazta. A fotók az életigenlés, a remény és az alkotókedv tárgyi bizonyítékát nyújtják, felmutatva azt, hogy igen gazdag örökséggel rendelkezünk, amelynek tudatában méltóságteljes életet élhetünk, sőt, kell élnünk; örökségünk nem csak feljogosít, de egyben kötelez is.
„A művész a figyelem spontán technikáit működteti, amikor elkattint egy-egy képet: nem is annyira a kép egésze, mint valamely, olykor nehezen, hosszas keresgélés után felfedezhető, kívül eső részlete alkotja a látvány értelmi-érzelmi centrumát… Mintha csak a nézőre lenne bízva, hogy mit tekint, tekint-e valamit a maga lelki-szellemi beállítottsága, netán esztétikai ízlése, szakmai felkészültsége szerint központinak, kiemelkedőnek” – írja Dankuly Csaba a Nappali Menedékhely szerkesztője.
A Bolyai utca 8 szám alatt található FOTOmARTGaléria egyéves múlttal rendelkezik, úttörő magánkezdeményezés, az erdélyi és kolozsvári fotóművészetnek kíván otthont teremteni. Az ötletgazda és tulajdonos Márton Zoltán, maga is kiváló fotóművész, akinek eddig kétfotóalbuma jelent meg. Forrás: Erdon.ro

Lapozó
Húsz év Helikon
Húszéves a kolozsvári irodalmi hetilap, a Helikon. Részlet az idei első szám vezércikkéből: "A lapelőd, az UTUNK szerkesztőségébe katonákat kvártélyoztak be ’89 karácsonyán, onnan kimenekítettünk két öreg írógépet, valamennyi papírt s indigót és egy doboznyi reprót s képet, hogy szöveget illusztráljunk velük, ha lesz még valaha szöveg… Ezen kellékekkel áthurcolkodtunk a főtér sarkára a nagy könyvüzlet fölé, s ott az írószövetség kolozsvári fiókjának egyik szobájában "nekiláttunk" az új folyóirat megalapításának. Ez akkor ott, a tó-tágast álló rendszerváltó valóságban lezajlott másfél-, két fertályóra alatt. Elköszöntünk két öregharcos kollégától, megegyeztünk abban, hogy leendő folyóiratunk milyen névre hallgasson, és máris elkezdtük amúgy egy álltó helyünkben fölvázolni, mit fogunk az első számban közölni. Hogy aztán hogy találunk gazdát, hol és ki fogja nekünk kinyomtatni, milyen pénzből, milyen papírra, ki és hol fogja terjeszteni, hogy azt végül el is olvassa valaki? – ilyesmikről egy szó nem esett, hisz az efféle gond immár csak arra jó, hogy ócska szegényszagú aggodalmakat teremjen, márpedig erre most semmi szükség, hiszen mi életünkben ma először olyan folyóiratszámot fogunk szerkeszteni, melynek a megjelentetését nem kell cenzornak jóváhagynia. Mert nincs cenzor; többé nincs cenzúra." (Szilágyi István főszerkesztő) * És egy írás az első Helikonból: "Tiszta nevek kellenek, mondta új lapunk főszerkesztője. Nem lepődnék meg tehát, ha visszautasítaná jelen kéziratomat. Ugyanis az én nevem bemocskolódott, mert hallgatva és szabadlábon éltem túl a Ceausescu-korszakot. Hála az Istennek, élnek közöttünk olyanok, akiknek a neve nem szennyeződött be e sötét években. Doina Cornea, Cs. Gyímesi Éva, Mircea Dinescu, Kányádi Sándor, Király Károly, Sütő András, Tőkés László és Tőkés László és Tőkés László. És sokan mások. És vannak aztán olyan nevek, amelyeknek kimondása azzal a kockázattal jár a gyanútlan beszélőre, hogy nem a saját nevét mocskolja be, hanem a száját. Egyetlen példát említenék. Az egyetlen példa: Hajdu Győző és Victor. (Tudok kettőig számolni. Ez a 2 ember ugyanaz. Ez az a 2 ember, aki egyebek mellett arra vetemedett, hogy a Szózatot is beleszője a Kondukátorhoz intézett hűségnyilatkozatába.) Neki nem ér a neve. És a többi hasonszőrűé sem. Sokaké. Hadd soroljak fel azonban végezetül még néhány tiszta nevet. Arad, Arad, Arad, Brassó, Brassó, Brassó, Bukarest, Bukarest, Bukarest, Kolozsvár, Kolozsvár, Kolozsvár, Nagyszeben, Nagyszeben, Nagyszeben. És Temesvár és Temesvár és Temesvár. És sokan mások." (K. Jakab Antal: Tiszta nevek)
B.D. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Testvértől testvérhez küldött gondolatok
Ha ül: görnyed. Ha feláll, attól tartok, hogy feje mindjárt eléri a mennyezetet. S attól is – mint a túl hosszúra nőtt gabonaszál – derékban előrecsuklik. Gyér, hófehér haja a szélcsendes szobában is meg-meglobog. Nagyon fáradtnak tűnik. Talán a tisztesség-tisztaság igyekezetébe fáradt bele. Budán él, a Várhegy oldalán, de lakásába átmenekített egy darabka Kolozsvárt: képek, faragások, tálak-kancsók, szőttesek, könyvek testében. Nagyon halkan, lassan, nagyon csendesen beszél. De sodrása van a szavának, szorosan illeszkednek egymáshoz a mondatok, a gondolatok. (Bokor Péter: Az utolsó utáni pillanat) * Annak a kornak, amelyikben fiatalságomat éltem, úgy hiszem, volt egy értéke, amiről kevés szó esik: sok kötelességteljesítő, becsületes embert nevelt. Ezt a különböző munkahelyeken látni. Bizonyos, hogy ezeknek az embereknek nagyobb része a kor problémáiban nem is próbált eligazodni, természetesnek vette, hogy az élet olyan, amilyen. Azóta persze nagyot változott a világ, s a mai fiatalok egészen mások, mint mi voltunk. Krúdynak egy könyvét olvastam – a zenével kapcsolatos kis írásai vannak benne összegyűjtve, főleg a cigányzenéről –, s mennyi a nosztalgia ebben a múlt, az elsüllyedt világ iránt. Pedig Krúdy elég erősen kritikus szellem volt. De valamihez hozzánőtt a szíve fiatalságában, s ennek a pusztulása fájdalmasan érintette, bár tudta, hogy korántsem csupa érték pusztul el. A múlt persze könnyen megszépül az öregedő ember szemében, a fiatal másképp látja a dolgokat. Jókai szemében például csodálatosan megszépült a szabadságharc s a reformkor is. Bizonyára nem egészen úgy volt, ahogy ő megírta – s mégis milyen jó, hogy így írta meg, s így állított annak a kornak emléket. (Részlet az 1974. október 1-jén kelt levélből) * Vita Sándor nevét ritkán emlegetik, annál ismertebb öccse, Vita Zsigmond (1906–1998) munkássága, aki a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tanára és könyvtárosa, jeles művelődéstörténész, irodalomtörténész volt. Vita Sándor 1904. február 1-jén született Nagyszebenben, és 1993. február 3-án hunyt el Budapesten, 89 éves korában. A kolozsvári Hitel (1936) egyik elindítója. Bekapcsolódott az EMGE munkájába, 1940–1944 között a budapesti parlament tagja mint meghívott erdélyi képviselő. Kolozsvárról az oroszok elhurcolták, majd Budapesten az Andrássy út 60-ban a politikai rendőrség foglya lett, egy évig tartották bent. Ezután Budapesten élt, visszavonulva a közéletből. (Szócikk) * A Hitel köre rögtön a bécsi döntés bejelentése után megpróbálkozott a lap hasábjain korábban körvonalazott eszmék valóságba ültetésével. Még a honvédség bevonulása előtt egy szűkebb körű Hitel-összejövetelen Teleki Ádám, Tamási Áron, Vita Sándor, Venczel József és Albrecht Dezső Észak-Erdélyre vonatkozó elképzeléseiket egy memorandumban vázolták, melyet 1940. szeptember 9-én át is adtak Teleki Pál miniszterelnöknek. A memorandum szerzői a teljes erdélyi magyar értelmiség nevében szólaltak meg, s az erdélyi magyar társadalom sajátos szerveződési formáinak, hagyományának megőrzését követelik. (L. Vallasek Júlia: A fiatal nemzedék és a Hitel, Korunk, 2003. augusztus) * Felvetődött az a gondolat, hogy egy memorandummal kell Horthyhoz fordulni, amelyet aláírnának a Horthy előtt