Könyvbemutató Csiby Károly Az idegen és a csillagösvény című háromkötetes regényét Salamon Ferenc méltatja ma 18 órakor a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában (Gábor Áron tér 1. szám). A könyv a következő kérdésekre keresi a választ: Hogyan lehet valaki idegen a saját szülőföldjén? És hogyan lehet idegen a maradék hazájában? Hogyan lehet úgy élni, hogy sehol sem vagy otthon, pedig egész életedben erre vágytál?
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kanadai támogatás a felújításra (Minorita rendház Kézdivásárhelyen)
Kétezer kanadai dollárt adományozott a Kézdivásárhelyről elszármazott, kilencvenéves Baka Károly a kantai minorita rendház felújítására. A felajánlás a montreali Szent István Kultúregyesület részéről érkezett, amely hosszú évek óta ösztöndíjakkal támogatja a székelyföldi diákokat is.
Az egyesület elnökétől Fejér László Ödön képviselő a múlt héten vette át a támogatást, ugyanakkor székely zászlót, a várossal kapcsolatos vendégforgalmi kiadványokat és általa palackozott szilvapálinkát ajándékozott Baka Károlynak – tájékoztatott az eseményről a képviselő sajtóirodája. Baka Károly 1925-ben született Kézdivásárhelyen, kurtapataki nemesi család sarjaként. 1946-ban disszidált Magyarországra, a budapesti Műegyetemen szerzett építészmérnöki oklevelet, s bár felajánlották neki, ha belép a pártba, a minisztériumban kaphat állást, inkább a Balaton környéki vasutak és állomások háború utáni újraépítése mellett döntött. Magyarországon felfelé ívelő karrierjét az 1956-os forradalom törte derékba. Mivel fegyvereket osztott ki a forradalmároknak, hamar a figyelem középpontjába került, ezért a forradalom vérbe fojtása után 1957 februárjában feleségével és három kisgyerekével átgyalogoltak a Mura jegén. A mai Horvátország, az akkori Jugoszlávia területén levő Gerovoban előbb az amerikai, majd a kanadai nagykövetségen kerestek és kaptak menedéket, végül Kanadában telepedtek le. Montrealban még abban az évben munkát kapott, nyugdíjba vonulásáig évente 350–400 építészeti projekt ment át a kezén, köztük az 1967-es Világkiállítás kilenc pavilonja, az olimpiai stadion „levegőben függő” üléseinek a statikája, vagy a quebec-i új híd északi lekötése.
A montreali Szent István Kultúregyesület 1929-ben létesült azzal a céllal, hogy a menekültek és a nehéz helyzetben lévő székely-magyarok segítéségére legyen. „A nyolcvanas években, amikor csatlakoztam hozzájuk, 60–80 taggal működött, most már, sajnos, haldoklik, kevesen vagyunk, alig tízen. Hosszú éveken át jártunk oda szórakozni, 2002-ig rendszeresen támogattuk az itthoni oktatási intézményeket, diákokat, ösztöndíjakkal. Kétemeletes székhelyet építettünk, amit most kénytelenek voltunk eladni, ennek az értékét is adományokra váltottuk” – számolt be a Szent István Kultúregyesület elnökeként is tevékenykedő Baka Károly, aki húszezer forint értékben filmkockákat is vásárolt a készülő Márton Áron filmhez.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kézdivásárhely büszkesége (A 23. Incitato Művésztábor zárókiállítása)
Közös kiállítással ért véget tegnap délben a 23. Incitato Művésztábor. A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítási termében nagyszámú érdeklődő, képzőművész és művészetpártoló jelenlétében megtartott ünnepségen az idei tábor huszonhat alkotója közül huszonkettő vett részt.
Az idei tábor témája a lófajták volt, a kiállított munkák zöme helyben, Bálványoson készült. Idén a táborba huszonkét hivatásos művész mellett négy tehetséges középiskolás művészpalántát is meghívtak. Elsőként és házigazdaként Dimény Attila, a múzeum vezetője köszöntötte az alkotókat és a szép számban megjelent tárlatlátogatókat, majd felkérte Vincze László grafikust, a tábor művészeti vezetőjét, hogy mutassa be művészkollégáit. Ezt követően Czegő Zoltán költő méltatta a kiállítást, kiemelve: büszke lehet ez a kisváros, hogy immár 23 éve sorozatosan helyet adhat ennek a hagyományos tárlatnak.
A méltatást követően Nagy-Kopeczky Kálmán színművész Kányádi Sándor Jó két ló szolgája című versével köszöntötte az alkotókat. A tábor szervezőjeként Tóth Ildikó, néhai Tóth Ferenc legidősebb leánya mondott köszönetet a művészeknek és mindazoknak a mecénásoknak, akik évről évre támogatják a tábort, elsősorban a megyei és a helyi önkormányzatnak, valamint Daragus Attila és István András vállalkozó nevét emelte ki, akik a szállást és a képkeretezést biztosítják, a többi támogató felsorolásáról sem feledkezve meg.
A 23. Incitato kiállítás augusztus 30-ig tekinthető meg az Incze László Céhtörténeti Múzeum időszaki kiállítási termében.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Búcsú a kolostorban
Július 16-án, Karmel hegyi Boldogasszony ünnepén, csütörtökön rendkívüli találkozó és azt követően búcsús szentmise színhelye volt a marosszentgyörgyi karmelita kolostor. A találkozóra Erdély különböző településein – Altorja, Árkos, Bereck, Csíkcsicsó, Csík-karcfalva, Csíkrákos, Csíksomlyó, Csík-szentdomokos, Csíkszentgyörgy, Csíkszereda, Feltorja, Gyergyóremete, Gyergyóújfalu, Kézdiszentkereszt, Kézdiszentlélek, Kézdivásárhely, Kolozsvár, Marosszentgyörgy, Marosvásárhely, Mikóújfalu, Nyárádköszvényes, Nyárádremete, Ozsdola, Sepsiszentgyörgy, Szárhegy – működő karmelita imacsoportok tagjai és a környező települések hívei – mintegy háromszázan – jöttek el.
A kolostor kertjében felállított oltár körül letelepülő híveknek 15 órától Hajlák Attila marosvásárhelyi atya, a lelkiségi mozgalom lelki vezetője tartott katekézist, oktatást Az vagyok, akit a Jóisten megálmodott, teremtett, szeret, meghívott és küldött témával. Ezután közös szentségimádás, zsolozsma, rózsafüzér, majd a szentmise következett. A szentmise főcelebránsa Hajlák Attila volt, a szentbeszédet Sebestyén Péter tartotta, de jelen volt még Bartalus Zoltán madéfalvi, Becze Lóránt székelykáli, László Szabolcs nagyernyei, Palkó Ágoston marosjárai és Baricz Lajos marosszentgyörgyi atya is.
A prédikáció után néhányan a skapuláré vállruhát vették át. Ez egy kis, nyakba akasztható, megáldott, posztó (nyaklánc-szerű) vállruha, amelyet a karmelita rend egyik alapítója, Stock Szent Simon (+1265) július 16-án látomásában kapott a Szűzanyától azzal az ígérettel, hogy aki viseli, nem jut a pokolba. Kezdetben csak a karmelita rend férfi- és női tagjai viselték, de aztán kiterjesztették azt az elkötelezett világi hívekre is. A prédikációból többek között azt is kiderült, hogy Deák Ferenc, a haza bölcse, bár nem volt katolikus, skapulárét viselt.
A szentmise végén Baricz Lajos – mintegy házigazdaként – a nővérek nevében köszöntötte a zarándokokat, és megköszönte jelenlétüket, fáradságukat, támogatásukat, amit a nővéreknek rendszeresen nyújtanak. Egyben bejelentette, hogy ezután minden évben a karmelita imacsoportok itt tartják évi nagytalálkozójukat, zarándoklatukat.
Ez a találkozó (melyet korábban a csíksomlyói kegytemplomban tartottak) és búcsú közelebb hozta a Karmel hegyi Boldogasszonyt és a karmelita nővéreket azokhoz a hívekhez, akik már évek, évtizedek óta a világban élő karmelita lelkiséghez tartoznak. A jelenlévők többsége nem volt még a kolostorban, és nem látott karmelita szerzetest, ami most, a Megszentelt élet évében megvalósult.
(Szentgyörgyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Erős férfiak kellenek!
Apa–fia kör alakult Kézdivásárhelyen
A kezdeményezők szerint egy, a sarkából kifordult világban szükség van a férfiasság eredeti értékeire, a felelősséget vállaló édesapákra, és a fiúknak is meg kell adni a lehetőséget, hogy ilyen férfiakkal találkozzanak.
A mozgalom megálmodója a csíkszeredai származású, Budapesten élő Bedő Imre, aki úgy véli, napjainkban a férfi szerepe leértékelődött a társadalomban. A kétgyerekes üzletember két éve a férfiak önbecsülése visszaállításának missziójával alapította meg a Férfiak Klubját azzal a céllal, hogy a férfiak életében a tartást ne váltsa fel a puhaság és a tunyaság.
– A klub keretében szerveződnek az apa–fia körök, amelyek arról szólnak, hogy havonta egy szombat délelőtt, amikor az édesanyák az ebédfőzéssel vannak elfoglalva, az apák és fiaik összegyűlnek, és olyan gyakorlati tudásra próbálnak szert tenni, ami az önbizalmukat is növeli. Önbecsülésük attól épül, amit megtesznek – mondta el lapunknak Bedő Imre, a kézdivásárhelyi kör alakuló ülése után.
A vállalkozói inkubátorházban megtartott megbeszélésen arról is döntés született, hogy augusztusban „apás-fiús” sátorozást szerveznek a Szent Anna-tónál, a további tervek között közös favágási akció, barkácsolás és kerékpárjavítás is szerepel.
Kertész Tibor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

In memoriam Kacsó Albert
Nekrológokat általában csak híres emberekről (no meg politikusokról) szoktak írni, pedig jóval szélesebb azok köre, akik legalább egyszer, halálukkor megérdemelnék, hogy méltassák őket. Ilyen ember volt Kacsó Albert is. Látszólag nem tett semmi különöset, ám aki Kézdivásárhelyen élt és újságot olvasott az utóbbi huszonhat évben, holtbiztosan találkozott vele: 1989. december 23-án ő vitte ki az elsők közt a friss, ropogós Székely Újságot a nyomdából, és élete végéig ennek is maradt: újságárusnak. Ő volt ugyanis az igazi, békebeli, szakmáját szerető, azt magas szinten űző szakember, aki köré az újságolvasók összegyűltek, hogy megvitassák az eseményeket.
Berci ugyanis egyvalamihez nagyszerűen értett: úgy beszélt (sokat, nagy kedvvel), hogy azzal megtermékenyítette a hallgatók gondolatait, akik ezután meg is vásárolták az újságot. A Szabadság és a Dózsa György utcák kereszteződésénél így jött létre egy székely Hyde Park, ahol az emberek meghallgatták Bercinek egy-egy klienshez intézett beszédét, amibe nyilván joguk volt beleszólni is. A sorban állásért, a lassúbb kiszolgálásért, a negyedórás vitatkozásért senki sem méltatlankodott, hiszen végső soron ezért vásároltak nála. Nyilvánvaló, hogy a Székely Hírmondó indulásakor annak eladását is felkarolta, a beszéd sokszor éppen lapunk egy-egy információjára alapult.
Viszonylag kevesen tudták, hogy Berci emellett nagy természetjáró is volt, az utóbbi években pedig a régi Săcuieni megyére (a mai Buzăura és Prahovára) koncentrált. Ezt eléggé különösnek tartottam mindaddig, amíg saját kutatásaim arra nem vezettek, hogy ott kell keresni székely őseinket. Csak ezek után mondta el, mit keresett ő arrafelé: a rovásírás kitűnő ismerőjeként rájött, hogy számtalan emléke maradt fenn a székely rovásnak sziklavéseteken, ortodox kolostorok, templomok eldugott sarkaiban. A közös út ezekre a helyekre végül valahogy elmaradt, hiszen kellett hajtani a pénzt a megélhetésért... Talán számítógépe memóriájában lapulnak azok az információk, amelyek fényt derítenek régi történelmünkre, talán nem. De nélküled sokkal nehezebb lesz azokat megtalálni, Berci!
Sántha Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az igazi Nemes
Újságírói munkám egyik nagy kihagyásának tartom, hogy soha nem készítettem Vele interjút. Főleg az utóbbi időben készültem e kihagyást jóvátenni, közben viszont betegség gyötörte, s az sem adatott meg számomra, hogy utolsó útjára elkísérjem. Távol voltam, amikor bekövetkezett az elkerülhetetlen, s bár a kilencvenegy évet túllépte, mégis úgy érzem, túl korán ment el. Azt tudom, rengeteg mondanivalója lett volna még, tanácsokat osztogathatott volna, s egyik alkalommal, a kapujuk előtt álldogálva, azt jegyezte meg, bizony nem kíváncsiak már mindarra, amit ők, a korosabbak megtapasztaltak, s amiből talán sokat tanulhatnának a fiatalabbak.
Megkésve bár, de mégis szólnom illik a Tanárról, aki annak a pedagógusnemzedéknek volt a tagja, amely a múlt század ötvenes–hetvenes éveiben meghatározó szereplője tudott lenni Háromszék társadalmának. Nem csupán oktatási, nevelési ügyekben voltak ők hivatottak véleményt mondani, de példamutató alakítói tudtak lenni mindannak, ami körülöttük történik. A hivatást kétségtelenül ők másképpen értelmezték, mint manapság szokás.
Igen, Nemes Antal nemcsak nevében volt nemes. Ha játszadozni akarnék a szavakkal, talán azt is megkockáztathatnám, hogy amolyan jó értelemben vett dzsentri volt ő, nem a leszegényedett nemesek fajtájából, hanem a viselkedésben, magatartásban, szórakozásban, társasági életben, széptevésben volt kiemelkedő jelenség. Nem egyszerűen csak személyiség, hanem benne megtestesült mindaz, amit a kiváló pedagógusról el szoktak, és el is kell mondanunk.
Nem palotában született Nagyernyén, ebben a Marosvásárhely közeli faluban, nem is egyke volt ő, hanem nyolcgyerekes család sarja, s amikor kedve volt a meséléshez, mindig elmagyarázta, melyik testvére mire vitte. Valahogy úgy voltam ezzel a történettel, mint tanártársa, a már néhány éve elhunyt lemhényi Dani Árpád esetével, akik tizenhatan voltak testvérek, s mindegyikük egyetemet végzett. A Nemes Tóniék családjában ugyancsak sok volt a tanult ember, s ha abból indulunk ki, amit ő felmutatott, ráhúzható a sikeres jelző erre a családra is.
Tanult tehát, mert a jövőhöz tanulni kellett, s amikor a múlt század ötvenes éveinek elején Sepsiszentgyörgyre került, hamar feltalálta magát, megtalálta a helyét az iskolákban, ahol tanított, ahol igazgató volt, a tanfelügyelőségen, ahol főleg az anyanyelv iránti elkötelezettséget kérte számon pedagógus kollégáitól. Akkoriban más becse volt az ilyen horderejű tanárnak, s ha példákat kellene mondanom, akkor az ő korosztályából hirtelen Nagy Béla, Kiss Lázár, a Czompó-házaspár jut eszembe Kézdivásárhelyről, Györgypál Lajos, Simon János, Zakariás Attila Barótról, Dudás János Kovásznáról, Bodó Jenő, Rácz Lajos, Rácz Gábor Sepsiszentgyörgyről… Ők és mellettük még sokan mások nemcsak az iskolában parancsoltak rendet már megjelenésükkel, hanem településükön is.
Szülőfalum volt tanítójáról maradt fenn a szájról szájra továbbadott történet, hogy a faluházban rendezett összejövetelen, ha hangosan vicogtak, rendetlenkedtek a fiatalok vagy a részegek, ő csak felállt, s abban a percben mindenki elhalkult. Ilyen tiszteletre méltó, már puszta megjelenésével csendet, rendet parancsoló ember volt Nemes Antal is (1924–2015).
Dr. Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szólal a fájdalom
Ma már ott tartunk Petőfi halálának, a fehéregyházi átkos csatának 166. évfordulóján, hogy Magyarországon lakó, állítólag magyar állampolgárok fennen hirdetik Soros Györgyék pénzén a politikamentes művészetet. A költő, színművész hegyezzen zabot harmadában, de ne szóljon bele a nagyok dolgába! Petőfi, Arany, Szabó Dezső és Ady, meg annyi sokan, minden sírhelynyi magyar földben forognak – igen, el Barguzinig is. Mert a világon nincs olyan ország – Magyarországon kívül –, mely megtűrné és etetné a nemzet elszánt és nyílt ellenségeit a hazában.
És akkor itt van nekünk Eperjes Károly, oda- meg idevalósi, egyik a fölszentelt művészek közül, akik igenis nemcsak szívükre, de vállukra is veszik az egyes emberek, a nemzet gondjait. Erejük és hitük, művészi és nemzeti hitvallásuk szerint cselekednek a nemzetépítésben.
Sosem hallottam színművészt ilyen közvetlen módon vallani közönség előtt is, társaságban is. Okát tudja a történéseknek és a következményeknek. Vallja és vállalja az átkozott elszántak kiiktatását, lefegyverzését – az övéi, a nemzet védtelenjei nevében és javára. Hát kell-e ennél fontosabb megbízatás filmek, színpadi „jelentések és jelenések” fölmutatásakor?! Kinek érdeke a művészt és a művészetet kitörölni a nemzet életéből? Aki a HAZÁT akarja birtokába venni.
Az írónak ismernie kell a menekült, menhely, menedék fogalmának tartalmát akkor is, amikor százezrek özönölnek be rohamszerűen a hazába, városodba, követelik az ételt, szállást és zsebpénzt, szemrehányást tesznek, hogy még nem adtuk oda az ágyunkat is. Mit tesz a hazai, a legnagyobb ellenség (ellenzék)? Színesíteni akarja fájdalom-barnára, gyászfeketére a menyasszonyokat, újszülötteket, a magyarokat, letörölni a nemzetállamokat Európában.
Eperjes Károlyt Szamócának becézik már több országban. Otthon azok bírálják gúnyba pakolva, akik elhallgattatnának minden magyar írástudót, film- meg színművészt, hadd uralkodjék a másság! Az, ami nem magyar. Egy estét töltöttünk Eperjessel itthon, Kézdivásárhelyen.
Istenes, hazafias szándéka és szava minden lelkeket átfogó visszhangra talált Székelyföldön most is, mint máskor is. Hátha szólalnak hangtalan szépíróink, művészeink is!
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az utolsó vízdrágítás
Hat év alatt két és félszeresére dagadt a víz ára Sepsiszentgyörgyön, és nemsokára újra megdrágul, de ez már az utolsó növekedési részlet lesz, ezentúl csak az éves inflációhoz igazítják hozzá a legfontosabb számlánkat. A Közművek honlapjának adata szerint jelenleg 3,58 lej a víz és 2,7 a szennylé köbmétere, összesen tehát 6,28 lejt fizetünk. Szeptembertől várhatóan 3,79 lejbe kerül ezer liter vezetékes víz, és 3,12 lej lesz a szennycsatornadíj, azaz összesen 6,91 lejt kell kifizetni minden elhasznált köbméter után. A küszöbön álló mintegy tízszázalékos áremelésről a megyeszékhelyi Közüzemeknél érdeklődtünk, és Kozsokár Attila igazgatóhelyettes részletesen beszámolt a döntés hátteréről.
A Sepsiszentgyörgy város tulajdonában levő vállalat 2010-ben kezdte „reális növekedés” szerint emelni az árakat, amire a a vízhálózat korszerűsítéséről szóló pályázata kötelezettséget vállalt. A regionális vízszolgáltatóvá vált cég 2012-ben egységesítette a víz- és 2013-ban a szennycsatornadíjakat azokon a településeken, ahol – a részt vevő önkormányzatok által alapított Aquacov Közösségfejlesztő Egyesületen keresztül – átvette a szolgáltatást. Ez nem az egész megyét jelenti, hanem négy várost (Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna és Bodzaforduló) és – egyelőre – hat községet (Bodok, Gidófalva, Uzon, Zágonbárkány, Szentkatolna és Kézdiszentlélek); további hat önkormányzattal jelenleg tárgyalásokat folytatnak. Az áraknak az európai szolidaritási elv szerint egy szolgáltatón belül egyformáknak kell lenniük, noha a körülmények településenként különböznek. Ez lényegében a falvak támogatását jelenti, mert egy megfelelő rendszert ötszáz fogyasztóval gazdasági és műszaki szempontból nehezebb fenntartani, mint ötvenezerrel, a falvakon befizetett vízdíj még a berendezések működtetésére elhasznált villamos energia árát sem fedezi – magyarázta Kozsokár, aki szerint a köbméterenként 1–2 lejes vízdíj (van ilyen az Aquacovhoz nem csatlakozott helyeken) nem a reális költségeket tükrözi, valószínűleg más forrásból is pótolnak a vízszámlába. Egy kicsit visszásnak hat, de a környezetszennye­zés kivédésére megépített új hálózatok nagyon energiaigényesek, az eddigi egy-két átemelő állomás helyett tíz továbbítja a vizet; még a szakembereket is meglepte, hogy egy kisebb falu ötvenezer lejes vízfogyasztására hetvenezer lejes villanyszámlát kaptak.
A megyében jelenleg csak a sepsiszentgyörgyi derítőállomás rendelkezik saját, biogázalapú áramfejlesztővel, de ebből csak a telep szükségleteinek négyötödét tudja előállítani. Mégis, országszinten a 33., a szomszédos megyék közül pedig az utolsó helyen állunk, ami a víz árát illeti, eddig minden alkalommal a lehető legkisebb mértékben drágított rajta a Közüzemek – hangsúlyozta az igazgatóhelyettes. Elismerte, hogy a munkabérek nem emelkedtek ilyen arányban (2009-ben még 1,89 lej volt a víz- és 0,87 a csatornadíj, azaz összesen 2,76 lejt fizettünk köbméterenként!), de azt is elmondta: ez az utolsó ilyen jellegű áremelés, jövő évtől már csak az inflációval igazítják ki a vízdíjakat, évente egyszer. Ezzel a részlettel valószínűleg két hónapot nyerünk: szabály szerint júliustól kellett volna az új tarifát alkalmazni, de a bürokrácia miatt megkésett az eljárás, így szeptembertől számláznak majd többet a vízfogyasztásért.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tanácstagok a Wass Albert utcáért (Kézdivásárhely)
Ilyés Botond történelemtanár, az Erdélyi Magyar Néppárt kézdivásárhelyi önkormányzati képviselője a múlt héten iktatta Zátyi András jegyzőnél azt az általa összeállított határozattervezetet, amelyben javasolja, hogy a Haladás utcával párhuzamos, jelenleg névtelen utcát, ahol új lakóházak épülnek, nevezzék el Wass Albert írófejedelemről – hangzott el a Néppárt székházában Balázs Attila, a Néppárt megyei elnöke, helyi tanácstag és Ilyés Botond önkormányzati képviselő által tartott sajtótájékoztatón.
A Néppárt álláspontja szerint békét kell hagyni a Millennium Parknak, nem szabad átkeresztelni – ahogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szorgalmazta –, sokkal jobb megoldás lenne, ha egy új utca viselné Wass Albert nevét. A két néppárti tanácstag reméli, a kormányhivatal mellett működő megyei névadó bizottságnak nem lesz kifogása a névadás ellen, és amint megkapják a jóváhagyást, két hónapon belül a helyi tanács is napirendre tűzi és egyhangú vokssal fogadja el azt. Az önkormányzati képviselők azt sem zárják ki, hogy a névadó bizottság elutasítja a határozattervezetet.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélybe érkezett a Boldogasszony- vándorkiállítás
Erdélybe érkezett a Kárpát-haza Galéria által életre hívott Boldogasszony-vándorkiállítás, amely elsőként Csíkszeredában tekinthető meg.
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke az MTI-nek elmondta: szándékuk az, hogy minél több helyszínre eljusson a kiállítás a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar közösségekhez, ezzel is erősítve a magyarság összetartozását. A májusban Budapesten megnyitott tárlat nem véletlenül jutott el először Kárpátaljára, hiszen a külhoni nemzetrészek közül az Ukrajnában élő magyaroknak van most legnagyobb szükségük a Szűzanya oltalmára – fogalmazott az elnök, hozzátéve: az Ungváron és Beregszászon bemutatott kiállítás egyfajta megerősítést biztosított az ott élők számára. Rámutatott: az sem véletlen, hogy Erdélyben először Csíkszeredában lesz látható a tárlat, hiszen a kiállítás a jubileumi Mária- évhez kapcsolódik, amelyet Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és a csíksomlyói ferences kolostor hirdetett meg a 2014. szeptember 14. és 2015. szeptember 15. közötti időszakra abból az alkalomból, hogy ötszáz éves a csíksomlyói Szűz Mária-szobor.
Az NSKI elnöke megerősítette, hogy a továbbiakban Székelyudvarhelyen, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson is bemutatják a képzőművészeti alkotásokat, amelyeket a Gyimesekbe is el akarnak vinni. Addig tart a vándorkiállítás, amíg létezik fogadókészség a megmutatására – tette hozzá. Terveik szerint Erdély után Délvidékre viszik az 55 kortárs művész Mária- ábrázolásából álló tárlatot, amely várhatóan 2017-2018-ban kerül vissza Budapestre.
Az NSKI elnöke kiemelte, hogy a Boldogasszony- vándorkiállítás egyik nagy bravúrja, hogy meg tudott szólítani 55 kortárs művészt, amihez nem lett volna elég az NSKI és a Kárpát-haza Galéria felhívása, szavai szerint ehhez a Szűzanya hívó szava is kellett.
Hozzátette: a magyar nemzet megmaradásának zálogát keresztény múltja biztosítja, és a kiállítás révén a ma is elevenen élő, magyar összetartozást jelképező Mária-kultuszt akarják tudatosítani, ezáltal szolgálva a nemzet újraegyesítését. Úgy vélte, mindezt kortárs módon sikerült újrafogalmazni a kiállítás révén, ami fontos, mert így ez az örökség úgy ágyazható be, hogy a 21. század magyarjai, a fiatalok is megérthessék. "Jó lenne, ha a ma embere ismét az égre emelné tekintetét, ebben van egy közbenjárónk, a Boldogságos Szűzanya" – mondta az NSKI elnöke.
A Boldogasszony-vándorkiállítás kedden este 6-kor nyílt meg a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban, és szeptember 2-ig tekinthető meg.
Népújság (Marosvásárhely)

Foghíjas erdélyi emlékművédelem
Az erdélyi és partiumi városok önkormányzatai kizárólag a térfigyelő kamerák kihelyezésével és a helyi rendőrség járőrszolgálata révén próbálják megakadályozni a köztéri szobrok meggyalázását, megrongálását.
Bár a módszerek a legtöbb helyen eddig sem bizonyultak hatékonynak, mint kiderült, arra nincs esély, hogy az önkormányzatok komolyabb védelmi stratégiát dolgozzanak ki.
Ezentúl jobban odafigyelnek
A kolozsvári önkormányzat sem dicsekedhet az emlékművek felügyeletének eredményességével, miután a múlt héten vízben oldódó barna festékkel öntötték le a főtéri Mátyás-szoborcsoport talapzatát. A világhírű alkotást egyébként nem első alkalommal rongálják meg. Horváth Anna, a kincses város alpolgármestere érdeklődésünkre elmondta, két hónapon belül két új térfigyelő kamera vigyáz majd a Mátyás-szoborcsoportra Kolozsváron. Az önkormányzatnak még csak azt kell eldöntenie, hogy a Főtér melyik épületeire helyezik ki a térfigyelőket. Hozzátette: ma délután vagy legkésőbb holnap reggel elkezdik a festékkel leöntött Fadrusz-alkotás megtisztítását. Kérdésünkre elmondta: a városháza azt tervezi, hogy egy speciális réteggel vonják be a közelmúltban felújított köztéri szobrok felületét. Köztük például a Farkas (Kogălniceanu) utcai Szent György-szobrot is. Az ehhez szükséges forrásokat az önkormányzat várhatóan a szeptemberi költségvetés-kiegészítéskor hagyja jóvá. Iulia Perşă, a városháza szóvivője ugyanakkor megkeresésünkre közölte: Kolozsváron a térfigyelő kamerák felszerelése mellett a helyi rendőrség járőrözésével igyekeznek elejét venni a műemlék- és szoborrongálásoknak. A módszer hatékonyságát firtató kérdésünkre elmondta: a rendőrök rendszeresen járőröznek, de képtelenség minden műemlék mellé állandó őrt állítani. A térfigyelő kamerák egyébként Aradon sem segítettek a Szabadság-szoborcsoportot meggyalázók azonosításában. A felvételek alapján három álarcos ember fényes nappal piros, sárga és kék színű festékszóróval befújta a vértanú tábornokok bronzplakettjeit, valamint magyargyalázó szöveget írt a talapzatra. A tetteseket azóta sem találták meg.
Nincs ellenszer, nincs válasz
A vandálokat Nagyváradon sem sikerült még elijesztenie a városvezetésnek. Idén például Iosif Vulcan és Mária román királynő szobrát rongálták meg, de korábban például Bethlen Gábor, Szacsvay Imre és Petőfi Sándor emlékművét is meggyalázták már. Tették ezt ismeretlen tettesek, mert a környéken elhelyezett térfigyelő kamerák felvételeit nem tudták eredményesen felhasználni. A helyi rendőrségtől lapzártánkig nem kaptunk írásban választ arra, hogy milyen módszerekkel próbálják megfékezni ezt a típusú vandalizmust, de információink szerint többnyire csak járőrözéssel bátortalanítják el a garázdálkodókat. Az is ismert, hogy a nagyváradi köztéri szobrok többségének tulajdonjogi viszonya rendezetlen, így azok karbantartási szabályzatának tisztázása is évek óta várat magára. Sepsiszentgyörgyön és Háromszéken is a térfigyelő kamerákkal és rendszeres ellenőrzésekkel próbálják elejét venni a különböző rongálásoknak. A megyei rendőrség idei félévi mérlegében is arról számolt be, hogy Kovászna megyében nem jellemző az emlékműrongálás. A legutóbbi eset 2011-ben történt, amikor két román fiatal videofelvételt tett közzé a világhálón arról, amint lehugyozzák a kökösi Gábor Áron-emlékművet. A kamerák kihelyezését és a rendszeres ellenőrzést a különböző magyar feliratok átfestése tette indokolttá. Évekkel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kézdiszászfaluban fújták le többször a kétnyelvű helységtábla magyar feliratát festékpermettel, de hasonló incidensre egy ideje nem volt példa a megyében. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester kezdeményezte korábban a fokozott felügyeletet és az ellenőrzést, abban bízva, hogy ha sikerül azonosítani, kik rongálják a táblákat, a villanyoszlopokat, a köztéri épületeket, akkor sikerül megakadályozni a hasonló jelenségeket.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Kosztándi Jenő 85. születésnapi kiállítása
Kosztándi Jenő alkotásaiban a modern egyetemesség és az erdélyi művészet emelt szintű szintézisét ismerhetjük fel. Képein, amelyek szigorú struktúrák, zárt kompozíciók és aranymetszések mérnöki tervezésével a veszendő egyszeriből örök érvényű szabályrendszert, megtartó rendet teremtenek, látjuk környezetünk, múltunk, életünk felismerhető jeleit.
A modernség jelrendszerének útkeresésében folyamatosan táguló koncentrikus köröket ír le. Az egyre táguló és erős határokat lágy hullámokkal oldó művészi pálya ma is újszerűségükben meglepő tartalmakat emel be saját képi világának zárt rendszerébe.
A közelmúltban a szentgyörgyi kiállítás (Erdélyi Művészeti Központ, rendezte Vécsi Nagy Zoltán) a teljesség igényére törekedve vázolta fel az életmű nagyobb állomásait. Kosztándi Jenő pályája az erdélyi képzőművészet kivonata is. Nagyon éberen őrzi volt mestereink emlékét, akiktől ugyan lényegesen különbözik művészete. Miklóssy Gábor egyetemi tanár a mester szigorával avatkozott bele az egyetemet záró diplomamunka végső változatának kialakulásába, amely a varsói világkiállítást és a nemzetközi elismerést jelentette. A brassói Mattis-Teutsch munkássága és barátsága a modern képiség szabadsága felé adott impulzusokat.
A Kosztándi házaspár Kézdivásárhelyen felnevelte műértő közönségét. A tanári pálya mellett folyamatosan építették művészi formanyelvüket. A szentgyörgyi kiállítás nagy ívet vázol művészetükről. Kosztándi Jenő neoimpresszionista életképei mozgásban és átrendeződésben lendületes pillanatokat emelnek ki. Absztrakt képein a modern életérzés teljességvágyát követi. A megörökített hétköznapokból vett jel az ünnepet, a fenségeset, az elragadtatott szépséget mutatja fel. A részelemek gyöngysorként ismétlődő szabályrendje tükröződő fényjátékokkal, op-artos törésvonalakkal az univerzum himnuszát képezik le. A kicsi, rész, veszendő magán hordja a nagy, teljes és örök ígéretét. Egy kipattanó rügy, a teljesség pillanatában kibontakozó virág, kirajzó méhek, elszálló buborékok pillanatképe a véletlenszerűt megállítva az egyetemes létezés rendjébe kapcsolja az élményt. A művészsors átlényegült, szent pillanatának megragadása többször visszatér a hangszer-nő képzettársítással. A zenébe simuló arctalanság helyét itt a kezek kifinomult idegzete képezi le. A Modiglianira jellemző megnyúlt női alakok a létezés felfokozott és intenzív észlelésének katarzisát keltik életre. A kép csendje mögött hallhatóvá teszik a belső zenét. Kubista aktjaival a nő végletekbe hajló modern mitológiája jelenik meg. Nemes életöröm, az élet szent lázadása tér vissza képein. Ennek ellenpólusaként gyakran látunk monokróm képeket. Kénsárga csendbe dermedt alakok szoborszerű némasága görög sorstragédiákat hív elő bennem. A sötét színek drámai feszültsége közösségi kortudatot sűrít. A zsindelytetős székely házak sorsközössége az erdélyi létezés változását és esendő magunkat a tradícióba helyezve mutatja fel. Ez a képsorozat – amelynek két változata van jelen a kiállításon – a székely épületegyütteseket több struktúrába mozdítja el, így a közösségi értékek átértékelésének folyamatát követi. A hegyek fölött gomolygó felhők katlanja és rejtőzködő, derengő ablakszemek irányába mutat. Kosztándi Jenő témaválasztásában jelentős helyet foglal el a közösségi értékrend és a történelmi emlékezet előhívása. Drámai feszültség és szigorú kompozíció tettvállalás értékű azonosulást jelöl forradalmárok és szabadságeszmék ábrázolásával. A forradalmak nagyjait megidézni nem illusztráció, hanem nemzeti és közösségi értékrendünk felmutatása. A megtervezett metszésvonalak és fénytörések szigorú hálójából építkező képek mellett a közelmúltban gyakran láthatunk kirobbanó, vitalitásában felkavaró expressziókat. Nyers erő árad az érzés egyszeriségéről, a létezés szenvedéllyel felfokozott intenzitásából. A Golgota olajfájának rögzítése a légüres térből kiinduló és a határoknak feszülő intenzív szellemi és földi létezés átmenetét tárja fel. Ágak sűrűjében bűvölt arcok villannak fel.
A kézdivásárhelyi kiállítás (Kosztándi Galéria, rendezte Hegedűs Ferenc) erőteljesen a közelmúlt alkotói korszakára fókuszál. Itt sűrítetten láthatjuk az elmúlt évek gyakran oldottabb kompozícióit, a részelemek szándékolt kihagyását, a minimalizált díszletet mint a néző jelentésteremtő szabadságát. A mértéktartás vagy az élmény levezetése előtti megszakított lezárás eredetiségében meglepő és frissességében élményszerű.
Kosztándi Jenő az éber tekintet, aki előtt a hétköznapok rutinjában, a sokszor látott dolgok mögött is ott az egyszeri és megismételhetetlen ötlet és életöröm. A nagy művész azonnal felismerhető jelképrendszerrel rendelkezik. Ötletei a gyerekkori repülés szabadságával viszik új kihívások felé. Kiváló anekdotizáló tehetségében érzékeny és magas intellektus él. Kívánunk neki egészségben gazdag, boldog életet!
DEÁK FERENC
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Külhoni Magyarság Díj erdélyieknek: Miholcsa Józsefet is kitüntették
A külhoni magyar közösségek érdekében végzett közéleti, oktatási, kulturális, egyházi, tudományos, valamint a gazdasági önszerveződés területén végzett kiemelkedő munkáért idén tíz Külhoni Magyarság Díjat adtak át Magyarországon, amelyet a miniszterelnök-helyettes javaslatára a kormányfő adományoz az arra érdemeseknek.
Idén három erdélyi kitüntetettje is van a díjnak: Miholcsa József marosvásárhelyi szobrász, a Segesvári Gaudeamus Alapítvány és a dévai Téglás Gábor Gimnázium. Rajtuk kívül még a felvidéki Dunaág Néptáncműhely, valamint a KOR-ZÁR verséneklő műhely, a vajdasági Sturcz József Amatőr Színjátszó Csoport, a kárpátaljai Eszenyi Ritmus Néptáncegyüttes, a Hollandiában élő Tóth Miklós István református lelkész és a Kanadában működő Szent Erzsébet Római Katolikus Magyar Egyházközség és Magyar Iskola vehette át a díjakat.
Miholcsa József szobrászművész 1953-ban született Marosvásárhelyen. Szülővárosában a Művészeti Gimnáziumban érettségizett, majd Kolozsváron a Képzőművészeti Főiskolán diplomázott. Egyik alapítója, majd vezetője az 1993-ban létrehozott Kézdivásárhely melletti Nemzetközi INCITATO lovas művésztábornak. Pályája elején és emlékműszobrászatában összefogottan realista, fából faragott szobraiban, fali plasztikáiban a kopjafák és székely kapuk kozmikus jelképeit, díszítőmotívumait, valamint stilizált figuratív elemeket használ. Munkáiban kiemelt szerepet nyernek a magyar nemzeti mítoszok, sorskérdések. Faragott, ácsolt szobrainak formavilágát számos közösségi épület külső vagy belső díszítésénél hasznosítja. Számos egyéni és csoportos kiállításon mutatkozott be alkotásaival. Köztéri művei megtalálhatók Kézdivásárhelyen, Torján, Gyergyószentmiklóson, Makó, Dálnokban, Korondon, Nagyernyében, Sárpatakon.
A Segesvári Gaudeamus Alapítvány nevében Tóth Tivadar igazgató vette át az elismerő oklevelet és az emlékplakettet annak elismeréséül, amit az alapítvány a két évtizedes fennállása alatt a segesvári szórványmagyarság szülőföldön való megmaradásért, anyanyelvének megtartásáért és identitástudatának megőrzéséért kifejtett. „A díj megerősít abban a tudatunkban, hogy az elmúlt 22 évben jó munkát végeztünk és ezt a munkát a jövőben is folytatnunk kell” – fogalmazott az alapítvány igazgatója.
A dévai Téglás Gábor Iskolaközpont Hunyad megye egyetlen állami tanintézménye, amely óvodás kortól az érettségiig anyanyelven biztosítja a magyar diákok elméleti és szakoktatását. A magyar és a román kormány kétoldalú megállapodás értelmében jelentős összegekkel járult hozzá Hunyad megye egyetlen magyar nyelvű oktatási központjának létrehozásához, amely 2005-től szolgálja a dél-erdélyi szórványmagyarságot.
Az ünnepélyes díjátadón, a Parlamentben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes arról beszélt: augusztus 20. arra szólít minden magyart, hogy legyen „kis Szent István az élet azon helyén, ahova a gondviselés állította”. Úgy fogalmazott, hogy Szent István országépítő munkája akkor vihető tovább, ha mindenki kis Szent Istvánként tevékenykedik saját őrhelyén.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Európa Kulturális Fővárosa: Kolozsvár vagy Sepsiszentgyörgy?
Rivalizálnak is, meg nem is. Vetélytársnak tartják egymást, de mégsem – annyira. Együttműködnek, de csak amennyire szükséges. Talán ezek a gondolatok szűrhetők le a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Communitas Alapítvány által szervezett Kolozsvár vagy Sepsiszentgyörgy? – verseny az Európa Kulturális főváros címért, amelyen a székelyföldi és a kolozsvári „csapat” vett részt.
– Kétségtelen, hogy a néhány évvel ezelőtti, az Európa Kulturális Fővárosa cím megpályázására vonatkozó döntés komoly lendületet adott Sepsiszentgyörgynek. Öt másik várossal, Csíkszeredával, Gyergyószentmiklóssal, Kézdivásárhellyel és Székelyudvarhellyel közösen tűztük ki magunk elé ezt a célt, Sepsiszentgyörgy tulajdonképpen Székelyföld nevében pályázza meg a címet – jelentette ki Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere.
Hozzátette: a székelyföldi település kulturális intézményei egyre ismertebbek mind Erdélyben, mind Románia egész területén, ugyanakkor külföldön is. A városban képzőművészeti központ jön létre, amely tovább erősíti Sepsiszentgyörgy esélyeit – jelentette be a tisztségviselő, akinek meggyőződése, hogy Sepsiszentgyörgy, a régióval együtt „tud Európa Kulturális Fővárosa lenni”.
K. D.
Szabadság (Kolozsvár)

Fél évszázada Isten szolgálatában (Aranymise Kézdiszárazpatakon)
Nem mindennapi esemény helyszíne volt tegnap az egyházközség búcsúnapján, Szent Bertalan napján a kézdiszárazpataki, 1798-ban épült római katolikus templom. Mintegy harminc székelyföldi plébános és rengeteg hívő gyűlt össze Bodó Imre aranymiséjén, pappá szentelésének ötvenedik évfordulóján. Az eseményen Tamás József püspök és Vargha Béla főesperes is jelen volt.
A nyugalmazott, 1941-ben Kászonaltízben született aranymisés főesperest, kézdiszárazpataki plébánost ötven esztendővel ezelőtt, 1965. április 25-én Márton Áron püspök szentelte pappá. Negyven évet Háromszéken szolgált. Papi pályafutását Csíkszentsimonban, Csíkmadéfalván és Gyergyócsomafalván segédlelkészként kezdte, majd plébánosként Alsócsernátonban, Kézdiszentkereszten és Kézdivásárhelyen, 2004 augusztusától Kézdiszárazpatakon szolgált. A falu búcsúnapján Piliscsaba, Kézdiszárazpatak magyarországi testvértelepülése részéről Deli Árpád volt önkormányzati képviselő volt jelen. A szentmise előtt a plébánost az egyháztanács nevében Opra András egyházgondnok, majd a gyermekek és a kórustagok köszöntötték, Balogh Tibor polgármester pedig Bodó Imre értékteremtő tevékenységére mutatott rá. Vargha Béla főesperes Jakubinyi György gyulafehérvári érsek levelét olvasta fel, majd pápai áldással ajándékozta meg Bodó Imrét. A szentbeszédet Sánta Pál lemhényi plébános mondotta el, a misét a kézdivásárhelyi-kantai és a helyi egyházi énekkar tette ünnepélyesebbé.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ünnepel Kézdivásárhely
Tizenkét helyszínen, közel harminc fellépővel és színes művelődési, szórakoztató és gasztronómiai programokkal várják vasárnapig a kézdivásárhelyi Őszi sokadalomra a városlakókat és a látogatókat. A sokadalmi programsorozat előkészítését a városban tevékenykedő szervezetek, egyesületek, vállalkozók, tenni akaró fiatalok vállalták, a sokféle tevékenységet a helyi önkormányzat hangolja össze.
A szervezők amellett, hogy évről évre rendszeresen megtartják a nagy népszerűségnek örvendő programokat, újabb látványelemekkel is gazdagítják a rendezvényt. Idén sincs ez másként: csütörtök délután színes esernyőket szereltek a főtérre vezető Petőfi Sándor utca fölé, a szökőkútnál az „értékszüret” színeire festett Kézdivásárhely felirat fogadja a Gábor Áron térre érkezőket. A hagyományos termékek vásárára száznyolc termelő és kézműves je­lentkezett. Kézdivásárhely magyarországi testvárvárosai közül Hatvanból, Terézvárosból, Paksról, Mezőhegyesről és Mezőkövesdről érkeztek küldöttségek.
Tegnap délelőtt adták át a Molnár Józsiás parkban a Zöld Nap Egyesület által elvégzett parkfejlesztést, amit a civil szervezet az önkormányzattal és a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületével közösen valósított meg. A programban száztíz évelő virágot ültettek el emeletes vályúkba, és farönkökből táblával felszerelt kültéri osztálytermet alakítottak ki. A park gyakori madarait is felleltározták, ezekről szemléltető táblát készítettek Gál László és Clara Bejarano Sanchez fotói segítségével. A parkban tizenkilencféle fát azonosítottak.
Az egyesület az alkalomra nyolcoldalas kiadványt is megjelentetett Őrizd, a tied! címmel a Molnár Józsiás park rövid történetéről, annak fejlesztéséről. Ráduly Attila egyesületi elnök megjegyezte: a kihelyezett tizenhét madáretetőből két hónap alatt nyolcat már elloptak. Akinek szüksége van madáretetőre, kérjen az egyesülettől, ingyen adják – fakadt ki Ráduly Attila –, de ne lopják el. Ezt követően a sportcsarnok közelében adtak át kimondottan kisgyermekek szá­mára épített játszóteret, amely a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA), a Zöld Nap Egyesület és az önkormányzat összefogása révén, a New Fashion és Zarah Moden nadrággyárak támogatásával valósult meg. Bokor Tibor polgármester elmondta: a városháza partner óhajt lenni minden olyan program kivitelezésében, amely a város szépítéséhez hozzájárul és a helyi közösséget szolgálja. Bereczki Kinga, a HKA ügyvezető igazgatója felidézte: június 5-én több mint hétszázan kapcsolódtak be a Tekerj egy jó célért akcióba, hogy a játszótér megvalósuljon. A városünnep hivatalos megnyitója tegnap délután zajlott, az eseményen közreműködött a kézdivásárhelyi Tanulók Klubjának fúvószenekara és mazsorettcsoportjai. A színpadon az esti koncertsorozatot a Dirty Slipers nyitotta meg, az idén fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő gyulai pop-rock zenekar után a 2011-es Csillag születik tehetségkutató kézdivásárhelyi győztese, László Attila énekelt. A tegnap este fő attrakciója a Republic fellépése volt, az együttes a májusban megjelent, Rajzoljunk álmokat című albumából is ízelítőt nyújtott.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A második bécsi döntés
A két világháború közötti magyar politika nem törődvén bele az 1920. június 4-i trianoni diktátum döntéseibe, legfőbb céljának az elszakított területek visszaszerzését tekintette. Ennek lehetősége akkor csillant meg, amikor Németországnak a versaillesi békeszerződés rá vonatkozó határozatait – így a Saar vidék visszacsatolását, a Rajna-vidék újbóli felfegyverzését – sorra sikerült megmásítania. A több német–magyar és olasz–magyar kormányszintű egyeztetés után létrejött két bécsi döntés értelmében Magyarország 1920-ban elveszített területeiből kapott vissza magyar többségű régiókat.
Az 1938. november 2-i első bécsi döntés az anyaországhoz csatolta az 1920-ban Csehszlovákiához került Felvidék 87 százalékban magyarlakta déli sávját, majd 1939. március 15–18. között, feszültségek és ellenkezések dacára, Magyarországhoz csatolták a többségében magyarok és ruszinok által lakott Kárpátalját. Az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés a trianoni diktátum által Romániának ítélt erdélyi és partiumi régiókból mintegy 42 százaléknyi részt juttatott vissza Magyarországnak. 1941 áprilisában megtörtént Délvidék (Bácska, baranyai háromszög, Muraköz) visszacsatolása is. Az ily módon visszaszerzett területekkel az ország revíziós törekvései ha nem is valósultak meg teljesen, de a Kárpát-medence magyar etnikumának többsége újból az anyaország szárnyai alá került.
A rövid történelmi összegező után nézzük meg kissé részletesebben a második bécsi döntés körülményeit. „E történelmi jelentőségű esemény a 20. századi magyar–román kapcsolatok egyik kulcsfontosságú mozzanata, hatását tekintve pedig a mai napig jelen van, ha eltérő mértékben és ellenkező előjellel is a két nép kollektív emlékezetében” – állapítja meg L. Balogh Béni a Román–magyar kapcsolatok 1938–40-ben és a második bécsi döntés című munkájában. Az erdélyi magyarság számára a változás reménye 1940 tavaszán csillant fel, amikor a Wehrmacht 1940 nyugat-európai katonai sikerei valamennyi, Magyarországgal szomszédos közép-kelet-európai ország politikai és katonai reakcióit kiváltotta. Részleges mozgósítások történtek Romániában is, így e katonai intézkedések hatására 1940. május 13-án a magyar politikai és katonai vezetés is hasonló lépésre szánta el magát. Amikor a Harmadik Birodalom irányába megnyilvánuló határozott román közeledés miatt Erdély fegyveres visszaszerzésének lehetősége ismét bizonytalan időre tolódott ki, újabb, magyar szempontból kedvező esemény történt a térségben. Június 26-án a Szovjet­unió jegyzékben szólította fel Romániát a besszarábiai és bukovinai területek „visszaadására”. Ekkor a magyar kormány úgy határozott, hogy szintén területi igényekkel lép fel Romániával szemben. Románia engedett a szovjet követelésnek és előzetes tanácskozást ajánlott, a magyar Legfelső Honvédelmi Tanács hozzájárulásával a kormány elrendelte a honvédség – mintegy 550 ezer fő – mozgósítását. Miután a tengelyhatalmak nyomására augusztus 16. és 24. között Turnu Severinben megtartott román–magyar tárgyalások a határozott nézetkülönbségek miatt eredménytelenül zárultak, megszakadásuk előtt egy nappal a magyar kormány elhatározta, hogy döntésre viszi a dolgot. A csapatoknak augusztus 26-ról 27-re virradóan kellett a támadáshoz felfejlődniük és elfoglalniuk a keleti határon megjelölt indulási körzeteiket, hogy 28-án hajnalban a Honvéd Vezérkar főnöke parancsára a támadó hadműveletet a határ teljes hosszá­ban megkezdhessék. A magyar–román fegyveres összecsapásra végül nem került sor, mert a berlini román követ tolmácsolta kormányának a döntőbíráskodás iránti hajlandóságát. A Belvedere-palotában 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntés véget vetett az észak-erdélyi és székelyföldi magyarság majd huszonkét éves elnyomásának. Az utólagos kiigazításokkal Romániának 43 492 négyzetkilométer területet kellett átengednie Magyarországnak. Az 1941 évi népszámlálás alapján Észak-Erdély lakossága 2 460 000, melynek 56,6 százaléka magyar, 43,5 százaléka román és 1,9 százaléka német. (A bécsi döntés idején ezek az arányok kissé a románság javára tolódtak, hiszen mintegy 100 000 román menekült át Dél-Erdélybe, onnan pedig ugyanannyi magyar Észak-Erdélybe.) A Romániánál hagyott Dél-Erdélyben mintegy félmillió magyar ajkú lakos kényszerült maradni. A végleges déli határvonalat Kötegyán–Nagyvárad–Jádremete–Gyalu–Kolozsvár–Mezőbánd–Marosvásárhely–Nyárádtő–Nagykend–Székelyhidegkút–Fiatfalva–Székelyzsombor–Felsőrákos (majd Háromszékre érkezve:) Köpec–Miklósvár–Nagyajta–Bölön–Előpatak–Illyefalva–Kökös–Bikfalva–Nagypatak–Zágon–Kommandó–Lakóca–Sósmező vonalon jelölték ki.
„A rádió pontosan bemondta a határokat, mégpedig így: Bölöntől nyugatra, Zágontól délre. Milyen szomorú érzés volt, hogy Aldoboly oda esik, mert így részletezték: Illyefalvától délre, azaz Aldoboly, Árapatak, Hidvég elestek” – olvashatjuk Czikó Árpád visszaemlékezését B. Kovács András Szétszabdalt Székelyföld című könyvében. Kökös, sőt, Bikfalva hovatartozása pár napig vita tárgyát képezte, így a lakosság egy része meg is kezdte a magyar részekre való átmenekülést. A két települést a határmódosító bizottság utólag Magyarországnak ítélte. Íme, hogyan emlékezik az árapataki Dénes János az új határ meghúzásáról: „Úgy értelmezték egyesek, hogy az Olt folyó a határ. Ebből esszevesztek a románokkal. Úgy esszementek, hogy sógorom is két nagy pofot kapott a szomszédjától. Gábor Dénes s ezek azt erősítették, hogy Illyefalván s Dobolyon alól Vágó es a mienk. De a határ Bölönnél kiment az Oltból, s akkor át az erdőn. Hidvég, Árapatak s Erősd es idemaradt Romániához. De azért mi elmentünk a sógorommal, itt, Erősdnél elmentünk Kökösig. Ott volt a határőrség. Eleget mondtam, hogy engedjenek oda, mert ott volt túlfelől a leánykám. Engedjen oda! Nem engedett.” (Gazda József: Vissza­csatolás, Székelyföld, 2004. április)
Az örömhír futótűzként jutott el a megye legeldugottabb helységeibe is. Jellemző példa erre Kisbacon és Bölön, ahol már augusztus 30-án a fényképezőgép lencséje elé állt a falu apraja-nagyja. Szombaton, augusztus 31-én a lakosság nagy része nem vette fel a munkát, népviseletbe öltözve, mellükön a fiókok mélyéről előkerült kokárdákkal, kezükben a húsz évig félelmek közt rejtegetett nemzeti lobogókkal jelentek meg az utcán, még az épületeken is feltűnt egy-egy nemzeti színű zászló, a román rendőrség határozott közbelépésére azonban kénytelenek meghátrálni. Kisebb kilengésektől sem mentesek ezek a napok, rövid ideig húzódó letartóztatások is előfordultak. Megszólal az (Erdélyi) Magyar Párt háromszéki vezetősége. Báró Szentkereszty Béla, a párt megyei elnöke kijelenti, hogy pártja él az 1937-ben a magyarság által kinyilvánított közbizalommal, így megbízatását továbbra is érvényesnek tartja, és pártját az észak-erdélyi magyarság hivatalos képviselőjének tekinti. Felhívást tesz közzé, melyben higgadt, fegyelmezett magatartásra szólítja fel a lakosságot. Az esetleges ellenséges megnyilvánulások elkerüléséért betiltják a szeszes italok kimérését és éjszakai kijárási zárlatot rendelnek el. Zömmel első világháborús katonákból, altisztekből és tisztekből megalakítják a polgárőrséget. A tagok karjára fehér karszalag, a tisztekére egy fekete, az altisztekére két fekete csík kerül. Járőrözésüket a román hatóságok elfogadták, sőt, néhol együtt is működtek velük a túlkapások elkerülése érdekében. Kézdivásárhelyen dr. Sólyom Vilmos, Molnár Józsiás és Bálint Vince ugyancsak falragaszokon intik józanságra a város és a vidék lakosságát. Közben megindul a román karhatalom, a tisztviselők és katonatisztek eltávozása, s ezzel egy időben a magyarok „népvándorlása” a visszacsatolt részekre, nemcsak Dél-Erdélyből, de Románia más területeiről is. Ők részben rokonoknál, ismerősöknél találnak szállásra, másokat iskolai internátusokban és különböző intézmények vendégszobáiban helyeznek el. Pompiliu Georgescu alezredes, vármegyei prefektus Szentkereszty Béla báróval és Lazăr csendőr­őrnaggyal szeptember 7. és 10-e között vidéki körútra indul, melynek során több ízben kijelenti a lakosságnak, hogy ezzel az úttal szimbolikusan átadja a megye fölött gyakorolt hatalmát Szentkereszty bárónak. 8-án körrendeletet intéz a főszolgabírói hivatalokhoz, polgármesterekhez, a csendőrséghez és rendőrséghez, melyben bejelenti, hogy a magyar hadsereg 12-én veszi át hivatalosan Háromszék vármegye területét. Továbbá felszólítja az illetékeseket, hogy 10-én a rendelkezésükre bocsátott autóbuszokkal Brassó irányában hagyják el a megye területét. 12-én, csütörtökön a délelőtti órákban Georgescu ünnepélyes búcsúbeszéd kíséretében adja át a megyeházát Szentkereszty bárónak, aki válaszbeszédében megköszöni azt a méltányos magatartást, melyet a megye lakossága, különösen a bécsi döntés után, a prefektus részéről tapasztalt. Itt említjük meg, hogy a magyar kormány rádió útján felkérte a román vasúti és postai tisztviselőket, hogy a cserénél lehetőleg az utolsó pillanatig maradjanak a helyükön és végezzék munkájukat. A magyar hadvezetés a bevonuló honvéd csapatok magatartására nézve előírta, hogy egyrészt azok „fellépése legyen imponáló, tekintélyt kiváltó és tetszetős”, másrészt pedig, hogy „a fontosabb műtárgyak, üzemek stb. őrzésére visszahagyott román katonákat meg kell óvni a lakosságban 22 év alatt felgyülemlett bosszúvágy esetleges kirohanásaitól, gyalázkodástól, bántalmazástól” és „a visszavonuláskor megbecsülő bánásmódban kell részesíteni” őket. (Román–magyar viszonnyal kapcsolatos iratok jegyzéke, 1938–1945. Hadtörténelmi Levéltár, Budapest) (folytatjuk)
József Álmos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A második bécsi döntés 2.
Bevonulás Háromszékre
A magyar hadvezetés már szeptember első napjaiban felvázolta az erdélyi bevonulás forgatókönyvét, melyben a Tiszántúlon felvonultatott csapatoknak majdnem egésze részt vett. A légvonalban mintegy 375 kilométer mély terület megszállását a döntés időpontjától számított 14 nap alatt, tehát szeptember 13-áig be kellett fejezni.
Az első csapatrészeknek – a magyar 1. hadsereg miskolci VII. hadteste – vitéz primor szotyori Nagy Gyula altábornagy vezérletével szeptember 5-én Técsőnél (Máramarossziget felett) kell átlépniük a határt, majd Naszód, Óradna és Beszterce elérése után Szászrégennél kettéválva (Marosvásárhely, Sóvidék, Székelyudvarhely, Barót, Mikóújfalu, Sepsiszentgyörgy, Kovászna, Zágon, illetve Maroshévíz, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Csíkszentsimon, Csíkkozmás, Kászonújfalu vagy Kászonjakabfalva, Szárazpatak, Kézdiszentlélek, Kézdivásárhely, Bereck, Sósmező vonalon) nyomulnak elő Székelyföldre. A jelentősebb erdélyi városok közül Nagyváradot 6-án, Kolozsvárt 11-én vették birtokukba a magyar 1. és 2. hadsereg kijelölt alakulatai. Marosvásárhelyre szeptember 10-én a Gyorshadtest, majd szeptember 15-én a szekszárdi 12. gyalogdandár vonult be vitéz lófő nagybaczoni Nagy Vilmos gyalogsági tábornok vezényletével. A háromszéki bevonulásban részt vevő magyar 1. hadsereg 1940. március 10-én alakult Szolnokon nagybaczoni Nagy Vilmos tábornok parancsnoksága alatt. Alárendeltségébe tartozott a miskolci VII. és a kassai VIII. hadtest (az előbbi parancsnoka szotyori Nagy Gyula altábornagy, vezérkari főnöke vitéz felsőtorjai Kozma István vezérkari ezredes), valamint a vitéz lófő dálnoki Miklós Béla tábornok parancsnoksága alatt álló Gyorshadtest. Ennek két gépkocsizó dandárja, a budapesti 1. gépkocsizó dandár (parancsnoka vitéz Major Jenő tábornok), illetve a munkácsi 2. gépkocsizó dandár (parancsnoka vitéz Heszlényi József tábornok), valamint két lovasdandárja (a nyíregyházi 1. és a kecskeméti 2.) volt.
Miután a rossz útviszonyok, a gyakori torlódás, az utánpótlás elmaradása, az emberek és lovak kimerültsége miatt félő volt, hogy a magyar csapatok nem tudják a bevonulást időben végrehajtani, nagybaczoni Nagy Vilmos gyalogsági tábornok utasítására Székelyföld megszállására a dálnoki Miklós Béla tábornok vezette Gyorshadtestet küldték előre. Az 1. gépkocsizó dandár, a lovasság egy része Major Jenő tábornok és Zsombolyai Béla ezredes irányításával szeptember 11. és 13. között a Marosvásárhely, Korond, Székelyudvarhely, Oklánd útvonalon haladt, szeptember 12-én belépett a már erdővidéki Vargyasra, majd onnan a Barót, Nagybacon, Málnásfürdő, Málnás vonalon továbbmenve 13-án felszabadítják Sepsiszentgyörgyöt. Itt szétválva egyfelől Illyefalva–Kökös, Uzon–Bikfalva, másrészt Réty, Nagyborosnyó, Zágon, illetve Réty, Barátos, Kovászna, Kommandó a haladás iránya A 2. gépkocsizó dandár Heszlényi József tábornokkal az élen a Szászrégen, Gödemesterháza, Maroshévíz, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Csíkszentsimon vonalat követte. Innen a csapatok két irányba haladnak: egy rész Csíkkozmás, majd Kászonjakabfalva érintésével szeptember 13-án Szárazpatakon át belép Felső-Háromszékre, és Kézdiszentléleken át Kézdivásárhelyre érkezik. A másik Tusnádfürdőn, Sepsibükszádon, majd a Nagy-Csomád déli lejtőin, Torján át jut Kézdivásárhelyre. Innen a felszabadítók Nyujtódot, Lemhényt, Berecket, illetve Ojtozt elhagyva a történelmi Magyarország legkeletibb helységébe, Sósmezőre érve befejezik Észak-Erdély visszafoglalását. A szeptember 12–13-án érkező gyorsalakulatok általában csak a kijelölt útvonalakon levő településeken haladtak át. A VII. hadtest csapattestei viszont – amelyek a bevonuló honvéd hadsereg zömét képezték, és melyből a helyőrségi alakulatokat állították össze, különböző útvonalakon csak szeptember 20–21-ére érkeztek meg Háromszékre és szóródtak szét a megye településein, így rendezvényekkel egybekötött ünnepélyes fogadásukra csak ezekben a napokban kerülhetett sor. (Jegyezzük meg, hogy a megszállást követő három hónapban, november 26-áig három szinten szervezett katonai közigazgatás alatt állt Észak-Erdély. A határvédelem megszervezése mellett a hadsereg gondoskodott a közigazgatás és oktatás újjászervezéséről, a lakosság ellátásáról és biztonságáról, valamint a szociális ügyek kezeléséről.)
Sepsiszentgyörgyre az egri magyar királyi Dobó István 14. honvéd gyalogezred a Csíkszereda, Tusnádfürdő, Sepsibükszád, Málnás, illetve Oltszemnél szétválva a Zalán, Kálnok, Kőröspatak, Árkos országúton haladva szeptember 21-én vonult be szotyori Nagy Gyula altábornagy vezetésével, majd oszlott szét a megye déli és délnyugati helységeibe.
(folytatjuk)
József Álmos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A második bécsi döntés 3. (Bevonulás Háromszékre )
A Kézdivásárhelyre bevonult 2. gépkocsizó dan­dár helyébe szeptember 21-én vitéz nemes Domaniczky Ödön tábornok vezetésével az egri 20. gyalogdandár törzse és a 44. gyalogezred érkezett. Szeptember 5-én lépte át a határt Faluszlatinánál, és szep­tember 19-én ért Csíkszeredába, majd 20-án Kozmáson, Kászonújfalun át Szárazpatakra.
Itt az ezred kettévált: egyik része Kézdiszentléleken át Kézdivásárhelyre, onnan Berecken át Sósmezőre, a másik Kézdikőváron át Torján keresztül a Felső- és Alsócsernáton útvonalon, majd Albis és Dálnok mellett elhaladva, Maksa és Eresztevény érintésével érkezett Rétyre. A bevonulás hírére Erdély felszabadult helységeiben a lakosság a honvédség ünnepélyes fogadására készül. A Székely Nép szeptember 12-ei rendkívüli kiadásában közlik a honvédcsapatok ünnepélyes háromszéki fogadtatásának forgatókönyvét. A bevonulókat szeptember 13-án a megye határán báró Szentkereszty Béla fogadja Séra István gárdaparancsnok és dr. Ferencz Lajos ügyvéd társaságában, bár senki nem tudta, milyen irányból érkezik dálnoki Miklós Béla tábornok. Háromszék központjában, a piactéren kiemelik a kék-sárga-piros színezetű zászlórudat és piros-fehér-zöldre festik át, díszemelvény készül a park Székely Mikó Kollégiummal szemközti oldalán. Bérbe adják a kollégium internátusa, a városháza és a törvényszék ablakait a bevonulás napjára, a kormányzó levelezőlap-méretű arcképét, kokárdákat árusítanak. Ez utóbbiak kitűzését, az épületek fellobogózását még nem engedélyezik. A honvédség tervezett fogadása azonos forgatókönyv szerint történt: székely vagy magyaros népviseletbe, díszmagyarba öltözve virággal, kürtőskaláccsal, a helység bejáratánál épített díszkapunál fogadták az érkezőket, köszöntőbeszédek, szavalatok, zene emelte az esemény ünnepélyességét. A Székely Nép napilapnak köszönhetően csak a sepsiszentgyörgyi kettős bevonulásról maradtak írott forrásaink, még a kézdivásárhelyi helyi lapban is csupán egy kétsoros utalást találunk. Ennek ellenére bizonyság, hogy Málnáson, Oltszemen, Szentgyörgyön, Rétytől Kovásznáig, valamint Szárazpatakon, Kézdiszentléleken, Kézdivásárhelyen át Sósmezőig nemcsak a gyorshadtest haladt át, hanem 20-án vagy 21-én a VII. hadtest egri 20. gyalogdandárja is, tehát ezekbe a helységekbe kettős bevonulás történt. Tény az is, hogy a gyorshadtest szeptember 12–13-án csak az útjába eső helységeket érintette. Ha a bevonulók útvonala elkerülte a települést, lakói a vonulási út legközelebbi pontján sorakoztak fel, itt állítva meg és köszöntve az érkezőket. Így például Bodok, Étfalvazoltán és Zalán lakossága a vasútállomás mögött, Gidófalva, Fotosmartonos, Kőröspatak, Kálnok népe a gidófalvi keresztútnál, Felsőrákos, Olasztelek, Székelyszáldobos és Vargyas pedig a Vargyas–Olasztelek, Fel­sőrákos–Székelyszál­dobos útkereszteződésnél köszöntötte a bevonuló magyar katonákat. Megtörtént az is, hogy egy szakasz, letérve a főútvonalról, a közeli helységbe is bekukkantott, majd újból csatlakozott csapatához – Ba­rót–Köpec–Nagyajta (sőt, Középajta)–Bölön; Sár­falva–Hi­lib–Gelence–Haraly–Zabola, illetve Kovászna–Csomakőrös–Papolc. A megye hely­ségeiben a katonai közigazgatást végző és ellenőrző helyőrség közvetlenül a szeptember 20–21-ei érkezést követő napokban rendezkedett be több esetben úgy, hogy a katonákat módosabb gazdákhoz szállásolták el. A csendőrőrsök egy része ezekben a napokban foglalta el kijelölt helyét. Szeptember 13-án Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen működésbe lépett a Magyar Királyi Posta. A következő napokban megérkezett a Magyar Nemzeti Bank és a pénzügyőrség, és máris megkezdték a pénz beváltását. A Háromszék Takarékpénztárnál 30 lejért egy pengőt fizettek. Megszervezték a helyi közigazgatást, mely a pillanatnyi viszonyokra való tekintettel katonai jellegű lett. Vármegyei katonai parancs­noknak vitéz Tallér Gusztáv nyugalmazott tábornokot, a megyeszékhely parancsnokának báró Gaudernák Emilt nevezték ki. A közigazgatási tisztviselők is tiszti rangban álltak, de mind szakemberek voltak. A katonai közigazgatás november 26-áig volt érvényben, majd a polgári adminisztráció váltotta fel.
Gazda József
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Médiapartnerségi megállapodás az ETV és az i2021 projekt között
Médiapartnerségi megállapodást írt alá Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Szepessy Előd, az Erdélyi Magyar Televízió ügyvezető igazgatója. A partnerség az i2021 Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa pályázat keretében jött létre, ezt szeptember 10-i közös sajtótájékoztatójukon hozták nyilvánosságra az együttműködő felek.
Sepsiszentgyörgy Székelyföld nevében, Csíkszeredával, Gyergyószentmiklóssal, Kézdivásárhellyel és Székelyudvarhellyel közösen pályázza meg idén az Európa Kulturális Fővárosa címet. Választ adva az i2021 csapata által felkínált médiapartnerségi ajánlatra, Szepessy Előd ügyvezető igazgató személyesen képviselte az Erdélyi Magyar Televíziót a Sepsiszentgyörgyön csütörtök délben szervezett sajtótájékoztatón.
Ennek keretében Szepessy Előd többek között az ETV intézményes támogatásáról biztosította a szervezőket és a városvezetést, ugyanakkor hangsúlyozta a szándék komolyságát is: "Sepsiszentgyörgy és Székelyföld megbízható partnerre talált az Erdélyi Magyar Televízióban. Minden lehetséges eszközünkkel és tartalmunkkal támogatni fogjuk a kezdeményezést, illetve igyekszünk nézőinkben is megerősíteni a tényt, miszerint ez a régió megérdemli, hogy Európa kulturális fővárosa legyen".
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere köszönetét fejezte ki az ETV eddigi támogatásáért, illetve a most létrejött partnerség jelentőségét is kiemelte: "Olyan korban élünk, amikor a média nélkül nehéz bármilyen, akár kulturális, akár más jellegű programot sikerre vinni. Mi most vettünk egy nagy lélegzetet, és nagyot álmodtunk, ehhez a nagy lélegzethez és nagy álomhoz szükségünk van azokra, akik ezt továbbítani tudják".
A sajtótájékoztatón a felek hivatalos dokumentum aláírásával pecsételték meg a partnerséget, illetve rögtön az eseményt követően meg is kezdték a tárgyalásokat az együttműködés konkrét feltételeiről.
Népújság (Marosvásárhely)

Felszabadításunk évfordulója
A II. bécsi döntés értelmében vitéz Nagybányai Horthy Miklós 1940. szeptember 3-án Gödöllőn kiadta híres hadiparancsát: „Honvédek! Előre a Keleti-Kárpátok gerincéig!” Ennek nyomán pedig a Magyar Királyi Honvédség csapatai szeptember 13-án bevonultak Sepsiszentgyörgyre és Kézdivásárhelyre is. Ezzel vette kezdetét a székelyek által „kicsi magyar világnak nevezett” magyar közigazgatás, melynek négy éve alatt vasúti pályák, utak, gabonaraktárak és iskolák épültek, közintézmények jöttek létre, újraindították a sóbányákat, fejlesztették a közegészségügyet, és még hosszasan lehetne sorolni a megvalósításokat, pedig Magyarország abban az időszakban háborút viselt.
Ami azonban a legfontosabb: lehulltak a román hatalom lelket és tudatot bénító bilincsei, s ezáltal az emberek visszanyerték önbizalmukat és életkedvüket, ami viszont hatalmas energiát és alkotóerőt szabadított fel bennük. Ugyanakkor a románság ama része, mely elfogadta az új helyzetet, jogai teljes birtokában békésen és háborítatlanul folytathatta mindennapi életét. Olyannyira, hogy az immár újra Magyarországhoz tartozó Észak-Erdély iskoláiban a román nyelv a magyar gyermekek számára is kötelező, mi több, érettségi tantárgyként szerepelt, a magyar tanító- és óvónőképzőkben diplomavizsgázni is kellett belőle.
Ezzel szemben az 1944. szeptember 8-án az orosz és román csapatokkal Sepsiszentgyörgyre, majd a még túlnyomó részt magyarok lakta Észak-Erdély egészébe visszatérő bukaresti hatalom a civil magyar lakosság legyilkolásába és tömeges deportálásába fogott. Sanyarúságunk pedig azóta is tart, hiszen szellemi és fizikai vagyonunk elkobzásán túl jogainktól is megfosztottak, és az 1989-es változás utáni áldemokrácia 26 esztendeje alatt mindennek csak a töredékét kaptuk vissza. A gyakorlatban ugyanis ennek az országnak megtűrt, jogokkal csak papíron rendelkező, a nacionalista támadásoknak naponta kitett állampolgárai vagyunk, akiket még nemzeti imájuk nyilvános elénekléséért is büntetni lehet.
Éppen ezért, ameddig a helyzetünk nem változik, tőlünk ne várja el senki, hogy ujjongjunk és örvendezzünk a nekünk elnyomást hozó esemény évfordulóján, felszabadulást ugyanis eddig nekünk csak 1940. szeptember 13-a hozott.
Bedő Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Élő hagyomány Zabolán
A népi kalendáriumban jegyzett időpont előtt közel két héttel, az elmúlt szombaton szervezték meg Zabolán a Szent Mihály-napi forgatagot. Az eltolódás nem volt kárára, a tizenkét órás – déli tizenkettőtől éjfélig tartó – mulatság igazi sikerként könyvelhető el.
A faluközponti iskola mellett, a szövetkezeti udvaron a Pro Zabola Egyesület kitett magáért, az őszi hangulathoz hű szalmabálás, kukoricaszáras térré alakította a helyszínt. A szervezet elnöke, Szigyártó Nimród érdeklődésünkre elmondta: a rendezvény célja a hagyományok éltetése, régi szokás ugyanis a zabolai őszi sokadalom.
Este fokozódott a hangulat, a jó kedélyt a kitűnő zene mellett töklámpások, tábortűz, tűzkosarak biztosították. A gyerekek külön szórakozhattak, pónilovas sétára is lehetőség volt. A forgatagon kézművesek is helyet kaptak: Gál József kerekes, Bende Tibor méhész, Nagy Rozália textilművész készítményeit sokan megcsodálták. Nagy érdeklődésnek örvendett a főzőverseny. Kilenc csapat – a helyiek mellett Kovásznáról, Kézdivásárhelyről – nevezett, a szervezők meglepetésként úgy döntöttek, hogy a Bágyok Károly, a Szabadtűzi lovagrend kancellárja vezette zsűri mindegyikük főztjét egyformán díjazza.
A napot késő éjjelig tartó mulatság zárta. A forgatag szervezésében részt vállalt a helyi református egyház nőszövetsége, az Asimcov, a helyi tanács, a gróf Mikes család – ismertette Szigyártó Nimród.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kobak és Katival kezd a szentgyörgyi Cimborák Bábszínház
A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház a 2015/2016-os évadot a júniusban bemutatott, Hervay Gizella Kobak meséi című műve alapján készült Kobak és Kati (rendező: Lukács Emőke) előadásával kezdi szeptember 20-án 18 órától, majd Kisbaconban vendégszerepel Benedek Elek A szegény ember királysága (rendező: Nagy Kopeczky Kálmán) című produkcióval – adta hírül a teátrum.
A Cimborák Bábszínház szeptember 29-én Kovásznán szabadtéri interaktív mesebarangolást szervez a helyi óvodásoknak és kisiskolásoknak, szeptember 30-án, a magyar népmese napján sepsiszentgyörgyi flashmobra készül.
A társulat október folyamán két nemzetközi fesztiválon, a nagyváradi Fux Feszten a Mátyás királlyá koronázása, valamint a Kányádi Sándor művein alapuló Verstől versig hajt a csordás (rendező: Nagy Kopeczky Kálmán) című előadással szerepel, utóbbi produkció látható lesz a kolozsvári Nemzetközi PUCK Bábfesztiválon is.
A fesztiválokat követően Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen játsszák a Kányádi-előadást, és Kovászna megye több településén fellépnek a Lázár Ervin írásán alapuló Szegény Dzsoni és Árnika, valamint a Mátyás királlyá koronázása című előadásokkal. Közben elkezdődnek a próbái az Arany János A fülemüle című művéből készülő új előadásnak, amelyet Nagy Kopeczky Kálmán rendez. A bemutató várható időpontja november 8. lesz.
A társulat közleménye szerint december folyamán műsoron lesz Az Ég ím akkor ölelkezett a Földdel (rendező: Nagy Lázár József) című betlehemes előadás, és a előző évekhez hasonlóan ismét megszervezik a Gyulafehérvári Caritasszal közösen az Adventi hétvégék című rendezvénysorozatot. Az évad második felében, 2016 januárjában bemutatják Tasnádi István Cyber Cyrano (rendező: Nagy Lázár József) című darabját, amely elsősorban középiskolásoknak készül, majd egy népmese-feldolgozás is színpadra kerül.
„A sepsiszentgyörgyi bábszínház célja, hogy a város és a megye gyermekközönségét művészi igénnyel készülő bábelőadásokkal szórakoztassa, így az évadtervek megalkotásakor is lényeges szempont, hogy óvodásoknak, kisiskolásoknak, illetve középiskolásoknak szóló előadások egyaránt legyenek műsoron. Törekvéseink továbbá kiterjednek a népmesék, néphagyományok kiemelkedő jelentőségének, ezek identitásformáló tulajdonságának, kultúraépítő és -megőrző jellegének tudatosítására. Elek apó példáját követve, a Cimborák Bábszínház közössége számára kötelesség a népmesékkel való foglalkozás, ezek megismerése és megismertetése a felnövekvő és felnőtt nemzedékekkel mindenkori feladat a társulat életében” – fogalmaz közleményében az intézmény.
Krónika (Kolozsvár)

A két világháború közötti magyar revíziós törekvések
A 2. bécsi döntést 1940. szeptember 3-án hirdették ki, és az azt követő napokban Horthy Miklós kormányzó hadparancsban indította útnak a Magyar Királyi Honvédséget, hogy ellenőrzése alá vonja a Magyarország javára megítélt területeket. A 75 éves évfordulón Nagyváradon és Szatmárnémetiben tartottak megemlékező ünnepséget. Raffay Ernő történész, Trianon-kutató, a Horthy-korszak kiváló ismerője idén több erdélyi előadásban is taglalta az 1940-es események történetét. Az évforduló kapcsán a bevonulás előzményeiről és a „kis magyar világról” beszélgettünk.
– Beszélgetésünket Trianonnal kell indítanunk: miként tudott a Horthy Miklós kormányzó nevével fémjelzett korszak magyarországi politikai elitje megbirkózni az országra nehezedő megpróbáltatásokkal?
– A Horthy-korszak 1920. március 1-jén kezdődött, amikor Horthy altengernagyot megválasztották a Magyar Királyság kormányzójának. Az ezt megelőző világháború lerombolta az ország gazdaságát. Az 1918. október 31. utáni, Károlyi Mihály gróf vezette kormány katonailag feladta az ország területi integritását, amivel a Tanácsköztársaság egyetértett. Ezt Kun Béla külügyi „népbiztos” meg is erősítette egy Clemenceau-hoz írt jegyzékében. A kommunista diktatúrát leverő, Budapestet 1919. augusztus 4-én megszálló román hadsereg szabályosan kirabolta Magyarország Győrig terjedő területeit. Számításaim szerint a román katonaság 30–40 ezer vagon rabolt holmit vitt el Magyarországról, amiért a mai napig nem fizettek kárpótlást. Magyarországot tehát először gazdaságilag újjá kellett építeni. Ezzel egyidőben a magyarság lelki fölemelését, újjáépítését is meg kellett valósítani. A Horthy-korszak végéig az elvett területeink visszavétele lett a legfőbb lelki és külpolitikai célkitűzés.
– Horthy Miklós kormányzása idején egy ütőképes magyar gazdaságot és szociális ellátórendszert sikerült tető alá hozni. A trianoni előzményeket ismerve hogyan volt ez lehetséges?
– Gróf Bethlen István miniszterelnök kormánya az 1924–1927 közötti évekre elérte a különböző iparágakban az 1913. évi termelékenységet, annak ellenére, hogy az országot megfosztották legtöbb nyersanyagától. 1924-ben 30 millió aranykorona alaptőkével megalakult a Magyar Nemzeti Bank, majd a húszas évek közepén bevezették az értékálló pengőt, amely Európa egyik legerősebb fizetőeszköze lett. A húszas években megszűnt az ország pénzügyi-gazdasági, majd katonai ellenőrzése. A gazdasági világválság kezdetéig tehát a Magyar Királyság pénzügyi-anyagi és külpolitikai szempontból független ország lett. Ennek elérése történelmi jelentőségű tett volt, ugyanis ez teszi majd lehetővé a területi revíziót. A horthysta kormányok komolyan fejlesztették az oktatásügyet és az egészségügyet, annak ellenére, hogy a tüdőbaj népbetegség maradt a korszak végéig. Emiatt is növelték a kórházak és az ezekben lévő betegágyak számát. A Horthy-korszakban a szociálpolitika európai színvonalon állt, ugyanis céltudatos fejlesztését az angol szociálpolitikai helyzethez mérték. Az 1927-es kötelező betegség- és balesetbiztosítási törvény mintegy egymillió dolgozót, plusz a családtagjaikat, azaz több millió magyar állampolgárt érintett. Eszerint a táppénz fizetése a bér 55–75 százalékára nőtt, baleset alkalmával pedig járulékot kapott a dolgozó, amely a fizetés 60-66 százalékát tette ki. Ezen túlmenően a kormányok bevezették a kötelező öregségi, rokkantsági, özvegységi és árvasági biztosítást. 1920–1930 között országos lakásépítési programot szerveztek: 10 év alatt 290 ezer új ház és lakás épült, ez mintegy 25 százalékos növekedést jelentett. A Horthy-korszakban a százezer főre jutó orvosok száma a duplájára nőtt, a százezer főre eső kórházi ágyak száma 329-ről 467-re emelkedett. A szociálpolitika nagyot fejlődött; 1930 előtt csak a mezőgazdasági munkások esetében volt elmaradás. Viszont lényegesen csökkent a munkanélküliség: míg 1920-ban 15–20 százalék volt ez az arány, addig e szám 1930-ban lement 10 százalékra. Tehát a két háború közötti magyar kormányok a II. világháborúig modernizációt hajtottak végre, sőt megkísérelték a magyarok uralmát visszaállítani az élet minden területén.
Az újraegyesülés reménye az elszakított részeken
– Az utódállamokban rekedt magyarság számára mit jelentettek a következő évtizedek?
– 1918 óta a szétszakított magyarság ellenséges gyűrűben él: a (cseh)szlovák, román, szerb és horvát állam gyakorlatilag a megszállásuk alá került magyarság megsemmisítésén dolgozik. 1918 ősze óta a megszállás alatti magyarok élete küzdelem a megmaradásért, attól függetlenül, hogy az adott „utódállamban” éppen polgári demokrácia vagy kommunista diktatúra létezik-e. A két világháború között, miután a Magyar Királyságot felvették a Népszövetségbe, Horthy kormányai Genfben komoly kisebbségvédő tevékenységbe kezdtek. Sok eredményt ugyan nem lehetett elérni a korabeli európai hatalmi viszonyok között – ez a felismerés is elmélyítette a magyar politikai elit revíziós szándékait. Mindenesetre a megszállt magyar területeken élő magyarok biztosak lehettek abban, hogy a magyar királyi kormány – és persze a teljes magyar lakosság – a végsőkig mellettük áll. E tudat egységben, együttes revíziós szándékban tartotta a Kárpát-medence magyarságát.
– Mennyiben segítette ez a revíziós tudat a megszállt területek magyarságát a talpraállásban?
– Egyértelműen segítette, hiszen az anyaországtól elszakított nemzettestek néhány év alatt magukra találtak, annak ellenére, hogy a három utódállamban egyaránt meghozott ún. földreformtörvények célja a földvagyon magyar tulajdonosoktól történő elvétele volt. A román állam mind a mai napig nem fizetett kárpótlást a sok milliárdot érő, törvényi erőszakkal elkobzott földekért, birtokokért valamint házakért, vagyontárgyakért. A román megszállás után néhány éven belül anyagi katasztrófahelyzet keletkezett: ebből kiindulva a megmaradt csekély lehetőségre építve kellett megszervezni a nemzetfenntartó tevékenységet. Gondoljunk Kós Károly vagy báró Kemény János tevékenységére: a meghagyott, bár erősen lecsökkentett magyar polgári és arisztokrata vagyonok mozgósításával lehetett fenntartani, sőt kivirágoztatni a magyar szépirodalmat, a szakfolyóirat-tevékenységet, a sajtót, és ami a legfontosabb, a magyar iskolahálózatot. A húszas évektől tudják az erdélyi magyarok, hogy a román hatalom célja a magyar iskolák megszüntetése, amivel a magyar nemzettudatot legyengítve érhetik el az önfeladást.
– Hogyan készült a két világháború között a magyar politikai elit az elszakított nemzetrészek újraegyesítésére?
– Eleinte különféle társadalmi egyesületek rendezvényein beszéltek nyíltan a területi revízióról. A magyar királyi kormány legmagasabb politikai szinten először 1927-ben nyilvánult meg, tehát akkor, amikor a politikai és gazdasági stabilizáció megvalósult: Bethlen István gróf egy debreceni beszédében – minden bel- és külföldi elemző számára megdöbbentő módon – hosszan beszélt a magyar határok megváltoztatásának fontosságáról. A debreceni beszéd után nyílt lett a revíziós kommunikáció: a sajtó mellett megkezdte revíziós tevékenységét a Herczeg Ferenc író által vezetett Magyar Revíziós Liga. A magyar szándék komoly angliai és olaszországi támogatást kapott Rothermere lordtól és Mussolinitől, egy „sajtómágnástól” és egy nagyhatalom első emberétől. Sőt, az 1920. évi trianoni békéről ennek nagyhatalmi megalkotói többen nyilvánosan elismerték, hogy a románok, csehek és szerb politikusok hamis adatokkal becsapták őket. Az 1930-as évek közepére készen állt mind az európai nagyhatalmi politika, mind a hazai belpolitika és a közvélemény a revízió megvalósítására.
Katonai akciót tervezett a honvédség
– Milyen előzményei voltak a 2. bécsi döntésnek?
– Németország külpolitikája és a III. Birodalom katonai megerősítése új helyzetet teremtett Európában. A magyar állam számára – amelynek vezetői nem voltak sem nácik, sem szélsőségesek, csak a magyar érdeket képviselték – az új európai nagyhatalmi erőviszonyok lehetőségeket teremtettek az aktív, revíziós külpolitika kezdeményezésére. 1938 szeptemberében zajlottak a müncheni négyhatalmi tárgyalások. Ezen az angolok és a franciák úgymond „a béke megóvása érdekében”, de valójában gyáva meghunyászkodással Hitler hatókörébe engedték addigi szövetségesüket, Csehszlovákiát, ezt az életképtelen műállamot. A müncheni egyezményhez csatlakozva a lengyel és a magyar kormány azt kérte a négy nagyhatalomtól, hogy segítsék hozzá országaikat a csehszlovák állammal való területi vitáik megoldásához. Ez vezetett az 1939 őszi csehszlovák–magyar tárgyalásokhoz, majd 1939. november 2-án az 1. bécsi döntéshez, amelyben a csehektől visszavettünk mintegy 12 ezer négyzetkilométert, ahol a magyar lakosság aránya 86,6 százalék volt. Ez a területgyarapítás nem Hitler kezéből származott, hanem a magyar és lengyel kormány helyzetfelismeréséből és bátor cselekvéséből. A revízió 1939. március idusán, Kárpátalján folytatódott, amikor az ottani ruszin kormány Hitler elismerését kérte: a Magyar Királyi Honvédség és előtte a Rongyos Gárda bevonult a Kárpátok gerincéig. Ezzel létrejött a lengyel–magyar közös határ, amelyet Lengyelországban a mai napig nagyon fontos pozitív eseménynek tartanak, ugyanis 1939 őszén a megtámadott Lengyelországból e határon menekülnek lengyelek tízezrei az őket megvédő Magyar Királyságba. S jött az 1940-es, sorsdöntő év.
– A magyar revízió felvidéki és kárpátaljai előzményei mennyire készítették elő az Erdélyt érintő 2. bécsi döntést?
– Teleki Pál gróf miniszterelnök 1940 nyarán meglátogatta Hitlert s bejelentette, hogy Magyarország háborút indít Románia ellen, s katonai erővel foglalja vissza az elvett területeinket. Hitler nem árulta el Telekinek, hogy a Wermacht vezérkaránál már készítik a Szovjetunióval szembeni támadás katonai terveit, s mivel szüksége volt a román kőolajra, azt indítványozta a magyar delegációnak, hogy levelet ír a román királynak, amelyben azt javasolja, hogy Románia maga kérje döntőbíráskodással a román–magyar területi vita megoldását. Eközben a szovjet kormány – Molotov külügyi népbiztos révén – kijelentette, hogy az oroszok támogatják a magyar területi igényeket. A román kormány – Gigurtu miniszterelnök és Manoilescu külügyminiszter – közben húzták az időt. Emiatt a Honvéd Vezérkarnál kidolgozták a Románia elleni háború katonai tervei című dokumentumot és a m. kir. 1. és 2. honvéd hadsereget a Tiszántúlra vezényelték, együtt a három, újonnan szervezett magyar hadtesttel. Bizonyos határ menti lövöldözések után, 1940. augusztus 21-én és 27-én Románia maga kérte a döntőbíráskodást, miközben még júniusban a szovjet hadsereg egyszerűen bevonult Moldáviába.
– A magyarok az Erdélyben kért területeknek egy részét kapták meg. Ez a döntés kitől függött?
– 1940. augusztus 16-24. között a Turnu Severin-i tárgyalásokon a román kormány nagyvonalúan előbb 14 ezer, később 27 ezer négyzetkilométert adott volna át Magyarországnak, azzal az előfeltétellel, hogy utána a teljes székelyföldi lakosságot áttelepítsék Magyarországra. A magyar kormány ezt nem fogadta el, helyette a Maros vonaláig kérte a területeket, azzal, hogy Brassó visszatéréséről helyi népszavazás döntsön. (Itt érdemes megjegyeznem, hogy a teljes népességcserét ismét 1977-ben Ceauşescu vetette fel, amit Kádár nem fogadott el). 1940. augusztus 30-án a bécsi Belvedere palotában von Ribbentrop német és gróf Ciano olasz külügyminiszter visszaadott Magyarországnak 43 591 négyzetkilométert, annak ellenére, hogy a magyarok legalább 72 ezer négyzetkilométert kértek. Hitler azt mondta Ribbentropnak, mielőtt ez Bécsbe utazott, hogy a magyarok a kért területnek csak legfeljebb kétharmadát kaphatják vissza.
– Mennyire ment nehezen a 2. bécsi döntés érvényesítése?
– A döntést követően a román csapatok, amit tudtak, ismét elraboltak a visszaadandó településekről. Lehet, hogy Teleki Pál grófnak volt igaza, aki nem tárgyalással, hanem katonai támadással akarta területeinket visszavenni Romániától. Az erdélyi részleges revízióról nyilatkozta Tamási Áron a magyar rádiónak: a románok mondják meg a dél-erdélyieknek, hogy „az igazságot is meg lehet szokni.” Annyi bizonyos, hogy a magyar diplomácia fölényesen legyőzte a románt: bebizonyította, hogy amennyiben nemzetközi lehetőség keletkezik – ami a nagyhatalmak közötti érdekellentétből származik –, a magyar kormány képes komoly siker elérésére.
Visszatért erdélyiek a fontos állásokban
– A korabeli filmfelvételek azt mutatják, hogy a magyar lakosság mindenhol kitörő örömmel fogadta az érkező honvédeket. Budapest mennyire alapozott az erdélyiekre az új adminisztráció kialakításában?
– Az a híresztelés tartja magát azóta is, hogy a horthysta hatóságok nem az erdélyieket ültették a hivatalokba, hanem Magyarországról jött emberek kerültek oda. Nos, a hír nem igaz. A Magyarországról jött emberek óriási többsége olyan ember volt, aki 1918–között volt kénytelen elmenekülni a román állami terror elől. 1940 őszén nyilvánvalóan elsősorban őket hozták vissza a különféle fontos hivatalokba.
– Gazdaságilag, társadalmilag mit jelentett az észak-erdélyi magyarság számára a 2. bécsi döntés nyomán beköszöntött négyéves magyar világ?
– A „kismagyar idők” négy éve, bár rövid ideig tartott, mind a mai napig sokat jelent az erdélyi magyarság számára. Mind a négy területi revízió után a magyarság anyagilag és lelkileg egyaránt megerősödött. A visszatért területeken élő magyarok hirtelen szaporodni kezdtek, hiszen volt értelme új életeket világra hozni. Ha a terület-visszacsatolás hosszabb ideig megmarad, ez az erdélyi magyarság lényeges megerősödését jelentette volna, ma nem kellene autonómiára gondolnunk. Ennek az időszaknak a története mindenekelőtt azt a tudatot erősíti, hogy a trianoni és az 1947. évi területi döntés nem örökérvényű: megfelelő anyaországi külpolitikával ezen változtatni lehet.
– A román történetírás az elmúlt évtizedekben tudatosan felnagyított néhány olyan háborús történetet, amiben román civilek sérültek meg, vagy életüket veszítették a magyar csapatok bevonulása során. Hogyan vélekedik erről?
– Ahol a hadseregek mozognak, ott általában vér szokott folyni. Amennyiben a román állam önként belátta volna, hogy semmi joga Kelet-Magyarországra, 1918–1919-ben nem vonult volna be magyar területre. Nem volt kötelező a román haderő és hivatalnokok számára a magyar anyagi javak elrablása; nem volt kötelező a magyar elöljárók megbotozása és az a tömérdek, 22 éven át tartó megalázás, amit a megszállók a magyar őslakossággal szemben elkövettek. A magyarokban nagyon sok feszültség gyülemlett fel a több évtizedes román állami tevékenység következtében. Úgy ítélem meg ezeket az atrocitásokat, mint a hazai, 1919. évi vörösterror-fehérterror összefüggéseit: ne tessék vörösterrort csinálni, s akkor nem lesz fehérterror sem. Ellenkező esetben pedig ne tessék csodálkozni a visszavágáson…
– A román történetírás teljesen más szemszögből közelít a korabeli magyar revíziós törekvésekhez. Szó lehet egyáltalán konszenzusról ebben a kérdésben a két nép történetírói között?
– A román történészeknek nincs igazuk az erdélyi részleges magyar területi revízió minősítésében. Az én álláspontom ezzel szemben az, hogy a 43 591 négyzetkilométer visszatérése jogos tulajdonosához nem volt teljesen igazságos, mert a teljes 103 ezer négyzetkilométer visszatérése lett volna az. Azt javaslom a román történészeknek: gondolkodjanak el azon, hogy hosszú távon nem lehetséges az, hogy államuk elrabol egy szomszéd néptől egy országnyi területet, s ez így marad az idők végezetéig. Javaslom, kezdeményezzék az 1947. évi párizsi szerződés első paragrafusának újratárgyalását: a román népnek is jobb volna megegyezni a területi kérdésben a magyarokkal, mint örökös rettegésben élni a magyaroktól. Akik még a területi autonómia megadásától is elzárkóznak, azok megérdemlik a megszállt területek elveszítését. Jómagam bármikor hajlandó vagyok Bukarestbe utazni a részletek megvitatása céljából. Persze, csak akkor, ha a „horthyfasisztázás” helyett román kollégáim képesek a kultúremberi tárgyalásokra.
A magyar csapatok erdélyi bevonulásának kronológiája 1940. szeptember 5. Szatmárnémeti, Nagykároly, Máramarossziget, Érmihályfalva 1940. szeptember 6. Nagyvárad, Kapnikbánya 1940. szeptember 7. Szilágysomlyó, Dés, Nagybánya 1940. szeptember 8. Zilah, Felsőbánya, Beszterce, Naszód, Bánffyhunyad, Szamosújvár 1940. szeptember 10. Marosvásárhely, Szászrégen, Gyergyószentmiklós 1940. szeptember 11. Csíkszereda, Gyimes, Kolozsvár 1940. szeptember 12. Tusnádfürdő, Barót, Sepsiszentgyörgy, Nagyszalonta 1940. szeptember 14. Kézdivásárhely, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Székely sors – nem dicső és nem hősies
Sántha Attilát az olvasók költőként ismerik. Azonban a költőlét mellett sok mindent kipróbált. A transzközép irodalom fő ideológusa, a bálványosi egyetem egyik elindítója, egykori államtitkári tanácsos kiadót alapított, majd elkezdett székely őstörténettel foglalkozni. Egyedi kutatásairól kérdeztük.
– Megannyi kezdet – szeret új dolgokat kipróbálni, vagy a sokféle induló intézmény csak véletlenszerűen került az életébe?
– Hosszú időn keresztül tényleg ott voltam, ahol két cintányért összeütöttek az országban, illetve magam ütöttem össze, eszerint elég nagy eredménnyel, ha mindazok az intézmények, amelyeknek a megszületésénél bábáskodtam, élnek és virulnak. Mindenütt jó volt dolgozni, amíg ott voltam, egyik munka adta a másikat – míg egyszer csak feltettem magamnak a kérdést: s akkor mi van? A pénzen kívül ez nekem miért jó? Azóta próbálok szabadúszni, s az életemet én magam megszervezni. Egy idő után hazaköltöztem Kolozsvárról Kézdivásárhelyre, majd egy 250 lelkes kis faluban, Kézdiszászfaluban építettem. Nem kell ebben semmi különöset látni, mindenütt olyan, amilyen, semmi különbség Szászfalu vagy New York között, ahol egy év alatt sikerült eléggé szépen befutnom angol költőként (no lám, ezt az elején nem is említette).
– A kilencvenes évek erdélyi irodalma, a hírhedt transzközép kiáltvány köré több, ma már befutott író, költő szerveződött. Hogyan tekint erre az időszakra, nemzedéktársaira, van-e és ha van, mennyire erős még ez a nemzedéki kötődés?
– Sokan voltunk együtt olyanok, akik egyféleképpen gondolkodtunk az irodalomról, illetve a közös beszélgetések, viták során egymáshoz csiszolódtunk. Közös volt bennünk az, hogy kerestük 1990 után a megváltozott világban az irodalom és a mi helyünket, mivel azt láttuk, ami éppen folyik. A nagy posztmodern nihilt nem nekünk találták ki, fiatal, vitalitással teli fiúknak és leányoknak. Aztán megfogalmaztuk, hogy mit tartunk mi jó irodalomnak: azt, hogy próbáljunk élni is a szövegben, ne csak interpretálni, és a mű ne arról szóljon, hogy mennyire nem lehet semmi autentikusat tenni. Mindezt becsomagoltuk szép sztaniolpapírba, elneveztük transzközépnek, és mindenki felfigyelt ránk. Nekem egyébként meggyőződésem, hogy az összmagyar irodalomra is hatottunk, a fellépésünk után kezdenek a magyarországi fiatal szerzők olvashatóan írni, illetve az öregebbek átgondolják, érdemes-e az interpretációkba belebonyolódó kritikusok elvárásait követni.
– Kötetein érződik a regionális identitás: a székely származás, az erős székelyföldi kötődés. Mennyire jelent gondot egy nem székely olvasónak a székely nyelvjárás megértése, találkozott-e ezzel a problémával?
– Amennyire tudom, a Kemál és Amál kötetemet, amely az Ulpius Háznál jelent meg, nem székely egzotikumként adták el, hanem – nagyon helyesen – a Jarry, Morgenstern, Urmuz vonulatba ágyazták bele, abba az irodalomba, ahol minden a feje tetejére van állítva. Én ebben nem láttam semmi kivetnivalót, mert tényleg ide tartozik ez a kötet. Volt benne pár székely vers is (telezsúfolva tájszavakkal), ezek egyáltalán nem ütöttek el a többitől: a szövegek létrehoztak egyfajta külön világot, aminek semmi köze nem volt semmiféle valósághoz – ennek ellenére a magyarországi olvasó számára halandzsaként ható szavak teljesen úgy működtek, mintha értelmük lenne (s csak én tudtam, és még hatszázezer székely, hogy azoknak ténylegesen is van értelmük). Szaknyelvi szóval egy szimulákrumot próbáltam létrehozni, ami a kiadónál levő emberek szerint nekik bejött, és remélték, hogy más olvasóknak is bejön – ezért adták ki a kötetet, pénzt és energiát nem spórolva.
– A székelységhez kapcsolódva: összeállított egy székely-magyar szótárt. Valóban annyira lényegi eltérések mutatkoznak a székely és a magyar nyelv között, hogy szükség van egy ilyen szótárra, van piaca egy ilyen kötetnek?
– Kolozsvárra, az egyetemre kerülvén, azt tapasztaltam, hogy „kommunikációs zavaraim” vannak, a nem székelyek sokszor úgy néznek rám, mint borjú az új kapura. Mondhattam volna nekik, vegyék kezükbe a székely tájszótárt, de ilyen nem volt. Mivel a nyelv működése amúgy is nagyon érdekelt, elhatároztam, hogy összeállítom magam a szótárt. Külön érdekesség, hogy a gyűjtés jó része interneten keresztül folyt (az elsők között a nyelvészet történetében), az én dolgom abból állt, hogy ellenőriztem a szavakat, területileg behatároltam azok használatát. Hogy kiket érdekel egy ilyen szószedet? Mindazokat, akik értékként tekintenek saját székely nyelvjárásukra. És érdekli azokat is, akik nem székelyek, de úgy gondolják, érdemes közelebbről megismerni a székelység egyik legszebb produktumát, a beszélt nyelvet.
– A Helikon és a Székelyföld hasábjain több tanulmányát is olvastam nemrég: gótokról, hunugorokról, a székelyek sorsáról Attila birodalmának elromlása után. Mi késztette arra, hogy a székelyek „őstörténete” fele forduljon?
– Az, hogy történelmi tárgyú tanulmányokat kezdtem írni, szintén a Székely szótár összeállításához vezethető vissza. Ahogy haladtam előre annak munkálataival, kezdtem „csodálni” nyelvészeinket, történészeinket, akik úgy voltak képesek messzemenő következtetések levonására – a székely nyelvjárásból kiindulva – történelmünkkel kapcsolatban, hogy a korpusz, amelyből dolgozhattak volna – a székely tájszótár – nem is létezett. Így odatettek minket a 12. század előtt a nyugati határra, a mai Szlovénia, Ausztria felé, mondván, onnan magyarázható a délszláv hatás. Ha viszont a kezükben lett volna a tájszótáram, láthatták volna, hogy bizony az északi szláv hatás sem semmi, kezdve a kulyak szavunkkal (ököl), ami egy testrészt jelöl, így hihetetlenül fontos, és folytatva a parapáccsal (gyorsbeszédű) és a radinával (újszülöttnézés). Ezek a szavak nem a románon keresztül kerültek a magyarba, ezeket egy északi szláv néptől vettük át. Szóval azt láttam, hogy a nagyon erősen nyelvészeti megalapozottságú, rekonstruált székely történelem alapjaiban van elrontva. Ekkor kezdtem el foglalkozni a székelyek történetével komolyabban, valamiképpen a Csíki székely krónika került kezembe először: erről Szádeczky Lajos neves történész 1905-ben megállapította, hogy hamisítvány. Érvei mai szemmel nézve (nyilván számomra) már vagy megmosolyogtatóak, vagy egyszerűen csak hibásak – ő pedig azért ferdíthetett néha nagyon durván, mert működtek a már korábbi előítéletek, félreértelmezések arról, milyen is volt a székelyek története. A legvégső érv a krónika ellenében az, hogy azért hamisítvány, mert nem illik bele a rekonstruált székely történelembe. A krónika azt állítja, a székelyek Attila birodalmának bukása után (5. század közepe) egy Dacia Alpestris nevű helyen laktak. Ezt egyébként még a támogatók is úgy félreértelmezték, hogy csuda, mondván, az bizonyára Székelyföld. De bizony mondom, hogy nem az, hanem Havasalföld és Moldva, merthogy pár évszázadon keresztül mindenki ebben az értelemben használta. Az említett két tanulmány pedig ennek szerves folytatása: miután megvolt a székelyek lokalizálása, azt is könnyen meg tudtam határozni, hol volt a székelyek legendás helye, ahová menekültek 453 után, a Campo Chigla. Ennek megfejtését újra nyelvészeink lőtték el, mivelhogy Csiglának, Csiglamezőnek olvasták azt, pedig ugyanolyan erővel olvashatták volna helyesen Kilyának, Câmpul Chiliának is, észak-olaszosan. Kézai ugyanis térképekből is dolgozott, amelyeket genovaiak, velenceiek, bolognaiak (észak-olaszok) készítettek abban az időben.
– Különböző kódexeket, gesztákat használ forrásmunkaként: hatalmas történelmi tudásra, szakirodalom-ismeretre is szükség van ezek értelmezéséhez. Hogyan lesz egy költőből, inézményszervezőből történész?
– Én nem tartom magam történésznek, hanem komparatistának, „nyelvszakembernek”. Ezt tanultam az egyetemen és a doktori iskolában. Ez utóbbi helyen egy olyan módszert is elsajátítottam, amellyel sokkal hatékonyabban lehet szöveget elemezni, mint korábban (márpedig a történelem – mondjon bárki bármit – nem egyéb, mint sok-sok szöveg egymás mellett, amiből absztrahálunk egyfajta „nemzeti üdvösségtörténetet”). Szegeden, Odorics Ferenc vezetésével vettünk egy szöveget, azt szétbontottuk atomjaira, minden szóról, szófoszlányról elmondtuk, ami az eszünkbe ötlött, az összes lehetséges értelmet kifacsartuk belőle. Ezután következett az összerakás: a dekonstruált, szétcentrifugázott, majd utána minden lehetséges jelentéssel megrakott alkotóelemekből építeni valami koherenset. Történészeink, akik nem tanulnak szövegértelmezést, bizonyára meglepődnek azon, hogy egy ilyen eljárásnak alávetett szövegből sokkal tisztábban lehet rekonstruálni az eredeti szándékot. (Jó, elismerem: a szóban forgó deKON-módszer csak annyit mond, hogy konstruál, és nem rekonstruál egy szöveget. Egy 13. századi mű elemzése kapcsán viszont engedtessék meg nekem, hogy a konstruktum és a rekonstruktum közé egyenlőségjelt tegyek).
– Hatalmas kéziratos és nyomtatott irodalma van a magyarság és a székelység eredettörténetének, ráadásul ezek elolvasásához nem árt, ha az ember jártas a latin nyelvben is. Hogy birkózik meg ezzel a feladattal?
– Én erre azt szoktam mondani, hogy a székelyek története tanulmányozásához kellene tudni latinul, (bizánci) görögül, „egyházi szlávul”, szlovénül/szerbül/macedónul/bolgárul/oroszul ukránul/lengyelül (hogy lássuk, pontosan honnan is jön a szláv hatás), románul (mikor is kerültünk kapcsolatba velük), törökül/türkül (hogy lássuk, hogyhogy semmi nyomot nem hagytak a nyelvünkben). Nyilván ezt mind megtanulni képtelenség, nem vagyok én nyelvzseni, de szerencsére nem is létszükséglet mindez. Azt kell tudni, hogyan álljunk neki a munkának.
– Milyen hozama lehet egy ilyen kutakodásnak?
– Ezt a kérdést én is sokszor felteszem magamnak. Eredmény talán az, hogy több dolgot tudunk meg őseinkről, ez pedig jó. Legutóbbi verseskötetemben, a Razglednicákban az őseimhez tartozó történeteket írtam le, kutattam fel, ott éreztem, hogy mennyire szívet melengető, ha hallok valamit egy olyan, századokkal korábban élt emberről, akinek tizenhatod vagy harmincketted részben a vére bennem csörgedezik. Ezek az őseim éltek, haltak, harcoltak a jussért, a hazáért, vagy mert küldték őket, és nem volt köztük senki, akire a családján kívül bárki is emlékezne kétszáz év után. De talán ezért vagyok én. És ezért akarom megtudni székely népem történetét is: hogy valaki emlékezzen, mert rajtunk kívül senki nem fogja megtenni. Most, hogy kész vagyok a székelyek 5–12. századi történetének megoldásával (hogy valami „szenzációsat” is bejelentsek), azt látom, nem volt az különösebben dicső, sem hősies: hol az avarok, hol a bolgárok, hol a besenyők oldalán harcoltak a bizánciak ellen, és nyertek vagy kikaptak őseink. A nagy eredmény az volt, hogy megmaradtak, nekünk, utódaiknak. De ez a megmaradás is csak a Havasalföldön– Moldvában élő székelyeknek adatott meg, akik majd átjöttek Székelyföldre: egy másik székely csoport, Csaba népe, amely elment „Görögországba”, azaz Macedóniába, több évszázados heroikus küzdelem után szétporlott. Ám erről többet most nem mondok, hadd fúrja az olvasó oldalát a kíváncsiság.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Terra Siculorum egyesület alakul (Európa Kulturális fővárosa-terv)
Terra Siculorum (Székelyföld latin megnevezése, szó szerinti fordításban a székelyek földje – szerk. megj.) névvel alakul civil szervezet, melynek célja a Sepsiszentgyörgy – Európa kulturális fővárosa 2021 terv támogatása. A Terra Siculorum 2021 Egyesület tagjai Sepsiszentgyörgy önkormányzata, valamint a Kovászna Megyei Kulturális Központ és a Hargita Megyei Kulturális Központ. A két utóbbi csatlakozásáról tegnap döntöttek, Sepsiszentgyörgy tanácsa szeptember 30-i ülésén hoz határozatot.
Kovászna Megye Tanácsa rendkívüli ülést tartott tegnap a sepsiszentgyörgyi városházán. A napirenden egyetlen téma szerepelt, az alárendelt Kovászna Megyei Kulturális Központnak az egyesülethez való csatlakozása, és sikeres terv esetén a megye hozzájárulásának mértéke. Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere napirend előtti felszólalásában elmondta, komoly sikerélménnyel érkezett Hargita Megye Tanácsának szintén tegnap tartott üléséről, melyen a jelen lévő 30 tanácstag egyöntetűen megszavazta a Hargita Megyei Kulturális Központ csatlakozását. A polgármester elmondta, 2021-ben egy romániai és egy görögországi város lehet Európa kulturális fővárosa. Sokan mondták, hogy túl nagy fába vágták fejszéjüket, de ez nem így van, s kifejtette: európai tendencia a 100 ezer lakos alatti városok felkarolása. Sepsiszentgyörgy partnereivel – Csíkszeredával, Szé­kelyudvar­hellyel, Kézdivásárhellyel és Csíkszeredá­val, valamint Kovász­na és Hargita megye tanácsával – együtt pályázik Székelyföld nevében. Antal Árpád közölte, van példa arra is, hogy valamely város többedmagával pályázott és nyert, s arra is, hogy egy nemzeti kisebbségi térség nevében pályáztak. Utóbbihoz példaként említette, hogy Hollandiát a frízföldi Leeuwarden, Spanyolozrszágot a baszkföldi San Sebastian képviselte, s nem hinné, hogy Madrid ennek nagyon örvendett volna, de a nemzeti kormányoknak ebben nincs felülbírálati joga. Sepsiszentgyörgy pályázatának célja az egyéni és közösségi identitások megértésének elősegítése. Hiszen a különbözőségek meg nem értése, el nem fogadása feszültségeket szül egész Európában. Éppen ezért a kultúrát szeretnék felhasználni e feszültségek helyi csökkentésére. Antal Árpád arra kér mindenkit, hogy higgyen a tervben, és csatlakozzék hozzá. Meggyőződése, hogy ezzel, azon túlmenően, hogy erősítik a székelyföldi önkormányzatok közötti együttműködést, és elkészítik Székelyföld kulturális stratégiáját, mindenképp hozzájárulnak a különböző csoportok közötti párbeszéd elősegítéséhez.
A bemutató után Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke szavazásra bocsátotta a Kovászna Megyei Kulturális Központnak az egyesülethez való csatlakozásáról szóló tervet és nyertes pályázat esetén a tervnek hat év alatt 1,75 millió euróval való támogatását. A 30-ból jelen levő 21 tanácstag egyöntetű szavazattal bátorította a megvalósulást.
Szekeres Attila
Erdély.ma

15. Filmtettfeszt
Idén szeptember 30. és október 4. között szervezik meg Erdély magyar filmfesztiválját. A Filmtett „születésnapi rendezvényeként” Kolozsváron megalapított Filmtettfeszt első kiadását 2001-ben szervezték meg, amelynek célja az volt, hogy friss magyar filmeket vetítsenek le a kolozsvári közönségnek – olyan alkotásokat válogattak be, amelyek nem kerültek moziforgalmazásba Romániában –, ugyanakkor bemutatkozási lehetőséget és nyilvánosságot akartak biztosítani az erdélyi filmesek alkotásainak. Az azóta eltelt több mint egy évtizedben a magyarországi filmválogatás mellett megerősítették a program erdélyi vonulatát is: némafilmek, amatőr alkotások, kisjáték-, dokumentum- és animációs filmek befutott alkotóktól, diákmunkák, illetve Erdélyben készült egészestés alkotások egyaránt terítékre kerültek.Kísérőrendezvényként közönségtalálkozók, filmes témájú kerekasztal-beszélgetések, könyvbemutatók, különféle workshopok és filmszakmai gyorstalpalók tarkítják évről évre a programot.
A Filmtettfeszt 2011-ben kilépett Kolozsvárról: a Metrion Egyesület segítségével egy napra Nagyváradra is átköltözött. 2012-ben nagyszebeni és székelyudvarhelyi helyszínek csatlakoztak, 2013-ban hét, 2015-ben pedig – hála lelkes partnereiknek – összesen 12 erdélyi városban (az említetteken kívül Nagybányán, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Besztercén, Zilahon és Aradon) szervezték meg a Filmtettfesztet. Helyszínek: Kolozsvár Győzelem / Victoria mozi (Hősök u. 51. sz.), Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – aula (Tordai út 4. sz.), Insomnia Café (Egyetem u. 2. sz.), Nagyvárad: Partiumi Keresztény Egyetem – Díszterem (Városháza u. 36.), Székelyudvarhely: Városi Könyvtár (Kőkereszt tér 2. sz.), Stúdió mozi (Rákóczi Ferenc u. 1. sz.), Homoród mozi (Kossuth u. 20. sz..), Kaufland parkoló (Bethlen Gábor u. 79. sz.); Nagyszeben: Habitus Könyvesbolt (Kispiac tér 4. sz.); Csíkszereda: Csíki Székely Múzeum (Vár tér 2. sz.); Sepsiszentgyörgy: Kónya Ádám Művelődési Ház (Kossuth Lajos u. 13. sz.); Nagybánya: Teleki Magyar Ház (Thököly Imre út 5–7. sz.); Kézdivásárhely: Vigadó Művelődési Ház (Gábor Áron tér 21. sz.); Kovászna: Városi Művelődési Ház (1918. December 1. u. 1. sz.); Beszterce: Zsinagóga Multikulturális Központ (Grigore Bălan u. 10. sz.); Zilah Szilágy Megyei Kulturális és Művészeti Központ (1918 Dec. 1. tér, 11. szám); Arad: TEBA-gyár (Maros-part).
Simó Márton
Székelyhon.ro

Tanévnyitó Kézdivásárhelyen
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézetének kézdivásárhelyi tagozatán tegnap délután a Bod Péter Tanítóképző Nagy Béla Dokumentációs és Információs Központjában tizenegyedik alkalommal nyitották meg az új egyetemi tanévet.
A tagozat új vezetője, Zoller Katalin megbízott tanulmányi igazgató elmondta: a három évfolyamon negyvenöt hallgató kezd, közülük tizenöt elsőéves. A három év elvégzése után egyetemi szintű óvónői és tanítónői képesítést kapnak. Az oktatók zöme kézdivásárhelyi, a hiányt kolozsvári tanárok pótolják. „Együtt tegyünk meg mindent képzéseink sikeréért és ezen keresztül régiónk felemelkedéséért, a magyar nyelvű minőségi oktatás biztosításáért, a kézdivásárhelyi tagozat fejlődéséért és jövőjéért” – mondotta a tanulmányi igazgató.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzetközi diákprogram (Kézdivásárhely)
Múlt héten, hétfőtől vasárnapig az Erasmus+ csereprogram keretében hetvenkilenc magyarországi, török, görög, olasz és katalán diák és tanár tartózkodott Kézdivásárhelyen a Bod Péter Tanítóképző vendégeként. A csereprogram lényege, hogy a legkevesebb öt partnerországból érkező fiatalok adott témában tapasztalatot cseréljenek egymással. Az európai uniós projekt 2014 és 2016 között zajlik, és hat ország hat intézménye vesz részt benne. Koordinátora Baumgartner Szilvia, a budakeszi Nagy Sándor József Gimnázium angoltanára, és a Bod Péter Tanítóképző mellett egy rodostói, egy olaszországi, egy athéni és egy katalóniai iskola részese a pályázatnak. Témája az életre való felkészítés a 21. században, és a tanítóképzőből hatvan tanuló vesz aktívan részt kivitelezésében, illetve a hat országban sorra kerülő projekttalálkozókon.
A program célja elsősorban az iskolák közti partnerség kialakítása és az együttműködés fenntartása, az angolnyelv-tanulás fejlesztése (a közös nyelv az angol), közös programok kivitelezése stb. A kézdivásárhelyi a második diáktalálkozó, az elsőre Budakeszin került sor, majd jövő év tavaszán Spanyolországba utaznak, végül Rodostóban zárul a látogatássorozat. A programban két tanár- és négy diáktalálkozó szerepel.
Deme Ildikó angoltanár, a kézdivásárhelyi projekt felelőse arról számolt be, hogy a hat ország tanulói nemzetközi csoportokba osztva közösen dolgoznak a naponta kijelölt feladatokon. A vendégek Brassóba, Prázsmárra, Sepsiszentgyörgyre, Csernátonba, Bálványosra és a Szent Anna-tóhoz látogattak. A kézdivásárhelyi csereprogram kiállítással zárult, a tanulók által készített fotókat állították közszemlére. Szombaton sporttevékenységeket tartalmazott a program.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)