Jancsó Benedekre, az elkötelezett székely tudósra emlékeztek
Keretszerűen himnusszal kezdődött és zárult a Jancsó Benedek (1854–1930) születésének 160. évfordulója alkalmából tartott ünnepi emlékülés Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. Ezzel megkezdődött a nagy székely tudós tiszteletére szervezett négynapos rendezvény – a VII. Jancsó Napok –, mely Kézdivásárhelyen és a szülőfaluban, Gelencén folytatódik.
Két autóbusszal érkeztek a magyarországi vendégek, s a helyiekkel együtt megtöltötték a termet. A magyar himnusz eléneklése után Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve, az önkormányzat szívesen melléáll hasonló rendezvényeknek, melyek a székelységért tevők emlékét hivatottak őrizni. Munkáiból kiemelt két kötetet, Erdély történetét és A székelyeket, utóbbi kapcsán jelezte, Jancsó Benedek ma is aktuális álláspontot fogalmazott meg, hiszen száz év múltán nekünk is folyamatosan küzdenünk kell jövőnk biztosításáért. Az elnök a történésztől idézett: „A székely népnek lelke van. Ez a lélek fogja őt megvédeni és megtartani idegen rabságban a magyar nemzet számára.”
Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány elnöke jelezte, megelőzték, ő is készült az idézettel, mely a gelencei Turul-szobor talapzatára is felkerült. Jancsó Benedek nagyon népszerű volt halála után, aztán a szovjet korszakban kitörölték az emlékezetből, mondotta, éppen ezért örvendtek, amikor a rendszerváltás után a gelencei gyerekek a Jancsó Benedek Általános Iskolában tanulhatnak, 2001-ben mellszobrot, Petrovits István alkotását állították a tanoda udvarára. Jancsó Benedek elkötelezett székely tudós volt, akár történészi, pedagógusi, irodalomtudósi vagy oktatáspolitikai tevékenységét tekintjük. Pályáján végigkövethető az elkötelezettség, elvhűség, következetesség. Gondolkodását tanítványa, pályatársa, Rugonfalvi Kiss István szavait idézve mutatta be az alapítványi elnök: „Testestől-lelkestől székely vala. Mindenekelőtt és mindenekfölött faját szerette, de úgy, hogy ez a legnemesebb hazaszeretettel szent harmóniába olvadt. Testvériesen szerette a magyarságot, de sajnálta azt, hogy a székely erényeket kevés magyarnál fedezhette fel, és különösen bántotta az, hogy a magyar politikai életben a nagy nemzeti kérdéseket, melyekben egyet kellett volna érteni minden magyar embernek, pártpolitikai érdekeknek rendelik alá”.
A tudományos konferencián Egyed Ákos történész, akadémikus Jancsó Benedek és a Magyar Szemle kapcsolatát boncolgatva hangoztatta, a román nemzetiségi kérdés elkötelezett kutatója volt, módszere mai kifejezéssel élve multidiszciplináris volt. 1918 után kijelentette, amíg a magyar nemzeti közösséget idegen elemnek tekinti a román politika, nem eshet szó demokratikus megoldásról. Jáki László professzor, pedagógiatörténész Jancsó Benedek pedagógusi portréját festette meg. Történésszé válása előtt tanár volt, és sok olyan elvet mondott ki és alkalmazott, melyeket még ma sem vesznek figyelembe: a pedagógusnak nem munkája, hanem hivatása van, szabad szellemben szabad embereket nevel. Számára a pedagógia nem tudomány, hanem művészet. Sas Péter művelődéstörténész tanulmányát Jancsó András, az alapítvány volt kurátora olvasta fel. A Kelemen Lajos hagyatékában talált, a Magyar Nép folyóirat szerkesztőjének, Gyallay Pap Domokosnak írt, eddig ismeretlen Jancsó-levél kapcsán bővítette a tudós portréját. Tóth-Bartos András történész Jancsó Benedek és a Székely Nemzeti Múzeum kapcsolatáról tartott előadást, ezáltal intézménytörténetet is átadva a hallgatóságnak. Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese Jancsó Benedeket mint az egykori Székely Nemzeti Tanács alapító elnökét mutatta be. Raffay Ernő történész, professzor Jancsó Benedek bukaresti küldetéséről és nemzetpolitikájáról beszélt. Műsoron volt a Jancsó Alapítvány harmadik kiadványának, a Jancsó Benedek-breviáriumnak a bemutatója, de időhiány miatt azt Gelencére halasztották. A rendezvényen közreműködött a budavári Mátyás-templom kórusa, valamint a sepsiszentgyörgyi Vox Humana, Laudate és Pro Musica kamarakórus megjelent tagjai, továbbá a férje révén a családhoz kapcsolódó Rekita Rozália színművésznő, aki Dsida Jenő Sirató ének Jancsó Benedek halálára című versét mondta el. Az emlékülés a székely himnusz eléneklésével zárult.
Szekeres Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy elkötelezett székely tudós
Jancsó Benedek emlékezete Háromszéken
Négy napon át különböző programokkal emlékeztek a megyeszékhelyen, Kézdivásárhelyen és Gelencén egy példamutató munkásságú székely tudósra, dr. Jancsó Benedekre. A születésének 160. évfordulójára szervezett ünnepségsorozat szeptember 18-án, csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban kezdődött neves meghívottak részvételével és előadásaival, majd értékes kulturális programokkal tarkítva Kézdivásárhelyen és Gelencén folytatódott, magába ölelve a Jancsó leszármazottak családtalálkozóját is.
Nagyszabású és magas színvonalú tudományos értekezleten emlékeztek meg dr. Jancsó Benedek személyiségéről és munkásságáról csütörtökön, a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. Az eseményen többek között dr. Egyed Ákos akadémikus, valamint Raffay Ernő magyarországi történész professzor méltatta a sokoldalú pedagógus, tudós és politikai elemző szerteágazó tevékenységé
A magyar himnusz eléneklése után Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszöntötte a Magyarországról érkezett, valamint erdélyi érdeklődőket, akik között a szülőfalu, Gelence polgármestere és plébánosa is jelen volt.
ancsó munkásságára utalva az elöljáró arra figyelmeztetett, a tudós férfiú száz évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatai sajnos most is időszerűek, hiszen napjainkban ugyanúgy meg kell küzdenünk nemzeti önazonosságunk megőrzéséért és jövőnk biztosításáért, mint annak idején. Az anyaországból érkezett Jancsó Antal a Jancsó Alapítvány nevében szólt az egybegyűltekhez, Rugonfalvi Kiss István szavaival, testestől-lelkestől székelynek nevezve jeles felmenőjét.
Elmondta, hetedik alkalommal jönnek Háromszékre Jancsó Benedekre emlékezni, és minden egyes látogatás szellemi és lelki feltöltődést jelent számukra. „A székely irodalomtörténész volt az, aki évtizedekkel előre látta a magyar sors veszélyeit. A mai nemzedéknek az a kötelessége, hogy emlékezzen azokra a bátor, mostoha sorsú emberekre, akik előttünk jártak. Jancsó Benedekről halála után iskolákat és szakköröket neveztek el: elsőként a gelencei általános iskola vette fel a nevét 2000-ben, valamint mellszobrot is állítottak a tudós tiszteletére, akinek munkáját következetesség, minőség, cselekvő odaállás jellemezte.”
A tudományos előadások sorát dr. Egyed Ákos nyitotta meg, aki Jancsó Benedeket a trianoni kérdés legjobb szakértőjének tartja. Olyan, nemzetiségi ügyekben elmélyült szaktekintélynek, aki felismerte, hogy a kisebbségi létbe került magyarság sanyarú sorsa csak nemzetközi segítséggel és nyomással javítható. Akinek véleménye szerint a magyar külpolitikának a valós helyzet külföldi megismertetésére és a nemzet kulturális újraegyesítésére kell fektetnie a hangsúlyt, mindehhez pedig csendes, állandó és kitartó munka szükségeltetik.
Jáki László professzor Jancsó pedagógusi munkásságáról és máig érvényes szemléletéről beszélt, mely szerint a pedagógusnak nem mestersége, hanem hivatása van, tevékenységét pedig a gyermekek iránti szeretetre kell alapozza.
A gelencei Bodor György Kultúrotthonban csütörtökön este Kónya Ádám háromszéki kúriákat ábrázoló fotóiból és Jancsó Zoltán festőművész alkotásaiból nyíltkiállítás. Dr. Deák Ferenc kézdivásárhelyi tanár a Kónya Ádámhoz fűződő személyes emlékeivel megtűzdelve beszélt az utolsó háromszéki polihisztor érdemeiről
A továbbiakban Jancsó András Sas Péter művelődéstörténésznek Jancsó Benedek egy eddig ismeretlen levelét is tartalmazó tanulmányát olvasta fel, majd Tóth-Bartos András történész a polihisztor és a Székely Nemzeti Múzeum kapcsolatáról értekezett. Fráter Olivér Jancsónak a Székely Nemzeti Tanács 1918-ban történt megalakításában és működésében játszott szerepéről, Raffay Ernő történész professzor pedig bukaresti küldetéséről beszélt.
Raffay Ernő magyarországi történész professzor méltatta a sokoldalú pedagógus, tudós és politikai elemző szerteágazó tevékenységét
A tudományos ülés végén Rekita Rozália színművésznő elszavalta Dsida Jenő Sirató ének Jancsó Benedek halálára című versét, az értekezlet a székely himnusz eléneklésével zárult.
A sepsiszentgyörgyi tudományos konferencián jelen volt a budapesti Mátyás-templom kórusa is, énekszámmal köszöntve a résztvevőket. Az anyaországi énekkar repertoárjával a pénteki, szombati események hangulatát is emelte. Szombaton este Sepsiszentgyörgyön, a zsúfoltságig megtelt Krisztus király templomban Mozart Requiem-ével búcsúztak, amelyet a Laudate, a Vox Humana, a Pro Musica kamarakórusok és helyi zenészek közreműködésével adtak elő Tardy László vezénylete alatt.
A látó ember
Dr. Jancsó Benedek egyike volt azon erdélyi személyiségeknek, akik kimagasló és többsíkú tudásukat önzetlenül és teljes odaadással népük és hazájuk szolgálatába állították. Éppen ezért örvendetes, hogy nevének hetvenévnyi elhallgatása után elkezdődött a tudomány és a kultúra számos területén végzett munkásságának újraértékelése és elismerése, ugyanis a nemzetnek ma is égető szüksége van magasröptű és jövőbe mutató gondolataira.
Az utolsó polihisztorok egyikeként emlegetett, hét nyelven beszélő tudós férfiú nemesi család sarjaként látta meg a napvilágot a háromszéki Gelencén, 1854-ben. Kolozsváron, valamint Bécsben folytatott egyetemi tanulmányai során magyar–latin szakos tanári oklevelet szerzett, 1878-ban pedig bölcsészdoktorrá avatták.
Tanárként Pancsova és Arad után Budapestre került, ahol a tanítás mellett folyóiratot alapított, illetve tanulmányokat és cikkeket közölt a szakmai közélet és a gimnáziumi oktatás fellendítése érdekében. Felkérésre elemzést készített Románia oktatásügyi és műveltségi helyzetéről, a kormány nemzetiségi ügyosztályának munkatársaként pedig a kisebbségi kérdés és a román hódító politika nemzetközileg elismert szakértőjévé vált, négy könyvben tárva a közvélemény elé a magyar államot létében fenyegető folyamatokat.
zombaton, a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás parkban a Jancsó Alapítvány és a Székely Nemzeti Tanács márványlapot állíttatott Jancsó Benedek emlékére
1918 novemberében egyik alapítója volt és elnöke lett a Székely Nemzeti Tanácsnak, részt vett a béketárgyalásokat előkészítő bizottság munkájában, majd megírta Erdély történetét. 1930-ban bekövetkezett halála a nemzet egészét megdöbbentette, s életpályáját a legnevesebb folyóiratok méltatták.
Bedő Zoltán
Gondolatok a történelemről
Erdély története című művének előszavaként vetette papírra Gelence nagy szülötte az alább idézett, ma is érvényes és jövőbe mutató gondolatait:
„Meg vagyok győződve, hogy az erdélyi magyarság történeti múltjának tanulmánya forrása lesz nemcsak a történeti öntudaton alapuló erős nemzeti érzésnek, hanem annak a higgadt, előrelátó politikai okosságnak is, amely annyira szükséges, hogy az erdélyi magyarság a román állam keretében ne csak létét biztosíthassa, hanem mint a vele együtt élő másfajú nemzetek nemes versenytársa, részes is lehessen abban a művelődési, társadalmi és gazdasági alkotó munkában, amely nemcsak az állam megszilárdulásának, hanem az általános emberi haladásnak is legelső rangú tényezője. A történelem az élet tanítómestere s azért a mi erdélyi történetünk is a mi legjobb tanítómesterünk lesz. E tanítómestert igyekeztem e könyvemben tolmácsolni, abban a reményben, hogy példám követésre fog találni és rövid idő múlva több, különb, ékesebb szavú, tudósabb és bölcsebb tolmácsa is lesz ennek a nagy tanítómesternek, mint amilyen én lehettem e könyvben.”
Budapest, 1922. december 15-én. Dr. Jancsó Benedek
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Jancsó Benedek történészre, pedagógusra emlékeztek a háromszéki Gelencén
Emléküléssel kezdődött az erdélyi nemzetiség kutató, Jancsó Benedek születésének 160. évfordulójára szervezett ünnepségsorozat. A példamutató munkásságú székely tudósra négy napon át különböző programokkal emlékeztek Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és szülőfalujában, Gelencén. „Nem egyes államok belügye, nem is az egyes nemzetek sérelme, mint volt a világháború előtt, hanem valóságosan nemzetközi kérdés” – Jancsó Benedek egyik kisebbségekről írt munkájából idézett Egyed Ákos történész azon a konferencián, amelyet a 160 éve született író, pedagógus, történész tiszteletére rendeztek. Jancsó Európa-szerte elismert kutatója és szakértője volt a nemzeti kisebbségi kérdéskörnek. Az 1920-ban kiadott A román irredenta mozgalom története című könyve kapcsán már a trianoni kérdés egyik legjobb szakértőjeként tartották nyilván – tette világosság Egyed Ákos.
„Nem egyes államok belügye, nem is az egyes nemzetek sérelme, mint volt a világháború előtt, hanem valóságosan nemzetközi kérdés” – Jancsó Benedek egyik kisebbségekről írt munkájából idézett Egyed Ákos történész azon a konferencián, amelyet a 160 éve született író, pedagógus, történész tiszteletére rendeztek. Jancsó Európa-szerte elismert kutatója és szakértője volt a nemzeti kisebbségi kérdéskörnek. Az 1920-ban kiadott A román irredenta mozgalom története című könyve kapcsán már a trianoni kérdés egyik legjobb szakértőjeként tartották nyilván – tette világosság Egyed Ákos.
MTI, Erdély.ma

Kovászna is kéri az autonómiát
Kovászna helyi tanácsa is napirendre tűzi azt a Székely Nemzeti Tanács által javasolt határozattervezetet, melyben kérik a Székelyföld nevű, autonóm státussal bíró régió megalakítását. Az autonómiapárti határozatban kérik továbbá a kisebbségi jogok biztosítására vonatkozó nemzetközi vállalások betartását, illetve azt, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbség részaránya meghaladja a tíz százalékot, annak nyelve is legyen hivatalos. Ha a kovásznai tanács elfogadja a határozatot, azt közlik a prefektúrával, elküldik az EU Régiók Bizottságának, az Európa Tanács parlamenti gyűlésének, az ENSZ Emberjogi Tanácsának. Thiesz János polgármester elmondta, a tervezet elkészítésekor odafigyeltek a jogi procedúra betartására, így azt kifüggesztették a városházán, bárki hozzászólhat. A tervezetet mind a tizenegy RMDSZ-es városatya aláírta, a tervek szerint az októberi ülésen szavaznak róla.
Székelyföldön eddig 33 önkormányzat fogadott el hasonló határozatot. Háromszéken Sepsiszentgyörgy, Barót és Kézdivásárhely mellett Vargyason, Uzonban, Kökösben és Kommandón mondtak igent a határozatra – tudtuk meg Gazda Zoltántól, a Sepsiszéki Székely Tanács elnökétől.
Bokor Gábor, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új igazgató Kézdivásárhelyen
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézetének kézdivásárhelyi tagozata tegnap délután a Bod Péter Tanítóképző Nagy Béla Dokumentációs és Információs Központjában tartotta tizenhatodik tanévnyitóját.
Dr. Szántó Bíborka megbízott tanulmányi igazgató elmondta: tizenhat elsőéves és a három nappali évfolyamon negyvenhét egyetemi hallgató kezdi meg az új tanévet, pár hallgatóval kevesebbel, mint az előző esztendőkben. Ezt követően Füzi Annamária harmadéves hallgató Máté Angi Volt egyszer egy ösvény című meséjét olvasta fel, majd Bimbó Zita végzős hallgató köszöntötte a gólyákat. A megyei tanfelügyelőség üdvözletét Kocsis Annamária szakfelügyelő tolmácsolta, végezetül Kész Ildikó, a Manócska Napközi Otthon igazgatója köszöntője hangzott el. (Iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Száz év után
A borzalmas 20. század élő tanúi
Az idősek világnapja alkalmából alább két, ma is élő, a 100. évét már betöltött háborús veteránt mutatunk be, akik nemcsak ifjúként, hanem később sem hátráltak meg a sors elől. Bende Jenő 89 évesen könyvet írt, Lázár Imrének még ma is néha „csűrdöngölős” kedve kerekedik.
Bende Jenő áprilisban töltötte 101. életévét. Jelenleg menye és fia gondozzák kézdivásárhelyi otthonában, mivel ágyhoz kötötte az életkora. Mivel már nehezen kommunikál, helyette fia, Bende János mesélte el az öreg baka életét, aki 2002-ben könyvet is adott ki emlékeiről, Zord idők sodrában címmel; ezt „egy agronómus zaklatott életeként” ajánlotta az olvasó figyelmébe. A kötet nemcsak a 19. század elejéig visszanyúló családtörténet, hanem a múlt század agrár- és társadalomtörténetének helyi korképe is egyben. Amint fia, Bende János is megfogalmazta, édesapja éppen azokban a kollektivizálás előtti, zaklatott időkben irányította a megye mezőgazdaságát, amikor élet-halál harc dúlt a földek kisajátítása miatt.
Az Úz völgyében is harcolt
De ne vágjunk a történet elébe, a Zabolán született és sokáig ott élő, már kétgyerekes apát 1940-ben sorozták be a hadseregbe, hogy az orosz határig vigyék. Később hadnagyként megjárta az Úz völgyi poklot is, hogy az osztrák határig fedezzék a németek visszavonulását. Miután hazatért, folytatta a gazdálkodást, és a kialakulóban levő új rendszerben felkérték a megyei mezőgazdaság megszervezésére.
Miután „fokozódott az osztályharc”, 1950-ben ráfogták, hogy Zabolán a kollektivizálás ellen lázadást szított, és elvették a földjeit. Családostól 18 évre száműzték Dobrudzsába, ahol a Duna-csatornától emelték ki egy ottani kollektívbe, mert szakemberhiány volt. A megyésítés után hazatérhetett, nyugdíjazásáig a borosnyói tsz-t vezette. Utána még vagy 30 évet, ágyba kerüléséig Márkosfalván gazdálkodott.
Csűrdöngölős idők
Lázár Imre egy évvel fiatalabb, ő 1914-ben született, de korához viszonyítva még mindig jó egészségi állapotnak örvend. Így fogalmaz: „a Jóisten segítségével túléltem a 20. század borzalmait, többek között a négy év nyolc hónap szovjet hadifogságot is”.
Tizenketten voltak testvérek, de rajta kívül már csak egy él. Vargyasra nősült, ahol a fogságból való szabadulása után a kollektívben, majd a bányánál dolgozott. 42 évvel ezelőtt ment nyugdíjba, feleségét tíz éve veszítette el.
Életében mindig szerette a jó zenét, a mulatságot, súlyosabb betegség soha nem gyötörte. Amint fiától megtudtuk, édesapja, ha teheti, zenét hallgat a rádióban, pipázik, jön-megy, egy-egy szép nóta hallatán pedig a régi, „csűrdöngölős” időkre emlékezik. Hat gyermeke közül még négyen élnek, egy fiú és három lány; 13 unokája és 23 dédunokája van. 
Jancsó Katalin, Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Esszék gyöngyfüzére (Hazanéző könyvek bemutatója)
Serdült Benke Éva Sepsiszentgyörgyön
Irodalmi és történelmi esszék gyöngyfűzére – így jellemezte dr. Nagy Lajos nyugalmazott rétyi orvos a székelyföldi származású, Pakson élő Serdült Benke Éva Erdélyi bárka című kötetét, Gutai István paksi író, nyugalmazott könyvtárigazgató pedig a szerző legfrissebb, Életem, Erdély /Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2014/ című könyvéről beszélve felhívta a figyelmet: a székelyföldi származású írónő őrzi a szót, ébren tartja a történelmi emlékezetet. 
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében tartott könyvbemutató egyfajta kultúrtörténeti időutazássá alakult: erdélyi városok – Nagyvárad, Nagyenyed, Marosvásárhely –, híres családok – a Telekiek, a Hallerek stb. – történetét, patinás műemlékek képét elevenítették fel, a jelenbe minduntalan beszüremkedtek a múlt emlékei, a család történetét, az egyén életútját alakító történelmi események.
Dr. Nagy Lajos az írónő életútját ismertetve elmondta: Sepsiszentgyörgyön született, gyermekkora első éveiben Szent­ivánlaborfalván nevelkedett, majd Marosvásárhelyre költöztek, jelenleg a magyarországi Pakson él. A szerző az esszék születéséről beszélt: folyamatosan igyekszik megismerni a múltat, ellátogatni a történelmi helyekre, felkutatni a forrásokat. Miután Gutai Júlia részleteket olvasott fel a könyvből, Gutai István közölte: az Életem, Erdély című kötet a szerző negyedik műve – A meg sem ismert Palágyi, az Elindultam szép hazámba és az Erdélyi bárka után –, az írásokban szó esik többek között az erdélyi orvoslás kezdeteiről, a marosvásárhelyi orvosi egyetem történetéről, elrománosításáról, a szoborállító Háromszékről, de műemlékek történetéről is. A közönség soraiból akadt, aki máris olvasta a bemutatott könyveket, szépnek és hasznosnak minősítette az írásokat, majd példaként a kézdivásárhelyi Gábor Áron-szobor históriájának analógiájaként a csomafalvi Kossuth-szobor történetét elevenítette fel, amely eredetileg Marosvásárhelyen állt, majd 1921-ben lerombolták, az elmúlt időszakban pedig a gyergyószéki településen állították fel újra, ha már Marosvásárhelyen nem lehetett.
Történelem költői szavakkal – zárszó gyanánt Gutai István így jellemezte Serdült Benke Éva esszéit, melyeket Sepsiszentgyörgyön kívül a héten bemutattak még Szentivánlaborfalván és Kézdivásárhelyen is.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékőrző Galícia
Ha a hangrögzítés technikájának bár töredékével rendelkeztünk volna ifjú korunkban, sok részletet menthettünk volna meg nagyapáink-apáink első világháborús emlékeiből – osztottuk meg véleményünket Balázs Antallal, akinek abban a szerencsében volt része, hogy magyarországi barátaink meghívták Galíciába meglátogatni a magyar katonai emlékeket őrző vidékeket, az első világégés véráztatta háborús színtereit. S mert egyre fogy az évfordulós esztendő, arra kértük, ossza meg olvasóinkkal is lengyelhoni élményeit.
– Bedécs Gyula régi barátomnak megígértem, hogy ha Galícia felé mennek, emlékkopját faragok a brassói huszonnégyes honvéd gyalogezred emlékére, és személyesen elviszem velük oda – kezdett a történetbe. – 2012-ben voltunk mi már együtt, ugyancsak a huszonnégyesek emlékeit keresve, Olaszországban, eljutottunk Doberdóig, az Isonzóig, viszontláthattuk a Pó-síkság magyar vér áztatta harci színtereit. Ebben az évben Galícia következett, ide szervezett emléktúrát a győri székhelyű Isonzó Baráti Kör. Ismerkedni mentünk a galíciai harcterekkel-emlékekkel, főt hajtani ott nyugvó hőseink sírhantjánál.
Itt közbevetem: mifelénk is élt egy hivatásos haditudósító, aki a huszonnégyesek nyomában bejárta Galícia és az olasz front színtereit, s megrázó eseményeit könyvben rögzítette. Ádám Éva író a lengyel származású Kamenitczky Etelka volt, aki bányafelőr lányaként született Köpecen. Könyvének hasonmás kiadása régi feladata a hazai magyar könyvkiadásnak. Síremléke a Fehér megyei Kulcs temetőjében áll, múlhatatlan érdemeiért nem emelt neki emléktáblát Köpecen az utókor.   – Én Rymanówban találkoztam barátaimmal – folytatja Balázs Antal. – Első megállónk Salis Soglio volt. Ott áll Galícia legnagyobb erődje, az akkor épített 15 közül! Ezeket bekerítették az oroszok. Kiéheztették az erődök katonáit, akik fűrészkorpával keverték a lisztet, hogy mindenkinek jusson egy darab kenyér, majd fogságba hurcolták a legyengülteket Oroszországba. Emlékezetes marad számomra, mert itt hajtottak főt a Harangozó dédunokák felmenőjük, Harangozó István síremléke előtt. Emlékbeszédet mondott Harangozó Bertalan, Vas megye jelenlegi kormánymegbízottja, imát Harangozó Vilmos kőszegi plébános, felhangzottak Kulcsár Béla harmonikaművész katonadalai. Megható volt. Másnap eljutottunk Galícia egyik legnagyobb hadtörténeti múzeumába, megtekinthettük annak nagyon gazdag gyűjteményét, ez a város volt Przemyśl. Magyar katonák-kiskatonák vére áztatta itt a földet, megrázó élmény volt látni, ahogy a sokat szenvedett és szabadságszerető lengyel nép mennyire őrzi-gondozza a magyar hősöket befogadó temetőket! Koszorúztunk. Az első világháborúban magyar katonák ezrei haltak hősi halált az itt álló romos erőd egykori orosz ostromakor. Nekik állított emléket a költő Gyóni Géza a Csak egy éjszakára című versében. Egyike volt az erőd védőinek, itt került orosz fogságba, ahonnan soha nem tért haza. Azt azonban már kevesebben tudhatják, hogy a Bodosban nyugvó Egyed Géza tanító a krasznojárszki fogolytáborban kötött barátságot Gyónival, aki felett halálakor lévita képzésű református kántortanítóként mondott emlékbeszédet – csavargatva az emlékezés gomolyáját, ezt is felelevenítjük Balázs Antallal. A magyar nép külön emlékművet szentelt a przemyśli vesztett csatának. A Margit híd budai hídfője mellett áll az oroszlános emlékmű, rajta ennyi: Przemyśl. És ha magunkat keressük, van még érdekes dolog, ami minket, sepsiszentgyörgyieket ehhez a galíciai városhoz köt: a megyeszékhely szívében, a Szent József-plébániatemplom tornyában naponta megszólal egy szép hangú harang, melyet ebben a városban, Lengyelország egyik nagyobb harangöntödéjében öntöttek! – Augusztus 6-án Luznára igyekeztünk, ahol bemutatták a Pustki-dombon fekvő hősi temető magyar részlegét – sorolja Balázs Antal. – Menet közben fejet hajtottunk a Gorlicei-domb előtt is, a második sorsfordító galíciai ütközet színhelyén. A Pustki-domb temetőjét nemzetiszín szalaggal vettük körül, és minden magyar katonasíron meggyújtottunk egy mécsest. Tábori misét tartottak a csoport magyar papjai, ministráltak a Harangozó fivérek, az Isonzó Kör bemutatta műsorát. Számunkra emlékezetes meglepetés volt, hogy a misén tiszteletét tette a luznai önkormányzat képviselőete. Tarnówba siettünk, Bem apó szülővárosába, és útközben igazi élmény volt megállni Limanówban. Itt van a Limanovai Magyar Hősi Temető. Felolvastuk Muhr Ottomár limanovai hős ezredes emlékművének megrázó feliratát, amelyen a 9. császári és királyi huszárezred magyar katonáinak neve sorakozik. A magyar nyelvű felirat így hangzik: „1914 december 11–12-én ezredes urunkkal együtt halt huszárok drága vérének, kemény öklének, szótlan magyar hűségének emlékére”. Fergeteges harc alakult ki itt annak idején, az ezred leszállt a lóról, és kézitusára került  sor. Az ezredes sortüzet és rohamot vezényelt, s ennek során hősi halált halt... Nincs olyan szó, amellyel ki lehetne fejezni, hogy mit éreztem én, a csehétfalvi székely ember, amikor Tarnówban megláttam annak a Bem tábornoknak a díszes és szép síremlékét, aki életét az utolsó percig veszélyeztette a magyar szabadságért, és örökre összekötötte a barátság fonalával a magyar és a lengyel nemzetet.
Azt már a nem Háromszéken és Erdélyben élő olvasóink kedvéért jegyezzük meg, hogy Bem tábornok Háromszék földjén is többször megfordult. Petőfivel egy moldvai útjáról hazatérőben nagyon letörten találkozott Bereckben, és elmondta a költőnek, hogy szívesen jönnének fegyverbe Háromszékre a moldvai csángó magyarok, de akkor oda vissza soha nem tudnának térni, hiszen mit mondanának az ott élő románok, hogy ők Erdélyben a románok ellen harcolnak! A Bem–Petőfi találkozó emlékműve Bereck főterén áll, szobra Kézdivásárhely szívében, nevét felvette a lemhényi iskola. A nemzetét elnyomó orosz cári hatalom ellen akart harcolni, úgy gondolta, a török–orosz viszályban szerepet kaphat még, így beállt a török seregbe. Ám ahhoz, hogy abban harcolhasson, fel kellett vennie a muzulmán hitet. Így lett Bem Józsefből Murad pasa, aki a szíriai Aleppo városát megmentette a pusztítástól. Ott szerzett sérüléseibe halt bele. 79 évig pihentek földi maradványai az aleppói temetőben, majd 1929-ben szülővárosa kezdeményezésére exhumálták hamvait és hazaszállították. A lengyel katolikus püspöki kar azonban nem engedélyezte keresztény földbe temetését, ezt igen leleményesen Szyszko Bohusz szobrász-építész úgy oldotta meg, hogy egy mesterséges tó közepén hat oszlopra helyezte Bem szarkofágját, a tábornok végső nyughelyét. Az égbe temették Bem József maradványait!
– Utunk utolsó emlékezetes állomása Tuchów volt, számomra a legfontosabb település, mert ennek a városkának hadi temetőjében nyugszanak a sokat szenvedett magyar királyi brassói 24-es honvéd gyalogezred hős katonái, a mi vidékünk férfiai. Ebben a temetőben a meghatódottságtól megszállva helyeztük el zuhogó esőben az általam faragott kopját azoknak az emlékére, akik soha nem láthatták meg székelyföldi szülőfalujukat. Amire bedöngöltük a kopjafát, megérkezett a városka polgármestere. Látni lehetett arcán a megilletődöttséget, pedig egy szót sem értett abból, ami ott elhangzott! Mire a kőszegi plébános megszentelte a kopjámat, kisütött és ránk mosolygott a Nap. Szerethette az Úristen a huszonnégyeseket – mondtam a plébánosnak, mert megsiratta őket. Végezetül pedig egy nagyon megható dolog történt: az a polgármester, aki szemtanúja volt az emlékállításnak, odajött, és megsimogatta a kopjafát! Hirtelen hazagondoltam, és azt mondtam magamban, hogy micsoda nemes gesztus lett volna, ha a mi megyénk prefektusa is megsimogatott volna legalább egy emlékkopját azok közül, amelyeket felszenteltünk Gábor Áron síremléke mellett az eresztevényi temetőben. Mennyire más érzéssel távozott volna onnan az a pár száz résztvevő, aki jelenlétével megtisztelte a szabadságharcos hős születésének bicentenáriumát! A lengyelek szeretetét felülírni nem lehet. Most hiszem, hogy mennyire igaz az a négysoros, miszerint „lengyel s magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát!” Azt is világgá kiálthatta volna Balázs Antal, hogy a lengyelek is megértsék, hogy a távoli Háromszéken, a Rétyi Nyír előterében szépen felújítva áll a huszonnégyes honvéd egész alakos szobra, amelynek újbóli avatóünnepségét jeles személyiségek jelenlétében tartottuk 2010. augusztus 20-án. Ezek a fiúk bámulatra méltó haditettekkel, hősi eseményekkel írták be nevüket az első világháború történetébe.
Kilencvenhat esztendeje annak, hogy Galíciában és az olasz fronton elnémultak a fegyverek, s már azok is hantok alatt pihennek, akik hazatérhettek a harcmezőkről. Galíciában estek át a tűzkeresztségen, védték a Kárpátokat, az Uzsoki-szorost. 1918 januárjának kemény telén parancsszóra átvitték őket az olasz frontra. Assiago alatt, a Piavé lankáján vívták lankadatlan küzdelmüket egészen az összeomlásig.
„Galícia véráztatta mezőin A szellő is csak susogva szálljon, Hősök nyugszanak ott, fiatal fiúk, Hősök álmát ne zavarja meg senki  a világon!” Bíró István fiatal önkéntes sorai ezek, amelyek a korabeli hírlapokban láttak napvilágot. 1914 októberében 285 halottat, 759 sebesültet jegyzett a statisztika, 853-an eltűntek! Ők voltak a muszka áradat fenntartói, a magyar bánat és hősiesség jelképei.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sárándi Tamás
SZÉKELYFÖLD KÖZELLÁTÁSA 1940 ŐSZÉN
Amikor Székelyudvarhelyet csak ejtőernyővel lehetett megközelíteni Mi nehezítette Székelyföld közellátásának biztosítását 1940 őszén? Például az, hogy a kivonuló román hadsereg sok esetben minden mozdíthatót leszerelt és elszállított.
Az 1940. augusztus 30-án meghozott második bécsi döntés révén visszakerült Magyarországhoz Észak – Erdély, beleértve a Székelyföld is. a kezdeti nehézségek áthidalására a magyar kormány katonai közigazgatás bevezetése mellett döntött, ami 1940. november 26-ig igazgatta a területet. Ezen időszak alatt a különböző szintű parancsnokságok több nehézséggel is szembetalálták magukat, a Székelyföld esetében azonban a legsúlyosabbnak a közellátás biztosítása bizonyult.
Mindennek több oka és előzménye volt. Jelen írásunkban ezen okokat vesszük számba, illetve a konkrét megvalósulást igyekszünk nyomon kísérni. Elsősorban a Székelyföld esetében követjük nyomon a fejleményeket, de igyekszünk rövid áttekintést is adni az egész visszacsatolt terület közellátására vonatkozóan is.
Az 1940 őszi gazdasági és közellátási nehézségek több okra vezethetők vissza. Egyrészt a román hadsereg az európai általános politikai és katonai helyzet – első bécsi döntés, majd Kárpátalja 1939-es megszállása, 1940. júniusi szovjet ultimátum – miatt 1938-tól kezdődően mozgósítva volt, ami oda vezetett, hogy a második bécsi döntést megelőző hónapokban a román hadsereg kétharmada Erdélyben állomásozott. A helyszínen állomásozó román csapatok felélték a lakossági készletet – a korabeli beszámolók folyamatosan a román hadseregben uralkodó rossz élelmezési helyzetre panaszkodtak, ami miatt a hadsereg tagjai folyamatosan megdézsmálták a lakosság készleteit – másrészt a kivonuláskor rekvirálásokat hajtottak végre. A Székelyföld esetében ez a probléma két szinten jelentkezett, a lakosság lóállományának jelentős részét elrekvirálták, valamint egyes gyárakat leszereltek, ami fokozta a munkanélküliséget. Sok esetben a román hadsereg minden mozdíthatót leszerelt és elszállított,
pl. a későbbi közellátás szempontjából kulcsfontosságú vasúti szállítóeszközökből 800 mozdonyt, 700 személyvagont és 10 ezer tehervagont vittek el. A helyi lakosság szempontjából nagyobb gondot okozott, amikor egész gyárakat szereltek le. Pl. Désről a szeszgyárat, Sepsiszentgyörgyről pedig a dohánygyárat vitték el.
Az ezt követően meghozott második bécsi döntés negatív hatása – gazdasági értelemben – hogy addig szorosan összefüggő régiókat s vidékeket vágott el egymástól. A Székelyföld esetében ennek ugyancsak két súlyos aspektusa volt, egyrészt Brassó „elvesztése”, másrészt a térségben elhelyezkedő két cukorgyárat elvágta termőterületeitől. Pl. Brassó és Háromszék megye kölcsönösen kiegészítette egymást, a város innen kapta a nyersanyagok (elsősorban fa), az élelmiszer (70%) és a munkások jelentős részét, míg a megye a várostól kapta a kész ipari termékek (főleg vas), a közszükségleti cikkeket és a cukrot. A botfalusi (Brassó megye) cukorgyár Romániában maradt, míg a termeléshez szükséges termőterület Magyarországhoz került, a marosvásárhelyi cukorgyár esetében pedig fordítva történt ugyanez. A Székelyföld esetében a másik súlyos gazdasági gondot a fakereskedelem lecsökkenése jelentette.
A nagyobb üzemek regáti román tulajdonosok kezében voltak, akik leállították a termelést a bizonytalanság miatt és a meglévő fakészletet sem tudták elszállítani a területről. A székelyföldi és Naszód megyei fatelepek összesen 20–25 ezer munkást foglalkoztattak, azonban 1940 végén a leállások miatt csak mintegy 6–7 ezren dolgoztak. Korabeli jelentés szerint a Székelyföldön 250 ezer köbméter faáru volt, ami elszállításra várt. A gazdasági problémák harmadik csoportját a kőolajtermékek és földgáz használata jelentette, ugyanis ez jobban el volt terjedve Romániában, mint Magyarországon (a földgázmezők közelsége miatt ez hangsúlyosabban volt jelen a Székelyföld esetében).
Mielőtt rátérnénk a Székelyföld 1940 téli közellátásának biztosításához hangsúlyoznunk kell, hogy a visszacsatolt észak-erdélyi megyék mindegyikében gondok voltak a közellátással, másrészt a Székelyföld – más hegyes vidékhez hasonlóan, mint pl. Máramaros és Beszterce-Naszód – az alapélelmiszerek tekintetében mindig is behozatalra szorult. Ez elsősorban a búza- és kukorica behozatalt jelentett, míg árpából, zabból és szénából folyamatos többlettel rendelkezett. 1940-ben sem a behozatal jelentette a nagy problémát, hanem annak fizikai eljuttatása. Az ellátási gondokat nehezítette, hogy a román hadsereg kivonását a magyar hadsereg bejövetele váltotta fel, aminek ellátására ugyancsak tetemes mennyiségű élelmet kellett beszállítani. A katonai közigazgatás időszakában a Székelyföldön 10 ezer katona és 1500 ló állomásozott, akik elsősorban a határvonal megerődítésén munkálkodtak.
A katonai közigazgatás időszakában a Székelyföld legnagyobb gondját a vasúti összeköttetés hiánya okozta, ugyanis azt – Kolozsvárról Aranyosgyéresen és Marosludason át Marosvásárhelyre tartó vonal – az új országhatár kettévágta. A Kolozsvártól délre elterülő kiszögelés – az úgynevezett Göring-zsák – a belga tulajdonban lévő szamosújvári szódagyár igazgatójának közbelépésére alakult ki, s maradt a terület Romániánál (lásd a térképet). A helyzetet csak fokozta, hogy október 23-ától kezdődően a román hatóságok leállították a peage – átmenő – vasúti forgalmat, így a Székelyföld ezt követően vasúton átmenetileg megközelíthetetlenné vált. A helyzet súlyosságát érzékeltetve – kis túlzással élve – Teleki Pál ezt úgy fogalmazta meg, hogy Székelyudvarhelyre csak ejtőernyővel lehet eljutni.
Az elszigeteltséget azonban jól jelzi, hogy a katonai közigazgatás időszakában a postai küldeményeket a fontosabb székelyföldi városokba repülőgéppel jutatták el, illetve fölé érve ejtőernyővel dobták azokat le. A légi posta Székelyudvarhelyt, Csíkszeredát, Kézdivásárhelyt és Sepsiszentgyörgyöt érintette.
A tél közeledtével az ellátás megszervezése a katonai közigazgatás egyik legsürgősebb és egyben legnagyobb volumenű kihívása is volt. A problémával már szeptember végén a legmagasabb szinten – Legfelsőbb Honvédelmi Tanácsban – foglalkoztak, ahol csak azt állapították meg, hogy a terület nem képes az önellátásra, így azt az anyaországból fogják biztosítani, illetve elrendelték a meglévő készletek, illetve a bevitelre szükséges áruk mennyiségének összeírását, illetve döntöttek ennek fontossági sorendjéről. Ugyanakkor elhatároztak, hogy az ellátás megszervezését a helyi szövetkezetekre bízzák, s az anyaországi szövetkezetek tevékenységét egyelőre nem engedik meg a visszacsatolt területeken. Október 28-án ismét tanácskozást tartottak a kérdésről ekkor döntöttek, hogy a visszacsatolt területet két részre osztják, ellátásra szoruló térségekre – Székelyföld, Beszterce és Máramaros – illetve azon megyékre, amiket kereskedelmi tevékenység útján lehet ellátni. Ugyanitt döntöttek arról is, hogy míg a négy Székely megyét 100%-ban, addig a másik két – román többségű régiót – csak 50–60%-ban kívánják ellátni. A döntés értemében a Székelyföldre 16896 t, Máramarosba 748 t, Besztercére 3480 t élelmiszert terveztek szállítani. A két román többségű régió ellátása nem okozott gondot, így oda a szállítást a MÁV-ra bízták, a Székelyföld esetében azonban kombinált szállításra – vasúti és közúti – volt szükség. A térség ellátásához a leginkább használható közúti összeköttetés a Beszterce–Szászrégen út volt, így a Besztercéig vasúton érkező árút itt átpakolták tehergépkocsikra, majd Szászrégentől, illetve Marosvásárhelytől ismét a MÁV végezte a szállításokat
Nincsenek pontos kimutatásaink arra vonatkozóan, hogy miből mennyi készlet, illetve hiány volt a Székelyföld esetében, azonban – az eddig elmondottakból következően is – semmiképpen nem arról volt szó, hogy az ellátás biztosításához szükséges mennység 100%-át be kellett szállítani a területre. Több esetében előfordult, hogy olyan készleteket is beszállítottak, amikből elegendő volt a területen is. A helyzet inkább az volt, hogy míg egyes termékekből krónikus hiány volt, amit a katonai közigazgatás végéig sem siketül teljesen megoldani – pl. kőolajtermékek – addig másokból több ezer tonnányi felesleggel rendelkeztek. A helyzet illusztrálására bemutatjuk Háromszék megye terményeiről készült kimutatást, ami a bevonulás előtti állapotokat tükrözi (lásd a grafikont).
Ezen egyetlen eset tanulsága szerint is, még az élelmezésben kulcsfontosságú búza tekintetében is csak két járásban nem volt elégséges mennyiség, vagyis a kenyérellátást megoldható lett volna megyén belül, árpából pedig minden járás felesleggel rendelkezett. A kimutatásba nem vettük be a burgonyát, miből természetesen minden járásban több ezer tonna felesleg létezett. Kisebb hiány volt kukoricából és hüvelyesekből, amiből viszont semennyi készlettel nem rendelkeztek az a szalonna és petróleum volt, így ezen mennyiségeket 100%-ban az anyaországból kellett pótolni. A kukorica esetében számolni kellett azzal is, hogy ez ekkor még a lakosság táplálkozásában is jelentős szerepet játszott. A hadsereg lovainak az ellátására 60 vagonnyi kukorica volt előírva, azonban a Vezérkari Főnökség felvetette, hogy ezt inkább cseréljék ki zabra, ami a helyszínen is beszerezhető, s a kukoricát ajánlják fel a lakosság táplálkozásának biztosítására.
