Ezüst Akadémia Kézdivásárhelyen
A nagy sikerű, ötven év fölöttiek számára meghirdetett Ezüst Akadémia Oktatási Program hamarosan Kézdivásárhelyen is elérhetővé válik, február 16-áig lehet jelentkezni az ingyenes előadássorozatra – hangzott el tegnap a sajtótájékoztatón, amelyen dr. Makó Zoltán dékán, Bakk-Vitális Mária Kinga, a Pro Sanitate Alapítvány elnöke, Bokor Tibor polgármester, Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke, dr. Kósa István dékánhelyettes és Tamás Zsuzsa főtitkár volt jelen.
Bokor Tibor elöljáróban elmondta, hogy a közelmúltban a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karával együttműködési szerződést írt alá. A céhes város polgármesteri hivatala, látva a csíkszeredai program sikerességét, felkérte az egyetemet, hogy lehetőségeihez mérten valósítsa meg a programot Kézdivásárhelyen is.  Makó Zoltán dékán arról számolt be, hogy Csíkszeredában a 2015/2016-os tanévben indították el magyarországi mintára az Ezüst Akadémia Oktatási Programot. A nyugat-európai, illetve magyarországi partneregyetem példáját követve, 2015-től új előadás-sorozatot indítottak, amelynek célközönsége Csíkszereda és a környékbeli települések 50 év fölötti korosztálya volt. A 2015/2016-os tanévben több mint 250 jelentkezővel indult a program, majd hatalmas meglepetésükre a 2016/2017-es tanévben a jelentkezők száma elérte a 600-at, ami nagy kihívás elé állította az intézményt. Így jelenleg Csíkszeredában két csoportban, közel 600 résztvevővel zajlik az Ezüst Akadémia. Sikertörténet – hangsúlyozta a dékán  –, mivel segítségével az ötven év fölötti korosztályt kimozdították otthonról, új barátságok születtek, osztálytalálkozókat szerveztek. A program számos közérthető előadást foglal magába. Nagy tudományterületet fognak át, ugyanakkor hasznos tanácsokkal látják el a résztvevőket. Az előadók között szerepelnek mind hazai, mind külföldi nevek, hogy minél színvonalasabb programot kínálhassanak az érdeklődőknek. Az előadásokat hatvanpercesre tervezik, a végén van lehetőség a kérdések feltevésére és megvitatására. 
Tamás Zsuzsa főtitkár, a projekt szervezője elmondta: a 2016/2017-es tanév második félévében, február 23-tól minden második hét csütörtökén 16.30-tól tervezik az előadásokat, összesen hetet, a Vigadó színháztermében. Az előadások hetven százalékán részt vevő Ezüst Akadémia-hallgatók év végén tanúsítványt kapnak. Az ünnepélyes megnyitót az első előadással kötik össze. A február 23-i előadó dr. Kádár Annamária, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, aki Én, mint a saját mesém hőse címmel tart előadást. A további előadók: Mara Gyöngyvér, Gundel János, Szántó Zoltán, Bakk Miklós és Tapodi Zsuzsa. Az Ezüst Akadémia program keretében szervezett előadás-sorozat térítésmentes, a jelentkezők ingyenesen és önkéntesen vehetnek részt rajta. Részvételi szándékukat  a jelentkezési lap kitöltésével jelezhetik 2017. február 16-ig. A jelentkezési űrlap megtalálható az egyetem honlapján (csik.sapientia.ro) is, valamint a Vigadó Művelődési Ház portáján és a partnerintézményeknél. A kitöltött jelentkezési lapokat a Vigadó portájára kérik letenni, az erre kijelölt gyűjtődobozban. 
Bakk-Vitális Mária Kinga, az oktatási program főtámogatója arról beszélt, hogy az Ezüst Akadémia már első hallásra nagyon megtetszett neki. Bakk Miklós politológustól értesült a programról, a részletekről Kósa István dékánhelyettessel levélben egyeztetett, és örömét fejezte ki, hogy ilyen nagyszerű kezdeményezést támogathatnak. „Az Ezüst Akadémia több mint egy jó cél, hallgatói végzettségüktől függetlenül tanulhatnak az előadásokból, aktuális témákban informálódhatnak, sokkal személyesebb formában, mint a világháló. A Pro Sanitate Alapítvány besegít a kezdeményezés kivitelezésébe és szervezésébe, valamint anyagiakban is támogatja. Örvendek, hogy itt van Ráduly Attila is, hisz egységben az erő, és ahányszor mi összefogtunk a Zöld Nap Egyesülettel, mindig  hasznos és jó dolgok születtek. Mindazok nevében, akik majd beiratkoznak az Ezüst Akadémiára  – magamat is  beleértve –, köszönöm a dékán úrnak, hogy választásuk Kézdivásárhelyre esett, és nagy érdeklődéssel várom az első előadást” – mondotta többek között a Pro Sanitate Alapítvány vezetője. A projekt harmadik partnere, a Zöld Nap Egyesület szakmai tapasztalattal járul hozzá a megvalósuláshoz.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tüntettek a Csíki Sörért
Miközben országszerte zajlanak a kormányellenes tüntetések, s több százezren vonultak utcára a koalíció korrupciópártoló megnyilvánulásai miatt, Csíkszeredában is tüntettek, méghozzá a Csíki Sör mellett.
Mintegy háromszázan gyűltek össze hétfő este a hargitai megyeközpontban szervezett szolidaritási akción – írja a Székelyhon. A megmozdulás főszervezője, Boros Árpád a Székelynek székely terméket! Szolidaritás a Csíki Sör mellett elnevezésű Facebook-eseményen hívta össze az érdeklődőket, a helyszínen pedig kihangsúlyozta, célja elsősorban a munkahelyek megmentése, emellett pedig a környékbeli gazdasági fejlődés fellendítése.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mindössze öt esti tagozatos osztály van Hargita megyében
Az idei tanévben mindössze öt esti tagozatos osztály indult Hargita megyében. A tanfelügyelőségnek módjában állna többet is létrehozni, viszont túl kevés a jelentkező.
Nem mindenki érettségizik, és nem mindenki teszi ezt nappali oktatási formában. Közülük, akik szakiskola vagy a nyolc elemi elvégzése után mégis úgy döntenek, hogy érettségizni szeretnének, az esti látogatású osztályokban tehetik meg ezt.
Az esti osztályok minimális beiskolázási létszáma tizenöt fő, e létszámot Hargita megyében mindössze öt osztályban sikerült teljesíteni az idei tanév beiratkozási szakaszában: kettőt Csíkszeredában, egyet-egyet Gyergyószentmiklóson és Székelykeresztúron, valamint egyet Gyergyóvárhegyen. Előbbi négy esetében 11. osztálytól kezdődik az oktatás, és azok járhatnak, akik csak a tizedik osztályig végezték el tanulmányaikat a középiskolai oktatásban, illetve akik a szakiskola elvégzése után nem tanultak tovább. Utóbbiban, a gyergyóvárhegyi osztályban pedig azok iratkozhattak be, akik csak a nyolcadik osztályig végezték el az iskolát. Görbe Péter főtanfelügyelőtől tudjuk, hogy néhány évre visszamenőleg több esti tagozatos osztály indult a megyében, viszont manapság sokkal kevesebben érdeklődnek ezen oktatási forma iránt. Mint mondta, lehetőség lenne többet is indítani, viszont megfelelő létszám hiányában nem tudnak. Ez abból is fakad – fűzte hozzá –, hogy szakiskola elvégzése után sokan külföldön próbálnak szerencsét.
Hargita megyében továbbá létezik egy úgynevezett „második esély” oktatási program, ebben azok vehetnek részt, akiknek nincs meg a nyolc általános osztálya. Itt van egy elemi tagozat, ahová azok iratkozhatnak, akik négy osztálynál kevesebbet ültek az iskolapadban, illetve egy általános tagozat, ahová azok járhatnak, akiknek noha kijárták az elemit, de nyolcnál kevesebb iskolai osztályuk van. Elemi tagozatban jelenleg öt osztály működik megyeszerte 88 tanulóval, általánosban pedig szintén öt osztály 70 diákkal. Többek között Csíkkozmáson, Csíkszeredában, illetve Székelyudvarhelyen vannak ilyen tagozatok – tudtuk meg a főtanfelügyelőtől. Megjegyezte, itt is kevés az érdeklődő.
„A megyei munkaerő-elhelyező ügynökségtől is folyamatosan kapunk jelzéseket, hogy rengeteg munkanélküli segélyben részesülőnek nincs meg a kötelező nyolc osztálya. Viszont sokan nem élnek a lehetőséggel, hogy újra iskolapadba üljenek” – jegyezte meg Görbe Péter.
Molnár Rajmond | 
Székelyhon.ro

Biró Zsolt: most esélytelen az autonómiastatútumról szóló vita
A Magyar Polgári Pártnak az RMDSZ listáján tisztséget nyert két parlamenti képviselője hat irodát nyit Székelyföldön. Továbbá lapunk azt is megtudta, hogy az autonómia kérdését érdemben szeretnék tárgyalni, amire a mostani helyzetet nem tartják alkalmasnak.
Mindhárom székelyföldi megyében két-két parlamenti képviselői irodát tervez nyitni a Magyar Polgári Párt. Erről Biró Zsolt pártelnök számolt be lapunk érdeklődésére. Megtudtuk, Kulcsár-Terza József Sepsiszentgyörgyön, Baróton és Csíkszeredában, míg Biró Zsolt Marosvásárhelyen, Makfalván és Székelyudvarhelyen fogadja majd a lakosság észrevételeit, javaslatait.
„Marosvásárhelyen a prefektúra, azaz a régi városháza épületének 82-es szobájában lesz az irodám. Emellett Makfalván is főleg a Küküllő-mentiek rendelkezésére állunk, a településen eddig Borbély László működtetett képviselői irodát. Továbbá fontosnak tartom, hogy az MPP fellegvárának számító Székelyudvarhelyen is legyen a pártelnöknek irodája. Mindezek hamarosan megnyílnak” – mondta érdeklődésünkre a képviselőház oktatási bizottságában tevékenykedő Biró Zsolt.
Lapunk továbbá arra is kíváncsi volt, hogy mikor várható az RMDSZ-MPP autonómiatervezet benyújtása a parlamentbe, illetve az önrendelkezés témáját mikor tervezik a képviselők elé vinni. „Az autonómiát sosem tehetjük zárójelbe. Minden lépés, amely a valós decentralizációt szolgálja, az az önrendelkezés irányába is elmozdulást jelent. Emellett kétség nem férhet hozzá, hogy az autonómiastatútumot is iktatni kell, de annak nincs sok értelme, hogy az MPP képviselői akár naponta iktassák és minden alkalommal vita nélkül lesöpörjék az asztalról. Akkor kell ezt letenni, amikor valamennyi esély mutatkozik arra, hogy erről valós politikai vitát folytassunk, legalább a szakbizottságokban, de miért ne, a plénumban is. Így elmondhatnánk, hogy mit értünk kulturális autonómia alatt, mit jelentene a területi autonómia, és mindezt miért tartjuk fontosnak” – fogalmazott a Vásárhelyi Hírlap kérdésére Biró Zsolt.
Ami a Btk. és a perrendtartás módosítását, valamint az emiatt kialakult helyzetet illeti, Biró Zsolt elmondta, ez a gond nem újkeletű, hiszen az elmúlt kormányok összesen 156 alkalommal módosították a rendelkezéseket.
A kormánypártokkal kötött megállapodás pedig erre nem vonatkozik, hanem a magyarságot érintő kérdéseket és infrastrukturális beruházásokat érint. „Ezekben a kérdésekben még nem történt olyan, amiért fel kéne rúgnunk a megállapodást. Amikor majd például a marosvásárhelyi iskolaügyekben nem lesz előrelépés, akkor felülvizsgáljuk az egyezséget” – ismertette a parlament magyar frakciójának álláspontját Biró.
Hétvégén kongresszust tart az MPP
A hétvégén Szatmárnémetiben kongresszust tart az MPP, amelynek legfőbb napirendi pontja a teljes körű tisztújítás és az alapszabály-módosítás. Az eseményre nyolc megyéből mintegy 90 küldöttet várnak, valamint erdélyi és magyarországi meghívottakat. A szervezéssel megbízott Salamon Zoltán, az MPP Hargita megyei szervezetének elnöke szerint a kongresszus ünnep és munkaülés is egyben, amelyet a számadás, a mérlegkészítés és az új kihívások alakítanak. A pártelnöki tisztségre egyedül Biró Zsolt pályázik, és egy új testület létrehozását is kezdeményezik, amely a párt választott tisztségviselőiből – polgármesterek, tanácsosok, parlamenti képviselők – áll majd.
Gáspár Botond 
Székelyhon.ro

Ezeket a könyveket nem sűrűn veszik meg a boltokban – mégis feltette rá az életét
Az első kötetet 1995-ben adta ki a csíkszeredai Státus Könyvkiadó, nemrégiben pedig a négyszázadik kötet is kijött a kiadó nyomdájából. Az elmúlt huszonkét évet a folyamatos munka, és nem kevés viszontagság jellemezte. Birtók Józsefet, a kiadó igazgatóját kértük meg, hogy elevenítse fel ezt az utat.
Ferencz Imre neve fémjelezte a Státus Kiadó első kötetét. Birtók József ekkor még a Magyar Szónál dolgozott újságíróként, az otthoni számítógépén készítette elő a könyvet – szerkesztette, tördelte – majd keresett egy nyomdát Csíkszeredában, amelyik kiadta. „Hosszú ideig azt gondoltam, hogy Csíkszeredában könnyű könyvet csinálni kiadóként, mert nagyon sok olyan ember volt, akinek szerkesztői tapasztalata volt, olyan emberek, akik megbízhatók, tudtak kezelni egy kéziratot, tudtak rajta dolgozni. Ugyanakkor 1995-ben már hat nyomda működött Csíkszeredában. És azt hittem, hogy végül is konkurencia lesz a nyomdák között, és kiadóként egész jól meg lehet élni egy ilyen piacon, ahol ekkora verseny van. Három év alatt rájöttem, hogy a nyomdászok rettentően okos emberek, jól ismerik a terepet, és mindig épp annyi pénzt kértek tőlem, amennyi volt a zsebemben. Nekem kiadóként a könyvek után pénzem soha nem maradt. Így 1999-ben vásároltam egy nyomdagépet. Alkalmaztam egy egyetemista legénykét, és arra kértem azt, akinek a nyomdájában volt az én gépem is, hogy tanítsák be. Végtelenül jóindulatúak voltak, csak jót tudok mondani arra a hangulatra, ami akkor Csíkszeredában létezett. Így alakult” – emlékezett vissza.
Egy idő után aztán Madéfalván szerelt fel egy saját nyomdát a kiadó. 1995 és 1997 között évente egy-két könyvet adtak ki, publicisztikai írásokat és szépirodalmi köteteket. Ahogy Birtók fogalmazott, ekkor még tanulták a szakmát. Aztán 1999-ben öt könyvet sikerült készíteni – köztük Oláh István verseskötetét és a Kristó Tibor által szerkesztett Kulákkönyvet. „Ez volt az az év, amikor úgy döntöttem, hogy az életemet erre teszem fel. Feladtam az addigi állásomat, és csak a kiadóval kezdtem foglalkozni. A társadalomtudomány volt az a terület, amelyiken elkezdtünk »dolgozni«, de a matematikától a teológián át a zenéig mindenféle területen adtunk ki könyveket. Ezeket nem lehetett csak úgy összelapátolni, mindenféle műhelyeket kellett megkeresnem. És végül is a kiadónak ez lett a lényege, hogy megtanuljunk együtt dolgozni olyan tudományos műhelyekkel, amelyek egy-egy területen megfelelő szakmai teljesítményt nyújtanak” – magyarázta a kiadó igazgatója.
Olyan műhelyekkel kezdtek együtt dolgozni, mint a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem matematika kara, az egyetem szatmári kihelyezett pedagógia tagozata, a sepsiszentgyörgyi közigazgatási kara vagy éppen a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. De a kiadott könyvek szerzői között találunk olyan „egyszemélyes tudományos műhelyeket” is mint Garda Dezső, akinek huszonhárom munkája jelent meg a Státusnál. „Ezek a műhelyek voltak végül is azok, amelyek felvittek minket. Alapvetően mindenkinek jó, ha hosszú ideig együtt tudnak dolgozni emberek. Megismerik egymást, ismerik egymásnak a jó és rossz oldalait, hosszú távon könnyebb harmonizálni bizonyos dolgokat. Meggyőződésem, hogy ez mindenkinek jó, legalábbis azt tapasztaltuk, hogy a legtöbb szerzőnk, ha elkezdtünk együtt dolgozni, visszatér hozzánk.”
A Státus Kiadónak az ötvenedik könyve 2002-ben jelent meg, aztán 2005-ben a századik, 2009-ben a kétszázadik, 2012-ben a háromszázadik. Voltak olyan periódusok, amikor évente 45–48 kötetet is kiadtak. Időközben újabb és újabb együttműködések születtek, például a szegedi egyetem filozófia karával indított sorozatuk, a 15. kötetnél járó Lábjegyzetek Platónhoz című, amelyben kortárs filozófiai írásokat jelentetnek meg. Sokrétűen alakult a Sapientia EMTE társadalomtudományi karával és a csíkszeredai KAM-mal való együttműködésük. Ez nem csak annyiban merült ki, hogy egyetemi jegyzeteket adtak ki, oktatási segédkönyveket vagy konferenciaköteteket, hanem az együttműködésből jött létre több magyarországi kapcsolat is, mint például a gödöllői Szent István Egyetemmel vagy a Nemzetközi Gyermekmentő-szolgálattal való közös munka, akikkel több sorozatot is készítettek.
„2009-ben és 2010-ben úgy nézett ki, hogy nagyon jól megy nekünk: sokat dolgoztunk, sok munkánk volt, szép dolgokat csináltunk, úgy éreztük, boldogok vagyunk. Aztán egyszer csak leégett a nyomda. Ma sem tudjuk, hogyan történt, vagy miért, ebben az esetben minden racionalitást el kell felejteni. Földig égett a nyomdánk, buldózerrel takarítottuk el, és az összes addigi munkánkból származó megspórolt pénzünkből építettünk egy újat. Azóta is nyögjük. De felépítettük, újraindultunk és folytatjuk a munkát, mert ez volt az egyetlen lehetőségünk. Élünk.”
A kiadó igazgatója úgy véli, szerencsések is, mert mivel sokat dolgoznak kutatási, tudományos intézményekkel, bizonyos körökben nagy az érdeklődés a könyveik iránt, illetve az általuk megfelelő helyekre eljuttatott könyvek megtalálják az érdeklődőket. A kiadványaik döntő hányadát nem a könyvesboltokban vásárolják meg.
A négyszázadik
A kiadó négyszázadik kötete a Helyzetek és változások címet viseli. A Magyar Tudományos Akadémia a Domus pályázaton keresztül Domus-ösztöndíjjal éveken keresztül támogatta erdélyi kutatók munkáját. Ezeket a székelyföldi kutatásokat ismertetik azok a tanulmányok, amelyeket Bíró Zoltán és Bodó Juliánna professzorok szerkesztettek kötetbe. „Ez egy lépés az életünkben, mert nagyon reméljük, hogy egyszer még lesz ötszázadik is” – összegzett Birtók József.
Péter Beáta 
Székelyhon.ro