is tekintéllyel bíró társadalmi vezetők. Ennek a memorandumnak a megszerkesztésére Mikó Imre, Szabédi László és Nagy István kaptak megbízást. S részt vett ebben Tamási Áron is. A szerkesztés az Erdélyi Kör Főtér 5. szám alatti helyiségében folyt (…). Több mint negyvenen írták alá. * Néhány aláíró neve a Vita Sándoré mellett – közvetlen környezetéből, Hitel-béli, EMGE- és más munkatársai közül: Tavaszy Sándor, Józan Miklós, Nagy Géza, Tamási Áron, Szabédi László, Kiss Jenő, Venczel József, dr. Szász István, Mikó Imre stb. Teleki Béla Budapesten volt, s így nem írhatta alá, de távollétében e tanács elnökének őt választották meg. A memorandumot Teleki Géza professzor vitte el a kormányzóhoz. Az Erdélyi Magyar Tanácsnak ez volt tulajdonképpen a megalakulása, mint arról Vita Sándor és Teleki Béla – Lipcsey Ildikó történész kérésére írott – levelei tanúskodnak. * Vita Sándor 1940 és 1944 októbere között mint az Erdélyi Párt képviselője, a nagy múltú kolozsvári Ellenzék vezetője és mint Erdély közéleti személyisége, mindig az erdélyi magyarság érdekeit szem előtt tartva tette dolgát a magyar képviselőházban ugyanúgy, mint az erdélyi közélet megszervezésében. Személye egyik katalizátora volt az erdélyi háborúellenes mozgalmaknak, s mindent megtett, amit emberileg megtehetett a magyar egység megteremtése érdekében. (L. Záhony Éva: Hitel. Kolozsvár, 1935–1944) * Magam kisgyermekkoromtól fogva a Hitel szellemi körének hatása alatt nevelkedtem. A tőlük hallottak, az ifjúkoromban velük folytatott beszélgetések meghatározták személyiségfejlődésemet is. Soha köreikben antiszemita vagy idegengyűlölő gondolatokat nem hallottam. Ellenkezőleg, áthatotta őket a "magunk revíziójának" szelleme, a hibák magunkban keresésének a gondolata. Sándor bácsit haláláig látogathattam Budapesten, Fiáth János utcai lakásukon. Nehéz körülmények közt, utolsó percig dolgozva teltek évei. Sokat beszélgettünk, és állíthatom, hogy személyében az egyik legtisztább embert tisztelhettem. Szerencsésnek mondhatta magát mindenki, akit végtelen szerénységgel és emberszeretettel barátságába fogadott. (L. Szász István Tas: Vád és tények – Egy néhai igaz ember védelmében – Vita Sándor emlékezete) * Hosszú élete során Vita Sándor rendkívül termékeny levélírónak bizonyult. Testvéröccséhez, Zsigmondhoz az 1935–1993 közötti időszakban írt, szinte félezernyi levele is ezt igazolja. Ezek a levelek a XX. századi erdélyi és anyaországi közélet, művelődés sokoldalú vetületeinek hiteles kordokumentumai. Becses forrásanyagot szolgáltatnak az irodalom- és művelődéstörténész, a szociológus és nem utolsósorban a politikus számára. * Az enyedi levelesládában megőrzött utolsó levelet Vita Sándor halála előtt 18 nappal – 1993. január 8- án – írta Zsigmondnak. Kiviláglik ebből is, hogy valóban: élete utolsó pillanatáig a világnak nagyon sok dolga érdekelte őt. Utolsó levelében is azt tudakolja (például), hogy Enyeden Zsigáék vajon nem fáznak a nagy erdélyi télben, jó-e az ellátás arrafelé, s közli: csendben telt el az új esztendő indulása. Örül annak, hogy a kolozsvári napilapban megjelent a Teleki Béláról írt cikke, és jelzi: pénzbeli adománnyal szeretné támogatni egykori iskoláját, a nagyenyedi Bethlen Kollégiumot. * Íme: testvértől testvérhez küldött gondolatok, érzelmek gazdag világa ez a leveleskönyv. Ugyanakkor ezek a levelek rendkívül értékes, tartalmas kordokumentumai a XX. század fergeteges éveinek, mikor is békés meg kevésbé békés időszakok váltogatták egymást – különösképp ezeken a mi tájainkon –, s a zajló események meghatározták egyéni és közösségi életünket. Vita Sándornak a testvéröccséhez, Zsigmondhoz írt levelei fontos, nélkülözhetetlen forrásai az erdélyi és az anyaországi irodalom, művelődés közelmúltbeli történetének; behatóan rávilágítanak a kor jellegzetes magyar sajátosságaira, a szóban forgó idők szellemi törekvéseire, történéseire. (Előszó) * Kedves Zsigmond! Vita Sándor levelei Vita Zsigmondhoz. Sajtó alá rendezte és az előszót írta Győrfi Dénes. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2009
B. D. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Csángó bál. Németh Zsolt: Átfogó csángó oktatási stratégiára van szükség
- Átfogó csángó oktatási stratégiát szorgalmazott a moldvai magyarság anyanyelvhasználatának megőrzéséért Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának fideszes elnöke a XIV. Csángó Bálon szombaton este a fővárosban. A bál díszvendége Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató volt.
Németh Zsolt köszöntőjében felidézte, hogy 1989-ben Magyarországon és Romániában is összeomlott a diktatúra. Ez a fordulat lehetőséget teremtett a szabadság kivívására, amelyért azonban nap mint nap kemény küzdelmet kellett folytatni az elmúlt húsz esztendőben és ma is. Így volt, s így van Pusztinában, Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Beregszászon, Szabadkán, Dunaszerdahelyen és Budapesten is - fogalmazott.
Kiemelte: a szabadság hiánya legnyilvánvalóbban Moldvában mutatkozott meg a rendszerváltozás előtt és utána. Az ott élő csángó magyarok továbbra sem használhatták anyanyelvüket sem az oktatásban, sem pedig a hitéletben. Az ezredforduló hozott áttörést az oktatás területén, amikor is beindult Klézsén, először iskolán kívül, majd egyre több csángó faluban iskolai keretek között is a magyar nyelv oktatása. Ehhez a programhoz a magyar állam hathatós anyagi támogatást nyújtott. Ma már ezer gyermek vesz részt közel húsz településen magyar nyelvű oktatásban, ez azonban csak tizede annak a tízezer moldvai tanulónak, akik valamilyen szinten beszélik a magyar nyelvet. A pozitív tendencia fenntartásához átfogó oktatási stratégiára lenne szükség - mondta.
Németh Zsolt úgy fogalmazott, merjünk hinni abban, hogy a csángó magyarok megmaradnak, és a magyar nyelvük kultúrájuk fel fog támadni.
A bizottsági elnök szólt arról is, hogy magyar nyelvet ismerő papokért a XVII. század óta folyamodtak a moldvai csángók és küzdelmüket folytatják napjainkig. Sok helyen a papok ma is tiltják híveiket a magyar nyelvű zsoltározástól, sőt a magyar nyelvű oktatásban való részvételtől.
Mint mondta, 2009. október 18. hozott történelmi fordulatot Csángóföldön, amikor együtt misézett Petru Gherghel moldvai római katolikus megyéspüspök és Cserháti Ferenc esztergomi segédpüspök a Bákó melletti Lábnyikon. Ezt követően 2009 novemberében Erdő Péter érsek vezetésével a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Romániában tárgyalt a Román Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival. A román püspökök kinyilvánították, hogy mindenkinek joga van a saját nyelvén misét hallgatni, ha ezt kívánja. A fideszes politikus üdvözölte a tárgyalásokon kimunkált megállapodást, mely kilátásba helyezi a csángó magyarok anyanyelvi vallásgyakorlását. Várjuk a további előrelépést - mondta, hozzátéve: fontos állomás lehet, hogy vasárnap Budapesten misézik együtt Erdő Péter és Petru Ghergel.
Az ellenzéki politikus köszöntötte a rendezvényen megjelent új amerikai nagykövetet, Eleni Tsakopoulos Kounalakist.
