Elhunyt Nagy Ödön képzőművész
Tragikus hirtelenséggel hunyt el Nagy Ödön képzőművész hétfőn kora délután Csíkszeredában. Leginkább szobrairól ismerték, de szívesen rajzolt, festett, dolgozott üveggel, kerámiával, textillel.
A Millenniumi templom rézangyalai, a Márton Áron Főgimnázium festett üvegablakai, több tucat mesterien megformált köztéri szobor juthat róla eszünkbe – vagy az utóbbi éveire jellemző kisebb méretű égetett fa munkái, amelyek az elmúlás folyamatát megragadó, egyszerre lírai és erőteljes, elmélyült, mégis heves gesztusokkal teli plasztikai játékok.
Néhány egyéni kiállítása mellett a Studio 9 csoportosulás tagjaként az utóbbi tíz évben gyakran láthatta a közönség képeit, kisebb méretű szobrait. Pedagógusként generációkat vezetett be a szobrászat és grafika világába. Barátságos, jókedélyű, mindig közvetlen természete, közismert anekdotái tették szerethetővé és emlékezetessé művészete mellett személyét is – véli Túros Eszter művészettörténész. Néhány évvel ezelőtt, Dimenziók című egyéni kiállítása előtt, amelyet Ady költészete ihletett, így vallott saját művészetéről: „Ő a kedvenc költőm a magyar irodalomból. Talán azért is van, hogy állandóan csapongok, egyik technikából a másikba, s talán ezért ilyen mélyek a színek is. (…) Ez uralja munkáimat. Az elmélyülés. (…) Próbálok mélyebbre hatni az emberek szívébe. Kihozni valami olyasmit, amit nem tudok kimondani. Úgy érzem, az a kiteljesülés egy képzőművész számára, ha nem reked meg egy anyagban, hanem az ötletei, meglátásai határozzák meg anyagválasztását, technikáját. Kísérletező vagyok. Szeretem a szobrászatot, mert nagyon szeretem a formát, de pont úgy szeretem a színvilágot, a vonalvilágot, még textíliát is készítettem. (…) Ez a kiállítás vallomás, de eddig, s nem tovább. A következő már egy másik vallomás, mert tovább akarok lépni. Nem akarok lemerevedni. Mert mondják, hogy a képzőművésznek van stílusa – nekem nincs stílusom, tovább akarok lépni. Stílusról ne beszéljünk, mert nincs. Azt majd esetleg az utókor eldönti.”
Nagy Ödön szobrász, festő, grafikus Nagyercsén született 1957-ben. A kolozsvári Képzőművészeti Főiskola üveg-kerámia szakán folytatott művészeti tanulmányokat. 1984-ben a medgyesi üveggyár tervezőjeként dolgozott. 1991-től szobrászatot és rajzot tanított a csíkszeredai Nagy István művészeti iskolában. Szobrászat és ipari formatervezés mellett festéssel, grafikával is foglalkozott. Számos köztéri alkotása látható a Kárpát-medencében, ő készítette többek között a Makovecz Imre által tervezett csíkszeredai templom kupoláján álló négy rézangyalt, Gál Sándor honvéd tábornok csíkszeredai mellszobrát, Szent István csíkszentkirályi szobrát, Cserei Mihály csíkrákosi szobrát, valamint Ercsei Ferenccel közösen Petőfi Sándor mellszobrát, amely a költő nevét viselő csíkszeredai általános iskola udvarán áll. Számos általa megformált emlékplakett került fel különböző intézmények, iskolák falára, emlékművek alkotójaként is ismert – Csíkszeredában a volt politikai foglyok emlékműve és a csatószegi háborús hősök emlékműve is az ő munkája. Székelyhon.ro

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Nagy Ödön csíkszeredai szobrászművész
Június 12-én, Hétfő délután elhunyt Székelyföld egyik legnevesebb szobrászművésze, a Csíkszeredában élő Nagy Ödön. A művészt a Petőfi utcában, hirtelen érte a halál.
Információink szerint a Majláth Gusztáv-Károly tér és a Petőfi utca találkozásánál váratlanul összeesett a művész. Két mentőautó is a helyszínre sietett, újraélesztést alkalmaztak nála, hosszú perceken keresztül küzdöttek az életéért, de nem sikerült megmenteni. Feltehetően szívinfarktus okozta a halálát, a kórbonctani vizsgálatokat kedden végzik el.
Nagy Ödön 1957-ben született Marosercsén, Marosvásárhelyen végezte a művészeti líceumot, majd Kolozsváron, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán a kerámia-üveg szakon tanult. Haláláig a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum tanára volt.
Számos köztéri alkotást készített. Munkáit nemcsak a Székelyföldön, hanem Magyarországon több településén is megtekinthetik. Csíkszeredában a legismertebb művei a Gál Sándor-szobor, a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán található Petőfi-szobor, az angyalok a Milleniumi Templom üvegkupolája mellett, valamint a volt politikai foglyok emlékműve.
K. B. maszol.ro

Újabb halasztás: ősszel folytatódik Rádulyék pere
Ismét halasztottak Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester és Szőke Domokos alpolgármester korrupciógyanús ügye perének szerdai marosvásárhelyi tárgyalásán. A következő tárgyalás időpontja: szeptember 18.
A felperes Országos Korrupcióellenes Ügyészséget (DNA) képviselő ügyész, Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos, valamint egyikük jogi képviselője, és a szintén Csíkszeredából érkezett tanú is ismét megjelent a két városvezető elleni per szerdai tárgyalásán a Maros Megyei Törvényszéken. A napirendre tűzött ügyek tárgyalásának menetét kis szünettel szakította meg a bírónő, majd a folytatásban elsőként a csíkszeredai városvezetők ügyét vizsgálta meg, miután Ráduly és Szőke jelen levő jogi képviselője átnyújtotta az alpereseket képviselő kolozsvári ügyvédnek objektív okokkal alátámasztott halasztási kérelmét. A 2016. március 30-án elkezdődött per következő tárgyalását szeptember 18-ra tűzték ki.
Elhúzódó tárgyalások
A két elöljárót a 2015 áprilisában végrehajtott házkutatások után vették őrizetbe, majd hatósági felügyelet alá kerültek, utána pedig a DNA Ráduly Róbert Kálmánt háromrendbeli hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal, Szőke Domokost pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolta meg.
A tisztségviselőket többek között azzal vádolják, hogy jogosulatlanul használták országon belüli kiszállásra a hivatali gépkocsit, valamint hogy megkárosították a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökséget, amikor a Sapientia Egyetemnek kiadott építkezési engedély kibocsájtásakor nem vették figyelembe az ortodox templom műemlék jellegét. A vádhatóság a polgármesteri hivatal megbízásából elvégzett kataszteri felmérést is kifogásolja, illetve egy ingatlanbérleti szerződés módosítását.
A pert tavaly március óta a DNA kérésére a Maros Megyei Törvényszék tárgyalja, mert a vádhatóság fenntartásokat fogalmazott meg a Hargita Megyei Törvényszék bíráinak pártatlanságával kapcsolatban.
Az elöljárók alaptalannak tartják és elutasítják az ellenük felhozott vádakat.
Gáspár Botond Székelyhon.ro

Születésnapi beszélgetés – Nagy Benedekkel Megcsúfolása mindannak, amiben hittem…
Nyolcvan évet töltött május 29-én Nagy Benedek tanár, közíró, történész, volt politikai elítélt. A kolozsvári születésű, Csík­sze­re­dá­ban élő emlékiratíró többször vallott életéről, meghurcoltatásairól – ezúttal az általa gyakorolt szakmákról, foglalkozásairól kérdeztük.
– Oly fiatalos, akár le is tagadhatna a korából… Mi ennek a titka?
– Nem az én érdemem, lehet, a gének teszik, lehet, a szerencse, s lehet, hogy sokan imádkoznak értem. Reggelenként százévesnek érzem magam, a diszkosz, a csigolyák, a reuma – amit a börtönben felszedtem – kínoznak, aztán mint egy rossz motor, ha fel tudtam kelni, meg tudtam inni a kávémat, le tudtam zuhanyozni, akkor megyek egész nap.
– Hogyan ünnepelte a nyolcvanadik születésnapját?
– Elég nehéz volt összehozni az egész famíliát. Végül is június 1-jén gyűltünk össze Szentkirályon, felszereltünk a kerti asztal fölé egy árnyékolót, alája beültünk, jól éreztük magunkat és örültünk egymásnak.
– Hány személyből áll a család?
– Tizenhárman voltunk, a három gyermekem: Imola, Anna, Benedek, a gyermekeik is és a társaik. Nem vagyok babonás, nem tartom szerencsétlen számnak. Most már többet éltem, mint édesapám, édesanyám, a négy testvérem közül három és a négy nagyszülőm. A két nagyapám 64-64 évet élt, cigaretta vitte el őket, én tíz éve elhagytam, de ötven évet szívtam. Tivai Nagy Imre dédapám 82 évet élt. Én a nyomába sem léphetek sem neki, sem apámnak, Nagy Andrásnak, én egy nagyon nehéz korszakot meglábalt, sok irányú érdeklődésű, elvetélt történész, elvetélt író, zsurnaliszta vagyok. Nagyot egyikben sem alkottam, mindegyikbe belekapdostam, úgy, ahogy az élet engedte.
– Az életrajzában közel tucatnyi foglalkozás szerepel, amelyet ideig-óráig, olykor kénytelen-kelletlen folytatott. Melyikből mit tart fontosnak? Kezdjük a faipari munkással…
– Amikor a börtönből kijöttem ’61 novemberében, egyszerűen nem volt, amihez kezdjek. Két hónapi pihenés és házi koszt után az apám „megbótolta” Szabó Gézával, a volt gyárigazgatóval, hogy vegyenek fel segédmunkásnak a csíkszentkirályi dongagyárba. Így lettem faipari munkás 1962. február 1-jétől májusig. Májusban egy volt osztálytársam, a taplocai András Gyárfás, akit politikai okokból kidobtak a gimnáziumból, és ekkor főmester volt, átvitt a villanyszerelő műhelybe. Az első három nap csak vinklivasat vágtam. Ez volt a tűzkeresztség, és éjjel nem tudtam aludni, úgy begyulladt a karom, addig húztam egész nap a vasvágó fűrészt. Utána szenzációs életünk volt, összeforrott csapat lettünk, hétvégén mentünk a madarasi pisztrángoshoz, vittünk egy-egy bárányt András Jakabtól, Taplocáról, s megsütöttük. Gyafi szenzációs ember volt, rajta kívül ott volt az öccse, Csaba, András Antika, aki most Svédországban van, Szőcs János, aki meghalt, Bilibók Szilvia, a szép csángó leány, akit küldtünk sörért és szivarért… Tartott egy pár hónapig, aztán meghallottuk, hogy van egy technikum Bukarestben, ahol nem kérnek önéletrajzot, s az ilyen rossz dossziéval rendelkezők, mint mi, oda gyúródnak az országból. Én hároméves posztliceális technikumba felvételiztem, és el is végeztem 1962–65 között, megszerezve a magasfeszültségű energetikus technikusi diplomát. Ez az alapszakmám. Három évig dolgoztam, hogy megszerezzem, és kevesebb mint három évet dolgoztam benne, mert ahogy visszavettek az egyetemre, 1968-ban, azonnal otthagytam a bányatrösztöt.
– Mi volt a feladata bányaipari technikusként?
– A 100 lejes voltmérőtől a több millió lejes aggregátokig, amit a bányában használtak, mindenhez kellett értenem. Nemcsak a villamossági, hanem a bányaberendezéseket is meg kellett tanulnom a csillétől a legbonyolultabb gépekig. Mindezek beszerzése, követése volt a munkám.
– Volt muzeológus is…
– 1968-ban, amikor visszavettek az egyetemre, levelezési tagozatra, akkor a megyei kultúrbizottság elnökénél, Becze Antal volt osztálytársamnál jeleztem, hogy vágyom vissza a humán pályára a gépek közül. Az ő javaslatára kerültem a múzeumhoz, és ott voltam két évet, éppen amikor a Zakariás-házból átköltöztünk a Mikó-várba, csakhogy épp amiatt leállt akkoriban minden tudományos munka, s én 1970-ben átmentem a mozivállalathoz.
– A múzeumnál egyébként mi volt a feladata?
– Minden, csak nem régészet. Főleg néprajzzal foglalkoztam, mert azt szabadott, ásni nem nagyon lehetett. Írtam egy-két tanulmányt a társadalmi mozgalmakról a Csíki-medencében 1849–1918 között, de János Pál mellett inkább néprajzos voltam. Például megjelent a Művelődésben egy ötrészes tanulmányom a felcsíki kerítésekről, nemcsak lefényképezve, hanem lerajzolva, lemérve az összes kerítésmintát. Vagy a csíki székely rokolya történetéről is készítettünk közösen tanulmányt.
– A mozivállalatnál?
– Filmműsorszerkesztő voltam az egész megyében. Havonta kellett menni Kolozsvárra, el kellett végezni az összes megyebeli mozi, falusi filmszínház és filmkaraván programjának összeállítását. Sokan kritizáltak, hogy a szakmámat otthagytam egy ilyen link dologért… De abban az időben kezdtek behozni nagyon jó filmeket Nyugat-Európából, Amerikából, nagyon sok értékes alkotás bejött. Ez volt az első nyitás 1948 után, kulturális nyitás, ez a Ceaușescu-féle enyhülésnek volt a csúcsa…
– Az életrajzban a történész megnevezés is szerepel.
– Inkább elvetélt történész… Nyolcéves koromtól készültem történelem szakra és mindig a magyar őstörténet, illetve a székelység eredete érdekelt. 1954-ben, amikor láttam, hogy merre alakul a történelem szak, elkezdtem a biológiát tanulni, hogy felvételizzek orvosira, ugyanis az ideggyógyászat is érdekelt. Egyik nap tanultam a történelmet, másik nap a biológiát, de édesapám javasolta, hogy végezzek el két évet a történelmen, s ha úgy látom akkor is, hogy az orvosi vonz inkább, akkor folytassam az orvosin. De persze nem volt rá szükség. Amúgy mint történész sohasem tudtam működni, a múzeumnál néprajzzal foglalkoztam,…
– Laptudósító is volt...
– Nagyon érdekes epizód, már az enyhülés végén történt, és a beszigorodás elején, amikor Kínát és Koreát megjárta Ceaușescu, s utána meghirdette a nagy kulturális forradalmat. Behúzták a féket. A mozivállalatnál dolgoztam és egyre többet publikáltam az Előrében, az Utunk évkönyvben, a Korunkban, az Ifjúmunkásban, a helyi lapokról nem is beszélve. Többen mondták – Barabás Pista s még Fodor Sanyi is –, hogy legyek újságíró. De nem voltam párttag. Ennek ellenére felvettek az Előréhez Hargita megyei tudósítónak, és ez egy nagy tisztesség volt abban az időben. Így dolgoztam 1973. április 1-jétől 1974. augusztus 31-ig, még másfél évet sem. Közben Ceaușescu kiadott egy nyilvánosságra nem hozott elnöki rendeletet, amely kimondta, hogy a központi sajtóban csak párttagok lehetnek. Én nem voltam párttag, nem volt mit tenni. Ott álltam munkanélküliként másfél év után.
– Mit jelentett akkoriban a tudósítói munka?
– Híreket kellett közölni. Antal András volt a szerkesztőségi főtitkár, mindig kellett legyen neki „lesilózva” 15-20 hír, hogy tudjon válogatni, turkálni benne. Ma is megvan a kimutatásom az összes leközölt cikkemről: riportok, kis jegyzetek, szösszenetek, nagy riportok, ritkán kértek ún. vonalas anyagot. Sohasem felejtem el: egy augusztus 23-i lapszámhoz elmentem Bükklokára, s írtam egy riportot a Póra Lívia apjáról, akinek egy lába volt, s özvegyen felnevelt több gyereket… Rövid volt ez az időszak, s maradtam munkanélküliként két gyerekkel, már második családommal, gyerektartással. Akkorra már az egyetemet befejeztem, államvizsgáztam, és véletlenül találkoztam Nicu Vrabievel, aki a későbbi Goga középiskola igazgatója lett, kiváló romántanár. Azelőtt készítettem vele két kis interjút… Mondtam, hogy egy katedrára lenne szükségem. Karon fogott, felvitt az iskolába és negyed óra alatt összevakarták azt a 18 órát. Három évig tanítottam ott. 1977. július 31-én telefonált Orbán Zoltán tanfelügyelő, hogy másnap versenyvizsga van a 2-es ipari líceum történelemtanári állására. Sikerült a versenyvizsgám és a 2-es ipariban töltöttem el másfél évtizedet, 1990-ig, amíg be kellett vonulni Bukarestbe a május 20-i választások után. Nagyon érdekes esztendők voltak, sok jó, értékes tanítvánnyal: katolikus papok, mérnökök, szociológusok is kerültek ki az iskolából.
– Miért lett képviselő?
– Lehet, titkos vágyam volt, hogy hozzájáruljak a romániai magyar közösség helyzetének javításához, jogainak elismeréséhez a többség által, és ezért vetettem bele magam a politikába 1990 tavaszán. A listának a farkán kerültem be, és a legnehezebb helyre állítottak, a tanügyi bizottságba, amelynek titkára voltam. Agyagbirkózást folytattunk egy elfogadható tanügyi törvényért, amelybe sikerült bevinni a kisebbségi történelem oktatását. Ma is működik, és életem egyik legnagyobb eredményének tartom azt, hogy magyar történelmet tanítanak a magyar iskolák 6–7. osztályaiban, illetve választható a román osztályokban is a magyar nyelv mellett, külön tantárgyként a kisebbségek történelme. Megszületett a tankönyv is, Erdélyre fókuszál, nagyon jó kicsi tankönyv, nagyon jó térképekkel, jó idézetekkel.
– Lassan már nyugdíjas, de még mindig van egy-két foglalkozás. Pl. a vallásügyi államtitkárság tanácsosa…
– Az történt, hogy 1996-ban az előválasztásokon Ráduly Róbert nagyon ránk vert: kapott vagy 13 000 szavazatot, s mi többiek, négyen szereztünk összesen 13 000-et. Úgy gondoltam, világos a dolog: fiatal, dinamikus, jár az esze, mögé álltam, támogattam, átadtam neki titkárnőt, irodát, autót, bevittem Bukarestbe, bemutattam mindenütt, sínre állítottam. Én pedig hirtelen felindulásból nyugdíjaztattam magamat 59 évesen. Hazajöttem, elkezdtem írogatni, s másfél év után Markó Béla és Jakubinyi érsek úr felkérésére bementem – két-három évre – a vallásügyhöz, a magyar egyházak képviselőjeként 1998. július 1-jétől. Előbb Tőkés Elekkel, majd kilenc évig egyedül vittem ezt a funkciót, végül tíz és fél év lett a két-három évből. Mióta elmentem nyugdíjba, kétszer voltam Bukarestben, egyszer a legfelsőbb bíróságon kihallgattak a Ficior-ügyben, és egyszer Hajdú Gáborral jártunk meghívásra a parlamentben. Az államtitkárságnál töltött éveimből azt tartom a legfontosabbnak, hogy Székelyföld kulcsgimnáziumait sikerült visszaszolgáltatni történelmi egyházainknak.
– A foglalkozások közül már csak egy maradt a listámon: emlékiratíró.
– Nekem ez az egy lehetőségem maradt, miután nyugdíjba mentem: a krónikás szerepe. Tudom, Erdélyben az emlékirat-irodalom mindig kedvelt műfaj volt, sok művelője akadt. Ha szabad, a sor legvégére magam is beálltam, és igyekeztem úgy írni meg az Erdélyi kötéltáncot, hogy ne magamat sajnáltassam, hanem az legyen benne, ami megerősíti, megmaradásra készteti a következő generációkat. Utána parlamenti küzdelmeink krónikájának a megírásához láttam hozzá. Szeretném legalább azt a hat és fél évet, amit a parlamentben töltöttem, de ha lehet, a tíz és fél évet, a vallásügyi minisztériumban töltött éveket is rögzíteni. Ebből sikerült az első három évet megírnom az Ellenzékben és ellenszélben első kötetében. A második kötetet sajnos még nem írtam meg, amióta a lányom, Horváth Anna kolozsvári alpolgármester meghurcoltatása megkezdődött, azóta nem tudok leülni az íróasztal mellé… Ez emberileg is megvisel, a lányomat abszolút tiszta embernek és olyan társadalmi lénynek, közéleti embernek tartom, aki mindent szívből és legmélyebb belső indításból tesz. Ez a meghurcoltatás most egy nagyon nagy kereszt, és abszolút megcsúfolása mindannak, amiben hittem valaha, amikor itt maradtam ebben az országban. Megcsúfolása mindannak, amiben hittem és hiszek. S ez lehetne a végszó is…
Daczó Katalin Hargita Népe (Csíkszereda)