Magyarörmény közösségekről szóló kiadványokat mutattak be
Két frissen megjelent kiadványt ismertettek pénteken a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban. Mindkét kiadvány azt hivatott bemutatni, hogy az erdélyi magyarörmények ma is élő közösséget alkotnak.
A szépvízi örmények című kötet az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége kiadásában 2016-ban jelent meg, és a magyarörmény közösségeket bemutató sorozat második könyve. A szépvízi örmény katolikus templom felújítása után kiadott kötet betekintést nyújt a szépvízi örmény közösség történetébe és mai életébe. Az írások szerzői: Bogos Mária, Gál Hunor, Pál Emese, Puskás Attila és Bíró Melinda.
Az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége tavaly decemberben adta ki folyóiratát, Magyarörmény Élő Örökség címmel, Erdélyi hírlap alcímmel az erdélyi magyarörmény közösség és a velük rokonszenvező közönség számára.
„Ez a könyv és a folyóirat létrejötte jócskán továbbmutat azon, hogy majd valamikor a könyvtárakban a kutatóknak több forrásmunkájuk lesz az erdélyi magyarörmény közösség kultúrájával kapcsolatban. A kötet és a folyóirat kijelölt feladata, hogy a magyar és az örmény nemzet évszázadok alatt összefonódott erdélyi kultúráját őrizze és továbbörökítse. Azt a kultúrát, amelyért őseink nagyon sokszor a vérüket adták. Őseink véráldozata arra predesztinál minket és szent kötelességünkké teszi azt, hogy továbbadjuk a következő generációnknak, gyermekeinknek és unokáinknak ezt az örökséget, ezt a szellemi terméket, amit kaptunk őseinktől” – fogalmazott Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről jelen levő Kőrösi Viktor Dávid konzul.
A kötet három jelen levő szerzőjével – Puskás Attila, Bogos Mária, Gál Hunor – Sarány István újságíró beszélgetett. Kérdésére, hogy milyen igény hozta létre az Erdélyi Magyarörmény Szövetséget, Puskás Attila, a szövetség elnöke elmondta, hogy a közösségi igényre válaszoltak, amikor megalapították.
Elsősorban azért, mert a Kárpát-medencében itt él manapság a legnépesebb örmény közösség. Ugyanakkor azt vették észre, hogy az idősebb generáció próbálta éltetni ezt a közösséget, a közép- és fiatalabb generációkhoz tartozók viszont keveset tudtak őseik történetéről, mert a kommunizmus idejében nem lehetett erről beszélni. „Ezt az örökséget elhallgatni történelmi felelőtlenség. De egyedül ezt a hatalmas örökséget nem tudjuk áthagyományozni, és innen jött a szövetség gondolata. Mindenki azt teszi bele ebbe a szövetségbe, amije van: van, aki pályázni tud, van, aki szervezni, van, aki írni. Azért is született a szövetség, hogy valamilyen formában együttesen tudjuk a magyarörménységet a Kárpát-medencében bemutatni.” Rámutatott, arra törekednek, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy ez egy élő közösség.
Bogos Mária, a kötet egy másik szerzője arról számolt be a szép számmal jelen levő érdeklődőknek, hogy hogyan kezdte el az örmények történelmét kutatni, mesélt a valamikor Szépvízen működő nyomdáról és kaszinóról is, valamint a magyarörmény közösség szervezeteiről.
A kötetben rövid bevezető található az örménység történetéről, terjedelmesebb írások olvashatók a felújított szépvízi örmény templomról és az örmény temetőről. Gál Hunor elmondta, szerették volna, ha a kiadványok a mának is tudnak üzenni. „Ez egyfajta gyökérkeresés mind a szépvíziek, mind az erdélyi magyarörmények számára. Ezek a kiadványok nekünk szólnak, rólunk szólnak, és mindenki hozzáteheti a kicsi törénését.”
A Magyarörmény Élő Örökség című, Erdélyi hírlap alcímű folyóirat első számát Nagy Gyöngyvér ismertette. A Marosvásárhelyen készülő lap negyedévenként jelenik majd meg, és átfogja az Erdélyben működő magyarörmény szervezeteket. A hírlap az erdéyi magyarörmények szervezeti életét, eseményeit, kultúráját, gasztronómiai hagyományait, múltját és jelenét hivatott bemutatni. Csíkszeredában azt jelenti ez a lap, hogy az itteni örmények is bekapcsolódtak az erdélyi örmény vérkeringésbe – hangsúlyozta Nagy Gyöngyvér.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Székely belháború
Ezt meg kell hallgatnia, mert kaptam én fejmosást, hogy elmondtam magának, pedig én csak az igazat mondtam, úgy, ahogy volt. S lássa, hogy nem csak velem történt meg, mással is pont úgy elbántak.
Persze, azért köszönés és kölcsönös üdvözlés előzte meg a fenti kifakadást, de a viszontlátás öröme után mindjárt következett a panasz. Mely elmondásának előzménye, hogy még decemberben egy vele készített interjúban a kézdiszentléleki Papp Benedek Csaba sajtkészítő elmondta, cudarul kifogadták egy alkalommal a csíkszeredai helyi termékek vásárán. Járogatott azelőtt is „fel Csíkba”, ahogy mifelénk mondjuk, árult is rendesen, hiszen terméke mindenütt kelendő, vevői köre is szépen alakulgatott. Aztán azt mondták egy alkalommal neki: le is út, fel is út. Udvariasan nyújtották át ugyan a bürökkel teli poharat, de kerek perec tudtára adták, a csíkszeredai hagyományos termékek vásárán nincs mit keresnie a háromszéki termelőnek, merthogy azt a vásárt Hargita Megye Tanácsa szervezi a Hargita megyei termelők számára. Mondta, fizetne is a helyért (ugyanis Csíkszeredában nincs asztalfoglalási díj), csak legalább a magával vitt sajtot eladhassa. De nem, sehogy sem.
Na, jöjjön, Katika elmondja magának, hogy járt ő Csíkban.
Azzal oda Katikához, aki édességkészítő, és szintén a vásárok éltetik. Nos, Katika épp e hónap elején próbált (volna) szerencsét Csíkszeredában, de hajszálra pontosan úgy járt, mint sajtkészítő társa: ugyanazzal a kifogással őt sem engedték árusítani.
Ez így nem helyes, ömlik a szó Katikából, hát mit csináljunk, rakjuk ki mi is őket Kézdivásárhelyről? Mert itt sem kell fizetni a helyért, mi is mondhatnánk, hogy ezt a vásárt a kézdi tanács szervezi a kézdiszéki termelőknek, de mi mégis szívesen látjuk a csíkiakat is, az udvarhelyieket is, itt soha senki nem mondta nekik, hogy nem jöhetnek. Persze, jöjjenek csak, minél többen vagyunk, annál színesebb a vásár, ha jó a terméke, mindenki el tudja adni. A beszédre felfigyelnek a szomszéd asztaloknál árusítók is, hamarost kisebb csődület támad, amolyan gyűlésféle alakul ki. Akad, aki szidja a csíkiakat, máris falat húzna Bükszád és Tusnádfürdő közé (ez manapság úgyis divatos), más a politikusoknak rója fel, hogy így egymásnak ugrasztották a székelyeket. Ott van az a bukaresti vásár is, az Ozosep piac, oda se nagyon engedik a háromszékieket beférkőzni, pedig amit itt huszonöt lejért lehet eladni, azt ott negyvenért – kerül terítékre egy másik sirám. Szó, ami szó, az Ozosep (ismerős az Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék kezdetű műdal?) vásárt a hargitaiak találták ki, híressé is vált a román fővárosban, ez az a ritka eset, amikor a nem igazán magyarbarátságukról híres tévécsatornák is szeretettel székelyeznek a vásárról szóló tudósításaikban. Papp Benedek Csabának egyszer volt alkalma kipróbálni a bukaresti piacot, menne is vissza szívesen – de nincs helye a „másik” székely csapatban.
Hát így állunk, feleim. A vita folytatásáról nincs értelme beszámolni (azért megnyugtatom csíki székely testvéreinket: jöhetnek bátran és nyugodtan ezentúl is Háromszékre, sem a kézdivásárhelyi, sem a sepsiszentgyörgyi vásárból nem fogja elűzni őket senki), az elhangzottakból egyvalamit érdemes kiemelni: már kezdett volna kialakulni a vásárok rendje, a hónap első hétvégéjén Szentgyörgyön, a másodikon Kézdin, a harmadikon Csíkszeredában, a negyediken Udvarhelyen, amikor ez a felépülőben levő rendszer a csíkiak önzősége miatt összeomlott. Így mind építgethetjük a brandet, nívózhatjuk a székely terméket, ajnározhatjuk az őstermelőket és termékeiket, ha ahelyett, hogy bővítenénk, egyre szűkítjük megélhetési lehetőségeiket. Mert – írtam is a fölé az interjú fölé címnek – az őstermelőt a vásár élteti, aki, ha nem tudja eladni termékét-terményét, előbb-utóbb bezárja a boltot, más megélhetés után néz. És nem Székelyföldön.
Tisztelt választott elöljáróink, kedves politikusaink, nem kéne ezt megbeszélni?
Vári O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Le kell venni a magyar Városháza feliratot Csíkszeredában
A Marosvásárhelyi Ítélőtábla elutasította azt a rendkívüli perorvoslati kérelmet, amelyet  Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és a helyi önkormányzat nyújtott be, a Városháza felirat eltávolításáról rendelkező jogerős ítélet megsemmisítését kérve. A felirat még a helyén van, de le kell venni.
Nem maradt hazai jogorvoslati lehetősége a polgármesteri hivatalnak és a helyi önkormányzatnak a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) által kifogásolt Városháza felirat megvédésére – a rendkívüli perorvoslati kérelem volt az utolsó, amivel próbálkozhattak. A bíróság Füleki Zoltán alpolgármester magánszemélyként benyújtott perbe avatkozási kérelmét sem vette figyelembe, ő azért kérte ezt, hogy a fellebbezés elutasítás esetén a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulhasson a felirat érdekében.
Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere kérdésünkre azt mondta, számára maradt még egy lehetőség, hat hónap áll rendelkezésére, hogy a perbeavatkozási kérésének elutasítása miatt a strasbourgi bírósághoz forduljon, jogorvoslatot kérve. A Városháza felirat eltávolítása ügyében hozott jogerős ítéletet viszont záros határidőn belül végre kell hajtani – az alpolgármester szerint még elemezniük kell a helyzetet, konzultálniuk kell ügyvéddel is a további lépésekről. „Minden lehetőséget meg fogunk keresni, és ki fogunk használni ahhoz, hogy a mi, azaz a magyarság érdekei is érvényesüljenek” – nyilatkozta Füleki.
Az ítélőtábla tavaly decemberben utasította el a hivatal és a helyi tanács fellebbezését a Hargita Megyei Törvényszék elsőfokú ítélete ellen, amely így jogerőre emelkedett. A döntés arra kötelezi a helyi önkormányzatot és a polgármestert, hogy a Városháza feliratot távolítsák el a hivatali épület homlokzatáról. A Dan Tanasă vezette egyesület 2015 novemberében indított pert a felirat eltávolításáért, szerintük „a Városháza (románul: Casa Oraşului) felirat elhelyezése törvénytelen, mert nem a Primărie román kifejezés magyar megfelelője”. A keresetlevél szerint a Városháza megnevezés a magyarországi közigazgatás egyik intézményét jelenti, amelyet „mesterséges módon vettek át, és törvénytelenül használnak egyes helyi hatóságok, köztük a csíkszeredaiak is”, mert a román közigazgatási rendszerben nincs olyan intézmény, amely megfelelne ennek az elnevezésnek
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Bocskai Napokat rendeztek Nyárádszeredában
Színes kulturális programsorozattal ünnepelték Nyárádszeredában a 24. alkalommal megszervezett Bocskai Napokat. A rendezvény bizonyítéka annak, hogy a múlt és a hagyományok előtt fejet hajtanak, de a jelenbeli értékeket is becsülni tudják. 
Amint lenni szokott, ezúttal is együtt ünnepeltek a szeredaiakkal az Aszód, Hajdúdorog, Szerencs, Mór és Zalaegerszeg testvértelepülésekről érkező vendégek, akikkel szoros barátságot ápolnak a helybéliek. A Bocskai Napokon a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának köszöntőjét dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott tolmácsolta.
A hét végi háromnapos rendezvénysorozat egyik színes mozzanataként Hagyomány és megújulás a nemezművészetben címmel a nyárádszentsimoni Mihály Eszter képzőművész egyéni tárlata nyílt meg a szeredai művelődési otthonban. A fiatal művész kézügyességét és fantáziáját dicsérő, ízléses darabokkal állt a közönség elé. Hagyományos, ősi technikával és mintavilággal készült kirgiz, türkmén mintájú nemeztakarók, ülőlapok és a selyem-nemez „összeházasításából” született kelmék, sálak, mellények, táskák, fejfedők kerültek bemutatásra. 
Elismerés a legügyesebb „kuruttyolóknak”
A Bocskai Napok kiváló alkalom volt arra, hogy ünnepélyes keretek között elismerő oklevéllel értékeljék azoknak a gyerekeknek a teljesítményét, akik a Kurutty kisiskolás vetélkedőn, valamint az óvodásoknak szánt Kiskurutty Játéktanoda általános műveltségi versenyen jól szerepeltek, illetve köszönetet mondjanak azoknak a lelkes pedagógusoknak, akik fáradságot nem kímélve, sok esetben szabadidejüket is erre áldozva azon munkálkodnak, hogy a tananyag mellett a gyerekekben rejlő készségeket fejlesszék, és kreativitásra ösztönözzék őket.  – Tudott dolog, hogy a nevelő, tanító egész életre szóló példát ad, egy olyan új világot nyit meg emberségben és tudásban, amit a gyermek soha el nem felejt. Boldog vagyok, hogy iskolánkban ilyen példaadó pedagógusok oktatnak. Hiszem, hogy igaz embereket nevelnek a társadalomnak, akik megállják a helyüket az életben. És remélem, hogy évek múltán itthon építenek majd otthont, a Székelyföldön, Erdélyben, figyelve Bocskai intésére: „Erdély megléte legerősebb pajzsa a mi nemzetünk fennmaradásának, abból várhatjuk tán örökös megtartását egész nemzetünknek” – fogalmazott Tóth Sándor polgármester, majd gratulált a pedagógusoknak, gyerekeknek és szülőknek egyaránt.
A Kiskurutty Játéktanoda megyei fordulójának tavalyi első helyezettjei: Csiszér Tibor, Kiss Adrienn, László Gergő, Varga Zselyke óvodások, akiket Balogh Judit és Kádár Ica óvónők készítettek fel. 
A legügyesebben „kuruttyoló” szeredai kisiskolások: Csipán Réka, Kátai Zsanett, László Boglárka, Török Ivett. Felkészítő tanítónő: Kátai Judit. Az előbb említett tanítónő és óvónők tanítványai, Kiss Adrienn és Török Ivett első helyezést értek el a mesemondó verseny megyei szakaszán is. 
A helyi intézmények nagy része a teljes térséget szolgálja ki Szombat délután két érdekes előadásnak adott otthont a Deák Farkas Általános Iskola amfiteátruma. Mivel az egyik meghívott előadó, Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere nem tudott részt venni a rendezvényen, helyette Tóth Sándor, Nyárádszereda elöljárója tartott előadást a Kisváros mint kistérségi központ címmel. A polgármester már az elején hangsúlyozta, számos tényező van, ami indokolja, hogy Szeredát a Nyárádmente – legalábbis a Közép-Nyárád mente – központjaként emlegessék. Mint mondta, a nyolc ággyal működő, tavaly felújított nyárádszeredai kórházban ellátott betegek több mint fele nem helybéli, hanem a környező községek lakója. A magyarlakta településeken élő idősek ódzkodnak attól, hogy Marosvásárhelyre menjenek orvosi ellátásra, ugyanis nem beszélnek románul. Ezért óriási segítség számukra, hogy a szeredai kórházban anyanyelvükön szólnak hozzájuk. Hasonló a helyzet a pár évvel ezelőtt megalakított helyi rohammentő-szolgálattal, bár ennek költségeihez a kisváros járul a legnagyobb mértékben hozzá, a szolgálat a környező településeket is kiszolgálja. A helyi, uniós finanszírozással kibővített és korszerűsített idősotthon szintén a teljes kistérséget kiszolgálja, még marosvásárhelyi bentlakók is vannak. Bár a városvezetés abban reménykedett, hogy sikerül önellátóvá tenni az intézményt, tavaly nyáron mégis elő kellett irányozni egy bizonyos összeget a működési költségek fedezésére. Mindemellett a polgármester szólt a Bekecs Néptáncegyüttesnek nyújtott anyagi támogatásról, például nemrég korszerű próbatermet alakítottak ki a táncosoknak, akik a környéken 750 gyereknek oktatnak néptáncot. Ugyanakkor a Nyárádmente Kistérségi Társulás működtetéséhez is hozzájárulnak. 
Tóth Sándor előadásában rámutatott, a városi cím birtokában Nyárádszereda több szempontból hátrányba került, ugyanis nem pályázhatott vidékfejlesztési, sem pedig Leader-pénzalapokra. Viszont a hamarosan kezdődő Leader pályázati ciklusban végre a városokat is elfogadják, bár nem arányosan vannak elosztva a megpályázható összegek. A Leader-program keretében Nyárádszereda ezúttal is a teljes kistérséget érintő projektben gondolkodik, a helyi piacot szeretnék korszerűsíteni, ami szerdánként a környező községekből érkező több száz termelő és vásárló találkozóhelye. A megújult piac látványterve elkészült, az elöljáró be is mutatta, és hamarosan meglesz a kivitelezési terv is. Az előadás keretében a polgármester ismertette a kisváros főterével kapcsolatos további elképzeléseiket is. 
Erdélyben mindenki atyafi egymással
A polgármestert követően Buksa Ferenc, rigmányi és nyárádszentsimoni református lelkész Családfakutatás a Nyárádmentén című előadását hallgathatták meg az érdeklődők. A lelkipásztor elismerte, a Nyárádmente áll a szívéhez a legközelebb, hiszen Szentgericén született, és eddigi munkássága során mindvégig a térségben teljesített szolgálatot. 12 évvel ezelőtt kezdte a családfakutatást, és a történelmi Marosszék, de főként a Nyárádmente jelenti a kutatási területét. Mint mondta, az ember általában három, de legtöbb öt generációra visszamenőleg ismeri az elődei nevét, de azon túl kevesen veszik a fáradságot, hogy utánanézzenek a családfájuknak. Mint mondta, különböző írásos forrásokra alapozva például a főnemesi családoknál akár a 12-13. századig is vissza lehet vezetni a családi ágakat. Kutatások támasztják alá, hogy valójában Erdélyben mindenki atyafi egymással, például egy településen, ha kétszáz évre visszamegyünk a családfakutatásban, kimutatható, hogy az ottlakókat mind rokoni szálak kötik össze. 
Az előadók után a testvértelepülések képviselői köszöntötték a nyárádszeredaiakat, elsőként Sztán István, Aszód polgármestere gratulált a rendezvénysorozat szervezőinek. Rámutatott, sok minden összeköti a két települést, ugyanis Aszód is kisváros, és ott is azért dolgoznak nap mint nap, hogy eleget tegyenek a lakosság elvárásainak. A nyárádszeredai főtér megújításával kapcsolatos elképzelések hallatán Aszód elöljárója elmondta, tavaly 75 millió forintot költöttek a főtér felújítására, és ezért az új köntösbe öltöztetett főteret ábrázoló festménnyel ajándékozta meg a szeredai vendéglátókat. 
Szerencs alpolgármestere, dr. Egeli Zsolt kifejtette, hasonló gondokkal küszködnek, mint a nyárádmenti város lakói, az egyik legfőbb probléma, hogy a jó szakemberek külföldre vándorolnak, így otthon nincsen szakképzett munkaerő. A települések jelenlegi vezetőinek nagyobb kihívásokkal kell szembenézniük, mint az előző nemzedékeknek – véli az alpolgármester, majd hozzátette, a nehézségek ellenére az utóbbi években azt tapasztalták, hogy Nyárádszereda évről évre fejlődik. 
Ennek kapcsán Tóth Sándor hangsúlyozta, magyar állami támogatásnak köszönhetően jelentős előrelépés történt a szakmunkásképzés terén Nyárádszeredában, a Bocskai István középiskola százhúszezer euró értékű támogatást kapott, amiből egy korszerű autószerelő műhelyt alakítanak ki, és nagy reményeket fűznek ahhoz, hogy ennek köszönhetően sikerül jóval magasabb szintre emelni a helyi szakképzést. 
A szombati napot a Bekecs Néptáncegyüttes Esszencia című előadása zárta. Menyhárt Borbála
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

