Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. január 15.
Világ körüli turnéra indul az Osonó Színházműhely
Több földrészt érintő turnéra indul idén a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely. A társulat évek óta rendszeresen vándorbotot vesz, körbeutazza a világot. Idén Európában, Afrikában és a számára már hagyományos helyszínen, Thaiföldön turnézik, és mint mindig, a külföldi turnét az erdélyi szórvány településeken való fellépésekkel zárják.
Fazakas Misi, a társulat vezetője a csütörtöki indulás előtti sajtótájékoztatóján kifejtette: „nagyszerű dolog, hogy külföldön játszhatunk, fesztiválokra hívnak a világ minden tájára, ám kötelességünknek tartjuk, hogy itthon is rendszeresen fellépjünk”. Némi keserűséggel tette hozzá, hogy működésükhöz szükséges pénzt csak külföldről kapnak, így úgy tűnik, a határokon túl többre becsülik az Osonó munkáját, mint a magát Székelyföld kulturális fővárosának tituláló Sepsiszentgyörgyön.
Szerdán és csütörtökön az iskola program keretében két-két osztályt fogadnak az Osonó Bázison, akik megnézik a már több mint 250-szer bemutatott, Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadást, és elbeszélgetnek a diákokkal a felmerülő problémákról – mondta az Osonó vezetője. Ezt követően csütörtök este csomagolnak és elindulnak az idei első 26 előadásos turnéra, amely hat ország húsz városát érinti, de útközben fellépnek Nagyváradon és Nagykárolyban, majd Magyarország, Ausztria és Olaszország következik.
Fazakas Misi tájékoztatása szerint Európai turnéjuk fő célpontja az varesei (Olaszország) Rotary Klub által szervezett jótékonysági est, amelynek bevételét rászoruló gyerekek megsegítésére ajánlják fel. Ezt követően, néhány németországi megálló után Dánia és Svédország következik. Visszafele márciusban fellépnek négy fesztiválon, egy olaszországin (Novellara) és három magyarországin (Pécs, Kecskemét, Debrecen). Márciusban 33 szentesi drámatagozatos diákot látnak vendégül Háromszéken, majd júliusban a sepsiszentgyörgyiek látogatnak Szentesre, de áprilisban a celldömölki Soltis Lajos színház vendége lesz az Osonó.
Ugyancsak tavasszal Sepsiszentgyörgyön szervezik meg az országos színészmesterség olimpiászt, amelyet a Plugor Sándor Művészeti Líceum, a Kovászna megyei Tanfelügyelőséggel közösen szervez. Fazakas Misi a sepsiszentgyörgyi iskola drámatagozatos osztályának vezetőjeként rámutat: évek óta a sepsiszentgyörgyi diákok nyerik a színészmesterség versenyt, ezért az oktatási minisztérium úgy döntött Háromszéken szervezik az ország nyolc drámatagozatának legrangosabb szakmai megmérettetését.
Kovács Zsolt
maszol.ro,

2014. január 17.
SZÍVÁS AZ ADMINISZTRÁCIÓ
Kis szocio-fantomkép a magyar doktoranduszokról
A határon túli magyar diákok nagy része Magyarországra megy doktorálni, és túlnyomó többségük tudományos karriert remél.
Magyar doktoranduszok a szomszédos országokban címmel közölt tematikus összeállítást a tavaly őszi számában a Kisebbségkutatás c. folyóirat. Az összeállítás Papp Z. Attila és Csata Zsombor átfogó, Külhoni magyar doktoranduszok: nemzetközi kontextusok és Kárpát-medencei jellegzetességek című tanulmányával indít.
A tudományos cikk részben nemzetközi és magyarországi adatbázisokra, részben pedig egy, a négy határon túli magyar régióból származó doktoranduszok körében végzett on-line kérdőíves kutatásra alapoz. Alább következnek a tanulmány megállapításai, röviden összefoglalva.
A szerzők szerint összetett kérdés a magyarországi és határon túli doktoranduszok helyzete: a PhD képzésben résztvevők mobilitása nagy, nagy részük Magyarországon végzi a képzést, és sok esetben magyar állampolgárságuk is van. Így tehát felmerül a kérdés, egyáltalán határon túliak-e vagy sem?
A határon túli magyar közösségek szempontjából nem feltétlenül pozitív, hogy a magyar nemzetiségű fiatalok Magyarországon vesznek részt PhD-képzésben: működik a magyar-magyar agyelszívás, nagy a veszélye annak, hogy ezek a fiatalok Magyarországon is maradnak. Az értelmiségi réteg kivándorlása főként a kisebb határon túli közösségeket érinti.
Kevesen doktorálnak
Míg Romániában és Szlovákiában is lassan nő a doktoranduszok száma, ezzel szemben Magyarországot sokkal inkább a stagnálás jellemzi: a 2002 és 2011 közötti időszakban gyakorlatilag nem változott a PhD-képzésben részt vevők száma. Hiába feleakkora Szlovákia mint Magyarország, itt 2011-ben kétszer annyian doktoráltak, mint Magyarországon.
Az 1 millió főre jutó PhD-fokozatok száma tekintetében is rosszul teljesít Magyarország. Míg az EU-átlag 228 doktori fokozat, Magyarországon ez a mutató alig 124 (Románia: 263, Szlovákia: 309). Nagyrészt fiatalok
Magyarországon főként fiatalok, a 25-29 éves, illetve a 30-34 éves korosztály vesz részt doktori képzésben: a doktoranduszok 86 százaléka ebből a két korcsoportból kerül ki, ami megfelel a nemzetközi trendeknek. Az egyedüli különbség, hogy a legfiatalabb és az idősebb korosztályok részvétele is relatív magas.
Az EU országaiban nagyjából kiegyenlített a különféle területeken, a bölcsészeti, társadalomtudományi, természettudományi és mérnöki területeken doktorálók összesített aránya (16-23 százalék). Az egészségügyi szakterületen 11 százalék tanul.
Magyarország nagyjából igazodik ezekhez a trendekhez, egyedül a mérnöki területen van lemaradás. Románia viszont mérnöki és orvosi PhD-k tekintetében teljesít az EU-átlag fölött.
A 2012/2013-as tanévben 446 Szlovákiából, Romániából, Ukrajnából és Szerbiából származó doktorandusz-hallgatót tartottak számon a magyarországi intézményrendszerben. Mivel a doktori képzés nyelve a magyar, róluk feltételezni lehet, hogy magyar nemzetiségűek.
A határon túli magyarok közül sokan Magyarországon doktoriznak
A határon túli magyarok közül nagyon sokan Magyarországon doktorálnak; ezt a pályát legnagyobb arányban a vajdasági (62 százalék) és kárpátaljai (87 százalék) diákok választják. Számukra valószínűleg a magyarországi programok elérhetőbbek, és további érv, hogy az EU-tag Magyarországon nagyobb mobilitást, jobb ösztöndíjat élvezhetnek.
A határon túli doktoranduszok elsősorban az Eötvös Loránd Tudományegyetemet választják továbbtanulásra, azonban a kisebb, lakhelyükhöz közelebb eső egyetemek is népszerűek. A vajdaságiak elsősorban Szegeden tanulnak, a kárpátaljaiak pedig Debrecenben. Az erdélyi és felvidéki hallgatók leginkább Budapestet választják.
A határon túliak körében elsősorban a bölcsészettudományi és természettudományi képzések a népszerűek, ezután következnek a társadalomtudományok, orvostudományok, műszaki- és hittudományok. Nincsen egyértelmű összefüggés a szülőföldi oktatási útvonal és a magyar állampolgárság megszerzése között, tehát a magyar állampolgárság megszerzése nem függ attól, hogy hol tanult a fiatal. Miért doktorálnak?
A megkérdezettek legnagyobb hányada (97 százalék) szakmai érdeklődésből, tudományos karrier reményében kezdi el a doktori iskolát. Sokkal kevésbé jellemző az, hogy a PhD-fokozattól valamilyen egzisztenciális előnyt, külföldi ösztöndíjat vagy esetleg állást remélnek.
Mások rövid távú előnyöket remélnek a doktori programtól: néhány évnyi biztonságot, megélhetést jelentő juttatásokat. A megkérdezettek körülbelül egyharmada a családi vagy munkahelyi elvárásokat is megemlítette, mint motiváló tényezőt.
A doktori iskola kiválasztásában a fő szempont az, hogy a szakmai kínálat egyezzen a fiatal tudományos érdeklődési körével. Számít még az intézmény szakmai teljesítménye, illetve a tanárok ajánlása. Egy kisebb, lehetőség-orientált csoport aszerint választ doktori iskolát, hogy hova a legkönnyebb bekerülni, mit a legkönnyebb elvégezni illetve melyik a legolcsóbb.
Mi tetszik, és mi kevésbé?
A doktoranduszok leginkább a témavezetők szakmai kompetenciájával elégedettek (84 százalék), viszont sérelmezik a megfelelő tájékoztatás hiányát, valamint azt, hogy túl sok az adminisztrációs feladatuk. Méltatlankodnak még a képzés nem kielégítő szakmaisága, a finanszírozása miatt, és elégedetlenek amiatt is, hogy órákat kell tartaniuk, valamint hogy csak korlátozott mértékben kutathatnak. A felmérésből az is kiderült, hogy miközben a tanárok szakmai kompetenciáit csak nagyon kevesen kérdőjelezik meg, lényegesen kevesebben tartják alkalmasnak őket arra, hogy hatékonyan segítsék a doktoranduszaik integrációját a tudományos életbe.
Transindex.ro,

2014. január 18.
Sikerek és gondok jubileumi évben a Gyergyószárhegyi Művésztelepen
Negyven éve hívták össze először a gyergyószárhegyi képzőművészeti alkotótábort. Azóta nemzetközileg is elismert, jelentős művészteleppé vált, a Gyergyószárhegyi Művészeti és Kulturális Központ szellemi életünk fontos tényezője lett, sokféleképp szolgálja a művészetet, a kulturális értékteremtést. Nemzedéki, műfaji vonatkozásban is rétegződtek, szakosodtak a foglalatosságai, éves lebontásban is változatosabb a központ kínálata. A létesítmény kezdeti céljaihoz a Klasszikusok névvel illetett őszi táborozás áll a legközelebb. A tíz éve megrendezett Korkép tábor tág nemzetközi nyitással elsősorban az újító, kísérletező, fiatalabb alkotókat szólítja egybe nyaranta. A képzőművészeti egyetemek kollokviuma szintén nyáron a művészpályára állt, főiskolán tanuló tehetségek és tanáraik alkotó együttlétére, közös tevékenységére ad lehetőséget. A Nemzetközi Grafikai Műhely pedig ilyenkor év elején hívja egyhetes munkára a grafikusokat, hogy majd a táborozás zárultával kötetben is felmutassák, mivel foglalkoztak.
A VI. Gyergyószárhegyi Nemzetközi Grafikai Műhely a múlt héten vált ismét lázas alkotómunka színhelyévé. Ezúttal is a hagyományos nyomdai grafikában rejlő lehetőségeket igyekeztek kiaknázni, sajátosan ötvözve a modern művészeti szemléletet a régi nyomdagépek, eszközök, eljárások nyújtotta technikával. Amint a műhely művészeti vezetője, Siklodi Zsolt szovátai képzőművész elmondta, ezen a hatodik összejövetelen is rendelkezésükre álltak a székelyudvarhelyi berendezések, és a nyolc ismert meghívottal, honi és magyarországi grafikussal együtt – Szepessy Béla (Nyíregyháza), B. Orosz István (Debrecen), Börcsök Attila (Debrecen), László János (Nyíregyháza), Lakatos Gabriella (Székely- udvarhely), Ferenc S. Apor (Csíkszereda), Léstyán Csaba (Csíkszereda), Bartis Elemér (Csíkszereda) – maga is intenzíven dolgozott. Szép, színvonalas kiadvány kerekedik majd az eltelt napokban született grafikákból. Ígérete szerint a későbbiekben a Műhely idei terméséből is módunk lesz ízelítőt adni olvasóinknak.
Ennyit a jó hírekről. De mint lenni szokott, Szárhegyről se csak egyértelmű sikertörténetként beszélhetünk. Már tavaly ősszel felröppentek olyan aggasztó hírek, melyek szerint a kulturális központot működtető Hargita Megyei Tanácsnak nem sikerült megegyeznie a Lázár- kastély örököseivel, és emiatt veszélybe került a művésztelep számos hazai és külföldi érdeklődőt vonzó, értékes műgyűjteménye, pontosabban az az állandó kiállítás, amelyen a válogatott anyagot láthatja a közönség. E hét elején pedig kiderült, hogy ideiglenesen szünetel a központ tevékenysége a kastélyban. Pár mondatba tömörítve a szárhegyi művészeti központot igazgató Kassay Péter, illetve a Hargita Megyei Tanács elnöke, Borboly Csaba sajtónyilatkozatait, elmondható, hogy a tulajdonosokkal köttetendő végleges megállapodás hiányában a továbbiakban közpénzeket nem költhetnek az ingatlan fenntartására, ezért az intézmény kiköltözik a műemlék épületből. Remélik, hogy a helyzet rövid időn belül normalizálódik, de egyelőre a kollekciót, mindenekelőtt a sérülékeny képanyagot, a művésztelep vendégházában helyezik biztonságba. Nem egyszerű kedvező megoldást találni, hiszen a Lázár-kastély tulajdonjogát magáénak mondható három örökös csoport sem tudott még megegyezni egymással, nem tudható, melyik rész kié, ebből kifolyólag a velük folytatott egyezkedések is bizonytalanok. Az örökösök hozzáállásában is nagyok az eltérések, van, aki olyan magas bérigénnyel lépett fel, hogy az megfizethetetlen. Az önkormányzat azonban bízik a mindenki számára előnyös mielőbbi megoldásban. A gyergyószárhegyi faluközösséget is érzékenyen érintő tényállást éppen ma ismertetik a helybeliekkel. De nem csak a község, az egész erdélyi magyar kulturális élet szegényedne, ha a komoly munkával és pénzbefektetéssel felújított kastélyban a sok lelkes ember sokéves erőfeszítésével létrehozott és nemzetközi hírűvé kifejlesztett létesítmény megszűnne. Méghozzá egy olyan kerek évforduló idején, amikor annak kellene örülnünk, hogy Szárhegy nemrég hivatalosan is belépett a világ katalogizált művésztelepei sorába, vagyis mai kifejezéssel, branddé vált, aminek nyomán várható lenne az itteni idegenforgalom további megélénkülése. A fejlemények alakulását igyekszünk az elkövetkezőkben is nyomon követni.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely),

2014. január 19.
Ezer évre építjük! – Jótékonysági koncert Budapesten a széphavasi kápolna építésének támogatásáért
A Csíkból Gyimesbe átvezető hágó közelében, a Szép-havas tetején egészen a XIX. századig létezett a Szent László-kápolna, ahol évszázadokon keresztül intenzív vallásos élet zajlott. A moldvai csángók a csíksomlyói búcsújárások alkalmával mindig útba ejtették ezt a bizonyos kápolnát. Itt találkoztak az egymástól elszakított magyar testvérek, hogy biztosítsák egymást az összetartozásról a hit erejében. Az idők folyamán azonban a kegyhely egyre inkább lepusztult, s a múlt század harmincas éveire a falai már csak mellmagasságig értek, majd azok is a földre hulltak.
Orbán Balázs így ír e helyről: „Ennyi maradvány van e szent romokból, melyek még alig egy század előtt bucsujárók áhitatos énekeit viszhangozták, melyek a honkivüli magyaroknak a honban levőkkel való összeköttetésének, testvéri találkozásának voltak minden évben felkeresett gyülpontjai; azon szent palládium, mely a hontól elszakadtakat e haza szeretetében, az őshazához való ragaszkodásban megtartá, mely a vallás szent malasztjával, a hit erős kötelékével füzé e hazához künn levő, idegen földre települt testvéreinket; mert ezen – a Szent Lélek tiszteletére szentelt kápolnához gyült össze pünköstkor minden évben a kilencz moldovai székely (csángó) falu lakossága, fehér öltönyben, arany himzett fehér zászlókkal, s énekelve: „Zeng az erdő, zúg a levele Mária örömére" jöttek ide, hol a csíki testvérekkel találkozva, zászlóikat összeérintve, mentek Csík-Somlyóra bucsura, visszatértökkor pedig az egész nép és deákság elkisérte idáig, hol miséztek, mulattak, s jövő évre találkozást adva egymásnak, érzékenyen bucsuztak el a távozó rokonoktól.”
A tárgyi pusztulás ellenére az eszme megmaradt a szívekben. A kilencvenes évek eleje óta Berszán Lajos, Gyimesfelsőlök plébánosa, a táltoskirály napján a kápolnaromnál évente szentmisét celebrál. A kétezres évek elejétől pedig a Magyar Hagyomány Műhelye és a csatlakozó zarándokok minden Pünkösd hétfőn litániát tartanak, a Szent Lélekhez, Szent Istvánhoz, Szent Lászlóhoz, és a Boldogasszonyhoz könyörögve a nemzet sorsának jobbulásáért.
Az első, legrégibb építmény is körtemplom volt, az új is az lesz
Az imák és az összefogás gyümölcseként 2009-ben megtörténtek az első lépések egy új kápolna létrehozásának érdekében. Az engedély megszerzése azonban 2012-ig húzódott, mikor is elkészült a régészeti ásatás a Hargita Megye Tanácsa költségére. A munka azóta is folyik a környékbeli vállalkozók támogatásával, felajánlásaival és a Széphavas Egyesülethez érkező adományokból. A helyszínre időről-időre önkéntesek is érkeznek, hogy segítsék Esztány Zsolt, az emlékhely megépítésével megbízott csíki építész munkáját. 2012. novemberére a kápolna falai elkészültek. 2013. nyarán a Nyíregyházáról és Debrecenből érkező kalákás csapatok segítségével megépült a tetőszerkezet és megkezdődött a kupola építése.
Zsolt lelkiismeretességét és elkötelezettségét mutatja, hogy családjával 2013. nyarán folyamatosan kint tartózkodott a hegytetőn. Akkor a következőket nyilatkozta: „...nem hagytuk a frontot, tartottuk mi a család. Erika rakja a kupolát (lehet a kápolna kívánja a női erőt!). Lassabban haladunk, nekem nehéz ezt elfogadni, Erika még szoptat is, ebédet is készít... Ezért halad lassan, de tartósabb, ezer évre építjük!”
Nagy szükség van a segítségre, hogy a magyarság újraegyesülésének és egységének szimbóluma felépüljön. Az építkezésről bővebb információt Szabó Mihály, az egyesület titkára ad a 30/2308-560-as telefonszámon, ugyanitt csekk küldésére is lehetőség van. Önkéntes munkacsoportok szerveződésével kapcsolatban Erdélyben Esztány Zsolt (+40/724/241-311, esztanyzsolt@gmail.com), Magyarországon Andrikó László (30/3830-038) ad tájékoztatást.
Azoknak, akiknek a lehetőségeik korlátozottak, de mégis segítenének, alkalmuk nyílik rá február 1-jén Budapesten. A Széphavas Egyesület ugyanis 17 órai kezdettel jótékonysági koncertet szervez a Szent Margit Gimnázium Dísztermében (1114, Budapest, Villányi út 5-7.) a szép-havasi kápolna építésének támogatására. Az előzetes részvételi regisztráció Szabó Mihálynál történik a 30/2308-560-as telefonszámon, vagy a szabo_misi@freemail.hu címen. A 3500 Ft-os belépőjegyet a helyszínen vehetik át a vendégek.
Szükség van a támogatásra, hiszen födés után is, sokféle munkálat lesz – szögezi le Esztány Zsolt. „Az ablakkávák alsó kiépítése, a falak átcsiszolása, fugázás, padlóburkolat, oltár, ajtó. Lábazati kőburkolat külső oltár, régi falak rendbetétele (ráfalazása). Viszont még anyagi forrásokat kell keresni rá, hogy ne váljék a kápolna építésének kiteljesedésének rovására. A kápolna Égi csatornán kapott engedélyt, hogy megépülhessen, s elindítója sok kegyelmi jónak, a magyarság egyesülésének, s egyben a Világ javára.”
Zana Diána
polgarportal.hu
Erdély.ma,

2014. január 24.
Pro Cultura Hungarica díjjal tüntettek ki egy csíkszentkirályi vállalkozót
A Magyar Kultúra Napja előestéjén az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében Debrecenben átadták a Pro Cultura Hungarica díjat. Ebben az elismerésben olyan személyek részesülhetnek, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek a magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetésében és terjesztésében, valamint a magyar nemzet és más nemzetek művelődési kapcsolatainak gazdagításában. Az idén Pro Cultura Hungarica-díjjal Kurkó Árpád csíkszentkirályi üzletembert, a Hargita Gyöngye Rt. ügyvezető igazgatóját tüntették ki.
Kurkó Árpád az elmúlt negyedszázadban elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyarországi kulturális teljesítmények romániai megismertetése, valamint az erdélyi magyar és román kultúra magyarországi bemutatása terén. „Példaértékű az az elhivatott munka, amit az egyetemes magyar kultúra értékeit szolgálva szülőföldjén, Székelyföldön, és megannyi más helyen, Debrecentől Berlinig önzetlenül végzett" – tudtuk meg a díj átadásakor elhangzott méltatásból. A hajdupress.hu nyomán

2014. február 4.
Szatmári színházszétválás: politikai nyomást sejtenek
A román társulat két-három tagjának ellenkampánya, valamint politikai nyomás eredménye a szatmárnémeti színház magyar tagozatának gazdasági önállósulási kísérlete elleni fellépés – véli a Harag György Társulat művészeti igazgatója, Bessenyei Gedő István, valamint az intézmény adminisztratív igazgatója, Stier Péter. Szerintük a hosszú távra való tervezés, a művészeti fejlődés szempontjából lenne fontos a lépés, ami semmiképpen sem alkotmányellenes.
Amint arról beszámoltunk, a két önálló menedzsmenttel rendelkező – magyar, illetve román nyelvű – színház létrehozására vonatkozó határozat-tervezetet vitáját a városi tanács legutóbbi ülésén elnapolták, a kezdeményezés bejelentése óta pedig többen is tiltakoztak a különválás ellen.
Sorin Oros vezérigazgató például a polgármester elé terjesztett beadványt, melyet a színházi alkalmazottak 70 százaléka írt alá, maga is ellátta kézjegyével, később viszont kiadott egy nyilatkozatot, melyben közölte: mégsem támogatja a két társulat gazdasági önállósulását.
Az igazgató azzal magyarázkodott, hogy a kezdeményezők indokolatlan hirtelenséggel láttak neki a menedzsment szétválasztásának, továbbá említést tesz arról, hogy „bizonyos körökben” igen sok aggodalmat okozott az ötlet. Mindemellett a román társulat tagjai is beadvánnyal fordultak az önkormányzathoz, melyben tiltakoztak a szétválasztás ellen, arra hivatkozva, hogy ez alkotmányba ütköző, mivel sérti a polgárok egyenlőségének elvét, valamint az alaptörvény etnikai diszkriminációt tiltó passzusát.
„Annak a Sorin Orosnak hiszek, aki menedzseri pályázatában – mindenféle kényszerítő körülménytől mentesen – maga fogalmazta meg a két társulat gazdasági önállósításának szükségességét” – nyilatkozta lapunknak Bessenyei Gedő István, hozzátéve, hogy nem etnikai kérdésről van szó, mindössze arról, hogy a két társulat profilja jelentősen különbözik, más-más feladatoknak kell eleget tenniük, ez indokolja a szétválást. A művészeti igazgató kifejtette: egyik fő problémájuk az, hogy a jelenlegi helyzetben gazdasági okok miatt nem tudnak hosszú távra tervezni, ami viszont lényeges lenne a művészeti tevékenység színvonalának fejlesztése céljából.
Lapunk kérdésére Stier Péter elmondta: tavaly a szatmárnémeti színház bevételeinek körülbelül 70 százalékát termelte a magyar társulat.Ez azonban nem jelenti azt, hogy a román művészek ennyivel kevesebbet dolgoznának, inkább a közönség részéről jelentkező igények másak: míg a román nyelvű felnőtt előadásokat kevesebbszer tudják játszani, a magyar nyelvű darabok esetén jóval több előadásra van kereslet.
Emellett tavaly több alkalommal játszottak Debrecenben és Nyíregyházán, és jelentősen bővítették a színházlátogatók körét a hagyományos gálaműsorokkal, valamint a szilveszteri előadással is, melyekkel azokat is sikerül megszólítaniuk, akik egyébként nem váltanak bérletet. Stier Péter szerint tavaly a bérletszünetben előadott szilveszteri produkció, melyre 50 lej volt a belépő, több bevételt eredményezett, mint a román társulat felnőtt bérletes előadásai egész évben.
Mint megtudtuk, bár a színháznál az az elv érvényesül, hogy aki hozza a pénzt, azt illeti meg a többletjövedelem, gyakran van szükség olyan közös költségek kifizetésére, mint a közüzemi számlák, így a keletkező pluszbevételt sokszor ilyesmire költik, emiatt hosszú távon tervezni szinte lehetetlen.
Hozzátették: bár úgy néz ki, hogy a gazdasági önállósulás kizárólag a magyar színházat hozza előnyösebb helyzetbe, ez csak rövid távon igaz, közép és hosszú távon ugyanis mindkét társulat nyerne a különváláson.
Rámutattak: Nagyváradon mindkét félnek jót tett az intézményesülés: bár korábban a szatmárihoz hasonló volt a helyzet, a nagyváradi, román nyelvű Mária Királyné Színház nézőszám, illetve bevételek tekintetében ma már fel tudja venni a versenyt a Szigligeti Színházzal, noha időközben a magyar színháznak is sikerült bővítenie látogatói körét.
A változás tehát pozitív impulzust jelentett a román fél menedzsmentjének is, amely az új hejzetben viszonylag rövid idő alatt három-négyszeresére növelte bevételeit. Az alkotmányra való hivatkozást ugyanakkor badarságnak nevezték – mint rámutattak: két, azonos státussal rendelkező intézmény létrehozása semmiképp sem sértheti az egyenlőség elvét.
Mint ismeretes a nagyváradi teátrum 2011 elején jelentette be hasonló szándékát, és bár a román társulat vezetője, Daniel Vulcu és számos román színész is a szétválás mellett foglalt állást gazdasági és adminisztratív szempontokat mérlegelve, csaknem fél évig húzódott a perpatvar a döntés véglegesítése előtt.
A két új intézménybe beolvadó Árkádia Gyermek- és Ifjúsági Színház igazgatója, Marius Aron, valamint a korábbi két tagozatú színház főigazgatója, Lucian Silaghi is felháborodásának adott hangot, holott a tervezet értelmében mindketten megtarthatták vezető funkciójukat a szétválás után létrehozott román teátrumon belül.
A számos hisztériakeltő nyilatkozat miatt sokan attól tartottak, hogy a magyar társulat ki akarja rakni a román kollégákat az impozáns váradi színházépületből, így 2011. február elején mintegy száz román lakos gyertyás tüntetést is tartott a szétválás ellen.
A Bihar megyei prefektus folyamatos akadékoskodása miatt háromszor kellett a megyei tanács elé terjeszteni a javaslatot, mire az elöljárók rábólintottak a színházak önállósodására – amely csak adminisztratív jellegű volt, a román társulatnak nem kellett kiköltöznie Thália váradi szentélyéből.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár),

2014. február 18.
In memoriam Bereczki Károly
Döbbenten olvastuk a hírt, hogy Bereczki Károly életének 66. évében, 2014. február 16-án egy budapesti kórházi ágyon elhunyt. Bereczki Károlyt – szolgálati nevén Csárlit – elsősorban székelyföldi írói és újságírói tevékenysége kapcsán ismertük.
Szovátán született 1948. április 4-én, értelmiségi-hivatalnoki családban, Gyergyószentmiklóson érettségizett, Kolozsváron történelem-filozófia szakon szerzett tanári képesítést a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. Újságírói tevékenységét az aradi Vörösi Lobogónál kezdte, majd Csíkszeredába, a Hargita napilaphoz szerződött (1971). Akkortájt rendszeresen jelen volt írásaival a Korunk, az Új Élet és a Művelődés hasábjain is. Elsősorban szatíráival, humoreszkjeivel és meglepően merész hangú, nagy tájékozottságról árulkodó honismereti riportjaival tűnt fel a „szocialista sajtóban”. Miután eltávolították a Csíkban megjelenő napilap szerkesztőségéből, előbb revizorként, majd fordítóként működött Cskszeredában, illetve Székelyudvarhely környéki településeken tanított.
A rendszerváltozást követően alapítója volt a Tromf nevű élclapnak, majd annak megszűnte után családjával együtt Magyarországra költözött. Debrecenben a Hajdú-Bihari Naplónál, a Pest Megyei Hírlapnál, a budapesti Kis Újságnál, később a Világ Magyarsága című lapnál dolgozott. Távozása után is ápolta kapcsolatait az erdélyi és székelyföldi sajtóval. Munkatársa volt az aradi Nyugati Jelennek, írásait a Hargita Népének és az Udvarhelyi Híradónak is rendszeresen elküldte a kilencvenes évek közepén és az ezredfordulót követő időkben. Életében két prózakötete látott napvilágot.
Bereczki Károly hamvasztás utáni temetéséről később intézkednek a hozzátartozók.
Isten nyugtasson, Csárli!
Székelyudvarhely, 2014. február 18.
Simó Márton
Székelyhon.ro,

2014. február 26.
Szabó Ödön: Nagyváradnak Váradszentmárton pénze kell
Nagyvárad és Váradszentmárton tervezett közigazgatási egyesítése felduzzasztaná a bihari megyeszékhely lakosságát is, de a városvezetés sokkal inkább a község vagyonára pályáz – véli Szabó Ödön.
A Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke szerint egyelőre nem kell félni attól, hogy a nyelvi jogok alkalmazása szempontjából fontos húsz százalék alá kerül a váradi magyarság . „Ez a csatlakozás még nem nyomja húsz százalék alá a magyarságot" – mondta a maszol.ro-nak a parlamenti képviselő. Szerinte az egyesítés nyilván ront az etnikai arányokon, mivel a magyarság számaránya Váradszentmártonon nem haladja meg az öt százalékot, de ebben a pillanatban még nem tolja a nyelvi jogokon kívülre Nagyváradot.
Szabó szerint most nem is ez a kérdés a két település egybeolvadásánál, hanem az, hogy „a szentmártoniak akarnak-e várni ötven évet, ameddig Nagyvárad minden településükön minden utcát leaszfaltoz, amit ötven év után sem tudtunk elérni egy sokkal kisebb területen: Biharpüspökin”. A képviselő szerint egy rosszabb, mostoha adminisztrációt jelent Váradszentmárton számára a Nagyváradhoz való csatlakozás.
A 2011-es népszámlálás adatai szerint Nagyvárad stabil lakossága 196367 fő volt, ebből 46444 személy magyar. Ezzel szemben a 2002-es népszámláláskor a Bihar megyei megyeszékhelyen 206527 lakost számláltak, köztük 56830 magyart. Váradszentmárton lakossága 2011-ben 9572 fő volt, közülük 281 magyar. A 2002-es népszámláláshoz képest növekedett a község lakossága, akkor ugyanis 7924 főt számláltak, köztük 375 magyart.
Az ügyvezető elnök szerint egyrészt a rossz adópolitika vezetett ahhoz, hogy csökkent Nagyvárad város lakossága, de a város egyetemeinek támogatása sem volt megfelelő mértékű, ez pedig oda vezetett, hogy Nagyvárad lakossága az elmúlt tíz évben annyira lecsökkent, hogy nem tudja eltartani magát a város. Erre lenne áthidaló megoldás a Váradszentmártonnal való egyesülés, ahol viszont a népesség jelentősen megnövekedett ugyanebben az időszakban.
Szabó szerint egy fejlődő város általában vonzza a lakosságot, nem véletlenül növekedett a nagyvárosok többsége az elmúlt években. Folyamatosan tudtak új lakókat odavonzani, mert egyrészt munkahelyeket, másrészt olyan életkörülményeket teremtettek, amiért az emberek, főleg a fiatalok oda kívántak menni, és ott akartak letelepedni.
„Nagyvárad esetében az az adópolitika, amit az elmúlt években többször kritizáltunk, oda vezetett, hogy a középréteg egy része elmenekült Nagyváradról, és ugyanolyan életminőséget, ugyanolyan életkörülményeket talált a szomszédos településeken. Nyilvánvalóan jelen pillanatban Nagyváradnak ez a réteg adózás szempontjából is, de humán erőforrás szempontjából is hiányzik” – magyarázta a politikus, aki szerint „a polgármester ahelyett, hogy vonzóvá tenné a várost magát, úgy gondolta, hogy utánuk megy és ott is megadóztatja őket.”
Szabó szerint jelemezni kellene az okokat, hogy miért mennek el a városból az emberek, és ezeken kellene változtatni, többek között a felsőoktatási intézmények támogatásával annak érdekében, hogy sem a középosztályhoz tartozók, sem a fiatalok ne költözzenek el. A példaként felhozott városokban: Kolozsváron, Temesváron és Debrecenben támogatták a felsőoktatást, amellett, hogy vonzó életkörülményeket is biztosítottak az oda kölötözők számára.
„Az önkormányzat ezeken a településeken óriási befektetéseket eszközölt és támogatást nyújtott az egyetemnek, az egyetemi városnak. Az említettek olyan egyetemi várossá fejlődtek, ahova szívesen mennek a fiatalok, és ahol ott is maradnak” – világított rá Szabó, aki úgy véli, Nagyváradon az elmúlt évben „a polgámester semmi mást nem csinált, csak az egyetemmel háborúzott”.
Emelkednek az adók
Oktatási támogatáspolitikája sem volt Nagyváradnak az elmúlt esztendőben, hiszen az önkormányzat nem csak, hogy egyik egyetemet sem támogatta, de nyárára megszüntette a diákbérleteket is. Így a tanév idején benépesült város nyárára kiürül, a diákoknak pedig nincs alkalmuk kötődni ehhez a városhoz –véli a politikus. Továbbá szerinte az is nehezíti a helyzetet, hogy az ipartelepeken minimálbérért dolgoznak a munkavállalók, amiből az ott dolgozók nem engedhetik meg maguknak egy albérlet fenntartását.
Szabó szerint kevésbé érthető az, hogy milyen érdek fűzhet egy szentmártoni lakost a megyeszékhelyhez való csatlakozáshoz. Elsősorban azért nem, mert ezáltal a községben emelkednek a helyi adók és illetékek. „A törvény nem ad rá lehetőséget, hogy egy városon belül bizonyos részek lakói másként adózzanak. Vannak adózónák, de a törvény nagyon világosan megmondja, hogy ahol vezetékes víz, szennyvízhálózat, aszfalt és intézmény van, ott milyen kategóriába kell besoroloni a települést” – fogalmazott.
Biharpüspöki példája
Nagyváradon van már példa arra, Biharpüspöki esetében, hogy milyen következményekkel jár az egybeolvadás. „Püspökiben ötven év után is vannak még leaszfaltozatlan utcák, és most szüntették meg az utolsó önálló jogi személyiségű iskoláját is. Nincs külön adózóna sem, ami nyilvánvalóan azt mutatja, hogy ennek a településnek valószínűleg sokkal jobb lenne, ha nem tartozna Nagyváradhoz” – szemléltette Szabó, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a közel tízezer lakosú Váradszentmárton község önkormányzatának - melyhez hat falu és a két gyógyfürdő is hozzátartozik – jelenleg 15 képviselője van, ám beolvadás után csak egyetlen képviselőt tarthatna meg a városi tanácsban. Márpedig ez oda vezethet, hogy a falvak jövőjéről helységtől idegen személyek döntsenek.
Fried Noémi Lujza

2014. március 5.
Magyarországi invázió a kolozsvári pszichológián
Az alacsony tandíj vonzza a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemre (BBTE) a magyarországi hallgatókat, akik évente akár több százezer forintot takaríthatnak meg, az utazási és szállásköltségeket is figyelembe véve, ha Erdélyben tanulnak. A maszol.ro-nak elmondták, a BBTE jó hírneve is vonzó.
A 2013/14-es tanévben mintegy 230 magyarországi diák tanul a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), a túlnyomó többség alapképzésben részesül, de vannak mesterizők és tíz doktorandusz is. Soós Anna rektorhelyettes tájékoztatása szerint az anyaországi hallgatók legnagyobb része pszichológiát, néprajzot, informatikát, színművészetet és szociológiát tanul, az Európai Unió polgáraiként javarészt tandíjmentesen.
Arányuk messzemenően a pszichológia távoktatáson a legnagyobb, körülbelül 45 százalék, az 52 elsőéves közül ugyanis 25 magyarországi. Egy évvel korábban még nagyobb arányban iratkoztak be anyaországiak, akkor negyvenen voltak a 79 fős összlétszámból. A magyarországi pszichológiahallgatók aránya a 2010/11-es tanévben ugrott meg, mikor is 43-an iratkoztak be Kolozsvárra távoktatásra (az teljes létszám akkor 88 volt). Egy évvel korábban még csak 27-en voltak a 94 fős évfolyamon.
Az első Magyarországról érkezett nappali tagozatos jövendőbeli pszichológus 2010 őszén kezdte meg a tanulmányait a kincses városban, 2012-ben már nyolcan, tavaly pedig négyen voltak első évesek. A tavalyi év vízválasztó volt a mesteri képzésben, ugyanis első alkalommal jelentkeztek ide is anyaországiak, s egyből tömegesen, 11-en vannak a 47 fős évfolyamon.
Ezek egyike Sz. A., aki az alapképzést is Kolozsváron végezte. „Anyagi megfontolásból iratkoztam be 2010-ben Kolozsvárra. Magyarországon 350 ezer forintba került volna egy félév, és két nyelvvizsgát kérnek, ami újabb költségterhet jelent. Természetesen az is közrejátszott, hogy a Babeș-Bolyai jó egyetemnek számít, illetve, hogy otthon nagyon nehéz bejutni pszichológiára” – magyarázza a tavaly diplomázott pszichológus döntésének okát.
A Babeș-Bolyai Tudományegyetemnek jelenleg több mint 700 külföldi hallgatója van. Többségben vannak az EU-n kívüli államokból érkezettek, köztük olyan egzotikus országok fiai és lányai mint Equador, Kolumbia, Brazília, Peru és Kenya. Soós Anna elmondása szerint a nem EU-s állampolgárok 250-300 eurós havi tandíjat fizetnek, melynek összege szakonként változik.
BBTE pszichológia távoktatás szakán az alapképzés éves tandíja 2.500 lej, vagyis hozzávetőleg 160 ezer forint, kevesebb, mint egy negyede a magyarországinak. Bár havi rendszerességgel utazik fel Hajdúszoboszlóról Kolozsvárra, s a szállásért is fizetnie kell, Sz. A. anyagilag sokkal jobban jár mintha odahaza tanulna, számításai szerint évente kb. 400 ezer forintot takarít meg. Mivel EU-s állampolgárként ugyanazon jogok illetik meg mint a romániaiakat, s a tanulmányi eredményei jók voltak, nem is volt kérdés, hogy Kolozsváron iratkozzon-e be a mesterire? Ha csak fizetős helyre jut be, akkor is szinte biztosan a BBTE mellett döntött volna, mivel itt 200 ezer forint az éves tandíj, míg, elmondása szerint az ELTE-n egy félév 380 ezer forintba, Debrecenben pedig 410 ezer forintba kerül.
Sz. A. évfolyamtársai között volt olyan magyar állampolgár, aki Belgiumból, illetve Londonból járt át Kolozsvárra előadásokat hallgatni és vizsgázni. Ez csak első hallásra meglepő, ha azonban tekintetbe vesszük, hogy a londoni egyetemeken a pszichológia alapképzés éves tandíja 6.700 fontnál kezdődik, míg a kolozsvári ennek hozzávetőleg 7 százaléka, és hogy közvetlen légi járat van az erdélyi és az angol főváros között, akkor már ésszerű döntésnek tűnik.
A Pszichológia és Neveléstudományi Karra egyébként Nyugatról és az utódállamokból is iratkoztak be magyar anyanyelvű hallgatók az elmúlt években, egy-egy szlovák, német és osztrák, valamint két kanadai állampolgár.
Pengő Zoltán

2014. március 6.
Zákonyi: a magyar kormánynak az erdélyi magyarság törekvéseit kell támogatnia
Udvariassági látogatásra Szatmárnémetibe érkezett csütörtökön Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete. Elmondása szerint a Nyíregyháza - Szatmárnémeti - Nagybánya gyorsforgalmi út ügyében a román kormánynál van a labda. Szó esett a sportközvetítés-ügyről is.
„Nem tárgyalni, hanem udvariassági látogatásra jöttem. Mindkét ország számára fontosak a határ menti régiók a határon átnyúló pályázatok miatt. Számunkra pedig még fontosabb az itt élő magyarok helyzete, problémái", kezdte beszédét Zákonyi azt követően, hogy találkozott a helyi közigazgatási vezetőkkel - Eugeniu Avram prefektussal, Adrian Stef megyei tanácselnökkel és Dorel Coica szatmárnémeti polgármesterrel. „Szót ejtettünk a következő pályázati időszak hatékonyabb pénzlehívásáról, a gyorsforgalmi útról, az egészségügyről, turizmusról, kultúráról, valamint a szatmári magyarság helyzetéről", tette hozzá a déli sajtótájékoztatón.
Stef kétnyelvű beszédében emlékeztette a nagykövetet, hogy a négy határ menti romániai megye (Szatmár, Bihar, Temes, Arad) négy pontban határozta meg a fejlesztési stratégiáját, amelyben a négy magyarországi határ menti megye (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád) partnerségében szeretnének megvalósítani: zöld energia, infrastruktúra-fejlesztés, egészségügy, városfejlesztés. Hangsúlyozta a határ menti településeket összekötő útvonalak megépítésének fontosságát, amelyek hozzájárulhatnak e periférián lévő települések elszigeteltségének megszüntetéséhez. Stef pozitívnak értékelte a megyében élő etnikai kisebbségek kapcsolatát és helyzetét, majd kifejtette, hogy a megyei tanács szeretné támogatni a magyarországi románokat, mint ahogy teszi az ukrajnai románokkal is. Végezetül meghívta Zákonyit a június 21-23 között esedékes megyenapok rendezvénysorozatra.
Coica biztosította a nagykövetet, hogy remek a kapcsolat a városi tanácsban a magyar és a nem magyar tanácsosok között, „hisz párttól függetlenül közösek az érdekeink és céljaink: hogy a város javát szolgáljuk". Coica a magyarországi befektetőknek is üzent, mondván, a város ipari parkjában vannak még szabad helyek. Az Északi Színház két társulatának külön jogi személyiséggé válása kapcsán a polgármester elmondta: ez az igény a magyar társulat felől fogalmazódott meg, ő maga pedig közvitára bocsátotta azt.
Újságírói kérdésre válaszolva Zákonyi a színházzal kapcsolatban elmondta: a magyar kormánynak, így neki is a határon túli magyarság törekvéseit kell támogatnia. Ugyanez vonatkozik a székely zászló kapcsán. „Ha egy közösség, legyen az etnikai kisebbség, identitásának megvannak a szimbólumai, akkor azokat miért ne használhatná bármikor szabadon. Így működik ez Nyugat-Európában és nem látom, miért nem működhetne így Kelet-Európában is".
Egy másik kérdés az RMDSZ kormányzati szerepvállalására vonatkozott. „Úgy gondolom, ha egy pártnak lehetősége van kormányra kerülnie, akkor azzal élnie kell. Határozottan igaz ez egy kisebbséget, adott esetben az erdélyi magyarságot képviselő pártra. Elemezni kell a megállapodás feltételeit és várjuk a kormányzás eredményeit", jelentette ki Zákomyi.
A Nyíregyháza - Szatmárnémeti - Nagybánya gyorsforgalmi út tekintetében szerint a román kormány oldalán pattog a labda. „Magyarország az autópályával már megközelítette a határt. Most a román oldalnak kell lépnie és konkrét akaratot mutatnia". Elismerte ugyanakkor, hogy Budapest számára a Debrecen - Nagyvárad, valamint az Aradot elérő autópálya a prioritás. Reményének adott hangot, hogy ezeket két éven belül sikerül megvalósítani.
Zákonyi szerint komoly különbséget lehet tapasztalni a román politikum részéről ott, ahol az RMDSZ-re politikai riválisként tekintenek - mint például Szatmárban és Biharban - és ott, ahol a kisebbség aránya nem számottevő. Tapasztalatai szerint ugyanis ahol a kisebbség aránya meghaladja a 20%-ot, ott törvény rendelkezik („a fontos, hogy ezt be is tartsák", tette hozzá), ahol pedig nem éri el ezt a részarányt, ott a politikum gesztusokra is hajlandó. „Fontos, hogy az RMDSZ helyzetétől függetlenül a közigazgatásban, oktatásban, az állami intézményekben a lakosság számarányának megfelelő arányban képviseltessék magukat a nemzeti kisebbségek", ismételte el többször is.
A sajtótájékoztatót követően Zákonyi Riedl Rudolf megyei tanácselnök irodájában találkozott az RMDSZ helyi vezetőivel, Pataki Csaba szenátorral, Kereskényi Gábor és Erdei D. István parlamenti képviselővel. „Tájékoztattuk a nagykövet urat a helyi közintézményekben dolgozó magyarok arányáról, amelyet a polgármester úr kicsit felduzzasztott", árulta el a megbeszélésről Nagy Szabolcs, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke.
A beszélgetésen szó esett az RMDSZ kormányzati szerepvállalásában rejlő lehetőségekről, a határon átvezető utakról. „Több pályázatunk is késik, mert a két kormány az utak találkozásánál nem állapított meg átkelési pontokat. Ezeket újra kell tárgyalni", magyarázta Nagy.
Egy másik fontos és érdekes téma volt a magyar közszolgálati televízió bizonyos esetekben kódolt műsorszórása. „A nagykövet úr azt mondta, hallott már a problémáról, ám nem gondolta, hogy ez ilyen jelentőséggel bír az itteni magyarság számára. Ezt mi vetettük fel neki elsőként és arra kért, készítsünk erről egyfajta jelentést, ő meg ígéretet tett, hogy megpróbál közvetíteni a magyar és a román közszolgálati televíziók között", mondta Nagy.
szatmar.ro,

2014. március 7.
Zákonyi a Partiumban
Főképp a kisebbségi oktatás, valamint a közúti infrastruktúra fejlesztéséhez, továbbá szimbolikus ügyekhez kérték az elmúlt napokban a partiumi magyarság képviselői Magyarország nemrég tisztségbe lépett bukaresti nagykövetének közbenjárását.
Zákonyi Botond erről csütörtökön számolt be lapunknak, amikor Arad és Nagyvárad után Szatmárnémetiben is látogatást tett. Mint elmondta, elsősorban ismerkedni, megbeszéléseket folytatni érkezett.
A találkozó után Zákonyi közös sajtótájékoztatót tartott Eugeniu Avram Szatmár megyei kormánymegbízottal, Adrian Șteffel, a megyei önkormányzat elnökével, valamint Dorel Coica szatmárnémeti polgármesterrel.
Zákonyi Botond, mint kiderült, a megyeszékhelyen folyó magyar nyelvű oktatás helyzete iránt érdeklődött, valamint a hetek óta napirenden lévő színház-ügyben kérte ki a polgármester álláspontját. Mint ismeretes, Szatmárnémetiben néhány hete kezdeményezték a Harag György Társulat gazdasági önállósulását, a folyamat azonban megrekedt.
Dorel Coica kifejtette: a színház magyar nemzetiségű munkatársai részéről érkezett hozzá ez irányú kérés, majd született erre nézve egy határozat-tervezet, amit végül – tekintettel a különválási kísérlet által kiváltott felháborodásra – levettek napirendről. A polgármester szerint közvitát szerveznek a színház kapcsán, azt követően döntenek a további lépésekről. A nagykövet kifejtette: a magyar kormány támogatja a szatmári magyar közösség törekvéseit.
Tárgyaltak emellett az évek óta tervezett Nyíregyháza–Szatmárnémeti–Nagybánya gyorsforgalmi útról, mellyel kapcsolatban Zákonyi Botond elmondta: főképp a román félen múlik, hogy Szatmárnémeti rá tud-e záros határidőn belül csatlakozni a magyarországi autópálya-hálózatra, ugyanis az M3-astól mindössze néhány kilométerre van a határ, a munka oroszlánrészét romániai oldalon kell elvégezni.
Hozzátette: ugyanakkor úgy véli, két éven belül épülhet Arad felé, azaz Dél-Erdély irányába, valamint Debrecen és Nagyvárad között autópálya. A nagykövet mindemellett a határ menti megyék vezetőivel a román–magyar határon átívelő együttműködési programból a következő EU-s költségvetési periódusban lehívható támogatások felhasználási módozatairól is egyeztetett.

2014. március 12.
Környezet és gazdaság erősítheti egymást (Nemzetközi tudományos értekezlet Sepsiszentgyörgyön)
Negyedik alkalommal rendezték meg múlt hétvégén a Natura-Econ elnevezésű tudományos konferenciát Sepsiszentgyörgyön a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kihelyezett tagozatán. A rendezvény idén első ízben nemzetközi – ezáltal kiemelkedő jelentőséggel bír.
A környezettudatos gazdálkodás lehetőségeit, tudományos munkássága eredményeit, tapasztalatait mintegy hetven kutató oszthatta meg egymással, arra is választ keresve, hogy Székelyföld és más régiók gazdasági lehetőségeit – az új kutatások függvényében – miképpen lehetne kiaknázni. Az értekezlet hozadékairól a házigazda intézmény főigazgatója, Nagy Attila számolt be lapunknak. – Nagy örömmel mondhatom, hogy a BBTE kihelyezett tagozata történetének eddigi a legsikeresebb tudományos rendezvényén vagyunk túl. A Natura-Econ konferenciasorozatot dr. Fazakas József egyetemi előadótanár indította útjára pár évvel ezelőtt abból a meggondolásból, hogy Sepsiszentgyörgy is helyt adhat egy rangos tudományos, határokon átívelő együttgondolkodásnak, különösen, ha a környezetünk megóvása és gazdasági erőnk növekedése a tét. És erre nagy az esély. Nyilván egy ilyen színvonalas rendezvény megszervezése és lebonyolítása rengeteg előkészületet igényel. Ezt a feladatot a kihelyezett tagozatunkon működő Gazdasági és Környezetmérnöki Tanszék vállalta. Szakmai partnereink és anyagi támogatóink a magyarországi Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a helyi Zöld Klub Egyesület, az Erdélyi Múzeum Egyesület, valamint a kolozsvári Kárpátia – Magyar–román Kereskedelmi és Iparkamara, de a sepsiszentgyörgyi önkormányzat is hozzájárult a sikerhez. – Hogyan zajlott le a konferencia?
– Három nyelven: magyarul, románul és angolul. A megnyitót követően neves külföldi és hazai professzorok előadásait hallgattuk meg, majd öt interdiszciplináris témakör – közgazdaságtan; pénzügy és számvitel; menedzsment, marketing és turizmus; környezettudomány; matematika – szerinti felosztásban, egymással párhuzamosan összesen ötvenöt részlegelőadás hangzott el. A tudományos bizottsági tagok, valamint a vendégek nagy része Magyarországról, rangos egyetemekről, Budapest, Pécs, Sopron, Győr, Debrecen, Miskolc városából érkezett, de képviseltették magukat szerbiai (Újvidék), bulgáriai (Szófia) és olaszországi (Trento) egyetemek is. Nyilván, a mi egyetemünk, a BBTE kolozsvári és sepsiszentgyörgyi oktatói is részt vállaltak ebben a bizottságban. Fiatal kolléganőnk, Bíró Boróka Júlia a többiekkel együttműködve fogta össze és moderálta az egész konferenciát, a vendégeknek szánt igényes kiadványt, a CD-mellékletként megjelentetett konferenciakötet szerkesztését koordinálta. Ez a lemez tartalmazza a rendezvényen elhangzott előadások nagy részének szakcikként kidolgozott anyagát angol nyelven. – Elhangzottak az értekezleteken Székelyföldön is alkalmazható ötletek? – A konferencia témája a gazdaság hatása a természetre, és viszont. Többféle ötlet és tapasztalat elhangzott, például az, hogy a helyi oktatási rendszerbe jó lenne bevonni a helyi vállalkozásokat, hogy ők is jelezzék vissza igényeiket. Konkrét Székelyföld-fejlesztési koncepció is megfogalmazódott, melynek alappiléreként a helyi munkaerő-piaci keresletnek a helyi oktatási kínálattal való összehangolását emelték ki a kutatók. Több elemzést szenteltek a gazdasági egyensúlyok matematikai-informatikai modellezésének. Szó esett a napenergiáról, amelynek használata csökkentené a légkör szén-dioxid-szennyeződését, vagy az ún. fitoremediációs eljárásokról, ahol a természet szennyezettségének csökkentését különleges növényekkel oldják meg; beszéltek a tőzeglápokról, amelyek megkötik a szén-dioxidot. De nemcsak a növények, hanem az állatok is gyógyítják a természetet, főképp azok, amelyek hozzájárulnak a humusz termeléséhez, és pontosan jelzik a talaj állapotát. Az is elhangzott, hogy a kerékpáros turizmus vonzana csodálatos szépségű tájainkra több külföldit; ugyanakkor a mentalitásváltás szükségességéről, a hulladék-újrahasznosításról, a zöldövezetekről is beszéltek az előadók. De mindenekfölött arról, hogy van remény. Van remény környékünk felzárkóztatására, tudományos munkásságunk eredményeinek felmutatására. Ez alkalommal is bebizonyosodott, hogy megyeszékhelyünk nem egy mindentől elzárt, poros kisváros, hanem igazi szellemi központ, amelyet a világ számos részén nyilvántartanak, elismerve az itt élő kutatók tudományos eredményeit.
Matekovics János Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2014. március 28.
A világ egyik legjobb közönsége van Váradon
A Kiss Stúdió Színház húszéves jubileumi ünnepségének meghívottja volt Trill Zsolt, a budapesti Nemzeti Színház színművésze. Ezt az alkalmat megragadva beszélgettünk a pályáját a beregszászi színházban kezdő, oda játszani rendszeresen visszatérő színművésszel.
– Honnan származik a kapcsolata a nagyváradi Kiss Stúdió Színházzal?
– Ez a kapcsolat tizenöt évvel ezelőtt kezdődött. Azt hiszem mi akkor már megkaptuk Beregszászban a színházépületet, de akkor még nem volt meg a nagytermünk, hanem csak egy pici kis stúdiónk volt, és egyszer csak megjelent Vilmos (Varga Vilmos színművész, a Kiss Stúdió Színház tagja – szerk. megj.), és meghívott bennünket Váradra. Csehov egyfelvonásosokkal jöttünk először ide. Kétszer voltunk itt, a Csehov egyfelvonásosok mellett a Godot-ot játszottuk. Aztán mindig találkoztunk valahol, de közös dolog már nem született, biztos, hogy a távolság is nagyban közrejátszott ebben.
– Milyen a kárpátaljai magyar színjátszás helyzete, és mi a legnagyobb különbség az ottani kisebbségi magyar színház és a magyarországi színjátszás között?
– Én nem tudom, hogy van-e különbség. Én úgy érzem, hogy van jó színház, meg van olyan színház, amelyik nem működik, én ebben látom a különbséget. Az biztos, hogy a beregszászi színháznak a mostani periódusa nem a legideálisabb, mert Attila (Vidnyánszky Attila rendező, a beregszászi magyar színház alapítója, a budapesti Nemzeti Színház főigazgatója – szerk. megj.) nagyon keveset van odahaza. Mi haza-hazamegyünk, és játszunk otthon, nagyon keveset, teszem hozzá, de hazamegyünk. Attila azzal próbálja ezt kompenzálni, hogy évente rendez egy-egy előadást, mert azért csak maradtak otthon fiatalok. Viszont nem egyszerű a helyzet, mert nincs rendező utánpótlás, és az sem biztos, hogy a végzős főiskolások közül bárki lemenne Beregszászba, mert nem olyan egyszerűek ott a körülmények.
– A beregszászi magyar színház presztízse sem csábítja oda a fiatal magyar művészeket?
– Igen, a presztízs megvan, csak hát én nagyon nehezen tudok erről beszélni, mert nem vagyunk odahaza, és biztos, hogy sokkal nagyobb elánnal kéne csinálnunk, de sajnos jelenleg erre nincs időnk. Attila valamilyen szinten felügyeli a helyzetet azzal, hogy évente rendez egy előadást, és ott vannak azok a beregszászi előadások is, amelyeket most játszunk a nemzetiben. Ez biztos, hogy nagyon sok embernek nem tetszik, viszont nekünk azért jó, mert ezek az előadások tovább tudnak élni. Egyébként is azt hiszem, hogy az idő nem koptatta el ezeket az előadásokat. Én nagy örömmel játszom a Három nővért, a három Csehov egyfelvonásost a Szarvassá változott fiút, a Tótékat.
– Nagy váltás volt a debreceni Csokonai Színházból átmenni a Nemzeti Színházba?
– Mindenhol dolgozni kell. Beregszászon is dolgoztunk, Debrecenben is dolgoztunk, a Nemzetiben is dolgozni kell. Ez alól nem lehet kibújni. Persze, hogy van az emberben egy izgalom, hogy mégiscsak a Nemzeti Színházban játszhat. Én ezt megpróbálom egészségesen kezelni, nem átesni a ló másik oldalára. Én ezt nagyon komoly munkának tekintem, és úgy is próbálom csinálni. Hogy bennem mi játszódik le, az meg az én magánügyem. Azért nem érdemes erről beszélni, mert folyamatosan mindenhol, mindennel visszaélnek.
– Magyarországi színházi tapasztalatai mondatják önnel ezeket a keserű szavakat?
– Hát igen, ha az ember őszintén mond valamit, akkor is baj van, ha megjátssza magát, akkor is baj van. Itt mindig mindenbe bele tudnak kötni. Egyetlen egy dologba nem lehet belekötni, mégpedig abba, ami a színpadon történik. Vagy ha mégis belekötnek, az engem egyáltalán nem érdekel, mert mindenkinek lehet róla véleménye, és biztos, hogy van is, de én ugyanolyan szeretettel és boldogsággal játszom Budapesten, mint ahogy játszottam Beregszászban vagy Debrecenben. És amikor a Nemzeti Színház új előadásaival elmegyünk bárhová, akár Magyarország területén, akár a határon túlra – most például a Shakespeare-darabunkkal megyünk Craiovára – én ugyanolyan boldogsággal játszom ott is, mint bárhol a világon.
– Az, hogy mindenbe belekötnek, az ön szerint csak a színházi világban érvényes, vagy az egész magyar társadalomra jellemző?
– Ez nem csak a magyar társadalomra érvényes, hanem úgy általában a világra. Mindig szidjuk magunkat, de az összes nép egyforma, mindegyik népnek van jó oldala, és van rossz oldala. Én azt hiszem, hogy azok az emberek foglalkoznak sokat másokkal, akik nem tudják magukat lekötni, akiknek nincsenek feladatai. Akinek van feladata, az csinálja a dolgát, ez ennyire egyszerű.
– Hogyan osztja meg idejét Beregszász, Debrecen és Budapest között?
– Debrecenben már csak azokban a még futó előadásokban játszom, amelyek ott születtek. Ha ritkán is, de hazajárok Beregszászra játszani, de a legtöbb feladat most a Nemzeti Színházban van.
– Vannak-e még olyan szerepek, amiket még nem játszott el, de feltétlenül el szeretne játszani?
– Én nagyon szerencsés voltam, vagyok, és remélem, hogy leszek is, mert én soha nem vágytam semmire, de hogyha a lelkem mélyén mégis vágytam, akkor azt is megtartottam inkább magamnak, mert lehet, hogy ezek a pici kis titkok is megvalósulhatnak valamikor. De igazság szerint nekem nem nagyon van ilyen álmom, mert mások valahogy minidig jobban tudják, meg látják, hogy nekem mi kell. Én nem nagyon tudom magamat kívülről beazonosítani, és nem nagyon tudom, hogy nekem mire van szükségem, és lehet, hogy amire én gondolok, az egyáltalán nem jó. Egy külső szem lehet, hogy sokkal jobban fel tudja mérni az én állapotomat, mint én magam. Erre mondhatjuk azt, hogy gyáva vagyok, meg egy csomó mindennel lehet minősíteni, de én inkább azt mondom, hogy ami jön, azt megpróbálom megcsinálni.
– Milyen darabokkal készül, illetve a nemzeti színházban milyen előadások készülnek, amelyek netán Váradra is elérkezhetnek?
– Amikor Attila a Tamási darabbal kezdte az évadot (Tamási Áron Vitéz lélek című darabja volt a nemzeti színház első bemutatója a 2013–2014-es évadban – szerk. megj.), ebben a gesztusban az is benne volt, hogy a határon túlra is elvigyék minél több helyre. Úgy is van kitalálva a darab, hogy készült hozzá egy utazó díszlet is, és ha van aki elhívja, akkor elmegyünk és eljátsszuk. Nagyon sok izgalmas dologgal foglalkozunk: megcsináltuk Silviu Purcăretevel az Ahogy tetsziket, de játszom az Operettben, aztán, ha minden igaz, Gorkijnak Az éjjeli menedékhelye következik, tehát van mivel foglalkozni.
– A debreceni Csokonai Színház tagjaként többször fellépett már Nagyváradon. Milyennek találta az itteni fogadtatást?
– Szerintem a világ egyik legjobb közönsége van Nagyváradon, és ezt nem azért mondom, mert itt vagyok. Ennek a városnak van valami csodálatos kisugárzása, és nem véletlen az, hogy itt nagyszerű zsenik, egyéniségek születtek, akik vitték a városnak a hírét. Ez tényleg egy fantasztikus közönség, mert bármivel voltunk itt, Az ember tragédiájától elkezdve a Fodrásznőn, és a Tótékon át egészen Purcărete Scapinjáig, mindent hihetetlenül izgalmasan fogadtak. Lehet, hogy itt két, vagy három előadásra elég közönség van, de az is lehet, hogy az összes bérletes előadás teltházas, ezt nem tudom, de az biztos, hogy én mindig nagyon jól éreztem itt magam.
Pap István
erdon.ro,

2014. április 2.
Őszinte sajnálattal dr. Péterffy Árpád professzor úrnak
Valószínűleg nem az én dolgom, sőt a lélektani összetevők egy része is homályban marad előttem, mégis bátorkodom a minapi díszdoktori oklevél visszaadásához néhány keresetlen sort fűzni.
Péterffy Árpád dr. professzor, nyugalmazott szívgyógyász Debrecenből (korábban a svéd partokról) a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet végzettje volt, ha jól tudom. Apja ugyanitt tanított. (E sorok írójának atyja is, de ennek csak a későbbiekben lesz áttételes jelentősége.) Kiváló orvosprofesszorok tanították a mesterség, a hivatás művészetére és szeretetére. Nekik is köszönheti – gondolom – későbbi eredményeinek megalapozottságát. Nos, mikor visszaadta a díszdoktori kitüntetését, akkor egyúttal akaratlanul azoknak a régi orvosdoktoroknak a régen kihűlt orcájára, renoméjára is mért egy csapást. Így vélem. Hiszen a visszaszármaztatott díszdoktorság alapja, origója a régi tanulmányokban is rejlik, hangsúlyozom még egyszer.
Mérhetetlen kárt okozott az egyetemnek, melyben a magyarok képzése is folyik, mindenek ellenére. És a szenzációra éhes média valamint az egyetemi közeg nemzetközi szinten is felfogja az üzenetet: ez egy olyan intézmény, amelynek kitüntető diplomáját valaki visszadobta. Az el fog sikkadni az idők során, hogy politikai meggondolásból tette, marad a puszta és elkeserítő tény, hogy az oklevél visszadobatott a megjutalmazottól enkezűleg. Valószínűleg nem is érdemes érte küzdeni, mondhatják.
Én azt gondolom, lehet, hogy tévedek, hogy P. Á. orvosdoktor, professzor nevét, megjutalmazását a magyar orvostanárok, professzorok vetették fel, tettek javaslatot a szenátusnak, az egyetem vezető grémiumának arra, hogy a debreceni (és svédországi) professzort tüntessék ki. Nem vagyok tisztában azzal, hogy mennyi időbe, munkába, meggyőzésbe telt, került, amíg az egyetem vezetősége ráállt erre a kitüntetés-adományozásra. Nem lehetett egyszerű sétagalopp. De végül is sikerült. Nos, most az ő munkájuk, igyekezetük vált semmivé. Nevetségessé.
És végül engedjen meg, professzor úr, egy túlságosan is személyes megjegyzést. Ha ön netán holland, angol, svéd vagy amerikai nemzetiségű – nem állampolgárságú, hanem született (native) holland, svéd, amerikai vagy angolként adta volna vissza tiltakozásul a magyar karral szemben folytatott diszkriminatív intézkedések és elodázások miatt a díszdoktorságát, akkor annak lenne ám visszhangja, attól a román egyetemvezetés nacionalista társadalma is megszeppenne, meghökkenne, országossá dagadna a botrány, magyarázkodni kényszerülne az ország és világ tudományos fórumai előtt. De mint magyar tudós, sajnos, inkább nagy rosszat cselekedett, a további – ha még akadna ezek után is, bár erőst kétlem – magyar díszdoktorokkal. Ugyanis azt fogják mondani a román egyetemi körök elfogultan és víg kacajjal, nos fiúk, mit mondtunk mi már az elejétől fogva, mikor ti erőszakoskodtatok (?) P. Á. díszdoktorrá fogadása ügyében? Nem kell többé ilyen kockázatnak, hiábavalóságnak, action gratuite-nek kitenni magunkat s az intézményt. Fogadjunk csak díszdoktorrá olyan tudósokat, akik nem magyarok, és akiknek soha nem áruljuk el, hogy valaha is magyarul folyt ezen az egyetemen az oktatás.
Ezzel pedig apáink munkája is megsemmisül a többség és a róluk tudni nem akaró utókor előtt…
Sajnálkozva üdvözli Önt az egykor egy utcában lakó
Sebestyén Spielmann Mihály nyugalmazott könyvtárigazgató. Népújság (Marosvásárhely)

2014. április 8.
Erdélyben turnézik a Nemzeti Színház
Erdélyben és a Partiumban turnézik a Nemzeti Színház: a budapesti teátrum Székelykeresztúron és Nagyváradon vendégszerepel Tamási Áron Vitéz lélek című darabjával.
A Nemzeti Színház a második hete zajló Madách Nemzetközi Színházi Találkozó hétfői lezárását követően ma Székelykeresztúron, csütörtökön pedig Nagyváradon mutatkozik be Tamási Áron darabjával. A Vidnyánszky Attila rendezte Vitéz lélek a Nemzeti Színház idei évadának első bemutatója, a székelykeresztúri és a nagyváradi vendégszereplés a 29. és a 30. előadás lesz a sorban – olvasható az intézmény közleményében. Mint írják, a társulat a két fellépés mellett Tamási Áron szülőfalujába, Farkaslakára is elutazik, hogy megkoszorúzza az író sírját. A Vitéz lélek című előadást korábban már Révkomáromban, Szatmárnémetiben, Ungváron, Beregszászon, Munkácson és Debrecenben is eljátszotta a budapesti társulat. A Nemzeti Színház – a korábban ígértekkel összhangban – a továbbiakban is azon dolgozik, hogy előadásai eljussanak a Kárpát-medence színházaiba. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. április 12.
Lelki kenyér a vers
Számos irodalmi, művészeti programot rendeztek tegnap a Kárpát-medencében a költészet napján, József Attila születésnapjára emlékezve. Budapesten negyedik alkalommal szerveztek Versmaratont, Debrecenben megrendezték a költészeti fesztivált, Szentendrén pedig újra volt Verskommandó. Nagy érdeklődés mellett zajlott az egész nap tartó Versmaraton a budapesti Thália Színház Mikroszínpadán, ahol mintegy hetven kortárs költő olvasta fel verseit, a közönség megismerhette Az év versei 2014 című kötet szerzőit. Oláh János költő, író, a hagyományosan a költészet napjára megjelenő kötet kiadójának vezetője elmondta: a tavalyi év válogatása, 100 költő versei jelennek meg a kötetben. Mint fogalmazott, a költészet napján mindig sok a versműsor, de élő költőtől szinte alig hangzott el vers. A felolvasással arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy a mai költészet is létezik, kortárs költők is írnak verseket, nem is rosszakat. Oláh János elmondta: úgy döntöttek, hogy a költők saját maguk mondják el verseiket, ne színészek előadásában hangozzanak el a művek. Ha rosszabbul is mondja a szerző versét egy színésznél, az az értelmezési módszer, ahogy ő felolvassa, akkor is fontos kordokumentum – emelte ki.
Raffai Ágnes szabadkai színésznő nyerte el a fődíjat a Versünnep Fesztivál professzionális színészeknek, előadóművészeknek és szakirányú hallgatóknak meghirdetett versmondó versenyén, amelyet a költészet napja alkalmából rendeztek meg a budapesti Nemzeti Színházban tegnap. „Ez a délután a szó, a magyar szó ünnepe volt” – mondta az esti díjkiosztón Császár Angéla színművész, a zsűri elnöke, hozzátéve: szükségünk van ezekre a szavakra, és a versekre. „Lelki kenyér a vers” – emelte ki Áprily Lajos szavait idézve.
A költészet politikai rendszereken felülemelkedik, ezt bizonyítja az is, hogy 1964-től emlékezünk meg József Attila születésnapjáról – mondta Vári Fábián László kárpátaljai költő József Attila lillafüredi emléktáblájánál tegnap (felvételünk). A József Attila-díjas költő úgy fogalmazott: a magyar közéletben igazán ritka az, hogy ezzel mindenki egyetért, ennek a napnak a legfontosabb üzenete, hogy József Attila mai és minden magyar ember számára egyaránt fontos. Bár a költészetet az utóbbi évtizedekben többször temették, ám meg tudott újulni, „jó ebben a rohanó világban megállni olykor, kézbe venni egy Radnótit, Pilinszkyt, Nagy Lászlót, Weöres Sándort, hogy a nagy mesterek gondolataiban megpihenjünk” – mondta Vári Fábián László annál a márványtáblánál, amely arra emlékeztet, hogy 1933-ban József Attila a lillafüredi írótalálkozón írta a magyar irodalom egyik legszebb szerelmes versét, az Ódát. Csak a vers a fontos, amely szólhat bármiről, de azt a „líra arisztokratikus méltóságával tegye”, adjon érzelmi többletet, üzenjen, keltsen visszhangokat, hogy az olvasó hetek múltán is érezze az újraolvasás kényszerét, legyen élmény a verssel való találkozás – tette hozzá, majd József Attilát idézve azt mondta: vers kell, hogy írassék! Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. május 13.
Az önálló Erdély történelmét igazoló térképek
A Descriptio Transylvaniae című kötet bemutatása
A Teleki Téka freskós termében péntek délután rendkívüli könyvbemutató keretében ismertették a Petelei Klára által szerkesztett Descriptio Transylvaniae, azaz Erdély leírása című magyar, román és angol nyelven írt kötetet. A tetszetős kivitelezésű, régi Erdély- térképeket tartalmazó, tudományos igényességgel összeállított mestermű alapos dokumentáltságról, kitartó gyűjtőmunkáról, három ember összehangolt, fáradhatatlan tevékenységéről tanúskodik. A sepsiszentgyörgyi ARTprinter Könyvkiadó révén 2013-ban megjelent közel kétszáz oldalas kötet Erdély önálló földrajzi régióként való megjelenítésének hiteles lenyomata, ugyanakkor szemet gyönyörködtető páratlan művészi alkotás.
A bemutatott kötet tudományos szakdolgozatok elkészítésének elengedhetetlen forrásmunkája lehet, ugyanakkor a szakemberek, illetve a történelem és földrajz összefonódása iránt érdeklődők, vagy a régmúlt idők tárgyi bizonyítékait kutatók a régi kartográfusok precíz munkái révén válaszokat kaphatnak. A könyvbemutató külön színfoltja a három nyelven elhangzó méltatás volt. Lázok Klára, a téka osztályvezetője magyarul és románul köszöntötte az egybegyűlteket, és pár szóban ismertette az elhanyagoltnak tűnő, ám a téka legértékesebb termének építészeti jelentőségét. A terembelsőn feltárt freskótöredékek 1804-ből származnak, szebeni mester munkái, melyek restaurálásra várnak. A kor hangulatát idéző terem tökéletes helyszínnek bizonyult a könyvbemutató vonatkozásában.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke, térképgyűjtő magyar és román nyelvű ismertetője szerint a könyv mérföldkő, eddig hasonló gyűjtemény kimondottan Erdélyről nem jelent meg. A Finnországtól kezdve Párizsban, Londonban, Bécsben, Debrecenben, Budapesten, de a tékában is fellelhető összes ismert, Erdélyt ábrázoló vagy megjelölő térkép, összesen nyolcvanhét, megtalálható e kötetben. A magát "csak" térképgyűjtőnek mondó ötletgazda szerint nem kell a történelmet kitalálni, hiszen a térképek a múlt sokatmondó bizonyítékai. Vetített képes előadása során önálló Erdély- térképek váltakoztak. A legrégebbi az 1532-ben Bázelben kiadott, Johannes Honterus brassói szász polihisztor által fába metszett Chorographia Transylvaniae Sybembürgen című, melyből egyetlen példány maradt fenn, de megjelenik a Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem és Mária Krisztierna házasságkötése alkalmából Fugger báró által nászajándék gyanánt finanszírozott lobbitérkép is, mely révén a bankár Erdély altalajkincseinek kitermelésében reménykedett. Münster fametszet-térképei, számtalan egyedi darab magán- és közgyűjteményekből, összesen ötvenhét szerző munkája, az 1848-ban Bécsben megjelent Franz Fried Carte de la Transilvanie feliratú térképlappal zárva a sort. A térképtörténészek ugyanis az 1850-es évet tartják a régi térképek korszakhatárának.
A bemutatott térképek egyik érdekessége, hogy kisbetűvel a helységnevek nyelvét is feltüntették: Vásárhely-h, illetve Neumarkt-a. Már Honterus térképén a Transylvania felirat alatt a székely nép, tájegység megnevezés, a CICVLI (szikuli) majd’ minden térképen fellelhető.
Petelei Klára, a Teleki Téka könyvtárosa, a könyv szerkesztője elmondta, hogy az öt évvel ezelőtt nyílt időszakos Erdély- térképkiállítás során fogalmazódott meg e gyűjtemény könyv formában való kiadásának célszerűsége annak érdekében, hogy minél szélesebb célközönséghez eljuthasson az egyedi, rendkívül értékes térképgyűjtemény. A kötet ötletgazdája, támogatója Tamás Sándor térképgyűjtő, Gróf László szakmai ismereteivel, kapcsolatai révén is hozzájárult a kötet megvalósításához, valamint maga a szerkesztő.
A Nagy-Britanniából érkezett nyugat- magyarországi, sárvári születésű Gróf László, a Brit Királyi Földrajzi Társulat tagja magyar és angol nyelvű előadása előtt reményét fejezte ki, hogy a kötetekből a jelenlévők vásárolnak is. A kötetben is megjelent szaktanulmánya vetített képek révén Erdély megjelenítését ismertette a világ-, illetve az európai térképeken. Értékelte a borjúbőrre vésett, fa-, illetve rézlapokra metszett középkori térképek készítőinek rendkívüli szakmai tudását és kézügyességét. A rézlapokra vésett térképek precíz munkát igényeltek, ugyanis tükörképben készítették, és ha megsérült, nem lehetett kijavítani. Az első világtérkép, melyen Erdélyt említik, egy XIV. századi hajózási térkép.
A Mátyás király megrendelése nyomán 1528-ban kiadott, Lázár deák által készített térkép több évtizedes munka eredménye. Külön érdekesség, hogy az addig megjelent térképeken lévő legtöbb negyven helységnév megjelenítését túlszárnyalta az esztergomi érsek tikára. Térképén ezerháromszáz helységnevet tüntetett fel, melyek közül kétszázötvenet az Erdélyt bemutató részen. A helységneveket is a lakott területek népességének anyanyelvén írta. Ahol zömében magyarok laktak, azokat a helységneveket magyarul, a szászok által lakott településneveket németül, a Nyugati- Érchegységben elszórtan román településnevek is fellelhetők. A vízrajz majdnem teljes egészében megegyezik a jelenlegi térképek vízrajzával, amit rendkívül körülményes elkészíteni a vízszint állásának függvényében – mondta az egykori katonai térképész. Az Erdély-rajongó Gróf László szerint a világ különböző részein lévő térképek felfedezése, megfejtése komoly szaktudást igényel. A térképek kutatása során jutottak el Erdélybe és szereztek barátokat. Bod Péter készítette el az első magyar nyelvű világrész-térképeket. Bod Péter-i szellemiségben munkálkodtak e kötet életrehívói is, miszerint "Illendő dolog az, sőt szükség, hogy a’ ki az idegen országokat akarja meglátni, elsőben tudja a’ maga Hazáját. Ha azért Erdélyi ember akarná egyben járni e’ Világot, elsöben kellene néki megszemlélni s’ ki tanulni Erdélyt".
Szer Pálosy Piroska. Népújság (Marosvásárhely)

2014. május 15.
Az űrlap alja
A civil szervezetek együttműködése és szerepe napjainkban
A Civil társadalom napja elnevezésű rendezvényt kedden délután tartották meg a nagyváradi Ady Endre Líceum könyvtártermében, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) és a Nagyváradi Civil Kerekasztalnak (NCK) a szervezésében. Az esemény témája volt: a civil szervezetek együttműködése és szerepe napjainkban, s arról is szó volt, miként telepszik rá a politika a civil szférára.
A résztvevőket dr. Fleisz János történész, egyetemi tanár, a BINCISZ elnöke köszöntötte. Elmondta: 14. alkalommal szervezték meg a Civil társadalom napját, 2001 óta a Varadinum keretében. A 15. rendezvényt idén decemberben fogják megtartani, a BINCISZ 15. és az NCK 5. születésnapja alkalmából. Fleisz János elmondta: 12 alkalommal Pomogáts Béla irodalomtörténész volta meghívottjuk, aki évről évre mind pesszimistábban látta a civil társadalom helyzetét.
A felvezető után Meleg Vilmos színművész előadását tekinthették meg az érdeklődők. A színész Nagyváradhoz kötődő poéták verseiből állította össze műsorát.
Ezután Fleisz János tartotta meg Civil szervezetek a politika uszályában. Kormányzunk értetek, de nélkületek! című előadását. Szó volt arról, hogy a romániai magyarságot illetően a ’90-es években reménykeltő helyzet volt. Ám az utóbbi időszakban a magyar (plurális) többpárti politikai tér megjelenése számos negatív, a kisebbségi társadalom fejlődésére egyenesen káros jelenséget produkál. Kifejtette: Az utóbbi időben gyakran hallottunk ’civilbe öltözött pártaktivistákról’. És valóban, a civil értékrendet feladva, egyes civil szervezeti vezetők és tagok a politikai csatározás és kampányok főszereplőivé válnak. Ez nálunk is terjedőben van. Kihasználva, hogy a támogatási rendszer teljesen a pártalkuktól függ, az álcivilek minden civilnek álcázott pártrendezvényükön igyekeznek azt sugallni, hogy minden eredmény, amit csak a társadalom az utóbbi időben elért, csakis az illető párt támogatásának köszönhető, és nélkülük a civil társadalom teljes válságra, sőt pusztulásra lenne ítélve. A komoly legitimációs válsággal küzdő pártok, elvesztve tagjaik többségét, szívesen veszik, ha az álcivilek tolják tovább a kátyúban mind jobban zötykölődő szekerüket.” A dolog erkölcstelensége mellett is ez nálunk nehezen lesz kiküszöbölhető mindaddig, míg például a lassan elenyésző tagsággal rendelkező magyar érdekvédelmi szervezet kezeli a, mintegy 1.250.000 magyar számára államilag szánt költségtámogatást. Hangsúlyozta: mindaddig, amíg a civilek (de lehetne említeni az egyházakat vagy a kultúrát is) csak a pártok közvetítésével juthatnak anyagi erőforrásokhoz, addig a civil szféra nem lesz más, mint a politika szolgálólánya. A politika a társadalmi cselekvés része, de kihasználva a polgári társadalom jóhiszeműségét, az utóbbi évtizedekben káros módon teljesen rátelepedett az egész társadalomra. Egyes politikai tényezők úgy állítják be, hogy mindent a társadalomért tesznek. Mint elhangzott: „Sajnos a balkáni típusú demokrácia receptje egyoldalú: ígérj fűté-fát, hajtsd be szavazni bármi áron, akit lehet, gondoskodj, hogy a szavazatokat számodra kedvezően számolják, és jelentkezz be kormányozni. Négy évig aztán gyakorlatilag azt szavaznak meg, amit csak akarnak, hiszen a civilek hangja ekkor már nem érdekel senkit, a pártalkuk nyugodtan folyhatnak…” Politikai túlsúly van az életünkben. Ezután Fleisz János arról értekezett, hogy emberhez méltó-e manapság a kisebbségi sors. Idézett Makkai Sándor írónak, református püspöknek – aki 1937-ben lemondott püspöki székéről és Erdélyből Debrecenbe távozott a Láthatár című folyóiratban megjelent vitairatából is. A kisebbségi létet erkölcsi lehetetlenségnek tartotta, hiszen helyezkedés, megalázkodás, alakoskodás, színjátszás és kísértő korrupció kíséri. Később megállapította: Azt az ábrándot, melyet a liberális szellem táplált e kérdés megoldását illetően, „önmagában véve a legnagyobb hazugságnak” látja.
A magyarság mostanság jobban szétaprózódott, mint bármikor. A BINCISZ-elnök idézte Michael Waltzer amerikai politikai gondolkodót is, aki szerint: „Csak a demokratikus állam hozhat létre demokratikus civil társadalmat, és csak demokratikus civil társadalom tarthat fenn demokratikus államot.” Hozzáfűzte: Ahogy ademokratizálódó államok folyamatosan megteremtik a civil társadalom kibontakozásának lehetőségét, úgy ez utóbbi – mintegy visszahatva – maga is erősíti az ország demokratikus fejlődését. Sajnos Románia, ahol soha nem volt valódi demokrácia, még nagyon távol áll attól, hogy egy egészséges civil társadalmat tudjon létrehozni.
Ezt követően Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület debreceni elnöke szól a határ menti együttműködések jelentőségéről. Hangsúlyozta: csak úgy tudunk együttműködni, ha ismerjük egymást és értékeinket. Beszélt arról, hogy a kettészakadt Biharban együtt próbáltak különféle civil szervezeteket fejleszteni, s hozzátette: persze azért van még pótolnivalójuk.
Ezután dr. Szathmári Ibolya, a debreceni Déri Múzeum nyugalmazott igazgatója tartott előadást Szűcs Sándor néprajztudós életéről és munkásságáról. Szűcs Sándornak tavaly volt születése 110. évfordulója. A néprajzos a Sárrét szülötte, sohasem hagyta el biharnagybajomi otthonát, még akkor sem, amikor a karcagi Györffy István Nagykun Múzeumnál tevékenykedett. Szűcs Sándort Háromföld tudósának is nevezték, hiszen elsősorban a Sárrétet, Nagykunságot és a Hortobágyt, Hajdúságot kutatta. A tájra és az emberekre figyelt. Néprajzi gyűjtéseit egyedül végezte. Tudomáyos írásaira jellemző a szépirodalmi stílus, az ízes tájszólás és az olvasmányosság. A Sárrét kutatása nélküle elképzelhetetlen.
Végezetül Harasztosi Sándor, a Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület elnöke mutatta be a Népfőiskolák együttműködése Európában című kiadványt. A kötetben szerepel a hasonló elnevezésű európai uniós projekt leírása, továbbá a BINCISZ-ről és néhány váradi tanintézetről is lehet olvasni. Az eseményen mindenki kapott egy-egy példányt a kötetből.
Tóth Hajnal. Reggeli Újság (Nagyvárad)

2014. május 25.
Kátéismeretben Zalányi Eszter a legjobb a Kárpát-medencében
„A Heidelbergi Káté kérdéseit nem elég bemagolni, megtanulni, meg kell érteni, és akkor könnyebb megjegyezni és visszamondani” – nyilatkozta a Székelyhonnak a marosvásárhelyi Zalányi Eszter Boróka, aki szombaton első helyezett lett a Kárpát-medencei Kátéismereti vetélkedő kiskonfirmálói mezőnyében.
A Heidelbergi Káté 450. évfordulóján és a hitvallás szövege új magyar fordításának megjelenése alkalmából a Generális Konvent meghirdette a Kárpát-medencei egyházközségek, valamint református iskolák számára a Kátéismereti vetélkedőt, amelyre Erdélyből, Maros megye több egyházmegyéjéből is jelentkeztek. A mosolygós, tiszta tekintetű Esztert édesanyja, aki református hitoktató, biztatta, hogy vegyen részt a Debreceni Református Egységfesztivál keretében szervezett megmérettetésen. A Debrecenbe vezető úton az autóbuszban végig szorgalmasan ismételte a felhagyott kátékérdéseket és kátétörténeti részeket. Szombaton elsőként írásbeli vizsgán vettek részt, majd a legjobb négynek szóban is bizonyítani kellett, hogy minden kérdésre ismeri a választ. „Nagyon örültem már akkor, amikor kiderült, hogy bekerültem az első négy közé. Édesanyám sokat biztatott, és mondta, hogy biztos első leszek, de én akkor erre nem is mertem gondolni. A szóbeli vizsga után beszélgettem a másik három versenyzővel, és volt, aki olyan nehéz kérdést kapott, amelyre én se tudtam volna a választ” – mondja őszintén Eszter, aki csak az egységfesztiválon levő több ezres tömeg előtt tudta meg, hogy nemcsak az első díjat, hanem a kaliforniai kéthetes tanulmányi kirándulást is megnyerte. „Nagyon örvendtem a díjnak és annak is, hogy eljöttem. Azt tapasztaltam a tanulás alatt, hogy könnyebben meg lehet jegyezni a Heidelbergi Káté válaszait, ha először megérted a lényeget, elgondolkodsz azon, hogy mit is akarnak mondani annak összeállítói, mintha csak bemagolod” – tanácsolta Zalányi Eszter a jelenlegi és elkövetkező konfirmandusoknak
Nem csak a marosvásárhelyi Zalányi Eszter Boróka szerepelt kitűnően a kátéismereti vetélkedőn, hiszen a kiskonfirmandusok mezőnyében második helyezett lett a kisfülpösi Csorvási Júlia, akit lelkésze, Nagy Vajda Levente is elkísért, és a képzeletbeli pódium harmadik fokára a marosvécsi Ördög Andrea léphetett.
Simon Virág. Székelyhon.ro

2014. május 27.
Református Egység Fesztivált tartottak Debrecenben
Református Egység Fesztivált tartottak Debrecenben, az egységes Magyar Református Egyház létrejöttének ötödik évfordulója alkalmából megrendezett szombati esemény résztvevőit Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök és Kósa Lajos, a város polgármestere köszöntötte.
Bölcskei Gusztáv püspök emlékeztetett arra, hogy öt évvel ezelőtt, 2009. május 22-én alakították meg Debrecenben a Kárpát-medencei magyar református egyházak az egységes Magyar Református Egyházat.
"Krisztus a jövő, együtt követjük őt" – idézte a püspök az öt évvel ezelőtti egyesítő zsinat jelmondatát a magyar reformátusok hetedik világtalálkozója egyik központi eseményeként megrendezett fesztivál megnyitóján.
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere köszöntőjében kijelentette: a Kárpát- medencei református egységnek most van igazán jelentősége, amikor "az Európai Unió olyan mély válságban szenved, hogy elfelejti, hol vannak a gyökerei".
Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke kiemelte: 2009-ben egy igazi, valós, történelmi közösség talált újra egymásra, s "a református egyház olyan példát mutatott, ami kiteljesedett a politikai összefogásban".
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke felolvasta azt a nyilatkozatot, amelyet az egységfesztivál alkalmából fogadott el a Generális Konvent elnöksége.
A nyilatkozatban azt írták: "a politikai határok elválasztó valóságát is meghaladhattuk a Magyar Református Egyház közösségében. Ugyanaz a zsinati közösség, amely kimondta az egységes Magyar Református Egyház létrejöttét, 2013-ban elfogadta és új fordításban hitvallásaként megerősítette a Heidelbergi Káté szövegét, melyre nemcsak keresztyén tanításként, hanem mint a reformáció kulcsfontosságú, Európa egyéni és közösségi értékeit gyökeresen megújító dokumentumára is tekintünk".
A megnyitó után a Református Kollégium dísztermében nyolc magyarországi, illetve határon túli magyar református püspök részvételével rendeztek fórumot az egység eddigi tapasztalatairól és jövőjéről. Az egyházi vezetők egybehangzóan történelmi tettnek nevezték a Magyar Református Egyház öt évvel ezelőtti magalakítását.
Az egységes egyház jövőjével összefüggésben a gyülekezeti élet fontosságát, a hűséget, a reményt, a gyógyítást, az építkezést, a nagyobb szervezeti egységbe tömörülést, a missziós munkát, az őszinteséget, a gondoskodást, a hitelességet, a sokkal inkább Krisztus-arcú, a hitet hitelesen kommunikáló Magyar Református Egyházat jelölték meg.
A fesztivál résztvevői egész nap kulturális programokon – kiállításokon, tánc- és zenekari bemutatókon, irodalmi műsorokon, játszóházakon – vehettek részt a város több pontján. Az öt évvel ezelőtt elfogadott egyházi alkotmány szerint a Magyar Református Egyház tagja minden keresztyén, aki ahhoz tartozónak vallja magát, éljen bárhol a világban és legyen magyar vagy más anyanyelvű. Népújság (Marosvásárhely)

2014. május 28.
Református egység: összenő, ami összetartozik
Református Egység Fesztiválon találkozhattak újra a Kárpát-medencei reformátusok május 24-én Debrecenben. A magyar nemzetrészek öt évvel ezelőtt fektették le az egységes magyar református egyház alapjait, ami nemcsak lelki, hanem a hétköznapokban is tetten érhető egyházi egységet jelent.
A 90. zsoltár jó íze legyen a fülünkben, szívünkben! Isten hozott mindenkit, Isten legyen velünk – köszöntötte a Református Egység Fesztivál résztvevőit Bölcskei Gusztáv, a házigazda Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a zsinat lelkészi elnöke. A Kárpát-medencei és a nyugati diaszpóra református magyarságát átfogó, mintegy nyolcezer résztvevővel megtartott fesztivál a 2009-ben létrejött egységes magyar református egyház nagy sikernek örvendő rendezvényévé vált. A debreceni egységfesztivál a magyar reformátusok 7. világtalálkozója is volt egyben: az öt évvel ezelőtt megalakult magyar református csúcsszerv, az egységes magyar református egyház operatív testülete, a Generális Konvent a két rendezvényt összevonta.
A debreceni fesztiválon jelen volt a magyar református egyház valamennyi püspöke, de számos politikus is. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere arról beszélt, hogy a református összefogásnak nagy jelentősége van egy olyan Európában, ahol a keresztény identitás válságba került. „Európa a mammon előtt térdel, és nekünk meg kell mutatnunk, hogy van még Európában hit, mely az Isten előtt hódol!” – fogalmazott a Fidesz alelnöke.
Az egész napos rendezvény gyerekekhez, fiatalokhoz, felnőttekhez egyaránt szólt. A nagyszínpadon, a kisszínpadon, a gyerekkertben, a nagytemplomban és kistemplomban, valamint a Református Kollégiumban egymást érték a fellépések, így a bőség zavarában szenvedett az, aki több helyre is el szeretett volna jutni. Néhány cím és előadó az igen gazdag választékból: A táncos bárány (a nagyváradi Csillagocska néptáncegyüttes műsora), Mészáros János Elek koncertje, a kolozsvár-belvárosi református egyházközség ifjúsági csoportjának Légy jó mindhalálig musicalfeldolgozása, a nagytemplomban megtartott több orgonakoncert, a gyerekkert egész napos, változatos felhozatala vagy éppen a Kossuth téren megrendezett Lehetőségek piaca a különböző egyházi szolgálatok bemutatkozására csupán szerény ízelítő a több tíz, színes programot kínáló egységfesztiválból. Az egész napos rendezvényt este több ezer résztvevő előtt megtartott közös istentisztelet és úrvacsoraosztás zárta.
A külhoni területekről érkező legtöbb résztvevő erdélyi volt: az erdélyi és királyhágómelléki egyházmegyék közös, buszos kiutazást szerveztek, így több százan látogathattak el Debrecenbe. Kolozsvári résztvevők szerint a rendezvény tematikájában és szervezettségében egyaránt kiemelkedő élményt jelentett. Generális Konvent: a megoldás
„Amióta történelmi okokból Magyarország népességének jelentős része a határon kívülre került, ott munkál a szándék, a vágy, a reménység, hogy a magyar református egyház közösségében valamilyen formában létrejöhet az egység. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ez 2009-re megvalósulhasson a magyar református egyház új alkotmányának elfogadásával” – magyarázta a Református Egység Fesztivál előzményeit Tarr Zoltán, a magyarországi református egyház zsinatának tanácsosa, a debreceni rendezvény főszervezője.
A második világháborút követő évtizedekben, a kommunizmus idején szóba sem jöhetett egyházi egységről beszélni, ezért a rendszerváltás után merült fel annak a lehetősége, hogy a református egyház próbálja meg egyesíteni szétszakított közösségeit. Az első kezdeményezések nem mentek simán: valamennyi próbálkozás abba az emberi gyarlóságba torkollott, hogy a létrejövő új közösségnek ki legyen a vezetője? Az egyházi tanácsos szerint ezt az állapotot a kétezres évek elejére sikerült meghaladni, amikor megszületett a Generális Konvent gondolata. Az új kezdeményezés lényege, hogy az éppen hivatalban levő egyházmegyei és egyházkerületi vezetők Kárpát-medence-szerte jelentik azt az egyházi közösséget, amelynek feladata közös ügyekben ülésezni, tanácskozni és döntéseket hozni. „A zsinati egység a református teológiából származó gondolat. A magyar református egyháznak részegyháza valamennyi határon túli magyar református egyházkerület. Immár van közös zsinatunk is, ahol olyan dolgokról döntünk, amelyek a részzsinatok számára iránymutatóak” – sorolta az egység gyakorlati megvalósulásának lehetőségeit Tarr Zoltán. Itt már nem az a fontos, hogy kik a vezetők, hiszen egyértelmű, hogy az egyházkerületek és az egyházmegyék vezetői alkotják az immár egységes református egyház vezetőtestületét, a Generális Konventet.
Gyakorlati lépések
A magyar református egyház egységének megvalósulásához sok gyakorlati lépésre van szükség. Az öt évvel ezelőtt elkezdődött folyamat javában zajlik: közös istentiszteleti renden, közös új énekeskönyvön dolgozik a Konvent liturgiabizottsága. Az új, egységes szabályozások célja, hogy a Kárpát-medencében és a nyugati diaszpórában ugyanazzal az istentiszteleti renddel és ugyanazokkal az énekekkel találkozzon a református hívő. Tavaly fogadták el a Heidelbergi Káté új magyar fordítását, ami az egység egyik legfontosabb jelzése.
De más területeken is folyik a közös munka, például a választójogi törvények egységesítésében, hogy a választott tisztségviselők ciklusa mindenhol ugyanaz legyen. Tarr szerint a Generális Konvent több területen alapvetően kereteket próbál alkotni, amelyben ki-ki a saját politikai kontextusának, történelmi fejlődésének megfelelően tud részletszabályokat hozni. A 2009-ben megtartott első református egységfesztivál óta óriási előrelépésnek számít, hogy e közös szándékkal immár mindenki egyetért. A rendszerváltás utáni nézeteltéréseken túljutva a magyar református egyház politikai határokkal elválasztott részei a Trianon óta eltelt közel száz esztendőben először lépnek minden szempontból szoros egységre.
A világba kisugárzó egység
A magyar reformátusok új egységgondolata jótékony hatással van a több kontinensen lakó református hívőket egybefogó Református Egyházak Világközösségére is. Indonéziában él a legnagyobb református közösség, ugyanakkor hozzánk közelebb, Németországban találunk nagyobb létszámú református gyülekezeteket. A több országban és világrészen fellelhető protestáns egyház számára hagyományai, történelme, világos és egyértelmű karakteres kiállása és kitartása miatt a magyar reformátusok nagy tiszteletnek és elismerésnek örvendenek. „A világ reformátussága figyel a magyar református egyházra, követnek bennünket, példának tartják a magyar egység megvalósítását. Ezért is fontos, hogy jó kapcsolatban legyünk valamennyi református egyházzal szerte a nagyvilágban” – magyarázta a budapesti egyházi tanácsos.
Debreceni sikertörténet
Az egység gondolata tehát nem csak papíron, hanem a gyakorlatban is mindenhol jelen van, ahol a magyar nemzetrészek protestáns egyháza napi munkáját végzi. Ennek egyik legszebb bizonyítéka volt a Kárpát-medencei közös szervezőbizottság által tető alá hozott debreceni egységfesztivál megszervezése. A kommunikáció, a fizikai távolság nehézségei okoztak ugyan döccenéseket a szervezésben, de a résztvevők ebből semmit sem tapasztalhattak. Sok programjavaslat érkezett szerte a Kárpát-medencéből, amelyeket valamennyi egyházkerület által delegált közös szervezőbizottság ékelt be a végleges programba. „Akik Debrecenben voltak, felhőtlen örömünnep részesei lehettek: hálát tudtunk adni Istenünknek azért az ajándékért, hogy egységben és közösségben élhettünk. Minden magyar református elfogadta, hogy ez a közösség nem valaki ellen, hanem a békesség érdekében jött létre. Nagyon hálás vagyok, hogy a csodálatos élményt nyújtó záró istentisztelet az úrvacsorai közösséggel a rendezvény tényleges betetőzésévé, a hálaadás csúcspontjává vált, illetve eligazodási pontja lett a következő esztendők rendezvényeinek” – fogalmazott Tarr Zoltán.
Egyelőre csak találgatni lehet a következő egységfesztivál időpontját. Az öt évvel ezelőtti rendezvényt követően levelek özöne érkezett a szervezőkhöz, hogy évente kerüljön sor hasonló fesztiválra Debrecenben vagy más Kárpát-medencei településen. Az egyházi tanácsos szerint egy ilyen világtalálkozó megszervezése túl sok energiát igényel, ezért kevés az esélye annak, hogy akár évi rendszerességűvé váljon. Valószínű azonban hogy ismét öt év múlva találkoznak Debrecenben, a magyar protestánsok székesfővárosában a világ református magyarjai.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2014. június 3.
Magyarok a magyarokkal a magyarokért
A trianoni diktátum aláírásának évfordulóját, június 4-ét 2010-ben az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. Ebből az alkalomból a Rákóczi Szövetség a diákok határok feletti kapcsolatépítésére helyezi a hangsúlyt.
A Kárpát-medencei magyar középiskolásoknak kínál utazási lehetőséget a budapesti Rákóczi Szövetség minden év június 4-e körül, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. A program célja, hogy a Kárpát-medence különböző országaiban élő magyar középiskolások ellátogassanak egy másik Kárpát-medencei ország településén működő magyar középiskolához, és így minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között. A pályázat feltétele, hogy az utazó középiskolás csoport a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépjen és egy másik iskolával közös programot szervezzen. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében, amihez a Rákóczi Szövetség utazási támogatást ajánl fel.
Marosvásárhelyről a Református Kollégium és a Bolyai Farkas Gimnázium diákjai vesznek részt a programban – tájékoztatott a helyi Rákóczi Szövetség elnöke, Benedek Zsolt. „Negyven-negyven diák utazik a program révén. A bolyaisokat Debrecenben a Református Kollégium, a marosvásárhelyi Református Kollégium diákjait pedig az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközépiskola fogadja. Vásárhelyre a Bolyaiba zentaiak érkeznek. A fogadó városokban rövid megemlékezéseken veszünk részt, majd városnézés, kapcsolatépítés és ismerkedés következik a három nap alatt, péntektől vasárnapig. A zentaiak megtekintik Marosvásárhely nevezetességeit, majd koszorúznak a temetőben” – vázolta Benedek Zsolt. Hozzátette, a diákutaztatási program nagyszerű lehetőség a magyar-magyar kapcsolatok ápolására.
„A kirándulás lehetőséget biztosít arra, hogy a magyar iskolák diákjai elhagyják az országhatárt és felvegyék a kapcsolatot egy másik országban található magyar iskolával. Ezek a kirándulások erősítik a nemzeti öntudatot, annál is inkább, mert június 4-e körül kerül erre sor” – fogalmazott a történelemtanár, akitől azt is megtudtuk, hogy a marosvásárhelyi diákok hasonló céllal évente legalább kétszer átlépik az országhatárt.
A Magyar Országgyűlés 2010-ben fogadta el a XLV. törvényt a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről. A jogszabály 3. paragrafusa kimondja, hogy a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, amelynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme. Ennek szellemében az Országgyűlés június 4-ét, az 1920. évi trianoni békediktátum aláírásának évfordulóját a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította.
Marosvásárhelyi események
Marosvásárhelyen a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából megemlékezést szervez az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete június 4-én 17 órától a Bolyai téri unitárius templom udvarán. Az emlékünnepségen részt vesznek a történelmi egyházak képviselői, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Toró T. Tibor, valamint kiemelt vendége Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja. A megemlékezésen ünnepi műsorra is sor kerül, a Református Kollégium Vegyeskara is fellép, elhangzik Kárpáti Piroska Üzenet Erdélyből című verse Nagy Árkosi Árpád tolmácsolásában. Az egyórás megemlékezés után levetítik az egyházközség tanácstermében Koltai Gábor Trianon című filmjét.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Jobbik Magyarországért Mozgalom marosvásárhelyi szervezetei, valamint az Új Magyar Gárda Mozgalom Székely Szakasza a trianoni diktátum aláírásának évfordulóján szerdán 17.30-tól tart megemlékezést a református temetőben a Világháborús Hősök emlékművénél.
Gáspár Botond. Székelyhon.ro

2014. június 4.
Erdély-szerte az összetartozást ünneplik
Erdély-szerte megemlékeznek szerdán a trianoni békeszerződés aláírásához kötődően a nemzeti összetartozás napjáról. Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezésében a Bolyai téri unitárius templom udvarán 17 órakor kezdődik az emlékünnepség, amelyen Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke is részt vesz.
Fellép a Református Kollégium vegyeskara, a megemlékezés után pedig az egyházközség tanácstermében Koltai Gábor Trianon című filmjét vetítik.
Sepsiszentgyörgyön 16 órától a Kőrösi Csoma Sándor és a Templom utca kereszteződésénél található téren tart megemlékezést a helyi önkormányzat és Magyarország Kulturális Központja – rossz idő esetén az eseményt a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében tartják. Délután fél 6-tól a Magyar Polgári Párt (MPP) rendezvényére várják az érdeklődőket az Erzsébet-parkban található székely zászló alatt.
Kirándulva emlékeznek a diákok
A Kárpát-medencei magyar középiskolásoknak kínál utazási lehetőséget a budapesti Rákóczi Szövetség hétvégén a nemzeti összetartozás napja alkalmából. Az idei programon a marosvásárhelyi Református Kollégium és a Bolyai Farkas Gimnázium összesen nyolcvan diákja is részt vesz: egy részük Egerbe, a többiek Debrecenbe látogatnak el.
A tanulók a péntektől vasárnapig zajló kiránduláson megemlékezésen vesznek részt, emellett városnézést, kapcsolatépítő és ismerkedő programokat szerveznek számukra.
Székelyudvarhelyen a Millenniumi emlékoszlop körüli téren tartandó, koszorúzással záródó megemlékezés szerda délután fél 5-kor kezdődik, szombaton pedig reggel 8-kor a főtérről indul a már hagyományos Trianon-napi kerékpárkörút. Farkaslakán 16 órára várják a megemlékezőket a Trianon-emlékműnél, ahol a felszólalások után a Tamási Áron Általános Iskola diákjai népdalokat, verseket adnak elő.
Csíkszeredában az EMI és a Minta ifjúsági szervezet tart emlékünnepséget: a résztvevők délután negyed ötkor gyülekeznek a Szabadság téren, majd együtt indulnak a központi parkban tartandó megemlékezésre.
Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának belső udvarán 17 órakor kezdődik az összetartozás napi rendezvény a Partiumi Magyar Művelődési Céh és az EMNT szervezésében. Emlékbeszédet mond Hermán M. János, a Partiumi Magyar Művelődési Céh hittudományi referense és Török Sándor, az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke, majd a résztvevők megkoszorúzzák a Trianon-emlékművet.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét, a nemzeti összetartozás napjává. Az erről szóló törvényben az Országgyűlés rögzítette, hogy kötelességének tekinti arra inteni a jelenlegi és a jövendő nemzedékeket, hogy a trianoni békeszerződés okozta nemzeti tragédiára mindörökké emlékezve, a más nemzeteknek okozott sérelmeket is számon tartva, s ezekből okulva, az elmúlt kilencven esztendő küzdelmeiben az összefogás példáiból, a nemzeti megújulás eredményeiből erőt merítve, a nemzeti összetartozás erősítésén munkálkodjanak. Krónika (Kolozsvár)

2014. június 23.
Svájc Székelyföldjéről érkezett
Székelyföldön talált rá második otthonára Jan-Andrea Bernhard castrischi lelkipásztor, a Zürichi Egyetem egyháztörténet-tanára, a svájci–magyar kapcsolatok doktora. A svájci Graubündenben élő rétoromán kisebbség református gyülekezetének egyházi vezetőjét a barátság és a kíváncsiság hozta először a transzilván tájakra, a vidék, az emberek olyannyira elvarázsolták, hogy elszánta magát: megtanul magyarul. Jan-Andrea Bernhard a hétvégén magyarul hirdette az igét a kányádi református közösségnek.
Tizenöt évvel ezelőtt találkozott az akkor még Kolozsváron szolgáló, most már Kányádban élő Sógor Géza református lelkésszel, mesélte Jan-Andrea Bernhard. A svájci Graubünden Kanton castrischi gyülekezetének vezetőjével Kányádban beszélgettünk, hisz a lelkész ünnepi alkalomra érkezett másodszor a faluba: közbenjárásával sikerült restaurálni a helyi református templom matuzsálemi korú orgonáját. „Három tényező, esemény mutatta meg az utat számomra, hogy Erdélybe, Székelyföldre el kell látogatnom, illetve hogy meg kell tanulnom a magyar nyelvet. Az első mentorom javaslata volt, hogy írjak disszertációt egy svájci lelkipásztorról, aki Debrecenben tanult a 18. században. A második ok, hogy volt egy fuvolatanárom, aki Máramarosszigetről származott, és 1982-ben emigrált. Ő sokat mesélt hazájáról, ezért ismertem Erdély helyzetét, történelmét. A harmadik dolog, hogy 1998-ban voltam Zürichben egy szemináriumon, ahol találkoztam Veres László marosszentkirályi lelkipásztorral” – sorolta.
Rétoromán: kulcs minden más nyelvhez
1999-ben egy istentiszteleten hallott először magyar szót, a nyelv olyannyira lenyűgözte, hogy elhatározta: hozzáfog megtanulni. „Néhány éve meghívást kaptam, hogy vendégtanárként dolgozzak a kolozsvári Teológiai Intézetnél. Így hát gyorsan meg kellett tanulnom magyarul, ezért otthon Svájcban minden reggel felkeltem ötkor, és lapoztam a lexikonokat” – idézte fel. A rétoromán neolatin nyelv, beszélői úgy tartják: kulcs minden más európai nyelvhez. „Kivéve a magyarhoz” – jegyezte meg mosolyogva Jan-Andrea Bernhard. Hozzátette, „nagyon idegen volt a magyar, bár a nyelvtan szempontjából egyszerűbb, mint a német. A hangsúlyozást viszont nehéz úgy elsajátítani, hogy ritkán van alkalmam magyarul beszélni.”
Graubünden a svájci rétoromán Székelyföld
Területét tekintve Graubünden Svájc huszonöt kantonjának legnagyobbika, a hegyvidéki domborzat miatt viszont lakossága kicsi. „Graubündenben körülbelül 30 ezer ember beszél rétorománul, a teljes országban mintegy 60 ezer ember beszéli a nyelvet. A térséget ugyan Rétorománföldnek nevezzük, de ez csupán egy név, nem létezik, nem egy autonóm tartomány, viszont Svájcban közel hétszáz éves hagyománya van az egyenlő jogú kantonok szerinti területi felosztásnak, így a régión belül a helyi közösség határoz a társadalmi szerveződésről” – vázolta. Az olasz, német és francia nyelv mellett a rétoromán is hivatalos államnyelv Svájcban, melynek öt, ma is használt dialektusa van. Mint a spanyol és a portugál, annyira hasonlítanak egymásra a dialektusok – tudtuk meg. „Érdekes helyzet ez, hisz a mintegy 60 ezer ember lényegében öt dialektust beszél. A castrischban használatos sursilva (jelentése: az erdő fölött – szerk. megj.) dialektusban tanítanak például a helyi iskolában, de a népszavazások alkalmával is az adott dialektusban megírt szavazócédulát kapnak az állampolgárok” – sorolta a példákat.
Ilyen tekintetben Graubünden Svájc Székelyföldje – jegyezte meg –, hisz nemcsak a táj hasonló, hanem a nyelvjárások sokszínűsége is. „Talán ezért érzem úgy, hogy Erdély és Székelyföld számomra olyan, mint a második otthonom. Ha hindu lennék és nem keresztény, azt mondanám, hogy egy korábbi életemben biztosan itt éltem” – summázott mosolyogva.
Kovács Eszter. Székelyhon.ro

2014. július 3.
Színpadtól osztályteremig – Évadértékelő a Figuránál
Négy új produkció, két korábban készített előadás és számos vendégjáték szerepelt a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház 2013/14-es évadjának műsorán. A gyerekek és felnőttek számára meghirdetett bérletes előadásokat a középiskolásoknak szóló tantermi produkciókkal egészítette ki a színház.
A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján való fellépéssel zárta az évadot a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. Czegő Csongor igazgató összegzése szerint a múlt év szeptemberétől június végéig tartó időszakban összesen 94 előadást tekinthetett meg a gyergyói közönség. Harminchárom alkalommal a helyi társulat lépett a közönség elé, hatvanegy előadást pedig vendégjátékként fogadott az intézmény.
Turnékat, kiszállásokat is tartalmazott az évad, a székelyföldi helyszíneken kívül Budapest, Debrecen és Kisvárda is vendégül látta a figurásokat. A társulat a korábbi évadból műsoron tartott Murlin Murlo, a frissen bemutatott Arab éjszaka, illetve a Füttyös kalandjai című produkcióval utazott külföldre. Az évad másik két bemutatója, a Shakespeare-klaszszikus alapján készült Szentivánéji álom, illetve a Carlo Goldoni Mirandolina című darabjából készült előadás, a korábbi évadokból pedig műsoron tartották a Mandragórát.
„Sok kihívásnak kellett megfelelni ebben az évadban. Olyan dolgokat vállaltunk, amik valamilyen irányban feszítették a társulat lehetőségeit. A gyermekelőadásunk például színházi szempontok alapján is értékes produkció volt, a Mirandolina a színházba nem járó közönséget igyekezett megnyerni – magyarázta Czegő Csongor. – A Szentivánéji álom a szereplők száma és a vállalkozás nagysága miatt volt kihívás, az Arab éjszaka színrevitele pedig edzés volt, azzal kísérleteztünk, hogy miként és milyen mértékben képes öt színész egymásra hangolódni és tartani egy olyan ritmust, amit semmilyen színházi eszköz nem segít.”
Kiemelte, hogy a színházi működést tekintve egy újszerű miniévad is megvalósult a Figura szervezésében három tantermi produkció bemutatásával. A középiskolások számára „házhoz szállították” a sepsiszentgyörgyi Tandem csoport előadásában bemutatott Hogyan ettem kutyát című monodrámát, a kolozsvári Váróterem Projekt előadásában pedig a Bánk bán? Jelen! című előadást. Témája és a felvetett problémák által szintén a középiskolásokat szólították meg a Csíki Játékszín Semmi című felolvasó-színházi előadásával, amit a művelődési házban nézhetett meg a diákközönség.
A következő évad első bemutatóját szeptemberre tervezi a társulat, majd a dance.movement.theater fesztivált szervezik meg ötödik alkalommal.
Pethő Melánia, Krónika (Kolozsvár),

2014. július 6.
Közösségi élmény népviseletben
Népviseletbe öltözött leányoktól, legényektől, kisgyerekes családoktól, sőt nagyszülőkkel érkező unokáktól volt hangos Csíkszereda és Csíksomlyó hegye szombaton. Az Ezer Székely Leány Napjára érkezők között volt, aki családjával tartalmasan szerette volna tölteni idejét, volt akit a közösségi élményért ment, mások unokáikra akartak hatni, de voltak olyanok is akik kikapcsolódni, lelkiekben feltöltődni érkeztek.
A csíkszéki falvak bevett szokása, hogy a fiatalok az Ezer Székely Leány Napjára szekereken, énekelve vonulnak szülőfalujuktól a megyeszékhelyig, hogy ott népviseletbe öltözve közösen ünnepelhessenek. Idén sem volt ez másképp a csíkbánkfalvi fiatalok esetében sem, hiszen egy szekérre sorakoztak fel a népviseletbe öltözött ifjak, a falu határában pedig hozzájuk csatlakozott egy Csíkszentgyörgyről, illetve a két Csíkmenaságról induló szekér is. A több mint hatvan csíkszentgyörgy községbeli székelyruhás leány és legény – közöttük mi is – az előző évhez képest később, valamivel fél hét után indult Csíkszereda felé. Mindszent és Szentlélek érintésével kilenckor érkeztek a városba, ahol hangos énekszóval vonultak a Szabadság-tér irányába, közben integetve az út mellett álló, néhol mosolygó, néhol pedig könnyező nézelődők felé.
Népdaltól volt hangos a város
Miután az ünneplők eljárták a közös táncot újra szekerekre szálltak és hangos énekszóval töltötték meg a Szabadság-teret, a Márton Áron utcát, illetve a Szék útját, hogy azt követően részt vehessenek a 11 órától, a Csíksomlyói kegytemplomban kezdődő szentmisén. Közben egyre inkább benépesedett a Csíksomlyói Nyereg is: voltak akik az árnyékban hűsöltek, mások a kézműves kiállítás és vásár asztalai közt sétáltak, rég nem látott ismerősökkel beszélgettek, vagy éppen lángossal, kürtőskaláccsal próbálták éhségüket oltani.
Tartalmas családi együttlét
A szentmisét követően a Nyeregben nemcsak a csíkszékiek, hanem a távolabbról érkezők is megtalálták a számukra kellemes elfoglaltságot. A hagyományőrző néptánccsoportok előadását nézte, mikor megszólítottuk a Gyergyóditróból érkezett Bíró Zsuzsannát. Kérdésünkre elmondta, édesanyjával és testvérével érkezett az eseményre. „Ez egy ilyen ritka alkalom, hogy együtt lehet a család, a húgom Debrecenből érkezett haza. Ez első alkalom, hogy részt veszek a rendezvényen, de úgy gondoltam, hogy ez itt egy tartalmas együttlét lehet családunknak” – osztotta meg a ditrói tanár.
Megmutatni a népzene, néptánc ízét
A háromszéki Gelencéről közel negyven fiatal érkezett Pap Erzsébet Kinga helyi óvónő szervezésében. Mint tőle megtudtuk már öt éve, hogy rendszeresen járnak az Ezer Székely Leány Napjára, eleinte a Zernyealji Néptáncegyüttes tagjait hívták, azóta viszont igyekeznek minél több fiatalt bevonni. „Szeretném, ha a fiatalok is ráéreznének, a népzene, a néptánc, a népviselet ízére, közösség összetartó erejére. Hiszen Gelencén is korábban volt egy időszak, amikor ezek el voltak hanyagolva, a népviseletek is a szekrényekben porosodtak” – mutatott rá az óvodapedagógus.
Amit kommunizmusban nem tehettek
A fiatalok mellett az idősebb korosztály tagjai is szép számmal képviseltették magukat az ifjú székelyek között. Péter Ilona Madéfalváról érkezett népviseletben az ünnepre, elmondása szerint 63 évesen is nagyon jól érezte magát a fiatal leányok között. „Nagyon szépnek találom ezt a találkozót. Jó, hogy évről évre szervezhetnek ilyen rendezvényeket, hiszen a kommunizmus idejében, a fiatalságunk alatt mi nem tehettük” – elevenítette fel.
Székelységre nevelt unokák
Gál István, Csíkszentmártonról unokáival együtt érkezett a szombati eseményre. A 70 éves férfi kiemelte, büszkék a népviseletükre, szívesen őrzik a hagyományt általa. Megjegyezte, nemcsak július első hétvégéjén, hanem pünkösdkor is rendszerint felöltik a székely ruhát, úgy érkeznek Csíksomlyóra. „Próbáljuk belenevelni unokáinkba, hogy minek születtek – székelynek –, hogy mi szerint kellene élniük” – avatott be Gál. Unokája, a 12 éves Gál Katalin elmondta, szívesen veszi fel a székelyruhát, annál is inkább, hiszen ezen kívül kevés alkalom adatik arra, hogy viselhesse.
Fontos a közösségi élmény, a hangulat
Csíkcsicsóról 130-an szekerekkel érkeztek az ünnepre. A 17 éves Kelemen Istvánt barátai győzték meg, hogy idén első alkalommal vegyen részt az eseményen, amibe bele is ment, hiszen számára is fontos a hagyományápolás, a székelység megőrzése. A szintén csicsói Szabó Szilvia a közösségi élményt – új barátok szerzése – és a néptánctanulás lehetőségét emelte ki a rendezvény pozitív hozadékaként. A 16 éves, csíkrákosi Máthé Beáta és Székely Angyalka három éve, hogy rendszeresen megjelennek az Ezer Székely Leány Napján. Ami leginkább tetszik számukra, hogy sokan megjelennek székely népviseletben, s hogy gyönyörű táncokat járnak. A csíkszentgyörgyi Gál Enikő szeret táncolni, énekelni, ahogyan szereti a szekereken levő jó hangulatot is, emiatt jön minden évben.
Kömény Kamilla, Székelyhon.ro

2014. július 7.
Háromezer székely ruha az Ezer Székely Leány Napján
Népviseletbe öltözött leányoktól, legényektől, kisgyerekes családoktól, sőt nagyszülőkkel érkező unokáktól volt hangos Csíkszereda és Csíksomlyó hegye szombaton. Az Ezer Székely Leány Napján jelentősen nőtt idén is a népviseletbe öltözők száma: szombaton délután a csíksomlyói Nyeregben már 2135 székely ruhába öltözött leány és asszony regisztrált, de a férfiak, fiúk száma is elérte a 938-at.
A csíkszéki falvak fiataljai az Ezer Székely Leány Napjára minden évben szekereken, énekelve vonulnak a megyeszékhelyig, hogy ott közösen ünnepelhessenek. Idén sem volt ez másképp a csíkbánkfalvi fiatalok esetében sem, hiszen egy szekérre sorakoztak fel a népviseletbe öltözött ifjak, a falu határában hozzájuk csatlakozott egy Csíkszentgyörgyről, illetve két Csíkmenaságról induló szekér is.
A több mint hatvan Csíkszentgyörgy községbeli székely ruhás leány és legény az előző évhez képest később, valamivel fél hét után indult Csíkszereda felé. Mindszent és Szentlélek érintésével kilenckor érkeztek Csíkszeredába, ahol énekelve vonultak a Szabadság térre.
Viselkedni is kell a viseletben
Miután az ünneplők eljárták a közös táncot, újra szekerekre szálltak, és énekszóval vonultak végig a Szabadság térről, a Márton Áron utcán és a Szék útján, majd 11 órától részt vettek a csíksomlyói kegytemplomban kezdődő szentmisén.
Idén az ünnepi szentmisét Böjte Csaba ferences rendi szerzetes celebrálta. Beszédében a békességre buzdított, arra ösztönzött, hogy Isten békéjéből töltődjünk fel, és vigyük ezt a lelkiállapotot magunkkal, hiszen Jézus Krisztus sem volt elégedetlen soha, még azok számára is bocsánatot kért, akik őt meghurcolták, és halálra kínozták.
Közben egyre inkább benépesedett a csíksomlyói Nyereg is: voltak, akik az árnyékban hűsöltek, mások a kézműves vásár asztalai között sétáltak, rég nem látott ismerősökkel beszélgettek, vagy éppen lángossal, kürtőskaláccsal csillapították éhségüket. A Nyeregben a megnyitót ezúttal Fábián László, Csíkszentsimon polgármestere tartotta, mivel a rendezvénynek idén ez a település volt a tiszteletbeli házigazdája, a kiérkező csapatokat is a község fúvószenekarának muzsikája fogadta.
A község vezetője arra figyelmeztetett, hogy folytatni kell elődeink példáját, mivel nem a ruha teszi az embert, a viseletben meg kell tanulni viselkedni is, a kultúrát, amit elődeinktől kaptuk, meg kell élnünk, hogy tovább tudjuk adni utódainknak.
A főszervező csíkszeredai önkormányzat nevében Ráduly Róbert Kálmán polgármester szólalt fel, ő is az elődöket méltatta, akik 1931-ben útjára indították a népünnepélyt. Szerinte tőlük azt tanulhatjuk, hogy nincs a város falu nélkül, hogy az egyházi és világi létformák együvé tartoznak, és, hogy nincs értelme a férfi életének, ha a nő hiányzik belőle. „A nők tartják a lelket a családban, és elsősorban ők szokták a hagyományt is továbbéltetni” – mondta.
Élmény idősnek, fiatalnak
A szentmisét követően a Nyeregben nemcsak a csíkszékiek, hanem a távolabbról érkezők is megtalálták a számukra kellemes elfoglaltságot. A hagyományőrző néptánccsoportok előadását szemlélő gyergyóditrói Bíró Zsuzsanna például édesanyjával és testvérével jött az eseményre. „Ritka alkalom, hogy együtt lehet a család: a húgom Debrecenből érkezett haza. Ez az első alkalom, hogy részt veszek a rendezvényen, de úgy gondoltam, hogy ez tartalmas együttlét lehet a családunknak” – osztotta meg véleményét lapunkkal a ditrói tanár.
A háromszéki Gelencéről közel negyven fiatal érkezett Pap Erzsébet Kinga helyi óvónő szervezésében. Mint tőle megtudtuk, már öt éve, hogy rendszeresen járnak az Ezer Székely Leány Napjára. „Szeretném, ha a fiatalok is megszeretnék a népzenét, a néptáncot, a népviseletet, megtapasztalnák a közösség összetartó erejét” – mutatott rá az óvodapedagógus.
Az idősebb korosztály tagjai is szép számban képviseltették magukat az ifjú székelyek között. Péter Ilona Madéfalváról érkezett népviseletben az ünnepre, elmondása szerint 63 évesen is nagyon jól érezte magát a fiatal leányok között. „Nagyon szépnek találom ezt a találkozót. Jó, hogy évről évre szervezhetnek ilyen rendezvényeket, hiszen a kommunizmus idején, a fiatalságunk éveiben mi nem tehettük” – mondta Péter Ilona.
Gál István Csíkszentmártonról unokáival együtt érkezett a szombati eseményre. A 70 éves férfi elmondta, nemcsak július első hétvégéjén, hanem pünkösdkor is felöltik a székely ruhát, így érkeznek Csíksomlyóra. Unokája, a 12 éves Gál Katalin elmondta, szívesen veszi fel ilyenkor a székely ruhát, annál is inkább, mert ezenkívül kevés alkalom adatik arra, hogy viselhesse.
Csíkcsicsóról 130-an érkeztek szekerekkel. A 17 éves Kelemen Istvánt barátai győzték meg, hogy idén, első alkalommal vegyen részt az eseményen. A szintén csicsói Szabó Szilvia a közösségi élményt és a néptánctanulás lehetőségét emelte ki a rendezvény pozitív hozadékaként.
Fiatalított népviselet
A rendezvény és a népviselet népszerűsége egyébként évről évre nő: ahogy Kissné Portik Irén néprajzkutatótól, a népviseletmustra zsűrijének elnökétől megtudtuk, egyre többen ismerik meg a hagyományos népviseletvarrás szabályait is.
„Olyan új ruhákban jönnek a népviseletmustrára jelentkezők, amelyek a régiek mintájára készültek, és amelyek újításaik ellenére is hitelesek, nem találtunk bennük kifogásolni valót. Ez is a nem titkolt célunk, hiszen nem lehet míg a világ dédnagyanyáink, üknagyanyáink viseletét hordani, ellenben, ha elsajátítottuk az általuk ismert öltéstechnikákat, jegyeket akkor újra tudjuk alkotni a hagyományos székely ruhát. Ha ezt veszi át a fiatal nemzedék, akkor nemcsak a látvány kedvéért ölti magára a népviseletet, hanem tudatosan teszi, ismerve a jelképeket, öltési technikákat és az öltözet összeállításának szabályait” – összegzett Kissné Portik Irén.
Kömény Kamilla, Szőcs Lóránt, Krónika (Kolozsvár)

2014. július 9.
Potápi: Kárpát-medencei szakképzés lehet a következő év központi programja
A Kárpát-medencei szakképzés lehet a következő év központi programja az óvodák, kisiskolák és a tehetséggondozás után - mondta Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerdán a Kárpát-haza Fejlesztési Fórumon, a Parlamentben. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet tanácskozásán felszólalók közül többen is társadalmi-gazdasági integrációt szorgalmaztak a Kárpát-medencében. Emellett egy fejlesztési koncepciót és programot is bemutattak.
Azzal kapcsolatban, hogy a Kárpát-medencei szakképzés lehet a következő év központi programja, Potápi Árpád beszédében kiemelte: fontos, hogy a szakképzés területén meglévő Kárpát-medencei együttműködést még jobban összehangolják, a kapcsolatrendszert megerősítsék.
Célként jelölte meg az elkövetkező négy évre a határon túli kis- és középvállalkozások megerősítését is.
Az államtitkár értékelése szerint a nemzetpolitika a kormány sikeres területei közé tartozott az elmúlt négy évben, óriási sikereket értek el, és most a "finomhangolás", a kisebb területek felé fordulás következik. Ez legalább annyira nehéz lesz, mint az elmúlt négy évben volt, de a munkára mindenkire, határon túli civil és társadalmi szervezetekre, egyházakra is számítanak - hangsúlyozta.
Kitért arra is, hogy szimbolikus, egyúttal óriási jelentőségű jogszabályok születtek az elmúlt négy évben. Máig 640 ezren igényeltek állampolgárságot a világ minden részéről. Az igényléseket tekintve első helyen az erdélyiek állnak, őket követik a vajdasági magyarok. Több mint hatszázezren már állampolgársági esküt is tettek - jelezte.
A jövőről szólva Potápi Árpád kiemelte: 2018-ig egymillió új magyar állampolgárról szeretnének beszélni. Arra számít, azok fognak állampolgársági esküt tenni, akik eddig nehezebben jelentkeztek. Mindent meg kell tenni, hogy számukra is biztosítsák ennek lehetőségét - mondta.
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke nyitóelőadásában elmondta: az általuk kidolgozott Kárpát-haza fejlesztési koncepció a magyar Országgyűlés által elfogadott területfejlesztési koncepcióra épül 2030-as kitekintéssel, kiegészítve külhoni elképzelésekkel.
Szerinte az elmúlt négy évben a határokon átívelő nemzetegyesítés jegyében megszülettek "a lelki és közjogi törvények". Kitért a nemzeti összetartozásról szóló jogszabályra, a kettős állampolgárságra, a választójog kiterjesztésére, majd szólt az új alaptörvényről, amely rögzíti a külhoni magyarok iránti felelősségvállalást, és nemzeti, keresztény gyökerekre építi a magyarság jövőjét. Mindenkinek küldetése van, és az egyéni felelősségvállalás összegzéséből születik a közösségi cselekvés - fogalmazott.
Ismertetve a kutatóintézet eddigi tevékenységét Szász Jenő szólt arról is, hogy minden nemzetnek meg kell védenie a saját nyelvét, s minden gazdasági és természeti erőforrásnál "fontosabb a magyar ember".
A nemzetegyesítés azt jelenti, hogy összefüggő Kárpát-medencei rendszereket építenek ki az élet minden területén - rögzítette Szász Jenő.
Az elnök szorgalmazta az uniós források magyar-magyar "építkezésre" történő fordítását is, majd kiemelte: "egy magyar világ, és egy magyar ügy van".
A Megyei Jogú Városok Szövetségét vezető Kósa Lajos a fórumon Kárpát-medencei gazdasági integrációt szorgalmazott. A Fidesz alelnöke kiemelte: a történelem azt mutatja, Magyarország akkor volt világgazdasági szempontból fontos állam, akkor tudott felzárkózni Európa élvonalához, amikor Kárpát-medencei gazdasági integrációban gondolkodott.
Debrecen polgármestere szerint most is erre van szükség, a Kárpát-medencei városok közötti együttműködés pedig ennek a motorja lehet, ezért azt ösztönözni kell. Utóbbira példaként említette Debrecen és Nagyvárad együttműködését. Hangsúlyozta: a városok közötti kooperáció tartósabb, mint a kormányok közötti.
Jakab István, a parlament alelnöke köszöntőjében - Kövér László házelnök üdvözletét tolmácsolva - arról beszélt, bár a 20. század darabokra szakította a magyar nemzetet, az előző kormányzati ciklusban megszülettek azok az intézkedések, amelyek célja az volt, hogy a világban széttagoltan élő magyarok önazonosságukat megőrizve gyarapodhassanak. Az állampolgárság kiterjesztése után a következő nagy feladat egy új nemzetpolitikai stratégia megalapozása, majd az ennek megvalósításához szükséges gazdasági lépések lesznek - mondta.
Horkay Nándor, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kutatási Stratégiai és Koordinációs Igazgatóságának vezetője a rendezvényen bemutatta A Kárpát-haza Fejlesztési Koncepció 2030 című dokumentumot. A koncepció ismertetése előtt felhívta a figyelmet arra, hogy tíz év alatt 1,1 millióval csökkent a Kárpát-medencében magukat magyarnak vallók száma, továbbá kiemelte azt is, hogy a Kárpát-medencéből való kivándorlás drámai mértékű.
Az új nemzetpolitikai paradigma alapeleme a nemzetegyesítés, amelynek alapja a Kárpát-medencei társadalmi-gazdasági integráció - mondta Horkay Nándor, aki egyúttal célként fogalmazta meg a Kárpát-medencei magyar fejlesztési ügynökségek létrehozását, az ágazati szakpolitikák kiterjesztését a külhoni magyar térségekbe és a külhoni intézmények fejlesztését.
A kutatóintézet Nemzeti Integrációs és Kárpát-medencei Hálózatfejlesztési Igazgatóságának vezetője A Nemzetegyesítés Fejlesztési Programja 2014-2020 című dokumentumról számolt be. Molnár György fontosnak nevezte a nemzeti erőforrások egyesítését uniós fejlesztési forrásokkal, aminek vezérfonalát a magyarországi operatív programok szintjéről kell meghatározni.
Szólt arról is, hogy létrehozták a Kárpát-haza fejlesztési hálózatot, és szakértői bázis jött létre, utóbbiba mintegy 300-an már regisztráltak. Jelezte: kormányhatározatot állítottak össze az együttműködés lehetséges formáiról, bár a döntés még nem született meg, de céljuk, hogy ezt "kieszközöljék".
MTI, 2014. július 9., szerda (Budapest)

2014. július 12.
A kolozsvári piarista templom Szent Cecília kórusának elindítója és névadója, Márton Áron püspök
A kolozsvári piarista templom Szent Cecília kórusának krónikája elnevezésű album Tomcsicsuk Matild krónikás kézírásos feljegyzései révén becses hely- és egyháztörténeti adalékokat őrzött meg az utókor számára.
1956 júliusában felröppent az örvendetes hír, Gregoria tisztelendő nővér énekkar szervezésébe kezdett. A leendő tagok nagy örömmel fogadták a hírt – a bejegyzések szerint – „Hiszen lesz végre egy kis közösség, ahol Isten dicsőségére dolgozhatnak!” A jelentkezési kedvet még jobban fokozta, amikor Gregoria nővér bejelentette, hogy „a Püspök úr [Márton Áron] óhaja volt, hogy a piarista templom »mintatemplommá« legyen. S őt bízta meg, hogy énekkart szervezzen, melynek komoly munkája és hivatása lesz!”
A többször megemlített Gregoria tisztelendő nővér – „polgári” nevén – Forrai Magdolna (Magyarszék, Baranya vármegye, 1918. január 22. – Debrecen, 1983. március 17.) tanárnő legfontosabb életrajzi adatai: A gimnáziumot Debrecenben a Svetits Intézetben végezte. 1934-ben belépett a Miasszonyunkról nevezett szegény iskolanővérek rendjébe, 1938-ban tett örök fogadalmat. A kolozsvári Marianum római katolikus tan- és leánynevelő intézetben kezdett tanítani. Kolozsvárt, 1944-ben jelent meg a népzene iránti elkötelezettségét tanúsító monografikus szintű műve: Népi zenénk a nemzeti öntudat fejlesztésében. 1948-ban – a szerzetesrendek felszámolásának időszakában – fizikai munkás és kántor-karnagy. 1965-től egykori Alma Matere, a debreceni Svetits Leánygimnázium ének-zene tanára. Domokos Pál Péter ösztönzésére 1958 és 1959 nyarán Kájoni János Cantionale Catholicum egyházi énekeskönyve alapján részletes és alapos népének-gyűjtést folytatott Háromszék, Udvarhely és Csík megyében.
Gyulafehérvárt, 1957 májusában Gregoria nővér a kórus ügyében Márton Áron gyengélkedése miatt nem tudott személyesen beszélni a Püspök atyával, csupán levélben tudta előterjeszteni az énekkar kérését.
„Szeretett jó Püspök Atyánk!
Énekkarunk a napokban elhatározta, hogy levélben fog jelentkezni szeretett Püspök Atyánk előtt. Közös óhaj és ragaszkodás volt elindítója ennek a levélnek.
De ez a levél nem csupán betűkből fog állani! Hanem élő, eleven, hálás szívekből, melyeket énekkarunk tagjai tesznek a holt betűkön keresztül szeretett Püspök Atyánk – elindítójuk – elé és kérik, hallgassa meg gyermekeit.
Az első szavunk tele van köszönettel és hálával! Köszönjük, hogy énekkarunk létesítésével nekünk alkalmat adott, hogy tevékenyen dolgozhassunk: Isten dicsőségén és a lelkek megszentelésén. Ez a kettős célunk nagy örömmel és lelkesedéssel tölt el mindnyájunkat!
De köszönjük azt is, hogy énekkarunk által valami közösségbe kerülhettünk, aminek hiányát kiszikkadt lelkünk már évek óta szomjazta. Létszámunk szaporodása is ezt bizonyítja: sokan áhítoznak a külső hajsza után egy kis lelki oázisra. Itt pedig ez vár reánk! Szeretett vezetőnk – Gregoria tisztelendő nővér – nemcsak énekelni tanít, hanem észrevétlenül a lelkünket is neveli, és közelebb viszi az Úr Jézushoz! Meg is áldja őt ezért a jó Isten! Így a legnehezebb, fárasztó napok után is örömmel sietünk az énekpróbákra, mert itt lelkünk telítődik és kipiheni az élet okozta fáradságot.
S nem utolsó sorban köszönjük, hogy »liturgikus« énekkar lettünk, s így rendre megismerjük, megszeretjük az igazán szép egyházi zenét, és megtanuljuk azt értékelni!
A sok jóért mondunk tehát köszönetet szeretett Püspök Atyánknak, mert óhajával, megbízásával ezt létrejönni engedte. Hálás imánk kíséri ezért fárasztó, sok gonddal teli életét és munkáját!
Énekkarunk hő kívánsága már, hogy meg legyen keresztelve, nevet kapjon. Ezért nagyon szépen kérjük szeretett Püspök Atyánkat, tessék számunkra nevet választani és továbbra is őrködni munkánk, fejlődésünk felett!
Egy másik tervünk az, hogy énekkarunk örökítse meg egy Krónikában munkájának főbb eredményeit, fejlődési menetét. De ezt a Krónikát szeretnék, ha Püspök Atyánk áldása nyitná meg, és ezzel indulhatna útjára. Ezért kérjük, tessék nekünk elküldeni néhány soros áldását!
Ígérjük, hogy a jövőben, a szent zenében való buzgósággal, mindig nagyobb elmélyedéssel és áhítattal akarunk helyt állani, hogy így szeretett Püspök Atyánk óhaját tehetségünk szerint megvalósíthassuk.
Áldó kezét szeretettel csókolják hálás gyermekei:
Kolozsvár, 1957. II. 11.
a »névtelen« Énekkar tagjai”
A kórus levelének átvétele után a Püspök Atya megüzente, hogy írásban fogja véleményét kifejteni. Gépírásos válasza a feladást követően egy hét múlva érkezett meg a címzetthez.
„D. a J. Kr.!
T. FORRAI M. GREGORIA NŐVÉRNEK
Kolozsvár
A kolozsvári piarista templom énekkarának jelentkezését és eddigi munkájáról való beszámolóját örömmel vettem.
A buzgó énekesek és lelkes vezetőjük munkájára Isten áldását kérem. Hogy pedig ne legyenek „névtelenek”, ajánlom Szent Cecíliának, az egyházi zene égi pártfogójának nevét.
Gyulafehérvár, 1957. február 14-én
FŐPÁSZTORI ÁLDÁSOMMAL:
+ Áron
püspök”
A kórus tagjai vezetőjükkel együtt örömmel olvasták az erdélyi püspök székhelyéről érkezett levelet. Szent Cecília római szűz vértanúban a 15. század óta a zenészek, a hangszerkészítők és a szent zene védőszentjét tisztelhették. Rövidesen Márton Áron levelére adandó válaszukat is megfogalmazták, melyet a következő megszövegezéssel küldtek el a kolozsvári egyházi szkólát elindító és névadó Püspöküknek.
„Szeretett jó Püspök Atyánk!
Örömmel vettük áldást küldő levelét. Hálásan köszönjük, hogy énekkarunk nevet kapott Püspök Atyánktól.
Egyben szeretettel meghívjuk március 3-án tartandó első egyházzenei ájtatosságunkra.
Ígérjük, minden erőnkkel azon fogunk dolgozni a jövőben, hogy Püspök Atyánk óhaja szerint az Isten dicsőségét előmozdítsuk a lelkekben.
Áldó kezét hálás szeretettel csókolják
Kolozsvár, 1957. II. 25.
gyermekei:
a »Cecília Énekkar« tagjai”
A gyulafehérvári püspökség épületében 1957. június 6-tól tíz évig házi őrizetben lévő Márton Áronnal még az írásbeli diskurzus is nehézségekbe ütközött. Ezen időszak alatt arról természetesen szó sem lehetett, hogy székhelyét elhagyhassa, s részt vehessen Erdély másik városában megtartott egyházi jellegű rendezvényen. Ezért nem tudott élni a Szent Cecília kórus szíves invitálásával, hogy személyesen győződhessen meg vallásos elkötelezettségükről és magas szintű zenei énektudásukról. Meghívásukat örömmel fogadta, de annak el nem fogadható okát természetszerűleg nem indokolhatta meg. Főpásztori áldásával igyekezett áthidalni az őket elválasztó földrajzi távolságot, hogy lélekben mégiscsak találkozhassanak.
„D. a J. Kr.!
Tisztelendő FORRAI M. GREGORIA nővérnek
Kolozsvár
Templomi hangversenyükre szóló meghívójukat köszönettel vettem.
Köszönöm a meghívást s még inkább a »Szent Cecília kórus« szép munkáját.
A kórus lelkes tagjainak és érdemes vezetőjüknek a Szűzanya oltalmát kéri, és főpásztori áldását küldi
Gyulafehérvár, 1958. december 12-én.
+ Áron
püspök
Tisztelendő
FORRAI M. GREGORIA
nővérnek
KOLOZSVÁR”
Az eddig közöletlen levelekből is kitűnhet, hogy Isten szolgája, Márton Áron a zenét, mint különlegesnek minősített művészeti ágat az akkori rendkívül nehéz politikai és gazdasági viszonyok közepette is igyekezett támogatni, és annak egyháza értékrendjében a megillető helyet biztosítani. Minden bizonnyal egyetértett Johann Sebastian Bach megállapításával: „Minden zene célja [...], hogy Isten dicsőségét zengje, és kikapcsolódást nyújtson a lélek számára; ahol ezt nem tartják szem előtt, ott nem zene szól, csak pokoli lárma.”
A napjainkban működő Szent Cecília kórus a kolozsvári Szent Mihály-templomban teljesíti a liturgikus események során Isten dicsőségére vállalt egyházzenei szolgálatát.
Sas Péter, Szabadság (Kolozsvár)

A református egység ereje
Kelemen Hunor: apránként foglaljuk vissza a tereket
Több mint 3 ezren vettek részt tegnap a Sepsiszentgyörgyön megrendezett VII. Magyar Református Világtalálkozón, amely keretében leleplezték Kálvin János reformátor egészalakos szobrát a vártemplom alatti Kálvin téren. Az egész napos rendezvény számos programot foglalt magába, minden korosztályt megszólított.
– Sepsiszentgyörgyön az elmúlt 500 esztendő alatt a reformátusság megmutatta, hogy élni akaró közösség, amely építkezett, jövőt álmodott, a református Székely Mikó Kollégiumot megalapította, és századokon át nevelte, ápolta felnövekvő generációit – jelentette ki megnyitó beszédében ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. – Ma sem szeretnénk egyebet tenni, azt szeretnénk, hogy a világ reformátusai ránk figyeljenek: ez a nép élni akar, ez a közösség meg szeretne maradni, és mindazok, akik falakat építenek, számoljanak azzal, hogy a hit által lebontjuk azokat.
Ezt követően Balog Zoltán magyarországi református lelkész, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője a határok feletti magyar–magyar összetartozásról beszélt, amely a magyar nemzet egyik legfontosabb erőforrása. Beszédet tartott ft. Bogárdi Szabó István Duna melléki református püspök is. „Ahol hitben, szeretetben találkozunk, mindig az a világ közepe, ez a keresztyénségnek és egyben a mi református meggyőződésünknek a nagy titka” – fogalmazott.
Utolsóként a Kárpát-medencei reformátusság nevében ft. Fazekas László, a szlovákiai református keresztyén egyház püspöke szólt a közönséghez. „Május 24-én, Debrecenben a református egységfesztiválon elhangzott: miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel. Úgy gondolom, ez mindenképpen ide is tartozik, hiszen a Kárpát-medence számunkra az a tér, ahol a magyarság a keresztyénség talaját megtalálva nemzetté lett – hangsúlyozta.
A 240 cm magas, Bocskai Vince szovátai képzőművész által alkotott, egészalakos Kálvin-szobrot Incze Sándor, a Sepsi Református Egyházmegye nyugalmazott esperese, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány elnöke, Kató Béla református püspök és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere leplezte le. Kelemen Hunor kulturális miniszter köszöntőjében elmondta, az elmúlt 25 évben, amikor köztéri szobrokat állítottak, többnyire a magyar történelemből választottak olyan személyiségeket, akiknek a gondolataik, a munkájuk, örökségük, mindaz, amit képviseltek, él a jelenben, és azt akarják, hogy éljen a jövőben is.
– Lépésről lépésre foglaljuk vissza a tereket és hozzuk el a történelemből azokat az értékeket, amelyek meghatározták az elmúlt ezer évet. Ebből a sorból látszólag kilóghat Kálvin János szobrának leleplezése, de nem így van, hiszen ő azokkal az eszmékkel alkotott, melyek a magyar történelmet is meghatározták – mondta a miniszter.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere beszédében felhívta a figyelmet: „könnyebb országhatárokat mozgatni, mint kulturális és civilizációs határokat, éppen ezért nem véletlen, hogy az erdélyi magyar egyházak Romániában a mai napig támadásoknak vannak kitéve, és hogy olyan ügyek borzolják a kedélyeket, mint a Székely Mikó Kollégiumé.”
Berszán Réka