Az utolsó évadra készül az igazgató
Évadzáróra készül a Csíki Játékszín társulata, a gálaműsorra – amelyen az is kiderül, hogy idén a nézők kit választottak az évad színésznőjének és színészének – vasárnap este 7 órától válthatnak jegyet az érdeklődők. Parászka Miklós igazgató szerint az évadban növekedett a bérletes nézők és a bemutatott produkciók száma, az intézményben pedig a következő évadban nem lesz vezetőségváltás.
Parászka Miklóssal 2018 decemberéig kötött szerződést a csíkszeredai önkormányzat, és bár a színházigazgató januárban tölti be a 65. életévét, vagyis éri el a nyugdíjkorhatárt, megbízott igazgatóként szeretné a 2017–2018-as évadot végigvinni.
– A gördülékeny ügyintézés és zavartalan szakmai tevékenység érdekében jobb, ha évad közben nincs igazgatóváltás egy társulatnál, ezért szeretném a következő évadot még végigdolgozni, aztán a 2018–2019-es évadban átadom a stafétát – mondta Parászka Miklós.
A színházigazgató szerint a csíkszeredai társulat az elmúlt tizennyolc évben stabil nézőközönséget alakított ki magának a megyeszékhelyen és a térségben, minden évben képviselte a székelyföldi várost az anyaországi fesztiválokon és a budapesti színházak színpadán.
– Ha a számokat tekintjük, elmondhatjuk, hogy idén 51 805 néző látta előadásainkat, tavaly 49 631-en. Bérletet váltott az évadban 8217 személy, 660-nal többen, mint egy évvel korábban. Természetesen a számok növekedésében közrejátszik az is, hogy a 2016–2017-es évadban több előadásunk volt, mint korábban: tizenegy különböző színházi (nagyszínpadi, gyermek, kamaratermi, költészet napi és bábszínházi) produkcióval álltunk a nagyközönség elé – ismertette a fontosabb számokat az igazgató.
A színház statisztikai adatai szerint Csíkszeredában a társulat 113 előadást tűzött műsorra az évadban, vidéken 49 alkalommal játszottak, Magyarországra három alkalommal utaztak. Június 23-án újabb turnéra indul a Csíki Játékszín, mivel a Tisztelt ház című zenés vígjátékot beválogatták a budapesti Városmajori Színházi Szemle idei programjába.
Furcsa hangulat és helyzet alakult ki idén a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja körül, az erdélyi társulatok egy szatmári találkozót követően ugyanis arra a döntésre jutottak, hogy idén nem vesznek részt a határon túli társulatokat is felvonultató fesztiválon.
– Úgy látjuk, korszerűsíteni, frissíteni kell ezt a fesztivált. A találkozó utóbbi években megfogalmazott koncepciójával és adottságaival már nem tudtunk egyetérteni. A személyes döntésünkben, hogy idén nem leszünk jelen a kisvárdai fesztiválon, az is közrejátszott, hogy a Tisztelt ház című zenés vígjátékunkat beválogatták a budapesti Városmajori Színházi Szemle programjába, a két színházi találkozó pedig ugyanabban az időpontban van – tudtuk meg Parászkától.
Az igazán furcsa a történetben ugyanakkor az, hogy míg a szatmári találkozón az erdélyi magyar társulatok egyhangúan döntöttek arról, hogy idén nem vesznek részt a kisvárdai fesztivál programjában, információink szerint végül csupán négy társulat tartotta szavát, a csíkszeredai színház mellett a kolozsvári, a marosvásárhelyi és a szatmárnémeti magyar társulatok.
Az évadzáró gálaműsort követően a 2017–2018-as színházi évad repertoárját is nyilvánosságra hozza a Csíki Játékszín vezetősége, elöljáróban annyit elárultak, hogy a következő évadban is lehetőséget biztosítanak a fiatal rendezőknek és lesznek kamaratermi előadásokkal is.
– Újdonság, hogy a következő évadban négy előadásra szóló bérletet biztosítunk a román ajkú városlakóknak is, ezt a marosvásárhelyi, a sepsiszentgyörgyi és a bákói színház produkciói adják majd, amit intézményünk megvásárol – jelentette be az igazgató.
Pál Bíborka Hargita Népe (Csíkszereda)

Iskolát teremtenek (Bálványosi művésztábor)
Közös kiállítással ért véget szombaton a nyolcadik alkalommal megszervezett Art Camp művésztábor a bálványosfürdői Grand Santerra wellnessközpont  konferenciatermében, ahol az idei táborban készült vagy otthonról hozott változatos és sokszínű alkotások – kisplasztikák, faszobrok, olajfestmények, grafikák, ikonok, tűzzománcok, pasztellek, művészfotók – kerültek közszemlére.
Idén 33 alkotó – harminc hazai és magyarországi képzőművész, valamint egy koreai származású, Kanadában élő természetművész és két fotóművész – töltött egy hetet a négycsillagos szállodában a Szarvadi-Téglás házaspár, Zsuzsa és Loránd vendégeként. Az előcsarnokban Balási Csaba csíkszeredai fotóművész fekete-fehér portréit állították ki, azokat az előző években készítette a tábor résztvevőiről.  A táborzáró kiállítás megnyitóján Szarvadi-Téglás Loránd arról beszélt: az volt és maradt a dédelgetett álma, hogy majd valamikor az erdélyi képzőművészet kapcsán a művészettörténészek a bálványosi iskoláról beszéljenek. „Erre itt adott minden feltétel, hiszen a tábor többgenerációs összetételű, itt vannak a nagy öregek, a tábor örökös tagjai, a középnemzedék képviselői, és mellettük egy fejlődő, fiatal csapat, amelynek megadatik az a lehetőség, hogy a Kárpát-medencei képzőművészet élő legendáival töltsön itt egy hetet” – hangsúlyozta a házigazda. A kiállítást Túros Eszter művészettörténész, a Csíki Székely Múzeum munkatársa nyitotta meg, méltatta a rendkívül gazdag és változatos munkákat. A vendéglátást az alkotók nevében Balási Csaba fotográfus, a tábor  művészeti vezetője köszönte meg a mecénás házaspárnak, és elmondta: nagy az esély arra, hogy itt, Bálványoson összejöjjön egy erdélyi magyar képzőművészeti gyűjtemény. Ezt követően minden jelen levő művész – 28 kiállító – dióhéjban bemutatta az általa kiállított munkákat. Zárómozzanatként Szarvadi-Téglás Loránd kérésére a jelenlevők a budapesti Kubinyi Anna (1949–2015) világhírű textilművészre, a nagyváradi Jakobovits Miklós (1936–2012) festőművészre, valamint az idén elhunyt Kosztándi Jenő (1930–2017) kézdivásárhelyi festőművészre és Nagy Ödön (1957–2017) csíkszeredai szobrászra és festőművészre – a művésztábor egykori résztvevőire – félperces néma csenddel emlékeztek. A megnyitó a Kanadában élő koreai Soeine Boc „madártemetős” performance-á­val zárult (felvételünk). A kiállítási anyagot Csíkszeredába és már erdélyi városokba is elviszik.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csíkszereda és Kézdivásárhely hazatérése (Babucs Zoltán könyvbemutatója)
Babucs Zoltán budapesti hadtörténész legújabb munkáját, a Csíkszereda és Kézdivásárhely hazatérése – 1940 című kötetét a közelmúltban a baróti Tortoma Kiadó jelentette meg, a Magyar Hírlap szerkesztő-újságírója székelyföldi könyvbemutató körútjának első állomáshelye értelemszerűen Kézdivásárhely volt, hiszen felesége a céhes város szülöttje.
A fiatal hadtörténész húsz kötet szerzője vagy társszerzője, és kutatási szakterülete a második világháborús Magyar Királyi Honvédség, illetve az 1848/49-es magyar függetlenségi háború honvédseregének története, valamint a jászkunok – ő maga is tősgyökeres jászkun családból származik – és székelyek katonáskodása. Ezekkel a témákkal huszonöt éve foglalkozik. A könyv előszavát a szerző példaképe, Raffay Ernő történész, az egykori Antall-kormány honvédelmi államtitkára írta. 
A kézdivásárhelyi Kosztándi Képtárban kedden este megtartott könyvbemutató bevezetőjeként Demeter László, a Tortoma igazgatója köszöntötte az érdeklődőket, majd dióhéjban bemutatta az általa tizenegy esztendeje vezetett kiadót, amely hangsúlyosan foglalkozik történelmi könyvek megjelentetésével, így pár kötetet is ismertetett. Azt is elmondta: két hónap múlva lát nyomdafestéket Kisgyörgy Zoltán Felső-Háromszék című kötete. Ezt követően a szerzőt Tóth László, a Székhelyek internetes portál főszerkesztője kérdezte.
A szerző elmondta: kötete 76 esztendővel az erdélyi bevonulás után az egri 20. gyalogdandár erdélyi bevonulásáról szól, hű képet adva arról, hogy milyen utat jártak be az egri katonák, amíg Kárpátaljáról közel félezer kilométert meneteltek Székelyföldig. A szerző a levéltári, katonai iratok mellett korabeli feljegyzéseket, naplókat, valamint a székely napilapok tudósításait is felhasználta. A kötet nagyobb részét a fényképmelléklet teszi ki, ezt a szerző korábbi kutatásai során gyűjtötte össze, s belőle került a kötetbe mintegy négyszáz darab. A fotók helyszíneinek azonosításában a hadtörténész a kézdivásárhelyi Beke Ernőtől, a sepsiszentgyörgyi József Álmostól és a csíkszeredai Veress Dávidtól kapott értékes segítséget. A szerző elmondta, könyve kései főhajtás és tisztelgés mindazon honvédek előtt, akik 1940-ben részesei voltak az alig négy évig tartó erdélyi és székelyföldi „kicsi magyar világnak”. Babucs Zoltán felhívással fordult azokhoz, akiknek vannak az 1940–1944 közötti időszak csíki és háromszéki vonatkozásairól fényképei, visszaemlékezései vagy tárgyi emlékei, értesítsék őt a babucszoltan@gmail.com elektronikus címen.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Domokos Gézára emlékeznek halálának tizedik évfordulóján
Az erdélyi magyar művelődésszervező, író és politikus halálának tizedik évfordulója alkalmából nyilvános megemlékezést szervez a Domokos Géza Egyesület és a Kriterion Alapítvány június 26-án Csíkszeredában, valamint 27-én magánjellegű megemlékezést Zágonban, olvasható az egyesület közleményében.
Domokos Géza vezetése alatt (1969–1990) a Kriterion Könyvkiadó a magyar szépirodalom és tudományosság tekintélyes és sikeres műhelyévé vált. Saját vallomása szerint a Kriterion sikerét egyaránt köszönhette szerzőinek, szerkesztőinek, terjesztőinek, olvasóinak, valamint az önkéntes történészekből, írókból, műfordítókból, kutatókból álló tanácsadói testületének. Elkötelezett híve volt a magyar és román kultúra egymásrautaltságának. A magyar mellett, a Kriterion román, német, szerbhorvát, ukrán, jiddis, szlovák, orosz, tatár és török nyelven jelentetett meg műveket.
A romániai rendszerváltást követően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egyik alapítójaként és elnökeként (1989–1993) vallotta, hogy a romániai magyarság nemzeti céljai elválaszthatatlanok az ország jogállam-, gazdasági reform-, illetve a demokráciát és jólétet megalapozó polgári erény-igénytől.
A 2011-ben alakult Domokos Géza Egyesület a köz szellemi gyarapodását célzó szakmai beszélgetések, diákképzések, fiatalok támogatása, teljesítmény-jutalmazások és a névadó hagyatékának ismertetése révén kívánja ápolni Domokos Géza emlékét, olvasható a közleményben. Szabadság (Kolozsvár)

Szamosújvári Téka: több mint oktatás és tánc
Szamosújváron kellemes meglepetés fogad: kis irodahelyiség helyett tágas épület bentlakással, protokollteremmel, kézműves-foglalkozásra felszerelt szobával. Balázs Bécsi Attila, a Téka elnöke mindent megmutat: mi mindent értek el és tettek hosszú évek kemény munkája árán a mezőségi magyarságért. 
Balázs Bécsi Attila nemcsak felismerte, de tett is a mezőségi szórványmagyarságra leselkedő asszimilációs veszélyek ellen. Székelyföldről, tömbmagyar környezetből érkezett Szamosújvárra. Gyergyóremetén nevelkedett, csíkszeredai érettségije után 1982-ben felvételizett a Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia szakára, majd a Ceauşescu-rendszer célzott kihelyezései miatt Moldvába került tanárként két és fél évre. Közben megismerkedett szamosújvári feleségével, így már nem volt kérdés: a rendszerváltozás után hazatér Erdélybe. Huszonhét évvel ezelőtt a helyiek kérésére Szamosújváron elvállalta a társadalomtudományok oktatását. A későbbi Téka-elnök érkezésével a magyarságtörténelem-oktatás is elindult. Az új tanár azonban nem elégedett meg a pedagógia nemes feladatával. Bevallása szerint szülei, tanárai, a gyergyóremetei közösség abban a hitben nevelte, hogy egy ember élete – főként értelmiségiként – csak úgy lehet teljes, ha saját nemzeti közösségéért is cselekszik. Amikor tanítani kezdett, nemcsak a leckét adta le, hanem igyekezett nevelni is.
A nyolcvanas évek elején bekerültem a kolozsvári táncház-mozgalomba, amelyet a kommunizmus földalattivá kényszerített egy időre. Akkor jöttem rá, hatalmas közösségformáló ereje van a néptáncnak, így Szamosújvárra kerülve táncházat szerveztem a helyi és a környékbeli fiataloknak. Szerencsére nyitott fülekre találtam” – meséli az alapítvány kezdeti időszakáról a szervezet elnöke. Az indulás nem volt zökkenőmentes: egy idő után a szülők türelmetlenül érdeklődtek, hogy gyermekeik hétvégenként hová tűnnek el órákra, így elsősorban az ők megnyugtatására hozták létre a Kenderkóc Néptáncegyüttest, amelyből később kialakult a ma is aktív Kaláka Néptáncegyüttes. Táncegyüttesből több funkcionális szervezet „Bűn lett volna nem kihasználni a tánc eredményétől felpezsdült fiatalok tenni akarását, így 1993-ban létrehoztuk a Téka Alapítványt. Egyrészt, hogy igényes kulturális keretet adjunk a munkánknak, másrészt, hogy civil szervezetként anyagi támogatásért pályázhassunk. Miután a Kaláka az országot képviselve kijutott egy franciaországi nemzetközi táncfesztiválra, a román városvezetőség felháborodva kitessékelt mindenhonnan, így próbahely is kellett” – tette hozzá Balázs Bécsi Attila. A tanári mesterség mellé ekkor új csapódott: ki kellett ismerni a pályázatírás csínját-bínját. Úgy tűnik, a szervezet elnökének ez nem okozott különösebb fejtörést: hamar megvásárolták a Téka mostani székhelyéül szolgáló épületet, amelyet Magyar Művelődési Központként újítottak fel és fejlesztettek az évek során.
A helyi magyar közösség fiataljainak már nem volt elég a táncház megszervezése. A Művelődési Központ keretében ma már állandó, szeptembertől júniusig évadszerűen működő programokat szerveznek: néptáncoktatást, kézműves-foglalkozásokat, kórust, színjátszókört, az alapítvány saját keramikus műhelyében rendszeres, szakmailag akkreditált képzéseket felnőtteknek is. Hetente több mint 600 érdeklődő látogat el az állandó tevékenységekre, és más alkalmi programok is születnek: nemzetközi néptánc-fesztivál, amelyre egyfajta helyi magyar napokként tekintenek, de az idősödő helyi néptáncosok, népdalénekesek Mezőségi Fesztiválját is 21 éve megrendezik. A környező falvak népi hagyományaira és annak őrzőire kíváncsi látogatók rendszerint év elején lefoglalják a szálláshelyeket a Téka bentlakásában és a helyi panziókban. A további kínálatban Betlehemes találkozók, nyaranta hét – kézművességgel, honismerettel, művészettel-irodalommal, zenével, néptánccal, keramikus-tűzzománccal foglalkozó – tábor, valamint évadnyitó és -záró fesztiválok is szerepelnek. „Gyönyörű és felemelő érzés kórusunkban negyven éneklő kisdiákot látni. Az újabb generációk folyamatosan váltogatják egymást. Nincs elveszett vagy közügyek iránt érdektelen nemzedék. Csak nem figyelünk eléggé rájuk, így kicsúszhatnak kezeink közül. A Téka célja ennek megakadályozása” – vallja az alapítvány elnöke. Hozzáfűzi: sokszor már ő maga sem tudja követni a tempót, de elmondása szerint dinamikus, jól összerázódott csapat áll a háta mögött, akiknek szinte már rutin a programözön megszervezése. A Téka elnökeként az ő szerepe ma a szervezet tevékenységének áttekintése és a működéshez szükséges anyagi alapok előteremtése.
A szervezetben jelenleg több intézmény is működik: a kulturális programokat biztosító Művelődési Központ, a mezőségi diákokat összegyűjtő szórványkollégium és a Tóvidéki Térségfejlesztési Program, amely a turisztikai célra kialakított feketelaki tájházat és táborközpontot, valamint a szépkenyerűszentmártoni közösségi házat működteti. A Tóvidéki programmal igyekeznek a környező vidék lehetőségeit is kihasználni, felvirágoztatni, megmutatni a nagyvilágnak az ottani magyar közösségeket is. Egyik legnagyobb projektjüket idén fejezték be: átadták ugyanis a szórványiskolát a helyi önkormányzatnak, a sportcsarnokkal és bentlakással kiegészített épület mellé azonban játszóparkot is terveznek. A Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum a tervek szerint jövőre felvenné Kemény Zsigmond erdélyi magyar romantikus író, publicista, politikus nevét, aki a Fehér megyei Alvinc faluban született és a Kolozs megyei Pusztakamaráson halt meg. A Téka 2000-ben csatlakozott a Válaszúton elindított szórványoktatási programhoz, amelynek keretében a gyerekeket olyan településekről gyűjtötték össze, ahol nincs oktatás vagy a magyar nyelvű tanítás hiányzik. E program korábban Szamosújváron is elindult, de a bentlakásos helyek hamar beteltek.
Hosszú küzdelem, példátlan színvonalú épület
„Előbb a Művelődési Központunk tetőtéri részét építettük ki, ahova akkor még nagyjából 20 gyereket tudtunk befogadni. Miután a helyi református egyházközség kilépett a programból, nyilvánvalóvá vált, hogy étkezdével is ellátott multifunkcionális, korszerű épületre lesz szükség, így konyhával, tanulóhelyekkel, bentlakási résszel ellátott szárnnyal toldottuk meg a Tékát, amelyben már 110 tanulót is el tudunk szállásolni” – fejtette ki Balázs Bécsi Attila. Az iskolai tanítás után sem maradnak magukra a gyerekek: délutánonként pedagógusok foglalkoznak mindenkire figyelve, hogy szükség esetén segítsenek és pótolják a hiányosságokat – ez pedig komoly vonzóerőt jelent, egyre több szülő íratja be a Tékához a legkisebb családtagot. Az igényesebb, gazdagabb tudású gyermekeket látva az alapítvány működtetői eldöntötték, mindezt iskolai szinten is biztosítani fogják. A szervezet elnöke elmondta, a szórványiskola felépítése előtt négy, román–magyar vegyes intézmény öt épületében tanultak a gyerekek, a románokhoz képest másodrangúként számon tartva, hiszen a magyar kultúra semmilyen formában nem jelenhetett meg az iskolák programjaiban. Az iskolák vezetői nem tagadták, hogy púp a hátukon a magyar osztály, így még örültek is a külön magyar tanintézmény tervének. Négy évbe telt, amíg végiglobbiztuk Erdélyt és Magyarországot támogatásokért. 2008-ban az elinduláshoz szükséges anyagiakat a magyar állami Szórvány Tanácstól kaptuk, két évre rá az új kormány pedig teljes mellszélességgel felvállalta a projekt megvalósítását. Miután pedig felmutattuk az addig elért eredményeket Orbán Viktor miniszterelnöknek válaszúti látogatásakor, megkaptuk a gyors befejezéshez szükséges támogatást is” – foglalta össze a szervezeti vezető az iskola születésének hátterét. Az RMDSZ időközben román állami támogatást igyekezett szerezni, sikertelenül: a támogatásra vonatkozó kormányhatározat megszületése előtt vagy leváltották a végrehajtói hatalom képviselőit, vagy eszükbe jutott, hogy egy civilszervezet csak közhasznú intézményként kaphat állami támogatást, mire pedig ezt bebizonyítva összeállt a határozat, újabb kormányváltás következett, és a téma lekerült a napirendről. Mindezt a helyi tanács és a tanfelügyelőség bürokratikus huzavonája sem könnyítette meg: végül sikerült a román iskolákból az újba átemelni a magyar osztályokat. Az iskola, bár államilag akkreditált tanintézmény, azóta is a Téka Alapítvány és a magyar állam támogatásával működik. A tornatermet is magyar állami pénzből és az RMDSZ támogatásával építették fel.
Okostáblák, tanító lépcsők
Balázs Bécsi Attila körbevezet az épületegyüttesben: a kisebb sportcsarnoknak is megfelelő tornateremben a hideg eső elől menekülve éppen a nyolcadikos diákok ballagnak élő gitárszóval, hangulatos szerepléssel. Hála Istennek sokan vannak. Az udvaron az iskola jelképe, a nagybetűs életbe átvezető híd és kapu, modern, műfüves focipálya, kinti előadásokért felépített színpad, odabent pedig ragyogóan tiszta, otthonos, meleg hangulatú, okostáblákkal, személyes könyvszekrényekkel felszerelt osztálytermek várják a jól döntő szülők gyermekeit. A lépcsőkön haladva a legkisebbek észrevétlenül sajátíthatják el a fokokra kiírt hét napjait, az évszakokat, az ábécét. Szabadidejükben a diákok sószobában olvashatnak, az iskola saját rádióműsorát szerkeszthetik, válogathatnak a gazdag könyvtár kínálatából, és márkás laptopokon tehetik le a számítógépes képességvizsgát. A szamosújvári szórványiskolában, a Mezőség egyetlen magyar tannyelvű oktatási intézményében jelenleg a környező vidék 26 településéről – Válaszúttól Ördöngösfüzesen át a Tóvidékig – több mint 470 magyar diák tanul. Az elnök szerint azonban az oktatás minősége hagy még némi kívánnivalót maga után.
„Sok mai fiatal pedagógusból hiányzik az elhivatottsági érzés, az önképzés, de ez az egész romániai közoktatásra jellemző. Az iskolánkban azonban egyre ambíciósabb tanári kar kezd kialakulni, de gyenge fizetéssel nehéz őket motiválni” – magyarázza az egykori oktató, majd hozzáteszi, évente 40 tanárnak kiosztott ösztöndíjjal egészítik ki a havi bért. Ugyanakkor kiderült, az egyetemre felvételiző diákokat is tudják ösztöndíjjal támogatni az Ignitas Egyesülettel való kapcsolatuk révén. A tanulmányok után hazaérkező vállalkozó szellemű fiataloknak pedig segítenek pályázatokat is írni.
„Húsz évnyi szórványbeli munka után úgy látom, a legfontosabb nem a sikeresen érettségizők számának növelése, hanem azoké, akik a tanulás után visszajönnek szüleik településére, hogy itt alapítsanak családot” – mondja Balázs Bécsi Attila hozzáfűzve, hogy magyarországi szervezetekkel együttműködve a Téka igyekszik gazdaságilag a Mezőséget vonzóvá tenni a fiatalok számára. Az alapítvány munkájának sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az összes mezőségi település közül egyedül Szamosújváron nem csökkent a magyar lakosság aránya az utóbbi néhány évben.  
Kádár Hanga Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Már Maros megyében is
Hadat üzent Maros megye prefektusa a kisebbségi szimbólumoknak és feliratoknak: Lucian Goga a székely és magyar zászlók, valamint a Marosvásárhely és Szováta közötti útszakaszon kifeszített, a Székelyföld egységét hirdető magyar nyelvű molinó sürgős eltávolítására szólított fel számos Küküllő menti polgármestert. A néhány hete még a magyar utcanévtáblák ellen harcoló kormánymegbízott a Románia hivatalos lobogójáról rendelkező 1994/75-ös számú törvényre hivatkozva rendelte el, hogy az érintett települések vezetői három napon belül vegyék le a száműzetésre ítélt közösségi jelképeket. A prefektust az sem nyugtatta meg, hogy a magyar és székely zászlók mellé mindenhol kitűzték a román lobogót is. Goga felszólítását a kormányhivatal alapos terepszemléje előzte meg: a prefektúra alkalmazottjai napokig járták a megye magyarlakta vidékeit, és fényképezőgéppel közösségi jelképekre „vadásztak”.  (Krónika)
MERT OLVASNI JÓ. Könyveket rejtő, három kis faházikót állítottak fel tegnap Csíkszereda központi parkjában egy, az olvasást népszerűsítő kampány keretében. Az ötlet Angliából származik, az ott nagy népszerűségnek örvendő Little Free Libraries, azaz Kis Ingyenes Könyvtárak kezdeményezést Csíkszeredában a Spektrum Oktatási Központ indította el az anyanyelven és más nyelveken való olvasás népszerűsítése érdekében. A faházikókat a Tanulók Háza által szervezett rajztábor tanulói festették ki vidám színekkel. A könyvkuckókban román, magyar és angol nyelvű könyvek vannak. A működési szabályzat egyszerű: Vegyél kölcsön egy könyvet, olvasgasd a parkban! Vagy vidd haza, majd hozd vissza, miután kiolvastad! Ha megtartanád vagy továbbadnád, hozz helyette egy másikat! (Főtér)
SZAPORODÓ HATÁRSÉRTŐK. Az idei év első öt hónapjában csaknem háromszor több illegális bevándorlót fogott el a határrendészet a román–magyar határ Arad és Bihar megyei szakaszán a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte szerdán Marin Bondar, a Bihar megyei határrendészet vezetője. Elmondta, hogy a január és május közötti időszakban 716 illegális bevándorlót tartóztattak fel, akik illegálisan akarták átlépni a határt. Többségük – 495 migráns – iraki volt, a többiek főleg szíriaiak, irániak, pakisztániak és afganisztániak. A migránsok a schengeni övezetbe akartak belépni. A tavalyi év első öt hónapjában 240 illegális bevándorlót fogtak el a román hatóságok. Bondar szerint az illegális határátlépők száma főként az első négy hónapban emelkedett meg, májusban már nem tapasztaltak látványos növekedést. Ez annak köszönhető, hogy a szerb–román határnál csökkent a migrációs nyomás, Bondar szerint ugyanis a migránsok májustól útvonalat változtattak, és Horvátországon keresztül próbálnak a schengeni övezetbe jutni. (MTI) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Évadzáró a Cimborák Bábszínháznál
Több mint tízezer gyereknek játszottak
A Cimborák Bábszínház a 2016/2017-es évad során összesen 112 alkalommal játszott, közel 10.430 nézőnek. Két új előadást készítettek, valamint két korábban már bemutatott produkciót tartottak műsoron: A rest legényről című bábelőadást és a Tasnádi István: Cyber Cyrano, elsősorban kamaszoknak szóló előadást. 
Nagy Kopeczky Kálmán halálának első évfordulójára készült el Benedek Elek: A só (rendező: Nagy Kopeczky Kálmán) című előadás reprodukciója, amivel a bábszínház alapítójának, vezetőjének, rendezőjének és bábszínészének emléke előtt kívántak tisztelegni. Ezt követően, a társulat a 2017-es évet egy újabb alkotófolyamattal kezdte, Garai József: A három kismalac című darabot rendezte színpadra Nagy Lázár József. Ugyanakkor az elmúlt év szeptember 27-29-e között, a Székely Nemzeti Múzeumban, a Hol nem volt Székelyföldi Mesefesztivál keretében Mesebarangolást tartottak 4-11 éves gyermekeknek.
A Magyar Népmese Napján Kisbaconban népes erdővidéki közönség előtt léptek fel, majd Sepsiszentgyörgyön, az Őszi Vásár forgatagában, kicsik és nagyok ámulatára, életre kelt bábok osztogatták a Benedek Elek-meséket. Bekapcsolódtak a Székelyföld Napok rendezvénysorozatba, a bábszínházi világnap alkalmából a megyeszékhelyi Csíki és az Állomás lakónegyedben léptek fel. Részt vettek a csíkszeredai Lurkó Fesztiválon és Brassóban, a Nemzetközi Bábszínházak és Marionettszínházak Fesztiválján. A 2016/2017-es évadot Az okos leány meséje alapján felépített mesebarangolásokkal zárták, a június 11-14. között tartott interaktív foglalkozásokon közel 150 óvodás és kisiskolás gyermek vett részt.
Némethi Katalin Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) Hírmondó (Kézdivásárhely)

A székely falu regénye. Czegő Zoltán Katonabogár című könyvének sepsiszentgyörgyi bemutatójáról
Czegő Zoltán sepsiszentgyörgyi író, költő, publicista Katonabogár című regényét mutatták be június 22-én, csütörtökön este 18 órától a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban.  A szerzővel Lövétei Lázár László költő, műfordító, a könyvet megjelentető Hargita Kiadóhivatal vezetője és Molnár Vilmos író, a kötet szerkesztője beszélgetett.
Az esemény Szonda Szabolcs könyvtárigazgató köszöntőjével indult, amelyből megtudhattuk, a 79 éves sepsiszentgyörgyi író bemutatásra kerülő regénye valójában egy második kiadás, hiszen a könyv először 2011-ben, a Pallas Akadémia gondozásában jelent meg, most viszont a csíkszeredai Hargita Kiadóhivatal Székely Könyvtár sorozatát gazdagítja. A könyvtárigazgató bevezetőjében kiemelte, többek között azért érdekes a Czegő Zoltán könyve, mert egy nagyon sajátos prózai irányt,  a regényballada vagy balladaregény műfaját képviseli.
Lövétei Lázár László sorozatismertető bevezetője után Molnár Vilmos folytatta a regény jellemzését. Elmondta, számára elsősorban azért különleges ez a könyv, mert a nyelvezete egy hiteles és organikus székely nyelv, nem egy kitalált, erőltetett műnyelv, amelyet a hasonló tematikájú irodalom képviselői gyakran alkalmaznak.  Ráadásul ezen a nyelven ezúttal mély és tragikus dolgok kerülnek kimondásra.  Molnár Vilmos a kötethez írt előszavából is felolvasott pár gondolatot. Kiemelte, szerinte az a lényeges a regényben, hogy nem egy konkrét székely falu történetét, kataklizmáit meséli el, hanem a mindenkori székely falvak történelmi helyzetét ábrázolja, magába sűrítve mindazt, amit a mindenkori hatalom tett ezekkel a településekkel. A regény további erényeként emelte ki, hogy bár  tragikus hangvételű, balladai homállyal megírt mű,  a feszültség feloldására mégis képes egy furcsa, meghökkentő megoldást kínálni.
A továbbiakban Lövétei Lázár László a székely falu regényben tematizált problémája kapcsán faggatta a szerzőt. Mindenek előtt arról, hogy szerinte miért esett olyan kevés szó erről a kérdésről az elmúlt fél évszázad erdélyi irodalmában,  illetve hogy köze volt-e ennek a hiánynak a regény keletkezéséhez. Czegő Zoltán válaszában kifejtette, szerinte arról lehet szó, hogy valamiért nem jelentett drámai újdonságot itt és főleg a 9o-es évek után egy faluregény megírása, viszont ez nem jelenti azt, hogy akár a múltbeli, akár a mostani erdélyi falu helyzete ne lenne elég drámai ahhoz, hogy megérjen egy vagy több regényt is. A Katonabogár keletkezése kapcsán ugyanakkor azt is elmondta a szerző, semmiféle hiánypótló intenciója nem volt a könyvvel. Őt  tulajdonképpen Szabó Gyula Gondos atyafiság című regénye ihlette meg, ezen belül pedig kiemelten az, ahogy a faluban felbukkanó ellentétek ábrázolásra és kimondásra kerülnek. Ezt a témát, feszültséget akarta ő is feldolgozni, a Kis Küküllő-menti faluban, Bordoson szerzett élményei alapján, az ott megtanult elementáris székely nyelvjárásban.
Végül megtudhattuk, hogy a regény tulajdonképpen három hét alatt született meg, illetve azt is hallhattuk, hogy a szerző milyen pátosszal szólal meg, ha újfent találkoznia kell az általa papírra vetett történettel.
Részeg Imola
Czegő Zoltán: Katonabogár; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2011. Helikon (Kolozsvár)

Domokos Géza emlékezete
Kisebb csoport gyűlt össze hétfő délután Csíkszeredában – a Petőfi utcai Kriterion Ház falán található – Domokos Géza emléktáblájánál, és koszorúzták meg azt.
A Kriterion Alapítvány és a Domokos Géza Egyesület szervezte eseményen a kiadó egykori igazgatója, az RMDSZ alapító elnöke halálának 10. évfordulójára emlékeztek. Hajdú Áron, az alapítvány ügyvezető igazgatója rámutatott, Domokos Gézát a századforduló legnagyobb magyarjai közé sorolhatjuk. Ehhez csatlakozott Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármesterének gondolata is.
A hatvanas-hetvenes évek Domokos Géza-i öröksége egészen '89-ig a harca és aztán 1990-ben az új dimenzióban vállalt szerepe valóban az elmúlt évszázad egyik fontos erdélyi, székelyföldi vezetővé nemesítette őt – fogalmazott.
Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának ideiglenes ügyvivője úgy véli, Domokos Géza tevékenysége azt tanítja nekünk, hogy a legnehezebb korszakokban is szükség van az útkeresésre, arra, hogy építkezzünk, szellemi műhelyeket hozzunk létre, hogy ezek segítsenek megőrizni közösségeinket, identitásunkat. Az alapítvány részéről Székedi Ferenc osztotta meg gondolatait.
Péter Beáta Székelyhon.ro