Patakok medrében és erdőkön keresztül menekültünk (A 96 éves haralyi Paizs Gyula háborús veterán visszaemlékezései)
A közigazgatásilag Gelencéhez tartozó Haraly falu legidősebb polgára, Paizs Gyula bácsi nemrég ünnepelte 96. életévét, amikor a község vezetői és Bereczi István római katolikus plébános is felköszöntötték a háborús veteránt. Gyula bácsit Szőke Barna önkormányzati képviselő kíséretében a minap mi is meglátogattuk otthonában, és második világháborús emlékeiről faggattuk.
– 1922. január 20-án születtem Haralyban. A kézdivásárhelyi 24-es székely határvadász tüzérütegnél voltam katona. Több helyen is szolgáltam a magyar hazát. Harminc napig Sósmezőnél kísértem az orosz foglyokat és menekülteket. Csíkból oda vezényeltek. A németek gyúrták ki Ukrajnából az orosz származásúakat. Hosszú életem során sok mindent láttam, megéltem, de ott olyan nap nem volt, hogy ne sírtam volna. Hogy néztek ki szegények, főleg a kicsi gyermekek, rossz volt rájuk nézni! Édes jó Istenem! A menekültek kóboros szekerekkel érkeztek, a hadifoglyokat gyalog kísérték fegyveres őrök. A német katonák elkísérték őket Sósmezőig a sorompóig, ott átadták nekünk, mi pedig onnan Lemhényig kísértük őket. Nagyon sokan voltak, és a tetű ette meg őket. Lemhényben vagonírozták be a németek által elfogott szovjet hadifoglyokat, akiket Németországba vittek. Onnan nem lehetett megszökni, parancsba adták a németek, hogy aki szökik, azt lelövik. Mindez 1943 őszén történt. 1944. augusztus 25-én Serfőző János alezredes hadiszállására német tisztek érkeztek. Később derült ki, hogy románok vagy oroszok voltak az illetők, akik német ruhába öltöztek, hogy felderítsék a terepet. Az alezredes a német tisztek kérésére bemutatta a határvonalon kiépített aknazáras erődítmények tervét. Este együtt ettek-ittak, másnap reggel a német tisztek elmentek, délelőtt pedig a Vörös Hadsereg katonái precíz pontossággal lőtték ki a német-magyar állásokat. (Erre a látogatásra a túlélők és naplóírók más és más változatban emlékeznek, de Kovács Sándor, Csíkszentmárton csendőrparancsnoka szerint mindez csak legenda, nem voltak német ruhába bújt orosz felderítők, de a kudarcot könnyebb volt ily módon feldolgozni, „minket nem legyőztek, hanem elárultak” szempont szerint – a szerző megj.)
Szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján az Úz völgyében csaptunk össze a szovjetekkel, azt a napot sosem felejtem el. Szeptember 11-én hajnalban parancsot kaptunk a visszavonulásra. Szeptember elején Ozsdolán is kemény harcok zajlottak a német és az orosz között, a falu egy része elpusztult, 360 épület semmisült meg. A patakok medrében és erdőkön keresztül menekültünk Csík felé. Ahogy mi vonultunk, az oroszok jöttek utánunk. Csíkból Marosvásárhely felé vonultunk vissza, majd a Dés–Kolozsvár útvonalat követtük. Kolozsváron bekerítettek az oroszok, de nekem nagy szerencsém volt, hogy nem estem hadifogságba. Bekerültem egy családhoz, ahol civil ruhát adtak, és ott is maradtam. Nekem puskám sem volt, ágyúnál teljesítettem szolgálatot.
1945 elején kerültem haza Haralyba. Páván élt egy ember, Pila Mihálynak hívták, aki egész Háromszéken megszervezte a népőrséget, ahogy akkor nevezték a rendfenntartókat. Én Bereckbe kerültem szolgálatba, onnan Sepsiszentgyörgyre helyeztek, ahol öt-hat hónapig lehettem, majd leszereltek, mert nem akartam tovább maradni.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromszékiek is segítik a családot (Tűzkárosult csángó tanító)
Január 9-e a négygyermekes külsőrekecsini Gyurka Valentin csángó tanító családjának legtragikusabb napja. Házuk porig égett, s bár egyikük sem sérült meg, mindenük odaveszett. A külsőrekecsini Magyar Házban kaptak menedéket, barátok, civil szervezetek siettek segítségükre határon innen és túl. Tegnap a sepsiszentgyörgyi Evilági zenekar és Keresztes Ágnes, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának színművésze tartott jótékonysági előadást a Gyurka család javára a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban.
Gyurka Valentin, mint a csángó származású tanítók többsége felnőttként ismerkedett a magyar ábécével. Otthon csángóul beszéltek, és Valentin sokáig nem is tudott arról, hogy ez ugyanaz a nyelv, mint amit Magyarországon beszélnek. „Édesanyámék nem mondták soha, hogy van egy ország, ahol az én nyelvem hivatalos” – mondta lapunknak egy korábbi interjúban. Bákóban, majd Csíkszeredában tanult, könnyűipari szakközépiskolában érettségizett, a budapesti előkészítő intézet után a jászberényi tanítóképző főiskolán végzett művelődésszervezőként, néprajz és kommunikáció mellékszakkal. 2000-ben tért haza Külsőrekecsinbe, tanítani kezdett a magyar oktatási programban, de amikor családot alapított és kezdte építeni a házát, nem tudta törleszteni a kölcsönt, ezért külföldi munkát vállalt. 2008-tól újból tanít, az iskolán kívüli délutáni magyar órákon nyolcvan gyermekkel foglalkozik. A hagyományőrzés számára olyan, mint a levegő, nem tud meglenni nélküle. A csángó rendezvényekre nem csak betanítja a gyermekeket, ő maga is színpadra lép, mint legutóbb a múlt heti XXI. budapesti Csángó bálon. A januári tűzeset után a négygyermekes család néhány napig rokonoknál húzódott meg, majd a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége felajánlotta, hogy költözzenek a Magyar Házba. Megsegítésükre közösségi oldalt hoztak létre a barátaik, megindult a gyűjtés. A mindennapi élethez ruházatot, tartós élelmiszert, háztartási eszközöket adományoztak magánemberek, civil szervezetek, de a család jövője szempontjából a pénzadomány is nagyon fontos, mert a tűz mindent elpusztított, nincs amit kijavítani, új házat kell építeni. Rotary klubok, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Szent László Társulat, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa munkatársai gyűjtöttek, Csíkszeredában a legnagyobb Gyurka fiú, Valentin bentlakótársai, Kézdivásárhelyen pedig a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákszövetsége szervezett gyűjtést. Civil szervezetek és magánemberek segítenek folyamatosan az adományok eljuttatásában, de a romániai és magyarországi bankszámlára is sokan befizettek a javukra. A Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület bankszámláján eddig 3,5 millió forint gyűlt, erről a Csángó bálon értesítették Gyurka Valentint. Az elmúlt másfél hónap alatt több jótékonysági táncházat és előadást tartottak a tűzkárosult család számára, február elején a kovásznai Pokolsár Egyesület is színre lépett a megsegítésükre, Tamási Áron Boldog nyárfalevél című színjátékát mutatták be Jakabfalván.
Gyurka Valentin és felesége, Krisztina, a kilencedik osztályos Valentin, a nyolcadikos Sebestyén, az elsős Sándor és a kétéves Istvánka a történtek ellenére visszatért a napi feladatokhoz, a tanuláshoz, és bizakodóak, hogy újra tudják építeni jövőjüket. Lapunk érdeklődésére Valentin azt mondta, a legfontosabb, hogy a család együtt van és egészségesek. Valentin visszatért a csíkszeredai iskolába, ők a három fiúval a Magyar Házban próbálják megélni az ideiglenes otthont. A külsőrekecsini csángó tanító arra kért, tolmácsoljuk a család köszönetét: „Mindenkinek mindenért hálásak vagyunk, nagyon köszönjük a sok segítséget, nem hittük, hogy egy tragédia ilyen sok jó embert mellénk állít. Tartson meg mindenkit a jó Isten egészségben, szeretetben, miként minket is megtartott a nagy szerencsétlenségben.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Eldugult átereszek, hordalékkal telt árkok miatt hömpölyög a víz az utakon, udvarokon
Az utóbbi napokban tapasztalt felmelegedés és hóolvadás több csíki településen is problémákat okozott: a víz befolyt az udvarokra, a pincékbe, sőt, helyenként a lakóházakba is.
Csíkszentléleken három szomszédos család is az áradás okozta gondokkal küszködik. György Mária, a károsult helyiek egyike elmondta, a szerdai olvadás következtében jelentős mennyiségű víz tódult az udvarukba, mivel a felfagyott sánc az eldugult hidak miatt nem tudta elvezetni azt. Arra is kitért, hogy esetükben a pince telt fel vízzel, a teljes kert víz alatt áll, sőt a kerítést is megrongálta az áradás.
A szomszédjuk udvarán patakban folyt a víz, meglátása szerint ott még a lakásba is beszivároghatott. A hölgy továbbá azt is elpanaszolta, hogy hiába fordultak a helyi, illetve megyei önkormányzathoz, mindenhol süket fülekre találtak.
Szentlélek Csíkszereda felőli bejárata közelében egy másik nő a tűzoltóság segítségét kérte, mert a domboldalról levonuló ár nem tudott átfolyni a kapubejáró előtti átereszen, így az udvarra és a garázsba ömlött a víz. A csíkszeredai tűzoltóság egy egységet küldött a helyszínre. A csapat sáncot ásott, amely ideig-óráig megoldja a helyzetet, a folyamatosan behordott törmelék azonban újra torlaszt okozhat.
Komoly problémát okozott a hömpölygő víz a mindszenti Templomtízesben is. A lakók – mivel elmondásuk szerint segítséget mástól nem remélhetnek – lapátot, ásót és csákányt ragadtak, hogy utat törjenek a víznek az elfagyott és -dugult átereszeknél.
A megyei úton lévő átfolyás előtt egy fényvisszaverő háromszöget tettek ki az útra, hogy lassításra kényszerítsék az autósokat, sok sofőr ugyanis „átvágtatott” járművével a szenny- és hólé keverékén, a víz pedig felfröccsent az út menti házak oldalára.
Azonban nem csak a gyorshajtó autósok jelentenek gondot – derült ki a helyszínen. A Templomtízesnél egy sáncba torkoll négy vízelvezető csatorna, majd magánterületeken tör utat magának a víz. Az út menti telek tulajdonosa felháborodva mesélte, saját területén kipucolta és -szélesítette az árkot, hogy a víz le tudjon vonulni, szomszédja azonban nem, sőt azt sem engedi, hogy sáncszélesítés miatt bárki is területére lépjen. A víz így jelentős méretű területeket árasztott el.
A helyi és megyei önkormányzat képviselői elmondásuk szerint próbálnak segítséget nyújtani. Keresztes Balázs, Szentlélek polgármestere megkeresésünkre azt mondta, a polgármesteri hivatal munkatársai szerdán is segítettek, illetve csütörtökön is az áradás helyszínén dolgozott két személy egy munkagéppel.
„A híd alja elfagyott, ezen dolgoznak az emberek. Mi küldtünk oda embereket és gépet is, de olyan sok víz folyik, hogy a sánc sem tudja elvinni, a híd pedig elfagyott, így ott sem tud átfolyni. Egyméteres átmérőjű betongyűrűk vannak, amelyek teljesen befagytak, egy csepp vizet sem engednek át. Ezeket kivenni sem lehet, mert nagyon közel vannak az aszfalthoz. Így vagy ezt kellene feltörni, vagy a hidat kellene összetörni, de azt sem lehet, mert a helybéliek építették” – magyarázta a polgármester.
A Hargita megyei önkormányzat útügyi diszpécserszolgálatának tájékoztatása szerint ez a probléma nem tartozik a hatáskörükbe, ennek ellenére megpróbálnak segíteni. Amint Zólya Zsombor diszpécser közölte, az a gond, hogy olvad a hó, és mivel a kapubejáratok fel vannak fagyva, vagy el vannak dugulva, mivel nem takarították ki a lakosok, így a víz nem tud átfolyni rajtuk. „Kifolyik az útra, az úton átfolyik, és ahol helyet kap magának, befolyik az udvarra és a pincébe. Van egy utcakijárat a rendőrség közelében, amit fel kell számolni, át kell ásni, hogy a víz tudjon elfolyni. Egy kollégám ott volt a helyszínen egy munkagéppel, és mese nincs, ásni kell ahhoz, hogy a víz tudjon tovább folyni” – hangsúlyozta Zólya.
Ahol a falak is repedeznek
A csatószegi Endes Erzsébet elkeseredetten jelezte szerkesztőségünknek, hogy a hóolvadás következtében összegyűlt víz befolyt az udvarára, illetve a házba is: már a falak is repedeznek, a pince pedig tele van vízzel. Elmondása szerint többször is jelezték a problémát a helyi önkormányzatnak, azonban segítséget nem kaptak.
„Azt mondták, hogy tavaszig tartsunk ki. Tavaly is volt hasonló gondunk, és akkor sem voltak túl segítőkészek. Még a Hargita megyei önkormányzat elnökének, Borboly Csabának is írtam levelet, azonban ő sem válaszolt” – mondta a kétségbeesett nő.
Kozma István, Csíkszentsimon polgármestere érdeklődésünkre elmondta, az érintett utcában már 30 évre tekint vissza ez a probléma, és körülbelül 15–20 családot érint. „Múlt ősszel keresett meg engem Endes Erzsébet csatószegi lakos, és több egyeztetés után november végén tartottunk egy utcagyűlést. Akkor az a döntés született, hogy december elején munkagépek segítségével kitakarítjuk a sáncokat, és a lakosok abban segítenek, hogy mindenki a saját kapuja előtt felveszi a hidat, és az általunk meghatározott mélységbe teszi vissza, hogy a víz tudjon szabadon elfolyni. Mi ezt a munkát el is végeztük. A jelenlegi probléma abból adódik, hogy az emberek a szennyvizet és minden egyebet kiengednek a sáncba. Erzsébet múlt pénteken is megkeresett, és elmondta, hogy a pincéje tele van vízzel. Mondtam neki, abban tudunk segíteni, hogy az önkéntes tűzoltókkal együttműködve kiszívassuk a vizet, azonban ezt nem igényelte, mivel elmondása szerint ez nem megoldás. Sajnos mindenki a tanácstól várja el, hogy a problémáit megoldja ebben a kérdésben. Az utcagyűlésen mindenki megígért mindent: én álltam a szavam, kitakarítottuk a sáncokat, de az emberek sajnos másképp álltak hozzá. Tavasszal, amikor elolvad a hó, ismét ki fogjuk ásni a sáncokat” – biztosított a polgármester.
Előkerültek a homokzsákok
Csíkszentmihályon 30 lakóház pincéje telt meg vízzel. Izsák-Székely Lóránt polgármester elmondta, az áradás főként a Gödrös utat, Csigafalvát, Tőkeszeget és Csoroszát érintette. „Ajnádon a felületesen elvégzett csatornahálózat-kiépítés okozott problémát, ugyanis egyik helyen befolyt a víz a szennyvízcsatornába, Alszegen pedig feltört. Az a baj, hogy az árkok le vannak fagyva, és mivel felmelegedett az idő, most a jég tetején folyik a víz, a sáncokban nem tud rendesen elfolyni. Homokzsákokat raktunk ki, és reményeink szerint pénteken az önkéntes tűzoltók kiszivattyúzzák a vizet a pincékből” – mondta a polgármester.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro

Több száz Hargita megyei gazdaságot elárasztott a víz
Az esőzések és a nagy mennyiségű hó hirtelen olvadása miatt csütörtökön több száz Hargita megyei gazdaságot elárasztott a víz, két iskolában pénteken szünetel az oktatás.
Az egyik legérintettebb község Gyergyószárhegy, ahol mintegy 800 háztartás udvaráról, pincéjéből és kútjából szivattyúzták ki a vizet – olvasható az Agerpres hírügynökség összefoglalójában. A község polgármestere, Danguly Ervin a hírügynökségnek elmondta, az önkéntes tűzoltók jelenleg is dolgoznak, munkájukat a ditrói és újfalusi önkéntesek segítik.
Szárhegyen a domboldalról lefolyó víz elöntötte az iskolák körüli területeket, az oktatási intézményekbe körülményes a bejutás, ezért úgy döntöttek, hogy pénteken nem lesz tanítás. „Értesítettük a tanfelügyelőséget is. Az igazgató asszonnyal úgy határoztunk, hogy a gyerekek ne menjenek iskolába, mert nagyon veszélyes, főleg a kisebb diákok számára” – nyilatkozta Danguly Ervin. A két iskolában mintegy 400 diák és óvodás tanul. Az elmaradt órákat a diákoknak később be kell pótolniuk – mondta Görbe Péter tanfelügyelő.
Gyergyóújfaluban is gondokat okozott az áradás. Egy patak kilépett medréből, és hat házat valamint száz pincét, illetve udvart öntött el – tudatta Egyed József polgármester. A községben mintegy harminc hidat tett tönkre az árvíz, a lakosok homokzsákokkal védik háztartásaikat. Az önkéntes tűzoltók jelenleg is szivattyúzzák a vizet az udvarokról.
Csíkszentmihályon a csütörtökön lezúduló víz harminc pincét árasztott el, és két kilométernyi megyei útszakaszt is elöntött – tájékoztatta a hírügynökséget Izsák-Székely Lóránt polgármester.
A Hargita Megyei Sürgősségi Felügyelőség (ISU) csapatai több településen is beavatkoztak az árvízvédelmi munkálatokba. Csíkszentléleken, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában, Szárhegyen, Maroshévízen és Csíkpálfalván is dolgoztak – tájékoztatott Alina Ciobotariu, az ISU Hargita megyei szóvivője.
A tűzoltók felhívják a lakosság figyelmét, takarítsák ki a sáncokat, hogy a lezúduló víznek semmi ne állhasson útjába.
Székelyhon.ro

