Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Háromszék
4433 tétel
2007. január 18.
Kovászna megye gazdaságfejlesztését célzó EU-s csatlakozás utáni stratégiáról tárgyalnak január 18-án, amelyen a Kereskedelmi és Iparkamara (KIK) vezetőtestületeinek tagjai mellett részt vesznek Háromszék elöljárói is. /Háromszék is készül az EU-ra. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 18./
2007. január 19.
Gőzerővel folyik a készülődés az augusztus 17-20-a közötti Háromszéki Magyarok Világtalálkozója nagyszabású eseménysorozatra, melynek a maksai Óriáspince-tetőn tartandó központi rendezvényére mintegy százezer főt várnak. A szervezők január 18-án a háromszéki magyar polgármesterekkel találkoztak az árkosi Európai Oktatási Központban, és a helyi önkormányzatok közreműködését kérték a szervezésben-lebonyolításban, illetve a létesítendő emlékhely elkészítésében kalákával. Az ötletgazda Demeter János megyeitanács-elnök elmondta, a rendezvénysorozatnak szellemi üzenete van, újra birtokba kell venni a szülőföldet. Imreh-Marton István, a főszervező Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója kifejtette: a háromnapos esemény célja a háromszéki öntudat erősítése, az elszármazottak és itthon élők közötti kapcsolatok ápolása. Az ismertetett program szerint első nap, augusztus 17-én, pénteken megyeszerte minden egyes település saját rendezvényekkel köszönti hazatérő és otthon élő fiait, lányait, valamint vendégeit. Szombaton a kistérségek ünnepeit tartják a régióközpontokban: Baróton, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Sepsiszentgyörgyön. Vasárnap a megye ünnepe lesz. A központi rendezvény helyszíne a Maksa fölötti Óriáspince-tető, ahonnan Erdővidék és Kommandó kivételével teljes Háromszék belátható. Délután felavatják az alkalomra létesítendő emlékhelyet, kiosztják a Pro Comitatu Covasnae-díjakat, majd reprezentatív kultúrmaraton keretében Háromszék kiemelkedő művészei lépnek fel. Este a Szörényi Levente négy történelmi rockoperájából összeállított Egy a nép, egy a magyar című produkció zárja a programot. Hétfőn, augusztus 20-án, nemzeti ünnepünkön a közönség figyelmébe ajánlják a perkői búcsút, este pedig az egykori lármafákra emlékeztető rendezvénnyel zárják a Háromszéki Magyarok Világtalálkozóját: az összefogás jelképeként minden település magaslatain őrtüzeket gyújtanak. Az Óriáspince-tetőn kialakítandó emlékhely látványtervét Damokos Csaba képzőművész ismertette. A tervet Zakariás Attila építésszel közösen készítették: egyfajta napábrázolás, bronzkori sírhalom körül a napkorongot jelképező tizenkét oszloppal, melyektől kifelé kőösvények rajzolják ki a lángnyelveket (ezek megközelítőleg Háromszék térképét vetítik a terepre), végeiken egy-egy kőoszlop jelképez egy-egy települést. Az oszlopokra a falu vagy város jeles szülötteinek nevét vésik fel. Úgy képzelik, hogy minél több településről származó anyagból állítsák össze: az emlékhelyet. /Szekeres Attila: Kalákával a világtalálkozóért. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 19./
2007. január 23.
Elment Beke György is. Hetvenkilenc éves korában Budapesten érte a halál. Itthoni ellehetetlenítése miatt 1989-től élt a magyar fővárosban, fizikailag távol ugyan, de lélekben mindig szülőföldjén maradva. Egyedülálló teljesítménye a Barangolás-sorozat, Erdély tájegységeinek bemutatása. Itthon kezdte, Magyarországon teljesítette ki szociográfiai riportsorozatát. Az anyaországiaknak szánt intés és figyelmeztetés minden kötete, Erdély veszélyeztetett értékeire kívánta felhívni a közvélemény, a mindenkori hivatalosságok figyelmét. Változóban vannak az idők, a kormánypolitikától függetlenül, sőt annak dacára, megértőbb, befogadóbb a magyarországi közhangulat az elszakított nemzetrészek iránt. Ha így van, valamennyi író közül Beke György tette könyveivel a legtöbbet ezért. Barangolás-sorozatában négy vagy öt kötetet szánt a Székelyföld – az erdélyi magyarság anyaországa – bemutatására. Hárommal elkészült, a folytatás, épp az útnak indító Háromszékről, immáron bevégzetlenül marad. Maros- és Udvarhelyszék után Csík és Gyergyó vidékéről írt terjedelmes könyvet. Az utolsót a karácsonyi könyvvásárra jelent meg. Beke György a Hargita Népében is gyakorta jelen volt írásaival. /Borbély László: Rólunk írta utolsó könyvét – Beke György halálára – = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 23./
2007. január 23.
Sepsiszentgyörgyön a magyar történelmi egyházak közösen tartják meg az imahetet. Az ökumenikus istentiszteletekre estéről estére a város más-más templomában kerül sor, a kereszténység egységéért imádkoznak. Tavaly két új templom épült a háromszéki megyeközpontban, így az eddigi nyolc helyett tíz estére tervezték az imasorozatot. /Templomról templomra tíz estén keresztül. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 23./
2007. január 23.
Hódmezővásárhely önkormányzati tanácsa egyhetes erdélyi körútja során Háromszékre érkezett. A huszonöt fős csapat vezetője dr. Lázár János polgármester, a Fidesz egyik markáns vezető személyisége. Nagybányán a liberális többségű tanáccsal tartottak együttes ülést, amelyen konkrét közös gazdasági tervek egybehangolását járták körbe. Háromszéken Bereck, Zabola, Gelence után látogatásukat Sepsiillyefalván fejezték be. Hódmezővásárhely minta lehet a (szellemi vonatkozásban is) csonka ország és az egész Kárpát-medence magyarsága számára. Az önkormányzatban a jobb-, illetve a baloldali képviselők között az együttműködés alapvető kérdésekben példaértékű. /Sylvester Lajos: A hódmezővásárhelyi modell. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 23./
2007. január 23.
Az elméleti vizsgát magyar nyelven letenni szándékozók ezentúl könnyebben szerezhetik meg a jogosítványt, februárban várhatóan megjelenik a magyar nyelvű új Közlekedési Rendszabályzat (KRESZ). A jelenlegi kormányrendeletből egy európaibb jogszabályt készítenek. Az RMDSZ-nek két tagja Erdei D. István és Antal István bekerült a bizottságba, Antal Istvánt pedig a bizottság elnökéül választották. Csíkszeredán már most is taníthatnának magyarul, de nincs magyar nyelvű könyv, ezért várják a megjelenését. A háromszéki magyaroknak még nincs lehetőségük anyanyelvükön elsajátítaniuk a járművezetéshez szükséges közlekedési szabályokat. A nyár folyamán várható a vizsgázásnál használatos kérdőívek magyar nyelvű változatának megjelenése. Hasonló a helyzet Kézdivásárhelyen is. /Bakó Zoltán: Már készül a magyar KRESZ-tankönyv. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 23./
2007. január 23.
Bűncselekménynek tekinthető a háromszéki kormányhivatal honlapjának feltörése, mert egy informatikai rendszerbe történt engedély nélküli behatolás, állítja Silviu Stoenescu, a Kovászna megyei rendőr-főkapitányság helyettes vezetője. Laurentiu Todoran főkapitány a napokban tájékozódik György Ervin prefektusnál a feltörés körülményeiről. A megyei kormányhivatal eddig nem tett feljelentést az ügyben a rendőrségnél. /Mégis bűntett a honlapfeltörés. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 23./
2007. január 26.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) jelentette fel Albert Álmost, Sepsiszentgyörgy polgármesterét a székelyföldi román közösség nevében fellépő Hargita és Kovászna megyei románok civil fóruma (FCRHC). A szervezet azt kifogásolja, hogy a városháza által megjelentetett időszakos kiadvány kizárólag magyar nyelven tájékoztatja Háromszék fővárosának lakóit, s így csorbul a létszámban kisebbségi román lakosság információhoz való joga. Alkotmánysértést, valamint az európai szabványok lábbal tiprását említi a fórum, amely szerint a CNCD-nek azonosítania és számon kell kérnie a súlyos megkülönböztetés elkövetőit. „A románokat tudatosan mellőzik és lenézik, ami nyílt és elfogadhatatlan diszkrimináció” – állítja a fórum. Albert Álmos elmondta, természetesnek tartja, hogy a román nyelvű tolmácsolás mellett magyarul is publikálják a képviselőtestületi ülések határozatait. Hozzátette: a román nyelvű szövegek is megvannak, a magyarhoz hasonlóan elérhetők. Elismerte, hogy a kiadvány fedelén találhatók magyar nyelvű információk, de mindezek közérdekűek. „Ha valaki vállalkozik románra lefordítani az anyagokat, ezek helyet kapnak a laptestben” – ígérte. /Diszkriminációval vádolják Albert Álmost. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 26./
2007. január 27.
Január 26-án felavatták a Háromszék legfiatalosabb települése város kategóriájában győztes együttesének, az Erdélyi Magyar Ifjak, a Bölöni Farkas Sándor Cserkészcsapat és a Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet alkotta Turulmadár csapat hasonló nevű ifjúsági irodáját. Sepsiszentgyörgyön, az unitárius egyházközség régi épületében berendezett iroda felszerelését nyereményeként kapta a csapat. /Váry O. Péter: Megnyílt a Turulmadár ifjúsági iroda (Háromszék legfiatalosabb városa). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 27./
2007. január 29.
„Árukapcsolással” gyanúsítja az európai parlamenti képviselőjelöltek támogatását célzó aláírásgyűjtés ügyében a Magyar Polgári Szövetséget (MPSZ) Márton Árpád háromszéki RMDSZ-es parlamenti képviselő. Szerinte a független EP-jelölt állításához szükséges százezer névjegyet a polgáriak párhuzamosan gyűjtenék a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett és a területi autonómia igénylését tanúsítani hivatott, úgynevezett belső népszavazással. /D. P. : Aláírás-kapcsolás sajátjelöltért és autonómiáért. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 29./
2007. január 30.
„A magyarságnak, az utókornak nagy szüksége van erre az értékes információs anyagra” – fejtette ki Balási Csaba, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének alelnöke Sepsiszentgyörgyön, a KépVidék Alkotócsoport tárlatának hét végi megnyitóján. A fiatal fotósok a tavalyi alkotótáborok során képekben követték nyomon az erdélyi falvakat, a vidéki életet. Az alkotócsoport tagjai öt év alatt tizenegy fotótábort szerveztek Kovászna megye különböző településein, megörökítve a fellelt értékeket. Most tizenegyedik alkotótáboruk anyagát állították ki. A háromszéki településeket bemutató fényképek tényfeltáró fotók, etnográfiai riportképek, amelyek Erdély fotóművészetének jelentős részét képezik, az öt év anyaga hatalmas információs bázis. /Kovács Zsolt: Háromszéki falvakról – képekben. = Krónika (Kolozsvár), jan. 30./
2007. január 31.
Sepsiszentgyörgyön az egykor a Román Nemzeti Bank megyei fiókjának épült ingatlanba átköltözött Kovászna Megyei Művelődési Központ hivatalos székházavatót tartott, ez alkalommal indították útjára a háromszéki értéktérképet is. Demeter János megyei tanácselnök elmondta, az évek során bebizonyosodott, jó döntés volt egy megyei irányítottságú szakintézmény létrehozása. Ennek egyik bizonysága az értéktérkép, melyet szerkesztője, Sepsiszéki Nagy Balázs ismertetett. Elmondta, a Tájak, korok, múzeumok magyarországi mozgalom mintájára egy hasonló háromszéki honismereti mozgalmat képzelt el, ehhez lenne hasznos vezető az értéktérkép. Ennek a részhiányosságait is pótolni kellene. Például a háromszéki népi épített örökség kataszterét is el kellene készíteni – fejtette ki Nagy Balázs. /Váry O. Péter: Új székházban a megyei művelődési központ. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 31./
2007. február 2.
Ady Endre versei nyomán született előadást mutat be a Háromszék együttes. Vers, zene és tánc hármasának jegyében született a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes legújabb produkciója. Az Ölelésben (Ady-szerelmek) című előadást február 2-án mutatják be Sepsiszentgyörgyön. Az előadás rendező-koreográfusa a magyarországi Juhász Zsolt. A Háromszék Táncegyüttes legközelebb február 10-én látogat el Budapestre, a Sorsfordulók és az Erdélyország az én hazám című előadással. /Kovács Zsolt: Verses, táncos ölelés. = Krónika (Kolozsvár), febr. 2./
2007. február 6.
A világ legnagyobb ifjúsági mozgalma, a cserkészet százéves fennállását ünnepli az idén, az évfordulót illő módon üli meg a 17 évvel ezelőtt feltámadt erdélyi magyar ága is a mozgalomnak. A Romániai Magyar Cserkészszövetség jogilag bejegyzett 1990-től – mondta el Gaál Sándor, az RMCSSZ elnöke. Az első évek zaklatott időszaka lejárt, ma nyugodtan lehet dolgozni, széles körű kapcsolatokat építhettek ki Európa cserkészmozgalmával és az óceánon túli cserkészekkel is. Azonban anyagi támogatásban az állam nem részesítik őket. A legszervezettebben a háromszéki cserkészek dolgoznak, jelenleg is két új csapatuk alakul, Kézdialmáson meg Gelencén. Más régiókban kiemelkedőek Szamosújvár rovásírásos versenyei, amely már a Kárpát-medencei magyar csapatok találkozóhelye lett. Harmadik éve rangos esemény Marosszentgyörgyön a Dalos pacsirta vetélkedő, amelynek anyaga már CD-n is megjelent, és egy kis cserkész daloskönyvben is ki fogják adni. Sajnos több csapat megszűnt Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Kolozsváron. Nincs, aki kézbe vegye a szervezést. /B. Kovács András: Százéves a cserkészmozgalom. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 6./
2007. február 6.
Nemrég Alsó- és Felsőcsernátonban terepszemlével társított megbeszélést tartott a Dr. Rákossy Árpád Emlékbizottság. A testület Bölöni Dávid csernátoni polgármester és többek javaslatára úgy döntött, hogy a Rákossy-portrészobor a felsőcsernátoni Bod Péter Általános Iskola bejáratához állíttassék fel. A Rákossy-portrészobor Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművész munkája. A szoboravatást 2007. augusztus 17-20. között, a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának programjához illesztve tartják. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján Sólyom László köztársasági elnök által magas állami kitüntetésben részesített Rákossy Árpád életútját, kétszeri bebörtönzésének politikai hátterét Székelyföldön és Erdélyben alig ismerik, pedig Felsőcsernáton szülötte, hamvai – kívánsága szerint – ennek temetőjében pihennek, és 1940-1948 között Sepsiszentgyörgyön, rövid ideig Kézdivásárhelyen a törvénykezésben és a közigazgatásban tevékenykedett. Sólyom László köztársasági elnök a felsőcsernátoni ünneplőkhöz címzett üzenetében írta: „Rákossy Árpád a diktatúrával szembeni ellenállás, majd később a forradalom hőse lett. Az általa vezetett bírói tanács nem volt hajlandó olyan ítéletet hozni, mint amilyent a politikai vezetés elvárt tőle. A kívánt ítélet ellenkezett volna a joggal és a bírói hivatás alapvető szabályaival. Rákossy Árpád nyilván tisztában volt a következményekkel. Annak tudatában hozta meg a felmentő ítéletet, hogy ezzel egyúttal kimondott egy másik, drámai verdiktet is: tudta, hogy saját életét töri ketté. Vállalta azonban az áldozatot. Bíróból vádlott, majd elítélt lett: hat év börtön lett a büntetése. ” Rákossy Árpád kétszeres jogászdoktort Kecskeméten előbb Rákosi diktatúrája ítélte el, majd 1957-ben a forradalomban való részvételéért sújtották újabb elzárással. /Sylvester Lajos: Egy ügyvéd a gáton (Dr. Rákossy Árpád emlékezete). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 6./
2007. február 7.
A székelyföldi önkormányzati társuláshoz hasonló közhasznú társaság létrehozását kezdeményezte a Kovászna Megyei Tanács. Vajda Lajos, a megyei tanács alelnöke elmondta: a Kovászna Megyei Fejlesztési Ügynökség (ADETCOV) a társuló önkormányzatoknak támogatást és tanácsadást nyújtana az Európai Unió által meghirdetett pályázatok megírásához, megszervezné a közbeszerzéseket. - A tapasztalatok azt mutatják, hogy a háromszéki falvak nincsenek felkészülve az európai uniós csatlakozással járó kihívásokra, nem rendelkeznek megfelelő képzettségű szakemberekkel – indokolta a fejlesztési ügynökség létrehozásának szükségességét Vajda. /Kovács Zsolt: A lakosság véleménye is számít. = Krónika (Kolozsvár), febr. 7./
2007. február 9.
Háromszéken 18 ezer, Tőkés Lászlót támogató aláírás összegyűjtését vállalta a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) – tájékoztatott Gazda Zoltán, az MPSZ sepsiszéki elnöke. /Kovács Zsolt: Tőkésnek nem a szavazóbiztosok gyűjtenek. = Krónika (Kolozsvár), febr. 9./
2007. február 9.
Utolsó útjára kísérték február 8-án szülőfalujában, a háromszéki Uzonban a január végén Budapesten nyolcvanéves korában elhunyt Beke Györgyöt. Ferenczes István csíkszeredai költő, a Magyar Írók Szövetsége, valamint a Romániai Írók Szövetsége nevében búcsúztatta az erdélyi magyarság látleletét Orbán Balázs szorgalmával és kitartásával felmérő írót, szociográfust. Búcsúbeszédet mondott Sylvester Lajos sepsiszentgyörgyi publicista is. „Erdély szülőföldünk, de nem hazánk, Magyarország hazánk, de nem szülőföldünk” – idézte az írót a celebráló Szabó Lajos római-katolikus esperes. A szertartáson részt vettek: Tamás József csíksomlyói római katolikus segédpüspök, Márton Árpád, Antal Árpád, Toró T. Tibor parlamenti képviselők, Sógor Csaba szenátor, Albert Álmos sepsiszentgyörgyi polgármester, valamint Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere. /Domokos Péter: Lepihent Uzonban Beke György. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 9./
2007. február 10.
Miután a Brassó megyeieknek nem sikerült rátukmálniuk a bölöniekre a most már néhány száz családot kitevő cigány közösséget, megyeközi területcsere-indítványuk sem járt sikerrel, most újabb dologgal próbálkoztak. Kovászna megyei területen építkezni kezdtek a Brassó megyebeli cigányok, bölöni gazdák magánterületén húzták fel házaikat. Felszólításra, büntetésre nem reagáltak, erre bátorította is őket a szászmogyorósi önkormányzat, amely mindannyiuknak személyazonossági iratot állíttatott ki a falu legszélső háza, a 104-es szám címére, majd háromszéki területen villanyhálózatot is kiépített nekik a Brassó megyei szakvállalat. Most levél érkezett Bölönbe: „Tudatjuk, hogy a szászmogyorósi személyazonossági igazolvánnyal rendelkező, Bölön közigazgatási területén törvénytelenül építkező cigány nemzetiségű polgárok ügyének rendezésében a Brassó megyei prefektúra elrendelte, hogy vegye át őket Bölön község” – áll a szászmogyorósi polgármester által a bölöni községházának címzett átiratban. Az átirat folytatódik: ,,Az érvényes törvényes előírások értelmében önöknek kötelességük számukra a szociális védőhálót biztosítani, vagyis a szociális támogatást folyósítani. Ennek érdekében hajlandóak vagyunk átadni az érintettek iratcsomóit, amelyeket a szászmogyorósi helyhatóság állított össze”. A szászmogyorósiak szabadulni akarnak sajátjaiktól, s ezért hajlandóak a törvénytelenségre is. /Váry O. Péter: Törvénytelenségre készül Brassó (104-es falu). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 10./
2007. február 12.
A Háromszéken megjelent referendumellenes röpiratokat leszámítva zavartalanul folyt az autonómia-népszavazás a hét Kovászna, nyolc Hargita és két Maros megyei településen. A Demokrata Párt (PD) Kovászna megyei szervezetének vezetősége rendőrségi vizsgálatot kért az elkezdett a népszavazás ügyében. A Maros megyei PD vezetősége a bűnügyi feljelentés lehetőségét vette fontolóra. Emil Boc, a PD elnöke arra hívta fel az autonómia-referendum szervezőinek figyelmét, „ne játsszanak a tűzzel”. Boc szerint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezése a törvénytelenség határát súrolja. Ferencz Csaba SZNT-alelnök a PD álláspontjával kapcsolatban kifejtette, egy demokratikus kezdeményezés egyetlen államban sem lehet alkotmányellenes. Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt (PRM) szenátora a referendum betiltását, illetve az RMDSZ eltávolítását kérte a kormányból. Funar közölte, a PRM főügyészi vizsgálatot kér „az ország egysége ellen merényletet elkövető” személyek ellen. A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint az autonómia-referendum célja elszigetelni a romániai magyar kisebbséget. Az RMDSZ nem támogatja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szervezte népszavazást, de egyetért a területi autonómia eszméjével – jelentette be Markó Béla RMDSZ-elnök. Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke kifejtette, hogyha az RMDSZ cselekedett volna az autonómiáért, most nem létezne sem SZNT, sem Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Tulit Attila SZNT-alelnök közölte, egyetlen községben sem ütköztek akadályokba. Mintegy ezer szovátai szavazott a Székely Nemzeti Tanács által szervezett autonómia-referendumon. A szavazók között több román nemzetiségű lakos is akadt, aki a kérdőív lepecsételése után büszkén mondta el, hogy ő az autonómiára adta voksát. Minderről Fodor Imre, az SZNT országos elnöke és Márton Zoltán, a marosszéki szervezet titkára számolt be. /Játék a tűzzel? = Krónika (Kolozsvár), febr. 12./
2007. február 12.
Közel négyezer, választásra jogosult polgárt kerestek meg február 10-én hat településen a Székely Nemzeti Tanács számlálóbiztosai a Kovászna megyei Sepsiszéken. 82 százalékos volt a részvételi arány, és a megkérdezettek száz százalékhoz közeli arányban támogatták a székelyföldi területi autonómiát. A háromszéki referendummal párhuzamosan számlálóbiztosok járták a hét végén a gyergyószéki településeket is. Ferencz Csaba, a tanács kommunikációs alelnöke szerint a népszavazást az RMDSZ-es önkormányzatok hallgatólagosan támogatják. Markó Béla szövetségi elnök azt mondta: az RMDSZ nem támogatja az SZNT kezdeményezését. /D. P. : SZNT-s referendum a Székelyföldön. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 12./
2007. február 13.
Felkészületlenek a települési önkormányzatok az európai uniós strukturális alapok lehívására – állapította meg Vajda Lajos megyei tanácsi alelnök a Kovászna megyei tanács gyűléstermében lezajlott polgármester-találkozón. Fennáll a veszélye annak is, hogy a feltehetően június folyamán bemutatott strukturális pályázati lehetőségek időpontjában Háromszéknek nem lesz saját projekt-portfoliója. Vajda szerint az Adetcov megyei gazdaságfejlesztési ügynökség létrehozása segítene, ez az ügynökség ellátná a pályázatkészítési, valamint -követési feladatokat. /Domokos Péter: „Mozdony” lehet a háromszéki Adetcov. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 13./
2007. február 13.
Tananyagon kívüli alkotómunkára ösztönözte a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum néhány pedagógusa az összes háromszéki diákot. A megyéből beérkezett száznyolcvan maszkot és rajzot kiállították a tanintézetben, zsűrizték, majd díjazták a munkákat. /Maszkok Szentgyörgyön és Bikfalván. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 13./
2007. február 13.
Kisborosnyó már csak történelmi emlékparkja révén is ismertebb a magyar nyelvterületen, mint a községközpont, Nagyborosnyó. Itt nem ismeretlen a kaláka, a közös munkára mindig kész a borosnyói ember. Tavaly új hidat építettek a patakra. Épült autóbuszváró is. Kisborosnyó ikerfalu, református egyházához tartozik a negyedszáznál alig több lakosú Kispatak is, ahol betonhidat építettek a bekötőútra. Kisborosnyón az RMDSZ, a Magyar Polgári Szövetség és a Székely Nemzeti Tanács közösen vitadélutánt szervezett, ahol a jelenlevők kimondták: ,,mind a három mi vagyunk, s kijelentjük, hogy az autonómiatörekvéssel egyetértünk, akár aláírásgyűjtést kérnek, akár referendumot szerveznek!” A borosnyóiakat az év elején megalakították a Mircse Ferenc Gazdasági és Művelődési Egyesületet, mely dolgozik azért, hogy megmentse a kultúrotthon épületét. Kisborosnyón a közművelődési életet a helybeli Nyíres Lokálpatrióta Kör irányítja. Farsangi hangulat címmel ifjúsági előadást rendeznek, és felújítják a János Vitéz című előadásukat, mellyel huszonhárom évvel ezelőtt bejárták fél Háromszéket. Május-júniusban történelmi témájú szimpóziumokat rendeznek, novemberben beindítják a helybeli szabadegyetem második évfolyamát. Gondokkal küzd a helybeli Nagy Károly Elemi Iskola. Az óvodában vaskályhával fűtenek, ami életveszélyes. Kisborosnyón három emlékmű és huszonegy kopja örökíti meg az emlékparkban a magyar történelem eseményeit. Gyülekezeti lapot indítottak Kisborosnyói Útjelző címmel. /Kisgyörgy Zoltán: Vízöntő havában Kisborosnyón. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 13./
2007. február 14.
„A területi autonómiáról szóló referendum törvénytelen. Amikor azok, akik ma valamit tesztelnek – nem teljesen értjük, hogy mit: a román állam türelmét? Románia alkotmányát? – megpróbálnak majd érvényt szerezni annak, amit ez az úgynevezett teszt vagy törvénytelen referendum eredményez, akkor a román állam habozás nélkül alkalmazni fogja az alkotmány és a törvények előírásait” – ezeket a szavakat használta az államelnöki hivatal honlapjának tanúsága szerint Traian Basescu államfő a Sólyom László magyar köztársasági elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján. Ehhez képest az egyik hírtelevízió esti hírműsorába betelefonáló Basescu a következőképpen „pontosította” korábbi kirohanását: „ezek az akciók nem tekinthetők referendumnak, ugyanis tekintetbe kell venni a szervezők nyilatkozatait, akik azt mondják, ők csak tesztelik a lakosság akaratát”. Az államfő azt is hozzátette: amennyiben a bíróság úgy dönt, hogy az ilyen típusú akciók nem törvénytelenek, ő ezt el tudja fogadni. A Cotidianul című lap azt írta, hogy Sólyom László „rosszkor” érkezett a Cotroceni-palotába. A Jurnalul National szerint Sólyomnak sikerült felingerelnie Basescut, amikor kijelentette: a romániai magyar társadalom tagjai Románia állampolgárai, kulturális értelemben pedig a magyar nemzet részei. A Gardianul szerint a magyar államfő „olajat öntött a tűzre” azzal a kijelentésével, hogy a területi autonómia lehetséges. A magyarországi elemzők azt emelték ki, hogy Basescu kifakadása elhidegülést eredményezhet a román-magyar kapcsolatokban. Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács /SZNT/ tájékoztatási alelnöke üdvözölte azt, hogy a Traian Basescu pontosította a Sólyom-találkozón tett kijelentéseit. „Gondolom az elnök is belátta: a demokráciában a véleménynyilvánítást semmilyen formában nem korlátozhatják” – mondta Ferencz Csaba. Tájékoztatása szerint a politikusok kirohanásai ellenére az SZNT-t eddig semmilyen fenyegetés nem érte a román hatóságok részéről. Nagy Zsolt távközlési miniszter, az RMDSZ európai parlamenti jelöltje ugyanabban a hírtelevízióban többször is hangsúlyozta: az SZNT akcióját nem lehet törvénytelennek és alkotmányellenesnek nevezni. Felhívta a figyelmet, hogy közeledik a kampány, és újra előkerülnek a magyarellenes megnyilvánulások. Megerősítette a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) belső népszavazása ellen a Demokrata Párt háromszéki szervezetétől származó feljelentést Laurentiu Todoran Kovászna megyei rendőrfőkapitány. Teodor Tripon megyei főügyész közölte, hatásköri meggondolásokból a feljelentést továbbította a Szervezett Bűnözés és Terrorista Bűncselekményeket Vizsgáló Főigazgatósághoz /Cseke Péter Tamás, Salamon Márton László: Referendum vagy közvélemény-kutatás, alkotmányos vagy alkotmányellenes? = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 14./
2007. február 16.
Röplapok lepték el február 15-én a sepsiszentgyörgyi Örkő lakónegyedet. „A Rroma Integrációs Program keretén belől a magyar állam minden 16-ik életévét betöltött rromának átutalt egy 500 új lej értékű társadalmi segélyt, amelyet 2007. február 15-én 19 órai kezdettel vehetnek át az érintettek a Székely Nemzeti Tanács sepsiszentgyörgyi székhelyén Gazda Zoltán titkártól” – olvasható a többségében roma kisebbség által lakott telepen osztogatott papírlapokon. A helybéliek szerint egy szőke, hosszú hajú fiatalember egy régi típusú Volkswagen autóból osztogatta a szórólapokat. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sepsiszentgyörgyi vezetői diverziónak minősítették a szórólapokat. Gazda Zoltán, az SZNT titkára elmondta: amint a történtekről értesült, a rendőrség segítségét kérte, hogy akadályozzák meg a pénzért érkezők rohamát. A Sepsiszéken február 10-én elkezdődött nem hivatalos autonómia-referendum ideje alatt ez a harmadik SZNT-t lejárató röplap Háromszéken. /Kovács Zsolt: Romákat uszítottak az SZNT ellen. = Krónika (Kolozsvár), febr. 16./
2007. február 21.
Nem kizárt, hogy az elkövetkező két esztendőben gyökeresen megváltozik Háromszék iskolatérképe. Ez elsősorban azokat a kis településeket érinti, ahol a gyermeklétszám annyira alacsony, hogy az óvodában csak egy csoportra elegendő, az iskolában pedig nincsenek annyian, hogy önálló osztályok működhessenek. A tanfelügyelőség egyelőre tartózkodik felszámolásuktól, de ha a törvény változik, Há­romszéken legkevesebb harminc iskolában megszűnik az V-VIII. osztályos tagozat. Kovászna megyében jelenleg huszonnégy falusi iskolában működik a gimnáziumi tagozat összevont osztályokkal, háromszázhuszonöt diák tanul együtt kisebb vagy nagyobb társaival. Öt faluban – Lécfalva, Hidvég, Szentivánlaborfalva, Futásfalva és Papolc – húsznál kevesebb magyar gyermek tanul az V-VIII. osztályban, és még jó néhány településen harminc alatti a gimnazisták létszáma. Az összevont osztályok jövőjéről Henning László, a megyei tanfelügyelőség igazgatója elmondta, azt a tavalyi miniszteri rendeletet, aminek értelmében csak az elszigetelt településeken működhetnek összevont osztályok a gimnáziumi tagozaton, úgy is lehet értelmezni, hogy például Papolc is elszigetelt település, és akkor minden marad a régiben. /Fekete Réka: A helyi közösségekre bízzák a döntést (Falusi iskolák jövője). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 21./
2007. február 23.
Az 560 lelket számláló Kisbacon a helyi Bodvaj Egyesület révén pályázta meg az ifjúsági információs és szolgáltató iroda létrehozását a Progressnél. A fiatalok szülőföldön való megmaradása, illetve a helyi közösség önszerveződésének támogatása céljából avatott e-Magyar pontot Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter Benedek Elek szülőfalujában. A Háromszéken nyolcadik, országos szinten több mint 170. e-Magyar pontot üzemeltető program a magyarországi Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és a kolozsvári Progress Alapítvány partnerségével valósult meg. /Domokos Péter: E-Magyar pont Elek apó falujában. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 23./
2007. március 1.
Földcsuszamlás miatt Háromszéken az a veszély fenyegeti a dobollópataki lakosokat, hogy településük elszigetelődik a külvilágtól. A 350 lakos egyetlen kapcsolata a külvilággal a 15-ös országút, amelyet február 28-a óta több tonna föld borít. Dobollópatakon az elmúlt években több ízben is történt már hasonló földcsuszamlás, a polgármester szerint 150 ezer lejre lenne szükség a veszélyessé vált domboldal megerősítéséhez. /Kovács Zsolt: Járhatatlan országút. = Krónika (Kolozsvár), márc. 1./
2007. március 3.
Az erdélyi magyar egység gondolata határozta meg a nyolcadik RMDSZ-kongresszus első vitanapját. Többen szóvá tették a májusban sorra kerülő Európai Parlamenti választások fontosságát, annak veszélyét, hogy a megosztottság miatt az erdélyi magyarság európai képviselet nélkül maradhat. Erre a magyarországi pártok küldöttjei is reflektáltak. A viták során sokan hangsúlyozták: az RMDSZ az erdélyi magyar közösség számára fontos vállalásokat teljesített. A szövetségi politikát bírálók úgy vélekedtek, hogy az RMDSZ az önfeladás útján haladt, visszaélt a magyarság bizalmával. A legtöbben azt hangsúlyozták, hogy az RMDSZ nagy mértékben járult hozzá Románia európai integrációjának sikeréhez, s ezt a résztvevő román politikai pártok képviselői is elismerték. Frunda György szenátor, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnöke köszöntötte azokat a személyiségeket, akik jelenlétükkel a kongresszust megtisztelték, közöttük Tempfli József nagyváradi római katolikus és Adorjáni Dezső evangélikus püspököt, Dávid Ibolyát, a Magyar Demokrata Fórum elnökét, Domokos Géza volt RMDSZ-elnököt, Gémesi Ferenc budapesti államtitkárt, Bugár Bélát, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának elnökét, Kasza Józsefet, a Vajdasági Magyar Demokratikus Szövetség elnökét, Gheorghe Falca aradi, Petru Filip nagyváradi és Gheorghe Ciuhandu temesvári polgármestert, Hámos Lászlót, a New York-i Magyar Emberjogi Alapítvány elnökét, Crin Antonescut, a Nemzeti Liberális Párt alelnökét és Ilie Dancat, a Romák Pártjának főtitkárát. A fórumon a Magyar Szocialista Pártot Újhelyi István, a Szabad Demokraták Szövetségét Kovács Kálmán, a Fidesz-Magyar Polgári Pártot pedig Németh Zsolt képviselte. Király András aradi RMDSZ-elnök az aradi magyarok nevében üdvözölte a küldötteket. A helyi RMDSZ-szervezet azt akarta bizonyítani, a szórvány nem jelent hátrányt, a 14 százaléknyi aradi magyar elegendő ahhoz, hogy komoly közösségszervező munkát végezzenek. Gheorghe Falca aradi polgármester arra összpontosított beszédében, hogy a térségben a magyarok és a románok békében élnek egymás mellett. Traian Basescu államfő üzenetét Frunda György olvasta fel. Az államelnök kifejtette: az RMDSZ teljes súlyával hozzájárult Románia EU-tagságához. Reményét fejezte ki, hogy a magyarság szervezetének eddig tapasztalt bölcsessége és kiegyensúlyozottsága a továbbiakban is példaértékű lesz az egész hazai politikai osztály számára. Gyurcsány Ferenc kormányfő üzenetét Gémesi Ferenc államtitkár tolmácsolta. A miniszterelnök szerint „hosszú út vezetett Nagyváradtól Aradig”, az RMDSZ első kongresszusától a mostaniig, amikor mind Magyarország, mind pedig Románia az unió tagja, s amikor „rajtunk múlik, hogy képesek leszünk-e sikeresen, egységes európai magyarságot teremteni, vagy továbbra is leragadunk múltbeli nemzeti és politikai sérelmeinknél”. Szerinte el kell utasítania „a sehová sem vezető álmodozó, sérelmi politikát”. Gyurcsány Ferenc szerint az RMDSZ új programja az erdélyi magyarság modernizációját, felzárkózását, európai jövőjét szolgálja. A miniszterelnök ígéretet tett, hogy az erdélyi magyarság sikeres integrációjához „minden támogatást” megadnak. A kormányfő megállapította: „az RMDSZ eddig bölcs vezetőnek bizonyult”, sikeres munkája „magában hordozza az új kihívásokra való válaszadás képességét”. Összefogásra van szükség, mert „akinek nincs más programja, csak a védekezés és bezárkózás programja, annak előbb-utóbb nem lesz mit megvédenie”. Dávid Ibolya MDF-elnök szerint azok győztek, akik az együttműködés erejében bíztak. Hozzátette: az MDF nem tartja szerencsésnek azt, hogy az erdélyi magyarság belső ügyeibe kívülről szóljanak bele. Leszögezte: az MDF támogatja az erdélyi magyarság önrendelkezését. Crin Antonescu, PNL-alelnök Calin Popescu Tariceanu pártelnök és kormányfő üdvözletének átadását követően elmondta: a romániai magyarság és a románság hosszú utat tett meg 1990 márciusa óta, és mára sikerült magunk mögött hagyni korábbi félelmeinket, bizalmatlanságainkat. A kongresszus hatalmas tapssal nyugtázta Antonescu kijelentését, miszerint a PNL-nek „soha nem volt az RMDSZ-nél korrektebb és biztosabb kormányzati partnere”. Petru Filip nagyváradi polgármester pártelnökének, a demokrata Emil Bocnak az üdvözletét adta át a fórumnak. Közölte: a Demokrata Párt és az RMDSZ átlépett a vitákon, és pragmatikusan a közös érdekek valóra váltásáért dolgozott. Bugár Béla MKP-elnök arra emlékeztetett, hogy pártja és az RMDSZ többször is átvette egymás tapasztalatát. Kasza József, a VMSZ elnöke azt kérte, hogy a magyarság ne feledkezzen meg az EU-n kívül rekedt délvidéki és kárpátaljai magyarságról. Ilie Danca a Romák Pártjának és annak elnökének, Nicolae Paunnak az üdvözletét közvetítette, majd leszögezte, hogy a romák is igyekeznek hozzájárulni a hazai társadalom fejlődéséhez. Üzenetében Joseph Daul, az Európai Parlament néppárti frakciójának elnöke hangsúlyozta, hogy az RMDSZ mindig megbízható partnere volt az Európai Néppártnak. Toró T. Tibor képviselő azt indítványozta, hogy a kongresszus vegye saját hatáskörébe az európai parlamenti választás jelölt állításának kérdését. Kifejtette: nem vezet jóra az, ha olyan stratégiai szövetségesnek üzenünk hadat, mint például a református egyház. Ezért arra kérte a fórumot, hogy vizsgálja felül az RMDSZ európarlamenti jelöltlistáját. Frunda György ülésvezető elnök feleslegesnek ítélte a javaslatot, majd szavazás alá bocsátotta azt. A javaslatot 24 igen szavazattal, 20 tartózkodás mellett elvetette a kongresszus. Beszámolójában Markó Béla, az RMDSZ elnöke Kós Károly szavait idézve, miszerint „Az lesz a miénk, amit ki tudunk küzdeni magunknak”. A szövetségi elnök emlékeztetett, hogy az erdélyi magyarság két alapvető célt tűzött ki maga elé valamikor, az integrációt és az autonómiát. Az előbbi mára megvalósult. Markó kiemelte: amit ezekben az években ki lehetett küzdeni, azt kiküzdöttük. Tájékoztatása szerint az RMDSZ-nek ma több tagja van, mint 2003-ban. Markó rámutatott: a legnehezebb év 2004 volt, kiszabadították az aradi Szabadság-szobrot, a megosztási kísérletek ellenére megnyerték az önkormányzati és parlamenti választásokat. Az alkotmány módosításával sikerült kiterjeszteni az anyanyelvhasználat jogát az önkormányzatok után a helyi intézményekre, az igazságszolgáltatásra, és bizonyos helyzetekben „hivatalossá tették a magyar nyelvet Erdély magyarok által is lakott régióiban”. Markó hangsúlyozta: érdekünk hogy Budapesten konszenzus legyen a határon túli magyarságról. A magyar–magyar kapcsolatokról szólva, az RMDSZ elnöke kifejtette: a népszavazás a kettős állampolgárságról „hosszú időre visszavetett minket”, szerinte ezt azóta sem dolgozta fel sem a magyarországi, sem az erdélyi magyar közvélemény. Mint fogalmazott, az RMDSZ ebben az időszakban arra törekedett, hogy legalább „az addig kialakult jó megoldások ne essenek áldozatául ennek a magyarországi befelé fordulásnak”. Markó szerint a magyar-magyar kapcsolatok döcögtek, a magyar-román viszony hozott eredményeket, két közös kormányülést sikerült tartani, megnyílt a csíkszeredai magyar főkonzulátus, a sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézet, új határállomás jött létre. A jövőre nézve az RMDSZ vezetője elmondta: „Az egyéni jogok terén áttörtük az ellenállást, elfogadtattuk a fontos elveket. Kollektív jogainkat viszont ezután kell kivívni”. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem szenátusa ellenállásával bizonyította: mégiscsak az önálló intézmény az egyedüli megoldás. Az elnök kifejezte reményét, hogy az RMDSZ másik fő célkitűzése, az autonómia is előbb-utóbb valóra válik. „A legnagyobb megbecsüléssel és elismeréssel voltam, fejet hajtottam Tőkés László előtt az 1989-es kiállásáért, de azóta az a piedesztál, amelyen ő állt, egyre alacsonyabb lett. Nagy szükség lenne arra, hogy ez a piedesztál megint arra a szintre emelkedjen, mint 1989-ben volt. Ez úgy valósulna meg, ha Tőkés László felül tudna emelkedni egyéni ambícióin, amelyeket feláldozna az erdélyi magyarság történelmi előrehaladása és felemelkedése érdekében. Ez legalább akkora történelmi cselekedet lenne az ő részéről, mint 1989-es kiállása volt” – ezekkel a szavakkal foglalt állást az EP-választások romániai magyar jelöltjei kapcsán kialakult vitára reagálva Tempfli József nagyváradi római katolikus püspök. Az RMDSZ-nek a helyhatósági és parlamenti választásokon elért eddigi sikereit méltatva Nagy Zsolt távközlési miniszter elmondta: az újabb kihívás az, hogy Románia EU-csatlakozása után sikerüljön felzárkóztatni a romániai magyarságot. Frunda György szenátor Tőkés László önálló EP-jelöltségére utalva elmondta: ki kell hívni a püspököt vitára, mert bízik abban, hogy az RMDSZ EP-jelöltlistáján befutó helyen álló Nagy Zsolt és Winkler Gyula „jobban tudják képviselni az erdélyi magyarságot”. Winkler Gyula az EP-választásokra utalva arról beszélt, hogy „mindenütt ott kell lenni, ahol rólunk döntenek”. Szabó Ödön Bihar megyei ügyvezető elnök olyannak nevezte az RMDSZ ellenzékét, akik sem hitet, sem békét, sem szeretetet nem hirdetnek. Szintén az RMDSZ támogatása mellett érvelt Albert Álmos, Háromszék területi RMDSZ-szervezetének elnöke, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Petres Sándor, Hargita megye alelnöke és Takács Csaba országos ügyvezető elnök is. Toró T. Tibor képviselő elmondta: vannak olyan kérdések, amelyeket csak párbeszéddel és konszenzussal lehet megválaszolni. Toró szerint azért lett volna jó fontolóra venni az RMDSZ-jelöltlista felülvizsgálatát, Tőkés Lászlónak a befutó helyre kerülését, mert a romániai magyarságnak minden erejét össze kell fognia. Vekov Károly volt parlamenti képviselő felrótta: a romániai magyarság érdekeinek képviselete, ezen belül például a Bolyai Tudományegyetem, a székelyföldi területi autonómia ügyének felvállalása és képviselete helyett az RMDSZ „az önfeladás politikáját folytatja”, visszaélt a magyarság bizalmával. Éppen ezért komoly reformra van szükség, az első lépés pedig az lenne, ha Tőkés László az RMDSZ EP-listáján befutó helyre kerülne. Vekov szavaira reagálva Borbély László területrendezési és középítkezési miniszter azt mondta: vannak, akik képesek tenni, és vannak, akik állandóan csak siránkoznak. /Hosszú út vezetett az RMDSZ aradi kongresszusáig. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 3. / Markó Béla rámutatott: „A közösségi jogérvényesítés eszköze maga az RMDSZ”. A „kudarcpolitikusoknak” nem sikerült a parlamenti képviselettől megfosztania a magyarságot. Markó kemény szavakkal bírálta az általa „kudarcpolitikusnak” nevezett ellenzőket. Az elnök szerint az RMDSZ-nek folytatnia kell az együttműködésen alapuló politikáját, ennek ugyanis ma sincs alternatívája /Mózes Edith: „Az lett a miénk, amit ki tudtunk küzdeni magunknak”. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 3. / /Nem kapott szót Németh Zsolt, aki a Fideszt képviselte a kongresszuson, este nyolc utánra időzítették hozzászólását, bár jelezte, addig nem tud Aradon maradni. Délután rögtönzött sajtótájékoztatón az újságírókkal ismertette gondolatait, kiemelte, egységre és párbeszédre van szükség Erdélyben, és ennek helyreállításához támogatást nyújtana a Fidesz. Toró T. Tibor javasolta, hogy az EP választási program vitája előtt szavazzon a testület a listáról. Az ülést vezető Frunda György indoklásra nem adott lehetőséget, Toróba fojtotta a szót, és szavazásra bocsátotta javaslatát. A többség elutasította Toró javaslatát. /Farkas Réka: Folytatni akarják a küzdelmet (RMDSZ-kongresszus). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 3. /