Németh Zsolt méltatta a bál díszvendégének Erdélyi Zsuzsannának is a munkásságát, mint kiemelte: a néprajzkutató összefogást hirdetett, s felhívást tett közzé az archaikus népi imák gyűjtésére. Az apokrif imádság megjelölést a tudományos élet Erdélyi Zsuzsanna javaslatára fogadta el.
A néprajzkutató munkásságáról - amelyre az idei bál is épül - Nagy Bercel, a színpadi műsor szerkesztője az MTI-nek elmondta: elsősorban a vallásos néphagyomány, a szakrális szövegfolklór, a népi Mária-kultusz és az archaikus apokrif népi szövegek kutatása terén ért el jelentős eredményeket. A Kossuth-díjas kutató tárta fel és határozta meg az archaikus népi imádság új műfaját, lehetséges történelmi aspektusait, eredetét. Itthon és külföldön több tízezer szöveget gyűjtött össze.
Az idén is zsúfolásig megtelt Petőfi Csarnokban 8 moldvai és gyimesi településről - Klézséből, Nádasfaluból, Somoskából, Pusztinából, Hidegségpatakáról, Görbepatakáról, Gyimesbükkről és Áldomáspatakáról - összesen 45 hagyományőrző zenész és táncos lépett a színpadra. Vendég volt a Fanfara Complexa, a Kobzos Együttes, a Kőketánc Gyerektáncház, a Cantigas Együttes, a Juhász Családi Zenekar, a Somos és a Szigony, a Zurgó Együttes és Enyedi Ági, valamint a Lippentő és a Szentendre Táncegyüttes.
A színpadi műsor után hajnalig tartó táncházban a moldvai és gyimesi hagyományőrző csoportok segítettek a csángó magyar táncok lépéseit megtanulni. A bálhoz kapcsolódva csángó népi építészeti emlékekből és Petrás Mária keramikus alkotásaiból, valamint hagyományos csángó használati tárgyakból és szőttesekből összeállított tárlat hívta a Kárpátokon túli utazásra a vendégeket. A kiállítást Kóka Rozália énekes, mesemondó nyitotta meg. Bemutatták még Csoma Gergely Az elhagyott idő - 33 év a Moldvai csángók között című könyvét is.
A csaknem 250 ezres moldvai csángómagyarságnak csak töredéke, mintegy 60 ezer ember beszéli a magyar nyelvet, melyet azonban sem a közigazgatásában, sem az oktatásban, sem a moldvai katolikus egyház keretei között nem gyakorolhatnak. Saját értelmiségi réteg, valóságos politikai érdekképviselet és egyéb önálló intézményrendszer híján a részben középkori mentalitást és kultúrát hordozó moldvai magyarság kiszolgáltatottan áll a globalizáció, a modern nacionalizmus és a Kelet-Európát sújtó gazdasági recesszió kihívásaival szemben - hívta fel a figyelmet az asszimiláció ellen küzdő népcsoport nehéz helyzetére Nagy Bercel. Hozzátette: a magyarországi értelmiségiek körében egyre többeket érint meg a szórványmagyarság és a Keleti Kárpátokon túli csángók sorsa.
Az esemény fővédnöke idén is Sólyom László köztársasági elnök volt. Forrás: MTI

Ülésezett a Szociáldemokrata Platform
Szombaton Marosvásárhelyen tanácskoztak az RMDSZ Szociáldemokrata Tömörülés elnevezésű platformjának Kolozs, Brassó és Maros megyei szervezeteinek vezetői.
A megbeszélésen részt vett Kira Miklós és Nagy Károly Kolozsvárról, Madaras Lázár Brassóból, Kerekes Károly, Gál Éva, Komáromi Fülöp Irén és Kiss Irma Marosvásárhelyről.
A tanácskozáson Kerekes Károly ismertette az új nyugdíjtörvényt, átnézték a Szociáldemokrata Tömörülés alapszabályzatát, és megállapodtak, hogy helyi szervezeteket hoznak létre.
Madaras Lázár felhívta a figyelmet, hogy a kisgazdáknak és kistermelőknek nagy segítség lenne, ha szövetkezeti alapon kezdenének dolgozni, mert egymagukban életképtelenek, s rámutatott, hogy szükség lenne a kis- és középvállalkozók támogatására, például cégalapítás vagy cégmenedzselés tekintetében.
(mózes) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Értékes újdonság a világhálón
Kolozsvár – A kolozsvári Egyetemi Könyvtár, lépést tartva az idővel, világhálóra helyezte a Különgyűjteményeinek katalógusait.
Amint Kovács Eszter könyvtáros hozzánk eljutatott üzenetéből megtudhattuk: a 2009 novemberében világhálóra került kézírásos (1872–1940 között vezetett) katalógus után mostantól már a kolozsvári Egyetemi Könyvtár különgyűjteményeinek katalógusai is szabadon böngészhetőek az interneten.
A különgyűjteményi részleg 14 katalógusának digitalizálása és internetes közzététele még folyamatban levő munka, eddig nyolc katalógust sikerült digitalizálni és webes böngészésre alkalmassá, tenni. Ezek közül megemlítenénk a különböző kéziratkatalógusokat, pl. a több mint hétezer dokumentumot felölelő román és magyar nyelvű kéziratok katalógusait, kéziratgyűjtemények és hagyatékok katalógusait, illetve a kéziratok származás szerinti katalógusát.
A régi könyvek katalógusai közül már böngészhető a Régi Magyar Könyvtár katalógusa (amely Szabó Károly Régi Magyar Könyvtár és Régi nyomtatványok tára alapján repertorizálja az Egyetemi Könyvtár állományában fellelhető régi magyar nyomtatványokat).
Elérhetővé vált továbbá a térkép és atlasz katalógus is, amely a romániai közgyűjtemények viszonylatában egyik legteljesebbnek és leggazdagabbnak tekinthető az itt őrzött, 16. századig visszanyúló közigazgatási, politikai, közgazdasági és városrendezési térkép-anyaga alapján.
Folyamatban van a könyvtár különgyűjteményi részében található levelezések katalógusának, a metszetek, képeslapok és fényképek katalógusának, illetve a kottakatalógusnak a feldolgozása és internetes közrebocsátása is.
A katalógusok digitalizálása egyrészt a könyvtár történetében releváns munkadokumentumok archiválására irányul, másrészt ezzel a módszerrel a szélesebb olvasóközönség számára kevésbé ismert anyagok is feltérképezhetőek és bárhonnan böngészhetőek (eddig ezeket a katalógusokat kizárólag az Egyetemi Könyvtár központi egységében található Különgyűjteményi részen lehetett megtekinteni).
Csomafáy Ferenc. Forrás: erdon.ro

Púposnapján, fársáng végin
Szentháromsági remények
Gyermekkora Parajdjáról gazdagon feltarisznyálva indult a tudásszerzés rögös útjára Barabás László. Már egyetemistakorától érdekelték a népszokások. 1982 óta gyűjti és dokumentálja a szokásokat. Fotósokkal, filmesekkel szövetkezve rögzíti az erdélyi magyarság gazdag, színes hagyományait. 1998-ban jelent meg első gyűjteménye Sóvidéki népszokások címmel, ezt követte az Aranycsitkók, maszkurák, királynők című kötet 2000-ben, majd 2009-ben a "nagy könyv": Akiket fog a figura. Barabás László a nyelvjárás, a helyi identitástudat, a csűrök, a házak típusa, a székely kapuk és a székely harisnya elterjedése alapján megállapította, hogy létezik egy közép-erdélyi régió, amely átmenetet képez a felső-székelység és a mezőségi magyarság kultúrája között, ennek két övezete van: a mezőségi és a székely régió – így tehát a Mezősámsondtól Korondig, a Magyarótól Nagykendig terjedő széles területen vizsgálódott. Összesen 126 településen gyűjtött, és 915 népszokás hiteles leírását végezte el. Könyvét a dokumentumfilmekkel együtt "hazaviszi" a gyűjtés színhelyeire, és fel-, illetve bemutatja az embereknek. Stílusosan – farsang idején. Afféle csöndes diadalmenet ez, Marosvásárhelytől Kibédig, Mezőpanittól Nyárádszeredáig, Mezőbándtól Parajdig, Alsósófalváig. Idei "állomásai": Szentháromság, Beresztelke, Mezősámsond, Szabéd és Nyárádszereda.