Tiltakoznak a csíkszeredai önkormányzati képviselők a Városháza felirat leszedetése miatt
A csíkszeredai önkormányzati képviselők soros havi ülésükön felháborodásuk és tiltakozásuk kifejezéseként amiatt, hogy le kell venni a városháza feliratot a polgármesteri hivatal homlokzatáról állásfoglalást fogalmaztak meg és fogadtak el.
Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere olvasta fel az RMDSZ frakció által kezdeményezett állásfoglalás szövegét a testületnek, majd szavasára bocsátották azt. A testület többsége elfogadta, a román pártok három képviselője azonban nemmel szavazott. Tőke Ervin, EMNP-s tanácsos azt javasolta, hogy ne csak az államelnöknek, hanem az RMDSZ-nek is küldjenek el belőle, amelyet szintén elfogadtak.
Alább olvasható az állásfoglalás szövege:
Állásfoglalás
Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata felháborodva áll Klaus Johannis államelnök strasbourgi kijelentése előtt, amely szerint, ha ő németként elnök tudott lenni Romániában, az azt jelenti, hogy a dolgok rendben vannak az országban a kisebbségvédelem terén. A valósággal szöges ellentétben áll ez a kijelentés, hiszen Románia által ratifikált kisebbségvédelmi szerződéseket, például a Kisebbségi Keretegyezményt, a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartáját nem alkalmazzák, nem tartják tiszteletben. Valótlan a kijelentés már akkor is, ha csupán a nemzeti szimbólumaink, város és községháza felirataink ellen született bírósági döntésekre, a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása után a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium működésének ellehetetlenítésére gondolunk.
A Johannis Romániájában Csíkszereda évszázados városzászlóját és a székely zászlót a hatalom eltávolíttatja a közintézményekről, miközben a Szucsáva megyei Gura Humorului településen Bukovina zászlaját katonai parádéval húzzák fel.
A Johannis Romániájában a hatalom minden törvényes alapot mellőzve, a Román Tudományos Akadémia égisze alatt kiadott szótárban foglaltakat felülírva dönt a „primăria” kifejezés magyar fordításáról.
A Johannis Romániájában a hatalom előre gyártott forgatókönyv szerint, sorozattermelésben távolítja el a magyar feliratokat és mindent, ami a másságra intézményesen utalhat.
Csíkszereda választott vezetőiként, európai polgárokként a becsülettel végzett munka, a tisztesség és a nemzeti tisztelet Romániájában akarunk élni, tudomásul vesszük és a törvényeket betartva végrehajtjuk az igazságszolgáltatás döntéseit, de ezúton is tiltakozunk minden olyan eljárás ellen, amely sérti és csorbítja nemzeti önazonosságunk megtartását, kisebbségi alkotmányos jogainkat.
Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata ezúton elhatárolódik Klaus Johannis megtévesztő kijelentéseitől és felszólítja az elnököt, hogy az európai közvélemény államférfihez méltatlan, erdélyi emberhez nem illő félretájékoztatása helyett szálljon síkra az őshonos kisebbségek nyelvi és közösségi jogainak Gyulafehérvári Nyilatkozatában foglaltak szerinti mielőbbi rendezése érdekében.
Székelyhon.ro

Székelyföldről kisugárzó minták (Beszélgetés BAKK MIKLÓS előadótanárral, a Székely Kongresszus egyik szervezőjével)
Száztizenöt évvel az első, Tusnádfürdőn tartott kongresszus után, 2017. április 20–21-én három helyszínen, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön újabb Székely Kongresszust rendeznek. Bakk Miklóssal, a tanácskozás szakmai előkészítő bizottságának vezetőjével tervekről és elvekről egyaránt beszélgettünk.
- Mire készülnek, mi kerüljön a kongresszus munkálatainak előterébe: a tiszta tudományosság vagy az 1902-es hagyományokra visszautaló közpolitikai-szakpolitikai kérdések, újítások? – Sokat vacillált ebben a kérdésben a kongresszus szakmai előkészítő bizottsága. Úgy próbáltunk feloldást találni, hogy az idei Székely Kongresszus ne csak visszautaljon az 1902-es, majd 2002-es felújítás kínálta előzményekre és hagyományokra, hanem tétként is megfogalmazza, hogy a jövőben intézménnyé alakuljon. A metaforikus, hagyományokra visszautaló elnevezéssel gyakorlatilag azt az állandóan működő szakmai és politikai kerekasztalt jelentse, amely ahhoz szükséges, hogy Székelyföld jól előkészített döntések, saját erőforrásai alapján fejlődhessen. Ehhez állandó tevékenységi keretet, szakmai konzorciumot kell kialakítani, az idei kongresszus ennek első lépcsőfoka kíván lenni.
– Honnan, kitől származik a Székely Kongresszus életre lehelésének alapötlete?
– Az ötletnek több forrásvidéke is van. Az 1902-es előzményeken túl közvetlen impulzus is érkezett Darvas-Kozma József csíkszeredai plébánostól, akinek javaslatát a Székely Nemzeti Tanács is felkarolta, ebből is szűrtünk át az első programvázlatba. Ne feledjük ugyanakkor, hogy 2002-ben, jóval az SZNT neve által fémjelzett mozgalom előtt Kolumbán Gábor már szervezett egy szakpolitikainak szánt, megújító jellegű konferenciát. Az eredeti, 1902-es kongresszussal a magyar állam valamiképpen reagálni kívánt az akkori Magyarország egyik legszegényebb, nagyfokú kivándorlás által is sújtott perifériájának égető kérdéseire. Székelyföld perifériajellege azóta sem változott alapvetően, csakhogy a térség immár a román nemzetállamon belüli belső periféria. Elsősorban saját, az önkormányzatokban megtestesülő politikai erőforrásaira építhet, ezen az alapon kell újragondolni a régióépítést. Miközben két állami centrum is hatással van Székelyföld fejlődésére: a román nemzetállam, azaz Bukarest és a magyar kormány, vagyis Budapest.
– Milyen ideákkal, elképzelésekkel láttak neki a szervezésnek?
– Amikor 2016 augusztusában elvállaltam a szakmai előkészítést, nagy léptékű tudományos konferenciára gondoltam, amely nagyjából tükrözi a térségre mint régióra vonatkozó releváns tudományos kutatások eredményeit, másrészt megjeleníti, hogy hol is tart Székelyföldön a „tudománytermelés”, milyen lehetőségei vannak a tudományos javak helyi előállításának, illetve milyen a székely jelenlét a világ tudományosságában. Most úgy látom, ezt nem sikerül elérni. De talán elkezdhetjük a folyamatosan működő intézménnyé való alakítást, ami idővel összefogja azt a szakmai, részben tudományos gondolkodást, és szolgálja a következő időszak közpolitikai döntéseinek előkészítését és megalapozását.
– Elvárásainak megfelelően alakult a tervezet társadalmi, illetve politikai és civil szervezetek általi fogadtatása? Az 1902-es kongresszus előkészületeinek történetéhez ugyanis az is hozzátartozik, hogy szervezőinek megosztottsága miatt két jelentős erdélyi gazdaszervezet végül kimaradt a dologból.
– Azt érzékelem, hogy a Székelyföldben való gondolkodás a távolabbi centrumokban nem igazán tűnik fontosnak. Részben még mindig tartja magát az a 19. századból, a dualizmus korából származó gondolkodásmód, amely szerint Székelyföldnek a fejlődő erdélyi nagyvárosok, Kolozsvár, Brassó, Temesvár etnikai hátországának kell lennie, népességtartalékait modernizációs szükségleteiknek megfelelően felszippanthatják ezek a városok. Ma stratégiaváltást tartok fontosnak, amely Székelyföldet is a modernizációs centrumok közé emelné, ahonnan minták sugároznának ki más, magyarok által lakott régiókra is. Belátom, nehéz ügy, amolyan fából vaskarika, hiszen a modernizáció ma is alapvetően a nagy urbánus központok kisugárzása. De már nem kizárólag.
– Milyen érvekkel igyekszik meggyőzni az ellenállókat?
– Egyre inkább érzékelhető, hogy az erdélyi magyar városi társadalom kisvárosivá kezd átalakulni. A nagyvárosokban visszaszorult a magyarság, kiszorult a modernizációs folyamatok befolyásolásából, ezért ma már a kisvárosokban való építkezést kell felfognunk modernizációs építkezés gyanánt. Itt kell a közösségek életének területi-települési és kulturális fejlődését valamiképpen összekapcsolni, és mi más lenne ez, mint modernizáció? Olyan modernizációban – és ebben vagyunk érdekeltek –, amely elsősorban az etnikai térszerkezetből indul ki, és olyan modelleket eredményez, amelyek elsősorban a közép- és kisvárosokban hozhatnak létre kisugárzó mintákat. Ebből a szempontból pedig Székelyföld elsődlegessége vitathatatlan.
– Azt tartják, hogy azok a minták életképesek, amelyek más közegbe is átültethetők. Biztosan alkalmazhatók a székelyföldi minták gyökeresen más etnikai, demográfiai, önkormányzati környezetben? – Az első benyomás talán az lehet, hogy nem, de sok probléma oldható meg Székelyföldön úgy, hogy az intézményesítés révén a megoldás máshol is alkalmazható legyen. – Például?
– Székelyföldön például könnyen megvalósítható lenne egy nyelvi-szakfordítói közszolgáltatás, amely magas szakmai színvonalon támogathatná az önkormányzatokban, hivatalokban a hivatalos kétnyelvűséget. Egyelőre ugyanis a törvény által engedélyezett kétnyelvűséggel sem élünk, az objektív okok között pedig ott van az is, hogy egyelőre nem létezik koncentrált, magas szakmai színvonalú fordítói kompetencia, amely létrehozná és életben tartaná a szükséges magyar közigazgatási szaknyelvet. A kisebb településeken ugyanis nem tudnak fordítókat alkalmazni, akik helyi szinten képesek lennének előállítani a kétnyelvű dokumentumokat. A két székely megye társulásában létrehozandó szakszolgálat biztosítani tudná a professzionális fordításokat, a szinkrontolmácsolást, magyar nyelvű önkormányzati honlapok előállítását. Beépíthető ebbe egy baszk minta is, az online terminológiai adatbázis, egy bárki által lekérdezhető jogi-közigazgatási szótár, amelyet épp a napi fordítói gyakorlat kihívásai tartanának naprakészen. Hozzá lehetne kapcsolni a tudományos szférát is, nyelvészeinket, nyelvtudományi műhelyeinket, ez lenne a romániai magyar hivatalos nyelv tervezési kerete. És ennek alapja már most megteremthető székelyföldi önkormányzati összefogással.
– Tekinthetjük mindezt egyfajta általánosan beépíthető tudásnak?
– Úgy hiszem, igen. Az erdélyi magyarság egésze számára távlatilag hasznos megoldások többnyire nem a bukaresti törvényhozásban születnek, ahol az erdélyi magyarság képviselői azt valamilyen szerencsés konjunktúra folytán elérik. A román–magyar együttélés mintáit elsősorban helyi szinteken kell kidolgozni, elérni, és itt fontosak lehetnek azok a minták, amelyek elsősorban Székelyföldön valósulhatnak meg a helyi demokrácia követelményei között. A törvényhozás feladata pedig, hogy felismerje azokat, és törvényszövegek révén segítse elterjesztésüket.
– Szűk két hónappal a rendezvény előtt milyen célkitűzések tűnnek megvalósíthatóknak a kongresszuson? – Néhány kérdéskörben mindenképpen képesek leszünk közös gondolkodást gerjeszteni. Az egyik a térségi identitáshoz, egy másik a fejlődéshez kapcsolódik. Külön szekció foglalkozik a székelyföldi értéktárral, a történelmi szekcióban pedig olyan problémafelvetésekre számítok, amelyek a Székelyföld története című háromkötetes munkával is összefüggenek. De tárgyaljuk a székelyföldi épített örökség témáját, a demográfiai és a romakérdést is. A fejlesztéssel foglalkozó szekció napirendjét még nem zártuk le, a sok ötlet közül fontosnak tartom a területfejlesztési irányokra koncentrálót, illetve az önkormányzatok hálózatszerű együttműködését taglaló témákat, ehhez nemzetközi előadókat is igyekszünk találni. A fontosabb városok közötti hálózati együttműködés kialakítása azért is fontos, mivel Székelyföldnek nincs igazi nagyvárosi centruma, amely mozdonyként húzhatná maga után az egész térséget. Ezért lenne szükségünk a városhálózati együttműködés sikeres európai mintáira.  – A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem szervezői státusa azt üzeni, hogy az oktatás is a központi témák között szerepel...
– Valóban, a szervező tudományos társintézmények, a három székelyföldi múzeum, a Székelyföldi Regionális Tudományos Társaság és a Sapientia között a helyszíneket adó egyetem a primus inter pares. Már csak azért is, hogy ily módon is erősödjék a Sapientia regionális hivatása, megtalálja azt az utat, amelyen az oktatási kínálatát képes közelíteni a régió igényeihez. Az oktatási témakörön belül külön szeretnénk reflektálni a közoktatás és a felsőoktatás témakörére is.
– Az önkormányzatiság kérdéskörében legilletékesebb politikai-közösségi vezetők reakciói mit ígérnek? – Segítőkészséget tapasztalok, témaérzékenységet is, persze változó színvonalon, a vezetők nem egyformán szembesülnek azzal, hogy a székelyföldi önkormányzatiság a gyakorlati politika színterén is megújulásra szorul. Az áprilisi Székely Kongresszus csak kezdet lehet ebben a megújításban, amelyet intézményesíteni kell, keretet kell létrehozni a további minél rendszeresebb, szakpolitikai alternatívákat felmutató kisebb szakmai rendezvények megvalósításához. Nagyon fontos, hogy egyfajta folytonosságot valósítsunk meg, hogy ne mindig újrakezdeni kelljen, hanem folytatni lehessen már megkezdett dolgokat. Bakk Miklós
Politológus, a Bihar megyei Székelyhídon született 1952. június 14-én. A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnáziumban érettségizett, 1976-ban diplomázott a Temesvári Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán, filozófiai doktori címét 2006-ban szerezte a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. 1991-ig mérnökként és rendszerelemzőként dolgozott. 1991–1999 között A Hét című hetilap szerkesztője, 2001-ig a Krónika című napilap politikai elemzője, publicistája, majd 2003-ig a lap főszerkesztője. 2004–2012 között a BBTE Politikatudományi Tanszéke magyar tagozatának vezetője volt, 2016-tól a Sapientia – EMTE kolozsvári karának docense. Kutatási területei: regionalizmus, etnoregionalizmus, kisebbségpolitika, kisebbségi pártok, politikaelmélet.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elűzték a telet és a bennük rejlő félelmeket (Csángó nagytalálkozó Bákóban)
„Sügüdeje régebben, nagyapáim, nagymámáim mesélték nekünk, hogy mikor jöttek a húshajat napok, akkor innapoltak a családok, ettek, ittak, vigadtak, mulattak. De azt mondták, akkor az utolján este nem szabad kimenni a mezőre, mert jő a verekedés, a háború. Jön a Csontkirály és Babkirály ” – Dobos Rózsa külsőrekecsini hagyományőrző asszony mesével indította a farsang lezárását, a tél elűzését jelképező Csontkirály és Babkirály elnevezésű szombati rendezvény kulturális programját. Az esemény jelentősége, hogy Bákóban még soha nem tartottak ilyen nagyméretű csángótalálkozót. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) szervezésében, a Bethlen Gábor Alap támogatásával rendezett farsangzáró több mint ötszáz résztvevője huszonnégy csángó faluból érkezett, bemutatkoztak a hagyományőrző csoportok, a közös vacsora után pedig a táncházban folytatódott az ismerkedés és a felszabadult mulatság.
A moldvai csángók saját környezetükben ritkán találkoznak úgy, hogy hagyományos viseletben, csángó identitásukat felvállalva, több faluból egyszerre legyenek jelen, és bátran kimondják érzéseiket, gondolataikat. Az 1989-es fordulat után, 1990-ben Lészpeden és Pusztinán gyűltek össze nagyobb tömegben, majd szerre a magyar házak avatásakor és más ünnepeken találkoztak egy-egy faluban, de a rendszeres találkozók inkább a gyermekeket érintik a különböző versenyek alkalmával.
A bákói, bogdánfalvi, csíkfalusi, diószegi, diszéni, dumbrăveni-i, ferdinándújfalusi, forrófalvi, frumószai, gyimesbükki, klézsei (és a hozzá tartozó Buda, valamint Tyúkszer csoportja), külsőrekecsini, lábnyiki, lészpedi, lujzikalagori, magyarfalusi, máriafalvi, nagypataki, pokolpataki, pusztinai, szászkúti, újfalusi, trunki, somoskai csoportok a három csángó folyó – Szeret, Tázló, Tatros – mentéről hozták sajátos viseletüket, dalaikat, táncaikat: fiatalok, de többségében középkorúak és idősek jöttek el, ahogy ők mondják, a csángó fővárosba.  A rendezvény egy perc néma csenddel kezdődött a januárban elhunyt Solomon Adrian emlékére, aki 2007 és 2014 között irányította a Moldvai Csángómagyarok Szövetségét, majd a pusztinai asszonycsoport a régi miatyánkot énekelte. Pogár László, az MCSMSZ elnöke köszöntőjében egy nagy családhoz hasonlította a jelen lévő csángó közösséget, ahol a résztvevők megismerhetik egymás hagyományait. Kőrösi Viktor Dávid, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja Adjon a Mária! köszöntéssel üdvözölte a jelenlévőket, és hangsúlyozta: „nyelvünk és hagyományaink határoznak meg minket, és az a tény, hogy itt vagyunk most, azt jelenti, hogy jól végezzük a dolgunkat, amennyire a jóisten arra nekünk lehetőséget ad, jól végzi a dolgát az MCSMSZ, jól végzik a dolgukat a tanítók a településeken, jól végzik a dolgukat a hagyományőrzők, és jól végzi a dolgát a csángó magyar társadalom, hiszen megőrzik őseik hitét, és nemcsak megőrzik, hanem át is adják azt őseik csángó nyelvével együtt.” A találkozón bemutatkozott a külsőrekecsini, lujzikalagori, dumbrăveni-i, máriafalvi, csíkfalusi, gyimesbükki, lábnyiki, trunki csoport és a Csíkszeredában tanuló csángó diákok Izva együttese,  akiket hagyományőrző csángó muzsikusok – Legedi László István (Klézse), Hodorog András (Tyúkszer), Stanciu Ian (Parava), Kovács Gábor (Pusztina) és a sepsiszentgyörgyi Melkuhn Róbert, Csibi Szabolcs, Kelemen István, Lőrinczi Zsolt, Fazakas Lajos, valamint a magyarországi Zsobokorszki Ferenc kísért.
Lássák, mennyi csángó van
A gyermekekkel való foglalkozás nagyon fontos, de a szülőkhöz is közel kell vinni a hagyományok világát ahhoz, hogy értelmét lássák annak, amit a gyermekek a magyar oktatási programban tanulnak – mondta lapunknak Pogár László. „Sokan elmondják, mennyire sajnálják, hogy gyermekkorukban ezekre az értékekre senki nem hívta fel a figyelmet, és arra sem, hogy fontos megőrizni a hagyományainkat.” Az MCSMSZ vezetője szerint igaz, hogy a fiatalok közül sokan elmennek külföldre, „de ha a szülők buzdítják a gyermekeiket, hogy őrizzék a hagyományt, amikor nekik gyermekeik lesznek, ők is továbbadják, amit otthon, a falujukban tanultak”.
Duma András, a Szeret–Klézse Alapítvány elnöke, csángó költő, hagyományőrző lapunknak azt mondta, a Csontkirály és Babkirály rendezvény nagyon fontos, mert ez már egy lépés, hogy nem Budapesten tartanak csángótalálkozót, hanem Moldvában. „Én azt kívánom, ez oda fejlődjék, hogy Bákó főterén mutatódjunk fel, ott vonuljunk fel, lássák, mennyi csángó van.” Nyisztor Tinka, a pusztinai Szent István Egyesület elnöke, az MCSMSZ vallásügyekért felelős vezetőségi tagja szerint is „fontos, hogy saját fővárosukban történjék valami őket érintő, itthon tudják megmutatni, hogy ők is valakik. Mert a falvakban, elszigetelten a magyar házban megmutatkoznak, ahol más nem látja, ahol nincsenek a pap szeme előtt, ez ahhoz képest nagy lépés, ez más dolog, ezt mindenki érzi. (…) Felvállalja önmagát, és azt is pontosan érzi, hogy fel is vállalhatja, mert ha már a fővárosban van egy ilyen rendezvény, akkor tudja, hogy többet nem kell félni attól, hogy otthon elveszik a nyugdíját, mert ezzel ijesztgetik, és azzal is, hogy a pap nem fogja eltemetni.”
„Mi szeressük, azér gyűlünk essze”
„Amikor én hétéves vótam, mentem a templomba, hogy elsőgyónó legyek, magyarul tanultam meg az imádságot, az ötparancsolatot. Magyar misék vótak nálunk. Gyergyina páter vót, most meg van halva. De osztán errefelé többet nem engedték, hogy magyar mise legyen, elcserélték, hogy csak oláhul mondják a miséket nálunk” – meséli a 71 éves lészpedi Miska Anna. Asszonytársaival hetente egyszer guzsalyast tartanak, most a böjtre és a húsvétra készülve énekeket tanulnak. „Mi szeressük, azér gyűlünk essze, s énekelünk.” A lészpedi csoporttal érkezett a bákói találkozóra Tóth Mária is, aki négy osztályt magyar iskolában tanult. „Vajok születve a negyvennyolcban, kám ötvennégyben indultam iskolába. Vótak magyar tanárnék, vót Bandi tanító néni, vót Zsombor, vót Zoli, Zudor, sok tanárok vótak magyarok. Tudok olvasni, nem tudok írni, elfelejtettem. Mikor még adnak könyveket, akkor olvasok. Mondunk meséket, tanulunk imádságot es. Hosszú esztendőbe, melyiket tudjuk a faluból az öregektől, mind aztot fújjuk. Nem tudunk beszélni olyan tiszta magyarul, mint magik, ennyit tudunk, így tudunk, csángók vagyunk.” Falustársa rögtön kiigazítja, hogy azért mégiscsak tisztábban beszélnek magyarul ők, mint más csángó faluban. „El lehet jön Lészpedbe, jobban megértődik a lészpediekvel, mint a kalagoriakkal, vagy Klézsébe, Somoskába. Ki hogy tanulta a szülőktől kicsi koriktól. Azok tanulták úgy kicsi koriktól, mi így. Nekünk anyókáink úgy mondták örökkétig, hogy mi a székelyekből vagyunk idehozva. Azt mondta nekem a sztrebunikám, hogy mikor idehozták ezt a Lészpedet, huszonöt familia vót csak, s onnét szaporodtak osztán. De most Lészped nagy falu, el lehet jöjjenek. Mi, a régiek, le a kalappal, mi szeressük a magyart” – mondja a 77 éves Imre Ilona.
Minden találkozás jó – véli a külsőrekecsini Gyurka Valentin, aki feleségével és négy gyermekével januárban maradt otthon nélkül, amikor porig égett a házuk. Ennek ellenére Valentin vezette a külsőrekecsini asszonycsoportot, velük táncolt és énekelt, azt mondta, most ez a feladat, erre koncentrál. Szerinte nagyon fontos ez a csángótalálkozó, „mert míg régebben a búcsúkba eljártak egymáshoz a falvak, a jelenlegi fiatalok nem mennek, megszűnt az ilyen szomszédolás”. Dobos Rózsával és Szarka Melicával, aki 1989 után alapította a külsőrekecsini tánccsoportot, hármasban tanítják a gyermekeket és a felnőtteket.
„Eljöttem, s megvigyázkodok” – mondja a 83 éves tyúkszeri Szájka Katalin, aki az egyik legidősebb résztvevője volt a csángótalálkozónak, és a csíksomlyói búcsúk kivételével soha nem volt ennyi csángóval egy helyen.
„Nem tudjuk, hogy csángó bál-e, guzsal-e, de mi itt vagyunk” – mondják a pusztinai asszonyok, akik közül Timár Margittal, Szőcs Tinkával, László Margittal, Szőcs Katalinnal, Tamás Magdolnával és a pucinai Csobán Magdával már több csángó rendezvényen találkoztunk, másokkal együtt oszlopos tagjai a pusztinai hagyományőrzőknek.
A lujzikalagori csoportban énekelt Pillancs Mária is, amit tud, a mámáitól tanulta – mondja. A szintén kalagori Funar Antal emlékszik arra az időre, amikor Jászberényben volt „urálni” csángó viseletben még néhai Antall József miniszterelnöksége idején. A bákói találkozóról úgy véli, „jó, hogy csánnak ilyen dolgokat, mert lassan-lassan elfelejtjük azt es, mit tudunk”. Bulál Krisztina Külsőrekecsinből származik, de 2000 óta férjével Dumbrăveni-ben él. A kezdetekről mesél: „1998-ban vót a nagy árvíz Rekecsinben, s akkor mi kiköltöztünk. Ott legelő vót, s kinek a nagy víz elvitte a házát, csinált oda házat. S akkor úgy épült Dumbrăveni. Nekünk nem vitte el a víz a házunkat, csak a férjem édesanyáinak vót egy helyük, földjük, s akkor oda csinált a férjem házat. S akkor mentünk ki mi kétezerbe, met akkor házasodtunk.”  Krisztina régóta táncol a külsőrekecsiniekkel, és amikor tavaly, az első Csontkirály és Babkirály-estre készültek, tánccsoportot alapított Dumbrăveni-ben is. Ilyen hozadéka is van ennek a találkozónak, és nem ők az egyetlenek, akik csak mostanság élesztgetik a régiek tudását.  Bogdán Gătu Klárával, Magyarfalu énekes nagyasszonyával sem először találkoztunk. Lapunknak elmondta, sokat ér nekik ez a rendezvény: „Mert ha ne lettek lenne ezek a gyűlések, hogy mükünköt esszegyűjtsenek valahova vaj elvigyenek, akkor ezek a ruhák elvesztek lenne éppen mind. Többet senki nem csinált, többet senki nem varrt, senki nem szőtt, s most, hogy lássák, hogy a gyerekeket is iskolából táncolni viszik, énekelni viszik, akkor minden anyuka azt nezi, vajon honnan kapna, hogy vegyen vagy varrjon ilyen ruhát. Akkor mindenki meghagyta azután a csángó ruhát, többet nem adták el pénzért senkinek, hanem mindenki hagyja magának otthon a csángó viseletet.” Klára asszony a nagymamája által varrt ingben érkezett Bákóba, nagyon vigyáz rá, azt mondja, a csángó viselet olyan, mint az írott tojás, minden darabja olyan szép és értékes. Nemcsak a csángó viselet, hanem az énekek és az imádságok megszállottja is, bár édesanyja nem járt soha iskolába, mégis minden magyar imádságot tudott. Őt gyermekkorában ez nem érdekelte, felnőttként kezdett hozzá a gyűjtéshez asszonytársaival együtt. Szervez, tanít az iskolában, s bár időnként vannak nehézségek, azt mondja, „nem lehet, hogy vajegy kőbe meg ne botlójál valahol, de elrúgjuk, s mejünk eléfelé”.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Húsz éve szentelték püspökké Tamás Józsefet
Húsz éve, 1997. március 1-jén szentelte püspökké Tamás Józsefet Jakubinyi György érsek a csíksomlyói kegytemplomban. Mivel a püspök szerénysége miatt elkerülne minden ünneplést, ezért a 20. évforduló okán nem kívánt a sajtónak nyilatkozni.
Jakubinyi György érsek februári körlevelében köszöntötte a jubiláns püspököt: rámutatva, nem is lehetett volna másképpen, mint hogy Csíksomlyón szenteljék fel, „mert a Madéfalván született, s Csíkszentsimonban felnőtt csíki gyermek a csíksomlyói Szűzanya oltalma alatt áll. Azt kértem, hogy a segédpüspök Székelyföldön székeljen, mert a főegyházmegye híveinek kétharmada ott él. Ő pedig Csíkszeredát választotta, hogy Csíksomlyó mellett lehessen”.
Az érsek körlevelében röviden összefoglalta a püspök húszéves tevékenységét, illetve köszönetet mondott minden fáradozásáért. Ugyanakkor arra kérte a paptestvéreket és a híveket, hogy emlékezzenek meg Tamás Józsefről püspökké szentelésének huszadik évfordulóján szentmisében – nem március 1-jén, lévén hamvazószerda, hanem előző nap, február 28-án.
Életrajzi adatok
Tamás József 1944. november 12-én született Madéfalván, 1950-ben családja Csíkszentsimonba költözött. 1958–68 között a gyulafehérvári kántoriskolában, illetve a teológián tanult. 1968. április 21-én szentelte pappá Márton Áron püspök. Négy évet Medgyesen volt káplán, majd hat évet Türben plébános. 1978-tól teológiai spirituális, tanár. Szentszéki tanácsos, kanonok, majd pápai prelátus. 1994-ben általános helynök. II. János Pál pápa 1996. december 18-án kinevezte segédpüspöknek és valabriai címzetes püspöknek, szentelését Jakubinyi György érsek végezte 1997. március 1-jén Csíksomlyón – foglalta össze életrajzi adatait Darvas Kozma József csíkszeredai plébános még a püspök 70. születésnapja alkalmából 2014-ben.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Lázár Ede lett a Sapientia EMTE Csíkszeredai karának új dékánja
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán csütörtökön sajtótájékoztatón jelentették be a március elsejétől életbe lépett vezetőségváltást: Makó Zoltán volt dékán helyét Lázár Ede korábbi dékánhelyettes vette át.
A sajtótájékoztatón a Sapientia csíkszeredai helyszínének régi vezetői értékelték az elmúlt évek munkáját, az új vezetőség pedig jövőbeli terveiről beszélt. Az eseményt Dávid László, az egyetem rektora nyitotta meg: elmondása szerint büszke a csíkszeredai helyszínre, hiszen a tudományos életben, illetve a különböző rendezvények és programok szervezésében is kimagasló eredményeket értek el az elmúlt években.
Beszédében köszönetet mondott a korábbi vezetőségnek, majd kiemelte, hogy a két csíkszeredai kar egyesítésekor Makó Zoltán és Kósa István akkori dékánok saját érdekeik ellenére példaértékűen oldották meg a kialakult helyzetet. A rektor azt is elárulta, Makó Zoltán azért nem vállalt újabb mandátumot, mert a tudományos életben szeretne komoly eredményeket elérni, Lázár Ede pedig eddig is a kar meghatározó embere volt, és elkötelezetten fogja ellátni új feladatait.
„Tovább fejlesztjük a Sapientiát, de a fejlesztést nem úgy kell elképzelni, hogy 30 új szakot indítunk, és több új tanárt veszünk fel, hanem azt kell figyelembe venni, hogy Székelyföldnek mi a legjobb. Az, ha jól képzett fiatalokat nevelünk, és ezt úgy tudjuk megtenni, ha olyan szakokat működtetünk, amelyekre van kereslet, és amelyekben jók vagyunk” – hangsúlyozta Dávid.
Makó Zoltán 2008-as kinevezésének körülményeit elevenítette fel, elmondása szerint amikor az akkreditációs bizottság az egyetemen járt, olyan személyt kerestek, aki tud románul. „A rektor úr már fel volt erre készülve, és ennek hatására 15 perc alatt kineveztek dékánnak. Ez egy kritikus időszak volt az egyetem életében, és minden azon múlott, hogy sikerül-e akkreditálni az első szakjainkat. Ez aztán sikerült, és ez egy áttörés volt a Sapientia életében. Az első mandátumom tehát az akkreditációról, a második viszont már a társadalomba való beilleszkedésről szólt. Az elején valóban összevisszaság volt, de mára kialakult egy olyan egységes rendszer, ami ritkaságnak számít” – emelte ki Makó.
Lázár Ede kihangsúlyozta, úgy érzi, hogy az egyetem felnőttkorba lépett, és ezután korszakváltás következik. „Egyre jobban működő egyetemi struktúrával, 78 doktorált, főképp székelyföldi főállású kollégával, és további 10 doktorandusszal próbáljuk betölteni azt a missziót, amit az alapítók megálmodtak: azt, hogy Székelyföld gazdasági, társadalmi fejlődésének egyik meghatározó tényezője legyünk. Célom, hogy a végzett hallgatóink versenyképesek legyenek, ezért tartalmi fejlesztésre van szükség. Fontos, hogy egyre több energia maradjon a minőségi oktatásra és kutatásra. Köszönöm a belém fektetett bizalmat, és köszönöm Makó Zoltánnak azt a munkát, amely során lefektették az alapokat. Arra törekszem, hogy ezekre a jól lefektetett alapokra, jó eredményeket építsünk” – biztosított az egyetem új vezetője.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro

Parlamenti tevékenységéről számolt be Korodi és Tánczos
Sajtótájékoztatón foglalták össze csütörtökön parlamenti munkájukat Korodi Attila és Tánczos Barna RMDSZ-es képviselők.
Korodi elmondta, többek között azon dolgoztak, hogy az országos költségvetésből finanszírozzák a Hargita megyei utak felújításának terveit, amelyek alapján többéves beruházást lehet majd megvalósítani.
Továbbá a megye négy városának, Csíkszeredának, Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelynek, valamint Maroshévíznek a vasútállomását szeretnék rendbe tenni, ahol már vannak tervek, a kivitelezésnek hozzáfogni, ahol nincsenek, ott legalább a dokumentációt elkészíteni. Ugyanakkor megemlítették mint fontos beruházást az erdélyi autópályát is.
Korodi kitért a Caritas által is ellátott szociális szolgáltatások működése körül kialakult krízisre, és bár nem tudott még részletes adatokkal szolgálni, annyit elmondott, hogy megoldás született a problémára, megnyugtató választ kaptak a kormánytól. A parlamenti képviselő arról is beszámolt, hogy vita tárgyát képezi jelenleg az erdőgazdálkodási kihágásokat érintő jogszabály, amely megnehezítette a jóhiszemű tűzifa-kitermelést. Ezzel kapcsolatban az az álláspontjuk, hogy törvénytelenség esetén a járművek elkobzása megmaradjon büntetésként, azonban normális keretek között engedélyezzék a tűzifa kitermelését.
Tánczos Barna szenátor többek között a közbirtokosságokat érintő kérdéskörről beszélt, mint mondta, az időközben megjelent sürgősségi kormányrendelet szövegén módosítanának, hogy a magánszemélyekhez hasonlóan a közbirtokosságok is hívhassanak le uniós támogatásokat birtoklevél nélkül − ezt május 15-ig szeretnék rendezni a parlamentben. A szenátor továbbá kifejtette, hogy a háztáji gazdaságokra vonatkozó szabályozást is egyszerűsítené, erre állítana össze egy tervezetet. Ugyanakkor az RMDSZ-es képviselők azt is elmondták, hogy előkészítenek egy jogszabály-tervezetet a kisebbségi nyelvhasználatról az egészségügyben és a közigazgatásban.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