Könyv jelent meg a „kicsi magyar világ” kezdetéről
„Lehet máskor es!”
Június 21-én a kézdivásárhelyi Kosztándi Galériában mutatták be Babucs Zoltán hadtörténész Csíkszereda és Kézdivásárhely hazatérése – 1940 című kötetét. A szerző beszélgetőtársa Tóth László, a Székhelyek hírportál főszerkesztője volt.
A szép számban megjelent érdeklődőket Demeter László köszöntötte, majd az általa létrehozott Tortoma Kiadó legutóbbi kiadványait ismertette. A bemutatott könyv témája kapcsán elmondta, „volt szerencsém olyan idős személyekkel beszélgetni, akik részt vettek a Magyar Honvédség 1940. szeptember 12-ei baróti bevonulásán, és lelkesedéssel szóltak azokról az időkről”.
Tóth László a „miért éppen Csíkszeredára és Kézdivásárhelyre esett Babucs Zoltán választása” kérdéssel indította a beszélgetést. A „kicsi magyar világ” (Észak-Erdély 1940–1944 között) szakavatott kutatója, akinek felesége kézdivásárhelyi, válaszában elmondta: „az erdélyi bevonulás 75. évfordulója közeledtével úgy véltem, méltó kiadvánnyal kellene tisztelegni e nemes időszak előtt, ugyanis ez talán az utolsó kerek évforduló, amikor olyan személyek élnek, akik katonaként vagy erdélyi magyarként, székelyként megélték ezt a gyönyörű, virágesős szeptemberi időszakot. Demeter Lászlónak javasoltam, adjunk ki egy kötetet, amely nem csak egy adott székely településről szól, így esett a választás az erdélyi 20. gyalogdandár bevonulási útvonalára, amely Kár­pát­aljáról mintegy ötszáz kilométert gyalogolt, hogy Székelyföldre érkezzen.” Hozzátette, az elmúlt huszonöt évben több mint 150 egykori katonával készített interjút, akik a Magyar Királyi Honvédség kötelékében teljesítettek szolgálatot.
A kiadványról szólva kifejtette, a levéltári, könyvészeti források és korabeli sajtóanyagok mellett a legnagyobb részét fényképek teszik ki, hiszen a mai kor emberének érdeklődését leginkább vizuálisan lehet felkelteni. „Ha jól számoltam, 400 fotó került a kötetbe, amelyek java részét az elmúlt néhány év során sikerült begyűjtenem.” Érdekességként mondta el, hogy Ausztráliából is kapott korabeli felvételeket – a 44. gyalogezred egyik géppuskaszázada parancsnokának hagyatékából. „A 44/1-es géppuskaszázad volt az, amely kézdivásárhelyi bevonulásakor egy hímzett zászlót kapott ajándékba, amely a mai napig megvan Dankó Ferenc százados családja birtokában. A zászló átvészelte a világháborús viharokat, túl a szovjet megszállást, és 2013-ban, a doni áttörés 70. évfordulója alkalmával egy egri kiállításon is látható volt.”
Tóth László a rendkívül olvasmányos kötetet méltatva megjegyezte, hiányolja abból Horthy látogatásának történetét, „aki a céhes városbeli Bajkó családnál szállt meg, ezért Sepsiszentgyörgyön Szentkereszty báró nem akart vele szóba állni, amiért nem hozzá ment Kálnokra vacsorázni.” Babucs Zoltán a csupán négy évig tartó észak-erdélyi és székelyföldi „kicsi magyar világ” kapcsán zárszóként elmondta, „ami már egyszer volt, lehet máskor es! Adja a Fennvaló, hogy egyszer még közös legyen a határ.” A könyv 45 lejért megrendelhető a www.erdelyikonyv. hu honlapon vagy az erdelyikonyv.hu@gmail.com e-mail-címen.
Daczó Hodor Barna Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Moldvai magyar oktatási program: stabilizálódik a csángóföldi pedagógusok köre
Szakképzett pedagógusok jelentkezését várják Csángóföldre, ahol az év végi fluktuáció ellenére stabilizálódni látszik az oktatók köre. A magyar oktatási programot működtető RMPSZ elsősorban a helyi hagyományőrzőkre és fiatalokra épít.
Egyre inkább stabilizálódni látszik a Moldvai Csángó Magyar Oktatási Programban részt vevő pedagógusok köre, mondta el a Krónikának Márton Attila, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) által felügyelt program koordinátora. A magyar kormány támogatásával megvalósuló program működtetői a helyi hagyományőrzők mellett a továbbtanuló csángó fiatalokat is igyekeznek bevonni a munkába.
Jelenleg 29 Bákó megyei csángó magyar közösségben zajlik a magyar nyelv oktatása, legtöbb helyen hivatalos, iskolai keretek között, csupán Újfalu, Szőlőhegy, Szitás és Bahána esetében korlátozódtak iskolán kívüli tevékenységekre.
A legtöbb településen régóta jelen vannak oktatóik, élvezik a közösség bizalmát, de tanév végén még mindig észlelhető a fluktuáció, így idén is új tanerők jelentkezését várják, mondta Márton Attila. Nyolc pedagógus lép ki a programból és a belső mozgás eredményeként a 2017-2018-as tanévtől tíz új tanerőre van szükség. A program korábbi éveiben ennél jelentősebb volt a fluktuáció, míg kezdetben kevesebb pedagógus volt, volt rá példa, hogy azok fele évente kicserélődött, mesélte a programkoordinátor. Most a 47 kollégából tíz cserélődik, ami egynegyede az oktatóállománynak, ez jó arány, mondhatnánk: stabilizálódott az oktatói kar” – fogalmazott Márton Attila, aki szerint sok munkatársuk „megtalálta a számítását” Csángóföldön.
Elsősorban szakképzetteket várnak
Kifejtette, a felszabadult állásokra jelenleg 14 jelentkező van, de július 23-áig még be lehet nyújtani a dossziékat. Bár nagy konkurencia nem szokott lenni, az RMPSZ a korábbi évekhez hasonlóan várólistát készít, arra az esetre, ha tanév közben van szükség új pedagógusra. Elsősorban szakképzettek, tanítóképzőt, tanítóképző főiskolát vagy az egyetemen magyar szakot végzettek jelentkezését várják, de a programfelelős szerint az, hogy valaki megállja-e a helyét Csángóföldön, nem csak a képzettségtől függ.
„Rajtuk is múlik, hogy mennyire érzik magukat képesnek a váltásra, hogy a csángóföldi magyar oktatásban közösségszervezőként dolgozzanak” – jelentette ki. Nem a bérezés a döntő szempont abban, hogy valaki ebbe a kevésbé népszerű régióba dolgozzék, az anyagi juttatáshoz kíváncsiság, tenni akarás kell párosuljon. Csak azért, amit mi fizetésként tudunk ajánlani, még nem fog valaki itt dolgozni” – fogalmazott az oktatási szakember, hozzátéve, a jobb anyagi lehetőségek ellenére a program még mindig nem annyira vonzó a szakképzett pedagógusok körében, mint szeretnék.
Megkapják munkájuk jutalmát
A programra jobb fizetési rendszer jellemző, mint általában a hazai oktatásra, működtetői ezzel próbálják ellensúlyozni az olykor sanyarú moldvai életkörülményeket. A tanügyben bekövetkezett fizetésemeléseket is nyomon követik, de emellett megkülönböztetett módon bérezik azokat, akik tanítóképzőt vagy magyar egyetemet végeztek. A hazai gyakorlattól eltérően a magyar nyelvet oktatók minden munkanap után étkezési jegyet is kapnak, és havi 700 lejes pluszjuttatásban részesülnek, amiből lakhatási költségeiket törlesztik. Utóbbi összeget is a magyar állam állja, csakúgy, mint a bérek jórészét. Igazából a magyar kormány tartja fenn a teljes Moldvai Csángó Magyar Oktatási Programot, és a támogatásnak több, mint 99 százalékát fizetésekre költik. Nekünk az a fontos, hogy a pályázati pénzből elsősorban az oktatók kapják meg munkájuk jutalmát” – magyarázta Márton Attila.
Kifejtette, bár a hivatalos iskolai oktatás beindítását épp amiatt tartották fontosnak, hogy a költségek egy részét át tudják ruházni a román államra, az oktatók zömét továbbra is a magyar állam fizeti. Ugyanis a magyar nyelv oktatásából nem jön ki mindenhol a teljes katedra, egy-egy faluban pár óra van kiírva, amit a román állam ki is fizet. De négy-hat óráért senki nem fog elmenni Moldvába” – mutatott rá Márton Attila. Ezért az RMPSZ ezeket az oktatókat is nyolcórás munkaszerződéssel foglalkoztatja, és azok mögül sem hátrál ki, akik teljes katedrával bírnak. „A pedagógusszövetség részfizetéssel, négyórás munkaszerződéssel őket is foglalkoztatja, hiszen a munkánk nemcsak abból áll, hogy bemegyünk az iskolába és megtartjuk a magyarórát: délutáni foglalkozások, hétvégi programok is vannak, ami munkamennyiségben legalább ugyanannyit jelent” – jelentette ki a pedagógus. Ösztöndíjprogram a bekapcsolódó fiataloknak
Kifejtette, a stabilitás elérése, megőrzése érdekében arra törekedtek, hogy főleg helyi oktatókat, hagyományőrzőket foglalkoztassanak, és azokat a végzős egyetemistákat is megszólítják, akit moldvai magyarként Csíkszeredában, Kolozsváron tanultak tovább.
Elhalkul a magyar ima a Csángóföldön
Bár érezhető egyfajta nyitás, továbbra is ritkán, elszigetelten csendül fel a magyar ima, mise a moldvai csángó falvak egyházi eseményein. Intézményes párbeszéd hiányában a hívek nyomásgyakorlásán múlik a siker, csakhogy ők is egyre kevesebben vannak.
„Amennyire lehet, elsősorban velük dolgozunk” – magyarázta a koordinátor, hozzátéve, hogy ösztöndíjprogramot is indítottak a munkájukhoz kapcsolódni szándékozó fiatalok számára. Amennyiben a székelyudvarhelyi tanítóképzőben képezik magukat, az RMPSZ felvállalja ennek költségeit és hosszú távú szerződést köt velük. „Három évre fizetjük a főiskolát, ezután három évet le kell dolgozni, tehát hatéves munkaszerződést kötünk, ami szintén segít abban, hogy stabilizáljuk a tanerő fluktuációját. Így pillanatnyilag a kollégáknak a kétharmada vagy helyi, vagy régióbeli” – magyarázta Márton Attila. Hozzátette, leginkább a magyarországi jelentkezők esetében szűkült le az alkalmazási lehetőség, ugyanis őket csak az iskolán kívüli oktatási formában tudják dolgoztatni, és már csupán négy ilyen település van. Bár jelenleg is vannak anyaországi pedagógusaik, akik jól alkalmazkodtak a moldvai életkörülményekhez, alkalmazásukat elsősorban az a kitétel nehezíti meg, hogy kommunikációs szinten kell beszélni az állam nyelvét. „A román igazgatónak, kollégáknak el kell mondani, miért vagyunk itt, miért dolgozunk, mit szeretnénk. Azt, hogy ebben nincs nacionalizmus, ahogy ők általában félre szokták érteni. Kell egy alapvető román nyelvtudás, ami nélkül nem működik a kommunikáció a hivatalos szervekkel és ez sok félreértésre adhat okot” – indokolta a román nyelv ismeretének szükségességét Márton Attila.
„Nem mondhatom, hogy kitárt karokkal várnak minket szeptembertől minden iskolában” – jelentette ki a programfelelős azon kérdésünkre, hogy a kezdeti évekhez hasonlóan tapasztalnak-e még akadályoztatást a hatóságok részéről. Kifejtette, ezért is fontos, hogy az iskolákban olyan oktatóik legyenek, akik el tudják mondani a hatóságoknak: miért fontos, hogy a moldvai magyarok megőrizzék hagyományaikat.
„Hogyha már otthon beszélik a magyar nyelv régi dialektusát, ragaszkodnak ahhoz, hogy az az iskolában is megjelenjen. Ez jó hatással van a gyerekekre, helyükre kerülnek a dolgok, románul is, magyarul is szépen, elkülönítve tudnak beszélni. Nagyon sok román kolléga is látja ennek az előnyét” – érvelt az oktatási szakember. Rámutatott, a gondok a hatóságok fenntartásaiból, a meg nem értésből, félreértésből fakadnak. „Vagy azért jelentkeznek, mert korábban mi ezt nem tudtuk megfelelőképpen tolmácsolni, bemutatni” – tette hozzá a moldvai csángó magyar oktatási program koordinátora.
Pap Melinda Krónika (Kolozsvár)

Bajor Andor-évforduló előtt – az emlékezés jegyében
Idén lenne 90 éves. De sajnos már 26 éve hiányzik közülünk. Pedig micsoda sziporkákat olvashattunk volna tőle ez idő alatt, hiszen az elmúlt 26 év is bőven szolgáltatott volna témát egy-egy Bajor-féle jóízű szatírához. Sajnos, nem így történt. „Két út áll az emberiség előtt a mi évszázadunkban. Az egyik a hülyeség. A másik az őrület. A kettő szerencsésen kiegészíti egymást.” Az idézet természetesen Bajor Andortól származik, pontosabban a torzóban maradt kisregényéből, Az ezermesterből (Bajor Andor: Az ezermester. A Valdemár-kódex, Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2004). Bajor Andor írásai máig nem veszítettek aktualitásukból, mondatai „csontig hatolnak”, elég, ha a fenti idézetet értelmezzük. Remek szatírái ma is ugyanolyan érvényesek, hiába íródtak 1989 előtt.A szeptemberi 30-i évfordulóig havonta közlünk egy-két Bajor Andor szöveget, özvegye, Bajor Ella engedélyével Szabadság (Kolozsvár)

A szabadság állapota
Interjú a 70 éves Ágoston Vilmossal
A Humanizmus: ettől – eddig?, a Lassú vírus, a Húzd a himnuszt, ne káromkodj, a Godir és Galanter, Az érvelés ideje, A konvenció vendégei és más kötetek szerzője 1947. július 8-án született Marosvásárhelyen. Az író, esszéíró, kritikus, újságíró 1986-ban települt át Magyarországra. Ott is folytatta tanulmányírói, szerkesztői munkáját, több könyve Budapesten látott napvilágot. Hosszabb ideje az Amerikai Egyesült Államokban él. Az alább olvasható születésnapi beszélgetésre a világháló adott lehetőséget.
– Nem tartozol a gyakran közlő írók közé. Ezért egyeseknek talán fel sem tűnt, hogy régóta nem olvashattak tőled semmit. Sokan azt sem tudhatják, hogy évek óta Amerikában éltek. Nehezen elképzelhető, hogy olyan tollforgatóként, akinek mindenre kiterjedt a figyelme, beérnéd a nagyapai teendőkkel. Az ottani valóság nem kínált föl semmilyen írói provokációt?
– A Húzd a himnuszt, ne káromkodj című könyvem írásakor döbbentem rá, hogy vannak helyzetek, amikor ha valaki elmegy egy közösségből – az 1980-as években valóban hermetikus határokkal körülzárt közösségben éltünk Romániában –, az otthon maradtak számára olyan, mintha meghalt volna. Egyesek, a közeli barátai követik, hogy hova, merre visz az útja, de az otthon maradtakat is annyira lekötik a saját mindennapi problémáik, hogy ha valaki nem ír naponta nekik, nem szól hozzájuk, az számukra nem létezik. Én ezt tudomásul vettem már akkor, amikor Magyarországra menekültem (települtem, „migráncsoltam”) az elviselhetetlen légkörű romániai diktatúrából. Az erdélyiek jó ideig nem olvashatták írásaimat, mert azok a régi Magyar Nemzetben jelentek meg Budapesten, illetve más magyarországi lapokban, amelyek alig jutottak be a hermetikusan elzárt országba. De a magyarországiak sem ismerték a korábbi, romániai írásaimat, mert nem terjesztették Magyarországon a romániai sajtót. Néhány erdélyi írón kívül senkit nem ismertek Magyarországon. Az, hogy közel tíz éve most már Amerikában élek, és mindössze egy-két egykori otthoni barátommal, ismerősömmel tartom a kapcsolatot, kevés magyarországi lapba írok, most már természetesnek tűnik számomra. Valóban kevesebbet közlök, de az utóbbi évtizedekben is inkább alapítványoknak írtam tanulmányt és könyveket, amelyeket szintén szűkebb körben terjesztettek. A Kisajátított tér című tanulmánykötetemről is elsősorban a magyarországi sajtó írt, nem az erdélyi, pedig kimondottan erdélyi írókról szól. A másik magyarázat, hogy szeretném elkerülni annak még a látszatát is, mintha az áttelepülés után beleszólhatnék, „okos tanácsokkal” láthatnám el az otthon maradtakat, és szövegeimmel meg tudnám változtatni a körülményeiket. A társadalmi gondokkal, együttéléssel naponta, újból és újból meg kell küzdenie mindenkinek éppen ott, ahol él. Természetesen más hatások, tapasztalatok értek, amikor Vásárhelyről áttelepültem Budapestre, megintcsak más, amióta itt élek Texasban. De ezeket a tapasztalatokat a legjobban naplóban lehetne rögzíteni. Többek között ezért írt naplót Márai Sándor is San Diegóban. Na meg valóban leköt az unokáim oktatása, iskoláztatása. Rajtuk keresztül jobban belelátok az amerikai társadalomba, közvetlenebbül megértem az amerikai kultúrát, oktatást, nevelést. Fiatal koromban Zoltán Ildikó marosvásárhelyi tanárnőmtől kaptam kölcsön Németh László tanulmányköteteit. Azóta is foglalkoztat az Iskola Kakaskúton című írása. Most azokat az oktatási módszereket próbálgatom tanítani a Texasban született unokáimnak angolul és magyarul. Nagy örömömre szolgál, hogy tapasztalataimról beszámolhatok és néha tanácsot kérhetek egykori tanárnőmtől Marosvásárhelyről.
– Tudom, hogy onnan is próbáltál figyelni a magyarországi és a romániai eseményekre, történésekre, közhangulatra. Szépirodalmi, fikciós műben, vagy esszében, tanulmányban sikerülne inkább megragadnod a honi realitások lényegét, sajátosságait?
– Az igazság az, hogy az interneten olvasható újságokból nemigen tudom közvetlenül érezni az otthoni élet súlyát. Mint ahogyan az itteni életről is csak ideológiai információk jutnak el a világsajtóba. Feltételezem, otthonról is nehezen tudjátok elképzelni, hogy milyenek a reális amerikai hétköznapok. Amikor nem történik semmi, és az emberek élik a normális életüket. Olvasom az otthoni politikai szövegeket, de nem tudom például, mennyibe kerül egy kiló kenyér, vaj, szalámi Romániában. Sok az, vagy tűrhető ár egy átlagembernek? Eddig minden évben hazalátogattam. Végigsétálok a főtéren. Már alig találkozom valakivel, akinek köszönni kellene. Valamelyik szállodai szobából hallgatom elérzékenyülve a Vártemplom harangjának hangját, amely gyerekkoromat végigkísérte, hiszen ott laktam a Rákóczi utcában, a vár alatt. Persze, már ezekre az utcanevekre sem emlékeznek a maiak. A Bolyaiból (korábban Rángecz József iskola) hazafelé a Sáros utcán vagy a Kazinczyn mentem, és az egyik nagynéném a Kossuth utcában lakott, a másik a Jókai utcában. Hát ezeket az utcaneveket már hiába keresném. Ugyanakkor a városban olyan híres, tehetséges személyiségek élnek, mint Kovács András Ferenc, Láng Zsolt, Gáspárik Attila, Tompa Gábor, Parászka Boróka, Székely Csaba és még sokan mások. Az idősebbeket, a korosztályomat nem is említem. Szerintem ők jobban meg tudják írni, mi van Erdélyben, mint én, innen Texasból.
– Szekusdossziéi tanulmányozása nyomán több erdélyi író könyvben is közzétette ezzel kapcsolatos életérzéseit, gondolatait. Téged annak idején meghurcolt, sokat zaklatott a politikai rendőrség; a veled, veletek történteket nem kellene valamilyen formában a mai nyilvánosság elé tárnod?
– Erről az élettapasztalatról írtam a Lassú vírus című könyvemet. Jellemző az ellentmondásos romániai cenzúrára, hogy a könyv megjelent, mégpedig Ceauşescu idején, a Kriterionnál. Molnár Gusztáv szerkesztette, Elekes Károly képzőművész tervezte a borítót. Senkinek nem kellett magyarázni, hogy miről szól. A könyvben valójában a szekuritáté tisztjeinek a kérdéseit parodizáltam, rá akartam döbbenteni az olvasót, hogy ezekkel a bornírt ideológiai kérdésekkel nem lehet megközelíteni az irodalom, a képzőművészet és a zene alkotóinak a gondolatvilágát. Magával a konkrét „doszárjaim” nyilvánosságra hozásával több gondom is van. Az egyik és talán legfontosabb: egy nyelvi-alkotói kérdés. Nem hinném, hogy magyarul hitelesen rekonstruálni tudnám azt a sajátos szekus román nyelvet, amelyen ezek a jegyzőkönyvek, jelentések készültek. Anélkül viszont éppen az egyik lényegi jellemzője veszne el a dokumentumnak: a szekusnyelv. A másik, hogy hiába írtam két levelet a 90-es évek közepén a titokhivatalnak Bukarestbe, azt a választ kaptam, hogy nincs dossziém. Humorosnak találtam, hiszen diákkoromban egy és fél évig voltam a kolozsvári szekuritáté pincéinek és különböző kihallgatási szobáinak a vendége. A hivatalos minőségem: „cercetare în stare de libertate” volt. Kivizsgálás szabadlábon. Így tanultam meg a román diktatúrában a „szabadság állapotának” fogalmát. A kihallgatást mindennap megszakították 1-2 órára, így nem kellett koszt-kvártély-ruhát adniuk nekem. A dossziém egy részét már akkor láttam. Mielőtt átküldték a katonai törvényszéknek, ideadták, hogy olvassam el, írjam alá az egészet. Akkor elolvashattam a barátaim ellenem tett vallomásait, láthattam a felsorolt bizonyítékok egy részét. A nyomozati anyagot később ismertem meg, amint egyes akadémiai kutatók, köztük elsősorban Molnár Gusztáv barátom, megszerezték nekem néhány dossziém másolatát. Tehát van anyagom, de nem teljes. Most ismét kérhetném a titokhivatalt, hogy immár több „titkot” tudok ugyan magamról, kérem a többit is. A doszárom valóban tartogatott (esetleg még mindig tart) meglepetéseket. Nem az, hogy ki mit mondott rólam, bár az is érdekes, hogy Gáspárik Attila olvasta a levéltárban, hogy még Magyarországról is jelentettek rólam a román titkosszolgálatnak. De ez engem ott már nemigen érdekelt. A nyomozati részen is ma már csak nevetni lehet, mint Svejk Lukas főhadnagyon. Mennyi energiát és pénzt beleölt a hatalom, hogy megfigyeljenek, fényképezzenek minket… És akkor még jól néztünk ki, fiatalok voltunk. Mi az, amin a legjobban megdöbbentem? Az, hogy a korabeli világot nem lehet fekete-fehér fogalmakkal leírni. Igen ellentmondásos volt. Nem lehet most úgy gondolni a korra, hogy egyik oldalon voltak a jók, azokat elvitték, a másikon csak a hatalom és a rosszak. Gyűlöletmentes zónát kellene teremteni, hogy higgadtan lehessen elemezni a múltat. Én például csak a dossziémból tudtam meg, hogy Magda Ludovic, a kolozsvári katonai ügyészség főügyésze (alezredes volt abban az időben), akihez felterjesztette Liviu Calian őrnagy a Securitatétól a doszáromat, elutasította az ellenem hozott vádakat, felmentett, és lezárta a dossziét. Ezért nem került az ügyem a kolozsvári katonai törvényszék elé, mint ahogyan azt a Securitate szerette volna. A nyomozók nem vették tudomásul a főügyész állásfoglalását, folytatták a kivizsgálásomat, és kizárattak az egyetemről, pontosan egy évvel később. Ha nem lett volna Szilágyi Júlia (szerkesztő), Gáll Ernő (főszerkesztő), Méliusz József (írószövetségi alelnök) és Domokos Géza (a Kriterion vezérigazgatója), akik kiálltak mellettem, és továbbították ügyemet az RKP Központi Bizottságához, ahol szintén volt emberük, hogy megmentsenek, akkor talán egészen másként alakul a sorsom. A világ nem volt egyértelműen fekete-fehér, mint ahogyan ma képzelik egyesek. Az igaz, hogy mindenki nyomasztó félelemben élt, a hatalmon belül és kívül egyaránt. Az én félelmem akkor szűnt meg, amikor magyar „migráncsként” átléptem a román–magyar határt. Azóta legfeljebb csodálkozom azon, amit látok a világban, de félelem nélkül élek. Nehéz a szabadságban rekonstruálni az egykori félelem világát.
– Tudomásom szerint nemcsak az irodalom, az irodalmi élet érdekelt, jártas vagy a képzőművészetben is. Sokan jogosan kapcsolják a nevedet a MAMŰ-jelenséghez, a honi vizuális avantgárd kibontakozásához. Emiatt is számos támadás ért a diktatúra idején. Mintha később eltávolodtál volna ettől a csoportosulástól. Nincs már mondandód róla?
– Dehogynincs. Korábban tanulmányt írtam Szörtsey Gáborról. A tavaly nyitottam meg Antik Sándor képzőművész, egyetemi tanár, egykori MAMŰ alapító tag kiállítását Sepsiszentgyörgyön. Természetesen most már a mai technikai lehetőséggel, Skype-on keresztül szóltam a hallgatósághoz innen San Antonióból, amelyet a sepsiszentgyörgyi tárlatlátogató közönség helyben nézhetett kivetítőn. Előzetesen a kiállításra kerülő anyagot interneten megnézhettem. A virtuális világban közelebb vannak az emberek egymáshoz, mint a reális térben. Még ma is gyűjtöm a felvételeket a kiállításaikról. Éppen te nyújtottál nagy segítséget a vásárhelyi kiállítások dokumentálása során. De visszatérve a régi időkre, a Marosvásárhelyi Rádiónál, ahol riporter voltam, és te voltál a művelődési osztály vezetője, neked köszenhettem, te tartottad a hátad a főnökök felé, hogy én nyugodtan foglalkozhasam az avantgárd képzőművészekkel, fiatal írók műveivel, elmehettem a kiállításaikra, hangfelvételeket készítettem velük, és műsorokat szerkeszthettem olyanokkal, mint Baász Imre, vagy az első Médium kiállítás alkotóival, később a szárhegyi táborban, valamint részt vehettem a stúdióban a MAMŰ első tárlatának a zsűrizésén is. Később Magyarországon is én nyitottam meg a MAMŰ utolsó közös tárlatát Szentendrén. Az utóbb Budapesten létrejött MAMŰ társaság már más történet. Azt nem ismerem annyira. A korábbi, marosvásárhelyi avantgárd műhelyről könyvet szeretnék írni, hiszen sok dokumentumot, hangfelvételt őrzök, kár lenne azokat olyanokra hagyni, akik nem tudják, mihez kezdjenek vele.
– Sok mindennel próbálkoztál az eltelt évtizedekben. Az esszé-, a kritika-, a tanulmány- és regényírás mellett a lapszerkesztésbe, újságírásba is belekóstoltál. Interjúk is készültek veled, de nemigen olvastam arról, hogy a rádiózást is kipróbáltad. Közel negyven éve lettél a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője, amíg a hatalom el nem távolított onnan. Mennyire hatott rád az élő szó varázsa? Gazdagodtál-e valamiképpen általa?
– Fiatal korom óta újságíró szerettem volna lenni. Igen érdekelt, hogy miként élnek, gondolkoznak az emberek. Ez a kíváncsiság vezetett a különböző építőtelepekre, gyárba, bányába, ahol érettségi után dolgoztam. A szellemi munkát (irodalmat, filozófiát, kritikai gondolkozást) és fizikai munkát a mai napig egyenlőnek tartom. Örömmel, a saját kezemmel építettem egykor a gödöllői házamat is. Az egyetemre is úgy kezdtem járni, hogy nappal dolgoztam egy kolozsvári építőtelepen. Amikor az egyetemet elvégeztem, éppen a korábban említettek miatt nem vettek fel egyetlen laphoz sem. Csíkszeredába kerültem tanárnak. Ezek lettek a legszebb fiatal tanári éveim. Tanár koromban több tanulmányt, könyvet írtam, és szerencsére nem kellett újságíróként robotolnom, nem kellett olyasmiről írjak, amit nem szerettem volna. Később Budapesten, a Magyar Nemzet újságírójaként, valamint a Köztársaság és a Respublika rovatvezetőjeként már arról írhattam, amiről akartam, eléggé szabadon választhattam meg a témáimat és riportútjaimat.
A Marosvásárhelyi Rádióhoz véletlenül kerültem. Mivel az orvosok tanácsára el kellett költöznöm a számomra oly kedves, de sokszor ködös Csíkszeredából, a vásárhelyi tanfelügyelőség visszautasította kérésemet, nem találtak angoltanári állást nekem a megyében. Akkor hallottam meg, hogy a rádió munkatársakat keres. Bodor Pálnak, az RTV akkori magyar adásai főszerkesztőjének köszönhetem, hogy az ajánlására és politikai felelősségvállalására felvettek a Marosvásárhelyi Rádióhoz. Eleinte az ipari osztályra kerültem, mert nálad, a művelődési osztályon nem volt hely. Bizony keményen tanultam a mesterséget. Nem szégyelltem bevallani, hogy ahhoz én nem értek. Amikor kimentünk egy gyárba, vagy valakivel riportot kellett készíteni műszaki témáról, azzal kezdtem, hogy őszintén bevallottam neki, nem értek hozzá, mondjon el mindent róla. Én angoltanár vagyok, nem mérnök. Így tettem a statisztikai hivatalokban is, mindent összemásoltam, sokat dokumentálódtam, később még a kollégák is tőlem kértek adatokat. Ebben az időben a legtöbbet Gyarmati Dénestől tanultam. Megmutatta nekem, hogy nincs elveszett hanganyag. Szinte hangokból össze lehet ragasztani az olyan beszélgetéseket, amelyekben az alany rendkívül nehezen fejezi ki magát. Ez a tapasztalat igen hasznos volt később, amikor a te osztályodra kerültem, és a fiatal képzőművészekkel akartam interjút készíteni. Volt közöttük olyan, aki alig tudta elmondani, mire gondol. Én hiába sejtettem, intuitíven ráéreztem, hogy mit akar, neki kellett megfogalmaznia, nem mondhattam el helyette. Ilyenkor segített az olló, a „fonotekálás”. Persze, manapság már komputeren vágnak, jártam az új vásárhelyi rádióstúdióban, talán alig tudják elképzelni, hogy korábban még óriási munka volt akadozó, nyögdécsélő szövegből folyamatos beszédet készíteni. Sokat tanultam, jó közösség volt, igazi jó hangulatú alkotómunkában voltunk együtt. Tanulságos zenei kísérletem is volt. Egyszer ugyanezzel a technikával meg akartam vágni egy Beethoven-szimfóniát. Bárki megpróbálhatja. Lehetetlen. Nincs egyetlen lélegzetnyi szünet sem a műben, ahol vágni lehetne. Néhány hónappal ezelőtt igen meglepődtem. Szekrényi Katalin, egykori kollégánk felesége írta, hogy nyugdíjba megy a rádiótól, addig ő kezelte az Arany-szalagtárat. Aztán felhívott egyik rokonom Csíkszeredából. Kérdem, hogyan jutottam eszébe? Mondja, most hallgatja a riportomat Seres András néprajzkutatóval a vásárhelyi rádió szalagtárából. Döbbenetes. Közel negyven éve készítettem a hangfelvételt egy kis Kovászna megyei faluban. Azt hittem, a hangfelvételeim mind elvesztek a jilavai börtönben, amikor bezárták a rádiót. Legalábbis a képzőművészeti anyagok tudtommal eltűntek.
– Itthon, Erdélyben több fontos visszaemlékezés, önéletírás jellegű kötet jelent meg az utóbbi időben. Hetvenévesen már nem meglepő, ha valaki ilyenszerű számvetéssel rukkol elő. Téged nem kísértett meg ez a gondolat?
– De igen, néha gondolok erre is. Feltehetően ráérek megírni. Még csak hetvenéves vagyok.
– Ebben egyetértünk. Isten éltessen sokáig! Népújság (Marosvásárhely)

Ezer Székely Leány Napja
A csíksomlyói Nyeregben tartott Ezer Székely Leány Napján 2131 leányt és 1156 legényt számoltak meg. Július 1-jén, szombat délelőtt Csíkszereda főterén gyülekeztek a különböző települések csoportjai, Hargita megye falvain kívül szép számban képviseltették magukat a Kovászna és a Maros megyeiek is. A díszvendégek idén a Fehér megyei Felvincről érkeztek, akik Aranyosszéket képviselték, de több magyarországi település tánccsoportjai is megjelentek.
A Szabadság téren közösen táncoltak a székely leányok és legények, akiket a szokásokhoz híven a huszárok vigyázták fel. Az alaphangulat megteremtése után voltak, akik lóra ültek, mások szekérre, de sokan gyalog mentek ki Csíksomlyón a kegytemplomba, ahol Urbán Erik ferences szerzetes mutatta be a szentáldozatot. A szentmise után a Nyeregben folytatódott az ünnep, ahol a tavaly a legtöbb résztvevővel büszkélkedő idei házigazda, Tusnádfürdő által előkészített helyszín várta a hagyományőrzőket. Albert Tibor, a fürdőváros polgármestere a székely kapukra hagyományosan felfaragott köszöntőszövegre utalva – Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez, testvér, ne légy hűtlen soha – azt mondta, hogy azok, akik jelen vannak itt népviseletben, ezt az üzenetet követték. Mint mondta, ezt a földet megőrzésre kaptuk hagyatékul, és tovább kell adnunk a következő nemzedéknek. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere fecskefészekhez hasonlította a Székelyföldet, amelyet megzavartak a közelbe befészkelő szarkák. Hozzátette, a székelyeknek meg kell óvniuk a fészküket azzal, hogy egymásra támaszkodnak, ide térnek haza. A székely ruha közös viselése éppen ezt az összetartozás-érzést erősíti bennük.
Több százan léptek fel a színpadként használt Hármashalom-oltárnál. Mindeközben különböző hagyományos mesterségekkel ismerkedhettek meg az érdeklődők, és zajlott a népviseletmustra, valamint a számbavétel is. A lakosság számához viszonyítva idén a legtöbben Csíkpálfalváról érkeztek a Nyeregbe, így 2018-ban ők rendezhetik meg az eseményt. (A Maszol.ro nyomán) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pedagógusokat várnak Csángóföldre
Ahogy bővült az iskolai magyar oktatás a moldvai csángó falvakban, egyre több székelyföldi és helyi fiatal vállalt munkát a programban, a jelenlegi negyvenöt oktató kétharmadát ők képezik, az iskolán kívüli délutáni tanításra pedig még mindig van magyarországi jelentkező – tájékoztatott Márton Attila, a moldvai csángó magyar oktatási program irányítója. A kollégák összeszoktak, jó az együttműködés közöttük, de az élet úgy hozta, egyesek meggyökereztek a programban, mások néhány év után váltanak. A következő tanévre nyolc megüresedett állásra hirdetett pályázatot a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, jelentkezni július 21-ig lehet.
Idén végeznek az első tanítóképzős ösztöndíjasok, akikkel a pedagógusszövetség hat évre kötött szerződést: három évig támogatták a moldvai fiatalokat, hogy a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem székelyudvarhelyi kihelyezett tanítóképzőjében szerezzenek oklevelet, és legkevesebb három évig kell tanítaniuk a magyar oktatási programban. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy a csángó fiatalok szerezzenek minél magasabb fokú képesítést magyar nyelven, és tudásukat otthon, saját közösségükben kamatoztassák. Az oktatási program vezetője lapunknak elmondta, míg a csíkszeredai középiskolai továbbtanulás kezdetben nagy érdeklődésnek örvendett, jó néhány évig hanyatlóban volt, jelenleg ismét felívelőben van, idén tizenheten felvételiznek a hargitai megyeközpont magyar osztályaiba. Őket előzőleg már otthon felmérték, hogy meggyőződjenek, nyelvi tudásuk elegendő-e ahhoz, hogy megbirkózzanak a nyelvi váltással, hisz a nyolc osztályt román tannyelvű iskolában végezték, a heti három magyar óra, a délutáni program és a táborok nyújtottak-e annyit, hogy megállják helyüket a magyar iskolában. A jelentkezők korábban meglátogatták a csíkszeredai kollégiumot és iskolát, otthon román nyelven képességvizsgáztak, majd letették a magyar nyelv ismeretét ellenőrző képességpróbát Csíkszeredában, és az iratkozáskor magyar osztályba kérték felvételüket, az eredményt a jövő heti számítógépes elosztáskor tudják meg. A bejutóknak szeptemberben egyhetes felzárkóztató tábort tartanak Csíkszeredában, ezzel készítik elő a diákokat a tanévkezdésre. Jelenleg huszonkilenc moldvai csángó faluban működik az RMPSZ magyar állami támogatással fenntartott magyar oktatási programja, amelyben közel kétezer diák vesz részt, ezek közül huszonhét faluban iskolai magyar órákat is tartanak közel ezerháromszáz tanulónak, Szitáson és Újfaluban csak délutáni tanítás van magyar nyelven. Ezenkívül a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége Máriafalván és Lujzikalagorban iskolán kívüli magyar nyelvű tevékenységeken foglalkozik a gyermekekkel. Az elmúlt tanévben a pedagógusszövetség az óvodás kor előtti kicsinyeket is bevonta a programba, Lészpeden, Pusztinán és Magyarfaluban tizenkét főnyi csoportokban tartottak napi kétórás játékos foglalkozásokat. Márton Attila elmondta, ezzel kívánják előkészíteni a magyar óvoda indítását, ha ez nem lehetséges, akkor az iskolához hasonlóan magyar nyelvű tevékenységeket tartanának naponta a román óvodába járó kisgyermekeknek. Az oktatási program vezetője szerint a szülők egyre fontosabbnak tartják, hogy gyermekeik tudjanak magyarul, érzik a kétnyelvűség előnyét, szívesen engedik el gyermekeiket táborokba is. Ezen a nyáron a huszonkilenc oktatási helyszínről hetvenegy táborba mennek a csángó gyermekek, ezek egy része magyarországi jutalomtábor, a többit a tanítók, tanárok szervezik pályázati összegekből.
(Az üres pedagógusi állások betöltésére kiírt pályázat részleteiről bővebben a www.rmpsz.ro honlapon lehet tájékozódni.)
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Művészeteket és művészeti értékeket felkaroló fesztivál – újból felcsendült a régizene
Kilenc napon keresztül nyolc országból érkező tizennégy együttes, öt egyéni előadó huszonkét koncerten szólaltatja meg a régizenét: szombaton ünnepélyes keretek között nyitották meg a Mikó-várban a Csíkszeredai Régizene Fesztivált.
Ez az első alkalom, hogy a fesztivál és a Régizenei Nyári Egyetem azonos időben zajlik, ez utóbbin tizenkét mesterkurzust tartanak 85 diáknak. Ugyanakkor a Csíkszeredai Régizene Fesztivál idén is elnyerte az Európai Fesztivál Szövetség Európa a Fesztiválokért, a Fesztiválok Európáért minősítést.
Évfordulók esztendeje
Filip Ignác Csaba, a fesztivál művészeti vezetője rámutatott, a mostani fesztivál szervezése könnyen adta magát, hiszen sok évforduló van ebben az évben: a reformáció ötszázadik éve, Claudio Monteverdi születésének négyszázötvenedik éve, Georg Philip Telemann halálának kétszázötvenedik évfordulója és Kájoni János halálának háromszázharmincadik évfordulója.
Házi évforduló is van, a nyári egyetemet tizedik alkalommal tartják meg. A programokat is ennek megfelelően építették fel, majdnem mindenik koncert valamelyik évfordulóhoz lesz hozzárendelve. „Tudjuk, hogy reformáció kulturális forradalom is egyben. Ha nem lett volna, valószínű, hogy ma másképp hallgatnánk a komolyzenét. A vallásszabadság ugyanakkor gazdasági felemelkedést is jelentett abban az időben, nyomdák, iskolák jöttek létre. A Biblia tanítására az emberek rövid ideig nem csak úgy tekintettek, mint egy kultúrtermék, hanem napi szinten alkalmazták és ez hozta a nagy változást a mindennapokba. Erről lesz egy kerekasztal-beszélgetés is szerda este. A legtöbb együttes a reformáció eseményéhez kapcsolta a műsorát.
Az összefogás eredménye
A fesztivál a Hargita Megyei Kulturális Központ, Hargita Megye Tanácsa és a Cultura Nostra Egyesület szervezésében valósult meg, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala társszervezésében. Ferencz Angéla, a kulturális központ igazgatója megköszönte a segítséget a támogatóknak, valamint mindazoknak, akik velük együtt dolgoztak, álmodtak, terveztek. A fesztivál egyik partnere a Román Kulturális Intézet, amelynek a megnyitón jelenlevő képviselője, az intézet alelnöke, Krizbai Béla Dan elmondta, bíznak abban, hogy együttesen sikerül megteremteniük egy új nemzeti és nemzetközi fesztiválközönséget, amelynek tagjai ugyanúgy elkötelezettek a művészetek, a művészeti értékek, mint a helyi közösségek és az európai értékek iránt. „Meggyőződésem, hogy minden, amit önök megvalósítottak ebben a gyönyörű városban, elválaszthatatlan mindattól a történelmi hagyatéktól és attól a kultúrától, amelyet mi mindannyian képviselünk, és amelyért szívvel-lélekkel küzdünk és élünk” – fejtette ki.
Lőrincz Csilla megyei önkormányzati képviselő hangsúlyozta, a Hargita megyei önkormányzat tizenkét éve támogatja a fesztivált, de ez a támogatás mit sem érne, ha a fesztivál mögött nem állna egy lelkes, elhivatott csapat, amely évről évre megbízható szakmaisággal szervezi meg Európa egyik legjobb fesztiválját. Értékteremtő, értékfeltáró és értékmentő munka ez. Úgy véli, a fesztivál révén a helyi közösség találkozhat Európával, ihletet, erőt meríthet a közös európai gyökerekből és ő maga is megmutathatja élő kultúrája értékeit a világnak. A hétköznapokban gyakran nehezen megnyíló székely kultúrában nagy szükségünk van a találkozásokra. Művészekkel, hangzásokkal, nyelvekkel, egymással, régi jó barátokkal, múlttal és jelennel, a saját hangunkkal, önmagunkkal.
Büszkeség a csíkiaknak
Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere a város kulturális élete ékkövének nevezte a fesztivált. Kájoni János sorai nyomán úgy gondolja, ez a rendezvény hazát, nemzetet szolgál, régi értékeink felelevenítésével, Istent dicsőít a gregorián egyházi énekek színpadra vitelével. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről felszólaló Hadászi Gabriella konzul köszöntőbeszédében kifejtette, a régizene az, ami nem tudott elavulni.
Ezért történhet meg, hogy a több száz évvel ezelőtt műveket játszani, hallani akarjuk. „A régizene kiállta az idő próbáját. Elég szép, elég komoly és elég mély ahhoz, hogy ma is szeressék és élvezzék” – mutatott rá a konzul, hozzátéve, Csíkszereda joggal lehet büszke arra, hogy évről évre otthont ad a rendezvénynek. A megnyitó után a Carmina Renascentia együttes nyitókoncertjét lehetett meghallgatni, majd a Codex együttes és Kiss Noémi lépett színpadra. Vasárnap Gyergyószárhegyen Kájoni Jánosra emlékeztek a fesztivál keretében, a csíkszeredai Millenniumi templomban pedig Erich Türk orgonaművész Luther-korálok feldolgozásai az észak-német barokk zenében címmel koncertezett. Hétfőn a Márton Áron Főgimnáziumban délután három órától a svájci Sam Chapman lantművész az Alexander-technikáról tart előadást, este nyolc órától pedig a Concerto Spiralis koncertezik.
Péter Beáta / Székelyhon.ro

Kitüntetésözön székelyföldieknek (A Magyar Művészetért Díjak)
A Magyar Művészetért Díj gáláját – alapításának 30. évében – idén két helyszínen: július elsején Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában, szombaton pedig Kézdivásárhelyen a Vigadó színháztermében tartották meg. Árpád fejedelem-díjban Pászka Lehel sepsiszentgyörgyi lovas íjász, Gubcsi Lajos Ex Libris díjban pedig tizenkét háromszéki és csíkszeredai személyiség, illetve intézmény részesült. A harminc év alatt – Budapestet leszámítva – a legtöbb, 9–9 Ex Libris díjat csíkszeredaiak és kézdivásárhelyiek kaptak.
A díjátadó gálán elsőként Dobra Imola, a Vigadó munkatársa tolmácsolta Bokor Tibor polgármester üzenetét és gratulációját, majd Gubcsi Lajos, az 1987-ben megalapított, A Magyar Művészetért Díj kuratóriumának elnöke üdvözölte a gála résztvevőit, külön köszönetet mondva Beke Ernőnek, a Gyűjtemények Háza tulajdonosának, aki az elmúlt fél évben oroszlánrészt vállalt a rendezvény megszervezésében. Elmondta, hogy az elmúlt harminc esztendő alatt A Magyar Művészetért Díjból a művészetek valamennyi ágában tizenöt másik díj nőtt ki, köztük a pontosan tíz évvel ezelőtt alapított Árpád fejedelem- és az Ex Libris díj. 1300 díjat adtak eddig át a Kárpát-medence azon kiemelkedő személyiségeinek és közösségeinek, templomainak, városainak, egyesületeinek, iskoláinak, várainak, akik/amelyek nemcsak megbecsülik, képviselik, ápolják és védik a magyar örökséget, hanem alkotó vagy egyéb szorgalmas munkájukkal mindennap újjá is teremtik azt a jövő számára. Ezt követően Szabó Enikő, a Csíki Játékszín színművésze magyar költők műveiből összeállított, Versek és dalok című egyéni műsorából adott elő részleteket Varga Nándor gitár- és Szabó Zsolt zongorakíséretében, majd Bagoly Anabella Illyés Gyula Haza a magasban című versét, Kalányos Roland pedig egy zeneszámot adott elő (mindketten a Nagy Mózes Elméleti Líceum tanulói). Gubcsi Lajos elsőként a herendi porcelánból készült Árpád fejedelem-díjat adta át Pászka Lehelnek, a kivételes tehetségű sepsiszentgyörgyi lovas íjásznak. Két mondat a laudációból: „A világrekord 2015-ben született – Pászka Lehel az Óriáspince-tetőn egy 400 méteres pályán kantár és nyereg nélkül vágtázó lóról 37.73 másodperc alatt 15 célzott lövést adott le, s mindannyiszor célba talált. A székelyek világrekordere lett, Guinness-rekordot állítva fel.” Ezt követően a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor-iskola Diákszínpadának művészi csoportja lépett színpadra, akik Babits Mihály Jónás könyve című művét adták elő, majd az Ex Libris díjak átadása következett. Elsőként Ex Libris díjban részesült a világ egyik legelismertebb élő magyar tudósa, a székelyföldi származású, Bostonban és Budapesten élő fizikus, hálózatkutató, Barabási Albert László. Egy mondat a laudációból: „Többek között Barabási érdeme, hogy a 90-es évek végén rájöttek: a hálózatok többsége nem véletlenszerű, nagyon bonyolult matematikai összefüggések fedezhetők fel bennük – s közben egy út a csíki Karcfalváról a világ közepébe.” A jelenleg Bostonban tartózkodó tudós díját Csíkszeredában élő édesanyja vette át. A következő Ex Libris díjat a csíkszeredai Beder Tibor nyugalmazott földrajztanár, volt főtanfelügyelő, közíró, kutató, tíz könyv szerzője, a Lármafa-talákozók szervezője vette át. Ugyancsak Gubcsi Lajos Ex Libris díjban részesült a Gyűjtemények Háza és a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad is. A díjat Molnár Jánosnak, a Diákszínpad jelenlegi vezetőjének nyújtották át. Bejan András, a Nagy Mózes Elméleti Líceum igazgatója is átvette a Gubcsi Lajos Ex Libris díjat. A Romániai Magyar Pedagógus Szövetségnek a magyar nyelv ápolásában vállalt szerepéért odaítélt Ex Libris díjat Péter Sándor magyartanár, a pedagógusszövetség sepsiszentgyörgyi elnöke vette át. A következő díjazott Sántha Attila kézdivásárhelyi író, költő, lapszerkesztő volt. Két mondat a laudációból: „Az Előretolt Helyőrség volt, ha nem is az egyetlen, ám a legnagyobb hatású csoport a prérin, amely az utóbbi évtizedekben komolyan elgondolkodott az irodalom mibenlétéről, papírra vetette elképzeléseit, és annak szellemében is próbált cselekedni. Mi mondtuk ki azt, hogy egyetlen urat ismerünk el magunk felett: az olvasót.” Ugyancsak Ex Libris díjban részesült Szabó Enikő csíkszeredai színművésznő, és díjazták Szima Csaba helytörténészt, a céhes város szülöttjét, Felső-Háromszék és egész Erdély elkötelezett lokálpatriótáját. Idén egy szakácsot, a város szülöttjét, a budapesti Bábel vendéglő vezető séfjét, Veres Istvánt is kitüntették, aki erre az alkalomra hazautazott, hogy személyesen vegye át a díjat. Utolsóként Vetró Bodoni András szobrászművész, a Nagy Mózes Közművelődési Egyesület Hagyományőrző Társaságának keretében működő 15. Székely Határőr Gyalogezred I. zászlóalja 1. századának parancsnoka vette át a díjat. Végezetül az ünnepséget és a díjazottakat Beder Imre református lelkész áldotta meg.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Küzdelem a bölcsődékben: kétszer több helyre lenne szükség
Az önkormányzati ingatlanok és telkek hiánya jelenti a bölcsődeépítés egyik legnagyobb akadályát Kolozsváron. Holott nagy szükség lenne a kisgyerekeknek ezekre: Oláh Emese alpolgármester szerint a mostani helyek kétszeresére lenne igény. Székelyföldön is rendszeres a túljelentkezés.
Rendszeresen óriási a túljelentkezés a kolozsvári bölcsődékben, amelyekben a mostanihoz képest legalább kétszer ennyi helyre lenne szükség az igények kielégítéséhez – nyilatkozta a Krónikának Oláh Emese. A kincses város alpolgármestere arra is felhívta a figyelmet, hogy ez nemcsak a magyar közösség esetében igaz, a román családok is rendszeresen ugyanilyen nehéz helyzettel találják szembe magukat. Az elöljáró kifejtette: ebben az évben 510 hely szabadult fel, ennyi kisgyereket tudnak fogadni ősztől a magyar és a román csoportokban, miközben a jelentkezők száma elérte az 1170-et, így a kereslet egyértelműen meghaladja a kínálatot. A magyar intézményekben öt csoportban összesen 108 hely áll rendelkezésre, az alpolgármester szerint pedig legalább még ugyanennyire lenne szükség, de az sem biztos, hogy ez elegendő volna, hiszen sokan nem is keresnek bölcsődét, mert tudják, hogy túljelentkezés van. Nyilvánvaló, hogy Kolozsváron szükség van új bölcsődék építésére. Durván számolva a magyar csoportokban összesen 250 helyre lenne szükség. Rendelkezésünkre állnak statisztikai adatok, de kizárólag a benyújtott jelentkezések számából kiindulva tudunk stratégiát építeni” – magyarázta Oláh Emese. Hozzátette: az önkormányzat természetesen figyelemmel követi a magánkézben levő óvodák és bölcsődék által szolgáltatott adatokat is, de mivel a célcsoportjuk nem föltétlenül egyezik meg, nem biztos, hogy a számok relevánsak az állami szféra szempontjából.
Ugyanakkor követik azt is, hogy évente hány kisbaba születik. Az elöljáró szerint az 1170 benyújtott kérés nyomán következtethető, hogy a magyar és a román csoportokban mintegy 1500 helyre lenne szükség a kicsik számára.
Ingatlanbefektetőkkel működnének együtt
Oláh Emese kérdésünkre azt is kifejtette: a bölcsődeépítést gátoló egyik legnagyobb probléma, hogy az önkormányzat nem rendelkezik elég ingatlannal, illetve telekkel, ugyanakkor azokban a lakónegyedekben, ahol égető szükség lenne új intézményekre, nincs elég terület az építkezéshez. Elmondása szerint felmerült az ötlet, hogy ingatlanbefektetőkkel közösen építkezzenek, ez abban állna, hogy az önkormányzat jóváhagyására váró projektek megvalósítóit arra kérnék, parkokat, játszótereket, bölcsődéket és óvodákat is tervezzenek, a lakosoknak már ez is óriási előrelépést jelentene. Kérdésünkre, hogy nem lehetne-e EU-s forrásokat igényelni bölcsődeépítésre, az alpolgármester rámutatott: az Unió valóban ad pénzt szociális beruházásokra, de inkább az idős- és a beteggondozást támogatják, kifejezetten bölcsődék létrehozására nincs pályázat. Magára van utalva az önkormányzat ebben a kérdésben” – fogalmazott.
Idén két új bölcsődét indítottak
Idén egyébként két új magyar bölcsődei csoportot indítanak a Donát és a Monostor negyedben, az alpolgármester szerint pedig ezeknek is nagyon nehezen találtak megfelelő helyszínt.
Tapasztalataik szerint elsősorban Kolozsvár két új lakótelepén, a város Torda felőli bejáratánál létrehozott Bună ziua (Békás) és a Györgyfalva település felé vezető szakaszon kiépített Borháncs negyedben lenne szükség új intézményekre, ott ugyanis egyáltalán nem működnek magyar bölcsődék, ezenkívül a Györgyfalvi, a Monostor és a Mărăşti negyedben is elkelnének új csoportok. Az önkormányzat által működtetett bölcsődékben a jelentkezéskor elsősorban a lakóhelyet veszik figyelembe, azaz a lakcím szerint közelebb élő szülők és gyermekek részesülnek előnyben, és az is mérvadó, hogy ki nyújtja be hamarabb a kérést.
Székelyföldön is rendszeres a túljelentkezés
A kevés bölcsőde nemcsak Kolozsváron okoz gondot, hiszen például a székelyföldi városokban is rendszeresen túljelentkezés van, sok helyen pedig a fenntartó önkormányzatok évről évre szigorodó kritériumrendszerrel igyekeznek megelőzni a későbbi vitákat. A székelyudvarhelyi városi bölcsődében összesen 70 hely van, idén pedig 49 új gyermeket tudnak fogadni.
Lukács Kinga igazgató nemrég arról számolt be: a szülők már a – július 6. és 14. közötti – beiratkozási időszak előtt érdeklődtek, folyamatosan csengett a telefonja, így biztos benne, hogy a meghirdetett helyek számánál többen fognak jelentkezni. Idén szigorították a feltételeket, előnyt élveznek például azok a családok, ahol mindkét szülő dolgozik, ugyanakkor nem fogadják el a nem udvarhelyi lakcímmel rendelkezők jelentkezését, az ideiglenes lakcímmel iratkozóknak pedig ki kell tölteniük egy nyilatkozatot arról, hogy valóban a megadott címen laknak.
Az iratcsomónak tartalmaznia kell a kiskorú testvérek születési anyakönyvi kivonatának másolatát, a szülőknek pedig azt is igazolniuk kell, hogy nincs tartozásuk és kifizetetlen bírságuk. A bölcsőde az orvosi igazolás mellett oltási naplót és járványtani igazolást is kér, sőt garat- és székletvizsgálatot is végeztetni kell.
A jó adófizető szülők előnyt élveznek Csíkszeredában is, ahol ugyancsak rendszeresen a túljelentkezéssel küzdenek, hosszú idő óta az idei volt az első év, amikor elegendőnek bizonyultak a meghirdetett helyek. Igaz, az előző évek tapasztalataiból kiindulva idén tízzel több helyet hirdettek meg, tavaly ugyanakkor két tipegő csoport is indult.
Kiss Előd-Gergely , Veres Réka / Krónika (Kolozsvár)

Születésnapi beszélgetés dr. Vencser Lászlóval – Távol, és mégis közel
Hetven évet töltött június 17-én a gyergyóditrói születésű dr. Ven-cser László, a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola volt tanára, a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Ház létrehozója, az Ausztriai Idegennyelvű Lelkészségek országos igazgatója. Születésnapját szülőfalujában rokonaival, barátaival, paptársakkal ünnepelte – egy közösség ünnepelt. A beszélgetés Gyergyószentmiklóson készült kétlakiságról, szabadságról, az eltelt évtizedekről és jövőbeni tervekről.
– Több mint húsz kötet szerzőjeként, illetve társszerzőjeként már többször nyilatkozott életéről, elmeneteléről és folytonos hazatéréseiről, a szülőföld iránti ragaszkodásáról, így elsőként én is erről kérdezem: végül is hol él?
– Amikor elmentem két püspök közötti megegyezés alapján, nem éppen zavartalan háttérrel, úgy gondoltam, nem fogok elszakadni a szülőföldtől, és minden lehetőséget kihasználok, hogy ott is, itt is éljek. Hála Istennek, az elmúlt 26 évemnek legalább a felét itthon töltöttem, tehát én most is ilyen kettős területen élek, vagy talán még több területen a munkám révén. Ami a Sapientiát illeti, az indulásakor volt olyan elképzelés, hogy hozzunk létre egy morális vagy etikai intézetet és a programba bevettek keresztény etikai előadásokat. Két évig tartottam kurzusokat tömbösítve, és abban az időben a Jakab Antal Tanulmányi Házat is igazgattam. Két hetet Ausztriában dolgoztam és két hetet itthon. Ebben már volt gyakorlatom, mert 1996–1997 között pénzügyi igazgató is voltam az egyházmegyében, a linzi munkám mellett, és akkor is egy hónapot itt, egy hónapot ott tartózkodtam. Aztán a Sapientián nem sikerült a tervezett intézetet beindítani, és saját kezdeményezésemből azt a munkát megszüntettem. Most, ha itthon vagyok, abban a házban lakom, ahol a szüleim éltek. A csíksomlyói tanulmányi háznál sincs már beosztásom, de továbbra is nagyon érdekel, ami ott történik, és amikor tudom, meglátogatom.
– Talán a tanulmányi ház sem tanulmányi ház már, hiszen legalább két másik nevet is viselt azóta…
– Most már, hála Istennek, visszavette Jakab Antal nevét, és nemcsak tanulmányi ház, hanem zarándokház is. Ennek pályázati szempontból volt jelentősége. Igaz, korábban volt olyan időszaka az intézménynek, amikor a Jakab Antal nevet is eltörölték, de most már ismét az eredeti elképzelések szerint működik.
– A Jakab Antal Tanulmányi Ház az ön alapítása, ahogy a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon is. Úgy működik a Szent Erzsébet, ahogy elképzelték?
– A Szent Erzsébet Öregotthont a gyulafehérvári Caritas szervezettel közösen álmodtuk meg, és most 20 év után is úgy működik, ahogy elképzeltük. Ott nem voltak kritikus időszakok, a Szent Erzsébet Öregotthonnak ma is az a Magyari Vencel az igazgatója, aki elindította, és az a csapat irányítja ma is. A tanulmányi háznál egyetlen személy van az első csapatból, ugyanis váltakoztak az igazgatók, és mindegyik igazgató néhány embert elbocsátott és újakat hozott. Ez megérződött a működésén is. Úgy hiszem, hogy a Szent Erzsébet Öregotthon országos szinten, de talán nemzetközi szinten is mintaintézmény.
– Azt nyilatkozta többször is, hogy a gyulafehérvári tanári éveket tartja az egyik legszebb időszaknak az életében. Miért?
– Fiatalon, huszonnyolc évesen lettem tanár a teológián. Akkoriban nagyon sok diák volt az intézetben, 110-120 volt a létszám 1975-ben, és még magasabb, 170 körüli a 80-as években. Értettem a diákok nyelvén, és ők is értettek engem. Rengeteg munka volt, a tanítást kiegészítette a tízéves rektorhelyettesi, gazdasági tevékenység. Javítgattunk, próbáltuk modernizálni az épületeket, hogy a szeminaristák jól érezzék magukat. Mindenre jó visszajelzést kaptunk az elöljáróktól is, Jakab Antal püspöknek mindig volt egy jó szava. Ezért voltak nekem a fehérvári évek nagyon szépek. Mi, akik Rómából hazajöttünk – az érsek úr és még egy kolléga –, magunkkal hoztuk a II. Vatikáni Zsinat szellemét. Ez is szolgálat, hogy megpróbáljuk közelebb vinni a hallgatókhoz az úgynevezett mély, hitbeli tanításokat, és ennek megfelelően adni elő. Sikerült szemináriumokat szervezni, dialógus alakult ki diák és tanár között, vitatkoztunk teológiai témákról anélkül, hogy bármi tabu lett volna.
– Jakubinyi érsek úrral egyszerre tanultak Rómában?
– Egyszerre tanultunk, de ő egy évvel korábban visszajött, mert a szentírástudomány tanára meghalt ’73-ban, és ezért ’74-ben, mikor befejezte a két licenciátust, vissza kellett jönnie. Négy évet voltunk együtt kint, és amíg én Gyulafehérváron voltam, addig együtt tanítottunk.
– Gondolom, hogy amikor Önöket Rómába küldték, már a püspökségnek szándékai voltak Önökkel.
– Az volt a szándék, hogy a teológiára legyen tanári utánpótlás. Jakubinyi Györgyöt például azzal a feladattal küldték ki, hogy visszatérve átvegye a szentírástudomány oktatását. Hármunknak pedig azt mondták, hogy majd, amikor befejezzük az alapképzést, választhatunk, miben szeretnénk elmélyülni. Én a licenciátusi fokozat megszerzését követően az erkölcsteológiát választottam.
– Azt nyilatkozta valahol, hogy szabónak készült gyerekkorában…
– Ennek a hátterében az áll, hogy a szomszéd kis utcában lakott egy szabó, akihez sokat jártam, és láttam, hogy hogyan dolgozik. S én akkor azt mondtam, hogy leérettségizek, s megyek szabónak. Minden gyerekben vannak hasonló vágyak, amelyek később vagy megmaradnak, vagy megváltoznak.
– Néhány évvel ezelőtt Hargita Megyéért díjat kapott, és a laudációban elhangzott, hogy nem önként hagyta el Erdélyt, elöljárója ragaszkodott ahhoz, hogy külföldre távozzon. Több helyen olvastam, hogy ez két püspökségnek volt a megállapodása. Miért éppen Ön volt az a személy, akinek mennie kellett?
– A politikai változást követően nagy teher hárult ránk, jöttek a segélyszállítmányok, éjjel-nappal dolgoztunk. Amikor Jakab püspök megalapította az egyházmegyei Caritas szervezetet, kinevezett engem igazgatónak. Amikor az ember ennyire leterhelt, állandóan rohangál, és keveset alszik, könnyen keletkezik feszültség akár a felettesekkel is. Ez vezetett oda, hogy az akkori főpásztorral, Bálint Lajos püspökkel közös megegyezés alapján a linzi megbízatást választottam.
– Azóta változott az egyházi elöljáró – nem volt szó arról soha, hogy teljesen visszajöjjön?
– Visszajöttem „félig”, amikor pénzügyi igazgató voltam, amikor Jakubinyi érsek lett az egyházmegye főpásztora, és felkért ennek a feladatnak az ellátására. Egy ideig párhuzamosan végeztem linzi és gyulafehérvári munkámat, aztán két év múlva a gyulafehérvári érsek választás elé állított, hogy vagy visszajövök végleg, vagy felment a pénzügyi igazgatói tisztség alól. Amikor megkérdeztem, hogy végleges visszatérésem esetén a pénzügyi igazgatói megbízatás öt évének lejárta után milyen további feladattal fog megbízni, nem kaptam erre konkrét választ. Ezzel a bizonytalansággal nem tudtam vállalni a végleges visszatérést.
– Ez a kettős lét nagyon nehéz lehet, de ad az embernek egyféle szabadságot is, nem?
– Nagyon sok esetben sikerült külföldről hazafelé segítségeket közvetítenem, legutóbb például az atyhai templom leégése után a linzi kelet-európai segélyalap volt az első, amelyik húszezer eurót átutalt a templom újjáépítésére. Ha nem lennék Linzben, ez nagy valószínűséggel nem történt volna meg. A kettős lét valóban ad mozgásszabadságot, ugyanakkor nagyon sok energiát igényel. Helyt kell állni az ausztriai munkahelyeken – Linzben és Bécsben az idegen nyelvű pasztoráció igazgatásában, valamint a linzi plébániai besegítői szolgálatban –, és mindeközben megtalálni az itthoni működés lehetőségeit. Ez a szervezőmunka mellett sok utazással jár, de örömmel vállalom, mert nekem is szükségem van erre lelkileg, és azt is jó látni, hogy az itthoniak is szívesen fogadják Erdélyben végzett tevékenységemet. Igyekszem a diaszpórában élő magyarok között is jelen lenni, ahol honfitársaim várják a bátorítást, a lelki feltöltődés segítését, a szellemi táplálékot.
– Ön az Ausztriai Idegennyelvű Pasztoráció országos igazgatója. Úgy tudom, ha katolikus migránsok érkeznek oda, akkor Önökhöz tartoznak. Érkeznek-e, találkozik-e velük?
– Érkeznek keresztények is Szíriából, Irak területéről, Egyiptomból, de nem olyan létszámban, mint a muszlimok. Vannak plébániáink, ahol saját papjaik látják el ezen közösségek lelki gondozását. 2015–2016-ban ezeknek a csoportoknak a tagjai azt mesélték, hogy a keresztények először belső migrációba mennek, tehát Irak területéről is kurd területekre, ahol nincs háború, vagy elindulnak Amerika felé, de Európa irányába egyre kevesebben jönnek közülük. Jelenleg nagyon sok afgán, perzsa és szír szeretne kereszténységre áttérni. Elég bonyolult kérdés, mert aki bejelentkezik a katekézisre, ami egy-két évig tart, azt már nem lehet a befogadó országból kiutasítani, mert otthon emiatt üldözhetik, éppen emiatt olyan is van, hogy valaki csak érdekből akar keresztény lenni. Így növekszik ugyan a keresztény közösség, de nem jelentős mértékben.
– 2006-ban Gyergyóditróban a Hargita Megyéért díj átvételekor volt három kívánsága. Elsőként az erdélyi magyar politikai erők egyezségre jutását, illetve közös érdekképviselet felvállalását óhajtotta. Azt is kívánta, hogy a ditrói kéttornyú templomot újítsák fel 2011-ig. Ez megvalósult, ha késve is, 2013-ra. A harmadik kívánsága pedig az volt, hogy 2009-ben a Gyulafehérvári Egyházmegyét nevezzék el Gyulafehérvár–Csíksomlyó vagy Gyulafehérvár–Csíkszereda Egyházmegyének. Miért tartaná Ön ezt jónak?
– Gyulafehérvárt nem szabad feladni, ellenben az érsekség híveinek nyolcvan százaléka Csíksomlyó sugarában, körülbelül száz kilométeren belül él. Továbbá Csíksomlyó lelki központ, és ennek, hogy az egyházmegye megnevezése kettős névvel történjen, hogy nagy zarándokhelyek vagy városok nevét hozzácsatolják egy-egy egyházmegye nevéhez, van hagyománya a világban. Ilyen az Esztergom–Budapesti Egyházmegye, Kalocsa–Kecskeméti Egyházmegye, és így tovább. Ezzel egyházi szempontból is felértékelődne Csíksomlyó, Székelyföld. Annak idején beszéltem személyesen Gyulafehérvár érsekével is, elküldtem javaslatomat a papi tanácsnak is, de sajnos nem szavazták meg azt. Szerintem jobb lenne Csíkszeredában a segédpüspöki iroda helyett egy vikáriátust, vagyis helynökséget működtetni, ahol időnként az egyházmegye érseke is tartózkodhatna.
– Említette, hogy még nem nyugdíjas. Ez mit jelent?
– Ausztriában, mivel nagyon kevés a pap, az egyházmegyék szabályozzák a nyugdíjazási korhatárt. Eddig az állami törvényeknek megfelelően hatvanöt évesen nyugállományba lehetett vonulni, néhány éve azonban egy új szabályozás úgy rendelkezik, hogy csak hetvenévesen lehet a nyugdíjba vonulást kérelmezni (hatvanöt évesen csak orvosi papírral). Ekkor a püspök és az illetékes bizottság dönti el, hogy engedélyezi-e a nyugdíjba vonulást vagy sem. Én vállaltam még négy évet: hármat Bécsben, négyet Linzben. Ha Isten éltet, szeretném egészen addig végezni ezt a munkát, amíg ötvenéves pap leszek és harminc éve lesz annak, hogy Ausztriában élek, vagyis 2021-ig. Hogy azután mit fogok csinálni? Besegítek még Linzben, mert kevés a pap. Terveim szerint többet leszek itthon. Ha bírom még, konferenciákat szervezek, könyvbemutatókat tartok, azt végzem majd, amit most is a hivatalaim mellett.
– Mi tartozik hozzá még a hetvenedik születésnapi ünnepléshez?
– A linzi osztrák közösségemben lesz egy kis születésnapi ünneplés július 9-én, szeptember 16-án Bécsben és október 1-jén Linzben bemutatjuk az alkalomra megjelent két könyvet, és ezzel lezárom a hetvenedik születésnapomhoz kapcsolódó nagyon szép és lélekemelő események sorozatát.
Daczó Katalin / Hargita Népe (Csíkszereda)

Honismereti előadások Baróton
Örökségünkről szabadon
Negyedik alkalommal szervezte meg Baróton Erdővidék Múzeuma és a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület a Magyar Örökség elnevezésű honismereti szabadegyetemet és tábort.
A csütörtökön tartott hivatalos megnyitón Demeter László, Erdővidék Múzeumának igazgatója köszöntötte a vendégeket, ezúttal is hangsúlyozva, hogy a tábor ideje alatt elhangzottak, ahogy eddig sem, ezután sem feltétlenül a hivatalos történészek által elfogadott nézőpontokat képviselik, ám ettől függetlenül a táborban mindenki szabadon elmondhatja meglátásait a magyar őstörténettel kapcsolatban. A cél nem az, hogy bárkivel is szembemenjenek, hanem, hogy gondolatokat ébresszenek a hallgatókban, és esetlegesen a méltán nagyvilág-szerte híres erdővidékiek munkásságára is ráerősítsenek.
Dr. Obrusánszky Borbála történész, orientalista úgy fogalmazott, a népünk történelmét kutatók mindig tudnak új eredményeket felmutatni, és ezek, ha most még nem is, de egy-két évtized múlva akár általánosan is elfogadottakká válhatnak – ez a tény pedig a tábor szükségességét igazolja.
Betyárkártya-kiállítás és nyelvészeti előadások
A tábor egy kiállítással kezdődött. A kiállító a gyergyóalfalusi Vargyas Ildikó képzőművész volt, aki a Betyárkártya című, színes pannókból álló kiállítását hozta el Barótra. A kiállításon az általa készített magyar betyárfigurás kártyát, illetve a figurákat (a betyárokat) bemutató könyvet is meg lehetett vásárolni.
A középiskolát Csíkszeredában végző képzőművész Pécsett járt egyetemre, ahol nemcsak művészetet, de teológiát és képzőművészet-terápiát is tanult. Élete már ott a művészet körül forgott, és azon gondolkodott, mit adhat olyan művészi dolgot az emberek, de inkább a fiatalok kezébe, ami, ha csak néhány órára is, de elvonhatja őket a számítógép, vagy az okostelefonok elöl. Férje révén jött az ötlete, hogy magyar figurás kártyát alkosson, amit meg is valósított.
A tárlatmegnyitó után Czeglédi Katalin nyelvész előadása következett A Volga-Urál vidéki földrajzi nevek magyar nyelvi kapcsolatairól, elemezve többek között a Tortoma és a Barót helyneveket is ilyen vonatkozásban. Így a hallgatóságnak elmondta, hogy a bara szó például a csuvas nyelvben is meg van, árkot, patakot, mélyedést jelent, az ót pedig az Olt folyóhoz köthető szó.
Sántha Attila kézdivásárhelyi kutató a székelyek kölcsönszavait vizsgálta előadásában, levonva azt a következtetést, hogy a székelyek igenis ott voltak a magyar nyelv megszületésénél, és emlékeznek olyan dolgokra, használnak olyan szavakat, amiket mások már nem. Több olyan, a székelyek által ma is használt szót említett – például kujak vagy radina –, melyek megtalálhatóak a ruszin nyelvben is, bizonyítván, hogy valamikor a két nép egymás mellett élhetett. A kutató szerint a Kárpátokon kívül, a mai Moldva területén, ahonnan a székelyek a bizánci előretörés miatt kellett aztán később átkeljenek a Kárpátok hágóin. Érdekes volt megállapítása, ami a zelegorkodik szót illeti. Szerinte a román salahor szóból származik, ami napszámost jelent, akik nappal dolgoztak, este meg zelegorkodtak… így maradt fenn mai jelentése.
Mezőségi daloktól az erdővidéki gyógynövényekig
A pénteki nap köpeci fiatalok népdalelőadásával kezdődött. A Nagy Adél tanítónő által betanított csoportnak ez volt az első nyilvános fellépése, szép, mezőségi népdalcsokrot adtak elő. Legközelebb a Barót Napok alkalmával, vasárnap 13.30-tól lépnek fel, ott ismét lehet majd látni, hallani őket. Ezután a múzeum melletti ifjúsági központ előterében megnyílt Benkő Mihály keletkutató fotókiállítása a mai Kazahsztán területén élő kipcsak-magyarokról. A kiállítást bemutató kutató elmondta, az ottani mazsarok, vagyis magyarok úgy tudják, hajdanán törzseik egy része nyugatra ment – ezek lennénk mi, Kárpát-medencei magyarok –, de ismerik például Hunor és Magor legendáját is.
Ezt követően a nagybaconi származású Bartha Sámuel Gergely tartott beszámolót az erdővidéki népi gyógynövény-ismeretet összefoglaló munkásságáról: mint mondta, már számos településen gyűjtött adatokat, de munkáját folytatná, és ehhez olyan erdővidékiek segítségére számít, akik rendszeresen gyűjtenek gyógynövényeket, rendelkeznek ilyen ismeretekkel. E-mail címe: samuelgergely@gmail.com, telefonszáma +36.303.003.951.
A nap hátralevő részében Kovács J. Attila botanikus, illetve Sófalvi András régész is tartott előadást.
Történelmi folyóirat születik
A szombati nap Obrusánszky Borbála, valamint Darkó Jenő történészek előadásaival kezdődött. Obrusánszky a mai Oroszország európai területén valaha élt jürkákról értekezett, elmondva, hogy ennek az ősi népnek közük nem volt a finnugor népekhez – szkíták voltak. Darkó Jenő a Szent László király idejében lejátszódott történelmi eseményeket elemezte, kitérve az akkori Magyar Királyság mai értelemben vett külpolitikai körülményeire is.
A nap eseménye a hamarosan megjelenő Kelet Kapuja című történelmi folyóirat bemutatása volt. A szerkesztők rámutattak arra, hogy a folyóiratra igenis igény van, egyrészt, mert számos, tanulmányait publikálni kívánó történészt manapság háttérbe szorítanak, másrészt viszont az olvasók is igénylik a hiteles tanulmányokat, hiszen hiába az internet, a számtalan információforrás, a hamis hír is legalább ugyanannyi.
A tábort Kun-Gazda Gergely, Harangozó Imre és Ségercz Ferenc előadásai zárták, minekutána a múzeum udvarán a baróti unitárius nőszövetség tagjainak jóvoltából puliszkás hagymatokányos vacsora várta a vendégeket.
Böjte Ferenc / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A tehetségekre összpontosítanak és a nagyközönség felé nyitnak a PKE-n
A tehetséggondozásra és a nagyközönség felé történő nyitásra helyezi a hangsúlyt a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) képzőművészet-grafika szaka, de a nemrég indított inkubátorprogram keretében a volt diákokat is felkarolják.
A legkorszerűbb infrastruktúra és sokrétű szakmai tevékenység várja a jelentkezőket a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) képzőművészet szakán, ahol alapképzésen két szakirány – mozgó- és tervezőgrafika – működik, mesterin vizuális kommunikációt tanulhatnak. A nagyváradi felsőoktatási intézmény a tehetséggondozásra helyezi a hangsúlyt, legyen szó jelenlegi vagy volt diákokról – mondta a Krónikának Balázs Zoltán, a Művészeti tanszék vezetője. Igyekeznek minél több tehetséggondozó programot indítani, de az idén átadott új épületben inkubátorstúdió is van, ahol saját és közös projekteken dolgozhatnak a hallgatók és az intézmény volt diákjai.
„Ez nyitott kapu az egyetemen belül, ahol lehet alkotni, együttműködni” – magyarázta a tanszékvezető, aki szerint itt cégekkel, intézményekkel közösen dolgoznak. Legutóbb egy IT-cégnél dolgozó volt diákjuk tartott applikációs workshopot a hallgatóiknak.
Emellett jól felszerelt fotó-videó stúdió, rajzterem is várja a fiatalokat, és a hagyományos grafikai műhely is megújul. „Felszereltség szempontjából rendben vagyunk” – fogalmaz a tanszékvezető, hozzátéve, hogy a szak újraakkreditálása is folyamatban van. A két szakirány szétválasztása után – melyek közül első év befejeztével választanak a diákok – a szakmesteri fejlesztését tervezik, de távlati terveik között szerepel egy kurátori mesterképző indítása is. „Ezek a hallgatók segíthetnék a művészeket” – fogalmaz a tanszékvezető, indoklásul hozzátéve, hogy csupán Bukarestben lehet kurátori ismereteket szerezni. Az elmúlt évtizedben az érdeklődők köre változott, míg kezdetben a hallgatók mintegy 70 százaléka székelyföldi volt, mára megfordult az arány, a diákok zöme a térségből és Magyarországról érkezik. „Minden évfolyamon van két-három magyarországi” – meséli Balázs Zoltán hozzátéve, a diákok egyharmada rendszerint mesterin is marad, de a Sapientiáról és a Nagyváradi Egyetemről is jönnek végzősök.
Vizuális nevelés elemista kortól
A tehetséggondozás mellett a nagyközönség felé való nyitás is hangsúlyt kap: második alkalommal szerveztek kreativitási versenyt középiskolásoknak, grafikai szekcióban 80 pályamű érkezett, de videószekcióban is egyre több, jobb minőségű nevezés van. Fontos volt, hogy elkezdjünk kommunikálni a középiskolásokkal” – fogalmazott Balázs Zoltán, aki szerint egy-egy versenyzőt később a felvételin látnak viszont. A vizuális nevelést a többi korosztályra is kiterjesztenék, a hallgatók bevonásával elemistáknak is szerveztek workshopokat, és a jövőben az 5–8. osztályosokat is bevonnák a projektbe.
„Művészek is” születnek.
A tehetséggondozás részét képezi a volt hallgatókkal való foglalkozás is, számukra egy kiállítássorozatot indítottak, idén Szabó Réka, Kovács Kinga és László Hajnalka tárlatát láthatták a váradiak, míg ősszel újabb volt hallgatók kerülnek sorra. Közülük többen már nemzetközi szinten is bemutatkoztak, Indiában, Dél-Koreában. Szeretnénk folytatni, hogy lássák, hogy itt művészek is születnek” – fogalmaz Balázs Zoltán, aki szerint a projekt „lépésről lépésre” indult be, és pozitív példa a hallgatóknak, támogatás a pályakezdőknek. További tervük egy kortárs művészeti galéria és egy szakfolyóirat indítása is. „Kialakult egy művészetkedvelő közönség, amely, ha szervezünk valamit, jön” – mondja a tanszékvezető. Programokból pedig nincs hiány, a workshopok, szakmai kirándulások mellett táborok újraindítását tervezik, míg a nagyközönséget számos tárlat, filmvetítés várja. Első vidéki helyszínként évente megszervezik a Filmtettfesztet, levetítik a BuSho (Budapest Short) Nemzetközi Rövidfilmfesztivál és a budaörsi Primanima Nemzetközi Első Filmes Animációs Fesztivál legjobbjait, de a Mediawave-vel és a kecskeméti Animációs Filmfesztivállal (KAFF) is együttműködnek. Emellett számos tárlattal mutatkoznak be jelenlegi és volt diákjaik Nagyváradon és más városokban egyaránt, például a Szent László Napokon egy nap négy kiállítást nyitottak meg. Az Antik Sándor képzőművész, egyetemi tanár által immár harmadik éve vezetett Art Generator tehetséggondozó műhely Multimédia alkotások tárlata és a Photo Ludens fotótárlat a hallgatók munkáiból állt össze, de bemutatták a váradi vár 3D-s rekonstrukcióját is, melyet a mesteris Bíró Róbert készített.
A másik két kiállítás a sepsiszentgyörgyi dizájnhéttel és a csernátoni dizájntáborral való partnerségnek volt köszönhető, melyeknek a PKE diákjai rendszeres résztvevői, de Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely után ősszel Csíkszeredában is bemutatkoznak. A PKE képzőművészet-grafika szakán 35 (23 ingyenes, 12 költségtérítéses), a vizuális kommunikáció mesterképzőn 23 (10 ingyenes, 13 fizetéses) hely várja a jelentkezőket, július 17-étől lehet beiratkozni.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Időigényes folyamat a magyar pedagógus-továbbképző központ létrehozása
Noha a tanügyi törvény 2011 óta garantálja, csak most nyílt lehetőség a magyar nyelvű erdélyi pedagógus-továbbképző központ létrehozására, az illetékesek szerint pedig a tényleges munka elkezdéséig még éveket kell várni.
Legalább két évet kell még várni arra, hogy létrejöjjön a kifejezetten a magyar oktatóknak szánt erdélyi pedagógus-továbbképző központ. Bár tisztázták az intézmény jogi hátterét, és a szükséges anyagi források is rendelkezésre állnak, az érintett felek hosszas egyeztetéseknek néznek elébe, továbbá a gyakorlati tennivalókat is tisztázni kell, például, hogy melyik város adjon otthont a központnak.
Cseke Attila, a létesítmény létrehozását kezdeményező RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a Krónikának arról számolt be: már két-három éve elindították a folyamatot, de akadtak buktatók. Az oktatási minisztérium költségvetésében két éve létezik keret a központ megalapítására és működtetésére, a következő lépés pedig a jogi háttér tisztázása volt, ami június végén végre megoldódott, miután a szenátus döntéshozó kamaraként elfogadta a szövetség vonatkozó törvénymódosító javaslatát.
Cseke Attila rámutatott: amint Klaus Johannis államfő kihirdeti, a jogszabály hatályba lép, akkor mehetnek tovább – a következő lépésben egy kormányhatározatra van szükség a továbbképző központ tényleges megalakulásához. A frakcióvezető hangsúlyozta: a gyakorlati tényezőkről természetesen egyeztetni fognak a pedagógusokkal, becslése szerint pedig még legalább két évet kell várni arra, hogy a tevékenység beinduljon. Jelenleg nem biztosított az anyanyelvi képzés
Cseke lapunknak kifejtette: az intézmény azért is fontos, mert a hazai közoktatási rendszer különböző továbbképző tanfolyamokat ír elő a pedagógusok számára, jelenleg azonban nincs mód arra, hogy ezeket egy helyen, szervezetten, anyanyelvükön végezzék el. Helyszínként egyelőre Nagyvárad jött szóba, kiszemeltek egy önkormányzati tulajdonban levő ingatlant, amelyet azonban még át kell alakítani, illetve fel kell újítani. „Lépésről lépésre haladunk előre. Most elfogadtuk a törvénymódosítást, ha az érvénybe lép, akkor a központ megalakításáról szóló kormányhatározatra összpontosítunk” – összegzett a nagyváradi szenátor.
A humánerőforrás-fejlesztő központ megalakítására régóta vár az erdélyi magyar pedagógustársadalom, így annak létrehozása óriási előrelépést jelentene – vélekedett Burus-Siklódi Botond. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke a Krónikának úgy nyilatkozott: a központ egyike lenne a létfontosságú, a magyar nyelvű oktatást támogató háttérintézményeknek, amelyek létjogosultságát a 2011-es tanügyi törvény ugyan garantálja, de mindeddig nem sok valósult meg ezekből a gyakorlatban.
„Szakmailag is, de üzenetében is fontos, hogy a magyar nyelvű közoktatást és a pedagógusokat szolgáló saját továbbképző központunk legyen. Nem általános, más kisebbségeket is integráló intézményre, hanem a magyar kisebbség saját, önálló intézményére van szükség. Ez a tanügyi törvény alapján is jár nekünk, és nem a többi kisebbség ellenében kinyilvánított elvárásunk” – szögezte le az RMPSZ elnöke.
„Ideje, hogy a román állam is hozzátegye a részét”
Burus-Siklódi Botond emlékeztetett: az RMPSZ a kilencvenes évek eleje óta szervez továbbképző programokat a tanítók és tanárok számára, idén ünnepli például fennállásának 25 éves évfordulóját a Bolyai Nyári Akadémia.
Eddig viszont nagyrészt a magyar kormány támogatásából gazdálkodtak, Burus-Siklódi szerint pedig „ideje, hogy a román állam is hozzátegye ehhez a minket megillető, a szakmai munkát és előrehaladást segítő részét a különböző intézmények létrehozásához és működtetéséhez. A tanügyi szakember hangsúlyozta: a központ beindítása előtt egyeztetni kell a szakma képviselőivel, a pedagógusokkal, a képzésben és továbbképzésben érdekelt egyetemi, főiskolai oktatókkal, az egyetemeink keretében működő pedagógiai intézetek illetékeseivel.
Az RMPSZ elnöke ugyanakkor nem sietné el a helyszínválasztást: úgy vélte, a központnak és fiókintézményeinek otthont adó települések kijelölésénél figyelembe kell venni, számszerűen hogyan oszlanak el az egyes régiókban a romániai magyar nyelvű oktatásban tevékenykedő pedagógusok, illetve nem szabad megfeledkezni a szolgáltatásokhoz való hozzáférés esélyegyenlőségének biztosításáról.
A romániai magyar tanítók és tanárok egyébként közel 160 ezer gyermek oktatásáért felelnek.
Közel két évtizede működik a német nyelvű központ A kifejezetten egy kisebbség számára létrehozott pedagógus-továbbképző központ nem új keletű Romániában, a román és a német állam közötti egyezmény részeként ugyanis közel két évtizede, 1999 óta működik ilyen jellegű német nyelvű intézmény.
A medgyesi székhelyű központ számos térségben, többek között Csíkszeredában, Brassóban, Nagyszebenben, Szatmárnémetiben, Temesváron és Resicabányán működtet fiókintézményeket. Hat alkalmazottat foglalkoztatnak, külön szakember felel az óvodai, az elemi, az általános és a középiskolai németnyelv-oktatásért. A központ honlapján elérhető információk szerint nemcsak az oktatási minisztériummal, illetve az ennek alárendelt intézményekkel, hanem németországi intézetekkel is együttműködnek.
Bíró Blanka / Kónika (Kolozsvár)

Fákat döntött ki a vihar Székelyudvarhelyen
A szerda délelőtti erős vihar Székelyudvarhelyen és környékén okozott károkat. Az erős szél fákat döntött ki, villanyvezetékeket tépett le, nagy mennyiségű csapadékkal társult, ami épületeket árasztott el. Az útra, illetve a vezetékekre dőlt fák fennakadásokat okoztak a Csíkszereda és Székelyudvarhely közötti közúti, valamint a Csíkszereda és Gyergyószentmiklós közötti közúti és vasúti forgalomban. Székelyudvarhelyen egy közlekedő személygépkocsit is maga alá temetett egy kitépett fa, a kocsi két utasa nem sérült meg. A város utcáin hömpölygő víz elárasztotta a Haáz Rezső Múzeum alagsorát és a sportcsarnokot. A Székelyhon portál közlése szerint a múzeum alagsori kiállítóterében éppen a csütörtökön megnyitandó tárlatot rendezték. A tárlat anyaga nem sérült meg, így várhatóan nem kell elhalasztani a megnyitót. MTI; Népújság (Marosvásárhely)

Klaus Johannis Csíkszeredában: többet fogok tudni az itt élők problémáiról
Több tucatnyi tüntető várta Csíkszeredában Szabadság téren Klaus Johannist, Románia elnökét székelyföldi látogatása alkalmából. Johannis az újságíróknak elmondta: tájékozódni jött az itt élő emberek problémáiról.
Klaus Johannist a csíkszeredai megyeháza előtt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszöntötte. Az államelnök a rá váró újságíróknak elmondta: a látogatása célja, hogy informálódjon a székelyföldi emberek problémáiról, és reméli, hogy a nap végére, már többet fog tudni az itteni emberekről. Az államelnök és kísérete ezután bevonult a megyeháza amfiteátrumába, ahol meghallgatták először a román himnuszt, majd a résztvevők elénekelték a székely himnuszt is. Borboly Csaba és Tamás Sándor tolmácsolták a két megye (Hargita és Kovászna) kéréseit, problémáit. Klaus Johannis magyarul is köszöntötte az egybegyűlteket és megköszönte, hogy elénekelték neki a székely himnuszt. Székelyhon.ro

Ne az államfő mondja meg (Székelyföldre várják Iohannist)
Ma érkezik egynapos hivatalos látogatásra Hargita és Kovászna megyébe Klaus Iohannis államelnök. Az elnöki vizit Csíkszeredában kezdődik, a megyei önkormányzat nagytermében a két megye képviselő-testületeinek vezetőivel, valamint a polgármesterekkel, alpolgármesterekkel találkozik, majd Csíksomlyóra is ellátogat, illetve Csíkszentkirályon megtekinti a Hargita Gyöngye borvízgyárat. Háromszék egy hivatalos, illetve egy informális találkozó helyszíne lesz. A székelyföldi elöljárók kényes kérdésekkel, illetve egy markáns üzenettel várják az államfőt,
A csíkszeredai megyeházára 10 órára összehívott találkozó (mely a hivatalos programban vitaként szerepel) a Következetesség és átláthatóság – a jó gyakorlat példái Hargita és Kovászna megyében címet viseli. A nagyjából kilencvenperces találkozót követően Iohannis déli 12 óra előtt tíz perccel a csíkszeredai Szent Miklós ortodox püspöki katedrálist keresi fel, majd kevesebb mint fél óra múltán a csíksomlyói kegytemplom következik. A Maszol hírportál értesülései szerint az államfő a kisbazilikában várhatóan húsz percet tölt el a ferences rend tagjaival, akik a kegyhely történetét ismertetik. Egy körülbelül háromperces orgonajátékot is meghallgat, majd a Szűz Mária-kegyszoborhoz járul, és ezt követően felkeresi a közelben található Szent István Otthont – részletezte a portál Urbán Erik ferences atyára, a kegytemplom igazgatójára hivatkozva. A csíkszéki látogatás egy óra előtt öt perccel a csíkszentkirályi borvíztöltő üzemben folytatódik és zárul. Két óra után pár perccel már Kovászna Megye Tanácsa épületéhez érkezik az elnöki konvoj. Klaus Iohannis először a három székely megye képviselő-testületeinek elnökeivel – Borboly Csabával, Péter Ferenccel és Tamás Sándorral –, valamint Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely és Gyergyószentmiklós polgármestereivel egyeztet zárt ajtós tanácskozáson. Ezt követően a romániai és székelyföldi klaszterek és közösségfejlesztési társulások képviselőivel találkozik. Iohannis nagyjából másfél órát tartózkodik Sepsiszentgyörgyön, 17 órától ugyanis már a Vrancea megyei mărăşti-i mauzóleumnál vesz részt az első világháborúban elesett román katonák emlékére szervezett ünnepségen. A látogatás ezzel a mozzanattal ér véget. Az államfő egyébként csak ez utóbbi helyszínen szólal fel – a hivatalos program szerint. A székelyföldi elöljárók korábban már jelezték, melyek azok a témakörök, amelyeket az államfő elé szándékoznak tárni a látogatás alkalmából. Ezek – Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke által a közösségi médiában is közzétettek szerint – az anyanyelv- és szimbólumhasználat, a csíksomlyói búcsúnak az UNESCO szellemi világörökségi listájára való felkerülésének elgáncsolása, az államelnöknek a magyar közösséggel kapcsolatos kijelentései (ideértve a kisebbségek romániai helyzetét illető, valamint a területi – etnikai alapú – autonómiára vonatkozó megnyilvánulásait), valamint az, hogy ő volt, aki visszavonta Tőkés Lászlótól az 1989-es forradalom hőse címet. Tamás Sándor lapunknak korábban röviden ezt így foglalta össze: „olyan kérdésekről, melyekben másként látjuk a világ dolgait”. A kényesnek mondható kérdések egy részét várhatóan az informális találkozón szegezik majd az államfőnek. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat vezetője szerint a felsoroltak mellett a székelytermék-mozgalomra is fel szeretnék hívni az elnök figyelmét, illetve olyan sajátos problémákra, mint a medvekérdés. Sajtóértesülések szerint az elöljárók várhatóan a közigazgatásban tapasztalt nehézségekre is rámutatnak, illetve az ehhez kötődő törvénykezési problémákra, kiemelten a jogszabály alkalmazási gondjaira. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a háromszéki találkozó témáit illetően lapunk érdeklődésére annyira szorítkozott: minden olyan kérdést felhoznak, amely az erdélyi magyarságot foglalkoztatja. A találkozó célja „megoldást keresni minden egyes problémára, mely az erdélyi magyarság fejlődését, boldogulását befolyásolja”. A polgármester további részletekkel nem szolgált, mivel nem tartja szerencsésnek, hogy az államfő előzőleg a sajtóból értesüljön arról, amivel elé akarnak állni. Antal Árpád hozzátette: Iohannist egy félreérthetetlen üzenettel várják, mely szerint „ebben az országban, és bárhol máshol mindenkinek meg kell már végre értenie, hogy az erdélyi magyarság helyzete akkor lesz rendben, amikor ők maguk jól fogják érezni magukat itt, és nem más állítja ezt róluk. Még az államelnök sem jelentheti ki egyoldalúan, hogy az erdélyi magyarság jogai biztosítva vannak, miközben a valóság teljesen más” – fogalmazott. A politikus megjegyezte: igen érdekes, hogy a sepsiszentgyörgyi találkozó nem jelenik meg az államfői hivatal által közzétett hivatalos programban, míg például a katedrális meglátogatása (mely szintén zárt körű) igen. A polgármester korábban egyébként azt nyilatkozta: mérsékelt optimizmussal készül az államfői látogatásra, melyről úgy vélte: már 2015-ben meg kellett volna történnie. Antal Árpád szerint Iohannis eddigi elnöksége csalódást jelentett a székelység számára, a mostani látogatás viszont egy új kiindulópont lehet.
Tüntetés Csíkszeredában
Kétórás tiltakozás jelentett be az Erdélyi Magyar Néppárt. A párt a csíkszeredai megyeháza elé hívja szimpatizánsait, valamint „mindazokat, akik aggódnak az elmúlt időszak magyarellenes megnyilvánulásai miatt”. A tiltakozásra 9 és 11 óra között kerül sor – Klaus Iohannis államfő tíz órától Hargita és Kovászna megye önkormányzati vezetőivel találkozik a megyeháza nagytermében. Az EMNP tájékoztatása szerint a céljuk tudatni az államfővel: kiállnak az erdélyi magyarok jogaiért, és elfogadhatatlannak tartják az utóbbi időben a közösséget ért jogsértéseket. A résztvevőket ugyanakkor arra kérik, lehetőségeik szerint hozzanak magukkal székely zászlót, ezzel is jelezve a szabad szimbólumhasználathoz való jogot és határozott autonómiaigényüket.
Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az RMDSZ elindította a Minority SafePack polgári kezdeményezés online aláírási kampányát
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hétfőn egy sajtótájékoztató keretében indította el a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés online aláírási kampányát.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a sajtótájékoztatón a szövetség által létrehozott jogaink.eu internetes felületet ajánlotta az erdélyi magyaroknak, amelyik többek között abban is segítséget nyújt az aláíróknak, hogy megtalálják lakcímük postai irányítószámát. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Csíkszeredából kivetítőn kapcsolódott be a sajtótájékoztatóba, és az újságírók jelenlétében töltötte ki mintegy három perc alatt az online aláírási ívet. A politikus elmondta: az RMDSZ 250 ezer romániai aláírás összegyűjtését vállalta. „Meg kell győznünk az EU-t, hogy semmit nem akarunk elvenni másoktól, azt a kultúrát akarjuk megőrizni, amit az EU is értéknek tekint” – jelentette ki a politikus. Kelemen Hunor értékelése szerint az Európai Unió kettészakadt a kisebbségi kérdés értelmezésében. A nyugat-európai államok már a 20. század második felében rendezték a kisebbségek kérdését, és ezt az ott élő kisebbségek is elismerik, Kelet-Közép-Európában azonban az államok azt állítják, hogy modellértékű megoldásokat alkalmaznak, a kisebbségek pedig rendre cáfolják ezt a megállapítást. Úgy vélte, a polgári kezdeményezés arra kényszerítheti az EU-t, hogy a tagállamokra kötelező érvényű szabályozást vezessen be. Porcsalmi Bálint elmondta, arra biztatják az erdélyi magyarokat, hogy online írják alá a polgári kezdeményezést. Úgy vélik ugyanis, hogy ez az aláírási mód jobban népszerűsíthető az internetes felületeken. Az aláírásra készített honlap arra is lehetőséget biztosít, hogy az aláírók megosszák az aláírásukat visszaigazoló képernyőfotót a közösségi hálón. Az ügyvezető elnök hozzátette: az RMDSZ szeptemberben elindítja a papír alapú aláírásgyűjtést is azok számára, akik az interneten még nem írták alá a kezdeményezést. Ugyanakkor figyelmeztette az aláírókat, hogy az aláírásokat a román állam intézményei ellenőrzik, és kizárják azokat az aláírókat, akik mind papíron, mind pedig az interneten aláírtak. Azt is kérte, hogy a kettős állampolgársággal rendelkező erdélyi magyarok csak az egyik állampolgárságuk alapján támogassák a kezdeményezést.
Porcsalmi az MTI kérdésére kijelentette: a romániai kampány során a szabad anyanyelv- és szimbólumhasználatot, a regionális politika kisebbségi vonatkozásait és a televíziós közvetítések korlátozásainak a megszüntetését helyezik a középpontba.
Az EU-nak akkor kell foglalkoznia a kezdeményezéssel, ha 2018. március 4-ig több mint egymillió aláírást sikerül összegyűjteni. Az aláírásgyűjtést a FUEN Kolozsváron tartott májusi kongresszusa keretében indították el. A kongresszuson felszólaló Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár kijelentette, Magyarország és a határain kívül élő nemzetrészek kiveszik a részüket az egymillió aláírás összegyűjtéséből.
Gazda Árpád/MTI; Nyugati Jelen (Arad)