A közellátás nagy volumene révén jelentős üzletet is jelentett, így konfliktus alakult ki a szövetkezetek – erdélyrészi Hangya, illetve magyarországi Futura – illetve a különböző szállítási cégek – MÁVAUT és MATEOSZ – között. Mint láttuk első lépésként az a döntés született, hogy az ellátást a helyi szövetkezetek révén oldják meg, azonban ez alól kivételt jelentettek a partiumi járások, ahol az ellátást kezdetektől a Futura kapta meg. A Vezérkari Főnök erdélyi körútjának tapasztalataként azt a következtetést vonta le, hogy az erdélyrészi Hangya infrastruktúrája nem elég fejlett, így a közellátás zavartalansága érdekében vonják be a Futurát is. Mindez az erdélyrészi Hangya akarata ellenére történt, aki már ezt megelőzően is egyeztető tárgyalásokat folytatott a magyarországi szövetkezetekkel, így igyekezvén biztosítani pozícióit a visszacsatolt területeken. Ezt követően a beérkező árut a Hangya és a Futura együtt vette át és szállította a kijelölt raktárakba. A közúti szállítás lebonyolításába a Honvédség mellett bekapcsolódott a MÁVAUT és a MATEOSZ is. Az Erdélyrészi Gazdasági Tanács ülésén felmerült, hogy a MÁV elégedetlenségét fejezte ki, ha valaki nem az ő autóikkal – MÁVAUT – végzi a szállítást, holott a nagy forgalmat a vasúttársaság nem volt képes ellátni, ezért a minisztérium kérte a másik budapesti vállalatnak a MATEOSZ-nak a bekapcsolódását is. Nehézségek ezt követően is felmerültek, részben az anyagellátásban részben a fizetési kötelezettségek miatt. November végén a besztercei szállítási kirendeltség arra panaszkodott, hogy a hadsereg nem utalt ki motalkót, így a MÁVUT tehergépkocsik kénytelenek voltak ideiglenesen elállni. December végén a hadsereg teherutóin lévő gumiabroncsok kímélése miatt a szállítás csökkentéséről döntöttek. Folyamatos probléma volt a Beszterce–Szászrégen műút áteresztőképességével is, ami túl keskenynek bizonyult, illetve a túlzott terhelés miatt minősége hamar leromlott. Az út feljavítására a hadsereg zsidó munkaszázadokat rendelt ki, azonban ezeket sem tudták megfelelő felszereléssel ellátni. Ásót, csákányt és talicskát biztosítottak a számukra, de kővágót és kalapácsot már a helyszínen kellett beszerezniük. Mindezen nehézségek ellenére a Székelyföld közellátása egy sikertörténetnek tekinthető, s a katonai közigazgatás megoldotta a rá háruló feladatot. A közúti szállítás tehermentesítése érdekében 1940. december 20-áig elkészítették a Marosvásárhelyről kiinduló keskeny nyomtávú vasút Kolozsnagyida és Szászlekence közötti meghosszabbítását, ami napi 25 vagont volt képes átereszteni, majd ezt további bővítésekkel felvitték napi 50 vagonra (lásd a térképet). A vasútépítést a hadsereg végezte, 10 héten át hét vasútépítő század, két vasúti felépítmény század és hat vasúti építő munkásszázad vett részt. A közúti szállításban összesen 260 honvédségi, 100 MÁVAUT és 104 MATEOSZ tehergépkocsi segédkezett. A hadsereg emellett 16 vegyes munkaszázaddal is segítette a folyamatos átpakolásokat. Mindezen erőfeszítéseknek köszönhetően 4200 t búzát, 3000 t kukoricát, 31 t zsírt, 31 t szalonnát, 75 t tésztát, 75 t konzervet és 24 t étolajat jutattak el idejében a Székelyföldre. Ezen sikeres akciót követően is a katonai közigazgatás szerveinek – a visszacsatolt területek egészén – különböző technikákhoz kellett folyamodniuk a közellátás minimális szintjének biztosítása végett. Az ez irányba tett első lépések között volt az árak maximalizálása. Az árak maximalizálásának lényege, hogy a megszabott ártól drágábban elviekben nem lehetett árulni az illető cikket. Ezáltal az áremelkedést, illetve az inflációt akarták megakadályozni.
A közellátás biztosítása érdekében a katonai közigazgatás másik intézkedéssorozata a városokban található közellátási cikkek nyilvántartásba vétele, hiány esetén ezek zárolása volt. Emellett elrendelték a mezőgazdasági termények forgalmának a korlátozását is. Eszerint, ha valakinek a megadott mennyiség fölött volt terménye, azt be kellett jelentenie, illetve, ha el akarta azt adni, akkor azt csak a hadseregnek tehette meg. Később ezt a rendeletet is tovább szigorították és búza esetében már 50 kg feletti mennyiséget is be kellett jelenteni. Mivel egyes termékek esetében így sem rendelkeztek a lakosság ellátásához szükséges készletekkel, így a parancsnokok elrendelte ezek jegyrendszer alapján való adagolását. A heti fejadag az alábbiak szerint volt megállapítva: cukorból fejenként 12 dkg, kávéból 10 dkg családonként, teából 2 dkg családonként, rizsből 50 dkg családonként. Később ezt kiterjesztették a kenyérre és a zsírra is. A napi kenyéradag egy tisztviselő esetében 50 dkg, egy munkás esetében 1 kg volt, zsír esetében pedig egységesen 30 dkg. A későbbiekben tovább szigorították a kenyérre vonatkozó rendeltet, egyrészt korlátozták a malmok esetében a finomliszt őrlésének mennyiségét, illetve megtiltották fehér kenyér sütését, másrészt elrendelték, hogy burgonyát keverjenek a kenyérliszthez.
A húsfogyasztás korlátozása érdekében úgynevezett hústalan napokat vezettek be, amikor a piacon nem lehetett árulni, az éttermekben pedig felszolgálni olyan ételt, ami húst tartalmazott. Ez kezdetben heti két nap teljes, illetve két nap korlátozott húshoz való hozzáférést jelentett. Később ezen rendelkezést tovább szigorították és októbertől már három, teljesen hústalan nap volt. Ugyancsak a közellátás megkönnyítését, illetve a visszaélések megakadályozását szolgálta az az intézkedés, ami előírta, hogy minden családfő 48 órán belül jelentse be családját a hozzá legközelebb fekvő kereskedőnél, ahonnan a közszükségleti cikkeket be kívánta szerezni. A kereskedők ugyanis ezen lista alapján kaphattak árut. Ugyanakkor kikötötték, hogy azon családok, akik készletekkel rendelkeznek a zár alá vett közszükségleti cikkekből, csak az előírt fejadagoknak megfelelően fogyaszthatnak, illetve csak saját készleteik kimerülése után jelentkezhetnek a boltokban. Mindezen intézkedése ellenére egyes nyersanyagokból és ipari termékekből a katonai közigazgatás teljes időtartama alatt hiány volt (petróleum, benzin, gyufa, szappan, talpbőr). Ez azonban minden megyére jellemző volt, nemcsak a Székelyföldre. A terület nem piaci alapú ellátása azonban oda vezetett, hogy az árak tekintetében több esetben a Székelyföldön olcsóbban lehetett hozzájutni, mint Észak-Erdély más megyéiben.
Pl. a búza 1940 őszén Marosvásárhelyen 680 lej/q, addig Kolozsváron 840 lej/q, a zsír esetében Marosvásárhelyen 47 lej/kg, Kolozsváron pedig 88 lej/kg. Összegzésként elmondhatjuk, hogy az észak-erdélyi katonai közigazgatás egyik legnagyobb teljesítménye a négy székely megye ellátásának biztosítása tekinthető, amit minden nehézség ellenére sikeresen oldott meg. A nagy volumenű felvásárlások és szállítások felszínre hozták a regionális ellentéteket az erdélyi és anyaországi szövetkezetek közti különbséget. A közellátás nem piaci alapú megoldása következtében 1940 telén – habár folyamatosan voltak fennakadások – és mindenféle kényszerintézkedést kellett bevezetni, de nem a Székelyföldön volt a legrosszabb a közellátás színvonala.
Sárándi Tamás muzeológus-történész. Tanulmányait a Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelem szakán végezte 2005-ben, attól kezdve a Szatmár Megye Múzeum munkatársa. Jelenleg az ELTE doktori iskolájának hallgatója. Kutatási területe a nemzetiségpolitika Észak-Erdélyben 1940-1944 között.
• Észak- Erdély politikai közigazgatási helyzete 1944 augusztus 23 után, in. Székelyföld, 2005 július, 73- 91 p. • A kisebbségek és a magyarságpolitika a romániai sajtóban 1944-1945, in. Pro minoritate, 2005 ősz, 112-131 p. • A magyar lakosságot ért sérelmek és az MNSZ politikája, in. Magyar kisebbség, 2005/1-2, 369-393 p. • Észak- Erdély 1940-1944 közötti történte a román történetírásban, in. Limes 2006/2, 131-138 p. • Evoluţia membrilor Uniunii Populare Maghiară în judeţul Cluj în perioada 1945- 1948, in. Satu Mare Studii şi comunicări, 2005-2006, pp. 237-253. • Kísérletek a szatmári svábok visszanémetesítésére a két világháború között, in. Németek a Kárpát- medencében konferencia anyaga, Bonyhádi evangélikus füzetek 2, Bonyhád 2009, 295-319. • Historia domus, ca sursă istorică. Unirea subiectivă, (Diana Iegarrel közösen), in. Satu Mare Studii şi comunicări 2008, p. 119-126. • Consideraţii privind primul val de recrutare SS din 1942 în judeţul Satu Mare, in. Satu Mare Studii şi comunicări 2008, p. 223-246. • Kisebbségpolitika a közigazgatási gyakorlatban a katonai közigazgatás idején Észak-Erdélyben, in Limes, 2010/2, p. 75-96.
Transdindex.ro

Civil sétány negyedszer
A szervezetek fele sem működik
Közel húsz civilszervezettel ismerkedhettek meg Sepsiszentgyörgy lakói pénteken a megyeháza előtti Szabadság téren. Főként a szociális szférában tevékenykedő karitatív alapítványok képviselőtették magukat, de ifjúsági szervezetek is bemutatkoztak.
A Civilek Háromszékért Szövetség negyedik alkalommal rendezte meg az akciót a megyeszékhelyen, idén szeptemberben pedig Kézdivásárhelyen lehetett tájékozódni a szervezetek tevékenységeiről. Opra Szende programvezető kérdésünkre elmondta, fontosnak tartják felmutatni azokat az értékeket, amelyeket a civil szféra képviselő. Idén főként arra fektették a hangsúlyt, hogy a szervezetek a megvalósított eredményeiket mutassák be.
A Turulmadár Ifjúsági Irodánál az önkéntességet népszerűsítették, a Diakónia Keresztyén Alapítvány, a Caritas, a Vöröskereszt a szociális szolgáltatásokra helyezték a hangsúlyt, de vérnyomást és vércukorszintet is mértek a helyszínen. A Civilek Háromszékért Szövetség katalógusában mintegy 200 civil szervezet adatai találhatók meg, de Kovászna megyében megközelítőleg 600 civil szervezet van bejegyezve; ezeknek közel fele aktív. 
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Antal Árpád december 22-ét javasolja nemzeti ünnepnek
Románia nemzeti ünnepét egy olyan történelmi eseményre emlékező dátumra kell kitűzni, melyet a románok és a magyarok egyaránt elfogadhatónak tartanak – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
„December elseje helyett inkább az 1989-es forradalomhoz köthető időpontot kellene választani – például december 16. vagy december 22. alkalmasabb lenne –, hiszen pozitív élményre emlékeztetne, ezzel szerintem az ország minden lakosa egyetértene” – jegyezte meg a polgármester.
Antal felhívta a figyelmet, hogy négy év múlva lesz a százéves évfordulója annak, hogy Erdélyt Romániához csatolták, ám az itt élő másfél millió magyar nem nyert a december elsejei egyesülésből. „Ha négy év múlva valaki megkérdezi, hogy az itt élő magyarok négy nemzedéke – mi, a gyerekeink, a szüleink és a nagyszüleink – mit nyertünk ebből, nehéz lesz pozitív választ adni. De így van ezzel az erdélyi románok jelentős része is” – fogalmazott az elöljáró, aki szerint 1918 óta a román országvezetés sokkal több problémát generált, mint amennyit megoldott.
A sepsiszentgyörgyi elöljáró ugyanakkor arra is kitért, csalódott az új Kovászna megyei prefektusban, Marius Popică ugyanis „különböző magyarellenes beadványokra, hivatásos feljelentők félrevezető jelzései alapján küld hivatalos felszólításokat anélkül, hogy ellenőrizné az információkat”.
„Kézdivásárhelyen az önkormányzat üléstermében nem volt székely zászló, aminek az eltávolítására szólított fel, az iskolák kétnyelű névtábláinak a formáját pedig törvény szabályozza, ezért nem kellett volna perrel fenyegetni az iskolaigazgatókat” – sorolta a példákat a polgármester.
Krónika (Kolozsvár)

A példamutató Gábor Áron
Könyvbemutatóval egybekötött konferencián értekeztek helyi és magyarországi történészek, művészettörténészek Gábor Áron életéről, tetteiről, az ágyúöntés technikájáról, a székely hős emlékére emelt szobrokról, emlékművekről szombat délelőtt Sepsiszentgyörgyön. A megyei tanács által kezdeményezett Gábor Áron Emlékév részeként zajlott esemény helyszínéül nem véletlenül választották a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termét: emitt hangzott el, hogy lészen ágyú – hangsúlyozták többen is a konferencia nyitányában.
Köszöntőbeszédében Demeter László történész rámutatott: az 1848-as szabadságharc idején megvalósult a székely összefogás, erre most is szükség van, és ennek jegyében vesznek részt az eseményen mindhárom székely megye képviselői. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke emlékeztetett: sokadik rendezvénye a konferencia a Gábor Áron Emlékévnek, majd köszöntötte Kozma Pétert, a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kormánymegbízottját. Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke arra hívta fel a figyelmet: a székely összefogás szelleme perdöntő lehet a közösség jövője szempontjából, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke pedig azt hangsúlyozta: Gábor Áron a tettek embere volt, fontos, hogy a cselekvésbe vetett hit ma is éljen.
A megnyitót követően dr. Süli Attila őrnagy, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos kutatója nyitotta meg az előadások sorát, Erdővidék szerepét méltatva a szabadságharc hadiiparában. Következtetésként fogalmazta meg: 1848–49-ben a kistérség erején felül teljesített a hadiiparban. Dr. Prokai Gábor budapesti művészettörténész az ágyúöntés múltját, technikáit ismertette részletesen. Az ágyú történetéről szólva rámutatott: a fegyver előzményének számítottak például a hajítógépek, amelyekkel az ostromlott vár falain belülre lőttek be különféle „fegyvereket”: cserépedénybe tett kígyókat, viperákat, méhkast. A fából, vasból készített ágyúk történetének bemutatása után a bronzöntés technikájáról is szólt a művészettörténész. Bordi Zsigmond Loránd sepsiszentgyörgyi régész a Gábor Áron halálát okozó kökösi csata történetét ismertette, dr. Csikány Tamás ezredes, hadtörténész, a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára pedig a kor tábori tüzérségéről szólt, kitérve arra is, milyen műszaki, tudományos ismeretekkel kellett rendelkeznie egy tüzérnek a 19. század közepén. Dr. Szakács Lajos budapesti hadtörténész azt vette számba, mennyire változatos formákban él ma Gábor Áron emlékezete Magyarországon és a Kárpát-medencében: kezdve a kisgyermekek által is jól ismert népdaltól a tankönyveken, intézmény-, utcaneveken át a székely hősnek állított emlékművekig. Váry O. Péter, lapunk munkatársa, a Gábor Áron Ünnepet Rendező Bizottság elnöke az ágyúöntő háromszéki emlékezetéről beszélt, kitérve az eresztevényi emlékműre, a kézdivásárhelyi, csernátoni, berecki, sepsiszentgyörgyi szobrokra, majd dr. Jánó Mihály művészettörténész vette számba, miként ábrázolták Gábor Áront a képzőművészeti alkotásokban, kitérve Gyárfás Jenő befejezetlen kompozíciójára is.
Csikány Tamás ezt követően röviden bemutatta az Ágyúba öntött harangok című, az alkalomra megjelent tanulmánykötetet is. A konferencián elhangzott előadások közül több is része a kötetnek, de szólt a további szerzőkről, kiemelve a konferenciáról egészségügyi állapota miatt hiányzó Egyed Ákos akadémikust. Zárszóként Váry O. Péter jelentette be: novemberben Bereckben kerül sor a Gábor Áron Emlékév zárására, a tervek szerint ekkor mutatják be a meghirdetett irodalmi pályázatra beérkezett dráma felolvasószínházi változatát is.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gasztrokiállítás és csángó táncház
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Kézdiszékért Egyesület az egy hónapig, október végéig tartó hagyományőrző napok részeként szervezett gasztronómiai kiállítást a Nők Egyesülete közreműködésével szombat délután a kézdivásárhelyi Erzsébet Teremben.
Imre Sándor, a helybeli Mi-Tu-Ház Kft. tulajdonosa a cég legfrissebb termékét, a csípős Badi mustárt, Gyurka Valentin külsőrekecsini tanító pedig a moldvai csángó magyarok egyik hagyományos ünnepi ételét, a szőlőlevélbe tekert geluskát mutatta be. A nőegyesületi tagok többek között meggyes és almás tésztát, különféle aprósüteményt, lekvárt, mézet, savanyúságot, hidegtálat, szörpöt és tortát állítottak ki, amit a jelenlevők meg is kóstolhattak. Este a külsőrekecsini Naputánjáró Néptánccsoport mutatkozott be hagyományos moldvai csángó táncokkal, majd csángó táncház következett. (iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az ’56-os eseményekre emlékeznek Háromszék városaiban
Az 1956-os forradalom és szabadságharc történéseire emlékeznek Háromszék több városában csütörtökön. A megemlékezések alkalmával ünnepi műsorokkal, valamint fáklyás felvonulással emlékeznek a történelmi eseményre.
A forradalom és szabadságharcra való megemlékezésre 18 órától az ’56-ös emlékparkban kerül sor Sepsiszentgyörgyön, majd 19 órától fáklyás felvonulásra hívják a városlakókat, amelynek végállomása a kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére állított, az Erzsébet parkban található kopjafa lesz.
Idén is megkoszorúzzák a kommunizmus áldozataként számon tartott Szalay Attila, Csíki utcában található emléktábláját.
A Magyar Polgári Párt szervezésében tartanak megemlékezést az ’56-os forradalom hőseire Kovásznán a központi parkban. Beszédet mond Kovács Gábor katolikus esperes, Balogh Zoltán református esperes, valamint Ilyés Botond, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanára. Az esemény meghívottja Bíró Zsolt, az MPP országos elnöke. A megemlékezés során közreműködik a belvárosi református egyház keretén belül működő IKE csoport, a Havadtőy Sándor cserkészcsapat, illetve fellép a kovásznai ifjúsági fúvózenekar.
Az ’56-os forradalom és szabadságharc történéseire emlékeznek csütörtökön 13 órától Kézdivásárhelyen is, ahol a Református Kollégium diákjai a református temető kopjafái előtt róják le tiszteletüket. Ezt követően fáklyás felvonulásra kerül 18 óra 30 perctől a Gábor Áron téren, az eseményen a kézdivásárhelyi iskolák diákjai is részt vesznek, majd megemlékező műsor és koszorúzásra kerül sor 19 órától a Hősök emlékművénél. Közreműködnek a Nagy Mózes Elméleti Líceum tanulói.
Barót polgármesteri hivatala, valamint a Városi Művelődési Ház közös szervezésében kerül sor megemlékezésre 17 órától a Petőfi utcai emlékműnél. Felszólal Lázár-Kiss Barna András, Barót polgármestere, Szakács László és Bartha Imre, a Történelmi Vitézi Rend Bardoc-Miklósvárszék széki kapitánya. Énekel Máté Melinda, fellép a Csala kürtje fúvószenekar.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Felemelkedni és gyarapodni
„Szükség lehet az 58 évvel ezelőttihez hasonló bátor kiállásra”
Sepsiszentgyörgyön több napos rendezvénnyel emlékeztek az 1956-os forradalomra és szabadságharcra, amelynek záró momentuma a tegnap esti fáklyás felvonulás volt. Kézdivásárhelyen az iskolák szervezte főtéri felvonuláson – az eső ellenére – több mint kétszázan vettek részt, Kovásznán is száznál többen hajtottak főt, Baróton a szemerkélő esőben és hideg szélben, jóval kisebb számban emlékeztek.
Még a jövőben is szükség lehet az 58 évvel ezelőttihez hasonló, bátor kiállásra: gondoljunk a magyar kormányt érő állandó támadásokra, ki nem vívott jogainkra, vissza nem kapott templomainkra, iskoláinkra – mondta Váncsa Árpád, volt ötvenhatos elítélt Sepsiszentgyörgyön, az 1956-os elítélteknek emléket állító táblánál lezajlott megemlékezésen. A magyar forradalomhoz köthető perekben 23 sepsiszentgyörgyi fiatalt összesen 265 év börtönre ítéltek – hangzott el a Szalay Attila-táblánál, ahol Bordás Attila felidézte sorstársa halálának körülményeit: „A jegyzőkönyv szerint belső gyomorvérzése volt. „Csak” az maradt ki belőle, hogy ezt vélhetően egy börtönőr csizmájának rúgása okozta.” Este – a kellemetlen szeles, esős idő ellenére – több százan vonultak ki az 1956-os emlékparkba. Rab Sándor, a Székely Mikó kollégium tanára történelmi összefoglalójának végén azt mondta: legyünk büszkék arra, hogy olyan nemzet tagjai vagyunk, amely a vérét nem más népek elnyomására, hanem saját szabadságának kivívására hullatta. 
Kézdivásárhelyen délben a református temetőben található, felsőháromszéki ötvenhatos mártírok kopjafájánál a Református Kollégium diákjai emlékeztek. Ruszka Sándor iskolalelkész a mindenkori diktatúrák természetrajzáról beszélt. Szabadnak érezhetjük-e ma magunkat, mikor úgy gondoljuk, hogy már nem élünk diktatúrában? – tette fel a kérdést a szónok, hiszen számos jelét láthatjuk annak, hogy digitalizált, elanyagiasodott világunk kiszolgáltatott rabjaiként élünk. A diákok ünnepi műsorukban többek közt bebörtönzött erdélyi lelkészek szavait idézték, akik a nehéz körülmények közt is Istent szolgálták, és ezáltal a börtönből templomot, szabadságot hoztak létre. Az eső ellenére sem maradt el az ünnepség legszebb momentuma, amikor a város iskoláinak a diákjai fáklyákkal a kezükben körbejárják a Gábor Áron teret. A hagyományőrző székely határőrök is vitézi helytállásról tettek tanúbizonyságot, hiszen több mint két óráig álltak díszőrséget a Hősök emlékművénél esőben és szélben. 
Kovásznán, a központi parkban található Lyukas köves emlékműnél Csige Sándor vezető konzul ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet szabadságvágya erősebb, mint a félelme. A másik díszmeghívott, Biró Zsolt, az MPP országos elnöke arra biztatta az embereket, hogy ne csak megmaradjanak, igyekezzenek felemelkedni és gyarapodni. Ilyés Botond, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanára maira fordította 56 üzenetét: ezekben az elnyomásos időkben össze kell fognunk. 
Baróton meglehetősen kevesen tartották fontosnak 1956 hőseiről megemlékezni. A Híd utcai emlékműnél gyülekezőket, igaz, eső és szél fogadta, de az ünnepséget végül zavartalanul megtartották: jelen volt két, erdővidéki ’56-os elítélt, Oláh János és Bede István is, mikor a Volt Politikai Foglyok Szövetsége nevében elhelyezték koszorújukat az emlékművön, a közönség megtapsolta őket. 
– 1956 üzenete nem a szomorúság, a gyász, hanem az értelmet adó helytállás- ez ugyanolyan érték, mint a mártírok áldozata volt – mondta az ünnepségen dr. Hadászi Gabriella konzul, a szabadság és az összefogás napjának nevezve október 23-át. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

1956 mártírjaira emlékeztek (Kézdivásárhely)
Tegnap, a magyar forradalom kitörésének 58. évfordulóján a kézdivásárhelyi református temetőben a Szoboszlay-kirakatperben kivégzett vértanúk – Szoboszlay Aladár, Huszár József, Ábrahám Árpád, dr. Kónya B. István, Orbán Károly, dr. Ştefan Fîntînar, Lukács István, Tamás Imre, Tamás Dezső és Orbán István – emlékére állított kopjafánál a Református Kollégium tanárai és diákjai rótták le kegyeletüket.
Ruszka Sándor iskolalelkész a szabadság fogalmáról tartott beszédet, hangsúlyozva tanítványainak, akik 1989 után születtek, hogy mekkora kincs a szabadság. „Ott van szabadság, ahol az emberi életnek értelmes küldetése van” – mondta az iskolalelkész. Szabó Csenge végzős tanuló 1956 jelentőségét méltatta, majd a kollégium IX. B osztályos tanulói ünnepi műsort mutattak be.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékmű az ozsdolai „terroristáknak”
Október 25-én, szombaton délelőtt megtört a jég a háromszéki Ozsdolán is: a Kovászna Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége (KMVPFSZ) egy kőelemre erősített márványtáblával rótta le tiszteletért mindazon ozsdolaiak előtt, akik a kommunista rezsim mártírjai vagy áldozatai voltak.
Az avatóünnepségen – amin meglehetősen kevés helybeli vett részt – jelen voltak a Székely Nemzeti Tanács tagjai, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselői, az önkormányzatot pedig Csíki Dávid alpolgármester képviselőte.
A jelenlevők számára Tófalvi Zoltán író és történész elevenítette fel a múlt rendszer szörnyűségeit és beszélt azokról a személyekről, akik áldozatául estek a kommunizmus pribékjeinek. A történész szerint a terrorista jelzőt első ízben nem a nagyvilágban, hanem Kézdivásárhelyen és a környékbeli falvakban használták először, így bélyegezve meg többek között a két híres ozsdolai betyárt – Pusztai Ferencet és Dézsi Dénest – akik a rendszer ellen harcoltak, és életüket is adták. Szót ejtett falusfelükről, Szígyártó Domokosról is, akit a szamosújvári börtönben végeztek ki, röpke 15 perces tárgyalás után. A történelem cinizmusa, hogy ahol Szígyártót és társait hóhéraik kivégezték, ma élelmiszerraktár – mondotta keserűen a történész, aki azt is fájlalta, hogy még ma sem lehet az emberhez méltó végtisztességet megadni a kommunizmus áldozatainak, mert továbbra sem férnek hozzá a levéltárak anyagához, így nem tudni, hogy porhüvelyük hol nyugszik. A történész ugyanakkor arra kérte az ozsdolaiakat, hogy legyenek büszkék a néhaiakra, Török József, a KMVPFSZ elnöke pedig a megbékélés emlékművének nevezte a felavatott jelt, amit Jakab-Fancsali Kálmán címzetes esperes, az ozsdolai plébános áldott meg.
A kulturális műsorral tarkított ünnepség koszorúzással ért véget.
Bartos Lóránt
Székelyhon.ro

Emlékmű az áldozatoknak
Első alkalommal állítottak emlékművet a hétvégén Marosszéken, illetve Háromszéken olyan személyeknek, akiket bizonyíthatóan a kommunisták gyilkoltak meg. 
A Maros megyei Vadadon Kiss István helyi gazdának adóztak tisztelettel, akit a kollektivizálás ellenzése miatt végeztek ki központi parancsra, míg Háromszéken az ozsdolai betyároknak állítottak emléktáblát. A Csíkfalva községhez tartozó Vadadon szombaton avatták fel az 1950. július 21-én a kommunisták által kivégzett Kiss István földműves emlékművét. 
Ez az első köztéri alkotás Maros megyében, melyet olyan személynek állítottak, akit bizonyíthatóan a kommunisták végeztek ki központi parancsra, hogy megtörjék a gazdaköri rendszert, és rábírják a földműveseket a kollektivizálásra. A rendezvényen László Márton történész kiemelte: Kiss István meggyilkolása nem volt egyedi eset a vidéken.
„A kutatásaim során a vadadiakhoz hasonlóan ellenálló közösséggel még nem találkoztam, többszöri fenyegetés ellenére sem hátráltak meg a kommunisták elől. 1948-ban egy bálban egy Fülöp Albert nevű helyi besúgó elvesztette a feljegyzéses füzetét, amelyből kiderült, hogy a szintén helyi Kiss Vencelt figyelte, ezért Kiss Vencel megverte őt. A városból kiszállt a milícia, de a faluban megkongatták a harangot, a férfiak összesereglettek, mire a rendőrök elmenekültek. A falu megvédte Kiss Vencelt. Éjszaka megérkezett a katonaság, kilenc személyt letartóztattak, de a falu továbbra is ellenállt. 1950-ben megjött a központi parancs, hogy az ilyen ellenálló településeken példát kell statuálni, embereket kell kivégezni. Ennek lett az áldozata 1950. július 21-éről 22-ére virradóan Kiss István” – mesélte a történész. Rámutatott, a gazda kivégzése után javait elvették, és szétosztották a helyi kommunista pártiak között, a feleségét pedig kilakoltatták, és kitiltott személynek nyilvánították.
Bányai Antal felszólalásában hozzátette: az ő édesapját, Bányai Györgyöt „nézték ki” a szekusok, mivel a „magyar világban” a falu vezetője volt, módos gazda, de amikor megtudták, hogy hat gyereke van, Kiss Istvánra esett a választásuk, akinek egyetlen fia a háborúban meghalt.
„A faluból öt férfit, közöttük apámat is, kényszerítettek, hogy megássák a sírját, apámmal átkutattatták a zsebeit, majd bedobatták a testet a gödörbe. Azt is mondták, hogy jól tapossák meg a földet, de erre már nem voltak hajlandóak, ezért a puskatussal belökték őket a gödörbe” – mesélte az édesapjától hallott részleteket Bányai Antal. Hozzátette, hogy az 1989-es rendszerváltozás után keresték a maradványokat, de már nem találták.
Az emlékmű Szakács Mátyási Endre kezdeményezésére készült, aki a kopjafánál egy cserépnyi földet is elhelyezett. „Kiss István felesége, Kiss Irma kiment arra a helyre, ahol a falutársak mondták, hogy eltemették a férjét, és a véres porból egy adagot a háza kútjának lábánál eltemetett. Onnan hoztuk mi most ezt a cserép földet” – mondta a kezdeményező.
Szombaton megtört a jég a háromszéki Ozsdolán is: a Kovászna Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége kőelemre erősített márványtáblával rótta le tiszteletért mindazon ozsdolaiak előtt, akik a kommunista rezsim mártírjai vagy áldozatai voltak. Az avatóünnepségen – amin meglehetősen kevés helybéli vett részt – jelen voltak a Székely Nemzeti Tanács tagjai, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselői, míg az önkormányzatot Csíki Dávid alpolgármester képviselőte.
A jelenlévők számára Tófalvi Zoltán író, történész elevenítette fel a múlt rendszer szörnyűségeit, és beszélt azokról a személyekről, akik áldozatául estek a kommunizmus pribékjeinek. A történész szerint a terrorista jelzőt nem a nagyvilágban, hanem Kézdivásárhelyen és a környékbeli falvakban használták először, így bélyegezve meg többek között a két híres ozsdolai betyárt – Pusztai Ferencet és Dézsi Dénest –, akik a rendszer ellen harcoltak, és életüket is adták. Szót ejtett falustársukról, Szígyártó Domokosról is, akit a szamosújsvári börtönben végeztek ki, alig negyedórás tárgyalás után.
„A történelem cinizmusa, hogy a hely, ahol Szígyártót és társait hóhéraik kivégezték, ma élelmiszerraktár – mondta a történész, fájlalva, hogy még ma sem lehet az emberhez méltó végtisztességet megadni a kommunizmus áldozatainak. Rámutatott, mivel továbbra sem férnek hozzá a levéltárak anyagaihoz, nem tudni, hol vannak eltemetve az áldozatok.
A történész arra kérte az ozsdolaiakat, legyenek büszkék elődeikre, míg Török József, a volt politikai foglyok megyei szervezetének elnöke a megbékélés emlékművének nevezte a felavatott jelt, amit Jakab-Fancsali Kálmán címzetes esperes, ozsdolai plébános áldott meg.
Bartos Lóránt, Gáspár Botond
Krónika (Kolozsvár)

Magyar világ Kézdiszéken
„Büszke magyarságotokból hitet merítünk”
Kedd este a kézdivásárhelyi Vigadó kiállítótermében mutatták be Babucs Zoltán magyarországi hadtörténész, muzeológus új, „Büszke magyarságotokból hitet merítünk” – Magyar világ Kézdivásárhelyen és Kézdiszéken (1940–1944) /Tartoma Kiadó, Barót/ című kötetét. A kiadvány megjelenését Hegedűs Ferenc vállalkozó támogatta, és a kézdivásárhelyi múzeumban, valamint a Jazz Caféban vásárolható meg.
A helytörténeti vonatkozású ismeretanyagot tartalmazó kötet megszületésének körülményeiről tudni kell, hogy a szerző felesége, a kézdivásárhelyi születésű Madarász Éva ösztönzésére kezdte kutatni a témát. Babucs meglátásában a „kicsi magyar világról” szóló helyi emlékek a tényeken túlmenően többet jelentenek, mint a történészek megállapításai. Egyes szakemberek véleményével szemben, Babucs Zoltán úgy véli, az 1940–1944 közti időszaknak olyan kihatása is érzékelhető, amit adatokkal érzékeltetni lehetetlen, de tetten érhető a ma emberének magyarságtudatában. Szerinte a 22 év román elnyomást követően, a négy szabad esztendőnek köszönhetően éledhetett fel az anyaországhoz való kötődés érzelmi töltete, amelyből a székelység ma is táplálkozik, és amely megóvta őt a beolvadástól.
A csákós háború
A budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos munkatársa a bemutató során, a magyar honvédség erdélyi bevonulásának körülményei mellett a kézdiszéki „magyar világ” további hadtörténeti mozzanatait is elemezte. Számos korabeli fotóval illusztrált előadásában elmondta, a „csákós háborúnak” nevezett hadiállapot békésebb időszakában több idő jutott a fényképezésre, így könyvének olvasói több száz képen keresztül is érzékelhetik a kor hangulatát. A kötet előszavában pedig így fogalmaz a szerző: „Különösképp a Székelyföld színmagyar tömbje tömegesen, könnyekig megható fogadtatással, diadalkapuval és virágesővel, nemzetiszín zászlókkal és feldíszített épületekkel, szívüket-lelküket magyar ünneplőbe öltöztetve várták a bevonuló honvédeket, akik úgy érezhették magukat, mint egykoron Csaba királyfi hazatérő, győzedelmes katonái”.
Kétszer vonultak be
A szűkre szabott négy esztendő társadalomrajza mellett, a kötetben az előzmények és következmények összefoglalása is helyet kap. A Szent Korona országa legkeletibb városának korhangulatát az akkori sajtóból lehet igazán felmérni – magyarázta a kutató, így például a Székely Újság tudósításaiból olyan adatokra is napfény derül, amelyek a hivatalos iratokban nem szerepelnek.
Kevesek által ismert tény, hogy a bécsi döntést követően a magyar hadsereg katonái tulajdonképpen többször is bevonultak Kézdivásárhelyre. Első alkalommal 1940. szeptember 13-án, ám az eredetileg megszabott bevonulási ütemterv alapján aznap már el kellett érniük Zágonig és Sósmezőig is. Így a 2. gyorskocsizó dandár egységei a küldetés teljesítése után ismét visszatértek a városba ünnepelni, és egy hét múlva megérkeztek az irgalmatlan menetelésben elcsigázott gyalogosok is, az egri 44. gyalogezred I. zászlóalja, soraiban a szerző két anyai nagybátyjával, akiket hasonló lelkesedéssel fogadtak.
Hősök listája?
A kötet a további időszak katonai jelenlétét is taglalja. A város külön kérésére a 24. honvéd határvadász-zászlóaljat rendelik ide (1940. november 1-jén ünnepélyesen be is vonul), amelynek állományát kezdetben anyaországi katonák alkották, de 1940. december 1-jén az első székely újoncok is bevonultak, akik becsülettel helytálltak a későbbi harcok során.
A szerző külön érdeme, hogy közzéteszi a kézdiszéki katonák több mint ezer nevet tartalmazó veszteséglistáját is, településekre lebontva. A névsor böngészésekor azonban figyelembe kell venni, hogy jelentős az eltűntnek nyilvánítottak száma, ami azt valószínűsíti, hogy a visszavonulás során többen „leszakadtak” egységeiktől, s itthon maradtak családjaikat védelmezni. Ami viszont tulajdonképpen dezertálást jelent…
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Mindenki kalendáriuma
Ismerkedjünk Háromszék természeti kincseivel
Hamarosan a Székely Nemzeti Múzeumban is meg lehet vásárolni a több mint két héttel ezelőtt napvilágot látott Háromszék természetkalendáriumát. A 260 oldalas kiadvány már beszerezhető Baróton is, Erdővidék Múzeumában, nemsokára pedig Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Kolozsváron is kapható lesz a megye természeti kincseit – a teljesség igénye nélkül – bemutató értékes kötet.
A most megjelent kötetnek van egy „kistestvére” is, amelyet tavaly februárban mutattak be. Nagy Tünde, a bővített kiadvány szerkesztője elmondta, már a kicsi készültekor felmerült egy terjedelmesebb könyv kiadásának ötlete, mivel nagyon nehéz volt kisméretű formátumban, 50 oldalba belesűríteni Háromszék természeti értékeit. A Háromszék kis természetkalendáriumát 500 példányban, ingyenesen terjesztették, iskoláknak is jutott belőle, illetve olyan diákoknak osztották szét, akik a természettudományok területén jó eredményeket értek el, versenyeken jól szerepeltek.
– A mostani 260 oldal is a teljesség igénye nélkül állt össze. Ide egyrészt azok a fajok kerültek be, amelyekkel gyakrabban találkozhatunk, mindez hónapokra leosztva, másrészt egy pár ritka faj is helyett kapott, amelyeknek leginkább a nyomaival találkozhat a természetjáró, mint például a hiúz. De ott van a mocsári béka is, meglehetősen ritkaságszámba megy, hogy valaki lencsevégre kapja ezt a kétéltűt párzási időszakában, amikor azúrkék nászruhát „ölt” – tájékoztatott a háttérmunkáról Nagy Tünde.
A kiadvány elsősorban ismeretterjesztő jelleggel és céllal készült, hangsúlyt fektettek arra, hogy a fiatalabb korosztályt is megszólítsák. Ez a törekvés elsősorban a nyelvezetben jelenik meg, hiszen a kalendárium anyagait a három szerző – Dombi Szilvia Helga, Gaál Zsuzsanna és Majos Andrea Aranka – olvasmányosan, élvezhetően írta meg. A Háromszék természetkalendáriuma ezer példányban jelent meg, 26 fotós és hobbi-természetbúvár 445 alkotását lehet megcsodálni benne; ők 95 százalékban háromszékiek. Az ötlet megszületésétől a kész kötetig több mint egy év telt el, hiszen az egyes fajok fotózása időigényes feladatnak számított, a természetfotózás köztudottan sok türelemmel, a megfelelő pillanat kivárásával jár.
A kalendárium 65 lejért Sepsiszentgyörgyön, a Kovászna Megyei Művelődési Központ Szabadság tér 2. szám alatti székházában is megvásárolható, hétköznapon 9 és 15 óra között. Támogatói: Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ, a Fundamentum Egyesület. A könyv megjelenését a Bethlen Gábor Alap finanszírozta, kiadója a Háromszék Vármegye Kiadó. 
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Halálos baleset Lemhény közelében
Két személygépjármű ütközött frontálisan a Lemhény és Bereck közötti útszakaszon, vasárnap délután. A balesetben egy személy életét vesztette.
A 11-es országúton Onesti felől Kézdivásárhely irányába haladó 61 éves brassói illetőségű férfi, eddig ismeretlen okok miatt, a menetirányával ellentétes sávra hajtott, és frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő személygépjárművel. Az utóbbiban két személy utazott, egyikük, egy ötven éves n, a helyszínen életét vesztette – közölte Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő. Utastársát, a 31 éves vétlen női sofőrt, miután kiszabadította a mentegység a roncsok közül, kórházba szállították. Miután előzőleg a sepsiszentgyörgyi kórház sebészeti osztályára utalták be sérüléseinek ellátásáért, jelenleg az anesztézia és intenzív terápia osztályon van megfigyelés alatt, állapota stabil – tájékoztatott Nagy D. István a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház sajtószóvivője. A másik gépjármű három utasát könnyű sérülésekkel szállították a kórházba.
A rendőrség még vizsgálja a baleset körülményeit – tájékoztatott Nicoleta Marin. 
Kovászna megyében 68 balesetet jegyeztek ebben az évben, melyből 15 halálos kimenetelű volt. A közúti balesetek során 71-en súlyosan, 24-en könnyebben sérültek meg.
Szabó Enikő
Székelyhon.ro

CAPITAL 300
Íme a 12 leggazdagabb romániai magyar
Idén is az RCS&RDS tulajdonosa a leggazdagabb romániai magyar. A 300 leggazdagabb romániai közé csupán 12 magyar fért be.
1. Teszári Zoltán (5.) 
Vagyon: 530-560 millió euró Kor: 44 éves Szektor: telekommunikáció, energia, egészségügy, média Lakhely: Bihar, Budapest
A leggazdagabb romániai magyar milliomos Teszári Zoltán, vagyona az összesített Capital 300 lista ötödik helyének kivívására volt elég. Az üzletember és az általa irányított RCS&RDS üzletpolitikája leginkább az agresszív terjeszkedésről szólt az elmúlt időszakban, a vállalat 2013-ban indította Digi Online platformját és indított erős reklámkampányt a vállalat mobilszolgáltatásainak terjesztéséhez. Az RCS&RDS az elmúlt évben 475 millió eurós árbevételt jegyzett, a vállalat több mint 1 milliárd eurónyi eszközállománnyal rendelkezik, viszont hatalmas, mintegy 900 millió eurós tartozást halmozott fel.
Teszárit a Capital az “arc nélküli milliomosnak” nevezi, hiszen 2002 óta nem vett részt semmilyen közösségi rendezvényen, azóta pedig csak egy bulvárlap tudott képeket közölni róla. Az üzletember korábban judózott, képviselte Romániát az 1990-es Európa Bajnokságon. Miután abbahagyta a versenysportot, Ludescher Csabával vállalkozni kezdett. Társával kezdetben fagylaltot árusítottak, majd megalapították a fagylaltpor és ostyák elállításával foglalkozó Rubin&King-et. A fagylaltbiznisz után Ovidiu Crișannal karöltve megalapította a Kappa nevű céget, majd nem sokkal később létrehozta saját telekommunikációs cégét, az RCS-t.
Az elmúlt időszakban a sajtó egyre többször szellőztette meg, hogy Teszári esetleg eladná az RCS&RDS-ben levő tulajdonrészét. Tavasszal a szaksajtó arról cikkezett, hogy a Vodafone élénken érdeklődik a vállalat átvétele iránt, de ezeket az információkat egyik fél sem erősítette meg. A Capital szerint egy ilyen tranzakció értéke akár 2 milliárd euró is lehet, ha figyelembe vesszük, hogy a régió többi országában milyen összegekért cseréltek gazdát hasonló méretű vállalatok.
2. A Mudura család (95.)
Vagyon: 58-60 millió euró Szektor: ingatlanszektor, kereskedelem Lakhely: Bihar
Mudura Sándor a nagyváradi Lotus Center tulajdonosa idén tavasszal hunyt el. A vállalkozó onnan vált ismertté, hogy kilencvenes évek elején meghódította a magyarországi édességpiacot, ahol elsőként kezdte forgalmazni a Ferrero termékeit, amelyek közül leginkább a Kinder tojásoknak és a Tic-Tac cukorkáknak volt keletje.
1995-ben a tulajdonában levő vállalat tevékenységét kiterjesztette a romániai piacra, később ingatlanpiaci beruházásokkal hívta fel magára a figyelmet: a Lotus Centert 2002-ben nyitotta meg, amely akkoriban Erdélyben a legnagyobb bevásárlóközpontnak számított.   Az elmúlt években az üzletember vállalatainak irányítását majdnem teljes mértékben fia, ifj. Mudura Sándor vette át. A család vállalatainak struktúrájában idén nem történt nagyobb változás, az elmúlt időszakban a mezgazdaságba és a turizmusba ruháztak be számottevően.
3. Verestóy Attila (107.)
Vagyon: 52-55 millió euró Kor: 60 éves Szektor: tőkepiac, ingatlan Lakhely: Hargita megye
Vagyonnyilatkozata szerint az RMDSZ szenátorának több mint 3 millió eurója van elhelyezve hazai is külföldi bankszámlákon, emellett 5,9 millió eurós kitettséggel rendelkezik különböző befektetési alapokban. Verestóy vagyona jelents részét a Bukaresti Értéktőzsdén jegyzett értékpapírokban tartja, a Capital szerint ezeknek a részvényeknek az összértéke jelenleg 27,8 millió euróra tehet, amelyek 8,5 millió euróval érnek kevesebbet, mint megvásárlásuk pillanatában.
A szenátor és felesége tulajdonában 3 lakás (kettő a fővárosban és egy Székelyudvarhelyen), 2 ház (Székelykeresztúron és Ilfov megyében) és több földterület is van. Vagyonnyilatkozata alapján egy BMW X3 és egy Audi S8 típusú autó tulajdonosa.
4. Pászkány Árpád (150.)
Vagyon: 38-40 millió euró Szektor: építkezések, ingatlan Lakhely: Kolozsvár
Pászkány Árpád ebben az évben több vállalatától is megvált. Januárban túladott a CFR Cluj futballklubon, amelynek részvényeit több vállalat együttesen vásárolta meg azzal az ígérettel, hogy biztosítani fogják az elmúlt tíz év egyik legsikeresebb és legjövedelmezőbb romániai csapatának finanszírozását. Az üzletember idén kilépett a médiaiparból is miután az Intel Sky megvásárolta tőle a Transilvania Live és Transilvania Look csatornákat. 
Pászkány tulajdonában ingatlanvállalatok mellett tanácsadó cég és IT vállalat is található. Az üzletember első millióját samponok és dezodorok értékesítéséből kereste, az elmúlt időszak egyik legfontosabb ingatlanberuházójává vált Kolozsváron.
5. Szigeti Zoltán és társai (165.)
Vagyon: 35-38 millió euró Szektor: reklámipar Lakhely: Bukarest
Szigeti Zoltán és Mihaela Nicola 2005-ben alapították a The Group névre keresztelt vállalatot, amely mára Románia egyik legsikeresebb reklámcégévé nőtte ki magát. Az alapítókhoz később Bogdan Nicola, Mihaela testvére is csatlakozott. Jelenleg a vállalat tíz ügynökséget működtet, és olyan ügyfelekkel rendelkezik, mint a Dacia, a Renault, a Nissan, a McDonald’s vagy a Bosch. Az elmúlt évben a The Group tulajdonrészt szerzett a világ legnagyobb reklámipari holdingjának helyi leányvállalatában, az Omnicorm Media Group-ban.
6. Pálfi Miklós (190.)
Vagyon: 29-30 millió euró Kor: 56 éves Szektor: ásványvíz-, sörgyártás Lakhely: Bukarest
Pálfi Miklós a Romaqua 30,5%-át birtokolja. A vállalat az elmúlt évben még a Coca-Colát és a Heinekent is megelőzte az alkalmazottak számát illetően, tavaly 133 millió eurós árbevételt és 300 ezer eurós profitot tudott felmutatni, annak ellenére is, hogy 2012-ben még jelents veszteségekkel volt kénytelen számolni. A vállalat portfóliójában olyan márkák találhatóak, mint a Borsec, a Giusto, a Quick Cola, a Metropolitan Caffe és az Albacher. A Romaqua palackozási kapacitása évente egy milliárd literre tehet. 
7. Péter Pál (203.)
Vagyon: 25-27 millió euró Kor: 52 éves Szektor: energia, ipar Lakhely: Kolozsvár
Az üzletember 24 éve Ștefan Gadolával és Ioan Soceával közösen alapította Kolozsváron az EnergoBit nevű vállalatot, amelynek 53%-os tulajdonrészét két éve a lengyel Innova Capital vásárolta meg. Péter partnereivel több zöldenergia elállításával foglalkozó vállalatnál is részvényes, de az áramkereskedelemben is megvetették a lábukat az Enex nevű cég által. 8. Szász testvérek (220.)
Vagyon: 20-23 millió euró  Szektor: kereskedelem Lakhely: Marosvásárhely 
Szász Orlando és Roland úgy kerülhettek fel a leggazdagabb romániai magyarokat összesít listánkra, hogy édesapjuk magyar, édesanyjuk pedig román anyanyelvű, de k tökéletesen beszélnek magyarul. Marosvásárhelyen működtetik a Renaniát, amely piacvezető a munkavédelmi berendezések, védruha forgalmazásában, tavalyi forgalma megközelíti a 20 millió eurót, bár enyhe csökkenést mutat az előző évekhez képest. A Renania tavaly 2,4 millió eurós nyereséget ért el. Szász Roland tulajdonosa még a Vertical Engineering cégnek is, amely tavaly 1,9 millió eurós forgalmat ért el.
9. Fodor Zsolt és Szilvia (226.)
Vagyon: 22-25 millió euró Szektor:  telekommunkáció, kereskedelem Lakhely:  Marosvásárhely 
A házaspár az EuroGsm tulajdonosa. 17 éves működésük alatt a hálózat folyamatosan bővült, bekebelezve versenytársait: a Kopiernicust, a Fronterat és a Rurint. A lánc jelenleg 113 üzletből áll, 81 városban vannak jelen, árbevételük tavaly elérte a 18,8 millió eurót, nyereségük az egymillió eurót. Pár hónapja az EuroGsm aláírt egy partnerségi megállapodást a Seamless Romániával, ami egy okostelefonos fizetést lehetővé tevő applikációról szól. A Fodor házaspár a Mobile Distributiont is működteti, amelyik a legnagyobb PrePay-kártya forgalmazó Romániában.
10. Urási Béla (279.)
Vagyon: 15-16 millió euró Szektor:  tkepiac, ingatlanügyek, bankszektor Lakhely:  Kolozsvár 
Urási Béla olyan sikeres erdélyi üzletekben vett részt, mint az Astral Telecom és a Transilvania Bank. Az előbbit 2005-ben megvásárolta az UPC, Urási 16 millió dollárt kaszált a tulajdonrészéért. A Transilvania Bankban 3,95%-részesedéssel rendelkezett, amitől szintén megvált, majd a pénzt ingatlanokba fektette. Urási jelenleg nehéz időszakot él meg: válásával van teli a sajtó, és miután felesége a vagyon felét követeli, elképzelhet, hogy idén utoljára találkoztunk vele a TOP 300-ban. 
11. Szarvadi Lóránd (289.)
Vagyon: 14-16 millió euró Szektor:  kereskedelem, ingatlanügyek, turizmus   Lakhely:  Bukarest 
Szarvadi Lóránd évről évre lejjebb csúszik a vagyonranglistán, 2012-ben még 203. volt. Szarvadi és Hegedüs Ferenc a '90-es évek elején nyitották meg az első elektronikai és informatikai szaküzletüket. A Domo áruházlánc alapítóiként ismertek. A Hegedűs és a Szarvadi család 2007-ben kiszállt a Domóból, eladták tulajdonrészüket, és Szarvadi már semmilyen funkcióval nem rendelkezik a vállalatban. Ő és felesége jelenleg a Toyplex vállalat tulajdonosai, amely 17 üzlettel rendelkezik, de idén áprilisban fizetésképtelenségi eljárás indult ellene. 2013-ban a cégnek 1,2 millió eurós forgalma és 750 ezer eurós vesztesége volt.
12. Hegedüs Ferenc (290.)
Vagyon: 14-16 millió euró Szektor:  kereskedelem, ingatlanügyek, turizmus, építőipar Lakhely:  Kézdivásárhely  
A Domo-társalapító 2007-ben adott túl tulajdonrészén 75 millió euróért. Ezután komoly ingatlanberuházások következtek, említésre méltó ezek közül az Interdomo, az Imperial Hotel Management és a Logistika. Az Interdomo tavaly mindössze 200 ezer eurós forgalmat jelentett. A kézdivásárhelyi Atrium hotel is Hegedüs nevéhez fűződik, társaival közösen megvásárolták és felújították a bálványosi Best Western Grand Hotelt.
Transindex.ro 

Erdélyben is szavaltak a magyar nyelv napján
Csaknem kilencezer magyar óvodás szavalta el ugyanazokat a verseket világszerte csütörtökön fél 12-kor, hogy így ünnepeljék közösen a magyar nyelv napját. A közös versmondás a nyelv tanulása és fejlesztése mellett az összetartozást is jelképezi – emelte ki az akciót életre hívó Hanczár János a rendezvény központi budapesti helyszínén az MTI-nek.
Az Eötvös 10 Kulturális Színtérben erzsébetvárosi, rákosmentei és csepeli óvodások egy-egy csoportja szavalta el az óvodákba elküldött verseket. Online közvetítéssel két másik óvodás csoport is csatlakozott a fővárosi gyerekekhez Lentiből és Kézdivásárhelyről, több ezren pedig saját intézményeikben szavaltak. A kezdeményezéshez idén Nagyszalonta is csatlakozott.
Hanczár János emlékeztetett rá, hogy 1844. november 13-án a pozsonyi országgyűlés nyilvánította a magyar nyelvet államnyelvvé, erre emlékezve a parlament 2011-ben döntött arról, hogy november 13-át nevezi ki a magyar nyelv napjának. Két évvel ezelőtt 1000 erzsébetvárosi óvodás vett részt a programban, tavaly pedig a VI. kerületi óvodákhoz Terézváros és Csepel is csatlakozott.
A csütörtöki eseményen már mintegy kilencezer gyerek vett részt világszerte. Nemcsak Magyarországon belül és a szomszédos országokba, hanem világszerte 70 magyar közösségnek küldték el a felhívást Canberrától Torontóig. A gyerekek Tamkó Sirató Károly, Kiss Dénes, Bella István, Fecske Csaba és Darázs Endre verseit szavalták.
Krónika (Kolozsvár)

Nehezen tudják biztosítani a szociális ellátást Háromszéken
A támogatási rendszer hiányosságai miatt a háromszéki települések nagy nehézségek árán tudják kifizetni az önkormányzati gondozásban lévő árva gyerekek ellátásának a költségét, valamint a fogyatékkal élők gondozóinak a fizetésalapját.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta, az önkormányzatoknak folyamatosan gondot jelent a hozzájárulás előteremtése, ezért rendszerint a megyei tanács nyújt anyagi támogatást a hiányosságok fedezésére.
Az elöljáró szerencsés fordulatnak nevezte, hogy nemrégiben célirányos kormánytámogatáshoz jutottak, így a „gyorssegélynek” köszönhetően Barót és Kézdivásárhely 410 ezer, Előpatak 280 ezer, Nagyborosnyó 110 ezer, Bölön, Bodzaforduló és Hídvég 60 ezer lejt fordíthat a szociális problémák rendezésére.
Tamás Sándor elmondta továbbá, bár a Kovászna megyei önkormányzat költségvetésében minden évben első helyre kerül a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság támogatása, a szociális ellátás helyzetével továbbra sincs megelégedve, hiszen a törvények által szavatolt lehetőségek korlátozottak, a rászorulók ellátása pedig átgondoltabb stratégiát követel.
„A rendszer hatékonysága javult az elmúlt időszakban, de továbbra sem a megfelelő mértékben. Számos olyan feladat van, amit az önkormányzatok el tudnak látni, és sok olyan is akad, amelyet egyházak és civil szervezetek vállalnak át” – magyarázta a Kovászna megyei tanács elnöke.
Az erdővidéki Barót önkormányzata a kormánytámogatásból kapott összeget adósságai törlesztésére használja fel – közölte a Krónika érdeklődésére Lázár Kiss Barna polgármester. Mint mondta, a helyi tanács évente átlagban 50 ezer lejt fordít a szociális gondok rendezésére, de az elmúlt 7-8 évben kizárólag kölcsönökből tudták ezt az összeget törleszteni.
„Annyit elértünk, hogy az idei költségvetésbe bele tudtuk foglalni az idén elköltendő 50 ezer lejt. Mi is szeretnénk, ha nagyobb keretből tudnánk finanszírozni a szociális ellátásban dolgozó civileket, ehhez azonban a támogatási rendszer reformjára van szükség” – magyarázta a polgármester.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Erdővidék lehetőségei
Hosszú az út, de a célba érés rajtunk múlik
Dr. Máthé Csongor, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem földrajz karának adjunktusa szerint Erdővidék előtt hosszú és göröngyös út áll, amennyiben szembe kíván nézni a problémáival, és ki akar evickélni mai tehetetlen, sehova se vezető, kilátástalan állapotából.
A fiatal szakember vargyasi számazású, de már több éve Kolozsváron él: a baróti Tortoma Önképzőkör keretében tartott előadását (melynek az Erdővidék területfejlesztő szemmel – kihívások és lehetőségek címet adta) vitaindítónak szánta, a keretében felvetett témák mindegyike külön elemzést is megérne azok számára, akiknek kezében van vagy lesz Erdővidék sorsa. Már elöljáróban leszögezte, hogy a Brassó megyéhez tartozó erdővidéki községek, mint Ürmös, Apáca vagy Alsórákos gazdaságilag lepipálták a közigazgatásilag Kovászna megyéhez tartozó többi erdővidéki települést, a leggyengébben Bölön áll. De öröm az ürömben, hogy eladósodott önkormányzatok azért az Olton „inneni” Erdővidéken sincsenek.
– Barót megszűnt a térség „hajtómotorja” lenni, demográfiailag sem áll jól a szénája: legalább egy Kézdivásárhely nagyságú városnak kellene lennie ahhoz, hogy az egyébként Székelyföld határán fekvő Erdővidék gyűjtőpontjává válhasson – hangoztatta az előadó.
Másrészt, míg sokan a turizmus fellendülésétől várnák a gazdasági csodát Erdővidéken, Máthé megjegyezte: nincsenek itt olyan egetrengető táji adottságok, hogy azokkal a főnyereményt megüssük – egyébként is Erdővidék lemaradása a turisztika terén (is) nagyon nagy, az egyre csak telítődő piacra betörni sem könnyű. Véleménye szerint az önkormányzatok sokkal nagyobb szerepvállalására lenne szükség – élen a barótival –, hogy elsősorban befektetőket vonzzanak a térségbe, hiszen a csodát, mint fogalmazott, csak tőlük remélhetjük.
– A 21. század kihívásai már egy másfajta polgármestert és másfajta helyi tanácsot követelnek, nem lehet úgy gondolkodni, mintha a kilencvenes években lennénk – hívta fel a figyelmet.
Kötelező lenne ugyanakkor a gazdasági nyitás Brassó irányába: a dinamikusan fejlődő nagyváros csupán egyórányira van Erdővidéktől, ez pedig ma már nem távolság, és hiba lenne ezt a tényt figyelmen kívül hagyni. Szükség lenne a közbirtokosságok gazdasági erejének felzárkóztatására is – az erdő nagy kincse a vidéknek, de ha a faanyag csak rönk vagy fűrészáru formájában távozik innen, annak vajmi kevés haszna van. Megint más kérdés, hogy miért nincsenek helybéli tej-és húsfeldolgozók – ezekkel is be lehetne törni akár a brassói piacra, a termékek sikerének esélyét pedig növelné, ha azok erdővidéki márkanévvel lennének ellátva.
A turizmust csak nemzetközi szinten lehet elképzelni, nyitni kellene a román turisták fele is, a térség turisztikai promoválását egy nagyon erős online-felület által ugyancsak Barótnak kellene felvállalnia. Vannak lehetőségek a különböző pályázatokban is, ám itt megint az önkormányzatokra hárulna a feladat, hogy képzett szakemberek bevonásával útbaigazítsák a pályázni vágyókat. 
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

XIII. Csángó Napok
Csíkszereda és Csomafalva kitart
Még 2000-ben, a moldvai csángó gyermekek számára oktatandó magyar nyelv állami akadályoztatása idején született az a nemes kezdeményezés, hogy moldvai magyarokat hívnak meg egy napra Erdélybe. Úgy tűnik, a lelkesedés kifulladt, mára csupán Csíkszereda és Gyergyócsomafalva élteti a lángot. Pedig volt nálunk is, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Zabolán...
November 29–30-án Csíkszeredában és Gyergyócsomafalván a somoskai hagyományőrzők lesznek a Csángó Nap vendégei. A Hargita Megyei Kulturális Központ főszervezésében már tizenharmadik alkalommal tartják meg a Csángó Napot, melynek rendezvényei a moldvai csángó kultúra értékeire irányítják a figyelmet.
Csíkszeredában november 29-én, szombaton 18 órai kezdettel a Városi Művelődési Ház nagytermébe moldvai csángó zenére és táncra hívják az érdeklődőket. Az est programja a Somoskai Hagyományőrző Csoport bemutatkozásával kezdődik, és a Csángó Továbbtanulók Közösségének néptánc-összeállításával folytatódik. A Kalagor Együttes tagjainak és barátaiknak Hangulatok Moldvából című koncertjével folytatódik az est, majd mindenkit várnak a záró táncházba, ahol a talpalávalót a fellépők biztosítják. Zenélnek: Samu Imola (ének), Ségercz Ferenc (furulya), Kelemen István (hegedű) és Csibi Szabolcs (koboz).
November 30-án, vasárnap 9.30-tól a Millenniumi templomban a moldvai csángókért szól a harang, a szentmisén az ünnepi hangulat megteremtéséhez a Csángó Továbbtanulók Közössége járul hozzá. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Magyar–magyar dilemmák
Bárdi Nándor múlt és jelen kapcsolatáról
A kézdivásárhelyi Református Kollégiumban múlt pénteken elhangzott a Kós Károly Akadémia Alapítvány idei utolsó előadása Erdély(i) politika Bukarest és Budapest között címmel, Bárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársa tolmácsolásában. A történész nemcsak az erdélyi magyarság kisebbségi múltját foglalta össze, hanem, a történelemből levonható következtetésekre alapozva, a jövőben rejlő lehetőségeket is elemezte, kihangsúlyozva, a járható utat a humánerőforrások fejlesztésében látja.
 Az erdélyi magyarok sorsa 1918 után folyamatosan egy olyan politikai játszma keretei között zajlott, amelyben a bukaresti és a budapesti kormányzatok mellett az erdélyi román és az erdélyi magyar politikai elit is részt vett. Bárdi négy korszakot különített el, és ezeken belül felvázolta a pozíciókat, a kulcsproblémákat és a stratégiákat. 
A legfontosabb töréspontként az 1944–1948 közötti időszakot mutatta be, amikor megszűnt a magántulajdon és a jogállamiság, eltűntek a zsidók és a németek, és az erdélyi kérdés a magyar–román viszonyra redukálódott. A magyarság csonka társadalommá vált, és a két világháború közti magyar kisebbségpolitikát a Románia magyarságpolitikáján belüli, vélt vagy valós egyéni érdekképviselet váltotta fel. Az előadó megállapítása szerint, míg a két világháború között az erdélyi magyarság szociológiai értelemben Erdélyben nem volt kisebbség (hiszen a nagyvárosi életben, az iparban, kultúrában, szolgáltatásokban meghatározó szerepet töltött be), addig az államszocializmusban az erdélyi városok homogenizálása, az erdélyi román falvak lakosságának városba költöztetése társadalmi, gazdasági értelemben is az államot meghatározó nemzetesítésnek alárendelt csoporttá vált.
Az előadás második része a kettős állampolgárság kérdéskörével foglalkozott, amit a magyarság, mint kisebbségi politikai közösség integrációjának (az autonómia megadásának) elutasítására és a magyar–magyar viszonyban kialakult transznacionális helyzetre vezetett vissza. Ez utóbbi lényege, hogy már a Székelyföldön is három generáció lényegében magyarországi médián szocializálódott.
Bárdi szerint a 2004-es népszavazás nem a külhoni magyarokról szólt (hanem Gyurcsány és Orbán harcáról, amelyben csak eszköz volt a nemzeti érdekek másként értelmezése), és lényegében a határon túli magyar ügyek mindig a magyar bel- és pártpolitika függvényében működtek.
Fontos fordulatként Magyarországnak a külhoni magyarokhoz való viszonya változását emelte ki, hiszen ha már állampolgárok, akkor a magyar/magyarországi politikai közösség részét képezik mint diaszpóra, és nem kell önálló politikai közösségként kezelni Budapest felől sem. Szakértői dilemmaként is ezt, illetve azt határozta meg, hogy a nemzeti reintegráció mennyiben pótolhatja a magyarországi politikai közösség, az ottani érdekkonszenzusok létrejöttét.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Sehol nem keresnek olyan keveset, mint Hargita megyében
A fejletlen ipar, a feketemunka, a hiányos infrastruktúra, de a rövidlátó vállalkozói mentalitás is hozzájárul ahhoz, hogy a hazai megyék közül Hargitában a legkisebb az átlagkereset.    
Valószínűleg nem a Székelyföld jut eszünkbe, ha a szegénységre gondolunk romániai viszonylatban, ugyanakkor sajnálatos tény, hogy a nettó átlagbér tekintetében Hargita utolsó helyen áll a megyék rangsorában.
Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint júniusban 1075 lej volt az átlagfizetés Hargita megyében, ami 36 százalékkal alacsonyabb az országos átlagnál. Tavaly még Vaslui szerénykedett az utolsó helyen, Hargita pedig utolsó előtti volt, ám egy év leforgása alatt a moldvai megyében több mint 100 lejjel nőtt az átlagkereset, aminek köszönhetően a 42.-ről a 39. helyre ugrott a rangsorban.
Nincs sztráda, nincs befektetés
Az alacsony bérek elsősorban a külföldi befektetések hiányának tudható be, ami pedig az infrastruktúra fejletlenségének a következménye, véli Balási Csaba, a Hargita Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. „Az infrastruktúra kiépítésében legalább 5-6 éves lemaradásban vagyunk a környező nagyvárosokhoz, Marosvásárhelyhez, Brassóhoz vagy Bákóhoz képest. A legközelebbi autópálya 120-130 kilométerre van, a legközelebbi repülőtér úgyszintén. Bukarestből négy-öt órás autózással lehet eljutni hozzánk. Ilyen körülmények között nem lehet csodálkozni azon, hogy nem nagyon jönnek a befektetők” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Balási Csaba. Véleménye szerint annak, hogy a bérezés tekintetében még Háromszék is jobban áll - 1.195 lejes nettó átlagkeresettel - Brassó közelsége az oka, ami miatt egy sor jelentős befektetésre került sor Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen.
 Több oka van a megye lemaradásának a bérezés tekintetében, állítja Szabó Károly, a Csíki Vállalkozók Egyesületének elnöke. „Egyrészt fejletlen az ipar, másrészt magas azon munkavállalók aránya, akik a fizetés mellett feketén is kapnak juttatást. Azt se felejtsük el, hogy a fűtési időszakot leszámítva alacsony a megélhetési költség, hiszen az emeberek jelentős részének van háztáji gazdasága” – mondja az üzletember.
Fejlesztés helyett paloták
A térségben kicsi a hozzáadott értéktermelés, a vállalatok profitrátája alacsony, ami meghatározza a bérezés színvonalát, mondja Kolumbán Gábor közgazdász, a Hargita Megyei Önkormányzat volt elnöke, a Sapientia Egyetem adjunktusa. A szakember szerint azonban van egy, a kultúrában gyökerező oka is az áldatlan helyzetnek. „Nálunk a vállalkozói mentalitásban nagyon fontos szerepük van a presztízsberuházásoknak. Míg egy svájci vállalkozó a nyereséget visszaforgatja a termelésbe, addig nálunk krőzusok jelennek meg, akik hivalkodó gazdagságban élnek, mely mögött nincs jövőkép, nem fektetnek be hatékonyságnövelő technológiába vagy a munkaerő képzésébe. Ez a vadkapitalizmus gyermekbetegsége” – nyilatkozta Kolumbán Gábor. Véleménye szerint a munkáltatók azért is igyekeznek minél alacsonyabb béreket fizetni, mivel a magas adóteher miatt sok pénzt tudnak így megspórolni.
Más szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy Hargita megyében nagyon magas a néhány embert foglalkoztató kisvállalkozások aránya, melyeknél a fizetések elmaradnak az átlagtól, míg az átlagosnál jobban fizető nehézipar és informatikai ágazat szinte nem léteznek a megyében. 
Idehaza Bukarestben a legmagasabb az átlagfizetés, 2.364 lej, ami nem meglepő, lévén, hogy a fővárosban működik a legtöbb multinacionális vállalat. Erdélyben és a Partiumban jobban keresnek a munkavállalók mint az Ókirályságban. A rangsorban Temes megye áll a harmadik helyen, 1.810 lejes nettó átlagbérrel, a negyedik Kolozs 1.784 lejjel, Szeben a hatodik 1.714, Brassó a nyolcadik 1.602, Arad pedig a tizedik 1.543 lejjel. Hargitát még a semmiképp sem a szárnyaló gazdaságáról híres Szilágy megye is megelőzi, mintegy 150 lejjel.    
Pengő Zoltán
maszol.ro

Újra a sepsiszentgyörgyieket provokálta az Új Jobboldal
Sepsiszentgyörgyön a más megyékből bevonuló szélsőséges fiatalok miatt ismét a magyar közösség elleni harsány tüntetésbe fulladt a román nemzeti ünnep. Bár a helybéli románság néhány képviselője különböző gesztusokkal próbálta tompítani a szélsőséges megmozdulás élét, az nemigen sikerülhetett miközben mások „kifele a magyarokkal az országból” rigmusokat kiabáltak.
A háromszéki megyeszékhelyen ma (hétfőn) 11 órakor a város főutcáján való felvonulással kezdődött meg a december 1-i ünnepség. A hivatalos ünnepi rendezvényhez idén harmadik alkalommal csatlakozott a Noua Dreapta – Új Jobboldal nevű szélsőséges nacionalista szervezet, amely mintegy 100 fiatalt toborzott az „egyesülés menetének” nevezett demonstrációhoz.
A Noua Dreapta távolabbról érkező tagjai már tegnap autóbuszokkal érkeztek a háromszéki megyeszékhelyre, ahol az ortodox katedrális közelébe parkolták le járművüket, hétfőn pedig a szomszédos Brassó megyéből csatlakozott hozzájuk még néhány társuk. A csoport rendőri és csendőri kísérettel vonult az ortodox katedrális elé, ahol csatlakoztak az ünneplőkhöz, igaz mintegy ötven méternyire lemaradva vonultak az ünneplő helybéliek mögött.
Több fiatal román népi viseletet, vagy katonai ruhát viselt, és mindannyian román nemzeti zászlót, az Új Jobboldal jelképét-, és Avram Iancut ábrázoló zászlókat lobogtatva vonultak végig a városközpontban, és hangosan skandálták, hogy „Székelyföld nem létezik”, „Hargita és Kovászna Román föld”, „Kifele a magyarokkal az országból”, „A román nyelv az egyetlen uralkodó” és, hogy „Románia a románoké”.
A Mihai Viteazul térre érve kifeszítették a „Magyar szeparatizmus ellen” és a „Románia nemzetállam, egységes és oszthatatlan” feliratú bannereket és egy óriási román nemzeti zászlót. Ezután kezdődött el a hivatalos ünnepség, amelynek során a helyi hatóságok és intézményvezetők koszorúkat helyeztek el a Mihai Viteazul szoborhoz.
A Noua Dreaptă – Új Jobboldal érkezésének hírére az elmúlt napokban Mădălin Guruianu sepsiszentgyörgyi liberális párti tanácstag kezdeményezésére a helyi tanács tagjai közös állásfoglalásban határolódtak el minden szélsőséges megmozdulástól. Emellett egyik helyi román nyelvű napilap a Mesagerul de Covasna kezdeményezésére indult kampány „hozd magaddal egyik magyar barátodat is” címmel. Az újság képviselői a mai (hétfői) ünnepségen román nemzeti színű zászlókat osztogattak, és kínálták azokat a helyszínen lévő magyar újságíróknak is. Azok azonban visszautasították a trikolór átvételét arra hivatkozva, hogy üdvözlendő lenne a gesztus ha mindekközben ne hangoskodnának olyanok, akik a magyar közösség ellen uszítanak.
Sepsiszentgyörgyön egyébként idén nem szervezett ellentüntetést a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM). Közleményük szerint, hagyják a magyarellenes Noua Dreapă – Új Jobboldalt saját csapdájába vonulni. A HVIM erdélyi szervezetének vezetősége és tagsága nevében megfogalmazott közleményben emlékeztetnek, hogy már számtalanszor volt alkalmuk „farkasszemet nézni” az Új Jobboldal felvonuló tagjaival, akik „minden alkalommal a karhatalmi szervek védőgyűrűjében ordították az őslakos székelység szemébe, hogy takarodjanak a földjükről, hogy Székelyföld nem létezik”.
Kézdivásárhelyen ma gyászlobogók között vonultak fel az ünneplő románok. A céhes városban mintegy négyszázan vettek részt a román nemzeti ünnepen szervezett felvonuláson. A város néhány főtéri épületére ekközben fekete lobogókat tűztek ki, amelyekre magyar zászlót helyeztek el.
Kovács Zsolt
slagerradio.ro
Erdély.ma

Román ünnep magyarellenes felhangokkal
Az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) nevű szélsőséges román ifjúsági szervezet felvonulása miatt idén is magyarellenes rigmusoktól volt hangos a román nemzeti ünnep alkalmával szervezett hétfői sepsiszentgyörgyi rendezvény.
A nyíltan magyarellenes szervezet mintegy száz tagja érkezett a megyeszékhelyre, majd a prefektúra által szervezett hivatalos felvonulástól leszakadva, román nemzeti lobogókkal, az Új Jobboldal logójával és Avram Iancu arcképével ellátott zászlókkal felszerelkezve „Kovászna és Hargita román föld!”, „Székelyföld nem létezik!”, „A román nyelv az egyeduralkodó!”, „Kifelé a magyarokkal az országból!” jelszavakat skandálva meneteltek az ortodox katedrálistól a főtérig.
Szélsőségesekkel kedveskedő csendőrök
A Sepsiszentgyörgyre látogató csoport egyébként rendőri és csendőri kísérettel vonult, a rendfenntartók pedig szemmel láthatóan szimpatizáltak velük: az egyik csendőr például rájuk is szólt, hogy emeljék magasabbra a „Románia nemzetállam, egységes és oszthatatlan” feliratú molinót, mert nem látszik.
A tavalyi incidensek idén nem ismétlődtek meg – mint ismeretes, az Új Jobboldal tagjait és az ellenük tüntető magyar fiatalok csoportját akkor csendőrkordonnal kellett szétválasztani –, mivel a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) ezúttal nem szervezett ellentüntetést.
A HVIM vasárnap közleményben emlékeztetett, a provokátorok „minden egyes alkalommal a karhatalmi szervek védőgyűrűjében ordították az őslakos székelység szemébe, hogy takarodjanak a földjükről, hogy Székelyföld nem létezik. Egyszer sem mertek szembeszállni a harcos ifjakkal, akiket tavaly a román csendőrség próbált mindenféle jogos indok nélkül összeverni. Azok a perek még ma is folynak” – hívták fel a figyelmet a vármegyések.
A Kovászna megyei prefektúra egyébként egyhetes ünnepséget szervezett Sepsiszentgyörgyön a román nemzeti ünnep alkalmából, az egyik helyi román napilap pedig arra biztatta a háromszéki románokat, hogy hívják meg magyar barátaikat is.
Egy román hölgy egyébként ennek szellemében a hétfői felvonuláson egy román trikolórt nyújtott át a felvonulást figyelemmel kísérő egyik magyar újságírónak, aki arra hivatkozva utasította vissza, hogy nem ünnepelhet a helyi románsággal, amíg magyarellenes jelszavakat skandálnak a vonulók.
Amint arról korábban beszámoltunk, Mădălin Guruianu, a Nemzeti liberális Párt (PNL) helyi önkormányzati képviselőjének kezdeményezésére a sepsiszentgyörgyi tanács testülete csütörtökön közös állásfoglalásban határolódott el az Új Jobboldal szervezte szélsőséges megmozdulásoktól.
Az etnikai együttélés „normalizálását” kérték
A szentgyörgyi felvonulást követően, a Mihai Viteazul téren megtartott rövid ünnepségen a Kovászna, Hargita és Maros megyei Román Civil Fórum (FCRCHM) felhívást tett közzé, melyben az etnikai együttélés normalizálására szólította fel a magyarság képviselőit. A felhívás szerint nagy károkat okoz a három megyének az, hogy „potenciális konfliktusövezet” látszatát kelti, ami sem az itt élő románoknak, sem a magyaroknak nem jó.
A sepsiszentgyörgyi rendezvénnyel egy időben mintegy négyszáz román nemzetiségű vonult fel Kézdivásárhely főterén.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro