Román sajtó: nem vettek részt a magyar politikusok a nemzeti ünnepen
Vizsgálatot rendelt el Kovászna megye prefektusa, amiért Kézdivásárhelyen „gyászoltak” a helyiek a román nemzeti ünnepen. A román sajtó kifogásolja, hogy a székelyföldi RMDSZ-es önkormányzati vezetők „bojkottálták” a december elsejei hivatalos rendezvényeket.
Mint beszámoltunk róla, vasárnap piros-fehér-zöld szalaggal díszített gyászlobogók között kellett felvonulniuk az ünneplő románoknak a hivatalos nemzeti ünnepen Kézdivásárhelyen. A fekete zászlókat a céhes város néhány főtéri épületének homlokzatára tűzték ki.
Marius Popica háromszéki prefektus a Gândulnak elmondta, ki fogja vizsgáltatni a Kézdivásárhelyen történteket. Megjegyezte azonban: nem biztos, hogy szankciókat is kiszabhat ebben az ügyben, mert a nemzeti szimbólumok megsértését büntető törvény időközben módosult. Hozzátette azt is, hogy a gyászlobogókat néhány „forrófejű szélsőséges” tűzhette ki, és ez a magatartás szerinte nem jellemző a magyarságra.
A Gândul cikke mindenesetre kifogásolja, hogy Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában alig lehetett román zászlót látni a nemzeti ünnepen. Emellett a két megyeszékhelyen tartott hivatalos rendezvényen nem jelent meg egyik város RMDSZ-es polgármestere sem, illetve hiányzott a két megyei tanácselnök, Borboly Csaba és Tamás Sándor is.
maszol/gandul.info

Megbüntetik a gyászlobogós kézdivásárhelyieket
Alaposan áttanulmányozzák a törvényeket, hogy olyan cikkelyt találjanak, amely alapján felelősségre vonhatják a céhes város azon lakóit, akik gyászlobogókat tűztek ki házaikra a román nemzet ünnepén – jelentette ki Marius Popica.
Kovászna megye prefektusa elmondta: kivizsgáló bizottságot alakítottak és ankétot indítottak az „elkövetők” – a magánházak tulajdonosainak és a gyászlobogók kitűzőinek – azonosítására. A jóérzés határait lépték túl azok a kézdivásárhelyiek, akik gyászlobogókat tűztek ki – közölte. Leszögezte, hogy „keresik azt a törvényt, mely alapján felelősségre vonhatók”.
A kormánybiztos szerint a megyében szép és békés ünnepségek zajlottak december 1-jén, kivételt Kézdivásárhely képez, amelynek egyes lakói szélsőséges gesztusaikkal elkeserítették őt. Meggyőződése, hogy ez az elszigetelt jelenség nem a magyar közösség véleményét képviseli.
Marius Popica sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy amennyiben a sepsiszentgyörgyi ünnepségen felvonuló és magyarellenes szövegeket skandáló Noua Dreapta (Új Jobboldal) szélsőségesen nacionalista szervezet ellen valaki feljelentést tesz, és bizonyítékokat is felsorakoztat, úgy ellenük is kivizsgálás indul. A prefektus azonban – mint mondta – a rigmusokat nem hallotta, és szerinte az ünnepség helyszínén a szervezet tagjai civilizáltan viselkedtek. A Kovászna megyei önkormányzatoknak hivatalosan is megköszönte, hogy hozzájárultak anyagilag a december elsejei ünnepség megszervezéséhez, és reményét fejezte ki, hogy jövőre Sepsiszentgyörgy polgármestere és Kovászna Megye Tanácsának elnöke jelen lesz a koszorúzásokon is.
A két önkormányzat egyenként 20-20 ezer lejjel támogatta a román nemzeti ünnep rendezvényeit.
Szabó Enikő
Székelyhon.ro

Videobizonyítékot kapott Popică a magyarellenességről
Egy sepsiszentgyörgyi újságíró eljutatta Kovászna megye prefektusához azt az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) nevű szélsőséges ifjúsági szervezet december elsejei felvonulásáról készített videofelvételt, mellyel azt kívánja bebizonyítani, hogy az alakulat képviselői magyarellenes rigmusokat skandáltak a megyeszékhelyi ünnepségen.
Merthogy Marius Popică kormánymegbízott kedden azt nyilatkozta, az Új Jobboldal képviselői civilizáltan viselkedtek az ünnepség helyszínén, és nem tud arról, hogy felvonulásukon hungarofób rigmusok hangzottak volna el.
Erdély András újságíró levelet is mellékelt a felvételhez, melyben pontosan megjelöli, mikor hangzik el a „Kifelé a magyarokat az országból!” rigmus. Hozzáteszi, azért éppen erre a szlogenre hívja fel a figyelmet, mert azt tapasztalta, hogy „Székelyföld nem létezik!”, „A román nyelv az egyeduralkodó!” jelszavak „már megszokottá váltak”.
Az újságíró reméli, hogy a felvétel alapján könnyű lesz azonosítani a felelősöket, akik az alaptörvény értelmében a rendezvény szervezői, tehát ez esetben éppen a prefektúra intézménye. Erdély András továbbá megjelölte azokat a jogszabályokat is, melyek alapján el lehet járni. Rámutatott: az alkotmány közösség elleni uszításra vonatkozó cikkelyei, valamint a büntető törvénykönyv diszkrimináció vagy gyűlöletre való uszítás esetén 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetést vagy pénzbírságot ír elő.
„Biztos vagyok benne, hogy az alkotmány és a törvények szavatolójaként a prefektúra meghozza a szükséges intézkedéseket, és ezeket a közvélemény tudomására hozza” – zárja levelét Erdély András. Az újságíró elmondta, nem ért egyet a kettős mércével, ezért egyformán kellene eljárnia a prefektúrának a kézdivásárhelyi gyászlobogót kitűzők és a szélsőséges románok ellen.
Szerdán egyébként Mădălin Guruianu, a Nemzeti liberális Párt (PNL) sepsiszentgyörgyi elnöke közleményében szégyenletesnek nevezte az Új Jobboldal sepsiszentgyörgyi akcióját, és leszögezte, „visszautasítja a szélsőséget és az ultranacionalizmust”, és bocsánatot kér a magyaroktól, amiért durvaságokat kellett végighallgatniuk.
Guruianu ugyanakkor elítélte a Magyar Polgári Párt (MPP) szombati tüntetését, a kézdivásárhelyi gyászlobogók kitűzését, és sajnálatosnak nevezte, hogy az RMDSZ-es elöljárók nem vettek részt a román nemzeti ünnep alkalmával szervezett rendezvényeken.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Az egység újabb ideje
Véget ért a Mikó-ügy, legalábbis annak romániai szakasza. Bebizonyosodott, amit eddig is tudtunk: a román igazságszolgáltatás alkalmatlan rá, hogy ellássa a bírói hatalmi ágnak egy demokratikus államban betöltött szerepét. Hogy a jog betűjének jegyében és az igazságosság szellemében kimondja a végső szót vitás kérdésekben. Mert a Mikó-ügyben hozott ítélet, amely elorozza a kollégiumot jogos tulajdonosától, a jog szerint eljáró bizottság tagjait pedig felfüggesztett börtönbüntetésre ítéli, nemfelel meg sem a törvény betűjének–akit az ügy jogi részletei érdekelnek, alaposan felkészülhet a témából a www.13020.ro honlap monografikus, alapos tájékoztatásának köszönhetően –, sem az igazságosság szellemének. Azt üzeni, amit az említett honlap fejléce is rögzít: „bármit elvehetnek, bárkit bezárhatnak”. Kelemen Hunor megfogalmazásában: veszélybe került mindaz, amit az RMDSZ húsz év alatt elért.
Alku és jog
Nos, e kitétellel már lehetnek vitáink. Mert nem most került mindez veszélybe. Bírói tévedésnek számító ítéleteket eddig is hoztak. A román állam Erdély megszállása óta az igazságszolgáltatást használja gátlástalanul a magyarság megfélemlítésére, és ebben az 1989-es esztendő sem jelentett változást. Elég csak a zetelaki, oroszhegyi és kézdivásárhelyi elítéltekre utalni, amikor a székelységre nem alkalmazták a forradalmi cselekedetek vonatkozásában meghirdetett általános amnesztiát. A meglincselt milicistákkal nyilvánvalóan nem románságuk miatt végzett a felbőszült tömeg, hanem a Ceauşescu-korszakbeli kegyetlenkedéseik miatt. Erről világosan tanúskodik, hogy másutt is előfordult, hogy a forradalmi erőszak vetett véget a rendfenntartó erők túlkapásokról híres tagjai életének, de a meglincseltek között akadt magyar is, ugyanakkor a tisztességesen viselkedő román rendőröknek nem esett bántódásuk.
Hasonló a vásárhelyi pogrom ügye is. Ott a titkosrendőrség a román ortodox egyházzal közösen uszította a vásárhelyi magyarságra a feltüzelt és félrevezetett görgényvölgyi román parasztokat, majd a román bíróság a védekező magyarokat és a segítségükre siető cigányokat ítélte el koncepciós perekben, sok esetben lábbal tiporva az eljárásjogot. A Mikó-ügy tehát csak egy ebben a sorban. Nehezebb a szőnyeg alá seperni, mint a korábbiakat, és kényelmetlenebbül érinti az RMDSZ vezetését, hiszen épp a közel húsz esztendeje folytatott politikája értelmét kérdőjelezi meg. Precedens értékű ügyről van szó, amely negatívan befolyásolhatja a visszaszolgáltatásra váró több száz egyházi ingatlan sorsát, hogy a már visszaszolgáltatottak újraállamosításának lehetőségéről ne is szóljunk.
Visszatérve Kelemen Hunor kijelentésére: a „veszélyt” az jelentette, hogy az RMDSZ vezetése feladta a közjogilag körbebástyázott kollektív jogokért folytatott harcot, feladta az önálló magyar érdekű külpolitikát, feladta az autonómiaprogramot, politikáját az engedmények kialkudására korlátozta. Volt politikai elemző és jogász – például Borbély Imre és Tamás Sándor – a kilencvenes évek első felében írt tanulmányaiban rámutat a jogok és engedmények közti különbségre. Az alkotmányjogi szinten kodifikált közjogi státust, amely egyben a perspektivikus fennmaradás reményével kecsegtet, nem lehet egyetlen bírói döntéssel megvonni – ellentétben a bármikor eltörölhető engedményekkel. Ezért kellett volna erre összpontosítania az RMDSZ-nek az utóbbi negyed évszázadban, nem pedig a kisstílű bukaresti alkudozásokra.
Iránykeresés
Nem most, hanem 1996. november 28-án került veszélybe a magyar jövő, amikor az RMDSZ SZKT zöld utat adott az alapszabályzat megtiprásával, puccsszerűen eljáró Operatív Tanácsnak arra, hogy mindenféle feltételrendszer nélkül folytasson koalíciós tárgyalásokat a román választások győzteseivel. Ettől kezdve nem lehetett az erdélyi kérdés nemzetköziesítésére, a koszovóihoz hasonló nemzetközi rendezés kikényszerítésére összpontosítani. Izsák Balázstól Tőkés Lászlóig valamennyi, Nyugatot megjárt autonomista politikus elmondhatja, mekkora kárt okozott e lépés a külpolitika síkján. Egyik oldalról, ha a székelység területi autonómiaigényével keresték meg a különböző nemzetközi fórumokat, a logikus válasz az volt, hogy az erdélyi magyarság által demokratikus választásokon masszívan támogatott RMDSZ kormányon van, másrészt a kormányzati szerepvállalás teremtette meg a modellértékű román kisebbségpolitika hamis mítoszát. Érdemes leszögezni, hogy Markó Béla, az RMDSZ korábbi elnöke is elismerte: a kormányzati szerepvállalással az RMDSZ lemondott az önálló külpolitika eszközéről.
Álságos most meglepődést színlelni. A helyes útra visszatérni viszont soha nem késő. Vannak, akik ezt meg is hirdették az RMDSZ-en belül. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester radikális hangütése teljesen indokolt, s ha ezt az RMDSZ hivatalos politikává emelné, a nemzeti autonomista tábornak erkölcsi kötelessége lenne azt támogatni. Mint ahogy közösen tüntetett valamennyi erdélyi magyar szervezet az Igazság napján, s mint ahogy közösen léptünk fel a Székelyföld területi autonómiája érdekében a Székelyek Nagy Menetelésén is, amelyet valamennyi, magát magyarnak mondó politikai erő támogatott, leszámítva Markó Bélát és Gyurcsány Ferencéket. S még akkor is ezt kell tenni, ha tudjuk, hogy az RMDSZ egyéni és klikkérdekekben gondolkodó, érték- és ideológiamentes képviselői, akik idén nyáron a kormányból kilépni akaró elnököt, Kelemen Hunort azzal alázták meg, hogy őt mondatták le miniszterelnök-helyettességről, de a szervezetet kormányon tartották, nem fognak belenyugodni a politikai irányváltásba. Már egyáltalán, ha sor kerül politikai irányváltásra.
Valóságkampány
Sajnos az utóbbi 18 évben nemcsak a nemzetközi tényezők pipálták ki az erdélyi kérdést a román nemzetstratégiai integrációs érdekeket kiszolgáló, a román vezetést külpolitikai nyomás alá helyezni nem akaró RMDSZ vezetés politikájának köszönhetően. Az RMDSZ-elit is kontraszelektálódott, klientúra- és patronázselv kezdett működni, a legitimáció nem alulról felfelé épül, hanem a lojalitáselvű kontraszelekció mentén felülről lefelé. A vezetés megkapja ugyan az alternatívanélküliség gondolatát és – a parlamentből való kiesés rémképét ügyesen sulykolva – a választásokon a magyar szavazatok többségét, innen viszont maga sáfárkodhat a román és a magyar állam által az erdélyi magyar közösségnek címzett forrásokkal, szabadon alakíthatja a szervezeten belüli nomenklaturális viszonyokat. Nem azoknak kedvezve, akik közösségszervezésben jól teljesítenek, hanem akik megfelelően kiszolgálják a vezetést.
Felettébb csekély az esélye az alapvető irányváltásnak, a brassói útra való visszatérésnek, de ha mégis sor kerül rá, az erdélyi magyar egység „demagóg” jelszava ismét hatékony fegyverré válhat. Egységbe tömörülve kellene hangunkat hallatni, felhívni a nemzetközi közösség figyelmét a velünk megesett jogtalanságokra.
Természetesen e valóságkampány nem szorítkozhat a Mikó kollégium ügyére. Szólni kell elpusztított műemlékeinkről, beolvasztott, ledöntött szobrainkról, a vissza nem szolgáltatott egyházi ingatlanokról, a csángók anyanyelvi oktatásának és misézésének problémáiról, az erőszakos ortodox terjeszkedésről, a székely zászló elleni harcról, a könyv- és pólóelkobzásokról, Wass Albert-megemlékezések szervezői ellen indított, szólás- és gondolatszabadságot meggyalázó eljárásokról. Egyszóval arról a módszeres román önkényről, amely nemzeti közösségünk életerejének megtörésére és a homogén román nemzetállam megteremtésére irányul. S mindezen törekvések egyetlen ellenszeréről: a többszintű autonómiáról.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Újabb feljelentések
Tovább gyűrűzik a december 1-jei balhé
A rendőrségen tett feljelentést Mădălin Guruianu a december elsejei eseményekkel kapcsolatban. A Nemzeti liberális Párt (PNL) sepsiszentgyörgyi elnöke mind a Noua Dreaptă ellen, mind a kézdivásárhelyi „zászlósok” ellen panaszt emelt.
Guruianu azt mondja: ha a jóérzés kiveszett az emberekből, akkor más módon kell megakadályozni azt, hogy a hét eleji események megismétlődjenek.
– Teljesen elfogadhatatlan, hogy hívatlan, bandába szerveződött csőcselék árassza el a megyeszékhely utcáit, és sovinista, idegengyűlölő jelszavakkal bántsák az itt élő magyarokat. Ugyanakkor megengedhetetlen az is, hogy fekete zászlók kitűzésével sértegessék a románokat nemzeti ünnepük alkalmával – foglalta össze álláspontját.
A liberális politikus szerint a Noua Dreaptă evidens módon, verbálisan uszított, a kézdivásárhelyi fekete zászló pedig „vizuális uszításnak” tekinthető. Meglátása szerint azzal, hogy a fekete zászlóra piros–fehér–zöld szalagot tűztek, ez elveszítette a gyászt szimbolizáló jellegét, és egy eszközzé „lépett elő”, amelyet egyértelműen a nemzeti ünnep elleni támadásra használtak fel. Guruianu arra számít, hogy a rendőrség hatékonyan és gyorsan felgöngyölíti mindkét ügyet.
E. Á.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A rendőrség vizsgálja az Új Jobboldalt
A rendőrségre továbbította a Kovászna megyei prefektus az Új Jobboldal (Noua Dreapta) kivizsgálását sürgető petíciót. Marius Popica prefektus válaszolt Erdély András újságíró beadványára, és közölte, hogy panaszát továbbította a rendőrségre.
Mint arról beszámoltunk, a prefektúra bizottságot hoz létre, hogy kivizsgálja a Kézdivásárhely főterén a román nemzeti ünnepen gyászlobogókat kitűzőket, és hogy megtalálják a jogszabályt, ami alapján felelősségre lehet vonni őket.
A kormánybiztos a múlt hét elején tartott erről sajtótájékoztatót, és újságírói kérdésre, hogy nem kellene a méltányosság jegyében a Sepsiszentgyörgyön magyarellenes jelszavakat skandálók ügyében is eljárni, azt válaszolta, hogy nem hallotta, amikor a szélsőséges magyarellenes szervezet azt kiabálta, hogy „Kifelé a magyarokkal az országból”.
Válaszként Erdély András egy videofelvételt juttatott el a prefektushoz, bizonyítva, hogy a magyarellenes szlogenek elhangzottak a felvonulás során. A beadványában a kormánybiztos figyelmébe ajánlotta az Alkotmány és a Büntető Törvénykönyv vonatkozó cikkelyeit, melyek alapján felelősségre lehet vonni az uszítókat és a szervezőket, ebben az esetben a prefektúrát.
Nicoleta Marin, a Kovászna megyei rendőrkapitányság szóvivője elmondta, amint megérkezik a prefektus által továbbított beadvány, azonnal nyomozást indítanak az ügyben. Amint arról beszámoltunk, Mădălin Guruianu, a Nemzeti Liberális Párt sepsiszentgyörgyi elnöke és önkormányzati képviselője is feljelentette a rendőrségen az Új Jobboldalt és a kézdivásárhelyi gyászlobogósokat.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Látványos emlékév volt
Idén Gábor Áronra emlékeztünk
Pénteken Sepsiszentgyörgyön, a megyei önkormányzat gyűléstermében lezárult a Gábor Áron-emlékév. A beszélgetésen részt vettek a szervezésben szerepet vállaló közintézmények vezetői, akik néhány kritikát is megfogalmaztak.
Tamás Sándor megyevezető elmondása szerint az eddig szervezett emlékévek közül a Gábor Áron születésének 200. évfordulójára szervezett rendezvénysorozat volt a leglátványosabb. Váry O. Péter, az emlékbizottság elnöke időrendi sorrendben mutatta be az emlékév történéseit, megemlékezések helyszíneit, konferenciáit, kulturális előadásait, kiadványait. Három megvalósítás elmaradt ugyan, de jövő év március 15-én Csernátonban, a Haszmann Pál Múzeum kertjében újra felállítják az 1973-ban Dienes Attila által készített Gábor Áron-szobrot. Uzonban emlékparkot alakítanak ki, hiszen a kökösi ütközet Uzon határában is zajlott, és Gábor Áron holttestét előbb Tatrangi Sándor birtokára szállították, így itt lesz az emlékpark is. Az eresztevényi síremlék tetejére még el kell készíteni a Gyárfás Győző királyi főmérnök akarata szerinti díszítő elemet.
Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes vezetője a berecki kultúrotthon állapota miatt fogalmazott meg kritikát, hiszen ott is be szerették volna mutatni a Gábor Áronról szóló táncjátékot, de állítólag a hideg miatt nem tudták megtartani a bemutatót (erről Dimény Zoltán polgármesternek egészen más a véleménye – szerk.), Damokos Csaba képzőművész pedig felrótta, hogy az általa készített körképet úgy költöztették Szentgyörgyről Kézdivásárhelyre, hogy neki egy szót sem szóltak, pedig az az ő szellemi tulajdona. Szóba került egy Gábor Áronról szóló játékfilm készítésének ötlete is, de ez hatalmas összegbe kerülne, ami aligha térül meg.
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A trikolórok hiánya miatt bírságolt a prefektus Kézdivásárhelyen
Megbírságolta a prefektúra Kézdivásárhely polgármesterét, arra hivatkozva, hogy a román nemzeti ünnepen nem tűzték ki az udvarterek városában a román trikolórt.
Bokor Tibor polgármester pénteken kapta kézhez az ötezer lejes bírságról szóló értesítést. Az elöljáró élni fog a fellebbezési jogával, ugyanis december elsején a kézdivásárhelyi főtér középületein ott lobogtak a román zászlók, így a városháza, a Vigadó és az Incze László Céhtörténeti Múzeum is fel volt lobogózva.
Bokor a helyi sajtónak azt nyilatkozta, összefüggést lát a gyászlobogók kitűzése és a bírság között, mivel a fekete zászlókra nem találtak törvénycikkelyt, ezért más indokot kerestek a bírságolásra. A törvény ugyanakkor nem szabályozza, hogy Románia nemzeti ünnepén hova és hány lobogót kell kitűzni.
Bokor Tibor polgármestert nem sikerült elérnünk, sajtószóvivője pedig megkeresésünkre azt mondta, zászlóügyben nem kíván többé nyilatkozni, mert a sajtó elferdíti, amit mond. A kézdivásárhelyi polgármester nehezményezi, hogy a román hírtelevíziók december elsején szándékosan úgy filmeztek, hogy csak a fekete zászlók látszottak, a román trikolórok viszont nem. Ezen felül telefonon megkeresték ugyan, de nem ismertették nyilatkozatát.
Mint ismeretes, Marius Popică prefektus azt mondta, különbizottságot hoz létre, hogy a gyászlobogós ügyet kivizsgálják, azonosítsák és megbüntessék, akik a román nemzeti  ünnepen fekete zászlókat tűztek ki Kézdivásárhelyen főterén a magántulajdonban levő épületek homlokzatára. 
A rendőrségen Mădălin Guruianu, a Nemzeti liberális Párt sepsiszentgyörgyi elnöke is feljelentést tett gyászlobogóügyben, ő a Sepsiszentgyörgyön provokáló román szélsőségeseket is feljelentette.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

A román hatalom valós szándékai
 A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nemzetbiztonsági okokra hivatkozva szólította fel a kormányt, hogy a lőtér területét ne engedje át Sepsiszentgyörgy városának, a szomszédos székely megyéből származó hadügyminiszter pedig félelmeikben osztozva, a román érdekek szem előtt tartásáról biztosította őket. 
Hallgatólagosan átment a Szenátuson az a törvénytervezet, mely bűncselekménynek minősítené a román nemzeti lobogótól eltérő zászlók használatát. 
A Ploiesti-i Táblabíróság visszaállamosította a Székely Mikó kollégium épületét.
Románia nemzeti ünnepe alkalmából többek között a „Székelyföld nem létezik, ki a magyarokkal Romániából” jelmondatokat üvöltve masíroztak újfent Sepsiszentgyörgy főterén az Új Jobboldal nevet viselő fasiszta szervezet idegen vidékekről toborzott tagjai.
A román trikolór hiányára hivatkozva december 1-je kapcsán megbüntették Kézdivásárhely polgármesterét.
Íme, néhány az utóbbi hónap magyarellenes megnyilvánulásaiból, melyek nemcsak a román hatalom hozzánk fűződő viszonyát tükrözik egyértelműen, hanem az általuk nekünk szánt jövőt is előrevetítik. Ellenségként kezelnek, kioktatnak, fenyegetnek, vagyonunkból kiforgatnak, megaláznak, tiltják nemzeti jelképeink használatát, és még a létünket is kétségbe vonják, miközben elvárják, hogy legnagyobb nemzeti tragédiánk kezdetének évfordulóján örömkönnyeket hullatva ünnepeljük, hogy a magyar helyett a román államhatárokon belül élhetünk.
Az elkövetett gazságok számonkérése miatt remegő gyarmatosítók tudathasadásos állapotára valló diktatorikus megnyilvánulások és intézkedések ezek a fennhatóságuk alá került területeken élőkkel szemben, melyeknek egyetlen célja a szülőföldünk végleges és visszafordíthatatlan birtokba vétele. Éppen ezért, a további önámítás helyett legfőbb ideje szembenéznünk a tényekkel, és kellő határozottsággal, elszántsággal és nyíltan szembefordulnunk a Bukarestből irányított, minket sárba tiporni és megsemmisíteni akaró elnyomókkal. Ugyanakkor az erdélyi románság tagjaiban is tudatosítanunk kell, hogy nem ellenük, hanem saját megmaradásunk érdekében cselekszünk ekképpen, egyúttal figyelmeztetve őket arra a régi bölcsességre, mely szerint az a nép is el van nyomva, mely mások szabadságára tör.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Bokor: rosszindulatú a kézdi zászlóbírság
Rosszindulatúan és alaptalanul bírságolta meg a Kovászna megyei prefektúra Kézdivásárhely önkormányzatát amiatt, hogy a város nem volt „megfelelően” fellobogózva a román zászlókkal december elsején – állítja Bokor Tibor, a céhes város polgármestere.
Az elöljáró keddi sajtótájékoztatóján furcsállta, hogy a Marius Popică prefektus által kiállított jegyzőkönyvet Sebastian Cucu alprefektus írta alá tanúként. Bokor elvárta volna, hogy kikérjék egy kézdivásárhelyi román lakos vagy az ünnepséget szervező alapítvány tagjainak a véleményét.
A polgármester a december elsejei rendezvény kapcsán elmondta, egy helyi egyesület elnöke jelölte meg, hol akarják megszervezni az ünnepséget, kérvényét a városháza jóváhagyta.
„Az önkormányzat teljesítette kötelességét, és kitűzte a román zászlókat a kért helyszíneken: a Molnár Józsiás utcai ortodox templom környékén négyet, a kantai ortodox templom közelében – ahová végül a felvonulók el sem jutottak – pedig egyet. Az ünnepséget követően pedig a prefektúra ötezer lejes bírságot állított ki a román zászló kitűzésére vonatkozó 1157-es számú kormányhatározatra hivatkozva. Tette mindezt a megkérdezésem nélkül” – kommentálta a történteket a polgármester.
Bokor Tibor elmondta továbbá, tévedett, amikor azt hitte, hogy Marius Popică kinevezésével véget érnek a korábbi prefektusok által kezdeményezett zászlóháborúk és a kormányhivatal „végre a valóban fontos ügyekkel kíván foglalkozni”.
Az elöljáró arra gyanakszik, hogy a prefektúrán nem találtak jogszabályt, ami alapján büntetést róhattak volna ki amiatt, hogy Kézdivásárhelyen több magántulajdonban levő főtéri épületre gyászlobogókat tűztek ki a román nemzeti ünnep alkalmával, ezért most „a városházát vették célba”.
A városvezető arra is kitért, a román hírtelevíziók tendenciózusan tájékoztattak a helyi rendezvényről: a bejátszott hírben azt mondták, hogy a polgármesteri hivatalról levették a román zászlót, miközben egy másik épületet mutattak, majd a polgármester nyilatkozatát nem használták a tudósításban. Bokor leszögezte,  fellebbezni fog a bírság ellen.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Segítség érettségizőknek
Ingyenes felkészítőt tartanak januártól Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Baróton a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a megyeközponti Amőba Alapítvány közös szervezésében érettségi előtt álló diákoknak románból és matematikából. Az ötvenöt órás programot szombatonként szervezik négyórás tömbökben.
Tavaly először szervezett az Amőba hasonló felkészítőket, akkor csak Sepsiszentgyörgyön hatvan diák számára. Bereczki Barna, az alapítvány elnöke lapunknak elmondta, elsősorban azokat a végzősöket fogadták, akik a próbaérettségin 3-asnál nagyobb jegyet értek el románból és matematikából, közülük többen nyárig hetesre javítottak. Idén bővítik a programot a megye négy városára, tizenegy, egyenként tizenöt-húsz tagú csoport indítását tervezik januártól. December 16-án felmérik a jelentkezők készségeit, és karácsonyig összeállítják a csoportokat, hogy az új évben elkezdhessék a felkészítést. Az első órákon a tanulás módszertanával ismertetnék meg a diákokat, mert a szervezők szerint az iskolában nem igazán készítik fel a tanulókat arra, hogyan tanuljanak hatékonyan. A felkészítőn érettségi tételeket oldanak meg, a tevékenységek interaktívak, a diákok a szülők beleegyezésével vehetnek részt a programban. A jelentkezéseket december 16-áig fogadják az office@amoba.ro e-mail címen, illetve az említett négy város magyar középiskoláiban.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Balkanizálódás
Jó lenne nemcsak mímelni, de be is tartani a demokrácia játékszabályait, jó lenne, ha az RMDSZ komolyan venné saját testületeit, a döntési hatásköröket. Két héttel ezelőtt diadalmasan jelentette be Kelemen Hunor, hogy meghallgatták választóik üzenetét, és alapos megfontolás után úgy döntöttek, a Szövetségi Állandó Tanács azt javasolja a Szövetségi Képviselők Tanácsának, lépjenek ki a kormányból.
S bár az SZKT csak e hét végén ül össze, hét elején már pontosították is Victor Pontával a távozás körülményeit, no meg azt is, hogy szavazataikra azért számíthat a továbbiakban is. A magyar miniparlamentet, tanulva az országos törvényhozás példájából, az RMDSZ is látszatszerepre kárhoztatja, sőt, ez esetben még a látszatra sem tartják fontosnak figyelni. S bár az elmúlt 25 évben nem fordult elő, hogy a szűkebb körben hozott döntések ellen szavaztak volna a szövetségi képviselők, most még csak úgy sem tesznek, mintha véleményük fontos volna. Hathatósan örökítik át a balkáni politizálást a magyar érdekképviseletbe.
Pedig lenne néhány kérdés, mit elemezhetne az ilyen-olyan módon, de választott testület. Például, ha kilépnek, akkor miért a megígért, szinte feltétel nélküli támogatás? Miért szavazzák meg az új kormányt, ha még összetételét, programját sem ismerik? Miért adják voksukat a költségvetésre, melyről egyelőre semmit nem tudnak? Kértek-e mindezért bármit cserébe, vagy folytatódik az üres ígéretek sorozata, mit már megszokhattunk az elmúlt hónapokban? Legalább egy kis pénzt csurrant-cseppent Victor Ponta immár számon tartani is nehéz, hányadik kabinetje, ha már közösségi kérdésekben tapodtat sem sikerül előrelépnünk? Ha a MOGYE-ügyet, a kisebbségi törvényt az oly virágzónak tartott együttműködés alatt sem sikerült kimozdítani a holtpontról, mi lesz a kampány múltával feledésbe merült autonómiastatútum sorsa? Emlékszik még valaki, hogy parlamenti beterjesztését ígérték? És mi lesz a Mikóval vagy a zászlótörvénnyel? Tekinthetjük a régi-új kormány baráti gesztusának a kézdivásárhelyi polgármesterre kirótt büntetést, a prefektus román lobogókat számláló és keveslő ténykedését, vagy a magyar himnusz elénekléséért kirótt, negyedszázada példátlan bírságot? S mindezekért hálának az RMDSZ feltételek nélküli támogatását? Lett volna, amiről tárgyalnia, amit elemeznie az SZKT-nak, ám érdemi vita már ritkán fordul elő ebben a testületben. Báb csupán, melyet vezetői sem vesznek komolyan. Egy félresiklott, hiteltelen politizálás látszateszköze.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tilalom a templomokban?
A magyar himnusz énekléséért is büntetnek
A prefektus ötezer lejre bírságolta a Magyar Polgári Párt (MPP) sepsiszentgyörgyi szervezetét, mert közterületen elhangzott a magyar himnusz. Az 1989 óta példátlan eljárást az váltotta ki, hogy a párt által június 4-én, a trianoni békeszerződés 94. évfordulója alkalmából szervezett megemlékező ünnepség végén a sepsiszentgyörgyi parkban egybegyűltek elénekelték nemzeti imánkat.
Megengedhetetlen, hogy a 21. században Románia, az Európai Unió tagjaként ne vegyen tudomást az európai értékekről – jelentette ki Biró Zsolt. Az MPP elnöke szerint, ha az EU akármelyik másik tagállamában az utca közepén elénekelnénk a 27 állam himnuszát, azért csak dicséretet lehetne kapni. Ehhez képest nálunk a prefektus azzal van elfoglalva, hogy a magyar közösség ellen támadásokat intézzen.
– Elképzelhetetlen, hogy 25 évvel a 89-es változást követően nem lehet elénekelni egy zsoltárt. A Mikó államosítása után most a templomokban fognak büntetni a 2001/1157-es törvény alapján? – tette fel a kérdést az elnök), aki különösnek találta azt is, hogy jegyzőkönyv szerint, akárcsak Kézdivásárhelyen, a törvénysértést megállapító ügynök maga a prefektus, a tanú pedig az alprefektus. (A református istentiszteleteket hagyományosan a 346. számú zsoltárral, azaz Kölcsey Himuszával zárják – a szerk.)
Rosszindulatról tettek tanúbizonyságot, amikor – akárcsak Kézdivásárhelyen – egyből a legmagasabb bírságot szabták ki. Biró Zsolt szerint „nem lehet véletlen” az sem, hogy a jegyzőkönyv december 2-án készült el, az MPP november 29-i jogkövetelő nagygyűlése után.
– Egyértelműen a magyar közösséget ért provokációként értékeljük a prefektus feljelentését és a kiszabott büntetést. Meg kell tenni a szükséges jogi lépéseket, hiszen veszélyes precedenst teremthet, ugyanakkor fel kell emelnünk szavunkat a törvénykezés ellen is, hiszen ha ilyen antidemokratikus jogszabályok vannak életben Romániában, akkor elmondható, hogy ez az ország még nagyon távol áll attól, hogy a jogállamiság és a demokrácia érvényesüljön – mondta az MPP elnöke.
Bálint József, az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke „ocsmányságnak” nevezte a feljelentést, és emlékeztetett: az intoleranciának ezt a szintjét 1989 előtt sem lehetett tapasztalni. Pethő István megyei alelnök szerint ez olyan precedens jellegű eset, amely egyértelműen bizonyítja, a székelyföldi magyarságot másodrangú állampolgárokként kezelik.
Az MPP megfellebbezi a döntést a sepsiszentgyörgyi bíróságon, és ismét használni kívánja a „nemzetközi vonalat”: tiltakozását eljuttatja az Európai Unióhoz, az Európa Tanácshoz, az uniós országok és az Egyesült Államok nagykövetségéhez, valamint az Európában őshonos etnikai csoportok ernyőszervezete, a FUEN 93 tagjához. A sajtótájékoztatóra egybegyűltek szolidaritásukat fejezték ki és jobbulást kívántak Kulcsár-Terza Józsefnek, az MPP megyei elnökének, aki vasárnap éjszaka szenvedett súlyos autóbalesetet.
Amint arról beszámoltunk, ugyancsak december 2-án hasonló módon ötezer lejre bírságolta a prefektus Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármestert, mert „nem díszítette fel kellőképpen a várost” a decembere elsejei nemzeti ünnepre. 
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Megidézett terror
Kovászna megye prefektusa nem ért egyet Kölcsey Ferenccel: a magyar nép még nem bűnhődte meg a múltat s a jövendőt.
Háromszék áprilisban beiktatott kormánymegbízottjával, Marius Popicával szemben nagy reményeket tápláltak közösségünk helyi vezetői: kiegyensúlyozott értelmiséginek tartották, nem úgy, mint a magyar székely jelképek ellen indított hadjárat miatt perkirályokként emlegetett elődeit. Ehhez képest Popică most példátlan támadásra vetemedett: 5000 lejes bírságot szabott ki azért, mert egy rendezvényen elénekelték a magyar himnuszt.
A román kormány helyi képviselője június 4. óta tartogatja tarsolyában „meglepetését”, és úgy gondolta, most a legalkalmasabb beélesíteni a sepsiszentgyörgyi Trianon-megemlékezésen tapasztaltak miatt készenlétben tartott büntetést, éppen azután, hogy Kézdivásárhely városvezetését is hasonlóképpen szankcionálta a december elsején kevesellt román zászlók miatt.
A Năstase-kormány 2001-ben kormányrendelettel módosított az állami jelképek használatát szabályozó 1994/75-ös törvény alkalmazásán. A más államok himnuszának eléneklését taglaló cikkelybe egyetlen szót csempésztek be: ezt azóta kizárólag hivatalos, nemzetközi rendezvényeken engedélyezik. Akkor az RMDSZ himnuszénekléssel tiltakozott, ami bűnvádi eljárást vont maga után, de az ügy végül elcsendesedett.
Popică mostani bírsága azonban olyan újabb precedenst teremt, amely minden bizonnyal diplomáciai botrányt kavar – éppen akkor, amikor Románia új külügyminisztere a magyar–román párbeszéd fontosságát hangsúlyozta, és a közös érdekek és a kényes témák megtárgyalására készül, elfogadva magyar kollégája budapesti meghívását.
Lesz miről beszélgetniük. Huszonöt évvel a kommunista diktatúra bukása után ugyanis a román hatalom két, csontigható üzenettel jelezte az erdélyi magyarságnak, hogy nincs vége a meghurcoltatásnak: a Székely Mikó kollégium újraállamosításával a világi vagyon elkobzásának rémképét, a nemzeti imánkat eléneklők bűnössé nyilvánításával pedig lelki megtörésünk démonait éleszti fel.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Tanúként idézték be a rendőrségre (Fekete lobogók Kézdivásárhely főterén)
Beke Ernő és fia, Beke István Attila december 10-én kapta kézhez a rendőrségi idézést, hogy pénteken 12 órakor jelentkezzenek a kézdivásárhelyi rendőrség 23-as szobájában, ahol tanúként hallgatják ki a december 1-jei főtéri fekete lobogók kitűzését vizsgálva.
A városi rendőrség Mădălin Guruianu sepsiszentgyörgyi tanácstag, a Nemzeti liberális Párt helyi elnöke feljelentése nyomán indított bűnvádi kivizsgálást Románia nemzeti ünnepén a Gábor Áron tér több épületére kitűzött gyászlobogó miatt. Guruianu egyébként az Új Jobboldalt is feljelentette, mivel sepsiszentgyörgyi masírozásuk során szélsőséges jelszavakat skandáltak. Kézdivásárhelyen egy-egy fekete zászlót a Beke Ernő és fia, István Attila tulajdonában lévő épületre tűztek ki, a másik kettőt pedig az egykori szülészet homlokzatára, amelynek, tudomásunk szerint, Brassóban él a tulajdonosa, és nem adta előzetes beleegyezését a lobogók kitűzésére. 
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kilóg a lóláb
Egyre élesebben rajzolódik ki a mai Románia „jogállamiságának” profilja: a Református Székely Mikó kollégium precedens nélküli visszaállamosítása után a Kovászna megyei prefektus december 2-án, alig két nappal a „bűntett” elévülési határideje előtt, ötezer lejes büntetést szabott ki a Magyar Polgári Párt (MPP) sepsiszentgyörgyi szervezetére, amiért a június 4-én összehívott trianoni megemlékező gyűlésen a főtéren összegyűlt tömeg elénekelte a magyar himnuszt.
Ugyancsak december 2-án ötezer lejest büntetést szabtak ki a kézdivásárhelyi polgármesterre, Bokor Tiborra, amiért az „nem gondoskodott megfelelő mértékben” a román nemzeti ünnepnapon az állami zászlók köztéri kifüggesztéséről.
Szabadság (Kolozsvár)

Végtelen farsang… Székely Szabó Zoltánnal
December 9-én a marosvásárhelyi Spectrum Színházban került sor Székely Szabó Zoltán színművész- író könyvbemutatójára. A sikeres esten a szerző dedikálta Végtelen farsang és egyéb politikai szatírák című új könyvét, valamint a korábban megjelent köteteit. Anekdotázva beszélt pályájáról, írásaiból adott elő néhányat. Egykori egyetemi tanára, Kovács Levente rendező közvetlen, humoros laudációt mondott róla. Közreműködött két színészkollégája, Kárp György és Szélyes Ferenc. Bölöni Domokos összeállítását szólaltatták meg, Székely Szabó Zoltánról írt szövegeket olvastak föl. Az est hangulatát emelve, fellépett a Cantuale énekegyüttes. Az alábbiakban részleteket közlünk a szerzőt méltató összeállításból.
Az élet – körben, mindenütt
(Tutuka hazatért)
Konok székely kivagyokságom keményen ráfizetéses, lyukas zsebű luxus, de legalább e tekintetben mindig frissen mosott a lelkiismeretem.
Voltam első- és utolsószülött a Mezőségen, anyuci tajdagra tutujgatott Tutukája, majd bávatag, balek büszkesége a Nyárád mentén, méla kamasz a 2. számú középiskolában (Bolyai líceum) Marosvásárhelyen, notórius egyetemista (kilenc évig) Marosvásárhelyen és Kolozsváron, tanár (másfél hónapig) Kézdikőváron, kultúr-szakirányító (két hétig) Kézdivásárhelyen, színész (tíz éven át) és firkász (hat évet) Sepsiszentgyörgyön; kényszer-szalmaözvegy, Krisztus- és angyalmázoló, díszletmunkás, házmester, színpadmester szexipari kombinátban, könyvkötő, szállodai portás, üzleti raktáros, kő- és szőlőműves (az utóbbi Tatán), szervező, szerkesztő, újság- és könyvírogató, szerető férj és szerető, apátlan-anyátlan- testvértelen-gyer-mektelen feleségtemető Bécsben.
Én nem beilleszkedni akartam a más hazájába – nem vagyok "hegyen túli" –, hanem kiilleszkedni kényszerültem a sajátomból. Tulajdonképpen nem is szándékoztam kinn maradni, de ’86-ot írtunk, s a béna agyam mellé állt a lábam, megmeredt visszakullogni abba a skizofrén börtönbe, amelyből szabadulási kegyet mímeltek nekem, csak húzzam el a pörös pofámat.
Vagyok színházzal áldott és vert, betűvel ölelt és sújtott, hontalan kesergő, helyét nem lelő taxisofőr – ugyancsak Bécsben.
Az egészben az a trükk, hogy nem értek semmihez. Mai napig megesik, hogy a taxióra helyett a rádiót kapcsolom be, mert az eszem minduntalan máshol mászkál: hol otthon, hol két jelző között. (Népújság, Múzsa, 2009. augusztus 29.)
"Inkább vagyok Bécsben taxis az első sorban, mint könyörületstatiszta valamelyik magyarhoni vidéki színházban a nyolcadik sorban. Nekem éppenséggel jól jön a taxizás, mert rengeteget olvashatok, írhatok, szervezhetek munkaidőben, és még a könyveim kiadására is futja a borravalóból" – nyilatkozta Szucher Ervinnek adott interjújában (Krónika, 2013. január 25.)
– Nem elírás, ezzel a mondattal kezdődik a Tutuka: – Én már megittam a kenyerem javát – kezdi recenzióját Gergely Tamás a "taxínész" Székely Szabó Zoltán: Tutuka avagy az utolsó Szabó című, 2009-ben, Bécsben, magánkiadásban megjelent könyvéről (Megitta már a kenyere javát). – És ez a haldoklót is megkacagtató humor megy az utolsó mondatig, mindössze a fajtája változik. Mint ahogyan a lappoknak száz szavuk van a hóra, mert százféle állapota van magának a hónak, a diktatúra szülte kínkeserves helyzeteknek nincs se szeri, se száma. A szójátékot sem veti meg, a kabaré sem áll távol szerzőnktől, a magánélet simogató anekdotái egyre gyakrabban adják át a helyüket az iróniának, a szatirikus hangnak. Ahogy Ceausescu személyes hatalma erősödik, indul be gyomoridegünk. Heherészünk, miközben halántékunkon kidagad az ér. Még csak a lemondás kínos mosolya az ilyen mondat: "Amikor Velence helyett ismételten Lisznyót választottuk üdülőhelyül". Azon is csak nevetünk kínunkban, hogy: "A korabeli divat szerint a román szekusok magyar nőt viseltek".
Viszont már a szívbe markol a kérdés: "Hogy miért éppen Viskyvel üzentek nekünk félelmet?" Visky Árpádról van szó, arról a színészről, akiről már sosem tudjuk meg, hogy öngyilkos lett vagy felakasztották: "A tetemrehívás a mai napig elmaradt, marad tehát a kérdés: fel is akasztották, vagy csak le?"
Hát szabad mindennel viccelni? Úgy tűnik, igen, ha ízléssel csinálják, s ha önmagát is célpontul választja az emlékező. Márpedig "nyílt színen" vesézi Tutukát, vagyis önmagát, a hozzá legközelebb állók megrökönyödésére. Hitvallását így fogalmazza meg a könyvben: "Komoly ember vagyok, heccben nem ismerek tréfát".
(Megitta már a kenyere javát – Székely Szabó Zoltán kötetéről)
Legújabb könyve a szerző szatirikus vénáját mutatja, mint azt a címe is tükrözi: Végtelen farsang… és egyéb politikai szatírák (1989–2014 között).
A beszédes kötetcím után még beszédesebb címek alatt sorjáznak az 1989-től napjainkig terjedő időszak terméséből válogatott, többnyire rövid, csattanósra hegyezett írások, ilyenek például: Kergekóros évszázadom, avagy Nincs Erdély elveszve – csak nem a mienk; Mi mindig tapsoltunk; A bukaresti utólogika, avagy a dák szupermodell; Vátra arc! Betelt a cujkáspohár; Európa-házunk: Nagy-Románia; Ki a király Kolozsváron?; Neoszocreál; Házasság roman módra; Vátrapillantó tükör; Vízum a családfára; Bekerített paradicsom; Oltyán imázs. Kedvence, éppen közvetlensége miatt, a párbeszédes vagy megszólításos (levél)forma, a szövegek igen jelentős részét jelenet formájában írta meg, ami természetes is, hiszen előadó, színész az alkotójuk. Ilyen a címadó írás is, amelyben találhatók egyebek mellett az alábbi hasznos tanácsok külföldre utazóknak: 1. Bármerre jár a kontinensen, legyen rá büszke, hogy az új pénznem felerészt a mi nevünket viseli: EU, azaz Európa+RO, azaz Románia = EURÓ. 2. kivinni nincs mit, behozni Svájcot kellene.
A diktatúra és az átkos korszak korlátlan ura iránti ellenszenv nem ritkán leplezetlen gyűlöletbe és szókimondó gúnyolódásba csap át, ehhez azonban a hazai állapotok pontos ismeretére volt szüksége, s egyből kiderül, hogy a bécsi taxis voltaképpen mindvégig itt élt, Erdélyben, Romániában –, vigyázó szemét egy percig sem vette le szülőföldjéről, hazájáról. Látás- és gondolkodásmódja csaknem hajszálra egyezik a mindvégig idehaza, Marosvásárhelyen élő, a diktatúra bukása után is élesen támadott, állásából felfüggesztett, pereskedni kénytelen képzőművész-tanár, grafikus, a karikaturistaként Démol néven közismert, sajnálatosan rövid életű alkotó Molnár Dénesével (Vadasd, 1947. július 22 – Marosvásárhely, 2000. február 19.). A ’89 után ismét leplezetlenül feltörő nacionál-sovinizmus őt is kikezdte, megpróbálták ellehetetleníteni. Ugyanis nyíltsága, szókimondása, őszintesége bántóan szúrt szemet; elkergetik katedrájáról, emberségében mélyen megalázzák.
Az újabb diktátorok ellen születtek 1989 utáni karikatúrái Démolnak, és Székely Szabó Zoltán szerencsés ráérzéssel kér kölcsön egyet a kötetborítóra és több másikat a könyvbe, szatirikus szövegeinek nyomatékosítása végett.
És hogy mennyire időszerűek ezek a szövegek ma is, arra nézvést hadd álljon itt egy rövid idézet:
"– Másutt is folyik a reprivatizáció, de merőben más logika szerint…
– Minket nem érdekel mások logikája. Mi a sajátosság elvét valljuk. Mindenki abban gondolkodik, amije van.
A magyaroknak Mátrájuk,
A szlovákoknak Tátrájuk,
A románoknak Vátrájuk."
Ha itthon ír vala ilyesmiket, Székely Szabóért sem állhatott volna senki jót.
Vallomásos ember, bukolikus természet, kissé melankolikus. Öt városnak is udvaroltam, mégis Bécset vonatjegyeztem el, sóhajtja rezignáltan.
A román nagynemzeti színjáték megértésében a boldog emlékezetű Bajor Andor segített neki, mondja a kötet fülszövegében: "…a komédiázás akkor igazi – idézi a nagy elődöt –, ha van a mélyén tragikum."
És ennyit tehet hozzá: – Huszonöt éve írom róla a "színibírálataimat". Szatírába mártott golyóstollal. Szatírok.
Székely-Szabó Zoltán néven.
Fájdalmas-vidáman ajánlom e nevet,
Hisz az ember olykor kínjában is nevet.
Hát itthon vagy, Tutuka. Itt van még majdnem mindenki, aki ismer és becsül téged.
Itt, Erdélyben. Körben – baráti körben is: majdnem mindenütt!
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Emlékkereszt a világháborús hősöknek Kézdivásárhelyen
Advent harmadik vasárnapján, tegnap a kézdivásárhelyi református templomban tartott istentiszteletet követően a mintegy százfős tömeg a református temetőkertbe vonult, ahol az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület által felújított első világháborús sírnál emlékeztek a világégés kitörésének centenáriumára, a tömegsírban nyugvó névtelen hősi halottakra.
A csíkszeredai egyesület által állított hadisírkereszten Az első világháborúban elesett honvédek emlékére 1914–1918. Nevük a múlt homályába vész, de Isten előtt nem ismeretlenek! felirat olvasható. A megemlékezésen a kutatócsoport tagjai mellett a Székely Nemzeti Tanács, a Kézdivásárhelyi Székely Tanács és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom is képviseltette magát, s jelen voltak a Nagy-Szabó Kornélia karnagy által vezényelt szegedi Kiss István Kórus tagjai, akik a kézdivásárhelyi református dalárdával közösen egyházi énekeket és a Trianon Himnuszt énekelték el.
