Együtt tervezik Várad és Debrecen közlekedését
Közel 165 ezer euró értékű projekthez nyert el 85 százalékos európai uniós támogatást a Nagyvárad Metropolisz Övezet. Az EU Regionális Fejlesztési Alapjából a román–magyar határ menti fejlesztésre fordítható keretből érkezik a finanszírozás, az állami hozzájárulás 11,5 százaléknyi, az önrész pedig 3,5 százalékos. A projekt célja a bihari és hajdú-bihari megyeszékhely és vonzáskörnyezete közlekedési helyzetének és távlatának elemzése, beruházási irányok kijelölése. Minderről egy kutatás és egy előtanulmány készül, nyolc intézmény kapja meg a jelentéseket, amelyek többek között adatokat tartalmaznak majd a két városon belüli, az elővárosi és a határt átlépő forgalomról. A romániai és a magyarországi partner közös munkacsoportot alakít, három közvitát is terveznek. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

Sólyom László: az anyaországok felelőssége, hogy fellépjenek kisebbségeik jogai védelmében
- Az anyaországok joga és felelőssége, hogy fellépjenek határaikon túli kisebbségeik jogai védelmében, s ha szükséges, a kisebbségek sérelmeit nemzetközi fórumok elé vigyék - mondta Sólyom László köztársasági elnök kedden Budapesten, a IV. magyar-lengyel barátság napján mondott köszöntő beszédében.
Az államfő megemlítette: már korábban is felvetette, hogy az Európai Uniónak a kisebbségi jogokkal foglalkoznia kell, sőt egy külön biztosi pozíció létrehozása is indokolt lenne. Az uniós polgárok közösségeinek a régiók és a kulturális nemzetek uniójává is kell válnia - hangsúlyozta Sólyom László.
Sólyom László emlékeztetett arra, hogy Lengyelország az Európai Unió szervei elé kívánja vinni a fehéroroszországi lengyel kisebbséget ért atrocitásokat. Ebben számíthat segítségünkre, hiszen a kisebbségvédelemnek nemcsak az unión belül, de az Európai Unió szomszédságpolitikájában is meg kell jelennie - fogalmazott.
A köztársasági elnök annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a lengyel-magyar barátság "mindig megújul, mindig meg fogja hozni a maga gyümölcseit". Utalt arra: Magyarország hálával tartozik azért, hogy a lengyelek napirenden tartják a százezernyi lengyel menekült második világháború kezdetén Magyarországra történő befogadását és a katonák továbbjuttatását a szövetséges erőkhöz. Az akkori lengyelek id. Antall Józsefet - a későbbi rendszerváltó miniszterelnök édesapját - nevezték "a lengyelek apójának" a menekítésekért.
Sólyom László Magyarország 1939-es segítségnyújtása kapcsán kifejezésre juttatta, hogy 1939-ben a két országnak ellentétes külpolitikai érdekei voltak. A lengyel-magyar barátság és az emberiesség mégis minden ellenkező érdek, politikai kötelezettségvállalás és nyomásgyakorlás ellenére, és azokkal szemben is érvényesülni tudott - emelte ki.
Szólt még arról is, hogy Lengyelország befogadta II. Rákóczi Ferenc fejedelmet az általa vezetett szabadságharc leverése után, továbbá a lengyelek légiójukkal segítették az 1848-1849-es magyar szabadságharcot. Felhívta a figyelmet arra is, hogy 1956-ban a tüntetők "Poznan, Varsó, Budapest" jelszóval indultak tüntetni, a forradalom és szabadságharc bukása után pedig a lengyel társadalom nyíltan kiállt a magyarok mellett, és segélyeket, illetve vért küldött az országnak.
Az államfő kiemelte: a lengyel-magyar kapcsolatok Lengyelországban annak délkeleti részén a legerősebbek, mert "itt voltunk és itt vagyunk fizikailag a legközelebb egymáshoz", ezért is ellenezte, hogy - ha csak átmenetileg is, de - bezárták Magyarország krakkói főkonzulátusát. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy az intézmény mihamarabb újra megnyitja kapuit.
Sólyom László közölte: a két ország parlamentjei 2007-ben határoztak arról, hogy március 23-át a magyar-lengyel barátság napjává nyilvánítják. Azóta közösen ünnepeltek Varsóban és Przemysl-ben, Krosnón, illetve Debrecenben, Győrött, és most Budapesten tartanak ennek jegyében rendezvényeket.
Lech Kaczynsky lengyel államfő nevében - aki családi okok miatt nem tudott Magyarországra jönni - Mariusz Hanzlik helyettes államtitkár mondott beszédet, amelyben felhívta a figyelmet arra: "a magyar-lengyel határ mindig a béke határa volt", a barátság pedig a gyakorlati életben nyilvánult meg. A két ország önkormányzatai kiemelkedő szerepet visznek a barátság ápolásában, s az Európai Unió és a NATO politikájában is mindkét állam részt vesz.
A helyettes államtitkár megjegyezte: a gazdasági kapcsolatok fejlesztése nem lenne lehetséges a magyarországi lengyelek nélkül, ehhez kapcsolódóan megköszönte Magyarországnak, hogy az itteni iskolákban van lehetőség lengyelül tanulni, ami a kisebbségi lengyelek identitását növeli.
A lengyel politikus elmondta: jövőre Poznanban rendezik a magyar-lengyel barátság napját.
A plenáris ülés után Sólyom László és Hanzlyk Mariusz megkoszorúzta Óbudán a katyni mártírok parkjának emléktábláját. A hivatalos program szerint a nap során a Wysocki légió és más hagyományőrző egyesületek korhű öltözékben felelevenítik, hogyan zajlott egy középkori vadászat, illetve hogyan harcoltak a katonák az 1848-1849-es szabadságharcban.
A rendezvény eseményei között szerepel ezen kívül többek között a Téka, a Kincső, a Lazurki és a Duna Művész Együttes műsora, valamint egy történelmi konferencia a lengyel hercegnőről és magyar királynéról, Piast Erzsébetről, aki Károly Róbert magyar király felesége és Nagy Lajos király édesanyja volt. A műsort irodalmi teadélután, filmklub és Chopin-est is színesíti. Forrás: MTI

Elkerülő utak előtanulmányát fizeti az EU
Megközelíti a 175 ezer eurót az a projekt, amelyhez 85 százalékos támogatást nyert az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjából a Nagyváradi Metropolisz Övezet és Debrecen önkormányzata. A két pályázó önrésze összesen 6125 euró, mert a fennmaradó 11,5 százalék állami hozzájárulás. A projekt célja előkészíteni két olyan elkerülő út kivitelezését, amely a megyeszékhelyeket mentesíti az átmenő forgalomtól, illetve összeköti ezeket a valamikor megépítendő autópályákkal.
A román–magyar határon átívelő együttműködési program keretébe illeszkedő, az Infrastrat rövidített címet viselő pályázatról tegnap a váradi városházán tartottak ismertetőt. Adrian Foghiş, a Metropolisz Övezet vezérigazgatójának bevezetője után Ciprian Barna projektigazgató indokolta, hogy miért szükséges a Váradot dél felől elkerülő út kiegészítéseként a várost északnyugatról elkerülő, egyben a metropolisz övezeti községeket összekötő utat megépíteni. A magyarországi vendégeknek Delorean Gyula RMDSZ-es helyi tanácstag fordított.
Elhangzott, hogy forgalomszámlálást is végeztek az elő-hatástanulmány számára: a bihari megyeszékhelyet érintő négy országút bevezető szakaszán (a Kolozsvári úton, az Aradi úton, a Borsi és a Püspöki úton) térfigyelő kamerát helyeztek el, és két héten át, március 10-étől 20-éig számlálták a ki-és behajtó járműveket. Ezeket az adatokat is felhasználják majd a készítendő hatástanulmányban, amelynek része lesz egy hasonló forgalomszámlálás eredménye Debrecenből. Most ugyanis csak 2007-es adatokra támaszkodhat a hajdú-bihari megyeszékhely – derült ki Dakó Andreának, Debrecen útberuházási és fejlesztési ügyintézőjének az előadásából. Ebben a bemutatóban egyébként csak néhány mondat vonatkozott a közös pályázatra, amely viszont az egyelőre csak tervként létező észak-erdélyi autópályára és a már a tervek közül is kikerült Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi útra hivatkozik. Cristina Amărăzeanu, az Országos Autópálya és Országút Társaság reprezentánsa, aki szintén részt vett a prezentáción, azt állította ugyan, hogy a sztráda már 35 százalékban elkészült. Igaz, hozzátette, hogy csak akkor haladhat a munka a határtól Berettyószéplakig megyénken keresztül, ha a szállítási minisztérium fizet.
Az előtanulmánynak egyébként november végére kell elkészülnie, debreceniek és váradiak közös munkacsoportot alakítanak a projekt végigvitelére.
Máté Zsófia, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Fékezi Szatmárt a jelenlegi régiós beosztás
Csehi Árpád szerint a romániai régiókat nem a valós érdek, hanem politikai játszmák alapján hozták korábban létre
Túl nagyok a jelenlegi régiók, ezért nem lehetnek hatékonyak – mondta lapunknak Csehi Árpád, a hat megyét magában foglaló Északnyugati Fejlesztési Régió soros elnöke. Csehi szerint – aki Szatmár megye tanácselnöke – más irányban fejlődik Szatmárnémeti és Nagyvárad, így nem indokolt, hogy Kolozsvárral egy régióhoz tartozzék.
A kormányon lévő magyarok egyik javaslata a jelenlegi régiós határok átrajzolása. Miért van szükség erre?
– Ráillik a mostani fejlesztési régiókra az ismert mondás: aki sokat markol, az keveset fog. Túl nagyok a jelenlegi fejlesztési egységek, és már ezért sem lehetnek hatékonyak. Minden ilyen felosztás önmagában azt feltételezi, hogy az egy régióba sorolt területeket azonos gazdasági és egyéb érdekek kötnek össze. De ha ránézünk a térképre, könnyen észrevehetjük, hogy ez messze nincs így.
Azt mondja, hogy nem egyazon érdekek vezérlik Szatmár, Máramaros, Szilágy, Bihar, Beszterce és Kolozs megyéket, amelyek az Északnyugati Fejlesztési Régiót alkotják.
– Nem csak Besztercének, Szilágyságnak, hanem Szatmárnak vagy Máramarosnak sincs túl sok köze Kolozsvárhoz azon túl, hogy sok fiatal megy az ottani egyetemekre, s a kincses város megugrott fejlődésének köszönhetően, tanulmányaik befejeztével mind többen ott is ragadnak. Kolozsvár elhúzott a bolyból, ami természetes is, mert sokkal nagyobb a vonzási körzete, mindig is központi szerepet töltött be Erdélyben. Szatmárnémetinek vagy Nagyváradnak más az erővonala, valamint a fejlődésiránya.
Miben más ez az irány?
– Az északnyugati régióból Szatmárnémeti azért is lóg ki, mert három ország találkozási övezetében fekszik, s a határok légiesedése okán ma már mind szélesebb és intenzívebb gazdasági, kulturális és turisztikai kapcsolatokat alakított ki nemcsak a közelebbi Nyíregyházával, Debrecennel és Ungvárral, de például Kassával és Krakkóval is.
A mienknél azonban vannak kirívóbb példák is: ilyen az ország déli részén Ploieşti-nek Giurgiuhoz és Sloboziához való kapcsolata, vagy Konstanca és Buzău viszonya. Ez is azt bizonyítja, hogy a jelenlegi régiókat nem a valós érdek, hanem politikai játszmák alapján hozták létre.
Hogyan jellemezné az északnyugati régió működését?
– Az adott körülmények között egészen jól működik, az országos adatok szerint a nyolc régió közül a második legeredményesebb. Ám a neheze csak most következik, mivel másak a fejlődési irányok. Szatmár megyének azokat az előnyöket kell kihasználnia, amelyeket a határmenti együttműködés kínál a következő években, amelyekre pályázatok útján könnyűszerrel kap uniós támogatásokat. A mostani keretek viszont inkább fékezik fejlődésünket, ezeken haladéktalanul változtatni kell.
Mennyiben felelne meg Szatmárnak, ha Biharral és a Szilágysággal alkotna egy jóval kisebb régiót az RMDSZ javaslata szerint?
– Másokkal is tárgyaltam már erről, s szinte tökéletesen megfelelne. Úgy látom, ez Szilágyságnak is előnyösebb lenne, mint a jelenlegi rendszer, hisz a megye területének nagyobb része a Meszesen innen helyezkedik el, ami a Biharral és Szatmárral való kommunikálást teszi könnyebbé.
Mi kapcsolja össze ezt a három megyét?
– Sok a közös adottság természeti, gazdasági és turisztikai vonalon, azonos történelmi-kulturális hagyományokról beszélhetünk, s a fejlődési különbség sem eltérő. Gondoljunk csak a mezőgazdaságra, s külön a gyümölcstermesztésre, a bor- és pálinkakultúrára, a termálvizekre, ami önmagában is több együttes pályázat témája lehet. S a három megye már lépett is abba az irányba, hogy jobban összekapcsolódjon.
A bihariak megépítették Szalacsnál a megyehatárig azt az utat, amely egy új kapocs lesz Szilágypéren át Szatmárnak – a magunk részén az idén végezzük el az aszfaltozást. Készül a kivitelezési terve annak az útnak, amely Szilágyság felé, Hadadon át húsz kilométerrel lerövidíti a távolságot Zilah felé. De ugyanígy épülnek azok az utak is, amelyek Magyarország felé a schengeni övezethez kapcsolnak bennünket, velünk a szilágyságiakat is. Szóval mi hisszük, hogy számunkra ez a fejlődés iránya.
Sike Lajos
Új Magyar Szó (Bukarest)

Várad mint stratégiai üzleti központ
Kétnapos látogatáson megyeszékhelyünkön járt Marian Petre Miluţ, a Romániai Üzletemberek Országos Egyesületének elnöke, hogy megnézze, milyen stádiumban van a Váradszentmártonba tervezett vállalkozói központ építése, s hogy egyeztessen a megyei és váradi elöljárókkal. Tegnap délben Debrecenbe indult a további együttműködésről tárgyalni a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével. Előtte a Scorilo Szállóban rövid sajtóértekezletet tartott itteni vendéglátóinak, a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetsége vezetőinek társaságában. Utóbbi elnöke, Ioan Lucian emlékeztetett rá, hogy a hajdú-bihariakkal már hat közös projektet indítottak, legutóbb a kétnyelvű hírportált és a 16 ezer példányszámban, ugyancsak két nyelven kiadott üzleti havilapot. Ősszel a váradi vár egyik épületének a felújításához kezdenének szintén közösen, hogy ott egy vállalkozói inkubátorházat rendezzenek be, ez egymillió eurós beruházás lesz.
A szentmártoni úgynevezett Bevery Hills villanegyedben épülő vállalkozói központ Miluţ elképzelése szerint olyan reprezentatív hely lesz, ahol az üzletemberek maguk között lehetnek, fehérasztal mellett tárgyalhatnának akár a helyhatóság döntéshozóival vagy külső partnerekkel. Minél előbb szeretnék átadni az eddig 1,6 millió euróba került létesítményt, az úszómedence, a helikopter-leszállóhely és a wellnessrészleg menet közben is hozzátoldható – tette hozzá Miluţ. Ő Váradot olyan stratégiai központnak látja, amelyből kiindulva a térségbeli cégek egy kétszáz kilométer sugarú kört lefedő piacon értékesíthetnék termékeiket, szolgáltatásaikat. Ehhez szükségük van az önkormányzatok támogatására is. Mind a prefektusnál, mind a megyei tanácselnöknél, mind a váradi polgármesternél megértésre talált ebben – közölte az üzletember.
M. Zs.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Mindenkinek ismernie kell a gyökereit
Szombaton a X. századi magyar törzsi kultúrát mutatták be Szatmárnémetiben, a Faipari Iskolaközpontban, a színvonalas rendezvény biztosan hozzájárult a magyar hagyományőrzéshez, az identitástudat erősítéséhez.
Különleges élményben lehetett része mindazoknak, akik szombaton ellátogattak a Faipari Iskolaközpont udvarára, ahol utazást tehettek a X. századba, megismerkedve a honfoglalás kori magyar törzsi hagyományokkal, hitvilággal. A rendezvény elsődleges célja, hogy elsősorban a diákok megismerjék a magyar történelmi és kulturális hagyományokat, saját gyökereiket. Megjegyzendő, hogy román emberek is megtekintették az előadásokat, kíváncsi lévén a magyar kultúrára. A Karosi Turul Hagyományőrző Íjászegyesület tagjai X. századi viseletben érkeztek, és hagyományos honfoglalás kori lakóhelyet, jurtát építettek fel a helyszínen. Érdekes előadások hangzottak el az akkori életmódról, a korabeli harcmodorról, a törzsi hagyományokról és hitvilágról, bemutatták a harci szerszámokat, volt kézműves bemutató, de bárki kipróbálhatta a hagyományos íjak kezelését is. A rendezvényre érkezett egy diákcsapat Debrecenből, és egy nagybányai hagyományőrző diákcsoport is.
Félnek támogatni?
Sajnos szatmári érdeklődők viszonylag kevesen voltak. A rendezvény szervezője Krakkó Rudolf, a Szatmári Híd Egyesület elnöke ezzel kapcsolatosan elmondta, csekély erkölcsi és anyagi támogatást kapott a rendezvény megszervezéséhez, még a helyszínt is nehezen biztosították, múlt szerdán ajánlotta fel Győri Károly a Faipari Iskolaközpont igazgatója az iskola udvarát a rendezvény helyszínéül, ezért nem sok idő maradt a meghirdetésére. Még a magyar középiskolások is kevesen voltak, annak ellenére, hogy minden magyar középiskolában meg volt hirdetve a rendezvény. „Azok a vezetők, akiknek az lenne a feladatuk, hogy támogassák a magyar hagyományőrzést, a magyar identitástudat ápolását, semmilyen támogatást nem adtak, miközben olyan divatossá vált rendezvényeket támogatnak, amelyeknek nincs sok köze a magyar kultúrához, pedig ez a rendezvény senkit sem sért,” vázolta a helyzetet Krakkó Rudolf.
erdon.ro

Felújították a 8 lelkes kackói református gyülekezet templomát
Az 50 ezer lejt adományokból és pályázatokból sikerült összegyűjteni
Tavaly március végén, a Berde Mária írónő születésének 120. és halálának 60. évfordulója alkalmával szülőfalujában, Kackón megrendezett eseményen vetődött fel konkrétan a nyolc református lelket számláló gyülekezet leromlott állapotban levő temploma felújításának szükségessége. Nyeste László Csaba református lelkipásztor adománykérő felhívása nem maradt megválaszolatlanul, így tavaly szeptemberben elkezdődtek a felújítási munkálatok. Az „újjászületett” templom átadására vasárnap került sor. Az ünnepi eseményen Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, Berde Mária testvérének leszármazottai is jelen voltak az eseményen. Az 50 ezer lej összértékű befektetés főleg gyülekezetek és magánszemélyek adományaiból valósult meg, de a Kackói Polgármesteri Hivatal, magánszemélyek, továbbá Berde Mária leszármazottai is segítették templommentő törekvésében a kis szórványközösséget.
Feljegyzések szerint a több mint hatszáz éves településen a XIX. század elején már pénzgyűjtés folyt templomépítésre. A mintegy kétszáz éves templom megérett a javításra, első hallásra egy ilyen terv önmagában is igen merésznek számít, annál inkább álomszerűnek hatott a 2009-ben elhangzott templomrestaurálási kezdeményezés az alig nyolc lelket számláló szórványgyülekezetben. A valóság egyenesen csodával határos: alig egy évvel a kezdeményezés elhangzását követően ragyogó fehérséggel fogadta híveit és vendégeit a felújított kackói templom. A templom ezúttal szűknek bizonyult: a hozzávetőlegesen száz ülőhelyes templombelsőt megtöltötték a környékbeliek, de vendégek jöttek Marosvásárhelyről, Nagyenyedről, Székelyudvarhelyről, Debrecenből stb.
Gudor Lajos dési esperes bibliaolvasása után Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, Dániel próféciás könyve 9. részének Jeruzsálem újjáépítésére vonatkozó verssorai alapján. „Újra megépíttetnek az utcák és a kerítések, mégpedig viszontagságos időkben” hangzott az ószövetségi igerészlet. „Amikor a kackói gyülekezet tagjaiban felvetődött a gondolat, hogy meg kell javíttatni a templomot, sokan gondolhatták: nyolc lélek képes lesz erre? Ám Isten ígéretei igazak és beteljesednek, mert Isten azt akarja, hogy népe számára legyen hajlék. Isten felkínálja népének a vele való közösséget. Ám a megújult templom megújult életet igényel. Nem elégséges megjavítani a templomot, engedni kell, hogy Isten új életet kezdjen el bennünk” hirdette a püspök.
Isten rátekintett a nyolc-lelkes gyülekezetre
Nyeste László Csaba helyi református lelkipásztor beszédében emlékeztetett a tavaly márciusi Berde Mária-emlékünnepélyre, amikor először hangzott el: a közösség fogjon össze, és mentsék meg a templomot. „Ma hálát adunk, mert Isten rátekintett a nyolclelkes gyülekezetre, és megmutatta: nála semmi sem lehetetlen” vélekedett a fiatal lelkipásztor, majd felolvasta az adományozó személyek és gyülekezetek nevét, nem hallgatva el azt sem, hogy a dési egyházmegye – amelyhez Kackó is tartozik – nagy gyülekezetei nem válaszoltak a pap adománykérő levelére. A kackói és a szelecskei ortodox egyház kisebb összeget ajánlott fel a református templom helyrehozatalára. A Kackói Polgármesteri Hivatal 5000 lejjel támogatta a munkálatokat. A művelődés- és vallásügyi minisztériumnál megnyertek egy 8000 lej értékű pályázatot, így sikerült összegyűjteni az 50 ezer lej összértékű befektetéshez a pénzt. Végezetül Nyeste lelkipásztor románul mondott köszönetet a helybeli román lakosoknak és az ortodox papnak a munkálatok lebonyolítása során nyújtott segítségért.
Szilágyi Mátyás: élő közösség a kackói
Berde László székelyudvarhelyi lelkész Isten csodálatos működéséről értekezett. Berde Mária lánytestvérének, Amálnak Debrecenben élő leszármazottai szép régi terítőt és három szál rózsát hoztak, a Kackón megkeresztelt három Berde-gyermek – Sándor, Mária és Amál – emlékére. Ioan Mărginean kackói ortodox pap beszédében kifejtette: Nyeste lelkipásztorral együtt ezután is közösen, békében szolgálják Istent a településen. Szilágyi Mátyás, magyar főkonzul élő közösségnek nevezte a kackóit, amelynek van jövője, majd megköszönte a magyarországi árvízkárosultaknak eddig nyújtott erdélyi segítséget. Adamovits Éva, a marosvásárhelyi Lórántffy Zsuzsanna Egyesülettől a tagok által készített terítőket adott át. A nagyenyedi küldöttség tagjai Berde Mária szüleinek emlékét elevenítették fel. Nyeste Csaba egy linómetszetet adományozott a püspöknek, majd a kozárvári gyermekek énekeltek. Jancsó Miklós és Rekita Rozália színművészek szavalata után a marosvásárhelyi tiszteletes asszony is verset mondott, népdalt énekelt Boros Erzsébet. Az esemény zárásaként Maneszes Márton, a Kolozsvári Magyar Opera tagja és Szilágyi Róbert szentmargitai lelkipásztor vallásos énekeket adtak elő. A Kackón vasárnap begyűlt perselypénz – mintegy 900 lej –, a közeli Szentmargitához tartozó szórványgyülekezethez kerül, amely templomépítésbe kezdett. A főkonzul 600 lejes adománnyal támogatta a kackói gyülekezetet, ennek felét átadják a templomépítésbe kezdő lonkaiaknak.
Szabadság (Kolozsvár)

Kell-e a Jobbik Erdélyben? Irodáját nyitott Szegedi Csanád Marosvásárhelyen
„Ha úgy gondoltam volna, hogy a Jobbik marosvásárhelyi megtelepedése inkább árt, mint használ a román–magyar kapcsolatoknak, akkor nem nyitottam volna irodát Marosvásárhelyen” – jelentette ki tegnap a Krónikának Szegedi Csanád EP-képviselői irodájának megnyitóján. A Jobbik alelnökének célja a romániai magyarok anyanyelvhasználatának teljes körű biztosítása, az önrendelkezés elérése. Mint hangoztatta, a Jobbik főleg azért küzd, hogy dél-tiroli mintára megvalósuljon a székely területi autonómia, és kezdeményezni fogják, hogy egész Románia, és főleg Erdély területén hivatalos nyelvvé váljon a magyar.
A Jobbik felelősséget vállal az „ideiglenesen elszakított nemzetrészekért”, a magyarországi párt számára nem létezik erdélyi, kárpátaljai, felvidéki magyarság, hanem csak egységes magyar nemzet – jelentette ki tegnap Marosvásárhelyen Szegedi Csanád, a Jobbik Magyarországért Mozgalom európai parlamenti képviselője az első erdélyi irodájának megnyitóját megelőző sajtótájékoztatón. „A politika a felelős azért, hogy Európa legnagyobb jogfosztott kisebbsége a Kárpát-medencei magyarság. Nemcsak a román, szlovák, hanem az eddigi magyar politikusok is” – vélekedett Szegedi, aki szerint ezért a jelenlegi politikusoknak kell visszaadniuk a határon túli magyarok önbecsülését.
Autonómiát és nyelvhasználatot kérnek
Mint hangoztatta, a Jobbik főleg azért küzd, hogy dél-tiroli mintára megvalósuljon a székely területi autonómia, és kezdeményezni fogják, hogy egész Románia, és főleg Erdély területén hivatalos nyelvvé váljon a magyar. Szeretnék elérni – tette hozzá –, hogy a közigazgatásban, illetve a rendőrség kötelékeiben az etnikai arány tükröződjön, az oktatásban az óvodától az egyetemig magyar nyelven lehessen tanulni.
„Az etnikai összetétel megváltoztatása ma is zajlik egész Erdély területén” – hangoztatta Szegedi, aki szerint ezeket a törekvéseket meg kell akadályozni. Ennek érdekében – fűzte hozzá – a témát uniós szinten is fel kívánják vetni. „Az iroda létrehozásának fő üzenete az, hogy ez nem valaki ellen, hanem valakiért jött létre” – húzta alá a szélsőjobboldali alakulat alelnöke. Mint fogalmazott, a helyszín azért épp Marosvásárhely, mert itt bár a lakosság fele magyar, a város szerinte elvesztette magyar jellegét, nincsenek magyar királyokat, szenteket ábrázoló szobrok, „az utcanevek használata botrányos: Dózsa György neve Gheorghe Dojaként szerepel”.
„Az esemény másik üzenete, hogy elég volt a meghátrálásból – hangsúlyozta a képviselő. – Az szeretnénk, hogy Marosvásárhely ismét a Székelyföld fővárosa, szimbóluma legyen, ahol az emberek szolidaritást és együttműködést vállaljanak egymással.” A határon túli magyarok kettős állampolgárságával kapcsolatban kifejtette: azon lesznek, hogy ezzel választójog is járjon, és a Jobbik a gazdasági intézkedésekben is tekintettel lenne az elszakított nemzetrészekre.
Cáfolt szélsőségesség
A Krónika kérdésére, miszerint nem gondolja-e, hogy a szélsőjobboldali alakulat marosvásárhelyi megtelepedése inkább árt, mint használ a román–magyar együttélésnek, leszögezte: ha így gondolta volna, akkor nem nyitotta volna meg az irodát. Mint fogalmazott, az erdélyi magyarság problémáira fel kell hívni a figyelmet. „Az erdélyi magyar EP-képviselők nem látják el azt a szerepet, amelyet el kellene látniuk a magyarság védelmében. A Jobbik nem akarja kisajátítani Erdélyt, a Székelyföldet politikai szinten, de példát kívánunk mutatni. Szeretném látni, hogy a többi magyar párt is irodát nyit Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Kolozsváron, Nagyváradon” – válaszolta. Hozzáfűzte: egyaránt elégedetlen az RMDSZ – személyesen Markó Béla – és Tőkés László tevékenységével, de utóbbival el tudja képzelni az együttműködést; viszont elsősorban az RMDSZ-t tartja felelősnek amiatt, hogy az erdélyi magyarság lélekszáma 200 ezerrel apadt az elmúlt 20 évben. Ugyanakkor azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy „a Jobbik nem szélsőséges párt, csak a magyarság érdekeit képviseli, határozott, de szalonképes politikát kíván folytatni, úgy, hogy az a magyar és román nép békés együttélését ne veszélyeztesse”.
A sajtótájékoztató végén egyébként számtalan kérdéssel ostromolták meg a magyar és román újságírók az EP-képviselőt. Ezekre válaszolva elmondta: az Új Magyar Gárdával felvállalják az együttműködést. Szegedi közölte, a szervezet főkapitánya, Kiss Róbert a nyár végén Marosvásárhelyre látogat, és tájékoztatja majd célkitűzéseiről a közvéleményt. Szegedi ugyanakkor nyomatékosan leszögezte: a székelységnek politikai úton kell kivívnia önrendelkezését. Szerinte egyébként a határoknak már nincs jelentősége, tehát „eljött az önrendelkezések korszaka, amikor a közösségeknek meg kell adni azt a jogot, hogy referendum útján eldöntsék, melyik országhoz akarnak tartozni”. Arra a kérdésre, hogy mit szólna, ha Szegeden vagy Debrecenben nyitna irodát a nagy-románia párti Corneliu Vadim Tudor, válasza az volt: ha e városok lakosságának az 50 százaléka román lenne, akkor ez természetes lépésnek számítana. Szegedi különben a következő határon túli kirendeltségét Zentán szeretné megnyitni.
Krónika (Kolozsvár)

Magyar segély Romániának
Nagyvárad – A Körösök Vízügyi Igazgatóság munkatársai átvették a debreceni Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Hatóságtól azt a segélyszállítmányt, melyet csütörtökön már el is jutattak a Galac környéki árvíz sújtotta területekre.
Pásztor Sándor igazgató honlapunknak elmondta: tíz darab, 1300 liter/perc kapacítású szivattyúról, tíz darab szivócsőről és húsz darab kivezető csőről, két darab, 4 kilowattos áramfejlesztőről, nyolc darab, 2×500 wattos teljesítményű reflektorról (mellyel a gátat fogják kivilágítani), a hozzátartozó 30 méter hosszú kábelekkel együtt, 5.000 darab fáklyáról (a terület megvilágítására alkalmasak) és két nagy darab, hengercsomagolású, árvíz elleni védekezéskor használatos geotextilanyagról volt szó, közel 8 millió forint összértékben.
Különben a romániai Környezetvédelmi Minisztérium a Körösök Vízügyi Igazgatóságon keresztül folyamatos kapcsolatban áll a budapesti székhelyű Országos Katasztrófavédelmi Hatósággal. Baj esetén Debrecenből 1 óra leforgása alatt megérkezik a szállítmány, vámolás nélkül. A közelmúltban az itteni intézmény 200 ezer darab zsákkal támogatta a magyarországiakat, így most tulajdonképpen az anyaországiak viszonozták ezt.
erdon.ro

Magyar-román regionális egészségügyi társulás hét kórház részvételével
Medipod néven hozott létre egészségügyi társulást két magyar és két román egészségügyi szervezet; a Zilahon csütörtökön megkötött társulással potenciálisan mintegy másfélmillió ember ellátása javulhat a határ két oldalán.
Nagy Ernő, a Medipod elnöke az egész napos szakmai konferenciával egybekötött alapító ünnepségen elmondta: a debreceni Kenézy Kórház, a zilahi Szilágy Megyei Kórház, a Nagykárolyi Városi Kórház és a négy intézményt működtető Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Holding együttműködésének középpontjában a közös fejlesztési pályázatok, továbbá a betegek és az orvosok mobilitásának a biztosítása áll.
A társulás alapját a Kenézy Kórház és a Szilágy Megyei Kórház három éve folyó együttműködése alapozta meg: a két intézmény többször szervezett közös képzéseket és szakmai látogatásokat az orvosok számára egymás intézményeiben - ismertette.
Az elnök a Medipod megalapításáról szólva azt emelte ki, hogy a régió intézményi és egészségügyi problémái országhatároktól függetlenül azonosak: a kórházak általában alulfinanszírozottak, a lakosság egészségi állapota rossz, azonosak a leggyakoribb betegségek és egyre inkább érződik az orvoshiány. „A közös problémák közös cselekvést is igényelnek, mondhatni együttműködésre vagyunk ítélve” - fogalmazott Nagy Ernő.
Az alulfinanszírozottságon segíteni leghatékonyabban uniós pályázati források elnyerésével lehet, bizonyos források határon átnyúló regionális együttműködés nélkül pedig elérhetetlenek - hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy ehhez komoly szakmai munka szükséges.
A betegek ellátásának javítására példaként Nagykároly esetét hozta, amelynek ellátási centruma jelenleg Kolozsvár, azonban a betegeket a jóval közelebb fekvő és ugyanolyan színvonalú ellátást nyújtó Debrecenbe is lehetne szállítani sürgős esetekben. A távolságok ilyen jellegű csökkentése szerinte jelentősen javíthatná az ellátás színvonalát.
Nagy Ernő felhívta a figyelmet az informatikai fejlesztésben rejlő lehetőségekre is: az internet segítségével például könnyebbé válhat az orvos-beteg közti kapcsolattartás, de akár várólistákra is fel lehetne kerülni ilyen módon. A társulás a térségi egészségipart is fellendítheti - tette hozzá.
A Medipod nem egy zárt közösségként kíván működni, nyitott más szervezetek csatlakozására is - mondta zárszóként az elnök, rámutatva, hogy már a csütörtöki szakmai napon is részt vett további három romániai megye képviselője, érdeklődőként
Krónika (Kolozsvár)

Mérlegre tették a véndiákokat a Sapientián és a PKE-n
Sokat nyom a latban egy felsőoktatási intézmény megítélésében, hogy mennyire tudtak szakmájukban elhelyezkedni az ott végzettek, illetve hogyan sikerült azóta boldogulniuk. A Sapientia és a PKE vezetői és volt diákjai egyaránt elégedettek.
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy az ősztől már akkreditált felsőoktatási intézményként várja a gólyákat, illetve a már ott tanuló diákokat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Dávid László, a magánegyetemként működő, magyarországi kormánypénzekből finanszírozott felsőoktatási intézmény rektora a Krónikának elmondta, a Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) július 24-én szavaz az egyetem engedélyeztetéséről, és ezután már csak a kormányrendeletet kell megvárniuk, hogy akkreditált egyetemként működhessen a Sapientia. Az intézményvezető pedig bizakodó, mint elmondta, az ARACIS szakemberei legutóbbi vizsgálódásuk alkalmával pozitívan értékelték a csíkszeredai, kolozsvári és marosvásárhelyi karokon zajló oktatás minőségét. Az elbíráláskor ugyan nem volt leszögezett pontértéke annak, hogyan alakult az egyetemen végzett diákok szakmai pályafutása, de a pozitív életpéldák mindenképp hozzájárultak az akkreditáció folyamatának alakulásához.
Dávid László lapunknak elmondta, már évekkel ezelőtt bevezették az úgynevezett Alumni rendszert, ami tulajdonképpen a végzettek további sorsának alakulását monitorozza. Ezt többféleképpen igyekeztek megvalósítani.
Egyrészt kihasználták azt a lehetőséget, hogy az államvizsgázó diák szoros kapcsolatot alakít ki a témavezető tanárával, aki a sikeres vizsga után is nyomon követi diákja sorsának alakulását. Másrészt létrehoztak egy digitális információs rendszert, amely interneten keresztül elérhető valamennyi diák számára, és mindenki feltöltheti ide az adatait. Ugyanakkor arra is van példa, hogy a végzős évfolyamok közös levelezőlistát hoznak létre, ahonnan az adatok szintén eljutnak az illetékesekhez. A rektor arra is kitért, hogy március, április folyamán –, amikor a Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság ellenőrei vizsgálódtak a Sapientia három városban működő karain – találkozókat hívtak össze jelenlegi és volt diákokkal, illetve a munkáltatóikkal. „Meglepő módon ezekre a találkozókra a vártnál népesebb létszámban jelentek meg mind a volt diákjaink, mind a munkáltatók” – magyarázta a rektor, kifejtve, hogy tudomása szerint más egyetemekre nem jellemző, hogy a tanulmányaik befejeztével a diákok ennyire népes létszámban jelenjenek meg az egyetem hívására. Mint mondta, ezt kifejezetten pozitívan értékelték az ellenőrök.
Büszke ex-sapientiások
Lapunk a korábbi évfolyamokon végzettek véleményére is kíváncsi volt. Hargitay Tamás, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem első évfolyamának hallgatója volt, 2005-ben végzett könyvelés és gazdálkodási informatika szakon. A fiatalember jelenleg a csíkszeredai AAM Management Information Consulting Kft.-nél dolgozik szaktanácsadóként. „Induló dolgokba belevágni mindig nagy kockázattal jár, hiszen számtalan bizonytalansági tényezővel néz szembe az ember” – részletezte Hargitay kérdésünkre, miért esett a választása az éppen akkor induló Sapientiára. Hozzátette: soha nem bánta meg, hogy ide jelentkezett, mivel szerinte itt olyan tapasztalatokat szerzett, amely komoly kihatással volt sorsának alakulására. Egy szakmai áthallgatási program keretében lehetősége adódott közel egy évig tanulni a Budapesti Corvinus Egyetemen, de jó tapasztalatnak bizonyultak a nyaranta szervezett szakmai gyakorlatok, amelyek később jelentősen megkönnyítették a munkaerőpiacon való elhelyezkedést.
Tomonicska Ingrid Nagybányáról került Csíkszeredába egy kis kitérővel. Előbb Kolozsváron elvégezte a Babeş–Bolyai Tudományegyetem térképészet és kataszteri szakát, majd három évet szakképzetlen tanárként román nyelv és irodalmat tanított a Hargita megyei Borzonton. Ezt követően felvételizett a Sapientia román–angol szakára. A 2006-os államvizsgát követően versenyvizsgával került a csíkszeredai Kós Károly Építészeti Szakközépiskolába, majd következő évtől a Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Gimnáziumba, ahol jelenleg is tanít. Tomonicska szerint a Sapientia sokkal alaposabb felkészülést nyújt a tanári pályára, mint más hasonló egyetemek. „Láttam olyan kezdő tanárokat, akik pszicho-pedagógiai, vagy éppen módszertani hiányosságokkal küszködnek. Ezeket az ismereteket azonban mind megtanították nekünk” – fogalmazott a tanárnő. Mint részletezte, ezt igazolja az a tény is, hogy a Brassói Transilvania Egyetemen lezajlott államvizsgán valamennyi sapientiás átmenőjegyet kapott, esetében pedig a munkahely megszerzéséért tett versenyvizsga eredménye is annyira magas volt, hogy bárhol elhelyezkedhetett volna.
PKE: folyamatosan bizonyítani kell
Bár a nagyváradi székhelyű Partiumi Keresztény Egyetemet már 2008-ban akkreditálták, máig nagy hangsúlyt fektetnek a végzettekkel való kapcsolattartásra, folyamatosan követik egykori hallgatóik sorsának alakulását – nyilatkozta a Krónikának János-Szatmári Szabolcs rektor, aki azt is elárulta, hogy ez alapkövetelés a finanszírozó magyarországi kormány részéről.
Az intézményvezető úgy látja, bár egyre inkább érzékelhető nálunk is az élethosszig való tanulás tendenciája, az egyetem diplomásai közül sokaknak sikerült a szakmájukban elhelyezkedni. A nyelv szakokon végzettek szinte mindegyike abban a szférában dolgozik, amelyre az intézményben felkészült, akár tanár, akár fordító vagy irodai dolgozó lett belőle. Ugyanez elmondható a közgazdá-szokról és reklámgrafikusokról is, tudtuk meg. Azok közül, akik tovább tanulnak, sokan folytatják a PKE-n, hiszen az akkreditáció óta itt is megindultak a magiszteri képzések, ugyanakkor mindegyik szakon akadnak olyanok, akik később doktori képzésbe is belefognak, ők Kolozsvárra, Temesvárra vagy magyarországi egyetemekre kerülnek, legtöbben Budapestre, Debrecenbe vagy Szegedre.
„Első próbálkozásra sikerült elhelyezkednem a tanügyben, ezért sosem éreztem úgy, hogy hátrányom származna abból, hogy nem állami egyetemen diplomáztam” – fejtette ki lapunk érdeklődésére Beke Beáta angoltanár. A négy évvel ezelőtt végzett pedagógus azt mondja, az egyetem nyelv szakai erősnek számítanak. „A szakmámban dolgozom, méghozzá az állami szférában, s ennél mi sem bizonyítja jobban, hogy esélyeim egyenlőek voltak az állami egyetemeken végzettekével. Az átlagember véleménye szerint azonban a PKE képzése nem ér fel egy akármilyen más egyetemével, úgy tűnik tehát, hogy nekünk, itt végzetteknek még bizonyítanunk kell, de talán ez a normális. Idő kérdése csupán. Én mindenesetre elégedett vagyok mindennel, amit itt kaptam” – fogalmazott Beke Beáta.
Nagy Orsolya, Jánossy Alíz. Krónika (Kolozsvár)

"Tudásvágyból, szeretetből"
Doktoranduskonferencia a MOGYE-n
Gyógyításra elkötelezett hazai és határon túli fiataloknak, illetve neves vezetőtanáraiknak ad otthont ezekben a napokban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem. A doktorandusok harmadik alkalommal megszervezett konferenciája már múlt évben nemzetközi tapasztalatcserévé nőtte ki magát: tavaly német és ausztriai hallgatókat is megmozgatott, ezúttal az orvos- és gyógyszerészképzést nyújtó négy magyarországi egyetem doktori iskoláinak diákjait és a Moldova köztársaságbeli – kisinyovi – doktorandusokat vonzotta Marosvásárhelyre. Az idei ülésszakra 196 dolgozat érkezett, a konferencián 220- an vesznek részt.
A rendezvény tegnap délelőtti megnyitóján dr. Jung János, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Doktori Iskolájának igazgatója, illetve dr. Ioan Nicolaescu, a MOGYE elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd dr. Kásler Miklós, a magyarországi Országos Onkológiai Intézet főigazgatója a budapesti Semmelweis Egyetem és a marosvásárhelyi tanintézet közötti ötéves együttműködés jelentőségéről beszélt. Ezt követően dr. Rácz Károly, a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsának elnöke a közös munka hajtóerőiről – a tudásvágyról és a szeretetről – szólt, ugyanakkor elismerését fejezte ki a vendéglátó egyetem kutatói teljesítményeit illetően. A továbbiakban dr. Brânzaniuc Klára professzor asszony, a MOGYE tudományos munkáért felelős rektorhelyettese arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy ebben a hónapban hároméves posztdoktori képzés indult az egyetemen, melyen 40, doktori címet szerzett fiatal vesz részt – 30-an a marosvásárhelyi tanintézetből, hárman Bukarestből, négyen Budapestről és hárman Debrecenből –, és ezzel az új képzésformával a doktorandusok jövő évi konferenciája is új dimenziót kap. Az ünnepi beszédeket a frissen érettségizett Metzler Anna elektromosorgona-játéka követte. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre készülő diáklány saját szerzeményeiből adott elő néhányat. Végül dr. Jung János a MOGYE angol nyelvű folyóiratában publikálandó dolgozatokkal kapcsolatos észrevételeit ismertette, többek között az angol szakkifejezések helytelen használatára és a szerkesztésbeli hibákra, a pontatlan könyvészetre hívta fel a figyelmet.
– A fiatal kutatóknak még bőven van mit tanulniuk a tudományos igényű munkák elkészítését illetően. Ez a konferencia a tapasztalatcsere mellett nevelői célokat is szolgál – nyilatkozta Jung professzor a megnyitót követően. A továbbiakban a pécsi egyetemről érkezett dr. Ember István és dr. Rébék-Nagy Gábor, illetve a kisinyovi Leonard Azamfirei előadásaira került sor, majd a délutáni órákban megkezdődtek a szekcióülések. A nemzetközi tapasztalatcsere péntekig tart.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Az erdélyi magyar irodalom hűséges krónikása
Nagy Pál (Mezőkölpény, 1924. január 24.) nyolcvanhat évesen is egyike legmozgékonyabb irodalmárainknak, a szó valós és átvitt értelmében egyaránt. Konferenciákon vesz részt és szólal fel Budapesten, Debrecenben, Kecskeméten és másutt, irodalmi zarándokhelyeken jelenik meg és koszorúz, publicisztikája pedig jelentősen gazdagodott az 1989-es fordulat, a diktatúra bukása utáni esztendőkben. Önálló köteteinek száma elérte a tízet, ezek mind 1990 után jelentek meg, a tizedik éppen most kerülhet az olvasó asztalára (Betűvetés mezején. Írókról, írásokról. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2010). Jelentős a szerző szerkesztői, válogatói, elő- és utószóírói munkássága is, hiszen 1984- től kezdődően tizenegy antológiát állított össze, az utóbbi három kategóriában pedig hetvenhat kiadványon szerepel a neve. Ha csak a Wass Albert-sorozatot tekintjük, akkor is kalapot kell emelnünk Nagy Pál előtt: huszonhét Wass Albert-alkotást sorolhatunk fel, ami a kétkötetes művek okán harminchat könyvet jelent, amelyeket sajtó alá rendezett, és látott el szükség szerint elő- vagy utószóval.
Új könyvében napi- és hetilapokban megjelent rövid recenzióit olvashatjuk, az alcím pontos, valóban írókról, könyveikről, olykor folyóiratokról, szerkesztőségi emlékekről van szó. A kötetbe fölvett szövegek szerzőit számba véve nagyjából kirajzolódik az irányulás is, amelynek mentén a szerző irodalmi ízlésének, az évek hosszú során át egyre gazdagodó, pallérozott műveltségének köszönhetően kritikusi hozzáállása és krédója fölfénylik, jelesen a népnemzeti irodalom nyomon követése és értékeinek fölmutatása. Ezt a hitvallását Nagy Pál sohasem adta fel, hanem dicséretes következetességgel emelte szemléletmódjának fókuszába, valahányszor pennához nyúlt.
A Betűvetés mezején harmincnégy írást tartalmaz mintegy százhetven oldalon, abból hatvan 1989 előttről származik, százöt pedig immár a közlésszabadság józan kötelékében fogant. Tizenhat könyvről szólnak az 1989 előtt megjelent recenziók, szerzőik (a közlés rendjében): Molter Károly, Szenczei László, Horváth István, Szépréti Lilla, Fábián Ernő, Veress Dániel, Szemlér Ferenc, Fodor Sándor, Zágoni Attila, Mikó Imre-Kicsi Antal- Horváth Sz. István (a Balázs Ferenc-antológia szerzőhármasa, Mikó halála után Kicsi Antal írta tovább, az ő elhunyta után a fiatalabb szerző fejezte be a monográfiát), Szabó T. Attila, Tamási Áron, Sütő András, Kemény János, Gellért Sándor, Sipos Domokos, Bözödi György. Nem érzünk semmiféle törést a korábbi és későbbi szövegek között, sem szemléletben, sem stílusban. Kik az 1989 után keletkezett írások szereplői? Kacsó Sándor, Tamási Áron, (az akkor hatvanéves) Ráduly János, Bözödi György, Sütő András, Sipos Lajos (Tamási-monográfia szerzője), Nyirő József, Szász István Tas, (a nyolcvanéves) Fodor Sándor, Wass Albert, Beke György, (a hetvenéves) Páll Lajos, újfent Bözödi (a Termés kapcsán), és az utolsó két méltatás főszereplője ismét Sütő András. Néhány szöveg antológiákról, folyóiratokról, a hajdani Művészetről, illetve a kolozsvári Hitelről szól, egy pedig vitairat: Stefano Bottoni történész tévedéseit igazítja ki, és a marosvásárhelyi írók ötvenhatos szerepével kapcsolatosan tárja fel a tényeket, dokumentummal alátámasztva: Hajdu Győző 25 oldalas feljelentésének közlésével, melynek következtében eltávolították az Utunk hetilap éléről Földes Lászlót. Ezt az írást, benne a rágalmazó "csúcsmunkával" jó volna, ha a tisztességes irodalmi és közéleti portálok fölvennék és fölmutatnák, valahányszor Sütő Andrást és három (az aláírásukat visszavonó) társát mocskolnák azok, akik az Ő "létvégi hajrájában" s halálában sem röstelltek gyűlölettől csepegő szennyhadjáratot indítani ellene egy (azóta "elvérzett") bukaresti magyar hetilapban...
Nagy Pál egész élete során hűséges közvetítője volt az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom maradandó értékeinek. Könyvismertetőiben mindig ott a távlat, a mű behelyezése ebbe a kettős mezőbe, és ha ízléspreferenciái, kedvencei vannak is, a személyesség sosem ütközik ki ezekből a párperces olvasásra, olvasói párbeszédre serkentő "monológokból" – inkább a megbecsülés, a tisztelet kristályosodik ki, a legnagyobbak és a kevésbé nagyok iránt is. Tamási a kedvence, Wass Albert a kedvence, Sütő András a kedvence. De hát kinek nem "jön be" az erdélyi magyar irodalomnak ez a pompás triója?! Róluk gyakrabban s bővebben ír – de hát ki tenne másként?! A könyv első írása – Molter Buborékharc című kötetéről – 1981-ből való, az utolsó 2009-ből: a szerkesztő, az ember Sütő Andrásról szól, ez idáig kevéssé ismert életrajzi elemekkel gazdagítva a róla kialakult képet. A két írás némileg marosvásárhelyi "keretet" is nyújt a köztük szövegtelérként meghúzódó gazdag tartalomnak. A könyv utolsó mondatát idézem: "Visszavonulása után nem sokkal – 1989 decemberében – megszűnt az Új Élet. (Rövid ideig Erdélyi Figyelő volt a folytatása.) Az író-főszerkesztő Sütő András öröksége, emléke azonban tovább él olvasóinak, tisztelőinek tudatában. Mert ő egész pályája során tisztességes magyar szavak, tisztességes magyar mondatok teremtését, terjesztését, megőrzését tekintette hivatásának. Így ismerik őt szerte a nagyvilágban mindenütt – mindenfajta határokon innen és túl."
Kissé szomorkás hangulata támad az embernek, ha elgondolja, hogy a kötet csaknem valamennyi szerzője kortársa (volt) Nagy Pálnak, közülük azonban már csak néhányan élnek, írnak. Azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy az erdélyi irodalom tiszta vizű forrásai, bármennyire "bolygatták" is letűnt korok szájzáras politikai kurzusai, nem száradtak ki, apadtak el; olyan természetűek, hogy minél inkább bántják, annál erőteljesebben buzognak – mint azt az elmúlt két évtized fiatal írónemzedékeinek látványos előretörése is mutatja. És voltak, vannak, lesznek Nagy Pálok is, akik segítenek (a világhálós szemrontást előbb-utóbb elunó) olvasóknak a tájékozódásban, a jó művek keresésében, befogadásában és értékelésében.
Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely)

Református püspök szobrát avatták fel a Hegyközben
Piszkárkosi Szilágyi Sámuel református püspök mellszobrát avatták fel július 18-án a Bihar megyei Hegyközkovácsiban. Az ünnepi istentiszteleten Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyar Református Egyház zsinati elnöke hirdette az igét.
A község templomát Szilágyi Sámuel építette fel, és 225 évvel ezelőtt itt is helyezték örök nyugalomra. Az ő közbenjárásának volt köszönhető a II. József császár által 1781-ben kiadott türelmi rendelet, amelynek alapján sorra épültek a református templomok Magyarországon.
A hegyközkovácsi gyülekezet élen jár Bihar megyében a magyar vonatkozású emlékhelyek létrehozásában, de az egész erdélyi magyarságról elmondható, hogy több emléktáblát, szobrot avatott a szocializmus bukása óta eltelt húsz évben, mint amennyi azelőtt 50 évig volt – mondta a szoboravatón Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke mintegy válaszképp Nehémiás könyvére utalt, és elmagyarázta: ez történik, amikor a fogságból szabadult nép újra elkezdi építeni önmagát.
Itt pedig nemcsak templomok, várfalak építéséről, hanem a lelki építkezésről, a nemzetként való élésről, az önazonosság megújulásáról van szó. „Dicsekedésünk van – írja Pál apostol a korintusbeliekhez írt levelében, s ugyanez rólunk is elmondható, hiszen van mivel dicsekednünk a múltban és a jelenben is” – mondta a püspök. Kövér József, a szobor alkotója azt mesélte el, hogyan kísérletezte ki minden képi referencia nélkül a püspök arcát: tudta, hogy szigorú, de szelíd ember volt, tekintélyes, „olyan, mint egy püspök” – s fő célja az volt, hogy a művet néző érezze, a szoborfej átható tekintete reá szegeződik. Piszkárkosi Szilágyi Sámuel püspök 1770 májusában Debrecenben találkozott először II. József császárral – olvasható a Forró László hegyközkovácsi lelkipásztor szerkesztette alkalmi kiadványban.
Az uralkodó a protestánsok lélekszámáról, a gyülekezetek méretéről kérdezte őt, és a püspök olyan jól felelt, hogy a császár később többször is beszélgetett vele. Az akkor már hatvanévesnél idősebb püspök még megérhette, hogy a császár 1781-ben olyan rendeletet adjon ki, amelyben bizonyos feltételekkel engedélyezi a protestáns templomok építését. Ekkor építtette meg saját költségén a kovácsi istenházát, mely jelenleg is áll.
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)

Piszkárkosi Szilágyi Sámuel szobra Hegyközkovácsiban
Bihar megye – A Bihar községhez tartozó Hegyközkovácsiban hunyt el 1785. július 16–án Szilágyi Sámuel református püspök. Halála 225. évfordulója alkalmából vasárnap szobrot avattak tiszteletére a faluban.
A szoboravatási ünnepség Hegyközkovácsi református templomában kezdődött, ahol dr.Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. Utána Forró László helyi lelkész, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) előadó tanácsosa köszönte meg a szolgálatot, majd kifejtette, kötelességünk rendezni múltunk szellemi örökségét, és ennek jegyében cselekszenek a hegyközkovácsiak: 2000–ben táblát helyeztek el a templom belső falára annak emlékéül, hogy 1792 karácsonyán ott prédikált Csokonai Vitéz Mihály (kinek nevét azóta felvette a helyi elemi iskola is – szerz.megj.), a templomkertben leleplezték a világháborúkban elesettek emlékművét, majd 2005–ben újabb kegyhelyet avattak a múlt század derekán, a falurombolási terv egyik első áldozatának tekintett, Kovácsival határos Mezőfalva felszámolására emlékezve. Ebbe a sorba illeszkedik Piszkárkosi Szilágyi Sámuel püspök szobrának felavatása, aki 1719. február 19–én Debrecenben született, majd szolgálata végeztével Hegyközkovácsiba vonult vissza, ahol 66 évesen hunyt el. Szobra vasárnap déltől a helyi kultúrház udvarán látható.
„Tudása hihetetlen, ereje nagyszerű, nemeslekűsége felülmúlhatatlan volt. (…) Ilyen emberi nagyság mellett elhalkul a szavunk, magunkat pedig törpének érezzük”, szólt Szilágyi Sámuel püspök méltatása.
Hegyközkovácsi 1780–ban épült templomának minden padsora megtelt az ünnepségre, melynek istentiszteletén dr.Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök hirdetett igét. Felidézte, hogyan is került szóba, hogy Szilágyi Sámuelnek szobrot állítsanak a faluban. Eszerint megkereste őt Forró László helyi lelkész azzal, hogy, ha már Debrecenben nem állítottak szobrot az egyházkerületük tudós püspökének, akkor megtenné ezt a falu, ahol elhunyt és eltemették. Magunkat becsüljük meg azzal, ha méltóan emlékezünk nagyjainkra, tette hozzá. Úgy jellemezte a néhai püspököt, mint aki a hatalom elvárásától függetlenül ítélt jó és rossz között, majd az általa 1775–ben franciából magyarított, minden alkalomra útmutatóul szolgáló imádságos könyvből olvasta fel a vasárnap reggelre rendelt fohászt.
Az úrasztala alá temették
A prédikáció után Forró László helyi lelkész köszöntötte a megjelenteket. Kiemelten dr.Bölcskei Gusztávot, mivel a Tiszántúli Egyházkerület vállalta a szoborállítás költségeit. A szoborét, mely azért került a kultúrház udvarára, hogy „a múlt lépjen ki a templomból, és annak kertjéből”, legyen meghatározója a falu arculatának, melyet „az úgynevezett metropolisz–övezet létrehozás, s a nagyarányú városi betelepedés könnyűszerrel külvárosi lumpenvilággá zülleszthet.” Azt is megtudhattuk, hogy a néhai püspököt az úrasztala alá temették, ám a koporsót Jakó Zsigmond professzor a bombázásoktól félve 1944–ben Budapestre menekítette. A templomot akkor nem érte kár, ellenben a Néprajzi Múzeumot igen, ahol elégtek a maradványok… A későbbiekben Szeghalmi Győző, Bihar község alpolgármestere, Angyalosy Zsoltné, a nyírbogdányi testvérgyülekezet lelkésze, illetve dr.Borsodi Tamás, Kapuvár főjegyzője köszöntötte az egybegyűlteket. Eztán a Kiss Stúdió Színház művészei, Kiss Törék Ildikó illetve Varga Vilmos (aki ugyancsak Hegyközkovácsi szülötte) szavalatai következtek, majd a kivonuláskor mindenki átvehette az egyházközség ezen alkalomra készített, Szilágyi Sámuel életéről összeállított kiadványát.
Püspökhöz méltó szobor
A kultúrház udvarán, aki tehette, az árnyékba húzódva figyelte, hogy Kovács Zoltán, a KREK főgondnoka és Szűcs Gyula helyi kurátor leleplezi a szobrot, melyről alkotója, dr.Kövér József debreceni művész elmondta: anatómiai kapaszkodó híján (nem maradt fenn arckép – szerz.megj.) nem volt könnyű dolga, amikor „püspökhöz méltó”, egyszerre szelídséget, szigort és tekintélyt sugárzó arcot kellett formázzon. Az elmúlt húsz évben több emlékhely létesült, mint az azt megelőző száz évben, ami nem csoda a korábbi rendszer kultúrpolitikájának ismeretében, mondta beszédében Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke, aki dícsérte ebben a kovácsiak buzgalmát. Az avatóbeszédet Csűry István királyhágómelléki püspök mondta, kifejtve benne, hogy Szilágyi Sámuel olyan egyházi vezető volt, aki megmutatta, hogyan kell egyszerre szolgálni Istent és a nemzetet, a közösség épülésére. A Kiss Stúdió Színház tagjainak újabb szavalatai után a nevezett négy lelkész mondott áldást a szoborra, majd a Himnusz éneklése utánkoszorúk kerültek a szobor talapzatára. A szervezők dicséretére megjegyzendő, hogy a tervezett programot időben tartották, nem téve ki a kánikula megpróbáltatásának a megjelenteket, akiket szeretevendégségre vártak a kultúrházba. erdon.ro

Balázs Ildikó: Wass Albert erdélyi korszaka*
1923–1944
Irodalom iránt fogékony diákként, majd bölcsészhallgatóként, gyakoroló magyartanárként Wass Albert író ismeretlen volt számomra. 1989-es halálhírét bemondta a Magyar Rádió, közöltem tehát én is az osztályommal magyarórán. A halálhír ráirányította nemcsak az ország figyelmét, hanem családom tagjai is emlékezni kezdtek rá. Apám, Balázs András (1909-2000), akitől az író vagy a "gróf" nevét gyerekkoromban többször is hallottam, a Wass család vasasszentgothárdi uradalmának gazdatisztje volt 1937-1938-ban. Gróf Wass Albertet képzett gazdászként, íróként és a munkaadójaként is tisztelte.
Később a családi kapcsolódás másfajta személyes kötődésre is ráirányította a figyelmem: gyerekkoromban több nyarat töltöttem apai nagyanyám, Balázs Róza falujában a mezőségi rokonoknál, Nyíresen, Déstől 8 kilométerre. Azonos földrajzi környezet, azonos kulturális, nyelvi és nemzetiségi közeg, mint Wass Albert szülőföldjén. Nyíres északi irányba mintegy húsz kilométerre van Vasasszentgothárdtól. Az ottani sós vizű, tarka kövecses patak, a szelíd lankák, kaszálók, nagy kiterjedésű, több száz éves erdők, bivalycsordák; romános akcentusú, elnyújtott beszédű, archaikus nyelvű magyarok beleépültek gyermekkorom vakációs világába. Ahogy feltámadt az író iránti országos és határokon túli érdeklődés, ugyanúgy kezdtem elmerülni nyelvi és szellemi világában – s a felismerés meglepetésével találtam meg sorai közt apám nyelvi fordulatait, szólásait, gondolkozásbeli hasonlóságokat.
Az ösztönzés viszont, hogy Wass Albert íróval foglalkozzam, műveit felkutassam, érmelléki apósomtól, Deák Andrástól (Piskolt, 1930 – ) származott. Elhangzott a Magyar Rádióban az Üzenet haza című vers, s feladatul kaptam, hogy kiderítsem, ki a szerző, és szerezzem meg a verset. Írtam a rádiónak, megküldték a gépelt szöveget. Elmentem a sárospataki városi könyvtárba, és kivettem az összes könyvét; nem volt sok. Utána kutatni kezdtem a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárában, s elém helyeztek olyan kiadványokat, melyek csodálatot és borzongást váltottak ki belőlem: az Erdélyi Szépmíves Céh abaposztós kiadványai még hagyján. Hanem az ötvenes években, Amerikában megjelent Magukrahagyottak műbőrkötésben! Olyan kiadványok, melyekhez az Országos Széchényi Könyvtár raktári állományából z-jelzettel (zárolva), csak kutatói igazolványom ellenében juthattam hozzá.
Elhatároztam, hogy feldolgozom az életművét. Konzultáló tanáromtól, Márkus Bélától azt a tanácsot kaptam, hogy a Wass- könyvek megjelenési évében kutassam át az erdélyi irodalmi folyóiratokat, keressem meg a könyvekről szóló recenziókat, kritikákat, hogy legyen kiindulási alapom. Óriási anyag tárult fel. Csak a Csaba című regényről mintegy negyven ismertetés került elő. Összeállítottam saját kutatásom megkönnyítése végett egy bibliográfiát, mely könyv formában megjelent, s amelyet végig kézikönyvként használtam a disszertáció írása során: a Wass Albert életmű-bibliográfia 1923–2003 című művet.
A kutatás során feltárult előttem a két világháború közötti erdélyi irodalmi élet – egészen más megvilágításban, mint ahogy Erdélyben a középiskolában vagy Debrecenben az egyetemen tanulhattam. Egy világ, melyhez csak kegyelettel nyúlhatunk az eltelt évtizedek távlatából: egy kisebbségbe szorult nemzet emberfeletti önfenntartó, azonosságmegőrző mozgalma, kultúra- és irodalomszervezése; a Kemény Zsigmond Társaság munkája, melynek Wass Albert fiatalon tagja volt; különböző irodalmi, közéleti és szaklapok tevékenysége, melyeknek munkatársa volt; az Erdélyi Szépmíves Céh munkássága, mely öt könyvét adta ki, valamint az Erdélyi Helikon szépirodalmi lap élete, melyben Wass Albert mintegy hússzor publikált prózát – mintha a kisebbségbe került nemzetrész panteonjában járnék.
A korabeli antológiák vizsgálata nagy értékű dokumentumanyagot fejt fel: az Új Arcvonal, a kétnyelvű Cot la cot – Vállvetve, melyben Wass Albert román szereplőjű és témájú írással szerepel; az Új erdélyi antológia, Séta bölcsőhelyem körül. Erdélyi elbeszélők és a Kemény Zsigmond Társaság által kiadott Erdélyi Hírmondó, mely a társaságnak Észak- Erdély anyaországhoz való visszatérte utáni magyarországi felolvasó-körútról tudósít.
Wass Albert végigélte a huszadik századot, beleszületett az egykori monarchiába, eszmélésének ideje az első világháború idejére esett. Írói kibontakozása a két világháború közötti romániai magyar irodalmi életbe vitt. A második világháborúban harcolt, aminek következményeként először Németországban, majd az Egyesült Államokban több mint fél évszázadot élt emigránsként. Szülőföldjére nem térhetett vissza látogatóba sem.
A Mezőség világa – a jellegzetes természeti alakzatok, az ott lakó magyar és román, valamint szórványosan előforduló örmény, zsidó, szász nemzetiségek, a különféle hit- és mondavilág – elkápráztatja a félárvasága folytán érzékeny lelkületű, érdeklődő gyermeket. A vadászat és halászat, a természetjárás fiatal életének tartozéka. Ezt írásaiba építi, mint környezetet, gondolkodási és nyelvi világot, s ebből építkezik még akkor is, amikor fizikailag nagyon távol kerül a szülőföldtől. Többféle nyelvi hatás éri: Szentgothárdon természetes a románok jelenléte – gyermekkorában megtanulja a nyelvüket. Édesanyja apjától való elválása után Bécsben él, a gyermek Wass Albert néhány nyarát ott tölti, németül is megtanul olyan szinten, hogy a későbbi külföldi tanulmányok nem okoznak gondot. A Mezőségen és Kolozsváron töltött gyermekkor és a diákévek, majd mezőgazdasági felsőfokú tanulmányai (Debrecen, Hohenheim/Németország, Párizs) után hazatér szülőföldjére gazdálkodni.
Főúri származása sokféle kötelezettséget ró rá. 1934-ben hazatér a vasasszentgothárdi családi birtokra, amelyből a román földosztást követően mindössze 200 hektár megművelhető föld maradt, valamint további pár száz hektár erdő. Ugyancsak 1934-ben veszi át nagyapjától a Széki egyházmegye gondnokságát, mely szintén kötelezettségeket rótt a családra. A Wass család ugyanis a pujoni és szentegyedi református egyházközség fenntartója volt (Vasasszentgothárdon nem volt már száz évvel korábban sem református gyülekezet, a hívek száma elenyészett. Az udvarház lakóin kívül alig éltek magyarok a faluban s az uradalomban.) A református egyházban tisztséget viselni ugyanakkor nemcsak kötelesség, hanem lehetőség is. Wass Albert műveiben – nyelvi, képi világában – többszörösen megnyilvánul református, vallásos műveltsége. Világképét átszínezi a természet szeretete és ismerete folytán valami fűben-fában élő istenben való hit – egyfajta panteisztikus-animisztikus gondolkozás. Írásainak különlegessége a megszemélyesített természetleírás, melyben mesefiguraként elevenednek meg a domborzati formák, a természet elemei. Erdélyi helyszínei a Mezőség (Kemény Zsigmond és Sütő András világa) és a Keleti-Kárpátokban a Kelemen, az Andrenyásza, az Istenszéke, a Borgói- havasok. A felvillantott helyszínek: Marosvásárhely, Szamosújvár, Kolozsvár, Szászrégen, Déda, Galonya, Ratosnya, Szalárd. A vadászat, mint írásainak toposza és életvitelének szenvedélyes tartozéka, szinte minden művében téma és motívum. Ezzel fonódik össze a komplex jelentésű puska – az emberi méltóság, önrendelkezés, hatalom – motívuma.
Ugyanebben az évben megnősül, s ez a feladat ugyancsak kötelezettségekkel jár: hat fia, akik közül öt megérte a felnőttkort, ma képzett tagja a társadalomnak. Apjuk emlékére tett alapítványuk révén az erdélyi magyarság támogatói.
Wass Albertre nemcsak irodalmi tevékenysége rótt munkát: szakcikkíróként dolgozik vadászati szaklapoknak, 1940-ben pedig Szolnok-Doboka vármegye vadászati szakfelügyelője lesz. Ugyanez év elején neki ítélik a Baumgarten-díjat írói tevékenységéért. Az első, nagy sikerű regényét, a Farkasvermet, megjelenését követően szlovákra és csehre fordítják.
Különös módon a magyarországi lapokkal és kiadókkal (Révai) is kapcsolatot tart olyan módon, hogy nemcsak anyaországi magyar, hanem a magyarországi németek lapjában is megjelennek rövidprózái német nyelven. Fordítójuk a Pester Lloyd munkatársa, akinek személyét illetően csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk. Később egy másik jelentős fordítója első felesége, Eva Wass von Czege (született Eva Siemers), aki még az erdélyi korszakban írt, lebegő líraiságú Tavak könyvét fordítja németre (Märchen vom See). A későbbi időszakban további két könyvét fordítja nagy empátiával, kitűnő nyelvi fordulatokkal, hely- és háttérismerettel: Erdők könyve (Märchen vom Wald) és Adjátok vissza a hegyeimet! (Gebt mir meine Berge wieder!). Egyetlen német fordítója sem érte el azt a színvonalat és mívességet, amit Czegei Wass Éva. Később összesen hat nyelven jelentették meg műveit – szlovák, cseh, német, angol, holland, spanyol nyelven –, folyamatban van japán és török fordítása. Sajnos, idegen nyelvterületen nem vált ismertté.
Erdélyi és mezőségi íróként különös téma- és motívumvilágot hozott létre. A motívum a latin ‘mozgó, mozgásban levő’ jelentésű szó a mű alapegységét, legkisebb jelentéshordozó elemét jelöli. Olyan ismétlődő, variálódó eleme, mely egy alkotó életművében, egy műfaj, nép vagy térség művészetében visszatérő és alapvető jellemző. Mivel Wass Albertről az elmúlt években – e munka vizsgálódásaiba nem tartozó okokból is – nagyon sokat írtak, szükségesnek láttunk olyan elemzési szempontot keresni, mely irodalmi munkásságának alapegységét felfejtve objektív fogódzót nyújt az életmű értelmezéséhez.
Motívumainak, világalkotó elemeinek egy része a természettel függ össze, annak valamely eleme (fa, őzbak, kék hegyek, természet), más részük a társadalom szerkezetét, folyamatait irányító képviselők, a papok. Széles teret kapnak a misztikummal, mágiával kapcsolatos elemek is, mint a rontás, szem, időből kiszakadt (látó) öregember. Ezek minden írásában visszatérő motívumok, melyek a regények, prózák szövedékét átfonják. A fáknak kivétel nélkül minden művében megelevenednek a különböző fajtái: leggyakoribb a fenyő, kőris, dió, elszórtan fellelhető a jegenye, kökény(bokor). Szorosan összefüggenek a helytállás és a hazaszeretet, az otthon és a szülőföld fogalmával. A keresztény kultúrkörben a lélek szinonimája a madár – ennek fajtái Wass Albertnél a bagoly, vércse, holló, későbbi írásaiban pedig gyakori a lappantyú. Ezek részben éjjeli, másrészt mind ragadozó madarak – uralkodói szimbólumok. A temetés motívum lehetőséget teremt a társadalmi keresztmetszet elkészítéséhez. Fiatalkori motívuma a csajka, hajó vagy csónak – a létsíkok összekötője – későbbi írásművészetében válik szervező elemmé, akárcsak a kiteljesedő nyom motívum, mely fiatalkori termésében még a vadászathoz kötődik, később az életműhöz, amit egy ember létrehoz és örökségül hagy (Elvész a nyom). A teremtéstörténet és a mítosz is teret kap Wass Albertnél (Tavak könyve, Csaba).
Figyelmet érdemel Wass Albert időfogalma, időkezelése. A természet változásainak nyomon követése, a szubjektív és objektív idő ábrázolása impresszio-nisztikus vonást kölcsönöz leírásainak. Gyakori a címadásban jelzett évszak. A köznapi (havasi, román) emberek nemcsak főszereplők számos művében, fiatalkori elbeszélésében, később pedig nagyregényeiben, hanem írói azonosulást kínáló figurák, olykor cselekvési alternatívahordozók. Bár nem minden írásában ábrázolja a más nemzetiségűeket életvitel-azonosságot kínáló alakokként, hiszen a történelem változásai a történelmi folyamatok értelmezésére, az együtt lakó népekről árnyaltabb gondolkodásra késztetik. Olyan időszakot, századot élt át egy többnemzetiségű országban (először az Osztrák-Magyar Monarchia, majd Románia részeként létező Erdélyben), melyben minden gondolkodó rákényszerült a történelmi folyamatok és azokon belül nemzeti és önazonosság- kérdések boncolgatására. Így a legtöbb regényéről nem állapítható meg egyértelműen, hogy történelmi regény lenne. A történelem nála vagy cselekményhordozó, vagy háttér. A konfliktusok többnyire a lélek síkján zajlanak.
Ha címadását vizsgáljuk, sokszor világít rá valamilyen jelenségnek a fonákjára, árnyoldalára, amit a Farkasverem, A kastély árnyékában cím asszociál. A Mire a fák megnőnek címe az életmű egyik alapvető elemét, a Csaba mítoszt tartalmazza; nevelődésregény a világgal való szembehelyezkedést kifejező című Egyedül a világ ellen. A Tavaszi szél – kettős motívumot tartalmazó cím – a lélek és újrakezdés motívumainak egyesítése. Hasonló a vihar – változás, a történelem forgataga – a történelmi témájú, a hunokról szóló kisregény címében: Vérben és viharban. Műfajilag nehezen elhelyezhető a Jönnek!, mely – címadása folytán is – a publicisztika irányába mutat: irodalmi riportregény.
Wass Albertet az erdélyi irodalom ígéretes tehetségeként tartották számon a helikoni közösségen belül. Írói termékenysége mintegy húsz év alatt mutatkozott meg, amíg Erdélyben alkothatott. Minőségi irodalmat erdélyi korszakában a Farkasverem megjelenésétől számított tíz év alatt alkot. Gyakran említik Nyirő Józseffel és Tamási Áronnal egy sorban, ám a tematikai, földrajzi- helyszíni hasonlóságokon, valamint alakjaik hasonlóságán túl mindhárom életmű olyan színesen egyéni, hogy nehéz az összehasonlítás. Az ígéretes tehetség valójában a német emigrációban bontakoztatja ki szárnyait, legszebb regénye, A funtineli boszorkány című trilógiája már ott keletkezik.
A Wass-életmű folyamatos megjelentetése az emigrációs és hagyatékban lappangó műveket is lassan hozzáférhetővé teszi. Számos apróbb részlet helyezi az életművet más megvilágításba, s mutat rá nagyobb összefüggésekre. A német emigrációs anyag feltárása folyamatos, így német nyelvű műveinek kiadása is remélhetőleg hamarosan elkezdődik.
(A kutatás lezárult 2008 áprilisában)
*A Mentor Kiadónál frissen megjelent kötet előszava. Népújság (Marosvásárhely)

A sajtó és a társadalmi élet minősége
A 9. Kárpát-medencei Nyári Egyetem keretében Nyomtatott sajtó és on-line média: ellenségek vagy szövetségesek? címmel Kácsor Zsolt, a Népszabadság debreceni tudósítója tartott előadást péntek délután a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. Majd Porcsin Zsolt, a Hajdú-Bihari Napló című megyei napilap egykori főszerkesztője, a Basahalom Boulevard nevű internetes közéleti és médiakritikai blog szerzője Internet és demokrácia – Az alternatív nyilvánosság térnyerése a közéleti kommunikációban címmel értekezett a médiaszekció keretében.
A sajtó feladata a társadalmi tájékoztatás arról, hogyan élünk, mi történik az országban, mi a döntések héttere – fejtette ki Kácsor Zsolt. Magyarországon a nagy országos napilapok jobb- vagy baloldali értékek szerint minősítenek, attól függőn, hogy milyen beállítottságúak. Lényeges, hogy a lap az objektív műfajokban a legpontosabb tájékoztatásra törekedjen. Megbízhatóan, pontosan, hitelesen tájékoztatni – ez a lényeg. Az internet világára nem voltak felkészülve. Kihívás volt számukra. Létre kellett hozni egy internetes szerkesztőséget is. Az internetes sajtó rákfenéje: az úgymond csalicímek értékválságot okozhatnak, bulvárosodáshoz vezethetnek. Föl kell kelteni az olvasó kíváncsiságát, de nem szabad félrevezetni. Mások az olvasói attitűdök és elvárások az internetes médiában, mint a nyomtatott sajtó esetében. „Néha úgy érzem, korszerűtlenné váltunk, mint a kódexíró szerzetesek. Mintha kőtáblára írnék” – jegyezte meg Kácsor.
A kommentek esetében nem a névtelenséggel van a baj, hanem a stílussal. A szalonképtelen eszmék, szavak mindinkább átszivárognak a közbeszédbe. Az előadó hangsúlyozta: nem mindegy, hogy 10-20 év múlva milyen lesz a sajtó, a közbeszéd, a társadalmi dialógus. A társadalmi élet minőségéről van szó.
Kácsor Zsolt arra is kitért: az újságíróképzés helyzete Magyarországon kritikán aluli, elfogadhatatlanul rossz.
A romos gazdasági helyzetben nincsenek meg a sajtószabadság piaci feltételei. A hatalmat gyakorlóknak nem érdekük a teljes véleménynyilvánítási szabadság. Nem erősödött még meg az érdekérvényesítő képesség. A hatalmat gyakorlók önkorlátozására ne számítsunk, nekünk kell a kezére csapni, hogy a szabadság minél jobban kiteljesülhessen – hangsúlyozta Porcsin Zsolt. Érdekes párhuzamot vont a magyarországi és romániai regionális nyomtatott sajtó között. Magyarországon lassú, fokozatos átmenet történt a rendszerváltás után. Kevés új sajtótermék jelent meg. Romániában gyors lefolyású, radikális változás történt. A sajtóéletre a hirtelen átalakulás volt jellemző, sok új lap jelent meg.
Magyarországon a pártsajtót eladták a külföldieknek. Európai multinacionális cégek érdekkörébe tartozik a vidéki média. Vannak még önkormányzati finanszírozású kiadványok, ezek a szovjet típusú médiarendszert teljesítik ki. Romániában az önkormányzatok nem forgatnak akkora közpénzeket a sajtóba. Megjelentek a helyi mágnások a sajtó világában, létezik a vállalkozói kockázati tőke a médiában. Váradon nagyobb a demokrácia, mint Debrecenben, ahol csak egy napilap létezik.
A regionális sajtó Magyarországon nem tud eleget tenni a kívánalmaknak. Passzív módon közvetítenek, szólnak a helyi történésekről. Különféle politikai, gazdasági érdekeket szolgálnak ki. Két médiaszereplő létezik csupán: az egyik az egyetlen napilap külföldi tulajdonban, amely holdudvart épít maga köré, a másik pedig az önkormányzati médiaportfólió. A külföldi tulajdonú újságok nem foglalkoznak problémás dolgokkal, a hatalom túlkapásaival, a konfliktusokkal.
Válaszreakció lehet a szamizdat jellegű alternatív nyilvánosság. Az internet adja meg a lehetőséget. A helyi médiaviszonyokkal való elégedetlenség teremti meg az alternatívát, a vélemények megjelenítését. Az alternatív nyilvánosság mögött civil kezdeményezések állnak. Az alternatív nyilvánosság megmutat, bírál, protestál. Megteremtődött a civil újságírás. Az alternatív nyilvánosság és a professzionális újságírás kiegészítheti egymást.
Tóth Hajnal, Reggeli Újság

Erdély.ma

Eurorégiós együttműködés
Nagyvárad – Szombat délelőtt a VI. Ablak Európára rendezvény keretében A Bihar-Hajdú-Bihar Eurorégió fejlesztési lehetőségei címmel szerveztek román-magyar konferenciát a nagyváradi városháza kistermében.
A Nagyváradi Önkormányzat és a Bihar Megyei Tanács által VI. alkalommal lebonyolítottAblak Európára rendezvénysorozat keretében A Bihar-Hajdú-Bihar Eurorégió fejlesztési lehetőségei címmel rendeztek augusztus 21-én román-magyar konferenciát a városháza kistermében, váradi és debreceni egyetemi oktatók, világi és egyházi közéleti személyiségeknek a részvételével. Házigazdai minőségében Biró Rozália alpolgármester köszöntött mindenkit, név szerint megemlítve Szilágyi Mátyást, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulját, Exc. Tempfli József római katolikus ny. megyés püspököt, valamint Süli-Zakar István, Ioan Horga, Biró András, Szilágyi Ferenc és Szakáll Erzsébet debreceni, illetve nagyváradi egyetemi oktatókat. Azon meggyőződésének adott hangot: a tíz ezelőtt elkezdett régiós együttműködés kezdeti üteme lassulni látszik, ezért új lendületre van szükség, olyan szakembereknek a találkozása és tapasztalatcseréje által, akik a kooperáció tartóoszlopainak számítanak.
Szilágyi Mátyás úgy vélte: a nehézkésen működő államigazgatási egységekkel ellentétben a helyi és megyei önkormányzati és tudományos műhelyek az innovatív, gyakorlati megvalósításokra helyezik a hangsúlyt. Hozzátette: sok a tenni való az idén, például egy olyan kormányközi megállapodás kidolgozásán munkálkodnak, mely a határ menti települések kisebb útjainak összekötésére vonatkozik, hogy a kisközösségek tagjainak ne kelljen hatalmas kerülőutakat tenniük. Tempfli József meglátásában azért fontosak a szombatihoz hasonló rendezvények, mert mindig szükség van az embernek tökéletesedésre, s ez az olvasás mellett találkozások, véleménycserék révén érhető el.
Határmenti kapcsolatok
Dr. Süli-Zakar István, a Debreceni Egyetem katedrafőnöke A határ menti kapcsolatok múltja, jelene és jövője címmel értekezett. Egyebek mellett felvázolta az első eurórégiók kialakulásának történetét (Regio Baseliensis, Goodstadt és Maas-Rajna eurorégiók), és örömmel állapította meg, hogy a nyolcvanas évekhez képest, amikor egyszer 11 és fél órát kellett várakoznia Borsnál, ma már két perc alatt át tudta lépni a határt. Arra figyelmeztetett: bár az Európai Unió finanszírozza a határok légiesítését, ügyelni kell arra, nehogy helyben toporogjunk, mint ahogyan történik a Kárpátok Eurórégió esetében. A távlatokról szólva a Debrecen-Nagyvárad Eurometropolisz álomról beszélt, kritizálva a cívis város vezetését, amiért inkább nyugat felé orintálódik, s nem kezeli méltóan a két megyeközpont közti kapcsolatokat. Dr. Ioan Horga professzor, a Jean Monnet Európai Kiválóssági Intézet irányítója szerint lényeges hosszú távú stratégiákban gondolkodni, példaként a 2020-as céldátumú Debrecen-Nagyvárad urbanisztikai aglomerációt említette. Egyébként valamennyi felszólaló egyetértett abban, hogy hatékonyabb az együttműködés, mint a különutas-politika, az elhangzottakról kiadványt fognak megjelentetni a szervezők.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Sikeresen célba ért Csíkszeredában a KorszakVáltó kerékpártúra
A kárpát-medencei baráti összefogás üzenetét hordozó KorszakVáltó Határon-Túra minden bringása sikeresen teljesítette a Budapest és Csíkszereda közötti 757 kilométeres távot.
Az augusztus 14-én startoló kerékpártúra résztvevői öt magyar és öt romániai megyét érintve, 8 nap alatt a Budapest-Eger-Debrecen-Székelyhíd-Zilah-Kolozsvár-Marosvásárhely-Székelyudvarhely-Csíkszereda útvonalon érkeztek célba szombaton.
A baráti kapcsolatok ápolásán kívül a túra jótékony küldetését is teljesítette, a csíkszeredai gyermekotthon javára a nevezésekből 300 ezer forint adomány gyűlt össze, amelyet a Dévai Szent Ferenc Alapítványon keresztül adtak át a rászoruló gyermekeknek – tájékoztatták a szervezők vasárnap az MTI-t.
„Leírhatatlan, hogyan fogadtak minket mindenhol, minden nap azt hittük, a terített asztalt, a szíves vendéglátást már nem lehet fokozni, de mégis. Az utolsó napon célállomásunk Csíkszereda előtt 10 huszár várt ránk, és tisztelegtek előttünk. Csíkszeredában Balogh György konzul hintóval kísért minket a központba, ahol a gyönyörű Mikóvárban tartottak fogadást a tiszteletünkre. Ezután közösen áttekertünk a gyermekotthonba, ahol átadtuk az adományokat. Vasárnap reggel a kerékpárok a Schwinn-Csepel jóvoltából biztosított teherautókkal indultak haza Budapestre. Az egész túrát tekintve hihetetlen élmény volt ez a nyolc nap, az emberek, a táj, az időjárás, minden szempontból” – értékelt Eisenkrammer Károly főszervező
MTI. Krónika (Kolozsvár)

Presbiterek találkozója Váradon
Bihar megye – A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Presbiter Szövetsége Nagyváradon tartotta két napos nyári konferenciáját. A Tiszántúli Egyházkerület presbiterei is részt vettek a találkozón.
Az elmúlt hétvégén jeles egyházi esemény helyszíne volt a Nagyvárad-Rogériuszi Egyházközség temploma. Itt került megrendezésre ugyanis a Királyhágómelléki, valamint a Tiszántúli Református Egyházkerület presbiteri szövetségeinek közös konferenciája. A két egyházkerület presbiterei a két napos konferencián többek között olyan erdélyi fejedelmekről hallgathattak előadásokat, akik a magyar református egyházat szolgálták és ilyen értelemben egyházhoz való hűségük példaértékű lehet az utókor számára. Miután az érkezettek elfoglalták szálláshelyeiket az Arany János Kollégiumban, megkezdődhetett a találkozó hivatalos része a nagyvárad-rogériuszi templomban. Csűry István püspök ünnepi köszöntője elején a presbitérium közösségének fontos szerepére hívta fel a figyelmet. Elmondta: sokszor a presbiterektől jövő példaadás hat a legjobban az ifjakra és a gyülekezetre. Röviden ismertette a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) történetét, mely a trianoni békediktátumig a Tiszántúli Református Egyházkerülettel (TRE) alkotott egységet. Trianon után a királyhágómellékiek lelkületét az határozta meg, hogy sem az anyaországi, sem az erdélyi egyházkerülethez nem tartoztak. Az árva gyermekhez hasonlóan az egyházkerület fiatal, kicsi és tapasztalatlan volt. Hosszú évek során sikerült ezt az állapotot elfogadni. Míg Debrecenben vagy Kolozsváron a református egyház mellett jól kiépült intézményháló áll, addig Váradon nem mondható el ugyanez. Éppen ezért a jövő az építkezésről fog szólni a Királyhágómelléken. Csűry István kifejtette: a rendszerváltás óta sikerült református óvodákat, iskolákat kialakítani. Az egyházkerület három középiskolát is működtet, az innen kikerülő diákoknak pedig továbbtanulási lehetőségként ott van a Partiumi Keresztény Egyetem. A jövőben az egészségügyi misszióra fekteti a hangsúlyt az egyházkerület. Jelenleg önvédelemnek számít egy keresztény magyar kórház és biztosító rendszer kialakítása. Végül Csűry István elmondta: „Szükség van a presbiterek munkájára is ahhoz, hogy mindezek a tervek megvalósuljanak és az álmok ne csak álmok maradjanak. Szükség van arra, hogy a presbiterek az összefogásra és az álmok megvalósítására bátorítsák a lelkipásztorokat”. „Szükség van ránk”
A KRE püspökének beszéde után Derencsényi István, a Tiszántúli Egyházkerület főjegyzője vette át a szót, aki átadta Bölcskei Gusztáv püspök üdvözletét a jelenlévőknek. Elmondta, hogy amikor látta a Presbiteri Konferencia témáját arra gondolt, hogy milyen jó, hogy voltak olyan bölcsek az erdélyi fejedelmek között, akik a református egyházat szolgálták. Ezzel az egész magyarság javát mozdították előre. Vajon hogy alakult volna a magyarság története, ha nem lettek volna ilyen bölcsek? – tette fel a kérdést a főjegyző. Hozzátette: „Az egyház mára megkopott, megszürkült és tele van pozícióharcokkal. Becsüljük meg az egyházat, egymást, magunkat és elhivatásunkat ezekben az egyházat megpróbáló időkben. Tartsuk meg hitünket, mert minden hiányosságunk ellenére a világnak még mindig szüksége van ránk”.
Felemelt kezekkel…
A nyitó áhítatot Kerekes József nagyvárad-rogériuszi lelkipásztor tartotta Mózes 2. könyve 17. fejezetének néhány igeszakasza alapján. Izrael népe a pusztai vándorlás során sokszor a zúgolódás, a civakodás hangjait hallatta. A felolvasott igeszakaszokban az ivóvíz hiánya miatt zúgolódott a kiválasztott nép. Kerekes József rámutatott: minden hiány az Isten-hiányból ered. A vándorlás a próbatétel idejét hozza el a kiválasztott nép számára, amikor is a személyes küzdelem elkerülhetetlen Izráel fiai számára. „Az amálekiták ellen vívott harcban Mózes felemelt kezekkel harcol, mert Izráel csak így győzhet. Bár övék a harc, de egyedül Istené a győzelem. Az anyaszentegyház küzdelme is ehhez hasonlatos kell legyen. A feltárt kezek politikáját kell hirdetni, csak így lehet az igazságért küzdeni” – fogalmazott a lelkipásztor. Az áhítat után sor került a konferencia hivatalos megnyitására és az első előadásra, mely Bocskai István fejedelemről szólt.
Mészáros Tímea
erdon.ro

Kulturális (pár)bajok – Beszélgetés Szőcs Gézával
Versírásról, bizalomról és bizalmatlanságról, politikáról, pornó- és giccsadóról, a Julianus-, és a Márai-programról, az NKA sorsáról, vidék és Budapest viszonyáról, és a jövőről alkotott képéről beszélgettünk Szőcs Gézával a Tokaji Írótáborból Budapest felé autózva.
Írsz-e még verset mostanában, vagy már csak népdalokat – ahogy ezt a városi legenda tartja Budapesten? – Nem írtam mostanában verset, de ez nincs feltétlenül kapcsolatban a mintegy három hónapja tartó megbízásommal, aminek a lényege, hogy a kulturális intézményrendszer ügyes-bajos dolgaival foglalkozom. Volt már rá példa az életemben, hogy nagyon stresszes, leterhelt hónapokban is tudtam verset írni, de arra is, hogy hosszabb nyaralás, pihenés nem hozta meg az inspirációt. Ihlet kérdése minden. Ha az emberben épségben megőrződik a lírai-én, akkor bármikor megszólalhat.
Az utóbbi időben több, veled készített interjút is közöltek, illetve a megbízatásod elején a Nagyításban jelent meg egy összeállítás. Én két beszélgetésre utalnék most: a szinte hírhedtté lett Indexes megjelenésre, illetve legutóbb a Magyar Narancsban olvasható interjúra. Két dolog volt bennük közös: hogy nem ismerték a Nagyítás-beli összeállítást, illetve a támadó hangnemük. Te miben látod az okát?
A bizalmatlanság, a barátságtalan hang, az ellenségesség a mai helyzetben Magyarországon szinte természetes. A társadalmat, ideértve az írástudói réteget is, törésvonalak osztják meg, de legalább egy nagy törésvonal, amelyet fontosnak tartok megszüntetni, áthidalni. Ilyen körülmények között nem is képzelhető el, hogy a művészvilágnak legalább egy része ne legyen ellenséges azzal a kormányzattal szemben, amelyet nem az ő preferált pártjai alkotnak.
A te esetedben ez konkrétan mit jelent?
Esetemben összetalálkoznak a Fidesszel, mint párttal, és a Fidesz-kormánnyal mint közép-jobb vagy polgári párttal szembeni előítéletek, sértettségek, ellenérzések. Azután jelen vannak a velem, mint magánszeméllyel szembeni ellenséges érzületek. Ez utóbbiak részben politikai hátterűek, hiszen azok, akik a – nevezzük így – politikai-szellemi ellentáborba tartoznak, eleve gyanakodva figyelik, amit csinálok, mondok, gondolok; de nem felelne meg az igazságnak, ha azt mondanám, hogy csakis ilyen ideológiai-politikai szekértábor-reflexek működnek velem szemben. „Alanyi jogon” is sok ellenséget szereztem az életben, és ezek olykor összeadódnak, mint például most. Ettől úgy tűnhet, mintha nagyon komoly erők állnának szemben akár velem, akár az általam megvalósított kultúrpolitikával szemben. Számottevő ellenállást nem érzékeltem, bár erről természetesen mást is olvashatunk egy-két lapban vagy internetes fórumon. De nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy a munkámat akadályozná egy megkerülhetetlen, agresszívan fellépő erő. Talán egyetlen dolog van, amelyet magamban is átgondolva meghátráltam, legalábbis elnapoltam a kérdését. Konkrétan a pornóadó és a giccsadó megvalósítását. Nemrég épp’ az Origón válaszoltam arra a kérdésre, hogyan látom ezeket a dolgokat három hónap elteltével. A pornónál, ugye, ismerjük a klasszikus meghatározást, miszerint nem határozható meg szabatosan, hogy mi a pornó. A giccsről meg nem csikarható ki általános konszenzus…
Csak a tisztánlátás kedvéért: itt arról az elképzelésről van szó, hogy adózni kellene a pornó és a giccs után. – Amikor ezt felvetettem, nem tudtam, hogy ilyen erős és mély beágyazottságú Magyarországon a pornóipari lobbi. Azóta szembesülnöm kellett vele, hogy a pornóiparban igenis nagyhatalomnak számítunk. Ami a giccset illeti, rá kellett jönnöm, hogy a magyar társadalomban mély és komoly igény van a giccs iránt, amitől nem lehet megfosztani egyik napról a másikra. Ha így van, tudomásul veszem, és anélkül, hogy okafogyottnak tekinteném a kezdeményezést, inkább úgy tekintem, mint aminek még nem jött el az ideje.
A másik nagy port kavart kezdeményezésed a Julianus-program.
– Itt nem akarok meghátrálni, bár igen kemény és ostoba ellenérvek születtek. Egész odáig merészkedtek, hogy meggyanúsítottak: hogy fajelméleti megfontolásokból tartom a programot helyesnek, meg különbséget akarok tenni magyar és magyar között. Ezek a vádak képtelenségek. Azt gondolom, a történelemtudomány lényegéhez tartozik, hogy primer ismeretekhez jusson a megelőző korokkal kapcsolatban. Az én hitvallásom változatlan az emberben munkáló kíváncsiságról, érdeklődésről, tudásról. Ha úgy tetszik, hiszek az ész-vallásban, és ebben a dologban egy tapodtat sem kívánok meghátrálni. Örülök annak, hogy olyan országban lehetek kormánytisztviselő, ahol következmények nélkül elhangozhat, hogy „az államtitkár úr ostoba és veszélyes játékot játszik”. De ha én tiszteletben tartom mindenki véleményét, azt várom el, hogy mások is így tegyenek. Mindenekelőtt pedig várjuk meg a kutatási eredményeket.
– Összefoglalnád röviden, mi a Julianus-program célja?
– Hogy tiszta vizet öntsünk abba a pohárba, amelybe a magyarság származásával kapcsolatos legkülönösebb elméletek kerültek az elmúlt évszázadok során, különösen felgyorsult tempóban az elmúlt évtizedekben. A dolog természetéből fakadóan ezek az elméletek egyrészt spekulatívak vagy bizonyíthatatlanok, másfelől alkalmasak arra, hogy az önképünkkel kapcsolatos alapokat aláássák. Úgy gondoltam, hogy a mai magyar népességet alkotó komponensek megnevezése, azonosítása semmiképpen nem ellentétes a tudomány, a közerkölcs lényegével. Az egyik válasz, ellenérv ezzel kapcsolatban úgy hangozhat, hogy ez egy rendkívül kevert népesség. Senki nem állítja azonban, hogy létezik egy úgymond érintetlen, senkivel nem keveredett magyar népesség. Azt meg főleg nem, hogy ha mégis van egy ilyen, akkor azt igazibb vagy mélyebb magyarnak kell tekinteni. Elég csak Petőfire gondolni. A magyarságnak hallatlan asszimiláló ereje van. A legnagyobb bűnt a magyarság ellen mindig azok követték el, akik megpróbálták osztályozni, illetve kiszorítani a magyarság kebeléből azokat, akik úgymond idegenek, jöttmentek, máshova valók. Erre ma is szigorúan oda kell figyelni. De mindennek tudomásul vétele, szem előtt tartása nem jelentheti azt, hogy ne volna szabad kíváncsinak lenni arra, hogy a mai magyar népességnek mennyi a finnugor, a szláv, a germán, a türk vagy iráni eleme. Olyan tudományos programot kell elindítani, amely minden olyan népességet, amely a magyarsággal evidens kapcsolatban állt, feltérképez. – A Könyvhéten sokan fehér szalagot viseltek a Márai-program elhalálozása miatt. Várható-e a folytatása, vagy valami hasonló program?
– Mint a Parlament Kulturális Bizottsága előtt bejelentettem: szeptember elsejére feldolgozzuk és összegezzük a Márai-programmal kapcsolatos szakmai javaslatokat, kialakítva a Márai-program egy átdolgozott változatát, amely összhangban áll a kultúrpolitikai elképzelések egészével. Ez nem jelent drámai felfordulást, a program célkitűzéseinek lecserélését, hanem inkább hangsúlykorrekciókat. – Meg lehet akadályozni, hogy a program ne nagy könyvkiadók lobbija legyen? – Jobban oda kellene figyelnünk a kortárs magyar írók érdekeire. Ez egy szellemi tápláléklánc, amelynek egyik végén ott áll a szerző, aztán a könyvkiadó, a kereskedő, a könyvtár és az olvasó következik. Azt lehet megakadályozni, hogy a nagy pénzeket a nagy cápák nyeljék el. A cél, hogy a támogatás haszonélvezői ne a közvetítők, hanem a szerzők és az olvasók legyenek. Ezt persze lehet vitatni, mondván: a kereskedő megteremti az érdekegység megvalósulásának feltételeit. De a fordítottja is igaz: a kereskedőnek sem érdeke, hogy az írók kivérezzenek. – Sokakat megrémített a hír, hogy 2 milliárdot zároltak az NKA pénzéből, mondják, a szervezet működésképtelen lesz, kivonják a pénzt a kultúrából. – Akik most jajveszékelnek, nem fognak ekkora hangerővel ünnepelni, amikor kiderül, hogy még sincs igazuk. Lehet, hogy egy-két film nem fog megszületni, vagy bizonyos produkciókra, célokra kevesebb pénz fog jutni. Ha ez így lesz, akkor ezért nem a mostani kormányzat a felelős, hanem azok a kormányzatok, akik az elmúlt években az országot ebbe a helyzetbe juttatták. Részben túlzottnak, részben igazságtalannak érzem ezt a mutogatást annak kapcsán, hogy egy új kormány, amely épphogy csak szembesült a katasztrofális pénzügyi helyzettel, meghoz olyan intézkedéseket, amelyeknek nyilvánvaló célja: a működőképességet biztosítani. Ha ezekből a megszorításokból a kulturális területnek is ki kell venni a részét, érthető, hogy berzenkedést szül. Mi is úgy gondoljuk, hogy ez így nem mehet tovább, bízunk a gazdaság erejében, amely majd elő tudja teremteni a forrásokat. Az elosztás persze rögtön felveti a disztribúció alapelveinek kérdését, illetve hogy ezeket kik és hogyan valósítják meg. A művészvilágban nyilvánvalóan él az autonómia igénye, a művészek maguk tudják, hogy a pénz hogyan használható fel a legértelmesebben. Csakhogy a művészvilág sem egységes, más-más megfontolások ütköznek benne. Például a filmes támogatások esetében láttuk, hogy a legdemokratikusabban választott filmes testületre bízva az elosztást, mégis sok művész érezte úgy, hogy kiszorították. Kiszorult vagy bele sem került abba a körbe, ahol helye lett volna. Remekművek sem születtek olyan számban, ami várható lett volna a támogatások értékét tekintve, és el is tűnt jó néhány milliárd. Ez csak illusztráció ahhoz a dilemmához, hogy a művészekre kell bízni az elosztást, vagy az adminisztrátorokra. Ez utóbbi ellen is számos argumentum hozható fel. A kormányzati cél, hogy több pénz jusson a magyar művészeknek. A zárolás szó eleve azt jelenti, hogy a pénzt nem vonták el, nem költötték el egyébre, csak éppen hozzáférhetetlenné tették. De annak a pénznek előbb utóbb ugyanott meg kell jelennie. – Két fiatal költővel készítettem idefelé jövet interjút. Mindketten arról a már-már közhelyes problémáról beszéltek, hogy értelmiségiként, művészként szinte csak Budapesten lehet bármit is tenni, lehetőségekhez jutni, de írásból még ott sem lehet megélni. A vidék–Budapest ellentétre van-e olyan terv, ami ezt a helyzetet egy kicsit árnyalná? – Budapest relatív súlyának növekedése folyamatosan súlyosbodó probléma, amely előrevetíti egy Budapest-ország utópia képét. Ez ellen decentralizálással lehet védekezni. Jelentős kulturális központokat kell létrehozni, ezek lehetnek nagyvárosok, például Debrecen, vagy kisebbek, mint mondjuk Kecskemét, vagy fürdővárosok, mint például Balatonfüred – azokat említem, amelyek már viszonylagos sikertörténetekké lettek az elmúlt években. A nagy egyetemi központokban a kulturális kínálatot kell színesebbé tenni. Lecserélődött lassan egy modell, amely a művelődési házak Magyarországát jelentette. A népművelők helyett ma kulturális menedzserek ténykednek, és a művelődési házak kulturális eseményeinek (amelyek sokszor esküvők vagy szüreti bálok voltak) modelljét felváltotta egy másik, amely fesztiválokban jeleníti meg az egyes régiók művészeti potenciálját. Ha jól szétnézünk az országban, alig van olyan területe Magyarországnak, amelyhez valamilyen többé-kevésbé sikeres fesztivál ne kapcsolódna. Egyeseknek ez már sok is, azt vallják, hogy a fesztiválok országa lettünk, ennyi jó fesztivált képtelenség rendezni, de ha lehetne, az sem lenne jó, mert az ember nem tud mindenhová eljutni. Ez jellegzetesen fővárosi szemlélet. A Miskolci Operafesztivált vagy a Kaposvári Zenei Fesztivált, vagy a veszprémit, a szombathelyit nem feltétlenül úgy kell tervezni, hogy a fővárosból mindenki mindenhová el tudjon jutni. Sokkal inkább arról van szó, hogy Budapesttől független kulturális centrumok jönnek létre, amelyek egyfajta értékcserét is megvalósítanak: új stílus, szemléletmód, hangnem, teljesítmény jelenik meg. A kulturális energiákat hordozó szellemi csatornarendszer révén ez eljut mindenhová, az egész Kárpát-medencébe. Vagyis nem félek attól, hogy Budapest túldagadása miatt eljutnánk addig, hogy Pécs, Debrecen, Győr, Kolozsvár vagy Kassa kiürülnének és érdektelenné válnának. Gondoljunk csak a Győri Balettre: egy táncosnak legalább akkora rang, mint az Állami Operaház tagja lenni. Nem félek a „túl sok fesztivál, túl sok folyóirat, túl sok egyetem” rémképektől. – És mit gondolsz a múltról? Hogyan látod: jogos-e a bűnök felszínre kerülése, érdemes-e a múlttal szembesülni, vagy az egészet felejtsük el, lépjünk tovább? Nemrég kérdeztük Sára Sándort többek között a Biszku Béla-filmről is. Sára amellett érvelt, hogy a filmet be kellett mutatni, sőt Biszkut el is kellett volna számoltatni.
– A közelmúlt mindig a legkritikusabb a történészek és a köztudat számára is. A rendszerváltás idején nagytakarításról beszélt az ország, aztán az érdeklődés alábbhagyott, miután olyan emberekről derült ki, hogy együttműködtek az államhatalom antidemokratikus szerveivel, akikről senki nem feltételezte volna, még a legjobb barátaik sem. Így a közvélemény egy kicsit meg is csömörlött, a múlt tisztázásának jogi eszközrendszere is nagyon komótos, körülményes lett. A bürokrácia és az érdektelenség kölcsönösen gerjesztették egymást. Ez a kontextus magyarázza, hogy a film alkotói jogállamban aggályosnak számító módon készítették el a filmjüket. Jelzem, ha be akartak volna tartani minden jogszabályilag meghatározott és kötelezővé tett lépést, ez a film nem született volna meg. Itt most a jogi alapú szemlélet és egy önismeretet szolgálni kívánó akció közötti konfliktus eredményének egy egész társadalom örülhet, még akkor is, ha a jogkövető érzékenység sérült. Hasonló dolog mindig elő fog fordulni ott, ahol a szabályozás, a bürokrácia lemarad a valós igényekkel szemben. Ez esetben lemaradt. A tanulság nem az, hogy nincs többé a magánéletnek szentsége és bele lehet tiporni bárki személyiségébe. Ott nem fognak ilyen dolgok történni, ahol jól működik a társadalom önismeretét, önreflexióját szolgáló eszközrendszer. Ha valamivel baj van, akkor ezzel. Ezen kell javítani, nem arról huhogni, hogy mi lesz majd ebből. Ezek a jogvédő hangok megkerülik a kérdést, hogy hány millió ember sorsába avatkozott bele a legbrutálisabban az a hatalom, aminek a működéséről szerezhettünk ismeretet egyik meghatározó figurájának személyiségébe belepillantva.
– A kérdés költői, bizonyos értelemben: lehetséges-e adómentessé tenni az költők számára a versek publikálását? – Ha ez csak a kulturális minisztériumtól függene, akkor nyilvánvalóan igen lenne a válaszom, de a kérdés alapvetően pénzügyi. Romániában például jóval kedvezőbbek a művészek adózási viszonyai. De nem lehet kiemelni és átvenni egy másik adórendszer egyetlen elemét, legfeljebb példaként hivatkozni rá.
– Milyennek szeretnéd látni a magyar kulturális életet négy év múlva? – Amelyben új Ady Endrék, Bartók Bélák, Csontváryk, Kosztolányi Dezsők, Krúdy Gyulák, Weöres Sándorok tudják kibontakoztatni tehetségüket, fantasztikus remekművek sorozatával gazdagítva a magyar és egyben európai kultúrát. Mindezt abban az egységes szellemi térben képzelem el, amely a Kárpát-medencét jelenti, benne erdélyi, felvidéki és minden utódállam-beli magyar művésszel, Kiskolozsvártól nagy-Kolozsvárig. Nem tudom, tudsz-e róla, de Dél-Burgenlandban a Németújvári járásban van egy nagyon pici falu, mai nevén Glasing, amely hajdanában a Kis-Kolozsvár nevet viselte. Ha én ezt tudtam volna, amikor emigrálnom kellett Kolozsvárról Nyugatra, akkor biztosan ezt a helyet választottam volna. Már csak azért is, hogy ha bárki feltette volna azt a kérdést, hová való vagyok, mondhassam azt, hogy kolozsvári. Weiner Sennyey Tibor. Erdély.ma

Hitélet – Evangélikus-Lutheránus Egyetemes Lelkészértekezlet Kolozsváron
„A kövek építésétől a lélek építéséig, a kövek templomától a lélek templomáig” témával, magyarországi részvevőkkel zajlott Kolozsváron az Egyetemes Lelkészértekezlet, amely csütörtökön ünnepi istentisztelettel kezdődött, majd a meghívottak részére az idei és a 2012-es Szélrózsa Ifjúsági Találkozóról, az ifjúsági munkáról, műemlék templomok és bútorzat restaurálásáról hangzottak el előadások.
Gáncs Péter magyarországi püspök: Merjünk cselekedni
„Számunkra minden istentisztelet ünnep, amikor elhelyezzük a lelki követ az épülő lelki templom falán. Az istentiszteletek alkalmával a betérők koldusként érkeznek, ám van esély arra, hogy megajándékozottként távozzanak.” – mondta a megnyitón Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke. Igehirdetésében Gáncs Péter, a Magyar Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke hangsúlyozta, hogy a magyar nem veszteségre ítélt nép, merjünk cselekedni, majd arról értekezett, hogy a mai ember életének centruma üres, amelyet bármilyen pótlék betölthet, ám életünk centruma Jézus Krisztus kell hogy legyen.
Kalit Eszter kolozsvári lelkészjelölt az ifjúságot célzó, és Magyarországon már eredményes Szélrózsa-mozgalom erdélyi hatásairól szólt.
Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja fiatal közösségnek nevezte az evangélikus egyházat, majd arra figyelmeztette a jelenlevőket, hogy a lelki vár megerősítése mellett a műemlékek, a várak megőrzése is fontos. „A lelki várvédelem összefonódik váraink, közösségeink védelmével. Legfontosabb erősségünk most a szolidaritás, ám ehhez a közösség vezetői, így az egyháziak segítségére is szükség van” mondta a konzul.
László Attila, Kolozsvár alpolgármestere a demográfiai mutatókat ismertette: tavaly Kolozsváron 2600 gyerek született, ebből 370 magyar nemzetiségű. Értesülései szerint az új tanévben csak 229 magyar elsős van, tehát az elöregedés, a gyermektelenség visszatérő gondot jelent. Ilyen körülmények közepette csak üdvözölni lehet a Szélrózsa-mozgalomhoz hasonlók elindítását Erdélyben.
Az istentiszteleten közreműködött Horváth Zoltán (orgona), Jánosi Renáta (hegedű) és Mányoki Mária (ének).
Nagy-Hintós Diana
Ifjúsági fesztivál – Erdélyben is Szélrózsa?
A tökéletes lelkészről szóló ironikus írással köszöntötte az egybegyűlteket Adorjáni Dezső Zoltán püspök, a Magyarországi Evangélikus Egyház kétévente szervezett Szélrózsa Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozóját ismertető előadás előtt, figyelmeztetve: építenünk és épülnünk kell folyamatosan. Gáncs Péter püspök kifejtette: a Szélrózsa találkozók áldása nem csak az együtt töltött három napban érezhető és mérhető.
Smidéliusz Gábor lelkész, Szélrózsa atya a Bayern München stadionhoz hasonlította a Szélrózsát: az a közös a kettőben, hogy a játékszabályok mellett mindkettő felfelé (is) nyit, felfelé is figyel. A találkozók egyik legfőbb célja bevonni az olyan fiatalokat is, akiknek egyáltalán nincs vagy csak kevés közük van egy élő hitű közösséghez. A rendezvények nagyrészt szabadtéren zajlanak, az ilyen terek ugyanis sokkal többet megengednek, több lehetőséget biztosítanak, mint egy templom. Hangsúlyozta a szervezői csoportok munkájának fontosságát, a szervezőcsapat folyamatos megújulásának jelentőségét. A fesztivál programjából a különféle tevékenységek – előadások, istentiszteletek, reggeli áhítatok, filmklub, tömegsport, ökológia, ügyességi vagy szellemi játék, kézműveskedés, Szélrózsa-óvoda, színházi előadások, több színpadon zajló koncertek – mellett említette a Perem sátort, amely a más programot nem találókat fogadja, az éjszakai mély beszélgetésekre lehetőséget adó Nikodémusok óráját, a civil szervezeteket, mozgalmakat, egyházi csoportokat bemutató Lehetőségek piacát.
Simon Ilona lelkész, a Romániai Evangélikus Ifjúsági Szövetség (REVISZ) elnöke és Domokos Jenő ifjúsági lelkész beszámolt arról, hogy míg 2000-ben Debrecenben a Szélrózsa találkozón mindössze 17 erdélyi fiatal vett részt, addig 2008-ban Kőszegre, majd 2010-ben Szarvasra három busszal indultak Erdélyből a fiatalok.
Az egyre növekedő lelkesedés láttán a szervezők a 2010-es találkozó előtt vezetőképzőt szerveztek, az erdélyieket is bevonták a fesztiválszervezésbe. Simon Ilona elmondta: nagy öröm volt számára, hogy a fiatalok egymásnak reklámozták a 2010-es találkozót, és olyanok is sokan eljöttek, akik nem tartoztak az ifibe, de kíváncsiságból részt akartak venni a Szélrózsán.
A 2012-es Szélrózsa találkozóra az eredeti tervek szerint a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyházzal együtt készülnek. Felvetődött önálló erdélyi Szélrózsa találkozó szervezésének ötlete 2013-ban, ahol a Magyarországról érkezőket is szívesen látnák. Helyszínként felmerült Sepsiszentgyörgy, ám döntés nem született.
Az első Szélrózsát 1996-ban, Váralján szervezték, mintegy 800 részvevővel, a 2000-es debreceni találkozó óta 1700–2100 között alakul a jelenlévők száma, 2008-ban Kőszegre már csaknem háromezren mentek el. A találkozót az idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, Szarvason.
Butyka Anna
Guttmann Szabolcs: Ki kell nyitni a templomokat
A jó szándék mellett sok esetben hozzá nem értés, tájékozatlanság vezérli azokat, akik műemléképületeket, régi bútorzatot restauráltatnának, így a végeredmény sokszor elszomorító, végzetesen destruktív is lehet. A lelkészértekezlet szervezői ezért tartották fontosnak meghívni Guttmann Szabolcs műépítészt, aki közel egy évtizedig Nagyszeben műépítésze volt, hogy a jó és rossz példákon keresztül hangsúlyozzák a restaurálási munkálatok minőségére való odafigyelés fontosságát.
A restaurálás, az értékek feltárásának legnagyobb akadálya a pénzhiány és a tulajdonviszonyok. Németországból sok segítség érkezett az evangélikus-lutheránus gyülekezetek restauráló kezdeményezéseinek támogatására, Nagyszebenben például mintegy 700 ezer eurót fektettek be kb. 150 épület restaurálásába. Guttmann Szabolcs röviden ecsetelte azt a hosszadalmas folyamatot, amely 2000-től napjainkig oda vezetett, hogy Nagyszeben főterén megint a templom a hangsúly.
A műemléképületek falain látható légkondicionáló berendezések, a műanyag nyílászárók a leglátványosabb semmibevételét jelzik mindannak az értéknek, amit egy-egy város teremt – vélekedik a szakember, szerencsés példaként említve a kolozsvári Báthory-líceum esetét, amely műanyag nyílászárókra és csempézett ablakpárkányokra kapott költségvetési támogatást, ám a munkálatok előtt az iskolaigazgató műépítész véleményét kérte. Így kevesebb ablakszem cseréjére futotta ugyan, ám sikerült megőrizni az épület jellegzetességét oly módon, hogy a beavatkozás ne tegye tönkre az iskolában nevelkedő következő generációk mentalitását sem. A sikerek között említette Guttmann Szabolcs az előadás helyszínéül szolgáló Reményik-galériát is: „van egy pince, amely úgy él, mint egy galéria”.
Az utóbbi évek talán legvitatottabb kolozsvári témája is terítékre került: a főtér. Mint mondta: a tér arra van, hogy ott emberek összegyűljenek. Említette azt a mintegy száz éve elindult folyamatot, amely zöldövezeteket alakított ki a városok terein, és ahol szerinte „mindenki meglehet a maga padján, de a közösségi élet megszűnik”. 2010-ben kiderül, hogy ez a tér négynapos magyar kultúrát tud befogadni, és szembesülünk azzal: de jó tágas ez a tér, kár volt annyit civakodni az ügyben.
Az előadó szólt a gyulafehérvári római katolikus püspöki rezidencia kapcsán kialakult feszültségről, amelyet a XX. századi tendencia szerint újabb és nagyobb ortodox székesegyházzal kellett tromfolni. A hajdani erődített várost lerombolta az urbanista törekvés, nagy nyitást alakítva ki az ortodox templom felé. A szakembereknek sikerült meggyőzniük a városvezetést arról: érdemes újra kiásni az ortodox templom előtti várárkokat, feltárva a csillag alakú erődített rendszert, az út pedig a hajdani várkapu alatt halad, a két templom közé.
A szakember hangsúlyozta: a restaurálási munkálatoknál figyelembe kell venni a természetes helyi folyamatokat (víz felszivárgása, elpárolgása stb.), így kell megválasztani a restaurálás módját, az anyagokat. Ajánlotta a gyógyvakolatot és a szilikátos festéket. Fontos megőrizni a templomnak a környezetével azonos jellegét. Guttmann Szabolcs többször hangsúlyozta: ki kell nyitni a templomokat, és meg kell mutatni értékeinket.
Kerekes Edit. Szabadság (Kolozsvár)

Böjte Csaba tartott „tanévnyitót” Székelyhídon
Bihar megye – Böjte Csaba ferences rendi szerzetes részvételével tartottak úgynevezett tanévnyitó szentmisét Székelyhídon szerda délután a Dévai Szent Ferenc Alapítvány működtette helyi és diószegi napköziknek.
A délután hat órakor kezdődött szentmisén Böjte Csaba atya, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője egyebek mellett arról beszélt a gyerekeknek, hogy érdemes minél többet tanulni, hogy az életben később jó szakemberek legyenek, akik megállják a helyüket. A szerzetes megszokott közvetlen stílusában arra kérte a gyerekeket, hogy legyenek „erősebbek” a tankönyveknél, a matematika feladatoknál, ne hagyák, hogy azok kifogjanak rajtuk. Az alapítvány székelyhídi és bihardiószegi napközijébe járó gyerekek rövid műsort adtak elő, a misén összegyűlt adományokat Bodor Zoltán helyi tisztelendő a Stubenberg kastély javítására ajánlotta fel. (A kastélyt a székelyhídi önkormányzat az alapítvány kezelésébe adta, hogy ott gyerekotthon létesüljön.)
Napközisek a főzőversenyen
A székelyhídi Napraforgó napközit vezető Galamb Erzsébettől megtudtuk, hogy Bokor Erzsébet tanítónővel együtt az elmúlt iskolaévben 44 hátrányos helyzetű gyerekkel foglalkoztak, idén is lesznek legalább 40–en. A tanítónő feladata az iskola utáni foglalkozások szervezése és a tanulás az ovisokkal, illetve az I.–VIII. osztályos diákokkal, míg Galamb Erzsébet takarít, készíti az ételt. Az ennivaló szendvicsből áll, ha van adomány amiből készíteni, akkor melegétel is van. A szerdai eseményen részt vettek olyan támogatók is Debrecenből, akik mindig ott vannak, ha történik valami a gyerekotthonok környékén, sőt, olyan új érdeklődők is voltak, akiket Böjte Csaba „varázsa” vonz a segítők táborába. Galamb Erzsébettől azt is megtudtuk, hogy „csapatával” ott voltak a bihardiószegi községi napon, ahol a főzőversenyen a zsűri különdíjátnyerték el bográcsosukkal, ami a testvértelepülés, a szlovákiai Diószeg 100 eurós jutalma volt. A székelyhídi Érmelléki Ősz megnyitóját követően pedig Szabó Ödöntől, az RMDSZ megyei ügyvezető elnökétől kaptak két nagy csomag tanszert, amit ez úton is szeretnének megköszönni.
Minden segítség jól jön
Bihardiószegen 20 gyerekkel foglalkozik Pongor Éva az alapítvány Kikelet napközis csoportjában. A székelyhídi misén három gyerekkel képviseltették magukat, a csoportot egyébként 3 ovis, 5 elemista és 12 V.–VIII. osztályos alkotja. Náluk nincs főzés, Pongor Éva egyedül készíti naponta a szendvicseket, foglalkozik a gyerekekkel. Sem Székelyhídon, sem Bihardiószegen nem könnyű a nevelők dolga, és nem is lehetne ellátni másképp, mint azzal az elkötelezett odaadással, amivel teszik a dolgukat, amihez minden adomány és segítség jól jön. Csütörtökön délelőtt Böjte Csaba, és az őt munkájában segítő Karda Róbert – a székelyhídi illetékesek társaságában – bejárták a Stubenberg kastélyt, felmérni a teendőket, délután pedig a diószegi napköziseket látogatták meg. erdon.ro

Nemzetközi romakonferenciát tartottak Váradon
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a németországi Diakonie RWL (Rajna-vidék–Vesztfália–Lippe Diakónia) 1. Nemzetközi műhely. Hálózatépítés és továbbképzés a Közép- és Kelet-Európában roma projekteket folytatóknak címmel nemzetközi romakonferenciát szervezett az elmúlt hétvégén Nagyváradon.
A KREK részéről Farkas Zsolt lelkipásztor, szervező köszöntötte a konferencián részvevőket, akik Németországból, Szerbiából, Magyarországról és országunkból érkeztek. Elmondta, első alkalommal tartanak ilyen jellegű értekezést Nagyváradon. Ezután Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke német nyelvű áhítatot tartott.
A Diakonie RWL kelet-európai referense, Stepan Werner elmondta, a romániai cigányokról alig van tudományos felmérés. A romáknak két csoportját különböztette meg. Az elsőben kézművesek, kereskedők kapnak helyet, akik beilleszkedtek a társadalomba, a második csoportban vannak azok a romák, akik hátrányos helyzetbe kerültek a második világháborúban. Az utóbbiak gyárakban dolgoztak, nem volt lehetőségük tanulni. A leszármazottaik is viselik ennek a következményeit, oktatás és munka terén hátrányban vannak. A gazdasági válság még inkább megnehezítette a helyzetüket. Azok a cigányok, akik külföldön dolgoztak, haza kellett jöjjenek a krízis okozta leépítések miatt. Hozzátette, az oktatásra, a roma gyerekek nevelésére kellene fektetni a hangsúlyt a közeljövőben. Elmondta, a második szemináriumon a pályázatokat beszélik meg, valamint olyan terveket, elképzeléseket, amelyekkel hozzájárulhatnának a cigányokat érintő problémák megoldásához.
Farkas Zsolt rávilágított, a konferencia többek között arról szól, hogy a megjelent szervezetek partneri kapcsolatot alakítsanak ki egymással, tapasztalatokat cseréljenek, erősítsék az együttműködést. Nagy József Barna, a Nagyváradi Református Cigánymissziós Központ vezetője bemutatta a létesítményt, a szociális napközit, beszélt a gyerekekkel való munkáról, a tanításról. Elmondta, a fő gond a szegénység, és ez nem csak a romákat érinti. Erre kellene valami megoldást kidolgozni. Kijelentette, fontosnak tartja, hogy a cigányok megőrizzék saját kultúrájukat, ám az is lényeges, hogy kötődjenek a magyar hagyományokhoz.
A műhelymunka vasárnap folytatódott. Szó volt többek között a cigányság jogi és szociális helyzetéről Nagyváradon. A következő ilyen jellegű konferencia jövő áprilisban lesz Debrecenben. Ennek előkészítésével foglalkoztak a váradi találkozó utolsó napján. Összeállították a különféle régiókat képviselő csoportokat. A cívisvárosban tartandó megbeszélésen főleg a pályázati lehetőségekkel, a pályázatírási technikákkal foglalatoskodnak majd. A konferenciasorozat utolsó szakasza jövő év szeptemberében lesz Budapesten.
Ladányi Norbert
Tóth Hajnal, Reggeli Újság (Nagyvárad),

PKE-oktató az autonómia-díjas
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a hétvégén fogadta a partiumi autonómia érdekében dolgozó munkacsoport tagjait. Tőkés gratulált dr. Szilágyi Ferencnek, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatójának, aki az Egy régi tájegység és vonzáskörzet újjászületése; Érmellék és Debrecen kapcsolata című dolgozatával az első díjat nyerte el a Pálfi István Régiófejlesztési Alapítvány és a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata által meghirdetett Határtalan Európa – határon átnyúló kapcsolatok elnevezésű pályázatán. Új Magyar Szó (Bukarest)

Partumi tanárt díjaztak
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a hétvégén fogadta a partiumi autonómia érdekében dogozó munkacsoport tagjait. Ezen alkalomból személyesen gratulált dr. Szilágyi Ferencnek, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) oktatójának, aki az Egy régi tájegység és vonzáskörzet újjászületése. Érmellék és Debrecen kapcsolata című dolgozatával az első díjat nyerte el a Pálfi István Régiófejlesztési Alapítvány és a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) által meghirdetett „Határtalan Európa – határon átnyúló kapcsolatok” pályázatán. A díjnyertes pályamű szerzője egyebek mellett a Partiumi Autonómia Mozgalom Kezdeményező Testületét is vezeti. Szilágyi Ferenc az elismerő oklevelet a múlt héten, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) és a CESCI által szervezett Pálfi István Emléknapon vehette át, amelyre első ízben került sor 2010. október 12-én.
Pálfi István (1966–2006) tragikusan fiatalon elhunyt európai parlamenti képviselő az egyik úttörője volt a határon átnyúló együttműködések történetében forradalmi változásokat hozó európai területi együttműködési csoportosulás, az ún. EGTC-rendelet elkészítésének. Rövid, de tartalmas életművével példájává vált az elmaradt térségek felzárkóztatásáért, a népek határon átnyúló kapcsolatainak erősítéséért dolgozó szakembereknek és döntéshozóknak. Ezért döntött úgy a Magyar Köztársaság Kormánya, hogy emléknapot szervez és díjat alapít, amelyet minden évben a regionális együttműködésért a legtöbbet dolgozó személyeknek ítél oda. Az emlékérmet idén – elsőként – Jan Olbrycht lengyel politikus, néppárti európai parlamenti képviselő kapta, akinek a kitüntetést Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint Gál András Levente, a KIM közigazgatási államtitkára adta át. A Duna Palotában tartott díjátadáson jelen voltak Schmitt Pál köztársasági elnök, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke és több fideszes országgyűlési, illetve európai parlamenti képviselő. Navracsics Tibor az ünnepségen méltatta Pálfi Istvánnak a határokon átnyúló regionális együttműködésért Jan Olbrychttal közösen végzett munkáját – közölte Tőkés László EP-alelnök sajtóirodája. Reggeli Újság (Nagyvárad)

STRATÉGIAI ADATOK
Hol tanulnak tovább a romániai magyar érettségizők

III. Erdélyi Vándoregyetem
2010. október 21. és 24. között, Krasznamihályfalván, az ErGo Egyesület, a KMDSZ, a KMEI és a KAB szervezésében sor került a III. Erdélyi Vándoregyetemre. A hétvége központi témája Résztől az egészig, ehhez az irányvonalhoz kapcsolódtak a szakmai előadások.
Kezdetként a helyszínt, Krasznamihályfalvát és környékét ismerhették meg a résztvevők Jobb Domokos református lelkész előadásából. Ezután a szervezők ismerkedési játékokkal segítették a baráti légkör kialakulását.
Az idei Vándoregyetem szakmai előadásai a fizika, informatika, történelem, biológia, közgazdaságtan és filozófia területeit érintették. A hétvége során előadást tartott Balog Adalbert (Sapientia EMTE, Marosvásárhely), Bálint Zoltán (Medical University, Graz), Jitianu Liviu (BBTE, Kolozsvár), Kun Ferenc (MTA-ATOMKI, Debrecen), Simon Károly (BBTE, Kolozsvár), Szedmina Lívia (Subotica Tech, Szabadka), Székely Imre (BBTE, Kolozsvár) és Trócsányi Zoltán (MTA-ATOMKI, Debrecen).
Az előadók segítségével a hallgatók nemcsak saját szakterületükkel kapcsolatos ismeretekkel gazdagodhattak, hanem a mindenki számára érthető magyarázatoknak köszönhetően megismerkedhettek a társaik által választott tudományok bizonyos területeivel is. Alkalom adódott arra is, hogy elbeszélgessenek az előadókkal, tanácsot, útmutatást kérhettek tőlük.
A délutáni és esti programok keretein belül a résztvevők megtekinthették az ARGO Audiovizuális Műhely új filmjeit, és az EmpirX Egyesület által biztosított modern távcső segítségével kémlelhették a (szerencsére) csillagos eget. Pénteken este a Monyo Project fergeteges bulija zárta a napot, szombaton a Harmonia Cordis Egyesület által szervezett csodálatos koncertet hallhatták a résztvevők.
A meglehetősen zsúfolt program ellenére minden nap maradt idő a fürdésre, szórakozásra is, és szombaton este még egy “medencés” buli is kialakulhatott. Végül a vasárnapi istentisztelet utáni “búcsúfürdést” követően hazaindultak a résztvevők.
A rendezvény programja, valamint az előadások kivonata megtalálható a Vándoregyetem weboldalán (www.vandoregyetem.ro), és ugyanott a napokban egy részletes beszámoló is elérhetővé válik. És természetesen hamarosan jelentkezünk az Erdélyi Vándoregyetem kezdeményezés új programjaival. erdon.ro

Az 1956-os forradalom hatása Háromszéken, a Magyar Autonóm Tartományban
Már-már székely karakterológiai jegyeket is felfedezhettünk abban, ahogyan a Székelyföld egyes régiói reagáltak a magyar forradalom és szabadságharc különböző eseményeire. Háromszéken, ahol az 1848—1849-es forradalomnak, önvédelmi harcnak kitörülhetetlen emlékei vannak, az elsők között indul el a szervezkedés.
Ugyanúgy a Csíki-medencében is, ahol a ,,forrófejű” székelyek az első híradásokra azonnal reagálnak. Nem véletlen, hogy Szoboszlay Aladár az 1956. október 26-a és november 2-a közötti fantasztikus útja során elsősorban Háromszéken és Csíkszeredában építi ki a bázisát, és a ,,főhadiszállása” — ha szabad ezt a kifejezést használnom — a háromszéki Torján van. Marosvásárhely, Szováta, a Sóvidék, a Gyergyói-medence, de Szászrégen környéke is a különböző szervezkedési kísérletek színtere. A mindig óvatosan és megfontoltan építkező Székelyudvarhelyen viszont nincs — legalábbis a Szekuritáté nem tudott róla — szervezkedés. Azok az ötvenhatos politikai elítéltek, akik a gyergyószárhegyi Páll László vezetésével a Volt Politikai Foglyok Szövetségének egyik erős szervezetét működtetik, a börtönből való szabadulás után telepedtek le a székely Athénban. E sorok írója tudatában van annak, hogy már-már a lehetetlenre vállalkozik, amikor egy rövid sorozatban próbálja összegezni mindazt, ami 1956. október 23-a és november 4-e között az akkori Magyar Autonóm Tartományban, illetve a ma Háromszék megyeként ismert kisrégióban történt. Éppen ezért csupán a legfontosabb, az olvasók által talán kevésbé ismert történésekre szorítkozom. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc — a hat év börtönbüntetésre ítélt, később Kossuth-díjjal kitüntetett Páskándi Géza író szerint: nemzeti szabadságharc — jelentőségét hatalmas, szinte áttekinthetetlen irodalom méltatta és méltatja. ,,Az 1956-os magyar forradalom — írja Békés Csaba történész — nemzeti történelmünknek az az eseménye, amely Magyarországot egész évszázadunkban a legnagyobb világpolitikai szerephez juttatta. Másfelől soha olyan nyilvánvaló nem volt, mint azokban a drámai hetekben, hogy Magyarország sorsa, jövője döntő mértékben a világpolitikától, elsősorban a nagyhatalmak erőviszonyától és a köztük folyó küzdelmektől és egyezkedésektől függ.” ,,Imponáló volt akkor — mondotta e sorok írójának az életfogytiglani kényszermunkára ítélt dr. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász, az 1956 erdélyi mártírjai című, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában megjelent sorozatom harmadik kötetében bemutatott ENSZ-memorandum szerzője —, ahogy a világ a magyarokról beszélt. Számomra legemlékezetesebb a francia kommunisták viselkedése volt: a nemzetközi kommunista mozgalomból ismert nevű emberek egymás után léptek ki a pártból, mert nem tartották a párt politikáját a magyar ügyhöz méltónak. Hát nekünk ide kell csatlakoznunk! Mi is juttassuk el kérésünket, javaslatunkat, beadványunkat az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűléséhez vagy a Biztonsági Tanácshoz. Hogy megoldást találjanak az erdélyi kérdésre is, párhuzamosan a magyarországival.” Az 1956-os magyar forradalom valóban a határokon átívelő nemzeti összefogás legfelemelőbb példája volt, hiszen minden magyar — függetlenül attól, hogy éppen a világ mely részében és társadalmában élt — a másik helyett is hajlandó volt cselekedni, tenni. Ez volt az a világtörténelmi jelentőségű nóvum, amelyre addig alig volt példa az emberiség históriájában. A pragmatikus Nyugat, amikor határtalan lelkesedéssel fogadta a kétszázezer magyarországi menekültet — többnyire fiatalokat — nem csak a saját lelkiismeretét nyugtatgatta, amiért magára hagyta a magyar forradalmat, hanem egyben a csodálatát is így akarta kifejezni: egy kis nép szembe mert szállni a legyőzhetetlennek hitt Góliáttal, és halálos sebet ütött rajta! A mereven dogmatikus Nagy István író büszkén mesélte, hogy Olaszországban még a cipőpucoló is ingyen fényesítette ki a cipőjét, amikor megtudta, hogy magyar, még akkor is, ha erdélyi magyar. Olaszország számos városában utcákat neveztek el Magyarországról, a magyar forradalomról. Szükségesnek tartottam mindezt hangsúlyozni, hogy a háromszéki magyar olvasóban is tudatosodjék: csak egyetemes magyar forradalomról beszélhetünk, és joggal lehetünk büszkék mindarra, ami Magyarországon, az akkori Magyar Autonóm Tartományban, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, illetve vonzáskörében történt! Az erdélyi magyarság nagy-nagy odafigyeléssel és érzékenyen követte azt az erjedési folyamatot, amely Magyarországon 1953-tól az első Nagy Imre-kormány intézkedéseivel elindult, és törvényszerű volt, hogy a szovjet csapatok beavatkozásának hírére azonnal meghallották — az Illyés Gyulának tulajdonított találó metaforával szólva — ,,a tigris karmaiba esett énekesmadár sikolyát”. Szülőfalumban, Korondon tizenkét éves gyerekként életem egyik legnagyobb élményeként éltem meg a magyarországi forradalmi események váltakozó alakulását. A nagyközség lakói éjjel-nappal azon a néhány rádiókészüléken csüngtek, amely recsegve közvetítette a Szabad Kossuth Rádió és a Szabad Európa Rádió adásait. Az esti fonókban a frontot, szovjet hadifogságot megjárt férfiak arról beszélgettek: hogyan lehetne átszökni a román—magyar határon, hogy akár fegyverrel a kezükben részt vegyenek a forradalom védelmében. Az 1989. decemberi rendszerváltás után a maga teljességében mutathattam be — dokumentumfilmben, tanulmányban —, hogy négy, 15—16 éves baróti középiskolás diák, Moyses Márton, Bíró Benjámin, Józsa Csaba, Kovács János 1956. november elején valóban megpróbált átszökni a román—magyar határon. Közülük Józsa Csaba és Bíró Benjámin sikeresen át is jutott, elvergődtek Debrecenig. A szovjet tankokkal és fegyverekkel hatalomra juttatott Kádár-rezsim első döntéseinek egyikeként 1957. március 15-én — hogy örökre emlékezetükbe véssék az időpontot — visszaadták a román hatóságoknak. Gyorsított eljárással Bíró Benjámint három és fél, Józsa Csabát három év börtönbüntetésre ítélték. Moyses Mártont és Kovács Jánost kizárták az iskolából. Akkor még működött az erdélyi magyar értelmiség szolidaritása, dr. Kozma Béla, a Bolyai Farkas Gimnázium egykori legendás igazgatója és Szilágyi Margit tanfelügyelő a humán tárgyakból és reáliákból egyaránt kiváló Moyses Mártont valósággal átszöktette a 400 éves Református Kollégiumba. Itt érettségizett, I. éves kolozsvári egyetemi hallgatóként 1960. november 22-én előadás közben tartóztatták le. A rendszerellenes versei miatt 144/1960. szám alatt összeállított bűnügyi dosszié alapján a Kolozsvári Katonai Törvényszék 1961. július 14-i tárgyalásán hét év börtönbüntetésre ítélte. Moyses Márton az egyetlen politikai elítélt talán az egész világon, aki — azért, hogy a smasszerek ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle — a rabruhájából kitépett erősebb szálakkal levágta a nyelvét. A periratban három cellatársa is saját kézzel írt vallomásában összegezte mindezt. Moyses Márton 1970. február 13-án Brassó főterén, a tartományi pártbizottság székháza előtt benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta önmagát, így tiltakozott az erdélyi magyarságot és őt ért jogsértések ellen. Három hónapig tartó iszonyatos szenvedés után hunyt el. Az erdélyi magyarság a magyarországi erjedési folyamat fontos mozzanataként értékelte, hogy a budapesti központi pártlapban, a Szabad Nép 1956. szeptember 9-i számában megjelent Pándi Pál Közös dolgaink című beszámolója a romániai útjáról. Bár egyfajta idilli állapotról írt, a gondok egy részét sem hallgatta el: ,,A problémák jelentős része a Magyar Autonóm Tartomány státusával kapcsolatos. Ez ideig még nem jelent meg az autonóm terület alkotmánya, érezhetően nem alakult ki még ennek a politikai egységnek a végleges profilja. (...) Egy helyen például arról panaszkodtak, hogy a szabad nyelvhasználat szempontjából egyik legfontosabb helyen, a bíróságon több felelős beosztású hivatalnok nem ért magyarul, ami erősen akadályozza a tárgyalások zavartalan menetét. (...) Méltányos lenne a feliratok, hirdetmények, cégtáblák kétnyelvűségét biztosítani Kolozsvárott s mindenütt, ahol jelentős tömbben élnek magyarok. (Ma már ott tartunk: Kolozsváron a világ legtermészetesebb dolgának tartják, hogy az erdélyi magyarság szellemi központjának ki- és bejáratainál — arra hivatkozva, hogy a magyarság részaránya nem éri el a lakosság húsz százalékát, csak 19 valamennyi százalék! — még szemszúrásból sincs magyar névtábla! — T. Z.) Itt tárták fel a kolozsvári Bolyai Egyetem különféle nehézségeit s azt a nem egészséges jelenséget, hogy falvakban és kisvárosokban gyakran mutatkozik aggodalom a magyar szülőkben, hogy vajon gyermekeiket magyar iskolába adják-e.” ,,Sokfelé panaszkodtak arról, hogy igen kevés magyar újságot, folyóiratot, könyvet küldünk a Román Népköztársaságba” — írja Pándi Pál. Akár ma is beutazhatná Erdélyt, s bizony számos területen nemhogy előrelépést, hanem súlyos gondokat tapasztalna. A Bolyai Tudományegyetemet felszámolták, Kolozsváron csak magyar intézményeken, lelkészi hivatalokon láthatunk magyar feliratot. Keleti Ferenc bukaresti magyar nagykövet összefoglalója szerint a Pándi Pál-cikk nagy visszhangot keltett a román politikai körökben. Lefordították román nyelvre, eljuttatták a számottevő politikai személyiségekhez, a Román Munkáspárt központi vezetőségében ankétszerűen is megtárgyalták az írást. ,,A román elvtársak — írja Keleti Ferenc nagykövet — a nemzeti kérdést általában megoldott problémának tekintik a Román Népköztársaságban. Azt elismerik, hogy helyi problémák adódhatnak az alsóbb szervek helytelen intézkedése következtében, de a Magyar Autonóm Tartomány s általában a romániai magyarság problémái elvileg helyes megoldást nyertek. E kérdések feszegetését a magyar sajtóban nem tartják helyesnek. A cikkel kapcsolatban már történtek konkrét intézkedések is...” Ugyancsak Keleti Ferenc nagykövet számolt be arról, hogy a Pándi-cikk nyomán az RMP központi vezetősége bizottságot küldött Kolozsvárra, hogy kivizsgálja a Bolyai Tudományegyetem három fiatal tanárának, Tóth Sándor filozófusnak, Papp Sára irodalmárnak és Weiszmann Endre fizikusnak a nagy vihart kavart jelentését, amely ugyan a címében a korszak kliséit idézte — A magyar értelmiségi körökben jelentkező burzsoá-nacionalista befolyások elleni harc néhány problémája —, valójában tételesen megfogalmazták: Kolozsváron felütötte a fejét a régi/új nacionalizmus, amelyet a Román Munkáspárt nemcsak nem mérsékel, hanem hallgatólagosan támogat is. A három fiatal tanár azt is megfogalmazta: a Magyar Autonóm Tartomány 1952-ben történt megalakítása nem vezetett a magyar nemzeti kisebbség jogainak kiszélesítéséhez, ezzel szemben ,,bizonyos körök a Magyar Autonóm Tartomány létrehozását megkísérlik olyan törekvések takarójául felhasználni, amelyek például Kolozsvár kétnyelvű jellegének, Kolozsvár történelmileg kialakult magyar kultúrcentrum jellegének felszámolására irányulnak”. A jelentés szerint az 1951—52-es ideológiai tisztogatások a Bolyai Egyetemet nagyobb mértékben sújtották, mint a Babeşt, ez jelentős mértékben gyengítette a magyar oktatás színvonalát. Az aránytalanságok még a fizetésekben is jelentkeztek: egy magyar könyvtáros fizetése egyharmadával maradt el a román kollégájáétól. 1956 szeptemberének utolsó napjaiban az RMP központi vezetősége Miron Constantinescut, Fazekas Jánost, Pavel Ţuguit és Tiberiu Ardeleanu főcenzort küldte Kolozsvárra, hogy kivizsgálja a jelentésben foglalt állítások valódiságát. Kiszálltak a Bolyai Egyetemre, a magyar középiskolákba, a Magyar Színházba és más magyar intézményekbe. A három magyar oktató nem volt hajlandó önkritikát gyakorolni, fenntartották, hogy a párt hibákat követett el. Az állítás nyomán Miron Constantinescu nagyon indulatosan jelentette ki: a párt nem követ el hibákat, legfeljebb erélytelen. A letolásnak nem voltak súlyosabb következményei.
(folytatjuk)
Tófalvi Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföld a visszatérés után I. (1940–1944)
Teleki számára nem volt olyan összeg, amit ne utalt volna ki szemrebbenés nélkül a terület infrastrukturális, szociális hálózatának fejlesztésére.
Az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntéssel Magyarországhoz „visszatért” területek helyzetét elemző társadalomkutatók, statisztikusok, publicisták, agrárszakemberek egybehangzó véleménye volt, hogy Magyarország területe gazdaságilag elmaradott, társadalmi viszonyaiban fejletlen, hátrányos helyzetű országrésszel gyarapodott.
Az 1940-1944 közötti időszakban a magyar állam a visszatért területeken, így a Székelyföldön is, egy komplex modernizációs, gazdasági-társadalmi felzárkóztató politikát alkalmazott. A helyzet azonnali szemrevételezése után állami támogatásokat sürgető időszak következett. A közgondolkodásban egyetértés volt abban, hogy az új államkeretek közötti fejlődésbeli különbségek kiküszöbölésére a kormányzatnak kell elvégezni az „egybehangolás” és az újjáépítés munkáját. A közhangulatnak ezt az elvárását a Teleki-kormány azonnal beinduló bőkezű támogatáspolitikája megerősítette, illetve eleve generálta is.
A miniszterelnök Erdély-politikájában „nem volt olyan összeg, amit ne utalt volna ki szemrebbenés nélkül a terület infrastrukturális, szociális hálózatának fejlesztésére [...] a kormány első számú belpolitikai célja, megelőzve minden mást (zsidókérdés, földreform, szociális törvénykezés) Észak-Erdély reintegrálása volt” – írja Ablonczy Balázs.
A reintegrációs törekvések fő kivitelezői a vármegyék törvényhatóságai voltak. A közigazgatási intézmények mellett azonban Erdélyben sajátos, a trianoni területen nem létező intézmények is részt vettek a fejlesztéspolitika megvalósításában. Ilyen volt az 1940. szeptember 14-én Teleki Pál miniszterelnök kezdeményezésére alakult, Erdélyrészi Gazdasági Tanács, amely „legális adatgyűjtő, javaslattevő és tanácsadó szerv.”
Az EGT közvetítői hatáskörébe az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület, az Erdélyrészi Hangya Szövetkezet és a kolozsvári „Szövetség” Gazdasági Hitelszövetkezetek Központja tartoztak. A Földművelésügyi Minisztérium 1941 júniusában Erdélyben létrehozta a FM Erdélyi Kirendeltségét. A minisztériumnak külön erdélyi költségvetése volt.
A nagy múltú Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület is megbízást kapott tevékenysége folytatására. Állami támogatással tovább folytatta tevékenységét az erdélyi szövetkezetek csúcsszervezete, a még 1920-ban alakult, Kolozsvárt székelő „Szövetség” Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központja. 1940. október 16-án a Hangya Szövetkezetek igazgatósági gyűlésén elhatározták, hogy „Marosvásárhely székhellyel szövetkezetet hoznak létre, amelynek cége lesz: az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Szövetsége, mint szövetkezet.” A gazdasági élet fellendítését segítendő, több új intézményt hoztak létre. 1943-ban, Marosvásárhely székhellyel alakult az Erdélyi Tejgazdasági és Tejértékesítő Szövetkezet, amely tejgyűjtő állomásokat, községi tejszövetkezeteket létesített. Az EMGE, a Futura, a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete és a kolozsvári Szövetség létrehozta az Erdélyi Gazdák Magértékesítő Szövetkezetét, amely az ún. zárt erdélyi területen tevékenykedett (Háromszék, Csík Udvarhely, Maros-Torda, Szolnok-Doboka, Kolozs, Beszterce-Naszód, Szilágy vármegyék) A szociális támogatások területén a visszacsatolás után az első állami segélyszervezet az Erdélyi Szociális Szervezet volt, feladatkörét 1941 közepén az Országos Nép- és Családvédelmi Alap (O.N.Cs.A) vette át. Az intézmény házakat építtetett és javíttatott, házi és kisipari támogatásokat folyósított a sokgyermekes családoknak, állatjuttatásokat (tehenek, lovak, sertések és kisállatok) bonyolított le. A házasulandóknak házassági kölcsönöket is nyújtott. A Nemzeti Önállósítási Alap kezdeti célkitűzése az értelmiségi munkanélküliek gazdasági önállósítása volt. A visszacsatolás után a szakképzett kereskedőket és iparosokat is támogatta.
A mezőgazdaság állami támogatása
A visszacsatoláskor a trianoni területen az állami gazdaságirányításnak már kialakult, sokrétű gyakorlata volt (főleg német és olasz példák nyomán). A kormányzat erdélyi mezőgazdaság fejlesztő programjában is érvényesítette ezt a tapasztalatot. A növénytermesztés színvonalának javítására kedvezményes vásárlással minőségi vetőmagakciókat szerveztek. Fontos szempont volt az ipari növények (rostlen, napraforgó, cukorrépa) és a Székelyföldön addig alig ismert, vagy kevéssé elterjedt takarmánynövények (lucerna, szarvaskerep, somkóró, baltacím) meghonosításának szorgalmazása. Marosvásárhelyen Gyümölcsészeti Felügyelőség létesült, a székely megyékben mindenütt gyümölcsészeti intézőségeket és növény-egészségügyi körzeteket állítottak fel, tanfolyamokat szerveztek, kiállításokat rendeztek. A gyümölcsösök ápolásához permetezőgépeket, vegyszereket osztottak kedvezményes áron, permetezőmester képző tanfolyamokat szerveztek ahová a nagycsaládosokat vették fel. Az állattenyésztés támogatása A FM megszervezte Erdélyben is az állattenyésző szolgálatokat, Vármegyei Állattenyésztő Állomásokat állított fel. Az állattenyésztési egyesületek (szarvasmarha-, juh- és sertés szakosztályokkal) feladata az állatkiállítások szervezése, vásárok rendezése volt. A FM törvényhatósági állattenyésztési alapot létesített, ebből támogatták a községekben az apaállattartást.
A lóállomány minőségi feljavítását a kormányzat elsősorban tenyészkanca akciók lebonyolításával támogatta. A szarvasmarha-tenyésztés fejlesztésének legfontosabb eljárása a fajtafeljavítás volt, ezt a törzskönyvezett apaállatok köztenyésztésben való elhelyezésével biztosították. A tenyészbikák vásárlásánál a székelyföldi gazdakörök 25 százalékos, a községek és közbirtokosságok 20 százalékos kedvezményt kaptak. A juhtenyésztés fellendítésére 1941-ben és 1942-ben kormányzati támogatással fésűs-gyapjas cigája kosokat és bárányokat osztottak ki. A baromfitenyésztés támogatására a FM Marosvásárhelyen keltető központ létrehozását rendelte el, ól építési segélyeket folyósított. Legelő- és rétgazdálkodás korszerűsítéséhez az EMGE Zöldmező ügyosztálya a szakszerű legelőgondozás, a legelőfeljavítási ismeretek terjesztésére telente zöldmező- és pásztorképző tanfolyamokat szervezett. A FM Erdélyi Kirendeltsége 1941-ben a legelőviszonyok megjavítása végett Erdélyben „mintalegelők” felállítását határozta el. A kijelölt mintalegelők gondozásának anyagi támogatása mellett, a gazdákat gazdasági tanfolyamokon oktatták, a szakszerű legelőkezelési ismereteket és legelőmestereket képeztek ki.
A mezőgazdasági gépellátás támogatása
A kormányzat több alkalommal indított kedvezményes gépvásárlási akciókat (vetőgép-, magtisztító gép és ún. kisgép akciókat bonyolítottak le). A mezőgazdasági termények tárolása, feldolgozása, a korszerű állattartás érdekében a mezőgazdasági építkezéseket is támogatta. A FM Erdélyben gabonatárház építési programot kezdeményezett. A kisgazdaságok támogatására állami segéllyel silóépítési akció, minta trágyatelep építési akció és – Kós Károly típusterve alapján – mintaistálló építési mozgalom indult. A tejipar fejlesztésére – a feldolgozásra és értékesítésre – különös gondot fordított a FM (államsegéllyel juhtej gyűjtő és gomolyakészítő, illetőleg juhgomolya-beváltó állomásokat létesítettek.) A feldolgozóipari építkezéseknek ezekben az években szintén jelentős megvalósításai voltak (pl. a csíkszentsimoni szesz- és keményítőgyár, a szárhegyi len feldolgozó üzem). A kisvárosokban az állam vágóhidak építését támogatta.
A mezőgazdasági képzés támogatása
Az erdélyi felsőfokú gazdasági képzést a kolozsvári Gazdasági Akadémia biztosította. Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön középfokú gazdasági tanintézet létesült, szintén Marosvásárhelyen 1942-ben sajt-és vajmestereket képző mezőgazdasági tejipari szakiskola kezdte meg működését.
Székelyföldön állami támogatással tovább működött a csíkszeredai mezőgazdasági szakiskola, a székelykeresztúri, gyergyószentmiklósi, kézdivásárhelyi téli gazdasági iskola. A rendszeres intézményi képzés mellett két-három hónapos téli gazdasági tanfolyamokat, mezőgazdasági gépkezelői tanfolyamokat, a háziasszonyok részére hathetes háztartási vándortanfolyamokat szerveztek.
Az erdőgazdaság támogatása
A visszacsatolt terület magas fokú erdősültsége (31,3 százalék) követkézményeként az erdőgazdaság az egyik legfontosabb gazdasági tényező volt. A kopár területek befásítása, vadpatakok megkötése, erdők feltárása és a közszolgálat jó hírének helyreállítása volt az azonnali feladat. Az addig járatlan helyeken vágott erdei útszakaszok épültek. A kormányzat a fakitermelésre kedvezményes hitelakciót engedélyezett.
Pénzügy, ipar, kereskedelem
A Magyar Nemzeti Bank az erdélyi pénzintézetekkel szemben megkülönböztetett hitelpolitikát folytatott: „míg egyes pénzintézetek különben saját tőkéiknek csak 50 százalékáig részesülhettek a Nemzeti Bank visszleszámítolási hitelében, Erdélyben annak 100 százalékáig részesültek.” A visszacsatolt erdélyi városok iparszerkezete – Kolozsvár kivételével – kisipari jellegű volt. A kormányzat a kisiparosokat folyamatosan olcsó, olykor fedezet nélküli hitelekkel támogatta.
Infrastrukturális fejlesztés: útépítések
A megyék költségvetésében a közúti alapokból fedezték a javítások, útépítések költségeit. Hidakat, átereszeket építettek újra, úttesteket építettek át, új útpályákat építettek ki, a hegyi utakon támfalakat építettek. Az utasforgalmat az ország fővárosa felé vasúton – a déda-szeretfalvi vonalrész átadása után – három személyszállító vonat biztosította: a Sepsiszentgyörgy-Kolozsvár-Nagyvárad útvonalon egy sebes-gyors, Sepsiszentgyörgy-Zsibó-Debrecen útvonalon egy személy-sebes és az 1943 nyarán beindított „Hargita Express” székely gyorsmotorvonat, amelyen a legtávolabbi megyeszékhelyről, Sepsiszentgyörgyről 12 óra alatt lehetett az ország fővárosába utazni. Megyei középítkezések: 1941-tavaszától széleskörű építkezési, helyreállítási munkálatok indultak. Elsősorban középületek felújítására került sor, de új épületeket is emeltek. A négy év alatt a városok belső tereinek rendezésére, arculatuk modernizálására is utaltak ki állami támogatásokat. A városoktól, községektől távoli lakott helyeken 1940-44 között postaügynökségek is nyíltak: a hegyi tanyákat – a közigazgatási besorolás szerint a „lakott hely”-eket is bekapcsolták a postahálózatba.
Minden járásban tűzrendészeti felügyelőket alkalmaztak, a községekben is tűzoltó szertárakat létesítettek és tűzoltó felszereléseket vásároltak. Az ifjúsági testedzést iskolai és iskolai kereteken kívül is támogatták. A kisvárosokban részben önerőből, részben kormányzati támogatásokkal sportlétesítmények jöttek létre. Különösen a téli sportok gyakorlásának feltételei javultak a negyvenes évek első felében.
Szociálpolitika, közellátási segélyezés és egészségvédelem
A szociális támogatásokra jellemző volt a komplexitás, sokrétűség. Állami támogatással „népruházati” akciók, a népélelmezés javítását célzó különböző segélyezési akciók zajlottak (zöldkeresztes tej- és cukorakciók), háziipari tanfolyamokat, főzőtanfolyamokat szerveztek. Az egészségügyi képzés javítására az egészségügyben dolgozók tanfolyamokat, tanácsadó szolgálatokat szerveztek (zöldkeresztes egészségvédelmi körök.) Fejlesztették az intézmények eszköz-felszereltségét (gőzfertőtlenítő gépek, mentőautók), egészségházak, szülőotthonok épültek. Az állam a kisvárosokban csatornázási, ivóvíz ellátási munkálatokat is támogatta. A szociális szervezetek mellett a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok segélyezésében az erdélyi társadalmi szervezetek, vagyonközösségek is részt vállaltak. Jövedelmeik tekintélyes részét fordították kulturális, szociális támogatásokra (az Erdélyrészi Hangya Központ, a Csíki Magánjavak).
Oláh Sándor
Transindex.ro