Falukönyv
Török Vilma (1941) Szentháromságon született, 1973-ig magyartanárként működött a helyi iskolában, aztán Sepsiszentgyörgyre került a család, és aztán már csak vendégként járogatott haza. De hű maradt a szülőhelyhez, a maga és diákjai gyűjtését 530 oldalas falukönyvbe foglalva adta ki (Szentháromság tornya, jaj, de messzire látszik, Kolozsvár, 2008). Egykori diákjainak legfiatalabbja is 35 éves, a legidősebb száz volna, ha élne. A könyvben iskolatörténetet is találunk, amely az 1770–1970-es időszakot fogja át. A színes képanyagban találunk a 98. oldalon egy fotót, amelynek hátterében a Tüzes-hegy alatti, még viszonylag tűrhető állapotban lévő Bereczki-kastély látszik, udvarán kisdiákok hancúroznak. A következő oldalon az új iskola. Mára az udvarház bombázás utáni képet mutat, az iskola ellenben szép, tiszta, otthonos. Díszítése ízléses. A kastély nem kell senkinek, hiába keres vevőt rá az önkormányzat. Az iskola nem eladó, csak éppen az elnéptelenedés veszélye fenyegeti. Összevonják diákságát a szomszédos községközpont, Nyárádgálfalva tanulóival. A négy felekezetnyi (katolikus, unitárius, református, ortodox) lakosság száma, főleg az elvándorlás miatt, egyre csökken. Pedig ennél csendesebb helyet találni sem lehet: aszfaltozott az út, gázfűtés van, közel Nyárádszereda és Marosvásárhely is – de egyéb turisztikai csalogatóval nemigen rendelkezik. A fiatalok Tüzes tánccsoportja is oszladozik, a lányok és legények a nagyobb együttesekben ropják a nyárádmentit.
Bölöni Domokos. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Veszélybe sodorhatja a művészeti iskolák működését a fejkvóta bevezetése
Beadvánnyal fordultak a kormányhoz a művészeti gimnáziumok vezetői, amelyben arra hívják fel a figyelmet, hogy a fejkvóta szerinti finanszírozási rendszer bevezetése ellehetetleníti a tanintézetek működését. A Kovászna megyei tanfelügyelőség vezetősége Markó Béla miniszterelnök-helyettes figyelmét is felhívta a művészeti iskolák sajátos helyzetére. Kerezsi János, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Gimnázium igazgatója arról számolt be a Krónikának, hogy az új finanszírozási rendszer révén szeptembertől a tanintézetben a fizetésalap mindössze 57 százaléka biztosított.
„Ha addig nem módosítanak a rendszeren, és a művészeti iskolák esetében nem számolnak emelt szorzóval, bezárhatjuk a kaput” – fogalmazott az igazgató. Mint hangsúlyozta, az emelt szorzó alkalmazására azért lenne szükség, mivel ezekben a gimnáziumokban a normál tanítás mellett csoportos és egyéni oktatás is zajlik, amely több pedagógust és nagyobb költségeket feltételez. Kerezsi János elmondta, elemi osztályokban egy-egy diák heti két óra egyéni oktatáson vesz részt, az általános iskolában heti négy ilyen órájuk van, középiskolában pedig ennél is több.
A zenélést, a képzőművészeteket más módszerrel nem lehet elsajátítani, állítja a pedagógus, aki szerint az oktatási minisztériumnak figyelembe kellett volna vennie ezt a finanszírozási rendszer kidolgozásakor. Jó, ha egy iskolában sok gyerek van, de a művészeti profilú tanintézetekben több diák mellé több tanár szükséges. „A művészetek művelése mindig is több pénzbe került, ehhez régen a mecénások biztosították az anyagi alapot, most az államnak kellene” – mondta az igazgató. Kerezsi János abban bízik, hogy diadalmaskodik a józan ész, és nem jutnak olyan helyzetbe, mint 1968-ban, amikor országos szinten a negyven művészeti középiskolából csak nyolc maradt.
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő szintén abban reménykedik, hogy a művészeti iskolák számára az oktatási minisztérium kidolgoz valamilyen sajátos finanszírozási rendszert. Kifejtette, mivel itt az egyéni foglalkozásokon van a hangsúly, az óraszámokat, a gyereklétszámot és a katedrákat nem lehet ugyanúgy számolni, mint a hagyományos oktatásban.
Keresztély Irma a Krónikának elmondta, ígéretet kaptak az oktatási minisztériumtól, hogy az országban működő 22 művészeti iskolára a szaktárca egy új típusú számítási módszert alkalmaz majd, annak érdekében, hogy a művészeti oktatás ne lássa kárát a normatív finanszírozási rendszer bevezetésének. Hangsúlyozta, ők ennek alapján készítik elő a beiskolázási tervet is, úgy számolnak, hogy a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Gimnáziumra nem vonatkozik a normatív finanszírozási rendszer.
Zenészek és képzőművészek egy osztályban
„Úgy vélem, kormányszinten sem tudják, mit akarnak” – jelentette ki a Krónika kérdésére Kirmájer Enikő, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Gimnázium igazgatója, aki arról értesült, hogy a művészeti iskolákat sajátos módon kezelik majd. Ennek ellenére az igazgató úgy véli, a művészeti oktatás eddig sem volt és ezután sem lesz kivételes helyzetben, ami az osztálylétszámokra vonatkozó rendelkezéseket illeti.
„Jelenleg is a gimnáziumi osztályainkban három különböző szakot voltunk kénytelenek két osztályba sűríteni” – hangoztatta az igazgató. Mint mondta, kilencedik osztályban az architektúra szakot választók egy osztályban, míg a zene- és képzőművészeti szakokat választók másik osztályba járnak. Emellett a következő tanévtől kezdődően a gyereklétszám drasztikus csökkenése miatt a jelenleg két osztályban tanuló negyedikesek egyetlen osztályba fognak járni, ami óraszámcsökkenést, és katedrák megszűnését eredményezi majd.
Aláírásgyűjtés az Apáczaiban
A tanügyi rendszer átszervezésére vonatkozó tervek azonban nemcsak a művészeti iskolák vezetőségét aggasztják, hanem azon gimnáziumok elöljáróit is, ahol ilyen jellegű osztályok is működnek. A kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium vezetősége például aláírásgyűjtést kezdeményezett annak érdekében, hogy jövő tanévtől ne kelljen megszüntetni a képzőművészeti szakot. Vörös Alpár igazgató a Krónikának elmondta: több mint hatszáz kolozsvári közéleti személyiség, képzőművész, pedagógus írta alá a gimnázium pedagógusainak és a szülőknek a Kolozs megyei tanfelügyelőséghez címzett nyílt levelét, amelyben a tanintézetben működő 5–8. osztályos képzőművészeti tagozat folytonosságának megőrzését kérik.
A nyílt levelet aláírók kérései között szerepel, hogy ezen a szakon az 5. osztály indításakor továbbra is 11–15 legyen a minimális gyereklétszám. Úgy vélik, a kolozsvári gimnázium képzőművészeti tagozata egyedülálló a közép- erdélyi magyar oktatásban. Vörös Alpár szerint Beszterce-Naszód és Fehér megyében sincs példa erre, ezért az említett két megyéből is vannak diákjaik. Az igazgató szerint a képzőművészeti oktatás sajátos nevelési értéket képvisel. Hasonlóképpen érvelnek a nyílt levél megfogalmazói is, szerintük a képzőművészeti tagozat „anyagi vagy más természetű megfontolásokból történő esetleges megszüntetése nagymértékben szegényítené az amúgy is szűk körű tehetségpallérozással foglalkozó nemzetiségi oktatásunk palettáját”.
„Amikor az Apáczai Csere János Gimnáziumban működő képzőművészeti tagozat fennmaradásáért szót emelünk, egyben nemzetiségi kultúránk egyik immár hagyománnyal rendelkező, szellemi kútfőjét is védelmezzük” – hangsúlyozzák a nyílt levél írói. Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy a következő tanévben is indulhat képzőművészeti osztály az Apáczaiban.
Vörös Alpár kérdésünkre azt is elmondta, hogy bár őket nem keresték meg, hiszen az iskola nem művészeti gimnázium, egyetértenek az ilyen profilú tanintézetek kezdeményezésével, miszerint a művészeti oktatásra szánt keretösszeg növelését kérik.
Bíró Blanka, Jánossy Alíz, Kiss Előd-Gergely. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Négynyelvű multikulturális kalauz jelent meg Kolozsváron
Hét útvonal mentén, négy nyelven nyújt eligazítást a kincses városba látogató turistáknak a településre jellemző etnikai sokszínűség felfedezésében az a kiadvány, melyet tegnap mutattak be a Szabók bástyájában.
