Fába vésett, szavak szórta történelem
Balázs Antal nyugalmazott néptanítóról, a Nyikó mentéről Háromszékre házasodott pedagógusról, művelődésszervezőről, népi faragómesterről, vőfélyről sokat hallottak olvasóink. Ebben az esztendőben éppen kerek fél évszázada annak, hogy „háromszékivé lett”.
1963-ban nevezték ki a mikóújfalusi iskola igazgatójának, ahol tíz esztendőt tanított. Ebből az alkalomból köszöntötték az iskola pedagógusai, ezen a találkozón beszélgettünk vele. Hogy az iskola névadójával, Fejér Ákossal közösen rendezték a régi tanoda udvarának sokat emlegetett sportpályáját, érthető, az azonban a beszélgetés során derült ki, hogy kollégaként Fejér Ákos minden nagy külföldi biciklis útján részt vett, a müncheni olimpiára induló csapat élén neki kellett pedáloznia, hiszen Fejér Ákos lába megsérült. Kerek tíz esztendőt tartó tanítóskodás után helyezték pionírházi oktatónak. A sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Általános Iskola tanítójaként vonult nyugalomba. A nyugalminak alig nevezhető több mint egy évtized is meghozta-hozza hasznos gyümölcseit.
A szabadságharc emlékére
– Ötletesnek és szellemesnek nevezhetőek azok a faragványok, amelyek révén téged ismernek. Ötleteid ugyanannyit érnek, mint maga a faragvány, amelybe belevésted és az avatók alkalmával megmagyaráztad azok üzenetét! Én ebben látom a határokon túlra nyúló faragott alkotásaid értékét.
– Nem titok, hogy megragadtam a történelmi eseményeink, évfordulóink nyújtotta alkalmakat – kezdte az életének 77. évét taposó mester. – Ilyen a szabadságharc emléke is. Nem kisebb helyen idéztem ezt kopjafával, mint Monokon, Kossuth Lajos szülőhelyén. Sepsiszentkirályban egy 1802-ben épült székely ház gerendáját ajánlották fel nekem nyersanyagnak. Beugrott az ötlet: hiszen Kossuth is abban az esztendőben született! 2002-ben, a 200. évfordulóra elkészült emlékkopjám. Monok központjában szentelték fel a művelődési ház előtti parkban. Utam alkalmával tudtam meg, hogy Kossuthot tulajdonképpen a Monok melletti Golop határában szülte meg édesanyja egy forrás közelében. Bizonyára Monokon anyakönyvezték, s így azt tartják szülőhelyének. Beszélgetés közben jutott eszünkbe, amit néhai Mike Bálint dálnoki református lelkész mondott, hogy állítólag márkosfalvi Barabás Miklóst, a nemzet festőjét is Dózsa falujában szülte dálnoki származású édesanyja. Onnan vitték szekérrel Márkosfalvára, ott jegyezte be az anyakönyvbe a falu kálvinista papja, s szülőhelyéül így Márkosfalvát jelöli a történelem. – Hazafelé – folytatta Balázs Antal – a monoki emlékkopja kicsinyített mását a debreceni nagy református templomnak adományoztam, hiszen Kossuth kötődött Debrecen városához, már éltében a város díszpolgára volt. A kopját az oratóriumban helyezték el. – Ha a kötődésről nem tudtál volna, a hajdúváros számára készült emlékkopja sem készülhetett volna. Egy alkalommal a Békés megyei Földesen találkoztunk a Kárpát-medencei vőfélyek találkozóján, ahol mint visszatérő vendég voltál jelen... – Ott is a művelődési ház előtt áll egy kopjám ama neves vőfélyek emlékére, akik már kidőltek a sorból. Arra helyezik el az emlékezés virágait a hagyományos földesi találkozókon. Ilyen volt például az általam nagyon tisztelt kézdialmási Kovács Dénes bátyám, a hagyományőrző vőfély és faluismerő.
Évszámoktól súlyos a nemzet kopjafája
– Térjünk haza. Egyik nagyon szellemes és értékes alkotásod a nemzet kopjafája. Hogyan született meg ennek a gondolata?
– A tulajdonképpeni prototípusa Mikóújfaluban áll. Áldott emlékű Kónya Ádám tanár úrral ötlöttük ki közösen. Színes bevésett évszámok jelzik a magyar nemzet győzelmes csatáinak esztendeit és gyászos veszteségeinek évszámait, hogy tartsák ébren a számok az emlékezetet! Több is készült már belőle, mert hála Istennek, nincsen olyan hely a magyarok lakta területen, ahol ez ne érné el a célját. A sepsiszentgyörgyi unitáriusok kapcsolatban állnak a délmagyarországi Csólyospálossal, oda is készült egy ilyen emlékkopja. Két egyforma kopját rendelt Székkutasra Rostás János is, aki a magyarországi rendszerváltáskor szabadult fogságából. Faragtam kopjafát a magyarországi kollektivizálás két halálos áldozatának, a székkutasi Fehér Gárda tagjainak, akiket a Szegedi Csillagbörtönben végeztek ki (1951), és nyugvóhelyük sem ismert. A nemzet kopjafája áll Mikóújfalu két testvértelepülésén, a Kecskemét közeli Balószögön és Bálványoson. A Budapest-ferencvárosi Futball Klub helyezte el azt az emlékkopjámat, amelyet a 2011-ben elhunyt aranylabdás Albert Flórián, a nemzet sportolója emlékére készítettem. – Sepsiszentgyörgy második otthonod lett, történelmi emlékkopjákkal állítottál emléket a Székely himnusz szerzőpárosának, a negyvennyolcas kormánybiztos Berde Mózsának. Egyik csúcsteljesítményed a megyeháza mögötti park kopjasora, mely a tizenhárom aradi vértanúnak állít méltó emléket.
– A vértanúk emlékkopjája önálló gondolat volt. Azon elmélkedtem október 6-ra gondolva, hogy van-e még olyan nemzet Európában, amelynek tizenhárom magas rangú katona vértanúja legyen, köztük tábornok is, akik bár nem is voltak mind magyarok, de érzelmileg magyaroknak érezték magukat, elkötelezték magukat a magyar nemzet ügye, a forradalom mellett. Ha egy más nemzetnek tizenhárom ilyen rangos vértanúja lenne, tizenhárom olyan magas emléket állítottak volna nekik eddig, mint legalább a kolozsvári Avram Iancu-szobor vagy a párizsi Eiffel-torony! Ennek az emléksornak itt, Sepsiszentgyörgyön helye van. A helyszínt is én ajánlottam a polgármesternek, aki jónak találta, hiszen ha a megyeháza Gábor Áron Terme a háromszéki forradalom alfája, akkor a tizenhárom vértanú kopjasora méltán lehet annak ómegája. Kiváló hely egy állandó emlékpark számára. Már arra is gondoltam, hogy ott lenne a helye Váradi József és Bartalis Ferenc 1854-es vértanú emlékkopjáinak is. Harmincéves kocsimmal is eljutottam Debrecenbe, meg ahova akartam, örvendek, hogy maradandót és szépet tudok magam mögött hagyni. A Berde Mózsa-kopjafát is csak azért faragtam, mert ő egy olyan hálás lelkű unitárius ember volt, akit nem szabad elfelejteni, hisz azóta sem született hozzá hasonló egyetlenegy sem! Ő a miénk, és nem várhatjuk, hogy más állítson emléket neki. Mert ki találta volna ki, hogy menjek el Aradra, és onnan, ahol a bitófák álltak, hozzak véráztatta földet, s belehelyezzem egy-egy dióhéjba, majd beillesszem az emlékkopjákba az erre felhagyott és lezárt üregbe? S ami a fő: ebből több mint 150 darabot készítettem, és azt mind-mind elajándékoztam azoknak, akik megérdemelték, érezték ama csekélységnek a súlyát. Ez egy megújuló gondolat volt, akárcsak a 64 vármegye rögei, amelyeket az országzászló-talapzatokban helyeztek el a bécsi döntés után. Ami pedig a Székely himnusz faragott emlékművét illeti: hadd ismerjék meg az ott elhaladó diákok, a sepsiszentgyörgyiek himnuszunk eredetét, melyet az utóbbi években immár szabadon és mindig éneklünk, mert tudnunk kell, hogy a nehéz időkben oda kimenekülő magyarok énekelték először a Budai-hegyekben, majd pedig egy női kórus 1922-ben és az azt követő években. Legalább ennyire fontos az, amit a sepsiszentgyörgyi evangélikus templom mellett felállított kopjasor közvetít, mely öt lángoló lelkű evangélikus nagyunk emlékét őrzi: Apáczai Csere János, Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Reményik Sándor és Bartalis János. A református nagyok kis emlékkopjáit a szemerjai eklézsiának faragtam meg, az unitáriusokét pedig a templom lépcsőházában tekintheti meg bárki. Fejfa- és kopjamentő akcióim során nagy szorgalommal, akarattal és készséggel jutottam el Kalotaszegre is, hogy megismerhessem, restaurálhassam az ottani népi fejfákat.
A vár lábánál
– Szólj arról a munkáról, amit itthon, Sepsiszentgyörgyön vállaltál, hogy megmented, felújítod a református vártemplomot körülölelő emlékkopjasort, hogy megújulva várja június 22-ét, a nyár kezdetét, amikor megáldják-megszentelik.
– Ez egy nagy és ugyanakkor nemes munka. Sok régi kopja megérett a megújításra. Olyanra is leltem, amelynek tetejében fészket rakott egy madárka. A mélyedést gipsszel tömték be, hogy védjék a fát. Amikor kibontottam, megtaláltam a kis fészket! Nem tolakodom a mentőmunkában. Egyelőre a gazdátlanokat újítom fel, mert már ilyenek is vannak. Nem is tudtam, hogy a kopjasorban álló síremlék Sikó Béla nyugvóhelye, aki a város rendőr alkapitánya volt, tagja a város díszpolgári küldöttségének, amely meglátogatta Turinban az agg Kossuth Lajost. Kopjafája is kuriózum, néhai Kisgyörgy Benjámin faragta, akinek az ótemetőben is több kopjafája látható. Kanyó Albert református gondnoktól tudom, ösvényt is készítenek a kopjasor előtt, hogy könnyen lehessen bejárni a köröndöt. Munkám bőven van, örvendek, hogy dolgozhatom illyefalvi műhelyemben. Most két szép faragott emléken dolgozom: mindkettő meglepetésadomány. Az egyiket a fennállásának 45. évét ünneplő Mikó-kollégiumi tánccsoportnak szántam, lányom is táncos volt, a másikat pedig a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközséghez érkező holland küldöttségnek, mely nem egy alkalommal nyújtott segédkezet ennek az eklézsiának.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

Konferenciával zárult a közös kutatási program
Nagyvárad – Érdekes előadások hangzottak el szombaton a Lorántffy Zsuzsanna Egyházközpontban a CEPEVIT program keretében. Konferenciával zárult a MODEM és a Partiumi Keresztény Egyetem együttműködése.
Konferenciával zárult a hétvégén a Partiumi Keresztény Egyetem és a debreceni MODEM még 2010-ben indított közös kutatási projektje, melynek címe A centrum-periféria viszony átalakulásának határmenti perspektívái a kulturális regionalizmus és a kortárs vizuális kultúra kontextusában volt. A Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretén belül és az Európai Regionális Fejlesztési Alap által finanszírozott CEPEVIT kutatás elsődleges célja az volt, hogy feltérképezze a Debrecen és Nagyvárad által fémjelzett határmenti régió kulturális együttműködésének lehetőségeit, illetve azt a tág összefüggésrendszert, amelyben a kulturális régió eszméje megvalósulhat. A projekt másfél éves lebonyolítási ideje alatt alakult interdiszciplináris kutatócsoportok tagjai a MODEM munkatársai és a nagyváradi felsőoktatási intézmény filozófia tanszékének, illetve a Filozófia és művészet a nyilvános térben elnevezésű mesteri szak oktatói voltak. A fontosabb témakörök között megemlítendő: a városi tér és a vizuális kultúra kapcsolata, a művészetföldrajz aktualitása, az államhatárokon átnyúló regionális együttműködések az Európai Unióban, a centrum és periféria viszony és a kulturális identitás, valamint a Nagyváradi 35-ös csoport képzőművészeti tevékenysége.
Lesz folytatás
Az elmúlt hétvégén zajló konferencián lényegében a kooperáció eredményeképpen született tanulmányokat mutatták be, melyekből egy vaskos kétnyelvű kötet is napvilágot látott. A konferencia programja az eredetihez képest némileg módosult. Számos érdekes előadás hangzott el posztszocialista városépítészeti dilemmákról, napjaink köztéri művészetéről, a centrum-periféria viszony átalakulásáról, Debrecen-Nagyvárad együttműködéséről. A projektben résztvevő kutatók továbbra is kihasználják majd az együttműködési lehetőségeket, hangzott el a konferencia zárásában.
Mészáros Tímea
erdon.ro.

Intézményteremtés régi és új korokban
Beszélgetés Szilágyi Pál matematikussal, a Sapientia EMTE volt rektorával
Tanított a szép emlékű Bolyai Tudományegyetemen, majd az egyesített utódintézményben. A Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) oktatásért felelős rektorhelyettesként, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen pedig rektorként segítette a magyar nyelvű felsőoktatás fejlődését. Szilágyi Pál számára a szaktudás, a vezetői tapasztalat és saját lelkiismerete jelölte ki a követendő utat.
– Hamarosan betölti 80. életévét, de több mint hat évtizede él Kolozsváron. Hogyan tekint szülővárosára, Tasnádra?
– Sajnos nem fejlődött olyan mértékben, ahogyan megérdemelte volna. A rendszerváltás után az ipar teljesen tönkrement, a mezőgazdaság épp csak döcög. Pedig régi község, kisváros. Korábban főleg magyarok és svábok lakták, most már ötven százalék a román lakosság aránya, ennek ellenére megőrizte a magyar jellegét. Szívesen emlékezem arra a templomra, mely bár református, de már a reformáció előtt is állt. Dombra építették, tiszta időben, jó messzelátóval Debrecent is látni a toronyból. Szülővárosomhoz kötődik, hogy édesapámat és nővéremet közmunkára deportálták a Szovjetunióba. Mindez a város jegyzőjének volt „köszönhető”, aki minden tőle telhetőt megtett azért, hogy a közigazgatás román legyen. A sváb lakosságot mondhatni testületileg közmunkára vitték, de hogy a magyarok arányát is csökkentse, a jegyző a római katolikusok jó részét is svábnak titulálta.
– Ötven éven át, 1954-től 2003-as nyugdíjazásáig a BBTE különböző struktúráiban tevékenykedett. Annyi idő után milyen volt teljesen más terepen, a Sapientián új munkába fogni?
– Nem volt ez minden átmenet nélküli, hiszen bár 2003-ig tanítottam a BBTE-n, 2000-től, azaz a kezdetektől tagja vagyok a Sapientia EMTE kuratóriumának. A BBTE-n nemcsak professzor, hanem néhány évig dékánhelyettes és rektorhelyettes is voltam, sőt, Andrei Marga minisztersége alatt három hónapig megbízott rektorként is tevékenykedtem. Rektorhelyettesként az egyetem teljes oktatási folyamatáért feleltem, magyar, román és német tagozaton egyaránt. Ez a periódus szakmai szempontból rendkívül fontos volt számomra, Románia ugyanis akkor csatlakozott az EU-s struktúrákhoz, bevezettük a kreditrendszert, elfogadtuk a Bolognai-folyamatot. Engem tulajdonképpen ez irányú tapasztalataim miatt kértek fel, hogy járuljak hozzá a Sapientia megszervezéséhez. – Rektorhelyettessége idején a BBTE magyar tagozata részleges önállóságra tett szert. Milyennek ítéli a magyar oktatókkal való közös munkáját?
– A magyar tagozat fejlesztése szinte korlátlanul folyhatott, új szakokat indíthattunk, növelhettük a diáklétszámot, mindössze azt ellenezték, hogy olyan struktúrát hozzunk létre, amelynek törvényileg elismert döntéshozatali joga van. Mindezzel együtt a magyar dékánhelyettesekkel legalább havonta találkoztunk, és egyáltalán nem vonultunk félre: mindig ugyanabban a szenátusi teremben tartottuk meg a gyűléseinket, ahol az egyetem nagy szenátusa is. Tudományos ülésszakokat rendeztünk, szervezeti életet éltünk. Már a legelején tapogatóztunk afelől, a tanárok hogyan képzelik el a magyar tagozat kialakítását. Szinte egybecsengő vélemény volt például, hogy az oktatás terén legyünk teljesen önállóak, a tudományos kutatásban azonban a legnagyobb együttműködést kell megvalósítani, mert abból mindenki csak nyerhet.
– A Sapientia történetének legelső bekezdésében szerepel az ön neve. Milyen volt bábáskodni egy kialakuló intézmény felett?
– Nagyon szép küldetés volt. Az egyetemszervezés minden csínját-bínját ismertem, és fontos szempont volt az is, hogy a Magyar Professzorok Világtanácsának alelnöke voltam. A világtanácsnak köszönhetően nem csak a magyarországi, más határon túli, és külföldi magyar egyetemi oktatókat ismertünk meg, hanem mi, erdélyiek is sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Andrei Marga rektorsága idején a BBTE nyitott nyugat-európai, amerikai, más földrészek egyetemei, de Magyarország felé is. Ismeretségeimet felhasználva szerződéses, tudományos, sőt, baráti kapcsolatot építhettünk ki a Kárpát-medencei magyar egyetemekkel is. Olyan tudományos együttműködést valósítottunk meg, amelybe bevontuk a román kollégákat is, így gyorsan eltűnt belőlük a gyanakvás, hogy mit is keresünk mi magyarországi egyetemeken.
– Egy ismeretlen struktúrával szemben akár a bizalmatlanság is érthető és magyarázható lenne, mégis, a Sapientián 2001-ben meghirdetett első tanári versenyvizsgán 57 helyre 135-en jelentkeztek. Mi volt e nagy érdeklődés mozgatórugója?
– Az elszántság, hogy egyetemi hálózatot akarunk építeni az erdélyi magyarságnak, olyat, amelynek az intézményei a mi kezünkben vannak. Tudván, mit akarunk elérni, mi irányíthatjuk, és azt a célt szolgálhatjuk. Mert mi nem csak tanítani, hanem nevelni is akarunk. Nem biztos, hogy egy jó szakember a nemzet érdekére is fordítja az energiáját, a Sapientia Alapítvány statútumában viszont szerepel, és ez megragadta az embereket. Emellett sok magyar fiatal lehetőséget is látott egy dinamikusabb rendszerben egyetemi karrier építésére.
– Az első rektor, Tonk Sándor 2003-ban bekövetkezett halála után önt választották a Sapientia élére. Hogyan folytatta elődje munkáját?
– A tisztség átvétele nem jelentett különösebb törést, hiszen a teljes előkészületben részt vettem, 2003-ig a Sapientia oktatási bizottságát vezettem Tonk Sándor felkérésére. A kezdetekkor az egyetem rektora és a kuratórium elnöke egyazon személy, vagyis Tonk Sándor volt, ám rövidesen beláttuk, hogy a két szervnek jobban el kellene különülnie. Rektorunk halála olyan esemény volt, ami időszerűvé tette a kérdést, így választották az alapító egyházak Kató Bélát a Sapientia Alapítvány kuratóriumának élére, és akkor döntöttek az én rektori kinevezésem felől is. Azóta külön zajlanak a szenátus és kuratórium gyűlései: a szenátus az egyetem oktatási és kutatási feladataival foglalkozik, a kuratórium pedig anyagi jellegű és alapvető kérdésekben dönt. A politikától pedig próbálunk minél távolabb maradni. Segítségre persze olykor szükség volt, mert eleget akadályoztak bennünket a hatóságok.
– Ilyen rálátással hogyan összegezné a Sapientia eddigi 13 esztendejét?
– Felépítettünk egy önálló magyar egyetemet Romániában, így nyilvánvalóan nagyon elégedett vagyok. Szakmai szempontból talán egy kicsit többet is megvalósíthattunk volna. Egy Kolozsvárhoz hasonló egyetemi központban aránylag könnyű egyetemi szellemet megvalósítani, Marosvásárhelyen is hasonló a helyzet. Csíkszeredában viszont teljesen új állapot alakult ki, ott nem volt egyetem és olyan emberek, akiknek a tapasztalatára és hozzáállására építeni lehetett volna. Mindent a nulláról kellett kialakítani, s ez nem megy egyik napról a másikra.
– Milyennek ítéli az erdélyi magyar felsőoktatás jövőjét?
– Alapvető probléma a pedagógusképzés siralmas helyzete. Annak idején a Bolyai egyetemen az ország legjobb pedagógusképzése zajlott, a tanárképzést nem csak hivatali, de lelkiismereti kérdésnek is tekintették. Az elemi- és középiskoláknak olyan tanárokat tudott adni, hogy az intézmények mintaszerűek lehettek, a tanárok pedig olyan diákokat küldtek egyetemre, akik bárhol megállták a helyüket. Ma már ez nem így van: a tanárképzés egyáltalán nincs megfelelő színvonalon, a pedagógusokat nem becsülik meg, nem fizetik meg őket. Egy társadalom pedig itt veszíthet a lehető legtöbbet, mert nem csak az a kérdés, hogy lesz-e aki elvégezze azt a munkát, hanem hogy fejleszteni, irányítani is tudja. Ez a probléma 20-30 év alatt bosszulja meg igazán magát, de már most is látni jeleit. Tenni kell, mégpedig sürgősen, mert ez a folyamat nem csak az egyetemek működését, hanem az egész társadalmat befolyásolja. Feltétlenül gazdagítani kell az erdélyi magyar felsőoktatást olyan szakokkal, amelyeken még nem folyik magyar nyelvű képzés, mert ha például Székelyföldnek nem adunk megfelelő szakembereket és anyagi támogatást a térség adottságainak kihasználására, elszegényednek, aki pedig elszegényedik, eladja a földjét. Így veszíthetjük el azt, amit minden további nélkül meg tudnánk tartani. Optimista ember lévén azt mondom: ha mi, akik egyetemeken dolgozunk, feladatunkat nem csak szakmai, megélhetési, hanem lelkiismereti kérdésnek tekintjük, nagyon sokat tehetünk. Sokkal több lehetőség van, mint amennyit kihasználunk.
– Mivel tölti nyugdíjas napjait?
– Van egy kertem, amit nagyon szeretek ápolni, s nyugodt életet biztosít nekem. Az embereket mindig meghallgatom, de helyettem nem dönt senki. Otthon olyan nevelést kaptam, hogy az életben végezzem a saját feladatom, azzal törődjek, amit befolyásolni tudok, amit meg nem, azon ne emésszem magam. Tanácsosként segítem Dávid László rektor munkáját is, rendkívül jó a kapcsolatunk: én megosztom vele a tapasztalataimat, de soha nem veszem zokon, ha másként dönt. Van továbbá egy csomó összegyűjtött, feldolgozásra váró anyagom a Bolyai, a Babeş–Bolyai és a Sapientia történetéről. Egyik sem volt mindig viharmentes.
Szilágyi Pál
Tasnádon született 1933. június 18-án. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron, a Bolyai Tudományegyetem Matematika-Fizika Karán fejezte be 1954-ben. Gyakornok majd tanársegéd volt a Bolyai Tudományegyetemen, az egyetemegyesítés után tanársegéd a BBTE-n, ahol 1963-ban nyerte el a matematikatudományok doktora címet, s ahol 1996 és 2000 között rektorhelyettesi tisztséget töltött be. 2003-ban a BBTE-n nyugdíjba vonult. 2000-től tagja a Sapientia Alapítvány kuratóriumának, jelenleg alelnöke. 2003 és 2007 között a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora volt. Éveken át a Magyar Professzorok Világtanácsának alelnökeként és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának tagjaként is tevékenykedett. Kisebbségekért Díjjal tüntették ki 2000-ben, 2002-ben pedig az MTA Arany János-éremmel ismerte el szakmai és intézményszervezői munkásságát. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület tiszteletbeli tagja.
Dénes Ida.
Erdélyi Napló (Kolozsvár).

A nemzeti összetartozás emlékhete Debrecenben
Több száz hazai és határon túli önkormányzat és civil szervezet képviselőit várják a debreceni Vekeri-tavi ifjúsági táborba a Nemzeti Összetartozás Napjához, június 4-hez kapcsolódó, és június 8-ig tartó emlékhét programjaira.
Pajna Zoltán (Fidesz), Debrecen alpolgármestere a hétfői sajtótájékoztatón kifejtette: az önkormányzat örömmel támogatja a civil kezdeményezésre létrejövő kulturális programsorozatot, amelybe reményei szerint a debreceni általános és középiskolások is bekapcsolódnak.
Felidézte, hogy az Országgyűlés 2010-ben iktatta törvénybe a nemzeti összetartozás napját, amely az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződéshez kapcsolódik.
Simon Albert, a szervező PRO-FA S.T. Kft. ügyvezetője azt mondta, a rendezvény célja, hogy "a trianoni diktátum által szétdarabolt országunk jelenlegi határain innen és túl élők ismét egyetlen közösséggé kovácsolódjanak". Hozzátette: a programsorozat emellett segíti a fiatal nemzedékekkel megértetni múltunk, kultúránk, értékeink, nemzeti összetartozásunk fontosságát, "a magyarságért tevékenykedőket pedig erősíti hitükben, legyenek egyre többen az egységért munkálkodók".
A magyar nemzeti összetartozás emlékhetét az ebben a témában meghirdetett rajzpályázatra érkezett munkákból válogatott kiállítással, illetve a magyar népviseleteket, népi hímzéseket bemutató tárlattal nyitják meg a Vekeri-tónál.
A találkozó keretében a civil kezdeményezések napján önkormányzatok és civil szervezetek mutatkoznak be egymásnak és az érdeklődőknek. Fellép a Vekeri-tó partján mások mellett a debreceni Forgórózsa együttes, a felvidéki Berkenye Néptáncegyüttes, a partiumi Ezüstperje Néptáncegyüttes, a Debreceni Népi Együttes, több amatőr tánccsoport, vers- és prózamondó. Lesz lovaglás, íjászat, fegyverbemutató, kézműves játszóház és népi kézműves termékek vására is.
MTI

Református misszió és művészet – határok felett
A múlt hétvégén Debrecenben került sor nagyváradi lelkészek evangélizációs missziójára a Széchenyi-kerti református templomban. 2010-ben kezdeményezte az Olaszi gyülekezet a debreceni és a váradi egyházközségek közötti szolgálati kapcsolat rendszeresítését és kölcsönös cseréjét.
Ha nem is túl gyakran, de – hála Istennek – él a kapcsolat, és újra szőjük azt a lelki és szervezeti összetartozást, amely Trianonig életszerűen létezett. Ebben élen járó az István-téri, un. Széchenyi-kerti gyülekezet lelkipásztora, Jenei Zoltán és a misszióért felelős presbiterük, a váradi származású Török Csaba mérnök. Szervezésükben került sor a háromnapos evangélizációs sorozatra. Bekapcsolódott a Nagyvárad-Olaszi és aCsillagvárosi gyülekezet is, hogy az Isten Igéje és a művészet követeiként ápolják a közös értékeinket. Pénteken Veres-Kovács Attila olaszi, szombaton Vincze Judit és Vincze Zoltán csillagvárosi, majd vasárnap újra az olaszi lelkész és gyülekezete énekkara szolgált a modern templomban.
Érdekességképpen említem, hogy az épületegyüttest – amely a templomot, gyülekezeti termet, irodát, teakonyhát, hitoktató termet, lelkészlakást, gondnoki/segédlelkészi lakást foglalja magába – Lengyel István Ybl díjas építész tervezte, három év alatt elkészült és 1997. augusztus 10-én szentelték fel. Az ötszáz személyes templom épületében ötvöződnek az archaikus és modern elemek és építészeti megoldások. A főhajó kör alakú, a szószék mellett mértéktartó emelvényen az orgona és a kórus kap helyet. A szószék hangvetője (koronája) szokatlanul újszerű, fordított kúp alakú. A padsorok a szószékre nézve sugarasan helyezkednek el. A céltudatos tervezés szempontjai között szerepelt, hogy az épület kulturális funkcióknak is feleljen meg: alkalmas lett koncertek, konferenciák, kiállítások, színelőadások megrendezésére is. A presbitériumban olyan neves személyiségek is tartoznak, mint Dr. Semsey Klára teológiai professzor, Dr. Fekete Csaba a református egyházi zene egyik legnagyobb tudósa, aki a kántorizál is az istentiszteleteken. A gyülekezet életének legnagyobb erénye, hogy a lelkészt majdnem száz önkéntes segíti a különböző belmissziói munkájában. Minden területnek megvan a gazdája, aki csak egyeztet a lelkésszel, de a munkát maradéktalanul elvégzi.
A hétvégi evangélizáció témája az Isten rendelte küldetés teljesítéséről szólt, Jónás próféta könyve alapján „Az égi és a ninivei hatalmak szorításában” címmel. A két hétköznapi alkalomra ötven-hetven személy jött el, de vasárnap megtelt a templom. A szombati nap különlegessége volt a csillagvárosiak mintegy húszfős küldöttsége, akik jelenlétében Vincze Judit lelkésznő felavatta és megnyitotta a Horváth Tibor Imre váradi festő kiállítását a templom Kálmáncsehi kiállítási csarnokában. Ezt követően Vincze Zoltán lelkipásztor folytatta a pénteken megkezdett sorozatot Jónás meneküléséről és Ninive megtéréséről. Vasárnap az olasziakon volt a sor, lelkészük és a Kiss Huba Ernő kántor vezette énekkaruk, valamint Budaházy Klára presbiter szavalata zárta a missziói sorozatot. Jó volt együtt látni sok, Debrecenbe költözött nagyváradit, amint újra együtt imádkoznak és örvendenek a találkozásnak.
Sokan tapasztaljuk annak a több mint negyven esztendőnek a lelki és szellemi kárát, ami a szétszakításból következett, de ez a néhány alkalom megváltoztatta sokunk véleményét azanyaországiak hozzánk való viszonyáról. Olyan természetes kedvességgel és barátsággal, a hittestvérekre jellemző közvetlenséggel fogadtak és részeltettek bőséges vendégszeretetükben, hogy segítettek lebontani a falakat és határokat. A gyülekezet és a nemzet lelki megépülésének kiváló alkalmaiként fogadtuk ezt az Istentől rendelt debreceni lehetőséget. Köszönet a meghívásért!
Veres-Kovács Attila
erdon.ro

Gyászhír
SASZET GÉZA
költő, dramaturg, filozófus, életének 85. évében, április 26-án Nagyváradon elhunyt. Hamvait Debrecenben helyezték örök nyugalomra, április 30-án. A GYÁSZOLÓ CSALÁD.
Saszet Géza /Érhatvan, 1929. márc. 8. – Nagyvárad, 2013, ápr. 26./
A Bolyai Tudományegyetemen filozófia-lélektan szakos diplomát szerzett. Az egyetemen oktatott, majd politikai okokból eltávolították. Alkalmi munkás, ügyelő, könyvtáros volt a kolozsvári Állami Magyar Színházban.
Szabadság (Kolozsvár)

Kudor Emese
KÖZÖSSÉGI KÖNYVCSERÉLDE
Rukkola: napi félezer könyv cserél gazdát
Bárki felajánlhatja megunt könyvét, cserébe pedig újat választhat. A rukkolók postai úton, vagy a 120 happont egyikébe küldhetik a csomagokat. Ilyen átadóhely már Székelyudvarhelyen is van.
Egyre több felhasználót vonz a Rukkola, az első magyarországi közösségi könyvcserélde, melynek lényege, hogy bárki felajánlhat saját polcáról pár könyvet, amit szívesen odaadna másnak. A felajánló pontokat gyűjt, amikért cserébe válogathat mások feltöltött könyvei között, melyeket ingyen kap meg.
Az oldal alapszabályai
(Rukkolj olyan könyvet, amit magad is happolnál! A rukkoló állja a költségeket. Mindig postázz, ha azt kérik! Csak annyi könyvet rukkolj, amennyit képes vagy elküldeni postán! Ha happoltál, akkor elsőnek vedd fel a kapcsolatot a rukkolóval! Légy kedves, adj örömöt! Mindig válaszolj az emailekre! Rerukk, rerukk, rerukk! Tedd vissza a könyvet, ha elolvastad! Érezd jól magad! A rukkola nem lóverseny, a rukkoló pedig nem gőzmozdony.)
Az oldal egyedi kifejezésvilággal működik: a rukkolás egy könyv feltöltését jelenti a rendszerbe, a happolás a könyv beszerzése, a passzolás a könyv továbbítása másik felhasználónak, míg a happontok a könyvek leadására és átvételére használható helyek, melyek önkéntes alapon csatlakoznak a kezdeményezéshez.
A könyvek átvétele/átadása személyes átvétellel, postai úton vagy a happontokon keresztül történik a felhasználók közös megegyezése alapján. A csalókat úgy próbálja kiszűrni a rendszer, hogy a felhasználók utólag értékelhetik egymást.
Induló vállalkozásként a Rukkola a Primus Capital Partners és a Metropol Alap a jövőhöz pályázatának díját is elnyerte. Az oldal egyik alapítóját, Kuna Gabriellát kérdeztük.
Honnan jött a Rukkola ötlete? Mikor indult be, ki volt az ötletgazda, hogyan fejlődött idáig a könyvcserélde?
- 2008-ban született az ötlet, amikor Cziczlavicz Péter és Kovács Adrián között Péter blogjának segítségével történt egy könyvcsere, amit ők rögtön tovább is gondoltak, és lefektették az oldal ötletének alapjait. Ezt vettük elő 2012-ben, amikor megkerestek engem, hogy csatlakozzak hozzájuk és valósítsuk meg az ötletet. Fél évig tartott, amíg el tudtuk indítani az oldalt: ötletelés, tervezés, fejlesztés, tesztelés következett. A nyilvánosság számára 2012. július 10-én nyitottuk meg a Rukkolát.
Milyen anyagi forrásokra támaszkodtak induláskor/kezdetekben?
- Saját zsebünkből finanszírozunk mindent a kezdetektől fogva.
Jelenleg hány regisztrált látogatója van az oldalnak?
- Közel húszezren használják most a Rukkolát, és ez a szám napról napra növekszik. A húszezer ember pedig több mint százezer könyvet tett elérhetővé eddig a közösség többi tagjának, happolásra.
Eddig hány könyv cserélt gazdát az adataitok szerint?
- 162 ezer átvett példány felett járunk, amely nagyjából napi 540 átadást jelent (a hétvégéket is beleszámítva, pedig akkor nem járnak a postások). Ha így folytatjuk, akkor a születésnapra elérjük a 200 000 cserét.
Van-e valamilyen toplistátok a legkeresettebb/legrukkoltabb/leghappoltabb könyvekről?
- A legkeresettebb könyvek listáját 706 igényléssel E. L. James A szürke ötven árnyalata című könyve vezeti, Suzanne Collins Az éhezők viadala c. könyvét 682-en, Aimee Bender A citromtorta különös szomorúsága c. könyvét 648-an szeretnék kézbe kapni.
A legrukkoltabb/leghappoltabb toplistát Hugh Laurie vezeti A balek című könyvvel, második Julianne Ward - A Tavene rejtély, harmadik Emily Brontë Üvöltő szelek c. könyve.
Mennyire tekinthető a Rukkola üzleti vállalkozásnak? Honnan származik a bevétele?
- Azon dolgozunk, hogy üzleti vállalkozássá nője ki magát. Jelenleg hirdetésekből származik a bevételünk nagy része, hiszen a felhasználóink nagyon sok időt töltenek az oldalon, és remek oldalletöltési statisztikákat produkálnak. Ezáltal mostanra már önfenntartóvá vált az oldal. A látogatók kell valamit fizessenek, hogy tagjai legyenek a Rukkola közösségének?
- A Rukkola mindenki számára ingyenes. Egy egyszerű Facebook csatlakozással vagy az oldalon történő regisztrációval elérhető bárkinek a csereberélés. A közösségi élet nagy része a facebook oldalunkon zajlik, amit szerencsére ki is használnak a felhasználóink, és beszélgetnek egymással az üzenőfalunkon, nem csak könyvekről és a Rukkoláról, de már jó ismerősökként a mindennapi kis örömeiket, bosszúságaikat is megosztják egymással. Igazán jó látni, hogy milyen élő és valódi közösség fejlődött ki nem egészen egy év alatt, egy online szolgáltatáson keresztül.
Hány alkalmazottal dolgoztok együtt, van központi irodátok, ahova minden nap be szoktatok járni? - Mindhárman főállás mellett a szabadidőnkben toljuk a Rukkola szekerét, nincsenek alkalmazottaink. Viccesen a MagNet Bank által biztosított központi Happontunkat (így hívjuk az átadó-átvevő helyeinket, amelyekből már 120 van, köztük Székelyudvarhelyen is) Rukkola Székháznak hívjuk, de nincs központi irodánk. Mindannyian ülünk a munkahelyünkön, majd éjszaka a számítógépeink előtt, Péter Nagykanizsán, Adrián Szombathelyen, én Budapesten. Földrajzilag izoláltuk magunkat, hogy ne lehessen minket egyetlen támadással megsemmisíteni.
Hogyan lehet földrajzilag betájolni a rukkolókat? Hol mennyi könyvcserélés történik, esetleg hova összpontosulnak a csereberék? Mennyire gyakoriak a határokon átívelő könyvcserélések?
- Mint Magyarországon minden, a könyvcsere is a fővárosban a legnépszerűbb, de a postai kézbesítés lehetősége (amelynek a költségeit mindig a rukkoló, tehát a könyvet adó fél állja) határok nélkülivé tesz minket. A tagjaink nagyon sokszor számolnak be Írországba, Angliába, Németországba továbbított könyvekről és folyamatosnak mondhatjuk a transzfert (a közösség által szervezett szállítást hívjuk így) számos nagyváros - pl. Szolnok, Debrecen, Szeged, Pécs stb. - között és kétheti rendszerességgel érkeznek könyvek Székelyudvarhelyről Budapestre és vissza.
Milyen gyakran fordul elő, hogy valamiért nem jön össze egy könyvcserélés? Általában mi szokott ennek az oka lenni?
- Legtöbbször az az oka a visszavont happolásoknak/rukkolásoknak, hogy a könyv nem az a kiadás, amit a happoló épp keres, vagy nem olyan jó állapotú a könyv, ami a happolónak megfelelne. Ezeket a részleteket a könyvekről a happolás után beszélik meg levélben egymás között a felhasználóink, és ha valamelyik kritériumnak nem felel meg az adott könyv, akkor visszavonják a happolást/rukkolást. De a legtöbb felhasználónkat ilyen apróságok nem zavarják, boldogak, hogy megkaphatják a rég áhított könyvet, ingyen.
Milyen terveitek vannak a közeljövőben az oldal fejlesztését, további terjeszkedést illetően?
- Állandó fejlődésben vagyunk, az egy szem fejlesztőnk azzal kel és fekszik, hogy mit hogyan tegyen még jobbá a Rukkolán. Igyekszünk olyan irányba fejleszteni az oldalt, hogy az a felhasználóinknak még kényelmesebb, még jobban kézre álló legyen, ezért folyamatosan figyeljük a visszajelzéseiket, hogy olyan irányba haladjunk, amiről úgy tűnik, hogy a közösség érdekét szolgálja. Hamarosan érkezik a licit lehetősége, a vándorkönyvek, és még ebben az évben szeretnénk külföld felé is nyitni.
Transindex.ro

Tudományos konferencia és Csendesnap a PKE-en
Nagyvárad – Ünnepélyes keretek között, egyszerre nyitották meg csütörtök délelőtt a 16. Partiumi Tudományos Diákköri Konferenciát és az Áldozócsütörtöki Csendes Napot a PKE dísztermében.
Ráksi Lajos egyetemi lelkész köszöntötte az egybegyülteket, majd dr. János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora szólalt fel. Külön köszöntötte a más egyetemi városikból érkezett vendégeket, akiknek köszönhetően az idén is nemzetközivé vált a tudományok seregszemléje és köszönetet mondott az egyetem diákszervezetének az idei PTDK megszervezéséért.
Oktatkás és kutatás
Helen Keller amerikai írónő és emberjogi aktivista idézete alapján tért ki arra, hogy a tudomány hatalom, sőt, boldogság is, mivel megkülönbözteti az igazi célt a hamistól, a magasrendű dolgot az alacsonyrendűtől. Az egyetem pedig, két alapvető funkciója – az oktatás és a kutatás – révén kötődik a tudományhoz, úgy, hogy e két funkció együtt, egymást kiegészítve és ösztönözve érvényesül. A tudományos kutatás a folytonos úton levés, az igazság folytonos keresése, ez pedig mindenekelőtt egy olyan viszonyulási formát feltételez, mely szerint nincsenek végső ismeretek, és nincs végérvényesen rögzített mércéje az igazságnak – hangzott el a rektor megnyitó beszédében.
A diákszervezet részéről Bíró Orsolya főszervező szólt a résztvevőkhöz, ismertetve a két egybevont rendezvény programját is, majd Csűry István püspök hirdetett igét Pál efézusbeliekhez írt levele 1,22 igeverse alapáján. Elhangzott: azt az embert, akik képes tekintetét felfelé irányítani egy pontra és Krisztust követni, nagy gondok a hétköznapokban már nem érhetik. Szükségünk van egy ilyen pontra, így válunk képessé látni mi Isten akarata és mi a saját feladatunk a világban.
A krisztusi erő
Pál nyitja meg az Univerzumot, megmutatva nekünk a Krisztus lába alatti világot. Olyan Krisztus áll itt, aki a lábát azért helyezte erre avilágra, hogy az emberek boldogok legyenek és elérjék azokat az értékeket, amelyeket felajánl nekik. A mennybemenetel ünnepén a győztes Isten arca jelenik meg, azé az Istené, aki nem hiába állít oda bennünket ahová állít, hanem azért, mert a nekünk szánt sokszor gyötrelmes úton az ő akaratát teljesíthetjük. Egyúttal Pál úgy láttataja Krisztust, mint örökségosztó istent, mint a hatalom istenét, aki erejéből osztani akar az övéinek. Ez a krisztusi erő pedig mindig csodát teremt, édes gyümölcsei egymásnak felkínálhatóak. „Hiszem és remélem, hogy akik ma együtt vagyunk, egyet akarunk: hogy ez a világ boldogabb legyen rajtunk keresztül. Hisszük, hogy helyére kell állítani az embert és ebből Istent nem lehet kihagyni”- mondta a püspök.
Ezt követően kezdődtek el a Csendesnapi előadások. Gaál Botond, a Magyar Tudományos Akadémia doktora Munkácsy három, bibliai jelenetet ábrázoló festményét elemezte. Szó esett arról is, hogy a Krisztus-triógia darabjai milyen hányattatott úton jutottak el több mint száz alatt a debreceni Déri Múzeumba.
Program
Az előadások résztvevői hallhatnak többek között a demokrácia morális alapjairól, az ember genetikai meghatározottságáról az eleve elrendelés tükrében, délután pedig a PTDKszekcióüléseivel folytatódik a program. Balog Zoltánt, Magyarország emberi erőforrások miniszterét is meghívták a rendezvényre, a 19 órára tervezett előadás az Egységes magyar Kárpát-medencei kulturális és oktatási tér címet viseli. Holnap szintén szekcióülésekkel folytatódik a program, majd díjkiosztás zajlik a PKE dísztermében.
Neumann Andrea
erdon.ro