Az esemény házigazdájaként Beder Imre tiszteletes köszöntötte a megjelenteket, majd Vásárhelyi Gábor József, az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület elnöke, arról szólt: az utókor kötelessége emlékezni mindazokra, akik elestek a haza védelmében, a legszentebbet adva, amit bárki is adhat hazájáért: az életüket szülőföldjüktől távol vagy akár szülőföldjükön. „Nem meghalni, hanem élni kell a hazáért, itt megmaradni a Kárpát-medencében és akárhol, ahol élünk. Annak a nemzetnek, amelynek nincs gyökere, nincs jelene és jövője sem” – hangoztatta. A kutatócsoport azt szeretné, ha a kézdivásárhelyiek ezután számon tartanák ezt a szent helyet, ahol tudomásuk szerint többen vannak névtelenül eltemetve, kinevelnének egy olyan nemzedéket, amely továbbviszi a hősök iránti tiszteletet, és minden évben emlékezzenek meg e névtelen hősökről. 
Felszólalását követően Beder Imre tiszteletes örömét fejezte ki a kutatócsoport kezdeményezéséért, akik emberi és anyagi lehetőségeiket latba vetve, sőt, azokat túlszárnyalva tették rendbe a sírt, és arra szabvány hadisírkeresztet állítottak. A református lelkész köszönetét fejezte ki Dimény Attila múzeumvezetőnek, az egyházi sírok kitűnő ismerőjének, szakavatott kutatójának és az Erdélyi Kutatócsoport Egyesületnek. A szegedi Fazakas János Varga Kálmán Hazádnak élj! című versét szavalta el. A felújított honvédsírt ft. Vargha Béla kézdiorbaiszéki római katolikus főesperes szentelte meg. A megemlékezés a kegyelet koszorúinak elhelyezésével ért véget.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az elesettség relativitása
Románia lakosságának közel felét fenyegeti a szegénység
Az Eurostat közleménye szerint az Európai Unió lakosságának 24,5 tized százalékát, 2013-ban több mint 122 millió embert érintett a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség. 2013-ban öt olyan tagállam volt, ahol a lakosságnak több mint harmada él szegénységben. Bulgáriában 48, Romániában 40,4, Görögországban 35,7, Lettországban 35, Magyarországon 33,5 százalék volt ez az arány.
 Kézdivásárhelyen jelenleg 80 család kap családi pótlékot – ez akkor jár, ha az egy főre eső jövedelem nem haladja meg az 530 lejt. A családtagok bevételétől függően ez az összeg 33 és 260 lej között mozog. Szociális segélyben 40 egyedülálló személy vagy család részesül. Ennek értéke 142 lej, de ha a jogosultnak más juttatása is van, akkor ebből az összeg kivonódik. A szociális kantinban 27 személy étkezik rendszeresen, ők a napi két adag ételt díjmentesen kapják, vagy jövedelmük függvényében egy részét kifizetik. Egyet számoltunk: például egy négygyerekes család, ahol az egyik szülő sem dolgozik, és az egyik gyermek két év alatti, 486 lej szociális támogatást vehet fel, emellett pedig a szociális konyhán havi 1260 lej értékben kapnak ételt.
Szegények a szegények?
A témával kapcsolatban megkérdeztük Tankó Vilmost, a sepsiszentgyörgyi Közösségfejlesztési Igazgatóság, ismertebb nevén a szociális iroda vezetőjét, aki elmondta, az UNESCO szerint globális szinten az tekinthető szegénynek, aki naponta kevesebb, mint 2 euróból kénytelen megélni. 
– Ha ebből a szemszögből közelítjük meg a szegénység kérdését, akkor sok nélkülöző ember van a megyeközpontban. Egy másik kategória a szociális segélyen élőké, ez Sepsiszentgyörgyön mintegy 250 családot jelent, de legalább ugyanennyi család azért nem részesül támogatásban, mert például lejárt a személyi igazolványuk, vagy nem fizették ki a büntetésüket – válaszolta Tankó.
Szegények, akik családi pótlékban részesülnek, ilyenek például a gyereküket egyedül nevelő édesanyák. Viszont az is egy szegénységi mutató, ha valaki fűtéstámogatásban részesül.
A kovásznai helyzet
A kovásznai polgármesteri hivatal szociális irodájának alkalmazottjától, Bartha Noémitől megtudtuk, mintegy nyolcvan család (ami közel 500 személyt jelent) részesül szociális támogatásban, ők javarészt romák (bár sokan nem annak vallják magukat). Fűtéspótlékra pedig az előző évek standardjai szerint körülbelül 800 család számít. A fürdővárosban a szegény gyerekeket a Kiwanis Klub kovásznai szervezete is szokta segíteni, ők különböző jótékonysági akciókat szerveznek, például városnapokon saját készítésű kézműves tárgyakat, begyűjtött ruhákat árusítanak, és az összeget a rászoruló gyerekek megsegítésére fordítják.
A szegénység árnyalatai
A szegénységet sokféleképpen lehet értelmezni Baróton és környékén is, konkrét képet kapni róla pedig alighanem lehetetlen. Ha puszta számadatokra hagyatkozunk, Baróton és a hozzá tartozó falvakban 78 család jogosult családi pótlékra, ami azt jelenti, ennyi gyermekes családban az egy főre eső jövedelem kevesebb, mint 530 lej. További 93 család szociális támogatást kap, ennyiben tehát alacsony a jövedelem vagy nincs egyáltalán. De hol kezdődik a szegénység, és ki a szegény? Azok, akiknek a napi betevőre sem futja, vagy azok, akik nem tudnak megfelelőképpen ruházkodni, netán azok, akik nem tudják közköltségeiket rendesen fizetni? Vagy azok, akik egy szűk tömbházlakásban kénytelenek lakni, vagy esetleg, akik nem engedhetnek meg maguknak évente legalább egyszer egy kirándulást sem?
A városban van, aki azt tartja, ha már nem lesznek a bányásznyugdíjasok, akkor lesz igazán jaj Barótnak, akkor fog majd a szegénység szembeötleni. Egyelőre a pénztelenség miatt egy élelmiszerbolt sem volt kénytelen bezárni, a szerdai használtruha-piacon a tumultus viszont mintha arra utalna, az embereknek már csak olcsó cikkekre van pénzük. Tény: hajléktalan nincsen a városban, a lakásárak alacsonyak (ez a pénztelenség jele), ám személygépkocsi egyre több furikázik az utakon.
SzH-összeállítás
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szent Vendel Esztelneken
Mi gátolhatna meg abban, hogy alámerüljek? Valahová kirohanjak, kisettenkedjek, valahol leboruljak egy templomban, ahol egyedül lennék? Borban is alá lehet merülni, attól viszont megfárad a lélek is. Tegnap lejött egy elbeszélésem, ma reggel hívott a belügy. A hazai belügy salakja, a szigorú, a titkos. Nem az első, nem a tizedik eset.
Valahová kimenni. Kommandóra, föl a havasra. Vagy Gyimesekbe. Tél van. Volt ott egy tanítónő. Voltunk. Nem hagytam el. Elhagyni csak azt lehet, akinek ígérsz magadból sokat. Ő a tavaszon férjezett. Csak az nyugszik meg a vállalt sorsban, kinek volt mit odahagynia. A páterek. A Ferencek… És ott volt az az aranyos Vendel, később szent lett. Királyfi volt még 614-ben, szelíd, kedves, fiatal férfi. Nyugalomra vágyott, nem hatalomra. A legenda fölkapta szeretettel, ő lett a pásztorok védőszentje. „Ahol egy pásztor a botját beleszúrja a földbe, ott van a világ közepe.” Talán ő is szerette volna nálunk, Esztelneken.
Ez az! Igen, ez. Esztelnek. Ott élnek még most is eme hetvenes évek végén a remeték. Voltam náluk többször, mindig gyermeknek éreztem magam közöttük. Csend, nyugalom, béke, ima ízesíti az egyszerű eledelt.
– Most hová rohansz így, sebtiben csomagolva? – kérdezi ideiglenes párom. Elmondom. Megérti. Pénzt is kínál, nem kell. 
– Tarisznyálhatok eledelt?
– Azt kérek szépen. Nem maradok sokat. Mindkét halántékom kívánja a kolostort.
– Vers? Valami?
– Nem. A titkosak, ma reggel is. Borulóba hoztak. Talán ezt is akarják időnként. A nyugalom ravatala.
– Ilyenkor megcsókolhatlak?
Kedves szent Vendel, vajon otthon vagytok? Vajon így, megriadtan föl tudnék gyalogolni Lassúágba, a havasra, erdőlakó gyimesi csángók közé? A busz egy óra múlva indul a székely Szentföldre, Kézdivásárhelyen túlra. Esztelnek vár.
A páter helyett egy földműves, munka-reverendás szerzetes fogad a tárt kapuban. Fával rakott szekeret terelnek be az udvarba. Meghajlik. Mindig meghajolnak picit. Ezért válok gyerekké jelenlétükben. 
– Menjünk, kedves vendég, az atya várja.
– Honnan tudhatja, hogy jövök? – kérdezem döbbenten a szentséges, hideg épület árkádja alatt.
– Mert mindig várjuk önt is – mosolyog meglepett arcomra.
Meghallhatta? Megérezte? Mindig vár, tehát mindig figyeli a lépcsőház csendjét? Lefelé libeg néhány lépcsőfokot, karon fog mosolyogva, viszen föl egyenesen a melegbe. Soha nem kérdezik ők, hogy miért is jöttem. Valóságos anyásan ültetget a kis fotelbe, úgy na. Érezze magát jól. Mi újság odabenn?
– Advent van, atya. Várakozunk. A gyerekek várják az angyal jövetelét…
– Erő kell a várakozáshoz. Mert a hit erő. És várakozni csak azok tudnak hitükben, akik erősek.
Fölállt. És éreztem, a tenyerében is föl tudna venni ezzel a mosollyal. Kis házi oltárhoz megyen a szoba másik felébe, letérdel egy villanásnyit, én már mellette vagyok. Karon viszen mosolyogva az asztalig, két pohár borral lép az asztalhoz. halántékom már nem zúg. Mintha otthon lennék valahol, valahol. Van-e otthonom?
Együtt ebédelünk nyolcan. Ebéd után sokáig beszélgetünk. Mindig ilyen figyelmesek egymással, mindig. Mindenhol. Az Alpokban, ahol Vendel legelteti juhait. Tél van, de itt meleg, és későn veszem észre, hogy hirtelen ránk sötétedik.
– Ugyan hová sietne?! Magának szüksége van most csöpp nyugalomra. (Istenem, honnan tudja?) Aludjék itt, megkérjük. Reggel több busz is viheti majd. – Az atyának egyszerűen nem bírok ellent mondani.
Vacsora után ágyat, könyveket kapok egy kis szobában. Fiatalabb páter befűtött. Imáztam vele együtt. Akkor egy könyvet magához vett az ágyam fölül. Kérdeztem, megnézhetem, mit olvas? A töredezett fekete fedőlapok között kézzel másolt néhány sor, az imák között. Elolvashatom? Bólint, mosolyog. Mozdulatlan. „Hiszen ha meg lehetne menteni Erdélyt, Magyarországot! De nem lehet csak határokat menteni ott, ahol nincs egységes nemzet, felelős nemzeti lelkiismeret, nemzeti közvélemény. Ezen múlik minden. Nem lenne már nehéz meghalni *valamiért*, ami cél és jog, értelem és erkölcs. De senki nem látja ezt a célt. Csak sötétséget látok, gyávaságot, önzést, kegyetlen csalást.” Zárójelben: Márai Sándor, 1944. december.
Ránéztem a páterre. Láttam, mindkettőnk szemében nagyra nőtt a könny mögött az advent. Reggel ő kísért el a buszmegállóig. Remegve nézett az arcomra. Szerettük egymást.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Elkezdődtek a kihallgatások (Fekete lobogók Kézdivásárhely főterén)
A kézdivásárhelyi rendőrség bűnügyi osztályán tanúként hallgatták ki Beke Ernőt és fiát, Beke István Attilát a tulajdonukban lévő főtéri épületek homlokzatára december elsején kitűzött gyászlobogókkal kapcsolatosan.
A kézdiszentléleki Tamás Róbertet szintén beidézték a rendőrségre, de nem jelent meg. Az ő „bűne”, hogy ugyanazon a napon a Kratochvill-megemlékezésen fekete zászló volt a kezében. Őt a rendőrség videófelvételek alapján azonosította.
Mint megtudtuk, Beke Ernőt egy, fiát két órán keresztül vallatták, a jegyzőkönyvet mindkét esetben a rendőrség alkalmazottja készítette el. A rendőrség részéről ugyanazok a sablonkérdések hangzottak el: milyen anyagból készültek a fekete lobogók, ki rakta fel azokat a két főtéri ingatlan homlokzatára, Hargita megyéből kik vettek részt a volt hadapród iskola előtti megemlékezésen, és volt-e ott fekete lobogó. Beke Ernő és fia állta a sarat, nem tudták rájuk bizonyítani, hogy valami közük lenne a gyászlobogók kitűzéséhez.
Kiderült az is: december elsején a rendőrség és a csendőrség azért volt oly nagy készültségben, mert aznap délben a Kra­tochvill Károly mellszobra előtti megemlékezésen a csíkszeredai Csibi Barna is jelen volt, őt figyelték és örökítették meg a titkosszolgálatok videósai-fotósai. Beke Ernő és fia egyelőre tanúként szerepel a 2014/P/1656-os számú bűnvádi iratcsomóban, de ez még nem jelent semmit: mifelénk bevett szokás, hogy egyik napról a másikra a tanúból vádlott lesz.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Küzdelem a tiszta jövőképért
Immáron több mint fél évezrede – nagyszámú okmányban – több nyelven is olvasható SZÉKELYFÖLD/SEKERLAND stb. neve. Jelentése: székelylakta terület. Erdély népei évszázadok óta így használják. Amikor e megnevezés kialakult, itt többnyire csak székelyek éltek. E nép nem jövevény, nem bevándorló, hanem őshonos.
Elődei büszke katonaként védték Erdély népeit és gyakran a szomszédos román vajdaságokat is. Ott vannak a moldvai vaslói (Vaslui), 1475-ben vívott csatában, de 1595-ben Szinán pasa hatalmas megszálló hadseregét is ők verik ki Havaselvéről, biztosítva a kis román vajdaság függetlenségét. Se szeri, se száma annak a véráldozatnak, amelyet az itt élő népek védelméért hoztak. A székely nép, bár kitalált, propagandajellegű történelmet tanult, tudja, hogy hajdanán, a székely letelepedés előtt Székelyföld területén magyar vármegyerendszerben, egyházi szervezetbe tömörült magyarság és kisszámú szláv lakosság élt. A székelyek nagyon jól tudják – a dákoromán tanmese ellenére is –, hogy a románok székelyföldi betelepedésének kezdete csak a 16. századtól igazolható. Amíg Erdély az állandó jellegű betelepedés eredményeképp elrománosodott, e közösségi társadalomban élő székelység még ma is túlnyomórészt székelymagyar. Így például Sepsiszentgyörgyön az első két román család okleveles említése 1614-ből származik. A történelem folyamán – kisebb-nagyobb megszakításokkal és jogkörrel, azaz a honfoglalástól számítva 981 évig, vagyis 1876-ig – külön szervezésű, saját igazgatással, törvénykezéssel, a mai szóval élve területi autonómiával rendelkeztek. Nem véletlenül jogos a Székelyföld megnevezés! Sepsiszentgyörgyön 1880-ban mintegy 5 család, 31 személy vállalja románságát. Ha elfogadjuk, hogy az igazság egyetemes, akkor ami igaz az egyik nép számára, az érvényes a másikra is. Nicolae Iorga az 1900-as évek elején kiadott tankönyvben írja: a „román föld nem áll csupán a mai Romániából... Román föld minden hely, melyen a mai napig nemzetünk többségben lakik”. Mivel a Vasgárda szellemiségét továbbvivő Új Jobboldal szokássá tette a székelyföldi gyűlölet- és félelemkeltő  hecckampányt, melyet erős rendőri védelem mellett gyakorol, és ordítozza a „Székelyföld nem létezik!” szlogent, melynek ellentéteként megszületett a „Székelyföld nem Románia!” is. Ami természetesen így helytelen, mert használói a „Székelyföld nem román föld!” helyett mondják. Itt az ideje, hogy ismételten, mindenki, nem csupán a románok, de magyarok számára is érthetővé tegyük: e két jelszó nem azonos jelentésű! Azok, akik ragaszkodnak a „nem Románia” szófordulathoz, használják csak a saját rendezvényeiken! Alkossanak külön érdekképviseletet, tűzzék ki célul Székelyföld függetlenségének kivívását. Ilyen pártok Európa-szerte működnek. A Székelyföld nem Románia hangoztatása annyit jelent, hogy használói nem autonómiát, önrendelkezést, hanem függetlenséget követelnek! Lelkük rajta, de ezt ne az autonómiáért folytatott békés tüntetésen, nagygyűlésen tegyék, mint amilyen a november 29-i sepsiszentgyörgyi nagygyűlés is volt, amely a közelgő román nemzeti ünnep előtt célul tűzte ki, hogy békésen, jelszavak nélkül hívja fel a románok figyelmét arra: Gyulafehérváron nemcsak Erdély elszakítását mondták ki, de az egyenlő jogok biztosítását is. A valamit valamiért elv alapján az elszakított magyar területekért autonómiát ígértek az itt élő népeknek. Idézem: „minden nép saját nyelvén, kebeléből való egyének által fogja művelni, kormányozni magát és törvénykezését ellátni”. Úgy gondolom, a felelőtlen szlogenek, a nagymellű kijelentések kimondottan károsak a kollektív jogokért folytatott küzdelmünkben. Lehet valami jogos, de a magyarkodás, a „jól odamondottunk” szövegek a román nacionalisták malmára hajtják a vizet, mert erre hivatkozva riogatni lehet a románokat a székely autonómia ellen. Az említett békés jellegű nagygyűlésen a szokásosnál nagyobb arányú volt a magyar értelmiségiek részvétele, őket többnyire ötven-hetven év körüli, tisztességben megélt életpálya után így megsérteni azért, mert a megbékélés szellemét látták a rendezvényben, arra utal, hogy a román politikai elitet minden zavarja, ami teljhatalmát kétségbe vonja. Visszatetszést váltott ki a szervezőkből és a jelenlévőkből egyaránt a néhány másodpercig hangoztatott „Vesszen Trianon!”, illetve „Székelyföld nem Románia!” szlogen, mert az ónos-jeges időben érkezők e napot a megbékélés kezdetének gondolták. Jó érzékkel, politikai érettségről adtak tanúbizonyságot, nem csatlakoztak ahhoz a néhány emberhez, akiknek már elegük van másodrangú állampolgárként élni, és elkeseredésükben skandálták az említett jelszavakat. Ők jól tudják, hogy a gyulafehérvári népgyűlésen részt vevő román vezetők a 43 százalékarányú román „relatív többség” nevében követelték a Debrecenig tartó magyar területeket. Vigyázat, ez nem azonos a trianoni diktátummal Romániának ítélt területtel, amely némileg szűkebbre sikeredett, így a románság számaránya 53,8 százalékra ugrott. Erdély elszakítására népszavazás nélkül került sor. Ne feledjék, Székelyföld népét jogosan megilleti a területi autonómia joga! Ha valóban békés együttélést akarunk román demokrata barátainkkal együtt, nem elég csak szép szavakat zengetni, de a közösségi jogokat is biztosítani kell. Ha azonban folytatódnak a helytartók, a prefektúra vezetőinek a székely lakosság elleni megfélemlítési akciói, akkor a románság őrangyalai darázsfészekbe nyúlnak, lavinát indíthatnak el! Elég, ha az elmúlt napok megfélemlítési provokációit említem. Példásan megbüntetik a kézdivásárhelyi polgármestert, mert a románok december elsejére időzített nemzeti ünnepén nem tanúsított megfelelő szolgai alázatot, „nem díszítette fel kellőképpen” a székely-magyar várost. A békés együttélés erősítésére elgondolkoztató módszer a református egyház 346. számú verses imádságának, zsoltárának, a Kölcsey Ferenc alkotta Himnusznak az elénekléséért pénzbüntetést szabni. Erre még a Ceauşescu kommunista parancsuralmi rendszere sem vetemedett! Érdekes az is, hogy december elsején az őshonos székelységellenes, fasiszta jelszavakat skandálók ez idáig még semmilyen büntetésben nem részesültek, pedig három éve ezt teszik. A diszkrimináció egyértelmű!  Ha a megfélemlítési akciók folytatódnak, senki ne várja el, hogy a székelység megtartható csupán a Románián belüli önrendelkezés követelése mellett. Márpedig teljes gőzzel folytatódik a székelység megalázása. A Háromszék népének adakozásával felépült Református Székely Mikó kollégium magyar nevét is el kell távolítani, és a gróf Mikó Imre-táblát is, „mert elöl szerepel a magyar szöveg, majd következik a román és az angol nyelvű fordítás”. Ez történik akkor, amikor a Constantin Brâncuşi- és a Mihai Viteazul-iskolnál hiányzik a kétnyelvű tábla! Marius Popica prefektus utasítja a polgármestert, Antal Árpádot arra is, hogy a székelység szimbólumait hordozó székely zászlót, amely a város parkjában áll, vetesse le, mert ha ezt nem teszi, akkor büntetik. Feladatul szabja a magyar nemzet zászlajának eltávolítását a székelymagyar város polgármesteri hivatalából, de a szlovák, szerb, moldovai zászlóról nem szól. Nyilván, ez és a hozzá hasonló intézkedések a román államhatalom nacionalista és diszkriminatív politikáját tükrözik. Magyar és román értelmiségiként miként állíthatjuk honfitársainknak, hogy Romániában is lehetséges a békés együttélés, ha egy békés nagygyűlésen való részvétel miatt szélsőségesnek nevezik közösségünket? Egy sajtóbéli megfogalmazás szerint milyen jövőképünk lehet, ha „ellenségként kezelnek, kioktatnak, fenyegetnek, vagyonunkból kiforgatnak, megaláznak, tiltják nemzeti jelképeink használatát, és még a létünket is kétségbe vonják, miközben elvárják, hogy legnagyobb nemzeti tragédiánk kezdetének évfordulóján örömkönnyeket hullatva ünnepeljük, hogy  diszkriminációban élhetünk”?
Valóban, milyen jövőképünk lehet?
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kész a minorita rendház felújítási terve
Tegnap este mutatta be Tövissi Zsolt műemlékvédelmi szakmérnök a kézdivásárhelyi kantai minorita rendház épületének felújítási tervét, mely szerint három év múlva már egy „Böjte Csaba-féle házban” képezhetik ki a kézműves szakembereket és mesterembereket. A bemutatón a Gyerekkéz baráti társaság a minorita rendházért szervezet tagjai is jelen voltak, akik lehetőségeik szerint már jelentős pénzösszeggel támogatták a projekt elindítását. Tövissi Zsolt nettó 2,5 millió euró összköltségről beszélt, amelynek nagy részét pályázati pénzekből szeretnék előteremteni az elkövetkező három évben.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Himnusz-ügy: Budapest elutasítja a magyarellenes fellépést
Értetlenül áll a Himnusz elénekléséért Kovászna megye volt prefektusa által kiszabott bírság ügye előtt a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium, amely a történtek miatt a román külügyi tárcához fordul. Minderről a budapesti minisztérium tájékoztatta a Krónikát.
Lapunk írásban fordult a külügyminisztériumhoz azt tudakolva, hogy mi a véleménye a tárcának a román kormány háromszéki területi képviselője által megítélt büntetésről. A Krónika arra is rákérdezett a budapesti tárcánál, hogy a magyar hatóságok kértek-e magyarázatot az ügyben Bukaresttől.
Szerkesztőségünkhöz eljuttatott válaszában a magyar külügyminisztérium közölte: aggodalomra adnak okot az erdélyi magyar közösség szimbólumhasználatával szembehelyezkedő hatósági fellépések.
„Elutasítunk minden olyan magyarellenes fellépést, amelyek szükségtelenül növelik a feszültségek lehetőségét és olyan jogokat vitatnak el a romániai magyarságtól, amelyek több európai országban is biztosítottak a kisebbségi közösségek számára" – szerepel a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőosztálya által adott válaszban.
A budapesti tárca a Krónikával közölte azt is, hogy a kérdés megoldása érdekében a minisztérium európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a román külügyminisztériumhoz fordul.
Marius Popică, Kovászna megye múlt héten leváltott prefektusa december elején ötezer lejes bírságot rótt ki a Magyar Polgári Pártra (MPP), amiért az alakulat által idén június 4-én, Sepsiszentgyörgyön rendezett Trianon-megemlékezés résztvevői elénekelték a magyar Himnuszt.
A prefektus által aláírt bírságolási jegyzőkönyv így hangzik: „A más állam himnuszának a Románia területén való eléneklése egy olyan rendezvényen, amelynek nem volt nemzetközi jellege, és amelyen nem vettek részt Magyarország hivatalos küldöttei (...), kihágást jelent, és 2500-tól 5000 lejig terjedő bírsággal büntetendő."
Marius Popică ezzel egy időben ötezer lejjel büntette Kézdivásárhely polgármesteri hivatalát is, mert úgy vélte, hogy a város nem volt megfelelően fellobogózva trikolórral december elsején. Ez a bírság minden bizonnyal azzal áll összefüggésben, hogy Kézdivásárhely főterének épületeire ismeretlenek gyászlobogókat tűztek ki az Erdély Romániához csatolását kimondó, 1918. december 1-jei gyulafehérvári nyilatkozat évfordulójához kötődő román nemzeti ünnepen.
A magyar közösség és a politikai alakulatok körében elsősorban a himnuszéneklés büntetése keltett megütközést, és a gesztus miatt tüntetéssorozatot robbant ki a Sepsiszentgyörgyön, majd Csíkszeredában.
A december 19-én a háromszéki megyeszékhelyen rendezett demonstráció résztvevői petícióban szólították fel a román kormányt, hogy hagyjon fel a magyar jelképek üldözésével, és ne szítson ellentéteket a Székelyföldön élő románok és magyarok között azzal, hogy elemi jogokat vitatnak el a magyar közösség tagjaitól.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Kevesebben házasodtak
Idén is apadt Háromszék lakossága
Év végi statisztikai adatok alapján azt néztük meg, idén hogyan alakult Háromszéken a népesség száma. A városok anyakönyvi adatait összevetve elmondható, kevesebb gyerek született, mint tavaly, és csökkent a házasságkötések száma is.
Sepsiszentgyörgyön, a városháza anyakönyvi hivatalában december 11-ig 1001 csecsemő születését jegyezték, míg tavaly egész évben 1088 baba látta meg a napvilágot a megyeközpontban. Az elhalálozási adatok alapján az derült ki, hogy már december közepéig többen hunytak el, mint 2013-ban összesen, hiszen akkor 755 halotti bizonylatot állított ki a hivatal, idén december 11-ig viszont 763 esetet jegyeztek. Vélhetőleg kevesebb lesz idén a házasságkötések száma is, ugyanis tavaly a sepsiszentgyörgyi esketőházban 325 alkalommal hangozott el a boldogító igen, idén december 12-ig 294 pár fogadott örök hűséget egymásnak. A válások szempontjából némiképp jó hír, hogy tavaly 17 házasságot bontottak fel a polgármesteri hivatalnál, míg most december 12-ig még csak 9-et.
Kézdivásárhelyen idén 84 házasságot kötöttek, míg tavaly 96-ot. Ezen kívül 458 születési bizonyítvány állítottak ki, ebből 109 baba szülei rendelkeztek kézdivásárhelyi lakcímmel. Tavaly szinte száz gyerekkel született több Kézdivásárhelyen, azaz 553, ebből 125 kézdivásárhelyi. Idén idáig 210 halotti bizonyítványt állítottak ki, ebből 151 kézdivásárhelyi, tavaly valamivel több volt a halálesetek száma, azaz 234, ebből 151 kézdivásárhelyi lakos. A felsorolt adatokat december 12-én kaptuk, év végéig ez még módosulhat.
A fürdővárosban 2013-ban 175 újszülött látta meg a napvilágot (amiből 45 kovásznai), 2014-ben 157-en születtek (43 kovásznai). A boldogító igent 2013-ban 54, míg idén 56 pár mondta ki. Az elhalálozások száma is kevesebb, mint előző évben. 2013-ban 113 elhunytat jegyeztek (95 kovásznai), míg 2014-ben 110-et (88 kovásznai). A válások terén is csökkent a szám: 2013-ban négy pár, 2014-ben pedig két pár bontotta fel házasságát – tudtuk meg Dancs Ibolyától, a kovásznai polgármesteri hivatal anyakönyvvezetőjétől.
A baróti polgármesteri hivatalnál december 11-ig 133 születést iktattak, házasságot kötött 38 pár, 85 halálesetet jegyeztek. Válást egyetlenegy alkalommal mondtak ki. Tavalyhoz viszonyítva az adatok alig változtak: 2013-ban 143 születési, 44 házasságkötési és 94 halotti bizonyítványt kellett kiállítania Toma Éva anyakönyvvezetőnek. A ténylegesen baróti újszülöttek száma ennél jóval kevesebb: tavaly például a baróti kórháznál napvilágot látott 143 csecsemőből mindössze 22-en voltak barótiak, idén 130-an születtek eddig a baróti kórháznál, ebből úgyszintén csak 22-en helyiek. A prímet a baróti kórház által kiszolgált székelyszáldobosi, valamint magyarhermányi roma közösségek újszülöttei viszik, a szaporulat náluk a legmagasabb. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kézdiszéken csökkent a születések száma
Az elmúlt esztendőben a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal anyakönyvi irodájában 478 újszülöttet, 232 elhalálozást és 84 házasságkötést vettek nyilvántartásba – tudtuk meg Kovács Mária irodavezetőtől, aki arról is tájékoztatott, hogy 2013-hoz viszonyítva hetvenöttel csökkent az újszülöttek száma, tavalyelőtt 553-an születtek.
A válásokról nincs pontos kimutatás az anyakönyvvezetőnél. A születések száma egyébként azért ilyen magas, mert a Kézdiszéken világra jött babákat a városházán veszik nyilvántartásba, az anyakönyvvezető állítása szerint a kismamák negyede kézdivásárhelyi, egyharmaduk viszont sepsiszentgyörgyi.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

-34 fok volt az éjszaka
Rendkívül hideg volt az éjszaka. A Kovászna megyei Bodzafordulón -34 fokot mutattak a hőmérők higanyszálai. Csíkszeredában, Fogarason és Brassóban -29 fok van, Gyergyóalfaluban és Kézdivásárhelyen is -24 fokot mérnek.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetése szerint az egész országban fagyos lesz még ma is az idő, azonban az éjszaka már enyhülés várható.
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

Négy esztendő a magnitogorszki lágerben (A csernátoni Kocsis Lajos visszaemlékezései)
Napjainkra megfogyatkoztak a történelem eme gyászos korszakának tanúi, akik túlélték a második világháború utáni sztálini lágereket. A volt szovjet hadifoglyok zöme már túl van kilencvenedik életévén. Közéjük tartozik az alsócsernátoni Kocsis Lajos is, aki sok esztendő távlatából is jól emlékszik a hetven évvel ezelőtti eseményekre, és az orosz nyelvet sem felejtette el.
Katonaéveim és fogságba esésem története
1921. január 30-án születtem Csernátonban. 1942. október 26-án Gyergyótölgyesen rukkoltam be a magyar hadseregbe. Mivel az ottani kaszárnyában nem fogadtak, visszahoztak Borszékre, ahol két hónapot töltöttünk, s onnan a felső-háromszékieket Kézdivásárhelyre, az árkászszázadhoz hozták. Ott szolgáltam két évet. Kaszárnyánk a mostani bíróság mellett, a Petőfi-iskola régi épületében volt. Kézdivásárhelyről kihelyeztek ide-oda, erre-arra hordoztak. Maros megyébe kerültem, Bordosra, ahol a zsidókat gyűjtötték munkatáborba. Itt egy családhoz szállásoltak el, a férj Galíciában szolgált, az asszony két lányával lakott a házban. Nagy gazdaság volt, muraközi lovakat tartottak. Ha már a nyakukon voltam, gondoltam, segítek nekik a gazdaságban. Kora reggel felkeltem és elláttam az állatokat. Nagy borospincéjük is volt, vederszámra vittem bajtársaimnak a bort. A gelencei Lázár János volt a szakaszvezetőm. Egész nyáron ott voltam. Onnan visszahoztak Kézdivásárhelyre 1944 augusztusáig, amikor kikerültem a frontra. Ojtozba, majd Sósmezőre vittek, ahol egy robbantószázadhoz osztottak be. Az utak szélén voltak az aknakutak, csak élesíteni kellett, és az út leszakadt, hogy a muszkák ne tudjanak előrehaladni. Mi Sósmezőn voltunk, az oroszok pedig bejöttek Ozsdola felől. Megindultunk Sósmezőről Bereck felé, de már ott is bent voltak. Ki kellett kerülni őket, Lemhény, Szárazpatak érintésével a hegyeken keresztül mentünk a Kászon-völgyén át Csíkszereda felé. Amikor Csíkszeredába értünk, az oroszok már ott is bent voltak. Onnan elindultunk Maros megyébe, ahol Üvegcsűr és Idecspatak környékén három hétig állóharcba keveredtünk az oroszokkal. Egy hétig a fronton voltam, majd bevittek Marosvécsre, utána visszavittek megint a frontra, és ismét Marosvécsre kerültünk rövid ideig. Marosvécsről elindítottak, és hamarosan, 1944 októberében a muszkák fogságába estem a Beszterce-Naszód megyei Betlenben. Négy-ötezer hadifoglyot kísértek onnan az oroszok a földvári lágerbe. Román és német is volt közöttünk. Minden tíz méterre orosz őr állt. Gyalog hoztak, én félmezítláb voltam, az egyik orosz levette a lábamról a síbakancsot, s nekem adta az ő rossz bakancsát. Az egyiknek le volt jőve a talpa. Egyik nap az egyik, másik nap a másik lábamra húztam fel a jó bakancsot. Amikor megérkeztünk Földvárra, nem is mentünk be az épületbe, mert rengeteg volt a poloska. Az udvaron maradtam. Meg akartam szökni, mind az járt a fejemben, de nem ismerve a terepet, nem mertem elindulni, pedig lett volna alkalmam. Két nap után, november elsején bevagoníroztak. Voltunk vagy hatezren a szerelvényen. Irány Szovjetunió. Ukrajnán vittek keresztül, a hegyes vidéken a vonat csak lassan tudott haladni. Az egyik vagon alját a rabok kivágták, és mind megszöktek. Az oroszok csak a következő állomáson vették észre, hogy üres a vagon. A mi vagonunkba is felszállt egy orosz egy karóval a kezében, számolni kezdett, s közben jó nagyokat vágott ránk. Engem már az első percben letapodtak. Egy ötventonnás kocsiban hatvan fogoly volt begyúrva. Amikor végigszámolt, visszafelé kezdett számolni, gondoltam, ismét kapok egy adag verést. Szerencsére, másodszor megúsztam. Tizenöt napig semmit nem adtak enni, ki se nyitották a vagonajtót. Tizenöt nap után borsókonzerveket adtak fel, vizet nem, a zúzmarát vakartuk le a vagon oldaláról. A halottakat egy más vagonba rakták át, hogy legyen meg a létszám, s amikor megérkeztünk a lágerbe, ott temették el őket.
A magnitogorszki lágerben
December elsején érkeztünk meg a magnitogorszki lágerbe. Mikor megérkeztünk, még három napig a vagonokban tartottak, téli ruha nélkül, mezítláb. Csak akkor vittek a barakkokba, ahol rengeteg tetű volt, miután adtak téli ruházatot. Mindkét hónom alól marokszámra vettem ki a tetűt. 1945 tavaszáig a tetű és a poloska evett meg. Ételt naponta egyszer adtak, nem győztek főzni hétezer embernek. Nyáron egy külön- brigád szedte a labodát a mezőn, vitték a konyhára, ahol összeszecskálták, majd beletették az ételünkbe. Káposzta, a pityóka héjason, cukorrépa és murok volt az alapételünk. A pityóka, a murok, a répa télen teljesen meg volt fagyva, a silógödörből vették ki és vitték a konyhára. Tíz perc múlva kész volt az étel. Egy német bemondó mondta, hogy mikor, ki menjen ebédelni vagy a cukorfejadagot átvenni. Kéthetente orvosi vizitet tartottak. Amint valaki felerősödött, máris munkára küldték. Én egy darabig hatos kategóriás voltam, majd egyes lettem. Beosztottak az orosz nők mellé öt-hat emeletes blokkokat építeni. Az egyik kemény orosz fehérnépet Marucának hívták, ő rakta kívül a falat zsinórral, én belülről tettem a téglákat, szidott is ezért eleget, de nem értettem, hogy mit mond. Raktam, ahogy tudtam, horgasan, görbén. Amit délelőtt raktam, az délutánra mind ledőlt, nem kötött a tégla. Szidott oroszul. Azzal fenyegetett, hogy nem kapok ételt. Még egyszer megmutatta, hogy kell falazni, raktam én is, odajött, és már elégedett volt a munkámmal. Mind mondta nekem oroszul, hogy ocsiny kharaso roboti (nagyon jól dolgozol, így kell dolgozni). Az orosz nőket internálták. Kilencszáz kilométeres körzetben mind internáltak voltak. Az Urál folyón innen van Magnitogorszk, az Urálon túl már Ázsia fekszik. Szibéria. Európában laktunk és Ázsiában dolgoztunk. A lágerből vittek keresztül az Urálon a vasolvasztó kemencékhez. Télen a jégen jártunk keresztül, négy méter vastag volt a 35 fokos hidegben. Egy idő után kivettek onnan. Jöttek az egyik kolhozból azzal, hogy kell húsz ember. Csernátonból együtt voltam Makó Bélával, még velünk volt Ráduly Miklós, ő már előttem hazajött, Bulárka János, Nagyoláh Károly és Fehér Ferenc, ők már elhunytak. Jelentkeztünk Bélával, hogy legyünk szabadabbak, ne kísérjenek naponta szuronyos puskával. Már akkor jól értettem oroszul, ezért megtettek brigádosnak, és pirivoc (tolmács) is lettem. A kolhozban ökrös szánokkal szénát hordtunk olyan távolságra, mint ide Sepsiszentgyörgy. Reggel öt órakor keltünk, és éjszaka egy órakor feküdtünk le. A következő tavasz is a kolhozban ért. Ha a foglyok nem értettek meg valamit, vagy nem azt csinálták, amit nekik kiadtak az oroszok, mindig engem szólítottak, hogy tolmácsoljak. Kértem a társaimat, hogy dolgozzanak többet és szivarozzanak kevesebbet, hogy engem ne szidjanak értük. Megemberelték magukat, és délutánra elvégezték a kiszabott munkát. Az orosz nagyon elégedett volt. Már egy telet és egy egész nyarat voltunk ott. A négy év alatt a kilencezer fogolyból háromezer maradt életben, a többiek ott pusztultak el. Eljött az idő, mikor haza kellett volna szállítaniuk, mert minket, erdélyi magyarokat Gheorghiu-Dej hadisarcként adott az oroszoknak. Elég az, hogy kimentünk a kolhozba, s amíg mindent be nem takarítottunk, nem vittek vissza a lágerbe. Október elsején kerültünk vissza. Az egyik orosz katona tudatta velünk, hogy másnap nem megyünk dolgozni, egynapos pihenőt kapunk a kapitánytól. Másnap reggel kinyitotta az ajtót, és elkiáltotta magát a kapitány háta mögött, hogy smirna (vigyázz). A kapitány egy kicsit tudott magyarul, az anyja magyar asszony volt. Mondta, hogy menjünk a raktárhoz, mert kapunk jó ruhát, a konyhán pedig két napra élelmet. Megtörtént. Még nem tudtuk, hová visznek.
Hazafelé és újra itthon
Délben vagonokba ültettek, és mentünk még felfelé Cseljabinszkbe, egy másik gyűjtőlágerbe érkeztünk. Amikor megérkeztünk, nem vittek be, hanem odatettek főzőkazánokat szerelni a vagonokba. Egy Tőkés nevű korondi mondta, segít nekem. Estig ketten három kazánt be is szereltünk. Éjszaka két óra lehetett, amikor kiáltották, hogy a vagonokból senki ne szálljon le, mert a szerelvény indul Románia felé. Amikor megvirradt, láttuk, hogy szembe megyünk a nappal. Erről jöttünk rá, hogy nem hazafelé, hanem más irányba tartunk. Vigasztaltam magam és a bajtársaimat, hogy nem baj, jó az Isten, hátha egyszer hazakerülünk. Két napon át mind a nappal szembe mentünk, harmadik nap került a hátunk mögé. Erről tudtuk, hogy nyugat felé tartunk. Egy hétig utaztunk nyugat felé. Október elsején beraktak a vagonokba, és 1948. október 26-án érkeztünk meg Foksányba. Egyenesen a fürdőbe kellett mennünk, majd átadtak a románoknak. A lágerből fúvószenekarral kísértek az állomásra, de a bukaresti személyvonat nem tudott bejönni az állomásra a nagy tömeg miatt. Nagy nehezen begördült a vonat. Még azok is felszálltak, akik nem arra tartottak. Voltunk tizenhatan kézdiszékiek. Az állomásfőnök megkérdezte, hová szeretnénk eljutni. Mondtuk, Kézdivásárhelyre. Mondta nekünk, hogy menjünk be a közeli kertbe és ott várjunk. Hozott két láda szőlőt, egy jó nagy kenyeret, bort is, de az nem kellett nekünk. Szőlőből jóllaktunk. Egyszer estefelé azt mondja nekünk, hogy készülődjünk, mert jön a vonatunk. Rengetegen voltak a szerelvényen. Nem fértünk fel a kocsikba, hanem ötön felmásztunk a vagonok tetejére a gőzlyukak mellé, így mentünk Predeálig, amikor következett az alagút. Mondtam, hogy ha eddig nem haltunk meg, most biztosan ott maradunk. Szerencsénkre az alagút rövid volt, nem értük a tetejét. Másnap reggel megérkeztünk Brassóba. Egy mozdonyvezető rendes volt hozzánk, felhozott egészen Sepsiszentgyörgyig. Jelentkeztünk a hadkiegészítőnél. Bereck felé amúgy is csak este indult vonatunk. Én akkor már házasember voltam, a katonaság előtt megnősültem. Lett volna egy szekér Csernáton felé, Gyergyai Károly, az idősebb Felsőcsernátonban boltos volt, hazahozott volna, de én úgy döntöttem, hogy bajtársaimmal maradok, velük jövök. Szőcs Józsival, a fuvarossal is jöhettem volna. Nem hagytuk el egymást. Voltak velem albisiak, dálnokiak, torjaiak és szentlélekiek is. Együtt maradtunk. A bajtársaim fele leszállt az eresztevényi megállónál, mi, a többiek, a torjaiak, csernátoniak és szentlélekiek Kovászna felé kerülve két órakor érkeztünk meg a kézdivásárhelyi állomásra. Ott váltunk el, mindenki ment hazafelé.
Kézdivásárhelyről Makó Béla barátommal gyalog indultunk Csernáton felé. Jövögettünk az úton. Az akkor nem ilyen volt, mint most. Egyszer halljuk, hogy előttünk egy szekér halad, azon valaki egyházi éneket énekel. Mondta nekem Béla, hogy ez Bajka Marci hangja. Ő volt. Utol is értük a futásfalvi útnál. Leszökött a szekérről és összevissza csókolt. Nagyon örült, mivel holt hírünk jött a faluba. Mire beértünk a faluba, megvirradt. Marci mindenkit felköltött, ahol csak elhaladtunk, kiabálta, hogy két olyan embert hoz, akiknek holt hírük jött, de hála az Istennek, élnek. Makó Béla szülői házához értünk. Bementünk a kapun, a kutya Bélát nem ismerte meg. A testvére kiáltotta a nyári konyhából a kutyának, hogy fogd meg. Béla visszaszólt neki, hogy ne haraptasson meg a kutyával, mert alig vártuk, hogy hazaérjünk. Nem tudott megszólalni, némán öleltük egymást. A szülei szintén így jártak, negyedóráig nem jött ki hang a szájukon. Néztük egymást, majd összevissza csókoltuk egymást. Addig beszélgettünk, míg kilenc óra lett. Csak apám élt akkor. Elindultam én is hazafelé. Délre még nem értem a szülői házhoz, körülvett a nép, mesélni kellett. Szegény apám is hat évig volt orosz fogságban. Én csak négy évig voltam hadifogoly két magnitogorszki lágerben és a kolhozban, két évig pedig katona. Elegem volt abból az életből. A testvérem összeszólalkozott a feleségemmel, s ezért hazaköltözött Felsőcsernátonba. Máthé Péternél szolgált akkor. Elindultam találkozni vele. Anyósom egyedül volt otthon, és mondta, hogy a mezőn van, csak este kerül haza. Egy kanapén ültem, amikor bejött az ajtón. Ő sem tudott megszólalni egy darabig, csak nézett. Nagy sírva a karomba borult és csókolt. Azt hitte, hogy soha többé nem lát. Nagy volt az örömünk. Leült mellém a kanapéra, s akkor mondtam neki, hogy soha többé nem hagyom el. Visszaköltözött hozzánk, s nekifogtunk gazdálkodni. A kollektivizálás után erdész is voltam vagy tizenhét évig.
Lejegyezte: IOCHOM ISTVÁN
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Márta néni
Kovászna szegényebb lett. A város, a közelebbi és távolabbi környék közösségi életének kovásza, a mindig tevékeny Márta nénije 2014. december harmincadikán befejezte földi pályafutását. 79 éves volt. Utolsó napjait visszavonultan töltötte. Fábián Ernőné Kovács Márta az örökmozgó, a szervező, áldozatos, taps nélküli munkát vállaló, nemzete gondjait magáénak valló Márta néniként marad meg mindannyiunk számára.
1936-ban született Illyefalván, Kézdivásárhelyen szerzett óvónői diplomát. Gyergyószentmiklóson tanfelügyelőként dolgozott, onnan került Kovásznára, ahol nyugdíjazásáig óvodai igazgatóként tevékenykedett, erőfeszítéseket téve a magyar nyelvű óvodai oktatás színvonalának javításáért. Pedagógusi tevékenységéért a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2007-ben Aranygyopár-díjjal tüntette ki.
Még a rendszerváltás előtt vállalta a kovásznai Vöröskereszt-szolgálat szervezését, vezetését élete végéig folytatta. Nem csak elsősegélynyújtásban, de a közösségi élet minden mozzanatában ott volt csapata, az „aranylányok”. Nevéhez fűződik a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat alapítása. Jelentős szerepet vállalt a Kovászna és Nagykanizsa közötti kapcsolat kialakításában – ezért tüntették ki Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere emlékplakettel. Alapító tagja a Kőrösi Csoma Sándor Egyesületnek, létrehozta a Fábián Ernő Szociokulturális Egyesületet. Közéleti tevékenységéért Kovászna város Pro Urbe-díját vehette át.
Emberi nagyságát leginkább közeli munkatársai láthatták meg. Thiesz János, Márta néni Janikája így ismerte: kitűnő szervező, jó munkatárs. A közéleti-közösségi munka lendítő ereje. Fáradhatatlan, kitűzött céljait mindig teljesítő. Korát meghazudtoló, példamutató értelmiségi, aki nem saját érdekből működött együtt Kovászna, a környék, idegen országok magyar – és más ajkú – közösségével. Az ember, akire érvényesek Márai Sándor szavai: „Embermódra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék: nem ártani az embereknek”. Az elszánt, hűséges és állandóan készenlétben lévő ember, akit a kisebbségi lét mindig megkíván – kevesen vannak ilyenek, de mindig voltak, és remélhetőleg lesznek. Márta néni életútja bizonyítja, hogy minden pálya dicső, ha belőle városodra, népedre, nemzetedre fény sugárzik. Nyugodj békében, Márta néni.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Don-kanyarban elesett honvédekre emlékeztek a Katrosában
Kézdiszentlélek, Kiskászon és Kézdiszárazpatak érintésével huszonnégy kilométeres gyalogtúrát szervezett szombaton a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezete a Katrosába a Don-kanyarban 1943 januárjában elesett magyar honvédek emlékére.
A vármegyések reggel indultak a Gábor Áron térről, és délben érkeztek a Katrosa csárda elé, ahol az idősebbek és más helységből érkezők csatlakoztak a túrázókhoz, és együtt vonultak fel a megemlékezés helyszínére, a Hargita megyében található Bellő-tetői kettős kereszthez. A kezdeményezőkkel együtt emlékezett a Pro Vita Siculorum Egyesület, a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki és sepsiszéki állománya, az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület, a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Ifjak képviselete, illetve magánszemélyek.
Elsőként Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője méltatta a magyar honvédek hősi helytállását. „Azt mondják nekünk – hangoztatta –, hogy az autonómiáért kell harcolnunk, az a jövőnk, az a szabadságunk kulcsa. Nekünk, ha furcsán is hangzik, már megvan az autonómiánk, hiszen magyarul beszélünk, bárhol kérhetjük, hogy anyanyelvünkön beszéljenek velünk, ha céget alapítunk, nevét magyarul is kiírhatjuk. Ha úgy vesszük, ez már autonómia, de sokan nem élnek ezzel a lehetőséggel, és mégis autonómiát kiabálnak, holott ott a kezükben a kulcs, csak még nem tették be a zárba és nem fordították el.” A HVIM szóvivője úgy vélekedett, szabadságunk csakis Erdély függetlenségével lehetséges, azt viszont ki kell harcolni, petícióval, sétával és egyéb hasonló eszközökkel nem lehet elérni.
Mike Bernadett, a kézdivásárhelyi Református Kollégium tanulójának szavalata után Szima Csaba helytörténész a doni tragédiáról és annak előzményeiről beszélt, hangsúlyozva, hogy a II. Magyar Királyi Hadsereg nem futamodott meg gyáván – ahogy azt a hivatalos magyar történetírás állítja –, a hiányos fegyverzettel, felszereléssel és téli ruházattal rendelkező magyar csapatok hősiesen helytálltak, a szovjetek veszteségei számokban majdnem ugyanakkorák voltak, mint a magyaroké. A megemlékezés koszorúzással és himnuszaink eléneklésével ért véget, a Bellőről való levonulás után a szervezők sült szalonnával és forralt borral kínálták meg a résztvevőket.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)