Bemutatták tegnap az első kolozsvári multikulturális útikalauzt, amely négy nyelven, románul, magyarul, angolul és németül az együttélés sajátos helyszíneként mutatja be a jellegzetesen sokarcú, közép-európai, történelmi és kulturális hagyományokat egyaránt őrző települést.
Az Etnikumközi Kapcsolatok Forrásközpontja (EDRC) kiadásában megjelentetett, térképpel ellátott ingyenes kiadványt az önkormányzat által működtetett turisztikai információs központ terjeszti. Az EDRC kezdeményezését a kormány főtitkárságához tartozó Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala karolta fel és támogatta, összesen tízezer euróba került.
A Szabók bástyájában megszervezett nyilvános bemutatón Ádám Gábor projektfelelős elmondta: a kezdeményezés követendő példaként szolgálhat bármely multikulturális település számára. „A kézikönyv hét útvonal mentén nyújt eligazítást a kincses városba látogató turistáknak a településre jellemző etnikai sokszínűség felfedezésében – tájékoztatott a projektfelelős. – Kolozsvár 2007–2013-as időszakra szóló fejlesztési stratégiájának egyik alfejezete a multikulturalizmusról szól.
Ezt, illetve a benne rejlő lehetőségeket kevesen ismerik a magyarok közül. Ehhez a stratégiához hozzátartozik az is, hogy Kolozsvárnak fejlesztenie kell a kulturális, ökumenikus, vallási turizmust, mert olyan lehetőségei vannak ezen a téren, amelyeket kár lenne kihasználatlanul hagyni.”
Ádám Gábor ugyanakkor közölte, akár húsz oldallal is bővülhet a kiadvány, amennyiben megtalálják rá a megfelelő finanszírozási formát. „A kiadvány bővítését közpénzekből vagy privát beruházásból valósíthatjuk meg, de így már pénzért árusítanánk” – vázolta elképzeléseit Ádám Gábor. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Magyar napokat szervezne az EMNT
Kolozsvári Magyar Napok megrendezését javasolja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezete. Az alakulat közleményében kifejti, hogy az EMNT felvállalja a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat megszervezését Kolozsvár városi rangra emelésének és nemzeti ünnepünknek dátumán, augusztus 19–20-án. A szervezet ugyanakkor kifejti, a városnapok kapcsán az egyeztetés folyamán javasolt időpontok mindegyikét megfelelőnek tartja. Ugyanakkor kéri a magyar programok arányos költségvetési támogatását az önkormányzati keretből, valamint azt, hogy a városháza biztosítsa a magyar rendezvények helyszíneit.
A város márkajegye kapcsán kifejtik: fontos a történelmi értékek hangsúlyos megjelenítése – hiszen a multikulturalitás nem pusztán jelző, hanem kötelezettséggel is jár –, így elengedhetetlennek tartják a város történelmi címerének rehabilitálását.
Fontosnak tartjuk, hogy a kolozsvári magyar közösség a jövőben is érvényesítse véleményét a város közügyeiben. Erre élő hagyományaink, Kolozsvár múltja és jelene egyaránt kötelez – áll a közleményben. Forrás: Erdély.ma

Brand, ami még nincs
Kolozsvár multikulturális, oktatási, orvosi és innovációs központjellege szerepel valószínűleg márkapillérként abban a magyar brandcsomagban, melyet áprilisig fognak benyújtani a polgármesteri hivatalhoz – tudtuk meg Kádár Magortól, a Babeş - Bolyai Tudományegyetem Kommunikáció és Közkapcsolatok karának magyar vezetőjétől.
A városmárkázásban jártas szakembert bízták meg ugyanis annak a stratégiai tervnek a kidolgozásával, amelyben összesítik a kolozsvári magyarok által javasolt értékeket.
Kolozsvár márkajegyéről és a városnapok időpontjáról szervezett második konzultáción – melyen magyar civil, politikai és egyházi képviselők voltak jelen – az is kiderült, hogy a terv vizuális arculatát vagy a kommunikációs szak diákjai építik fel, vagy egy erre szakosodott céget kérnek fel, de azt sem vetették el, hogy a polgármesteri hivatalhoz egy már benyújtott kész javaslatcsomagba illesszék be a magyar elképzeléseket. A keddi megbeszélésen a felek abban is megállapodtak, hogy májust és szeptembert javasolják a városnapok időpontjául.
A kolozsvári polgármesteri hivatal 2009 második felétől várja a brandre és a városnapok időpontjára vonatkozó ötleteket, ám egyelőre még nem egyértelmű, hogy milyen metodológia alapján döntenek a végső verzióról. Sorin Apostu áprilisban tervez újabb közvitát a két témával kapcsolatban.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kolozs megyei szervezete a városnapoktól függetlenül magyar napok megrendezésére készül. Az eseménysorozat időpontjaként Kolozsvár városi rangra emelésének évfordulóját és a magyar nemzeti ünnepet, augusztus 19–20-át javasolják. Gergely Balázs, az EMNT Kolozs megyei szervezetének elnöke szerint a magyar napokat – a városnapokkal ellentétben – valószínűleg már idén megszervezik.
O. M. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

Kolozsváron megegyeztek
Többhetes sikertelen tárgyalássorozat után az RMDSZ és a PD-L Kolozs megyei alakulatainak sikerült megegyezniük a megyei dekoncentrált intézmények elosztását illetően.
„Az intézményvezetői tisztségek elosztásáról szóló viták az RMDSZ számára kedvező eredménnyel zárultak, ugyanis Vákár István megkapja a mezőgazdasági kifizetési ügynökség igazgatói tisztségét” – tudtuk meg László Attila kolozsvári alpolgármestertől.
Egyébként a kérdéses igazgatóságot Vákár István négy évig, a PNL–RMDSZ-kormány idején már vezette. László Attila szerint várhatóan a megyei alakulatok mai találkozóján véglegesítik a tárgyalások eredményeit egy együttműködési egyezmény aláírásával. A múlt hónapban kezdődött megyei tisztségek elosztását több körben is akadályozta a független Vasile Soporan, aki összesen nyolc megyei tisztségre tartott igényt.
Jelenleg az RMDSZ a mezőgazdasági kifizetési ügynökség vezető tisztségén kívül még a környezetvédelmi ügynökség, a vidékfejlesztési igazgatóság, a humánerőforrást fejlesztő hivatal és a megyei kataszteri hivatal vezető tisztségét is magáénak tudhatja.
A Kolozs megyei „posztozkodás” lezártával már csak Hargita és Szatmár megyében maradt nyitva a kérdés.
Sipos M. Zoltán. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

A „szürke eminenciás” visszatér
Holnapi ülésén erősíti meg tisztségében az SZKT Takács Csaba megbízott ügyvezető elnököt
„Én mindig azt hangsúlyoztam – saját példámmal is –, hogy nem a mindennapi szereplés a fontos. Nem az, hogy mindig odatolakodjunk, ahol nyilatkoztatnak, nem az, hogy ha két hétig nem írt rólunk az újság, akkor odatelefonáljunk a főszerkesztőnek, hanem hogy legyen becsülete annak a munkának, amit nem a rivaldafényben, nem a nyilvánosság előtt végzünk.
Ezeket az embereket kell felfedezzük, egyre több ilyen emberrel kell kapcsolatot teremtenünk, ezeknek az embereknek kell minél több lehetőséget teremtünk. Mert az RMDSZ nem párt, hanem kisebbségi érdekvédelmi szervezet és én erre büszke vagyok” – nyilatkozza az Új Magyar Szónak adott interjúban Takács Csaba, az RMDSZ régi-új ügyvezető elnöke.
Három év után, egy politikai konjunktúra – Kelemen Hunor miniszteri kinevezése – nyomán, ön most újra átveszi az ügyvezető elnöki teendőket. Mi az, amit most másképp kell csinálni ahhoz képest, mint ami évekkel ezelőtt volt?
– Valóban, egy olyan konjunktúra alakította ki ezt a helyzetet, amelyet megértettem, és Markó Béla szövetségi elnök kérésére meghatározott ideig elvállaltam ezt a tisztséget.
Az RMDSZ az elmúlt két és fél-három évben több választási kampányon ment keresztül, egyéves ellenzéki politizálás körülményei között kellett valamilyen módon megszervezni a Szövetség életét, és nem utolsó sorban a politikai változások és társadalmi mozgások terén is sok változást észlelhettem. Persze nem tekinthetem magam kívülállónak, hiszen ebben a periódusban is sok kérdés kapcsán jelen voltam az RMDSZ életében, például a 2008-as választási kampányt is én vezettem – szintén egy politikai konjunktúra következtében.
Mi változott az RMDSZ-ben azóta?
– Az RMDSZ húszéves múltra visszatekintő aktív társadalmi-politikai szervezet. Vannak megítélésem szerint jó irányú változások, de olyan prioritások is változtak ebben az időszakban, amelyeket megítélésem szerint szükséges lesz a következő időszakban újragondolni. Jelentős a fiatalítás az RMDSZ-ben, elmondhatom, hogy például a Szövetségi Állandó Tanácsban az átlagéletkor tizenöt évvel csökkent az öt évvel ezelőttihez képest.
Persze önmagában a fiatalítás nem elég, hanem annak az RMDSZ teljesítményében is látszania kell. A társadalomszervezésre kellene megítélésem szerint több hangsúlyt fektetni, minthogy a közösségben a nyomasztó gazdasági helyzet miatt befele fordulás tapasztalható.
Az elmúlt két hétben, mióta ezt a megbízatást elvállaltam, hangsúlyoztam ezen prioritások újra megfogalmazásának a szükségességét. Tulajdonképpen ezért is térek vissza, mert úgy gondolom, hogy ezen a téren van elég tapasztalatom, elég ismeretem, hogy segítségére legyek a Szövetségnek.
Az aradi, 2007-es kongresszuson tartott beszédében leköszönő ügyvezető elnökként azt mondta: „nekünk ma Romániában még mindig a román nacionalizmussal van a legnagyobb problémánk, nem a magyar-magyar vitával, ugyanis az uniós csatlakozással a román nacionalizmus problematikája még nem oldódott meg”.
– Ahogy mondani szokás, az ördög nem alszik. Az erdélyi magyarok helyzete nagyon nagy mértékben attól függ, hogy Románia milyen ritmusban tudja kiépíteni demokratikus intézményeit, mennyire tudja stabilizálni azokat a rendszereket, amelyek megvédik az etnikai közösségeket mindenfajta visszaéléssel szemben.
Jelenleg a nacionalizmusnak nem a kilencvenes évek elején tapasztalt agresszívabb, rudimentárisabb formáival találkozik az ember, hanem a lopakodó nacionalizmus olyan formáival, mint amilyen például a régióátalakítással vagy a decentralizációval szembeni ellenállás. Arra figyelmeztettem akkor is, hogy ezek ellen a rejtett nacionalizmusok ellen Románia egészét érintő döntések meghozatala révén védekezhetünk, mert ha mi csakis magunkkal vagyunk elfoglalva, akkor nem leszünk eredményesek.
Az elmúlt két és fél-három év alatt, amíg Kelemen Hunor vezette az ügyvezető elnökséget, a legtöbb bírálat arról szólt, hogy nem lehet Bukarestből ugyanolyan hatékonyan végezni ezt a munkát.
– Az RMDSZ kormányzási eszközök révén nagyon jelentősen hozzá tudott járulni az romániai magyarság intézményeinek felépítéséhez, fejlesztéséhez. Egy ügyvezető elnöknek a politikai súlya a bukaresti jelenlét révén is nő, de ennek a jelenlétnek persze tagadhatatlanul hátrányai is voltak. Háttérbe szorult a társadalomszervezésnek az a része, amely nem a kormányzati eszközök révén történik, és ezt kell visszahozni az RMDSZ-be.
Tehát jogos a kritika, de a kormányzati eszközök kihasználásában Kelemen Hunor ügyvezető elnökként Bukarestben többet tudott tenni, mintha Kolozsvárról vezette volna a szervezetet. Kelemen Hunor bizonyított államelnökjelöltként is, és az ő kulturális miniszteri kinevezése nagyon fontos volt, mert a román közvélemény nem fogadott volna el egy kevésbé erős és fajsúlyos személyiséget, aki nem jeleníthette volna meg megfelelően az RMDSZ-t a kormányban, ebben a miniszteri tisztségben.
2005-ben, amikor – ugyanúgy, mint most – kormányra került az RMDSZ, az ügyvezető elnökség szinte „kiürült”. Most ez a veszély nem áll fenn?
– 2005-ben az RMDSZ elkövetett egy hibát, és ügyvezető elnökként ez az én hibám is volt. Az RMDSZ mindig igyekezett a szakemberek sorából megfelelő személyeket találni, amikor szüksége volt diplomatára, fizikusra, közigazgatási szakemberre, Közel-Kelet-szakértőre, nemzetpolitikában jártas emberekre.
2000-ben legalább hetven önkéntes diák dolgozott az Ügyvezető Elnökségen, és az én elképzelésem az volt, hogy a fiatalokat Communitas-ösztöndíjakkal támogatva, belőlük szakembereket nevelhetünk különböző területeken. Akik közül, amikor szükséges, kiemelhetők azok a személyek, akik adott esetben betölthetnek felelős tisztségeket. Akkor az a bírálat ért, hogy „az RMDSZ ne csináljon a fiatalokból pártkatonákat”.
Óriási hiba volt ennek a nyomásnak engedni, de ezt a hibát korrigáltuk, és most egy igen jó csapatot találtam az Ügyvezető Elnökségen. Kovács Péter területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnök itt van Kolozsváron, ugyanez a helyzet Lakatos András oktatási, Szép Gyula művelődési alelnökkel. Igaz, az önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnök, Tánczos Barna régiófejlesztési államtitkárként jelenleg Bukarestben dolgozik, ő viszont a kormányban betöltött szerepét igen szerencsésen ötvözheti az RMDSZ-tisztséggel.
Takács Csabáról azt mondják, nem a szavak, hanem a tettek embere. A politikában a szavak és a tettek egyaránt fontosak, ön pedig, ha fogalmazhatok így, beérte a szürke eminenciás szerepével.
– Én mindig azt hangsúlyoztam – saját példámmal is –, hogy nem a mindennapi szereplés a fontos. Nem az, hogy mindig odatolakodjunk, ahol nyilatkoztatnak, nem az, hogy ha két hétig nem írt rólunk az újság, akkor odatelefonáljunk a főszerkesztőnek, hanem hogy legyen becsülete annak a munkának, amit nem a rivaldafényben, nem a nyilvánosság előtt végzünk.
Ezeket az embereket kell felfedezzük, egyre több ilyen emberrel kell kapcsolatot teremtenünk, ezeknek az embereknek kell minél több lehetőséget teremtünk. Mert az RMDSZ nem párt, hanem kisebbségi érdekvédelmi szervezet, és én erre büszke vagyok.
Salamon Márton László. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

Németh Zsolt: Megroppant az egységes határon túli magyar politika az elmúlt nyolc évben
A határon túli magyar és a magyarországi politikai szervezetek közötti egyeztetési mechanizmusnak az újjáalakítását tartja szükségesnek Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának az elnöke a Krónika című napilap hétfői beszámolója szerint.
A politikus Kolozsváron tartott előadást az erdélyi evangélikus-lutheránus püspökség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezetének a meghívására. Németh Zsolt szerint az utóbbi nyolc évben megroppant az egységes határon túli magyar politika, a kormányzásra készülő polgári-nemzeti oldal számára azonban fontos kiindulási pont a Kárpát-medencei magyarság együttműködése.
A lap szerint Németh úgy fogalmazott, hogy az egész anyaországi államigazgatást át kell hatnia a nemzetpolitikai szemléletnek. A Kárpát-medencei magyar–magyar párbeszéd tekintetében sikertörténetnek nevezte az Orbán-kormány idején létrehozott Magyar Állandó Értekezletet (Máért), amelyet szerinte a Magyar Szocialista Párt azért szüntetett meg 2004 novemberében - írja a Krónika -, mert tarthatatlannak tartotta, hogy a határon túli szervezetek támogatják a kettős állampolgárság megadását.
„Még nincsenek leülepedett elképzeléseink a határon túli szervezetek kapcsolatrendszere ügyében, de mindenképpen újjá kell alakítani az egyeztetési mechanizmust, mégpedig egy Máért típusú, minden legitim magyar szervezetet befogadó fórum keretében” - mondta a fideszes politikus.
Üdvözölte Románia és a Moldovai Köztársaság közeledését, az amerikai rakétapajzs Romániába telepítéséről pedig úgy vélekedett, hogy az erdélyi magyarság hosszú távú biztonságát is szolgálja - olvasható a Krónikában. Forrás: Paraméter.sk

Kolozs megye: aláírások iskolabezárások ellen
A megye magyar osztályainak összevonása ellen gyűjt aláírásokat a Magyar Polgári Párt Kolozs megyei szervezete – jelentették be pénteken a párt Kolozs megyei szervezetének képviselői.
Simon Csaba, az MPP Kolozs megyei szervezetének elnöke, illetve országos alelnöke úgy vélte, ha összevonják a magyar osztályokat, ez a falvak elnéptelenedéséhez, illetve az analfabéta gyermekek számának növeléséhez vezet.
Az aláírásokat egy hónapig gyűjtik, majd a listát benyújtják a Kolozs megyei tanfelügyelőséghez, illetve elküldik a tanügyi minisztériumba is. A tanfelügyelőség korábban úgy határozott, összevonja az egeresi és az aranyosgerendi iskolák magyar osztályait, illetve a kolozsvári Ion Agârbiceanu- és Nicolae Titulescu-iskola magyar osztályait, mert ezekben az osztályokban kevés diák tanul, fenntartásuk költséges, és csak az összevonással jönnek létre teljes létszámú osztályok. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Az értelmiség erkölcsi felelősségét vitatták meg Kolozsváron
Követhet-e el egyáltalán árulást az írástudó? – tette fel a kérdést Demeter Szilárd író az Írástudók árulása? című kolozsvári kerekasztal-beszélgetés bevezetőjében. A hétfő este az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában rendezett eszmecsere vendége Szőcs Géza és Egyed Péter volt. A moderátor szerepét betöltő Demeter elmondta, szerinte a 70–80-as évek Erdélyében a legnyomasztóbb az értelmiség számára a gondolat szabad áramlásának hiánya volt.
Az irodalmi Nobel-díjas Herta Müller férje, Richard Wagner egyik írásából idézett, aki feleségével együtt megtapasztalta a romániai kommunizmust. Wagner szerint az egyetlen komolyabb magyar nyelvű szamizdat Erdélyben az Ellenpontok című folyóirat volt, amely csupán kilenc lapszámot érhetett meg (ezeket írógéppel, majd stencillel sokszorosították) 1981 decemberétől, ’82 novemberében azonban a Szekuritáté letartóztatta a lap szerkesztőit, többek között Szőcs Gézát, és csak a Nyugat nyomására tették lehetővé számukra az emigrációt. „Ezt követően mély depresszióba zuhant az erdélyi értelmiség” – áll Wagner írásában.
Igény az értelmiségi diskurzusra
Szőcs Géza elmondta: a lap nem volt előzmények és következmények nélküli. Az alapító Ara-Kovács Attila személyes kapcsolatban állt olyan magyarországi lapok szerkesztőivel, mint a Beszélő vagy a Demokrata, amelyek ötletet adtak az Ellenpontok létrehozásában, majd a lap megszüntetése után létrejött a Kiáltó Szó, amelyet Magyarországon jelentettek ugyan meg, de erdélyiek szerkesztették. „Voltak próbálkozások, számos magányos kísérletről tudunk, de a legfontosabb az volt, hogy éreztük: igény volt rá, hogy egy értelmiségi diskurzus tárgya legyen a diktatúrában senyvedő Erdély helyzete. Az Ellenpontok inkább abban volt egyedülálló abban az időben, hogy viszonylag sok ember szervezett együttgondolkodásának adott keretet” – fogalmazott Szőcs Géza.
Egyed Péter Demeter Szilárd kérésére a Bretter-iskoláról is beszélt, arról, hogy Bretter György irányításával hogyan indulhatott el egy magasabb filozófiai gondolkodás a diktatúrában. Demeter Szilárd rákérdezett, hogy milyen igényt is szolgált ki a Bretter-iskola és az Ellenpontok. „Ez nem elvárás kérdése, sokkal inkább arról van szó, hogy az emberi morál előbb-utóbb feltör, akármilyen vastag vasbeton fedi” – fogalmazott Szőcs Géza.
Egyed Péter hozzátette: türelmetlenség, általános várakozás jellemezte az értelmiséget, tudták, hogy történnie kell valaminek, és ez a hangulat szülte az ilyen kezdeményezéseket. Egyed Péter arról is beszélt, hogy később egyre erőszakosabban akarta a hatalom a kezében tartani a kultúrát. Visszaemlékezett arra, hogy ’85-ben egy héten át ellenőrizte a Kriterion Könyvkiadó munkáját egy felügyelőbizottság, melynek nyomán több regényt visszavontak.
Demeter Szilárd visszaterelte a beszélgetést a fő témához, és feltette a kérdést: volt-e az értelmiségnek erkölcsi felelőssége a diktatúrában?
„A közösség által kiválasztott elit kell hogy meghozza azokat a döntéseket, amelyek az egész közösség túlélését biztosítják” – fogalmazott Szőcs Géza, hozzátéve, hogy ez az elit nem csak a politikai vezetőket jelenti, az írástudóknak is van felelősségük. Példaként az erdélyi szászokat hozta föl, akik évszázadokon át ragaszkodtak vezetőikhez, követték azok útmutatását, ami a történelem során segítette is túlélésüket.
Egyed Péter szerint is volt felelőssége az értelmiségnek, példaként többek között Márton Áron püspököt említette, akinek útmutatásait nagyon sokan követték.
A beszélgetés folytatásában Demeter Szilárd azt kérdezte a meghívottaktól, hogy a rendszerváltást követően és a demokrácia kialakításában milyen szerepe volt az írástudóknak Erdélyben. Szőcs Géza elmondta, a rendszerváltást követően a frissen megalakult RMDSZ-ben sokféle ember volt: írók, humán értelmiségiek, mérnökök, csak olyanok nem, akik tudatosan készültek volna erre a politikai szerepre. „Akkor azt gondoltam, hogy ez most lesz, ahogy lesz, majd ezt a sok hályogkovácsot felváltja a következő generáció, akik már tudatosan készülnek erre a szerepre. Sajnálatos módon azt kellett tapasztalnom, hogy az elmúlt 20 év alatt nem változott semmi. Azok, akik a rendszerváltás után vállalták ezt a politikai szerepet, cseppet sem voltak felkészületlenebbek, mint a mostaniak” – értékelt Szőcs.
Az értelmiség „piaca”
Egyed Péter arról beszélt, hogy a ’90-es években a szabad légkörben elkezdtek létrejönni a civil szervezetek, és az értelmiség nagyon gyorsan és mohón próbálta visszaszerezni mindazt, amit évtizedekig elvettek tőle. „Nagyon sokan mentek Budapestre tanulni, hogy kiegészíthessék hiányos ismereteiket, ez az út azonban nem volt könnyű, elég ha arra gondolunk, hogy a rendszerváltás utáni évtizedben négy bányászjárás is volt” – mutatott rá. Ugyanakkor Bibó István Értelmiség és szakszerűség című tanulmányának gondolatát idézte, miszerint a rendszerváltás utáni első generációs értelmiségi csak akkor független az őt létrehozó hatalomtól, ha nagyon magas szinten képviseli szakirányát, jó az önértékelése, így nincs kiszolgáltatva a politikának. Egyed Péter szerint az erdélyi értelmiség elindult ezen az úton, próbálja elég magas színvonalon művelni szakmáját, a feladat az, hogy megfelelő piacot teremtsenek ezen értelmiség munkái számára, ahol a „szakszerűséget értékén lehet eladni”.
Szőcs Géza az 1940-ben kiadott Írók a viharban című kötetet vette elő, amelyben 13 magyar író közölte gondolatait azzal kapcsolatban, hogy Magyarország mire számíthat, ha belép a háborúba. Szőcs Kassák Lajos írásából idézett gondolatokat, amely szerint az írónak egyetlen erkölcsi feladata, hogy létrehozza a művet. Szőcs kifejtette: nem akkor követ el az írástudó árulást, amikor nem vállal politikai szerepet, hanem akkor, ha nem hozza létre a műveit.
A beszélgetés végén az egybegyűltek tehették fel kérdéseiket. Arra a kérdésre, hogy mi a helyzet azon írókkal, akik tehetségesek voltak ugyan, de egyben besúgók is, Szőcs azzal válaszolt, hogy különbséget kell tenni egy író magánéleti árulása és a közösség elárulása között. Kifejtette: volt rá példa, hogy valaki magánemberként makulátlan, de közösségi szerepében áruló volt, és fordítva is. „Szét kell választani a két szerepet” – hangsúlyozta Szőcs.
Varga László. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Frunda szerint néhol maguk a kisebbségek sem élnek nyelvi jogaikkal
Bár túlságosan nem bővülne azoknak a településeknek a köre, amelyek esetében a közigazgatási törvény kötelezővé teszi a többnyelvűséget, a Kolozsvárhoz hasonló nagyvárosok és egyéb települések esetében ‒ ahol a kisebbség aránya meghaladja ugyan a 15%-ot, de nem éri el a 20%-ot ‒ intézményes szinten is kötelezővé válna a kisebbség nyelvének használata – mondta el a Transindexnek Frunda György szenátor, a nyelvhasználati küszöb csökkentését javasló törvénymódosítási tervezet kezdeményezője.
A szenátor elmondta, a '90-es években gyakorlatba ültetett törvény nem tartalmaz a demográfiai adatok alakulására vonatkozó rendelkezést, így a magyar lakosság arányának csökkenése miatt megvonhatják a kisebbségi lakosságtól a nyelvhasználati törvény nyújtotta előnyöket. A törvény módosítása elfogadásának esetében enyhén bővülne a többnyelvűséget alkalmazó települések köre, és emellett továbbra is biztosítaná a nyelvhasználati jogot a 20%-os küszöb alá esett települések esetében.
A tavaly ősszel iktatott módosítás-tervezetben az áll, hogy csökkenjen 20%-ról 15%-ra az a kisebbség arányára vonatkozó küszöb, amely felett alkalmazható a közigazgatásban az anyanyelvhasználatra vonatkozó törvény. Frunda még elmondta, nem tudni, mikor tűzi napirendre a szenátus a törvénymódosító tervezet megvitatását, ám mindenképpen még ebben a parlamenti ülésszakban, tehát júniusig a plénum elé kerül.
Hozzátette, abban az esetben, ha a kisebbségi törvényről előbb tárgyalnának, akkor javaslatát ennek keretében lehetne elfogadtatni a parlamenttel. Elmondta, a döntő fórum szerepét a képviselőház játssza. A törvénymódosító tervezet elfogadására való kilátásokat firtató kérdésünkre Frunda elmondta, az RMDSZ-nek koalíciós partnerével kell tárgyalnia, és reméli, hogy a PNL, aki általában támogatta az effajta kezdeményezéseket, nem fordul a tervezet ellen csupán azért, mert jelenleg ellenzékben van.
Rámutatva arra, hogy néhol maguk a kisebbségek nem élnek a nyelvhasználati törvény adta jogaikkal, Frunda felszólította a helyi hatóságokat és a prefektusokat, hogy ott, ahol a törvény megengedi, alkalmazzák a többnyelvűséget. A szenátor a lakosságot arra ösztönözi, hogy éljenek jogaikkal, és bonyolítsák ügyintézésüket anyanyelvükön. (hírszerk.) Forrás: Trasindex.ro

Átláthatatlan a magyarországi támogatáspolitika
A világos stratégiát hiányolják az erdélyi szakemberek a magyar államnak a határon túli magyar közösségek felé irányuló támogatáspolitikájában. Úgy vélik, a Szülőföld Alapnak több pénzből kellene gazdálkodnia.
Nincs világos stratégiája a magyar államnak a határon túli magyar közösség támogatására – derült ki azon a tanácskozáson, amit kedden délután tartottak Marosvásárhelyen. A Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja, az Erdélyi Magyar Televízió és a Bernády-ház szervezte rendezvényen a téma szakértői értekeztek.
Misovicz Tibor budapesti közgazdász a magyarországi támogatáspolitika szakaszait ismertette. Mint mondta, 2006-ig jobbára a Határon Túli Magyarok Hivatala koordinálta ezt a tevékenységet az Illyés, Apáczai és Új Kézfogás Közalapítvány bevonásával. 2006-ban a szocialista kormány megszüntette ezt a rendszert és a
Szülőföld Alapra bízta az ügyet, amely évente egymilliárd forinttal rendelkezik.
Misovicz úgy véli, ennél több pénzt kellene a határon túli magyarság támogatására fordítani, és azt is meg kell határozni, melyek azok a határon túli magyar intézmények, amelyeket a magyar államnak kötelessége eltartani. Hadnagy Miklós, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának vezetője szerint 2006-ig pártkonszenzuson alapuló, folyamatos építkezés érvényesült a támogatásrendszerben, s bár szűkebb keretek között, a Szülőföld Alap is ezt folytatja.
Székely István, a Szülőföld Alap kolozsvári irodájának a vezetője szerint nem alakult ki világos támogatási stratégia. „A Szülőföld Alap létrehozása, az, hogy minden támogatás ezen keresztül valósul meg, azért jó, mert kiküszöbölhetők a párhuzamosságok” – vélte Székely. Hátrány viszont, hogy most sincs világos elképzelés arról, hogy mit miért kellene támogatni, tette hozzá.
A szakember a rendszer jobbulását attól reméli, hogy létrejönnek azok a szakmai konzorciumok, amelyek ésszerűen dönthetnek majd a pénzelosztásról. Ugyanis Székely szerint jelenleg nincs egyeztetés a Szülőföld Alap és például a Communitas Alapítvány között, így „a támogatás gyakran odajut, ahol más források is vannak.”
Tibád Zoltán, a Kolozsvári Eurotrans Alapítvány vezetője szintén a támogatási stratégia kidolgozását, a pontos célok megfogalmazását igényli az anyaországi döntéshozóktól.
Máthé Éva. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

A többség szava
Miért van szükség a székelyföldi fejlesztési régióra? Miért nem próbál a Székelyföld, és elsősorban Háromszék a gazdasági és turisztikai húzóerőnek számító Brassóhoz igazodni? A kérdést még Sepsiszentgyörgyön is sokan felvetik, és gondolatban vagy félhangosan megannyi racionális érvet sorolnak fel a Brassó felé való igazodás mellett.
A 2007-es és 2008-as nagyarányú gazdasági növekedés megmutatta, micsoda húzóerejük van a nagyvárosoknak. Kolozsvár vagy Brassó akár száz kilométeres körzetből is képes volt felszippantani a munkaerőt, képes volt megrendeléseket biztosítani a vonzáskörében működő kisvállalatoknak. Brassó mellett szólna az infrastruktúra is, ide vezet majd az észak-erdélyi autópálya, a nagyváros szomszédságában, Vidombákon épül fel a térség repülőtere.
Az RMDSZ politikusai is a gazdasági érveket sorolták fel a székelyföldi régió mellett. Azt, hogy nem szolgálja a lemaradottak felzárkóztatását, hogy a nekik szánt uniós pénzek is rendre a gazdagok kasszájába kerülnek. Van azonban egy másik érv is, amit a parlamenti vitákban ugyan nem érdemes hangoztatni, tudatosítani viszont annál inkább.
Ez pedig a többségi elv kérdése. Meglehet, bután is hangzik, annyira természetes, mégis érdemes egy kicsit elidőzni a gondolat fölött. A Román Kommunista Párt Maros megyei bizottságának 1985. november 1-jén keltezett titkos feljegyzése az egyetlen nyilvánosságra került bizonyíték arra, hogy a román hatalom miként próbálta tervszerű betelepítésekkel megváltoztatni Marosvásárhely etnikai arányait. Az eredményt látjuk.
A város sorsának alakításában immár a többségbe került románság jövőképe az irányadó. Bármilyen magyar törekvés afféle etnikai színezetű akadékoskodásnak tűnik. A románság ugyanis nem nemzeti, hanem többségi alapon építi a jövőjét. Nem kell semmire magyarázatot adnia, hiszen a többségi elv a demokrácia alapelve.
Ezért is fontos, hogy a fejlesztési régiók határai legalább egy olyan területet is kirajzoljanak, amelyben a magyarság az elrománosító, homogenizáló politikai igyekezet ellenére is megőrizte jelentős többségét. Ezen a területen ugyanis a magyar jövőkép szabhatná meg az európai uniós források felhasználási prioritásait, és ezt különösebben magyarázni sem kellene, hiszen a többségi elvet mindenütt értik a világon.
Gazda Árpád. Forrás: Krónika (Kolozsvár)