Összetartozunk
Ne féljünk kimondani: gyásznap számunkra június 4-e, hisz hazát raboltak, országot daraboltak győztesek és csatlósaik. Ne köntörfalazzunk: diktátum volt a trianoni, nem békeszerződés. Ne fordítsunk hátat a múltnak, ne ítéljük avíttnak, nosztalgikusnak vagy éppen szélsőségesnek a megemlékezést, a múltidézést.
De ne is temetkezzünk a múltba. Ne essünk búskomorságba, ha felidézzük, miként bántak el nemzettel, országgal. Ne magyarázzuk kudarcainkat mindig Trianonnal – nem veszett minden oda. Inkább arról adjunk számot: tanultunk-e bármit is e nemzeti tragédiából? Merítettünk-e elég elszántságot ahhoz, hogy a nagyhatalmak akarata, a magába roskadt Európa közönye vagy félelme ellenére is egy legyen a magyar nemzet? A magyar országgyűlés három évvel ezelőtt a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét, törvényben is kinyilvánítva a több államban élő magyarság együvé tartozását. Hogy miért volt erre szükség, azt talán csak most kezdjük igazán megérteni. Amikor Magyarországon háttérbe szorultak azok, akik huszonhárommillió románnal ijesztgették anyaországi nemzettársainkat. Amikor Debrecentől Hódmezővásárhelyen át Budáig számos polgármesteri hivatalra tűzték ki a székely zászlót azzal egy időben, hogy a román államhatalom valóságos háborút indított jelképeink ellen. Mert így erősebbek vagyunk. Vagy amikor Brüsszelben felvidéki, magyarországi és erdélyi EP-képviselők együttesen lépnek fel a szlovák állampolgárságuktól megfosztott magyarok ügyében. Mert így nagyobb nyilvánosságot kap a jogsérelem ügye, s talán mégsem seperi le asztaláról az Európai Parlament. És ugyanígy közös akcióterv kezd kibontakozni valahányszor a kárpátaljai vagy a vajdasági magyarokat érintő ügy kerül terítékre – a nemzeti összetartozás törvénybe foglalt eszméje egyre többször és egyre érezhetőbben ölt konkrét megnyilvánulási formát. Trianonra emlékezvén talán ez adhat hitet, erőt. Szükség lesz erre, hisz éppen tegnap jelentették be a román kormányzószövetség vezetői: legfőbb prioritás számukra az alkotmánymódosítás és a régióátszervezés. Mely során Székelyföldet beolvasztanák egy olyan óriásrégióba, ahol a magyarság aránya alig harminc százalék körüli. De ha a nemzeti összetartozás eszméje valósággá válik, ha Budapest szorosan mellettünk áll, és ha itt, Erdélyben is sikerül végre egy irányba terelni erőinket – nos, akkor talán mégsem reménytelen helyzetünk.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A néprajz szellemi régészkedés (Dr. Balázs Lajos indulása)
Jeles vendégelőadója volt nemrég a Székely Akadémiának Sepsiszentgyörgyön: az emberi sorsfordulatok szimbolikus rítusairól tartott előadást a székely és magyar néprajz évtizedek óta talán legeredményesebb kutatója, dr. Balázs Lajos nyugalmazott egyetemi tanár. A nagy sikerű kötetek íróját ez alkalomból kértük fel kis beszélgetésre személyes sorsáról, hogy emberi arcát, példáját is közelebb hozhassuk az olvasóhoz.
De előbb hadd idézzük, amit vállalt hivatásáról maga fogalmazott meg: „A tanári mesterség medréből ágazott ki és terebélyesedett néprajzkutatói szenvedélyem, illetve kötelességtudatom a magyarságtudomány művelésének, gyarapításának szolgálatában. A tanári pálya és egyéb elkötelezettségemmel párhuzamosan mintegy negyven esztendőt szenteltem az emberi élet sorsfordulóinak kutatására. Külön-külön monográfiát írtam egy általam tudatosan és körültekintően kiválasztott karakteres és reprezentatív székely falu, Csíkszentdomokos születési, házassági, elmúlással és halállal kapcsolatos szokásvilágáról, majd 800 oldalas könyvben foglaltam össze nemi kultúráját és erkölcsét. Több mint száz tanulmányt közöltem a fenti tárgykörök részkérdéseiről, melyekben elmélyítettem szokáskultúránk, szimbolisztikánk, rítusaink egészen ritka eseteit. Kutatásaim és tanulmányaim alapján vallom, hogy a székelység már a honfoglalás előtt rendelkezett összeálló, kiforrott beavató rítusrendszerrel, ami megóvta a szétzülléstől, és aminek köszönhetően részt vehetett a magyar nép legnagyobb vállalkozásában, a honfoglalásban.” A honfoglalás és honteremtés mint népünk kultúrájának próbája és bizonyítéka – íme az érdekes nézőpont, mely élénk figyelmet ébresztett előadása iránt is. Kérdéseink emberi indulására, választásai mozgatórugóira vonatkoztak, és ama szemléletbeli váltásra, melyben az alkotó erdélyi magyar értelmiség mintegy megerősítette, újrakötötte szövetségét népével a hatvanas-hetvenes években, a diktatúra begorombulása idején. Gondoljunk Sütő András nagy sikerű könyvére és annak jelképpé vált címére: Anyám könnyű álmot ígér. Igazi meglepetés, hogy első szakmai impulzusát kitől kapta a román szakos egyetemi hallgató Bukarestben.
Nálatok ez hogyan jelentkezik?
– Nem a megcsontosodott formula kedvéért mondom, de valóban egy román ember fordított a kutatás felé. És ez Mihai Pop (1907–2000) professzor, folklorista és antropológus volt, akinél doktoráltam is később a bukaresti egyetemen. Mai értelemben vett európai ember volt, máramarosi román nemesek, görög katolikus papok leszármazottja különben, aki magyarul, csehül és németül anyanyelvi szinten beszélt, s abszolút nyitottságot tanúsított minden nációval és kultúrával szemben. Egyetemi tanulmányai egy részét Prágában, Bonnban, Varsóban végezte, Dimitrie Gustinak is volt munkatársa. Nem hiszem, hogy ő tudatosan vezetett rá a kutatásra, egyszerűen tudományos kíváncsiságból azt kérdezte tőlem a vizsgán: az a bizonyos néprajzi szokás nálunk miként jelentkezik. „La voi asta cum e?” És én nem tudtam. Úgy éreztem, akaratlanul, de rám pirított. Nagyon elszégyelltem magam… Nos, engem már korábban foglalkoztatott, hogyan emelkedett fel az ember az állatvilágból, miként jutott el a közösségi szerveződés szintjére. Ebben a család és az egyén életében óriási szerepet játszott, hogy a három sorsfordulóhoz, a születéshez, a családalapításhoz és a halálhoz, temetéshez valamilyen módon viszonyulni kellett. Ennek törvényszerűen ki kellett alakuljon fokozatosan a kultúrája. Amúgy mindhárom esemény biológiai entitás, de egyben fantasztikus kultúrageneráló tényező is. Mert az embernek biztosítania kellett az emberi nagyságot mint méltóságot – pontosan e három eseményen keresztül. Nem akarom feltétlenül a vallásra terelni a témát, de azt mondom: Isten megteremtette az embert, de egy befejezetlen teremtményt hagyott itt, meggyúrta agyagból, lelket lehelt bele, de a további teremtés és alkotás az emberre maradt. Saját magának kellett kialakítania gondolkodását, a ráfigyelést arra, ami szép, és hogy ő is olyan szeretne lenni. Nos, én attól kezdve a magyar folklórt a románnal párhuzamosan kezdtem tanulmányozni. Belépőt szereztem a folklórintézet könyvtárába, ahol hatalmas magyar anyag volt: Bartók, Kodály nagy kötetei. Az Akadémiai Könyvtárban szintén rengeteg magyar anyagot találtam. Az öregúr elvitt Bukarest környékére gyűjteni, és nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy ne kérdezzen rám: ez magyarul hogy van? Annyira ment a kapcsolatunk, hogy amikor Ortutay Gyula néprajztudós, a budapesti egyetem rektora Bukarestbe látogatott, és előadást tartott a bölcsészkaron, behívott a tanszékre, és bemutatott Ortutaynak. Gondolom, büszkélkedni akart azzal, hogy magyar tanítványa is van. Ortutay szemináriumán különben én tolmácsoltam, és elég jól ment, akkorra ismertem már a magyar szakterminológiát is. Mit ad Isten, Ortutayval utána ugyan nem találkoztam, a műveit olvastam persze, de amikor első könyvem megjelent, Ortutay-emlékérmet kaptam Magyarországon, amiből kettő van Erdélyben, a másik a Faragó Józsefé.
Népszolgálat – A helyzet úgy hozta, hogy egyik vakációban a Kászonokba hívtak lakodalomra. Különben gyermekkorom Szentmártonban, Csíkszeredában telt. A Kászonok Csíkszentdomokoshoz hasonlít. Akkor döbbentem rá: a lakodalom színjátékszerű szokás. Akkor még ez ragadott meg, a további finomságokat később fedeztem fel. Mint színjátékra, mint dramaturgiai alkotásra figyeltem fel rá, s attól kezdve nagyon érdekelt. Fiatal voltam, valószínűleg a korom is közrejátszott. Annyira érdekelt a népi kultúra, hogy eljutottam oda: amikor ötödéves koromban megkeresett többek között engem is a Viaţa studenţească újságírója, és szándékaim felől kérdezett (ez 1965-ben történt), én azt feleltem: tanítani akarok, mégpedig a Székelyföldön. Mert én onnan vétettem, azt a népet akarom szolgálni, amelyből vétettem. Olvastam már Sütő András egyik-másik könyvét, Gárdonyi Géza A lámpás című műve hatott rám, Bródy A tanítónője mélyen megérintett. Később kis ravaszsággal úgy alakítottam a pályámat, hogy mindenütt szolgáljak is. Ahova helyeztek – tanár és iskolaigazgató voltam egy-egy évig Balánbányán és Szentsimonban, kulturális felügyelő a megyésítéskor megalakult művelődési bizottságnál, utána pionírtanácsi vezető –, mindenütt arra törekedtem, hogy megvalósítsam hitvallásomat, népemet szolgálhassam. Kezdeményeztem magunkért, titokban, csendben, ha másként nem lehetett. Hogy nem jelentettek fel? Ez számomra ma is nagy titok. Persze, intézményvezető voltam, de nem túl magas polcon. Megfigyelők mindenütt voltak. Amíg a kultúrbizottsághoz nem kerültem, nem volt lehetőségem terepre járni. Na, a megyét fel kell osztani! Jelentse be mindenki az óhaját. Gondolkodás nélkül rávágtam: Felcsík! Nem mertem megnevezni Szentdomokost, Madéfalvára, Dánfalvára, Karcfalvára kellett mennem, reggel elsőnek ott voltam, hamar elvégeztem a munkámat, és megálltam Szentdomokoson gyűjteni. Magnóval. A gyűjtést 1972-ben kezdtem el. Az öregek, Faragóék még publikáltak, a korábban összegyűjtött anyagaikat dolgozták fel, de a kutatást már nem nézték jó szemmel. Úgy gondoltam: nem muszáj tudniuk, mit teszek. Domokoson már megvolt az adatközlőim jelentős része, s az egyik hozta a másikat. Igen ám, de irányelv volt, hogy nem maradhat az ember sokáig egy helyen, mert megszokja. Átirányítottak Gyergyóba, menet vagy jövet megálltam Domokoson. Eltelt három esztendő, s elfelejtették, hogy Felcsíkon már voltam, megint oda kerültem.
Kiadványok – Első könyvem 1994-ben jelent meg, addig sokat közöltem, tanulmányokat a Művelődésben, a TETT-ben és a Népismereti Dolgozatokban. Emlékszem, a „lakodalmi perec” első ízben és változatban 1976-ban abban jelent meg. Ezeket számon tartották Magyarországon, annyira, hogy amikor 1990-ben kaptam egy levelezőlapot Gunda Béla professzortól Debrecenből, hogy vegyek részt a világkongresszuson, megkérdeztem: honnan ismer? Hát olvasta az írásomat. Ezek hitemben megerősítettek. Vagy Hoppál Mihály, a Folklórintézet igazgatója üzent, hogy küldeném el a könyveimet, s megírtam neki, Szilágy megyébe eljuttattam, hozassa el, ha tudja. Nos, ő pünkösdkor ott járt, és került egyet a könyveim kedvéért, tegnapelőtt azt írta: „a nagyobbikat nem tudtam letenni a kezemből”. Az Amikor az ember nincs es ezen a világon címűről van szó. (Lapunk sorozatot közölt a belőle vett szemelvényekből – szerk. megj.)
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Teret hódít az alkalmazott művészet
Tízéves a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem grafikai tanszéke, a jeles alkalomból belföldön elsőként Székelyudvarhelyen mutatták be a hallgatók munkáiból rendezett tárlatot. A harminc alkotásból álló kiállítást szerdán délután nyitották meg a Művelődési Házban, a munkák június 20-áig tekinthetők meg.
A Partiumi Keresztény Egyetem grafika szakának jubileumát megfelelő galéria hiányában nem tudták Nagyváradon megtartani, így a tízéves évfordulót először Debrecenben ülték meg – magyarázta Újvárossy László, az egyetem professzora. „Örülünk, hogy eljöhettünk Udvarhelyre, ahol nemcsak megfelelő kiállítótér, de egy olyan befogadó közönség is van, amely a kortárs és a modern művészetet nagyon kedveli. Célunk volt Székelyföldön kezdeni ezt a kiállítássorozatot, mert továbbra is számítunk a helybéli tehetséges fiatalokra, akiknek száma az utóbbi két évben megcsappant: három éve hatvan százalékban székely diákjaink voltak, ezzel szemben most az arány visszaesett harminc százalékra, ellenben kezd nőni a magyarországiak száma” – magyarázta. A kiállítássorozat nem titkolt célja tehát az új hallgatók toborzása is.
Újvárossy a továbbiakban részletesen ismertette a tervező-grafika szak ismérveit, mondván: az alapképzés hároméves, mely mesterképzéssel is kiegészült, ez utóbbit főként azok figyelmébe ajánlja, akik oktatókká szeretnének válni. „Tervünk egy fotó-videó szak indítása is, ezáltal a hagyományos tervező-grafikai képzést kiegészítenénk alkalmazott grafikai szakkal is. Továbbá azon vagyunk, hogy úgy alakítsuk ki az egyetemi struktúrát, hogy ne csak szolgálati anyaggal bírjon, hanem a tudás mellett egyéni kutatások is megszülessenek” – tette hozzá.
A jelenlegi, harminc alkotásból álló tárlaton elsősorban a tervező-grafika szakos hallgatók munkái láthatók, de helyet kapott rajzfilmes bemutatóanyag, illetve olyan munkák is, amelyek inkább a vizuális kommunikációhoz, a fotográfiához köthetők, továbbá társadalmi problémák (például a devecseri vörösiszap-katasztrófa kapcsán) vagy kulturális jellegű események tiszteletére (mint a holland dizájn századik évfordulója alkalmából) készült plakátok, valamint diplomamunkák és nature artos kísérletek is a kiállítás részét képezik. „A munkák nagyobb részt megrendelésre készültek, hisz pedagógiai stratégiánk része, hogy a hallgatók már az alapképzés során megismerkedjenek a megrendelők rigolyáival, stílusaival, igényeivel” – fűzte hozzá.
Az est második részében az 55. Velencei Képzőművészeti Biennálén készült filmes anyagot tekinthették meg a részvevők, amely nemcsak ezért volt páratlan alkalom, mert a november 20-áig nyitva tartó biennáléra keveseknek van lehetőségük eljutni, hanem mert az eseményen több éve zsűritagként is részt vevő Újvárossy László a kortárs művészeti világ kulisszái mögé is betekintést nyújtott.
Kovács Eszter
Szekelyhon.ro

Bűvölet: a mához és a máról szóló történet
„Úgy érzem, mind a szakmát, mind pedig az operafogyasztó közönséget meglepte az a fajta látszólagos könnyedség, amivel egy ilyen sokrétű és nehéz partitúrát képesek voltunk színpadra vinni, azzal az előadói »arcátlansággal« közvetítve a szerzői szándékot, amilyen merészen van a mű megírva” – magyarázta lapunknak Laczkó Vass Róbert színművész, akit Víziorgonás szerepében láthatott a miskolci operafesztivál közönsége szombaton, Orbán György Bűvölet című operájának ősbemutatóján. A Kolozsvári Magyar Opera és a Bartók Plusz fesztivál koprodukciójában létrejött előadást Novák Eszter rendező és Selmeczi György zongoraművész, karmester vitte színre, közreműködött a Kolozsvári Magyar Opera zenekara és a Debreceni Kodály Kórus. A főszerepeket kolozsvári – Balla Sándor, Laczkó Vass Róbert, Molnár Mária – és budapesti – Herczenik Anna, Nyári Zoltán – művészek alakítják.
– Kolozsvári, budapesti és debreceni művészek, alkotók közös munkája a Bűvölet című operaelőadás, amely a Kolozsvári Magyar Opera és a Bartók Plusz Operafesztivál koprodukciójaként valósult meg. Hogyan zajlott a felkészülés?
– Próbáltuk úgy beosztani a rendelkezésünkre álló, meglehetősen rövid időt, hogy egymás otthoni elfoglaltságait is tiszteletben tudjuk tartani. A munka folytonosságának biztosítása érdekében Kolozsváron és Budapesten is gyakoroltunk az elmúlt időszakban: amikor például nekem itthon előadásom volt, akkor 2-3 napra a teljes főszereplő stáb átköltözött Kolozsvárra, és fordítva. Zenekarral próbáltunk egy rövidet itthon is, majd a rendpróbák sűrűjét az éppen árvízi hangulatban tocsogó Budapesten hoztuk össze, az ottani kollégák és a rendező programjához igazodva. A produkció végül az utolsó hat napra, színpadi és főpróbák idejére költözött le Miskolcra, ott nyerte el végleges formáját a díszlettel és a jelmezekkel együtt. Közben megérkezett a Kolozsvári Magyar Opera zenekara és a debreceni Kodály Kórus is, így már teljes felállásban fejezhettük be a munkát. Ami engem illet, kolozsvári munkáimmal párhuzamosan gyúrtam át magamon az újabb szerepet, így a Valahol Európában bemutatójára készülve már a Bűvölettel is napirenden voltam.
– Már korábban is részt vettél kortárs operák színpadra állításában, mások mellett Orbán György első operájának kolozsvári bemutatóján is dolgoztál. Hogyan alakult ilyen vonatkozásban az énekesi pályád?
– Elsőként a Pikkó herczeg egyik főszerepét játszottam, énekeltem 2002-ben, a Kolozsvári Magyar Operában tartott országos bemutatón, kis híján beugróként. Ekkor ismerkedtem meg a zseniális Orbán Györggyel. Tavaly aztán lemezre vettük ezt a művet, közben egyik munka hozta a másikat: a Pikkó herczeg után rendre következtek Demény Attila kamaraoperái, Vajda János Leonce és Lénája Kolozsváron, majd a Karnyóné ősbemutatója a budapesti Magyar Állami Operaházban, valamint a Mario és a varázsló, szóval megtaláltuk egymást a kortárs repertoárral. Így kerültem a képbe legutóbb is, szinte kibicként a diplomás operaénekesek mellett, akikhez képest egészen más munkamódszerrel készülök egy-egy ilyen előadásra.
– Éppen amiatt, gondolom, hogy elsődlegesen színész vagy…
– Így van, gyökeresen ebből a nézőpontból viszonyulok egy színpadi zenedrámához. Szándékosan fogalmazok így, hiszen az opera, mint megénekelt és meghangszerelt drámai műfaj, számomra főként színpadi műként értelmezhető még akkor is, amikor metronómmal is mérhető, tehát állandó értékűre szab a szerző egy-egy szándékot, helyzetet, érzelmi kitörést, ezzel pedig jócskán behatárolja az előadó lehetőségeit. Félreértés ne essék: ezt én egy hozzáadott plusz értéknek, különleges minőségnek fogom fel, nem pedig egy korlátnak! Ugyanakkor van itt egy másik szempont is: kortárs zenedrámák ősbemutatójának részese lenni a szó szoros értelmében zenetörténeti esemény. Innentől kezdve te vagy a referencia, mint ahogy referencia minden olyan alkotó, aki a darab történetében először formál meg egy szerepet, vezényel egy művet, értelmez és vázol föl egy színpadi szituációt. Az utánuk következők már hozzájuk képest alkotnak újra valamit. Egyedi, soha vissza nem térő élmények ezek, amelyekből megadatott már nekem jó néhány, különösen hálás vagyok értük, és rendkívül büszke vagyok rájuk.
– Orbán György írja a Bűvölet kapcsán: „A szürrealisztikusan romló birodalomban vagyunk... a kései Róma szenátorának házában. Szenátor két vendégével cseveg, gyönyörű felesége és rabszolgája némán hordják fel az ételeket, italokat. A dekadencia már önjáró. A szenátus betiltja a zenét. Ez a Kuplerosnénak jó üzletet jelent: Afrikából hozat zenészeket, amiből felvirágzik az üzlete. Tilosnak tilos, de áriában halljuk, hogyan kell az ilyesmit működtetni. A másik vendég, a Víziorgonás nagyobb ívű. Gátlástalan újgazdag, aki hazafias alapon ad el olyan víziorgonákat, amelyek maguktól játsszák a rémes Birodalmi Himnuszt.” Hogyan kapcsolódik ez a történet napjaink világához?
– A míves szöveg mondanivalója, tágabb értelemben a szerzői üzenet szempontjából is döbbenetesen „közel” áll hozzánk ez a történet. Ha Rómát mint szimbólumot például Brüsszelre vagy Washingtonra cserélnénk, akkor is tökéletesen érthető lenne a történet. Végülis egy kortárs művet leginkább a saját korunk és körülményeink determinálnak azzá, amivé lesz, függetlenül attól, hogy adott esetben az egész eddigi zenetörténet és a szerző különleges műveltségének legszebb arzenálja van belesűrítve a műbe. A Bűvöletben olyan, csöppet sem – vagy sokak számára sajnos nagyon is... – bűbájos kifejezések hangzanak el, mint „liberalizált korrupció” vagy „progresszív kenőpénz”… Nos, aki ennyire vérmesen kortárs szókapcsolatokat képes komplex, ám nagyon is szuggesztív és pontosan értelmezhető zenei formában megfogalmazni, azt az alkotót nem lehet eléggé megbecsülni! Minden mondatnak és zenei frázisnak átütő ereje van a színpadon, ha komolyan vesszük a szerzői szándékot, amelyet Orbán a legjobb humoristákat is kenterbe verő malíciával fogalmazott meg adott esetben elhanyagolható, de csöppet sem zárójeles utasításként. Az előadó szempontjából külön érdekesség, hogy a mű dramaturgiailag is nagyon jól megkomponált, rendkívül sok intellektuális műveltséggel telített. Szerzője – akit a librettó Anonymusaként is tisztelhetünk, persze – megteremtette mindegyik figura jelrendszerét, nyelvezetét, szókincsét, valamint a személyes problematikát, amellyel egyedül ő foglalkozik.
– Milyen utat jár be a Víziorgonás, akit te formálsz meg az előadásban?
– Elindul valahonnan, a történet végére pedig ugyanoda jut vissza; egyenesen és rendületlenül halad előre úgy, hogy mégis helyben toporog. Szerepfejlődés olyan értelemben nincs az ő esetében, hogy jó vagy rossz irányba mozdulna el a karakter. Taktikázás, froclizás viszont annál bőségesebben! Az érdekek közötti szlalomozása révén tökéletes szimbóluma annak a társadalmi romlottságnak, amelynek ma nap mint nap tanúi vagyunk. Ilyen értelemben roppant izgalmas, nagyon a máról és a mához szól ez a szerep, tanulságul!
– Mint ahogyan a darab is, amelyben egyebek mellett adóbevallásról, üzletről, törvényhozásról és erkölcsi romlottságról esik szó… A fesztiválnaplóban olvastam, hogy a közönség vastapssal fogadta az előadást. Milyen más reakciók érkeztek?
– Tapasztalataim szerint az operafogyasztók körében egyfajta pejoratív értelme lett a „kortárs” jelzőnek. Mi az, hogy kortárs opera? Nem talál a kép a hanggal... Ez sajnos egy rosszul felfogott előítélet. A kortársiasság ugyanis éppen azokra a sajátos problémákra, napjaink jelenségeire tud reflektálni, amelyekre a századokkal korábban született művek a legnagyobb jóindulattal és átértelmezéssel sem képesek. Lehet, hogy műélvezeti szempontból a tökélyt közelítik, dramaturgiailag viszont nem válaszolhatnak meg bizonyos kérdéseket. Innen nézve megdöbbentő volt számomra, hogy a vastaps és a siker után, amely a bemutatót követte, a nézők nem mentek rögtön haza, hanem közülük sokan ott maradtak, hogy megvitassák a látottakat. Úgy érzem, mind a szakmát, mind pedig az operafogyasztó közönséget meglepte az a fajta látszólagos könnyedség, amivel egy ilyen sokrétű és nehéz partitúrát képesek voltunk színpadra vinni, azzal az előadói „arcátlansággal” közvetítve a szerzői szándékot, amilyen merészen van a mű megírva. Ezt külön értékelte a közönség, többen mondták, hogy szívesen megnéznék újra. A jelenlévő Négyek – a szerző Orbán György, Vajda János, Csemiczky Miklós és a művet színpadra segítő Selmeczi György – pozitívan értékelték a látottakat. Nekik hihetünk, hiszen mindannyian alkotó pályatársak, akik a mű szakmai színvonalához felnövő kritikát is lényeglátóan megfogalmazzák.
– Hogyan látod, milyen sorsa lehet az előadásnak az elkövetkező időszakban?
– Annak ellenére, hogy én konkrétan nem alakíthatom a sorsát, reménykedem abban, hogy játszani fogjuk még Miskolcon is, emellett pedig bízom a mielőbbi kolozsvári és a budapesti bemutatókban is. És miért ne: Debrecenben, a Kodály Kórus székvárosában? Nagyon szeretném, ha Erdély különböző városaiba is eljutna az előadás, mert nem túl nagy stábot megmozgató, rendkívül a mához és a máról szóló történet, ami zenei és dramaturgiai szempontból egyaránt könnyed, humoros és roppant élvezhető, ráadásul Orbán György Marosvásárhely szülötte és Kolozsvár érlelte világszínvonalú komponistává.
– Selmeczi György karmesternek és Novák Eszter rendezőnek is az érdeme, hogy az ősbemutató ilyenre sikeredett. Milyen volt velük dolgozni?
– Az opera esetében – amely korlátozott időtartamba szorított szándékokról, szerepformálási ívről és azokhoz adaptált színpadi eszközök használatáról szól – nagy szükség van a biztos kezű rendezőre, aki képes felmérni, hogy mit lehet beledolgozni az előadásba, és mi az, amit ki kell hozni az énekelve játszó személyekből. Nagyon fontos a lényeglátó külső szem – jelen esetben ez Novák Eszter rendező volt –, és ugyanilyen fontos a néma szándékokat is meghalló külső fül, amelynek szerepét próbáról próbára Selmeczi György töltötte be. Érdekes és izgalmas volt a velük való munka, sok tekintetben is a színész- és a színpadközpontúság érvényesült. Én persze külön hálás vagyok a kolozsvári korrepetitoraimnak, nélkülük ebből semmi nem lett volna. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról sem, hogy rendkívül munkás ez a mű mind a karmester, mind pedig a rendező, a díszlet- és jelmeztervező, nem utolsósorban pedig a profi zenészek és az énekesek számára is! Egyúttal persze tanulságos és rendkívül hasznos a kottarágás, a műnek pedig az a lényege, hogy foglalkozzanak vele.
Orbán György: Bűvölet
Szereplők: Szenátor – Balla Sándor, Víziorgonás – Laczkó Vass Róbert, Kuplerosné – Molnár Mária, A feleség – Herczenik Anna, Orfeusz – Nyári Zoltán, Dajka – Gerdesits Irén. Közreműködött a Kolozsvári Magyar Opera zenekara és a debreceni Kodály Kórus. Karmester: Selmeczi György. Díszlet, jelmez: Zeke Edit. Művészeti munkatárs: Foltin Jolán. Alkotók: Selmeczi György és Novák Eszter.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar tanítóképzés a PKE-n
Nagyvárad
Lehet jelentkezni a Partiumi Keresztény Egyetem óvodai és elemi oktatás pedagógiája szakára, mely a tavalyi évben indult. A részletekről az érintett személyek nyilatkoztak honlapunknak.
Bartha Krisztina, a PKE tanszéki koordonátora az Erdély Online-nak arról számolt be, hogy az óvodai és elemi oktatás pedagógiája szak a 2012/2013-as tanévben indult a Partiumi Keresztény Egyetemen azzal a céllal, hogy visszaállítsák azt a hagyományos tanító képzést Nagyváradon, mely évtizedeken keresztül igen magas színvonalon zajlott. Emellett azt is szerették volna, hogy egy teljesen magyar nyelvű képzés induljon el, úgy a módszertant, mint a szaktantárgyak oktatását illetően, jól képzett tanárok segítségével. A most zárult első év a bizonyítéka annak, hogy ez meg is valósult. Nagyon nagy érdeklődést mutatkozott a tanítóképző képzés iránt, s ezt a „hagyományt” folytatni akarják. A következő tanévre 35 helyet hirdettek meg, melyből 18 tandíjmentes, a többi nyilván tandíjas. Szerinte a tandíjaik eléggé alacsonyak, összehasonlítva a többi egyetemmel, akár nagyváradi, akár más erdélyi felsőfokú tanintézményekkel. Évi 300 euróról van szó, emellett pedig nagyon jó ösztöndíj hálózatot működtetnek, érdemösztöndíjban részesül a legjobb hallgató az évfolyamon, illetve van tanulmányi és szociális ösztöndíjuk is. Azoknak a hallgatóknak pedig, akik más településekről érkeznek, az Arany János kollégiumban kínálnak szállás lehetőséget, amihez napi egy étkezés is társul. Az étkezdét természetesen a többi diák is használhatja, abban az esetben például, ha sok órájuk van egy nap, és nincs idejük hazamenni, vagy máshol ebédelni.
Az alapképzés 3 éves, óvó- és tanító(nő) diplomát lehet szerezni vele. Olyan tantárgyakat oktatnak például, mint általános pedagógia, pszichológia, nevelés lélektan, didaktika, különböző módszertanok, illetve van egy nagyon jó gyakorlati része is a képzésnek. Minden félévben a diákok elmennek óvodákba és iskolákba, ahol már több éve gyakorló óvó néniktől, tanító néniktől elsajátították a gyakorlati jellegű készségeket. Van néhány állandó tanárjuk, akik főállásban dolgoznak a PKE ezen szakán, illetve olyanok is, akik szintén az egyetemen oktatnak, de más szakokról bedolgoznak, valamint néhány vendégelőadó is tanít Debrecenből és Nyíregyházáról. Fontosnak tartják a tehetséggondozást, jelezték a diákszervezetnek: szeretnék, hogy a szakuk a Tudományos Diákköri Konferencián is részt vehessen. Az egyetem akkreditált, a szaknak pedig rendelkezik a szükséges működési engedélyekkel, tehát a végzős hallgatók államilag elismert diplomát szereznek.
Kis közösség
Arra a kérdésünkre, hogy egy idén érettségizett fiatal miért választaná például ezt a szakot, Bordás Andrea adjunktus azt felelte: a PKE nem egy nagy egyetem, ahol elvész a diák, hanem szinte egyénenként foglalkoznak mindenkivel, más szóval megvannak a kis közösségek előnyei. Vannak Erasmus-kapcsolataik, és sok közös programot szerveznek. Karácsonykor bensőséges hangulatban megajándékozták egymást, de volt könyvbemutató is, Schneider N. Antal és szerzőtársai kötetét ismertették egy érdekes beszélgetés keretében. A legnagyobb szabású programjuk talán a Mesekavalkád volt, mely a Diáknapok keretében zajlott, és ahová egy egész osztályt meghívtak, és első éves hallgatóik a gyakorlatban is tényleg kipróbálhatták magukat. A diákok emellett megnézhetik, hogy hogyan zajlik egy-egy óra, a másodévtől kezdve tanítanak is, és rengeteg olyan tevékenységben is részt vehetnek, mely iskolán kívül zajlik. Versenyeken szerepelnek, ellátogatnak játszóházakba, ahol megtanulhatják ők is, hogyan kell a gyermekekkel bánni. Közben pedig megismerkednek pedagógusokkal, mely a jövőjük szempontjából azért lehet hasznos, mert a munkahelyeiken könnyebben beilleszkednek majd. Miután elvégzik az egyetemet, a tapasztalat azt mutatja, hogy valamilyen állás mindenkinek jut, még ha rögtön nem is Váradon egy végleges poszt. Ha más nem, akkor helyettesítő, mert az óvónők és tanítónők elég gyakran mennek szülési szabadságra…
Ciucur Losonczi Antonius
Erdon.ro

Gondolatok az Erdélyi Gondolatról
Közvetlenül a rendszerváltás után egy tehetséges brassói fiatalember, Beke Sándor Székelyudvarhelyre költözik, és elhatározza, hogy életét nem csupán a versírásnak, hanem a könyvkiadásnak is szenteli. Lírikus alkata ugyanis jól megfért különleges menedzseri képességeivel. És megszületett az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, amely fennállása óta mintegy 300 könyvet jelentetett meg, többek között a szépirodalom, a nyelv- és irodalomtudomány, az etnográfia, a folklór, a történelem, a filozófia, a szociográfia, a művészettörténet, a biológia tárgyköréből, de memoárok, publicisztikai és esszékötetek is napvilágot láttak az utóbbi két évtizedben. A Székely Útkereső című irodalmi művelődési lapot követően pedig, 2009-ben, immár több mint 200 oldalas terjedelemben megjelent az Erdélyi Toll című irodalmi művelődési folyóirat is.
Dióhéjban ennyi az erdélyi könyvkiadás és sajtótörténet immár szerves részét képező Erdélyi Gondolat Könyvkiadó története. Az Erdélyi Gondolaté, amelynek születésénél ott bábáskodott a felejthetetlen emlékű neves néprajzkutató és író Nagy Olga, aki tudományos tekintélyét latba vetve, önzetlen segítőkészséggel állt Beke Sándor mellé, segített betörni a könyves szakma meglehetősen zárt világába. Úgy is, hogy számtalan kötetét ajánlotta föl kiadásra, de úgy is, hogy olyan jelentős szerzőket sikerült megnyernie az ügynek mint Fodor Sándor, Cseke Péter, Murádin László, Péntek János, Jancsik Pál, Benkő András és a többiek.
A kiadó megalakulásának 20. évfordulóján a főszerkesztő, Beke Sándor a 21. századi erdélyi könyvkiadással, sajtókiadványokkal, irodalommal és könyvterjesztéssel kapcsolatos körkérdésekkel fordult az Erdélyi Gondolat munkatársaihoz, olvasóihoz, megszólaltatva neves írókat, irodalomtörténészeket, nyelvészeket, egyetemi tanárokat, szerkesztőket. Az Erdélyi Toll 2013/1 és 2013/2 számában napvilágot látott válaszok Albert-Lőrincz Márton, Balázs Sándor, Barabás István, Bertha Zoltán, Bölöni Domokos, Brauch Magda, Buksa Éva-Mária, Csire Gabriella, Demeter Attila, Jakobovits Miklós, Málnási Ferenc, P. Buzogány Árpád, Pomogáts Béla, Ráduly János és Sipos Erzsébet véleményét tartalmazzák.
A ‘89 utáni erdélyi magyar sajtó hatását firtató kérdéssel kapcsolatban a válaszok sokaságából Pomogáts Béla egy gondolatát emelném ki: „A Székelyföld a maga különleges történelmi és kulturális, mondhatnám így is: „lelki” hagyományai révén a magyar kulturális közösség meghatározó tényezője. Mondhatnám, ahhoz, hogy a nemzeti kultúra teljes értékű örökösei és gazdái legyünk egy kicsit „székelyeknek” is kell lennünk – Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Pécsen, sőt Szabadkán, Pozsonyban, és Kassán is. Vagyis vállalnunk kell a Székelyföld hagyományait és kultúráját, ismernünk kell ezt a kultúrát, birtokba kell vennünk egyetemes magyar értékeit, és el kell köteleznünk magunkat fennmaradásának és gazdagodásának, megismerésének és megismertetésének ügye mellett. Mindennek szolgálatában áll, mindezt elősegíti az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, a Székely Útkereső és az Erdélyi Toll.”
S hogy milyen értékeket adott a magyar könyvbarátoknak az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó? Bertha Zoltán szerint „örök érvényű erdélyi sajátosságok tárházát, enciklopédikus tudástárát bővítette elévülhetetlen kincsekkel (s így elévülhetetlen érdemeket is szerezve, sőt halmozva) az utóbbi két évtizedben. A Sütő András által olyannyira messze sugárzó jelképiséggel feldúsított fogalom, a sajátosság méltósága, a genius loci kap általa is markáns, karakteres önkifejeződést. Elég végigtekinteni a számtalan kitűnő művelődéstörténeti, néprajzi-népismereti, helytörténeti, gyermekirodalmi és végtelenül sorolhatnánk, hogy még mi mindenféle műfajba sorolható könyvek seregén, hogy nyilvánvalóvá váljon mindenki előtt: a nemzeti önismeret szép- és szakirodalmának egyik megkerülhetetlenül fontos műhelyteremtő központja, rangos centruma és őrvára épült fel a kiadó által az elmúlt években. A sajátos szellemi értékek minden egyes könyvet külön jellemeznek, de együtt valóban lenyűgözően bizonyítják, hogy éppen olyan területeket is be tudtak világítani, amelyek olykor a figyelem peremére szorultak. A székely népi humor felderítésének például nincs másik olyan gazdája, mint ez a kiadó, ez a vállalkozás.”
A két, egyenként 232 oldalas kiadvány tartalmazza többek között Pomogáts Bélának A helikoni költészet és A helikoni elbeszélő irodalom című tanulmányait, Bertha Zoltán Magyarság és emberség című esszéjét, Nagy Pál írását az egykori Művészetről.
A 190 éve született Madách Imrére Málnási Ferenc, Sipos Domokosra Józsa Miklós emlékezik, a 100 éve született Jékely Zoltánról pedig Ráduly János készített tartalmas összeállítást. Köszönésről, megszólításról, nyelvi illemről értekezik Brauch Magda, és néhány nyelvi babonára, köznyelvi hibára is felhívja a figyelmet.
Különleges irodalmi csemegének számít a Szélrózsa kankalin, Bölöni Domokos összetéveszthetetlenül eredeti, sajátosan kifejező, nyelvi, stílusbeli bravúrokban bővelkedő mondatfolyam-sorozata önmagáról, életéről, környezetéről.
Mindkét kötet szerves részét képezi a szépirodalmi anyagot tartalmazó Múzsa és lant című rovat. Mellyel kapcsolatban csupán annyit: olykor a kevesebb több is lehet. A gyenge verseknek – elvétve bár, de ilyenek is akadnak – semmi keresnivalójuk egy igényes kiadványban. A minőség jegyében történő válogatás szigora a jóindulatú ösztönzés mellett sem elhanyagolható.
Két sikeres évtizedet zárt nemrég az Erdélyi Gondolat, és minden bizonnyal további, még sikeresebb évtizedek várnak a sajátos arcélű, Székelyudvarhely határait rég átlépett könyvkiadóra.
Németh Júlia
Szabadság (Kolozsvár)

Közel húsz új román–magyar határátkelő
A magyar–román határon EU-támogatásból kiépített 18 határátkelő megnyitásának felgyorsításáról és az EU 2014-2020 közötti időszakának közös fejlesztéseiről egyeztettek az Interparlamentáris Unió (IPU) magyar–román tagozatának országgyűlési képviselői szerdán Gyulán – közölte Simonka György magyar országgyűlési képviselő, a Magyar–Román IPU tagozat elnöke az egyeztetés után.
Tájékoztatása szerint Békés megyében Gyulán, Dombegyházán, Eleken és Körösnagyharsányban épültek ki határátkelők hatmillió euró támogatásból, és hasonló beruházások valósultak meg a romániai oldalon is. Jelezte: a schengeni előírások szerint a határnyitáshoz nemzetközi megállapodás szükséges, ennek felgyorsításában akar segítséget nyújtani az IPU magyar-román tagozata, azzal is, hogy a képviselők javaslataikkal megkeresik saját kormányukat. Van esély arra, hogy december 31-éig megnyílik a 18 határátkelőhely Magyarország és Románia között – jelentette ki.
Mint arról korábban több ízben is írtunk, Magyarország és Románia határ menti megyéiben 2007 és 2013 között 211 millió euró forrás állt rendelkezésre, ebből számos beruházás történt a határ két oldalán. A 2014 és 2020 közötti EU költségvetési időszakra a két ország IPU-képviselői hasonló nagyságrendű támogatási összeg elkülönítését javasolják nemzeti kormányaiknak.
Az IPU romániai tagozatának elnöke, Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő elmondta: a sikeres forráslehívás érdekében javasolják a határon átívelő közös fejlesztések szakmai titkárságának bővítését, valamint képviseletek nyitását mind a két ország számára a határ másik oldalán. Romániában és Magyarországon most készülnek a 2014 és 2020 között megvalósuló uniós ágazati fejlesztési programok. Az IPU román–magyar tagozata javasolja a két kormánynak a határ menti térségeket érintő nagy projektek harmonizációját – ilyen például a Békéscsaba–Arad és a Debrecen–Nagyvárad közötti vasútvonal fejlesztése.
Szabó Ödön ugyanakkor közölte: a magyar képviselők augusztus végén, szeptember elején Nagyváradon egyeztetnek, majd a bukaresti parlamentbe látogatnak. „A kormányközi diplomácián túl ugyanis a parlamenti diplomácia eszköztárát is alkalmazni kell a két ország közötti jó kapcsolat elmélyítése érdekében" – jegyezte meg.
Krónika (Kolozsvár)

Erdélyi adományok az árvízkárosultaknak
A júniusi dunai árvíz miatt bajbajutottak megsegítésére csaknem kétmillió forintnak megfelelő román lejt adott át a partiumi Bihari Református Egyházmegye a Magyar Református Szeretetszolgálatnak (MRSZ) kedden, Debrecenben. Az egyházmegye adományát sajtótájékoztatón nyújtotta át Mikló Ferenc esperes Pál Sándornak, az MRSZ kuratóriuma elnökének.
Mikló Ferenc elmondta: mind az 59 gyülekezetük adakozott, még a legkisebbek is. Példaként említette Magyarcséke szórványgyülekezetét, amely összesen 8 tagot számlál, ők száz lejt, azaz mintegy hétezer forintot gyűjtöttek össze.
Pál Sándor szerint példaértékű volt az az összefogás, amelyet az árvíz idején, és azóta is tapasztalnak határokon belül és túl is. Kárpátalján is csaknem kétmillió forintot gyűjtöttek össze, és távolabbról, Amerikából is érkezett adomány az árvízvédelemre és a helyreállításra.
A Kanadai Magyar Református Egyház 5000 dollárt, míg a miami református gyülekezet 600 dollárt adományozott a szeretetszolgálatnak. Az Amerikai Magyar Szervezetek Szövetségének társelnöke, Balogh Gyula pedig több ezer dollárt ad az MRSZ-en keresztül azoknak a kistermelőknek, akiknek a gazdasága szenvedett kárt az árvíz miatt – ismertette Pál Sándor.
Osgyán Dániel a szolgálat vészhelyzet-kezelési és nemzetközi fejlesztési igazgatója a védekezéssel kapcsolatban elmondta, több ezer önkéntessel összesen 25 településen segédkeztek.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) partiumi vezetői – a sajtó jelenlétében – ma átnyújtják Dunabogdány község polgármesterének, Pályi Gyulának az árvízi károk enyhítésére gyűjtött erdélyi pénzadományt. A rekordáradás idején a két szervezet által toborzott közel kétszáz erdélyi önkéntes egy jelentős része ezen a településen segített a kármegelőzésben és az értékmentésben. Ugyanakkor összesen 865 410 lej gyűlt össze, közel száz magánszemélytől. A Nagyváradon első ízben megszervezett Szent László Napokon is lehetett adományozni, itt 690 lej gyűlt össze. A pénzt az adakozók névsorával együtt nyújtják át a település polgármesterének.
Szabadság (Kolozsvár)

Mezőbergenyei anziksz
Augusztus 31-én, szombaton zárult a Maros Mezőségi Művésztelep egyik helyszínén, Mezőbergenyében az a 10. képzőművészeti tábor, amelynek szervezői a helyi Kincsásó Egyesület, az Erdélyi Magyarok Közhasznú Alapítvány és a helyi református egyházközség. Hadd dicsekedjek, meghívtak engem is egy estére és a záróünnepségre, mert Bálint László szervező (és szülei Kákonyi Csilla meg Bálint Zsigmond) szereti írásaimat, és mivel az Erdélyi Magyarok a Világban című honlapra is többet feltettem az idők folyamán (egy részük épp e lap hasábjain jelent meg először), közülük négy megjelent az „…egy falatnyi Erdély” című antológiában. Mi tagadás, jó érzés volt találkozni a táborlakókkal, hisz a tábort vezető Ősz P. Zoltán vagy a Kincsásó Egyesület elnöke, Nagy Árpád és a művészek közül is az ezen a tájon élők szeretik és kedvelik kis publicisztikáimat, mint kiderült a szeretetteljes fogadtatásból. A műtermi tevékenység számbavétele majd az ebédet követően szürkületkor átvonultunk az előadóterembe, ahol nekem kellett előadást tartanom. De én arra kértem akkor már kedves ismerős barátaimat, inkább beszélgessünk nemrég megjelent könyvemet, a Kincsünk a szó címűt meg a régebbit, az Írásnyomokat használva alibiként – az anyanyelvünkről. Ha nem kellett volna hazajönnünk, jól belenyúlhatott volna az éjszakába is az érdekfeszítő társalgás. Volt köztük állatorvos, gépészmérnök, tanár stb. Különbözőek, de egy dologban mindannyian egyetértettek/ünk, hogy a magyar nyelv gyönyörű, öröm ezt magunkénak vallani, és nagyon kell vigyáznunk rá, különösen manapság, amikor megint fertőzik idegen szavak és a szleng olyan változata, amit már csak az ért, aki használja. No de búcsúzáskor visszahívtak a táborzárásra és kiállításra, ahol az ott született művekből csodálhattunk meg néhányat. Bevallom őszintén, én beleszerettem az egyik színes grafikába, a Nagyváradról Debrecenbe települt grafikus Ritók Lajos öregurat ábrázoló, Csontváryra meg Caravaggióra emlékeztető művébe, szerettem a nagyon fiatal Répás Adrienn Boticelli hatását sugárzó fiatal nő arcképét. Sorolhatnám persze tovább is, de egyszer abba kell hagyni, akár a késő estébe nyúló beszélgetést. Ebből is kitetszik, sok mindent kell még elmondanunk egymásnak. Remélem Ősz P. Zoltán, Nagy Árpád, Bálint László és nem utolsósorban Domahidi Béla református lelkész továbbra is tartja a lelket a táborban és működésében. Apropos, a tiszteletes! Az, hogy négy gyönyörű lánya minikoncertet adott régi magyar zenéből (a legkisebb a hat és fél éves Anna), csak hab a tortán ahhoz képest, hogy az évek során milyen gyülekezeti központot hozott össze a svájci testvérgyülekezet segítségével, és mindig itt székel a tábor. Tíz év nem kis idő, de nem is sok. Ha politikusaink is ilyen hatékonyak lettek volna, akkor most nemcsak a város környékén, hanem Vásárhelyen zajlana ez a gazdag magyar kulturális közélet, mert – ahogy egy kolozsvári újságíró barátom megjegyezte: – Vásárhely leépült, szétesett, és minden, ami fontos, a periférián történik.
Kuti Márta
Vásárhelyi Hírlap 7. évfolyam 167. szám
Székelyhon.ro

Várja a jelentkezőket a PKE
Még vannak szabad helyek a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Kortárs politikai filozófia valamint a Filozófia és művészet a nyilvános térben mesteri szakain. Az őszi beiratkozási időszak mindkét szakon szeptember 9. és 20. között lesz, és mindkét szakon szeptember 21-én tartják meg a felvételi vizsgát.
Dr. Horváth Gizella, egyetemi docens, a PKE rektorhelyettese a Filozófia és művészet a nyilvános térben elnevezésű mesteri szakról osztott meg hasznos tudnivalókat. Elmondta, hogy eddig négyen jelentkeztek a szakra, így még maradt három ingyenes hely. A tandíjas helyeken a tanulók évi kétezer lej tandíjat kell majd fizessenek. Horváth Gizella kiemelte, hogy a felvételi vizsga egy beszélgetés lesz a megadott bibliográfia alapján. „Viszont a bibliográfia csupán kiindulópont, a felvételiztető bizottság általában kíváncsi a jelentkező motivációjára, az érdeklődési körére, az eddigi tevékenységére, tanulmányaira” – fogalmazott Horváth Gizella, aki a továbbiakban hangsúlyozta: „ez a mesteri képzés nem kimondottan filozófusoknak szól, hanem bárkinek, aki a művészet, tágabban a kultúra iránt érdeklődik. A képzést úgy állítottuk össze, hogy az alapozó filozófiai tárgyak mellett (pl. esztétikatörténet, művészetfilozófia, kutatásmódszertan) a művészet fontosabb területeit felölelő tantárgyak is megtalálhatók legyenek benne. A képzőművészettel kapcsolatos tantárgyakat képzőművész kollégák, művészettörténészek tartják, a zenével kapcsolatos tantárgyakat zenészkollégák, zeneesztétikával foglalkozó szakemberek oktatják. Például az intermédiát Ujvárossy László, a 20. századi képzőművészetet Nagy T. Katalin, az Eszterházy Károly Főiskola tanára, a zenetörténetet Lászlóffy Zsolt tanítja, a színházi előadásról János Szabolcs, a filmről a Debrecenből érkező Győri Zsolt ad elő. A négy féléves képzés elvégzése és a záróvizsga után a hallgató akkreditált diplomát kap a kezébe.” Horváth Gizella elárulta, hogy eddig is nagyon változatos területekről jelentkeztek a hallgatók erre a szakra. „Voltak köztük filozófusok, történészek, újságírók, tanárok, színészek, de volt már informatikus, szociológus, teológus hallgatónk is.” Végezetül a rektorhelyettes elmondta: „büszkék vagyunk az iróniáról szóló A közlés sava-borsa című könyvünkre, amelyet Angi István tanár úrral és négy mesteris hallgatóval együtt irtunk. Arra is büszkék vagyunk, hogy az itt tanító magyarországi kollégákat kellemesen lepte meg hallgatóink élénk érdeklődése és felkészültsége; szívesen jönnek ide tanítani.” A mesteri szakról további információk tudhatók meg a pkefilozofia@gmail.com emilcímen.
Politikai képzés
A Kortárs politikai filozófia mesteri szakra vonatkozó legfontosabb információkat dr. Balogh Brigitta egyetemi docens, a PKE Filozófia- és Kultúratudományi Tanszékének tanszékvezetője osztotta meg velünk. Tőle megtudtuk, hogy a nyári beiratkozási időszakban hárman jelentkeztek erre a mesterire, de még további huszonhét tandíjas helyre várják a felvételizőket. A tandíj összege egy évre kétezer lej. Balogh Brigitta magáról a felvételiről a következőket mondta: “a felvételi dosszié tartalmazza a jelentkező önéletrajzát és egy motivációs levelet, és ebből kiindulva zajlik a felvételi interjú. Mivel nem csak azok jelentkezhetnek, akik filozófia szakos alapképzést végeztek, hanem bárki, aki felsőfokú diplomával rendelkezik, igyekszünk a jelölt felkészültségének és érdeklődési körének megfelelően vezetni a beszélgetést, és közben igyekszünk feltérképezni azt is, hogy ha az illető bejut, akkor az ő sajátos képzettségét és érdeklődési körét hogyan lehet kamatoztatni a kutatásban.”
Magáról a képzésről szólva Balogh Brigitta elmondta: “Olyan szakembereket akarunk nevelni, akik otthon vannak a kortárs politikai filozófiai diskurzusban, de úgy, hogy a tanultakat konkrét és aktuális problémákra tudják alkalmazni. Épp ezért hangsúlyt helyezünk arra, hogy a kortárs politikai filozófiai irányzatok és kérdésfeltevések megismerésén kívül a sajátos közép-kelet-európai hagyományba is bevezetést kapjanak a hallgatók. Így aztán tanulnak magyar és román politikai eszmetörténetet, nacionalizmus-elméletet, totalitarizmus-elméletet, demokrácia-elméletet, és olyan tárgyakat, amelyek egy-egy fontos problémát vizsgálnak a kortárs elméletek és gyakorlati politikai problémák tükrében (globalizáció, társadalmi igazságosság, szabadság, identitás, kisebbségi jogok stb.) Tanáraink között szerepel Molnár Gusztáv, a Teleki Intézet egykori munkatársa és politikai elemző, aki az EU intézményrendszeréről ad elő, Vasile Muscă, aki a román politikai eszmetörténetet tanítja. Mester Béla, az MTA Filozófiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa a magyar politikai eszmetörténettel, valamint jómagam társadalomfilozófiával és elismerés-elmélettel foglalkozom.
Ezzel a képzéssel szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy fejlődjön a romániai magyar közösség politikai kultúrája, vagyis hogy a nálunk végzettek segítségével erősödjön a hazai közbeszédben egy olyan hang, amely megalapozottan, racionálisan és kellő fogalmi szigorúsággal, ugyanakkor problémaérzékenyen képes megragadni és elemezni politikai problémákat. És mindezt magyarul.” Az érdeklődők további információkat szerezhetnek a szakról a http://kpf.partium.ro/hu/bemutatas; a kpf.partium.ro webhelyeken és a pkefilozofia@gmail.com emilcímen.
Pap István
Erdon.ro

A PKE kijutott Európába
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE), Képzőművészet Tanszék hallgatóinak munkáiból nyílt kiállítás pénteken a budapesti Magyar Alkotóművészek Házában.
Szép számban gyűltek össze az érdeklődők a budapesti Városligetben lévő Magyar Alkotóművészek Házában pénteken este, hogy részt vegyenek a PKE hallgatóinak munkáiból összeállított Alkalmazott víziók című tárlat megnyitóján. Az eseményen jelen volt a PKE, jobbára az egyetem hallgatóiból álló delegációja is dr. János Szabolcs rektor és dr. Horváth Gizella rektorhelyettes vezetésével. A küldöttséget a helyszínen várta Tőkés László EP-képviselő, a PKE elnöke, a kiállítás fővédnöke, valamint Ujvárossy László egyetemi tanár a PKE képzőművészet tanszékének egyik alapítója.
A kiállítás előzményének tekinthető az a szentendrei alkotótábor, mely évről évre lehetőséget biztosít a PKE képzőművész hallgatóinak arra, hogy dolgozzanak. Ez a tábor jelenti az összekötő kapcsot a PKE és Budapest között, mondta lapunknak Barta Sándor, a tárlat egyik szervezője. Barta elárulta, hogy egy nyertes pályázat nyomán nyílt lehetőség arra, hogy kiállítást szervezzenek a Szentendrei Malom kiállítótérben, azonban az a tér kicsinek bizonyult, és ezt követően kaptak ajánlatot arra, hogy a tárlatot vigyék a Magyar Alkotóművészek Házába. A szervezőtől megtudtuk, hogy a tanszék archívumában lévő anyagból, azaz a volt diákok alkotásaiból válogatták ki a kiállítandó munkákat, figyelembe véve a kiállítótér sajátosságait is. Ezt a tárlatot már bemutatták Debrecenben és Székelyudvarhelyen, és a tervek között szerepel egy erdélyi turné is.
Méltatások
A kiállítás megnyitóján elsőként János Szabolcs szólt a megjelentekhez, aki többek között jelzete, hogy a PKE képzőművészet tanszéke idén ünnepelte tíz éves fennállását, majd a kiállított alkotásokról szólva kiemelte: „Első ránézésre is látszik a munkákon, hogy erős a közéleti, a társadalmi problémák iránti elkötelezettség. Azt látom, hogy hallgatóink nem csupán alkotnak, hanem azzal is foglalkoznak, hogy mi történik körülöttük a világban.” Ezt követően a centrum-periféria viszonyáról elmélkedve a rektor hangsúlyozta: a centrum – periféria viszony relativizmusát kell itt hangsúlyozni, hiszen a mai kiállítás is megmutatja, hogy ezt a viszonyrendszert újra és újra át kell értékelni. Egyre inkább tengelyekben, szellemi térképekben kell gondolkodnunk, Nagyvárad, Budapest Bécs összefügg, és ilyen értelemben hazajött ide a tanszékünk.” Készman József a Műcsarnok vezető kurátora méltatta a megnyitón a tárlat anyagát, kiemelve azt, hogy ezek a munkák a világ bármely táján érvényesek lennének, mert azok az általános jelenségek, mint például a kulturális globalizáció, ugyanúgy megjelennek ezekben a művekben, mint korunk bármely más alkotásaiban, amelyek érvényes jelentéssel bírnak. „Ezek a művek bizonyítják a modern művészet beépülését a napi vizuális kultúrába, és azt, hogy minden mű alapja egy másik műnek” – fogalmazott Készman József.
Művészet és foci
Végezetül Tőkés László, az esemény fővédnöke szólt az egybegyűltekhez, köszönetet mondva mindazoknak, akik szerepet vállaltak a kiállítás megszervezésében. A Budapesten bemutatkozó fiatal művészek, és az aznap esti román-magyar labdarúgó selejtező mérkőzés között párhuzamot vonva Tőkés László kifejtette: „a siker reményében lép pályára a magyar focicsapat, mert ki akar jutni a brazíliai világbajnokságra. Nem erőltetve a párhuzamot azt mondhatom, hogy egyetemünk ezzel a kiállítással kijutott Magyarországra, színvonalát tekintve kijutott Európába.” – fogalmazott, majd pedig hozzátette: „a szakemberek ítéletére bízom, túljutunk-e a selejtezőkön, valóban nem túlzás-e az, hogy ez a kiállított anyag üti a mértéket, és kiállja a legszigorúbb próbát is.” A PKE, és általában az erdélyi magyar felsőoktatás kapcsán Tőkés László hangsúlyozta: „már kézzelfogható eredményeket tudunk felmutatni egy olyan országban, ahol hosszú ideig nem létezett magyar nyelvű képzőművészeti oktatás. Amikor láttuk, hogy a román hatalom nem teszi lehetővé a magyar felsőoktatás helyreállítását 1989 nyomán, akkor nekiláttunk és saját erőből az első Orbán kormány hathatós támogatásával sikerült egy magánegyetemi rendszert létrehozni, és ennek egy sikeres tanszéke a képzőművészeti tanszék, a reklámgrafika szak, amely egyszerre képviseli a modernitást és a hagyományt. (…) Az egyházak által alapított egyetemi rendszer és a magyar kormány támogatásával működő egyetemi rendszer így próbál lépést tartani korunkkal egy rendkívül hátrányos helyzetben és kedvezőtlen körülmények között.” A pénteken megnyílt tárlat szeptember 29-ig látható Budapesten.
Pap István
Erdon.ro

A Bolyai Alkotótábor munkái leheltek életet a Színház térbe
A hét végén szabadtéri kiállítással ért véget a Marosvásárhelyen tizenharmadik alkalommal szervezett Bolyai Alkotótábor.
Hazai és magyarországi fotóművészek kinagyított munkái lepték el a Színház teret, végre életet lehelve az átalakítása óta szépen megújult, ám igencsak kopárnak tűnő központi városrészbe. A tábor és az annak kicsúcsosodását jelentő tárlat szervezője, Csegzi Sándor volt alpolgármester, az Erdélyi Magyar Műszaki és Tudományos Társaság megyei elnöke meg is jegyezte nyitóbeszédében: az önkormányzat már régóta készül élettel és minél több színvonalas rendezvénnyel megtölteni a teret.
Szombat délután óta a budapesti Erdei Krisztina, Dezső Tamás, Gábor Enikő, a debreceni Soltész István, a bukaresti Nicu Ilfoveanu, Olivia Mihălţianu és a marosvásárhelyi Fekete Zsolt alkotásai teszik színesebbé a színház épülete és a főtéri buszmegálló közti hatalmas szürkeséget. Utóbbi, aki házigazdaként a tábor szakmai irányítását is vállalta, úgy vélte, nehéz kikerülni ezeket a képeket, hisz a szervezők ezzel az „akadállyal” a fotográfiára, mint művészetre hívják fel a járókelők figyelmét. „Miután eleget tettünk kötelezettségeinknek, munkahelyen voltunk, gyereket neveltünk, szerettünk, kikapcsolódtunk, miután ettünk, dolgoztunk, megöleltük kedveseinket, letettük a horgászbotot, golfütőt, miután imádkoztunk – talán elgondolkozunk egy pillanatra, hogy mi a valóság, mi van mögötte, kik is vagyunk? Lehet, hogy az igazi feladatunk semmi más, mint ezen gondolkozni. A választ nem csak egy könyv oldalain, nem csak egy színházi előadáson, nem csak egy festményen, hanem egy tudatosan elkészített fényképen is kereshetjük” – olvasható Fekete Zsolt, a fényképek mellé kihelyezett eszmefuttatásában.
A munkákat értékelve Nagy Miklós Kund cáfolta a száz évvel ezelőtt Budapesten Friedmann Endre Ernő néven született, majd Nyugaton Robert Capaként ismertté vált dokumentaristát és haditudósítót, a múlt század egyik legnagyobb fotósát, aki azt mondta: „ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel”. A művészeti író kifejtette, hogy mai technikával már nem kötelező túl közel menni a fényképezett alanyhoz vagy tárgyhoz, ahhoz, hogy jól sikerüljön a kép. De nem elegendő egy drága gép, szükség van jó szemre is.
A fotográfia nemzetközi évében szervezett Bolyai-tábor további rendezvényekkel lepte meg a résztvevőket és érdeklődőket. Gimesy Péter budapesti művészettörténész egy vetítés keretében a fotótörténet nagy pillanatait idézte fel, Iosif Király bukaresti műépítész előadótanár A fénykép, az illúziótól a manipulációig címmel értekezett, Bartha József marosvásárhelyi festőművész a konceptualizmus és a fotográfia viszonyát taglalta, míg a kolozsvári Dorel Găină a fotográfia versus transzfotográfia témakörben indított vitát. Továbbá voltak kerekasztal-beszélgetések, vetítések és egy másik kiállítás, amely az Orbán Balázs munkái nyomában elindult Fekete Zsolt „megismételt pillanatait” mutatta be.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Beszélgetés Király András elnökkel
A megszerzett tapasztalatok komoly értéket képeznek
Tekintve, hogy az aradi Szabadság-szobor Egyesület idén ünnepelte születésének a tizedik évfordulóját, megkerestük a civilszervezet elnökét, Király András oktatási államtitkárt, akivel a tízévi munkájukról, a terveikről beszélgettünk.
– Elnök Úr, gratulálunk az Egyesület tízéves évfordulójához, megkérem, ismertesse megalapításának a hátterét!
– Köszönöm a gratulációt. A köztudatban a civilszervezetünk a Szobor Egyesülete néven rögződött. Természetesen, köze van a Szabadság-szoborhoz, ugyanis annak a felállítása előtt egy évvel jött létre. Abban az időben, amikor éreztük, hogy szükség van egy olyan támogatásra, ami elsősorban nem anyagi, hanem az Arad megyeiek, az erdélyiek, de az anyaországiak is, érzik, tudják, hogy egy nagyon fontos dolog készül az aradi, de a magyarság egésze számára. Valami Trianon után, ami jelkép volt, az is marad a magyarság számára. Újra köztérre kerülhet a Szabadság-szobor. Magam történelemtanárként, RMDSZ-elnökként sokat foglalkoztam a kérdéssel, ezért jól tudtam, hogy 1890 előtt is volt egy nemzeti összefogás, amiben a sajtó is igen komoly szerepet vállalt. Úgy éreztük, ha megalakul egy olyan civilszervezet, amelyik oda is el tud jutni, ahova a politikum nehezebben teheti meg, vagy különböző okok miatt nem jut el, mi vigyük el ezt az üzenetet, a kérést, hogy emberek, itt a lehetőség, részünk lehet egy olyan munkában, aminek az eredménye, remélhetőleg örökké megmarad.
– Igen, de az elhatározás mellett, még sok tényezőnek össze kellett állnia…
– Valóban, nagy szükség volt a szerencsére is, ami mellénk állt, hiszen egy évnek sem kellett eltelnie, és a Szobor köztéren állt. Ez év alatt viszont sokat dolgoztunk. Nagyon sok RMDSZ-tagszervezet, rengeteg civilszervezet, anyaországi polgármesteri hivatal állt mellénk, nemzeti üggyé vált a Szobor újraállításának az igénye. 2003 októberében, amikor nem sikerült felállítanunk, én elmondtam: Los Angelestől Sidney-ig mindenki összefogott, aki érdekelt volt a kérdésben. Mivel látták, hogy mi komolyan vesszük, mi kaptuk a megtisztelő feladatot, közvetíteni a Magyar kormány által kijelölt alapítvány és a restaurátorok munkájának a lebonyolítása között. Mi vezényeltük le, mi felügyeltük, vigyáztuk a felújítási munkálatokat. Valójában oroszlánrészt vállaltunk a szobor újraállításában. A közreműködésünkkel sikerült a debreceni vállalatot megtalálni, amelyik rendelkezésünkre bocsátotta a 300 tonna teherbírású, óriási emelődaruját a Szobor elfordításához. A civil hozzájárulás, természetesen nem lett volna elég az RMDSZ, illetve az akkori kormánypárt támogatása nélkül. Szinte óráról órára kapcsolatban álltunk a daru ideutazása kapcsán, hiszen az nem kelhetett át Ártándnál, mert az útba eső kisebb hidak teherbírása nem volt megfelelő. Az akkori komoly, kitartó munka mára történelemmé vált, épen ezért jó, ha néha visszaemlékezve, alaposabban beépülhet a tudatunkba a visszaállítás története.
Arculatváltás
– A Szabadság-szobor újraállítása után nem érezték-e, hogy az Egyesület teljesítette a küldetését, tehát a további fenntartása értelmetlen?
– Sok minden megfordult az agyunkban, de az is tudatosodott, hogy az újraállítás során létrejött összeköttetések, a megszerzett tapasztalatok komoly értéket képeznek, amit hasznosítani kell. Éppen ezért a vezetőség kidolgozta az Egyesület tevékenységének az új arculatát, ami arra irányult, hogy a név megtartásával, a mindenkori vezetőség feladata legyen a mártír-tábornokok emlékének az őrzése, a Szobor üzenetének továbbvitele. Ezzel párhuzamosan nyitni kívántunk az Arad megyei magyar közösség irányába, ezért maradtunk az RMDSZ-nek azon háttér egyesülete, amely nem politizál, hanem a közösség összetartásának a nagyon fontos feladatát, üzenetét, különféle kulturális rendezvények támogatásával kívánja előmozdítani. Természetesen, ezzel párhuzamosan figyelemmel kísérjük a Szobor életét is. Amikor megcsonkították, mi voltunk az elsők, akik a restaurálását előmozdítottuk. A Vesztőhelyen lévő Obeliszkről sem feledkeztünk meg.
– Honnan szerzik a kulturális rendezvények támogatásához szükséges pénzt?
– 2004-ben még nagyon kevés civilszervezet létezett, ezért a pályázatírásban megszerzett tapasztalatainkat, a befolyásunkat a vidéki, illetve az aradi rendezvények támogatása szolgálatába állítottuk. Nagyon fontosnak tartottuk az ifjúsággal való kapcsolattartást, ezért a megalapításától jó kapcsolatokat ápoltunk az Arad Megyei Magyar Ifjúsági Szervezettel. Ha nem is mindig pénzzel, de háttérmunkával, szervezéssel rendszeresen besegítettünk. Ugyanakkor a Csiky Gergely Főgimnáziummal, a megye egyetlen magyar nyelvű középiskolájával is kiemelten kívántunk foglalkozni. Ezen a téren azonban vannak némi adósságaink, mert szerintem jobban meg kellene találnunk a velük való együttműködés lehetőségeit.
– Vannak-e kézzelfogható elképzeléseik a Főgimnáziummal való együttműködésre?
– El kell döntenünk, hogy a rászoruló fiatalokon kívánunk-e segíteni, esetleg a tehetséggondozásban kívánnunk-e részt venni? Ne tegyük mindig, hogy december 8-án, a Csiky Napon adunk nekik egy összeget, hanem legyen állandó, tartalommal megtöltött kapcsolat az Egyesület és a Csiky között. A kicsinyekkel való foglalkozás külön fejezet a tevékenységünkben, hiszen folyamatosan szervezzük a Mikulás-napokat.
– Milyen a kapcsolatuk a többi civilszervezettel?
– Én valójában azt szeretném, ha az Egyesület komoly szerepet tudna vállalni az aradi és a megyei civilszervezetek összefogásában. Meg kellene erősíteni a Kulturális Autonómia Tanácsot, amit azért hoztunk létre, hogy legyen egy olyan szervezet, ami a megyében a magyarságtudat erősítésére összpontosít. Szerintem jó lenne, ha a civilszervezetek vezetői leülnének, és anélkül, hogy megválasztanák a közös vezetőt, egyeztetnék a rendezvényeiket, hogy ne szervezzenek egymása. Egymást támogatva sokkal hasznosabbak tudnánk lenni. Nem érzek versengést közöttük, de időnként egymásra tevődnek a rendezvényeik.
– Nem gondolja, hogy az RMDSZ szárnyai alatt működő Kulturális Autonómia Tanács nem érte el a célját?
– A cél tekintetében, amiért a KAT-ot létre hoztuk, egyediek voltunk a megyei szervezetek között. Én is úgy érzem, ennek a munkáját tovább kellene gondolni, mert nem igazán találja meg a helyét, noha testületnek kellene lennie. Úgy érzem, a következő időszakban e kérdést újra kell tárgyalni. Sajnos, a diák-kérdés tekintetében már a 24. órában vagyunk, de ez egy külön témát képez egy esetleges, külön beszélgetéshez. Értesüléseim szerint, e témával az RMDSZ elkezdett komolyan foglalkozni mind megyei, mind országos szinten.
Kiadványok, tervek
– Elég sok könyv látott napvilágot az Egyesület jóvoltából. Megkérem, érintsük e témakört is.
– A múlt, a jelen és a jövő harmonikus összevonása céljából adjuk ki a könyveket. Már az ötödik könyvünk lát napvilágot, szerintem, mindnek jó volt a fogadtatása. Az Aradi Magyar Napok programjába illesztett Szabadság-szobor Egyesület Napját mindenképp egy aradi magyar eseményhez vagy aradi magyarhoz kívántuk kötni. Tavaly Tokay György könyvének a kiadását szerveztük, idén a Szántay Lajos műveiről szóló könyv kiadását tettük lehetővé, amivel nem akartunk versenyre kelni a Kölcsey Egyesülettel, ezért e részt egy kicsit nyitva is hagytuk. Jövőre Kovách Géza halálának a X. évfordulóján, az emlékére kívánunk egy napot szervezni, aminek érdekében előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a Gyulai Levéltárral. Ott őrzik Kovách Géza hagyatékát, amit feldolgoztattunk. Kovách Gézának volt egy megkezdett érdekes munkája, ami az aradi zsidóság történetét fogta volna át. Ő is úgy érezte, hogy az aradi zsidóságnak fontos szerepe volt a város kulturális fejlődésében.
– Ha már amúgy is közművelődési rendezvényeket támogatnak, nem lehetne-e a támogatáshoz kötni, hogy a civilszervezetek ne szervezzék a programjaikat egymásra?
– A szabadelvűség átka, hogy a programok megtervezésekor a mieink se tudnak egymással egyeztetni. Ha hozzánk támogatási kérelem érkezik, azt megpróbáljuk kielégíteni. Idén 7-8 rendezvényt támogattunk. Mivel azonban közpénzről van szó, csak akkor tudunk támogatást adni, ha el tudnak vele számolni, mert nekünk is számot kell adnunk róla. Kis összeggel, 400-500 lejjel szinte minden civilszervezetet támogatni tudunk, ha el tudnak vele számolni.
– Idén mennyi pénzt tudott összepályázni az Egyesület?
– Össze kell számolnunk, mert külföldi pályázataink is voltak. Így a Bethlen Gábor Alaptól is kaptunk egy komolyabb összeget, ami a kiadásainknak a jó részét fedezte is.
– Emlékhely-állítást támogatnak-e?
– A Fábián Gábor-szobor felállítási költségeit is pályázat útján gyűjtöttük össze. Természetesen, támogatunk.
– Azért kérdem, mert 2014. szeptember 19-én lesz a 70. évfordulója a világosi vérengzésnek, amikor lelőttek 10 ártatlan, magyar polgárt, akiknek soha, senki nem állított emlékhelyet. A kerek évforduló kínálná ehhez a legjobb lehetőséget…
– Szerintem támogatni tudnánk, de már el kellene kezdeni az emlékhely-állítás munkáját, nehogy a jóváhagyások miatt kifussunk az időből.
Nem ideális, de van hatásköre
– Mivel Elnök Úr egyben oktatási államtitkár is, válaszolna-e a kérdésemre: mit jelent ellenzékiként magas rangú kormánytisztviselőnek lenni?
– A helyzet furasága, hogy én a kormányváltás után is ott maradtam. Akkor mindenki úgy vette, hogy átmeneti kormányban sok minden lehetséges. Amikor azonban a decemberi választások után is a helyemen maradtam, mindenki meglepődött. A kormányfő azonban azt mondta: ha a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó államtitkárság őelőtte is megvolt, ő a továbbiakban is meghagyja. Valóban, most teljesen más helyzetben dolgozunk, mint ahogy tettük kormányváltás előtt. Mert a fő döntések nem az én kabinetemben születnek meg, azelőtt viszont nálam is folytak a tárgyalások. Szerencsém is van, abból kiindulva, hogy én vagyok az, aki a parlamenti kapcsolatokért felel, tehát én tartom a minisztérium és a törvényhozás közötti kapcsolatokat, én veszek részt a plénumokon, a bizottsági üléseken. Tehát nem tudnak kihagyni bizonyos dolgokból. Ezen kívül, a miniszter elég nyitott, eléggé européer ahhoz, hogy bármikor, bármilyen kérdésben leüljünk megbeszélni a dolgokat. Amiben tud, segít, amiben nem tud segíteni, azt megígéri, de még nem utasított el. Érdekes szituáció kicsit kívülről nézni, hogy mi történik bent, illetve belülről is kifelé tekintgetni. Nem mondom, hogy ideális állapot, de a kisebbségi oktatás rajtunk megy keresztül, az szerves része a román oktatásnak, ezért minden törvénytervezet rajtunk is keresztül megy. Többször is elmondtam: ezt nem írom alá, üljünk le, beszéljük meg. Nem érzem, hogy nyomást gyakorolnának rám, akaratom ellenére még semmit nem írtam alá. Noha az ideális feltételektől messze vagyunk, megvan a mozgásterem és a hatásköröm.
– Köszönöm a beszélgetést, és további eredményes munkát kívánok!
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Médiaviszonyokról beszélgettek
Nagyvárad- A művelődés hete- a tanulás ünnepe rendezvénysorozat keretében A média függetlensége napjainkban címmel szerveztek kerekasztal-beszélgetést az Ady Endre Középiskola könyvtártermében.
A kedd esti rendezvény szervezői a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége, a Sapientia Varadiensis Alapítvány és a debreceni székhelyű Megyei Népfőiskolai Egyesület voltak.
A megjelenteket köszöntő dr. Fleisz János BINCISZ-elnök arra hívta fel a figyelmet: október 12-26. között immár kilencedik alkalommal rendezik meg A művelődés hete- a tanulás ünnepe sorozatot a bihari térségben. Az események a felnőttképzéshez kötődnek ugyan, de művelődés központú jellegűek, céljuk, hogy jobban megismerjük a helységet, ahol élünk, a múltunk és a jelenünk. Most éppen a sajtó a téma, a média felelőssége és viszonyulása a világhoz. Úgy vélték, hogy ezt összekötik a sajtószabadsággal és -függetlenséggel, inkább a gyakorlati tapasztalatokra helyezve a hangsúlyt. Kiindulópontként a hetven évvel ezelőtt, 1943-ban zajlott balatonszárszói találkozót jelölték meg, ahol Németh László megfogalmazta, hogy nincs külön jobb- és baloldali út, csak egyetlen út van, a magyar.
Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület vezetője arról beszélt, hogy a művelődés hete programként először az Egyesült Királyságban jelent meg a ’80-as években, s terjedt el, napjainkban már a világ 130 országában lebonyolítják. A sajtónak is fontos is szerepe van abban, hogy legalább egy évben egy nap erejéig megünnepeljék azokat az embereket, akik életük végéig tanulnak, illetve továbbképzik magukat, s ezáltal hozzájárulnak a maguk fejlődéséhez és a társadalom átalakulásához. Erre azért is nagy szükség van, mert Magyarországon például egy friss adat szerint 750-800 ezer közé tehető a teljesen analfabéták száma, 1 millióan nem végezték az első nyolc általános osztályt és ugyanennyi személynek nincs semmilyen szakmája.
Kerekasztal-beszélgetés
Dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész betegsége miatt nem tudott eleget tenni a meghívásnak, Függetlenség és felelősség című dolgozatát Fleisz Judit tanárnő olvasta fel. Ebben szó esett hitelességről, ellehetetlenítésről és a sajtónyelv magyarságáról. A tanulmány azzal a pesszimista végkövetkeztetéssel zárult, hogy a média állapota egyáltalán nem megnyugtató.
A mintegy másfél órás kerekasztal-beszélgetés résztvevői váradi médiaszakemberek, újságírók, szerkesztők voltak: Dérer Ferenc, Villányi Zoltán, dr. Fleisz János, Borsi Balázs és Szűcs László, akik olyan kérdéseket próbáltak megválaszolni, mint például mit értünk sajtó- és szólásszabadságon, mennyire hiteles és magyar a mai magyar sajtó, illetve mit jelent politikailag függetlennek lenni? Egyebek mellett szó esett az 1989 előtti és utáni helyzetről, nyelvhelyességről, sajtóhibákról, hatalmi befolyásokról, arról, hogy a laptulajdonosok és a politikusok mennyire akarnak beleszólni az újságok, híranyagok szerkesztésébe, az értékpreferencia azonos-e a szervilizmussal, létezik-e egyáltalán függetlenség vagy csak szakmaiság és tisztesség kellene legyen.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Világszerte velünk tüntetnek (A székelyek nagy menetelése)
A világ számos pontján tartanak vasárnap a székelyek nagy menetelésével szolidarizáló tüntetést. Tegnap délutánig tizenhárom ország huszonkét városából jelezték, hogy összegyűlnek, és Székelyföld autonómiakövetelésére irányítják a figyelmet.
Magyarországon nemcsak Budapesten vonulnak fel nemzettársaink, de megmozdulást szerveznek Szolnokon, Debrecenben, Keszthelyen és Sárospatakon is. Az európai fővárosok közül Londonban, Bécsben, Brüsszelben, Helsinkiben, Berlinben, Zürichben, Stockholmban, Pozsonyban lesz utcai megmozdulás, de Németországban utcára vonulnak Stuttgartban is, Svédországban Halmstadban, Szerbiában Topolyán. A tengerentúlon, az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában is több helyszínen tartanak szolidarizáló tüntetést, Washingtonban, Los Angelesben, New Yorkban, illetve Torontóban és Ottawában próbálják a székelység követelésére irányítani a figyelmet, Ausztráliában Canberrában vonulnak utcára az ott élő magyarok. Idén március 10-én, a Marosvásárhelyen megrendezett Székely Szabadság Napján több ezren vettek részt világszerte a szimpátiatüntetéseken, székely zászlókkal, többnyelvű feliratokkal hirdették a székelység autonómiakövetelését.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Izsák Balázs: senki ne hiányozzon a vasárnapi menetelésről!
A székelyek nagy meneteléséről "csak az maradjon otthon, akinek a nevére kiállított hivatalos halotti bizonyítványa van. Más igazoló iratot nem fogadunk el" – jelentette ki Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke egy pénteki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón.
Mint pontosította, a teljes körű részvételt célzó elvárása elsősorban az SZNT vasárnapra meghirdetett nagy menetelés által érintett települések lakosságára vonatkozik. Arra a kérdésre, hogy még mindig 150 ezer felvonulóra számít-e, kijelentette: csütörtökön módosította a számításait, most már 200 ezer résztvevővel számol.
Izsák Balázs hozzátette, nem tulajdonít nagy jelentőséget a számoknak, ezeknél fontosabbnak tartja, hogy a résztvevők a közösségi összefogás élményében részesüljenek.
Az SZNT elnöke elmondta, hogy a menetelésnek egyebek között a román-magyar alapszerződés 15/9-es cikkelyét kell tudatosítania. Ebben a szerződő felek azt vállalták, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek megváltoztatják a kisebbségek által lakott régiók lakosságának arányait. Ha Románia a Székelyföldet egy nagyobb közigazgatási régióba olvasztaná be, azzal megsértené az alapszerződést. "Azt kérjük Magyarország kormányától, hogy kérje számon az alapszerződés betartását" – jelentette ki Izsák Balázs.
Az elnök ironikus hangnemben mondott köszönetet a székelyföldi prefektusoknak, amiért a székely szimbólumok ellen indított pereikkel megerősítették a székely közösségi tudatot. "Üzenem Codrin Munteanunak (Kovászna megye korábbi, magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült prefektusának – a tud.), hogy számítok rá a jövőben is" – jelentette ki.
Úgy vélte, a székelyek nagy menetelése meg fogja értetni Bukaresttel, hogy a közösségi akarat semmibe vevése tovább erősíti a székelység hangját, és a követeléseknek újabb és újabb hullámaival kell szembenéznie. Hozzátette, hogy a Székelyföld autonómiájáról szóló konstruktív párbeszéd elkezdését szeretnék elérni.
Öt magyarországi városban is demonstrálnak a Székelyföld autonómiájáért
Budapesten, további négy magyarországi városban és a világ számos pontján is tartanak szimpátiatüntetéseket a székelyek nagy menetelésével egy időben, vasárnap. A háromszéki Bereck és Kökös közötti 55 kilométeren százezres menetoszlop hívja majd fel a figyelmet az egységes, önálló, autonóm Székelyföld igényére. A magyar közmédia több műsorban is foglalkozik a demonstrációval.
László Lajos, a Székelyföldért Társaság (SZT) titkára csütörtökön elmondta, hogy a budapesti Hősök terén lesz a gyülekező vasárnap délelőtt 10 és 11 óra között. Onnan vonulnak át a román nagykövetséghez, ahol 12 órakor kezdődik a rendezvény, összehangolva a háromszéki demonstrációval.
A vidéki rendezvényeket Szolnokon, Debrecenben, Keszthelyen és Sárospatakon szervezik. A székelyföldi autonómiáért a világ több mint húsz váro-sában, számos kontinensen tartanak szimpátiatüntetést.
Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága múlt heti, egyhangúlag elfogadott állásfoglalásában támogatta a vasárnapi demonstrációt.
A közmédia többször, több műsorban is foglalkozik a Székelyföld területi autonómiájának megvalósításáért indított demonstrációval. A Székelyek nagy menetelését pedig a Dunán és a Kossuth Rádióban is élőben közvetítik – tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája korábban az MTI-t.
A menetelést az MTVA az eseményt megnyitó egyik ökumenikus istentisztelettel együtt élőben közvetíti. A műsorban megszólalnak az erdélyi magyarság politikai vezetői, ismert közéleti szereplői is.
A FUEN támogatja a romániai magyarság autonómiatörekvéseit
Teljes szolidaritásáról és támogatásáról biztosította a romániai magyar nemzeti közösség autonómiatörekvéseit az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) a székelyek vasárnapi nagy menetelése alkalmából – derült ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség pénteki hírleveléből.
A FUEN állásfoglalását Hans Heinrich Hansen, a nemzeti kisebbségek európai ernyőszervezetének elnöke és Vincze Lóránt, a FUEN alelnöke, az RMDSZ külügyi titkára írta alá.
"A FUEN minden fórumon támogatja tagszervezeteinek jogkövetelő törekvéseit, a Székelyföld területi autonómiáját is. Az RMDSZ a FUEN erős partnere, közösen lépünk fel Európában a kisebbségi keretszabályozás megteremtése érdekében" – olvasható az állásfoglalásban.
A FUEN vezetői rámutattak: Európa minden őshonos nemzeti kisebbségét megilleti az önrendelkezés joga, és a romániai magyarság – Európa legnagyobb, egy országban élő nemzeti kisebbsége – hosszú ideje kinyilvánította igényét Székelyföld területi autonómiája és a kulturális autonómia iránt.
Hozzátették: az autonómia a legtöbb esetben súlyos történelmi örökséget rendezett, és kivívása több évtizedbe telt, de azóta bebizonyosodott, hogy az autonómia erősítette a közösségeket, valamint a régiók és autonóm területek kohézióját.
"Arra buzdítjuk a romániai magyarokat, soha ne adják fel a közösség önrendelkezésébe, ügyeik autonóm rendezésébe vetett hitüket. Használják ki a politikai érdekképviselet lehetőségeit, támogassák a közösséget képviselő RMDSZ-t, éljenek a polgári nyomásgyakorlás eszközével, őrizzék meg az erőt adó egységes fellépést" – fogalmaz a FUEN állásfoglalása.
Népújság (Marosvásárhely)

Kiállás a székelyek mellett
A székelyföldi autonómiáért a világ több mint húsz városában tartanak szimpátiatüntetést, többek között Budapesten és több más magyarországi településen is utcára vonultak tegnap az emberek a Székelyek Nagy Menetelése melletti kiállásként. A főváros mellett Szolnokon, Debrecenben, Keszthelyen, Sárospatakon, Békéscsabán, Hódmezővásárhelyen, Tokajban, Szombathelyen, Gyöngyösön, Zalaegerszegen és Nagykanizsán is felvonulással fejezték ki szolidaritásukat a székelyföldiek autonómiatörekvése mellett demonstrálók.
Területi autonómiát a Székelyföldnek – ez állt azon a molinón, amely a budapesti Hősök teréről a román nagykövetség irányába elindult menet elején volt látható. A Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Székelyföldért Társaság kezdeményezte, tízezresre becsült menetet egy nemzeti színű és székely zászlókkal feldíszített, régi Csepel teherautó vezette fel, a plató oldalán lévő molinón pedig ez volt olvasható: "Magyarok! Veszélyben a székelyek!"
„A Székelyföldért megmozdult az egész világ” – jelentette ki György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke, miután a szimpátiamenet megérkezett a nagykövetség Thököly úti épületéhez. Bayer Zsolt újságíró eközben a Román Királyság és Erdély egyesülését kimondó Gyulafehérvári nyilatkozatnak a nemzeti önrendelkezést garantáló harmadik pontját idézte fel beszédében. Az eseményen ugyanakkor elhangzott, hogy a Civil Összefogás Fórum petíció átadására készül az Európai Unió és a román kormány számára. Mint Bencze Izabella, a CÖF alapítója és szóvivője elmondta, a dokumentumban felsorolják majd a várható jogsértéseket. Hozzátette: nem hagyják majd, hogy az Európai Unió "úgy rázza le magáról az autonómia kérdéskörét, mint ahogy azt eddig tette". Közölte: azt üzenik a román kormánynak, hogy az autonómia nem ördögtől való, ha egyetértésben, gyűlölködés nélkül hozzák létre, az aranyat ér nemcsak az ott élőknek, hanem az azt jóváhagyó államnak is.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)|

Bethlen-napok Nagyenyeden, Gyulafehérváron, Alvincen
Fehér megyei szórványmagyarságnak két felemelő ünnepnapja volt Bethlen Gábor fejedelemmé választásának négyszáz éves évfordulója alkalmából. A pénteki rendezvényeknek Nagyenyed adott otthont, a szombatra időzített eseményeket pedig Gyulafehérváron, és Alvincen tartották.
„Fejedelem, a fundamentum áll!”
Az enyedi pincegalériában került sor arra a képzőművészeti kiállításra, amelyet a nagyenyedi Inter-Art Alapítvány és a Bethlen Gábor Kollégium közösen szervezett. Huszonkét alkotó munkáit csodálhattuk meg, köztük Barabás Miklós, a kollégium egykori neves diákjának festményeit, Bethlen Gábor fejedelem és gróf Mikó Imre kollégiumi főgondnok portréit.
A megnyitón többek között jelen volt M. Horaţiu Josan polgármester, Balog István az Inter-Art Alapítvány elnöke, Ioan Hădărig, a Liviu Rebreanu Művelődési Központ igazgatója. A kiállítást Tóth Tibor református lelkész mutatta be. „Rajtunk a sor, kései rendek, ünneplőbe öltözve jövünk jelentést tenni négyszer száz év tartalmával a szívünkben (…) és jelentjük a Fejedelemnek, igen, Fejedelem, a fundamentum áll!”, hangzott el beszédében.
Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója mutatta be azt a kiadványt, amelyben a szerkesztők a fejedelem által alapított iskola néhány egykori diákjának és tanárának munkáit gyűjtötték össze, így kívánták emlékeztetni az olvasót arra, hogy a Bethlen Gábor alapította 391 esztendős kollégium milyen neves képzőművészeket adott az egyetemes magyar kultúrának.
Bethlen Gábor nevét viselő iskolák találkozója
A kiállításmegnyitót követően került sor a Bethlen-iskolák találkozójára, amelynek ötlete tizenegy évvel ezelőtt született meg. A díszterem zsúfolásig megtelt. Szőcs Ildikó igazgató felolvasta a volt enyedi diák, Brendus Réka, a magyar kormány nemzetpolitikában felelős államtitkársága főosztályvezető helyettesének a kormány nevében küldött üzenetét.
Az eseményen jelen volt Szőcs Gyula, a kollégiumi keresztszülőprogram nagy támogatója, Kováts Krisztián megyei RMDSZ-elnök, Király Melinda, az EMNP alelnöke, Lőrincz Helga nemzetiségügyi tanfelügyelő, Lászlóffy Pál, az Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) tiszteletbeli elnöke, a kollégium régi támogatója.
Sorban bemutatkoztak a Bethlen Gábor nevét viselő iskolák. Elsőnek Debrecen, majd Gyomaendrőd, Hódmezővásárhely, Nyíregyháza, végül pedig Székelyudvarhely képviselői szólaltak fel. Valamennyien elmondták, miért is választották az illető iskolák a fejedelem nevét. Két magyarországi testvériskolából érkező diákcsoport is vendégeskedett a hétvégén a kollégiumban a budapesti Baár Madas református gimnáziumból Wrábelné Hatházi Judit vezetésével és a Lévay József Református Gimnázium diákjai, a találkozó alkalmával a vendégek is beszéltek iskolájukról, a nagyenyedi kapcsolatokról.
Gazdag gyulafehérvári program
A gyulafehérvári ünnepségek a református parókia udvarán kezdődtek, ahol felavatták az új haranglábat. Gudor Botond református esperes házigazdaként köszöntötte a vendégeket. Elmondta: a Háromszékről származó harangláb megalkotásában sokat segített a vargyasi Sütő család. A baróti Demeter László ismertette a harangláb történetét, majd egy adománylevelet és egy díszzászlót adott át az esperesnek, amit Szekeres Attila István mezőmadarasi származású sepsiszentgyörgyi heraldikus, a címertudomány doktora, valamint Puskás Bajkó Gábor hímző grafikus adományozott a gyulafehérvári egyházközségnek. A harang a Fehér megyei Marosszentimre gyülekezet nélkül maradt templomából származik – tudtuk meg. Az eseményen jelen voltak a Bethlen Gergely Hagyományőrző Egyesület tagjai is. A rendezvényt a Kovásznai Megyei Tanács, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház, a Bethlen Kollégium és a Bod Péter Alapítvány támogatta. Emelte az ünnepi hangulatot Szilágyi Győri Hunor és Gligor Daria elemista tanulók szép hegedűjátéka.
Ezt követően az Egyesülés Múzeumban Gy. Szabó Béla metszeteiből és festményeiből nyílt kiállítást tekinthették meg az érdeklődők. A múzeum részéről Gabriel Rustoiu igazgató mondott beszédet, ebben az alkotót az egyik legnagyobb „román” művésznek nevezte. Ferenczy Miklós esperes, Gy. Szabó Béla nevelt fia magyarul és románul mutatta be a művész életét és munkásságát.
A második kiállítás a Római Katolikus Egyházművészeti Múzeumban tudományos értékű. A bemutatót Sipos Gábor egyházkerületi levéltáros tartotta. A tárlókban eredeti dokumentumokat láthattunk pl. Bethlen Gábor levelét az erdélyi református lelkipásztorok gyermekei számára.(1629. július 13.) vagy a partiumi református román papokat magyar kiváltságokban részesítő egykori másolatot (1614. február 14.) Egy másik iratban a református vallású szászoknak istentiszteleti hely gyanánt odaadja az óvári iskola (ma: ferences kolostor) végében levő „palatiumot.” (1629. május 14).
A délelőtti ökumenikus istentiszteleten zsúfolásig megtelt a gyulafehérvári székesegyház. Jakubinyi György római katolikus érsek szólt az egybegyűltekhez Bethlen Gábor személyének jelentőségéről beszélve, majd Kató Béla református püspök Bethlen Gáborról, mint a magyarok Gedeonjáról emlékezett meg. Az ökumenikus istentisztelet zárómozzanata a székesegyházban található emléktábla megkoszorúzása volt. Fellépett a nagyenyedi egyházközség, valamint a kollégium leánykórusa Fórika Éva zenetanár-karnagy vezetésével. A kórustagok Erdély szinte valamennyi népviseletében pompáztak.
Az istentiszteletet kulturális műsor és vásár követte a Vártéren. Itt különösen fontossá vált Turzai Melán kollégiumi aligazgató és Kónya Tibor iskolalelkész moderátori tevékenysége.
A Vártéren felállított színpadon Kováts Krisztián Fehér megyei RMDSZ-elnök köszöntötték az ünneplő közönséget. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arról beszélt, hogy a nagy fejedelem tizenhat éves uralkodása alatt megerősödött a transzszilvanizmus jelensége. Tudott csatába menni, de tudott szövetséget is kötni, ha arra szükség volt. Felszólalt többek között Sógor Csaba parlamenti képviselő és Hegedűs Csilla, az RMDSZ főtitkár-helyettese, a Communitas Alapítvány képviselője, az eseményen jelen volt Magdó János kolozsvári magyar főkonzul is. Fellépett a Collegium Gabrielense régizene- és táncegyüttes Tomai Gyöngyi és Kónya Mária vezetésével. Táncműsorukban a két fejedelem (Bethlen, és Báthori) párharcát elevenítették fel. Láthattuk, halhattuk a sepsiszentgyörgyi Codex és a budapesti Tabulatura együttesek műsorát is. A sok népi tánc (magyarlapádi, felvinci, miriszlói, csombordi, bethlenszentmiklósi, illetve a torockói citerazenekar) igazolták a szórvány érdeklődését a népi kultúra iránt. A Fehér megyei RMDSZ éppen ezeknek a kis közösségeknek a támogatásával – pl. a néptánccsoportok szervezésével és utaztatásával – vállalt fontos szerepet az ünnepen.
Eközben a Vártéren kirakodóvásár zajlott sok szép magyar termékkel, a Böjte-ház udvarán pedig „huszárgulyás” főtt sajátos recept szerint. A műsort Antal Timi nagy sikerű, sok fiatalt odavonzó könnyűzene-koncertje zárta.
Istentisztelet Alvincen
Délután hálaadó istentiszteletre került sor a Gyulafehérvártól 11 km-re levő Alvinc nemrég felújított XIII. századi református templomában. Az istentiszteletet Ft. Kató Béla református püspök tartotta. A mindössze tíz református hívőből álló gyülekezetet Gudor Botond esperes látja el lelki szolgálattal. Népes közönség vett részt az istentiszteleten, jelen voltak a helyi ortodox és görögkeleti papok, valamint a polgármester. A vendégek között voltak azok az anyaországiak is, akik segítségével a felújítási munkálatok megvalósulhattak. Minderről Dioszegi László, a Teleki László Alapítvány képviselője beszélt. Fellépett a Tabulatura együttes és a nagyenyedi egyházközség református kórusa Fórika Éva vezetésével. Boros Erzsébet buzásbocsárdi énekes népdalokat adott elő.
Szabadság (Kolozsvár)

Hitvallás és reformáció
Szerdán kezdődött és csütörtökön, október 31-én, a reformáció ünnepe alkalmából megtartott istentisztelettel fejeződött be az a kétnapos konferencia, amelynek témája a 450 éve megalkotott Heidelbergi Káté volt.
A Heidelbergi Káté kiadványaiból Hermán M. János által összeállított kiállítást szerdán délután nyitották meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának emeleti előcsarnokában. A megjelenteket, köztük Erdélyi Géza felvidéki nyugalmazott püspököt, Tőkés László EP-képviselőt, dr Lévai Attilát, a komáromi Selye János Egyetem teológiai fakultásának dékánját Horváth István, a Partiumi Magyar Művelődési Céh igazgatója köszöntötte, majd átadta a szót Hermán M. Jánosnak, aki egy rögtönzött tárlatvezetéssel hívta fel a megjelentek figyelmét a kiállítás darabjaira.
Kiállítás és istentisztelet
Hermán M. János elmondta, hogy körülbelül egy éven át szervezték a kiállítást, és ökumenikus kollekciót sikerült a közönség elé tárni, hiszen unitárius és katolikus káté is van a kiállított darabok között, de örmény és román nyelvű is látható. A több évszázadot átívelő gyűjtemény kapcsán szó esett a különböző káték nyomtatásáról, cenzúrázásról, az emberközpontúvá tett, vagy kézírásos káték mellett a Sass Kálmán-féle kátéról is. „A hitvallásos emberek tudják, hogy a létra a földről a mennybe vezet” – fogalmazott Hermán. M. János. A Nagyváradi Kántorok Kórusának szolgálata után Szomor Attila segédlelkész beszélt Hévézi Endre Londonban élő magyar képzőművészről, aki a zilah-ligeti református templom ólomüveg ablakait készítette. Az evangélistákat, Mátét, Márkot, Jánost és Lukácsot ábrázoló munkákról készített fényképeket is láthatták az érdeklődők, és az is elhangzott, hogy december elején a tervek szerint megszervezik a 90. esztendős művész önálló kiállítását is.
A program a várad-újvárosi református templomban folytatódott, ahol Sándor Lajos parókus lelkész köszöntötte a híveket, majd dr. Tóth Albert, a Magyarországi Lelkészi Szövetségek elnöke, tiszalúci lelkész szolgált. Tóth Albert igehirdetését a Mózes első könyve 3. rész 8–9. versére alapozta, itt kérdezi meg az Úr a bűnbeesés után rejtőzködő embertől: hol vagy? „A teremtés óta a bűnös ember mást sem csinál, mint bújócskázik Istennel” – fogalmazott az igehirdető, aki megjegyezte: a kommunizmusban mindig féltünk azoktól, akik néztek, megfigyeltek, de Istentől nem féltünk, pedig ő is figyel. Az Isten örökké keresi az embert, és egyszülött fia elment a bűnösökhöz is, mondta az igehirdető, aki a „nagyváradi atyámfiai, hol vagytok?” – kérdéssel zárta prédikációját.
Könyvbemutató és hitvalló helyzet
Folytatásként dr. János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora mutatta be dr. Pálfi József lelkész-tanár „Vallásomat el nem hagynám…” Királyhágómelléki kéziratos konfirmáció káték a 20 században című kötetét mutatta be. Mint mondta, a kötetből látszik Trianon után Királyhágó-mellék útkeresése Debrecen és Kolozsvár között, olvasható a szerzők életrajza is. Sárközi Lajos az 1920 és 1940 közötti időszakot, míg dr. Széles Mária, Horváth István és Orth Imre az 1946-47-től 1989-ig terjedő időszakot ölelte fel. Az egyetem volt professzorasszonyát és a szerzők leszármazottait egyébként köszöntötték is a templomban.
bemutatón után Orosz Otília Valéria énekelt Thurzó Zoltán kíséretével, majd Tőkés László EP-képviselő mondott beszédet. Vannak úgynevezett hitvalló helyzetek (status confessionis), ilyen volt például 1956-os forradalom, de akár az őskeresztény egyház helyzete, amikor a hit megvallását a hívőnek minden következményével együtt vállalni kell. Ilyen a kisebbségi sors is, 1989 után sokan felvállalták hitüket, ám ez a hullám elmúlt, a lelkészek tudják, hogy egyre több az úgymond rejtőzködő keresztyén. A Heidelbergi Káté 450. évfordulójának, a hitvallás évének üzenete, hogy „szerezzük vissza hitvalló keresztyén minőségünket” – mondta Tőkés László.
Fried Noémi Lujza

Szórványainkról, veszélyeztetett anyanyelvünkről
Nem mondok újat, mindenki saját környezetében is érzi, hogy Erdélyben, a Partiumban is hatalmas etnikai, nyelvi változások következtek be az elmúlt évtizedek alatt. Ha valaki arra kíváncsi, mivé lett szép magyar nyelvünk az együttélésben az elmúlt tíz, húsz év alatt, elég, ha vasárnap délután bekapcsoljuk a kolozsvári rádió betelefonálós kívánságmuzsika adását. Lehangoló, ahogyan magyarjaink beszélnek.
Elsősorban Kolozsvár és környékének nyelvromlását tükrözi az adás. Állítólag Kodály még azt mondta valamikor a XIX. század végén, hogy a magyar nyelvterületen Kolozsváron beszélik a legszebben a magyar nyelvet. Vallomása pontosan így hangzik: „Hol beszélnek a legszebben a magyarok? Kolozsváron a piacon!” Sajnos elmúltak ezek az idők!
Egyszerűen elfelejtettünk egész mondatokban, szavainkra gondosan vigyázva, értelmesen beszélni. Hallgassuk csak! „Koolozsvári rágyo? Ínen vagyok Koolozsvárból, a Monosturból. És minden telhetö jot szeretnénk kivánkozni fiiamnak Feerinek, meenyemnek Rodicának és uunokámnál is Mirelához.” Érdemes azonban itt azt is megfigyelni, hogy a rádió vonzáskörzetében milyen nyelvi oázist jelentenek még a szilágysági, bihari, koltói, hosszúmezői betelefonálók. Kellemes hallani, ahogyan ízes belső szolnoki nyelvjárásban elhangzik: „keívánnak minden jaót és baoldogságot a liányomnak, az összes pujának és az egíssz családnak”.
Milyen jó, hogy él még és erősen tartja magát a Szilágyság, Bihar, Szatmár ízes magyar nyelve!
Önként vállalt asszimiláció
Kisebbségi életünk, értékeink általános leépülési folyamatainak évtizedek óta tanúi vagyunk. Mindezek alapvetően befolyásolják nyelvünk állapotát is.
Elsőnek egy etnikai csoport létszáma és arányai fogynak el a regionális és helyi környezetben. Elkezdődik a számbeli leépülés. Sérül a csoport képviseleti jelenléte az országos döntéshozásban, érdekvédelemben, helyi önkormányzatban, elveszíti jelenlétét a gazdasági életben. Az elégtelen számú szavazat miatt a közösség képviselete kimarad a „helyi önvédelemből”. Ez számottevő közéleti érdeksérülést is okoz. Az etnikai csoportot a jogtalan politikai-hatalmi döntések nyomán is sorozatos sértések és sérülések érik. Leépülnek intézményei, nem jut hozzá anyanyelvi értékeihez, oktatáshoz, kultúrához, nyelvhasználathoz, nyelvi nyilvánossághoz. Ezekkel a folyamatokkal párhuzamosan a kiscsoport önfeladással, többségi értékátvétellel védekezik. Bekövetkezik a döntően többségi intézmény-, média-, értékfogyasztása, majd a kultúravesztés. Felerősödik az anyanyelvi igénytelenség, nyelvromlás, nyelvcsere, az oktatásról és az endogám párválasztásról való lemondás.
Bekövetkezik a belső lemondás, önként vállalt asszimiláció, az anyanyelvi családnak mint utolsó végvárnak a feladása társul ehhez.
Térvesztés, nyelvromlás, asszimiláció a nagyvárosokban
Tudomásul kell vennünk, hogy az erdélyi-partiumi magyarság küzdelmeinek legnagyobb hadszíntere a nagyváros lett. A térvesztés, nyelvromlás, asszimiláció legszomorúbb helyszínei ezek. Évtizedek óta közismert szlogen, hogy a nagyváros az erdélyi magyarság legnagyobb temetője. Itt sérült leginkább a kisebbségi csoport nyelvi önbizalma és otthonérzete. Elsősorban itt kerültek nehéz helyzetbe a nemrég még döntően többnyelvű, elsősorban magyar jellegű erdélyi városok polgárai. Itt a Trianontól kezdődő ingadozások után néhány évtized alatt tervezett betelepítés, nagy mesterséges etnikai arányváltás, sőt erőszakos szórványosítás zajlott. Mesterségesen, politikailag és hatalmilag lenyomták a természetes nyelvhasználati szabályozásokat, régi nyelvi értékeket. A kétnyelvű, három-négy etnikumú erdélyi városokból csonkolt népességű és etnikai arcú, mesterségesen asszimilálásra kiszemelt városok lettek. Szomorú harcot vív a magyar nyelv értékéért, használatáért nemcsak Temesvár, Arad vagy Nagybánya, de már Nagyvárad, Szatmárnémeti, Nagyszalonta és Margitta is. Nyilvános térben még mindig nincsenek kellő arányú és méltányosan elkészített magyar feliratok egyetlen erdélyi városban sem. Eltűnőben van a „térnyelv”, a kisebbségi nyelv közhasznú, hivatali használata, értékelése, de még a szándék sincs meg ehhez. Sőt inkább a nyelvi megbélyegzések, folyamatos nyelvi sérelmek és sértések a gyakoriak. Az ortodoxia dominanciájának jegyében, városainkban tervezett „hagymakupolás honfoglalás” zajlik, térnyelvi agresszió, „manélészennyezés”, hangszórókon kihangosítva lakótelepek egészét zavarja a román ortodox pópák müezzin-zenéje, az egész lakónegyedeket stresszelő ortodox liturgiális „szluzsbaszennyezés”.
Azt is szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy erőteljes szórványosodás és ezzel nyelvi térvesztés zajlik nagyvárosaink külső övezeteiben, a magyar falvak környezetében is. Sajnos nemsokára teljesen elveszítjük erdélyi nagyvárosaink hajdani magyar föld- és tulajdongyűrűit. Hallatlan területpocsékolás zajlik, mivel jelentősen felértékelődött az építkezésekhez és befektetésekhez igencsak előnyös elhelyezkedésű, megőrzött vagy visszaszerzett magyar földtulajdon. Kialakult egy jelentős magyar falusi és városi őshonos réteg, amelynek tagjai örökség-megélhetési életformában őseik földjeiből, ingatlanaiból próbálnak (vagy kénytelenek) anyagilag talpon maradni, gyermekeiket elindítani. Ez pedig a térfeladás, értékvesztés és gazdasági elszórványosodás szomorú, gyászos formája. Világosan láthatjuk ezt szerte Erdélyben.
Azt is érzékelhetjük, hogy nagyvárosaink gyűrűjében, román és magyar falukörnyezetében is nagy népességmozgás, népességcsere zajlik, és átalakítja az évszázados településszerkezeteket. Ezzel többirányú szórványosodás is folyik! Magyarok jelentős számban eladják városi tömbházlakásaikat, házat vásárolnak és kitelepednek a városkörnyéki román falvakba is. Hasonlóképpen románok költöznek magyar falvakba. Egy számottevő magyarországi román kitelepedés is folyik a teljes román–magyar határsávban, Battonya, Biharpüspöki, Berettyóújfalu, sőt, Debrecen térségében. Több helyen már román óvodai és iskolai csoportok is indultak a szükségletek kielégítésére.
És közben a nagyvárosi lakótelepi létben a magyar közösségek, csoportok életét az elmagányosodás, szociális hátrányok, munkanélküliség, a gyermekek elszigetelődése, a galerik hatására „lakótelepi gyermekekké” (băiat de cartierré) süllyedése, a magyar oktatás leépülése jellemzi. Részben ugyanez mondható el már Aradról, Temesvárról, Kolozsvárról, lassan Szatmárról, Nagyváradról, újabban pedig Marosvásárhelyről, sőt Sepsiszentgyörgyről is, ahol a peremhelyzetben élők jelentős tömegei már más nyelvet beszélnek.
A lakótelepek uralkodó nyelve mindig az utca nyelve volt, az utca nyelve pedig szinte mindig a többség nyelve. Ezeken a településeken a kisebbségi magyarság és nyelve kiszorult a hatalmi szférából, a hivatali életből, a mindennapi hatalmi-adminisztratív kommunikációból és mesterségesen bélyegzett lett.
A városokban az önértékelés és a nyelvi helyzet tekintetében észlelhetők tehát a legnagyobb gondok. A hatalomnak nem kell a kisebbség mássága. A történelmi utcaneveket átkeresztelték, a magyar személyneveket lefordították vagy törölték; az utcanevek kétnyelvűsége is többnyire tükörfordításokban nyilvánult meg. A többségiek nyolcvan év alatt annyit sem tanultak meg a kisebbség nyelvén, hogy nevüket, nevünket felismerhetően kiejtsék, megkülönböztessék a családnevet a személynévtől. A hatalomnak sikerült megteremtenie és a kisebbségbe sulykolnia a másság méltósága helyett a másság szégyene megalázó érzetét.
„Nettmagyarság”
Azt is megtapasztalhatjuk, hogy az anyanyelv értéke a vegyes és átmeneti területek mellett a halmozottan hátrányos nyelvi régiókban élő magyar gyermektársadalom körében van a legmélyebben. Ott, ahol nincs mód a közös anyanyelvi kultúrájú kortársközösségek, szomszédsági csoportok, utcai, játszótéri vagy szabadidős galerik kialakulására, egyszóval a legszélesebb nyelvi megnyilvánulásra, nyilvánosságra. Jól megfigyelhetjük, hogy vegyes területeken, különösen városokban, lakótelepeken már alig maradt meg anyanyelvi közegben a játszótér, a játékok, a kiszámolók, a gyermekkommunikációk nyelve. (Kallós Zoltán hívta fel a figyelmünket egy alkalommal, amikor Csángóföldön jártunk együtt: „figyeld meg, hogy az utcán milyen nyelven játszanak a gyermekek. Ez mutatja a falu, a település domináns nyelvét.”)
Több figyelmet és alaposabb kutatást érdemel az is, hogy (a sziget- és átmeneti területeken is) mi vezetett el a felgyorsuló időskori nyelvromláshoz, a nyelvvédelmi önkontroll sérüléséhez, a nyelvi kényelem kialakulásának állapotához. Ne csodálkozzunk ezen! Az idősödő rétegnél ugyanis a hosszú évtizedek óta tartó együttélések mentén megjelentek a „nyelvi megfáradás” jelei, és rájuk egyre nagyobb hatással van a többségi nyelv és szókészlet, nyelvi szerkezetek hosszú ideje tartó begyakorlása, a többségi fogalomkészletek berögzülő makacs agresszivitása.
Joggal haragszunk az egész nap számítógép mellett ülő gyermekeinkre, unokáinkra. De azt is érzékelhetjük ugyanakkor, hogy a mai fiatalság jelentős rétegének, amely a divatos magyar kábelmédiumokon és a magyar nettkultúrán, magyar közösségi oldalakon szocializálódott, bizonyos fokig jobb a magyar nyelvismereti szintje, mint idős nagyszüleiknek, szüleiknek. Nagyon fontos számolnunk azzal is, hogy a virtuális magyar közösségek kialakulása jelentős nyelvi tereket, kapcsolatokat hoz, hozhat létre, amiről a továbbiakban komolyan beszélni kell. A nettmagyarság a világhálón keresztül ma már teljesen átszövi a világot, és jelentőségéről esetenként nagy elismeréssel kell szólni az ismeretszerzés, de a kapcsolatépítés, az ismerkedés, sőt, a párválasztás folyamataiban is. A magyar közösségi élmények hiányát ez a nettvilág sok esetben pótolja, segíti a párkapcsolatokat, de jó és rossz értelemben meg is változtatja az élő társasági-találkozási szokásokat. Több olyan szórványmagyar fiatalt ismerek, akiben mélyen él a vágy, hogy azonos etnikumhoz tartozó társra találjon. A mindennapi élettérben nem tudtak anyanyelvi kapcsolatokat kialakítani, de a virtuális, személytelen térben nem szégyellik identitásgátlásaikat, botlásaikat, nyelvi csonkaságukat, hibáikat, és könnyebben társra találnak.
A magyarsághoz tartozás „kifáradása”
Sajnos azonban vannak olyan magyar vagy volt magyar közösségek is, amelyek mély történelmi folyamatok eredőjeként, önként és csoportosan váltottak vagy váltanak identitást. E régiókban, közösségekben hiába él a magyar múlt emlékezete, a közös eredet tudata, hiába van meg az eredeti anyanyelvükön szolgálatot teljesítő egyház, ez már mind nem elég. A közösség lemondott a családban beszélt anyanyelvéről is.
A magyarsághoz tartozás „kifáradása”, szinte „unalma” miatt felszámolódik az oktatás, elnéptelenül a templom, leépül a nyelv és egy-két nemzedék élete alatt befejeződik a teljes nyelvváltás. Példa erre Krassó-Szörény és Temes megye jelentős számú falusi magyarsága, Hunyad megyében, az Érchegységben Verespatak, Gyulafehérvár mellett Borbánd volt magyarsága. Erdélyben és részben Kővár és Máramaros bányavidékein szomorúan készíthettünk jegyzéket azokról a településekről, ahol az aktív, az életvitelszerűen működő anyanyelvhasználat lényegében megszűnt (példa erre a Domokos melletti Erzsébetbánya katolikus és református közössége, Tőkés, Oláhlápos, Kohóvölgy). A magyar nyelv e helyeken már csak szakrális nyelvként maradt használatban. Él még a már említett magyar („sunt ungur”, „sunt catolic”) öndefiníció, mely többnyire már csak „magyar vallást” és eredet-identitást jelent.
Tudomásul kell vennünk tehát, hogy vannak olyan régiók, főleg a Bánságban, Krassó-Szörény, Fehér, Szeben és Hunyad megyékben, ahol már a falusi népesség körében is megjelent, sőt nemsokára be is fejeződik a teljes nyelvi asszimiláció. Hajdan színmagyar települések lakossága, amely még ma is őrzi a magyar történelmi egyházakhoz kötődő vallási identitását, nyelvileg már nem is egyes egyéneiben, hanem teljes tömegében szűnik meg magyarnak lenni. Egyre több az olyan mezőségi, dél-erdélyi helység is, ahol utolsó tanúkként, nem szórvány-, hanem foszlánymagyarként él néhány ember, nem ritkán egy-egy nagy történelmi értékű műemlék templom vagy rom árnyékában. Az ő elmúlásukkal lezárul egy hosszú történelmi folyamat, eltűnik jelenlétünk emberi emlékezete is.
Ahol pedig a tömbök és szigetek pereme körül felszámolódik a szórványgyűrűk védelme, ott lassan kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek maguk a szigetek, sőt a tömbök is. Beszűkül a nyelv mozgástere, a fiatalok párválasztási lehetősége, elsorvadnak az anyanyelvi kapcsolatok, megakad az értékek utánpótlása, bizonytalanná válnak a magyar gazdasági vállalkozások, sérül a magyarok gazdasági kibontakozásának lehetősége. Felszámolódik a másként való megnyilvánulás sikere, értéke és haszna.
VETÉSI LÁSZLÓ
(Megjelenés előtt a 2014-es Királyhágómelléki Református Kalendáriumban)
Folytatjuk
Szabadság (Kolozsvár)

Angyalok a Mezőségen
Szálljatok le, szálljatok le, betlehemi angyalok!
Zörgessetek ma este be minden kicsi ablakon.
Palotába és kunyhóba nagy örömet vigyetek:
Boldogságos ünnepet!
Angyaljárás ideje van, és közöttünk is járnak angyalok, akik bezörgetnek az ablakon. Pedig gyermekkorunk vége felé rájöhettünk, nem is angyalok díszítik fel a karácsonyfát, nem is ők járnak nálunk temérdek finomsággal, várva-várt ajándékkal. Pár évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjünk, mégiscsak léteznek angyalok, ha nem is szárnyalnak, de két lábon járva, több száz kilométeren át gépkocsit vezetve érkeznek, bezörgetnek az ablakon, hogy mosolyt, melegséget, szeretetet vigyenek az otthonokba. Második éve népes angyalhad kelt útra, hogy a mezőségi falvak, az elhagyatott tanyák lakóit keressék fel, örömet, meglepetést, melegséget vigyenek a házakba. Oda, ahol idős, magukra hagyatott emberek laknak, vagy oda, ahol az elszigeteltség tengerében gyerekek élnek, s családjuk kínkeserves áldozatok révén próbálja magyarnak nevelni őket.
Mindenki kap, miközben ad
A mezőségi angyalok Magyarországról érkeztek, többek között Kőszegről, Debrecenből, Érdről, Szombathelyről, Budapestről, Kecskemétről, Tolna megyéből, a Duna-kanyarból. Az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány a tavalyi szeretetszolgálat mély benyomásain felbuzdulva idén is nagyszabású gyűjtést szervezett.
– Tavaly mohikánként törtem az utat, idén mindenki velem akart jönni. Azért választottuk a Mezőséget – mondta Bálint László, az alapítvány képviselője – , mert ezt a tájegységet, az itteni embereket méltánytalanul elfelejtik, pedig a Mezőség sokat adott a magyar kultúrának. Kevesen figyelnek arra, hogy itt is élnek magyar emberek, hogy itt is vannak rászorulók. A Székelyfölddel ellentétben ezzel a tájegységgel nem igazán foglalkoznak. Tavaly olyan emberekkel találkoztunk, akiknek húsz éve nem nyitotta be senki a kapuját azért, hogy boldog karácsonyt kívánjon nekik! Mi ajándékot, szeretetet hozunk és szeretetet kapunk. Az alapítvány felhívására hihetetlenül nagy lelkesedéssel álltak mellénk az emberek, akik idejüket, pénzüket, energiájukat nem sajnálták. Tizennégy önkéntes jött el a Mezőségre, hét autóval érkeztünk, 3 kisbusszal és 4 combi személyautóval. Tartós élelmiszert, lisztet, cukrot, tésztát, tisztítószereket, édességeket, játékokat, könyveket, ruhaneműt, pokrócokat, téli holmit hoztunk. Ha összeadjuk, az adományok értéke körülbelül 3 millió forint fölött van. Idén négyszer annyian adakoztak, mint tavaly, talán azért, mert akik tavaly itt jártak, elmondták, milyen lelkülettel fogadták őket itt. Úgy értékeljük, hogy egy évben egyszer szükség van egy olyan gesztusra, ami megérinti az embereket. Arra gondoltam, hogy hátha elérjük, hogy emberi kapcsolatok, családi barátságok alakulnak ki. Ha ez sikerül, akkor az angyalok teljesítették missziójukat. Sokan elmentünk Erdélyből, itt hagytuk szüleinket, nagyszüleinket. Legalább ilyenkor jöjjünk haza, gondoljunk rájuk, gondoljunk az egyedül, szerény körülmények között élő emberekre – mondta Bálint László, miközben az önkéntesek több száz csomagot állítottak össze a mezőbergenyei diakóniai ház termeiben, ahová alig lehetett belépni a nagy sürgés- forgástól, a sok ajándéktól.
A csomagokat mezőségi települések – Mezőmadaras, Mezőzáh, Mezőméhes, Báld, Nagysármás, Kissármás, Uzdiszentpéter, Aranylábú Tuson, Nagyölyves, Mezőörményes, Pusztakamarás, Feketelak, Melegföldvár, Szarvaskend, Esztény, Veresegyháza, Szászzsombor, Kisfülpös – lelkészeinek közreműködésével juttatják el a címzettekhez, általában névre szóló levél és jókívánságok kíséretében, amelyet az adományozók írtak.
– Az angyaljárás során nemcsak a mezőségiek kapnak ajándékot, hanem mi is, hiszen lélekben feltöltődve térünk haza. Kimondhatatlan, hogy milyen őszinteséggel, tisztasággal lehet emberekkel beszélgetni, hogy mennyire megőrizték tartásukat ezek az emberek! Célunk, hogy felrobbantsuk a fásultságot, a közönyt, és segítsünk embertársainkon azzal, hogy feléjük fordulunk, hogy kezet nyújtunk nekik, és boldog karácsonyt kívánunk nekik! – tette hozzá Bálint László.
Levél Tatáról
Az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítványhoz nemcsak adományok, hanem kérések és vallomások is érkeznek. Íme egy a sok ezer lehetséges közül, melyet levélben fogalmaztak meg, s melyben sűrítve ott van a mezőségi sors.
"Tisztelt Alapítvány! Tegnap a Kossuth rádióban könnyes szemmel hallgattam a kezdeményezésükről – Angyalok a Mezőségen.
Eszembe jutott a 88 éves Tatám, aki egy gyönyörű kis tanyán, szegényesen lakik egyedül Ludas és Maroskece között a hegyekben. Mindennap gondolok rá. Sajnos tavaly váratlanul meghalt a nagybátyám, aki vele volt, s pár éve váratlanul anyukám, s a nagymamám is. Azóta igen megromlott az egészségi állapota, de rendíthetetlenül tart állatokat, s műveli a kis földjét, hogy meg tudjon élni. Két nagynéném s egy nagybátyám rendszeresen látogatja őt, de így is nagyrészt egyedül van. Nekem ő a példaképem! Soha nem láttam még embert, akiben ennyi erő volt, sosem adja fel! Nemrégiben azt mondták az orvosok, hogy nem tudni hány napja van még hátra, gyenge a szíve. A nagynénémék, hogy segítsenek rajta, eladták a lovát, hogy kevesebb munkája legyen, s pénzt a Tatámnak adták… A Tatám vett rajta egy lovat… Sosem adja fel!!!
Tavasszal született kisbabánk, autónk sajnos nincs, s nehézkes a közlekedés, így idén, s talán még jövőre sem tudom meglátogatni.
Biztosan sokan fordulnak Önökhöz ilyen kéréssel, s feltételezem, nem is mindegyik kivitelezhető, de nagyon szívesen küldenék neki Önökkel egy kis csomagot süteményekkel, kaláccsal, s egy fényképpel a dédunokájáról – amennyiben megoldható. Kisgyermekkorom óta az az álmom, hogy egyszer elmenjek a nagyszüleimhez karácsonykor. S ha nem is mehetnék el, de a Tatám megkapná a neki szánt ajándékomat, nagyon boldog lennék. Minden évben küldök karácsonykor s máskor is kis csomagot a Tatámnak, de a posta nem mindig ér oda. Elmondhatatlanul nagy öröm lenne számomra, ha a Gerendkeresztúrhoz tartozó Györgyedbe el tudnák vinni a Tatámnak szánt csomagot. Várom pozitív visszajelzésüket!
Amennyiben nem megoldható, akkor a honlapjukon megadott számlaszámon támogatom az Önök gyönyörű kezdeményezését, hogy sok magányos idős s szegény sorsú kisgyermek örvendhessen!
Üdvözlettel, Fóris Anna"
Az alapítvány angyalai szombaton keltek útra a mezőbergenyei diakóniai központtól, ahol a helyi lelkész, Domahidi Béla valamint a gyülekezet vendégszeretetét élvezték, és keresték fel a györgyedi nagytatát, a hozzá hasonló helyzetben lévő számtalan sorstársát és a mezőségi gyerekeket.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Sárközi Lajos élete és munkássága
Sárközi Lajos (1884. január 26. – 1964. január 5.) református lelkész, egyházi író, Szatmárnémeti jeles közéleti személyisége születésének 130. és halálának 50. évfordulója időszerűvé teszi a megemlékezést. Igen gazdag és sokoldalú egyházi, irodalmi, közművelődési, közösségi, jótékonysági tevékenységet folytatott. Prédikációs- és imádságoskönyvek, saját maga által kiadott káté, elbeszélések és karcolatok, humoros írások szerzője, de írt mesejátékot és színművet is. Harmadmagában szerkesztette és kiadta a Protestáns Naptárt, valamint a Szatmári Református Híradót. Tucatnyi közéleti tisztséget töltött be: a Kölcsey Kör, a Magyar Párt, a Dalárda, a Jótékony Nőegylet elnöke, a Református Gimnázium igazgatótanácsi tagja, az Iparos Otthon vezetőségi tagja satöbbi.
Tanulmányait a debreceni református teológián kitűnő minősítéssel végezte, ezért szenior lett, és ösztöndíjjal külföldi tanulmányokat végezhetett Berlinben és a bázeli teológián. Nagykolcs (1911-1919), Szatmárnémeti (1920-1953) és Szinérváralja lelkésze (1953-1958). Szegénynek született, majd ígéretesen felfelé ívelő életpályáját megtörve, nélkülözve kellett leélnie élete utolsó esztendeit. Bár harmadik letartóztatását követően is bebizonyosodott ártatlansága, ennek ellenére élete végéig szóló szolgálati helyéről eltávolították. Együttesen volt szüksége hitre, emberszeretetre és humorérzékre ahhoz, hogy az élet nehéz pillanatain túltegye magát.
Gondviselő Atyja kegyeibe fogadta benne hívő szolgáját, mert egyik elbeszélését parafrazálva, „Sárközi Lajos nemzetsége” nem veszett el, nem pusztult el. „… most már az ő szívükön nyugszik a hitünk, a nyelvünk, az imádságunk, a megtartásunk, a jövőnk.”
Egyházi és világi beszédei megszívlelendő gondolatokat, hitvallásokat fogalmaznak meg. Szatmárnémetii beiktatása során mondott prédikációjában a fő gondolat: az áldozatosságban is a szeretet a lelkipásztorkodás lényege.
A Kölcsey Kör elnöki székfoglaló beszédében szép gondolatok sorakoznak a kultúráról, egyik-másik személyes vallomás: „Én a mi kisebbségi sorsunk borulatában is törhetetlen derülátó vagyok abban a tekintetben, hogy éppen a kultúra, a közös hazában élő valamennyi nép kultúrájának szent egységbe tömörülése hozza meg a belső és külső kiegyensúlyozódás sóvárgott boldogságát.”
A legjellemzőbb és legátfogóbb ábrázolás a palástos Sárközi Lajos. Aki leginkább olyan történelmi korokban szolgált, amikor a kisebbségi sorsban élő magyarság számára az egyház nemzetmentő és identitást megőrző szerepe felértékelődött. Amikor színházainkban és társas összejöveteleinken csakis cenzúrázott szövegeket lehetett tolmácsolni a hallgatóság felé (ezt tette az irodalmár és közéleti tisztségeket elvállaló Sárközi Lajos is). Amikor lapszerkesztőinknek fanyalogva bár, de kötelező módon a Satu Mare hivatalos megnevezést kellett használniuk szülővárosuk megnevezésére.
Ekkor a templomokban vasárnapról vasárnapra, alkalomról alkalomra és kiemelten ünnepeink alkalmával csorbítatlanul hangzottak el Jézus példabeszédei, költőink üzenetei, papjaink – akár madárnyelven kimondott – vigasztalásai Szatmárnémeti hívei számára. Az akkori nemzedékek a templom és az iskola holdudvarában tudták megtartani magyarságukat és emberségüket. A sziguránca, a szekuritáté emberei is jól tudták, hogy papjaink a nemzet óriásai, vagy legalábbis azok lehetnek. Ezért tartóztatták le és küldték vizsgálati fogságba három ízben.
Sárközi Lajos életének a közelebbi megismerése, szavainak és gondolatainak a megértése a jövőbe mutat. Sokat tanulhatunk tőle. Értékeink megbecsülését, az áldozatkész feladatvállalás szükségességét és kihívásait, a közösség szolgálatának felemelő szépségeit. Élete és munkássága hitet, reményt és mindenekelőtt szeretetet sugároz.
Halálának 50. évfordulóján, 2014. január 26-án Szatmárnémetiben, egykori szolgálati helyén emléktábla felavatásával és könyvbemutatóval összekötött megemlékezésre kerül sor.
Ábrám Zoltán
Erdély.ma