Bedő Imre, a vetőmagburgonya elismert kutatója
Kiemelkedő tudományos munkát végzett a vetőmagburgonya termesztésének kutatásában a csíkszeredai dr. Bedő Imre agrármérnök, aki a csíkszeredai Burgonyakutató Állomás alapítója volt, és a Hargita Megyei Vetőmagfelügyelet vezetőjeként is dolgozott.
Bedő Imre háromszéki, sepsikőröspataki származású, mint mondta, már gyermekként megtapasztalta a nehéz időket. A második világháború előtt, 1938-ban született. „Emlékszem az eseményekre, a háború utáni nagy szegénységre. Anyám papleány volt, az apám, akárcsak a nagyapám, ükapám pedig kántortanító – mivel volt egy kis földjük, kuláknak nyilvánítottak, kisepertek a faluból, mindenünk ott maradt. Ötödikes koromban, 11 évesen már napszámba dolgoztam, hogy meg tudjunk élni, majd elkerültem otthonról, és én kellett megoldjam a problémáimat” – említette. A középiskola elvégzése után orvosi egyetemre akart felvételizni, mert szerette a természettudományokat, de származása miatt nem vették fel.
Ezért két évig nevelőként, helyettes tanárként, adóhivatali alkalmazottként dolgozott. „Mikor elmentem felvételizni, a professzor gratulált, és amikor az eredményeket közölték, nekünk, akiket nem akartak felvenni, mindig 2–3 jeggyel leütötték az általánosunkat, mert nem voltunk társadalmilag megfelelők. 1956 hatására megnyitották a magyar agronómiát, és akkor az orvosi felvételin elért eredmények alapján felvettek. De csak úgy, hogy amikor vittem az eredményeket, azt kérdezték: munkás, paraszt? Mondtam, munkások vagyunk, mert azért, hogy megélhessünk a tanítói fizetésből, apám a kollektív méhészetét is elvállalta, és az egész család segített neki. Azt mondták, hozzak egy papírt erről, és így felvettek” – mesélte.
Az egyetemen a tudományos körök felelősének választották meg, ebben a tevékenységben aktívan részt vett. 1962-ben, a gyakorlóév után több társával együtt a burgonyakutatással bízták meg, akkor került Csíkszeredába.
Erdőalján kezdett dolgozni kutatómérnökként 1962-ben, ahol most a hegyivadász zászlóalj van. „Lovasfogattal jártunk a hegy alól, négy órakor kimentem a mezőre, hétig végeztem a kutatást, utána pedig nappal a többi munkát”. A hatvanas évek elején a nagybani vetőmagtermesztés és vírusmentesítés megszervezése az akkori feltételek mellett nehéz volt. „A mezőn egész nap vizsgáltuk a parcellák vírusfertőzöttségét, olyan is volt, hogy egy kis parcellán a növények tíz százaléka maradt meg, a többit ki kellett szedjük, mert fertőzöttek voltak. A vetőmagtermesztés kritériuma az volt, hogy csak egészséges burgonyát lehet szaporítani. Az államvizsga-dolgozatomban is leírtam, hogy az alapfajták annyira fertőzöttek voltak, hogy az új fajta is megfertőződött, és a termést nem a biológiai értékének megfelelően biztosította, hanem annak függvényben, hogy mennyire volt fertőzött. Azt is mondtam, hogy az addig végzett összehasonlító kísérletek érvénytelenek – nem azt jelezték, hogy mire képes egy burgonyafajta, hanem azt mutatták meg, hogy a fertőzöttség függvényében mennyit termett. Amikor elértünk hat-nyolc-tízezer kilós termést hektáronként, az csak hat százaléka volt annak, amire képes lett volna maga a fajta. Ezért kellet beindítani az országos vetőmagtermesztést” – emlékezett Bedő Imre.
„1966-ban újraszerveződött az egész munka, én alakítottam meg a csíki és gyergyói zárt vetőmagtermesztő övezetet – eljutottunk addig, hogy Hargita megyében 6200 hektáron évente több mint 100 000 tonna vetőmagburgonyát állítottunk elő, amelyből 70 000 tonnát évente eladtunk. Annak az ára a fogyasztási burgonya másfélszerese volt, el lehet képzelni, mennyi pénz került a termelőszövetkezetekhez. Képesek voltunk a szépvízi vagy szentsimoni kavicsos földön is termeszteni, aztán jöttek a külföldi kutatók, és azt mondták, ilyen feltételek mellett máshol nem termesztenek burgonyát. A 25–30 cm-es termőréteg alatt kavics volt” – emlékezett.
Többször ellentétbe került a kommunista tervgazdálkodás diktálta „megvalósításokkal”. „A végén oda jutottunk a hazugsággal, hogy egyes egységek azt állították, 70–80 ezer kilogrammot termeltek hektáronként, amikor én kimutattam a kísérleti állomásnál, hogy a mi vidékünkön öntözés nélkül akármilyen mennyiségű műtrágya-felhasználás is van, az éghajlati tényezők miatt, 54 ezer kilós hektáronkénti termésnél többet nem tudunk elérni. Jöttek a nézeteltérések, mondták, mit kell csinálni, habár mi tudtuk mi a feladatunk. Mindig megmondtam a véleményemet, aztán mentegetőzni kellett, hogy nem tudok tökéletesen románul, nem jól fejeztem ki magamat, mert amit a plénum előtt mondtam, azért be kellett volna zárassanak. Amikor visszavonultam az igazgatói tisztségből, a nyolcvanas években, megkérdezte az első titkár, hogy nem akarok tovább dolgozni? Mondtam, én igen, de adjon garanciát arra, hogy ha megüt a guta, eltartja a családomat. Azt kérdezte, én bolondnak tartom őt? Én pedig azt, hogy ő bolondnak tart engem? Mint kutatóegység, meg tudtam valósítani 40–50 ezer kilós termést hektáronként, és a termelőszövekezetek 70–80 ezer kilogrammot? Olyan gazdaságok voltak, amelyek száz vagon földet írtak be, mint leírt mennyiséget, hogy egy nagyobb átlaghozamot tudjanak megvalósítani. Ezek olyan aberrációk voltak, amelyeket józan ésszel nem lehetett követni” – elevenítette fel.
1970-ben a brassói kutatóintézethez hívták. Tusnádon, ahol három évig végzett vetőmag-minősítést, egy alkalommal a földművelésügyi miniszter is jelen volt, és felvetődött a kérdés, hogy mi legyen vele. „Mondtam, miniszter elvtárs, az a helyzet, hogy van egy csángó hiedelem, miszerint 2000-ben lesz a világvége, s csak az menekül meg, aki a Naskalatra menekül, s az itt van. Mindenki elkacagta magát, s megértették, hogy itt kell maradnom. Amikor lemondtam az igazgatói tisztségről, rá egy évre találkoztam az első titkárral, aki megjegyezte, milyen jól nézek ki, mi a titkom? Mondom, adja be maga is a felmondását. Mindenki elsápadt. Mondom, ne szó szerint értse, hanem úgy, hogy visszavonultam, és kint a hegyen a vetőmagburgonya termesztésével dolgozom, a friss levegő pedig hasznomra vált” – emlékezett.
Tudományos dolgozatokat, értekezéseket írt, munkáját számos díjjal, kitüntetéssel, oklevéllel ismerték el. Közben megszerezte a mezőgazdasági tudományok doktora címet, a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja lett. Együttműködött a szakma külföldi képviselőivel is, továbbképzéseken vett részt. „Nagyon jó kapcsolatom volt a magyarországi vetőmagburgonya-termesztőkkel, eljöttek ide, hogy megnézzék, mit csinálunk, fogadtam őket, gondoskodtam az ellátásukról, visszahívtak, minden esztendőben tíz napot, két hetet ott töltöttem, meglátogattam azokat az egységeket, amelyeket fenntartottak, és azokkal az emberekkel tartottam a kapcsolatot, akik a szakmában világszínvonalat jelentették. Azokat a szakfolyóiratokat, kiadványokat rendeltem meg, amelyekre szükség volt” – mesélte.
Az idős szakember nincs túl jó véleménnyel a mai állapotokról. „Az emberek képesek megalkudni a pénzügyi előnyökért, nem merik, és nem is akarják az igazságot kimondani, nem szolgálatot végeznek, hanem harcot vívnak a pozíciókért. Minket egész életünk során a szolgálat vezérelt, ennek kellett eleget tenni, becsülettel, jóérzéssel, emberséggel. Mindig meg voltam elégedve, soha nem volt elég az időm, nem unatkoztam. Jól éreztem magam, s hálát tudtam adni minden este, hogy milyen jó, hogy amit kitűztem, meg tudtam valósítani. S ez sokat jelentett. Az ember elsősorban saját magával kell elégedett legyen, azzal, hogy valamit tett” – zárta a beszélgetést.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Békésen vonultak fel a magyar feliratokért Csíkszeredában
Egy perc néma csenddel és békés felvonulással tiltakoztak a csíkszeredai városháza felirat leszedetése ellen Csíkszeredában péntek délután. A Székelyek Világszövetsége által szervezett megmozduláson közel kétszázan vettek részt.
A csíkszeredai Mikó-vár előtt gyülekeztek a tiltakozók péntek délután. Vörös-fekete székely zászlókkal, Bírók, a kettős mérce bűntény! Prefektus úr védjen meg, mi is állampolgárok vagyunk! – ilyen és ehhez hasonló feliratokkal fejezték ki nemtetszésüket az utóbbi időben, az igazságszolgáltatásban elvesztett zászlóperek és a községháza, városháza magyar feliratok leszedetése kapcsán.
A megmozduláson mintegy kétszázan vettek részt, akik a Mikó-vártól békés menetben vonultak át a csíkszeredai városháza elé, itt egy perces néma csenddel tiltakoztak a városháza felirat eltávolíttatása ellen.
„Sajnos kevesen vagyunk, jobban össze kellene fogjunk. Én azért jöttem el, mert úgy gondolom törvénytelen, ami a magyar kisebbség nyelvhasználata ellen történik itt a román államban, és igazságtalannak tartom a kettős mérce használatát is, hiszen más régiók használhatják saját zászlójukat” – vélte a csíkszeredai Augustin Tibor. Az egybegyűltek az egyperces néma csendet követően a városházától a Szabadság térre vonultak, ahol beszédet tartottak a tiltakozó akció szervezői.
„Fontos ügy, ami miatt itt ma megjelentünk, és nemcsak a csíkszeredaiaknak, hanem az egész székelységnek és magyarságnak, hiszen az anyanyelvünkről van szó. Támadják, azt szeretnék, hogy ne használjuk, hogy a székelységet asszimilálni tudják, és a magyar nemzeti öntudatot végleg kiűzzék belőlünk! Ezt, nem engedhetjük! Jogunk van használni az anyanyelvünket és a nemzeti szimbólumainkat is! – szólalt fel Benke Csaba, a Székelyek Világszövetségének alapító tagja.
Az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett szervezet alapító elnöke, András Mihály pedig arról beszélt, hogy a székely mindig szabad nép volt, és, hogy „mi is a világ állampolgárai vagyunk, nem lehet minket arra kényszeríteni, hogy hallgassunk!”. A szervező ugyanakkor tudatta a jelenlévőkkel, hogy törvényszéken feljelentést tettek az ellen a bíró ellen, aki a városháza eltávolíttatásáról meghozta a döntést, továbbá az igazságszolgáltatásban dolgozó három másik érintett személy ellen is.
András Mihály kiemelte, a csíkszeredai városházát a székelyek pénzadományából építették fel. Mint mondta, tekintve, hogy az épületnek a nevéről, és a nem a közintézmény nevéről van szó, ezért arra kéri levélben Hargita Megye Prefektusát, hogy ne a városháza feliratot, hanem a Primărie kifejezést távolítsák el az ingatlan homlokzatáról, és fordítsák le román nyelvre a városháza kifejezést, és azt függesszék ki, hogy érvényben maradjon a kétnyelvűség. A tiltakozó akció végén a résztvevők közösen elénekelték a székely himnuszt, majd a szervezők a Prefektusi Hivatalnál iktatták volna a kormánybiztosnak szánt levelüket, de zárt ajtókra találtak.
Barabás Hajna
Székelyhon.ro

Békésen vonultak fel a magyar feliratokért Csíkszeredában
Egy perc néma csenddel és békés felvonulással tiltakoztak a csíkszeredai városháza felirat leszedetése ellen Csíkszeredában péntek délután. A Székelyek Világszövetsége által szervezett megmozduláson közel kétszázan vettek részt.
A csíkszeredai Mikó-vár előtt gyülekeztek a tiltakozók péntek délután. Vörös-fekete székely zászlókkal, Bírók, a kettős mérce bűntény! Prefektus úr védjen meg, mi is állampolgárok vagyunk! – ilyen és ehhez hasonló feliratokkal fejezték ki nemtetszésüket az utóbbi időben, az igazságszolgáltatásban elvesztett zászlóperek és a községháza, városháza magyar feliratok leszedetése kapcsán.
A megmozduláson mintegy kétszázan vettek részt, akik a Mikó-vártól békés menetben vonultak át a csíkszeredai városháza elé, itt egy perces néma csenddel tiltakoztak a városháza felirat eltávolíttatása ellen.
„Sajnos kevesen vagyunk, jobban össze kellene fogjunk. Én azért jöttem el, mert úgy gondolom törvénytelen, ami a magyar kisebbség nyelvhasználata ellen történik itt a román államban, és igazságtalannak tartom a kettős mérce használatát is, hiszen más régiók használhatják saját zászlójukat” – vélte a csíkszeredai Augustin Tibor. Az egybegyűltek az egyperces néma csendet követően a városházától a Szabadság térre vonultak, ahol beszédet tartottak a tiltakozó akció szervezői.
„Fontos ügy, ami miatt itt ma megjelentünk, és nemcsak a csíkszeredaiaknak, hanem az egész székelységnek és magyarságnak, hiszen az anyanyelvünkről van szó. Támadják, azt szeretnék, hogy ne használjuk, hogy a székelységet asszimilálni tudják, és a magyar nemzeti öntudatot végleg kiűzzék belőlünk! Ezt, nem engedhetjük! Jogunk van használni az anyanyelvünket és a nemzeti szimbólumainkat is! – szólalt fel Benke Csaba, a Székelyek Világszövetségének alapító tagja.
Az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett szervezet alapító elnöke, András Mihály pedig arról beszélt, hogy a székely mindig szabad nép volt, és, hogy „mi is a világ állampolgárai vagyunk, nem lehet minket arra kényszeríteni, hogy hallgassunk!”. A szervező ugyanakkor tudatta a jelenlévőkkel, hogy törvényszéken feljelentést tettek az ellen a bíró ellen, aki a városháza eltávolíttatásáról meghozta a döntést, továbbá az igazságszolgáltatásban dolgozó három másik érintett személy ellen is.
András Mihály kiemelte, a csíkszeredai városházát a székelyek pénzadományából építették fel. Mint mondta, tekintve, hogy az épületnek a nevéről, és a nem a közintézmény nevéről van szó, ezért arra kéri levélben Hargita Megye Prefektusát, hogy ne a városháza feliratot, hanem a Primărie kifejezést távolítsák el az ingatlan homlokzatáról, és fordítsák le román nyelvre a városháza kifejezést, és azt függesszék ki, hogy érvényben maradjon a kétnyelvűség. A tiltakozó akció végén a résztvevők közösen elénekelték a székely himnuszt, majd a szervezők a Prefektusi Hivatalnál iktatták volna a kormánybiztosnak szánt levelüket, de zárt ajtókra találtak.
Barabás Hajnal
Krónika (Kolozsvár)

Illúziók ideje
Novák Csaba Zoltán (szerk., kísérőtanulmány): Aranykorszak? A Ceauşescu rendszer magyarságpolitikája 1965-1974. Források a romániai magyarság történetéhez. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2011, 574 oldal.
Novák Csaba Zoltán fiatal történész, a Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi Gheorghe Şincai Kutatóintézetének tudományos munkatársa, akinek munkássága a kommunista időszak kisebbségkutatásában már komoly eredményeket hozott.[1] A könyv egy hosszabb kutatási folyamat eredménye, összefügg a szerző doktori disszertációjával. Tulajdonképpen egy dokumentumkötetről van szó: a bevezető egy több mint százoldalas tanulmány, melyet a címben megjelölt korszakra vonatkozóan korabeli dokumentumok, jegyzőkönyvek, statisztikák segédletek, hivatalos kiadványok követnek. A felsorolt dokumentumok forrása főleg a román nemzeti történeti levéltár (Archivele Naţionale Istorice Centrale, ANIC), a volt biztonsági titkosszolgálat levéltára (Archivele Consiliului Naţional pentru Studierea Archivelor Securitaţii, ANDJC), illetve több megyei (Kovászna, Hargita, Maros) levéltár.
A kötet mind külalakjában, mind felépítésében a sorozat korábbi köteteinek mintáját követi.[2] A fedőlap igencsak kifejező: a fényképen Ceauşescu 1966-os marosvásárhelyi látogatásán, a Teleki Tékában látható, körülötte pedig helyi pártképviselők, értelmiségiek. Megfigyelhető, hogy a tükörképen, amelyen ugyanaz a kép szerepel, csupán a pártvezér képe marad élesen, a többiek elhalványulnak mellette, jól szimbolizálva a korszak kádercseréit, amelyekről a könyv is részletesen beszámol.[3] Érdekes, hogy kötet megjelenése egybeesik egy országos nosztalgiahullámmal, amelyről nemrégiben végeztek felméréseket. Eszerint a romániai lakosság majdnem fele úgy véli, hogy a kommunizmus idején jobb volt az élet.[4] Erre a hazai filmipar is ráharapott, s ennek megfelelő produkciókkal jelentkezett az elmúlt években.[5]
A kötet előszavában ismerteti azon változásokat, amelyek az 1945 és 1989 közötti korszak kutatásában történtek. A témára vonatkozó szakirodalom és kutatási projektek bemutatása után Novák Csaba Zoltán kiemeli, hogy a dokumentumok kiválogatásakor három tartalmi szempontot vett figyelembe:
azok az iratok amelyek közvetlenül említik vagy érintik a magyar kisebbséget,
azok az iratok amelyek részben említik, de nemzetpolitikai szempontból nem tartoznak az erdélyi magyarságra, illetve
azok az iratok, amelyek nem említik közvetlenül a kisebbségeket, de nagymértékben meghatározzák azok alakulását, helyzetét).
Szerzőnk a Nicolae Ceauşescu nevével fémjelzett időszakot két részre osztja. Az első korszak 1965 és 1974 közé tehető (értelemszerűen a kötet is ezt a periódust célozta meg), míg a második 1974-től az 1989-es változásokig tartott. Az említett korszakolás, illetve a tartalmi szempontok leírása egy bonyolult struktúraként érthető, ami bizonytalanságot vetíthet elő a könyv lehetséges célközönségének meghatározásakor.
A kutatásokat megnehezítette a még rendezetlen források használhatatlansága, illetve az, hogy korszak forrásanyagában rengeteg az egyáltalán nem vagy csak részben kutatható állomány. A rendelkezésre álló magyar és román nyelvű forrásanyag a korszerű kutatási módszerek használata miatt így is a kötet komoly erőssége. A szerző fontosnak tartja aláhúzni, hogy bár a kötetben megjelölt periódusban nagymértékű elnyomás és diszkrimináció érte az erdélyi magyarságot, a könyv nem probléma- vagy sérelemkatalógus.
Az előszót követő bevezető tanulmány egyrészt választ ad azokra a kérdésekre, amelyek az elemzett korszakkal kapcsolatosan feltehetőek (például a címre, amely szintén kérdőszóból áll: „Aranykorszak” volt-e ez egyáltalán az erdélyi magyarságra nézve?). Másrészt pedig segítséget nyújt a több mint négyszáz oldalnyi dokumentum értelmezéséhez, kontextusba helyezéséhez. Az előtanulmány bevezetője mindössze két, tömérdek lábjegyzettel ellátott oldalba sűríti az 1944-1964 közötti húszéves periódust, mivel ennek a korszaknak komoly szakirodalma van (és nem tartozik a kötet tárgyához).
A következő fejezet az előbbinél már hosszabb terjedelemben taglalja az 1964-től kezdődő folyamatokat, amelyek Románia számára az úgynevezett „külön utas” politika folytatását jelentették, illetve a későbbiekben Ceauşescu hatalmának konszolidációját hozták. A „Deji örökség” felvázolásában fontos szerepet kap a „függetlenségi nyilatkozatként” elhíresült pártdokumentum, amely a szocialista országok egymás belügyeibe való beavatkozását ítéli el (Nyilatkozat a Román Munkáspárt álláspontjáról a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kérdéseiben, 103-111.o.). Pozitívum, hogy Novák Csaba Zoltán nem csupán a belpolitika pontos ismertetésére törekedett; a fejezetben helyet kap a külpolitikai irányzatok vizsgálata is, illetve ezek hatása Románia nemzetközi kapcsolataira.
A tanulmányban szerzőnk elméleti kérdést is boncolgat. A nacionalizmus megjelenése a politikumban különféle diskurzusokat szült a „szocialista nemzet” fogalmának meghatározásakor. A Nicolae Ceauşescu-i új vezetés a Dej-i merevséggel szemben jobban odafigyelt e fogalom meghatározására, amennyiben a nemzet fogalmába tartozónak tekintette a kisebbségeket is. Az erre az elvi alapra épülő új politika fő hivatkozási pontját Ceauşescu 1965-ös székelyföldi látogatása jelentette.
A tanulmány következő fejezete egy bel- és külpolitikai szempontból egyaránt fontos pillanatot, az 1968-as eseményeket vázolja fel. Az esztendő történései a külpolitikában, majd a belpolitikában is sikert hoztak Ceauşescu számára. A magyar kisebbség három fejleményt értékelt kedvezően: a közigazgatási reformot, a magyar értelmiségiekkel való találkozót és egyeztetést, valamint a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának (MNDT) létrehozását. A fejezetben mindhárom intézkedésről külön elemzést olvashatunk. Az új közigazgatási reform, a megyésítésekkel járó bonyodalmas folyamat nem jelent újdonságot a szerző számára.[6] Ez a folyamat konfliktusoktól sem volt mentes. Egyrészt a kérdést a párton belül is viták kísérték, akárcsak a székelyföldi megyékben.
A pártvezetés két lehetőséget, a „nagy székely megyét”, illetve a „kis székely megyét” mérlegelte. A politikusok véleménye megoszlott, ám Ceauşescu türelmesen reagált, figyelmet fordított az érintett területek lakosságának igényeire is. Fazekas János szerepe fontos volt e folyamatban, ugyanis a kezdetektől részt vehetett a tárgyalásokon, és a magyarság képviselőjének is tekintette magát ebben az ügyben. (Tőle származik a megyék későbbi elnevezése – Hargita és Kovászna – is.) Lokális szinten a „nagy székely megye” lehetősége három város közti konfliktust eredményezett: Csíkszereda, Székelyudvarhely és Sepsiszentgyörgy egyaránt pályázott volna a megyeszékhelyi státusra. Végül Kovászna megye megalakulását követően az előbbi két város között folytatódott a vita, amely olyannyira eldurvult, hogy Csíkszeredában tüntetés szerveződött, miután a tervezetben a pártvezetés Székelyudvarhelyt jelölte meg megyeszékhelyként. Egy csíki küldöttség ellátogatott Bukarestbe, és végül Ceauşescu engedett a követelésnek, ismét „türelmességet és odafigyelést tanúsítva.”[7]
A romániai magyar társadalommal való kiegyezési törekvés másik nagy lépését a párt a magyar értelmiségiekkel és pártkáderekkel való találkozóval próbálta elérni. A ritka alkalomnak számító esemény során (1949 óta nem volt erre példa) a kisebbség képviselői egy problémakatalógust állítottak össze, de a felvetődött gondok megoldása nem járt teljes sikerrel. Az egyik fő vita a romániai magyarság jogi státusának elismerése körül zajlott. Mivel a pártvezetés nem ismerte el (továbbra sem) a nemzeti kisebbségek kollektív jogait, elvetette a statútum elkészítését. A másik stratégiai téma az oktatás kérdésköre volt, azonban néhány magyar tannyelvű osztály indítását leszámítva itt sem történt komoly előrelépés. A megbeszélés következményeként a kultúra világában lett a legkézzelfoghatóbb a változás: létrehozták a Kriterion Könyvkiadót és A Hét című kulturális-közéleti hetilapot (továbbá emelték a meglévő magyar sajtótermékek példányszámát). Ekkortájt indultak el (néhol újra) a román televízió és rádió magyar nyelvű adásai is.
A hangos kisebbségi elégedetlenségtől mentes hátország biztosításának szándéka külpolitikai fejleményekkel magyarázható. Bár Ceauşescu nem értett egyet a Dubcek-fémjelezte lazítással, elítélte a csehszlovákiai intervenciót. Az ezt követő sikerek, illetve politikai csúcspont elérése után rögtön Székelyföldre látogatott, ahol több beruházást ígért, és magyarul is köszöntötte az embereket – ez szintén emelt népszerűségén. Az MNDT létrehozásával a magyarság egy olyan fórumot kapott, amelyben a párttal való kapcsolattermés és problémamegoldás lehetőségét láthatta. Az események arra utalnak, hogy ezen gesztusokkal a legfelsőbb vezetés a székely identitás tudatos elsorvasztására törekedett: a lokális önazonosság alakítása szinte versengésbe sodorta egyes régiók azonos nemzetiségű lakosait.
Az 1970-es évek elejét Ceauşescu számára a teljes belpolitikai siker jellemezte. Az események további menetét meghatározta az 1971-ben kihirdetett, „júliusi tézisekként” ismert ideológiai önmeghatározás. A tanulmány következő részét a júliusi tézisek következményei és ezek lehetséges értelmezései alkotják. A következményekhez sorolható a nagymértékű szisztematizálási tervek (értsd: falurombolások) beindítása, amelyek több száz magyarlakta falut érintettek. Ehhez hozzájárult az erőszakos iparosítás, amely a román munkások addig magyar többségű városokba történő – nyilvánvalóan asszimilációs szándékú – betelepítésével járt. Az ideológiai szigor és az ezzel járó káderrotáció bevezetése a párthoz lojális, de túl sok hatalomra szert tevő helyi vezetők leváltását vagy egyéb funkciókba való kinevezésüket eredményezte.
A magyar politikai és kulturális elit alakulásának elemzése szintén nem új téma a szerző számára.[8]Megtudhatjuk, hogy volt rá példa arra, magyar káderek bejuthattak a legfelsőbb vezetésbe (KB, VB, PB, minisztériumok stb.), az efféle karrierhez azonban bizonyos feltételek szükségeltettek: a kézenfekvő párthűség mellett számon tartották a megfelelő családi hátteret (elvárt volt munkás- vagy parasztcsaládból való származás), és az illető káder viszonyulását az 1956-os és 1968-as eseményekhez. Fontos volt továbbá különválasztani a nemzeti és a politikai identitást. A tanulmányban a két legtöbbször előforduló társadalomszervezésre befolyással levő személyiség, Fazekas János és Király Károly esete egyedinek számít. Nem véletlen, hogy Novák az erdélyi magyarságot érintő kérdésekben mindkettejük munkásságát kiemelten értékeli.
A tanulmány utolsó két fejezete már az összegzést, következtetéseket és a kiértékelést tartalmazza. Kiderül, hogy a romániai magyarság mikortól és hogyan jelentett belbiztonsági problémát, és a pártvezetés miként próbálta a Securitate révén ellenőrzése alá vonni a kisebbséget.[9] A korszakot egyértelműen az 1974-es XI. kongresszus zárta, amelyen többek közt Ceauşescut államfőnek választották. Érdekes figyelni a diktátor képének a kötet tanulmányából, dokumentumaiból kirajzolódó változását, amelynek során a politikus elveszítette a kezdetben a nemzeti kisebbségekkel szemben tanúsított türelmét. Ezen időszaktól leértékelődik a korábban korszakjellemző három elem: külpolitikai téren a Szovjetuniótól való eltávolodás, gazdasági szempontból az életszínvonal növelése, valamint az értelmiségiekkel való kiegyezés a belpolitikában.
A forrásokban nem szűkölködő tanulmányt a dokumentumok követik, a tanulmányhoz hasonló felosztásban, időszakolásban.[10] A dokumentumok fordítását és jegyzetekkel való ellátását, kiválogatását Novák Csaba Zoltán és Kuszálik Eszter végezte. A kötet végén található háromnyelvű (magyar, román, angol) rezümén kívül a hely-, intézmény- és személynévmutató, valamint a kulcsszemélyek életrajzi adatainak felsorolása adatbázisjelleget ad a könyvnek. A kötet célközönsége nem tisztázott, de a leírt korszakkal foglalkozó kutatóknak mindenképpen hasznos és hiánypótló munkának számít. Remélhetőleg lesz majd folytatása, a további évek elemzésével. Célszerű lenne a meglévő anyag lefordítása, legalább angol és román nyelvre.
Jegyzetek
[1] A rengeteg tanulmány és kötet mellett kiemelném a Vladimir Tismăneanu által vezetett elnöki bizottság jelentését, melyben elítélte a kommunizmust és Novák Zoltán a magyarságra vonatkozó alfejezetnek a társszerzője: Raport Final. Comisia Prezidenţială pentru analiza dictaturii comuniste din România, Bucureşti, 2006.
[2] A sorozat korábbi hat kötete: GYÖRGY Béla: Iratok a romániai Országos Magyar Párt történetéhez. A vezető testület jegyzőkönyvei, Erdélyi Múzeum Egyesület – Pro-Print, Kolozsvár–Csíkszereda, 2003; NAGY Mihály Zoltán – VINCZE Gábor: Autonómisták és centralisták. Észak-Erdély a két bevonulás között (1944. szeptember – 1945. március), Erdélyi Múzeum Egyesület – Pro-Print, Kolozsvár–Csíkszereda, 2003; Stefano BOTTONI: Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság (1956–1959), Pro-Print, Csíkszereda, 2006; LÁSZLÓ Márton: Máthé János: Magyarhermány kronológiája (1944–1964), Pro-Print, Csíkszereda, 2008; GIDÓ Attila: Úton. Erdélyi zsidó társadalom- és nemzetépítési kísérletek (1918–1940), Pro-Print, Csíkszereda, 2009; NAGY Mihály Zoltán – Olti Ágoston: Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez 1944–1953, Pro-Print, Csíkszereda, 2009.
[3] A Ceauşescut körülvevő személyek közül beazonosítható Fazekas János, Erdélyi István (a Teleki Téka akkori igazgatója), Elena Ceauşescu és Gere Mihály. A könyvben jól jönne információpótlásként a képen szereplő személyek felsorolása.
[4] Az említett felmérést a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló Intézet végezte; az országos reprezentatív mintájú felmérésből az is kiderül, hogy a megkérdezettek 47%-a véli úgy, hogy a kommunizmus egy „roszszul alkalmazott, de jó ötlet”. Lásd Kétszer többen vannak a kommunizmus után vágyakozók, mint elítélői, Krónika Online 2010. szeptember 23., www.kronika.ro/index.php?action=open&res=42706
[5] Gondolok itt a Constantin Popescu és Cristian Mungiu Amintiri din Epoca de Aur, illetve Andrei Ujică Autobiografia lui Nicolae Ceauşescu című alkotásaira, amelyek különbözőképpen világítják meg ugyanazt a korszakot.
[6] Vö. NOVÁK Csaba Zoltán: A megyésítés előkészítése és a nemzetiségi kérdés Romániában 1967–1968 = Integrációs stratégiáka magyar kisebbségek történetében, szerk. Bárdi Nándor – Simon Attila, Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2006, 455–421 (megjelent román nyelven is); NOVÁK Csaba Zoltán – OLTI Ágoston: Udvarhely vagy Csíkszereda? Harc a megyeszékhelyért (Egy csíkszeredai küldöttség Nicolae Ceauşescu-nál 1968-ban), Székelyföld 2008/7., 85–111.
[7] A küldöttség látogatásakor zajlott a párt plenáris ülése, Ceauşescu ezt megszakítva tárgyalt a küldöttséggel. Érdekes a tény, hogy Csíkszeredának 1966-ban 8459 lakosa volt, míg Székelyudvarhelyen ugyanekkor 15 901-en laktak.
[8] Lásd NOVÁK Csaba Zoltán: A párt szolgálatában. Kádersors a Székelyföldön, Múltunk 2005/4., 100–128; UŐ.: Intelectuali maghiari de stânga în conflict cu noile autorităţi comuniste, Anuarul Institutului de Cercetări Socio-Umane „Gheorghe şincai” (Târgu Mureş), 2006, 372–382.
[9] Itt érdemes kiemelni Domokos Géza példáját, aki többszörös megfigyelés alatt állt, és az informátorai saját kollégái voltak.
[10] A levéltári és sajtóforrások mellett, illetve a korszerű szakirodalom felhasználásán kívül a szerző interjúkat is készített. A kötetet egyértelműen gazdagítja például a 2008-ban készített Király Károly-beszélgetés.
Fodor János
erdelyikronika.net

Megjelent a Márton Áron Főgimnázium évkönyve
Megjelent a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium 2015/2016-os tanévről szóló évkönyve. A kalendárium különlegessége, hogy a rendszerváltás utáni nyomtatott sorozatnak ez a huszonötödik darabja.
Az évkönyvben megtalálhatók az állandó jellegű, már megszokott rovatok, mint például a tanévet összefoglaló igazgatói jelentés, a szemeszter főbb eseményeinek krónikája, illetve a Tanárszemmel nevű rovat, amelyben pedagógusok értekeznek az oktatás fontosabb kérdéseiről.
Mindezek mellett idén is fellelhető a Lepkeszárnyak nevű fejezet, amelyben a tanulók versei, prózai írásai és tudományos munkáinak beszámolói kaptak helyet. Egyik különlegessége az évkönyvnek, hogy színészek, rendezők és színkritikusok is beszámolnak a tevékenységeikről, akik az iskola diákjai voltak egykoron. A kiadványban továbbá helyet kaptak bemutatkozó és búcsúzó írások is: tartalmaz egy nekrológot, amely megemlékezik az iskola „legendás” biológia tanáráról, a tavaly elhunyt Izsák Zoltán életútjáról, illetve egy másik fejezetben a tanintézet volt diákjával, a jelenleg Debrecenben élő Gál Zoltán informatikai és villamosmérnökkel található egy interjú – számolt be Varga László iskolaigazgató.
Hozzátette, a könyv 350 oldalas, a megítélése szerint rendkívül tartalmas és változatos. Az évkönyv főszerkesztője Borsodi L. László, szerkesztőtársai Bara Katalin, Kolozsváry Katalin és Orbán Zsolt.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro,

Politikai, gazdasági, magyarság-kérdéseket vitattak meg Csicsóban
Regionális tábort tartottak Csíkcsicsóban március 1-5. között a Fidelitas közép-magyarországi alapszervezetei. Szombat délután nyilvános kerekasztal-beszélgetés szerepelt a programban Itthon otthon vagyunk – Erdély címmel.
Tusványos mintájára egy „kistusványost” igyekeznek elindítani Csicsóban, az első táborban mintegy 120 budapesti személy vett részt ifjúsági szervezetektől. „Csicsó testvértelepülésén, Zuglóban volt egy képviselő, a Fidelitas egyik alelnöke, ő átkerült a miniszterelnöki hivatal protokollosztályára, a kapcsolat megmaradt, és így merült fel, hogy a regionális tábornak a mi településünk legyen a házigazdája. Amennyiben minden tekintetben elégedettek leszünk az itt zajlottakkal, jövőben bővítenénk a tábort, és bevonjuk a környező településeket is” – magyarázta Péter Lukács, Csíkcsicsó polgármestere. Hozzátette, a rendezvény ideje alatt politikai, gazdasági, magyarság-kérdéseket vitattak meg, és szó volt a Fidelitasnak a közéletben és a politikában való szerepvállalásáról is. A Fidelitas egy magyarországi politikai ifjúsági szervezet, amely a Fidesz ifjúsági társszervezeteként alakult 1996-ban.
A szombati kerekasztal-beszélgetésen részt vett Bíró Zsolt parlamenti képviselő, a Magyar Polgári Párt elnöke, Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke és Tánczos Barna szenátor, akik az erdélyi közélet aktuális és meghatározó kérdéseiről, aktuálpolitikai témákról beszéltek a hallgatóságnak. Varró Zsolt, a Fidelitas Nemzetpolitikai Kabinetjének vezetője moderátorként elsőként a romániai korrupciós botrány körül kialakult helyzetről kérdezte beszélgetőtársait, arról, hogy mi a véleményük az eseményekről, a kormány ezzel kapcsolatos kommunikációjáról, illetve a határozat visszavonásáról.
Zakariás Zoltán rámutatott, a kormányrendelet kapcsán két tényező van: az egyik a mód, ahogyan ezt a kormány elfogadta és kommunikálta, a másik a tartalma.
Ráduly Róbert Kálmán szerint a történet nem ilyen egyszerű. „Romániában ma vannak választott vezetők, akiket az emberek választottak, de a hatalom az utóbbi években egyre inkább a mi kezünkből az arc nélküli szekusok kezébe került át, akik besúgóikon, beszervezett ügynökeiken keresztül manipulálnak. Ez a háború zajlik ma Romániában amerikai támogatással.” Hangsúlyozta Romániában sem társadalmi, sem parlamenti vita nem volt az éppen aktuális büntető törvénykönyvről. Kitért a magyar vezetők meghurcolására – köztük a saját ügyére – és úgy véli, „akik támogatják a Johannis-féle szekus világot, azok vagy balgák, vagy a rendszernek a tagjai.”
Ráduly gondolatához csatlakozott Korodi Attila is. „Jelen pillanatban a romániai döntéshozók szintjén a meccs arról szól, hogy a politikai képviselet hozzon-e döntést, vagy az a grémium, amelyik kevésbé látszik, a titkosszolgálathoz, az igazságszolgáltatási intézményrendszerhez kötődik. És ez a demokráciadeficit egyre súlyosabbá vált. Nagyon élesen megjelentek a leszámolási jellegű ügyek az intézményvezetőknél, de nem csak a magyar elöljárók esetében.” Hangsúlyozta, minden óra minden percében lehallgatják őket. Tánczos Barna szerint, ha az emberi jogok védelmére vezetjük vissza az egész ügyet, akkor már rég az utcára kellett volna vonuljon az egész ország.
Bíró Zsolt szintén a meghurcolt elöljárók helyzetéről, valamint a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium esetéről is beszélt. „A folyamatos lehallgatásoknak köszönhetően bárki bármikor elővehető, letartóztatható” – húzta alá.
Autonómiáról, törekvésekről
Milyen akadályokat gördít a nemzeti kisebbségi lét elé a román állam, az autonómiatörekvések hogyan csapódnak le az erdélyi magyarok mindennapjaiban, illetve vannak-e olyan áttörési pontok, ahol sikerült bizonyos eredményeket elérni? – tette fel a kérdést a beszélgetés második felében a moderátor.
Tánczos Barna rámutatott, a területi autonómia elérése két eszközzel lehetséges: az egyik a fegyveres, a másik a parlamenti megoldás, a romániai magyarság ez utóbbit választotta. „De egyesek vigyáznak, hogy ne legyen olyan konjunktúra, ahol ez megvalósulhatna.” Korodi szerint az elköteleződés maximális kell hogy legyen, mert autonómia nélkül hosszú távon nem tud fennmaradni az erdélyi magyarság.
Ráduly úgy véli, mai napig nem tudták felsorakoztatni a kritikus tömeget az ügy mögé. Sok az ellentmondás, és nincs egy kézzelfogható origója az ügynek. Bíró Zsolt hangsúlyozta, nem tartja szerencsésnek a helyzetet, hogy Székelyföld területi autonómiája tekintetében különböző tervezeteket, statútumokat versenyeztetnek.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Mégis támogatja a minisztérium a Caritas otthoni beteggondozó programját
Újra támogatja a munkaügyi minisztérium a Gyulafehérvári Caritas szociális szolgáltatásainak finanszírozását: az új szerződés a teljes 2017-es évre szól, azonban az otthoni beteggondozó program esetében a tavaly decemberben kért összeg mindössze 75 százalékát biztosítják.
Február közepén írtunk arról, hogy márciustól ezerötszáz ápolásra szoruló személy otthoni gondozása kerül veszélybe, ugyanis a munkaügyi minisztérium februárra megvonta a szolgáltatás finanszírozását a Gyulafehérvári Caritastól. Akkor az illetékesek abban reménykedtek, hogy ettől a hónaptól ismét megkapják a támogatást, és folytatni tudják a tevékenységüket, azonban a helyzet nem hogy jobbra, hanem még rosszabbra fordult: múlt hét elején arról számoltunk be, hogy márciustól 1916 ápolásra szoruló személy gondozása került veszélybe, mivel a beteggondozó-program mellett az öregotthonok és a fogyatékkal élők nappali foglalkoztatására vonatkozó támogatás összege sem állt a szervezet rendelkezésére.
Péter György, a Caritas szociomedikális ágazatának vezetője akkori érdeklődésünkre elmondta, mivel február végén az összes szolgáltatás esetében lejárt a szerződés, és egyelőre nem jelent meg miniszteri rendelet az újabb támogatásról, március elsejétől egyik szociális szolgáltatásra sincs állami támogatásuk. „Ez 1916 személyt érint: ebből a csíki zónában 250 személyt gondozunk otthon, 20 fogyatékkal élőnek segítünk a csíkszeredai Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központban, és a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthonban is vannak csíkiak” – tájékoztatott Péter.
A hétvégén kedvező változás történt: Bedő Krisztina, a Caritas közkapcsolatokért felelős munkatársa elmondta, lesz állami támogatás a szociális szolgáltatásokra. Hozzátette, megkapták a minisztériumi rendeletet, amelyben az áll, hogy támogatják a szervezet tevékenységét márciustól decemberig, azonban a Caritas által tavaly decemberben kért összeg csupán 75 százalékát biztosítják számukra.
„A március 1-jén megjelent rendelkezés értelmében a januárban megkapott összeg 75 százalékával támogatja a munkaügyi minisztérium a Gyulafehérvári Caritas Otthoni Beteggondozó programját havonta. Az ágazat teljes éves költségvetésére nézve azonban a kiesés 29 százalékot jelent, hiszen a februári hónapra egyáltalán nem kapott állami támogatást a szervezet beteggondozással foglalkozó programja. A kiesett összegekre vonatkozóan a következőkben az önkormányzatokkal kíván tárgyalni a szervezet vezetősége, ennek függvényében alakul majd a szolgáltatásnyújtás folytatása. A csíkszeredai Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ, illetve a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon megkapta a támogatás teljes összegét” – magyarázta Bedő Krisztina.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro

Jelen voltak, mégis halasztottak Rádulyék perében
A vádlottak és a tanúk is megjelentek hétfőn a Maros Megyei Törvényszéken Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán és alpolgármestere, Szőke Domokos perében, az önkormányzat újonnan kinevezett képviselője azonban halasztást kért.
A legutóbbi, január 27-ei tárgyaláson sem történt érdemi előrehaladás az ügyben. Arra az időpontra a tanúk meghallgatását ütemezték, de annak ellenére, hogy két tanú megjelent a bíróság előtt, kihallgatásuk elmaradt, mert a csíkszeredai önkormányzatnak nem volt hivatalos képviselője.
Márpedig az ügyet csak akkor lehetett folytatni, ha a tanács a bürokratikus procedúrát betartva nevesíti azt a személyt, aki a perben képviselje – korábban ugyanis a testület elfogadott egy határozatot, amelyben Füleki Zoltán alpolgármestert nevesítette jogi képviselőként, csakhogy ezt a döntést Hargita megye prefektusa megtámadta, mivel a szavazáskor nem teljesült a kétharmados kvórum feltétele. A csíkszeredai tanács ezt tudomásul vette, visszavonta a határozatot, és immáron kétharmados kvórummal újabb határozatot hozott, amelyben leszögezték, hogy nem élnek kártérítési igénnyel, viszont újfent nem jelölték meg jogi képviselőjüket. Ezt a mulasztást nemrég pótolták, és újabb helyi tanácsi határozatban az önkormányzat jegyzőjét nevezték ki a perben jogi képviselőnek.
A hétfői tárgyaláson a vádlottak és a tanúként beidézett személyek is megjelentek, a jegyző pedig halasztást kért, arra hivatkozva, hogy tanulmányoznia kell az ügyhöz kapcsolódó iratokat. A következő tárgyalást április 3-ra tűzték ki.
Egy éve tart a per
A szóban forgó ügyben az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Rádulyt háromrendbeli hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal, Szőkét pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolja. A per 2016. március 30-án kezdődött a Maros Megyei Törvényszéken, majd többszöri halasztás után tavaly november 21-én tartották az első érdemi tárgyalást, azóta pedig többször halasztottak.
A tisztségviselők ellen többek között az a vád, hogy jogosulatlanul használták országon belüli, de Hargita megyén kívüli kiszállásra a hivatali – tehát közpénzből fenntartott – gépkocsit, valamint hogy megkárosították a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökséget, amikor a Sapientia egyetemnek kiadott építkezési engedély kibocsátásakor nem vették figyelembe az ortodox templom műemlék jellegét.
A gépkocsiba nem tankoltak sem a kiszállás napján, sem a megyén kívül (azaz közpénzt nem költöttek saját célokra), az ortodox egyház pedig átiratban jelezte, hogy nem fogalmaznak meg igényt a városvezetőkkel szemben, tehát nincs sértett fél.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro,

Száz éve a Magyaroson – Színesítik a fehér foltot
Pontosan száz évvel ezelőtt, 1917. március 8-án emlékezetes ütközet helyszíne volt a Magyaros-tető: az egyesített osztrák–magyar és német csapatoknak ekkor sikerült visszavenniük az idegen betörőktől a Csíki-havasok egyik 1340 méter magas, stratégiai fontosságú pontját. Az évfordulón a hagyományőrzők egy csoportja emléktúrát szervezett a helyszínre, mi lapunk hasábjain a történteket foglaljuk össze.
Csíkszentmárton évek óta élen jár az első világháborús emlékhelyek rehabilitálásában, az elesettek emlékének ápolásában. Gergely András polgármester 1994 óta foglalkozik behatóan a községhez tartozó Úz-völgye történelmével.
– Annak idején, amikor húzogattam a palackból a dugót, sokan azt sem tudták, hogy hol van Úz-völgye, nemhogy a Magyaros-tető. 1994-ben ismerkedtem meg a háromszéki, egykori 11-es székely határőr zászlóalj katonáival, 1994-ben készült el a második világháborús emlékmű és megpróbáltam utánanézni az eseményeknek. Rájöttem, hogy ez egy hihetetlen fehér folt, nem tud róla senki, nem foglalkoznak vele. Ez indított többek között arra, hogy Székely határőrök nyomdokain címmel éveken keresztül honismereti tábort szervezzek fiataloknak, és velük együtt fedeztük fel az Úz-völgy történelmét, együtt festettünk turistautat az Úz-völgye és a Magyaros-tető között, és közben rádöbbentünk, hogy tulajdonképpen mi zajlott a térségben.
Magyarosi történések
Gergely András a román betörést követő 1916-os eseményeket kutatva ismerte meg a 39-es hadosztály, s ezen belül többek között a 9-es kassai, a 10-es miskolci, a 11-es munkácsi és a 16-os besztercebányai gyalogezredek történetét. Ez mintegy hatezer katonát jelentett, akik a havasokban teleltek. A magyar csapatok 1916. október 12-én érték el az Úz-völgy térségét, visszaszorítva a román egységeket, de az ellentámadásba lendült orosz erők december 24-én a Magyaros-tetőt elfoglalták.
– Ez nem a legmagasabb pont a Csíki-havasokban, mindössze 1340 méteres magaslat, de stratégiailag rendkívül fontos – hangsúlyozta Gergely András. – Csak az érti meg, aki már járt ott és láthatta, hogy onnan az egész Szeret-völgye látszik, az Úz-völgyébe pedig direkt belövési lehetőséget engedett, és ez nagyban akadályozta a hadtáputánpótlást. Amúgy is az a tél hihetetlenül nehéz volt, nagy hó volt, szélvihar, széldöntés, rossz útviszonyok és nehéz lehetett megoldani a több ezer katona ellátását.
Közben a 10-es miskolci gyalogezredet kivonták az Úz-völgyéből és a jobban szorongatott Gyimes-völgyébe vezényelték. 1916 végén Breit (Bánlaky) József vette át a 39-es hadosztály vezetését, aki jobban szót értett a Csíkszeredában székelő Karl Litzmann hadtestparancsnokkal. Mivel többszöri próbálkozásra sem sikerült a 9-eseknek, sem a németeknek a Magyaros-tetőt visszavenni, Breit visszakérte a miskolciakat a saját hadosztályába és a 10-es honvédeket egy hónap csíkzsögödi gyakorlatozás során rohamosztaggá képezték ki. – Ez is igazolja, hogyha valamit jól előkészítenek, annak eredménye is tud lenni – részletezte Gergely András. – Kinéztek Zsögöd fölött egy magaslatot, ami hasonlított a Magyaroshoz. Ez a kutatások szerint a mostani lőtér fölötti részen lehetett. Egy hónapig gyakoroltak egészen élesben, például kiválasztották a legjobb dobókat, akik 30-40 méterre is el tudták hajítani a gránátokat. Eközben az Úzban telelő egységek támadási vonalakat építettek ki. 1917. március 8-án pedig nagyon komoly tüzérségi előkészítés után, még a megadott jel előtt támadásba lendültek, és alig több mint egy óra alatt elfoglalták a tetőt. A veszteséglista ehhez a fontos fegyvertényhez képest nem olyan nagy. 44-en estek el a csaknem négyszáz orosz katonához képest és ezer hadifoglyot, köztük 13 tisztet ejtettek.
A Magyaros-tető legmagasabb pontját, a Névtelen-kúpot ekkor nevezték el Litzmann kúpnak a katonák Karl Litzmann porosz tábornok tiszteletére, és a névadást egy gránittáblán is megörökítették. Néhány hónap múlva Csíkszereda tanácsa a tábornokot a város első díszpolgárává választotta. Az oroszokat érzékenyen érintette az 1917. március 8-i vereség, utána legalább ötször próbálták visszafoglalni a tetőt, de sikertelenül.
A feledés homályától hagyományteremtésig
A gránittábla már nincs meg, átviharzott felette két háború, s a kommunizmus. Az Úz-völgye elnéptelenedett, és az első világháború ember alkotta építményei mind eltűntek, pedig a leírások és a korabeli fényképek szerint az egész Magyaros-völgye akkoriban úgy nézhetett ki, mint egy különös város, házak, kaszinó, még üzlet is volt – részletezte Csíkszentmárton polgármestere. – Minden tisztnek külön kis házikója volt, s még fürdőt is kialakítottak. Az Aklosban megoldották a villanyvilágítást, kórházat és kisvasúti szerelőműhelyt is működtettek, de ma már semminek nincs nyoma, visszasüllyedtek a feledés homályába. Pedig az egyik korabeli szerző a létesítmények háború utáni turisztikai kihasználását is előrevetítette…
A Magyaros-tetőt gépjárművel Hargita megye felől nem lehet megközelíteni, a régi hadiutakat már benőtte az erdő. (Kománfalva felől, az ún. „oroszok útján” közelebb lehet jutni hozzá.) Gyalogosan a Magyaros-patak völgyén vezet arra a kijelölt turistaút (piros háromszög, fehér szegélyben), amely az első világháborús kápolna mellett indul, és a bal oldali ágon, a Magyaros-élen halad, ahol még ma is jól látszanak a világháborús állások.
– Fel lehet jutni, emberpróbáló, de nem lehetetlen – hangsúlyozta a polgármester, hozzátéve, hogy a Litzmann-kúp elérése kb. kétórás gyaloglást jelent. Ott ma már egy fára elhelyezett tábla őrzi a jeles tábornok emlékét. Ezt a Budakeszi Baráti Társaság állította 2015-ben. Az úz-völgyi temetőnek Csíkszentmárton önkormányzata viseli gondját. 2004-ben székely kaput állítottak, elkészült a kerítés és 600 sírt megjelöltek. Közben több magánszemély és civil szervezet is bekapcsolódott az emlékőrzésbe. Az egyik emlékművet az Etele és a szegedi Meritum Egyesület felújította, dolgoznak a másikon is, ami kimondottan a miskolci tízes honvédek emlékműve lesz.
– Úgy vélem, sikerült kirángatni a dugót a szellemet záró palackból és jó irányba ki is szabadult a szellem, mert egyre több embernek lett fontos ez a kegyeleti hely – foglalta össze Gergely András. – Az Etele Egyesület, a Meritum, az Erdélyi Kutatócsoport mind részt vesz a munkában. Szeretnénk már idén gránittáblákba vésetni az eddigi kutatások szerint azonosított 850 első világháborús hős – többnyire 18–21 éves fiatal – névsorát, és ezeket a táblákat a temető falában elhelyezni. Úgy gondolom, lassan szép kegyeleti és emlékhely lesz a nagy kiterjedésű Úz-völgyi hősi temető, amely mindig arra kell, hogy emlékeztessen, hogy ne kövessük el a múlt hibáit.
A százéves évfordulón a csíki hagyományőrzők emléktúrán vesznek részt és a miskolci 10-es honvédek utódaival közösen róják le tiszteletüket az elődök egyik legfényesebb fegyverténye előtt a helyszínen, a Magyaros-tetőn.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)

Interjú Vaszi Leventével –
„Meg kell küzdenünk, hogy hagyományaink megmaradjanak”
Vaszi Levente népdalénekes 2014-ben elnyerte a Fölszállott a páva tehetségkutató műsor közönségdíját, azonban a siker meglovaglása helyett szülőfalujában, Kósteleken folytatta tanári pályáját és családot alapított. A rendkívül szerény férfival a jelenről és a tervekről beszélgettünk.
– Hogyan tekint vissza a Fölszállott a páva-beli szereplésére?
– Húsvétkor lesz három éve, hogy elnyertem a vetélkedő közönségdíját, és úgy vélem, jó visszhangja volt a szereplésemnek. A falu számára jó hírverés volt, ahogy az azelőtti évben való szereplésünk is a Szellő tánccsoporttal, amikor különdíjban részesültünk. Igazából akkor került fel a térképre Kóstelek, majd erre erősítettem rá 2014-ben. Ugyanakkor számomra is jó volt, hogy megmutathattam az Istentől kapott ajándékot, tehetségemet.
– A szakmai elismerések és a közönségsiker ellenére nem népdalénekes-karrierjét építette tovább, hanem hazatért szülőfalujába…
– Legfőbb hivatásomat a népzene, a néptánc alapozta meg. Ferencz András és Incze Éva magyartanárok hívtak haza, és kutyakötelességemnek tartottam, hogy továbbvigyem mindazt, amit tőlük kaptam. Ők megbíztak bennem, és úgy éreztem, azt kell bizonyítanom, hogy itthon megállom a helyem. A versenynek köszönhetően valóban adódott számomra egy más lehetőség, és bár lehet úgy több pénzem, jobb sorsom lett volna, nálam nem úgy működik ez a dolog, hogy szököm ide, szököm oda. A kultúránk is erről szól: álljuk meg a helyünket, legyünk kitartóak és adjuk tovább az örökséget, ellenkező esetben tudjuk, mi történik. Itt nálunkfelé, a határ mentén meg kell küzdenünk, hogy hagyományaink megmaradjanak. A tévészereplésemmel is hagyományainkat akartam megismertetni a nagyvilággal, és megmutatni az elvándorolt magyaroknak, hogy itt mekkora értékek vannak, hátha hazatérnének, vagy legalább mozgassam meg a szívüket, lelküket.
– Bár a falut túlnyomórészt magyarok lakják, az oktatás románul zajlik…
– Földrajztanár végzettségem van, ám jelenleg történelmet tanítok. Ezt szerencsésnek tartom, tudva, milyen történelmet tanítanak gyerekeinknek. Arra törekszem, hogy ne az elferdített, hanem a valós tényeket ismerjék meg a gyerekek. Ez délelőtt történik, míg délután egy kolléganőmmel együtt hagyományőrző magyar órákat tartunk. Ő magyart korrepetál, én pedig kézműves foglalkozásokat, éneket, gyimesi és erdélyi néptáncot tanítok, hogy amikor Csíkszeredába mennek továbbtanulni, tudjanak bekapcsolódni az ottani táncház-mozgalomba. Emellett van egy egyesületünk, amely csakúgy, mint a tánccsoportunk, a közeli hegycsúcsról, a Szellőről kapta a nevét. Különböző programokat szervezünk, de iskolabuszt is beszereztünk, ugyanis a kósteleki gyerekeknek nem jutott a román állam által odaítélt iskolabuszokból…
– Milyen gyakran hívják fellépésekre?
– Nem panaszkodom, főként, mióta térerő van a faluban, így könnyebben elérnek. Múlt év végén azonban picit alábbhagytam az előadásokkal, hiszen megszületett a második kicsi leánykánk.
– Milyennek látja Kóstelek jövőjét?
– Bár a faluban vannak fiatalok, kevés gyerek születik. Nincs helyi orvosi ellátás, polgármesteri hivatal, sem rendőrség – mondjuk, ez utóbbit nem bánjuk –, ezért óriási esélyt jelentene számunkra, ha Csíkszépvíz irányába járhatóvá tennék az utat, hiszen így huszonöt kilométer lenne mindössze a távolság Csíkszeredáig, a jelenlegi nyolcvan helyett. A megyehatárig elkészült az út, azonban Bákó megye, illetve a helyi tanács attól tart, visszakerülünk Hargita megyébe, ezért nem támogatják a folytatást.
– Közben egy tanítványa is megméretkezett a Fölszállott a pává-ban. Várható folytatás?
– Valóban, Vrencsán Anita is öregbítette Kóstelek hírnevét, azonban egyelőre pihenünk. Nem ragaszkodunk a versenyzéshez, hiszen, amint azt Bartók Béla mondta, a verseny a lovaknak való. Itthon jobban esik nekem is az éneklés, mint a tévében való szereplés.
Daczó Hodor Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Örök emlék a kommunista diktatúra üldözöttjeinek
Ünnepséget tartottak csütörtökön, a kommunista diktatúra üldözötteinek emléknapján Csíkszeredában, a volt politikai foglyok Temesvári sugárúton található emlékművénél, amelyre több év munkájának eredményeként a csíki mártírok, hitvallók, ellenállók és börtönviseltek nevei is felkerültek.
Az ünnepséget Kelemen Csongor, a Volt Politikai Foglyok Hargita Megyei Szövetségének egyik tagja nyitotta meg. Beszédében elmondta, régi álmuk teljesült azáltal, hogy sikerült nyilvánosságra hozni elítélt, meghurcolt és kivégzett csíki bajtársaik nevét.
„Óriási munkába és időbe került, hogy feltárjuk a levéltárakat, és az adathalmazok között megkeressük azokat, akiknek nevei most ezeken a táblákon szerepelnek. Nagy nap ez nekünk, hiszen ezen a napon országszerte megemlékeznek a kommunizmus áldozatairól, különösen a mi vidékünkről, ahol merem állítani, hogy nincs olyan család, amelyben ne lenne olyan személy, akire emlékezni kell” – hangsúlyozta Kelemen.
Beszédét követően leleplezték az emlékmű talapzatán elhelyezett kőlapokat, amelyeket Nagy Benedek történész, volt politikai elítélt mutatott be részletesebben. „A 2010-ben felállított emlékmű Nagy Ödön szobrászművész alkotása, de azóta is úgy éreztük, hogy ez a hatalmas alap megbírna még néhány kőtáblát. Felkértük Dóczy András képzőművészt és csapatát, akik nagyon pontos és szép munkát végeztek. Első helyen a mártírok, a börtönökben elhunytak szerepelnek. Ezután a hitvallók következnek, az első két kőlapon a börtönviselt papok, utánuk pedig a többi börtönviselt szerepel. Külön táblákon szerepelnek a csíkszeredai börtönben elhunyt női elítéltek, akik között egy hercegnő is található. Legvégül az utolsó élők és emlékezők elnevezésű táblán azon személyek nevei szerepelnek, akik lábra állítottuk és azóta is vezetjük ezt a szövetséget. Ebből a 10 emberből már csak öten élünk, és jelen vagyunk itt ma. Azt szeretném, ha ez a mécses mindig itt maradna, és mindig égne ezeknek az embereknek az emlékére, mert megérdemlik” – emelte ki Nagy.
Az ünnepségen Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere is felszólalt. „Mától többet tudunk, és ezáltal többek vagyunk, hiszen az itt felírt személyek által viselt kereszt mindannyiunk keresztje. Kötelességünk tenni azért, hogy az ő mártíriumuk ne legyen hiábavaló” – hívta fel a figyelmet Ráduly.
Az ünnepség végén Darvas Kozma József római katolikus esperes és Solymosi Alpár unitárius lelkész megáldották a 227 névvel kibővített emlékművet, amelyen egyébként a nevek mellett az áldozatok lakhelye és bebörtönzésük időszaka vagy haláluk időpontja is szerepel. Az ünnepségen továbbá elmondták, az elhallgatások és titkosítások miatt megtörténhet, hogy kimaradt valaki a listáról, de van lehetőség póttábla kihelyezésére.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro